Kedves Mindenki! December 1-je van. Advent első vasárnapja. Kezdődik karácsony ünnepe. Úgy gondoltam, hogy idén karácsonykor együtt díszítsünk fel egy virtuális karácsonyfát, melynek díszei a saját karácsonyi emlékeink felidézése, karácsonyi érzéseink, ismerőseink, rokonaink történetei, kedvenc meséink, stb. Kérek mindenkit, aki szeretne feltenni egy-egy díszt a karácsonyfánkra, meséljen nekünk! Mindegy, hogy milyen vallásúak vagyunk, vagy nem vagyunk vallásosak, de ez az ünnep mégiscsak mindenkinek szép.
A nickem kiejtése helyesen: högyi - merthogy há, mint hö + gyi :o)
Nőként határozottan tiltakozom a feminista nővédelem ellen. (Lehet, hogy ha ilyen intenzív férfivédő szervezetek működnének, nem háborognék ennyire, mert nem érint személyesen – de ismerve magam, ez nem biztos.) Ha feminizmusról van szó, öreg nénikének érzem magam, aki ugyan csupán a gyerekére vár az út szélén, de a feministák megragadják és akkor is átviszik a túloldalra, ha ő hevesen tiltakozik ez ellen. Nem értek egyet sem az elvekkel, sem a módszerekkel.
Korábban nem gondoltam, hogy beszélgetéseken kívül véleményemet bárhol is kifejtsem, gondolataimat ilyen formában leírjam, de mivel meghívást kaptam ide, hát élek a lehetőséggel.
Ahogy az talán feltűnt a kedves rendszeres olvasóknak, a cikkek özöne kissé leapadt. Nem kell aggódni, ez csak az ünnepi hangulat következménye. Így télapó és karácsony között természetes, hogy még a zord férfiak is visszavonulnak kissé a...
Nem a homoszexualitást propagálom. A közvetlenebb érintkezést férfiak között. Ezért is használtam a bennsőséges és nem az intim szót. Mire gondolok? Miért gondolom, hogy ez fontos? Nézzük!
Bjorn Thorsten Leimbach teszi közzé "A...
Alábbi cikket Emeryk Stiven, vendégszerzőnk jegyzi.
"A tudományos titulus használata a társadalomban, vagyis a tudományos titulusok helyretétele.
Üdvözlöm a tisztelt olvasókat! Mielőtt elkezdeném megosztani...
A közéleti, közösségi, társadalmi kép a férfiakról alig változott. Ők a kiváltságosok, akikről a világ szól, és ők ezt el is várják, nők heverjenek - mit nők! az egész világ! - a lábaik előtt, és egyáltalán...
Tisztelt Toplak Zoltán, Tisztelt Férfihang!
A „Megszólal az igazságtalanul háttérbe szorított édesapa” című cikkük kapcsán küldöm levelemet, melynek közzétételéhez akkor járulok hozzá, ha változtatás nélkül teszik ezt meg.
Ákos...
(Amerikai adatok alapján.)
Amennyiben Amerikában egy, a 18 éves kort elérő férfi visszautasítja a mozgósítás, bevonultatás célját szolgáló regisztrálást, akkor először is nem kaphat állami alkalmazást (a US Post-tól az FBI-ig).
Egyáltalán mi az emberi kultúra? Nem csak hangversenyek és operák világa, hanem minden, amihez csak az ember hozzáér, vagy rágondol. A kulturáját minden ember magában hordozza és árasztja kifelé. Maga a társadalmunk, annak nyelvhasználata,...
Stubendek Ákos ügyéről az anya szemszögéből néhány nappal ezelőtt a Pestisrácok újságírónője írt cikket, azt állítva többek között, hogy a férfi külföldre vitte a gyermekét az anya tudta nélkül, és az anya nem tudta, hol a...
Jeff Nicholson 2012-es filmje a Mud, melyben a főbb szerepeket Matthew McConaughey és Tye Sheridan valamint Reese Witherspoon alakítják. Mud egy férfi neve, aki szerelméért gyilkosságot követett el, és két tinédzser segítségével akarja...
Valamikor elég volt a családnak túlélni. Nem kis kihívás: erős kéz kellett a kormányrúdnál és a család az erős kéz alá volt rendelve. Gazdaságilag, egzisztenciálisan függtek tőle, de cserébe rengeteg gondot és munkát jelentettek a...
Warren Farrell "A férfihatalom mítosza" című könyvében arról ír, hogy miért téves az a feltételezés, hogy a férfiak birtokolnak minden hatalmat és rámutat arra, hogy milyen rendszerszintű társadalmi hátrányokkal néznek szembe a...
Nem régen debütált a mozikban a Barbie című film, amely az ikonikus gyermekjáték alapján egy ízig-vérig feminista film. Azt, hogy feminista, ezúttal nem elítélőleg mondom, bár a film férfi és női ábrázolása hagy némi kívánni valót...
Emlékszem a cikk témájával hasonló mondanivalójú filmek hatására ígértem meg magamnak, hogy jó apja leszek a gyerekeimnek, mindig törődni fogok velük, és ott leszek a számukra. Rám ilyen szempontból a Steven Spielberg által rendezett Hook...
Nézzük meg a kapcsolati erőszak témáját hogyan dolgozta fel dr Warren Farrel, amerikai pszichológus és férfimozgalmár! Értékelése a "Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?" című könyvének...
2023. július 8. 13:53
77
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!
Az egyik legemlékezetesebb karácsonyom életem harmadik karácsonya volt. Addigra már volt bennem némi kétely az angyalkát, meg a karácsonyfa érkezését illetően. Addig mondogatták nekem, hogy az angyalka fogja hozni a szépséges karácsonyfát, hogy elhatároztam, nem lesz ebből semmi. Az angyalka nem fog tudni bemenni a karácsonyfával a szobába, ha én azt bezárom és nálam lesz a kulcs… Nálunk az volt a szokás, hogy 24-én szendvicset ebédeltünk, aztán még tettünk-vettünk, majd apuval elmentünk sétálni, s mire hazaértünk, ott volt a csillogó fa és az ajándékok. Közben anyu és a nagymamám készítették az ünnepi vacsorát. Hát most is így történt, csakhogy most ellenőriztem, hogy a szobaablak jól be van-e csukva és saját kezűleg zártam be a szobaajtót – ellenőriztem is, hogy nem nyílik-e ki –, a kulcsot pedig szorosan a markomban tartottam. Kesztyűt sem voltam hajlandó felvenni. Kis fehér bundám zsebéből elő sem húztam a kezem.
Mikor hazaértünk, elégedett voltam, mert a szobaajtó zárva volt. Anyu levette a kabátomat, csizmámat – nagy gonddal tisztogatta, pakolgatta, mami az étellel foglalatoskodott, apu is elfoglalta magát valami nagyon fontos dologgal, én pedig nyitottam a szobaajtót. Mikor beléptem a szobába, elöntött a düh. Döbbenten láttam, hogy minden óvintézkedésem ellenére ott állt a karácsonyfa. Azt hiszem, anyuék nem ezt a reakciót várták. :o)))) Rettentő mérges voltam, hogy az angyalka mégis be tudott menni, holott erősen őriztem a kulcsot. Először észre sem vettem az ajándékokat. Aztán elfelejtettem a dühösködést, mert ott ült életem legcsodálatosabb macija egy celofánablakú dobozban.
A macit vagy egy évig nem volt szabad kivennie senkinek a dobozból, majd senki sem nyúlhatott hozzá, aztán – mivel utazós maci volt, hátán cipzárral – minden utazáskor a maciban vittem a papucskámat, pizsamámat és a fogmosófelszerelésemet. Néhány éve fájó szívvel dobtam ki szegénykét. :o)
Mert már alig volt szőre, plüsstalpa kopott-hiányos lett, és csak egy szeme maradt – az is szempilla nélkül, cipzárja elromlott. Úgyhogy szegényke végelgyengülésben nagyonsokévesen kimúlt.
Az én kedvenc karácsonyom az volt, amikor leányunk majdnem másfél évesen tapsikolt és sikoltozott az “első” karácsonyán. (A tényleg elsőn csak kumkodott fáradtan a karácsonyfára.) Nagyon szépen viselkedett egyébként, de én valami megjátszottságot vettem észre rajta, egyfajta unottságot. Biztosan meséltem is neki valami neki nem való történetet, amit nem érthetett, de valószínűleg helyeselt. És ez azóta sem sokat változott, most már ő is mesél nekem… :)))
Mi ilyenkor a két ünnep által behatárolt időszakban – nem feltétlenül szigorúan karácsonykor – összeszedelődzködünk haverpajtásokkal, szerzünk be jó sok kevertet, forraltbort, étcsokit meg kenyérlángost, aztán három rétegű öltözetben szánkóval a háton irány a város mögötti erdős hegység, jöttünkre egy nap múlva számítsanak, pirkadatkor, nyugat felől.
De persze teamécses fényénél a paplan alatt összebújva is jó nézni az asszonnyal, ha van éppen, ahogy kint havazik.
Nekem az jut eszembe, mikor gyerekként apámmal mindig sétálni mentünk Szenteste. És kész karácsonyfa várt otthon. Erősen van az emlékezetemben egy kép, ahogy éppen a templom mellett megyünk (nem voltunk vallásosak) és az ablakai ki vannak világítva, én pedig tudom, hogy mindjárt meglesz a CSODA!
Olvasó
Inaara
hgyi, de jó, hogy megírtad ezt a posztot! Olyan jó kicsit kiszakadni a mindennapokból…Én mindig igyekszem kicsit színesebbé tenni mások és magam számára is a hétköznapokat – nem kell hozzá sok, leginkább hozzáállás, pozitív szemlélet kérdése az egész. Rajtunk múlik… :)
Sok kedves történetem van, de most két gyerekkori karácsony jutott elsőként eszembe.
Legelső igazi, intenzív karácsonyi emlékeim 4 éves koromból valók. Új helyre költöztünk, és 24-e késő délután léptem be először az új lakásba. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy elforduljon a kulcs a zárban, s végre elém táruljon a sok újdonság: a lakás, a feldíszített karácsonyfa és az ajándék, amire nagyon vágytam… Boldogan léptem be, és azonnal a karácsonyfához rohantam, ami alatt ott volt az annyira vágyott bababútor. Mit bútor, egy komplett ház. Egy kisebb könyvespolcon készen állt minden: legalul a pince, fölötte a konyha, afölött a fürdőszoba, majd a szoba és legfelül a padlás. Elmondhatatlanul örültem, mert akkoriban a babaház volt minden vágyam, és mert minden pont úgy nézett ki, mint az igazi, csak kicsiben: fotelek, szekrénysor kis fiókokkal, amikbe icipici játékokat lehetett pakolni, pici hangulatlámpák, szőnyegek, a fürdőben kis kád, mosógép, zuhanyzó…
Aztán négyesben töltöttük az estét, bár az 1 éves öcsém hamar elaludt. Ekkor is játszottuk az egyik kedvenc játékomat: apa feltett a szekrény tetejére, én pedig a karjaiba ugrottam. Sosem féltem, hogy esetleg véletlenül nem kap el, erős kezeiben biztonságban éreztem magam. Ezután babaházaztam egy kicsit. Egyszer csak abbahagytam a játékot és elkezdtem nézni a szüleimet, amint bolondoztak, incselkedtek egymással, nagyokat nevettek, boldogok voltak… Hirtelen nagyon büszke lettem arra, hogy milyen szép szüleim vannak… Huszonéves fiatalok voltak, jó értelemben véve lazák és felszabadultak; az anyukám nagyon szép nő, az apukám nagyon jóképű férfi. Akkor már tudtam, hogy az apámhoz biztos nem fogok feleségül menni, mert már elvette anyát és különben is tetszett néhány fiú az oviban… :) Már kislányként nagyon szórakoztatott, ahogy a nők ragadtak apámra, ahogy igyekeztek az én kedvemben is járni miatta (pl. a titkárnője, és a többi kolléganő), ő pedig csak ugratta őket. Tényleg, hihetetlen, hogy milyen élénken emlékszem a gondolataimra, pontosan tudtam ilyen kislányként is, hogy mit akarnak.
Ami az ajándékon és az új lakáson kívül még az igazán nagy örömet jelentette, az az volt, hogy az édesapám hosszabb időre érkezett haza: katonaként akkoriban különösen sokat volt távol, sokszor az utolsó pillanatban tudta meg, hogy mennie kell, és egyszer-kétszer furcsa sérülésekkel, kék-zöld foltokkal, csúnya horzsolásokkal tért vissza. Akkor még nem tudtam, amit kb. 10 évesen már igen, hogy egy durva kényszerleszállás, vagy épp egy katapultálás okozta a szerencsére kisebb sérüléseket; legtöbbször azt hittem, hogy biztos elesett – az meg sem fordult a fejemben, hogy netán megverték. Neeeem, az én apámat senki sem tudná megverni, úgyhogy azt alapból kizártam. :)
A másik történet: 1 évvel később anyai nagymamámnál karácsonyoztunk. Meghívott egy idős nénit is, aki valami nagyon-nagyon távoli rokon volt, akkor láttam először és utoljára. A néni ott is aludt a nagymamánál. Nem voltam olyan kisgyerek, aki napokkal-hetekkel előbb kutat az ajándékok után, de akkor valamiért erőt vett rajtam a kíváncsiság. Ez a néni tuti hozott nekem is valamit, jó lenne minél előbb megtudni, hogy mit… Csak a kedvező pillanatra vártam, hogy akcióba lépjek… Ez a pillanat el is érkezett 24.-én hajnalban. A néni felkelt, kiment a mosdóba, én pedig felébredtem a neszezésre. Azonnal éber lettem, mindjárt felismertem a lehetőséget. Megnéztem a táskáját, de tudtam, hogy nem illik más cuccában kutakodni, ezért megkönnyebbültem, mikor hamar kiderült, ott nincs semmi számomra. Amint törtem a fejem, hogy mit csináljak, nem tudom miért, de felemeltem a párnáját, és ott találtam egy alufóliába csomagolt valamit. Nos, egy 5 évesnek az ezüstös papír csakis csokit jelenthet. Gondoltam, elég furcsa a néni, végül is, passzol hozzá a párna alatti csokitárolás. Elkezdtem kibontani, hogy megnézzem, de arra nem számítottam, ami elém tárult: kezemben tartottam a néni műfogsorát… Nagyon megijedtem a hajnali sötétségben, az éjjeli lámpa fényénél, egyedül, kezemben a műfogsorral, és olyan gondolatokkal, mint csontváz, koponya, halál…Hatalmas sikítással el is hajítottam, jó nagyot koppant a sarokban, de szerencsére semmi baja sem lett. A néni jófej volt, nem haragudott; annyira nevetett, hogy úgy tűnt, mindjárt megfullad… :)
Eszembe jutott még egy karácsony emlékezetes pillanata.
Úgy 10 éves koromtól nagynénémtől rendszeresen könyvutalványt kaptam karácsonyra. Mindig örültem neki, de amikor megláttam a borítékot, tudtam, mi van benne és ezért nem is bontogttam lázas kíváncsisággal. 15 éves voltam, amikor a szokásos borítékból ki akartam csúsztatni a szokásos könyvutalványt. És ekkor ért a nagy meglepetés. Nem könyvutalvány volt a borítékban, hanem egy csodaszép arany nyaklánc. Épp olyan, amilyen mindigis tetszett: pici lapocskákból összeállított rövid lánc. És ahogy kicsúszott a szőnyegre, és a karácsonyfa égőinek színei és a gyertyák fénye megcsillantotta az ékszert, szólni sem tudtam a meglepetéstől. Aztán karácsony másnapján, mikor nagynénémhez mentünk, s a nyakába ugrottam, hamiskás mosollyal megjegyezte, hogy ugye milyen jó az a könyvutalvány… :o)
Olvasó
Naooo
Nekem a legszebb emlékem, mikor apámmal kimentünk az erdőbe fenyőért. Mire hazaértünk alig bírtam mozgatni az ujjaim a mínuszoktól. Ekkor apám azt mondta:
Naooo fiam, ez nem az a topik. Ülj le a kályhához és melengesd meg az ujjaid.
Gyerekkoromban nagyon vártam a karácsonyt. Talán kilenc éves lehettem, gyártottam az ajándékokat a családnak, aztán feldíszítettük a fát, megfürödtem, felvettem egy szép ruhát és nagyon örültem annak, ami következik. Apu kis hangszer-játékot vett nekünk, semmi komoly, de ajándéknak jó, én nagyon örültem is neki.
Anyu nem öltözött fel, ha jól emlékszem, talán épp mosott, ebben nem vagyok biztos, csak abban, hogy a fürdőszobából dúlt-fúlt kifelé, hogy apu hogy képzeli, hogy csak ezt vette ajándékba, “elrontod a gyerekek karácsonyát!”.
Nem értettem az egészet, mert nekem tényleg tetszett a kis játékhangszer, és most az, ami nekem tetszett, hirtelen semminek lett minősítve, úgyhogy elkezdtem sírni.
Erre persze az lett a reakció, hogy ugye megmondtam, nem tetszik nekik az ajándék!
Attól kezdve a nagyszüleimnél karácsonyoztunk, ott be lehetett zabálni és legalább karácsonykor nyugi volt.
Vasárnap óta ezen töprengek, hogy melyik is volt a legkedvesebb Karácsonyom és az az igazság, hogy tolonganak az emlékek, mert egy igazi karácsony-fan vagyok. Imádom a glamouros dekorációt: az aranyat-lilával, a zöldet-pirossal, a millió pici ledes fényorgiát és azt, hogy reggeltől estig csilingel a rádióban a jingle bells, és ha még ez is kevés, akkor a szomszéd kislány az iskolai ünnepségre készülve tuti vagy napiszázban ugyanazokkal a hibákkal elismétli- csakhogy vele énekelhessek…na de viccet félre: igazából a fiamat várva (igen, december 26-ra voltam vele kiírva B)) lett újra értelme az adventnek- a várakozásnak, a készülődésnek. Végül a kisklambó úgy döntött, hogy neki a Szilveszter “a” buli, így szószerint petárdákkal kisért tűzijátékos szülés volt. Fantasztikus volt a 2010. évet így kezdeni ééés a bónusz :))- ónaptárosként mi duplázunk, megünnepeljük Jézus születését dec.25-én és január 7.-én. Ja még annyi, hogy abban az évben egyszerűen fuldokoltam a babybluesos könnyeimmel, mert addig tkp. nem fogtam fel, hogy a kis Jézus milyen körülmények közé érkezett. Nagyon funky ez a kisjászol a templomban és a békésen szunyáló dedre bekuksizó csacsival és kecskékkel, a gyerekeim imádják, persze az egyéves lányom a csacsira is azt mondja, hogy ku-tya és a kecske is vau, de ez igazán részletkérdés. Mindenesetre istállóban megszületni végtelen alázat kell.
Én is szeretem a karácsonyt. Nekem mindig szép volt. :o)
Amikor a gyerekeim kicsik voltak, mindig feldíszítettem szinte az egész házat. Aztán együtt díszítettük. Sok borostyán lakott a kertünkben és én szemet vetettem rájuk. Girlandokat csináltam belőle, szépen feldíszítve. A lépcsőkorlátra is jutott, bár ott a több méter hosszú piros vászoné volt a főszerep. :o)
Meg is interjuvolom a gyerekeket a karácsonyi emlékeikről, s készítek belőle egy girlandot ide a mi kis virtuális karácsonyfánkra. :o)
Édes egyetlen elsőszülöttem: Mindhárman fürdünk, készülődünk, és mikor kimegyünk, csenget az angyalka. Ez a karácsony alapja.
Délelőtt van, kicsi vagyok, ülök az asztalon, mézeskalácsot meg a régi, kemény szaloncukrot tűzögetjük.
Apunak nagy meglepiből kecsegét sütünk, vagyis anyu és mama.
Megkapjuk a várat, amit éjszakánként anyu és apu csinált nekünk. A vár papírból van, egy nagy rajztáblán áll. Anyuék kitöltötték a falakat viasszal, hogy sokáig egyben maradjon. (Azóta lelkiismeret-furdalásom van, sosem felejtem el a szomorú arcukat, mikor szétkapartam, bocsánat!)
Édes egyetlen másodszülöttem:
Mindegyik karácsony emlékezetes volt valamiért.
De ami nagyon megmaradt az amikor a papa felgyújtotta a játszós szőnyeget a csillagszóróval.
Meg a szegfűszeges narancsok illata, meg mikor Bernát – a nagy, fekete macska – élvezkedett a csomagolópapírokkal, vagy amikor öcsémmel másnap kora reggel mentünk le az új játékokkal játszani.
Van a tárházban egy csomó emlék. :)
Édes egyetlen harmadszülöttem:
Minden karácsony ugyanakkor van. :)
Egyik karácsonykor épp fürödtünk, amikor hallottuk, hogy csöngetnek. Fel sem akartunk öltözni, mert tudtuk, hogy az angyalka csöngetett és hozta az ajándékokat.
Máskor pedig már ünneplőben voltunk és apával sakkoztunk, amikor hallottuk a csengő hangját. Rohantunk le, hogy megnézzük, tényleg itt a karácsony.
Nekem egy vicces történet jut eszembe a 90-es évekből. A szüleimmel laktam egy családi házban, volt egy kutyánk. Télen beengedtük aludni a lakásba, az előszobába, ha hideg volt kint. Már fel volt díszítve a karácsonyfa, rajta voltak a szaloncukrok. Amikor hazajöttem, mindenhol papírdarabok hevertek a földön a karácsonyfa körül. A kutya leette az összes szaloncukrot a fa alacsonyabban fekvő ágairól :))
Ilyesmit eddig még csak macskákról hallottam. :o))
Sőt egy olyan nagy és falánk kandúrt is ismertem, amelyik egy egész karácsonyfa-boát (1,5 méternyi, vékonyabb típusú, régifajta) megevett. Kettős hatást váltott ki mindenkiből. Egyrészt igen röhejesen nézett ki, ahogy mindkét végéből kilóg 20-20 cm piros, csillogó izé, másrészt megijedtek a gazdái, hogy végülis hogy fog kijönni belőle. (Az állatorvos azt tanácsolta, hogy hagyják a természetre. Csak vágják le a kilógó részeket, nehogy elkezdje huzgálni.)
Olvasó
Aurelius Respectus
A macskák is szeretik az édességet ? Ez nagyon vicces sztori volt :))
Többnyire szeretik. :o)) És a szép, csillogó izéket is a karácsonyfán. Szóval vigyázni kell, nehogy felborítsák a fát.
A mi Bernátunk nagyon illemtudó volt és csak nézegette a fát. A csomagolópapírokkal viszont annál intenzívebben foglalkozott. :o)))
Olvasó
Inaara
A cicák tényleg imádják a csillogó, mozgó díszeket. Nagymamámnál volt cica és kutyusok is. A cicus az első karácsonyán minden tapasztalat híján hatalmas lendülettel ugrott a feldíszített fára a csillogó díszek után kapva, majd ugyanazzal a lendülettel repült is vissza, egyenesen hozzám vágódott. Még egy fél óra múlva is keservesen nyávogott. Ezután már óvatos távolságtartással kezelte a karácsonyfákat. :)
Egyébként alapvetően nem a lakásban lakott a cic, csak a verandáig jött be, ha hideg volt (van még ma olyan, hogy veranda?) vagy az unokák cicázni szerettek volna, illetve nagy ritkán a nappaliba, ahol tévedhetetlenül választotta ki a legmelegebb, legpuhább, legkényelmesebb helyet. Mint minden macsek, ő is igazi egyéniség, nagy életművész volt. :) Kandúr lévén állandóan csavargott, a tágabb környék cicáinak udvarolt, 2-3 napig haza se ment. Aztán éhesen, lefogyva állított be tele sebekkel, véresen, összekarmolva, szakadt fülekkel… :) Gyorsan regenerálódott, nagyon ügyes vadász volt: másnap reggel már az ajándék madártetem várt bennünket a lábtörlőn, amit sosem evett meg… :)
Most, hogy mondjátok, tényleg szeretik. A szüleimnél, szintén van cicus, épp házimoziztunk az öcsémmel és a nagy robajban néha hallottam, hogy zörög a szaloncukkeros papír, de az ünnepre való tekintettel már nem szóltam, hogy ne zabáljon már annyit…a film végére kiderült, hogy a cicc falta fel az összes dohányzóasztalon hagyott marcipános milkát, papír megmaradt :)), az első macskánk meg alomnak akarta volna használni a fenyőtűt és tényleg imádják a boákat…
Már írtam imádott nagynénémről. De most mégegy vele kapcsolatos történet eszembe jutott.
Nagynéném ekkor 4 éves volt. Nagymamámék karácsony előtt elmentek szép helyeken nézelődni – vitték a két gyereket (apám és nagynéném). A csillogó Párizsi Nagy Áruházban, a Lotz teremben rengeteg játék volt. A két gyerek csillogó szemekkel nézegette a játékokat. Nagynéném kiszemelt magának két dolgot: kardot és csákót. Ki is fejezte kívánságát. Aztán, hogy nem akarták neki megvenni, egyre hangosabban nyilvánította ki óhaját. A kislány a hazafelé úton végig ordította: “Kardot csákót akarok! Kardot csákót akarok!” :o))
Persze aztán karácsonyra el is felejtette a dolgot és nagyon örült annak a játéknak, amit kapott. Apu, a nyagyfiú akkor könyvet kapott.
Felnőttként is nemegyszer a húga fejére olvasta apu az esetet. És természetesen mindig összevesztek azon, hogy hogy is történt… :o))
Nagyjából a karácsony volt az az alkalom, amikor ők ketten békében ültek egymás mellett. Ugyanis apám nem szerette a krumplit, a húga meg a halat. És cseréltek, hogy ne kapjanak ki apjuktól, hogy nem eszik meg az ételt. Így teljes volt a nyugalom. :o)
Apukám kiegészítette:
1. Azt a bizonyos játékosztályt 25 filléres osztálynak hívták.
2. A kard és a csákó mellé még puskát is akart a húga.
3. Grimm meséket kapott akkor apukám.
Na, így teljes. :o))) Nálunk nem lehet ám ilyen fontos részleteket lefelejteni! :o))
A szülőfalunkban van egy szokás, a kántálás. Ez azt jelenti, hogy 24-én, mise után az egész család (22 fő) körbejárja a családok lakhelyét, és karácsonyi énekeket énekel a ház előtt. Utána bemennek, esznek-isznak egy kicsit, majd ismét útra kelnek, jöhet a következő. Minden helyszín, ének után a család legöregebb férfi tagja elmondja az áldást (?): “Adjon az Isten sok karácsony estét, ne ilyen szomorút, örvendetesebbet, azt is békében, egészségben.” a többiek válasza: “Azt kívánom!”
Megboldogult nagypapámról az a legszebb emlékem, ahogy átszellemülten, fennhangon mondja az áldást. Büszkén, a családjára nézve, könnybelábadt szemekkel.
Már anyutól is begyűjtöttem egy “díszt”. Holnap fel is teszem a karácsonyfára. :o)
Olvasó
Inaara
Ó, de jó, már fel is került egy szép mézeskalács szívecske az üres helyre. Várom a történetet. :)
Még mindig van ám egy kis hely a karácsonyfán jobbra fent, lehet emlékezni, mesélni… :)
Olvasó
Inaara
Látom, hogy az utolsó üres helyre is felkerült egy szép piros gömb, most már tényleg gyönyörű a mi kis karácsonyfánk! A szép, megható vagy vidám történeteket továbbra is szívesen olvassuk! :)
Remélem, mindenki kapott egy pici ajándékot ezzel. :o)
Olvasó
Inaara
“Már itthon is díszben áll a karácsonyfácska. :o)”
Nálunk most “díszül”, szóval éppen “fázunk”. :) Úgy szeretem a sok-sok régi díszt a gyerekkoromból, a nagyszüleimtől… Minden karácsonyfa szép, de én azt szeretem igazán, ami meghitt, amin emlékek lógnak, ha akad a díszek között olyan, ami kicsit megkopott, kicsit csorba, szóval eklektikus. Nem megdizájnolt csupa piros, meg csupa valamilyen színű témájú a fa… Gyönyörű lesz most is, mint mindig… :)
Olvasó
Inaara
Sok szeretettel küldöm mindenkinek egyik kedvenc karácsonyi versemet:
Nálunk elmarad a karácsony, mer elfogyott a fa, be kellett vele fűteni.
Újságíró
Kodo
Nagyon szép gondolat ez a cikk :) és örömmel olvasom az élményeiteket :)
Nekem nincs hozzá eléggé érdekes emlékem. Talán, hogy szeretett anyai nagyapámmal, talán csak négy öt évesen csatangoltunk a nagy hóban, amíg meg nem történik a csoda.
Szeretném hogy maradjon meg ez a cikk a vezetö, elsö helyen az ünnepek alatt!
Mindenkinek nagyon szép ünnepet kívánok, nyugalomban és sok szeretetben!
:)
Látod, a gyerekeimnek is amolyan villanásszerűek vannak. :o))
Bár… A lányom hívott tegnap reggel, hogy bocsi, de valakinek kölcsönadta a mézeskalácsházikó-sablonomat és az illető nem hozta vissza neki. S mivel tegnap szüksége lett volna rá, hát újraalkottuk. Én nagyjából tudtam a méreteket, hiszen annakidején is én találtam ki, ő meg annyit látta már, hogy neki is megvan vizuálisan. Aztán este felhívott, hogy a méretek tökéletesek lettek, megsütötték a házikók alkatrészeit. Mondtam is, hogy ugyehogy rettentő ügyesek-okosak vagyunk így ketten… :o)) Egyetértett és mondta, hogy persze, hogy a fejében van, hiszen legalább húsz éve minden karácsonykor látta, csinálta. :o))))
Igen, tegnap óta. Viszont lehet, hogy én vagyok az övé, még nem tudom…. nem unatkozom. :-D
Olvasó
Inaara
Az biztos, hogy nem lehet unatkozni egy kiskutya mellett, kifogyhatatlan az energiájuk. :) Nehéz egy ilyen bájos kis szőrgombócnak ellenállni, de most kell elkapni és megtanítani neki, hogy te vagy a falkavezér! :)
Ha a gyerekekkel ment, vele is fog… nem akarom bántani, csak jelzésértékkel legyintem meg, vagy megszidom inkább, de egyenlőre még nagyon kicsi. Ma kint voltunk a kertben, és nem tudta feldolgozni, hogy a drótkerítésen bizony nem lehet átsétálni… jót mulattam rajta
No, hát akkor a következő dísz anyukám néhány emlékezetes karácsonya.
1947. És még néhány év. Szegénység.
Anyám édesanyja sosem volt az a mártír-típus, sohasem sajnáltatta magát, minden helyzetből a legjobbat igyekezett kihozni. Úgy mesélik, a nagyapám is ilyen volt.
Egész évben készültek a karácsonyra. Gyűjtötték a cukorkák, apróbb tárgyak selyempapír-csomagolását – elkérték innen-onnan -, lepréselték, mint a virágot, vigyáztak rá, hogy ne szakadjon el. Karácsony előtt szépen kivasalták ezeket.
Nagymamám főzött szaloncukrot, vagy ha volt, kockacukrot csomagoltak ezekbe a papírokba, hogy ezt is a fára aggathassák.
Ősszel válogattak apró almát, s félretették dísznek. Diót, a templomban kapott szentképeket, és a kalendáriumból kivágott karácsonyi képecskéket akasztottak még a fára, a girland pedig felfűzött pattogatott kukorica volt. Nagyanyám tartott néhány kisméretű gyertyát kifejezetten karácsonyra. Évekig ezeket használták, mindig csak szenteste gyújtották meg az ajándékozás idejére.
A karácsonyfa seprűnyélre kötözött, több helyről beszerzett fenyőágakból állt.
Mami bejglit is sütött. Sütőtök magját gyűjtötték, megmosták, szárították, kibontogatták, pirították, ledarálták, s ez volt a bejglitöltelék.
Az egész család tett valamit a szép karácsonyért. Nagyapám leginkább a jó hangulatot tartotta, mert akkor már ő beteg volt, sokat feküdt. Nagybátyám szerezte be a fenyőágakat, állította össze a fát. Mami és anyu pedig gondoskodtak a díszekről és az ételről.
’47-ben anyu sok ajándékot kapott és nagyon boldog volt. Kapott cipőfűzőt, mami egy régi ruhájából varrt (kézzel, mert varrógépe nem volt) anyunak kötényt és a babájának ruhát. Rongylabdát is kaptak közösen a bátyjával. És persze vidámságot, meséket, jó hangulatot, mert a nagyapám mindig képes volt rá, s melegséget, finom ételt, mert ezeket a nagyanyám tudta jól.
Amikor nekem azt mondja valaki, hogy pocsék lesz/volt a karácsonya, mert ez-meg az a nyűg van, kevés a pénz, rossz emlékek terhelik, mindig mesélek anyukámék karácsonyairól.
Nagymamám is sokszor emlegette ezeket az időket, mesélt nekem róluk. Sohasem sápítozott miatta, hanem belémültette – ahogyan anyámba is, aki át is élte -, hogy megtaláljam a rosszban is a jót, a szépet, hogy szívből tudjak örülni apróságoknak, hogy mindez csak tőlem függ. Sikerült mindörökre közénk varázsolnia karácsony szellemét.
A saját családomnak én is igyekeztem átadni mindezt, s úgy tűnik, sikerrel. :o)
Olvasó
libsifemcsiszingli
Nagyon szépek a díszek… én egy nagyon újat szeretnék felakasztani, hátha idővel erre is felkerül a szép emlékek csilláma :-)
Biztosan sokan vannak, akik kissé fenntartásokkal tekintenek a jótékonysági szervezetek “pénzköltési” hatékonyságára, vagy legalábbis nehézséget okoz kiválogatni olyan jótékonykodási módot, ahol biztosak lehetnek abban, hogy az adomány tényleg eljut a céljához.
Idén a barátaimmal felfedeztük az egyébként régóta, világszerte működő Csodalámpa szervezetet, ami beteg gyerekek néha utolsó kívánságait teljesíti. Elhatároztuk, hogy az egymás megajándékozására szánt összeget összedobjuk és a segítségével teljesítünk egy kívánságot. A szervezet munkatársai és az egész folyamat hatalmas pozitív meglepetés volt, a kívánság teljesítése szinte pillanatok alatt meg is történt.
Nem szeretnék direkt marketingelni, így nem küldök linket vagy felhívást az adakozásra, csak a megajánékozott és ajándékozó közös örömét reklámozom :-)
Vendég
Slasher
2005-ös Karácsony az egyik kedvencem volt. December elseje előtt 1-2 nappal hétfő reggel, térdig érő hó esett. Ettől valamiért olyan karácsonyi hangulatom lett, mint amilyen még soha életemben nem volt, és ez egészen az ünnepig megmaradt. Ekkor vártam, és ekkor készültem a legjobban az ünnepekre. Ez volt az utolsó Karácsonyunk Nagyapámmal, a család még egyben volt.
2008 Karácsonyának mind három napját együtt töltöttük Nagymamámmal. 24-én hozzánk jött, 25-én közösen mentünk Nagybátyámékhoz, 26-án pedig mindenki jött hozzánk a szülinapomra. Az első két nap leraktuk a kamerát valamelyik sarokba, hadd vegyen mindent, az utolsó napon pedig megnéztük a felvételeket natúrban, szerkesztve és torzítva, miközben sírva röhögtünk.
A 2009-es felejthető volt. 2010. december 24-25-ről valamiért nem sok emlékem van. 26-án Nagybátyámnak dolgoznia kellett sajnos, csak arra emlékszem, hogy nem jöttek, amit nagyon bántam. DE egy nappal később pótoltunk, lejöttek mindannyian, ráadásul az akkori “unokasógoromat” is hozták magukkal. Eredmény: activitizés, sütizés, koktélozás és röhögés minden mennyiségben. Azt a napot és az utána következő két ünnep közötti időszakot is beleszámítva, ez volt a legjobb, és egyben az utolsó jó Karácsonyom is.
A személyes anekdoták mesélésének sajnos soha nem voltam nagy mestere, ezért így “szárazan”, de őszintén: Békés, boldog Karácsonyt kívánok a Férfihang.hu író-olvasó közösségének!
:DDDD vissza a múltba, választhattál volna vmi távolabbit is, nagyon szép! nyujércupp.
Olvasó
Inaara
Küldök egy lángocskát szívem melegéből,
Elviszi egy angyal, ki eljön az égből.
Fületekbe súgja, mit szívből kívánok,
De ide írom én is: Boldog Új Évet Kívánok! :)
A díszítést kezdem én.
Az egyik legemlékezetesebb karácsonyom életem harmadik karácsonya volt. Addigra már volt bennem némi kétely az angyalkát, meg a karácsonyfa érkezését illetően. Addig mondogatták nekem, hogy az angyalka fogja hozni a szépséges karácsonyfát, hogy elhatároztam, nem lesz ebből semmi. Az angyalka nem fog tudni bemenni a karácsonyfával a szobába, ha én azt bezárom és nálam lesz a kulcs… Nálunk az volt a szokás, hogy 24-én szendvicset ebédeltünk, aztán még tettünk-vettünk, majd apuval elmentünk sétálni, s mire hazaértünk, ott volt a csillogó fa és az ajándékok. Közben anyu és a nagymamám készítették az ünnepi vacsorát. Hát most is így történt, csakhogy most ellenőriztem, hogy a szobaablak jól be van-e csukva és saját kezűleg zártam be a szobaajtót – ellenőriztem is, hogy nem nyílik-e ki –, a kulcsot pedig szorosan a markomban tartottam. Kesztyűt sem voltam hajlandó felvenni. Kis fehér bundám zsebéből elő sem húztam a kezem.
Mikor hazaértünk, elégedett voltam, mert a szobaajtó zárva volt. Anyu levette a kabátomat, csizmámat – nagy gonddal tisztogatta, pakolgatta, mami az étellel foglalatoskodott, apu is elfoglalta magát valami nagyon fontos dologgal, én pedig nyitottam a szobaajtót. Mikor beléptem a szobába, elöntött a düh. Döbbenten láttam, hogy minden óvintézkedésem ellenére ott állt a karácsonyfa. Azt hiszem, anyuék nem ezt a reakciót várták. :o)))) Rettentő mérges voltam, hogy az angyalka mégis be tudott menni, holott erősen őriztem a kulcsot. Először észre sem vettem az ajándékokat. Aztán elfelejtettem a dühösködést, mert ott ült életem legcsodálatosabb macija egy celofánablakú dobozban.
A macit vagy egy évig nem volt szabad kivennie senkinek a dobozból, majd senki sem nyúlhatott hozzá, aztán – mivel utazós maci volt, hátán cipzárral – minden utazáskor a maciban vittem a papucskámat, pizsamámat és a fogmosófelszerelésemet. Néhány éve fájó szívvel dobtam ki szegénykét. :o)
Miért dobtad ki ? :(
Mert már alig volt szőre, plüsstalpa kopott-hiányos lett, és csak egy szeme maradt – az is szempilla nélkül, cipzárja elromlott. Úgyhogy szegényke végelgyengülésben nagyonsokévesen kimúlt.
ezdejo egy poszt, ha lesz rendes klavim igerem iro egy diszt:-)
addig is nekem ez az egyik kedvenc karacsonyi zenem:
https://www.youtube.com/watch?v=qrjA_KAOgbU
Az én kedvenc karácsonyom az volt, amikor leányunk majdnem másfél évesen tapsikolt és sikoltozott az “első” karácsonyán. (A tényleg elsőn csak kumkodott fáradtan a karácsonyfára.) Nagyon szépen viselkedett egyébként, de én valami megjátszottságot vettem észre rajta, egyfajta unottságot. Biztosan meséltem is neki valami neki nem való történetet, amit nem érthetett, de valószínűleg helyeselt. És ez azóta sem sokat változott, most már ő is mesél nekem… :)))
Mi ilyenkor a két ünnep által behatárolt időszakban – nem feltétlenül szigorúan karácsonykor – összeszedelődzködünk haverpajtásokkal, szerzünk be jó sok kevertet, forraltbort, étcsokit meg kenyérlángost, aztán három rétegű öltözetben szánkóval a háton irány a város mögötti erdős hegység, jöttünkre egy nap múlva számítsanak, pirkadatkor, nyugat felől.
De persze teamécses fényénél a paplan alatt összebújva is jó nézni az asszonnyal, ha van éppen, ahogy kint havazik.
Nekem az jut eszembe, mikor gyerekként apámmal mindig sétálni mentünk Szenteste. És kész karácsonyfa várt otthon. Erősen van az emlékezetemben egy kép, ahogy éppen a templom mellett megyünk (nem voltunk vallásosak) és az ablakai ki vannak világítva, én pedig tudom, hogy mindjárt meglesz a CSODA!
hgyi, de jó, hogy megírtad ezt a posztot! Olyan jó kicsit kiszakadni a mindennapokból…Én mindig igyekszem kicsit színesebbé tenni mások és magam számára is a hétköznapokat – nem kell hozzá sok, leginkább hozzáállás, pozitív szemlélet kérdése az egész. Rajtunk múlik… :)
Sok kedves történetem van, de most két gyerekkori karácsony jutott elsőként eszembe.
Legelső igazi, intenzív karácsonyi emlékeim 4 éves koromból valók. Új helyre költöztünk, és 24-e késő délután léptem be először az új lakásba. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy elforduljon a kulcs a zárban, s végre elém táruljon a sok újdonság: a lakás, a feldíszített karácsonyfa és az ajándék, amire nagyon vágytam… Boldogan léptem be, és azonnal a karácsonyfához rohantam, ami alatt ott volt az annyira vágyott bababútor. Mit bútor, egy komplett ház. Egy kisebb könyvespolcon készen állt minden: legalul a pince, fölötte a konyha, afölött a fürdőszoba, majd a szoba és legfelül a padlás. Elmondhatatlanul örültem, mert akkoriban a babaház volt minden vágyam, és mert minden pont úgy nézett ki, mint az igazi, csak kicsiben: fotelek, szekrénysor kis fiókokkal, amikbe icipici játékokat lehetett pakolni, pici hangulatlámpák, szőnyegek, a fürdőben kis kád, mosógép, zuhanyzó…
Aztán négyesben töltöttük az estét, bár az 1 éves öcsém hamar elaludt. Ekkor is játszottuk az egyik kedvenc játékomat: apa feltett a szekrény tetejére, én pedig a karjaiba ugrottam. Sosem féltem, hogy esetleg véletlenül nem kap el, erős kezeiben biztonságban éreztem magam. Ezután babaházaztam egy kicsit. Egyszer csak abbahagytam a játékot és elkezdtem nézni a szüleimet, amint bolondoztak, incselkedtek egymással, nagyokat nevettek, boldogok voltak… Hirtelen nagyon büszke lettem arra, hogy milyen szép szüleim vannak… Huszonéves fiatalok voltak, jó értelemben véve lazák és felszabadultak; az anyukám nagyon szép nő, az apukám nagyon jóképű férfi. Akkor már tudtam, hogy az apámhoz biztos nem fogok feleségül menni, mert már elvette anyát és különben is tetszett néhány fiú az oviban… :) Már kislányként nagyon szórakoztatott, ahogy a nők ragadtak apámra, ahogy igyekeztek az én kedvemben is járni miatta (pl. a titkárnője, és a többi kolléganő), ő pedig csak ugratta őket. Tényleg, hihetetlen, hogy milyen élénken emlékszem a gondolataimra, pontosan tudtam ilyen kislányként is, hogy mit akarnak.
Ami az ajándékon és az új lakáson kívül még az igazán nagy örömet jelentette, az az volt, hogy az édesapám hosszabb időre érkezett haza: katonaként akkoriban különösen sokat volt távol, sokszor az utolsó pillanatban tudta meg, hogy mennie kell, és egyszer-kétszer furcsa sérülésekkel, kék-zöld foltokkal, csúnya horzsolásokkal tért vissza. Akkor még nem tudtam, amit kb. 10 évesen már igen, hogy egy durva kényszerleszállás, vagy épp egy katapultálás okozta a szerencsére kisebb sérüléseket; legtöbbször azt hittem, hogy biztos elesett – az meg sem fordult a fejemben, hogy netán megverték. Neeeem, az én apámat senki sem tudná megverni, úgyhogy azt alapból kizártam. :)
A másik történet: 1 évvel később anyai nagymamámnál karácsonyoztunk. Meghívott egy idős nénit is, aki valami nagyon-nagyon távoli rokon volt, akkor láttam először és utoljára. A néni ott is aludt a nagymamánál. Nem voltam olyan kisgyerek, aki napokkal-hetekkel előbb kutat az ajándékok után, de akkor valamiért erőt vett rajtam a kíváncsiság. Ez a néni tuti hozott nekem is valamit, jó lenne minél előbb megtudni, hogy mit… Csak a kedvező pillanatra vártam, hogy akcióba lépjek… Ez a pillanat el is érkezett 24.-én hajnalban. A néni felkelt, kiment a mosdóba, én pedig felébredtem a neszezésre. Azonnal éber lettem, mindjárt felismertem a lehetőséget. Megnéztem a táskáját, de tudtam, hogy nem illik más cuccában kutakodni, ezért megkönnyebbültem, mikor hamar kiderült, ott nincs semmi számomra. Amint törtem a fejem, hogy mit csináljak, nem tudom miért, de felemeltem a párnáját, és ott találtam egy alufóliába csomagolt valamit. Nos, egy 5 évesnek az ezüstös papír csakis csokit jelenthet. Gondoltam, elég furcsa a néni, végül is, passzol hozzá a párna alatti csokitárolás. Elkezdtem kibontani, hogy megnézzem, de arra nem számítottam, ami elém tárult: kezemben tartottam a néni műfogsorát… Nagyon megijedtem a hajnali sötétségben, az éjjeli lámpa fényénél, egyedül, kezemben a műfogsorral, és olyan gondolatokkal, mint csontváz, koponya, halál…Hatalmas sikítással el is hajítottam, jó nagyot koppant a sarokban, de szerencsére semmi baja sem lett. A néni jófej volt, nem haragudott; annyira nevetett, hogy úgy tűnt, mindjárt megfullad… :)
Eszembe jutott még egy karácsony emlékezetes pillanata.
Úgy 10 éves koromtól nagynénémtől rendszeresen könyvutalványt kaptam karácsonyra. Mindig örültem neki, de amikor megláttam a borítékot, tudtam, mi van benne és ezért nem is bontogttam lázas kíváncsisággal. 15 éves voltam, amikor a szokásos borítékból ki akartam csúsztatni a szokásos könyvutalványt. És ekkor ért a nagy meglepetés. Nem könyvutalvány volt a borítékban, hanem egy csodaszép arany nyaklánc. Épp olyan, amilyen mindigis tetszett: pici lapocskákból összeállított rövid lánc. És ahogy kicsúszott a szőnyegre, és a karácsonyfa égőinek színei és a gyertyák fénye megcsillantotta az ékszert, szólni sem tudtam a meglepetéstől. Aztán karácsony másnapján, mikor nagynénémhez mentünk, s a nyakába ugrottam, hamiskás mosollyal megjegyezte, hogy ugye milyen jó az a könyvutalvány… :o)
Nekem a legszebb emlékem, mikor apámmal kimentünk az erdőbe fenyőért. Mire hazaértünk alig bírtam mozgatni az ujjaim a mínuszoktól. Ekkor apám azt mondta:
Naooo fiam, ez nem az a topik. Ülj le a kályhához és melengesd meg az ujjaid.
Okés mami.
Gyerekkoromban nagyon vártam a karácsonyt. Talán kilenc éves lehettem, gyártottam az ajándékokat a családnak, aztán feldíszítettük a fát, megfürödtem, felvettem egy szép ruhát és nagyon örültem annak, ami következik. Apu kis hangszer-játékot vett nekünk, semmi komoly, de ajándéknak jó, én nagyon örültem is neki.
Anyu nem öltözött fel, ha jól emlékszem, talán épp mosott, ebben nem vagyok biztos, csak abban, hogy a fürdőszobából dúlt-fúlt kifelé, hogy apu hogy képzeli, hogy csak ezt vette ajándékba, “elrontod a gyerekek karácsonyát!”.
Nem értettem az egészet, mert nekem tényleg tetszett a kis játékhangszer, és most az, ami nekem tetszett, hirtelen semminek lett minősítve, úgyhogy elkezdtem sírni.
Erre persze az lett a reakció, hogy ugye megmondtam, nem tetszik nekik az ajándék!
Attól kezdve a nagyszüleimnél karácsonyoztunk, ott be lehetett zabálni és legalább karácsonykor nyugi volt.
http://www.youtube.com/watch?v=hD1XuOiLCpc
Sejtettem, hogy a te sztorid lehangoló lesz. Szerencsére a későbbiekben már jobban telt a karácsonyod.
Vasárnap óta ezen töprengek, hogy melyik is volt a legkedvesebb Karácsonyom és az az igazság, hogy tolonganak az emlékek, mert egy igazi karácsony-fan vagyok. Imádom a glamouros dekorációt: az aranyat-lilával, a zöldet-pirossal, a millió pici ledes fényorgiát és azt, hogy reggeltől estig csilingel a rádióban a jingle bells, és ha még ez is kevés, akkor a szomszéd kislány az iskolai ünnepségre készülve tuti vagy napiszázban ugyanazokkal a hibákkal elismétli- csakhogy vele énekelhessek…na de viccet félre: igazából a fiamat várva (igen, december 26-ra voltam vele kiírva B)) lett újra értelme az adventnek- a várakozásnak, a készülődésnek. Végül a kisklambó úgy döntött, hogy neki a Szilveszter “a” buli, így szószerint petárdákkal kisért tűzijátékos szülés volt. Fantasztikus volt a 2010. évet így kezdeni ééés a bónusz :))- ónaptárosként mi duplázunk, megünnepeljük Jézus születését dec.25-én és január 7.-én. Ja még annyi, hogy abban az évben egyszerűen fuldokoltam a babybluesos könnyeimmel, mert addig tkp. nem fogtam fel, hogy a kis Jézus milyen körülmények közé érkezett. Nagyon funky ez a kisjászol a templomban és a békésen szunyáló dedre bekuksizó csacsival és kecskékkel, a gyerekeim imádják, persze az egyéves lányom a csacsira is azt mondja, hogy ku-tya és a kecske is vau, de ez igazán részletkérdés. Mindenesetre istállóban megszületni végtelen alázat kell.
:o)) Szép ünneped volt! :o)
Én is szeretem a karácsonyt. Nekem mindig szép volt. :o)
Amikor a gyerekeim kicsik voltak, mindig feldíszítettem szinte az egész házat. Aztán együtt díszítettük. Sok borostyán lakott a kertünkben és én szemet vetettem rájuk. Girlandokat csináltam belőle, szépen feldíszítve. A lépcsőkorlátra is jutott, bár ott a több méter hosszú piros vászoné volt a főszerep. :o)
Meg is interjuvolom a gyerekeket a karácsonyi emlékeikről, s készítek belőle egy girlandot ide a mi kis virtuális karácsonyfánkra. :o)
Girland szikrákból:
Édes egyetlen elsőszülöttem:
Mindhárman fürdünk, készülődünk, és mikor kimegyünk, csenget az angyalka. Ez a karácsony alapja.
Délelőtt van, kicsi vagyok, ülök az asztalon, mézeskalácsot meg a régi, kemény szaloncukrot tűzögetjük.
Apunak nagy meglepiből kecsegét sütünk, vagyis anyu és mama.
Megkapjuk a várat, amit éjszakánként anyu és apu csinált nekünk. A vár papírból van, egy nagy rajztáblán áll. Anyuék kitöltötték a falakat viasszal, hogy sokáig egyben maradjon. (Azóta lelkiismeret-furdalásom van, sosem felejtem el a szomorú arcukat, mikor szétkapartam, bocsánat!)
Édes egyetlen másodszülöttem:
Mindegyik karácsony emlékezetes volt valamiért.
De ami nagyon megmaradt az amikor a papa felgyújtotta a játszós szőnyeget a csillagszóróval.
Meg a szegfűszeges narancsok illata, meg mikor Bernát – a nagy, fekete macska – élvezkedett a csomagolópapírokkal, vagy amikor öcsémmel másnap kora reggel mentünk le az új játékokkal játszani.
Van a tárházban egy csomó emlék. :)
Édes egyetlen harmadszülöttem:
Minden karácsony ugyanakkor van. :)
Egyik karácsonykor épp fürödtünk, amikor hallottuk, hogy csöngetnek. Fel sem akartunk öltözni, mert tudtuk, hogy az angyalka csöngetett és hozta az ajándékokat.
Máskor pedig már ünneplőben voltunk és apával sakkoztunk, amikor hallottuk a csengő hangját. Rohantunk le, hogy megnézzük, tényleg itt a karácsony.
nagyobb traumájuk sose legyen az életben, minthogy karácsonykor fürdeni kell :))
Ó, azt nagyon szerették! :o)
Nekem egy vicces történet jut eszembe a 90-es évekből. A szüleimmel laktam egy családi házban, volt egy kutyánk. Télen beengedtük aludni a lakásba, az előszobába, ha hideg volt kint. Már fel volt díszítve a karácsonyfa, rajta voltak a szaloncukrok. Amikor hazajöttem, mindenhol papírdarabok hevertek a földön a karácsonyfa körül. A kutya leette az összes szaloncukrot a fa alacsonyabban fekvő ágairól :))
Ilyesmit eddig még csak macskákról hallottam. :o))
Sőt egy olyan nagy és falánk kandúrt is ismertem, amelyik egy egész karácsonyfa-boát (1,5 méternyi, vékonyabb típusú, régifajta) megevett. Kettős hatást váltott ki mindenkiből. Egyrészt igen röhejesen nézett ki, ahogy mindkét végéből kilóg 20-20 cm piros, csillogó izé, másrészt megijedtek a gazdái, hogy végülis hogy fog kijönni belőle. (Az állatorvos azt tanácsolta, hogy hagyják a természetre. Csak vágják le a kilógó részeket, nehogy elkezdje huzgálni.)
A macskák is szeretik az édességet ? Ez nagyon vicces sztori volt :))
Többnyire szeretik. :o)) És a szép, csillogó izéket is a karácsonyfán. Szóval vigyázni kell, nehogy felborítsák a fát.
A mi Bernátunk nagyon illemtudó volt és csak nézegette a fát. A csomagolópapírokkal viszont annál intenzívebben foglalkozott. :o)))
A cicák tényleg imádják a csillogó, mozgó díszeket. Nagymamámnál volt cica és kutyusok is. A cicus az első karácsonyán minden tapasztalat híján hatalmas lendülettel ugrott a feldíszített fára a csillogó díszek után kapva, majd ugyanazzal a lendülettel repült is vissza, egyenesen hozzám vágódott. Még egy fél óra múlva is keservesen nyávogott. Ezután már óvatos távolságtartással kezelte a karácsonyfákat. :)
Egyébként alapvetően nem a lakásban lakott a cic, csak a verandáig jött be, ha hideg volt (van még ma olyan, hogy veranda?) vagy az unokák cicázni szerettek volna, illetve nagy ritkán a nappaliba, ahol tévedhetetlenül választotta ki a legmelegebb, legpuhább, legkényelmesebb helyet. Mint minden macsek, ő is igazi egyéniség, nagy életművész volt. :) Kandúr lévén állandóan csavargott, a tágabb környék cicáinak udvarolt, 2-3 napig haza se ment. Aztán éhesen, lefogyva állított be tele sebekkel, véresen, összekarmolva, szakadt fülekkel… :) Gyorsan regenerálódott, nagyon ügyes vadász volt: másnap reggel már az ajándék madártetem várt bennünket a lábtörlőn, amit sosem evett meg… :)
Most, hogy mondjátok, tényleg szeretik. A szüleimnél, szintén van cicus, épp házimoziztunk az öcsémmel és a nagy robajban néha hallottam, hogy zörög a szaloncukkeros papír, de az ünnepre való tekintettel már nem szóltam, hogy ne zabáljon már annyit…a film végére kiderült, hogy a cicc falta fel az összes dohányzóasztalon hagyott marcipános milkát, papír megmaradt :)), az első macskánk meg alomnak akarta volna használni a fenyőtűt és tényleg imádják a boákat…
Már írtam imádott nagynénémről. De most mégegy vele kapcsolatos történet eszembe jutott.
Nagynéném ekkor 4 éves volt. Nagymamámék karácsony előtt elmentek szép helyeken nézelődni – vitték a két gyereket (apám és nagynéném). A csillogó Párizsi Nagy Áruházban, a Lotz teremben rengeteg játék volt. A két gyerek csillogó szemekkel nézegette a játékokat. Nagynéném kiszemelt magának két dolgot: kardot és csákót. Ki is fejezte kívánságát. Aztán, hogy nem akarták neki megvenni, egyre hangosabban nyilvánította ki óhaját. A kislány a hazafelé úton végig ordította: “Kardot csákót akarok! Kardot csákót akarok!” :o))
Persze aztán karácsonyra el is felejtette a dolgot és nagyon örült annak a játéknak, amit kapott. Apu, a nyagyfiú akkor könyvet kapott.
Felnőttként is nemegyszer a húga fejére olvasta apu az esetet. És természetesen mindig összevesztek azon, hogy hogy is történt… :o))
Nagyjából a karácsony volt az az alkalom, amikor ők ketten békében ültek egymás mellett. Ugyanis apám nem szerette a krumplit, a húga meg a halat. És cseréltek, hogy ne kapjanak ki apjuktól, hogy nem eszik meg az ételt. Így teljes volt a nyugalom. :o)
Apukám kiegészítette:
1. Azt a bizonyos játékosztályt 25 filléres osztálynak hívták.
2. A kard és a csákó mellé még puskát is akart a húga.
3. Grimm meséket kapott akkor apukám.
Na, így teljes. :o))) Nálunk nem lehet ám ilyen fontos részleteket lefelejteni! :o))
A szülőfalunkban van egy szokás, a kántálás. Ez azt jelenti, hogy 24-én, mise után az egész család (22 fő) körbejárja a családok lakhelyét, és karácsonyi énekeket énekel a ház előtt. Utána bemennek, esznek-isznak egy kicsit, majd ismét útra kelnek, jöhet a következő. Minden helyszín, ének után a család legöregebb férfi tagja elmondja az áldást (?): “Adjon az Isten sok karácsony estét, ne ilyen szomorút, örvendetesebbet, azt is békében, egészségben.” a többiek válasza: “Azt kívánom!”
Megboldogult nagypapámról az a legszebb emlékem, ahogy átszellemülten, fennhangon mondja az áldást. Büszkén, a családjára nézve, könnybelábadt szemekkel.
Szerintem a legszebb karácsonyi dal: http://www.youtube.com/watch?v=O1bJhAneFrw
És a legszebb karácsonyi történet: http://moly.hu/konyvek/rauha-s-virtanen-a-karacsonyfalopas
Végre valami jó zenét küldtél és nem Alvint, és hasonlókat. Ez tényleg jó :D
Igen, ez tényleg szép, van egy másik változata is: http://www.youtube.com/watch?v=ED6e-FLR114
*** moderálva ***
Igen, ez viccesebb, mert a végén mondja, hogy Békés Karácsonyt Mindenkinek. Ezt kerestem sokáig, mindig csak rádióban hallottam.
hgyi, de szép lett a karácsonyfánk! :) Azért még mindig van egy kis hely rajta, úgyhogy jöhetnek a szép történetek…
Bizony! :o))
De még díszül, hiszen van hátra 5 nap!
(Már csak ötöt kell aludni, hogy…!!!) :o)))
Már anyutól is begyűjtöttem egy “díszt”. Holnap fel is teszem a karácsonyfára. :o)
Ó, de jó, már fel is került egy szép mézeskalács szívecske az üres helyre. Várom a történetet. :)
Még mindig van ám egy kis hely a karácsonyfán jobbra fent, lehet emlékezni, mesélni… :)
Látom, hogy az utolsó üres helyre is felkerült egy szép piros gömb, most már tényleg gyönyörű a mi kis karácsonyfánk! A szép, megható vagy vidám történeteket továbbra is szívesen olvassuk! :)
Van még egy hely… :o)
Jah, a csúcs…ugye? :)
Bizony! :o)
Most már igazán teljes pompájában áll a karácsonyfánk!!
Kedves hgyi, nagyon szép gondolat ez a poszt, köszi! :)
Már itthon is díszben áll a karácsonyfácska. :o)
Igazán nincs mit.
Remélem, mindenki kapott egy pici ajándékot ezzel. :o)
“Már itthon is díszben áll a karácsonyfácska. :o)”
Nálunk most “díszül”, szóval éppen “fázunk”. :) Úgy szeretem a sok-sok régi díszt a gyerekkoromból, a nagyszüleimtől… Minden karácsonyfa szép, de én azt szeretem igazán, ami meghitt, amin emlékek lógnak, ha akad a díszek között olyan, ami kicsit megkopott, kicsit csorba, szóval eklektikus. Nem megdizájnolt csupa piros, meg csupa valamilyen színű témájú a fa… Gyönyörű lesz most is, mint mindig… :)
Sok szeretettel küldöm mindenkinek egyik kedvenc karácsonyi versemet:
http://www.youtube.com/watch?v=hAwzn9na7rI
“A szép, megható”
Nálunk elmarad a karácsony, mer elfogyott a fa, be kellett vele fűteni.
Nagyon szép gondolat ez a cikk :) és örömmel olvasom az élményeiteket :)
Nekem nincs hozzá eléggé érdekes emlékem. Talán, hogy szeretett anyai nagyapámmal, talán csak négy öt évesen csatangoltunk a nagy hóban, amíg meg nem történik a csoda.
Szeretném hogy maradjon meg ez a cikk a vezetö, elsö helyen az ünnepek alatt!
Mindenkinek nagyon szép ünnepet kívánok, nyugalomban és sok szeretetben!
:)
Látod, a gyerekeimnek is amolyan villanásszerűek vannak. :o))
Bár… A lányom hívott tegnap reggel, hogy bocsi, de valakinek kölcsönadta a mézeskalácsházikó-sablonomat és az illető nem hozta vissza neki. S mivel tegnap szüksége lett volna rá, hát újraalkottuk. Én nagyjából tudtam a méreteket, hiszen annakidején is én találtam ki, ő meg annyit látta már, hogy neki is megvan vizuálisan. Aztán este felhívott, hogy a méretek tökéletesek lettek, megsütötték a házikók alkatrészeit. Mondtam is, hogy ugyehogy rettentő ügyesek-okosak vagyunk így ketten… :o)) Egyetértett és mondta, hogy persze, hogy a fejében van, hiszen legalább húsz éve minden karácsonykor látta, csinálta. :o))))
:)!
A legszebb karácsonyi ajándék: Lili
https://imageshack.com/i/0rrmqwj
De édes ez a kiskutya, Hermit! Tiéd ez a gyönyörűség? :)
Igen, tegnap óta. Viszont lehet, hogy én vagyok az övé, még nem tudom…. nem unatkozom. :-D
Az biztos, hogy nem lehet unatkozni egy kiskutya mellett, kifogyhatatlan az energiájuk. :) Nehéz egy ilyen bájos kis szőrgombócnak ellenállni, de most kell elkapni és megtanítani neki, hogy te vagy a falkavezér! :)
No még egyet:
https://imageshack.com/i/5gs922j
Hát lehet ezt a dögöt nem szeretni?
Elolvadok… gondolom, te is… Költői kérdés: Mennyire nehéz olvadozás közben keményen rendreutasító falkavezérnek lenni? :)
Ha a gyerekekkel ment, vele is fog… nem akarom bántani, csak jelzésértékkel legyintem meg, vagy megszidom inkább, de egyenlőre még nagyon kicsi. Ma kint voltunk a kertben, és nem tudta feldolgozni, hogy a drótkerítésen bizony nem lehet átsétálni… jót mulattam rajta
No, hát akkor a következő dísz anyukám néhány emlékezetes karácsonya.
1947. És még néhány év. Szegénység.
Anyám édesanyja sosem volt az a mártír-típus, sohasem sajnáltatta magát, minden helyzetből a legjobbat igyekezett kihozni. Úgy mesélik, a nagyapám is ilyen volt.
Egész évben készültek a karácsonyra. Gyűjtötték a cukorkák, apróbb tárgyak selyempapír-csomagolását – elkérték innen-onnan -, lepréselték, mint a virágot, vigyáztak rá, hogy ne szakadjon el. Karácsony előtt szépen kivasalták ezeket.
Nagymamám főzött szaloncukrot, vagy ha volt, kockacukrot csomagoltak ezekbe a papírokba, hogy ezt is a fára aggathassák.
Ősszel válogattak apró almát, s félretették dísznek. Diót, a templomban kapott szentképeket, és a kalendáriumból kivágott karácsonyi képecskéket akasztottak még a fára, a girland pedig felfűzött pattogatott kukorica volt. Nagyanyám tartott néhány kisméretű gyertyát kifejezetten karácsonyra. Évekig ezeket használták, mindig csak szenteste gyújtották meg az ajándékozás idejére.
A karácsonyfa seprűnyélre kötözött, több helyről beszerzett fenyőágakból állt.
Mami bejglit is sütött. Sütőtök magját gyűjtötték, megmosták, szárították, kibontogatták, pirították, ledarálták, s ez volt a bejglitöltelék.
Az egész család tett valamit a szép karácsonyért. Nagyapám leginkább a jó hangulatot tartotta, mert akkor már ő beteg volt, sokat feküdt. Nagybátyám szerezte be a fenyőágakat, állította össze a fát. Mami és anyu pedig gondoskodtak a díszekről és az ételről.
’47-ben anyu sok ajándékot kapott és nagyon boldog volt. Kapott cipőfűzőt, mami egy régi ruhájából varrt (kézzel, mert varrógépe nem volt) anyunak kötényt és a babájának ruhát. Rongylabdát is kaptak közösen a bátyjával. És persze vidámságot, meséket, jó hangulatot, mert a nagyapám mindig képes volt rá, s melegséget, finom ételt, mert ezeket a nagyanyám tudta jól.
Amikor nekem azt mondja valaki, hogy pocsék lesz/volt a karácsonya, mert ez-meg az a nyűg van, kevés a pénz, rossz emlékek terhelik, mindig mesélek anyukámék karácsonyairól.
Nagymamám is sokszor emlegette ezeket az időket, mesélt nekem róluk. Sohasem sápítozott miatta, hanem belémültette – ahogyan anyámba is, aki át is élte -, hogy megtaláljam a rosszban is a jót, a szépet, hogy szívből tudjak örülni apróságoknak, hogy mindez csak tőlem függ. Sikerült mindörökre közénk varázsolnia karácsony szellemét.
A saját családomnak én is igyekeztem átadni mindezt, s úgy tűnik, sikerrel. :o)
Nagyon szépek a díszek… én egy nagyon újat szeretnék felakasztani, hátha idővel erre is felkerül a szép emlékek csilláma :-)
Biztosan sokan vannak, akik kissé fenntartásokkal tekintenek a jótékonysági szervezetek “pénzköltési” hatékonyságára, vagy legalábbis nehézséget okoz kiválogatni olyan jótékonykodási módot, ahol biztosak lehetnek abban, hogy az adomány tényleg eljut a céljához.
Idén a barátaimmal felfedeztük az egyébként régóta, világszerte működő Csodalámpa szervezetet, ami beteg gyerekek néha utolsó kívánságait teljesíti. Elhatároztuk, hogy az egymás megajándékozására szánt összeget összedobjuk és a segítségével teljesítünk egy kívánságot. A szervezet munkatársai és az egész folyamat hatalmas pozitív meglepetés volt, a kívánság teljesítése szinte pillanatok alatt meg is történt.
Nem szeretnék direkt marketingelni, így nem küldök linket vagy felhívást az adakozásra, csak a megajánékozott és ajándékozó közös örömét reklámozom :-)
2005-ös Karácsony az egyik kedvencem volt. December elseje előtt 1-2 nappal hétfő reggel, térdig érő hó esett. Ettől valamiért olyan karácsonyi hangulatom lett, mint amilyen még soha életemben nem volt, és ez egészen az ünnepig megmaradt. Ekkor vártam, és ekkor készültem a legjobban az ünnepekre. Ez volt az utolsó Karácsonyunk Nagyapámmal, a család még egyben volt.
2008 Karácsonyának mind három napját együtt töltöttük Nagymamámmal. 24-én hozzánk jött, 25-én közösen mentünk Nagybátyámékhoz, 26-án pedig mindenki jött hozzánk a szülinapomra. Az első két nap leraktuk a kamerát valamelyik sarokba, hadd vegyen mindent, az utolsó napon pedig megnéztük a felvételeket natúrban, szerkesztve és torzítva, miközben sírva röhögtünk.
A 2009-es felejthető volt. 2010. december 24-25-ről valamiért nem sok emlékem van. 26-án Nagybátyámnak dolgoznia kellett sajnos, csak arra emlékszem, hogy nem jöttek, amit nagyon bántam. DE egy nappal később pótoltunk, lejöttek mindannyian, ráadásul az akkori “unokasógoromat” is hozták magukkal. Eredmény: activitizés, sütizés, koktélozás és röhögés minden mennyiségben. Azt a napot és az utána következő két ünnep közötti időszakot is beleszámítva, ez volt a legjobb, és egyben az utolsó jó Karácsonyom is.
:o)
Akkor most legyen újra jó karácsonyod!
Már, ha elfogadsz minket, és a “jó” kategóriába sorolod a társaságot. :o)
Köszi! Nektek is! Persze, hogy a jó kategóriába sorolom :)
A személyes anekdoták mesélésének sajnos soha nem voltam nagy mestere, ezért így “szárazan”, de őszintén:
Békés, boldog Karácsonyt kívánok a Férfihang.hu író-olvasó közösségének!
Békés és boldog Karácsonyt kívánok én is, csak így, egyszerűen.
Boldog Karácsonyt mindenkinek :)
Boldog Karácsonyt mindenkinek !
Boldog karácsonyt!
Boldog, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Kellemes unnepeket:-) !
Ki kapta a legjobb ajándékot?
én. te mit kaptál?
Akkor az enyém már csak rosszabb lehet. Nem akarok égni vele.
Hova írjam, hogy BUÉK?!
akkor ide :-) mindenkinek boldog Új évet kívánok! jó egészséget, kedves társat, gyerekcsicsergést és szakmai sikereket!
:DDDD vissza a múltba, választhattál volna vmi távolabbit is, nagyon szép! nyujércupp.
Küldök egy lángocskát szívem melegéből,
Elviszi egy angyal, ki eljön az égből.
Fületekbe súgja, mit szívből kívánok,
De ide írom én is: Boldog Új Évet Kívánok! :)
Én is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek.
Boldog Új Évet!
Boldog Új Évet mindenkinek! :)
http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185301.htm
BUÉK
Sikerekben gazdag, békés, boldog, új esztendőt kívánok mindenkinek!