Sokféle módon szokták a társadalmakat felosztani, én most lelki értelemben fogom. Naponta látom, ahogy két társadalom él egymás mellett egy lelki, vagy inkább szellemi törésvonal mentén. Az egyiknek mindez csupán élet, csupán világ, csupán végtelen világűr. A dolgok vannak, megtörténnek, a dolgoknak van okuk, amely olykor összetett, lélektani, szociológiai, politikai, kulturális, fizikai, stb… Akármennyi is, mind evilági-világi ok. Feltárható, közvetlenül érzékelhető. Nincs min elgondolkozni (mármint a valóság kézenfekvő), nincs mögöttes tartalom, nincs mögöttes jelentés, nincsen igazán mélyebb összefüggés. A másiknak a világ szimbólum, jel, jelrendszer, felszín, amely mögött van tartalom, jelentés, szándék, szellem, mélyebb ok, mélyebb és magasabb valóság. Bár rögtön adódna, de nem, ez utóbbiak egyáltalán nem biztos, hogy bármiféle istenben hisznek.
Teljesen természetes módon ez a két nagy csoport egyáltalán nem homogén a saját körén belül. Mindez érthető is, hiszen a valóság nem kézzelfogható, nem nyilvánvaló, ezért még azok sem tudnak egy közös és lehatárolt világban megállapodni, akik pusztán a világot tartják realitásnak – pedig az ő esetükben ez elméletileg egyszerű is lehetne, hiszen csupa “tényekkel” dolgoznak, és nem is hajlandók mást figyelembe venni, csak a “tényeket”. A “tények” azonban úgy tűnik, olyan nagy számban állnak rendelkezésre, hogy az elrendezésük sokféle (ellentétes) elmélet és felfogás alapjául is szolgálhat.
Mégis, ha az ember hátralép egyet, egy jó nagyot, és kicsit távolabbról nézi ezt a törésvonalat, és a két csoportot, csodálkozás vesz erőt rajta, mert mintha párhuzamos valóságok keverednének egy közös létsíkon. Ez olyan érdekes! Nem egy világban, nem ugyanabban a valóságban élnek, és mégis…
Van egy olyan mondás, hogy amíg szép vagy és fiatal, addig nincs szükséged Istenre. Szerintem sok ember gondolkodása ott változik, amikor olyan problémával találja magát szembe, amire az ész, és az anyag síkján nincs megoldás, csak tehetetlenség. Ekkor lép be az a vallásos élmény, hogy mégsem reménytelen a helyzet, mert érzed, hogy van valaki, aki fölötted áll, fölötte áll ezeknek a problémáknak, erőt ad a helyzet elviseléséhez, vagy akár csodaszámba menő dolgok is történhetnek. De ez nem jön magától, ezt kérni kell.
Vallásos berkekben gyakori gondolat, hogy a szenvedés értelme a Földön az, hogy közelebb vigyen minket Istenhez. De aki viszonylag jól boldogul a földi életben az eszével, nem ütközött még eddig legyőzhetetlen akadályba, az talán kevésbé hajlamos a látható világon túli dolgokat kutatni, a metafizikai miérteket keresni.
Igen, amiről írsz, az egy tényleges probléma. A sajátosság az, hogy a hívőt azzal szokták vádolni, hogy a könnyebb utat választja, önállótlan, mankóra van szüksége, bezzeg a hitetlen egymaga áll a viharban helyt, mennyivel különb is ő!
Ha kicsit jobban megnézzük ezt a vélekedést, egy olyanfajta kíméletlenséget és érzéketlenséget (az emberi lét, az emberi szenvedés, az emberi válaszkeresés iránt) fedezhetünk fel mögötte, benne, amely a fiatalok viszonyában köszön vissza manapság az öregeket illetően. Vagy a szép és sikeres emberekben a csúfak és vesztesek iránt.
A fiatal szellemiség mint jelenség, mint világlátás szerintem több és érdekesebb, mint egy életkori sajátosság, mivel állandósulhat. Így negyven felett tűnik fel, hogy egy tizen-huszonéves milyen kérlelhetetlen magabiztossággal hajlamos megítélni a világot, és pont így negyven felett érzi már az ember, hogy ezekben az ítéletekben mégis ott van a hiány, a tapasztalat hiánya. Persze az öregedés sem jelenti automatikus bölcsességet. Sokan megmaradhatnak ezen a vagy-vagy szinten. Amíg másokról van szó. :) Mindig csak akkor és addig. :)
Van egy olyan mondás, hogy amíg szép vagy és fiatal, addig nincs szükséged Istenre.
https://www.youtube.com/watch?v=SemcwxSg1Kk
Szerintem sok ember gondolkodása ott változik, amikor olyan problémával találja magát szembe, amire az ész, és az anyag síkján nincs megoldás, csak tehetetlenség. Ekkor lép be az a vallásos élmény, hogy mégsem reménytelen a helyzet, mert érzed, hogy van valaki, aki fölötted áll, fölötte áll ezeknek a problémáknak, erőt ad a helyzet elviseléséhez, vagy akár csodaszámba menő dolgok is történhetnek. De ez nem jön magától, ezt kérni kell.
Vallásos berkekben gyakori gondolat, hogy a szenvedés értelme a Földön az, hogy közelebb vigyen minket Istenhez.
“Tudom, hogy ez a rák nem Istentől van. Ez egy gonosz valami, ami a bűn miatt jött a világba, és ezért vagyok én is beteg.
De tudom, hogy Isten minden gonosz dolgot, ami a világban történik, jóra tud fordítani.
Hihetetlen, hogy Isten a gonosz dolgokat is jóra tudja használni.”
Köszönöm Birsalma! Én ezt eddig nem néztem meg ( bár többször is belebotlottam a fészbukon ), azt hittem, valami szokásos hatásvadász amerikai cucc, de nem. Nagyon érdekes számomra, hogy mennyire visszaköszönnek azok a dolgok, amiket én is írtam. Ez a korintusi levél idézet meg egyenesen új.
(Most olvasgatom a hozzászólásokat a videó alatt, tanulságos)
Valóban nagyon megdöbbentő.
Persze vannak, aki meggyógyulnak: http://www.youtube.com/watch?v=079BnEQK7Ss
Ismerek egy lányt, aki multiplex sclerosisból gyógyult meg, mert imádkoztak érte (évekkel később is egészséges maradt).
De végül is nem az a lényeg, hogy bekövetkezik-e a csoda vagy sem.
Ezt talán ismered: http://biblia.hu/biblia_k/k_58_11.htm
Sok csodás sztorit felsorol, aztán pedig azokat, akikkel nem történt csoda, akik nem menekültek meg a bajtól.
És azt mondja róluk: “A kikre nem volt méltó e világ” – tehát nem ők nem voltak méltók a csodára, hanem a világ nem volt méltó rájuk.
Ők “noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.” – a hitük számít és nem az, hogy mit kaptak.
De aki viszonylag jól boldogul a földi életben az eszével, nem ütközött még eddig legyőzhetetlen akadályba, az talán kevésbé hajlamos a látható világon túli dolgokat kutatni, a metafizikai miérteket keresni.
Azt gondolom, hogy vannak, akik egyszerűen nem engedik meg maguknak, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek.
Azt gondolom, hogy ehhez is kell valamiféle tudatalatti beleegyezés.
Azt gondolom, tudat alatt valahogy meg kell engednem, hogy olyasmi zúduljon rám, amivel nem birkózom meg.
Ha nem engedem meg ezt, akkor valahogy átevickélek az életen. Sok emberen azt látom, hogy eltelik felettük az élet anélkül, hogy bármire is ráébrednének, mert mindig alkalmazkodnak, simulnak, igazodnak annyira a fennálló rendhez, hogy ne tegyék ki magukat különösebb veszélynek.
Ha valaki sorsfordító traumát él át, az szerintem ezt előre megengedte, tudat alatt. Azt gondolom, épp készen áll arra, hogy átmenjen a traumán, hogy abból gyógyultabban jöjjön ki, mint ahogyan belement.
Azt gondolom, mindenkivel valahogy hasonlóképpen van, mint Jóbbal.
Jób belement a bajba, mert szerintem előre megengedte tudat alatt Istennek, hogy bajt zúdítson rá; hogy Isten a fájdalmon keresztül tanítsa és gyógyítsa a lelkét.
A barátai nem kerültek bajba, mert nem adtak engedélyt rá tudat alatt, pontosabban nem voltak felkészülve rá; ők a bajból nem tanultak volna semmit.
Fogas kérdés. Biztos, hogy mindenki tanul belőle? Mi van azzal, aki nem? Nem lehet, hogy inkább csak nagyon rossz irányba megy, és ilyen módon kap egy esélyt, egy döntési lehetőséget, hogy ott, és akkor Isten mellett döntsön? Ha nem történne semmi, biztos nem tanulna belőle, de így legalább az esélye megvan rá?
Nem tudom, jó -e annak aki evickél. Azt meg tudom érteni, aki nem akarja kiszolgáltatni magát. Az nagyon nehéz. De hát ez a szeretet lényege is, hogy rá mered bízni magad arra, akiben feltétel nélkül megbízol. Maga az érzés szenzációs, hogy ilyen van, akiben ennyire lehet bízni.
Azt aki mindent maga akar megoldani, és elutasítja Istent, azt lehet tulajdonképpen büszkének is nevezni. Márpedig a kereszténység szerint minden bűn eredője a büszkeség, Lucifer is ott rontotta el, hogy olyan akart lenni mint Isten, és olyannak is tartja magát. Nehéz ügy ezt így kimondani, hogy csak akkor juthatsz be a mennyországba, ha alázattal elismered, hogy Isten hatalmasabb nálad. De persze ezért cserébe olyan jó dolgokat is kapsz, amit el sem tudnál képzelni.
Úgy látom, te jobban ismered a bibliát, mint én, érdekes a te szemeden keresztül látni, melyik rész illik erre vagy arra a gondolatra. Az evangéliumokat nagyjából ismerem, de a többit nem nagyon, ezt sem, amit most idéztél a zs-hoz szóló levélből.
Ha másból nem is lenne látható a különbség, a Tékozló Fiú története jó példa rá.
Neki volt egy bátyja, aki soha nem ment el otthonról, aki soha nem került bajba, aki soha nem tapasztalta meg a kiszolgáltatottságot.
És tudod, azon gondolkoztam, hogy a fiatalabb fiú már akkor jobban bízott az apjában, amikor még otthon volt, amikor még el sem indult.
Mert ő ki merte kérni az örökségét, el merte hagyni az apját.
Nyilván neki is át kellett gondolnia azt, hogy mi lesz, ha belebukik az önállóskodásba.
Ezt mindkét fiúnak át kellett gondolnia, és a nagyobbik úgy döntött magában, hogy nem megy el, mert ha elnyomorodna, már nem lenne számára visszaút.
Ő képtelen lett volna elviselni azt a szégyent, hogy az apja utólag azt mondja neki: na ugye, megmondtam…. nekem van igazam, itt vagy te jó helyen.
Ezért aztán inkább el sem indult, hanem otthon maradt és húzta az igát és csak titokban álmodott arról az önállóságról, hogy megvendégeli a barátait.
De még csak egy kecskebakot sem mert kérni az apjától, mert úgy gondolta, az apja úgysem adna neki.
Ő tehát nagyjából egyáltalán nem bízott az apjában; bár vele élt, csak a félelem és szorongás kötötte hozzá, nem a bizalom.
A fiatalabb viszont bízott benne, hogy ha a dolgai nagyon balul ütnének ki, akkor is vissza tud térni az apjához. Már előre bízott ebben.
És abban is bízott, hogy ha kikéri az örökséget, akkor az apja oda is adja neki. Ezért el is kérte, és meg is kapta.
Sőt, nem csupán az apjában bízott jobban, mint a bátyja, hanem önmagában is: bízott abban, hogy amibe belevág, az végül sikeres lesz.
Így hát elindult, aztán kudarcot vallott, aztán visszament, és az apja visszafogadta; a bátyja pedig szörnyen dühös és irigy lett rá.
Tehát én ebből gondolom, hogy ahhoz, hogy valami traumatikus élményben legyen részünk, ami aztán gyógyító, tisztító, felemelő hatással van ránk – ahhoz ebbe először tudat alatt bele kell egyeznünk.
Már előre kell valamiféle bizalom ahhoz, hogy aztán képesek legyünk végigcsinálni a traumát.
Mert ha ez a bizalom előre nincs bennünk, akkor bele sem merünk esni a gödörbe.
Persze sokan vannak olyanok is, akik már csak azért esnek bele egy traumába, mert feladták és pusztulni akarnak.
De sok emberre mégis, elképesztően gyógyító, tisztító hatással van a baj, amit átélnek.
Sok emberre meg nem.
Kívülről nagyon nehéz eldönteni, ki gyógyul meg a fájdalomtól és ki adja fel; talán lehetetlen is észrevenni a különbséget, mert annyira mélyen, belül játszódik le az egész.
Ha képes vagyok úgy felfogni a traumát, ami a nyakamba zúdul, hogy ebbe én tulajdonképpen valahol, tudat alatt már beleegyeztem, mert ezzel a traumával valamiféle célom van, nekem ezen keresztül kell mennem, hogy elérjem a célomat, akkor az talán segít az átélésben.
Akár a pusztulás a célom, akár a gyógyulás és felemelkedés, mindenképpen segít, ha úgy fogom fel a traumát, hogy az csak azért esik meg rajtam, mert ezzel az egész helyzettel tudat alatt nekem magamnak is célom van.
Ez talán azért is fontos és jó gondolat, mert a traumatikus helyzetben nagyon úgy fest, hogy kiesik a kezünkből az irányítás, egyszerűen képtelenek vagyunk úrrá lenni a helyzeten, az teljesen rajtunk kívül álló erők irányítják, bennünket pedig csak sodor az ár, ahogy a száraz falevelet sodorja a folyó. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni ilyen helyzetben, hogy semmi ráhatásunk nincs az eseményekre. Hogy mi csak tehetetlen bábok vagyunk, akik külső megmentőre szorulnak. És csak jajveszékelünk és feladunk minden önkontrollt.
Ez az ún. áldozat-mentalitás, ami a felelősséget teljesen elhárítja magától, másokat tesz felelőssé, másokat hibáztat a dolgokért.
Nem azt mondom, hogy jobb, ha magunkat vádoljuk, mert azzal sem megyünk előre; egyáltalán senkit sem kell vádolni, csak FELISMERNI A FELELŐSSÉGET.
A Sorstalanság, ami méltán kapott Nobel-díjat, épp erről szól: hogy felismerem a traumatikus helyzetben is azt, hogy önmagamért én vagyok a felelős, a sorsomat még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is én irányítom, és nem vagyok hajlandó tehetetlen bábként szemlélni magamat, akinek semmiféle befolyása nincs az eseményekre. “Az nem lehet, hogy ne legyek egyéb, mint ártatlan áldozat” – mondja Köves Gyuri. “Igenis, mindenki lépett”. “Az egész dolog nem csak úgy egyszerre lett, hanem lépésről lépésre, és ebben minden lépésnél, mindenki léphetett volna másfelé is” (nem szó szerinti idézetek, csak nagyjából ilyesmiről beszél a végén a pesti rokonoknak).
Tehát, a lényeg az, hogy ha felismerem a felelősségemet még a leginkább kiszolgáltatott, leginkább traumatikus helyzetben is, az megteremti a lehetőségét annak, hogy FELISMERJEM A LEHETŐSÉGEIMET IS, és azokba bele is kapaszkodjak.
Citrom Bandi nem tekinti magát áldozatnak, viszont minden lehetőséget képes megragadni, és bele tud kapaszkodni, és erre megtanítja Köves Gyurit is.
A Tékozló Fiú is megragadja a lehetőségeket, a bátyja viszont hagyja elmenni maga mellett ezeket. Nem mer kérni akkor, amikor lehetne kérni; és nem akar adni sem – hiszen ha kérni sem tanult meg, akkor hogy tudna adni?
Ő átevickél az életen. És sok ember viselkedik hasonlóan.
Persze hogy iszonyú nehéz a nehezebb utat választani, rábízni magunkat az áramlásra, hogy a hullám majd kidob a túloldalon. Könnyebb és biztonságosabb bele sem menni a vízbe.
Csak az a baj, hogy a szárazföldön nem lehet megtanulni úszni. Ha fejlődni akarunk, muszáj vállalni a kockázatokat és bízni abban, hogy valami jó fog kisülni a problémából is.
Olvastam egy könyvet, egy német ember írta, aki 1902-ben született és 1972-ben halt meg. Meggyőződéses liberális volt, pontosan tudta, milyen ördögi Hitler. A legjobb barátja zsidó volt. De mégsem menekült el, pedig mehetett volna. Munka nélkül tengődött, behívták katonának, de végül nem kellett fegyvert fognia. Túlélte a háborút, a felesége, a gyerekei is túlélték a háborút, pedig ott maradtak a forgószél kellős közepében. Ahogy olvastam a könyvét, arra gondoltam, hogy ezt nem lehetett végigcsinálni, csak valami hihetetlenül mély és erős bizalommal.
Bármi is történik, bízom abban, hogy ennek van értelme, és egyszer talán meg is értem, hogy mi mire volt jó. Nem menekülök, nem kell menekülnöm, nincs szükségem rá.
Wittgenstein, a 20. sz. egyik legfontosabb filozófusa mondta: Istenben hinni annyit tesz, mint igent mondani az élet értelmére. Istenben hinni annyit tesz, mint igent mondani arra, hogy a világnak van értelme.
(Ez egy híres feldolgozása a Tékozló Fiú témájának: http://www.youtube.com/watch?v=8ezSHp1_es4 a zeneszerző-énekes kb 28 éves korában meghalt, lezuhant a helikoptere, két gyereke vele halt, kettő pedig árván maradt. Ha a világnak van értelme, az ő életének is van; ha a világ értelmetlen, az ő élete is az volt).
Neked való: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165170
hgyi- itt rólad van szó? Kb. 1 perce botlottam bele http://manekedholnapnekunk.blog.hu/2012/09/30/miert_is_tagadja_vedi_a_hgyi_es_a_bayer_csaladi_beluli_eroszakot
A malis vituperari laus est
Régi ismerősünk a forintocska nevű bolond
Meg még ezt találtam: http://manekedholnapnekunk.blog.hu/2012/09/12/emberek_ezek
Ez a forintocska az írásai alapján nagyon brutális lehet.
Most éppen ‘koronácska’ néven ír, itt látható: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165170 MEGALOL!
Ó, igen! :o))))))))))))))
És azon a blogon még számtalanszor előfordulok. :o)))))
De nem csak én, hanem Maestro is.
Ott ez a kedvencem: Hogyan hülyíti a hgyi, a maestro, és a bayer a murder hathatós közreműködésével a többi nicket a dost és a balint…
“Ó, igen! :o))))))))))))))
És azon a blogon még számtalanszor előfordulok. :o)))))
De nem csak én, hanem Maestro is.”
Semmi sem ment meg benneteket a celebségtől… :))
Ne szellemeskedj, murder :-P
Itt akkor fejezzük is be ezt a feminista offot.
:o)
Lehet, hogy így történt.
De az is lehet, hogy a fiatalabb fiú egyszerűen nem is gondolkodott ezen, hanem majd’ csak lesz valahogy: beleugrott. Ő nem bírja ki otthon, ennél minden jobb.
De az is megtörténhetett volna, hogy mondjuk az édesapa meghal, és a bátyja kénytelen magára venni a felelősséget, bármennyire is nem akarta, bármennyire is jó volt neki evickélni a kényelmesben.
A báty érezhet irígységet amiatt, hogy nem mert kockáztatni, nem volt egy csomó élményben része emiatt, ráadásul még jól is sült el a dolog a végén. De ez lehet az ő emberi gyengesége is: érezhetné azt is, hogy jól döntött, amikor otthon maradt.
Ha jól értem amit mondasz, úgy is fogalmazhatunk, hogy aktívan és passzívan is bele lehet menni a nehéz helyzetekbe. Kérdés, hogy ezt van -e értelme értékelni, vagy elég csak az eredményt nézni, hogyan jött ki belőle az illető, akár akarta, akár nem.
Ha jól értem amit mondasz, úgy is fogalmazhatunk, hogy aktívan és passzívan is bele lehet menni a nehéz helyzetekbe.
Talán ez nem egészen pontos. Azt gondolom, valamilyen szinten mindenki aktív egy nehéz helyzetben, aktívan hoz döntést. Tulajdonképpen az is aktív döntés, hogy feladja. Amikor én ilyen állapotban voltam, annyira dühös voltam, hogy még rá is tettem nagyon sok lapáttal. Tehát amikor úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok és az események túlnőttek rajtam és nem tudom irányítani az életemet, nem tudom befolyásolni azt, ami történik velem, akkor még inkább elvesztettem az önkontrollt, még inkább szétestem, mint ahogyan az indokolt lett volna. Még csak kísérletet sem tettem arra, hogy megpróbáljak valamit pozitívan tenni magamért, hanem hisztiztem és sajnáltam magam. Csak hogy teljesen nyilvánvaló legyen az, hogy én ezt a helyzetet nem tudom megoldani, és igenis jogosan várok külső segítséget. És szemét alak az, aki nem segít rajtam, amikor bajban vagyok.
Szerintem nagyon sok ember viselkedik hasonlóan. Ilyenkor, akár felfogjuk, akár nem, de aktív döntést hozunk az önsorsrontásra.
Valahol mindig aktívan döntünk, azt gondolom.
Kérdés, hogy ezt van -e értelme értékelni, vagy elég csak az eredményt nézni, hogyan jött ki belőle az illető, akár akarta, akár nem.
Ha így nézem, akkor azt mondom, színtiszta véletlen, hogy valakinek sikerült úrrá lenni a problémáin, másnak pedig nem sikerült. De én azt gondolom, soha nincs véletlen, semmi nem történik véletlenül.
Ha valamivel problémánk akad, az egyszerűen figyelmeztetés arra, hogy az életünk azon területe nincs rendben, valahogy dolgoznunk kell rajta.
Azt szokták mondani, hogy az élet először kis kavicsokkal dobál, aztán ha nem reagálunk, akkor egyre nagyobb köveket (nehézségeket) zúdít ránk, hogy figyeljünk fel arra, hogy valamivel dolgunk van.
http://www.youtube.com/watch?v=04domJ7F0oY
Persze NEM TUDJUK azt, hogy pontosan hová kellene elérnünk, hiszen ha tudnánk, már arra mennénk. Amikor benne vagyunk a nehézség legközepében, akkor sem tudjuk, merre kéne indulni. Nem látunk el, csak az orrunkig. Csak egyetlen lépést tehetünk, és ennél nem is kell több. De azt a lépést vagy fölfelé vagy lefelé tesszük.
Lehet, hogy csak ritkán sikerül fölfelé lépni, lehet, hogy csak egyszer, miközben ezerrel száguldunk lefelé. De az az egyetlen fölfelé tett lépés sokkal többet számít, mint az, amivel lefelé robogunk. Mert már abban az egyben is rengeteg erő van, egyszerűen erőre kapunk tőle.
Ezek nagyon homályos és bizonytalan folyamatok akkor, amikor átéljük, csak utólag áll össze valamiféle kép, csak utólag derül ki, hogy hosszú távon hová jutottunk.
Ami a két fiút illeti: a sztori nyilván történhetett volna másként is, de mivel ez egy példázat, így aztán az a lényeges, hogy azon belül pontosan mi zajlott le. Hiszen a két fiú kétféle magatartás jelképe, szimbóluma. Ha másképp döntenek a sztorin belül, akkor más lenne a lényeg. Mivel így döntöttek, így aztán ez a lényeg.
De az is lehet, hogy a fiatalabb fiú egyszerűen nem is gondolkodott ezen, hanem majd’ csak lesz valahogy: beleugrott. Ő nem bírja ki otthon, ennél minden jobb.
Szerintem sem gondolkodott. nagyon sok döntést tudat alatt hozunk meg. Benne sem tudatosult az, hogy bízik az apjában, és a bátyjában sem tudatosult az, hogy ő meg nem bízik.
De az is megtörténhetett volna, hogy mondjuk az édesapa meghal, és a bátyja kénytelen magára venni a felelősséget, bármennyire is nem akarta, bármennyire is jó volt neki evickélni a kényelmesben.
Azt vettem észre, hogy akik ilyen gondoskodó szerepet vesznek magukra, azok egyrészt lenézik azt, akiről gondoskodnak. Az apa nem volt olyan gondoskodó, amilyenek az emberek gyakran. Nem ment utána a fiának, nem kereste meg. Pedig sejtette, hogy bajban van, de ő is bízott abban, hogy a fia nem egy olyan tökkelütött szerencsétlen alsóbbrendű fogyatékos véglény, akiről folyton gondoskodni kell. Egyszerűen rábízta a döntést az életre felől.
Ha nem így tett volna, akkor egyszerűen nem tekintette volna felnőttnek a fiát, akkor azt gondolta volna, hogy a fia még mindig gyerek, aki gyámság alá szorul.
Nagyon sok fiú sose nő fel, örökre a szülő alá rendelődik, és az állandóan gondoskodik róla. Például:
http://pekingikacsa.blog.hu/2013/08/19/a_jo_edesanya_biciklire_pattan_hogy_fianak_parkolohelyet_foglaljon
Az efféle gondoskodó szülői magatartás kívülről már lehet, hogy groteszk, de belülről akkor is természetes, és MINDKÉT fél meg van győződve arról, hogy ami történik, az csupa szeretetből fakad.
De akkor Jézus vajon miért nem ilyennek mutatta be a szerető Atyát? Ha az Isten szeret, akkor miért nem gondoskodik?
Mert az ilyen túlféltő magatartásban, mint írtam, egy nagy adag megvetés van a másik fél iránt.
Azon kívül van benne más is: aki túlféltően gondoskodik, az tulajdonképpen egy szerepet játszik, amivel kompenzál a lelkiismeretfurdalásáért. Valamiért bűntudata van, bűnösnek érzi magát, és hogy ebből megszabaduljon, hát gondoskodik egy tőle gyengébbnek vélt félről. Nem minden gondoskodónak van bűntudata, nem mindenki kompenzál, de azért igen sokan.
Onnan lehet tudni, hogy a gondoskodás csak egy szerep, hogy az illető nehéznek tartja, kiég benne. Ez a segítő foglalkozású emberek között nagyon gyakori jelenség.
És van egy harmadik dolog is: aki gondoskodik, az valamiképpen függ attól, akiről gondoskodik. Annak el kell ismernie az ő erőfeszítéseit, és viszonoznia a befektetéseit.
A nagyobbik fiú épp ezt vágta az apja fejéhez: annak viszonoznia kellett volna mindazt, amit ő addig belefektetett a kapcsolatukba.
Tehát ő nem azért maradt az apjával, nem azért dolgozott vele együtt, mert szerette az apját, hanem azért, mert úgy gondolta, ezzel a szereppel tudja biztosítani a maga számára azt a viszonzást, ami az apja részéről számára jogosan jár.
Ez a lelkiállapot biztosan ismerős, ez szerintem mindnyájunk számára ismerős.
Ha valakivel jót teszünk, annak kutya kötelessége jól bánnia velünk, hiszen jótett helyébe jót várj. És nyújtjuk is a markunkat, hogy megkaphassuk ezt a jót. Tehát várjuk a fizetséget, mert tulajdonképpen sokszor nem önmagáért tesszük a jót, nem azért, mert az önmagában örömet okozna, hanem azért, hogy megkapjuk érte az ellenszolgáltatást, ami JÁR, amit kiérdemeltünk.
Ennek legnyilvánvalóbb példája a szavazatvásárlás, amikor a cigányokat lefizetik ezzel-azzal, hogy cserébe a kijelölt pártra szavazzanak. Ez tudatos cselekedet, de tudat alatt folyton így viselkedünk, nem is vesszük észre.
És pont ezért sértődünk meg folyton, hiszen a másik fél rittig nem úgy fog viselkedni, ahogyan azt mi elvárjuk tőle, és nem viszonozza a mi befektetéseinket.
Mivel ez az oldal a férfi-nő kapcsolatra van kihegyezve, akkor legyen egy itt gyakran emlegetett példa: a férfi befektet az ismerkedésbe, időt, energiát, pénzt; aztán baromira megsértődik, ha a nő ezt nem hajlandó viszonozni azzal, amit ő elvárna cserébe. Ilyenkor persze hogy adódik a következtetés – a nő rossz. Igen, lehet, hogy tényleg egy számító dög, haszonleső, aki kihasználja a férfi hízelgését.
De az is nyilvánvaló, hogy a férfi sem spontán fektetett be, tehát nem annyit tett a nőért, amit nem sajnálna (pénzt, időt, energiát) azt nem ajándékba adta, nem szíves-örömest, hanem haszonért. Azért adta, hogy a nőtől viszonzást kapjon.
Nagyon-nagyon-nagyon sokszor játszunk ilyen játékot, és fogalmunk sincs róla, mit teszünk, mert ez az egész nem tudatosan zajlik, hanem valami bevésődött, öntudatlan minták szerint gyakoroljuk a rituális viselkedést.
Tehát, ha a nagyobbik fiú az apa halála után gondoskodó magatartást mutatott volna az öccse felé, akkor nem biztos, hogy azt őszinte szeretetből tette volna.
Egyébként énszerintem sokkal valószínűbb az, hogy az apa halála után az idősebb fiú egyszerűen elfelejtette volna az öccsét, és soha többé nem engedi a birtokra, ott minden az övé, hiszen megdolgozott érte, az öccse pedig nem számít semmit, egyszerűen nem is létezik; ha mégis megpróbál elmenni hozzá, akkor elkergeti.
birsalma (különben sztem te regisztráltál nálam) nagyon szép egészséges gondolatokat fogalmazol meg a Férfi mentalitásról (bár én ennyire kalandor nem lennék, mint a kisebbik fiú, kib…tt sokat kockáztatott), és tisztességesen birkózol komoly problémákkal. Sors és sorsszerű események valamint a velük való megküzdés, énerő, és annak tisztelte, fejlesztése.
Szerintem teljes természetes, hogy egy férfi nem önzetlenül fektek bele egy nővel való kapcsolatába, beza viszonzást vár. Ez így normális. De ne felejtse el, hogy ő kockáztat! Nem tuti tippet játszik a lovin, hanem Férfiként vállalkozik. Ezért ha bukik mindent, próbáljon megküzdeni a ténnyel, hogy ennek lehetősége az első pillanattól benne volt a játékban! Ilyenkor kell sztem nagyvonalúan odébbállni: vesztettem, hát vesztettem. Majd talpraállok, a befektett pénz helyett is keresek újat, összességében, ha gondolkodni hajlandó vagyok, érettebb lettem, szóval hozzáállásom függvényében gazdagodhattam is lélekben. Pihi, hűljön ki a szívem, friss levegő a fejbe, és nézhetünk megint körül a világban. Sztem ez így működik.
Szia Zoli, nem regisztráltam még, de lehet, hogy fogok :)
Nekem itt eléggé feltűntek a hozzászólásaid, nemcsak a keresztény szemlélet miatt, hanem azért, mert úgy emlékszem, te vagy itt az egyetlen, aki azt a célt fogalmazta meg, hogy szeretne változni, fejlődni. Úgy látom, rajtad kívül mindenki a világot szeretné megváltoztatni. Ha belegondolok, magamon milyen őrült nehéz bármit is alakítani (jó irányban) változni, akkor a világ megváltoztatása még sokkal nehezebb feladat..
Eszembe jutott, mi a definíciója a kétféle viselkedésnek:
http://www.karpatinfo.net/tudomany/2006/06/12/sikerkereso-es-kudarckerulo-szemelyiseg
Itt is elég jól kifejtik a kettő közti különbséget.
És sajnos abban is igazuk van, hogy többségben vannak a kudarctól rettegők.
Az ilyen ember jelszava az, hogy be kell állni a sorba; ha nem látok, nem hallok, nem beszélek, akkor nem kerülök konfliktusba, és elkerül a baj.
A kudarckerülő arra koncentrál, amit el akar kerülni. De gyakran pont ezzel vonzza be azt.
Jób is azt mondta: amitől rettegtem, az esett énrajtam.
Ezt mondja a vonzás törvénye is – amivel foglalkozom, azt vonzom magamhoz; akár pozitívan, akár negatívan is ragaszkodom valamihez, bevonzom az életembe. Ha rettegek a kudarctól, akkor azt vonzom be, mert az agyamat az tölti ki, az foglalkoztat.
http://www.thesecret.hu/titokfilm
“amivel foglalkozom, azt vonzom magamhoz”
Igen, ez mindenre vonatkozik. Azt mondják, az agy nem tud különbséget tenni a valóság és a képzelet között; ha elképzeled, hogy kettévágsz egy szép, sárga citromot s kicsordul a savanyú, illatos leve, akkor összefut a nyál a szádban. Többek között ezért működik a vizualizációs gyógyulás. Ha elképzeled, hogy egészséges vagy, hogy a betegséged elmúlt, akkor egy idő után a test ennek a képnek fog engedelmeskedni, az agy úgy irányítja a testi folyamatokat, hogy a gyógyulás bekövetkezzen. És az egészben az a legjobb, hogy semmivel sem bonyolultabb a valóságban megcsinálni, mint ahogy itt leírtam dióhéjban. Nekem konkrét tapasztalataim vannak, tudom, hogy működik, más meg azt gondol, amit akar… :)
Igen, én meg olyat olvastam, hogy kosárra dobást gyakoroltattak két csoporttal: az egyik csoport konkrétan, a másik képzeletben gyakorolt egy jó darabig. Aztán lemérték, és kiderült, hogy akik képzeletben gyakoroltak, nagyobb százalékban javult a teljesítményük. Nyilván azért, mert a képzeletbeli dobások mindig tökéletesen sikerültek, és nem kísérte szorongás az elképzelt mozdulatot.
Persze ez visszafelé is igaz: ha nagyon beleélem magam a képzeletbeli világba, ahol minden sikerül és soha nem ér kudarc, akkor nem leszek képes megbirkózni a realitással.
Tehát gyógyulásra és szorongató helyzetekből való kiverekedésre kiváló a vizualizáció, de teljesen nem helyettesítheti a gyakorlatot.
A vonzás törvényével szerintem vigyázzatok.
Ja sokan írnak erről mostanában. Az ezotéria szereti ezt a gondolatot, a vallásosok túl nagy felelősségnek tartják, magamat is ide értve, mi inkább félünk tőle. Olyan gyarló az ember, ezek a mágikus, fél-mágikus képességek akkora felelősség. Működnek, akárcsak a tudatos álmodás, vizualizációs ima, transzállapotok. Maga a mágia, fehér és fekete. Bizonyos korlátokon túl én nem merek menni. Inaara menj csak, ha úgy látod jónak, én maradok az Isten dicsőítésnél, és a kérő meg hálaadó imánál.
Uh, Zoli, azt hittem, ezen már rég túl vagyunk… :)
Mindegy, hogy az ezotéria (bármit is értesz alatta), a Tibeti Halottaskönyv, az Arvisura, a vatikáni titkos könyvtár vagy ezek mindegyike, vagy bármi más írja: ha valami jó és működik, jót teszel vele magadnak vagy másoknak, az jó. Ingyen van, nem kell hozzá különleges képességgel születni: te, én, bárki meg tudja csinálni. Nem kerül pénzbe, nem kell hozzá semmilyen eszköz, nem függ a fizikai távolságtól. Én pl. imával kezdem, lényegében összekapcsolom a kettőt, de ez nem feltétel. Ateistáknak is működik a dolog – az egy másik dolog, hogy aki megtapasztalja az eredményeket, vagy pusztán nyitott ilyesmire, az többnyire vallásos. :) Vannak, akik ennek hatására lesznek vallásosak
Nyiss egy kicsit, ne félj, mert nincs mitől. :)
Pozitív bevonzás
Szeretném leszögezni, hogy gondolkodó emberként szólnék hozzá, nem valamelyik vallási felekezet jegyében, és most úgy veszem, mintha ez a technika maradéktalanul működne is (a vitatása másik téma).
Mélységesen elutasítom a pozitív bevonzás gyakorlatát! Milyen alapon nyúl bele az egyén “mágikus” technikával a saját sorsába? Talán elért egy olyan bölcsességet, amikor felelősséggel tudja megválasztani, hogy mit változtathat meg? Mi a bevonzás célja ugyan? Talán egy magasabb spirituális szint elérése, a mélyebb megértés, vagy kellemes, boldogító, sikeres események előidézése? Ki kondolhatja komolyan azt, hogy a spirituális-szellemi célokkal összeegyeztethető, hogy hétköznapi dolgokra vágyva azokat előidézzük, csak hogy az életünket boldogabbnak érezzük!
Nem ismerek olyan spirituális-vallási hagyományt, amely az ‘úton járónak’ engedélyezné, hogy a saját boldogulása végett mágikus-mentális-pszichikai technikákat vessen be, nem tudván, hogy milyen következményeket idéz elő velük. Nem ismerek olyan hagyományt, amely mindezt nem végzetes eltévelyedésnek tartaná! Arról nem is szólva, hogy a bevonzás nem csak rám hat, hanem mások sorsára is. Milyen alapon? Milyen jogon?
Valaki komolyan azt hiszi, hogy ennek nincsen ára? Hogy ingyen van? Hogy nem kell megfizetni? Hogy nincsen következménye?
Egyszerűen bámulattal nézem, hogy az európai ember milyen könnyelműen, milyen felelőtlenül választ ki minden technikát, ami könnyű, ami olcsónak tűnik, és ami másról sem szól, mint a boldogságról-boldogulásról. Persze, hogy nincsen semmi magasabb cél, csak hogy jól érezzem magamat! Spirituális fogyasztói társadalom! Szellemi gyorsbüfé! Utána meg lehet sziesztázni jóllakottan!
Könyveket lehetne írni az “ezotéria” bűneiről és hamisságáról!
Nem, Giordano, szerintem nem jól látod, nem erről van szó. Nem nyúlsz bele sem a magad, sem mások sorsába. Csak az történhet mindig, ami a sorsodba “belefér”. Nem mennék ebbe bele jobban, nem sok értelmét látom. Ettől még intelligens, értelmes vitapartnernek tartalak továbbra is. ;)
Kedves Inaara!
Köszönöm, hogy ettől még…….. :)
És pusztán egyetlen ponton mondtál ellent: hogy beavatkozom-e mások sorsába, avagy nem. És mondd, ha bevonzok valamit, ami egyébként nem történt volna meg, de “belefér”, akkor nem megváltoztattam az én életemet, és másét is?
Azonban mindez a lényegen nem változtat. Mert ugyan milyen céllal idézel be bármit is? Milyen alapon?
Írd már le nekem, hogy mégis mit akar egy ember, amikor “bevonz” valamit, és gondolkozz el azon, hogy milyen minőségű ez a “cél”, mit szolgál, és mi az eredménye!
Én nem utasítom el magát a gyakorlatot, de azt állítom, hogy nem mindenkinek ajánlatos. A vonzás törvénye a kereszténységben is megtalálható. Azonban van egy nagy különbség, ami sajnos megint azzal a sátánizmussal van kapcsolatban, amiről írtam: a Titok, illetve a vt-nek ez a formája nem állít erkölcsi törvényeket a gyakorlója elé.
A vallás azt tanítja, hogy hinned kell egy felsőbb erőben, de mindennek lesznek következményei. A modern VT azt tanítja, hogy hinned kell egy felsőbb erőben, és semmilyen következménye nem lesz semminek.
A VT arra buzdít, hogy minden vágyadat teljesítened kell, legyél boldog. Ha van vmi perverziód, az nem baj, a fontos, hogy kiéljed. Ha az az életcélod, hogy gazdag legyél, és egy villában szívod fel a kokaint, akkor az az életcélod, amire büszkének kell lenned.
A modern VT valójában nem más, mint egy liberális vallás, ráadásul autodeista, ami az egyik legveszedelmesebb dolog. Szóval csinálni lehet, de csak ésszel.
Engem érdekelne a keresztény “vonzás gyakorlata”. Jézusnál nem emlékszem semmire, ami az egyéni, világi sorsra különös hangsúlyt fektetett volna. Elsődleges célként “Isten országát” kell megtalálni, a többi magától adódik. De hogyan keresheti valaki “Isten országát” abban, ha bevonzza a szerelmet, a boldogságot, a sikert, a gyarapodást, a szenvedésmentességet? Akkor milyen céljai vannak amúgy? Mellékesen? Szellemi értelemben!
Ha valakinek valóban “spirituális” céljai vannak, az nem értem, hogy mit és miért akarhat bevonzani az életébe!
Giordano, én kizárólag a gyógyítással kapcsolatban írtam, amit írtam. Nem tudom, ez miért elítélendő. Mondd, ha súlyos beteg leszel, elmész az orvoshoz? Idézlek: “Milyen alapon? Miért nyúlsz bele a sorsodba?” ;)
Adam, lehet, hogy birsalma miatt estetek nekem, ő hozta ide a Titok c. könyvet, meg a vonzás törvényét az én hsz-emre válaszolva.
Ezt a sátánista, liberális dolgot meg hagyjuk, nem is értem, hogy jön ide. Teljesen másról van szó.
Egyfelől el lehet választani a kettőt (gyógyítás és bevonzás), másfelől ha már elindul valaki egy úton, nehéz a határokat meghúzni.
Különben Steve Jobs is hitt az öngyógyításban és a meditációban. Jelenleg úgy tudom, halott.
Természetesen ez csak egy példa, magam is tapasztaltam dolgokat, de tudatosan lemondtam erről az útról.
Buddha halála tökéletes ellenpéldája ennek az “önsegítő” és “ártatlan” gyakorlatnak.
Giordano…
“És mondd, ha bevonzok valamit, ami egyébként nem történt volna meg, de “belefér”, akkor nem megváltoztattam az én életemet, és másét is?”
Most csűrni és csavarni fogom. :o)
Ha elhatározod, hogy bevonzol valamit, az hozzátartozik a sorsodhoz, hiszen ha nem így lenne, eszedbe sem jutna, vagy elvetnéd az ötletet.
Ha másokkal kapcsolatban teszed, az is a sorsod és az ő sorsa/uk, mert ha nem az lenne, nem is kerülnél kapcsolatba azokkal az emberekkel, azokkal a gondolatokkal.
Amint találkozol egy emberrel, írsz neki, rámosolyogsz, hozzáérsz, máris megváltoztattad az életét, részese lettél, “benne vagy a sorsában”. Mindenféle bevonzás nélkül is. :o)
Szerintem ez nem olyan rettenetes, mint amilyennek esetleg hangzik.
Inaara írta, hogy a gyógyítással kapcsolatban gondolta.
Ezzel is úgy vagyok – és nem egyszer tapasztaltam -, hogy hiába akarsz te meggyógyítani valakit – bevonzással, vagy bárhogy -, ha ő azt nem akarja. Ha úgy tetszik, nem az az ő sorsa, hogy te segíts neki.
Ha úgy gondolod, hogy ez manipuláció, akkor jól gondolod. De szinte mindig manipuláljuk embertársainkat valamilyen módon. Bárkinek lehetősége van visszautasítani ezeket, vagy belemenni a játszmákba.
A manipuláció nem feltétlenül negatív előjelű.
A keresztény “vonzás gyakorlata” szerintem a “legyen meg a te akaratod” című sorban ki is merül. Ennél az akaratnál jobbat és tisztábbat nem hiszem hogy bárki ki tudna találni. Persze meghallani nem túl könnyű, ráhallgatni meg egyenesen nehéz. :)
Mindenki fejében sokkal de sokkal több gondolat kering, mint a mennyi aztán megvalósul ezek közül, tegyük hozzá: szerencsére.
Saját megfigyelésem szerint a tollpihe könnyedséggel mozgó gondolatoknak van meg erre a legnagyobb esélyük.
Egyébként sokszor nem is kigondolunk valamit, hanem egyszerűen csak megérezzük, hogy mi fog történni. Így azt a kérdést sem butaság talán föltenni, hogy vajon a leendő, már készen álló történés idézi-e elő a gondolatot, vagy a gondolat a történést?
“Egyfelől el lehet választani a kettőt (gyógyítás és bevonzás), másfelől ha már elindul valaki egy úton, nehéz a határokat meghúzni”.
Kedves Giordano, úgy érzem, túlmisztifikálod ezt az egészet. Nincs mitől félni, határokat meghúzni. Olyasmi nem történhet meg, ami nincs a sorsodban. Igazából nincs ebben semmi különös.
“Különben Steve Jobs is hitt az öngyógyításban és a meditációban. Jelenleg úgy tudom, halott.”
Giordano, ezek a mondatok méltatlanok hozzád, tőled nem ezt várom. :) Egyébként csakugyan, előbb-utóbb mind meghalunk. :) Nem tudjuk, miféle öngyógyítást végzett Jobs, ha csinált valamit egyáltalán, milyen módszerekhez folyamodott. Semmilyen módszer nem 100 %-os, senki sem mindenható – sem az akadémikus orvoslás művelői, sem mások. Ha most kell valakinek meghalni, akkor csinálhat, amit akar, meg fog halni.
(Off: Apropó, Steve Jobs: nem tudom, ismered-e a Stanford Egyetem diplomaosztóján 2005-ben, 6 évvel halála előtt mondott beszédét. Szerintem nagyon jó. Ekkor még azt hitte, hogy sikerült legyőznie a hasnyálmirigyrákot…)
Inaara- A Titkot azért hoztam fel, mert jelenleg az a VT legfőbb könyve. A liberális-sátánista dolgot csak egy régebbi hozzászólásom miatt írtam. Mindegy, aki olvasta, az érti.
Giordano- A VT szerint hinned kell vmilyen különös energiában. Ha eléggé hiszel, akkor teljesül a kívánságod. A kereszténység szerint, ha hiszel Istenben, akkor segít rajtad.
A kettő között az a különbség, hogy a VT szerint bármit kívánhatsz, a kereszténység pedig meghatározza a célt, amit el kell érned. Ráadásul a VT nem veszi figyelembe az emberi elme működését.
Kedves hgyi!
Könnyedén csavartad és csűrted, hiszen az is komoly vitát-elemzést-átgondolást igényelne, hogy a Sors fogalmát kibontsuk, A kereszténység történetéből is elegendő felemlegetnem a szabad akarat és a teljes determináció elgondolása közötti áthidalhatatlan nézetkülönbséget.
Én személy szerint tudok véleményt mondani a kérdésben, de kijelenteni és meghatározni, hogy hol válik el a Sors (tehát az eleve meghatározottság) és a szabad akarat (amivel a Sorsot elutasíthatom, módosíthatom, megváltoztathatom), nos, azt én nem tudhassam :)
Amúgy felvetném a kérdést, hogy az úgynevezett Sors, tehát az ember evilági élete hogyan viszonylik az örökléthez, a szellemi léthez (és ezen bonyolultabb dolgot tételezek, mint holmi túlvilág)? Lehet-e valaki szellemi irányultságú, ha a létének súlypontja az Életre helyeződik, és a világi célokra?
Birtokolhat-e az teljességet, akinek “kívánságai” vannak?
Egybeesik-e az egyén valódi célja és a Sors?
Steve Jobs nem volt érv semmire, mindössze az indulat lendülete hozta ki. :))
Sajnos te is úgy teszel, mint ha a Sors kérdése megnyugatóan tisztázott lenne, és el lehetne intézni azzal, hogy ami nincs benne a Sorsomban, azt hiába is kívánom.
De miért is kívánok bármit? Kérdeznék vissza………….
Én nem félelemről beszélek………….amúgy. :)
“A keresztény “vonzás gyakorlata” szerintem a “legyen meg a te akaratod” című sorban ki is merül.”
A “legyen meg a te akaratod” szerintem a szabad akarat gyönyörű megfogalmazása, bármilyen paradoxonnak is tűnik. :)
hgyi, egyetértünk. ;)
Amúgy van egy jópofa keleti tanmese a “bevonzásra”.
Egy ember vándorol a sivatagban. Éhezik, szomjazik, fogy a reménye, hogy élve kijut a sivatagból. Ekkor talál egy oázist. Fáradtan lerogy a pálmafa tövébe, és arra gondol, hogy bárcsak ott teremne egy terített asztal. Láss csodát, a kívánsága azonmód teljesül. Rájön, hogy ez egy kívánságfa, vagyis bármit gondol, az teljesül. Miután jóllakott, elkezd kívánni. Aranyat, ágyat, bort, nőt……….Miután eltelt a kívánságokkal, és az elfogyasztott finomságokkal, békésen heverészik a fa alatt, és arra gondol, hogy mi lenne, ha itt teremne egy éhes tigris, és felfalná. Ez volt az utolsó gondolata. Így járna az Ember, ha teljesülne minden kívánsága: a saját pusztulását idézné elő. :)
Szóval ennyit a bevonzásról! :)
Giordano- te hiszel a vonzásban, vagy csak ellenzed?
Giordano, minden nagyobb eséllyel történik meg, ha az az elvárásod, arra gondolsz, azt képzeled el sokszor. Ha minden kívánságunk teljesülne, az tényleg szörnyű lenne, de akkor már nem is emberek lennénk. :)
Valójában nekem nem fontos a kérdés, hogy hiszek-e benne. Én abban hiszek, hogy valamit vitatni kívülről nem érdemes. Úgy kell venni, hogy az valóság, és belülről, a saját céljaival és ellentmondásaival kell szembesíteni.
Én azt gondolom, hogy az ezotéria a saját céljait hazudtolja meg, és teljesen egyértelműen kielégíti azt a “modern” igényt, hogy az ember szeretne jól, boldogan, sikeresen, egészségesen élni. Ehhez pedig felhasznál spirituális eszközöket is, és közben azt hiszi, hogy ettől ő spirituális úton jár.
De hogy válaszoljak a kérdésedre: az én szempontomból az, hogy ez működik, vagy csupán vágyálom, nem számít, mivel magát a célt és az eszközt tartom mérhetetlenül erkölcstelennek és alacsonyrendűnek.
Valójában egyébként árnyaltan látom, mert van összefüggés az önbizalom, a pozitív várakozás, az életszemlélet és a történések között. Nehéz azonban elválasztani, hogy ebben mennyi az egyszerű pszichikai tényező, és mennyi az elme hatalma az eseményekre….Csak egy példa: ha vidám, “pozitív” és bizakodó vagy, az hatással van az emberekre, és növeli az esélyeidet – elmebajnokság nélkül is………Nem hiszek sem a teljes tagadásban, sem abban a leegyszerűsítésben, hogy mindent az elme teremt meg magának, mert akkor óriási a baj. A fejekben. :D
Giordano-
Ebben egyetértünk, én is erkölcstelennek tartom a célokat.
Az ezotériából látszik, hogy az emberek hiába tagadják a vallásokat, mégis szükségük van csodákra.
A VT-nek nem csak pszichikai oldala van, bár az a legveszélyesebb.
Inaara, azon tényleg túl is vagyunk, hogy én ellene beszéljek, a te gyakorlatodnak. De nekem semmi szükségem ráé, hogy gyakoroljam, köszönöm, jókat imádkozom, közbenjárok, dicsőítek, álmokat és jeleket kapok, gyakorlom magam abban amit a Szentlélek vezetésének hívunk. Viszont te se akarj engem a legjobb szándékkal se, bevonzani a te, számomra kaotikusnak, és mindenképpen bizonytalannak tűnő világodba. Hangsúlyozom: TŰNŐ. Lehet az teljesen Istentől áldott, vezetett, sugallt, de nem biztos számomra, hogy az. És nincs szükségem rá, hogy jobban megismerjem, és megnyissam magam valami előtt, ami aztán jól összezavar, és a végén a káosz kellős közepén csücsülve gondolkozhatok rajta, miért is kell nekem olyan naívnak lenni. Ha közösen dolgoznánk valamin, és kellene hogy ismerjem a világképedet, misztikus gyakorlataidat, akkor nyitnék, beszélgetnénk, és én is mélyebben mesélnék az enyémekről. De így – minek? Jártam azon az úton, amin te, és ráfizettem. De úgy vettem észre, nem törvény, hogy mindenki ráfizet. Hát csak járd a magad útját, ha valamit meg akarsz belőle osztani, tedd, de ez számomra kb a tévé melletti nasi jelentőségével bír, érdekesség, nem több. De értékellek, és ha van mondandód állok rendelkezésedre.
Amúgy ez a vita engem kicsit emlékeztet a ciszternák kérdésére az Ószövetség idejéből. Nőtt az emberi tudás, rájöttek, az esővizet, össze is lehet gyűjteni, nem kell mindig az esőre várni. Voltak, akik Isten ellen való lázadást láttak benne, és én megértem őket. De nem értek egyet velük, a tapasztalat is azt igazolta, hogy Isten fejleszt, megosztja velünk tudását, enged tapasztalni, kísérletezni, fejlődni. Mostanában az emberiség úgy néz ki, nő át a természetfeletti birodalmába, és mivel a kereszténység hajlamos elüldögélni a babérjain, az a gyanúm, hogy az Úr a kövekből is prófétákat támaszt. Mert haladunk – magánvéleményem szerint – az Átmenet és Megtisztuláskorszakán át (amit a Biblia Világvégének nevez, és szerintem már az elejében benne is vagyunk) – a valóban Szép, Új Világ felé. Amikor Bibliai kifejezéssel élve Krisztus másodszor is eljön, és megalapítja ezeréves birodalmát. Ám előtte egy csomó az évezredek alatt el nem intézett ügyre megoldást kell találnunk, mint pl. a nők jogos helyzete,m a férfi eredeti méltósága, hogy minden ember testvér, hogy miért jó kerülni a bűnt, és miért jó tenni a jót, mitől is Ember az ember, stb. Én úgy látom, hogy egyszerűen mindenhol vannak Istennek emberei, sokszor nem is tudják magukról, hogy azok, sőt azt hiszik, haragban állnak vele. Holott arra az Istenképre haragudnak, amit sokszor mi, vallásosok közvetítünk. Annyira rettegünk bűnt elkövetni (na jó, nem is bölcs dolog), hogy egy gyanakvó és kérlelhetetlen Isten képét vetítjük magunk köré. Ha jót cselekszünk, afölött általában meg átlépnek az emberek, és privát hóbortnak tartják. És sokszor iszonyúan restek spirituálisan tanulni.
Bocs birs, nem te regisztráltál nálam, hanem bazinga. Ez van. Csak sajnálom.
Giordano, nem lehet, hogy ebbe a bevonzás dologba esetleg más égi erők is bejátszanak? Ha jószándékkal teszed, tisztes céljaid vannak (pl. barátnőt találni, de tesz is érte az ember, nem csak “bevonzza”, nyaralni menni, gyógyítani a rákbeteg kisfiút) akkor talán pozitív, talán mondhatom, mennyei erők kezdenek bábáskodni feletted? Én úgy látom, Isten tényleg, de tényleg nagyon szeret minket, és sokszor úgy segít, hogy észre sem vesszük. És ő aztán milliárd módot ki tud találni rá. Picit kreatív.
Kedves Zoli, nem akarlak én sehova bevonzani, semmire rávenni. Nem csinálok semmi misztikusat, nincsenek misztikus gyakorlataim, ellenkezőleg: Ti misztifikáltok egyszerű dolgokat.
Azon az úton biztosan nem jártál, amin én, vagy bárki más, az nem lehetséges. :)
Most látom a Giordanonak feltett kérdésedról, hogy teljesen különválasztod a fizikai és a nem fizikai szintű gyógyítást és minden mást. A kettő összetartozik, kiegészíti egymást; fizikai szinten is meg kell tenni az ésszerű dolgokat, mindent, ami elősegíti a célt. Nyilván kevésbé sikeres pusztán ábrándozni egy barátnőről, ha közben a világtól elzárva élsz.:)
A Csernus is ezt kárhoztatja, hogy önállótlanok az emberek és önféltők. Így elmulasztanak jó lehetőségeket, mert félnek az Atya (az Élet) büntetésétől, és nem kalandnak élik meg azt. Nem ismerik fel, mikor kell kilépni a megszokott normák közül, mikor kell önállóan felelősséget vállalni. Lásd a mostanában történt trgaikus eseményeket, amikor alig pár ember viselkedett helyesen, a többség hozzáállása leírhatatlanul embertelen volt.
az ilyen vonzás, kivetítés, dimenziók, kisugárzás, meg +/- energia igencsak felkúrják a keményen és sokáig tanuló fizikusok agyát. : S tudományos (megfogható, többszörösen megismételhető és így bizonyítható) fogalmakat agatnak rá képzelgésekre, feltevésekre, na meg a transzcendensre… szégyen.
amikor emberek (elsősorban nyolcadművelt nők) játszák az ezopapnőt ezekkel a fogalmakkal, az elég komolyan érinti az okkultot, mint a katolikus egyház által elítélt és tiltott dolgot… mert ez már mágiának hívják (akár fehér/akár fekete). más a csoda és más a mágia. Csodával Isten tesz jót más emberekkel, míg mágiával isteni tulajdonságokat képzelünk maguknak és ezekkel próbulánk mások (és magunk) életébe beleavatkozni (ld. átok, szerencse stb.)
The Secret is ilyen okkult/ezo/new age dolog, ami már kezd kimenni a divatból, akárcsak a lugosítás és a paleo. : ) De pl. most jön megint divatba a reinkarnáció (Marika néni a hetedikről az előző életében királynő volt).
Amúgy meg az egyik The Secret propagátor meg is halt leukémiában. Gondolom nagyon sokat mantrázta magában, hogy kutya baja sem lesz. : S
Az valóban egy érdekes folyamat, amikor az ezotéria egyfelől szembenáll a tudománnyal (a materialista és lélektelen tudománnyal), azonban engedve a kor parancsának, úgy akar hitelessé válni, hogy tudományos fogalmakat használ. Így manipulál, mert erősíti a látszatot, hogy tényekről és természeti törvények szerint működő jelenségekről beszél. :)
Különben azt is érdemes lenne boncolgatni, hogy az okkult/ezo dolgok miért hullámoznak, miért mennek ki a divatból, és miért merülnek ki.
A válasz amúgy szerintem a dolog természetéből fakad: ugyanolyan igényt elégít ki, mint a gyorsétterem. Csak egy idő után unalmas, és ha valaki nem gyakorol elszántan, az egy idő után kiürül. Nem lehet egy intenzív lelkiállapotot pusztán olvasással és rajongással fenntartani. Ez olyan, mint amikor valaki elolvas 30 könyvet a karatéról, de egyetlen edzésre nem megy el. Mivel nem fejlődik, nincsen igazi benső tapasztalata a folyamatról, amit a kitartó edzés és előrehaladás jelent, ezért az olvasás egy idő után körkörös és unalmas lesz a számára. Keres új “szellemi” izgalmat. Felfedezi a sakkot. Mármint a róla szóló könyveket. :D
Na, ez a legtöbb ezoterikus: könyv, duma, keleti dísztárgyak a lakásban, ábrándozás, horoszkóp, 5 perc meditáció, kártyavetés…….. Majd ráunás. Ja, az eredmények itt sem jönnek villámgyorsan! :DD
Azt hozzátenném, hogy Esther Hicks, az egyik “tanító” azt állítja, hogy egy Abraham nevű entitás lakozik benne. Ez azután derült ki, hogy ellátogattak valakihez, akiben meg egy Seth nevű entitás lakozott(csak remélem, hogy itt nem a pusztítás istenére gondolnak).
Itt két dolog lehetséges. Az egyik, hogy mindketten hazudnak(én erre tippelek). A másik, hogy mindkettőt megszállta vmilyen démon.
Nekem máig a kedvencem az a reinkarnáció és az ezotéria turmixából, amior X “táltos” kijelenti, hogy Mátyás király IV. Béla reinkarnációja, Majd azt is megnevezi, hogy Mátyás király kicsoda napjainkban. Ezután arról beszél, hogy a magyar királyokkal (például IV. Bélával) szokott esténként beszélgetni. Én meg egyszerűen azt nem értem, hogy ha IV. Béla lelke itt van valaki élő személyben, akkor hogyan beszélget IV. Bélával este? A beszélgetés időtartamára a lélek elhagyja az aktuális testet? És ha Mátyás királlyal akar szót váltani, akkor kit idéz meg? Hogy tud különböző inkarnációkkal beszélgetni, ha a lélek ugyanaz, illetve ugyanaz? :))
Giordano, látod, mindig ez a vége: ilyenkor mindenféle idiótát idehoztok az elmebeteg kijelentéseikkel (ezek különben is csaló szélhámosok, akik a hiszékenyektől szedik be a nagy pénzeket), aminek semmi köze az egészhez, egy kalap alá vesztek mindent, ami nem materialista, teljesen komolytalanná és értelmetlenné téve minden eszmecserét. Kár.
Kedves Inaara!
Nincsen teljesen igazad, mivel akármilyen abszurd a példa, amit én hoztam fel, rámutat a reinkarnáció elméletével kapcsolatban egy komoly ellentmondásra. Ugyanis a reinkarnáció hite nagyon sok problémával terhes, de tapasztalatom szerint azok, akik hisznek benne, nem ezt érzékelik benne, hanem a romantikáját, és az előnyeit.
Azt gondolom, az “idióták” sem érdektelenek.
Sajnálom, ha mellékvágánynak látod, és nem veszed észre, hogy egy gondolat eltúlzása olykor következhet magából a gondolatból is. Vagyis nem idegen tőle, hanem a természetéhez tartozik.
“Persze meghallani nem túl könnyű, ráhallgatni meg egyenesen nehéz. :)”
Hajjaj, de még mennyire nehéz. Lemondani arról, amit te akarsz, azért cserébe amit ő akar? De megéri.
Nekem az kezdett gyanús lenni, mikor egyre többször mondták nekem, hogy ” hát te nem vagy normális…hát te nem vagy normális” akkor már sejtettem, hogy hallok valamit :D
Mostanra már aránylag megnyugodtak a kedélyek.
Leszámítva, hogy néhány ismerősömnek kíváncsiságból feltettem a kérdést, hogy szerintük az ünnep azon mozdulatai közül, hogy egy haldokló fa alatt a huszonnegyedik kacatot bontogatjuk ki és közben azt hazudjuk gyermekeink csillogó szemébe, hogy ezt mind a Jézuska hozta, vajon melyik nyerné meg az ünnepelt tetszését.
Persze kikaptam tőlük, pedig csak arra kértem őket, hogy képzeljék el, ahogy Jézus hazacipel egy kivágott fát, alápakol néhány cuccot az Aréna Plazából és mosolyogva közli a gyerekekkel, hogy nem ő csinálta.
Ez a video nagyon szép volt, köszönöm.
Szomorú emlékeket idézett fel bennem, mert én is így veszítettem el a legjobb barátaimat. Ők is – mint minden halálos beteg a végső stádiumban – megbékéltek a sorssal, elfogadták az elkerülhetetlent, nem féltek a haláltól, és közelebb kerültek Istenhez. Az orvostudomány, az orvosok számára a halál kudarc, vereség, pedig szerintem ez téves hozzáállás. A mi társadalmunkban is az utolsó tabuk egyike, nem tudunk mit kezdeni vele, hárítjuk a végtelenségig. Nem beszélünk róla, jobb nem is gondolni rá; a kisgyerekeket nem visszük el a temetésekre, és a temetőben is jó, ha évente egyszer, halottak napja alkalmából fordulunk meg. Magunkat siratjuk, magunkat sajnáljuk a gyászban is, nekünk fontos a szertartás: “mi lesz velem?”, “miért hagytál itt?”, “nem tudok élni nélküle” stb. A halottunknak már nem fáj semmi, ő már “jól van”.
A vallás – legyen szó bármelyikről -, a hit, hogy nemcsak a fizikai testem vagyok, sokat segít abban, hogy félelem nélkül gondoljunk szeretteink és a saját magunk halálára. Igaz, nem is annyira a haláltól, sokkal inkább a “meghalástól”, a haldoklástól félünk: milyen hosszú lesz, mennyi szenvedéssel jár majd, mennyire leszek kiszolgáltatott az utolsó időszakban…
Talán nem veszik rossz néven az olvasók, hogy kicsit belementem a halál témájába, de karácsonykor a vidámság, az öröm és a szeretet mellett kedves halottainkra is emlékezünk – immár mosolyogva, vidáman: felidézzük az emlékeinket, meséljük a régi, vidám történeteket… Nálunk is vannak olyan családi legendák és szállóigék, amelyekből egy-egy szót kimondva mindenki tudja, miről van szó, és úgy nevetünk, hogy a könnyünk is kicsordul… :)
Magunkat siratjuk, magunkat sajnáljuk a gyászban is, nekünk fontos a szertartás: “mi lesz velem?”, “miért hagytál itt?”, “nem tudok élni nélküle” stb.
Ige, azt hiszem, ez elkerülhetetlen. A saját veszteségünket érezzük, nem a halottét. Tényleg mindig azt mondjuk – A halottunknak már nem fáj semmi, ő már “jól van”. – pedig nem is tudjuk, hogy van.
Igaz, nem is annyira a haláltól, sokkal inkább a “meghalástól”, a haldoklástól félünk: milyen hosszú lesz, mennyi szenvedéssel jár majd, mennyire leszek kiszolgáltatott az utolsó időszakban…
Igen, ez is nagyon igaz. Még Jézus is azt mondta Júdásnak: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.
Mert várakozni szinte rosszabb és szorongatóbb, mint átélni. Heller Ágnestől hallottam, hogy félni mindig csak a jövőtől félünk. Amikor megtörténik, amikor benne vagyunk, akkor már nem félünk tőle. Ez elég érdekes gondolat.
“félni mindig csak a jövőtől félünk. Amikor megtörténik, amikor benne vagyunk, akkor már nem félünk tőle.”
Persze, hiszen az az ismeretlen. Ha benne vagy, az már a jelen, már látod, mitől féltél és kiderül, hogy nincs benne semmi félelmetes; akkor már cselekedni kell. A félelmektől, fóbiáktól is csak úgy lehet megszabadulni, ha szembenézünk velük.
Egyébként a legtöbben nem a jelenben élnek: folyamatosan a múlton merengenek, mit, hogy kellett volna másként csinálni, és a jövőbe tekintenek, holott mindig a “most”-ban élünk. Tervezgetünk, hogy milyen boldogok leszünk, milyen jó lesz, ha meglesz az új ház, az új állás, az új szerelem, ha ez vagy az sikerül… Közben elfelejtünk élni, örülni annak, ami van.
Igen, valóban így van. Heller Ágnes azt mondta, a múlt okozza a szorongást. Tehát a múlt miatt szorongunk, a jövő miatt félünk.
Én meg még azt gondolom, hogy a férfiaknak van egy olyan képességük, hogy sokkal kevésbé félnek a jövőtől, mint a nők (talán a múlt miatt is kevésbé szoronganak) – és pontosan ezen alapul az a természetadta funkciójuk, hogy vezetők legyenek. Épp azért a férfi a vezető, mert sokkal inkább képes a jövőre koncentrálni, sokkal inkább képes a jövő felé indulni, mint a nő.
A nő, azt gondolom, a jövőből a férfi jövőjére képes koncentrálni, tehát képes olyannak látni, amilyennek az még nem látja önmagát. És képes segíteni neki abban, hogy eljusson a saját jövőjébe.
Például a Mátrix c. film szerintem erősen épített a hagyományos nemi szerepekre. Trinity képes volt meglátni Mr. Anderson jövőjét, amit az magától nem látott, és képes volt mellette állni, hogy elérjen ebbe a jövőbe; de amint Neo elindult önnön jövője felé, sokkal radikálisabb lépésekre volt képes, mint ami Trinitynek valaha is eszébe jutott volna.
De persze a legfontosabb mégis az volna, hogy a jelen pillanatot éljük meg, valóban. És ezt tényleg nehéz, a figyelem valóban folyton a múlton vagy a jövőn kalandozik, pedig egyedül a jelen a miénk.
A jelen az a lehetőség, amit nem veszünk észre.
Milyen szépen írtad, birs. Tudod, mint férfi, én azt élem meg, hogy alkatilag jobban állom a csapásokat, a csont és izomrendszerem (az izom rugalmas szövete nem csak támadásra jó, de hatékonyan véd is)jobban ellenáll a fizikai veszélynek, és ha teremtőerőm birtokában vagyok, ez az erő, eleve elsodor sok veszélyt. Mint a jégtörő, mely erős motorja és péncélzata révén nem fél nekimenni a jégnek. Ha viszont csatlakozik hozzá egy kisebb, mondjuk kutató, vagy kereskedőhajó, amelynek szüksége van a tört útra, az megszázszorozza a legénység lelki erejét. Mert most FONTOSAK. KELLENEK. HASZNÁRA VANNAK VALAKINEK. Morálisan sokat számít egy nő odaadottsága egy igazi férfinek. És egy igazi nő, tényleg sokat ki tud hozni egy igazi férfiből. (Segíteni tud, hogy az kihozza magából.)
Vagyok
Az utolsó mondatod most nekem éppen aktuális. Alkalmazom is. Bulizok egyet az Úrral, a terveim, vágyaim, meg elengedem. Alig bírom kivárni a teljesedésüket, pedig az együttműködés Vele nagyon fontos. Se előrefutni a seregnek nem jó, sem egyedül maradni, mert már mindenki odébbállt.
Én a katonaságnál a gázálarcban végzett feladatoktól féltem. Azzal ijesztgettek. Úgy megnyugodtam, mikor végre megcsináltatták velünk. Sok hüjje besza…tott.
Brúnó: Engem érdekelne a keresztény “vonzás gyakorlata”. Jézusnál nem emlékszem semmire, ami az egyéni, világi sorsra különös hangsúlyt fektetett volna. Elsődleges célként “Isten országát” kell megtalálni, a többi magától adódik. De hogyan keresheti valaki “Isten országát” abban, ha bevonzza a szerelmet, a boldogságot, a sikert, a gyarapodást, a szenvedésmentességet? Akkor milyen céljai vannak amúgy? Mellékesen? Szellemi értelemben!
Ha valakinek valóban “spirituális” céljai vannak, az nem értem, hogy mit és miért akarhat bevonzani az életébe!
Jézus ezt állítja Isten országáról:
A “vonzás hatalmáról”:
Isten életre teremtette a világot, és benne az embert. Az élet arra való, hogy megéljük, annak minden egyes kihívásával; minden élethelyzetet valamiben való hittel élünk át; a hit pedig megteremti a valóságot, úgyhogy a hitünk igazolást nyer.
Ez mindenkire igaz, hitetlen ember nem létezik, mert a hit egyfajta agyműködés, modellteremtés. Valamiképp modelláljuk az agyunkat, és mivel a modellünk szerint működünk, hát azt valósítjuk meg, amit előre modellként megalkottunk a fejünkben. A világ aszerint alakul, amilyennek hisszük.
Na ez egy kicsit mellément, túl sokat mentem vissza a hsz-ekben.
Amúgy a másik dolog, amiről írsz, Brúnó: Így járna az Ember, ha teljesülne minden kívánsága: a saját pusztulását idézné elő. :)
Szóval ennyit a bevonzásról! :)
Amit feszegetsz, arról a Biblia ezt állítja:
A kívánság és a hit talán könnyem keverhető fogalmak. És való igaz, hogy sokszor a kívánság is hitként működik és megváltoztatja a valóságot; nyilván nem jó irányban.
Talán annyi a különbség, hogy a hit egy bőségalapú gondolkodás eredménye, a kívánság pedig egy szűkösség-alapú gondolkodásé.
Szerintem az önmagában nem baj, ha az ember szép házat, jó autót, szép családot meg hasonlót szeretne, azt Jézus se mondta, hogy ne örüljetek a világi dolgoknak, vagy ne élvezzétek az életet.
Inkább a hozzáállás a nem mindegy, mi van első helyen: teszed, amit Isten kér tőled, ez a legfontosabb, és mellékesen, hálával elfogadod ha eljutsz egy jó állásba, vagy felfut a vállalkozásod, és megengedhetsz magadnak ezt-azt. De megmarad benned az alázat: ha ez nem jön össze, vagy elveszíted, akkor sem kezded el Istent hibáztatni.
Egy állomásnak tekinted -e az életet, ahol a vagyon csak múló dolog, és önmagában értéktelen, sőt káros, ha nem használod jóra, vagy ez a célja, és értelme az egésznek.
A Vonzás Törvénye működik, de itt se mindegy, hogy a saját hatalmadat látod benne, vagy Isten hatalmát. Ha saját magadnak adsz hálát érte, és a saját tökéletességedet látod abban, amit elértél vele, az a nem jó. Ha Istennek adsz hálát, akkor jó. Büszkeség vagy alázat vezérel, ez a nem mindegy.
Azt gondolom, hogy amíg a vonzás törvényét mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, a Bibliában a hit és a kívánság magában a tárgyban is különbözik, amire irányul.
Az ugyan igaz, hogy az utóbbi évtizedekben hihetetlenül nyomták a “bővölködés evangéliumát”, csak hát ez hülyeség.
Ebbe nem akarok különösebben belemenni, de a jólmenő, bővölködésben élő keresztényekről előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nagyon súlyos okkultizmusba keveredtek. Mindig kiderül.
Pál azt mondta, ha van eledelünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Ennyit a bővölködésről, nagyjából ez az, ami elvárható “hit által”.
Ettől függetlenül a vonzás törvényét hitként is lehet értelmezni; csak nem pénzmágnesként. Mást is lehet “vonzani”, nem csupán anyagi javakat. Ami érdekel, ami iránt nyitott vagyok, afelé vonzódom, és azt “vonzom”. Ez kábé ennyi, és ezt aztán lehet sokféleképpen értelmezni.
Például itt van ez a mikroblog: http://instagram.com/miserable_men
Aki csinálja, nyilván először kinyílt a téma felé, és ettől kezdve rengeteg képet tudott összegyűjteni. Vonzotta a téma és “bevonzotta” a képeket.
Vagy Andrew Matthews http://www.varazsladika.hu/konyveink.html azt írta, 25 éves korában elhatározta, hogy ezután sokkal boldogabban akar élni, mint eddig; 3 nappal később minden különösebb ok nélkül egy olyan rádióállomásra tekert, amit soha nem hallgatott, ott hallott egy hirdetést egy tanfolyamról, ahová elment, és az megváltoztatta az életét.
A vonzás talán egyszerűen azt jelenti, hogy észreveszem a lehetőségeket, amikkel elérhetem a célomat. És ki is használom őket. Mert először is meglátom, hogy vannak.
Ha nincs bennem valamiféle vágy valamire, akkor észre sem veszem azokat a lehetőségeket, amik egyébként ott vannak körülöttem; nem látom meg, mert nincs bennem vágy.
Vagy nevezhetem ezt koncentrációnak, fókuszálásnak is.
Vagy reménynek, hitnek.
Nyilván nem lehet egyszerre túl sok mindenre fókuszálni.
Tehát ha mondjuk a gazdagodásra sikerül koncentrálnom, és ez valódi céllá válik a számomra, amit mindenképpen el akarok érni, akkor nyilván észre fogom venni a kínálkozó lehetőségeket, amikkel elérhetem a célt. És meg is ragadom azokat.
Ha más célom van, akkor arra fogok figyelni.
Éppenséggel az is előfordulhat, hogy nagy elánnal küzdök egy célért, és egyre inkább úgy érzem, hogy nehéz, rettentően nehéz azt elérni, egyre kínosabb és fárasztóbb harcolni érte.
Ilyenkor tutifix, hogy abban a célban valójában nem hiszek, arra valójában nincs bennem vágy. Tehát valamiképpen nincs meg bennem az a vonzerő, amivel a kitűzött cél elérhető lenne.
Ilyen például az oktatási rendszer, amit a világ jelenleg minden fiatal elé célként kitűz: diplomák, PHD-k, ösztöndíjak. Persze mondhatnék akármi mást is; de az tény, hogy ha erre hajtok, és közben egyre jobban utálom az egészet, egyre nagyobb bennem az ellenállás, egyre jobban akadályozom magamat, akkor valójában egyáltalán nem kérek belőle.
Ha azt veszem észre, hogy látszólag nagy erővel hajtok valamiért, de mégis állandóan saját magamat gáncsolom, akkor nem működik bennem a vonzás törvénye, mert valójában nem vonz a cél, és én sem vonzom azt a célt.
A saját célomba nem fáradok bele, azt sokkal közelebbinek érzem magamhoz, mint ahol a valóságban van; nem érzem nehéznek és kimerítőnek azt, hogy tegyek érte. Legalábbis “beleférnek” a felmerülő nehézségek.
A vonzás törvénye talán azért okozhat csalódást, mert sokszor olyan célok érdekében próbáljuk értelmezni, amilyen célok valójában nem a saját céljaink, csak kívülről lettek belénk ültetve. A külvilág ugyanis olyan elképesztő módon képes manipulálni és leuralni az elmét, hogy fogalmunk sincs róla, hogy nem is a saját céljainkért küzdünk.
Ennek a legjobb filmes megvalósítása itt: http://www.imdb.com/title/tt1375666/ – arról szól, hogy lehet valakibe beleültetni egy olyan célt, ami a saját érdekei ellen való, és mégis azt fogja gondolni, hogy azt a célt ő maga tűzte ki maga elé. Hogyan azonosítható valaki olyan céllal, ami valójában más ember célja, ráadásul a konkurencia (ellenfél) célja.
Ez a folyamat szerintem széles körben működik, sokféle manipulációs technika által, aminek egyik része közismert, másik része kevésbé nyilvánvaló.
De azt gondolom, hogy a világban való rengeteg emberi töketlenkedés, szerencsétlenkedés egyik legfőbb oka éppen az, hogy a legtöbbünknek, a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy valójában mi lenne az ő igazi, valódi, belső célja, amit ő maga, biztosan ő maga akar elérni, ami után valóban van benne egy igazi belső vágy. A legtöbbünk elfogadja azokat a lehetőségeket, amiket a világ felkínál; választ egy szerepet, és annak próbál megfelelni.
És tele leszünk olyan küzdelemmel, ami kilátástalan, mert olyan trófeáért harcolunk, amit el sem akarunk nyerni; olyan cél után futunk, amit el sem akarunk érni.
Akkor mondom, hogy értelmezem én: ha valamit gyakran elképzelsz úgy, hogy képek formájában látod magad előtt ÉS érzelmeket társítasz hozzá, akkor az életed fokozatosan elindul abba az irányba. Ez így önmagában se nem rossz, se nem jó, egyszerűen így működik. Viszont a tartósan negatív érzelmek, mindegy hogy emberre vagy dologra irányulnak, biztos, hogy visszaszállnak rád, rontják a te életedet is.
Igen, ezzel így sokkal rövidebben és pontosabban megfogalmaztad a lényeget.
Esetleg annyit teszek hozzá, hogy valójában azt képzelem el könnyen, amit tényleg akarok. Persze képzelődhetek arról is sokat, amitől nagyon félek. Azt mondják, a félelem valójában vonzalom. Tehát amitől félek, annak a bekövetkezését a tudatom valamiféle hátsó szegletében valójában akarom. Épp ezért vonzom magamhoz. De a lényeg, hogy ha sokat gondolok arra, amitől félek, akkor is ugyanúgy közeledem hozzá, mintha azért képzelődöm róla, mert tényleg el akarom érni.
És ami ebből még tanulságképp fontos, az az, hogy ha valamit TÉNYLEG nem akarok, akkor úgy tudom a legkönnyebben elkerülni, ha nem törődök vele. Tehát ha semleges vagyok valami iránt, akkor elkerülöm. Persze ezt sem lehet úgy erőltetni, hogy “ne gondolj a fehér elefántra”; mert ha valami ÉRZELMILEG megráz és felkavar, akkor mindenképpen vonzani fog, akár pozitív, akár negatív módon. És csak az iránt maradok közömbös, ami az érzelmeimet nem érinti.
Vagyis, talán a vizualizációnál fontosabb szempont az érzelmi érintettség. ami feldühít vagy ami feldob, ami befolyásol érzelmileg, afelé sokkal nyitottabb vagyok, és sokkal gyorsabban közeledek felé, mint ami csak az értelmemre hat.
Ezt nyilván tudják a manipulátorok is, tehát elsősorban a reklámokkal stb-vel az érzelmekre (és ösztönökre) próbálnak hatni, azokat ingerelni, mert sokkal hatásosabb egy perc izgalom, mint egy egész napos unalmas előadás.
Igen, pontosan. Ha állandóan arra gondolsz, amitől félsz, és természetesen át is éled a félelmet közben, akkor az előbb-utóbb be fog következni. Ahogy írtad is, ugyanúgy működik, mintha akarnád, és azért képzelődnél róla. Ezért kell törekedni, hogy pozitív gondolatokkal, cselekvésekkel töltsd fel az életed, és ebben segíthet sokat a vallás, mondjuk az isteni Gondviselésbe tett hit, hogy nincs félnivalód: ha megteszed, amit Isten kér tőled, akkor nem hagy téged egyedül semmilyen problémáddal.
“Igen, ezzel így sokkal rövidebben és pontosabban megfogalmaztad a lényeget.”
Na, erre törekedj te is!
Ha állandóan arra gondolsz, amitől félsz, és természetesen át is éled a félelmet közben, akkor az előbb-utóbb be fog következni. Ahogy írtad is, ugyanúgy működik, mintha akarnád, és azért képzelődnél róla. Ezért kell törekedni, hogy pozitív gondolatokkal, cselekvésekkel töltsd fel az életed
Igen, ez így van, de szerintem van ennek egy másik olvasata is – mégpedig az, hogy amitől félek, az is az életem része, és ezért, ha átélem, akkor válik teljessé az életem. Tehát, ha így fogom fel, akkor a vonzás törvényét már nem úgy lehet értelmezni, hogy mivel bevonzod a félelmeidet, ezért NE GONDOLJ RÁ, mert A TE HIBÁD, ha a félelmeiden jár az eszed; hanem úgy is lehet értelmezni, hogy mivel amitől félek, az is az életem része, ezért amikor bekövetkezik, mert “magamhoz vonzottam”, akkor csak átélem az életemet, azt a részét, amit szívesen leválasztottam volna magamról, de nem lehet, mert az is én vagyok.
És ugyanígy minden egyéb heves érzelmet kiváltó dolog vagy személy is az életem része, minden, ami heves ellenkezést vagy utálatot, undort kelt bennem.
Ha jól emlékszem, Jung beszélt az ún. “árnyalak”-ról. Ez azt jelenti, hogy előfordul velünk időnként, hogy szembetaláljuk magunkat olyan emberrel, aki heves ellenszenvet vált ki belőlünk, egyszerűen rosszul vagyunk tőle. Általában ez azonos nemű, mint mi vagyunk. Megítéljük, elítéljük, megvetjük, hevesen tiltakozunk ellene.
Ennek az az oka, hogy ez az ember KÉPVISELI AZ ÉLETÜNK AZON RÉSZÉT, AMIT MI LEVÁLASZTOTTUNK MAGUNKRÓL. Valaha a mi természetünknek is része volt az, ami most heves indulatokat vált ki belőlünk. De a környezetünk nyomása vagy egyéb indok elhitette velünk, hogy az a dolog BŰN. Ezért elvetettük, leválasztottuk magunkról, a tudatunk mélyére száműztük, a tudattalanunkba süllyesztettük.
Namost, a személyiségünk azon része, amivel így bánunk, amivel nem törődünk, amit nem fejlesztünk, hanem szinte „kiéheztetjük”, a tudattalanban elkezd rohadni és sötétedni. Mivel a tudat által nincs irányítva, ezért teljesen zabolátlanná válik, és egyszer kitör. És ha akkor szembesülünk vele, azt látjuk, hogy milyen undorító, milyen szörnyű módon viselkedünk, és még inkább igyekszünk elfojtani és a tudatunk mélyére száműzni, ahol még tovább rohad és még rosszabb módon nyilvánul meg, amikor kibuggyan belőlünk. Úgyhogy még inkább meggyőződünk arról, hogy ez a fajta viselkedés bűnös.
Az elfojtás tehát egy ördögi körbe zár minket, aminek hajtómotorja a félelem. Félünk önmagunktól, önmagunk elfojtott részétől.
A vonzás törvénye alapján ebből az következik, hogy tudat alatt egyrészt magunkhoz vonzzuk azokat az embereket, akik az elfojtásainkra figyelmeztetnek bennünket, tehát folyton beleütközünk olyanokba, akik heves indulatokat gerjesztenek bennünk – őket ellenségnek látjuk, pedig ők képviselik azt, amivel magunkban nem akarunk szembesülni.
És az is következik mindebből, hogy amit elfojtunk, attól félünk – de mivel az is MI MAGUNK vagyunk, ezért mindenképpen magunkhoz vonzzuk, csak azért, hogy ÁTÉLHESSÜK azt, ami mi vagyunk, csak nem akarjuk átélni, mert félünk tőle, vagy feldühít.
Épp ezért is lehet az, hogy valamitől csak addig félünk, amíg át nem éljük azt, mert amint átéljük, megszűnik bennünk a félelem. Nem csak azért, mert a félelem a jövőre vonatkozik, hanem azért is, mert amint átéljük, önmagunkat éljük át, és erre szükségünk van.
Akármi is az, amitől félünk, nagyon is szükségünk van rá. Éppen azért van rá szükségünk, hogy a tudattalanból a tudat napvilágára kerüljön a személyiségünk minden egyes része; mert csak azt tudjuk irányítani, azt tudjuk formálni, javítani, erősíteni, ami tudatos. Ha menekülünk előle, annál hevesebb, traumatikusabb módon fogunk szembesülni vele, és nyilván annál hosszabb ideig fog tartani annak a személyiségrésznek a rendbetétele, megerősítése.
De más lehetőség nincs, és az „univerzum” mindig is pontosan úgy fog alakulni, hogy ez az átélés, szembesülés bekövetkezhessen, és lehetőségünk lehessen a gyógyulásra.
Ez egy elég jó szöveg, ami talán még inkább megérteti, miért is fontos ez: http://www.okotaj.hu/szamok/23-24/utak3.html
Tehát persze, jó az, tudom, nagyon is jó és fontos az, hogy a jóra, szépre koncentráljunk és afelé törekedjünk.
De vannak olyan időszakok, amikor a rémek kibújnak a sötétből, elszabadulnak, és nekünk meg kell látnunk, hogy az is mi magunk vagyunk. A szilveszter pont egy ilyen ünnep, a zabolátlanságnak, a tudatalattinak az ünnepe. Ez is a részünk, és ha tudatosul, akkor fogjuk megtanulni JÓRA HASZNÁLNI. Mert hasznos ez is, fontos ez is, csak meg kell tanulni, hogyan tudjuk jóra használni. Ahhoz pedig szembe kell nézni vele. És az is jó, hogy amikor találkozunk vele, akkor már nem félünk tőle, csak addig félünk, amíg be nem következik.
és ebben segíthet sokat a vallás, mondjuk az isteni Gondviselésbe tett hit, hogy nincs félnivalód: ha megteszed, amit Isten kér tőled, akkor nem hagy téged egyedül semmilyen problémáddal.
Igen, ez így van, de emlékezz Jóbra – ő sem lett egyedül hagyva a problémájában; de amíg ő azt gondolta, hogy az a problémája, hogy minden rettegése rászakadt, Isten tudta, hogy a problémája az, hogy menekül a félelmei elől. Mert ugye Jób és barátai azt gondolták, a jó embert nem érheti baj, a baj a bűn következménye, tehát súlyos problémája csak a bűnösnek lehet, akitől elfordul az Isten – tehát Jób azt gondolta, a nyomorúság már önmagában bűn. És semmiképpen nem akarta átélni. De Isten vele volt végig, tudta, hogy Jóbnak szüksége van erre, hogy az élete teljes legyen, ne legyen benne semmi, amit elfojt, amitől fél. Kiűzte belőle a félelmet, elég drasztikusan ugyan, de sikeresen.
16.
17.
18.
Amúgy BUÉK :)
ezt tegyétek be, fontos!
http://divany.hu/stilfuresz/2013/12/21/hidas_judit/
kösz!
Nincs minden veszve, ha vannak ilyen nők, ráadásul mindez modern irodalom keretein belül!
Jó látni, hogy egyre több nő is beszél a témáról.
Ez a törésvonal egyébként itt is megvan: vannak törzsolvasók, akik mondjuk az üvegplafonról, vagy más pragmatikusabb témához szóló cikkekhez szinte mindig, igen aktívan hozzászólnak, az ilyen témáknál szinte sose. Vagy nem tudnak, vagy nem érzik szükségét, vagy egyszerűen nem érzik magukat megszólítva, nem érdekli őket ez az egész.
Nehéz a lelkiségről beszélni, mert sok embernek nincs meg hozzá a fogalomkészlete. A szavak nem ugyanazt jelentik a “hívőknek” és a hitetleneknek. Hogy egy érdekes hasonlattal éljek, lelkiségről beszélni arra föl nem készült embereknek olyan, mint 8 éves kisfiúk csoportjának arról beszélni, hogy milyen lesz majd ha szerelmesek lesznek azokba a lányokba, akiket most még észre sem vesznek vagy messziről kerülnek.
Amúgymeg ez úgyis egy olyan dolog, amit nem lehet elmondással átadni. Ez nem információ, hanem tapasztalás. Sajnos a korszellem teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy a lehető legtöbben megrekedjenek a 8 éves kisfiúk szintjén, már ami a lelkiséget illeti, nyilván. Mindenki fókuszáljon az anyagi javak termelésére és fogyasztására, minden más csak néphülyítés, ugyebár…
Ezt jól megfogalmaztad, logikusan hangzik.
Azt tapasztalom, hogy minden, ami a konkrét és gyakorlati életen túlmutat, az gyakorta a közöny falába ütközik. Valójában az a vallásellenesség, amely látszólag azért háborog, mert “neki meg akarják mondani kívülről, hogy mi a helyes”, sokszor inkább attól ingerült, hogy olyan kérdések elé állítják, amik nem érdeklik. Irritálják. Őt filozófia, vallás, egyetemes kérdések nem érdekli, de a közönye nem passzív, hanem aktív: annak örülne, ha ilyen kérdések fel se merülnének, ha eltűnnének, és nem kellene találkozni velük…………….Tehát nem a saját felfogásának ellentéte zavarja, hanem bármi: “jaj, hagyjuk már ezt, nem érdekel!!”
Vagy esetleg elgondolkodtak rajta – és nem “hangosan” teszik ezt.
Vagy nem ettek reggelire semmit. :)
Vagy már annyira túlgondoltak mindent, hogy nincs szükségük szavakra. :)
Vagy önként vállalták a hallgatást, mert a csendben tárul fel a lélek békéje. :)
Vagy azon is van ruha, akin nincs, csak nem látszik. :)
Szóval elég sok a lehetőség. :)
Akár. :o)
Én nem látok ilyen éles törésvonalat a materialista meg a hívő emberek között. Ha valaki olyan, mint amit Bruno leírt, az csak egy állomás az életben. Van az a- szerintem nagyon találó- mondás, miszerint a zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták, és tényleg.
Nem tudom, én még annál is bonyolultabbnak érzem a kérdést, ahogy körülírtam. Mivel önmagában a hit sem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki a világot mélyebben fogja fel. Azt hiszem, van hívő, aki elszeparálja magában az Istent és a világot, az életet. Közhelyesen őket hívják vasárnapi kereszténynek.
A másik, amit nem hagynék figyelmen kívül, az a semmit sem gondolás. Amikor valaki még eddig a kettős felosztásig sem jut el, hogy valahová tartozzon, mert egyszerűen irtózik magától a kérdésfelvetéstől is, hogy gondoljon bármit is. Csak van – a senkiföldjén.
Azt is felvetném, hogy a vélemény önmagában tekinthető-e állásfoglalásnak. Ha konkrétan rákérdezel, ha felmerül egy téma, könnyű véleményt mondani hirtelen: “Szerintem……..Szerintem………”. De ez nem azt jelenti, hogy a vélemény mögött tartalom, átgondoltság, bármiféle hit van. Csupán reagálás. Felszín. És ez mégsem azonos azzal, hogy valaki gondol valamit a világról…………..
Remek írás, épp témába vág:
Vekerdy Tamás: a mesétől a kételyig
http://hvg.hu/kultura/20131225_Vekerdy_a_mesetol_a_ketelyig
Én nő létemre rég voltam annyira boldog, mint amikor ráleltem erre az oldalra.
Szó szerint falom az írásaitokat, mert bár egy külső szemlélő számára valszeg én egy vadfeminista mintapéldány vagyok, vagy éppen azért, mert tényleg is az vagyok (jaj ne!), tökéletesen érzem, hogy oltári nagy bajok vannak köztünk, férfiak és nők közt és ezek orvoslásához a ti gondolataitok megismerésére is hatalmas szükség van.
Szerintem sok nőt nagyon is érdekelne ez a lap, de félő, hogy a címe alapján csak a legelszántabbak kezdik el böngészni, a zöm, gondolom, rögvest vérig sértődik és elvonul.
Ahhoz még nagyon friss élmény vagytok, hogy el tudnám dönteni, hogy vajon vannak-e a feminizmusnak igazságai, mert ahhoz sokkal de sokkal jobban bele kéne gondolnom egyáltalán abba, hogy mi mindent sorolhatunk a feminista kezdeményezések sorába.
Talán nem ártana, ha ennél
“Politikai beállítottságát tekintve a lap antifeminista, tehát a feminista politikai irányzatok férfiakra nézve károsnak tekinthető tevékenységével és propagandájával szemben emel szót. A Férfihang küzd minden olyan feminista megnyilvánulás és társadalmi jelenség ellen, amelyben megjelenik az androfóbia vagy a nyílt férfigyűlölet illetve a nemi alapon diszkrimináló törvények igényének nyílt vagy burkolt propagandája vagy az egyéni szabadságjogok megkérdőjelezése.”
valamivel részletesebben, de mindenképp egyetértésben határoznátok meg a tevékenységi körötöket ez ügyben.
Sőt, a kezdőlapon feltűnőbb helyre helyezném a kibővített verziót.
Nagyon új és nagyon nő olvasó létemre máris nagyon drukkolok nektek. :)
mert bár egy külső szemlélő számára valszeg én egy vadfeminista mintapéldány vagyok
Azt majd meglátjuk, mondani mindent lehet
Talán nem ártana, ha ennél valamivel részletesebben, de mindenképp egyetértésben határoznátok meg a tevékenységi körötöket ez ügyben.
Ugyan miért kellene ilyesmit tenni? Sokféle ember van itt sokféle véleménnyel, és ez így van jól.
Jó,meglátjuk.
Eleinte a sokszínűség valóban jó is lehet, de hosszabb távon nem ártana majd egy tágabb, de fix keretbe foglalni a felölelni vágyott témaköröket, hogy a lényeg ne vesszen el.
Most még úgy néz ki, hogy egy csapat értelmes férfi ücsörög az antifeminizmus jacuzzijában, de aztán, ha nincsenek határok, akkor lassan a romlott társadalom tengerén csónakázva találhatjátok megint magatokat. .D
Igazából jó lenne egy közvélemény-kutatás nőkkel szemben. A valóságot mondva, őszintén kellene rá válaszolni, azonnal (s nem kérdés után másodpercekig agyalni a válaszon).
„Kedves Lányok/Nők!
Gyerekkorotokban (kb. 2-16 éves korig) mire tanított az édesanyátok a fiúkkal/férfiakkal kapcsolatban, mit mondott el róluk?”
Kata! Jöhet Tőled az első válasz. 1–2 mondatban. Meg a többi idetévedő lánytól/nőtől. : )
Az én anyukám a kezembe nyomta a “A HETÉRÁK TUDOMÁNYA Mindaz, amit egy kurtizánnak tudnia kell.” című könyvet, majd néhány évvel később megjegyezte, hogy bár ő minden erejével azon volt, hogy királylányt neveljen belőlem, én mégis csak egy hitvány proli lettem, pont mint az apám. Mindeközben ő sportot űzött apa megcsalásából én nekem kellett falazni ehhez.
hm. kösz.
mások véleményét is várom. : )
Kata: Meg kell hagyni, ti aztán tudtok élni…Most már értem, mi tetszik neked ezen az oldalon. :)
Nos, az én anyám, egy nagy, tradicionális családban volt legidősebb lány, s mint ilyen, hiába volt okos, nem tanulhatott, mert az volt a feladata, hogy férjhez menjen, később gondozza a fiatalabb testvéreit, majd szüleit, elég érdekes dolgot tanított… Belőlem az én tradicionális anyám csinált feministát. Pedig szava sem lehetne, az apám különösen jó fogás volt, bár tény, hogy megszenvedtek egymásért. Az anyám nagykulák lányaként még a 60-as években sem mehetett hozzá csak úgy egy nincstelen vasutashoz, pláne úgy, hogy annak a vasutasnak a szülei a háború előtt a nagyszüleim cselédei voltak. Volt ám harc rendesen.
A nagyapám nem engedte az egyébkén okos lányát tanulni, mert a gimnáziumban az ő értékrendje szerint kurvát csináltak a lányokból: levágathatták a hajukat, rövid szoknyát hordtak, nem volt háztartástan, ilyenek. Anyám egyébként tök hülye húga már elmehetett legalább dolgozni, mert a fiatalabb lánynak nem voltak családi kötelezettségei. A felsőoktatás egyértelműen csak a fiútestvérüknek járt. Kulákgyereként a keresztapám után is fizetni kellett, a család összes pénze erre ment abban az időben (csúszópénz formájában természetesen). Anyám beleszeretett az apámba, aki társadalmilag nem volt jó parti, de olyan sokáig ellenállt a családi nyomásnak, hogy végül, 26 évesen megengedték neki a házasságot. Azonban dolgozni a fater sem engedte. Neki is azt tanították, hogy rendes ember eltartja a családját. Amúgy anyám szerint őrült mázlija volt vele, minden barátnőjét verte, csalta vagy csak semmibe vette a férje, egyedül neki nem volt egy rossz szava se a sajátjára a barátnős összejöveteleken. Apám még azt is végigcsinálta vele, hogy sokáig nem lehetett gyerekük és egy kislányuk egy évesen meghalt rákban. A húgát hasonló gondok miatt előbb verte, később otthagyta a férje. A családban mindenki anyámhoz hordta a saját gyerekeit bébiszittelésre, mert anyám “nem dolgozott”. Ettől függetlenül szinte sosem láttam ülni, tétlenkedni. Már egyetemista voltam, mikor megtudtam, hogy imád olvasni, horgolni, csak sose volt rá ideje.
Nekem mindig azt tanította, hogy álljak meg a saját lábamon, tanuljak, mert akkor nem fognak tudni kihasználni. Sose felejtem el, hogy amikor apám először nagyon beteg lett és adtam egy nagyobb összeget haza a költségekre, akkor az anyám zokogni kezdett, mert úgy érezte, hogy ha apámmal bármi történik, ő a család “kegyelemkenyerére” lesz utalva. Még akkor is, ha ezt tőlem kell kérnie. Ő ezt így fogja fel… minden asszony a családjában ilyen sorsra jutott. Akinek meghalt a férje, az egy kicsi szobában kötött ki, eltartott öregasszonyként, akinek semmije sincs. Mert a vagyont a férfi után a gyerekek öröklik. Ez a tradicionális nagycsaládi modell.
Mikor a férjem kitalálta, hogy céget alapít és le akar telepedni egy nagyon muzulmán országban, és én nem akartam vele tartani, akkor az anyám volt szinte az egyetlen, aki kiállt a döntésem mellett és nem hibáztatott, nem nevezett önzőnek. Neki soha nem volt semmi, ami igazán az övé lenne, még a legutolsó poharat is kapta valakitől, soha nem volt egy fillér saját jövedelme sem. Megtanította, hogy becsüljek meg mindent, amit saját jogon megszerzek, még ha kevesebb is, mint amit mástól megkaphatnék.
Mikor a tradicionális család mellett érveltek olyan vehemensen, akkor én azt látom, hogy a nőnek azt kellene tenni, amit anyámnak… Ő maga elmondja, hogy nincs saját élete, mások örömén és bánatán keresztül él, mert tőle mindig mindenki ezt várta. Neki bejött, mert a férfi, akit kifogott, ugyanolyan komolyan vette a felelősségét és maradt jóban, rosszban. De mi lett volna, ha nem így történik? Ha nem bírja a nehézségeket? Ha másik nőre vet szemet? Ha elmúlik a szeretet? Ha inni kezd, veszekszenek, pokollá válik az életük? Semmi. Az anyámnak azt is tűrni kellett volna, mert nincs semmije és senkije.
A mesebeli, békebeli boldog családnak ára van. Ha csak az egyik féltől várjuk, hogy ezt megfizesse a saját kiszolgáltatottságával, az egyenlőtlen. Amíg ez a vágyálom él, addig mindig lesznek feministák, akik küzdenek ellene… Ez van.
Azért van egy fontos különbség: a tradícionális nagycsalád működött. Mindenki tette a maga dolgát, elegendő utód született, azokat fel is nevelték, ment tovább az élet. A férfiak élete sem csak a féktelen habzsidőzsi volt, ugyanúgy minden erejükkel a családért dolgoztak.
Csak aztán jött ez a feminista vágyálom, hogy apa nélkül legyen gyerekem, meg munka nélkül megélhetésem, ami persze hogy él azokban, akik csak magukra gondolnak. De az ilyenek ki fognak halni azzal a civilizációval együtt, amely túlságos jódolgában lehetővé tette az ilyenek kialakulását és fennmaradását.
A mesebeli, békebeli boldog családnak ára van. Ha csak az egyik féltől várjuk, hogy ezt megfizesse a saját kiszolgáltatottságával, az egyenlőtlen. Amíg ez a vágyálom él, addig mindig lesznek feministák, akik küzdenek ellene… Ez van.
Kár, hogy ez egy gusztustalan nagy hazugság csak. Te meg beszoptad, mert elég önző vagy hozzá alapból.
Soha nem volt olyan, hogy a társadalom csak az egyik féltől várt kötelezettségeket, meg felelősségvállalást. Az már eleve nem működött volna.
“az egyenlőtlen.” – Na és akkor mi van? Nem vagyok én egalitáriánus, hogy az egyenlőséget az igazságossággal azonosítsam…
Az “egyenlőség” szóról csak az idióta balliberálisok asszociálnak automatikusan az igazságosságra, méltányosságra és más hasonló valóban pozitív tartalmú eszményekre, az én szememben ez társadalommérnökösdit játszó balos, szocialista nivelláló marhaság.
A dolgoknak megvan a maga rendje, és aki rendetlenekedik, arra méltán sújt le az állam és a társadalom ökle.
Libsifemcsi- A történet második felére reagálnék. Nem ismerlek sem téged, sem a családod. Csak arra tudok építeni, amit írtál, szóval így kezeld a válaszomat.
akkor az anyám volt szinte az egyetlen, aki kiállt a döntésem mellett és nem hibáztatott, nem nevezett önzőnek.
És ez nem elgondolkodtató? Hogy ő volt az EGYETLEN, aki szerint nem voltál önző?
Pont pár hete egy másik oldalon néhányan arról beszéltünk, hogy mennyire jó feleség lehet az egyik blogíró, mivel követte a férjét Koreába.
Amíg ez a vágyálom él, addig mindig lesznek feministák, akik küzdenek ellene… Ez van.
Ezeket a nőket nem is fogja elvenni senki feleségül. Ausztráliában pl. már minden férfi ázsiai feleséget akar. Te érthető módon nem követed ezeket a híreket, de lassan már naponta kijön egy cikk, ami azt boncolgatja, hogy a mai férfiak miért nem akarnak házasodni; ha pedig házasodnak, akkor miért nem a sikeres nőket veszik el. Pedig a választ már többször leírták az emberek. Viszont ez a válasz túl keserű lehet a femiknek.
A modern nők jelenleg vesztésre állnak. Az férfiaknak még mindig joga van arra, hogy saját maguk válasszák meg feleségüket. A feminista nők belekezdtek egy játékba, és nem ők állnak nyerésre(legalábbis a számok ezt mutatják).
http://1.bp.blogspot.com/_SJCgIktBTkA/SDZca3SZ9aI/AAAAAAAAAZM/FnJ2KVJ6Gig/s400/WesternVsAsianWomen.jpg
Egyébként a hozzászólásom miért ide került?
És ez nem elgondolkodtató? Hogy ő volt az EGYETLEN, aki szerint nem voltál önző?
Adam, nem vettted észre, mit írt? Mikor a férjem kitalálta, hogy céget alapít és le akar telepedni egy nagyon muzulmán országban, és én nem akartam vele tartani, akkor az anyám volt szinte az egyetlen, aki kiállt a döntésem mellett és nem hibáztatott, nem nevezett önzőnek.
Ki akarna oda költözni? Ez nagyjából annyira lenne biztonságos, mint az éjszaka közepén bikiniben stoppolni. Ha valaki ezt nőként bevállalja, akkor magára vessen. A nagyon muzulmánok meg vannak győződve róla, hogy az európai nők kurvák, és ennek megfelelően viselkednek velük. http://nemzeti.net/l.php?u=1603938
Nekem is volt egy aleppoi szír ismerősöm, orvosnak tanult itt, végigdugta az egyetemi éveit, bárkivel lefeküdt, aki hajlandó volt rá – mert hát ugye a fehér nők kurvák. (Nem tudom, él-e még, néha eszembe jut).
Már megbocsáss, de a saját biztonsága azt kívánja, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot. Iránban már azért megbüntetnek valakit, mert kiskutyát tart, és az nyugati métely.
http://fotelkalandor.blog.hu/2013/06/08/iran_betiltotta_a_kutyasetaltatast
Máshol kivégeztek nőt azért, mert mobiltelefont szerzett be.
http://asiaport.hu/index.php/politika/del-azsia/6851-halalra-koveztek-egy-mobil-miatt
https://www.facebook.com/Fotelkalandor/posts/231350913696556
És akkor ezek után szerinted merő önzőség, ha valaki nem akar ilyen helyen lakni?
miért nem a sikeres nőket veszik el.
Nyilván nem láttad a Bazi nagy görög lagzi c. filmet. Abban volt egy jelenet, amikor az anyuka azt mondta: a férfi a fej, de a nő a nyak, és oda fordítja, ahová akarja!
Amely nő behízelgő, az a legfeministább, az uralkodik leginkább a férfin. A hízelgés, a rafinált manipuláció az, amivel a leginkább le lehet szívni egy pasi energiáját (saját célra). A hízelgő nő tuti nem hagyja, hogy a férfi a saját útját járja, mert neki nincs saját útja, saját célja, saját élete, minden energiája arra irányul, hogy a férfi életét a maga javára használja.
Csak az tudja a férfit igazán TÁMOGATNI, akinek VAN HONNAN MERÍTENIE ENERGIÁT; és az ugyebár nem lehet a férfi.
Kell lennie egy saját életcélnak, ahonnan a nő életerőt nyer, mert ha neki magának nincs saját energiája, akkor KÉPTELEN lesz támogatni a férfit, maximum csak hízeleg neki.
Az, hogy libsifemcsiszingli hajlandó volt vállalni azt, hogy egyedül is megbirkózik a nehézségekkel, még nem azt jelenti, hogy önző.
Képzeld el mondjuk a régi időket, amikor a férfiak háborúba mentek, gondolj például az Odüsszeiára, ahol Pénelopé húsz évre magára maradt (és nagyon sokszor az a veszély fenyegetett, hogy ÖRÖKRE egyedül marad). Ha nem bír egyedül is boldogulni, akkor nem bírja támogatni a férfit olyan célokban, ahová nem mehet vele, mert neki otthon KELL maradnia.
Vagy ne legyen háború, legyen mondjuk földrajzi felfedezés, például Kolumbusz; annak is volt felesége, aki hajlandó volt elengedni a férjét úgy, hogy ő otthon megbirkózik mindennel, amivel kell. És így tovább. Ha a férfi NEM BÍZHAT abban, hogy a nő nélküle is képes boldogulni, mert a nőt folyamatosan istápolni és támogatni kell, akkor vajon a nő mikor támogatja a férfit?
Szerinted annyi a támogatás, hogy “hétre kéred a kávét”? Ebből még nem lehet valódi erőt nyerni. Nem mondom, hogy ne csinálja meg a nő, ha van hozzá kedve; de azért nagyon is látom, hogy az efféle gesztusok legtöbbször üres rituálék, nem jelentenek valódi segítséget.
Radnótinak a felesége valódi segítséget jelentett, mert az ő emléke tartotta benne a lelket a lágerben. Pedig nem volt ott, hogy hétre az orra elé tolja a kávéscsészét. De mégis valódi támogatást, valódi lelkierőt adott neki. Biztosan nem használta ki, és szerintem nem is hízelgett. És miután Radnóti meghalt, megbirkózott az élettel egyedül, hiszti nélkül. Most volt 101 éves.
Az a nő, aki nem bír egyedül boldogulni, abban a pillanatban, ahogy a fickó kitette a lábát, máris új pasit keres, akinek hízeleg, és akitől energiát szív le. Ebben biztos lehetsz. Nem bír egyedül boldogulni, de hétre lefőzi a kávét vagy széttárja a lábát bármilyen hímnek. Csak legyen valaki, aki ŐT támogatja.
Szerinted ez az ideális nő.
Tiszteletet vársz a nőtől, ez természetes, minden férfi egyik legfontosabb vágya az, hogy a nő tisztelje és becsülje. A hízelgéssel rendkívül könnyű összetéveszteni a valódi tiszteletet, sajnos. A róka és holló mesében a róka vajon tisztelte a hollót? Pont ennyire tisztel egy hízelgő. Csak hát ezt sajnos nem lehet észrevenni, mert túlságosan hasonlítanak.
Hogy meg lehessen különböztetni, abban ez talán segít: http://vimeo.com/36150967
A nő látszólag hízeleg, de valójában megveti a pasit. És folyamatos támogatásra szorul.
“Nekem is volt egy aleppoi szír ismerősöm, orvosnak tanult itt, végigdugta az egyetemi éveit, bárkivel lefeküdt, aki hajlandó volt rá – mert hát ugye a fehér nők kurvák.”
És, ha sikerült neki végigdugni az összeset, az nem azt bizonyítja, hogy igaza volt?
“Már megbocsáss, de a saját biztonsága azt kívánja, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot. Iránban már azért megbüntetnek valakit, mert kiskutyát tart, és az nyugati métely.”
Igazuk van. Itt meg, ahelyett hogy a nők szülnének, vagy inkább pasit tartanának, hamár annyit tanultak és dolgoznak, inkább kiskutyába etetik bele a pézüket, ölik bele az energiájukat termékeny éveikben, mert az olyan trendi.
Ez aztán a modern önmegvalósítás.
“Abban volt egy jelenet, amikor az anyuka azt mondta: a férfi a fej, de a nő a nyak, és oda fordítja, ahová akarja!”
Pont ez miatt az undi feminista hozzáállás miatt nem veszünk el senkit.
Egy nő nekem ne dirigáljon. Szabad ember vagyok, azt csinálok amit akarok. Persze, ha én akarnék dirigálni egy nőnek, az mindjárt csáládonbelülierőszak.
“Amely nő behízelgő, az a legfeministább, az uralkodik leginkább a férfin.”
Ezért rühellem a nyápic nőket. Egy nőben legyen tartás, ne másokat akarjon manipulálni, hanem törekedjen arra, hogy SAJÁT erejéből képes legyen megállni a lábán. Akkor esetleg leszek a társa. De ha csak arra kellek, hogy legyen egy pénzkereső csicska, aki megkeresi helyette az új ruci árát, akkor menjen a sóhivatalba.
“A hízelgő nő tuti nem hagyja, hogy a férfi a saját útját járja, mert neki nincs saját útja, saját célja, saját élete, minden energiája arra irányul, hogy a férfi életét a maga javára használja.”
Így igaz.
Itt meg, ahelyett hogy a nők szülnének, vagy inkább pasit tartanának, hamár annyit tanultak és dolgoznak, inkább kiskutyába etetik bele a pézüket, ölik bele az energiájukat termékeny éveikben, mert az olyan trendi.
Ez aztán a modern önmegvalósítás.
Neeeem, az önmegvalósítás az, hogy a férfiak egy része nagy testű, agresszív harci kutyák tartásába öli a pénzt, ahelyett, hogy nőt vagy gyereket tartanának.
Egy nő nekem ne dirigáljon. Szabad ember vagyok, azt csinálok amit akarok. Persze, ha én akarnék dirigálni egy nőnek, az mindjárt csáládonbelülierőszak.
No, emiatt az undi hímsoviniszta hozzáállás miatt nem is menne hozzád épeszű, értelmes nő. Mert messziről bűzlik, hogy alsóbbrendűnek tekinted őket. Ilyen attitűddel társad sose lesz, max valaki, aki okosabb nálad és kihasznál, vagy valaki, aki gyengébb nálad és sikerül kihasználnod.
Hehe, mondom én, hogy nem értem :-) Máskor meg arról ment a szöveg, hogy hogyan kell a behódolást megtanulni, vagy legalább elhitetni, hogy megtanultuk :-)
Egymásnak nagyon ellentétes dolgoknak kellene megfelelni, de egy nő nem tud egyszerre ennyiféle lenni, ha közben őszinte és nyílt szeretne maradni. Ez a “hol ilyen vagyok, hol olyan” játék nem működik.
Egymásnak nagyon ellentétes dolgoknak kellene megfelelni, de egy nő nem tud egyszerre ennyiféle lenni, ha közben őszinte és nyílt szeretne maradni. Ez a “hol ilyen vagyok, hol olyan” játék nem működik.
Na igen, inkább arra kellene koncentrálnia mindenkinek, hogy ő maga mit ad bele egy párkapcsolatba, miért vállal felelősséget, és nem arra, hogy a másik mit nem tesz bele és miért nem vállal felelősséget.
Ez mindkét részről nagy hiba. Például egyszer beleakadtam Morvai Krisztina felhívásába, hogy a nők írják le neki, hogy ő milyen nőjogi dolgokat képviseljen Brüsszelben; de rögtön ötletet is hozott, hogy a legfontosabb, hogy a férfiak rendesen fizessék a gyerektartást.
Én meg megírtam neki, hogy szerintem a legfontosabb volna a lányokat megtanítani arra, ne feküdjenek le akárkivel, és akkor majd nem kell sírni a gyerektartás fizetése miatt. Gondolom, ezt nem sietett nőjogi programként előadni. És hát ezt éppenséggel a férfiak nagy része sem hallaná szívesen. Pedig egy problémát csak ott lehet megoldani, ahol keletkezik. Mert ha már megvan a baj, akkor lehet siránkozni, hogy itt az égvilágon semmi se működik és kéne valami jó megoldás (talán Kína majd megoldja).
Pedig a probléma gyökere az, hogy miképp tekintek a párkapcsolatra. Amíg az számít, hogy mit kapok, nem fog működni. Csak ha már megtanultam azt, hogy az számít, mit adok bele és miért vállalom a felelősséget.
A párkapcsolat nem bolt, vagy étterem, ahol azt veszem le a polcról, ami épp megtetszik, vagy ahol pincér lesi a kívánságaimat, mert ugyebár én fizetek; amíg nálam van a lóvé, addig én dirigálok. Ilyen szemlélettel valóban oda lehet kilyukadni, hogy a “vevő” még azzal sincs tisztában, hogy egyáltalán mit akar, csak abban biztos, hogy a boltos, a pincér, a szakács az ő alárendeltje addig az időpillanatig, amíg kiszolgálják; övé a hatalom, hiszen nála van a pénz; és a legvégső, legfőbb úr a pénz; valamint a pénz által táplált vagy gerjesztett kívánság.
http://www.youtube.com/watch?v=G1PnPJBmTuU
Ezzel a mentalitással ezt lehet elérni, mint a videóban. Egy párkapcsolatot erre nem lehet építeni; a párkapcsolat nem működtethető kívánsággal, hatalommal, pénzzel.
Egy párkapcsolat csak felelősségvállalással működtethető. És az az érdekes, hogy amennyire én magam felelősséget vállalok, annyira fogom elvárni azt, hogy a másik fél is vállaljon felelősséget. Tehát nem leszek hajlandó belemenni egy olyan kapcsolatba, amiért csak én vállalok felelősséget, a másik fél nem.
Ha hajlandó vagyok belemenni egy olyan viszonyba, amiért a másik nem vállal felelősséget, az azt mutatja meg, hogy én magam sem vállaltam érte felelősséget; mert ha én vállaltam volna a felelősséget, akkor a másik féltől is elvártam volna ugyanezt.
Tehát az egymásra mutogatásnak azért nincs alapja, mert a másik csak annyiban tud kihasználni, amennyiben én is ki akartam használni őt; csak annyiban tud manipulálni, amennyire én is manipulálni akartam őt, csak annyiban tud megbántani, amennyire én is meg akartam volna bántani őt. Mert amennyiben ez nem áll szándékomban, annyiban ellen fogok tudni állni az erre irányuló kísérleteknek is.
Hogy hozzak egy példát: a Kőszívű ember fiaiban Richárd egy kissé léha, könnyű erkölcsű fiatal katonatiszt volt, aki könnyen elcsábult. De attól kezdve, hogy megkérte Edit kezét, nem volt többé csábítható. Mert attól kezdve, hogy ő maga felelősséget vállalt a párkapcsolatáért, ugyanezt elvárta a másik féltől is, és nem volt hajlandó felelőtlenül viselkedő nőknek engedni. Miért? Mert megtanulta, hogy lehet másképp is viselkedni; és innen kezdve egy “másik szinten” élt és egy “másik szint” szerint gondolkozott ; és elvárta, hogy más is tanulja meg ugyanezt, vagy ha nem, akkor maradjon ott, ahol van, de ő már senki kedvéért nem fog visszasüllyedni onnan, ahová eljutott.
Lehet, hogy a megváltozott viselkedése szálka lett azok szemében, akikkel korábban kapcsolatban volt; lehet, hogy azt mondták: hú de igényes lett, meg hú de fönn hordja az orrát; de ő meg azt gondolhatta, hogy ő most sokkal többet vállalt, mint eddig; és majd ha mások is annyit vállalnak, mint ő, akkor megértik, addig meg úgyse.
Brandonnak:
És, ha sikerült neki végigdugni az összeset, az nem azt bizonyítja, hogy igaza volt?
Jó, nem voltam pontos. Ő nem ezt mondta. Ő azt mondta, hogy paráználkodni nem bűn, mert tulajdonképpen jót tesz ezekkel a nőkkel. Egész pontosan ezt mondta. Hogy a nők mit gondoltak, azt nem tudom.
Egyébként meg ez az életmód őt is elrontotta. Amikor megismertem, már nem is járt egyetemre, csak lébecolt azzal az ürüggyel, hogy még nincs meg az államvizsgája. A szülei (akik birkatartók voltak) finanszírozták. De nem tanult és nem is vizsgázott le, azt hiszem. Inkább üzletelni próbált, büfét csinálni, ahol persze ő a főnök, nincs semmi dolga, nem kell beállnia a pult mögé – naná hogy pillanatok alatt befuccsolt. Aztán mégiscsak hazament, aztán visszajött látogatóba, azt hittük, megnősült otthon, de nem. Szerintem azóta se. És nyilván orvosként se dolgozott. Ha valaki beleszokik a felelőtlen viselkedésbe, onnan nagyon nehezen változik meg. Aki megszokja azt, hogy viszonyai vannak, és a nők minden további nélkül kefélnek vele, az már nem akar egy családért felelősséget vállalni. “Miért vegyek meg egy tehenet, ha csak egy kis tejre vágyom?” “Varietas delectat”. Az orvos szakma is kegyetlenül nehéz, abban mondjuk mindenki csak pénzt lát, szinte senki nem azért tanul orvosnak, mert valóban gyógyítani akarna. Szóval a nyugati életrend, a felelőtlen egyetemista viháncolás marhára tetszett neki. Fogalmam sincs, hogy a nyugati életet megszokó, megszerető emberek hogy birkóznak meg azzal, ami Szíriában vár rájuk. A birkák mellé snassz visszamenni, orvosnak lenni pedig lusta. De persze itt se lenne neki könnyebb. Felelőtlenül élt, és az hosszú távon sehol se nyerő.
mert az olyan trendi.
Hát ilyet se hallottam még. Látszik, hogy nincs háziállatod. Ebből egy dolgot lehet megtanulni – gondoskodni egy élőlényről. Ha nem látod el rendesen, akkor a hanyagságod megbosszulja magát. Én például elég hanyag vagyok, most is elbolhásodtak a kutyák, meg kéne őket fürdetni meg becsöpögtetni. Ebben mi a trendi? Mondjuk a kutyaszaros nejlonzacsi. Az ember hajlamos arra, hogy elhanyagolja mindazt, ami nem követelőzik, ami nincs tele elvárásokkal, amiben nincs benne a “muszáj”, mint varázsszó. Nézd meg a világot – akinek nincs érdekérvényesítő képessége, az le van szarva. Mennyit szán a kormány a Pető Intézetre és mennyit stadionokra? Többet nem is kell mondani. Ahogy gondolkozik a kormány, úgy gondolkozunk mi is. Amit képes vagyok egy olyan lényre szánni, akitől nem várhatok viszonzást, az biztosan “tiszta energia”, tehát önzésmentes. És mivel elég gyakran hanyagolom el a kutyák körüli teendőket, ebből az következik, hogy meglehetősen kevés “tiszta energiával” rendelkezem, kevés olyan fölöslegem van, amit hajlandó vagyok önként az állatoknak adni. Leginkább az önzetlenségem arányát mérhetem le a kutyákban. És nem állok valami jól, azt hiszem. De ők rendkívül türelmesek.
inkább pasit tartanának
Tartanának? Ez különös kifejezés.
ahelyett hogy a nők szülnének…Ez aztán a modern önmegvalósítás.
Tudod, azt vettem észre, hogy vannak emberek, akik azt mondják: felnevelek egy gyereket, és MAJD A GYEREKEM megoldja a világ bajait, majd a következő nemzedék kijavítja azt, ami most rossz. De mégis hogy javítaná ki, ha nem tanítja meg senki arra, hogy csinálja? A magam részéről úgy gondolom, hogy azokat a problémákat, amikkel szembesülök, nekem kell megoldanom, nem tolhatom át senkire. Ahhoz, hogy meg tudjam oldani azokat a problémákat, amikkel szembesülök, fejlődnöm kell lelkileg. Mert ha még az is nehezen megy, hogy a kutyákat megszabadítsam a bolháktól, akkor van miben fejlődnöm. És mindig az fejleszt, ami épp körülvesz, mindig épp azt kell megoldani, ami előttem van. Hiába álmodozok arról, hogy így kéne élni meg úgy kéne élni, ha épp nem úgy van. És hiába várnak el tőlem többet – annyit tudok megcsinálni, amennyi telik tőlem és kész. És egyáltalán nem félek attól, hogy emiatt a mentalitás miatt pusztulna ki az emberiség. Mert hiába szülnék rogyásra például, ha elviselhetetlen légkört teremtenék magam körül, akkor mondjuk a gyerekeim a megoldást a háborúban látnák, és annak aztán sok értelme lenne. Ez már nagyon sokszor le lett játszva, nem? Épp elég hangosan nyomják a dumát az emberiség túlszaporodásáról, milyen jó is némi ritkítás! Ha nincs bennem semmi lelkierő, amivel ennek ellenállok, akkor elsodorna engem is, az utódaimat is a pusztító áradat.
De ha összeszedem magam, és megpróbálok lelkileg kikupálódni abból a sok rosszból, ami ért, akkor hosszú távon magammal is, másokkal is jobbat teszek, mintha rogyásra szaporodnék azért, hogy majd az utódaim megoldják azokat a problémákat, amiket voltam szíves a nyakukba zuttyantani.
Az én nyakamba már annyira sok zúdult, hogy nincs tovább, ezt már nem lehet tovább önteni senkire. Sokáig úgy éreztem, mintha a családunkban a nemzedékeken át felhalmozódó feszültség kisült volna, és engem talált volna el, mint egy villám.
http://www.youtube.com/watch?v=KmUMvShEq-E
Sőt, ezt általánosan gondolom így – a mi nemzedékünk nagyon sok tagjának már nincs tovább. Már nincs több erő tovább görgetni a problémákat; vagy nekiállunk megoldani, vagy nem lesz senki, aki megoldja helyettünk.
Hiába törődnék a “szaporodással”, ha nincs erőm megvédeni magamat és az utódaimat a pusztítótól.
Hadd ne kelljen sorolnom, hogy mire gondolok.
Képzeld el, ha mondjuk fákat akarsz ültetni, akkor gondoskodnod kell arról, hogy a facsemetét ne tudják megrágni az őzek és nyulak; mert ha nem keríted körbe és nem előzöd meg a bajt, akkor egészen biztos, hogy ki fog pusztulni az, amit ültettél. Kerítés nélkül fölösleges ültetni, biztosan pocsékba megy a munkád.
Épp elég sok utólagos jajveszékelés volt már. Nincs kedvem utólag jajveszékelni, nem akarom siratni a halott gyerekeimet, meggyilkolt családtagjaimat.
Először szembe kell nézni a pusztítóval, először ki kell gazolni a földet, mielőtt vetni szeretnék bele.
Mindegy, mit értesz meg ebből.
Pont ez miatt az undi feminista hozzáállás miatt nem veszünk el senkit.
A filmben ezt a tradicionális háziasszony anyuka mondta, rajtuk lett bemutatva a patriarchális családmodell.
Egy nő nekem ne dirigáljon. Szabad ember vagyok, azt csinálok amit akarok.
nahát pont ez a lényeg – a filmben a papa semmit nem vett észre abból, hogy a felesége irányítja. És ezt egy életen keresztül el lehet játszani.
Persze, ha én akarnék dirigálni egy nőnek, az mindjárt csáládonbelülierőszak.
A vezetés alapvetően felelősségvállalás.
Egy nőben legyen tartás, ne másokat akarjon manipulálni, hanem törekedjen arra, hogy SAJÁT erejéből képes legyen megállni a lábán.
Igen, ez így van. A feministák is ezt hangoztatják. Persze más dolog ezt hangoztatni, és más megvalósítani.
“Ő azt mondta, hogy paráználkodni nem bűn, mert tulajdonképpen jót tesz ezekkel a nőkkel. Egész pontosan ezt mondta.”
Tulajdonképpen igaza volt. Az ilyen nőknek fehér fasz amúgy sem kell, csak az egzotikus. Az indiai nemi erőszak fíling az már király. Valahogy érdekes, hogy nem az udvarias kultúrált európai férfi kell nekik, hanem az olyan, aki tudja hogy kell bánni egy nővel.
Aztán, fehérből legfeljebb a sportkocsis milliomos 50-70 éves férfiakkal futnak ezek.
Ő meg ingyen végigdughatta az összeset. A saját hazájában ezért fizetnie kellett volna. Akkor miért csodálkozol, hogy leszűrte: a fehér nők mind kurvák.
“Hiába törődnék a “szaporodással”, ha nincs erőm megvédeni magamat és az utódaimat a pusztítótól.”
Hát, akkor a természetes szelekció kiszelektál. Ez van. Az erős, életrevaló továbbél, a gyenge, ügyetlen kihal.
“A filmben ezt a tradicionális háziasszony anyuka mondta, rajtuk lett bemutatva a patriarchális családmodell.”
Ez már nagyon feminista értelmezése volt. A hagyományos családban a férfi volt az úr, az történt, amit ő mondott, mivel ő kereste a pénzt, ő biztosította a szállást, ezért ő volt a család feje.
Nem volt visszapofázás, élősködés, manipulálás, kihasználás. Ez már csak a mai házasság 2.0 irányelve, ami az akaratgyenge férfiaknál működik, akik ki vannak éheztetve szexuálisan, így könnyen zsarolhatók, kihasználhatók. Pont ez az, ami miatt nem dugjuk hurokba a fejünket. Egy ilyen házasságban éléshez szerinted egy férfinek mi érdeke fűződik? Nem vagyok én hülye, hogy hagyjam, hogy rajtam élősködjenek, engem manipuláljanak. Ez élet szerinted? Hülye az is, aki ezt hagyja férfiként.
Tudod, ez a legundorítóbb a feminista ideológiában, hogy miközben ma már a férfiak azok, akik hátrányban és jogfosztottságban élnek, elemi szükségleteiktől, és alapvető emberi jogaiktól megfosztottan, ők azok, akik a másodrendű nem a társadalomban, még mindig úgy próbálják beállítani, mintha a nők egyfajta gyenge, érdekérvényesítésre képtelen véglények lennének, és ezért nekik előjogok kellenek.
Valahogy érdekes, hogy nem az udvarias kultúrált európai férfi kell nekik, hanem az olyan, aki tudja hogy kell bánni egy nővel.
Kifejezetten udvarias és kedves volt, sokkal inkább, mint egy átlag magyar.
Megtörtént vele, hogy épp egy lánynál volt, és jó muzulmánként leterítette az imaszőnyeget, imára készült. A felbőszült atya fogott egy bikacsököt, és úgy kiverte a lakásból, hogy kiesett az ajtókeret – mert ő jó katolikus, nála egy muszlim csak ne imádkozzon (az nem baj, hogy kúrogatta a kiskorú lányát).
Ez biztosan így történt, mert véletlenül ismerjük az apát is, és ő is elmesélte, hogy igen, ez valóban így történt.
És kölcsönösen azt állították, hogy a másik nem normális.
A saját hazájában ezért fizetnie kellett volna.
A saját hazájában már rég meg kellett volna nősülnie, és foglalkoznia a birkákkal a mezőn. Nem ártott volna, ha nem kanászodik el.
Az erős, életrevaló továbbél, a gyenge, ügyetlen kihal.
Na látod, pont ezért játszok én a túlélésre. :)
Ez már nagyon feminista értelmezése volt.
Láttad a filmet? http://www.youtube.com/watch?v=TVuB8-n2DzA
“Kifejezetten udvarias és kedves volt, sokkal inkább, mint egy átlag magyar.”
Mégis tudott valamit, ha vele akartak kúrni.
“A felbőszült atya fogott egy bikacsököt, és úgy kiverte a lakásból, hogy kiesett az ajtókeret – mert ő jó katolikus, nála egy muszlim csak ne imádkozzon (az nem baj, hogy kúrogatta a kiskorú lányát)”
Micsoda egy intoleráns álkeresztény apa. Fel vagyok háborodva.
“A saját hazájában már rég meg kellett volna nősülnie, és foglalkoznia a birkákkal a mezőn.”
Akkor birka lett volna otthon maradni. Itt legalább kiszórakozhatta magát.
“Láttad a filmet?”
Nem. De nem is érdekel. Elég, amennyit leírtál belőle. Utálom az ilyen femifaszságokat, ahol az ideális családapa az akaratgyenge önzetlen balek, akit a felesége irányít és hülyére dolgozza magát, hogy a luxust biztosítsa számára. A manipulatív nőktől meg hányingerem van.
Mégis tudott valamit, ha vele akartak kúrni.
Nyilván pont azt, hogy kedves volt és udvarias.
Utálom az ilyen femifaszságokat, ahol az ideális családapa az akaratgyenge önzetlen balek
A filmből nem az derül ki, hogy az apját ideális családfőnek tartaná.
A filmből az derül ki, hogy ő maga ki akar törni a hagyományos patriarchális családmodellből, ami szerint neki csak annyi a dolga az életben, hogy férjhez megy egy göröghöz és szüli a görög gyerekeket.
Inkább tanul, dolgozik, és férjhez megy egy amerikai tanárhoz – akitől nyilvánvalóan semmiféle luxust nem várhat el, és persze esze ágában sincs eltartatni magát vele, nem akar a négy fal közé temetkezni.
És manipulálni sem akarja a férfit, mert annyira örül neki, mint majom a farkának. :)
“Nyilván pont azt, hogy kedves volt és udvarias.”
Szerinted a kedves, udvarias férfiakkal szokott bárki is kúrni?
“A filmből az derül ki, hogy ő maga ki akar törni a hagyományos patriarchális családmodellből, ami szerint neki csak annyi a dolga az életben, hogy férjhez megy egy göröghöz és szüli a görög gyerekeket.”
De borzasztó lehetett szegénynek. Bárcsak nekem lenne ilyen egyszerű dolgom az életben. No stressz, no munka, eltartanak, ha jól viselkedek.
“Inkább tanul, dolgozik, és férjhez megy egy amerikai tanárhoz – akitől nyilvánvalóan semmiféle luxust nem várhat el, és persze esze ágában sincs eltartatni magát vele”
És ez szerinted reális, vagy disney-mese kategória?
Látod, ez a baj, hogy te nőként nem ismered úgy a nőket, mintha férfi lennél. Egy férfivel szemben egész másak az elvárásai egy nőnek, egész másképp viszonyul hozzá, mint egy másik nőhöz. Már eleve azért, mert a férfivel szemben ELVÁRÁSAI vannak. És, azok általában azok, amiket én (meg a többiek is) itt írnak. Te ezt nőként sosem tapasztalod, valószínűleg el sem jut a tudatodig, hogy így van, csak öszönösen tetszik valaki vagy sem. És ezért is tartom lehetetlennek, hogy egy nő megértse a férfiak problémáit. Ehhez jó megfigyelő készség, és beleérző képesség kell. Az meg csak nagyon kevés nőnek adatik meg. Ezért nem értik meg a nemek egymást.
És ez szerinted reális, vagy disney-mese kategória?
A sztori az író-főszereplő színésznő jórészt a saját életéről mintázta, tehát nagyjából ezt élte át. Annyira nem habos-babos álomvilág ez, ha megnézed, nagyon is földhözragadt problémákkal kellett megküzdenie.
Ezek az ámerikaiak jó dolgukban már nem tudják, mit csináljanak. Akkor sem reális, hanem ellenpélda, kivétel.
Lehet sok mindenre kivételt hozni, a feministák is folyton ezt csinálják. Csak közben elsikkad a lényeg: Az emberek többsége nem homokos, nem is transzi, a nők többsége nem szereti a csóró és nem macsós férfiakat. A férfiak többségének csak olyan nő jut, aki nála ügyetlenebb.
Ezekből kéne kiindulni, mert ez a valóság. Az, hogy van 1-2 kivétel, aki ez miatt hátrányban lett volna a régi rendszerben, még nem jelenti azt, hogy ezekhez kellett volna igazítani a szabályokat. Mert így ezeknek lehet, hogy jobb lett, de az ÖSSZES TÖBBI embernek meg sokkal rosszabb.
No persze… logikus, megátalkodott önző vagyok, mert az addig aktív, önálló célokra is épülő életemet nem cseréltem fel egy csettintésre egy fikuszéval egyenértékű életre egy olyan országban, ahol még a autót se vezethettem volna. A férjem viszont nem volt önző, ugye, mert neki szabad az ambícióit követve bármilyen döntést hozni. Olyat is, amivel belőlem szobapáfrányt farag egy totálisan idegen kultúrkörnyezetben, megfosztva barátoktól, családtól, saját lehetőségektől, de még attól is, hogy a nagy hőségben kifeküdjek a tengerpartra napozni egy üveg sörrel, vagy beüljek mondjuk egy cukrászdába, ha már dolgozni úgysem tudok. Arról nem is beszélve, hogy ilyen környezetben kellett volna gyereket vállalni, nevelni.
Az a baj, hogy továbbra sem tudom, melyik ujjam harapjam… Vérfeministaként vagyok elkönyvelve, vállalom is, mert fontos számomra az, hogy legyenek a kapcsolatomon belül saját tereim, legyen saját karrierem, céljaim, amik csak részben fedik a közös célokat. Azt mondjátok, akkor lennék okos és jó feleségnek való, ha ezeket az elvárásaimat, illetve a sikereimet nem vállalnám nyíltan, hanem burkoltan, az évszázados praktikáknak megfelelően elhallgatnám és elhitetném a párommal, hogy ő a jani, mindent ő irányít, még akkor is, ha közben igazából én súgom, hogy merre irányítson. Ez tiszta manipuláció. Mégis ezt dicsőítitek, ezt tanító könyvet reklámoztok…
Van a másik út, a hagyományos. Feladhatnék mindent, vállalhatnám azt, amit a családomban sok nő, lehetnék htb, költhetném a férjem pénzét, szolgálhatnám a családot. De ebben a modellben ott van az, hogy a férfira rengeteg kötelezettség hárul, főleg anyagi téren, s ha vége a dalnak, akkor bizony fizetnie kell: a gyerek felneveléséért, és bizony valahol az elvégzett “házimunkáért” is. Ez ellen is lázadtok, ez sem tetszik, mert ezzel meg kiszipolyozva érzitek magatokat.
A dicsőített ázsiai asszonykák is ezt teszik. A jobb életkörülményekért cserébe szolgálatkész, odaadó feleségek lesznek. De ez önámítás a férfiak részéről. Mintha úgy akarnátok nyerni a gátfutásban, hogy a gát helyett csak a fényképét ugorjátok át. Attól, hogy olyan nőt vesztek el, aki behódolásra van programozva, vagy legalább ennek az illúzióját kelti, még nem lesztek valóban annyira dominánsak, amennyire akartok. Engem ez inkább a kínai hamisítási ipar diadalmenetére emlékeztet. Ha nem tudom megfizetni az igazit, megveszem a luxus illúzióját.
“egy fikuszéval egyenértékű életre egy olyan országban, ahol még a autót se vezethettem volna.”
“Olyat is, amivel belőlem szobapáfrányt farag egy totálisan idegen kultúrkörnyezetben, megfosztva barátoktól, családtól, saját lehetőségektől, de még attól is, hogy a nagy hőségben kifeküdjek a tengerpartra napozni egy üveg sörrel, vagy beüljek mondjuk egy cukrászdába, ha már dolgozni úgysem tudok. Arról nem is beszélve, hogy ilyen környezetben kellett volna gyereket vállalni, nevelni.”
Gondolom akkor ott a feministák verik a tamot erősen? Naponta ugrálnak kábakövön villantgatva?
Úgy láttam, nem teszik, pedig lenne mit mutogatniuk. Brutálisan szépek a nők, és szinte mindenki, akivel találkoztam, úgy van karbantartva, mint felénk a címlaplányok. Minden második csador alatt egy kisestélyis szupermodell található full profi sminkben. A kozmetikai szalonok elképesztőek, ráadásul gyantában verhetetlenek. Nonstop viszik a vendégeknek a teát, üdítőket és közben olyan technikával kapják le a mókucit, hogy a kiskanál se koccan a gyanútlan páciens kezében :-D :-D :-D Itthon is használják már a cukorgyantát, ami ott évezredes tradíció, de hiába, az ottani kozmetikusokhoz képest csak nyúzás marad :-D
Próbáld ki nyugodtan, gondolom férfiaknak is megcsinálják itthon :-D
„… Ha nem tudom megfizetni az igazit, megveszem a luxus illúzióját.”
mivel már nemhogy az igazit pénzért, hanem az igazi illúzióját ingyen sem tudjátok nyújtani. ezért kell megvásárolni az igazi illúziáját. ez szégyen rád/rátok nézve.
Libsifemcsi- Az autóvezetés csak Szaúd-Arábiában van betiltva. Mondom, én nem ismerem a történetet, szóval így kezeld a válaszaimat. Azonban más nők is megoldották.
Azt mondjátok, akkor lennék okos és jó feleségnek való, ha ezeket az elvárásaimat, illetve a sikereimet nem vállalnám nyíltan, hanem burkoltan, az évszázados praktikáknak megfelelően elhallgatnám és elhitetném a párommal, hogy ő a jani, mindent ő irányít, még akkor is, ha közben igazából én súgom, hogy merre irányítson. Ez tiszta manipuláció. Mégis ezt dicsőítitek, ezt tanító könyvet reklámoztok…
Ezzel nem is mindenki ért egyet(pl. én sem). Azonban ez még mindig jobb, mint az, ami most történik. Nem azt állítom, hogy így kell lennie, de azt igen, hogy a mostani rendszer teljesen életképtelen.
Én egyébként azt mondom, hogy aki olyan természetű, azt nem tudja egy nő irányítani. A különbség az, hogy régebben ez elfogadott volt, most pedig az ilyen férfiakra rásütik, hogy “kompromisszumképtelen” stb. Sok ilyen férfi van még ma is, csak ők soha nem vesznek el senkit.
A dicsőített ázsiai asszonykák is ezt teszik. A jobb életkörülményekért cserébe szolgálatkész, odaadó feleségek lesznek.
Ez az egésznek a lényege. Azt mégsem várhatjuk el, hogy a semmiért legyenek odaadó feleségek.
Attól, hogy olyan nőt vesztek el, aki behódolásra van programozva, vagy legalább ennek az illúzióját kelti, még nem lesztek valóban annyira dominánsak, amennyire akartok.
Ez attól függ. Te hogyan definiálod a dominanciát?
Igen, tisztában vagyok vele, hogy csak ott van betiltva. És persze, megoldották mások is. Európaiak, ha elfogadják az ottlétüket – a számukra is hasznos munkavégzés pl. ilyen elfogadási alap – lazább elbánásban is részesülnek, élvezhetnek bizonyos szabadságokat a saját közösségeiken belül. Pl. hozzá lehet jutni korlátozatlan, szűretlen nethez, vihetsz be saját használatra tiltott kulturális tartalmakat, ihatsz alkoholt stb. De a közösségi magatartási normákat nyilvánosan az európaiak sem szeghetik meg, pláne ha életvitelszerűen élnek ott. Így muszáj a csador, nagyon kockázatos az autóvezetés, de pl. az is benne volt a pakliban, hogy mikor még itthonról segítettem a férjemnek a melóban, telefonon nem beszélhettem az ügyfelei nagy részével, mert simán rámcsapták a kagylót, mikor meghallották, hogy nő vagyok. Elfogadják, hogy más a kultúrád, de a saját szabályaik betartását megkövetelik. Mikor kint jártunk, nem tekintettek kurvának, tisztelték bennem a férjes asszonyt, de az európai nőt nem. A férjem ottani üzlettársa pl. sosem látta az arcomat, pedig többször találkoztunk is. Ha megpróbáltam volna a jelenlétében levenni a csadort vagy megszólalni, kiment volna. Itthon sem volt hajlandó úgy tárgyalni, hogy nő volt az irodában. A szabályok nem egyoldalúak, a férfiakra is vonatkoznak a tilalmak és ügyelnek is a betartásukra, leszámítva egy kisebb, kevésbé hagyománykövető réteget. De ők is kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy egyik nap együtt kávézol a pasival minden fennakadás nélkül a házában, mert meghív, a másik nap meg találkozol vele egy európai cég irodájában és kifordul az ajtón, mikor meglát. Ha úgy hozza a kedvük, érdekük, simán letagadják a felvilágosult eszméiket :-) Meg persze a bűnbeesés bizonyos formái sem idegenek tőlük. Az üzleti kapcsolatnak simán része, hogy egy bizonyos ponton lányokat is bedobnak a vendéglátás részeként. Az oroszoknál szokták ezt emlegetni, de a férjem az araboktól is kapott meghívást thai lánykára. Mikor nem kérte, ajánlottak fiatalabbat, vagy fiatalabb fiút is :-P
Persze mindent meg lehet oldani, mivel van pénz és olcsó ázsiai vagy keresztény munkaerő is dögivel. Nekem is lett volna megoldás pl. egy egyiptomi férfi háztartási alkalmazott személyében, aki tárgyal helyettem a munkásokkal, sofőrködik, elvisz vásárolni stb. Szépen kitapogathattam volna a határokat, kereshettünk volna valamilyen európai vagy amerikai céges közösséget, ahová eljárhatunk, idővel lehetett volna szép medencés házunk (ott ez nem is luxus, hanem alap), ahol napozhatok, járkálhattunk volna társaságba… Be csodás. Meg valószínűleg egy-két év alatt találtam volna egy jó női orvost is magamnak, pszichiátert, hogy legyen, aki felírja a bogyókat becsavarodás ellen.
Aki ilyen felszínes életre vágyik, az megkaphatja… most mondjátok, hogy a muzulmán hitet sem kell érte bevállalni, van kereslet máshol is bérfeleségre.
Mert nekem ez valahol bérmunka… Ha egy kapcsolatban az egyik fél igényei, lehetőségei egy pályára vannak korlátozva, akkor az csak abban az esetben működhet jól és lehet tisztességes, ha az igények történetesen egybeesnek a pályával. Más esetekben nem fogadom el. Akkor sem, ha ezt a pályakorlátozást evolúcióval, ösztönnel, hagyománnyal, kiskutyafülével akarják nekem megmagyarázni és mindent elkövetnek, hogy önként másszak be a kalitkába.
Miért azt a kapcsolattípust dicsőítitek, ami az egyik fél korlátozásán alapul?
Azt mégsem várhatjuk el, hogy a semmiért legyenek odaadó feleségek.
Egyrészt de, ezt várjátok, amikor nyígtok a fizetési kötelezettségek miatt. A bérmunkának ára van. Ha a piaci törvényszerűségeket akarjátok követni, akkor az árat is meg kell fizetni. Valamit valamiért akkor is, ha az áru történetesen a hűség, odaadás, kiszolgálás, tisztelet. Most mondhatjátok, hogy a régi értékeket követő, feminizmus előtti nők önként és odaadással vállalták ezt. Na igen. Valóban. A stockholm-szindróma létező dolog :-) De a viccet félretéve: a feminizmus feltárt egy csomó lehetőséget, amiről sokáig egyszerűen nem vettek a nők tudomást, nem ismerték. Ma viszont már választhatnak és a választás szabadságával élnek is jópáran, ezt elvenni már nem lehet.
De elfeledkeztek róla, hogy van árucsere is, amikor a tisztelet a tiszteletért járna, a szeretet meg az elfogadásért. Csak ez macerásabb. Az emancipáció és feminizmus ellen kézzel-lábbal tiltakozó férfiak érzelmileg a múlt században ragadtak és nincs kedvük a változás feldolgozásával járó küzdelemhez, ezért inkább egy olyan nőideált próbálnak meg erővel visszaállítani, ami lassan kezd idejétmúlttá válni. Nem akartok dolgozni azzal, hogy az új kihívásokat felállító nőknek megfeleljetek, hanem inkább a régi típust akarjátok visszaszerezni, vagy inkább rávenni az út közben elkanászodott nőket, hogy váltsanak vissza a kettővel ezelőtti verzióra. Valahol ezt is meg lehet érteni, én is legyalultam a win8-at a gépemről, mikor rájöttem, hogy napokig kellene szívnom vele, mire megtanulnám kezelni és nem volt hozzá kedvem. Van ilyen. Azonban amit ti szeretnétek, az ennél az analógiánál maradva az, hogy minden más gépről is töröljék le a win8-at, és térjünk vissza egységesen az xp-re, mert akkor még minden sokkal jobb volt.
Libsifemcsi-
Az üzleti kapcsolatnak simán része, hogy egy bizonyos ponton lányokat is bedobnak a vendéglátás részeként. Az oroszoknál szokták ezt emlegetni, de a férjem az araboktól is kapott meghívást thai lánykára. Mikor nem kérte, ajánlottak fiatalabbat, vagy fiatalabb fiút is :-P
Ez a nyugati világon kívül mindenhol szokás, nem kizárólag a muszlimoknál.
Akkor sem, ha ezt a pályakorlátozást evolúcióval, ösztönnel, hagyománnyal, kiskutyafülével akarják nekem megmagyarázni és mindent elkövetnek, hogy önként másszak be a kalitkába.
Ezt a magyarázatot én már régen abbahagytam nálad. Megfigyeltem, hogy akármilyen tudományos ténnyel érvelek, te mindig véleménnyel válaszoltál, nem “ellentényekkel”.
Egyrészt de, ezt várjátok, amikor nyígtok a fizetési kötelezettségek miatt.
Mert a feleség támogatása azt jelenti, hogy nem kell dolgoznia kajáért, házért stb. Nem kell eltartania sem magát, sem a gyereket. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a férj megveszi neki a 100. márkás cuccot. Mert most kb. ezt jelenti. Egyszerűen most a nők szórakozását pénzeljük. Még talán ez sem lenne baj, csak most már cserébe semmit sem kapunk vissza tőlük.
Most mondhatjátok, hogy a régi értékeket követő, feminizmus előtti nők önként és odaadással vállalták ezt.
Akkoriban nem voltak akkora igények.
Ma viszont már választhatnak és a választás szabadságával élnek is jópáran
Ez látszik is a házassági statisztikákon.
ezt elvenni már nem lehet.
Pedig többször is megtörtént, erre konkrét példákat is tudok mondani. A patriarchizmus fellendülését előidézheti katasztrófa, háború, vagy egy patriarchális kultúra térnyerése. Most is ez történik, 2016-ra az egyik legpatriarchálisabb ország lesz az első számú gazdasági hatalom. Kína azért érdekes, mert eddig akárhányszor erősödött meg, az mindig megerősítette a patriarchátust. Nem tudok olyat, ami miatt ez most másképpen lenne.
Még azért is veszélyes a dolog, mert akárhányszor a patriarchizmus egy meggyengülés után megerősödött, mindig szigorúbb volt, mint eredetileg.
Az emancipáció és feminizmus ellen kézzel-lábbal tiltakozó férfiak érzelmileg a múlt században ragadtak és nincs kedvük a változás feldolgozásával járó küzdelemhez, ezért inkább egy olyan nőideált próbálnak meg erővel visszaállítani, ami lassan kezd idejétmúlttá válni.
Ez nem igaz. Egy olyan férfi sincs, aki ezt a “változást” elfogadná. Egyszerűen csak nem tudja, hogy valami baj van, de érzi. Sem a válási statisztikák nem hazudnak, sem a házassági kedv, sem a férfiak rossz véleménye a modern nőkről. A férfiak többsége nem tudja, hogy létezik antifeminizmus, mégis azokat mondják, amiket mi is mondanánk.
Nem akartok dolgozni azzal, hogy az új kihívásokat felállító nőknek megfeleljetek, hanem inkább a régi típust akarjátok visszaszerezni
Vissza is szerezzük. Mondom, lehet femizni, de ezeknek a nőknek egyszerűen nem lesz gyereke, nem lesz férje, mert a kutyának sem kellenek majd, maximum a bolondoknak. Ezek a nők majd nem tudják továbbvinni a mentalitásukat(hiszen nem lesz gyerekük). Érdekes, hogy te a feminista nőt egy továbbfejlődött nőnek érzed. Én azonban csak egy különös kor melléktermékének, ami a kor bukásával eltűnik majd. Semmilyen érv nincsen amellett, hogy a feminizmus időtálló lenne(hiszen csak 40 éve létezik). A feminizmus nem tartható állapot. Sem a társadalom, sem a gazdaság számára.
Azt is vedd számításba, hogy a feminizmus eddig “ellenfél” nélkül működött. Az elmúlt években azonban megjelent az antifeminizmus is(ismételten: a feminizmus 40 évig sem tudott rendesen működni, nem időtálló). Itt nem arról van szó, hogy pár amerikai csinált egy oldalt, ami olyan jókat ír. Ez nem véletlen, ugyanis azt mutatja, hogy van rá igény. Egyre több országban üti fel a fejét az antifeminizmus, egyre többen csatlakoznak. Mert erre van igény. A feminizmusra már nincs. Az is elképzelhető, hogy a feminizmus nem egy összeomlás miatt fog megszűnni, hanem egyszerűen egy társadalmi folyamat eredményeként. Ha semmi sem változik, csak a mostani úton haladunk tovább, akkor 40 év múlva már a feminista nőkről fogjuk azt mondani, hogy nem tudnak alkalmazkodni a korhoz.
Még talán ez sem lenne baj, csak most már cserébe semmit sem kapunk vissza tőlük.
Adam, te magad írtad le, hogy nem is kértél semmit nőktől. Ha nem kérsz (és persze nem is adsz), tehát ha még soha nem fektettél bele egy párkapcsolatba, akkor miért írod, hogy nem kapsz vissza semmit? Ahhoz először kérni kell, hogy kapj. Nem baj, hogy eddig nem kértél – de először is próbáld meg, utána tudod eldönteni azt, hogy kapsz-e vagy sem.
Ez a nyugati világon kívül mindenhol szokás, nem kizárólag a muszlimoknál.
Az orgia a nyugati világban is szokás.
Most is ez történik, 2016-ra az egyik legpatriarchálisabb ország lesz az első számú gazdasági hatalom.
Kína gazdagsága az önkéntes bérmunkán és az olcsón beszerzett olajon alapul. Abban a pillanatban, ahogy nem jut hozzá olajhoz, Kínának vége. És az olajkorszak végén járunk, a globális gazdaságkor végén járunk, elég naiv álmodozás Kínában úgy reménykedni, mint valami megváltóban, mert nem az.
Kína azért érdekes, mert eddig akárhányszor erősödött meg, az mindig megerősítette a patriarchátust. Nem tudok olyat, ami miatt ez most másképpen lenne.
Hol erősítette meg, Adam? Angliában?
Másrészt http://www.dailymail.co.uk/news/article-2520753/Chinese-boyfriend-jumped-death-girlfriend-insisted-going-clothes-shop.html
Szerintem Kínában a nők erősödnek meg az indusztriális társadalommal. Eleve ez az alárendelésre, szolgai alázatosságra épülő társadalmi rendszer nem áll jól a férfiaknak, nagyon gyámoltalanok és erőtlenek tőle. A cowboy férfias, a kínai gyári munkás nem az.
A férfi alapvetően VEZETŐ, és nem alárendelt. Hogy tudja egy alázatosan behódoló kínai munkás megélni azt, hogy ő vezető? Nagyon nehezen. Ahhoz, hogy vezető lehessen, kell valamiféle autonómiával rendelkeznie, arra pedig pont nem az államkapitalista posztkommunista kínai államszörnyben nyílik a legjobb lehetőség.
Kína NEM TUD FÉRFIMINTÁT ADNI. Nem képes megerősíteni a férfiasságot, sokkal inkább aláássa azt.
“Abban a pillanatban, ahogy nem jut hozzá olajhoz, Kínának vége.”
Ez az euroatlanti civilizációra is igaz. Nem véletlenül kell bombázni, erőt fitogtatni közel keleten az olcsó olajért.
“Kína NEM TUD FÉRFIMINTÁT ADNI.”
Ahhoz képest törvénnyel kellett gátat szabni a túlzott népszaporulatnak.
“A férfi alapvetően VEZETŐ, és nem alárendelt.”
Elégé feminista gondolatmeneted ellenére hülye tévképzeteid vannak a férfiakról.
Van közöttük pár, aki vezető szerepre született egyéniség, a többi meg nem.
Éppen úgy, mint a nők között is. Nem vagyunk annyira különbözőek.
Egyébként meg, ha minden férfi vezető lenne, akkor ki dolgozna? A nők?
Brandon:
Ez az euroatlanti civilizációra is igaz.
Egyetértek, így van.
Ahhoz képest törvénnyel kellett gátat szabni a túlzott népszaporulatnak.
Sajnos a törvények miatt – erre libsifemcsi is utalt – sokkal több fiúbaba születik meg, mint lány, felborult a nemek egyensúlya, és ha versengeni kell a nőkért, az pont nem a férfiaknak kedvez.
a férfiakról. Van közöttük pár, aki vezető szerepre született egyéniség, a többi meg nem.
Minden férfi alapvetően arra született, hogy vezető legyen. Legalább a saját családjában, tehát a nője és a gyermekei számára. Ha egy férfi eljut abba a létállapotba, hogy egy nő vezetőként ismeri el, akkor máris olyan autonóm hatalommal rendelkezik, ami nem csekély erőt ad a számára. Akkor sok külső elnyomással is szembe tud szállni, ha éppen arról van szó. Persze nem muszáj, a külvilág ilyen szempontból kissé lényegtelenné válik.
De azért gondolj bele – ha először is adott egy alázatos, behódoló jómunkásember Kínában, aki meg akar hódítani egy nőt és tekintély akar lenni a számára, ahhoz ELŐSZÖR is, még a nővel való kapcsolat ELŐTT meg kell szereznie egy olyan fokú önbizalmat és magabiztosságot, aminek aztán a nő ellentmondás nélkül behódol és alárendelődik. Utána a nő persze még inkább növelheti a férfi önbizalmát; de ha eleve semmilyen önbizalma, magabiztossága nincs a férfinak, akkor a nő nem fogja tudni nekiadni azt, mert ez egyszerűen lehetetlen.
Egy önbizalomhiányos, alázatos, behódoló férfi a nőnek arra kell, hogy uralkodjon rajta. (Mármint amilyen nő belemegy egy ilyen helyzetbe, az ezt fogja tenni). Tehát még jobban beleveri az orrát a szarba, és aztán ez pontosan oda vezet, mint a múltkori eset, ahol a nő ordított a faszival, az meg kiugrott a hetedikről, mert nem tudott hová menekülni a megalázások elől.
Nézd csak meg, ezek a férfiak mind behódoltak a nőnek: http://instagram.com/miserable_men
Soha olyan nincs, hogy egy önbizalom nélküli férfit a nő felruház önbizalommal. Nem azt teszi, hanem kihasználja.
A nőtől NEM LEHET ÖNBIZALMAT VÁRNI, aki mégis azt várja, az gyakorlatilag harakirit követ el önmaga ellen.
Még a kapcsolat előtt valahogy meg kell szerezni. És ehhez sajnos egyáltalán nem nyújt segítséget a kínai mentalitás.
Ehhez valamiféle cowboy mentalitás kell; amibe aztán becsatlakozik a nő, de lehetetlenség, hogy ő teremtse meg azt.
A nő nem a forrás, nem lehet forrássá tenni.
Persze, nagyon képes felerősíteni azt, ami már eleve adott; de eleve kell lenni valaminek, amit aztán a nő felerősít.
Ha a férfi behódoló, akkor a nő a behódolást fogja felerősíteni; és ezen semmiféle törvénnyel nem lehet változtatni, mert mindenképpen így fog történni.
Egyébként meg, ha minden férfi vezető lenne, akkor ki dolgozna? A nők?
Aki nem csinál semmit, az nem vezető. Mondjuk a régi arisztokraták, például a Csengetett, milord? sorozatban, nem voltak a vezetői semminek, csak nevetséges és szánalmas figurák, akik méltán kerültek a süllyesztőbe.
Ő például egy igazi vezető: http://mandiner.hu/cikk/20130912_sikeres_falut_csinalt_cserdibol_a_polgarmester
“sokkal több fiúbaba születik meg, mint lány, felborult a nemek egyensúlya, és ha versengeni kell a nőkért, az pont nem a férfiaknak kedvez.”
Teljesen mindegy, mert nálunk is hiába van egyensúly a nemek arányában, maximum a macsók azok, akiket a nők választják, a többiek ilyen szempontból értéktelenek.
Viszont. A férfiak dolgoznak és értéket termelnek, amiből az egész társadalomnak haszna van. A nők meg csak lárpúrlár dolgoznak, és amúgy is csak a gyerekszülésen, meg a másokkal történő eltartatáson jár az eszük. Tehát, ha sok fiú van, az jó a társadalomnak. Nőből meg pont elég annyi, amennyi a népszaporulatot fenntartja. Ez pedig biztosított náluk. Nálunk meg az egyenlő arányok ellenére sem. Ott folyamatosan nő a gazdaság, nálunk meg nem. Akkor azért a mutatók alapján mégis jól csinálnak valamit.
“Minden férfi alapvetően arra született, hogy vezető legyen. Legalább a saját családjában, tehát a nője és a gyermekei számára.”
Akkor hát miért is kellett lerombolni a patriarchális családmodellt? Abban ugyanis ez volt a szituáció. Ma már egy férfi nem lehet vezető, mert ha erélyesebben rászól a gyerekre,vagy a nőjére, akkor bilincsben viszi el a rendőrség mint erőszaktevőt.
“De azért gondolj bele – ha először is adott egy alázatos, behódoló jómunkásember Kínában, aki meg akar hódítani egy nőt és tekintély akar lenni a számára, ahhoz ELŐSZÖR is, még a nővel való kapcsolat ELŐTT meg kell szereznie egy olyan fokú önbizalmat és magabiztosságot, aminek aztán a nő ellentmondás nélkül behódol és alárendelődik.”
És ki a franc mondta, hogy egy nőnek be kell hódolni a férfi előtt? Képzeld, nekünk sem vonzó egy idióta vigyori lábtörlő, nem csak nektek.
Miért nem lehet azt elképzelni, hogy nem hódol be, meg nem is rendelődik alá a férfinek, csak nem akarja irányítani, meg manipulálni a SAJÁT érdekében? Hanem teszi a dolgát, ahogy a férfi is. És, valódi társként funkcionál, akire mindig lehet számítani. Nem pedig azon jár az esze, hogy a szomszéd férje persze mekkora macsó, vagy mennyivel gazdagabb pali, és én is olyant akarok.
“A nőtől NEM LEHET ÖNBIZALMAT VÁRNI, aki mégis azt várja, az gyakorlatilag harakirit követ el önmaga ellen.”
De lehet. Csak az ilyenek nem akarnak ismerkedni. Kilóg ám a lóláb, hogy mindig csak a problémás életképtelen nők dörgölőznek, hogy legyen aki támogatja meg pátyolgassa őket. Ebből látszik, hogy a férfi nektek csak arra kell, hogy legyen akin élősködhettek. Nincs semmi tisztelete a szemetekben a férfinek, nem becsülitek meg, nem is veszitek semmibe. Akkor szeretnétek igazán, ha mindenféle előny NÉLKÜL is tudnátok szeretni. De erre alkalmatlanok vagytok. Helyette az érdek orientált kapcsolat az, ami van manapság.
“Nézd csak meg, ezek a férfiak mind behódoltak a nőnek”
Ezt csinálta a férfiakkal a feminizmus. Addig addig pakolgatták a jogokat meg a társadalmi előnyöket a nők oldalára, hogy manapság szívás férfinek lenni nálunk.
“A nő nem a forrás, nem lehet forrássá tenni.”
Ez az egyik gond. A másik meg, hogy a PROBLÉMÁK forrása. Ha nincs nőd, problémád is kevesebb van. Szerinted érdemes férfiként bármiféle kapcsolatot is kezdeményezni akkor? Ez kb úgy merül fel, ha túl sok erőd, meg pénzed van, akkor kínlódhatsz egy nővel meg a gyerekeivel is. De, ha már egyedül is elég nehéz az élet, akkor minek vállalnék be még plusz problémát? Egyáltalán, mivel egy nő nem forrása semminek, ami az életet könnyebbé tehetné, így funkcionálisan haszontalan a férfi számára.
“Ehhez valamiféle cowboy mentalitás kell; amibe aztán becsatlakozik a nő”
Persze, ha valaki erős, akkor arra rámásztok, hogy az általa elért előnyökből részesüljetek. Értem én. Csak azt nem, hogy az erősnek mi haszna van abból, hogy egy nő hasznát veszi? És, akkor csodálkoztok, hogy ez miatt a nem éppen szimpatikus viselkedési szokásotok miatt régen elég jól körülhatárolt területetek volt a férfi mellett. De ez nem is volt baj, mert legalább volt miért felnézni a férfiakra. A férfiknak meg lehetett nője, és így nyugodtan tudott alkotni. Elég szép civilizációt felépítettünk így.
“Aki nem csinál semmit, az nem vezető”
A vezetők általában nem csinálnak semmit, hanem másokat dolgoztatnak. Persze, ehhez is kell egyfajta tehetség, képességek. Akárki nem lehet vezető.
Brandon:
Ott folyamatosan nő a gazdaság, nálunk meg nem. Akkor azért a mutatók alapján mégis jól csinálnak valamit.
Mert egyáltalán nincs munkavédelem és környezetvédelem, Kína egy hihetetlenül nagy ökológiai katasztrófába kormányozta magát, lassan élhetetlenné válik, annyira el van szennyezve és az emberek lebetegedve. Szerintem ez szörnyűséges.
Miért nem lehet azt elképzelni, hogy nem hódol be, meg nem is rendelődik alá a férfinek, csak nem akarja irányítani, meg manipulálni a SAJÁT érdekében? Hanem teszi a dolgát, ahogy a férfi is. És, valódi társként funkcionál, akire mindig lehet számítani.
Látod, amit most leírsz, az valóban a normális; ez nem a patriarchális modell, mert abban a nő “fehércseléd”, tehát szolga, háztartási alkalmazott, aki a férj gyámsága alá van vetve.
Esetleg háremhölgy, ahogy libsifemcsi leírta a szaúdi viszonyokat.
De nem valódi társ, amire te is vágynál.
Szerintem amit leírsz, az a normális, igazi, eredeti állapot, én ezt a törzsi kultúrában látom igazán megvalósíthatónak (általánosan), de most is meg lehet élni, ha akad hozzá megfelelő partner.
A behódolásról azt írod, nem fontos. Én nem is szolgai alárendelődésre gondoltam, hanem arra, hogy a nő elfogadja a férfi vezető szerepét (ez egyáltalán nem egyértelmű, nyilvánvalóan, hiszen jelenleg a nők nagy része nem fogadja el, hanem igyekszik a férfi fölé kerekedni).
De lehet. Csak az ilyenek nem akarnak ismerkedni. Kilóg ám a lóláb, hogy mindig csak a problémás életképtelen nők dörgölőznek, hogy legyen aki támogatja meg pátyolgassa őket.
De akkor honnan tudod, hogy várható tőle önbizalom?
Legyen példa mondjuk Demcsák Zsuzsa. Meglehetősen erős önbizalommal rendelkezik, nemde? Nem lehet azt mondani, hogy problémás életképtelen nő, aki azért dörgölőzik, hogy pátyolgassák. Nem szorul rá.
Hozzáment egy jólmenő vállalkozóhoz, és vajon növelte a férje önbizalmát?
Ha növelte volna, nem veri.
A helyzet akkor fajult el igazán, amikor a férfi még a munkáját is elvesztette, onnantól kezdve aztán semmi becsülete nem maradt, egyre durvábbá váltak az összetűzések, Demcsák végül elmenekült és beadta a válópert. És előadta magát a médiának, mint szegény bántalmazott ártatlan virágszál.
Növelte a férje önbizalmát? NEM.
Akkor honnan tudod, hogy léteznek olyan nők, akik növelik, csak éppen nem akarnak ismerkedni?
A nő azt tudja felerősíteni, ami a férfiban amúgy is benne van. Akár jót, akár rosszat; de nem tudja kicserélni azt, ami ott van. Legfeljebb tükröt tart elé.
Nézd – ha a nő azt mondja, hogy NEM, akkor a férfiban már eleve ott volt az a nem. Akkor a férfi már eleve reménytelennek látta a kapcsolatot. Szerintem. (Mert a nem az nem, tudod…. szóval a nő részéről a nem akkor nem, ha a férfi szerint is nem).
manapság szívás férfinek lenni nálunk.
Ha megnézed a blogot, ezek a képek nem Magyarországon készültek, inkább Amerikában meg a Távol-Keleten.
De, ha már egyedül is elég nehéz az élet, akkor minek vállalnék be még plusz problémát?
Nem kell egyáltalán bevállalni, ha nincs értelme. Aminek biztosan értelme van, az az önfejlesztés, az önbizalom erősítése. Azt is baromira nehéz elérni, de legalább biztosan megéri.
És ha már van az önbizalomból valamennyi, akkor tényleg rettentően kell figyelni, hogy senki ne rabolhassa el hízelgéssel.
Mutatok valamit: http://ipost.christianpost.com/news/the-beautiful-love-story-of-nick-vujicic-and-his-wife-kanae-miyahara-10807/
A fickóról talán már hallottál, pl.: http://www.youtube.com/watch?v=JkxtlwX8LB0
És azt mondja, megtalálta a HERCEGNŐJÉT.
No comment…
A fickó szinte a halálból hozta fel magát, minden erejével küzdött, és lelkileg elég stabil lett – elég sikeres ahhoz, hogy egy hercegnő lenyalja a tejszínt az eddigi erőfeszítésből, és Nick elmondhassa – apám, most aztán valóban sikeres vagyok!
Ha legalább egy olyan nőt vett volna el, akinek a fél kezét leharapta a cápa (mert vannak ilyenek is, ugye), akkor az nem egy hercegnő lett volna, hanem társ. De egy hercegnő nem társ, hanem hercegnő.
Persze, ha valaki erős, akkor arra rámásztok, hogy az általa elért előnyökből részesüljetek.
Tényleg van ilyen, szerintem ilyen az előbbi példa is.
Csak azt nem, hogy az erősnek mi haszna van abból, hogy egy nő hasznát veszi?
Szerinted Nicknek mi haszna van belőle? Elmondom – Nick, bár nyilván rengeteget erősödött lelkileg az élete során, és sok sikert ért el, de mégsem volt 100%-osan stabil és kiegyensúlyozott. Maradt benne egy nagy adag félszegség és görcs és kisebbségi érzés és keserűség, hogy neki CSAK egy félkezű nő juthat! Mert hát ugye kriplinek kripli a párja, neki nem juthat hercegnő, és attól félt, hogy ez az ő csökkentértékűségét, alsóbbrendűségét erősítené meg. Ezért inkább elvett egy hercegnőt, mert úgy gondolta, neki ez igenis kijár, hiszen rengeteget küzdött, sikeressé vált, ő egy sikeres pasi, és egy hercegnő a sikeresség érzését fogja benne még inkább erősíteni, mert ha a hercegnőjére néz, akkor azt látja, hogy ő mennyire sikeres.
A lényeg tehát, amire gondolt, az az, hogy mit kaphat, és nem az, hogy mit is akarna adni a társának.
Körülbelül ilyen logikára alapul a szegregációmentesítés is – öntsük össze a magyarokat és cigányokat, okosokat és butákat, erőseket és gyengéket stb és akkor majd felhúzzák egymást. Ebben a gondolkodásban mindig az a lényeg, hogy a cigók, szegények, buták stb mit kaphatnak, mert nekik kapniuk KELL, mert ez nekik JÁR; és senki nem arra gondol, hogy mit adnak bele a helyzetbe.
Ugyanerre alapult a kommunizmus logikája is – ha a gazdagoktól elvesszük, amijük van, mert ez nekünk JÁR; és ez nekünk KELL; akkor majd mindenki gazdag lesz.
Csakhogy az efféle törekvések soha, sehol nem működnek, ebben van valamiféle alapvető hazugság és tolvajkodás; valamiképpen ki akarom sajátítani a magam számára a másik erőforrásait. Uralni és birtokolni akarom a nő szépségét, a férfi erejét, a gazdag gazdagságát, az okos okosságát, a magyarok kultúráját és így tovább.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ahol az efféle folyamatok beindulnak, ott soha nem az történik, hogy az erősebb fél felhúzza a maga szintjére a másikat – hanem az történik, hogy a gyöngébb fél lehúzza a maga szintjére az erősebbet.
Tehát a magyarok elcigányosodnak, a gazdagok elnyomorodnak, az okosok elbutulnak, az erősek elgyengülnek. Ez idáig még mindig, mindenhol így történt.
A cigányok akkor törnek ki a nyomorból, ha önmagukra támaszkodnak, nem a magyar államra vagy a magyar szomszédra; a nyomorgók akkor törnek ki a nyomorból, ha magukra támaszkodnak, nem a lopásra; a buták akkor fejlődnek, ha külön fejlesztik őket, nem pedig bedobják az okosak közé stb.
Ugyanígy Nick sem nyerhet önbizalmat ebből a nőből – ez a nő csak le fogja pusztítani Nick nehezen megszerzett önbizalmát. Nick által igyekszik erősödni, Nick pedig a nő által igyekszik erősödni; pedig mindketten csakis önmagukon keresztül, a saját erőforrásaikra támaszkodva erősödhetnének. De egy hercegnőnek ez esze ágában sincs. Ő Nick világhírnevében óhajt sütkérezni.
A bizonytalansága és a félelme csapdába csalta Nicket, azt gondolom. A félelem kicsit nagyravágyóvá és önhitté tette, neki nem felelt volna meg egy félkarú feleség, neki hercegnő kellett.
Ha tovább dolgozott volna a félelmén, akkor legyűrte volna az önteltséget is, és nem esik csapdába.
Legalábbis szerintem ez egy csapda, és van olyan ismerősöm, aki hasonlóan járt pórul.
Magabiztos volt és stabil, de nem érezte túl menő pasinak magát, ennek ellenére egy feltűnően szép lányt vett el. Gyerekük született, nyomorogtak, erre kitalálta, hogy doktorálnia kéne a Sorbonne-on, az majd kihúzza a szarból (nyilván valaki megsúgta neki ezt a remek ötletet). Summa cum laude diploma, MTA állás, sok pénz, anyagi biztonság – na most már valóban fasza csávó lett, csak NE KÉRDEZZ RÁ, mi volt az ára… (ld. Faust szövetségét az ördöggel).
Hiába volt az ismerősöm viszonylag stabil, de akkor is volt egy gyenge pontja.
És a gyenge pont általában pont a férfiasság, a férfi-önbizalom. Ha valahol támadható egy ember, az szinte mindig a nemiséghez kapcsolódik, szinte biztos, hogy mindenki ott a leggyöngébb és legkevésbé stabil.
Elég felkínálni valakinek egy „hercegnőt”, és azt mondani – ha ezt a lányt elveszed, helyreáll az önbizalmad, stabil leszel és magabiztos, hiszen az ő szépsége által te az élet császárának érezheted magad, mindenki elismeri majd, milyen menő vagy. Ha valakit tönkre akarnak tenni, annak ez a legkönnyebb útja, ez a legbiztosabb csábítás, aminek a legnehezebb ellenállni.
A nő majd önbizalmat ad, a nő majd begyógyítja a sérült önértékelést.
De BIZTOS, hogy a fordítottja történik, mert ez hazugság, és lófaszt se fog senkit stabillá tenni egy hercegnő.
A hercegnő fel fogja erősíteni a belső bizonytalanságot és szorongást.
Mert valójában a hercegnő is bizonytalan és szorong, ő is csak azt szeretné, hogy valahogy meg lehessen úszni a belső stabilitáshoz vezető fáradalmas, veszélyes és keserves utat. Ó, hát itt van ez a stabil faszi, aki kicsit azért mégis bizonytalan és félszeg, ha őt elcsábítom, akkor nyert ügyem van.
És aztán egy idő után mindketten azt kérdezik: ó, hát ennyi nem elég? Ó, de hát még mi kéne, ha ennyi kevés?
Mert egy idő után kevés lesz az, amit a másiktól kapnak, kaphatnak. Egy idő után ez mindig kevés.
Nem lehet a másikból erőt meríteni. Csak akkor, ha épp nincs arra az erőre szükségünk. Csak akkor kapunk, amikor annyira már nem is kell.
Ha nagyon kell, ha égetően nagyon kell, akkor nem kapunk, vagy egyre kevesebbet kapunk, és pont nem azt és pont nem úgy kapunk, ahogy kéne.
Ha SZÜKSÉGÜNK van a másikra, ha a szükség hajt a másik felé, akkor tutibiztos, hogy csalódni fogunk.
Tehát a kérdésedre az a válasz, hogy ha egy férfinak a nő „hasznát veszi”, akkor a férfi is „hasznát akarja venni” a nőnek, valamiért. Talán tudatosul ez, talán nem, de mindig így van.
Szerintem valahol, valamikor mindenkiben felmerül a másik kihasználásának vágya. Teljesen nem lehetünk önzetlenek (bár törekedhetünk rá). De minden kihasználási vágyunk azzal jár, hogy minket is ki fognak használni. Aztán az már persze nem esik jól.
A vezetők általában nem csinálnak semmit, hanem másokat dolgoztatnak. Persze, ehhez is kell egyfajta tehetség, képességek. Akárki nem lehet vezető.
Például az angol királyi család nem csinál semmi értelmeset.
Szerinted milyen tehetséggel rendelkeznek?
Ha nem lennének ilyen semmirekellő herék, akkor talán kiderülne, hogy saját erejükből is képesek boldogulni – de amíg mindent mások csinálnak meg helyettük, addig totálisan kiszolgáltatottak, mint a nagybetegek, akik nem tudnak elmozdulni az infúzió mellől.
Nézd meg a politikusokat – hová vezetik az országot, mit tesznek hozzá az emberek életéhez, mire van tehetségük?
Van egy ókori mese, ami érthetően bemutatja azt, hogy valójában kiből lesz politikus (akkor is, ma is). A mese így szól (kicsit nehéz olvasni, de végül is érthető lesz):
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
Lekvár a kilométer kommentek ásza.
Jézusom, hogy tudsz te ennyit írni.
“Mert egyáltalán nincs munkavédelem és környezetvédelem, Kína egy hihetetlenül nagy ökológiai katasztrófába kormányozta magát, lassan élhetetlenné válik, annyira el van szennyezve és az emberek lebetegedve. Szerintem ez szörnyűséges.”
Jajj be szörnyű. Képzeld, régen nálunk sem dobtak ki ilyen felesleges hülyeségekre milliárdokat, mégis megvoltunk valahogy. Az én gyerekkoromban még gyerekülés se volt a trabantban, a gyárból a szennyvizet beleengedték a dunába, abba fürödtünk, azt mégis itt vagyok. Ez a baj ezzel a mostani világgal, hogy mindent túlbonyolítanak. Ezt a sok ingyenélő környezetvédőt is elzavarnám, azok is olyan károsak, mint a feministák. Azért ilyen drága minden, mert ennek a sok hülyeségnek, mi, a végfelhasználók fizetik meg az árát. Kína azért tud fejlődni, mert oda még nem gyűrűzött be ez a sok faszság. Ha van egy kis eszük, nem is engedik sosem.
“Látod, amit most leírsz, az valóban a normális; ez nem a patriarchális modell, mert abban a nő “fehércseléd”, tehát szolga, háztartási alkalmazott, aki a férj gyámsága alá van vetve.”
És, ha alá van vetve az azt jelenti, hogy akkor már vissza is fog élni a hatalmával? Hidd el, ez csak a női agyból nézve van így. Valóban, a nők ilyenek, hogy nem élni akarnak a hatalommal, hanem VISSZAÉLNI. Ez nagyon jól látszik azokban az országokban, pl svédek, franciák, ahol túl sok női politikus lett, ott egyre szaporodnak az irreálisnál irreálisabb férfiellenes jogszabályok. A férfitöbbségű kormányzás viszont nem hoz nőellenes szabályokat. Ezért jobb az, ha a férfiak irányítanak, a nők kezébe pedig ezért nem szabad nekik kedvező jogi fegyvert adni, mert ők visszaélnek vele. Lásd, pl a nyugaton lévő nemi erőszak törvények hatására mekkorára nőtt a hamis vádak aránya. Vagy, a nőknek kedvező vagyonmegosztási szabályok miatt mekkorára nőtt a válások aránya.
“Esetleg háremhölgy, ahogy libsifemcsi leírta a szaúdi viszonyokat.”
Hiába szidjátok, nem olyan rossz rendszer az. Elvégre is, te magad is leírtad, hogy olyan férfi kell, aki vezető. Nos. A szaúdi gazdag olajmágnás az ilyen. És, akkor vehet több feleséget. Gyakorlatilag a nők párválasztási szokásaihoz igazított rendszer. Nálunk meg a vezérnek is csak egy felesége lehet, a többit meg titokban tartja szeretőként. A nem vezér egyéniségű férfiak pedig így sem kellenek nektek, tehát az itteni keresztény rendszer valójában sokkal irreálisabb, és kevésbé veszi alapul a tényeket, mint az iszlám.
“törzsi kultúrában látom igazán megvalósíthatónak”
Törzsi kultúrához kell törzs. Érted. Pár százas közösség. Annál működik, a nagy társadalomnál, több millió embernél meg már nem. A komcsik is ezen buktak meg, hogy az ősközösségi normákat akarták a mai világban alkalmazni. A “közösségért” senki nem fog dolgozni, a saját hasznáért fog. Vagy a családjáért. A törzs gyakorlatilag egy nagy család, mindenki ismer mindenkit, és ezért azok hajlandóak összefogni. De ismeretlenekkel nem lehet. És, azért sem, mert az emberek nem egyformák. Lásd, pl tavalybarnultak. Na, azokkal fogjál össze, ha tudsz. Ami ma megtermelsz, ellopják holnap. Akkor vajon érdemes termelni ha te mindig csak adsz, erőt fektetsz bele, a másik meg elveszi?
És. Akkor itt megint előkerül az is, miért baj az, hogy a nők is mint írtad, “nem források” semmiben. Én sem akarok forrása lenni senkinek.
“Én nem is szolgai alárendelődésre gondoltam, hanem arra, hogy a nő elfogadja a férfi vezető szerepét”
Így van, ez volt az elv régen. A férfi eltartotta a nőt és a gyerekeket, de cserébe ezek engedelmességgel tartoztak neki. Ő kereste a pénzt, övé volt a ház, az történt, amit ő mondott. Ez így igazságos, mert aki megdolgozott érte, aki folyamatosan dolgozik azért, hogy az ingyenélési lehetőséget, vagy anyagi támogatást biztosítsa másoknak, annak több szavának kell lennie, mint aki csak a hasznát veszi a másik önzetlenségének, jóindulatának. Így a férfinek lehetett családja. Arra költöttek, azt csinálták, amit a családfő engedélyezett. Tudták a korlátokat. Ez nem jelenti azt, hogy a férfi zsarnokoskodott velük. Persze biztosan volt ilyen férfi is, de ez csak a feministák rémálma, hogy minden férfi feleségverő. A legtöbb férfi bölcs és odaadó vezető volt a családjában, hiszen szerette őket.
Ami meg ma van, az nem család, hogy a nők az anyagi támogatás előnyeit megtartották, hiszen csak olyan férfiakkal állnak össze, akik saját magunknál tehetősebbek. Viszont a férfinek nincs szava a saját házában mert az családi erőszaknak számít. Ha szexelni akar a feleségével azt felejtse el, mert az nemi erőszak. Ha rászól a gyerekeire, akkor is családi erőszak van. Ha nem viszi el a feleségét bora borára, akkor gazdasági terror van.
Ráadásul, folyamatosan lehet fenyegetni, hogy elválok, és viszem a gyerekeket meg a házadat, te meg mehetsz a picsába, és fizetheted a nem kis összegű tartásdíjat. Ez szerinted család? Ez inkább rabszolgatartás. A férfi a nő rabszolgája jogilag. Az anyagi támogatás, meg a felfelé tekintgetés meg ma is megmaradt, mert te is, más nők is írták itt, hogy az anyagi biztonság érzése amit a férfi nyújt, azért kell a nőknek. Csak minek? Abba nem gondolsz bele, hogy nekem férfiként erre eleve nincs lehetőségem, hogy én bárkitől is anyagi biztonságot várjak? Egész életemben kiszolgáltatott vagyok, csak saját magamra számíthatok és, akkor még egy nő egzisztenciálisan is tönkretehet, a “házasság” “vagyonközösség” intézémnyére hivatkozva, ha úgy tartja úri kedve. Gyakorlatilag folyamatosan áramlik a pénz a férfiaktól a nőkhöz. Egész életünkben ez van. Ráadásul, nem elég, hogy nekem kéne mások anyagi biztonságát nyújtani, de még én vagyok az, akinek kuss lenne a neve a kapcsolatban. Ez szerinted így igazságos? Szerinted mi maradt ebben a társadalomban egy férfinek? Pusztán annyi a bűnöm, hogy farkam nőtt. Nem tehetek róla, nem én választottam. És, akkor a femiknek még ez nem elég, még mindig patriarchális elnyomásról gagyognak, mert még létezik vezető pozícióban lévő férfi. Broáf. Azt meg valahogy nem akarják észrevenni, hogyha az ÖSSZES férfit és nőt nézzük, akkor a férfiak között SOKKAL TÖBBEN vannak azok, akik hátrányban vannak problémákkal küzdenek. Tehát, már régen a férfiak problémáival kéne foglalkozni, az egyenlőség nevében.
Néhány példa nemi összehasonlításban:
“De akkor honnan tudod, hogy várható tőle önbizalom?”
Mert, ha szétnéznél az életben, akkor látnád, hogy ma már a nőknek kurva nagy önbizalmuk van. A férfiak többségének pedig nincs. Mert mindent megtettek annak érdekében, hogy egy férfi társadalomból kirekesztett genetikai sérült nőnek érezhesse magát a mai világban. Ami férfiak szokása, azt kriminalizálják, nevetségesnek állítják be, ami a nőknek a szokása, az a pozitív.
“Hozzáment egy jólmenő vállalkozóhoz, és vajon növelte a férje önbizalmát?”
Érdekes, miért nem egy csöveshez, vagy egy utcaseprőhöz?
HOL ITT AZ EGYENLŐSÉG???
“Aminek biztosan értelme van, az az önfejlesztés, az önbizalom erősítése. ”
Annak sincs, mert csak azt éred el vele férfiként, hogy akkor rádakaszkodik egy nő, aki kihasznál a büszkeségednél fogva.
Erre kell rájönni először, és akkor már tök MGTOW leszel, ha látod, hogy mire megy ki a játék.
Brandon: Az én gyerekkoromban még gyerekülés se volt a trabantban, a gyárból a szennyvizet beleengedték a dunába, abba fürödtünk, azt mégis itt vagyok.
Életemben nem voltam még olyan beteg, mint amikor egy folyóban fürödtem. A falat kapartam a kíntól, fetrengtem, se felkelni, se enni-inni nem tudtam. 3-4 nap után az orvos azt mondta, legalább igyak valamit, mert kiszáradok – ittam egy kis szörpöt, azonnal kihánytam. Talán öt nap múlva bírtam úgy felkelni, hogy pár lépésnyire elvánszorogjak és erőtlenül rázuhanjak egy székre. Még néhány nap múlva már olyan jól éreztem magam, hogy ettem egy kicsit – de éjjel szörnyű görcsre ébredtem, ki kellett hívni az orvost. Egy magyar folyóban fürödtem, a Tiszában (még a ciánszennyezés előtt). Szerintem fekáliát öntöttek bele. Egy kisebb folyócskával is az történt, hogy a sertéstelep hígtrágyáját beleöntötték, erre az összes hal felfordult benne, az emberek csak nézték, nem is gondolták, hogy a folyócskában addig ilyen nagy halak voltak. (A cigányok éjszakánként gereblyével kikapkodták a dögöket, nekik jól jöttek azok is).
De végül is mindegy, milyen mocsokkal nyomják tele a folyóvizet, az mindenképpen életveszélyes.
Kína azért tud fejlődni, mert oda még nem gyűrűzött be ez a sok faszság. Ha van egy kis eszük, nem is engedik sosem.
http://444.hu/2013/10/08/tobb-szaz-rakos-falu-lehet-kinaban/
http://www.chinahush.com/2009/10/21/amazing-pictures-pollution-in-china/
Lásd, pl a nyugaton lévő nemi erőszak törvények hatására mekkorára nőtt a hamis vádak aránya. Vagy, a nőknek kedvező vagyonmegosztási szabályok miatt mekkorára nőtt a válások aránya.
Mi van Kínában, mi van Japánban, mi van Nyugaton… szép-szép, de mi van itthon? Itthon leginkább az van, hogy nincs pénz arra se, hogy valaki elköltözzön hazulról, a házasságoknak már eleve ez egy óriási akadálya. Ha valaki mégis megpróbálja, belerokkan a bankhitelbe vagy elmenekül külföldre;
http://www.youtube.com/watch?v=rO3EqaZBhd8
és ha elválik, akkor sem bír különköltözni, mert nincs hová. Egy csomó ember együtt él a válás után is, mert nincs hová költözni. Jó ám itt az élveteg nyugattal példálózni, ami azt se tudja jódolgában, mit csináljon; de itthon a legtöbb embernek lassan már filléres gondjai vannak.
Csak az esküvő, ha nagyon szerényen számolod, egymillióba kerül. Ki tudja ezt kifizetni?
Vagyonmegosztás? Nagyon sok esetben már csak hiteltartozás van, amin osztozkodni lehet, nem vagyon.
Lassacskán tök nevetséges lesz ilyesmiről egyáltalán beszélni is, mert akkora a különbség a leírt példák és a józan, hétköznapi valóság között. Vagy lassan olyan ez már, mint Scarlett O’Hara – már csak a függönyt tudta magára húzni, de azért még előadta az úrinőt. Persze Magyarországon nincsenek is női politikusok, de ez aztán végképp lényegtelen.
A válás oka inkább a lelki éretlenség, mintsem a vagyon. Szerintem.
A szaúdi gazdag olajmágnás az ilyen. És, akkor vehet több feleséget. Gyakorlatilag a nők párválasztási szokásaihoz igazított rendszer…az itteni keresztény rendszer valójában sokkal irreálisabb, és kevésbé veszi alapul a tényeket, mint az iszlám.
Ja, hát akkor miért nem költözöl oda.
Törzsi kultúrához kell törzs. Érted. Pár százas közösség. Annál működik, a nagy társadalomnál, több millió embernél meg már nem…A “közösségért” senki nem fog dolgozni, a saját hasznáért fog.
Nem veszed észre, hogy épp az állam az, ami elképesztő módon rabol, zsarol, zsákmányol, elszedi mindenedet, elszívja előled a levegőt is. 27%-os áfa? Ez hogy lehet? Kivéve persze Kohenéket, ők legálisan ellophatják http://hu.wikipedia.org/wiki/Tesco
Így van, ez volt az elv régen. A férfi eltartotta a nőt és a gyerekeket, de cserébe ezek engedelmességgel tartoztak neki. Ő kereste a pénzt, övé volt a ház, az történt, amit ő mondott.
Ha majd nem lesz pénz, akkor majd kiderül, melyik tevékenységnek van valóban haszna (pénz nélkül is), és melyiknek nincs. Pénz nélkül sokkal reálisabban látszik a haszon.
Ez szerinted család? Ez inkább rabszolgatartás. A férfi a nő rabszolgája jogilag.
Egyelőre senki nem kényszerít bele.
Ráadásul, folyamatosan lehet fenyegetni, hogy elválok, és viszem a gyerekeket meg a házadat, te meg mehetsz a picsába, és fizetheted a nem kis összegű tartásdíjat. Ez szerinted család? Ez inkább rabszolgatartás.
A pénzügyi problémák szerintem is nagyon fontosak, csak én másképp oldanám meg. Az szerintem nem megoldás, hogy még jobban növeljük a nyomást és a kényszert, még inkább nyomjuk bele az embereket a szarba. Nagyobb szabadság kell. Ha a férfiakat és a nőket elválasztjuk egymástól, mármint ha lemondunk a tartósabb kapcsolatokról, a családról, és csak “lazulunk”, bizonyos fokig már az is növeli a szabadságot, de ez csak időleges megoldás, hosszú távon nem tartható. Akkor pedig szerintem azt kell kivenni a rendszerből, ami igazán fájdalmat okoz, az pedig a pénz, a jelenlegi pénz által uralt világ. Elég utópisztikus elképzelés, de szerintem hosszú távon nincs más megoldás. A pénz az, ami nagyon erős nyomást okoz. Amíg a hagyományos paraszti világban nem volt pénz, vagy csak alig-alig, olyan párkapcsolati problémák se voltak, mint most. Minél több a pénz, minél erősebben átszövi a mindennapokat, annál nagyobbra gerjednek a nemek közti ellentétek. A pénz azt tudja, amit a régi rómaiak mondtak: Divide et impera. Valóban, a válások egyik legfontosabb oka a pénz, és mindenféle lelki nyomorúság egyik legfőbb oka a pénz. Nincs értelme annak a rendszernek, ami ennyi fájdalmat okoz, és elhiteti értelmes, ép, erős emberekkel, hogy semmitérő nyomorultak, csak azért, mert nincs elég pénzük.
Ami férfiak szokása, azt kriminalizálják, nevetségesnek állítják be, ami a nőknek a szokása, az a pozitív.
Milyen szokásokra gondolsz?
Érdekes, miért nem egy csöveshez, vagy egy utcaseprőhöz?
HOL ITT AZ EGYENLŐSÉG???
Demcsák már azelőtt országszerte ismert tévés volt, hogy férjhez ment. Miféle egyenlőséget hiányolsz?
Erre kell rájönni először, és akkor már tök MGTOW leszel, ha látod, hogy mire megy ki a játék.
Hogy mire megy ki a játék… hát ez bizony nagyon veszélyes játék. Utánanéztem kicsit a múlt századi arzénes gyilkosságoknak. Amikor ez történt, Magyarországon még bőven virágzott a patriarchális rend, szó sem volt feminizmusról. A férfinak meglehetősen sok joga volt irányítani a családját, ahogyan azt te is szeretnéd. És bizony sokan verték a feleségüket, meg ittak; és a nők elkezdtek tőlük megszabadulni. Lazán és könnyedén. Amikor kipattant a botrány, a hatóságok exhumálták a halottakat, de 164-nél megálltak, mert ez már így is roppant botrányos és kellemetlen volt, úgyhogy csak találgatni lehet, összesen hány embert tettek el láb alól arzénnel, a wiki 300 körüli áldozatra tippel. (Az áldozatok jórészt férfiak, az elkövetők szinte kizárólag nők). Három nőt felkötöttek, néhány életfogytot kapott, jó pár 5-10 éves börtönt, voltak, akiket felmentettek vagy sohase kerültek bíróság elé.
Mindez a patriarchátus idején volt, amikor nem volt divat a válás, és a nők nem tudtak mást kitalálni, hogyan szabadulhatnának meg a „kíntól”. Ez volt ugyanis a jelszó, ami körbejárt: „Mit kínlódsz vele?”
Volt egy falu, ennek a gyilkosságsorozatnak a centruma, ami lassan kaptárrá alakult át. A vezetés, irányítás, a nők fölötti uralom egy bába kezébe került, aki afféle boszorkány volt, nagyon renitens életvitelű, meglehetősen gonosz nő.
Ő biztatta a többi nőt, ő adta a mérget (sok pénzért), ő hajtotta el a magzatokat (amit akkor börtönnel büntettek) stb. A nők pedig elkezdtek megszabadulni a férfiaktól. „Mit kínlódsz vele?” Ez volt a jelszó, és mondom, a hatóságok 164-nél abbahagyták az exhumálást, annyira kellemetlen volt ezzel szembenézni.
Az egész közösség bűnrészességet vállalt benne, mert erről mindenki tudott, valamilyen szinten maguk a férfiak is belementek a dologba, szinte ők is tudták, mi vár rájuk.
És a mai napig azt mondják az utódok, hogy ezek nem is igazi gyilkosságok voltak.
Elmeséltem valakinek, mit olvastam erről, és tudod, mi volt az első mondat, amivel reagált? Hogy ezek NEM IGAZI GYILKOSSÁGOK VOLTAK. (Egy pasi volt, aki ezt mondta).
Merthogy ez valójában eutanázia, azzal meg mi a gond… ez nem is igazi gyilkosság.
Csak éppen ezen a módon kialakul egy kaptár, a királynővel, aki irányítja a többi nőt (a dolgozókat); a férfiaktól pedig megszabadulnak, mert azok fölöslegesek…
Egyszer már leírtam, hogy eszembe ötlött ez, mint valami rémes jövőkép, és azon döbbentem meg, hogy valamilyen öntudatlan módon ezt már meg is valósították a huszadik század elején egy magyar faluban.
„Mit kínlódsz vele?”
Egy mai nő ma ezt mondja a faluban:
De úgy hiszem, Nagyréven még ma is az asszonyok irányítják a férfiakat, nem fordítva.
– Nézzen végig az itteni férfiakon: összeaszottak, a szemük az italtól tüzes, nem a vágyaiktól – mondja nem kis éllel a hangjában egy biciklis asszony. – A nőknek azonban most is muszáj erősnek lenniük, még ha nincs munkájuk, akkor is. Eljárunk napszámba, kapálunk, időseket gondozunk, csak hogy legyen egy kis pénz, tudjunk ennivalót adni a gyerekeknek. A férfiak inkább elfutnak a gondok elől: beülnek a kocsmába, és elisszák a segélyt.
http://www.kritikaonline.hu/kritika_07juli_aug_doros.html
Látod, itt is mi az élet célja? “Csak hogy legyen egy kis PÉNZ.” Ezt mondja a nő. A pénz az, amiért érdemes élni… meg ölni….
Brandon, valami eszembe jutott, hogy ez a mérgezés ma is konkrét veszélyforrás. Van egy ismerősöm, aki tulajdonképpen elég jólmenő vállalkozó (baromi sokat dolgozik, de még talpon tud maradni). Ennek ellenére egy panellakásban lakik az elvált nejével, annak az anyjával, és azzal a gyerekkel, aki nem is az övé (na meg a közös gyerekükkel, mert az is van). Ellátja a volt anyósát, aki teljesen le van robbanva, iskolába szállítja az exneje gyerekét, aki nem is az övé etc etc. De most már legalább nyugi van – mielőtt elváltak, azt mondta, időnként félt meginni a kávét, amit a felesége főzött, mert az motoszkált benne, hogy a nő meg akarja mérgezni. Még azt is mondta, hogy milyen szerre gyanakodott, mert azt állítólag nem lehet kimutatni a boncolásnál. Végül is életben maradt, és a válás óta is együtt laknak, nem bírnak szétköltözni, pedig mondom, neki még stabil a vállalkozása. Nem fontos, ez csak egyéni eset, bár nem tudom, még hányan lehetnek, akiknek gyanús a nejük kávéja is…
“De úgy hiszem, Nagyréven még ma is az asszonyok irányítják a férfiakat, nem fordítva.
– Nézzen végig az itteni férfiakon: összeaszottak, a szemük az italtól tüzes, nem a vágyaiktól – mondja nem kis éllel a hangjában egy biciklis asszony. – A nőknek azonban most is muszáj erősnek lenniük, még ha nincs munkájuk, akkor is. Eljárunk napszámba, kapálunk, időseket gondozunk, csak hogy legyen egy kis pénz, tudjunk ennivalót adni a gyerekeknek. A férfiak inkább elfutnak a gondok elől: beülnek a kocsmába, és elisszák a segélyt.
Látod, itt is mi az élet célja? “Csak hogy legyen egy kis PÉNZ.” Ezt mondja a nő. A pénz az, amiért érdemes élni… meg ölni….”
Ha jól értettem az előzményeket, már a múlt században sem a nők irányítottak itt, ők kínlódtak.
Kínlódhat az, aki irányít?
Oké, megszabadultak a kíntól, onnantól nyugiban bár, de gondolom mehettek pénzt keresni.
Most se látom másként a helyzetet.
A férfiak nem a nőktől vannak összeaszva, hanem a piától, amit a segélyből döntenek magukba, nemde?
A nők megint nem irányítanak, hanem mehetnek helyettük dolgozni.
Az élet célja, meg hogy legyen a gyereknek ennivaló, nem pedig a pénz, amiből azt megveszik.
Én úgy látom, ez egy két veszteses játszma, se irányítót, se győztest nem látok.
Az is lehet, hogy döbbenetes módon nem értek az egészhez. Akkor bocs. :)
Kata: De, igazad van, persze hogy nem a pénz a cél önmagában, hanem amit kapni lehet érte, és persze hogy normális, hogy a gyereknek akar venni kaját, miegyebet.
A pénzzel olyan módon van ez összefüggésben (szerintem), hogy a pénzhez való jutás összefügg a hatalommal és a szolgasággal. Ha pénzhez akarok jutni, egy hatalom szolgálata alá kell rendelnem magam. És ez a férfiaknak nehezebben megy, mint a nőknek. A nők alárendelődőbbek, jobban elviselik, ha csicskáztatják őket, ha nem is tetszik, de jobban eltűrik.
A férfiak ezt nehezebben nyelik le, jobban sérti őket, ha nincs autonómiájuk, méltóságuk, önálló hatalmuk.
Például Csengerben csináltak egy szociológiai felmérést a háború előtt és a téeszesítés után, (Kopp Mária írta), és azt látták, hogy a férfiak elképesztően nagy százaléka vált alkoholistává. A téeszcsével elvették az önállóságukat, a méltóságukat, a tartásukat, és ezt nagyon nem bírták elviselni.
Egyszerűen bele van kódolva a férfiba, hogy vezető legyen, ha ezt nem tudja megélni, akkor összecsúszik. Nem kell ehhez vállalatot igazgatni, ha csak a maga portáján úr, már az is elég. Csak ne legyen alázatos csicska, mert az nem férfias.
A nőkbe viszont nincs belekódolva az, hogy vezetők legyenek, nagyon jól megvannak nélküle, így ők könnyebben alkalmazkodnak, könnyebben rendelődnek alá valamilyen hatalomnak, és nem esik annyira nehezükre, hogy például eljárjanak napszámba, meg időseket gondozzanak, mindenféle méltóság és autonóm hatalom nélkül.
Namost, egy pénz nélküli világban a férfi sokkal könnyebben meg tudja valósítani az autonómiáját, és a nő is sokkal személyesebben tud egy férfinak alárendelődni (a pénz személytelenné teszi mind az alárendelődést, mind a hatalmat).
Tehát, mondjuk úgy, a pénz totál természetellenes képződmény, és rettentően megzavarja, összezilálja a természetes viszonyokat.
Persze problémák anélkül is adódnak, például a húszas években a férfiak összecsúszásának legfőbb oka a háborús lerokkanás volt. Akkor épp nem a pénznek rendelődtek alá, hanem egy teljesen eszelős állami hatalomnak, ami a vágóhídra hajtotta őket, miközben nekik az egészhez pont annyi közük volt, mint Svejknek. (Nekem volt olyan rokonom, aki megőrült a második világháborúban, a felesége azért maradt magára a három kisfiával, mert a férje totál kész lett attól, hogy kivitték a frontra. Ő mondjuk hegedűtanár volt). Persze minden nő is kikészült volna, de kicsit másképp; a nők az erőszakot bírják kevésbé elviselni, a férfiak pedig a megalázást.
Lehet, hogy a háború előtt is durvák voltak a férfiak, de a háború mindenképpen óriási csapást jelentett, kicsúszott a talaj, elvesztek a korábbi normák, a lerokkanásról, háborús sérülésekről nem is beszélve. Az amerikai polgárháború után is nagyon sokan lettek morfinisták; és általában minden háborúra igaz, hogy a veteránoknak nagyon nehéz újra visszailleszkedni a normál életbe, nem is biztos, hogy sikerül.
Például a Nyugaton minden változatlan arról szól, hogy a harcostársak között olyan erős kötelek jönnek létre, aminek jelentőségéhez képest a család eltörpül; amikor a srácot hazaengedik szabadságra, visszaszökik a frontra. A híres Bethsabé-sztoriban is ugyanez van: amikor Dávid hazarendeli Bethsabé férjét a háborúból, az nem hajlandó hazamenni: Felele Uriás Dávidnak: Az Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!
Meséltek olyan férfiról, aki miután hazajött a hadifogságból is (évekig volt fogoly), és megnősült, soha nem bírt kijönni a feleségével, az egyik szobában ő lakott a fiával, a másikban a felesége az anyjával, és folyton dúlt a harc a két szoba között. A fiú nemi élete aztán ennek megfelelően alakult…
Ezt lehet poszttraumás stressz szindrómának is nevezni, meg nyilván sok faktora volt a jelenségnek, a lényeg, hogy a háború nagyon megtépázta a közösséget.
Az is nyilvánvaló, hogy a “Mit kínlódsz vele?” jelszó egy őrületes baromság volt, teljesen másképp kellett volna rendbehozni a dolgokat; csak a másik út járhatatlannak tűnt, ez viszont kézenfekvő és instant megoldásnak. Egyszerűen túl könnyűnek tűnt ahhoz, hogy ellenálljanak a csábításnak.
Pedig tudhatták volna előre, hogy ezzel nem szabadulnak meg semmitől, hanem csak még nehezebb terheket vesznek a nyakukba. De nem látták, nem gondoltak bele, hogy ők is vesztesei ennek a játszmának.
Ez a dal állítólag a feminizmus himnuszává vált, pedig nyilván látszik belőle, hogy a nő vesztese a helyzetének:
http://www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs
Itt szerintem sincsenek nyertesek, teljesen igazad van, a feminizmus, vagy általában a nemek megosztása csak veszteseket tud “gyártani”. Nagyjából úgy, mint egy háború:
http://www.youtube.com/watch?v=-evIyrrjTTY
Csak vesztesek vannak, teljesen egyetértek.
birsalma-
Egyszerűen bele van kódolva a férfiba, hogy vezető legyen, ha ezt nem tudja megélni, akkor összecsúszik. Nem kell ehhez vállalatot igazgatni, ha csak a maga portáján úr, már az is elég. Csak ne legyen alázatos csicska, mert az nem férfias.
A nőkbe viszont nincs belekódolva az, hogy vezetők legyenek, nagyon jól megvannak nélküle, így ők könnyebben alkalmazkodnak, könnyebben rendelődnek alá valamilyen hatalomnak, és nem esik annyira nehezükre, hogy például eljárjanak napszámba, meg időseket gondozzanak, mindenféle méltóság és autonóm hatalom nélkül.
Ezzel megannyi hozzászólásom lényegét foglaltad össze.
Például a Nyugaton minden változatlan arról szól, hogy a harcostársak között olyan erős kötelek jönnek létre, aminek jelentőségéhez képest a család eltörpül
Bár nem voltam katona, de erről tudnék mesélni.
Birsalma,
férfi kód, női kód.
Nekem úgy tűnik, hogy a férfikódot sziklába vésték, a nőit meg homokba írták annak idején. :)
Csak a téeszekig visszamenvén, ez valóban átérezhető vezetői veszteség lehetett.
Azért az átkosban még mindig tudtuk az illúzióját kelteni annak, hogy egy férfi el tud tartani egy családot egymaga, vagyis legalább otthon még hellyel-közzel meg tudta tartani a vezető beosztását. A családi kirakatokat még így illett berendezni, bár én abban a kirakatban még csak egy gyerek voltam, de így emlékszem.
Aztán jött a demokratikus változat és a férfiak vagy elmentek stresszelni egy multihoz, hogy családeltartók maradhassanak, vagy be kellett látniuk, hogy mostantól egyedül már nem megy és nézhették, ahogy a női kódokkal megáldott társuk angolna módjára siklik át azokon a helyzeteken, amit ők falba ütközésnek éltek meg. A kiváló alkalmazkodási és manipulációs készségekkel megáldott nők sikert sikerre halmoztak, a férfiak meg még inkább szenvedtek.
Szerintem itthon a nők fel se fogták, hogy feministák lettek. :D
Ezt a jelzőt aztán már csak fel kellett akasztani rájuk, mint egy karácsonyfadíszt.
Én sok szét(vagy össze vagy vissza)csúszott férfiaknak voltam már kedvenc beszélgetőtársa, de sajnos fogalmam sincs mit lehetne tenni, hogy boldogabbak legyenek.
Sose volt szívem egy valakit kiválasztani közülük, mert akkor a többivel rögtön nem szabadna már beszélgetni se. :)
Ráadásul az az egy drága ember sem járna túl jól, attól félek… :(
Kata: Nekem csak egy férfi barátom van. Neki is csak én mondtam, hogy mindig a barátom marad, mert túl sokat tud rólam :)
Ő is pont úgy járt, amiről írtál – és nézhették, ahogy a női kódokkal megáldott társuk angolna módjára siklik át azokon a helyzeteken, amit ők falba ütközésnek éltek meg. A kiváló alkalmazkodási és manipulációs készségekkel megáldott nők sikert sikerre halmoztak, a férfiak meg még inkább szenvedtek.
És ez benne miképp csapódott le? Szexuális frusztrációként. Ha a szexuális élete jobb lenne, akkor nem lenne semmi gondja. Persze a problémája sokkal összetettebb, mélyebb, szétágazóbb, fájdalmasabb ennél; de ő megakadt itt és kész, ekörül forogtak a gondolatai.
sajnos fogalmam sincs mit lehetne tenni, hogy boldogabbak legyenek.
Szerintem őket komolyabban kell venni, mint a problémájukat. Szerintem ennyi elég.
brandon,
“Hozzáment egy jólmenő vállalkozóhoz, és vajon növelte a férje önbizalmát?”
Érdekes, miért nem egy csöveshez, vagy egy utcaseprőhöz?
HOL ITT AZ EGYENLŐSÉG???”
Azért nem ment csöveshez, amiért te sem vennél el egy ronda, taszító nőt. És mert nem olyan körökben mozog… :)
Hűűű, Brandon, őszintén remélem, hogy nő nélkül élsz. Ilyen hozzáállással először inkább saját magadon dolgozz, mielőtt mások életét akarnád irányítani :-P
Ezt a sok ingyenélő környezetvédőt is elzavarnám, azok is olyan károsak, mint a feministák. Azért ilyen drága minden, mert ennek a sok hülyeségnek, mi, a végfelhasználók fizetik meg az árát. Kína azért tud fejlődni, mert oda még nem gyűrűzött be ez a sok faszság. Ha van egy kis eszük, nem is engedik sosem.
Na igen. Pont emiatt a gondolkodás miatt tartunk ott, ahol…
Lásd, pl a nyugaton lévő nemi erőszak törvények hatására mekkorára nőtt a hamis vádak aránya. Vagy, a nőknek kedvező vagyonmegosztási szabályok miatt mekkorára nőtt a válások aránya.
Azzal ne is foglalkozzunk, hogy az erőszaktörvények előtt meg az eltitkolt erőszak mennyi volt… az ugyebár az elfogadható veszteség kategória. Inkább maradjon feljelentés nélkül egy nemi erőszak, mint hogy egy hamis feljelentés után tisztázódjon esetleg a vádlott? Egyik véglet sem jó, de kövezzetek meg, én továbbra is arra szavazok, hogy a nemi erőszak elkövetői és a zaklatók legyenek nagyon elkapva.
A válások szaporodásának olyan olvasata is van, hogy amíg a nő gazdasági függésben volt, addig kénytelen volt tűrni.
A szaúdi gazdag olajmágnás az ilyen. És, akkor vehet több feleséget. Gyakorlatilag a nők párválasztási szokásaihoz igazított rendszer.
A lónak az ő micsodáját, azt! :-D Egyrészt a szaúdi olajmágnások nagy része here, szart se csinálnak, csak ülnek az olajon és ész nélkül szórják a pénzt hülyeségekre. Nem törődnek vele, mi lesz, ha elfogy a cucc. A rendszer viszont pont nem a nők párválasztási szokásaihoz igazodik, hanem a férfiakéhoz, már bocs, de a pasikban él folyamatosan a vadászösztön és a változatossági igény. Mohamed nagy kujon volt, és a családi szabályokat főként az ő rendelkezései alkotják, nem a Korán. Kb. úgy képzeld el, hogy miután próféta lett és Allah lediktálta neki a Koránt, akkor a meglehetősen hosszú életének minden eseményét is lejegyezte. Ez már nem a szent könyv, de a hívők a próféta életéből vett példaként ugyanúgy követik. Ha összebalhézott valamelyik asszonyával, akkor nem a hálószobában rendezte a vitát, hanem példabeszédet írt. Pl. volt 9 éves felesége, és emiatt nehéz is arrafelé még ma is lebeszélni az embereket a gyereklányok férjhez adásáról. Vallási tolerancia ide vagy oda, ezt még az én liberális gyomrom se nagyon veszi be, de arrafelé töretlen népszerűségnek örvend. Na, ezt se a nők igényei diktálják amúgy :-P
Viszont a férfinek nincs szava a saját házában mert az családi erőszaknak számít. Ha szexelni akar a feleségével azt felejtse el, mert az nemi erőszak. Ha rászól a gyerekeire, akkor is családi erőszak van. Ha nem viszi el a feleségét bora borára, akkor gazdasági terror van.
Ha a szavad üvöltés és pofon a végén a pont, akkor valóban.
Úgy látom, te nem is kapcsolatot akarsz igazán, hanem dirigálni. Ne házasodj, vegyél fel házvezetőnőt. A te házadban, a te pénzedért azt csinálja, amit te akarsz. Probléma megoldva. Ha jól választasz és jól fizetsz, még szex is kisülhet belőle :-D
Azt meg valahogy nem akarják észrevenni, hogyha az ÖSSZES férfit és nőt nézzük, akkor a férfiak között SOKKAL TÖBBEN vannak azok, akik hátrányban vannak problémákkal küzdenek. Tehát, már régen a férfiak problémáival kéne foglalkozni, az egyenlőség nevében.
Nos, nekem úgy tűnik, hogy a statisztikában szereplő problémákat észrevette a társadalom egy ideje és megy is rá a jó sok pénz. Fizetjük lelkesen adó és járulék formájában, meg viseli a társadalom más módon pl. a magas alkoholizmus terheit.
birsalma-
Mert egyáltalán nincs munkavédelem és környezetvédelem, Kína egy hihetetlenül nagy ökológiai katasztrófába kormányozta magát, lassan élhetetlenné válik, annyira el van szennyezve és az emberek lebetegedve. Szerintem ez szörnyűséges.
Ez igaz, de nem kizárólag ez az oka a fejlődésnek. Nagyon sok olyan ország is fejlődik, ahol megfelelő a munkavédelem, az emberi jogok viszonylag normálisak stb. Fél Ázsia kapaszkodik fel. Azt mondják, ha így folytatódik, akkor pár évtized múlva a Top10 gazdaságban már csak az USA lesz az egyetlen nyugati ország. Ez többek között az ázsiai vállalati kultúrának is köszönhető(ami reciproka a modern, teljesen feminizált vállalati kultúrának)
Látod, amit most leírsz, az valóban a normális; ez nem a patriarchális modell, mert abban a nő “fehércseléd”, tehát szolga, háztartási alkalmazott, aki a férj gyámsága alá van vetve.
Valóban vannak ilyen kultúrák, azonban még senki nem határozta meg, hogy pontosan mi a “cselédség”. A feminizmus jelenleg 2 fronton támad. Az egyik a “közélet”, a másik a házasság. Én ebből az előbbit veszélyesnek tartom. A “közélet” szintjén ez teljesen megvalósíthatatlan. Nincs is rá szó. Egy műszót találtak rá ki, ez a “zigarchia”. Nincs benne a szótárban, mert nem igazi szó, néhány vicces amcsi találta ki. Ennek nagyjából az a “jelentése”, hogy a nemek a társadalomban megosztják az irányítást. 50-50%-ban kormányoznak, teljes harmóniában. Ez azonban egy utópia- teljesen irreális. Olyan, mintha egy üveggolyót próbálnék egyensúlyoztatni egy tűnek a hegyén. Még most, a feminizmus tetőfokán is patriarchális rendszerben élünk, hiszen a felső 1%, a “szuperelit” kizárólag férfiakból áll. Régen, a feudalizmusban még volt VALAMENNYI esély, hogy nő is a hatalom közelébe kerüljön. Manapság ez sansztalan.
Akkor van a magánélet. Itt már könnyebb megvalósítani az egyenlőséget. Az a baj, hogy ezt mindenki máshogy értelmezi. Az én szememben egy afgán nő nem szabad. Azonban a feministák szemében a nyugati háziasszony sem szabad. Nincsen meghúzva a határ. A feminista “szabadság” fogalma egyre tágabb lett, ráadásul arra buzdítanak, hogy ezt a szabadságot ki kell élni. Ezért tartom ideálisnak a ’60-as évek amerikai családrendszerét. A férj kereste a kenyeret, a nő szült. Dolgozhatott volna, de mégsem ment el dolgozni, helyette otthon maradt. Ettől még ugyanúgy tudott szórakozni a barátnőivel stb. Az egész életét a gyerekeivel élte le, amit mindenki pozitív dolognak tart, akinek normális a lelkivilága. Én ebben nem látok elnyomást, de a feministák megtalálták itt is. Számukra ez “cselédség”.
Ebben a gondolkodásban mindig az a lényeg, hogy a cigók, szegények, buták stb mit kaphatnak, mert nekik kapniuk KELL, mert ez nekik JÁR; és senki nem arra gondol, hogy mit adnak bele a helyzetbe.
A kereszténységben ezt nevezik szolgák igazságának. Egy nagyon különös jelenség, amit csak elfogadni lehet, megérteni nem.
Ez ritkán jön elő nálunk, de Amerikában sok nőnek az a szokása, hogy a megszületett gyerekét az apa tudta nélkül elpasszolja más szülőknek. Ez annyira gyakori, hogy már egy egész hálózatot kellett létrehozni a kivédésére(persze a femik azt is betámadták)
http://gma.yahoo.com/dad-files-130m-suit-alleging-son-unknowingly-put-141914116–abc-news-topstories.html?vp=1
Adam:
Ez többek között az ázsiai vállalati kultúrának is köszönhető(ami reciproka a modern, teljesen feminizált vállalati kultúrának)
Patriarchális vállalati kultúra meg feminista vállalati kultúra… ezek kissé mulatságos fogalmak.
Ázsiában nem törődnek semmivel, az ember nem érték, Nyugat-Európában pedig az. Ezért meg kell fizetni a dolgozókat, nagyon komoly szakszervezeti mozgalom és munkavédelmi szabályok vannak, odafigyelnek a környezetvédelemre, Ázsiában pedig nem. A tőke odamegy, ahol több a profit, ez ilyen pofonegyszerű.
Pszt így néz ki a tőke működés közben (és még ez a legszebb arca):
http://naturahirek.hu/valoszinuleg-ez-lesz-a-legmegdobbentobb-6-perc-eletedbol-amit-filmnezes-kozben-toltesz-el/
Ahhoz, hogy a szörnyűséges, aljas, embernyúzó kizsákmányolás megszűnjön, először is el kell törölni a pénzt, mert pénz nélkül nem marad a patriarchális vállalati kultúrából semmi se, majd csak figyeld meg.
A feminizmus jelenleg 2 fronton támad. Az egyik a “közélet”, a másik a házasság. Én ebből az előbbit veszélyesnek tartom.
Hát nézd, Adam, szépen leírod, hogy a feminizmus különböző szinteken mit akar. Csak egy dologról nem írsz. Hogy mit akarsz te. Pedig ez a lényeg. Hogy te, konkrétan, személyesen, Adam, mit akarsz egy Evatól. Ha már tudod, akkor kevésbé lesz lényeges az üveggolyó a tű hegyén, a zigarchia, a szuperelit meg a 60-as évek amerikai társadalma. Akkor te leszel az érdekes, és hidd el, ez sokkal fontosabb minden elméletnél meg zigarchiánál meg a hatvanas évek Amerikájánál.
Adam mit akar Evatól, itt és most, személyesen és konkrétan – ez az igazán fontos kérdés.
A kereszténységben ezt nevezik szolgák igazságának. Egy nagyon különös jelenség, amit csak elfogadni lehet, megérteni nem.
Én végigolvastam a Bibliát, de efféle nem szerepel benne, ez viszont igen:
21.
22.
23.
Amúgy tulajdonképpen hogy következik ez abból, hogy fontosabb, valaki mit AD bele egy helyzetbe annál, mint hogy mit KAP belőle? Mi az, hogy ez a szolgák igazsága? Erről hol olvastál?
Adam,
Ez a nyugati világon kívül mindenhol szokás, nem kizárólag a muszlimoknál.
Ennyit a hagyományos értékrend szépségéről és tisztaságáról, meg a vallási erkölcs mindenek felett állóságáról :-P
Amúgy személyes megfigyelésem, hogy minél jobban ragaszkodik egy társadalom a felszínen a szigorú, tradicionális erkölcseinek megőrzéséhez, annál féktelenebbek a polgárai a magánélet zárt falai között. Csak egy jelentéktelen példa, amin sokat nevettünk. Zumbázom, egy ideje már órákat is adok, de mikor kiutaztunk az arabokhoz, még a laptopomon se mertem zenét vagy videót vinni, mert ott szigorúan tiltják. Aztán valahogy mégis szóba került és hirtelen drasztikusan megugrott a népszerűségem helyi feleség-körökben. Mikor megpróbáltam szabadkozni, hogy se zeném, se edzőcuccom, kiderült, hogy ez ott stikában nagyobb őrület, mint nálunk, mindenkinek megvannak a legújabb zenék, videók, csak szervezetten nincsenek órák. Nekiálltunk teaparti címen edzeni, és azt hittem, sose térek magamhoz a döbbenettől, mikor láttam, hogy a visszafogott arab csajok olyan fülledt erotikát dobnak be a merenge/aerobik kombóba, amitől a 18-as karika is csak füstöl :-D Itthon talán a profi rúdtánc vagy sztriptíz órákon lehet ilyet látni. Nem hiszem, hogy ez muszlim sajátosság, mindenhol jelentkezik, ahol a társadalmi rend és az emberek vágyai, lehetőségei között mélyül a szakadék.
Ezt a magyarázatot én már régen abbahagytam nálad. Megfigyeltem, hogy akármilyen tudományos ténnyel érvelek, te mindig véleménnyel válaszoltál, nem “ellentényekkel”.
Kizárólag társadalomtudományokat tanultam az egyetemen némi statisztikát és alap biológiát leszámítva. Minden társadalomtudomány vélemény, bár újabban már a természettudományok jó része is az :-) Meg az is az, ha a véleményünk alátámasztására megkeressük a megfelelő tényeket.
Mert a feleség támogatása azt jelenti, hogy nem kell dolgoznia kajáért, házért stb. Nem kell eltartania sem magát, sem a gyereket. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a férj megveszi neki a 100. márkás cuccot. Mert most kb. ezt jelenti. Egyszerűen most a nők szórakozását pénzeljük. Még talán ez sem lenne baj, csak most már cserébe semmit sem kapunk vissza tőlük.
Akkoriban nem voltak akkora igények.
Amiről te beszélsz, az egyrészt nem kapcsolat. A szerelmi házasság, szabad párválasztás térnyerésével a házasság ilyetén gazdasági adok-kapok megközelítése sokat vesztett a kezdeti fényéből. Makacsul ragaszkodom hozzá, hogy ilyenből akkor se kérek, ha tényleg egyedül végzem egy garzonban száz macskával :-D Ez az én választásom, de hajlandó vagyok elfogadni, ha más nő erre szavaz. Onnantól viszont alku kérdése, hogy mennyi márkás cuccért mennyi “őszinte odaadás” jár. Biztos van a piacon olyan is, aki egy hamis Gucciért már hetekig szolgál és olyan is, akinél egy eredeti is csak pár óráig elég. Kell végezni piackutatást és a legjobb ár-érték arányút hazavinni, oszt csókolom.
Másrészt az a baj, hogy megint kihagyod az egyenletből a nőt, mint embert az emberi szükségleteivel, az elismerés, elfogadás, szeretet iránti igényével, az önálló céljaival, amik nem oldódnak fel szükségszerűen egy kapcsolatban, hanem tovább élnek. Azok a szükségletek, amiket te túl drágának tartasz, egyrészt egy valóban felszínes fogyasztói kultúra által támasztott műigények, másrészt önismereti alapon mondom, hogy főként az élet egyéb hiányosságainak pótlékai. Ha szomorú vagyok, magányos, elhanyagolt, én is kiválóan tudom a gondokat veszett vásárlással felületkezelni. Az új cipőm ugyan nem fog szeretni, de ad egy másik örömöt, ami időlegesen elnyomja a hiányt.
Ha olyan egysíkúan látod a kapcsolatot férfi és nő között, hogy a legfőbb problémának az otthon melegéért és az általad vágyott odaadásért cserébe vásárolandó pótszerek árát sokallod, akkor a helyzet kb. reménytelen.
100 évvel ezelőtt egy család összetartása, az otthon megteremtése és maga a házimunka is sokkal több időt, energiát igényelt. De az unatkozó embereknek már akkor is megvoltak a pótszereik, csak mondjuk mai szemmel visszatekintve nem látjuk ezeket olyan soknak, drágának. Akkori mértékkel mérve ugyanolyan megterhelő lehetett a kínai porcelán teáskészlet beszerzése, mint ma a 3D tévé vagy a fux az asszonynak. De akkor is ugyanarról szólt, és nem csak a nőről, hanem a férfiról is. “Nézzétek, milyen fasza gyerek vagyok! Van magas státuszom, amihez illik a házam, a kocsim, olyan nőm is, amilyenre a nálam szerencsétlenebbeknek csak a nyála csoroghat. Teszek rá szép díszeket is, hogy mindenki lássa, nekem erre is futja, de el a kezekkel tőle, az én jeleimet viseli!” “Nézzétek, milyen szép a házunk, mennyi drága holmink van, mert az én férjem nem akárki ám, megengedhetjük magunknak! Ráadásul nézzétek, mennyire szeret engem, micsoda díszeket akaszt rám! Minden más nőnek el a kezekkel tőle, ő az enyém, látjátok, hogy csakis rám áldoz mindent!”
Ráadásul ezekkel a pótlékokkal a férfiak is élnek bőven, csak nem márkás csipketopot meg 60 pár cipőt vesznek, hanem mást. Sokszor egyébként több pénzért is, mint a nők, csak épp a megítélése más ezeknek. Számomra a legújabb, legtutibb felbontású tévé pont annyira izgalmas, mint a számodra a legutolsó Högl magassarkú.
Én ezt a tárgyiasult adok-kapokat nem értem, vagy inkább nem akarom elfogadni. A feminizmus azt hozta, hogy tanultam, dolgozom, keresek. Ha kell a Högl, megveszem. Nem ájulok el, ha jön egy pasi és felajánlja, hogy mostantól fizeti a számlát. Több kell az odaadásomért, vagy kevesebb. Nézőpont kérdése. Viszont az árat, amit kérek – az elfogadást, a tiszteletet, a hűséget, őszinteséget, kitárulkozást, sebezhetőség felvállalását – a többség jobban szeretné mégis inkább olyasmivel kiváltani, amit én magam is meg tudok venni. És ha ezt demonstrálom, megharagszotok. Ha meg listába szedem a pótszereimet és leadom, hogy no, egyébként ez kell a hiányaim felületi kezeléséhez, akkor meg sokalljátok.
Kína azért érdekes, mert eddig akárhányszor erősödött meg, az mindig megerősítette a patriarchátust. Nem tudok olyat, ami miatt ez most másképpen lenne.
No, majd meglátjuk. Az egykepolitikával jó nagy bakot lőttek. A patriarchátusnak nem az a legnagyobb baja, hogy a férfit tekinti az egyedüli legitim vezetőnek, hanem az, hogy a legitimitását azzal akarja megalapozni, hogy a nőt értéktelenebbnek állítja be a férfinél. Ez a mélyen beágyazódott gondolat annyit ért, hogy most jelentősen több a férfi, mint a nő. Amiből hiány van, az egyszer felértékelődik. És mivel a hiánycikk ember, ezért lehet, hogy kinyílik a csipája, válogatós lesz, ilyenek és lőttek a nagy uralomnak :-) Másrészt Kína jelenleg a lakosság és a természet erőteljes kizsákmányolásából nyeri az ereje nagy részét. Egyszer mindkettő fellázad…
Ezek a nők majd nem tudják továbbvinni a mentalitásukat(hiszen nem lesz gyerekük). Érdekes, hogy te a feminista nőt egy továbbfejlődött nőnek érzed. Én azonban csak egy különös kor melléktermékének, ami a kor bukásával eltűnik majd. Semmilyen érv nincsen amellett, hogy a feminizmus időtálló lenne(hiszen csak 40 éve létezik). A feminizmus nem tartható állapot. Sem a társadalom, sem a gazdaság számára.
Azt hiszed, a feminizmust a feminizmus teremti? Nem értek egyet veled. A feminizmust a kielégítetlen igények, szükségletek teremtik. A feminista nő nem nő 2.0, hanem olyan nő, aki elhiszi, hogy a férfiéval egyenértékű emberi tulajdonságai vannak. A hülye feminista azt is elhiszi, hogy egyforma, a nem hülye csak azt, hogy azonos értéke, joga, rangja, legitimitása van. Szerintem mindannyiszor újra előjön a probléma, ahányszor ezt vitatni akarjátok. Most ez épp egy nyílt konfliktus, nyílt vitahelyzet, de pár századdal ezelőtt rejtve jelentkezett.
A feminizmus nagyon nem 40 éves találmány, annál kicsit régebbi, még a szervezett formája is. Mondjuk a kis magyar hülyéskedést nem lehet egy lapon említeni a nyugati feminizmussal. Anno a kommunisták kitalálták a “szervetlen kultúrafejlődés” nem létező, ám rendkívül marxista modelljét. Tanították is, de attól még nem lett működő társadalmi képződmény. Ebbe a dobozba lehetne betuszkolni a magyar feminizmust is, ami igazából nem is volt az. Erőltetett gazdasági emancipációs kényszer volt, ami felkenődött útközben a szerves kultúrafejlődés falára és megmaradt belőle a kényszer gyűlölete az általunk már nem ismert hagyomány értelmetlen nosztalgikus imádatával, meg a végképp összekavart, kényszerített szerepmodellekkel.
Igaz, hogy ezt libsifemcsiszinglinek szántad, és ő biztosan okosabb választ ad rá, de mivel kétszer is bemásoltad, így én is leírom, ami eszembe jutott róla.
Először is – a cikk csillagos tízes. Minden mondata aranyat ér. :) Teljesen egyetértek vele.
Amúgy meg az jutott eszembe, hogy a lényeg nem az, hogyan állok a munkához vagy játékhoz, hanem az, hogyan állok önmagamhoz. Minél jobban állok önmagamhoz, annál kevésbé fogom kényszerként megélni azt, hogy élek. És minél kevésbé érzem kényszernek és nyűgnek önnön létezésemet, annál kevésbé fogom börtönnek tartani a külvilágot, annál több örömöt lelek benne, annál több játékosságot tudok belevinni (bármibe). Annál örömtelibb és spontánabb vagyok, tehát annál inkább játéknak fog tűnni számomra az egész élet, annak minden egyes megnyilvánulása.
Amennyire nyűgnek érzem önmagamat, annyira lesz nyűg bármi, az is, amiről te azt gondolod, az valami irtó játékos és örömteli tevékenység. De mitől lenne játék és öröm kitakarítani a házat, bepelenkázni a gyereket, elrohanni a boltba, főzni, mosogatni, vasalni, és ezt az egészet minden nap újrakezdeni? Miért ne lenne ez szörnyű kényszer?
Alapvetően nem azzal van baj, hogy megbolondulok az iskolában vagy az irodában vagy megbolondulok a négy fal között otthon; hanem alapvetően azzal van a baj, ha semmi örömet nem találok az életemben, mert nem vagyok képes örülni a saját létezésemnek.
Nem azt mondom, hogy ha örülök annak, hogy élek, akkor eltűnik minden nyűg és kényszer az életből, mert sajnos nem; de azért valahogy az öröm képes beragyogni azt is, amit egyébként halálosan unalmas kötelességnek látnék. Vagy egyszerűen segít nemet mondani neki, tehát megkönnyíti azt választani, ami további örömet fog okozni.
Erre a legjobb példaképp hirtelen az Amelie Poulen csodálatos élete c. film jut eszembe, például ez a rövid jelenet:
http://www.youtube.com/watch?v=3S0LNGA2hp8
Még csak meg sem kellett kérdeznie, engedélyt sem kellett kérnie: egyszerűen örült, és ez az öröm kiáradt belőle, és másnak is örömet okozott, és ráadásul a saját öröme is még nagyobb lett; és ez az öröm segítette abban, hogy az egész életének egy új, jobb irányt adjon.
De ugyanezt a tevékenységet elképzelhetem unalmas vagy kellemetlen kötelességként is, ahol főképp az foglalkoztat, hogy milyen büdös a hajléktalan. Vagy egyszerűen meg sem csinálom, mert nincs kedvem hozzá és kész.
Ez a jelenet egy eleve szétáradó örömből indult, és még nagyobb örömben végződött.
Tehát a lényeg nem az, hogy épp mit csinálok, hanem az, hogy azt mennyire vagyok képes örömmel tenni, mennyi örömet teszek bele és mennyi örömet nyerek ki belőle.
Ha csak kivenni akarom valamiből az örömet, de beletenni nem, akkor nagyon gyorsan kiégek.
Ahhoz, hogy folyamatosan fennmaradjon valamiféle életenergiám, újra és újra át kell élnem az örömet, mert az újít meg.
De nem biztos, hogy ezt mosogatás és vécépucolás közben találom meg valahol félúton. Aminthogy az irodában sem találhatok rá könnyebben.
Ezt az örömöt sehol sem találom meg, csak magamban, belül. Kertész Imre a koncentrációs táborok boldogságáról írt. Voltak emberek, akik még ott is képesek voltak átélni a létezés örömét.
Birsalma, Amelie élete nagy kedvencem nekem is.
Maximálisan egyetértek az örömteli életről írt soraiddal, szinte magamra ismertem azokból.
De.Kicsit továbbgondolva a dolgot ez egyben egy láthatatlan csapda is, én voltaképp már a foglya vagyok bizonyos szempontból.
Nagyon egyszerűen, hogy ne legyek túl hosszú, annyira tökélyre vittem az önmagamnak meg az életnek való örülést, hogy gyakorlatilag ehhez egy másik ember már nem is nagyon tud mit hozzátenni. A kornak és helynek hála, élhetek az emancipáció összes vívmányával, a netnek hála sose látott ,bőséges szellemi táplálékhoz juthatok :D és annyira szeretem magam mindenestül, hogy nincs hiányérzetem akkor se, ha hónapokig fel se hív senki.
Ezért aztán már elképzelni se tudok magamnak egy társat, mert nem tudom mivel lehetne kiegészíteni még az én életemet.
A maradék ismerőseim amúgy örülnek, ha látnak és rendszerint két percen belül már kacagás van valamin.
Úgyhogy vigyázat azzal a nagy örömködéssel. :)
“Ezért aztán már elképzelni se tudok magamnak egy társat, mert nem tudom mivel lehetne kiegészíteni még az én életemet.”
Például gyerekkel, ahhoz határozottan kell a társ. :)
Greifswalder, köszi az ötletet, a gyerek már 25 éves. :D
Egymást neveltük fel, mint két árva testvér. :)
Egyszer megkérdezte egy fakanálárus néni a Kékesen, hogy: Ez a gyönyörű kislány a húga?
Nem – mondtam neki – ez a gyönyörű kislány a fiam. :D
Kata, az Amelie filmnek épp az a tanulsága, hogy amikor Amelie megtanult boldognak lenni saját magától, és nem volt szüksége arra, hogy bárki boldoggá tegye – akkor talált rá a párjára. Amikor már nem volt szüksége arra, hogy bármit is kapjon tőle (elég viccesen húzta is az időt, kicsit nehezített a találkozáson).
Ez elég hajmeresztő tulajdonképpen, és nagyon nehezen érthető, hogy a párkapcsolat ott kezdődik, amikor már nincs szükségem a párkapcsolatra. Azért ott kezdődik, mert akkor már nem a szükség hajt. Tehát nincs bennem olyan hátsó szándék, hogy elvegyek valamit a másiktól. Nem követelőzök, nem sürgetek, hanem megengedem, hogy a másik azt és úgy adjon, ahogyan ő maga szeretné. És én is azt és úgy adok neki, ahogyan azt én szeretném, és nem úgy, ahogyan azt a másik elvárja. Idáig eljutni nagyon nehéz (és nagyon hosszú folyamat is, persze). Vannak olyan szerencsések, akik már otthon ezt tanulták meg, és viszonylag hamar megértik. Én leginkább ebből tanultam meg:
http://moly.hu/konyvek/sherry-argov-miert-a-rossz-lanyokat-szeretik-a-ferfiak
Amikor elkezdtem olvasni, arra gondoltam, hát ez aztán marha jó, szép kilátás. Ha nincs szükségem párra, akkor minek is egyáltalán? Ha csak így lehet jól csinálni, akkor hagyjuk a francba az egészet, ennek semmi értelme, ez így egyszerűen hülyeség. De hát azóta volt időm átgondolni, és rá kellett jönnöm, hogy Sherrynek igaza van. (Ráadásul még viccesen is ír).
Ez egy sokkal komolyabb hangú könyv, de nagyjából ugyanaz a tanulsága:
http://www.libri.hu/konyv/szeresd-onmagad-es-mindegy-kivel-elsz.html
Lehet, hogy ez a fajta hozzáállás távolságtartónak, kicsit közönyösnek tűnik, de valójában azt jelenti, hogy ha én nem várok el semmit, és tőlem sem várnak el semmit, akkor én sem helyezek súlyt a másikra és a másik sem helyez súlyt rám; és efféle lelki teher nélkül sokkal könnyebb élni. Ha nem érzem gyötrelemnek, fájdalomnak, ha nem keserít el, ha nincs bennem szorongás azért, hogy vajon mit rontok el, miben nem felelek meg, miben nem vagyok elég. Vagy hogy a másik mit ront el, miben nem felel meg, miben nem elég.
Enélkül az alapállás nélkül a párkapcsolat folyamatos drámává válik, folyamatos elégedetlenséggel és szorongással jár. Ha elhatározom, hogy nem várok el semmit és tőlem se várjanak el semmit, az nagyon megkönnyíti a helyzetet, bár igen rizikós, hiszen ezzel aztán végképp lemondok mindenféle biztosítékról. És egyáltalán nem könnyű betartani.
Jut eszembe, majdnem elfelejtkeztem a legtutibb olvasmányról:
http://www.libri.hu/konyv/ha-faj-az-nem-szerelem.html
Birsalma, köszi a könyveket, a középső nekem is eszembe jutott, mikor írtam az előző hsz-t.
Csak a címét ismerem, de tényleg elég lelketlen hozzáállásnak tűnik.
Én kicsit szebben próbálom elmagyarázni az érdeklődőknek, ha szó esik róla, azt szoktam kérni, hogy engem ne egy két részből álló szívecske másik felének képzeljenek el, ami – nahát! – épp kiegészíti az ő felüket, hanem egy szép kerek, egész golyónak, ami egy másik szép, kerek, egész golyóval szeretne ide-oda gurulni és ha egymáshoz érnek, az az egy pont épp elég az összetartozáshoz. :)
A szerelemről a legtalálóbb mondat, amit eddig olvastam, az az volt, hogy “A szerelem a fajfenntartási ösztön alapján létrejövő logikai zavar.” Még tinédzser koromból való és az is lehet, hogy hülyeség, de nekem azóta is ez jut mindig eszembe, amikor meghallom a szerelem szót.
Állítólag már egy csomóan voltak belém szerelmesek, meg én is hittem magam annak, de igazából nem hiszem, hogy tudnám, hogy mi az, mert ha van is, akkor csak úgy van értelme, ha nem múlik el. Szerintem legalábbis. Azt sem értem, hogyan fájhat, azt hiszem inkább az fájhat, mikor vége. Akkor meg nem is volt szerelem talán.
Én mindig azt gondoltam, hogy jobb egymást egyszerűen csak szeretni. Persze, ez is nagyon labilis egy állapot, hiszen ugye mindenki hallott már a szeretet-nyelvekről, mindenki mást és mást érez szeretetnek. Iszonyú könnyű belegázolni a másik lelkivilágába még akkor is, ha pedig úgy érezzük, hogy tiszta szívből szeretjük és hú de jót akarunk neki.
Egyre inkább úgy gondolom, hogy amivel a legjobbat tehetjük annak, akit szeretni szeretnénk az az, hogy radikálisan őszinték vagyunk hozzá. Úgy vettem észre, hogy eleinte talán furcsállják az emberek, hogy ezt tesszük velük, de kis idő múlva hihetetlen tisztaságot és szabadságot ad a kapcsolatnak, pláne ha oda-vissza működik.
Visszakanyarodván Amelie-hez, igen, igazad van a tanulságával kapcsolatban, ez is eszembe jutott, hogy kimaradt egy láncszem az előző irományomból.
Az pedig egy ilyen önmagát szerető és semmire se vágyó férfi. :D
Kata: a középső nekem is eszembe jutott, mikor írtam az előző hsz-t.
Csak a címét ismerem, de tényleg elég lelketlen hozzáállásnak tűnik.
A középsőt egy olyan nő írta, aki egy rakás kapcsolat után, szinte csak poénból lefeküdt egy fickóval, akitől teherbe esett, és elhatározták, hogy összeházasodnak. Minden ismerősük megrökönyödött ezen, mert egyáltalán nem illettek egymáshoz, nem volt bennük semmi közös, és mindenki szerint eleve halott dologba kezdtek, ha van házasság, ami biztosan válással végződik, akkor az övék lesz az. Szóval senki nem örült az ötletüknek, de azért csak összeházasodtak, megszületett a kisbaba, a nő otthon volt vele, a fickó meg igen hamar félrekefélt.
A nő egy darabig tűrte, hogy ő otthon van, ellátja a gyereket, vezeti a háztartást, a fickó pedig éli az életét, de aztán pont a férj 30. születésnapján, a vendégek előtt kitört, és bejelentette, hogy elválik.
Akkor volt egy csúnya veszekedés, és elhatározták, hogy egy darabig még együtt laknak, de mindenki éli a maga életét, és semmiféle elszámolással nem tartozik a másiknak.
A nőnek a kezébe került valami párkapcsolati tanácsadó könyv meg elment tanfolyamra, ahol úgy bőgött, hogy nem látott a könnyeitől, azt érezte, az előadó mindent pont neki mond, mert ő mind pont átélte, amit hall.
Aztán elkezdte megfogadni azt, amit olvasott és hallott, és jelenleg világhírű házassági tanácsadóvá vált, a férjével együtt.
Amiket ezek a könyvek leírnak, arra szerintem egy ember nem tud eljutni csak úgy, magától; mármint “ösztönösen” (pontosabban a neveltetésünkből fakadóan) az ember másképp gondolkozik, másképp igyekszik berendezni az életét, sokkal inkább a függő állapot tűnik jónak, erős kontrollal. A mindent szabadjára hagyó hozzáállás ridegnek hat, de aztán mégis kiderül, hogy csak így működik.
Mondjuk ehhez kicsit hasonló az, amit Cesar Millan írt a kutyákról: a kiskutyánál nagyon fontos, hogy eleinte nem szabad megengedni, hogy bárhová mehessen pl. a házban; nem szabad dédelgetni, ölelgetni, mindent csak úgy kaphat meg, ha kiérdemli. És amikor ilyeneket mond, akkor mindenki felháborodik, hogy ez micsoda szívtelenség és ridegség és gonoszság. Aztán meg bevágják a menhelyre a kutyát, mert nem bírnak vele.
A kiskutyát úgy lehet jól nevelni, ahogyan a természetes környezetében nevelkedne, egy falkában, és ott erősen korlátozva van, egyáltalán nincs liberálisan szabadon hagyva. Ha a kutyánál így van, akkor az embernél is – csak sajnos az emberi kapcsolatokat már nem lehet természetes állapotukban megfigyelni. Vagy csak alig-alig. Ráadásul a megfigyelő saját múltja, emlékei is nagyon erősen befolyásolnák azt, hogy mit lát (még ha adódna is lehetőség arra, hogy valamiféle laboratóriumban tanulmányozni lehessen a “természetes” kapcsolatot).
De mondjuk, annyit talán józan paraszti ésszel, kísérleti megfigyelés nélkül is el lehet mondani, hogy az emberszabásúak nem csinálnak drámát a párkapcsolatokból, nem lógnak egymáson majomszeretettel, nincsenek függőségi kötelékek, a nőstények nem alárendelt szolgák, nem csicskáztatják őket; de azért természetesen elfogadják a hímek vezető szerepét.
Birsalma: Igen, a drámázás az kiborító.
Szerintem minden drámázást megelőz egy olyan gondolatmenet, amiben azt próbáljuk kitalálni, hogy mi mehet épp végbe a másik fél lelkivilágában. Aztán erre az általunk kitotózott állapotra próbálunk meg frappánsan reagálni, amivel azt érjük el, hogy a másik azt hiszi, kimaradt valamiből a mi állapotunkkal kapcsolatban, amit aztán ő próbál kitalálni…és így tovább. :D
Én ezeket a játszmákat egyáltalán nem bírom.
Meg a szilvesztert se. :D
“Meg a szilvesztert se. :D”
Pedig ilyenkor legálisan bebaszhatsz, és még meg sem szólhatnak érte.
Persze, nem kötelező, de ajánlott. :D
“Pedig ilyenkor legálisan bebaszhatsz, és még meg sem szólhatnak érte.”
Ááá,már egyáltalán nem iszom.
Rengeteg dolgot nem csinálok, ami tök legális lenne pedig.
Pl: Alkohol fogyasztás, dohányzás, húsevés, főzés, sminkelés, szoknya és kopogóscipő hordás, meg ilyenek.
Viszont nagyon szeretném érteni a férfiaknak a problémáit. :)
Kata: Szerintem minden drámázást megelőz egy olyan gondolatmenet, amiben azt próbáljuk kitalálni, hogy mi mehet épp végbe a másik fél lelkivilágában. Aztán erre az általunk kitotózott állapotra próbálunk meg frappánsan reagálni, amivel azt érjük el, hogy a másik azt hiszi, kimaradt valamiből a mi állapotunkkal kapcsolatban, amit aztán ő próbál kitalálni…és így tovább. :D
Erről a legtutibb könyv (érdemes többször is elolvasni):
http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Anne_Wilson_Schaef_Menekules_a_meghittseg_elol&id=2101253534&type=10
Valakire így hatott (onnan, hogy: Nagyjából egyformák voltak a hajnalok a Gergely utcában.)
http://zuhatagitigris.blogspot.hu/2011/01/instant-nemzedek-in.html
Amúgy Schaef azt írja, hogy az intim kapcsolatban is működik az, hogy megpróbáljuk kitalálni, a másikban épp mi megy végbe – csak ezt közöljük is vele, tehát a bennünk levő fantáziát összevetjük a valósággal. Abban a kapcsolatban viszont, ami nélkülözi az intimitást, ez a rész kimarad, tehát csak a saját fantáziánk van, azt építgetjük, de azt soha nem szembesítjük a valósággal.
Valahol találtam belőle pár kimásolt gondolatot, íme:
„Négy párhuzamos részkapcsolat, méghozzá négy pszeudokapcsolat működik minden függőségi kapcsolatban. Az első kettő a maszkok közötti kapcsolat. Az egyik az én kapcsolatom a te maszkoddal, a másik a te kapcsolatod az én maszkommal. Mivel mindkét ember kívülről határozza meg magát, mindegyikőjük kidolgoz magának egy maszkot, vagyis egy arculatformált ént, amit a külvilág felé mutat. Aki szenvedélybetegségben szenved, annak általában nagyon kicsi az önbizalma, és azt hiszi, senki sem akad, aki ismerni és szeretni tudná az ő valós énjét. Kidolgoznak tehát egy maszk-ént, olyat, amelyik feltételezésük szerint majd tetszik környezetüknek. Arra jelzésül tehát, hogy kik akarnak lenni és saját feltételezésük szerint környezetük mit vár el tőlük, mindkét ember kidolgozza ezt a maszk-ént. Valós személyét egy pszeudo-személy mögé rejti és ezt a pszeudoszemélyt mutatja fel, ha egy kapcsolat lehetősége felmerül. Mindkét ember azt reméli, hogy a maszkja tetszik majd a másiknak, vonzza őt és a kapcsolat kialakításakor erősen azon igyekszik, hogy mindig a maszkját fordítsa a másik felé. Bábjáték során próbálják létrehozni a kapcsolatot és közben örülnek annak, hogy maszkjuk biztosan rejti őket – legalábbis azt hiszik. Lépésről lépésre haladnak előre a kapcsolatban, de eközben nem vállalnak fel semmilyen kockázatot. A legtöbb szenvedélybeteg eleve egy másik maszkszemélyt keres magának, hiszen a vele való együttlét nem fenyeget a meghittség rémével – és máris létrejön a függőségi kapcsolat.
…
A függőségi kapcsolatban van két másik részkapcsolat is, két gyengébb, de mégis fontos pszeudokapcsolat is. Az egyik az a kép, amit kivetítek rád annak alapján, amit gondolok rólad, a másik az a kép, amit kivetítesz rám annak alapján, amit gondolsz rólam. Ez a két kivetített kép vagy fantáziakapcsolat ismét csak teljesen független attól, ki is valójában a két ember. Sokkal inkább arról szólnak, hogy milyennek szeretnék látni egymást. A függők igen kitartóan ragaszkodnak a kivetített képeikhez és személyes sértésnek veszik, ha a másik nem úgy viselkedik, ahogy az elképzeléseikben megjelent. Sőt, a függőségi kapcsolat gyakran úgy épül fel, hogy mindkét ember buzgón próbálja kitalálni, milyen képet alkotott róla a másik és igyekszik olyanná válni.”
“… melyik az a négy viselkedéstípus, amely akadályozza a meghittséget.
Az első: a felelősségvállalás hiánya,
A második: a dolgok irányításának illúziója
A harmadik: az őszintétlenség
És végül a negyedik: az énközpontúság.”
“A romantikafüggők ugyanolyan őszintétlenek, mint a többi függő. Szexuális vagy kapcsolatteremtő jelzéseket adnak le, holott valójában nem arra vágynak. A friss románc, a romantikus élmény pezsgése kell nekik. …. A romantikafüggőknek sokkal fontosabb a megfelelő környezet, mint a másik ember.”
“A romantikafüggő életében csak a felszíni megjelenés számít. A romantikafüggő nem akarja megismerni lehetséges partnereit. Csak arra figyel, hogy kivel mutat jól.”
“A romantikafüggőség az embereket éretlennek konzerválja. …. A romantikafüggőnek betegsége védelmében nagyon fontos, hogy naiv és ártatlan maradjon. Tulajdonképpen a gyógyulás útjában álló egyik legnagyobb akadály nem más, mint az ártatlanság megszűnésének félelme. A függő dualista gondolkodásmódjában az ártatlanság feladása egyet jelent a cinizmussal és nincs semmi, amitől a romantikafüggő jobban félne.”
“A kapcsolatfüggőségnek két fő típusát különböztethetjük meg. Az elsőben a beteg a kapcsolat létével van függőségben – ám ez lehet bármilyen valós, vagy elképzelt kapcsolat. A második típusban a beteg egy adott személlyel kialakított adott kapcsolat függőségében él.” …
“Az első típusba tartozó ember olyasvalaki, aki a kapcsolat fogalmával alakít ki függőséget. Az ilyen kapcsolatfüggők nem kapcsolatokat hoznak létre, hanem túszokat akarnak. Nekik ugyanis csak a kapcsolat gondolata fontos, a másik ember vagy emberek valósága nem számít.”
“A (kapcsolatfüggőség) első szintje az anorexia szintje: azok tartoznak ide, akik rögeszmésen a kapcsolatteremtésen gondolkoznak – vagyis azon, hogyan kerülhetnék el. Nem a kényelmes magánzóra gondolok, nem is arra, aki tudatosan nem vállal intim kapcsolatot. Azokról beszélek, akik azt hiszik, hogy kapcsolatot akarnak, rögeszmésen csak ez jár a fejükben, de közben mindent megtesznek a kapcsolat elkerülése érdekében. A függőség szempontjából a kulcsfogalom a rögeszme. Ezek a személyek általában fóbiás, rémült embereknek tűnnek. Úgy érzik, kapcsolatban kellene élniük, párra lenne szükségük, de lelkük legmélyén rettegnek a gondolattól.”
“…látom, hogy működnek ezek az ‘én barátnőm’ kapcsolatok. Ezek a gyerekek ugyanazokat a jegyeket és folyamatokat produkálják, amiket mi a felnőtteknél kapcsolatfüggőségnek diagnosztizálunk. Mivel én is hajlamos vagyok arra, hogy a barátnőzős időszakot az adott életkor velejárójaként fogjam fel, magam sem értettem, barátom mit ért ezen. Aztán elmondja: úgy látja, hogy a gyerekek itt tanulják meg azokat a nem működő kapcsolati technikákat, amelyeket később felnőttként kapcsolatfüggőségük során felhasználnak. Ilyen technikákban jelenik meg a féltékenység, a félelem, hogy kimaradnak valamiből, az örökös együttlét kényszere, az erőszakosság, intrika, a szenvedés, az állandósult krízishelyzet és az őszintétlenség.”
“A túlsúlyosság, az anorexia és a bulímia gyakran jár együtt a kapcsolatfüggőséggel.”
Aki ezeket kimásolta, ezt írta róla: A minap láttam egy könyvesbolt kirakatában egy szép sötétkék könyvet, amire szép fehér betűkkel rá volt írva, hogy ‘Menekülés a meghittség elől’. Nocsak, gondoltam, így látatlanban: az Egyedül lakóinak bibliája. Le is daráltam tegnap, nem volt egyszerű: egy amerikai pszichológusnő (Anne Wilson Schaef) követte el és bizonyos részein nagy önuralmat és nyitottságot kíván az olvasása. Megosztok veletek néhány kis szépséget, nagyon érdekes. Vannak olyan szenvedélybetegségek, mint az alkoholizmus és a mániákus szerencsejátékozás és bizony vannak olyanok, hogy szex-, romantika- és kapcsolatfüggőség. Ez utóbbi három nagyon hasonló eredetű lelki betegség, amelyek azonban mégis különböznek egymástól.
Érdekes egyébként ez a könyv, mert arról szól, hogy nyomorékok a párkapcsolatok és tulajdonképpen a kivételek száma elenyésző és természetesen ezért felelős a család, média, iskola, egyház meg minden – és egy olyan országban leírva ez, ahol a pszichológushoz járás a köznapi élet normális része: sokkal elfogadhatóbb. Persze van benne a betegségek leírása után kép az ‘ideális’ párkapcsolatról, meg a gyógyuláshoz vezető út, halleluja, hepiend, minden, ahogy kell.
Nagyon jó az az alapgondolat viszont, hogy a függőségeknek az a közös vonásjegye, hogy eszköz az intimitás és az önmagunkkal való szembenézés elkerülésére – miközben másról sem beszélünk, csak hogy mennyire vágyunk az intimitásra.
Birsalma: Úgy látszik, minden elképzelésemet felülmúlóan lehet össze-vissza bonyolítani egy kapcsolatot. :)
Tudod min gondolkoztam ma, ezután a pár napnyi olvasgatás után itt?
Azon, hogy ezután a rengeteg könyvolvasás, megfigyelés és eszmecsere után, melyeken valszeg mindannyian átestünk hosszú évek során (bár én szerintem sehol se vagyok hozzátok képest – nem évben :D hanem tudásanyagban vagy ha úgy tetszik tapasztalatban) vajon ha megjelenik az életünkben egy társgyanús egyén, vagy akár a férjünk/feleségünk este, munka után, mennyire fog megjelenni a szavainkban vagy a tetteinkben ez a sok minden, amit már tudunk magunkról meg másokról vagy a másikról?
Néha olyan érzésem van, hogy mindezek ellenére mégis rögtönöznöm kell ismerős helyzetekben is. :)
Kata: abszolút igazad van, ezt nem lehet csak elolvasni, gyakorolni kell :)
Persze, mivel az egésznek az az alapja, hogy önmagamhoz hogyan állok (szeresd önmagad és mindegy…), ezért ennek a gyakorlásához bármilyen helyzet megfelel.
Van egy érdekes tapasztalatom: tavalyelőtt nyáron elolvastam ezt a könyvet
http://www.libri.hu/konyv/andrew_matthews.baratkozni-jo.html
és eléggé ütött, nem tudom, ezt hogy mondjam másképp. Éreztem, hogy egy csomó dologban sáros vagyok, rosszul csinálom, nem tudok úgy viselkedni, ahogy a könyv tanácsolja.
Tavaly nyáron megint elolvastam, és már vártam, mikor kezdem magam rosszul érezni – és a végére értem, és nem éreztem azt a fájdalmat, mint egy évvel korábban. Úgyhogy arra gondoltam, biztosan fejlődtem valamit egy év alatt, bár nehéz megmondani, hogyan; de most már nem fájt az olvasás, nem “ütött” a könyv. Nem tudom, hogy mi változott közben. Amit biztosan tudok, az az, hogy az elmúlt egy év alatt elég sok alkalommal próbáltam meg ellenállni annak, hogy mások befolyásoljanak. Ez kínos érzés, mármint direkt nem felelni meg olyan elvárásoknak, amiknek korábban minden további nélkül meg akartam felelni. Elég sokszor okozott szorongást, feszültséget bennem, hiszen fokozatosan másképp állok hozzá az elvárásokhoz, mint korábban. Mármint elég rossz érzés önmagamra lázadóként vagy lusta disznóként gondolni. Kicsit meglepődtem, nem gondoltam, hogy azzal, hogy “bekeményítek” és ellenállok az elvárásoknak, fejlődök az emberi kapcsolatok területén, pedig tényleg egyre könnyebb mosolyogni, nyugodtnak lenni és nem feszültnek, ingerültnek.
A másoknak való megfelelés, a külső elvárásoknak való alárendelődés, a teljesítés az, azt gondolom, ami a legkegyetlenebbül, leginkább alattomosan aláássa az emberi minőséget. És a legtöbbet azzal tudok javítani a viselkedésem minőségén (úgy általában), ha minél inkább ellen tudok állni annak a késztetésnek, hogy mások irányítsanak, mások mondják meg azt, hogy nekem mi a jó és nekem mit hogyan kell csinálnom.
Ez nem jár konfliktusok nélkül, valahol itt van az emberi élet nagy drámája, azt gondolom.
A legegyszerűbb dolgokra gondolok: legyen merszem eleget aludni, eleget enni, tornázni, napozni, kutyát sétáltatni, beszélgetni, barátkozni, olvasni, és egyáltalán, önmagamra elég energiát fordítani, anélkül, hogy ezért marcangolna a bűntudat, és úgy érezném, hogy valami nagyon sürgős és fontos dolgot mulasztok el, és nem teljesítem a kötelességeimet.
Nem akarom sorolni, de ilyesmikért folyamatos bűntudatom volt, és nagyon nehezen megy, hogy megtaláljam az egyensúlyt.
Azt hiszem, ez mindenkinek probléma, de a nőknek aztán végképp. Az önfeláldozás, a mások szolgálata, az alárendelődés, a szolgálatkészség, a saját magam szükségeinek korlátozása, megtagadása nagyon súlyos probléma; de tudom, hogy minél inkább hagyom, hogy más befolyásoljon, annál több bennem az elfojtott indulat, gyűlölet, düh. Minél inkább feladom önmagam, annál inkább ingerült leszek.
Ezt képtelenség másképp megoldani, mintsem úgy, hogy megtanulom tisztelni önmagamat, figyelni arra, hogy mire van szükségem, mi okoz örömöt.
Ezt viszonylag nehéz gyakorolni, mert nagyon bizonytalan és sok ellenállást kell legyőzni magamban is, másokban is. És nem kell hozzá párkapcsolat, viszont abban is alapvetően fontos.
Tehát gyakorolni mindenképp lehet, mert alapvetően az fontos, hogy miképp állok saját magamhoz, mennyire tisztelem saját magamat. Tényleg képtelenség másokat jobban szeretni meg tisztelni, mint önmagamat.
Az a fajta alázatoskodó, behódoló ázsiai modell, amire itt sokan esküsznek, gyakorlatilag egy atombomba, ami bármikor robbanhat, és mindent széttép, mindent szétroncsol maga körül.
(pl: http://tv2.hu/musoraink/tenyek/117505_120-szor_pofozott_a_brutalis_ovono.html
http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2013/12/05/tizeves-kislany-olt-meg-egy-liftben-maradt-kisbabat/
a nők is nagyon kegyetlenek tudnak lenni, és ennek a hátterében szerintem mindig az önfeladás áll. Mivel a nők hajlamosabbak az önfeladásra, ezért akár igen veszélyessé is válhatnak, alattomossá, kiszámíthatatlanná. Nagyon nehéz ezen változtatni, mert az erkölcsi parancs azt mondja, legyek önfeladó).
Amikor ez a könyv először a kezembe került
http://www.libri.hu/konyv/andrew_matthews.hallgass-a-szivedre.html
úgy olvastam el, hogy közben káromkodtam és dühöngtem, hogy én mennyi mindent elrontottam az életemben, mert persze egyáltalán nem a szívemre hallgattam, hanem arra, hogy mások mit várnak el tőlem. És még úgy is, hogy ennyire felzaklatott, nem voltam képes a gyakorlatba átvinni a tanácsait. Nagyon sok időbe telik, mire egy icipicit is képes vagyok változni. Másnak lehet, hogy könnyebben megy, nekem nem könnyű.
De a cím itt is megfogalmazza a lényeget. Muszáj, hogy saját magamra tekintettel legyek, ez nagyon fontos. Ha saját magamat semmibe veszem, akkor mindent semmibe veszek, még ha nem is ez a szándékom.
Még így is nagyon sok a restanciám, de mivel alapvetően ez vezet el a belső békéhez és boldogsághoz, és az élet célja épp a boldogság, ezért az már másodlagos, hogy ezt párkapcsolatban vagy anélkül gyakorlom. Ha megy, akkor már automatikusan jó döntéseket lehet hozni. Ha nem, akkor viszont szinte lehetetlen jól dönteni, mert akkor a döntésem valamiképp kapcsolódni fog az önfeladáshoz, az pedig a dühhöz vezet.
Öntisztelet –> béke, önmegtagadás –> agresszió. Ez nagyjából biztos.
De nagyon nehéz megváltoztatni azokat a működési modelleket, amik már belénk égtek. Hiszen az önmegtagadás fullosan erényesnek tűnik, az öntisztelet pedig elítélendő bűnnek. És erről nem csupán a külvilág biztosít, hanem saját magunk is így gondoljuk. Nem akarunk önzők és egoisták lenni; és az a baj, hogy nem is értjük, mit tagadunk meg így, mert az öntisztelet nem egyenlő az önzőséggel.
Meglehetősen bonyolult volna ezt részletesebben leírni, az ajánlott könyveknek mind ez a lényegi üzenete, a legerőteljesebben talán Sherry Argov mutatja be a kétféle viselkedés különbségét, pláne nőkre kihegyezve, úgyhogy eléggé meg lehet érteni, hogy ha ezt teszem, annak ez lesz a következménye, ha meg azt teszem, annak meg az lesz a következménye.
Legyen egy random részlet, hogyan gondolkozik Sherry: „A nőket nagyon megzavarhatja, ha a férfimagazinokból próbálják meg kideríteni, mire is vágynak a pasik. Nem tudom, más hogy van ezzel, de én általában nem szoktam egy szántóföld kellős közepén, meztelen popsival szalmakazalban üldögélni, hogy a naplementében gyönyörködjem. Természetes, hogy amikor a nők meglátják ezeket az ijesztő dolgokat, egyből arra gondolnak: így kell viselkednem… A férfiak azonban tudják, hogy az ilyen nők csak megjátsszák magukat. Egy okos, összeszedett férfi nem fog közös jövőt építeni egy olyan nővel, aki nem áll két lábbal a földön. Az egyetlen oka annak,hogy a hapsik kedvelik a buta libákat, az, hogy kihasználják őket – rövidtávon. Egy minőségi férfi ugyanis olyan sokoldalú nőt választ, aki a nehéz helyzetekben is feltalálja magát. Valakit, aki képes boldogulni akkor is, ha a ház ura házon kívül van.”
Birsalma,
a mások tutujgatásáról.
Nekem mindig nagyon kevés elég volt a boldogsághoz, ráadásul már nagyon korán megtanultam, hogy ezt a nagyon kicsit jobb, ha én teremtem meg magamnak, mert másokra aztán várhatok… :D Ezt hamar meg is szokta a környezetem, hogy nem nekik kell bíbelődniük a vágyaim teljesítésével, viszont ők bátran kívánhatnak tőlem bármit, mert én oly adékony vagyok. Gyakorlatilag húsz évig ez ment, aztán ahogy a gyerekkel egyre kevesebb törődni való akadt, jutott egy kis idő magamra is. Akkor elkezdtem trollkodni a neten! :D
Én is azonnal azt éreztem, hogy egy lusta, önző alak lettem, de annyira jó érzés volt, hogy így maradtam. :)
Kicsit még pihenek, aztán remélem találok majd valami értelmes elfoglaltságot a második félidőre is…
Nagyon-nagyon.nagyon igazad van abban, hogy ha hagyjuk magunkat széthordani, az ront a legtöbbet a minőségünkön.
Néhányszor azért nekem is újra kellet raknom a Kata-puzzle-t.
Ez a magazinos önmegvalósítási láz egészen hihetetlen. Tipikusan az a témakör, amihez hozzászólni sem tudok.
Talán egy fél szemceruzát meg egy negyed rúzst sikerült elhasználnom eddig,azt is úgy 20-25 közt. :(
Kata: Ez a magazinos önmegvalósítási láz egészen hihetetlen. Tipikusan az a témakör, amihez hozzászólni sem tudok.
Hirtelen ez jutott eszembe: http://www.businessinsider.com/gif-of-jennifer-lawrence-photobombing-sarah-jessica-parker-2013-5
Vajon SJP azért vette fel ezt az istenverte hacukát, mert ez annyira kifejezi az ő önmegvalósítását? Nyilvánvaló, hogy semmi köze sincs az ő önkifejezésének ehhez a maskarához, egyszerűen ráhúzták, és ő meg hagyta, és ráadásul jól ki is röhögik miatta.
Vagy a magyar származású Ke$ha: máris elvonóra megy és megissza a saját pisijét, de persze a folytonos cirkuszolástól még egyáltalán nem szereti magát (meg valaki mást), az élete csak egy fárasztó showműsor. “ő mindig is harcolt azért, hogy az emberek legyenek önmaguk és szeressék magukat, csak pont neki nem sikerült ez. Most ezen fog dolgozni, hogy megint megszeresse önmagát.” http://cink.hu/ke-ha-elvonora-ment-1494459840/@klagdavid
Amúgy szerintem talán a legfontosabb, valahogy az élet lényege, hogy rátaláljak arra, ki vagyok, megéljem, és ettől ne hagyjam magamat eltántorítani, megbecsüljem magamat, és így megbecsüljek másokat is. De talán nincs semmi más, amit ennyire könnyű lenne félreértelmezni.
Ez az egyik kedvenc videóm, mert ebben tisztán látszik sok minden: http://indavideo.hu/video/Boldogsagos
“vakon elindultam a nagyvilágba, hogy én akkor is kovács leszek!” – ez nekem nagyjából azt jelenti, hogy megpróbálok arra menni, ami számomra a legfontosabb, és megpróbálok ellenállni annak, ami másfelé húzna. De megtapasztalni és megérteni, hogy mi az, amivel megélhetem önmagamat és mi az, ami másfelé húz…. hát azt megérteni rettenetesen nehéz.
http://indavideo.hu/video/GoPro_valogatas – akik ebben szerepelnek, azokon látszik, hogy élvezik azt, amit átélnek, amit épp művelnek. És ahhoz, hogy valaki eljuthasson oda, hogy élvezi a helyzeteket, élvezi önmagát, élvezi azt, amit meg tud csinálni, élvezi az életet, ahhoz kell valamiféle koncentráció arra, amit szeret csinálni. És ahhoz, hogy fejlődni tudjon, hogy igazán meg tudja élni azt, ahhoz sokszor nemet kell mondani arra, ami másfelé húzná. És ami talán szintén jó lenne, de mégis van valami, ami az embernek a legfontosabb, amiért a legtöbbet hajlandó beáldozni – abban találja meg önmagát. Amiért a legtovább elmegy. És gondolom, abban van a legnagyobb öröm is.
Persze mindenféle egyebet is kell csinálni, ezerfelé figyelni; csak ha mindenkinek megfelelünk, ha folyton alárendelődünk, ha teljesen kimerülünk, akkor soha nem fogjuk megtudni azt, hogy nekünk mi fontos, mi egyáltalán mit akarunk, tulajdonképpen kik vagyunk?
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák c. novelláskötetében van egy marsi kisfiú, aki mindig pont olyanná válik, mint akit belelátnak, amilyennek szeretnék, hogy legyen. Ezzel örömet okoz az embereknek; de egyszer egy tömegbe botlik, és mivel mindenki belelátja azt, akit szeretne belelátni, a kisfiú egyszerűen szétmállik.
Ez elég kifejező történet. Lehetetlen, hogy mások életét éljem meg, mások vágyait valósítsam meg, a kapcsolatokat nem lehet arra építeni, hogy én egyszerűen felszámolom magamat, és már nem is vagyok semmi más, csak a másik meghosszabítása, valamiféle alkatrésze. Noha azt gondoljuk, csak így működhet egy kapcsolat, hogy mindent feladunk, megalkuszunk, folyton folyvást lemondunk magunkról, valójában így nem fog működni, csak szétesünk. Rettenetesen kifáradunk, és végül nem érünk el semmit.
Muszáj, hogy megéljük magunkat, és bármennyire is úgy tűnik, hogy ilyen hozzáállás szétveri a kapcsolatokat, a közösségeket, valójában mégis erre lehet alapítani azt, csak sok türelem kell hozzá, legalább annyi, mintha kivárnánk, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkozzanak.
És ez az egész összefügg a pihenéssel is. Az egyik legjobb mutatója annak, hogy jó vagy rossz irányba tartok, a pihenés. Ha tudok pihenni, ha pihent és nyugodt vagyok, laza és békés, akkor jó irányba megyek; ha hajszolt, nyugtalan, kimerült, frusztrált, szorongó, dühödt, ingerült, kiabálós, bosszúálló, rémült, zavarodott stb, akkor rossz irányba megyek.
Ha nagyon rosszul érzem magam, akkor muszáj kitalálni, hogy mivel segíthetek magamnak.
Arra a döbbenetes felfedezésre jutottam, hogy minél jobban megengedem MAGAMNAK, hogy pihenjek, hogy a saját dolgommal foglalkozzak, mások is annál inkább megengedik nekem. Ha keveset követelek magamtól, akkor keveset követelek a környezetemtől, és akkor tőlem is keveset követelnek, ez egészen furcsa, de működik :)
“Kertész Imre a koncentrációs táborok boldogságáról írt.”
Hogyhogy még nem csukták le holokauszttagadásért?
Brandon: Hogyhogy még nem csukták le holokauszttagadásért?
Ez jó kérdés, pláne, hogy nemrég azt mondta, holokauszt-bohócot csináltak belőle:
Arra a kérdésre, hogy nem vált-e “egy kicsit holokauszt-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: “nem egy kicsit, hanem teljesen”. Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták “a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy “jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen “nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott “ezekkel a hatalmakkal szemben” – mondta Kertész Imre.
http://www.origo.hu/itthon/20130913-kertesz-imre-holokauszt-bohoc-voltam.html
Teljesen fel vagyok háborodva. Az én időmben még ez a Kertész fiú megbízható forrásnak számított, de mára úgy látszik, már ő is megnácult. Hová süllyedünk.
Még szerencse, hogy nekem nagyon szigorú és következetes történelemtanárom volt:
Az én időmben még ez a Kertész fiú megbízható forrásnak számított, de mára úgy látszik, már ő is megnácult. Hová süllyedünk.
Nem hiszem, hogy ennél öregebb lennél: A Sorstalanság az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regénye. 1960 és 1973 között íródott, először 1975-ben adták ki.
(Csak senki nem olvasta.)
Libsifemcsi-
Ennyit a hagyományos értékrend szépségéről és tisztaságáról, meg a vallási erkölcs mindenek felett állóságáról :-P
Hát, nem is nagyon engedi meg a legtöbb vallás.
Kizárólag társadalomtudományokat tanultam az egyetemen némi statisztikát és alap biológiát leszámítva. Minden társadalomtudomány vélemény, bár újabban már a természettudományok jó része is az :-) Meg az is az, ha a véleményünk alátámasztására megkeressük a megfelelő tényeket.
Én ezt úgy értettem, hogy pl. írtam egy hosszú humánetológiai érvet, amire te kb. úgy válaszoltál, hogy ez “nem illik egy vallásos emberhez”(főleg azért különös, mert soha nem mondtam, hogy annyira vallásos vagyok). Ha leírtam egy társadalmi folyamatot, amit statisztikákkal alátámasztottam, arra te érzelemmel válaszoltál, és leírtad, hogy szerinted minek kellene történnie.
gazdasági adok-kapok megközelítése sokat vesztett a kezdeti fényéből.
A mi szempontunkból pont a mai házasság ilyen. Azt nem érted, hogy volt egy adok-kapok házasság. Most a férfiak szempontjából csak “adok” van. A modern házasság a férfiak szemében nem a szerelmi házasság megtestesülése, hanem egy férfiakat kiszívó intézmény.
Ha olyan egysíkúan látod a kapcsolatot férfi és nő között, hogy a legfőbb problémának az otthon melegéért és az általad vágyott odaadásért cserébe vásárolandó pótszerek árát sokallod, akkor a helyzet kb. reménytelen.
Nem ez a fő baj, de valamilyen példát írni kellett, hogy tudjunk érvelni.
Viszont az árat, amit kérek – az elfogadást, a tiszteletet, a hűséget, őszinteséget, kitárulkozást, sebezhetőség felvállalását – a többség jobban szeretné mégis inkább olyasmivel kiváltani, amit én magam is meg tudok venni.
Sok férfi ezt teszi, mégis elválik tőle az asszony. Ismételten: a mai férfi szempontjából a modern nők igényei kielégíthetetlenek. Valahol láttam erről egy jó írást(most pont nem találom). A modern nőnek egyszerre kell olyan férj, aki erős, de nem fitogtathatja erejét. Férfias, de nem “maszkulin”. Irányít, de közben egyenlőek a partnerek stb. Ilyen dolgok voltak végig, pedig ezek teljesíthetetlenek. A modern nő elvárja, hogy érzékeny legyen a férfi. Közben azt is, hogy álljon a talpára, ne legyen érzelmes kislány. Azonban túl érzelemmentes se legyen. Lehet, hogy te nem ilyet vársz el, de a nők többsége igen. A feminizmusban felnőtt nők egy kicsit skizók: egy kapcsolatban egyszerre várják el, hogy a férfiakra felnézhessenek, de közben egyenrangúak akarnak lenni. Nem fogadják el a dominanciát, de aki nem domináns, arra nem néznek fel.
Ezek már sok helyen vannak leírva, most nem is szaporítom a szót. Lehet, hogy te más vagy, de a mai nők többsége ilyen.
No, majd meglátjuk. Az egykepolitikával jó nagy bakot lőttek.
Bár erkölcsileg természetesen nem támogatom az egykepolitikát, én nem ennek a következményeiben látom a patriarchális rend megrendülését.
Ez a mélyen beágyazódott gondolat annyit ért, hogy most jelentősen több a férfi, mint a nő. Amiből hiány van, az egyszer felértékelődik.
Nem feltétlenül, bár ez lenne a logikus. Amire te gondolsz, az a nemi aszimmetria a populációban. Ez általában(sem az állatoknál, sem az embereknél) nem a nők felértékelődéséhez vezet, hanem ahhoz, hogy a férfiak brutálisan sok homokost termelnek ki maguk közül. Valamilyen szinten ma is ezt látjuk(és ezt a véleményt még egy feminista írónő is osztja). Az általam szociális homoszexualitásnak nevezett jelenség(vagyis az, hogy olyanokból lesz homokos, akik nem annak születtek) ugyancsak a nemi szerepek felkavarodásának a következménye. Mindegy, ennek feminista oldalon is van saját “szakirodalma”, de most ez nem fontos.
Az ázsiai kultúrában beépített “fékek” vannak a feminizmus ellen. Az iszlám után a buddhista országokban van esély legkevésbé a feminizmusra. A különbség annyi, hogy az iszlám ezt nyíltan teszi, a buddhizmusnak viszont “stílusa” van.
Egyébként ez nem érdekes, mert Kína kapcsán nem az a fontos, hogy milyen következménye lesz az egykepolitikának, hanem az, hogy a kínai patriarchális világszemléletnek milyen következménye lesz a világra. Mondom, többször is megtörtént, hogy Kína belepiszkított a nők dolgába. Különös, hogy most is ez történik, a történelem valóban megismétli önmagát.
A feminizmus nagyon nem 40 éves találmány, annál kicsit régebbi, még a szervezett formája is.
Ez igaz, de az akkori hatása a társadalomra elhanyagolható. Én az igazi feminizmust a ’60-as évek végétől számítom. Azonban történelmi szempontból ez is mindegy. 100 év és 40 év szinte ugyanannyi a történelem idővonalában.
Elmész amellett a tény mellett, hogy jelenleg nem születik gyerek. A férfiak nem akarnak házasodni. A házasságoknak több mint a fele(!) felbomlik. A nők egyre boldogtalanabbak a felmérések szerint. És ennek a feminizmus az oka. Jó, ezt hivatalosan sehol nem írják le, mindenhol azt írják polkorrekt módon, hogy “nemi szerepek változása”. De mindannyian tudjuk, hogy ez mire utal.
Nem akartok dolgozni azzal, hogy az új kihívásokat felállító nőknek megfeleljetek, hanem inkább a régi típust akarjátok visszaszerezni, vagy inkább rávenni az út közben elkanászodott nőket, hogy váltsanak vissza a kettővel ezelőtti verzióra.
Szerintem nincs szó semmiféle új verzióról, inkább arról, hogy van egy ősi, tradicionális törzsi verzió, ami ÉLHETŐ, és ami nyomokban igyekszik továbbélni, mert csak így lehet élni, másképp nem.
Ebben a verzióban a nő egyenrangú társa a férfinak, kiveszi részét a feladatokból, és nincs elnyomva. Nem szolga, nem háremhölgy, nem agyalágyult féleszű, aki folyton gyámolításra szorul, hanem valódi társ az életben.
Ami ezen felül van, az az, ami újabb fejlemény, a nyílt patriarchátus és a titkos matriachátus hozománya. Az ősi verzió még nem a dirigálásról és családon belüli erőszakról, elnyomásról, bántalmazásról, manipulációról, nemek közti háborúról, láthatásról és gyerektartásról, válóperről és mozaikcsaládokról, feminizmusról és ombudsmanról, pszichiáterekről és konyhapénzről szólt.
Hanem a nemek közti összefogásról, szimplán.
Ezt elég világosan bemutatja egy háromezer évvel ezelőtti szöveg:
10. Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
11. Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
12. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
13. Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.
14. Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.
15. Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.
16. Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.
17. Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.
18. Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.
19. Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.
20. Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.
21. Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.
22. Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.
23. Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.
24. Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.
25. Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
26. Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.
27. Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.
28. Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:
29. Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!
30. Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!
31. Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!
Szerintem nagyon feltűnő, hogy a szövegben a nő mennyire önálló, mennyire nincs elnyomva, mennyire nem szorul rá a gyámságra. Eldönti, hogy földet vesz, és erről nem kell beszámolnia, nem kell hozzá senkitől engedélyt kérnie. Megcsinálja és kész, nem kell elszámolnia vele. De persze a nőnek eszébe sem jut, hogy apucit pumpolja, a férjét nem tekinti eltartónak, se zsarnoknak, se kiskutyának, se ellenségnek. Éli az életét, élik az életüket, kölcsönösen nagy szabadságot hagynak a másiknak, mert megbíznak egymásban; egyikük sem azt lesi, hogy a másik épp mivel akarja átverni és kihasználni és zsarolni és manipulálni és sarokba szorítani és megbántani.
Ha ez háromezer éves szöveg, akkor minden faxni ehhez képest ÚJÍTÁS.
Szerintem ez olyan családmodell, vagy párkapcsolati modell, ami maximálisan megfelelhet a feministák és az antifeministák legbelsőbb vágyainak is, mindenki megnyalhatja utána a tíz ujját, mert minden igényt kielégít. Legalábbis szerintem.
Az mondjuk egy más kérdés, hogy nem könnyű megcsinálni.
Az emancipáció és feminizmus ellen kézzel-lábbal tiltakozó férfiak érzelmileg a múlt században ragadtak és nincs kedvük a változás feldolgozásával járó küzdelemhez, ezért inkább egy olyan nőideált próbálnak meg erővel visszaállítani, ami lassan kezd idejétmúlttá válni. Nem akartok dolgozni azzal, hogy az új kihívásokat felállító nőknek megfeleljetek, hanem inkább a régi típust akarjátok visszaszerezni, vagy inkább rávenni az út közben elkanászodott nőket, hogy váltsanak vissza a kettővel ezelőtti verzióra.
Én meg úgy látom, hogy nekünk az a dolgunk, hogy a magadfajta utópistát szembesítsük azzal, hogy mindennek ára van. Amúgy tévedsz, ha azt hiszed, hogy mi vissza akarunk menni 100 évet, bár nyilván olyan hangok is vannak itt. Én tisztában vagyok vele, hogy nem lehet semmit visszacsinálni, de a konzervatív énem azt mondja, hogy ami jó, és bevált, azt nem kell eldobni, legfeljebb a körülményekhez igazítani.
“Nem akartok dolgozni azzal, hogy az új kihívásokat felállító nőknek megfeleljetek, hanem inkább a régi típust akarjátok visszaszerezni, vagy inkább rávenni az út közben elkanászodott nőket, hogy váltsanak vissza a kettővel ezelőtti verzióra.”
Nem hát. Egyáltalán miért kéne dolgoznunk vele? Mi közünk hozzá? Ez lenne a nagy egyenjogúság, önállóság, hogy azért a férfi feleljen meg a hagyományos nemi szerepének, legyen erősebb, ügyesebb, sikeresebb, mint a nő, de ugyanakkor a nő irányít, ráadásul manipulatív aljas haszonleső, aki a neki kedvező törvényeket kihasználva élősködik a férfiakon meg a társadalmon? Hát, köszönöm, de én ebből a világból nem kérek. Meg az ilyen agyonemancipált nőkből sem. Éljenek egyedül öregkorukra a macskáikkal, meg a kiskutyáikkal, hamár férfi kedvébe járni derogál, de az állat azért előbbre való, attól elfogadjátok, hogy vannak szükségletei. De a férfinak nem lehetnek. Az csak egy pénzkereső robot, aki engedelmesen tartja a hátát, hogy a nő felmászhasson rajta a gazdagságba. És, aki ennek nem felel meg, az nem is kell.
Fel kéne fogni azt, amit már itt páran mondtak, hogy ha egy nő karriersta és a férfiak 95%-át maga mögé utasítja, férfias területeken tör babérokra, akkor az nem fog tudni férfinek látni egy férfit, mert ugyanazokban a tulajdonságokban, amiket Ő MAGA néz fel a férfiben, ami alapján megítéli, hogy mennyire életrevaló számára, utasítja pont maga mögé. A feministák sikeresen kitenyésztették az engedelmes, alárendelődő papucs férfiakat, de érdekes módon egy nőnek sem kellenek. Hiába, hogy van pénzetek, megengedhetnétek magatoknak, hogy kutya helyett egy szerényebb rosszabb sorsú férfit tartsatok, ez nem megy nektek, nem csináljátok. Pedig jobb mint a kutya, mert szobatiszta, tud segíteni a házimunkába, és még a gyerekre is vigyáz. Mégsem terjedt el, hogy a nők az ilyen ideális feminista férfiakat keresnék. Akkor meg mi értelme az egésznek? Csak arra volt jó, hogy a férfiak ne tetszenek nektek, nekünk meg az emancipált sikeres nők elérhetetlenné váltak.
Akkor most magyarázd meg, társadalmi szinten mi értelme van a női karriernek? Lehet, hogy az egótoknak jó, hogy erősebbek vagytok mint egy férfi, de mivel ti nem húztok ki a csávából egyetlen szegény sorsú férfit sem, ráadásul nem is szaporodtok így, gyakorlatilag a kihalás felé tolja el az itt élő társadalmat.
A karrierista férfiak viszont mind eltartanak egy vagy több nőt, feleségként, szeretőkként, tehát néhány szegényebb sorsú nőnek hasznára vannak. Ráadásul születnek gyerekeik, akiket jó körülmények között felnevelnek, így aztán továbbviszik a családfájukat.
A karrierista nőre viszont ezek egyike sem igaz, tehát azon kívül, hogy van egy nárcisztikus önimádó rétege a nőknek, aki magát kényezteti az általa megkeresett pénzből, az adófizetésén kívül semmi hasznára nem válik a társadalom többi tagjának.
“Ma viszont már választhatnak és a választás szabadságával élnek is jópáran, ezt elvenni már nem lehet.”
Majd elveszi egy háború.
Naooo:
“Ma viszont már választhatnak és a választás szabadságával élnek is jópáran, ezt elvenni már nem lehet.”
Majd elveszi egy háború.
Ez azért nem igaz, mert a feminizmust eleve az első világháború generálta, amikor a férfiak eltűntek a fronton, és a nőknek kellett tömegesen beállni helyettük a gyárakba.
Itthon is történt olyan eset, hogy a férfiak elhúztak a frontra, a nők vették át helyettük a mezőgazdasági munka nehezét, és rájöttek, hogy egyedül is boldogulnak, a házi “zsarnok” nélkül; ezért, amikor a férjek hazakerültek a frontról, a nők elkezdték arzénnel átsegíteni őket az örök vadászmezőkre.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyr%C3%A9vi_angyalcsin%C3%A1l%C3%B3k
Aha, ebből kiderül, hogy ráadásul szeretőket is szereztek a hadifoglyok közül…
(A háború tehát nagyon sokat ront a helyzeten, és semmit sem javít.)
“Nekem is lett volna megoldás pl. egy egyiptomi férfi háztartási alkalmazott személyében, aki tárgyal helyettem a munkásokkal, sofőrködik, elvisz vásárolni stb. Szépen kitapogathattam volna a határokat, kereshettünk volna valamilyen európai vagy amerikai céges közösséget, ahová eljárhatunk, idővel lehetett volna szép medencés házunk (ott ez nem is luxus, hanem alap), ahol napozhatok, járkálhattunk volna társaságba… Be csodás. Meg valószínűleg egy-két év alatt találtam volna egy jó női orvost is magamnak, pszichiátert, hogy legyen, aki felírja a bogyókat becsavarodás ellen.
Aki ilyen felszínes életre vágyik, az megkaphatja…”
Kizárólag akkor, ha NŐNEK születik. Férfiként nincs meg erre a lehetőséged.
Mint ahogy arra sem, hogy az összes neked tetsző ellenkező neműt végigdugjad.
Tehát érted már, nekünk férfiaknak nem ilyen bagatell problémáik vannak, minthogy jól képzett, jó állásban dolgozó hercegnőként még merészel olyan férfi létezni, aki picit többet keres nálunk, és akkor hőzöngünk, hogy ugyan már, micsoda patriarchális elnyomás van ellenünk. A férfiak többségének SOKKAL NAGYOBB problémáik vannak, sokkal nagyobb elvárások vannak velünk szemben az élet minden területén (kivéve a szülőszoba), sivárabb, reménytelenebb az életük, sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Nekünk NINCS választásuk. Vagy a sikeres helyzetű, képességű társadalmi piramis csúcsán lévő férfiak közé tartozunk, és akkor kiharcolhatjuk magunknak amit szeretnénk az életben, vagy nem, és akkor nem is jut semmi.
Ezért nem tudjuk komolyan venni, hogy egy magadfajta nőnek, aki különösebb erőfeszítések nélkül MINDENT megkaphat ettől az élettől és társadalomtól amibe beleszületett, mi a fityfene baja van még, mit elégedetlenkedik folyton?
Ha nekem férfiként CSAK FELE annyi lehetőségem lenne, mint amik neked vannak nőként, már egy rossz szót se szólnék.
Azt mondjátok, akkor lennék okos és jó feleségnek való, ha ezeket az elvárásaimat, illetve a sikereimet nem vállalnám nyíltan, hanem burkoltan, az évszázados praktikáknak megfelelően elhallgatnám és elhitetném a párommal, hogy ő a jani, mindent ő irányít, még akkor is, ha közben igazából én súgom, hogy merre irányítson.
Mi ilyet nem mondtunk. Én személy szerint azt mondom, kapálózhatsz a sorsod ellen, vagy megtöltheted tartalommal. Utóbbihoz lelki érettség szükséges, ami nálad hibádzik (remélem, hogy: még).
Van a másik út, a hagyományos. Feladhatnék mindent, vállalhatnám azt, amit a családomban sok nő, lehetnék htb, költhetném a férjem pénzét, szolgálhatnám a családot. De ebben a modellben ott van az, hogy a férfira rengeteg kötelezettség hárul, főleg anyagi téren, s ha vége a dalnak, akkor bizony fizetnie kell: a gyerek felneveléséért, és bizony valahol az elvégzett “házimunkáért” is. Ez ellen is lázadtok, ez sem tetszik, mert ezzel meg kiszipolyozva érzitek magatokat.
Ez a hagyományos modell nem működik már (legalábbis nem úgy, ahogy kellene), részben pont a feministáknak köszönhetően. Itt egy vagy/vagy szitu van, a férfiaknak nem fizetnek már annyit egy munkahelyen, amennyit akkor fizettek, mielőtt a nők nagy tömegei kiáramlottak volna a munkaerőpiacra. Tetszik vagy sem, itt konkurenciaharc van a munkavállalók között, ami lefelé nyomja a béreket. Lehet találgatni, ez kinek jó.
Attól, hogy olyan nőt vesztek el, aki behódolásra van programozva, vagy legalább ennek az illúzióját kelti, még nem lesztek valóban annyira dominánsak, amennyire akartok.
Egy jó párkapcsolatban sose ezen van a hangsúly, a hagyományos modellben sem. Azért sem, mert a felek felismerik, hogy a partneri viszonyban mekkora előnyök rejlenek. Megint csak tévedésben vagy: a “hagyományos” meg “nem hagyományos” az csak egy forma, a tartalom egy másik dolog.
No de hadd boncolgassam egy kicsit: számomra egy “normális” nő azt jelenti, hogy miután fáradtan hazajövök a munkából, otthon már nem kell csatáznom. Amennyiben a társam egy olyan ember, aki riválisként is értelmezhető, már megette a fene az egészet.
“A nagyapám nem engedte az egyébkén okos lányát tanulni, mert a gimnáziumban az ő értékrendje szerint kurvát csináltak a lányokból: levágathatták a hajukat, rövid szoknyát hordtak, nem volt háztartástan, ilyenek.”
Nézz végig az egyetemeken, hová vezetett ez. 99,9%-a kurva.
“Anyám beleszeretett az apámba”
Nagyanyám meg a nagyapámba.
“minden barátnőjét verte, csalta vagy csak semmibe vette a férje, egyedül neki nem volt egy rossz szava se a sajátjára a barátnős összejöveteleken”
Egyik elkezdte a mesét, másik folytatta?
“tanuljak, mert akkor nem fognak tudni kihasználni”
S mit kell ahhoz tanulni? Elég valami szakmát, amivel csak aprópénz jár az aljas rendszerekben? Vagy átveréseket tanulni, hogy ki lehessen vele használni a másikat?
“Mert a vagyont a férfi után a gyerekek öröklik.”
És ez így van jól.
“addig mindig lesznek feministák, akik küzdenek ellene…”
http://www.youtube.com/watch?v=6OJioczPq5A
“Szó szerint falom az írásaitokat, mert bár egy külső szemlélő számára valszeg én egy vadfeminista mintapéldány vagyok, vagy éppen azért, mert tényleg is az vagyok (jaj ne!), tökéletesen érzem, hogy oltári nagy bajok vannak köztünk, férfiak és nők közt és ezek orvoslásához a ti gondolataitok megismerésére is hatalmas szükség van.”
Nekem ez a hozzáállás szimpatikus. Szerintem kifejezetten jó, hogy olyan feministák járnak fel az oldalra, mint Kata, Libsifemcsiszingli vagy Birsalma. Mert így ütköztetik az érveiket az esetleges ellenérvekkel, megméretettnek feministaként és lehetőséget adnak egy konstruktív vitára.
Én annak is nagyon örülnék, ha az olyan vadfeminista díszpéldányok, mint Antoni Rita vagy Balta Fruzsina, hasonlóan járnának el a szektás bezárkózás, a kizárólag a saját köreikben való nyilatkozás, a beteges moderálás, az ellenvélemény elhallgattatása, a belterjes viták generálása és az ellenfél hímsovinisztának bélyegzése helyett. Persze ez annak kockáztatásával jár, hogy kiderül, miszerint nem nekik van igazuk… De ez benne van egy esetleges vitában.
Azért azt hiszem, van itt egy hatalmas tévedés, ami csak tovább duzzad, ha a konfliktust elsősorban a feminista-antifemenista vonalon érzékeljük.
A feminizmus önmagában érdektelen. A feminizmus remekül illeszkedik egy kor áramlatába. Teljesen felesleges elszeparáltan kezelni. Kortünet. Korjelenség. Korszellem. Következmény. Fejlemény. Folyomány. Olyan, mint a köhögés. A köhögés tünet, és nem azonos a betegséggel……….
A fő kérdés, hogy mi maga a Betegség, ami beszivárog az élet minden területére, azt feje tetejére állítja, kiüresíti, szétbomlasztja. Vissza tudnánk-e egyáltalán pörgetni az idő kerekét arra a pontra az emberi történelemben, amikor még azt lehet mondani, hogy egészséges volt a társadalom, a család, a közösség…………..Hol kezdődött a bomlás? Hogyan következhetett be? Volt-e benne tudatosság, vagy az ember óvatlanságából fakadóan szabadultak el öntudatlan erők, amelyek lassan, évszázadok alatt fejtették ki hatásukat – egyre gyorsuló ritmusban………….
Egyre több embertől hallom azt a véleményt, hogy a dolgok félrecsúszásának kezdete a nagy francia forradalom volt.
Én bátrabb lennék, és már a reneszánszt is idevenném. :)
Bár jobban belegondolva, ha valami ennyire átütő erővel megjelenik (mint akár a Nagy Októberi Francia Felvilágosult Forradalom, vagy a reneszánsz), akkor ott kell lennie előzménynek is, amikor a mélyben kifejlődik a betegség. Tehát sohasem ott keresném, ahol nyíltan a felszínre tör.
Én is a reneszánsztól számítom.
Az emberek gondolkodása folyamatosan rohad, minden kultúrában. Minden generáció csak egy rosszabb minőségű másolata az előzőnek, ezért folyamatosan romlik. Például az Odüsszeia erkölcsi világa már nincs olyan szinten, mint az Iliaszé, pedig csak egy emberöltő a különbség. A második világháború is sportszerűtlenebb volt az elsőnél.
Volt már rá példa, hogy a régi világ visszaállt, de ilyesmi csak akkor fordult elő, ha az adott civilizáció meggyengült, és egy másik elfoglalta.
Arról van szó, hogy a Gonosz (Sátán) mindig megkisérti az embert. A gnoszticizmus már a kereszténység előtt is létezett, de a (katolikus) kereszténység megalakulásával, annak ellenében erősödött fel állandóan kisértve a kereszténységet. Korai gnosztikus eretnek szekták->manicheusok/paulikánusok->bogumilok->keresztesek/kabala/katharok->előreformátorok (Wycliffe, Husz)->reformáció->rózsakeresztesek->szabadkőművesek->illuminátusok->korai szocialista mozgalmak->Marx/kommunisták->neomarxisták->new age(ezoterika/okkult)/feminizmus.
Sok szocialista/kommunista író, köztük Marx is elismeri, hogy az első kommunista állam a református Münster volt, ahol elég szélsőséges dolgok történtek. Magukat tárgyilagosnak mondott kutatók azt mondják, hogy minden gazdasági elégedetlenség a középkorban vallási mázat öltött, szemben a katolicizmus világi hatalmával szemben. TGM írta, hogy az első munkásmozgalmak titkostársasági szervezetekből alakultak ki (mert hát titkolni akarták a társadalmi felforgatást). Wikipedia is megemlíti, hogy Marx korai kommunista mozgalmaiban beavatási rituálé volt (a szabadkőművességben sátánista Lucifer-rítusok vannak) ld. még Marx fiatalkori Sátánhoz írt verseit.
A kommunizmusban/nácizmusban megbúvó gnosztikus/társadalomromboló tantételeket Voegelin, híres filozófus fedezte fel a XX. században. Akárcsak vmi másik híres orosz író, melynek könyvéhez Szolzsenyicin írt előszót
Azt még hozzátenném, hogy a materialista Engels annyira volt materialista, hogy hipnózissal is foglalkozott, ráadásul gyerekeken próbálta ki a tudását.
Ezekbe a dolgokba direkt nem akartam belemenni(ezért írtam a földi sátánizmusról az igazi ördögimádat helyett). A merészebb vallási álláspont szerint a 20. század az ördög évszázada volt(a mostani viszont már nem az).
“a materialista Engels annyira volt materialista, hogy hipnózissal is foglalkozott”
Attól még lehetett materialista. Bár olvastam valamit arról, hogy a világ vezetői mind magas szintű beavatott szabadkőművesek voltak, illetve most is azok, sátánista szertartásokat tartottak akkor is, most is.
Ma igen, mert manapság a hipnózist világi módszerként tartjuk számon. Akkoriban azonban sokan okkultnak tartották.
A katolikus egyház most is okkultnak tartja.
Valóban, a férfin uralkodó nő a Biblia szerint gonosz állapot. Erre nagyon sok utalás van a szövegben, a kezdettől a végéig, most bemásolom azt a részt, ami ezt már nem is konkrétan kárhoztatja, hanem szimbólumként használja; tehát a férfiakon uralkodó nő a Sátán szimbóluma; és ezt a jelképet “teljes pompájában” ki is fejti:
1. És jöve egy a hét angyal közül, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül;
2. A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
3. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
4. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,
5. És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
6. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.
7. És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.
8. A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.
9. Itt az elme, a melyben van bölcseség. A hét fő a hét hegy, a melyen az asszony ül;
10. Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni.
11. A fenevad pedig, a mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.
12. A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.
13. Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.
14. Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek is.
15. És monda nékem: A vizek, a melyeket láttál, a hol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek.
16. És a tíz szarv, a melyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlölik a paráznát, és kifosztják és mezítelenné teszik, és eszik annak húsát, és megégetik őt tűzzel.
17. Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei.
18. És az asszony, a melyet láttál, ama nagy város, a melynek királysága van a földnek királyain.
1. És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől.
2. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.
3. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.
4. És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:
5. Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
6. Fizessetek úgy néki, a mint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki az ő cselekedetei szerint; a mely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki.
7. A mennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.
8. Ennekokáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, a ki megbünteti őt.
9. És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják,
10. Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted!
11. A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi;
12. Arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből csinált minden edényt;
13. És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit.
14. És a gyümölcs, a mit a te lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden a mi ínyes és pompás, eltávozott tőled, és többé azokat meg nem találod.
15. Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván,
16. És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!
17. És minden hajósmester és a hajókon levők mind, a sokaság és az evezők, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának.
18. És kiáltának, látván az ő égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz?
19. És port hányván az ő fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában!
20. Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg őt érettetek való büntetéssel.
21. És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.
22. És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned;
23. És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek.
24. És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön.
No igen.
Minimum idáig gondoltam én is a szexuális szokásaink visszagombolyítását.
Egy nő nem csábítgathatja el a férfiakat csak úgy, kísérletképpen. A maga természetes szépségében szerényen meg kellene várnia, hogy a körülötte ólálkodó férfiak közül valaki az ő ölében lássa meg palántáinak legalkalmasabb és remélhetőleg egyben egyetlen kertjét. :)
(persze a férfiaknak sem kéne próbaültetéseket végezniük évekig)
Ha a nő is áldását adja az elképzelésre, akkor minden oké, kezdődhet a családépítés.
Ehhez képest miket művelünk… :(
Szerintem a neki tetsző férfi figyelmét egy nő finoman nyugodtan megpróbálhatja magára irányítani. Olyan kis: “bejöhetnél a kertembe” technikával. Megtartott szemkontaktus, finom mosoly, barátnő igénybevétele, ha szegény férfi végképp beszari. (Persze érdemes elgondolkodni, jó-e ilyen férfivel kezdeni, de vannak dominák, elvégre)
A próbaültetések terén egyetértek. Bár én csak azért nem csináltam, mert nem mertem. De ma már azért nem tenném, mert ostobaságnak tartanám. A megtartott tisztaságot pedig értékesnek. Idő kellett, míg ide eljutottam. (tunk, az Úrral.)
Sajna nekem is volt némi forgalom a kertemben.
Ezért nem csodálkozom nagyon, hogy sokan azt hiszik, valami viccből került ki egy ideje a tilosazá tábla. :D
Egy biztos, én imádom ezt a tiszta állapotot. :)
A “bejöhetnél a kertembe”, meg az “áldását adja” valami egészen hasonló dolgok, csak attól függ, merről nézzük.
„Valóban, a férfin uralkodó nő a Biblia szerint gonosz állapot.”
Mert megkérdőjelezi a Teremtés rendjét és így Isten létét.
Tehát a Sátánt ismeri el. Ezért van az, hogy sok feminista szimbóluma Lilith.
Lilith egy nagyon érdekes jelenség. Mivel ezeknek a történeteknek mindig van pszichológiai alapja, illetve vmilyen morális tanulsága, ezért jobban ki kellene elemeznünk Lilith alakját.
Pl. Lilith nem evett a tudás gyümölcséből.
de a hivatalos Édenkert sztoriban nincs benne. egyfajta apokrif, mitológiai kiegészítés.
Lilith a női önsorsrontás nagymestere.
“Ezért van az, hogy sok feminista szimbóluma Lilith.”
És ezért vonzódnak a feministák olyan mitologikus lényekhez, mint az amazonok, a boszorkányok és a vámpírok. Ezért a kedvenc mitológiai karakterük Morgana Pendragon. És ezért olvasnak elmélyülten olyan fantasy írókat, mint Anna Rice és Marion Zimmer Bradley.
Ebben igazad van.
Én voltaképp már feministának születtem, bele az áramlat közepébe.
Egyébként, ha a betegség gyökerét keressük, én egészen biztos vagyok abban, hogy a szexuális szokásaink gombolyagját kellene visszabontani.
Mondjuk övön alulra eléggé nehéz pusztán az értelem segítségével behatolni. :D
Az nekem miért nem működik, hogy az alá a hsz alá kerüljön a válaszom, amelyiknek a ketrecében a Válasz a hozzászólásra-ra nyomok?
Szerintem működik, csak ha egy kommenthez már szóltak hozzá mások és ha azokhoz is szóltak és azokhoz is, akkor a beágyazás miatt a te hozzászólásod az egész folyam alá kerül. Ezért tűnhet úgy, hogy nem is ott vagy, ahol szeretnél lenni. :o)
De ha pl. idézel 1-2 mondatot abból a kommentből, amelyhez hozzászólsz, esetleg még meg is szólítod az illetőt, akkor biztosan célba talál.
Ha nem baj, kihozom, mert már nagyon nyom a hatalmas dunyha… :o)
“Kedves hgyi!
Könnyedén csavartad és csűrted, hiszen az is komoly vitát-elemzést-átgondolást igényelne, hogy a Sors fogalmát kibontsuk, A kereszténység történetéből is elegendő felemlegetnem a szabad akarat és a teljes determináció elgondolása közötti áthidalhatatlan nézetkülönbséget.
Én személy szerint tudok véleményt mondani a kérdésben, de kijelenteni és meghatározni, hogy hol válik el a Sors (tehát az eleve meghatározottság) és a szabad akarat (amivel a Sorsot elutasíthatom, módosíthatom, megváltoztathatom), nos, azt én nem tudhassam :)
Amúgy felvetném a kérdést, hogy az úgynevezett Sors, tehát az ember evilági élete hogyan viszonylik az örökléthez, a szellemi léthez (és ezen bonyolultabb dolgot tételezek, mint holmi túlvilág)? Lehet-e valaki szellemi irányultságú, ha a létének súlypontja az Életre helyeződik, és a világi célokra?
Birtokolhat-e az teljességet, akinek “kívánságai” vannak?
Egybeesik-e az egyén valódi célja és a Sors?”
Én egyszerű lélek vagyok. Számomra nem akkora misztikum a sors. A sors nekem maga az élet és annak minden mozzanata. Nem gondolom azt, hogy a sorsunk előre meg van írva – csak egyetlen dolog van, amely borítékolható: a halál. Minden pillanatnyi gondolatunk, tettünk alakítja a sorsunkat. Én legalábbis így gondolom – ha úgy tetszik, ez a hitem. Lehet ezzel vitatkozni. Nem tudok semmilyen forrásra hivatkozni ezügyben. Vagyis de. A Tao, melyet én így értelmezek.
A kereszténységet nem ismerem annyira, hogy a keresztény Sors fogalmáról értelmesen tudnék bontogatni, fejtegetni.
A szabad akarat… Hirtelen kicsit szerteágazott bennem, mint amikor a festék szétfut az olajon.
Naszóval. Fent írtam, hogy az emberek akarva-akaratlanul beleavatkoznak mások sorsába. Most, hogy én írok neked, “belédavatkoztam”. De szabad akaratod eldönteni, hogy elolvasod-e, vagy sem. De a buszon, ha melletted állok, nem érvényesül a szabad akaratod velem szemben, max. ha ellöksz, ezzel hozzám érsz – szabad akaratodból. De van egy pár pillanat, amikor nem érvényesülhet a szabad akaratod – amikor melléd állok és te észleled, hogy ez neked nem jó.
De így-vagy úgy egymás életének (sorsának) részeivé váltunk.
“Amúgy felvetném a kérdést, hogy az úgynevezett Sors, tehát az ember evilági élete hogyan viszonylik az örökléthez, a szellemi léthez (és ezen bonyolultabb dolgot tételezek, mint holmi túlvilág)? ”
Én nem hiszek az öröklétben. A Tao arra tanít, hogy egész életemet éljem úgy, hogy maradjon utánam jó, amely belekerül a “tengerbe” – hiszen a tenger cseppekből áll. Én megelégednék azzal, ha egy csepp lehetnék halálom után. Tulajdonképpen ezt nevezhetjük akár öröklétnek is.
S hogy Lehet-e valaki szellemi irányultságú, ha a létének súlypontja az Életre helyeződik, és a világi célokra?
Szerintem nem. Csak részben. Mert pl. egy pap világi célokra helyezi a súlypontot – akármennyire is másképp látszik -, hiszen a célja az emberek tanítása, az összeköttetés megteremtése földi eszközökkel. És itt a “részben“, hiszen emellett elmélyül. A szerzetesek, akik mást sem csinálnak, csak elmélkednek magukban, ők nem az életre és nem a világi célokra fektetik a hangsúlyt. De hát ez nem célja az embereknek. Az élet, a világi célok elérése a feladata legtöbbünknek.
“Birtokolhat-e az teljességet, akinek “kívánságai” vannak?”
Nem tudom, mi az a “teljesség”.
“Egybeesik-e az egyén valódi célja és a Sors?”
Szerintem igen.
Hát, jól belecsaptál a lecsóba! :)
Most nincs is energiám ekkora anyagra reagálni. :)
Hamarosan. :)
Lehozom ide, mert feljebb már káosz van:
Giordano, gyógyítás: szerintem csak te vagy, aki meg tudod gyógyítani magad, mindenki más, bármilyen gyógyító csak hozzásegíthet ahhoz, hogy meggyógyítsd magad. Helyetted senki nem tudja visszaadni az egészséged. Sajnos, sokan úgy vannak a testükkel, a betegségekkel, mint az autóval: ha elromlik, elviszik a szervízbe, ott megszerelik és kész. Ezt várják az orvosoktól is: írja fel a gyógyszert, vegye ki a testemből, ami nem oda való, tegye be, ami viszont kell. A lényeg, hogy az embernek saját magának ne kelljen változtatni az életén, a gondolatain; azt nem szeretjük, az olyan kényelmetlen. Szembe kéne néznünk az igazsággal s még a végén kiderülne, hogy magunk szereztük magunknak a betegségünket, magunknak köszönhetjük az állapotunkat. Na, ez az, amit a legtöbben el akarnak kerülni, pedig nem lehet. Az akadémikus orvoslásnak is megvan a helye, ezt nem tagadja senki: ha akut vakbélgyulladásom van, akkor nyilván nem különféle füvecskékből készült teakeveréket fogok iszogatni, hanem irány a kórház és a szike. A modern orvoslás a tünetek elnyomásában jeleskedik, az oki kezelés nem érdekli és ezzel az emberek többsége meg is elégszik – mindaddig, amíg valahol újra nem jelentkezik a baj.
Engem nagyon érdekel a téma, sokat kutatok a témában, nagyszerű embereket ismerhettem meg, akiktől sokat tanultam. Fizikai szinten is vannak hatásos “alternatív” (jaj, már megint) módszerek. Nem is tudom, a fórumban kéne egy topikot indítani erről, bár lehet, hogy nem sokakat érdekelne.
Önellentmondásba kerülsz saját magaddal. Először azt mondod, hogy van Sors, és én hiába kívánok valamit, ha az nem a Sorsom, ha nem illik bele.
Utána arról beszélsz, hogy meg tudom gyógyítani magamat, és ehhez meg kell változtatnom az életemet, a gondolataimat, és szembe kellene nézni azzal, hogy a betegségemet és az állapotomat magam okoztam magamnak.
Most akkor a Sors, vagy én mozgatom a szálakat??? A betegség független a Sorstól? És amit gondolok? Ezek szerint bár van Sorsom, de ennek ellenére én döntök a gondolataim felől, és megváltoztathatom azokat? De akkor a megváltoztatás előtt nem a Sorsomat éltem? Hogy van ez?
A gondolataid attól fognak változni, hogy te magad változol, te pedig akkor változol, ha a lelkiséged, az intuíciód irányít. Nem úgy megy, hogy kimondod, hogy “akarom”, hiszen tudjuk, ez nem így van. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy valóban akarod.
Ah, hagyjuk, teljesen elbeszélünk egymás mellett.
Nem beszélünk el, csak én látok egy következetlenséget nálad, ami lehet, hogy valójában látszólagos, de egyelőre úgy tűnik, hogy aszerint változnak az összefüggések nálad, hogy éppen miről akarsz beszélni. Nem világítottad meg, hogy a Sors mennyiben hagy teret annak, hogy te magadat formáld belülről. Ha ez nem a sorsod, akkor hogyan?
Dehogynem a sorsom. Úgy gondolom, hogy csak olyan személyekkel, dolgokkal, történésekkel kerülünk kapcsolatba, akikkel/amikkel dolgunk van – különben nem kerülne rá sor. Minden, ami történik veled, a sorsod. Ha változol, akkor az benne van, annak “úgy kellett lenni”.
De akkor nekem semmit nem kell tennem, hiszen ami benne van, az tőlem függetlenül fog megtörténni, és akkor se bevonzani nem kell, se magamat gyógyítani. :)
Igen. :o) Akkor az a sorsod, hogy punnyadd végig az életedet. Ha így jól érzed magad, akkor minden oké.
Ha pedig vonzol és teszel bármit, akkor pedig az. És ha így érzed magad jól, akkor minden oké. Tulajdonképpen nincs rossz döntés. Mert amikor meghozod a döntést, abban a pillanatban számodra az a legjobb. Az más kérdés, hogy később esetleg kiderül, hogy mégsem volt olyan jó, de akkor újabb “legjobb döntést” hozol. :o)
A vége mindenképp ugyanaz. Csak az nem mindegy, addig hogyan érzed magad.
Ez ugye csak irónia, nem komolyan írod mindezt????
Nem, nem irónia.
(Ha ennyire meg vagy rökönyödve, akkor biztosan nagyon távol áll az én gondolkodásom a keresztény gondolkodástól.)
Ha nem akarsz semmit, úgy is jó. Ha tenni akarsz valamit, úgy is jó. Mindkettő a te döntésed és a te sorsod.
Kedves hgyi!
Akkor most Hitler, Sztálin tapsikol téged olvasva, az áldozataik sem mondhatnak semmit, mert hát a Sors, mindenki jól döntött, illetve nem döntött, mert a Sors döntött helyette, felelősség nincsen. Mindenki azt vonzotta be, amit a Sors kiszabott rá! “Nincs rossz döntés”! Előre a lenini úton! Semmi baj elvtársak! Minek igazságszolgáltatás, hiszen a bűntények is a Sors parancsát követik, a megkínzott és legyilkolt nyugdíjas néni a tanyán is csak a Sorsát élte meg! Nem haragudhatunk a gyilkosaira, hiszen életüknek abban a pillanatában a legjobb döntést hozták meg. Később persze megbánhatják, de akkor majd egy másik “legjobb” döntést fognak hozni. Mert mindig az a jó, ami éppen van. :O
Megbocsáss hgyi, de ennél már a Sátánizmus is jobbnak tűnik!
Giordano… Kihagytál valamit olvasás közben.
Én azt írtam, hogy abban a pillanatban mindenki a számára legjobb döntést hozza.
A sors maga az élet. Én ezt nem tudom másképp kifejezni. A sorsunk nem rajtunk kívül álló valami, nem egy könyv, amelyben mi vagyunk a szereplők.
Azt is írtam, hogy később kiderülhet, hogy nem volt az olyan jó döntés, és akkor hozol egy következő döntést.
Attól tartok, Hitler és Sztálin akár tapsikol ezt olvasva, akár megbánja az akkori döntéseket, mindenképp a sorsukat élték meg. Azt nem tudom, hogy elégedetten haltak-e meg. Szerintem ezt senki sem tudja – rajtuk kívül.
Igen, közben egyértelművé vált, hogy te már kiterjesztetted az egyén sorsát a társadalomra. Én viszont kizárólag az egyénről beszéltem, s hogy az egyén számára mi a sors.
Hát, a te döntésed, a te sorsod, hogy ennél a sátánizmus is szimpatikusabb neked. :o)
De azért gondolj bele, hogy ha meghozol egy döntést, akkor azt miért teszed. Nem azért, mert az összes felvetés közül a döntés pillanatában azt találod a legjobbnak?
Giordano, te ennél sokkal okosabb vagy. Ugye, csak játszod az értetlent? :)
Most tényleg onnan kell indítani, hogy természetesen vannak rossz döntések, vannak bűnősök, van felelősség?
Ha kirabolnak, megtámadnak, meggyilkolnak, elüt egy autó, jogilag és funkcionálisan a tettes a bűnös, de nem véletlen, hogy kiből lesz áldozat. Ez is a sors része. Ettől még el fogják ítélni, le fogják csukni a tettest, ez nyilvánvaló és helyes. Inkább arról van szó, hogy nincsenek véletlenek, csak fel nem ismert törvényszerűségek.
Tudomásul vettem, hogy egy kedves és jószándékú ember vagy. Ezentúl majd kerülöm a komolyabb témákat. :)
Giordano, te most megsimogattad a buksimat, kicsit megcsúszott a kezed az élén és kedvesen mosolyogva azt mondtad: “Nincs is kocka fejed högyike!”?
Azért kösz az “enyhe” lekezelést. :o)))
Ha-ha, én meg azt hittem, engem hülyézett le. Mindegy, biztos azt mondaná, mint a székely ember a viccben: “így se rossz” :)
Az én életem tényleg a filozófia és a vallás körül forgott. Nekem ez nem asztali beszélgetés volt, hanem élet-halál kérdés. 25-30 év áll mögöttem. Nekem mindig égnek áll a hajam, hogy ahol az ember kérdéseket, elágazásokat, dilemmákat lát, ott Mások mosolyogva közlik a tutit, és mindent leegyszerűsítenek……..
Ezért a lekezelő stílus. Nem értem, nem megy a fejembe, hogy miként lehetséges, hogy egyesek úgy tudnak kijelentéseket tenni, hogy közben nem remegnek meg, és nem érzik a problémákat, az ellentondásokat, a következményeket! .
Ezt hívom érzület-filozófiának. Sajnálom, ha bántó, de megvitatni csak problémafelvetéseket, lehetőségeket lehet, azt, hogy valaki bölcsen belemosolyog a világba, és kijelenti, hogy Sors, meg fel nem ismert törvényszerűség, meg hogy az áldozat sorsa, azt nem!
Brúnó: Akkor most Hitler, Sztálin tapsikol téged olvasva, az áldozataik sem mondhatnak semmit, mert hát a Sors, mindenki jól döntött, illetve nem döntött, mert a Sors döntött helyette, felelősség nincsen.
Olvasd el Kertész Imre Sorstalanság című regényét. Abban választ kapsz erre a kérdésre. Kertész azt állítja benne, hogy ez az egész nem csak úgy rájuk szakadt a semmiből, hanem hosszú folyamat volt, amiben mindenki meglépte a maga lépéseit; minden egyes lépésnél léphetett volna máshová is. Nem biztos, hogy egy másik lépés jobb lett volna, mindenesetre VOLT RÁ LEHETŐSÉGE mindenkinek, MINDIG, hogy döntéseket hozzon.
Az nem igaz, hogy csupán ártatlan áldozatok, akiknek semmi közük nincs ahhoz, ami történt velük, és SEMMI FELELŐSSÉGÜK NINCS.
Amit te állítasz, pont az a FELELŐTLENSÉG választása.
Ha azt mondom: ahová eljut valaki, abban igenis szerepe van, akármilyen tragikus és borzalmas dolog is történik vele, az nem azt jelenti, hogy AZ AGRESSZOR FELELŐTLEN; neki EZ VOLT A VÁLASZTÁSA, és ennek a következményeit viseli el (az örök kárhozatot).
Aki áldozattá válik, az valamilyen módon MEGENGEDTE MAGÁNAK, hogy áldozat legyen belőle.
JÉZUS IS MEGENGEDTE.
Nem minden döntésünk tudatos, de minden döntésünk a miénk.
Akkor mégis engem hülyéztél le picit feljebb.
Giordano, én is írhatnám, hogy kijelentéseket teszel (mosollyal vagy anélkül), meg hogy leegyszerűsítesz dolgokat. Nem ismerjük egymást, és utólag bánom, hogy belementem a – vitát akartam írni, de hirtelen elbizonytalanodtam. Nem lehet fajsúlyos témákba belekapni, mert sorozatos félreértésekhez vezet, aztán már egyikből jön a másik, nem nagyon lehet kikeveredni. Nem kellett volna.
Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy holtfáradt vagyok, kicsit összesűrűsödtek a teendők az utóbbi 2 hétben.
Hm, szóval hüjje vagyok… Megyek, keresek egy ágyat… Jó éjszakát! :)
Giordano… Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de a sorsot – vagyis a Sorsot – te hoztad fel. Én alkalmazkodtam a te kifejezésedhez.
Vagy most kinek mondod, amit mondasz? Nekem, vagy másnak?
Bár mindegy kinek, a hirtelen lekezelő stílusra váltás mindenképp bántó, még ha nem nekem szántad is.
Biztosíthatlak afelől, hogy nem hiszem magam okosabbnak, bölcsebbnek annál, mint amilyen vagyok – nálad meg főként nem. Nem áll mögöttem 25-30 évnyi filozófia – vallás egy percnyi sem -, de más igen.
Nem tapasztaltam, hogy itt bárki faékké egyszerűsítette volna az általad felvetett kérdéseket. És még csak tutitmegmondás sem igazán volt észlelhető.
Ha elvárod a beszélgetőpartnereidtől, hogy legyen mögöttük 25-30 évnyi filozófiába és vallásba mélyedés, hát nem tudom.
Mindenesetre nem gondoltam, hogy így zárod le a beszélgetést. (Bántóan, a tutit kinyilatkoztatva.) Sajnálom.
“Akkor most Hitler, Sztálin tapsikol téged olvasva”
Olyan mókás ezt a kettőt így együtt megemlíteni.
Miért? Rengeteg közös van bennük.
2. világháború, alkoholista apa, felvett név, bajusz
Azt hiszem, sok minden összetorlódott a beszélgetés folytán, ami türelmetlenné tett. Nem tudom már kibogozni az egészet, nem akartam lehülyézni senkit, de tény, hogy van bennem egy felhalmozódott keserűség, és pont ezzel a témával kapcsolatban. Nagyon régóta hallgatom ezt a “nincsenek véletlenek”, “sorsszerű minden”, “bevonzás”, “karma”. És folyamatosan azt érzem, hogy nincs mögötte tartalom, átgondolás, végiggondolás, hanem pusztán tetszés. Ezek sokak számára pusztán tetszetős munkafogalmak, amikkel mindent meg lehet magyarázni.
Igenis bőszít az, hogy emberek kínzások, gyilkosságok, kegyetlenségek áldozatává válnak, és egyesek mindössze annyit tudnak mondani, hogy ja, Sors, meg nincs véletlen, meg okkal lesz valaki áldozat…………..Az embernek nem csak egyénként van sorsa, hanem tágabb értelemben is – része valaminek, és olyan dolgok is érintik a létét, amikhez semmi köze, amik tőle függetlenül történnek meg, mégis elsodorják.
És ezek kezdték már ki a türelmemet az évek során. És azt hiszem, ez már nem fog változni. És nem is tartom ezt bajnak.
A sorsot valóban én hoztam fel, de egyáltalán nem úgy, hogy el is döntöttem. Ha bárki visszakeresi, többnyire kérdéseket tettem fel, és nem állítottam. Azt reméltem, hogy a kérdések talán rávilágítanak, hogy mennyi a megválaszolandó kérdés, de ez sikertelen volt.
A sors számomra egyáltalán nem szimpla fogalom, mert nagyon sok rétege van. Még tudományos értelemben is létezik, mert van biológiai, pszichológiai sors is. Társadalmi sors is. Történelmi sors is………..mert be vagyunk ágyazva.
Ezeket a rétegeket mind ki kellene bontani, összefüggésében vizsgálni. Nem tudok továbbra se mit kezdeni a hasraütéssel.
Attól pedig, hogy valamit törvényszerűség határoz meg, még lehet vak, értelmetlen és céltalan. De persze ezt is mélyebben kellene átgondolni.
Mindegy.
Brúnó: Nagyon régóta hallgatom ezt a “nincsenek véletlenek”, “sorsszerű minden”, “bevonzás”, “karma”.
Nézd, ezzel összemosod azt, hogy valaki tudatosan vesz részt valamiben (erre irányul a “bevonzás” fogalma, a vonzás törvénye); és a kívülállóságot “sorsszerű minden”.
A vonzás törvénye azt mondja, része vagyok annak, ami történik velem, én is felelős vagyok azért, ami történik velem, mert az én döntéseimen múlik; a “sorszerű minden” pedig azt mondja, ez már előre meg volt írva, ennek így kellett lenni, nem tehetek róla, semmi befolyásom vagy ráhatásom nincs arra, ami történik velem.
Arra, hogy igenis nekem kell a felelősséget vállalni magamért, a legjobb példa a kisgyerekek bántalmazása.
Legyen mondjuk egy magzat, akinek az anyja dohányzik és iszik, és a baba különböző egészségügyi problémákkal születik meg, például szív- és érrendszeri panaszokkal, vagy tanulási nehézségekkel stb; tehát egész életében súlyos hátrányokat fog szenvedni, kizárólag azért, mert az anyja felelőtlen és hanyag volt.
De mi van, ha egész életében erre hivatkozik? Attól neki jobb lesz? Ha egész életében az anyját kárhoztatja és vádolja? Igaza van, ha így tesz, hiszen valóban az anyja tehet arról, hogy neki esélye sem volt arra, hogy egészségesen szülessen meg. De ettől sajnos még nem válik boldoggá.
Csak akkor van esélye a boldogságra, ha felhagy az anyja vádlásával, és elfogadja azokat a paramétereket, amik jutottak neki, és ezeket igyekszik kihasználni, esetleg javítani rajta.
Tehát ha ő maga hozzátesz valamit ahhoz a világhoz, amiből az anyja elvett.
Ha önmagam életéhez teszek hozzá valamit pozitívan, a is ki fog sugározni a környezetembe, és valami módon a körülöttem levő világot is jobb irányba tudom kormányozni.
Ha magammal hanyag vagyok vagy egyenesen bántalmazó, akkor az is ki fog sugározni; és ha tudatosan nem akarok rontani a világon, mégis az lesz az eredménye az életemnek.
Például a példabeli anya lehet, hogy egy darabig nem is tudott a terhességéről, tudatosan csak magát rombolta az ivással és bagóval (netán narkóval); de szándékán kívül máris a magzatát is károsította.
Vagy volt egy fiú, aki annyira fáradtan vezetett, hogy halálra gázolt több embert – tudatosan csak önmagát zsigerelte ki, de ennek mégis az lett az eredménye, hogy a körülötte levő világot is rombolta. (Eva Rezesova sem akart volna gyilkolni, mégis azt tette).
A lényeg az, hogy bármilyenek is a körülményeim, bármilyen adottságaim vagy lehetőségeim vannak is, azokat használhatom arra, hogy pozitívan hozzáteszek valamit önmagamhoz a világhoz; és használhatom arra is, hogy elveszek valamit magamtól és a világtól is.
Tehát soha nem az a lényeg, hogy mim van, honnan indulok, milyenek a körülményeim, a világ hogyan bánik vagy bánt velem; hanem a lényeg az, hogy én mit hozok ki ebből.
A lényeg nem az, honnan indultam, hanem az, hogy hová érkezem.
Ez szerintem jó példa rá:
http://www.hir24.hu/belfold/2013/12/25/csodat-tettek-a-cserdi-ciganyok-budapesten/
Nem az számít, mit kaptam, hanem az, hogy mit adok. És abban, amit adok, ÉN VAGYOK BENNE. Gyakorlatilag az vagyok én magam, tehát én, mint önálló létező, megvalósult entitás, filozófiai-szellemi-vallási-biológiai létező lény.
Giordano Bruno,
“Nagyon régóta hallgatom ezt a “nincsenek véletlenek”, “sorsszerű minden” (…) És folyamatosan azt érzem, hogy nincs mögötte tartalom, átgondolás, végiggondolás, hanem pusztán tetszés.
És ha rosszul érzed? Miért gondolod, hogy csak a te nézeted lehet helyes?
“Igenis bőszít az, hogy emberek kínzások, gyilkosságok, kegyetlenségek áldozatává válnak, és egyesek mindössze annyit tudnak mondani, hogy ja, Sors, meg nincs véletlen, meg okkal lesz valaki áldozat”
Hogy-hogy “mindössze annyit tud mondani”? Komolyan, nem akarlak megbántani, de ilyen kijelentéseket megrögzött materialista, szűk látókörű emberektől lehet hallani. Nem gondolnám, hogy ilyen vagy. Szerinted engem nem keserít el a sok szörnyűség a világban? Miből következtetsz erre, érdekelne… Ha azt mondjuk, hogy sors, azzal nincs felmentve az elkövető. Mi a baj ezzel? A gyilkosnak is megvan a sorsa, az áldozatnak is. Ez nem menti fel a gyilkost, és nem kell kevésbé sajnálni az áldozatot. Mi az, ami annyira felbőszít ezen?
Az embernek nem csak egyénként van sorsa, hanem tágabb értelemben is – része valaminek, és olyan dolgok is érintik a létét, amikhez semmi köze, amik tőle függetlenül történnek meg, mégis elsodorják.”
Szerintem ugyanazt mondjuk, csak másképp: Azzal teljesen egyetértek, hogy nemcsak egyéni sors van, közösségeknek, nemzeteknek is van sorsa. Azzal a résszel nem tudok egyet érteni, hogy “tőle függetlenül történnek meg”. Szerintem a felszínen tűnik úgy, hogy az egyes embertől függetlenül történnek dolgok, hiszen ha abba a közösségbe, abban az időben született, ahol az őt is elragadó események történnek, annak is oka kell, hogy legyen, nem?
Nem lehet, hogy azért tűnik számunkra valami véletlennek, mert nem látjuk az egészet, nincs rálátásunk a teljes folyamatra?
“Azt reméltem, hogy a kérdések talán rávilágítanak, hogy mennyi a megválaszolandó kérdés, de ez sikertelen volt.”
Valóban sok a megválaszolandó kérdés – miért gondolod, hogy én másként látom?
“A sors számomra egyáltalán nem szimpla fogalom”,
Megint: számomra sem.
Minden tiszteletem a tudásodnak, de rejtély, hogy 30 év filozófiai tanulmányozás után ennyire nem tudsz/akarsz “outside the box” gondolkozni, hogy nem érted, hogy én hogy gondolom, hanem lekezelően kinyilatkoztatsz.
Mindenkinek, még neked is, kedves Giordano, csak elképzelései lehetnek olvasmányai, tanulmányai stb. alapján. Senki sem tudja, hogy valójában hogy vannak a dolgok.
Én szívesen tanulok tőled is, nyitott vagyok rá, ha van kedved és türelmed hozzá(m). :)
Naooo
“Adolf Hitler milyen nevet vett fel?”
Ha a válaszra várunk, akkor hülyén halunk meg… :o)))
Az biztos, hogy természetesebbnek látszik inkább kihagyni dolgokat, mint telezsúfolni az életünket mindenfélével. Egy nyugodt szemlélődő magatartás sokkal életszerűbbnek tűnik, mint egy élménygyártó -szakköri hangulat. :)
pedig pont a kereszténység a cselekvő vallás, szemben pl. budhista és ezós életfelfogással.
a new age/ezo ezt mondja: „Elég csak szépeket képzelegni magadról Müller Péter írásai alapján és attól már jobb ember leszel.” Aztán meg való világban csak rossz cselekedetei vannak, nem látja racionálisan önmagát, mert a gnoszticizmus kimosta az agyát, hogy ő egy lelki csodalény.
Nagy különbség.
Én valahogy úgy értettem, amit írtam, hogy csodálni is nagyon jó dolog azt a sokszínűséget, ami körülvesz minket, mint mindenáron beállni a gyártósorba csak hogy mi is alkossunk valamit bele. Ha van hozzátenni valónk jó szívvel, akkor tegyük, ha épp nincs, akkor nézelődjünk.
nem neked reagáltam, rossz ez a kommentrendszer
a te vilagod en kozpontu., egocentrikus.
ha hinnel istenben, akkor a betegseget mint az Istennel valo egyseg megingasat ertelmezned.
a gyogyulas celja nem mas, mint visszatalalni Istenhez, es teljesen mindegy, hogy
vegeredmenyben emberi ertelemben meggyogyul-e az ember, ha a genezis folyaman
megtisztul es egyesul az orokkevalosaggal.
?
Koriander, már te is…?
hu, mibe tenyereltem bele?
csak a gyogyitassal kapcsolatos hszd alapjan irtam ezt.
de nem akartalak megbantani, ha azt tettem kerlek bocsass meg.
viszont az enkozpontu gyogyotas utkozik a kereszteny szemlelettel.
Nem bántottál meg, csak nem tudom, front van, vagy csak ez a meleg…? :)
Olyan kijelentéseket tesztek totál ismeretlenül emberekről (most épp rólam), ami döbbenetes. Írásban, pár soros hozzászólásokban nem is érdemes belemenni, mert sem idő, sem hely, sem türelem a nézetek alaposabb kifejtésére, megvitatására. Más egy asztalnál, élőben, de így… Sokan úgy gondolják, hogy van egy elméletük, az az igazság, mindenki más hülye. Inkább előbb, mint utóbb előkerül egy szűklátókörű nagyokos, aki szerint mindenki dilis, aki nem csak azt hiszi, ami kézzelfogható. Különben meg, úgysem tudjuk, hogy valójában mi van.
Nem jól látod, nem egocentrikus egyáltalán a világom, sőt. Istenben hiszek, de egyáltalán nem találom bűnös dolognak, ha valakit az egészségéhez lehet segíteni. Tőled is megkérdezem, elmész orvoshoz, ha beteg vagy? Beveszel valamilyen gyógyszert, törekedsz a gyógyulásra bármilyen módon? Ha beteg lesz egy szeretted, családtagod, a gyereked, nem igyekszel minden tőled telhetőt megtenni a gyógyulásért? Ezek nem egocentrikus példák?
Nincs énközpontú gyógyítás, gyógyítás van.
Komolyan nem értelek.
anyukám a kezeim közt halt meg és meglehetősen kegyeletsértőnek tartom azt a fajta megközelítést, hogy valaki azért nem gyógyul meg, mert valójában nem akarta. Akarta, mi is akartuk, elhiheted. de nekünk más jutott. Az örökkévalóság szemszögéből teljesen mindegy, hogy valaki 1 évet 55 évet vagy 98 évet él meg, a teljességet ugyanis nem az évek határozzák meg, hanem azt hogy ezt milyen minőségben éljük meg.
Nem arról volt szó, hogy mindig és mindenki meggyógyul, aki akar. Inaara sem ezt írta.
Arról volt szó, hogy ha valaki nem akarja a gyógyulást, akkor senki sem tudja meggyógyítani a legjobb szándéka ellenére sem.
hgyi, de jó, hogy itt vagy. :) Mindig tudtam, hogy okos nő vagy. ;)
:o)
Nem annyira. :o) Csakhogy én épp “kívülálló” voltam ebben a párbeszédben, így jobban ráláttam mindkettőtök mondanivalójának lényegére. Ezért kotnyeleskedtem. :o)
De, annyira, ne szerénykedj! :) És lécci, kotnyeleskedj nyugodtan.
Hm, lehet, hogy mégis rokon…? ;)
Inaara egészen konkrétan ezt írta: “szerintem csak te vagy, aki meg tudod gyógyítani magad, mindenki más, bármilyen gyógyító csak hozzásegíthet ahhoz, hogy meggyógyítsd magad. Helyetted senki nem tudja visszaadni az egészséged.”
Erre reagáltam, hogy ez hit és választás kérdése, hogy merre haladsz.
Egy keresztény számára a gyógyulásra való törekvés alapösztön, egy egészséges életösztönű keresztény mindig az életet választja ergo nincs olyan, hogy ne akarna meggyógyulni, de a gyógyítási “technikáknál” résen lesz, hogy a lelke szemszögéből vállalható-e a dolog…egyszerű példa erre a lombik- világi szemmel ez megoldás lehetne a gyermektelenségére, mégis keresztényként vállalhatatlan.
másik, a nagyon akarás az megintcsak ellentmond a keresztény gyakorlatnak, vagyis a “belső béke”- a hüszékhia keresésnek, amit frappánsabban Pálnál nem tudok megfogalmazni ” Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal2, 20). Amikor egy keresztény átadja magát az orvosainak, akkor egyben értük is imádkozik. Az orvoslás bizalmi dolog, így tehát amikor egy beteg valakire rábízza magát, akkor abban az is benne van a lelki józansága és ébersége= Istenre gondolás mellett, hogy megszűnnek az aggodalmai.
Visuo tökéletes levezetést adott a gnoszticizmus “ezer arcára”, nagyon résen kell lenni és valóban a kereszténység ritka szűk ösvényt jelent. amit Giordano ír lejjebb, hogy az Evangélium “követel” az nem véletlen, ha ezt a gnosztikus változékonyságot tekintjük akkor engem egyáltalán nem lep meg, hogy a keresztényeknek vastag a páncélja…
Tudtam, hogy ilyesmi van a háttérben…Nem lehet ezekről beszélni, mert teljesen mást értünk azonos fogalmak alatt, ezért a sok hülye félreértés, vagy inkább meg nem értés, körbe-körbe magyarázás – feleslegesen. Az “akarta” nem azt jelenti, hogy valóban akarta, a másik meg, hogy ha itt van az ideje, akkor meghalunk. Hogyan gondolhatod, hogy én azt mondom, valaki csak azért nem gyógyul meg, mert nem akarta? Segíteni csak akkor lehet, ha még nincs itt az idő. Egyszer mindannyian meghalunk. Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek.
Én is bocsánatot kérek, én sem akarok támadó lenni, sajnálom. :(
én pl. nem térítenélek át gyakorló katolicizmusra. még ha alapszintű ker. teológiával is cáfolom a new age dolgokat, nem várom/várnám el, hogy templomba járj. csak merj lemondani az ezós butaságokról.
Izé, akkor még egyszer… Miért ezós mindenki, aki nemcsak a matériában hisz? Nem vagyok “ezos, new age”-es. Katolikus vagyok. Megtapasztaltam egyszerű, de hatásos dolgokat, így ezekre nem fogom azt mondani, hogy nincsenek, ha egyszer vannak. :)
csak te sztem okkult dolgokat viszel a katolicizmus mellé. az meg már úgy nem katolicizmus. mert az utóbbi tiltja.
Minden addig számít okkultnak, amíg nem ismerik meg jobban, amíg nem lesz többé-kevésbé mainstream. Nem kell semmit misztifikálni. Szerinted mekkora okkultista ördögcimborák lennénk mindnyájan, mire gondolnának a mondjuk 500 évvel ezelőtt élt emberek, ha bepillanthatnának a mai világba, és látnák, hogy beülsz az autóba és elindulsz, hogy felszáll a géped, hogy egyetlen kattintás, és ég a villany, egyetlen csavarás, és jön a forró víz, egyetlen gombnyomással levelet küldünk a világ másik végére, vagy beszélsz, e-mailt küldesz a telefonodon… :)
Ma már mindezekre megvan a magyarázat, jön majd a többi is.
Minden addig számít okkultnak, amíg nem ismerik meg jobban
Okkult= rejtett, ennyit jelent
Igen, ez a szó szerinti jelentése. Aztán egy idő után nem lesz rejtett. :)
A kereszténység nem azért áll szemben az okkult és ezoterikus tanokkal, mert még rejtettek, de majd lesz rájuk magyarázat. A bocsánatkérésem ellenére azt kell mondanom, hogy értem a jószándékodat, de úgy tűnik, vallási értelemben egyáltalán nem vagy képben. Ami nem baj addig, amíg tudatában vagy. :)
De, mindig rejtett lesz. Amit szégyellnek, azt nem mondják el. Az ún. “leleplező” mánia, ami mostanában zajlik, mindig azon alapul, amit Rodolfó mondott: “A kezemet nézzék, mert csalok”. Elmondanak egy csomó mindent, de az igazán lényegeset elhallgatják. Az okkultizmus lényege a becsapás, épp ezért az elhallgatásról, titokzatosságról, “beavatásról” soha nem mond le.
“1. És jöve egy a hét angyal közül, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül;
2. A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
3. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
4. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,
5. És az ő homlokára egy név vala írva: TITOK; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
6. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.
7. És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.”
a katolicizmusban nincs titkos tudás (= okkult), minden ott zajlik az orrod előtt. nem arról szól, hogy éveken, évtizedeken át eljuss a végső, titkolt bölcsességig.
a katolicizmusban nem kellenek beavatási szintek*, hacsak nem az egyházi hierarchiában akarsz kikötni, hogy Pápa légy. : )
* hacsak nem vagy elsőáldozó, vagy bérmálsz, de ezek sem titkos dolgok, le vannak írva, ezer embertől megkérdezheted, ezer éves hagyomány stb.
Az okkult valóban ezt jelenti, azonban az egyház meghatározta, hogy mi számít tiltottnak. Például a halottidézés mindig annak fog számítani, akárcsak a szellemekkel való kapcsolat.
Vannak ott is “titkos” tudások. A különbség annyi, hogy ezeket nem eltitkolják, hanem tiltják. Szóval ildomosabb “tiltott” tudásnak nevezni.
Ezt szépen összefoglaltad. :)
Giordano,
ööö, most akkor bocsánatot kértél (amúgy nincs miért), vagy mégis egyetértesz Korianderrel? :)
Koriander adott egy szép és tömör vallási meghatározást, azt ismertem el, nem a téged illető kijelentését.
Nem látom értelmét valakit letámadni, teljesen felesleges és sok igaztalanságot is rejthet, ha személyeskedésbe megy át. Függetlenül attól, hogy mennyi benne az igazság. Nem hiszem, hogy ha lerombolunk valakit, azzal meggyőzhetjük bármiről is. Elidegeníthetjük, megbánthatjuk.
“mások véleményét is várom. : )”
„Kedves Lányok/Nők!
Gyerekkorotokban (kb. 2-16 éves korig) mire tanított az édesanyátok a fiúkkal/férfiakkal kapcsolatban, mit mondott el róluk?”
Fogalmam sincs. Nem emlékszem, hogy a fiúkról úgy általában bármit is mondott volna.
Az emberekről viszont beszélgettünk, nagymamám is sokmindent tanított.
ez a válasz is teljesen jó, köszönöm!
tovább! még!
latom hgyi letette az etalont, de kb nalunk is ez vokt a szitu:-)
anyukam sajnos ot eve meghalt, de van egy levele(szuletesnapi) udvozlolap, amit gyakran eloveszek,
kb. ilyesmik vannak benne, hogy joszived van, de robbanekony vagy, igy mielott kipuffogod, amit
gondolsz igyal meg egy pohar vizet, sose szekald a masikat keg es sose terj haraggal nyugovora.
ilyesmik.
szóval csak ne legyen szekálás? ennyi?
nem természetesen, nemcsak ennyi. csak mobilról próbáltam rövidebben elintézni… írtam egy hosszút, de végül kitöröltem, nincs kedvem a kekeckedős párbeszédhez. A szekálás arra vonatkozik, hogy a jó kapcsolat alapja a szeretet és a kedves, tiszteletteljes, másik értékeit megbecsülő viszony és ebbe a szekálás, mint feszkólevezetés nem fér bele. ennyi. Amúgy meg a férfiakkal való kapcsolataimban inkább a meghatározó az, amit a szüleim kapcsolatában láttam és nem a szavak.
Annyiban kiegészíteném, hogy egy anya nem csak a lányokat-nőket okítja a férfiakkal kapcsolatban, hanem a fiúgyermeket is. :)
Az sem kevésbé érdektelen. :)
Például egy boldogtalan és szexuálisan frusztrált anya azt tanítja a fiának, hogy a férfiak állatok, a szex pedig undorító. :)
nagyon beigazolódik a prekoncepcióm.
S mi volna ama prekoncepció? :)
erről jó lenne egy cikk itten, mert fontos társadalmi kivetülése van!
fiúkat kérdezve, nagyjából ez jött le („mire tanított apád/anyád a lányokkal kapcsolatban?”):
hogy a fiúk nagy részét arra neveli anyja/apja, hogy a nők ilyen kis tündi-bündi lelkigazdag széplelkű fénylény végtelen nagy jósággal és nagyon érzékeny lelkivilággal, akikkel nagyon figyelmesnek kell lenni, nehogy megsértsük állítólagos lelki érzékenységüket és figyelni a lelki kifinomultságukat.
a lányoktól (már korábban) kérdezve ezek a válaszok jöttek („mire tanított anyád a fiúkkal kapcsolatban?”):
1, fiúkkal kapcsolatban semmit sem mondott róluk az anyja („semmire!”)
2, csak azt akarja
3, a férfi vagy ellenség vagy lúzer
+1, néha egyes egyedük bizsergést okoz a méhtájékon.
Szted, ha egymásról ilyen tudású és hozzáállású fiú és lány kikerül a párkeresési piacra, akkor milyen következményei lehetnek? (vannak!)
A szülők általában nem tanítják pasizni a lányaikat. (A fiatal egyedek képesek önmaguktól – ösztönből – kapcsolatokat teremteni.)
Méhtájékon életemben két pasi okozott bizsergést.
Igaz, amikor (két alkalommal) ezt a méhtájéki bizsergést éreztem, épp megszülni készültem őket.
(Az illető anyuka valamit nagyon félretanított lányának. Szerencsétlen lány élete végéig várhatja azt a bizsergést a méhtájékán…)
az is torz, mikor anyák, ill. barátnőik azzal butítják a lányokat, hogy a szerelem, az egy olyan mély és csodás érzés, aminál nincs jobb. aztán a szegény idióta meg nem tudja, hogy ennek az érzésnek milyen intenzívnek kell lenni, „Most akkor szerelmes vagyok?”. Ill. hogy ez a bizsergés (felfokozott párzási ösztön) örökké fog tartani mítosz… Azt ha véget ér, akkor milyen szemét az a fickó! : )
méhtájéki bizsergés–altesti vérbőség? na ne már! Leon a profit láttad?
– Szerelmes vagyok!
– És hol érzed azt?
– Itt, a méhemnél.
: DDD
Kötve hiszem, hogy szülésnél az bizsergés volt! : )
Szted mit takar az a „testét elöntötte a forróság” c. romantikus kifejezés? A torkába forró ólmot öntöttek? : )
„Most akkor szerelmes vagyok?”
Hát, ha ezt kérdés felmerül, akkor a válasz egyértelmű. :)
Szerintem nem olyan naivak a tinik, hogy ne tudják, nem fognak örökké lángolni, sem ők, sem a választottjuk, csak ilyesmire nem gondolnak a rózsaszín lebegésben. Viszont nemrégiben a kezembe került valami lityi-lötyi tinimagazin, s benne a kérdés, hogy ugye első alkalommal nem kell védekezni, mert első alkalommal nem lehet teherbe esni…
A szerelem tényleg egy csodás érzés. Az intenzitást pedig nem lehet elmesélni, mindenkinél más. És a “szegény idióta” rá fog jönni magától is, hogy szerelmes-e, vagy sem.
Olyat pedig szerintem igen kevés anya mond a gyerekének, hogy ez az érzés örökké fog tartani.
Méhtájéki bizsergésről még sohasem hallottam. Ez valami mítosz férfikörben?
Nem láttam a Leon a profit.
Lehet, hogy te kötve hiszed, de honnan tudhatnád, hogy én mit éreztem szülés közben?
A testét elönti a forróság? A teste nem kizárólag a méhe. Az ember testét – az egészet – tényleg el tudja önteni a forróság, a bizsergés, a remegés és a hideg. Eddig úgy gondoltam, nem vagyok egy romantikus alkat. De ha ez a kifejezés romantikus, akkor lehet, hogy mégis az vagyok? (Bár szerintem ez a kifejezés a test egyik fizikai reakciójának egészen tárgyilagos leírása.)
méh/hüvely tájékról indul ki a vérbőség, ami „elönti” a testet: a nőstény felkészült a párzásra. ne magyarázzam meg már neked a saját biológiádat. : )
azt meg lehet, hogy szülés közbeni orgazmusod volt.
Nem jól tudod.
Köszönöm, ismerem a saját biológiámat. :o)
De tulajdonképpen most teljesen mellékes, honnan indul a forróságérzet. Az alapkérdés az volt, mit tanítanak az anyák a lányaiknak 2-16 éves koruk között a fiúkról.
A válaszok “értékelését” tekintve úgy látom, számodra nincs megfelelő tanítás. Vagy az lenne, hogy az anyák áradozzanak a férfiakról – mint ahogyan “felmérésed” szerint áradoznak a lányokról a fiaiknak. (Fiús anya lévén és több fiús barátnővel rendelkezve állíthatom, hogy a felmérésed kizárólagossága hamis.) :o)
Valamint, ha figyelmesen olvastad az én válaszomat, nekem emberekről beszéltek mindenféle szexista megkülönböztetés nélkül.
Sejtettem, hogy te jobban tudod, mit éreztem szülés közben. :o))) De nem, nem orgazmust. Csak a kezdeti összehúzódások inkább bizsergők, mint fájdalmasak voltak. És nem csak a fiúk okoztak ilyen érzést, hanem a lányom is. :o)))
hgyi, “A szerelem tényleg egy csodás érzés.”
Szerintem is. Nem tudom, visuo miért gondolja, hogy “azzal butítják a lányokat, hogy a szerelem, az egy olyan mély és csodás érzés, aminál nincs jobb”. Ez pontosan így van.
visuo, lehet, hogy még sosem voltál szerelmes? ;)
félreértesz.
arra gondoltam, hogy jó pár anya a lányának túlmisztifikálja ill. vmi nagyon tartós kellemes érzésnek vázolja fel a szerelem érzését.
ez olyan, mintha nekem élethosszig 0-24 erekciót ígérnének, mindezt „érzelemként” eladva. : )
„visuo, lehet, hogy még sosem voltál szerelmes? ;)”
reménybeli, vagy beteljesült… nem mindegy…
voltam, többször is, de akkor sem képzelegtem nagy butaságokat.
Ajjajj :D
Azt azért hozzátenném, hogy anyám tanítása nálam azt a hatást váltotta ki, hogy tökéletesen férfipárti lettem, és nem győzök vigyázni, nehogy férfilelkeket törjek össze a viselkedésemmel. Egyúttal kimondottan taszítanak a nők és nem is nagyon tudok azóta se megbarátkozni velük. Viszont férfiakkal meg sajnos nem lehet barátkozni, mert előbb-utóbb tényleg mindig szexbe fulladnak a nagy beszélgetések, vagy ha nem, akkor meg némi feszkó támad az ártatlan baráti kapcsolatban.
Én nagyon unom, hogy ennyire át vagyunk szexualizálva.
A fiatal férfiak véleményvilágába elég jó betekintésem van, azt hiszem, és és nyomokban sem találom ezt a tündibündi verziót, amiről te írsz. Minden tanítás ellenére a fiatal férfiak egyszerű szex- és pénzvadászt látnak a fiatal nőkben.
A szex is beszélgetés: testbeszéd. :) Nem tudom, mi a baj vele, ha a beszélgetés így folytatódik :))
Amúgy talán természetes is, hogy a beszélgetés, ami lényegében egymásrahangolódás, megnyílás, egy ponton túl testiségbe fordul. :)
Hát én ezt nem bírtam sokáig. :D
Az is lehet, hogy unalmas volt már velem annyit beszélgetni.
Ezért most virtuálisan próbálkozom.
Így, ha unalmas vagyok egyszerűen ignorálnak, viszont nem kell a végén testbeszédelni. :D
khm…..rossz hírem van, van webszex is a világon. szóval itt is fenyegethet a veszély. :D
„A fiatal férfiak véleményvilágába elég jó betekintésem van, azt hiszem, és és nyomokban sem találom ezt a tündibündi verziót, amiről te írsz.”
Nem lehet, hogy ez a kiábrándulás utáni változat volt, személyes tapasztalatokkal? ; )
Hááát, ahogy mesélik, már kiábrándulni sincs nagyon idő, egy este akár három nőről is ki tud derülni ugyanez gyors egymásutániságban. :(
Én hallottam, egy anya úgy nevelte a lányát, hogy “kislányom, soha ne szolgálj ki egy férfit se, éld az életedet, és szarj rájuk!” :)
„szarj rájuk!”
igen, erre mondják azt, hogy antiszociális.
Én azt gondolom, hogy az ezotéria a saját céljait hazudtolja meg, és teljesen egyértelműen kielégíti azt a “modern” igényt, hogy az ember szeretne jól, boldogan, sikeresen, egészségesen élni. Ehhez pedig felhasznál spirituális eszközöket is, és közben azt hiszi, hogy ettől ő spirituális úton jár.
Ugyan már, kedves GB, ez egy ősrégi dolog, úgy hívják: üzlet. Valójában a spiritualitáshoz semmi köze. Az emberek bizonytalanságára, meg a mohóságára épül.
Az asztrológia meg, köszöni szépen, jól elvan. Régebb óta, mint a kereszténység…
Giordano Bruno!
„Az valóban egy érdekes folyamat, amikor az ezotéria egyfelől szembenáll a tudománnyal (a materialista és lélektelen tudománnyal), azonban engedve a kor parancsának, úgy akar hitelessé válni, hogy tudományos fogalmakat használ. Így manipulál, mert erősíti a látszatot, hogy tényekről és természeti törvények szerint működő jelenségekről beszél. :)”
igen, áltudomány. akárcsak pl. az asztológia. hány csillagjós is van megégetve az Ószövetségben? : )olyan „tudomány”, amiben gondolkodni és következesnek lenni nem kell. jó sokan gyakorolják! : DDD
„Különben azt is érdemes lenne boncolgatni, hogy az okkult/ezo dolgok miért hullámoznak, miért mennek ki a divatból, és miért merülnek ki.”
„A válasz amúgy szerintem a dolog természetéből fakad: ugyanolyan igényt elégít ki, mint a gyorsétterem. Csak egy idő után unalmas, és ha valaki nem gyakorol elszántan, az egy idő után kiürül. Nem lehet egy intenzív lelkiállapotot pusztán olvasással és rajongással fenntartani. Ez olyan, mint amikor valaki elolvas 30 könyvet a karatéról, de egyetlen edzésre nem megy el. Mivel nem fejlődik, nincsen igazi benső tapasztalata a folyamatról, amit a kitartó edzés és előrehaladás jelent, ezért az olvasás egy idő után körkörös és unalmas lesz a számára. Keres új “szellemi” izgalmat. Felfedezi a sakkot. Mármint a róla szóló könyveket. :D”
Ha az egyik nem válik be, nyugodt szívvel lehet keresni egy másikat. Vagy majd ugyanúgy egy harmadikat. Ez az „ő személyes útjuk”. következetesség nem számít. : DDD
A legtöbb emberben genetikailag kódolt a transzcendensben való hit. Hogy létezhetnek anyagon túli, megfoghatatlan dolgok. Ezt a katolikus vallás „Isten keresésének” nevezi. az ezósok kb. „lelki útkeresésnek”.
Azért nem szereti a modern nő a katolikus vallást, mert: 1, tételes (ragaszkodni kell). 2, rendszeresen gyakorolni kell (intézményes): 3, nagyrészt következetes. tehát így nem egy „könnyű” vallás a katolicizmus.
ezért kerüli és gyűlöli a gyenge jellemű is így kibúvásra hajlamos modern nő a kereszténységet. pláne ha katolicizmus szembesíti is (erkölcsi) hibáival.
„Na, ez a legtöbb ezoterikus: könyv, duma, dísztárgyak a lakásba, ábrándozás, horoszkóp, 5 perc meditáció, kártyavetés…….. Majd ráunás. Ja, az eredmények itt sem jönnek villámgyorsan! :DD”
Ja, nem egy kitartó, következetes gerinces jellem az ilyen. És ezt sajnos ismerem munkahelyről, boltból, szórakozóhelyről… : S
Én nagyon élesen ellene voltam az asztrológiának……….(a horoszkópiát hagyjuk inkább! :))…….ma már megengedőbb vagyok, amennyiben nem úgy vesszük, mint az egyéni sors kifürkészésének és a jövendőmondásnak az eszközét, hanem egy jelképes-szimbolikus analógiát, amely egy mítikus világmagyarázatot hordoz a méhében bolygókkal elmesélve.
Jól értelek, hogy te is “materialista” volnál, aki elutasítja a transzcendenst?
katolikus szellemben neveltek gyerekkoromban, azt utána már fiatalkoromban nem lettem templobajáró. igaz, Istentagadó marxista sem, egyszerűen csak nem foglalkoztam vele mélyebben. a transzcendenciát elhittem, de nem befolyásolta a napjaimat. de mindig szerettem vallástörténetet olvasni, már fiatalkoromban is. azt az utóbbi években kezembe/netre került vmi, az ókori gnoszticizmusról szóló írás, azt észrevettem, hogy ez a mostani new age mennyire tele van vele. így elkezdtem vallásfilozófiát olvasni, ami megerősített abban, hogy ez a gnosztcizizmus továbbélése. láttam, hogy mennyi embert elhülyít és rombolja a társadalmat, így messzebb szimpatikus volt a katolicizmus. gyakorló katolikus nem lettem, majd talán évek múlva – mert csak így lehet.
Ajánlott olvasmány, ezo-s károkra és cáfolatokra, viszonylag könnyed mű:
Gál Péter: A New Age – keresztény szemmel
Nevezett könyvet olvastam. Évekkel ezelőtt.
Én is katolikus nevelést kaptam, bár “későn”, 13 évesen kezdtem. Egyházi középiskola, csupa szerzetes. Lelkigyakorlatok, ifjúsági csoportok, zarándoklatok, ifjúsági találkozók, teológiai főiskola (3 hónap). Azután ateizmus, tagadás (Feuerbach), pszichologizmus (minden jelenséget és hitet pszichológiai alapon magyaráztam) panteizmus, szkeptikus filozófia, cinizmus (I love Diogenész!!!), pesszimizmus (Schopenhauer), evilági heroizmus (Nieztsche), majd transzcendesn fordulat (Hamvas Béla, Kierkegaard), egzisztencializmus, buddhizmus és bushido…………borzasztó! :))
Az egész arra volt jó, hogy másként nyerjenek jelentést a dolgok. A kereszténység jó, de tudom, mi vele az igazi baj. Nem csak nekem. Az, hogy ha elolvasod az Evangéliumot, nem hagy választást. “Követel”. Nem relativista, nincs mismásolás. Nagyon világos. Szóval az a becsületes, ha valaki vagy keresztény, vagy félreteszi az egészet. Én egyelőre félreteszem. Önző vagyok. Megértem azt az irritációt, amit kivált. És azt a hazugságot is, amit szintén. Azért nem lehet olyan népszerű, mint az ezotéria, mert itt nincs egyénieskedés, meg hogy összeválogatom a nekem tetsző dolgokat, és személyre szabom a “hitemet”……………..nehéz. Azt hiszem, ezért fordultam vele szembe kamaszként is. Vagy ezért hagytam el. Felmértem, hogy jobb eldobni, mint játszani azt, hogy keresztény vagyok, de közben itt is engedek, ott is engedek, ezt nem fogadom el, azt igen…………….ez így hazug.
na, ez is hosszú, szinkretista út volt, de nem az Édesvíz kiadó szintjén. : )
„Azért nem lehet olyan népszerű, mint az ezotéria, mert itt nincs egyénieskedés, meg hogy összeválogatom a nekem tetsző dolgokat, és személyre szabom a “hitemet”……………..nehéz.”
na, ezért nem szeretem az ezotériát, mert gyenge-gyáva jellemnek (=sunyi) erkölcsi felmentést, kibúvót ad lelkiismereti dolgokban. és mindig a saját szájíze szerint csavarhatja a dolgokat „– Vallásos vagyok a magam módján”. Elhatároz valamit, hogy ezentúl…, azt ha nem jön össze, akkor változtat a saját dogmáján. „A mindenki hite megismerhető személyes tapasztalattal” -féle dolog nekem nem jön be. Nyolcadművelt antiszockó Marika néni nekem ne csináljon inkább vallásfilozófiát… Hanem takarodjon krumplit szedni, vagy libát terelgetni. Ott a helye, vagy a Pokolban. : )
„Azt hiszem, ezért fordultam vele szembe kamaszként is. Vagy ezért hagytam el. Felmértem, hogy jobb eldobni, mint játszani azt, hogy keresztény vagyok, de közben itt is engedek, ott is engedek, ezt nem fogadom el, azt igen…………….ez így hazug.”
De ezós se lettél! Nekem is ez a bajom, hogy nem tudom megtartani, mert iszonyú nehéz vallás, nem egy könnyú „út”!
Nem, ezós sohasem. Ahhoz túl következetes, vagy túl igényes voltam :))
Amúgy szórakozásnak remek: imádtam Csongrádi Kata ezoterikus műsorát, ha tehettem minden hasonlót néztem, hallgattam, és esküszöm, életemben annyit nem kacagtam. :))
Tudom, nem szép a csaláson derülni, de az utóbbi idők kedvence a “pénzenergia”!!!!!!! :DDDD
küldöm a pénzenergiát!
Én régebben egyébként elég erősen nyomtam a VT-t. Az igazság az, hogy én voltam az egyetlen ember ebben az országban, akinek működött(nem is kicsit). Azonban elég veszedelmes volt, szóval annak van szerencséje, akinek nem működik.
A vallással kapcsolatban nálam is hasonló a helyzet. A mai világban szerintem nagyon nehéz betartani. Én ezért nem is szoktam személyesen bírálni senkit, mert sok dolgot én sem tudok betartani, vizet prédikálni pedig nem szeretnék. Bár vannak olyan részei, amit viszonylagos sikerrel tartok be(pl. próbálok alázatot gyakorolni, illetve az autodeizmusnak a legenyhébb formáját is elkerülni), de sok mást viszont nem.
Sőt, vannak olyan dolgok a Bibliában, amivel nem értek egyet. Ez egyébként nem bűn, mert nem kötelező egyetérteni, csak betartani.
A kereszténységet nem elég érteni, meg is kell tapasztalni. Mondjuk úgy, hogy olyan helyzetbe kerülsz, hogy egy probléma megoldásánál mást mond az eszed, és mást a lelkiismereted. Ilyenkor nagyon nehéz szembemenni az előzővel, viszont ha megteszed, elönt valami erős belső béke, nyugalom, ami bőven erőt ad ahhoz, hogy elviseld az esetleges következményeket. Hasonló a helyzet, ha nehéz szituban vagy, és kéred ezt Istentől.
Mondhatnám úgy is, hogy ez egyfajta kábítószerfüggés: aki már megtapasztalta ezt az állapotot, az egyrészt hisz abban, hogy ez az örök boldogság egy ígérete, egy kis szelete, másrészt mindent megtesz, hogy ebben az állapotban maradjon. Ebből a szempontból szerintem a tízparancsolat az, amit a Bibliából szó szerint kell venni, a többi dolognál nem csak olvasni kell, hanem párhuzamosan imádkozni is, kérni Istent, hogy adja meg neked azt a kegyelmet, hogy jól és helyesen értelmezd, amit olvasol.
Mi a tök az a VT?
Vadásztársaság? Vertical tab? Vermont?
Megtisztelnél, ha kiírnád, mert szerintem aki egy beszélgetés közepébe csöppen és te vétézel, fogalma sem lesz, miről beszélsz. Én is csak annyit tudtam magamban mondani e hozzászólásod első három mondatára, hogy ahhhha.
Vonzas torvenye.
Ó! Köszönöm! :o)
Inaara!
„Arvisura, a vatikáni titkos könyvtár”
Az egyik fikciós fantasy akárcsak Turáni Átok, Yotengrit, Nyírkai Jóslat, meg a pápa elítéli Trianont. : )
A másik meg valszeg legenda. Vagy ha van is ott vmi eddig nem olvasott dolog, az se lenne új. : )
Reinkarnáció
Azért szereti a modern nő ezt a hitet, mert megadja kibúvót: „Ráérsz megjavulni a következő életedben!” addig meg maradhat ua. a rossz ember.
Ennyi.
Közben pedig azzal a felkiáltással habzsolja az életet, hogy “Egyszer élünk!”.
fasza dolog ez az ezó, agyat nem kell növeszteni hozzá, így következetesnek sem kell lenni – így is sokfajta felelőség nélkül le lehet élni az életet. : )
Én beépültem néhány ilyen körbe kíváncsiságból…hihhhetetlen miket ki nem találnak, döbbenet.
Már leszoktam róluk, mert rengeteget kellett nagytakarítani az agyamban utánuk, nem éri meg.
Mindenki hívő abban az értelemben, hogy hisz valamiben, de írta itt egyikünk, hogy tudni viszont senki se tudja igazán még azt se, hogy pontosan mit is keresünk ezen a száguldozó színes golyón.
Én Candide-ista lettem mára, nekem ő a hősöm. :)
A jámbor kertépítő. :))
„Már leszoktam róluk, mert rengeteget kellett nagytakarítani az agyamban utánuk, nem éri meg.”
erről van szó.
„Mindenki hívő abban az értelemben, hogy hisz valamiben,”
igen, mert az ember hit alapú élőlény. ennyi. : )
Ha már EZO, senki ne hagyja ki, az évszázad távgyógyítása, verhetetlen!!!!
A vége a fontos, maga a táv-gerincműtét:
http://www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o
így különösen hatékony http://www.youtube.com/watch?v=8khE8gH1ozk
Attól pedig, hogy valamit törvényszerűség határoz meg, még lehet vak, értelmetlen és céltalan. De persze ezt is mélyebben kellene átgondolni.
Brúnó, megpróbálok itt reagálni erre, mert feljebb már nagyon kicsi a hely.
Azt gondolom, talán értem, mi ezzel a gondod. Szerintem ez a világkép abból alakul ki, hogy amikor a gyerek még nagyon pici, természetes számára, hogy akkor jó, akkor fogadja el a környezete, ha alárendeli magát az elvárásoknak. És az elvárások a legtöbb esben valóban jók, tulajdonképpen semmi kár nem éri, ha betartja őket. Aztán az oviban is mindenfélét elvárnak tőle, amit könnyű teljesíteni, és nagyon jó érzés a jutalom, ugyanakkor rossz érzés a büntetés; naná, hogy az embergyerek szívesen alárendelődik és igazodik. Aztán az iskola…. egyszerűen annyira belénk ég az a viselkedés, hogy megfeleljünk a külvilág elvárásainak, mert a külvilág elvárása JÓ, hogy automatikusan akkor is így fogunk viselkedni, ha az nekünk már nehezen megy vagy rosszul esik. A külvilág általában egyre feljebb srófolja az elvárásokat, ami tegnap még elég volt, holnap már nem lesz az; nekünk egyre feljebb kell ugranunk, hogy elérjük a “jutalomfalatot”, egyre több belső ellenállást kell ehhez leküzdenünk, de a külvilág folyton biztat: kelj korán, dolgozz keményen, teljesíts, mert különben óriási bajba kerülsz.
Én legalábbis eszerint éltem, elhittem, hogy az életem azon múlik, hogy teljesítem az elvárásokat, és inkább elpusztítottam volna magam, mintsem ellenszegüljek. Nekem konkrétan a tanulás volt az, aminél a leginkább hajlamos voltam az önfeladásra. És oda jutottam ezzel, hogy totális zűrzavart, káoszt, reménytelenséget éreztem magamban, egyre ostobábbnak és lúzerebbnek láttam magam; minél keményebben kizsigereltem magamat, annál kevésbé tűnt elérhetőnek a cél, annál inkább céltalannak, értelmetlennek, vaknak, reménytelennek tűnt az egész.
Ráadásul újra és újra beleestem olyan helyzetekbe, ahol tanulnom kellett. Gyűlöltem és utáltam a magolást, és már semmi sikerélményem nem volt belőle, de akkor is valamiképp olyan helyzetekbe keveredtem, hogy tanulnom kellett.
Ez a kínlódás arra volt jó, hogy fokozatosan erős belső ellenállás nőtt fel bennem a tanulás iránt; fokozatosan, lassacskán megtanultam NEM KOMOLYAN VENNI azt, hogy tanulnom kell.
A két utolsó alkalommal már egész jól ment az ellenállás: az egyik egy számítógépes tanfolyam volt, ahol gyakorolni kellett volna délután (gondoltam, egy fenét fogok gyakorolni, ez csak egy vacak tanfolyam, annyi legyen elég, hogy délelőttönként részt veszek rajta); aztán vizsgára föladtak egy csomó tételt (egyet tanultam meg, elhatároztam, akármelyiket is húzom ki, ezt fogom elmondani, mert az egész magolósdinak semmi értelme, ez csak egy vacak tanfolyam).
Aztán visszairatkoztam az egyetemre, és ott tulajdonképpen szándékomban állt volna megfelelni és alárendelődni az elvárásoknak, de már annyira lefoglalt a saját életem, a saját dolgaim, hogy az egyetem olyannyira perifériára szorult, hogy már alig látszott. És noha szándékomban állt volna a saját dolgaimat félretéve az elvárásoknak maximálisan alárendelődni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy a saját dolgaim maradtak első helyen; aztán másfél év után szép csöndben abbahagytam az egészet.
És nem azért, mert a jövőm szempontjából nem lett volna fontos; pontosan ugyanúgy a diplomában reménykedtem, mint amikor először jártam oda. Most talán még inkább azt gondoltam, hogy ez az egyetlen és utolsó esélyem arra, hogy ne merüljek el a szarban, és különben is, korábban elbasztam, mert valójában már korábban ezt kellett volna tanulnom. És ráadásul tényleg élveztem azt, amit oktattak. A tanárokkal is nagyon elégedett voltam. Tehát nagyon is erős motivációm volt arra, hogy jól teljesítsek; de egyszerűen képtelen voltam feladni azt, amit magamtól csináltam, ami a saját életem volt. Már nem bírtam kiszállni önnön életemből, egy szerep kedvéért.
De most is ugyanúgy az egzisztenciális megsemmisülés fenyegetett, azt gondoltam, ha ez nem sikerül, akkor nekem befellegzett. Sőt, ezt most még sokkal komolyabban gondoltam, mint először.
Saját magam számára meglehetősen irracionálisnak tűnt a viselkedésem (a környezetem számára pedig még inkább: “az a baj veled, hogy nem tudod menedzselni magad” – mondták).
De végül jól jöttem ki mindebből, valahogy megtanultam, hogy az a dolgom, hogy megéljem önnön életemet, megtanuljam választani önmagamat, ahelyett, hogy mások dallamára táncolok. Nem kell elhinnem, hogy mások tetszésére kell élnem az életemet, mert különben jaj nekem. Igenis választhatom magamat, igenis tisztelhetem a saját korlátaimat, igenis figyelembe vehetem a saját szükségleteimet (pl. alvás, ez volt a legsúlyosabb, ebben folyton hiányt szenvedtem, mert mindig elloptam magamtól az időt).
És az az érdekes, csak hogy visszakanyarodjak arra, amit írtál, hogy mostanra teljesen elmúlt belőlem az a káosz, reménytelenség, zűrzavar, szorongás, ami régebben betöltött.
Magamban úgy fogalmaztam ezt meg, hogy olyan ez az állapot, mint amikor egy forgószél vagy örvény folyton kidob, összevissza pörget, nincs nyugalmam és stabilitásom, folyton rázkódok. De ahogy egyre inkább a szélvihar közepébe kerülök, egyre kevésbé tud összevissza dobálni és rázni, egyre stabilabb vagyok és egyre kisebb az a kilengés, ami kibillent a nyugalmamból, egyre könnyebben nyerem vissza az egyensúlyomat. Egyre kevésbé érzem zavarodottnak magamat, egyre kevésbé szorongok, egyre kevésbé látom úgy a dolgokat, hogy a külvilág tehet róla; egyre kevésbé érdekel, hogy miben roncsol a külvilág (és különös módon egyre kevésbé roncsol).
De ez a folyamat rettenetesen nehéz és hosszú és lassú és egyáltalán nem egy egyértelmű fejlődés, inkább azt mondom, hogy soha nem látszik belőle semmi, csak hogy jaj, már megint mi van…
Pár évvel korábban talán még hevesebben törtem volna ki, mint most te, sokkal hevesebben és indulatosabban fogalmaztam volna, mert korábban ez a szöveg nagyon is bántott és sértett volna, mert csak azt láttam, hogy én mindent megtettem, én nagyon is igyekeztem, és mégis egy óriási káosz lett az életemből, itt ülök a reménytelen sötétben, és ennek az egésznek semmi értelme.
Ebből kilábalni nem valami szépen látható folyamat.
És azt is észre kellett vennem, hogy ami a legtöbbet bántott, ami miatt a legtöbbet voltam dühös és elkeseredett, ami a leginkább vak, értelmetlen és céltalan volt, az tanított a legtöbbre. Ami a legerőszakosabb velem, azzal szemben a legnehezebb az önállóság megtanulása, tehát ha attól is megtanulom függetleníteni magamat, akkor “dobok” a saját életemen a legnagyobbat.
Tehát a rossznak, a káosznak, a kudarcnak, a fájdalomnak, a keserűségnek, a céltalanságnak is van értelme; egyszerűen ösztönöz arra, hogy keressem belőle a kiutat, a megoldást. Ami bánt, az nem hagyja, hogy csak úgy elpunnyadjak.
Például ez a lány, mire meghalt, valahogy célba ért: https://www.youtube.com/watch?v=SemcwxSg1Kk
És teljesen biztos vagyok abban, hogy mire meghalok, én is célba fogok érni; elérem azt, amit el kell érnem, meggyógyulok abból, amiből meg kell gyógyulnom, megváltozok abból, amiből meg kell változnom. Pont időben odaérek, ahová kell, nem kell siettetnem vagy lassítanom semmit.
Az indiaiak azt mondják, ha ez egy élet alatt nem sikerült, akkor adódik annyi élet és annyi tanulási, tapasztalati lehetőség, amennyi csak kell. Lehet, hogy így van, nem tudom. A lényeg, hogy megtörténik. Azt sem tudom, hogy mindenkivel megtörténik-e; de azért jó lenne abban reménykedni, hogy igen, mindenkivel megtörténik, egyszer mindenki célba ér, és már semmi nem marad, ami/aki értelmetlen, vak, reménytelen és céltalan.
Addig meg: http://www.youtube.com/watch?v=1in_l_MuiNU
nincs már időm se energiám most bármit is részletesen kifejteni: kétszer olvastalak el, és egyfelől értem, hogy mit akarsz mondani, másfelől nem értem, hogy mindez hogyan kapcsolódik ahhoz, amit írtam.
MERT
az, hogy az ember képes értelemmel megtölteni az eseményeket (nagyon helyesen!), AZ nem azonos azzal, hogy azoknak az eseményeknek van-e önmagukban értelmük! Ez két teljesen, teljesen, teljesen különböző dolog.
Ha majd lesz időm a napokban, írok már valamilyen összegzést ebben a kérdésben (SORS), mert 3 emberrel beszélek szimultán, akiknek egymással nem, csak velem van nézetkülönbségük, pedig nem ugyanazt mondják, és közben a fogalmak lógnak a levegőben, és mindenki csak asszociál, és elbeszélünk egymás mellett.
Hát igen, itt kell kezdeni, mert ez az egyik legfontosabb: megmagyarázni a fogalmakat. Rengeteg fogalmunk kiüresedett, lógnak a levegőben, helytelenül használják őket. Ideje újradefiniálni őket.
Örülök, hogy szándékodban áll írni egy összegzést. :o)
A magam részéről annyit hozzáteszek, hogy ebben a kérdésben veled van nagyobb nézetkülönbségem. Inaarával ha nem is mindenben értek egyet, de a fő csapásirányban igen, és értem, amit mond. Birsalmát nem olvasom, mert tapasztalat, hogy kilométeres, zavaros hozzászólásainak általában nem sok köze van ahhoz, amihez hozzászól.
A fogalmak tisztázását én is fontosnak tartom.
Sors-analízis…………………
Olyan összefoglalót, amit terveztem, nem lehet megírni. Túl szerteágazó, semmi értelme, két nap gondolkodás és 4km vázlat megírása után feladtam. Megpróbálom másként és részleteiben.
Azt, hogy van sors, igazából senki nem tagadja – se a materialista, se a hívő. Az más kérdés, hogy mennyi mindent lehet sors alatt érteni, és az sem utolsó, hogy valaki fontosnak tartja, valakinek meg teljesen lényegtelen (nekem például nincsen sorsom – sors-nélküli vagyok).
Mi az, hogy sors? Istenek szabják az emberre? A csillagok állása dönti el? Az ember maga választja? Az öröklődés, a genetika, a körülmények szabta lehetőségek alakítják ki? Természetfeletti, vagy természetes? Determináció jellemzi, vagy éppenséggel szabad akarat? A sors adott és kész életterv, vagy az ember maga alakítja folyamatosan? A sors feladat, ami elől ki lehet térni, gyáván meg lehet futni, vagy program, amely mindenképpen végrehajtódik? Tudatos, vagy tudattalan, vagy a kettő keveréke? Lehet tudatosan megtervezni az életet? Kölcsönhatások alakítják? Mi választjuk a körülményeket, vagy a körülmények hatnak ránk, és a kettő kölcsönhatása adja a sorsot?
Lehet, hogy a sors csupán néhány előre meghatározott momentum, és közte semmi? Másként: a sors csupán a végzet, amely néhány fordulópontot, irányt kijelöl, a befejezést elsősorban, de semmi mást? Buddha születésekor azt jósolták, hogy vagy nagy király lesz, vagy nagy szent. Ez a sors azon változatát példázza, amikor bizonyos keretek és lehetőségek adottak, de mégis ott a választás, és még ezen belül is különböző utakon lehet elindulni.
A sors lehet események halmaza: előre eldöntött találkozások, betegségek, események. De lehet a sors mélyebb és kötetlenebb: az ember lelki alkatából fakadó. Nincsen eldöntve, hogy mi és mikor fog történni, de mégis, az ember lelki alkatánál fogva valamilyen valószínűségek vannak. Tehát a sors maga a lélek, nem pedig az élet………vagyis nem az van megírva, hogy ‘mi’ fog történni, hanem hogy ‘milyen’ dolgok fognak történni valakivel. És ez belőle fakad, abból, ahogy megéli az életet, ahogy rá jellemző módon válaszokat ad. Vagyis mindenki ugyanabban a világban él, csak másként?
Akárminek is vesszük a sorsot: milyen erők, milyen törvények azok, amelyek kialakítják, fenntartják, és megvalósítják azt? Gondviselés? A sors istennői (ld. görög mitológia)? Az emberi elme “ereje”? Pszichológiai és fizikai törvények? Vannak-e ellenerők? Van-e kísértés? Van-e kisiklott, félresikerült, befejezetlen sors? Olyan, amely nem teljesedik ki? Olyan, ami túléli önmagát? Már nincs dolga, de valamiért nincs befejezve, a lezárás várat magára. Ittléte céltalanná vált. Ilyen is lehet?
Ha van sors, és vannak sorsformáló erők, akkor ezeket mi módosíthatja, és mi nem? Vagy nem is módosulhatnak? Ha kiállok a tizedik emeleti ablakba, és leejtek egy golyót, akkor az egyenes vonalú mozgással le fog esni, ahogy a könyvben meg van írva. Ekkor mondjuk úgy, hogy beteljesíti a sorsát. Azonban a golyó nem egy elszeparált laboratóriumban esik le, vannak tőle, a lététől, az esésétől, a leejtő szándékától független erők, tényezők, amelyek hathatnak a golyóra, eltéríthetik, esésében meggátolhatják, sőt, visszatéríthetik az eredeti pozíciójába. Meg is semmisíthetik, mielőtt elérné célját, és leesne.
A példából kiindulva: vajon mondhatjuk-e, hogy minden ellenerő, minden eltérítés, minden közbeavatkozás a sors része, vagy el lehet-e fogadni, hogy a golyó (=egyén) sorsától, rendeltetésétől független erők is működhetnek, amelyek azt felülírhatják, eltéríthetik, meggátolhatják? Miért kellene azt elfogadni, hogy a sors mindentől független, és mindenképpen megvalósul? Akkor mi benne a feladat, a felelősség, a tudatosság, a választás, a szabad akarat? Akkor mi benne a kihívás?
Van-e értelme és célja a sorsnak, vagy a sors pusztán egy adottság, egy megszabott pálya, de ezen túl semmi más? Mi az értelme a sorsnak? A sors feladat, börtön, kihívás, vagy olyasmi, amitől meg kell szabadulni, mert nem az igazi feladata az embernek?
Az előbbi kérdések és levezetés-kezdemények is megmutatják, hogy mennyire összetett a kérdés: hogy hittől függetlenül is hányféle válasz lehetséges. Hogy ha el is kötelezi magát az ember egyféle hit mellett, akkor is mennyi “elméleti” kérdést kellene megválaszolni…………..
Kezdetnek talán ennyi.
Sorskérdések
Az ember gyakorta fürkészi a múltat, a jelent és a jövendőt, hogy felfedezzen valamilyen határozott mintázatot bennük, valamilyen irányt, amit Sorsnak lehet nevezni. Foglalkoztatja, hogy mi az értelme egy találkozásnak, egy eseménynek, egy kudarcnak, egy lehetőségnek. Olykor szeretne bennük mélyebb értelmet meglátni.
Pedig!
Pedig jobban megnézve teljesen mindegy, hogy van-e Sors, avagy nincsen, mivel az ember élete, az életét kitöltő események és tévelygések összességével együtt is csak merő felszín, merő esetlegesség – csupa olyan dolog, ami elgondolkoztathat, de lényegében nem a létem középpontjához visz közel, hanem a figyelmemet kívülre irányítja és szétszórja. Szükség van egyfajta nemes közönyre és távolságtartásra a saját életemmel és sorsommal szemben.
A végén még kiderül, hogy hindu vagy :)
http://www.pauergyula.hu/bibliografia/konyvpdf/08-PseudoSzoke%20134-139.pdf
Az is vagyok, meg zsidó is, meg indián is, meg gyarmatosító………..meg filozófiai skizofrén. :))))
Az írás jó volt………….A szobor is. :)
Fura dolog rájönni, hogy az emberek már pár ezer évvel ezelőtt is ugyanazokon a dolgokon rágódtak, amin mi is.
Vannak dolgok, amik nem változnak, akár van gőzölős vasaló, akár nincs. :)
A véletlen leleplezése…………
“Nincsenek véletlenek!”
Ezt gyakorta hallani, és az ember hajlamos is elfogadni, mert rögtön különös egybeesésekre, jelentőségteljes “véletlenekre”, találkozásokra, sorsfordító eseményekre gondol. És úgy tűnik, valami elrendezi a dolgokat.
Joggal feltételezhetjük, hogy aki tagadja a véletlent, az nem mechanikus törvényeket tételez fel a háttérben, hanem valamiféle elrendezettséget, értelmet. Tehát ebben a megközelítésben a véletlen olyan eseményt jelentene, aminek semmi értelme, csak úgy megtörténik. Tehát ezen filozófia szerint nincs véletlen, mert minden okkal és céllal történik.
Csakhogy. Szigorúan nézve senki nem gondolja végig ezt a kijelentést, mert ha végiggondolná, akkor rájöhetne, hogy semmiképpen nem lehet igaz.
Ugyanis az, hogy “nincsenek véletlenek” formállogikailag, fogalmilag azt jelenti, hogy ‘egyáltalán’ nincsenek! Tehát az, hogy pocsolyába lépek, beázik a cipőm, ki kell kerülnöm egy kidőlt fatörzset, késik a buszom, hogy egyáltalán kik az utasok, és hányan azon a buszon, nem kapom meg a kedvenc zsemlémet a boltban, mert elfogyott, pont annál a pénztárosnál fizetek, stb………szóval mindez, szóval minden, ami csak történik az életemben, az nem véletlen, hanem értelme van, törvényszerűségek idézik elő, és jelent valamit.
Mert az, hogy nincsenek véletlenek, mindezt (és minden mást is) jelenti!!!!!
Ezt azonban senki nem gondolhatja komolyan.
Viszont ha eljutunk addig, hogy véletlenek is vannak, tehát olyan események, amelyeknek semmi értelmük, semmi jelentőségük, nincs bennük se sors, se gondviselés, pusztán megtörténnek, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak is véletlenek, meg olyan is van, hogy valami nem véletlen. És akkor máris nem tehetünk ilyen általános kijelentéseket a témában. :)
„nem is menne hozzád épeszű, értelmes nő. Mert messziről bűzlik, hogy alsóbbrendűnek tekinted őket.”
bocs, de semmi ilyenféle természetfeletti érzékük nincs a nőknek. : )
„közben őszinte és nyílt szeretne maradni.”
igen, ezek a fogalmak náluk azt jelentik, hogy tapintatlanok. : )
Libsifemcsi ezt direkt neked ajánlom: http://www.nlcafe.hu/csalad/20131226/joos-istvan-parkapcsolat-parkereses-csalad-hazassag/
Azt én elhiszem neked, hogy neked, a jelenlegi verziódban annyira elengedhetetlen igény az, hogy “kibontakoztathasd tehetséged”, “megvalósíthasd magad” (jaj, ennyi modoros kifejezést!), de mi azt állítjuk, hogy ezek nem eleve az emberi természettel adott igények (legalábbis nem ebben a formában), hanem a jelen világrend által elég jól minden emberbe mesterségesen beletáplált hamis igények.
Kb. olyan, mint a kábítószer. Egy kábítószert soha nem kóstolt embernek soha az életébe nem jutna magától eszébe, hogy kéne valami anyag, amitől bekábul, de aki már rászokott, az durva esetben a saját szüleit is kirabolja, hogy anyaghoz juthasson.
Épp ilyen “drogfüggő” vagy te is: rá vagy szoktatva, hogy te attól vagy szabad, hogy dolgozhatsz. Ha megvonnák a “drogodat”, örjöngenél. Figyeljük meg, milyen módszerrel van ez létrehozva. Pontosan olyan üzleti módszerekkel, melyekkel a nagyvállalatok dolgoznak. Először rászoktatják a fiatalokat valamire, valamilyen stílusra, életmódra, divatra, kábítószerre, szerencsejátékra, valami olyasmire, amire a természet rendje szerint nem volna rá igénye (vagy ha mégis, akkor ezt természetes módokon is ki tudná elégíteni – pl. tömény C-vitamin helyett paprikát enne, pornó helyett a feleségével szexelne), majd amikor már ettől függővé vált, akkor könnyen sakkban lehet őt tartani egy olyan fenyegetéssel, hogy ezt a “drogot” elveszítheted. Ez az általános képlet. A feministák is folyton azzal riogatják a nőket, hogy “támogassatok minket, mert különben elvész a munka által érzett szabadság, és a férjetek “bezár” (???) a konyvhába, és majd minden nap elver, mint a lovat”.
De miért lenne jó dolgozni?
Komolyan kérdem: hacsak valakinek nem olyan a munkája, hogy tényleg egyúttal a hobbija is, és akkor is folytatná, ha nyerne a lottón, akkor tényleg nem értem, hogy miért lenne valami féltve őrzött szabadságjog ez? Például egy befutott zongoraművész már nem azért zongorázik, mert rászorul, hanem mert imádja csinálni. De a dolgozó nők 99,9999999999 %-a nem ilyen munkát végez, hanem olyat, amiről senki se hinné el, hogy örömből is lehet csinálni, kivéve ha zakkant valaki. A pénztárgépet püfölni, könyvelőként Excel-táblázatok farigcsálni, tanárnőként szemtelen gyerekekkel nap mint nap szenvedni, ugyan melyik nő szeret?
A világ eddig volt minden utópiája azt tűzte ki célul, hogy az emberiségnek ne, vagy csak nagyon keveset kelljen dolgoznia. A marxista Tamás Gáspár Miklós írja:
“Annak idején, a trón és oltár szövetsége, ill. a szocialista, forradalmi munkásmozgalom közé beszorítva, a kapitalizmus a fölszabadult egyéniség, az életöröm, a józan ész, az élvezet, a „boldogulás” elvét testesíthette meg. Ma pedig azt a két elvet képviseli, amelyet eddig minden magasrendű civilizáció elvetett; az egyik a vadság, a másik a munka. Homérosz, Hésziodosz, az Ószövetség mind arra ad példát, hogyan gyűri le a büszkeség a szenvedélyt, az emlékezet a fenevadat; a görögök, a Biblia, a szocializmus, minden harcias nemesség tudta, hogy a munka: átok, büntetés, szégyen. Akhilleusz, Árdzsuna, Siegfried, Bayard, Castiglione épp úgy tudta, mint Fourier és Marx és Krúdy, hogy a játék az igazi. Művészeti improvizáció, lejegyzetlenség, párviadal, illem, modor, stílus, udvarlás, bezsongás – ezek úri kedvtelések, és Marx nem azt akarta, hogy mindenki proletár legyen, hanem azt, hogy mindenki úriember legyen, és trubadúri Frauendiensttel megtisztelt dáma; Trockij szerint a kommunizmusban mindenki tehetségesebb lesz, mint Arisztotelész és Dante, és úgy fog labdázni, mint Michael Jordan, olyan vitéz lesz, mint El Cid. “
Szóval micsoda elcseszett ideológia az, amely bevallottan olyanba akarja bevonni a nőket, amely rossz,:”átok, büntetés és szégyen”? És most a politikai paletta másik feléről idézek:
“A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették mag