Giordano Bruno

Hunyorgó bölcsek


– Bélának haja van. Julinak is. Tehát Béla olyan mint Juli.

– X önvédelemből megölte a késsel rátámadó Z-t. Tehát ő is agresszív és gyilkos, akárcsak Z.

– A hentes is, meg a kocsmai késelő is kést használ, tehát egyformák.

– Ha elég messziről nézzük a lovat és a széket, akkor mindkettő csupán fekete pontnak látszik, tehát végső soron nem különböznek.

Ha az ember elég erősen hunyorog, akkor a világ már csak színes árnyakból és foltokból áll, a dolgok pedig elveszítik szilárd körvonalukat. Van egy elég népszerű “filozófia”, amely kitermelte a maga bölcseit, akik ezt a hunyorgást magas szinten képesek űzni, mindig a számukra kedvező távolságot és hunyorítási szöget alkalmazva, hogy fenntartsák a végtelenség nyugalmával és mindent átlátásával lefelé pillantó magasztosság és egykedvűség szerepét. Ez a “filozófia” elég tömören képes megnyilatkozni: “minden relatív”, “minden nézőpont kérdése”. Valójában elég lenne, ha csak ennyit mondana (lényegét tekintve ennél többet amúgy is ritkán tud), de sajnos általában nem éri be ezzel, vagy olykor ki sem mondja, csak alkalmazza ezt a hunyorgó “bölcseletet”, és mindent ennek szellemében old fel, tehát egyenlősít.

Az írás elején felhozott példák nem csekély gúnnyal karikírozzák ezt a “szemléletmódot”, hiszen azt a metódust mutatják be, amivel ezek a mélyengők szoktak mindenen felülemelkedni. A hunyorgás valójában kényelmes szerepet biztosít a számukra, hiszen olyan hálás kissé középen, és ráadásul egyúttal kissé a közép fölött álldogálni, és onnan áttekinteni alant a széles síkságot, a vélemények és igazságok forgatagát, majd bölcsen beköpni, hogy “minden relatív”, és “végső soron mindenkinek igaza van” (és nincs is). Elég megkeresni mindenben azt, ami hasonló, vagy pontosabban hasonlónak tetszik, és máris lehet boldogan egyenlőségjeleket pakolászni, miközben a különbségeket sajátos módon el lehet sikkasztani, a szőnyeg alá söpörni. Immáron nincs különbség támadás és védekezés között, nincs különbség okos és buta között, nincsen tisztesség és aljasság között, hiszen mindenben ott a hasonló, a közös, az azonos (!). Csak megfelelően kell hunyorítani.

Valójában értem én, szellemileg sokkal egyszerűbb közös pontokat találni, azokat összemosni, mint érteni, hogy a látszólag hasonló dolgok miért különböznek mégis, és azt meg még nehezebb, hogy a különbségeken túl még esetleg valamilyen érték mentén válasszuk el az értéktelent az értékestől. Persze nem várhatjuk el a hunyorgás mestereitől ezt a teljesítményt, hiszen mihelyst így kezdenének gondolkozni, a “minden relatív” bölcsessége azonmód kifújna, és már tényekre, utánagondolásra is szükség lenne. Pedig milyen kényelmes, lakályos ez a “filozófia”! Kár lenne otthagyni! Az előnye, hogy instant bölcsesség aurát kap tőle bárki, mert látszólag nem tévedhet, hiszen nem is állít szinte soha semmit, csak turmixol, és olyan kötőszavakkal operál, mint “ámbár”, “mindazonáltal”, “viszont”, “a másik oldalról”… Mindezek együtt meg már eleve azt jelentik, hogy nem fogunk megtudni semmi határozottat, véglegeset, csak innen is, meg onnan is kapunk valamit, és hát úgyis “minden relatív”.

Van, aki az erejével, más a bölcsességével, megint más a tudásával emelkedik az átlag fölé. Ezek mögött sokszor munka és teljesítmény van, tehát a fölébe emelkedés természetes módon megy végbe. A relativizmus “fölénye” azonban nem igényel teljesítményt, se tudást, se műveltséget, se lényeglátást, csak az egybemosás mesterkélt rutinját, és azt, hogy az ember mindig tartsa fenn a vitákon való kívülállás és felülállás látszatát, meglátva minden félben rosszat és jót egyaránt, vagyis hogy nem különböznek egymástól. Csak mindentudó mosoly kell hozzá és erős hunyorgás.

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Giordano Bruno

Giordano Bruno
A névválasztás oka elég összetett. Talán 11-12 éves koromban találkoztam először Giordano Bruno alakjával egy gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő könyvben, és valamiért a kezdetektől megragadott a máglyán elégetett filozófus. Ezt a kötődést erősítette tovább egy remek olasz játékfilm is. Valójában soha nem mélyedtem el a filozófiájában, de mindig rokonérzésem volt vele kapcsolatban. Az életben vannak érdekes és megmagyarázhatatlan "vonzalmak". Talán ez az első eset, hogy a virtuális térben felveszem az ő nevét, miközben reménykedem, hogy a végén nem fognak megégetni az olvasók. Amúgy magamról keveset tudnék mondani, mivel valójában nem létezem, mindig csak pillanatnyi konstellációban formálódok újra, miközben folyton visszavágyódok a végtelenbe, a szubsztanicák világába - amiről a valódi Giordano Bruno is elmélkedett. Addig azonban férfi vagyok leginkább, és ha van benyomásom a világról, hát elsősorban férfiként. Manapság pedig mintha ez hátrányos helyzetnek tűnne, de talán ettől izgalmas.

23
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
17 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
8 Hozzászólások szerzői
Deansdalethe hermitAngelo01Giordano BrunoPash Cutter Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Koriander
Olvasó

“Roma locuta, causa finita (est)” ;-)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Brunó egy rendkivül termékeny szerző, ez elismerés volt. Igen, ez  része a kulturális marxizmusnak, a dekonstrukció. Miután ennek képviselői, a volt 68-as maoista, trockista söpredék átvette a hatalmat a nyugati egyetemek felett, hatalmas pusztítást végeztek az értelmiség tudatában. Az irodalom területén posztmodern néven gyártják értelmetlen zagyvaságaikat.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Dekonstrukci%C3%B3

http://hu.wikipedia.org/wiki/Posztmodern

 

Pash Cutter
Olvasó

“Miután ennek képviselői, a volt 68-as maoista, trockista söpredék átvette a hatalmat a nyugati egyetemek felett, hatalmas pusztítást végeztek az értelmiség tudatában. “

Csak korrigálom az ismereteidet, ha nem haragszol. 1968 nem csupán maoista és trockista megmozdulás volt; szép számmal voltak ott anarcho-kommunisták, radikális szociáldemokraták és egyéb szélsőbal állatfaj. A kulturális marxizmus mellesleg lassan visszaszorul az értelmiségi közegekből, intellektuális terekről. Franciaországban megint kezdik felfedezni az Emile Durkheim és Charles de Gaulle nevével fémjelzett szociálkonzervatív örökséget, Németországban a német fiatalság ismét a kezébe veszi Herdert, több kelet-európai országban nagy népszerűségnek örvend Oswald Spengler, Magyarországon csigalassúsággal visszaszivárog az értelmiségi diskurzusba és a filozófiai kánonba Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Pauler Ákos… Satöbbi…

Vagyis hiábavaló a borúlátás…

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Nem vagyok napi szinten felkészülve a témából, csak amiket olvastam az alapján gondoltam ezt. Köszönöm a kiegészítést 68-ról és ezek szerint megindult a lassú javulás a nyugati szellemi életben, csak még idő kell az eredményekhez.

Maestro
Szerkesztő

Éppen ilyesmikre gondoltam, amikor ezt olvastam valakitől a fészbúkon:

“Mikor fog eljutni odáig ez az illető, hogy az igazság nem egyetemes és kötelezően elfogadni való EGY?! Mindenkinek van saját igazsága és kész! De valakit, sőt, VALAKIKET rákényszeríteni a sajátjára…. nevetséges!”

Sajnos, ez most az új divat, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága, a maga normalitása. Nesze semmi, fogd meg jól!

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez elég kényelmes életszemlélet, mert vereség nélkül lehet átpártolni az éppen győztes és kifizetődő eszméhez és váltogatni a meggyőződést amikor kell.

Angelo01
Újságíró

Furcsa így szabadságról visszatérve látni, hogy a kommentbeli eszmecserénket egy kifejezetten egyoldalú, lebutított cikké silányítottad. Felötlött bennem a gondolat, hogy válaszcikket fogalmazok meg, de nem akarom feleslegesen terhelni a közösséget, így marad a komment. Egy kicsit hosszabban :))) Ha néhol nyers leszek, kérlek nézd el, nem bántó célzattal, inkább egyértelműség miatt teszem :)) Ha leegyszerűsítem a vitánkat, akkor a relativizmus és az abszolutizmus szinte örökös konfliktusát adjuk elő több felvonásban. Beszélgetünk, tudva azt, hogy egyikőnk sem fogja tudni meggyőzni a másikat, de megéljük a szellemi kihívást, próbára tesszük a saját gondolatrendszerünk szilárdságát, koherenciáját, mosolygunk, ha a másik érvelésében logikai bukfencet fedezünk fel, és dühöngünk, ha a másik a saját bukfencünkre világít rá. Eddig jó a vita. Amikor a vita átmegy személyeskedésbe, ha már végtelenül lebutított példákkal akarjuk a másik gondolkodásmódját gúny tárgyává tenni, ha időzőjelbe tesszük az “ő” filozófiáját, ha óvatos, de mégis becsmérlő jelzőket használunk, akkor az már nem vita. Az már hisztizés. Ha valamit képtelen vagy megérteni, az még nem feltétlenül hülyeség. Én nem értem a kvantummechanika levezetéseit, más meg nem érti a pénzügyi függvényeket, de akkor sem jelenthetjük ki, hogy értelmetlen hülyeség az egyik, vagy a másik. Többezer év, tőled és tőlem is okosabb, képzettebb gondolkodója sem tudta leírni a nagybetűs igazságot, sem felsorolni az abszolút erkölcsi tételeket. Mindössze a hitet tudták felmutatni, a hitet ezeknek a létezésében, ahogyan te is. Az abszolutista gondolkodók érvrendszerében a logikai láncolat, az érvrendszer végén mindig egy ilyen tétel/igazság/axióma áll, amelyet gyakorlatilag meg sem tudnak fogalmazni. Ilyenkor jön a “hiszen mindenki tudja” “hiszen egyértelmű”, “dehát ez nem kérdés”, szintű szófordulatok.  Aztán persze csodálkoznak, ha valaki nem fogadja el az érvelést. A relativizmust nevezed kényelmesnek. Szerintem meg az abszolutizmus kényelmes. Nem kell gondolkodni, nem kell tapasztalni, elég, ha birka módra bebiflázod a homályosan körülírt, abszolútnak nevezett tételeket, és máris meg tudod ítélni az egész világot. Felülhetsz az elképzelt erkölcsi piedesztálra, és oszthatod az igét, a saját hited által nyújtott önhittségben megítélhetsz és elítélhetsz másokat, mert ugyebár neked igazad van, a másik meg hülye. Egyszerű ez, ha valaki nem úgy gondolkodik mint te, akkor nyilvánvalóan hülye, a hülyével szemben pedig minden megengedhető, hiszen az ő érdekében történik. Az abszolutista képtelen a fejlődésre, képtelen az empátiára, képtelen a másik véleményének a figyelembe vételére. Az abszolutista mindig a különbségekre világít rá, míg a relativista az egyezőségre. Az abszolutista ezekből következően okozza a konfliktusokat, a relativista pedig megoldja. Az abszolutisták hajlamosabbak a radikalizmusra, bármilyen ideológia, eszmerendszer, vallás nevében, mert olyan mélyen hisznek a saját igazságukban, az általuk megfogalmazott erkölcsi abszolútumokban, hogy feljogosítva érzik magukat bármilyen eszköz használatára, jogtalanságra is. (irónia on) Mert ugye ők csak a másik érdekében akarnak jót tenni, a közös igazságért, a közös jóért, a közjóért, a nemzetért, meg mindenki üdvéért, a globális boldogságért. (irónia off) Az abszolutisták hisznek a saját tévedhetetlenségükben, a relativisták pedig tudatában vannak annak, hogy nem tévedhetetlenek. Remélem nem kell magyaráznom a kettő közötti különbséget. “A relativizmus “fölénye” azonban nem igényel teljesítményt, se tudást, se műveltséget, se lényeglátást,” Óriási tévedésben vagy, nagyon nagy tévedésben. Éppenhogy a relativizmus igényel teljesítményt, tudást, műveltséget és lényeglátást, hogy tudjon saját véleményt alkotni. A te abszolutizmusod az, amely nem igényli ezeket, mindössze a már említett, de meg nem fogalmazott igazság és erkölcsi abszolutumok bemagolását. Egy régebbi kommented alapján, a relativizmusnak hibaként róttad fel, hogy nem keresi a nagybetűs igazságot, de folyamatosan elhárítja. Ez szintén tévedés. A relativizmus szerint nincs ilyen nagybetűs igazság, még a létezését sem fogadja el, szóval nem az igazságot hárítja el, hanem a létének a feltételezését. Másrészről, hogyan lehetne elhárítani azt, amit még soha nem találtak meg, soha nem fogalmaztak meg? Egy utolsó gondolat, csupán dialektikai szempontból csinálnék egy logikai hurkot.… Tovább olvasás »

the hermit
Olvasó

 Én a saját magam által meghatározott viszonyrendszer szerint ítélem meg a körülöttem lévő világot. Te egy általad választott filozófia/eszme/ideológia abszlútumai által ítéled meg a világot. Szóval mindketten viszonyítási pontokat használunk a véleményalkotásban. Voila, mindketten valamihez képest alkotunk véleményt, tehát mindketten relativisták vagyunk :))))

Mindketten (általatok érvényesnek vélt) törvények mentén fogalmazzátok meg az érveiteket, tehát abszolutisták vagytok :P

Bocs hogy belekotyogok, de muszáj. Szóval: szerintem az abszolutizmus/relativizmus vita értelmetlen, mert minkét eszmerendszert el lehet vinni a szélsőségek felé, de attól egyik se lesz jobban igaz, mint a másik. Egy extrém abszolutista makacs és hajthatatlan ember lesz, belekövülve a saját szabályaiba, és képtelen lesz befogadni bármi újat. A relativista viszont határozatlan és szétfolyó lesz, aki nem képes kapaszkodási pontokat találni az életben, vagy valami mellett állást foglalni. Egyik se jó, és az élet nem ilyen egyszerű, az emberek meg főleg nem (bár mindkét szélsőségre lehet példát találni). Tehát aki itt be tudja bizonyítani, hogy az egyik elmélet fekete (gonosz) a másik meg fehér (jó), az valószínűleg téved.

 

Angelo01
Újságíró

Mi legyen a neve? Abszolút relativizmus, vagy relatív abszolutizmus :))))

Egyébként igazad van abban, amiket írtál. De mivel GB sem szélsőséges szerintem, sem én nem tartom magam annak, így kényelmesen elvitatkozgatunk, aztán a gépet kikapcsoljuk és azt csináljuk, amit személy szerint jónak látunk.

the hermit
Olvasó

Előbb- utóbb úgy is meg fogom kapni, hogy a lelkem mélyén liberális vagyok ;-)

Deansdale
Admin

A liberálisoknak nincs lelke :]