Miután Makra öngyilkos lett, hátrahagyva feleségét és gyerekét, a barátja, Kadét, körülnézett a lakásában: “ha legalább bejön elbúcsúzni a szobától, ahol élt, biztos nem teszi meg, de nem is akart elbúcsúzni, pedig itt élt tíz éven át; a Kadét körülnézett, látta a horgolt csipketerítőcskéket fölgombostűzve a fotelok bordó támlájára, hogy le ne csússzanak, a vitrin üvege mögött a porcelán állatkákat, a hamutartókat, a vázákat, a bekeretezett családi képeket a falon, az ablak előtt a filodendront, a televíziót (a tetején újabb csipketerítő), nézte a tiszta, gondosan elrendezett szobát, ahol Makra egyéniségének, ízlésének, tízéves jelenlétének semmi nyoma nem maradt, és arra gondolt, hogy ha Makra bejön ide elbúcsúzni, nem szarakodik a gázzal, kiugrik az ablakon.” (Kertész Ákos: Makra)
A nők olykor rettentő élhetetlen környezetet képesek otthon címén teremteni, amit azután ráadásul még meg is mérgeznek egyfajta rigorózus pedantériával. A díszek, a bútorok, a portalanított felületek csillogása, a szőnyegek, a festmények a falon, mind valamiféle törekvés kellékei, amely felfelé tör, mutatni akar kifelé, ám hiányzik belőle a melegség, a lélek, az emberség. Mindennek helye van, mindennek sugároznia kell valamit… A kispolgári miliő kínos és fojtogató fantáziátlansága és üressége, amelyben inkább feszengeni lehet, mint megpihenni. A környezet, akár a mocsár a maga kipárolgásaival, hosszan tartó roncsolást képes kifejteni a benne élőkre.
Nem is lakás valójában, hanem egy bútoráruház bemutató részlege, vagy lakberendezési múzeum, ahol a feleség nem más, mint teremőr-takarítónő-igazgatónő, aki mindig ideges, ha oda nem illő tárgyakat felejt valaki az asztalon, a kanapén, vagy a padlón. Valójában a nő szolgálója a saját lakásának, amiben az ő álma és fantáziája ölt testet. Éppen ezért neki is csak módjával megnyugvás, sokkal inkább állandó feszültség, kontroll, folytonos állagmegőrzés. Folyton fegyelmeznie kell a “látogatókat”, vagyis a férjet és a gyerekeket, hogy fennmaradjon az érintetlenség látszata. Mindez remek lehetőség a folytonos panaszra és zsörtölődésre, hogy “senki nem tiszteli a munkámat”, miközben valójában nem a munkájáról van szó, hanem a saját lakásáról, lelkének a kivetüléséről, amelyben mindennek rögzített helye van.
A szövegrészlet nyomán végiggondoltam az egész családom “történetét”, és azzal kellett szembesülnöm, hogy sem apám, sem a nagyapáim nem voltak jelen abban a házban, amit ők (is) megteremtettek. Hogy ahol éltem, ahol felnőttem, az egy női világ volt, mert nők fantáziáját, ízlését, lelkületét jelenítette meg maximális mértékben. Női szellemiség járta át a falakat, a tapétát, a lépcsőt, a csempét. Semmi más nem volt elviselhető számomra, csak a nyári konyha a maga periférikus semlegességével. A nyári konyha még a nők szemében is amolyan mostohagyerek, ami a kamra és a konyha keveréke, ezért nem fordítanak rá gondot, hogy “tökéletesre” csiszolják. Átmeneti. Egy férfinak ideális, mert az egyetlen otthonos helyiség a nagy női pedáns álomban.
Ha egy férj boldogtalan, rosszul érzi magát a házasságában, akkor döbben rá, hogy a közös otthon nem közös, hanem az a nő lakása, amit immáron ő nem érez magáénak. Maga a lakás is ellenségessé válik a számára. Mindegy, hogy ki mennyivel járult hozzá, de az nem az övé, onnan csak elmenekülni tud. A tévébe (mert a tévé a maga hipnózisával egy másfajta menekvés, tulajdonképpen egy virtuális szoba a lakásban), a garázsba, a kocsmába, a haverokhoz, de oda sem, mert az is mind házas, és a feleségek viszonya általában kettős a férj barátaihoz, és hát ahol a haver lakik, az is csak egy női miliő.
Egy férfi természetesnek veszi, hogy ha megtalálja azt, akivel összeköti az életét, akkor alárendeli magát, és a nőnek teremt, épít otthont. Ezt nem akarom önzetlenségnek, hősiességnek beállítani, ez egy program, ez egy mély ösztön, csak ez az ösztön eredményezi azt, hogy miközben a férfi boldog, amikor látja, hogy a párja kiteljesedik a lakás megálmodásával, berendezésével, és hozzá is segíti ehhez azzal, hogy teljesen rábízza a kialakítást, nem veszi észre, hogy többnyire ezzel ki is szorítja önmagát onnan. Szimbolikusan, jelképesen, ténylegesen. Mert a lakás nem azé, aki kifizeti, hanem aki a maga képére formálja, aki lelkileg magáévá teszi.
Az csak látszat, hogy válás után javarészt férfiak válnak hajléktalanná: már előtte is azok voltak.
Jó írás, gratulálok. :)
A cikkben leírt nő egy mindenki által – szerencsésebbeknek csak hallomásból – ismert típus. A mániákus takarítás, a percenkénti suvickolás rendkívül idegesítő egy férfi (és persze az egész környezete) számára, többek között talán azért is, mert napnál világosabban jelzi, hogy a nő nem boldog mellette, nem teljes az élete, ezért kényszeres cselekvésekbe menekül. Az ilyen nő tragédiája, hogy sosem elégedett, sosem lehet a lakás “elég tiszta”, és sosincs igazán rend, nincs meg a “jól végzett munka öröme”, hiszen olyan sosincs, hogy nem lehetne még 3 porszemet letörölni valahonnan, vagy 2 mm-rel ne lehetne arrébb tenni egy képet a falon, hogy abszolút tökéletes legyen a szimmetria.. :)
Én sem szeretem, feszélyez, ha olyan helyen vagyok, ahol csak a kanapé vagy a fotel szélére merek ülni, és közben arra figyelek, nehogy valamit összegyűrjek. A horgolt csipketerítő a fotel támláján kizárólag a drága dédiknek nézhető el. :) A kispolgári miliő kispolgári, provinciális gondolkodással jár együtt, ezért sem szimpatikus. Az ilyen lakás valóban csak lakás, még rosszabb esetben bútorraktár, ahogy írod, sosem lesz belőle otthon. Hiányzik belőle a melegség, az, hogy látszik, itt emberek élnek, mi több, boldogan élnek, jól érzik magukat, ahová jó hazamenni a férfinak is. A lakás van értük, nem pedig fordítva.
A tisztaságot és rendet persze én is fontosnak tartom, de nem kell semminek derékszögben, elvágólag állni – ahogy fentebb írtam, szeretem, ha látszik, hogy boldog emberek lakják a lakást, igazi otthont jelent számukra.
Az utolsó mondat kicsit sarkos, de van benne igazság. :)
“Hiányzik belőle a melegség, az, hogy látszik, itt emberek élnek, mi több, boldogan élnek, jól érzik magukat”
Majdnem azt hittem putrikról írsz, de az “emberek” szónál leesett.
Érdekes írás.
Mikor elváltunk, és eljöttem a közösen épített házból, meggyűlöltem. Magam se értettem teljesen, az exem épp fordítva volt vele (egyszer még a képébe is vágtam, hogy semmit sem jelent számomra a ház). Azóta rájöttem, hogy egyfajta védekezési mechanizmus volt ez részemről, másrészt meg az a ház a tönkrement közös életünk szimbólumává vált. Pedig szerettem, meg közösen terveztük olyanra amilyen lett, és mégis. Amúgy belülről persze igaz volt rá, amit írsz. Az is igaz, hogy sose éreztem igazán a privát teremnek egyetlen sarkát sem.
“Mikor elváltunk, és eljöttem a közösen épített házból, meggyűlöltem.”
Az első házat az ember amúgy is az ellenségének építi.
Leírtad a tárgyiasítást, tehát amikor az emberek helyett a tárgyak a fontosak, illetve az embereket is tárgyakként kezelik. A tárgyiasításra a férfiak ugyanúgy hajlamosak, csak ők nem a porcicák ellen indítanak háborút.
Értelmetlen, de legalább rövid.
“Valójában a nő szolgálója a saját lakásának, amiben az ő álma és fantáziája ölt testet. Éppen ezért neki is csak módjával megnyugvás, sokkal inkább állandó feszültség, kontroll, folytonos állagmegőrzés. Folyton fegyelmeznie kell a “látogatókat”, vagyis a férjet és a gyerekeket, hogy fennmaradjon az érintetlenség látszata.”
Érdekes, hogy a feministák állandóan a hatalomról beszélnek, persze olyan összefüggésben, hogy az “a férfiaknál van” (pf), akik ezt élvezik. Valójában rengeteg nőnek van hatalma, elsősorban otthon, ahogyan azt ezzel az idézettel jól leírtad. Ők kontrollálják a családi fészket, ahol a férj lábujjhegyen óvakodhat csak jobbra-balra. Az idézet viszont arra is rámutat, hogy ez a hatalom sokkal inkább feszültség, mint öröm forrása – és ebben nagyon hasonlít sok másféle hatalomhoz. Pl. a férfinak a családfőség inkább felelősség, mint egófényezés. Persze ezt a megalomániás feministáknak hiába magyarázná az ember…
http://bookline.hu/product/home.action?id=124385&type=22&_v=Eric_Klinenberg_A_magam_utjan_Miert_jo_egyedul_elni_
http://en.wikipedia.org/wiki/Man_cave
A házban lévő női uralom még nem is olyan nagy baj, ha ehhez “jár” néhány gyerek(akkor amúgy sem lesz akkora rend).
Engem is zavarnak a túl “tiszta” lakások. Nagyon különös, mikor úgy érzem magam, mint elefánt a porcelánboltban, pedig alig merek megmozdulni.
Nagyon jó kis cikk, köszönet érte. Hirtelen csak ennyit tudnék hozzátenni: https://soundcloud.com/ricsardgir/ndalom
Hogy is szól a mondás? A férfi otthona a világ, a nő világa az otthon. Nyilván kell a nőnek is egy terep, ha már a külvilág a férfié. Ha nagyrészt a férfiak alakítják a “kint”-et, akkor a nőké miért ne lehetne a “bent”?
Ez akkor lesz ez zavaró, ha már a “kint”-et is teljesen a nők akarják alakítani, végső soron mindent.
De ezen kívül azért is alakult úgy, hogy a nőkre bízzák a férfiak az otthon berendezését, mert egyrészt – ahogy észrevettem – őket untatja a lakberendezés, másrészt – és most kicsit le fogom egyszerűsíteni a képletet – régebben a nők sokkal többet voltak otthon a házban, mint a férfiak. Ha otthon is dolgoztak a férfiak, akkor nagyrészt a műhelyben vagy a földeken, az állatoknál voltak. A nő meg inkább többet benn a házban. Szerintem ilyen hagyományos paraméterekkel teljesen jogos, ha a nő rendezheti be a házat. A baj inkább az, ha egyrészt a férfi és a gyerekek igényeinek teljes ignorálásával teszi, másrészt meg halálra takarítja magát és a benne lakók lesznek a házért, nem a ház a benne lakókért… Ahogy Inaara írta, ez már beteges és valamiképpen a boldogtalanságát fojtja bele az állandó takarításba, meg talán valami frusztrált hatalmi vágyat, hogy a ház az övé, csak az övé, és itt végre parancsolgathat és minden úgy lehet, ahogy az neki tetszik, nem törődve azzal, hogy ez rossz a férjének meg a gyerekeinek.
– Nem vagyok benne biztos, hogy a takarítási mánia a boldogtalansággal függ össze. Csak. Vagy nem feltétlenül. Azt sem, hogy ha ugyanaz a nő boldog lenne, akkor nem takarítana mániákusan. Talán nem a boldogtalanság következménye a pedantéria, hanem fordítva. :)
– Ez nem tárgyiasítás. Tárgyiasítani csak személyeket lehet, amikor megfosztjuk őket a személyiségüktől, és tárgyként kezeljük őket.
– Szellemes megközelítés, hogy a férfié a világ, a nőé az otthon, és van is benne igazság, de lehet, hogy ezt az ösztönnel lehetne összekapcsolni: a fészek a nőé, hogy az utódokat világra hozza, ezért a közös otthon valójában romantikus elképzelés……..Amúgy azt vetném ellen, hogy a polgári korokból nekem rémlik még a férfi/apa dolgozószobája, amely mintegy tltott övezet volt a gyerekek részére is. Amit én nagyon jónak tartok, mert a gyerek szempontjából nincs csodálatosabb és misztikusabb, mint a rejtett birodalom….Arról nem is beszélve, hogy így a házban jelen volt a férfi “elem” is. A garázs, a műhely kivülállása jelez valami perifériára szorítottságot is. Házon kívüli övezet.
– Jó volt az “éndalom”! Köszönet! :)
– A túlságosan élére állított lakás valóban zavaró, és szerintem itt már kiütközik az a filozófiai tapasztalat, hogy a tökéletességnek egy bizonyos formája már idegenül és embertelenül hat………..
A tárgyiasítás azt jelenti, hogy az egész világot tárgyiasítva látod. Nézd meg a régi mítoszokat, mennyire élőnek láttak mindent. Hogy csak a Bibliából hozzak példákat: Jézus parancsolt a szélnek, a hullámoknak, a fügefának; azt mondta, aki hisz, parancsolhat a hegynek, hogy essen a tengerbe és az beleesik; a zsoltáros szerint a fák tapsolnak Istennek, a madarak tőle várják eledelüket, a kígyó és a szamár beszél; a bölcsesség, a bűn, a halál, a Szent Lélek nem elvont fogalmak, hanem személyek, a vizeknek angyala van és így tovább.
A mai objektivizált világképünkhöz képest ez gyerekes, mitikus, elavult világkép, de annyi biztos, hogy sokkal személyesebb, míg a mi világképünk tárgyiasult.
Mi mindent pénzzel mérünk, a Biblia egyik legmegdöbbentebb kijelentése az, hogy Jézust 30 ezüstre értékelték.
Ez hogy lehetséges? Ezen a szöveg szerzője meg van rökönyödve.
A tárgyiasítás mindenre kiterjed, és alapvetően azzal a következménnyel jár, hogy a tárgyak felértékelődnek a szemünkben, az emberek pedig elvesztik jelentőségüket.
Ez pedig nemtől független folyamat.
Amúgy már, ha Makra – Vali pont azért nem volt elég jó, mert nem volt házias, nem teremtett otthont, és zsírpapírból ették a parizert a nagy kupi közepette, nem “emberek módjára” . Magdus csipketerítői valószínűleg kevésbé zavarták Makrát, mint a zsírpapír és kosz. (Mert eleve ilyen miliőben nőtt fel, nyilván az anyja is hasonlóan dekorálta a lakásukat).
De találtam neked egy szöveget, ahol a tárgyiasítás a személy tárgyként való kezelését jelenti:
A nők tárgyiasítása nem csak a férfiak bűne
Helen Alvare rávilágít a nők cinkostársi voltára
Carrie Gress, Róma, 2008. február 8, (Zenit.org).- A nők is segítették annak a fogyasztói szemléletnek a kialakulását, amely tárgyiasítja őket, és ez az eredeti bűn következménye, mondja Helen Alvare.
Alvare, aki korábban az Egyesült Államok püspöki karának az életvédő (pro-life) tevékenységekkel kapcsolatban volt szóvivője, és jelenleg jog professzor a Washingtoni Katolikus Egyetemen, mondta ezt ma azon a Vatikáni konferencián, amely szombatig tart, és témája: „Nő és férfi, a ‘humánum’ a maga teljességében”
Környezetünket dominálóan a fogyasztói mentalitás jellemzi, ezért „majdnem elkerülhetetlen volt, hogy maga az ember a ‘végső’ fogyasztási termékké váljon” – mondta Alvare. „A nők testi szépsége és a férfi számára szexuális kiegészítő volta különösen kívánatossá teszi őket egy fogyasztói társadalom gazdaságában.”
„Megdöbbentő az a pénzösszeg, amit kifizetnek nők szexualizált képeiért. Hagyományos becslések szerint ma a pornó ipar évente 60 milliárd dollár nyereséget jelent. További becslések szerint az USA-ban az összes internethasználó 40 %-át vonzza legalább havonta egyszer a pornográfia, 70 %-át a 18 és 34 év közötti internet használóknak, és a rendszeres hotel vendégek felét,” magyarázta Alvare.
Üres törekvés
Mindazonáltal, folytatta, „különösen felkavaró mutatója a jelen helyzetnek az a mérték, amellyel a nők, egyénileg és szervezett csoportokban, magukévá tették saját maguk, mint fogyasztási cikkek tárgyiasítását.”
Alvare hozzátette, „A Test Teológiája” című beszédsorozatában, és a Mulieris dignitatem enciklikájában II. János Pál tárgyal az eredeti bűn nőkre gyakorolt hatásáról. Megismétli azokat a szavakat, amelyeket Isten a nőnek mondott az első bűn elkövetése után: „Vágyakozni fogsz férjed után, és ő uralkodni fog rajtad.” Úgy értelmezi ezt, hogy a nőnek ettől kezdve kielégíthetetlen vágya van egy másfajta egységre. Ez nem kommunió viszony, hanem olyan viszony, amelyben a másikat mint saját kívánságának tárgyát birtokolja.
„A világi megfigyelőnek is arra a következtetésre kellene jutnia, hogy ma a nők együttműködnek, sőt bátorítanak arra, hogy testüket tárgyként kezeljék, és úgy tűnik, hogy ez annak a hajlamnak modern megmutatkozása, amelyet a katolikusok ‘eredendő bűnnek’ neveznek. A nők lealacsonyítják magukat, mert be akarják teljesíteni azon hitüket, hogy ez elvezet a férfivel való egységre”
„Ez nem szorítkozik a pornográfia iparra, vagy kereskedelmi filmekre vagy televíziókra” – hangsúlyozta Alvare. „Kontinensünkön mindenütt hétköznapi nők olyan ruhákat vesznek, amelyeket úgy terveztek, hogy testük szexualitással asszociált részeit hangsúlyozzák vagy kiemeljék. Sok nő beszédében is lealacsonyítja magát, vagy felkínálva magát a médiának, fokozatosan elveszíti érzékenységét az olyan kijelentésekkel szemben, amelyek a nőt a fogyasztás gyönyörű, szexualizált tárgyaként állítják be.”
Az uralkodás utánzása
„Egy utolsó és felkavaró aspektusa annak, hogy a nők elnézik testük tárgyiasítását az,” – folytatta Alvare -, hogy a feminizmus uralkodó áramlatai kitartanak amellett, hogy a szexuális szabadosság azonosítása a szabadsággal óriási ütőerő a nők szabadsága számára.”
„Egyrészt látható milyen erős volt a kísértés arra, hogy széttörjék azokat a kereteket, amelyekkel előző korok lehatárolták a nők szerepeit […], de a feminizmusnak ezen válasza alapvetően téves volt és marad.”
A feminizmusnak ez a típusa a férfiúi viselkedés legrosszabb formáit veszi alapul iránymutatásai számára. Így bíztatták a feminista nőt, hogy szexuálisan kalandor legyen, megvesse a házasság-és-gyerek modellt, pénz és karrier hajhászó legyen” – vonta le következtetését Alvare. A feminizmus arra biztatta a nőket, hogy utánozzák az eredeti bűn férfias verzióját – az uralkodást –, hogy elérjék az egyenlőséget és a boldogságot.”
“Nem vagyok benne biztos, hogy a takarítási mánia a boldogtalansággal függ össze. Csak. Vagy nem feltétlenül. Azt sem, hogy ha ugyanaz a nő boldog lenne, akkor nem takarítana mániákusan. Talán nem a boldogtalanság következménye a pedantéria, hanem fordítva. :)”
Biztosan vannak olyan nők, akik a boldogtalanságuk miatt a sikamikálásban keresnek “boldogságot”. És biztosan vannak olyanok is, akik nagy boldogságukban lesznek takarítás-mániások. Vannak olyan emberek, akiknél ez betegség – sem a boldogtalanság, sem a boldogság nem befolyásolja. Vannak olyanok, akik ezt tanulták otthon és úgy gondolják, ez az etalon – még akkor is, ha utálják és majd’ belepusztulnak. És vannak olyan nők – és férfiak -, akiknek alaptermészetük – karakterük – része a pedantéria, a maximalizmus.
Eközben minimalistáéknál:
:)
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Ez szép, ki írta? Merthogy nagyon emlékeztet az Ódára:
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
Tanárnéninek jelentem, József Attila írta.
Kopogtatás nélkül. Írta József Attila verse.
kapnál is érte piros pontot, ha nem lennél ilyen túlkoros.
Nem pirospontért mondtam.
Én inkább matricát kérek! Mert az ilyen túlkorosoknak macis matrica való! :o))))
(Az élethosszig tanulás a mai kor trendje – LLL.)
Tehát erről a versről te tanultál? Mikor és miért?
A matrica nem ezer forintos vásárlás után jár?
20 összegyűjtött matricából meg 90 százalékos engedménnyel lehet levegőben megálló késeket venni a csecse otthonokba. :D
Birsalma bebizonyította, hogy József Attila hangulatilag igen következetes szerelmes verselő volt. :)
A mai kor trendje szerint óriási előrelépést jelentene, ha a lányok először is ezt a négysoros bevezetőt át bírnák ültetni a gyakorlatba :))
(fordított esetben sem hangzik túl rosszul, kivéve a sült húst :D)
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.
szóval vegetáriánus vagy?
Igen, 24 éve.
(de zuhanyozni meg aludni azért szeretek :D)
Akkor kellett volna életemben először egyedül húsból főznöm. Lementem a henteshez, körülnéztem nagylányosan, kiborultam teljesen és mióta átléptem a küszöbét kifelé, azóta egy falat húst se ettem. Vagyis bocs, halkonzervet esetleg úgy két évente, de vagy 10 éve már azt se.Tejtermék az jöhet, tojás önmagában nem, de palacsintatésztában kibírom.
Én is gondolkoztam a vegetáriánusságon, és tulajdonképpen jónak tartom (bár épp most nem mondhatom, hogy vega lennék). Néha belegondolok, hogy tulajdonképpen holttestet eszek, ha húst eszek…. ez elég lehangoló gondolat.
Meg úgy általában a bioéletmód felé való elmozdulás is tetszik, próbálkoztam pár dologgal (az ecettel öblítés nagyon nem jött be, miután valaki megkérdezte, mitől van ilyen uborkaszagod?)
Általában fárasztó változtatni, mert a kényelmesség helyett ajánlanak alternatívákat; úgyhogy a legtöbb, amit elértem a bio-öko divattal, hogy elköltöttem egy csomó pénzt és megismertem egy csomó embert.
Igen, azt én is gyanítom, hogy megcsappanna a húsevők száma, ha eléjük totyogna egy állatka és közölné, hogy én leszek a vacsi, kezdj neki.
Persze sose fárasztottam az embereket ilyen képzeljük el játékokkal, úgy gondolom, mindenki azt eszik, amit akar. Én teljesen jól érzem magam így, sőt, mióta a gyerek kirepült nem is főzök. Nekem ez a legkényelmesebb. :)
Az ecetes öblítéssel vigyázni kell, már ha a ruhamosásra gondolsz . :D
Ahhoz elég a 10 százalékos ecetből negyedannyi, mint amennyi öblítőt tennél amúgy a gépbe. Én is azzal öblítek, és így nem leszek uborkaszagú. :)
Hát én inkább feladtam és visszatértem az öblítőhöz. Mosáshoz kipróbáltam a hamufőzetet, a reszelt háziszappant, a mosógolyót, aztán végképp beleuntam a kísérletezésbe (a mosódiót csak megvettem, már kis sem próbáltam, szép kis zsákocskában van, egész jól néz ki dísznek); úgyhogy maradtam a mosópornál. Az ecet jó vízkőoldó, arra tényleg jó, már nem szeretnék agresszív vécépucolót venni (egyébként is rászoktunk a budira, abban az egyben sikerült kitartani; sőt tervbe vettem egy újabb megépítését is (legalábbis majd besegítek). (Emésztőgödröt már ástam, azóta tudom, hogy ez női munka – mert ásson anyád). Mosogatásra is jobb az awalan, mint az ecet. Ja, a homokot is kipróbáltam súrolónak :) Meg a komposztálást, természetesen. Meg a biokajákat. De az egész bioökoezoreform kezdett az agyamra menni medvehagymatinktúrástul és búzafűlevestül, folyton azt éreztem, hogy mások sokkal jobban átlátják, én meg nem. Úgyhogy gondoltam, majd megtanulom, beiratkoztam egy iskolába – na, az volt életem egyik legviccesebb elhatározása, szerintem mindig nevetni fogok, ha rágondolok. Első előadás – számmisztika. Majdnem kifordultam a székből, de aztán elég sokáig bírtam a képzést, az egész arra volt jó, hogy végül ne vegyem komolyan ezt az egész bioatyaúristent, talán majd egyszer, de most nincs hozzá elég idegszálam.
Ásson anyád :)
Nálunk fixapa híján az én apukámat kértem meg ilyesmi munkákra, de már a harmadik falfúrásnál beállított egy fúrógéppel, hogy ezt neked adom kislányom, nézd csak, így kell vele dolgozni. :D
Ne aggódj, én is ilyen puha kis mosószercsigákat használok, ami manapság divat.
Mivel nekem egy betondzsungel közepén helyezkedik el a nő otthonám, kissé behatároltabbak a bioökolehetőségeim.
Azért hetente elvonulok a kannáimmal a pi-víz kútra és szelektálom a hulladékot, néha biopiac, többször biobolt, ilyesmik.
Az ezospiri-előéletemet most nem részletezném. …
Jelenleg asztrozófiát tanulok, de ez az utolsó, esküsz. :)
Gondolom, Paksi Zoltántól. Valami előadás-részletét hallottam, arra emlékszem, hogy elég vicces, ami kifejezetten előnyös előadói tulajdonság, bármiről is van szó.
A fúrógép elkerült hálisten :) De amúgy, mivel a cikk címe a “nő otthona”, az jutott eszembe, hogy nyilván kifejezetten előnyös olyan helyen lakni, ahol folyton akad valami javítani vagy csinálnivaló, és akkor a férfi nem érzi úgy, hogy ez nem is az ő lakása :)
A legjobb volna, ha most is mindenki magának építené a házát. Egy saját házra senki nem mondaná azt, hogy nem az övé és semmi köze hozzá. Meg az is nagyon jó, ha bármit közösen kell megcsinálni. Az igaz, hogy fantasztikus lehetőséget kínál az összeveszésre, de általában inkább jól sül el a közös munka, mondjuk egy festés stb.
És amúgy (ezt megint a cikkel kapcsolatban jutott eszembe) a filmben Makra meghegesztette a bojlert, és azon gondolkozott, hogy a lomtárt átalakítja konyhának. És ha már ilyeneket csinált, akkor nem valószínű, hogy ne érezte volna a magáénak a lakást. Az egy más kérdés, hogy a haver erről mit gondolt, meg hogy ő mit látott a lakásban – hirtelen nyilván nem tűnik fel a meghegesztett bojler, a kifestett fal, a prémiumból vett vadiúj hűtő, a megjavított konyhaszekrény és az összes többi, amit egy pasi (konkrétan Makra) rakott bele a közösbe. Hirtelen csak a csipketerítő látszott.
Nem, Zoli mester mára már kitermelt egy tanítványi kört, kik maguk is mesterien adják tovább az ősi tudományt.
Én Veres Mónihoz járok.
Szerintem egy nő sokkal könnyebben érzi otthon magát sokféle helyeken, mint egy férfi. Vagyis egykettőre otthont teremt szinte bármilyen fedél alatt, persze ez is az ő egyik dolga, más kérdés, hogy ezt nem csak önmagának kellene megteremtenie, ha már páros életre adta a fejét. Igazából csak ki kell figyelni, mi az a néhány fontos elem, ami az aktuális férfi kényelméhez nélkülözhetetlen és amint ezek a rendelkezésére állnak, máris otthonának fogja ő is érezni a vityillót.
Az biztos, hogy igen sok férfi igényelne és érdemelne meg egy műhelyt vagy dolgozószobát egy-egy gyerekzsúr vagy a barátnőnkkel folytatott cseverészés átélése után (vagy elbújáshoz ezek elől).
Azt hallottam, a nő sokkal könnyebben csinál rendetlenséget, mint a férfi :) és ebben van is valami. Mert ha úgyis ő rámol össze, akkor miért ne… vagy lehet, hogy azért, mert sokkal otthonosabban érzi magát, mármint a magáénak érzi a teret, nem tudom.
Nem biztos, hogy elég pár kényelmi dolog. Szerintem fontos, hogy valamire büszke legyen, valaminek örüljön, valami az ő műve legyen benne, ilyesmi.
Ez a lakás elég jó példa arra, hol érezheti jól magát egy férfi. Elég minimalista, valamennyire persze fontos benne a kényelem is, de még inkább a kreativitás.
http://gizmodo.com/inside-a-boeing-engineers-impossibly-small-dream-pad-1440401207/1440688324/@orosz
Ez is 100% s.k., 100% férfi, hasonlóan puritán és kreatív, mint az előbbi, csak ez vidéki, bio és 200 nm.
http://www.lakaskultura.hu/epuletek/fecskehaz-a-mandulasban-987
Ez a szöveg direkt a férfiakat célozza:
http://geccodejoakecod.tumblr.com/post/69960950168/ferfinek-kiado-nonek-amugy-sem-lenne-jo-mert-a
Kép hozzá:
http://img.jofogas.hu/images/Minigarzon_Buda_belso_reszen___BME_kozeleben_8648577428.jpg
De a legjobban Para-Kovács szövege tetszett, aki kitalálta, hogy a lecsukott vécétető tökéletesen jó étkezőasztalnak is, minek ezt a kérdést túlbonyolítani.
Közös lakásban lehetnek neuralgikus pontok, pl a takarítás, amint itt az első 3 percből is kiderül:
http://www.youtube.com/watch?v=ZoEMchNiEAw
És egy korrekt összefoglaló: http://borsa.hu/ferfi_lakas/20110601
Az utolsó cikkből hiányolom a szobanövények megjelenését (illetve eredetileg ordító hiányát, esetleg néhány kiszáradt gazt poros cserepekben)
Ó, Para-Kovács, ó Simó és Nádori, ó Szupermen meg még a Szőke Bandi s a többiek …régi szép Tilos rádiós idők! :D
A legjobb, amihez szerencsém volt, kaktuszok fejjel lefelé elültetve :) De a legszerencsésebb példányok is vízszintesen elfektetve rohadtak a földben. Na meg az aloe vera ültetvény kipusztítása….. Ja, el ne felejtsem a fikusz és jukka elvermelését télen :) (Az utóbbit szerencsére megakadályoztam, gondoltam, bármi lesz belőle, de ezt nem hagyom. Lett is egy kis veszekedés, az illetőnek elég szarul esett, hogy a fantasztikusan kreatív ötletét megtorpedóztam. (“Mert nektek semmi se elég jó!”).
A másik véglet – ha már van növény, az legyen rögtön egy fa. Garzonlakásban, természetesen, mert ott mutat igazán jól a fikusz, ami fává nőtt, és mozdulni sem lehet tőle. De hát ugyan minek kéne mozogni egy lakásban, az nem arra való.
A Tilost sajnos nem hallgattam. Ez Horror vakui c. könyvben volt, abba is csak belelapoztam (egyszer végig kéne olvasni).
„Ne csináljunk templomot a lakásból! Vannak asszonyok, akik a háztartásból kultuszt űznek, lakásukból templomot csinálnak. André Gide így ír feleségéről: „Háza a tisztaság szentélye volt.” De nem is csoda, hiszen a nő szűzen élt férje mellett, nem lehetett házuk a szerelem szentélye. Egy amerikai városban, Denverben, egyszer válópert indított felesége ellen egy éjszakai műszakban dolgozó acélgyári munkás, mert felesége azt kívánta tőle, hogy a földön aludjon, elvégre nem állhat az ágy napközben megvetve. A tárgyak az emberekért vannak, és nem fordítva: az emberek a tárgyakért. A szőnyeg arra való, hogy járjunk rajta. Hazajön a férfi egy esős napon. Felesége, ahelyett hogy a nyakába ugrana: „Itthon vagy végre!”, felsikolt, mintha valami szerencsétlenség történt volna: „Az isten szerelmére, besároztad a szőnyeget!” Egy órával később a férfi odahúz egy széket a cserépkályha mellé, és kényelmesen elnyújtózik rajta. Ismét a sikoltás: „A jó széket! Már x-szer mondtam, hogy azt a széket nem szabad a kályha mellé tenni, mert tönkremegy rajta a politúr!” Hogy a férfi szerelme tönkremegy, arra nem gondol a jó asszony. Nincs jó szék. Van jó asszony és jó házasság, és van rossz asszony és rossz házasság. Az asszony örüljön, hogy egészséges, munkaképes, érte dolgozó férje van, aki ezen az esős napon hazajön és az „éppen a múlt héten tisztított szőnyegen” közeledik feléje. Örüljön, hogy férje van, aki kényelmesen elhelyezkedett a kályha mellett, és vigye el az ördög a szék politúrját. Eljön a nap, amikor már nem lesz férje, aki boldogan felsóhajtana: „Anya, de jólesik itt ülni!”, s az asszony egyedül lesz, a szék pedig üresen fog állni. A rossz asszonyok ugyanis túlélik jó férjeiket, a jó székek pedig még a rossz asszonyokat is.”
(Fritz Kahn – A szerelem iskolája)
A szerelem iskolája… A mai napig megállja a helyét, pedig közel ötvenéves mű. Ezzel együtt is: baromi jó kapcsolat működhet két rendmániás és két trehány ember között is. Nálunk például én vagyok a rendmániás és az asszony hagyja szerteszét a dolgait… Nem az a baj, ha valaki félti a cuccait, vagy az, ha valaki sáros cipővel állít be a lakásba. A baj ott kezdődik, hogy apa és anya nem fektetik le előre a játékszabályokat. Aztán van persze meglepetés, hogy én nem ilyen lovat akartam…