A közkeletű verzió szerint Galilei távcsövét az égre irányította, és megállapította, hogy a Föld kering a Nap körül, de a csökött Egyház, amelyik ragaszkodott ahhoz, hogy a Föld a világegyetem középpontja, mert a Biblia ezt írja, inkvizíció elé citálta a hős és úttörő tudóst, bűnösnek találta, és szobafogságra ítélte (a megégetéshez gyáva volt?). Az Igazság elterjedését azonban már nem tudta meggátolni, és végül győzött a tudomány, az Igazság letéteményese a babonával szemben.
Ezt a verziót azután gyönyörűen konstruált drámákban és történetekben jelenítették meg, amelyekben az Igazságot képviselő tudós szembekerül a Hatalommal, és a lelkiismerete (az igazmondás kényszere), és a személyes sorsféltése között hánykolódik. Galilei a butaságnak és babonának áldozatul eső tudós figurája, aki ráadásul megelőzi a korát – tehát a racionális elme tragikus hőse. Minden sztereotíp archetipikus fordulatot belezsúfoltak, amit lehetett.
A valóság ettől kissé prózaibb, kevésbé nemes, kevésbé kontrasztos.
Először is, Galileli idejében nem a Biblia szolgált a csillagászat alapjául, hanem a ptolemaioszi világkép. Ptolemaiosz egyiptomi csillagász volt (tehát tudós, és nem pap), és egy bonyolult számítással igazolta, hogy a Nap kering a Föld körül. Számítása bonyolult volt, és nem minden kérdést válaszolt meg (a tisztánlátás kedvéért: minden elmélet nyitva hagy kérdéseket, amelyekre nem tud magyarázatul szolgálni). Vagyis már volt egy működő rendszer/elmélet/világmagyarázat (nem a Biblia), amivel szemben kellett volna Galileinek jobb alternatívát kínálnia (bár kétségtelen az is, hogy a Biblia aktuális értelmezése sem volt lényegtelen kérdés).
Másodszor, Galilei távcsővet használt megfigyeléseihez, ám még tudományos mérce szerint is (főleg aszerint) kétségbe vonhatóak azok a felfedezések, amelyeket ezzel az egyébként nem hitelesített eszközzel tett. A mai ember hajlamos visszafelé gondolkozni, pedig a távcső csillagászati használata akkoriban újdonságnak számított (és rengeteg tisztázatlan optikai problémát hordozott), ÉS ellentétben azzal, ha a szomszéd lányt fürkésszük vele, az égi megfigyelések helytállósága nem ellenőrizhető könnyedén, csakis űrutazással. Annyit bizonyosan tudunk, hogy Galilei nem tett űrsétát. Szóval ha már úgyis szeretünk mai mérce szerint megítélni visszamenőlegesen régebbi korokat, Galilei távcsöve egy nem hitelesített, bizonnyal pontatlan eszköz volt, amellyel nem lehetett volna bizonyítottnak tekinthető következtetésekre jutni.
Harmadszor, és itt van a kutya elásva, az Egyház valójában tartózkodó állásponton volt. Az egyházi tudományos kollégium (felteszem, az Egyházra köpködők most hallanak ilyesmiről először életükben!) egy elfogadható, de nem bizonyított hipotézist látott Galilei elméletében, ami látszólag megold olyan problémákat, amelyeket Ptolemaiosz rendszere nem tud, de további vizsgálatra szorul (és rengeteg egyéb problémát felvet, és nem old meg megnyugtatóan). A hipotézis mindazonáltal nagyon nagy horderejűnek ígérkezett, hiszen teljesen átformálhatja a világképet, és így társadalmi hatása is lehet. Az Egyház ezért óvatos volt, és nem akarta elhamarkodni a dolgot. A pápa úgy döntött, hogy mecénásként finanszírozza Galilei könyvét (micsoda botrány: a “vallásos babona” tudományos könyv kiadását támogatja!), ám az volt a kérése, hogy Galilei párbeszédes formában ütköztesse az új és a régi világképet, és ne igazságként, hanem lehetséges hipotézisként tárja elő a saját felismerését (ez ám az igazi elnyomás és cenzúra!).
Galilei azonban a könyvében eltért a megállapodástól (az Igazságot ugye nem lehet korlátozni!), a pápát bújtatottan kigúnyolta, a régi világkép híveit ostobának állította be (igazi tudományos módszertan). A pápa dühös lett, és egyházi bíróság elé állíttatta Galileit, akit azután szobafogságra ítéltek (az egyházi brutalitás példája), ám ott boldog-boldogtalant fogadhatott, és jártak is hozzá tudósok eszmecserére…
Csak a komikus befejezés kedvéért, Galilei megfigyeléseit utólag római jezsuita csillagászok (!) hitelesítették – mert bár a közkeletű mítosz nem beszél róla, de ilyenek is voltak.
Nincs ebben a történetben semmi különös. Olyan, mint bármely más történet: a propaganda mögé nézve mindig meglepő részletek derülnek ki, viszont ez bizton nem érdekli azokat, akik előszeretettel emlegetik Galileit a saját érdekeiknek megfelelően. Végtére is a mítosz még a racionális embernek is fontosabb, mint az Igazság, csak szereti azt hinni, hogy neki nincsenek mítoszai és a valóságos történettől elvonatkoztatott ikonikus hősei.
Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, hogy a köznapi ember számára, aki nem gondol egy-egy tétel következményeivel, roppant egyszerűnek hathat egy rendszert felcserélni egy másikkal, azonban ha elfogadjuk, hogy a Föld kering a Nap körül, rengeteg egyéb megválaszolandó kérdés is felmerül, és ha nem sikerül a fontosabb járulékos kérdéseket megválaszolni, az kétségbe vonhatja az alaptételt is.
Amire a köznapi ember szintén nem szokott gondolni (főleg, ha a számára immár evidenciának minősülő tényekről, és utólagos, visszamenőleges ítélkezésről van szó), hogy az igazság, még a tudományos igazság sem evidencia, hiszen nem elég észlelni valamit, ha az észlelésre épülő következtetés nem egyértelmű, és ha maga az észlelés ténye is vitatható vagy kétséges. Miközben természetes a mai, modern korban, hogy egy felfedezés, egy elmélet csak idővel, a járulékos problémák megválaszolásával, végtelen viták révén válik elfogadottá, tehát nem egyik pillanatról a másikra, addig hajlamosak vagyunk azt vetni az Egyház szemére utólag, hogy nem fogadta el egyből tényként Galilei felfedezését, és nem ismerte fel benne a kétségbevonhatatlan igazságot. Kissé abszurd.
Az viszont már kevésbé abszurd, sőt, köznapi, amikor egy ember, aki bizonyos a maga felfedezésének igazában, hajlamos a türelmetlenségre, és minden kételyben és óvatosságban ostoba akadékoskodást lát, ezért azután feleslegesen ellenségeket szerez, akik derékba törhetik a karrierjét – ezt bizony tudósoknál is tapasztalni.
(Felhasznált irodalom: józan paraszti ész, Internet, Paul Feyerabend: A módszer ellen)
Nem igazán értem, mit keres ez a cikk itt. Függetlenül attól, hogy mi a véleményem a tartalmáról, mégis mi köze van ennek akár a(z) (anti)feminizmushoz, akár a férfias hobbikhoz?
Egyébként megfigyelhető a cikkben egyes dolgok jelentőségének lekicsinyítése, más dolgoknak meg a felnagyítása; a szerző szempontját alátámasztó tények hangsúlyozása (pl., hogy a távcső primitív volt), az azzal ellentétes tények elhallgatása (pl. hogy akkoriban egyáltalán nem volt jellemző a kísérleti tudomány), hogy azt hozza ki a végére, amit a szerző akar. Ezt a stílust más témákban a te is elítéled, G. B., úgyhogy nem szép dolog, hogy most meg alkalmazod.
Ui.: Ha már ennyire Isten harcos szolgája vagy, és, ha már ilyen jó nevet találtál magadnak, akár a névadódról is írhattál volna, aki, mint az köztudott, nem úszta meg annyival, mint Galilei. (Bár szvsz az sem erre az oldalra volna való.)
Annyi köze van, hogy ha sikerülne bebizonyítani, hogy a középkor mégsem volt az a sötét korszak, aminek lefestik, és tudott élhető alternatívát nyújtani az embereknek, az akkori technikai lehetőségek közepette, máris nem tűnne olyan vonzónak a felvilágosodás, a marxizmus, és természetesen az erre épülő feminizmus se.
A másik, ami megszívlelendő, az a fontolva haladás módszere. Manapság a kulcsszó a forradalom, az állandó változtatás. Szó sincs arról, hogy megvizsgálunk valamit, jól megvitatjuk, megemésztjük, végül bevezetjük. Ami most megy, az az, hogy aki éppen hatalmon van, az saját kénye-kedve szerint megváltoztatja, felrúgja azt is, ami jó. Ptolemaiosszal jól elvolt a világ sok éven keresztül, igen, lehet változtatni, de arról mindenkit alaposan meg kell győzni. A lassú változtatásnak megvan az az előnye, hogy megvéd a hülyeségektől, és időt ad az embernek, hogy átállítsa a gondolkodását az újra.
Nem tisztem a magazin szerkesztési elveit képviselni, hiszen én csak írok, és nincs döntésem a megjelentetésről. Azt azonban hibás hozzáállásnak vélem, amely csak azt fogadja el témaként, ami szigorúan és közvetlenül az antifeminizmus témakörébe illeszthető, és azt is csak a maga által elképzelt keretekben. Egy ilyen gyakorlat amúgy is a beszűkülés és periférizálódás veszélyét hordozza.
Nem vagyok “Isten harcos szolgája”, vagy nem így. Engem a hazugság zavar, érintsen bármit is. Márpedig ma valóban inkább a középkor, az Egyház szorul védelemre és tisztázásra……….A névadót illetően, akivel maximálisan azonosulok, annyit jegyeznék meg, hogy a halálát nem tartom feltétlenül elítélendőnek. Inkább szükségszerűnek. De ez messzire vezet, és bizonnyal alaposabb körüljárást érdemelne.
Ami a cikkel kapcsolatos konkrét kifogásodat illeti, nem tartom megalapozottnak, mivel az alapállítást, hogy itt érdekből elkövetett mítoszképzésről van szó, amely vitatható alapokon áll, nem érinti. A távcső akkor is primitív, ha nincs kísérleti tudomány. Nem vagyok tudománytörténész, de nem merném állítani, hogy akkoriban csak azért, mert “nem létezett kísérleti tudomány”, a bizonyíthatóság és a levezetés nem volt követelmény. Mert az volt. És felteszem, egy új eszköz megjelenése, és újszerű használata akkor is kérdéseket vet fel, ha nincs “kísérleti tudomány”. (Itt talán megint visszavetítünk valamit a múltba hibásan, és csak mert módszertanilag ez nem létezett, azt képzeljük, ahogy akkor már gyakorlatként és törekvésként nem is volt meg valamilyen formában). Vicces is lenne elfogadni azt a megközelítést, hogy ha valaki egy újszerűen használt eszközzel forradalmi felfedezéseket tesz, ezt követően, mivel “nincsen kísérleti tudomány”, mindenki hasra esik . Érdekes elképzelés a korábbi korok tudományáról.
Amúgy jól jellemzi eme primitív távcsövet, hogy egyes tudosók ugyanazt, míg mások mást tapasztaltak vele, mint Galilei – talán ezt nevezhetjük kísérleti tudománynak. :)
Greifswalder érvelése helytálló, részben meg is ismételtem. Nekem (is) kapcsolódik a vallás és a középkor megítélése ahhoz a folyamathoz, aminek a feminizmus is része. Nem tudok olyan közmegegyezésről, amely a feminizmust érintő kérdések körét tételesen meghatározná. :)
Utóirat: annyit esetleg megpróbálhatnál, hogy finomítasz kissé a stílusodon, mert például az, hogy “Nem igazán értem, mit keres ez a cikk itt.” talán nem éppen elegáns és barátságos. :)
“Nem tisztem a magazin szerkesztési elveit képviselni, hiszen én csak írok, és nincs döntésem a megjelentetésről. Azt azonban hibás hozzáállásnak vélem, amely csak azt fogadja el témaként, ami szigorúan és közvetlenül az antifeminizmus témakörébe illeszthető, és azt is csak a maga által elképzelt keretekben. Egy ilyen gyakorlat amúgy is a beszűkülés és periférizálódás veszélyét hordozza.”
Nyugodtan írj, amiről szeretnél! Jelent már meg itt cikk egy meteorról, a prosztatarák-szűrésről, a magyarság eredetéről. Jó ez a tematikus nyitottság, előnye az oldalnak. Frolich-nak van egy aktivista múltja, valószínűleg ezért követeli meg azt, hogy a Férfihang legyen egy keményvonalas aktivista oldal, “egy a zászló” alapon. De szerintem a tematikus és szellemi nyitottság mellőzése csak ártana az oldalnak. (Lásd a primitív Nőkert!)
“A névadót illetően, akivel maximálisan azonosulok, annyit jegyeznék meg, hogy a halálát nem tartom feltétlenül elítélendőnek. Inkább szükségszerűnek. De ez messzire vezet, és bizonnyal alaposabb körüljárást érdemelne.”
Ne kíméld meg tőle a Férfihangot! Lássuk! (Vagy inkább olvassuk!) :)
“Ami a cikkel kapcsolatos konkrét kifogásodat illeti, nem tartom megalapozottnak, mivel az alapállítást, hogy itt érdekből elkövetett mítoszképzésről van szó, amely vitatható alapokon áll, nem érinti. A távcső akkor is primitív, ha nincs kísérleti tudomány. Nem vagyok tudománytörténész, de nem merném állítani, hogy akkoriban csak azért, mert “nem létezett kísérleti tudomány”, a bizonyíthatóság és a levezetés nem volt követelmény. Mert az volt. És felteszem, egy új eszköz megjelenése, és újszerű használata akkor is kérdéseket vet fel, ha nincs “kísérleti tudomány”. (Itt talán megint visszavetítünk valamit a múltba hibásan, és csak mert módszertanilag ez nem létezett, azt képzeljük, ahogy akkor már gyakorlatként és törekvésként nem is volt meg valamilyen formában). Vicces is lenne elfogadni azt a megközelítést, hogy ha valaki egy újszerűen használt eszközzel forradalmi felfedezéseket tesz, ezt követően, mivel “nincsen kísérleti tudomány”, mindenki hasra esik . Érdekes elképzelés a korábbi korok tudományáról.”
Jó, OKÉ! Korrekt érvelés. De ez a “nem vagyok tudománytörténész” nem a legszerencsésebb rész a szövegben. Rengeteg közérthető tudománytörténeti munka jelent meg magyarul, könyvtárban kikölcsönözhető, otthon olvasható. Tudománytörténeti műveltség megszerzése megengedett, megvalósítható és támogatandó! :)
Hát, ha érdekel a “halálom” szükségszerűsége, akkor az én elméletem a következő a témában:
Adott egy (közép)kor a maga viszonyaival, felfogásával, kultúrájával, és adott egy filozófus a maga felfogásával, nézeteivel és elkötelezettségével. Ez a kettő olykor szükségszerűen összeütközhet. Ha a filozófus (valamiért) nem gyáva, és olyan nézeteket vall, amelyek megkérdőjelezik az uralkodó és társadalomszervező “világnézet” (hit) alapjait, akkor a filozófus úgy vonhat magára (halálos) ítéletet, hogy nem tekinthető áldozatnak, és az őt elítélők sem gyilkosnak. Mindkettő a maga szükségszerű belső logikáját követte. A filozófus becsülhető a bátorságáért és az intelligenciájáért, a hatalom, amely jelen esetben az Egyház (is), pedig a társadalomban betöltött szerepéért, és hogy ezt a társadalmat védi. A filozófus választott egy utat, amely magában hordta a drámai befejezés lehetőségét. Ennek tudatában kellett lennie – és ha ez így volt, akkor ezért becsülöm, de nem kárhoztatom az őt elítélőket. A filozófiája sok ponton közel áll a felfogásomhoz……..ha megnézed az életrajzát, a konflitkus, a menekülés, a szembenállás végigkíséri egész életét.
Csak hogy ne általánosságban beszéljek, íme egy idézet:
„Bruno a könyveiben iszonyatosan értelmetlen elképzeléseiről ír: hogy számtalan világ létezik; hogy a lélek egyik testből a másikba vagy egy másik világba vándorol; hogy egyetlen lélek egyszerre két testben is formát ölthet; hogy a mágia hasznos és megbízható; hogy a Szentlélek nem más, mint a világszellem […]; hogy a világ öröktől fogva létezik; hogy Mózes a csodákat mágia segítségével hajtotta végre és hogy jártasabb volt a mágiában, mint a többi egyiptomi; hogy törvényeit ő maga találta ki; hogy a Szentírás megtévesztés; hogy ördögök áldásos tetteket tudnak véghezvinni; hogy csak a zsidók származnak Ádámtól és Évától, a többi ember két lénytől, akik egy nappal előbb lettek teremtve. Hogy Krisztus nem Isten, hanem mesteri varázsló, aki az embereket az orruknál fogva vezette, és akit ezért joggal akasztottak fel […] nem pedig keresztre feszítették; hogy a próféták és az apostolok istentelenek voltak, és hogy néhányukat varázslóként felakasztották. Nem is érnék a végére, ha minden agyszüleményét vissza akarnám idézni, amelyeket Bruno könyveiben és személyesen állított. Röviden szólva mindennek hajthatatlan védelmezője volt, amit pogány filozófusok, valamint régi és új eretnekek felhoztak.”
Egész egyszerűen, akármi is az igazság az inkvizíció egész működését tekintve, nem lehet számonkérni a középkoron azt a fajta liberalizmust, véleményszabadságot, amelyet ma evidenciának tartunk. Mert ma el sem tudjuk képzelni, milyen egy egységes kultúrában élni, amikor a dolgok nem viszonylagosak, nem relatívak, amikor még van közösség, és nem egyének halmaza él egymás mellett, a felfogások és hitek valamiféle anarchiájában.
Csatlakozva az előttem szólókhoz, a feminizmus egy folyamat egyik állomása, mondhatni tünete. Az én értékítéletemben ez nem valamiféle fejlődés része, hanem egy bomlási folyamat következménye. Tehát az is a feminizmus vizsgálatához tartozhat, ha nem közvetlenül azt vizsgáljuk, hanem magát a folyamatot, ami elvezetett idáig. Ez pedig szerintem is a a középkor végével indult el. Hogy ez mennyire volt természetes, szükségszerű, vagy tudatos, az egy jó kérdés.
Jó, igazad van a tudománytörténettel kapcsolatban, de ha belegondolsz, mennyi téma merül fel alkalmanként, mennyi leágazással, és mindegyikben rengeteg könyvet lehetne (kellene) elolvasni, és még azokat is szelektálni kellene aszerint, hogy mekkorát ferdítenek egy ideológia jegyében, akkor megértheted, hogy egy embernek mindig több lesz a műveltségbeli adóssága, mint a “tőkéje”.
Nagyon örülök ennek az írásnak! Azt bizonyítja a számomra, hogy az emberek mennyi mindent elhisznek, milyen jól működik a lejárató propaganda. Ugyanez megy a férfiak és a patriarchátus ellen is.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=94979271&t=9000663
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=98189397&t=9003631
Helyben vagyunk. Nagyon jók ezek a cikkek, és az antifeminizmus ott kezdődik, hogy helyrerakjuk a középkort.
Túl nagy feneket kerítesz ennek a cikknek. A középkor helyrerakása egy valamiért fontos: hogy az emberek ne hülyeségeket beszéljenek a középkorról! Kb. ennyi, semmi több! Erre politikát keríteni felesleges és hiábavaló – kicsit a a meseközépkorba visszavágyódó romantikusokra hajaz. Én inkább maradok a realitások talaján…
Mondhatni: az antifeminizmus nem itt kezdődik!
Mindezzel nem írom le sem Giordano Bruno cikkét, sem a Suum Cuique által ajánlott írásokat. Helyén vannak azok.
De, mert a feminizmus alaptétele, hogy milyen borzasztó elnyomatásban szenvedtek a nők évszázadokon keresztül, de szerencsére jött a felvilágosodás, ami lehetővé tette, hogy megalakuljanak azok a mozgalmak, amik aztán hű de sok jót, és szépet tettek a nőkért, és hogy ezért nekik kutyakötelességük hálásnak lenni.
Ha viszont sikerül reális képet rajzolnunk a középkorról, kimutatni, hogy a problémák nem feltétlenül a patriarchák gonoszságából, vagy az egyház korlátoltságából adódtak, és nem a forradalom volt rájuk az egyetlen üdvözítő megoldás, máris lehet egy ellenpólust képezni, amely a folytonosságra épül, mindarra, ami jó és szép volt a középkorban, és azzal érvelve, hogyan lehetett volna a nők problémáit a férfiakéval együtt szemlélni, azokat együtt megoldani, egy nem osztályharcra, kizsákmányolásra, ellentétekre beállított mozgalom keretein belül. Azaz tulajdonképpen kétségbe lehet vonni a feminista mozgalom legitimitását abban, hogy úgy állítsa be magát, mint aki a nők problémáinak egyetlen és üdvözítő megoldást nyújtó mozgalma, mert lehetett volna máshogy is.
Akár azt is be lehet bizonyítani, hogy tulajdonképpen félrekezelték a problémát, és egy rakás újabbat okoztak. Mondhatom úgy is, hogy de-konstruálni lehet azt a hazugsághalmazt, amire az egész épül.
A sötét középkor kifejezés a reneszánsz időszak találmánya, amely a közgondolkodásban túlélve a századokat mind a mai napig jelen van. Ezzel szemben valójában egy kifejezetten termékeny, fejlődő és új távlatokat nyitó időszak volt.
Kicsit korrigálom egy régebbi véleményemet. Ugye, korrektnek neveztem a Suum Cuique által hivatkozott két írást. Sajnos a Ki hinné, hogy lapos a Föld? c. fércmű hemzseg a történelemhamisításoktól és az összeesküvés-elméletektől, sőt néhány burkolt antiszemita és holokauszttagadó elem is bekerült. Mivel vannak benne használható tényanyagok (hivatkozások nélkül, persze), olvasható és alkalmazható (leginkább a Kolumbusz Kristófra vonatkozó részek), de azért kellő óvatossággal.
A “fércmű” elnevezés meglehetősen túlzó, például értelmes ember, aki meghaladta a balliberális dogmatizmust, nem tekinti az “antiszemitizmus” vádját ilyen gondolatblokkoló klisének, miszerint aki rámutat zsidó emberek felelősségére is negatív történelmi kontextusban, az antiszemita, fuj, és ennyivel le is lehet ennyivel söpörni az asztalról.
Azt, hogy milyen szerepet töltöttek be zsidó emberek a történelem során, nem jelenti azt, hogy minden egyes zsidó embert felelőssé teszünk, vagy gyűlölünk. Ez utóbbi valóban butaság, előbbi azonban sima történészi vizsgálódás, és a megfelelő konzekvencia levonása.
A politikai korrektség elleni küzdelem közben jobb, ha az ember felismeri, mi valódi gyűlöletbeszéd és mi nem az. (Teszem azt: Slota és Fico magyarokról tett megnyilvánulásai biztosan a magyargyűlölet termékei – és nem hungarofobiáé, mert annak más a jelentése.) A zsidókkal szemben sem vagyok elfogult – volt egy olyan időszak, amikor nácinak bélyegzett engem a szombat.com, a kritikus kiállásom miatt. Szeretem a jó anticionista írásokat is, de mindenféle mocskot nem vesz be a gyomrom.
Nem kívánom kielemezni a teljes cikket, de az az állítás, miszerint Giordano Brunót a zsidók ölték meg, erős túlzás. Hivatkozást és szakirodalmat nem ad az ellenőrzésre. Más történészi munkákban pedig nem olvastam hasonlót. Így nem tudom másnak gondolni, mint antiszemita hülyeségnek.
Még egy finom mazsola belőle:
“A per okát máshol kell keresnünk. Giordano Bruno ugyanis nem csak a katolikus egyházat, hanem a zsidókat is támadta műveiben. Spacio della Bestis Trionfante című, 1584-ben megjelent művében például ezt írta róluk: “ezeket a leprát terjesztő, közveszélyes férgeket jobb lenne kiirtani és elpusztítani még születésük előtt.” Írta ezt annak ellenére – vagy éppen azért? – hogy jól ismerte őket, hiszen tudományos munkája során tüzetesen tanulmányozta a Kabbalát és más zsidó iratokat.”
Legalább annyi esze lett volna a szerzőnek, hogy az “vagy éppen azért?” nem teszi bele.
Véletlenül nem TomCat a cikk szerzője?
Dehogynem!
Kedves Greifswalder és Giordano Bruno! Új sort nyítok, mivel mindkettőtökkel a vitám során érintettem a középkor kérdését (két sorban is). Követhető, és valamelyest érthető az okfejtésetek, de van egy-két pont, amivel még vitatkoznék. 1, A középkor idealizálása: Egyik problémám a középkor idealizálása, vagy ahogy Szerb Antal megfogalmazta, egyfajta meseközépkor hirdetése, ami igazából egy romantikus örökség. Mindezzel pedig úgy van problémám, hogy közben elvetem a feudalizmus marxista elemzésének nagy részét, és elhatárolódok problematikussága miatt a reneszánsz, a Felvilágosodás és a marxizmus által rekonstruált sötét középkor elmélettől. A középkor idealizálása a romantikusokkal kezdődött, akik elborzadva a Felvilágosodás alapzatain felépülő ipari társadalomtól, visszavágyódtak egy régebbi korba. A régebbi korok voltak az ókori Görögország és az angolszász középkor; ezen korok erényeit állították szembe a Felvilágosodással és korával. Mára ez lecsúszott (Magyarországon mindenképp) a következő szubkultúrákba*: 1, fantasy és szerepjátékosok szubkultúrája 2, szélsőjobboldal szubkultúrája 3, bizonyos katolikus szubkultúrák megjegyzés: vannak a három szubkultúra között érintkezési pontok, átjárások Az egyik, ami mindenképpen megkülönbözteti a szélsőjobbot a szélsőbaltól, hogy míg a szélsőbal állandóan előre, a jövőbe néz, úgy törekszik egy utópiára, a szélsőjobb vissza, a múltba. A magyar szélsőjobb nosztalgiájának terepe a kalandozó és honfoglaló magyarok társadalma, a magyar középkor, a Horthy-korszak és az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedei. A nosztalgia, a múltbeli terek és idők idealizálása, a “vissza” elfojthatatlan vágya pedig nagyobb részt ideologikus – és pont ezért problematikus. A sötét középkor hamis eredményeinek dekonstruálása közben pedig sajnos a dekonstruálok is szépítenek a középkorral kapcsolatos tényeken (“túl szép, hogy igaz legyen”), vagyis időnként hamisítanak a történelmi adatokon. Vagyis korrektebbül fogalmazva: a dekonstruálok némelyike “szépít”. vagyis hamisít. Mindez tetten érhető az olyan megfogalmazásokban (számomra erősen romantikus felkiáltásokban), mint a “vissza kell hozni a középkort” és a “feudalizmus az emberi természetnek legmegfelelőbb rendszer“. Mondhatni: nem mindegyik írás olyan korrekt, mint a fenti. Ez az én problémám. (Vagyis az írással nincs problémám, a korrektsége miatt!) 2, A Felvilágosodás elvetése: Mindezekből következik az, miért is veti el például a szélsőjobb a Felvilágosodást és a modernitást – miközben alkalmazzák olyan eredményeit, mint az internet, a facebook és a mobiltelefon. S itt a másik problémám: hogy a Felvilágosodás teljes elvetése is ugyanolyan ideologikus, mint a középkor teljes elvetése (a “sötét középkor” helyett “sötét újkor” :D ). Mert ha a középkor a tökéletes állapot, akkor a bomlás kezdete a Felvilágosodás, és egyben szülője a további bomlasztásnak, a modernizáció eszméinek, a liberalizmusnak és kommunizmusnak, a feminizmusnak, a kapitalizmus különböző megjelenési formáinak. Csak éppen körül kéne nézni. Például, a Férfihang-nak is vannak modernista elemei, vagyis használja (tudatosan szelektálva) a Felvilágosodás által felhalmozott tudást és alkalmazza a modernizáció eszközeit a feminizmussal szembeni harcban. (Tudtommal Deansdale és AlterEgo libertariánusnak vallja magát, ami azért keményen benne gyökerezik a Felvilágosodásban.) Hogy most a különféle szervezeteket és pártokat ne is említsem, amelyek elvetik a Felvilágosodást, de alkalmazzák annak vívmányait. Mindenesetre a legnagyobb ellenpélda önmagunk – mi is ebben a cipőben járunk. Természetesen a Felvilágosodás kritikája szükségszerű, de teljes elvetése megmosolyogtató. Ugyanúgy, ahogy a középkor totális leírása is. 3, Derridai örökség: Érdekes jelenség számomra, hogy mennyire tovább él a derridai örökség. Ugyebár, Derrida fogalmazta meg, hogy a történelmi “tényeink” egy része ideológiailag rekonstruált, és a hamis tények dekonstruálásánál figyelembe kell venni a történész személyét is. Ez pedig megnyitotta kapuit az olyan történelmi fenomének újratárgyalásához, mint a Holokauszt, a magyar-finnugor rokonság, a “sötét középkor” elmélete – sőt, a derridai árny bomlasztó szele keményen kikezdte még a haladáselméletek, a marxista, neoliberális és feminista teóriák jelentős részét is. Legalább ennyi haszna volt az öregnek! Másik vicces dolog, hogy pont a Derridához tisztelő sorokat író Heller Ágnes az, aki egyik útonállója a derridai örökségnek, vagyis ugyebár a “Holokausztról nincs vita”. Sajnos szakmai sem. Megvan tiltva, mert úgy gondolják, (elvileg attól félnek) még egy komolyabb szakmai vita kikezdené… Tovább olvasás »
Nagyrészt nincs hozzáfűzni valóm, mivel veled is egyetértek (találó elemzés!), meg magammal is, bár hogy magam mit képviselek, az rejtély. :))
Ami bármiféle idealizálást illeti, jelen esetben a középkorét:
– létezik olyan idealizálás, amely a szembehelyezkedésből fakad. Ha a felvilágosodás és a modernizáció befeketíti a középkort, akkor a középkor lehet az ellenállás, az ellenszegülés szimbolikus pontja, főleg, ha kimutatható, hogy a befeketítése hazug. Ez nem történészi megközelítés, és azt gondolom, bizonyos pontig elfogadható, (retorikai) szükségszerűség, érthető.
– minden idealizálás ott téved, hogy tudatosan, kiragadott szempontok alapján emel ki bármiféle korból pozitív elemeket, és kimondatlanul elhiszi, hogy lehetséges tudatosan rekonstruálni, létrehozni egy ilyen szintetikus társadalmat. Igen, ez egyfajta múltból merítkező utópia.
Sajnos szembe kell nézni ezen kérdés kapcsán azzal a problémával, hogy mindazok, akik elutasítják a fennálló világot, nem rendelkeznek érvényes válaszokkal, ezért azokat a válaszokat a múltban akarják megkeresni, és így elszakadnak a jelentől. Olyan “orvosok” ők, akik a beteg felett arról ábrándoznak, hogy 10 éve még milyen jó állapotban volt, de a gyógyítás mikéntjéről fogalmuk nincsen: tehát hogy mit kezdjenek a fennálló helyzettel. Legfeljebb amputálnák ezt, vagy azt, de leginkább istenek szeretnének lenni, akik pusztán akarattal formálnak át mindent (a számítógépes játékok lélektani következménye az istenek szaporodása: ha rossz a játékmenet, visszatöltjük a korábbi mentést:))
– én magam nem idealizálom a középkort, azon egyszerű oknál fogva, hogy még ha az egy mesebeli paradicsom is lett volna, a múlt időn van a hangsúly, és azon, hogy a dolgok nem hozhatóak vissza (már a koedukáció is felszámolhatatlan, hogy csak egy szimpla ügyet említsek). Vége. Az ahhoz szükséges feltételek nincsenek többé. Semmilyen értelemben. Talán nem független a tárgyalása a feminizmusig vezető folyamatoktól, de ha a történelem=hanyatlás kérdése felmerül, akkor a középkor lehet jobb, mint az újkor, de hogy ideális lenne, az kétséges, mert ahhoz képest is lehet találni még ideálisabbat. A filozófiai kérdés, hogy az “aranykort” a történelembe keressük-e, vagy egy másik sík valóságaként kell felfogni (az ideák világa)………..
Igen, az egy közkedvelt érv a modernizációt ellenzők ellen :)), hogy csak addig tiltakoznak, amíg nem kell lemondaniuk a hűtőszekrényről.
Hogy a felvilágosodással szorosan összekapcsolható-e az Internet, afelől kétségeim vannak. De ez most mellékes. Nem érzek ellentmondást abban, hogy valaki úgy ellenez, hogy használja az eredményeket (mindamellett vannak “lázadók”, akik minimalizálják az eszközök használatát, birtoklását, de ez egy láthatatlan kisebbség). Ebben érzek szükségszerűséget is, hiszen akár egyetértek egy világgal, akár nem, adottságként körülvesz, és ez azt jelenti, hogy valamilyen mértékben adoptál engem, illetve én is adoptálom őt.
Filozófiailag az egy más kérdés, hogy a dolgoknak (jelen esetben a “találmányoknak”) van-e tartalmuk, előjelük, vagy alapvetően üresek, és a felhasználó ad nekik jelentést. Vallásos nyelven, lehet-e egy eszköz ördögi, “ördögtől való”, vagy a dolgok semlegesek. Ha semlegesek, akkor az, hogy a Felvilágosodáshoz köthetőek-e, nem számít, hiszen egy ponton függetlenné is válnak tőle.
Igazad van, Giordano, szerintem is rendkívül ostoba dolog bármiféle kort idealizálni. Legalábbis keresztény emberként így látom. A Földön csak akkor lesz ideális rendszer, ha Krisztus másodszor is eljön, és újjáteremti a világot. Egyébként jelen bűntől sebzett és halállal pecsételt világunkban lehetetlen tökéletes rendszert létrehozni. Kitalálni is, de még elméleti síkon minden könnyebben megy, mint a gyakorlatban. A gyakorlatba biztos valami hiba fog csúszni.
Persze lehet az ember első reakciója, amikor felfedezi, a középkor nem is volt az a sötét babonás időszak, hogy átesik a ló túloldalára és elkezdi idealizálni vagy tökéletesnek beállítani. De ebből egy idő után kigyógyul, főleg, ha sokat foglalkozik vele, mert akkor meglátja az árnyoldalait is.
Annyiban tartom fontosnak, hogy rácsodálkozzunk bizonyos korokra, hogy ami a mába is átültethető jó, azt ültessük át, vagy ha egy örök érték ott jobban érvényesült, akkor azt ma is igyekezzünk jobban érvényesíteni. Többek között ezért is nagyon szeretek történelmet tanulni: tényleg lehet hasznosítani a jelenben is mindazt, amit a múltról megtudunk. És még valami, azért is nagyon-nagyon fontos megismerni a történelmünket, mert a történelem él és befolyásolja a mindennapjainkat. Erre jó példa az, amikor a feministák úgy démonizálják a férfiakat, hogy felhasználják, vagy inkább meghamisítják hozzá a történelmet.
Pash: a kérdés az, hogy nem lehetett volna (esetleg kicsit lassabban) eljutni az internethez, facebookhoz egy másfajta rendszerben, amely nem titulálja sötétnek a középkort, megspórolva a marxizmust, a kapitalizmust és társait? Már ha alapul vesszük, hogy a fejlődésre való igény benne van az emberben, azt elfojtani úgy sem lehet?
Miért kell nekünk ezekért mindenáron hálásnak lenni, ha esetleg más útja is lett volna, “mellékhatások” nélkül?
Az a komikus, hogy csak arról tudunk vitatkozni, hogy egy korszak révén/által mi valósult meg, de hogy miatta mi NEM, arról lehetetlenség. :)
Való igaz. :)