Giordano Bruno
0 megosztás

Esti mese Galileiről

A közkeletű verzió szerint Galilei távcsövét az égre irányította, és megállapította, hogy a Föld kering a Nap körül, de a csökött Egyház, amelyik ragaszkodott ahhoz, hogy a Föld a világegyetem középpontja, mert a Biblia ezt írja, inkvizíció elé citálta a hős és úttörő tudóst, bűnösnek találta, és szobafogságra ítélte (a megégetéshez gyáva volt?). Az Igazság elterjedését azonban már nem tudta meggátolni, és végül győzött a tudomány, az Igazság letéteményese a babonával szemben.

Ezt a verziót azután gyönyörűen konstruált drámákban és történetekben jelenítették meg, amelyekben az Igazságot képviselő tudós szembekerül a Hatalommal, és a lelkiismerete (az igazmondás kényszere), és a személyes sorsféltése között hánykolódik. Galilei a butaságnak és babonának áldozatul eső tudós figurája, aki ráadásul megelőzi a korát – tehát a racionális elme tragikus hőse. Minden sztereotíp archetipikus fordulatot belezsúfoltak, amit lehetett.

A valóság ettől kissé prózaibb, kevésbé nemes, kevésbé kontrasztos.

Először is, Galileli idejében nem a Biblia szolgált a csillagászat alapjául, hanem a ptolemaioszi világkép. Ptolemaiosz egyiptomi csillagász volt (tehát tudós, és nem pap), és egy bonyolult számítással igazolta, hogy a Nap kering a Föld körül. Számítása bonyolult volt, és nem minden kérdést válaszolt meg (a tisztánlátás kedvéért: minden elmélet nyitva hagy kérdéseket, amelyekre nem tud magyarázatul szolgálni). Vagyis már volt egy működő rendszer/elmélet/világmagyarázat (nem a Biblia), amivel szemben kellett volna Galileinek jobb alternatívát kínálnia (bár kétségtelen az is, hogy a Biblia aktuális értelmezése sem volt lényegtelen kérdés).

Másodszor, Galilei távcsővet használt megfigyeléseihez, ám még tudományos mérce szerint is (főleg aszerint) kétségbe vonhatóak azok a felfedezések, amelyeket ezzel az egyébként nem hitelesített eszközzel tett. A mai ember hajlamos visszafelé gondolkozni, pedig a távcső csillagászati használata akkoriban újdonságnak számított (és rengeteg tisztázatlan optikai problémát hordozott), ÉS ellentétben azzal, ha a szomszéd lányt fürkésszük vele, az égi megfigyelések helytállósága nem ellenőrizhető könnyedén, csakis űrutazással. Annyit bizonyosan tudunk, hogy Galilei nem tett űrsétát. Szóval ha már úgyis szeretünk mai mérce szerint megítélni visszamenőlegesen régebbi korokat, Galilei távcsöve egy nem hitelesített, bizonnyal pontatlan eszköz volt, amellyel nem lehetett volna bizonyítottnak tekinthető következtetésekre jutni.

Harmadszor, és itt van a kutya elásva, az Egyház valójában tartózkodó állásponton volt. Az egyházi tudományos kollégium (felteszem, az Egyházra köpködők most hallanak ilyesmiről először életükben!) egy elfogadható, de nem bizonyított hipotézist látott Galilei elméletében, ami látszólag megold olyan problémákat, amelyeket Ptolemaiosz rendszere nem tud, de további vizsgálatra szorul (és rengeteg egyéb problémát felvet, és nem old meg megnyugtatóan). A hipotézis mindazonáltal nagyon nagy horderejűnek ígérkezett, hiszen teljesen átformálhatja a világképet, és így társadalmi hatása is lehet. Az Egyház ezért óvatos volt, és nem akarta elhamarkodni a dolgot. A pápa úgy döntött, hogy mecénásként finanszírozza Galilei könyvét (micsoda botrány: a “vallásos babona” tudományos könyv kiadását támogatja!), ám az volt a kérése, hogy Galilei párbeszédes formában ütköztesse az új és a régi világképet, és ne igazságként, hanem lehetséges hipotézisként tárja elő a saját felismerését (ez ám az igazi elnyomás és cenzúra!).

Galilei azonban a könyvében eltért a megállapodástól (az Igazságot ugye nem lehet korlátozni!), a pápát bújtatottan kigúnyolta, a régi világkép híveit ostobának állította be (igazi tudományos módszertan). A pápa dühös lett, és egyházi bíróság elé állíttatta Galileit, akit azután szobafogságra ítéltek (az egyházi brutalitás példája), ám ott boldog-boldogtalant fogadhatott, és jártak is hozzá tudósok eszmecserére…

Csak a komikus befejezés kedvéért, Galilei megfigyeléseit utólag római jezsuita csillagászok (!) hitelesítették – mert bár a közkeletű mítosz nem beszél róla, de ilyenek is voltak.

Nincs ebben a történetben semmi különös. Olyan, mint bármely más történet: a propaganda mögé nézve mindig meglepő részletek derülnek ki, viszont ez bizton nem érdekli azokat, akik előszeretettel emlegetik Galileit a saját érdekeiknek megfelelően. Végtére is a mítosz még a racionális embernek is fontosabb, mint az Igazság, csak szereti azt hinni, hogy neki nincsenek mítoszai és a valóságos történettől elvonatkoztatott ikonikus hősei.

Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, hogy a köznapi ember számára, aki nem gondol egy-egy tétel következményeivel, roppant egyszerűnek hathat egy rendszert felcserélni egy másikkal, azonban ha elfogadjuk, hogy a Föld kering a Nap körül, rengeteg egyéb megválaszolandó kérdés is felmerül, és ha nem sikerül a fontosabb járulékos kérdéseket megválaszolni, az kétségbe vonhatja az alaptételt is.

Amire a köznapi ember szintén nem szokott gondolni (főleg, ha a számára immár evidenciának minősülő tényekről, és utólagos, visszamenőleges ítélkezésről van szó), hogy az igazság, még a tudományos igazság sem evidencia, hiszen nem elég észlelni valamit, ha az észlelésre épülő következtetés nem egyértelmű, és ha maga az észlelés ténye is vitatható vagy kétséges. Miközben természetes a mai, modern korban, hogy egy felfedezés, egy elmélet csak idővel, a járulékos problémák megválaszolásával, végtelen viták révén válik elfogadottá, tehát nem egyik pillanatról a másikra, addig hajlamosak vagyunk azt vetni az Egyház szemére utólag, hogy nem fogadta el egyből tényként Galilei felfedezését, és nem ismerte fel benne a kétségbevonhatatlan igazságot. Kissé abszurd.

Az viszont már kevésbé abszurd, sőt, köznapi, amikor egy ember, aki bizonyos a maga felfedezésének igazában, hajlamos a türelmetlenségre, és minden kételyben és óvatosságban ostoba akadékoskodást lát, ezért azután feleslegesen ellenségeket szerez, akik derékba törhetik a karrierjét – ezt bizony tudósoknál is tapasztalni.

(Felhasznált irodalom: józan paraszti ész, Internet, Paul Feyerabend: A módszer ellen)

Post Author: Giordano Bruno

Giordano Bruno
A névválasztás oka elég összetett. Talán 11-12 éves koromban találkoztam először Giordano Bruno alakjával egy gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő könyvben, és valamiért a kezdetektől megragadott a máglyán elégetett filozófus. Ezt a kötődést erősítette tovább egy remek olasz játékfilm is. Valójában soha nem mélyedtem el a filozófiájában, de mindig rokonérzésem volt vele kapcsolatban. Az életben vannak érdekes és megmagyarázhatatlan "vonzalmak". Talán ez az első eset, hogy a virtuális térben felveszem az ő nevét, miközben reménykedem, hogy a végén nem fognak megégetni az olvasók. Amúgy magamról keveset tudnék mondani, mivel valójában nem létezem, mindig csak pillanatnyi konstellációban formálódok újra, miközben folyton visszavágyódok a végtelenbe, a szubsztanicák világába - amiről a valódi Giordano Bruno is elmélkedett. Addig azonban férfi vagyok leginkább, és ha van benyomásom a világról, hát elsősorban férfiként. Manapság pedig mintha ez hátrányos helyzetnek tűnne, de talán ettől izgalmas.
f Facebook
0 megosztás


20
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
4 Egyéni hozzászólás
16 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
7 Hozzászólások szerzői
Pash CutterReszet ElekSuum cuiqueReina NicolasaGiordano Bruno Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Frolich Janos
Újságíró

Nem igazán értem, mit keres ez a cikk itt. Függetlenül attól, hogy mi a véleményem a tartalmáról, mégis mi köze van ennek akár a(z) (anti)feminizmushoz, akár a férfias hobbikhoz?

Egyébként megfigyelhető a cikkben egyes dolgok jelentőségének lekicsinyítése, más dolgoknak meg a felnagyítása; a szerző szempontját alátámasztó tények hangsúlyozása (pl., hogy a távcső primitív volt), az azzal ellentétes tények elhallgatása (pl. hogy akkoriban egyáltalán nem volt jellemző a kísérleti tudomány), hogy azt hozza ki a végére, amit a szerző akar. Ezt a stílust más témákban a te is elítéled, G. B., úgyhogy nem szép dolog, hogy most meg alkalmazod.

 

Ui.: Ha már ennyire Isten harcos szolgája vagy, és, ha már ilyen jó nevet találtál magadnak, akár a névadódról is írhattál volna, aki, mint az köztudott, nem úszta meg annyival, mint Galilei. (Bár szvsz az sem erre az oldalra volna való.)

greifswalder
Olvasó
greifswalder

Annyi köze van, hogy ha sikerülne bebizonyítani, hogy a középkor mégsem volt az a sötét korszak, aminek lefestik, és tudott élhető alternatívát nyújtani az embereknek, az akkori technikai lehetőségek közepette, máris nem tűnne olyan vonzónak a felvilágosodás, a marxizmus, és természetesen az erre épülő feminizmus se.

A másik, ami megszívlelendő, az a fontolva haladás módszere. Manapság a kulcsszó a forradalom, az állandó változtatás. Szó sincs arról, hogy megvizsgálunk valamit, jól megvitatjuk, megemésztjük, végül bevezetjük. Ami most megy, az az, hogy aki éppen hatalmon van, az saját kénye-kedve szerint megváltoztatja, felrúgja azt is, ami jó. Ptolemaiosszal jól elvolt a világ sok éven keresztül, igen, lehet változtatni, de arról mindenkit alaposan meg kell győzni. A lassú változtatásnak megvan az az előnye, hogy megvéd a hülyeségektől, és időt ad az embernek, hogy átállítsa a gondolkodását az újra.

.
Olvasó

Nagyon örülök ennek az írásnak! Azt bizonyítja a számomra, hogy az emberek mennyi mindent elhisznek, milyen jól működik a lejárató propaganda. Ugyanez megy a férfiak és a patriarchátus ellen is.

Suum cuique
Újságíró
greifswalder
Olvasó
greifswalder

Helyben vagyunk. Nagyon jók ezek a cikkek, és az antifeminizmus ott kezdődik, hogy helyrerakjuk a középkort.

Pash Cutter
Újságíró

Túl nagy feneket kerítesz ennek a cikknek. A középkor helyrerakása egy valamiért fontos: hogy az emberek ne hülyeségeket beszéljenek a középkorról! Kb. ennyi, semmi több! Erre politikát keríteni felesleges és hiábavaló – kicsit a a meseközépkorba visszavágyódó romantikusokra hajaz. Én inkább maradok a realitások talaján…

Mondhatni: az antifeminizmus nem itt kezdődik!

Mindezzel nem írom le sem Giordano Bruno cikkét, sem a Suum Cuique által ajánlott írásokat. Helyén vannak azok.

greifswalder
Olvasó
greifswalder

De, mert a feminizmus alaptétele, hogy milyen borzasztó elnyomatásban szenvedtek a nők évszázadokon keresztül, de szerencsére jött a felvilágosodás, ami lehetővé tette, hogy megalakuljanak azok a mozgalmak, amik aztán hű de sok jót, és szépet tettek a nőkért, és hogy ezért nekik kutyakötelességük hálásnak lenni.

Ha viszont sikerül reális képet rajzolnunk a középkorról, kimutatni, hogy a problémák nem feltétlenül a patriarchák gonoszságából, vagy az egyház korlátoltságából adódtak, és nem a forradalom volt rájuk az egyetlen üdvözítő megoldás, máris lehet egy ellenpólust képezni, amely a folytonosságra épül, mindarra, ami jó és szép volt a középkorban, és azzal érvelve, hogyan lehetett volna a nők problémáit a férfiakéval együtt szemlélni, azokat együtt megoldani, egy nem osztályharcra, kizsákmányolásra, ellentétekre beállított mozgalom keretein belül. Azaz tulajdonképpen kétségbe lehet vonni a feminista mozgalom legitimitását abban, hogy úgy állítsa be magát, mint aki a nők problémáinak egyetlen és üdvözítő megoldást nyújtó mozgalma, mert lehetett volna máshogy is.

Akár azt is be lehet bizonyítani, hogy tulajdonképpen félrekezelték a problémát, és egy rakás újabbat okoztak. Mondhatom úgy is, hogy de-konstruálni lehet azt a hazugsághalmazt, amire az egész épül.

Reszet Elek
Újságíró

A sötét középkor kifejezés a reneszánsz időszak találmánya, amely a közgondolkodásban túlélve a századokat mind a mai napig jelen van. Ezzel szemben valójában egy kifejezetten termékeny, fejlődő és új távlatokat nyitó időszak volt.

Pash Cutter
Újságíró

Kicsit korrigálom egy régebbi véleményemet. Ugye, korrektnek neveztem a Suum Cuique által hivatkozott két írást. Sajnos a Ki hinné, hogy lapos a Föld? c. fércmű hemzseg a történelemhamisításoktól és az összeesküvés-elméletektől, sőt néhány burkolt antiszemita és holokauszttagadó elem is bekerült. Mivel vannak benne használható tényanyagok (hivatkozások nélkül, persze), olvasható és alkalmazható (leginkább a Kolumbusz Kristófra vonatkozó részek), de azért kellő óvatossággal.

Suum cuique
Újságíró

A “fércmű” elnevezés meglehetősen túlzó, például értelmes ember, aki meghaladta a balliberális dogmatizmust, nem tekinti az “antiszemitizmus” vádját ilyen gondolatblokkoló klisének, miszerint aki rámutat zsidó emberek felelősségére is negatív történelmi kontextusban, az antiszemita, fuj, és ennyivel le is lehet ennyivel söpörni az asztalról.

Azt, hogy milyen szerepet töltöttek be zsidó emberek a történelem során, nem jelenti azt, hogy minden egyes zsidó embert felelőssé teszünk, vagy gyűlölünk. Ez utóbbi valóban butaság, előbbi azonban sima történészi vizsgálódás, és a megfelelő konzekvencia levonása.

Pash Cutter
Újságíró

A politikai korrektség elleni küzdelem közben jobb, ha az ember felismeri, mi valódi gyűlöletbeszéd és mi nem az. (Teszem azt: Slota és Fico magyarokról tett megnyilvánulásai biztosan a magyargyűlölet termékei – és nem hungarofobiáé, mert annak más a jelentése.) A zsidókkal szemben sem vagyok elfogult – volt egy olyan időszak, amikor nácinak bélyegzett engem a szombat.com, a kritikus kiállásom miatt. Szeretem a jó anticionista írásokat is, de mindenféle mocskot nem vesz be a gyomrom.

Nem kívánom kielemezni a teljes cikket, de az az állítás, miszerint Giordano Brunót a zsidók ölték meg, erős túlzás. Hivatkozást és szakirodalmat nem ad az ellenőrzésre. Más történészi munkákban pedig nem olvastam hasonlót. Így nem tudom másnak gondolni, mint antiszemita hülyeségnek.

Még egy finom mazsola belőle:

“A per okát máshol kell keresnünk. Giordano Bruno ugyanis nem csak a katolikus egyházat, hanem a zsidókat is támadta műveiben. Spacio della Bestis Trionfante című, 1584-ben megjelent művében például ezt írta róluk: “ezeket a leprát terjesztő, közveszélyes férgeket jobb lenne kiirtani és elpusztítani még születésük előtt.” Írta ezt annak ellenére – vagy éppen azért? – hogy jól ismerte őket, hiszen tudományos munkája során tüzetesen tanulmányozta a Kabbalát és más zsidó iratokat.”

Legalább annyi esze lett volna a szerzőnek, hogy az “vagy éppen azért?” nem teszi bele.

Véletlenül nem TomCat a cikk szerzője?

Dehogynem!

Pash Cutter
Újságíró

Kedves Greifswalder és Giordano Bruno!

Új sort nyítok, mivel mindkettőtökkel a vitám során érintettem a középkor kérdését (két sorban is). Követhető, és valamelyest érthető az okfejtésetek, de van egy-két pont, amivel még vitatkoznék.

1, A középkor idealizálása: Egyik problémám a középkor idealizálása, vagy ahogy Szerb Antal megfogalmazta, egyfajta meseközépkor hirdetése, ami igazából egy romantikus örökség. Mindezzel pedig úgy van problémám, hogy közben elvetem a feudalizmus marxista elemzésének nagy részét, és elhatárolódok problematikussága miatt a reneszánsz, a Felvilágosodás és a marxizmus által rekonstruált sötét középkor elmélettől. A középkor idealizálása a romantikusokkal kezdődött, akik elborzadva a Felvilágosodás alapzatain felépülő ipari társadalomtól, visszavágyódtak egy régebbi korba. A régebbi korok voltak az ókori Görögország és az angolszász középkor; ezen korok erényeit állították szembe a Felvilágosodással és korával. Mára ez lecsúszott (Magyarországon mindenképp) a következő szubkultúrákba*:

1, fantasy és szerepjátékosok szubkultúrája

2, szélsőjobboldal szubkultúrája

3, bizonyos katolikus szubkultúrák

megjegyzés: vannak a három szubkultúra között érintkezési pontok, átjárások

Az egyik, ami mindenképpen megkülönbözteti a szélsőjobbot a szélsőbaltól, hogy míg a szélsőbal állandóan előre, a jövőbe néz, úgy törekszik egy utópiára, a szélsőjobb vissza, a múltba. A magyar szélsőjobb nosztalgiájának terepe a kalandozó és honfoglaló magyarok társadalma, a magyar középkor, a Horthy-korszak és az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedei. A nosztalgia, a múltbeli terek és idők idealizálása, a “vissza” elfojthatatlan vágya pedig nagyobb részt ideologikus – és pont ezért problematikus.

A sötét középkor hamis eredményeinek dekonstruálása közben pedig sajnos a dekonstruálok is szépítenek a középkorral kapcsolatos tényeken (“túl szép, hogy igaz legyen”), vagyis időnként hamisítanak a történelmi adatokon. Vagyis korrektebbül fogalmazva: a dekonstruálok némelyike “szépít”. vagyis hamisít. Mindez tetten érhető az olyan megfogalmazásokban (számomra erősen romantikus felkiáltásokban), mint a “vissza kell hozni a középkort” és a “feudalizmus az emberi természetnek legmegfelelőbb rendszer“. Mondhatni: nem mindegyik írás olyan korrekt, mint a fenti. Ez az én problémám. (Vagyis az írással nincs problémám, a korrektsége miatt!)

2, A Felvilágosodás elvetése: Mindezekből következik az, miért is veti el például a szélsőjobb a Felvilágosodást és a modernitást – miközben alkalmazzák olyan eredményeit, mint az internet, a facebook és a mobiltelefon. S itt a másik problémám: hogy a Felvilágosodás teljes elvetése is ugyanolyan ideologikus, mint a középkor teljes elvetése (a “sötét középkor” helyett “sötét újkor” :D ). Mert ha a középkor a tökéletes állapot, akkor a bomlás kezdete a Felvilágosodás, és egyben szülője a további bomlasztásnak, a modernizáció eszméinek, a liberalizmusnak és kommunizmusnak, a feminizmusnak, a kapitalizmus különböző megjelenési formáinak.

Csak éppen körül kéne nézni. Például, a Férfihang-nak is vannak modernista elemei, vagyis használja (tudatosan szelektálva) a Felvilágosodás által felhalmozott tudást és alkalmazza a modernizáció eszközeit a feminizmussal szembeni harcban. (Tudtommal Deansdale és AlterEgo libertariánusnak vallja magát, ami azért keményen benne gyökerezik a Felvilágosodásban.) Hogy most a különféle szervezeteket és pártokat ne is említsem, amelyek elvetik a Felvilágosodást, de alkalmazzák annak vívmányait. Mindenesetre a legnagyobb ellenpélda önmagunk – mi is ebben a cipőben járunk.

Természetesen a Felvilágosodás kritikája szükségszerű, de teljes elvetése megmosolyogtató. Ugyanúgy, ahogy a középkor totális leírása is.

3, Derridai örökség: Érdekes jelenség számomra, hogy mennyire tovább él a derridai örökség. Ugyebár, Derrida fogalmazta meg, hogy a történelmi “tényeink” egy része ideológiailag rekonstruált, és a hamis tények dekonstruálásánál figyelembe kell venni a történész személyét is. Ez pedig megnyitotta kapuit az olyan történelmi fenomének újratárgyalásához, mint a Holokauszt, a magyar-finnugor rokonság, a “sötét középkor” elmélete – sőt, a derridai árny bomlasztó szele keményen kikezdte még a haladáselméletek, a marxista, neoliberális és feminista teóriák jelentős részét is. Legalább ennyi haszna volt az öregnek!

Másik vicces dolog, hogy pont a Derridához tisztelő sorokat író Heller Ágnes az, aki egyik útonállója a derridai örökségnek, vagyis ugyebár a “Holokausztról nincs vita”. Sajnos szakmai sem. Megvan tiltva, mert úgy gondolják, (elvileg attól félnek) még egy komolyabb szakmai vita kikezdené a nyugati civilizáció alapjait (Kertész Imre, Eli Wiesel).

* A szubkultúra fogalmát nem pejoratív módon használom, hanem egy fogalomként, amivel kísérletet teszek a valóság (sikeres vagy nem sikeres) megragadására.

greifswalder
Olvasó
greifswalder

Pash: a kérdés az, hogy nem lehetett volna (esetleg kicsit lassabban) eljutni az internethez, facebookhoz egy másfajta rendszerben,  amely nem  titulálja sötétnek a középkort, megspórolva a marxizmust, a kapitalizmust és társait? Már ha alapul vesszük, hogy a fejlődésre való igény benne van az emberben, azt elfojtani úgy sem lehet?

Miért kell nekünk ezekért mindenáron hálásnak lenni, ha esetleg más útja is lett volna, “mellékhatások” nélkül?