Segítsünk a rászorulókon!

A jólnevelt, jól szocializált emberek egyetértenek abban, hogy az elesetteken segíteni erkölcsi kötelesség – persze kinek-kinek lehetőségei szerint. (A novellában a koldus adja a hetedik krajcárt, de a sztori pont azért olyan ütős, mert tőle nem várja el senki.) Erre az alapkőre épül a hagyományos politikai baloldal “szociális érzékenysége”, illetve mindazon szörnyszülöttek, amik e mögé rejtőzve bomlasztják a társadalmunkat. Két hatalmas probléma van ugyanis azzal, amit manapság a rászorulók megsegítésén értenek.
Az első a “rászorulás” definíciójában keresendő. Ez eredetileg nem volt bonyolult dolog, hiszen azt nevezték rászorulónak, akiről a vak is láthatta, hogy mások segítségére szorul. A fogalom önmagát definiálta, és egyéni alapon került meghatározásra, hogy ki tartozik az érintettek közé. Az utcasarkon kolduló hajléktalan, a hadiárva, az állványzatról leesve lebénuló kőműves mások segítsége nélkül elpusztulna, ezért ezek megsegítése ténylegesen erkölcsi kötelesség. A régebbi, felvilágosulatlan korokban nagyjából mindenki úgy gondolta: rászoruló = rászoruló, függetlenül az illető nemétől, korától, származásától.
A gond ott kezdődött, amikor egyesek – kétes politikai érdekektől vezérelve – a rászorultság fogalmát, illetve a rászorulók körét elkezdték egyénekről csoportokra bővíteni. A hiszékenyeket, a butákat, a lánglelkűeket könnyű megvezetni olyan lózungokkal, hogy a nők elesettek, a cigányok elnyomottak, a melegek üldözöttek. Pedig ezek egytől egyig hazugságok. És ha mégis ezekre alapozva próbálunk másokon segíteni, akkor óhatatlanul is problémákba ütközünk.
Segítsem én Kósa Erikát, az “elesett nőt”, aki ha a Dunába szórná a vagyona 99%-át, még mindig gazdagabb lenne mint én?
Segítsem én Kállai Csabát, az “elnyomott cigányt”, akinek tízmilliós tételek zsebpénznek számítanak?
Segítsem én Alföldi Róbertet, az “üldözött meleget”, akire a nemzet színházát bízták?
Ezek az emberek a legkevésbé sem rászorulók, és jó példával szolgálnak arra, hogy nem lesz valaki elesett csak azért, mert valamilyen nemű, vagy valamilyen etnikai/vallási/szexuális érdeklődésű csoportba tartozik. A nyomor nem csoporthovatartozás kérdése, tehát
“a nők” nem rászorulók,
“a cigányok” nem rászorulók,
“a melegek” nem rászorulók,
és semmilyen más nemi/vallási/faji csoport tagjai sem rászorulók.
Ha egy állam, párt, alapítvány, vagy szervezet valamilyen “kisebbségi csoportot” segít, eltéveszti a célt, és rossz helyre költi a pénzt. Viszont a 21. századi nyugat pont ebben az identitás-politikai betegségben szenved: a valóban rászorulókkal már a kutya sem törődik, mert a kolduskalap zsírosbödön közeléből kiszorították őket a politikai hatalommal bíró kisebbségi érdekcsoportok. Így lehet az, hogy a koldulókat, a kukában turkálókat, az utcán tengődőket az állam egyre újabb szabályokkal sanyargatja és bünteti, míg a feministák, a fajvédők, a holokausztisták százmilliókat és milliárdokat zsebelnek be. Nem lenne vajon szociálisan érzékenyebb, ha az állami pénzeket elnyelő lobbiszervezetek csókosainak csöppenő új merci vagy bömös árából inkább felhúznánk egy hajléktalanszállót? De, az lenne – csakhát a kutya sem foglalkozik vele, mert a parlamentben az új audival érkező “elnyomottak” lobbiznak, és nem a hajléktalanok.
És aki nem hülye, az valahol mélyen érzi azt, hogy ez az “elnyomottsági olimpia” beteg. Amíg mindenféle emberek a színükre, az alsóneműjük tartalmára, vagy arra hivatkozva tartják a markukat az államkincstárnak, hogy az abban az alsóneműben tartott dolgokat hova szeretik dugdosni, addig itt nem az elesettek megsegítése zajlik, hanem lopás. A tolvajokat pedig senki sem szereti, így ezeknek a szegény kisebbségeknek mindig van mire mutogatni, hiszen a többség őket nem szereti. Nem hát – csak nem a színük vagy a nemi szervük miatt, hanem mert egymással versenyt sírva lopják ki az adófizetők forintjait a nagy közös zsebből. (Az állam ehhez vigyorogva asszisztál, hiszen egyfelől az érző szívű adakozó szerepében tetszeleghet, másfelől megoszt és uralkodik.)
A másik alapvető probléma, hogy a rászorulók megsegítése csak addig működik, amíg önkéntes. Ha meglátom a sarki koldust, és adok neki egy százast, akkor mindenki jó érzéssel hajthatja álomra a fejét aznap: én azért, mert segítettem, a koldus pedig azért, mert segítettek rajta. De ha egy erőszakos bűnszövetkezet elveszi a fizetésem nagy részét, hogy a saját ideológiai elképzelései szerint ossza szét, akkor az sem az én, sem az ő részükről nem jótékonykodás, hanem egyszerű rablás és képmutatás. Márpedig most ez zajlik. A munkabérünk kétharmada ilyen-olyan csatornákon az államhoz vándorol, amiből az a mi nevünkben, helyettünk szociáliskodik. Juttat öregeknek és fiataloknak, betegeknek és munkanélkülieknek – nameg persze a nőknek, a megélhetési segélyezetteknek, vallásoknak, politikai csoportoknak, kisebbségi lobbiknak, és még sorolhatnám. Hogy miért? Mert csak. Az persze nem érdekli, hogy én nem adnék mindegyiknek. Amit kimart a zsebemből, az már az övé, és hát a progresszív liberális értékekre épülő állam úgyis sokkal felvilágosultabb, mint én, a vaskalapos konzervatív. Az állam végtelen bölcsességében úgy látja jónak, hogy a hajléktalanokat és kukázókat pénzbüntetéssel kell sújtani, de az idén esedékes holokauszt-emlékévre rá kell szánni 2-3 milliárdot. Hiszen nem az az elesett vagy elnyomott, aki egy aluljáróban lakik, hanem az, akinek már a szülei is csak homályosan emlékeztek a távoli rokonok meséjére a háború borzalmaival kapcsolatban.
Ezzel nem elsősorban a képmutatás a tragédia, hanem az, hogy leveszi az emberek válláról a felelősséget, illetve kiirtja belőlük az adakozási hajlandóságot. Akinek a fele fizetése a cigányok segílyébe vándorol, teljes joggal mondhatja, hogy önkezűleg nem ad senkinek semmit – őrá már nem vonatkozik semmiféle “erkölcsi kötelesség”. Az egyszeri adófizető az adófizetéssel már megtette a jótékonykodási kötelezettségét, azon felül mindenki hagyja őt békén. Ezzel az állam duplán árt az igazán nyomorultaknak, mivel nemcsak hogy politikai csoportokat támogat helyettük, a rájuk szánt pénzből, de ráadásul még az utca emberének kedvét is elveszi attól, hogy magától adjon a szerencsétleneknek.
Segíteni kell – a kérdés az, hogy kinek. Manapság a kisebbségi megmondóemberek egymás torkát szaggatják a legelnyomottabb szerencsétleneknek kijáró politikai zsíroscupákért, miközben a “szimplán csak” rászorulók az utcán fagynak halálra mindenféle elemi, alapvető segítség híján, az állam és az isten háta mögött, elfordított tekintetek holtterében. Mindezt azért, mert a globális politikai baloldal végtelen progresszivizmusában szakított azzal a maradi nézettel, hogy az a rászoruló, aki rászorul. Manapság az a “rászoruló”, akitől szavazatokat lehet remélni a következő választáson, akinek a burkolt zsarolgatásait nem lehet kikerülni a politikai porondon, aki elegendő meggyőző erővel rendelkezik ilyen-olyan politikai vagy pénzügyi hátszelének köszönhetően. Érdekes az a szociális háló, ami bőrszín és vallás alapján fog meg embereket, de az egyszerű koldusok simán átperegnek rajta – mi mégis valami ilyesmit fonogatunk. A modern, liberális szociális háló olyasmi, mint a mászókák a játszótereken: függőlegesen van kifeszítve, és egyesek arra használják, hogy minél magasabbra kapaszkodhassanak fel rajta.
Így van, a személyes ember-ember kapcsolatokat, hogy egyik ember mit tesz a másikért, saját akaratából, önként, úgy, hogy a másik is tudja, kitől kapta, nem lehet pótolni, abból valami beteg dolog lesz.
Remek cikk, örülök hogy újra itt vagy!
Ugyanez volt az én első gondolatom is a cikk olvasása után. Sok jó tollú író van itt, de azért hiányoztak már a “Dean-cikkek”. :)
Ezt hívják úgy, hogy járulékvadászat. Bővebben itt: http://www.kormanyzas.hu/071/4.php
Igazad van abban, hogy a baloldal gusztustalanul kihasználja az emberek empátiáját, és sajnálatra/sajnáltatásra építve akarja megszerezni a politikai hatalmat. Ha manapság valaki szolidaritást emleget, akkor önkéntelenül a pénztárcámat markolom meg, mert valaki megint turkálni akar benne. A jobboldal más érzelmeket használ ugyanilyen célból. Nemzettudat, összetartozás, kultúravédelem stb. indokokkal nyúlja le ugyanazt a pénzt mint a baloldal. Ugyanígy a magyarosch giccsel sem tudok azonosulni.
“A munkabérünk kétharmada ilyen-olyan csatornákon az államhoz vándorol”
Szokásos szakmai ártalom :) Ha azt írod, hogy a “munkád értékének a kétharmada” akkor egyetértek veled. A munkabér esetében max. a fele megy az államhoz.
A teljes kép érdekében jó tudni, hogy 2013-ban a 16,5 ezer milliárd (!) forintos központi költségvetésból mindössze 829,5 milliárd (5,03%) ment el szociálpolitikai kiadásokra. Gyes, gyed, járulék, munkanélküli segély, szociális segély, családi pótlék, stb. Szóval ez az összeg, és ezért az összegért való marakodás csupán kicsinység. Politikai illúziókeltés, gumicsont. A maradék 95% vízfej addig köszöni jól elvan :(((
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200204.TV
Szóval egyetértek veled azokban amiket írtál. A jelentőségét viszont nem szabad túlbecsülni.
Szerintem megvan az simán kétharmad is: a felét eleve levonják, és amit veszel, azon mind van egy jó kövér ÁFA, jövedéki adó és társai…
A bruttó bérből nem vonnak annyit, durván 1/3 a levonás mértéke. Áfával, jövedéki adókkal, illetékekkel feltúrbózva jött ki a max 50%. Itt tudod tesztelgetni: http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=berkalkulator
Ha viszont beleveszem a munka értékébe a munkáltató által fizettett cuccokat is, akkor tényleg 2/3-ad jön ki az állam javára. Szóval állambácsinak robotolunk…
Nyilván, hogy beleszámítom a munkáltató által fizetendőket is. Az csak technikai kérdés, hogy ő fizeti-e be utánad vagy a te fizetésedből vonja le, a lényeg, hogy ha a te béred neki 200 ezerbe kerül, akkor te 100 alatt kapsz kézhez. Más országokban jóval egyszerűbb az adózás, de ott is csak a két végét érdemes nézni. Ez csak egy trükk az államtól, hogy kétfelé szedi a befizetendőket, és lehet vakítani a népet, hogy csak 16% az adó…
Pont ezért tettem különbséget, hogy bruttó munkabérről beszélünk, vagy a munka teljes költségéről, mert az elsőben nincs benne a munkáltató által fizetett cucc, míg az utóbbiban benne van. Első esetben 1/3-ad, második esetben 2/3-ad az állami sáp. A deantől vett idézet azért pontatlan, mert az első kategóriáról szól :)))
“Nyilván, hogy beleszámítom a munkáltató által fizetendőket is.” Ez esetben nem munkabér a gyerek neve :)))
Direkt fogalmaztam úgy, hogy “ilyen-olyan csatornákon”, és így a kétharmaddal valószínűleg nem tévedtem nagyot. A bérkalkulátorod szerint a munkáltató rád szánt 200.000 forintjából (155.642 bruttó bér + járulékok) 101.945-öt kapsz meg te, amiből ha levonunk egy átlagos 25%-os ÁFA-t, akkor nagyjából 76.400 fitying az, amit ténylegesen javakra vagy szolgáltatásokra tudsz költeni, és nem egyenesen az állam zsebébe megy. (Még a rezsiköltségeken is van ÁFA, tehát a víz-, gáz-, internet-, és minden egyéb havi számládból is lejön 10-20-30% állambácsinak.) Persze ez esetben nem számoltunk a cigin, pián, benzinen lévő extra adóterhekkel, meg a különböző egyéb sápokkal, mint például gépjárművekre a súlyadó, ami – tulajdonképpen a nevében van – szintén adófajta.
Szerintem van abban valami vérfagyasztó, hogy a munkád valós értékének (amiért egy cég hajlandó ki is fizetni annyit) a kétharmada nyílegyenesen az államhoz megy. Persze az átlagember ritkán gondolkozik ilyesmin – némelyek érdektelenségből, mások nem akarnak idegrohamot kapni.
Addig amíg az emberek nagy többsége bulvárlapot olvas, meg “valóságsót” néz addig nem csodálkozok, hogy nem veri ki senkinél a biztosítékot. Hát igen, 300 Ft-os vizitdíj miatt tüntetés és népszavazás, többezer forintos extra adó mellett néma kuss.
Ha még arra menne el a pénz, hogy rászoruló embereknek juttatják, azzal még kibékülnék. Nem értenék egyet vele, de elviselném. Viszont amíg G.I. Mancikát fizetik belőle egy felesleges hivatalban, felesleges tevékenységért, felesleges cél érdekében, addig kering bennem az ideg. Csak hogy fokozzam: a céges adókat, eútdíjat, termékdíjat, bankadót is ugyanúgy a végfelhasználó/fogyasztó fizeti meg, mert mindenképpen beépül a termék/szolgáltatás fogyasztói árába. Sajnos lehet a 2/3-d is pozitív becslés.
Ezért vagyok a minimális állam híve.
az ugyanaz. ha az állam nem állna a bankok háta mögött, nem lennének bankok.
Ezen államok nem is állnak mögöttük, hanem leborultak előttük.
“Ha azt írod, hogy a “munkád értékének a kétharmada” akkor egyetértek veled.”
Értsd úgy, ahogy gondoltam :)
Úgy értettem, csak megelőztem a bajt :)
Kocsiban ülő nő szeme alá ki vert be?
Szerintem csak szomorú a kis drága, mert nem találja a rükvercet egy automata váltós sportkocsiban
Teljesen olyan, mint Mrs. Vajna. :)
Kocsimosáshoz azért jobban mutat, mint ők :)
http://www.youtube.com/watch?v=D-sADxMaWds
Az állam végtelen bölcsességében úgy látja jónak, hogy a hajléktalanokat és kukázókat pénzbüntetéssel kell sújtani, de az idén esedékes holokauszt-emlékévre rá kell szánni 2-3 milliárdot.
Az ilyen témákban könnyű elbotlani, szóval óvatosan.
Pedig egy ilyen cikket csak így lehet jól megírni, hiszen ez az éles kontraszt egyértelműen megmutatja a mindenkori hatalom emberségességét, autonómiáját. Ha a lobbi legközelebb 50 milliárdot ír elő, akkor annyit kell elkölteni önostorozásra… Véleményem szerint ez az idei év eddigi legerősebb cikke, és nekem már hiányzott ez az éles racionális kritikus, de egyben közérthető, nem maszatolós vélemény, ami igazán Deansdale sajátja.
Volt egy nagyon hasonló blogbejegyzésem még a nyáron a témában, gondoltam belinkelem, hátha érdekesnek találjátok.
http://bunkonyilas.blog.hu/2013/07/23/villamposzt_az_elnyomasrol
Írhatnál gyakrabban is :)
alkotói válság…
Már láttuk :D
Slasher, nem te szoktál zriff néven kommentelni?
Komolyan kérdezed ?
Ok, akkor nem :D
Csak vmiért a te stílusodra ismertem rá.
Tényleg nem :D
Hol szokott írogatni? Miket ír ?
Mindegy. Nem is a stílus a lényeg, csak vmelyik oldalon felbukkant, és a Férfihangot linkelte. Én meg vmiért rád gondoltam.
Kár, kezdtem azt hinni, hogy tényleg olyan a stílusa mint az enyém. Én is szoktam linkelni a Férfihangot ez igaz, de miért gondoltál rám? Egyébként én is úgy akadtam rá a Férfihangra, hogy valaki linkelte nekem, lehet pont zriff volt az :D
Ismerős a neve. Lehet én is találkoztam már vele. Gondolom Ő olyan, hogy szinte minden oldalon jelen van.