Giordano Bruno

Virtuális polgárok

Váróterem. Fél tucat ember üldögél, majdnem mindegyiküknél okostelefon, azon pötyögnek. Két-három embernek még kábel is lóg a füléből – jól láthatóan hallgatnak valamit. Talán zenét. Villamoson, metrón ugyanez. Parkokban. Ebéd közben, randevún, társaságban. A fodrásznál. Ha tehetik, a kezelés alatt is, ha úgy adódik, akkor csak fél kézzel. Kollégák ülnek egymás mellett, és a telefont nyomkodják. Nem beszélgetnek, a másik nem érdekes, mert ami érdekes, ott van a telefonban.

Fura, szürreális világban érzem magamat, ahol a többség már nincs jelen, hanem teleportálja magát a virtuális világba, a maga által kreált és uralt világba, ahol az élményt, a látványt, a hangzást, a kívánt tartalmat mind maga idézi elő, maga dönt felőle. Hogy közben hol tartózkodik a teste, hogy kik vannak körülötte, hogy történik-e valami érdekes, mindez az érzékelésének perifériáján is túlra került. A világ immáron megszűnt létezni, már nincs fa, nincsen környezet, nincsen madárfütty, mert nincsen jelenlét. Már nincsen csinos lány, jóképű srác, mert ha ilyen meg is jelenne, nincs aki észrevenné – ahhoz fel kellene nézni a kicsiny képernyő bűvöletéből.

Rettenetes új kábítószer jelent meg, amely nem szorul arra, hogy tiltsák vagy engedélyezzék, mert alattomos, elrejti magát, és észrevétlenül hat: ingerfüggőség. Ingerfüggő emberek szaladgálnak, akik rászorulnak arra, hogy ingereket adjanak nekik, mivel maguk képtelenek előállítani. Eszközökre szorulnak, hogy azon keresztül, mintegy infúzióként (fülbe vezetett kábelen) kapják meg az éltető ingert, az izgalmat, az újdonságot, a becsomagolt álmot, vágyat, az életérzést, a hangulatot, a zenét. Mindent, ami eltünteti bennük a csendet, az ürességet, az unalmat, azt, hogy az élet a maga természetességével nem gyártja futószalagon az ingert, vagy nem úgy. Ha kevés inger éri őket, frusztráltak, idegesek, feszültek lesznek: elvonási tünetek, ingeréhség, fokozódó céltalanság és unalom.

Ha valakinek növeljük az ingerszintjét, az már egy csomó dolgot nem vesz észre maga körül, nem képes reagálni rá, nem tud koncentrálni, szemlélődni, mert ahhoz neki is részt kellene vennie a folyamatban, reflektálnia kellene, kapcsolatot teremteni a jelenséggel. A digitális, a virtuális, a mediatizált ingerözön azonban nem tart igényt rám, csak jön, csak árad, hömpölyög, fokozhatom a sebességet, szűrhetem az információt, pillanatonként váltogathatom, hogy mi hasson rám éppen, mire éhezem.

Pornó, zene, vidámság, szomorúság, film, újság, hírek, bulvár, fotók, kommentek, tragédiák, drámák, divat. Nem kell  azzal bajlódni, amit nem értek elsőre, mert már tova is tűnt a felgyorsult időben, vagy ami túl sok energiát követel, azt el is kapcsolhatom, léphetek tovább. Nem kell! Csak a pillanatnyi kielégülés, a figyelem feloldása az inger kábulatában, a passzív sodródás, amelyben a válogatás az egyetlen aktivitás. Nincs külvilág, nincsen senki, csak én és az inger. Adagolhatom magamnak, nincs határ. Passzívan, nem kell semmit tennem azon kívül, hogy “szabályozom a tartalmat”, az igényeimhez szabom. Lesz beszédtémám, mindenkinek lesz, egy csomó “hallottad?”, “olvastad?, “láttad?”, “mit szólsz hozzá?” kezdetű szöveg áll bevetésre készen, és aki benne él a virtuális világban, az jó eséllyel “képben van”.

Vennem kellene egy okostelefont, mert akkor én sem látnám, hogy mi történik körülöttem.

10 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 5 10 olvasó átlagosan 4,90 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Giordano Bruno

Giordano Bruno
A névválasztás oka elég összetett. Talán 11-12 éves koromban találkoztam először Giordano Bruno alakjával egy gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő könyvben, és valamiért a kezdetektől megragadott a máglyán elégetett filozófus. Ezt a kötődést erősítette tovább egy remek olasz játékfilm is. Valójában soha nem mélyedtem el a filozófiájában, de mindig rokonérzésem volt vele kapcsolatban. Az életben vannak érdekes és megmagyarázhatatlan "vonzalmak". Talán ez az első eset, hogy a virtuális térben felveszem az ő nevét, miközben reménykedem, hogy a végén nem fognak megégetni az olvasók. Amúgy magamról keveset tudnék mondani, mivel valójában nem létezem, mindig csak pillanatnyi konstellációban formálódok újra, miközben folyton visszavágyódok a végtelenbe, a szubsztanicák világába - amiről a valódi Giordano Bruno is elmélkedett. Addig azonban férfi vagyok leginkább, és ha van benyomásom a világról, hát elsősorban férfiként. Manapság pedig mintha ez hátrányos helyzetnek tűnne, de talán ettől izgalmas.

66
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
14 Egyéni hozzászólás
52 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
18 Hozzászólások szerzői
SteelThinkZoliAurelius RespectusNaoooHarrison Bergeron Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
the hermit
Olvasó

Az a legborzasztóbb, hogy az emberek gondolkodni felejtenek el, azaz sokkal silányabb módon gondolkodnak csak. Régen olvasni kellett a sorok között, ma ezt a készséget nem tanulják meg a fiatalok. A felszín az érdekes, ami mögötte van, az nem.

Slasher
Vendég
Slasher

Persze, teljesen el van korcsosulva  a fiatalok nagy része. Pofátlanul egyszerű dolguk volt a politikusoknak, és  a médiaszakembereknek.

Jól kivesézted az internetfüggőséget is. Pontosabban nem csak internet, én úgy szoktam hívni, ahogy Te is utaltál rá: információfüggőség. Ennek elvonási tüneteit, időnként magamon is észreveszem :D

Angelo01
Újságíró

Nagyan jó cikk.

Mindennek legalább 95%-a zaj, felesleges, értelmetlen, haszontalan zaj. Látszatélet. Az emberek max 10%-a alkot valamit, tesz valamit, a többi csak beszél róla, olvas róla, megosztja, továbbküldi, lájkolja, kommenteli, szidja, dicsőíti, követi. Értéktelen időpazarlás az egész.

Frolich Janos
Újságíró

Az emberek max 10%-a alkot valamit, tesz valamit, a többi csak beszél róla, olvas róla, megosztja, továbbküldi, lájkolja, kommenteli, szidja, dicsőíti, követi. Értéktelen időpazarlás az egész.

Ez mindig így volt. Nem is képes mindenki az alkotásra. De én nem tartanám azért fölöslegesnek őket: az alkotó értük dolgozik, a tőlük kapott pozitív visszajelzés motiválja. (Kivéve persze azokat, akiknek ez is üzlet és csak a pénz motiválja.)

Angelo01
Újságíró

Csakhogy mostanában az a 90% nemhogy a tiszteletet megadná, vagy az elismerést az alkotó 10%-nak, hanem lassan szégyellni kell az eredményeket. Ha sikeres vagy a sportban, akkor biztos doppingolsz, ha sikeres vagy a munkádban, akkor biztos nyalsz a főnöknek, ha van pénzed, akkor biztos loptad. Ha mersz büszke lenni az eredményeidre, akkor feltétlenül elitista vagy, öntelt vagy, beképzelt vagy. És elég baj, ha valakit mások pozitív visszajelzése motivál.

Frolich Janos
Újságíró

És elég baj, ha valakit mások pozitív visszajelzése motivál.

Miért? Az ember vagy önmagáért dolgozik, vagy a közösségért. Ki az értékesebb a közösség szempontjából?

Persze lehet átfedés, amikor pl. valaki alapvetően önmagáért dolgozik de ezzel a közösséget is segíti (ez a kapitalizmus alapelve – csak sajnos túl sok az ellenpélda), vagy fordítva.

Ha a művészetet nézzük, én az amatőr művészeket többre tartom a profiknál. Azokat, akik nem a művészetükből akarnak megélni, mert nem üzletnek tekintik a művészetet, és ezért akkor is csinálják, ha nem kapnak érte egyebet pár jó szónál. Mert ez az igazi művészet.

Vagy ott vannak azok az önzetlen emberek, akik feliratokat készítenek filmekhez. Egy fillért nem látnak belőle, mégis csinálják. Vagy akik a nyílt forráskódú szoftvereket csinálják. Akik a Wikipédiát szerkesztik. (Stb.) Nem-e többet érnek, mint akik profitért csinálják ugyanezt?

Angelo01
Újságíró

Azért, mert ha a többiek pozitív visszajelzése a mérce, akkor értéknek kiálthatjuk ki a Való Világ 6-ot, vagy követendő példának Kim Kardashiant, mértékadónak a Blikk-et, vagy bármelyik kacsacsőrű emlőst a közösségi oldalakon. Csupán attól, hogy sokan pozitívan jeleznek vissza, attól még nem lesz érték, nem nevezhető teljesítménynek.

A sikert nem csak pénzben mérik, így a kérdésedre csak azt a választ tudom adni, hogy nem érnek többet mint azok akik a profitért csinálják, de nem is érnek kevesebbet sem. Nem ugyanazzal a mércével mérjük őket, mert egy üzletember sikereit nem lehet összehasonlítani egy atléta sikereivel. A siker jutalma lehet pénz, elismerés, tisztelet, megbecsülés, hitelesség.

Alter Ego
Szerkesztő

Csak egy gondolat. A művészet soha nem létezhetett volna mecenatúra nélkül, mert a magas szintű alkotói tevékenység rengeteg időbefektetést igényel. Éhen is halna az a művész, vagy éppen a szabad szoftver fejlesztője, aki pusztán önkifejezésből, közösségi, társadalmi elkötelezettségből végzi a tevékenységét. És ha már az ingyenes szoftvereket is említetted; Richard Stallman, akit a szabad szoftverek gondolatának egyik atyjaként tisztelnek, már 1984-ben a GNU Manifesto-ban fejtegette, hogy nem képesek lemondani a programozók (akiket egyfajta művésznek tekintett) mindenféle keresményről, csak azt nem üzleti szerződés, kereskedés alapján, hanem lehetőség szerint az elégedett szoftver-felhasználók adakozásából kell fedezni. A Wikipedia projekt sem létezhetne az adományok nélkül, hiszen a világ egyik legnagyobb szerverparkját kell fenntartani a működtetéséhez, bár a szócikkek írói valóban egy fillért sem kapnak.

Ezen keresztül pedig oda akarok megérkezni, hogy hazánkban nem csak a művészetnek nincs megfelelő mecenatúrája, de sajnos az annál még fontosabb jószolgálati, társadalmi célokra való adakozásnak sincs megfelelő kultúrája. A rendszerváltást követen hamar lettek olyan milliárdosaink, akik világviszonylatban is jelentős vagyoni sikereket értek el, de én nem igazán látom ezeknek a potentátoknak a szerepvállalását, akik pedig vagyoni helyzetük folytán is tudnának tenni fontos társadalmi célokért. Vagy csak én nem látom sehol Széchenyi István szellemiségét? (Ehhez képest pedig aligha érzem megalapozottnak az állam egyre inkább zsugorodó mindenféle szerepvállalását.)

No de vissza a művészethez, ilyen viszonyok között nem csoda, ha az alkotók üzleti alapon igyekeznek művészkedni és a művészi minőség pedig kívánni valókat hagy maga után.

Ukrin
Olvasó
Ukrin

Az idealista alkotóknak a legkönnyebb megszívni a “mecénásokkal” (saját tapasztalat). Hadd, ne mondjam ki, hogy mi itt, tuképpen, egész véletlenül, ezek ellen küzdünk.

Alter Ego
Szerkesztő

Bár  nem fejtetted ki a gondolataidat, de megpróbálok arra reagálni, amit én érteni vélek belőle. A jó mecenatúra nem nyomja el a művészt és nem megvásárolni igyekszik a saját céljaira. Elvégre amikor a lenyűgözően játszó utcai zenész hegedűtokjába bedobjuk a pénzt, akkor sem szoktuk hozzáfűzni, hogy “de aztán mindig csak g-moll-ban!!!” :)

Inaara
Olvasó
Inaara

A művészet melyik ágában alkotsz?

Ukrin
Olvasó
Ukrin

zene

Inaara
Olvasó
Inaara

Ezen belül?

hgyi
Szerkesztő
Ukrin
Olvasó
Ukrin

Ja ? zz

hgyi
Szerkesztő
hgyi
Szerkesztő

Ezt az alkotás-nem alkotás dolgot nemigen tudom hová tenni.
De ha már alkot az a 10%, nem értem, mi köze az alkotásnak a tisztelethez.

Az ember úgy van megalkotva, hogy szüksége van pozitív visszajelzésekre.  Nem értem, mi ebben a baj.

Angelo01
Újságíró

Az állandó “kütyüzés” nem teremtő tevékenység, nem érdemel tiszteletet, így értettem.

Nem azzal van a baj, hogy pozitív visszajelzést igényel valaki, hanem azzal, ha a nagy semmiért várja el azt. Egy csücsörítés, egy pucsítás, egy kis synthol, egy kis photoshop, optikai tuning, ruhák birtoklása, stb. Nekem ezzel van bajom, az értéktévesztéssel, értékvesztéssel.

the hermit
Olvasó

A tizenöt perc hírnév mindenkinek jár

Slasher
Vendég
Slasher

Nem mindenkinek.

Angelo01
Újságíró

A legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység :) Én élvezettel figyelem, ahogy az ilyen emberek kapálóznak, erőlködnek a 15 perc lejárta után :))) Ez a büntetése annak, ha valaki érdemtelenül lesz sztár :)))

SIL
Olvasó
SIL

A kárörömöt jellemzőn megelőzi az irigység. Tisztelni semmiképpen sem kell őket, de számodra – az alapján amit írtál – ezek az emberek mindenképpen értékesek. Tanulsz a hibáikból és még szórakozol is rajtuk.

Inaara
Olvasó
Inaara

GB, nagyon jó cikk, gratulálok!

Ugyanezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem is, és épp a napokban beszélgettünk erről egy társaságban.

Sokáig egyáltalán nem volt mobiltelefonom, ellenálltam; nem hiányzott, nem akartam bárhol, bármikor elérhető lenni. Aztán egyszer csak kaptam egyet ajándékba, mert milyen már, hogy nekem még nincs. Megszoktam, de nem váltam függővé. Pont egy éve, tavaly januárban elkezdtem érdeklődni az okostelefonok és tabletek iránt (nem kis részben a szükség hozta az érdeklődést, tanulmányok és munka miatt vált szükségessé a váltás). Időnként benéztem a boltokba – ha útba estek – kütyüket tapizni, próbálgatni. Szinte rögtön tudtam, melyiket fogom megvenni, de nem kapkodtam el: sokáig vártam, de ha egyszer döntök, akkor bevásárolok. Így lett májusban egy nagyon okos telefonom és egy nagyon okos tabletem.

A tabletet sosem viszem magammal, a telefon viszont nagyon hasznosnak bizonyult. Bevallom, eleinte kicsit rá is kattantam, de ez talán természetes, az újdonság varázsa rám is hatott: ezek a telefonok már a legkevésbé telefonok. Tetszett, hogy az internet a zsebemben van, és hát tetszik maga a készülék is, élmény kézbe venni, használni. Most már persze helyére került a dolog: ha jelez valamit, megnézem a listán, hogy mi az, és ha nem munka, vagy más nagyon sürgős dologról van szó, akkor teszem is el a telefont. Elenyészően kevés olyan dolog van, ami nem várhat. Számomra természetes, hogy ha valakivel találkozom, akkor kikapcsolom/lenémítom a telefont, mert megtisztelem azzal, hogy rá figyelek.

Zenét sosem hallgatok utcán, nem dugom be a fülem, nem szeretem kizárni a külvilágot, és különben sem bírnám ki, hogy bele ne dudorásszak, énekeljek, vagy mozogjak. :)

Élvezem az előnyöket, de nem függök a telefontól. Szóba sem jöhet, hogy éjszakára ne kapcsoljam ki, és ha véletlenül itthon felejtem, semmi gond; nincsenek elvonási tüneteim, nem esem pánikba, nem érzem úgy, hogy elvágtak a külvilágtól.

hgyi
Szerkesztő

Nem szeretem ezeket a masszírozós kütyüket. (Embereket szeretek masszírozni, de hideg tárgyakat nem.) Kolléganőm időnként megkér, hogy vegyem fel a telefonját – pár hónapja okoskája van -, de nekem nemigen sikerül… valami baj lehet az ujjaimmal. :o)) Az egér nélküli laptopot sem vagyok képes hatékonyan kezelni. Sosem oda megy, ahova én akarom.

Sms-t nemigen írok, nem használom másra – és nem is akarom – a telefont, mint beszélgetésre.
Zenét nagyon ritkán hallgatok. De akkor a zenére figyelek és semmi mást nem csinálok közben. Talán hülyén hangzik, de én szeretem a világ zajait, s nem szeretem elnyomni semmivel. (A dudorászás és belemozgás nálam kizárva.)

Éjszakára nem kapcsolom ki, de a konyhában lakik, onnan meg nem hallatszik be a szobába, ha zörög.

Nagyon zavar, ha beszélgetés közben – még ha az illető/k passzív/ak is egy kisebb társaságban – a telefonnal vannak elfoglalva.

Az internet jó. De nagyon sokszor csak részinformációkat csipegetnek fel innen az emberek. Sok marhaságot is készpénznek vesznek. Szóval nehéz kiszűrni a valóban értékes információt. De megvagyok internet nélkül is. :o)

Inaara
Olvasó
Inaara

“Nem szeretem ezeket a masszírozós kütyüket. (Embereket szeretek masszírozni, de hideg tárgyakat nem.)”

Én megszerettem a tapizós kütyüket (huh, nem szeretem a “kütyü” szót, de néha használom).

“Az egér nélküli laptopot sem vagyok képes hatékonyan kezelni. Sosem oda megy, ahova én akarom.”

Ugyanez a helyzet nálam is. :)

“a zenére figyelek és semmi mást nem csinálok közben. Talán hülyén hangzik, de én szeretem a világ zajait, s nem szeretem elnyomni semmivel. (A dudorászás és belemozgás nálam kizárva.”

A klasszikus zenével vagyok úgy, hogy szeretek csak a zenére figyelni.  A jó zene elvarázsol, eggyé válsz vele, kiemel térből és időből. Olyasmi, mint amikor egy jó könyvet olvasol, és megszűnik a külvilág, a cselekmény részesévé válsz.. Koncerteken jól lehet látni, hogy kik azok, akik sznobságból  vannak ott, de nem szeretik amit hallanak. Ezek az emberek mindig szörnyen komoly arccal, ráncolt homlokkal ülnek, láthatóan szenvednek, feszengenek. Akik viszont igazán élvezik a zenét, azok néha önkéntelenül is beledúdolnak itt-ott (persze csak nagyon halkan), az arcuk derűs, időnként elmosolyodnak egy-egy klassz rész után, hogy “hú, de jó volt ez”! :)

“Nagyon zavar, ha beszélgetés közben – még ha az illető/k passzív/ak is egy kisebb társaságban – a telefonnal vannak elfoglalva.”

Ezt én is írtam a hsz-emben, teljesen egyetértek. Alapvető illemszabály, hogy ilyenkor eltesszük a telefont.

 

Adam
Olvasó
Adam

Pedig Magyarország még elég szerencsés ebből a szempontból, sokkal kevesebben “kütyüznek”, mint máshol. Egyébként én mindig leszartam ilyen szempontból a technológiát(pedig tudok/tudtam programozni). Az okostelefonomat sem nagyon használom, általában csak az emaileket nézem rajta. Rám mindig is jellemző volt egyféle szembenállás. A face-t sem használom.

Az a durva, hogy magát az internetet is kezdem megunni. Régebben sokkal jobb volt. Aztán körülbelül 2009-2010 környékén történt valami(valószínűleg a Facebook/okostelefonok hatására), ami miatt kezdett az egész szétrohadni. Egyre kevesebb lett a minőségi tartalom, egyre több a színvonaltalan baromság. Az internetes újságok még mélyebbre süllyedtek(ennek terméke a 444 is). Rohadt Google is mindenhol ott van. A kommunikáció is megváltozott, már kizárólag rövid hangulatömlésekkel beszélgetnek az emberek. Az egész net elkorcsosult. Ezért nem is szoktam mostanában netezni. Az Fh-n kívül még van 4 oldal, amit nézek, az internet többi részét teljesen leszarom.

Sajnos maguk a számítástechnikusok is megváltoztak.

Inaara
Olvasó
Inaara

Ah, Facebook, ne is mondd.. :)

Most volt december végén 1 éve, hogy regisztráltam. Itt is sokáig ellenálltam, de egyszerűen megkerülhetetlen lett a tanulmányok miatt: két titkos és egy zárt csoport tagja vagyok. :) Minden információ itt jön-megy, a tananyagokat ide töltjük fel, enélkül nem is lehetne elvégezni a sulit. Minden látszat ellenére sem szeretem (sajnos mostanában kénytelen vagyok a fél életemet ott tölteni), még a felület sem tetszik. Rosszul vagyok a Coelho- és Müller Péter-idézetektől, a különleges alkalom és extra nélküli kajafotóktól, attól, hogy tudatják velem, X.Y. új rekordot ért el a Farm Heroes Saga (vagy mi) játékban, és hogy Józsi kedveli Pista állapotát…. :) Általában nagyon diplomatikus vagyok, de biztos le lehet olvasni az arcomról, mit gondolok, amikor szóvá teszi valaki, hogy bejelölt x ideje és nem jelöltem vissza… Hát igen, ez simán lehetséges, mert pl. nem is vettem észre…vagy nem tulajdonítok neki jelentőséget. Rájöttem, tényleg vannak emberek, akiknek ez nagyon fontos, és bármilyen megdöbbentő, sokan úgy kezelik a Facebook-ot, mint egy hivatalos oldalt, mint pl. az önkormányzat felé történő adatszolgáltatást vagy az anyakönyvi kivonatot: amit oda feltesznek, kiposztolnak, az szent, az hivatalos és véresen komolyan veendő… :) Kampányszerűen jelölök vissza (mikor már sokan vannak) és törlök ismerősöket. Nem tudom komolyan venni ezt az egészet, ráadásul a barátok és közelebbi ismerősök nincsenek (nem is voltak) fent.

Az emberek háborognak (joggal) az NSA-botrány miatt, közben önként és dalolva adnak meg magukról minden információt, nem is  kellenek ide titkosszolgálati eszközök.

Időnként nagytakarítok a telefonban is. Mondjuk, ráakadok valakire, akivel már egy éve nem beszéltem, s eszembe jut, hogy “miért is van ez az ember a telefonomban?”, és törlöm. Aztán néha végigmegyek a listán: régebben töröltem mindenkit, akivel fél éve nem beszéltem, nem váltottunk üzenetet. Az utóbbi időben lecsökkentettem kb. 3 hónapra. :) Olyan jó így, kevesebb, de minőségi ember maradt. :)

the hermit
Olvasó

Rosszul vagyok a Coelho- és Müller Péter-idézetektől

Tudtad, hogy lehet embereket tiltani? :-P Vagy akár csak a postjaikat. Én már ezeket nem látom, a többiek viszont nem tesznek fel ilyeneket. Amúgy elég sok időt töltök az FB-n, de ez is olyan, mint bármi más: ha tudod használni, akkor nincs vele (nagy) baj.

Az a baj, hogy nem nézel South Parkot, ott tök jól kivesézték ezt a témát

Inaara
Olvasó
Inaara

“Tudtad, hogy lehet embereket tiltani? :-P Vagy akár csak a postjaikat.”

Tudom, persze, csak hát ezek az idézetek a csoportokon belül jönnek, egyébként normális emberektől, akiket kedvelek. :) Nem szeretnék semmit letiltani a bandán belül, mert vannak nagyon jó, vicces, sőt hasznos dolgok is a posztok között. Az idióta posztokat ignorálom. Önmagában szerintem sem baj, ha viszonylag sok időt töltesz a FB-on vagy bárhol a neten. Én is elég sokat netezem, amikor tehetem. Orvosi, egészséggel kapcsolatos infókra cuppantam rá már régóta, és újabban a történelem is nagyon érdekel. Sok a hiányosságom, de szeretném látni és megérteni az összefüggéseket, hogy hogyan jutottunk el idáig.

A South Park-ot nagyon szeretem, időnként megnézek egy-egy epizódot youtube-on, mert TV-t már nagyon régen néztem utoljára (tudom, ezt most divatos mondani, de tényleg nem). Viszont a napokban belinkelt Susogós Mackókat nem ismertem, nagyon jót nevettem a kávés Brandon-on. :) Nincs véletlenül a témára vonatkozó South Park-linked?

the hermit
Olvasó
Inaara
Olvasó
Inaara

Hát ez szenzációs, nagyon tetszett, köszönöm szépen! :))

Stan-ben egy kicsit magamra ismertem, csak én nem beszélek ilyen csúnyán. :)

the hermit
Olvasó

Nevezz maradi hülyének, de egy nő szájából szerintem nem is hangzik jól…

Inaara
Olvasó
Inaara

Nem bizony, nem szeretem, ha egy nő közönséges. Férfiaknál is zavar, ha kötőszóként használnak bizonyos kifejezéseket, de a visszafogottabb esetekkel azért elnézőbb vagyok. És persze férfitársaságban is más, ha magatok közt vagytok. :)

(Nem tudok tetszik-et nyomni, csak nálam nem működik?)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez szimpatikus tulajdonság, látszik hogy nem olvastál bizonyos feminista blogokat :) Így nem fogsz bekerülni a budapesti magasértelmiségbe :)

Inaara
Olvasó
Inaara

“Ez szimpatikus tulajdonság, látszik hogy nem olvastál bizonyos feminista blogokat :) Így nem fogsz bekerülni a budapesti magasértelmiségbe :)”

Nahát, most lebuktam. :)

Sosem olvasok feminista blogokat, szeretem jól érezni magam. ;)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Újabb pozitív vonás :) Ilyen hülyeségekre tényleg kár időt pazarolni. Tudsz már tetsziket nyomni ?

Inaara
Olvasó
Inaara

“Tudsz már tetsziket nyomni ?”

Aurelius, sajnos nem – ha tudnék, akkor látnád a hozzászólásodnál. :)

(Ha rákattintok, akkor megjelenik egy vízszintes vonalka, és úgy marad).

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez furcsa, most kipróbáltam nálad, először nekem is vízszintes vonal van, azután viszont bejön a like.

Inaara
Olvasó
Inaara

Hah, mobileszközökről tudok pontozni. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“újabban a történelem is nagyon érdekel”

S szerinted volt, vagy nem volt?

SIL
Olvasó
SIL

Éppen kora-délután olvastam ezt a cikket a telefonomon munkahelyemen ebéd közben, aztán egy cigi közben az udvaron és rájöttem – jé! én pont ilyen vagyok. Utazás közben a telefont csak zenehallgatásra használom, mert mindig könyvet olvasok, a lehető legjobban kizárom a külvilágot. Én pont erre törekszem, tehát ez a cikk akár rólam is íródhatott volna volna. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy valaki a telefonján olvas vagy játszik, vagy valamilyen eszközzel olvas valamit, vagy újságot lapoz. Én speciel mindig is hallgattam zenét, kb. 15 éve zárom ki az utazóközönséget – de nem érzem azt, hogy bármiből is kimaradtam volna. Ha nagy-ritkán úgy alakul, hogy mégsem, akkor semmi olyan nem üti meg a fülem vagy a szemem ami ne érintene közönnyel. Jelenleg már alig várom, hogy du. végre hallgassak egy kis zenét és olvassak haza felé bő fél órát. Még attól is feláll a szőr a hátamon, hogy egy munkatársammal menjek együtt haza és beszélgetnem kelljen a munkáról – mi másról, nem hogy egy idegen leszólítson, bár ennek nincs realitása. A legutóbbi komolyabb konfrontációm is abból adódott, hogy nem tudtam nyugodtan olvasni mert egy utas olyan közel állt, nem fértem el. Nem azért mert nem volt hely, csak figyelmetlen volt. Nem vagyok egy kedves srác, de azért igyekeztem szépen szólni – persze azért kellően tömören. A vége az lett, hogy meg akart verni, aztán meg már nem. Ma reggel  is megzavart egy hajléktalan, nem tudhatta, hogy reggel durcás vagyok, utána már tudta, mert megint csak nem voltam kedves, de gyorsan egyenlített :) – az ilyet akceptálom. Bezzeg egy okoskodó kis p*cs még rátett egy lapáttal, hogy kb. legyek emberségesebb. Megpróbáltam neki elmagyarázni – 1 rövid mondatban – a véleményem, azaz hogy jobban emberként tekintettem rá mint ő amikor az elszontyolodott képével elmotyogta, hogy nem tud segíteni, de mivel nem magyaráztam túl, így nem értette meg és folytatta. Konstatáltam egy pillanat alatt, hogy ezt az oldalt már nem fejezem be a könyvemben mire leszállok, mert ez a gy*kér biztos nem hagyja abba, így vele is “jóba” lettem és valószínűleg neki sem lett jobb napja. Nekem se. Egyértelmű, hogy ha nem lett volna nálam könyv, nem zavarnak meg semmibe és feszültség sem alakul ki bennem. – de álljon már meg a menet, nehogy már a könyv/telefon/újság legyen a hibás, hogy szórakoztat és leköt vagy az ember, hogy leköti magát. Csak nem állhat mindenki zombi mód maga elé bámulva, hátha megszólítja valaki. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha valaki valamit akar, akkor nem szólhat a másikhoz, de tessék elfogadni, ha hozzászólsz, jó eséllyel megzavarod, mert már foglalkozik valamivel, tehát nem fog örülni. Az internetet tekintve én sem vagyok túl széles látókörű, egy közösségi oldalon sem vagyok fenn, stb… Legfeljebb index (be ne szóljatok! :)) és ez az oldal. Szerintem a 444 is vicces, megvan a maga stílusa, bár ritkán megyek fel, mert a telómon rossz, annyit meg nem ér, hogy itthon is megnézzem. Időszakosan néhány fotós oldal… és ki is merültem. Viszont egyáltalán nem vetem meg azokat sem akik folyton ott lógnak a neten. Nem feltétlen kell hasznosnak lenni, hasznosat tenni, az esetek többségében az is elég ha hasznosnak érzi magát az illető, főleg, hogy ez is ritka lehetőség manapság. Miért vennénk el valakitől az esélyt, hogy (kisarkítva) nyomjon egy like-ot, vagy továbbküldje a 20× megkapott körlevelet, mert neki az még pont új és bevette. Biztos mondta már valaki de egyet is értek vele, az emberek akkor csinálják a legnagyobb hülyeségeket, ha unatkoznak – a neten erre tényleg rengeteg a példa. Elég gyorsan meg is unnak mindent, de hála a fejlődésnek legalább a többség folyamatosan le van kötve. A hozzászólóktól kérdezem, mert elég… Tovább olvasás »

Adam
Olvasó
Adam

Azokra hozzászólásokra is visszajelzek, amik az elkorcsosodásról szólnak, pl. ahol a 444-et említették. Sokan gondolják, hogy látnak valamit, de jobban is tudnák csinálni (művészetek, írás, hírportálok, volt pár példa fent, stb…). A többség abban a pillanatban, amikor ezt gondolja, téved.

Pedig nem olyan nehéz. A Férfihangot sem újságírók írják(szerintem), mégis színvonalasabb, mint az Index. Az Index lényegében levitte a szintet egy amatőr bloggal azonosra. Stílusában ugyanúgy, mint tartalmában. Elbulvárosodott szar lett. A 444 ennek a felnagyított változata. Rövid, face-bejegyzés-szerű “cikkekkel”, kiemelve a lényeget, hogy a hülyék is megértsék.

Ugyanez a változás jellemző az egész netre. A facebook végének kizárólag azért nem örülnék, mert eddig mindig csak szarabb lett. És ez érvényes más dolgokra is. Google Glass- örülünk neki, de én soha nem látott mértékű elbutulást, eltávolodást az értékektől és világméretű katasztrófát sejtek.

Közben az “önkifejezés” egyre népszerűbb, de közben egyre igénytelenebb. Régen rendes blogok voltak, aztán elszaródtak. Létrejöttek a mikroblogok, de lesz ez rosszabb is. Az átlagos fiatalok Tumblr-szerű mikroblogjai azt üzenik: már szavakat sem kell írni, már az elmúlt években végletekig leostobított blogok ideje is lejárt. Egyszerűen csak tegyél ki egy valaki más által készített képet. Már nem kellenek gondolatok, csak mutasd be az „érzéseidet”.

SIL
Olvasó
SIL

Igyekszem rövid lenni. A net mindenkinek elérhető => sok az igénytelenség => de mindenki éppen ott fejezi ki magát és olyan módon, ahova a képességei alapján való. Ide is csak azért nem írnak be jellemzően a feministák, mert túl összetettek nekik a cikkek és hozzászólások. Ez a fal, nekik magas.

Szerinted – ha jól értem – az a baj, hogy az igénytelenség táptalaj, nem ösztönöz gondolkodásra, fejlődésre. Szerintem ez nem így van, vannak szintek, van aki “feljebb” lép és lesz belőle “valami”, de aki erre – még – nem képes, az pl. ne a Férfihangon bontogassa szárnyait, mert megijed és lecövekel ( – a szintjén, nem nálunk). Zavarja azokat is akik nem az ő szintjén vannak. Csak az elmondásod alapján gondolom, hogy a mikroblog, az valami “sms szintű” dolog lehet. Ha valaki most éppen még csak erre képes – hát ez van. A lényeg, hogy nincs itt és pont ott van, ahol tart. Van aki “feljebb” lép, de a többieknek is kell valahol gyakorolni az önkifejezést.

Ukrin
Olvasó
Ukrin

Assembly ?

Deansdale
Admin

Szerintem nincs azzal gond, ha az embernek van érdeklődési köre, amire szívesen szentel a szabadidejéből, vagyis könyvet, újságot olvas, stb. A gond azzal van, amikor szochálófüggése odáig fajul, hogy élő kommunikáció helyett is inkább a telefont bújja. Ez az emberi kapcsolatok leromlása, ami nem összevethető azzal, hogy az ember a vonaton egyedül utazva zenét hallgat vagy újságot olvas. Amikor egy kocsmai asztaltársaság 6 tagja úgy ül a langyosodó sör mellett, hogy mindenki a tenyerébe pötyög, az betegség. A szókép juttatta eszembe: ez egy kicsit olyan, mintha egymással szexelés helyett inkább maszturbálnának :)

SIL
Olvasó
SIL

Igen, persze, de képmutatás lett volna a részemről, ha beállok itt a cikket helyeslők táborába – a fentiekből ez kiderül. (Mellesleg nem kell mentségeket keresni senkinek, hogy miért van fenn pl. a Facebook-on. Attól, hogy egy közeg igénytelen, még az egyén lehet igényes. Csak érdemes szem előtt tartani, hogy vakok közt a félszemű a király, tehát nem kell elszállni, mert gyorsan visszahuppansz.)

A példádra pedig, valóban így van. Túl sokan próbálják azt mutatni, hogy fontosak, valakinek, vagy valaminek. A telefon pötyögése pl. a kocsmában szerintem ezt jelenti: Itt vagyok, de rám se bagózik a társaságom, így megmutatom nekik, hogy van másik társaságom is akik foglalkoznak velem. Persze, hogy ez beteges, de természetes is. Azt a csajt kell leszólítani azt’ kész. Jellemzően azért ez a diákokra igaz, ők pedig hatványozottan utánozzák egymást, amíg kialakul az énképük.  (Az is beteges, hogy kilométeres hozzászólásokat írok – egyértelmű jelzés, hogy nem tudok megfelelően fogalmazni, Slasher hozzászólása ezt meg is erősítette. :D Pedig már sok-mindent kitörlök mielőtt elküldöm! :))

Slasher
Vendég
Slasher

,,mit kéne nekem máshogy csinálnom szerintetek és miért lenne az nem feltétlenül jobb de mégis jobb nekem és mindenkinek?”

Spórolni a leütésekkel.

SIL
Olvasó
SIL

:D – ez igaz.

.
Olvasó

A nagyszerű cikkhez kapcsolódva felvetnék egy másik szempontot. Számomra az internet főleg a kommunikáció miatt fontos, mert ha épp nincs szorgalmi időszak az egyetemen, akkor sokat vagyok egyedül, ami zavar. Szívesen beszélgetek az interneten a rokonaimmal, barátaimmal. Épp ezért állok értetlenül azok előtt, akik társaságban nyomkodják a telefont. Ott ül mellette az osztálytársa a buszon, és nem vele beszélget, hanem netezik, esetleg mással chatel. Eközben esetleg odavet neki néha 1-1 szót, általában azzal kapcsolatban, amit épp olvasott a neten. Érthetetlen a számomra, hogy az emberek ahelyett, hogy arra figyelnének, aki mellettük van, inkább olyanra koncentrálnak, aki messze van. Ez elég degenerált dolog. Ezzel tudnám párhuzamba vonni azt, amikor valaki könnyes szemmel adakozik afrikai gyerekek javára, de a szomszédja meg ha felfordul, azt se veszi észre. Valahogy a távoli emberekkel könnyű kedvesnek lenni, de aki épp ott van az orrod előtt, azzal nem. Könnyű egy kis időre jófejnek lenni (főleg, ha bármikor kiikszelheted a beszélgetőablakot). Élőben már egészen más a dolog.

A zenével kapcsolatban. Gimi alatt sokat hallgattam zenét a buszon. (Abban a korban szerintem a legtöbben rá vagyunk cuppanva bizonyos zenekarokra, még ha nem is tapétázzuk ki magunkat zenekaros pólókkal. :)) ) De az egyetem alatt leszoktam róla. Rájöttem, hogy nem unatkozom zenehallgatás nélkül. Ha nincs épp egy könyv, amit nagyon ki szeretnék olvasni, vagy amiből tanulnom kell, akkor utazás közben gondolkozom. Azt hiszem, az állandó információáradattal erről akarják leszoktatni az embereket. Hogy gondolkozzanak. Elhitetik velük, hogy egy fél órás utat már nem lehet kibírni anélkül, hogy ne kösse le magát valaki a telefonjával. Pedig a mai rohanó világban ez az idő lehetne arra jó, hogy kicsit lenyugodjon az ember és a gondolataiba mélyedjen. De hát akkor ne adj’ Isten, megszólalna az ember lelkiismerete is, esetleg az a szerencsétlen tinédzser azt csinálná, amire ez a kor való: életében először elgondolkodna a Világ Nagy Dolgairól. De hát ezt nem szabad hagyni, még a végén nem lenne belőle droid…

Maestro
Szerkesztő

Deansdale
Admin

Koriander
Olvasó

maga az iras nem tetszett, siman meglepte a coelhos melyseget, meg jo hogy van iuccso mondat, mert azt hinnem beteg vagy.

okostelorol potyogtem :-)

Inaara
Olvasó
Inaara

Szép jó napot, Koriander, de agresszív ma valaki.. :)

Koriander
Olvasó

(hűha, olvastam a számháborúsnál, hogy mire vagy képes (cicapofon) ergo a zickenkrieg cicharc sem áll távol tőled… előre szólók nem játszom ilyesmit).

Az, hogy Giordano jelen írása nem tetszett – szimpla vélemény. Az eddigi írásai pont attól voltak jók, hogy képes letisztultan végigvezetni egy gondolatot, most meg aztán minden asszociációt durr bele, ahogyan a klavin kifér…nekem túlzsúfolt. Miről szól ez az írás? Kb 4. témát lehet körülhatárolni…miről szeretne itt eszmét cserélni?

-milyen telefont ajánljunk neki?

– vagy társas interakciókat hiányol olyan helyeken, ahol eddig sem volt jellemző? -busz, metró, villamos, vonat, bolt, kávéház- ahol vkinek pont az a kikapcsolódás, hogy vagy a könyvébe/ újságba vagy a végtelenbe réved?, dehát excuzes moi- ez így ment húsz, harminc, negyven, 100 éve is, nem kellett hozzá okosteló…

– vagy irl társas kapcsolatok leépüléséről?-nna igen, ez lehetett valószínűleg a vezérhangya, de hámozni kell, és ezért nem tetszik.

-vagy  ránk zúduló impulzusokròl és hol az ingerküszöb?

ennyi bajom volt az egésszel. az enyém is csak egy vélemény.

Inaara
Olvasó
Inaara

Nincs félnivalód, szelíd vagyok, mint a galamb. :) A következtetésed téves, a megjegyzésed zickig.

Az rendben van, hogy nem tetszett, de ilyen durva eddig még csak velem szemben voltál egy másik GB cikk alatt (ha már Zicke…und bitte nicht schimpfen).

Persze, mindannyiunknak vannak rosszabb napjai, úgyhogy nem haragszom. :)

Alter Ego
Szerkesztő

“Az eddigi írásai pont attól voltak jók, hogy képes letisztultan végigvezetni egy gondolatot, most meg aztán minden asszociációt durr bele, ahogyan a klavin kifér…”

Én pont azért kedvelem Giordano írásait, mert üdítő színfoltot képeznek a Férfihang közegében, ahol szükségszerűen a legtöbb írás vaslogikával keresztülvitt állásfoglalás. Én úgy érzem, hogy Giordano írásainak célzottan és vállaltan más a célkitűzése. Szerintem a férfigondolkodás emocionálisabb rétegeiből villant fel képeket, amelyekkel egyáltalán nem akarnám szembefeszíteni a rendszerező logika elvárását. Pillanatképek egy férfi lelki életéből. – Szerintem nagyon kell ez. Szembesüljünk vele és szokjuk meg, hogy az “elvárásokkal szemben” a férfiaknak is léteznek kevésbé tudatos, asszociatívabb, érzelmi alapon megfogalmazódó gondolatai, nem mindent, minden pillanatban a hideg logika ural. :)

Koriander
Olvasó

Én pont azért kedvelem Giordano írásait, mert üdítő színfoltot képeznek a Férfihang közegében” -Én is :-) Ha már szóba hoztad a “színfoltokat” pl. Borisz fanyarúan szerethető írásai nekem spec hiányoznak, talán kicsit megnógathatnátok.

Angelo01
Újságíró

Az internet, közösségi oldalak, okostelefonok, tabletek, kütyük, okosakármik, mind, mind eszközök. Eszközök, akár a kés, a balta, a könyv, olló, stb. Lehet használni őket jól, és lehet rosszul, az egyéntől függ. A probléma azzal van, hogy egyre többen túlzásba viszik a használatukat, függővé válnak, már akkor is használják, amikor nem kellene. A közösségi oldalak célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, de a hatására inkább eltávolodtak egymástól. Nem jobban megismerték egymást, hanem elidegenedtek egymástól, felületesek lettek. Mindenki több kommunikációs eszközt használ, mégis egyre kevésbé tudunk egymással kommunikálni. A 15-25 éves korosztályon azt látom, hogy egyszerűen képtelen emberekkel bánni a mindennapokban, holott ők aztán a telekommunikációba nőttek bele. Tényleg azt gondolja valaki, hogy csak szöveggel és hangulatjelekkel le lehet írni egy összetett, két ember közötti kommunikációt, ami áll testbeszédből, mimikából, hangsúlyokból, tudat alatt ható illatokból, és szavakból? Ez olyan mintha szivárványt akarnánk rajzolni fekete-fehérben.

Emlékszem, 2004-ben, amikor még meghívó kellett a regisztráláshoz, a kanadai unokatestvéremtől kaptam egyet. Szóval regisztráltam, az elsők között talán Magyarországról. Kábé fél évig bírtam, egyszerűen értelmetlennek tartottam, időpocsékolásnak, így töröltem a profilomat (illetve inaktiváltam, és idővel megszűnt, törölni akkor még nem lehetett). Mindegy, csak érdekesség képpen írtam le :)))

Inaara
Olvasó
Inaara

Teljesen egyetértek. Semmivel sincs baj, amíg tudjuk használni, amíg mi uraljuk az eszközöket, és nem az eszköz bennünket. Ugyanez a helyzet a pénzzel is.

SIL
Olvasó
SIL

Teljesen egyetértek. :) – a változatosság kedvéért. Viszont szerintem mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy erre a megállapításra jusson – magától. Neked fél év kellett, nekem kb. kettő, van akinek 20 fog kelleni. Végül is az egész csak a média egy szelete. Nem arra épül hogy szép hajat, vagy testet, vagy kocsit akarunk – amint a tv reklámokban, hanem arra, hogy sok barátot akarunk – ősi ösztön – így adnak erre egy felületet. Mindenki sok barátot akar, tehát a nézettség/reklám/bevétel az meglesz az biztos – még egy ideig.

– Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy megtapasztalja milyen, amikor 635 ismerőssel/baráttal együtt kirakják a lakásból a behajtók. :)

Inaara
Olvasó
Inaara

“Mindenki sok barátot akar”

Az igaz, hogy mindenki arra vágyik, hogy szeressék, kedveljék, elfogadják. A FB-os ész nélküli jelölgetésekkel addig nincs baj, amíg nem hisszük azt, hogy ők valóban a barátaink; legfeljebb a barátságok illúzióját kelthetik egyesek számára, de nem pótolja a valódi kapcsolatokat. Sok barátja nem is nagyon lehet az embernek, bár nálam szigorú kritériumok alapján minősül valaki barátnak. Ismerősök, férfiaknál haverok lehetnek sokan, de az teljesen más.

FB-os mondás, hogy akinek ötszáz barátja van, annak egy sincs.

Kedves Admin és moderátorok: miután jól lehúztam a FB-ot, most jelezném, hogy nem működik nálam a  tetszik/nem tetszik gomb. :)

SIL
Olvasó
SIL

Pontosan. A FB azért is undorító, mert valószínűleg az emberek az utóbbi években egyre kevesebbet mentek fel az oldalra mivel egyre inkább rájöttek erre  – semmit nem ér az ottani barátok 95%-a. Gondolom jelentősen csökkent a reklámbevétel. Erre mit csináltak? Barátokért nem ész fel?! Majd felmész azért, hogy ápold a farmod meg lövöldözd a madarakat és a többi alkalmazásért. Még a hirdetés felületet is megsorozták, nem csak a látogatás gyakoriságát…

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Néhány hete rendszeresen reklámokat raknak a hírfolyamba-ami az ismerősőktől és lájkolt oldalakról jön és elég sokat.

Toplak Zoltán
Újságíró
Toplak Zoltán
Újságíró
SteelThink
Olvasó
SteelThink

Félelmet viszont nem számították bele.