Férfihang.hu
0 megosztás
Címkék:

További támogatás a nőknek a nyugdíjba vonuláshoz

Szélesedik azon nők köre, akik után a munkaadók igénybe vehetik a nyugdíjba vonulás előtti időszakra vonatkozó bér- és járulékkedvezményeket annak a programnak a keretében, amely segíti a nőket a 40 év szolgálati jogviszony megszerzésében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Az idén januárban életbe lépett változtatások szerint a 60. életévüket betöltött álláskereső nők jogosultsági idejükre való tekintet nélkül léphetnek be ezután a programba, az 55. életévüket betöltött nők esetében pedig legalább 37 év jogosultsági idő szükséges. Az érintetteknek mindkét esetben – közvetlenül a támogatás előtt – legalább 1 hónapja nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezniük. Az NGM emlékeztet arra, hogy a programban eleinte azok vehettek részt, akik legalább 39 év jogosultsági idővel rendelkeztek, és legalább fél éve álláskeresőként szerepeltek a munkaügyi nyilvántartásban. A belépésre 2013. december 31-ig volt lehetőség.

A programban a támogatás maximum egy évre szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásában, vagyis további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.  A támogatás mértéke a garantált bérminimum 125 százaléka lehet maximálisan, jelenleg ez havi 147 ezer 500 forint. A program teljes költsége mintegy 1,5 milliárd forint, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítanak. Az NGM közleménye szerint a programról eddig több mint 3400 álláskereső és közel 350 munkaadó érdeklődött a munkaügyi kirendeltségeken. A rövid időszak, valamint az ügyfelektől érkező észrevételek miatt módosult a program feltételrendszere, így 2014. április 30-ig vonhatók be az érdeklődők.

Az idén életbe lépett rugalmas feltételek, a maximum 10 hónapig tartó támogatási időszak, valamint a munkahelyvédelmi akció által biztosított adókedvezmény kedvező lehetőséget biztosít az 55 év feletti nők foglalkoztatására, illetve ahhoz, hogy nyugdíjba vonulásukat elősegítse.

Forrás: MTI

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
0 megosztás


18
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
12 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
8 Hozzászólások szerzői
haemorgenFrolich Janosdani92KorianderKodo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Adam
Olvasó
Adam

I’m going Galt.

Reszet Elek
Újságíró

Önmagában nem ördögtől való a dolog, függetlenül attól hogy hasonkorú férfiakért sem kapkodnak a munkaerőpiacon. A magam részéről remélem (remélném), hogy feltételként gyerekszüléshez ill. gyerekneveléshez kötött támogatásról van szó.

A kép meg gondolom utalás akart lenni…

Reszet Elek
Újságíró

Mindenesetre amennyiben nincsen semmi ilyesmi (másmint gyerek) azt hiszem nemi alapú megkülönböztetés szaga van a dolognak. Kíváncsi lennék hogyan foglalna állást az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Lehet hogy be kellene próbálkozni?

Alter Ego
Szerkesztő

“A kép meg gondolom utalás akart lenni…”

Mindig tudtuk, hogy aljas a nyomda ördöge… Most éppen egy egészen-egészen fatális véletlen útján összecserélte két friss hír képanyagát.

Koriander
Olvasó

   Elek, szia :-), a gyerekszülés/nevelés már eleve beleszámít a szolgálati időbe- ezt duplán számolni netto hülyeség lenne. Mondjuk én eleve nem értem, hogy mi volt az alapja a nemek szerint elkülönülő nyugdíj korhatárnak, így számomra mindkét nem számára egyenlő szolgálati idő elérése  lenne logikus, ez az egyik. A másik viszont, hogy jelen esetben mégiscsak legalább 37 év szolgálati időt ergo dolgozó/ adófizető, de a nyugdíj elérése előtt vmilyen oknál fogva munkanélkülivé vált (munkakereső nyilvántartásban fél éve regisztrált) emberek támogatásáról lenne szó. Nem értek egyet a csak nőket támogató kitétellel, viszont az elgondolás elvileg jó lenne.

Reszet Elek
Újságíró

Szervusz Kedvesem! Igen én is így gondolom, ezért is írtam hogy nem az ördögtől való a dolog. Örülök hogy egy nevezőn vagyunk.

Kodo
Újságíró
Kodo

Ez kinek az ötlete volt megint?
OK tudom jól és értem én, a közelgő választások miatt egy újabb nemi megkülönböztetésen alapuló választási könyörgés a nőkhöz, mint legbefolyásolhatóbb választókhoz. Antoni Rita és Csakazolvassa tuti megnyert alanyok lehetnek erre.
Én viszont férfi vagyok, így most már nincs nekem több se jobbra, se balra. Tehát nem véletlenül hagytam el már még az országot is…? Nyilvánvalóan nem csak ezekért a tendenciákért, de bizony ezek is benne vannak vastagon.
Hát csak fizessenek adót, TB járulékot azok, akik azért dolgoznak egész életükben hogy ők férfiak maguk csak alig pár évig, de a nők viszont minél hosszabb ideig, minél több évtizedeken keresztül  élvezhessék a főként férfiak által befizetett, de feminista módra elképzelt és elosztott, a nők számára fiatalon megkezdhető relaxálási jogukat.
Ha arra se méltatnak hogy egyenlő bánásmódban részesítsenek, én se fogom venni a fáradtságot, hogy én viszont kiemelten támogassam őket.

Frolich Janos
Újságíró
Adam
Olvasó
Adam
Kodo
Újságíró
Kodo
Frolich Janos
Újságíró
Kodo
Újságíró
Kodo
Adam
Olvasó
Adam
Bazinga
Újságíró

“minél több évtizedeken keresztül  élvezhessék a főként férfiak által befizetett, de feminista módra elképzelt és elosztott, a nők számára fiatalon megkezdhető relaxálási jogukat.”

A nők korkedvezményes nyugdíjára az adóforintokból pl a 2012-es évben 109 milliárd forint ment el. Ehhez képest a bányászok pár milliós kérése csak aprópénz lenne, de hát tudjuk, hogy az érdekérvényesítés kiknek megy jobban.

Külön érdekesség, hogy a parlamenti vitában egyes baloldali politikusok, naná, hogy pl Ertsey Katalin azért kritizálták az intézkedést, mert az megalázza a nőket. http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20101130-a-nok-kedvezmenyes-nyugdijazasarol-vitazik-a-parlament.html Na persze, ha a kedvezményezetteket megalázza, akkor mit csinál a nem kedvezményezetekkel, mondjuk a férfiakkal? Duplán,triplán megalázza?

Másrészt az egyik főindok ( ideológiai alap) a kedvezmény bevezetésére, hogy a nők “kettős szerepválallását” jutalmazni kell, tudniillik ők helytállnak a gyereknevelésben és a munkában egyaránt. Rendben, kérdem én, de az a nő is élhet vele, aki nem vállalt soha gyermeket. Ő neki nincs más “szerepvállalása”, épp annyit tett le az asztalra, mint egy ugyanannyi időt dolgozó férfi.  Akkor mi alapján is történik a pozitív diszkrimináció? Hát persze, hogy a neme miatt. Viszont ahol van pozitív diszkrimináció, ott van negatív is, hiszen fogalmilag képtelen valakit jobb helyzetbe hozni, ha ezzel együtt valaki nem kerül rosszabb helyzetbe.

A gyermekneveléssel eltöltött időt is belelehet számítani az évekbe, de mi van az apa idejével?Az ő ráfordításai hol jelennek meg? Ha egy apa ugyanúgy kiveszi a részét a gyereknevelésből, akkor megint ott vagyunk, hogy ugyanolyan helyzetben lévő személyek közül valaki jobban jár, valaki meg rosszabbul. Valami olyasmit szoktak rebesgetni, hogy diszkrimináció, ha ugyanolyan helyzetben levőket eltérő módon, védett tulajdonságuk (nem,bőrszín stb) miatt kezelnek másképpen.  Továbbmenve, ha egy apa egyedül neveli  fel a gyerekét, gyerekeit, akkor neki nincs “kettős szerepvállalása” pusztán azért, mert férfi? Hogy is van ez?

Alter Ego
Szerkesztő

Én azt érzem igazán borzalmasnak, hogy még el is kell magyarázni, hogy az apa éppen annyira neveli a gyermekét, mint az anya, illetve oly sokszor éppen azért nem tud közvetlenül foglalkozni velük, mert többlet munkát vállal a családfenntartás érdekében… De azt ugye senki nem fogja megszámolni, amikor a munkaviszonyban töltött éveket taglalják… – Így akár többszörös hátrányt is jelenthet számukra a nőkkel szembeni “pozitív diszkrimináció”! Nem lehetséges véletlenül, hogy sokkal inkább a férfiaknak járna korkedvezmény, ha már mindenáron diszkriminálni kell?

Koriander
Olvasó

Az apa szerepét törvényileg elismerik:

a TGYÁSban: apákat megillető munkaidő-kedvezménnyel, ami 5 munkanapot jelent.

GYED-et az apák is felvehetik, értelemszerűen az anya vállal munkát a családfenntartás érdekében…kérdés, hogy ezt miért nem választják a magyar apák?

– ill. Családi adókedvezményben, ami alapvetően, ha anya gyesen van, akkor de facto  “apa” bérének szja-áját, egészségbiztosítását, ill. nyugdíj-járulékát csökkenti.

Nyilván lehetne egy olyan gesztust tenni a gyereket nevelő szülők (és nem kizárólagosan nők felé), hogy gyerekek után járjon nyugdíj korkedvezmény.

Bazinga
Újságíró

“Megvizsgáltuk azt is, hogy mit gondolnak arról a magyar facebookozók, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba, a férfiak viszont nem. Egynegyedük (26%) vélekedett úgy, hogy ez így van jól, tízből közel hatan (58%) gondolják azt, hogy ugyanezt kellene biztosítani a férfiaknak is, minden tizedik válaszadó szerint viszont sem a nők, sem a férfiak esetében nincs szükség erre. Némileg eltérő állásponton vannak a két nem képviselői és a különböző korcsoportba tartozó válaszadók. A női válaszadók és az 55 év felettiek valamivel igazságtalanabbnak tartják azt, hogy a nők kivételezett helyzetben van. Az erősebb nem képviselői között kétszer annyian vannak, mint a gyengébb nem képviselői közt azok, akik az egész intézkedést elutasítják (7% vs. 14%). ”

http://zipp.hu/belfold/2014/09/22/kutatas_nokrol_es_ferfiakrol_szexrol_es_csaladrol_infografikaval_

haemorgen
Olvasó
haemorgen

“185 milliárdba kerül idén a 40 év után nyugdíjba ment nők ellátása (…) 2011 és 2014 között 129 605 fő élt a nők 40 év utáni nyugdíjba vonulásási lehetőségével” Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20150401_185_milliardba_kerul_iden_a_40_ev_utan_ny