A fiatalok 44 százaléka konzervatívan gondolkodik a családban képviselt férfi és női szerepekről, és 32 százalék híve az egyenlőségnek – derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából, amelynek az eredményeit szerdán juttatták el az MTI-hez. A megkérdezett 550 fiatal válaszaiból leszűrhető, hogy a 15-25 évesek önmaguk szerint sokkal liberálisabban gondolkodnak a férfi és női szerepekről, mint valójában – állapította meg az Ipsos.
A válaszadókat három csoportra osztották, a konzervatívok (44 százalék) és az egyenlőségre törekvők (32 százalék) mellett a fiatalok 25 százalékát a “bizonytalanok” táborába sorolták. Az utóbbi csoport tagjai, bár több tekintetben konzervatív nézeteket vallanak, a különböző élethelyzetek megítélésekor elbizonytalanodnak.
A konzervatívok
A konzervatívan gondolkodók 53 százaléka szerint a háziasszonyi teendők ellátása éppen olyan önmegvalósítás lehet egy nő számára, mint a kereső munka. 60 százalékuk egyetért a hagyományos szerepmegosztással: a férfi a pénzkereső, a nő pedig a családi tűzhely őrzője. 58 százalékuk szerint pedig egyenesen helytelen, ha a férfi gondozza a kisgyermeket, míg a nő állást vállal. A konzervatív nézeteket vallók az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű családok tagjai, szakmunkás és szakközépiskolai végzettségűek, valamint nagycsaládban élők.
Az egyenlőségre törekvők
Az egyenlőségre törekvők körében markánsan megjelenő állítás (82 százalék) hogy az a helyes, ha a férfi és a nő is hozzájárul a háztartás jövedelméhez. Csaknem 70 százalékuk vallja, hogy egy édesanya munkavállalása nem befolyásolja a családi élet kiegyensúlyozottságát, 63 százalékuk pedig egyenesen helyteleníti, ha egy nő anyává válása a szakmai sikerekről lemondással párosul. A csoport többsége az átlagosnál magasabb jövedelmű családban él, körükben felülreprezentáltak a gimnáziumi vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők. Ebben a csoportban a legmagasabb azon fiatalok aránya, akiket egyedülálló szülők nevelnek.
A bizonytalanok
A bizonytalanok 40 százaléka ért egyet azzal, hogy a hagyományos szerepmegosztás a helyes, 46 százalékuk szerint a férfi feladata a család anyagi biztonságának megteremtése. A karrier és a magánélet összeegyeztetése kérdésében azonban a csoport többsége nem tud dűlőre jutni. Körükben felülreprezentáltak a szakmunkás végzettségűek, az alacsonyabb jövedelmű családokban élők, és esetükben gyakrabban fordul elő, hogy az anya a főkereső.
A házimunka
Bár a három csoport eltérő nézeteket vall a különböző férfi és női szerepekről, a fiatalok 55%-a gondolja úgy, hogy a férfiaknak nagyobb részt kellene vállalnia a gyermekek ellátásából és a házimunkából. A csoportok véleményét nem befolyásolta, hogy saját családjukban kik végzik a házimunkákat. Tízből nyolc fiatal állította, hogy a mosást, főzést, vasalást és a mosogatást általában a nők végzik a családokban. Úgy gondolják, hogy a férfiak inkább a takarításba, bevásárlásba, betegápolásba segítenek be. A kutatás tanulságai alapján a kifejezetten férfiak számára dedikált feladatkör a ház körüli munkák elvégzése, melyet tízből nyolc fiatal családjában a férfitagok végeznek. Nincsenek információim arról, hogy arra vonatkozó kérdéseket is feltettek volna, hogy a férfiak és a nők munkahelyi feladatait mennyire érzik megterhelőnek a megkérdezettek és ebben a viszonylatban igazságosnak tartják-e az otthoni munkák megosztását.
A randevú
A kutatás során saját közvetlen tapasztalataikról is kérdezték 15-25 éveseket, akikhez az érintett témakörök közül minden bizonnyal az ismerkedés, randevúzás témaköre állt a legközelebb. A konzervatívabb csoport tartott ki leginkább nézetei mellett. 64 százalékuk úgy gondolja, hogy a kezdeményezés a férfi dolga, és 83 százalékuk véleménye szerint a férfinak legalább fel kell ajánlania, hogy meghívja a nőt a randevún. Ugyanakkor 76%-uk szerint a második találkozást már a lány is kezdeményezheti.
Az egyenlőségre törekvők már korántsem bizonyultak ennyire következetesnek. Bár 74 százalékuk egyetértett abban, hogy manapság már teljesen elfogadott, ha a nő kezdeményezi a találkát, sőt 25%-uk határozottan elutasította, hogy a kezdeményezés mindig a férfi dolga lenne, mégis 57%-uk elvárja, hogy a férfi felajánlja, hogy fizeti a randevú költségeit.
A bizonytalan csoport e szempontból sem hazudtolta meg önmagát. Bár minden negyedik bizonytalan fiatal gondolja úgy, hogy a kezdeményezés a férfi dolga, s idegenkedik attól, hogy a nők kezdeményezzék a randevút, a számla rendezéséről és a helyszín kiválasztásáról azonban nem tudták eldönteni, hogy melyik fél feladata. Minden bizonnyal összefügg bizonytalanságukkal, hogy 19 százalékuk még soha nem randevúzott.
Érdekesen árnyalja a képet, hogy mindhárom csoport esetében, korábbi tapasztalataik szerint inkább a férfi kezdeményezte a randevút (az összes fiatal 72 százalékánál), és inkább a férfi választotta a randevú helyszínét (54%), és leginkább a férfi állta a költségeket (63%). Tehát az elvi síkon egyenlősítő, emelkedett társadalmi ideológiák sokkal gyakrabban kerülnek elő, mint a nők pénztárcái.
Forrás: MTI
Nagyon úgy tűnik, hogy 25 éves kor után, valahogy megváltozik a hozzáállás a világhoz. Az elveket felváltja a pragmatizmus. Ajánlom az alábbi cikket, mint kiegészítést.
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-611581
“Nagyon úgy tűnik, hogy 25 éves kor után, valahogy megváltozik a hozzáállás a világhoz.”
szerintem azzal is összefügg, hogy egy csomóan ilyenkor kezdenek bele vmi másoddiploma megszerzésébe és kvázi a “gyerekkor” még tovább tolódik, persze ebben az is benne van, hogy a munkanélküliség helyett a diákkedvezmények átmeneti megoldásnak tűnhetnek. Az egész diplomagyűjtőgetéses dolgot nem értem egyébként, mert ha legalább vmi egymástól totál ellentétes szakok lennének, de tkp. ugyanaz csak másképp hívják az esetek többségében.
Sokakat ismerek akik a biztos munkanélküliség elől menekültek a másoddiplomába. Élvezik tovább a felelősség nélküli életet és a mamahotel kényelmét. Még 25-30 év között is gyerekek. Közben a munkamoráljuk, meg a tudásuk (két diploma ellenére) egy nagy nulla.
A mamahotel az ennél bonyolultabb (ebben Birsalma a szaki), de ott azért a szülő is masszívan benne van. Egy fedél alatt élni szülőkkel nem egyenlő az önállótlansággal, gondolj a többgenerációs nagycsaládokra, ahol mindenkinek megvolt a maga feladata és kötelezettsége. amióta gyerekeim vannak én elég sok mindenben átértékeltem a nagycsalád fogalmát, nem nem azért , mert szükségünk lenne konkrét nagyszülői segítségre, hanem azért, mert látom a gyerekeimen, hogy mennyire fontos az ő fejlődésükben a nagyszülői jelenlét, teljesen más minőségű kapcsolatról van szó ui.
Természetesen nem arról beszéltem én sem, ahol önkéntes, vagy gazdasági kényszer miatt élnek együtt. Csak arról, ami kényelmi szempont miatt van, meg ami az önállóság hiányából fakad.
Az egyenlőségre törekvők
“Ebben a csoportban a legmagasabb azon fiatalok aránya, akiket egyedülálló szülők nevelnek.”
Tehát jelentős részben azok gondolják a egyenlőséget jobbnak a családon belül, akik nem is két szülő mellett nevelkedtek. Számomra így egyértelmű, hogy mekkora kompetenciájuk van a kérdést illetően.
Jó lenne arról is kimutatást látni, hogy aki két szülős családban nevelkedett, azoknak hány százaléka konzervatív szemléletű, mert a fentiek alapján valószínűleg túlnyomó többségük. És ez jó hír. A gond csak az, hogy a családok szétverése ezek szerint is egy öngerjesztő folyamat, mert aki szétvert családban nőtt fel, az már kevésbé híve a konzervatív modellnek, jó eséllyel az ő családja sem lesz konzervatív, amivel szaporítja a konzervatív modell elutasítók számát.
Le merném fogadni, hogy aki egy jól működő szeretetteljes családban nőtt fel, az vágyik rá. Aki pedig olyan szülőkkel nőtt fel, akik ölik egymást, az nem hisz a család intézményében. Nem hiszem, hogy maga a családban nevelkedés ténye valakit konzervatívvá, vagy szabadelvűvé tesz, inkább a tapasztalattól függ. Aki egyszülős családban nőtt fel, nagyobb eséllyel válik antiszociálissá, társas kapcsolatra alkalmatlanná. De ugyanez igaz a rossz családi körülmények között felnőtt emberre is. De lehet, pont ez a rossz tapasztalat ösztönzi arra, hogy egy idilli, szereteten alapuló családot alapítson.
Tömören: nem szabad és nem is lehet általánosítani. Főleg nem egy politikai vonal mentén.
én sem általánosítanék.
a páros kötődésre való “hajlam” bármennyire is furcsa, de a gyerek első három évében dől el és igazából az anyával kialakuló kötődés stabilitására vezethető vissza . Ezért lehetséges, hogy bár pl. nagyon sokan maradtak apa nélkül a II.VH után mégis az anyai/nagymamai válaszkész neveléssel (nem hagyták sírni, együtt aludtak, batyuban mindenhova magukkal cipelték a kicsit, a gyerek kvázi mindig az anya/nagymama körül “lábatlankodott” és odafigyeltek rá) relatíve egészséges pszichéjű embereket eredményezett. Ezért sem tvszerű, hogy egyedülálló szülőnek gebaszos gyereke lesz, mert ennyire a dolog nem egyszerű. Ugyanakkor valószínűbb, hogy, aki egyedül nevel az frusztráltabb, az élethelyzeténél fogva kevésbé válaszkész, vagy akit korán intézményesítenek azoknál gyakoribb az ambivalens kötődés–>gubancosabb párkapcsolat, hajlamosabb válni. (részletesebben Ranschburgnál :))
Érett személyiségnek érett gyereke lesz, függetlenül attól, hogy csonka, vagy teljes családban nő fel. Egy degeneráltnak esélyes, hogy a gyereke is degenerált lesz. A lényeg inkább az, hogy valaki a körülmények (pl. haláleset) miatt neveli egyedül a gyerekét, vagy megromlott a viszony, vagy pedig azért, mert alkalmatlan egy kapcsolatra. Utóbbi esetében valószínű, hogy a gyereke is alkalmatlan lesz a társas kapcsolatra, mert nincs előtte hiteles minta.
Egyetértek veled, hogy a hangsúly a “valószínűbb”-en van :))
Ez jó hír. Skandináviát már szétverték, de Magyarország még mindig tartja magát.
http://ideas.time.com/2014/01/02/men-are-obsolete/
http://www.avoiceformen.com/women/are-women-obsolete-they-are-according-to-statist-feminists/