Azt gondolom, hogy ha a feminizmust egyfajta társadalmi, “polgárjogi” mozgalomként szeretnénk megérteni, akkor alapvetően csak a felszínét tapogatjuk. A feminizmus szervesen illeszkedik a nyugati társadalom individualista dinamikájába. Ennek az a lényege, hogy az egyén fölé nem lehet helyezni senkit és semmit. Az egyén dönt önmaga sorsáról, hitéről, és ebbe másnak beleszólása nincsen. Az egyén joga önmagát felépíteni, meghatározni. Az egyénnek jól megragadható jogai vannak, amelyek az egyéni szabadság köré épülnek, és minden, ami ezt a szabadságot kívülről megkérdőjelezi, az erőszaknak minősíthető. Az öntudatos polgár abban különbözik másoktól, hogy kész a saját szabadságát megvédeni, annak jegyében minden ellene irányuló lépést elhárítani. Ez benne reflex és automatikus cselekvés. Nem is tud másként cselekedni, mert ő maga a szabad ember, aki nem hajlandó engedelmeskedni, aki elutasítja a tekintélyt, és aki csak az egyenjogúság talaján állhat.
A szabadság eszméjének azonban van egy belső fejlődése: míg kezdetben értelemszerűen a szabadságra törekvés polgárjogi mozgalomként jelentkezik, addig a szabadság céllá tétele nem elégedhet meg azzal, ha jogi értelemben eléri célját, és felszámolja a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az most mellékes is, hogy fel lehet-e számolni mindet (vannak-e természetes egyenlőtlenségek, amelyeket nem is szabadna felszámolni!), és hogy erre elegendő-e a jogi, gazdasági, szociális kelléktár, mert egy ponton mégiscsak megvalósult a nagyfokú polgári szabadság. A gond abból fakad, hogy a szabadság eszméje öncéllá válva már absztrakt igényeket is megfogalmaz. Immáron nem csak a jogi megkülönböztetés és alávetettség válik problémává a számára, hanem minden, ami az ő egyéni szuverenitását csorbítja.
Ha a végcél és az önérték az egyén szabadsága, akkor ennek túlhajtott formája már a privát életet is áthatja – szükségszerűen át kell hogy hassa! A családon belül, a szülők, a házastárs felé egyaránt követelménnyé válik a szabadság tiszteletben tartása: már nem összetartozás van, hanem felnőtt, szuverén emberek társulása, ki nem mondott függetlenségi nyilatkozattal. Immáron nem csak a polgár áll szemben a hatalommal, hanem a férfi a nővel, a felnőtt a gyerekkel. Az önjáróvá váló szabadságeszmény lázasan keresi az alárendeltség minden formáját, és harcot hirdet ellene: az egyént akarja felszabadítani minden elnyomás, rabság és “szolgaság” alól – hogy az egyén felszabadulva minden kényszer és korlát alól “önmaga lehessen”, megvalósulhasson úgy, ahogy akar (miközben nem adhatja fel a saját szabadságát).
Innen válik érthetővé, amikor a feministák által is hangoztatott (nemi) erőszak fogalma már nem áll meg a tényleges fizikai erőszak síkján, hanem mindent annak minősít, ami a másik eredeti szándékának ellenében, beleegyezése, akarata és vágya nélkül megy végbe. Ennek egyik markáns és paradox példája a prostitúció: miközben a pénzért vett szex erőszaknak minősül (a szemükben), hiszen a nő beleegyezése és vágya ellenében történik (fizikai kényszerítés nélkül – pénzért), tehát fel kell számolni, addig a másik oldalon óhatatlanul erőszakká válik, amennyiben a nő önrendelkezési jogát tiltaná, nevezetesen hogy prostituált lehessen (az abortusz a nő saját teste feletti jog, nincs feminista, aki ezt megkérdőjelezné, de ugyanaz a nő már nem lehetne önként sem prostituált, mert az szolgaság és erőszak – abszurd ellentmondás!). Az egyik szabadság jegyében korlátozzuk ugyanannak a személynek a másik szabadságát – és mégis azt állítjuk, hogy a végeredmény a Szabadság (minden felszabadító mozgalom felvilágosult abszolutizmusa, hogy “felszabadítalak az akaratod ellenére, mert én tudom, mi jó neked!” – vagyis szabadságra kényszerítelek, és megtiltom, hogy önként a “szolgaságot” válaszd, “kötelező szabadnak lenned!”).
Nem lehet nem észrevenni, hogy az egyéni szuverenitás eszméje mennyire minden más fölé helyeződött. Ha valami ennyire absztrahálódik, az önmaga paródiájába is fordulhat. Ezen logika mentén például a férj (is) a jövőben feljelenthetné a feleségét, mivel az erőszakot téve rajta küldte le a boltba, és ő a veszekedés (tehát az agresszió) elkerülése végett engedelmeskedett lehajtott fejjel. Mert ha az erőszak kiterjesztett fogalmát elfogadjuk, akkor az nem állhat meg a nemiségnél, akkor az érvényes a legapróbb mozzanatra is. Ha a nemiséget tesszük hangsúlyossá, akkor a testet helyezzük indokolatlanul a középpontba – márpedig egyetlen feminista sem gondolja azt, hogy a nemi erőszak a testet károsítja igazán. Tehát miért álljunk meg a nemi erőszak körénél, ha az erőszakot elítéljük?
Nem lehet nem észrevenni, hogy mindezen törekvések és felfogások mögött a szabadság eszményének az egyéni szuverenitás síkján való radikális végigvitele húzódik meg. Valójában minden ember, aki azt a nézetet hangoztatja, “hogy nekem senki nem mondhat meg semmit”, öntudatlanul is a radikális feminizmus híve (annak logikáját követi), még ha el is utasítja azt (valójában milyen alapon, ha ugyanazt a célt követi?). Mert vagy nincsen más cél, mint az egyén korlátlan szabadsága, amit semmi nem írhat felül, és ennek jegyében a gyereket sem lehet befolyásolni, hogy ő maga dönthesse el, milyen identitást választ (a kisfiú is járhasson női ruhában, ha ez tetszik neki), vagy van a közösségnek is léte és joga, és tartozunk egymáshoz, egymásnak, és nem önmagukban álló individuumok vagyunk. Ha valaki az elsőt vallja, vagyis a korlátlan egyéni szuverenitás és önmegvalósítás eszméjét, miközben a feminista “túlkapások” ellen foglal állást, az valójában nem veszi észre, hogy az egyéni szabadság célja nem tűr el semmilyen korlátozást, és nincsen olyan pontja az abszolút szabadság (tehát a másik embertől való abszolút függetlenség, legyen az házastárs, főnök, családtag) eléréséig, ahol megállhatna.
Az a komikus az egészben, és ez magyarázza azt is, hogy a feminizmus is több irányzatból áll, hogy miközben ugyanarról a tőről fakadnak, nevezetesen az egyéni szabadság és a másokkal való egyenlőség eszméjéből, csak abban különböznek, hogy ízlésük szerint mely ponton túl nem tartják szükségesnek a szabadság követelését. Nem veszik észre, hogy ugyanazon elgondolás mentén máshol húzzák meg a végső határokat, miközben a logikájuk nem állhatna meg egyetlen ponton sem az abszolút egyéni szabadság eléréséig: vagyis addig a pontig, amíg már az erőszak minden formája (lásd a bevásárlást akarata ellenére kényszerűségből vállaló házastárs példája) hatósági eljárást vonhatna maga után.
A feminizmus abban is téved – mivel nem ismeri fel a gyökereit, azt, hogy miközben a felszínen a nő egyenjogúságáért és szabadságáért harcol, ez valójában nem más, mint az individuum szabadsága -, hogy ezt pusztán női ügyként látja, és láttatja. Amikor egyenjogúsítani akar, akkor abból a tévképzetből indul ki, hogy a nő nem egyenjogú, mert a férfinak van alárendelve, viszont így a férfi haszonélvező, tehát ő van fölényben jogok terén. Vagyis a férfi elnyomó, és mint elnyomó, szabad. Ha a feminizmus felismerné a valódi célját (az egyén szabadsága kontra erőszak), és nem redukálná női problémává, akkor a férfiakért, a férfi szabadságáért és egyenjogúságáért is harcolna a nővel szemben, és együttműködésre, partneri viszonyra törekedne, nem pedig szembenállásra.
Azt gondolom, hogy a feminizmus ebből a levezetésből nézve lényegtelen jelenség, mivel a nyugati eszmeiség egyenes következménye minden túlhajtásával együtt. A feminizmus, és a feminizmus céljainak folytonos változása szükségszerűség, a folyamatok természetes velejárója. A feminizmus ellen küzdeni szerintem éppen ezért felesleges, mert vagy a nyugati társadalmi modell, pontosabban az egyén szabadságának és céljának az eszméje hibás (benne a feminizmussal), vagy ha nem, akkor a feminizmus is helyes és törvényszerű állomás (minden elképzelésével együtt), amely az egyén öncélú és korlátozhatatlan szabadságának eszméjéből egyenesen következik.
“A feminizmus ellen küzdeni szerintem éppen ezért felesleges, mert vagy a nyugati társadalmi modell, pontosabban az egyén szabadságának és céljának az eszméje hibás (benne a feminizmussal), vagy ha nem, akkor a feminizmus is helyes és törvényszerű állomás (minden elképzelésével együtt), amely az egyén öncélú és korlátozhatatlan szabadságának eszméjéből egyenesen következik.”
Azért az ideák és a valóság között van némi különbség. Jó célokért is lehet rossz eszközökkel, meg rossz célokért is lehet jó eszközökkel küzdeni, és bármelyik ellen fel szabad (kell?) lépni. Arról nem is beszélve, hogy te magad is kifejtetted: még ha a szabadság lenne is a feministák célja, azt kizárólag az emberiség egyik felének követelik, a másiktól viszont elvennék, úgyhogy a szabadság mint eszme nem menti fel a feministákat a hülyeségeik következményei alól. A fradisták is a “győzelemért” küzdenek, de ettől az újpest-drukkerek még nem kell, hogy velük szurkoljanak :)
Egyébként nem rossz gondolat, sőt, kifejezetten érdekes, de nem vagyok benne biztos, hogy az alapvetés pontosan fedi a valóságot. A feministák nem a szabadságért harcolnak, hanem annak a gagyibb, gyermeteg változatáért, amire jelenleg nem tudok jobb kifejezést, mint a tinilázadás. Abban a szellemi fázisban tartanak, amikor a gyerek összetéveszti az önállóságot a minden külső hatás tagadásával. Ha anyuci szerint a sárga blézer jobban áll, csakazértis a kéket veszik fel (mert patriarchátus). Melldöngetve hirdetik a szabadságot, de valójában csak egy felelősségvállalástól mentes világot akarnak maguk köré hisztizni, amiben ők állnak a középpontban folyton megújuló igényeikkel és vágyaikkal. Az ő “szabadságuk” ára mások szolgasága, aminek tökéletes jelképe a gyermektartás. Anyuci gyereket akar, de apucit már unja, úgyhogy az ő szabadsága érkezzen meg havi csekkek formájában – hogy apuci az államon keresztül fizeti meg adójával, vagy személyesen, az már csak egyéni ízlés kérdése. A lényeg, hogy neki ez jár, hiszen a saját életének ő a főszereplője, a másokét meg leszarja, hiszen azok csak az ő sztorijának díszletei, ugye. Az USA-ban ~50.000 férfi ül börtönben gyermektartás elmaradásáért, de a feministák hajlandóak meghozni ezt az áldozatot…
Persze ez a szabadságeszmény mögé bújtatott erkölcsi nihilizmus nemcsak a feminizmusban mutatkozik meg, hanem a társadalom egészén. A szabadság ténylegesen nemes eszmény, amennyiben felelősségvállalással párosul. A jelenlegi erkölcsi és társadalmi lepusztulás nem a szabadság következménye, hanem a felelősségvállalás hiányáé. A politikai rendszerünk nagyrészt arra épül, hogy minden hibáért másokra kell mutogatni, és a sok áldozati csoport között az egyetlen fennmaradó céltábla a heteró fehér férfiak csoportja, ugyebár. Szerintem ezzel nem mondtam nagy újdonságot az olvasóknak. A feministák is csak ugyanazt csinálják mint az összes többi “kisebbségi” meg “jogvédő”: a világ minden bajáért minket hibáztatnak, mert minket szabad.
Röviden megfogalmazva szerintem: A feministák a nők felelőtlenségét tekintik “szabadságnak”. Egy nő bármit is csinál, ha bajba kerül, azért egy férfinek kell felelnie helyette.
A szabadság fogalma sokrétű, és megengedi azt is, hogy különféleképpen értelmezzük……….ezen az alapon nem vonnám kétségbe azt, hogy a másik ember is a szabadságért küzd, csak mert én másként határoznám meg.
Kontraproduktívnak tartom, hogy egy áramlatot minősítsünk, tagjait hülyéknek állítsuk be, mert ez az út lehet csoportképző retorika, de csak a szakadékot tágítja, és eltaszít másokat.
A gyerekvállalás valóban egy érdekes és ellentmondásos kérdés – férfi szempontból. :)
Értem és tisztelem a jószándékot, de a szabadságért nem lehet úgy küzdeni, hogy közben másokat rabszolgává teszel. Amit a feminizmus akar, az nem szabadság, definiáljuk bárhogyan a fogalmat. Illetve… Ahogy próbáltam szavakba önteni (csekély sikerrel), ők valami beteg dologért küzdenek, ami távolról emlékeztet a szabadságra. A gyerektartáson kívül másik jó példa a ribiséta, ahol azért tüntetnek, hogy ők mentesüljenek a saját döntéseik következményei alól. Lehet ezt az ostobaságot szabadságnak nevezni? Hja, ez az igazi végső szabadság, amikor bármit megtehetsz és nem üt vissza rád; tűzbe teheted a kezed és a rohadt patriarchális társadalom intézze el, hogy az ne égessen meg téged.
És újfent tisztelem a jóindulatod, de feministának lenni kizárólag háromféleképpen lehet: pénz- vagy hatalomvágyból, ostoba férfigyűlölő rosszindulattal, vagy félrevezetett, hiszékeny balekként. És ezzel nem valami új hatalmi csoportot akarok létrehozni, ami majd a trónra juttat, hanem ez az egyszerű igazság. Persze jó lenne türelmesnek és megértőnek lenni (úgyhogy harmadjára is tisztelem, hogy te képes vagy rá), de nálam ezek az idők sajnos elmúltak. Túl sokszor találkoztam a társadalmi rombolásukkal ahhoz, hogy még azután is kesztyűs kézzel bánjak velük. Ezt a szakadékot ők tágítják – én csak annyit teszek, hogy nem kendőzöm el ezt a tényt amikor mások figyelmét rájuk irányítom. Lehet, hogy nem a legoptimálisabb ellenállási módszer, dehát na.
Azt kell akkor eldönteni, hogy mi a célja egy ilyen fórumnak, mint a Férfihang. Minden radikális, az ellenfelet (le)minősítő, megbélyegző hang alkalmas lehet arra, hogy egy szubkultúra közönségét összekovácsolja, de azon túl hatástalan, mert nem meggyőzi azt, akit esetleg lehetne, hanem elüldözi.
Rosszul gondolod, ha azt hiszed, hogy a vita a feministákat kell, hogy megszólítsa. A vita, egy vita nem az ellenfélhez szól, hanem azokhoz, akik tájékozódni és dönteni szeretnének. De az ilyenek egy része nem reagál jól a szélsőséges hangra.
Csupán erre gondolok, amikor nem javaslom a minősítgetéseket. :)
Nincs ebből semmi gond, stratégiai szempontból igazad van. Zajlottak már hasonló viták, úgyhogy megvan mindenkinek a saját álláspontja. Én olyanokhoz szeretnék szólni, akik meg akarják érteni a témát. Aki eleve szörnyülködni jön ide, vagy elriasztja a szókimondás, az olvassa taktikusabb írók cikkeit… Vannak itt ilyenek is szép számmal, például te :)
“Azt kell akkor eldönteni, hogy mi a célja egy ilyen fórumnak, mint a Férfihang.”
A Férfihang célzottan sokszínű, nincs szigorú vezérelv. Aki hozzá tud tenni a társalgáshoz, megteheti. Egyelőre nincs olyan kőbe vésett cél, aminek elérése szükségessé tenne egy lefektetett stratégiához való igazodást.
Határozottan deja vu-m van; nem elsőként veted fel azt a gondolatot, hogy nem megfelelő eszközökkel közelítünk a célközönséghez. Amikor ilyen esetekben megpróbáltuk tisztázni a célközönség fogalmát, akkor többnyire az volt a konklúzió, hogy a célközönség valójában a nők. Őket nem szabad elriasztani, az ő igényeik szerint kellene újragondolni a lap design-ját, és megszólalási módját. – Biztosan így van ez?
Ha felhoztad ezt a témát, akkor mindenképpen arra kérlek, hogy magad is definiáld, hogy kit gondolsz célközönségnek, mert enélkül nem lesz egzakt ez a beszélgetés. Én mindenesetre leírom, hogy mit gondolok két éve változatlanul a lap legmarkánsabb küldetésének: Nyilvánvalóan nem az a cél, hogy egy önigényeit kiszolgáló szubkultúrát hozzunk létre, sokkal inkább az, hogy a férfiak egyre jelentősebb részét szólítsuk meg és ébresszük rá, hogy másképpen szükséges szemlélniük a társadalmat, mint ahogyan eddig tették. Rá kell ébredniük, hogy számos joghátrány, társadalmi hátrány éri őket, amelyeket a gondolkodási kliséik miatt sokszor észre sem vesznek és ha mégis ráébrednek ezekre, lényegében eszköztelenek társadalmi szinten arra, hogy felvessék a változás igényét. Szükségesnek érzem, hogy újfajta társadalomszemléletet tegyenek magukévá, megfogalmazzák a problémáikat, igényeiket, ezek megvalósításához férfi érdekképviseleteket hozzanak létre és általában megszülessen a férfiak számára egyre problematikusabb társadalmi körülményekre reagálni képes új férfi prototípusa.
Általában megfelelőnek érzem a fenti célokra a Férfihangon leginkább uralkodó, a férfias logikára és a férfias érzésvilágra építő hangvételt. Másrészről egy eléggé magas ingerküszöböt kell átütnie az interneten a lapnak, ha el akarja kerülni, hogy belevesszen a konformitás dögunalmas szürkeségébe. Ráadásul hogyan lehet “nem riasztó”, megalkuvó konformitással “férfiforradalmat” csinálni? Másrészről azt sem érzem túl nagy bajnak, ha az ellenérdekelt feleket “könyörtelenül döngöli a földbe” itt verbálisan bárki is. Akár kíméletlen eszközökkel is rámutatni a hazugságokra, ostobaságokra és aljasságokra egyáltalán nem tűnik haszontalan dolognak számomra. Ha csak a vita szemlélőire gondolok, akkor sem. – Fentiekből következik, hogy részemről azt sem bánom túlzottan, ha ez esetleg leginkább csak a férfiaknak tetszik. Miért gond az, ha egy férfi lapon férfiasan, “pofozkodva” politizálunk és nem pedig nőiesen, hátsó szándékokkal és hízelgéssel? :)
Őszintén érdekel a véleményed, tehát nem bánom, ha részletesebb stratégiai elképzeléseket is megfogalmazol, bár osztom Dean felvetését: minden szerzőnek önmagának is jelentős ráhatása van a Férfihangon uralkodó hangvételre.
Kiemelném a válaszomat a feminizmus köréből, mert amit gondolok, az (remélhetőleg) minden témában érvényes lehet.
Többféle vitát és megnyilvánulást összegezve azt veszem észre, hogy mindig vannak a hozzáértők, akik az átlagnál mélyebben ásták bele magukat az adott témába, és vannak a laikus érdeklődők (az ellentábor most érdektelen). A hozzáértők már nagyobb összefüggésben látnak rá, már bővebb ismeretük van, ezért hajlamosak elfeledni, hogy akikhez szólnak, akik követik a vitákat, azok még alapvető összefüggéseket sem ismernek, ám éppen ezért már nem levezetéseket, valódi vitákat láthatnak, hanem konlúziókat, ítéleteket, kinyilatkoztatásokat (az ő szempontjukból). Vagyis az arcukba kapják azt az eredményt, amihez először el kellene jutniuk.
A mai világban a médiáknak és a politikának is köszönhetően a emberek jelentős részében van egy ellenállás azzal szemben, ha meg akarják nekik mondani. Ezért az agresszívebb, karcosabb véleményben nem az igazságot fogják látni, hanem azt, hogy erőteljesen meg akarják őket győzni, állásfoglalásra kényszeríteni. Ezért el fognak menekülni. Nem nyilatkoznak meg, ellenérzésük lesz, stb…… Miközben a hozzáértők, a bennfentesek ezt már nem fogják átérezni, nem látják kívülről magukat, mert amit mondanak, amilyen ítéleteket formálnak, az számukra evidencia, tény. De ha meg akarok győzni valakit, akkor mindig hagyni kell, hogy az ítélethez maga jusson el a tényeken keresztül, vagyis ha meg akarok szólítani egy szélesebb tömeget, akkor az informálás sokkal fontosabb, mint a meggyőzés szándéka, amely minél észrevehetőbb, annál jobban romlik a hatékonysága.
Lehülyézhetem az ellenfelemet, de ez csak azoknál lesz hatásos, akik egyetértenek velem. Persze még azoknál sem teljesen, mert ízlés dolga, hogy ki szereti azt a stílust, amely lehülyézi a másikat, még ha az igaz is egyébként.
Visszakanyarodva a feminizmushoz, mert itt remekül tettenérhetőek a csapdák. A feminizmus az áltag számára (az átlag nő számára) valójában egy felületes benyomás, a világ része, valódi ismeretek nélkül. A médiának köszönhetően az átlag a feminizmus szoft változatát ismeri, csak annyit, hogy az küzdelem a nők egyenjogúsításáért. Hozzácsapva a feminista propaganda “tényeit”. A szoft feminizmusnak ezért van egy elfogadottsága, vagyis számolni kell az idetévedő részéről egy ellenérzéssel, ha azt látja, hogy itt a feminizmust, a feministákat szapulják.
Nem akarok regényt írni. Számomra a legfontosabb tapasztalat mindenféle vitánál, aktivizmusnál, hogy soha nem feledkezhetünk el arról, hogy ami számunkra evidencia, arról a másikat még meg is kellene győzni, mert az erőteljes hang még nem érv. Ettől függetlenül persze van létjogosultsága a bátorságnak, az őszinteségnek, a radikális véleményformálásnak is, ha a helyzet úgy hozza. Néha pont az a hatástalan, ha nem nevezzük néven a dolgokat………….vagyis én nem tudom, mi a siker receptje :)))
Szerintem erre egyszerű a megoldás: össze kell mondjuk írni 10 pontot, amivel mindenki vállalja itt, hogy egyetért, ezeket lassú vitákban ki kell érlelni. Kezdem:
1. A feminizmus káros a társadalomra
2. A feministák nem a valódi egyenlőségért harcolnak
stb.
Ezeket időnként meg kell ismételni, hivatkozni kell rájuk, bárhol, bármilyen magas szinten van a vita, így a kívülálló számára is mindig egyértelmű lesz, milyen alapokra épülnek itt a dolgok.
A feministákat úgyse lehet az elvakult szexista nézeteikről lebeszélni. (Csak tudnám, miért istenítik a gender elméletet, amikor nap mint nap mégis az ellenkezőjét hirdetik. Feltételezem, talán mert az az egész katyvasz, az is csak egy fondorlatosan kiagyalt álca.)
A még fertőzés mentes, vagy ingadozó nagyközönséghez kell szólni. (Gondolom én…) Ismerjék meg a valóságot, ne dőljenek be a szépen csomagolt, de álságosan gyűlölködő elgondolásoknak. Az emberek általában nem figyelnek eléggé, nem megfelelően tájékozottak és ez nem is elvárható a napi gondjaik közepette. Bedőlnek a szépen hangzó szólamoknak, mint egyenjogúság, egysenlő esélyek és stb., de nem figyelnek fel arra az ellentmondásra, hogy pont ezekre hivatkozva követelnek a femik nemileg diszkriminatív, nemi alapú előnyöket biztosító törvényeket.
“Azt kell akkor eldönteni, hogy mi a célja egy ilyen fórumnak, mint a Férfihang.”
Inkább úgy kéne mondani: azt kell eldönteni, hogy milyen módon akar eljutni a Férfihang a céljához? Mert a célban szerintem nincs igazán vita.
A hogyan dolgáról, ahogyan én látom, álljon itt egy hasonlat.
Szimbolizálja a kellemes 25 fokos fürdővíz a célt, amit az antifeminizmus mozgalma el szeretne akar érni. Képzeljünk el egy bazi nagy kádat, csordultig 10 fokos vízzel, ez a feminizmus fenoménja. Mellette egy másik, egyelőre üres kád, jelképezze ez az antifeminizmmus szellemiségének edényét.
Milyen hőfokú vizet kéne tenni az üres kádba? Hogyan juttathatóak nagyobb eséllyel az ingadozó célszemélyek 25 fokos fürdővízbe?
Giordano Bruno és még nyilván sokan azt mondják, hogy 25 C fokos vizet kell tenni a férfi-kádba, mert jönnek a befolyásolandó célszemélyek, beledugják ujjukat a feminista kádba, aztán az antifeministába, majd megállapítják, hogy előbbi túl hideg, utóbbi pont jó, és megfürdenek az antifeminizmusban.
Alter Ego, Deansdale és még nyilván néhányan ettől merőben eltérő álláspontot képviselnek: a befolyásolandó célszemélyek a feminizmus kontra antifeminizmus kádharc helyszínére saját lavórral érkeznek, amit rutinszerűen félig telemernek a feminista kádból, félig az antifeministából, aztán, ha tetszik nekik az így létrejött saját lavórbeli víz, vesznek benne egy fürdőt, ha nem, itthagyják az egészet egy “na ez is egy jó hülye vita” megjegyzéssel. Következésképp a 25 foknál jóval forróbb vizet kell tenni az antifeminizmus, de legalábbis a Férfihang kádjába: “karcos”, szókimondó, sarkított stílust kell képviselni.
… az a probléma szerintem, hogy az elmúlt évtizedekben a tömegeket megbolondították, hogy a 10 fokos fürdővíz az, ami hosszútávon a megoldást jelentheti, és ha évek múltán valaki is megfázással / tüdőgyulladással orvoshoz fordult, elhitették vele hogy a meleg vízből való hirtelen kiszállás közben hűlt meg, ergo a 25 fokos vagy annál melegebb víz az ő bajának az oka. És hát a törvény is egyre szigorúbb… adtak már 15 fokos vízért is felfüggesztettet. Ma már elég, ha csak valaki ráfogja, hogy az forró… nem megy oda senki az ujját beledugni hogy az tényleg az… :( – egyébként egyetértek veled.
‘Ma már elég, ha csak valaki ráfogja…’
Igen, egyre hisztérikusabb a p-korrektség. Már közel se mennek a dolgokhoz, csak legendáznak róla.
OFF
@Giordano Bruno: A Religiousforums.com-on nem te vagy fent véletlenül ugyanezzel a névvel és avatárral?
(Privátban akartam megkérdezni, de szerintem nem láttad.)
Nem, ez az egyetlen hely, ahol én Giordano Bruno vagyok :)
Valóban nem láttam, még számomra is privát volt, vagyis láthatatlan.
:)
Magad is utaltál rá: A feminista mozgalom egyik alapvető tévedése, hogy csak egy általa privilégizált csoport, a nők szabadságjogaiért kíván fellépni. Nem lehet széles értelemben vett humanista mozgalom az, amely tevékenysége során más társadalmi csoportoknak bizonyíthatóan (törvényszerűen(?)) sorozatos érdeksérelmeket okoz. Mindezek miatt szükségszerűen küzdeni kell ellene.
A feminizmus másik tévedésének közelébe is eljutottál, de szemmel láthatóan nem sikerült felszámolnod egy általad érzékelt ellentmondást:“A feminizmus ellen küzdeni szerintem éppen ezért felesleges, mert vagy a nyugati társadalmi modell, pontosabban az egyén szabadságának és céljának az eszméje hibás (benne a feminizmussal), vagy ha nem, akkor a feminizmus is helyes és törvényszerű állomás (minden elképzelésével együtt), amely az egyén öncélú és korlátozhatatlan szabadságának eszméjéből egyenesen következik.”
Nagy tévedés nem észrevenni, hogy az egyén korlátlan szabadságjogának része, hogy önként, saját igényére felfüggessze bármely jogának gyakorlását. Aki elvitatja az egyénnek ezt a jogát, valójában az korlátozza leginkább az egyén szabadságjogait. Mivel a feminizmus elvitatja ezeket a szabadságjogokat számos vonatkozásban (ahogyan magad is céloztál rá; “kényszer egyenlősítéssel” és “kényszer felszabadítással” akar erőszakot tenni az egyén döntése felett), ezért valójában nem humanista mozgalom, tehát küzdeni kell ellene, éspedig pontosan az egyén korlátlan szabadságának és önrendelkezési jogának védelmében is.
Minden interperszonális kapcsolatnak fontos része – legyen az két személy közötti vagy társadalmi szintű -, azon megállapodásoknak, “szerződéseknek” a bonyolult hálózata, amelynek mentén közös és kölcsönös előnyök érdekében, saját belátásuk szerint az egyének felfüggesztik egyes jogigényeiket. Az ilyen megállapodásokra való igényt és hajlandóságot “szociabilitásnak” nevezhetjük. Emiatt az egyénnek azt a lehetőségét elvitatni, hogy lemondhat egyes jogigényeiről, nem csak jogsértés, hanem egyben az antiszocialitás erőszakos propagálása, tehát lényegében egy súlyosan társadalombomlasztó tevékenység. És ez is bőséges okot ad a feminizmus elleni küzdelemre.
Mindezek miatt én semmilyen ellentmondást nem látok abban, ha valaki hisz az egyén szabadságában és önrendelkezési jogában, de ellenzi a feminista mozgalmat.
Direkt használtam a szabadság fogalmát a szuverenitással párhuzamosan. Azt hiszem, ez egy fontos kiegészítés, és nem is tévedek, ha úgy látom, hogy a szabadságról áttolódik a hangsúly a szuverenitásra. Amely egy sajátos szabadságeszmény………
Az utolsó bekezdésre reagálnék, gyakorlatias szempontból. A feminizmus ellen küzdeni nem felesleges és más hasonló mozgalmak ellen sem. Európa a francia forradalom idején lépett egy tévútra, felrúgva a hagyományos modellt, ami mára érte el társadalomromboló csúcsát, a különböző kulturmarxista eszmékkel. Az egyén szabadsága igenis érvényesülhet ,amíg nem bomlasztja a társadalmat, a különbőző társadalombomlasztó eszmék ellen harcolni kell egy egészséges társadalomban, állami szinten korlátozni, ahogy most Oroszországban történik. Amelyik társadalom nem korlátozza ezeket a mozgalmakat és teljesíti követeléseiket a többség rovására, az hosszú távon pusztulásra van itélve.
Aurelius, egyetértek. Harcolni kell ellene, de sajnos nem egyszerű a dolog. Ha antifeminista vagy, akkor “rosszat akarsz a nőknek”, elnyomásban akarod őket tartani, s akkor biztos nem szereted a homokosokat sem, akkor viszont rasszista is vagy.. és ez a lényeg. :/
Ha már gyakorlatiasak vagyunk, akkor ki dönti el, hogy egy eszme, egy gondolat, káros vagy hasznos a társadalomra? Ki tudja megjósolni, hogy évtizedek társadalmi folyamatait kedvezően, vagy károsan befolyásolja-e egy új eszme?
Régen a parasztok röghöz kötése is teljesen normális, társadalmi érték volt. A nők szavazati joga is nonszensznek tűnt. Feketék és fehérek egy épületben, egy buszon??? Nevetséges. Hogy egy nőnek legyen bármi fölött is tulajdonjoga? Hallatlan! Mindezek a “káros” eszmék a fennáló társadalmat bomlasztották.
Tudod, a legtöbb értelmes mozgalom nem azért küzd, hogy egy kisebbség akaratát erőltesse a többségre. Hanem azért küzd, hogy a többség ne kényszerítse az akaratát a kisebbségre.
Ki döntse el? Mondjuk a pápa. Vagy a dalai láma. Vagy a vének tanácsa. Vagy George Bush! Bárki, csak ne kelljen állandóan ezt az ál-érvet hallanom, hogy “ki dönti el, hogy mi a jó?”……..
Ez nem válasz a kérdésre. Az, hogy egy eszme működik-e, vagy sem, hasznos-e vagy sem, magának az eszmének a működőképessége/életképessége dönti el. A döntés nem felülről jön, nem jöhet felülről, ez a lényeg. Beugratós kérdés volt.
Pedig a döntés sokszor felülről jön és ha felülről hatékonyan táplálják, akármilyen téveszmének a működése életben tartható, akár a közakarat ellenére is. Emlékezetes történelmi példák vannak rá.
Tudom, milyen kérdés volt (a válasz is azon a szinten mozgott) :)) – Olyan látszólagos, költői kérdés, ami után modern, felvilágosult lelkek sóhajtani szoktak, belátva, hogy senki sem olyan okos, bölcs, emelkedett, hogy megmondhassa, mi a jó. Ezután jön az ölbe ejtett kéz, és annak belátása, hogy akkor nincs más hátra, mint minden tekintély elvetése, és mindenki csináljon, amit akar, mert nála jobban úgyse tudja senki, hogy Neki mi a jó. Még esetleg azt is elsóhajtja valaki, hogy lám, minden relatív, minden nézőpont kérdése. :))
De ha a küzdelem ilyen globális és átfogó jelenség ellen zajlik, akkor önmagában értelmetlen annak egy ágával hadakozni, mert akkor a problémát mélyebben kell megragadni. Ha lehetséges egyáltalán. :)
Egyszerűbb a dolog, ha simán úgy nézzük, hogy minden, ami a férfiaknak hátrány, vagy rossz, az feminista cél, “női önrendelkezés”. Ami a férfiaknak (is) jó, az “patriarchális rendszerszintű elnyomás”.
A prostitúció azért “erőszak” feminista szempontból, mert egy kiskaput nyit a férfi szexuálitásának levezetésére, az nélkül, hogy egy nőnek kiszolgáltatva lenne. Hiszen fix összegért történik, amire semmilyen feminista együttélési, családjogi ésatöbbi férfilehúzó törvény nem érvényesül. Egy prosti nem dobhat ki a saját lakásodból, nem követelheti a vagyonodat az együttlétre hivatkozva. Így a feministák szemében szálka. A házasság, kapcsolat az nem, mivel az valójában a férfinek rossz. Hiszen a nő igényeinek vágyainak kielégítésére épül. Ugyanis, ellenőrizhetetlenül áramlik a pénz a nő felé. Ami törvényileg is kikényszeríthető, mert ha nem, akkor családi erőszak, gazdasági zsarolás ésatöbbi. Ha a férfi szexuálisan kielégült, az baj, mert akkor erős, logikus gondolkodású, és képes szem előtt tartani az érdekeit. Ha meg frusztrált, szexhiányban szenved, akkor könnyebben manipulálható, rávehető arra, belemenjen méltatlan, számára hátrányos kapcsolatokba is, azaz sérülékennyé, kihasználhatóvá válik a nők számára.
Az abortusznál viszont más a helyzet. Hiszen. Egy férfinek jelenleg sincs beleszólása, akarja-e a gyereket, vagy sem. Ha a nő akarja, akkor a férfinek is akarni kell, azaz fizet. Ha a nő nem akarja, akkor a férfi sem szólhat ebbe bele. Szvsz mivel itt a férfinek nincs semmi joga, ez femi szemszögből “női önrendelkezés” kategória.
Alapvetően itt, a Férfihangon művelődtem feminizmusból, a nagy, elrettentő “ikonok” többségét is itt ismertem meg. A feminizmus történetét, filozófiáját bemutató remek cikkekből úgy tudom, hogy a feministák számára minden heteroszexuális kapcsolat erőszak. A prostitúció viszont ellentmondásosnak tűnik feminista szempontból, hiszen egyrészt súlyos erőszak, ahol úgy zsákmányolják ki a nőt a gaz patriarchák, hogy nincs is tudatában, másrészt viszont mi az, hogy nem mehet egy nő önként prostinak, ha ahhoz van kedve (az ő teste, az ő döntése ez is, és mert ezáltal sok pénzt keres és bemagyarázta magának, hogy így ő használja a férfiakat, uralkodik rajtuk)? Szerintetek melyik az érvényes náluk?
Mivel minden heteroszexuális kapcsolat nemi erőszak (még a gondolata is, hiszen akkor minden bizonnyal már csak kis idő kérdése, hogy megvalósuljon), a házasságon belüli szex is az. Sőt, a házasság eleve rossz a nőnek, hiszen rabszolgává teszi, míg a férfi csak az előnyöket élvezi, épp ezért jogos elégtétel a kifosztása, ha válásra kerül a sor.
Kérlek benneteket javítsatok ki, ha valamit nem jól tudok. Nem tagadom, még mindig nem vagyok ideológiailag eléggé képzett. :)
Úgy látom, fejlődőképes vagy. :-)
Szerintem is korrekt, bár én nálad sokkal képzetlenebb vagyok a témában, inkább csak köszi, hogy tömören összefoglaltad! A kérdésedre pedig a feministák a francia példa alapján tesznek a prostituált nőkre, ha más nem is, anyagilag őket is károsítják simán, mindeközben azt mutatják a világnak, hogy nekik a prostik méltósága az első, de valójában államilag felszámolják a piacot amiből élnek és ezzel próbálják elérni valós célként azt amit brandon írt. Tehát kb. üzletileg konkurálnak a prostik és a femik. A piac meg többek között én is vagyok, pedig se prostim se femim… csak adóm meg nettóm. Kb. :D
Én sem régóta tudom, hogy újabban már kétféle erőszak fogalom létezik. Nem a hivatalos megnevezéseket fogom alkalmazni. Az egyik a hagyományos tettlegesség alapú. Ezt nem kell külön magyarázni. A másik a szándék alapú, aminek az a lényege, hogy minden erőszak, ami a másik beleegyezése és akarata nélkül és ellenére megy végbe. Tehát ha a feleségemet arra presszionálom, hogy kielégítsen, miközben ő nem akar szexet, az ebben a meghatározásban már erőszak, amiért ha a feministák célt érnek, fel is jelenthetne a házastársam, mert családon belüli erőszaknak számít. Pofon és tettlegesség nélkül is.
Vagyis nem a heteroszexuális kapcsolat az erőszak, hanem minden, ami a másik ellenében megy végbe: felülírva a szuverenitását, és alárendelt helyzetet teremtve, amelyben neki engedelmeskednie kell. (De ez miért csak a nőket sújtaná????)
“Tehát ha a feleségemet arra presszionálom, hogy kielégítsen, miközben ő nem akar szexet, az ebben a meghatározásban már erőszak, amiért ha a feministák célt érnek, fel is jelenthetne a házastársam, mert családon belüli erőszaknak számít.”
Giordano, volt már erről szó itt néhányszor. Szerintem nincs olyan a házasságban, hogy nemi erőszak, a két fogalom nem fér össze. Ha házasok, együtt élnek, szeretik és kívánják egymást, akkor nem lehet szó erőszakról. Még akkor sem, ha éppen nem vagyok olyan hangulatban – kizárt, hogy ne jönne meg nagyon gyorsan az étvágy.
Alter Ego “NANE – CSBE specialista vagy radikális feminista szervezet?” c. cikke alatt kitárgyaltuk ezt a témát. Emlékszem, nőként egyedül voltam a véleményemmel, pedig nem gondolom, hogy rendkívüli volna. :)
Szerintem én is leírtam valahol – talán nem is egyszer -, hogy a házasságban/együttélésben előfordul nemi erőszak, de az szerintem közel sem minősül annak, amikor az egyik fél noszogatja kicsit a másikat. És az sem, amikor asszony megadja magát, pedig nem is jött meg az étvágya, viszont tudja, hogy ez most jólesne a párjának.
A vacsoraasztalnál sem feltétlenül eszünk együtt a másikkal, ha nincs étvágyunk. Lehet, hogy hülye példa. És például vannak olyanok, akik megsértődnek, ha nem eszel a főztjükből, nem eszel velük együtt. Szerintem ez is erőszak, csak épp lelki terror.
Én ezt értem, és egyetértek, hogy az életben nincsenek ennyire világos határok, én csak elmondtam és összefoglaltam, hogy milyen törekvések vannak. És ezek egyenesen következnek az egyéni szuverenitás eszméjéből, amit semmi sem csorbíthat…………
Ezt a szándékodat szerintem Inaara is értette és én is. Csak folytattuk. Hozzátettünk.
Bocsánat………az aktivista hév ragadott el. :)
“A vacsoraasztalnál sem feltétlenül eszünk együtt a másikkal, ha nincs étvágyunk. … És például vannak olyanok, akik megsértődnek, ha nem eszel a főztjükből, nem eszel velük együtt.”
Jungnál (aki az avatarom bal fele) olvastam, hogy a mai primitív törzseknél változatlanul az evés körül van a nagy cécó, a szexből nem csinálnak ügyet, azt lezavarják, ahol rájuk jön. Ez azért van, mert kevés a táplálékuk. Nálunk, a világ fejlettebb felén fordítva van: a fennmaradáshoz szükséges táplálék mindenki számára hozzáférhető (igaz, lehet hogy csak szemét kaja, junk food formájában – kukából vagy mekdonáldszból:), a szexuális tevékenység viszont az egyik legmagasabban jegyzett értékű portéka, amitől majd’ mindenkinek beindul a nyáltermelődése.
Ami két dologra világít rá. Egyrészt arra, hogy voltaképp puszta gazda(g)sági kérdés, hogy egy adott földrajzi helyen a táplálkozás vagy a párosodás számít-e irigylésre méltó tevékenységnek. Másrészt arra, hogy mindkét elfoglaltság milyen erős szociális töltetet hordoz, amit nyelvünk szépen kifejez pl. az együtt evés és együtt levés hasonlóságában, vagy a közös és ülés szavak attól függő jelentős jelentéskülönbségében, hogy hogyan írjuk.
Az avatarodnak bal, vagy innen nézve bal? ;o)))
Na de most komolyan… Én is meglehetősen asszociatív vagyok, de most ez… ez nem semmi. :o) Tetszik. :o) A feministák ezeknél az embereknél is látják a patriarchális elnyomást, hiszen általában a férfiak esznek először és ami marad, az a nőké és a gyerekeké.
Mindenesetre feministáék ott is családon belüli erőszakot szimatolnak, ahol nincs. Vagyis olyasmit is annak minősítenek, ami nem az – csak szerintük rettent, mert már nem tudnak mit kitalálni. Amit mondtam is neked a segélyvonalas bogárültetéssel kapcsolatban – hívja fel őket mindenki, akit élete során bármikor, akár a régmúltban is, megítélése szerint szexuális erőszak ért, vagy csak a lehetősége is felmerül a családon belüli erőszaknak. Máris húzkodhatják a strigulákat 1000rel, mert nyilván sok nőnek elkezd motoszkálni a fejében, hogy hm! milyen igazuk lehet! engem a Pisti üldözött a szerelmével, mikor 12 évesek voltunk… és 15 éves koromban a Karcsi megcsókolt, pedig én nem is akartam. És a többi, és a többi. És így szépen eljutunk odáig, hogy a házastársi szex, de a vágy közlése is erőszak.
Azért e merész gondolattársítás részemről, mert a férfiak harmadik osztályába tartozom. Az első osztályban azok vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a szexus. Nem tudom, léteznek-e ilyen férfiak, miért is ne lehetnének? Második osztályba azok a férfiak tartoznak, akiknek a szex jut eszébe mindenről. Ők azért vannak egy páran… A harmadik osztályba kevés, de minőségi férfi jár, s bár beképzeltül hangzik, én is közéjük tartozom. Nekik minden a szexRŐL jut az eszükbe… Valószínűleg e webhelyen felülreprezentált ez a férfifajta, Kujon biztos ilyen. E típus topmodellje avatarom jobbfele (szemből:)
:o))))))))))))
Elsős fiúval életemben eggyel találkoztam. (Hm… lehet, hogy többel is? Csak velük egyáltalán nem esett szó ilyesmiről?) Akkor még elég fiatal voltam és nagyon meglepett, hogy egy életerős, kedves, okos, huszonéves srácot ennyire nem érdekel a szex. Nagyon komolyan gondolta, hogy ő majd csak a feleségével fog szexelni és vele is csak a gyermekáldás érdekében. Megpróbáltam elviccelni a dolgot és megjegyeztem, hogy biztosan nagyon sok gyereket szeretne… Kiderült, hogy csak egyet-kettőt. Magamban gratuláltam annak a nőnek, aki majdan a felesége lesz és reménykedtem, hogy a srác talál hasonlóan aszexuális lányt.
Másodikost mindenki ismer.
A legtöbb másodikost valami gyermeki büszkeséggel tölti el ez a tulajdonság.
A harmadikosok nagy része viszont nem is tudja magáról, hogy így működik. Olyannal már találkoztam, aki mikor tudatosította ezt, kissé kétségbeesett, mert úgy gondolta, hogy ez nem valami szimpatikus dolog, hogy nem jó dolog. Pedig ha tényleg így működik, akkor ez ad neki energiát, erőt a többi cselekedetéhez, a kreatív gondolkodáshoz. Szóval ha jól használja, igen hasznos. Jó kis üzemanyag. :o))
Amikor az ember túljutva élete delén finoman elkezd öregedni, aztán pedig egyre csak tovább öregszik megállíthatatlanul – ráncosodik a bőr, puhul a hús, stb. – többféleképp reagálhat erre a folyamatra: lehet nem törődni vele, lehet tagadni, lehet vállalni vagy lehet próbálni leplezni.
A nem törődés a legegészségesebb. Tagadásnál védekezünk az elviselhetetlen ellen, ami nem tévesztendő őssze a leplezéssel, ahol nem tagadás van, hanem titkolás. A vállalás abban különbözik a nem törődéstől, hogy erőteljes viszonyt jelent a kérdéshez. A leplezés az ‘öregszem’ tudatot még valahogy elviseli, de az már elviselhetetlen számára, hogy ezt más is tudja. Ezért aztán festi a haját, felvarratja az arcát, púderrel tünteti el a ráncokat, stb.
Az öregedés jeleit eltüntetni próbáló technikák ellen lehet és talán kell is harcolni, mivel szükségtelen és hazug gyakorlatok. De azt hinni és ígérni, hogy ha valaki abbahagyja ezeket a technikákat, akkor ettől majd visszaáll az ifjúsága…
Az individualizmusra és az egyéni szabadságvágyra épülő mai modern társadalmi rend – ami alighanem a reneszánsszal kezdődőtt, majd a reformációval és a felvilágosodással folytatódott, aztán eljutott a jelenkori meglehetősen bizarr formájához – szerintem már jócskán túl van a csúcson, a delelőjén. Úgy vélem, hogy kb. száz éve volt a delén. Azóta öregszik, baktat lefelé a csúcs másik oldalán. Társadalmi berendezkedésnél ezt úgy mondjuk, hogy hanyatlik.
A feminizmus szerintem az individualizmusra és az egyéni szabadságvágyra épülő modern társadalmi berendezkedés hanyatlására adott leplező reakció.
Nem ránc – púder.
Hááát, a cikked alapján radikális feminista vagyok. De mivel nem vagyok radikális feminista, egyenesen következik, hogy hiba van a gondolatmenetedben. Nem vagy tisztában a szabadság fogalmával.
Egyrészt, a végtelen szabadság, mint olyan, nem létezik. Folyamatosan biológiai, szociológiai, fizikai, mentális, nemi, stb. kényszer alatt állunk. Eszünk, iszunk, alszunk, dolgozunk, utált emberekkel találkozunk, ügyintézünk, önmegvalósítunk. Mert kell! Mindezt kényszerből? Vagy szabad választásból? A szabadságunk addig terjed, hogy például megválaszthatjuk mit eszünk, azt viszont nem, hogy egyáltalán eszünk-e. Egyszerre kényszer és választás.
Másrészről, ha létezik szabadság, az nem végtelen, és nem korlátlan. Már egy másik egyén szabadsága is korlátozza az egyén szabadságát (jogrend, társadalmi szabályok stb.) Teljesen logikus, hogy senki szabadsága sem nagyobb, mint a másiké, így létezik egy természetes korlát. Az egyén is dönthet úgy, hogy korlátozza a saját szabadságát. Például házasságot köt, munkát vállal, szerződést ír alá. Ez egy önként vállalt korlát.
Engedelmességről beszélsz? Az engedelmesség nem más, mint érdekem ellen cselekedni. Tekintélyről beszélsz? A tekintély nem más, mint kikényszerített tisztelet. Bárki, legyen az szervezet, család, társadalom, vallás, ideológia, egy másik ember, egy másik csoport. Bárki, aki erősebben, vagy jobban akar korlátozni a saját szabadságomban, mint ami természetes, vagy önként vállalt, az HELYTELEN. Én hiszek a szabadság eszményében. Én döntök! Ha helyesen döntök, akkor az én érdemem, az én sikerem. Ha helytelenül döntök, az én hibám, az én felelősségem, az én büntetésem. Soha nem keresek felelősöket, bűnbakokat. Aki nem szabad, aki nem tud szabad lenni, az mindig másokat hibáztat. A feministák is ilyenek, mindig mást hibáztatnak.
Kedves Angelo! Rögtön az első bekezdésednél elakadtam. Kérlek jelöld meg, kinek és milyen írására reagáltál, mert addig nem tudok érvelni! :) Legfeljebb annyit tudok mondani, hogy lehetséges, hogy az írónak rossz a gondolatmenete, de olyan is lehetséges, hogy az olvasó értelmezőkéje elkalandozott. Nem először sokadjára… :)
Köszönöm, hogy elmagyaráztad a szabadság korlátait! Nem is hittem, hogy ez ilyen! Azt hittem, ez is relatív….:))
Hát, kérlek várj addig, amíg megtalálom, hogy hol tettem egyenlőségjelet dolgok közé, utána szívesen vitatkozok. Sokáig fog tartani. Mármint nem a vita, hanem a megtalálás. De addig legalább lesz időm megérteni a köznapi és megvalósítható szabadság korlátai, és a célul kitűzött, eszmei szinten ható korlátlan szabadság ideájának vonzereje közötti különbséget, és akkor ha majd legközelebb ez utóbbiról írok, nem magyarázza el nekem valaki az előbbit, mondván, hogy nem értem :)))
Nem volt számomra egyértelmű, hogy egy idealizált, szélsőséges szabadságról írtál. Akár azért, mert én olvastam szemellenzősen, akár azért, mert nem volt világos a cikk megfogalmazása, az lényegtelen. Árnyékra vetődtem :)))
“Az engedelmesség nem más, mint érdekem ellen cselekedni.”
Ez egyáltalán nem biztos. Pl. a gyerek engedelmességgel tartozik a szüleinek, akik szeretik, és jót akarnak neki. A gyereket éppen saját érdekében korlátozzák.
A régi esketési szöveg része volt, hogy a nő engedelmes feleség lesz – ezen ma biztos sokan felháborodnak (halló, feministák), pedig az én szemeim előtt nem egy gonosz, akarnok férj jelenik meg, aki direkt rosszat akar a feleségének…
“A tekintély nem más, mint kikényszerített tisztelet.”
A tekintély belülről jövő tisztelet valaki iránt, nem lehet kikényszeríteni.
Az engedelmesség nem más, mint érdekem ellen cselekedni. Tekintélyről beszélsz? A tekintély nem más, mint kikényszerített tisztelet.
Bocs Angelo, de ha ez a két fogalom neked ennyi és csak ennyi, akkor egyiket sem érted igazán.
Nem lehet fogalmi vitát folytatni világnézetekkel, mert nem megérteni, hanem pártoskodni akarnak.. :)
Légy szíves magyarázd el nekem, mi az, amit rosszul értek az “engedelmesség” és “tekintély” fogalmak alatt. Komolyan, gúny nélkül, kíváncsi vagyok.
Egyetértek hermittel. A tekintély nem tekintély, ha kikényszerítették. Az csak egy látszattekintély és leginkább annak fontos, aki kikényszerítette ezt a valamit.
Modern politikai fogalomként szemlélve – valószínűleg Angelo így teszi – mindenképpen negatív előjelű. Az erőszak, az elnyomás, a “rádkényszerítés” fogalma. Így lesz a tekintélyből erőszakos kényszer.
Ellenben hermit szerintem egy másik tekintélyről beszél. A rómaiak tekintély-fogalmáról. Ez a tekintély nem erőszakkal éri el az engedelmességet, hanem példaadással, ösztönzéssel. Ezt a tekintélyt a bölcsesség, a hagyományok tisztelete, az örökölt dolgok, az ősök példája hozzák létre.
A tekintélyt nem lehet racionális magyarázatokkal fenntartani, magyarázni – épp úgy, mint például a szeretetet. A kivívott tekintélyt nem kérdőjelezzük meg. A kierőszakoltat igen.
Erről a nem kierőszakolt, hanem kivívott tekintélyről van most szó – ha nem tévedek.
Egyáltalán nem biztos, hogy engedelmeskedni az érdekeid ellen való. Sőt.
A tekintélyt kikényszeríteni nem lehet, csak kiérdemelni. Az a tekintély, ami erővel van kikényszerítve, nem valódi.
Akkor, ha valamit a saját érdekemben teszek, azt én már nem nevezem engedelmességnek. A tekintély pedig az, amikor egy vitában a vitázó személye számít, nem pedig az, amit mond. A tekintély nem egyenlő a tisztelettel.
Szerintem mindketten ugyanazt értjük, csak szemantikailag vitázunk, inkább hagyjuk :)
Ok :)
Szerintem nem egészen ugyanazt értitek, de ezt fentebb leírtam.
Az a tekintély, amiről mi beszélünk – legalábbis hermit és én -, az egyenlő a tisztelettel. Bár létezik olyan tekintély is, amelynek alapja nem is a tisztelet, hanem inkább a szeretet. Vannak olyanok, akiknél ez a két fogalom is egyenlő, nálam nem. Igaz, én jobban szeretem a szeretet alapú tekintélyt – mert én már csak egy érzelmektől vezérelt nőnemű lény vagyok. :o)
Akár modern kori felfogásról, akár a római kori felfogásról beszélünk, a tisztelet és a tekintély nem egyenlő. A tekintély mindig kapcsolódik egy pozícióhoz, míg a tiszteletnek nem feltétele egy pozíció. Tekintélyt lehet szerezni a pozícióban, míg csupán a pozíció megszerzésével nem lesz valakinek tekintélye. Jó példa erre Kusza Szem naszádkapitány (Matolcsy György) Hiába lesz valaki nemzetgazdasági miniszter, vagy jegybankelnök, ha kókler, akkor nem lesz tekintélye. Ha valaki jó tudós mondjuk, és ezt mások is elismerik, az tisztelet. Ha viszont ez a tudós egy szakmai szervezet vezetője lesz, akkor már tekintély (szép magyar nyelv: szaktekintély–>adni lehet a szavára) Lehet valaki tekintély, mint apa, viszont lehet semmi tekintélye nincs, mint férj, de a felesége mégis tiszteli benne az apát, de nem tiszteli a férfit.
Legalábbis én így gondolom :)
Te most teljesen másról beszélsz, mint amiből kiindultunk. Merthogy korábban azt mondtad: “A tekintély nem más, mint kikényszerített tisztelet.” Mi ezzel a kikényszerített tisztelettel nem értettünk egyet.
Most ha ezt veszem alapul, legutóbbi példádban a tekintélyes tudósod és a tekintélyes apád kikényszerített tiszteletnek “örvend”, Matolcsynak viszont semmiféle tekintélye sincs, tehát ő kiesik a tekintély kitárgyalásának köréből – pedig pozícióban van.
Azt viszont nem értem, hogy egy férjnek miért nem lehet tekintélye, ha egy apának igen. (Ebben a mondatodban valami ok-okozati összefüggés-problémát vélek felfedezni.)
Szerencsétlen, rossz megfogalmazás volt, jogos a kritika. Kikényszerített helyett, inkább a ” pozícióból eredő érdemtelen tisztelet”, bár ez sem teljesen jó.
A minőségtől függ. Valaki lehet jó apa, de rossz férj, és fordítva. Ez nem zárja ki, hogy valaki egyszerre legyen jó apa és jó férj.
“A tekintély kommunikatív kapcsolat, ahol a szavak érvényességét a szavak kimondójának személye biztosítja. A szavak a beszélőtől válnak hitelessé, nem a meggyőzéstől. A tekintély az erőszak ellentéte, amely esetleg félelmet képes kiváltani bennünk, de tekintélytiszteletet nem. A tekintély magától működik.”
“A tekintély mindig kapcsolódik egy pozícióhoz, míg a tiszteletnek nem feltétele egy pozíció………..Lehet valaki tekintély, mint apa” (Angelo)
Sajátos, hogy ugyanazon a szövegen belül a tekintély pozícióhoz kötődik, de rögtön utána az apa is lehet tekintélyes. Persze az apaság is lehet pozíció, ugye ez is nézőpont kérdése, vagyis relatív. :))) Mellékes, hogy Max Weber a tekintélyt egyfajta karizmával azonosítja, ezért egy velünk egyenrangú, pozíció nélküli embernek is lehet tekintélye. Bár szerintem nem az a lényeg, hogy fogalmi vitában sebészkéssel válasszuk el a tekintély és a tisztelet érvényességi körét, hanem az, hogy mennyiben hazug mindaz, ami ma ezekhez a szavakhoz kapcsolódik.
Matolcsy szerintem egyetlen dologra példa, hogy az áltagember, aki végkép nem ért sem a közgazdasághoz, sem a nemzetgazdasághoz, sem a nemzetközi helyzethez (ami fokozódik), a tiszteletet a megjelenés (és a médiakampány) alapján osztja, vagy vonja meg. Ha valaki kissé habókos, szemüveges, kancsal, akkor az már csak a béna lúzer lehet a suliból, akit mindenki körberöhögött. Valójában lehet zseni is, de a külseje alapján mégse. Ugye? És akkor lehet elegánsan gúnynevekkel (“Kusza Szem naszádkapitány” by Angelo – milyen kulturált és emelkedett!) is illetni, és máris tényleg az általános iskolában vagyunk, ahol az egészséges és okos fiúk ugratják a kis hülyéket, és a gúnynév hallatán mindenki kacag. Ragasszunk a hátára cetlit! Megérdemli! :) Lám, még egy liberális sem képes az ősi ösztöntől elszakadni, és csak az embert nézni, ezért ha nincs tekintélyes külső, tekintélyes hang, tekintélyes arc, akkor máris jöhet a gúny és a lenézés. Mélyen felvilágosult! :))
Továbbá elégedjünk meg a korszellem benyomásaival, és nehogy mélyebben nézzük meg a tekintély és a tisztelet kérdését, mert akkor felfedeznénk, hogy minden olyan területen, amihez nem értek, csak mások véleményére, ítéletére hagyatkozva szavazhatok meg valakinek tiszteletet, mert én magam az ő teljesítményét, kvalitását hozzáértés hiányában nem tudom felmérni. Ha ezt jobban kibontjuk, akkor azt látjuk, hogy az az eszme, hogy a modern és szuverén individuum, mint például Angleo is (és mi mind), aki majd maga dönti el, hogy kinek ad tiszteletet, kiben lát tekintélyt, nem működik másként, mint a középkori jobbágy: az esetek többségében csak elfogadja, hogy X valaki, mert megmondják neki, és mert a mögötte álló intézmény, pozíció ezt valószínűsíti. Ehhez jönnek még olyan “racionális” eszközök, mint a benyomás, a szimpátia, és a külső megjelenés (nem kusza a szeme), és az előítélet. :)
Mivel az átlagembernek nincs ideje és tudása mindenkit levizsgáztatni, ezért kell hogy legyen egy egészséges bizalom az intézmények iránt, és hogy a (vezető) pozícióba hozzáértő ember kerül, vagy aki pozícióban van, az “tud valamit”. Ezért a tekintélytisztelet elvetése és megbélyegzése, ami manapság annyira trendi – ezért olvashatunk remek megfogalmazásokat (például “a tekintély kikényszerített tisztelet” – ismét by Angelo) -, valójában (khmmm) hazug és életképtelen, sőt, romboló – mert nem vesz tudomást az emberi társulások természetes működéséről. Ráadásul az eszme, hogy “majd én eldöntöm, kit tisztelek”, “a tiszteletet ki kell érdemelni” hovatovább inkább ahhoz vezet, hogy már senkit és semmit nem tisztelnek, mintsem egy egészséges és normális kiválasztódáshoz. De ez az ilyen eszmék lélektani szükségszerűsége. Mármint ha a hangzatos frázisoknál mélyebb összefüggéseket is figyelembe veszünk. :)
Kedves GB!
Az utóbbi napokban elgondolkodtattál, hogy vajon melyik az igazi éned? A kultúrált vitapartner, akinek érdemes a gondolataira odafigyelni, és nagyon jók az írásai? Remélem igen. Mert a másik éned, akit az elmúlt napokban bemutattál, egy arrogáns, cinikus, kötözködő, Barom. Igen, nagy B-vel. Olyan valaki aki kiforgatja a szavaimat és olyan dolgokat magyaráz bele ami nincs. Milyen egóból meríted a bátorságot ehhez a stílushoz?
Például: A Kusza Szem megnevezés humorizálás, nem gúnyolódás. Ha gúnyolódni akartam volna kancsal bohócnak nevezem. Ebbe belekötni, és magából a megnevezésből azt a következtetést levonni, hogy kultúrálatlan vagyok, nem felvilágosult, hogy lenézek mást, na, az nagyon erőltetett, és nem igaz. Egyszerűen fel sem merült benned, hogy csak jó kedvem volt és egy kis poénnal dobtam fel az írást? Ugye nem? Ez nem relatív? Nem az írásra reagálsz, hanem az író személyére, azt is személyes ellenérzések alapján? És ugyan mit tettem ellened? Szidtalak? Nem. Gúnyolódtam? Nem. Személyeskedtem? Nem. Csupán annyit tettem, hogy nem fogadtam el a TE nézeteidet.
Szépen, cizelláltan, költőien leparasztozol. Bármilyen formában is fogalmazod meg a gondolataidat, bármilyen lenyűgözően is használod a szavakat, mégis csak szimplán személyeskedsz. A világlátásunk különbözik, a világképünk eltér, még ha hasonló értékeket is vallunk, más úton jutottunk el az érték felismeréséig. Viszont veled ellentétben én nem gúnyolódok azon, ahogy TE látod a világot. Nem értek vele egyet, nem tartom működőképesnek, nem tartom igaznak, de elfogadom, hogy TE így látod.
Azok a dolgok, amikben hiszek, mint például szabadság, önállóság, felelősség önmagunkért, felelősség a tetteinkért, hasznosság, teljesítmény, mind-mind olyan dolgok, amik az elmúlt húsz évben ahhoz segítettek, ami most vagyok, ahol most vagyok, aki most vagyok. Ezeknek az elveknek köszönhetem a családomat, a barátaimat, az egészségemet, a munkámat, az eredményeimet, a biztonságomat, a jólétemet. Mert működnek a gyakorlatban! Én nem fogok veled személyeskedni, nem foglak bírálni, mint embert, és nem fogok gúnyt űzni gondolkodásmódodból, sem itt, sem máshol. Arra kérlek, hogy te se tedd.
Biztos sznob vagyok, hogy mások testi fogyatékosságait, hiányosságait, szépséghibáit nem vagyok képes semmilyen szinten humorforrásként látni, ezért a gúny megnevezést fenntartom, mert a mögötte álló szándék nem oszt, nem szoroz, a viselkedés önmagát minősíti. Talán az is az én merevségem, hogy a nevekkel folytatott közkeletű szellemeskedés is alantasnak tűnik a szememben (ez nem téged illet, mielőtt újra árnyékra vetődnél).
Amúgy a kiforgatást illetően, én azt is megértem, hogy bizonyos szintű logikai hajlamok nélkül vannak olyanok, akik nem tudják, hogy amit mondanak, az ténylegesen mit jelent, mert nem képesek felmérni a szavaik távlati jelentését, nem látják azokat összefüggéseiben, ezért korlátozott felelősséggel bírnak a saját szavaik iránt. Ezért képesek egyik kijelentésükkel ütni a másikat, miközben észre sem veszik.
Én megértelek, és tudomásul veszem, hogy minden szembenállást arra vezetsz vissza, hogy az egyik nézet találkozik a másik nézettel, hogy más értékeket vallunk (erre kihegyezni a konfliktust egyszerűen csúsztatás), miközben én sajnos más különbséget látok – máshol látom a különbséget. Hogy csak egy példát mondjak, pusztán ezen bejegyzés alatt elég sok árnyékvetődés, félreértés, félreolvasás, hátrálás és pontosítási kényszer kötődik hozzád. Márpedig minden vita és párbeszéd alapfeltétele, hogy legalább a fogalmakat helyesen használják a felek. Pont a te nézeted köti a tiszteletet érdemhez, és nem pozícióhoz, meg előjogokhoz.
Ha a barom olyan ember, aki tiszteli a gondolkodást, és annak szabályait, akkor az vagyok, és az is akarok maradni.
Akkor egyszerűsítem, hogy ne tudjál terelni, meg rizsázni:
Én személyeskedtem veled az elmúlt napokban, vagy te személyeskedtél velem? Te!
Én gúnyolódtam a te gondolkodásmódodon, vagy te az enyémen? Te!
Én illettelek téged számos negatív jelzővel, vagy te engem? Te!
Nem az a baj, hogy nem tetszik neked a poénkodás (vagy gúny), amit írtam Matolcsyról. A MÓDJA a baj, ahogy a nemtetszésedet kifejezted.
Nem az a baj, hogy nem értesz egyet velem valamiben. A MÓDJA a baj, ahogyan teszed.
Biztos vagy te benne, hogy a félreértés abból adódik, hogy én rosszul használom a fogalmakat? Számodra ugye az elképzelhetetlen, hogy TE használod rosszul a fogalmakat? Mekkora öntelt ego kell ahhoz, hogy valaki ennyire biztos legyen a saját igazában? És mekkora öntelt ego kell ahhoz, hogy valaki ennyire kizárja annak a lehetőségét, hogy a másiknak van igaza?
Basszus, még az előző kommentemtemet SEM tudtad értelmezni, hogy miről szól!!! Ezek után még te vádolsz félreértéssel, hátrálással, árnyékvetődéssel? Ha árnyékra vetődtem, tudtommal elnézést kértem. Ha nem voltam elég pontos, akkor pontosítottam. Ha a másik érvelése meggyőzött, hogy nincs igazam, akkor hátráltam és elismertem az igazát. Ha valakit itt véletlenül (!) megbántottam, akkor bocsánatot kértem. De soha nem személyeskedtem, nem gúnyolódtam bántó szándékkal. Én nem gondolom azt magamról, hogy mindentudó vagyok, és valami piedesztálról hírdethetem a tutit. Szoktam hibázni, és el is ismerem ha hibázok. Veled ellentétben…
Egy jó tanács: ha úgy látod, hogy valaki egyláltalán nem partner(ed), ne kezdeményezz felesleges vitát, mert amíg az igazadat tőle akarod, addig függő helyzetbe hozod magadat, és csak vesztes lehetsz a végére. Ráadásul a sérelmi lista zaklatottsággal párosítva nem egészen férfias benyomást kelt. :) Szóval mindig mérd fel, hogy mit várhatsz a másiktól (én már megtettem régen), és zárd le időben! :) Ahol magyarázni, magyarázkodni kell, az már nem működik – ezért is felesleges részleteiben és konkrétan válaszolnom neked. :)
Tiszta sor. Te gúnyolódsz, én sérelmezem a gúnyolódást. Természetesen én vagyok a hibás.
Eddig úgy tudtam, hogyha kiállok az igazamért és nem tűröm el szó nélkül ha valaki cseszeget, az férfias magatartás. De biztosan megint neked van igazad, hiszen egyedül te tudhatod, hogy mi a férfias, és mi nem.
Másrészt, ha egy kicsit feljebb görgetsz, légy szíves nézd már meg, hogy pontosan ki volt az, aki beleugatott mások vitájába, elfogadhatatlan, személyeskedő módon osztva az eszet. Lehet magadat találod ott… Ezek után te akarsz vitakultúrára oktatni? Ne nevettess.
BUNYÓÓÓT!!!
számomra a feminizmus szimplán a gnoszticizmus egyik alakváltozása, gyakorlatilag mindig ugyanarról a szembenállásról van szó. Külön vicc, hogy a magamféle nőknek a femik külön bugyrot igérgetnek a pokolban, ami nettó mókás, hiszen ők elvileg ateisták :).
“a feminizmus szimplán a gnoszticizmus egyik alakváltozása”
Hűha, ez érdekesen hangzik. Kifejtenéd?
többszörös áttétekkel valóban van köze a gnoszticizmusnak a feminizmushoz.
aztán még itt van a new age szinkretizmusa, az ókori istennő-kultuszok belekeverése az ezoterikus feminizmusba, a Müller által terjesztett minden nőben ott lakozik egy „istennő” blabla rizsa. katolikus szempontból ez istenkáromlás.
az „istennő/istenanya mozgalomnak” propagátora pl. mamagésa, de nincs új a nap alatt, ez is küldföldi trend átvétele:
https://en.wikipedia.org/wiki/Goddess_movement
‘többszörös áttétekkel valóban van köze a gnoszticizmusnak a feminizmushoz’
Mondanál erről a közről valamit? Hosszan is lehet:)
:)uff. hát nehéz. talán a gnosztikusnak a találóbb szinonimája a keresztény-ellenes . ha megnézed hol bukkan fel először a feminizmus egyrészt az USAban, másrészt a SZUban, akkor bár az egyik dualista, a másik monista világszemléletű, ideológiailag viszont közös bennük, hogy az evilági boldogság megteremtésére törekszik. Tkp. a feministák “monisták” monisták- az egységelvnek meg az a lényege, hogy a mindenségben összes létező (anyagi és szellemi természetű) ugyanazon világegységen belül értelmezendő, kvázi istenség, ember mind egynemű, azonos. A monizmus kétféle lehet szellemi és anyagi, így idesorólhatók a marxisták és az okkultisták is. Az okkultizmus az külön nyami fejezet, mert a femik általában életreform-mozgalmasok és elkötelezett waldorfosok ( ami nem más mint az antropozófia= gnoszticista újhullám). jah, és ha maradunk szellemi (misztikus) monista vonalon, akkor az is érthető, hogy miért mindegy nekik a test is, nem számít ui.
Ha nem is egészen, de elkaphattam valami gnosztikus vírust. Fura, hogy eddig nem jöttem rá, azt hittem, mindent tudok. :)))
mire gondolsz? ma egy kicsit faradt vagyok, szóval lassú felfgas.
A meghatározásodat olvasva támadt olyasféle gyanúm, hogy gnosztikus beütésem van, ami nem lenne meglepő, mivel Hamvas Béla hatott rám egykor, és ő talán nevezhető annak. :)
meghatározásomat? max csecsemő szájával az igazságot :) (ciki nem ciki, de nem olvastam Hamvast, kísérlet volt…de nem az enyém).
képben vagy. : )
Rudolf Steiner, aki a waldorf cuccost kitalálta, maga is hívő keresztény volt.
Ugyan nagyon messziről nézve se állítanám, hogy konyítok a gnoszticizmus történetéhez, de azért azzal óvatosan bánnék, hogy valaki hívő keresztényként jeleníti meg magát, vagy annak tartja a világ. Hallottam én már hajmeresztő nézeteket “hívő keresztények” szájából, amelyek éppen azt kérdőjelezték meg, hogy ők tisztában vannak-e magával a kereszténységgel, vagy létrehoztak egy alternatív kereszténységet egy személyreszabott Jézussal.. :)
Jaja, csak akkor ki határozza meg, hogy ki az “igazi” keresztény? A pápa őszentsége? Vagy ki? Giordano Bruno? Darth Vader?
Szerintem ezt hagyjuk, mellékszál.
Hermit, ertem amit irsz, de sajnos Steiner tipikusan az a szepen csomagolt csokolade, aki ha komponenseiben vizsgaljuk tele van mereggel. Ha elfer itt a feluleten irok steinrekrol egy posztot, akar kettot is a reformpedagogia eleg erdekes kerdes..csak vki javitsa ki a heyesirasom:-)
Vállalom, csak írd meg, kíváncsivá tettél
oksi, igyekszem:-)
Várom a cikket. Különösen annak fényében, hogy a leghíresebb magyarországi Waldorf-iskoláról, a nevezetes Burattino-ról kezdenek kiszivárogni kellemetlen információk.
http://www.origo.hu/itthon/20140217-a-gyerekek-erdekeben-tapintatot-ker-a-csepeli-burattino-iskola.html
http://hvg.hu/itthon/20140218_Akar_tobb_tucat_aldozata_is_lehet_a_csepe
Én amúgy pedagógus vonalon mozgok, ahol egyes pedagógus kollégáim elég rossz véleménnyel vannak a Burattino-ról.
Huh, reformpedagógia… Nagyon szépen hangzik és a felszínen sokszor annak tűnik, de úgy egészében sokkal több rosszat, mint jót lehet róla elmondani.
A Waldorf-módszerről mindenki hallott, de nem igazán tudják, valójában mit takar. A Waldorf-óvodák és iskolák azt állítják magukról, hogy világnézetileg semlegesek, közben nagyon is magadévá kell tenni a Rudolf Steiner-i antropozófiát – nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is teljes mértékben elkötelezettnek kell lenni (különben nem veszik fel a gyereket). Nincsenek tankönyvek, a gyerekek saját maguk készítik el menet közben a sajátjukat: egy nagyalakú sima füzetet használnak, ebbe írják dióhéjban a tananyagot, sok illusztrációval. Nincs osztályzat, nincs szigorú számonkérés. Epochális rendszerben folyik a tanítás, azaz egy-egy témakörrel 3-4 hétig foglalkoznak. A szülőket nagyon intenzíven bevonja az iskola: festés, fúrás-faragás, szerelés, építkezés, mezőgazdasági munkák (ez utóbbit szigorúan asztrológiai szempontok szerint végzik) … Mindenben részt kell venniük. Legendák keringenek a Waldorfos gyerekek tájékozatlanságáról, arról, hogy “nem tudnak semmit”: ha egy gyerek átkerül egy normál iskolába, kb. 2 osztályfoknyi lemaradásban van a társaihoz képest.
Egy másik, kevésbé ismert reformpedagógiai irányzat a Rogers. Tudtommal a Rogers iskolák a legdrágábbak (ha jól tudom, 2 ilyen van, Bp-en és Tatán.). Személyiségközpontúnak hirdetik magukat, pl. a szülői értekezleten a gyerekek is részt vesznek. Itt sincs bizonyítvány, sem osztályzat. Akármilyen óra van éppen, ha egy gyerek panaszkodik, hogy X. csúfolta, akkor leáll minden és megbeszélik, kiben milyen érzést keltett a csúfolódás, miért csinálta, mit kellett volna helyette csinálni…
Egy biztos, senkinek sem tudom ajánlani egyik reformpedagógiai iskolát sem.
Miért hagynánk? Egyrészt nem vállalom, hogy megmondjam, másrészt azért nagyon világos kritériumai vannak. Elegendő Jézusból kiindulni. Egyszerűen korrektnek kellene lenni önmagunkhoz és másokhoz. Még mindig jobb és tisztességesebb, ha valaki keresztényellenes nézeteket vall, mint ha valami maszatolás címén kereszténynek vallja magát, közben meg egy szimpla szinkretista, okkultista, stb……… Mondja, hogy tiszteli Jézust, vagy csak prófétának, bölcs embernek tartja (a sok közül), de ne állítsa (hazudja), hogy keresztény – vagyis Jézus követője.
az apostoli hitvallasban vannak a keresztenyseg kriteriumai, egy tenyeren elfer…ha ebbol egy feletetel akar megkerdojelezodik (pl. Jezus ember-isten—> testenek megkerdojelezese, testben feltamadas elutasitasa) akkor nem kereszteny. sajnos ennyire egyszeru es egyben szûk utat jelent.
ettol fuggetlenul en az egyeni elbiralasban hiszek es bar vki minden kereszteny dogmat teljesit, de a szive zarva marad felebaratja fele, akkor is bukas. szoval megis a szeretet ir felul mindent.
viszont Steinerrol ez nem mondhato el.
Elegendő Jézusból kiindulni. Egyszerűen korrektnek kellene lenni önmagunkhoz és másokhoz.
No és ha az illető, aki megfelel a kritériumaidnak, nem Jézusból indul ki? Esetleg nem gyakorló keresztény, “csak” keresztény elvek szerint él?
A belgák hova álljanak?
belgakra a masodik bekezdes:-) hogy a halalunk utan pontosan mi lesz, egyikunk se tudja, ezert soha nem lenne batorsagom egyetlen embertarsamra kimondani azt, hogy elveszett.
Aki nem vallja magát kereszténynek (de keresztény valójában – lehet az ilyen keresztény?), az most egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz, mivel nem róluk van szó, hanem azokról, akik annak ellenére állítják magukról, hogy biztosan nem azok. :))
Amúgy a késhegynyi különbségek és extremitások megítélésének kérdését meghagynám a teológiának. :)
a gnosztikusnak a találóbb szinonimája a keresztény-ellenes
No no: van keresztény-gnosztikus ágazat is, és nem csak hogy van, szerintem a legmegnyerőbb fajtája a kereszténységnek.
a feministák “monisták”
Egyetértek, miért az idézőjel? Viszont nincs szellemi-monista feminista, ami a ‘hatalmas törpe’ (magyarul az oximoron:) esete volna. A feminizmus anyagi-monista, ez lényege. (V.ö.: madonna – material girl) Sok egyéb mellett ezért is oly ellenszenves a férfi(asság) számára.
1 pontodra itt, hogy miért tévedés.
plusz érdemes az apostoli leveleket is ennek a szembenállásnak a tükrében olvasni, számomra egyből érthetőbbé vált az egész “levelezés”, hogy gyakorlatilag mitől növesztett a kereszténység teknőcöket megszégyenitő vastag dogmatikus pancélt- valakinek ui nagyon élesek a fogacskái…
A kereszténységnek három évszázadába került rendet teremteni, és a középkor alatt a szkizma ellenére is egységes álláspont volt, mind a nyugati, mind keleti-keresztény vonalon, pedig se net- se mobil telefon, hogy megdumálják, hogy egy előbukkanó irat vajon igaz-e vagy hamis.
a karakterizalast már tisztáztuk, szóval nemtom miért tettem idézőjelet, érzésből :)).
ja, hosszú. : )
szellemtörténeti hatások, a gnosztikus tanok túlélése, társadalmi felforgató mozgalmak, egymásból fejlődve, egymásra hatva, továbbadva:
1. katharok (a férfi és a nő egyenjogúság erőltetése, tudatosan vállalt gyermektelenség). A világot egy rossz, anyagi Teremtőre és egy jó szellemi-lelki teremtőre. Tehát a Teremtés/rendje rossz, el kell pusztítani az anyagot (előtte felforgatni a társadalmat), hogy a lélek kiszabaduljon a test börtönéből. Náluk pont fordítva van: nagyjából a Sátán (nem mondják ki) a jó, míg Isten a rossz teremtő. Ezzel szemben a katolicizmusban, a Teremtés, mint Isten műve JÓ, amibe azonben belecsúszik az emberi hiba (=bűn).
2. előprotestánsok, más korai eretnekmozgalmak, husziták (kabbalisztikus, judaisztikus behatással)
3. protestánsok/rózsakeresztesek (ld. lutheri rózsa és rószakereszt hasonlósága), egyik szélsőséges protestáns szekta az adamiták (meztelenkedés, ld. mai korunk pornója), okkult aranycsinálók. sok protestáns lelkész egyben rózsakeresztes is.
4. rózsakeresztes felvilágosodás/szabadkőművesek. a tudomány vallásellenes lesz (pont fordítva, ahogy tanítják…)
5. szabadkőműves/illuminátus okkult (= Sátánista) rituálék…
6. sok szabadkőműves a kora szocialista/utópista mozgalmakban. Marx fiatalkori versei a Sátánhoz szólnak.
7. szocialisták/kommunisták/Marxék (Marx 1847-ben törli el a titkos társaságában a beavatási szertartást)
8. Marx és Engels meghírdeti a feminizmus alapjait, mint felforgatási elméletet.
9. XIX. sz. második felében az okkult feltámadása, spiritualizmus, (asztaltáncoltatás, szellemidézés) szabadkőműves támogatással, teozófia, a századelőn antropozófia
10. Voegelin felfedezi a nácizmus és kommunizmus gnosztikus/utópista alapjait.
11. a XX. sz. második felében megjelenik a teozófia unokájaként a new age/ezotéria. a 3. feminista mozgalom igen sokat merít a gnoszticizmusból/monizmusból/szinkretizmusból (távol keleti dolgok keverése ókori dolgokkal, mint pl. az Istennőkultusz).
Itt egy kis érdekesség:
“A hetvenes-nyolcvanas években hódító tradicionalizmus háttérbe szorulásával, illetőleg kivonulásával és a New Age egyre növekvő befolyásával egy erőteljes eltolódás figyelhető meg a buddhisták közéleti gondolkodását, politikai értékrendjét illetően. Ez az eltolódás a korábban domináns romantikus nemzeti miszticizmus, s vele egy bizonyos fokú jobboldaliság helyett a liberális gondolkodást és értékrendet helyezte előtérbe. A poszthippi New Age-el együtt megjelent annak társadalmi-politikai világképe is – legalábbis elemeiben. Jobb híján ezt elneveztem “politikai New Age”-nek. Ez a “világkép” nem homogén és nem is koherens. Inkább különféle, valamilyen okból egymás mellé került eszmék tarka egyvelegéről lehetne beszélni. Feminizmus, globalizmus, ökologizmus, anarchizmus, homoszexuális- és békemozgalmak, stb. keverednek a jógával, a sámánizmussal, a keleti miszticizmussal, és egyebekkel ebben a szellemi egyvelegben. AIDS ellen küzdő popsztárok, a világbékéért harcoló Dalai Láma, a volt hippi-korszak mára megszelidült békegurui, a hatvanas-hetvenes évek ultrabalosaiból zöldekké lett aktivisták, a technikai civilizációt elvető utópisták, az alapjaiban másféle gondolkodásmódot hirdető feministák, etno-zenét hallgató, és a “Free Tibet” feliratot házfalakra mázoló “alternatív” fiatalok mind-mind ennek a “politikai New Age”-nek a képviselői.
Jellegzetes képviselője ennek a “világképnek” a Budapest Klub, amely a Római Klubnak egy helyi “kicsinyített” variánsaként jelent meg. A Budapest Klub egyébként fenntart egy bizonyos szintű kapcsolatot a Buddhista Főiskolával. Egyébként amit én jobb híján “politikai New Age”-nek nevezek, az voltaképpen a főként az Egyesült Államokban divatos ún. “kulturális baloldal” ideszüremlő és az újokkultizmussal, illetőleg a poszthippi vallásossággal (…) ötvöződő variánsa. E keveredés azonban nem hazai sajátosság, hanem ez is az Egyesült Államok “szellemi importjához” tartozik. Ott főként a feminizmus “jeleskedik” ily módon.
(Farkas Attila Márton – Buddhizmus Magyarországon, avagy az alternatív vallásosság egy típusának anatómiája)
http://mek.oszk.hu/10700/10732/10732.htm#sdfootnote96sym
ja, hosszú. : )
szellemtörténeti hatások…
Visuo, megráz kissé eszmetörténeti felsorolásod távirati stílusa, leltári jellege, magyarul: lélektelensége. Ilyen tárgyról így… Ütős mindenesetre. (Bár az, amit üt, már rég agyon van verve…)
Akárhogy is, a Nag Hammádi-i és a Holt-tengeri tekercsek előkerülésének tényéből következő esetleges isteni szándék megérne egy misét mesét cikket. Már ha van isten (Isten, iSTEN, kinek hogy tetszik, én maradok a csupa kisbetűnél), és ha van, akar-e vagy képes-e egyáltalán felénk, emberek felé szándékot nyilvánítani. Szóval én nem írom meg, az biztos.:)
Ha valaki mégis megteszi, adalék hozzá:
Fajunk eddigi legnagyobb ön-mészárlásának végén, 1945-ben, Egyiptom földjén, Nag Hammádi falunál gnosztikus keresztény (= ész alapú Jézus-hívő, pontosabban: Jézus-tudó) iratokat, kódexeket találtak. A “befutott”, a győztes, a Pál apostol és Konstantin császár által megalapozott és máig eleven érzelmi alapú Jézus-hívő kereszténység fundamentumául szolgáló híres könyvekkel közel egykorú kódexeket. Amiket azért rejtettek el, mert a kereszténység államvallásként hatalomra került irányvonala nemes egyszerűséggel nekiállt kiirtani – persze a szeretet Krisztusa nevében – az addig vele párhuzamosan csörgedező eretnekségeket. Így a keresztény gnoszticizmust is. Ennek keretében gyújtották fel pl. a negyedik század végén az alexandriai könyvtárat. A felszámolási eljárást siker koronázta. – Ne feledjük: nem csak a szeretet és a megbocsátás meg az ilyesmik érzelmek, hanem a hatalomvágy, a kapzsiság meg az olyasmik is. A gonoszság érzelmei is érzelmek, tisztán azok, kicsit se értelmi produktumok. Noha a világot jelenleg programszerűen uraló és-szerű világképben ezt kissé körülményes észrevenni. Aminek oka, mármint a nehezen észrevehetőségnek egyrészt az, hogy az érzelem folyton hazudozik önmagának – na jó, bújócskázik magamagával, ami ugyanaz -, másrészt azért, mert az érzelem, amikor gonoszkodik, intenzíven és folyamatosan használja az észt – szolgaként. A középkorban a filozófia a teológai szolgálóleánya volt – az antik világban még tiszteletreméltó férfias tevékenységként virágzott -, Nietzsche halála körül aztán végleg kimúlt a sok megalázó szolgálattól, azóta van helyette pszichológia meg szociológia.
Mármost mintha isten a Nag Hammádi-i lelettel azt üzente volna: gyermekeim, vegyétek már kicsit bal féltekésebbre kollektiv dolgaitok intézését, mert elképesztő, amit látok. Ne már, hogy Ludwig Müller lelkészből, csak mert eszmetársa volt, Hitler úr püspököt csinált… Ne már, hogy Sztálin elvtárs kedvenc írója az őt ördögként ábrázoló Mihail Bulgakov lett… Mit műveltek ti ott lent?
Két évig tartott a talán ettől a vérfürdőtől most észhez tér fajunk esélye, aztán minden ugyanott folytatódott. Mondjuk kihűlt kissé. A háború hideg formája azóta is tart, bár a Szovjetunió végével mások lettek a háborús felek, hogy kik, azt most nem ragoznám. 1947-ben, a vasfüggöny leereszkedése évében előkerültek a Holt-tengeri – a hit alapú kereszténységhez köthető – tekercsek, ami egycsapásra kitörölte a köztudatból a gnózison (a megismerésen) alapuló kereszténység felszínre bukkanásának tényét.
Mintha isten a Holt-tengeri lelettel azt üzente volna: gyermekeim, felejtsétek el, amit két éve mondtam. Jóhírem van: újra szabad a rablás!
Az ilyen levezetések jól hangzanak – mindaddig, amíg az ember nem veszi a fáradtságot, és apokrif és gnosztikus iratokat kezd olvasgatni. :)
A levezetésed a tényekből (és nem tényekből) nem tényszerű elméletet gyártott, és azt tényként adta elő, így nekem is szabadságomban áll kötetlenül spekulálni: az alternatív, a titkos, a legyőzött és meg nem valósult történelem mindig izgalmasabbnak tűnik, mint a megvalósult. Hajlamos azt a látszatot kelteni, hogy ott bizony az igazság vérzett el a hatalom piszkos játszmáiban – és lehet is rögvest forgatókönyveket írni a következő egész estés mozifilmhez. Jóhiszeműség még csak véletlenül sem jelenik meg az ilyesféle fejtegetésekben: a “győztes” ugye mindig gyanús. Könnyebb is ráverni a balhét, hisz ő nem hullott ki a történelem egy pontján, s így a “vesztessel” ellentétben halmozhatta a vétkeit. :)
Talán a hit, vagy hitetlenség nem a kis i betűn múlik, ezért meglehet, hogy pusztán nyelvtani okokból érdemes a nagyot használni, ha a zsidók-keresztények istenéről beszélsz. :)
Jól értettem, hogy az érzelem lehet gonosz, az értelem maga nem? Csak szolgálhatja az érzelem sötétjét, de ha hagyják, ő maga csordultig tele van világossággal? S hogy nem is a jó és a rossz dualizmusa osztja fel a világot, hanem az érzelem és az értelem (az ész!) kettőssége? :O
Jól értettem, hogy…
Jól értetted. Egyben félre is. Az értelem egyaránt szolgálhatja az érzelem világosságát és a sötétjét, ahogy épp adódik. Az ész önmagában se nem jó, se nem rossz.
Ezek szerint az észből önmagában nem indulhat ki rossz, az ész csak szolgálhatja a rosszat (vagy jót), amit ezek szerint az érzelem állít elő.
De akkor azt kell gondolnom, hogy az érzelem az észtől függetlenül észleli a világot, és önálló válaszokat ad. Az ész pedig harcol az irányításért.
Ha az ész maga semleges, akkor önmagában semmilyen irányt nem képvisel. De akkor mi ellensúlyozza az érzelmek autonomiáját, ha az ész csupán eszköz, és nem önálló entitás. De ha az ész előjel nélküli, se nem jó, se nem rossz, akkor az ész csupán tényeket halmoz, de maga nem értékel (mert akkor már erkölcsivé válna). A butaság az ész defektusa, vagy az érzelem sötétjének eredménye?
Ebben a világképben az ösztön és az érzelem milyen kapcsolatban áll? Egyek, vagy különböznek?
A butaság az ész defektusa, vagy az érzelem sötétjének eredménye?
Ebben a világképben az ösztön és az érzelem milyen kapcsolatban áll? Egyek, vagy különböznek?
De jó kérdések! Tudtad, hogy kérdezni nehezebb, mint válaszolni?:)
Szerintem a butaság az ész defektusa, az érzelem sötétjének eredménye az ostobaság.
Szerintem az ösztön egy hatalmas kőtömb, amelynek egy kicsi részét Michelangelo megfaragta. A megfaragott rész az érzelem.
Szókratész a kérdésre esküdött. Sokféle vitamódszer van, valóban a leghatékonyabb a kérdezéssel történő vitatkozás. :)
Este is költő vagy? Vagy a reggeli kávé kitart estig? :)
Szerinted?:)
Nem tudom, nem jósolok kávézaccból. :)
Bár tudnom kellene, hiszen közzétetted arcéled skizofrén történetét, de nem rémlik, hogy a neved titkos jelentését is feltártad-e: Weininger ama Weininger a bécsi kávé hazájából? :O
Igen, ő. Olvastad a Nem és jellem-et?
Nem olvashattam, mivel 1600-ban elégettek máglyán, és a köny utána jelent meg. :)
Itt van az ágyam mellett amúgy. Kisebb revelációt okozott két éve. :O
Akkor szerzőnk korai végének sztoriját is nyilván ismered.
A kereszténység nem érzelmi alapú.
A keresztény felfogásban a szeretet és a megbocsátás, amit Isten elvár, nem érzelem, hanem döntés kérdése, amit mellesleg bizonyos érzelmek hiánya vagy azok megléte nehezíthet vagy elősegíthet.
A gnoszticizmus és az érzelmi alapú (“hivatalos”) kereszténység szembeállítása helytelen. A “hivatalos” kereszténység szól arról pont, hogy mindenki megkaphatja a tudást, tárva-nyitva áll mindenki előtt, mik a dogmák, mi a keresztény tanítás, bárki járhat hittanra, szertartásokra, végezhet teológiát stb. Ellenben mit mond a gnoszticizmus? Azt, hogy egyes kiválasztottak kapják csak meg a tudást, és hogy a tudás nem ésszerű, hanem “érezni” kell. Tehát pont a gnoszticizmus az, ami egyrészt elzárja a tudást, másrészt az érzelmekre alapoz, a megfoghatatlanra. A gnózis titkos tudás.
Egy ilyen tekercs megléte vagy akármi nem rendít semmit a “hivatalos” kereszténységen. Ahogy most is, régen is írtak sok mindent. Már maga a Biblia is rögzít tévtanítókat, nyerészkedőket, és figyelmeztet az álprófétákra.
Egyébként egy rakás gnosztikus irat a cáfolatokban maradt meg. Pl. Szt. Iréneusz cáfolataiban idéz gnosztikus gondolatokat. Ha tehát nem lennének a cáfolatok, lehet, a gondolatok sem maradnak fenn.
Töri BA-s tananyag (nem katolikus egyetemen), hogy Nagy Konstantin és a többi korabeli császár nem azt szabta meg, mi legyen az Egyház vagy a keresztény tanítás irányvonala, csak azt akarták elérni, hogy legyen egységes. Egyébként Konstantin ariánus keresztséget vett fel halála előtt, ariánusként halt meg. Vagyis egyáltalán nem a császár szabta meg, mi az Egyház tanítása, hanem az Egyház. A császár csak azt szorgalmazta, hogy üljenek már össze, aztán tárgyalják már meg és fogalmazzák meg. (ld. a Klaniczay Gábor szerkesztette Európa ezer éve a középkor c. egyetemi tankönyv idevágó fejezetét).
Giordano jól kifejtette a többit. Nem attól lesz valami hamis és rossz, hogy az lesz az elterjedt és az elfogadott. Ez nem így működik, ez nem logikus érv, inkább arra a bizonyos emberekben meglévő hajlamra alapoz, hogy szeretik azt feltételezni, ami elterjedt vagy hatalmon volt/van, az csak rossz lehet ahhoz képest, ami elnyomott. Ilyen felfogása van a szektásoknak is, minél jobban üldözik őket, annál jobban bizonyítja szerintük, hogy őnekik van igazuk. (Ezzel nem akartalak leszektásozni, csak felhoztam egy példát.)
A középkorban… Én nem tudok ennyire egységként kezelni ezer éves korszakokat. De mindenesetre az, hogy a filozófia a teológia szolgálóleánya, ha jól tudom, keresztény értelemben nem jelent mást, mint hogy a teológia több abban a tekintetben, hogy a filozófia nem ismer kinyilatkoztatást, a teológia meg igen, ezért abban többlettudás van, amit puszta filozófiai módszerekkel nem lehetne kikövetkeztetni. Másrészt a filozófia módszereit fel lehet és fel kell használni a teológiában is. Mert a teológia is tudomány és nagyban igénybe veszi az agytekervényeket, a logikát, az alapvető filozófiai igazságokkal nem megy szembe (hiszen Isten alkotta azokat is). Nem véletlen volt rengeteg kiváló hittudós egyben filozófus is, nem is óvodás szinten. De nem vagyok a filozófia doktora, csak azt mondtam el, amit tudok erről. Egy nálam okosabb keresztény nyugodtan javítson ki, ha nem ezt jelenti a szolgálóleányság.
Egyébként ha az ókor e tekintetben annyival sokkal jobb lett volna, gondolom nem kell Szokratésznak meghalnia, mert a filozófiája alapján az istenképében szembe ment a korabeli vallási felfogással. Szóval nem igazán tartom megfelelőnek a két – mellesleg elég tág és sokrétű – kor szembeállítását ebben a tekintetben.
Gondolkoztatok azon, mi a kereszténység. Keresztény minimumnak az nevezhető, ha valaki elfogadja a Szentháromságot és hisz abban, Krisztus a megváltó. Mivel a gnoszticizmusban önmegváltás zajlik, aki megkapta a gnózist, az “megváltódott”, ezért itt Krisztusra mint megváltóra nincs szükség. Vagyis nem keresztény.
Nyilván megegyezhetünk abban, hogy egyrészt a keresztény nem minőségjelző, hanem arról szól, hogy valaki elfogad egy bizonyos tanítást. Ezért felesleges azon gondolkodni, a jó emberek keresztények-e attól, hogy nem vallják magukat annak. Nem azok, de ettől még lehetnek jó emberek. És fordítva: lehet valaki rossz ember attól még, hogy a keresztény tanítást vallja. Lehetnek bűnei és nem akarok kiábrándítani senkit, de lesznek is. A keresztény nem a tökéletes szinonimája, nem egy dicsérő jelző (ezt jól kifejti C. S. Lewis a Keresztény vagyok c. könyv előszavába. Ld. itt Állítsátok át a karakterkódolást közép-európaira és keressetek rá arra a szóra, hogy gentleman, ott kezdődik a fejtegetés). Másrészt az is nyilván egyértelmű, hogy valahogy meg kell határozni ezt a fogalmat, ha már eszmei dolgokról van szó, ezért született ez az általánosan elfogadott meghatározás. Ebből fakad az is, hogy mondjuk ha valakit reformátusnak keresztelnek, aztán áttér katolikusnak, nem kell újrakeresztelkednie, mert mivel ők elfogadják a Szentháromságot és Jézus megváltó tettét, keresztények, és érvényes a keresztségük. Ellenben egy jehova tanúját nem tekintünk kereszténynek, mert nem vallja a Szentháromságot. A gnosztikusokat se tartjuk annak, pl. mert nem hisznek Krisztus megváltásában. Persze ma ez nem divat, hogy a szavaknak jelentésük van… Nem szabad meghatározni, hogy ki magyar, hogy ki normális, és azt sem, hogy ki keresztény, mert akkor “kirekesztő” vagy. De ez nyilván nem kell érdekeljen, ha nem vagy PC-hívő.
Egyébként a gnosztikusok kedvelt műfaja a katyvaszoljunk össze mindent, hátha kijön belőle egy olyan shake, ami mindenki számára elfogadható és szimpatikus. Épp ezért hivatkoznak olykor a gnosztikusok (akár régen, akár ma) Krisztusra. Tegyük bele Őt is, ha már ilyen híres, és alapvetően mindenki azt gondolja róla, hogy – ha más nem is -, de bölcs és jó ember volt.
Nem mellesleg rossznak tartják a gnosztikusok az anyagi világot, abból meg ki kér? Hogy eredendően rossz a földi lét, rossz a test, az anyag, így rossz a szeretkezés is és a gyermekáldás? Ez teljesen ellentétes azzal, hogy Isten azt mondja a Teremtés könyvében, miután teremtett, hogy amit teremtett, az jó. Meg úgy az egész keresztény felfogással ezekről a kérdésekről. És az egészséges emberi hozzáállással és értékekkel szembe megy. Nem hinném, hogy Isten ezt akarta volna ránk szabadítani a II. vh. után.
Az alexandriai könyvtárhoz:
“A mítosz történelmi alapja az, hogy 391 körül a keresztények tömege elpusztította az alexandriai Serapeumot, vagyis Szerapisz egyik pogány templomát. Az ilyen erőszakos cselekmény, ahogy azt az Agora eldramatizálja, tragikus módon egyáltalán nem volt ritka Alexandriában, és mind a keresztények, mind a pogányok és a zsidók bűnösek voltak ebben, bár azt még az Agora is elismeri, hogy a keresztények üldözése a pogány Róma által megelőzött minden keresztény erőszakot. (Ebben a tekintetben az események Agora-féle verziója valamivel jobb mint a Da Vinci-kódé, ami először vetette fel azt a vérlázító állítást, hogy talán a keresztények kezdték az erőszakot, agnosztikusan összegezve: “Nem tudjuk, ki kezdte a háborút akkoriban”.)
Bizonyíték csakugyan van arra, hogy a Serapeum hajdan szállást adott egy “gyermekkönyvtárnak” – de arra szintén van bizonyíték, hogy 391-ben ez a könyvtár már rég nem állt fent. A tényszerű – mind pogány, mind keresztény – beszámolókban, amelyekben a Serapeum elpusztulását írják le, semmiféle utalás nincs könyvtárra vagy könyvtekercsekre. Az Agora ezzel szemben egyfolytában a “könyvtárról” beszél, és drámaian mutatja be a tekercsek ezreinek mérhetetlen kollekciójának az ujjongó fosztogatását (csakúgy mint Hüpatiát, amint kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt).” Forrás
Akármi is a valóság a könyvtárral, könyvégetéssel (meg művek, templomok, szentélyek rombolásával) kapcsolatban, azért egy fontos szempontot mégis kiemelnék.
Nem lehet számonkérni egy vallásos világon egy alapvetően liberális, “toleráns”, kultúra-központú szemléletet, amely számára a leírt, megfogalmazott gondolat önérték, és védelmet élvez (persze kivéve, ha náci, szélsőséges, emberellenes, stb…….:)).
Az alexandriai könyvtár sokadik, immáron muzulmán felégetése során állítólag azt mondta a szultán/kalifa/akárki, hogy “ha a könyvek azt tartalmazzák, amit a Korán, akkor feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”. Ez valójában egy teljesen igaz logika (egyik oldalon!), ha a vallásból nézzük. Botrányossá csak a valláson kívülről válik, egy másfajta logikából nézve.
Minden (minden!) vallás két ellentmondással terhes. Az egyik vonal folyton a transzcendencia felé fordulva a világot hívságnak tartja. Nem csak a pénzt, de a kultúrát, a művészetet, az öncélú okoskodást is. Ez az aszketikus, világtól elforduló oldala a vallásoknak. A másik viszont az, amely a vallási élményt, a bölcseletet, a misztikát, a teológiát, a szimbolikát (mint a lélek jelképes nyelvét), a vallási igazságot nem csak könyvek, hanem műalkotások, irodalom, dráma, építeszet formájában is meg akarja jeleníteni. Vagyis a világ felé fordul, abba akarja lehozni a transzcendentálist. Mind a kettő lélekrész folyamatosan jelen van, jelen lehet, mind a kettő a vallásosság sajátja – és mindkettő túlsúlyba kerülve a maga szélsőségét szüli meg. Könyvégetés, rombolás, radikális puritánság az egyik arca. A másik pedig a pompa, az esztétika túltengése a tartalom (a szellemi) rovására……….
„Visuo, megráz kissé eszmetörténeti felsorolásod távirati stílusa, leltári jellege, magyarul: lélektelensége. Ilyen tárgyról így… Ütős mindenesetre. (Bár az, amit üt, már rég agyon van verve…)”
felgyorsult a világ, ennyi időm volt, hogy felvázoljam a folyamatot. akit meg érdekelnek a részletek, az a neten utánakeres. ill. más majd szebben és részletesebben ír itt nálam.
nem tudod ezt a leegyszerűsíteni? : )
Ez a gondolat nekem is eszembe jutott már. Hogy ha úgy nézzük, az egész történelem jó-rossz, Isten-Sátán szembenállásról szól, és mindig voltak, vannak mozgalmak, társadalmak, eszmék, amelyek vagy az egyik, vagy a másik oldalra állnak be.
A történelem ennél sokkal bonyolultabb, összetettebb jelenség, mintsem leegyszerűsíthető lehessen a klasszikus dualista világképre. Mondjuk aki leegyszerűsíti pl. az örmény-azeri konfliktust a Jó és Gonosz harcára, az enyhén szólva is naiv, és nem ismeri a történelmet. Nagyon nem…
Kedves Giordano Bruno!
Olybá tűnik, mintha a feminizmusról szóló két írásod (A feminizmus démona és A feminizmus filozófiája) Nicole-Edith Thevenin cikkére való reagálás lenne.
http://rednews.hu/a-gyakorlat-elmelete/default/az-ideologia-hatalma-a-feminizmus-szemben-a-kritikaval.html
Mellesleg beajánlottalak a rednews-re, hátha betér ide egy jól képzett marxista, anarchista vagy feminista egy pengeváltásra. :)
Kedves Pash Cutter!
Nevezett cikket a két írásom között olvastam, az utóbbira nem volt hatással, az elsőnél még fel tudtam volna használni. Köszönöm az ajánlást! :)
Szoktam őket olvasni. :)
Mindegy. Szinte beillik annak kritikájának.
Vagy nem?
Valóban, szembe lehetne állítani. Amúgy nagyon érdekelnek a forradalmi/felforgató/ellenállási/bomlasztó technikák. Ha nem lennék lusta, elolvasnám Lenin, Mao, meg akárki idevágó műveit. A Rednews is ezért érdekes a számomra.
Engem kicsit aggaszt, hogy még 6-8 véresen befuccsolt kísérlet után is vannak olyan emberek, akik a proletárokban látják a jövő felé vezető utat. Hatékony emberi együttműködés nem létezik irányítás nélkül, az pedig azt jelenti, hogy vannak vezetők. Ez persze a komcsiknál is kikerülhetetlen volt, csak annyit csináltak, hogy a vérvonal szerinti vezetést lecserélték opportunista és párthű vezetésre. A várt utópia nem jött el – vajon miért?
Az meg egyenesen hajmeresztő, hogy a demokrácia ellen áskálódnak a kommunizmus nevében. A demokrácia messze nem a legjobb rendszer, de az biztos, hogy a kommunizmus még annál is sokkal rosszabb.
Egyébként a szöveg tartalma és minősége egyaránt nagyon gyatra, legalábbis számomra elviselhetetlenül művi és posztmodern. Tonnaszámra hozza az állításokat, amikre semmiféle bizonyítéka nincs. K*rvanehezen akarja kinyögni, hogy tulajdonképpen mit is gondol vagy mit akar, ehelyett csak végtelen körökben rizsázik mindenféle elméleti absztrakciókról. Ekkora entellektüellektől (a rednewsnál) legalább azt elvárnám, hogy egy elfogadható helyesírást hozzanak, de úgy látszik a világmegváltáshoz nem elvárás sem a nyelvismeret, sem az igényes munkára törekvés.
Az a félelmetes a Francia Forradalom meg a baloldaliság vívmányaiban, hogy a széles tömegeket gyakorlatilag alkalmatlanná tették arra, hogy egy normális, tartós, hierarchizált társadalom hasznos tagjai legyenek. Egyszerűen nem tűrnek meg maguk fölött tekintélyt, ösztönösen lázadnak minden ellen, illetve kaparják a falat a négyéves libikókáért meg a velejáró rablógazdálkodásért, mert ha csorbul a “demokrácia”, akkor aztán vége a világnak, ribillió!
A folyamatos forradalmi hevület ösztönösen ledönt minden érdemes vezetőt vagy értelmes intézményt, és újért kiált, így viszont hosszú távra sem lehet tervezni, és a civilizáció saját fennmaradásának alapjait is fölszámolja.
Közben a rednews törölte a kommentjeimet. Ennyit az általuk hirdetett egyenlőségről; náluk csak az egyenlő, aki egyetért!
Igazán sajnálom, egy ilyen vita érdekes lett volna……….:(
Ezek szerint a kommunizmusból a cenzúrát már megvalósították. :)
Elárulom semmi különbség a kommunizmushoz képest, csak néha a szóhasználat ami eltérő.
Férfi = burzsoá
Nő = elnyomott proletár
Még a cenzúra is ugyanúgy működik, csak próbáld ki, próbálkozz a nőkerten és megtapasztalhatod.
Pontosan, Engels kifejtette, hogy le kell rombolni a családot, mert a családban a nőt kizsákmányolja a férfi, mint a burzsoá a proletárt.
Deansdale:
Az utolsó sorodra reagálva: ezen ellenfeleink láthatóan gyengék és erőtlenek!
Jó hír, feminista-genderista berkekben erősödő antifeminista mozgalmakról számolnak be:
http://www.atv.hu/videok/video-20140220-kulonos-kulturharc-lengyelorszagban
Hm. Egy csomó gondolatot elindított bennem.
Köszönjük a linket!
Szívesen. De akár meg is oszthatod ezeket a gondolatokat velünk.
Meg fogom osztani. :o) Csak ami eszembe jutott, az egy nagy munka, és hogy helytállók-e, kivitelezhető-e, amit szeretnék, ahhoz kikértem a szerkesztők véleményét. Nem tartom lehetetlennek, hogy a ti – kommentelők – segítségetekre is szükség lesz!
Greifswalder:
Bennem is elindított pár gondolatot.
Mondjuk ami zavar, az a “gender démonizálása” kifejezés. Ugyanis azt régen elkezdte már a katolikus egyház előtt a beauvoirista feminizmus. A Gender Studies valójában még csak nem is önálló tudományág, hanem a kulturális antropológia egyik kutatási területe. Maguk az alapítóatyák férfiak(!!!) voltak, mint John Money, Robert Stoller és Ralph Greenson. A kutatási terület (és nem tudomány!!!) megszületésénél pedig nem bábáskodott semmilyen ideológia, feminizmus főleg nem. A probléma ott kezdődött, amikor a hagyományos feminista nézetek tarthatatlanná váltak, és szükségük volt egy valamire, ami modernizálja a sok “női csacskaságot”. A modernizálásra pedig remek alkalom volt a Gender Studies, ami aztán tényleg démonivá vált a feministák kezében.
Apropó kulturális antropológia, azt már mondanom sem kell, hogy mind Simone de Beauvoir, mind a francia bugyijából előbújt szüfrazsettek nézetei egyszerűen nem állnak meg a kulturális antropológia ítélőszéke előtt. Az pedig külön érdekesség (és természetesen vicc), hogy a gender-feministák maguk nem is hivatkoznak az eredeti gender-kutatókra, így szakirodalmukban nem található meg sem John Money, Robert Stoller, Ralph Greenson, Bronislaw Malinowski, Thomas Luckman, Alfred Schütz. (Időnként Margaret Mead-re igen.) Érthető, hiszen az alapítóatyák kutatásaiból nem lehet kihozni azt az egyszerű, de ostoba képletet, hogy patriarchalizmus = koncentrációs tábor.
Tájékozódásul:
http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=20381
Maga a szerző részben Wass Albert művek kiadásával foglalkozik, így nem lehet vádolni elfogulatlansággal.
Remek cikk volt, köszönet! :)
Szívesen! :)
ettol fuggetlenul en az egyeni elbiralasban hiszek es bar vki minden kereszteny dogmat teljesit, de a szive zarva marad felebaratja fele, akkor is bukas. szoval megis a szeretet ir felul mindent.
viszont Steinerrol ez nem mondhato el.
Olvastam pár Steiner könyvet, de nem találtam benne semmi ördögit.
Ezt is érdemes megnézni, a kommentelők nagy része elutasító a kvótázással szemben:
http://mandiner.blog.hu/2014/01/21/parlamenti_noarany_noket_a_nemzetnek#comments
Például ilyen, és más, egész jó érvekkel:
“Nem értek egyet. Mondjuk egy polgármester példáján keresztül a következőről van szó: rengeteg értelmes, művelt, szorgalmas, tanult nőt ismerek, akikben meglenne a tudás és igyekezet, hogy például polgármester-jelöltként egy város közlekedésének átszervezésére remek terveket készítsenek.
Viszont sokkal, sokkal kevesebb nőt ismerek, akiben megvan a tökösség arra, hogy ezt a tervet egy ellenkező, szabotáló hivatalnoksereg torkán izomból lenyomja, bevállalva az összes konfliktust. Kevés “vaslady” van.
Ez a nagy különbség nők és férfiak között, nem a tudás, intelligencia vagy szorgalom, hanem a keménység, macsóság, jó értelemben vett aggresszivitás, konfliktusfelvállaló képesség, ami a tesztoszteron egyenes függyvénye.
Tegye fel a kezét, akinek barátnőjét, feleségét már noszogatnia kellett, hogy ne legyél már nyuszi, csapjál már oda az asztalra, követelj előléptetést, fizetésemelést, mert a teljesítményed, tudásod alapján egyértelműen megérdemelnéd, csak azért nem kapod meg, mert nyuszi vagy, nem állsz ki eléggé magadért, nem vállalod fel a konfliktust! Ez a lényeg.
Márpedig a politika hatalmi harc, egymással, a hivatalnokokkal, meg néha más országok diplomáciájával, meg nemzetközi szervezetekkel és tőkésekkel, és itt a keménység néha fontosabb, mint a tudás, IQ vagy szorgalom.
Végső soron ez világnézeti kérdés.
Aki úgy látja a világot, mint konstruktív, empatikus megbeszélések, megértő alkuk, építő, a más szempontját megérteni próbáló viták terepét, az rengeteg okos, művelt nőt találhat erre a célra.
Aki viszont úgy látja a világot, hogy érdekek és összeegyeztethetetlen értékek összecsapásának harcmezeje, ahol oda kell csapni az asztalra vagy megesznek reggelire – és én eléggé így látom – , az arányaiban kevesebb “vasladyt” mint “tökös csávót” fog találni erre a célra.
Fog találni – de nem 50%, még csak nem is 25%-ot.
Ezért az ideális csapat gyakran úgy néz ki, hogy vannak női tanácsadók, döntéselőkészítők, akik pontosan a magasabb empatikus képességük miatt jobban tudnak mindenkivel egyeztetni, mindenki szempontjait, építő tanácsait begyűjteni, és ebből körültekinti, eltérő érdekeket amennyire lehet, összeegyeztető tervet készíteni. Majd ha ez kész van, akkor jön egy kemény férfi vezető, aki ezt a tervet úgy lenyomja izomból a szervezet és minden potenciális ellenlábas torkán, hogy eszébe se jusson senkinek ellenállnia. “
Érdekes elmélet, de csak sajnos ez is csak egy sztereotípia. Nagyon sok “izomból erőszakos” nőt ismerek és rengeteg konfliktuskerülő férfit. Csak hát, van olyan szemüveg amin át a nem erőszakos férfiak láthatatlanok, az erőszakos nők pedig “kiállnak magukért”.
Szerintem több ez mint sztereotípia. A feministák nem ritkán hangoztatják, hogy az agresszív férfiakkal szemben a nők konfliktuskerülők – ami mondjuk egy magas szintű vezetői pozícióban kifejezett hátrány.
“A szovjet állam szervezete és működése a demokratikus centralizmus elvével összhangban épül fel: az államhatalom minden szervét alulról fölfelé választják és ezek a népnek alárendeltek, a felsőbb szervek döntései kötelezőek az alsóbbakra. A demokratikus centralizmus egyesíti az egységes vezetést a helyi szintek kezdeményezéseivel és alkotó tevékenységével, minden állami szerv és hivatalos személy felelős feladatellátásával.”
Szovjetunió alkotmánya, 1977, 3. szakasz
Inaara:
Mivel pedagógus vagy, relevánsnak tartom a reformpedagógiáról kialakított véleményedet. Magam a Rogers-iskolát nem ismerem behatóan, csak hallomásból, de a Waldorf-ot sok pedagóguskollégám kritizálja. Azért kíváncsi lennék: mi alapján alakítottad ki a véleményedet ezekről az iskolákról?
A Montessori-iskolákról mi a véleményed?
Reformpedes hozzászólás következik, csak erős idegzetűeknek. :)
“Azért kíváncsi lennék: mi alapján alakítottad ki a véleményedet ezekről az iskolákról?”
Kedves Pash Cutter, volt alkalmam néhány tapasztalt tanárral, valamint Waldorf-os és Rogers-es szülővel beszélgetni, na meg olvastam/tanultam is róluk. :)
A Waldorfhoz még némi adalék: az épületek sem hétköznapiak, pl. nincsenek sarkok, minden lekerekített, a falak színe a gyerekek mindenkori fejlettségi fokával áll összefüggésben, azt segítik elő, azaz hogy a gyerekek “beleéljék magukat ebbe a színvilágba”. Úgy tartják, hogy a színeknek jelentős spirituálisa hatása, érzékek feletti jelentése van, melyek gyógyító hatásúak. Talán nem mindenki tudja, hogy mi is az antropozófia: az ember a kozmosz tükörképe és előre meghatározott fejlődési fokokon keresztül halad a szellemi lét irányába. A karma és a reinkarnáció elfogadása.A társadalom hármas tagoltságának eszméje: a jogi-politikai, a gazdasági és a kulturális élet függetlensége.
Sokféle hatás éri a gyerekeket: német idealizmus, klasszikusok (különösen Goethe), antik filozófia, teozófia, gnózis, német misztika, rózsakeresztesek stb. Nevelési cél : kezdetben a tanár irányításával, majd fokozatosan egyre erőteljesebben betagozódni a kozmikus fejlődésbe és azon munkálkodni…
Finoman szólva is “érdekes” gyermekantropológiát és fejlődéselméletet vallanak, de nem szeretném túl hosszúra nyújtani. Még annyit, hogy a Waldorf volt az első koedukált iskola Németországban. Nincs igazgató, heti tanári konferenciák vannak (ez azért is fura, mert fontos a tekintély). Frontális módszerrel tanítanak (ez az, amikor a tanár kiáll, és leadja az anyagot), ugyanaz a tanító vezeti az osztályt 8 éven át.
Még egyszer: én biztosan messzire elkerülném a Waldorf iskolát.
Montessori
Maria Montessori volt az első olasz orvosnő, aki a ’30-as évekre kidolgozta “békére nevelési és kozmikus nevelési koncepcióját”. Holisztikus kozmikus elmélete az ökológiai szemléletmódon, az evolúciós elméleten, a pozitivizmus tudományfelfogásán és a keresztény tanításokon alapuló szintézisre törekvés. Az isteni vezérlettel megvalósuló evolúció különleges szereplője az ember, akinek fontos földi feladatai vannak.
A legfőbb gondolat a szabadság, főszereplő a szabadon mozgó, társaikkal, tanáraikkal kommunikálni képes gyermek, az öntevékenységhez nyújtott optimális segítség. Mottó: “Segíts nekem, hogy egyedül dolgozhassak!” A gyerekekhez méretezett a környezet, a bútorok, hogy mindent maguk is elérjenek.
Tipikus Montessori-fogalmak: szociális embrió, extravertáló intelligencia (7-12 éves kor), szociális újszülöttkor (13-18 éves kor).
Ez is egy jó nagy katyvasz; őszintén szólva egyiket sem tartom jónak, nem vagyok a reformpedagógia híve. A jó tanító/ tanár a döntő. A szülőknek nem iskolát kell választani a gyereknek, hanem tanítót. :)
Na, most egy kicsit próbára teszlek! :D
Én úgy veszem észre, azért nem támogatod ezeket a reformpedagógiai elképzeléseket, mert szerinted ezek tönkreteszik a gyermek személyiségét.
Azt látom, hogy katyvasz… (Bár az, hogy Maria Montessori pozitivista volt, nekem új.) De, mint pedagógus, le tudnád írni, hogy a Waldorf-, Rogers- és Montessori-módszerek hogyan okoznak kárt a gyermek személyiségében?
Nem baj, ha hosszú. Sőt. :)
“Én úgy veszem észre, azért nem támogatod ezeket a reformpedagógiai elképzeléseket, mert szerinted ezek tönkreteszik a gyermek személyiségét.”
Nem is tudom, lehet, hogy már eleve problémás, lelkileg instabil gyerekek kerülnek oda, de aki ép lelkületű, azt biztos elrontják. Az általam ismert Waldorf-os gyerekek mind ideggyengék, túlérzékenyek, kevés ismerettel rendelkeznek, viselkedni, alkalmazkodni képtelenek. Az a baj, hogy burokban tartják őket, nem készítik fel őket az életre, arra, hogy “kint” senki sem fog alkalmazkodni hozzájuk. Röviden és tömören, életképtelen, antiszociális roncsokká teszik a gyerekeket. Nem túlzás azt állítani, hogy azonnal be kéne tiltani ezt a “módszert”, mert rengeteg kárt okoz. Tudom, hogy néha kicsit sok a lexikális tudásból a normál iskolákban, de elképesztő, hogy sokszor a legalapvetőbb dolgokat sem tudják. Nincs fegyelmezés, gyakoriak a komoly verekedések, vandálkodások, sűrűn törnek a csontok… Nincs követelmény sem, nagyon laza a tanterv és a tanárok is… Írtam, hogy fontos a tekintély, amit úgy értenek, hogy a tanárnak a személyiségével kell kivívni azt, de közben haverkodjon a gyerekekkel… Totális káosz.
A másik két módszert alkalmazó iskola diákjaival nincs elég tapasztalatom. Ismereteim alapján úgy tűnik, hogy a Waldorf a legrosszabb mind közül.
Azt hiszem, ennyi már több is, mint elég, nehogy kikapjunk a hosszú offolásért. :)
Annyira nem OFF a téma, mivel a feministák előszeretettel állnak ki az alternatív oktatásért és a reformpedagógiáért. Jó példa erre Papp Réka Kinga kiállása a Burattino Iskoláért:
http://fenteslent.blog.hu/2013/03/27/meg_kell_menteni_a_burattino_iskolat
Hát tudod mit? Szerintem egy kicsit igazságtalan vagy.
Meg is indoklom. A jelenlegi oktatási rendszer nyilván hosszú idő alatt fejlődött olyanná, amilyen. Azt is megkockáztatom, ha összehasonlítunk egy sima általános iskolát egy waldorf iskolával, előbbi jön ki győztesen (tehát jobban felkészít az életre, mint az utóbbi). Viszont azért azt neked is be kell látnod, hogy a jelenlegi rendszer is elég nagy hibaszázalékkal dolgozik: nagyon sok tehetséges gyerek sikkad el, és talán indokolt lenne a reform, még ha a próbálkozások nem túl sikeresek is. Inkább közelebbről kellene megnézni ezeket a próbálkozásokat, és ha valamit jól csinálnak, el kellene ismerni… Nem vagyok meggyőződve egyébként, hogy Steiner pont úgy képzelte ezeket az iskolákat, ahogy végül megvalósították őket.
Kedves the hermit, értem mire gondolsz és egyet is értek veled. :)
Azt nem tartom jónak, ami jelenleg reformpedagógia alatt fut. A reformmal semmi probléma, ha előremutató, jobbító szándék vezérli a reformereket. :) Az oktatási rendszer messze van a tökéletestől, ezért különösen fontos a tanár személye. Minden rajta múlik.
Speciális iskolában dolgozom, tanulásban akadályozott, részképesség-zavaros gyerekekkel. Nálunk nincs fűnyíróelv, sőt, nagy hangsúlyt fektetünk a differenciálásra, és alternatív módszereket is alkalmazunk, pl. állatasszisztált terápiát (kutya, ló), zeneterápiát, mozgásterápiákat. Ami jó, azt érdemes átvenni másoktól.
A gyerekekkel kapcsolatba kerülő tanárok, nevelők nagyon meghatározóak lehetnek, különösen a nehéz sorsú diákok esetében. Nagyon jó érzés, amikor az állami gondozott, érzelmileg elhanyagolt, rossz társaságba keveredett, de jó eszű fiú elérzékenyülve mondja a 8. osztály végén, hogy a velem való beszélgetések hatására szokott le a dohányzásról és az italról, ezért tud normálisan udvarolni a barátnőjének, ezért tanult rendesen és lett nagyon jó a bizonyítványa.
“Nem vagyok meggyőződve egyébként, hogy Steiner pont úgy képzelte ezeket az iskolákat, ahogy végül megvalósították őket.” -az alapján, amit Pash linkelt 8:56-kor azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg úgy tűnik, hogy kb. az történt, mint a szocializmusban, létrejött a legvidámabb barakk, vagyis nem sok köze van az eredeti ideológiához…. Nem ismerem a Burattinot, ill. a magyarországi waldorf iskolákat, de a bejátszások alapján bámulatos, amit csinálnak és ez kéne, hogy gyerekcentrikusság, elhivatottság terén, hogy mindenhol legyen. Személy szerint én “montessoris” nézetekkel azonosulok- Maria Montessori eredeti közleményeiben ilyen deklaráltan, hogy “szociális embrió, extravertáló intelligencia (7-12 éves kor), szociális újszülöttkor (13-18 éves kor)” nincsen, vannak viszont idegrendszeri fejlődés szemszögéből fogékonysági fázisok, ahogyan a nagymozgásoknál is… abban viszont egyetértek Inaaraval, hogy az alteros iskolákban koncertráltabban vannak jelen a viselkedészavaros gyerekek, az osztályok olyan szinten tömöttek, hogy az egyéni bánásmódra mégsincs de facto megvalósítási lehetőség és a pedagógusoknak duplán nehéz.
letettem a poszt szándékomról, én csak és kizárólag Steinert tartom keresztény világnézeti szemszögből elfogadhatatlannak, rengeteg anyag van fenn a neten is, talán a legösszeszedettebb ez.
+ Maria Montessori személye igazán érdekes, mert a feministák ritkán hivatkoznak rá, pedig első női orvos, részt vett a berlini nőkongresszuson, de kb annyiban volt feminista, hogy diplomát szerzett, az írásait áthatja a kereszténység és az élete is a segíteni akarásról szól (eredetileg fogyatékos gyerekekkel kezdett és a körülötte kialakuló hype, valóban az újszerű megközelítésnek köszönhető, hogy a perifériáén tengődőket “integrálta” vissza a normális életbe, aztán a nyomorban élő egészségeseket tanította meg “halászni”.) Montessori természettudományi nézetei Teilhard de Chardin szemléletén alapszanak.
A Montessori-módszerekről én csupa jót hallottam akkoriban az egyetemen a pedagógiaelmélettel foglalkozó szakemberektől, még 5 évvel ezelőtt. Augusztus vége fele, egy csepeli speciális iskolában pedig volt szerencsém beszélni egy olyan gyerekpszichológussal, aki nem csupán dicsérte, de használta is a Montessori-módszereket a sérült gyerekekkel való foglalkozás során. De ezek csak mások beszámolói, sajnálatosan nem volt alkalmam hospitálni egy ilyen intézményben.
A Rogers-módszerről nincsenek információim.
A Waldorf-iskoláról én mostanában csupa rosszat hallok nem sima pedagógusoktól, hanem gyógypedagógusoktól. A videók szépek, de lehet megtévesztés is, amolyan Patyomkin-falvak. Az ismerőseim tapasztalatai és az én saját élményeim azt húzzák alá, hogy a Waldorfok nagyon zártak. Én régebben, amikor nem sikerült elhelyezkednem egy állami iskolában sem, felvettem a kapcsolatot a Waldorf-iskolával, köztük a Burattinoval is. Válaszra sem méltattak, csak egyikük írta vissza gúnyosan: „Dicséretes a kitartásod! Látom, több iskolánknak is elküldted a jelentkezésedet.”, amikor pedig rákérdeztem, hogy lenne-e lehetőség a számomra valami munkavállalásra, szóra sem méltatott. Ez pedig mintha aláhúzná azt, amit Inaara egy kommentjében kifejtett, miszerint zártak, kevés embert engednek maguk közé, számomra olyan, mint egy szekta.
Maga Rudolf Steiner egy autoritás a New Age-mozgalomban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán is sok diák és tanár alkalmazza „szakirodalom” gyanánt.
A videók, amiket láttál, kb. 1 éves. Van egy Csányi Sándorral készített is:
http://www.youtube.com/watch?v=_kaHQpPHuXY
A videók a csepeli Burattinot mutatják be. Ahol jelenleg pedofilbotrány van:
http://hvg.hu/itthon/20140218_Akar_tobb_tucat_aldozata_is_lehet_a_csepe
A pedofilbotrány azért jelentős számomra, mert régebben a Burattino, hasonlóan a többi Waldorf-hoz, szinte hencegett azzal, hogy mennyire megszűrik a tanárokat. Vagyis nem oktathat ott akárki. Általában két dolgot néznek: 1, mennyire van otthon a szakmájában a tanár 2, hogyan viselkedik a gyerekekkel. Ha viszont szigorú a szűrés, hogyan juthatott be a pedofil tesitanár az ottani waldorfos tanártestületbe?
Ha viszont a videók „Patyomkin-falvak”, az Inaara által leírt káosz realitás és a pedofilbotrány eleve következik abból a rendetlen légkörből, ami áthatja az intézményt, akkor szerintem nyugodt szívvel bezárhatják, nem kár érte.
Hozzáteszem, a tájékozódást megnehezíti a sajátos magyar politikai helyzet. A FIDESZ, a KDNP és a JOBBIK „felkarolta” a Böjte Csaba-féle mozgalmat (ami szerintem zseniális), az LMP, a DK, a 4K! pedig a Burattino mögé állt (amiért egészen addig rajongtam, amíg fel nem világosítottak róla gyógypedagógusok, hogy nem minden arany, ami fénylik). Vagyis belejátszik nagyon a politika is. (Mellesleg a feministáknak a Waldorf a vesszőparipája.)
A Waldorf-iskolákat ismerem leginkább, és csak két Montessoris szülővel beszéltem, úgyhogy a tudásom inkább elméleti. Az igaz, hogy ismereteim alapján talán a Montessori-módszer a legkevésbé problémás, és az is igaz, hogy a feministák nem emlegetik – ez már önmagában elég lehet ahhoz, hogy még egy pillantást vessünk rá. :) Mindegyik módszer tartalmaz követésre érdemes megoldásokat, szép elméleteket, a baj – ahogy többen írtátok is – inkább a kivitelezéssel, a megvalósulással van.
Rousseau, Pestalozzi és Fröbel pedagógiai felfogása köszön vissza Montessorinál, valamint gyermekgyógyászati, gyógypedagógiai törekvések is jellemzik (francia orvosok, Itard és Seguin művei).
Azt vallja, hogy a gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy személyiségét belső fejlődésén alapuló terv szerint önmaga építse fel (önmaga építőmestere). A fejlődés ún. szenzibilis fázisok – intenzív, irreverzibilis időszakok – során valósul meg. Mindig mindenben az önállóságot, az önművelést hangsúlyozza, ahol a tanár nem kizárólagos tudásközvetítő, hanem a tanulók önművelődési folyamatának hátterében tevékenykedő indirekt “szervező-irányító”. A kibontakozó tevékenység célja, hogy a gyermeket a saját fáradozása útján segítse hozzá az egyre nagyobb mértékű önállósághoz és tökéletesedéshez.
Ezek kimaradtak tegnap – este még két másik dolgot csináltam párhuzamosan. :)
Pash, a montessoris módszerek, meglátások gyakorlatilag patent nélkül beépültek a közoktatásba és a speciális fejlesztésbe. Az óvodákban a gyerek-méretű bútoroktól kezdve a fejlesztő foglalkozásokig alapjaikban, mind montessorik, a fejlődés-neurológiában “a” Pető, “a” Katona, “a” német-osztrák PEKIP stb. mind az ideggyógyász-orvosnő felismerésein alapul, nyilván van különbség a módszerekben, de az alap közös….szóval már megvalósult rendszerekről, szemléletről beszélünk. Lehet, hogy a szocializmusban nem volt sikkes egy katolikus nőre hivatkozni…
A Katona-módszer zseniális. Ne legyen rá szükség, de ha mégis: mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom a Margit kórház fejlődésneurológiai osztályát, ahol csodálatos szakemberek és emberek dolgoznak, akik szinte már csodákra képesek.
szerencsére nem volt semmi ilyesmire szükségünk, de szerintem is jó róluk tudni.
Kedves Koriander! Kedves Inaara!
Hölgyeim!
Én azt veszem észre, hogy nektek számottevő ismereteitek és termékeny gondolataitok vannak a pedagógiáról. Én személy szerint szívesen olvasnék tőletek cikkeket ilyen témakörben.
Várható?
Hát Kori, megnéztem a linkedet, és ha erre vannak források is, miszerint Steiner kvázi “náci” nézeteket vallott, akkor felülvizsgálom a véleményem vele kapcsolatban. Viszont forrás nélkül meg szimpla rágalmazás az ügy.
jah, asszem azért is tettem le erről az egészről, mert egyszerűen energiám nincs az eredetforrásokig visszamenni, mások szavait meg nem szeretném továbbcsócsálni…
Újabb dilemma a szülőknek: Waldorf/Rogers/Montessori-félébe vagy hagyományosba járjon-e a gyerek? Most már ezen is lehet veszekedni. Lehetőleg a gyerek előtt… A választás kemény világnézeti kérdés (jöttem rá Inaara roppant informatív tájékoztatásából, amiért köszönet), ami kicsit rossz fejlemény, mert a szülők valószínűleg többségéről elmondható, hogy – valaha régen egyszer – azért (is) estek szerelembe egymással, mert világnézeti beállítódásuk (is) nagyon különbözött. (Az ellentétek magnetikusságának törvénye folytán, ami nyilván a természet csele, hogy minél kombináltabb génű legyen a gyerek.) Sajnos azonban az ember küllemével szemben világnézete sokkal kevésbé változik az évek múltával, ezért el tudom képzelni, hogy a szülők – talán daccal is megspékelt – szellemi-lelki különbözősége kemény vitákat eredményezhet a gyerek leendő iskolájáról.
Ahogy a feministák értelmezik az egyenlőséget:
