Borisz

Hogyan lettünk újra majmok

Én kérek elnézést.  Nagyon szégyellem.  Mindig ez van, hogy megjelenik egy cikk, amiben elmondják, hogy mi férfiak tulajdonképpen hülyék, sikertelenek, betegek és eltorzultak vagyunk, én pedig ebbe paranoid módon belelátom, hogy sértegetnek, és amilyen egy hülye hisztis fajta (azaz férfi, ez ma már szinte szóismétlés) vagyok magam is, hát egyből tiltakozni kezdek.  Ahelyett, hogy csöndben elismerném a vereséget, amihez a másik oldalról még érvek se kellettek.

Mert hát az egész Indexes cikk egy gyöngyszem.

Röviden a lényeg: kedvenc brit tudósaink szerint a férfiaknál is van testképzavar, mégpedig oly módon, hogy jaj, nincs elég izmom, ezért gyúrok.  És hogy márpedig ez betegség, és kész.  Az indoklásban – hozzáteszem, a cikket elvileg férfi írta – megtaláljuk azt, hogy a férfiak kiszorulnak az élet mindenféle egyéb területéről, és ezért kábé a konditerembe tudnak menekülni; megtaláljuk továbbá a nők kedvenc szólamát a középkori kövér ideálról (két festő kövér nőket festett – tehát nyilván mindenki kövér nőt akart otthonra, amúgy is egész nap festményeket nézett a jónép), megtaláljuk az obligát női pszichológust (aki a témában módfelett elismert, tehát eszedbe se jusson megkérdőjelezni), a női nemre nehezedő hatalmas nyomást (a nő egyénileg tetszeni akar másoknak, nyíl: a társadalom bűnös), a férfiaknak tetsző női alak fenntarthatatlan és irracionális mivoltát (csak edzéssel fenntartható formák, nyíl: a társadalom bűnös), szóval minden együtt van egy jó kis bullshit cikkhez.

De ez nem sima bullshit.

Ez veszélyesebb annál, és ideje lenne komoly szankciókat bevezetni az ilyen alattomos cikkek ellen.  Az erre vonatkozó törvényt – ellentétben a “nőknek megint szabadjon bármikor, de közben ne kelljen már szegényeknek még azt is” jellegűekkel – boldogan támogatnám az adómmal, sőt, azon felül is.

Honnan jön a sunyi pofon?

Ha valaki ezt a cikket elolvassa, először lehet hogy fel sem tűnik neki, mi a probléma.  Egy jelenségről írnak, ami szegény férfiakat gyötri, pedig eddig csak a nőknél volt közismert.

Másodikra már világos, hogy vannak benne mellékállítások, amiket a fő csapásirány követése érdekében az emberi agy “átmenetileg igaznak” fogad el, hiszen kíváncsi a konklúzióra, és világos, hogy azt ezeknek a feltételezésével hozták össze – nézzük tehát, mi jön ki a végén!  És az olvasó vár, vár, elolvassa a cikket, és közben annyi ideig tartja fenn az átmeneti állításokat, hogy egy picit már el is hiszi őket.  Mivel a végkövetkeztetés ráadásul a férfiakra nézve védelmező, aggódó jellegű (hiszen jaj, betegek szegények), természetesnek tűnik, hogy nem rosszindulat vezette a tollat, és a szükséges ideiglenes állításokat is ugyanez a nemrosszindulat rajzolta oda.  Hümm.  Hát végülis – tűnődik az olvasó – lehet, hogy a testideál tényleg változott, végülis igen, ezt már olvastam, hogy a duci nők, meg tényleg, a férfiak a szuperhősös képregényben, azok milyen izmosak, és nahát, akkor tényleg ez lehet, hogy egy csomóan elégedetlenek magukkal, és igen, bizonyára így vezetik le.  Meg persze, igen, én is hallottam, hogy most egyre több a női közép- és felsővezető.

És benn van.  Benn van az anyag, bekerült a bullshit az agyba.  Senkit nem érdekel a végkövetkeztetés, hiszen eleve az alapállítás – “sok férfi valamit ezért meg ezért csinál” – nem kvantitatív, mi az a sok, tíz, száz, egymillió?  És ugyanígy az “egyre több” sem, mert ha tegnap kettő volt, és ma három, akkor az már egyretöbb.  Az újságírónak egy hétfői hamis tényadat meg egy keddre vonatkozó rossz következtetés már komoly trendgörbe, ami két ponton is alá van támasztva.  Nem, ez a cikk nem állít semmit a gerincvonal mentén: az nem állításértékű, hogy “homályos források szerint ma több férfi problémázik a bicepszén, mint tegnap”.  Ezért nem írhat valaki cikket.

Ti is ilyen kigyúrt bunkók akartok lenni

Akkor mi is lehet a célja a cikknek?  Nem nehéz rájönni.  Az anorexia és a bulimia női betegségek voltak, és mivel egyre inkább kiderült, hogy a nők a saját befolyásuk, piaci értékük, vonzerejük érdekében akarnak jobban kinézni, a férfiak meg az istennek se betegszenek bele abba, hogy He-man izmosabb náluk, hát ideje volt megindokolni ezt a különbséget.  Egyrészt azzal, hogy a társadalom hibája, másrészt azzal, hogy amúgy nincs is különbség, mert tessék, igenis a férfiak is.  Tehát kettős cáfolat, ahogy az a női oldalon szokás: a jelenséget egyfelől kimagyarázzuk, persze hogy létezik, és a te hibád, másfelől letagadjuk, nem létezik, csak te találtad ki / te fújtad fel.  Nyilván nagyon örülnének az edzőtermek, ha a férfiak olyan szintű lelki nyomorban szenvednének az izmaik miatt, mint a nők a külsejük miatt – de nem.

Érdekes kitérő, hogy miért is nem: nos, azért, mert a nők nem a külsőre mennek.  Miért akarna a férfi mindenáron izmos lenni, ha egyszer a nőket a pénz meg a befolyásos pozíció meg a jó autó sokkal inkább vonzza?  Mi a logika emögött?  Ha csajozni akarunk, olyan tulajdonságokat próbálunk építeni, amire jönnek a csajok.  Többek között a külsőt is építjük, igen. De ebben mi a beteges: hogy normálisan akarunk kinézni? Jézusom. Ne gyógyítsatok meg, köszönjük.

Természetesen a nők sietnek jótékonyan feltételezni, hogy nem ez történik.  Szerintük a férfi “túlságosan”, várj, backspace, újratervezés: “betegesen” el van foglalva a saját izmaival.  Hiszen miért lenne más a férfi, mint a nő, nem igaz?  Ha a nő valamilyen szempontból betegesen aggódik (miközben persze hülyevagy, nemis, mirőlbeszélsz), akkor miért ne tenné a férfi ugyanezt?  A miért különböznénk kérdésnek hangzik, de valójában egy kényszerítőnek szánt állítás: ha négy másodpercen belül nem győzöl meg, akkor háhá, nem tudsz mit mondani, ergo nekem van igazam.   Mint a halak az akváriumban: “Nincs isten? Akkor szerinted ki cseréli a vizünket??” … Touché.

További magyar hangok

Besurran oldalról az a gondolat is, hogy a férfiak bűne a nőideál megváltozása.  Egyfelől a nőideál nem változott, másfelől nem tehetnénk róla, ha változott volna; de ilyen esetekben az ártatlanság csak a női oldalon szokott elég lenni.  Ott lehet rá alapozni egy komoly védelmet – nálunk nem, mert mi olyanok vagyunk, mint az idősebb testvér, te vagy a nagyobb, miért nem volt több eszed, ha mi ártatlanok vagyunk egy jelenségben, akkor bűnösök vagyunk, amiért nem akadályoztuk meg.  A mi dolgunk lett volna.  Nem a nőké.  A megváltozott ideált csakis a férfiak dolga lett volna visszaváltoztatni.  A nők nem is tehetnek róla.  De várjunk csak!  Nem úgy volt, hogy a férfi azt látja szépnek, amit a kifutókon lát?  Bocsi: azokat ki is tette oda?  Ha netán változott volna az ideál, az kinek a hibája is lenne, és kinek kéne tennie ellene?

Közben maradjunk vonalban, mert már jön is az újabb kettős hazugság: a nők előretörése.  A nők márpedig kiszorították a férfiakat, a férfiak vereséget szenvedtek, idézem:  “Térnyerésük miatt a férfiak tömegesen veszítették el a hagyományos harcos, védelmező és kenyérkereső identitásukat, ami részben a testhasználatukban is megmutatkozik”.

Elnézést!… Volnának kedvesek megmagyarázni?  Tömegesen vesztjük el az identitásunkat?  Akkor mi ez a sok nőjogi mozgalom?  Akkor férfijogi mozgalom miért nincs?  Titeket nem is érdekel, hogy ezeket a szerencsétlen neandervölgyi állatokat a pusztulás fenyegeti?  A fókát meg a kiscicát megosztjátok a Facebookon, de a férfi nem számít?  Még az a szerencse, hogy ezt az egészet ti sem hiszitek el – csak nagyon szeretnétek.  Bárcsak kiszorulnánk, bárcsak előretörnétek, a mindent elsöprő egyenlőség nevében, ugyebár.  Döntsétek el végre, hogy most akkor nőelnyomás van és jogosak a feminista harci egyletek, vagy átvettétek a hatalmat, és egyszerű erőszakszervezeteket tartotok fenn?

(Külön figyelmet érdemel a felsorolós trükk: harcos, védelmező, kenyérkereső. Az elsőnél büszkén bólogatsz, a másodiknál kihúzod magad, hogy bizony, hát igen, ez lennék én – és akkor a harmadik meg már úgy becsúszik az ajtó alatt, igaz? Tehát a te feladatod pénzt keresni, és a az első kettőt vissza akarod kapni, ezt is visszakapod. Nem ma kezdték.)

És ha ez nem lenne elég:

Ismétlés a tudás anyja

Pár bekezdéssel lejjebb, új információként érkezik a pszichológusnő véleménye.  Idézem.  “A nemi szerepek felbomlásának és átalakulásának következtében egyre kevesebb olyan területe marad az életnek, ahol a férfiak megőrizhetik korábbi vezető szerepüket. Emiatt sokan érzik fenyegetve férfiasságukat, és kétségbeesetten keresik azokat a lehetőségeket, amikor hangsúlyozhatják azt. Az izomzat fejlesztése az egyik olyan terület, ahol a biológiai korlátok miatt a férfiak most is jobban érvényesülhetnek.”

Hoppá! Most már kétségbe vagyunk esve, és már nem egyszerűen az identitásunkat veszítjük el, hanem egyre kevesebb olyan területe marad az életnek, ahol megőrizhetjük a vezető szerepünket!  Ennyire szépen még sosem ismertétek el a korábbi összevissza hazudozást, amikor ugye arról volt szó, hogy mindenütt üvegplafon, mindenütt férfi vezetők, és csakis a kvóta lehet a megoldás – persze eltussolva a kérdést, hogy miért, ha egyszer amúgy is jobbak vagytok.

Mielőtt végleg elterelné a cikk az olvasó figyelmét (egy teljesen offtopic zsákutcába a koleszterinről), még egyszer visszatér a gondolat, immár csak röviden, hiszen úgyis tudjátok már a szöveget, íme:

„Itt nem csupán egy betegségről van szó, ez egy divatjelenség is egyben. Vizsgálatával jobban megérthetjük azokat a ma is zajló folyamatokat, amelyeket részben a nemi szerepek változása indított el. “

Tudd a helyed!

Hová is kerültünk?… Ez a cikk egy csodálatos hivatkozási alapot ad a későbbi hazudozásnak.  Kész tényként lehet ezentúl azt mondani, hogy “a férfiak belebetegedtek, hogy a nők átvették a helyüket”, és ha valaki meg mer nyikkanni a közönségből, annak lesajnálóan odavetjük, hogy olvass több Babusa Bernadettet, te paraszt.  Milyen ciki ezt nem tudni.  Recept nélkül állítható továbbá, hogy “a férfiak izomdiszmorfiában szenvednek”, függetlenül attól, hogy ez nem betegség, hanem egy kitalált műszó valamire, amit önkényesen tetszettek körberajzolni – mindegy, mert úgy hangzik, mint egy betegség, és akkor simán megeszi az olvasó legközelebb.  És ami a legszebb: a férfiakat sikerült berugdosni egy olyan sarokba, ahol nincs intelligencia, nincs civilizáció, nincs közműhálózat – a férfiak súlyemelgető, szőrös állatok, akik minden reggel egy banánnal indítanak, és üveges tekintettel cibálják az evezőgépet – miközben a nők udvarias köhintéssel átülnek a volánhoz, és kézbe veszik végre ezt az eltévedt világot.   Mert ezt jelenti az evolúció.

A férfiakat innentől két perc alatt helyre lehet rakni, ha vitatják a nők előretörését.  Még hogy nem jobbak a nők mindenben?  Hiszen ettől vagytok betegek, ettől jártok edzőterembe!  Talán nem jártok?  Nahátakkormeg.  Azért jártok edzőterembe, mert a nők jobbak.  Slussz.

Lenyűgöző, hogy az újságírás ellenőrizetlen vizein mennyi ilyen kalózhajót találunk.  Ez most csak egy, amiről írtam egy cikket.  El is fáradtál a végére, és tényleg, még egyszer bocs, hogy végig kellett olvasnod.  De ugye érted, miért írtam?  Azért, mert te, aki most ezt olvasod, az életed többi részében olyasmiket fogsz olvasni, amiket sunyi, hazug, manipulatív céllal azért írtak, hogy mást gondolj a világról, mint ami a valóság.  Ettől persze kicsit jobban az lesz a valóság.

A férfiak betegek.

A nők jobbak, mint a férfiak.

A férfiak kétségbe vannak esve.

Hát nem gyönyörű?  Köszönjük, férfi cikkíró. Vagy várjunk csak!  Forrás: Túry Ferenc és Babusa Bernadett…?  Ó, micsoda meglepetés!  Köszönjük, cikk utolsó sora.  Köszönjük, hiteles visszahivatkozás 2012-re.

Nagyon sokan még mindig nem értik, hogyan és miért írnak újságot a feministák.  És sajnos nem csinálják elég szarul ahhoz, hogy ne működjön…

27 votes, average: 4,41 out of 527 votes, average: 4,41 out of 527 votes, average: 4,41 out of 527 votes, average: 4,41 out of 527 votes, average: 4,41 out of 5 27 olvasó átlagosan 4,41 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Borisz

Borisz
Informatikus, amatőr újságíró, lélekbúvár, párkapcsolati tanácsadó. Szabadidejében kifejezetten szeret utazni, ezért évek óta ki se mozdul a városból, és nézi, hogy mikor lesz szabadideje. Megrögzött ateista. Nőtlen, de nagyon szereti a nőket, minden látszat ellenére.

30
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
12 Egyéni hozzászólás
18 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
16 Hozzászólások szerzői
RokapapaDeansdaleuveggyongyAurelius Respectusaztamindenit Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Suum cuique
Újságíró

http://velvet.hu/trend/2013/05/19/a_tulzott_gyuras_lehet_a_ferfiak_anorexiaja/

Felvetettem már a dagadt nős cikk alatt, hogy kár tagadni, hogy a férfiakra is nehezedik jókora szépségideálbeli elvárás, mégis valahogy kevesebb a sírás arról, hogy “jaj szegény férfiaktól elvárják, hogy magasak, izmosak stb. legyenek, micsoda lelki frusztrációt okoz ez nekik, tegyünk sörhasú ‘modelleket’ a címlapra”.

Volt egy mandineres cikk ITT, az egyik kommentet beidézném onnan, így hangzik:

Tilikov (törölt) 2012.04.13. 07:47:03

Ez aztán a tökéletes gender cikk, benne van minden szabványos feminista nyavalygás, ami csak kellhet, kiváló iparosmunka. Csak eszméletlenül diszkriminatív.

Hát meg sem említi azokat a szerencsétlen, lelkileg megnyomorított férfiakat, akiket a beteg közvélemény péniszpumpa használatára kötelez? Akikkel szemben az istentelen pornófilmek irreális teljesítményt támasztanak? Akiknek a Brad Pittek és Johny Deppek lelki terrorja kilátástalanná teszi az életét? Akiknek a photoshoppolt kockahasak derékba törik az önbecsülését?!?

Szegény-szegény férfiak, jaaaj szegény férfiak!

Jaaaaaaaaj!!!

:D

Koriander
Olvasó

blööö…

Suum, ezek a képek megtalálnak vagy te keresed?

Suum cuique
Újságíró

Csak elismételni magamat, amit korábban is írtam:

Deansdale itt már leírta a tutit, én csak pár gondolatot tennék hozzá: http://www.ferfihang.hu/2012/06/28/feminista-agymenes-1-patriarchalis-szepsegideal/

Én sose értettem ezt a feminista hüledezést arról, hogy jaj a gonosz férfiak “elvárásai” miatt szegény nőknek micsoda kínokat kell átélniuk, pl. sportolniuk és egészségesen táplálkozniuk! Úristen! Bocs, de az, hogy mi tetszik a férfiaknak, az adott, és az nem kényszer. Nem kötelező tetszeni a férfiaknak, pl. le is lehet tojni ezt a szempontot keresztbe. Igaz, akkor egyedül maradsz, vagy max egy elég előnytelen külsejű és státuszú férfinak fogsz csak kelleni, de hát ki tiltja ezt?

Vagy ezek tényleg azt hiszik, hogy ha sokat sulykolják, akkor a férfiaknak elkezdenek tetszeni a kövér nők?

De abban is hazudnak ezek, hogy összemossák az egészegesen, vonzóan karcsúan vonzó nőket egyes anoxerás-bulémiás modellekkel. “Zabálj csak nyugodtan, nehogy már anorexiás legyél!” De a modelleket is nekiállnak sajnáltatni, hogy szegényeknek milyen szigorúan kell ügyelniuk egész évben az alakjukra, úristen! Pedig nem kötelező ám modellnek lenni, ők választották ezt, el lehetetett volna menni pénztárosnak is, ott aztán majd nem kell ilyen szörnyű “önkínzást” folytatni. Ja, hogy az kevesebb pénzzel és csillogással jár? :D

Arról nem is beszélve, hogy nem csak azért célszerű karcsúnak maradni, mert ezzel vonzod a férfiakat, hanem a közvetlen saját érdekedben is, az egészséged és az életminőséged miatt. Szerencsére a marhaságuk nem igen nyer teret, ha valami igen, akkor inkább ez:

http://www.origo.hu/itthon/20130622-az-eros-az-uj-sovany-nok-es-az-eroedzesek.html

De hát ez a férfiakra is igaz: a legtöbb nő nincs oda a hordónyi sörhassal rendelkező férfiakért, max elnézi, ha megfelelően ellensúlyozza ezt valamivel. Na mármost, ha egy férfi elkezd tenni azért, hogy formába hozza magát (étrendváltozásba, sportolásba kezd, stb.), akkor is elkezdünk hüledezni, hogy szegénynek micsoda kényszert jelent a nők által preferált testképnek való megfelelés? “Gyorsan mutogassunk kövér hapsikról képeket a nőknek, hátha meggyőzi őket, hogy ez a jó, és akkor szegény férfiak újra zabálhatják nyugodtan a trash food-ot!”

visuo
Olvasó
visuo

igazából a gyúrós fickók nagy hányada azért gyúr, mert azt hiszi, hogy ez bejön a nőknek. de hatalmasat tévednek ezen férfiak…

arról van szó, hogy kidolgozott test csak 2-3. a nők elváráslistáján. első helyen a arc(vonás)-magasság-hírnév hármas ál.

na most ha nem jön be az arcod (arcvonásaid aránya, fejformád – erre nem tudsz gyúrgyni, ilyennek születtél, max. sok pénzzel 1-2 dolgot plasztikáztatással javítani), akkor megszívtad a pártalálást. : )

a kigyúrtság csak egy jóképű férfinál „érték”. egy ronda arc(vonás)ú férfinál „undorító”, „bunkó” dolog. : )

SIL
Olvasó
SIL

Szerintem a gyúrás nem elsősorban a nőknek szól. Volt pár gyúrós ismerősöm, szerintem a férfiak részéről várnak el több – hallgatólagos – tiszteletet azok a srácok akik gyúrnak. Pl. hogy a szekrényajtók a diszkóban legalább gondolják át egyszer mielőtt belekötnek. (de ez nem félelem, inkább önbizalom tréning magunknak, de nem a nők miatt – én is edzettem régen, bár terembe sose jártam, viszont beszélgettem már pár izomagyúval). Idősebb korban pedig sokkal logikusabbnak gondolom, mondjuk 35+ hogy azért gyúr valaki, mert formában szeretne maradni, teljesen érthetően mondjuk az a terve, hogy majd 40-45 évesen elvesz egy 35-40-es nőt aki már nem pattog és nem hagy szarban – jobb eséllyel… addig pedig az idejébe belefér.

Amit írtál azzal egyetértek különben, kivéve az első mondatot, mert azt így látom. Ha te is tudod meg én is, akkor én feltételezem a férfitársadalom nagy részéről, hogy ők is tudják, hogy ez nem számít a nőknek.

visuo
Olvasó
visuo

jaj, te kis… ; ) stíröltétek kölcsönösen egymást a tükörben is? : )

SIL
Olvasó
SIL

:) Ne vizionáljál… (elnézést ezért a szóért, kénytelen voltam használni) …mert könnyen a k*cs*g*m lehetsz. :D

1:1 :)

Inaara
Olvasó
Inaara

Moderátorok, segítség!

5-öst adtam a cikkre, de valahogy az 5. csillag jobb szélére sikerült kattintanom, és gyalázatosra rontotta az addigi maximális értékeléseket. Hogy lehet visszacsinálni? Nehogy már 3.33 pontról induljon újra…

hgyi
Szerkesztő

Ezt max. csak admin tudja visszacsinálni, ha tudja. Majdcsak errejár valamelyikük. :o)

SIL
Olvasó
SIL

Amit tudtam – megtettem. 3.57 :)

Koriander
Olvasó

négy-egész-hatszázadra kúsztattam :O))

Athena
Olvasó
Athena

Amikor először láttam ezt a cikket az indexen, egyből ti jutottatok eszembe, hogy mit szólnátok ehhez… és lőn! Egyébként a téma annyira feljövőben van, hogy sok éve külön kutatócsoport foglalkozik a testképzavarokkal a Semmelweisen. A jelenség létezik, és ugyanabba a sorba tartozik, mint a tizenévesek mániákus szőrtelenítése (fiúknál is!), az egyszál-gatyás, kockahasú Beckham az óriásplakátokon, meg az egész metroszexuális baromság ami van. A férfitest igenis ugyanúgy szexuális tárgy lett, mint a női! De fokozatokat kell elképzelni, természetesen nem mindenki beteg, aki gyúrja magát, de van egy szűk réteg, amelyik már kényszeresen csinálja és megbetegíti magát.

Ugyanerről szól egyébként a kiváló Ranschburg Jenő-videó, amit pár hónapja posztoltatok.

SIL
Olvasó
SIL

Amikor olvastam a cikket az indexen – mivel Boriszhoz képest én elég felszínes vagyok – a következőt gondoltam (nem szó szerint de az érzés ez volt, próbálom visszaadni): – hogy a jó any*dba húzzál már vissza a garázsirodádból te puhap*csű senkih*zi, hogy képes voltál egy ilyen cím után a cikked 3/4 részében a nők nyavalyáiról oltani… már megint.

Ez egy olyan cikk volt, aminél már majdnem eljutottam oda, hogy regelek és hozzászólok… leküzdöttem.

Girhes.Joe
Olvasó
Girhes.Joe

A cikk teljesen félrement. Ugyanis ha bármi miatt lehetne komplexusa a férfiaknak, az nem az izomtömeg, hanem a magasság, amin ráadásul utólag változtatni is kábé esélytelen. A nők túlnyomó többsége nem is áll szóba nála alacsonyabb férfival. Nafene, akkor mégiscsak az tetszik nekik, ha a férfi felülmúlja őket? :D

Slasher
Vendég
Slasher

,,A nők túlnyomó többsége nem is áll szóba nála alacsonyabb férfival.”

Kivéve ha pénze van az ipsének.

SIL
Olvasó
SIL

Én alacsony vagyok, 167 cm, asszem, de a lényeg hogy alacsony. Mivel 31 vagyok, így már előfordult párszor hogy szóba került a téma, így szokott a beszélgetés zajlani – természetesen kizárólag nők kérdezték ezt tőlem (képzeljetek hozzá egy szöszis nyávogó hangot, csak mert viccesebb). – Te összejönnél magasabb csajjal? – Nem. – Miért?! Kisebbségi komplexusod van?! – Nem, nincs. – Akkor miért?! – Ne is legyen.

aldum
Olvasó
aldum

Ezen mondjuk nem tudok felhaborodni, engem sem tud felizgatni egy nalam magasabb no. Sot, azt szeretem, ha 15-20 centivel alacsonyabb. Minel alacsonyabb, annal jobb (persze amig az aranyossagot tudja tartani, mondjuk 145 folott)

aztamindenit
Olvasó
aztamindenit

Most már nem csak nála kell magasabb legyen, 160 centis nők vígan törpéznek náluk 15 centivel magasabb férfiakat.

Slasher
Vendég
Slasher

Érződik ám a cikken, hogy rendesen felk*rtad magad :D Ez a lejáratás valóban hasonlít a dagadt nőshöz. Jobb hazugságot nem tudtak kitalálni? :D Továbbra  is csak azt tudom mondani, hogy a női személyiségzavarokról lexikont lehetne írni, de ha már  a kondizásnál tartunk, egy vékony alkatú nőnek nem telik sok idejébe, hogy izmos teste legyen, míg egy férfinak ez kemény és kitartó munkájába kerül (már ha rendesen, szerek nélkül műveli). Egyébként kíváncsi lennék arra az állítólagos férfi szerzőre, aki az Indexes cikket írta, hogy vajon milyen testalkata lehet :D

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Nem nehéz kitalálni, 40 kg vasággyal együtt és a feminista férfiak egyesületének oszlopos tagja lehet :)

Koriander
Olvasó

Tényleg érdekes látásmód (mármint az indexes szerzőé), annyira uncsi lenne már az egészséges életmód és csak vmi aberrációval lehet már kattintást kaszálni? Mindenesetre a témához konkrétan, kb. 30 felett  természetes folyamat az izomvesztés, ennek üteme és mértéke edzéssel és megfelelő táplálkozással ellensúlyozható, mi a heti háromra esküszünk, kell a 48 óra regenerálódás.

uveggyongy
Olvasó
uveggyongy

Az indexes cikk természetesen felületes, ami jelen esetben pont azért gond, mert nem fogalmaz egyértelműen, így mindenki azt lát bele a cikkbe, amit akar és azt saját szájízének megfelelően értelmezheti félre. Maga a jelenség – az izomdiszmorfia – létező dolog, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden férfi, aki rendszeresen edz vagy testépítéssel foglalkozik automatikusan ezzel küzdene.
A pszichés megbetegedéseknél állandó vita témája, hogy mikortól számít egy adott viselkedés kórosnak? Ki az, aki meghatározza, hogy ez még normális, az már nem? Vannak olyan kórképek (pl. a klasszikus “nagy” pszichiátriai kórképek esetén), amelyek esetében ma már viszonylagos konszenzus alakult ki, más esetekben – mint a fenti téma – bizonytalan, dinamikusan változó keretekről van szó. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nehéz kérdés és rendkívül átgondolandó bármilyen viselkedésre a “normális” vagy a “patológiás” címkét ráütni és úgy érzem, az eredeti cikk nem igazán adta át ennek a problematikáját.
A cikk abban szintén csúsztat, hogy a testedzés aktusát emeli ki, holott valójában a beteg szempontjából másodlagos, hogy maga a kórkép a testedzés formájában manifesztálódik: az ő életminőség-romlását az fogja okozni, hogy ez az egy témakör uralja egész nap a gondolatait, mindent kényszeresen ehhez igazít és bármennyit is edz, nem tud elégedetten a tükörbe nézni a jól végzett munka gyümölcsében gyönyörködve: véznának látja magát és úgy érzi, hogy még több edzésre van szüksége ahhoz, hogy olyan külsővel rendelkezzen, amivel el tudja fogadni magát. De ez az elfogadás sose tud bekövetkezni, mert nem olyannak látja magát, amilyen, hanem vékonynak és értéktelennek.
Szerencsésnek mondhatja magát ezen cikk szerzője, ill. a hozzászólók, hogy napirendjükben a mozgás egészséges helyet kap. De nem a testedzés a napi egyetlen programja, bizonyára van más érdeklődési köre, baráti kapcsolatai, egyéb kikapcsolódási lehetőségei, el tudja látni a munkáját… Ebből látszik, hogy egészséges.
Ezzel szemben az izomdiszmorfiás betegnek minden gondolata kényszeresen a testépítés körül forog. Nem foglalkoztatja más, nem megy be pl. a munkehelyére vagy egyetemi előadásra azért mert helyette edzeni megy, iszonyatos mennyiségű anabolikus szteroidot szed adott esetben, szociális kapcsolatai eltűnnek, mert ezek ápolása helyett is edz és mindeközben borzalmasan érzi magát, és rendkívül alacsony az önértékelése.
Elnézést kérek a kissé hosszú hozzászólásért, pusztán azért tettem, mert fontosnak tartom, hogy a viták és (félre)értelmezések mellett ne menjünk el amellett, hogy maga a jelenség létezik. Betegekkel találkozunk, bekerülnek a pszichológusi/pszichiátriai ellátórendszerbe és remélhetőleg minél többüknek lehet segítséget nyújtani. Tehát mindössze annyi volt a célom, hogy ne bagatellizáljuk az izomdiszmorfiát.
A jelenség társadalmi vonatkozásihoz érdemben nem tudok és nem is szeretnék hozzászólni. Egyrészt nem is vagyok járatos a témát illetően, másrészt elhamarkodottnak és találgatásnak vélek egyértelmű lineáris társadalmi összefüggéseket keresni egy ilyen viszonylag frissnek mondható testképzavar esetén.

Koriander
Olvasó

“A jelenség társadalmi vonatkozásihoz érdemben nem tudok és nem is szeretnék hozzászólni.” pedig a poszt erről szól, hogy  mennyiben etikus valami olyasmit elhinteni a közfelfogásban, hogy egy egészségére odafigyelő/ testét edző férfi pszichésen zavarodott.

Deansdale
Admin

“Elnézést kérek a kissé hosszú hozzászólásért”

Ez nem hosszú volt, hanem tartalmas, úgyhogy köszönjük :)

hgyi
Szerkesztő

Amikor belenéztem az indexes cikkbe, számomra egyértelmű volt, hogy erről akar írni, csak a szokásos felületesre sikerült.

Rokapapa
Újságíró

Az itt felvetett mellébeszélésekkel kapcsán már írtam is pár sort a dominanciához. A fellehető média és egyéb források már szinte teljes egészében azt beszélik be a társadalomnak, hogy a nők felsőbbrendűek.
És kár is lenne tagadni egyre szélesebb körben fertőződnek meg férfiak is (főleg a fiatalabb korosztály) ezzel a tévhittel.
A filmek, könyvek, reklámok, magazinok (még a férfi magazinok is) sőt a tankönyvek valamint a teljes oktatási rendszer is azt az üzenetet továbbítja, hogy a nők szépek, okosak, intelligensek, erősek míg a férfiak ezzel szemben ostobák, gyengék és tehetetlenek. Gyakorlatilag már egy jó akció filmet nem lehet megnézni hisz mindben a nő menti meg az ostoba férfit aki azért kerül egyre nagyobb veszélybe mert megy a saját hülye feje után és nem engedelmeskedik azonnal a nő parancsainak. De mikor végre belátja, hogy a nő felsőbbrendű és engedelmeskedik neki akkor is elbénázza hisz tudjuk a férfi béna, de semmi vész hisz az okos és intelligens nő már előre látja, hogy a férfi elbénázza és akrobatikus becsúszó szereléssel legyőzi a rosszat és megmenti a tehetetlen férfit. Majd jól megalázza a férfit amiért nem engedelmeskedett neki azonnal és ezek után ráadásnak a férfi önként megalázkodik a nő előtt és elismeri saját ostobaságát valamint a nő felsőbbrendűségét. Majd végre megszabadulva az agyát elnyomó tesztoszteron  gőztől boldog, hogy a világot már a nők irányítják és a férfi csak alárendelt alázatos szolgája a női társadalomnak.

Ez egy kicsit hosszú lett de az ilyenek miatt akarom néha a saját torkomat átvágni. De a legrosszabb, hogy már óvodás kortól ezt nevelik bele fiainkba és lányainkba. Így persze tényleg hamar el fog jönni az a torz világ ahol a a nőké lesz a kizárólagos hatalom. Sőt egyesek szerint a nők hatalomátvételének folyamatát már nem lehet megállítani, a világ már a nőké hisz minden olyan hatalom az ő kezükben van amellyel a jövő generációját és a széles tömegeket manipulálni lehet.

Így aztán tényleg eljön az idő amikor már csak majmok leszünk, de nem a konditerem miatt. Amúgy gyönyörű mellébeszélés ez a kutatás hisz a feministák egyik hitvallása éppen az, hogy azért kell mindent nekik irányítani, hogy megvédjék az önpusztító egészségtelen életmódot folytató férfiakat önmaguktól. Tehát ha ma egy férfi egészségesen akar élni az beteg és meg kell menteni önmagától, hogy egészségesen tudjon élni. Végül is ez igazán logikus, legalább is a tipikus női logika elemeit hordozza magában.

Suum cuique
Újságíró