Az utóbbi időben a Férfihangon folyó párbeszédben többször szóba került a lovagiasság, és úgy tűnik, sokféleképpen értelmezzük és más-más módokon próbáljuk átültetni a mai kor gyakorlatába. Mivel manapság nem tanulunk illemtant, ezért a lovagiasság fogalma valahogy kilóg az életünkből. Még létezik, olykor talán szeretnénk is lovagias gesztusokkal élni, de mégsem tudunk mit kezdeni vele.
Ma, 2014-ben a lovagiasság fogalma csak lóg a levegőben, tehát tekintsünk kicsit vissza, a lovagkorba.
Az akkori lovagok vallásos katonák voltak és a felső társadalmi rétegekből származtak. Jó ügyért harcoltak, fegyveres, ám sokan szívükben jámbor hősök voltak. A vallásos eszmény a küzdelemben, a hit védelmében, a hősiességben, a gyengébb nem védelmében, a nők magasztos tiszteletében nyilvánult meg. A lovagok a társadalom egy külön csoportját képezték. Sokat voltak távol az otthontól, szívükben hittel, kezükben a karddal vágyakoztak erkölcsi elismerésre, jutalomra. Az otthon hagyott élet, a család emléke megszépülhetett a hosszú hónapok, évek alatt. A szeretett, vagy vágyott nők alakja idealizált képpé magasztosult. A nők tisztelete kultusszá fokozódott. A kor asszonyi ideálja így az elérhetetlen nő lett, akinek egy pillantásáért, keze érintéséért az igazi lovag örömmel rohan a halálba. A férfiak hosszú távolléte alatt viszont a nők nemhogy éteribbekké nem váltak, de „megkeményedtek”. Ki kellett lépniük a védelmezett nő státuszából, és erős asszonnyá kellett válniuk, hiszen rájuk maradt a család és a gazdaság irányítása. Emellett férjeik nélkül is kezdtek társadalmi életet élni. Mindeközben szép lassan kialakultak a társasági érintkezés szigorú szabályai, az udvari etikett.
A lovagkorra emlékezve sokan felvetik, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül; a lovagok a felsőbb népréteg tagjai voltak – még ha jelentős vagyonuk nem is volt –, így eszményített, nagy becsű asszonyaik sem a konyhán dolgozó cselédlányok voltak. Ha a lovagokról, a lovagiasságról van szó, ne feledjük azt sem, hogy azok a széplelkű lovagok is férfiak voltak, férfias vágyakkal, a szent küldetés nevében elfojtott szexualitással. A lovagi kultúra elvárta ezektől a férfiaktól a nők védelmét, az áhítatos csodálatot, ám az élet nem mindig tudta megtagadni önmagát. A szexuálisan és érzelmileg kiéhezett lovagok az előkelő származású hölgyek társaságában még visszatartották magukat – sőt talán mégjobban fel is ajzotta őket a távolságtartás, a lágyság, a jutalom reménye –, de az alacsonyabb társadalmi helyzetű nőkkel már nem mindig voltak ennyire visszafogottak. A lovagkorban kialakult trubadúrköltészetben találkozhatunk lányok, asszonyok megerőszakolását megéneklő verssel is.
A szentimentális nőkultusz természetszerűen nem lehetett hosszú életű, azért sem, mert időközben a “nemi szerepjátékok” díszlete megváltozott. Az új háttér előtt kezdett egyre idegenebbül hatni a bajnok, hősszerelmes férfi, a lovagiasan idealizált nőtípus, és romantikus kapcsolatuk. A férfiak már nem tűntek el otthonról évekre – főleg nem egyházi, vallási képviselőiként –, de a nők nem tértek vissza a védelmezett szerepkörbe.
Valószínűleg sem a férfiak, sem a nők nem 
érzékelték azokat az ellentmondásokat, ellentéteket, amelyek a késő lovagkor viszonyai között keletkeztek. A lovagiasság, ami korábban a férfiak elvárása volt önmagukkal szemben, egy szinte indokolatlanul fenntartott női elvárássá alakult, és az előkelőséget sugárzó etikett részeként élt tovább.
Később a történelem előrehaladtával az a réteg, ahol fontos volt az etikett, és a társas viselkedési szabályok betartásával éltek az emberek, egyre vékonyabb lett. Mindeközben az etikettet „lebutították”, hogy a középosztály is használhassa, hogy ezáltal „felemelkedhessenek” a nemesek közelébe.
Mára pedig már a középosztály is eltűnt. Emberek vannak. Bár tény, hogy léteznek még uralkodócsaládok, ahol viszonylag elevenen él tovább az udvari etikett, de az ilyen családokban és az azok közelében élők száma elenyésző.
Sokszor tapasztalhatjuk, hogy a protokoll ma már a magasrangú állami képviselők számára sem ismert – pedig elvileg ők tanulják is. Protokoll-szakemberek alkalmazása mellett is követnek el hatalmas bakikat.
Bárhogy is fordult a történelem kereke, máig itt maradtak nekünk a lovagkor ideáljai, amelyekkel úgy tűnik, egyre kevésbé tudunk mit kezdeni. Például azért sem, mert az elesettek és gyengék védelmezése most már inkább női feladat, a nők nem törékeny és érzékeny hölgyek, sok nő el is utasítja a férfiak bármifajta védelmező szerepét. Ezért is furcsa, ha az illemet firtatjuk – kinek, mit illik tennie és mikor –, mert hiszen nem is ismerjük. Ideje volna kidolgozni egy új, a jelen korra szabott etikettet – ha tényleg mutatkozik még bármi igény rá. Örököltünk egy papírdobozt, amelyet mindenki máshogyan akar kinyitni. Úgy gondolom, ha lovagiasságról ejtünk szót, akkor mindig gondoljuk végig, valójában miről is beszélünk – és miért.
Érdekes dolgot vet fel a cikked. A mit illik – mit nem korántsem olyan sematikus, mint sokan gondolnák. A különböző udvarokban mások voltak a szokások. Híresen szigorú volt a spanyol etikett a többihez képest. De koronként is változott. Az ember azt hinné, egyre lazább lett. Pedig nem, pl. Jane Austen korában lazább volt, mint később, a viktoriánus korban (ha egyazon társadalmi réteget nézünk). Erre se alkalmazható a sematikus feminista történelemszemlélet, amely egyenes íveket akar vonni a történelemben.
A lovagiassághoz és a nőkultuszhoz bemásolnék egy cikkrészletet, ami rögtön eszembe jutott az írásodról. Szerintem jól alátámasztja, kiegészíti. 1918-as írás, Martinovich Sándor jezsuita szerzetes írta. Kicsit hosszú, de így kerek.
De a politikánál is sokkal hatalmasabb az az erkölcsi varázs, melyet a nő — különösen a második ezer év elején — leigázójára, a férfiira gyakorolt. Tudatlanság vagy rosszakarat sötétnek mondja a középkort. Pedig soha oly virágos, oly hímes színekben nem nézték az életet, mint abban a dicső, lovagias korban, amikor a trubadúrok hárfával a kezükben járták be Itália, Provence, Kasztília várkastélyait és csak három dologról tudtak énekelni: vallásosságról, vitézségről és szerelemről. Ebben az időben a nő e dalnokok hárfáján királynővé magasztosul s az erős férfi önkéntes szívbeli hódolattal hajlik meg előtte, a gyöngébb előtt. Új fogalom születik világra: az udvariasság. Intézménnyé lesz, sőt lovagi kötelességgé a hölgyek dicsőítése. S mindez nem képmutatás, nem szóvirág a férfiak ajkán, hanem vallásosság. „A nő diadalának ugyanis — mondja helyesen Pékár Gyula Don Juanjában ─ egyik hatalmas emeltyűje épp a középkori erős Madonna-kultuszban rejlik. A Boldogasszony anyasága a férfi szemében szentté teszi minden nő anyaságát; szüzessége érintetlenné a hajadonok erényét. Az a tény, hogy a Megváltó édesanyja nem egy absztrakció, hanem valósággal élt földi nő volt, valami misztikus párhuzamosság révén misztériummá avatta, mennyei derűvel vonta be a Boldogasszony többi földi testvéreit, az egész asszonyi nemet a férfi előtt.”[2]
Magától értetődő, hogy a nőtisztelet ez aranykorában nem volt feminizmus. Nem volt pedig azért, mert volt vallásosság. Ebből fakadt a férfiúban a nőtisztelet, de ebből fakadt a nőben is a megelégedés abban a szűkebb foglalkozási körben, melyet az Isten jelölt ki számára. A középkorban inkább virizmusnak kellett volna keletkeznie, nem feminizmusnak, mert a lovagkor királynővé avatott asszonya bizony egy kissé elbízta magát. A keresztes háborúk alatt az itthon maradt nő nagyon megszokta a parancsolást, sőt észrevétlenül a férfi zsarnoka lett. Fölállítja a hírhedt „Cours d’amours“-okat, a szerelmi törvényszékeket, amelyek előtt a férfiútól föltétlen meghajlást követel. Pedig e törvényszékek ítéletei nemegyszer morálba ütközők voltak.
Nem szabad csodálkoznunk azon, ha az abnormis elhatalmasodásra ráköszönt a reakció; ha egy időre elhomályosul a nő feje köré font glória. A férfi is méltósága tudatára ébred. Nem csoda, ha visszahatásként fölvonulnak az aszkéták és túlzott vonásokban kezdik ecsetelni a nő veszedelmes voltát és a paradicsomi sziszegő kígyóval állítják őt párhuzamba. Érthető, hogy alábbszáll a lovagkor idealizmusa és sok férfi fejében tanyát üt a reakciós gondolat: hiszen nem angyal a nő, hanem az ördög szövetségese — boszorkány. Elég közel járunk az igazsághoz, ha azokból a sistergő máglyákból és hírhedt boszorkány- pörökből egy mellékzöngét is hallunk kicsendülni: a nő hatalmának a túltengését a férfiúval szemben.
Ez azonban csak múló incidens a nő diadalútjában a keresztény éra alatt. Az egyensúly helyreáll, amikor a nő önként leszáll az enthuziaszta elragadtatás ácsolta píedesztálról s megint segítő élettársa lesz a férfiúnak és nem királynői zsarnoka. Csak a fölvilágosodás zavarja meg ismét az egyensúlyt, amikor fölszínre hozza a feminizmust.
Érdekes, hogy Martinovich azt írja, a nők visszaéltek azzal, hogy a férfiak túlidealizálták őket, abnormisnak nevezi a helyzetet. Ezzel szemben a feministák azt terjesztik, hogy a nők rémesen el voltak nyomva, amíg ők fel nem bukkantak. És persze sose élnének vissza a hatalmukkal.
Így már kicsit jobban érthető a nők démonizálása. Nem a “patriarcha összeseküvésből” vagy a “férfinem degenerált természetéből”, hanem abból fakadt, hogy a nők visszaéltek a hatalmukkal. (Persze ezzel nem mentegetni akarom a boszorkányüldözéseket vagy a nőgyűlöletet, de kicsit árnyalja a képet ez a következtetés, hogy ennek azért volt előzménye.)
Az egész cikk itt olvasható.
Idepasszolóbb lett volna Martinovich Úri morálja:
“Az úri morál korunk legszégyenletesebb rákfenéje. A naturalisztikus eszmékkel átitatott korszellem a nemi életre kétféle mértéket állít föl: egyet a férfi, egyet a nő számára. Kétféle becsületet hirdet: a férfit ugyanabban menti, amiben a nőt megkövezi. A nőnek csak akkor van értéke, ha tiszta, érintetlen liliom a házasság előtt. A bukott nő olyan, mint egy elhasznált jószág: értéktelen. Ellenben bukott férfi nem létezik. A férfi értékben és becsületben nem veszít a társadalom előtt, ha nemi hajlamait követve a házasság előtt, sőt a házasságon kívül is kiéli magát. Ez a naturalizmus etikája.”
„Nekünk lányoknak legyen meg a jogunk a választott férfiútól ugyanazt a szeplőtlenséget követelni, amelyet ő, a szigorú bíró, tőlünk megkíván. Ne elégedjünk meg azzal a maradékkal, amelyet benne esetleg mások meghagynak nekünk. Miért kelljen éppen nekünk megérezni és megszenvedni az ő erkölcsi bukását?”
“Ha a nők jogegyenlőséget akarnak az államban a férfiakkal, ám vívják ki elsősorban a férfiak részére azt az erkölcsi kultúrfokot, amelyet Vera hirdetett: a teljes etikai egyenlőséget. Ez volna az igazi feminizmusnak legnagyobb diadala.”
Minden cinizmust férletéve érdekes megközelítésnek tartom, hogy tkp. a feministák a férfiak szexuális szabadosságát irigyelték el, ugyanakkor az úri/ lovagias morál pont ez, hogy kb. kétféle nő létezik: ribanc és a feleség. Pontosan ezért nem tartom magam hölgynek és nincs szükségem lovagokra, nőkultuszra, hanem őszinte beszédre és érzésekre, ui ott nincs csalfaság sem.
,,tkp. a feministák a férfiak szexuális szabadosságát irigyelték el”
Persze. Ez a mai napig így van, és nem kell egy nőnek ehhez feministának lennie.
kifejtenéd, h pontosan mire gondolsz?
Ma is irigylik a nők a férfiak szexuális szabadosságát. Általában ez a leggyakoribb érv amit felhoznak a másik nem ellen. Ez is arra utal, hogy mégsem a férfiak az ösztönlények.
igaz.
“mégsem a férfiak az ösztönlények.”
Nem “a” férfiak az ösztönlények, hanem a férfiak “is”. :)
Köszönöm, Koriander. Én jónak tartom ezt az írást, mert rámutat arra, hogy nem az lett volna a megoldás, hogy a nő is hadd lehessen ribanc, hanem a férfi is legyen erkölcsös.
Viszont az úri morált, nem tudom, miért azonosítod egyfajta lovagias morállal? Ilyen egyszerű lenne a képlet? Kicsit kifejthetnéd ezt nekem jobban, ha van időd és kedved. :))
A nők túlidealizálásából én sem kérek. A túlzott szóvirágok és udvariaskodás rendkívül idegesít. Az szerintem már nem a nőért van, hanem a férfi akar így szerepelni, hogy ő mekkora gentleman. Másrészt olyan elvárásokat támaszt az adott nő vagy úgy általában a női nem felé, aminek nem tudunk megfelelni, mert nem is kell.
Viszont az egészséges mértékű, nem anakronisztikus gesztusokat (nem tolakodó, a helyzethez illő kézcsók, előreengedés, ajtókinyitás stb.) szeretem és szívesen viszonozom köszönömmel, mosollyal. Feldobjuk egymás napját vele kölcsönösen: ő úriembernek érezheti magát, én pedig hölgynek, és ezt szeretem.
nekem is tetszik a Martinovich iras.
A lovagias nekem annyiban az urival szinonim, hogy csak egy bizonyos, kivaltsagos korre vonatkozik igy elso blikkre es ez ellen (nem tudom miert) tiltakozok?!
ugyanakkor Giordano kommentje helyrebillentette bennem azt a disszonans erzest, hogy nem kerdojelezhetjuk meg az elhatarozas tisztasagat (a szenvedelyeinkkel valo kuzdelmet) pusztan a zsigeri/ ösztön let mindennek felettisegevel, mert nem csupan osztonlenyek vagyunk, es leginkabb meltatlan azokkal szemben, akiknek sikerult ezen felulemelkedni.
osszessegeben egyetertunk :-) az udvariassagi gesztusok, kolcsonos figyelem valoban megedesiti a hetkoznapokat.
A vicc az egészben az, hogy amit ma a lovagi eszményről, a nők piedesztálra emeléséről gondolunk, az valójában egy másik kor terméke, a romantikáé. Akkoriban nyúltak vissza az addigra hősivé nemesült lovagkor eszményeihez.
Amiben persze azért ott voltak az alapok – a speciális harcmodorral együtt járó erkölcsi szabályok, a kor szabályozott struktúráihoz képest szabad élet, a mély vallási gyökerek, szent hit stb.
De a másik oldalon – amit a romantika már annyira nem domborított ki, ott volt a szabadosság, hedonizmus, a szentesített kegyetlenség, és egy jó adag erkölcstelenség. Az eredeti lovagok ideáljai szinte kivétel nélkül férjes asszonyok voltak. Akkoriban a házasság szinte kizárólag hatalmi és gazdasági szövetség volt a családok között. A lovagok a szabad életmódjuknak köszönhetően járhatták a nemesi udvarokat és egy egész korszak kulturális örökségét hatotta át, hogy udvaroltak minden nőnek, aki az útjukba került.
A nő piedesztálra emelése, idealizálása nem annyira a nő hatalmáról és kiváltságos helyzetéről szólt, inkább a tiltott gyümölcs zamatáról. Attól, hogy trubadúrok énekeltek az ablaka alatt, a kor női eszményképének még nem volt se szabadsága, se hatalma különösebben, maximum a viktoriánusnál kétségkívül lazább erkölcsei, mivel az erényövek létezése később történelmi hoaxnak bizonyult.
“a kor női eszményképének még nem volt se szabadsága, se hatalma különösebben” – Annak van hatalma, aki hatást tud gyakorolni, és a nők is tudtak, csak éppen a férjeiken, udvarlóikon keresztül… Nem csak akkor van hatalmad, ha kimondják rólad és leírják a ptk-ban… – Pont annyira volt a nő ura a saját életének, mint a férfi az adott kor körülményeihez képest… de a nő szerintem még jobban, kevesebb olyan kötelessége volt, ami helyhez kötötte volna, pl. az udvarhölgyeknek lovagokhoz képest. Ha a szabadság (korlátozása) alatt azt érted, hogy nem lehettek a hölgyek bírók, vagy tábornokok, akkor ez igaz, de a lovagok sem lehettek kitartott hercegnők, nekik sem volt más választásuk mint, hogy lovagiaskodjanak… A lovagok nem szabadságvágyból járták az udvarokat, hanem mert ez volt a szokás. “A lovagok a szabad életmódjuknak köszönhetően…” Ez erős ferdítés! Ha jól értem az álláspontod, a hölgyek a egyfajta rabszolgasorsban tengették napjaikat a szalonokban a csúnya lovagokra várva, a lovag meg ha akart ment ha nem akart akkor elment kocsmázni, vagy depis volt csak migrénnek hívta és otthon maradt pár hétre, vagy, utazgatott… ennek nincs realitása. A lovagok a kor különleges egysége volt kb.. Katonák voltak. Tették amit a kor szokásai elvártak, és kényesen ügyeltek hogy jól csinálják mint ahogy a kor hölgyei is ezt tették. “Az eredeti lovagok ideáljai szinte kivétel nélkül férjes asszonyok voltak” Nem a lovagoké sajátossága ez, hanem a kor erkölcsei szerint az feleség és az anya volt az ideál, és bizony a lovagok sem szerettek mást, mint a többiek. A hölgyeket már kislányként elígérték, és ma még diáknak számító korban férjhez adták. Nem is volt más, csak feleség. Mellesleg szerintem, amennyit tudok, a hajadon hercegnőcskéket pedig körülrajongták csoportosan a lovagok, de a szeretőik valóban feleségek voltak.
Hihetetlen mértékű hatalma van annak, aki gyermekeket nevel. A feministák pont ezt akarják elvenni a nőktől, hogy ne ők, hanem a feministává formált iskolarendszer és állam nevelje fel a gyerekeket. Minél előbb szakítjuk ki a gyereket otthonról, és minél inkább leterheljük az anyát más feladatokkal, annál kisebb az esélye, hogy az anya igazán mély benyomást tud tenni a gyermekére. Ezért kell annyi nő (természetesen feminista nő) a parlamentbe, meg ezért kell gender-semleges óvoda, mesekönyv, tankönyv. Vedd ki az anya kezéből a gyereknevelést, az apa befolyását is csökkentsd (ha lehet, ne is találkozzon a gyerekével). Így a média és az iskola kezébe került a gyerek nevelése. Ezért lehetőleg ezek felett vedd át a hatalmat.
Annak is nagy hatalma van, aki befolyással van a férfira. Egy feleség pedig befolyással van. Nem véletlen démonizálják sokszor a feleségeket, hogy xy királyt/politikust a feleség “rontotta el”. Úgy vettem észre, van a férfiakban egy ilyen félelem, hogy a feleségnek túl nagy lesz a befolyása és azt rosszra használja. Nem hinném, hogy a történelemben és az irodalomban véletlen haladna végig az a gondolat, hogy a feleség elrontja a férjét, még ha szerintem sokszor alaptalan is a vádaskodás. De hát a félelem és a gyanú már csak ilyen, ártatlanokat is érint. Persze ez csak az érem egyik oldala. Mert azért a nő áldásos hatásáról is beszélnek, nem csak az áldatlanról. Sok szent nőről van történet, hogy a férje az ő hatására lett keresztény vagy jobb ember.
Feleségnek és anyának lenni, ez is a hatalomgyakorlás egyik hathatós formája, nem csak az, ha a parlamentben vagyunk. Sőt, szerintem még eredményesebb is és jobban is illik a nőkhöz. Hozhatnak bármilyen agyatlan törvényt, ha a családokon belül minden marad a régiben. Ezért kell szétrombolni a családot, ezért kell kivonni a nőt otthonról.
Amikor még ifjú voltam és bohó tele forradalmi hevülettel (értsd: tesztoszteronnal:), százszámra írtam a szókimondó aforizmákat. Meg akartam mutatni velük a képmutatásból maga köré falat emelő hazug világnak, hogy mi a nagy büdös igazság kint a való világban, a falakon kívül. Mentségemül szolgáljon, még nem olvastam Nietzschét.
Ma már tudom, hogy csak be akartam venni azt az erődöt. Nem sikerült.
Viszont a cikkhez passzoló egyik (minimum huszonöt éves) maximát ide idézhetem. Íme:
A közerkölcs csúcsán az illem ül. Lásd illemhely.
Ha nyers stílusával nem is, mondanivalójával ma is egyetértek. Persze csak részben:)
Eszembe jutott egy másik is. Ide vág, csak kicsit áttételesebben:
A kultúra imádja a vívódó hőst. E vonzalom korántsem kölcsönös.
Amúgy igen érdekes és eleven probléma a lovagiasság ma téma. Szerintem a mai férfi – még ha vágja is a jó arcot – a lelke mélyén utálja az egész projektet. Érzi – s ha antifeminista, tudja is:) -, hogy egy roppant igazságtalan dologról van szó: a nők az elmúlt évszázadokban kaptak pár engesztelő privilégiumot cserében, amiért ki lettek rekesztve a hatalomból (gyakorlatilag ezek a lovagiassági előírások), aztán egy ideje be lettek eresztve a hatalomba, ám ők a tőlük egyre inkább megszokható rafinériával továbbra is ragaszkodnak egykori, elévült privilégiumaikhoz. Közben megkövetelik az összes újat is. E mentalitás nem minden, de sok nőre jellemző. Ami még nem feminizmus, de már annak az előszobája, mondhatni melegágya…
Mindezt persze nem én állítom, hanem az átlagférfi tudattalanul véli így a lelke mélyén. Én magam jól tudom, hogy jól meg kell mindezt hányni-vetni a világ összes agóráján (naná, hogy udvarisan és lovagiasan), hogy aztán kiderüljön végre, tényleg így áll-e a dolog, és járnak-e a régi-új privilégiumok egyszerre vagy nem? És ha majd mindenki, vagy majdnem mindenki egyetért, akkor lehet csak azt mondani, hogy most már lépni kell az ügyben. Addig maradjon minden úgy, ahogy van, legfeljebb kicsit extrába, free-be kapódik még némi lovagiasság a férfiaktól a nőknek. Ami azért nem igazságtalan, mert nem csak pillanatnyi, hanem történelmi igazságszolgáltatás is létezik – törlesszék csak a ma férfijai magukról megfeledkezett férfi felmenőik leróhatatlan adósságát…
esetleg egy posztot az aforizmáidból :)), kedves exbohó Adolf?
Már nem publikusak. Tetszett volna előbb kérni… (mondjuk úgy tíz éve:)
Ertem, akkor koszonet ezert a kettoert.
tetszett.
“Amúgy igen érdekes és eleven probléma a lovagiasság ma téma. Szerintem a mai férfi – még ha vágja is a jó arcot – a lelke mélyén utálja az egész projektet. Érzi – s ha antifeminista, tudja is:) -, hogy egy roppant igazságtalan dologról van szó: a nők az elmúlt évszázadokban kaptak pár engesztelő privilégiumot cserében, amiért ki lettek rekesztve a hatalomból (gyakorlatilag ezek a lovagiassági előírások), aztán egy ideje be lettek eresztve a hatalomba, ám ők a tőlük egyre inkább megszokható rafinériával továbbra is ragaszkodnak egykori, elévült privilégiumaikhoz.”
Ezzel összességében nem értek egyet, mert bár valóban nem vágnak a férfiak jó arcot az udvariassághoz a nőkkel szemben, és az is lehet, hogy ennek az eredete az, hogy közben a nőknek rengeteg előjoga keletkezett, de a mai valós oka ezeknek a fintoroknak valójában az, hogy minden férfi tudja – hiszen tanult történelmet és olvasott könyveket – hogy régen a valódi hölgynek milyen szigorú erkölcsi szabályoknak kellet megfelelni – legalább látszólag – ahhoz, hogy hölgynek nevezzék és ezeket a privilégiumokat élvezze, pusztán csak mert nő, ez nem járt neki. Ellenben a mai nők semmilyen hasonló erkölcsi értékeket nem mutatnak fel, hanem pusztán női mivoltukban várják ezt el oly-módon, hogy ha nem kapják meg, akkor fintorognak. Ennek ellen-vetülete a feminizmus szülte nő, aki valójában nem azt mondja, hogy ez az előjog a nőknek nem jár, hanem azt mondja, hogy bár járna nekik, mindenkinek, de ő önként lemond róla, ezzel azt hiszi kegyet gyakorol, így ha valaki mégis gyakorolja vele szemben, tehát udvarias vele egy férfi, akkor azért fintorog. Olyan nő ma nem létezik, aki őszintén azt gondolja, vele nem kell udvariasnak lenni, mint nővel. (Ez viszont nem baj.)
Szerintem a lovagiasság nem a mérleg másik oldala volt régen a hatalommal szemben, nem tartom logikusnak, hogy a férfiak azért adtak volna ilyen jellegű jogokat a nőknek, mert azokat így kárpótolták. Akkoriban a nőknek nem volt ilyen formán igényük a döntéshozatalra és hatalomgyakorlásra, háttérből irányítottak. Sokkal logikusabb, hogy régen a nevelésnek, egyháznak, erkölcsi értékek fontosságának köszönhetően valóban voltak értékes nők, mármint a nőiesség oldaláról megközelítve igazi hölgyek. A férfiak tehát nem azért nem vágnak jó arcot az udvariassághoz, mert közben összeadnak és szoroznak és rájönnek hogy az adójuk túl nagy százalékával támogatják már a nőket, hanem a nőkben már közel sincs ott a hölgy és ez szemmel látható – miért vágnál jó képet a spenóthoz tükörtojással, főleg ha tegnap bélszínt vacsiztál. (Természetesen a férfiakban sincsenek ott a lovagok, a lovagi erényekből viszont ezáltal férfias hallgatólagos kötelességek lettek a nők felé, de a lovagok előjogait közben senki sem gyakorolja, nem is tudja, nincs is olyan hogy lovag, nincs olyan foglalkozás, senki nem dönthet úgy hogy lovag lesz, csak legfeljebb TEK-es. :D)
Kezdem látni a probléma egyik okát: A lovagiasság nem egyenlő az udvariassággal.
Ez igaz, de az udvariasság a lovagiasság része és mára szinte már csak ez maradt meg belőle – szerintem. Ha máshogy látod akkor konkretizálj.
Igen, az udvariasság a lovagiasság része. De nem egyenlő azzal. (A nők nem lehetnek lovagiasak, de lehetnek udvariasak.)
Az udvarias számomra olyasmit jelenti, hogy valaki pontos, kopog, ha bemegy valahová, köszön, nem ordítozik, megkérdezi, nem zavar-e az akármi, megkérdezi, megfelel-e úgy a valamicsoda neked, és ezekhez hasonlók.
A lovagiasságot én terhesnek, nyomasztónak érzem.
Ráadásul tele van fülledt erotikával, amely engem szintén zavar.
És jobban szeretem az erdei patakot, mint a sejtelmes ingoványt.
“Igen, az udvariasság a lovagiasság része. De nem egyenlő azzal. (A nők nem lehetnek lovagiasak, de lehetnek udvariasak.)”
Szerintem se egyenlő. Viszont nem az udvariasság a lovagiasság része, hanem a lovagiasság az udvariasságé. Mivelhogy a nők csak udvariasak lehetnek, lovagiasak nem, a férfiak meg mindkettők lehetnek… Szóval ez nem kekec, hanem olyan rovar-bogár dolog.:)
Mindazonáltal utólag kihúztam a kommentemből “az udvarisan és lovagiasan” szövegrészből az első fordulatot. Az udvarisan-t… Aminek kapcsán csak most, a kihúzáskor vettem észre, hogy félregépeltem. Kimaradt egy a betű. Ami így freudi – vagy inkább jungi – elütésnek tekinthető. (A kollektív tudatalatti rajtunk keresztül kommentel!) Ha valaki véletlenül úgy nyilvánul meg, hogy olyat közöl, amit nem akar közölni, pedig célszerű lenne, vagy ami több tudást tartalmaz annál, mint amit az illető tud – s mindez a közlő számára is egyfajta furcsa (pl. sűrítő) technikával valósul meg -, akkor az a tudattalan mesterkedése. Ha szexuális természetű, akkor a freudi személyes tudattalané (egyszer társaságban egy lány a csuklóját vakargatva azt mondta: gyerekek, úgy viszket a csiklóm…:), ha kulturális jellegű, mint az udvari(a)san esetén, akkor a jungi kolletív tudattalané. A lovagi élet legfontosabb részei mindenféle udvarokban zajlottak. Ugye? Tényleg kérdem, nem tudom, nem én írtam:)
Jogos. :o)) Így akartam, csak megfordult, mert már a többi mondat járt a fejemben és a kezem nem tudta követni. :o)
Igen, ez így a helyes: A lovagiasság az udvariasság része. Vagy inkább ága.
Ha már… Az udvar az uralkodás székhelye, az uralkodó közvetlen környezete, a lovag az udvar egy tagja – sokszor távol az uralkodótól, a vártól.
Továbbra se kekec, csak tisztázni szeretném, hogy tényleg kollektív tudattalan van-e a dologban, vagy csak képzelődök és sima elírás. Merthogy nem csak királyi, hanem nemesi és lovagi udvarok is voltak, nem? Ha igen, a lovagok élete tényleg főleg udvarokban zajott. Meg hát a lovagi tornák, azok se tornateremben folytak. Nem akarok ezen rugózni, ha nem, nem, csak jó volna az ügy végére járni. Bár azt hiszem, inkább majd guglin folytatom a nyomozást.
Továbbra sem veszem kekeckedésnek. :o)
A lovagvárakban lovagok laktak, de hölgyek nem. A lovagi tornákat – ahol a nő (udvarhölgy) kegye volt a jutalom – nem ezekben a várakban rendezték. Ezek csak az edzőtermek voltak.
Az udvarias szót kötöttem az udvarhoz. Ez az udvar tényleg csak az uralkodói központot jelentette.
(Haggyá má ezzel a kollektív tudattalannal!!! :o))) Eredetileg ezt írtam: … lovagi tornákat – akol a nő (udvarhölgy) kegye …)
A lovagiasság egy szeglete az udvariasság, nem lehet annak része. Te másik nézőpontból közelíted. Az igaz, hogy a lovagiasságban lévő, mondjuk túlzott udvariasság egy általános udvariasság része is, és az a nagyobb halmaz – talán… Én viszont úgy értettem, (ha már rovar, bogár akkor csak szólok, hogy nem az, hanem a pókok, és a fekete özvegy) hogy a lovagiasság tulajdonságai (kardvívás tudománya, szép fényes páncél, hercegkisasszony a nyomában, ló :)) közül én mint egy tulajdonságot, jellemvonást, az udvariasságot emelem ki és értem. Tehát az “udvariasság a lovagiasság része”. Ráadásul a rengeteg udvariassági forma közül kifejezetten a hölgyekkel szembeniről beszéltem, így még kisebb halmazba zártam, leszűkítettem előzékenységre, mint már írtam – asszem.
Igazad lehet… :D (Pedig már elkezdtem egy hosszú hozzászólást, mert egy kicsit lekezelő volt ahogy túlmagyaráztad az udvariasságot, :( de) újraolvasva Adolf valószínűleg nem pont erre gondolt. :) Nem tudom miért asszociáltam arra, hogy a lovagiasság alatt az előzékenységet érti… sorry!
Különben amit írtam az korrekt, tény, hogy nem vág ide, de legalább cikkhez illik valamennyire… :)
:o)
Annyit még: Az udvariasságban nincs szexualitás, a lovagiasságban pedig van – nem is kevés.
… hmm… néha azért van, elhiheted… :D
Elhiszem. De a néha az nem a jellemzően.
Ráadásul ha az udvariasságba szexualitás vegyül, az már nem udvarias. Szerintem.
Teljesen igazad van, én nem így értettem, hanem pont fordítva és áttételesen, csak nem akartam túlmagyarázni. – Minél hosszabb a kapcsolat annál többször szexelsz kedvességből – udvarias vagy a másikkal, nem utasítod vissza. Így értettem. Ha valaki udvarias azért, hogy közben szexuális célzásokat tegyen – abban az esetben ha erre nincs fogadtatás – akkor egy pöcs.
SIL,
“Minél hosszabb a kapcsolat annál többször szexelsz kedvességből”
Nem biztos. Attól is függ, milyen erős a szerelem és a vonzalom, hogyan hat rád a partnered.
“Nem biztos. Attól is függ, milyen erős a szerelem és a vonzalom, hogyan hat rád a partnered.”
Most erre mit írjak?! – Igazad van.
hgyi, a szó eredeti értelmében vett lovagiasság nincs már. Hiába nem ugyanazt jelenti, az udvariasság szinonímájaként használjuk (férfiak esetében). Ma már nincsenek párbajok, nem jön a páncélos lovag sem. :)
Ez jutott eszembe: Lovagias ügy
Persze, hogy nincs. de nyomokban itt van. Elég baj az, hogy au udvariasság szinonimájaként használjuk, ugyanis ez összezavar sokmindent.
Attól függetlenül, hogy nincsenek párbajok, és nem zörömbölnek férfiak páncélban, tollakkal és a kedves valamely textildarabjával a sisakjukon, még nagyon sok, a valódi lovagkorból ittmaradt részlettel küzdünk.
Le is íra, hogy örököltünk egy papírdobozt, amelyet mindenki másképp akar kibontani – és sajnos mindenkinek mást is mutat a doboz belseje.
A lovagkorban legalább egységes volt a fogalom értelmezése. Mára ez totális káosz lett és roppant zavaros, használhatatlan massza.
A lovagias férfi leveszi a kabátját és ráadja a nőre. Az udvarias férfi megkérdezi, nem fázik-e a nő – és akkor bemennek valahová.
A lovagiasság valóban több, mint udvariasság. Manapság arra a férfira mondjuk, hogy lovagias, aki az elvárható illemen túl udvarias és előzékeny, olyan mértékben, ami már egyáltalán nem megszokott, nem hétköznapi. Az is igaz, hogy általában jelen van a finom erotikus vibrálás a felek között.
“Manapság arra a férfira mondjuk, hogy lovagias, aki az elvárható illemen túl udvarias és előzékeny, olyan mértékben, ami már …” ami már engem halálra idegesítene. :o)
Szerintem a lovagiasság színtiszta erotika. Mer ugye mire megy ki a játék? Miért futnak köröket? Miért kell a férfinak ezt-azt megtennie? (A lovagot a nő erősen hergeli.) Hát persze, hogy a szex reményében!
Tudom, te valami átlényegített lovagiasságról beszélsz, de én nem tudok elszakadni az eredeti lovagiasságtól. És mint már írtam, lehetetlen ezt az egész maszlagot értelmezni a mai korban.
Az udvariasság az teljesen oké, azzal nincs bajom.
:)
Te is hasonló példát írtál a lovagiasságra: A férfi, aki ha fázol, leveszi a kabátját és rádadja… vagy a földre dobja, hogy ne fázzon a kicsi lábad.. :)
Erről énekel Presser, csak ő még csúnya fiú is. ;)
Igen, hasonló példát írtam, de az volt a negatív előjelű. De mivel te sokkal romantikusabb vagy, mint én, ezért neked ez valószínűleg nem jött át. Én nem szeretem, ha körülugrálnak, ha lesik minden gondolatomat, ha olyan kívánságomat is teljesítik, ami nincs, ha rámadnak egy kabátot anélkül, hogy megkérdezték volna, hogy esetleg kérem-e. Mert előfordulhat velem, hogy nem kérem, pedig szétfagyok…
“te sokkal romantikusabb vagy, mint én”
Nahát, hogy jöttél rá? Pedig azt hittem, jól titkolom… :))))
Nem feltétlen. Az is lovagias, ha valaki kiáll a barátnőjéért mert meg akarja erőszakolni egy csomó Hindu a helyi buszon. Az is lovagias ha valaki hazaviszi az idős hölgy csomagját. Az is lovagias ha valaki a volt élettársát és/vagy nevelt gyerekét önként támogatja. Az is lovagias, ha egy tök általános témában, pl a munkahelyen valaki megvédi (legyen férfi az érthetőség kedvéért) munkatársát másokkal szemben, mert így érzi igazságosnak, vagy mert a munkatársát érzi gyengének, vagy védtelennek – az adott szituációban. A lovagias tulajdonságok ma is megfigyelhetők, de minthogy régen is, ma is ritka a lovag – mert a tulajdonságai valóban erények. Meg aztán a lovagokban ez mind megvolt, egy mai férfiban meg egy-egy felfedezhető.
Igen, igazad van. A becsületesség, a becsület védelme is lovagias tulajdonság.
Köszi! :) Valahol itt hangzott el, de nem keresem ki és így nem idézem pontosan: Minden nő és férfi lehet udvarias de csak a férfi lehet lovagias. Ebben a formában ez szerény nézőpontom szerint hülyeség. A lovagiasság egy fogalom, pozitív a négyzeten tulajdonságok halmaza. Egy fogalmat nem lehet ilyetén birtokolni, egy fogalmat csak társítani szoktak. Nőre és férfira egyaránt igaz lehet mert jellem kérdése. Egyszerűen egy nőre nem illik ezt mondani, hiszen a lovagok férfiak voltak, tehát van egy olyan mellékzöngéje, mintha azt mondanánk, olyan mint egy férfi, olyan jó ember. (Ez nem túl dicséretszagú, mindenki érzi.) Ezért inkább mondjuk, hogy a nő erényes, szilárd jellem, vagy jellemes, hatalmas az igazságérzete – és hasonló kifejezések.
… tudom, tudom, egyszerű gyerek vagyok. :)
Látod? A lovagiasságot mára már átültetted azonos neműekkel szemben tanúsított viselkedésre. Pedig…
Számomra ez az egész lovagiasságosdi amolyan álságos maszlag. Nem érzem valódinak, ráadásul mögöttes szándékot érzek.
A becsületesség, az udvariasság, a barátság, az igazságszeretet, a bátorság nálam nem köthető a lovagiassághoz.
És ha a példáidat nézem, akkor a nők is lehetnek lovagiasak. Pedig nem.
– akkor asszem már erre válaszoltam… fölötted vagyok… csak szólok… ;)
Mögöttem egy perccel.
Láttam. (o:
“(o:” – ez mit jelent? Mert olyan mint a Micimackó. Figyu én nem blogoltam soha életemben ezelőtt és a facebookról is leregeltem, amikor már kínai szótárt vettem elő, hogy megértsem mit írnak nekem. Három hangulatjelet ismerek: :) :( :D – ez utóbbit csak pár hónapja – én őszinte, nagy nevetésként használom, viszont mindig elgondolkodok ha ez a sértő kinevetést jelenti akkor bizony gazdagabb vagyok néhány anyád!-al. :D
(o: = :o) = :)
A chat idétlen fejeket csinál a “leírt” hangulatjelekből, ezért kipróbáltam, hogy ha fordítva írom, akkor is csinál-e. Úgy nem tudja átrajzolni. Időnként itt is így használom. A szem és a száj között egy krupmliorr van.
Ezek szerint Koriander mosolyát sem ismered fel: :-) (ő a hosszúkás orrot szereti.) :o))
De tessék – csak itt, csak most, csak neked: http://www.hogyankell.hu/Hangulatjelekkel_kifejezni_az_%C3%A9rzelmeket :o))))
Hát ez tényleg nem egyszerű. Azt hiszem, fel is hagyok a magyarázat próbálgatásával.
Inkább érzem, mi az. :)
Na, hát valami ilyesmiről beszélek. :o)
Mindegyikünk másképp látja, mást érez ezzel kapcsolatban. Senki sem tudja megfogni, nincsenek jól érzékelhető, érzékeltethető határai, nincsenek már szabályai. Csak lebeg itt ez a valami, amit lovagiasságnak nevezünk, pedig fogalmunk sincs róla, mi az. :o)
– há’ mondom én hogy csak egy fogalom! :D
Tetszik a megközelítésed, de ezzel nem értek egyet:
“nem tartom logikusnak, hogy a férfiak azért adtak volna ilyen jellegű jogokat a nőknek, mert azokat így kárpótolták. Akkoriban a nőknek nem volt ilyen formán igényük a döntéshozatalra és hatalomgyakorlásra, háttérből irányítottak”
A férfi-mentalitásban van egy adag “ösztönös” igazságérzet. Néha ez bosszntó, a női szeszély számára meg kifejezetten idegesítő lehet, de mi már csak ilyenek vagyunk. (Vigyázat, nem minden férfi férfias, és nem minden nő nőies mentalitású. De hát ezt itt mindenki jól tudja…) Szóval szerintem igazságérzetből adtak, ha adtak. Úgy is mondhatjuk, azért, hogy nyugton maradjanak… Bár a lovagkorban szerintem még egyáltalán nem volt tipikus, hogy nők irányítottak volna a háttérből. Persze lehet, hogy tévedek, nem voltam ott. Igaz, ti se:)
Az udvariasság szerintem se azonos a lovagiassággal, de erről lentebb fentebb:), hgyi-nél.
“A férfi-mentalitásban van egy adag “ösztönös” igazságérzet. Néha ez bosszntó, a női szeszély számára meg kifejezetten idegesítő lehet, de mi már csak ilyenek vagyunk… …Bár a lovagkorban szerintem még egyáltalán nem volt tipikus, hogy nők irányítottak volna a háttérből. Persze lehet, hogy tévedek, nem voltam ott. Igaz, ti se:)”
– Nem kell ezt ilyen szemlesütve előadni. Bírom a a teátrális túlzásokat, de most az objektív(ebb) szemléletre szavazok, mint ahogy te is írod, egyikünk sem élt a lovagkorba, én azt sem tudom, pontosan mikorra tehető de akkor saccoljunk, legyen XIII. -XV. sz.. Szerintem egyáltalán nem akartak még csak hallgatólagosan sem pótolni, és kárpótolni végképp nem itt senki senkit. Szerették a nőket a nők egyre igényesebbek lettek, mint ahogy az egész társadalom is és végül egy hercegkisasszony tényleg egy kis tünemény lett, szintúgy az udvarhölgyek, és így alakult ki… örököltek, ajándékba kapták, voltak kereskedők, azok lányainak volt vagyona, nekik is kellet… és kész. Udvariasak voltak velük mert szerették őket (…) és ez volt a szokás, a lovagok meg ezt (is) tökéletesítették. Az emberek élték az életüket a maguk módján – és kész. Ahhoz, hogy igazad legyen, fenn kellett volna hogy álljon az igény, más nem hallgatólagosan (de akkor simán femi mellébeszélés lenne :)) akkoriban a nők részéről, de ezt erősen kétlem, egyszerűen csak a körülményekhez képest örültek, hogy élnek mint ahogy a férfiak is a szokásaikkal együtt anélkül, hogy bármit irigyeltek volna a másiktól – társadalmi szinten. … de aztán beindult a gépgyártás és a nők elkezdtek unatkozni… :D Nem kell túldramatizálni… Irigylem azt az igazságérzetet, hiszen az életüket is kockáztatták úgy a hazáért, mint párbajban a szeretett hölgyért… elég magasztos az a lélek amelyiknek ezek után lelkiismeret-furdalása van… :) Rangra lettek emelve a szeretett udvarhölgyek és kész… – nem hinném hogy most felszínes vagyok.
“Egy nő ne akarjon férfiként viselkedni, ne meséljen disznó vicceket, ne legyen hisztérikusan, térdét csapkodva vihogó, visító, szétvetett lábakkal ülő, folyamatosan káromkodó “nő”, aki üvegből issza a sört, és a társaság minden férfitagjára rámászik.”
ez szimplán a közönséges/ ordenáré/ ízléstelen…férfiban / nôben egyaránt taszìtó.
“Hiába változnak az idők, úgy tapasztalom, hogy a férfiak szeretik és örömmel veszik, ha alkalmuk nyílik lovagiasak lenni. Sajnos a nők egy része mindent megtesz azért, hogy a férfiember zavarba jöjjön, mit is tegyen, nem kéri-e ki magának az adott nőszemély, ha csak a legelemibb előzékenységet is tanúsítja irányába.”
Pontosan arról van szó, hogy fogalmunk sincs arról – sem a férfiaknak, sem a nőknek – mi a tüdő az a lovagiasság, meddig lovagiasság, mit nevezünk lovagiasságnak, stb.
A nők valószínűleg nem direkt hozzák zavarba a lovagias(kodó) férfiakat. Bár ugyanígy a lovagias(kodó) férfiak is roppant zavarba tudják hozni a nőket. Mindez azért van, mert nincs egy lovagkeret-rendszer.
(Szeretem a sört üvegből inni pl. kint a Duna-parton piknikezve. Nem vagyok képes fel/levenni a kabátomat, ha más fogja. 99%, hogy ráesek arra, aki le akar segíteni a buszról. Biztos vagyok abban, hogy valami malőr történne, ha alám tolná valaki a széket.)
Így aztán engem nagyon zavar, hogy annak ellenére, hogy nem tudjuk miről beszélünk, elvárjuk, hogy a férfiak lovagiasan viselkedjenek. Ezt megkoronázza, hogy a nők sem tudnak hölgyiesen viselkedni.
nem szeretem a sört, de a bambit/asvanyvizet en is üvegbõl iszom :-) , de mar ittam aszut is uvegbol, nem volt nalunk pohar:-)
neha meselek diszno vicceket.
viszont gyonyoru egyenes hattal ulok es kecses vagyok:-)
Rám nem lehet azt mondani, hogy kecses vagyok. :o)))
Életemben talán ritkán voltam kecses – talán amikor a szalagavatókon palotást táncoltam.
Nálunk még nem volt divat, hogy minden végzős osztály 124 táncot lejt egy szalagavatón. Az volt a szokás, hogy harmadikosok és negyedikesek jelentkezhettek, válogató volt és kizárólag palotást táncoltunk, a hagyomány miatt – Rákóczi gimnázium. Harmadikos és negyedikes koromban is táncoltam. A mi szalagavatónkon az egyik osztálytársam volt az egyik táncpartnerem, s ahogy mentem le az öltözőből a lépcsőn – ő a lépcső alján állt és rám várt -, nagy, csodálkozó szemekkel nézett rám, és amikor mellé értem, azt mondta, hogy alig ismert meg, és hogy így olyan vagyok, mint egy mesebeli királylány. :o)) Nyilván valahogy azonosultam a jelmezzel, a tánccal és ez meg is látszott rajtam. Persze az is szokatlan volt, hogy hosszú, rózsaszín selyem ruha volt rajtam, párta a fejemen, hajam félig feltűzve, besütve, kisujjnyi loknikban ugrált a nyakamnál. A hosszú ruhát kicsit meg kellett emelni a lépcsőn és a nehéz alsószoknyák miatt is óvatosan – kecsesen – lépkedtem lefelé – a szokásos kettesével rohanok a lépcsőn helyett… Szóval a kecs és a báj elkerült.
Erről jut eszembe:
“Mert kedvelem ékes beszédit,
mikor fecseg,
ilyenkor bájak zengedeznek
s kecsek.
Imádom én a daliás Nyuszit,
s a gúny hiába ostoroz és uszít,
adok neki, ha kell, cvikipuszit.
Csak úgy recseg.”
(Micimackó)
Hiaba, nna, ruha teszi az embert :D
Egyebkent visszaterve a pohar versus üvegből ivasra, põlö kristalypoharbol koccintgatni a termeszet lagy õlen…szerintem netto modoros. es kb igy vagyok az etikett tulhangsulyozasaval is, hogy egy bizonyos szint utan mar atcsaphat modorossagba es ettol irto kenyszeres.
Teljesen egyetértek.
Semmit nem kell túlhangsúlyozni. Pont az a lényeg, hogy ha természetes számodra, mikor mi illik, akkor teljesen észrevétlenül, olajozottan megy minden, mert magától értetődik. Ha részeddé vált, akkor olyan, mint a fogmosás, rutin, nem gondolkozol rajta; ha nem, akkor kényszeresnek érezheted.
Kristálypohár: emlékszem, mennyire odavoltam az oviban, hogy műanyag poharakból kellett innunk. Gusztustalannak tartottam, tele volt karcokkal, mindig olyan érzése volt az embernek, hogy nem lehet rendesen elmosogatni sem, és különben is… Már tudtam porcelán csészéből/kristálypohárból inni anélkül, hogy veszélyben lenne, de a többiekre való tekintettel megértéssel fogadtam a műanyagot. :)
Az üvegből ivás és a többi, amit írtam: ez bizonyos körülmények között egy bizonyos nőtípusra vonatkozik, mindenki látott már ilyet. Normál esetben, minimális érzékkel mindenki tudja, mikor, mit, hogyan illik, mi az, ami belefér, és mi nem, remélhetőleg nem kell magyarázni. A nők lazábban viselkednek egymás között, ez is természetes, a férfiakról nem is beszélve. :)
igen-igen, az elsô hszmben irtam is, hogy egy csokorban mar közel sem szimpi jelenség, nekem se.
,,Az üvegből ivás és a többi, amit írtam: ez bizonyos körülmények között egy bizonyos nőtípusra vonatkozik,”
Melyik nőtípusra ?
ribancokra:-)
a lovagi moral szerint ket notipus van: hölgyek es ribancok.
a problema az, hogy manapsag ribancok is lehetnek hölgyek alruhaban, ill. ribancokrol is kiderulhet, hogy szuletett holgyek, lsd halivudi klasszikus Pretty woman:-)
,,ribancokra:-)”
Akkor jó :)
,,a lovagi moral szerint ket notipus van: hölgyek es ribancok.”
Minden normális ember szerint így van,d e örülök, hogy régen is így gondolták.
,,a problema az, hogy manapsag ribancok is lehetnek hölgyek alruhaban”
Sajnos igen. Így tévesztik meg a férfiakat, álruhában.
,,ribancokrol is kiderulhet, hogy szuletett holgyek”
Ez ritkábban valósul meg.
,,lsd halivudi klasszikus Pretty woman:-)”
Julia Roberts abban a filmben minden volt, csak hölgy nem :D
,,ribancokra:-)
Akkor jó :)”
Azt hittem egyértelmű. :) Egyébként nem egészen pontos, mert a ribancok közül is a legócskábbakra vonatkozik az általam fentebb vázolt ordenáré viselkedés.
,,Azt hittem egyértelmű. :)”
Nem volt az :) Szerintem nem ribancos, hogy ha valaki üvegből iszik :D
“Szerintem nem ribancos, hogy ha valaki üvegből iszik :D”
Önmagában nem, de amint írtam, a körülmények, az egész “csomag” számít.
“Sokszor tapasztalhatjuk, hogy a protokoll ma már a magasrangú állami képviselők számára sem ismert – pedig elvileg ők tanulják is. Protokoll-szakemberek alkalmazása mellett is követnek el hatalmas bakikat.”
https://www.youtube.com/watch?v=hKgWcAlsIQE
Igen, ez egy elhíresült jelenet, nagy leégés volt. :)))
A másik nevezetes eset ennek a fordítottja; amikor Erzsébet királynő Magyarországon járt, a házelnök “Please, madam (Ma’am)!” felszólítással adta át a szót a királynőnek. A sajtó azonnal felkapta az esetet, jól lebunkózta Szabad Györgyöt, holott hibátlan volt a megszólítás: Mivel nyilvánvalóan korábban is találkoztak, s elhangzott már a “Your Majesty”, onnan kezdve ez a korrekt megszólítás egy királynő esetében is.
Na de hát milyen dolog már ez a zsidó szokás? Feminyisták miért nem őrjöngenek?
A muszlimok, a japánok és a kínaiak sem fognak kezet.
Etiópiában viszont két kézzel kell kezet fogni. :o)
Hogy, csak a nőkkel nem azok se? Lappangó nőgyűlöletből eredhet? Koreaiakkal mi a helyzet?
Szerintem Koreában sincs kézfogás.
Az ortodox zsidók sem fognak kezet senkivel sem.
Japánban meghajlás van. A meghajlás mértéke viszont nagyon fontos.
Igen, ortodox zsidó nem érinthet meg idegen nőt, tehát a kézfogás szóba sem jöhet. Furcsa, hogy senki sem mondta neki. :)
Ne félj Naooo, a zsidóknál is vannak feministák. Még cikk is volt róluk itt. Ja és Izraelben nagyon erős az LMBTQWERTZ is.
Nem tudom mi abban a sértő, hogy a legtöbb feminista zsidó.
Nem sértő és miért is lenne az? Pláne ha igaz, de akkor se ha nem igaz.
Az igazi zsidó ellenesség inkább az, ha ezt valaki pejoratívnak értelmezve kéri ki magának.
Én úgy látom, hogy F.Janos azt írta, hogy a “zsidóknál is vannak feministák”, nem pedig azt, hogy a feministáknál is vannak zsidók, ami nem ugyanaz.Így a kijelentésed, miszerint a legtöbb feminista zsidó, nettó hülyeség. Vagy alá tudod támasztani valamivel?
http://www.hir24.hu/belfold/2013/10/25/gorog-ibolya-abszurdum/
Jó, jó, hogy Orbán nem egy óriás – és dicséretes, hogy megtanulta, hogy nem nyalogatjuk össze a nő kezét -, de azért nem kellene az orra elé cibálnia a nő kezét, hanem neki kellene hajolnia…
lehet, hogy lumbagoja van, ugy nehez hajolni.
“nem kellene az orra elé cibálnia a nő kezét, hanem neki kellene hajolnia”
Bizony, ez így nagyon rosszul néz ki. Ráadásul közben a nő szemébe néz, ami tilos – kivéve, ha szexuális előjáték tanúi vagyunk… :)
Ráadásul közben a nő szemébe néz, ami tilos – kivéve, ha szexuális előjáték tanúi vagyunk… :)
Honnan tudod, lehet hogy két botox között megvolt az Ildi
:o)))
Felráncigálja, szemébe néz – huhh… ebből lesz valami! – és még csókot is lehel rá – ez már komoly flört!
…és két kézzel fogja Ibolya kacsóját! :)
És Görög Ibolya azt mondja, hogy diplomáciában teljesen tilos a kézcsók…
Orbán viszont úgy tűnik imád “úriember” lenni. :o))
“hanem neki kellene hajolnia…”
Sok lesz :D
“Orbán kenetteljesen ragadja meg a kezet, majd egy üzekedő kan mosolyával jutalmazza a nőt”
Hálát rebegek a modern pszichológiának, hogy megajándékozott minket a “szexuális elfojtás” varázsfogalmával. Innentől boldog-boldogtalan gyanúba keverhető, hogy a kifinomultsága, a szellemisége csak álca, ponyva, amely elfedi a megválthatatlan emberállatot, mert hát belül mind egyformák vagyunk, ugyanazon ösztön rabjai. Így azután már egészen természetesnek tűnhet a gondolat, hogy az emelkedett lovag, miután eszményíti a hercegkisasszonyt, rohan megerőszakolni a konyháslányt, mert az elfojtást valahol ki kell engedni, és hát erre való a pórnép: megerőszakolásra. A jámbor, vallásos lovag is csak ember ugye, és dugnia kell gyakorta, sőt, elsősorban dugni és kefélni akar, csak költészetbe csomagolja, és titokban biztos középkori pornót néz, meg disznó vicceket mesél két lovagi torna között. A lovagiasság csupán ingovány, amelynek bűzős párolgásaiba van titkon és áttételesen elrejtve a szexualitás, ami mindenek felett áll. Mindenki, aki nem vállalja nyíltan, az elfojtogat, és még képmutató is! A modern pszichológia mindent leleplez! :))
Elnézést a gúnyért, nem a szerzőt illeti, ő is csak áldozat, de engem mindig elbűvöl, hogy mennyi minden magyarázható a szexusból, és vezethető vissza az elfojtásra. :)
Ha vitatkozni akarnék gúny helyett, akkor pusztán rámutatnék, hogy a “szexuális elfojtás” amolyan Jolly Joker, amely szinte korlátlanul bevethető magyarázatként, és pont ez teszi gyanússá. Ráadásul ott véti el, hogy egy megkonstruált, köznapi tapasztalaton alapuló átlagot vesz normaként, és ami felette áll(hat), azt nem hiszi el, ott trükköt, csalást, elfojtást keres. Hisz elgondolni, hogy más másként működhet, és másként működhetnek az ösztönei is, képtelen. A kujon nem azt kérdezi a szerzetestől, hogy “mondd, hogyan szabadulhatok meg a szexualitás rabságából?”, hanem eleve azt hiszi, hogy a szerzetes is olyan ösztönvezérelt lény, mint ő, csak gyáva, képmutató, és nem éli ki azt, ami őbenne nyíltan tombol. Ez a kujon pszichológiája. Ha elég sok a kujon, megszavazhatják világképüknek a tudományos rangot is…..
jo, hogy jottel:-). az ember egy olyan allat, aki Istenhez hasonlova valhat.
Jó hogy jöttem, csak a stílusomat tudnám az ajtóban levetni! :)
Meg is fordíthatnánk: az ember olyan isten, aki képes puszta állattá lenni. :)
Mi bajod a stílusoddal? Tök jó.
köszönöm, bár a gúnyban mindig van fölényeskedés, lustaság (?), sőt, lemondás is. Erre gondoltam. Ez volna ama kabát. Ugyanakkor a gúnynak is megvan a maga helye, kár lenne száműzni Szibériába. :))
asszem ez megint gnosztikus kisértet volt, szigorúan keresztény értelemben istenhez hasonlóvá válhatsz vagy állat maradsz mindörökre- ez a szabad választás. amúgy meg tegnap újranéztem a Szibéria borbélyt, és ott hangzik el egy mondat ( Julia Ormond éppen rácsodálkozik a vodkát lefetyelő mackóra), hogy “nálunk Oroszországban az állatok úgy élnek, mint az emberek, az emberek meg, mint az állatok.” ebben is van igazság. keserű szmájli.
a stílusra is van egy orosz mondás, idegen kolostorba saját szabályzattal nem kopogtatunk :).
Nagyon szerettem/szeretem A szibériai borbély c. filmet, imádom a hangulatát, az orosz szenvedélyt! Benne van az orosz lélek. Néhányszor én is újranéztem már. :) Ah, Oleg Menysikov Andrej Tolsztoj kadét szerepében…zseniális, egyszerűen lenyűgöző, de mindenki nagyon jól játszott!
Bevallottan elfogult vagyok az oroszokkal. :)
Én nem szeretem az orosz művészetet. Nekem túl sötét, túl búbánatos, túl szenvedős. És ez így együtt nyomaszt. Ezt az érzést pedig kerülöm, ha lehet.
“Én nem szeretem az orosz művészetet”- még soha nem közelítettem a művészethez nemzeti hovatartozás alapján, nálam tecc’ vagy nem tecc van.
“Bevallottan elfogult vagyok az oroszokkal.”
:-) én is
Nem egészen……pusztán tükröztem a te kijelentésedet, mert úgy is van (lehet) értelme. A kérdés akkor már csak az, hogy a bűnbeesés révén a lélek csak zuhant-e, vagy zuhant is és emelkedett is egyidejűleg.
“Istenek vagytok!” (Jézus)
A kopogtatásra: kivéve, ha kinevezett előljáróként épp átvesszük a kolostort. :)))
oh, elnézést :)).
igaz.
De tükrözve már nem igaz.
Hála Istennek, én nem vagyok isten. :)))
Csakhogy fordítva sem (feltétlenül) azt jelenti, hogy te Isten vagy.:))
A személyes névmáson múlik és vérzik el minden. :)
Nemrég néztem meg én is újra a borbélyt, meg szerettem volna érteni, miért hatott rám évekkel ezelőtt annyira erősen a Mihalkov mint cár jelenet, a film egésze pedig miért nem érintett meg igazán, pedig a napfény miatt sokat vártam:) Egyik se derült ki…
gondolom erre a jelenetre gondoltál :) – közelkép, fotózás frenetikus, asszem a filmjei alapvetően a látvány miatt érdekesek, a sztori inkább szenvelgés, meg engem kifejezetten idegesít Mihalkovnak ez a kékvéres elitizmusa, de ez nyilván az én bajom.. aztán a film a Romanovok újratemetésére is reflektál (az év ugyanaz), a “vad-diznisek” meg kihozták az Anasztáziát :)) – lehet hogy egyszerűen benne volt a levegőben, a hírekben és attól volt rád anno nagy hatással. így ha jobban belegondolok nem is off a téma, hiszen kadétok, egy letűnt világ, kisasszonyok :).
Tenx. Igazad lehet, a látvány fogott meg, csak a ricsaj miatt valószínűleg nem tudatosult bennem annak idején. Most néma üzemmódban néztem végig a részletet, és ettől az is észrevehetővé vált számomra, hogy mily nagy mennyiségű szeretet van ebben az epizódban. Ha rossznyelvem lenne, azt mondanám, hogy a rendező őszintén és szívből imádta ezt a jelentet, mivel ő itt a cár. Minden oroszok nagy álma:) – Immár csak arra kéne rájönnöm, hogy miért nem tetszett az egész film. Azzal nem értek egyet, hogy nem jó a sztori, tán kissé ráérős az egész, de ez nem súlyos fogyaték.
… Ahogy most írok, hirtelen rájöttem: a női főszereplő nem tetszett.
Lovagiassàg.. Kikkel lehetnénk tiszteletudok, kedvesek és onfelàldozok… Pasikkal noi testeben?? Pont ma csodàlkoztam rà egy csajra az utcàn, azért mert milyen rosszul volt feloltozve (sok szines térdigéro ruha, bordzsekivel) egy igazi kis feminista volt, simàn bemutatott nekem, azt hitte tetszik nekem és azért bàmulom mert megakarom dugni… :D Nagyon vicces volt… Bottal nem piszkàlnàm…
“azt hitte tetszik nekem és azért bàmulom mert megakarom dugni”
Mióta olvasol az emberek gondolataiban? Mindig hallod, vagy csak ha összpontosítasz? Lehet azért mutatkozott be, hogy ne bámuljad már, mert egy idő után idegesítő? Egyébként a mondatot miért kell mindig 3 ponttal “zárni”?
Eztán mindenkinek bemutatok, én így fogok bemutatkozni.
Erre gondolsz? :-)
A legközelebbi kólázáson is? :o))))