A statisztikák szerint 2-3-szor annyi férfi lesz öngyilkos, mint nő. Egyes korosztályokban ez az arány eléri a négyszerest is. Meglepő módon a statisztikák azt is elmondják, hogy ennek ellenére a nők azok, akik több öngyilkosságot kísérelnek meg. Mit válaszol erre a tettetés kora? Azt, hogy a nők akkora szarban vannak, hogy már megöngyilkolni sem tudnak rendesen az elnyomás súlya alatt.
Tegyünk úgy, mintha nem lenne teljesen nyilvánvaló a tyúkésznél többel rendelkezőknek, hogy a nőknél az öngyilkossági kísérlet a legritkább esetben irányul valódi öngyilkosságra. Valójában csak egy segélykérés, az önsajnáltatás csimborasszója. Esze ágában sincs a nőnek megölni magát, majd hülye lenne. Hát akkor meghalna, bazmeg!
Az kell neki, hogy babujgassák és tutujgassák egy kicsit, mert ő annyira loreál, hogy megérdemli.
Ez a különbség a férfi és a női sors között. A férfit agyonnyomja a teher, aminek cipelésére nem kérhet segítséget, ezért inkább felakasztja magát. A nő kisebb terhet cipel, de még ahhoz is kisírja magának mások szimpátiáját. Akasztás helyett két altatóra és egy C-vitaminra megivott fél pohár borral.
Tettetjük, hogy a nőknek rossz. Meg a férfiaknak jó.
Tettetjük, hogy a nőknél és a férfiaknál ugyanazt jelenti az öngyilkossági kísérlet, amit a statisztikák összehasonlíthatnak, és azt az eredményt hozhatják, hogy szegény nőknek már megint sokkal rosszabb.
Tettetjük, hogy az öngyilkossági kísérletek a nőknél nem azért sikertelenek, mert hamisak, hanem mert véletlenül elfuserálják.
Persze nem azért fuserálják el, mert a nők bénák vagy inkompetensek! Szexizmus lenne azt állítani, hogy a kétszer annyi kísérletből elért harmadannyi siker rossz fényt vet a nők képességeire.
Azért fuserálják el, mert a férfiak gonoszak.
Köszönet érte, hogy hozzájárultál blogbejegyzésed másodközléséhez. Remélem, gyakran olvashatunk majd tőled ezen a helyen. Üdv a Férfihang.hu szerzői között!
Ez itt a reklam helye: hol talalhato ez a blog?
(A google elso 20 talalata nem adott eredmenyt, annal lustabb vagyok tovabb keresni :))
Ez talán azért lehet, mert egy frissen indult blogról van szó: tettetes.blog.hu
A nők inkább élősek, mint ölősek. Szülősek inkább, mint halósak. Ami egyfajta nemek közötti munkamegosztás. Ez legalább annyira oka a cikkben írt jelenségnek, mint az önsajnáltatás. Utóbbi szerintem a férfi öngyilkosokra ugyanannyira jellemző, csak a férfi ritkábban és nehezebben vallja be, hogy csak figyelmet akart szerezni.
Hát nem tudom… Nehéz lenne beismernie, ha “kellő körültekintéssel” a másvilágra küldte magát…
Sikeresektől még tényleg nem hallottam beszámolót, de minden héten úgy 10-15 tervezett vagy megkísérelt esettel – munkám folytán – találkozom, és egyrészt több a férfi, mint a nő, másrészt utóbbiak időnként simán beismerik, hogy csak figyelemfelhívás volt, a férfiak meg akkor se, ha a körülmnyekből nyilvánvaló.
Ha nem veszed indiszkréciónak, érdeklődnék a munkád iránt. Tulajdonképpen nem annyira szeretek kötekedni, de járjunk a végére, hogy mit is gondolsz valójában. Ha “az önsajnáltatás a férfi öngyilkosokra ugyanannyira jellemző”, akkor ez azt jelenti, hogy nem is a nők, hanem a férfiak “bénák vagy inkompetensek”, mert akaratuk ellenére túl sűrűn sikerül megölniük magukat, pedig szándékuk szerint csak pozitív kimenetelű figyelmeztetésnek szánták volna a dolgot? – Nem lehet, hogy hinned kellene a férfiaknak, hogy ők tényleg meg akartak halni? – Elvégre az eredményességre vonatkozó statisztikák is erre mutatnak…
Nálam jobban kevesen utálhatják a női képmutatást, de számomra valami perverz örömet okoz ennek ellenére tátrgyilagosnak maradni ezzel kapcsolatban. A nők vízfolyás szerű hazudozása inkább egyfajta természeti jelenség. A munkámól privátban.
“A nők vízfolyás szerű hazudozása” -erről bővebben, ha kérhetlek… ( a lájkot nem tőlem kaptad)
Őszintén mondod, hogy erről a jelenségről Te nem tudsz?
a jelenségről tudok, de az általánosítást nem értem. tkp. mindegy.
Izé, ha szabad közbekotyognom, ez az evolúció hibája :) Amíg évmilliókig a nő az erősebb férfira volt utalva, addig elsősorban manipulációval tudta érvényesíteni az érdekeit. A férfiak inkább a saját erejükre támaszkodva oldták meg a problémákat. Ezért a férfi egyenes és agresszív, a nő viszont hazudós és manipulatív. Túlélési stratégiák kérdése az egész, az erkölcsökhöz semmi köze :)
Talán javára válna e túlszocializált világnak, ha a bevett szófordulatok szociálisan rögzült jelentései mellett – ahol lehet – a szavak eredeti jelentését is felidéznék az emberek. Mellette, mondom, nem helyette.
Az úgy hazudik, mint a vízfolyás nagy sértés, mert a szemérmetlenül hazudik jelentést hordozza idióta idióma szinten. Ami rendben is van. De mélyebb értelmet nyer az egész, ha a vízfolyások eredeti hangulatát is beengedjük. Olyan természetes, könnyed, mondhatni elegáns módon hazudik, mint a vízfolyás…
Levegőnek nézni valakit. – Szociálisan rögzült jelentése semmibe venni. Pedig azt is jelenti, hogy az emberi létfeltételek legfontosabbikának nézni valakit… Ami nem gáz.:)
“Levegőnek nézni valakit. – Szociálisan rögzült jelentése semmibe venni. Pedig azt is jelenti, hogy az emberi létfeltételek legfontosabbikának nézni valakit…”
A “levegőnek nézni valakit” mondás sosem az utóbbit jelenti. :)
Igazad van, nem ártana, ha néha a szavak eredeti jelentésén is elgondolkodnánk, bár senki sem erre asszociál. Szép példa erre “A só” c. mesében a legkisebb királylány, aki édesapja kérdésére, hogy mennyire szereti őt, azt felelte, úgy, ahogy az emberek a sót. Az öreg király éktelen haragra gerjedt, hogy őt csak ennyire szereti a lánya, és elkergette a palotából, sőt, még az országból is… A vége happy end, ha még emlékeztek rá. :) Ha mégsem: A só
Régi, összeszokott párok szokták mondani egymásról, hogy olyan számukra a másik, mint a levegő: ha ott van, észre sem veszi, de ha nincs… :)
Bár még olyan nővel nem találkoztam, aki nem hazudott volna minimum a súlyával kapcsolatban, ez a “vízfolyás szerű” nekem is erős. Még a saját hugicám is lódít a súlyával kapcsolatban, aztán ráállítom a mérlegre és lebukik. Majd következő alkalommal ismét. Én úgy vettem észre, hogy a női hazudozás nem a külvilágnak szól, hanem saját maguknak, bár ebben is vannak fokozatok. Így válnak irracionális lénnyé, mert a belső világuk (55 kg vagyok) és a külső tények (van az 60 kg is) nincsenek összhangban.
Nem lehetséges, hogy kifelyezetten a munkád miatt találkozol pont ilyen nőkkel? Így a részből következtetsz az egészre?
Minden válás házassággal kezdődik, de ez nem jelenti azt, hogy minden házasság válással ér véget.
én sem ismerek olyan férfit, aki minimum egyszer még az életében vmit nem füllentett… erről pont a “miért nem tudnak a nők hátrafele parkolni” vicc jutott az eszembe. A külalaki tulajdonságokkal kapcsolatos kozmetikázások mindkét nemnél megvannak, ui a tetszeni akarás motiválja, más kérdés, hogy tényleg könnyű nyakon csípni, magyarán nem éri meg, ill. messze nem a “vízfolyás szerű” hazudozás kategória.
Ha csak figyelmet akarnának szerezni, nem halnának bele 4-5-ször hatékonyabban. Lehet, hogy te sok önsajnáltató esettel találkozol, de a mintavételed közel sem reprezentatív, mert a nem önsajnáltató esetek alapból el se jutnak hozzád…
Az a megfigyelésem, hogy (viszonylag sokan) vannak, még a pszichológusok között is, akik minden sikertelen öngyilkossági kísérletet figyelemfelkeltő célzatúnak próbálnak beállítani. Akkor is, ha csak egy hajszálon múlott, hogy az illető életben maradt, akkor is, ha a körülményei indokolják, hogy meg akart halni (mert pl. állandó fájdalmai vannak, vagy terápia-rezisztens depresszióban szenved, vagy kilátástalan élethelyzetbe jutott). Talán mert nem képesek elfogadni, hogy lehet olyan, hogy valaki tényleg meg akar halni. (És közben eszükbe sem jut, hogy annak, aki tényleg meg akart halni, de elszúrta, meglehetősen sértő, ha egy hisztis p…-nak állítják be. Sokkal nagyobb sértés, mintha azt mondanák neki: “béna vagy!”.)
Persze lehet ilyen nyakatekert elméletekkel jönni, hogy a kilátástalan helyzetbe jutottak, meg a fájdalommal küszködők is valójában inkább élni akarnak, csak jobb körülmények között. Lehet. És? Van esélyük a jobb körülményekre? Nincs.
Ha valaki esetleg hiányolná a cikk állításait megalapozó statisztikát:
“A fiúk ebben az életkorban négyszer gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint ellenkező nemű társaik, azonban a lányok esetében több a szuicid kísérlet.”
Kezd derengeni, hogy mit látok másképp. Képzeljünk el egy statisztikát, ami azt méri, hogy hányszor mondanak el valamit naponta százszor vagy annál is többször szerte a világon. Valahányszor egy nő bárhol a világon azt mondaná, hogy “ezt ma már százszor elmondtam”, a rendszer elkönyvelne egy újabb találatot. Mennyire lenne valóságot kifefejező e statisztika?
Én a két altató és c vitamin fél pohár borral eseteket még figyelemfelhívó öngyilkossági kísérleteknek sem tekintem. Ezek az ún. női túlzások kategóriába tartoznak. Nem hazugságok, nem tettetések, túlzó (részben nem verbális) állítások. A nőknek ez a tőlünk megkülönbözető sajátossága is megvan, nagyon sokszor túloznak, és csöppet se zavarja őket, hogy ennek nincs értelme. Mi se vagyunk fenékig tejfelek:) Szóval sok nő csak mondja + kis látszatot is hozzátesz, a statisztika viszont bőszen húz rájuk egy-egy strigulát. Én szinte kizárólag olyan esetekkel találkozom, amikor a környezet is – vagy csak a környezet – állítja, hogy volt/van szuicid tendencia, még ha csak késztetés szinten is. Ha levesszük a túlzó sallangot, a valódi kép közelíthet az általam megtapasztalthoz. Persze sose lehet tudni…
Emellett felhívnám a figyelmet Szécsi Pál és Domján Edit esetére. Előbbi – úgy tudom – többször eljátszotta korábban, hogy gyógyszerrel megöli magát: bevette, aztán telefon és jött a mentő. Állítólag azért sikerült végül, mert egyszer véletlenül későn telefonált. Persze nem voltam ott, ez olyan városi legenda. Domján Edit öngyilkossági történetéről mértékadóbb forrásból olvastam: évekkel korábban közölte, hogy nem akar 40 évesnél tovább élni, amit persze mindenki hisztinek hitt, aztán a negyvenedik születésnapján felakasztotta magát. Ezek csak a kivételek, amik erősítik a szabályt?
Szerintem két teljesen külön dologról van szó. Az a.) esetben az alanynak annyira problémás az élete, hogy inkább a halálba menekül, ezért az ő öngyilkossága ténylegesen az. A b.) esetben az alany szeretné, ha mások törődnének az ő bajával, és úgy érzi, csak egyetlen módszerrel tudja erre rávenni a környezetét: ha úgy tesz, mintha öngyilkos akart volna lenni. Persze ilyenkor esze ágában sincs meghalni.
Ahol a “tettetés” téma bejön, hogy a cikk hangvételéhez igazodjunk, az az, hogy a statisztikusaink (és úgy általában a közvélemény) úgy tesznek, mintha a két dolog egyformán öngyilkosság lenne, holott a lópikulát. És a férfiak feleannyi “kísérletből” azért négyszer “sikeresebbek”, mint a nők, mert a férfiak általában az a.) kategóriát tolják, a nők meg a b.)-t. Ezzel az a fő gond, hogy egyesek már megint a nőket hozzák ki áldozatnak, hiszen ők többször kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a férfiak. Holott a vak is láthatja, hogy az öngyilkossági kísérlet és az önsajnáltatási kísérletTM közül az előbbi összemérhetetlenül súlyosabb problémát jelez. Nem az a valódi áldozat, aki többet hisztizik, hanem aki a halálba menekül.
Az természetes, hogy vannak kivételek, mert nő is felakaszthatja magát kerekperec, meg férfi is primadonnáskodhat. De a statisztikák e téren egyértelműen mutatják a nemek közötti általános különbséget. És ez nem valami nőellenes gonoszkodás, hanem tény. A nők többet hisztiznek, mint a férfiak – van olyan ember, aki ezzel nem volt tisztában? :)
Mi akkor egyetértünk, már csak a statisztikáknál statisztálóknak kéne szólni, hogy ne tüntessék fel öngyilkossági kísérletként azt, ami csak önsajnáltatási kísérletTM :-))
2007. április 4-én Kannácska is öngyilkosságot kísérelt meg – egy ollóval eret vágott a fürdőkádban ülve -, de előtte sok ismerőse üzenetrögzítőjére búcsúbeszédet mondott és egy újságíró barátját is felhívta. Mire az újságíró odaért, valaki már “rátalált” a nemigazán haldokló Kannácskára és mentőt hívott.
Gondolom, Kannácska semmilyen ajtót nem zárt magára. Annakidején lehetett látni fényképeket a kórházba szállításáról – úgy tűnt, mintha egy óvodások kezébe szánt ollóval (nagyjából olyan éles, mint egy fakanál) ügyködött volna és nemigazán vesztett sok vért.
Kapcsolódva Koriander hozzászólásához is: Egy ismerősömtől hallottam, hogy egy beteg és rosszindulatú férfi, aki mellett rabszolga volt a feleség, még azzal is gyötörni akarta, hogy egyszer öngyilkosságot akart színlelni. De jól sikerült. Erre nem számított – ez a búcsúlevélből derült ki. Később ért haza a felesége, mint ahogyan ő azt kiszámolta. Ő a betegsége alatt is olyan volt, hogy ha neki szar, legyen másnak is az. És ezt fokozni akarta a kísérlettel.
Akkor az ismerősöd ismerőse is b.) kategóriás volt, csak mellényúlt.
Egyébként persze hogy léteznek lelkileg megnyomorodott emberek, akik szeretnek kínozni másokat, de az “átlagos” öngyilkos, ha lehet ilyet mondani, nem ezek közül kerül ki.
az öngyilkosság az az egoizmus csúcsformája, aki öngyilkosságot követ el az a környezetét akarja bűntetni (pontosan azokat, akik még picit odafigyelnek rá- ettől önzés, mert ha neki szar akkor legyen másnak is az, mert aki leszarja annak tkp mindegy) és engem egyszerűen taszít a zsarolásnak ez a formája fgtlenül attól, hogy nő vagy férfi teszi. a gyávák eszköze.
jöhetnek a lefikák.
Sajnos ellent kell mondjak egy tágabb családi tapasztalat alapján. Az illető középkorú, elvált nő, 2 gyerek, 8 általános végzettség. Olyan szintű beszűkült tudatállapot és depresszió uralkodott el rajta, hogy gyógyszerrel kísérelt meg öngyilkosságot, sikertelenül, mert időben ki tudták mosni a gyomrát. A bevett mennyiség alapján tényleg meg akart halni, és ha a szomszéd nem ugrik át kölcsönkérni valamit, akkor meg is hal. A lényeg az, hogy nem vett figyelembe semmit, sem a gyerekeit, rokonait, bármit, sem egoizmust, sem az ellenkezőjét, hogy ne legyen teher a gyerekeinek. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a tudatállapotot, amikor valaki iszonyatosan éhezik, már nincs morál, nincs udvariasság, nincs etika, csak a kényszer, hogy egyél. Persze ezeket csak azokra értem, akik tényleg öngyilkosok akarnak lenni. Szerintem te inkább az “álöngyilkosokról” beszélsz.
Domján Editről olvastam, hogy mennyire biztosra ment: bevett egy csomó véralvadásgátlót, aztán felvágta az ereit, majd felakasztotta magát… Semmit nem bízott a véletlenre… :(
Az öngyilkosság lehet az egoizmus csúcsformája. Vagy az önfeláldozás csúcsformája. Vagy a kettő között bármi. Régen, a patriarchátusban pl. a család becsületének megóvása érdekében alkalmazták magukon, a férfiak. A harakiri sem az önzés csúcsa (kivéve, ha az illető kamikáze ;).
“aki öngyilkosságot követ el az a környezetét akarja bűntetni”
Szerintem ez a “mindenki magából indul ki” tipikus esete. Aki ilyeneket mond, az azért teszi, mert ő mások megbüntetésére lenne öngyilkos. Tipikus kicsinyeskedő, manipulatív hozzáállás. El sem tudja képzelni, hogy másoknak ez a végső, illetve az egyetlen kiút a fájdalomból és szenvedésből. Annál nagyobb önzés nem létezik a világon, amikor valaki egy halálba menekülő embertől még a halált is megtagadná csak azért, mert neki az rosszul esne. Ez valami egészen elképesztően borzalmas embertelenség. Segítséget persze nem ajánlanak a szenvedőnek, csak még jobban megbélyegzik és megszégyenítik, mert hát mit képzel magáról az az önző szemét, hogy a halált látja szebb alternatívának az életéhez képest?
A helyzet az, hogy egy valóban manipulatív személy, aki mások büntetésére ölné meg magát, soha nem jut el a valódi öngyilkosságig, mert ahhoz túl önző és gyáva, hogy az életét eldobja magától. Az életösztön legyőzéséhez a legtöbb embernek hatalmas erőfeszítés és bátorság kell, amire az önzés nem elég motiváció. Sajnos a folyamatos elviselhetetlen fájdalom igen.
Szerintem gondolkodj ezen egy kicsit, mert ez a véleményed végtelenül felszínes és kifordított. Ez nem vonatkozik más dolgaidra, eddig nem találtam a kommentjeidben semmi kifogásolhatót. Persze nem vagyok én az atyaúristen, hogy beleszóljak a dolgaidba, de baráti segítségként mondom, hogy ezen még van mit csiszolnod. És remélem megérted, hogy ez nem “fikázás”. Sokan hisznek ebben a hülyeségben, nem csak te, és a kritika ennek az elb*szott véleménynek szól, nem a te személyednek.
Nagyon egyetértek. Még hozzátenném, hogy az öngyilkosság gondolatával viaskodónak sok esetben pont az okoz komoly dilemmát, hogy fájdalmat fog okozni a hozzátartozóinak.
Deansdale, szuper komment, minden szavaddal egyetértek. Döbbenten olvastam Koriander véleményét, de mire hazaértem, már leírtál mindent, ami eszembe jutott.
Még annyit, hogy sosem próbálnék jobb belátásra bírni egy öngyilkosságot fontolgató embert azzal a gyakori, vigasznak szánt szöveggel, hogy “ez nem old meg semmit”… Hiszen épp ez az, hogy de, mindent megold, és lehet, hogy a beszűkült tudatú embert talán pont ezzel erősíteném meg szándékában.
Részben egyet tudok érteni Korianderrel.
Az én meggyőződésem szerint az emberi élet szent és bűn kioltani, a sajátunkat ugyanúgy, mint másét. Aki gyilkosságot követ el a lehető legmesszebb kerül saját teremtett valójától vagy ha úgy tetszik az univerzum forrásától, mások szerint Istentől. Ilyen szempontból a teljes egyedüliség azaz a végletes egoizmus állapotaként tudom felfogni.
Ha nem is általános, valóban megtörténik, hogy haraggal távozik valaki és a környezetét is büntetni igyekszik vele. Elsőre például a volt munkahelyén agyonlövetéséig lövöldözők jutottak az eszembe de minden bizonnyal vannak más esetek, amikor az öngyilkos helyzetéért másokat hibáztat és ezt tudatosítja is bennük, mintegy jelezve hogy mindez miattuk történik.
Hogy gyávaság lenne? Nem hiszem. Inkább a végső kétségbeesés állapota. Olyan kétségbeesésé amely utolsó tettében nemet mond a teremtett világra, az abszolút igazságokra, a létezés értelmére. Ebből adódóan végtelen szomorúsággal és sajnálattal hallok, olvasok az ilyen esetekről. Hiszem hogy mindenkinek van szerepe és küldetése a világban mégha legtöbbünk előtt ez a szerep örök életre rejtve is marad.
“egy halálba menekülő embertől” – én azt hiszem, az öngyilkosok nem a halálba, hanem az élettől menekülnek. Ez pedig nagy különbség.
Ami eszembe jutott, néhány zeneszám itt, itt, és itt valamint itt.
– hát legalább igazad volt… :D Ha ez számít én nem dobtam hátast a véleményedtől… ;)
Nem vitted túlzásba, hogy pontosan leírd mire gondolsz. – Értelmezhető úgy is, hogy ha valakinek öngyilkos lesz egy szerette, azzal bántja, akarja bántani még a halálban is az illetőt, mivel dühös rá – hogy elhagyta és mert így – hogy önzésnek titulálja a halálnemét. Így dolgozza fel. Halottról jót vagy semmit, de arról nem szól a fáma, hogy haragudni sem szabad rájuk. Én még nem voltam ilyen helyzetben, de nem ítélném el az illetőt, élő és halott nem bánthatják egymást, boldogul ki-ki, mivel erős érzelmi kötödés van/volt ez biztos, valószínűleg ez teljesen normális – ebben az esetben. Ha ezáltal ezt az érzést más öngyilkosok esetében is érzi – ha hírét hallja egy esetnek – az is teljesen normális. – Vagy ha valaki azzal zsarolja egy szerettét, hogy öngyilkos lesz, mindezt azért, hogy az illetőt más döntésre bírja egy adott kérdésben – ezzel kihasználva és elárulva a kettejük között lévő szeretet – és ha mindeközben a másik fél biztos benne, tehát egész egyszerűen a jó ismeretség alapján úgy érzi, gondolja, tehát (szerinte) tudja, hogy a másik most zsarolja, azaz becsapva érzi magát, akkor ezzel párhuzamosan mindenképp azt kell éreznie, hogy bizony az a másik egy b. kocsog. Mert ez tényleg sunyi húzás – finom vagyok. Velem még nem esett meg, kerülöm a bajt, de ha csak minden második városi pletyka igaz, akkor nem egy párkapcsolatban mondhatja el valaki büszkén, hogy a párja öngyilkossággal fenyegette meg… Ha téved, az nagy hiba, de kicsi a realitása a szituáció megvalósulásának, aki sikeresen öngyilkos lesz, az jellemzően nem jelenti be előre.
A kommentedből összességében úgy érzem, van valamilyen személyes tapasztalatod. (ez nem kérdés volt) Logikailag sincs más magyarázata az írásodnak, de nem kell megcáfolnod vagy megerősítened. Dean is írta, hogy eddig, mondjuk úgy, morális nyakleves nem volt az írásaidban. Akinek nem lett öngyilkos (közeli) ismerőse, az az öngyilkosságot nem ítéli így meg ( – mint ahogy a többi halálnemet sem, amivel nem volt valamilyen kapcsolata). Tiszteletben tartja mint önálló döntést (azzal a tisztelettel, ami a közöny egy elegáns szintje – pontosabban), nem ítéli el legfeljebb – képmutatón – felmagasztalja. A többség az okait vizsgálja, kutatja segítő szándékkal – ha éppen beszélget róla – egészséges közönnyel.
Mindent összevetve érthető a nézőpont és ha igazam van, akkor a nagyobb tapasztalat előtt meghajlok, így nem kell feltétlenül átéreznem ahhoz, hogy értsem. Ha nincs igazam, akkor pedig rendkívül jól bemutattál egy szélsőséges, de mindenképp emberi oldalt, minden bizonnyal érzékeny ember vagy.
(Különben nekem Adolf jobban betett. Ki lehet az aki ugyanakkora arányban beszélget öngyilkos hajlamú nőkkel és férfiakkal? – Nehéz kérdés… :D :) Pilóta? – Ahhoz kevés a női tenorista… ;) Mozdonyvezető? – Közelít… Megvan!!! – ügyfélszolgálati ügyintéző a nyugdíjfolyósító intézetben! :D Talált? – akarom mondani talált. :))
CURIOSITY SILLED THE CAT…:)
Imádom a találós kérdéseket… – az már most sokatmondó, hogy bár lövésem sincs mi ez (nem jutottam el a címig), de a wikin a magyar helyett lehetőségem van két arab és – valamelyik – kínai nyelven megtudni, feltéve, hogy nem vagyok perfekt portugál, azt’ ennyi! :D Az angolt leszámítva persze. Kissé szegmentált az olvasótábor… kísérteties a hasonlóság azokkal a sztorikkal mikor utólag megállapítom – pedig éreztem, hogy be fogom sz*pni…
Akkor ez most figyelmeztetés vagy jó-tanács? :)
Jesszus, mit találtál rá? Csak egy sima szójáték akart lenni…
:) Akkor jól értem, ez az Aki kíváncsi hamar megöregszik… ? Nincs harag, csak folytattam… :) Vagy nem… :)
Lehet, hogy igazad van, reflexből mellékattintottam, ilyen későn már lehetnél konkrétabb… :D
egyben válaszolok, amikor írtam a hszemet már tudtam előre, hogy “viszketést” és “kegyetlenség szagot” okozok – ezeket a jelzőket Nietzsche aggatta a jó öreg Kant kategórikus imeperativuszára, amibe az öngyilkosság tilalma is tartozik. Nyilván világnézeti dolgokról van szó, ahol “Isten”, “lélek”, “halhatatlanság” áll szemben az “önmagának törvényadóval és önmagukat teremtőkkel” szemben (nem én mondom, hanem ismét csak Friedrich), akár keresztény filozófusokkal is érvelhetnék…megjegyzem a katolikus egyház is irgalmasabb álláspontra jutott az öngyilkosok, elsősorban családtagjaival szemben (eltemetik), mert trauma és a hozzátartozóknak nyitott kérdések maradnak (nem vagyok közvetlen érintett, viszont a baráti körömben van, akinek a hozzátartozójával ez megtörtént és nyakig hagyta őket a szarban, kimásztak, kimászhattak volna hárman is…). Természetesen, ha vmi ilyesmiről hallok engem is mélységesen elszomorít és próbálok még mentséget találni a tettre, de ugyanúgy ahogyan az abotuszra sem tudok, mint szabadságjogra tekinteni, ugyanúgy az öngyilkosságra sem- lehetősége van mindenkinek megtenni, BTK alá nem esik, csak az öngyilkosság egy fokkal rosszabb, míg egy abortált magzathoz a kutya sem kötődik, addíg egy öngyilkoshoz, akár igen.
(Sil csak egy megjegyzés, ez a “halottról jót vagy semmit” sajnos egy félrefordítása Khilón de mortuis nil nisi bene-jének… a “bene”-nek jelen esetben morálisan helyes, csak igazat jelent, magyarán lehet a holtakat is kritizálni, de fair, igazságos módon tegyük, miután már nem védekezhetnek…és ez valóban nem zárja ki a haragot).
Ehhez szólnék hozzá csak: “csak az öngyilkosság egy fokkal rosszabb, míg egy abortált magzathoz a kutya sem kötődik, addíg egy öngyilkoshoz, akár igen.”
Láttam én már férfit kifejezhetetlenül szomorú tekintettel megemlíteni, hogy volt egy barátnője, aki elvetette a gyereküket.
Annak idején az egyik katonatársam úgy akarta magát leszereltetni, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Felszínesen megvagdosta a csuklóján az ereket, vesztett némi vért, de el sem ájult. Az eredménye az lett, hogy egy hónapot töltött a gyengélkedőn, pszichológus felügyelete mellett, majd közölték vele, hogy szolgálat alóli kibúvás kísérlete miatt 5 év minimum letöltendőt kap, ha újra megpróbálja. Valamint a század kapott egy hónap laktanyafogságot miatta, így néhány baráti “vállonveregetés” kíséretében elmagyaráztuk neki, hogy élni jó, még ha beledöglik is. :)))
Hiteles a cikk és vicces a nyelvezete :D
Az öngyilkosság a legtöbb nőnél valóban az önsajnáltatás és a feltűnési viszketegség egyik formája lehet, csakúgy mint depresszió gyakori hangoztatása. Általában azok a nők játszanak ilyet, akiknek valójában az égvilágon semmi okuk nem lenne rá. Persze léteznek olyan nők, akik annyira maguk alatt vannak, vagy annyira nyomorúságos az életük, hogy komolyan gondolják az öngyilkosságot, és általában véghez is viszik.