Férfi kettős kötésben

A kettős kötés olyan kémiai kötés, amelyet – az egyszeres kovalens kötésben szokásos kettő helyett – négy kötőelektron létesít. Nem tudom, hogy ez mit jelent, idemásoltam a Wikipédiából.

A kettős kötés azt is jelenthetné, hogy két részes mű első kötetét vászon-, a második részt bőrkötésben hozzák forgalomba. Ami nem túl valószínű, viszont alkalmat ad felidézni felhőtlen ifjúságom egyik savanyú-szőlő tréfáját, amely párhuzamot állított a nemi és az olvasási öröm közé: a hímtagot úgy definiálta, hogy “nők öröme, bőrkötésben”…

A címbeli műszó azonban nem az írott kémiai vagy könyvkötészeti terminus technicus, hanem egy ötvenes évek óta létező szociálpszichológiai szakkifejezés. A double bind, aminek kettős kötés fordítása honosodott meg nálunk, bár kifejezőbb volna a kettős csapda.

Töltött revolvert szegez valaki a homlokodhoz, és azt mondja: „Ne engedelmeskedj nekem, különben megöllek!”

Az anya így szól a gyermekéhez: „Szeretlek, fiam!” Közben a testbeszéde közönyt, szeretetlenséget sugároz.

Híres bölcs, akihez csak jelentős várakozás és anyagi áldozat árán lehet bejutni, azt tanácsolja: „Barátom, legyen ezentúl spontán!”

Alább a http://www.webcreator.hu/tankonyv/krv2.html webhelyről idézek:

A double bind (kettős kötés), mint önellentmondást tartalmazó kommunikációs forma egyik alaphelyzetét írják le a szerzők egy kórházi szituációban, amelyben a verbális és nonverbális csatornán érkezik egymással nem egyeztethető közlés. A szkizofrén pácienst, aki már gyakorlatilag tünetmentes, a kórházban meglátogatja az édesanyja. A páciens örömmel nyújtja felé a kezét, de az anya nonverbálisan nem reagál, rigid, megmerevedik a teste. A páciens elhúzza a karját, mire az anya így szól: “Már nem szeretsz?” A páciens elpirul. “Drágám, nem kell zavarba jönnöd…ne félj az érzéseidtől!” – így az anya. A jelenetet követő napokban a páciens tünetei kiújulnak.

Az említett páciens paradox helyzetben van. A hozzá érkező üzenet érzékelteti vele, hogy ha kimutatja az iránta való érzéseit, anyja nem szereti. Másrészről, ha nem mutatja ki ugyanezt, akkor az anya szeretetének elvesztésétől kell félnie. Akármit is tesz, vesztésre van ítélve. Ha valaki hosszú távon egy ilyen családi környezetben szocializálódik, “gyenge egofunkciót” fog kialakítani, gyakorlatilag elveszíti diszkriminációs készségét, és a kommunikációs üzenetek helyes dekódolásában való jártasságát. Képtelenné válik rá, hogy összekapcsolja a megfelelő kommunikációs módot 1. mások üzeneteivel, 2. saját üzeneteivel, 3. saját gondolataival és érzéseivel.

A double bind kapcsolatot megtörni rendkívül nehéz, mivel a kommunikáció számos szintje közti ellentmondásként érinti az egyént. Például a “légy spontán” parancs tartalmi szinten értelmezhető jelentéssel bír, de kapcsolati szintje ugyanakkor ellentétes a tartalmi szinttel. S mivel a fogadó fél általában nincs abban a pozícióban, hogy korrekciót tudjon elérni, egy lehetősége marad: tönkretesz minden kommunikációs szabályszerűséget. A szkizofrén esetében éppen ennek lehetünk tanúi.

Idézet vége.

A kettős kötési helyzet tehát választási helyzet, ami azonban csalóka, mert olyan választás, aminek mindig vereség („rossz választás”) az eredménye. Nem lehet engedelmeskedni egy ne engedelmeskedj parancsnak: ha engedelmeskedünk, megszegjük, hisz nem engedelmeskedünk, ha nem engedelmeskedünk, akkor is megszegjük, hisz engedelmeskedünk; a fiú számára az anyai inkongruens közléstől még zavarosabbá válik az amúgy is kusza érzelmi helyzet; a költséges bölcs tanácsát teljesíteni próbálva a spontaneitáson újabb görcs létesül az immár ennek a kívánalomnak is megfelelni igyekvés folytán.

Aktuális double bind: „Azzal is szavazol, ha nem szavazol…” – Azokat a gyengébb jellemeket lehet ezzel jól összezavarni, akik nem akarnak elmenni választani.

A kettős csapda megoldása elvileg az, hogy el kell utasítani magát a választást. A pisztolyosnak azt mondani: ha akarsz, bármikor lelőhetsz, ez nyilvánvaló, hagyjuk hát ezt a „ne engedelmeskedj” szöveget… Az anyának azt: világos a helyzet, anyám, sajnos nem szeretsz, nézz már végre magadba… A bölcsnek pedig azt: maga tiszta hülye, vissza az időmet meg a pénzemet…

Könnyű mondani, hogy ezeket kell mondani, viszont roppant nehéz megvalósítani, hogy tényleg kimondja ott és akkor e szavakat az ember.

Illuzórikus választásokkal tele van korunk. Legtolakodóbbak alighanem a reklámok. Ha már felkeltették a vágyat, vesztünk akkor is, ha megvesszük, akkor is, ha nem. De van kiút: ha meg tudjuk előzni a vágyfelkeltést, még kibújhatunk a helyzetből. (Nem olyan nehéz, kicsit gyakorolni kell.) A kettős kötésből azonban a lehetetlennel határos kilépni – homlokunkon a töltött pisztoly, és mégiscsak jobb a markolóját nem felingerelni; az anyánk mégiscsak az anyánk, akivel nem lehet csak úgy nem törődni; a bölcsre pedig mégiscsak egy csomót áldoztunk, következésképp nyilván tényleg bölcs.:)

Azt, amit a kettős kötést létrehozó – nem is feltétlenül rosszaságból – művel az áldozatával, paradox kommunikációnak hívják. Eltérő szinteken küld üzeneteket, amelyek minősítik és kizárják egymást. Aki kapja, nem legyinthet, kénytelen mindet komolyan venni (ha nem kénytelen, nem kettős kötésről van szó), miközben nem tudja, hogy teljesíthetetlen-ám-elutasíthatatlan választás elé állították. A végeredmény, ami egy idő után szükségképpen bekövetkezik az áldozatnál: a teljes zavarodottság. Nem afféle „ejnye, de furán érzem magam, remélem, hamar elmúlik” érzés, hanem, súlyos esetben legalábbis, korunk legelterjedtebb pszichiátriai kórképét kirajzoló zavarodottság, a „hasadt” tudat.

A skizofrénia.

A skizofrénia sok rendellenességet lefed. Vannak, akik szerint annyira sokat, hogy nem is egy betegséget jelölnek vele, hanem többet. Mások szintén azt állítják, hogy nem is egy betegséget jelölnek vele, hanem a közösségből túlságosan kilógó egyéniségeket bélyegzik meg és különítik el ezen a módon. Akárhogy is, az biztos, hogy többfelé hasadt személyiséget nem jelent. Azt a többszörös személyiség jelenti, ami igen ritka. (Hallottam már olyat – pszichiátertől –, hogy többes személyiség kórisme csak elméletben létezik. Máshol meg azt olvasni, hogy titokban és mesterségesen normális emberekből agyhasított biorobotokat állítanak elő…)

A skizofrén tehát nem többszörös személyiség, hanem – egyszerűen fogalmazva – olyan ember, aki nehezen tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Abban az értelemben hasadt a tudata, hogy széttöredezett. Következésképp nem igazán tud különbséget tenni önmaga és mások között sem. Ezért állandó zavarodottságban leledzik, amivel persze szintén nincs tisztában. Idézzük fel az ébredéskori néhány pillanatot, amikor még keveredik az álom és a valóság… A skizofrénnél ez lehet a természetes állapot.

Hogyan lehet így alkalmazkodni a világ szüntelen kihívásaihoz? Sehogy. Vagy alig valahogy. Lehet szedni Leponexet. Mondják, feltehetően József Attila is skizofrén volt. Kitalálható, hogy kik mondják. „A világ vagyok – minden, ami volt, van: / a sok nemzedék, mely egymásra tör.” Az énhatárok elmosódása, iskolapélda – bólogatnak a pszichiáterek.

Richard Tarnas A nyugati gondolat stációi (The Passion of the Wester Mind) című könyvének epilógusában van egy A Kopernikusz utáni kettős kötés című szövegrész. Ebből idézek:

Gregory Bateson eredeti fogalmazása szerint a gyermek és a benne skizofréniát kiváltó anya helyzetében  a “kettős kötést” négy alapvető tényező hozza létre: 1) ha a gyermek anyjához fűződő viszonya létfontosságú függő viszony, amiből az adódik, hogy a gyermeknek tökéletes pontossággal kell feldolgoznia az anyától érkező információkat; 2) ha a gyermek különféle szinteken ellentmondó információkat kap anyjától, például amikor explicit verbális közlésének ellentmondanak a metakommunikatív elemek … 3) ha a gyermek nem kap lehetőséget arra, hogy olyasmit kérdezen az anyától, ami tisztázná a kommunikációs bajokat… 4) ha a gyermek nem “vonulhat vissza”, azaz nem bonthatja fel a kapcsolatot.

Mármost, ha a fenti négy feltételben – írja Tarnas – az anya helyére a világ szót írjuk be, a gyermek helyébe pedig az embert képzeljük, dióhéjban előttünk is áll a modern kor kettős kötése: 1) az ember viszonya a világhoz létfontosságú függő viszony, ezért különösen lényeges, hogy helyesen mérje fel e világ természetét; 2) az emberi elme ellentmondásos, sokszor összeegyeztethetetlen információkhoz jut a világban elfoglalt helyzetét illetően … 3) az emberi tudat nem képes a világgal való közvetlen kommunikáció elérésére; 4) az ember nem vonulhat vissza.

A Bateson-féle pszichiátriai kettős kötés és a modern ember egzisztenciális helyzete közötti különbségek inkább mennyiségiek, mint lényegiek…

Idézet vége.

E meglepő értelmezés keretein belül felsejlik egy további értelmezés lehetősége is, ami – nekünk itt a Férfihangon – már nem is annyira meglepő.

A nyugati világ (következésképp hosszú távon az egész glóbusz) mentalitásbeli elnőiesedése folyik. A férfi-mentalitás, a férfias ösztönvilág az egyre dominánsabban nőies világtól két különböző üzenetet kap. Egyrészt verbálisan, kinyilvánítottan, manifeszt módon azt, hogy viselkedj rendesen, ne csak magaddal, hanem másokkal is törődj, főleg a családoddal – légy jó apa, légy jó férj, légy jó adós, stb., szóval légy jó mindhalálig. Közben metakommunikatíve, nem-verbálisan, rejtett, látens módon – tehát egy másik szinten – homlokegyenest eltérő üzenetet sugároz feléje ugyanaz az elnőiesedett világ.

A mindent szabad, csak magaddal törődj üzenetét.

A két üzenet minősíti és kizárja egymást. A férfi pedig belezavarodik.

A férfias mentalitás talán legmegrázóbb sajátossága, hogy „magasabb” szempontból – például társadalom átalakítási célzattal – is képes rombolni, gyújtogatni, ölni. Lehet véletlennek tartani, szerintem nem az, hogy épp ez a potenciális lehetőség vergődik most skizoid zavarodottságban. Miközben párja, a nőies mentalitás – amely sose akarja igazán zavarni a fennálló társadalmi rendet – egyre csak nyomul be a különböző, korábban férfi-mentalitás lakta területekre. A társadalmi átalakulások hullámait mindig meglovagolják aktuális mozgalmak (ettől mozognak), a férfiösztönök összezavarásán szörföző mai legfőbb irányzat a feminizmus nevű, valószínűleg felülről szervezett, ideológiailag szélsőliberális, gazdaságilag ultrakonzervatív mozgalom.

A férfiasságot jó ideje társadalmi szintű, globális méretű kettős kötéssel tartják sakkban. Nem a nők, még csak nem is a feminista nők (és férfiak). A feminizmus “csak” előretolt helyőrség, megosztó provokáció, gumicsont. Amitől persze cseppet se szeretnivalóbb. – Hogy akkor kik csinálják? Egy csak hozzávetőlegesen sejthető, mert erősen rejtőzködő hatalom emberei és struktúrái. Ők vonták és vonják kontroll alá a férfiasságot, az ő egyik eszközük a feminizmus. Agyi huzalozottsága folytán a valódi férfiasság veszélyt hordoz a bátor (?) új világ zökkenőmentes kialakítására, mivel kitelhet tőle olyan lázadás is, ami nem csak verbális. Az ilyen rebelliót megakadályozandó zajlik a férfi-összezavarás, egyre kifinomultabb technikákkal és technológiákkal.

A töketlenek egyik módszere mindig is az volt, hogy tökön rúgták a tökösöket. Ma sincs másként. Elgyávuló, elsunyisodó világunkban egyre kevésbé szégyen úgy válni erősebbé, hogy gyengébbé tesszük az ellenfelet. A modern nyugati férfi manipulatív, tudatos összezavarás útján elgyengített hím. Senkit ne tévesszen meg, hogy kevéssé látszik rajta, hogy tökön van rúgva. A skizoid zavarodottság nem feltétlenül ajkát harapdáló, félrenéző reszketegség, hanem sokszor öntudatos, dühös talajtalanság.

Tudjuk, a felejtésnek három fokozata van: 1) nem emlékszem és ez zavar 2) nem emlékszem és ez nem zavar 3) mindenre pontosan emlékszem. A globális férfi mostanában kapcsol harmadik fokozatba… Eljön majd a pillanat, hogy már nem fogja zavarni saját zavarodottsága. Akkor végre béke lesz.

De az is lehet, hogy nem, és egyszer csak visszarúg. Akkor kezdődhet minden elölről…

Nőnapi utószó

Nemrég betévedtem törzs-könyvesboltomba. Nyomban szemembe ötlött egy könyvújdonság, ami egy héttel korábban még nem volt ott, vagy nem vettem észre, mert az antikvár szekciót szoktam megcélozni.

A címe: Az agyunk mi vagyunk. Szerzője Dick Swaab.

Találomra kinyitottam. A skizofrénia: agyfejlődési rendellenesség fejezetcímnél nyílt ki. Nem lapoztam, egyből ott nyílt ki.

Mindez március 8-án, a tudjuk-milyen napon történt. A jelen cikk a fejemben már kész volt, a leírásban meg pont a skizofrénia résznél tartottam. Tehát az eset minimum jungi szinkronicitás volt (oksági kapcsolat nélküli egybeesés), maximum isteni gondviselés. De az is lehet, hogy csak sima véletlen…

A Libri ismertetője a könyvről: „A fejlett világban hosszú évtizedekig általánosan elterjedt nézet volt, hogy a neveltetés határozza meg, milyen ember válik valakiből. A szülők, illetve a társadalom hibája, ha valahogy rosszra fordul a sorsa. Ugyanez a gondolatmenet vezet ahhoz a tévhithez, hogy a betegségek jó része az egészségtelen életmód következménye, tehát okozója maga a beteg. Dick Swaab hatalmas, összefoglaló munkájában tényeket és bizonyítékokat sorakoztat fel, hogy cáfolja ezt a gondolatot, és nem kevesebbet állít, minthogy minden – beleértve a tudatunkat érintő betegségeket is – már születésünk előtt jelen van az agyunkban.”

Jók az ilyen ismertetők. Nekem például spórolt 3.990 forintot.

A néhány oldalas fejezet – aminél kinyílt a könyv – 252. oldalán található utolsó bekezdéséből idézek pár gondolatot: A skizofrénia alapjai már a korai agyfejlődés során megteremtődnek, épp ezért rettenetes (így írja!), hogy a pszichoterapeuták még az 1970-es évek végén is azt a káros ideológiát képviselték, mely szerint a skizofrénia kialakulása az „érzéketlen anya” szeretetmegvonásával magyarázható, sőt, állították, épp az anyák voltak azok, akik rossz, kettős kommunikációjukkal lassan az őrületbe kergették csemetéjüket. Aztán igen személyes vizekre evez a szerző: Vagy ott van anyám, neki egészen sajátos véleménye volt a skizofrénia kialakulásának okairól. Egy időben hordott egy jelvényt, amelyen a következő szöveg volt olvasható: „Az elmebaj örökletes: a szülő a gyermekeitől kapja el.”

Úgy tűnik – ezt már én mondom, nem Dick –, hogy Dicknek nem sikerült megnevelnie az anyját. Pedig igencsak ráfért volna mindkettőjükre. Ha a szerző nem is tűnik valami nagy hősnek, el kell ismerni, hogy könyvének – amely legalább nem sz-szel írja a skizofréniát – jelentős érdeme, hogy megtudjuk belőle, amit eddig is tudtunk, de nem mertük bevallani, se magunknak, se másnak.

Azt, hogy rossz anyák egyáltalán nincsenek.