Don Qujon első cikke (Mi kell a nőnek?) 2011. október 24-én jelent meg itt a Férfihangon. Három napra rá következett az Alfalány? Talán Alfa holdbázis! című. Összesen 21 cikket írt. Utolsó kommentje ez volt: „Majd olvasd a folytatásokat is…” (edie-nek írta). Ezután hét (!) hónappal jött még egy cikk tőle (A barátzóna), amihez már nem szólt hozzá.
Szerzőkénti bemutatkozása: „A kaján kujon külön utakon jár, de sosem egyedül. Ebbéli tapasztalatait szívesen osztja meg férfitársaival – bros before hoes, tesók!”
Miért érdekes mindez? Elment – hát aztán. A Férfihangon nagy a fluktuáció: mint a folyóba, itt se lehet kétszer ugyanabba belépni. Ráadásul szerzőnk egy évvel ezelőtti utolsó hozzászólása és tavaly októberi utolsó cikke nem is voltak olyan régen.
Nem Don Qujon távollétét – vagy kilétét – firtatom. Ha akar (vagy tud), úgyis visszajön, ha nem, nem. Figyelemre méltó figura lehet, de számomra most nem a személye az érdekes. Ezt a cikket azért írom, mert szerintem ő az antifeminizmus eladhatósága szempontjából fontos figura: szokatlanul erős és kíméletlen fénnyel, mégis plasztikusan világítja meg a modern nyugati nő valódi pszichológiáját, miközben, úgy tűnik, rendelkezik egy másik ritka tulajdonsággal is – átérzi a férfiszolidaritást… Ritka elegy. Következetessége és világossága írásainak stílusát egyrészt néhol a zseniálissal teszik határossá, másrészt viszont összességében kissé sematikussá, kétdimenzióssá is teszik. (Mindennek ára van, a kemény egyértelműség ára bizonyos egysíkúság.)
Don Qujon váratlan eltűnése felvet egy bizarr lehetőséget: talán azért hagyta itt a Férfihangot, mert olyan ajánlatot kapott, amit nem utasíthatott vissza. – Szerelmes lett. És azóta saját magával se ért egyet:)
Nem állítom, hogy ez egy túl valószínű forgatókönyv. Viszont – lehetséges.
Miközben e voltaképp vicces lehetőséget latolgatjuk, pillantsunk bele – csak egy villanásra – az általa fémjelzett irányvonal kulturális kulisszatitkaiba.
A „kujonság” mint olyan önmagában nem túl érdekes jelenség. Ahogy a „luvnyaság” vagy „ribiség” se. Mint minden élvezethalmozás, a külső szemlélő számára ez is irigylésre méltó, ezen túlmenően azonban nincs különösebb jelentősége; kulturális szempontból legalábbis. Egész más a képlet, ha a kujon szó elé teszünk valami frappáns minősítést. Például hogy kaján. Amely megszorítás kitágít, távolságot, (szó)játékos perspektívát kölcsönöz. A kaján kujon olyan szóösszetétel, ami önreflexióra vall, az önreflexió pedig az egyik leghamisítatlanabb férfi-jellemző. (Gondolom, ezzel a leendő kommentek háromnegyedét máris elveszítettem. Nem baj, ez meg az elvontság ára.)
Az alábbi képen Casanova és Fellini látható. Giacomo Girolamo Casanova de Seingalt (1725-1798) egy jó nagy kaján kujon volt.
Fellini is:
Casanova megírta az életét, amit ma is sokan olvasnak. Emellett részt vett egy nálánál is nagyobb nőcsábásszal kapcsolatos projektben: közreműködött a Don Juan (Don Giovanni) című opera szövegkönyvének megírásában. Találkozott Mozarttal is (mindketten szabadkőművesek voltak, de ez most mellékszál). Nem vagyok valami vájt fülű, de a Don Giovannit megvettem, mi több: többször meg is hallgattam. Egyrészt a téma miatt, másrészt mert sokak szerint a világ legjobb operája, harmadrészt mert Kierkegaard Vagy-vagy című filozófiai traktátusának jó része ezt az operát vesézi.
A Don Giovannit 1787 októberében mutatták be Prágában. Hatalmas siker volt.
Két mozzanatot emelek ki a műből:
A főszereplő Sancho Panzája – szolgája – Leporello. Akinek van egy áriája, amelyben a gazdája hódításainak végtelennek tűnő névsorát listázza. Leporelló, számítógép, nyomtatás…
Don Giovanni egy gazember, aki ezt nyíltan vállalja. A nők – mint Kujontól is tudjuk – a rossz fiúkat szeretik. Mozarttól viszont azt tudhatjuk meg, hogy ezt csak egy bizonyos pontig teszik. A főhős mindvégig hetykén és kajánul vállalja bűneit (melyek között emberölés is szerepel, de a főbűn nyilván a sok-sok nőbecsapás – mondom én), míg a legvégén aztán kissé megretten. No, ez a leggyanúsabb… Az opera erkölcsi happy-endje gyanánt a világ legismertebb kujonját fúriák ragadják el, és viszik le magukkal a pokolba…
E lapon már próbáltam hatást kelteni a „boszorkány”, a „rossz anya” és a „hárpia” szavakkal – mérsékelt sikerrel. Most a „fúriával” próbálkozom…
Világunk elnőiesedése történelmi folyamat, mint például az eredeti tőkefelhalmozás. Ilyen folyamatok esetén önkényes eljárás dátumhoz kötni a kezdetet. Azért mindenki ezt teszi. Számomra a globális elfeminizálódás kezdő időpontja az a prágai pillanat volt, amikor állva tapsolt a publikum az immár csak bosszúvágytól lihegő nők által örök kárhozatra ragadott nőcsábász látványának…
ötcsillagos kubrickos,
hat egyreszt üdv Kierkenek, masreszt viszont mar a cim, a kanyart lehagyva… a linzi kozákok lemészárlása ugrott be, mindenesetre a vegszodhoz ez az ominozus mondat asszem beleillik:
“the NKVD or the Gestapo would have slain us with truncheons, the British did it with their word of honor.”
igy a kerdesem furiak=a feminacik? de vajon kik a femiket mozgato becsszavasok?
Jó ideje motoszkál Veled kapcsolatban két név a fejemben: Lou Salome és Sabina Spielrein…
Inkább Lou Salome. :o)
ilyet én is játszom :)) megtisztelő és pirulok, kinézetre kicsit Lous, de asszem világnézet tekintetében inkább Sophie Scholl (igaz neki nincs orosz vérvonala, de a bátyja legjobb barátja (Alekszandr Schmorell) félig az volt :).
Már mondtam, vagy csak akartam? Legközelebb lehet Ariadnéval is próbálkozni. :o)))
Nade most hozzád akarok fűzni valamit. Csak egy kis érdekesség: A fúriák vagy a görögöknél Erinnüszök bosszúálló és véres nővérek voltak. Annyira féltek tőlük az emberek, hogy a nevüket sem merték kimondani, mert féltek, hogy emlegetésük nagy bajt hoz rájuk, ezért inkább Nyájasoknak nevezték őket. Rómában Fúria helyett nem tudom mit mondhattak… talán Widia?
Don Giovanni melyik hozzátartozóját gyilkolászta meg? Nem vagyok otthon az operákban. Összesen kettőt szeretek, a Varázsfuvolát és az A Tündérkirálynőt.
Ariadnéról annyit tudok, hogy valami fonalas dolog, szóval ezt a poént el kéne magyaráznod… Vagy nézzem meg a wikipédián?:) Amit a fúriákról írsz, egy lehetséges magyarázat, miért visszhangtalanok – nem csak itt – az olyan szavak, mint pl. a hárpia.. Nem rokonát, hanem egyik áldozatának apját, a kormányzót ölte meg sunyin. Az ő szelleme lesz a darab végén a “kővendég”, akivel Mozart saját elhunyt apját idézte meg önnön mélylelkéből.
Az ember néha elveszti a fonalat, ha téged olvas/hallgat. :o)))) De Ariadne jó barátném és a kezembe adja a madzagot. :o)
A fúriák azokat ölték meg kegyetlen kínzások közepette, akik családtagjukat – főként apákat – ölték meg. Merthogy ők is apagyilkosság véréből születtek.
Ha már így elővetted, megnézegettem a cikkeit. Jókat írt. De azt saját magán kívül senki se tudhatja, hogy most miért nem ír ide. Bármi lehet… vagy akármi! Az is, hogy szimplán nincs rá ideje. Vagy nyitott egy tanácsadó irodát :)
Én is hiányoltam már, de nem gondoltam volna, hogy egyszer valaki cikket ír róla :D Majd fog írni egyszer, de azért remélem semmi gáz nem történt vele.
Úgy vélem ebben a témában hatalmas pénz van, lásd pl. PUA tábor megatöbbi és sok férfi segítségre szorul. Lehet rajtuk segíteni, ezt csinálják különböző egyszemélyes egyesületek is. Vannak karrieristák akik valahol elkezdik és ott folytatják ahol sok pénz folyik be. Nem társadalmi munka a vége. A legtöbb férfi eladja a lelkét amikor kiderül el kell tartania a családját vagy befedik a szemét.
Márhogy melyik témában?
A csajozáséban. Megtanulod például, hogyan hívasd meg a nővel magad egy italra. De oktathatsz elnyomott férfiakat, hogy elérjék legyen ki főzzön rájuk. Az asszonyaink ellányosítják a kisfúkat, akiknek fogalmuk nincs, hogyan közelítsenek egy-egy kifejlett nőterminátorhoz. Aki jól csinálja lefegyverzi őket és jöhet az ingletépés, ágybadöntés, miután soha nem tettél meg semmit a nőnek míg idegen a számodra, hagyod, hogy ő “erőszak”-oljon meg a vágytól amit a kisugárzásod táplál. Saját tapasztalat az aktuális barátnőmtől eredően, bár inkább a tönkretett apák témájában vagyok profi, az viszont nem piacképes, mert “állítólag” magánügy.
Még mindig nemigazán értelek.
Nők számára sokkal több tanfolyam van, sokkal több nőket segítő szervezet kap támogatást.
Nem hinném, hogy rengeteg férfi tolong a “férfiasító” tanfolyamokon.
Ha még sok pénzt is kérnek az ilyen tanfolyamokért, akkor hogy azt kifizeti-e a tanfolyam iránt érdeklődő, az már az ő magánügye.
Tönkretett apáknak is szeretnél tanfolyamot? Hát szervezz.
Bizonyos dolgokat csak férfiszemmel lehet érteni.
A PUA tanfolyamok a magánszférában működnek. És egyre több férfi van ott, hogy megtanulja, ne hódoljon be a nőknek, ne várjon a nyomulással amíg fél tucat egyértelmű jelet nem kap stb.
Az valóban érdekes kérdés, tönkretett apák témájában pontosan mit is lehet kezdeni…
A pua egy lehúzás, ráadásul nagyon csúnya, mert szegény srácok egyik nagy nyomorát használja ki. Neked vmi anyagi érdekeltséged van benne, hogy ennyire reklámozod?
Pedig hasznosabb, mint egy migtáu tanfolyam.
A PUA akkor nem lehúzás ha úgy állsz hozzá hogy kapni akarsz valamit a pénzedért, mivel a tanulásról szól. Beülhetsz az egyetemre is kislányként ha az apuka mindent fizet és nem csinálsz semmit. Én 34 éves létemre 20 éves lányokat állítottam meg fényes nappal az utcán gyakorlásként és láttam a szemükben a csillogást, igaz nem vagyok egy törpe és ragyásnak sem mondható. Egyértelműsítem, minden nő vérében van az erős férfi igénye, de ehhez férfinak kell lenned és nem pincsikutyának (barátzóna). Nem számít mi jön ki egy nő szájából a saját céljaid számítanak és találj egy wingpartnert aki által hitelesebb vagy. Talán így világos, hogy nem minden tanfolyamnak nincs értelme, van egy-két férfiközösség szerencsére ami összehoz minket. A PUA által (élő) barátokat is találsz és nem ivótársakat.
Azért lehúzás, mert azt a téves képzetet kelti a srácokban, hogy a “férfiasság” tanulható dolog, és mindenki lehet kaszanova, ha elsajátítja a megfelelő “fogásokat”.
Kaszanova sem attól lett kaszanova, hogy PUA tanfolyamra járt. Egyszerűen így született, ilyen egyéniséggel, karakterrel, ami bejön a nőknek.
Aki meg nem ilyennek születik, hanem másféle egyénisége van, annak számára ez elérhetetlen.
Hülyeséget írtál… lehet hogy aki nem olyan magas és jóképű, az nem fog bombázókat dugni minden héten, de átlagos, vagy kicsit szerényebb külsejű lánnyal/lányokkal összejöhet a segítségével.
Tapasztalatból mondom.
http://familyguyreszek.info/kilencedik-evad/14-resz/mr.-washee-washee
9:25-től megy a PUA tanfolyam. Érdemes megnézni mi a végén a következtetés. *SPOILER* Hogy ezzel igazi barátnőt nem fog találni, csak hülye p*csákat egy-éjszakásra, úgy meg semmit nem ér az egész. *SPOILER*
A szokásos naivitás, hogy a technikák meg az alapmentalitás csak a kis plázacicákon működnek. :D Hát nem.
Ha az igaz PUA megházasodik, sosem fogja hagyni, hogy a házisárkány átvegye az uralmat.
,,Tapasztalatból mondom.”
Igen ? :O Nem lehet, hogy túloztál és átlagon aluli lyányokra gondoltál ?
“A szokásos naivitás, hogy a technikák meg az alapmentalitás csak a kis plázacicákon működnek.”
Nekem mindegy, de én alapból nem ismerkedek szórakozóhelyen, italt végképp nem fogadok el, a megjátszást hamar kiszűröm és eléggé taszít. Nekem az első szempont, hogy mennyire udvarias valaki (ez nem azt jelenti hogy udvariasságból mindent ő fizet, még a tárgyhavi villanyszámlámat is…)
“Ha az igaz PUA megházasodik, sosem fogja hagyni, hogy a házisárkány átvegye az uralmat.”
Ha egy PUA így áll hozzá már alapból, akkor remélem megtalálja a neki rendelt sárkányt, és bejön a számítása. Csupa jóindulatból :)
“átlagos, vagy kicsit szerényebb külsejű lánnyal/” – ha fizetsz egy rakás pénzt, akár egy ronda nő is összejöhet. Csudás kilátások.
,,Nekem mindegy, de én alapból nem ismerkedek szórakozóhelyen, italt végképp nem fogadok el, a megjátszást hamar kiszűröm és eléggé taszít. Nekem az első szempont, hogy mennyire udvarias valaki (ez nem azt jelenti hogy udvariasságból mindent ő fizet, még a tárgyhavi villanyszámlámat is…)”
Sok nő tanulhatna Tőled :D
Ha társkeresőn, munkahelyen, iskolában találkoznak, és randira kerül sor, ugyanúgy működnek a technikák. :)
De valóban sokat ott rontják el, hogy görcsösen ráfekszenek a technikára az alapmentalitás helyett.
“Ha egy PUA így áll hozzá már alapból, akkor remélem megtalálja a neki rendelt sárkányt, és bejön a számítása.”
Minden nő az, ha hagyják hogy az legyen…
,,Ha társkeresőn, munkahelyen, iskolában találkoznak, és randira kerül sor, ugyanúgy működnek a technikák. :)
De valóban sokat ott rontják el, hogy görcsösen ráfekszenek a technikára az alapmentalitás helyett.”
Ne görcsöljünk!
Lehet, hogy működik. Ahogy én látom, a pua nem más, mint a hazudozás művészete. A nők meg imádják, ha hazudnak nekik.
Hogy én hogy utálom ezt az általánosítgatást!
Főleg ha fiatal lányokkal rövidtávú kapcsolatot akar valaki, hosszabb távon nyilván nem lehet örökké hazudozni.
Már bocs, de csak a buta libák szeretik ha hazudoznak nekik..
“Már bocs, de csak a buta libák szeretik ha hazudoznak nekik..”
Nohát, neked sose mondták, hogy szép a szemed? Hogy te vagy a legszebb, legokosabb? Vagy ha igen, akkor ugye nem legyezte a hiúságodat? Az udvarlás egy jelentős része igenis hazudozás. Erre van igény, tehát ebből áll a kínálat is.
Hogy-hogy nem, minden nő azt mondja, hogy nem dől be neki, és egy sem sorolja magát az un. “buta libák” közé. Valahogyan mégis így működik a csajozás, és ezért hiszem, hogy működhet a pua is, annak ellenére, hogy nem ismerem közelebbről.
Rooster,
“Nohát, neked sose mondták, hogy szép a szemed?”
De, biztos mondták neki is, meg még sokaknak. Nem kell, hogy hazugság legyen – van olyan, hogy valakinek tényleg szép a szeme. ;) Sőt, szerintem elég gyakori.
Van itt egy kérdés. A férfi-választ ismerem, mi lehet a női?
A fiú szeretné jól, khm, megismerni a lányt. Ami után, ha jól sül el a dolog, jöhet a járás (mehet a folyamatos jól-megismerés:), ha rosszul, jöhet az eltűnés (mehet az sms:) A lány amúgy csinos, de a fiút egyértelműen nem a lány szemének színe, hajának illata, nyakának íve izgatja, hanem más testrészei, mondjuk, khm, a csípője…
Mit mondjon, hogy célba érjen? Azt, hogy szép a szemed, vagy azt, hogy szép a csípőd?
Nem, szerintem a nők többsége utálja, ha hazudnak neki. Szerintem mi azokat a fiúkat keressük, akiknek tényleg tetszik a szemünk…
A forgatókönyv, amit Adolf volt kedves vázolni, a kapcsolatra vágyó nő szemével ott hibás, hogy a fiatalember egyből a “khm, mélyebb megismerésre” törne, mint sok társa a valós életben. Nem merek minden nő nevében nyilatkozni, de nálam ez például úgy megy, hogy ha valakivel nem kötnek össze mélyebb érzelmek, nem megy a “khm” sem. Szóval részemről arra szavazok, hogy ha a fiatalembernek a csípőm tetszik, mondja meg nyíltan, legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk. Tiszta helyzet, nekem is van esélyem megmondani, hogy nálam ez nem jön be, neki is van esélye keresni másikat, akinél esetleg igen. De ha a szemem dicséri, az csak egy félrevezetési taktika, hátha be tud csalni a málnásba… Hol is van az, hogy a férfiak egyenesek, őszinték?
“ha a fiatalembernek a csípőm tetszik, mondja meg nyíltan, legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk.”
Ha mindenki megmondaná, akkor már rég kihalt volna az emberiség. Igen, a férfiakat az elején főleg a szex érdekli. A nők hazudhatnak maguknak mást, de ez az igazság. És a nők elvárják, hogy a férfi mást hazudjon, mert az igazság kényelmetlen lenne(?). Ezért mondom, hogy az udvarlás folyamata nem más, mint egy elvárt hazudozás. Mindenki tisztában van vele, hogy mire megy ki a játék, de ha a férfi nem a hazudozás szabályai szerint játszik, akkor – ahogy írtad – automatikusan mehet a levesbe.
,,Már bocs, de csak a buta libák szeretik ha hazudoznak nekik”
Már bocs, de honnan tudod, hogy mikor hazudnak neked ?
Részben igazat adok neked. De. Szerintem aki elhiszi, hogy 2 hónap alatt lefogyhat 40 kilót, hogy 1 hónap alatt kockás hasa lesz a túlsúlyosnak (mert a kockák a zsír alatt lapulnak…), hogy 1 hónap alatt elmúlik a hajhullása és még dúsabb is lesz a haja, hogy 1 hét alatt eltűnnek a ráncai örökre, hogy egy hétvégén gyámoltalan fiúból férfi lesz, és fizet, mint a katonatiszt, az meg is érdemli. Mert ha van egy kis esze valakinek, akkor nem perkál le ilyesmikért nagy pénzeket. Igaz, nem túl szép dolog az ostobákat megkopasztani, de ez van. Amíg vannak hiszékenyek, addig van virágzó üzlet is.
A Kaszanovák nem attól kaszanovák, hogy magasak, jóképűek, izmosak, stb., hanem attól, hogy belül ilyenek (hódító férfiak). Igen, nagyon egyetértek veled abban, hogy ez nem tanulható.
Viszont azt igenis meg lehet tanulni, hogy a meglévő készleteit hogyan használja, de nem szabad ámítani, hogy Kaszanova lesz. És még csak azzal sem, hogy alfává válhat. Magabiztossá, határozottabbá mindenképp, de nem egyszerű.
Szerintem pedig nem is kell tanulni. Minden pasasban benne van és elő lehet hozni a neveltetése és az esetleges negatív tapasztalatai ellenében.
Az evolúciónak köszönhetően számos viselkedéskészlet is genetikailag kódoltan bennünk van. Ezek közül pedig a környezet hatásainak megfelelően bizonyosak megerősödnek, mások pedig a háttérbe szorulnak. Háttérbe szorulnak és nem pedig elfelejtődnek, hiszen ez ellentmondana a túlélés alaptörvényének. Persze minél öregebb valaki annál kevésbé könnyű ilyen jellegű változtatásokat eszközölni.
No és persze azt se felejtsük el, hogy mi mindannyian evolúciós szempontból (mindeddig) sikeresek voltunk, hiszen elődeink genetikai anyaga az évszázezredeket túlélve létezik bennünk, létezünk mi magunk.
Elek… Írsz itt evolúcióról, meg génekről… Mindjárt te is megkapod, hogy ne gyere má ezzel a nőjimagazinműveltséggel… :o))))
Off:
Miért egy bulimiás lány az avatarod?
Szerintem nem bulímiás, azt mutatja, merre van a nyelőcsöve.
Adolf… Köfi! ;o))))))))))))))))))
Hihihi! Az nem a csaj keze…
Akkor fogorvosé? (perme csodálkozva pislog)
:o))
“A PUA akkor nem lehúzás ha úgy állsz hozzá hogy kapni akarsz valamit a pénzedért, mivel a tanulásról szól”- nem létező tudást árulnak. Mintha orosz nyelvtanfolyamot hirdetne vki úgy, hogy nem tud oroszul.
A lúzereken akik így állnak hozzá, valóban nem lehet segíteni.
Nyöhöhöhö. Nem elég, hogy folyton azon pörögtök, mit kell tennetek v mondanotok, hogy legyen akár egy átlag alatti nőtök is, itt még fizettek is érte. Ennél nagyobb lúzerséget nehéz kitalálni.
,,A lúzereken akik így állnak hozzá, valóban nem lehet segíteni”
Mondja ezt a nők ölebe :)
Erről a PUA témáról majd fogok írni ide, ugyanis rövid ideig belülről is ismertem a közösséget és a tanításokat is. A véleményem egyáltalán nem lesz pozitív. Amúgy nem is értem, miért beszéltek ilyen halott dolgokról, mint a PUA. A PUA népszerűsége zuhanórepülést vett a világban 2010 óta, nem véletlenül. Elmondom hozzá az okokat is :)
,,Erről a PUA témáról majd fogok írni ide” — Ezt örömmel olvasom.
,,A véleményem egyáltalán nem lesz pozitív. Amúgy nem is értem, miért beszéltek ilyen halott dolgokról, mint a PUA”
Helyes! Már most tudom, hogy népszerű lesz az a cikk is :P
Érdeklődve várom.
Ha szükség van rá, és van, aki fizet érte, az miért baj?
Bocs, ez melyik hsz-ra?
Nem látni értelmét belebenni az apa kérdésbe, mert kizárólag az érintettek tudnak róla hitelesen beszélni és itt nem látok társat. De lehet olvasgatni az írásomat a http://www.apatanoda.hu -n hogy pl. a honi bíróság milyen módon hazudik az emberek hollétéről stb. Az ügyvédeken kívül jelenleg semmilyen szervezet nem védi az apákat, mozgalomnak pedig esélye sincs a jelenlegi felállásban. Deansdale jól látja a külföldi példákból mi fog történni, de itthon összefogás jelei sincsenek, csak rosszabbodik a jogi környezet, pl az LMP esetleges parlamentbe jutásával. Egy-egy megmondó férfi létezik csak a tönkretett apa kérdésben ami hiba. Én is közéjük tartozom és szívesen szerveznék mozgalmat, de támogatás nélkül esélytelen, így irogatok ide és a chatbe gondolatokat névtelenül utalva a feminizmus legsúlyosabb eredményeire, hogy legalább gondolkozni elkezdenek egyesek. Ezen a hétvégén is utazgatok 14 órát a kisfiamért ami teljesen rendben van.. hiszen férfi vagyok és nem nő :) Velünk bármit meg lehet tenni.
Nem akarok semmit sem vitatni és bagatellizálni sem akarom a problémát, de nekem jó tapasztalataim vannak bírósággal és gyámhivatallal kapcsolatban is.
APA35ev:
Olvasgattam ma a blogodat,és tényleg hiánypótló, bátor olyannyira, hogy minden nősülés/gyermekvállalás előtt álló fiatalembernek kötelezővé tenném. Szomorú,s egyben tanulságos, mennyire könnyű ma egy ember életét kisiklatni. Erről az egészről Dr. Helen Smith mondata jut eszembe: Az elvált apa csak egy ATM automata. Okosat nem tudok hozzáfűzni, de kívánom, hogy végérvényesen rendeződjenek a dolgaid. Sok sikert a későbbiekhez !
Nagy kedvenc a Family Guy :D
Alap :) Azért örülök, hogy jófejek járnak ide ;)
hermit Family Guy nélkül is jófej. :o)
Jó, ez igaz :) De így még jobb :D
Peter mint PUA: :D
fetrengek :)). egyébként a PUAs idétlenkedés női megfelelője bridgetjones lesz??? igazság kedvéért hozzátenném, hogy a végzet asszonyát eljátszani próbáló csajok szintén nagyon viccesek.
:D:D:D..fiatalabb lányok próbálkoznak sokszor ezzel, meg ugye jön a kitömött melltartó..
,,fiatalabb lányok próbálkoznak sokszor ezzel, meg ugye jön a kitömött melltartó”
Ja.. meg a magassarkú..
Eddig kerestem, nem hiszem el, hogy senki sem vágta még ki… Ez az igazi PUA-ság:
http://familyguyreszek.info/otodik-evad/7-resz/pipi-utasito
8:30-10:00
nekem is, amúgy ha már PUA, akkor filmben meg Ryan Gosling :))))
Vagy sorozatban: Barney Stinson :)
:))
tényleg nincs könnyű dolguk a srácoknak, mert annyira átlátható az egész, jobb a természetesség. a férjem az első randinkon arról mesélt, hogy hogyan kell egy óriáskigyót semlegesíteni :DDD (forróvízzel)- mai napig ezen röhöngünk.
Csöppet zavarban volt? :) De az olyan aranyos :)
látszatra nem. elég cool pasas, igazi higgadt, mondhatni arisztokratikus, de így a csevejt visszapörgetve, valószínűleg :)), de én is, főleg amikor megláttam meztelenül (monnyuk nincs olyan hatos abdoja, mint a “photosoppolt” Goslingnak:D de így is jó´) -egyébként extrém fut.
Extrém? Négykézláb, vagy kézen? :o))))
jesszum nééégykéééézlááááb? milyen gondolatok járnak a fejedben, béjbi? extrém, olyasmi, hogy hegyre fel hegyről le nagy távon (más hegyen túrázik, ő meg futva teszi meg és még levegőt is kap :D. mondjuk a futás az nálunk közös érdeklődés, mindketten maratonoztunk, most próbálom visszahozni…
Az nem is extrém… :o))))P
Én sosem szerettem futni. Bár amikor kézilabdáztam, akkor kellett, de én inkább az olyan cikázós futkorászást szerettem. Aztán amikor a gyerekeket vittem napi jellegű edzőtáborba és ott voltam egész nap, nem volt se kedvem, se arcom, hogy csak ott üldögéljek és max. a tisztálkodásban és öltözködésben segítsek a dedeknek, így a judo edzéseken kívül mindent csináltam én is. Bemegítésként minden nap 4 km. Megszerettem a futást. :o) Csak vagyok oly lusta, hogy magamtól nem csinálom. Később egy wellness klubban dolgoztam, és ott rászoktam a futópadra. Ha nem volt munkám, mentem futni. Aztán beteg lettem és ez az egész abbamaradt. Miután felépültem, megváltozott minden, és a sportolgatás sem jött vissza. Elnézem itt a szomszédban az edzőtermet, milyen lelkesen ügyködnek a nénik és belegondolok, hogy én este hétkor még nekiálljak edzeni? Na neeeem!
Itt a faluban lakik egy bácsi, 76 éves és szinte minden maratonon részt vesz. (A velem korú lánya is.) Múltkor mesélte, hogy az egyik sporttársuk 36. születésnapját úgy ünnepelték meg, hogy a társaság – az ünnepelttel együtt – lefutott 36 km-t. :o))) Az öreg minden héten beszalad a városba valamelyik piacra, még elintéz 1-2 dolgot és hazaszalad. :o))
jó-jó, majd átadom neki, hogy a zugspitzere három órán belül (jó kondis túrázó kb. 9 óra alatt teszi meg) 2200 as szintkülönbséggel feljutni lofaxni :O)) nekem egyébként a transvulcania az álmom…
http://www.youtube.com/watch?v=0p8rqaD1AGI
(ô már volt)
Ez a Transvulcania szuper lehet!
Nekem sajna a térdem… Most is érzem ahogy ülök, pedig minden más testrészem ma is kívánná, ahogy tegnap.
Kondizik is? Csak azért kérdem, mert a fanatikus futók, akiket ismerek, mindegyike inkább vékony és inas.
igen heti ketszer, de az csak izomkarbantartasra alkalmas…egyebkent nem inas, nem fanatikus es nem kockas a hasa, de jo eronletben van es jol erzi magat a boreben.
szerintem jo dolog a teljesitmeny turazas/terepfutas/ mountain bike…egyebkent a terdproblemaidra inkabb a bringazas lenne jobb, de te tudod.
Azt nézem, hogy ez a Transvulcania dupla maratoni távú, kumulált 4,4e m körüli szintemelkedéssel. Ez nem az, amit az ember egy-két év edzés után teljesít.
Nekem valahogy a kerékpározás nem jön be. Talán azért, mert gyerekkoromban kimaradt a nagy bringázós időszak.
Az úszáson viszont erősen gondolkodom (a futás mellett).
Egyetértek..a legjobb módszer a természetesség..szerintem nagyon vonzó ha egy férfi önmagát adja és nem próbál meg műmájer lenni..nekem mindig is azok a férfiak tetszettek akik nagy ívben tettek arra h ki mit gondol róluk és így váltak szexissé..a párom is ilyen, nem próbál megfelelni semmi női elvárásnak, olyan amilyen(egyébként nagyon jó ember:))..volt egy tanárom aki nagyon tetszett, na ő csúnya volt ( barátnői vélekedés szerint)..most már tudom h a megtörhetetlensége, az h tudta ki ő és mennyit ér..na az hatott rám..egyenes volt, őszinte és tiszta gondolkodású (+ semmi megjátszás)
Szóval fiúk legyetek olyanok amilyenek vagytok, nem kell a megfelelés senkinek..persze nem árt ha nem vagytok bunkók, és lenézőek (már úgy direktbe, mert úgy hiszitek ez kell a nőnek)..ja és hosszútávon a hűség is erény, azt ne feledjük, főként h sokszor ezen csúsznak el a kapcsolatok/házasságok..
A “férfiak, legyetek öntörvényűek meg egyenesek, akkor lesztek szexik” sugallat szerintem sokszor női rafinéria: az élet nevű játékban is úgy van, hogy minél több játékos tartja be a szabályokat, annál hatékonyabbak lesznek azok, aki nem tartják be. Ezért ők – a csalók – a legbuzgóbb szabály betartásra buzdítók…
Nálad persze nyilván nem erről van szó:)
Nem, nálam nem:)..Én hiszek abban h mindenki magához valót talál, minek mutassam akkor magam másnak, hisz akkor a hozzám való elkerül..ennyi..és az öntörvényűség szeexiii, hidd el, ne gondold túl..:) …és persze nem lehet mindenki ilyen, mert vannak alapból papucsok, félénkek stb..
…és a férfi-egyenességgel visszaélő simlis nők léteznek-é?
óó de még mennyi.. attól még legyünk hűek önmagunkhoz, magam is vallom..nem szabad pusztán a negatív tapasztalat hatására megváltozni..tudom ez így naiv, mert mind változunk minden egyes kis hatásra, de ha valaki rendes, szerető “jófiú” és kap egy sallert, azért ne legyen cinikus macsó később..a jófiúkat – is- megbecsülik, sőt őket – kellene – leginkább ;)
,,ja és hosszútávon a hűség is erény, azt ne feledjük, főként h sokszor ezen csúsznak el a kapcsolatok/házasságok..”
Ez így igaz, és főként nem férfiak miatt.
Először is tudni kellene a kísértésnek ellenállni mindenkinek, főként ha szeretne egy hosszú és boldog kapcsolatot..ezt mindenki tudja..
Azért látni olyat h férfi hagyja el a nőt, akár egy fiatal pipiért ..tehát ez a “klisé” a valóságból eredeztethető..nem fogható minden a nőkre..igaz h a nők ha megtudják h van valaki más a színen szinte azonnal válással fenyegetőznek (plusz viszik a kasszát)..hozzáteszem én magam sem viselném el a házasságtörést, azt hiszem válás lenne belőle (gyerek ide vagy oda)..:S
nekem mindig is azok a férfiak tetszettek akik nagy ívben tettek arra h ki mit gondol róluk és így váltak szexissé
nem próbál megfelelni semmi női elvárásnak,
Pontosan ezért kell a PUA. :)
Az a baj hogy a lúzerek azt hiszik hogy csodát tesz aztán fújolnak mikor nem jön össze, pedig kitartás kell ott is.
,,nekem mindig is azok a férfiak tetszettek akik nagy ívben tettek arra h ki mit gondol róluk és így váltak szexissé”
Ezt komolyan mondod? :O
,,Az a baj hogy a lúzerek azt hiszik hogy csodát tesz aztán fújolnak mikor nem jön össze, pedig kitartás kell ott is.”
Miről beszélsz? A nőknek való behódolásos a lúzerség..
Hank Moodynak is van egy-két jó beszólása a Californicationben ill. jó példa arra, hogyan térjünk ki a shit-tesztek elől.
Heló Ryan, mizu?
Hatalmas egysorosai vannak az első négy évadban. Milyen shit tesztek elől kellett kitérnie ?
Így elsőre ez és ez ugrott be úgy hogy még meg is találtam. Igazán tanulságosak.
Az első link elején lehetett csak shit teszt, amikor a kocsiban ül és a két diáklány odajön hozzá.
Ma megnéztem a Don Jon című 2013-as filmet. A cím nyilvánvaló utalás Don Juanra. A filmet a mácsónak kissé csenevész férfifőszereplő írta és rendezte, aki ennek ismeretében már nem is tűnik olyan csenevésznek:) A mű üzenete a világ ifjúsága számára, hogy a bombázókat (a filmben Scarlett Johansson) csak totális odaadással, a férfi-mentalitás teljes feláldozásával lehet megtartani. Ahol a nő egója a főnök, a férfi csak szolgálhat. Idáig sima feminizmus. De aztán pereg tovább a film, és oda lukad ki, hogy lehet egyenrangú, mindkét fél személyiségét tiszteletben tartó kapcsolatot is kiépíteni, még egy mácsónak is, de nem bombázóval, hanem szexuálisan elsőre nem rabul ejtő, de kezdettől érdekes, majd lassanként minden szempontból izgalmassá váló nővel (a filmben Juilanna Moore). A sok klisé és halivudi sz@rság ellenére a film aztán még ennél is tovább megy, és az utóbbi, az egyenrangú kapcsolattípus mellett teszi le a voksot! További érdekessége, hogy a férfi pornó-nézését (és ami azzal jár:) a nemek közötti egyfajta kapcsolatként értelmezi. Olyannak, amely épp fordítottja a bombázóval folytatható viszonynak: a pornó-néző “kapcsolatban” a férfi egója az úr…
Lehet, hogy csenevész volt, de jóképűnek számít és így gondolom sok nő odáig van érte a való életben is. Másrészt nevezhetjük metroszexuálisnak, mert meglehetősen sokat foglalkozott a külsejével. Nem tudom hány éves srácot játszott Gordon-Levit, de épp ideje volt, hogy rájöjjön, nem a kurvák után kell futnia, komoly kapcsolatba meg főleg nem szabad bonyolódni a kiszemeltjeivel. A végkifejlet jól sikerült, nem a megszokott nyálas, hollywoodi befejezés, ami a legtöbb romantikus filmben látható.
Szerintem Joseph Gordon-Levitt nem számít jóképűnek. Helyes, de nem jóképű. (És nem is magas…) :o))
Macsónak tényleg nem macsós. De Don Juan nem is kell, hogy macsós legyen, sőt… Merthogy épp az a lényege, hogy a hódítási képessége nem a külsejében rejlik.
Nem tartom igaznak azt, hogy a hódítási képesség az független a külsőtől.
Régen tartotta magát az a szemlélet, hogy ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, az már elég.
A mai világban már nem így van, a mai lányok már egyre inkább nézik a külsőt: jóképűséget, testalkatot, jólöltözöttséget, igényességet. És. A valóságban a külső “imidzsén” sokkal könnyebben tud javítani egy férfi, mint a belső személyiségén.
“A mai világban már nem így van, a mai lányok már egyre inkább nézik a külsőt: jóképűséget, testalkatot, jólöltözöttséget, igényességet.” Igen, de ez a lányok megítélésénél is igaz…felszínesebbek vagyunk..és nehezebb is “jó” párt találni..
A külső alapján való megítélés nem felszínesség, hanem természetes dolog.
Ha valaki _kizárólag_ a külső alapján ítél, arra mondhatjuk, hogy felszínes.
Lányok/nők megítélésénél pedig nagyobb súllyal esik a latba a külső, mint a férfiaknál.
Ha a nők párválasztási szokásait átgondolod, ez érthető is.
Hiszen. Egy nő milyen pozitív belső tulajdonságot tudna mutatni egy neki tetsző férfi felé?
Amelyik férfinél jobb képességekkel rendelkezik, az már eleve nem is fog megtetszeni neki.
Ez azt okozza, hogy egy férfi leginkább csak egy magánál rosszabb képességekkel rendelkező nővel tud összejönni. Erre meg mi más motivációja lehetne, minthogy külsőleg nagyon vonzónak találja?
Nem az kell nekünk, hogy a férfi jobb legyen nálunk.
Van szerintem három kategória: férfi(as) dolgok, női(es) dolgok, alapvető emberi dolgok. Az elsőben legyen jobb a férfi. A másodikban a nő. A harmadikban legyen mindkettő ugyanannyira jó.
Pl.: Legyen a férjem az erősebb. De főzni én tudjak jobban. Viszont legyünk mindketten hűségesek.
Frankó keresztényfeminista demagógia, ami kiváló arra, hogy eltérítse a gondolkodást az objektív nézőpontról, és elaltassa a “rosszul járt” fél igazságérzetét.
De boncolgassuk ezt egy kicsit:
Nőies dologról én csak egyről tudok, ez pedig a szülés. Ez kétségtelenül olyan képesség, amivel a nők rendelkeznek, a férfiak pedig nem.
Legyen a férfi erősebb: Sugározzon erőt, magabiztosságot, magyarán, érezd azt, hogy jobb, életrevalóbb nálad. Egyről beszélünk. Feltételezvén, hogy nem kizárólag az izomkötegei mennyiségére gondoltál az erősebb szó alatt, hanem az egyéb belső képességeire is.
“főzni én tudjak jobban”
Hát, ki kell ábrándítsalak, de a legnagyobb séfek mindig férfiak. Tehát, még ez sem olyan dolog, amiben a nők lennének a jobbak. Amúgy meg áruld már el nekem, mi a nőies abban, ha valaki tud főzni? Nincs kiábrándítóbb, mint egy zsíros hajú háziasszony. :(
,,Frankó keresztényfeminista demagógia”
Ezt most nem én írtam :D
Az életerős alatt te csak a férfi életerőt érted. Vegyük az általad említett szülést. Oda más kell, mint mondjuk a verekedéshez. Nem tudom, miért lenne magasabb rendű egy vállas, kigyúrt férfi, mint egy termékeny és könnyen szülő, a gyereknevelés strapáit bíró nő. Egyik se áll a másik felett és egyik se irigyli a másikat, mert az egyiknek erre, a másiknak meg arra van szüksége. Miért kell ebből versenyt csinálni, és aki meg nem ismeri el, hogy a vállas férfi jobb, mint a széles csípőjű nő, akkor az feminista?
Tehát szerinted a nők a szülésben jobbak (de abban is nyilván csak azért, mert nem akad férfi versenytársuk), de minden másban a férfiak a nyerők. Értem. Ez is egy világkép. De ahhoz nem tudom, mit szólnál, ha bejelentenék a nők, hogy rendben, szülnek, de minden mást csináljanak a férfiak, mert azokban úgy is jobbak. Gondolom az ilyen nő rögtön egy lusta tehén lenne, aki kiszolgáltatja magát a férfiakkal és nem csinál semmit.
Azért tudjon a nő jobban főzni, mert a táplálás nőies dolog. Én itt nem a főzőversenyekre gondoltam, hanem egy házasságra.
A háziasszonyság és a sampon-víz kombó rendszeres használata nem zárja ki egymást.
“Az életerős alatt te csak a férfi életerőt érted.”
Miért, szerinted egy nő nem lehet életrevaló?
Nők közül is le lehet nagyon könnyen venni, ki az, aki önállótlan, ügyetlen, álomvilágban élő szőkebarbi kategória, viszont, valahogy azt el kell fogadni, merthát nő.
“De ahhoz nem tudom, mit szólnál, ha bejelentenék a nők, hogy rendben, szülnek, de minden mást csináljanak a férfiak, mert azokban úgy is jobbak.”
Höhö. Hát nem pont ezt állítottad? A nő csak a nőies dolgokban legyen jó, azaz szül, esetleg főzmostakarít, minden másban meg a férfi legyen a jobb, mert az a férfias.
“Azért tudjon a nő jobban főzni, mert a táplálás nőies dolog.”
És meg is rágod helyettem? :)
Ma már viszonylag reális áron lehet kaját rendelni, mosógépem is van, tehát, házvezetőnői feladatokért cserébe eltartani valakit nem tűnik kifizetődőnek.
Brandon, te minden hozzászólásodban egyetlen dolgon keseregsz, és alaptételként akarod elfogadtatni: egy férfinak kizárólag nála “rosszabb nő juthat”.
Miért gondolod így? Miért építetted fel magadnak ezt a helyes kis logikai légvárat? Neked eddig csak olyan nő “jutott”, aki rosszabb volt nálad? Vajon mikor társat kerestél, vagy együtt voltál a pároddal, akkor is így gondoltad? A nő melletted rosszabb mint te? Nem lehet, hogy épp te voltál felszínes? Leminősítetted a nőt, mert az elképzelt címlaplány-skáládon nem a vágyott 9-est kaptad ki, hanem csak egy 5-öst, ezért a többivel már nem is foglalkoztál… Az emberi kapcsolatoknál már csak úgy van, hogy azt kapod vissza, amit adsz. Ha lekicsinylés az árucikk, akkor azzal kereskedünk. Ha a páromtól csak a lenézést, kritikát kapom, akkor én sem a legjobb oldalam nyújtom.
Egy nő milyen pozitív belső tulajdonságot tudna mutatni egy neki tetsző férfi felé?
Ha ezt a kérdést felteszed ilyen lekicsinylő hangnemben, úgy általában a nőket leminősítve emberileg a béka segge alá, akkor bizony megérdemelten jutnak neked társként azok, akik be is teljesítik a ki nem mondott jóslatodat.
Patikamérlege van…
Mert gyakorlati tapasztalat. Nem tagadom, hogy vannak gigolók, de a férfiak többsége, ha nem tartozik az “alfa” kategóriába, akkor szembesül ezzel a problémával.
“Neked eddig csak olyan nő “jutott”, aki rosszabb volt nálad?”
Igen. Akiket jobbnak ítéltem magamnál, azok levegőnek néztek, vagy elutasítottak.
“Vajon mikor társat kerestél, vagy együtt voltál a pároddal, akkor is így gondoltad?”
Amikor együtt voltam, akkor is jobb híján voltam együtt, mert szerettem volna valakit. De tisztában voltam vele, hogy nekem több kéne.
“Leminősítetted a nőt, mert az elképzelt címlaplány-skáládon nem a vágyott 9-est kaptad ki, hanem csak egy 5-öst, ezért a többivel már nem is foglalkoztál…”
Nem külsőleg értendő, hanem úgy, hogy összességében mennyit ad hozzá a kapcsolathoz. Éshát vajmi keveset, hiszen szinte mindent a férfitől várnak.
libcsingli: “Neked eddig csak olyan nő “jutott”, aki rosszabb volt nálad?”
brandon: “Igen. Akiket jobbnak ítéltem magamnál, azok levegőnek néztek, vagy elutasítottak.”
Azon miért csodálkozol., hogy levegőnek néztek, elutasítottak? Te is ugyanezt teszed azokkal a nőkkel, akiket te magadnál rosszabbnak ítélsz.
És mi van azokkal, akik egyenlőek veled?
Szerintem a külső alapján ítélni, igenis felszínesség..mert mindannyian lélekkel rendelkező lények vagyunk s az alapján ítélni akár elsőre is rossz..odamegyek hozzá mert ő “jó” nő, de ha nem jut csak csúf, akkor csak száj húzogatva lépdelek elibe.. és sokszor nem is tisztelem (igaz, tán nem is ember)..az én álláspontom az h senki sem több senkinél, éppen ebből kiindulva párválasztásnál már sokkal rugalmasabb vagyok, magamhoz hasonlót válogatok (nálam mondjuk a szellemi és testi betegségek az abszolút stop)…csak azt látom több nem kelendő ismerősömnél(fiúk), h ők is szép párra vágynak és a magukhoz hasonlót lenézik (ezáltal magukat is), vagy ha összejön nekik nem becsülik…
És h egy nő mit tud mutatni egy neki tetsző férfinek? és egy férfi a nőnek?..Igen ezért van h elsőre mindenki csak a “testet” látja, esetleg a pénzt.(ruha, kocsi, műcici stb..)..és igen a nők is és ez alapján ítélnek..ezért írom ha mindenki képes lenne a másikat olyannak látni amilyen valójában, talán-talán kisebb lenne a pofára esés esélye..
Amit Rena felvázolt, azzal egyetértek.
“férfi leginkább csak egy magánál rosszabb képességekkel rendelkező nővel tud összejönni”
Nem értem miért kell méregetni egymást az embereknek, h ki mennyit ér (kérdés az is h mi lapján)..mindjárt jön, h ezt főként a nők csinálják, holott én a férfiaknál is látom..
Amit az elején írsz, az nagyon szép, dehát ilyen az ember értékítélete.
Te is másképp viszonyulsz, ha egy jóképű, kellemes megjelenésű férfi lép oda hozzád, mintha egy előnytelen külsejű alkesz. Pedig lehet, hogy a másodiknak szebb a lelkivilága, érzékenyebb, ezért is sérült az élet során.
Az első benyomás az mindig a külső alapján alakul ki, függetlenül attól, férfiről vagy nőről beszélünk.
“Nem értem miért kell méregetni egymást az embereknek, h ki mennyit ér (kérdés az is h mi lapján)..mindjárt jön, h ezt főként a nők csinálják, holott én a férfiaknál is látom..”
Persze, hogy látod. A férfiak is csak néznék, és ha tehetnék, akkor ők is a minél jobbat, életrevalóbbat választanák. De nem tehetik. Egy nő könnyen kaphat magánál jobb férfit is, főként, ha jól néz ki, mert a férfiak szexuális késztetése kb. 10-30X erősebb, mint a nőké.
A férfiak ezért “alább adják” a siker érdekében.
Taktikai okokból a kevésbé dekoratív nők közül választva, viszont lehetőség van egy, a férfiéval legalábbis egyező képességű nő megtartására.
Ezért nem véletlen, hogy nem ugyanabból a célcsoportból keres egy tapasztaltabb férfi feleséget, mint szeretőt.
Te is másképp viszonyulsz, ha egy jóképű,kellemes megjelenésű férfi lép oda hozzád, mintha egy előnytelen külsejű alkesz..
Igen, de mi most egészséges emberekről beszélünk, nem testi-lelki betegekről..Nem tudnék egy alkoholistát partiképes férfinek tekinteni, “csak” embernek..
Azért az alkoholizmus sajnálatos helyzet mindenképp, az én családomban is előfordult, szóval én óvom magam ettől..ez amúgy rossz példa volt..
,,És nem is magas…) :o))”
Adolf leírta :D
A képen amit küldtél, nem sok látszik belőle. Neki ilyen húzott szemei vannak, de nem tudok róla, hogy más etnikumú lenne :D
178 cm magas. :o) (Tehát nem számít magasnak.)
Keskeny a szemrése. De nem ettől nem jóképű, hanem úgy összességében.
Viszont mindettől még lehet egy nagyon tuti férfi. Szimpatikus, és ez lényegesebb, mint a jóképűség.
Apukám fiatal korában 164 cm volt. Igaz, eszméletlenül jóképű. Anyu is 164 volt, sosem volt különösebben szép és mindig töltöttgalamb volt. Apu az ilyen nőket kedvelte mindig.
Most már mindketten összementek. Akkorák, mint én. :o)
Filmeiben azért látszik, hogy nem túlzottan magas. De a 178 cm, az nem is annyira alacsony.
Persze, hogy nem. (Nálam 1 fejjel magasabb.)
De “hivatalosan” nem számít magasnak, mert nem éri el a 180 cm-t
nekem is tetszett a film:-), jol szetcincogtuk a posztodat, bocsi.
egyebkent meg elovettem Rilket, erdekes hogy kaptam egy gyerekfejlodos konyvet neurobiologiai szemszogbol ( tele rilkes idezettel), erre jottel te Salomeval, es a DonJonban meg milyen jol muxik az idosebb no fiatal ferfi dolog,
nincs elvileg osszefugges es megis egybeesik.
nekem egyébként a transvulcania az álmom…
Kurvára nem értem, miért futkároznak egy ilyen helyen, ahelyett hogy gyönyörködnének a tájban
:D hát izé, szoval a futas az egy meglehetôsen monoton dolog, mélypontokkal, a terepfutas lenyege pont a táj:-) (nyilvan a teljesítmény az elsôdleges) de nem veletlen, hogy a konditermes futopadok displaye is mar tv/internet/ lofuttyos:-)
monnyuk a transvulcania az az ultramaratonok csucsa… perpill annak is orulnek, ha eljutnek a 20 kmig.
Kihozom:
Adolf Weininger
2014. április 6. vasárnap 11:01
“Van itt egy kérdés. A férfi-választ ismerem, mi lehet a női?
A fiú szeretné jól, khm, megismerni a lányt. Ami után, ha jól sül el a dolog, jöhet a járás (mehet a folyamatos jól-megismerés:), ha rosszul, jöhet az eltűnés (mehet az sms:) A lány amúgy csinos, de a fiút egyértelműen nem a lány szemének színe, hajának illata, nyakának íve izgatja, hanem más testrészei, mondjuk, khm, a csípője…
Mit mondjon, hogy célba érjen? Azt, hogy szép a szemed, vagy azt, hogy szép a csípőd?”
hgyi:
“Mit mondjon, hogy célba érjen? Azt, hogy szép a szemed, vagy azt, hogy szép a csípőd?”
Hát kérlekszépen, az attól függ.
Egy romantikusabb vagy egy prűdebb lánynál a szeme szépsége a nyerő.
Egy “keményebb” csajnak az egyenesség. Aztán vagy elküld a sunnyogóba, vagy azt mondja, hogy meg hát! (Bár ha a fiúnak még nem volt alkalma felmérnie a csípő szépségét, akkor a nem romanitikás csajoknál sem annyira jön be.)
Ha olyan lánynak mondja, aki nem tud mit kezdeni a bókokkal, akkor a lány úgyis csak vihogni fog, bármit mond neki a srác.
Szóval nehéz az élet… :o))
Igen, de annak megállapításához, hogy melyik módszert célszerű használni, empatikus képesség kellene… Miért is csodálkozunk, hogy tör előre a feminizmus?:)
Na igggen.
Ja! Az előbb lefelejtettem:
Szerintem jobb kifejezés az, ha azt mondja valaki: “Tetszik a szemed!” Ez őszintébb, személyesebb.
A szemről jut eszembe: Mint ahogyan látható a képemen is, elég sötét szemem volt kicsi koromban. Mármár fekete. Sok hülye felnőtt meg mindig szórakozott velem emiatt. Azt mondták, hogy biztosan attól fekete a szemem, mert kormos, meg kell mosni szappannal. Nálam a kormos az egyenlő volt a piszkossal – mint ahogy a felnőttek utaltak is erre. A piszkosságot nem tűrtem jól. Ezért egyszer megelégeltem és kimostam a szemem szappannal. És csípett és a szemem még mindig fekete volt. És akkor nagyon megharagudtam a felnőttekre, mert éreztem, hogy hazudtak nekem valamiben, és hogy csak szívatnak. Akkortájt érlelődött meg bennem, hogy gyerekeknek sohasem fogok ilyesmiket mondani.
Ha nem Rólad volna szó, azt hihetnők, valami korai autisztikus megnyilvánulás volt… Vagy az volt, és kinőtted?:)
Na, megyek szavazni. Csak még nem tudom, kire.
Elképzelhető. :o)) Volt bennem némi autisztikus. És kinőttem. Már csak idddióta és hüjjje vagyok. :o))))
Én már szavaztam. Azon a kis polcon nem is fért el a nagy lepedőnyi szavazóív. De ügyesen megoldottam. :o)))
Bökj rá a lapra, aztán ha nagyon nem szimpatikus, bökj mégegyszer. Háromszor próbálkozhatsz. ;o))))
Úgyis csalás az egész.
“jobb kifejezés az, ha azt mondja valaki: “Tetszik a szemed!” Ez őszintébb, személyesebb.”
Igen, jobb így. Ugyanez a helyzet a ruhával: Fiúk, ne azt mondjátok egy nőnek, hogy milyen szép a ruhája, hanem hogy ő milyen szép, hogy kiemeli a szépségét, hogy jól áll neki. Nagyon nagy különbség. Na persze, ha valaki direkt mondja így…
Ehhez egy középiskolai történet: Volt egy csúnyácska osztálytársnőm, aki nagyon sovány is volt; se mell, se csípő, se derék, sehol semmi ív, kanyar, idomok. Nix. A fiúk sokszor piszkálták őt ezzel. Egyik alkalommal egy nagyon szép ruhában jött suliba, s mikor meglátták a fiúk, kórusban zendítettek rá: “Nahát, milyen gyönyörű ez a ruha! Igaz, hogy a töltelék borzalmas benne, de a ruha – gyönyörű!”
Atya ég, szegény lány… ez nagyon kegyetlen :-(
Igen, az. Még akkor is, ha “belülről” sem volt szép.
@ libsi..
Tiszta helyzet, nekem is van esélyem megmondani, hogy nálam ez nem jön be, neki is van esélye keresni másikat, akinél esetleg igen. De ha a szemem dicséri, az csak egy félrevezetési taktika, hátha be tud csalni a málnásba… Hol is van az, hogy a férfiak egyenesek, őszinték?
Ott, hogy az egyenesség nem bárgyúság, hanem lelki beállítódás. A beállítódások pedig mélyebbek annál, hogy ne lehessen őket időnként úgy felülírni, hogy sértetlenek maradjanak. A kényszer nagy úr.
Aha… szóval a nőket ilyen módon megvezetni bocsánatos bűn, mint éhínség idején kenyeret lopni? Akkor vajon a másik oldalról dicsérni a férfi szeretői kvalitásait és közben igazából a bankszámlájára gondolni szintén bocsánatos bűn?
Nemrég olvastam: valaki adta a nehezen megszerezhető, erkölcsös úrinőt az udvarlójának, közben volt egy “hálótársa” is, akivel hetente többször is lefeküdt, mert hát ki bírja azt ki, kérem, hogy hosszabb ideig ne legyen semmi…? Azt nem írták, hogy az udvarló közben járt-e nőkhöz… :)
Biztosan olvashatnék olyat is, hogy valaki adta a szerelmes, monogám, nejét tisztelő férfit, közben volt egy “hálótársa”, akivel hetente többször is lefeküdt…
,, Azt nem írták, hogy az udvarló közben járt-e nőkhöz… :)”
Valószínűleg nem.
“Valószínűleg nem”
Slasher… igazságtalan vagy. Ha én írtam volna ezt, a tipikus válaszod kb. az volna, hogy “Honnan tudod?”. :)
Nyilván mindkét nemben vannak ilyenek, és bár nem szép dolog a férfi részéről sem, mégis, nőként is azt mondom, hogy nem esik egyenlő elbírálás alá a kettő.
Miért vagyok az ? :D
Abból indultam ki, hogy manapság több nő tart szeretőt, főleg úgy hogy foglalt, mint mondjuk a férfiak.
szóval a nőket ilyen módon megvezetni bocsánatos bűn, mint éhínség idején kenyeret lopni? … közben igazából a bankszámlájára gondolni szintén bocsánatos bűn?
Szerinted a férfiak szex utáni sóvárgása ugyanabban a kalapban helyezkedik el, mint amiben a nők pénz utáni sóvárgása?! Mindjárt eldobom a kézimunkámat…
Tudod, engem anyukám arra a mai világban teljesen értelmetlen dologra tanított, hogy mindegy, mit akarok ellopni, ha megtettem, az érték a végén már nem számít, a tisztességtelenség ugyanakkora. Vagy úgy is mondhatnám, hogy ha te csellel jutsz be a bugyiba, miközben az ellenfél csellel jut be a zsebedbe, nincs mit egymás szemére hánynotok. Ha általánosságban úgy gondolod, vannak megbocsátható okok arra, hogy tisztességtelen legyél egy nővel, akkor ne hányd a nők szemére, hogy vannak köztük olyanok, akik így vélekednek a férfiakról.
Arról nem mesélt anyukád:), hogy az viszont nagyon nem mindegy, hogy kitől és milyen okból lopsz?
Nem… csak azt mesélte, hogy ha kicsiben az ember elkezdi, és talál okot, akkor már nagyon könnyű folytatni, mert magyarázat mindig lesz.
Ebben meg – nem könnyű ilyet mondani – egyszerűen tévedett az anyukád. A “Fűre lépni tilos” tábla sose a szakadék szélét jelzi. Ezer alkalom van megállni a lejtőn. Akiknek e megállás nem sikerült, vagy akik még fűre se mertek sose lépni, nehogy szakadékba zuhanjanak, azok terjesztik azt, amire a mamád tanított. Akié persze közben azért minden tiszteletem, hisz nyilvánvalóan igen-igen tisztességes asszony volt (vagy van).
Szinte minden napom úgy telik a munkám miatt, hogy a kedves mama igazát kell, hogy belássam. Azok, akikkel dolgozom, a tudomány szent céljai érdekében hol egy picit csalnak, hogy egy keveset lenyúlnak, hol egy kicsit többet. Aztán már rég zuhannak a szakadékban, de még mindig azt gondolják, hogy van hová lépni. Morálisan igazából már rég nincs sokak lába alatt talaj, de az a gondolkodásmód, amit te is képviselsz, még mindig a felszínen tartja az egészet… Azt hiszem, az anyám baromi jól járt azzal, hogy békésen horgolgathat otthon :-)
“a tudomány szent céljai érdekében” -melyik bolygóról írsz? az akadémiai körökben ua a kontraszelekciós és megélhetési lobbi van, mint a politikában. ébredj fel…meg aztán, hogy jön ez a párkapcsolatokhoz?
Azért tényleg felfedezhető némi különbség az alapvető emberi vágyak és a pénzsóvár kapzsiság között. Az, hogy én vonzónak talállak és intim kapcsolatot szeretnék kialakítani veled, aminek érdekében bókokat vetek be, közel sem ugyanannyira tisztességtelen, mint ha tudatosan arra játszok, hogy leraboljam a vagyonodat valamilyen emberi vágyad, késztetésed manipulálásával. Illetve ha egy nő úgy gondolja, hogy igen, az ezzel azt mutatja, hogy számára a puncija értéktárgy, amivel kereskedni szeretne, és bizonyos összeg alatt úgy tekinti, hogy “meglopták”.
Huhhh, ez lehet, hogy tényleg annyira eltérő látásmód, hogy megmagyarázni sem leszek képes…
Nálam ez bizony két véglet. Van a valódi vonzalom, amikor érzem, hogy kellek kívül, belül. Tudom, vagy legalább őszintén elhiszem, hogy a bókok valódiak… Ez a tisztességes út.
A másik az, amikor a bókot, szép szavakat miegymást egyetlen percig sem gondolja az illető komolyan, az egész előadás célja egyedül a szex. De mivel az illető férfiember tudja, érzi, hogy az egyenes beszéd sajnos nem vezet az alsóneműhöz, ezért kamuzik egy sort, kihasználja, hogy a másik vágyik elhinni a szépet. Ez az én szememben elég aljas. Van annyira aljas, mint a te szemedben az, hogy kimuzsikálnak a zsebedből némi parfümöt, ezt-azt. Kinek mi az érték, mi a fájó pont: önérzet, pénztárca…
Hátizé, ha valaki szexelni akar egy nővel, akár azért minimum annyira vonzónak találja, hogy egy szexet megérjen. Ilyen értelemben sokat hazudni nem lehet, vagyis egy csúnya nőnek nem hazudod, hogy szép, egy gyors dugásért, mert eleve nem akarod megdugni… Már bocs. (Hasonlatként talán azt tudnám mondani, hogy egy gold digger sem próbálja egy hajléktalan vagyonát elcsaklizni :)
A gond inkább a szándék elfedésében lehet, hogy valaki csak egy kis szabadidő-eltöltésre gondol, de a másikat azzal eteti, hogy hosszútávra tervez. Ez nyilván tetűség, és az is egyértelmű, hogy vannak akik visszaélnek vele. A világ már csak ilyen sokszínű.
Alakul, csak meglesz a közös nevező :-)
És valahogy megint azt érzem, hogy a probléma nem nő-férfi ellentét, hanem inkább általános emberi. Senki nem szeret egy reggel úgy ébredni, hogy észreveszi, eddig csak használták… Az már lényegtelen, hogy milyen módon.
2014. április 6. vasárnap 15:02
““ha a fiatalembernek a csípőm tetszik, mondja meg nyíltan, legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk.”
Ha mindenki megmondaná, akkor már rég kihalt volna az emberiség. Igen, a férfiakat az elején főleg a szex érdekli. A nők hazudhatnak maguknak mást, de ez az igazság. És a nők elvárják, hogy a férfi mást hazudjon, mert az igazság kényelmetlen lenne(?). Ezért mondom, hogy az udvarlás folyamata nem más, mint egy elvárt hazudozás. Mindenki tisztában van vele, hogy mire megy ki a játék, de ha a férfi nem a hazudozás szabályai szerint játszik, akkor – ahogy írtad – automatikusan mehet a levesbe.”
Pont erről beszéltünk Adolffal. Nem mindenkinek egyformán kell udvarolni. Van, aki nem igényel – pláne már manapság – hosszas és körülményes udvarolgatást. És libcsi is azt mondja, hogy neki mondja meg a srác, hogy a “csípője” kell.
Így aztán a nők nem várják el, hogy a férfiak hazudjanak/udvaroljanak/tegyék a szépet/bókoljanak nekik, de vannak olyan nők, akik igen.
libcsi nem mondta, hogy “ha a férfi nem a hazudozás szabályai szerint játszik, akkor …. automatikusan mehet a levesbe.”
Továbbá azt senki sem mondta, hogy a férfi paraszt legyen a nővel – és viszont. Az egyenesség nem egyenlő a bunkósággal.
“libcsi nem mondta, hogy “ha a férfi nem a hazudozás szabályai szerint játszik, akkor …. automatikusan mehet a levesbe.””
De igen. Azt mondta, hogy ha a férfi őszintén bevallja a szándékát, akkor mehet máshoz próbálkozni (ezzel nincs egyedül, kb mind nő ugyanezt mondja). Ha viszont hazudik, ahogyan az elvárt, akkor viszont akár sikeres is lehet.
Rendben, értem mire gondolsz, de azt hiszem, félreérted. Ezt írta (a kiemelt részeket olvasd össze):
“Nem, szerintem a nők többsége utálja, ha hazudnak neki. Szerintem mi azokat a fiúkat keressük, akiknek tényleg tetszik a szemünk…
…
Szóval részemről arra szavazok, hogy ha a fiatalembernek a csípőm tetszik, mondja meg nyíltan, legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk. Tiszta helyzet, nekem is van esélyem megmondani, hogy nálam ez nem jön be, neki is van esélye keresni másikat, akinél esetleg igen. De ha a szemem dicséri, az csak egy félrevezetési taktika, hátha be tud csalni a málnásba… Hol is van az, hogy a férfiak egyenesek, őszinték?”
Neki nem jön be az ilyen pasi. Neki, libsifemcsiszinglinek és nem azt írta, hogy a nőknek nem jön be. Pl. nekem bejött. Legfeljebb javasoltam, hogy tegyük későbbre, előbb beszélgetnék.
Azt is írtam korábban, hogy mindezt lehet igen kulturáltan is, nem kell bunkónak lenni. Sajnos tapasztaltam, hogy sokan úgy “egyenesek”, hogy az az első kérdés, ez: “dugunk?”. Na, ez nem jön be. Az ilyen tahó tényleg mehet a levesbe, bár egyenesen közölte szándékát.
Hgyi, köszi a tolmácsolást :-)
Nőként nekem is fontos a szex, de tisztában vagyok vele, hogy koránt sem annyira előkelő helyen áll, mint egy pasinál. Mikor eldöntöm, hogy szeretnék-e attól az illetőtől többet is, akkor azt is próbálom felmérni, hogy mi van benne, érdekel a díszítés a f*sz körül, csak hogy kölcsönvegyek egy fordulatot a kocsmai kultúrából :-) Elfogadom, hogy a férfiak nagyobb része jobban koncentrál a szexre, de speciel én azokat keresem, akik képesek az én működésemet tolerálni és időt szánni arra is, hogy előbb emberként megismerjenek. Nagyon fontos számomra, hogy ez a szándékuk ŐSZINTE legyen, ne csak üres bókokat pufogtassanak, miközben a másodperceket számolgatják, és azon gondolkoznak, mikor lehet már “khm”.
Az, akinek a számára ez egyenlő azzal, hogy elvárom a hazudozást, valóban kérdés nélkül mehet a levesbe :-)
Te nem érted.
“Szerintem mi azokat a fiúkat keressük, akiknek tényleg tetszik a szemünk…” == Azokat a fiúkat keressük, akik meggyőzően tudják hazudni, hogy tetszik nekik a szemünk, miközben meg akarnak dugni.
Hidd el, férfiként én jobban értem egy férfi motivációit…
Rooster, te meg hidd már el, hogy minden nő tudja, szép-e a szeme vagy sem. :)
Én meg nőként jobban értem egy nő motivációit. Szemmel láthatólag libcsingli is úgy értette, ahogy én kiemelgettem neked. De ha te kizárólag úgy akarod értelmezni amit mondunk, ahogyan te azt már előre elképzelted, akkor tedd azt. De ezek szerint beszélgetőpartnerek nem vagyunk.
Azért még felmerült bennem, hogy miért nem tudod elképzelni a férfiakról, hogy tényleg tetszik neki a nő szeme. És hogy nem tudod feltételezni férfitársaidról azt, hogy esetleg úgy dicséri meg egy nő szemét, hogy nem akarja megdugni.
Eddig se sokat beszélgettem veled, nem fogok zokogni ezután sem e veszteségtől. Nyilván te sem.
Komolyan dolgozom azon, hogy a személyes negatív tapasztalataim ellenére ne legyen úrrá rajtam a keserűség, cinizmus és társai a férfi nemmel kapcsolatban, aztán jössz te, kommentelsz 3 sort és kezdhetem elölről az egészet. Utoljára akkor volt ilyen erős hiábavalóság érzetem, mikor véletlenül összezártam a macskát egy félig kész pulcsival :-D
…óvakodnék attól, hogy libsifemcsiszingli preferenciájára alakítsam magam, vagy aszerint cselekedjek. Szerintem a nőn egy olyan dolgot próbáljunk megdicsérni, amit előttünk még csak kevesen, görbe lábacskák, bandzsa tekintet, fülbevaló, körömlakk… akármit csak nem a szép a szemed, mert az szintén leves. Meghökkenteni, kizökkenteni, akármi…de azt sosem mondanám be élesbe hogy a “csípődet akarom”, mivel jobb helyeken ezért már elvisznek… a női a szexuális szabadság nem egyenlő a férfiéval. Meg különben is primitív, közönséges. Ha már randira viszek valakit, azzal jobbára szerelmeskedni, kapcsolódni akarok, nem dugni.
Ne alakulj az én preferenciámra, ettől én is óvnálak. Úgyhogy meg se próbálj egy nőn olyasmit megdicsérni, ami tényleg tetszik. Az a tuti csőd. Többen mondták, hogy ha ilyet teszel, azonnal leesik a legféltettebb testrészed :-D
magácska szeret maszatolni, de én kizárólag a szemre értettem mint elvetendőt. Ha a becserkészendő nő egy szép a szemedtől elalél, ott valami gubanc van, érdemes gondolkodni nem-e terhes? (sorozatgyilkos, szervkereskedő, moszad ügynök, stb.)
Máskülönben elég sajátos ízlése/elvárása van… erre is akartam utalni feljebb. De eszem ágában sincs vitába keveredni, ugyanis a nagymamámra, anyukámra, ismerőseimre; nem tudnék általános ellenérvet hozni.
Mi bajod a parasztokkal?
na ebből hogy jössz ki, hgyi?:)
Illedelmesen kopogok. :o))
Ez már beszéd… Látom, Te is a rossz oldalra szavaztál:)
Éééééén?? :o))))) Én ártatlan vagyok, kéremszépen! :o))))
Érdekes felvetések, mondjuk a “természetesség” felvetése alatt én az első hszmben nem is műmájerkedésre gondoltam, hanem a romantikus balfaszkodásokra.. vhogy a félelem, hogy visszautasítanak tette azt, hogy bár baromira élveztem vkinek a társaságát, mégis eljátszottuk a jóbarátok sztorit, gyakorlatilag egész nap együtt lógtunk, de mégsem volt képes egyikünk sem elmozdulni a “khm megismerés” felé ( mentségünkre nagyon fiatalok voltunk).
Így a természetesség, nálam az, ha egy férfi simán kimondja, hogy “szeretem a társaságod és többet akarok egy beszélgetésnél”, aztán lehet gondolkodni, hogy mi legyen vagy ne legyen. Ez nagyon férfias és nem kell szemekről hazudni, ui tiszta képlet.
Más kérdés, hogy a közép-európai mentalitás egyáltalán nem flörtölős és ha vki nem ilyen pici játszmák közt szocializálódik, annak tényleg jót tehet egy PUA tanfolyam, hogy megerősítse benne, hogy ki lehet mondani, ha a másik tetszik.
Sziasztok!
Nem tudom emlékszik-e valaki anno a Neuro-lingvisztikus programozásnak (NLP) nevezett módszerre. Kb. ugyanolyan kamu volt mint a PUA csak a marketing szagú nevéből is látszik hogy melyik férfirétegnek szánták. KJó pénzért oktatták azt is, amivel persze nem lehetett semmit se elérni. Mondjuk a PUA-hoz szerintem nagyon jó kudarctűrő képesség kell mert különben gyorsan frusztrálódik az eredményektől az ember.