Queensryche Operation: mindcrime

Egy zenei album, amelyről mindenképpen szót szerettem volna ejteni. Nehéz dolog ez, hiszen lustaságom határtalan, és szó ami szó, kreatív sem vagyok különösebben. Akkor mégis miért? Hiszen egy heavy metal zenekar albuma ritkán kerül terítékre itt a Férfihangon, ráadásul régi is (1988), no meg kit érdekel? Nos, könnyen megeshet, hogy téged fog, kedves olvasó, mert az újdonság erejével hat, ugyanis Magyarországon fájdalmasan kevesen ismerik ezt a lemezt annak ellenére, hogy mestermű. Én több mint 25 éve hallgatom, és még mindig nem unom. Egyébként is, a tartalom (sajnos) aktuálisabb, mint valaha.

Olvasta valaki Orwell 1984-ét? Az író ott meglehetősen sötét képet fest a társadalomról, no meg az emberi természetről. A Queensryche valami hasonlót csinál itt, és attól félek,  igazuk van. Az ember egy önsorsrontó állat, semmi több.

A lemez egy úgynevezett konceptalbum, vagyis egy történetet mesél el elejétől a végéig, a főhős, Nikki szemszögéből. Leírom a történetet magyarul, de aki jól tud angolul, az inkább hallgassa meg, szövegleirat pedig fellelhető például itt.

Tehát figyelem, spoilerveszély!

 

I Remember Now

Nikki egy kórházi ágyon ébred, a gondolatok kavarognak a fejében, azonban nem tudja hogy került oda, ki is ő valójában, vagyis ideiglenes amnéziája van. A háttérben egy bekapcsolt tv-ben arról van beszélnek, hogy a rendőrség elfogta a közelmúlt politikai gyilkosságainak feltételezett tettesét. Debbie nővér érkezik a szobába, és látván hogy Nikki nem alszik, újabb injekciót ad neki. Kifelé menet azért még odaszúrja: “Szép álmokat, te rohadék”
Nikki azonban kezdi visszanyerni az emlékeit, tisztulni kezd a kép.

Itt visszaugrunk az időben a történet elejére.

 

Anarchy-X

Az átvezető introban egy populista politikust hallunk beszélni ( a szöveg érthetetlen). Valószínűleg maga Dr. X az, a tömeg őrjöng.

 

Revolution Calling

Itt kicsit jobban megismerjük Nikkit, a talaját vesztett, drogfüggő, anarchista nézeteket valló fiatalt. Arról beszél, mennyire elege a van a képmutató társadalomból, a hazug politikusokból, a korrupt médiából (az USA-ról van szó ugyan, de akár Magyarországról is lehetne). Lelkesedik Dr. X-ért, akit a tv-ben látott, és akinek radikális nézetei nagyon vonzóak számára. Nikki forradalmat akar.

 

Operation: Mindcrime

 Az nem derül ki, hogyan találkozott vele, de itt már Dr. X mossa Nikki agyát: kihasználja mind a drogfüggőségét, mind a kiábrándultságát. Az is kiderül, hogy a doktor egy minden hájjal megkent gazember, egy pszichopata (nem mellesleg egy földalatti terrorista sejt vezetője); pontosan tudja, kinek mit kell mondania, ezért a fiú könnyű préda számára. Így bérgyilkost farag Nikkiből, miközben az ő keze tiszta marad. Az utasítás telefonon érkezik, a gyilkolásra felszólító parancs egyetlen szó: mindcrime.

 

Speak

Nikki a küldetéséről beszél, és arról, hogy a vallás tehet mindenről, amit szívéből gyűlöl. Itt  kezd körvonalazódni, hogy már elég okos ugyan ahhoz, hogy a rendszer romlottságát felismerje, de ahhoz még nem, hogy a hazugságot ne egy másik, tetszetősebb hazugságra cserélje. A fasiszták eltörléséről dumál, miközben ő  sem jobb a Deákné vásznánál.

 

Spreading the Disease

Belép a történetbe Mary nővér, akit Dr. X azért küldött, hogy gondját viselje Nikkinek (ebbe a droggal való ellátás is beletartozik). Egy másik kettétört élet: Mary 16 évesen elszökött otthonról, és prostituáltként dolgozott, amíg William atya rá nem talált. Mary megtért, apácának állt, de a (vélhetően katolikus) pap persze ugyanúgy használja Maryt, ahogy azelőtt a kuncsaftok. William atya egyébként is minden, csak nem jó ember, ahogy azt a doktorhoz fűződő kapcsolatából sejteni lehet. Mary nővér az egyetlen, akihez Nikkit még emberi érzések fűzik, és szép lassan szerelmes lesz a lányba.

 

The Mission

A dal egy introval kezdődik: valaki beszédet mond, hogy politikus vagy egyházi méltóság, azt nehéz eldönteni. Fém csattan  fémen:  a tár becsúszik a helyére, a fegyvert csőre töltik. Lövés hallatszik, majd egy széttört üveg hangja, aztán síri csend.

Főhősünk itt a gyilkosságokról elmélkedik, még nem kérdőjelezi meg a helyességüket, de közben már rémálmai vannak, és gyertyát gyújt minden egyes áldozatáért. A drogok átsegítik a nehézségeken.

 

Suite Sister Mary

Újabb intro: egy elektromos ablakemelőt hallunk, majd a doktort, amint kiszól a Nikkinek az autóból: parancsot ad a nővér megölésére. Az értetlenül áll, mint akit fejbevertek. “Megölni Maryt???” “Kockázatot jelent. És kapd el a papot is” Ablak fel, autó el.

Drámai csúcsponthoz érkeztünk. Hősünk elmegy Maryhez, de esze ágában sincs megölni, hisz szerelmes belé. Most kezdi látni, kicsoda a doktor valójában. A dalban a többet megtudhatunk a nővérről, többek között azt is, hogy annyira túl van már mindenen, hogy kész meghalni, sőt még kéri is fiút, hogy lője le. Nikki megtagadja a kérését – bár a papot korábban megölte – és a doktor ellen fordul végleg.

 

The Needle Lies

Hősünk belátja, heroinfüggősége mennyire átverte: végig hamis illúziókban ringatta magát. Azt hitte, jó ügyért harcol, miközben pont az ellenkezője volt igaz. Most az elvonástól szenved, és tudja, sose fog a sóvárgástól igazán szabadulni.

 

Electric Requiem

Nikki holtan találja Maryt annak lakásán (nem derül ki, ki ölte meg), saját rózsafüzérével fojtották meg. Az album másik csúcspontja: a döbbenet tapintható.

 

Breaking The Silence

Hősünk a kihalt éjszakai utcán bolyong, zavart állapotban. Nem tudja feldolgozni szerelme elvesztését, céltalannak érzi az életét Mary nélkül.

 

I Don’t Believe In Love

A fiút letartóztatják a tett színhelyén (valószínűleg visszamehetett). A sors fintora, hogy olyan gyilkossággal gyanúsítják, amit nem ő követett el… persze nem nagyon érdekli mindez, csak a nővér halála. A dalban megátkozza a szerelmet, mint olyasmit, ami sokkal több fájdalmat okoz, mint örömet.

 

Waiting For 22

Egy instrumentális track.

 

My Empty Room

Nikki sokkos állapotban van, változatlanul Mary elvesztésén kesereg.

 

Eyes Of A Stranger

A lemez záró darabjában Nikki végre úgy látja magát, amilyen valójában, és finoman szólva nem örül a tükörben látott képnek. Rájön, hogy nem tud azonosulni korábbi önmagával, hogy a rémálmok élete végéig kísérteni fogják, és arra is, hogy mindennek vége van, és nincs happy end.

…és egy intro után újra a kórházi ágyon vagyunk, ezzel zárul a lemez.

 

Egyszerű történetnek tűnik, de gondoljunk bele kicsit mélyebben.

Religion and sex are powerplays
Manipulate the people for the money they pay
Selling skin, selling god
The numbers look the same on their credit cards
Politicians say no to drugs
While we pay for wars in south america
Fighting fire with empty words
While the banks get fat
And the poor stay poor
And the rich get rich
And the cops get paid
To look away
As the one percent rules america

A vallás és a szex hatalmi játékok
manipulálni az embereket a pénzükért
Húst vagy istent árulni, ugyanaz
a pénz éppen olyan jó
a politikusok nemet mondanak a drogokra
és háborúkat pénzelünk Dél-Amerikában
üres szavakkal harcolunk a rossz ellen
közben a bankok híznak
és a szegény szegény marad, a gazdag még gazdagabb lesz
És a rendőrt megfizetik, hogy félrenézzen
miközben a felső 1% irányítja Amerikát (kb.)

Kemény szavak ezek. Arra kell rájönnünk, hogy Nikkinek tulajdonképpen minden oka megvan a kiábrándultságra- kvázi igaza van-, még ha a reakciójával nem is értünk egyet. A mai magyar valósággal való hasonlóság meg biztos a véletlen műve… vagy nem. Azért nem akarok erről többet írni, mert egy jó műnek több értelmezése létezik, és nem biztos, hogy az enyém a jó.

Jó szórakozást a zenehallgatáshoz.

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: the hermit

Hát izé. Mit írjak ide? 68-as vagyok, férfi, amúgy nothing special. Érdekelnek az emberek. Van egy kisebb kaktuszgyűjteményem. Lehet, hogy nem is az emberek érdekelnek, hanem minden, ami élet.

49
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
9 Egyéni hozzászólás
40 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
13 Hozzászólások szerzői
wittukindMakarovBakk LászlóKorianderInaara Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Koriander
Olvasó

köszi az ajánlást, annyi jól szövegelő banda van..cserébe én meg egy kis rap-et, talán ismered őket- Beerseewalk:

“Szeretném hinni: forog a Föld és ez csak átmenet,
De már lehet, csak álmodok arról, hogy minden más lehet.” BSW: Bírd ki

“A világ sakál
A szívembe szakadt sebekből csak nevetve zabál
De az élet csak szalad, az arcokra eső szakad
És akármit teszel, akkor is lemegy a nap”   BSW: Visszapörgetném

a szégyenből nem idézek, aki bírja a keményet hallgasson bele…

Angelo01
Újságíró

Tényleg jó album, köszönöm az ajánlást. Viszonzásképpen, követve a zenei irányvonalat: Nightwish-Imaginaerum http://www.youtube.com/watch?v=XDasDNBDGe4

Nem társadalomkritika, de van mondanivalója. Amúgy a Dr. Parnassus és a képzelet birodalma c. film filmzenéje. Nagy hangerővel az igazi :)))

Edgecrusher
Olvasó
Edgecrusher

Ha már rap, és társadalomkritika:

https://www.youtube.com/watch?v=KQDwmJsT060

(NKS: Legpestibb)

Naooo
Olvasó
Naooo
edie
Olvasó
edie

https://www.youtube.com/watch?v=Gf5eR7-15VY

 

Nem a kedvencem, de azért tetszik, lehetne belőle csinálni jó kis klipet.

Egalia : nálunk nincsenek fiúk és lányok csak droidok!

Fiúk elleni háború : Vedd be szépen a gyógyszered még nem vagy elég birka!

Ukrin
Olvasó
Ukrin
Reszet Elek
Szerkesztő

“olcsón felforrt tej”!

“zokni koszban tocsog”!

Behalás… :-)

Adolf Weininger
Újságíró

Lehet, hogy Nikki ölte meg Maryt… Dr. X. által programozva. Ez a lehetőség ma már afféle lejárt lemez, olyan halivudi rohamok után mint az Összeesküvés elmélet, A mandzsúriai jelölt, a Viharsziget meg a Mátrix. De 1988-ban még egy ilyen projekt valóságos forradalom volt. Mintha a They live című film zenei párja lenne. Az is 88-as.

Bocs, hogy ON voltam:)

Koriander
Olvasó

@Harrison Bergeron, a privat uzid annyira privi, hogy nem latom…

a ferfihangosok jonnek nekem ket tegely szemranctalanitoval, ui a donosnal Elek privijet sem tudtam elolvasni, de vele van kulissza mögötti kapcsim is.

hgyi
Szerkesztő
Koriander
Olvasó

:-* megmentettél  az oldal kilyukadástól és a plusz rácoktól, angyal vagy!

Inaara
Olvasó
Inaara

“Elek privijet sem tudtam elolvasni, de vele van kulissza mögötti kapcsim is.”

:D  Szóval barik vagytok? Telcsin /mailcsin is dumcsiztok? :))

Koriander
Olvasó

ühüm. :) (Ryan Gosling külsőre és néha  Barry belsőre).

Razide
Újságíró

Ennyi idő eltelt a cikk keletkezése óta, és még senki nem szólta meg, hogy a Queensryche nem heavy metal, hanem progresszív rock?

Adok én nektek metált!

Otep: Warhead – Bush külpolitikájának kritikája – https://www.youtube.com/watch?v=VXRM2PoHGDw

Apa Zenél: Baszódjál meg KDNP – Hogy hazait is hozzak, bár ez nem metál – https://www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk

Rózsaszín Pitbull: Halál az összes politikusra – ez meg punk – https://www.youtube.com/watch?v=4lDbEaH5Ecc

Jöhetne még Serj Tankian, és mindig amikor beírok ide egyet, másik kettő jut eszembe…

Koriander
Olvasó
Koriander

Talán te vagy az egyetlen, aki a posztot is elolvasta, azért.
ha kicsit fifikásabbak lennének a szerkik, akár két naponta pakolhatnának ki posztokat ütős címmel, amúgy meg “Lorem ipsum dolor sit amet”tel variálva.

wittukind
Olvasó
wittukind

hozzájárulok én is   https://www.youtube/watch?v=fuZyMx2NXYM