Angelo01
Címkék: ,

Arctalan Atlaszok

Néha megkérdezik. “Mi a baj?” “Semmi.” – válaszolom, pedig van bajom. De nem ezt várják tőlem, én nem panaszkodhatok. Egy férfi nem panaszkodik. Apám így nevelt, őt pedig a nagyapám, őt pedig a dédapám, és így tovább. Apám azt mondta, férfinak lenni nem kiváltság, hanem felelősség. Mindenki elvárja tőled, hogy dolgozz, vállalj felelősséget, tudj dönteni, legyél önálló, tartsd el a családodat, hogy vidd valamire. Ha elbuksz, senki nem fog segíteni. Egyedül vagy. Néha nyomasztó az elvárások súlya. Régen a férfiak önként, örömmel vállalták ezt a feladatot, cserébe pedig kaptak hálát, köszönetet, megbecsülést, tiszteletet.

 

Férfiként nem kérsz segítséget, hogy adjanak bármit neked, csupán azt kéred, hogy ne vegyenek el tőled, a többit te megoldod.  Férfiként képes vagy többet dolgozni, és többet keresni, mint amennyire szükséged van, miközben az igényeid sem túlzóak. Ez pedig célponttá tesz.

 

Kihasználnak.

 

Egy olyan csoport tagja vagy, akivel senki sem foglalkozik. Ha egészséges fehér férfi vagy, keresztény neveléssel, dolgozol, heteró vagy, akkor a társadalom szemében arctalan vagy. Senki nem foglalkozik veled. Rólad nem szólnak TV műsorok, nem jelennek meg rólad cikkek, nem írnak rólad könyveket, egyetlen alapítvány sincs a megsegítésedért, a politika pedig magasról tesz rád. A te gondjaid nem léteznek. Nem is lehetnek gondjaid. Ha véletlenül kinyitod a szádat és méltatlankodsz, akkor lehurrognak, mások bajaival kicsinylik le a tiédet. Ha a kisebbségeket hozod szóba, akkor rasszista vagy. Ha a nőket, akkor hímsoviniszta vagy. Ha a segélyezetteket, akkor irigy és önző vagy. Ha a betegeket, akkor szívtelen vagy. A te gondod nem gond, örülj, hogy csak annyi van. Te nem lehetsz depressziós, nem lehetsz kimerült, nem lehetsz beteg, mert azonnal véged van.

kubikos

Egyedül te termelsz/alkotsz többet, mint amennyire szükséged van, így a társadalom azon  része, amelyik életképtelen, csak tőled tudja elvenni a felesleget. Nem kérik, mint régen, hanem elveszik erővel és jogszabályokkal. Elveszik tőled, hogy odaadják másoknak, olyanoknak, akik nem dolgoztak meg érte, akik nem érdemlik meg. Elveszik a munkád értékének a felét, akár tetszik, akár nem. Szociális háló, rászorultság, szolidaritás, kockázatközösség, társadalombiztosítás, pozitív diszkrimináció. Ezek a varázsszavak, amivel szemellenzőt tesznek rád, amivel igazolják az élősködést, ami járomként feszül a nyakadra. Ha buksz, a szociális háló téged nem véd meg, te nem szorulhatsz rá, veled senki nem lesz szolidáris. Mindenkinek veled szemben vannak jogai, téged még a jog sem véd, rád nem vonatkozik az egyenlő bánásmód. Amíg húzod az igát, addig kellesz, de ha bármi történik, azonnal az utcára kerülsz.

 

Mindent te fizetsz a végén. Neked mindenért fizetned kell, semmi sincs ingyen, Te fizetsz belépőt, te fizeted az italt, te fizeted a taxit, te fizeted az ételt. Másoknak ingyen tankönyv? Neked pénzért. Másoknak ingyen oktatás? Neked tandíj. Másoknak ingyen, vagy kedvezményes utazás? Neked teljes árú. Másoknak segély, támogatás, programok? Neked kuss és dolgozz. Másoknak korkedvezményes nyugdíj? Te pedig nagy eséllyel halálodig dolgozol.

Nem elég, hogy mindent magadnak fizetsz, de még a másokét is te fizeted, abból a pénzből, amit tőled elvettek. Duplán fizetsz. Ha ezt szóvá mered tenni, önző barom vagy.

Mikor érezted valaha is, hogy előnyöd származik abból, hogy férfi vagy?

 

Mit is kapsz te? Hálát? Köszönetet? Megbecsülést? Tiszteletet?

 

Semmit.

 

Már akkor sem, ha megérdemled.

24 votes, average: 5,00 out of 524 votes, average: 5,00 out of 524 votes, average: 5,00 out of 524 votes, average: 5,00 out of 524 votes, average: 5,00 out of 5 24 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Angelo01

Angelo01
Az eszem éles, a szívem lágy, ööö, aminek pedig keménynek kell lennie, az kemény. Kéretik a jelzőket nem összekeverni. Az igazságtalanság, a gonoszság, és az emberi hülyeség kihozza belőlem a vadállatot. Két Unikum+sör után már mindenkit szeretek (vagy szeretnék)

173
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
11 Egyéni hozzászólás
162 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
28 Hozzászólások szerzői
ZoliDamu TimeaDarth HideousKorianderSterling Archer Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Tibi
Olvasó
Tibi

Ilyen ez a Patriarchátus… csak a sok ingyenélőnek (HR asszisztens, Anti aging szakértő stb.) nem esik le a tantusz… ha dolgozik is egynémely, olyan beosztásban teszi, ami nem is létezhetne, egy érték központú világban. Szokatlanul erős cikk, a sok díszfeminista, nem hiszem hogy érti… a matekot nem értik a szerencsétlenek, különben nem versenyeznének egymással a kamu áldozatszerepben! Kitűnő kórkép, a mai szánalmas világ felépítéséről, köszönöm Angelo.

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Ha megengeded: “Ilyen ez a Kapitalizmussal kevert polkorrekt lónyál… ” A többivel egyetértek. A HR-es egy külön faj, szerintem ők valójában ürgebőrbe varrt UFO-k, a legtöbbnek halvány lila sejtelme sincs a szaktudásról, mint olyan. És itt nem az ő szaktudásukról beszélek (ami nincs, az nem is lehet), hanem pl arról, mikor egy öntödei munkás ránéz az olvadt fémre és a színéből megmondja a hőfokát.

Ja, de megint offolok :) A cikkhez: “Mit is kapsz te? Hálát? Köszönetet? Megbecsülést? Tiszteletet?
Köszönöm a cikket, elgondolkodtató volt. Engedd meg, hogy egy virtuális vállveregetéssel hozzájáruljak a megbecsülésedhez. Mint értelmes munkát végző fehér ember, minden teljes árú jegy vásárlásánál átérzem a fájdalmat, főleg mikor rajtam kívül szinte csak ingyenjegyes van körülöttem…

hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

Ez szerintem egy elég butuska cikk lett. (Csak azért regisztráltam be, hogy elmondjam.)

Igen, az “Atlas Shrugged” könyvet én is olvastam, tetszett a mondanivalója, de szerintem az az ezerszáz oldal kicsit túl van tolva. És értem én az utalást a cikk címében, és azt is látom, hogy a cikk szerzője azt gondolja, hogy a keresztyén heteroszexuális fehér férfi az atlasz, és akkor mindenki rajta kívül abból él, amit ő fizet be, de ez egy nagyon durva leegyszerűsítése a dolgoknak. Neked nincs olyan keresztyén heteroszexuális férfi munkatársad (főnököd?), aki lusta,  buta és egész nap netezik, viszont jó helyzetben van, mert jó kapcsolatai vannak / jó családja van / jókor volt jó helyen? Az Atlas Shrugged kifejezetten a szuperalkotó emberekről szól, a legtöbb ember viszont nem ilyen. (A keresztyén heteroszexuális férfiak sem.)

Sajnos ennél is gázabb a HR munka szidása. (Tudom, ez nem a cikkből van.) Jogászként dolgozom, így nem tudom az olvadt fém főfokát megmondani, sőt soha nem is jártam öntődében, ennek ellenére még férfinek tartom magam. Minden nap szerződéseket nézek át, és biztos vagyok benne, hogy az én szaktudásom ugyanúgy fontos, mint az ügyfél melósainak tudása, akik a tűző napon betonoznak, mert ha elszúrom a szerződést, akkor az ügyfélnek nem lesz pénze arra, hogy kifizesse a melósokat, az pedig nekik sem jó, ugye? Ezért vall borzasztó korlátoltságra az “aki nem orvos/mérnök/informatikus, azt mi tartjuk el, ezért kuss” jellegű gondolkodás. (Tudom, ez strawman, a hozzászóló sem ezt állítja, csak már hallottam egy párszor.)

Ebből következik az is, hogy nem nagyon értem azt, hogy mi a szaktudás, mint olyan. Tényleg, mi az?

A HR-esek szidását sem értem. Egy nagy cégnél természetesen nem az igazgató takarít, ahogy a telefonokat sem ő veszi fel és a kávét sem ő főzi. Persze takaríthatna ő is, de ezzel a saját idejét rabolná. Ezért felvesznek takarítót, titkárnőt stb, aki takarít, kávét főz. (Ez szerintem közgazdaságtan 101) Vannak HR-rel összefüggő feladatok (szabadságok nyilvántartása, továbbképzések szervezése, kapcsolattartás a bérszámfejtőkkel, és igen a felvételiztetés), amire felvesznek egy HR-est, aki ezeket szépen megcsinálja. Ez nyilván nem igényel olyan szaktudást mint a rakétamérnökség, de annyit azért nem is fizetnek érte. (Amikor édesapán pár hónapja vezető HR-est keresett, azért elmondta, hogy milyen rendszerekhez kell értenie.)

Én elég sokat dolgozom, és a munkámért kapok fizetést. Nem annyit, mint jó lenne, de azért meg lehet belőle élni. (A karrierem szempontjából fontos helyen dolgozom, szakmailag sokat fejlődöm.) Nekem nem kell más “megbecsülés”, a fizetésemet majd ügyesen elköltöm.

A társadalombiztosítás meg azt is jelenti, hogy pl van kórház is, ahová befekhetsz, vagy a legjobb barátomnak, aki cukorbeteg 7 éves kora óta ingyen van az inzulin. (Ez szerintem egy nagyon messze vezető kérdés, hogy legyen-e tandíj vagy ne, és tudom, hogy a cikkírónak az az álláspontja, hogy az ingyenes egyetemi képzéssel tkp az adófizetők fizetik meg a lustákat, de ez azért nem ilyen egyszerű. Tisztán tandíjas képzésnek ugyanis szerintem borzasztó nagy hátránya az, hogy nagyon családi háttér alapján szelektál. Persze a “legjobbak” ott is kiemelkednek, de a nem annyira legjobbak nem, és ennek viszont társadalmi ára van. Ezt nem lehet kommentben kikutatni, hogy ezt megéri-e, de gondolkozni kell rajta.) (Joseph Stiglitz írt erről egy könyvet, már fenn van az amazonos wishlistemen.)

(BTW: én is libertárius vagyok, inkább kevesebb adó/kevesebb szolgáltatás, de azt ésszel kéne megoldani. Tony Judt írta egy könyvében, hogy a veszteséges iparágakra nincs vevő. (A MÁV-ot ki privatizálná?) Ezért kétféleképpen lehet megoldani: 1) A nyereséges részek kiszedése és eladása (MÁV-Cargo), ami tkp azt jelenti, hogy a MÁV működlésére fordítható bevétellel egy magánbefektető zsebét tömjük úgy, hogy a MÁV-ot közben adóval segítik. 2) A veszteséges cégek vásárlójának profit/versenyvisszatartás ígérése. (Ennek meg mi értelme van?)) Szóval jó a szabdság, csak ugye vannak bonyolult kérdések.

hgyi
Szerkesztő

Nézd úgy, mintha te, egy éppen mélypontodon levő ember lennél. Tudod, hogy túljutsz rajta, de most pocsék helyzetben vagy. Ráadásul még a feminizmus is alád tesz, leértékel. Éld bele magad ebbe és próbáld úgy olvasni a cikket.

Egyébként igazad van, a cikkben felvetett problémák igen szerteágazóak.

hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

<a hozzászólást a szerző törölte>

Tibi
Olvasó
Tibi

Hunorangeman!
Jogászként dolgozom, így nem tudom az olvadt fém főfokát megmondani, sőt soha nem is jártam öntődében, ennek ellenére még férfinek tartom magam.” – évek óta azon gondolkodom, milyen értéket állítanak elő a JOGÁSZOK. Azonkívül, hogy házastársakat szakítanak szét, és leveszik a 30%-os sápot egy élet munkájából, azonkívül semmi nem jut eszembe.Az USA-ban a diplomások 70%-a jogász. Kínában a diplomások több mint fele mérnök… meg lehet nézni az eredményeket… hogyan vált az Egyesült Államok 50 év alatt a világ legnagyobb hitelezőjéből, a világ legnagyobb adósává… ez a cikk nem neked szólt szerintem.

hunorangeman
Olvasó
hunorangeman

Angelo1, látod ezért írtam ezt be. (Egyébként valószínűleg mindketten sokkal jobb arcok vagyunk, mint amilyennek egymásnak tűnünk. Persze majd le fogom írni, hogy mi nem tetszett a cikkben.)

Figyelj Tibi, egyszer dolgoztam egy külföldi befektetőnek, itt szeretett volna gyárat alapítani Magyarországon. Nem tudom, hogy végül miért nem jött össze, mert közben munkahelyet váltottam, de hadd írjak le neked pár dolgot:

  • Részletes versenyjogi véleményt kellett készíteni arról, hogy a külföldről behozott alkatrészeket hogyan lehet úgy használni, hogy “Made in EU” legyen a késztermék. A befektetőnek ugyanis csak úgy érte meg idetelepíteni a gyárát, ha EU-s termékként adhatta volna el a cuccait.
  • Át kellett vizsgálni a tervezett helyszínt. Össze kellett neki foglalni az építési engedélyezés, a régészeti engedélyezés részleteit, a tulajdonviszonyokat stb. (Kellemetlen lett volna az, ha kiderül, hogy oda nem lehet gyárat építeni, vagy a terület nem is azé, aki eladta neki, ugye?)
  • Egy ilyen beruházást nem zsebből valósít meg senki (egy cégnek sincsen ilyen mértékű készpénzállománya, és ha van, azt sem biztos, hogy kockáztatni akarja), tehát tárgyalni kellett a bankokkal arról, hogy milyen feltételekkel kaphat finanszírozási hitelt, erre milyen biztosítékot kell nyújtani.
  • Fel kellett állítani egy olyan tulajdonjogi formát, ami megfelel a befektetők érdekeinek, a hatályos adótörvények szerint minél kedvezőbb adózási feltételeket biztosít, minél jobb feltételekkel lehet az embereket foglalkoztatni, stb.

Ezeket természetesen nem mind én csináltam, de egy kis fogaskerék én is voltam a gépezetben. Ma például azzal foglalkoztam, hogy átnéztem egy bérleti szerződést. Az ügyfél egy irodaházat üzemeltet, és szeretne egy újabb bérlőt. Azt is szeretné, hogy minél könnyebben kidobhassa a bérlőt, ha az nem fizet, a bérlő meg ugye szeretne maradni. Meg kellett vizsgálni a szerződést, hogy milyen lehetőségei vannak a bérbeadónak.

Így érthető?

hgyi
Szerkesztő

Azért ezt ugye nem egészen komolyan írtad?
Nem vagyok érdekelt jogász-ügyben, de azért rájuk is – az ő szakértelmükre – szükség van.
Nem szeretem, amikor a léhűtőkből indulunk ki… Minden szakmában van silány teljesítményű, hozzánemértő, léhűtő ember. Ilyen alapon minden foglalkozást lehetne fikázni.

Ez a cikk mindenkinek szól. Még annak is, aki életében sohasem dolgozott, vagy sohasem voltak elkeseredett percei.

Tibi
Olvasó
Tibi

“Nem vagyok érdekelt jogász-ügyben, de azért rájuk is – az ő szakértelmükre – szükség van.”  – óriási különbség van aközött, hogy valakire szükség van, vagy valakik nélkül már lassan egy gyümölcsfát sem ültethetsz a saját kertedbe. A modern kor vámszedői, egy olyan rendszer élősködői, amit a józan egyszerű ember már nem is ért. Bármit megtehetsz, bárkit legyalulhatsz, ha képzett jogkatonád van, aki végigvezet az útvesztőn. Ahhoz, hogy a gazdag gazdag maradjon, a szegény pedig szegény… elengedhetetlenek ezek a szorgos jogtudósok.
Adott továbbra is a kérdés; milyen értéket állítanak elő?  (tudom Hgyi; segítenek a hétköznapokban… vagy valami hasonló..)

hgyi
Szerkesztő

Jó, hát így aztán történészekre, irodalmárokra, nyelvészekre, pszichológusokra, írókra, újságírókra, biztonsági őrökre, művészekre, fodrászokra, kozmetikusokra, masszőrökre, műkörmösökre, bébiszitterekre, idegenvezetőkre, természetvédelmi őrökre, úszómesterekre, múzeumi őrökre, stb. sincs szükség, mert tulajdonképpen semmi fontosat nem csinálnak, csak a pénzt költjük rájuk.

El sem tudsz képzelni olyan jogászt, akinek a munkája fontos? Nem baj. Ezen nem fogunk összeveszni. Te utálod őket, én meg nem. De ha választani kellene jogászok és celebek között, akkor én inkább a jogászokat választanám.
Nem kívánom, hogy olyan, számodra kedvezőtlen helyzetbe kerülj – nem válásra gondolok -, amelyből saját kútfődből merítve nem tudsz kimászni.
Értem én, hogy te az egész rendszerre gondolsz, hogy nem tudsz valamit lebonyolítani jogászok nélkül, de bonyolult az élet. Igen, ebben igazad van. És azért nem csak olyanok vannak, akik a gazdagokat még gazdagabbá teszik, a szegényeket meg szarban hagyják.
(A jogalkotók sokszor hülyébbek, mint a sokévi átlag. Egy ideje küszködünk egy új törvénnyel, az idióta megfogalmazásaival, az értelmezéssel, örökké állásfoglalásokat kérek, nincs meg hozzá az összes rendelet, tudok olyanokról, akik jogász segítségét kérték, hogy értelmezni és alkalmazni tudják, stb. De ezt nem a jogászok akarják, ezért mondom, hogy kár őket szapulni. Inkább egy sokkal szűkebb kört kellene elmarasztalni.) És igen, igazad van, sok köztük a vérszívó.

hgyi
Szerkesztő

Na. És akkor tovább is léphetünk, mert a cikkben szó sem esik erről a jogász-problémáról.

Tibi
Olvasó
Tibi

Na. És akkor tovább is léphetünk, mert a cikkben szó sem esik erről a jogász-problémáról. – bocsánat, de én ezt az alkalmi Petrocsellinknek  (hunorangeman) címeztem, csak véletlen a tiéd alá ment… te meg felvetted a kesztyűt, amit nem én dobtam el, csak gazdátlanul ott hevert. :(

Tibi
Olvasó
Tibi

“Jó, hát így aztán történészekre, irodalmárokra, nyelvészekre, pszichológusokra, írókra, újságírókra, biztonsági őrökre, művészekre, fodrászokra, kozmetikusokra, masszőrökre, műkörmösökre, bébiszitterekre, idegenvezetőkre, természetvédelmi őrökre, úszómesterekre, múzeumi őrökre, stb. sincs szükség,”- ajjajjajj… még a végén elhiszem, hogy a világ tökéletes, csak én vagyok tökéletlen… sosem volt annyira szükség, egy hiteles történészre, mint ma… ahogy az irodalmár, író, nyelvész érdeme is elévülhetetlen. A Fodrász hosszúból rövidet, előnytelenből előnyöset vág. A kozmetikus megszépít, tehát relatív értéket ad, értékessé/széppé tesz. A természetvédő véd, az úszómester életet ment. Hol van ezekhez a látszólag egyszerű emberekhez képest egy jogász? Aki a jogot, (ami elég illékony) képviseli?

“Te utálod őket, én meg nem. De ha választani kellene jogászok és celebek között, akkor én inkább a jogászokat választanám.” – még ezt a feminfós csavart, összezavarsz! :) Én kizárólag olyanokat utálok, akik mögött érték van. Legalább negatív érték. A jogászok mögött nincs semmilyen érték. A Hedge fund-ok mögött sincs, mégis egyesek évi 300 milliót kaszálnak évente. (dollárba). Adósságokat (emberi tragédiákat) adnak-vesznek haszonnal.

“Értem én, hogy te az egész rendszerre gondolsz, hogy nem tudsz valamit lebonyolítani jogászok nélkül, de bonyolult az élet. Igen, ebben igazad van.” – valóban, ez a bajom, helyben vagyunk. :(

MINDEN EGYES ÚJ TÖRVÉNY, NEM MÁS MINT EGY ÚJ KORLÁT, AMIVEL AZ ÉLETTERET SZŰKÍTIK A KISEMBEREK SZÁMÁRA.  (azért írtam naggyal, mert így üt)

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Most offolni fogok egy kicsit – a cikk témájához is illik – de akkor is előre bocs.

Ha megnyugtat, akkor nem egyedül utálom a HR-eseket, ez egy tendencia. 99%-ban lövésük sincs, arról a szakmáról ahova embert keresnek, de rohadtul bele tudnak okoskodni. Szakmai alapon teszteljen a leendő főnököm, döntse el, hogy beleillenék-e a csapatába, a papírmunkát végezze el hozzá a HR-es. A cipész maradjon a kaptafánál. A “0 értékteremtés mellett kiskirálynak lenni” egy általános jelenség, a mai világ jellemzője és egyik tökéletes megtestesítője a HR-es. A másik pl a sosedolgozott celeb. De még van egy pár… Itt nem arról van szó, hogy aki nem látja a vas színében a Celsiust, az nem szakember. Itt az a gond, hogy olyan választja ki az öntőt, hogy alkalmas-e, aki nem látott még olvadt vasat. Ha így érthetőbb. Vagy: régen is felépültek a hidak, megvoltak hozzá az emberek, anélkül, hogy a HR-es faggatta volna a leendő építő munkást, hogy szerinte milyen virágnak felel meg a személyisége…

Ezeknek az embereknek mondhatni nemesi életvitelük és előjogaik vannak azokhoz képest, akik szó szerint halálra dolgozzák magukat a ténylegesen számító munkákban. Olyanokról beszélek, akiknek köszönheted, hogy minden nap van mit enned, pedig nem vagy földműves, vagy hogy otthon felkapcsolod a villanyt és világít. Ezeket is lehetne naphosszat sorolni. Ők a mindennapi hősök, akikről senki sem beszél, akiknek semmi sem jár. Ez pedig hamar elvezet a végtelen jogok és nem létező kötelezettségek világába, ahol a normális ember jobb híján megőrül, a különcök – akik legtöbb esetben koloncok is – pedig habzsolják az életet. Egyenlőtlenség és igazságtalanság, ami egyenlőségnek és igazságosnak van kommunikálva. Na ez a helyzet. Tkp lerövidítettem a cikket…

(BTW: én is a minél minimálisabb állami szerep oldalán állok és engem még a TB is csesz fölfele. Mert az ország 30%-a fizeti és a 100%-a használja, ezért olyan tré, amilyen, és akik fizetik, pont azok kénytelenek magánorvoshoz menni és azt is fizetni… Soroljam? :D A másik pedig, hogy a közvagyon magánvagyonként való használata hungarikum. Nagyon rég óta.)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ezért vall borzasztó korlátoltságra az “aki nem orvos/mérnök/informatikus, azt mi tartjuk el, ezért kuss” jellegű gondolkodás.”

Mindet a paraszt meg a munkás tartja el.

Cefre
Olvasó
Cefre

A HR-est azért szokás szidni mert kb. azt hiszik ők szarták a spanyolviaszt és majd a TÉNYLEGES HASZNOT HOZÓ dolgozók fognak az ő kényük-kedvük szerint ugrálni és a munkájukat félbehagyni mert nekik csak most jó ha felviszek egy papírt (bah…). Persze az nem érdekli őket, ha nekem meg máskor jó vagy máskor KELL. Ki van kiért? Nem egyszer szívattak már meg. Elfelejteik, hogy azért kapnak pénzt mert mi megkeressük nekik is. Több multinál is dolgoztam mint ahogy most is, de a fellengzősségük mindenhol kritikán aluli volt és elvárták, hogy mindenki úgy ugráljon ahogy ők fütyülnek, holott ők vannak értünk és nem fordítva. És igen: BÁRKI aki tud olvasni meg ismeri a négy alapműveletet és van 8 általánosa az alkamas HR-esnek.

visuo
Olvasó
visuo

ez jó kis poszt lett!

visuo
Olvasó
visuo

tényleg, mikor lesz melegkvóta? : )

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Nagyon jó cikk :-)


…(nem tudom számít-e valamit, de én nagyon hálás vagyok a társadalom pilléreinek :-)))

Reformer
Újságíró

Kedves férfiak, fiúk, srácok!

Nagyon aktuális az alapgondolat. Ideje végre elgondolkodnotok, hogy ez miért van így. Hogy miért nem vagytok szolidárisak egymással!?  Hogy miért ragadtatok bele az áldozatszerepbe!? Hogy miért felejtettetek el bízni? Hogy miért nem mertek szembenézni a gyengeségeitekkel!? Hogy miért nem tesztek semmit önmagatokért!? Hogy miért tűritek el évtizedek óta, hogy női bőrbe bújt démonok táncoljanak a fejeteken!? Hogy miért nem harcoltok a jogaitokért!? Hogy amikor üvölteni kellene, akkor is csendben maradtok!? Kitől várjátok a megoldást? Úgye nem a nőktől…..ezt a katarzist nem “lopjuk” el Tőletek.

Ha bajod van, mondd el, ne várd, hogy kitalálják.

Nem férfinak, hanem EMBERNEK lenni felelősség.

Hidd el, segíteni fognak, ha elbuksz.

Nem vagy egyedül!!

Azt használják ki, aki kihasználható.

Szóval hajrá srácok!

Koriander
Olvasó
Koriander

“apám így nevelt, őt pedig a nagyapám, őt pedig a dédapám, és így tovább”

ua a lét folytatás nélkül tényleg céltalan…mégha lenne is igazság a világban.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Hát én ezer százalékig átérzem a cikk mondanivalóját, mostanában különösen, és nagyon fáj a szívem ezekért a férfiakért, mert tudva tudom, hogy tényleg nem érdemelnek ilyen bánásmódot.

Két férfi szeretek a világon mindennél jobban, az egyik a férjem, másik az apám. Az apám 30 évet dolgozott egy nemzetközi építőipari cégnek, aminek Magyarországon is vannak gyárai, ő a hazai gyárak termelésvezetője volt, de legalább 3-4 másik országban is részt vett gyárak felépítésében, olyan mérnöki újításokat talált ki, amikkel díjakat nyert, és ami dollármilliókat hozott a cégnek, mert az egész világon bezették az összes gyárukban (ő még fizetésemelést vagy egy bónuszt sem kapott értük jóformán). Maximálisan a munkájának szánta magát, és nagyon szerette is csinálni, erre jött egy nagy befektető, megvette a gyárakat, az egész konszernt, az apám egy tétellé vált egy exceltáblázatban, akiről azt az ítéletet hozták, hogy túl sokba kerül a cégnek, és hogy egy friss diplomás is meg tudná csinálni amit ő, jóval kevesebbért, és pár hónapja négy évvel a nyugdíj előtt minden habozás nélkül kirúgták. Egész életét végigdolgozta, becsületesen fizetett minden adót meg fittyfenét, amit megköveteltek, mindig elvették a fizetése felét, aztán öreg korára így elbántak vele. Hol van az ilyen férfiak érdekképviselete?

A férjem kilenc évig dolgozott a városi kórházban egyetlen szakorvosként a területén, ő látta el az összes olyan beteget, aki nem tudta megfizetni a magánszektort (mi Fr.o.-ban élünk), ő látta el a baleseteket, sürgős eseteket. Eleinte a törvényben szabályozott időközönként fogadott egy beteget ahogy minden más orvos, aztán vezetői nyomásra már egyre több és több beteget írtak be neki, a végén már 5 percenként, miközben egyáltalán nem volt asszisztenciája, mert a nővérek a kávézóban viháncoltak, és még a betegkartonokért is a férjemnek kellett szaladgálni, közben állandóan rapportra hívták, hogy nincs elég bevétele a kórháznak a szemészetből, nem tudna-e még többet dolgozni (persze hogy nincs, ha összesen 1 darab szemész van az egész kórházban). A végére már olyan stresszes volt az állandó nyomástól, hogy éjszaka rendszeresen arra ébredtem, hogy álmában kiabál, és amikor felébresztettem, elmondta, hogy újra mindig azt álmodja, hogy valami sötét alak fojtogatja, és sehová nem tud menekülni. Megbeszéltük, hogy ideje otthagyni őket a fenébe, és a felmondása beadása után épp csak le nem köpték őt a munkahelyén. Azért a kilenc évért az volt a köszönet a kórház részéről, hogy megtiltották a nővéreknek, hogy az érdeklődő betegeknek elárulják a férjem új rendelőjének a számát, és két hete az utolsó napján a nővérektől és a kollégáitól az volt minden búcsú vagy elköszönés, hogy a főnővér megállította, és megkérdezte, hogy ugye leadta-e az iroda kulcsát, mert többet nem jöhet be. Mintha legalábbis attól kéne tartani, hogy éjszaka majd besettenkedik kirabolni az épületet. Köszönet, tisztelet, megbecsülés? eh…/

Két ilyet látok a legközvetlenebb környezetemből, a két legszeretettebb férfiről, bele se merek gondolni mi lehet a többiekkel. Nem azért bántak így az apámmal meg a férjemmel, mert bunkók lennének, vagy lusták, vagy összeférhetetlenek, mindkettő  áldott jó ember, kedves és vidám természetű, becsületes, tisztességes, tehetséges, intelligens, és végtelenül segítőkész. Hanem azért mert olyan a világ, hogy semmibe sem veszik a rendes embereket. Mert úgy gondolkodnak, hogy nem üldözöttek, nem hátrányos helyzetűek, nem nők, nem színesbőrűek, nem melegek stb., akkor az ő életük biztos királyságos, és el kell tűrniük minden megaláztatást, mintha nem lennének érzéseik, nem lennének megbecsülendő értékeik. Hát egy nagy frászt. És ők sem panaszkodnak, vagy zuhannak bele az önsajnálatba, de én látom és tudom mit éreznek, és legalább én sírok néha értük egy kicsit. Nekem szabad, én nő vagyok :-)

Szerintem ezekről beszélni kell, legalább ilyen helyeken, és nem még itt is lehurrogni, azt aki szeretné elmondani a bánatát.

Reformer
Újságíró

Ez nagyon szomorú történet, de legyünk objektívek: ilyen storyk nőkkel is megtörténnek. Sajnos………

.
Olvasó

.

Reformer
Újságíró

Azért, mert akkor az nem a FÉRFIAK problémája, hanem általában az embereké.
Elnézést, ez nem a Férfihang? Azt hiszem eltévedtem….:D:D:D

.
Olvasó

.

Cefre
Olvasó
Cefre

De, az. Pont arról szól, hogy a férfiak ilyen bajaival nem törődik senki (értsd: a nőkével IGEN) erre idejössz, hogy a nőkkel is megtörténik. Eszed nem sok.

visuo
Olvasó
visuo

az az érdekes, ha férfit ér méltánytalanság és TV-riport lesz belőle, a férfinek ilyenkor nem az lesz az első gondolata, hogy a neme miatt érte méltánytalanság, hanem emberi méltóságára nem voltak tekintettel. méltánytalanság esetén csak akkor gondol férfiúi nemére, ha (megnevezhető) nővel szemben érte méltánytalanság. feministáknál azt látom, hogy a (vélt) méltánytalanság mögé is a férfit képzelik, akit csomószor nem is tudnak nevesíteni (az az üvegplafon, vagy mi).

mdmselle
Újságíró
mdmselle

ha a végére odaírtam volna, hogy haj, haj, és ilyenek a szegény nőkkel is folyton folyvást megtörténnek, akkor nem vádolnál azzal hogy nem vagyok objektív?

greifswalder
Olvasó
greifswalder

Igen, pontosan ez a baj, ha valaki a férfiak problémájáról beszél, mindig van, aki hozzáteszi, hogy igen, ez nőkkel is megtörténik. Viszont a rengeteg cikk, ami a sajtóban, médiában megjelenik, és a nők problémáit boncolgatja, soha nem beszél arról, soha nem teszi hozzá ugyanezt, ti. hogy ez férfiakkal is megtörténik. Legfeljebb azt, hogy ez is a férfiak MIATT van. Itt érhető tetten a feminizmus.

.
Olvasó

.

Naooo
Olvasó
Naooo

“(mi Fr.o.-ban élünk)”

Azért az országért nem kár. Vesszen csak.

visuo
Olvasó
visuo

előtte még kell egy körutazás ott.

Márquez
Olvasó
Márquez

Üdvözlök mindenkit.

Régebb óta olvasom a Férfihangot,sajnos nemigen tudok semmivel egyet érteni amiket itt írtok. Nagyjából az 1%-ával értek egyet.

Megszólítva érzem magam a cikk kapcsán,én mint Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi. Angelo01 nagyon igyekszik itten sajnáltatni minket,akik a világ népességének csak kis részét tesszük ki,mégis birtokoljuk az föld összes javainak 90%-át.

A keresztény,fehér,heteroszexuális férfi sok évszázadon át uralta az egész földet és igazságosan uralkodott-e ezidő alatt?
Emberségesen bánt-e az alávetetttekkel?
Nem gyilkolta-e végig a történelmet,nem követett el népirtásokat és tömegmészárlásokat?Nem rabolta ki az egész világot a gyarmatosítás során? Nem indított értelmetlen és igazságtalan háborúkat,nem üldözött másokat fajuk vagy vallásuk miatt? Nem voltak-e keresztes háborúk,nem követtek el népirtást az amerikai indiánok ellen,nem voltak antiszemita pogromok,nem volt rabszolgaság?A nőkkel vajon jól bántak-e,nem volt szabad a férjnek verni a feleségét,az apák nem adták el a lányaikat annak aki többet fizetett értük?

Mindez az utóbbi évtizedekben -nagyon lassan- megváltozni látszik,de még mindig rengeteg az egyenlőtlenség és igazságtalanság a világban. Angelo azt állítja,hogy csak ez a csoport termel értéket,hát nem is tudom ahogy vesszük,ha a fegyverek,harci helikopterek,tankok,bombák értéknek számítanak akkor így is van. Szerintem viszont inkább arról van szó,hogy a föld javai igazságtalanul oszlanak el az emberek között,míg egyesek dőzsölnek mások nyomorognak. Egyszerűen nem fér a fejembe miért zavar valakit a közmunkásoknak járó 47 ezer foront -amiből csak éhen halni lehet- miért zavar valakit a nyugdíjasoknak járó ingyen jegy,akik már végigdolgoztak egy életet,miért zavar bárkit,hogy a nőknek nem kell kifizetniük azt az ezer forintot egy belépőért.
Miért olyan nagy baj ez amikor úgyis szinte minden a miénk,amikor úgyis hatalmas igazságtalanságok vannak,tényleg olyan nagy baj,hogy akiket hagyományosan kizsákmányoltak és elnyomtak,azok egy kis töredéket visszakapnak abból ami nekik jogosan járna.

Naooo
Olvasó
Naooo

“nem voltak antiszemita pogromok”

Szegényeket mindig csak báncsák. Biztos mindig másokban van a hiba.

“Szerintem viszont inkább arról van szó,hogy a föld javai igazságtalanul oszlanak el az emberek között,míg egyesek dőzsölnek mások nyomorognak.”

Antiszemita pogromokat szeretnél a bankárok ellen?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Tipikus pc szöveg, amelyet sajnos ma a nyugati társadalmakban élő emberek többsége oszt, hála az agymosó propagandának. Kihasználja ez a módszer az emberek bűntudati hajlamát és naivitását. Rég elkövetett bűnök miatt ma élő embereket különböztet meg hátrányosan, és részesít meg nem érdemelt előnyökben mesterséges áldozati csoportokat. Nekem egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásom egyesek régi bűnei miatt és ellenzem emiatt mások pozitív diszkriminációját.

visuo
Olvasó
visuo

tegyük fel, ismétlem: tegyük fel, mert éppen aktuális a dolog: még ha a dédapád náci (pontosabban: nyílas) is volt, neked mi közöd 1944/45-höz?

ha nincs kollektív bűn, akkor hogyan lehet kollektív bűntudat és kollektív bűnbánat? : )

hgyi
Szerkesztő

Tipikus pc szöveg,
Jav.: Tipikus pcs szöveg. :o))))

visuo
Olvasó
visuo

hótziher, hogy nem vagy te keresztény fe… férfi. viszont a neomarxisták sikeresen belédverték az ideológiájukat, hogy marcangolnod kell önmagadat a fehér civilizáció bűneiért, részben erre az állítólagos zsarnoki elnyomásra hivatkozik a feminizmus is.

érdemes elolvasnod „A Nyugat halála” c. könyvet. onnan szinte szó szerint felmondod a neomarxista filozófusok vádjait a (keresztény) Nyugat ellen. aki így magát nem becsüli, az miért csodálkozik, hogy „felzabálják” a bevándorlók?

nem a fehér ember találta ki a rabszolgaságot, de élt vele. és a fehér ember volt az, aki meg is szüntette. szted más civilizációk nem írtották környezetüket, vagy ha ők érnek el egy fejlettebb technikai szintet, akkor nem kezdik el gyarmatosítani és leigázni a világot?

ha meg Magyarországról beszélünk, akkor kit nyomott el az én ük-, és szépapám? ja tudom, a nők mellett az etnikai kisebbségeket. : )

szóval te igazából neomarxista troll vagy a fentebbi rizsáddal, nem KFHSzF. : ) (WASP? : )

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A Nyugat halála nekem is megvan. Kár hogy nem Buchanan vezeti a Republikánus pártot.

visuo
Olvasó
visuo

„Szerintem viszont inkább arról van szó,hogy a föld javai igazságtalanul oszlanak el az emberek között,míg egyesek dőzsölnek mások nyomorognak.”

a burzsoázia elnyomja proletariátust! : )

hú, mindjárt feltalálod a kommunizmust! : DDD

Reszet Elek
Szerkesztő

Ön vagy becsukott szemmel él ezen a világon vagy pedig csak trollkodik. Semmi sem változott az elmúlt évtizedekben. Mindaz amit írt csak fokozottabb mértékben jelentkezik. A legnagyobb fegyverkereskedő állam vezetője fekete, ma is teljes népeket irtanak ki Indokínában (sárgák). Többen halnak éhen ill. táplálkoznak hiányosan, mint bármikor az emberiség történetében, ahogy gyógyítható betegségekben is többen haláloznak el, mint bármikor. Sorolhatnám…

A nyugdíjasokat hagyományosan kizsákmányolták? Kik? A fekete rabszolgákat kik adták el a fehéreknek? Bizony-bizony más feketék. Európában nem dívik az emberevés, ahogy vallási ellenérzésből sem vágják el a torkomat vagy égetnek el, köveznek meg elevenen. Ez számomra vívmány és örülnék ha így is maradna (de sajnos nem fog).

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

A világ 85 leggazdagabb embere annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja. (…) a világ leggazdagabbjai 1700 milliárd dolláros vagyonon ülnek (…) a világ vagyonának a felét, 110 ezer milliárd dollárt a népesség egy százaléka birtokolja (…) Az emberek 70 százaléka pedig olyan államokban él, ahol a gazdagok és szegények közötti különbség nőtt az utóbbi 30 évben (…) mindez komoly hatással is jár az országok politikai és gazdasági berendezkedésére, mivel az átlagpolgárok egyre inkább elszeparálódnak a gazdasági és politikai hatalomtól, ez pedig társadalmi feszültségeket okozhat, ami teljes káoszba torkollhat.” – ala oxfam

50% van 1% kezében, és messze nem mind fehér férfi… Hacsak ebben nem vagy benne, indokolatlannak érzem a többesszámot a 90% birtoklását illetően.

visuo
Olvasó
visuo

kiszámolod nekem, ha világ összvagyonát szétosztanánk 7milliárd ember között, akkor 1 embernek mennyi lenne a havi jövedelme/vagyona? számoljuk bele most a gyerekeket és a nem dolgozó öregeket is.

köszcsike. : )

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Eszerint a világ összvagyona 220.000 milliárd dollár, leosztva 7 milliárd emberre 31.425,57 dollár / kopf. Mai MNB középárfolyamon 7.012.028 forint vagyon fejenként az újraelosztást követően. Az még egy pösti garzonra se elég.
Erre való a jó kis hitel: hogy már most megvehesd azt, amire csak életed végére lenne pénzed.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Magyarul: akinek több a vagyona, mint egy kis garzonlakás, az már átlag feletti. Nem medián, azt már régen átlépte!

De miért is osztanánk el egyenlően? Csak azért, mert valahol (Afrikában, Indiában, Kínában) jobban szaporodnak a semmire? Ez lenne a stratégia: szaporodj, akkor kapsz? Hölgyeim és uraim, a mennyiség, vagy a minőség a fontos?

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Ez igazából csak egy összehasonlítás erejéig volt jó. Dobálózhatunk itt csitrilliókkal meg dollárokkal, csak úgy az ember agya nem igazán tudja befogadni, vagy hova kötni. Ez így ad egy feldolgozhatóbb képet.

Nekem mindenképp a minőség lenne. Legyen kevesebb ember, de az legyen értelmesebb, éljen jobb színvonalon és jobb társadalomban, mint a mai átlag. Egyébként a nickedet mindig Darth Hilarious-nak olvasom az avatarod miatt, ezzel IS kiírtam magam az értelmes génállományból :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Nekem írjál, ne ennek.

Tibi
Olvasó
Tibi

Legyen kevesebb ember, – mondá Fuzzi.

.
Olvasó

.

Maestro
Szerkesztő

“én mint Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi […] birtokoljuk az föld összes javainak 90%-át.”

Te valami forintocska-reinkarnáció vagy? :-)))

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Már csak az őserdei indián törzs hiányzik, ahol legyilkolták a nők a fiúcsecsemőket, a háború megelőzése érdekében.

the hermit
Olvasó

Szerintem inkább Péter

Maestro
Szerkesztő

Á, akkor minden mondata végén felkiáltójel lett volna :-)
De a gondolatmenet ismerős: a szegény elnyomottaknak JÁR a kárpótlás, jár a pozitív diszkrimináció az elnyomatás hátrányaiért – és hopp, már meg is van magyarázva, hogy miért egyenlőség a kivételezés, miért egyenjogúság a törvényben megfogalmazott többlet jog…

.
Olvasó

.

Maestro
Szerkesztő

Az egész feminizmus alapja az, hogy kimazsolázzák az élet ezer dolga közül a nőket érő hátrányokat és a férfiakat érő előnyöket – ez utóbbiba nem mulasztják el belevenni a saját tehetséggel és munkával elért eredményeket sem -, majd óbégatnak ahogy a csövön kifér, hogy itt micsoda nőelnyomás van, azonnal szexista diszkriminációt követelünk az élet minden területén, az egyenlőség érdekében… :-(

hgyi
Szerkesztő

Dali is tud ilyeneket, amikor trollkodik. :o))

the hermit
Olvasó

Régebb óta olvasom a Férfihangot,sajnos nemigen tudok semmivel egyet érteni amiket itt írtok. Nagyjából az 1%-ával értek egyet.

Ezen valahogy majd túltesszük magunkat.

Megszólítva érzem magam a cikk kapcsán,én mint Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi.

Hadd kérdezzem már meg, mi egy ilyen csoportosításnak az értelme? Mi közöm van nekem egy amerikaihoz mondjuk, a fent említett tulajdonságokon kívül? Ők végigrabolták a világot, gyarmatosítottak, mi nem; Rabszolgákat tartottak, mi nem; kiirtották az őslakosokat (akár isten nevében), amit szerintem már a honfoglaló pogány őseink se csináltak, 1000 évvel ezelőtt; sorolhatnám.

Miért olyan nagy baj ez amikor úgyis szinte minden a miénk

Nekem van 12.-ig ezer forintom, hát neked? Nem érzem magam nagyon jól eleresztve. Azt meg pont leszarom, hogy a többi fehér bőrűnek mennyi van, pláne a leggazdagabbnak, mi közöm hozzá? Na, ennyit a kollektív bűnbak-keresésről. Én nem érzek semmiféle bűntudatot olyasmiért, amit más követ(ett) el.

Ez olyan, mintha azt mondanám, kérj bocsánatot Hitler tetteiért, mert ő is szemüveges volt, meg te is.

Szóval, túl sok az idealizmus a fejedben, és túl kevés az igény a valódi gondolkodásra. Változtass ezen. Az nem elég, ha valami tetszetős, és logikusan hangzik.

Amúgy a föld javai tényleg igazságtalanul- de legalábbis egyenlőtlenül- vannak elosztva, csak senki nem jött még rá, hogy lehetne jobban elosztani. A kommunista ideológia megbukott, ugye tudod?

Deansdale
Admin

“a világ népességének csak kis részét tesszük ki,mégis birtokoljuk az föld összes javainak 90%-át” Te még beveszed ezt a hülye propagandát? Ember, fehér keresztény heteroTM létedre lehetne ennél több sütnivalód. A világ aranykészletének 11%-át indiai nők birtokolják. Ez több, mint az USA, Németország, Svájc, és az IMF aranytartaléka összesen. Csak szólok, mielőtt tovább folytatod az ámokfutást és előhozakodsz a hülyeséggel, hogy nők csak a világ vagyonának 1%-át birtokolják. De még ha igaz lenne is az az orbitális hülyeség, hogy FKH-k birtokolják a föld vagyonának 90%-át, az sem jelentene semmit, mert nem vagyunk csoport. Mikor fogja már fel minden féleszű, hogy Orbán vagy Gyurcsány vagyona (már amennyiben őket egyáltalán FKH-nak lehetne nevezni, hiszen nem azok) nem “fehér vagyon”, nem “keresztény vagyon”, nem “hetero vagyon”. Csak az övék, személyesen. Az, hogy egy többmilliós csoport öttucat tagjának hatalmas vagyona van, semmit nem jelent a csoportra nézve. Oprah például kőgazdag, ezek szerint a néger nők csak maradjanak kussban, mert nekik annyira frankó? “igazságosan uralkodott-e ezidő alatt?” Több jót tett, mint rosszat, ez például egészen biztos, sőt, mérhető. Ázsiában és Afrikában a fehér uralom alatt sokkal nagyobb volt a rend és a jólét, mint azóta, hogy visszakerült az irányítás a bennszülöttekhez. Egyébként meg jelzem, hogy senki más sem volt különb egy szálat sem. Remélem nem akarod idealizálni a színesbőrű népeket a fehérek ellenében, de ha igen, ki kell ábrándítsalak: sárgák, vörösek, barnák és feketék ugyanúgy háborúztak, öltek, rabszolgát tartottak, ésatöbbi. Sőt, történelmi tény, hogy a nagy amcsi rabszolgatartók az afrikai néger rabszolgáikat néger rabszolgakereskedőktől vásárolták. Hogy unom már az ostoba fehérgyalázást… “nem üldözött másokat fajuk vagy vallásuk miatt?” A kereszténység messze megengedőbb más vallásokkal, mint mondjuk az iszlám. “A nőkkel vajon jól bántak-e” Többnyire igen. Ha nem, az egyéni probléma, nem faji/vallási kérdés. Sőt, a kereszténység kifejezetten felszólítja a férjeket, hogy bánjanak jól a feleségükkel – azt hittem ezt te is tudod. Az én szememben az, hogy a fehér férfiak évezredeken keresztül látástól mikulásig gürcöltek a saját feleségeik és lányaik jólétéért, azt jelzi, hogy igenis törődtek velük. Férfiak tíz- és százmilliói hozták meg legnagyobb áldozatot az általuk szeretett nőkért, de persze egyes f*szkalapok ezt elfelejtik. “nem volt szabad a férjnek verni a feleségét” Nem. Honnan veszed ezt az égbekiáltó baromságot? Elhülyített a feminista maszlag? “az apák nem adták el a lányaikat annak aki többet fizetett értük?” Nem. Ember, most komolyan, honnan szerzed a történelmi ismereteidet, a NANE szórólapjairól? Jézusom. “még mindig rengeteg az egyenlőtlenség és igazságtalanság a világban” Na persze, és jó birka módjára te is kizárólag azzal az egyenlőtlenséggel és igazságtalansággal foglalkozol, ami NEM a FKH-kat érinti, mert alaposan bemagoltad, hogy az FKH-knak nincsen gondja, vagy ha van, akkor dögöljenek meg vele. Ilyen módon tökéletesen alátámasztod a cikkben elhangzottakat. Gondolom nem tűnt fel a helyzet iróniája. “Angelo azt állítja, hogy csak ez a csoport termel értéket, hát nem is tudom ahogy vesszük, ha a fegyverek, harci helikopterek, tankok, bombák értéknek számítanak akkor így is van.” Szerinted fegyvert kizárólag fehér keresztény hetero ember gyárt? Szerinted fehér keresztény hetero ember kizárólag fegyvert gyárt? A szövegedből így tűnik. Már megbocsáss, de nem lehetsz nagy lángelme. Talán inkább hagyd a normális embereket beszélni. “Szerintem viszont inkább arról van szó, hogy a föld javai igazságtalanul oszlanak el az emberek között, míg egyesek dőzsölnek mások nyomorognak.” Ez így van, csak éppen a bőrszínhez, valláshoz, nemi hovatartozáshoz vagy szexuális beállítottsághoz ennek semmi köze. Ahogyan létezik éhező hajléktalan FKH, ugyanúgy létezik vagyonos, leszbikus kínai nő is. Tudom, nehéz felfogni, nehéz megérteni, de ha nagyon erősen dolgozol rajta talán sikerül. “miért zavar valakit a közmunkásoknak járó 47 ezer forint” Senkit nem zavar, ha meg is dolgozik érte – főleg mivel még a közmunkások… Tovább olvasás »

brandon
Olvasó
brandon

“Angelo01 nagyon igyekszik itten sajnáltatni minket,akik a világ népességének csak kis részét tesszük ki,mégis birtokoljuk az föld összes javainak 90%-át.”

Tévedés. Amerikában már a 60-as években a banki betétek és az ingatlanok nagyobb része volt a nők nevén. Pedig hol volt még akkor a feminizmus?
Viszont a vásárlások, a fogyasztás 80%-át nők  teszik ki. A termeléshez hozzáadott értékük pedig talán az 1/3-a lehet, vagy még kevesebb.

“A nőkkel vajon jól bántak-e,nem volt szabad a férjnek verni a feleségét,az apák nem adták el a lányaikat annak aki többet fizetett értük?”

Egyetlen ismert kultúrában sem volt szokás a nőket, feleségeket verni, még az iszlamista országok háremeiben sem. Kizárólag azokat büntetik ott is, akik valami vallási szabályt áthágnak.

A nők pedig most is azoknak adják el magukat (tisztelet a kivételnek), akik többet ígérnek nekik. Pedig ma már minden lehetőségük meglenne, hogy a saját erejükből boldoguljanak a férfiakéhoz képest könnyített feltételek mellett. Akkor meg miről beszélünk?

“Angelo azt állítja,hogy csak ez a csoport termel értéket”

Ha már így kategorizálunk: Nők, kisebbségiek, melegek, nyugdíjasok stb. milyen értéket termelnek szerinted? És, azt is kell nézni, milyen arányban teszik ezt a fehér férfiakhoz képest.

“Szerintem viszont inkább arról van szó,hogy a föld javai igazságtalanul oszlanak el az emberek között”

Marxot, Lenint meg a kizsákmányoló imperialista-kapitalistáit szerintem ne erőltesd. Idejétmúlt elmélet, ami már egyszer megbukott a gyakorlatban.
Én sokkal nagyobb igazságtalanságnak tartom, hogy egyesek munka nélkül is hozzájuthatnak ezekhez a javakhoz, bizonyos kivételezett csoportokhoz való tartozásuk okán.

“miért zavar valakit a nyugdíjasoknak járó ingyen jegy,akik már végigdolgoztak egy életet,miért zavar bárkit,hogy a nőknek nem kell kifizetniük azt az ezer forintot egy belépőért.”

Azért, bmeg, mert nyugdíjas = özvegy nő (nagy százalékban), aki életében nem dolgozott, hanem a férje dogozott helyette. Aztán meg, ha már kapja a nyugdíjat valaki, akkor azt azért kapja, hogy a létfenntartási szükségleteit fedezze belőle. Lehetnek ingyen létfenntartási dolgok nyugdíjasoknak, de akkor ne kapjanak nyugdíjat.

Ingyen belépőjegy, meg miért járjon bárkinek is?
Ez valami nemi alapon járó joga a nőknek szerinted, hogy ingyen mehetnek szórakozni?

“Miért olyan nagy baj ez amikor úgyis szinte minden a miénk”

Örülök, hogy valami rózsadombi jogvédő lealacsonyodott odáig, hogy ide írogat, de a legtöbb férfi nagyon nem érzi úgy, hogy minden az övé lenne. Egyre többen érzik úgy, hogy a társadalom peremére szorult rabszolgák, másodrendű állampolgárok lettek, pusztán azért, mert farokkal születtek, így nekik semmi nem jár, ami sok más, mai társadalomnak “kedves” csoport számára igen.

Alter Ego
Szerkesztő

Nem tudtam azonosulni sem Márquez elfogultan baloldali vitaindító gondolataival, sem egyes vele vitázók jobboldali érvelésével. – A párbeszéd tanulsága számomra az, hogy aggasztó demagógiák vannak mindkét oldal fejében. Pont annyira hiányzik az emberség és az objektivitás a baloldali elvakultságból és önostorozásból, mint a jobboldali önzésből, a szociális gondoskodás szükségességének tagadásából.

Úgy általában nem meggyőző, ha valaki a személyes élethelyzete alapján helyezkedik egyik vagy másik oldalra; pont annyira hiteltelen a saját koncát féltő jobboldali, mint a magának kalapozó baloldali megközelítés. Meglehet, hogy minden embert nemesebbé érlelne, ha sűrűn oszcillálna az élethelyzete a fent és a lent között?

Akinek nem inge… annak gatyája.

Deansdale
Admin

Alter, nem hiszem, hogy az önzés, ha azt mondom, hogy ne lopja el az állam a fizetésem kétharmadát, mert így esetleg a rezsit sem tudom fizetni és egy életre tönkremegyek, holott tisztességesen dolgozok. Százezrek, ha nem milliók élnek ebben az állapotban jelenleg Mo-n, szerintem az ő megalázásuk a szociális gondoskodás szükségességéről papolni. Ne rabolják le a dolgozó embereket csontig, és akkor talán majd lesz kedvük másokon segíteni. Addig ez nem szociális együttérzés, hanem egyszerű rablás.

Egyébként az állam sokmindent tehetne, ha akarna, de nem akar, mert neki pont jó a jelenlegi helyzet ahogy van.

A baloldaliak általában nem maguknak kalapoznak, Marquez sem tűnik segélyből élő cigánynak :) Ő inkább pont azt a villalakó pesti réteget képviseli, akinek fogalma sincs a realitásokról, de a családi vagyona van elég nagy ahhoz, hogy az adózás annyira ne izgassa. Azt képzeli a többségnek olyan gondjai vannak, hogy milyen típusú új autót vegyen és melyik óceáni szigetre menjen nyaralni, így számára érthető elvárni tőlük, hogy adakozzanak szegény cigóknak. A prototipikus baloldali hozzáállás más faszával verni a csalánt, ahogyan ő is teszi: arról papol, hogy nekünk igenis el kell tartani a cigókat, mi igenis fizessünk, adózzunk, stb.

Ezzel szemben a jobboldaliak pont nem az a réteg, akire gondolsz – nem a saját koncukat féltik, hanem az aprót számolgatják a zsebükben hó végén. Szerinted ki szavazott most a Jobbikra, a vállakozók és gyártulajdonosok, vagy a csóró vidéki szerencsétlenek?

Alter Ego
Szerkesztő

Az a gondom sokak jobboldali megközelítésével, hogy a szociális gondoskodás szükségességének kérdését olyan etnikai vagy erkölcsi kérdéssé magyarázzák, amelynek keretei között tagadhatják annak szükségességét. Ezzel szemben a valóság  az, hogy amellett a milliós tömeget képviselő népesség mellett, akik épphogy élnek az “adók által megnyirbált” (egyébként európa viszonylatban nevetségesen alacsony, mesterségesen és felelőtlenül alacsonyan tartott) bérükből, ott van az a másik (talán mégnagyobb) milliós tömeg, amely az etnikai hovatartozásától függetlenül sem talál munkát, amikor éppen igen, akkor az év egyik felében esetleg a  legkisebb biztonságot sem nyújtó, magas fluktuációjú, szakképzettséget nem igénylő, “operátori” munkák között szédelegnek végképp nyomorogva. Ráadásul könnyen megkapják a “jobboldali” sztereotípiát: “aki akar, az talál munkát”. Szerintem pedig az ő megalázásuk a szociális gondoskodás feleslegességéről papolni. Sajnos ebben az országban a balsors már régen nem erkölcsi vagy etnikai kérdés. Az a gond, hogy a probléma etnikai vagy munkaerkölcsmagyarázó megközelítése semmi másra nem alkalmas, csak arra, hogy elterelje a probléma valódi természetéről a figyelmet, és így (további etnikai álproblémaként is) kapóra jöjjön a politikai elit mindazon tagjainak, akik ma a politikai szédelgésből élnek és nagyban felelősek a népesség egyre szélesebb körét érintő problémákért. Szerintem a “villanegyedek lakóiban”, avagy a prosperáló jobboldali “polgárok” soraiban is markánsan megfogalmazódnak a szociális gondoskodást tagadó vélemények, mert nyilván úgy gondolják, hogy ha ők egészen jól boldogulnak, akkor másnak is illene. Őket vegyítve az általad említett “vidéki szerencsétlenekkel” egy egészen érdekes, minden ízében antihumánus közgondolkodás alakult ki. Én ezt érzem igazán súlyos, nemzeti egységet és humánumot szétforgácsoló jelenségnek.

Deansdale
Admin

Senki nem mondja, hogy a szociális gondoskodás felesleges. Én annyit mondok, hogy a jelenlegi rendszere tarthatatlan és embertelen.

Nem hiszem, hogy a “jobbos” mentalitás ebben szerepet játszana, legalábbis nem úgy, ahogy hiszed. Felmérések szerint a jobbosok általában adakozóbbak mint a balosok, attól függetlenül, hogy a szolidaritásról beszélni általában a balosok szokása.

Az igazi probléma az, hogy az állami “szolidaritás” jelen formájában nem megoldás semmire. Ez csak a cigányok mesterséges nyomorban tartása azáltal, hogy a létminimumot talán súroló alamizsnát ellenszolgáltatás nélkül adjuk nekik ajándékba, többre viszont esélyük sincs (legföljebb bűnözéssel). A még több segély csak még tovább rontaná a helyzetet, főleg mivel a középosztály már tényleg szénné van szipolyozva, és nincs honnan többet elvenni.

Vagyis semmi értelme a jelenleg rendszert védeni, hovatovább oda jutunk, hogy ennél bármi csak jobb lehet. Ez az út szerintem a polgárháborúba visz, csakhát a mostani vezetőink szarnak bele – addigra ők úgyis meglépnek, ha szükséges. Alapjaiban kellene megreformálni a segélyezés kérdéskörét, ami nyilván egyesek zúgolódásával járna, de minél tovább halogatjuk, annál nagyobb lesz a gebasz.

Arról nincs szó, hogy itt tömegek hangoztatnák, hogy “bárki találhat munkát” – ez csak egy balos hazugság amit a jobboldal szájába próbálnak adni. Akiknek a legtöbb gondja van a cigánysággal azok maguk is harcolnak a munkanélküliséggel, szóval ők ilyen hülyeségeket nem fognak mondani. Viszont az állam tehetne azért, hogy legyen több munkahely – de nem tesz, mert mint már ezerszer mondtam, az államnak az a jó, ha nekünk rossz. Pártolhatnák mondjuk a csökkentett heti munkaidőt, minimum a közszférában, ahol ugye az állam a munkaadó, tehát olyan feltételeket szab, amilyeneket akar. (Akár törvényt is módosíthat ha szükségét érzi.) Felvehetnének egy heti 40 órás állásra inkább 2 embert 20 órában, és máris új emberek tízezreinek kerülne munkahely. Igaz nem teljes fizuval, de még úgy is sokat javulna a helyzet. Támogathatnák a közmunka-programot, infrastruktúra-fejlesztéssel munkát adhatnának az építőiparnak, stb. De szarnak bele, nem tesznek semmit, csak a szemünket szúrják ki a nagy dumával, hogy ennyi százezer meg annyi millió munkahelyet fognak kreálni, csak szavazzunk rájuk. (Közben a pénz meg elfolyik pártok és egyházak támogatására, holokauszt emlékévekre és természetesen a politikusok zsebébe.)

A témára visszatérve, elméletileg volna a társadalomban elég vagyon ahhoz, hogy az elesetteket támogathassuk egy elfogadható életszínvonal elérésében, de ehhez a tehervállalást igazságosan kellene szétosztani. Én cseppet sem csodálom, hogy a kizsigerelt középosztály “antihumánus”, nem akar jótékonykodni, miközben maga is napi szinten harcol a nyomorba süllyedés ellen, de a gazdag réteget folyamatosan látja dőzsölni. Gyurcsány, Bajnai, de Orbán is milliárdokat játszottak ki maguknak a közös zsebből, és egy büdös fillért sem hajlandóak a szegények megsegítésére áldozni, de az adórendszert ügyesen tekergetik úgy, hogy a minimálbéres kórházi ápolók és bolti eladók hónapról hónapra egyre nagyobb szarban legyenek. Ilyen körülmények között az ingyenélőket támogatni vérlázító. Segély helyett osszanak nekik minden másnap lisztet és tejet, tojást, amit az állam emberi áron megvásárol az őstermelőktől, és amiből a mélyszegények nem halnak éhen, és akkor azt mondom rendben. De hogy a KSH szerint egy millió háztartásnak van legalább féléves rezsihátraléka, miközben másoknak meg százezreket osztogatnak havonta a hátrányos helyzetre meg a tucat purdékra hivatkozva, az elfogadhatatlan.

Amíg a jelenlegi rendszer keretein belül gondolkodunk, nem fogunk megoldást találni. És addig meg fölösleges azokat szapulni, akik így is – úgy is eltartják a szegényeket, ha akarják ha nem, mert nincs módjuk kikerülni az adóhivatalt. Annál nincs nagyobb pofátlanság, mint azt szidni akinek a pénzéből a csórók élnek, és ez jelenleg elsősorban pont az a réteg, ami a Jobbik táborát hízlalja. Az összefüggés nem véletlen.

Alter Ego
Szerkesztő

Szó sincs róla, hogy a jelenlegi rendszert szándékozom védeni, azonban attól tartok, hogy veled ellentétben sokan nem úgy képzelik el probléma megoldását, hogy célirányos, a gazdaságot élénkítő és a közfoglalkoztatást kiterjesztő megoldásokkal kell úrrá lenni a problémákon. Elég csak felidéznem azt, hogy a regnáló kormány nem régen lerövidítette a munkanélküli segély időtartamát, majd a szegények köztemetésére azt a megoldást találta ki, hogy a hozzátartozóik saját kezükkel hantolják el a halottaikat, és máris semmi kétségem afelől, hogy a középosztály, a polgárság egyes tagjainak az az elképzelése, hogy pusztán a segélyezés további jelentős megnyirbálása a megoldás a problémákra. Egy munkanélküli ellátásból kiesett munkavállaló a legjobb tudomásom szerint havi huszonegynéhányezer forintos ellátást kaphat a lakóhelye szerinti önkormányzattól és korántsem százezreket. A súlyos munkanélküliség miatt ma milliókat menthet meg ez a pénz az éhenhalástól, de a teljes vagyontalanságba, hajléktalanságba süllyedéstől semmiképp sem. Ha valami polgárháborúhoz  vezethet, akkor a szociális ellátások további megnyirbálása, a közgondoskodás csökkentése, a szolidaritás eszményének lejáratása.

Egyébként azok a konkrét elképzelések, amelyeket leírtál, nagyjából egybeesnek az általam célravezetőnek gondoltakkal. – “Ha segíteni akarsz, ne halat adj, hanem hálót.”

Slasher
Vendég
Slasher

,,Megszólítva érzem magam a cikk kapcsán,én mint Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi.”

Keresztény, fehér, hetero? – Ne hozz zavarba! Férfi? Ha a többit még el is hinném, ezt semmiképp.

,,Régebb óta olvasom a Férfihangot,sajnos nemigen tudok semmivel egyet érteni amiket itt írtok

Rájöttünk. Felesleges is volt idehánynod ezt a gusztustalan, agymosott kommentet. Csak magadból csináltál bohócot.

,,Nagyjából az 1%-ával értek egyet.”

Ezek után kíváncsi lennék, hogy mi lenne az :D

Márquez
Olvasó
Márquez

Pedig hímnemű vagyok,hidd csak el. Érzem én,hogy népszerűtlen eszméket fejtegetek:) de csak idehaza,Európában “félázsia” határain kívül az én gondolkodásom teljesen természetesnek számít. Egszer talán még személyesen is találkozhatunk,bár alig van szabadidőm,ha rendeztek valami nyílt vitát,nyilvános fórumot,vagy valami ilyesmit megpróbálok elmenni,ha Pesten lesz. Én Pesttől 5 percnyire lakom de szinte minden nap bent vagyok. Ha gondolod össze is futhatunk,te budapesti vagy?
Bár ezerszer jobb társaságot is el tudok képzelni nálad,de azért rád szánok 5 percet,hogy bebizonyítsam.
Vagy megadom privátban a telefonszámomat,a hangomból tudni fogod,ha felhívsz.

Az az 1% meg a válás után utcára került férfiakkal kapcsolatos. Tény,hogy a hajléktalanok többsége férfi és sokan közülük azért vannak az utcán mert elváltak és minden az asszonyé lett. De ezzel kapcsolatban sem értek teljesen egyet mert igaz,hogy a törvények inkább a nőket védik de ez helyes,kell is őket védeni mert ők jobban ki vannak szolgáltatva. Csak nem biztos,hogy így kéne csinálni,ahogy most van.

Maestro
Szerkesztő

“de ez helyes,kell is őket védeni mert ők jobban ki vannak szolgáltatva”

Na de ha ezeknek a törvényeknek köszönhetően már a férfiak vannak jobban kiszolgáltatva, akkor nem őket kellene már védeni? Látod a saját szemeddel az igazságtalanságot, de megmagyarázod magadnak, hogy arra szükség van, mert úgy az igazságos…

Márquez
Olvasó
Márquez

Megmondom őszintén ebben a kérdésben még nem alakult ki egyértelműen az álláspontom. Valahogy igazságosabban kéne,de nem tudom hogyan.

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Érzem én,hogy népszerűtlen eszméket fejtegetek:) de csak idehaza,Európában “félázsia” határain kívül az én gondolkodásom teljesen természetesnek számít.

Csúsztatsz. Sehol sem szeretik őket Európában. Egyébként a Franciák is visszapostázzák őket, felszámolják a telepeiket. A németeknél durvább eset is történt. Akiket pedig a kanadaiak postáznak vissza, azok Angliában próbálkoznak.

.
Olvasó

.

Slasher
Vendég
Slasher

,,de csak idehaza,”

Nem csak itt.

,,Európában “félázsia” határain kívül az én gondolkodásom teljesen természetesnek számít”

Bombát reá! Miért nem költözöl oda akkor? Ki tudja, lehet ott végre Istenként tisztelnének téged.

,,Egszer talán még személyesen is találkozhatunk. Ha gondolod össze is futhatunk,te budapesti vagy?”

Miért akarsz ennyire találkozni? Mondtam, hogy nem vagy hetero.

,,Vagy megadom privátban a telefonszámomat”

Egyre jobb..

,,a hangomból tudni fogod,ha felhívsz.”

Ezzel lószart sem bizonyítanál.

,,Az az 1% meg a válás után utcára került férfiakkal kapcsolatos. Tény,hogy a hajléktalanok többsége férfi és sokan közülük azért vannak az utcán mert elváltak és minden az asszonyé lett. De ezzel kapcsolatban sem értek teljesen egyet mert…”

Köszönjük!

,,kell is őket védeni mert ők jobban ki vannak szolgáltatva.”

Kinek vagy minek vannak kiszolgáltatva?

 

Tibi
Olvasó
Tibi

Marquez
“Megszólítva érzem magam a cikk kapcsán,én mint Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi. Angelo01 nagyon igyekszik A keresztény,fehér,heteroszexuális férfi sok évszázadon át uralta az egész földet és igazságosan uralkodott-e ezidő alatt? Emberségesen bánt-e az alávetetttekkel? Nem gyilkolta-e végig a történelmet,nem követett el népirtásokat és tömegmészárlásokat?Nem rabolta ki az egész világot a gyarmatosítás során? Nem indított értelmetlen és igazságtalan háborúkat,nem üldözött másokat fajuk vagy vallásuk miatt? Nem voltak-e keresztes háborúk,nem követtek el népirtást az amerikai indiánok ellen,nem voltak antiszemita pogromok,nem volt rabszolgaság” –  Én még soha nem írtam le, pláne így, hogy Keresztény Fehér Heteroszexuális Férfi, pedig annak vélem magam… te kétszer is leírtad, biztos ami biztos. Aztán 500 évnyi egyoldalú történelemhamisítás… (a világot ahhoz meg kell hódítani, hogy uralni lehessen… a “fehérember” puskával ment oda, ahol lándzsát és íjat használtak. ennyi.) Amikor nagy ritkán elhagyom ezt az országot… s később hazatérvén, fáradtan rápillantok az országhatáron a Magyarország táblára, kellemes öröm fog el, hogy hazatérhetek. De ehhez Haza kell, s a hazához kellettek nacionalisták is (erre akarod kihegyezni barátom) kellettek olyan aljasok, mint a Hunyadiék, Dobó, vagy Dugovics Titusz aki újragondolná a bejegyzésed által a zászlóshaknit. Ők védték ezt az országot (nők és férfiak) 500 évig a töröktől. Ez történelem, ezen nincs mit szépíteni, a mi hódításunk kimerült abban hogy védtük a Nyugatot az Iszlámtól…
“A nőkkel vajon jól bántak-e,nem volt szabad a férjnek verni a feleségét,az apák nem adták el a lányaikat annak aki többet fizetett értük?”  ez az elmélet mostanában nagy divatnak örvend, már-már trend, de ettől még hülyeség, pláne egy ker.feh.het.férfétól? vagy kitől. Az egyház túlhatalmából adódóan szigorú rendet követeltek mindenkitől, nyilván túlkapások álszentségek előfordultak, de kisebb mértékben mint ma, ahol egymást adják el az emberek, itt mindenki gonosz agresszor elnyomókat sejtet, miközben erre semmi nem utal. Az a több százévnyi szépirodalom sem erről tanúskodik.

visuo
Olvasó
visuo

pár történelmi adatot azért pontosítsál!

Tibi
Olvasó
Tibi

A XV. századtól XIX. századig egy átlag európai számára falun/városban. Gondolom Marquez is erre gondolta a keresztény,fehér,heteroszexuális férfi sok évszázadon át uralta az egész földet szófordulattal. Erre gondoltam én is, mint régi kor. Ezalatt a viszonylag hosszú idő alatt keveset fejlődött az egyszeri ember élete.

visuo
Olvasó
visuo

500 évig nem volt török!

Tibi
Olvasó
Tibi

Valóban, ennek időtartama 420-430 évre datálható. Ámbár ha kicsit megengedőbbek, elnézőbbek vagyunk, (én magammal mindig az vagyok) és a fenyegetettség érzését is belevesszük, talán kijön az a kerek szám. :) Illetve ha a tatárokat is ideértjük, – török nyelvű nép – akkor egy 600 évet meghaladó időtartamról beszélünk. Ez mondjuk semmivel sem befolyásolja az általam fentebb írtakat.

Toplak Zoltán
Újságíró

Igen. Itt az ideje a férfi-segítésnek és önsegítésnek. Nagyon-nagyon itt van.