Hadd nyújtsak át egy csokrot anyák napjára mindenkinek – nem csak az anyáknak, hanem a férfiaknak, az árváknak, a gyermekteleneknek, a gyermekeknek, minden olvasónak!
Lássuk másképp is – mint a nőnapot –, ne csak cukormázas, meghatottságtól csöpögő ünnepnek, mert az anyaság több, mint hogy jajdejó, hogy szeretsz és jajdejó, hogy vagy, anyukám.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az anyákat ne szeressük, ne ünnepeljük, hanem csak azt szeretném, ha valódi tartalmat adnánk ennek a napnak az anyák, az anyaság minden jó és rossz oldalát figyelembe véve.
Ehhez segítségül hívtam a Google-t, a Férfihangon megjelent cikkeket, kommenteket, és az emlékezetemet – levettem a polcról néhány könyvet. Szemezgettem és összeállítottam egy csokrot.
Kezdjük egy rövid történeti áttekintéssel
Az anyákat már az ókori görögök is ünnepelték. Természetesen istennőhöz kapcsolódó ünnep volt – Rheával (Uranosz és Gaia lánya, Kronosz felesége), az istenek anyjával együtt ünnepelték a földi anyákat is.
Az idők során más országokban, más időszakokban is ünnepelték az anyákat. Angliában a 16. században a húsvéthoz kötötték a napot – a húsvétot követő negyedik vasárnap –, amelyen a családjuktól távol dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, s hazamehettek, hogy e napot édesanyjukkal töltsék.
Az anyák napjának legújabb kori hagyománya az Egyesült Államokból terjedt el. Először 1872-ben, Bostonban szervezték meg az ünnepet Julia Ward Howe kezdeményezésére.
1907-ben a philadelphiai Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Az anyák napját 1914-ben Woodrow Wilson amerikai elnök nyilvánította hivatalos ünneppé. Az ünnepre gyorsan növő népszerűsége miatt a kereskedők is hamar lecsaptak, hiszen jó üzletet jelentett a virágosoknak, a képeslapgyártóknak és a cukorka- és ajándékkereskedőknek. Európában az 1920-as években először a virágkereskedők szervezetei propagálták az anyák napja átvételét. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét az anyák napjával kapcsolatba hozni.
1924-ben Ausztriában a katolikus egyház az elvilágiasodás ellenében a természetes és egészséges élet és anyaság mellett emelt szót az anyák napja felkarolásával.
Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották.
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. (Forrás: Wikipédia, MTVA)
Julia Ward Howe (1819. május 27. – 1910. október 17.) – író, költő, reformista, feminista, politikai aktivista. Egy gazdag bankár lánya, aki gyermekkorában nyelveket, matematikát, irodalmat tanult, 16 évesen már szabad volt, tehette, amit kitalált, nem akadályozták benne. Később a férje is kitartott mellette, s ő is kitartott férje mellett – kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel tarkított házasságukban.
Anna Jarvis (1864. május 1. – 1948. november 24.) – Az édesanyja (Ann Marie Reeves Jarvis) – aki 11 gyermeket szült – a nagy család ellenére aktívan tevékenykedett egyházi és polgári ügyekben. Anya-klubot alapított, melynek céljául tűzte ki a rossz egészségügyi és higiéniai állapotok, a magas gyermekhalálozás – melyet nagyban befolyásolt az egészségügy és higiénia silánysága – elleni küzdelmet. Több városban is buzdító beszédeket tartott, hogy csatlakozzanak a Klubhoz és a küzdelemhez. Ezek a klubok népszerűek voltak, s a polgárháború idején a sebesültek ápolásban is szerepet vállaltak.
Anna a 9. gyermekként született. Sohasem ment férjhez, nem született gyermeke. A családi örökséget az anyák napja elüzletiesedése elleni harcra költötte. Szegénységben halt meg.
Szerzőtársunk, Adolf Weininger már provokált minket az anyaság kérdésben:
Férfi kettős kötésben
„Richard Tarnas A nyugati gondolat stációi (The Passion of the Wester Mind) című könyvének epilógusában van egy A Kopernikusz utáni kettős kötés című szövegrész. Ebből idézek: Gregory Bateson eredeti fogalmazása szerint a gyermek és a benne skizofréniát kiváltó anya helyzetében a “kettős kötést” négy alapvető tényező hozza létre:
1) ha a gyermek anyjához fűződő viszonya létfontosságú függő viszony, amiből az adódik, hogy a gyermeknek tökéletes pontossággal kell feldolgoznia az anyától érkező információkat; 2) ha a gyermek különféle szinteken ellentmondó információkat kap anyjától, például amikor explicit verbális közlésének ellentmondanak a metakommunikatív elemek…
3) ha a gyermek nem kap lehetőséget arra, hogy olyasmit kérdezzen az anyától, ami tisztázná a kommunikációs bajokat…
4) ha a gyermek nem “vonulhat vissza”, azaz nem bonthatja fel a kapcsolatot.
Mármost, ha a fenti négy feltételben – írja Tarnas – az anya helyére a világ szót írjuk be, a gyermek helyébe pedig az embert képzeljük, dióhéjban előttünk is áll a modern kor kettős kötése:
1) az ember viszonya a világhoz létfontosságú függő viszony, ezért különösen lényeges, hogy helyesen mérje fel e világ természetét;
2) az emberi elme ellentmondásos, sokszor összeegyeztethetetlen információkhoz jut a világban elfoglalt helyzetét illetően…
3) az emberi tudat nem képes a világgal való közvetlen kommunikáció elérésére;
4) az ember nem vonulhat vissza.”
Az az érzésem, hogy az anyáknak nagyonis fontos feladatuk van az ember és a világ viszonyának kialakításában.
A Deansdale által ismertetett ösztönökben is ott az anyaság:
Az ösztönökről
„A nőknél a helyzet ennél bonyolultabb. A párválasztás náluk sokkal nagyobb jelentőségű döntés, hiszen: 1. a terhesség és szülés rájuk hárul, nem hátrálhatnak ki az egészből félúton, mint egy férfi; 2. az ösztöneik tisztában vannak vele, hogy szülés és kisdedóvás közben sérülékenyek, kiszolgáltatottak, tehát szükségük van valamiféle védelemre. A nőknek elemi vágyuk a biztonság, ezért a párválasztásuk egyszerre fajfenntartó és létfenntartó alapú. Nekik minimum kettővel több paramétert kell figyelembe venni párválasztáskor, mint a férfiaknak, hiszen a saját túlélésükre is gondolniuk kell, meg a leendő gyermekére is. Ezek korántsem garantáltak, hanem a választott férfitól is függenek.
A nők biológiai értelemben fontosabbak a férfiaknál, és ezzel mindkét nem tudatalattija tökéletesen tisztában van. A nő szül, tehát a nő értékes. Ha egy férfi meghal vagy lelép, hát majd jön másik, és a nő ugyanúgy elláthatja a fajfenntartási feladatait. Ha a nő hal meg, ott nincs több szülés. A férfi élete (ismét hangsúlyozom: biológiai értelemben) értéktelenebb, ezért a nőkben erősebb a létfenntartási ösztön, mint a férfiakban. A nő zsigerei folyamatosan mantrázzák, hogy neki muszáj élnie – a férfinál ez inkább afféle utógondolat, hogy na ja, szar lenne meghalni, de vannak azért fontosabb dolgok is. Ezért van a “nők és gyerekek előre”, ezért menti meg a nőt és a gyereket akár élete árán is a férfi, ezért vállalnak a férfiak jóval több kockázatot – és halnak is meg emiatt gyakrabban -, ezért négyszer több a férfi öngyilkos, stb. Egyszerűen gyengébb bennünk az életösztön. Viszont a fajfenntartó meg erősebb :)”
Az ösztönökről – komment
mdmselle
2014. április 29. kedd 13:31
„… Azzal egyetértek, hogy a nőnevelés katasztrofális állapotban van manapság, az asszonyok minden valós vagy vélt keserűségüket beletöltik a lányaik fejébe, akik már eleve úgy indulnak neki az életnek, hogy félnek a férfiaktól, és ezt a félelmet gyűlölettel vezetik le. Siralmas a helyzet.
De azért vagyunk még, akik álljuk a sarat :-)”
hgyi
Mérgező nők
„Suzan Forward – amerikai pszichológus – írt egy könyvet a „mérgező szülőkről”. Ő írja, hogy munkája során jött rá, hogy milyen sokan szenvednek szüleik által beléjük programozott attitűdöktől, életszemlélettől (szkriptektől). Eric Berne is írt már a szülői programozásról, a szkriptekről.
Többször esett szó arról is, hogy többnyire nők nevelik a gyerekeket. Legalábbis a „feminista-forradalom” óta. Otthon az anyák, a bölcsődében és az óvodában 100%-ban gondozónők és óvónők, az általános iskolában 80%-ban tanító- és tanárnők, a középiskolában legalább 60%-ban tanárnők.
…
Nem csodálható, hogy felnövekvő nemzedékek azt tanulták az öntudatra ébredő nőktől, hogy a férfiak csak agresszívak, alkoholisták. Hogy a férfiak nem törődnek a családdal, nem kedvesek a nőkkel. Hogy a férfiak szerint a nők csak arra jók, hogy főzzenek nekik, mossanak rájuk, hogy ellássák őket alkohollal, s hogy az ágyban teljesítsék a férfiak igényeit. És persze azt, hogy mindez nem jó az oktatott leányoknak.
Így persze, hogy a fél világ ellenség lesz. Vagyis több mint a fél világ, mert azért – mint tudjuk – szép számmal vannak olyan nők, akik nem így gondolják.
Ha az anya nap-mint-nap azt sulykolja a lányába, hogy milyen szerencsétlen és milyen rossz élete van, mert a lány apja milyen szemét, stb., a lánya is így fog érezni a férfiak iránt, félni fog tőlük, be fogja teljesíteni anyja jóslatait, nem fogja látni a férfiakban az értékes embert, nem fog olyan férfit találni, akivel boldog lehetne.”
Anyamítosz 
„Ez az írás nem saját szerzőnktől származik, hanem Antalffy Tibor blogjáról, természetesen az engedélyével.”
„Elnézést, van negatív tapasztalat? Természetesen, dögivel, de mivel az nem esik egybe az általános vélekedéssel, jobban mondva a belénk nevelt „tényekkel”, ezért a kognitív disszonancia elkerülése végett, átnézünk felette. Amikor azt halljuk, hogy egy anya a bakfis lányát a mostohaapa alá parancsolja, hogy el ne veszítse a „kenyérkeresőt”, akkor csak egy bűntényt regisztrálunk, és nem vesszük észre a főszereplő édesanyaságát. Amikor az esti hír arról szól, hogy egy nő az újszülött csecsemőjét bedobja a kukába, akkor osztozunk a vádlott védőügyvédjének véleményével (aki rendszerint maga is nő), miszerint az elkövető „gyermekágyi pszichózisban, egy rendkívül súlyos tudatzavarban” szenvedett. Ez a gyermekágyi pszichózis egy rendkívül konveniáló betegség. Tegnap még volt, ma már nincs, elmúlt. Nem az édesanya követte el, hanem a pillanatnyi gyermekágyi pszichózis. És még az édesanyát kell sajnálni, mert ez a fránya pszichózis a szülés velejárója. Mily hősiesen vállalja fel még ezt is, hogy életet adhasson gyermekének.”
Libby Purves: Hogyan NE legyünk tökéletes anyák?
Bevezetés
„Az anyák kötelessége egyértelmű: legyenek tökéletesek. Az anyák, mint tudjuk, szentek. Csupa édes, szerető, gondoskodó, önmegtagadó madonna. Mindig jelen vannak. Lelkük gyöngéd, és a türelmük végtelen. Olyanok, mint a mesebeli pelikán, aki saját mellét szaggatja meg, hogy táplálhassa a kicsinyeit. Minden anya az életét adná a gyerekéért…
Igen, igaz. Anya vagyok, és életemet adnám a gyerekeimért, de nem látom okát, hogy naponta meg is tegyem. Minden anya lelke mélyén rejtőzik egy hétköznapi, elégedetlen emberi lény; hiszen nem létezik szentipar, mely kiegyensúlyozott, önfeláldozó madonnákat gyártana sorozatban. Minden gondtalan, kalandvágyó, önző hétköznapi lány feje fölött ott lebeg az anyaság fenyegető glóriája. Az átalakulás pedig, miközben az egészségesen önző felnőttből előbújik az angyali anya, fájdalmas lehet: körülbelül olyan, mintha a pillangó próbálna visszabújni a gubóba. Ennek az átalakulásnak a korai szakasza e könyv tárgya.
…
Az anya munkanapja tizennyolc órásra vagy még hosszabbra is nyúlhat, ha hagyja.
De miért hagyná? Könnyedén is vehetjük a dolgokat, és miért ne tennénk, ha ezzel nem bántunk senkit? A gyerekkézikönyvek választéka bőséges, akadnak köztük kitűnő munkák is, míg mások a baba fürösztését bonyolultabb műveletnek állítják be, mint egy MIG vadászrepülő motorjának tisztítását, hangvételüket tekintve pedig majd mindegyik tökéletességközpontú. Ez viszont egy tökéletlen könyv, a bűntudat nélküli, vidám könnyítések könyve.
Aki a madonnától eljut Bilko őrmesterig, bizonyára úgy érzi, hogy sokkal lejjebb adta, de az utóbbi szerep könnyebben átélhető, és valószínűleg mulatságosabb is. Néha Bilko szerepében ugyanazokat a dolgokat tesszük meg, mint amelyeket a tökély nevében tennénk, de egészen más okból. A szoptatás kezdetén, amikor az anyatej semmiféle elméleti jótékony hatása nem semlegesíti a fájdalmat, arra gondolok, minél több tejet tudok adni a kicsinek, annál kisebb az esély, hogy a szörnyű csecsemőkori betegségek valamelyikével kell majd ápolnom. A fegyelmezésről: egyszer megfigyeltem két anyát teázás közben, tipegő gyerek nyaggatta mindkettőt. Az egyik azt hajtogatta: – Ne nyúlj a csészéhez, drágám, forró, megégethet! – A másik: – Ne nyúlj a csészéhez, drágám! Anyáé. – Megfigyeltem, hogy az utóbbi mama nyugodtan megitta a teáját, kezével elhárítva az apró vadállatot és megőrizve saját jogait, míg az előbbi félretette a csészéjét egy biztonságos polcra, és hozzá se nyúlt. Fáradtan és szomjasan távozott, hogy otthon folytassa a következő fáradságos dologgal, hogy hízelkedéssel kádba dugja és kreatív vízijátékokkal szórakoztassa a lurkót. Gyanítom, hogy az önzőbb és kevésbé „tökéletes” anya (aki biztosan a lábkörmét festette, míg a kölyök zavartalanul pancsolt) érezte jobban magát. Ami a gyerekeket illeti, nem hiszem, hogy nekik sokat számított a módszer.
Ez a könyv körülbelül az első három évet fogja át, az érés ideje gyerekenként más és más. Sohasem értettem, az iskola előtti éveket miért mossák egybe – hiszen az első három év a legnagyobb zűrzavar és a leggyorsabb változások ideje. …
Ebben a korban alakul ki a gyerek egyénisége. Nem mintha korábban nem létezne, de elfedik még a közös sajátságok. Minden hat hónapos csecsemő elkapja a kiskanalat, amivel etetni próbálod, minden járni tanuló a fejére ránt ezt-azt az asztalról, és a kétéves (merész hasonlattal élve: egy táncoló bőrönd robbanóanyaggal) is osztozik a sorstárak személyiségjegyeiben. Ám a negyedik év után már a kész harcossal vagy a kényes, viktoriánus kisasszonnyal állunk szemben, és bármelyik nemről legyen is szó: a gondolkodóval, az atlétával vagy a társas lénnyel. Bármilyen kicsik, már elkülönülnek egymástól örökségük, lehetőségeik és neveltetésük talapzatán.”
Felmerült már az a kérdés is, hogy mit adhatnak a nők.
Például gyermekeket a világnak. Fellengzősen hangzik, de igaz. Az anyák napja alkalom lehet arra, hogy feltegyünk kérdéseket – milyen a jó anya? van rossz anya? elég, ha csak anya neveli a gyereket? szükség van anyákra a gyereknevelésben? szükség van apákra a gyereknevelésben? szükség van családokra?
Mit adhatnak az anyák?
Értékes embereket. Ha nem a személyes sérelmeiket nevelik a gyerekekbe, mert felül tudnak emelkedni ezeken, ha megértik az ösztönöket és be tudják építeni lányaik és fiaik nevelésébe, ha nem akarják másmilyennek nevelni a gyerekeiket, mint amilyenek a gyerekeik akarnak lenni, ha nem tekintik tulajdonuknak a gyerekeiket, ha megtanítják őket az értékek elismerésére és értékteremtésre, akkor hozzájárultak beteg társadalmak gyógyulásához.
Köszönet ezért a gazdag és változatos összeállításért! Isten áldja az édesanyákat és az édesapákat egyaránt. :)
Érdekes írás volt. Azt hiszem anyáknapja az egyetlen modern ünnep amely vitathatatlan. Az anyai szeretet tényleg megérdemli a hálát ( persze sajnos mindig van kivétel, aki nem szereti a gyerekét ). Az viszont sajnálatos, hogy erre is rátelepedett az amerikai mintájú gátlástalan ajándékipar, amelyik megmérgezi minden ünnep szellemiségét.
Nagyon szép írás/összeállítás hgyi, kongratulálok! :)
Nálunk is megvolt az ünneplés, de a testvérem és én más napokon is kényeztetjük édesanyámat. Jó gyerekek vagyunk, na. :)
A születésnapomon is szoktam neki kis ajándékot venni, és amíg élt, édesapám is kapott valamit, ha mást nem, két nagy puszit és ölelést. ;)
Egy cselédlány a harmincas években házasságon kívül szül egy kislányt. Egy ügyvédtől, akinek ügyfele, és aki nem vállalja se őt, se a gyereket. Az anya fájó szívvel árvaházba adja a kislányt. Van egy néhány évvel idősebb lánya is, szintén házasságon kívül, másik férfitól, ő is árvaházban van.
A féltestvéreket az állam együtt helyezi el családnál. Aki olvasta/látta az Árvácskát, tudja, mit jelentett ez.
A nővér és a húg tehát együtt cselédeskedik egy parasztcsaládnál. Aztán megjelenik az anyjuk – talált egy férfit, aki vállalja a gyereket is.
De csak az egyiket.
Az idősebbet veszik magukhoz. A kisebb, aki marad, tíz évesen lúgot iszik. A cselédek tipikus öngyilkossága akkoriban. Mivel undorodik a folyadéktől, nem rázza fel az üveget ezért éli túl.
Tizenhat évvel később megszül engem.
Regényes és megrázó történet. Egyben élő szemléltetése annak, hogy mi a gond azzal a társadalmi modellel, amely a férfit mint közvetlen, privéligizált helyzetben lévő, felárazott családfenntartót állítja középpontba. Bármennyire is nosztalgiát éreznek ezzel szemben sokan, mégis túl sok társadalmi kockázatot jelent, ha szinte kizárólag a férfi döntésére és keresőképességére alapozott a gyermekek eltartása.
tényleg megrázó, ha lennebb nem írnád, hogy egyke vagy- azt hinném, hogy a férjem nagybátyja írkál ide…
ugyanez a történet.
az élet fura fintora, hogy a nagybácsi jogász lett.
Anyák napja. Ilyenkor kötelező cukiskodni, hálálkodni, és én ezt elég nehezen viselem. Nekem az apám volt az anyám. Pár éve mondta anyám, hogy azért nem foglalkozott különösebben a dolgaimmal vagy nem érezte, hogy szükség lenne foglalkoznia velük, mert úgyis van elég ember körülöttem, akik majd tanácsot adnak vagy kérdezhetem őket, ha annyira komoly témáról van szó, akkor meg majd apámhoz megyek. A vicces az, hogy sose volt felnőtt koromig igazán olyan felnőtt az életemben, akitől tanácsot kérhettem volna, sose értettem, kikre gondol. Apámhoz azért mentem előbb, mert nem rázta le a problémáimat, talán nem mindig tudott hasznos tanácsot adni, de valamit mindig próbált. Ha visszagondolok, csak olyan beszélgetés jut eszembe, amit vele folytattam le, és pozitív hatással voltak az életemre. Anyámtól kaptam egy jó adag paranoiát, amivel küzdök azóta is. 23 év eltelt, és most nem érti, hogy miért alakultak a dolgok köztünk úgy, ahogy állunk, pedig ő “mindig mindent megtett”. Hogy ő sose korlátozott semmiben, azt csinálhattam, amit akartam — persze, mert nem érdekelte, hol vagyok, kivel, miért. Majd megoldom magamnak úgyis. Szóval Anyák napja. Nem érzem, hogy bármiért köszönetet kéne mondanom neki, apámnak előbb.
Nos igen, ismerem az érzést. Anyámtól megkaptam azt, ami az életbenmaradáshoz szükséges: kaptam enni, volt fedél a fejem fölött. De az életre soha nem készített fel.
Én apa nélkül nőttem fel. Nekem nem volt soha senki, akihez fordulhattam volna, mindent egyedül kellett volna megoldanom. Elvárások, azok voltak: anyám a saját elcseszett életét velem akarta bepótoltatni, anélkül, hogy közben bármi haszonosat adott volna. Ha meg ezt nem úgy teljesítettem, ahogy szerette volna – márpedig ez rendszeresen megtörtént -, akkor általában az volt a megoldás, hogy jól elvert. Sokszor omlottam össze belül, a külvilág felé természetesen mindig szigorúan mosolyogva, hogy kösz, jól vagyok, nincs semmi bajom. Rohadt nehéz volt, és máig hatóak a következmények. Mindenkinek megvan a maga keresztje: az enyém az anyám volt.
Ezért tartom magam szerencsésnek abból a szempontból, hogy van egy normális apám. Velem is ez volt, anyám üvöltött, ütött, rúgott, de én úgy voltam vele már egészen kicsi koromban is, hogy csakazértse — míg egyetlen emlékem sincs arról, hogy apám valaha bántott volna vagy csak rám kiabált, ha felhúztam valamivel, csak annyit mondott, hogy azért tudjam hova tenni magam, és akkor abbahagytam. Pedig nem féltem tőle, csak szerettem annyira, hogy ennyi elég legyen. Olvastam egy írást a feminista blogon régebben, ami arról szólt, hogy a rohadék fiúgyerek csak azért se hallgat az anyjára, és ez az apa és a többi pasi hibája, na kb. anyám is valami ilyen hitben élhet. Három lánytestvérem van, akik egész mást kaptak anyámból, mint én. De persze később el lehetett mondani, hogy velem azért van mindig csak a baj, mert fiú vagyok. Rettegtem attól, hogy a szüleim elválnak, mert elképzelni se tudtam, milyen helyzetbe kerülök, ha apám kikerül a képből (bíróság nem ítéli meg az apáknak a gyereket, akkor se, ha az anyánál egyértelműen rossz soruk van, ez mindig is így volt és így lesz). Anyám előtte nem mert szemétkedni velem, csak a háta mögött. Az ilyen szülő mindig szégyelli mások előtt, amit csinál, ezért nem hagyja, hogy észrevegyék, ha kell, hazudnod is kell miatta. Egész más volna a kép, ha nem csak velem bánt volna így, akkor érteném az okokat vagy előbb átérezném az ő személyes tragédiáját, ami ahhoz vezetett, hogy ilyen szülő váljon belőle, de így nem tudom. Nem véletlenül nem tudnak arról lebeszélni, hogy azt valljam, a feminizmus iszonyatosan romboló, és tönkreteszi az embereket.
Sok szülő sose bocsátja meg a gyerekének, hogy más nemű lett, mint ő óhajtotta. Többnyire ezt csak élete vége felé ismeri be, akkor is csak titokban, saját magának. Az agyonkínzott gyerek viszont hamar rájön, főleg ha van viszonyítási alapja, mint Neked. Én egyke voltam, és csak a negyedik ikszen túl tudtam meg, akkor is véletlenül, hogy lányt akart anyám. Több marék tantusz esett le akkor hirtelen…
Apukám fiút szeretett volna. De imádta egyszem kislányát. :o))
Nagymamám azzal idegesítette aput, míg meg nem születtem, hogy különféle hajszalagokat vasalgatott…
Nagyon örülök annak, hogy lányként sohasem lányosítottak el túlságosan – mármint hogy nem lett belőlem olyan hajszalagos, rózsaszín fidres-fodros, tejszínhabos málnatorta.
Soha senki nem mondta, hogy azzal ne játssz, az nem lányoknak való, és apu sem nevelt nagyon fiúnak. Fociztam, verekedtem, rohangáltam, koszos voltam, kalapáltam, csavaroztam – kedvenc játékaim a Merklin és a Jáva volt, és volt egy lendkerekes motorom is. :o) És varrni is szerettem. Meg rajzolni, festeni, tanárnénist és doktornénist játszani, tündérmesét hallgatni. És sokat sertepertéltem nagymamám körül a konyhában – szerettem tésztát gyúrni, és vajas krémet keverni. Babázni nem szerettem. Csak ruhákat varrtam nekik, meg némelyiknek megnyírtam a haját – anyukám fodrász volt – és nagyon mérges voltam, hogy nem nő meg a hajuk. Így aztán hagytam is a fenébe a hajvágós játékot.
Szerettem megoperálni a mackómat – na, az ő sebe mindig nagyon szépen begyógyult! És szerettem Salto Mortalést játszani – néha jól meg is szidtak miatta.
És mindezeket nyilván nem csinálhattam volna, ha anyu, apu és a nagymamám nem hagyják, hogy azt csináljam, ami érdekel, ha nem hagyják, hogy lábatlankodjak körülöttük, és ha nem tanítottak volna meg arra, mit, hogy kell csinálni.
Anya csak egy van, nem úgy anyák napja… USA-ban, Kanadában, Ausztriában és Ausztráliában ma van.
Az index anyák napja alkalmából, köszönőként és vezércikkben üvegplafonos feminista irományt közöl. Agyrém! Külön figyelmet igényel a “férfi díszpéldány”… Érdekes módon az anyaságról szól a legkevésbé az egész cikk. Cato szállóigáje jut az eszembe róla: “Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”
Mindettől függetlenül sőt ezzel ellentétben sok szeretettel köszöntöm az anyává lett nőket. Nem semmi amit csináltok, ha jól csináljátok.
506 ezer forintot ér a házi munka? HÁHÁHÁ!!! :D Szóval addig egy férfi sem ér fel a feleségéhez, amíg nem keres ennyit.
A velem egykorú nők egy mikrós pizzát nem tudnak elkészíteni, meg olyan mocsokban élnek hogy csak vegyvédelmi ruhában lehet náluk közlekedni. Annak ellenére, hogy a mai gépesített háztartásban a házimunka gyerekjáték. Vicces, hogy a beszélgetésben olyan családmodellt említenek, ahol a férfi dolgozik, a nő meg a házimunkát végzi. Ez száz éve volt elterjedt, amikor a házimunka nem a mosógép bekapcsolásáról meg a 10 perces porszívózásról szólt. Ahol meg nem panelban élnek ott a házkörüli munkákat általában férfiak csinálják.
A mai nem dolgozó “házimunkát végző” anyukáknál csak azt látom, hogy egész nap a fodraszatban meg a manikűrösnél trécselnek a többi plázacicával, meg vásárolgatnak a ruha márkaboltokban, aztán 4-kor elmennek a gyerekért az iskolába és hazamenve leültetik a tv/számítógép felé, majd ledöglenek az ágyra. Nyilván azért van a mai gyerekeknek annyi mentális betegsége, mert a szülők olyan sok figyelmet fordítanak rájuk. De ezzel már sok cikk foglalkozott itt az oldalon is.
Csak 506 ezer forint? Egy F1-es pilóta megkeres évi 40 óra autózással mondjuk 20 millió dollárt. Az óránként félmillió. Én egy hónapban vezetek kb 30 órát, azaz havonta 15 millió dollárt ér csak az, hogy munkába járok. Holnap meg is mondom a főnöknek, hogy ennyivel többet adjon.
Ma többek között saját készítésű élelmet fogyasztottam, tisztálkodtam, hajat mostam, körmöt vágtam, szartam, sportoltam, volt némi tisztogatás, mosogatás. Bele sem merek gondolni mennyit spóroltam hogy mindezekre nem alkalmaztam személyi edzőt, manikűröst, fodrászt, vécésnénit (bácsit), konyhai alkalmazottat, nem étteremben étkeztem stb. Belegondolva testvérek között is min. 15-20e HUF megtakarítás és ez egy laza pihenős nap volt… Vagy nálam ez nem számít mert férfi vagyok?
“A királyi hímvessző tiszta.“
Szerintem olcsón adod magad. A videóban is látható tisztálkodási módszer szerintem ennél nagyságrendileg többe kerül, ha mindezt magad végezted el, akkor bizony jelentős összeget spóroltál meg ma is :)
Ha a feministák komolyan gondolják ezt az 506 ezer forintot, akkor miért nem abból élnek? Megcsinálják valakinek a házimunkáját, és kapnak érte egy szép összeget. Hajrá!
Az önfenntartáshoz és öngondoskodáshoz kötődő alapvető tevékenységeket forintosítani kifejezetten ökörség. Másrészről hogy nézne ki egy kapcsolat, ha mindenki számlákkal és számológéppel felvértezve élné a mindennapjait?
– Szívem elmosogattam. Ez kétezer forint.
– Rendben. Én kivitttem a szemetet, felhoztam, kicsomagoltam és összeszereltem az ágyat. Ez ötezer úgyhogy csinálj valamit háromezerért.
Az emberben óhatatlanul is felmerül, hogy például a nemi örömszerzést hogyan is forintosítanák. Ha valamelyiknek tovább tart elélvezni az fizet valamennyit, ha nem élvezett el, akkor neki fizetnek? Elvégre a prostik drágák, szóval otthon sokat lehet spórolni…
– Drágám, a héten leszoptalak háromszor, ez úgy húszezer, mivel én nem élveztem, szóval elmegyek a kozmetikusomhoz és a fodrászhoz. Kérem a huszast.
Úgy tűnik ez az anyák napja a feminista rinyálásról szól:
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/amit-minden-igazi-ferfinak-tudnia-kell
“Csak próbáld ki, mondjuk csak egy délelőttön keresztül amikor NEM alszik a gyerek, és Neked mellette kéne mindent megoldanod. Hidd el, elsírnád magad. Ja, és te 8 óra után nem akarsz tovább melózni? Tényleg? És mit szólsz egy olyan munkához, amiben nincs szabadság, folyamatos az ügyelet, akkor keltenek fel éjjel is, amikor akarnak és MINDEN a Te felelősséged?”
… minden amit egy nő csinál, az sokkal fontosabb és nehezebb, mint amit egy férfi csinálhat. Ja és a férfiak nagyképű, érzelem nélküli, lusta bunkók. De nem is értem kikkel vitatkoznak a feministák, már csak babakocsit tologató, kötélen rángatott mangina apukákat látni szinte.
“”Én keresem a pénzt, ő csak otthon van, de neki ez úgyis öröm. Ne akarja, hogy 8 óra munka után én még otthon is melózzak.”
Na, ez a legeslegnagyobb marhaság, és bizony a leggyakoribb is. Persze te keresed a pénzt. Ez a dolgod haver. Hidd el, keresné szívesen ő is, de ott nem tartunk, hogy a 0-24-es szolgálataiért megfelelő bért kapjon anyaként.”
Ez a “de ott nem tartunk” az érdekes rész. Vajon fogunk valaha ott tartani? És ki fizeti ki? A férj? Az állam? Szóval ha egy nő vállal gyereket, akkor azt az összes férfi fizeti majd az adójából?
És ezt egy olyan plázacicmók ismerősöm posztolta ki facebook-on, akiről pontosan tudom, hogy sunyiban f@szveréssel keresi a kenyerét.
Mostanában minden nap erről szól, jobb ha hozzászokunk. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy Nőnapon mekkora dömping volt férfigyűlölő cikkekből.
Szintén Anyák napi cikk:http://kettosmerce.blog.hu/2015/05/03/anyak_napja_es_aminek_nem_orulnek_az_anyak_az_ev_365_napjan
“És hiába halna ki lényegében a társadalmunk a házimunka és a gyereknevelés feladata nélkül, ez a munka nemhogy nincs megfizetve, vagy a nyugdíjba beleszámolva, de még megbecsülve sem.
(Ha esetleg egy férfitársam elolvasta idáig a cikket, itt a remek alkalom, hogy csináljon vacsorát a feleségnek, elmosogasson, berakja a mosoóépbe a szennyest, porszívózon vagy felmosson kicsit, és a vasárnapi tévénézéshez, internetezéshez vigyen a barátnőjének, a feleségének egy pohár sört, bort,vagy üditőt, és csak utána folytassa tovább a cikket. Majd az év 365 napján ismételje meg ezt a mozdulatsort, persze kivéve a cikk folyamatos olvasását :D)”
Ha egy nő a gyerek megszületése után az anya- és a háziasszonyszerepet választja, onnan lényegében kiszolgáltatja magát férfitársának. A karierrje megszűnik, esetleg az egyetemet nem végzi el, nyugdíja munkavégzés hiányában pedig alacsony lesz. Innentől pedig nincs lehetősége elhagyni a férjét, vagy kilépni a kapcsolatából, ha az bántalmazó, vagy csak simán nem megfelelő már számára, mert mindenfajta pénzkereset nélkül találja magát az utcán. Arról pedig, hogy ilyen esetben a lakás és kereset nélküli anya vagy az apa kapná meg a gyereket egy elhelyezési perben, ne is beszéljünk. Kevés elnyomottabb szerep van a társadalomban, mint a háziasszonyoké.”
“esetleg az egyetemet nem végzi el”
Mecsoda tragédia.
“vagy csak simán nem megfelelő már számára, mert mindenfajta pénzkereset nélkül találja magát az utcán. Arról pedig, hogy ilyen esetben a lakás és kereset nélküli anya vagy az apa kapná meg a gyereket egy elhelyezési perben”
Kell csinálni olyan törvényt, hogyha a nő gondol egyet, automatikusan rászáll minden vagyon. Még a szomszédé is.
Minden női felelősség teher és elnyomás, minden férfi felelősség kötelesség és minimum elvárás. A femcsik úgy gondolják, hogy akkor lesz egyenlőség, ha mindent automatikusan megkapnak (mások adójából), amiért általában dolgozni szokás.
“Ha egy nő a gyerek megszületése után az anya- és a háziasszonyszerepet választja, onnan lényegében kiszolgáltatja magát férfitársának.”
Ezt a hozzáállást sem értem, hogy egy nő kiszolgáltatott a férfinak, aki eltartja amíg a gyerekével foglalkozik. A férfi is a gyerekével foglalkozik, azáltal, hogy felszabadítja az anyát a munka alól és kettejük helyett keres. Ebben nem tudom miért a kizsákmányolást és nem a gondoskodást kell látni. A férfinak is szüksége van gyerekre, családra, szeretetre … stb. Ilyen alapon a férfi is kiszolgáltatott a nőnek, hiszen nélküle nem lehetne gyereke, vagy nem lenne aki szereti. Vicces módon ezekből a cikkekből az jön ki, hogy a női tevékenységek nem értékesek, a nőnek a férfira csak a pénze miatt van szüksége, a férfinak meg nincs szüksége nőre csak egy cselédre/szexrabszolgára. Azon minden nőnek felelőssége van, hogy milyen férjet választ. Lehet nem a macsó kakadut kellett volna választani, hanem a friendzone-olt rendes csávót. Tele vannak a társkeresők 20-25 éves egyedülálló pláza cica anyukákkal. Gondolom az ilyenek által terjed a sok férfi gyűlölő poszt. Nem a férfiakat kell gyűlölni, hanem önmagukat az igénytelen döntéseikért.
Áh csak úgy záporoznak a femi posztok:
http://tvhelyett.hu/slider-videos/a-vilag-legkemenyebb-allasa
“Ha egy nő a gyerek megszületése után az anya- és a háziasszonyszerepet választja, onnan lényegében kiszolgáltatja magát férfitársának.” – A gyerek megszületésével automatikusan kiszolgáltatja magát a gyerekének is. Erről valahogy sosem esik szó. Ahogy a gyerek is ki van szolgáltatva elsősorban az anyjának, másodsorban meg az apjának.
“Ha egy nő a gyerek megszületése után az anya- és a háziasszonyszerepet választja, onnan lényegében kiszolgáltatja magát férfitársának.”
Ez az anyaság státuszának földbe döngölése. És azon nőké, akik számára ez a fontos – akiknek nem a munkakarrier a lényeg, hanem a családanyai karrier.
Értem, hogy ezt mire értik… Ha a nő gyereket nevel, és nem dolgozik, akkor anyagi értelemben van valamelyest kiszolgáltatva, és a férj (elméletben, szerintük) azt csinálhat, amit akar, beleértve a CSBE-t, és a megcsalást, mert az asszony tehetetlen lesz, nem léphet le, mert nem tudna egyedül megélni…
DennisVT: Igen ez mindenkinek tiszta. De miért kiszolgáltatottságnak kell megélni a csapatmunkát? Miért csak anyagi kiszolgáltatottságot veszünk figyelembe, mikor a felek sok szinten függnek egymástól? Miért úgy állítják be, hogy a férfiak szeretnek visszaélni a saját szerepükkel? Miért úgy állítják be, hogy csak a nőnek fontos a gyerek és a nők maguknak szülnek? Miért akarják, hogy az állam a szülőségért csak a nőknek fizetést és nyugdíjat adjon mások adójából, akiknek közük nincs az ő döntéseikhez?… stb. Ezekkel van a gond.
SIL: “De miért kiszolgáltatottságnak kell megélni a csapatmunkát?”
Azért, mert a házasságot eleve úgy tervezik, hogy 7 éven belül válás lesz a vége. És ezen tervüknek tesz keresztbe minden minimális függés a “házastárs”-tól.
Tulajdonképpen szerintem ez tényleg egy kiszolgáltatott helyzet, illetve hát ugye azon múlik, hogy kit választ a nő apának/férjnek. Egy normális, rendes, tisztességes férfi mellett ez nem lesz soha tényleges kiszolgáltatottság. Szerintem nem azzal van a bajuk, hogy a férfiak szeretnek visszaélni a kiszolgáltatott helyzettel, hanem hogy egyáltalán megtehetik, hogy visszaélnek vele. De hát a válaszom megint ugyanaz: értelmesen kell párt választani. Csakhát ugye ez tabu, nehogy már a nő ténylegesen felelős legyen a döntéséért…
Csak azt mondom, hogy megértem mire gondolnak… Rémtörténeteket hallanak a dédnagymamáktól és a nagymamáktól a régi korok házasságairól, amikor a nőnek hozzá kellett mennie valakihez, akár a szimpla túlélés miatt is, még ha nem is vonzódott a másikhoz, vagy nem is szerette. És el kellett viselnie a férj mindenféle rossz tulajdonságát, szokását, mert nemigazán volt más választása…
Na jó, én nem vagyok sem elég idős, sem elég történész, hogy tudjam, hogy ez mennyire volt valóságos/szörnyű, de tudom/sejtem, hogy erre gondolnak, és ezt akarják mindenáron elkerülni.
Persze a válaszom harmadszor is ugyanaz: normális párválasztás. De hogy ez miért esik nehezükre, az megint egy qrvahosszú téma…
@Kalman: Én nem hiszem, hogy úgy terveznék… csak egész egyszerűen mindig ott van előttük a kis híján következmények nélküli válás lehetősége. És ha épp valami baj van otthon, vagy felbukkan egy jobb jelölt, akkor élnek a lehetőséggel, mert miért ne?! “Nekik is jár a boldogság”, és otthon már nem boldo unatkoznak…
Szóval válnak, mert miért ne? Nincs veszítenivaló…
DennisVT: én sem gondolom, hogy minden nő 7 évre tervezne. Úgy értettem, hogy ezek a nők, akik a videón beszélgetnek eleve így gondolkodnak. A boldog családi élet lehetősége fel sem merül bennük.
Abszolút igaz az is, hogy aki eredetileg egész életre tervezett, az is megszédülhet a mai mindent kikönnyítő életfelfogástól.
“Bele sem merek gondolni mennyit spóroltam hogy mindezekre nem alkalmaztam…” – feleséget.
“A végén ott állunk ilyen idegbeteg anyákkal, amilyen én is voltam meg szoktam lenni időnként – … – mi magunk gyűlöljük magunkat a legjobban, hogy folyton üvöltünk a gyerekkel.” Ezt hívják családon belüli verbális erőszaknak, nem?
Ha férfi csinálja igen, ha nő akkor az nevelés.
http://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2aj3ia/i_just_did_the_hardest_job_in_the_world_in_under/
“Szóval az van, hogy meglátogatott minket a feleségem egy régi nőismerőse, még a házasságunk előtti időkből. Nagyon aranyos volt. Ajándékot hozott, segített a konyhában, vigyázott a kislányunkra, amíg mindketten dolgoztunk. Szóval egy igazi, jó ember. Így aztán semmi bajom nem volt azzal, hogy nálunk legyen, és hogy elmenjen a feleségemmel ide-oda, amíg őrzöm a házat, és vigyázok a gyerekre.
Ma én csináltam mindenkinek reggelit, kimostam, összehajtogattam, elrámoltam mindent, mosogattam, kivittem a szemetet, felporszívóztam az emeletet, ebédet csináltam a lányomnak és magamnak, vagy 50 könyvet felolvastam neki, és lefektettem aludni. Épp most fejeztem be a készülődést a vacsorához, szóval már csak be kell tenni a sütőbe és összedobni a salátát. Most pedig unatkozom, mint a fene, mert ezek a tradícionálisan női munkák, ami a ‘világ legnehezebb munkája’, tulajdonképpen csak három órámat emésztette fel.
Amikor a gyerek felkel, befejezem a porszívózást, és gondolom átmegyünk a szomszédba egy kicsit a medencéhez, mert vacsoráig már semmi dolgom sem lesz.
Kezdem azt kívánni, bárcsak nőnek születtem volna.
Na jó, azt azért már mégsem:)”
“Kezdem azt kívánni, bárcsak nőnek születtem volna.”
http://9gag.tv/p/a9m6WM/guy-hit-his-girlfriend-back-after-he-gets-physically-abused?ref=fsidebar
Anyák napjára – tök véletlenül pont ezen a napon – kaptam egy kiscicát. :o)
Most ő a picigyerekem. :o))