A vitakultúra halála, 1. rész

Több kísérletet is tettem már arra, hogy minél érthetőbben, minél átfogóbban ismertessem a modern politika és közélet egyik hatalmas problémáját. A téma eddig ellenállt az elegáns elemzésnek, de remélem, hogy ezúttal – némi külső segítséget is igénybe véve – végre sikerül kikristályosítani az eddig megfogalmazatlan gondolatokat.

Azt hiszem a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a nyugati civilizáció vitakultúrája haldoklik. A közbeszédet eluralta egy olyan vitamód, aminek egyetlen célja a vita ellehetetlenítése.

Hogy kicsit tisztább legyen, miről is beszélek, idézek pár mondatot Larry Correia sci-fi író tollából:

A liberálisok sosem akarnak egy témáról vitázni. Ők arról akarnak vitázni, hogy a te véleményed az adott témában miért nem érvényes. Nem számít kiféle-miféle vagy, biztosan találnak valami indokot arra, hogy a véleményed félresöpörjék – és ha mégsem találnak, hát kreálnak.

Az első probléma, amin a jelenséget magyarázók 95%-a elbukik (szerintem Correia is), az az, hogy nem lehet pontosan definiálni, kik is azok, akik ezzel a destruktív vitamóddal élnek. Bizonyos összefüggések miatt általában a politikai baloldallal azonosítják őket, ami kisiklatja a jelenség értelmezését, és óhatatlanul is támadási felületet nyújt mind a balosoknak, mind a vitaberekesztő módban vitázóknak. Vagyis – bár a “táborok” között nagy az átfedés – téves ezekre az emberekre egyszerűen azt mondani, hogy liberálisok, balosok, marxisták, stb. Az összefüggés egyébként ott van, hogy a vitaellenes vitázást elsősorban baloldali kötődésű filozófusok és szociológusok fejlesztették tökélyre, mint verbális fegyvert a konzervativizmus ellen.

A kérdés, ami engem feszeget már egy ideje, hogy miért lesz egyre több ember rabja ennek a vitamódnak. Hazánkban – hála az égnek, hogy ezt unalomig ismételhetem – szerencsére 10-20 évvel le vagyunk maradva a nemzetközi trendekhez képest, így sokan valószínűleg nem is sejtik, hogy ez a mentális betegség pl. az USA-ban már annyira elterjedt, hogy konkrétan fojtogatja a közbeszédet. Mindezt annak ellenére, hogy a vitaromboló beszédmód tagadhatatlanul érvtelen, önellentmondó és személyeskedő. Akár azt is mondhatnám, hogy csak a hülyék vitáznak úgy, ahogy Correia szerint a liberálisok – de sajnos a hülyeség terjed, és sok helyen már ők vannak többségben / hatalmon.

…

A “trükk”, amivel a vitarombolók eszméletlen tempóban gyarapítják táborukat, meglehetősen egyszerű: azt állítják, hogy ők a jó emberek. Erkölcsösek és felvilágosultak, nemesek és jólelkűek, toleránsak és barátságosak, stb. Sőt, nem egyszerűen jók, hanem jobbak; ők különbek, mint a műveletlen barbárok hordái. Ki számít barbárnak? Mindenki, aki nem csatlakozik a felvilágosultakhoz. Egyértelmű, nem?

Ez persze azonnal lebuktatja az egész színjátékot, ugyanis ezek a jóemberek valójában fikarcnyit sem jobbak másoknál, hiszen a saját csoportjukon kívül eső emberekkel szemben előítéletesek, lenézőek és ellenségesek. Ők ideológiai alapon rasszisták: aki nem csatlakozik a táborukhoz, azt nem hajlandóak emberszámba venni, és ennek megfelelően nem látnak semmi kivetnivalót a meghurcolásában, tönkretételében, elhallgattatásában. Miért lenne “bűn” a barbárok elleni agresszió? Hiszen azok nem tartoznak a felvilágosult emberek táborába… A progresszív azt képzeli, hogy ő erőszakmentes, holott csak bőrszín helyett ideológiai alapra helyezi az erőszakot. Önbecsapásban él. Az ő célpontjai megérdemlik a rájuk irányuló rosszakaratot; az ő gyűlölködése indokolt. Így lehetséges az, hogy a gyűlölet ellen fellépők sokszor erőszakosabbak, mint akiket el akarnak taposni – de ennek a tudomásulvételére egyszerűen nem hajlandóak.

Sajnos nem látják és nem értik, hogy minden egyes néphülyítő és tömegpusztító ideológia ugyanígy működött. Minden egyes hatalmi csoport indokoltnak látta az ellenfelei üldözését, és ebben a felvilágosult, modern, liberális beállítottságúak is osztoznak. Az a zseniális az új megvilágításban, hogy míg a korábban létező ideológiai elődök külső okokkal próbálták a “mások” gyűlöletét indokolni (az idegenek gonoszak, ezért jogos ellenük fellépni), addig a felvilágosultság eszméje belső okokkal toboroz: mi jó emberek vagyunk – ha te is jó ember vagy, akkor csatlakoznod kell hozzánk, hogy együtt hordozzuk a haladó szellem fáklyáját. A modern liberális eszme lenyűgöző módon használja ki, hogy az embereknek erős belső igénye van erkölcsösnek és értékesnek látni magukat. A “felvilágosult gondolkodás” egy szellemi csapda, ami egyszerre kecsegtet és fenyeget, majd a lépre csalt áldozatnál új irányt szab a gyűlölködésnek, és többé nem engedi szabadulni. Kecsegtet azzal, hogy a csatlakozó jó emberek társaságába kerül, és maga is büszkén hordhatja a címkét, miszerint különb a visszamaradt vaskalaposoknál. Fenyeget azzal, hogy a nem csatlakozókat támadja és kiközösíti, vádolja és ellehetetleníti. A kettő elegye a tökéletes pszichológiai nyomásgyakorlás, aminek a gyenge jellemű emberek nehezen tudnak ellenállni.

Így hát a felvilágosultak tábora napról napra bővül azokkal az emberekkel, akikben a magas önértékelés vágya erősebb a józan észnél. A visszásságokat, a kognitív disszonanciát gondolatban félresöprik, mert az csak akadályozná őket abban, hogy értékesnek lássák a saját személyüket. A felvilágosultság eszméjének kvintesszenciája az a gondolat, hogy “jobb ember vagyok nálad”. Minden ideológiai vitájuk, minden személyeskedésük, minden boszorkányperük hátterében ez áll. Nevezzük őket liberálisnak, marxistának, balosnak, progresszívnek vagy bárminek, az az egy biztos, hogy a közéletben tett megnyilvánulásaik mögött ez a gondolat lapul meg.

Felvilágosultabb vagyok, mint te, haladóbb szellemű, toleránsabb, vagyis jobb és értékesebb ember vagyok – különb nálad.

Jobb vagyok nálad, tehát nem kell figyelnem az érveidre.

Értékesebb vagyok nálad, tehát nekem jogom van elhallgattatni téged.

Különb vagyok nálad, tehát én diszkriminálhatok veled szemben.

Bármit megtehetek ellened. A gonosz elleni harcban a cél szentesíti az eszközt, vagyis én fröcsögve és tombolva is jobb ember vagyok, te meg higgadtan és kimérten is rosszabb. Én vagyok az áldozat és te az elnyomó akkor is, ha én üldözlek és szidalmazlak téged folyamatosan, amit te fejlehajtva tűrsz.

A felvilágosultság eszméje tulajdonképpen nyers felsőbbrendűségi komplexus.

Ha csak néhány ember hülye hóbortja lenne a saját tévképzeteire alapozva mindenki másra köpködni, talán még nem lenne gond, de sajnos egyre inkább teret nyernek a közéletben. Nem csak a politikát sajátítják ki agresszív terjeszkedésükkel, de mindenhová benyomulnak. Legyen szó golfról, irodalomról vagy ateizmusról, ezeknek az embereknek muszáj mindenhol hirdetni a saját felsőbbrendűségüket, és mindenhol üldözni az általuk alacsonyabbrendűnek tartott mindenki mást. Ma már ott tartunk, hogy a Hugo irodalmi díj odaítélésekor is kizárólag egyetlen szempont létezik: kizárni mindenkit, aki nem liberális, és olyan embernek adni az elismerést, aki a lehető legtökéletesebben testesíti meg a liberális eszméket. Az irodalmi alkotás nem másodrendű, hanem lényegtelen – kit érdekel a sci-fi, ha egyszer minden politika?

A felvilágosult, haladó szellemet pedig csomagban árusítják. Vagy magadévá teszed az egészet, vagy maradsz közellenségnek. Egy progresszív nem engedheti meg magának, hogy akár csak egyetlen dologban is konzervatív legyen – egy jó ember nem lehet kicsit sem gonosz. Aki nem angyali, az démoni – átmenetek nem léteznek. A kettő közötti összecsapás pedig sosem tudományos vagy ismeretbéli kérdés, hanem mindig erkölcsi. A jónak le kell győzni a gonoszt mindig és mindenben. Szerencsére ez nem nehéz, hiszen a jóknak automatikusan mindig mindenben igaza van, a rosszak pedig mindig mindenben tévednek, szaktudástól és szándéktól függetlenül. Tárgyi vitának helye (vagy értelme) nincs. Az erkölcsi vita célja pedig nem az igazság, hanem a gonoszok megszégyenítése és elkergetése – így lesz a liberálisok szájában minden magyar rasszista, minden férfi szexista, minden rendszerető fasiszta, ésatöbbi.

A haladónak nincs saját identitása; kizárólag a nem-haladó, vagyis a konzervatív ellentéteként tudja definiálni magát. Mivel az elképzelt minta-konzervatív egy középkorú, keresztény, fehér hetero férfi, ezért a haladónak minden tekintetben ennek az ellentétévé kell válnia. A maradi fehérséggel szembe kell szállni a haladó színesbőrűség nevében. A maradi férfiakkal szembe kell szállni a női kisebbség (bár valójában ők vannak többen) nevében. A maradi heterókkal szembe kell szállni a trendi melegek nevében. Ha véletlenül egy hetero fehér férfi szeretne liberális lenni, arra is van lehetőség: egyszerűen csak gyűlölnie és üldöznie kell önmagát és társait. A fehér önostorozás külön iparággá nőtte ki magát, százmillió dollárokat zsebelnek be például olyan filmek gyártásával, amik arról szólnak, hogy a fehér ember a világegyetem mocska, amit szerencsére majd jól legyőznek és kiirtanak.

A haladásban nincs rögzített eszme, igazság vagy érték – egész egyszerűen az ellen kell harcolni, ami maradi. Így a haladó gondolat napról napra változik, hiszen ami ma új, az holnap már régi. A mai haladó holnapra konzerválódik, ezért mindig tovább kell lépni. Röviden összefoglalva: a haladó mindennek ellensége, ami van, ami létezik. Számára a politika folyamatos menekülés a jövőbe, hiszen ha egy pillanatra is megáll, már nem tudja bizonyítani, hogy haladó. És akkor a falkatársak menthetetlenül felfalják, ahogy láthattuk számos esetben. A baloldal minden további nélkül kannibalizálja a sajátjait, ha azok nem tudják tartani az egyre növekvő tempót.

Visszatérve az alapgondolathoz: a probléma az, hogy még mindig nincs igazán jó megjelölés ezekre az emberekre. A “liberális” szó mindenkinek mást jelent. A felvilágosult, a balos, a marxista, satöbbi a végtelenségig: szintén. Egy “normális liberális” jogosan védekezhet azzal, hogy ő liberális eszméket vall, de nem tagja a felsőbbrendűek klubjának – ezzel vakvágányra siklatva a jelenség érdemi tárgyalását. Egyelőre nem láttam még senkitől megfelelő elnevezést erre a csoportra, és én sem tudok előállni valami igazán frappánssal. Remélem egy kreatív ember majd megoldja ezt a gondot. Jobb híján tehát valamelyik korábban említett jelzővel fogok rájuk utalni ezután is – a többség érteni fogja, hogy mire gondolok, aki meg nem, az valószínűleg pont azért, mert progresszív balliberálmarxista  :)

A cikk második része Larry Correia cikkének magyarítása, aki az általa liberálisként megnevezett csoport vitabeszüntető technikáit ecseteli részletesen.