Sajnos arról korántsem számolhatunk be, hogy a családon belüli erőszak magyar áldozatai bármilyen szervezett segítségre számíthatnak, azonban a brit ManKind tevékenysége irányt mutathat a hazai férfijogi mozgalom számára. A szervezet weblapja a www.mankind.org.uk címen érhető el. A civilszervezet felismerve a férfiak magárautaltságát és társadalmi elhanyagoltságát kifejezetten a bántalmazott férfiak számára törekszik segítő kezet nyújtani. A társaság évi 35 000 fontot költ segélyvonalának üzemeltetésére, amely költségek fedezéséhez egy videókampányban kéri most az üggyel szolidáris emberek segítségét.
A kampányvideó egy már korábban is lefolytatott szociálpszichológiai kísérletet ismétel meg: rejtett kamerával kétféle változatban rögzítették, amint egy pár nyílt színen összeveszik London egyik forgalmas terén. Első ízben a férfi viselkedett agresszívan a barátnőjével, hangosan szidalmazta és fenyegette, amire a járókelők közül többen is azonnal aktívan közbeléptek. Ezt követően ugyanezt a szituációt eljátszatták a színészekkel fordított felállásban, azaz a nő lépett fel kifejezetten fenyegetően és tettlegesen, azonban a járókelők nemhogy közbeléptek volna, hanem inkább jókat nevetgéltek. A kísérlet mindennél beszédesebb bizonyítéka annak a meglepő ténynek, hogy a fiúk-férfiak sokkal inkább kiszolgáltatottak családon belüli erőszak áldozataként; sokkal kevesebb segítségre számíthatnak közvetlen környezetüktől és a társadalomtól, mint a nők. A férfi áldozatok számára talán nem is az érdektelenség a legnagyobb rossz, ami megtörténhet velük, sokkal inkább a feléjük áradó lenézés, megvetés, gúny. Beszédesen szemlélteti ezt a ManKind weboldalán közvetlenül a fejlécben jobboldalon helyet kapott “menekülés gomb” is, amely azt hivatott megkönnyíteni, hogy a segítséget kereső férfiáldozatok vagy egyszerű érdeklődők egyetlen kézmozdulattal elrejthessék mások elől a weboldalt.
Tamási Erzsébet, a téma szakértőjeként több ízben kifejtette: a nyugati civilizáció a férfiakkal kapcsolatos áldozati pozíciókról egyszerűen nem akar tudomást venni. Ugyanakkor az általa mértékadónak tekintett statisztikai kutatások azt mutatják, hogy a családon belül elkövetett súlyos cselekmények esetén az elkövető nemétől függetlenül több a férfi áldozat: fiúgyermek, férj, élettárs, nagyapa. Adatai azt mutatják, hogy a férfi áldozatok aránya 61 százalék, ráadásul a fiú gyermekek kétszer gyakrabban válnak bűncselekmény áldozatává, mint a lányok.
Úgy gondolom, a társadalmi probléma értő orvoslását az is hátráltatja, hogy minden olyan esetben, amikor egy-egy tudományos kutatás folyományaként napvilágot látnak a férfiak áldozati szerepével kapcsolatos tények, a feminista szervezetek elképesztő hisztériahullámokkal reagálnak. Például így történt ez Magyarországon 2006-ban is, amikor az Országos Kriminológiai Intézet keretei között zajlott kétéves kutatás döbbenetes eredményeiről a “Családi iszonyok” című kötetben számoltak be a szerzők. Az Intézet munkatársait is megosztó eredményekről és a szakmai párbeszéd helyét átvevő csatározásokról Virág György pszichológus, az OKRI igazgatóhelyettese a következőképpen nyilatkozott akkor a Magyar Narancsnak:
“A helyzet nem oldódik meg azzal, ha bűnbakot állítanak és stigmatizálnak. Túl kell lépni azon, hogy mindennek az és csakis az az oka, hogy a vadállat férfiak kínozzák a kiszolgáltatott nőket a tradicionális férfihatalom fenntartása érdekében. Jó ideje dolgozom ezen a területen; amikor elkezdtük, még nagyon kevesen voltunk, és jól megfértünk egymással, akkor is, ha nem értettünk mindenben egyet. Együttműködtünk a munkában, látogattuk egymás rendezvényeit, s tiszteletben tartottuk egymás véleményét. Az utóbbi években, a problémakör átpolitizálódásával éles váltás történt. A politika polarizálta a civileket, akik együttműködés helyett azon civakodnak, hogy kinél van a bölcsek köve, ki mondhatja meg, hogy mi a fontos és mi nem, és hogy ki juthasson a rendelkezésre álló szűkös források közelébe. A politika megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy valami attól lesz igaz vagy hamis, hogy azt éppen ki mondja; és hogy aki az egyik oldalon áll, az mindig jó szándékú, aki a másikon, az pedig mindig gonosz, ráadásul baromságokat beszél. Kicsiben ez történt a családon belüli erőszak témakörével is: egy viszonylagos békéből háború lett, amelyben csak azok a szervezetek tudnak szóba állni egymással, amelyek ugyanazt gondolják. Ez pedig messze nem az áldozatokról szól, hanem a hatalomról. A civilek igazi bűnének azt látom, hogy belementek ebbe a játékba, hagyták magukat a politikától felszívni, és átvették a politika rettenetes eszközeit.”
A helyzet azóta tovább romlott, az áldozatsegítés frontját továbbra is a megfelelő szakmai alapokat és jószándékot nélkülöző civilszervezetek uralják, amelyek leginkább csak a feminista ideológiai csatározásban és a politikai sárdobálásban jeleskednek. Továbbra sem telik el úgy év, hogy a NANE és a vele szellemileg rokon civil szereplők ne vonulnának több alkalommal is utcára, transzparenseiken hírül adva, hogy a családon belüli erőszak problémájáért kifejezetten a férfiak felelősek. Mindennek természetszerűen a legnagyobb kárvallottjai maguk az áldozatok és különösképpen a férfiáldozatok, akiknek célzott segítésével ma hazánkban egyetlen szervezet sem foglalkozik. Az éppen kibontakozóban lévő férfijogi mozgalom nagy feladata lesz a jövőben, hogy eddig járatlan utakat vágva hazánkban is megalapozza egy olyan férfi érdekképviselet létrejöttét, amelynek keretei között a családon belüli erőszak férfiáldozatainak problémájával is foglalkozik valaki végre.
Kellett volna egy harmadikat is csinálni, mikor a nő szintén nekiállt volna feljebbezni, aztán kapott volna egy szép, vagy két szép nagy pofontot. Vajon a nyekergők megint nekiálltak volna nyekeregni, vagy hát megérdemelte már?
a férfi nem a nőtöl fél. attól fél, hogy mi történik a nővel, ha lecsapja.
Nem. Attól fél, hogy őt fogják meghurcolni érte. Ez a 22-es csapdája. Kiröhögik, hogy de töketlen, de ha ellenszegül, ellöki, stb. akkor meg mekkora bunkó köcsög. Arról már nem is beszélek, hogyha csak eltaszítja magától a nőt az egyre idegesebb, harciasabb és tettlegesebb lesz, egyre nagyobb balhét generálva. Az meg megint nagyobb ellenállásra készteti a férfit: kész a verekedés amiből a férfi csak rosszul jöhet ki. Mondom, 22-es csapdája.
persze, amit irsz, az a kovetkezo vagy egy masik lepes.
Szerintem ez nem huszonkettes csapdája, hanem a kettős kötés (double bind) csapdája. A két csapda hasonlít, de csak formailag, mint a szezon és a fazon:) De az is lehet, hogy nem csak formailag hasonlítanak, hanem a 22-es csapdája egy speciális, nevesített esete a kettős kötés általános esetének. Ha utóbbi az igaz, a cikkbeli helyzet az általános eset, nem a speciális. Szerintem.
Akkor lenne 22-es, ha először volna egy szabály, miszerint: „Ha a férfi bolond, akkor megütheti a nőt”. Mármost ha egy férfi azt gondolná, hogy „bolond vagyok, ezért most jól megütöm ezt a nőt”, akkor a 22-es szabály értelmében mégse ütheti meg, mert normális gondolatmenet végeredményeként jutott erre a következtetésre, tehát nem bolond. Ha viszont tényleg bolond, akkor zavarosan forog az észkereke, ezért nem tudja így végiggondolni a dolgot, így elvileg megütheti, gyakorlatilag mégse, mert a bolond nem tud egy ésszerű szabály alapján ésszerűen eljárni… Akár bolond, akár nem bolond: nem üthet meg nőt. Ahogy a Heller műben: ha bolond, ha nem, repülnie kell… (Hasonló kettős kötést tartalmaz Kierkegaard Vagy-vagy című műve. Ezt csak azért írom, hátha Koriander ennek kapcsán újra szóba áll velem:)
Ha érdekel az a fajta kettős kötés, amiben ma a férfi(asság) a nő(iesség) folytán vergődik, akkor szerencséd van: van itt a Férfihangon erről egy remek cikk:) Ha esetleg nem ismered a járást: felül a viszintes kék sorban katt a „Szerzőinkről” fülre, aztán az „Adolf Weininger teljes bemutatkozása stb.” linkre – és már ott is vagy a „Férfi kettős kötésben” cikknél.
Pont a poszt elolvasása után jött rss-ben a hír:
http://mno.hu/kek_hirek/tizenegyszer-szurta-meg-elettarsat-1230197
Tanulságos és szomorú.
Választhatsz, hogy közröhej tárgya leszel, és elveszíted az önbecsülésedet.(már ha volt) Vagy pedig közutálat tárgyává válsz, és megmarad az önbecsülésed. Ha már minden más konfliktuskezelési lehetőséget kimerítettünk, akkor egy meghitt gyomrosra szavazok, egy angolos távozással körítve. Pedig még véletlenül sem vagyok a fizikai erőszak híve, de előfordul, hogy nincs más megoldás.
Pont itt kellene felülemelkedni a belénknevelt reflexeken. Férfi nem üt meg nőt. Ok. De egy nő nem viselkedik így soha. Ergo, ha megütöm, akkor nem egy nőt ütök meg, hanem egy idióta véglényt. :)))
Talan az a legduhitobb az egeszben, hogy mintha a csaladon beluli bantalmazas nem foglalna magaba a gyermekek ellen elkovetett bantalmazast. Pedig arra az objektiv statisztikara kivancsi lennek, hogy apukak vagy anyukak kovetnek-e el tobb gyermek elleni bantalmazast. (Kulon lebontva az olyan esetekre, amikor az anyuka az apukaval vereti meg a gyereket.) Termeszetesen az ujszulottek meggyilkolasa is erdekes tema lenne. Van itt valaki, aki tud ilyesmirol megbizhato forrasu adatokat?
Sajnos nem ismert az országban semmilyen könnyen kutatható adatbázis az elkövetett bűncselekményekről, a büntetőperekről. Bár már többünkben felvetődött, hogy automatizált szoftveres kutatást végeznénk az elkövetők nemére vonatkozóan és a kiszabott büntetések részrehajló voltát is vizsgálat alá vonnánk, azonban nem létezik más forrás, mint az az online bírósági adatbázis, amelyet annyira agyonanonimizáltak, hogy még keresztneveket sem tartalmaz, így semmilyen nemekre vonatkozó adatot sem lehet kinyerni belőlük.
A csecsemőgyilkosságok kérdését is teljes joggal veted fel, ez az a nyilvánvalóan mindennél visszataszítóbb alantas bűncselekmény, amelynek kapcsán mégis szokásosan mindig mentegetik a nőket. Legutóbb Szabó Tímea személyében olyan politikus is akadt, aki ennek az egyébként is felháborítóan alulbüntetett bűncselekménynek a büntetési tételét még tovább enyhítené. Itt olvashatsz egy cikket ezzel kapcsolatban “Gyermekvédelem másképp” címen.
Egyébként több kutatást is láttam már, amelyek azt mutatták, hogy a gyermekek terhére a nők gyakrabban követnek el bántalmazást a családban.
“azonban nem létezik más forrás, mint az az online bírósági adatbázis, amelyet annyira agyonanonimizáltak, hogy még keresztneveket sem tartalmaz”
Biztos sok lenne benne a Vanessza, meg a Rómeó.
Nem hiszem, hogy jellemzően etnikumfüggő lenne a családon belüli erőszak problémája. Tamási Erzsébet leginkább a családok anyagi helyzetével hozza összefüggésbe a problémát; ezért mondta azt egy alkalommal, hogy akik a családon belüli erőszak problémájára követelnek megoldásokat, azok ne az Igazságügyi Minisztériumnál demonstráljanak, hanem sokkal inkább a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.
“Tamási Erzsébet leginkább a családok anyagi helyzetével hozza összefüggésbe a problémát”
Háááááát, ez legtöbbször polkorrekt utalás a nemzetiségi szárnazásra. Tény, hogy az egyik magyarországi kisebbség kultúrája megengedőbb a családon belüli erőszakkal, mint a többi.
Nem vagyok jártas a romák etnikai kultúrájában, ismereteim csak a lakókörnyezetemben élőkre terjednek ki, akik közül is csak nagyon kevesek lettek közvetlen ismerőseim vagy munkatársaim; bennük családszerető, a családon belül szorosan összetartó embereket ismertem meg. Az előítéletek igazolása vagy cáfolata végett korántsem tartanám ördögtől származó dolognak az etnikai háttérre is kiterjedő társadalomkutatást sem. – Segíthetne az életszerű családsegítő megoldások kidolgozásában.
“korántsem tartanám ördögtől származó dolognak az etnikai háttérre is kiterjedő társadalomkutatást sem”
Na igen, az objektív kutatás vethetne fényt az igazságra, dehát objektíven kutatni szigorúan tilos… Az a jó, ha bizonyos dolgok direkt homályban vannak tartva, mert így konkrét adatok nélkül lehet szapulni egymást politikai vonalak mentén.
A nyílt közbeszéd a társadalmi problémákról valójában az adott kultúra immunrendszere lenne. Ezek hiányában a “test” önmaga ellen fordul és saját magát emészti fel. Ez jelen esetben a társadalmon belüli kapcsolatok szétzilálódását, a bizalmi (nem írott) viszonyok eltűnését, az embereket mobilizálni tudó, értékoldalról összehozó, összekötő jelenségek és történések felszámolódását illetve relativizálódását jelenti. A folyamat addig tart míg az adott társadalom, mint közösség megszűnik létezni és pusztán egyének önző, könnyen manipilálható tömegévé degradálódik.
vladimir.
“(Kulon lebontva az olyan esetekre, amikor az anyuka az apukaval vereti meg a gyereket.)” – pedig ez egy jellemző attitűd. Mikor a szülők leosztják egymásközt a szerepeket; apa nevel, anya szeret. (ami egyébként egy kisfiú esetében indokolt is, hiszen egyfelől megkapja a kötelező pofonokat amiktől észhez tér, másfelől pedig a támaszt, hogy számíthat valakire). Csak hát ezt beleszámolni a CSBE-be, felettébb aljas feminista agymenés.
“ami egyébként egy kisfiú esetében indokolt is, hiszen egyfelől megkapja a kötelező pofonokat” – Máris bemutattad az egyik sztereotípiát, ami részben felelős azért, hogy a fiú gyermekeket kétszer gyakrabban bántalmazzák, mint a lányokat.
… nem kezdenék most bele a jókor elejtett atyai pofonok létjogosultságának végeláthatatlan megvitatásába, azután hogy így maszatoltad el a nevelőszándékú józanító intelmet, gyermekbántalmazássá…
“bemutattad az egyik sztereotípiát, ami részben felelős azért, hogy a fiú gyermekeket kétszer gyakrabban bántalmazzák” – a fiúkkal következetesebb szigorúbb az élet mint a lányokkal. Már maga a megkívánt tisztelet egymás iránt sem kölcsönös, hanem egyoldalú… egy kislány nem lehet tiszteletlen sértő egy kisfiúval szemben. Illetve sűrűbben kerülnek olyan helyzetbe a srácok aminek a végén, valami balul sül el. Sűrűbben is hibáznak vétenek, mivel jóval aktívabbak mint a lányok, akik balettra, zongorázni járnak Emiatt, és nem az általad vizionált sztereotípia miatt kapnak több pofont, mind az élettől, mind a szülőktől a fiúk.
Lassan már ott tartunk, hogy a bolti lopás után kiosztott atyai pofon, a kiskamasznak is durva bántalmazás, amiért éveket ül a családfő… persze miután megtérítette a lopott kárt. Az a félelmem, hogy most már a férfiak is jajongva rohannak a bíróságra CSBE-t kiáltani, hamarosan valóra válik… nem baj, majd igazságot tesz a Bíróság. Én naiv, azt hittem, az a cél, hogy a család életébe való külső behatásokat visszaszorítsuk, legitimáljuk… de ezzel, hogy mi is statisztikázunk, félek csak magunkat hátráltatjuk.
“nem kezdenék most bele a jókor elejtett atyai pofonok létjogosultságának végeláthatatlan megvitatásába, azután hogy így maszatoltad el a nevelőszándékú józanító intelmet, gyermekbántalmazássá…”
Nem kezdenék bele én sem, amúgy is lehet, hogy egyetértenénk. Nem kívántam “gyermekbántalmazássá maszatolni” minden nevelőszándékú, atyai (? nem egy nemi sztereotípia ez megint ? :D ) pofont, de nem hiszek benne, hogy gyakrabban nevezhető indokoltnak a fiúk esetében.
Nem hiszem, hogy a férfiak valaha is a nőkkel versengve fognak a bíróságra szaladgálni CSBE miatt, sőt azt gondolom, hogy a helyzet változatlanul az marad még nagyon sokáig, hogy a fiúk-férfiak továbbra sem fognak gyakran beszélni az őket ért érzelmi és fizikai bántalmazásról, az ügyek továbbra is csak akkor kerülnek majd bíróságra, amikor a többnyire kölcsönösen bántalmazó kapcsolatokban éppen a férfi üt. Sőt, attól tartok, hogy ezen az sem fog sokat változtatni, ha mi itt sokszor beszélgetünk a CSBE valódi arcáról. És még azt sem hiszem, hogy a családokat érő negatív, külső behatások közé kellene sorolni a problémakör részletes tárgyalását, vagy a férfiak számára nyújtott telefonos vagy bármilyen egyéb mentálhigiénés tanácsadást.
nalunk a csaladban en vagyok a szigorubb, de az is igaz hogy amikor az apja szoritotta meg a kicsi kezet megkekult masnapra a kicsi keze, ha en szoritom meg atol semmi baja sincsen, csak merges.
“nem kezdenék most bele a jókor elejtett atyai pofonok létjogosultságának végeláthatatlan megvitatásába”
Pedig nem ártana beszélni erről, mert ez a téma is a szőnyeg alatt kuksol kb. a rendszerváltás óta. A progresszív körök ebben is kinyilatkoztatták a maguk megkérdőjelezhetetlen dogmáit, aki nem ért egyet velük azt meg péppé rágalmazzák.
… magam részéről a CSBE iparág visszaszorítását, politikától mentességét céloznám meg első körben. De, amíg óriási tömegek élnek meg (politikusok, pszichológusok, nőszervezetek, jogászok stb.) az állítólagos áldozatokból, addig erre remény nincs… Ráadásul amióta a szobafogság is bántalmazásnak minősül azóta pláne eszköztelen maradt a szülő. (ahogy férfi részről a szex elutasítása is elhanyagolásnak minősül, míg fordított esetben ha apa vágyna intimitásra, az maga a szexuális kizsákmányolás, szexel zsarolás… és még kitudja milyen vádpontoknak felel meg…itt már semmi sem szimmetrikus)
A sztereotípiák, közhelyek valahogy mindig kialakulnak. Nem biztos, hogy szitokszók…
Nem biztos, de a jelenlegi társadalmi viszonyok arra irányították rá a figyelmem, hogy azok a sztereotípiák károsak és adott körülmények között tarthatatlanok, amelyek azt sugallják, hogy a fiúk-férfiak bántalmazása szóra sem érdemes vagy éppen nevelési szükségszerűség, és azok is, amelyek a sokak által olykor elkerülhetetlennek gondolt nevelő célzatú pofonok kiosztását csakis kizárólag a férfiakhoz társítják.
Most olvastam, hogy a NANE 120.000 Eurot (az ugye 36 milló Ft kb.) kapott ettől a norvég alaptól, amelyik most az újságok címoldalán van. ízlelgessük ezt egy kicsit.
Támogatott projektek: http://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott
Naneee: http://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott/4178
Cipzárék: http://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott/3234
Érdekérvényesítők: http://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott/4156
L…. helyében én is ránéznék a Norvég Alapra, mert neomarxista ideológiájú szervezeteket támogatnak. Csak míg L…. egy gátlástalan kapzsi f@sz és magának szeretné visszaosztani a pénzt, addig nálam erkölcsi ellenérzés van féltucat Norvég Alap nyertesével szemben.
Nem értek veled egyet, pedig engem a feminizmus hatása a túlélés szélére sodort. Például emlékszem a bírónő rikácsolására mikor mertem valamit kérni a gyerekem anyjától. Az a 35 milla kismiska a politikusoknak, így nem értem miért nem lehet leírni a lényeget, miszerint a kormány tapogatozik antifeminista irányba. Pont. Én örülök, sőt egyenesen újjongok, hogy Magyarország még relative egészséges. Ha történik valami örömteli, nem értem miért kell szidni a jótevő politkust. Éppenhogy mellé kéne állni és az bátorítani a további lépésekhez, felismeréshez.
Ennek a videónak jót tenne a nagy nyilvánosság. A kitartó feminista CSBE lobbi sikeresen elérte azt, hogy férfiak esetében a lélegzetvétel is lehet erőszakos, ugyanakkor a női erőszakra nem, hogy nem hatott, egyenesen elfogadottá tette azt. Na most milyen az a “közhasznú” tevékenység,aminek eredményeképp egyik oldalon túlzásokba esik, másik oldalon meg a szöges ellentétét éri el?
A lobbi hatására a női erőszakot is ugyanúgy el kéne ítélni, nem még jobban “legitimálni”,annak elszenvedőjét pedig közröhej tárgyává tenni. A videó láttán az lenne a minimum, ha felállnának a bársonyszékükből és kimennének kapálni, mert amit eddig csináltak azt objektív mércével mérve siralmasnak lehet csak nevezni. Mint, ha egy fitneszoktató keze alatt híznának el a fogyni vágyók. De csak a férfiak. És senki nem veszi észre. Borzalom..
Women ‘more likely to hit their partners’
http://www.thetimes.co.uk/tto/news/uk/article4128993.ece
“A partnerkapcsolati és családon belüli erőszakot (CSBE) vizsgáló legújabb kutatás szerint a nők mind fizikailag, mind pszichésen sokkal nagyobb mértékben bántalmazzák partnereiket, mint a Férfiak – olvashatjuk a Times mai cikkében.”
http://huffnagel.blog.hu/2014/06/25/a_nok_sokkal_inkabb_bantalmazzak_partnereiket_mint_a_ferfiak
A linkelt videóra megszületett az itthoni “ellencsapás” is. Az “ellencsapás” természetesen nem nevesítve, megemlíti a férfihangot is.
A cikk írójának, Gregor Anikónak a végkövetkeztetése:
“A partnerkapcsolaton belül bántalmazott nők és férfiak „versenyeztetése” tévút, ahogyan az is, hogy a nemek közötti egyenlőséget egy zéró összegű játékként kell elképzelnünk: amennyivel több jut az egyiknek, annyival kevesebb a másiknak. Abból ugyanis nők és férfiak egyként profitálnának, ha társadalmi párbeszéd keretében újragondolnánk azt az egyenlőtlen társadalmi berendezkedést, amely nemcsak a nőknek, hanem a férfiak különböző csoportjainak is szinte ellentmondást nem tűrve jelöli ki a helyét a társadalomban, és tartja fenn a nemek közötti egyenlőtlenségeket.”
Gregor Anikó önéletrajzából megtudható többek között, hogy 2010-2011 között a CEU nevű (sokak szerint állítólagos) egyetemen Gender Studies MA-szakon végzett, 2010-ben az ELTE TÁTK szociológia tanszékén a Társadalmi nemek és politika, 2012-ben pedig A nemek társadalmi konstrukciója c. kurzus oktatatója. Sok más mellett tanulmányai során többszörös köztársasági öszöndíjas volt ill. Erasmus programos résztvevő. Publikációinak fő csapásiránya címszavakban a társadalmi nemek, a homofóbia, tolerancia erősítés, romák és szélsőjobboldal.
Mellékelem az önéletrajzot és publikációs listát.
A mellékletek ill. a cikk tartalma alapján meglehet egyeseknek úgy tűnhet, ő is az itt már több posztban és jónéhány kommentben megrajzolt és jól jellemzett típusba tartozik. Az állami és EU-s pénzeken kiképzett , az ELTÉn kitenyésztett és azóta is a gender elméletből valamint a nők és egyes kisebbségek védelméből anyagi értelemben is megélő budapesti “értelmiségi” típusba. Én személy szerint nem foglalnék állást illetve a saját véleményem homlokráncolva magamba fojtom.
Nincs semmi baj azzal ezzel a cikkel, az általa beidézett és ismertetett álláspontos teljesen korrektek. A válasza pedig gyakorlatilag annyi rájuk, hogy ‘de ez nem igaz’. Csak a szokásos feminista ‘érveléstechnika’.
“amely nemcsak a nőknek, hanem a férfiak különböző csoportjainak is szinte ellentmondást nem tűrve jelöli ki a helyét a társadalomban, és tartja fenn a nemek közötti egyenlőtlenségeket.”
Gondolom azóta már ott kampányol az olajmunkások közt bevezetendő női kvótáért.
Egy újabb kísérlet a párkapcsolati erőszak témában. Ugyanaz a lesújtó végeredmény.
http://indavideo.hu/video/Ujabb_tarsadalmi_kiserlet_az_utcan
Az eredmény borítékolható volt. Az egyik fickó még be is szállna a srác megverésébe. A férfiak számára nincs segítség, csak nyilvános kiröhögés és megalázás, a konzekvencia számomra az, hogy tartsd távol magad a nőktől!
Azért minden nőtől nem szeretnék eltávolodni, nem minden nő ilyen :) Csak az agyilag zokni, hisztérikus, erőszakra hajlamos nőktől tartom magam távol.
Nincs kiírva rájuk, hogy melyik válik erőszakossá. Nincs kiírva rájuk, hogy melyik akar egy válásnál mindent vinni. Inkább orosz rulettet játszok helyette, mert ott csak egy golyó van a tárban.
Ez egy kicsit sarkos. Viselkedés, személyiségjegyek, kommunikáció, hozzáállás, emberismeret stb. Egy lőszernek nincsenek ilyen tulajdonságai. Nem szerencse kérdése, és szintén 2 emberen múlik a dolog.
A házasságok (amik már “komoly” kapcsolatok) hány százaléka ér véget válással? És az “egyéb” kapcsolatok hány százaléka? 99,9%? Ez lenne az emberismeret? :) Mindenki a sötétben válogat, és ha a a férfi belenyúl a tutiba, akkor megy az élete a levesbe. Hatalmas kockázat, kis nyereség. A legokosabb dolog nem belemenni.
Érzelmileg, mentálisan éretlen emberek, kommunikációs és problémamegoldó képesség hiányában nem tudnak egy párkapcsolatot/családot működtetni. Nem is csodálom, ha elválnak. Ez is csupán azt mutatja, hogy a társadalomban egyre több az idióta.
Meglepő gondolom, de a szülőfalumban igen kevés válás van. Vajon miért? Nincs golyó a pisztolyban? Vagy érettebbek a fiatalok a házassághoz?
“Ez lenne az emberismeret?”
Én a magam kis részét igyekszem hozzátenni, hogy megismerjék az emberek magukat és embertársaikat. De az emberek nagyon nagy része úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége. (Lásd itteni e tárgyú cikksorozatom is mily csöndet kavart.) És amikor azt mondom valakinek, aki a problémáiról beszél nekem, hogy nem kommunikálnak egymással, akkor többnyire vagy az a válasz, hogy hát ők beszélgetnek, vagy az, hogy de hát vele nem lehet beszélni! És ebből tudom, hogy nem tudja, mi az a kommunikáció.
Úgyhogy nem, nem ez az emberismeret, igazad van. De Angelo (custode) szerintem nem is erről beszélt.
“A házasságok (amik már “komoly” kapcsolatok) hány százaléka ér véget válással?”
Kb. 24-25 ezer válás évente Magyarországon.
Hány házasságkötésre hány válás jut?
1980-as évek: 1000 házasságkötésre 346 válás jut.
2000-es évek: 1000 házasságkötésre 562 válás jut.
Érdekességek:
A válóperek 71%-át a feleségek kezdeményezik.
A két legfőbb válóok a megcsalás-félrelépés-hűtlenség és az alkoholizmusból eredő problémák.
Korábban 10-14 év után döntöttek válás mellett. A rendszerváltás óta ez kitolódott 20 évre.
Továbbá: http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp
“És az “egyéb” kapcsolatok hány százaléka? 99,9%?”
Mármint az élettársi kapcsolatoké? Arra nincs adatom, de szerintem vagy ugyanannyi, vagy kevesebb, mint a válás.
“A két legfőbb válóok a megcsalás-félrelépés-hűtlenség és az alkoholizmusból eredő problémák.”
Ezt nem úgy kellene érteni, hogy csak azokban az esetekben, amikor megadnak okot? Amennyire én tudom nem kötelező okot megadni, és legtöbbször nem is teszik – maradnak annyiban, hogy “közös megegyezés”.
Szerintem is így kell érteni.
Egy kicsit gondoljuk tovább a főbb válóokokat. Miért lép félre a férfi? Miért lesz alkoholista? Melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? :)))Egy kapcsolat megromlásáért a legtöbb esetben mindkét fél felelős.
“Egy kapcsolat megromlásáért a legtöbb esetben mindkét fél felelős.”
A legtöbbet én úgy 90%-ra saccolom.
És itt megintcsak előjön az, hogy mennyire ismerjük önmagunkat, mennyire vagyunk érettek. Mert általában kizárólagosan a másik felet hibáztatják az éretlenek, ők maguk tiszták, mint a hó…
Valahogy az egész társadalmunkban elterjedt ez a bűnbakkereséses hozzáállás. Mindig valaki más a hibás a problémákért, az egó, a szent tehén, a tökéletes, természetesen semmiben nem hibás.
Sok nő a férfiakat hibáztatja, sok férfi pedig a nőket, de valahogy egyik sem néz magába. Napi példáért lehet menni a nőkertbe, meg a férfihangra is :)))
“Törődj magaddal! Mert megérdemled…”
“Mert általában kizárólagosan a másik felet hibáztatják az éretlenek, ők maguk tiszták, mint a hó…”
Ez az, el kell magunkat kezdeni sározni, könnyebben győzzön a másik.
“Mindig valaki más a hibás a problémákért”
Annyi bűnöst tudnék felsorolni, holnap estig se érnék a végére.
“A két legfőbb válóok a megcsalás-félrelépés-hűtlenség”
Na kiktől tanultak a nők? Honnan jött az ötlet, hogy a saját bűnt fogjuk a másikra?
Ha lemondanék a nőkről, lemondanék önmagam mélyebb megismeréséről és az életutam betöltésének a lehetőségéről. Szóval nem mondok le róluk! Sajna viszont jóval gyanakvóbbá válik az ember és sokkal inkább patikamérlegen mér minden megnyilvánulást. Hiába a világra való naív rácsodálkozás az egészen fiatalok sajátja, így egy bizonyos életkor és tapasztalat után az ember nem képes olyan könnyedén, félelem nélkül megnyílni…
Mert valahol Sebő Miklósnak igaza van…
“Ha lemondanék a nőkről, lemondanék önmagam mélyebb megismeréséről”
Ja, én is hibáztam már, rájöttem, hogy jól le kellett volna pofozni, hülye voltam, hogy könnyen megúszta.
Az is egyfajta tapasztalat és igen érzékeket borzoló lehet ha konszenzuális, szóval ne hagyd ki…
Az biztos, hogy kapni fog, már alig várom kin töltsem ki.
Fúj mennyi majom.