5 megosztás

Gabriele Kuby: A gender őrültség

A genderelmélet egy antropológiai forradalom, amely egy nyilvánvaló őrültséget szeretne ráerőltetni a társadalomra, ennek eszköze pedig többek között az ENSZ és az EU – mondja Gabriele Kuby német szociológus, akinek most jelent meg második, Globális szexuális forradalom című kötete magyarul, és előadást tartott a Danube Institute konferenciáján is. Interjú.

Miért gondolja, hogy a gender-elmélet olyan veszélyes?

A gender-elmélet, amely az emberi mivolt gyökereiről szól, azt állítja, hogy megválaszhatjuk a „társadalmi nemünket”, ezzel szemben az az igazság, hogy nőnek és férfinak születünk. A gender azt is állítja, hogy úgy választjuk meg a szexuális orientációnkat, ahogy szeretnénk – akármilyen szexuális orientációt, melyeknek egyike épp olyan értékes, mint a másik. Tulajdonképpen ez egy antropológiai forradalom, hiszen azt akarja megváltoztatni, amit az emberről gondolunk. S ez veszélyes.

Miért?

Azért, mert ez a elképzelhető legnagyobb lázadás a teremtés ellen. Egyszerűen nem választhatunk. A gender a szubjektivizmus és individualizmus radikalizálása, a szabadság perverziója, amely azt állítja: azt tehetek, ami akarok, én vagyok az Isten, és eldönthetem, hogy nő vagyok vagy férfi. A gender nem akarja elfogadni a teremtés és létezésünk körülményeit.

Ha az emberi természet megváltoztathatatlan, akkor a gender sem tudja azt megváltoztatni, nem?

Az emberi természet nem teljesen megváltoztathatatlan. Nem változtathatunk azon, hogy nők vagy férfiak vagyunk, de nagyban függünk attól, hogy miként neveltek minket. Szóval meg lehet minket változtatni, össze lehet zavarni, és lehet úgy nevelni, hogy tudjuk a jót választani – vagy hogy ne lássuk a jót. Az ember formálható. És most egy egész falanx szeretne minket úgy formálni, hogy új embert alkossanak, morál nélkül. Ez az elképzelés le fogja rombolni a családot. Ez az ember lényege elleni közvetlen támadás, és emiatt veszélyes a családra is.

Hogy látja, az európai közvélemény, az átlagemberek mit tudnak a genderelméletről? Elfogadják, elítélik, egyáltalán hallottak róla?

Elképzelésük sincs róla. 2006-ban még magát a kifejezést sem ismerte senki. Az természetes, hogy nem fogadják el, hiszen őrültség az egész. De ma Németországban kétezer embernek feladata, hogy azt figyelje, miként érvényesülnek a nők jogai a társadalom intézményeiben. Úgyszintén működik kétezer, genderrel és queer-elmélettel foglalkozó professzor. A segítségükkel a gender áthatja az egész társadalmat, egészen az óvodákig, ahol megpróbálják ledönteni az úgynevezett sztereotípiákat nőkről és férfiakról. Szóval, ahogy XVI. Benedek mondja, ez egy kulturális és antropológiai forradalom, ami nem alulról, hanem felülről indult. A hétköznapi emberek sokáig nem tudták, mi történik a hátuk mögött, de könnyű rájönni, amikor látjuk, mi történik a gyerekeinkkel az iskolában, akik a kötelező szexualizáció tárgyai.

Ez mi? Magyarországon ilyen nincs.

Nincs? Akkor önök szerencsések! De csak keveset kell várni rá, mert minden országban megpróbálják átnyomni, az EU által. Az Európai Parlamentben benyújtott Estrella-jelentés minden országban kötelező szexuális felvilágosítást szeretett volna. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete kiadott egy dokumentumot, amiben lefektették az európai szexuális oktatás alapjait. Ebben olyanok vannak, mint hogy már az első években tanítsuk a maszturbációt és szexuális technikákat a gyermekeknek, és beszéljünk nekik a heteroszexualitás és homoszexualitás azonos értékéről.

De mindezt nem kötelező elfogadni a tagállamoknak.

Valóban ez elsősorban politikai nyomásgyakorlás, fel lehet mutatni ugyanis ezeket a dokumentumokat, hogy ezek a sztenderdek, tessék igazodni hozzájuk. De Németországban ugyanakkor ez a törvény, ezek már kötelezőek. Húsz olyan esetről tudunk, amikor a szülőket börtönbe küldték, mert elutasították, hogy a gyermekük szexuális felvilágosító órákra járjon az iskolában. Szóval ez a kulturális forradalom mindenhol folyamatban van, mivel minden országban vannak olyan aktív kisebbségek, amelyeknek megvannak az egyesületeik, jogászaik, és támogatja őket az EU vagy az ENSZ, hogy végrehajtsák ezt. Sőt, még útmutató is van ahhoz, hogy miként kell ezt végrehajtani. Hallott már a Yogyakarta-alapelvekről? Ez az útmutató ahhoz, hogy miként változtassanak meg minden társadalmat.

És úgy gondolja, ez végrehajtható?

A végrehajtás már folyamatban van, minden országban. Ezért utazok országról és országra, hogy figyelmeztessem az embereket, hogy mi történik! Hogy meg tudják védeni magukat, a családjaikat.

Ön hogyan és miért kezdett ennyire érdeklődni a gender-elmélet iránt?

52 éves koromban megtértem katolikusnak, és ezzel új fényben láttam a társadalmat. Észrevettem, hogy a szex tematizálja a közbeszédet, állandóan a szexszel kapcsolatos dolgokról beszélünk. Mi döntünk az életről? Ez súlyos lázadás Isten ellen! Nem fogadjuk el, hogy kaptuk az életet, és mi akarunk dönteni felőle! El akarjuk dönteni, hogy egy élet méltó-e arra, hogy megszülessék; mi akarjuk eldönteni, hogy megéri-e leélni egy életet; mi akarunk dönteni arról, hogy véget vetünk-e az életünknek; mi akarjuk eldönteni, hogy nők vagyunk vagy férfiak. Ez az eredeti bűn. Évának azt mondta a kígyó: olyan leszel, mint az Isten. Ez az alapvető bűn, nem akarjuk elismerni, hogy van felettünk egy Isten, aki korlátozza a szabadságunkat, és hogy az igazi szabadság az, ha Isten akarata szerint élünk és cselekszünk. Ezen a paradoxonon nyugszik a valódi szabadság! Amikor rajta vagyunk ezen az úton, tudjuk, hogy ez az igazság, de ha nem, akkor azt mondogatjuk, hogy Isten elnyom minket. Ekkor az ösztöneink rabszolgájává válunk. Nincs abszolút szabadságunk, mivel Isten teremtményei vagyunk.

Hogy látja: tudni kell a genderről az embereknek, vagy jobb, ha kevesen hallanak róla?

Természetesen tudatni kell róla, hogy ismerjék a veszélyt és ellen tudjanak állni! Szerintem kötelességünk tudni a veszélyről! Sok országban jártam, elmondtam, hogy itt van ez a veszély, ami az Európai Uniótól, az ENSZ-től és a nagyvállalatoktól érkezik. Legyünk óvatosak, mert valami értékes van a tulajdonunkban! A család értékes, és mindenki tudja ezt. Az igaz szeretet ösvénye is értékes, arra pedig Isten hív minket.

Hogyan beszél a genderről egy ateistának, akit nem nagyon érdekel, hogy Isten mire rendelte?

Elmondom neki, hogy én hiszek abba, hogy Isten létezik. És ha ez igaz – márpedig még senki nem bizonyította be az ellenkezőjét –, ez a szívünkbe van írva. Amikor egy ateistával beszélek, megpróbálok a szívére hatni. Majd megpróbálom ráébreszteni, hogy a szeretet miről is szól tulajdonképpen.

Lehet a gender ellen vallás nélkül is érvelni, vagy ez hiábavaló vállalkozás?

A gender egy őrültség, tudományos alapon cáfolható, nincs szükség hozzá Istenre. A gender teljesen tudományellenes és teljesen a racionalitás ellen való, ésszerűtlen. Szóval nem kell vallásosnak lenni, hogy ellenezzük.

Miért őrültség?

Mert nyilvánvalóan őrültség, ha maga azt mondja, hogy ön nem férfi, és ha én azt mondom, hogy nem vagyok nő. Szerintem ez ésszerű kijelentés: hogy maga férfi, én pedig nő vagyok.

Azt gondolja, hogy a vallásnak vissza kellene térnie a közéletbe és a közbeszédbe?

Igen, azt, mivel minden kultúrát meghatároz a természetfelettiről vallott felfogása. Mit hiszünk, mit akarunk hinni a transzcendensről? Azért fogalmazok így, mert értelmes emberek vagyunk és kérdéseket tudunk feltenni. Akármelyik keresztény felekezethez tartozunk, valami nagyon értékes van a tulajdonunkban, amit el kell mondanunk az embereknek! Ez Isten szeretetének üzenete, s hogy van méltóságunk, mivel Isten képmására teremtettünk. Ez gyönyörű üzenet! Szükségünk van a jó transzcendens vonatkoztatási pontjára, különben az erősebb fog dönteni mindenről.

Ha egyértelmű, hogy a gender őrültség, akkor miért vannak, akik szerint nem az?

Mert a bűn foglyai, és nem akarják belátni, hogy ez őrültség.

S hogyan tudunk küzdeni a gender ellen?

Találja meg mindenki a maga útját!


Forrás: Szilvay Gergely, mandiner.hu

Post Author: Vendégcikk

f Facebook
5 megosztás


73
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
68 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
16 Hozzászólások szerzői
Aurelius RespectusBelvederebrandonReszet ElekPash Cutter Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Suum cuique
Újságíró

Kuby teljes könyve letölthető innen:

Gabriele Kuby: A nemek forradalma

És egy másik, hasonló szellemiségű mű:

Dominik Klenk: A nemek összezavarása

A Gender szó egy műfogalom, mely azt a régi ideát akarja legyőzni, hogy a férfiak és nők identitását biológiai nemük határozza meg. Az új Gender-embernek szabadon kell tudni megválasztania nemét és szexuális orientáltságát. Hogy a „patriarchális kényszer-heteroszexualitástól” végleg meg lehessen szabadulni, a nemi különbözőségeket nivellálni kell. A férfi a pelenkázó asztalhoz, a nő a gazdaságba – ez a jelszó. Ennek neve „undoing gender”. És mindezt korán kell elkezdeni, legkésőbb az óvodában, de még jobb már a bölcsőben.

A Gender-Mainstreaming a férfiak és nők közötti „egyenjogúvá tevés” fogalmával álcázza magát, holott az a célja, hogy destabilizálja az ember szexuális identitását, és ezáltal egyáltalán magát az identitást. Az olyan ember, aki már nem tudja, hogy kicsoda, sőt már azt sem, hogy férfi vagy nő egyáltalán, akkora identitás válságba zuhan, mely képtelenné teszi, hogy a jelen és a jövő nagy problémáinak megoldásához pozitívan hozzájáruljon.

Az alkotmány arra kötelezi az államot, hogy a házasságot és a családot az államrend különleges védelme alá helyezze. Mindazonáltal az állam egyre jobban megvonja a családtól az anyagi, a szociális és az erkölcsi léthez szükséges alapot.

Az alkotmány garantálja a szülők jogát a gyermekek ellátásához és felneveléséhez, ugyanakkor az állam egyre jobban bitorolja a szülők eme jogát. Tényleg ez a helyes válasz a demográfiai válságra, mely egyre inkább a gazdaság és a demokrácia válságává válik?

Tibi
Olvasó
Tibi

“De Németországban ugyanakkor ez a törvény, ezek már kötelezőek. Húsz olyan esetről tudunk, amikor a szülőket börtönbe küldték, mert elutasították, hogy a gyermekük szexuális felvilágosító órákra járjon az iskolában”  –  tehát jelen állás szerint, a szabadelvű liberális nyugaton, egy önjelölt genderszakértőnek eredendően több joga van, kiskorú gyermekek általános iskolai szexuális felvilágosításhoz (önkielégítés, homoszexualizmus),gyakorlati oktatásához, neveléséhez, mint a gyerek saját szüleinek… de ha a nevelés milyensége szembemegy a szülők elveivel, netalán megelőznék a gyermek ilyetén kiszolgáltatottságát … akkor aput és anyut börtönbe kell zárni. Mert ha ez így van; kimondhatjuk, hogy a liberális nyugaton, MA EGY SZÜLŐNEK, NINCS MÁR ESZKÖZE MEGVÉDENI A GYERMEKÉT, semmilyen erkölcstelen ideológiával szemben… :(

Suum cuique
Újságíró

“Németországban (és nyilván csakhamar máshol is, hiszen az EU határozatai ezt irányozzák elő) az iskolákban a kilenc, azaz 9 éves kisgyerekeknek bevezették a „Sexualkundeunterricht”, vagyis a szexuális felvilágosító oktatást. Azokat a szülőket, akik nem akarják, hogy gyermekük ezen részt vegyen, bíróság elé idézik, ahol rendre elveszítik a pert, melynek során se az állam, se az Egyház, illetve más keresztény felekezet részéről semmilyen támogatást nem kapnak. Az ilyen családoknak nem marad más hátra, mint a kivándorlás, melyet közülük többen már meg is tettek (az USA-ban kértek és kaptak politikai menedékjogot).

Gabriele Kuby Gender Revolution című könyvében leírt néhány részletet az oktatási anyagból: „Vegyes osztályokban arra utasítják őket, hogy gyurmából formálják ki a nemi szerveket, és répákra kondomokat húzzanak. Azt hallják, hogy a szexualitás a vágyak kielégítésére van, és hogy a szexuális irányultság szabadon megválasztható, és a homoszexuális impulzusokat ki kell élni, hogy a személyiség ne szenvedjen kárt.”

Mivel e „felelősségteljes és részletes” oktatás ellenére is egyre nő a fiatalkorúak között a nem kívánt terhesség, az illetékes hivatalok most azt tervezik, hogy az oktatás időpontját előre hozzák, és a gyerekeket már hét, azaz 7 éves korban a fent bemutatott szexuális felvilágosításban részesítik.” (Forrás)

Vasgerinc
Újságíró

Te jó ég, milyen mélytengeri sötétség! Kell még egyáltalán külön fiú és lány WC, meg öltöző?

Angelo01
Újságíró

Nyugaton sem létezik még liberalizmus, legfeljebb annak hazudják. Egy liberális(abb) iskolarendszerben az állam adja a természettudományi oktatást, mert az objektív tudás. Míg a helyi iskolai körzetekben, a szülői munkaközösség (USA: iskolaszék) és a tanári kar határozza meg a humán jellegű tantárgyak tematikáját (ez a szubjektív tudás). A döntés szabadságáról van itt szó. Ami nyugaton zajlik az szimpla erőszak, csak a mögötte lévő eszmeiség más. De nem liberalizmus. Viszont a liberalizmusnak is vannak hibái: ilyen amikor az evolúció elméletét és a vallásos teremtéstörténetet is egyenrangúként tanítják.

Én például annak nem örülnék, ha a gyerekemnek kötelező lenne az imádkozás az iskolában. Egy ókori kivégzési eszköz lógna a falon, folyamatosan bűntudatot keltenének benne természetes dolgok miatt, és összezavarnák mindenféle idióta mesével a fejét. Utána meg ezek magyarázatával zavarnák össze. Ugyanolyan erőszak ez is.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

“MA EGY SZÜLŐNEK, NINCS MÁR ESZKÖZE MEGVÉDENI A GYERMEKÉT, semmilyen erkölcstelen ideológiával szemben…”

Ez egyszerűen elképesztő, nem hittem hogy már ott tartunk, hogy van ország, ahol konkrétan börtönbe kerül a szülő, ha nem támogatja az iskola által sulykolt ideológiát. Sejtettem hogy ez lesz, de gyorsabban bontakozik ki, mint hittem.

És attól tartok, hogy ez még mindig csak az első lépés, lesz még rosszabb is. Most még azok kerülnek börtönbe, akik felemelik a szavukat az oktatási vadhajtások ellen, a következő az lesz, hogy azt is bezárják, akiről csak megtudják, hogy ellenzi. Ez a legfőbb félelmem a gyerekvállalással kapcsolatban, egyrészt nem tudom megvédeni semmilyen eszközzel, másrészt attól félek, hogy a követlező az lesz, hogy a gyerekeket kis spiclikké fogják áttrenírozni az iskolában, mint a gondolatrendőrség egyik eszköze. Mert az például elképzelhetetlen a számomra, hogy itthon nekiálljak éljenezni egy ideológiát, ha egyszer ellenkezik az elveimmel, és akkor a gyerek mit szűr le ebből, ha ennek teljesen az ellenkezőjét hallja az iskolában? Összezavarodik? Vagy az iskolában elmondja hogy az anyukája nem ért egyet azzal, amit a tanárnéni mond? Nem kapnék-e szülőként egy diszkrét megkülönböztető jelzést a gyerekem aktájára, ami aztán ki tudja hova fajul? Vagy titkoljam el a saját gyerekem elől a világnézetemet? Mi a csudát lehet tenni, ötletem sincs. És minél kisebb korban kezdik el az ilyen agyi tréningeket, annál kevésbé lehet elvárni a gyerektől, hogy megértse  hogy tartania kell a száját arról, hogy a szülei mit tanítanak neki. Meg amúgy is, neveljem talán a gyereket képmutatásra? Vagy vállaljam a meggyőződésemet, menjek börtönbe, a gyerekemet pedig dugják be egy árvaházba? Attól jobb lenne bármi is?

jaaaj, nagy dilemma ez nekem, nem tudom mit tegyek.

Deansdale
Admin

Magánoktatás, ilyen vagy olyan formában. Szerezz tanári diplomát :)

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Eddig nekem is ez volt az egyetlen ötletem, de szerintem mire aktuális lenne, addigra már nem lesz magánoktatásra lehetőség. Itt már kezdik pedzegetni, hogy csak indokolt esetben lehessen választani a magánoktatást, és a “lelkiismereti ok” nem számít elfogadható indoknak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nekünk általánosban a történelemtanár először leadta a méjnsztrím badarságot, aztán meg az igazságot.

Pash Cutter
Újságíró

Mdmselle:

Mielőtt még teljesen kétségbe esnél, felhívom a figyelmedet, hogy összevissza jönnek a hírek azokból az országokból, ahol a Gender Studies domináns. Svédországról nem egyszer teljesen ellentmondásos hírek jönnek, egyik üti a másikat. (pl. “Sikerült integrálni a romákat, mert…” vs. “Nem sikerült integrálni a romákat, mert…” “Svédországban nincs nemi erőszak” vs. “Svédországban van nemi erőszak”) Igazodj ki rajta, szűrd meg a fontosabb információkat! Hát, na kösz a halakat! :D

Meg azt se tanácsolom, hogy pont egy Kuby-interjú kapcsán menekülj ki az országból. Kuby szeret túlozni meg egyszerűsíteni, a stílusa apokaliptikus, áthatja a világvége-hangulat. A könyve is hemzseg a logikai bukfencektől.

Kuby definiálja a „Gender Studies”-t – definíciója úgy-ahogy használható. Az ideológia ténymegállapítása, hogy erőszakos narráció által határozták meg nekünk, hogy férfiak vagy nők vagyunk – nemünk társadalmi konstrukció eredménye. Az írónő szerint a gender-femcsik igyekeznek normálisként elfogadtatni minden szexuális orientációt, így a pedofíliát és a poligámiát is. A realitás az, hogy a gender-feministák tényleg tesznek rá kísérletet, hogy rámutassanak, miszerint a homoszexuálisok, biszexuálisok, transzszexuálisok normális embertársaink (jujj, de borzasztó!!!), de semmiféle propagandát nem folytatnak a pedofília elfogadtatása mellett, sőt, inkább azon vannak, hogy az áldozatok körét leszűkítsék a gyermeklányokra, az elkövetők körét a férfiakra. Kuby úgy torzítja a tényeket, hogy közben fel sem ismeri a lehetőséget, hogy itt egy jó tény, amellyel ki lehet rúgni a széket a gender-feministák alól.

De van itt egy másik probléma is, ami nem más, mint Kuby-nak a beteges ellenszenve minden olyan szexuális orientációval szemben, ami nem heteroszexuális. Alapteóriája szerint a heteroszexualitás érték. Kuby szerint ugyanis az ember akkor áll meg az Úr előtt, ha heteroszexuális. Mondanom sem kell, semmi olyan nincs az Újszövetségben, miszerint én akkor folytatok Istennek tetsző életet, ha a nőkre áll fel a cerkám. Mindez a megállapítás az egyik legprimitívebb Biblia-értelmezés a sok közül.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy magával Gabriele Kuby-val azonosítják az „antifeminizmus”-t. Szerencsére az „antifeminizmus” jóval színesebb és árnyaltabb jelenség, mint maga Kuby személyisége. Az eltérésre jó példa a Férfihang-közösség, mely bár alkalmazza Kuby-t „szakirodalomként”, de szelektíven. Kuby a gondolkodása részévé tette az „Ex-Gay Movement” tanait. Ütközőpont a homoszexualitás kérdése. Van egy AlterEgo cikk, amely szerint a homoszexuálisok is áldozatai a „Gender Studies”-nak, mivel a gender-feministák kizárólag gyalogosként alkalmazzák a melegeket a sakkjátszmáikban. Kuby szerint viszont a homoszexuálisok olyan gyalogosok, akik tudatosan vesznek részt a nyugati civilizáció lerombolásában. Az írónő szerint egy homoszexuális akkor válhat teljes értékű emberré, ha megtagadja magától a saját nemi identitását és átvedlik heteroszexuálissá – segítségére van az „Ex-Gay”! A valóság az, hogy innentől viszont maga Gabriele Kuby válik a neoliberális érdekek öntudatlan gyalogjává, mivel ezáltal is erősíti a heteroszexuális-homoszexuális ellentétet, amely megbékélés hiánya a nemzetek megosztásában érdekelt neoliberális-neokonzervatív háttérhatalmak érdeke.

Kuby leírása alapján a helyzet nem rózsás, mivel az állampolitikák behódolnak az új irányzat előtt, méghozzá úgy, hogy programjukká teszik a kitűzött célok megvalósítását. Mindez Nyugat-Európában kézzelfogható, legfőképpen Németországban és Svédországban, de már nálunk is történt kísérlet az óvodákban történő bevezetésére, ami egyébként megbukott kis hazánkban! Az Európai Uniót már át is itatta a „Gender Studies”. Németországban be van már építve a tanmenetbe. A szexuális ismeretek órán fiatalokkal beszélgetnek a szexualitásról, néha még arra a „szörnyűségre” is képesek, hogy behívnak egy homoszexuális párt előadást tartani az órákra. Kuby szerint valószínűleg egészséges az a fiatal, aki még nem látott eltérő szexuális identitást – hogy is mondjam, nem heteroszexuálist! Kuby-t olvasva legtöbbször az a konzervatív jutott eszembe, akinek a Metallica pusztán ricsaj, egy egymás kezét megfogó, az utcán úgy sétáló meleg pár pusztán dekadencia, az óvodában egymással játszó kínai kislány és magyar kislány pusztán multikulturalizmus!

Kuby „Gender Studies”-definiciója azért úgy-ahogy használható, vagyis nem teljesen alkalmazható, csakis kellő óvatossággal kezelendő, mivel elemzésébe belekeveri a saját homofób nézeteit is. Gondolok itt arra, amikor arról hadovál, miszerint a homoszexuálisok körében magasabb az AIDS-fertőzöttek, az öngyilkosok, a mentális betegek száma, mint a heteroszexuálisoknál. Mindarról már nem beszél, hogy mindezen homoszexuálisok egy olyan közegben mozogtak, ahol nem vállalhatták fel nyíltan és őszintén a nemi identitásukat, vagyis ha van eredője a testi, szellemi és lelki megnyomorodásuknak, szomorú elhullásuknak, akkor az az őket körülvevő társadalmi közeg (és most direkt nem azt írtam, hogy társadalom!). Helyenként a „Gender Studies”-kritikája az „Ex-Gay Movement”-propagandája, ami azért is vicces, mert az „Ex-Gay Movement” és a „Gender Studies” forrása majdnem azonos. Igazából Michael Foucault köpönyegéből bújtak elő az olyan „tudományos megközelítések”, mint a „Gender Studies”, a „Queer Theory” és az „Ex-Gay Movement” – az megint más kérdés, hogy minden bizonnyal Foucault elhatárolódna az olyan „követőitől”, mint John Evans vagy Judith Butler. Leginkább, hogy nem a jelenlegi káoszteremtés volt a célja…

Kuby úgy írja le a homoszexuálisokat, mint egy olyan kisebbséget, melynek érdekeiért feláldozzák a többség érdekeit. Szerinte szükség van egy szexuális ellenforradalomra, melynek alapja a szexuális önmegtartóztatás. A szexuális ellenforradalom része az „Ex-Gay”, ami gondoskodik a homoszexualitás, mint jelenség dekonstrukciójáról és a heteroszexuális társadalom realizálásáról. Kuby ki akar tanítani egy olyan nemzedéket, amely elhalasztja élvezetvágyának kielégítését, mert csak így képes megvalósítani a keresztény értékeket, amelynek velejárója az erényes élet. Most képzelj el egy olyan fiatal generációt, amely kizárólag a nászéjszakán veszíti el a szüzességét, vagyis kizárólag a házasság után él nemi életet! Kuby sok esetben utópista.

Röviden: a diák tudja, hogy léteznek homoszexuálisok, de azért legyen tisztában a saját nemi identitásával is. Úgy megtanítani a szexualitás világára, hogy közben ne zavarodjon össze – és mondjuk inkább 11-12 éves kortól kezdve, nem pedig egészen kicsin. S megfelelő, empatikus pedagógusokkal, nem gender-szakemberektől. Lehetne ezt normálisan is csinálni, de manapság egyre inkább a fanatikusok kezébe kerül az oktatás, és ezáltal a gyerekeink jövője. Mindenesetre nem hiszem, hogy el fog jönni Magyarországra a Kuby által vizionált korszak. Egy olyan országban, ahol erőteljes kvázi-jobboldali uralom van. A magyar társadalom szerkezete teljesen más, mint a svéd, elég, ha a fiatalságot nézzük: a svéd fiatalság többsége liberális, míg a magyar fiatalság egyre inkább a jobboldaliság felé húz. Mondhatni: be van biztosítva a FIDESZ 2018-ig tartó uralma és esély látszik a JOBBIK 2018-as választási győzelmére. Nem hiszem, hogy itt lesz Gender Studies a pedagógiában!

edie
Olvasó
edie

“Gondolok itt arra, amikor arról hadovál, miszerint a homoszexuálisok körében magasabb az AIDS-fertőzöttek, az öngyilkosok, a mentális betegek száma, mint a heteroszexuálisoknál.”

A tények makacs dolgok. :) Ez a természet büntetése az aberrációért, fartúrásért.

Reszet Elek
Újságíró

“Ez a természet büntetése az aberrációért, fartúrásért.”

Erre kérdezné meg egy feminista: Te homofób vagy? Majd pedig kiderítené, hogy szélsőséges és minden bizonnyal antiszemita is. A végkövetkeztetése pedig ezekből a “tényekből” az lenne, hogy látens homoszexuális is vagy. Hiába mondanád neki, hogy egyszerűen csak utálod a buzikat…

the hermit
Olvasó

Kedves Pash, ebből a postból nyugodtan írhattál volna egy cikket, szívesen vettük volna.

Ugyanakkor magyarázd el légy szíves, minek köszönhetjük, hogy a szakállas nőt beletolták a látókörünkbe. Ha azt mondod, nem volt abban semmi politika, nyugodtan fogom álomra hajtani a fejem.

Pash Cutter
Újságíró

“Kedves Pash, ebből a postból nyugodtan írhattál volna egy cikket, szívesen vettük volna.”

Már küldtem be egy cikket, de még választ sem kaptam az ajánlásomra. Ugyanakkor ha a szerkesztőség igényt tart rá, szívesen összeállítok egy cikket, hogy szerintem miért rossz út Gabriele Kuby. De csak akkor, ha igényt tart rá.

100 %-ig osztom Puzsér Róbert véleményét az osztrák Lady Boy-ról (face-oldalán megkereshető). Számomra az sokkal inkább válságjelenség, hogy a magyar emberek többsége jobban dühöng az osztrák Lady Boy-on, mint a kishantosi katasztrófán. Na, az a válságjelenség – HOGY NINCSENEK OTT TÖMEGEK, AHOL VALÓBAN MUSZÁJ! (Arról is szívesen írok cikket, ha valaki igényt tart rá.)

the hermit
Olvasó

Kishantossal- hangsúlyozom, hogy szerintem- az a baj, hogy azt kívülről nehéz átlátni. Lehet hogy az, aminek látszik, és lehet, hogy nem.

Én, mint szerkesztő, szívesen látnám a Kuby- interjú kritikáját, mert a vitának, kritikának helye van itt. Így juthatunk egyről a kettőre.

Pash Cutter
Újságíró

Jó, de akkor adj(atok) egy kis időt! (Munka és egyebek mellett készül a cikk)

Ha elkészül, küldhetem a nyilvános email címre?: info@ferfihang.hu

the hermit
Olvasó

Igen.

Pash Cutter
Újságíró

Amint elkészül, küldöm.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

@Pash Cutter:

Köszönöm ezt a kimerítő tanulmányt, vagy kioktatást ha úgy tetszik, tényleg értékelem, hogy leírtad, de nem igazán tudom elfogadni. Azzal egyet értek, hogy a melegek és egyéb kisebbségek csak gyalogok a genderfeministák hadseregében, de kábé ez minden.
Gondolhatod hogy az aggályaim nem kizárólag a Gabriele Kuby-interjú kapcsán fogalmazódtak meg bennem, hanem jóval előbb már, évek óta őrlöm magam rajta, és azt is elárulom, hogy a gender elmélet okozza még a legkisebb aggodalmat.
Őszintén nem tudom hogy Kuby mennyire szélsőségesen katolikus, de az érvelésed alapján azt kell hinnem, hogy bigottabbnak képzeled mint amilyen valójában, mert rá akarod erőltetni a kereszténységre a saját nézőpontodat, és primitívnek állítod be azt aki nem veled ért egyet. Elismerem, hogy sok olyan van a Bibliában, ami látszólag ellentmondás, vagy könnyen félreértelmezhető, de azt biztosan tudom, hogy mind az Ó- mind az Újszövetség kategórikusan elítéli a homoszexualitást. Ez nem primitív Biblia-értelmezés. Ha szerinted ilyen nincs az Újszövetségben, akkor esetleg olvasd el újra, keresgélj például a Róma levél elején. Mindkét könyvben feketén-fehéren le van írva az álláspont, az aki abba bele tudja magyarázni, hogy valójában nincs benne, az olyan mintha a gravitációt próbálná tagadni. Félre ne érts, nem azt akarom ezzel mondani, hogy a melegek elkárhoznak vagy le kéne “szoktatni” őket róla vagy ilyesmi, nem a saját véleményemet írom le, csak azt hogy a kereszténység szent könyve kategórikusan elhatárolódik a homoszexualitástól, ennyi. Sose értettem miért akarnak a melegek mindenáron egy olyan valláshoz tartozni, ami eleve elveti az életmódjukat, vagy miért akarják belemagyarázni hogy nincs benne. Benne van. Ez van. Lehet ellenezni, vagy másképp gondolni, vagy nem elfogadni, érvelni ellene, de attól még benne van.

Azzal szintén nem értek egyet, hogy a genderfeministák ne akarnának elfogadtatni mindenféle szexuális orientációt, hát ki lobbizik azért, hogy vigyék minél lejjebb, hovatovább töröljék el a beleegyezési korhatárt? Már Beauvoir is erről nyújtott be petíciót a ’70-es években.

“Most képzelj el egy olyan fiatal generációt, amely kizárólag a nászéjszakán veszíti el a szüzességét, vagyis kizárólag a házasság után él nemi életet! Kuby sok esetben utópista.”
Jónak mondod :-D Elképzeltem. Megéltem. Egyedül az én döntésem volt, és nekem bevált. Ezzel együtt szerintem is utópista :-)

Végül pedig azt én is látom, hogy otthon a gender elmélet bevezetése még odébb van, illetve szerencsére el lett odázva az óvodai kísérlet bukásával, de már közel tíz éve nem Magyarországon élek, és úgy érzem, hogy itt sajnos van okom az aggodalomra.

Pash Cutter
Újságíró

Szent egek, gyanúsít olyasmivel, amit el sem követtem! :D

“…kioktatást ha úgy tetszik…”

Eszem ágában sem állt kioktatni téged, informálni szerettelek volna, de ha te be akarod magyarázni magadnak, hogy megsértettelek méltóságodban, nem állok az utadba.

“Őszintén nem tudom hogy Kuby mennyire szélsőségesen katolikus, de az érvelésed alapján azt kell hinnem, hogy bigottabbnak képzeled mint amilyen valójában, mert rá akarod erőltetni a kereszténységre a saját nézőpontodat, és primitívnek állítod be azt aki nem veled ért egyet. “

Ezt is honnan szedted elő? Amellett, hogy amikor katolikusok vitatkoznak egymással a katolicizmus mibenlétével kapcsolatban, akkor legtöbbször az megy, amiről te beszélsz (“mert rá akarod erőltetni a kereszténységre a saját nézőpontodat”), én katolikus emberként nem várom el a többi katolikustól, hogy úgy élje meg a katolicizmust, mint én. Erről a dologról egyébként nagyon szépen ír ez a katolikus hölgy: http://prochristo.blogspot.hu/2014/05/katolicizmus-politika.html

Még csak azért sem nézem le Kuby-t, hogy rengeteg mindent félreértelmez a katolicizmusból – szíve joga. Amiért lenézem, az, pl. hogy azt tanácsolja azoknak a szülőknek, akik megélik azt, hogy homoszexuális a gyereke, hogy erőszakkal “gyógyítsák ki a betegségéből”, mert az válság a családban. Meg a hasonló gesztusaiért. Meg azért, amit Angelo írt az előbbi kommentjeiben: rá kívánja erőltetni a saját elképzeléseit az emberekre, nem tisztelve az ő saját útjaikat. (Ez az interjúból nem jön le, de az elsőként megjelenő könyvéből igen!)

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Nem sértettél meg méltóságomban :-) köszönöm az információt akkor. Én másképp látom, ez minden :-)

the hermit
Olvasó

azt biztosan tudom, hogy mind az Ó- mind az Újszövetség kategórikusan elítéli a homoszexualitást.

Ez viszont nem jelentheti azt, hogy akkor most a homokat kirekesztik az egyházból, ugyanis ez nem választott dolog, legalábbis én úgy tudom. Képzeld el, valaki kap egy erősen vallásos, konzervatív nevelést, aztán meg arra kell rádöbbennie kamaszkor környékén, hogy valami nem stimmel…

Némileg ide vág

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Persze, nyilván, ezért nem is foglaltam állást a kérdésben, direkt ki is hangsúlyoztam. Annyit írtam, hogy a kereszténység szent könyve negatívan ír róla, és nem többet. Én magam abban hiszek, hogy ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mélyen elítélem az ítélkezést, ezért is hagytam ott a közösséget, ahová tartoztam.

Belvedere
Vendég
Belvedere

“Összevissza jönnek a hírek azokból az országokból, ahol a Gender Studies domináns.”

Ha valakinek van kellő kritikai érzéke, el tud rajta igazodni. A neten elég sok ostobaságot találni, legutóbb egy érdekes színfoltra leltem:

Norvégiában például – az Európai Unióban is egyedülálló módon – jelenleg is folyamatosan nő a születések száma.

1: A cikket író kishölgy elfeledkezett róla, hogy Norvégia nem EU-tag; 2: A skandináviai népességnövekedés a muszlim bevándorlókhoz köthető.

Angelo01
Újságíró

Nálam az ilyen szellemiségű cikkek/interjúk is kivágják a biztosítékot. Ugyanúgy jön valaki, aki meg akarja nekem mondani, hogy hogyan éljek, hogyan gondolkozzak, mit tanítsak a gyerekeimnek, mit gondoljak a szexualitásról, mit gondoljak a családról. Mintha ez a keresztényinek hazudott eszmerendszer bármivel is jobb lenne mint bármi más.

Benne van minden, összeesküvés, elvakult vallásosság, transzcendens, “halgass a szívedre” bla-bla, isten akarata, és a szokásos ömlengés.

Ugyanolyan szemellenzős baromsághalmaz, mint a genderelméletek.

 

Maradi
Olvasó
Maradi

Üdvözletem! (Bár régebb óta követem az oldalt, ez lesz az első hozzászólásom.)

Nem igazán értem, hogy miért “vágja ki a biztosítékot” a cikk szellemisége (illetve értem, csak furcsának találom). Szóval adott egy téma, amiben kifejti a véleményét valaki. Eddig rendben. Mondandójában viszont megemlíti, hogy MIÉRT, illetve egészen pontosan MILYEN filozófiai alapokból kiindulva gondolja azt, amit. Szerintem ez a legkorrektebb. Én speciel szeretem tudni, hogy ki, milyen alapokra építkezve formálta véleményét. Hogy egy kicsit konkrétabb legyek: Elhangzik a gender-elmélettel való szembenállás. Továbbá az is, hogy miért alakult ki az adott vélemény. Viszont – és emiatt nem értem, mi is ezzel a gond – az is megemlítésre kerül, hogy NEM kell a filozófiai háttérben egyet érteni ahhoz, hogy hasonlóan károsnak találja valaki a gender-elméletet.

Szóval összességében azt furcsállom, hogy manapság gyakorlatilag bármilyen témával kapcsolatban ez az általános, reflexszerű válaszreakció. Ha valaki megemlíti Istent, vagy a kereszténységet, mint egyéni, gondolkodásbeli rendezőelvet, a hallgatóság – de legalább is egy része – egyből ellene fordul: “Húúú, vallási fanatikus, elvakult, begyöpösödött gondolkodású!”; “Azért mondja mert keresztény, pedig ő is legalább ugyan olyan rossz!” (Mert ugye nincsenek előítéleteink…) És láss csodát, már nem is érdekel senkit, mi volt az eredeti beszédtéma, vagy kinek mi volt a véleménye azzal kapcsolatban! Egészen “zseniális”. Az a gond ezzel, hogy így arra “neveljük” az említett felszólalókat, hogy lehetőleg hallgassanak esetleges meggyőződésükről. Hogy semmi szín alatt nem emlegessék az egyéni miérteket, mert ezzel aláássák az egész mondandójukat.

Angelo01
Újságíró

Üdv itt a kommentelők között!

“Jött Ramirez, aki a nemesek elleni harcra hivatkozva elvitte a csirkéimet. Majd jött Pablo, aki a kommunisták elleni harcra hivatkozva elvitte a csirkéimet. Aztán jött Juan, és a kapitalisták elleni harcra hivatkozva elvitte a csirkéimet. Kurva mindegy, hogy milyen eszme jön, valaki mindig elviszi a csirkéimet!”-egy mexikói paraszt sirámai.

Azért veri ki a biztosítékot, mert teljesen mindegy, hogy milyen ideológiai háttér, vallás, vagy eszmerendszerre hivatkozik valaki, ha a célja az, hogy meghatározza MÁSOKNAK, hogy mit tegyenek vagy gondoljanak, vagy korlátozzon másokat abban, hogy ezt, vagy azt tegyenek, gondoljanak. Teljesen mindegy, hogy mi alapján akarunk hatalmat. A hatalom akarása a probléma maga. Attól függetlenül, hogy az adott ideológia számomra szimpatikus, vagy nem. Ez a félrenézés tipikus esete, hogy amit az “ellentábornak” halálos bűnként felrovunk, azt a “sajátjainknak” megbocsátjuk, meg bagatellizáljuk. Kettős mérce. A gender elmélet figyelmen kívül hagyja a természeti realitásokat? A vallások is. Figyelmen kívül hagyja a racionalitást? A vallások is. Figyelmen kívül hagyja az emberi természetet? A vallások is. Egykutya.

Másrészről, az olyan logikai, gondolati, ok-okozati levezetéseket nem tudom érvként elfogadni, amelyeknek a végső hivatkozása isten, vagy istenek, a szent korona, az ufók, a horroszkóp, a repülő spagettiszörny, egy talk-show, vagy bármely értelmetlen, igazolhatatlan hülyeség. Még akkor sem, ha a végeredmény ugyanaz. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Rep%C3%BCl%C5%91_Spagettisz%C3%B6rny )

edie
Olvasó
edie

Miket hordasz itt össze vissza?

Lehet a gender ellen vallás nélkül is érvelni, vagy ez hiábavaló vállalkozás? A gender egy őrültség, tudományos alapon cáfolható, nincs szükség hozzá Istenre. A gender teljesen tudományellenes és teljesen a racionalitás ellen való, ésszerűtlen. Szóval nem kell vallásosnak lenni, hogy ellenezzük. Miért őrültség? Mert nyilvánvalóan őrültség, ha maga azt mondja, hogy ön nem férfi, és ha én azt mondom, hogy nem vagyok nő. Szerintem ez ésszerű kijelentés: hogy maga férfi, én pedig nő vagyok.
Nem tudom ezen mégis mit nem lehet felfogni…
Azt mondjuk én is ellenzem, hogy kötelező hittan legyen az iskolában.
“Azt gondolja, hogy a vallásnak vissza kellene térnie a közéletbe és a közbeszédbe?”
Oké, az előbbibe bele lehet érteni a hittanórát de ezt egyáltalán nem volt így leírva
Angelo01
Újságíró

Nagyon nem értem a kommentedet. Ez nekem szólt, vagy mellé ment?

the hermit
Olvasó

 A hatalom akarása a probléma maga. Attól függetlenül, hogy az adott ideológia számomra szimpatikus, vagy nem.

Hippiduma… (bár nekem nagyon szimpatikusak voltak a hippik, de közben felnőttem, és be kellett látnom, hogy az egész ideológiájuk abból fakadt, hogy folyamatosan be voltak szívva.) Ha azt hiszed, a hatalmat megszerezni akarni nem az emberi természet része, akkor bizony tévedsz. Csak körbe kell nézni.

Angelo01
Újságíró

A hatalom akarása nem az emberi természet része. A birtoklási vágy az emberi természet része. A kettő nem keverendő. Aki a hatalmat akarja, az valójában a hatalom által elérhető anyagi és szellemi javakat akarja. Nem segíteni másokon, nem ártani másoknak, csak a hatalom előnyeit élvezni.

Hippiduma? Vagy pszichológia? Vagy társadalomdinamika?

the hermit
Olvasó

Nem hinném, hogy az probléma, ha van főnök. Ellenkező esetben ugyanis anarchia van, arról pedig sokszor bebizonyosodott, hogy nem működik.

Aki a hatalmat akarja, az valójában a hatalom által elérhető anyagi és szellemi javakat akarja.

Ez nagyon cinikus vélekedés.

 

Angelo01
Újságíró

Nem kérdőjeleztem meg a vezetés szükségességét. A hatalom eszköz. Nem mindegy, hogy mire használja valaki. Arra, amire kapta, vagy visszaél vele, ez személyiségfüggő. Sajnos mindenhol azt tapasztalom, hogy a legkisebb hatalomtól is elszáll az emberek agya és torzul a személyisége. Kevés embernek van annyira stabil személyisége, hogy ne éljen vissza a kapott hatalommal.

Cinikus vagyok, de tapasztalati úton jutottam el ide.

edie
Olvasó
edie

“Még akkor sem, ha a végeredmény ugyanaz.”

Pontosabban értem miről van szó, a primitív embereknél jól bevált technika, hogy nem azt kell nézni ki mit mond, hanem hogy az illető jobbos balos katolikus stb stb.

Angelo01
Újságíró

A primitív emberek ismérve, hogy nem értik meg a leírt szöveget. A primitív emberek a saját korlátoltságuk foglyai. A primitív emberek magukból indulnak ki.

edie
Olvasó
edie

Ez a félrenézés tipikus esete, hogy amit az “ellentábornak” halálos bűnként felrovunk, azt a “sajátjainknak” megbocsátjuk, meg bagatellizáljuk. Kettős mérce.

 

A primitív emberek másik jellegzetes ismérve, hogy le vannak ragadva annál mi volt a középkorban, az számít MOST mi van, MOST milyen szerepe lehet a vallásos emberek.

Angelo01
Újságíró

Észrevennéd végre, hogy NEM a vallásról írtam? A választás szabadságáról írtam. A racionális érvelésről írtam. Ne hisztizz.

Ha a gender-szekta dogmáit akarjuk megcáfolni, akkor nem egy vallás, (bármelyik vallás) hittételeit kell felhozni ellene. Ennél egyszerűbben nem tudom összefoglalni, mi a bajom az interjúval.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Szerintem Edie (meg Maradi is) azt akarta mondani, hogy ez amit most írtál, a cikkben is majdhogynem szó szerint benne van, és kiidézte neked belőle, vagyis a cikk nem próbált más ideológát nyomni a gender helyett, csak leírta, hogy Kuby a valláson keresztül jutott el a felismerésig. Mások meg más úton.

Lehet a gender ellen vallás nélkül is érvelni, vagy ez hiábavaló vállalkozás?
A gender egy őrültség, tudományos alapon cáfolható, nincs szükség hozzá Istenre. A gender teljesen tudományellenes és teljesen a racionalitás ellen való, ésszerűtlen. Szóval nem kell vallásosnak lenni, hogy ellenezzük.

Angelo01
Újságíró

Én speciel pont nem szeretem az a vitatechnikát, hogy mondatonként idézem a másik kommentjét, majd arra írok, mert azzal kiragadom a szövegkörnyezetből, egy logikai láncból, így elvész a mondandó.

Ha egy fasiszta, meg egy kommunista vitázna azon, hogy az én gyerekem milyen ideológia oktatást kapjon, akkor ugyanúgy mindkettőt elküldeném a búsba, hogy ne pofázzon bele a dologba. Tenném ezt úgy, hogy egyetértek a fasisztával abban, hogy a kommunista ideológia hülyeség. Valamint egyetértek a kommunistával, hogy a fasiszta ideológia hülyeség. Az egyik fél lehülyézése nem jelenti automatikusan a másik elfogadását.

Jelen esetben egyetértek az interjú alanyával, hogy a gender elmélet hülyeség, de közben kinyilvánítom, hogy ennek ellenére az ő ideológiáját is hülyeségnek tartom.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Nem vitázni akartam, és ha jól látom nem idéztem egy mondatot sem a kommentedből, hanem a teljes kommentre reagáltam, amiben te magad foglaltad össze a legegyszerűbben, hogy mi bajod az interjúval.

Angelo01
Újságíró

Én sem vitáztam, csak írtam egy kommentet, amit szemléletesebbnek gondoltam az előzőnél :)

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Szerintem ezen akadt fenn:

Hogyan beszél a genderről egy ateistának, akit nem nagyon érdekel, hogy Isten mire rendelte? Elmondom neki, hogy én hiszek abba, hogy Isten létezik. És ha ez igaz – márpedig még senki nem bizonyította be az ellenkezőjét –, ez a szívünkbe van írva. Amikor egy ateistával beszélek, megpróbálok a szívére hatni. Majd megpróbálom ráébreszteni, hogy a szeretet miről is szól tulajdonképpen.

Egy ateistát nehéz így meggyőzni. Neki ez csak annyi, hogy érzelmi alapon próbálják befolyásolni, ami ráadásul egy olyan rendszeren alapul, amiben nem hisz. A tudományos cáfolatról pedig nem mondott igazán semmi kézzelfoghatót, csak kijelentette, hogy van olyan. Hát így nehéz lesz.

Angelo01
Újságíró

Lehetetlen valakit egy olyan érvrendszerrel meggyőzni, ami nem a sajátja. Ha egy ateistának azt mondod, hogy valamit ne tegyen meg, különben a pokolra kerül, akkor csak röhögni fog rajta. Vagy egy vegetáriánusnak kínálgatni a sült tarját, mert az olyan finom.

Ahelyett, hogy elfogadná a másik ateizmusát, megpróbál a szívére hatni. Mert az ő kis korlátolt világában az ateista egy eltévedt bárány, akin akkor is segíteni kell, ha nem akarja, mert az úgy jó. Megértés helyett a meggyőzésre hajt.

Az egész hozzáálláson és eszmeiségen akadtam fenn.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Hogy ő eltévedt báránykának tart, az iszonyú sértés, de hogy te szemellenzős baromsághalmaznak meg korlátoltnak nevezed, az maga az elfogadás? :-)))

Angelo01
Újságíró

Ott van a jelentős különbség, hogy az egymásra aggatott jelzőktől függetlenül, én nem akarom megváltoztatni őt. Nem akarom meghatározni, hogy ő hogyan éljen, hogyan gondolkozzon. Ő viszont meg akarja határozni, hogy én mit gondoljak, én milyen értékeket valljak, én hogyan éljek, hogy az én gyerekeim mit tanuljanak. Ez elfogadás az, hogy akkor sem akarok valakit befolyásolni, ha nem tetszik a véleménye. Ő viszont nem fogad el másokat, mert befolyásolni akar. Ezt az igen jelentős különbséget kell észrevenni.

edie
Olvasó
edie

“Figyelmen kívül hagyja az emberi természetet? A vallások is.”

A vallás figyelmen kívül hagyja az emberi természetet, ösztönöket, hogy milyen jó beverni valakinek a képét baseballütővel aki beugat nekünk, és a kereszténység a monogám házasságot propagálja a háremtartás és hipergámia helyett?

Gusztustalan fúj :PP

Pash Cutter
Újságíró

Üdv az űrbázison, Maradi! :D

Én úgy veszem észre, sokak szerint a Kuby által leírt út az ideális, hiszen egy keresztény értékrend érvényre juttatásával meghaladja a filozófiai rangra emelt nemi sovinizmust. Látszólag meghaladja, de a lényegét tekintve nem megy túl a gyűlöleten. Még ha magára ölti is a keresztény köntöst. Gabriele Kuby, bár elveti azt a nemi sovinizmust, ami Ottó Weininger és Simone de Beauvoir sajátja, szélsőségesen túlfanatizálja, és egyben erőszakkal kívánja ráerőltetni a társadalomra a maga patriarchális családmodelljét, ami közelről nézve egyáltalán nem egészséges. Mindezek pedig annak köszönhetőek, hogy maga Gabriele Kuby genderfeministából lett keresztény feministaként hozta magával mindazon intoleráns és autoriter jegyeket, amiket akkoriban Simone de Beauvoir követőjeként beépített a személyiségszerkezetébe.

Kuby a Gender Studies kritikájával igyekszik legitimálni önmagát – meglehetős sikerrel.

Ugyebár, az ellenségem ellensége a barátom – még akkor is, ha pszichopata szegényem. Magam kimondottan károsnak tartom már magának a műnek a népszerűsítését is, de amit nagyon nem kéne, az a kereszténységgel való összekapcsolása. Kuby „mélyen hívő és katolikus”, melynek „hívő katolicizmusa” érezhető az egész művön. Az írónő összekapcsolta egymással a „Gender Mainstreaming”-ot és „korunk szabados szexuális szokásainak eluralkodását”, így a „Gender Studies” kritikája egyenlő mindannak a kritikájával, ami nem heteroszexuális. Kuby igazából a „Gender Studies”-ból átvitorlázott egy másik „alternatív” agyrémbe, az „Ex-Gay Movement”-be, melynek modern teoretikusai hisznek abban, hogy az embernek joga van belenyúlni a Teremtésbe, csak hogy ezáltal is tökéletesítse a Teremtő munkáját. Mindez pedig összekapcsolható a „heteroszexuális társadalom” utópiájával, ahol – láss csodát! – nincsenek mások, csak heteroszexuális férfiak és nők. Kuby, mint fanatikus Ex-Gay, fanatikusan hisz abban, hogy a homoszexuális, biszexuális és transzszexuális emberek a pedagógia, a pszichológia és a biológia tudományának segítségével átkonvertálhatóak heteroszexuálissá. Egyes helyeken már aszexuális embereket is megpróbálnak rávezetni a szexualitás örömeire. Mindezen nézeteit pedig úgy csomagolja Kuby, mint „keresztény hitvallást” – igazából ez annak a keresztény humanizmusnak a mellékterméke, amelytől oly nagyon óvta a katolikus egyházat a híres amerikai eszmetörténész, Molnár Tamás. Hiszen amikor homoszexuálisokat kényszerítenek bele az aszexuális életmódba vagy egy heteroszexuális családfenntartó szerepbe, valójában ők jót akarnak, kizárólag gazdagítani igyekszenek az emberiséget – még szétroncsolt személyiségek, megerőszakolt identitások árán is! Mindezek fényében kimondottan szánalmas az állítás, miszerint Kuby népszerűsítője a katolikus egyház tanításainak – ezzel ellentétben inkább lejáratása az amúgy is identitásválságban szenvedő katolicizmusnak, méreg a Vatikán testében, gesztus az ateizmus irányába, szolgálat az ellenségnek, „hasznos idióta” az antiklerikális erők kezében!

Maradi
Olvasó
Maradi

Nos ilyen mélységekig nem ismerem a riportalany “ideológiai előéletét”, de ahogy most leírtad, nem hangzik túl fényesen. Bár, ki tudja? Lehet, hogy csak egy meg nem értett zseni… na de viccet félre téve, értem miért tartod visszásnak a hölgy munkásságát. Az a gond, hogy manapság igen sok, kisebb-nagyobb olyan vallási csoportosulás létezik, akik a tradicionális – már ami maradt belőle – egyházak mögé bújva próbálnak érvényesülni.

Függetlenül ettől, én soha nem voltam híve az “ellenségem ellensége a barátom” elvnek, ezt mindig is csak valami félreértésnek tartottam.

edie
Olvasó
edie

Benne van minden, összeesküvés, elvakult vallásosság, transzcendens, “halgass a szívedre” bla-bla, isten akarata, és a szokásos ömlengés.

– összeesküvés : Nincs itt semmiféle feminista férfiellenesség, nem kapnak különféle romboló ideológiák állami támogatást, törvényi hátszelet oszoljunk kérem.

– transzcendens  : A primkó emberkéknél a transzcendens a kultúránál kezdődik

– elvakult vallásosság, “halgass a szívedre”  : túlságosan elvakult ahhoz, hogy az álliberális média igazságait elfogadja ez nagyon gáz

 

LOLOL

Tényleg tanulságos egy ilyen genderelmélethez hasonló szemellenzős baromsághalmazt olvasni a kommentek közt.

Angelo01
Újságíró

-Összeesküvés: Még jó hogy az egyházak, a civil szervezetek, a sportklubok, a diákszervezetek, stb. nem kapnak törvényi támogatást, meg állami támogatást. Most akkor a cserkészek világméretű összeesküvése folyik, csak azért mert állami pénzt kapnak? Vagy az egyházak világszinten konspirálnak mert állami lóvé folyik be náluk? Az ideológiailag semleges állam NEM tehet különbséget ideológia és ideológi, vallás és vallás között, így vagy mindegyiket támogatja, vagy egyiket sem.

-Transzcendens: jó lenne, ha előbb a szó jelentésével tisztában lennél.

-Elvakult vallásosság: Túlságosan elvakult ahhoz, hogy mármilyen igazságot elfogadjon. Ez a nagyon gáz.

Gondolom az már övön aluli kérés lenne, ha használnád az idézőjelet. Shift+2… Nemazért, de tényleg zavar :))

the hermit
Olvasó

Összeesküvés: Még jó hogy az egyházak, a civil szervezetek, a sportklubok, a diákszervezetek, stb. nem kapnak törvényi támogatást, meg állami támogatást

Ezek a szervezetek deklaráltan állami feladatokat vállalnak át és látnak el, tehát nem “csak úgy” kapják ezt a pénzt.

Betegápolás, utánpótlás nevelés, iskolák működtetése, csak pár dolog, ami így hirtelen eszembe jutott.

Hadd kérdezzem már meg, a NANE milyen állami feladatot lát el? Igen, azt is kérdezhetném, mi egy ilyen szervezetnek a haszna, a társadalom szempontjából.

Angelo01
Újságíró

Egy dolog, hogy közfeladatot látnak el, más dolog pedig az, hogy a közfeladat ellátását álcának használva terjesztik úgy a saját eszmeiségüket, hogy nem hagynak választást mások számára. Amikor, a mostani gyakorlatnak megfelelően, egy egyház átveszi a környék egyetlen iskolájának a működtetését, és a saját vallási reguláit ráerőlteti más vallásúakra, vagy vallás nélküliekre, az ugyanolyan visszás, mint az, hogy a nane állami pénzt kap.

Egy állam legyen világnézetileg semleges, mert nem feladata az emberek világnézetének a formálása. Vagy mindenkit egyformán támogat, vagy senkit sem.

edie
Olvasó
edie

“Amikor, a mostani gyakorlatnak megfelelően, egy egyház átveszi a környék egyetlen iskolájának a működtetését,”

 

Tudom nehéz felfogni a különbséget aközt, hogy az egyház átvesz egy iskolát, amelyet az önkormányzat nem tud finanszírozni (el tudom képzelni hogy azóta korbáccsal ütik ott azokat a tanulókat akik nem miatyánkoznak elég hangosan LOL), meg a közt, hogy valahol állami szinten bevezetik gendersemleges nevelést, járjon büntetés apasági tesztért.

De nincs itt semmiféle összeesküvés ám… :LOL

“Egy állam legyen világnézetileg semleges, mert nem feladata az emberek világnézetének a formálása.”

Ja ok, alapítok egy skinhead mozgalmat és várom az állami támogatást. Az emberek jóval kisebb hányadáról mondanék rossz dolgokat mint a nane…

Angelo01
Újságíró

A húgom tanár egy református ált. iskolában. Kötelezően ajánlott a részvétel az istentiszteleten, mind tanárnak, mind gyereknek, annak ellenére, hogy más a vallása. Kötelezően ajánlott a hétvégén (!) és munkaidő után (!) részt venni az egyház által szervezett rendezvényeken, karitatív tevékenységben. Kötelezően ajánlott a gyerekeit biodíszletként elvinni a református egyházi rendezvényekre. Persze van választása, mondhat nemet is. Csak akkor a felebaráti szeretetből, 3 havonta megújított munkavállalási szerződését a következő alkalommal “elfelejtik” megújítani. Ráadásul kevesebbet keres, mint egy állami iskolában, mert az egyházi fenntartásúakra nem vonatkozik a bértábla. Egy másik településen ugyanezt játszák el a volt barátnőmmel, csak ott katolikusok. Egy volt osztálytársammal ugyanezt csinálják szintén katolikusok.

Mindezt csupán felebaráti szeretetből. Az egyházak semmivel sem jobbak, mint bármi más, csak körítés más, meg az ideológia, amivel takarózva ugyanolyan gátlástalan érdekérvényesítést visznek végbe.

Másrészt, az állam még nagyobb fejpénzt ad a tanulók után, mint amit az önkormányzatnak adott. Miért nem lehetett azt a pénzt az önkormányzatnak adni? Szisztematikusan átjátszák az oktatást az egyházak kezébe. Gondolom nehéz ezt felfogni.

Reszet Elek
Újságíró

Te egyenlőségjelet teszel a hit, a vallás és az egyházak közé, ami szerintem helytelen álláspont.

Angelo01
Újságíró

Ha megfigyeled, nem a hitelveket, vagy hittételeket kritizáltam, hanem az egyházszervezetek gyakorlatát, amelyeket ezekre épít. A hittel, vallással, legyen bármilyen, semmi bajom. Az egyházszervezetekkel van bajom. Nem teszek közéjük egyenlőségjelet, ezt rosszul látod.

Nem egyszer fordult már elő ezen az oldalon, hogy amikor az egyházak gyakorlatát, befolyásra való törekvését, vagy állam bácsihoz dörgölődését kritizáltam, sokan úgy vették, hogy a vallásukat kritizálom. Nem a hit a probléma, hanem amit a hit nevében a vallási szervezetek elkövetnek.

Reszet Elek
Újságíró

Az eszmék és az ideák komoly dolgok. Szörnyű, hogy sokan mit képesek megtenni a nevükben.

Éppen ezért a teljes “majd én eldöntöm” hozzáállás sem biztos hogy jó. A probléma az, hogy az emberek túlnyomó többsége sajna ostoba illetve mentális kamaszkorában leledzik. Ne menjünk bele, hogy kik vagy mik nem hagyják felnőni ezt a társadalmat, ettől függetlenül a tény tény marad.

Másrészt az a hozzáállás, amit megosztottál velünk óhatatlanul is egyenlő értékűnek tüntet föl értékében nagyon is eltérő szintű életszemléleteket. Hiszen ebben a lényeg az egyén döntése és szabadsága, nem pedig az, ami mellett dönt. Így lesz hasonlóképpen értékes egy hedonista világszemlélet, mint mondjuk egy meggyőződéses vallásos.

Szóval alapjában véve a hatalom gyakorlásának a dilemmája mellé tennék egy másikat is, ami talán fontosabb is. Ki vagy kik értékelhetnek, mondhatják meg, hogy egyes dolgok jók és üdvözlendők, más dolgok kevésbé azok, megint mások pedig alapjában véve rosszak. Vagy másképpen megfogalmazva ki az, aki tarthatja és leolvashatja az “erkölcsi barométert” a többiek számára.

Persze erre mondhatod azt, hogy senki, mindenkinek magának kell(ene), de mint látható valójában a legtöbb ember valamiféle külső eszmerendszer “rabja”, nem pedig belső meggyőződés, mondhatni saját forrású recept alapján éli meg az életét.

Angelo01
Újságíró

@Reszet Elek Nem állt szándékomban egyenlő értékűnek beállítani a különböző eszmerendszereket. Sőt, azt vallom, hogy egy vallás mély megélése közelebb visz sok-sok embert az egyéni boldogsághoz. Például a katolikus vallást, amely folyamatosan azt keresi, hogy mi a jó, sokkal jobb eszmerendszernek tartom, mint a gender ideológiát, ami azt keresi, hogy mi a rossz. Az én szempontomból a választás szabadsága a lényeg. Óhatatlanul is különböző eszmerendszerek formálják a gondolkodásunkat, de képesnek kell lennünk rá, hogy a saját eszmerendszerünket kialakítsuk, és nem kritika nélkül átvenni már eszmerendszereket.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Én mondjuk ezzel egyetértek. Nem lehet így rákényszeríteni senkire a vallás gyakorlását. Nem szabad. Annyira különös ez az egész, mintha direkt az indulatokat akarnák gerjeszteni, más értelmét nemigen látom.

Deansdale
Admin

“mintha direkt az indulatokat akarnák gerjeszteni, más értelmét nemigen látom”

Más értelme nincs is, de ez nem elég?

mdmselle
Újságíró
mdmselle

de, épp elég :-)

edie
Olvasó
edie
Angelo01
Újságíró

Szívesen leparasztoználak, de nem akarom megsérteni a parasztokat, hogy hozzád hasonlítom őket. A lekurvázás igen kifinomult vitatechnika, csak gratulálni tudok.

Deansdale
Admin

Feltétetelezem Edie ironikus formában írta ezt a kommentet…

the hermit
Olvasó

Angelonak ment a válaszom.

brandon
Olvasó
brandon

Jól meglátás. Ha van egy Eu által is támogatott tudománytalan őrültség, akkor az ellen nem a legjobb fegyver, ha egy másik tudománytalan őrültséget kezdünk el erőltetni.

Inkább az eredeti őrület valós céljáról, és ennek értelmetlenségéről kéne lerántani a leplet.

Illetve. A “gender” filozófiája okosan használva, még az antifeminizmus szolgálatába is állítható lenne. Segítségével lehetne kritizálni a mai nőközpontú társadalom férfiakkal szemben alkalmazott egyértelműen hátrányos megkülönböztetéseit.

És, igen, valójában nem is az a baj, hogy léteznek ilyen ideológiák, hanem az, hogy ezeket megpróbálják ránk erőltetni felülről. Mi lenne, ha az Eu, a femcsik, meg a többi retardált autokrata kitakarodna az emberek magánéletéből? És, például, ha már “demokrácia” van, nem próbálnák nemi alapon démonizálni, törvényekkel ellehetetleníteni a férfiak szexualitását, életvitelét, szokásait, hanem hagynának minket békén.

edie
Olvasó
edie

“Ha van egy Eu által is támogatott tudománytalan őrültség”

Angelo nem mondta el neked, hogy nincsenek összeesküvések, nem tanítanak tudománytalan dolgokat nyugati egyetemeken, ilyet csak hülye vallásos izék vizionálnak akik a Pokollal fenyegetnek másokat? :P

Pash Cutter
Újságíró

Sok mindenben egyetértek Angelo-val, annak ellenére, hogy magam katolikus vagyok, ezért nem osztozom az ateizmusában. Ugyanakkor katolikus mondta nekem, hogy a könyvet olvasva megdöbbenten tapasztalja, mennyire nem ismeri Gabriele Kuby a katolikus dogmatikát.

Tény, hogy Gabriele Kuby nem a tehetségtelen aktivisták egyike. Sőt.

Gabriele Kuby betéve ismeri az összes genderfeminista szerzőt, és mégsem ért velük egyet. Keménykötésű, balos feministaként érvényesült a civilpolitizálás terén, mielőtt megcsömörlötten és kitérten elfogadta volna a katolikus tanokat. Megtérésének részletei nem ismeretesek, és talán nem is érdekesek. Először jött a csömör, aztán az ezoterikus élmény, onnan pedig a katolikus megvilágosodás. A nyugati 68-as nemzedéket jellemző életpálya. Pongyolán idéz, és érvelése megakad a polémián, de már genderfeminista korában is ez volt a stílusa, igazából hű maradt önmagához. Kuby vállalta a könyörtelen kipellengérezést a mainstream médiában, a fenyegető e-mail-eket és a többi kellemetlenséget. Meggyőződését nem sunyin és manipulativ, hanem nyílt és konfrontatív vállalta nyílt fórum előtt. Komoly karriert futott be; jóval híresebb és sikeresebb, mint a férje. Megharcolta a maga harcait az ügyeletes hímsovinisztákkal. Önként váltott irányt, nem valami férfi kedvéért. Konzervatívfalóból lett neokon.

Ami kifejezetten mellette szól, hogy megnevezi a világnézeti alapot, melyben gyökerezik identitása, és ami alapján folytatja az érvelést. Teljesen transzparens a kiállása. Abból indul ki, hogy az ember nemi hovatartozása nem a véletlen műve. Hisz egy teremtő és alkotó akaratban, amely az embert nem véletlenül teremtette férfinak és nőnek. Ez persze vitatható, de vitatémának meddő, mert nem lehetséges vitatkozni a vallásról. Innentől pedig kézenfekvő, hogy nála a nemek közötti harc megoldása nem az egalitarianizmus, hanem a komplementaritás. A felekezeti alap, a kor szelleme, az átfogó értékrend, a saját élményekből leszűrt tapasztalat, a vágyak, a sejtések, a projekciók teszik függővé, hogy ami ebből kijön, az alárendeltség, fölérendeltség vagy mellérendeltség. Mint ahogy az is, hogy mindez milyen szereposztásokhoz vezet, mennyire erősíti vagy gyengíti a sztereotípiákat.

Ilyen is létezik, és joga van létezni. Tisztelet az ellenfélnek; megérdemli, hogy sportszerűen bánjanak vele! Ha elfogadtuk létezését, nekiállhatunk vitatkozni a téziseivel – tárgyilagosan. Az megint más kérdés, hogy valójában Kuby elfogadja-e a tőle eltérően gondolkodók létezését. S hát itt a baj!

Ha egy ultrakonzervatív önként, saját jószántából dönt a tradicionális életmód vállalása mellett, mert ez adja neki a beteljesülést, hát tegye, szíve joga! Viszont szigorúan tilos rákényszeríteni a szemléletét bárki másra, és kötelessége békén hagynia azokat, akik ennél kicsit többet vagy egészen mást akarnak kihozni az életükből. Ami kell összesen, az a békesség és elfogadás, hogy mindenki választhassa és bejárhassa a maga útját. Mindkét oldalnak megvan a maga helye. Leginkább, hogy teljesen felesleges siránkoznia és sopánkodnia mindkét oldalnak, mert mindig lesznek ilyenek is, olyanok is. Csak hagyni kell, hogy ki-ki eldönthesse, hova áll be, mindenféle kényszer nélkül, egyéni preferenciája és képessége szerint. És ha mindkét oldal folytathatná a maga kis életét egymás mellett a maga választott módján, talán nem lenne probléma. A gondok mindig ott kezdődnek, amikor az egyik oldal megpróbálja ráerőszakolni a maga nézeteit a másik oldalra. Szükséges elfogadni, hogy vannak olyanok, akiket a tradicionális életmód tesz boldoggá, és vannak olyanok, akiket nem. Ennyi. Ami természetesen így leírva nagyon egyszerű, de össztársadalmi szinten realizálni komplikáltabb.

Kétséges, hogy össztársadalmi szinten fog megoldást nyerni a probléma. Az össztársadalmi szint mindig a kollektíva, de nem lehet az egyéni életvitel mércéje. Különben esélyünk van belecsúszni az abszolutizmus és totalitarizmus bűnébe. Ha egy férfi nem képes kialakítani egy tisztességes kapcsolatot egy nővel, lehet kvótázni a politikában, fejlesztgetni a nőket az üzemekben, bontogatni a sztereotípiákat az oviban, teljesen meddő marad az igyekezet, mert nem a köztereken van az élet centruma, sem a nő, sem a férfi számára. Koncentráltan nekilendülve érdemes megfontolásra venni minden konstruktív javaslatot, legyen az szocialista vagy konzervatív, pozitív-feminista vagy gender-feminista. Minden elmélet mögött állhat igazság, élettapasztalat, sikerélmény. A polarizálás helyett a megkülönböztetés az igazi szellemi teljesítmény. Az ifjú titánok lendületes önfejűsége és az érett korúak árnyalt megközelítése egyaránt értékes és szükséges, tolerancia. Itt nem segítenek az államilag meghozott intézkedések, csakis a szimpla hozzáállás- és gondolkodásmód-váltás, amit mindenki elintézhet magának a saját fejében – csak éppen rengeteg delikvensnek kellene elvégeznie ezt, innen az össz nehézség.

Elképzelhető (bár kétlem), hogy a kritizáló Kuby éppenséggel nem akarja ráerőszakolni az életstílusát senkire, hanem attól tart, hogy már nem lesz kibontakozási tere, ha egy összetákolt gender-elmélet mögé rejtőző profitéhes munkapiac végleg beszippantja előle a választási lehetőséget. Annak ellenére, hogy a nyugati civilizációban még mindig gyakoribb és elterjedtebb a konzervatív forma. Értelemszerűen nem szükséges egyetérteni ezzel az apokaliptikus verzióval, de értelmetlen őket sztereotip azzal vádolni, hogy tolják a „hímsovinizmus” szekerét. Kuby nem hímsoviniszta, ahogy távol áll tőle minden Ottó Weininger-szagú eszmekonstrukció is.

Kuby felépítette magának azt a tézist, hogy a „Gender Studies” egy sötét elgondolás, ami befészkelte magát az Európai Unió vezetésébe. Teljesen hibás az egész elgondolás, ráadásul nem fogalmazza meg tisztán, mi a „gender”, csak lejegyzi, milyen rossz. Egy egyértelműen körülhatárolt „gender” fogalommal veszi fel a küzdelmet, amely marxista alapokon álló, egaliter és osztályharc-szemléletű. Pontosan megnevezi magának az ellenséget. Néhány helyen elfogultan sarkít és kihagy lényeges információkat. Azt viszont nem tagadja az írónő, hogy elfogult (hiszen dogmatikusan vallásos) és sarkít (hiszen műfaja a polémia). Az egyházi retorika szomorúan manapság egyre inkább ilyen elvakult és felszínes. Ha valamit nem úgy gondol valaki, mint ők, akkor elkárhoznak a túlvilágon. Ismeretes, hogy a keresztény vallás is kizárólagos: elkárhozol, ha nem követed Krisztust!

Kuby úgy áll a problémakörhöz, hogy nem kérdez, nem elmélkedik, csak állít (a „Gender Mainstream” rossz és rettenetes). Szinte bátran kijelenti, hogy az ő állításai tévedhetetlenek. Sorai között végig ott a sugallat, miszerint ha az olvasó nem ért egyet vele, akkor megvezetett birka. A kérdezés és a kételkedés helyett ajánlja az egyetértést. Kuby stílusa apodiktikus, és tűzet ad neki a vallásos hév. A feminizmus nagy kaliberű szerzőinek többsége apodiktikus és proklamatív – úgy ír és beszél, hogy nem tűri az ellentmondást. Éppenséggel így váltak érdekessé és korszakalkotóvá. A feminizmus történészei és analitikusai persze nem, de nem is azért fizeti őket az egyetem, hogy kihirdessék a világvégét.

Pontosan ezért bajosak a magyarországi feministák olyan érvnélküli kijelentései, miszerint a „feminizmusnak igaza van”. Az nem tény, hogy a „feminizmusnak igaza van”. Egymással teljesen ellentétes ember- és világképből tevődik össze a feminizmus áramlatai és érvei. Mindezen érveket aztán igyekszenek alátámasztani mindenféle tényekkel és statisztikákkal.

Angelo01
Újságíró

Bár ezt már többször kifejtettem, nem ateista vagyok, hanem agnosztikus. Nagy különbség. Csak a megértés végett :)))

Pash Cutter
Újságíró

Oké, értettem.

A Globális szexuális forradalom c. könyvnek jó a borítója. :) Félek, hogy a tartalma már kevésbé nívós, ahogy ismerem Kuby-t.

Te olvastad A nemek forradalma c. könyvét? Ha igen, mit gondolsz róla? (Ha esetleg nem, fent egy kommentben Suum megadott egy elérhetőségi linket a könyvhöz.)

Angelo01
Újságíró

Nem olvastam. Elég volt egy-két hasonló tematikájú könyv (pl. Vilar), hogy rájöjjek, mi a hiba. Ezek a könyvek általánosságban beszélnek, egy kisebbség jellemzőit próbálják ráhúzni az egészre. Egy szubkultúra (pénzvadász nők) trendjeit akarják ráerőltetni az egész kultúrára (nők). Az általános megállapításokat szélsőséges példákkal igazolják. Ezek téves megközelítések, így felhagytam az ilyen jellegő könyvek olvasásával.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A genderelmélet szerintem is egy kulturmarxista szemét. Ezenkivül pofátlanság az államnak ezzel mérgeznie a gyerekek lelkét és az ellenzőket börtönbe zárni mint ahogy az elnyomó német állam teszi. Persze ott amúgy is szeretik börtönbe zárni a rendszerellenes embereket.

edie
Olvasó
edie

Szerintem a férfihang nem tehet le arról, hogy az ilyen cikkekel felnyissa a hívő emberek szemét, hogy ne az újpogányság vagy mi miatt parázzanak, ne is a házasság előtti szex, hanem EMIATT.

Ezért komoly szűklátókörüség az  ilyen cikkek jogosultságát vitatni.