Etiópia – 25 évvel ezelőtti élményeim – 6.

1989. december 18. hétfő

Délelőtt meglátogattunk egy érdekes családot Arba Minchben. Ha jól emlékszem, hat gyereket tartott el az édesanyjuk, mert az édesapjuk meghalt. A legkisebb gyerek 4 éves lehetett. Az érdekes az volt, hogy mindegyik gyerek amellett hogy pont olyanok voltak, mint a többi Arba Minch-i gyerek, szőkék voltak és kékszeműek. Az édesapjuk egy olasz orvos volt, aki még fiatal korában kezdett el Etiópiában dolgozni és ott is maradt, családot alapított.

Csodálkoztak, hogy európai létünkre egyikünk sem szőke és egyikünknek sem kék a szeme.

Ezen a környéken négy gyereknél több nemigen született egy családban. Bár Addiszban sem volt jellemző a nagyon sok gyerek.

Ott délen nem volt érezhető az északon dúló háború hatása. Az emberek dolgoztak, kiegyensúlyozottabb volt a társadalom. Odáig már nem mentek le a külföldi „segítők”, segélyeket sem kaptak. Nem éheztek, megtermelték, előállították, amire szükségük volt. A szokásos, periodikusan bekövetkező, éhínséget okozó szárazság sem látszott a térségben.

Északon viszont tényleg nagy volt a szegénység. A már említett, időről-időre jelentkező aszályos időszakok pusztításához a hosszú évek óta tartó polgárháború nagyban hozzájárult. Európából, Amerikából kapták a segélyszállítmányokat, de sokszor csak várták, mert a hajót út közben elsüllyesztették. Amit kaptak, gyakran nem osztották szét az illetékesek, hanem elraktározták, eladták. Kaptak gabonát is. És mivel azt ingyen osztották, hát a helyi termelőtől nem vettek. Ő meg nem tudta eladni, amit megtermelt. Így járt 2-3 éven keresztül, a következő évben nem termesztett semmit. A szállítmány elsüllyedt, éhes maradt mindenki.

Uton_favasarlas
De voltak olyan gondok is, hogy az európai segítők úgy döntöttek, nem elég hatékony a mezőgazdaság. Vittek traktorokat. A traktor a meredek hegyoldalban – ahol egyébként kézzel, rövid nyelű kapával dolgoztak –, a vízszintes sorokban úgy döntött, hogy leborul. A segítők rájöttek, hogy ez így nem lesz jó, a traktor csak függőlegesen tud közlekedni a megművelendő hegyoldalban. (Megtanították az embereket, hogy kell traktorozni.) Úgy is lett. A traktorszállítók nagy elégedetten kivonultak, aztán a következő esős évszak során a víz lemosta a termőföldet a függélyes barázdák miatt. A paraszt meg ottmaradt a traktorjával, termőföld nélkül. És éheztek.
Nem ez volt az egyetlen ehhez hasonló hatású „segítség”.

Dorze_vasarA családlátogatás után felmentünk Dorzeba (Dorzé) a piacra.

Ott volt egy falumúzeum, amelyet egy helyi férfi épített és rendezett be. Előadást is tartott angolul. A kiállított tárgyak egy részét meg is lehetett venni. Vettünk is két nagy, fekete agyagkupát.

A piacon is vásároltunk. Tökhéjakat – egy kis ivóedényt és egy nagy víztároló edényt. Mindannyian külön bóklásztunk és én okoztam magamnak egy kis galibát. Etiópiában mindenhol illett alkudni. Ha nem tettük, azt úgy vették, hogy nem értékelik az árujukat, a munkájukat. Sosem volt erős oldalam az alkudozás, meg ott nem is volt szívem még lejjebb nyomni az amúgyis alacsony árat – számunkra alacsony -, de meg kellett tennem. Mivel másnap indultunk vissza Addiszba, gondoltam, felszerelkezek gyümölcsökkel. A narancsvásárlást rábíztam barátunkra, a banánt én vettem. Tolmácsunk a férjemmel bordezott valahol a piac túlsó végén, hát egyedül veselkedtem neki az alkudozásnak. Láttam, hogy ki van írva: banán 1 birr. Mivel nem tudtam, errefelé mi mennyibe kerül, gondoltam egy kiló banán 1 birr. Lealkudtam belőle valamennyit, erre a kofa a kezembe nyomott egy teljes fürt banánt. Kis túlzással majdnem akkora volt, mint én. Lépni alig bírtam, olyan nehéz volt. Elcipeltem a pár lépésnyire levő szabad területig, és a fürt banánt ölelve kétségbeesetten óbégattam a barátunk és a férjem nevét. Meg is jelentek, és amikor felfedeztek a banánfürt mögött, hát mit mondjak… nem kicsit mulattak rajtam. Főleg, amikor végre megszabadítottak terhemtől és elmeséltem banánvásárlásom történetét.

Úgy tűnik, az a nap valami más volt, mert délután Otscholloban is okoztam némi felfordulást.

Még itthonról karácsony miatt vittem ki szaloncukrot. Erre az útra vittem magammal egy adagot, férjem kérésére, mivel szerette a szaloncukrot. Hát azon a bizonyos napon valamiért úgy döntöttem, viszek föl Otscholloba is pár maréknyit. Hiba volt. Amint előszedtem, a falu apraja nagyja „rámesett”. Nem tudom, honnan tudták, hogy édesség és azt sem tudom, honnan kerül elő pillanatok alatt annyi ember, de akkor épp nem értem rá ezen gondolkodni. Az egyik vezéregyéniség előbányászott a tömegből, hátrébb tessékelte a felnőtteket, eléjük állította a gyerekeket, ezért cserébe ő kérte az első adagot. Mivel a fiúk fölmentek a barlanghoz, kimaradtak ebből az akciómból, viszont hallották a nagy hangzavart, meg látták, hogy sok ember rohan egy irányba és kérdezték, hogy mi történt. Hasukat fogták, mikor elmeséltem.

Később hasznosítani tudtam azt a tudást, amit ekkor szereztem. Mármint azt, hogy mekkora érték náluk az édesség.

Mivel másnap már indultunk vissza Addiszba, elbúcsúztunk kedves ismerőseinktől. Szinte az egész falu kint állt a téren és az út szélén, integettek és énekeltek nekünk.

Hazafelé megálltunk fürdeni a Langano tónál. (Erről a tóról később többet is írok.) Most csak egy fürdésnyire szakítottuk meg utunkat. De hát természetesen ez sem lehetett izgalmaktól mentes, nyugodt fürdőzés. Ugyanis mikor már jópár méternyire eltávolodtunk a parttól, barátunk közölte, hogy itt már úgy 5 méter mély a víz. Ez kicsit felizgatott, mert nem vagyok egy vízimádó úszóbajnok, s nem szeretem, ha nagyon gyorsan nem ér le a lábam, ha valami gondom van. Az is zavart kissé, hogy a sötét vízben 10 centire sem lehetett lelátni.  De úgy döntöttem, nem aggódom, itt van velem két erős férfiú. Még néhány méter, és barátunk ismét információt közölt: élnek a környéken monitor gyíkok, akik szeretnek a vízben úszkálni és vadászgatni. Ezek a gyíkok úgy 1,5 méteresek is lehetnek. Ettől már sikerült totális frászt kapnom és szerintem olimpiai csúcsot döntve kimenekültem a vízből.

Egyébként szeretem az állatokat és nem rettegek tőlük. A szárazföldön. Ha szárazföldön találkozom vele, még tetszik is, de a vízben nem is láthattam, csak érezhettem volna. Azért így testközelből más pl. a pávián is, mint üvegen, ketrecen keresztül.

Hivatalos nevén ő a Nile Monitor Lizard avagy Varanus niloticus, magyarul Nílusi varánusz.

Nile_Monitor

A közelben még vettünk tűzifát Bezuayehu családjának. Már nem tudom mi volt a helység neve, de ott megláttunk egy templomkert-bejáratot. Sajnos csak úgy nem mehettünk be és nem volt időnk utánajárni, hogy kísérőt szerezzünk.

Templomkert_bejarat_n
A fa fontosabb volt. No, meg az, hogy jól elrejtsük a csomagok között, mert a régiók határain szigorú ellenőrzés volt. Otscholloban már bepakoltunk két gyönyörű, bőr széket. Ezeket Bezuayehu vette az édesanyjának. Ezt is tilos volt átvinni másik régióba engedély nélkül.
A lényeg, hogy azt is remekül álcáztam, aztán a tűzifát is. A csomagtartó tartalmát megmozdítani sem lehetett, úgy pakoltam. Csak én tudtam, melyik az az egyetlen darab, amely kiemelhető, s csak azután a többi. Szóval miután a második ellenőrzést is megúsztuk, roppant büszke voltam pakolási technikámra. Bezuayehu is felengedett végre, mert iszonyatosan izgult és félt, hogy nagy baj lesz.
Az édesanyja könnyekig hatódott az ajándékoktól.

1 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 5 1 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: hgyi

A nickem kiejtése helyesen: högyi - merthogy há, mint hö + gyi :o) Nőként határozottan tiltakozom a feminista nővédelem ellen. (Lehet, hogy ha ilyen intenzív férfivédő szervezetek működnének, nem háborognék ennyire, mert nem érint személyesen – de ismerve magam, ez nem biztos.) Ha feminizmusról van szó, öreg nénikének érzem magam, aki ugyan csupán a gyerekére vár az út szélén, de a feministák megragadják és akkor is átviszik a túloldalra, ha ő hevesen tiltakozik ez ellen. Nem értek egyet sem az elvekkel, sem a módszerekkel. Korábban nem gondoltam, hogy beszélgetéseken kívül véleményemet bárhol is kifejtsem, gondolataimat ilyen formában leírjam, de mivel meghívást kaptam ide, hát élek a lehetőséggel.

12
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
3 Egyéni hozzászólás
9 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
3 Hozzászólások szerzői
hgyiAurelius RespectusKoriander Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Koriander
Olvasó
Koriander

“fürt banánt ölelve kétségbeesetten óbégattam”

ennél a pontnál azt hittem felcsaptál helyi kofának, aztán úgy jártál, mint a szi-áj-és Iván Szibériában…

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Arra a viccre gondolsz, amikor elküldték az amerikai kémet Szibériába, tökéletesen beszélt oroszul, ismert minden szokást és mégis lebukott ? Azután megkérdezte hogy bukott le mégis, erre azt válaszolták az oroszok, kevés fekete orosz van Szibériában :)

Koriander
Olvasó
Koriander

ühüm, kicsit másképp, de a lényeg ez.

amúgy meg a zuhogó esőben sátoros alvásról meg a Djátlov-hágói rejtély, még jó hogy csak Etiópiába és nem Szibériába ment Hőgyike.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Az egy nagyon zavaros történet, utólag már nem lehet rekonstruálni mi történt valójában. Azért Afrikában a melegben jobban elviselhető az eső. Más kérdés hogy semmi pénzért nem mennék Afrikába, félnék a betegségektől, még fürödni sem lehet a szabad vízekben, tele vannak életveszélyes élősködőkkel. Nem bírnám a meleget, a párás levegőt, a rengeteg legyet és szúnyogot.

Koriander
Olvasó
Koriander

(én elég sokat dolgoztam együtt régészekkel terepen a semmi közepén és hát az ilyen horrorsztorik mentek sötétedéskor, tábortűzben- szóval innen az ilyen beteg asszocok…)

Érdekes  egyébként, hogy Hőgyike nem ír a ráérős afrikai munkamorálról.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Akkor olyanok voltak mint az amerikai cserkészek a filmekben :) Még van hátra három rész, szóba kerülhet. Mondjuk abban a melegben megértem, hogy nincs nagy hajtás. Még a mediterán országokban is csak sziesztával elviselhető az élet.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A fővárosban az épületekről készültek fényképek ? Az olaszok biztosan építettek néhány látványos épületet 1936-1940 közt.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Akszúmban jártatok ? Látványosak az ottani obeliszkek.