Az emberkereskedők többsége nő, de aggodalomra semmi ok: ők az áldozatok

Az ENSZ legújabb vizsgálatai szerint az emberkereskedők többsége nő.

Hagyjuk ezt egy kicsit ülepedni.

Miközben a feministák hápognak, mi elgondolkodhatunk, hogy vajon hogyan fogják ezt úgy kimagyarázni, hogy mégis a férfiak hibája legyen. Hiszen ezt fogják tenni, igaz? Nincs az az Isten, hogy csak úgy annyiban hagynák a dolgot és beismernék, hogy a nők is emberek.

A cikk először is kihangsúlyozza, hogy az emberkereskedelem fő áldozatai a nők. Nyilván a nőket kell sajnálni, oké, de ez még nem menti fel a kereskedőket a felelősség alól. (Bár más források szerint van legalább ugyanannyi férfi áldozat is, csak róluk kevesebb szó esik. Őket általában nem szexmunkára viszik, hanem egyéb fizetetlen melókra, úgyhogy velük nem is érdemes foglalkozni.)

Aztán jön a kinyilatkoztatás: az emberkereskedő nők többsége korábban maga is kényszerített prosti volt, tehát tényleg minden a férfiak hibája. Világos. A gonosz férfiak elrontották szegény nőket, akik azután már bármit elkövethetnek, az úgyis a férfiak felelőssége.

Stockholm-szindróma az egész – a világban létező eredendő gonosz (a férfiak, ha valaki nem tudná) a saját képére formálja a tökéletes ártatlanságot (a nőket, hát mit vártál?).

A valóság persze sokkal prózaibb, de azzal minek foglalkozna az ENSZ??? Az ún. “emberkereskedelem” túlnyomó többsége egyszerű utaztatás, amivel a nagyobb bevételre vágyó prostikat (a saját beleegyezésükkel) csóró környékekről gazdagabb vidékekre szállítják. Érdekes módon az “emberkereskedők” jellemzően a balkánról viszik a nőket Hollandiába, Svájcba, vagy akár olajon gazdagodott arab országokba. Furcsa módon ezek a prostik igen jól keresnek, és alkalomadtán hazajönnek a balkánra. Szó sincs itt semmiféle emberrablásról vagy kényszerítésről – mindössze az a helyzet, hogy az utaztatónak rendelkeznie kell kapcsolatokkal a célországban. Egy magyar kisváros mellett a főútvonalon ácsorgó miniszoknyás üzletasszony lehet, hogy ezerszer szívesebben árulná portékáját egy takaros dél-tiroli panzió bárjában, csak fogalma sincs arról, hogy hogyan kerül ki oda, és hogyan fog ott egy igényes helyet találni magának (ahová fel is veszik dolgozni). Itt jön a képbe a világot látott utaztató, aki lezsíroz mindent némi jutalékért. Nincs ebben semmi törvényellenes, ebben az ügyben nincsenek áldozatok. Sőt, mindenki jól jár.

Kivéve a feministákat, akiknek a valóság nem ad elég támadási felületet. Egy ilyen kölcsönösen önkéntes üzleti tranzakcióra nem lehet sehogyan ráfogni, hogy nő=jó, férfi=rossz. Ezért beszélnek (a valóság helyett) gonosz nőrablókról, akik akaratuk ellenére viszik a prostikat a csóróságból a gazdagságba. Ezen emberkereskedők “áldozatainak” többsége olyan lány, aki tegnap még Nyíregyházán árulta magát egy kétes hírű környéken testi épségét és egészségét kockáztatva, de holnap már Amszterdam utcáin csinálja ugyanazt több pénzért, legálisabban, jobb körülmények között. Ó, a tragédia.

Szegényt el ne rabolják innen Svájcba…

Aki erősen figyel, abban is meglátja a logikát, hogy az utaztatott lányok számának növekedésével egyre többüknek épülnek ki a külföldi kapcsolatai, ezért ők maguk is vállalhatnak utaztatást. Úgy lesz az emberkereskedők között egyre több nő, hogy őket sem emberkereskedték, és ők sem emberkereskednek. Az ENSZ meg tele van idiótákkal. Feminista ideológiával fertőzött, férfiellenes idiótákkal, akik szívesebben keltik a fölösleges pánikot, mint hogy a realitásokkal törődnének.

Józsi kiviszi Svájcba az őt erre megkérő Gizit, majd legközelebb már Gizi viszi ki Sárit – és ez a feminista sajtó tálalásában Stockholm-szindrómában szenvedő elrabolt ex-prostik által űzött emberkereskedelem.

Bárhogy is legyen, a lényeg az, hogy a férfiak a hibásak.

10 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 510 votes, average: 4,90 out of 5 10 olvasó átlagosan 4,90 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.

197
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
12 Egyéni hozzászólás
185 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
24 Hozzászólások szerzői
Aurelius RespectusbirsalmaFrolich JanosDwarfvisuo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Vasgerinc
Újságíró

Egyértelmű mi erre a feminista reakció, a kereslet a hibás. A férfiak orgazdák. Ezért is jogos a svéd rendszer, ahol a prostituáltat nem, csak a kuncsaftot büntetik. Az emberkereskedő nők is csak áldozatok, mert gazdaságilag kényszerülnek ebből megélni, és természetesen külön kell kezelni őket az emberkereskedő férfiaktól…

Egyébként, ha az ilyen “elrablásból” olyan jól lehet kijönni, hogy végül futtatók lesznek, akkor biztos, hogy rablás és elnyomás ez? Biztos, hogy minden e nők akarata ellenére történik? Természetesen nem a szerzőt kérdezem.

Egyébként olyan ez az egész, mint a feminizmus, ahol mások akarják megmondani az egyéneknek, hogy ők mit éreznek, mi történik velük, milyen az életük…

Angelo01
Újságíró

A kereslet az már csak ilyen. Ha túl drága a hazai, ráadásul a minősége is kifogásolható, akkor jöhet az olcsó import. A nyugat európai férfi nem hajlandó horrorisztikus árat, egy élet munkáját fizetni egy nyugati nőnek, hogy rendszeres(?) szexet kapjon. Inkább az olcsóbb keletit választja helyben, és még nyűg sincs vele, meg folyamatosan friss az áru :)))

Vasgerinc
Újságíró

Igen, csak sajnos ez a társadalom rovására megy. Persze lehet, hogy ez a cél.

Angelo01
Újságíró

Magas labda, leütöm. Melyik társadalomra káros? A nyugatira az olcsó nő, vagy a keletire, hogy elkurvulnak a nőik? A nyugati nők a hibásak, hogy “túlárazzák” magukat? Vagy a keleti nők akik pénzéhségből nyugatra mennek árulni magukat? Vagy a férfiak, akik nem hajlandóak többet fizetni? Bonyolult ez :)

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

A feministákéra, legyenek akárhol. Ugyanis a saját szexualitásukért nem kapnak annyit amennyit szeretnének, ha van olcsóbb konkurencia.

Vasgerinc
Újságíró

Úgy éreztem, hogy a házasságot és a prostitúciót állítod szembe, és arra írtam, hogy ha a férfiak nem házasodnak, csak kurv@znak, az rosszat tesz a társadalomnak.

Angelo01
Újságíró

Dehogy! :) Össze sem hasonlítható a kettő. Viszont ugyanazon a piaci logikán alapszik. Például Angliában dolgozó hazánk lányait előszeretettel választják feleségnek az angolok, mert “alacsonyabb” az áruk, reálisabbak az elvárásaik, és még több erkölcsi tartásuk is van. A kereslet találkozik a kínálattal, mert a magyar nő jobb partit talál, mint a hazájában, és az angol is jobbat talál mint Angliában.

Sok olyat hallottam már, hogy egy magyar nő nyugaton találta meg élete szerelmét, viszont olyat még elvétve sem, hogy egy magyar férfi találta meg nyugaton ugyanezt. Ez azért elgondolkodtató :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“és még több erkölcsi tartásuk is van.”

Milyen erkölcsi tartásuk van, ha összeállnak angolokkal? Hogy a csokikkal összefekvőket már meg se említsem.
Úgysem hiszem el, hogy az angol nőcik kurvábbak, mint ezek.

Angelo01
Újságíró

Feminista nyomásra az EU idiótái megszavazták a “Svéd modell” kiterjesztését. Ezzel kapcsolatban kiadtak egy állásfoglalást a prostik érdekvédelmisei. Az ő megközelítésük gyakorlatiasabb, hihetőbb. Több a tapasztalatuk :)

http://szexmunka.hu/2010/09/az-egyesulet-allasfoglalasa-a-sved-modellrol/

Reszet Elek
Szerkesztő

Azt hiszem az 1%-omat jobb helyre is küldhettem volna, bár ha az LMBT-vel “stratégiai szövetségesek” talán mégsem…

Alter Ego
Szerkesztő

Korábban szerettem volna egy nagyobb, átfogó cikket írni a prostitúció témaköréről, azért is, mert ez egy állandó ütközőpont a feminista-antifeminista vitában. Szóval elég sok cikket, kutatást, filmet néztem meg a témában. Borzasztó összetett jelenségről van szó, erre hamar ráébredhet az, aki egy kicsit is mélyebben foglalkozik a kérdéssel, és csak olyan ideológia alapon elvakult, ostoba, kétbites gondolkodású emberek, mint a feministák alkotnak teljesen egyoldalú véleményt róla. Egyébiránt sok társadalomkutatási adat mutatott rá korábban is, hogy ahogyan a prostituáltak, úgy a prostitutorok jelentős része is nő. Ha Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyetteseként egy interjúban a családon belüli erőszak problémájával kapcsolatban mondhatta azt, hogy “az erőszak férfibiznisz”, akkor én veszem a bátorságot, hogy azt mondjam, hogy a prostitúció női biznisz. Leginkább női biznisz a hozzátapadó minden más bűncselekménnyel együtt. Leginkább nők működtetnek a prostitúcióhoz kapcsolódóan mini bűnszövetkezeteket, nők markecolnak, altatóznak be és fosztanak ki ügyfeleket, leginkább nők bujtanak fel erőszakos bűncselekményekre “striciket”, nők a “madamok”, leginkább nők a prostituáltakat beszervező utaztatók, és szinte kizárólag nők azok is, akik a harmadik világban a saját családtagjaikat adják el kurvának.

Ehhez képest szerintem Deansdale nézőpontja egy kegyes hazugság… Annál jobban ismerem őt, hogy ne mondjam azt, hogy egy fehér lovag, aki a genetikusan belé kódolt nőmentegető ösztönöknek engedelmeskedve nem hajlandó bűnözőt látni egy nőben. Inkább azt hiszem, hogy olyan nézőpont ez, ahogyan a libertárius Deansdale látja a világot. Többször kifejtettem már, hogy ha valaha is véleményt kell mondanom arról, hogy kiket kell megbüntetni a prostitúció kapcsán, akkor én nem sajnálnám börtönre szánni mindazokat, akik a fent felsorolt bűncselekmények legjelentősebb részét elkövetik: a “hivatásuk” fontos részeként lopó, csaló, markecoló, fosztogató prostikat, a madamokat, és a mindennemű emberkereskedő nőket. Tevékenységük pont annyira nyomorít meg, foszt ki érzelmileg és anyagilag férfiakat, mint amennyire nőket. Arra csak kevésbé hajlok, hogy a döntési szabadságukra tekintettel elnézzem azt a társadalomellenes erkölcstelenségüket, ami számos más bűncselekménynek is a melegágya, az meg természetesen végképp fel sem merül bennem, hogy áldozatként mentegessem őket. Az is végtelenül felháborít, hogy akadnak olyan emberek, “feministák” is, akik a probléma megoldására a globális férfidémonizálást látják a jó megoldásnak.

Stop the traffik!

YouTube videó, a lejátszáshoz kattints a képre. Angolul nem beszélőknek a kisfilm üzenete magyarul:

“Minden évben nők ezreinek ígérnek táncos karriert Nyugat-Európában, sajnos túl sokan végzik itt végül. Vessünk véget az emberkereskedelemnek!”

Stop the traffik projekt: http://www.stopthetraffik.org/

Aki szeretné tovább árnyalni a prostitúcióval kapcsolatos ismereteit, annak érdemes megnéznie ezt a dokumentumfilmet:

https://www.youtube.com/watch?v=oDDdEsOffFc

Biztosan létezik magyar szinkronos változata, mert a NatGeo műsorán szerepelt az elmúlt évben, de azt sajnos nem tudom, hogy a neten hol fellelhető esetleg.

Talán valakinek lesz majd ötlete.

the hermit
Olvasó

Erről rögtön az a mondás jut az eszembe, hogy aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha basszák. A feminista érvelés ott bicsaklik meg végleg, mikor azt állítja, hogy ezeknek a nőknek nem volt választásuk. Az ugyanis- ahogy maestro kolléga párszor már kifejtette- igenis választás kérdése, hogy melózok a csavargyárban havi 80-ért, vagy inkább megkeresem 1-2 éjszaka alatt, még ha undorodom is tőle esetleg. Tehát itt van egy döntés, amit senkinek sincs joga megkérdőjelezni, még a feministáknak sem. Viszont utána viselni kell a következményeket, nem pedig nyavajogni.

Igen, van olyan kurva, akit sajnálok, de nem azért, mert kurva, pont a fentiek miatt.

Angelo01
Újságíró

Ilyenkor hiányolom feminista oldalról az “én testem, az én döntésem” joker érvelést. Kicsit kettős mérce, hogy az egyik ügyben a nő kizárólagos döntési szabadságát hangsúlyozzák, holott legtöbbször egyszerű gazdasági érdek áll az abortusz mögött. Míg a másik ügyben elvennék a döntés jogát, holott kizárólag gazdasági érdek áll a prostitúció mögött.

Nagyon kettős mérce.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Prostitúció. Miért is irtóznak töle az emberek? Ma az a hivatalos irány, hogy az ő teste – az ő döntése. És ez részemről rendben is van. Akárki bérbe adhatja a testét, mondjuk a testi erejét másnak, pénzért vagy más előnyökért cserébe. Ezt úgy hívjuk, hogy (fizikai) munka, és természetesen akármelyik embernek (ha elmúlt 18) jogában áll végezni. Két ember szabadon szexelhet, ha mindketten azt szeretnék. Ez lenne a szexuális szabadság, és ez is rendben van. De a kettőt összekapcsolni szigorúan tilos és üldözendő! Csókolom, miért is? Azt mondják, hogy azért, mert a szexuális munka a bűnözés melegágya. Nyilván hogy az, mert ha tiltott, akkor definíció szerint törvényen kívüli, azaz a bűnözés a léte. Ha szabadon és szabályozottan végezhető lenne, mint akármelyik más munka, azon mindenki csak nyerne. Kivéve természetesen a bűnözőket. Aki a prostitúciót üldözi, az a bünözőket pénzeli.

Alter Ego
Szerkesztő

Abban szerintem a legtöbb ember egyet fog érteni, hogy a szex alaphelyzetben egy kölcsönös vonzalmon és kölcsönös szándékon alapuló dolog. Ezzel együtt az emberek túlnyomó többsége azt gondolja, hogy viszonylag aberrált dolog úgy szexelni valakivel, ha a másik fél nem élvezi a dolgot. Ha viszont a másik fél is élvezi a dolgot, akkor saját kedvtelésére önként is megtenné, tehát nem végez munkát. Munka nélkül, mindennemű szolgáltatás nélkül pénzt keresni az úgy általában az a dolog, amit a köznyelv “csalás”-ként ismer. A csalást pedig az általános felfogás szerint bűncselekményként kell üldözni. Tehát aki a prostitúciót pártolja, az a bűnözőket pénzeli. Ha viszont a prostituált nem élvezi a dolgot és mégis munkát végez, akkor létrejön egy olyan szexuális cselekmény, amiről az elején kimondtuk, hogy eléggé aberrált dolog. Arra meg milyen embereknek van annyira nagyon szükségük, hogy a kedvéért a bűnözést pártolják?

Nevetek, mert tudom, hogy nagy szofizmus, amit a fentiekben csináltam, hiszen nagy bajban lennék, ha nem kérhetnék pénzt azért a munkáért, amit magam is élvezek. De azért érdemes elgondolkodni. :)

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

“Abban szerintem a legtöbb ember egyet fog érteni, hogy a szex alaphelyzetben egy kölcsönös vonzalmon és kölcsönös szándékon alapuló dolog.”

Ja, a mesékben általában így van :)

“Ezzel együtt az emberek túlnyomó többsége azt gondolja, hogy viszonylag aberrált dolog úgy szexelni valakivel, ha a másik fél nem élvezi a dolgot.”

Szerintem a kubikos se élvezte, hogy naphosszat lapátolnia kell. Mégis megtette, és az nem kevésbé aberrált dolog szerintem. Azzal racionalizáljuk, hogy a munka nem élvezet, hanem munka. Pénzkereset. Lehet mondani, hogy az ember csak akkor lapátoljon, ha kedve van hozzá, és vonzalmat érez a lapát, illetve a lapátolás iránt, csakhogy a boltban pénzért adják a kenyeret. Ha semmiképp nem akar lapátolni, akkor természetesen megteheti, hogy más munkát választ, olyat, amit jobban szeret csinálni, és amihez esetleg jobban is ért. A választás szabadsága megvan. De valamit dolgoznia kell.

“Ha viszont a másik fél is élvezi a dolgot, akkor saját kedvtelésére önként is megtenné, tehát nem végez munkát”

Ezt azért ne mondd el a főnökömnek, mert akkor esetleg nem ad fizetést :) Ugyanis lehet szeretni a munkát, néha (gyakran), ha úgy van kedvem, abszolút szívesen csinálom. Valami hasonlót a szabadidőmben is szoktam csinálni, tehát ingyen, a magam szórakoztatására. A legboldogabb ember az, akinek a munkája egyben a hobbija is.

“Munka nélkül, mindennemű szolgáltatás nélkül pénzt keresni az úgy általában az a dolog, amit a köznyelv “csalás”-ként ismer.”

Itt ilyenröl nincs szó. A munka el van végezve, hangulattól függően önként-boldogan, vagy épp nyögvenyelősen.

Angelo01
Újságíró

Vannak olyan férfiak, akik hajlandóak fizetni a szexért? Vannak. Vannak olyan nők akik képesek pénzt kérni a szexért? Vannak. Szubkultúra, ami beszivárog a mainstream kultúrába sajnos. Vajon mikor fogják megbüntetni azt a férfit, aki a barátnőjének fizeti a wellness hétvégét? Vagy prostitúciónak számít az is, ha az általam fizetett vacsora után lefekszik velem a nő? Nem direkt, hanem indirekt prostitúció? Biztos, hogy a nő engem szeret, nem pedig azt az életszínvonalat amit biztosítani tudok neki?

Kölcsönös vonzalom az, ha totál átlagos ruhában, bkv-val lemegyek egy szórakozóhelyre, átlagos italokat iszok, nincs rajtam ékszer, nem vastag a pénztárcám, azt hazudom, hogy albérletben élek, azt hazudom, hogy raktáros vagyok ÉS ÍGY hajlandó feljönni hozzám a nő. Mert ekkor kölcsönös a vonzalom. Velem ilyen csak egyszer történt, a “zenetáborban”.

Miért mindig a férfi vesz ajándékot a nőnek? Miért mindig a férfinak kell udvarolni? Szerintem csak az történik, hogy a feminizmus hatására az indirekt prostitúció egyre inkább átalakul direkt prostitúcióvá. Mondhatni, minden nő kurva, csak az árcédula különbözik, meg a piac ahol megtalálod :))) (ez persze hülyeség, de el lehet ezen is gondolkodni)

Alter Ego
Szerkesztő

“Vajon mikor fogják megbüntetni azt a férfit, aki a barátnőjének fizeti a wellness hétvégét?” – Vajon mikor fogják megbüntetni azt a nőt, aki welness hétvégét hízeleg vagy zsarol ki a barátjából?

Teljesen indokoltak a kérdéseid és jól mutatják be azt, hogy a férfiak egy részének még akkor is vannak kérdéseik, averzióik a nőknek adott kisebb-nagyobb ajándékokkal kapcsolatban, ha azok a direkt prostitúció lehetőségét még azért messze nem vetik fel. Ha vagyunk olyan önteltek és merjük azt mondani, hogy azt kellene tekintenünk a modern, öntudatos férfi helyes erkölcsi alapállásának, hogy semmilyen körülmények között nem akar pénzzel, ajándékokkal hódítani, akkor szerintem végképp kimondhatjuk, hogy a prostitúció egy olyan dolog, amire semmi szüksége a férfitársadalomnak. – Megeshet, hogy erre most Dart Hideous legyint és a mesék birodalma helyett inkább a sci-fi műfaját készül emlegetni. :)

És ha elfogadjuk azt is, hogy a prostitúciós szubkultúra egyre inkább betör a mainstreambe, akkor máris ráleltünk egy elsődlegesen fontos érvre, ami miatt oka lenne a társadalomnak arra, hogy az általános közerkölcsök védelme érdekében deklarálja, hogy nem tekinti legális munkának, megengedhető erkölcsi magatartásnak a prostitúciót.

Részemről javaslok egy másik gondolatkísérletet: nem lehetséges, hogy nem csak a feminista közrehatást, hanem éppen annyira a prostitúcióval szemben tanúsított tűrést is okolnunk kell azért, hogy egyre inkább “minden nő kurva”?

Angelo01
Újságíró

Egy kicsit sarkítani fogok. Ugyanúgy szükség van úrilányokra, mint kurvákra. Más-más igényt elégítenek ki egy férfi életében, szerencsés esetben ezt egy személyben lehet megtalálni, és a nő tudja, hogy mikor legyen úrilány, és mikor kurva. A jelenkor női viszont többnyire nem tudják, hogy mikor viselkedjenek úrilányként, és mikor kurvaként. Van aki csak úrilány, van aki csak kurva. Van aki az úrilány árát akarja kurvaként elkérni. Túl sok a szereptévesztés, és az értéktévesztés.

Nem hiszem, hogy a prostitúció tűrése lenne az ok. Azokban az időkben, amikor engedélyezettek voltak a bordélyok, érdekes módon stabilabb volt a közerkölcs, jobban tudták, hogy mi a közerkölcs. Most, hogy tiltják, sokkal lazábbak. Inkább a vizuális kommunikációs csatornákat okolnám az elkurvulásért, mert a külső megjelenés, a vizuális figyelemfelhívás ezek miatt a csatornák miatt került túlsúlyba. Ezért pucsít, meg csücsörít a sminkelt 12 éves “ribancka” a fészbúkon, mert ezt a mintát látja mindenhol.

Alter Ego
Szerkesztő

Bár a férfiak szemszögéből tettem fel a kérdéseket, de esetleg emlékezzünk meg arról is, hogy mennyit árt magának a legtöbb nő, aki a hivatásos prostitúció útjára lép. Nem tagadva Deansdale felvetését, hogy azért lehetnek olyanok is, akik így érzik jól magukat. Szerintem elemi társadalmi kötelesség, hogy ezektől a ritka kivételektől eltekintve megóvjuk őket a saját hülyeségüktől is.

Egyetértek, sokféle nő tehet boldoggá egy férfit, de hogy egy hivatásos kurvára van a legkevesebb szüksége bárkinek is, abban biztos vagyok. Szerintem még azok is ezt fogják mondani többnyire, akik alkalmanként úgy érzik, hogy fizetett szeretőre szorulnak. Nélkülük is elég széles lehet az a skála, akik közül kedve szerint választhat alkalmi vagy állandó partnert egy férfi. :)

Angelo01
Újságíró

Lehetetlen olyan és annyi törvényt hozni, hogy meggátolj bárkit abban, hogy hülye legyen. Akinek megvan a magához való esze, azt az ilyen törvények sérteni és irritálni fogják. Aki pedig hülye, az a törvények felfogásához, betartásához is hülye lesz.

Valamilyen szinten racionális egy részük döntése. Magasabb életszínvonalat akar, de tudja, hogy ezt csak úgy érheti el, ha prosti lesz. Talán tudatában van, de mégsincs tisztában ennek a jövőbeli árával, a mentális sérüléssel. De akkor is az ő döntése.

Ez amúgy egy olyan téma, amiről könyveket lehetne telekommentelni :))

Alter Ego
Szerkesztő

Nekünk most csak egy weboldalunk van hozzá. :)

don Fefinho
Újságíró

“Magasabb életszínvonalat akar, de tudja, hogy ezt csak úgy érheti el, ha prosti lesz.”

Vagy férjhez megy, és akkor lakásra meg kocsira sem kell külön költenie, és az oly nagyon megalázó, degradáló, tárgyiasító nemi aktustól is megszabadulhat pár hónap után. Ráadásul még el is hízhat.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Nélkülük is elég széles lehet az a skála, akik közül kedve szerint választhat alkalmi vagy állandó partnert egy férfi. :)”

Nincsen erre mindenkinek pénze.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Vannak olyan nők akik képesek pénzt kérni a szexért? Vannak.”

Ezt büntetni kéne. Járjon ingyen alanyi jogon.

“Miért mindig a férfi vesz ajándékot a nőnek?”

Ajándékot már csak a hülyék vesznek.

“Miért mindig a férfinak kell udvarolni?”

Mé ne kéne? Azért van a lány, hogy udvaroljon.

Inaara
Olvasó
Inaara

“Kölcsönös vonzalom az, ha totál átlagos ruhában, bkv-val lemegyek egy szórakozóhelyre, átlagos italokat iszok, nincs rajtam ékszer, nem vastag a pénztárcám, azt hazudom, hogy albérletben élek, azt hazudom, hogy raktáros vagyok ÉS ÍGY hajlandó feljönni hozzám a nő. Mert ekkor kölcsönös a vonzalom.”

Angelo, sosincs garancia semmire. Ekkor sem biztos, hogy kölcsönös a vonzalom.

Mi van akkor, ha a férfi, akit a nő szeret, csak a ringó csípőt és nagy melleket látja benne, de semmit nem jelent neki, viszont jól kihasználja?

Ha egy nő felmegy hozzád egy vacsoráért, akkor olcsón jutottál nőhöz. Olyan, amilyen, de nő.

Ha a barátnőd, akivel szeretitek egymást, szeretkezik veled a vacsora után (meg máskor is), akkor az remélem, egyértelmű, hogy nem prostitúció.

Úgy tűnik, fiúk, mintha egyeseknek komplexusa lenne a pénzzel kapcsolatban, mindent prostitúciónak tartotok, bármit is vesztek a barátnőtöknek… Azt hinném, hogy mindenki számára világos, hogy mi a prostitúció és mi nem, de már nem vagyok biztos benne.

Még az állatvilágban is van ajándékozás: pl. vannak pókok, ahol a hím egy szépen becsomagolt legyet ad át szíve hölgyének, vagy madarak, amelyek szép kövér kukacot, bogarat visznek a tojónak, sőt, még a nagy gonddal készített fészküket is megmutatják, amit aztán a kegyetlen nőszemély szétrombol, ha nem találja elég lakályosnak… :) Nahát, ezek a prosti állatok, hallatlan! :)

Akár férfi, akár nő, ha csak a pénzért van valakivel, az a legnagyobb lelki sivárságra, belső ürességre, boldogtalanságra vall. Épp elég baj az illetőnek, akármi is a látszat.

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem az ember nem madárpók, a nő meg nem állat, részemről nem szeretnék úgy tekinteni egyikre sem, aki képtelen kiszabadulni – az esetleg valóban létező(?) – efféle primitív ösztönei alól.

“Épp elég baj az illetőnek, akármi is a látszat.” – Szerintem itt nem olyan bűnről van szó, ami magában hordozza a büntetését, tekintve hogy nem igazán szokott senki sem szenvedni a saját önző, számító, anyagias énje miatt, sokkal inkább azok az emberek, akik körülötte vannak és olyan hülyék, hogy eltűrik. – Na, eltűrni viszont már egy olyan bűn, ami magában hordja a büntetését. :)

Inaara
Olvasó
Inaara

Ez most komoly? Soha nem vettél még a barátnőidnek az égvilágon semmit, mert akkor az már prostitúció?

Nem tudom, engem sem vet fel a pénz, de szeretek nagyvonalú lenni azokkal, akiket szeretek, és ha veszek valamit, azért teszem, mert szeretem, mert meg szeretném lepni, mert látni szeretném az örömét.

Alter Ego
Szerkesztő

Eléggé komoly, tényleg nem jellemző… Persze nem azzal a direkt gondolattal, hogy “akkor ez prostitúció lenne”, de soha nem az ajándékok körül forogtak a kapcsolataim. Bár találkoztam már ilyen elvárással, igénnyel, de lesújtó véleményem is társult hozzá akkor… Különben is borzasztó csóró vagyok mostanában. Viszont nagyon kedves és szexuális meglepetésekkel teli fickó vagyok. Ez nem elég? Én sem várok tőle többet, csak-csak boldog lesz ő is mindezektől. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“sőt, még a nagy gonddal készített fészküket is megmutatják, amit aztán a kegyetlen nőszemély szétrombol, ha nem találja elég lakályosnak…”

Akkor fizesse ki.

Angelo01
Újságíró

Persze, hogy nincs garancia semmire. De a “játékszabályok” annyira megváltoztak az utóbbi időben, hogy mindenki bizonytalanná vált, mind férfi, mind női oldalon. Az ember pedig hajlamos a könnyebb utat választani. Ha valaki a pénzével villog, akkor garantáltan pénzéhes kurvát fog kapni, ha az intellektusával, akkor egy bölcsész széplelket. Ha valaki a külsejével hódít, akkor ne várja, hogy a belső értékei miatt szeretik meg. Stb. stb. stb.

Világos, hogy mi a prostitúció :) Egy régi vicc:

-Hölgyem, lefeküdne velem 1 millió forintért?

-1 millióért? Persze, miért ne!

-És lefeküdne velem ezer forintért?

-Ezerért? Mégis mit képzel, mi vagyok én?

-Azt, hogy maga mi, azt már tisztáztuk. Most már csak alkudozunk az árról :)))

Naooo
Olvasó
Naooo

“Munka nélkül, mindennemű szolgáltatás nélkül pénzt keresni az úgy általában az a dolog, amit a köznyelv “csalás”-ként ismer.”

De ezek még ráadásul kártevők is, aztán ott ücsörögnek néha abban a nagy bolondokházában.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

A szerencsejátékok fogadói oldalról nincsenek korlátozva. Annyi lottószelvényt veszek, amennyit csak akarok. A kaszinóban is feltehetem az összes vagyonom a feketére. Nem tiltja semmi. Az állam azért tette rá a kezét a szerencsejáték-bizniszre, mert nem akar kimaradni a haszonból, nem pediglen azért, hogy védje az embereket a kihasználástól.

 

Eltünt, amire írtam a választ?

Alter Ego
Szerkesztő

El, töröltem, összevontam a Deannek adott válasszal. Nem számítottam rá, hogy ennyire itt vagytok és az utólagos kiegészítéseim és átrendezéseim ennyi gondot okoznak. :D Létrehoznád ennek a hozzászólásnak a másolatát ott? Mert akkor ezt törlöm innen, hogy ne álljon itt magában, esetleg adatbázis szinten is összezavarva a kommentláncot. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Az állam azért tette rá a kezét a szerencsejáték-bizniszre, mert nem akar kimaradni a haszonból”

Hogy tudja fizetni a kamatoskamatok kamatait. Hogy meglegyen az extrazseton a bankárkasztnak. Tudjanak belőle felhuzigálni rinyázófalakat.

Belvedere
Vendég
Belvedere

Bár egyesek nem fogják kedvelni a válaszomat, DE

a legjobb megoldás az önkéntes prostituáltak regisztrációja volna. Így az államilag nyilvántartott és adóköteles prostik szolgálnák ki a férfiak egy részének igényeit (miközben maguk a nők a javukat és a férfiak érdekét is szolgáló rendszeres egészségügyi ellenőrzésnek lennének alávetve). Ennek másik előnye lenne, hogy az egyértelmű nyilvántartás miatt sok férfi megkímélhetné magát attól, hogy társának egy vitatható múltú (jelenű?) nőt válasszon – ez kiegészülhetne a kifinomult arcfelismerő szoftverek használatával és az archivált internetes szexhirdetések könnyebb megtalálásával -, a magam részéről ugyanis ízléstelennek tartom a gondolatot, hogy egy több száz férfival együtt levő nőhöz bármifajta közöm legyen.

Ha figyelembe vesszük, hogy hány nő táncol, megy Olaszországba vagy vállal alkalmi munkát, akár bármelyikük lehet prosti. Ennek a tömegessége önmagában képes megmérgezni a férfiak és nők közötti viszonyt. Milyen sötét titka lehet a lánynak, akivel a vonaton elbeszélgetek? Milyen háttere van a nőnek, akivel a könyvtárban összefutok?

Alter Ego
Szerkesztő

Én nem utálom a gondolatod. :) Viszont javaslom neked, hogy gondolkodj el azon, hogy a prostituáltak kriminalizálása sokkal egyöntetűbb társadalmi, erkölcsi állásfoglalást jelentene és tulajdonképpen sokkal humánusabb dolog is lenne, mint a személyisiégi jogi aggályokat felvető nyilvántartás és a modernizált “digitális bárca”.

Belvedere
Vendég
Belvedere

A prostitúció betiltása indokoltnak tűnik, de a társadalmi igény nem szüntethető meg. Az állami bordélyok létét és a nyilvántartást két okból tartom indokoltnak: egyrészt hogy meggátolja a nemi betegségek és az AIDS tömegese elterjedését, másfelől elejét vegye a prostik által elkövetett bűncselekményeknek (pl. az elcsábított kuncsaft kirablása, ami nem ritka dolog).

Angelo01
Újságíró

Én sajnos tudom miről beszélsz. Futottam már bele olyan lányba, aki szép, kedves, aranyos, stb. volt. Pár hétre rá felhívták a figyelmemet egy oldalra, ahol erotikus masszőrként futott. Beismerte. Nem volt kellemes a tudat, hogy szájrátétellel kezeli a merevedést, én meg utána csókolgattam. Szokásos szöveg: nem nézett ki olyannak, nem gondoltam volna, stb. Broáááá…

Huszonéves lány lakással, autóval, dizájner cuccokban. Mekkora az esélye, hogy a szülők gazdagok, és mekkora az esélye, hogy gáláns úriembereket szórakoztat?

Naooo
Olvasó
Naooo

Meg az se jó, ha sétálgatsz vele a városban és túl sok pali köszön neki. 3 után sarkon kell fordulni.

Belvedere
Vendég
Belvedere

Az utóbbi években érthető okok miatt nem vagyok fenn társkereső oldalakon, de régebben vicces volt látnom, amikor egyes nők megadták az elérhetőségüket. Az ember minden informatikai tudás nélkül is láthatta, hogy van pasijuk vagy férjük.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez volt a kedvencem:

“minek nyomozol utánam????????????????”

“Te most komolyan számon kérsz?előveszel,mintha az apukám lennél?????????????lássunk már tisztán!!!!!!!!!!!!!!!! mi közöd is van ehhez?????”

“nincs aha,ja!te beteg vagy!!!!!!!!!nehogy már számon kérj!!!!azt se tudom ki vagy!!!!!!!!!!!!!foglalkozz inkább valami csajjal,ne engem akarjál megnevelni!!!!!!!!!!!!!!”

“nem vagy egy kicsit gyerekes??????nincs csaj akivel foglalkozzál ahelyett,h engem próbálsz oktatni???”

“Na figyu elmondom,mert jól nevelt lány vagyok,utoljára és utána nem vagyok hajlandó veled többet beszélni! De te beteg vagy,h ma is rám néztél iwiw-en!!!!!!!!!!Nincs dolgod????????Ez gázzzzzz!!!!”

“Téma lezárva!Menj el pszihológushoz!”

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ennek másik előnye lenne, hogy az egyértelmű nyilvántartás miatt sok férfi megkímélhetné magát attól, hogy társának egy vitatható múltú (jelenű?) nőt válasszon”

Legjobb lenne minden nőről nyilvános karton lenne, tele az előző fickóival. Pölö ha lenne ott afrikás, egyből koccoltatni lehetne, mint potenciális fertőzőt.

Tibi
Olvasó
Tibi

Részben idevág, részben off, de a témáról eszembe jutott:
Évekkel ezelőtt történt az eset, még anno a média is foglakozott vele:
GY. Úr (mint később kiderült György) huszonéves házasságát szerette volna feldobni megszínesíteni. Gondolta, elmegy egy hivatásos szolgáltatóhoz, kipróbálja milyen is az. Felment az erre szakosodott weboldalra, és neki is állt böngészni. Feleségéhez hasonló teremtést keresett: olyan kellemes ötvenes, masszív vörösest. Meg is találta, lakóhelyétől nem messze. Felhívta, megbeszélték a részleteket… majd remegő térdekkel útra is kelt.
Az ajtó előtt állva, zavartan kopogott… nem volt még ilyen helyzetben, nem tudta mi következik… de már nagyon vágyta azt a Vöröset. Az ajtó kinyílt. Megdöbbenésére a felesége nyitott neki ajtót. Ott helyben, kikelve önmagukból egymásnak is estek.
Valahol mind a kettő jogosan haragudott a másikra. Szó szót követett, a vége az lett, hogy a Bíróságon kötöttek ki, válóper… (mindent a nő vitt, a fickó egy szál gatyában szállt ki a házasságából)
A (férfi)bíró így indokolta anno a döntését:
Gy. úrról feltételezhetjük hogy nem először élt ilyen lehetőséggel, ahogy a feleségéről is, hogy nem ma kezdte az ipart. Ennek ellenére (vagy pont ezért) minden ingó és ingóság a feleséget illeti, mivel ő ezzel a tevékenységgel a családi kasszát gyarapította, míg Gy. úr csak apasztotta azt. (a feleség keresztneve sosem hangzott el)
Én mikor ezt rádióból hallottam, hatalmasat nevettem. Ma már nem tartom viccesnek.
Ez sajnos megtörtént. Egyszer akart kurvázni az öreg, az élete munkájával fizetett érte úgy, hogy aktus nem is volt. Hangsúlyozom, az ítéletet férfibíró mondta ki.

A cikkel, prostitúcióval, MNK-val kapcsolatban pedig az a sarkos véleményem, hogy itt is mint a legtöbb esetben a nő diktál. Ha ő megszabta a p*nájának az árát, akkor a férfi 2 dolgot tehet. Vagy kifizeti, vagy nem. Hogy ez most direkt($), vagy indirekt, teljesen mindegy. :(

Naooo
Olvasó
Naooo

“MNK-val kapcsolatban”

Mindegyik nem az, ez tévedés. Vannak kivételek, annak ellenére, hogy én még nem találkoztam ilyennel.

brandon
Olvasó
brandon

@ Alter Ego “Ha egy férfi úgy érzi, hogy csak ő segít a másiknak, de cserébe nem kap semmit, akkor “nem találta meg az igazit”.” Hagyjuk már ezeket a Disney mesébe illő kliséket. Legalább itt. Egy férfi jó eséllyel soha nem találhatja meg az “igazit”, mert a nők választanak. Egy férfi csak azzal a nővel tud összejönni, aki éppen jut neki. És, az általában nem az “igazi” lesz. Ebből kell kiindulni, nem pedig a romantikus regényekből. “Vesd csak össze azzal a népi megfigyeléssel, hogy “elég ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél”.” Ezek a “népi megfigyelések” a patriarchális rend fénykorában jöttek létre. Akkor még igaz volt, mert egy nő egyedül nem boldogulhatott, kénytelen volt férjhez menni. És, mivel önálló keresete sem volt, a szülők ösztönzésére nem a férfi szépsége alapján választott férjet, hanem a társadalmi hasznossága, eltartó képessége alapján. Ma már ezek teljesen másként vannak. Messze nem igaz, hogy elég, ha az ördögnél egy fokkal szebb a férfi. “Az eszedbe sem jut, hogy egy partnerkapcsolatnak több rétege van és egyrészről van egymás kölcsönös segítése, és másrészről ott van a kölcsönös vonzalmon alapuló szex.” Egyrészt, nem partnerkapcsolatról, hanem alkalmi szexről van szó a cikk alapján. Másrészről, a partnerkapcsolat is ezen az elven alapul, ha már erre terelted a szót. Kölcsönös segítés: vicc. Egy nő miben segít egy férfinek? Elkölteni a pénzét? Mert másban nem igazán szoktak jeleskedni. Nem jellemző, hogy egy olyan férfit választanának partnerüknek, aki az ő segítségükre szorul. Sőt. A párkapcsolat szinte mindig arról szól, hogy a férfi segítségére van a nőnek, hogy kivívhassa annak szimpátiáját. Most ezt helyettesítsd be a szexet pénzért elvbe, és ugyanott vagyunk. Kölcsönös vonzalmon alapuló szex: Megint ostobaságnak tartom. A nő szexualitása kb tizede a férfiénak. Tehát, feltételezhetjük, hogy egy nő eleve nem akar szexelni. Akivel igen, az a felső 20% jóképű férfi kategória. És, ezt meg is kapja. Viszont, ha egy férfi nem koszos, vagy ápolatlan, és, még néz is ki valahogy, arra nem izgul rá, de egyéb várható előnyökért cserébe jobb híján eltűri tőle a szexet. És, ezen alapján gyakorlatilag megint a sex with benefits elv érvényesül. “Nem véletlenül hoztam fel abban a fenti hülye példában, hogy a villanykapcsoló szerelésért almás rétest kapsz és nem pedig szexet, csak ezt úgy tűnik, hogy nem akartad észrevenni.” De nem almás rétesre van szükségem, azt megveszem a boltban. Bolond lennék ingyen szerelgetni valakinek, ha tudnám, hogy kizárólag az almásrétes lesz a jutalmam. :) “de se nem pénzért, se nem a “hasznos balekságodért” kapod, hanem mert “milyen jól kijövünk egymással, és bár nem egy Brad Pitt, de egészen szexi, amikor a villanyhuzalokról azt a hülye műanyagot harapdálja”.” És mi van, ha nem jövünk ki jól egymással? Mi van, ha a nő nem gondolja azt, hogy azért szereltem neki, mert akarok tőle valamit? Ha egyszerűen csak azt hiszi: pasi, erre való, ettől érzi jól magát, hogy ingyen segíthet.  Akkor balek voltam. És. Mi értelme van az ilyen körmönfont ismerkedési módszereket erőltetni? Ez megnyugtatja a lelkiismeretedet, hogy akkor nem vagy erkölcstelen, mert nem fizettél a szexért? És. Mi van, ha valakinek ez körülményes, mert, tegyük fel, nem adódik villanyszerelési lehetőség, vagy nem olyan férfi, aki képes ilyen bonyolultságú ismerkedési módszerek kivitelezéslére? Mi van, ha a nő csak azért akar veled szexelni, hogy felcsináltassa magát, és utána fizethetsz mint a katonatiszt, a törvények értelmében? Nem biztos, hogy jobb módszer a zavarosban halászni. Nem biztos, hogy ami pillanatnyilag “ingyenes”, annak később nem lesz meg a böjtje. Ráadásul. A prostitúció megléte hol zárja ki a “villanyszerelős” ismerkedési stílust? Nem kötelező igénybe venni. Ha neked más módszerek jobban tetszenek, akkor nyugodtan maradhatsz azoknál. De miért kéne ellehetetleníteni azokat, akik a te… Tovább olvasás »

hgyi
Szerkesztő

Tudod, brandon, most már világos számomra, hogy te az összes férfitársadat idiótának, érzelmi korcsnak, gyengeelméjűnek, ostobának, szerencsétlen hülyének tartod – kivéve azokat, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak a nőkről és egyáltalán a párkapcsolatokról. Gratulálok!

Én azért nagyon örülök annak, hogy a fiaim is hasonló idióták lettek, mint pl. AlterEgo, vagy Deansdale – már akiknek a véleményét ismered a témában.
Holnap jön haza látogatóba külföldről a nagyobbik fiam, s már jóelőre listát írt, miket szeretne enni. (Nem étteremben, hanem amiket mi főzünk!) Némi félreértés volt a tortán, hogy anyám-féle legyen, vagy én-féle. Azt írta, hogy neki mindegy, melyikünk készíti, csak ne bolti legyen, hanem házi, amelybe belesütöttük szívünket, lelkünket.
Azt már meg sem merem említeni, hogy a párom azt szokta mondani, hogy finomabb a kávé, ha én főzöm neki. De tanultam már tőled sok okosságot, és tisztában vagyok azzal, hogy ezt nyilván csak azért mondja, hogy magában jót röhögve végre visszaadhasson valamit abból a sok szemétségből, amellyel én kihasználom őt…

Jahh… és már megint te jössz a külsővel…
Nem azért mondom, de én Altert egy jó pasinak tartom. És ehhez semmi köze annak, hogy mennyire jóképű, vagy mennyire kigyúrt, de annak sem, hogy milyen márkás ruhákban jár és hogy milyen gazdagság sugárzik róla. Persze az én véleményem totálisan nem számít, mert én csak egy aljadék nő vagyok, aki állandóan hazudik, s aki különben sem akarja megérteni, hogy a nők 90%-a olyan, mint amilyennek te leírod.

(Nem tudom hányadik lépésnél tartok, de jelenleg épp a sajnálós fázisban vagyok. De csak ezen egyetlen hsz. erejéig.)

brandon
Olvasó
brandon

?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

(Lányom, nincs egy kis pálinkád? Anyád már megint elzárta előlem az enyémet. Olyan szívtelen velem újabban… biztos azért, mert azt a keveset, ami volt neki, belefőzte a tegnapi vacsorába. – idézet fatertól :-D)

A párkapcsolati garasoskodás és számolgatás feltétlen hívőitől kérdezem, hogy Hgyi szívvel-lélekkel sütött tortája mennyit ér egy kapcsolatban mondjuk wellness-hétvége árfolyamon? Évi 10 sima tortáért már elviheti a zura wellnesselni, vagy 100 torta után se juthat eszébe egyáltalán, hogy ő szeretne egy hétvége erejéig pihenni? Vagy mondjuk elég 5 torta is, ha mindegyikben van legalább 5 dkg szív és két kanál lélek?

Meg az sem világos, hogy ha végül elviszi a tortákért cserébe, akkor ezzel az üzlet megköttetett, vagy közben a finanszírozótól mellé várhat még hálát és szeretetet is? Netán az már túlzott felár, esetleg extraprofit, amihez nincs joga?

A szexről nem beszélek. Brandontól tudom, hogy Hgyi is csak a pasik felső 20%-ával akar szexelni, akik viszont mindenkit megkaphatnak, tehát nem házasodnak, mert minek. Ergo Hgyi férje tutira nem 20%, ezért önkéntes szex bizonyára nincsen otthon.

Angelo01
Újságíró

Akkor megkérdezném én is tőled, hogyha a barátnőm fél éve lakik abban a lakásban aminek a törlesztőjét és a rezsijét én fizetem, akkor hány tortát kell sütnie? Ha én heti 60 órát dolgozok, hogy mindezt megtehessem, akkor neki heti hány órát kell a háztartással foglalkoznia? Az óraszám számít, vagy a munka értéke?

Ha ő kedves hozzám egy hónapig, akkor kiérdemel egy wellness hétvégét. Ha én kedves vagyok hozzá egy hónapig akkor mi van? Elvihetem egy wellness hétvégére?

Egy jó kapcsolat a kölcsönösségről szól, az egyik ezt csinálja, a másik azt, mindkettőjük javára, és örömére. A probléma akkor adódik, ha az egyik fél aránytalanul többet ad, a másik pedig aránytalanul többet kap. A wellness hétvége szembeállítása a tortával, egyszerű demagógia a részedről.

Alter Ego
Szerkesztő

Ugyan hagyd csak. Totális káosz uralkodik a feminista fejekben. Az a baj, hogy immár odáig fejlődött ez a nagy világmozgalom, hogy már egyszerre akarják az emancipáció előtti és az azt követő női előnyöket is. Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy éljen a garasoskodás, sokkal inkább azt, hogy az egyenlő tehervállalás igényét és az ajándékokkal való hízelgés hiányát senki ne tekintse filléreskedésnek.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Alter, mindkét karikírozott hozzászólásommal arra próbáltam volna felhívni a figyelmeteket, hogy ti épp annak az ellenkezőjét hozzátok össze itt közösen, amivel te vádolod a feministákat.

A nők biztosítsák számotokra az emancipáció előtt tőlük természetes módon elvárt szolgáltatásokat (meleg otthon, család, házvezetés, szex és társai), de természetesen önként, pénzbeni vagy természetbeni “ellenszolgáltatási” igény nélkül. Eközben a saját igényeik teljesítését ne várják tőletek, hisz az emancipáció biztosítja számukra a lehetőséget, hogy megteremtsék maguknak. Csak lehetőség szerint inkább ne legyenek emancipáltak, mert az feminista marhaság.

Újra kérdezem tehát, hogy ha a számotokra ideális világban az ideális átlagos nő otthont teremt a férje számára, erre szenteli az életét, amiért nem kér semmilyen ellenszolgáltatást, akkor az ideális, átlagos nő igényei milyen forrás felhasználásával teljesülnek?

A romantikus vacsora felét sajnos csak a kevésbé ideális, otthonán kívül is tevékeny, dolgozó nő képes állni, aki a ti szemszögetekből már nem ideális.

Naooo
Olvasó
Naooo

“akkor az ideális, átlagos nő igényei milyen forrás felhasználásával teljesülnek?”

“erre szenteli az életét”

Alter Ego
Szerkesztő

Először is tisztázzuk, én soha nem tettem olyan állításokat, amelyeket ebben a kommentben nekem tulajdonítottál. Számomra soha nem volt kérdés, hogy a háztartásvezetés és gyermeknevelés a férfi munkahelyi munkájával egyenértékű munka egy házasságban, így ilyen körülmények között joggal várhatják, hogy a családi jövedelemből az ő igényeik is pont olyan mértékben legyenek kielégítve, mint a férfié. Azt viszont mondtam és mondom, hogy a modern emancipált nőnek egy kapcsolat elején, amikor nincs a főállású anya státuszában ne legyen semmiféle anyagi természetű elvárása a férfival szemben. Márpedig túl sok nőnek van és egyenlőtlen a költség és teherviselés ezekben a kapcsolatokban, erről ír számos hozzászóló. Tehát jelen pillanatban igenis a nők nem képesek megszabadulni az emancipáció előtti sztereotípiáktól. Tehát okkal mondtam azt szerintem, hogy a nők és a nőmozgalmak egyszerre követelik a nőknek az emancipáció előtti és az azt követő női előnyöket is.

Tehát az ideális nő tökéletesen emancipált olyan kapcsolatban, amelyben elvárható, hogy egyenlő terheket viseljen a partnerével, majd ha az élete olyan szerencsés fordulatot vesz, hogy boldog családanyaként és háztartásbeliként élheti az életét, akkor ezt nagyon megbecsüli és nem indít nőmozgalmat azért, hogy világgá sírja, hogy őt mennyire elnyomják.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Kevered a különféle nőtípusokat, női felfogásokat. Talán az a baj, hogy valójában sok nő is.

Egy valóban modernül gondolkodó, tényleg emancipált nő nem olyan partnert keres, akivel megvetethet dolgokat, hanem olyat, akivel közösen lehet élvezni az együtt megszerzett akármit. De igazad van, valóban sok olyan nő is van, aki nem akarja az emancipáció pocsék részét, a sok melót bevállalni, csak az előnyöket, a függetlenséget és esetleg az anyagi jólét csillogását látja. Bár az emancipáció nem feltétlenül jár együtt a pénzzel, ez valami felületes közhely. Ezek a nők rendszerint a hagyományos női szerepből is ugyanezeket az előnyöket mazsolázzák ki és a kétféle irány előnyeit szeretnék egy férfi pénztárcája segítségével egyesíteni egy gondtalan életben, a hagyományos életformából is kifelejtve az azzal járó másféle melót. Ennek az attitűdnek a terjedése tényleg probléma.

De ezért az emancipáció vívmányai felelősek biztosan? Jobban járnánk, ha egyáltalán nem lennének emancipált nők? Ettől eltűnne az a réteg, aki munka nélkül szeretne csilivilit?

Jó azért, hogy idális nőről beszélünk, ugyanis sajnos a valódiakon nem nagyon van olyan kapcsoló, amit átbillentve független, emancipált, önálló nőből csöndes, hálás, korlátozott életterű htb. válik. A vérbeli emancipunci családanyaként is az marad. Lehet, hogy sokszor az a váláshoz vezető félreértés forrása, ami anno nálam is bejátszott: majd ha leveszi a kosztümöt, automatikusan a kezébe ugrik a fakanál és a hozzátartozó gondolkodásmód is, ha szükség lesz rá. Addig meg bohóckodjon nyugodtan, legalább nem kerül pénzbe.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Jobban járnánk, ha egyáltalán nem lennének emancipált nők?”

Öhö.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Angelo, a probléma ott kezdődik, amikor az egyik patikamérlegen, forintosítva számolgat mindent és adok-kapok elvek alapján akar egy kapcsolatot működtetni. Az ilyen hozzáállású emberek kapcsolatai szoktak végül anyagi kiszipolyozás következtében tönkremenni… Vagy azért, mert ezzel a szemlélettel csak hasonló társat találnak, vagy azért, mert “akinek kalapácsa van, mindent szögnek néz” alapon csak az anyagi javak elosztását veszik figyelembe, amikor a saját kapcsolatukat értékelik, és egyszerűen a többi értéket nem is veszik benne észre.

Szerintem egyáltalán nem demagógia a wellness-hétvége, vagy bármilyen pénzen megvásárolható ajándék szembeállítása a saját kezű munkával létrehozott értékkel. Te csak azt látod, hogy a szálloda sok pénzbe kerül. Ha így adod, így is fogadják. Ha kicsit változtatnál a nézőpontodon, akkor úgy is láthatnád, hogy az egyik fél képes az energiája, tudása, szeretete segítségével maga előállítani valamit, amivel a másiknak örömet szerez. A másik pedig ezért “cserébe”, saját hálája, szeretete kifejezéseként ad valami olyasmit, amivel szintén örömet szerez. Csak utóbbi esetben a befektetett energia nem a konyhában realizálódik, hanem a munkahelyen.

Azzal, hogy a kettőt nem tartod összehasonlíthatónak, azt bizonyítod, amit olyan sokan tagadtok: hogy a jellemzően nők által végzett háztartási munkát értéktelenebbnek tartod a férfiasnak mondott kereső tevékenységnél. Lehet a feministák szemére vetni, hogy nem ismerik el a háziasszonyi munkát teljes értékűnek, de csak az után plíz, ha ti magatok már megtettétek.

brandon
Olvasó
brandon

“Angelo, a probléma ott kezdődik, amikor az egyik patikamérlegen, forintosítva számolgat mindent és adok-kapok elvek alapján akar egy kapcsolatot működtetni.”
“Szerintem egyáltalán nem demagógia a wellness-hétvége, vagy bármilyen pénzen megvásárolható ajándék szembeállítása a saját kezű munkával létrehozott értékkel.”

Jó, akkor ne állítsd szembe. Fordítsuk ezt meg egy kicsit. Te jól keresel, fogadj be magad mellé egy munkanélküli, vagy részmunkaidős férfit, aki a saját kezével zárat szerel, konnektort javít, csapot cserél neked kedvességből. Ha szépen megkéred, még takarít is. De dolgozni nem nagyon akar, az ügyeit se intézi, inkább csinálj minden mást te helyette. Te vagy a főnök.

Amíg a nők többsége a hasznossága alapján választ magának partnert, addig szerintem pont ti ne beszéljetek arról, hogy nem kéne patikamérlegen méricskélni, mert éppen ezt csináljátok a párválasztásnál.

A saját kezű munkát meg ti sem értékelitek.
Ha megszerelem a csapot, akkor eltartasz cserébe? Ugye, hogy nem. Akkor meg? Miért nem értékeled az én pár órás kétkezi munkámat, amikor az ér annyit, mint amikor te mindennap eljársz pénzt keresni? És vigyél el wellness hétvégére is, mert elfáradtam a csapszerelésben. :)

“Azzal, hogy a kettőt nem tartod összehasonlíthatónak, azt bizonyítod, amit olyan sokan tagadtok: hogy a jellemzően nők által végzett háztartási munkát értéktelenebbnek tartod a férfiasnak mondott kereső tevékenységnél.”

Szerinted heti 2-3 óra házimunka ér annyit, mint a mindennapos kereső tevékenység? Figyelem, férfiak esetében ez nem könnyű, mert a férfiak részére csupa szar meló van.

Nincs ma már házimunka. Mosógép van, porszívó, programozható mikrosütő, kész ételek. Nem kelsz fel reggel hatkor teheneket fejni, tyúkokat, malacokat etetni, nem kézzel mosol teknőben, nem kenyérsütéssel telik a délelőttöd. Nem úgy főzöl tyúkhúslevest, hogy elkezded kergetni a baromfit az udvaron. Akkor milyen egyenértékű házimunkáról beszélsz?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ott sántít az érvelésed, hogy nálam nincs egyenlőségjel a társ és a háztartási alkalmazott között. Nem kezdek azonnal a családi értékek pusztulásáról prédikálni, ha életem párja nem hajlandó csapot szerelni, ellentétben sok férfival, akiket a rendszeres meleg vacsora hiánya azonnal erre késztet.

A heti 2-3 óra házimunka egyébként egy legénylakás viszonylagos csótánymentességének fenntartásához elég. Egy közepesen rendes háztartás fenntartása, rendszeres főzött étel előállítása ennek a többszörösét igényli. 2-3 óra egy hagyományos kajából álló kétfogásos ebéd előállítási ideje bevásárlástól a mosogatásig. Mondjuk gombócleves és csiripöri nokival összejön ennyi idő alatt, ha közel van a közért.

Amúgy meg férfiak és nők részére is van szar meló, meg kevésbé szar is. Ráadásul elég szubjektív, hogy kinek mi a szar meló. Nekem például a pilótaság tutira a legalja, mert gyűlölöm a repülést, más meg gondolom álommunkának tekintené.

Alter Ego
Szerkesztő

Persze, a férfiak tuti jó munkának tekintik a szénbányát, az aszfaltozást, a csatorna tisztítást; az ácsolást, a nehézgépkezelést, a raktári segédmunkát; nyilván ezért tolakszik a sok férfi ezekre a terültekre. És természetesen emiatt maradnak szegény nőkre az irodai adminisztráció körömlakkozás, a minőség ellenőrzés, a telemarketing, a virágkötészet, a fodrászat-kozmetika és a teljes szépségipar gerincroppantó terhei. – Kb ugyanazért a bérért. Aztán hazatérve pedig vegyék ki a részüket ugyanúgy a házimunkából a férfiak is, elvégre a nő is dolgozik. Éljen az emancipáció és a feminizmus!

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Frankón összemosod a határokat. A szénbányásszal azonos szintű szakképzettséggel pl. a varrónő, ipari szabász rendelkezik, ami a látszat ellenére ugyanúgy kemény fizikai munka, bár tény, hogy nem annyira az erő, mint a kitartás és tűrőképesség kell hozzá. A fodrászokat se becsüld le! Biztos vagyok benne, hogy sok férfinak se tetszene egész nap állni, vegyszert szagolni. Pl. egy egész nap tiszta helyen üldögélő elektronikai műszerész biztos nem díjazná.

A telemarketinges vagy irodai körömlakkozó – vélhetően érettségizett – kislányokéval megegyező végzettségű és érdeklődésű urak nem a csatornapucoló szakmában keresendők, hanem pl. az anyagilag kecsegtetőbb értékesítőiben.

A velem azonos képzettségű és szaktudású urak pedig ott ülnek annak a cégnek az igazgatóságában, ahol én is dolgozom középvezetőként. Ahogy kúszunk felfelé a fizetési létrán, úgy változik ez is.

És mint minden, az otthoni munkamegosztás is lehetne egy egymás igényeit figyelembe vevő közös megegyezés tárgya. Pl. a szénbányász titkárnőként dolgozó felesége logikusan magára vállalja a házimunka oroszlánrészét. De mi indokolja, hogy két irodai munkát végző emberből este az egyik a tévé elé huppan, a másik a tűzhely elé. Legalábbis a mai magyar rögvalóságban elterjedt munkamegosztás szerint? Ugyanez igaz a gyári munkás párokra is. Sőt… esetükben még jellemzőbb ez a rögzül álláspont.

Alter Ego
Szerkesztő

Te pedig szépen igyekszel elmaszatolni mindenféle határokat és elsikkadni a szavaim valódi jelentése felett. Nem az itt a kérdés, hogy melyik foglalkozásnak mi a párja, hanem az, hogy mennyire igaz vagy nem igaz Brandon állítása. Az egy cáfolhatatlan tény, hogy a férfiak választási lehetőségeit erősen beszűkíti az a társadalmi elvárás, hogy márpedig ezeket a nehéz fizikai munkákat, ezeket a “szar melókat”, ha törik, ha szakad, férfiaknak kell elvégezniük. Innentől kezdve az egész emancipációs feminista hablaty az egyenlő háztartási munkamegosztásról totálisan igaztalan. Az esetek túlnyomó részében szükségszerűen azt fogjuk találni, hogy a férfi által elvégzett munka fárasztóbb, “szarabb”, mint akár a női párja. Ennek ellenére az dől a csapból is, hogy szegény nőkre hárul a házimunka és a férfiak pedig szemét alakok, akik helyette csak tévét akarnak nézni és újságot olvasni. Szóval a férfiaknál nem létezik nagyobb barom, hogy ilyen körülmények között is hagyták ezt a borzasztó rosszízű, igazságtalan emancipációs házimunka “méricskélést” eluralkodni. És szerintem nagyon kevés ember gondolkodik mindeközben azon, hogy kinek is volt fárasztóbb aznap a munkája, kik is viselik a társadalmi terhek nagyobb részét, ennek a helyét tölti ki a nonstop férfihibáztatás.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

2-3 óra nem feltétlen elég, és a fözés tényleg nem férne bele ennyibe, de azért egy kicsi lakás fenntartása nem igényel sokkal több ráfordítást. Én akkor nem csak épp csótánymentes, hanem az én foglamaim szerint szép tiszta a lakás, és minden napra van tiszta ruha is. Kaja meg van az étteremben.

Valami zavar van a fejekben, amikor az egyenlöséget akarjátok megfogni. Számomra semmiképp nem azt jelenti, hogy patikamérlegen, fillérre egyforma hozzájárulás kell a közös élethez. Csupán arról van szó, hogy mindkét fél tegye bele a kapcsolatba azt, ami elvárható töle. És azt sem ész nélkül felosztva, hanem az erösségek mentén – tehát ha valaki jobb a fözésben, akkor nyilván nagyobb részt vállal benne, ha a másik meg könnyebben elviszi a gyereket az iskolába, akkor ö meg azt. Az én naiv világomban az emberek általában úgyis magukhoz hasonló szinten álló párt választanak, akivel ésszerüen fel tudják osztani a kötelességeket.

visuo
Olvasó
visuo

„Persze az én véleményem totálisan nem számít, mert én csak egy aljadék nő vagyok, aki állandóan hazudik, s aki különben sem akarja megérteni, hogy a nők 90%-a olyan, mint amilyennek te leírod.”

nem mondanám azt, hogy hazudozol, csak pl. nem látod mi a valóság, ill. nem tudsz megfelelő következtetéseket levonni.

Athena
Olvasó
Athena

Ezek a “népi megfigyelések” a patriarchális rend fénykorában jöttek létre. Akkor még igaz volt, mert egy nő egyedül nem boldogulhatott, kénytelen volt férjhez menni. És, mivel önálló keresete sem volt, a szülők ösztönzésére nem a férfi szépsége alapján választott férjet, hanem a társadalmi hasznossága, eltartó képessége alapján.

Ma már ezek teljesen másként vannak. Messze nem igaz, hogy elég, ha az ördögnél egy fokkal szebb a férfi.

Az első és (ezidáig) egyetlen gondolatod, Brandon, amivel egyet tudok érteni. Ennek köszönhetjük a férfi-nő problémák jelentős részét, illetve annak, hogy sok férfi nem tudja/nem akarja meglépni ezt a fázisváltást, a nők egy része meg azért bizonytalanodott el, hogy akkor melyik készségét dobja be a húspiacon.

A cikkhez: prostitúció mindig volt és mindig lesz is, éppen a nők férfiakétól eltérő szexuális igénye/elérhetősége miatt.  A megoldást a legalizálás jelenthetné, bűnözés csak a tiltott és üldözött formájában tud kiépülni körülötte. Csak az össztársadalmi prüdéria és képmutatás ezt megakadályozza, amihez hozzátartozik egyébként az is, hogy a szolgáltatást nyújtót (ált. nő) és a szolgáltatást igénybe vevőt (ált. férfi) másképpen ítéli meg a törvény. Vagy mind a kettőt büntessék, vagy egyiket sem.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

No igen… a prostikat maga a vevői kör is mélyen elítéli. Nem véletlen, ha valaki meg akar egy nőt sérteni, akkor lek…zza, a férfiak is. Azok is, akik egyébként járnak a valódi szakmabeliekhez. Ha férfit akarnak megsérteni, akkor nem azzal kezdik, hogy prostikhoz jár…

Én is a legalizáció mellett vagyok, azzal a kikötéssel, hogy bordélyban, regisztráltan, önkéntesen. Nem csak a lányok, hanem a kuncsaftok részéről is nevet, személyazonosságot vállaló módon, hogy pl. egy nemi betegség vagy bűncselekmény kapcsán legyenek nyomok, bizonyíték, lehetőség a további fertőzések elkerülésére stb.

Ez persze utópia… mindig lesznek, akik olcsóbban szeretnék, vagy névtelenül, vagy illegális hasznot akarnak belőle szerezni. Meg mindig lesznek, akik kiállnak és álszent módon a köz- és magánerkölcsök csőszeként tetszelegve betiltást követelnek.

Athena
Olvasó
Athena

a prostikat maga a vevői kör is mélyen elítéli

Pont ezért nehéz ügy a legalizálás… Nemcsak a konzervatív, családcentrikusságukat fennen hirdető honatyáknak lenne kényelmetlen rábólintani arra a tényre, hogy K. Máriát a sarki kupiból ezután ugyanolyan adófizető állampolgárnak kell tekinteni, mint Kis József sarki zöldségest vagy dr. Nagy Jolán gyermekorvost (holott lehet, hogy ők maguk is titokban igénybe veszik a szolgáltatásait), hanem a tisztes választópolgároknak is, hogy valahol egy szintre emelte velük K. Máriát az a honatya, akit ők esetleg éppen a keresztény konzervatív párthoz tartozása szemlélete miatt választottak meg. Szar ügy. A politika a képmutatás csimborasszója, de ez törvényszerű is, amíg a zemberek elvárják, hogy a politikus makulátlan erkölcsökkel rendelkezzen, a politikus meg azt hiszi, ő nem lehet hétköznapi, esendő emberi lény, mert az egyenlő a bukással (legtöbbször így is van, sajnos)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

A konzervatív politikai retorikának mostanság nagy divatja van. Ezzel együtt a való életben a pógárok sokkal liberálisabban élnek. A retorika és az életvitel közti különbség meg hamar változik képmutatássá, hisz minél nagyobb, annál jobban kell takargatni, annál hangosabban kell követelni az “erkölcsi megitisztulást”. Sem ennyi szentember, sem ennyi erkölcsi hulla nem volt még a közéletben egyszerre, ezért is nem csodálkozom, hogy ezt a mennyiséget már egyszerre, ugyanabból a halmazból kell kitermelni.

 

Tibi
Olvasó
Tibi

Na, a csajok megbeszélik itt egymás közt a patriarchátust… :(

SIL
Olvasó
SIL

“No igen… a prostikat maga a vevői kör is mélyen elítéli. Nem véletlen, ha valaki meg akar egy nőt sérteni, akkor lek…zza, a férfiak is. Azok is, akik egyébként járnak a valódi szakmabeliekhez.”

A férfiak nem ítélik el a prostikat. Én speciel nem vagyok – még – a vevőkör része, de még én sem ítélem el őket, de az meg főleg nem, aki jár lányokhoz, első kézből mondom. Ennyi erővel ha azt mondom valakinek dühömben hogy “paraszt”, akkor lenézem a gazdálkodókat vagy az őstermelőket. A logikád egyszerűségében gyönyörködtet – ismét. A férfiak senkit nem ítélnek el akik betartják a megállapodásokat. A prostik általában betartják. A feleségek*, barátnők* ismét vesztésre állnak. A férfiak még többre becsülik, ha valaki a szóbeli megállapodáshoz is tartja magát korrekten. A prostikkal minden megállapodás ilyen. A barátnő*, feleség* még az írásbeliből is kibújik – ha teheti, de teheti és náluk a szóbelinek semmi értelme, hangulat kérdése meddig tartják magukat hozzá. A férfiak szeretik azt érezni, optimális árat fizetnek – pl. a szexért. Minőség és mennyiség / befektetett pénz és idő. A prostik itt is nyerésre állnak ár/érték arányban. Egyetlen esélye a normális párkapcsolatban élő nőknek*, ha teljesen betiltják a prostitúciót, mert akkor többszöröződik majd a szolgáltatás díja, minden sokkal drágább ha illegális. Csakhogy ez nem a szabad verseny kategória, hanem inkább kb. kartellezés a prostik ellen. Ha büntetnék és tiltanák az tényleg visszavetné a prostik, kuncsaftok számát és erkölcsösebb lenne – számszakilag – az ország, ebben egyetértek Alterral. Ellenben semmi ösztönző erő nem lenne a feleségeknek*, barátnőknek* hogy legalább havonta egyszer-kétszer bújjanak ágyba az urukkal. És szegény haverjaim akik pont azért sírnak mert jól átverte őket az asszony* és jóformán semmi szexet nem kapnak az esküvő óta még ennyit sem kapnának mint most. (Prostihoz nem mernek menni mert a válópernél esélyük sem lenne és egyértelmű hogy az asszony pont ezt akarja, minden lépésüket figyeli.) Legalizálás mellett vagyok. Éljen a szabad verseny. Tarifákat leszorítani, minőséget még feljebb nyomni és lássuk ki mit tud – egyenlő feltételek mellett – villantani… ;)

* a kommentelő a feminista lelkülettel megáldott úrhölgyekre gondolt**

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Vajon a férfiak, illetve pardon, szavaidat olvasva kivétel nélkül grál-lovagok mindig betartják a megállapodásokat? Szépen kettéosztottad az emberiséget. Talpig becsületesek, akik mindig férfiak és a mindig becstelen szószegők, akik mind feleségek vagy barátnők.

Hát tudod, ha a szexuális szolgáltatásaim ár/érték arányát kezdi a partnerem elemezgetni, akkor bizony részemről nem szaladok át a szomszédasszonyhoz kartellezni a prostik kiszorítására, hanem inkább hagyom, hogy a pókok beszőjék azt a bizonyos területet…

Tök komolyan az a meggyőződésed, hogy a nők csak azért kegyeskednek ágyba bújni nagy néha, hogy letörjék a konkurencia vonzó árait? Juj :-)

Naooo
Olvasó
Naooo

“hogy a nők csak azért kegyeskednek ágyba bújni nagy néha”

Hogy még mindig jobb-e Sanyi az irodából, vagy próbáljuk ki Lacit is.

SIL
Olvasó
SIL

– Az inkorrekt ember is a korrekteket szereti, ennyit állítottam. A férfiak – erre – ki vannak hegyezve a nőkhöz képest; értsd – a nő könnyebben megbocsát; értsék a többiek – a nő könnyebben bosszút áll. :) A korrektséghez való hozzáállásról beszélek.

– én nyilvánosan nem beszélek senki intim testrészéről, legfeljebb általánosságban mindenkiéről, szóval sorry, de a tiedhez sem tudok hozzászólni… nem én vagyok a Rusz Edit… :D

– Azt állítom – akarom mondani csak hogy tudd hol tartunk – az a meggyőződésem a nők vagy azért bújnak ágyba túl ritkán a férjükkel, mert a válásra gyűjtenek muníciót – közvetve, vagy pedig azért mert lusták, nem hajlandók egy cseppet sem megerőltetni magukat, ennek több oka is lehet. Amennyiben a prostitúciót legalizálják és társadalmilag elfogadott lesz és különböző iparágak, szakosodások létrejönnek (természetesen ennek nem a közeljövőben van realitása és lehet hogy nincs is, de a legalizáció ide vezetne hosszútávon szerintem), minek után törvénybe iktatnák, hogy a megcsalás vagy a k*rvázás nem lehet a válás során akár a vagyonmegosztásban akár a gyerekelhelyezésben akármilyen tényező, mert elfogadott lesz és legális is, mert úgy tekintenek majd rá mint az evésre, mint egy természetes igény kielégítésre, akkor majd az árak is annyira lejjebb mennek, hogy a többségnek csak válogatni kell a 8+ nők között és ebben az esetben a fenti lusta nők akik jellemzően csak magukat sajnálják – ha van közönség – akkor ők majd… megerőltetik magukat. Szerintem logikus… :D – de engem ne szidj ha szarul sül el… ;) Ebből elvileg következhet az is hogy az alacsony árak majd visszaszorítják a jelentkezők számát és felértékelődnek a kapcsolatok, hiszen így pont a házasságon belül válna anyagilag függetlenné a szex, egyik fél sem tudna vele visszaélni. (Mert most az történik, hogy a nők a szex – és még egyéb számos érték – megvonásával a prostikhoz, alkoholhoz, droghoz, dekoncentráltsághoz, tehát válóokokhoz hajtják a férfit, mivel az első házasság nevéből is adódóan az apróra megtervezett életük magánéletének csak az első foka, de ők azt tanulták, hogy az nem baj, ha kis lépésekben éred el a célod, mert úgy nem kockázatos és mint nő, ne kockáztass. Valójában a magánéletük is a karrierük része.) Persze attól még szarul esik a másiknak a megcsalás, hogy törvényileg szabad, tehát ez valószínűleg nem össznépi orgiákat szülne, hanem azt, hogy átgondoltabban választanának párt az emberek, feltéve hogy házasságra adják a fejüket. A férfiak joggal elvárhatnák a rendszeres szexet – a házasságban, mert amelyik nő ezt nem szeretné nyújtani az ne menjen férjhez, vagy viselje hogy csalják, vagy legyen aranyos kedves és cserébe a férfi is kicsit lejjebb ad az igényeiből – és szépen megélnek. (Természetesen eme jövőbeni állapot mindezeken kívül még számos más törvényi háttér és jelenlegi gyakorlat megváltozásának a függvénye, de itt most a prostikról van szó… és szerintem nekik kb. ez a szerepük.)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Nagyon kidolgozott, szépen felépített elmélet… Sil, szerinted nők százezre, millió képesek nagyjából azonos, pénzügyi megfontolásból hosszú éveken át aprólékosan megtervezett lelki és szexuális terror ilyen szintű kivitelezésére? Valóban ilyen tiszta fejű, hidegen számító, érzelmeit a várható anyagi haszon érdekében hajszálpontosan vezérlő haszonleső droidoknak látod a nőket?

A házasságon belüli szexuális zavaroknak is csak kizárólag ez a két oka lehet? A férfiak mindig, mindent tökéletesen jól csinálnak e téren? Naná, hisz a természet adott nekik hozzá eszközt, mi más vágya lehet a nőnek? Biztosan semmi, ha nem akarja, az hétszentség, hogy az ő lustasága vagy számítása. A teremtés koronája nem ronthat el semmi, ugye? :-P

SIL
Olvasó
SIL

** a kommentelő elolvasta Brandon igencsak tisztességes hozzászólását és rájött, pusztán az oldal szellemiségéhez igazodva írta a csillaggal jelölt magyarázatot és ha a saját szemszögéből nézi, ő jóformán csak ilyen “úrhölgyeket” ismer jelenleg, vagy ismert a múltban. Márpedig a tapasztalata reprezentatív – a részéről, számára. A szabad verseny elmélet tekintetében pedig nincs jelentősége, hogy valaki jó feleség vagy feminista, vagy mindkettő, mert ha legálisan, szégyenérzet nélkül lehet majd prostikhoz járni, akkor minden nőnek oda kell majd tennie magát, ha meg akarja tartani a férjét.

visuo
Olvasó
visuo

„mert ha legálisan, szégyenérzet nélkül lehet majd prostikhoz járni, akkor minden nőnek oda kell majd tennie magát, ha meg akarja tartani a férjét.”

a legtöbb prostit a „nemprosti” nők tartják el. utóbbiak hiányt, tökéletlenséget generálnak, tartanak fent, míg az előbbiek az utóbbiból adódó keresletet elégítik ki.

brandon
Olvasó
brandon

“No igen… a prostikat maga a vevői kör is mélyen elítéli.”

Ostobaság. A prostikat főleg a nők, a feministák és az állam ítélik el.

A nők azért, mert konkurenciát teremt, így kisebb árat tudnak kiharcolni a szexualitásukért egy férfiből. Ebből következően aztán a feministák is utálják, csak nyíltan nem mondják ki, mert a prostik is nők, tehát, szembemennének a saját elveikkel (nők érdekének képviselete).  Így aztán az egészet rákenik a férfiakra, “erőszaknak” hazudják, még abban az esetben is, ha aktus nélküli erotikus szolgáltatásról van szó. Mivel a társadalom nőközpontú, ezért az állam is elítéli a prostitúciót. Valódi erőszakot legtöbb esetben maga az állam követ el ellenük. Hiszen állami parancsra büntetik, stigmatizálják, lehetetlenítik el őket.

Reszet Elek
Szerkesztő

No azért ez nem teljesen így van. Nem ismerek prostikat, de férfiként tuti nem szeretnék egy nő mondjuk 1873-ik pasija lenni. Valami nagyon mélyen erősen tiltakozna bennem, függetlenül attól, hogy tudnám hogy egészséges, nem kapok el semmit. Könnyen lehet hogy ennek is megvannak az ösztönszerű okai. Meglehet az olyan nőnek sokkal gyorsabban lesz 1874-ik (és még még) pasasa (valaki más), mint mondjuk egy másik lánynak teszem azt nyolcadik és a nemi ösztön potenciális utódban gondolkodik (passzolom).

Még csak amatőrrel voltam és hivatásossal nem. Nem valószínű hogy a későbbiekben lennék. No meg az én szexuális igényeim talán egy kissé el is ütnek az átlagtól. Azért azt sem mondanám, hogy ha mondjuk Amszterdamban járnék és éppen hangulatom van hozzá… Elvégre Pamplonában bikafuttatást néz az ember, Párizsban felmászik az Eiffel toronyra, Amszterdemban meg ugye…

Amúgy a nők általi elítélésben van valami, de én ennek más okát látom. A nők nagyon szemforgatóak tudnak lenni. Az igazság az, hogy a legtöbbjük, ha nem lenne következménye simán kipróbálná akárcsak egyetlen napra. A szexuális  vágyképek érdekes dolgok és a nők rendkívül őszintétlenek tudnak lenni önmagukkal szemben ha a saját vágyaikról van szó. Szóval sok tekintetben egyfajta kivetítés illetve bűnbakkeresés.

Athena
Olvasó
Athena

Az utolsó bekezdéseddel teljesen egyetértek (kénytelen vagyok egyetérteni). A nőknek ugyanolyan erős szexuális késztetései lehetnek, mint a férfiaknak, főleg ha aktív nemi életet él. Bevallom, furcsa nekem azt olvasni, hogy a nagy részetek szerint (mármint itt kommentelő férfiak) a nők kb. kivétel nélkül frigidek és csak számításból/kényszerből/pénzért hajlandóak lefeküdni valakivel. Vagy kurvák, mint a másik lehetőség. Gondolatban átfutottam a baráti körömet, és úgy tíz nőből kapásból négyet tudnék mondani, akik imádják a szexet – egy férjezett, ő csak a férjével, három elvált, közülük az egyik egy stabil partnerrel, a két másik alkalomszerűen többekkel. Plusz még van három, akikkel ilyen mélységében nem osztjuk meg a dolgainkat egymással, de elejtett szavakból, részinformációkból stb. jól kivehető, hogy ők is rendszeresen (és élvezettel) élnek nemi életet. Ez már hetven százalék ebben a nem reprezentatív mintában, ami mindazonáltal szerintem nem sokban különbözik bármelyik más tetszőlegesen kiválasztott tíz nőtől. Nem beszélve az itteni törzskommentelő nőktől, akik szintén nem a férfigyűlölő jégszekrények közé tartoznak. Tényleg ilyen nehéz találni egy hasonló partnert? Komolyan nem értem…

Reszet Elek
Szerkesztő

A srácok valóban kifelejtették a harmadik és legnépesebb csoportot. Azokat a nőket, akik a megfelelő pasival imádnak kefélni és más ejnye-bejnye dolgot művelni.

Ha nem lenne a harmadik csoport már kihalt volna az emberiség.

Meggyőződésem, hogy a nőknek sokkal mocskosabb szexuális fantáziái vannak és megfelelő “ráhatással” sokkal inkább képesek érzelmi alapon felülírni a józan ítélőképesség által megkívántakat.

Ismeretségi körömben (de szerintem máshol is) azoknak a pasasoknak volt a nőknél sikere, akik ösztönösen (hiszen nem tanítják) képesek voltak megmozgatni ezeket a fantáziákat. Valahogy belenyúlni az érzelmek és vágyak kavalkádjába és mondhatni a nők elméjével szexelni. Avagy másképpen mondva, ezeket a vágyképeket mintegy a nő ellen fordítva csapdába ejteni a feltámadó ambivalens érzések béklyójában.

Athena
Olvasó
Athena

Ez a haladó fokozat :) Egyszer olvastam, hogy a nők pornófogyasztási szokásai csak kis részben terjednek ki a “romantikus, simogatós, csókolózós” jelenetekre, a durva, megalázós vagy sok férfi-egy nő felállás is nagyon népszerű. Persze ez egy egészséges nőnél csak egy-egy fantázia erejéig igaz, nem a hétköznapokra vagy neadjisten egy bántalmazó kapcsolat utáni vágyakozásra vonatkozik. Tanítani az ilyen képességet tényleg nem lehet, de egy felvilágosultabb, nyíltabb közbeszéddel pl. szélesebb körben tudatosítani lehetne ilyen dolgokat, hogy minél több férfi rátaláljon a belső rejtett ön- és nőboldogító énjére, amit aztán továbbadhat a következő generációnak, mint titkos tudást, nem explicit tananyagként, hanem önkéntelen gesztusok, gondolkodásmód, attitűd képében, mint viselkedésminta.

Reszet Elek
Szerkesztő

Hajjaj! Ismerek pornőfüggő nőt és ami a filmpreferenciáit illeti, valóban a nőket erősen megalázó (és a hansúly az erősen szón van) jellegűeket részesíti előnyben.

Ezekben a vágyképekben minden bizonnyal benne van a tiltott gyümölcs mivolta, a kiszolgáltatottság gyönyöre, az irányítás teljes átadásának vágya, a megszabadulás öröme a kötöttségektől és kötelékektől, a parttalan és korlátlan szabadság megélésének a már-már meditációhoz fogható mértékű élménye. A sors fintora, hogy az ilyen érzések felvállalásához nagyon nagy bátorság kell és az esetek többségében olyan dolgok, amelyek már túlmutatnak a “normál” (ha van ilyen) szexualitás keretein.

Ami a csak vágyképi szinten maradást illeti, szerintem ez sokkal inkább bizalmi és kommunikációs viszony kérdése. Senki sem gondolatolvasó így az első a dolgok megéléséhez vezető úton az őszinte kommunikáció. A bizalom meg mindenképpen szükséges, hogy a gátlásokat és érzelmi blokkokat fel lehessen oldani.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Az irányítás átadása, a feltétlen bizalom, a másik törődésének és feltétlen szeretetének a tudata a legvonzóbb dolgok az én női szememmel. Nagyon jó érzés, ha ezeket egy kapcsolatban a másiktól megkapom. De ez nem jelenti azt, hogy amint kimondatott a kapcsolat megszületésének ténye, akkor ez automatikusan megvan.

Sok férfi ezt nem érti vagy nem akarja elfogadni. Az irányítás joga nem jár, hanem érdemessé kell válni arra, hogy a másik átadja. Minél erősebb, önállóbb a partner, annál nehezebb megszerezni a hozzájárulását.

Hogy egyszerűsítsek, a hímsoviniszta születési előjognak, a patriarcha pedig neveltetési kérdésnek fogja fel és különösebb egyéni erőfeszítés nélkül követeli magának minden kapcsolatában. Én ezt az alanyi jogot vitatom.

Reszet Elek
Szerkesztő

Számomra pedig addig nem lehet kapcsolatról beszélni amíg ez nincsen meg.

Ezért is mondom, hogy férfinek vagy nőnek nem születünk, hanem szerencsés esetben azzá válunk.

Alter Ego
Szerkesztő

Egyesek szerint az ilyen erotikus fantáziákban fontos elem, hogy magában hordja a felelősség elhárításának lehetőségét is. “Ezt nem is én akartam, csak rám erőszakolták.” És kedves Libsifemcsi, fentiekkel lényegében te magad is elismered a női pszichének azt a tulajdonságát, hogy az elért önállóságából retrográd módom folyton valamilyen felelősséget hárító, kontrollált állapotba igyekszik visszajutni és nyugvópontot találni. Nem tudom, érzed-e, hogy ez milyen mértékben vonja kétségbe már önmagában is a “nőfelszabadítás” és a feminizmus szükségességét és sikerének esélyét. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Én ezt az alanyi jogot vitatom.”

Én nem vitatom.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ezek szerint gondolom, te sem bírod felfogni, hogy aki önként lemond az irányításról a biztonság és a törődés kedvéért, az nem szükségszerűen önállótlan vagy felelőtlen szeretne lenni.

Kényelmes abból a felsőbbrendűségi meggyőződésből kiindulni, hogy muszáj nekem irányítanom, mert a másik önállótlan, képtelen erre, neki úgyse menne. Ez a tévedhetetlenség mítoszát is táplálja, hisz akármilyen hibát követsz is el közben, simán nyugtathatod magad azzal, hogy a másik még úgy sem tudta volna csinálni.

Reszet Elek
Szerkesztő

Alter Ego: Gondolom annyiban, hogy a nő ezt a döntését saját belátásból és ne külső kényszerből tegye meg. No de erre már a jelenlegi körülmények között is van módja.

Alter Ego
Szerkesztő

De de, felfogtam én.

Az öntudatos feminista nő magának követeli az irányítás jogát, mégpedig azért, hogy végre önként mondhasson le az irányítás jogáról.  ;)

Így aztán csináltál is valamit, meg nem is. Kaptál is valamit, meg nem is. Adtál is valamit, meg nem is… – Tele van népmesei furfangokkal.

Erre csak a női elme képes, soha nem fogunk mi férfiak a nők nyomába érni.  :)

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Ha nem lenne senki kriminalizálva, semmi akadálya a kétoldali regisztrációnak. Szerintem abból indultok ki, hogy a férfiak valakit feltétlen megcsalnak, ha ilyen szolgáltatást vesznek igénybe. Az esetleg fel sem merül, hogy a férfi is lehet egyedül, de attól még van igénye az ilyen jellegü kapcsolatra. A szex alapvetö szükséglet, mint például az evés, és ha egy férfi hosszú ideig nem kapja meg, esetleg szépen befordul, mint az a Rodgers gyerek, aztán nekiáll lövöldözni.

visuo
Olvasó
visuo

“Vesd csak össze azzal a népi megfigyeléssel, hogy “elég ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél”.”

igen, az egyik legelcsépeltebb és leghazugabb közhely. pont fordítva igaz, sőt, kurvaronda nőknek van nemi életük…

cáfolat másrészt: az ördög MINDIG egy NAGYON JÓKÉPŰ csábító. szóval ezt a szintet csak egy fokkal meglépni szinte lehetetlen…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Hát, srácok, olvasgatva a kommenteket arra jutottam, hogy Gene Roddenberry a ti emberetek. Ő kitalálta az ízléseteknek tökéletesen megfelelő társadalmi berendezkedést a ferenghik formájában :-D

Ugyebár van az, hogy nőnek pénzt kérni a szexért alapvetően erkölcstelen, kriminalizálható a prostitúció a szolgáltatói oldalról. Az erkölcsös nő házasságban vagy párkapcsolatban szexel. De ott sem kér, fogad el semmiféle ellenszolgáltatást, még ajándékot sem, mert valahol már az is prostitúció. Viszont az eredményt vessük össze a családanya kontra karrier vitákban elhangzottakkal és arra jutunk, hogy ha Éva lánya szeretne egy rohadt wellness-hétvégére elmenni, akkor olyan módon nem tudja megszerezni a lóvét, ami a férfiak többsége számára nem kifogásolható. Mert ugye testét piacon nem árulja, párjától ajándékot el nem fogad, de jól fizető karrierbe se kezd, csak maximum valami közepesen fizetett, nőiesen lájtos munkát végez, amiből ilyenekre nagyon nem telik.

Bezzeg a ferenghiknél tök egyszerű. A nő nem viselhet ruhát soha és sehol, illetve nem üzletelhet, azaz ül otthon meztelenül és várja a zurát haza :-D

Angelo01
Újságíró

Örülnék, ha nem általánosítanál.

Másrészt. Addig amíg a legtöbb nő nemhogy a vacsora felét, de még a saját részét sem fizeti, sőt, elvárja, hogy én fizessem, akkor ugyan hagy legyenek már elvárásaim. Amíg elvárja, hogy fuvarozzam haza, vagy vegyek neki ajándékot, legyek figyelmes, stb. és fordítva ez szinte soha nem történik meg, akkor hagy legyenek már elvárásaim.

Nem, nem az, hogy meztelenül várjon haza. Itt ismét csak szimplán demagóg vagy.

Alter Ego
Szerkesztő

Bizonyára a szemedben a ferenghik társadalma a nőelnyomás tökéletes szimbolikája. Szóval ajánlok egy másik megoldást: csináljunk inkább a nőkből elnyomót és a férfiakból áldozatot. A férfiak ezután ne viselhessenek ruhát, ne üzletelhessenek és csak üljenek otthon és meztelenül várják a zasszonyt. :D

Fogadni mernék, hogy ez sem tetszik. Szóval szemmel láthatóan a nők azt sem tudják, hogy mi az utópia és mi az antiutópia számukra. Már csak ezért sincs semmilyen létjogosultsága semmiféle feminista mozgalomnak. :D

Athena
Olvasó
Athena

Mind a kettő anti :( Utópiák meg nem léteznek ugyebár. Nekem az ideális állapot felé tett első lépést az jelentené, ha minél több ember képes lenne érzelmileg elköteleződni egy másik ember iránt, vagy erre törekedni (aki élt már ilyenben, az jól tudja, hogy itt fel sem merül, hogy hány Ft-ban, munkaórában, vacsorában vagy ajándékban stb. méricskéljem a másikat, mert önként és dalolva minél többet akarok adni, önzetlenül, de jó esetben kölcsönösen), a gyerekeinket meg kiskoruktól kezdve tanítanánk az érzelmeikkel való bánni tudásra, érzelmeik kommunikációjára, megélésére, amivel kapcsolatban ha valaki nem olyan szerencsés, hogy otthonról hozza magával készségként, nulla információt kap, mire felnő és elkezdi élni a saját életét.

Naooo
Olvasó
Naooo

“ha Éva lánya szeretne egy rohadt wellness-hétvégére elmenni”

Hány hektárt kapált érte be? Egyet se? Szopacs.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ami azt illeti John Norman Gorean világa korábbi, mint Rodenberryé és jóval kimunkáltabb is a nemi szerepeket illetően.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Aranyapám, rendesen bevittél a málnásba! Rágugliztam, és pár kattintás után kötözős, fétisszexes fotók jöttek térdelő, nyakörves nőkkel. Khm, halkan és finoman suttogva kérdem, pontosan mi a fene is ez? Most már magyarázz, a további guglizást mellőzném :-P

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez megkímél a nemkívánt látványtól… ;-)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

ááááá, ez elsőre is megvolt, aztán itt kattintottam valami linkre, ami megmutatott a szürke ötven árnyalatából legalább 48-at :-D

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Bár szeretem a Star Trek naivan egyszerü világát, de ezen a téren nem épp ez a preferenciám. Ha már onnan kell választani, akkor sokkal inkább vonzanak az erös, határozott nök, (akiktöl a közhiedelemmel ellentétben nem félek), mint például Janeway vagy Jadzia. De sokkal inkább tetszik például Joss Whedon Buffy-ja, amit sokszor feminista müként tartanak számon – szerintem nem az. A közös pont, hogy erös és felelösséget vállaló nöi karakterek vannak bennük.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Wow, végre valaki, aki érti Whedon karaktereit :-) Ha már ő, akkor számomra a Firefly-ból a Jewel Staite által megformált gépész karakter az egyik legjobban eltalált.

De Jadzia azért kakukktojás :-D Kedvelem a pasi munkáit, igen, rá szokták fogni, hogy feminista, pedig igazából nem törekszik semmilyen “kiáltvány” megfogalmazására, hanem alapvetően működő, hiteles jellemábrázolásokra képes. Örülök neki, hogy felfedezték az A-listás filmeknél is végre. A Bosszúállókat kifejezetten szerettem.

A felelősségvállalással, belső tartással, erővel az a gond, hogy kétélű fegyver. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező nők önállóak, felvállalják magukat, a véleményüket, kiállnak, erőt mutatnak. Az irányítást is csak korlátozottan adják át az életük lépései felett. A többség számára ezek a tulajdonságok viszont már nem vonzók, ellentétesek a nőiességről alkotott általános képpel.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Végignéztem a Buffy sorozatot, egész jó volt, habár időnként fárasztó volt a sok lelkizős szöveg egyes részekben. Az Angelt láttad ? Az is hasonló sorozat volt.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Persze, hogy láttam. Nem lennék vérbeli Wheddon-fan, ha nem nézem meg :-). De az már nem ragadott meg annyira. A Buffynak az az erőssége, hogy a látszat tinihorror álca mellett egész jó szimbolikával és jó karakterekkel dolgozza fel a felnőttéválás dilemmáit, a tinédzserek problémáit az első szextől a függőségen át a felelősségvállalás különböző formáiig. Az Angel már ebből a szempontból nem ilyen jól átgondolt. Azon már érződik a spin-offok enyhe pénz- és nézőmágnes mivolta is, a szimbolikus problémafeldolgozások is elsikkadnak párszor.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Nahát, te aztán profi filmszakértő vagy. Nekem eszembe sem jutott ilyen pszichológiai dolgokat keresni a filmekben. Igazából a sztori érdekelt, az akciók és a rejtélyek és persze a női szereplők :) Mikor nézted meg ? Én amikor a Viasaton leadták ezeket, azóta nem láttam őket.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Én darálni szoktam a sorozatokat, mikor van időm. Mindig kicsit le is vagyok maradva, mert szeretem megvárni, hogy kaszálják és egyben megnézem az évadokat :-)

A Buffy tényleg nagy ász nálam, mert vannak benne nagyon jól eltalált szimbolikák egy-egy részben, meg egyes karakterek fejlődésében is. Pl. ahogy Allyson Hannigan karaktere alakul az évadok során, majd pl. kapcsolatot, családot, világot leromboló szörnyeteggé válik. Sokféle emberi problémát, reakciót fel lehet benne fedezni: a varázslat először csak segít, erőt ad, aztán túlzásokba esik, bár inkább csak magának árt vele. Később próbál leszokni róla, mert már zavarja a környezetét, de képtelen mindaddig, amíg nem szembesül azzal, hogy már fizikailag árt a szeretteinek. Aztán egy hirtelen trauma hatására a szenvedélye hatványozottan jelentkezik és mindent lerombol maga körül  A sorozatban végig egy tini boszorkány varázsolgat, de az egész igazából a függőség következményeiről szól, akár alkohol, akár drog, akár más romboló szenvedély legyen is.

A BsG kicsit más, az inkább technikailag, történetmesélés szempontjából jött be.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez érdekes, ahogy így elemzed a sorozatot. Annak idején vetítették az m1-en a Palota Ékköve délkoreai sorozatot, annak volt egy rajongói oldala, elképesztő lélektani elemzések készültek ott a film szereplőiről. A Lost esetében szintén ilyeneket olvastam egy rajongói topikban az indexen, de más filmeknél is megvan ez. Különben csodálatra méltó, ahogy a nők az érzelmi dolgokról képesek beszélni. Nem véletlenül volt már a 19.században az irodalomrajongók többsége nő.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A sorozatban végig egy tini boszorkány varázsolgat”

Még mindig futtatják ezeket az ökörségeket?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Nana, el a kezekkel a Buffytól! Az minden szexi-vámpíros filmek öreganyja, a teljes Alkonyat álszent nyálgépei csak jelenthetnek Whedon papának.

Most azon ámuldozik mindenki, hogy valamelyik új, menő vámpíros izének lesz musical változata. Cccc, könyörgöm, a Buffyban már az is megvolt rég! :-D

Reszet Elek
Szerkesztő

Nálam a Babylon5 és a Battlestar Galactica a non plus ultra. Ezekben is vannak jó női karakterek.

Reszet Elek
Szerkesztő

Én viszont sokkal inkább azt figyeltem meg, hogy nagyon ritka az olyan ember, aki élete minden szinterén a dominanciára törekszik. Az ilyen embernek az esetek többségében legalábbis szerintem komoly kisebbségi komplexusa is van, már-már mániás késztetése, hogy torzult személyiségéből adódóan mindent igyekezzen kontrollálni.

Normál esetben a domináns és alárendelődő attitűdök egymás mellett léteznek. Másrészt mint korábban írtam, gyöngének lenni, passzívnak mutatkozni, az irányítást másnak átadni, nos ezekhez igencsak nagy bátorság és lelkierő kell. Álságos dolog az ilyesfajta hozzáállást gyöngeségnek feltüntetni (lásd feministák). Nem hiszem hogy mondjuk Jézust vagy Gandhit bárki is gyöngének merné nevezni.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

No, pedig féltem Buffyt előhozni, hogy mit kapok itt érte, de akkor nem csak én vagyok fan :) Az egyetlen sorozat, ami megvan eredeti DVD-n is.

Jadzia szerintem semmiképp nem kakukktojás. Erős nő, legfeljebb nem abban az értelemben, ahogy a feministák az erőt érteni szokták ;)

Bennem a nőiességről akkor más kép él. A folyamatosan “igen apukám!” vigyázbaállós típustól kb a falra tudok mászni. Számomra úgy tűnik, sok ilyen típusú nőnek gyakorlatilag nincs önálló személyisége, teljesen átveszi a férj világnézetét, hobbiját. Nincs benne semmi, ami hosszabb távon vonzana.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

A kakukktojást arra értettem, hogy a sztori szerint Jadzia női és férfi életet is élt, jópárat, ezért mindkét oldalt megtestesíti valahol. Talán épp ezért olyan jó fej. :-)

… egy ideje hanyagolom a társkeresőket, de ne akard tudni, hogy hány férfi keres úgy társat, hogy ragaszkodik pl. az azonos hobbihoz, érdeklődési körhöz. Teljesen alap, hogy ha ő szeret síelni, akkor a nő is szeressen vagy legalább idomuljon.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

A konkrét példa a síeléssel szerintem így nem gáz, illetve pont hogy pozitív. Előre kiteríti a lapokat, hogy az én életemben ez a dolog borzasztóan fontos dolog, erről nem mondok le senki kedvéért, tehát a “csomaggal” jön ez is, és csak akkor írj, ha ezt a tényt el tudod fogadni. Természetesen lehetne ilyet tisztázni egy randin is. Mivel a nők között is van, aki mondjuk szeret síelni, vagy legalábbis nem zárkózik el tőle, ez nem egy földtől elrugaszkodott feltétel.

A másik megismerése közben természetesen érdekel a másik hobbija is, minimum elfogadom, és akár támogatom benne – mindkét irányban. Amit én írtam, az az extrém eset, amikor az egyik fél (általában a nő) annyira szubmisszív és gondolkodásügyileg önállótlan, hogy az már fáj.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Más a támogatás, elfogadás és megint más annak az elvárása, hogy a másik ugyanolyan szenvedéllyel viszonyuljon valamihez, mint te.

Ahhoz mit szólnál, ha én meg elvárnám, hogy a leendő párom tanuljon meg gyöngyöt fűzni? Mindenesetre vicces lenne… A teljes önfeladás, önállótlanság akkor is gáz, ha a nő viselkedik így, de akkor se jobb, ha a férfi várja el, hogy a párjának legyen ilyen attitűdje.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Különben eszembe is jutott most, hogy vajon volt e hasonló randipartnered azóta mint az elvarázsolt építész.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
Naooo
Olvasó
Naooo

Biztos. Győzze kivárni.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
Naooo
Olvasó
Naooo

Ja, írjatok először 3 sor szünetet.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
Naooo
Olvasó
Naooo

Diplomaták nagy hóhányók.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Szeretsz különben vásárolni ruhákat ?”

Most mit gúnyolódik?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

nem gúnyolódtam, megfogadom a tanácsod és nyomni fogok ezután szünetet.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus
Naooo
Olvasó
Naooo

“Nem tudlak sajnos felvidítani újabbal. Egyrészt bejött pár húzós meló, másrészt egy időre felhagytam a netes kereséssel. Volt egy pocsék élményem, bár tény, hogy én voltam hülye….”

Miért volt hülye?

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Naooo basszus, kedvelem az idióta humorod, de teljesen olyan vagy, mint egy idegesítő hároméves szomszédgyerek. Attól, hogy ki tudsz nyitni egy bezárt ajtót, még nem illik hívás nélkül berontani, ha az ott tartózkodók magukra csukták! :-P

Naooo
Olvasó
Naooo

Kamerázni szabad?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Mit szeretnél kamerázni ? :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Lángoló parlamentet.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Naná, de azt fotózd is! Utána befizetek nálad egy poszterre a legjobb képből :-) Mindjárt kezd égni, úgyhogy indulj gyorsan, addig se itt kukkolsz! :-D

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez nem humor. Halálosan komolyan veszem magam.

Reszet Elek
Szerkesztő

Az örökké visszatérő téma, hogy ki mit ad bele a kapcsolatba… Nem hiszem hogy egyenértékűsíteni lehetne, ameddig megadom a páromnak, amit ő és én is fontosnak tartok, ő pedig szintúgy nekem, nincs értelme számolgatni.

A magam részéről egyfajta modernizált hagyományos modell híve lennék. Én keressem meg a családi jövedelem jórészét, de a párom is legyen kb. részmunkaidős ami mellett lássa el a házimunka jórészét (de nem mindent). A döntéseknél enyém az utolsó szó, de mindig meghallgatom és figyelembe veszem a véleményét. Szexelni meg akkor szexelünk, ha bármelyikünk is akar (függetlenül attól, hogy a másik éppen milyen passzban van), akárhol és akármikor. :-)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

… csak ezt az utolsó mondatot ne írtad volna…

Reszet Elek
Szerkesztő

Ha a szexes részre gondolsz, nem látok más kiutat a párkapcsolaton belüli szexmegvonásos zsarolás útvesztőjéből… :-)

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Mint a kapcsolati erőszak legalizálását mindkét oldalról? Na jó, férfit nehezebb mondjuk a liftben megerőszakolni technikailag, de nem kivitelezhetetlen. Te hogy éreznéd magad, ha pl. valami kellemetlen húgyuti fertőzéssel vagy gombával küzdenél, de fenti kijelentésedet komolyan véve asszony mondjuk beléd diktálná a kis kék pirulát és annak ellenére neked esne, hogy speciel neked ez kellemetlen, ne adj’ isten fáj?

A szexmegvonásos zsarolás érzelmi, lelki reakció. Úgy is kéne kezelni, megoldani, kölcsönösen, nem pedig fizikai erőszakkal reagálni a problémára :-P

SIL
Olvasó
SIL

“összes balga ferdítés” 

Milyen fizikai vagy kapcsolati vagy akármilyen erőszakról beszélsz kankóval megáldva?! Szó sincs itt ilyesmiről. Szóval akkor még veled nem fordult elő, hogy nem volt kedved szexelni de – a párod segítségével – ráhangolódtál és jó volt vagy közepesen jó vagy meglepetésre éppenséggel fenomenális? Sajnálom… majd ha nagy leszel belejössz…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Bizony, előfordult. De ebben az esetben egyszerűen nem utasítottam el a szexet, csak mondtam, hogy rohadtul nem vagyok ráhangolva, szóval ha akarja, akkor lesz kedves dolgozni érte, mert nekem most nem megy. Megtette, jó volt, megköszöntem. Ilyen előfordul. De olyan is előfordult fordított felállásban, amit fent leírtam. Szerinted utóbbi esetben is az a követendő magatartás, hogy gerincre vág, mert neki épp kedve van hozzá? Kölcsönösség, egymás felé figyelemmel és empátiával fordulás nem lehet egy kapcsolatban? Kizárólag a szexjuss következetes és rigorózus betartása?

Ja, és ki beszélt kankóról?

Dwarf
Olvasó
Dwarf

“A szexmegvonásos zsarolás érzelmi, lelki reakció. Úgy is kéne kezelni, megoldani, kölcsönösen, nem pedig fizikai erőszakkal reagálni a problémára :-P”

Persze csakis reakció, véletlenül sem lehet akció.

Reszet Elek
Szerkesztő

Jellemző, hogy azonnal átváltottál kapcsolati erőszak-módba. Érdekes hogy csak szélsőségekben tudsz gondolkodni. Nyilvánvalóan nem erről van szó. A példád pedig egyszerűen ostoba. Normál esetekben nem hugyúti- vagy gombás fertőzés a nemleges válasz oka. Sokkal inkább szól a kapcsolaton belüli dominanciáról, az irányításról. Ha pedig arról lemond a férfi, az egész kapcsolatot lehúzhatja a retyón, lehet hogy még évek múlva de véget ér. A nő úgyis kikezdi az egészet, lerombolja magában a férfi tekintélyét és tönkreteszi minkettejük boldogságát. Így a férfiember a párja érdekében is meglehetősen szigorú szabályokat kénytelen meghúzni és azokon még legfáradtabb pillanataiban is szükségszerűen őrködnie kell. Ha a legtöbbünk a külvilág vadjaival megharcolt nap végeztével nem pihenni és kiengedni térne haza, ha nem szeretnénk saját természetünkből kiindulva minden tekintetben egyenrangú partnerként kezelni asszonyainkat  ill. megfelelően tudatosulna felnövekvésünk évei alatt eme szabálykövetelő attitűd párkapcsolati fontossága, meggyőződésem hogy összehasonlíthatatlanul több boldog párkapcsolatnak lehetnénk szemtanúi.

Amúgy meg próbálkozhat. Ha a nagy igazmondót képes erektálni meg is érdemli, hogy játszon vele. Visszagondolva nálam sosem volt olyan alkalom, hogy kis tüzelő szukámnak ne dobtam volna velős csontot, hogy játszon vele bármilyen állapotban is voltam. Igazság szerint eszembe sem jutott, hiszen minden partneremet eléggé kedveltem, szerettem hozzá, hogy respektáljam ilyen jellegű igényeit. Nem tudom miért ne várhatnám el én is, hogy mikor a Holdat tutulva, vérbeborult szemmel és habzó agyarakkal, a karmaimmal a parkettát feltépve berontok a hálószobába, nőm megadva magát férfiúi igényeimnek felkínálja testét… Szerintem ez a dolgok ösztönös, természetes rendje és nem kell belekavarni mindenféle erkölcsi, eszmei zöldségekkel.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

A második bekezdésed egyszerűen zseniális, imádtam :-).

A gombás példát főként azért hoztam, hogy lásd, a kizárólagosságon alapuló megoldások sokszor az eredeti szándék ellenére vezetnek nem kívánt eredményre. Lehet, hogy a szexmegvonás játszmát szeretnéd lerendezni, de figyelem és némi lelkizés hiányában, kizárólag a fizikai megvalósításra koncentrálva mégis lehet bakot lőni.

És igen, tök jól látod, sokszor valóban a dominanciaharc van az ilyen taktikák hátterében. Szerinted egy ilyen harc megvívásához a határozott fizikai cselekvés az egyetlen, üdvözítő eszköz? Előbb lövünk, aztán kérdezünk?

Reszet Elek
Szerkesztő

“figyelem és némi lelkizés hiányában” – A kapcsolatok nagyrészében pont ezek hiánya ill. elégtelen volta a másik szakadáshoz vezető ok. Alapjában véve az a gond, hogy nem eléggé fókuszálnak a párok egymásra.

A lelkizésen nem tudom Te mit értesz. A magam részéről régen rossz lenne, ha az aktuális nőm arcát nem simogathatnám meg, nem ültethetném az ölembe, nem látnám rajta hogy kényelemben és biztonságban érzi magát, ha nem hallgatnám meg, mik jártak az eszében és mik foglalkoztatják.

És persze a szabályok felrajzolását sem úgy értem, hogy mondjuk első nap közlöm vele, hogy “Bébi, ha föláll a farkam akár esik, akár fúj mindenképpen kefélünk!”

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Amennyiben az illető úr rendszeresen követi a második bekezdésed egyszerű receptjét, akkor a lelkizés fogalmának tisztázására semmi szükség :-).

Reszet Elek
Szerkesztő

Most nézem, hogy a második bekezdésem egy kicsit apuka-kislánya történet. De végülis minden nőben ott lapul az a kis copfos kislány, aki szívesen bújik apu erős karjaiba és arcát mellkasába temetve lélegzi be ruhája jellegzetes illatát.

Nem is csoda, ha sok nő rendkívül rossz néven veszi, ha kiderül hogy  “apu” helyett a “kisfiát” kapta meg…

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Igen, talán valami ilyesmi is van benne.  Egy ismerős magyarázta egyszer úgy a válását, hogy az első gyerek megszületése után úgy kezdett funkcionálni a háztartásuk, mintha hirtelen két gyermekét egyedül nevelő anyává vált volna. Ezek után nem is érzi úgy, hogy elvált, inkább csak megkérte a fiatal felnőtt fiát, hogy ugyan, költözzön már el végre.

De egy kapcsolatban nem jó, ha bármelyik fél is gyerek marad, vagy a partnere gyerekként kezeli. Sokkal jobb, ha az élet egyes területein az irányítás jogának gyakorlása vagy átengedése felnőtt, tudatos döntés, annak ismeretében, hogy a másik is képes ugyanerre. Ezzel nem boldogulnak elég sokan.

Frolich Janos
Újságíró

Érdemes megemlíteni, hogy azok az áldott jó, “független” “civilek” milyen aktív szerepet játszanak az ENSZ eltorzításában – na meg a saját zsebük tömésében és hatalmuk építésében, természetesen.
Nagyon ajánlom olvasásra a következő cikket, kapcsolódik: https://www.jacobinmag.com/2014/06/somaly-mam-nick-kristof-cult-of-personality/

The repetition of stories by the same inmates is well known, as is the phenomenon by which victims learn to embellish their stories to provoke more sympathy in listeners (including researchers and program evaluators). That these narrations are often exaggerated in performance or fabricated out of whole cloth is so well known in NGO circles as to be banal. Everyone does it, one old hand wrote me.

Those not familiar with this world are upset to discover that Mam made theater for visitors, because they seem to assume that NGOs must be squeaky-clean ethical. But NGOs (even if their tax-status is called nonprofit) are organizations with employees who want careers, security, and decent salaries so they can buy houses, cars, and everything else employees of profit-making businesses want.

NGO workers […] are conventionally career-seeking people, not self-sacrificing saints.

A történetek ismételgetésese ugyanazon [menedékben] bentlakók által ismert, ahogy a jelenség is, hogy az áldozatok megtanulják kiszínezni a történeteiket, hogy több szimpátiát váltsanak ki a hallgatóságból (beleértve a kutatókat is). Hogy ezek az elbeszélések [amiket a civil szervezetek előadnak] sokszor eltúlzottak, vagy akár kitalált az egész, annyira közismert civil szervezeti körökben, hogy az már banális. “Mindenki ezt csinálja” – írta nekem egy tapasztalt kéz.

Akik nem jártasak ebben a világban, megütközhetnek rajta, hogy [Somaly] Mam színházat csinált a látogatóknak, mert azt gondolhatják, hogy a civil szervezetek erkölcsileg makulátlanok. Pedig ezek – noha az adó-besorolásuk “non-profit” – szervezetek alkalmazottakkal, akik karriert, biztonságot, jó fizetést akarnak, hogy házat, kocsit vehessenek maguknak, meg mindent, amit profit-termelő vállalkozások alkalmazottai.

A civil szervezetek alkalmazottai […] karrieristák, nem önfeláldozó szentek.

 

Érdekességként pedig megemlítem, hogy maga a “Stockholm-szindróma” is valószínűleg egy tudományos hoax. Az a hírhedt stockholmi túszdráma, amiből az elmélet, és annak neve ered, miután véget ért, a sajtó szenzációhajhász módon eltúlozta az elkövetők gonoszságát, és a túszok szenvedését. Egyes volt túszok viszont ragaszkodtak volna a tényekhez, a korrekt tájékoztatáshoz, ezért helyesbítést követeltek. Na, ebből hozták ki, hogy a túszejtőik védelmére keltek. (Vagyis az volt a “ragaszkodás”, hogy nem tanúsítottak elvakult gyűlöletet.) Majd ebből tovább menve egy jó kis junk science-szel felépítettek egy pszichológiai elméletet. (Aztán még tovább építgették a homokvárat, van már azóta “battered wife szindróma” is, meg ki tudja mifene még.)
Mindez a Wikipédián is megtalálható, csak ki kell hámozni a vaskos körítésből.

birsalma
Olvasó
Naooo
Olvasó
Naooo

Mi van lekvár, hol csavarogtál?

Jampi One
Újságíró

L. L. Junior pedig így énekel az “ártatlan, jóravaló” kurvákról. És ez csak az egyik a sok lehúzási módszer közül:
https://www.youtube.com/watch?v=2tJEfUjL5GY