0 megosztás

Balázs margójára

Nem viccelek nemi erőszakkal – ahhoz az kéne, hogy legyen humorérzékem

Valószínűleg már mindenki tud róla, hogy az ELTE gólyatáborában megerőszakoltak egy nőt, amit aztán az idióta Balázsék az idióta rádióműsorukban nem kellő tisztelettel jártak körül. Sokakat felháborított mind az erőszak, mind a viccelődés, és ezzel nincs is semmi probléma. Ez egy szabad ország, mindenki azon háborog amin akar – egy nő megverésén és megerőszakolásán poénkodni pedig kifejezetten ízléstelen dolog. Azon sincs csodálkoznivaló, ha egyesek Balázsék állását követelik, illetve a nemi erőszakoló példás megbüntetését. Aki hülye, ha ne is haljon meg, de kapja meg érte a méltó büntetését.

Ha csak erről lenne szó, nem is írnék cikket, hiszen minek arra pazarolni a tintát, ami minden normális ember számára magától értetődik?

De ennél sajnos többről van szó, ahogy azt a feministáktól már megszokhattuk. Nekik nem elég, ha a bíróság egy életre elmeszeli az erőszakolót és Balázsék lapátra kerülnek. Ez tulajdonképpen semmi, huszadrangú mellékes szösz, hiszen nem viszi előre a feminizmus ügyét. Politikai tőkét akarnak kovácsolni az ügyből, véres kardként hurcolni mindenhová és erre hivatkozva hatalmat, cenzúrát, pénzt és befolyást követelni.

Ez persze a konkrét ügy konkrét részleteire hivatkozva lehetetlen, hiszen miféle politikai tőkét lehet kovácsolni abból, hogy X.Y. megverte és megerőszakolta A.B.-t? Az sem mutat sokkal messzebbre, hogy 3 műsorvezető rosszul dolgozta fel a témát. Ezeknek önmagában nincs politikai vonzata – tehát gyártani kell egyet.

Megszületik tehát a “nemi erőszak kultúrája”, a feminista lázálom, amiben nem X.Y. a tettes és A.B. az áldozat, hanem a férfiak valamiféle láthatatlan patriarchális mechanizmuson kertesztül en bloc terrorizálják a nőket a nemi erőszak segítségével. Ebben minden férfi cinkos, akik összekacsintanak a meggyötört nők teste fölött: csak így tovább, nyomjuk el őket! Erre persze semmiféle bizonyíték nem létezik – nem is létezhet, hiszen minden normális ember tudja, mekkora sületlenség. A nemi erőszakokat kisszámú bűnöző követi el, akiket senki nem buzdít vagy támogat; sőt, a társadalom hozzáállása a törvényekben fejeződik ki kristálytisztán, amik igen súlyosan elítélik az ilyen bűncselekményeket. Ha valaki arra kíváncsi, mit gondolnak a férfiak a nemi erőszakról, ne egy férfiellenes politikai csoport képzelgéseire alapozzon, hanem arra, hogy az erőszakolókat hosszú évtizedekre sittre vágjuk.

Most viszont beleköpött a levesbe Balázs a haverjaival. Rá mutogatnak a feministák: íme, a bizonyíték, hogy itt nőellenes férfiösszeesküvés van, amire hivatkozva végre átvehetjük az uralmat mindenki magánélete fölött, és elbitorolhatjuk a lelkiismereti, szólás- és gondolati szabadságukat! Túlzásnak tűnik amit mondok? Legföljebb addig, amíg bele nem olvasunk a HVG legfrissebb vonatkozó cikkébe.

Nem kell messzebbre mennünk a címnél: “A férfiak azt tehetik, hogy nem néznek pornót!” Aha. Komolyan végiggondolták ezt vajon? Tényleg bele akarnak mászni a magánéletembe, tényleg bele akarnak szólni abba, hogy milyen (egyébként teljesen legális) tartalmakat nézek vagy nem nézek? Mi köze van ahhoz Antoni Ritának (vagy bárkitől is származzon az idézet), hogy a férfiak mit néznek? Nem akarok túlzásba esni, de a viktoriánus puritánságnak, a totalitárius fasiszta mentalitásnak és a mélyen rögzült férfigyűlöletnek miféle elegye szükséges ahhoz, hogy valaki ex cathedra leckéztetgesse a férfiakat az erotikus tartalmak fogyasztásával kapcsolatban???

Na jó, ne akadjunk fenn a címen, nézzük miről szól a videó.

Hibák és mulasztások sora vezetett oda, hogy a nemi erőszak megtörtént.

Igaz.

A nemi erőszak nők százmillióinak legsúlyosabb traumája.

Ez több szempontból is téves. Először is arra utal, hogy a nők ~10%-át (vagy még többüket) megerőszakolják, amire semmiféle adat vagy statisztika nem utal. Még az olyan harmadik világbeli koszfészkekben is, mint a nemi erőszak világszintű listájának első 3 helyének valamelyikén tanyázó Svédország, csak a nők elenyésző ezreléke megy rendőrségre feljelentést tenni nemi erőszak miatt. Nyilván vannak sokan, akik nem tesznek feljelentést, de az teljességgel hiteltelen fabrikáció, hogy a feministák által felhergelt svéd nők között ezer megerőszakoltból 998 csendben, titokban szenvedne. A másik probléma a trauma túlbecsülése. A nemi erőszak természetesen szörnyű megrázkódtatás lehet, de létezik száz másik, ami még rosszabb. A legegyszerűbb példa, ha valakit egy sikátorban késsel kényszerítenek a szexre: ezek szerint a késtől nyilván jobban fél, mint a nemi erőszaktól, különben nem lehetne azzal kényszeríteni. Sokan képzelik azt, hogy a gyilkosság után a nemi erőszak a legszörnyűbb, ami egy nővel történhet, de ez közel sem igaz. Kérdezzünk meg egy anyát, hogy odaadná-e egy gyerekét, ha azért cserébe megmenekülne egy nemi erőszaktól – fel fognak háborodni még a gondolatra is. A válások során mégis férfiak tömegét szakítják el a saját gyerekeitől, bele sem gondolva, hogy ezzel miféle törést okoznak azok életében.

Szoktak viccelődni mindenféle nem-polkorrekt témákban.

Igen, és erre minden joguk megvan. Szólásszabadság van, amiben ízléstelen témákról beszélni ízléstelen ugyan, de nem törvényellenes. És nem is szabad, hogy az legyen. Feszítsék keresztre Balázst, engem nem érdekel, de általános cenzúrát nem rendelhet el senki a saját mimózalelkére hivatkozva. Az államnak nem feladata eldönteni, hogy ki miről viccelhet vagy miről nem. Jól is néznénk ki, ha fanatikus, radikális mozgalmárok dönthetnének arról, hogy ki miről beszélhet… (Ugyanez vonatkozik az utcai füttyögésre, beszólásokra: a tapintatlanságot nem lehet törvényileg büntetni. A feminizmus egyik főbűne, hogy teljesen szubjektív dolgokat akar állami erőszakkal szabályoztatni a saját szája íze szerint, ami mellesleg percről percre változik.)

Lehet olyan vicceket kitalálni, amik nem sértőek (…) Szakmai igényességre biztatom a médiamunkásokat. “Kurvajó.”

Gratulálunk, a tisztelt szónok egyik szavával főbelőtte a másikat. És ha engem sért ez a mocskos beszéd? Hogy a csudába működik ez? Ha Balázs élő adásban a szájára merné venni a “kurva” szót, hasonló feminista lázadás törne ki, mint ez is. Micsoda tiszteletlenség a nők felé, satöbbi. Bezzeg a feminista kihangosítva nyomathatja a tömeg arcába, az nem számít. Legyen mindenki tapintatos és megfontolt, kivéve a cenzorokat, mert ők olyan sértő szavakkal dobálózhatnak, amihez épp kedvük van. Kettős mérce…?

A magyar közvélemény számára többé nem elfogadható a szexuális bűncselekmények eltussolása, stb.

Soha nem volt az. Feminista óriás, amiről közelebbről kiderül, hogy szélmalom.

Bármely nő potenciális áldozat.

Ez a formális logika szabályai szerint egy teljesen igaz kijelentés, ami az égegyadta világon semmit nem jelent. Minden egyes ember potenciális áldozata egy űrállomásról lezuhanó wc-ülőkének, egy krokodiltámadásnak, torkon akadó kiflicsücsöknek. És?! Ezzel nem mondtak semmit, csak próbálják a pánikot fokozni. Úristen, úristen, mindenki veszélyben van! Arról nem beszélnek, hogy évente párszáz nemi erőszak történik az országban, tehát a tényleges esély bárkinek az áldozattá válására minimális – nagyjából 3-4-szer akkora, mint egy lottóötösé. Kell ettől napi szinten rettegni minden nőnek? Én ebbe nem akarok beleszólni, döntse el mindenki magának.

Mit tehetnek a férfiak a szexuális erőszak ellen?

Nem csinálnak olyat, ami miatt börtönbe kerülhetnének, mert ott van reális esély arra, hogy ilyesmivel szembesüljenek. Egyébként semmit. Mi a fenét tehet valaki azzal, hogy egy tőle teljesen független másik ember mit csinál vagy nem csinál?

Válasz: hogy nem csinálja az erőszakot.

Gabikám, egyem a zúzádat. Először is nem kellene szexista módon kipécézned a férfiakat, ugyanis erőszakot nem csak ők követnek el. Másodszor fölösleges ezzel úgy általánosságban a férfiakat mocskolnod, ugyanis csak elenyésző hányaduk követ el ilyesmit – a többiek erről nem tehetnek. Harmadrészt hiába fröcsögteted az önostorozó eszméidet, egy valódi erőszaktevőt a te utcai szónoklatod annyira sem érdekel, mint egy zimbabwei időjárás-jelentés. A munkásságod paradoxonát ezerszer elmagyaráztuk már: akik egyáltalán meghallgatnak, azokat hiába szapulod, mert ártatlanok – akiket meg joggal vennél célba, azok röhögnek a szánalmas erőlködéseden.

A videóban itt derül ki, hogy Kuszing úr agymenése a pornó-nem-nézés is. Szerinte a pornó az utóbbi években egyre erőszakosabb – amiből mondjuk az a következtetés azonnal levonható, hogy ő rendszeresen ellenőrzi a témát (valószínűleg kizárólag szakmai okokból). És hogy miért is ne nézzenek férfiak pornót? Mert Kuszing úr mágikus vudu gondolkodása szerint aki pornót néz az azt fogja hinni, hogy a nők szeretik, ha megerőszakolják őket. Nem tudom a STOP-feministahülyeség szellemi atyja miért néz nemi erőszakolós pornót, és miért gondolja hogy mások azt nézve felbuzdulnak a cselekvésre, de úgy érzem ehhez a normális emberek társadalmának igazából semmi köze. Az erotikus tartalmak fogyasztása magánügy, a szent és sérthetelen magánélet szerves része, amiből a feministák húzzanak kifelé, de sürgősen.

Antoni Rita: egy prostit megerőszakolni ugyanolyan bűn, mint egy apácát.

Igen. És??? Vitatta ezt valaki? Már megint üres szlogenekkel telítjük az étert… Jól hangzó, de értelmetlen közhelyek, felháborodást vagy pánikot keltő nevetséges lózungok – ennyire telik a feminista mozgalomtól.

…nem beleegyezés a miniszoknya vagy a dekoltázs.

Dettó. Senki nem állította ennek az ellenkezőjét, kedves Rita, kivel tetszik vitázni tulajdonképpen?

A szexuális erőszak elfogadhatatlan.

Lassan elfogynak a filléres közhelyek, ideje lesz komolyabb evezőkre vizelni.

A bagatellizálás egyik formája, ha a véleményed magadban tartod.

A váltás gyorsabban jött mint vártam: ez már nem közhely, hanem agyrém. Ezek szerint muszáj a nemi erőszakról beszélni, különben pártoljuk, vagy mi a csuda? Ne akarjanak már ilyen nívótlan megszégyenítési kísérletekkel arra rávenni, hogy terjesszem a beteg ideológiájukat. A véleményemet ott és akkor fogom előadni, amikor úgy látom jónak, és ehhez Antoni Ritának semmi köze. Nem az én dolgom, hogy az ELTE gólyatáborában történtekkel foglalkozzam – az a rendőrségre meg a bíróságra tartozik. Ha valaki szeretné a potenciális jövőbéli áldozatokat a hasonló esetektől megvédeni, akkor adjon nekik józan tanácsokat: fokozottan figyeljenek a kockázatot jelentő szituációkban, ahol egyszerre van jelen a gond több tényezője is (alkohol, levedlett gátlások, elszigeteltség, stb.). A feministáknak ez eszébe sem jut, sőt, kifejezetten ellenállnak – na nehogymár csökkenjen a nemi erőszakok száma, ha ez azzal jár, hogy a nőknek felelősen kell viselkedni…! Inkább veszélyeztetik nők egyre újabb generációit olyan politikai és ideológiai manőverekkel, mint hogy az ártatlan férfiak folyamatos zaklatásától remélik a nemi erőszakok számának csökkenését. Hogy ez nem vezet semmire, az őket nem érdekli, hiszen céljaik politikaiak, nem bűnmegelőzésiek.

Ha kimondjuk, hogy ennek nem szabadna megtörténnie, azzal segítjük az áldozatokat.

Miben???

Minden egyes eset után ezt szajkózzátok, és mégsem változik semmi. “Nem szabadna megtörténnie” – ez nem segítség, hanem álmodozás. Senkin nem segít egy fikarcnyit sem, ha fanatikusok egy nagyhangú csoportja a saját utópiájáról fantáziál, amiben nem létezik bűnözés. A gólyatáborban erőszakoló baromállatot nem érdekelte Antoni Rita absztrakt férfiellenes hadoválása, és a következő selejtes agyú seggfejet sem fogja érdekelni. Ráadásul ezt mindenki tudja, még a feministák is – csak úgy tesznek, mintha nem. Meg lehetne előzni a nemi erőszakok egy részét értelmes és logikus kampányokkal, oktatással, odafigyeléssel. A feminista hőbörgés nemcsak hogy nem vezet errefelé, de egyenesen akadályozza az előrelépést.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
0 megosztás


162
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
21 Egyéni hozzászólás
141 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
32 Hozzászólások szerzői
Pash CutterPash CutterediekeineJericho Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Reszet Elek
Újságíró

A témához csatlakozva nézzetek bele ebbe a cikkbe!

Az írója egy bizonyos Panyi Szabolcs. Az érvrendszere alapján az ember azt gondolná hogy valamiféle feminista nő írói álneve, de nem, ez a fickó tényleg ilyen. Valószínűleg megtalálta a magafajta számára az ideális helyet, ahol a félreeső sarkokban tenyészhet. Elég megnézni a neten fellelhető képeit és elolvasni a cikket…

Reszet Elek
Újságíró

Még egy kis szemezgetés a mai bulvárból a nem is létező családon belüli női agresszióról.

Itt az egyik és íme a másik.

hgyi
Szerkesztő

Na, bocs. Nem láttam, hogy te már betetted.

Reszet Elek
Újságíró

Érdekes! Valahonnan egyszerre vehettük az üzenetet. Vagy valami…

Naooo
Olvasó
Naooo

Mindig csak a szex.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli
Reszet Elek
Újságíró

Ugyanazt csinálod, mint a sorozatoknál. Itt nincsen mérleg. A linkekkel csak az volt a szándékom, hogy megmutassam, eltérően az elvtársnőid által elmondottakkal a CSBE nem kizárólagosan férfi műfaj.

Kodo
Újságíró
Kodo

Hogyan is lehetne kizárólagosan férfi műfaj?
Miért? A nő talán nem ember? Ki az aki nem tekinti a nőket embernek? Szerintem pl Libsi… sem.
Ha meg ember akkor szintúgy hibázik, idegeskedik, felindul és bántalmaz. Akár ok nélkül is agresszív bántalmazó lehet.
Van viszont egy óriási különbség. A feministák ezt elhallgatják, takargatják, nem is vesznek róla tudomást. Inkább még ennek a felelősségét se ismerik el, na ez az ami a valódi áldozathibáztatás.

hgyi
Szerkesztő

Nem mérlegről van szó, hanem arról, hogy ugye mit kell mondani az olyanoknak, akik csúnya dolgokat művelnek… és akkor nem fogják, mert felvilágosultak lesznek.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Ezek is érdekes esetek a régmúltból. Biztos nem mondta nekik senki, hogy ne kezdjenek férjeket, gyerekeket, betegeket mészárolni.

http://klinikaieset.blog.hu/2014/09/09/8_hirhedt_noi_gyilkos_a_tortenelembol

AK-47
Olvasó
AK-47

Pontosan ugyanazt csinálod, mint akikről a cikk szól, nincs több kérdésem.

Bazinga
Újságíró

Ráadásul a csecsemőgyilkos anyák érdekeit nem máshol, mint a parlamentben képviselik egyes feminista képviselőnők.

Kodo
Újságíró
Kodo

Mondjuk ki a nevét is bátran, Szabó Timea.

TheElf
Olvasó
TheElf

A cikkben vannak érdekes adatok, de érdekes módon torzít és diszkriminatív a tálalás.

1. A hasonló játékok szervezéséről mindenki tud, ismert módszer… Csakhogy ez esetben minden szervező minimum bűnsegéd: A főszervező személyét tudjuk, a szervező lányok arányát nem. Az viszont biztos, hogy akik ilyen esetek ellenére is az adott srácokat választják meg tevékenyen segítve a helyzet fennmaradását azok nők.

2. Azt állítja, hogy aki benne van a dologban női szervezőként, az a szervezők barátnője. Nos biztos ő akarja azt, hogy az aktuális pasija megcsalja? No komment.

3. Az arányok azt is mutatják a hallgatók között több a nő. Nos, könnyebb is valószínűleg ott barátnőt találni, mint a csajoknak pasit. Azaz a leitatós pasiszerzésben pont érdekeltek a nők, akik ezekről a trükkös módszerről tudnak, azokat eddig minimum hallgatólagosan támogatták.

4. A cikk valóban jól mutatja, hogy a társaság a csapat nyomása sokmindenre rávesz bárkit. És az a 69 is ilyen dolog volt. Csakhogy az ilyen szempontban aktívan nyomást gyakorló és ezzel maguk részéről is aktív társtettessé válló hallgatók többsége a saját statisztikájuk szerint nő. 

5. Az egymásra licitálás a hasonló beavatási szertartásoknál általános. Ez pedig nem csak a koedukált helyeken jellemző. Nyilván a magyar kolesz és az amerikai görög betűs házak esetei eltérnek, de ugye azért a statisztika és a sztereotípia eléggé összecseng amikor a “menő, nagymellű cheerleader csajok”-at köti a hasonló mókákhoz.

A szexualitás dominanciával, és megalázással összekapcsolása mindkét nemre jellemző… És itt az egymásra licitálás koedukáltan megy. A női elkövetők és társtettesek mentegetése, az ő áldozataik semmibe vétele viszont sokkal nagyobb probléma mint a Balázs féle viccelődés. Pedig az sem semmi parasztság.

Naooo
Olvasó
Naooo

Egyszerűen meg kell szüntetni gólyatáborokat, egyetemeket meg bezárni. Nincs gond.

Giordano Bruno
Újságíró

Engem az érdekelne a Férfihangos közösség vonatkozásában, hogy miért nincs igény az igényességre, hogy miért nem érzi senki, hogy ha képviselünk egy ügyet, akkor fel kellene mutatni egy minőséget is, és törekedni kellene valamiféle kultúráltságra, önkorlátozásra is!

Reszet Elek a közéletben (sajnos) szokásos alantas és méltatlan módszerrel kezdi ki valakinek (egy újságírónak) az állítását:

ez a fickó tényleg ilyen. Valószínűleg megtalálta a magafajta számára az ideális helyet, ahol a félreeső sarkokban tenyészhet. Elég megnézni a neten fellelhető képeit és elolvasni a cikket…

Tényleg senkinél nem veri ki a biztosítékot ez a szint? Tényleg jó az, ha egy közösség ezt a képet tükrözi a világ felé, hogy lám, mi így küzdünk azért, amiben hiszünk? Ha szó nélkül elmegyünk az ilyen mellett, azzal az egyetértésünket fejezzük ki a megszólalóval, és bűnrészessé válunk.

Persze, lehet feminácizni, de ha a saját “nácijainkat” hagyjuk tombolni, akkor miben fogunk különbözni tőlük? 

Köszönöm!

hgyi
Szerkesztő

Intellektuális magasságaidba nem mindig érünk fel.
(Rengeteg hozzászólás után beírhattad volna már ezt a dorongoló dörgedelmet. Nem tudom, miért pont most, pont ez verte ki nálad a biztosítékot.)

Giordano Bruno
Újságíró

Kedves hgyi!

Köszönöm a konstruktív, lényeglátó hozzászólást. Gazdagodott a világlátásom, nem is hittem, hogy ilyen nézőpontból is lehet látni a dolgokat, és a személyes felelősséget. Érdemes lesz az érveid fényében átgondolni az álláspontomat.

Ami az intellektuális magasságomat illeti, ha ez a magasság, ahol én volnék, akkor meglehetősen mély lehet a közép. Mivel eddig azt hittem, én egy síkságon álldogálok.

Reszet Elek
Újságíró

Szarból nem lehet várat építeni a mondás szerint.

A magam részéről nagyszüleim kedvenc szavajárása jut az eszembe: Olyan magasan hordja az orrát, hogy szaros piszkafával sem lehet felérni.

A múltkori hozzászólások kapcsán noha nem írtam le a régi latin bölcsesség ugrott be, “nomen est omen” vagyis a neved a végzeted.  Giordano Bruno, mint korábban megtudhattam “1588-ban Prágában élt. II. Rudolf császár, aki egyébként a legzűrzavarosabb tanokat hirdető okkultisták mecénásaként működött, 300 tallért adott Brunonak, csak hogy elhagyja a várost. Tübingenben elhatározták, hogy “emberségesen fognak vele bánni, hogy ne tartózkodjon itt tovább”, és 4 tallért ajánlottak fel neki, ha minél hamarabb eltűnik onnan. Amikor 1590-ben Frankfurtba érkezett, a polgármester rögtön arra kérte, hogy „filléreit valahol máshol költse el”” Szóval egy ritka összeférhetetlen és civakodó alak volt.

Ami a hozzászólás érdemi részét illeti (ha volt ilyen). Aki nem csukott szemmel él ebben az országban annak egyértelmű, hogy a közízlést néhány száz, esetleg egy-két ezer ember szabja meg. Ezek újságírók, kritikusok, esztéták, a színésztársadalom jórésze, megfelelő helyen regnáló szociológusok, “filozófusok”, politológusok, szabadgondolkodók és hasonlók. Ez a társaság jobbára nem etnikai alapon hanem mentalitásában írható körül. Ezt a mentalitást már jónéhányszor igyekeztünk itt többen is megragadni, leírni. Most nem mennék bele újra. Szerintem mindenki tudja mire gondolok. Elegendő kinyitni a tévé kereskedelmi csatornáit, elolvasni valamiféle kulturális újságot, neten megfelelő helyeken nézelődni stb.

Ők azok akiket holdudvarként körbevesz egy hatalom nélküli, néhány tízezres bégető, álintellektuális csőcselék, hogy kis világuk isteneiként és istennőiként imádják őket, noha a való világban semmi érdemlegeset, újat nem tettek le az asztalra csak mások munkáján élősködnek. Penészgombaként teremnek meg mások értékein tönkretéve azt. Korhataglakó gombaként tenyésznek az árnyékos helyeken, nyáladzó lihegéssel várva hogy megragadhassanak minden lehetőséget az emberi jogok, az “igazi intellektuális értékek” védelmében. Felemelik a szavukat a MÁSOK önkorlátozása és kulturáltsága érdekében. Pusztítva és rombolva, szétrúgva a sok-sok generáció élete és gondolatai által felépített lelki katedrális minden tartóoszlopát míg a jóból rossz lesz, az édesből savanyú, a vidámból szomorú nem lesz.

Sajátos dolog ez. Valahol azt hiszem a hatalomfüggés egy furcsa verziója. Az igazi késztetés az igazi motiváció az hogy mások kritika és gondolkodás nélkül szajkózzanak bármit, amit eme lények “csillogó elméje” a világra szül. S mivel a kreativitás, az új és eredeti dolgok létrehozásának a képessége nem sajátjuk, a világon nyomot hagyni csak mások művének lerombolásával, a szép és értékes dolgok bomlott elmét tükröző, gurgulázó kiröhögésével tudnak. Ők modern korunk hérosztratoszai, ki közülük talán elsőként akart úgy megmaradni az emberiség emlékezetében, hogy valamiféle érték elpusztításával igyekezett maradandóvá tenni a nevét. Neki az ókori világ egyik csodája, az Epheszoszi Artemisz templom felgyújtásával sikerült… Ők azok az emberek, akik számára a szavak egyenlőek a tettekkel, cselekedni nem is nagyon akarnak, hiszen az olyan alantas dolog. Intellektuális kifinomultságuk hegynyi magaslatáról fitymálón nézik a földi halandókat, kik jó dolgokban hinni, feltétel nélkül szeretni mernek, őszinték és úgy gondolják, hogy az embereket nem a szavaik, hanem a tetteik írják le megfelelően.

Az ilyen holdudvarba tartozó emberek gyakran előfordulnak blogokon is és gyakran éreznek ellenállhatlan vágyat, hogy maguk is “bloggerek” legyenek kéretlenül is a világra böfögve korántsem eredeti gondolataikat. A kritikát nem szívelik, bármikor készen állnak hogy csípőből tüzeljenek, előrántsanak egy-egy jóelőre bekészített és élesre fent Kant vagy Hegel idézetet, példálózzanak az éppen divatos szociológusukkal, politológusukkal. Ha pedig szorulna a hurok még mindig ott van a lefitymáló elzárkózás, mondván “az ostobák megint nem értették meg, hogyan kellene érezniük és gondolkodniuk”. Elzárkózás ama erődítménybe melynek falai a más szép, minden gondolat értékes, nincsenek abszolút igazságok és értékek.

Ukrin
Olvasó
Ukrin

Jakszarból lehet.

TheElf
Olvasó
TheElf

Nézd van alapvetően 2 igény

  • Legyen szólásszabadság, bárki (akár a primitív bunkó) is elmondhassa a véleményét és azt meg is vitathassuk. Ebben a vitában képesek legyünk ne a személy, hanem a vélemény alapján dönteni. Akár a vélemény egy részét elfogadva, másik részét elutasítva objektíven.
  • Szeretnénk igényes és szórakoztató írásokat olvasni

Döntsd el, hogy szerinted a két igény közül melyik tűnik fontosabbnak.

Mellesleg amikor a “femináci” és a szerző között húzol egyenlőséget akkor nézzünk meg két viselkedés mintát…

A … ideológia szerint … bizonyos előnyös tulajdonságokat születésénél fogva birtokol … pedig ilyen szempontból alsóbb rendű. Mégis … van bizonyos pozíciók nagyobb részében, és ezért vezessünk be kvótákat területen a nem …-k számára magasabb esélyt szerezve a magasabb pozíciókra. A … csoport bűneit említve lehet gyűlöletet és / vagy bűntudatot kelteni, a kollektív bűnösségben gondolkodva. Ezzel a … egy gyűlöletkeltő, születési alapú diszkriminatív politika. Ami … csoport vélt vagy valós bűnei miatt szankciókat követel. Ugyanakkor az általa felsőbbrendűnek mutatott … is uniformizálná, tárgyiasítaná adott értékeket rájuk kényszerítve.

Ez volt az A viselkedés minta. Jön a B viselkedés minta.

Mivel … személyében szabad akaratából (volt választása) tett valamit (…), amit elítélek, azért a rossz véleményem a szólásszabadsággal élve elmondom.

A két viselkedésminta közül jól látjuk, hogy a szerző a B-t valósítja meg. Az illető saját szabad akaratából tett megnyilvánulásai alapján alkot véleményt.

Most kérlek az A viselkedésmintában a …-ok helyére írd a következő szavakat:

  • Feminista, nő, férfi, férfi, férfi, férfi, feminizmus, a férfi, nő (pl. ne legyen egzotikus táncosnő mert az szerintük tárgyiasítaná a nőket, sok más női célt törölve el)
  • Náci, árja, zsidó, zsidó, zsidó, zsidó, nácizmus, zsidó, árja

Hoppá. Érdekes minta, nem? És mindkettő előítéletes… És még lehet sorolni sok más hasonlóságot is. Onnan, hogy pár feminista szervezet hamis vádak mögé állt, és ebből legalább 1 haláleset lett, a feminizmus a gyilkos és veszélyes politikai szélsőségek kicsiny csoportjának büszke tagja, és mint ilyen az adott formájábann elfogadhatatlan eszmerendszer. Mivel az egész születési alapon meghatározott előítéletekre és diszkriminációra épül, így a lényegének kidobása nélkül nem is lehet jó. Így elítélendő és menthetetlen. A követésére nincs elfogadható mentség. Alig pár izmussal osztozik ezen a szűk klubbon…

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Ilyen például a nácizmus, nem véletlen a “femináci” jelző sem.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Hoppá. Érdekes minta, nem? És mindkettő előítéletes…”

Miben voltak előítéletesek a nácik? Ha 9 kutya megharap téged, a tizediknek is kutyulimutyulizol?

“És még lehet sorolni sok más hasonlóságot is.”

Hát nem a demokraták hazudozzák tele a világot, hanem kik? Az eszkimók?

“Mivel az egész születési alapon meghatározott előítéletekre és diszkriminációra épül”

Milyen előítéletek?

No két példa, kiket vádoltak évtizedekig Katynnal? És mi volt valójában az igazság?
Miket handabandáznak össze a demcsik a tornyokról? Már e két eset alapján is belátható, hogy a demokratáknak semmit nem szabad elhinni, mert hazugságból állnak. Azt állítanák a fű zöld, tuti le van öntve kék festékkel, meg sárga csillagokkal.

demokrata = hazug
feminista = hazug

Eképpen belátható, hogy femidemcsi a helyes párosítás.
Na ugye nem is volt olyan nehéz ezt megérteni. Minimális ész azért kell hozzá. Meg hát kellemetlen sokaknak az évtizedeken át mai napig tartó agymosás után, de hát egyszer csak el kell kezdeni. További sikeres ébredést.
Túturutturutturú.

Kodo
Újságíró
Kodo

Haggyuk mán azt a kilenc kutyát békibá!

Most mindettől függetlenül, ezek szerint te most ráérsz és miért nem mentél el kólázni inkább? Ott is jókat lehet vitatkozni. Kötetlenül, a nélkül, hogy a nősténysovik szabhatnák meg az elfogadható irányt.

Naooo
Olvasó
Naooo

Dehogy haggyuk.
Me a kóla krómtisztításra való.
S mi van, ha leszarom az irányukat?

hgyi
Szerkesztő
Ha kimondjuk, hogy ennek nem szabadna megtörténnie, azzal segítjük az áldozatokat.
http://velvet.hu/sztori/2014/09/08/facebookozott_vezetes_kozben_megolt_egy_89_eves_not/
“Facebookozott vezetés közben, megölt egy 89 éves nőt
Az amerikai Fargo és Grand Grand Forks városa közti úton autóbalesetben elhunyt egy 89 éves nő. A húszéves sofőr annyira el volt foglalva a Facebook böngészésével, hogy nem tudott figyelni az útra – írja a Startribune. Abby E. Slettent gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, ami ránézésre meg is állja helyét, mivel nemcsak facebookozott vezetés közben, hanem mindezt úgy tette, hogy 136 km/órával haladt.
A balesetet sérülés nélkül megúszó Sletten azt mondta a nyomozóknak, hogy egyáltalán nem emlékszik a balesetre, amiben a pékként dolgozó asszony belehalt.”
“A marylandi Sonya Spoon egy- és hároméves gyermekét megfojtotta egy nejlonzacskóval. A gyermekeket kórházba szállították, de órákkal később meghaltak. Egyelőre vizsgálják, hogy történhetett mindez. A rendőrségi fényképen a 24 éves kétgyermekes anya mosolyog.”
“Hozzávágta síró gyermeke fejét a falnak az a 33 éves cseh nő, aki most bíróságon felel tettéért. Ráadásul nem ez volt ez első eset, hogy erőszakoskodott a  gyermekével, aki végül a bántalmazásokba belehalt – írja a Focus.de.A bíróságon a párbeszédekből kiderült, hogy a brutális tett előtt az anya és férje összevesztek. A háromhónapos kislány sírása idegesíthette az anyát, ezért  a falhoz vágta a gyereket, akinek több bordája is eltört.

Az előzetes letartóztatásba helyezett nő ügyét most tárgyalja a bíróság.”

Talán valamennyire off, de az ilyesmiknek nem szabadna megtörténniük!
Apa35ev
Olvasó

Az hagyján, de Halász Pálma korábbi kedves barátja Balog Miniszter Úr, már üldözni is kezdi a férfiakat. Igazi Úriférfi (gondolhatja magában), a Nők kegyeinek hódol, azzal hogy aki nem tetszik és nem tud védekezni azt börtönbe lehessen kaszlizni, minimum 1, de maxium 3 évvel hosszabb időre mint eddig. Engem vádoltak már családon belüli erőszakkal és mivel a bíróság visszavonatta az aljas rágalmat a vádló hölggyel szemben így nem is létezik írásos nyoma az esetemnek (csak e-mailes jegyzőkönyvem van róla), de a lelkemben mély sebet ejtett és soha nem bocsájtok meg sem az igazságszolgáltatásnak, sem a vádlónak. Még megrovást sem kapott a vádló hölgy, csak a saját ügyvédjét kellett fizetnie.

Én úgy gondolom, hogy a férfiak besározása, már intézményes módon történik itthon is, de nincs róla semmi kimutatás, hányszor próbálkoztak már vele a Nők. Én egy vagyok a sok közül.

Vajon aki nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét az erőszaknak az mit fog kívánni a nem éppen okos képviselőknek akik éppen most dőlnek be ismét a feminista hazugságoknak?

Nem csodálom, hogy ez az ország, soha nem fog előre lépni a férfiak tönkretételével és a félelemkeltéssel.

Forrás:

http://www.hvg.hu/itthon/20140909_Eroszak_a_golyataborban_Balog_lepni_akar

TheElf
Olvasó
TheElf

Miért lenne ez férfi üldözés? Teljesen semleges a törvény.

Képzeld el a helyzetet: Minden olyan esetben, ha nő bármi ilyesmit elkövet, akár bűnsegédként, akár máshogy következetesen feljelented. CSBE-ért is ugyanígy, másért is. Bizonyítkkal, tanúkkal, dokumentálva…. Aztán majd olvassuk a sok helyen, hogy egy kis megcsúszásért a legszebb éveiket vesztették el egyes lányok… És lesz belőlük cellatárs által lestrapált 30as.

Apa35ev
Olvasó

Ha csóró a férfi(nő), nincs pénze ügyvédre sem, ráadásul még jámbor is akkor semmi sem védi meg a rágalmazótól és elsőfokon elfogadhatja az ítéletet, mert azt hiszi a bíró(nők) nem tévedhetnek, mondjuk alkoholizált és nem emlékszik semmire, a nő(férfi) meg “bizonyít”, “érdeket érvényesít”. Igazad van az ügyvédem szerint sem történt semmi sem, hétköznapos, hogy a gyerekem anyja szétosztott a Bíróságon egy fekete-fehér A4-es önarcképet melyen vigyorog és monokli van az egyik szemén. Te mit tettél volna a helyemben ilyen helyzetben úgy hogy fogalmad sincs hogy csinálta a képet? Sminkelte vagy megkérte egy ismerősét tegyen az arcára monoklit? Férfi létemre egyenesen megrémültem és belekapaszkodtam az ügyvédem lábába mint egy kisgyerek és nem tudtam, hogy sírjak -e vagy nevessek hirtelen, de aztán folytatta a szóbeli rágalmakkal, hogy kést szegeztem a saját torkomhoz, a gyereket majdnem elütötte egy autó, mert nem fogtam a kezét stb…. Egy szó sem volt igaz ebből az egészből, de kiderült, hogy egy korrupt családsegítő volt a barátnője, aki tudta mire ugranak a Bírók. A CSBE-re. Bepróbálkozott, mert tudta egy nőnek szinte mindent szabad, úgysem veszthet semmit, védik a nőket/anyákat. Beszéltem már olyan tanári diplomás apával akinek az exneje megvagdosta a saját karját, hogy azzal kérjen távoltartást ellene, annyit tudok az apa volt idegszanatóriumban is emiatt. Nem csodálom, az én fél órás rágalmazásom kismiska lehetett ahhoz képest. Becsületembe gázoltak és tűrnöm kell. Eszméletlen, brutális dolgok mehetnek a Bíróságokon, melyről hallgat a média, az állam és csak egy-egy “kiváltságos” ügyet kapnak fel.

 

Ebből a gólyatábori esetből két hét alatt törvénymódosítási javaslat lett, nem túl életszerű, hogy egy nő nemi erőszakot tudna alkalmazni egy férfin, így ez célzottan a férfiak kordában tartására irányul. Aki bizonyítottan erőszakot követ el, annak börtönben a helye, de ebből az esetből nem kéne annak következnie, hogy nyaljuk a feminizmust, Balog Zoltán közméltósággal az élen.

AK-47
Olvasó
AK-47

> Miért lenne ez férfi üldözés? Teljesen semleges a törvény.

De a betartása már nem az…

TheElf
Olvasó
TheElf

Nézd: Azért itt a történet arról szól, hogy aki nem jelenti fel az elkövetőt hamis vádért sem, stb. az úgy érzi őt nem védi a törvény. Az a nő aki nem jelenti fel az elkövetőt pont ugyanezt érzi.

Aki viszont azt mondja: ha a femcsi elkövet valamit, akár egy kis garázdaságot is, lehet bizonyítani akkor fel lehet jelenteni. El fogják meszelni a nőt is, femcsit is. Namost, ha sok ilyen esetben sértettként a te érdekeid képviselete is fontos az eljárásban, és firtatod, hogy hol vannak a felbujtók, pszichikai és egyéb bűnsegédek, a feltáró és őszinte vallomás lenne hiteles… No ott a jelentős részük be fogja fújni a femcsi barátnőket, ha azok ellen elindul az ügy, hamar kiderülhet még hány ügyben voltak felbujtók. Mivel egymást bátorítva olyat tesznek meg amit egyedül nem mernek megtenni, így akár szervezeteik is bajba kerülhetnek.

Onnan pedig…

AK-47
Olvasó
AK-47

Akkor vegyük a következő esetet:

Megismerkedsz egy csajjal, bejöttök egymásnak, felmész hozzá, szexeltek, jó. Másnap a csaj megbánja az egészet, és a saját rossz döntését enyhítendő beköp nemi erőszakért. A találkozásotoknak semmi írásos nyoma, nincs bizonyítékod, hogy nem erőszak volt.

Kérdés: hogyan bizonyítod az igazad?

Reszet Elek
Újságíró

Elvileg neki kell bizonyítani hogy bűnös vagy nem pedig neked hogy ártatlan. Vannak is elrémítő kísérletek rá, hogy nemi erőszak esetén megfordítsák a bizonyítási kényszert.

Az már egy más kérdés, hogy megfelelően hiszterizált légkörben mire kiderül hogy nemi erőszakról szó sem volt, meghurcolnak és még a munkahelyedről is kirúgnak. Esetleg egyes aktivisták tetteik igazságosságának biztos tudatában összekarcolják a kocsidat, megmérgezik a kutyádat esetleg Molotov koktélt dobnak a házadra. Szerencsésebb esetben az internetes jelenlétedet (facebook és hasonlók) lehetetlenítik el ill. folyamatosan telefonon zaklatnak téged és a családodat.

TheElf
Olvasó
TheElf

Vegyünk egy olyan esetet, hogy ami hibát el lehet követni elkövetsz… Akkor az ügy sima bizonyíték hiánya az ő részéről. De már ehhez is az kell, hogy három helyen feleslegesen kockáztass, a kicsit gyors kalandon kívül.

1. Ha nincs egy haver aki tanúsítja hogy ő még döntés képes állapotban hívott magához szexelni… Az kockázat. Ha van, akkor sem itatásra, sem leteperésre nem tud hivatkozni.

2. Magadhoz is felviheted… Ott akár megfelelő táblát kiraksz a biztonsági kameráról nem tud mit csinálni.

3. Ha jelenleg az ital hatása, ami befolyásolja a döntést elég ahhoz, hogy a történet erőszak legyen, akkor ezt a határt figyelheted. Ha nem az ital vagy más hasonló apróság lazította el és bátorította fel, nem jutsz el ide.

Miért lenne cél az, hogy amikor tudod azt is pontosan, hogy az őt befolyásoló ittasság, az e miatt “felelőtlen” döntés neki árthat, és az ilyen kaland bűncselekmény, miért lenne cél, hogy mindenképpen jól gyere ki ebből elkövetőként, stb.

Ellenben ha iszogatásnál rendelget neked, maajd felhív magához szex céljára, stb. akkor feljelented nemi erőszak kísérletéért, akkor a csaj ülni fog…

AK-47
Olvasó
AK-47

Mindkettőtöknek írom: örüljetek, hogy itthon még így van. Nyugat-Európa, USA: már ahogy én felvázoltam, és ha nem vigyázunk, pár éven belül itthon is így lesz.

Balu1st
Olvasó
Balu1st

“a bíróság visszavonatta az aljas rágalmat a vádló hölggyel szemben így nem is létezik írásos nyoma az esetemnek (csak e-mailes jegyzőkönyvem van róla)”

Persze, mert rágalmazásért Neked kellett volna pert indítanod a hölgy ellen. Ez a bűncselekmény nem hivatalból üldöztetik, csak magánvád alapján.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ez egy szabad ország, mindenki azon háborog amin akar”

Szabad? Mióta?

“Az államnak nem feladata eldönteni, hogy ki miről viccelhet vagy miről nem.”

Szegíny Cuslág.

Tibi
Olvasó
Tibi

Akkor leszek én az Ördög ügyvédje:
-Az, hogy a gólyabálokon patakokban folyik a pia és a drog, nem Sebestyén Balázsék bűne.
-Az, hogy egy 38 éves – korábban már erőszakoló – rém gond nélkül bejut egy ilyen helyre, szintén nem a Balázs bűne, felelőssége. Azt kell lecsukni, aki beengedte.
-Az, hogy egy reggeli rádióműsorban olyan hallgatói leveleket olvasnak fel, amelyek általánosságban mutatják be a manapság rendezett  gólyabálok erkölcstelen sajátosságait, ugyancsak nem a műsorvezetők hibája, mivel kompetens személyek beszámolói voltak ezek.
-Az, hogy 2 percben – olcsó humorral fűszerezve – próbálták rekonstruálni a konkrét esetet, – a konkrét személyt nem sértve, azon nem viccelődve – a hallgatók beszámolói alapján szintén nem szégyen, nem bűn. Ugyanis erről beszélni kell. Más módon, de kell.
-Az, hogy ma egy átlag tinilány egy portfólióért simán bevállal egy anál-orál cumbót, sajnálatos, de ez sem a Balázsék bizonyítványa, hanem a társadalomé, illetve a szülőké aki ezeket a lányokat (nem) nevelik nővé.
-Az, hogy ezek után a 3 műsorvezetőnek 1 hónapon keresztül szégyenkezve kell Canossát-járni, fejük felett az elbocsátás keresztje, már-már félelmetes.
Kezdünk lassan oda eljutni; hogy a nőről vagy jót, vagy semmit. Függetlenül az erkölcseitől, viselkedésétől. Kuszingra majd később kitérek, de az bizonyos számomra, hogy semennyire sem járatos a profi pornóba, de minimum 30 évet le van maradva. Értem én a jó szándékot, de hülyeség attól még hülyeség.

aldum
Olvasó
aldum

A HVG-s linket takaritsd ki kerlek, mert az oldalon belulre mutat.

Most hallgatom, relevans:
Puzser: “A 20. szazad soran bebizonyosodott, hogy a nok is kepesek arra, amire egy ferfi. Nade, a kerdes: ettol most boldogak lettek?”
“A feminista tulajdonkeppen olyan no, akit meggyoztek a himsovinisztak”

Kodo
Újságíró
Kodo

ADMINOK!

Csatlakozva Aldumhoz, javítsátok légyszi a cikkben szereplő hibás linket a “A férfiak azt tehetik, hogy nem néznek pornót!” szöveg alatt, mert hibásan a Férfihangra mutat vissza.
A link helyesen:
http://hvg.hu/itthon/20140907_A_ferfiak_azt_tehetik_hogy_nem_neznek_por

Kormoraan
Olvasó
Kormoraan

A mai nap csúcsteljesítménye még hátravan.
Ezt olvassátok, ettől eldobtam az agyamat:
hvg.hu/vilag/20140909_Tobben_halnak_meg_csaladon_beluli_eroszak

Kodo
Újságíró
Kodo

Hihihi… tudom, nem szép dolog halálozásokon röhögni, de nem tudom visszatartani. Vagyis hát igazából nem is azon, hanem a feministákon röhögök.
Nézzük meg Magysarországot. Ez egészen kézenfekvő.
Mennyire másképp alakult volna akár az első, vagy a második világháború, de visszanyúlhatunk régebbi korokhoz is, ha “csak” annyi lett volna a háborús áldozatok száma, amennyit akár a feministák a vastagon eltúlzott adataik szerint emlegetnek, amiről tudjuk hogy még a fele se igaz. Mennyi is? Szerintük, éppen mikor milyen hangulatban vannak, évente 30 – 70 áldozat?

Kodo
Újságíró
Kodo

A szakemberek szorgalmazzák, hogy az új célok között kell megfogalmazni a követelményt, hogy vessenek véget a súlyos veréseknek mint a gyerekfegyelmezés elfogadott formájának, és vissza kell szorítani a nők elleni családon belüli erőszakot.

Hej der érdekes… a férfiak elleni erőszakkal mi a helyzet? Mi a célkitűzés? Meg vannak már elégedve vele, vagy még nem elég és fokozni kell? Erről miért nincs egy büdös szós se?

Reszet Elek
Újságíró

Baromság! A GDP mutató amúgy is csak egy átverés. Baromira kíváncsi lennék hogy hozták össze a számokat.

Megfordítva az érvelést valójában a gyerekverés a háborúknál is jobban emeli a GDP-t, hiszen számos orvosnak, ápolónak, hivatalnoknak ad munkát, gyógyszeripari termékek forgalmát növeli, kezeléseket végző pszichológusok és pszichiáterek köszönhetik a gyerekverés életreszóló hatásának a munkahelyüket ahogy jónéhány börtönőr is csak azért dolgozhat mert a gyerekverők ill. a megvert és így felnövő gyerekek egy részét a rácsok mögé juttatva őrízni kell. Támogathatnák a dolgot a mentősök, bírósági dolgozók , újságírók és még sorolhatnám. Kieső munkaórák pedig jobbára nincsenek mert az a 290 millió gyerek nem dolgozik.

Hiszen GDP szempontjából jó a sok beteg ember is mert több gyógyszer fogy és a bűnözés is elvégre több rendőr kell ill. az elpusztult vagyontárgyakat is soron kívül kell pótolni.

Á baromság ez, hagyjuk…!

A gyerekverés jogi szabályozása után (amivel kökeményen belenyúlnának a családon belüli kapcsolatokba és a gyerekek nevelésébe) pedig mi jöhet? Az állam megszabja hogy kinek és hány gyereke lehetne? Ez utóbbinak bizonyos esetekben még örülnék is.

Suum cuique
Újságíró

“Antoni Rita: egy prostit megerőszakolni ugyanolyan bűn, mint egy apácát.” Igen. És??? Vitatta ezt valaki?”

Én mondjuk az “ugyanolyan”-t vitatnám. A klasszikus jogfelfogás a nemi erőszakban nem csak az áldozat szexuális önrendelkezésének megsértését látta, hanem a társadalmi rend, a nemi erkölcsök megsértését, illetve az áldozat megbecstelenítését, meggyalázását. De hogyan is lehet megbecsteleníteni azt, akinek már úgyis mindegy, hiszen úgysincs becsülete? Vagyis egy prostit megerőszakolni is bűn, de nyilván sokkal kisebb bűn. És ugyanígy: egy koldust kirabolni nyilván nagyobb bűn, mint egy milliomost, mivel ő értelemszerűen többet vesztett a bűncselekmény által.

Bazinga
Újságíró

Érdekes dolgok ezek, mert mindkettőtök véleménye megfogott, jó érvek szólnak a figyelembevétel mellett és ellen is. Ezért utánanéztem írnak-e erről valamit. Az enyhítő és súlyosító körülményekről van egy büntetőkollégiumi vélemény,amit még a Kúria adott ki. Ebben van idevágó rész:

“3. A bűncselekmény tárgyi súlyát nagymértékben a cselekmény káros következményei határozzák meg, ezért azokat a büntetés kiszabásánál mindig figyelembe kell venni. A káros következmény lehet pénzben kifejezhető kár, hátrány, gyógytartammal jellemezhető sérülés; ezek nagyságát mennyiségileg is meg lehet határozni.
Van olyan káros következmény, amely nem mérhető, pl. a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél a pszichikai következmények; és jelentkezhet az veszély formájában, valamely hátrányos helyzet bekövetkezésének közvetlen lehetőségében. Ezek nagyságát mennyiségileg nem lehet ugyan meghatározni, de az általában megállapítható, hogy enyhe, közepes vagy súlyos fokúak.”

the hermit
Olvasó
Kodo
Újságíró
Kodo

A férfiak ne nézzenek pornót…

Nahát, ezt se tudtam hogy ezek szerint az is csak egy női kiváltság.

Reszet Elek
Újságíró

Szerintem a pornófüggőség egyre nagyobb (nem csak férfiakat érintő) társadalmi probléma. A dolog “bűnös” voltából ill. a hatásai kimutatásának nehézségeiből adódóan még igazán fel sem tudjuk mérni, hogy akár csak jelenleg is mennyi párkapcsolati és így áttételesen számos társadalmi probléma okozója.

Alter Ego
Szerkesztő

Gondolom, akkor például a “krimi” műfaja is súlyos társadalmi problémák okozója. – Vagy nem?

Viccen kívül: fel nem foghatom, hogy miként és milyen társadalmi problémákat okozhat az, ha az emberek természetes ösztöneinek köszönhetően létezik az erotikus, pornográf film műfaja is…

Egyébként pedig megfontolásra ajánlok egy olyan gondolatkísérletet is, hogy megfordítjuk az okot és az okozatot, és a társadalmi problémák egyenes következményének tekintjük a pornó létezését. – Egyébként szerintem ennek a felvetésnek sincs sok értelme…

Reszet Elek
Újságíró

Nézz rá egy kicsit a pornófüggőségre itt a neten. A kirívóan erőszakos filmek kedvezőtlen pszichés hatását pedig már régen kimutatták.

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem 14 éves kora környékén egy átlagos ember könnyedén különbséget tud tenni a valóság és a fantázia között. Ezt az általános vélekedést tükrözi a filmek régen kitalált korhatáros besorolása is.

Egyébként úgy sejtem, a pornográfia témái között a nemi erőszak egyáltalán nem foglal el kifejezetten előkelő helyet. Azt sem tartom kizártnak, hogy amikor ez a momentum megjelenik egy erotikus filmben, akkor az legalább annyira (ha nem jobban) elégíti ki a női nézők igényeit, mint a férfiakét. :)

Vegyük észre azt, amiről Deansdale is megemlékezik a cikkben: leginkább azok ismerik, nézik ezeket a hardcore nemi erőszak pornókat, akiknek az a fixa ideája (és fétise is egyben?), hogy tele van a világ brutális nemi erőszakkal… Történetesen én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy valóban a “nemi erőszak kultúrája” ellen papoló feministák közkedvelt  elfoglaltsága ilyen filmeket nézni.  :)

Én egész életemben alig láttam olyan pornográfiát, amely valóban durván és hitelesen igyekezett nemi erőszakot ábrázolni. (Krimit viszont annál inkább tudnék ilyet felidézni.)

Vonjuk le a megfelelő következtetést: a férfiak jelentős többségét nem kifejezetten vonzza a nők brutális megerőszakolásának látványa; a férfiak jelentős többségét valószínűleg inkább a nő nemi izgalma hozza tűzbe. Emiatt is sci-fi a “nemi erőszak kultúrájáról” beszélni.

don Fefinho
Újságíró

Alter Ego
Szerkesztő

A “pornófüggőségről” leginkább az a véleményem, hogy nem létezik, szerintem a pornónézés a ki nem használt szexuális potenciálnak egyfajta levezetése. Ha valakinek sok szexre van szüksége és nincs hozzá megfelelő (mennyiségű, érdeklődésű, libidójú) partnere, az egy élethelyzet és nem egy függőség. :) Az legfeljebb egy jó kis feminista trükknek alkalmas, ha a férfiak magasabb, nehezebben kielégíthető szexuális vágyait mindenféle “függőségnek”, “betegségnek” bélyegzi valaki. A férfiak nem kötelesek a szexuális ízlésüket, étvágyukat és elvárásaikat a nők (ne adj isten feministák) ideáljaihoz és elvárásaihoz igazítani. Szerintem ennek az önrendelkezésnek a megfelelő (önvádaktól és szorongásoktól mentes) megélése fontos pszichoszexuális fejlődési küszöb lehet minden férfi életében. – Jussanak eszünkbe Huffnágel Pista sokszor eszetlennek tűnő, “pornó forradalomról” szóló cikkei, mert hebehurgyaságuk ellenére ezt a férfiak szexuális öntudata szempontjából nagyon fontos üzenetet hordozzák.

Reszet Elek
Újságíró

Nem erre gondoltam. Nézz körül a neten. Találni fogsz számos nagyon érdekes beszámolót ennek a függésnek a beszámoló személyek által megtapasztalt következményeiről

A jelenlegi kultúrát nem a nemi erőszak, sokkal inkább a virtuális valóság kultúrájaként írnám le.

visuo
Olvasó
visuo

A tüntetéses videóban észrevettem egy másik transzparenst, amire kb. azt felírva, hogy: „Hogy nyolcszor annyi nő lesz gyilkosság áldozata férje, vagy élettársa, mint idegen által.”

Demagógra szövegezett felirat, mert a funkcionális analfabéta erre most azt gondolja, hogy minden 8. nőt házasságban, vagy párkapcsolatban le fognak gyilkolni – ami szélsőséges torzítás. Ha mondjuk Magyarországon 2millió nő van párkapcsolatban és a feministák szerint Mo-n minden napra jut egy nőgyilkosság, akkor ez párkapcsolatban évente kb. 320 nő meggyilkolását jelenti (tegyük hozzá 1 gyilkosság is sok!). 2m/320. Kb. minden 6000. nőt fenyeget ez párkapcsolatban. Dehogy ilyen demagógan démonizálni a férfiakat és a párkapcsolatot, az eléggé sunyi módszer.

– – – – – –

Külön felhívnám a figyelmet a videóban a feministák egy új szóvivőjére Réz Annára. Az „ifjú” hölgy nemrég jött haza több éves(?) ny-európai tanulmányairól(?), amit gondolom a híres papa, Réz András („filmesztéta”, kritikus) finanszírozott. Na most ott is ilyen „modern” „társadalomtudományokat” hallgatott, mint elődje, Karsay Dorottya: rape culture studies, gender studies stb.

Balu1st
Olvasó
Balu1st

A femináci statisztika nyilván hülyeség, ne terjeszd még te is! ÖSSZESEN történik évi 150 körüli gyilkosság Magyarországon, az áldozatok kb. kétharmada férfi. Tehát az általad említett 320 valójában kb. 40, és akkor még feltételeztük azt, hogy a nyolcszoros arány nem hazugság (pedig az, nem is kicsi). Szóval jó lesz 20-nak is az a 320, a 6 ezer meg 100 ezernek.

Vasgerinc
Újságíró

Nekem az ügy kapcsán az ötlött az eszembe, hogy ha olyan gyakori a nemi erőszak, akkor mire fel lett ilyen felzúdulás ebből az egyetlen ügyből? Mert gólyatáborban történt? Mert ittas állapotban történt? Vagy miért? Én úgy érzem csak azért, mert a feministák tűkön ülve várják, hogy végre történjen már egy nemi erőszak, amin lehet lovagolni, holott éppen ez az eset bizonyítja, hogy eléggé elszigetelt dolog ez.
Ha valóban olyan gyakran történne nemi erőszak, mint ahogy azt ők állítják, akkor egy esetben nem lenne ilyen nagy hacacáré.
Még csak azt sem látom, hogy Balázsék előadása miatt lett ez, mert a történet már az előtt bejárta a sajtót (a Class FM reggeli műsorában eleve többnyire a sajtóban megjelent hírekről szoktak beszélgetni).

Az meg külön szomorú, hogy Balázsék hülyesége miatt most hülye feminista szöveget nyomat a Class FM, mint társadalmi felhívás.

Reszet Elek
Újságíró

Ray Rice esete Tóth Marival, avagy hogyan teszi tönkre a média és a beteg közgondolkodás egy ember életét.

Ha nem is Tóth Mari de Ray Rice menyasszonya Janay Palmer mindenképpen mesélni tudna arról milyen könnyű egy ember életét teljes mértékben lerombolni. Az eset szerintem simán megérne egy posztot mintegy okulásképpen, hogy mi várható nálunk is kb öt év múlva.

A felvételen látható, hogy a liftbe beszálló és vitatkozó jegyespár női tagja könyökével a férfi felé üt, aki erre elhátrál és ellöki magától a nőt. Ezen a nő feldühödve támadásba lendül mire az elhátrált férfi keze lendül és méretes pofont (nem ökölcsapást!) kever le nőjének, aki a pofon lendületének köszönhetően olyan szerencsétlenül esik, hogy beveri a fejét a lift oldalsó korlátjába és eszméletét veszti. Nyilvánvalóan szerencsétlen eset.

A következmény: Az eset kapcsán először két meccsről eltiltják Ray Rice-t az NFL-ben vagyis az amerikaifutball-bajnokságban. A kiszivárgott felvétel kövekezményeként viszont csapata a Baltimore Ravens kirúgja, az NFL vezetője pedig határozatlan időre eltiltja a játéktól. Ray Rice sportkarrierjének egyelőre úgy néz ki hogy vége. Sőt mint az utóbbi linkből megtudhattam az NFL független vizsgálatot kért önmaga ellen, amelyet egy volt FBI igazgató vezet majd, mivel a gyanúk szerint az ügy kezelése vagy nem megfelelően történt vagy pedig annak kapcsán valótlan állításokat is tett a szervezet(?).

Janay Palmer, a menyasszony az Instagrammra posztolt üzenetében azt írja, hogy az (adott) reggel úgy kelt fel, mintha rémálmokból ébredne, mintha éppen egyik legközelebbi barátját gyászolná. Ahogy írja, senki sem ismerheti azt a fájdalmat amit a média és a közfigyelem nem kívánt hozzáállása okoztak a családjának és hogy mit vettek el a szerelmétől, aki pedig a belét is kidolgozta az előbbrejutásért. Ez a mi életünk, kiált fel kétségbeesetten az üzenetében.

A meglehetősen kétségbeesett üzenet pedig egyes feministák számára – teljesen más okból mint bárki józanul gondolkodó számára – a dermesztő kategóriába tartozik, méghozzá azért mert nekik az üzenet csak arra bizonyíték, hogy milyen erőszakot védelmező kultúrában élnek mivel Janay Palmer ezzel ill. más tetteivel is kiállt a vőlegénye mellett ahelyett hogy elhagyta volna és így mintegy üzenetet küldött más erőszakot átélt nőknek is áldozathibáztató és erőszakot mentegető magatartásával.

Az ügyet azért ide linkeltem mert sok kísérteties hasonlóságot vélek felfedezni az egész ottani dolog kezelése és az itteni megerőszakolásos események, úgyis mint Balázs, a munkáltatója,  az itteni média és politikusaink viselkedése valamint a történések kezelése kapcsán.

Meglehet  a komondoros politikusunk médiaesete a főpróba volt és a mostani erőszakolás kapcsán már az éles teszt folyik miszerint hogyan működik az aktuális célszemélyek tönkretétele.

Nyilvánvalóan sok következtetést levonhatunk a fentiek kapcsán. Az első és leglogikusabb: Uraim! Ha nem akarják hontalan munkanélküliként egy híd alatt végezni, amennyiben úgy alakul hagyják magukat akár véresre is verni! Esetleg nézzenek körül nincsenek-e a közelben kamerák mielőtt válaszul vagy védekezésképpen lekevernek egy taslit.

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Tehát jól értem: a kedves agresszív aranyásó kisasszony most azon kesereg, hogy a feminista lobbi levágta a saját kis aranytojást tojó tyúkját? Majd ha ráérek, sajnálom egy kicsit.

aldum
Olvasó
aldum

Szerintem nem ez a tanulsag, hanem hogy a feministak es a media mar megint az “aldozat” vagy “sertett” erdekeivel szemben is folytatja a folosleges keresztes hadjaratot.

aztamindenit
Olvasó
aztamindenit

“A felvételen látható, hogy a liftbe beszálló és vitatkozó jegyespár női tagja könyökével a férfi felé üt, aki erre elhátrál és ellöki magától a nőt. Ezen a nő feldühödve támadásba lendül mire az elhátrált férfi keze lendül és méretes pofont (nem ökölcsapást!) kever le nőjének, aki a pofon lendületének köszönhetően olyan szerencsétlenül esik, hogy beveri a fejét a lift oldalsó korlátjába és eszméletét veszti. Nyilvánvalóan szerencsétlen eset.”  – azért üt, mert a férfi leköpte. Ököl vagy nem, mindegy, nem csapunk így meg egy nőt.

“válaszul vagy védekezésképpen” – ez túl volt a védekezésen.

Egyébként igazad van.

Reszet Elek
Újságíró

A köpést nem láttam. Esetleg a liften kívül a felvétel legelején van valami olyasmi. A liftbeli eseményekről írtam. Nem a fószert védem, mert úgy tűnik meglehetősen nagy tahó (amerikai foci, fekete, köpköd, agresszív). Abban viszont egyetértünk, egy pofon nem ok, hogy tönkretegyék az ember életét.

Mindenesetre az egész ügy kezelése kísértetiesen hasonló a Balázséhoz.

Borisz
Újságíró

Csupán két kérdésem van a feministákhoz:

1. Mi van, azóta még nem erőszakoltak meg senkit?

2. Ha igen, ő talán nem ér annyit, hogy cikkeket írjanak róla?

Miben volt más ez az eset?  Miért éppen ez, és a többi miért nem?  Honnan jött az ötlet, hogy ezt márpedig most fújjuk fel?  Miben más ez, mintha egy férfit brutálisan megvernek az utcán?  Arról miért nincs országos felhördülés, hogy micsoda szemétség?  És most, hogy tudjuk, hogy a felháborodás generált és céltudatos – vajon keressük már a bűnöst, aki kirobbantotta mindezt, vagy “nem az a fontos, ne oda nézzél, arra háborodj” játékot játszunk?…

Kezd zavarni, hogy egy mondvacsinált balhé kapcsán már megint a férfiak Általános Nővédelmi Lelkiismeretével akarnak felhúzni az orrunk elé egy falat.  Mindegy, melyiket és milyen színűt.  Menjen már a kurva anyjába az a mozgalom, amelyik egy szerencsétlen nőnek a megerőszakolását erre használja fel.

Jericho
Olvasó
Jericho

Kisült az agyam már teljesen attól, ami az eset kapcsán megy a feminista blogokon. A munkahelyemen kb havonta kaptuk az agymosást mi, pasik a szexuális zaklatásról, aztán összeültünk, és megdumáltuk, hogy ez így nagyon nem frankó. Elkezdtünk sztorikat mesélni egymásnak, és rájöttünk, hogy hány alkalommal találkoztunk már hasonló helyzetekkel, mint amikről papoltak nekünk, csak mi voltunk az áldozat — és elkezdtünk aktívan dolgozni ellenük. Egyszer szóltunk, másodjára már nem, hanem bepanaszoltuk őket.

Ha a munkahelyem erről készült statisztikáit bárki bekérné, az jönne ki, hogy nálunk a nők az elkövetők. Fel is kapták erre a fejüket nemrég az illetékesek, konkrétan pánikba estek, hogy mi van itt. Megoldás? Betereltek ismét minket, és újra végighallgattuk azt, hogy nincs jogunk a nőket molesztálni. A női kollégáknak azóta se tartottak egyetlenegy hasonló agymosást sem, olyat igen, hogy hova és kihez fordulhatnak, ha bármelyikünk zaklatja őket.

Most épp azon vagyunk, hogy lecseréltessük a plakátokat, amik csak a nőket szólítják meg, az agresszor pedig férfi rajta, ki akarjuk cserélni egy uniszex változatra. Nem örülnek neki, folyamatosan visszadobják, pedig a legjobb kreatívok készítik őket, tökéletes és igazságos felhívások. A vezetőség retteg tőle  — azt mondják, tutira felkoncolnák őket, ha már csak a látszatát is keltenék annak, hogy nálunk ilyenfajta belső problémák vannak, sok a női elkövető. Ez nem politikailag korrekt, nem engedélyezik.

Ez a feminizmus. A női elkövetőkről hallgatnak, hazudnak, elhallgattatnak.

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Ez így nagyon szép, csak a munkahely megnevezése nélkül nem sokat ér. Azt persze értem, hogy nem akarod kirúgatni magadat, csak mondom.

Ha viszont sikerülne elérni a célotokat, az tuti, hogy médiafigyelmet kapna (a “beterelés” miatt azt gondolom, nagy a létszámotok).

Jericho
Olvasó
Jericho

Persze, de nem is tudnám bizonyítani egyelőre, úgy meg nem ér semmit. Ez egy hosszú, évekig tartó harc lesz. Egy országos cégről van szó, csak a mi épületünkben több ezren dolgoznak, a kezdeményezés a mi szintünkről indult, úgy 15-18 fővel, szóval az alapítók között tudhatom magam. :)

Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a szexet bármilyen módon behozni a munkahelyre, az már a munkatársak zaklatása. És a nők amúgy ezt nagyon ügyesen művelik, ha el akarnak érni valamit, te meg agyalj, hogy jól jöjj ki belőle. Ez így nem oké, a munkahely az munkahely, kollégák vagyunk, nem akarok belátni a szoknyája alá, ezzel ne akarjon senki manipulálni, ez sértő, és jelenteni kell ezt is. Ha minden férfi felfigyelne az ilyesmire, ha felfogná, hogy mekkora hülyének nézik őt ilyenkor, és nem úgy állna hozzá, hogy a jónő pinát mutogat, és egye fene, akkor segítek neki, egész másmilyen lenne a munkahelyi morál. Sokkal élhetőbb.

Reszet Elek
Újságíró

Multikra jellemző, amit írsz. A GE meg hasonszőrű szar cégekre. Nem sok mindent lehet tenni. A valósággal -amit leírtál – való szembesülés nem fér bele a céges értékrendbe.

Az ilyen helyeken ha kellően rossz hírnévre teszel szert bottal kell majd elkergetned ezeket a sárló kancákat feltéve hogy még nem untál bele az ilyen berakom, kavarok, elmegyek kategóriájú történésekbe.

keine
Olvasó
keine

Azért még mielőtt itt mindenki halálra rémül itt a nemi erőszaktól és a nemi erőszak hamis vádjától valami 200 bejelentés van  MA Magyarországon évente és a nemi erőszakok száma sem sokkal több ha normális definíciót használunk.

Suum cuique
Újságíró
Reszet Elek
Újságíró

” amely kötelezővé tenné a kampuszokon, hogy a szex előtt a felek kölcsönösen beleegyezzenek az aktusba. Az igen lehet verbális, írásos vagy csak testi jelzés” – Idióta egy nép…

visuo
Olvasó
visuo
edie
Olvasó
edie

Jó kérdés valójában mekkora lehet a látencia, mostani Kék fényben azzal jöttek, hogy 10 ből 1 tesznek egyáltalán feljelentést, másrészt nem igazán látom, hogy valami feminista törvénykezés ezen mégis hogy segítene?

Ha erőszakkal teperte le a nőt, annak egyértelmű nyomai vannak, és büntetik. Ha drogot használt, az is kimutatható.

Ha meg elfogadjuk, hogy ilyen esetben ártatlanságot kell bizonyítani, akkor máshol is ezt a középkori módit kéne…

the hermit
Olvasó
Ukrin
Olvasó
Ukrin

Esszencia. Konfabulatív metaszubsztancia. Itt egy másik, hasonló indíttatásból.

http://www.life.hu/csalad/20140922-a-gyerekbantalmazasnak-szamos-modja-van-erzelmi-fizikai-szexualis-visszaelesek-is-vannak.html

Naooo
Olvasó
Naooo

“Mirának már a leutazáskor megtetszett a hallgatói önkormányzat és a gólyatábort szervező csapat egyik vezetője. Ez a HÖK-vezető volt az, aki az erőszakot követően látványosan mellé szegődött, és végül, ahogy a lány fogalmaz, „össze is kavartak″.”

Na akkor minimum két faszi megvolt neki. Lehet csalódott, többre számított.

“azt viszont elismeri, a párkapcsolati életében még küszködik vele.”

Semmi gond, ezt is feleségül veszi majd valami palimadár.

hgyi
Szerkesztő

http://index.hu/index2/#bloghu/foenix/2014/10/07/3_dolog_az_elte_hok-os_hiszteriarol_amirol_mindenki_elfelejtkezett
3 dolog az ELTE HÖK-ös hisztériáról, amiről mindenki elfelejtkezett
szkr – 2014. október 7., kedd 17:49
“És miközben kiakadunk azon, hogy atyaég, hát ez itt a kibaszott erkölcsi fertő legalja, meg szegény kiközösített emberek, akik nem akartak részt venni benne, de kényszerítették őket, hadd mondjam el, hogy ez bizony kurvára nem igaz. Mi több, hazugság. Én is voltam gólyatáborban. Ugyanolyan feladatok voltak, mint bármelyik másikban. Mondhattam nemet rájuk. Mondtam is, mivel éppen akkor a barátnőm Budapesten kapott minden órában féltékenységi rohamot, én meg inkább megelőztem a konfliktust és csak nézője voltam a neccesebb feladatoknak. Más is volt gólyatáborban, konkrétan a szerkesztőségből mindenki, amivel le is fedjük a budapesti egyetemek nagy részét. Ők is mondhattak nemet. Mindenki mondhat nemet és közben megmaradhat jóarcnak a közösség szemében. Sőt, általában az extrémebb arcok, akik inkább a ló túloldalán tanyáznak és extra feladatokat teljesítenek, na ők azok, akikre kicsit furcsán néz a többség. A túlteljesítés pontosan ugyanolyan, mint amikor valaki azt hiszi, hogy ha nem csinálja meg a szex- vagy piaközpontú feladatokat, akkor ki lesz közösítve: vélhetően komoly problémák vannak a múltjában. Azzal viszont szakemberhez kell menni, nem pedig az Indexhez.”

Én ezzel teljesen egyet tudok érteni.

Pash Cutter
Újságíró

Szerintem is jó cikk. Van nekik egy másik, hasonlóan érdekes:

http://foenix.blog.hu/2014/10/02/a_nemi_eroszakrol_csak_annyit

“A közvélemény reakciója minden nagyobb sajtóvisszhangot kapó szexuális bűncselekmény után döbbenetes horderejű. Ennél masszívabb gyűlölethullámot nem lehet érzékelni semmiféle más esetben. A legjobban talán az mutatja a státuszát, hogy a szexuális bűnözők még a sitten belül is páriák, ami azért elég erős. Amennyiben valódi elkövetőkről van szó, ez talán érthető, bár én nem vagyok híve annak, hogy bárkin segítene, ha állami pénzen megnyomorítják és kiérve vagy megöli magát vagy újrakezdi, amiért bekerült, vagy talán jó útra tér, de ez most nem ide tartozik.

Egész nap azon gondolkozom, hogy vajon miért vált ki mégis ez a konkrét bűncselekménytípus, ilyen egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen gyűlöletet. Félre ne értsetek, egyfelől érthető. A nemi erőszak okozta testi és mentális sérülést követő lelki gyógyulási szakasz talán a leghosszabb és legnehezebb, ami két ember közötti interakcióból fakadhat. Ilyen értelemben ez a legsúlyosabb bűncselekmény. Rosszabb, mint a gyilkosság. Azonban mégis felmerül, hogy akik saját aljas érdekeikből családok százait teszik tönkre egy életre, azokat miért nem utáljuk ennyire. Meg főleg, miért csinálunk róluk rengeteg filmet?

Azt hiszem azért, mert az ő motivációjukat meg tudjuk érteni és meg is akarjuk érteni. Egy szexuális bűnözőét nem. Én sem.  Az ember nem sűrűn gondol bele, hogy mi járhat egy erőszaktevő fejében, ami, azt hiszem, jó is így. Bőven elég, ha a szakemberek teszik. Ezért aztán marad az áradó gyűlölet, ami, azt hiszem, belefér ennek a világnak. Már amennyiben valóban egy elkövetőről van szó. És itt bukkanó a dologban.

Mivel egy erőszakoló fejével nem gondolkozunk és főleg eszünkbe sem jut segíteni rajta vagy kezelni a problémáját (ami a hazai súlyos mentális betegek számát tekintve megint a probléma része lehet), hajlamosak vagyunk átsiklani dolgok felett. Például bizonyítékok, tények és ilyesmik. Más bűncselekmények esetében ezernyi tényezőt számba vesz még az átlagember is, mielőtt véleményt formálna, de nemi erőszak esetén nem. Bőven elegendő egy hír a közhangulat kialakulásához és a fél ország menne az utcára HÖK tagokra vadászni és sóval szórnák fel a napalmmal bombázott gólyatáborok helyét, mert elolvastak egy szájbatekert kurva cikket! Ilyen környezetben szóba sem kerülhetnek vélemények és álláspontok, aki bármit meg merne kérdőjelezni, az maga a sátán.

És ez baj. Elég nagy baj, ha egy vádlottat, pusztán a közhangulat miatt, nem mer senki a védelmébe venni. Nem véletlenül van, hogy ameddig demokráciában élünk ezekben az ügyekben döntés és a végrehajtás a bíróság és a rendőrség dolga. Ami azt illeti, még egy diktatúrában is. Természetesen minél több civil csoport segíti az embereket, hogy merjenek ezekhez a szervekhez fordulni és minél több szervezet vegzálja az államot, hogy kezeljék normálisan az ügyeket, annál jobb. De ha most írnék egy e-mailt a NaNE címére, hogy véleményük szerint négyeljük-e fel a nemi erőszakkal vádolt férfiakat, valószínűleg azt válaszolnák, hogy ne.”

Mondjuk a hibája a cikknek, hogy a NANE-val szemben eléggé kritikátlan.

Pash Cutter
Újságíró

Már film is készül a gólyatáboros erőszakból. Csodás!

http://eduline.hu/egyeb/2016/3/17/Marcius_vegen_mutatjak_be_a_Golyatabor_cimu_JKXJ5P

Kodo
Újságíró
Kodo

Hát csak készüljön.
Az hogy ennyire rászállnak és rágódnak rajta, az azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem olyan sok az erőszakos eset. Ezért aztán ebből az egyetlen esetből kénytelenek és próbálnak meg kihozni amit csak lehet.

Reszet Elek
Újságíró

A lehetőségek végtelen tárháza tárul fel lelki szemeim előtt. Nemi erőszakos kitűzőktől, nemi erőszakos daljátékon át egészen a nemi erőszak frizurákig és divatruhákig.