Árgus szemekkel figyelem hónapról hónapra a sajtó különféle termékeiben a cégek, valamint az oktatás képviselőinek sirámait arról, mekkora hatalmas hiány van informatikusokból, és ez az áldatlan állapot az ő közbenjárásuk ellenére sem akar pozitív irányba mozdulni. Sőt mi több, az utóbbi néhány évben még csökkent is az informatikus pályát választók száma. A különféle szakmai szervezetekben mozgó szakemberek értetlenül bámulják a jelenséget, és sehogy sem találják az ésszerű magyarázatot.
Kínos szempontokat boncolgató, egyben vitaindító cikkemben 13+1 pontban felfedem, mi okozza az informatikushiányt szerte az országban (bizonyos esetekben a világon), és miért nem vonzanak elegendő kalandvágyó lurkót az e kategóriába tartozó, amúgy hatalmas presztízsű egyetemi szakok, valamint kellő mennyiségű szakembert a hatalmas fizetésekkel és extra kedvezményekkel csábítani igyekvő cégek.
Ez az írás nem annyira könnyen emészthető, mint a Férfihang társadalmi problémákkal foglalkozó esszéinek többsége, ám a téma fontossága és a vele kapcsolatban releváns vélemények hiánya arra késztetett, hogy egy alaposabb kutatómunkát folytatva magam foglalkozzak vele. Az alábbi pontok elsősorban a saját tapasztalataimon és megfigyeléseimen alapulnak, ám a minta, amiből merítek, túlmutat egyéni észrevételeimen. Kutatásomhoz továbbá igénybe vettem bizonyos online szakmai fórumok felhasználói által írt hozzászólásokat is. Zárójelben megjegyzem, hogy az alább elterülő megállapításaim némi módosítással a mérnök szakmákra ugyanúgy vonatkoznak, azonban én személy szerint az informatika területét látom át alaposabban. Bizonyos adatok és egyes tapasztalataim az ELTE programtervező informatikus képzéséről származnak, és 2010-ig pontosak voltak. Az eltelt idő alatt előfordulhattak apróbb változtatások a tananyag struktúrájában.
1. Van elég informatikus
Valójában egyáltalán nincs hiány informatikus végzettségű emberekből, a felsőoktatás mellett a középszintű oktatási intézmények is tonnaszám képeznek ki különféle informatikusokat (elsősorban webfejlesztők, rendszergazdák, helpdeskesek és designerek kerülnek ki az efféle intézményekből), akik ráadásul a munkaerőpiac számára elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre. A valódi hiány elsősorban három kategóriában jelentkezik: egyrészt a kizárólag több év tanulási/gyakorlási idővel elsajátítható programozási nyelveknél (C++), másrészt a rendkívül speciális tudást igénylő szakterületeknél (SAP-tanácsadó), valamint az újonnan népszerűvé vált, de a felsőoktatásban még meg nem honosodott területeken (.NET, Java). Láthatjuk tehát, hogy a különféle informatikus szakmákon belül tényleges munkaerőhiány helyett inkább egyfajta strukturális munkanélküliséggel állunk szemben, ahol a könnyebben elsajátítható – mondjuk azt, hogy – slágerszakmáknál jelentős túlképzés, a legértékesebbnek számító területeken pedig alulképzés uralkodik. A többi pont lényegében ennek a nézőpontnak a kiterjesztése, ahol részleteiben is boncolgatom a fennálló okokat. Egy olyan országban, mint Magyarország, azt várhatná az ember, hogy a fiatalok három kézzel kapkodnak minden olyan lehetőség után, ami az itthon éppen csak létminimumot jelentő középszerű posványos létből kiemelkedési lehetőséget nyújt. Miért nincs ez mégsem így?
2. Informatikusnak lenni nem menő
Minden ember életében nagy szerepet játszanak a társadalmi elvárások. A klasszikus normákon felül, mint amilyen a családi értékek vagy a viselkedés illemtana, léteznek másfajta, elsősorban a modern társadalmakban elharapódzó normák is. Ilyen norma például a menő/nem menő diákok felosztása az iskolában. Bár az utóbbi évtizedben elsősorban az internet begyűrűzése a hétköznapi emberek világába jelentősen változtatott a köznép számítástechnikával szembeni ellenérzésén, az informatikus, mint társadalmi-gazdasági csoport számukra továbbra is egy olyan kategóriát jelöl, amit nem bírnak megérteni és számukra idegenül hat. Így annak ellenére, hogy szinte mindenki napi szinten használja, esetleg némi ismeretséggel is rendelkeznek a számítógépek világából, az informatikusok továbbra is a társadalom szerinti nem menő kategóriába szorulnak. Ez megakadályozza a már kellő ésszel, de még kevés élettapasztalattal és reális felmérési képességgel rendelkező fiatalságot, hogy informatikusnak álljon. A legszínvonalasabbnak kikiáltott képzési intézmények folyamatos gondokkal küzdenek a létszám feltöltését illetően, emiatt sok egyetemre felvételiző számára az alacsony felvételi pontszámok jelenthetik az egyetlen nyomós indokot a programozó képzések választására. Persze, aki így gondolkodik, már az első félévben csúnyán fejrebillen.
3. Nincs, aki megfizesse a képzést
Viharosabb vizekre evezünk a következő pontban. Bár a közvélekedés úgy tartja, a felsőoktatás a felvételt nyert diákok számára teljesen ingyenes, ez az állítás nem fedi teljesen a valóságot. Aki egy nevesebb felsőoktatási intézmény közelében lakik, annál talán megállja a helyét. A reálképzéseken megnövekedett keretszámmal együtt viszont megszaporodtak a vidékről érkező, szerencsét próbáló fiatalok. Az ő helyzetük teljesen más: leggyakrabban szegényebb környékről, alacsonyabb színvonalú közoktatási körülményekből kerülnek ki, lemaradásuk szembetűnő a szerencsésebb körülmények között növekedett társaikhoz képest. Nekik külön kollégiumot vagy albérletet kell fizetniük a tanulás általános költségein felül, nem beszélve a helyi közlekedési bérletről, a hazautazásról, illetve az étkezésről. Ezen kiadásokat a szegényebb sorú vidéki családok csak nagy lemondások árán képesek fedezni, pedig egyre gyakoribb, hogy a szülő okos gyermekét úgy küldi egyetemre, hogy ő lesz az első diplomás sarj a famíliában. A fokozott teljesítménykényszer, az elégtelen vidéki közoktatás és a falusi szegénység végül döntéskényszerbe sodorja a fiatalt: vagy dolgozik, vagy elvégzi a képzést időben. Időközben a programozás gyakorlására abszolút nem marad ideje.
Óvatos becslések szerint is három év gyakorlás szükséges egy tetszőlegesen kiválasztott programozási nyelven, hogy a munkaerőpiacon is megálljuk vele a helyünket. Ez a három év a szabadidő és a kereseti lehetőségek rovására menne. Nincsenek igazán használható tehetségápoló programok (az ösztöndíjakat most hagyjuk, messze nem fedezik a létfenntartás költségét), ha pedig emberünk egy évnél többet csúszik, átsorolják fizetős képzésbe, aminek köszönhetően költségei még tovább növekednek. Az a tény sem bagatellizálható el, hogy akik ténylegesen megengedhetnék maguknak ezen képzések megfinanszírozását – azaz a módosabb szülők gyerekei – azoknak eszük ágában sincs programozónak szegődni, remekül elvannak a közgazdasági, jogi és politológiai képzéseken. Nyugaton elfogadottnak számít, hogy a startup vállalatok egy része, melyek nem rendelkeznek megfelelő tőkével, ingyen munkaerőt vesznek fel, akik a termékük piaci bevezetése után részesedhetnek a bevételekből, vagy egyéb más jutalmat kapnak. Itthon ennek megvalósítása lehetetlen, mert az emberek nem rendelkeznek pénztartalékkal ahhoz, hogy több hónapot kibírjanak bevétel nélkül, az elvárások mégis afelé mutatnak, hogy „a tanulópénzt meg kell fizetni”. Igen, de ki fogja?
4. Nehéz kitaposni az informatikussá válás útját
Az előző ponthoz kapcsolódóan, ha a puszta anyagiakat a képletből kivesszük, és a diákság szempontjából vizsgáljuk az informatikussá válás néha nehézkes útját, akkor sem lelünk éppen megnyugtató válaszokra. A munkáltatók részéről egyértelmű elvárás, hogy a végzett hallgató egyetemi tanulmányain felül rendelkezzen szakmai tapasztalatokkal. Ez lehet nyári munka valamilyen IT-cégnél, hobbiprojektek, vagy akár saját kútfőből megvalósított üzleti vállalkozás. Azonban, míg az egyetemi szakok többsége nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a tanulók felé, és egy átlagos szakon munkatapasztalatok szerzésére, valamint szórakozásra is akad bőségesen idő, az informatikusképzésben jelentős, gyakran áthidalhatatlan szakadék tátong diák és diák között. Aki nem volt színjeles matekból a középiskolás évek alatt, vagy nem állt neki programozni ugyanezen időtartamban, az jelentős hátránnyal indul már a képzés legelső évében. Egyetemi keretek között az informatikus hallgatókkal szemben állított követelmények a következők:
– Végezze el a rendelkezésre álló képzési idő alatt a képzést
– Vértezze fel magát legalább 2 évnyi szakmai tapasztalattal valamelyik programozási nyelvből
– Szedjen össze felsőfokú nyelvtudást legalább 1, de inkább 2 nyelvből
– Mindeközben a diákság részéről megjelenik az igény némi szórakozásra, magánéletre, esetleg hobbiprojectekre szánt időre.
Egyéb képzéseken megfelelő időbeosztással a feltételek gond nélkül egyensúlyba hozhatók. Aki informatikusnak vagy mérnöknek tanul, a fenti 4 szempont közül választhat kettőt, ami képzése ideje alatt megvalósulhat. Ha neves gimnáziumba járt, akkor a nyelvtudás, a biztos matematikai alapok vagy a korai programozói tapasztalatok valamelyikével előnyre tesz szert. Minden más esetben a programozó szak kínszenvedés, és garantáltan nem fogja a rendelkezésre álló idő alatt elvégezni, vagy pedig biztos anyagi háttér híján szerencsétlen csóróként fogja végigtengődni egyetemi éveit, míg mások ez idő alatt vígan élvezik a gondtalan ifjú létet. Amennyiben minden pontot ki szeretne pipálni, úgy elkerülhetetlen, hogy tanulmányai kitolódjanak pár évvel, pont úgy, hogy időközben elfogynak az államilag támogatott félévek és rájöjjön, amennyit nyert a réven, elvesztett a vámon. Aki nem élvezheti a szülők feltétlen támogatását, végérvényesen elveszhet valahol a labirintusban. A diploma időben történő letétele sem garancia a sikerre: újabban sokan távoznak úgy az egyetemről, hogy egy sort nem tudnak programozni.
5. Nem éri meg feláldozni a fiatalságot egy bizonytalan papírért
Vitán felül áll, hogy az informatikus, de legfőképp a programozói és a villamosmérnöki szakmák elsajátítása hatalmas, gyakran emberfeletti erőfeszítéseket kíván az egyetem kapuin először belépve még kissé tudatlan, felelőtlen, és a tanulás szempontjából lassabb, gimnáziumi oktatáshoz szokott nebulótól. Felvenni az egyetemi tempót, pláne egy nevesebb intézményben, lehetetlen feladatnak bizonyul a diákok elsöprő többsége számára.
Az sem tagadható, hogy bizonyos főiskolai / egyetemi szakok színvonalának fényében jogosan áll össze a kép a diákok fejében, miszerint az egyetemi éveik legmeghatározóbb mozzanata a gyeplőlazulás és a bulizós évek lesznek. Bár a programozó gólyák többsége tisztán látja az előttük tornyosuló kihívásokat, titkon azért mégiscsak reménykednek abban, hogy nekik is csurran-cseppen valami az említett életérzésből.
Az egyetemi oktatás azonban két szék közül a padlóra taszítja a jobb sorsra érdemes diáksereget. A bolognai rendszer kiváltképp sokat tett a lépést tartani kevésbé tudó diákok kitaszítása érdekében. Itthon az új rendszerre való átállás leginkább azt jelentette, hogy az addig 5 éves képzésben oktatott tárgyakat nagyrészt belezsúfolták az új, 3 évesbe. Ez az informatikusképzést alapjaiban rengette meg, hiszen a tananyag már amúgy is sokkalta töményebb volt a legtöbb másik egyetemi képzésen tapasztalt átlagnál. Tehát szokásos, amolyan magyaros sikertörténetnek lehetünk tanúi.
A fentebb leírtak remélhetőleg érthetővé teszik, hogy a fiatalok teljes egészében ésszerű döntést hoznak, ha úgy látják, nem az informatikusképzésben találják meg számításaikat, hanem a jóval hamarabb sikerrel kecsegtető és papírt adó kommunikációs vagy menedzsment képzéseken. Mire ténylegesen is benő a fejük lágya (leginkább a húszas éveik végén), addigra semmiféle lehetőségük nem marad saját hibáikat helyrehozni, hiszen az államilag támogatott félévek lejártak, a kezdőfizetések sok helyütt még a puszta létfenntartásra sem elegendőek, és maguk a cégek sem nézik jó szemmel, ha az amúgy szorgos munkavállalójuk időnként elkéretőzik órára az esti tagozaton.
6. Nincs, aki önmenedzsmentre tanítsa az informatikusokat
Az informatikuspalánták gyakran már egészen fiatalon odaszegezik magukat a képernyő elé. Akik így tesznek, azok talán hatalmas előnnyel indulnak a későbbiekben a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon, ám egyéb képességeik, mint az érzelmi intelligencia vagy az empátia, visszafejlődnek. Van azonban egy súlyosabb hozadéka az antiszociálisnak nevezett kockák befelé fordulásának: nem tudják magukat megtanítani a sikerre. A szociális képességek elcsökevényesedése azt jelenti, hogy az amúgy ideális jelölt nem tud egy állásinterjún megfelelően teljesíteni, gyengül az érdekérvényesítő képességük, és végül idejekorán kiábrándult búcsút mondanak a munkaerőpiacnak. Meglepően magas azoknak a száma is, akik diplomával a kezükben, esetleg munkatapasztalatokkal kidíszítve hagyják el a pályát, és többé közelébe sem mennek a szakmának.
A napról napra változó környezet miatt a programozóknak rendszeresen csiszolniuk kell saját tudásukon, ami nehezen fér össze a rájuk jelentős nyomást gyakorló munkahelyekkel. A munkaerőpiacon 40 év felett már öregnek számítanak, a fiataloknak pedig még bizonyítani sincs esélyük, hiszen az elképesztő szakmai tapasztalati kívánalmakat nem tudják teljesíteni. Az informatikus szakmáknak a munkaerőpiacon rövid a szavatossága, és senki sem törődik sorsukkal a korai kiégésüket követően.
7. A legtehetségesebbeknek nincs szükségük munkáltatókra
Lehetetlen tagadni: a profi informatikussá váláshoz elkerülhetetlen az ember személyiségének változása, méghozzá a társadalmi elvárásokhoz képest negatív irányban. Az informatikusnak alkalmas személyek gyakran rendkívül magas intelligenciával, viszont alacsony érzelmi és empatikus képességekkel bírnak. A cégek humánmenedzsmenttel foglalkozó dolgozói viszont előszeretettel helyezik előrébb a listájukon azt a tényezőt, hogy a leendő munkavállaló mekkora eséllyel képes a vállalati kultúrába beilleszkedni, és a többi munkatárssal megfelelően összecsiszolódni. Bár saját bevallásuk szerint sincs elég szakember, nem képesek paradigmát váltani, és a felvételnél a fontosabb tényezőket, például a jelölt tényleges tudását és feladatmegoldó képességét vizsgálni.
Azonban az informatikusok nem csupán a munkaerőpiacon keresettek. Míg az ipari szakmák többsége jelentős pénzbeli befektetést igényel mind a tapasztalatszerzés (beletanulás), mind a termékek előállítása terén, és így a szegénységgel küzdő, ám vállalkozó kedvű fiatalság már a puszta elindulásban akadályozva van, a programozók részéről a szükséges eszközpark beszerzése egyszeri befektetést igényel. Az oktatáshoz szükséges anyagok, illetve szoftverek nagyon olcsón, sok esetben a tanulók számára ingyen rendelkezésre állnak. Az alkotó szemléletű informatikusoknak így jelentős agyi kapacitást és energiát kell belefektetniük a tanulásba (ezért sem alkalmas mindenki informatikusnak), de ezután minimális anyagi befektetéssel és egy jó ötlettel akár nagyot kaszálhatnak. A többiek sem panaszkodhatnak, hiszen a független vállalkozók megbízások tömkelegét szerezhetik meg az ún. freelancerkedéssel. Ezzel megspórolják a nehézkes és néha értelmetlennek ható álláskeresést, teljes egészében a maguk urai lehetnek, nincs ordibáló, dilettáns főnök, kikerülhetetlen és idegesítő HR, illetve retardált munkatársak, akik helyett el kell vinni a balhét, ha csúszik a projekt. Az efféle teljesen független vállalkozói szemlélet elsajátítása a jelenlegi közoktatás fényében lehetetlen, viszont akinek sikerül és nyer is vele, az soha többé nem vágyik vissza a nagyvállalati ültetvényre.
8. A jó informatikusok túlterheltek
A ritka tudással felvértezett informatikusok után három kézzel kapkodnak a munkáltatók, érdemes tehát átvizsgálni a helyzetet az ő szempontjukból is. Mivel jár egy olyan tevékenység, amiben nincs más, aki helyettesítene, ha valami rendkívüli esemény ér, ha mástól nem várhatsz segítséget a munkádban, mert nincs senki, aki jobban értene nálad hozzá?
A legfontosabb hátránya a speciális tudás meglétének a munkaidő/magánélet egyensúlyának teljes felborulása. Még ha az illető szakembernek nincs is családja, a megterhelő szellemi munkát ugyanúgy nem lehet a végtelenségig művelni, mint a nehéz fizikait. Azok, akik mindkét területen dolgoztak már, úgy tartják, hogy a fizikai munkát ki lehet pihenni másnapra, de az erős szellemi megterhelést gyakran nem. Ez nem jelenti azt, hogy a fizikai munka könnyebb lenne, hiszen az erős, az egyén képességeit meghaladó fizikai terhelés sajnos negatív testi változásokat idézhet elő, melynek köszönhetően a munkás akár teljes munkaképességét elvesztheti. Szellemi munkánál csak ritka esetben jelennek meg a fáradtság jeleit mutató testi tünetek, és ezek is helyrehozhatóak némi rehabilitációval.
Amit viszont a rehabilitáció sem hoz helyre, az az úgynevezett korai kiégés, márpedig a specializált szakterületen dolgozó informatikusok és mérnökök ezzel a jelenséggel halmozottan néznek szembe. Akik ritka tudással rendelkeznek, ismereteik ugyanúgy elavulhatnak, mint a tömegesebb tudással rendelkező társaiké, viszont az őket mértéktelenül kihasználó cégek fogságában nem is képesek elavulttá váló tudásukat az aktuális szintre felhozni. A vállalat ezt a fajta szakembert egy percre sem nélkülözheti, hiszen pótolhatatlan erőforrást jelent számukra, és ha túlzottan sok a feladat az adott munkakörben, nem biztos, hogy a cég képes találni második, hasonló képességű munkaerőt. Ez a fokozott tempókényszer összeomló magánéletet, gigantikus mennyiségű túlórát, valamint a végkimerültség érzését hozza a munkavállaló számára, ráadásul ismereteik avíttá válása után csakhamar kapun kívül találják magukat.
9. Az informatikusokat nem lehet a hagyományos HR-eszközökkel motiválni
Az informatikusok többsége erőteljesen disztingválja a munkát és a privát szférát. Gyakran előfordul, hogy napi robotjukat letudva (rosszabb esetben munkaidő alatt) valamiféle hobbiprojecten dolgoznak, melyet vagy pusztán passzióból, vagy annak reményében készítenek, hogy így majd elnyerik teljes anyagi függetlenségüket, és minél előbb szabadulhatnak a számukra már kihívásokat nem biztosító, őket kiszipolyozó cégtől. A HR szakma, ami a jól hangzó reklámbrossúrák szerint a munkáltató és munkavállaló közötti egyensúlyi viszony ápolására törekszik, az informatikusok nagy része számára egy idegesítő szervezet, ahol huszonéves flip-flopos, műkörmös macák döntenek olyan ügyekben, melyekhez semmiféle kompetenciájuk nincsen. Az alacsonyabb társadalmi megbecsültségű munkások mellett (ahol a munkások kiábrándultságát a HR szakmával szemben a sokszoros túljelentkezésből fakadó sikertelen álláskeresésük táplálja) talán az informatikusok körében a legnagyobb a HR tevékenység elutasítottsága. Az elégedettség elérése érdekében a HR-nek disztingválnia kéne az eltérő munkaterületeket, és szakmánként külön tervezetet kidolgozni a munkaerő motiválására.
Az új évszázad derekán egy új típusú nemzedék jelent meg a munkaerőpiacon, ők az Y-generáció. Az Y-generáció a korábbi korcsoportokkal ellentétben már nem áldozza fel magát a munka oltárán, vadidegen érdekekért küzdve, sőt mi több, legtöbbjük számára a pénz is egyre kevésbé tényező annak mérlegelésében, hogy megéri-e többet dolgozni az adott munkáltatóért. A mai huszonéves munkavállalónál felértékelődött a több szabadidőre és a világ megismerésére való igény. Ha pedig megalázzák vagy átverik munkáltatói, minden további lelkiismeret-furdalás nélkül továbbáll, akár egzisztenciális biztonságát is kockáztatva. Hamarosan ők alkotják a többséget a munkaerőpiacon, amelyik cég nem dolgoz ki módszertant a megnyerésükre és motiválásukra, nem néz fényes jövő elé. Még akkor sem, ha a válságnak köszönhetően jelenleg még ők vannak válogató szerepben.
10. A programozó szakma válságálló
Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor néhány évvel ezelőtt egy fejvadász-cég weblapjára tévedve meghökkentő szövegre leltem. Sajnos azóta sem sikerült újra felfedeznem a forrást, ezért az emlékeimből kell táplálkoznom, amikor megpróbálom felidézni a főoldalon fogadó fellengzős duma tartalmi lényegét:
„A 2008-as gazdasági válságot követően abban bíztunk, hogy a munkaerőpiacon majd tömegesen jelennek meg a leépített jól képzett informatikusok, akik olcsón állnak rendelkezésünkre, és ez letöri majd a béreket. Azonban nem ez történt, a vállalatok csak kevés, részükről feláldozható informatikust bocsátottak el, a legjobb szakembereiket a cégek igyekeztek még nagyobb kedvezményekkel megtartani, ráadásul a várttal ellentétesen még nagyobb lett a hiány megfelelő tudású informatikusból.”
A fenti szöveg remekül példázza, mennyire el vannak tévelyedve a tisztelt cégek és fejvadász társaságok a kapitalizmus mibenlétével kapcsolatban. Az élő munkaerő tömeges feleslegessé válása olyan kényelmes pozícióba helyezte őket, ahol a korlátlanul rendelkezésre álló munkaerő gombokért vállal el bármit, csak munka legyen. Az informatika azon kevés területek egyike, ahol még nem borult fel a szabadpiaci modell a munkáltatók javára, azaz kénytelenek a jó munkaerő alkalmazása érdekében valamilyen kompromisszumot kötni, mert a kereslet nagyobb a kínálatnál. Bizonyos szempontból ez sem jó tendencia: a kisvállalatok, akik alacsony bevételeik miatt nem tudják technológiáikat fejleszteni és a szaktudást megfizetni, hatalmas lemaradást könyvelhetnek el a nagyobbakkal szemben. Viszont ha a valóban kiváló informatikusok bérét is letörnék a hazai átlagfizetések szintjére, az egyetlen olyan nyomós indokot is megsemmisítené, ami miatt manapság érdemes lehet informatikusnak állni. Akkor lenne csak igazán bajban az ország.
11. Az egyetemi képzések nem tartanak lépést a cégek igényeivel
Hosszú viták tárgya az egyetemi képzések színvonala. Rengeteg szak létezik, ahol az oktatóknak évszázadok alatt felhalmozott, és csak nagyon ritkán változó tudást kell átadniuk a fiataloknak. Ebben az esetben csak ritkán kell frissíteni a tankönyveket, nem kell sokat költeni kutatólaboratóriumokra és az oktatók tudása sem évül el. Homlokegyenest ellenkező a helyzet az informatikaoktatásban. A számítástechnika és a rá épülő elektronikai ipar a 80-as évek óta a legdinamikusabban fejlődő technológiai szektornak számít, ahol havi szinten jelennek meg és terjednek szét pillanatok alatt új, forradalmi technológiák. Az egyszerű felhasználó gyakran nem is képes ezeket a gyors változásokat követni.
A folyamatos technológiai innovációk azt követelnék meg, hogy gyakran, bizonyos esetekben akár évente módosuljon az egyetemi tananyag. Új programozási nyelvek jelennek meg és válnak népszerűvé, új eszközök bukkannak elő a semmiből nap mint nap. Napjaink sztárja, a Cloud (számítási felhő) alapú technológia például tíz évvel ezelőtt még csak a kihívásokat kereső kis cégek homokozója volt, és a technológia használhatósága is erősen korlátozottnak tűnt. Mára a vállalati szférában a legnagyobb sztár a felhő. Egy ilyen rohamosan változó környezetben szükséges lenne legalább kétévente a dékáni hivatal részéről vitára bocsátani, igény esetén változtatni a tananyagot, nem pedig harmincéves, elavult elméleteket oktatni.
Az elméleti oktatás túlzott erőltetése (valószínűleg az elégtelen gyakorlati infrastruktúra miatt) azt jelenti, a hallgatók úgy kerülnek ki az egyetemi oktatás szerető karjaiból, hogy semmiféle, a munkaerőpiacon ténylegesen hasznosítható tudásra nem tesznek szert. A programozási környezetben egyre inkább háttérbe szorul a matematika, ennek ellenére az elsőéves nebulókat még mindig az integrálással és a ciklus definíciójával vegzálják agyon. A 350 tételből álló diszkrét matematika vizsga értelmetlen és kibírhatatlan tortúra, amit a gyakorlati szemlélettel rendelkező programozócsemeték többsége képtelen bemagolni, pláne úgy, hogy szó szerint úgy kötelező leírni a tételeket, ahogy a tankönyvben le van írva.
12. A cégek nem vesznek részt az oktatásban
Itthon a gazdasági válság előtt sem volt jellemző, hogy a vállalati szféra komolyabban beleszólt volna az informatikus-oktatás folyamatába, viszont már akár diplomaosztás előtt is bőszen legyeskedtek a diákok körül, állásajánlatokkal bombázva őket. A mindenáron költségcsökkentésre való törekvés elvének bevezetése után mindez már kevésbé jellemző. Míg a diákok korábban akár kerülőutakon is bekerülhettek egy adott céghez, mostanra a tagfelvétel ugyanolyan lineárissá vált esetükben, mint az átlagos munkavállaló számára.
A számítógépek nem éppen egyszerű mechanikus gépek, ahol könnyedén összeszámolható a felhasználási –és hibalehetőségek száma, hanem összetett eszközök, melyek bizonyos emberi jegyeket hordoznak magukon, lényegében az emberi gondolkodás egy primitívebb leképeződését alkotják. Ezt úgy tudnám kibontani, hogy ha léteznek emberi szakmák, akkor az informatikai ág alá tartozó szakmák ugyanolyan sokféleséget alkotnak, mint a hagyományos fizikai, illetve szellemi munkakörbe tartozó területek. Nincs a világon olyan informatikus, aki minden részterülethez ért (akár csak pusztán a programozás kategórián belül), mert ez lehetetlen. Annyiféle szakág, programozási nyelv, specializációs lehetőség létezik a vállalati és felhasználói rendszerek körében, hogy felsorolni is sok lenne. A felsőoktatás viszont nem tudja ezeket megismertetni a jövő szakembereivel, és ebben nem csak a forráshiány játszik szerepet, hanem akadnak olyan territóriumok, melyeket bizony kizárólag erős gyakorlati szemlélettel, élesben, tehát vállalati körülmények között lehet elsajátítani. A cégek viszont nem adnak lehetőséget a beletanulásba, mert számukra a vállalat pénzén tanuló szakember veszteség. Viselje helyettük a költségeket a társadalom, vagy maga a munkavállaló.
A mai agyonköltségoptimalizált vállalati kultúrában nincs helye a formálható alapanyagoknak, akiket a cég saját kedvére alakít igényeinek megfelelő tudásmunkássá, ehelyett kizárólag kész, azonnal hadrendbe állítható katonát akarnak. Akaratuk véghezvitele érdekében attól sem rettennek vissza, hogy egy konkurens „alakulatnál” dolgozót csábítsanak el magasabb rendű juttatások ígéretével. Az oktatás nem mint befektetés, hanem mint költségtényező jelenik meg a vállalati kultúrában, ezért a saját jövőjükbe való befektetéshez (hacsak nem megkerülhetetlen) úgy viszonyulnak, mint ördög a tömjénfüsthöz.
13. Lehetetlen több informatikust képezni
Nem kétséges, az emberi képességek korlátai is közrejátszanak az informatikushiány kialakulásában. Azoknak, akik utálják, vagy a jelenlegi közoktatási körülmények áldásos hatásának köszönhetően nem bírják elsajátítani a középiskolás szintű matematikát, rendesen kikerekedik a szemük, amikor az egyetem első féléveiben olyan dolgokról esik szó, mint mondjuk az absztrakt matematika, ami a már amúgyis emberfeletti és megérdemelten gyűlölt matematika tudományát terjeszti ki egy olyan térbe, ahol a hagyományos, számolással járó, hosszú évek fáradságos munkájával megtanult megoldások mit sem érnek. Az absztrakt matematika napjainkban értelmetlen emberkínzás, mivel a személyi számítógépek elterjedése óta a gép belső gondolkodásának elve teljes egészében el van rejtve még a programozó szeme elől is, sőt, a legmodernebb programozási nyelvekben matematikai műveletek írására is alig van szükség, hiszen a szükséges műveleteket, melyek papíron történő kiszámításával éveken át szenvednek a nebulók az egyetemeken, már beépítve tartalmazzák saját függvénytáraikban. Az alacsony képzettséget igénylő, javarészt gépesített (és ezért a legalsó rétegeket a munkaerőpiacról kiszorító) területekkel ellentétben viszont a programozás leegyszerűsítésével párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozik mind több és több programozóra. Így a programozás azon kevés szakterületek egyike, ahol a leegyszerűsítést és automatizációt nem követte a bérek csökkenése és a jelöltek vérre menő küzdelme a munkáltatók kegyeiért.
Az ELTE programtervező informatikus szak bevezetése előtt a régi, osztatlan képzésű progmaton mintegy 100-150 diák nyert felvételt évről évre értesüléseim szerint. Ezek kisebb része időben, többségük csúszással elvégezte a képzést, a lemorzsolódás viszonylag alacsony volt. 2007-ben, az első (még osztatlan) programtervező informatikus szakon a felvett mintegy 400 hallgatóból kevesebb, mint 30 vehette át diplomáját az ötödik év elteltével. Szintén 2007-ben rekordszámú, 557 hallgató nyert felvételt a programtervező informatikus BSC képzésre. A keretszámok növekedését nem követte a végzettek számának növekedése, az alkalmas emberanyag erősen véges mennyiségben áll rendelkezésre.
13+1. A pénzeddel nem lesz nagyobb esélyed a csajoknál
Bónusz pontunkban a társadalompszichológia legsötétebb bugyraiba utazunk. A Férfihang gyakori olvasói számára szerintem nem jelent problémát a fenti mondat értelmezése. A párválasztási szokások a 2. pontban említett társadalmi elvárásokkal összhangban mozognak. Kollégáim már rengeteg irományon keresztül foglalkoztak a két nem közötti párválasztási szokások megértésével és megértetésével, a férfiak és nők közötti alapvető gondolkodásmódbeli különbségek ecsetelgetésével.
Vitán felüli tény, hogy a férfi biztos anyagi helyzete növeli az esélyét a társkeresésben. Ez a képlet viszont nem érvényesül a mérnököknél és az informatikusoknál. Ebben az ilyen férfiak úgymond furcsa viselkedése játszik szerepet, a reáltudományokkal foglalkozó férfiak hátborzongatónak (angolul jobban hangzik: creepy) számítanak a nők körében, hiszen nem értik meg őket, valamint gyakran merülnek fel kifogások a modorukkal, öltözékükkel vagy egyéb más, nem a szakmájukat érintő kérdések tekintetében. Az sem segít, hogy az informatikában jelentősen alulreprezentáltak a nők, így a részlegekre, divíziókra oszló céges környezetben elszeparáltan élnek a billentyűhuszárok. Úgymond felsőbbrendű célok nélkül pedig a férfiak egy részének nincsen igénye agyonhajtani magát a minél nagyobb fizetés reményében, inkább választ egy kényelmesebb, kevés huzavonával járó állást. Aki mégis kedveli az izgalmas kihívásokat és a bizonytalanságot, az inkább a freelancer területen találja meg számítását a vállalati taposómalom helyett.
Zárszó
Mai rohanó világunkban a tényleges képességek helyett a papír a lényeg, ezért felvételi jelentkezésnél a hangsúly áttevődik arra a tényezőre, hogy ezt az ízléses köntösbe bújtatott cafatot hol lehet a lehető legkevesebb ellenállással megszerezni. Aki középiskolás évei alatt nem kezd fokozottan érdeklődni az informatika iránt és áll neki pusztán passzióból programozni, soha többé nem tudja majd bepótolni kiesett tudását, hiszen a farkastörvényekkel operáló munkaerőpiac, valamint a felnőtté változó életstílus miatt más dolgokkal kell a szűkössé váló időt eltölteni. Anyagilag sincs lehetőségük az embereknek a hazai nyomott bérszínvonal miatt rugalmasabb munkalehetőségeket keresni a tanulási idő alatt. Annak sincs nagyobb szerencséje, aki valamilyen programozó képzést választ, mert rövid idő alatt garantáltan megutáltatják a diákok nagy többségével a programozást. A rendkívül magas lemorzsolódás pláne nem javít a helyzeten. Amíg egy teljes paradigmaváltás végbe nem megy mind a munkáltatók, mind a képzési intézmények részéről az informatikus pálya korrekt kezelésével kapcsolatban, az informatikushiány fenn fog maradni, sőt, most fog csak igazán fokozódni az egyre erőltetettebb gépi automatizálás és a technológiai fejlesztések igénye miatt.
Utolsó szó jogán pedig mutatok egy érdekes statisztikát, mely az ELTE különböző szakjain végzettek és lemorzsolódottak arányát hasonlítja össze. A programtervező informatikus szak a legutolsó helyen áll, ahol a 3 éves normál képzési idő alatt a hallgatók alig 4%-a távozhatott boldogan, diplomával a kezében. Te hova iratnád a gyerekedet?
http://www.gemenc.hu/sajtoklub/PA%20Szamitogep.htm
Na majd ha jön még a női kvóta is az informatikus képzésbe…
Annak vajon milyen hatásai lennének? Emelkedne, vagy csökkenne tőle a szakma presztízse, erkölcsi és anyagi megbecsülése?
Miről beszélsz? Lemaradtál? :) Már fejlesztik kimondottan a programozó csajokat, hiszen a HR-eseknek tele lehet a tökük, hogy nem értenek a Javahoz és nyomatják a hirdetéseket évek óta, majd a munkát elnyert barátnők elmagyarázzák nekik, hogy legalább a felszínt súrolják és ebből kifolyólag kioktathassák ezen a téren is a férfiakat. Ráadásul a magasabb szintű, platformfüggő nyelvekkel pofonegyszerűvé válik bármit kreálni, de vaslogika és következetesség továbbra is kell hozzá, amúgy meg az MI hamarosan leveszi a terhet az emberről, amit mondjuk nem tartok jónak. Na, de éljenek a programozó csajok, főleg akik felvágnak a tudásukkal! Én nem vagyok programozó, “csak” informatikus aki alkalmanként SQL scripteket ír nagyvállalatoknak.
A liberális portál már reklámozza is az előjogokat:
http://index.hu/tech/2014/09/05/egesz_evben_tanulhatnak_programozni_a_lanyok/
Az is furcsa, hogy a gyerekem anyja míg velem volt azt állította magáról, hogy profi programozó volt régen – hozzátenném jelenleg két diplomával minimálbérre van bejelenve egy vidéki városban – én pedig diplomás informatikus vagyok, de nem programozó, viszont technikusként több százezeret keresek egy multinál, volt téma, hogy felvegyünk egy lányt a csapatunkba, de szerencsére elvetették az ötletet. Kiráz a hideg, hogy a rengeteg munkában még egy nőt is pátyolgatni kelljen és különleges elbánásban részesüljön. Nyilván a nők hitelesebbek. Profi coderek. :) Én meg nem értek semmihez. Sőt mintaapa és férfi se vagyok. :)
Hatalmas nagy cikk, minden elismerésem!
Most csak két aprósággal egészíteném ki, de szerintem még fogok reagálni bővebben is:
– Igaz, hogy a programozásban egyre kevesebb a matek, de a programok összetettsége mégis fokozatosan nő, ahogyan a felhasználói igények is az ‘intuitív’ kezelőfelületekre. Nem érzem, hogy egyszerűbb, vagy kevesebb agykapacitást igénylő lenne a munka, mint amikor assemblyben irkáltam játékprogramokat még kamaszként c64-re és 286-ra. Más lett feladat jellege, de attól még ugyanolyan összetett, és sokkal nagyobb tudásanyagot igényel.
– Informatikusnak lenni nem menő, vállalkozónak lenni viszont igen. Ha saját vállalkozásod van, még ha egyszemélyes is, a társadalom még azt is megbocsátja neked, hogy kocka vagy. Sőt, még a nők is.
Üdv.: Egy freelancer programozó.
“Informatikusnak lenni nem menő, vállalkozónak lenni viszont igen.”
Vállalkozónak lenni égés. Ezt a szót már a 90-es években lejáratták.
A vállalkozót még ki lehet magyarázni, de az üzletembert már nem :D
Köszönöm a reakciót, a szakmabeliek véleményének kiváltképp örülök :) Úgy érzem, mindkét pontban igazad van, a mai programok összetettsége össze sem mérhető a régi, PC-k előtti világ igényeivel. A játékfejlesztést aktívan figyelemmel kísérem, ott egészen a 90-es évek közepéig 1 programozó dobta össze a teljes játék kódját a grafikus motorral együtt 6 hónap alatt, most egy játékhoz 15-20 programozó, ugyanennyi scripter, egy csomó Middleware, valamint 3 év fejlesztési idő kell. Ezért is írtam, hogy a programozó szakmának a válság után sem tett be az automatizáció, mert a véghezvitt egyszerűsítéseket az összetettség és a számítási teljesítmény őrületes fejlődésének kihasználására való igény ellensúlyozta. De azért itt is jelennek már meg kísérletek a drága programozócsapat méretének csökkentésére, léteznek automatizált játékfejlesztő-szoftver prototípusok (nyilván ezek még rendkívül kezdetlegesek, de tíz év múlva már komoly tényezővé válhatnak), illetve azért Visual Studio alatt egy C# program grafikus interface-ét sem olyan hosszú idő manapság összekattintgatni, mint C++-ban nulláról megírni :)
A második gondolatodhoz annyit fűznék hozzá, hogy ha többféle területen mozogsz, azért a társadalom és a nők általában a legmagasabb státuszt veszik figyelembe, amit elértél. Azaz vállalkozónak lenni menő, mert az emberek szerint ők vagyonosok és sikeresek. De ettől még a megállapításom nem válik hamissá, a programozás attól még ugyanúgy alacsonyabb presztízsű szakma (vagy inkább mondhatnám úgy is, hogy társadalomidegen, mert az emberek többsége nem tudja megfogni a lényegét). Tehát ha programozó vállalkozó vagy, akkor a te elbírálásodat mások fejében az dönti el, hogy vállalkozó vagy, és nem az, hogy programozó. Mondok egy másik példát is: Ha mondjuk egy ügyvezető igazgató úgy dönt, hogy önkéntes társadalmi munkában szemetet szed, de amúgy a többiek tudják róla, hogy ő ügyvezető igazgató, attól még ő ugyanúgy magas státuszúnak számít annak ellenére, hogy éppen szemetet szed, és az emberek ünneplik, mert jótékony cselekedetet visz végbe. Viszont egy közmunkás, akinek ténylegesen is az a feladata, hogy szemetet szedjen, meg nem örvend ekkora népszerűségnek, sokkal inkább lenézésnek, pedig ugyanazt viszi végbe, mint az igazgató: élhetőbbé teszi a közösségi tereket. Harmadik esetben, ha mondjuk egy munkanélküli dönt úgy, hogy mivel sok a szabadideje és jótékonyságból kimegy szemetet szedni, akkor bár kaphat érte dicséretet, de az emberek szerint “csak ennyire vitte”, azaz ugyanúgy lenézésnek örvend, mit a dolgozó, pedig ő maga az igazgatóhoz hasonlóan csak kedvtelésből ment ki szemetet szedni.
“léteznek automatizált játékfejlesztő-szoftver prototípusok (nyilván ezek még rendkívül kezdetlegesek, de tíz év múlva már komoly tényezővé válhatnak)”
Légelhárító rakétát elhárító rakéta, amit gépgyártógépsorokat gyártó gépgyártógépsorokon gyártottak.
Dícséret, nagyon klassz a cikk!
Viszont persze hogy van kifogásom is.
Csak azt nem tudom, mi köze ehhez a feminizmus ellen küzdő Férfihang.hu-nak?
Na de ha most spongya rá…akkor olvass tovább!
Eszembe jutott, mennyire fontosnak tartották annak idején a BASIC nyelv megtanulását. Aztán nagyon gyorsan fordult a világ és elterjedtek a grafikus megoldások, tehát a kérész életű elgondolások után hamar megszülettek az egyszerűbb, felhasználói barátok.
Én a DOS parancsoknál kezdtem, azóta pedig végig követve a fejlődő változásokat. Ezért merem kijelenteni azt, hogy nem teljesen biztos az az állítás, hogy csak a fiatalok és csak ők érthetnek jobban a számítástechnikához.
Emlékszem anno a basicre. Szerintem ott legalább annyira oktatási szempont volt a logikus gondolkodás, folyamatábrák, folyamat-szemléletűség stb. elsajátíttatása, mint a számítástechnika.
A személyes benyomásom az, hogy folyamatosan esik a szint vagy csak egyszerűen a piaci mechanizmusok miatt egyre rosszabbak a számítástechnikai produktumok. Lehet hogy a tesztfázisok rövidültek le az elvárt szint alá vagy a szoftverek összetettsége lett olyan mérvű, hogy nem lehet kiszűrni a hibákat, nem tudom.
Mindenesetre felhasználóként sajnálatosnak tartom, hogy mindenhez kell valami szutyok program meg plug-in meg frissítés, aztán ezekhez is kell valami más, aztán az ezek által okozott problémára egy újabb program és ez így megy tovább és tovább. Jobbára ugyanazokat a programokat használom évek óta mégis a folyamatos felfrissítéseknek köszönhetően (ha azért van) kezd belassulni a gépem, pedig csak ugyanazokat a fogyasztói igényeket kellene kielégíteni az én esetemben.
Hogy ez a hardvervásárlás elősegítésére van így vagy másért megintcsak nem tudom. Az én gyanúm inkább az, hogy basznak rá hogy ne akadjanak össze a progik, hogy normálisan kidörgölődjenek a memóriából ha bezártam őket. Persze amikor még 32 meg 48k-ra írták a progikat ilyesmit nem lehetett megtenni, manapság meg…
“Hogy ez a hardvervásárlás elősegítésére van így vagy másért megintcsak nem tudom. Az én gyanúm inkább az, hogy basznak rá hogy ne akadjanak össze a progik”
Sok oka van ennek, többek között amiket leírtál, én most egyet emelnék ki ezek közül: a programkészítők többsége nem ismeri Antoine de Saint-Exupéry mondását, miszerint valami nem akkor van kész ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem amikor már nem tudsz mit elvenni belőle. Mindent addig bővítenek, amíg használhatatlanná nem válik. Pl. a Winamp nagyon jó zenelejátszó volt, amíg nem tömték bele a videólejátszó funkciót. A Worddel frankón tudtam szöveget szerkeszteni 10 éve, amikor még egy floppyra ráment – most már kell neki egy DVD, de nehézkes, erőmű kell hogy ne döcögjön, és tele van olyan funkciókkal amiket soha nem használok.
Szerintem igen sokan vannak akik örülnének egy kis karcsúsításnak, egyszerűsítésnek. Elképesztő, hogy felteszel egy oprendszert, egy office-t, meg pár programot amit használsz és ez máris 30-40 gigabyte. A WinXP és az akkori progik a mostaniak hasznosságának a 95%-át már tudták 5%-nyi helyfoglalásért és erőforrászabálásáért cserébe.
Egyébként sok cég és sok programozó szarik a hatékonyságba meg az eleganciába, mert úgyis veszel új hardvert, ha már nagyon idegesít a lomhaság. Ennek iskolapéldájaként két játékot szoktam összehasonlítani, a .kkriegert és a Sims-et. A .kkrieger egy teljes mértékben üzemelő FPS zenével, és (a maga idejében) korrekt grafikával – és az egész együtt 97,280 byte. Nem giga, nem mega, még csak nem is kiló, hanem 97 ezer bájt. (Egy átlagos jpeg kép fájlmérete.)
A Simsnek már az első része is 26 DVD-n jelent meg, holott egy pszeudo-3D-s gagyi szar, tele bugokkal. (Oké, sok benne a textúra, hűűűha.)
Ez a különbség programozás és programozás között.
Azért a helyzet nem ennyire fekete-fehér, a szoftverfejlesztő cégek pontosan tudják, hova érdemes az erőforrásaikat csoportosítani. Ha eltekintünk a Bloatware szoftverektől, mint amilyen mostanában a Nero (csak azért pakolnak bele egy halom felesleges funkciót, mert a CD-írási képességeket már nem lenne hova bővíteni, és a kutyának nem kellenének az új verziók, hiszen a régiek is tökéletesen megfelelnek), akkor sem véletlenül alakult így, hogy a programok és játékok erőforrásigénye jelentősen megnőtt. Ha ugyanis ugyanolyan mértékben optimalizálnának egy mai, rendkívül összetett szoftvert, mint akár a 80-as években, akkor egy játékot ma nem átlag 50 millió dollárba és 3 évbe, hanem 300 millió dollárba és 10 évbe kerülne kifejleszteni, mert a mostanihoz képest sokszor annyi programozót kéne foglalkoztatni. Miközben a felhasználói szegmensben inkább árCSÖKKENÉS következett be. A mai gépek ezerszeres számítási teljesítménnyel és közel milliószoros (merevlemez: 40 Mb –> 6 TB, RAM: 2 MB –> 16 GB) kapacitással rendelkeznek, mint egy 20 évvel ezelőtt menőnek számító 386-os. A vállalati szegmens robbanásszerűen megnövekedett igényei magukkal hozták, hogy a lakosság számára is rendkívül olcsón lehet nagy tárolókapacitást létrehozni. Ezért a játékfejlesztők sokkal jobban járnak, ha Assemly helyett kifejlesztik a játékot C++-ban, külső fejlesztéső grafikus, fizikai motort és mesterséges intelligenciát használva, mint kihozni mondjuk egy olyan Call Of Duty-t, ami 2014-ben elfut egy Pentium III-ason. Mert plusz 2 GB RAM-ot tudsz venni ötezerért, de a játék húszezerrel kerülne többe és iszonyat sokat kellene rá várni, hogy elkészüljün.
A Kkrieger játék egy technológiai demónak készült, nem az átlag felhasználó számára, és azért van neki rengeteg problémája, például a játékmenet katasztrófa, a fizikai engine bugos, és sok hardveren meg sem röccen. Arról nem is beszélve, hogy az engine-nek rendkívül korlátozottak a lehetőségei, hiszen előre felvett videókat, képeket, hangfájlokat lehetetlen a játékba tenni, mivel azok jelentős méretet foglalnának. A játék azért ennyire kis méretű, mert minden hangot és képet (textúrát), ami a játékban van, azt matematikai képletekkel generálja le, és csak ezeket tartalmazza a program, nem a teljes, grafikus művész által készített textúrákat. Így a művészi szabadság is erőteljesen korlátozva van benne. Arról nem is beszélve, hogy a HDD-n lehet, hogy 98 kb a program, de a RAM-ban nem lehet pusztán a matematikai képleteket eltárolni, hanem oda a már kiszámolt, és kitömörített formában létező teljes méretű textúrákat kell eltárolni. Így ha megnézed a Kkrieger helyfoglalását a memóriában betöltés után, meglepve tapasztalhatod, hogy több száz megát foglal, ugyanúgy, mint bármely kortársa 2005 környékéről. Minden egyes pályatöltésnél a textúrákat újra kell számolni, ami jelentősen meghosszabbodott töltési időket eredményez. A felhasználó igények úgy alakultak, hogy inkább legyenek tömörítetlenek a textúrák a játékokban és foglaljanak több GB-ot, de ne kelljen hosszú percekig a betöltőképernyőt bámulni.
Valami talán azért mégsem stimmel, ha azt érzi az ember, hogy egyre jobb hardvereken egyre rosszabb teljesítménnyel futnak a szoftverek. A KKriger és vele együtt Demo scene műfaj a szoftverfejlesztői képességek versenye és demonstrációja. Pontosan azt demonstrálja, ami egyre inkább kiveszni látszik a programfejlesztők eszköztárából: az önmagában is megálló fejlesztői készségeket. Azt hiszem az a gond, hogy a modern programozók csak pislognak és mozdulni sem tudnak a készen kapott, több száz megabájtos enginek, futtató környezetek nélkül, amelyeket úgy tűnik, szintén egyre tehetségtelenebb, az optimalizálást hírből sem ismerő programozók fejleszthetnek. Lényegében a béna szoftverfejlesztők kezei között folyik el mindaz a plusz számítási kapacitás, amit a hardverfejlesztők újra és újra kiizzadnak és a felhasználók, vásárlók pedig kifizetnek. Ha az üzleti szempontokra hivatkozol, akkor könnyen lehet, hogy a szoftverfejlesztés totális elanyagiasodása áll a háttérben, amely nélkülözni látszik olyan erényeket, amelyek régen sokkal inkább jellemezhették a programozókat: szakmai büszkeség, elhivatottság, virtus, meg tudom is én…
Szóval ha például a Sims fejezi ki, hogy miért is kellett eljutnunk a sokmagos processzorok és terrabájtos háttértárolók korába, akkor semmi értelme nem volt, mert mindezt 25 évvel ezelőtt egy Amiga 500-on, 7 MHz-es órajellel futó processzoron, floppy disk nagyságrendben is meg lehet csinálni, alig valamivel rosszabb minőségben.
Tehát azt gondolom, a kritika megáll a szoftverszakmával szemben, anyagi szempontok ide vagy oda…
Ezúton is tisztelegjünk azon szoftverfejlesztők előtt, akik assembler program nélkül írták a gépikódot, és egy pár kilobites, kézzel tekercselt ferritgyűrűs memória elég volt nekik egy Vénuszig repülő űrszonda vagy a Holdra szállás teljes operációs rendszerét eltárolni! ;)
Nem vagyok ugyan számtechzseni, de igen éles vonal húzódik a PC és a bármimás (konzol) között a szoftver által igényelt hardver tekintetében. A mostani programok azért zabálnak annyi rendszererőforrást és azért akkorák, amekkorák, mert több oprendszerre (pl. Windows 2000-től az XP-n és a Vistán át a 7-ig vagy a 8-ig) is döcögésmentesre kell megírni, az meg ugye nem egyszerű. Aztán ami vízválasztó még, az a hardverek sokszínűsége. Asztali számítógép vagy laptop esetében egyetlen programot több tucat, vagy akár százas nagyságrendű variáción is futtathatóra kell megírni, vagyis minden egyes hardvertételre márkánként külön írni kell valami kódot, hogy az eszközhöz egyáltalán hozzáférjen a program.
Ezzel szemben a konzolon van egyetlen egy fajta hardverkonfiguráció, meg annak egy beépített oprendszere, aztán szevasztavasz.
Így áll elő például az a helyzet, hogy míg egy Playstation anno körülbelül egy régi 486-os gépnek a hardveradatait produkálta, addig a PC-re portolt változatok több helyet is foglalnak, és a gépigényük is körülbelül háromszorosa-négyszerese annak, mint ami a PS1-ben van. Az analógia megáll bármilyen másik rendszeren is.
Ezért kellenének intelligens letöltésű online szoftverek, olyanok amelyek a rendserspecifikációk alapján töltenek ill. frissítenek, amolyan moduláris jelleggel. A műszaki pályákban az a klafa, hogy szinte mindent meg tudnak csinálni csak akarni kell, ha nincs kidolgozzák hozzá a technológiát stb. Ha nincsen akkor csak azért mert leszarják és/vagy nincsen benne pénz.
Jól rátapintottál a probléma egyik részére, mindig is azt gondoltam, hogy az “IBM (in)kompatibilis”, végtelen konfigurációjú PC-vel pont annyit nyert a számítástechnikai világ, mint amennyit vesztett; talán jobban jártunk volna, ha egy kevésbé variábilis számítógép hardvere emelkedett volna ipari szabvánnyá.
De a felvetésed mégsem igaz abban a formában, ahogyan leírtad, merthogy a modern programok úgynevezett hardver absztrakciós rétegen (HAL) keresztül férnek hozzá a vashoz. Vagyis minden program ugyanazokat az eljárásokat hívja meg bármiféle hardvertől függetlenül az operációs rendszerben és annak egységesített driverű kiegészítő szolgáltatásaiban (Windows multimédia programoknál főként Open GL, DirectX), tehát a programozónak manapság nem túl sok tennivalója van az eltérő hardverekkel, emiatt nem kell összetettebb kódot írni; az elmúlt időszakban egyre egyszerűbbé vált ilyen szempontból a szoftverfejlesztés.
Ebben az esetben revideálom az előző kijelentésem.
Akkor csak trógerek ill. nem profitérdekeltek érdekeltek a valóban megfelelő megoldások alkalmazásában. Valahol hasonló a történet, mint a kézzelfogható ipari termékek egyre rövidebb életciklusú tervezett elavulásával.
“vagy a Holdra szállás”
http://hugequestions.com/Eric/RebuttalsToScienceChallengeH.html
“meg pár programot amit használsz és ez máris 30-40 gigabyte”
Az új vinyók meg ott porosodjanak a raktárban, mi?
Szia Wastrel,
gratulálok a cikkhez!
egy nagyon tehetséges és alapvetően sikeres (túl vagyunk már egy burn out-on) programozó feleségeként viszont érdekelne, ha egy kicsit bővebben kifejtenéd ezt az “ám egyéb képességeik, mint az érzelmi intelligencia vagy az empátia, visszafejlődnek.” kitételt.
(Nem látom a férjemet érzelmi intelligencia szemszögéből tuskónak, sőt, inkább egy nagyon is érzékeny valaki, aki esetenként a sebezhetőséget pont ennek hiányának látszatával palástolja, viszont bizonyos helyzetekben ez nagyon is megnehezíti a kommunikációt. Szóval, tényleg érdekelne, hogy hogyan jutottál erre a megállapításra.)
Szia! Igazából minden szerepel a cikkben, amit el tudok erről a témáról mondani, mégha csak aprózva is. De szívesen összesítem neked.
Nagyok sokfajta intelligencia létezik (ilyen különféle pszichológiai könyvekben vagy tucatnyiról olvastam), de ezek közül három van, amit mérni is szoktak, illetve a figyelem középpontjába kerülnek: IQ (ez a racionális intelligencia), EQ (érzelmi intelligencia), AQ (ilyenből kettő is van, én ide helyezem az empatikus képességeket). Ezek közül az EQ és AQ fejleszthető, az IQ is valamennyire, de ott sajnos szerepet játszanak az egyéni korlátok, ill. genetikai tulajdonságok. Aki a programozó szakma krémjéhez tartozik (tehát akik mondjuk képesek elvégezni az ELTE proginf-et 3 év alatt), ők vitán felül magas átlag IQ-val rendelkeznek. Az IQ-nak viszont van olyan tulajdonsága, hogy az átlagostól nagyon kilógó értékek, mint pl. a debilek, rendkívül módon le vannak nézve, de ugyanígy a nagyon magas IQ-jú emberek is, mert őket pedig nem értik meg, hiszen az elemző és racionális énjük a döntéshozatalukban legtöbbször felülkerekednek érzelmi énjükön, tehát nem érzelmi alapon, pillanatnyi hangulatuk alapján hoznak döntéseket az életükben. A gond ott van, ha valaki már nagyon fiatal korában magas IQ-val bír, ugyanis az ilyenek gyakran lesznek kiközösítés áldozatai, és fiatal korban a csordaszellem még sokkal inkább számít, mint a felnőtt létben. Az ilyen emberek kezdetben még lehetnek nagyon érzelmesek, vagy empatikusak (én is nagy empátiával rendelkeztem fiatal koromban mások felé, és szándékosan igyekeztem leépíteni ezt a képességemet a keserű tapasztalataim hatására), de egy idő után, ha a rossz érzések eluralkodnak rajtuk, igyekeznek tőlük minél hamarabb megszabadulni. Tehát úgy jellemezném ezeket az intelligenciákat, hogy valamilyen szinten örökös viaskodásban vannak egymással, csakhogy a magas IQ, mivel jórészt genetikai tulajdonság, nem építhető le automatikusan, szemben az érzelmekkel, ezért egy idő után az intelligens emberek döntéshozatalában az értelem mindig felülkerekedik az érzelmen – mert az érzelmeiket el tudják nyomni, de azt a nyomást, hogy ostobán, a szívükre hallgatva hoztak meg egy döntést körültekintő racionális elemzés helyett, azt már nem.
Saját magam azt tapasztalom, hogy szituációtól is függ, valaki milyen mértékben keveri ezt az intelligenciamixet. Sok informatikusról tudok, aki bizony reménytelenül szerelmes tud lenni akár hiábavalóan, vagy a nők közelében szánalmas manginává változik, pedig a szakmai körében elég magas lóról osztja az észt. Az online fórumokon is sokan vannak, akik az egyetemről kieső, vagy csúszó diákot (tehát az általam mutatott ELTE statisztika alapján 94%-ot) semmirekellő lusta taplónak nevez, mert nem akar belátni a színfalak mögé, vagy megértené a jelenség mibenlétét, tehát az empátia teljes hiánya figyelhető meg. Erre próbáltam én a “hallgattassék meg a másik fél is” elve alapján reflektálni, hiszen szakmai jellegű, fellengzős boncolgatásokkal az informatikushiány okaival kapcsolatban már tele van a padlás.
Tehát összességében azt tudom mondani, a háromféle intelligencia örökös harcban áll egymással, és ki-ki élethelyzetének megfelelően megpróbálja egyensúlyban tartani őket, ám a magas IQ-jú embereknek ez jóval nehezebben megy, mint másoknak. Az alacsony érzelmi intelligencia nem azt jelenti, hogy a férjed egy szellemi toprongy, vagy egy bunkó állat (pont, hogy inkább a tapló alfahímek vannak fejlett érzelmi intelligenciával megáldva, mert ők fel merik vállalni az érzelmi énjüket, és nem érdekli őket, másnak mi a véleménye), hanem pont azt, amit leírtál: nem meri felvállalni az érzelmi énjét, mert fél, hogy sebződik, ehelyett páncélba burkolózik. Amikor racionalitása csődöt mond, nem mer érzelmi alapon meghozni egy döntést, ehelyett egyhelyben toporog és felemészti saját magát. Az ilyen ember rendkívül gátlásos, és gátlásai megakadályozzák abban, hogy igazán sikeres ember legyen (ugyanis a tényleges önmenedzsmentre képes emberek soha nem égnek ki, mindig tudnak újat kitalálni és váltani, ha szükséges). A férjedben kissé magamra is ismertem, mert én is ilyen vagyok, és kudarcaim legfőbb oka mindig is az volt az életemben, hogy amikor valami sorsdöntő döntést kellett volna meghoznom, ami kimozdított volna a komfortzónámból, de hosszú távon gyümölcsözőnek bizonyult volna, akkor nem mertem lépni, és végül oda jutottam, hogy azt a keveset is elvesztettem, amim volt. A racionális döntések meghozatalához nem kell bátorság, csak elemző képesség (ha 50% feletti az esély a sikerre, akkor jó, ha nem, akkor rossz), az érzelmi alapon meghozott döntésekhez viszont bátornak kell lenni és tudni kell vakon kockáztatni.
Ehelyett a hosszú értekezés helyett végülis simán válaszolhattam volna egy Ganxsta Zolee-féle mondással is, ami az érzelmi intelligencia és annak hiánya közti kapcsolatot kiválóan lefesti: “Az emberek vakon hisznek a báránybőrbe bújt farkasnak, de kivetik maguk közül a gyilkos álruhát viselő áldozatot.”
Őszintén köszönöm ezt a kimerítő választ (tényleg hasonlítasz a férjemre :), elsősorban azzal, hogy benne is megvan ez a minden oldalról megvizsgálom a kérdést alaposság és ennek köszönhetően tényleg nagyon jókat lehet vele beszélgetni, de vannak kérdések, ahol falakba ütközöm, ilyenek a gyerekkori emlékek hiánya- én ezt eddig valahogy a családi viszontagságaira vezettem vissza és nehezemre esik elfogadni, hogy ez esetleg mégis inkább a haszontalan infok törlésének az optimalizációj és nem valami trauma…
Talán neki mégsem ez a tipikus burn outja volt, mert tényleg sikeres és amikor váltott, elmúlt. Nála a disszonanciát az értünk vállalt felelősségtudat okozhatta (gyerekek egy három éves és éppen újszülött akkor), ill. egy olyan melóhelyen leledzett, ahol jó fizetést kapott, viszont visszajelzést semmilyet, hogy milyen irányba kéne haladnia, váltani meg miattunk nem váltott, mert a melóhely laza volt (flexi idő, home office), a pénz is… sajnos adódhatnak élethelyzetek, amik zsákutcának tűnhetnek…ez nyilván valahol az én felelősségem is volt, hogy valahogy nem bíztattam kellően, hogy menni fog ez nekünk (külföldön élünk és nincs nagyszülői segítségünk, csakhogy jobban értsd a szitut). De elnézést mindenkitől, hogy ilyen magánizével floodolok :))
“Az emberek vakon hisznek a báránybőrbe bújt farkasnak, de kivetik maguk közül a gyilkos álruhát viselő áldozatot.”
Előbbi húzta az utóbbira? Má megin zsidózás?
Annak idején én is elgondolkoztam, hogy menjek-e informatikusnak. (mert már akkor (2000) is egyértelmű volt, hogy alkalmazottként jól lehet vele keresni). Végül nem mentem, mert
– akar a fene egész nap gép előtt ülni (most is ez teszem, he-he)
-hiányzott az érdeklődés, az egész programozást, kódolást olyan távolinak, embertelennek éreztem
-oda születni kell.
Ehhez képest volt az egyetemen 2 félév C/C++ egyszerű kis programfeladatokkal. Hogy azt mennyire élveztem!! Egyszerű matematikai műveletekkel “bonyolult” dolgokra is lehetett programot írni.
“-oda születni kell.”
Azok a bankárok.
Kedves Wastrel, én is csak gratulálni tudok a kiváló cikkhez! Nagyon alapos és részletes úgy, hogy egy pillanatig sem unalmas, vagy érzi úgy az ember, hogy túl hosszú. :)
Nagyon élvezetes volt olvasni, köszönöm, hogy kicsit mélyebben betekinthettem általad a programozók számomra ismeretlen, zárt világába.
Írj még, jól csinálod! ;)
Köszönöm az elismerést :) Én nem vagyok programozó, de jópár évet jártam az ELTE proginf-re, és nem azért, mert annyira akartam (igazából gyűlöltem), hanem szülői nyomás/terror hatására. Aki ténylegesen is programozó, kiváltképp ha abba a sikeres 4%-ba tartozik, akik ezekre az egyetemekre valóak és milliós fizetésekkel várják őket a munkáltatók, azok megvetik az írásomat, mint ahogy a saját Fb-profilomon már elkezdték egyesek az ekézésemet :)
Ezt a cikkemet amolyan “Hallgattassék meg a másik fél is” alapon írtam, és persze alapos kutatómunkát is végeztem hozzá, hogy lehetőségeimhez mérten hiteles legyek. Szerintem ott, ahol az emberek 6%-a képes elvégezni a teljes 3 éves képzést 4 éven belül, ott már nem kizárólag a diákságban van a hiba. Valamiért azonban az a nézőpont dívik a társadalomban, hogy ahol valaki, valamilyen élethelyzetből vesztesen kerül ki (jelen esetben pályaelhagyó), annak nincs joga szót kérni és bírálni az adott rendszert, sőt mi több, inkább kussoljon és szép csendben dögöljön meg. Pedig a helyzetet akkor lehetne a leghatásosabban előremozdítani, ha mindkét oldal nézőpontja figyelembe lenne véve.
“akik ezekre az egyetemekre valóak és milliós fizetésekkel várják őket a munkáltatók”
Bezárni ezeket is.
Érdekes dolog ez a 4%.
ME-GÉK-en kb 240-en kezdtünk és ha jól emlékszem 17 ember volt az aki 5 év alatt végezte el és diplomával (nyelvvizsga volt ebben a tekintetben a vízválasztó) a kezében hagyta el az egyetemet. Ez még épp a kreditrendszer előtt volt. A végzősök amúgy kb 70-en voltak, de sokan 6, a rekorder 9 év alatt jutott el az államvizsgáig. Magát a képzést én nem éreztem sose nagyon erősnek, bár sokszor engem is csak a szerencse mentett meg az UV-től, ennek ellenére nálunk is elég nagy volt a lemorzsolódás. Államvizsga szóbelin láttam, hogy egy mezei lassító fogaskerekes áttételnél a vizsgázó előadta, hogy a meghajtó tengely átmérője nagyobb, mint a meghajtotté. Én biztos kivágtam volna.
Az instant, integrált, szabvánnyá emelt rendszerek korában hol van szükség ebben az országban szoftverfejlesztőkre, akiket ráadásul milliós fizetéssel díjaznak?
A milliós fizetés az túlzás, a félmilliós nem, de ilyen állásból tutira nincs sok.
Már 5. évemet taposom BME-VIK info BSc-n (csúszás, viszont egy éve már dolgozom mellette), nagyrészt egyet tudok érteni a leírtakkal. Pár dolog, amit én is tapasztaltam:
Kábé ennyi.
“Ha valaki nem bulizós, akkor a koli hosszútávon elviselhetetlen.”
A többi is igaz, de ez szíven ütött :) Felhozta a szép emlékeket, amikor vizsgaidőszak közepén éjfél után kellett kiszólnom a taplóknak, hogy legalább a szobába menjenek már be danászni, ne a folyosón nyomassák… Hihetetlen hogy az emberek többsége mekkora tajparaszt tud lenni, ráadásul elméletileg ők az “elit”, akik diplomások lesznek.
Én a 4. évemben vagyok az ÓE-BGK-n. Nand hozzászólásán én is fogtam a fejem, az áttételes sztorinál :D
AK-47 első, harmadik és negyedik tapasztalása nekem is igencsak ismerős. Engem is használt ki csaj, bár csak egy ilyen esetet engedtem meg magamnak, mert én is látom, hogy sok szerencsétlent, hogyan használnak ki, sokszor elég pár aranyos mosoly és a srácok ugranak… Sajnos sokszor a normálisabbja sem különb a Deákné vásznánál :( Ráadásul az én esetem extrém, mert még homályos anyagi dolgokba is megpróbált belevinni, hogy jól lehúzhasson, de nem jött neki össze. Szóval vigyázni kell, mert sok csajnak van ám esze a másik átbaszásához elég rendesen.
Meg amikor “kedvenc” tanárom úgy akar buktatni, hogy az az indoka, hogy az ő általa oktatott könyvben rosszak a rajzok, az is megérne egy misét…
“Ráadásul szép is nagyon kevés van, úgyhogy egy jó tanács: bölcsészlányokat kell hajtani! :)”
Pedig a bölcsészlányok híresen csúnyák – néhány családi sztori is ezt támasztja alá, egész régről is (’30-as évek). Már akkoriban is a szép Közgázos lányoknak udvaroltak a fiúk a bálokon. :)
Hé! – mondá a bölcsészlány. :-)
Én is ismerek szép közgázos lányt. De sajnos amilyen szép a külső, olyan ronda a belső. :( Tapasztaltatok már olyat, hogy egy szép, angyali arcú lány iszonyat rondán beszél? Nagyon kiábrándító. Mint mikor a filmekben szól a szerelmes zene, ahogy meglátja egymást a nő és a férfi, majd valami gusztustalan dolog történik és leveszik a lemezt a lejátszóról-ZUTTY! Kb. ilyen érzés. Nincsen bajom azzal, ha valaki elereszt 1-2 csúnya szót felindultságában, de azért alapjáraton így beszélni egy 10/8-9-es hölgynek, hát nem is tudom… gáz.
Megszólalásig szép.
Csinos lány visszajövet a mosdóból annyit mondott: – A múltkor itt akkorát szartam hogy félóráig kerültek az emberek…
Itt pedig egy filmbeli. Megjegyzem egy igencsak jó filmből és később kiderül hogy…
Szinten csuszo VIK info BSc itt, nagyon igaz amit irsz a lanyokkal kapcsolatban.
>azt hiszik, hogy bárki bármit megtesz értük csak azért, mert ők lányok.
Az a baj, hogy igazuk van, jol latjak a helyzetet, tenyleg minden gerinctelen nyikhaj nyalja a kis s?gguket. Az is gyakori, hogy idekerul egy elkepesztoen csinos golyalany, majd fel-egy ev egyetemi eletmod es az elso itt alakult kapcsolat alatt ugy elhizik es elszemtelenedik, hogy orom nezni(Latnatok a levlistakon azt elkepeszto entitled szemelyiseget nemelyiknek. Gyakori motivacios szoveg a “segitseg lanynak”, vitakultura a “nem beszelhetsz igy egy lannyal”, mikor a szoban forgo holgy olyan buta, mint a fold). Aztan amikor vege, tobbszor mint nem, ugy is marad, mert ekkora meritesbol igy is jut ferfi minden ujjara. Miert is kene megeroltetnie magat? Igazabol teljesen ertheto a reszukrol, minek erolkodni, ha igy is ekkora a kereslet?
Igy ket okbol is szomoruan nezek korul itt: egyreszt a himnemuek tomkelege, aki (hat mivel maga sem a legkivanatosabb) egyszeruen nulla igenyesseggel viseltet a lanyok fele, ami miatt viszont ok is evrol-evre igenytelenednek el. Es nem csak a dagadt nyakszakallakra jellemzo ez, teljesen fitt es jokepu sracoktol is latom ugyanezt, hogy egyszeruen semmi elvarasa nincs onmagaval es a partnerrel szemben, csak lyuk legyen…
>Ha valaki nem bulizós, akkor a koli hosszútávon elviselhetetlen.
Ez szintkozossegtol is fugg, nekem 3 ev alatt egyszer volt olyan problemam, hogy 16 ora muszak utan nem hagytak aludni.
Csak egy kis adalék, a közbeszéd tematizálása Index módra:
http://index.hu/tech/2014/09/26/az_apple_elfeledkezett_a_menstruaciorol/
“Más, erre alkalmas appok persze vannak Iphone-ra, de a mostani történet jól rámutat arra, milyen problémákat szülhet, ha teljesen a férfiak kezében van az IT-szakma.”
Ééédes istenem… és akkor most mi lesz? Hogyan tovább? Megáll az élet?
Nem áll meg, HA sürgősen női kvótával biztosítjuk a nők arányos részvételét az informatikai szakmában! :-P
Milyen kvótát? A tudás nélküli elismerés kvótáját? Mert megtanulni most sem tilos senkinek.
Jaj, ne… :) Van egy csomó ilyen app az App Store-ban.
“Más, erre alkalmas appok persze vannak Iphone-ra, de a mostani történet jól rámutat arra, milyen problémákat szülhet, ha teljesen a férfiak kezében van az IT-szakma”
Itt helyben lemegyek hídba, ha ezt a projektet informatikusok specifikálták.
Mindegy. A nőknek van egy problémája, amit a férfiak nem oldottak meg. Innentől rohadt szemét az összes férfi!
Oldják meg maguknak vaze’. Tűsarkúban, hátrafelé.
Zseniális cikk! Minden elismerésem!
Szívesen olvasnám ennek a témának a mélyebb fejtegetését is. Mondjuk ha én írtam volna ezt a cikket, néhány pontnak sokkal drámaibb hangot adtam volna, hogy jobban hangsúlyozzam a problémákat. Pl a reál szakmák szociális elutasítottsága óriási károkhoz fog vezetni hosszú távon. Gyakorlatilag azok vannak legjobban alul értékelve, akik a leginkább részt vesznek a társadalom építésében és az emberiség problémáinak megoldásában. Még egy bűnöző is népszerűbb az emberek körében, mint egy informatikus.
Már érkezik az utánpótlás. :D
http://uvegplafon.blog.hu/2015/06/24/igy_lesz_egy_szabad_bolcsesz_lanybol_meno_python_programozo
Micsoda IT-s sikertörténet. Elvégzett egy hakni bölcsész szakot, felvették egy céghez azért mert nő, azóta meg több konferencián vett részt, mint ahány utasítást leírt eddig Python-ban. Ezaz! Ilyen IT-sokra van szükségünk! Ja és kiderül az is, hogy csajoknak az ilyenekért többlet ösztöndíj jár, mert ugye így van egyenlőség.
Ez meg külön LOL:
“Látod annak létjogosultságát, hogy létrejöjjön egyfajta „programozónők szakszervezete”?
Most, hogy mondod… Valahogy eddig nem voltam olyan, aki ki akar állni a jogaiért, az utóbbi időben vettem a kezembe az irányítást egy csomó mindennel kapcsolatban. Ez is olyasmi, amin még el fogok gondolkozni.”
Ne báncsad már. :) Tegyük fel érdekli a szakma. De jó lenne tudni, hogy mennyi idő alatt milyen szintre jutott el benne, és igen, hány sort írt le eddig program formájában. Mert ha keveset, akkor csak dísznek van, bár lehet, hogy ez is profitot hoz a cégének.
“Mert ha keveset, akkor csak dísznek van, bár lehet, hogy ez is profitot hoz a cégének.”
Igen. Ez bevett stratégia. Jót tesz az imázsnak.
Fura, hogy rólam egy cikk sem jelent meg, mikor programozó lettem. :D
Érdekes, hogy viszont az óvóbácsikról hébe-hóba jelent meg cikk, például ez:
http://www.evamagazin.hu/psziche_csalad/14363_ovo_bacsik.html
Az feltűnő, hogy nem sok ilyen találat van, annál több, ami a pedofil óvóbácsiról szól.
Ha óvóbácsinak mentél volna, most lehet, hogy rólad is lenne cikk. Tényleg, van ezen kívül még más nőies szakma, ahol számontartják, ha férfi csinálja?
Lehetne az óvóbácsikról, meg ha van, más hasonló szakmákról is cikket írni, ide, olyasmit, mint a programozó csajról, nem?
“Lediplomáztam”
Kék, vagy zöld?
“Bementem a konyhába”
Rádcsukni ajtót, ki nem engedni.
“Ő elsősorban kezdőknek akart lehetőséget adni, de szerintem az is nagyon fontos szempont volt, hogy lány vagyok.”
Dugtatok már?
“Nagyon sok olyan kezdeményezés van, ami direkt lányoknak szól”
Direkt fiúknak nincs? Nem engedi az esélyegyenlőségi pampogó?
“meetupokra” “workshop” “kurzusokon”
Baszki te nagyon intelligens jány vagy, ha ennyi idegen szót bemagoltál.
“Az a lényeg, hogy egy közösség jöjjön létre, mindenki jól érezze magát”
Haverokbulifanta.
“Mielőtt ezek megjelentek volna, a nőknek ezerszeresen kellett teperniük, hogy bebizonyítsák, ők is jók.”
Majd bele szakadtak két kancsődör között.
“Ha elnyerek egy jegyet egy konferenciára”
Így fizetik ki a szolgáltatásaidat?
“Amíg nem jártam sokat külföldre a programozás miatt, addig nem láttam, hogy mennyire mások például a külföldi konferenciák, ahonnan hazaérve megcsap, hogy itt mi folyik. Felszállok a buszra, és miket mondanak nekem…”
Ez a paraszt mucsai posvány. Be kéne zárni ezt az országot, vagy kiírni rá, hogy külföld, úgyis lassan több lesz a külföldi.
És amúgy külföldön nem szállsz fel a buszra? Belül túl fekete?
“Nyár van, az ember felvesz egy olyan ruhát, amiben nem sül meg, és naponta ötször utánaszólnak, hogy hello, nem jössz el velem egy italra? Ezek borzalmasak.”
Pedig önfejlesztették magukat, te meg le se szarod.
“Azt tudom, hogy ha bármilyen cikket elolvasok, ami arról szól, hogy hogyan ítélik meg a nőket, és hogyan hoznak nőkkel kapcsolatos döntéseket, az egyszerűen megemeli a vérnyomásomat ötezerrel.”
S milyen bosszút forralsz?
“Leginkább saját magam vagyok a saját példaképem, mert mindig, ha elmesélem valakinek a történetem, akkor annyira jól hangzik, hogy én is azt mondom, hogy, hű, ez igen, ez a lány megcsinálta.”
Ne tömjénezze magát. Szerénység.
“Hogy néz egy ki egy ilyen szituáció”
“mi jelent a kihívást”
A kérdezgető melyik kibucban szítta magába a nyelvet?
Fiúk,
köszönöm fenti cziket. Igaz már két éves, de mit sem változott a helyzet azóta sem. Női informatikusként is dettó a vázolt problémák nyúznak, de sehol e széles neten nincs ilyen precízen leírva. Mégegyszer irtó köszi a szerzőnek.
A 13+1 ponttól eltekintek érthető okokból, de női informatikusként még pocsékabb a helyzet mint a fiúknál… :-D, kínomban nevetek csak…
(és nem azért lettem infós mert feminista vagyok. hanem mert ugyanazt a Csillagok háborúját láttam mint a többiek és az érzés alig pótolható valamivel. Talán csak számítógéppel? )
Na igen, tudom hogy megy ez.
Én is ismerek néhány kolleginát, és rendre szenvednek attól, hogy sokak szerint a programozáshoz nem ész kell hanem f…
Fergeteges az érvelés-technika… http://index.hu/tech/2017/05/03/a_facebook_diszkriminalja_programozonoit/
A Facebook programozónőit nem ugyanúgy ítéli meg a cégnél(ezt tudjuk ha valaki/valami szexista, akkor alapértelmezetten így van, mer’csak), mint férfi kollégáikat, ezt állítja a cég egyik belső vizsgálata(ki kell hangsúlyozni, hogy van másik vizsgálat is, de hát a preindukció az preindukció…) , amelyet a Wall Street Journal szellőztetett meg. Nem vet jó fényt ez arra a Facebookra(mocskos szexisták…), amely büszke sokféleségére(most akkor mégse szexisták, vagy csak mondják hogy nem azok?). A Facebook dolgozóinak csak 33(a dizájnért felelős osztályon gondolom nem ez az arány, meg a HR-en….) százaléka nő, technikai munkakörben 17 százalék az arány(J na vajon miért? tán dzsenderszakokon nem tanítanak programozástJ mi?), a vezetőségben pedig 27 százalék(le velük, fogjuk meg a csúnya többségi férfiakat, cseréljük le legalább ugyanolyan kvalifikált kislányokra! Fog ez menni! Fog ez menni?). A dokumentum állításai között szerepel, hogy a programozónők által írt kódokat hajlamosabbak elutasítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezeket a kódokat tüzetesebben átnézik(miért jelenti azt?), mint a férfi kollégáik által írt programsorokat(nem olvastam a linkelt angol eredetit, de tippem szerint az nettó általánosítás).Okay kicsit kiszakadva a cincálásból, ezek a rohadt Fészesek, nem teszik nekik a lányok programkódja, pedig tökre szép és színes mindegyikám… A Facebook vezetősége(ugye a 73%-nyi férfitöbbség!) az adatokat látva egy második kutatást is elrendelt, ezt Jay Parikh, a infrastruktúráért felelős vezető irányította. A második kutatás eredménye szerint a kódok elutasítása nem nemfüggő, inkább rangfüggő(mindegy már a címben megírtuk hogy a lányokat megin’, de hát a preindukció az preindukció…). Több facebookos dolgozó(gondolom a jányok, a jányok a jányok angyalok…) ezt azzal magyarázza, hogy nők nem kerülnek ugyanolyan magas pozícióba, mint azok a férfiak, akikkel egyszerre kerültek a céghez (a Facebookban nyolc programozói szint van(kíváncsi vagyok, hogy ezen gondolom piramis felépítésű tudásalapú szintekben, piramis jelleggel vannak e reprezentálva lányaink? SZIGORÚAN szexista alapon rangsorolva)). Vagy a nők még azelőtt elhagyják a céget(hova mennek, menekülnek az előléptetés elől??), mielőtt előléptetnék őket. Akárhogy is, a programozónők kódjait 35 százalékkal gyakrabban utasítják el( most akkor miért mert gyorsabban elmennek a cégtől, vagy nem ELÉGGÉ JÓ a kvalifikációi, vagy az edukáció, vagy a vakáció, mindegy szexizmus oszt kész). A Wall Street Journal megkereste a Facebookot is a dokumentumokkal kapcsolatban, akik az első vizsgálatot befejezetlennek és pontatlannak minősítették. De elismerték a második kutatás adatainak tényszerűségét(ezért szexisták gondolom…). A Facebook emellett rámutatott arra, hogy a programozónők hiánya az egész iparágban jelen van(vajon tényleg hiányoznak onnan?), amely ellen tenni kellene(kvótát a k.anyjukat nekik, oda is, főleg a vezetőségbe je!).
Értelmezve: A női programozók általánosságban szarabbak ezért sokkal tüzetesebben szükséges ellenőrizni a munkájukat és gyakrabban kerülnek elutasításra a megoldásaik.
“Azért mert **** vagyok!” (*** nő, cigány, zsidó stb.). Igen. Azért mert szar vagy!
Elek, nem lehetett ez a célja a kedves újságírónőnek…
Már megint rosszalkodsz és patriarchális-háttérhatalmat akarsz építeni…
Tények mi? Értelmezés mi?
Vagy valamit elszúrtak a zindex szerkesztőségéban tán?
Lazán kapcsolódik: http://esr.ibiblio.org/?p=6918
Egyébként nem értem, miért akarnak kvótanőket az informatikába? A közhiedelemmel ellentétben ugyanis ezen területen dolgozni is kell, nem csak magától dől a lé.
Mert az elnyomó patriarchák sokat keresnek vele és még csak nem is kell fizikailag megszakadni, gondolom első nekifutásra.
Nincs új a nap alatt:
http://monsooninfo.blog.hu/2018/04/21/hetedjere_is_lanyok_napja_a_technologiai_palyak_nepszerusegeert?ajanlo=1
Még mielőtt valamo agyas ideírná a tutit, ha fordítva lenne mekkora szexizmus lenne nem…?
Illetve, mi a cél hogy a műszaki pályák is 60%-ban női terepnek minősüljenek nemsokára?
Tényleg az lesz, hogy a végén majd egy férfinak örülnie kell, hogy wc-t pucolhat vagy a csatornában turkálhat, ha nem akar nehéz-fizikait végezni vagy nem bír (bár akkor meg várhat rá tiszazug is…).
Sanyi
“Illetve, mi a cél hogy a műszaki pályák is 60%-ban női terepnek minősüljenek nemsokára?” – Ha igazi egyenlőséget akarsz akkor min 70%-os női arány kell. Ez a mai matematika.
Csak átfutottam, szóval lehet, hogy valaki már említette, de az is része a problémának, hogy nem fizetnek rendesen a cégek, és nyugaton akár 4-5x annyit is megkereshet az ember. Tudom, ez nem korlátozódik erre az iparágra, itt viszont megvan az az elméleti lehetőség, hogy nyugati cégnek távmunkázz. Van ismerősöm, akinek sikerült. :)