Giordano Bruno

Elmélkedés elnyomásról és szabadságról

“Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is…” –  Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja

A politikai vonatkozásai miatt, és a filmek hatására az elnyomás fogalmát hajlamosak vagyunk felületesen és kiélezetten szemlélni, és abban egy olyan önkény megvalósulását látni, amely hemzseg az erőszaktól, a lenézéstől, a jogfosztástól, a kizsákmányolástól. Ebből kifolyólag hajlamosak vagyunk az elnyomás tényét csak azokra az esetekre szűkíteni, amelyeknél mindezek direkt módon kimutathatóak, és folytatólagosan fennállnak – ilyen formán viszont már majdnem alig fogunk tényleges elnyomásra bukkanni. Mintha az elnyomás nem lenne annál több, mint hogy a nagybirtokos lóhátról korbácsolja a gyapotföldet művelő rabszolgákat, halálig dolgoztatva őket. Mintha az elnyomás szükségszerűen jelentené szenvedő elnyomottak tömegét, akik elégedetlenek a helyzetükkel. Mintha az elnyomás kizárná, hogy az elnyomott javakat, tisztségeket, megbecsülést kapjon, tehát akár még jól is érezze magát (ezen “pozitív” tények megléte viszont alkalmas lehet az elnyomás megkérdőjelezésére és bagatellizálására). Mintha a partnerét elhalmozó, istenítő, róla gondoskodni kívánó szerelmes ne lehetne egyúttal börtönőr is, aki munkába menet rázárja kedvesére az ajtót.

Ha ideológikusan közelítünk az elnyomás fogalmához, akkor két irányba indulhatunk el: a pozitív tartalmak (jutalom, mozgási és választási szabadság korlátok között, sikeres kitörési példák, elvi lehetőségek fennállása, netán az elnyomottak elnyomók általi eszményítése) felerősítésével az elnyomottság tényének végletes tagadása felé, vagy ellenkezőleg, a negatív vonások (a korlátokra, korlátozottságra való hangsúlyhelyezés, az emberi és társadalmi állapotból fakadó természetes szabadsághiány elnyomásként való feltüntetése) felerősítésével az elnyomás túlhangsúlyozásának irányába. Az is kétségtelen, hogy akit elnyomóként állítanak be, az ellenreakcióként ezt tagadni fogja, és még az ezt igazoló tényeket is másként akarja majd beállítani. Az önvédelem (önmagam ügyvédje vagyok, miközben önmagammal kapcsolatban mindig fennáll az elfogultság valószínűsége) csak egy másik végletet szül, csak ellenreakciót, csak tagadást, csak védekezést és elhárítást – mindez a vádaskodásra, a bűntudat keltésére adott ösztönös válaszreakció, és mint látni fogjuk, a szubjektív és objektív valóság, a szándék és a gyakorlat, a tett és a következmény hibás összetévesztésének következménye.

Ebből máris adódik, hogy az elnyomásnak nem csak történeti, jogi relevanciái vannak, hanem lélektani is. Az elnyomásnak van objektív és szubjektív oldala is. Az objektív oldalhoz tartoznak a tényszerűen rögzíthető körülmények (például a korbács, a lánc, a ketrec). A szubjektívhez az egyén által megélt valóság, amely lehet az objektív tényvilágtól független (szélső esetben olyan is elnyomva érezheti magát, aki amúgy szabad). A helyzetet bonyolítja, hogy az elnyomatás nem szükségszerűen jelentkezik szubjektív érzületként. Az elnyomottnak nem feltétlenül van elnyomott tudata, nem feltétlenül lázad, nem feltétlenül van átitatva a felszabadulás vágyával, és nem feltétlenül szenved. Sőt! Elég csak utalni arra a mentális különbségre, ami a vadon befogott állat, és az állatkertben szaporított példány között fennáll. Az első elveszített valamit, és ennek tudatában van, a második hordozhat az ösztöneiben valamit, de beleszületik a “rabságba”. Azok, akik az elnyomást hajlamosak tagadni (mások esetében) a körülményekből levezetve, az állatkerti példány esetében kiemelnék, hogy de hiszen szeretet övezi, etetik, ápolják, megbecsülik és óvják, grafikus hallgatók pedig vázlatokat készítenek róluk (tehát a művészet szintjére emelkednek), és az állat elfogadta a határait, mint természeti képződményeket – és ezekből kiindulva nincs is rabság, hangozna a verdikt, ha mondjuk a nőkről lenne szó.

Amikor tehát az elnyomott tudatát, szabadságélményét vizsgáljuk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szocializációt. Egy adott társadalmi struktúrába beleszületve az ember a korlátait már természetes adottságként foghatja fel, amelynek meghaladása, tagadása, elutasítása eszébe sem jut, hiszen egy hagyományos társadalomban más logika legitimálja a fennálló kereteket, mint egy modern társadalomban, amelyben a “forradalom”, az átalakulás az adottság, nem a hagyomány állandó konzervativizmusa. Mai felfogással állíthatjuk, hogy a kasztrendszerben a szolgáló kaszt tagja elnyomott, de ha visszamegyünk az időben, és megkérdezünk egyet közülük, valószínűleg a kérdést sem fogja érteni. Jogos ellenvetésként merülhet fel, hogy lehet-e visszamenőleg, mai szempontok szerint minősíteni korokat, és olyan fogalmakat számonkérni rajtuk, amelyekkel azok nem rendelkeznek, vagy csak más értelemben, de a kiélezett eseteknél, mint amilyen a rabszolgaság, ez a retorika kevéssé érvényesíthető.

Ettől függetlenül még ma sem várható el az alávetett embertől, hogy tudatában legyen az alávetettségének, és ettől  minden esetben szenvedjen is. A felszabadítás sokszor csak kívülről érkezhet, összefonódva a ráébresztéssel, a szolgai tudat átformálásával – miközben ez a kijelentés számos más jellegű önkény (felvilágosult diktatúra, megtervezett társadalom, a lélek mérnöke) lehetőségét hordozza magában. Aki tehát az elnyomottság esetében csak az objektív tényezőket venné számba, az csak torz következtetésre juthatna, ugyanúgy mint az, aki pusztán az elnyomott felfogásából indulna ki, és ahol nincs szenvedés, lázadás, elégedetlenség, ott tagadná az elnyomást.

Az elvi viták pont ott csúszhatnak el, hogy az objektív és szubjektív kérdését nem tudják sem elválasztani, sem súlyozni, sem szerves egységben szemlélni. Az Igazság, amely a túlzott objektivitásból akar kiindulni, embertelenné válik, mert értetlenül fog állni a szubjektív érzület előtt, és azt tagadni fogja. Tagadni fogja az egyéni tapasztalatot, mert szerinte az egyéni tapasztalat csak az objektív (elnyomó) körülmények fennállása esetén legitim. Ha a kettő egybevág. Bár az elvi álláspontok képviselője objektív szeretne lenni, saját fogalmai szerint az Igazságra törekszik, a szubjektum leértékelésével maga is tudattalanul elnyomó tendenciát valósít meg: valamilyen objektívnek tartott elgondolás nevében a szubjektív valóságot tagadja meg, vagyis félresöpri, cáfolja, kétségbe vonja, és ezzel az egyént értékeli le a teória nevében, még akkor is, ha a teóriát Igazságnak nevezik (az igazságszenvedély nem törődik az emberrel, hajlamos az Igazság uralmát megvalósítva azt hinni, hogy azzal a közjót, az általános boldogulást szolgálja – mintha a nem megfelelően képviselt Igazság nem lehetne a legvéresebb elnyomás alapja).

Mindig paradox és abszurd tapasztalatom volt emberi kapcsolatokban, amikor az egyik fél megfogalmazza a rossz érzését, a hiányérzetét a másikkal kapcsolatban, aki viszont ekkor nem él a lehetőséggel, hogy a másik szemén keresztül is megtapasztalja saját viselkedését, és korrigálja azt, hanem önmaga önmagáról adott értelmezését a másik tapasztalata fölé helyezve megmagyarázza, hogy miért nem jogos a másik érzése vele kapcsolatban. Itt egy racionális-objektív hit jegyében valakinek csak igaza lehet, vagy tévedhet, de a szubjektív érzés nem játszik, azt nem kell figyelembe venni. Nyugodtan mondhatom, hogy itt elnyomás van, egy felfogás nevében tagadják meg valaminek a létjogosultságát és igazságát. Ha konkrétan az így viselkedő partnert az a vád érné, hogy elnyomóként viselkedik, fel lenne háborodva, és automatikusan elhárítaná a felvetést is, hiszen ő csak az “Igazságot” képviseli a “hamis tudattal” szemben.

Most végre eljutottunk az elnyomó tudatához, illetve az azzal kapcsolatos tévedésekhez. Néha az az érzésem, mintha sokak felfogásában az elnyomó csak akkor lehetne elnyomó, ha ezt tudatosan, szándékosan, sőt, bevallottan tenné. Ha már kimutatható a szándéktalanság, sőt, az ellenkező előjelű szándék, akkor máris nem beszélhetünk elnyomóról – így vélekednek egyesek. Ennek továbbvitt változata már az elnyomó esetén egyfajta rasszizmust, gyűlöletet, ideológiát is elvárna, mintha az elnyomó és az elnyomott között szükségszerűen szakadéknak kellene fennálnia, mintha az elnyomó nem szerethetné az elnyomottat, nem isteníthetné, nem zárhatná aranykalitkába, és nem gondolhatná azt, hogy minden amit tesz, az az elnyomott érdekében történik, vagyis a javát szolgálja (ezért lehetséges gyakorta az elnyomásban apáskodó-anyáskodó lelkületet felfedezni, és ez rendszerint meg is fogalmazódik az elnyomók szájából).

Ha valóban van valami az elnyomásban a szülői szerepfelfogásból, rögtön ki is kell mutatnunk az elnyomás és a (normális) szülői magatartás közötti különbséget: a szülő az önállóságnak neveli a gyermekét, tehát ha gyámkodik is fölötte, azt bizonyos keretek között teszi, és időlegesen. A gyámkodó elnyomás viszont véglegesnek tekinti ezt az állapotot, nem tereli az alávetetteket az önállóság irányába, éppen ellenkezőleg, gyakorta a függő és kiszolgáltatott viszonyt, és az ő domináns szerepét akarja konzerválni.

Ezzel egy nagyon fontos ponthoz érkeztünk, amely feltárja, miért nehéz az elnyomás tettenérése. Ritka az öncélú elnyomás, amely szadisztikus élvezetre épül. Inkább jellemző a szimbiózis, amelynek során az elnyomó azt érzi, gondolja, hiszi, hogy a másik irányítása szükségszerű, természeti okai vannak, isteni parancsolatra történik, mivel az elnyomott (a vezetett, az irányított, a gyámság alá helyezett) személy amúgy nem lenne képes egyedül boldogulni, védtelen lenne, koránál, neménél, értelmi képességénél fogva nem tudna helyes döntést hozni, és ha magára hagynák (vagyis szabadon dönthetne), azzal kárt okozna magának.

Az elnyomó tehát “szeretetből”, gondoskodásból felveszi az irányítás, a törvényalkotás felelősségét, és meggátolja az alárendeltek tévelygését, őket szabályok által kialakított szerepek korlátai közé terelve. Az elnyomó (önnön felfogásában) objektíven és átfogóan látja azt a helyzetet, amit az alárendelt csak részlegesen, és pillanatnyi vágyai fényében érzékel. Ez a tudat odáig fajulhat, hogy az elnyomó önmagát áldozatnak tekinti, aki a vezetés terhét cipeli, és folyton a horizontot kémleli a vezetettek érdekében. Vagyis önmaga számára nem elnyomó, nincs ténylegesen elválasztva a vezetettektől, hiszen a sorsa azokéval összefonódik, és az a fajta beavatkozás, ami esetenként agresszív, nyíltan elnyomó és korlátozó jellegű lehet, csak eseti, és nem folytatólagos. Ahogy ő a saját maga számára nem elnyomó, ugyanúgy az elnyomott sem ebben a minőségben jelenik meg a fefogásában. Vagyis a saját tudatából nézve jogtalan és igaztalan vád lenne őt elnyomónak nevezni.

Már megint ütközik a szubjektív és az objektív, amelynek során az öndeffiníció küzd a külső értelmezéssel. Alapvető tévedés és önbecsapás, amikor valaki folyton a saját szándékkal igazolja önmagát, és ezt akarja elismertetni a másikkal is, miközben szándék és megvalósulás különbözik, miként az én szememben legfőbb jó lehet rossz és romboló a másik számára, viszont ezzel szembesülve nem észbekapok, hanem kétségbe vonom az ő tapasztalatát, méltóságát, épelméjűségét.

Közben elérkeztünk egy másik fontos felismeréshez: az elnyomás kendőzetlen megnyilatkozása nem folytatólagos, hanem eseti. Úgy kell elképzelni, mint a börtön falát. A rab a meghatározott területen szabadon bolyonghat, ám ha ki akarna lépni, falba ütközik. A fal képviseli itt az erőt, a hatalom beavatkozását, a mesterséges határt, ahonnan nincs tovább, ahol a rab joga, mozgástere véget ér. Ha a rab nem próbál folyton kijutni a cellából, akkor nem szembesül ezzel a passzív erőszakkal, ami a fal maga. Ha tudomásul veszi a határokat, és azokon belül éli az életét, akkor lehet, hogy egész élete beavatkozástól mentesen telik, nem verik meg, nem szerez zúzódást a fallal való találkozáskor. Mégis, hiába illeszkedik be, hiába valósít meg békés, erőszaktól mentes életet, szemben azzal a társával, akit a kínzókamrában gyötörnek, mert folyton lázad, állapota valójában nem különbözik attól, csak jobb a sora (persze a szofisztikált érvelés, a jogászkodás úgy állítja fel a rabság mércéjét, hogy már csak a gúzsba kötött, falhoz láncolt, sanyargatott fogoly lesz rabként elismerve, a többi meg sajnáltatja magát, és előnyökre akar szert tenni).

A börtönös példa természetesen gyermeteg, hiszen a börtön egy jól megragadható, és nem túl tágas, objektíven beazonosítható hely. Sokkal nehezebb azonban tettenérni, ha ez a börtön nem egy téglákból épített intézmény, hanem egy társadalom, egy közösség (és rögtön le kell szögezni, hogy ezek soha nem lehetnek kizárólag börtönök, elnyomó szerveződések). A börtönös példa csak azt világítja meg, hogy az elnyomó erőszakos, nyíltan megmutatkozó valósága csak akkor szükségszerű, ha a rábízottak (elnyomottak) átlépik a határaikat, egyébként rejtőző, meg nem nyilatkozó, és lehet nyájas, kedves, előzékeny, jótékonykodó és nagyvonalú. Az erőszakos beavatkozást követően pedig újfent mutathatja ezen vonásokat. Ugyanígy megfordítva, az elnyomott is sokszor csak akkor szembesülhet az elnyomás tényével, ha olyasmit akar, amit a ráosztott szerep nem tesz lehetővé, és hirtelen falba, sőt, erőszakos válaszba botlik.

Trauma: valaki szabadnak hiszi magát, azt érzi, hogy szeretet veszi körbe, majd egyszercsak gyanútlanul megfogalmaz egy igényt, ami váratlan, erőteljes elutasításba ütközik. Elmagyarázzák neki, hogy nem akarhatja azt, butaságot akar, az nem illő, ellentmond a hagyománynak, a saját érdekének is, és végül kára fog belőle származni, és egyébként is, az Tilos. A trauma a fallal való találkozásból születik. A szabadság végességének megtapasztalása, a belső igény, vágy, akarat támogatás helyett elutasításba, tiltásba ütközik, és pont azok részéről, akik folyton az iránta érzett szeretetet és odaadást hirdetik. Az elnyomó természetesen maga is érzi, hogy itt történt valami, hogy az ő beavatkozása megtöri a tegnapi idilt, ezért igyekszik le is zárni, feledésbe száműzni a történteket, mint egyszeri botlást, mint tévedést, mint pillanatnyi butaságot (a másik részéről). Ezért egy elnyomás gyakran két jóság közé ékelődik, azonban ez nem változatja meg annak traumáját, villanásszerű élményét, hogy a szabadság véges, és a falat a másik húzta. Az elnyomónak pedig mind az önképe, mind az elnyomott komfortérzete miatt fontos, hogy az elnyomás burkolt, rejtőző, fedett legyen, és szabadságnak tűnjön, amelyet erények ékesítenek.

Ha lélektani szempontból fontos és logikus az elnyomás elrejtése, burkolt megvalósítása (hogy az elnyomó se elnyomóként jelenjen meg önmaga számára), az azt is jelenti, hogy nagyon finom manipulációs és “ideológiai” háló fonhatja körbe. Ez azonban nem csak a résztvevők számára rejtheti el a valóságot, hanem az elemző számára is problémát okoz, hiszen nem mindig fogja az elnyomást vitathatatlanul tettenérni, míg a másik oldalon lehetővé teszi, hogy azt tagadják. Mert az a köntös, amely a résztvevők számára teremt illúziót, megtévesztheti a külső szemlélőt is.

Az elnyomó két esetben folyamodik a nyílt erőszak, a megfélemlítés, a terror eszközéhez. Az egyik eset az, amikor az elnyomó és az elnyomott között tényleges szakadék van (például leigázott, szolgaságba taszított népek esetében), amit az elnyomó szélesíteni, mélyíteni akar, mert fensőbbségtudata van, nem akarja az elnyomottak hozzájárulását, igenlését, meggyőzését, hitegetését, hiszen megvetése és lenézése olyan mértékű, amely nem is akar rejtőzni. A nyílt elnyomás a megalázás eszköze, az elnyomott dehumanizálását célozza (úr és szolga), alárendeltségének és alávalóságának demonstrálását, tudatosítását.

A másik eset, amikor az elnyomó biztonságérzete megrendül (ez lehet irracionális eredetű, vagyis kóros bizonytalanság, üldözési mánia, zsigeri bizalmatlanság), az elnyomott vitatja, nem ismeri el az irányítását, megkérdőjelezi azt, a tekintély, a tisztelet repedezik, a szimbiózis elnyomó és elnyomott között megbomlik, vagyis a hierarchikus struktúra egyre inkább erővel tartható fenn. Ebből következik, hogy aki a nyílt agresszióhoz köti az elnyomás megvalósulását, az összetéveszti a hatalom, a birtokviszony gyakorlatának válságát és megrendülését magával az elnyomással. Mintha azt állítaná, hogy börtön csak akkor van, ha a falába ütközünk.

Az elnyomás ellentétben áll a szabadság állapotával. Az elnyomásban benne van a birtoklás: az enyém vagy, én felelek érted, én gondoskodok rólad, ezért én döntök rólad, helyetted, fölötted (még a rabszolgatartó is gondolhatja magáról, hogy ő gondoskodik az alávetettekről, és ezzel jót tesz nekik). Tehát minden esetben elnyomásról beszélhetünk, ha valakinek a szabadsága (akárcsak szabad önkifejezése) mások által gátolva van, tehát akaratát, belső igényét, gondolkodását kívülről korlátozzák. Természetesen nem akarok olyan absztrakt ellenvetésekkel foglalkozni, hogy a társadalom ezek szerint elnyomja a gyilkost, hiszen a büntetés fenyegetésével gátolja a szabad cselekvésben, vagyis hogy követhesse a belső vágyait.

Az elnyomás megítélése vagy tettenérése pont a szabadság fogalmának értelmezésén múlik. Arra kétségtelenül könnyű rámutatni, hogy totális szabadságot nem érhetünk el, hiszen korlátok, kötelezettségek vesznek körbe minket, és bármely út szabad választása egyúttal egy másik út, egy másik megvalósulás feláldozását is jelenti, vagyis lemondást. Nem lehet egyidejűleg mindent célt kijelölni, és megvalósítani. Mindez természetes. Adottság. A végtelen számú lehetőség véges megvalósulása. Mégsem jelenti a szabadság hiányát, hogy valaki nem lehet egyidejűleg apáca és prostituált.

A szabadság eszméje nem csak a jövőre irányulhat, hanem a “múltra” is. Ez azt jelenti, hogy nem csak szabaddá akarunk válni a tevékenységünk által, de már abban is a szabadság korlátozását fedezhetjük fel, amit amúgy meghatározottságnak tekinthetünk az egyén életében. Régebben meghatározó volt a család, vagyis az ember önnön lététől független múltja. Meghatározó volt a neme. Meghatározó volt a társadalmi helyzete (születése). A szabadság kiterjesztésének középpontjában az egyén önrendelkezése áll, ami az önmeghatározás, az identitás megválasztásának abszolút jogát jelentené.

A modern szellemiség nem akar a családfa, a biologóiai nem, a születés, a rassz fogságában élni. Nem akarja, hogy kívülről határozzák meg őt, meg akarja élni, hogy bárki lehet, és az a saját erejéből, tehetségéből. Ezért az elnyomásra vonatkozó értelmezése rendkívül tág, hiszen minden elnyomássá válik, ami azonosítaná bármilyen meghatározottsággal, és ennek jegyében őt besorolná, tipizálná. Nincsenek nők, nincsenek férfiak, nincsenek négerek, nincsenek kékvérű arisztokraták. Az a sajátos ebben a szabadságfelfogásban, hogy valamit megjelenít a vallások lelkületéből, amikor is lecsupaszítja az embert a lelkéig, az önvalóig, és szinte elválasztja a testi, az anyagi valójától. Persze ebből a mozzanatból hiányzik a transzcendens, vagyis az életen túli irányultság. Ez a szabadság csak az életet akarja magának.

Nem csak én küzdök és szenvedek azzal, hogy olykor nem emberként viszonyulnak hozzám, hanem a vagyoni helyzetem, a végzettségem, a munkaköröm, a ruházatom fényében ítélnek meg, kategorizálnak, és a tisztelet ezek alapján jár, vagy nem jár. Függetlenül a tartalomtól. Az ember ösztönösen lázad és tiltakozik, pedig nem volt ez mindig így, nem volt mindig természetes az igény, hogy az egyén olyan elbírálást várjon el, amely az ő személyes valóságát nézi, nem pedig a meghatározottságait, a szerepkörét, a rangját. Ha ezt az igényt, ezt a logikát megértjük, elfogadjuk, akkor nem nehéz felfedeznünk, legfeljebb belátnunk problémás, hogy a nemi megkülönböztetés gyakorlata is ebbe a sorba illeszkedik.

Az elnyomás egyik formája a kívülről meghatározottság. Külső erők formai jegyek alapján (nem, szárzamás, bőrszín, végzettség, stb.) hoznak szabályokat, adnak rám szerepet, és nem választhatok. Például ha nő vagyok, akkor mehetek apácának, vagy családanyának, mert nőként ez a rendeltetésem, a szerepem. Meghatározzák, hogy mikor kell férjhez mennem. Meghatározzák, hogyan kell a férjemhez viszonyulnom. Meghatározzák, hogy mit nem csinálhatok, mert nőnek az nem való. Mindezek természetesen lehetnek csodálatos, bölcsen meghozott szabályok, amelyek sokak boldogulását szolgálják, de azt kell látni, hogy nem az egyént veszik figyelembe, hanem az általánost. Az általánosból határozzák meg az egyént. Csoportba sorolják, tipizálják, azt várják, hogy az általános kategóriának megfelelően viselkedjen, az egyéni különbség meg nem számít.

Valójában ezek a kérdések feloldhatatlanok, mert mindig ütközni fog az egyén és a közösség, a szubjektív és az objektív, az egyedi és az általános, a belső és a külső, az igény és az elvárás, a személyes valóság és a felszín. Ebből az ütközésből fakad az is, hogy a kívülről jövő elnyomás, az igazságtalanság valamilyen formában mindig is jelenvaló lesz, ha máshol nem, a személyközi kapcsolatokban. Senki sem statikus és befejezett valóság (vagy ha igen, régen rossz), amely már csak rutinból ismétli önmagát, hanem szüntelen törekvés (kellene hogy legyen): mindig lehetne valamit jobban, teljesebben megvalósítani, és mindig lehet keresni ennek a módját. Nem csak férfi vagyok, hanem férfivá kell válnom, törekednem kell rá, hogy még inkább és még jobban férfi legyek (ha azonosulok ezzel az identitással), miközben egy fogalomnak – “férfi” – a tartalma, és így a követelménye is lehet változó, amit a magam számára is értelmeznem kell(ene). Éppígy, hiába vagyok szabad, mindig küzdenem kell a szabadságomért, vagy annak fenntartásáért és elmélyítéséért.

21 votes, average: 2,86 out of 521 votes, average: 2,86 out of 521 votes, average: 2,86 out of 521 votes, average: 2,86 out of 521 votes, average: 2,86 out of 5 21 olvasó átlagosan 2,86 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Giordano Bruno

Giordano Bruno
A névválasztás oka elég összetett. Talán 11-12 éves koromban találkoztam először Giordano Bruno alakjával egy gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő könyvben, és valamiért a kezdetektől megragadott a máglyán elégetett filozófus. Ezt a kötődést erősítette tovább egy remek olasz játékfilm is. Valójában soha nem mélyedtem el a filozófiájában, de mindig rokonérzésem volt vele kapcsolatban. Az életben vannak érdekes és megmagyarázhatatlan "vonzalmak". Talán ez az első eset, hogy a virtuális térben felveszem az ő nevét, miközben reménykedem, hogy a végén nem fognak megégetni az olvasók. Amúgy magamról keveset tudnék mondani, mivel valójában nem létezem, mindig csak pillanatnyi konstellációban formálódok újra, miközben folyton visszavágyódok a végtelenbe, a szubsztanicák világába - amiről a valódi Giordano Bruno is elmélkedett. Addig azonban férfi vagyok leginkább, és ha van benyomásom a világról, hát elsősorban férfiként. Manapság pedig mintha ez hátrányos helyzetnek tűnne, de talán ettől izgalmas.

155
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
14 Egyéni hozzászólás
141 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
21 Hozzászólások szerzői
infománlibsifemcsiszingliGiordano BrunobrandonA Férfi Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Adolf Weininger
Újságíró

Te most akkor elnyomsz minket, hogy ilyen hosszú cikket írsz? De félre a komolysággal: megtaláltam a vége felé azt a mondatot, amit csak azért írtál bele, hogy megtudd, eljut-e valaki odáig az olvasásban:)

Kodo
Újságíró
Kodo

Aki két – három mondatban képtelen összefoglalni hogy valójában és határozottan mit akar, nem tartom érdemesnek végig elolvasni.
Nem tartom valószínűnek, hogy bárhol rejtőzne a szövegben egy olyan velős csattanó, amiért érdemes lenne. Mint ahogy akár egy könyv is, ha az első 50 – 100 oldala érdektelen, felesleges későbbi nagy meglepetésekre számítani.
További 600 oldalon még azon is el lehetne elmélkedni, hogy vajon milyen különbségek és hasonlóságok voltak pl. az 1428-as és az 1572-es évek elnyomatási viszonyai között.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes téma és nagyon értékes dolgozat lenne.

Itt viszont azért vagyunk – én legalábbis – hogy velős, közérthető és tömör válaszokat próbáljunk meg megfogalmazni a mai világunk fontos gondjaira. Igen, akár az elnyomatás kérdéséről is.
Viszont csakis a legközérthetőbben érdemes, mert ha túl magas és ráadásul még maszatos is a röpte, akkor a legkevésbé se lesz alkalmas nagyobb tömegek véleményének formálására.

Érdemes inkább radikálisan egyszerűsíteni az egyenletet.
Ahol azonosak az induló lehetőségek és a befutható pálya is, azonos az elbírálás és a bánásmód is, a legkevésbé se beszélhetünk elnyomatásról. Persze hogy vannak bizonyos megítélések az elért pozíciók és csak látszólagos külső jegyek alapján is, de azt mondom, ezek is a személyiség legbensőbbjéből fakadó kisugárzások és indíttatású eredmények.

Koriander
Olvasó
Koriander

Nagyon matekos :D

a “szabadság(i fok)” és “egyszerûsített rendszer(ek)” egymásnak feszülése  és ennek végtelenítése, ami  elsô blikkre a káosz benyomását kelti, de ez a valóság, nincsenek instant válaszok, irányítás-  ilyen lehet az abszolút liberalizmus is.

mindenesetre érzékletes írás, nekem tetszett,

az elnyomás fogalmát én mêgis az világnézettôl (teizmus vs monizmus) fgtlen emberi értékekben keresném, vagyis ahol sérül az ön- és a másik megbecsülése- ott elnyomás van.

 

the hermit
Olvasó

Ha ideológikusan közelítünk az elnyomás fogalmához, akkor két irányba indulhatunk el: a pozitív tartalmak (jutalom, mozgási és választási szabadság korlátok között, sikeres kitörési példák, elvi lehetőségek fennállása, netán az elnyomottak elnyomók általi eszményítése) felerősítésével az elnyomottság tényének végletes tagadása felé, vagy ellenkezőleg, a negatív vonások (a korlátokra, korlátozottságra való hangsúlyhelyezés, az emberi és társadalmi állapotból fakadó természetes szabadsághiány elnyomásként való feltüntetése) felerősítésével az elnyomás túlhangsúlyozásának irányába.


Mintha csak a ma itthon zajló politikai vitákat írtad volna le.

Reszet Elek
Szerkesztő

Adolf Weininger
Újságíró

Mindamellett a téma maga a legérdekesebbek egyike (kéne legyen) az aktív férfiagyak számára. Az, hogy mégsem az, mutatja, hogy a maszkulinizmus mennyire vesztésre áll femininizmussal szemben. A férfi belemenekült a virtuálisba, a nő meg elindult utána, hogy ott se hagyja békén…

Reszet Elek
Szerkesztő

Vagy éppen a téma interpretálása nem megfelelő. Esetleg a maszkulinizmus az aktív cselekvést preferálja és sokkal inkább a hogyanok, mint a miértek érdeklik.

A magam részéről nem értek egyet a leírtakkal de nem látom értelmét belemerülni valamiféle filozofikus maszturbálásba.

Adolf Weininger
Újságíró

Egy feminista erre azt mondaná, hogy a számítógépes harci játék inkább miért, mint hogyan, és hogy kb. annyira férfi cselekvés, amennyire érzelmi élet egy nőnek a szappanopera… Tiszta szerencse, hogy nem vagyunk feministák.

A filozófiai maszturbálás felemlítése már-már szinkronicitás: tegnap este több mint egy órát foglalkoztam vele!

:)

http://444.hu/2014/10/15/orokre-megvaltoztatta-az-egyetemes-kulturat-egy-tevhit-a-maszturbalasrol/

E webhely Nícse (állítólag) állandó recskázását taglalja – és ennek kultúránkra kifejtett hatását -, a cikk eléggé nagyképű (de informatív is), a kommentek viszont igazán érdekesek. Eddig azt hittem, hogy csak ide, a Hangra járnak értelmes emberek… Aki épp nem kőkemény véres hős vagyok-ot játszik, feltétlenül olvassa el!

Koriander
Olvasó
Koriander

Na. végig olvastam a kommenteket is, ehhez képest azèrt  a Hangon dicséretes az önmérséklet az «értelmiségi faroklóbálás » (by Reszet Elek) tekintetében, jó hír: legalább nem vakulunk meg, max beleörülünk (szándékos rövid ö).

Ami Friedrichet illeti, a cikkbôl a legérdekesebb info legalábbis nekem: “Nietzsche a Wagnertől való elhidegülése utáni 12 évben, 32 és 44 éves kora között írta meg az összes jelentős művét”.

Ez tényleg hozzátesz ehhez a poszt alatti puzzlezeshez, hogy az elme az alkotói szabadságát az elnyomás alól kikerülve találja meg. Wagner egy elég karizmatikus csóka lehetett, minden törpesége ellenére, ma azt mondanánk rá, hogy pánszexuális áldozat, mindenki gerjedt rá nôk, férfiak… nem tudom, hogy ô maga ezt hogyan kezelte, de ha Cosima Wagnerre gondolok, akkor a nô volt Richard stricije, akarom mondani menedzsere, ami netto abszurd, hogy egy nô altal elnyomott zseni lett Adolf  liblingje.

Óvakodjatok a törpéktôl, de inkább a törpéket futtató nôktôl!

hgyi
Szerkesztő

Naaa! Nem is volt törpe. Apu alacsonyabb volt nála fiatalabb korában is. :o)

Koriander
Olvasó
Koriander

Ki mondta, hogy a méret a lényeg.

Tegnap pont a “foul playt” néztük meg, a hatása alatt vagyok.

http://www.youtube.com/watch?v=suCmJn00BWA

Pash Cutter
Olvasó

Kedves Reszet Elek, én tartok tőle, hogy ezen véleményedben benne van az egyéni sértődöttség is, ami származik a Brunóval való vitádból. Nekem ez mindegy lenne, ha ezzel a marakodással nem az egységet veszélyeztetnétek, és a széthúzással nem az ellenség esélyét növelnétek. Persze, hogy egy antifeminista mozgalomban is vannak nézeteltérések, és természetes ezek megvítatása, de itt már egyesek nagyon csúnya dolgokat vágtak a másik fejéhez (igen, sajnos én is), ez pedig nem éppen barátságos légkört hoz létre a portálon. Javaslatom az, hogy ezt az egymás lenézését azonnal abba kellene hagynunk. Persze nem egyszerű, úgy láttam, Borisznak is rosszul esett, hogy a kiváló cikke alá kevés érdemi hozzászólás érkezett, s Koriander és Adolfo Weininger valami kegyetlenül szétoffolták az egész dialógust (valószínűleg nem rosszindulatból, hanem puszta figyelmetlenségből). Vagyis van egy negatív tendencia a Férfihangon, ahol nem vesszük figyelembe a másikat (én is beleestem), de most már szerintem nem kéne!

Egymás tisztelete nélkül úgy is megehetjük az egészet!

Moderátor-01
Szerkesztő
Moderátor-01

A személyeskedést és ítélkezést kérlek itt fejezd be.
Továbbra sem tolerálom az ilyen jellegű megnyilvánulásaidat, s bármiféle kommentár nélkül eltávolítom.
Ezt a hozzászólásodat is töröltem, de azért helyeztem vissza, mert közben Elek korrekt választ írt, amelyet nincs szándékomban kimoderálni. Ha ez nincs itt, az övé lógna a levegőben.

Koriander
Olvasó
Koriander

azért, ha már beállsz itt óvóbácsiskodni plíz említsd meg, hogy Naooo is nyakig benne volt a defenzívás alatti offban. Borisz neked max, azt fogja mondani, hogy “geriaranyom húzd ki a nyelvedet a seggemből”,  de spec, az nem volt off, ott két álláspont ütközött kőkeményen.

Reszet Elek
Szerkesztő

Kemény vagy csajszi! :-)

Szerintem mindenki azért jár ide mert jól érzi magát ezen a helyen. A képernyőm meg az offokat is elbírja, az egerem scrollja meg sikeresen átpörgeti ha úgy óhajtom.

Koriander
Olvasó
Koriander

hehe egy évembe telt a cuki Koriból átvedleni hiénává :)).

Koriander
Olvasó
Koriander

Gondolom a jelenet neked is megvan :)

hgyi
Szerkesztő

Cuki Kori? hehe :o))

Koriander
Olvasó
Koriander

Bezony, ha sörényét megfelelô irányba simizik ;-), amúgy csak a névnapom oroszlán, én szimplán orosz lány vagyok, félig.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Apai vagy anyai ágon vagy orosz származású ?

Koriander
Olvasó
Koriander

anyai ès donkozák-orosz, de nem lovagolok :)).

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

miért nem lovagolsz ? :)) Egy kis tiszteletet az ősöknek :)

Koriander
Olvasó
Koriander

mert sznobizmus.

Inaara
Olvasó
Inaara

“mert sznobizmus.”

Biztosan vannak a lovasok között sznobok is, de a legtöbb igazi lovas szereti a lovakat, a lovaglást, és mindazt, ami ezzel jár.

No, akkor egy “szörnyen sznob” saját példa, előre is elnézést az off-ért: Angliában tanultam meg tűrhetően lovagolni egy igazi earl-től, aki annak az arisztokrata családnak a baráti köréhez tartozott, akiknél fél évig laktam. Így vettem részt rókavadászaton, agyaggalamb-lövészeten, tőlük tanultam golfozni, stb. A hajnali tereplovaglás az erdőben, a vágta a mezőn felejthetetlen élmény. Azért hagytam abba, mert valójában óvatos duhaj vagyok, vigyázok magamra; elkezdtem félni attól, hogy leesek, és örökre lebénulok. “Majdnem esés” sok volt, de csak egyetlen komoly helyzet, amikor egy, a sárló kanca illatát megérző csődör hátán ültem. Teljesen megvadult a ló alattam, világos volt, hogy meg akar szabadulni tőlem, ágaskodott, nyerített kegyetlenül, össze-vissza rohangált. Úgy kapaszkodtam, hogy sebes lett a tenyerem, és alig vártam, hogy valahogy épségben lekeveredjek róla… Végül sikerült nagyobb baj nélkül leugranom.

Nagy élmény volt az ott töltött idő, ráadásul az earl annyira belém szeretett, hogy feleségül akart venni – úgyhogy muszáj volt megmondanom, hogy nagyon kedvelem, de nem vagyok szerelmes, és természetesen nem történt közöttünk semmi. Eh, már rég countess lehetnék egy angol vidéki birtokon anyagi gondok nélkül egy rakás személyzettel – boldogtalanul… Nincs nekem ehhez tehetségem. ;)

Egyébként ma már a tenisz és a sí sem sznob sportok, az utóbbi talán akkor, ha nagyon drága és elegáns helyen űzik. A lovaglás részben, a golf  és a vitorlázás talán a leginkább.

Reszet Elek
Szerkesztő

Hazugálós! Szerintem lovagolsz te is csak nem lovon! Az is sznobizmus? ;-)

Koriander
Olvasó
Koriander

Nem, Inaara, nem azt írtam, hogy nem tudok lovakon (is)  lovagolni, hanem azt, hogy nem lovagolok. Egyszerűen, azért, mert ehhez egy szubkultúra társul, ami nagyon messze áll az én életfelfogásomtól. Természetesen , ha látok egy pacit szívesen megetetem répával, sőt még nyereg nélkül is megülöm a lovat.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Egyébként ma már a tenisz és a sí sem sznob sportok, az utóbbi talán akkor, ha nagyon drága és elegáns helyen űzik. A lovaglás részben, a golf  és a vitorlázás talán a leginkább.”

https://www.youtube.com/watch?v=4sqZo_DpL1M

Inaara
Olvasó
Inaara

“Nem, Inaara, nem azt írtam, hogy nem tudok lovakon (is)  lovagolni, hanem azt, hogy nem lovagolok.”

Koriander, nem tudom, miből tűnt úgy, hogy úgy értettem, nem tudsz lovagolni. Úgy vettem ki a hozzászólásodból, hogy csak nem lovagolsz. Én sem lovagolok már egy jó ideje.

Amúgy valóban van egy sznob szubkultúra is a lovak körül, de én több olyan szenvedélyes lovast ismerek, akik imádják a lovakat, a lovaglást, ők pucolják a lovakat, és a nap végén “enyhe” lótrágya illat lengi körül őketl – sárosak, maszatosak, kócosak, egyáltalán nem gazdagok, de nagyon klassz emberek. :)

Koriander
Olvasó
Koriander

Egyébként ha voltizs hevederrel (kengyel és nyereg) nélkül tanított volna az earled lovagolni, akkor ismernéd a mély ülést, amivel valójában irányítod a lovat, ha kengyellel kezdtél akkor sajnos gyakori hiba, hogy térddel és talppal támaszkodsz és a ló nem érez, váratlan szituban megbokrosodik.

Hehe a lovászfiúk :)), nekem csak Károly teheneihez volt szerencsém Highgroveban, szép hely.

hgyi
Szerkesztő

Na látod? Engem nem is érdekel a lóközeg (szubkultúra), mivel nekem egyenesen a lóval van bajom. :o)))
Pedig gyerekkoromban Winnetou akartam lenni. Meg is tanultam halkan járni, meg a szempillám alól észrevétlenül figyelni. :o) Akkor tettem le az indiánságról, amikor másodszor sem sikerült megbarátkoznom lóval. (Először úgy 4 éves koromban tettek fel egy hatalmas igásló hátára… Másodszor 11 éves lehettem, amikor elmondták, mit kell csinálni, s én rájöttem, nekem nem megy az ilyesmi, főleg olyan baromi magasban – tériszonyom van.)

Koriander
Olvasó
Koriander

te szegény :), én kötéltáncos szerettem volna lenni, egy cirkuszi előadás után meg is beszéltem a cuccaikat összepakoló artistákkal, hogy jönnék próbálni, csak a szüleim másnap nem vittek el. 4 évesen egy világ dőlt össze bennem, pedig egész este billegtem a balettcipőmben és a tütümben :D és nincs tériszonyom.

hgyi
Szerkesztő

Azért a Salto Mortale sorozat alapján kipróbáltunk egy s mást. Pl. gúlát alkottunk – húderohadtnagyot estem a legtetejéről -, meg kiugráltunk a félemeleti lépcsőházablakból. Na ez lett a szaltómortálés játékok vége. :o)

Én nem voltam csupa kecs és csupa báj – inkább csupa folt és csupa horzsolás. Gimiben anyám alig hitte el, hogy beválogattak palotást táncolni szalagavatóra. :o))

Jó, megyek magamtól a sarokba csúnya offolásért… :o))))

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Most már kezdek haragudni ezekre a sznob szubkultúrákra… két kedvenc sportom terjedését, élvezetét “teszik tönkre”, vagy legalábbis kényszerítenek állandó magyarázásra. Az egyik a vitorlázás, a másik a lovaglás. Pedig mindkettő fantasztikus, természetközeli, tiszteletre, magad és mások megbecsülésére, fegyelemre és pontosságra tanító elfoglaltság, amihez ráadásul ész és odafigyelés is kell. Ha egyszer lesz gyerekem, biztosan meg fogom ismertetni mindkettővel, de közben elég ciki, hogy az emberek nagy többsége a pénzes fajankók szórakozásaként tekint ezekre… Főleg azért, mert ráadásul a pénzes fajankók rendszerint egyik sporthoz sem értenek rendesen, hanem csak ön- és közveszélyes módon imitálják, mert drága hajót és menő csizmát lehet venni a neten, de több éves tanulással megszerezhető tudást sose csomagolnak mellé.

hgyi
Szerkesztő

Én sokszor kifejezetten élvezem az offokat. :o)
Az egér scrolljáról meg eszembe jutott, hogy amikor párom vadul scrollozik, annak a hangja olyan, mintha sárgarépát rágna. :o))) (Bocs, de ezen nagyon jót vigyorogtam, még ha off is, és még ha másnak nem is olyan vicces.) :o))

hgyi
Szerkesztő

Én is offoltam ott (is).
No, meg Borisz szerintem van oly nagyfiú, hogy szóljon, ha nagyon idegesíti saját műve alatt off, vagy bármi.

Koriander
Olvasó
Koriander

Gyere te is a sarokba, akad még hely bôven:-)

hgyi
Szerkesztő

Off:
Egyszer a lányomat sarokba állítottam. Még nem volt 2 éves, gondoltam, kipróbálom, hátha beválik a későbbiekben is.
Pár percig álldogált a sarokban, amikor “kiszólt”: Anya! Nem ájjhatnék inkább a másik sajokba?” Kérdeztem, miért? Aszongya: “Mejt az sokkaj éjdekesebb!”
Hát eddig tartott a sarokbaállítós nevelési stratégiám. :o)) Soha többé nem próbáltam ki – a fiúknál sem.
On.

Koriander
Olvasó
Koriander

édes :),  egyébként a sarokban állás az egy jó dolog, én alkalmazom, amikor már éppen egymást legyilkolásznák, kapnak egy kis gondolkodós időt, aztán píszhepinesz van újra 20 percig.

Pash Cutter
Olvasó

Érdekes módon a “seggnyalózás” nem került moderálás alá. :) Az, hogy tetszett a cikk, kapott egy jelzőt (kiváló), megemlítettem azon véleményem, hogy szerintem az adott látogatók szójátéka megölte a disputát, és feltételeztem, hogy ez Borisznak nem biztos, hogy tetszett (nem tudom biztosan), egyfajta egyszerű logika szerint lehet “seggnyalás”. Ha valakinek az, tartsa annak, én fel sem veszem az ilyet. Mosolygok az ilyen sértésen (mert annak lett szánva). :)

Nano azért nem lett említve, mert ő nyíltan vállalja a trollkodást. Ő azért van itt, mert trollkodni akar, és mivel ebben szabad keze van, vicces lenne számon kérni. Koriander és Adolfo viszont mostanában kezdi felvenni a troll-jelmezt, miközben magát nem tartja annak. A hármas játék semmit sem tett hozzá se a cikkhez, se a disputához.

Mindegy, szándékom nem ítélkezés, csak a véleményalkotás. Biztos vagyok benne, hogy Koriander és Adolfo jól érezték magukat az intellektuális játék során (a moderátor kegyelméből joguk volt hozzá). És biztos vagyok abban is, hogy ezzel kinyírták a további disputát az érdemesebb cikk alatt.

De ez egy vélemény, nem ítélkezés. Igazából semmi több.

Koriander
Olvasó
Koriander

mindenkiben ott van egy mini-troll, benned is Pash, szabadítsd fel :).

Egyébként meg a defenzíváshoz, miután te vad privizgetésbe kezdtél a motyerátorokkal, én konkrétan hozzászóltam a témához is, szóval volt érdemi hszem, aztán én is privátyoltam zártan és nyíltan is, egyébként meg akkor megyek át hülyegyerekbe, amikor egyértelműen elbaszódott egy téma, sosem offoltam még szét semmit öncélú t(r)ollkodásból, veled ellentétben.

elnézést, öné ez a toll?

jah, igen és szeretnek a modik, fogalmam sincs miért.

the hermit
Olvasó

ez is jó kis film volt

Moderátor-01
Szerkesztő
Moderátor-01

Vége?

Koriander
Olvasó
Koriander

az attól függ, a babakék, nem ám a piros.. :D

jóvan, abbahagytam.

hgyi
Szerkesztő

Hüje! :o))))))

Naooo
Olvasó
Naooo

De én tróóll vagyok, nekem mindent szabad.

Koriander
Olvasó
Koriander

ne ijeszgess, tök vizuális vagyok, elképzeltem a duplahosszú ékezeted, már kezdek félni a sarokban, csak szórakozni hívtalak, hogy éjdekesebb legyen a sarok, weiningerrel annyira önazonos vagyok, hogy néha azt hiszem, hogy én írok helyette, az meg csak maszturbálás.

xyz
Olvasó
xyz

Nekem nagyon tetszett a cikk, szerintem ez az egyik legjobban sikerült cikk ezen az oldalon.

Naooo
Olvasó
Naooo

El se olvastam.

Reszet Elek
Szerkesztő

A személy és a mondandója két különböző dolog. G.B. személyével nem foglalkozom ez a véleménye meg számomra nem mérvadó. Éppenséggel pont ezért nem óhajtottam belemenni a cikk bármilyen boncolgatásába. A cikkbeli fogalmakat vegytisztaként kezeli a cikkíró és éppen ezért ez a témánál fogva teljesen értelmezhetetlen. A leírtak nagyon szépen hangzanak csak éppen a valósághoz nincsen közük. A szabadság vagy éppen annak hiánya éppenséggel a társadalmi kapcsolatok, szintjén létezik, az egyén számára max. valamiféle belső reflexióként. Éppen ezért ennyire elvi és abszolút módon kezelni teljesen értelmezhetetlen. Ha valamire, ezekre a fogalmakra biztosan áll a megállapítás hogy nincsen fehér vagy fekete, hanem csak a szürke végtelen számú árnyalata.

A magam részéről egy nálam sokkal bölcsebb ember véleményével értek egyet, miszerint az emberi szabadság az, amikor az egyén maga választja meg saját korlátait. Ezen túl bármit is hozzátenni csak szófosás.

Nincsen egység így nincsen széthúzás sem. Az itt megnyilvánuló olvasók mindegyike a saját módján gondolkodik függetlenül attól hogy vannak közös pontok. Másrészről ez nem a katonaság hogy egyszerre kellene lépni a sorban.

Koriander
Olvasó
Koriander

mostanában elég farokra fixált hszeid vannak, nemtom észrevetted-e?

Egyébként nagyon nincs igazad, a cikk végigveszi a szabadság fogalmainak értelmezését kb. Spinozatol, csak nem idézett hogy kinél is olvashatók a gondolatok. Van itt egy Spinoza Lessing vita, aztan jön Jacobi kontra Mendelssohn, alias bölcs «Nátán», aki egyébként megelôzte egy filozófiai versenyben az istenfosztó Kantot, aztán képbe jön egy kis Schopi, annak behodoló Niccse és mindezt Schellingnél öflva az értekezés az emberi szabadságról, amit asszem Heidegger is komált, de ha bírod Sartre, ô is imádott «maszturbálni».

Mi a bajod a maszturbációval?

Adolf Weininger
Újságíró

Mi a bajod a maszturbációval?

Hisz szex valakivel, akit szeretünk…:) /Vudielen/

Ő persze nem jezsu, hanem fari, ami mindent megmagyaráz, és ami miatt még nevetni se ildomos ezen az aforizmáján.

Koriander
Olvasó
Koriander

:DD

bocs, ezt elképzeltem,  vannak fenn a neten képek, amikor fickók a saját farkukat nyomják be a farukba, nemtom, Vudi próbálta-e, de állìtólag minden pasi egyszer próbálta már saját magának leszopni.

Adolf Weininger
Újságíró

Kori, moderáld magad:)

Koriander
Olvasó
Koriander

oks :), elnézést.

Adolf Weininger
Újságíró

Ott van az a mosolyikon is – az “elnézést” kéretik törölni:)

Koriander
Olvasó
Koriander

megtettem, most meg megyek és válaszolok Alternek, mert végre témánál vagyunk :), szóval megérte moderálatlankodni.

Reszet Elek
Szerkesztő

Farokra fixált? Ezt bóknak veszem. Elvégre azt jelenti hogy erősebben kapcsolódom az univerzumom központjához…

Pusztán csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy ezek társadalmiasult fogalmak és nem az ideák világában lebegnek. Attól hogy ki mondta az egyén számára még nem lesz igazabb, akár fel van tüntetve a forrása, akár nem.

A maszturbációval semmi gond, noha azt a potenciált az ember szeretett hölgye ölében is felhasználhatja, így némiképpen önző dolognak tűnik. Másrészt a maszturbáció csak közvetett módon agyi tevékenység, így korántsem célszerű azt direkt és közvetlen módon gyakorolni. ;-)

Alter Ego
Szerkesztő

És aztán az egzisztencialista előzmények nyomában járva, jött Sartre meghatározhatatlan nemű barátnője, Simone de Beauvoir  és mindebből levezette a feminista önzés bibliáját… – Tette mindezt a szabadidejében, amikor éppen nem Sartre úrral közösen csábítgatták a tinédzser lányokat az iskolában, ahol Beauvoir tanított… – A radikális szabadságeszmény, ugye?

Kár, hogy szerzőnk, Bruno cselesen valójában a legfontosabb végső kérdést passzolja el, mondván: “Természetesen nem akarok olyan absztrakt ellenvetésekkel foglalkozni, hogy a társadalom ezek szerint elnyomja a gyilkost, hiszen a büntetés fenyegetésével gátolja a szabad cselekvésben, vagyis hogy követhesse a belső vágyait.” – Pedig ha mélyebben belebonyolódnánk a vitába – ami nem csak pusztán szellemi önkielégítés, hanem szellemi csoportszex lehetne; jöhetne a moráltól az orálig minden – akkor eljutnánk oda, hogy  az egzisztencializmussal, liberalizmussal kapcsolatban létezik egy feloldhatatlan alapvető probléma, vagyis hogy kinek is van joga az alapvető társadalmi keretrendszereket megfogalmaznia és mindannak pontosan hol is húzódnak a határai. Az egzisztencialistáknak, Kirkegaardtól kezdve, Nietzsche-n keresztül egészen Sartre-ig és Beauvoiarig súlyos személyes problémái voltak hol a vallással, hol a szocializmussal, hol a darwinizmussal, hol pedig általában a férfiakkal, illetve tulajdonképpen bármivel, bárkivel ami-aki saját élményük, percepciójuk szerint éppen bilincsbe verte szellemi szárnyalásukat… Provokatív kérdés: egyébként a radikálisan liberális gondolkodó túl gyáva, túl lusta, túl tartás nélküli, felelőtlen, egoista és hedonista  ahhoz, hogy merjen vagy akarjon önmagára és ugyanakkor az egész társadalomra érvényes normákat felállítani? Aztán ennek mentén kérdőjeleződhetnek meg és erodálódhatnak fontos társadalmi alapok és válhatnak akár ádáz ellenséggé például még olyan alapvető elemi normatívák is, mint egy egyetemi öltözködési szabály. (http://www.ferfihang.hu/2013/10/07/a-bohoc-a-kurva-es-a-liberalis-sajto/)

No de, szerintem is alapvetően idegen a maszkulin gondolkodástól a szabadságeszmény efféle csócsálgatása. A férfiak leginkább “szolgálnak és védenek”, sokszor önmaguk vagy éppen mások által felállított társadalmi keretek és szabályrendszerek között, amelyekről többnyire értik is, hogy mire (jelesül a többség boldogságára) szolgálnak. Ugyanakkor a feminin elme lubickolhat az egzisztencialista keretek között; a nők egy bizonyos csoportja lappangó Freudi péniszirigysége, kasztrációs szindrómája folytán úgyis állandó vesztesének képzeli magát a világnak, és folyton valamilyen szabadságélményt és hatalmat hajszol, amiről hiszi, érzi, hogy a péniszével együtt raboltak el tőle. És kinek másnak lenne jogalapja definiálni őt, mint individuumot, mint önmagának… márpedig ha ő áldozatnak gondolja önmagát, akkor az is… kész passz…  Szóval nem lehet véletlen, hogy a feministák legnagyobb ideológusa, Beavoir és az egzisztencializmus egymásra találtak. És szerintem nem véletlen az sem, hogy több férfihang olvasó, velem együtt, mintegy ösztönösen is idegenkedik a szabadság és az elnyomás fogalmának Bruno által felkínált megközelítésétől, ami szerintem is túlzottan szakít az objektivitás igényével.

Adolf Weininger
Újságíró

A magánélet az magánélet, a közélet az közélet. Mindkettőnek saját törvényei vannak. Kéne legyenek.

Egy dolog otthon a fürdőszobában nagyokat szellentve hamisan énekelni, és más dolog ugyanezt egy rádióban főműsoridőben tenni. A fari-világképen alapuló eszme szélsőséges – azaz mértékadó – képviselői szerint nem más. Amit a fürdőszobájában megtesz az ember, ne szégyellje a Kossuthon se. Az igazi liberális ízig-vérig az. Ez a világnézet érthető módon kihivja a másik szekértábor őszinte felháborodását.

Sajnos azonban a Deákné vásznánál a másik szekértábor se jobb. Csak épp ők (szélsőséges, mértékadó képviselőik) fordítva képzelik: azt szeretnék akarják, hogy az emberek otthon a fürdőszobájukban is öltönyben/kiskosztümben mossanak fogat, ott is vagy gyönyörűen énekeljenek, vagy sehogy. (Szellentés meg nincs, vagy ha van, úgy kell tenni, mintha nem lenne, mert az ördögtől való.) V.ö. jezsu-világkép.

Koriander
Olvasó
Koriander

“Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani. S most milyen színben tűnik fel előtted az az ember, aki olyanok tapsai elől menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák?” Marcus Aurelius

Remélem érzékeled, hogy nem véletlenül idézek a sztoicista császártól :).

Nagyon érdekes, amit felvetsz, ugye a “filozófálgatás” az egy tipikusan maszkulin iparág volt egykor…ti viszont itt többségben Giordanot ennek ellentétével támadjátok, szükségtelennek érzitek az elmélkedést, mert az olyan, milyen is? áh, igen, “faroklengetős” (by Reszet), “buzis” (by Kodo) mi volt még?! hagyjuk.

Engem is nagyon érdekel, hogy az, ami egykoron hadvezérek, ideológiagyárosok privilégiuma volt, hogyan válhatott kis neurotikus, a világgal békétlen “feminin” elmék játékává. (ez egyben egy kérdés is, tehát szívesen várok válaszokat, hogy megvilágosodjak).

talán, ha megvannak a válaszok, akkor odáig is eljuthatunk, hogy mi történt a férfiassággal…

Az én női szememben kétféle férfiasság létezik (valakik, akikkel privizem már ismerik, de nem titok, szóval megosztom):

  • az érzékeny, kreaítv- amelyik kivülről is képes érzékelni a világot és ennek megfelelően új dolgokat ismer fel (ezek a férfiak a híres feltalálók pl. Tesla, Newton, Heisenberg, Schrödinger a macskusszal ésatöbbi, ill. a neurotikus filozófusok :)- ezek a férfiak ugratják meg a fejlődést, némelyik egy kicsit bolond, de végülis számít ez bármit is?
  • és vannak a klasszik macsók, akik sajnos cipelik az igát, de nélkülük nincs civilizáció, nyilván férjhez menni egy ilyenhez kell, mert kiszámítható, megbízható, meg szolgalelkű és védelmező.

A kérdésem tehát, kedves Uraim és Hölgyeim, melyik férfi típus az értékesebb?

ui. az én férjem ennek a kettőnek a kombinációja :)), ez a harmadik típus.

ui.2. a közmegítélésben, valahol és valamikor a kétarcú férfiasság leredukálódott eggyé- ez a baj.

Naooo
Olvasó
Naooo

“ui. az én férjem ennek a kettőnek a kombinációja :)), ez a harmadik típus.”

Akkor te nagyon belenyúltál. Biztos irrrigykednek barátnőid, csak nehogy felcsinálja őket titokban. Vagy lehetsz büszke is rá, ha tetszik.

Koriander
Olvasó
Koriander

Igen, jól látod, mondja is, hogy mióta gyerek is van még pofátlanabbul másznak rá a szingl’ek,

ezt egyébként én sem értem, hogy mitől sármosabb egy gyerekes pasas és hooool van a női szolidaritás?!

Naooo
Olvasó
Naooo

Hát menő csávó, ha szült neki egy nő, az már rang, akkor szülne neki más is.

Koriander
Olvasó
Koriander

A wastrel-féle klasszifikációban az erélyes béta. (Ha nem írok többet azt jelenti, h. kitekerte a nyakam a sok csacsogásért…na mentem, pá mára).

Wastrel
Újságíró

Látom, terjed az eszme. Nagyon helyes :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez az, menjél teljesítsd asszonyi kötelességed.

Adolf Weininger
Újságíró

Elsőre úgy tűnt, hogy két bekeretezett férfi-típusod a klasszikus női dilemma egyéni megfogalmazása.(Izgalmas-de-megbízhatatlan azaz vagány, vagy uncsi-de-megbízható azaz férj-anyag legyen-e a Társ?)  Amely ősi női választási helyzetről a halivudi női filmek fele szól. (A másik fele feminista:) Ám jobban belegondolva nem teljesen erről beszélsz. Az újdonság mintha az lenne, hogy az innovatív-érzékeny férfiaknak (akiket előszeretettel buziznak, köcsögöznek le a kevésbé árnyalt megkülönböztetők) is megadod az igazi férfi státuszt. Nem csak a szó hagyományos használata szerinti igazi férfiaknak.

Amiről egy kevéssé ismert (alighanem némileg innovatív-érzékeny) aforizma-szerző kevéssé ismert aforizmája jut eszembe:

“Csak okos tükrökkel találkoztam” – újságolta Einstein.

Naooo
Olvasó
Naooo

““Csak okos tükrökkel találkoztam” – újságolta Einstein.”

Meg ellopandó ötletekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=RzE7IzOZmQ8

Koriander
Olvasó
Koriander

eselytelen vagyok Naooo sebességével szemben.

Alter Ego
Szerkesztő

Valószínűleg félreértettél. Én nem alapvetően a filozófiát, a filozofikus elmélkedést akartam femininként tipizálni, hanem a szabadságeszmény túlhangsúlyozását és az egzisztencializmus önirányultságát. Tökéletesen egyetértek veled abban, hogy túlságosan egysíkú lett korunk férfiképe, de én nem akarom elvitatni a férfiasságot sem Bruno barátunktól, sem úgy általában az emocionálisan is ihlettett filozofikus gondolkodástól. Azt gondolom, hogy akár a férfiak pszichológiájából levezethető sajátosságnak is tekinthetjük, hogy a pragmatikus énünk állandó vitában áll az emocionális másik oldalunkkal. Egyébként kezelhető ambivalenciának gondolom ezt. Még ha az ember egyik oldala vitatkozik is a másikkal, még szeretheti mindkettőt. Az én esetemben megnyilvánul ez akár abban is, hogy jómagam is olykor vitába szoktam bocsátkozni Brunoval, mégis szeretem az írásait, olyannyira, hogy határozottan szorgalmazom, sőt saját kezűleg szerkesztem be a Férfihangra a cikkeit. :)

Szerintem a férfiasság körül talán az lehet a probléma, hogy a nők egyre több korábban a férfiak által uralt társadalmi területre hatoltak, hatolnak be, és így arra ösztönzik a férfiakat, hogy a nemi különbözőségek fenntartása érdekében erősítsék férfias oldalukat és egyre inkább száműzzék önmagukból mindazt, ami esetleg femininnek tekinthető. Tarthatatlan helyzet, mert a szupermacsó hiperférfi, terminátor, elő szövet a fémvázon nehezen hozható szerep, de a megoldhatatlan feladat elől lemondóan meghátráló, dacból metroszexuális és aszexuális férfiattitűd sem éppen egészséges… – Szóval szerintem fontos, hogy sem az egyik sem a másik szélsőség irányában ne reagáljuk le a helyzetet, hanem ehelyett igyekezzünk fenntartani az egészségesen kiegyensúlyozott harmóniát a férfiasság többféle arcai között…

Deansdale
Admin

“nem akarom elvitatni a férfiasságot sem Bruno barátunktól”

Furcsa ez, hogy egy elvekről szóló filozófiai vitában egyáltalán felmerül, hogy a személyében támadnánk őt. Szerintem senki nem foglalkozott Bruno férfiasságával – ha azt is mondom, hogy feminin vitatechnikát használ, az egyszerű vitatechnikai észrevétel, nem pedig személyes értékítélet. Viszont ha valaki ilyen körülmények között azt hozza fel, hogy őt a személyében támadják, az megintcsak egy feminin vitatechnika :) Elméletileg teljesen absztrakt síkokon mozgunk, metavitát folytatunk a vitáról, így teljesen természetes, hogy a különböző eszközök elemzése is szóba kerül. Ennek semmi köze ahhoz, hogy valakit sértegetni akarnánk. De az, hogy te mentegetőzöl, jelzi, GB ügyeskedése valamilyen szinten sikeres volt, defenzívába kényszerített téged.

Koriander
Olvasó
Koriander

Örülök, hogy egyetértünk. Elolvastam a többiek hozzászólásait is, talán annyit finomítanék a “rendszeremen”, hogy a megfigyelésemben ez inkább a férfiasság két szélsősége és a normalitás ezeknek az alap tulajdonságoknak az egyvelege, szóval az átlag férfi ennek a harmonikus közepe.

(Brúnót én sem mindig dicsérem, eccer nyilvánosan itt, le is koelhóztam, ki is kaptam Inaarától, hogy mekkora egy agresszor vagyok. Ezt a cikket magamban és magánban szadisztikusnak minősítettem, de talán az elvont iránti fogékonyságom miatt nekem ez vhol az objektművészet kategória, csak jelen esetben egy Felvilágosodástól levezetett szabadság-fogalom átiratot látunk,  de tény, hogy elfogult vagyok GB-vel szemben-  nő vagyok, megtehetem :)).

Koriander
Olvasó
Koriander

bocsi, hogy nem reagáltam a radikális szabadságeszménnyel kapcsolatos felvetésedre, de miután ebben is egyetértünk és a legelső kommentemben abszolút liberalizmusnak nevezem ( a te meghatározásod jobb) így megkiséreltem az elnyomást saját magam is definiálni :), szóval még egyszer:

” világnézettôl (teizmus vs monizmus) fgtlen emberi értékekben keresném, vagyis ahol sérül az ön- és a másik megbecsülése- ott elnyomás van.”

 

Reszet Elek
Szerkesztő

Nagyon érdekes, amit felvetsz, ugye a “filozófálgatás” az egy tipikusan maszkulin iparág volt egykor…ti viszont itt többségben Giordanot ennek ellentétével támadjátok, szükségtelennek érzitek az elmélkedést, mert az olyan, milyen is? áh, igen, “faroklengetős” (by Reszet), “buzis” (by Kodo) mi volt még?! hagyjuk. Engem is nagyon érdekel, hogy az, ami egykoron hadvezérek, ideológiagyárosok privilégiuma volt, hogyan válhatott kis neurotikus, a világgal békétlen “feminin” elmék játékává.” – Hmm. Hmm.

Evola alapján úgy tűnik, hogy ellentétben az ókori árják elképzelésével, te osztozol a Nyugat bukásához vezető, a keresztény világában meggyökeresedett gondolkodásmódban, miszerint “minden materiális területen zajló cselekvés korlátok közé szorít, következésképp a magasabb spirituális szint csak a cselekvéstől eltérő utakon érhető el”. Nem helyes a cselekvés és a szemlélődés szembeállítása, hiszen “az ember nem csak a szemlélődés, de a cselekvés által is képes túllépni egyéni behatároltságán és részesévé válni a természetfölötti valóságnak”.

“A modern Nyugat így odáig jutott, hogy már csak a szekularizált és materializált, a transzcendentális kapcsolódási pontoktól mentes cselekvést ismeri és becsüli – a szent jellegétől megfosztott cselekvést, amelynek végzetes módon lázzá és mániává kellett fajulnia, önmagáért való cselekvéssé kellett lealacsonyodnia; vagy pedig egy olyan tetté, amely csak pillanatnyi hatásokhoz kapcsolódik.”

Íme a válasz ill. ez megvilágosítja, hogy a férfiak (és férfiasság) fenti módon történő osztályozása nem teljesen jó.

(Idézetek: Julius Evola: A harc és győzelem árja doktrinája)

Adolf Weininger
Újságíró

Szóval Evolánál létezik “szent cselekvés”. Olyan is van nála, hogy “profán szemlélődés”?

Reszet Elek
Szerkesztő

Ha szent cselekvésen a valóságon túli, spirituálisan áthatottat érted akkor igen. A másik részét passzolom.

Azt már én tenném hozzá, hogy amennyiben nem állítjuk szembe a szemlélődést és a cselekvést, merőben más felosztást láthatunk. A két szélsőség között ott a valódi férfi princípium megnyilvánulása, amely a cselekvő gondolkodással vagy a gondolkodó cselekvéssel írható le. Ebből is adódóan okkal van minden férfinak zsigeri ellenérzése a két szélsőség, nevezetesen a cselekvés nélküli (azaz öncélú) gondolkodás ill. a gondolkodás nélküli cselekvés kapcsán.

Ebből a szempontból úgy írhatnánk le Kori felosztását, hogy az első és második osztály a férfiatlanság más-más fázisainak osztályai, míg a harmadik csoportot alkotó férje a valódi férfiprincípiummal is bíró(k) helye (és korántsem biztos hogy béta kategória).

Adolf Weininger
Újságíró

Jómagam semmit se értek szent cselekvés alatt, csak a szavaidat értettem meg arról, hogy mit mond erről Evola. Talán halódó nyugati keresztény vagyok, de számomra a szent cselekvés fából vaskarika, és kiváncsi lettem, vannak-e további karikák is (pl. profán szemlélődés, ami ugyebár pont a szent cselekvés fordítottja). Válasz hiányában elgondolkodtam, és igen: profán szemlélődésnek lehetne nevezni a tévénézést. Ókorban a gladiátornézést.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem nem. Itt sokkal inkább arról van szó, hogy az önnön mivoltunk meghaladásának a cselekvés is lehet az útja és hogy ebből adódóan helytelen (és némiképpen a korszellem része is) a szemlélődéshez képest minőségileg kevesebbként bemutatni. Szóval a szemlélődésen is ennek az önnön valónk meghaladásának a lehetőségét érti.

Ebből adódóan nem helyes a szent és profán páros használata (meglehet korunk cselekvést degradáló hatása?). Sokkal inkább a szent és szent “páros” lenne a helyénvaló.

A profán szemlélődést meg azért passzoltam, mert ő nagyon sokat írt (én meg nagyon keveset olvastam) és nem tudom hogy valahol ilyen összefüggésben érinti-e.

Deansdale
Admin

“Giordanot ennek ellentétével támadjátok, szükségtelennek érzitek az elmélkedést, mert az olyan, milyen is?”

Valamit félreértesz szerintem – bár csak most kapcsolódok be a beszélgetésbe, és sok kommentet nem olvastam. De Alterét igen (szép volt!). A baj nem az elmélkedéssel van, hanem az elmélkedés feminizálásával. Ezen vita feminin oldalának hátterében a mások fölötti kontroll igénye húzódik meg, egy manipulatív szándék: homályosan definiált fogalmak és ügyes szofizmák segítségével elhitetni a vitapartnerrel, hogy le kell mondania a saját álláspontjáról, különben elnyomó. Tipikus női stratégia a saját gyengeségre hivatkozva követelni, hogy az ellenfél tegye le a fegyvert. Erre megy ki az egész vita: elorozni a férfiak erejét, mert hisz az objektív vita, a fogalmak és értékek pontos definiálása, a precizitáshoz és az igazsághoz való ragaszkodás olyan… elnyomó. Miért nem toljuk át a vitát a feminin területekre, ahol minden szubjektív, mindenkinek igaza van, minden puha és körvonalazatlan. (Persze ha mindenkinek igaza van, akkor neki is, de ha neki igen, akkor neked már mégsem. Érted…) GB cikkei egyre nyíltabb változatai annak, hogy ti gonosz férfiak miért nem vagytok hajlandóak az én szabályaim szerint játszani? Ha nem teszitek akkor elnyomtok!

hgyi
Szerkesztő

Miért nem toljuk át a vitát a feminin területekre, ahol minden szubjektív, mindenkinek igaza van, minden puha és körvonalazatlan.”
Hú, abból sivalkodás és hajtépés lenne. Meg ugye ott sincs mindenkinek igaza.

Maestro
Szerkesztő

De ott annak van igaza, aki a leghangosabban sivalkodik. Ezért szeretik ezt a fajta vitát azok, akik érvekkel nem tudnának győzni.

hgyi
Szerkesztő

Na ja.

Koriander
Olvasó
Koriander

Nem Dean,

nem értettem félre semmit, hanem kifogásoltam a vita-módszert és ez most tökmindegy, hogy kivel kapcsolatban merült fel, nem GB érdekes, hanem az, ami zajlik.

Egyszerűen sportszerűtlennek tartom egy maszkulinok által vezetett vitában a vitapartner buzizásos-maszturbálós és egyéb kitételű lekicsinyítését, csak azért, mert nem a standard, ill. itt megkövesedett ideológiát,ill. a méjsztrimtől eltérő gondolatokat fogalmaz meg.

Sokszor a félreértések alapja az, hogy nem azonos a háttérirodalom. Én spec nem olvastam sem Evolat, sem Hitlert, tehát passz nem tudok hozzászólni pl. Reszet Elek által felvetettekre, kb annyit értettem a hszből, hogy lekultúrfasisztázott, ok. elviselem, biztosan van bennem valami elitista gebasz.

és  tökéletesen egyetértek Pash Cutterrel (bár Pash valószínűleg haragszik rám), hogy nem kéne talán a durván személyeskedő irány felé elmenni, ha valakinek a gondolataival nem értünk egyet. A magam női módszereivel próbáltam erre szintén felhívni Reszet Elek figyelmét, aki egyébként a barátom, tehát lehet, hogy privátban és direktebben kellett volna, de valahol már nagyon unalmas bármilyen jellegű elméleti dologra ez a csipőből jővő maszturbál-maszturbál-maszturbál. blöööö.

Deansdale
Admin

“sportszerűtlennek tartom egy maszkulinok által vezetett vitában a vitapartner buzizásos-maszturbálós és egyéb kitételű lekicsinyítését”

Alter kommentjében ilyet nem láttam. Az Elekkel való vitádból kimaradtam, de ezek után nem is érzek késztetést hogy pótoljam a mulasztást. És sosem állítottam, hogy a maszkulin térfélen mindenki tökéletesen tud vitázni.

Létezik ember, aki nem maszturbál? Kizárt…

Koriander
Olvasó
Koriander

nem, nem is gondoltam, hogy felkérnélek békebírónak, majd megoldjuk :), csak azt hittem, hogy a  Reszet Elek 2014. október 19. vasárnap 10:43 kommenttől olvastad a folyamot, amibe Alter bekapcsolódott. ennyi.

(szerintem sincs olyan ember :D).

Pash Cutter
Olvasó

“bár Pash valószínűleg haragszik rám”

Haragszik rád a fene. :D Csak volt köztünk egy kis félreértés, no. :) Elcsattant egy-két pofon, de ilyen a legnagyobbak között is előfordul (pl. Terence Hill és Bud Spencer). :D Én továbbra sem zárkózom el a veled való kommunikációtól.

Koriander
Olvasó
Koriander

oké :)

(asszem az útóbbi időben kicsit sok gengszteres filmet néztem és elég vicces volt, hogy vki olyant pátyolgatsz, akinek a választott identitása pont olyan érzékény lélek, mint Jurinov úr a Blöffből , nézdd meg a filmet, nagyon beteg :)).

Reszet Elek
Szerkesztő

Kultúrfasiszta? Mimimi? Mi, hogy és hö…?

A maszturbáció helyett írhattam volna szenvelgőt, önszeretőt és öncélút is ám már korábban is használva a kifejezést egyszerűbbnek és némiképpen zsigeribbnek tűnt és tűnik most is.

Amúgy irritáló a stílus, szerintem többen ezt (is) reagáljuk le ilyen módon (ebben kevésbé mint az előző cikknél). Ha élőszóban adódott volna elő simán lejönne a minek disznók elé gyöngyöt vetni effekt, de azért így is simán kivehető.

Hitlerrel kapcsolatban nem sokat vesztettél. Nem is értem miért őrzik annyira a Mein Kampfot, szerintem bárki elolvassa (kivéve talán Naoot) egyértelmű lesz, hogy Dolfi nem volt kerek.

Evola más tészta. Mostanában cuppantam rá és érdekes. Egyes dolgaival nem értek egyet (pl nők stb.), de határozottan érdekes. Majd küldök…

Koriander
Olvasó
Koriander

Nem, ilyet nem játszunk,

Hendrix ugyanolyan jó gitáros, mint Page :)).

Naooo
Olvasó
Naooo

Beszéltem olyannal, aki szerint a legkerekebb.

Reszet Elek
Szerkesztő

– Ebben tökéletesen igazad van – felelte Elizabeth -, és én könnyen megbocsátanám az ő büszkeségét, ha nem sértette volna meg az enyémet.” – Jane Austen: Büszkeség és balítélet

 

Koriander
Olvasó
Koriander
Naooo
Olvasó
Naooo

„A zsidók nem tudnak felmutatni egyetlen igazi zsenit, egyetlen valóban nagy embert sem. Minden tehetségük és képességük a cselszövés és a fondorlat körül forog; vagyis, ezek a kizárólagos és igazi zsidó indítékok…” – Immanuel Kant

Koriander
Olvasó
Koriander

Kant menjen és reklamáljon, az öreg Fritznél ( http://hu.m.wikipedia.org/wiki/II._Frigyes_porosz_király)

ö osztotta ui az  akadémián az érméket és nem a zsidók,

veszteni is tudni kell, ettôl fgtlenül Kant jófej, mègha Niccse ki is röhögte a zöreget.

Naooo
Olvasó
Naooo

„Ők a csalók nemzete, amelynek legnagyobb része nem részesül a polgárok tiszteletéből, ennek hiányát az azoktól kicsalt haszonnal próbálják pótolni, akik között élnek, akiknek védelmét élvezik.” – Immanuel Kant

Adolf Weininger
Újságíró

idézet:

Közismert, hogy az idősödő Kant – miután kirúgta hű szolgáját, Lampét –, egy emlékezetfrissítő(!) cédulára fölírta: „Felednem kell a Lampe nevet, egyszer s mindenkorra.” Egyes elemzők ezt az önellentmondást az Alzheimer- kór jeleként vélik fölfedezni, ám a szenilis(?) Kant jó helyen tapogatódzott, már ha nem is szándékosan csinálta ezt. Mint Weinrich megállapítja, az írás és felejtés nem egymást kizáróak: a görögöknél „az írás feltalálása az emberiség kulturális emlékezetének hallatlan mértékű kitágulásával járt együtt, másrészt viszont erőteljes csapást mért a mindaddig ‘szóban’ működő emlékezetre”. Azaz az írás inkább a felejtés, mintsem az emlékezet szövetségese – Kant tehát kiírta magából Lampét. 

idézet vége, forrás: http://www.atlantiszkiado.hu/pdf/jelenkor_03_december.pdf

Tényleg csak eszembe jut erről Naooo: lehet, hogy egyszer Te is kiírod magadból az antiszemitizmust?

Naooo
Olvasó
Naooo

“cédulára fölírta: „Felednem kell a Lampe nevet, egyszer s mindenkorra.””

Biztos ez is csak trollkodott. Előre röhögött miket fognak majd belemagyarázni.
Én is majd kiadatom könyvben a neten szerteszétszórt kommentjeimet, aztán majd 300 év múlva erre építenek katedrálist.

“lehet, hogy egyszer Te is kiírod magadból az antiszemitizmust?”

Bárcsak tőlem függne.

hgyi
Szerkesztő
Reszet Elek
Szerkesztő
Reszet Elek
Szerkesztő

Egy másik érdekesség (avagy miért olvassunk Evolát): “Valóban nem gondolható el, hogy az a világ, amely a kasztokat “túlhaladta” és – hogy jakobinus zsargonban fejezzük ki magunkat – minden embernek visszaadta “méltóságát” és “jogait”, éppen a nemek közötti helyes viszonyokra vonatkozó érzéket őrizte volna meg. A nő emancipációjának sorsszerűen követnie kellett a szolgák felszabadítását, és a rend és tradíció nélküliek – azaz az antik párják – dicsőítését. És a lemondást hódításnak tartották. A szolgaság évszázadai után a nő szabaddá, önállóvá akart válni. A feminizmus azonban nem volt képes arra, hogy a nőnek más személyiséget kölcsönözzön, mint a férfiénak egyszerű utánzatát. Ezáltal az igényei és követelései pusztán maszkként szolgálnak, amely mögé az újfajta nő önmagával szembeni bizalmatlanságát, vagyis azon képességének hiányát rejti, miszerint alkalmatlan az lenni, ami: nő és nem férfi. A feminizmus számára az a premissza szolgál alapul, hogy a nő önmagában nem rendelkezik értékekkel, és csak abban az esetben ér valamit, ha amennyire csak lehet férfivá válik, és a férfi előjogait is igénybe veszi. Ezért a feminizmus a legrosszabb értelemben vett elfajzás szimptómája. És míg a tradicionális etika megkövetelte, hogy a férfi és a nő egyre inkább önmaga legyen, és egyre merészebb képekkel fejezték ki, hogy mitől lesz az egyik férfi, a másik nő, – addig láthatjuk, hogy a “modern” mozgalmak a nivellációra törekednek, egy olyan állapot felé, ami a nemi individuáción és differenciáción valójában nem túl, hanem innen van. Más oldalról: amit a feminizmus a prakticitás síkján szem előtt tartott, az a bankok, hivatalok, piacok és a modern élet más irányadó centrumai által kitermelt homunkulusz. Épp ezért a feminizmus könnyen bizonyíthatja, hogy a nő is többé-kevésbé ugyanazokkal az intellektuális és praktikus képességekkel rendelkezik, mint amelyekkel az új, önnön árnyékává vált férfi jogait, autonómiáját és “fensőbbségét” indokolja. Más szempontból viszont a férfi nem avatkozott bele a dolgok menetébe, sőt még elő is segítette azokat: a nőt a nyilvános életbe, a hivatalba, az iskolába, a műhelybe és a modern társadalom és kultúra egyéb kártékony területeire kényszerítette. Ezáltal megadta az utolsó nivelláló lökést is. Abban a világban, ahol a bokszoló, a cowboy és a zsidó bankár a legmagasabb férfiasság megtestesítőjeként tölti be az aszkéta és a harcos helyét, ott a modern materializált ember szellemi elférfiatlanodásában megelevenedni látszik az afroditéi nő ősi fensőbbsége az érte értelmetlen módon dolgozó és az érzékiség által elállatiasodott férfi felett. A másik oldalon: a nemi korrupció és elkeseredés válfajai állnak, amelyeket felületesség kísér, vagy a női típus akár a fizikai jellemzőkig elmenő elfajzása, a nő természetes lehetőségeinek elsorvadása, benső lényének megfulladása. Innen a garçonne típusa: az elférfiasított, sportos, üres, bármilyen önmagán túli benső folyamatra alkalmatlan lány, aki végül alkalmatlan magára a nemiségre is. Hiszen a modern nőben nem csak az anyaság lehetősége, hanem maga a szerelem lehetősége sem ébreszt fel végső soron lényegi érdeklődést, míg ezzel szemben vonzza a szépítkezés, a ruhákkal – vagy a lehető legkevesebb ruhával – való öndíszítgetés, a fizikai tréning, a tánc a tánc kedvéért, és így tovább. Így aztán könnyű előre látni, hogy ezen az alapon – akár csak materiális szempontból – hová vezet a két nem kapcsolata. A szerelemben, ugyanúgy, mint a mágnesességben és elektromosságban, a teremtő szikra annál nagyobb és élőbb, minél erőteljesebb a polaritás, azaz minél nagyobb a nemek közötti differencia: tehát minél inkább valóban férfi a férfi és valóban nő a nő. Az evolúción átesett és “emancipált” nő világában ezt az erőt a kétszínű pajtáskodás promiszkuitása a sápadt “intellektuális” szimpátiától, vagy az új banális kommunista naturizmustól kaphatja; ez viszont többé már nem az a mély és elementáris értelemben felfogott szerelem, amelyben a régiek kozmikus őserőt ismertek fel. Ahogyan a szociális egalitarizmus a korábbi férfias és élő – harcos… Tovább olvasás »

brandon
Olvasó
brandon

a nő önmagában nem rendelkezik értékekkel

Miért, rendelkezik? Jó s*gg, jó testalkat stb. És, még tud szülni is. Azta. Ezzel vége is. Keresem, kutatom, már mikroszkóp alatt van a nő komolyan mondom, de még mindig semmi rejtett női értéket nem voltam képes felfedezni.

Gyanítom, hogy ezek a női értékek annyira láthatatlanok, mint a patriarchális elnyomás, meg a férfiprivilégiumok. :)

Koriander
Olvasó
Koriander

Brandon, nem félsz, hogy elvisz a Batman?

Deansdale
Admin

“Minden erénye mellett Evola (…) az olvasója számára egy olyan azonosulási pozíciót kínál, amelyből sokszor gőg, rossz értelemben vett elitizmus és lenézés fakad.”

És vannak akik ezt magukévá is teszik :)

Pash Cutter
Olvasó

“És vannak akik ezt magukévá is teszik :)”

Ezt tökéletesen eltaláltad, Deansdale! Sok olvasója sajnálatosan tényleg magáévá teszi az evolai gőgöt, elitizmust és lenézést. Ez egyfajta gyermekbetegség a magyar jobboldalon. Erről írtak is egy páran:

http://mandiner.hu/cikk/20140311_farkas_attila_marton_az_evola_virus_a_beteg_nemzettestben

http://archivum.magyarhirlap.hu/haynau-az-ikon?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410

Reszet Elek
Szerkesztő

Azt hiszem D. másra gondolt.

Ettől függetlenül, amit írsz az bármilyen izmusra vagy elképzelésre is igaz ha túlzásba viszik (ahogy a második linked utal is rá).