Egészség, félelem, és másság

Sokan gondolják, hogy a pszichopatákban nincsen félelem. Ezt én most cáfolni fogom, és e cáfolatban rá fogok mutatni néhány érdekes, az életünket vezérlő törvényszerűségre is.

A pszichopaták nem félelmek nélkül élnek. Ők egy véglet. Ők azok, akik a leginkább átadják magukat a félelmeknek. A különbség azonban a kettő közt alig észrevehető: nem tudni uralni a félelmeket, vagy nem tudni arról, hogy lenne mit uralni.

Előbbi is sok emberre vonatkozik, de utóbbi, a félelmek tudatosságának a hiánya az, ami a pszichopaták jellemzője. Nem ’nincsenek félelmeik’ – különben nem törekednének arra, hogy torz istenekké váljanak, a minden élő, és élettelen feletti kontrollra (a biztonság hiányától való erős félelem okozza, hogy megpróbálunk uralkodni másokon, birtokolni a teljes kontrollt, a teljes biztonságot nyújtó tárgyakat, birtokolni a másikat, tehát megpróbáljuk úgy kezelhetővé tenni, irányítani a világot, hogy az számunkra biztonságot nyújtson) –, egyszerűen csak sem az érzelmi, sem az intellektuális félelmeikről nincsen tudomásuk, így nem is képesek szembe nézni azokkal.

Persze kívülről nézve ez a ”félelem nélküliség” úgy tűnhet, bátor szembenézés a félelmekkel, de nem így van. A pszichopaták azok, akik a félelmekkel egyáltalán nem néznek szembe. (Azt hiszem, a pszichopaták esetében épp azt kellene elősegítenünk, hogy felismerjék félelmeiket, és lehetőséget adni ezáltal arra a valóban bátor lépésre, amit már az azokkal való szembenézés jelent.)

Kizárólag az képes szembe nézni saját félelmeivel, az képes föléjük emelkedni, aki tudatos azok létezése felől, így nem dől be állandó sutyorgásuknak.

Van egy tudatossági szint, amely a másik végén helyezkedik el annak, amilyen tudatosságban a pszichopaták élnek. Ott azért nincsenek jelen félelmek az emberben, mert már mindnek fölé tudott emelkedni. Az ilyen emberek mesterek. Ahogyan persze a pszichopaták ”legjobbjai” is azok – mint a Star Wars-ban, ahol a sötét oldalnak szintén voltak mesterei –, mivel mesteri módon törekednek a mindenek feletti uralomra. Ellenben a valódi mesterek – mint a filmben a jedik – önmagukon, és nem másokon kívánnak, tudnak uralkodni.

A másokon való uralkodás vágya abból a téves látásmódból fakad, amely szerint ’vagyok én, és van a világ többi része’. Mely többi résznek ráadásul én ily módon kiszolgáltatottja lehetek, vagyok. Ennek tudata a biztonság, a szeretet érzésének hiányával kéz a kézben jár, és teremt meg egy ennek megélésére alkalmas környezetet, egy zavaros, háborgó valóságot.

A valóság természetesen az, hogy minden egyetlen hatalmas Egység, tehát az, ami én vagyok, az ugyanúgy minden, abból van minden más is. (Minden ’egy más’, minden ugyanannak az Egynek egy mása – amikor például egymásra mutogatunk, mindig egy másra mutogatunk. Az ego számára viszont a ’más’ szó nem a másolat szóval, hanem az idegenséggel rokon. Annak hallatán az ego ”füle” másra gondol, mást érez, a tudatossága másként érzékeli ugyanazt.)

Az ego kifordítva látja a dolgokat, ezért folyton azt az énérzékelést próbálja megerősíteni, mely az elszakadottság gondolatából következik.

Végül is megpróbál visszaállítani egy olyan ’tudatalatt tudott’ létállapotot, amely már eleve adott, de sem arról nincs ’tudatos tudomása’, hogy ez a vágy hajtja, sem arról, hogy pontosan azzal tartja távol magát ettől a vágyott céltól, hogy az elszakadottság gondolatából táplálkozó önképet erősíti.

Állandó feszültségben akarja megcsinálni önmagából önmagát, mintha el tudná veszíteni.

Mivel az Egységnek mindössze elnyomva, tudat alatt van tudatában, önmaga kiegészítésére törekszik, mag(j)ának az Egészségnek a megélése helyett.

Ezért is nevezhetjük a fél elem(-ség) állapotának azt, amikor valaki nem egész-ség-es.

Ugyanakkor ami fél, az egész akar lenni. Különben nem is definiálódna félként. A fél-ség, mint állapotként való megjelölés eleve azt fejezi ki, hogy létezik egy olyan egész-ségi állapot, amelyhez képest a fél egy fél, amihez tartozik, aminek része. A ’fél’ kifejezés már önmagában is egyfajta húzóerőt szimbolizál. Húzóerőt, vissza az egység felé.

Igaz, az ego egy, az egészséghez vissza nem vezető úton, az általa érzékelt felek fenntartásán és uralásán át próbál visszatérni az Egységbe, míg a tudatos ember a félségek fölé emelkedve válik újra egészséggé.

Egy teljesen egészséges embernek nincs félelme semmitől.

A birtoklási vágy tehát egyenes következménye az önmagunk és a világ fél-elemekként való érzékelésének. A birtoklási vágy az, amikor valaki önnön egészségéről mit sem tudva – mivel a fél-elem(-ség) tudatosságában az egész világ egymástól független részek puszta halmazának látszik – akar egésszé válni.*

Az ego szemszögéből minden ’más’ hiány, vagy felesleges többlet, attól függően, hogy mely véglet felé mozdult el az egészséges, a tökéletes egyensúlyi állapotból.

A benső hasadás miatt lesz számára egymástól elkülönített egy-ik és más-ik fele a dolgoknak, mint mondjuk bal és jobb oldala. Amelyek közül mindig pusztán az egy-ikhez kapcsolódik, és amelyek közül számára minden ’más’ egy tőle független más-ik lesz.

Ilyen módon az ego egy dualitásokra épülő illúzióban él.**

Ahogy fölé emelkedünk egy-egy polaritásnak, mindig feloldunk magunkban egy fél elemmel történt azonosulást.

Egészségessé úgy válhat az ember, hogy helyreállítja egész-ség tudatát.

Ebben másoknak is segíthetünk ugyan, de addig, amíg benső vagy külső feszültség kíséri ez irányú tevékenykedésünket, minket is valamely fél-elem tudatossága vezérel még.

Az elvárás nem egészséges vágy.

Az elvárás az a vágy, mely még nem tiszta a félelmeinktől. Ha elvárás van bennünk valamivel kapcsolatban, akkor másvalamit még nem látunk tisztán, nem tisztáztunk magunkban.

A helyes irányba történő változásokat a félelmeink feloldása, a felőlük való tudatosodás, nem a kényszerűség, a magunkra vagy másokra helyezett nyomás idézi elő.

Miként magunknak is az együttérzésre, a megértésre, a dolgok felfogására, a felismerésekre van szükségünk, úgy másoknak is erre van szükségük.