Az előre be nem tervezett kis coming out-om után kérlelhetetlenül feltört bennem a vágy, hogy firkantsak valamit a manapság egyre kevésbé létező szülői identitásról. Egyáltalán nem esek túlzásba, ha azt mondom, a modern szülők többsége nem érdemelné meg azt a privilégiumot, hogy gyereke lehessen, sőt mi több, felnőttnek sem lenne szabad nevezni őket. Csupán nagyra nőtt kisgyerekek, akiknek a kölyök mindössze önigazolás céljából kell, illetve azért, mert mégiscsak ciki már több tíz évesen egy játékbabát püfölni. Az önző szülő számára a gyerek kiváló indok a férfi magunkhoz való láncolására, vagy a feleség kiszolgáltatottságban tartására, ebben a képletben a gyerek maximum a relációs jel szerepét tölti be, nem pedig egy különálló identitásnak számít, aki a két szülő eredményeit összeadva a kiegyensúlyozott, boldog, és mindkét szülő legjobb tulajdonságait hordozó végeredményt testesíti meg.
Több mint száz évvel ezelőtt a világ máshogy viszonyult a gyerekhez. A gyerek egy befektetési jegy volt, akit etettek, itattak, ruháztak kora felnőtt koráig, majd mindezt az alapvető törődést kamatostul kellett visszaadnia szüleinek, illetve társadalombiztosítási –és nyugdíjrendszer híján idős korukban is el kellett őket tartani. Még korábban fogyóeszköznek számított, a nő megszült tíz gyereket, akik közül végül három érte meg a felnőtt kort. Mint a lapostányér, ha eltörik, van másik, vagy veszek újat.
A mai világban a gyerek szerepe radikálisan átértékelődött, de a szülői viselkedés sok esetben mit sem változott. A gyerek sokak számára még mindig befektetési jegy, aki köteles szülőjének visszaadni, amit az beletett a nevelésbe. Mások felismerték, hogy a mai generációk teljesen eltérő nevelést igényelnek, de jól kipróbált modellek híján túlzásokba esnek, és önálló identitás helyett kiskutyaként, ming vázaként vagy faliképként kezelik gyermeküket: nem kell semmit visszaadnia a szüleinek, de öntudata sem lehet. A modern korban a gyerek azoknak való, akik képesek szembenézni a várható elmúlással, és képesek elfogadni, hogy megérdemlik azt, hogy identitásuk, azaz ahogy az életüket megélik és ahogy a világot látják, van annyira értékes, hogy az érdemes továbbadásra az utókornak a Föld nevű bolygó számára.
Amit határozottan tényként kezelek, hogy a gyereknevelés akkor megy végbe helyesen, ha az felnőtt korára teljes egészében önállóan azt csinál, amit akar, és teszi mindezt teljes felelősséggel. Azaz megéli a legfelsőbb rendű értelemben vett életet olyan módon, hogy soha nem kell a kiskorában kifejlődött személyiségét lerombolnia, paradigmát váltania és megbánnia bármit is, amit cselekszik, mert mindig tudja, mi a helyes döntés, és hogy formálhatja identitását a saját javára.
Véleményem szerint a nevelési módszert mindig úgy kell kialakítani, hogy megfeleljen az adott kor kívánalmainak, egyszerűen azért, mert a túlzottan különc módon nevelt, kilógó lurkót a társadalom kiutálja, és felnőtt korára az élete pokollá változik. Gyakori az a tévhit, hogy a mai fiataloknak minden sokkal könnyebb, és minden a seggük alá van tolva. Ennél nagyobb hazugságot kitalálni sem lehetne, a mai gyerekeknek semennyivel sem könnyebb, mint a megelőző generációknak, csupán más tényezők felé tolódtak az elvárások, mint bármikor a történelem folyamán, és sokan azt képzelik, könnyebb reggel 8-tól este 6-ig a padban görnyedni és az agyi képességeket a végletekig feszíteni, mint kinn a mezőn kapálni a kukoricát. Mindkét feladat nehéz, de mindkettő máshogy, nem lehet egyértelműen az egyiket a másik elé helyezni.
13+1 pontból álló kiskátémban bemutatom azokat a szülői mintákat, melyek a lehető legnagyobb rombolást képesek végezni a fejlődő identitásban, és tanácsot adok arra, hogy lehet ezeket az apró kríziseket feloldani. Fontosnak tartom leszögezni, hogy az alábbi sorok kizárólag a saját egyéni véleményemet tartalmazzák és mérgező szülők gyermekeként saját, szerzett tapasztalataimból táplálkoznak, semmiképp sem tekintendők örök igazságnak, vagy kiforrott álláspontnak. Fő célom inkább a tudatcsiszolás, a gyerekről való gondolkodás formálásának elősegítése és átvezetése a XIX.-ből a XXI. századba. Az is fontos tényező, hogy tanácsaim csak a fiúk egészséges férfivé változtatásához használhatók fel teljes egészében, a lányok bizonyos szempontokból kicsit másabb bánásmódot igényelnek, melynek kifejtésére releváns tapasztalatok híján inkább nem vállalkoznék.
1. Ne kényszerítsd olyan dolgokra, amiket utál
Komolyan azt képzeled, ha erőszakkal cipeled matekversenyre, akkor majd világhírű programozó válik belőle? Olyan életet akarsz neki, ahol minden egyes reggel úgy kell kikászálódnia az ágyból, hogy megint egy gyűlöletes napra ébredtünk, ahol azt kell csinálnom, amit utálok, és már semmi reményem a változásra, mert elfogytak az ingyenes félévek az egyetemen, és nem engedhetem meg magamnak a kiesett időt és bevételt egy új diploma szerzésére? Hát csak rajta! Aztán figyeld, hogyan lesz gyerekedből romhalmaz, aki egész életében átkozni fog téged az autoriter hozzáállásodért. A tehetség felismerése fontos, pláne ha megfelelő időben történik. Bíztatni kell a kölyköt arra, hogy minél több olyan dolgot próbáljon ki, amit esetleg felnőtt korára a hobbijává vagy hivatásává fejleszt. De legyen a gyerek akármilyen ügyes egy adott területen, nem érdemes halálra erőltetni, amennyiben utálattal viseltetik az adott terület iránt. Hiába olvasunk országszerte informatikushiányról, ha kölykünknek nem tetszik a programozás, nem szabad kényszerítő eszközökkel boldogtalanságba taszítani. Ha tényleg tehetséges, és nem pedig elfogultan túlértékeljük, meg fogja találni boldogságát egy másik hivatásban, és ha talpraesettségre tanítjuk, még jó pénzt is kereshet vele. Programozónak meg mennek azok, akik tényleg odavannak a bitpakolgatásért.
2. Segíts neki hivatása megtalálásában
A fentiek ellenére fontosnak tartom leszögezni, hogy mivel már a gyerekeknek is erőteljesen különböznek egymástól a fejlődő személyiségjegyeik és az érdeklődési köreik, így olyanok is akadnak, akik teljesen tanácstalanul vágnak bele a továbbtanulásba. Nem találják azt a hobbit, ami érdekelhetné őket, nincs affinitásuk a számukra korábban még szimpatikusnak tűnő szakmához. Így amennyiben saját magától nem leli meg érdeklődési körét, neked kell javaslatot tenned a megoldásra. Itt is ugyanilyen fontos a kényszerítő eszközök mellőzése. Fontos minél fiatalabban, lehetőleg még kisiskoláskorban megpróbálni kialakítani benne az érdeklődést új dolgok iránt. Sok különböző területtel próbálkozhatunk, legyen az zene, sport, szavalóverseny, akár iskolán kívüli tevékenységekkel is elláthatjuk. A céltudatos gyermekkel ellentétben az efféle bizonytalan fiatalok esetében fontos a türelem, a megértés, valamint az a fajta ráérző képesség, hogy megsejtsük, mi is az a tevékenység, ami megfelelő lehet számára. Meglepően sok szülőt ismerek, akiknek egyáltalán fingja sincs gyereke képességeiről vagy hobbijairól. Fel kell készülnöd arra, hogy esetleg többször vált felsőoktatási intézményt. Ha nem kívánod ennek terhét magunkon cipelni, nyugodtan neveld önállóságra még addig, amíg megvan a biztonsága. Ha megfelelő módon teszed, nem fog beletörni a bicskája az önálló létbe.
3. Foglalkozz vele rendszeresen, amennyiben igényli. Tanítsd hasznos dolgokra!
Főleg kisgyerekkorban rendkívül fontos az állandó törődés. Családtagjaim nem szokták érteni, miért szerettem annyira nagyapámat, amikor matt alkoholista volt, és józan napjaiban is elég nehéz volt bírni vele. Pedig elég egyértelmű az ítélet, hiszen a gyerek sohasem hazudik. Minden hibája ellenére ő volt az, aki ténylegesen is törődött unokáival. Leült velünk kuglizni, pedig már nehezen bírta a dereka, elsétált velünk vonatot nézni, megtanított fát vágni, csirkéket keltetni/etetni, sátorozott velem éjjel az udvaron annak ellenére, hogy utána napokig fájt a háta, és néha suttyomban belekortyolhattam a demizson borba, amit frissen szívott ki a hordóból. Emellett minden alkoholizmusa ellenére állandóan félretett némi aprópénzt az unokáinak. Önpusztító életmódja mögött tele volt szeretettel. Így utólag pedig még vicces is visszaemlékezni, amikor hármunknak kellett a patakból kihúzni, majd otthonkában hazavinni, vagy mikor megkergetett a ház körül piszkavassal.
Ehhez képest a modernizmusban a gyerek elmebeteg és soha semmire rá nem érő szülőket kap, akik amúgyis csak koloncként élik meg őt, a mindennapokban úgy kezelik, mint egy dísztárgyat, akit lehet mutogatni a szomszédoknak és rokonoknak, akár valami festményt, meg dicsekedni vele, hogy milyen okos. A köztes állapotokban pedig kuss a neve, lehetőleg a létezésével se nagyon zavarjon. Aztán jön a felnőttkór, az elmebetegségek, az önállóságra való képtelenség, majd a sérelmek továbbtolása az ő utódainak.
Ismerd fel, igénye van-e a gyerekednek a törődésre, és foglalkozz vele! Építsd a személyiségét, segíts neki a készségfejlesztésben. Ne a tévé elé dobd le, hogy majd az neveli helyetted. Fedezzétek fel együtt a világot. Menjetek kirándulni, társasozzatok, sportoljatok! Neked sem árt. Nincs az a bónusz fizetés, amiért megérné egy életet megnyomorítani. Ha gyereked introvertált, akkor is létezik rengeteg elfoglaltság, amiben örömére lelhet. Mutasd meg őket neki.
4. Tiszteld az autonómiáját
Az autonómia nem azt jelenti, hogy nem szabhatsz korlátokat a lurkónak, hanem csak azt, hogy az egyértelműen megszabott keretek között joga van eldönteni, mit szeretne. Vidd el magaddal már óvodás korában bevásárolni, hagyd, hogy maga válassza ki a ruhát, amit felvenne. Menjetek el együtt az ABC-be, és kérdezd meg tőle, szerinte mire van szükség a hétvégi bevásárláshoz? Persze, hogy hülyeségeket fog mondani eleinte. De így van legalább 18 éve arra, hogy kikupálódjon, és ne úgy járjon, hogy az első adandó alkalommal, amikor magára van utalva, nem mer jegyet kérni a vonatra, vagy eltéved az egyenes utcában. A játszótéren hagyd magára, és ülj le tőle egy kicsit messzebb, ahol már csak a periférikus látómeződbe esik, és onnan ügyelj a biztonságára. Kérd ki a véleményét a csajokról, vagy bármilyen hétköznapi témáról. Próbáld meg közben nem hangosan kinevetni. Felhívom a figyelmet, hogy az autonómia nem azt jelenti, hogy amit csak lát, belepakolja a bevásárlókosárba, és ha nem kapja meg mind, joga van hisztit csapni. Figyelmeztesd, ha hisztit csap, nem lesz kikérve a véleménye. Ha továbbra is folytatja, vond meg tőle a figyelmet. Terroristákkal nem tárgyalunk. Ha leleményes vagy, akár valami ötletes büntetést is kitalálhatsz neki, de ez semmiképpen sem fenyítés legyen vagy olyan dolog, ami hosszú távon megszégyenítő.
5. Neveld korán önállóságra, ne félj neki feladatot adni
Az önállóságot tanítani szükséges. Fokozatosan. És napjainkban az egyik legnagyobb szülői fogyatékosság az önállóság szuggerálásának hiánya. Burokban növesztgetik a kis zsenipalántát huszonéves koráig, majd egy óvatlan pillanatban kilökik az utcára, hogy na most már szabad vagy kisfiam, sok sikert az életedhez. És csodálkoznak, ha a gyerek marhára nem lesz életképes.
Már ötéves korától nyugodtan megbízhatod kis feladatokkal. A „pakold össze a szobádat” ósdi trükk, ennél több impulzióra van szükség a függetlenedés elősegítéséhez. Amíg még nagyon fiatal, bízd meg ház körüli teendőkkel, és folyamatosan felügyeld. Nyilván nem a vízvezeték-szerelésre meg motorolaj-cserére gondolok, hanem egyszerű feladatokra. Locsolja meg a virágokat, keverjen ki valami egyszerű hozzávalót az ebédhez. Installálja fel a Windowst. :) Ha hiperaktív a gyerek, ásasd fel vele a kertet. Amikor már iskolába jár, és tud olvasni meg számolni, küldd el boltba egy bevásárlólistával. Minden véghezvitt feladatért dicsérd meg és adj neki kis jutalmat. Fokozatosan vond ki magad a felügyelet alól, csak a végeredményt ellenőrizd. Ha valamit rosszul csinált, udvariasan mutasd meg neki, hogy kellett volna, és legközelebb már így csinálja. Ha korán bevezeted a munka világába és látja, ezzel örömet okoz családjának, akkor maga is meg fogja szeretni, így a későbbiekben sokkal könnyebbé válik számára a megfelelő hivatás megtalálása. Idősebb korában nyugodtan oszd meg vele is a házimunkát. Az apja vigye el a saját munkahelyére, és vezesse be az ott zajló folyamatokba. Semmiképpen ne erőltessünk rá egy adott szakmát és rugdossuk abba az irányba.
6. A példát mutasd, ne statuáld!
Aki bort iszik és vizet prédikál, annak idejekorán elveszik a hiteles szülő képe a gyerekei fejében. Képmutató dolog színjeles bizonyítványt várni a gyerektől, ha magunk hármas átlaggal végeztünk a gimiben. Kotord csak elő szépen a régi bizonyítványodat, és mutasd meg neki! Ha hazugságon kapod, tedd fel magadnak a kérdést: én soha nem hazudtam a gyerekemnek bizonyos dolgokról? Soha nem voltam képmutató? A gyerek nem tud hazudni, és nincs humorérzéke, amíg ezeket a képességeket el nem tanulja. A képmutatást viszont már kicsi korban észreveszik. Mielőtt röppenne az a pofon, mérlegeld szépen magadban, hogy a gyermeked tényleg valami rossz dolgot követett el, vagy csupán nem bírod elviselni, ha épp alakulófélben lévő önálló véleményét hangoztatja, ami a tiédtől esetleg eltér? Tényleg akkora tragédia annak a Herendi vázának az elvesztése, mint beállítod? Példát statuálni kizárólag akkor szabad, ha a gyerek vétke bűncselekménynek, vagy komoly erkölcsi vétségnek számít. Például bolti lopás esetén egyértelműen helye van a szigorú megrovásnak. Viszont minden olyan esetben, ahol kizárólag a „ki az úr a háznál” alapkérdés érvényesítése van terítéken, nem elfogadható a fizikai bántalmazás.
7. Ne sumákolj gyereked előtt
Sokan vannak, akik amolyan szánakozó lenézéssel viseltetnek gyermekük kezdeti csetlés-botlásainak irányába. Hiszen még annyi mindent nem tud az életről. Tévedés! Mivel a racionális intelligenciát csak tanulmányai során fejleszti fel a maga szintjére, ezt a hiányt magas érzelmi intelligenciával pótolja, ami gyakran el is uralkodik rajta. Igen, a kisfiún is. Egyből megérzi a szülői bullshitet, és azonnal beindul nála a vészvillogó, ha valami hülyeséggel próbálod etetni. A felnőttnek mondott játszmák a párkapcsolat felei között, a munkahelyi stiklik, valamint a számtalan más területen jelentkező hazugságok azzal járnak, hogy a szülő végül saját magát is könnyedén csalja csapdába. Ha helyrehozhatatlanul megromlik a kapcsolat pároddal, a gyerek már azelőtt sejti, hogy a hagyományos értelemben vett családját el fogja veszteni, mielőtt te magad kimondanád. A gyereknek joga van tudni, ha valami nagy változásra számíthat. Ha előre fel tud készülni a bajra, sokkal kisebb lelki teher lesz számára, mintha egyszerre zúdulna fejére a rengeteg érzelmi sokk.
8. Mindkét szülőre szükség van
Akármennyire is fáj, a másik szülő nélkül teljes életet élni képes, boldog felnőtt kinevelése LEHETETLEN. Mind a fiúnak, mind lánynak szüksége van hiteles apai és anyai mintára egyaránt. Az az anya, aki szisztematikusan az apja ellen hangolja gyermekét, megágyaz a boldogtalanságnak. Az első három évben egyértelműen az anya fokozott jelenléte szükséges, utána azonban az apa kötelessége átadni azokat a mintákat fiának, melyből sikeres életének fellegvárát építgetheti. Ha nagyon elmérgesedik a viszony a szülők között, még mindig kisebbik rossz a békés elválás, mint két egymást ölő szerencsétlen, akik között a valódi vesztese a szituációnak az odapottyantott kölyök lesz. Az utak különválása után is fontos a felek kiegyensúlyozott kommunikációja, hogy ne a gyerek legyen kénytelen sínylődni az érzelmi viharok tengerén. Soha semmilyen szempontból nem elfogadható a gyerek kisajátítása és a másik szülő ellen való hangolása.
9. Kezeld helyén a változásait
Ne mássz falra, amikor a kamasz gyereked a szokásos ölelés/puszi helyett elkezd pénztárcád tartalmáért kuncsorogni. Ez egyszerűen a természetes változások része, és nem annak a jele, hogy a gyerekedből egyre inkább önző dög lesz, aki már a szeretetre is képtelen. El kell fogadod, hogy amíg érett személyiség nem válik belőle, sokkal többet kell adnod, mint amennyit ő maga vissza képes adni. Csecsemőkorban az állandó biztonság és jelenlét, kisgyerekkorban a felfedezés és az ebben való támogatás, fiatalkorban a tanulás, serdülőkorban pedig az anyagi javak megszerzésének igénye jelenti az élet meghatározó mozzanatát. A kamasz már nem a szülőtől várja érzelmi töltései pótlását, hanem a külső környezettől: a barátaitól, az első szerelmétől. A szülőtől való függetlenedés első állomása ez, és az anyagi függetlenség lesz a végső. Ezért a gyereked anyagi támogatásra szorul, de érzelmi támaszra már kevésbé. Fogadd el, és támogasd pénzügyileg is lehetőségeidhez mérten, de semmilyen körülmények között ne kényeztesd el. Fogalmazz meg vele szemben elvárásokat, vezesd be a pénz világába, szemléltesd, mekkora erőfeszítésbe kerül a napi betevőre vagy a legfrissebb divatrucira való pénz előteremtése. Tanítsd meg neki tisztelni a pénzt. Nem hajhászni, nem ajnározni, tisztelni.
10. A határokat legjobb belátásod szerint szabd ki
Ne görcsölj komolyabban azon, hogy melyek azok a határok, melyek megfelelnek a nebuló életkorbeli sajátosságainak. Ha nagyon bizonytalan vagy önmagadban, kutakodj interneten, vagy kérdezd meg a rokonságot. A magabiztos szülő képe sokkal fontosabb, mint az, hogy patikamérleggel kimért igazságossággal határozd meg a kereteket. A magabiztos szülő a kisgyermek számára biztonságot sugall, a biztonság pedig alapvető szükséglet a fejlődéshez egészen a serdülőkorig. Ne hagyd, hogy valamelyik ismerős elszédítsen és kioktasson gyereknevelésből, aki nem igazolhatóan jobb nálad benne. Ha már elkezdted a programot, következetesen vidd végig, a legjobb ismereteid szerint, ne váltogasd havonta a nevelési módszertanodat annak tükrében, hogy éppen mit olvastál a száz, egymásnak ellentmondó tanácsokat osztogató babamagazinban. A kiszámíthatatlan szülő könnyedén elvesztheti a gyerek bizalmát.
11. Nem kell neki mindent megadni
A legtöbb kárt okozó tévhit, hogy akkor vagy jó szülő, ha az égvilágon mindent megadsz a gyerekednek, amit csak szeretne. Ám a látszólag önzetlen szívességek halmaza rövidtávon letöri benne a tenni akarást és a világ megismerésének vágyát, hosszútávon pedig gyámoltalan lesz, mert a szülő mindig megóvja a kudarc kockázatától, de ugyanígy a komoly sikerélmény lehetőségétől is. Inkább törjön össze sokszor fiatal korban, ismerje meg, milyen kegyetlen a világ, amikor még ott áll mögötte a szerető család és akad egy meleg szoba, ahova mindig visszatérhet, mint tapasztalja meg idősebb korában a kegyetlen valóságot, az emberi játszmákat, a verseny igazságtalanságát és tapossák el pont akkor, amikor már nem számíthat segítségre. Soha ne kényeztesd el.
Ha magasak az igényei, akkor add meg neki azt, ami a tanuláshoz feltétlenül szükséges, illetve néhány alapvető kikapcsolódási eszközt. Ízlésesen töltsd fel a ruhatárát, de nem 30 pólóval meg 40 pár zoknival. Ezen felül ha új divatruci, számítógépes játék, mobiltelefon vagy bármi más kell neki, azt kösd feltételhez. Ne tanulmányi eredményhez, mert semmiképp sem jó, ha rágörcsöl a tanulásra, a teljesítménykényszeres gyerek ugyanis pont akkor teljesít rosszul, ha erőltetik a példás bizonyítványt. Csak olyan esetben köss valami dolgot tanulmányi feltételhez, ha annak nincs komoly tétje a továbbtanulás szempontjából, pl. megnyer egy szavalóversenyt.
Bízd meg valami könnyed munkával. Adj neki érte órabért. Mutasd meg, hogyan történik a bérszámfejtés és ez alapján mennyi időbe telik, míg megkeresi a mobiltelefonra valót. Mutasd meg neki az egyensúlyt a filléreskedés és a felelőtlen pénzelverés között. Javasold neki a takarékosságot, amennyiben saját anyagi lehetőségeid engedik, szuggeráld, hogy maga tegyen félre pénzt. Magyarázd el neki, ha gondosan félretesz minden hónapban egy keveset, akkor nagyobb korában könnyebben kezdhet új életet, vagy elköltheti olyan dologra, amit máskülönben nem engedhetne meg magának, mondjuk vehet egy autót. A pénzét tartsd tiszteletben, azaz ne nyúld le, ha egyik alkalommal mégiscsak megcsúsznál a rezsi befizetésével. Hagyd, hogy elmenjen dolgozni, a nyári diákmunka csak jót tesz a személyiségfejlődésének. Ha a család tehetős, akkor sem szabad mindent az asztalára helyezni, tanuljon meg felelősséggel bánni a pénzzel, mert bármikor bekövetkezhet, hogy anyagilag súlyosan megszorultok, és azt a gyerek kegyetlenül meg fogja sínyleni mentálisan, ha addigra nem vált anyagilag függetlenné.
12. Támogasd minden céljában, de szigorúan kérd számon!
Ez a pont az egyik legfontosabb mind közül, mégis gyakran félreértik. Ha a környezetemben fellelhető példákból táplálkozom, alapvetően háromfajta szülői megközelítése létezik a félig már önálló fiatal kezelésének:
– Apuka/anyuka beállítja a családi vállalkozásba vagy a ház körüli munkákra, önállósági törekvéseit letörik, keresett pénzét lecsapolják, majd elnyomás alá helyezik: „Amíg az én kenyeremet eszed, addig az van, amit én mondok!”.
– Késői elkényeztetéssel pórázra verik, megfosztják identitásától, helyette döntenek és élik az életét.
– Tanulmányai elvégzéséig elnyomásban tartják, minden önállósági törekvésétől és felelősségétől megfosztva, majd hirtelen kidobják a nagyvilágba, hogy: „Most már önálló vagy, kezdj magaddal valamit.”
Mindegyik rosszabb, mint a másik. A legdurvább szülői tévedés azt beképzelni, hogy a gyerek csak aztán lehet önálló, hogy elhagyja a családi fészket. Az így nevelt fiatal csakhamar kudarcok sokaságát halmozza fel, mert nem sajátította el azokat a készségeket, hogy milyen szabadon azt csinálni, amit akar, és tenni ezt teljes körű felelősséggel. Az ilyenekre telepszik rá az állambácsi feltételekhez kötött és megalázó támogatási/segélyezési rendszerrel, az ilyenek szavazatát lehet két kiló száraztésztáért megvenni, és az ilyenek fogják egész életükben csak azt lesni, hogyan pumpolhatják az államot vagy a másik embert rövid távú hasznokért. Parazitává válnak, mert szüleik is paraziták voltak. Érzelmi paraziták.
Ahelyett, hogy végleg tönkretennéd gyereked életét, inkább fejleszd magad személyiségét. Sajátítsd el a vállalkozó mentalitást. Tanulni sosem késő. Kérj szakszerű befektetési tanácsokat, merülj ez az üzleti élet rejtelmeiben. Ha a gyereked tőled különböző érdeklődési körrel rendelkezik, nyerj betekintést az ő világába. Tanuld meg nagy vonalakban gyereked szakmáját, hobbiját mondjuk menedzser szinten. Elég annyit tudnod, hogy az adott területnek mit az anyagi, tárgyi és szellemi feltételei, milyen képességek szükségesek hozzá, mennyit lehet vele keresni, hogyan kell művelni.
Ezután, ha gyereked előáll valami új céllal, hallgasd meg. Ha nagyobb mértékű anyagi támogatást kér, ne hajtsd el, ha elkezd mesélni vágyott hivatásáról ne röhögd ki csak azért, mert te nem érted. Figyelemmel hallgasd végig, a lehető legnagyobb szakértelemmel próbáld megérteni motivációit. Engedd, hogy azt az egyetemet válassza, amit szeretne, tanulmányi ideje alatt folyamatosan támogasd lehetőségeidhez mérten, és ellenőrizd, úgy halad-e, ahogy kell. Amíg gyereked anyagilag függ tőled, ne vond meg tőle a támogatást, de folyamatos legyen a kontroll. Ha vállalkozni szeretne, hívd fel a figyelmét rá, hogy ez mekkora hatalmas felelősség, bizonyosodj meg róla, hogy az ehhez szükséges képességek birtokában van, és kérj tőle üzleti tervet. Ha megbízol benne, add meg, ami az elindulásához szükséges, de folyamatosan ellenőrizd, halad-e a dolgával, amit a támogatásért cserébe felvállalt.
Ha semmilyen mértékben nem tudsz neki anyagi támogatást nyújtani, akkor is biztosítsd feltétlen szeretetedről és magyarázd el neki érett, felnőtt ember módjára, hogy bár mindennél jobban szereted, de nem tudsz pénzügyileg a segítségére lenni. Ha saját maga talpraesett (márpedig ha betartod kiskátém előírásait, akkor miért ne lenne), kicsivel nagyobb nehézséggel ugyan, mint kortársai, de el fogja érni vágyott céljait.
13. Ha eljött az idő, engedd el!
A változás mindig fájdalommal jár, de aki képes méltósággal viselni, annak az idő begyógyítja a sebeit, és egyúttal maga is többé válik. A felelős szülő, ha maga is kiegyensúlyozott, következetes módon nevelte utódját, pótolhatatlan értéket teremtett. Az önálló lábra állás szabotálása mögött leggyakrabban az értékvesztéstől való félelem rejtőzik. Mert a fiatal kiröppenésével a családi fészekből rájön arra, hogy nem csak a lakásban, hanem a tükörbe való nézésnél is egy tátongó üresség fogadja. Egy hiány, ami valójában nem is hiány, mert soha nem létezett, csak ideiglenesen kipótolta egy placebo, amit gyereknek neveznek. Sok házasság azután omlik össze, hogy a fióka elhagyja a szerető családi fészket, nem véletlenül. Aki a gyereke hiányában nem tudja jól érezni magát, az friss házasságában/párkapcsolatában sem volt békében önmagával, de a jókor jött gólya által megtalálta az önigazolást és a hazugságok elfedésének lehetőségét. Aki kiegyensúlyozott szülő, fájó szívvel bár, de elengedi gyermekét, és örvend, ha az megtalálja a maga boldogságát, legyen az bármilyen messze a szülői háztól.
13+1. Mindig várd haza
Napjainkra az élet nevezetű csúfság rendkívül összetetté vált. Nincsenek biztos receptek és egyenes karrierutak, mint akár a szocializmusban, akár a tőlünk szerencsésebb nyugati demokráciákban a 70-es évek végéig. Nemritkán egy nagy presztízsű diploma sem mentesít az álláskeresés, az önálló lábra állás nehézségei alól. Értsd meg fiataljaink életkezdésének nehézségeit, és mindig örömmel fogadd vissza, ha valahol megakad. Próbálj meg nem rátelepedni. Már kinőtt abból a korból, amikor korlátokat kell szabni. A támogatás ilyenkor nagyon fontos, és ne sértődj be azon, ha az anyagi segítségnyújtás szerepe felértékelődik az érzelmi támaszhoz képest. Támogasd gyermekedet mindenben, de mindig kérd számon az eredményeit. Ha hibázott, akkor se tagadd meg magadtól. Gondolj a tékozló fiú esetére. Mindenkinek jár még egy esély. Hibázni nem bűn, a hiba lehetőséget ad a kisebb korban kimaradt fejlődési lépcsőfokok megmászására.
Források: Írásom megalkotásához igénybe vettem gondolatmorzsákat a következő művekből:
– Susan Forward: Mérgező szülők
– Dr. Csernus Imre előadásai: Gyereknevelés, Ki nevel a végén?, Fojtó ölelés – gyermekek anyai elnyomásban
Ez egy remek cikk lett!!
Én ugyan nem vagyok anya, de sokat tanulok a gyermekek fejlődéséről és a felnőttéválás folyamatáról. Kivétel nélkül minden elmélet (Piaget, Erikson, Kohlberg) kiemeli azokat a nevelési módszereket, amelyekről Te is írtál. Óriási szerepe van mindkét szülőnek…de ugyanilyen szerepe kellene hogy legyen a gyermektársaknak és a tanároknak, ami manapság sajnos hiányzik, főleg ami a tanárokat illeti. A jutalom és a büntetés egyaránt fontos. Az önállóságra való nevelés szintén. A gyerek így tanulja meg, hogy mi a helyes, mi a felelősség, és mi az ami fejleszti az énjét.
“Az önző szülő számára a gyerek kiváló indok a férfi magunkhoz való láncolására, vagy a feleség kiszolgáltatottságban tartására…”
A férjem esete egészen bizarr. A gyermekek nem azért kerültek a családba, hogy az exfeleség magához láncolja a férjét, hanem hogy likvidálja. Az esküvő után derült ki, hogy a nőnek nem lehet gyereke. Örökbefogadtak két kisbabát pár év különbséggel. A második baba (fiú) örökbefogadásának hivatalos napján a nő bejelentette, hogy válni akar. Az USA elavult törvényeinek köszönhetően (amelyek szerintem még a magyar törvényeknél is szarabbak), a nő mindent vitt. Oké, legyünk igazságosak…talán a férjem rosszul állította be az eseményeket…de nem. A nő ugyanis totálisan elidegenítette a gyerekeket az apjuktól. A kisfiú valószínűleg már nem is emlékszik az apjára. A horribilis gyerektartásról inkább nem is tennék említést…csak annyit, hogy az ex otthon tesped, mert annyi pénzt kap a férjemtől és az államtól, hogy vígan lógatja a lábát.
Ami nekem még feltűnt az az, hogy sok szülő mennyire nem képes kezelni a saját gyermekét. Csak egy példa. A férjemmel sokszor lógunk a közeli könyvesboltban. A bolt egy része a gyerekek számára lett kialakítva, olyan mint egy beltéri játszótér. Mit látok? Két-három éves gyerekek tombolnak ott este fél tízkor. Szerintem egy ilyen kicsi gyereknek már nyolckor ágyban a helye. Csak a kedves szülő nem képes/akar elaltatni őket…ez meg könnyebb megoldás :-/
Egy kisfiú anyukájaként hadd mondjam azt, hogy nagyon tetszett a cikked, én is hasonlóan látom a dolgokat, mint te, bár mivel még ilyen kicsi a fiam, nem tudtam élesben kipróbálni a pontokat. De ha a jövőbe tekintek, akkor azt szeretném látni, hogy a fiam önálló és kiegyensúlyozott férfivé érik, aki képes a saját erejéből előre jutni és élni, de mégis ott tudhatja maga mögött azt a biztos érzelmi hátteret, amit az apjával nyújtunk neki. Mivel nem házikedvencpótléknak szültem a fiamat, hanem tudom, hogy csak “bérbe” kaptam, hogy felneveljem és önálló útjára indítsam, ezért remélem, nem fenyeget az a veszély, hogy zsarnokoskodjak felette és önállótlan majommá neveljem, aki teljesen tőlem függ. Már csak azért sem, mert nagyon taszítanak az ilyen gyerekek és felnőttek is. A másik, ami szerintem sokat segít majd abban, hogy a gyerekünk normális emberré váljon, az, hogy van apja, és nem is tervezek ezen változtatni.
Talán annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy az is sokat segít a gyereknek, ha vannak testvérei, így már eleve nem valószínű, hogy a szülő úgy elkényezteti, mintha egyke lenne, illetve már kiskorában megtanulja, hogy nem ő a világ közepe, hanem osztozni kell.
Azt hiszem, valóban ott dől el a dolog, hogy “mindent” meg akarsz-e adni a gyereknek és azt akarod, hogy amíg csak lehet, kényelmes élete legyen, vagy pedig emberré akarod nevelni, amivé bizony korlátok, kudarcok, lemondások, falakba ütközések nélkül aligha válhat, vagyis nevelni akarod, nem elkényeztetni.
Wastrel… Hol is kezdjem…
Kezdem azzal, hogy elegem van belőled!!! ;o))))
Kb. 1000 dolog eszembe jut olvasás közben, amiket most nincs időm leírni. Most csak néhány, a cikkhez szorosan nem kapcsolódó, vagy nem hozzászólás jellegű.
Aztán meg köszönöm is, mert egy időre megerősítesz abban, hogy úgy tűnik, nem csak én gondolkodom igen hasonlóan a gyereknevelésről – s ez megerősít abban, hogy vannak dolgok, amelyeket kivitelezni is sikerült. :o)
Sajnos most csak virtuális ölelésről lehet szó, de remélem a valóságban is kivitelezhetem. :o)
Korííííí! Tessék kinyomtatni és kiragasztani jól látható helyre, s ha kételkedni kezdesz abban, hogy jól csinálod-e, olvasgasd! :o)***
Azok a fiúk, férfiak, pasik, muksók, akik azon nyünnyögnek, hogy rajtuk átnéznek a nők, olvasgassák Wastrel ezen cikkét (is) és gondoljanak arra, hogy egy ilyen férfin igen kevés nő néz keresztül – aki meg keresztül néz, az így járt, annak megfelelnek az izomagyú gyurmagyurkák.
És erről eszembe jutottak a feminista oldalak kritikái, miszerint ide kizárólag puhapöcsök, nőhiánytól frusztrált férfiak írnak… És a kérdés is felmerült: Akkor milyen férfi kellene neki? – de ez már igazán nagyon mellékvágány, ne is bonyolódjuknk bele ez alatt a cikk alatt.
Szóval majd írok ide egy novelláskötetet, csak ahhoz sok idő kell – az meg most nincs, de ne reménykedjetek, előbb-utóbb megírom. :o)
azer’ kiragasztani nem fogom, nehogymá’ itt elbízza magát ;-))
:-), alapos cikk, de látok benne cincálási pontokat, de azt majd egy kicsit később.
A cél egyértelműen egy szuverén, magában bízni képes önálló személy, sajnos a köztudatban kevésbé elterjedt, hogy a fiú magzatok a sérülékenyebbek, vetéléseknél is arányaiban több, koraszülötteknél is sajnos a kisfiúk a sebezhetőbbek/ az extrém koraszülést is rosszabb kondiciókkal vészelik át, ha egyáltalán túlélik, a csecsemő fiúk közt is több a sírós, rosszulalvós, hasfájós, később kezdenek a srácok átlagban beszélni (míg a lányoknál 2,5 év a fiúcskáknál három a türelmi határ), az űrítés kontroll is később érik be) és utána meg jön az, amiről Dean is a Béka a fazékban cimű cikkben ír, hogy arányaiban gyakrabban kerülnek kisfiúk pszichiátriai gondozásba.
úgy tűnik végérvényesen törzskommentelő lettem, mert a békás hszeimet most idelinkelem, ui még mindig az álláspontomon vagyok, hogy nem tudatos kártékonykodás megy a kisfiúk ellen. De vannak dolgok, amik megfontolandók:
http://www.ferfihang.hu/2013/11/27/beka-a-fazekban/#comment-20300
Ha ezt mind összerakjuk elkezdhetünk arról is beszélni, hogy miért igényel egy gyerek a nemi sajátosságait, vagyis az idegrendszeri érési folyamatával korreláló, ill a személyisét (introvert vagy extrovert) elfogadó nevelést, terelgetést.
És igen, Jungnak igaza van, hogy a nők alapból jobb idegrendszeri kondiciókkal indítanak magyarán nem a gyengébbik nem, ua a jó biológiai adottságok még messze nem garancia egy kiegyensúlyozott személyiséghez.
Először is, kedves Koriander: MEGLEPETÉS! :D Szóval ezt a cikket szántam neked, miután elkezdtél a bizonytalanságodról értekezni a másik iromány alatt. Nyilván nem kifejezetten a te kedvedért írtam, de pont jókor jött a téma :)
Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy amiket itt összeírkáltam, nem egy teljes értékű útmutató, sőt mi több, messze nem megcáfolhatatlan igazság, én csupán összegyűjtöttem tapasztalataimat saját gyerekkoromból és a környezetemből, majd leírtam, ami éppen kipattant a fejemből. Utána csak annyit tettem, hogy összekapcsoltam egymással a gondolatokat, nehogy véletlenül elkövessem a következetlenség hibáját. Pont azért ajánlom leginkább neked ezt a cikket, mert látod rajtad, hogy erőteljesen törekszel arra, hogy jó szülő légy, és szeretném ilyen módon a te gondolataidat is viszontlátni :) Persze, hogy az én útmutatóm nem teljes értékű, igazából éppen hogy csak kapargattam azt a bizonyos felszínt, meg nem biztos, hogy az én javaslataim tökéletesek minden embertípushoz… csak az enyémhez :D Ahhoz, hogy egy teljes értékű gyerekhasználati kézikönyv születhessen, közel 100%-os sikerrátával, szerintem egy több ezer oldalt megtöltő enciklopédia sem volna elég.
A Csernus doktor említette egyszer egyik előadásán vagy műsorában, hogy pácienseit egyáltalán nem tudományos módszertanok szerint gyógyítja, hanem egész egyszerűen nyers őszinteséggel elmondja a pácienseinek a diagnosztika után azt, amit gondol. És minden egyes új páciens számára a személyiségfejlődés lehetőségét kínálja. Tehát nem úgy áll ki a több száz fős közönség elé, hogy na ő aztán mindent tud, hanem tájékoztatja őket arról, ahol éppen ő tart, de nem húzza magára a tévedhetetlenség álarcát. Mint ahogy a módszertana is fejlődött, régen ő volt a kiabálós pszichiáter, pár évvel ezelőtt pedig már mosolygós cinizmussal ugrasztotta ki a nyulat a bokorból a pácienseinél. Én is így vagyok az írásaimmal, egyáltalán nem törekszem a pártatlan/polkorrekt/kizárólag objektivitásra épülő tájékoztatásra, hanem egész egyszerűen a belső világomból táplálkozva megfogalmazom, hol tartok éppen, miről mi a véleményem. Aztán lehet, hogy 5 év múlva már radikálisan máshogy látom a dolgokat az adott témában. De egyértelműen a lényeg a fejlődés, és ha változik is a hozzáállásod adott témához az idők során, hiteltelen leszel, ha megtagadod magadtól a korábbi gondolataidat. Nem kiütni kell őket másikkal, hanem gyarapítani :) Szóval én várom azt a cincálást.
ne csinald mar, kedves Wastri, írtál egy szuper cikket, csak kiegészítettem, a szerénységem nem engedte, hogy odaírjam, hogy a múzsa elégedett :p, nagyon tetszett, tényleg. küldenék itt neked vmi zenés különlegeset is, hálám jeléül, na majd gondolkodom vmi pikánson ;-), Mr. Maximus.
Wastri? Már becézgetjük a becenevet? :D Mondom, hogy írd le nyugodtan, ha bármi ellenvetésed lenne, nem fogom érte leharapni a fejedet. Legalábbis megpróbálom :D
rendicsek, apránként téplek meg, első elakadásom:
“Azaz megéli a legfelsőbb rendű értelemben vett életet olyan módon, hogy soha nem kell a kiskorában kifejlődött személyiségét lerombolnia, paradigmát váltania és megbánnia bármit is, amit cselekszik, mert mindig tudja, mi a helyes döntés, és hogy formálhatja identitását a saját javára.”
mit értesz legfelsőbb rendű értelemben vett életen? férleértés ne essék asszem Nietzsche fan vagyok és fekszik az übermensch élet, de a Zarathustra nem erről szól, hanem a bennünk lévő jó és gonosz, fény és árnyék dolgokról…ebből kifolyólag nem mindig sikerül a helyes döntést meghozni, mégis a szuverenitás egy döntésért vállalt felelősségtudatot jelent, hogy akár passzívan, vagy aktívan választottam, de az en döntésem és a következmények is. Gyerekre implikálva meg szimplán annyit jelent, hogy bár édes fiam ezt jól elszúrtad, de nagyon kevés az olyan dolog, ami helyrehozhatatlan, mindig van megoldás.
Ekkora filozófiai mélységeket azért nem kell sejteni a cikkem mögött :)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis
Egyszerűen arra gondolok itt legfelsőbb rendű értelemben vett élet alatt, hogy képes vagy megmászni a Maslow-piramis csúcsát anélkül, hogy bármelyik lépcsőfokot is ki kéne hagynod.
A hibák ugyanúgy az élet szerves részei, mint a sikerélmények, sőt vannak, akiknek jobban :D Te abba a csapdába estél, hogy véleményed szerint minden hibát, amit elkövetünk az életben, azt meg kéne bánni. De nem így van! A hibák ugyanúgy többé tesznek, és építik a személyiséget, sőt talán még jobban, mint a sikerélmény. És a legtöbbet helyre lehet hozni. Ezért bizonyos értelemben a hiba elkövetése is helyes döntés (amennyiben a hiba nem helyrehozhatatlan), mert később, amikor már nagyobb felelősséggel kell döntenünk valami más helyzetben, ezek a tévedések is hozzásegítenek a helyes döntéshez. Talán nem fogalmaztam teljesen jól, nyilván nem tudja mindenki minden alkalommal, mi a helyes döntés, de erre akartam kilyukadni, hogy olyan döntéseket hozol, amiket még akkor is, ha esetleg rosszak, soha nem kell megbánnod. Ha meg kell bánnod egy döntést, az azt jelenti, hogy valami nagyon súlyos kárt tettél, vagy saját magadtól nem találsz vissza a helyes útra. Tényleg inkább ilyesmit kellett volna írnom, hogy “mert bármilyen élethelyzetben, nehézségben könnyedén feltalálja magát és így formálja identitását saját javára”.
Talán félre fogalmaztam, de a hibákkal kapcsolatban pontosan ugyanígy gondolom. a legnagyobb felismerések a legnehezebb időszakokban jönnek, azt hiszem ezt nevezik katarzisnak.
“Csernus doktor említette egyszer egyik előadásán”
De jó, hogy szóltál! El is szaladtam jegyet venni a jövő heti előadására. :o)
“Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy amiket itt összeírkáltam, nem egy teljes értékű útmutató, sőt mi több, messze nem megcáfolhatatlan igazság, én csupán összegyűjtöttem tapasztalataimat saját gyerekkoromból és a környezetemből, majd leírtam, ami éppen kipattant a fejemből.”
Tehát saját gyerek még nincs? Így akkor értem.
Jah, és még valami, tény, hogy a gyereknek mindkét szülőre egyformán szüksége van, DE! ha belegondoltok igazából abba, hogy a háború után hány kisfiúból lett normális férfi, ahol igazából nagymamak és anyák neveltek… akkor talán nem nehéz elfogadni, hogy az egyedülállóság még nem eredményez automatikus csorbulást a férfiasságon, mert a nemi identitást és önbizalmat pont hogy az ellentétes nemű szülő építi vagy rombolja, erősíti vagy gyengíti le. Más kérdés, hogy a feminista nőiivarszervű szörnyek valószínű vagy apa nélkül vagy egy háborúban traumatizált pl alkoholista apa mellett nőttek fel, nincsen mintájuk igy feleslegesnek tartják a férfi vagy az általuk kapott beteg mintából extrapolálják a valóságot.
Weininger szuper cikkét is betűzöm ide, mert szervesen kapcsolódik:
http://www.ferfihang.hu/2014/03/20/ferfi-kettos-kotesben/
“DE! ha belegondoltok igazából abba, hogy a háború után hány kisfiúból lett normális férfi, ahol igazából nagymamak és anyák neveltek…”
Ezzel egyetértek, DE! ha belegondolsz, azok az egyedülálló nők nem önszántukból lettek egyedülállók és megpróbálták az apaképet, a férfimintát is belevinni a nevelésbe, mert nem úgy gondolták, hogy a férfi max. csak gyerekcsinálásra és favágásra jó.
Azok az apa nélkül felnövő gyerekek azt hallották az őket nevelő nőktől, hogy mennyire hiányzik az apjuk, s az apa mit tenne, ha itt lenne, és nézd kisfiam, ezek voltak apád kedvenc könyvei/szerszámai, ha apád élne, biztosan büszke lenne rád, stb.
igaz, tkp a férfipozitivság (fizikai, lelki és eszmei) ami hiányzik,
ezért sem humoros a gumiszoba skizoblog, míg huffnagelnel tenyleg erezhető az abszurdig fokozott tiltakozás és van benne önirónia (ettől szimpatikus és vicces) de ebből következőleg ő a társadalmilag kikiáltott dilinyós, aki túlpörög, de nem közveszélyes, bár ha a némbereken múlna, bezáratnák.
Ez egy marhanagy téma, amiben lehet, hogy most előállok a radikális véleményemmel… De ehhez egy ilyen komment kevés lesz.
Mindenesetre az a lényeg, hogy a modern szülők keze meg van kötve – ha szénné dolgozzák magukat a gyereknevelés terén, az legföljebb egy kicsit növelheti a kudarc elkerülésének esélyét. Ha mondjuk optimistán 100%-ról indulunk és levonogatjuk a hátráltató tényezőket:
Ha anyuci nem háztartásbeli, az a siker esélyéből instant lecsap legalább 50%-ot. De lehet hogy optimista voltam, és van az 80 is. Ha a gyereket az állam neveli, a szülők eleve csak kapkodhatnak a veszett fejsze nyele után.
Ha a kölyök “átlagos” korabeliek között tölti ideje nagy részét, az megint levesz 30-40%-ot. A rossz minták annyira mélyen vannak a társadalom testébe vésődve, hogy egymástól önkéntelenől is átveszik a fiatalok. Értem ezek alatt a kommunikációs stílustól kezdve a tévékultúra teljhatalmát (láttad tegnap a bigbránert?), a mobil eszközök és szociális hálók elme- és jellemrombolását, stb.
Ehhez képest csak hab a tortán a közétkeztetés és közegészségügy totális csődje, illetve az ezekre vonatkozó értelmes köztájékoztatás teljes hiánya, amik garantálják, hogy a gyerek semmi esetre se legyen egészséges. Ezt egy felkészült szülő majdnem teljesen kiküszöbölheti, ha hajlandó befektetni a kellő pénzt és energiát, szóval erre adjunk egy baráti 10%-ot.
Ha csak ennyit nézünk, már látszik, hogy isteni szerencse és sok évtizedes kemény gürcölés a gyereket kimenteni a testi-lelki tönkremenés karmaiból – amit sikertelen szülői kísérlet esetén a felnövő fiatalnak kell megszenvednie és még kínkeservesebb munkával önmagában ledolgoznia. Erre nagyon kevesek képesek, és ennek eredménye a sok széteső kapcsolat, boldogtalan élet, stb.
Viszont ha ezt elfogadjuk, akkor abba ütközünk, amit te is felvetettél:
“a túlzottan különc módon nevelt, kilógó lurkót a társadalom kiutálja”
Ez első ránézésre igaznak tűnik, mégis vitába szállnék vele. A tudatosan “máshogy” nevelt gyereket a szülők felkészíthetik arra, hogy ne produkáljon olyan jeleket, amik feltűnően kiemelik a tömegből. Ez szinte teljesen kimerül annyiban, hogy bizonyos dolgokról nem beszél – pl. én sem hirdetem fennen mindenkinek, hogy otthon nincs tévé, és jobban érdekel Hamvas Béla vagy a piros pirulás tudásanyag a neten, mint a legújabb ájphone vagy hogy felfelé nyomjam magam a virtuális státuszhierarchiában menő ékszerek viselésével és lekezelő modorral. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én lennék a tökéletes ember :), csak azt, hogy lehet “különcként” élni különösebb társadalmi súrlódások nélkül is. És ha most születne gyerekem, habozás nélkül még különcebbre nevelném, csak persze felvértezném a szükséges eszközökkel, hogy ez a pszichéjét ne terhelje fölöslegesen. Nem akarnék remetét nevelni belőle, de inkább találjon 1-2 igaz társat, akikkel boldog lehet, mint hogy legyen 2000 twitter követője akik csak a neurózisait erősítik. A modern világ olyan lelki problémákat okoz az emberekben, amikről jelen pillanatban még halvány fogalma sincs a jónép 99%-ának, mert majd 10-20-30 év múlva fog kicsúcsosodni a hatása. Példának okáért a pszichológiában ismert a jelenség, hogy ha túl sok dolog közül lehet választani, az az embert már megbénítja. Ez régen a párkapcsolatokra nem jelentett nagy veszélyt, mert egyszerre úgysem volt sok vas a tűzben, legföljebb 2-3, amiből azért nem nehéz választani. Viszont a média és a szociális hálók ma már azt az illúziót keltik, hogy egy átlagos nőnek is többtíz, ha nem többszáz “hódolója” van, ami már bénítólag hat, és a nő szinte automatikusan kezdi elodázni az elköteleződést. Miért menne feleségül és szülne gyereket valakinek, mikor egy másik, ismeretlen jelentkező talán sokkal tutibb? És ha már elkötelezte magát, akkor elkezd motoszkálni a kétely, hogy talán mégse kellett volna, hiszen még mindig legalább százan lájkolják a szelfijeit, hátha ott van köztük Jake Gyllenhaal. Talán várni kellett volna egy kicsit…?
Erős bennem a gondolat, hogy normális gyereket ebben a világban csak úgy tudsz nevelni, hogy teljesen kiemeled belőle. Ez viszont már törvényességi gondokat vet föl, meg kell küzdened az állam ezerfejű hidrájával minden sarkon és kanyarban. Ha nem járatod suliba büntetés, ha nem oltatod büntetés, ha nem olyan mint a kortársai akkor elviszi a gyerekvédelem, stb. Érdekes kísérlet lenne egy gyereket az állam szemeitől teljesen elrejtve felnevelni. Ehhez persze legalább 1 teljesen erre szánt (háztartásbeli) szülő lenne szükséges, meg egy rakat erőforrás, úgyhogy sokan még csak nem is álmodhatnak ilyesmiről. Már ha amúgy álmodnának erről, hiszen annyira radikális elképzelés, hogy a többség talán megérteni sem lenne képes, nemhogy belegondolni :)
az az igazság, hogy az első mondatnál, hogy most vmi nagyon radikális lesz, már kezdtem felkenni magamra a harci sminket, de letöröltem, mert maximálisan egyetértek, különösen a különcössel. Volt vitám veled a htb-séggel kapcsolatban, de mostanra én is eljutottam oda, hogy persze kereshetünk sok pénzt, de valószínű, ha az is elég, amit a férjem biztosít, az önzésköbe lenne ha a gyerekek nevelését önként átengednénk az államnak. Ehhez jött még az idei lesérülésem, hogy alapjaiban kell átgondolnom, hogy egyáltalán milyen részidős munkák (amíg a gyerekek kötelező intézményben vannak ) eshetnek egyáltalán latba. Mondjuk ma felhívott az óvodavezetőnk és mondta, hogy akkor erdeióvónő lesz belőlem, mindig van valahogy.
Mindenestre az elmúlt félévem egyik legkeményebb felismerése, hogy a gyerek az államé…és teljesen ki vagyunk szolgáltatva egy előítéletes ( magát pszicho dolgokban jártasnak képzelő) gyerekorvosNŐnek és ez sajnos egy velem való játszmázás, mert amikor a férjem viszi a kicsiket érdekes módon mindig mindent rendbe talál, de az anyai kompetenciáimat rendesen megcibálta (a történet kezdőstádiuma itt: . http://enyeszpont.blog.hu/2014/05/13/orvosfobia ) azóta sajnos kiderült, h a gyerekorvos váltás se egy egyszerű dolog, mert a bevándorlás miatt egyre leterheltebbek és már nem vállalnak újakat, pláne akik egy kollégától menekülnek, ugye az ôsszezáró orvosi társadalmat nem kell bemutatni.
“mostanra én is eljutottam oda (…) Mindenestre az elmúlt félévem egyik legkeményebb felismerése, hogy a gyerek az államé…”
A probléma egyik frusztrálóbb oldala, hogy az emberek nem tudnak róla – csak hosszas kellemetlen tapasztalások után ébrednek rá, hogy mi a helyzet. A többség még nem tart itt, erre vak, ezért hülye összeesküvés-hívőnek tart mindenkit, aki már látja a rendszer embertelenségét. Az ember nem születik úgy, hogy mindent tudna, sokan mégis megfellebezhetetlen szaktekintélynek képzelik magukat már fiatalon is. Igaz hogy neki még nincs gyereke, neked meg igen, de akkor is, mit értesz te ehhez?!
Nem véletlen, hogy az emberek a korosodással egyre konzervatívabbak, a tapasztalatok általában felnyitják a szemüket. A fiatal, feminizmussal fertőzött réteg ingyen bölcsit követel meg rövidebb GYES-t, aztán küszködik a gyerekkel, akiből boldogságra képtelen, sérült lelkű felnőtt lesz. Dehát ez van, csak a hülye konzervatívok nem értik, hogy erre a megoldás a még több ingyenes bölcsi és a még rövidebb GYES… Az fogja megszüntetni a neurózist, ami okozta!
örök dilemma tapasztalás versus belátás…ha tapasztal belátja, vagy nem,
viszont a pozitív emberkép (mint Isten mása) lerombolásával, az autoriterségnek is vége, gondolok itt arra, h dolgokat csupán elfogadással a bölcsebbektől belássuk szerintem visszafordíthatatlan, de nem is tudom, hogy szeretnem-e.
en szeretem a tevedeseim szabadsagat is, az enyemek.
“Az ember nem születik úgy, hogy mindent tudna, sokan mégis megfellebezhetetlen szaktekintélynek képzelik magukat már fiatalon is. Igaz hogy neki még nincs gyereke, neked meg igen, de akkor is, mit értesz te ehhez?!”
Ennek az oka minden bizonnyal az, hogy mindenkinek vannak a saját neveltetésével kapcsolatos tapasztalatai és sokaknak (mindenkinek?) ezzel összefüggésben ezernyi panasza. Elolvasva Wastrel “kis útmutatóját” (és kb. egy hét múlva megjelenő következő cikkének vázlatát) én azonnal levontam a következtetést, neveléssel kapcsolatos észrevételeit egy kamasz lázadása egy fiatal felnőtt elevenen élő tapasztalatai motiválták.
No most, ha kijelenthetjük, hogy minél több hibát követnek el valakinek a nevelésében (valami azt súgja nekem, hogy Wastrel például határozottan kijelentené, hogy sok hibát követtek el vele kapcsolatban), annál több hasznos észrevétele lesz, – az egyenesen vezet ahhoz a paradoxonhoz, hogy a rossz szülők gyermekei lesznek később a legjobb szülők. Ez az ellentmondás pedig megszülheti akár azt a következtetést is, hogy esetleg általában túldimenzionálják az emberek számos(?) nevelési irányelv fontosságát.
Egyszerűbben: ha egy rosszul nevelt fiatal felnőttnek rendkívül empatikus, okos, értékes nevelési ötletei lehetnek, akkor miért is kellett volna őt másképpen nevelni? – Hogy is van ez? :)
“Sajnos önkéntelenül is előfordulhat, hogy a példátlanul rossz neveltetés hatására mégis jó útra tér a gyermek.” (ál idézet Wastrel nyomán)
“minél több hibát követnek el valakinek a nevelésében, annál több hasznos észrevétele lesz”
Azért ez közel sem ennyire egyszerű. Wastrel – feltételezve, hogy családi hátterét illetően jók a tippjeink – 1 szerencsés az ezer szerencsétlen mellett, akinek volt elég esze, lelkiereje, önreflexiója és kitartása, hogy önmagán alkalmazzon pszichoterápiát, és a saját hajánál fogja rángassa ki magát a gödörből. A másik ezer simán csak elsüllyed, zavart lesz és agresszív, manipulatív, gyanakvó, stb. – de ezeket nem veszik észre magukon, mert az sem jut el az agyukig, hogy valamit észre kellene venni. Egyszerűen csak élik a boldogtalan életüket, és továbbadják a hibás szerepmintákat a saját gyerekeiknek. Az ilyen emberek 90%-a vagy ugyanolyan lesz, mint a szülei voltak, vagy annak az ellentéte, ami nem biztos hogy jobb – olykor még rosszabb. (E téren ajánlom olvasásra a mennyei prófécia c. könyvet, a címével ellentétben nem keresztény és nem is szirupos giccs :)
“ha egy rosszul nevelt fiatal felnőttnek rendkívül empatikus, okos, értékes nevelési ötletei lehetnek, akkor miért is kellett volna őt másképpen nevelni?”
Esetleg megspóroltál volna neki 10-20 év szenvedést, kudarcokat, vívódást. És tarthatna sokkal előrébb is, mint így. Most épp csak kijött a gödörből, egy jó neveléssel már járhatna rég a csúcson.
Hmm.. Külön elméletem van a problematikus környezet intelligencianövelő hatásáról. Figyeljük csak meg, hogy a jólnevelt és jóllakot emberek mennyire ritkán jutnak fel bármiféle csúcsokra.
Szerintem Wastrel cirka 10 év múlva hálás lesz mindenért (ha másnak nem, hát a sorsnak), bármennyi panaszt is tud sorolni per pillanat.
Weiningerrel mi már erről beszéltünk, talán nem haragszik meg, ha itt újraidézem, csúcsra általában a rideg, de megengedő szülők gyerekei jutnak, a meleg, korlátozóké ritkán.
Figyeljük csak meg, hogy a jólnevelt és jóllakot emberek mennyire ritkán jutnak fel bármiféle csúcsokra.
Akinek mindig minden az ölébe hullott, az az első nehézségek terhe alatt összeomlik.(Teher alatt nő a pálma, stb). Hogy tudhatna küzdeni, ha egyszer nem tanították meg?
A gyereknevelésnél arra oda kell figyelni, hogy ne állítsuk a csemeténket megoldhatatlan akadályok elé (egyik véglet), de azért üvegbúrában se tartsuk (a másik).
Nem kívánom a Férfihangot a saját lelki szemetesládámmá avanzsálni, elég ha annyit mondok, nagyon fején találtad a szöget. Nem mindenki képes változni, ehhez ugyanis mindenekelőtt az kell, hogy egyértelműen felismerd, hogy neked valamiért rossz, és ezt ki is mondd. Én pl. azt hittem, mielőtt sok barátom szüleit megismertem volna, hogy mindenkinek ilyen elmebeteg családja van, mint nekem, azt hittem, ez a normális. Nagyon ledöbbentem, amikor kiderült, hogy nem. Aztán jöttek az egyre nagyobb és nagyobb válságok az életemben, és igazán csak jópár évvel a korban felnőtté válásom után kezdtek kiütközni azoknak a bűnöknek az eredményei, amiket a szüleim elkövettek. Tulajdonképpen a fiatalságom, és így a boldogságom ment rá a sebeim nyalogatására, mert nem voltam képes felismerni, hogy ami rossz nekem ,az miért rossz, és miért nem élek boldog életet annak ellenére, hogy anyám már nem is él.
anelkül, h részleteket csócsálnék, a harag az egy jogos érzés, de egy idő után vhogy el is kell engedni, semlegesíteni.
Update: (A diszlajk nem tőlem jött )
Szerintem normál körülmények között legkésőbb a gyásznak kellet volna felülírnia…
(És én sem dislikeoltam.)
De a gyász sem lehet végtelen, lebénító hendikep.
Bocs, csak egy rövid hozzáfűznivaló: én meggyászoltam és elengedtem őt, sőt, megbocsátottam neki. Én legalábbis úgy éltem meg, hogy lehetőségeimhez képest nagyon is méltóságteljesen viseltem az elvesztését. A probléma ott van, hogy azt hittem, ezután minden jobb lesz, de nem lett. Mert nem következett be a paradigmaváltás, hogy a nehéz hagyatékát letegyem. Érted már? :)
Wastrel , próbálom, de nem ismerlek annyira, hogy mindent értsek.
abban egészen biztos vagyok látatlanban is, hogy a lehetőségeidnek megfelelően a legjobbat hoztad ki magadból, tudom ugyanis hogy miről beszélsz.
az én anyukám is idejekorán halt meg.
A különbség kettőnk közt annyi, hogy nekem addigra már összeállt a felnőtt életem szakmailag és párkapcsolatilag is révben.
Nálad viszont azt érzem, gyanítom? hogy hiányzik az a mozzanat, hogy a tékozló, lázadó, botladozó (amelyik tecc) fiú, férfiként az anyjával egy új kapcsolatot alakítson ki és talán ennek a hiányától, befejezetlenség érzetétől nem lett jobb., mert ez is része a férfivá/felnőtté válásnak.
(megjegyzem a férjemnek ez a viszonya a formális ignore onban merül ki, gondoskodik meg kötelességből felhívja a szüleit, de meglehetősen rideg egy kapcsolat, anyós meg engem kért fel szövetségesnek, hogy közelítsenek…amit megértek, viszont a férjem döntését nem bírálhatom felül, ő nem akar különösebb közeledést és a gyerekkoráról hallgat).
Nos, ez lesz az utolsó hozzászólásom ide (természetesen a gyereknevelésről való diskurzust továbbra is folytathatjuk). Kedvelem a hozzászólásaidat, de most a találgatásaid közül egyik sem nyert sajnos :) Sajnos rendkívül kaotikus dolgokon mentem keresztül, amikre semmilyen módon nem tudtam felkészülni, valószínűleg akkor sem sikerült volna jól kikerülnöm a helyzetből, ha annyira példás neveltetést kaptam volna, mint amit megálmodtam a mostani cikkemben :) Az egész életemet viszont már nem szándékozom kiteregetni, egyszer egy régi MGTOW fórumban kiadtam szinte minden keserűségemet, és az adminok szörnyülködtek, hogy hogy lehet ilyen sokat írni :D
oké, azt hittem az öcsémmel társalgok, az elmebajos családnál magunkra ismertem ;)).
Néha azt hiszem a túlontúl normális család sem igazán jó. Kellenek sebek is, amiket nyalogatni lehet és kell. Persze nem mindegy mennyi… Másrészt azok nélkül a sebek nélkül nem ugyanaz az ember írta volna a soraidat és egyáltalán nem biztos hogy egy boldogabb vagy bölcsebb valaki.
Mindenesetre a mondással ellentétben az okos ember képes a hibákból tanulni, a buta meg nem. Más kárából meg senki sem… Szóval kellenek a hibák is.
Amúgy meg teher alatt nő a pálma ahogy a latinok mondták.
Ez nagyon közel van ahhoz, amit én is gondolok és próbáltam is fejtegetni…
(Likeoltam is. :)
Igen utólag láttam hogy vannak egyezések.
Az ember tragédiája vagy éppen áldása, hogy a jó dolgokból nem képes tanulni.
No meg hogy is élvezhetné és hogyan érezhetné az ember a jó dolgokat ha nem tudja mi a rossz. Persze ezt már millióan és millióegyszer elmondták, leírták.
Így számomra a +1-es tétel a nevelésben az lenne, hogyan fogadja el önmagát, a +2-es meg az hogy miképpen álljon fel ha elesett és legfőképpen hogyan tanuljon belőle.
Ez utóbbi amit sajna legtöbbünknek (nekem sem) nem tanították meg.
Feloldom benned ezt a kellemetlen paradoxont: azért, mert benne viszont olyan sérelmek tornyosulnak, amiket nem biztos, hogy magától fel tud oldani. A mérgező szülők gyerekei lehet, hogy jó szülők lennének, de pont az, hogy mérgezték őket, akadályozza meg, hogy egyáltalán normális felnőtté váljanak. Nem találják meg társukat, nem mernek belevágni a felnőtt létbe, bizonytalanok, bizalmatlanok és félnek. Ebből kifolyólag nem garantált, hogy gyakorolni tudják a szülőséget, mert egy gátlások fojtogatásában élő férfi a kutyának sem kell. Vagy ha igen, maximum egy ugyanakkora görcsnek, mint ő maga. Azt se felejtsd el, hogy nem mindenki tud önállóan rátalálni a helyes útra és fejleszteni magát egészséges felnőtté. Arról már ne is beszéljünk, sokak szerint gáz, ha a férfi önfejlesztésbe kezd. Ezért aki konform személyiség, nem fog változtatni, inkább elvegetálgat szépen az élet farvizén. De hogy így a génutódlás joga nem jár neki, az biztos.
Rendben, mindenképpen megfontolandó a véleményetek. Remélem lesz majd időm a cikk nyomán támadt egyéb gondolataimat is leírni.
A háztartásbeli dologgal egyetértek. de ezt tudod.
A kiszakadás szükségességével viszont nem. Persze vonzó is elképzelni egy önálló kis közösséget, ahol minden a mi értékrendünk szerint zajlik, de mégsem vagyok kétségbeesve amiatt, hogy a “világban” nevelünk gyereket. Egyrészt mert a férjem és én is a világban lettünk annak az ellenségei. Úgy gondolom, akkor lehet igazán önálló és értékes döntés a gyermekem életében, hogy nem konzumidióta lesz, ha látja, mi az, és mellette látja, milyen a családja, ahonnan jött. És akkor felmérheti, melyik az értékesebb. Valahogy úgy, ahogy Jézus imádkozik az Atyához: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Persze ez rizikós, de nem csak a konzumidióta világban van rossz. Tuti, hogy az amisok is tudnak vétkezni egymás ellen és sekélyes, gonosz emberek is vannak köztük. Egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy azért még lehet értékes iskolát és jó barátokat találni. Pl. az én (katolikus) gimnáziumom.
Ami biztos, hogy nem lehet biztosra menni, hogy a gyerek nem züllik el. Azért a htb-ség és a jó iskolaválasztás sokat segíthet.
Teljes mértékben igazad van, sajnos önkéntelenül is előfordulhat, hogy a példás otthoni neveltetés mellett a gyereket a tágabb környezete rossz útra téríti. Meg aztán ott az állam is, ami nem győz mindenbe beleszólni. Ez megint egy olyan téma, ami túlmutat az ilyen pármondatos észrevételeken, szerintem összefüggő tanulmányok hada lenne szükséges, hogy teljes mértékben megértsük ezeket az ok-okozati viszonyokat.
Ha viszont kivonod a gyerekedet az állami felügyelet alól, és teljesen más viselkedésre neveled, mint amilyenek a kortársai, akkor, bár fiatalon erősebb a csordaszellem, mint idősebb korban, felnőtt korában ugyanúgy meg fogja sínyleni az eltérő mintát, és vagy kénytelen meghajolni, vagy simán eltapossák. Előbb-utóbb ugyanis, ha nem akar barlangban élni, valahogy kénytelen lesz beilleszkedni a társadalomba. A puszta létfenntartását nem tudja megoldani például, ha nem szerez valami munkát, és akár alkalmazottként munkatársakkal és ügyfelekkel, akár vállalkozóként ügyfelekkel és üzlettársakkal van dolga, bizony kölcsönhatásban lesz más emberekkel. És a kortársaitól elszeparáltan nevelt gyerek unszimpatikus lesz a társadalom számára, hiába mondja esetleg a szíved azt, hogy bizony ő lett normálisan nevelve, az összes többi meg nem.
Ez ezért van amúgy, mert a társadalomban a normálisnak számító dolgok nem azok, amik egy ténylegesen objektív lencsével mérve normálisak, hanem amit a társadalom többsége elfogadottnak tart. És kellő lendülettel a társadalmat bármire rá lehet nevelni. Nézzünk egy példát, mondjuk a homoszexualitást: A középkorban máglyán elégették, aki homoszexuális volt, aztán később már betegségként kezelték, akit ki kell gyógyítani belőle, még később genetikai mutációként, ami nem jó, hogy van, de nem lehet tenni semmit, mint elfogadni. Mostanra meg már sok országban teljes egyenjogúság van a homoszexuálisok és a heterók között, akár házasodhatnak is. Tehát sok száz év után a halálos devianciából természetes, elfogadott jelenség vált. Vagy ott a diktatúrák esete: akik diktatúrában élnek, számukra teljesen normális, hogy el vannak nyomva, mert nem ismerhetik meg a diktatúra alternatíváit. Akárhogy is nézzük, az igazságérzet rendkívül relatív, és bizony nem egy örökérvényű felettes erő, hanem a(z esetleg manipulálható) többség hatalma határozza meg, mi a normális, és mi nem. Elképzelhető, hogy 20 év múlva már kötelező lesz a homoszexualitás, és a heteroság számít devianciának (nyilván ez utópia, csak a gondolatsort akartam érthetővé tenni)
“kölcsönhatásban lesz más emberekkel. És a kortársaitól elszeparáltan nevelt gyerek unszimpatikus lesz a társadalom számára”
Az ember homlokára nincs kiírva, hogy hogyan nevelték. Pont a munka- és üzleti kapcsolatokra jellemző, hogy nincs rájuk nagy hatással a popkultúra, magyarul egy otthon nevelt gyerekből felnőttként simán lehet sikeres vállalkozó. Nem fogja tudni róla senki, hogy nincs beoltva influenza ellen és hogy 18 vagy 25 éves koráig nem látott egyetlen valóságshow-t sem. Magyarul fog beszélni, tud írni-olvasni-számolni, ezek mellett mi alapján állítod meg, hogy másként nevelték?
“az igazságérzet rendkívül relatív”
Csak akkor, ha annak kezeled. A valódi értékek egyetemesek, és egy ősember éppúgy ismer(het)i őket, mint te vagy én. Minden kornak megvan a maga hóbortja, de az semmit nem jelent igazság vagy erkölcs szempontjából, illetve csak annyit, hogy az emberi faj még gyerekcipőben jár, simán felül mindenféle divatoknak. Igazság és erkölcs dolgában nem a tömeg a mérvadó – ezért is jó ötlet attól függetlenül nevelni a gyereket :) Szerinted jó ötlet a leendő fiadat az akkorra várhatóan teljes uralomra jutó progresszív/liberális/feminista erők kezei közé adni, hogy úgy indoktrinálják, ahogy kedvük tartja, csak azért, mert így legalább nem lóg ki a nyájból?
Azt például tudod-e, hogy a tényleges kommunikáció mintegy 80%-a (bár egyes esettanulmányok szerint csak 70) nem szóban történik, hanem a testbeszéd, mimika, szemmozgás és gyakorlatilag még ezernyi finom jel kombinációja, amit te tulajdonképpen észre sem veszel, mégis tudat alatt ezek alapján a finom jelek alapján hozol ítéletet a másik emberről? Nőkre ez kiváltképp jellemző, nálunk férfiaknál azért a szóbeli kommunikációnak kissé nagyobb súlya van (de egyáltalán nem 100%). Ezeket a viselkedésmintákat egy szűk családi környezetben szerintem lehetetlen elsajátítani, mert nem jön annyi visszajelzés, ami a fejlődést elősegítené. Arra próbáltam az előző hozzászólásban kilyukadni, hogy lehet akármilyen tiszta beszédű, eszes, okos és együttműködő a gyereked, ennek ellenére is valami érthetetlen módon előfordulhat, hogy a társadalom nem fogadja be (azt hiszem, ezt nevezzük unszimpátiának). Néztem egyszer egy videót egy olyan csávóról, aki soha nem járt iskolába, a szűk családja tanította mindenre. Ilyen szerény, alkalmazkodó, ártatlan gyereknek tűnt. És rohadtul nem volt szimpatikus. Minden önvádam ellenére valahogy nem voltam képes kedvelni :D
Háááát, ez tulajdonképpen csak találgatás. Ugyanennyi erővel az is lehet, hogy a “másfajta” testbeszéde még vonzóbbá teszi.
Ha én nevelnék így valakit, az nem lenne szerény és alkalmazkodó kinézetű :]
Egyébként csak azt írtam, hogy érdekes kísérlet lenne.
ökoremeteségnek hívják a jelenséget egyébként, két települést is ismerek dél-oroszorszagban, ahol komplett falvakat (ovodaval, iskolaval, mgi feldolgozassal, ill kötőüzemmel) hoztak letre Oberfrankenből attelepült echte bajorok, megtanultak oroszul is.
ill a keresztényüldözések elől voltak családok, akik a tajgába menekültek meg polgarhaboru idejen fogalmuk se volt hogy II.VH meg ilyesmik:
http://www.smithsonianmag.com/history/for-40-years-this-russian-family-was-cut-off-from-all-human-contact-unaware-of-world-war-ii-7354256/
A normalitás lassan már különcség.
Az embereket meg amúgy lassacskán már tenyésztik…
“– Drága fiatal barátom – mondta Mustapha Mond –, a civilizációnak egyáltalán nincs szüksége nemes vagy hősies dolgokra. Ezek a politikai tehetetlenség tünetei. Egy meg felelően szervezett társadalomban, mint amilyen a miénk, senkinek sincs alkalma arra, hogy nemes vagy hősies legyen. A körülményeknek teljesen ingatagnak kell lenniük ahhoz, hogy ilyen alkalmak keletkezzenek. Ahol háborúk folynak, ahol megosztott érdekcsoportok vannak, ahol ellen kell állni bizonyos kísértéseknek, ahol a szerelem tárgyaiért küzdeni kell, vagy meg kell őket védeni – ott nyilvánvalóan van némi értelme a nemes és hősies magatartásnak. De manapság nincsenek háborúk. A lehető legnagyobb mértékben vigyázunk arra, hogy megakadályozzuk az embereket abban, hogy túlzottan megszeressék egymást. Nincsenek megosztott érdekcsoportok, az embereket úgy kondicionálják, hogy egyszerűen senki sem tehet másként, mint ahogyan tennie kell. És amit tennie kell, az egészében véve oly kellemes, a természetes ingerek oly sok lehetőséget kapnak a szabad játékra, hogy ténylegesen nincs is semmi kísértés, amelynek ellen kellene állni. És ha valamikor, valami szerencsétlenség folytán mégis valami kellemetlen dolog történne valahogyan, nos, akkor még mindig ott van a szóma, amely lehetővé teszi, hogy szabadságra menjünk a tények elől. És mindig ott a szóma, hogy haragunkat mérsékelje, kibékítsen ellenségeinkkel, hogy türelmesek és sokáig mindent elviselők lehessünk. A múltban ezeket a dolgokat csak nagy erőfeszítéssel lehetett elérni, s csupán több éves, kemény erkölcsi edzéssel. Most pedig bárki lenyel két-három félgrammos tablettát, és kész. Bárki erényes lehet ma. Mindenki magával hordhatja egy üvegcsében jó erkölcseinek legalább a felét. Kereszténység könnyek nélkül – ez a szóma.” – Aldous Huxley: Szép új világ
https://www.youtube.com/watch?v=H04li18pgGY
Hát igen. Viszont joggal veti fel némelyik kommentelő hogy ez nem hétmilliárd emberre van méretezve, túl extenzív hozzá. Viszont a legmodernebb-, valóban természetbarát- és természetközeli technológiával vegyítve…
Csak halkan: az emberiség azokon a területeken van túlnépesedve, ahol jellemzően semmilyen ipar vagy közmű nincs, vagy csak minimális.
Ami nem véletlen. Ugyanis. Amíg kenyában egy gyerek felnevelése amíg a társadalom hasznos tagja lesz X összegbe kerül, addig az iparosodott világban kb 10X összegbe. Tehát, mire itt egy gyerekből a társadalom hasznos tagja lesz, addig jó sok pénzt kell rákölteni, ott meg nemannyira. Ígyhát, nyilván, hogy itt kevesebb gyerek fog születni.
Deansdale:
Remek analízis (bár kissé pesszimista), és az anarcho-kapitalista-szagú végkövetkeztetéssel is egyet értek. Hozzáteszem: az állam sem lesz örökké.
Viszont a média és a szociális hálók ma már azt az illúziót keltik, hogy egy átlagos nőnek is többtíz, ha nem többszáz “hódolója” van, ami már bénítólag hat, és a nő szinte automatikusan kezdi elodázni az elköteleződést.
Ez tökéletesen igaz. Hozzátenném, hogy nemcsak az elköteleződésre válnak képtelenné, hanem az egyszerű párkapcsolatokra is. Mivel túl sok választásuk van, a lehetőségek korlátlanok, így csak a legnagyobb macsók azok, akik egyáltalán megfelelhetnek a mesterségesen megnövekedett igényeknek.
Ezért mondom, hogy bármennyire is evolúciós okokra vezethető vissza, a hipergámia valójában árt a nőknek.
masodik cinca: “a nevelési módszert mindig úgy kell kialakítani, hogy megfeleljen az adott kor kívánalmainak, egyszerűen azért, mert a túlzottan különc módon nevelt, kilógó lurkót a társadalom kiutálja, és felnőtt korára az élete pokollá változik.” az az igazsag, hogy nincsenek nevelési módszerek, hanem van egy alap igazság, hogy a gyerek pszichéje biztonságot igényel, ezt pedig az ésszerűen felálított korlátok (életét és mások életét veszélyeztető abszolút tiltások, ill. az egymás iránti tiszteletet biztosító társasviselkedés) sarokpontjainak letűzése jelenti. ezen belül viszont teljes kreativ szabadság. Megvalósítani? huhh. de nem vészes, kulcsszó következetesség, szóval nem csinálok segget a számból.
“a nevelési módszert mindig úgy kell kialakítani, hogy megfeleljen az adott kor kívánalmainak”
Lehet, hogy félreértettem ezt a részt, de nekem az jutott róla eszembe, hogy bizony vannak konkrétan meghatározható fejlődési állomások, amelyeket a szülőnek figyelembe kellene vennie.
Talan ezt a reszt beneztem, en vmi olyasmit ertettem alatta, hogy ráhagyós (lassez faire), autoriter vagy kötödô nevelési módszer, igazából mindegyikben vannak megfontolandó és hasznos elemek, ill. túlkapás, de inkább az lesz, amit te mondasz. Nem akartam én itt kákán a csomót. Nagyon koherens kis, jól felépített írás, asszem Wastrel iránti szimpátiám elég nyilvánvaló.
:) Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a kákán is csomót keresel.
Lehet, hogy én néztem be. Vagy mindketten. Vagy egyikünk sem. :D
Juj, hát ezt csúnyán félreértettétek :) A kort ott nem abban az értelemben használtam, hogy a gyerek életkora, hanem a kor, amiben élünk, tehát a XXI. századi nevelésre gondolok. Mert ugye 100 évvel ezelőtt teljesen más volt a célszerű gyereknevelés, még 100 évvel korábban meg megint más. Most a gyors változások jellemzőek az életre, illetve a nagy bizonytalanság, mert nincsen már olyan pl. hogy olyan munkahely, ahol életed végéig dolgozol, a ház körüli teendők elvégzését megkönnyítik a háztartási -és munkagépek, van nyugdíjrendszer (bár lehet, hogy nem sokáig), meg ilyen általánosságok. Tehát egyértelmű, hogy a gyereket már nem pl. feltétlen engedelmességre kell nevelni, mint a század elején (nagymamám is gyakorta szokta emlegetni, hogy azonnal repült a pofon neki, ha feleselni mert :D), hanem önállóságra, kreativitásra, talpraesettségre. És ezen felül természetesen az embertársakkal való bánásra, ami megintcsak az új korban nem a tekintély tiszteletét jelenti, hanem az asszertivitást, az összehangolt kommunikációt, a megnyerő viselkedést és testbeszédet mondjuk. Vagy ilyesmi :D
:D
Ez jól mutatja, milyen mások vagyunk…ami jó :D Azért köszi a kiigazítást, így már értem.
“A kort ott nem abban az értelemben használtam, hogy a gyerek életkora, hanem a kor, amiben élünk”
Nekem ez egyből lejött… A férfi és női gondolkodásmódok különbsége? :)
“Most a gyors változások jellemzőek az életre, illetve a nagy bizonytalanság”
Ezen szerintem gondolkodhatnál egy sort – persze, a “nagyvilág” jelenleg ezt tolja, de érdemes-e hozzá alkalmazkodni? Lehet-e egyáltalán? Ez a világ bizonyos értelemben a hisztéria felé halad, amiket leírsz, azok az első jelei. Ha ehhez akarod adaptálni a gyerek jellemét, akkor ő is hisztérikus lesz. A gyors változások nem engedik meg, hogy legyenek gyökereid, anélkül nincs valódi identitásod, nincsenek lelki-szellemi fogódzók az életedben, nincs közösség amihez fordulhatnál… Ez marhára modern, viszont egy normális ember számára rémálom. Ilyen egy tökéletes biorobot az állam és a gyártulajdonosok szemében: csereszabatos, kiszolgáltatott, és csak az van a fejében, ami a termeléshez és fogyasztáshoz szükséges. Az oktatásunk arra szolgál, hogy ilyeneket állítson elő. Fel sem teszem a fölösleges kérdést, hogy ez az alanyoknak vajon jó-e.
Szerintem értelmesebb jól nevelni a gyereket, és amellett kifundálni, hogy hogyan tud épelméjű maradni egy szétesett világban. Legyen csak a gyerek “teljes értékű”, nem kötelező bemásznia a darálóba, amibe a többi lemming vakon rohan. Lehet egyéni vállalkozóként masszőr, letelepedhet egy ökofaluban mint méhész, vállalhat fordítómunkát a neten, vagy sorolhatnék még egy rakás ilyen ötletet – vannak lehetőségek megélhetésre papírok nélkül is, csak azért nem gondol rájuk a többség, mert nem szokványosak.
“a gyereket már nem pl. feltétlen engedelmességre kell nevelni, hanem önállóságra, kreativitásra, talpraesettségre”
Ha így gondolod, akkor feltétlen híve vagy az iskolakerülésnek, mert az kizárólag engedelmességre nevel, a többit üldözi. Illetve vannak alternatív sulik is, mondjuk a Waldorf, amik nagyságrendekkel jobbak, de erről Raon kolléga tudna érdemben nyilatkozni, ha visszanézne ide és volna rá kedve :)
“A férfi és női gondolkodásmódok különbsége? :)”
Nem! Vagy férfi vagyok… :o))))
Waldorf? Ahol nem tanítanak semmit?
Feltételezem nem ott tanultál, mert akkor nem mondanál ilyet :)
Döntsön róla mindenki saját ítélőképessége.
Mindenesetre a régi, poroszos oktatásra nem hiába mondták, hogy poroszos.
http://kulturaliskreativblog.com/2014/05/04/egy-obudai-vegzos-diak-ballagasi-bucsubeszede/
“MINDEN SZABAD TETT, EGY SZABAD ÉN-LÉNY VARÁZSLATA, amit önmagából teremt az időbe!”
Behaltam :))).
Most fölvisítottam! :D
De amúgy ja, ennyit a Waldorfról… :D
Amúgy tényleg szimpatizálok a waldorf-iskolákkal, bár személyes tapasztalatom nincs azügyben, ott milyen oktatás folyik, csak innen-olvasott beszámolókra tudok hagyatkozni :) Szerintem a gyerek korai személyiségétől is függ, milyen oktatás lenne neki a legmegfelelőbb. Az tény, hogy a normál poroszos rendszer csak kiöli a gyerekből az érdeklődést, a zseniket lehúzzák a posványba, az átlagot meg a renitens elemek húzzák le a maguk szintjére. Én ezért pl. a szegregált oktatás híve vagyok, ahol lehetne egy elitképző (és az ide bekerülőket nem a szülők pénztárcájának vastagsága határozná meg, hanem valamiféle korai érdeklődés -és intelligencia-felmérés sorozat), egy normál iskola, és egy akár bentlakásos felzárkóztató, ahol a problémás gyereket lehetne felzárkóztatni valami alternatív módszerrel az átlag szintre. Erre a felzárkóztatásra egyébként léteznek külföldről importált módszertanok, amik ráadásul hatékonyak is, de én annyira nem mélyedtem el ebben a témában, arra meg mérget vehetünk, hogy ilyesféle rendszer soha nem lesz bevezetve nálunk, mert akkor nem lehetne ilyen-olyan pályázati meg felzárkóztató meg mittoménymilyen milliárdok sokaságát lenyúlni.
mindent, amit tudni szeretnél a Waldorfról:
http://www.quackometer.net/blog/2012/11/what-every-parent-should-know-about-steiner-waldorf-schools.html
A rasszizmusról és bullyról a waldorfban:
http://www.quackometer.net/blog/2014/08/government-forced-to-reveal-what-they-knew-about-racism-and-bullying-in-steiner-schools.html
fura egy kisértet járja be ezt az európát.
Az első linkhez ránézés után nem volt türelmem, a másodikat kicsit jobban megnéztem.
Az manapság alap, hogy ha valakit rasszizmussal vádolnak, az rossz ember nem lehet. Ha a Waldorf oltások helyett a homeopátiát ajánlja, azzal sincs semmi bajom. Nekem ez a cikk egy progresszív forrásból származó lejárató kampánynak tűnik. Amit a Waldorfból eddig láttam, annak köze sincs ahhoz a förmedvényhez, aminek itt megpróbálják lefesteni.
amit láttál az a máz, ami a szektákra jellemző. bár én magam kereszténynek vallom magam, de az egyik legáldásosabb dolog, amit a komcsik vagy bárkik tehettek, az az volt hogy leválasztották az egyházat az államról. a vallás és hatalom, egymást kizáró dolgok. Nos, az antropozófok, meg úgy általában a gnosztikus minden alirányzat világuralomra törekszik. A waldorf az az antropozófia faiskolája, a tudatalattit manipulálják, ráadásul Pash barátunk is szereti a konteokat, de érdekes meglátás volt részéről, hogy a waldorf igencsak a liberálisok által támogatott alternativ pedagógiai irányzat, szóval kedves Dean Steiner tanai esetében ponthogy arról a rasszizmusról van szó, amit a Izrael művel. Ezekben az iskolákban meg az ezt szolgáló rendszer funkcionális analfabétáit nevelik, intellektusos maszk mögé rejtve csilámfaszpónin, színesen. Akkor inkább pálca és gyűlölt iskola, az legalább megtanít ellenálni, ha olvasni nem.
Én valahol megértettem a szlogenjüket, hogy inkább neveljünk boldog utcaseprőket, mint neurotikus pszichopata karrieristákat. Ha ez valami összeesküvés a többi ember nyomorban tartására, akkor lehet, hogy visszafelé sül el, és boldog életbe + tényleges spirituális fejlődésbe taszítja az “átverteket”, ahelyett, hogy jó poroszosan kerékbe törné a személyiségüket az állam és a multik szolgálatában.
Ha elfogadom amit mondasz, még mindig az a helyzet, hogy két rossz közül kell választani, és nem vagyok benne biztos, hogy a waldorf rosszabb mint a default állami oktatás.
Persze azt már fentebb jeleztem, és a blogomon is említettem, hogy szerintem a szülőknek kellene nevelni a gyereket.
én is az alternativ (=gyerek lelkét, korosztályos fejlődését és nemiséget figyelembe vevő) pedagógia párti vagyok, de ha a két fő alteros irányzatot nézem (Montessori vs Waldorf) érdekes módon sokkal jobban érvényesül a waldorf és az egész antropozóf biznisz (Wala, Weleda, dr Hauscka, kiadók közül Goetheanum, mezőgazdaságban Demeter) és ez már nem szimplán összeesküvés elmélet: a bio-ezovonal az nem filantrópia, hanem emberek lelkével is játszó pénzcsinálás.
elég szenzítivek a radarjaim, hogy kinek a markába adom a gyereket, tényleg elég sok alteros óvodát megnéztünk és igazat adok abban, hogy nagyon megnyerőek a waldorsfosok, de van az a nyájasság, ami már zavaró. A másik, hogy a gyerekeket az iskolában egy tanár viszi végig, ő a lelki vezetőjük, ha szimpatikus, ha nem…általában konfliktusok akkor kezdődnek, ha valaki lázad. Nyilvan ez egy normál iskolában is ott van, de azért egy normál suliban, ha a gyereked összeférhetetlen az osztályfőnökével több másik helyre elviheted.
Kori, pont ezt akartam a képpel kifejezni, hogy ez ezobionyál, new age-es katyvasz, szivárványos álspiritualitás. Ok legyünk alternativok a materialista konzumidiotizmushoz képest, de a new age rossz alternatíva. Nem kétpólusú a világ, hogy vagy materialista és rendszerhű vagyok vagy homeobogyós new age-es okkultista.
A new age is a rendszer része. Megfogták a pogány szimbolizmust és különösebb értelmezés vagy sokszor anyanyelvre fordítás nélkül csináltak belőle egy lebutított, kiüresített ezohalandzsát, amiben bár fontos metafizikai terminusokat dobálnak össze-vissza, de fogalmuk sincs arról hogy tulajdonképpen mit beszélnek. Szubjektív pszichológiai kategóriákat rotyogtatnak univerzális abszolútumokként, arról nem beszélve, hogy egy rakat olyan utasítással lett fölhígítva az összes (új)pogány vallás, ami aktívan gátolja a spirituális fejlődést, és így alig megkülönböztethető a hagyományos vallásoktól, elsősorban az ábrahámita hitrendszerektől, de ide értem a buddhizmust és a wiccát is. Vagy az Agykontrollt.
Ja, és persze az ezotéria női divat. Na ez az ami nekem a leginkább elárulja.
Ha tényleg ezotéria lenne, és a nők tényleg gyakorolnák is, szaladgálnának az avatárok és a boddhiszattvák, meg a babiloni-egyiptomi típusú félistenek az utcán. Nem szaladgálnak (illetve az “én egy gyönyörű, különleges Anya-Istennő vagyok” mentalitás, na az megvan belőle, meg rózsaszín légvárak).
Van viszont helyette egy puha, érzelgős, húgymeleg pocsolya, amiben a gyönyörű és különleges Anya-Istennők kényelmesen elfetrenghetnek a legkisebb szellemi erőfeszítés nélkül, és várhatják a sültgalambot.
igen, Nic & Fef & Pash, egyetértek. Talán mégis jó lenne egy cikk az alternatív pedagógia irányzatokról és a mögöttük lapuló ideológiákról.
Na jó, akkor tessék, ha már ennyire belementünk a témába :P
Elemi iskola, 1915:
A gazda elad egy zsák krumplit 6 koronáért.
A termelési költség 4 korona.
Számold ki a gazda hasznát!
Általános iskola, 1950:
A gazda a TSZCS-nek beszolgáltat egy zsák burgonyát 10.- Ft-ért. A
termelési költség 8 Ft 50 fillér. Mennyi a gazda haszna az egy zsák
burgonyán?
Általános iskola, 1980:
Az ABC-ben kapható egy zsák burgonya 21.- Ft-ért.
Ennek az eloállítási költsége 18 Ft 70 fillér.
Számold ki, mennyi a szocialista állam haszna egy zsák burgonyán.
Általános iskola, 2006:
Egy agrárközgazdász elad egy adott halmaz subterrain solanum uberosumot egy adott halmaz pénzért (=G). G számossága 50.
A G=g elemei számára g=G azonosság érvényes.
A termelési költségek (=H) halmaza 10 elemmel kisebb számosság,
mint a G halmaza.
Számítsa ki a H halmaz, mint a G részhalmazának a képét, és adja meg az X megoldási halmazt a következo kérdéshez: Mekkora a nyereséghalmaz számossága? Számológép használata nem megengedett!
Waldorf-iskola, 2006:
Rajzolj le egy zsák krumplit, és énekelj hozzá egy dalt!
Nemzetközi iskola, USA, 2006:
Egy farmer elad egy zsák krumplit 50 dollárért, az eloállítási költség 40 dollár, ebbol következoen a nyereség 10 dollár. Húzd alá a “krumpli” szót és legalább 15 más kulturkörbol származó iskolatársaddal beszélgess róla! A fegyver használata nem megengedett!
Mindenkinek teljes mértékben igaza van.
Nem, hiszen mi van, ha két illető homlokegyenest az ellenkezőjét állítja? Akkor csak úgy lehet mindenkinek igaza, ha duplagondolunk.
Nem, most Tevjetől idézett a Hegedűs a háztetőnből…Naooo itt a nagy huffnageles puccsban atalakult, mar Köstlertől is idézett a sötétség délbnenből, amúgy jócikk meg a blog is jó:
http://ferfiblog.blog.hu/2011/03/13/reb_tevje
http://www.youtube.com/watch?v=ZeJvANBaO_A
Alapjában véve szerintem minden normális szülő ill. akként gondolkodó emberi lény egyetért azzal amit leírtál, de a puding próbája az evés. Már csak arról kellene cikket írni, hogy milyen módon legyen energia minderre. Figyelem és törődés a napi robot utáni üveges szemű, leszopott agyú szülők részéről.
Sok embernél látom hogy nagyon alacsony energiaszinten éli az életét.
Elek, mit értesz alacsony energia szinten?
Igen. Valóban azt a fajta szellemi és fizikai kihasználtság-állapotot, amiben a legtöbb itthoni család leledzik.
Persze nem kifogásként írtam a dolgot. Elismerem hogy megesik nem is megfelelő az emberek időgazdálkodása és néha elgondolkodom mennyi felesleges szarral is töltik az időt ill. sehol nem tanítják a fizikai és méginkább lelki feltöltekezés módjait, mégis mégis…
Hát a gyes alatt van ilyesmire idő. És ahol 2-3 gyerek van, ott a legkisebb melletti gyes idejéből jut a nagyobbakra is. Később pedig tudatosan kell alakítani az időt. Mert nem feltétlenül kell eldobni mindent a kezünkből egy beszélgetéshez, egy kis játékhoz – lehet utazás közben is játszani, vagy főzés közben.
Amikor kicsi voltam, még vixeltük a padlót. Az is játék volt, mert anyuval twisteltünk, úgy dolgozunk. :o) Bevásárlás: jövet menet játszottunk – ne nézz hátra, jön a farka, szójátékok, versikék. Vagy amíg főzött anyu, vagy a mami, én ott rajzoltam a konyhaasztalnál, vagy gesztenyebábukat gyártottam abból a gesztenyéből, amit hazafelé együtt szedtünk. Anyu 2 műszakban dolgozott.
Apu 3 műszakban dolgozott, de neki is igénye volt a barkácsolásra és sokszor mentem vele a pincében kialakított műhelykébe. Volt saját kiskalapácsom, meg szögeim, meg fadarabjaim és hasonlók. És közben beszélgettünk is.
Igaz, akkoriban hétfőnként nem volt adás a tévében, viszont szombaton is dolgoztak az emberek.
Koriander, ezt komolyan kérdezed?
Alacsony energiaszint az, amikor Anyu és Apu dögfáradtan hazaérkezik a 8-10-12 óra munka után és lerogy a tévé elé és agylágyulásig nézi, a kis Józsika pedig dzsíájdzsózik agylágyulásig. Pont erre van szüksége a RENDSZER-nek, sok agyalágyult emberre.
Reszet Elek rátapintott a lényegre, mert gyönyörű a lista, de mindehhez IDŐ kell, egymással eltöltött minőségi időre, ami nincs. Kedves Koriander, lehet, hogy neked van, mert ahogy látom, nagyon ráérsz, de általában az emberek 99 százaléka folyamatos időzavarban van, mert ugye a RENDSZER-t szolgálják ezerrel. Azért, hogy meg tudjanak élni: kifizetni a számlákat, és enni.
nem ismertem a kifejezést, a jelenséget ismerem és köszönöm a figyelmeztetést valóban túl sokat nyüzsgök mostanában a fórumon, miutan se fosbukom, se egyeb mas szociális hálon nem vagyok fenn, ennyiben ki is merül az össznetes perfomanszom. az egyéb kötelezettségeimmel is köszi, a pillanatnyi lehetőségeimhez mérten boldogulok.(nem tőlem kaptad a diszlájkot, de én is adhattam volna)
“valóban túl sokat nyüzsgök mostanában a fórumon”
hüjeség
Most prosztó leszek, de szerintem ez tipikus rinyálás. Nem értem, hogy TV-nézés helyett miért ne lehetne közösen eltölteni az időt? Ja, mivel fáradtak a sok munka miatt, amivel a rendszert szolgálják…oké. Két példa jut erről eszembe:
1. Anyósom és apósom. Anyósom főállásban vezetett egy boltot, apósom éjjel a cukorgyárban melózott. Napközben apósom a farmmal foglalkozott. Amit ott megtermeltek azt eladták, és abból fizették a ház bérleti díját amelyben éltek. Eközben felneveltek 6 gyereket, akik természetesen besegítettek, ahol tudtak. Anyósom főzött, mosott, takarított. Ha a gyerek elérte a 16 éves kort, délutánonként vagy hétvégenként dolgoztak valahol. Kemény, mi? Mégis jutott idejük egymásra. Hol itt, hol ott…néha csak egy órácskára…
2. Anno tanultam bizonyos alternatív gyógymódokat. Hetente volt egy “óránk” (fél nap szombaton). A két alkalom közti időben gyakorolnunk kellett, amit tanultunk. A következő alkalommal a tanárunk megkérdezte, ki hogyan gyakorolt és mit tapasztalt. Azt mondta az egy fiatal lány: “Öööö hát én nem tudtam gyakorolni, 12 órát dolgozom, mosok, főzök, bevásárolok…nem volt időm.” A tanár kicsit elmorfondírozott, majd azt válaszolta: “Érdekes, én azt hittem egy nap 24 órából áll.”
Ezzel nem arra célzok, hogy a rendszer jó, és az embereknek nem szabad elfáradniuk…de folyton kifogásokat keresni, no hát az sem célravezető.
“Öööö hát én nem tudtam gyakorolni, 12 órát dolgozom, mosok, főzök, bevásárolok…nem volt időm.” A tanár kicsit elmorfondírozott, majd azt válaszolta: “Érdekes, én azt hittem egy nap 24 órából áll.”
Aludni, enni, fürödni és kikapcsolódni mi a francnak…
Nem vágod a lényeget…vagy ironizálsz? :)
Ha bevállalok valamit, arra teremtek időt, és ez nem lehetetlen vállalkozás….különben meg az idő nem létezik, ahogy a kanál sem :P
Vagy vegyük a pásztorkodást. A pásztorkodás 24 órás elfoglaltság volt. Aztán valahogy a pásztoroknak is mindig jutott egy-egy órácskájuk a mátkájukra, lásd: pásztoróra.
:D :D :D
“Reszet Elek rátapintott a lényegre, mert gyönyörű a lista, de mindehhez IDŐ kell, egymással eltöltött minőségi időre, ami nincs. Kedves Koriander, lehet, hogy neked van, mert ahogy látom, nagyon ráérsz”
Ezt a demagóg szöveget.
Hány komment/napot engedélyezel egy anyának? Mennyitől lesz szaranya? Tsak azért kérdem, hogy tudjam, nem akarom elhanyagolni a bömbikémet.
“Kedves Koriander, lehet, hogy neked van, mert ahogy látom, nagyon ráérsz,”
Fáj, hogy egy okos, értelmes nő többet ír, mint szeretnéd? Ejj!
Máskor olvass figyelmesebben, s akkor kiderül még számodra is, hogy miért ér rá mostanában ennyire.
Az alacsony energiaszintet én kicsit másképp értelmeztem, mint Elek, de a fogalmak tisztázása sosem árt, ha valami nem kristálytiszta, így elkerülhetők az egymás melletti elbeszélések nagy része. Fogadok, hogy az olvasók 60%-a nem értette igazán ezt a kifejezést, csak nem kérdezett rá.
“dzsíájdzsózik agylágyulásig”
Ó, a GI Joe még öt nagyságrenddel jobb volt, mint amit manapság tolnak a tévében… Messze meghaladták már azt a hülyítési/hülyülési szintet. Ez nem pont ugyanaz az időkeret, de a jelenség ábrázolására tökéletes.
Ej de rászálltatok, szerintem annyira azért nem volt durva. Legalábbis a jelenség amit leír nagyon is létezik. Ez a “látom ráérsz” nem akkora bűn, hogy emiatt máglyára kellene küldeni.
A férfi és női gondolkodásmódok különbsége? :o))))
Szörnyen előítéletesek vagyunk mindannyian :)
Hölgyeim és Uraim, legyünk progresszívek, javasolom bevezetni a Férfihangon a női hozzászólás kvótát, a nők a gyerekekhez hasonlóan szeretik a pontos határokat, nyilván feszegetni is :)) (csakhogy ne legyen offolás).
Egészen meghatódtam a kolleginák szolidaritásán, szóval nagyon köszönön, de nem dráma, tényleg ép hétfőn högyinek panaszkodtam priviben a rózsaszín dzsúzós világbékés hepineszről, de tegyük hozzá hogy komment”kultúrtörténetileg” a Habzószájú Anyákok Klubjában (Poronty) cseperedtem, szóval a mitbaszod-a rezet-hű-de-ráérsz az tényleg a lightos személyeskedések kategória, már -már kedveskedés és azt jelenti, hogy bár rettentően irritálsz, de már megütöd a szintet, hogy egyáltalán hozzádszóljak :D szóval ez már feature. Tudok egyébként én is ilyeneket, de itt most nem read only hiénaként= rohiena (a bezzeganyás nickem) balettozom, bár már elég régóta nem voltam vendégszereplésen….tessék szépen simogatni a sörényem és dorombolok, amennyire perverz vagyok nőstényektől is szeretem, a nyalást nem.
Kvótaaaa???!! Nóóóórmális vagy? Mi vagyok én? Feminista? :o))))
Nem vállalom a kvótát. :o)P
Én nem szolidarítottam, hanem időnként felébred bennem az anyaoroszlán. Boccccs! :o))
Gyáva oroszlànmama :o)), a végén még kiderül, hogy te vagy Kocsis Tibor az Xfaktorból :D (gyáva oroszlánra őt dobta a gugle a jutyubon: http://www.youtube.com/watch?v=wtCNCScbWUY
Ertem en, hogy nem erdek a kvóta, ha lenne mondjuk napi tizem-minimum rubintok potyognanak a klavimból, így be kell érnetek a mennyiséggel.:*
http://www.youtube.com/watch?v=fykC8TRtknQ
Lehet olvadni.
Olvadtam. :o))
De te melyikükre gondoltál? :o)
Lyányok, lyányok… :P a lottón lenne így ötösöm! ^^
Ugye, milyen jól ki tudjuk számítani egymást? :o)))
(En is, de én Fefitől, hogy milyen szép lelke van, ha ilyeneket tud linkelni.)
mar ép akartam neked linkelni Kocsis Tibi “mit ér egy hang”-ját a titanikos főszólammal aláfestve az advent es a szeretet jegyében, erre DonFefinho ekkora cukisaggal beelőzött, ez igggy nem er, nincs eselyem, toporzekolok .
Kozben meg talaltam zsenialis tovabbi szamokat “kinek mondjam el vétkeimet”, felreertes ne essek tenyleg nagyon szepen enekel, baaa de a műfaj…
Szétfolytam a padlón……most szedegetem magam össze :)
Nekem még ez is nagy kedvencem: http://www.youtube.com/watch?v=bicIwwQhNtc
Kapott ám a macska. Egy pofont! :D
Nora. Szerintem nagyon durva és ellenszenves volt és főleg szükségtelen, meggondolatlan ahogy beszóltál. Tipikus példa arra, hogy egy fél mondattal lazán hogyan lehet a másik lelkébe mászni. Kori erős, vagány egyénisége, humora nehéz óráimban erőt adott többször is. Minőségi beszélgetőtársakat a környezetünkből sajnos nem mindig tudunk találni. Itt találunk, ennek nagyon kell örülni, szabad?
A kérdése is jogos volt. Az alacsony energiaszinten élést úgy is lehet érteni, hogy valaki akár lustaságból folyamatosan nem hozza ki a maximumot az életéből, lehetőségeiből. Utazás miatt tudtam csak most reagálni.
Nem jössz 21-én energetizáló “Kólázásra”? :o)
Kékasszony. Nekem nem Korieander, hanem maximum Hamvas Béla az etalon. A véleményem továbbra is az, hogy Koriander sok(k). Ő amúgy ezerszer jobban viselte az én MEGHURCOLÁSOMAT, mint ahogy ti itt folyamatosan picsogtok és véditek őt. Ezek szerint akkor mégsem annyira erős és vagány. Egy-két FÉRFI hangért járok ide, mert ők valóban nagyon jókat írnak, valóban szuperintelligensek, és jó olvasni őket. Deansdale, köszi hogy egyedül te vetted észre, hogy nem voltam olyan durva, sőt még a Kedves szót is odabiggyesztettem, de úgy látszik, láthatatlan maradt.
Hááát, ha nem volt benne szándékos cicafújtatás, akkor viszont picit szerencsétlenül sikerült megfogalmazd. Én mondjuk nem haragszom senkire semmiért, lehet véleményeket, meg ellenvéleményeket felhozni, aminek nagyon örülünk mindaddig amíg heveny szardobálásba és kurvaanyázásba nem fullad a dolog, de ilyenre szerencsére még nem volt példa. Nem vagyunk mi feministák.
“A véleményem továbbra is az, hogy Koriander sok(k).”
Ha neked sok(k), akkor miért olvasod?
A férfiak ezt is másképp intézik. “A férfi és női gondolkodásmódok különbsége?” :o)
Gyermek vagy, Nóra :D nem vagyok Lindéné és nem én nyitom ki a babaházad ajtaját.
(Jézuskám, hogy én ezt összességében mennyire unom, ha jól sejtem, hogy ki vagy.)
Most olvasztottad be a béke Nobel-díjamat színesfémnek. -.-
https://www.youtube.com/watch?v=Yy5oTSCP4Dc :D
sajnálom, igérem nem fújok többet, ma egyébként se érek rá estig.
;) :P
“Gyermek vagy Nóra”. Nem, pont hogy nem vagyok az. – MODERÁLVA –
Nem tudom, miről beszélsz, 1-2 hete regisztráltam, nem az vagyok, akinek hiszel, ez egészen biztos.
Basszus, szálljatok már le egymásról. Komolyan mondom mint a kislányok amikor összevesznek a csutkababán. Ne nekem kelljen már szétcsapni folyton.
Ezt a személyeskedő hangot kérlek itt ne használd.
Amennyiben a témákhoz van valami mondanivalód, azt szívesen olvassuk, de erre nincs szükségünk.
A másik hasonló hozzászólásodat töröltem.
A cicaharcot ezennel berekesztem.
Moderátor! Eleinte a témához szóltam hozzá, volt egy hangyafasznyi személyeskedő megnyilvánulásom, amiért kaptam x db belémrúgást (azt miért nem moderáltad?) x plusz 1 után visszaírtam, mert már elegem lett. Én is amondó vagyok, hogy le lehet kopni rólam. Ezt légyszíves ne töröld ki, hogy látszódjon, én is ezt szeretném.
(Ismételten kérlek, fejezd be itt ezt a témát. Moderátor)
Átolvastam az összes hozzászólásod. Nem is értem miért volt az a bizonyos személyeskedő félmondatod hiszen előtte mindig a leírt és érdemi dolgok kapcsán írtál. Szerintem amiatt haraptak többen mert itt tényleg nem divat a személyeskedés függetlenül attól hogy nem szükségszerűen szimpatizál mindenki mindenkivel. Szóval remélem nem csaptad le a billentyűzetet és érdemben kommentelsz továbbra is mert minden hangra és nézőpontra szükség van.
De nem folytatom mert nem szeretnék újabb kommenthullámot elindítani pláne nem piros kerettel.
“mert minden hangra és nézőpontra szükség van.”
Azt olvastam, hogy haragra.
Én is…
Imádom ezt a bordós vörös árnyalatot ami a moderátor kommentek alatt van mindig! Szinte érezni a csatatérről fölszálló vérgőzt.
A Harag napja itt és itt.
Kinek milyen az ízlése…
Gondolkodtam rajta, hogy belinkelem. :D
Nekem ez.
Pedig az az igazi. Azon érezni, hogy súlya van.
Node
@Reina
@Koriander
@No’ra
Most ide leülnek kendtek Szálkás Szarvasbika mellé a körbe néma csendben, mint a kisangyalok, már nyújtja is a békepipáját, és addig föl nem kelnek, amíg el nem szíjják. Egy mukkanást sem akarunk hallani.
Szívesen részt vennék én is a békepipa elszívásában (jó kis indián anyag van abban a pipában), de tartok tőle, hogy az a Károlyi-kertben lesz, ott pedig nem mindenki áll velem szóba. :)
(Plusz lesz a tévében az Amerikai Ninja, kedvenc nem-színészemmel, Michael Dudikoff-val, azt pedig nem hagyhatom ki.)
:D:D:D
és utána énekeljük el Tyereskova örökbecsüjét, Don Fefi? Reinat kar volt belekeverni.
Nem hiszem, hogy ez menni fog, ugyanis sose cigiztem, se szivaroztam, se pipáztam, úgyhogy lehet, a konfliktust nem a békülés, hanem az oldaná meg, hogy megfulladok tőle. :D Bár mivel én csak egy mellékszereplő vagyok, ha jól érzékelem, ezzel mégse lenne megoldva…
Nektek se jó ám semmi. :D
Akkor nyalj ki, kérlek :D
http://www.youtube.com/watch?v=_qVWuP9XjB4
Erre csak ez lehet a megfelelő audiovizuális válasz…
(Ez hódítás?)
Sörrel megvesztegethető vagyok. ^^
Kéretik a továbbiakban mellőzni a moderátori üzenetek alatt a társalgást! Ha neki kell állnom törölni, akkor repülnek az eddigiek is. Szóval még azt se mondjátok, hogy “értettem”! :)
Kedves Nóra, nem gondollak gyermetegnek, egyszerűen Ibsen Babaházából idéztem, onnan a “gyermek vagy Nóra” -Krisztina, Nóra barátnőjétől hangzik el ez a mondat, próbáltam viccesen békejobbot nyújtani, akkor is ha az vagy, akinek hiszlek és pláne, ha nem az vagy. Nem szeretném, ha emiatt az egymásra fújás miatt nem jönnél többet, ez egy jó kis virtuális és (ha a kólázásokat nézem) valós kôzösség.
Ez csak egy félreértés, semmi helyrehozhatatlan nem történt, ne vedd a szívedre kérlek. azt is elfogadom, hogy irritáló nem egy standard vagyok, hidd el, hogy már megszoktam… én is egyfajta magányból keresek itt menedéket, miután hiányzik az anyanyelvi közeg, mert külföldön élünk. Az, hogy a többiek megvédtek az egy szimpla közösségi dinamika, egy év alatt már minden jó és rossz oldalamról megismertek, ha te vagy itt előbb érted állnak ki. Bőven van hely, hogy ha sokként élsz meg egyszerűen elkerüld a hszeim, engem ettől fügetlenül érdekelsz.
Jó éjszakát vagy jó reggelt :))satöbbi
Kedves Koriander!
Rendben, részemről sincs harag! Visszaolvasgattam pár kommentedet, ott láttam, miért vagy mostanában sokat a négy fal között. Sajnálom, és jobbulást! Belátom, hogy kissé felszínes és hirtelen voltam.
(nem voltam gépközelben, azért csak most válaszolok)
Jó éjszakát, szép álmokat:)
Nora. Olvasva soraidat valóban nagy szükséged van a Férfihang olvasgatására, így van remény, hogy finomodik a stílusod és a szókincsed.
A meghurcolásod történetét nem ismerem. A vélt/ valós igazságunkról csak annyit írnék, hogy amióta az emberi kapcsolataimban a békességért, barátságért “feláldozom” adott esetben, sokkal boldogabb ember vagyok és több a szeretet az életemben.
Koriander
“ráadásul Pash barátunk is szereti a konteokat, de érdekes meglátás volt részéről, hogy a waldorf igencsak a liberálisok által támogatott alternativ pedagógiai irányzat,”
Én a Maria Montessori-féle pedagógiát sokkal többre becsülöm szakmailag, mind a Johann Heinrich Pestalozzi-félét (poroszos) és a Rudolf Steiner-félét (waldorfos). Pestalozzi pedagógiája a Felvilágosodás hurrá-optimizmusában született, míg Steineré egy New Age-maszlag gyakorlatba ültetése. Maria Montessori mentes mind a szélsőséges racionalizmustól, mind a szélsőséges irracionalizmustól, emellett a koncepciója keresztény gyökerű. Teljes emberek kerülnek ki a Montessori-iskolákból, míg a poroszos iskolarendszer és a waldorfos iskolák sok esetben mentális roncsokat hoznak ki a gyerekanyagból. Egyébként tovább árnyalva a képet, a liberálisok és a feministák már a porosz iskolarendszerbe és a waldorfos irányvonalba is befészkelték magukat, így ezek szembeállítása annyira nem is olyan releváns.
Magam közel kilenc hónapja dolgozom a pedagógia világában könyvtáros pedagógusként, és őszintén megmondva: hányingerem van a liberális és feminista tendenciáktól. Nemrég volt szecskaavató egy hatosztályos gimnáziumban, ahol a hetedik osztályos lányok egy erotikus töltetű aerobic-táncot adtak elő (szexuális forradalom!!!), a hetedik osztályos fiúk pedig rózsaszín tütüben egy balett-produkciót (“hova tűntek az igazi férfiak?”-jelenség!!!). A mi iskolarendszerünkben sem ártana egy kicsivel több montessoris szemlélet. Mert az, hogy az óvodákban gyerekméretűek a bútorok és a játékok, nem elegendő, mondhatni: kevés.
Nem szokásom olyanokkal cseverészni a Károlyi-kertben, akik fél perccel korábban még a sáros csizmájukat kívánták belém törölni.
Ajjmá’. Feszkóztok itt folyton.
Nem-nem, ez nem vitagerjesztés. Csak megkímélem a felesleges klaviatúracsattogtatástól.
Pont mondani akartam, hogy cukik ezek a nagymacskás videók. :D
Ha egyszer ez a béke ára… :D
Ha manapság nem lenne sértés ilyet kapni, azt mondanám, megérdemled a béke Nobel-díjat. :D
SI VIS PACEM, PARA BELLVM.
Oké. Vedd úgy, hogy meg sem szólítottalak. :D
Íme a beígért fenyegetés:
A leírtak nagyrészével egyetértek. Néhány hozzáfűzés, kiegészítés, meglátás a saját gyakorlatomból.
1. Ne kényszerítsd olyan dolgokra, amiket utál
„Komolyan azt képzeled, ha erőszakkal cipeled matekversenyre, akkor majd világhírű programozó válik belőle?”
Nem, de egyszer nem árt – ha van némi affinitása a matekhoz, és ha egy kis versenyszellemet is látsz rajta –, ha elviszed kár erőszakkal is, mert másképp nem tapasztalja meg, milyen egy verseny, nem tudja azt mondani, hogy neki ez nem való, tehát ezzel segíted őt a döntési képességének fejlesztésében és abban, hogy ne utasítson el mindent kapásból.
„Olyan életet akarsz neki, ahol minden egyes reggel úgy kell kikászálódnia az ágyból, hogy megint egy gyűlöletes napra ébredtünk, ahol azt kell csinálnom, amit utálok, és már semmi reményem a változásra, mert elfogytak az ingyenes félévek az egyetemen, és nem engedhetem meg magamnak a kiesett időt és bevételt egy új diploma szerzésére?”
Erre csak egy idézettel reagálnék, amelynek üzenetét sikeresen ültettem át a gyerekeim nevelésébe:
„Akkor egy szántóvető mondá: Beszélj nekünk a Munkáról.
És ő válaszolt, mondván:
… Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség.
De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett,
És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet,
És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.
Hanem ha fájdalmatokban a születést csapásnak, a test fenntartását a homlokotokra írt átoknak nevezitek, akkor én azt válaszolom, hogy semmi egyéb, mint homlokotok verítéke moshatja el onnan azt, ami oda íratott.
Hallottátok azt is, hogy az élet sötétség, és ti fáradalmatokban visszhangozzátok, amit a megfáradtak mondottak.
És én azt mondom, az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat,
És minden akarat vak, ha nincsen tudás,
És minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet;
…
A munka a láthatóvá tett szeretet.
És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.
Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.
És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira.”
Kahlil Gibran: A Próféta
3. Foglalkozz vele rendszeresen, amennyiben igényli. Tanítsd hasznos dolgokra!
„Építsd a személyiségét, segíts neki a készségfejlesztésben. Ne a tévé elé dobd le, hogy majd az neveli helyetted. Fedezzétek fel együtt a világot. Menjetek kirándulni, társasozzatok, sportoljatok! Neked sem árt.”
Két dolog: Mindkettőt leírtam már párszor, de idekívánkozik.
Az egyik: Nekem sokat segített a gyereknevelésben dr. Thomas Gordon, valamint az Enneagram. Az előbbi tanácsainak és stratégiáinak nagy része jól bejött, vannak dolgok, amiket a mai napig alkalmazok. Az utóbbinak köszönhető, hogy nem „erőszakoltuk meg” a gyerekeket, mindegyik jól használja saját stratégiáit, másokkal való kapcsolataikat ehhez mérten tudják építeni, talán kicsit jobban figyelnek magukra és az emberekre, mint az átlag.
Ahhoz, hogy együtt fedezzük fel a világot, stb., az is kellett, hogy én otthon legyek és hogy apjuk se kötött munkaidőben dolgozzon. És nagyon örülök, hogy megtehettem, hogy főállású anyaként élhettem végig gyerekeim kiskorát.
4. Tiszteld az autonómiáját
„Vidd el magaddal már óvodás korában bevásárolni, hagyd, hogy maga válassza ki a ruhát, amit felvenne. Menjetek el együtt az ABC-be, és kérdezd meg tőle, szerinte mire van szükség a hétvégi bevásárláshoz?” + 5. Neveld korán önállóságra, ne félj neki feladatot adni „Az önállóságot tanítani szükséges. Fokozatosan. És napjainkban az egyik legnagyobb szülői fogyatékosság az önállóság szuggerálásának hiánya.”
Ezt nagyon sok szülő – főleg anya – nem szereti alkalmazni, mivel a gyerek lassú. És erre nincs idő. A kicsi gyereket – 2-3 éves – azért nem hagyják gyalogolni, mert lassú, mert mindig másfelé megy, mint amerre kellene, mert minden fűszálnál megáll és megvizsgálja. Erre nincs idő. A kicsi gyereket inkább nem tanítja meg önállóan öltözködni, mert a kisgyerek lassú, mert hatszor meggondolja magát, hogy mit, milyen sorrendben vesz fel, mert elmókol a pulcsi belsejében valami müszmüszön, mert „megtámadja” a nadrág és rátekeredik a lábaira direkt. És erre nincs idő.
És nincs idő arra sem, hogy együtt gondolják végig – hagyva a gyereket is gondolkodni és javasolni – a bevásárlást, mert erre nincs idő.
A feladat és a felelősség: Egy apró saját példa – a gyerekek szerettek volna egy kiskutyát. Mondtuk, hogy rendben van, válasszunk egy alkalmas fajtát. Egy állatorvos barátunk segítségével ez meg is történt. A gyereke úgy gondolták, hogy nagyon ügyesek voltak, választottak egy kutyit és ezzel vége is a történetnek. Aztán jöttünk mi azzal, hogy oké, itt lesz az ő kiskutyájuk. Mit kell csinálniuk egy kiskutyával? Szépen összeszedtük közösen. Itt már kissé meg voltak lepődve. Természetesen vállaltunk mi is feladatot a kiskutya életében, de a java az övék lett volna. Mire az összes feladat végére értünk, időt kértek. Elvonultak tanácskozni. Végül közölték, hogy megfontolták és ők ezt így nem tudják vállalni. Így nem lett kiskutya. Aztán lettek tengerimalacok, mert azokat a feladatokat vállalták és el is látták. És lett macska is és vele is ugyanaz volt a helyzet, mint a tengerimalacokkal.
10. A határokat legjobb belátásod szerint szabd ki
„Ha már elkezdted a programot, következetesen vidd végig, a legjobb ismereteid szerint, ne váltogasd havonta a nevelési módszertanodat annak tükrében, hogy éppen mit olvastál a száz, egymásnak ellentmondó tanácsokat osztogató babamagazinban. A kiszámíthatatlan szülő könnyedén elvesztheti a gyerek bizalmát.”
Ez igaz, de szinte kivitelezhetetlen. Ugyanis hiába vagy következetes az általad alkalmazott módszerben, ha a gyerekednél nem működik az a módszer. Olyankor kénytelen vagy váltani, mással próbálkozni.
Nem könnyű nem kétségbeesni! Sőt sokszor lehetetlen. :o) Az ember csak kellő ön- és általános iróniával tudja magát átlendíteni a dolgon.
12. Támogasd minden céljában, de szigorúan kérd számon!
„Ez a pont az egyik legfontosabb mind közül, mégis gyakran félreértik. …”
„Ahelyett, hogy végleg tönkretennéd gyereked életét, inkább fejleszd magad személyiségét.”
Ez gyerekneveléstől függetlenül is igaz. Mármint a saját fejlesztésünk. Sőt, már gyermekvállalás előtt sem árt.
„Ha a gyereked tőled különböző érdeklődési körrel rendelkezik, nyerj betekintést az ő világába. Tanuld meg nagy vonalakban gyereked szakmáját, hobbiját mondjuk menedzser szinten.” Az addig rendben van, hogy a szülő nyerjen betekintést a gyereke érdeklődési körébe. De megtanulni… Totálisan fölösleges, értelmetlen és lehetetlen. Főleg menedzser-szinten, ugyanis az az egyik legmagasabb szint. Én inkább érteni, vagy ha érteni nem is, de elfogadni javaslom. A gyerek túlzásnak is érezné, ha anyuapu túl mélyen mászna bele az ő szakmájának, hobbijának ismeretébe, mert úgy érezhetné, hogy ott sem lehet nyugta a szüleitől.
„Elég annyit tudnod, hogy az adott területnek mik az anyagi, tárgyi és szellemi feltételei, milyen képességek szükségesek hozzá, mennyit lehet vele keresni, hogyan kell művelni.”
Elég? Ez rengeteg! Ennyit senki sem tud, hacsak nem jártas azon a területen. És ez azért már elég durva kontroll.
„Figyelemmel hallgasd végig, a lehető legnagyobb szakértelemmel próbáld megérteni motivációit. Engedd, hogy azt az egyetemet válassza, amit szeretne, tanulmányi ideje alatt folyamatosan támogasd lehetőségeidhez mérten, és ellenőrizd, úgy halad-e, ahogy kell.”
Szerintem ne szakértelemmel hallgassa a szülő a gyerekét, hanem érdeklődve.
Ha nem akar egyetemre menni, fogadd el. Ha utál tanulni, fogadd el.
Hogy ellenőrzöl egy középiskolás fiút, egyetemista férfit?
És itt megintcsak a saját elvárásaidhoz igazítanád azzal, hogy ellenőrzöd, hogy úgy halad-e, ahogy kell/ahogy Te, Szülő elvárod.
„Amíg gyereked anyagilag függ tőled, ne vond meg tőle a támogatást, de folyamatos legyen a kontroll. Ha vállalkozni szeretne, hívd fel a figyelmét rá, hogy ez mekkora hatalmas felelősség, bizonyosodj meg róla, hogy az ehhez szükséges képességek birtokában van, és kérj tőle üzleti tervet. Ha megbízol benne, add meg, ami az elindulásához szükséges, de folyamatosan ellenőrizd, halad-e a dolgával, amit a támogatásért cserébe felvállalt.”
Ezeket egy egyszerű ember képtelen megtenni.
Hogy egy szülő meg tudjon bizonyosodni arról, hogy a gyereke valamihez szükséges képességek birtokában van-e, nagyon kellene ismernie a gyerekét. Erre viszont a szülők legalább 70%-a képtelen. Fentebb már érintettük, hogy a szülő nem ismeri sem önmagát, sem a gyerekét. Persze tudom, hogy mindenki úgy érzi, hogy de. Ezért csúszik félre nagyon sok helyen a nevelés (is), mert a szülők úgy érzik, ők mindent megtettek a gyerekért, csak a legjobbat akarták neki, stb. Az „(is)”-t azért írtam, mert az emberi kapcsolatok, párkapcsolatok is sokszor csúsznak félre azon, hogy hitünk ellenére nem ismerjük sem magunkat, sem a másikat.
Ez a folyamatos ellenőrzés nem lesz szimpatikus az elindult felnőtt gyerek számára. Nagyon hamar eltávolodik így a szülőtől. Mert most akkor felnőtt vagyok már és elengedtél, vagy gyereknek tartsz és ellenőrizgetsz? A támogatásért cserébe szerintem nincs olyan gyerek, aki felvállalná a folyamatos ellenőrzés damoklész kardját.
+ Nemigazán írtad le, hogyan lehetne számonkérni.
Mindenben egyetértünk :)
A menedzsert viszont Wastrel szerintem fordítva értette, mint te – nem olyan ember, aki már csinálta azt a dolgot, és előléptették, hanem olyan valaki, aki (vezetési képességekkel) kívülről kerül oda, és nem kell tudnia, hogy a hegesztő hány fokon hegeszt, ésatöbbi, csak nagy vonalakban annyit, hogy mire jó és milyen tempóban / anyagigénnyel dolgozik. Igazából ez egyáltalán nem sok, kimerül annyiban, hogy X varrat/óra és Y pálca/varrat. Vagy gáz. Vagy bármi, attól függően mivel hegeszt :) De egyáltalán nem kell tudni hegeszteni hozzá, ez a lényeg.
Ahha. Hát ez a hegesztős ismerős. Én szinte mindig így dolgoztam. :o)))
Itt mindenki ért a hegesztéshez?
Én nem, én menedzser vagyok :)
Épp az imént beszéltem kisfiammal telefonon. Még csak olyan menedzser-szinten sem tudom, mit dolgozik, mint amit leírtál. :o))) Azt hiszem, ez már az életművész kategória.
Jujj, hát ezt fájt végigolvasni. :) Mindannyiótoknak tisztában kell azzal lenni, hogy amiket itt most leírtam 1 cikkben, azzal mások egy egész könyvön át foglalkoznak, ahol rendesen bele is ássák magukat a részletekbe. Ha könyvet írtam volna, ezek a kérdések mind megválaszolást nyernének. :) Csakhogy nekem nem tisztem a gyereknevelésről könyvet írni, mert amíg nincs első kézből tapasztalatom arról, hogy ez a módszertan, amit saját kútfőből kidolgoztam, mennyire életképes, addig nem vállalhatom a felelősséget a tartalom minőségéért (bár végülis Csernus és Puzsér is értekeztek már nagyon sokat a gyereknevelésről, pedig ahogy tudom, egyiküknek sincs kölyke). Ezért ez a cikk inkább csak egyfajta kiegészítése lehet a gyereknevelés témának, mondhatni a saját gondolataimat, értékeimet hozzátettem egy egyébként nagyon értékes tevékenységhez, és a legfontosabb számomra az volt, hogy további értékes gondolatok ébredését segítsem elő, amivel úgy néz ki, sikerrel is jártam. Fontosnak tartok megjegyezni még két dolgot: egyrészt mindegyik mondat végére odaírhattam volna, hogy “amennyiben saját erődből/pénzedből/idődből telik”, és akkor nem éreznéd annyira teljesíthetetlennek ezeket a pontokat (nyilvánvaló, hogy a legtöbb szülőnek bizony súlyos korlátokkal kell szembenéznie, ezért lehetetlenség mindent szó szerint, ahogy én leírtam őket, elvárni). A lényeg az, hogy a lehetőségeid keretein belül hozd ki azt a maximumot, amire még képes vagy, ha naponta csak egy órád van törődni a gyerekkel, akkor annyit adj. A másik dolog pedig, hogy összehasonlítási lehetőségek híján ez a módszertan csak a hozzám hasonló személyiségű embereknél válik be, lehetséges, hogy másfajta személyiségeknél akár homlokegyenest ellenkező nevelési mód lenne a nyerő. Nagyon nem vagyok könnyű helyzetben, mert ahhoz, hogy minden egyes pontot teljes valójában megérts, megintcsak ki kell tálalnom a saját életemből bizonyos dolgokat, és megmagyarázni, ennek és a saját személyiségem fényében miért látom a fenti utat helyesnek, de legyen. Ez persze azt is jelenti, hogy megint egy wall of text következik, így végülis nem veszem sértésnek, ha a többiek nem olvassák végig.
1. Nem kellett volna ezzel kezdenem a cikket, mert ez ténylegesen is a saját személyes sérelmem, jobb lett volna a végére pakolni, de. Ez nagyon a gyerek kialakuló személyiségétől függ, hogy hogyan viseli a kényszerhelyzeteket. Ha bizonytalan, muszáj lökdösni. Én azonban világéletemben határozott voltam, mindig tudtam, mi volna éppen a jó, amivel épülhetek kedvemre, és a szüleim igyekeztek mindig az ellenkezőjét tenni, mert a kifogás mindig az, hogy “még gyerek vagy, te nem tudhatod, mi a jó neked, majd meg fogod hálálni nekünk ezt a sok erőszakot”. Itt vagyok sok-sok évvel az események után (egyébként 26 éves vagyok, a tisztánlátás végett), és nem látom be, miért kéne a szüleim bármelyik erőszakos lökdösése miatt is hálás lennem. Tudtam előre, hogy a matekverseny nekem nem jó, ki nem állhattam a matekot (akkor is, ha jó voltam benne), nem szerettem a versenyt (most sem szeretem), akkor minek? Ezer más dolog volt, amit jobban szerettem, azoktól meg megpróbáltak megfosztani. Gyakorlatilag az mindig hülyeség volt, amit én a saját elhatározásomból elkezdtem. És sok mindent csináltam már életemben, nem sorolom fel őket, mert nem felvágni akarok, de egy dolog közös volt mindig: hogy HÜLYESÉG. Biztos mert örömömet leltem ezekben a tevékenységekben, és nehogy már boldog életem lehessen.
Munka: A munkához való hozzáállás nagyon sokféle lehet. A versenyző munka, amikor a vállalati ültetvényen próbálsz érvényesülni, és a célod az, hogy minél jobb pozíciót csípj meg minél jobb fizetéssel egy munkaadónál. Az alkotómunka a művészet, az alkotó-versenyző munka pedig a vállalkozói lét. Tényleges különbség nem sok van köztük, mégis a társadalom ítéletet mond mindegyikről. Itt Magyarországon jelenleg csak az első kategória (verseny alkalmazotti pozíciókért) a társadalmilag széles körben elfogadott, a vállalkozók bűnözőknek számítanak, a művészeteket pedig nem tartják munkának. Ajánlom figyelmedbe “A magyar betegség” című cikket (ha így idézőjelekkel beírod a gugliba, szerintem rögtön első találatként kiadja, három részes a cikk), rendkívül tanulságos. Abban gyakorlatilag minden benne van, amit jelenleg az országról és a benne élő emberekről gondolok, szinte szóról szóra. Azt gondolom, ennek az országnak kollektíve egészségtelen a hozzállása a munkához, és ha nem következik be sürgősen paradigmaváltás (márpedig ennek jelei sincsenek), akkor nagyon nyomorúságos időszak köszönt ránk nemsokára, mert világszerte hatalmas válság előtt áll a munkaerőpiac. A továbbiak kifejtése megintcsak cikket igényelne.
3. Néhány gondolat: Ha mindkét szülő dolgozik, akkor sem lehetetlen megoldani a dolgot. Itt fontos, hogy ismerd a különséget az introvertált-extrovertált gyerek között. Az introvertált gyerek pl. kevesebb foglalkozást igényel, de őt is csak akkor lehet magára hagyni, ha ténylegesen le tudja foglalni magát valamivel. Ezért a gyerek első éveiben mindenképp fontos, hogy kíváncsiságát kielégítsd és rendszeresen mutass neki új dolgokat, mert később könnyebben talál magának érdeklődési kört, és ezzel máris nyersz magadnak sok-sok időt. Van ugye az a mondás, hogy a rest kétszer fárad, nos, ez maximálisan igaz a gyereknevelésre. Ha ignorálod, nem adod meg neki azt a törődést, amire életkorából adódóan szüksége van, akkor persze, hogy később még nagyobb kolonc lesz a nyakadon.
4+5: Ezekkel az önállósági szuggerálásokkal messze nem az a cél, hogy akarata érvényesüljön, hanem hogy egyrészt segítsd tudata fejlődését, másrészt legyen nyitott a világra, azaz pl. merjen kérdezni akkor is, ha egyébként úgy gondolja, hogy hülyeséget mond. És jobb, ha ezeket kiskorában kiadja magából a várható apróbb kudarcélményekkel együtt, mintha később életképtelenné válik emiatt. Egyáltalán nem igényel ez plusz időt, miközben a boltban megkérdezed tőle, hogy szerinte mit kell vásárolni hétvégére, te időközben már nyugodtan pakolhatod bele a tejfölt meg a TV-újságot a kosárba, mert egyelőre nem az a lényeg, hogy pontosan tudja, hogyan zajlik a bevásárlás, vagy hogy ő állítsa össze a bevásárlólistát, hanem hogy meg legyen hallgatva a véleménye, merje vállalni amit mond, ne féljen kérdezni, vitatkozni, csevegni. Megint mondok példát az életemből, a cikkben már futólag említett vonatos sztorit. Gólyatáborból jöttem haza egyetemi felvételi után, és BP-re kocsival vittek fel, mert szerettek a szüleim benzint pazarolni (legalábbis anyám), és ott vettük meg az iskolakezdéshez szükséges dolgokat. Gólyatábor után viszont vonattal kellett volna hazamennem, és életemben nem utaztam még egyedül vonaton. A Déli pályaudvarig még csak elvergődtem valahogy, nagy nehezen arra is rájöttem, hogy működik a jegykiadó automata, de aztán a jegy kinyomtatása után valahogy bepánikoltam, és nevetségesnek hangzik, de fogalmam sem volt, mit kell ezután csinálni, nem tudtam, melyik vonatra kell felszállni (pedig csak ugye ennyi lett volna a teendő: menetrend néz –> Ha van vonat a lakóhelyem irányába 1-2 órán belül, akkor –> kijelző néz –> peron számát kiírják –> odamegy a peronhoz). Ennyire életképtelen voltam. Az lett a vége, hogy felhívtam apámat, és könyörögtem neki, hogy jöjjön el értem Pestre, mert nem tudok mit kezdeni magammal, végem van (200 km). Persze megkaptam a kijáró dorgálást, valahogy mégsem éreztem magamat bűnösnek a szitu miatt. Miután elkezdtem az egyetemet, kb. 2 hónapba telt megszoknom a teljes tömegközlekedést és tájékozódást a városban, tehát nem volt hosszú idő, és nagy szerencsémre már iskolakezdéskor akadtak BP-n ismerősök, akikből kialakult egy nagyszerű baráti kör, de akkor is lehetett volna ezt másképp is.
10. Szerintem, ha a gyerek nem viseli jól az adott módszert, nem biztos, hogy a teljes módszertant le kell cserélni, hanem csak picit finomhangolni kell. A gyerek személyiségének csak a vázlata van meg nagyon kis korában, a többit te rakod hozzá, így azért könnyebben fog alkalmazkodni egy állandó, de következetes módszertanhoz, mint valami szeszélyes, kiszámíthatatlan neveléshez. Ami viszont minden körülmények között fontos, az a keretek lefektetése, és szigorú betartása.
12. Hú, na ez kemény téma, lássuk zanzásítva. A menedzseri szintet olyan értelemben használom, ahogy vállalatgazdaságtanból tanultuk, azaz olyan ember, aki tud irányítani, meg tudja becsülni pl. egy project szükséges erőforrásait (pénz, munkaerő, eszköz, idő stb.), de az adott szakmát nem tudja művelni, azaz nem szakember.Így épül fel a mátrix:
– erős szakmai kompetencia + gyenge vezetői képesség: szakember
– gyenge szakmai kompetencia + erős vezetői képesség: menedzser
– gyenge szakmai kompetencia + gyenge vezetői képesség: támogató személyzet
– erős szakmai kompetencia + erős vezetői képesség: vezér
Lehet, hogy ez csak én vagyok, de annak megbecsüléséhez, hogy egy adott szakterülethez milyen képességek, szellemi erőforrások, anyagi javak és beletanulási idő szükségesek, nagyjából 1 óra guglizás után nagyvonalakban, 1 nap olvasgatás után pedig egyértelműen meg tudom állapítani. Tehát ha mondjuk 3 projectötlettel hozakodik elő pályakezdő gyereked élete során, az a te életedből 3 napot vesz igénybe a 20-22 év nevelési idő alatt. Feltéve, ha egyéb szükséges képességek birtokában is vagy.
A kontrollról úgy érzem, fontosabb volna hosszabban értekeznem, ha ennyire nem értetted meg. :( Erre most nem kerül sor, de pontosan tudom, hogy lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani. A jót akaró szülő szándékai lényegtelenek, mert a végeredmény fontos. Olyan dolgokat kell átadnod a gyerekednek, amik (szerencsés esetben) 80-100 évig elkísérik őt teljes útján. Ha rossz mintát adsz át neki, ami miatt majd szenvedni fog, azt később már rendkívül nehezen fogja levetkőzni, miután teljesen kifejlődött a személyisége. Gondolom ismered azt a mondást, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Ha nem ismered önmagadat, jobb későn elkezdeni, mint soha. Ismered meg magad, és a gyerekeidet. Ha már aktívan elkezdesz ilyenekkel foglalkozni, abba sem tudod majd hagyni, mert minden apró lépés egy új érdekes felfedezés magadról és gyerekedről, és így sikerélmény is. Túl sok idő sem szükséges hozzá, ilyen könyvolvasgatással ki lehet tölteni az elalvás előtti félórákat, a BKV-n zötykölődést, a munkahelyi budin ülést meg mittoménmégmit.
Először is még egy ölelés. :o)) Gyühetsz zavarba! ;o)
(A lányom is 26, a fiaim 23 és 22. )
Aztánmeg egyáltalán nem baj, hogy vannak dolgok, amelyekben nem értünk egyet.
Azon meg ne görcsölj, hogy van-e kompetenciád ilyesmiket leírni, vagy nincs, mert nincs gyereked. Amikor addiktológia gyakorlaton voltam drogosok és alkoholisták között, s kiderült számukra, hogy sohasem drogoztam és nem is voltam alkoholista, sőt még csak részeg sem voltam soha, megkérdőjelezték a kompetenciámat, de megtanultam kezelni.
“A lényeg az, hogy a lehetőségeid keretein belül hozd ki azt a maximumot, amire még képes vagy, ha naponta csak egy órád van törődni a gyerekkel, akkor annyit adj.”
Épp erről is írtam. Nagyon sok szülő sem anyagi, sem mentális lehetőségekben finoman szólva nem bővelkedik. Ettől függetlenül lehet olyan gyereke, akinek igénye volna egyikre vagy másikra, avagy mindkettőre.
A napi egy óra: A minőség fontosabb. (Tegnap Csernus Imre is ezt mondta, bár a párkapcsolatokkal kapcsolatban.)
Én nagy híve vagyok az önismeretnek. Van némi tapasztalatom ezügyben. Saját magammal kapcsolatban is, és miután vettem a bátorságot, hogy megismertessem a rendszert másokkal is, hát elég sok emberrel van tapasztalatom. Persze, rengeteg embert érdekel az önismeret. Sokan eljutnak odáig, hogy olvasnak róla, de végül nem tudják, mit kezdjenek az olvasottakkal – és ezt nem vallják be maguknak sem. Elég kevesen mennek el kurzusokra, tanfolyamokra. Azon kevesek nagy része rájön, hogy az önismeret macerás, sok munkával, fájdalmakkal jár, ezért úgy dönt, ennyi elég neki az önismeretből. Sokakat csak az érdekel, hogy a kurzusvezető mondja el nekik, hogy milyenek ők valójában, aztán ennyiben is maradnak. Sokan elégedetten hátradőlnek, hogy hát igen, én ilyen vagyok tökéletes vagyok. És nagyon kevesen kezdenek el dolgozni magukon.
Valamint kevesen dolgoznak úgy, hogy a megismerés ne csak magukra vonatkozzon, hanem más emberekre is.
És ha mégis, akkor jön az újabb meló saját magunkkal. Elfogadom olyannak a másikat, nem fogadom el. A másokkal való viselkedésemben hogyan változzak. Ha már tudom, hogy a másik milyen, hogyan ne akarjam manipulálni. Ha mégis, mert ugye mindenki manipulál valamennyire. Hol a manipuláció határa.
És akkor itt mindjárt beiktathatjuk a gyereket is.
Summa summárum nagyon szeretném, ha mindenki ismerné magát és a gyerekét is, de ez nagy átlagban nem így van. És hiába ismeri önmagát is valaki, meg a gyerekeit is és a gyerekeinek is tanítja a dolgot, még így sem lehet úgy nevelni, hogy az mindenkinek (szülőnek ÉS gyereknek) egyaránt jó legyen.
Nagyon értékelem a kitárulkozásodat.
Azonban – mint azt érzed is – ez nem általánosítható. És nem győzöm hangsúlyozni, remek összeállítást írtál. Viszont nem baj, ha kiegészítgetjük.
Ne magadból indulj ki! :o)
Jössz kólázni holnap? :o)
Ténylegesen objektív tanácsadást csak úgy lehetne véghezvinni, ha vennénk mondjuk 50-100 szülőt, mindegyikhez külön gyerektípust, és egyenként megvizsgálnánk, mire jutunk velük. Egyébként ha elárulhatok egy kulisszatitkot, a teljes fenti cikket kizárólag saját kútfőből írtam, semmit nem olvastam hozzá, a Csernus-előadásokból csak kisebb gondolatokat vettem át, linkeket pedig utólag kerestem, a szövegemet igazolandó. :) Szerintem bakot nem lőttem vele, úton-útfélen azért elém gurul egy-egy cikk a gyereknevelésről, meg más, fontos dolgokról, és néha borzasztó, mennyire egymásnak ellentmondó dolgok szerepelnek bennük (nemritkán akár egy íráson belül is).
“Jössz kólázni holnap? :o)” – Bocs, de már elmúltam 18 :) Amúgy köszönöm a meghívást, de egyelőre nem szeretnék nyíltan konfrontálódni veletek, majd talán tavasszal.
Félsz egy anyai öleléstől… Rendben. Megjegyeztem! Így hálálod meg a …
;o)) konfrontálódni… :o))))))))))))
Nem szoktam kólát inni, a többiek meg általában sört. :o)
De rendben, beírtam a naptárba, hogy tavasszal.
Tudom, Poronty, de azért örülök neki.
http://divany.hu/poronty/2016/11/07/ezeket_a_keszsegeket_csak_az_apak_tudjak_atadni/
Ezeket a készségeket csak az apák tudják átadni
Puskás Pálma
2016. november 7., hétfő 11:25
“Az anya-gyerek kapcsolatról és annak gyerekre gyakorolt hatásairól kismillió szakkönyv szól, miközben úgy tűnik, az apák szerepét csak az utóbbi időben kezdjük felfedezni. Az elmúlt tíz évben az apák részvétele a gyereknevelésben egyre hangsúlyosabbá vált, és ezzel párhuzamosan sorra jelentek meg az apák, az apa-gyerek kapcsolat hatásait vizsgáló kutatások.”