0 megosztás

A férfiellenes mozgolódás háttere

Már meg sem lepődöm, hogy egyes szélsőséges csoportok a 444-en terjesztik beteg propagandájukat. Összehordanak hetet-havat, és nem spórolnak a nyers gyűlöletkeltéssel sem. De mindez valahol érthető – kit ne háborítana fel, hogy egyes férfiaknak merészelt véleményük lenni a nőkről, női sorsról? Miféle patriarchális bűnözőállam az olyan, amiben valaki szerint az anyaság érték – ráadásul ezt a véleményét még ki is fejtheti?! Hát senki nem siet a másokat elnémítani akaró feministák segítségére?

Nézzük mit ír valójában a feminfo:

1. Bármiről, ami nőkkel kapcsolatos, kizárólag nőknek feministáknak lehet véleménye. Ha egy férfi a nőkről bármit mond vagy gondol, az bizonyíték a nők elnyomására és hátrányos helyzetére. Ez akkor is igaz, ha kifejezetten erről kérdezik; egy feministabarát férfi ilyen esetekben a feminista központi bizottság által közreadott egyenvéleményt mondja vissza: nőkről csak feministák nyilatkozhatnak, a férfiak véleménye irreleváns.

2. A nők önálló akarat nélküli bábok, akiket a sajtóban megjelenő magánvélemények automatikusan rángatnak jobbra-balra. Ha Ákos azt mondja, hogy az anyaság fontos, azt azért szükséges cenzúrázni, mert különben “társadalmi nyomássá” változva nők milliónak gondolkodását fogja gyökeresen átformálni. Nem lehet itt kérem csak úgy bármiféle gondolatot leközölni, mert a nők olyan birkák, akik nem tudják feldolgozni a másféle véleményeket. [A feminfo gondolja így, nem én. Szerintem a nők felnőtt emberek, akik feminista segítség nélkül is el tudják dönteni maguknak, hogy hova tegyék Ákos véleményét.]

3. Egy nő számára a férfiak felé mutatott tisztelet vagy szeretet undorító és üldözendő – főleg ha a nő saját férjéről van szó. Ha valaki olyasmit mer mondani, hogy “Férjedet tiszteld és támogasd, egészségére vigyázz”, az őskori szexista zárvány. Az üzenet egyértelmű: férjedet ne tiszteld, ne támogasd, ne figyelj rá.

4. Egy nő számára a saját gyerekei a legborzalmasabb átkok az életben, akiket meg se szüljön, de ha már elkövette a hibát, hát minél előbb passzolja le őket valahová. Megintcsak idézek, hogy femininfóék szerint mi a szörnyű szexizmus: “Ha nő vagy, szüljél fiatalon, aztán legyél otthon három évig a gyerekkel. Egy gyerek ne legyen elég, háromig meg se állj. Azokkal is legyél otthon három éves korukig.” Akkor mi a helyes? A feminizmus megmondja: csak végszükség esetén szülj (40 alatt soha), maximum egyet, és másnap már irány a munka önmegvalósítás. A kölyöknek jó lesz az állami gondozás, pardon, állami bölcsőde és óvoda.

5. A háztartással és gyerekneveléssel ne foglalkozz. Csinálja aki akarja! Szeretteid elnyomóid elégedjenek meg a tévével és a mikrózott bolti kajával, esetleg rendeljenek pizzát – na nehogymár rájuk pazarold a drága idődet. Aki szerint egy anyának a saját gyerekeit etetni vagy velük foglalkozni potenciális örömforrás, az rohadt patriarcha nőgyűlölő.

6. Aki szerint az anyaság érték, az szemétláda. Ki találta ki a hülyeséget, hogy az anyák tiszteletre méltóak, vagy hogy egy gyerek a nő életében bármiféle pozitívumot jelentene? Csak valami hegemón macsópista lehetett. Minden rendes feminista tudja (és terjeszti), hogy az anya mint olyan értéktelen, az anyaság egy rakat szar – kizárólag a karrier értékes.

7. Aki bármelyik ponttal nem ért tökéletesen egyet, annak csak egyféle véleménye lehet: minden nőt a konyhába láncolni mezítláb, terhesen. Középút, nüansz, értelmes megfontolás nem létezik. Aki nem vérfeminista, az szemét nőgyűlölő! Akinek nem tetszik a feminista értékrend (ami szerint egy nő annál tökéletesebb, minél jobban gyűlöli a saját családját), az nem lehet tagja a modern, progresszv társadalomnak.

8. A feminizmus önálló akarattal ruházza fel a nőket, ami kizárólag egyféle lehet, és központilag szabályozott. Olyan önálló akarat, ami az anyaságot vagy a háztartásbeliséget választaná, nem létezhet. Ugyanez vonatkozik a saját életcélokra: minden nő saját életcélja az, amit a feminizmus megmond neki (karrier).

9. Egy vélemény kizárólag akkor érvényes és értékes, ha lázadó. Márpedig a feminizmus lázadó, tehát helyes. Arról most ne beszéljünk, hogy a feminista véleményt a polkorrekt, liberális Európa erőszakkal tolja ránk – ettől függetlenül újszerű és lázadó, nameg persze erőtlen kis mozgalmacska, néhány szegény lány önszerveződő szakköre.

10. Valami hülyék azt terjesztik, hogy a feminizmus erőszakos és veszélyes… Ezért beverjük a pofájukat! Aki szerint a feministák túloznak az rosszabb mint a nácik!!!

Minden férfi disznó! A nők pedig egyenlőek!
Minden férfi disznó! A nők pedig egyenlőek!

11. A feminizmus “az a rémes gondolat, hogy a férfiak és a nők egyaránt emberek”, illetve ennek egy aprócska kiegészítése, miszerint egy feminista megszabhatja, hogy a férfiak mit gondolhatnak és mondhatnak – a férfiaknak nem lehet saját véleménye. Illetve lásd az összes korábbi pontot. A férfiak és nők egyaránt emberek, csak a nők ugye magasabbrendűek, ezért az alacsonyabbrendűek maradjanak kussban, ha tudják mi a jó nekik.

12. Vastag Tamás egy kretén, mivel nem a helyes módon fehérlovagoskodik a nőknek. Igaz, hogy a férfiakat szapulja és a nőket védi, de nem a feminista dogma szerint, tehát nőgyűlölő. Segget nyal, segget nyal, persze, de nem úgy ahogy a feminfónak tetszik.

13. Feke Pál szerint az anyaság “szép küldetés”, tehát Feke Pál minden mást megtilt a nőknek. Ha az anyaság pozitívum, akkor amellett egy nő nem vágyhat másra, nem gondolhat másra, és természetesen nem csinálhat semmi mást. A feministák szerint az anyaság és a mindenmás bináris választás: vagy az egyik, vagy a másik… Jól gondold meg, mert ha egyszer anya leszel, akkor a patriarchátus amputálja a bármi másra irányuló képességeidet és érdeklődésedet. Ki hallott már olyat, hogy egy anya festeget, netezik, vagy bármi olyat csinál, ami nem közvetlenül a gyerekre irányul?!

14. A közösség számára is előremutató társadalmi értékekről beszélgetni hülyeség. Kitárgyalni, hogy melyik celebnő milyen pasit akar, na az már valami. Összevetni a méteres listákat, hogy az álomférfi milyen magas legyen, milyen bőrkárpit legyen a kocsijában és miféle nyaralásokra vigye a kedvesét, nem “elvárás” a férfiakkal szemben – bezzeg azt mondani, hogy “az anyaság szép küldetés” elviselhetetlen terhet pottyant szegény nők nyakába. Ebből is látszik, hogy a női celebek sokkal jobbak, szebbek és okosabbak, mint a férfi celebek. (Nincs itt semmi férfiellenesség vagy nőimádat, oszoljanak kérem.)

15. A három idézett művész el akarja nyomni a nőket! Vagyis:
Az anyaság érték = nőelnyomás.
Az emancipációnak vannak feltérképezetlen hátulütői is = nőelnyomás.
Egy nő ne érezze magát kevesebbnek csak azért, mert anyává vált = nőelnyomás.
Aki nem ért egyet egy 0,2% támogatottságú politikai erőszakszervezet beteg dogmáival, az el akarja nyomni a nőket!!!

+1. És linkelnek arra, hogy szerintük mi is valójában a feminizmus: egyszerű, leplezetlen szexizmus, a nők mindenáron való felemelése a férfiak totális figyelmen kívül hagyása (ha nem lenyomása) mellett. Ha az én tolmácsolásom nem tűnne hitelesnek, szívesen idézek szó szerint: “Mindannyian a nők javát szeretnék szolgálni, a nők helyzetén kívánnak változtatni és női szemszögből, nőközpontúan vizsgálják a világ történéseit.” A nők, a nők, a nők. Sehol nem láttam a szót, hogy egyenjogúság. Sehol nem láttam kifejtve azt, hogy a nők javát addig akarják szolgálni, amíg hátrányban vannak a férfiakhoz képest. (Ami fura is lenne, hiszen nincsenek hátrányban.) Legalább ezt a mítoszt is leírhatjuk, megdőlt, megbukott. Feminizmus meg egyenlőség, hja, lópikulát. Feminizmus=női érdek.

+2. A kommentekből pedig kiderül, hogy milyen a feminizmusnak az az arca, amit nem szorítanak a kulturáltság korlátai. Kritikátlan, vállalhatatlan, fröcsögő szenny. Nem idézek, és azt sem tudom jó szívvel ajánlani, hogy nézzétek meg ott, eredetiben – de ott van. Az internet nem felejt.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
0 megosztás


25
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
7 Egyéni hozzászólás
18 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
12 Hozzászólások szerzői
ArtRokapapaSzoffyNaoooKoriander Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Tetszett a cikk. Tényleg egy hazug feminista propaganda oldal ez a feminfo, olvastam néhány cikküket régebben, kár volt. Szégyen, hogy  rendszeresen az Origo ( az ország egyik vezető hírportálja ) címlapján szerepelhet.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

A 9.pontról az jut eszembe, hogy milyen röhejes az államilag és milliárdosok által támogatott lázadás: feministák, homoszexuálisok, faji kisebbségek, kártékony szekták, punkok, drogosok +  köztörvényes bűnözők pátyolgatása.

Pash Cutter
Újságíró

Azért te is sarkítasz.

Punkok? Bár nem vagyok a punk életérzés híve (konzervatív neveltetésem miatt sem), de vannak punk ismerőseim, és keményen antifeministák, gyűlölik a feminizmust.

Drogosok? Itt meg diszkriminálod a fogyasztót. Bár osztom dr. Csernus Imre véleményét a teljes drogkérdésben (Drogma c. könyvében kifejtve), de én úgy látom, a terjesztőt a börtönbe, a fogyasztót pedig, szigorúan saját akaratából, egy elvonó kúrára.

Faji kisebbségek? Bár valószínűleg a cigányokra gondolsz (és ezen nézetedet osztom), csak ezzel a fogalommal sem árt vigyázni. Találkoztam emberekkel, akik már a határon túli magyarok és a székelyek állami támogatását sem nézik jó szemmel. (Talán már találkoztál az újabb gyönyörű magyar szokással, a székellyezéssel, ami semmi mást nem takar, mint a székelyek szidalmazását. Mintha a teljes székelység tehetne arról, hogy a jelenlegi kormány felhasználja őket pozíciója bebiztosításához!)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Én inkább arra gondoltam hogy ezek elvileg lázadnak a társadalom ellen. Ezzel szemben a punkok különböző támogatásokat élveznek: lemezkiadók adják ki a punkzenekarok számait, könyvkiadók velük kapcsolatos anyagokat, fesztiválokat szervezhetnek szponzorokkal ( a Szigetfesztivál is ilyen zenekarokkal indult eredetileg ). A drogozást menő dolognak mutatják be a filmekben, különböző sztárok dicsekednek a drogfogyasztással, számos poltikus mesél mint jópofa dologról a fiatalkori drogozásairól, zeneszámokban dicsérik a drogozást. A kisebbségek elnyomásáról beszélnek, közben különböző előnyök járnak nekik a többséggel szemben: ingyen lakás, segélyek, egyetemi kvóták, ösztöndíjak, őket védő törvények, enyhébb rendőri eljárás velük szemben, enyhébb bírói itéletek, enyhébb elvárások a jegyekért az iskolában.

Pash Cutter
Újságíró

“ingyen lakás, segélyek, egyetemi kvóták, ösztöndíjak, őket védő törvények, enyhébb rendőri eljárás velük szemben, enyhébb bírói ítéletek, enyhébb elvárások a jegyekért az iskolában.”

Hát, székely legényként valószínűleg könnyedén bekerülhettem volna az államilag finanszírozottak közé, egyszerű magyarként viszont maradt a költségtérítés az egyetemen. Igen, két lányt is ismertem, akik nem csupán állami támogatást kaptak, de még pozíciókat és egyéb kedvezményeket is, pusztán azért, mert Székelyföldről jöttek és tájszólásban beszéltek. Kaposvári Egyetem. De azok a székely ismerőseim is megérik a pénzüket, akik csak azért szavaztak a FIDESZ-re, hogy a határontúli székely kisebbséget továbbra is támogassa az állam. Az, hogy itt az átlag magyar szenved, az már nem érdekelte őket. Persze ez csak egy-két ember, nem a székelység. (Én egyébként támogatom a székely autonom törekvéseket, bár lehet, hogy pusztán érzelemből.) Ettől függetlenül a pozitív diszkriminációból eredő visszás helyzet fennáll. Ami lassacskán elég negatívan csapódik le a magyar társadalomban: egyes közegekben megjelent a székelyezés, sőt a székelyek lerománozása – amitől egyébként a gyomrom kifordul.

Értem, miről beszélsz. Meg egyet is értek vele. De nálam ez a jelenség szomorú szmájli. :(

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez már a 90-es évek óta létező jelenség. 89 után volt egy bevándorlás és sokan kaptak támogatásokat, ami nem mindenkinek tetszett. Meg hát ők is olyanok mint a magyar átlag, volt köztük is rossz ember, ami hát nem volt jó reklám. Igazából felesleges idealizálni bármelyik emberi közösséget, mindenhol megtalálható valamilyen negatív vonás, ez az emberi természet. Az emberek egy kis része jó ember vagy valamiben kiemelkedően hasznos, egy része kártékony és gonosz. A többség pedig fogaskerék a gépezetben és szürke erkölcsileg.

don Fefinho
Újságíró

Az egész egy nagy, orbitális duplagondol. Akkora, hogy Azathoth trónjáról is simán látszik.

Ukrin
Olvasó
Ukrin
don Fefinho
Újságíró

Kérjük dekódolja, egy szót sem értünk.

hgyi
Szerkesztő

Biztos túl jó volt az anyag… >o]

Koriander
Olvasó
Koriander

Gondolom, Harrison is ott volt Fefi békepinás buliján…kérdezzd fefit, hogy mit szivatott vagy szivat ott , piszlav.

don Fefinho
Újságíró

He?

Reszet Elek
Újságíró

Hehe én kivételesen értem… ;-)

hgyi
Szerkesztő

Mert ugyanazt az anyagot… :o))

Szoffy
Újságíró

De vajon Fefi egyben az indián törzsfőnök is? Hmm…

:D

Reszet Elek
Újságíró

Megnéztem ezt a helyet, szerintem a megatrollok gyűjtőhelye, ráadásul nem mondom meg milyen gyanúm van az összetételt illetően, de Naoonak nem ajánlom…

A hasbarával együtt csak méginkább alátámasztja a megérzéseimet… :-(

don Fefinho
Újságíró

Én is, de képtelen voltam értelmezni, hogy voltaképpen mit is látok.

don Fefinho
Újságíró

“ráadásul nem mondom meg milyen gyanúm van az összetételt illetően”

Belpesti balliberális humánértelmiségiek?

Naooo
Olvasó
Naooo

<moderálva> izék?

Naooo
Olvasó
Naooo

Ambipúr.

Rokapapa
Újságíró

Tudjátok mos egy csúnya gondolat jutott az eszembe.

Mikor először látogattam meg ezt az oldalt pár hónapja kifejtettem azon “radikális véleményemet” hogy én nem csak a feminizmussal nem értek egyet de még a női egyenjogúságot is csak a természet megcsúfolásának tartom.

Természetesen mindenki elmondta, hogy olyan véleményemnek adok hangot amilyennek csak akarok de a női egyenjogúság a tuti. Ebben pedig pont Deansdale volt az éllovas.

Most már jól látható hová vezet a női egyenjogúság! Tényleg ez kell az emberiségnek?

Art
Olvasó
Art

Ahogy a Mester mondaná:

“A magyar nyelvű internet pináján a feminfó a genitális herpesz.”