Férfihang.hu
10 megosztás

Ugye te sem feledkeztél meg a Nemzetközi Férfinapról?

A Nemzetközi Férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

Az UNESCO nevében Ingeborg Breines, a Women and Culture of Peace program vezetője nyilatkozta, hogy „ez egy kiváló ötlet, ami a nemeknek egyensúlyt adhat.” Hozzátette, hogy szervezete örömmel várja az együttműködést a nemzetközi férfinap szervezőivel.

A férfiak megbecsüléséért!

A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.

A férfiak minden nap áldozatot vállalnak a munkahelyükön, mint férj és apa helyt állnak családjukban. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat. Az elmúlt tíz évben különféle módon tartottak nemzetközi férfinapot, többek között nyilvános szemináriumok, iskolai rendezvények, rádió- és tévéprogramok formájában. Ünnepelték templomokban, békés kiállításokon, felvonulásokon. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk.

A szervezők minden évben más témát emeltek ki a férfiakat érintő témák közül. Így 2002-ben a béke, 2003-ban a férfiak egészsége, 2008-ban a férfiak által hozott áldozat, és 2009-ben pozitív férfi példaképeket helyezték előtérbe.

Világszerte a nemzetközi férfinap szervezői a következő célokat tűzték ki:

  • Megünnepelni a férfiakat és a fiúkat, hogy elismerésre kerüljön az értékes és pótolhatatlan hozzájárulásuk, melyet a közösségeinkért és a társadalmunkért tesznek.
  • Előtérbe kell helyezni a nemek közötti egyenlőséget és szükséges támogatni a nemek közötti kapcsolatokat.
  • Ki kell emelni az erőt és a bátorságot, amivel a férfiak a jobb és biztonságosabb közösségi élet kialakításában vesznek részt.
  • Pozitív férfi példaképeket kell felmutatni. Itt nem szabad a filmsztárokra és a sportolókra gondolni. Hétköznapi férfipéldák kellenek, akik megtestesítik a mindennapi dolgozó embert, aki egészséges és tisztességes életet él.

A szervezők felhívása, hogy csatlakozz hozzájuk november 19-én. Ünnepeld velük együtt a férfiakat, akik körülöttünk vannak, értünk és a családjainkért dolgoznak, a munkahelyeken teljesítenek, és a nemzetükért küzdenek szerte a világban.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
10 megosztás


30
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
13 Egyéni hozzászólás
17 Válasz hozzászólás
2 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
13 Hozzászólások szerzői
Apa35evNaooodon FefinhoDeansdalethe hermit Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Miután estig vártunk ennek a cikknek a megjelentetésével, de így a nap végén sem tudunk számottevő férfinapi megemlékezésről beszámolni, ezért szeretném idézni a Férfihang egyik kedves állandó olvasójának, Reset Eleknek egy másik cikk alatt keletkezett hozzászólását, ezen a helyen folytatható az elmélkedés erről a kérdésről.

Reggel megnéztem az Origót és az Indexet van-e valami Férfiak napja cikk. Nem meglepő módon nem volt. A nemzetközi wc-nap persze mindkét helyen szerepelt, noha az későbbi és nem az ENSZ által jegyzett esemény. Csak a szokásos cikkeket találtam a női mell titkairól, a mocsokban szülő nőkről meg a fő halálok méhnyakrákról. Kíváncsi voltam találok-e egyáltalán valami cikket férfiakról (eltekintve egy tizennyolcéves zsenitől ha az számít), akiket pozitív színben tüntetnek fel, de ez se jött össze.

Kaptam magam és az alábbi levelet küldtem el mindkét helyre a honlapokon feltüntetett kapcsolati e-mail címre:

“Tisztelt Szerkesztőség!
Felhívnám a figyelmüket, hogy ma nem csak a wc-k napja van, hanem érdekes módon Nemzetközi férfinap is.
Az elmúlt években sosem sikeredett ezzel kapcsolatosan cikket megjelentetniük.
Mégha a mainstream média számára mi férfiak csak beszélő szerszámok, erőszakoló állatok is vagyunk, talán akad még az Önök szerkesztőségében olyan ember aki erről másképpen gondolkodik, akinek talán más véleménye van az édesapjáról, fiútestvéréről, fiáról vagy éppen önmagáról, akinek fontos hogy a férfiasságról és a férfinemről is megemlékezzen egy rövidke cikk erejéig.
Üdvözlettel: X Y”

Nem voltak különösebb várakozásaim az itthoni állapotokból kiindulva. Természetesen visszajelzést egyik levelemre sem kaptam. Az Origon semmi sem történt, míg az Indexen az Index2-es blogos részen még a délelőtt folyamán belinkeltek egy tavalyi blogbejegyzést.

Kíváncsiságból ránéztem az ENSZ honlapjára is. Sajna hiába keresgéltem (lehet hogy más találna, nem tudom) semmilyen international men’s day vagy hasonló bejegyzést, eseményt, linket (bármilyen aprócska szösszenetet) nem találtam. Ellentétben pl. a Global Issues rész alatt közvetlenül a főoldalról meghívható Women feliratú linkkel, amelyen keresztül számos a nők hátrányos helyzetével kapcsolatos hivatkozást sikerült elérnem.

Bele sem merek gondolni mi lenne ha a nemek között egyenlőség már megvalósult volna és nem ebben a fránya patriarchizmusban élnénk…

Jampi One
Újságíró

Azért a blogoszférában találkozhatunk “szívbemarkoló” férfinapi üdvözlettel. Íme a zacc.cafeblog.hu “kedves” idézete és egy kép amit “áradó szeretetében” ajánl a férfiaknak, ami tulajdonképpen a “bölcs” Oscar Wilde gondolat képi kifejezése is lehet.

“Minden nő szakasztott olyan lesz, mint az anyja. Ez a tragédiájuk. A férfi sohasem lesz olyan. S ez az ő tragédiája.” – Oscar Wilde

http://zacc.cafeblog.hu/2014/11/19/boldog-ferfinapot-uraim-ma-van-a-vilagnapjuk/

Szoffy
Újságíró

Én arra lennék kíváncsi, hogy ahol szervezetten ünneplik, ott a szervezők nők??? Ugyebár nőnapon a férfi kötelessége virágot venni stb. Ez fordítva is működik? Vagy igazából férfiak ünneplik egymást? :-/

Alter Ego
Szerkesztő

Nem, a férfiak sem ünneplik magukat, mert a “normális” férfiak már régen elhitték, “megértették”, hogy “eltűntek a normális férfiak”. (Talán nem csak én érzem a paradoxont.) Egyes férfiak például így töprengenek a Férfinap elmaradásának okairól:

 

http://revolucio.blogin.hu/2013/11/20/nemzetkozi-ferfinap-csendben-telt-november-tizenkilencedike/

Adolf Weininger
Újságíró

Szoffy
Újságíró

Ez őszintének tűnik, csak rossz irányba húz. Ha én rendbe tenném a férjem szerszámos ládáját, őrjöngene, hogy nem talál semmit….minek belepiszkálni? :D

http://www.marmalade.hu/kulcsin/oldal-1/cikk/ma-van-a-nemzetkozi-ferfinap,-kedveskedjunk-parunknak

Alter Ego
Szerkesztő

Nem közvetlen kritikaként, viszont a szituációs humor kedvéért kedvem támadt lefotózni a cikket. De azért úgy érzem, a véletlenül mellé került hirdetés sokat elmond a társadalmi kontextusról is.

Alter Ego
Szerkesztő

.
Olvasó

Nem szeretem a nőnapot, de ha már van, akkor teljesen jogos, hogy legyen férfinap is!
Gondolkoztam, mivel köszöntselek fel titeket. Végül arra jutottam, legyen egy impresszió. Nekem erről a képről mindig a Férfi jut az eszembe:


Caspar David Friedrich: A vándor

Szeretem a férfiasságot, becsülöm a férfiakat, akik férfiak a szó legpozitívabb értelmében. A bátorságot, az erőt, a megbízhatóságot, és azt a megdöbbentő dolgot, hogy mennyire tudtok szeretni minket, nőket. Elgondolkoztam azon, ha újjá születhetnék, kipróbálnám-e a férfi-létet és arra jutottam, hogy érdekes lenne, ám egy valamit nem tudnék elviselni: egy nőt magam mellett. ;-))

Eszembe jut a férjem, a fiam, az apám, a nagyapáim, a férfi barátaim… Eszembe jutnak a háborúk, amikben értünk harcoltatok és harcolni fogtok. Az a sok minden, amit építettetek, alkottatok. Az a sok minden, amit nőként nem tudnék vagy nem akarnék megtenni, és ti megteszitek. És még sok minden, de nem akarom túlzásba vinni a szentimentalizmust.

Végül még szeretnék köszönetet mondani a Férfihangért. Nagyon sokat tanultam itt a férfiakról, a nőkről, a párkapcsolatokról. Sokat adott nekem az oldal. Örülök, hogy én is közreműködhetek benne. Szeretek férfiakkal beszélgetni, megismerni a gondolkodásmódjukat, tanulni tőlük. Ezért is jó a Férfihang.

Szóval csak így tovább… Isten éltessen titeket!

Szoffy
Újságíró

Szívemből szóltál :) Nagyon jól megfogalmaztad.

Isten éltesse a férfiakat!

International Men's Day

Adolf Weininger
Újságíró

Meg köszöntsük magát Istent is ezen a jeles napon, hisz ő is férfi… Fülig Jimmyeministák őszinte sajnálatára.

Deansdale
Admin

Meg nagy szakálla van és egy trónon ül… Peeersze :)

Alter Ego
Szerkesztő

Köszönjük, a Férfiak és a Férfihang nevében is!

visuo
Olvasó
visuo

kösz’!

: )

Cefre
Olvasó
Cefre

Köszönjük! :) Jó, hogy van aki ki meri mondani. Azért írom ezt, mert talán több nő gondolja így mint aki nem, de nem mondják ki, nehogy elbízzuk magunkat. Vagy ez hülyeség? :)

Szoffy
Újságíró

Inkább azt mondanám, hogy talán manapság szimplán nem divat a férfit dícsérni…. :(

the hermit
Olvasó

Nekem személy szerint nem a dicséret hiányzik (bár néhanapján az is jólesik, persze), csak annyi hogy a nyilvánvalót elismerjék, ahelyett hogy letagadnák.

don Fefinho
Újságíró

Az átlag férfi szerintem már annak is nagyon bírna örülni, ha békén lenne hagyva, és nem bűnéül rónák föl neki az áldozatot amit a nőkért és a gyerekekért hoz.

Alter Ego
Szerkesztő

“Ráadásul pont mára esik a World Toilet Day is, de ahogy erre alovakatanyulakelbasztak felhívta a figyelmet tumblr-en, ez nem az angol vécé ünnepléséről szól, hanem figyelemfelhívás a kiépített csatornarendszer hiányának higéniai veszélyeire. És arra, hogy ez az állapot mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozza a nőket.”

http://cink.hu/boldog-nemzetkozi-ferfi-es-vecenapot-1660535225

Cefre
Olvasó
Cefre

Az utolsó mondat minden szempontból szánalmas. Ha valóban ez a hivatalos álláspont akkor azért (a férfiakat nyilván nem hozza ugyanolyan rossz helyzetbe, hogy nincs csatorna), ha meg a poszt szerzője írta oda akkor meg egy mangina troll.

Alter Ego
Szerkesztő

Cefre
Olvasó
Cefre

Ez honnan?

Alter Ego
Szerkesztő

A hir-ozon listázza a hajdupress cikkét. A körülötte lévő, nyíllal megjelölt, véletlenszerű, alkalmi hirdetések pedig szerintem jól példázzák azt a társadalmi kontextust, amelyben a Férfinap kérdése felmerül.

http://hir-ozon.hu/hirek/holgyeim-ne-tessenek-rohogni-ma-van-a-nemzetkozi-ferfinap

http://www.hajdupress.hu/hirek/cikk/41557-holgyeim–ne-tessenek-rohogni–ma-van-a-nemzetkozi-ferfinap

Szoffy
Újságíró

A nők kiszolgáltatottságát én nem találtam a World Toilet Day lapján, de lehet, hogy máshol említették. Viszont a kedves ázsiai vállalkozó választhatott volna egy másik dátumot az ünneplésre…

Ez a két utolsó poszt világosan mutatja az “egyenlőséget”………….

Huffnagel Pista
Újságíró

Férfinap mér’ nincsen? Mert minden nap van! Nem?

http://coub.com/view/427qi

 

Cefre
Olvasó
Cefre

Ezt a videót teszem ki a fészre minden nőnapkor. :)

Szoffy
Újságíró

Nem? Pfzzzz…szerintem.

:D

 

Apa35ev
Olvasó

Boldog Férfinapot a Férfihangos Nőknek és azoknak akik még nem adták fel! És tiszteletet a bajtársaimnak akik még nem hullottak el a látható erőszak nélküli háborúban ellenünk! Majd amikor a hon védelmére berendelnek minket vért is ontó háborúba akkor értékesek leszünk mint a vietnami veteránok amerikának, addig lehet ütni minket médiavisszhang nélkül :/ A változásig hátfordítással védekezhetünk, például élvezem, hogy Budapesten – a Nők városában – magas barnaként szinte nem is látok Nőt az utcán. Idegesek tőle, hogy nem borulok a lábuk elé mert egy asszonyt is elég eltartani otthon, nem vagyok hűtlen. Nem dőlök be a boszorkányságnak többet. Egy kis napi papi apátó’: “A nőket soha nem kell védeni, mert mindig lesz ki védi őket, vagy egymást védik vagy magukat a technika és túlképzettség által. A Férfi pedig alapértelmezetten teszi ha érdemes és itt van a csalás, hazugság spirálok a köztudatban. Minket jelenleg senki nem véd ha rászorulnánk, max ügyvédek pénzért ami csak időszakos.”

Naooo
Olvasó
Naooo

Koszos a kép.

Apa35ev
Olvasó

Be lett sározva, bárkivel megeshet ha férfiáldozat és el kell tűntetni. Kilógó lóláb, akitől tartanak amikor sebezhetetlen lett. Elhallgatás a megoldás, de sokáig nem fog nekik menni, a HVG-nek is újra férfi főszerkesztője lett, igaz rüchellem a szocikat.