Ez nem áldozathibáztatás, ez józan ész

Az alábbiakban Mia Freedman ausztrál újságírónő egyik blogbejegyzését adjuk közre, melynek magyar fordítását a www.noblog.hu oldalról vettük át.

Tegyük fel, hogy van egy lányod. Vagy egy kishúgod. És tegyük fel, hogy van valami, amit elmondhatsz neki arról, hogyan tudja jelentősen csökkenteni annak esélyét, hogy életében valamikor szexuális erőszak áldozatául essen. Elmondanád neki?

Én igen. És el is fogom mondani, ha a lányom abba a korba ér, amikor ez már fontos számára. El fogom neki mondani, hogy ha egy buliban részegre issza magát, akkor ezzel csak növeli a veszélyt. Mindenfajta veszélyt. El fogom mondani, hogy az alkohol rontja az ítélőképességet, lassítja a reflexeket, és drámaian csökkenti a képességet a kockázat felmérésére és a menekülésre.

El fogom neki mondani, hogy vannak a világban alantas férfiak, ördögi alakok, akik nem gondolkodnak egy percig se, hogy kihasználják-e azt az előnyt, amit egy lány részegsége kínál nekik. El fogom neki mondani, hogy kristálytiszta összefüggés áll fenn az alkohol és a nemi erőszak között, mind az elkövető, mind az áldozat részéről.

Azt kérdezed, hogy megtanítom-e majd a fiaimat is erre az összefüggésre? Egészen biztosan. Elmagyagyarázom nekik, hogy a részegség megakadályozza őket abban, hogy jó döntéseket hozzanak – abban, hogy autóba ülnek-e, belemennek-e egy verekedésbe vagy lefekszenek-e valakivel.

Számomra ez a józan ész kategóriája, része a szülői felelősségnek. Ugyanaz, amikor figyelmeztetem a gyerekeket, hogy be kell kapcsolni az autóban a biztonsági övet, tűző napban naptejet kell használni vagy a járdáról való lelépés előtt mindkét irányban körül kell nézni. A lányommal folytatott beszélgetés azonban másfajta lesz, mivel egy nő fizikailag esendőbb a nemi erőszak szempontjából, mint egy férfi. Nem fogok úgy tenni, mintha nem ez lenne a helyzet. És nem fogok úgy tenni, mintha az alkoholnak semmi szerepe nem lenne ebben az egészben.

De akkor mi a probléma? Az emberek egy része feldühödik akkor, ha valaki az alkohol és a nemi erőszak közötti kapcsolatra próbál rávilágítani. Ők azok, akik körömszakadtukig ragaszkodnak ahhoz, hogy aki ezt az összefüggést megemlíti, az az áldozatot hibáztatja. Valahogy odáig jutottunk, hogy egyes körökben a lerészegedéshez való jog feminista kérdéssé vált, ami engem nagyon aggaszt.

Tegyük egészen világossá: a nemi erőszak soha nem az áldozat hibája. Mint ahogyan az sem, ha egy részeg sofőr elüti. Az egyetlen személy, akit ezekért a cselekményekért hibáztatni lehet és kell, az az elkövető. De ha megtanítjuk a lányokat, hogyan csökkenthetik annak esélyét, hogy szexuális erőszak áldozatává váljanak, egyáltalán nem ugyanaz, mintha őket hibáztatnánk érte. Egyáltalán nem. Ne keverjük már a kettőt.

Amikor Emily Yoffe a Slate oldalán megjelentetett egy írást, melyben arra figyelmezteti főiskolára készülő lányát, hogy ne részegedjen le, mert ezzel nemi erőszak veszélyének is kiteheti magát, kapott a fejére hideget-meleget. Függetlenül attól, hogy a bizonyítékok meggyőzőek. Yoffe egy 2009-es vizsgálat adatait idézi, melyben az egyetemi campusokon elkövetett szexuális erőszak körülményeit elemezték, és azt találták, hogy„ a diploma megszerzéséig a diáklányok csaknem 20 százaléka válik áldozattá, az esetek túlnyomó többségében évfolyamtársak által. Az ilyen esetek több mint 80 százalékában játszik szerepet az alkohol, gyakran a férfi és a nő is részeg az elkövetéskor. Néha csak a nő részeg kettőjük közül, és az alkohol hatása alatt fut a rosszhiszemű – és józan! – elkövető karjaiba, aki ragadozóként lesi, kit sikerül becserkésznie. Az ilyenfajta férfiak számára az egyetemi campusokon egyre nagyobb számban feltűnő részeg lányok gazdag vadászterepet kínálnak.” És ez nem csak egyetemi sajátosság és nem csak Amerikában létezik.

A szexuális bűncselekmények ausztráliai statisztikáit feldolgozó vizsgálat így fogalmaz: „ A nemi erőszak áldozatai között nagyobb arányban (76 százalék) vannak azok, akik úgy vélekednek, hogy azokban az esetekben, amikor az elkövető ismerős vagy barát, az alkohol és/vagy más tudatmódosító szer hozzájárult a történtekhez. Ez jóval nagyobb szám, mint a fizikai erőszak eseteiben, amikor az áldozatok csupán 59 százaléka hibáztatja az alkoholt vagy más tudatmódosítót az inzultusért.”

Ahol vannak részeg lányok, ott vannak rájuk vadászó férfiak is. És rossz szándékú férfiak is. Emily Yoffet ennek ellenére széles körben támadták a közösségi médiában azért, mert meg merte említeni a kettő közötti összefüggést és mert azt tanítja a lányának, hogy „a te felelősséged, hogy mindent megtegyél a saját védelmedre”. Idáig jutottunk? Ha tanácsokat adunk a lánygyerekünknek, hogyan csökkenthetik a szexuális erőszak esélyét akkor eláruljuk a feminista eszményeket és az áldozatot hibáztatjuk?

Egy korábbi beszélgetés során ezekről a próbálkozásokról beszélgettünk az interjúalanyommal, melyek igyekeznek elhallgattatni a nőknek szóló üzeneteket arról, hogyan növelhetik biztonságukat. Ez nem sokkal egy tragikusan végződött nemi erőszak után történt, amikor az ismeretségi körömben minden nő azt találgatta hangosan, mit tehetünk mi magunk azért, hogy ne váljunk sátáni bűnözők áldozataivá. Akkor néhány harcos feminista kommentelő megpróbálta csírájában elfojtani ezeket a beszélgetéseket, makacsul ragaszkodva ahhoz, hogy minden nő joga, hogy bármilyen időpontban bármilyen állapotban járkáljon az utcán, és elvárhatja, hogy mindenki őrködjön a biztonságán.

Én ezzel nem értettem egyet és kíváncsi voltam, beszélgetőtársam mit gondol erről. Ő elmesélte, hogy egyszer éjszaka már ágyban feküdtek a férjével, amikor hallották egy nő magas sarkúját hazafelé kopogni úgy éjjel 2 óra felé. Ő arra gondolt, milyen rettenetes ötlet az ilyesmi, mert nemcsak hogy felhívja a potenciális támadó figyelmét jelenlétére, de ilyen cipőben még el sem tud szaladni, ha megtámadják. Amikor közzétettem a beszélgetés szövegét, a feminista bloggerek letámadtak mindkettőnket és azzal vádoltak, hogy amit mondunk, az semmi más, csak áldozathibáztatás. Sokan összekeverik a cipőkre tett megállapítást azzal a szerencsére egyre kevésbé elterjedt vélekedéssel, hogy az úgynevezett kihívó öltözködés – például a miniszoknya – növeli annak esélyét, hogy valakit megerőszakolnak. Pedig mi nem a férfiak szemének provokatív odavonzásáról beszéltünk, hanem arról, milyen cipőben lehet szaladni és milyenben nem. Ettől függetlenül a nők egy része feldühödött.

Nagyon könnyű – már rájöttem – idealista elképzeléseket dédelgetni arról, milyennek kellene lennie a világnak. De ezek a nézetek jórészt csak egy elméleti világban léteznek. Alkalmazzuk ezeket a reális életre és a reális szereplőkre, olyan emberekre, akiket szeretünk és féltünk, és ezek a szép ideák azonnal szertefoszlanak. Elméleti síkon hiszem és vallom, hogy minden nőnek (és persze a férfiaknak is, de ez a poszt a nőkről szól) joga kellene hogy legyen, hogy erőszaktól mentesen élje le az életét. És továbbra is hibáztatnunk és büntetnünk kell mindenkit, aki nem tiszteli ezt a jogot, mert ennek a jognak a megsértése bűncselekmény.

De a teóriákat nem mindig lehet átvinni a való élet körülményei közé. Ezért hiszem azt, hogy alapvetően fontos, hogy a lányoknak elmagyarázzuk az alkohol és a nemi erőszak közötti kapcsolatot, és figyelmeztessük őket arra, hogy a lerészegedéssel saját biztonságukat kockáztatják. Ez nem morális kérdés. Ha alkalmi szexet akar, hát rajta. De biztonságosan. Olyan körülmények között, amikor biztos lehet abban, hogy ez az ő döntése, amit másnap sem fog megbánni.