Az alábbiakban Mia Freedman ausztrál újságírónő egyik blogbejegyzését adjuk közre, melynek magyar fordítását a www.noblog.hu oldalról vettük át.
Tegyük fel, hogy van egy lányod. Vagy egy kishúgod. És tegyük fel, hogy van valami, amit elmondhatsz neki arról, hogyan tudja jelentősen csökkenteni annak esélyét, hogy életében valamikor szexuális erőszak áldozatául essen. Elmondanád neki?
Én igen. És el is fogom mondani, ha a lányom abba a korba ér, amikor ez már fontos számára. El fogom neki mondani, hogy ha egy buliban részegre issza magát, akkor ezzel csak növeli a veszélyt. Mindenfajta veszélyt. El fogom mondani, hogy az alkohol rontja az ítélőképességet, lassítja a reflexeket, és drámaian csökkenti a képességet a kockázat felmérésére és a menekülésre.
El fogom neki mondani, hogy vannak a világban alantas férfiak, ördögi alakok, akik nem gondolkodnak egy percig se, hogy kihasználják-e azt az előnyt, amit egy lány részegsége kínál nekik. El fogom neki mondani, hogy kristálytiszta összefüggés áll fenn az alkohol és a nemi erőszak között, mind az elkövető, mind az áldozat részéről.
Azt kérdezed, hogy megtanítom-e majd a fiaimat is erre az összefüggésre? Egészen biztosan. Elmagyagyarázom nekik, hogy a részegség megakadályozza őket abban, hogy jó döntéseket hozzanak – abban, hogy autóba ülnek-e, belemennek-e egy verekedésbe vagy lefekszenek-e valakivel.
Számomra ez a józan ész kategóriája, része a szülői felelősségnek. Ugyanaz, amikor figyelmeztetem a gyerekeket, hogy be kell kapcsolni az autóban a biztonsági övet, tűző napban naptejet kell használni vagy a járdáról való lelépés előtt mindkét irányban körül kell nézni. A lányommal folytatott beszélgetés azonban másfajta lesz, mivel egy nő fizikailag esendőbb a nemi erőszak szempontjából, mint egy férfi. Nem fogok úgy tenni, mintha nem ez lenne a helyzet. És nem fogok úgy tenni, mintha az alkoholnak semmi szerepe nem lenne ebben az egészben.
De akkor mi a probléma? Az emberek egy része feldühödik akkor, ha valaki az alkohol és a nemi erőszak közötti kapcsolatra próbál rávilágítani. Ők azok, akik körömszakadtukig ragaszkodnak ahhoz, hogy aki ezt az összefüggést megemlíti, az az áldozatot hibáztatja. Valahogy odáig jutottunk, hogy egyes körökben a lerészegedéshez való jog feminista kérdéssé vált, ami engem nagyon aggaszt.
Tegyük egészen világossá: a nemi erőszak soha nem az áldozat hibája. Mint ahogyan az sem, ha egy részeg sofőr elüti. Az egyetlen személy, akit ezekért a cselekményekért hibáztatni lehet és kell, az az elkövető. De ha megtanítjuk a lányokat, hogyan csökkenthetik annak esélyét, hogy szexuális erőszak áldozatává váljanak, egyáltalán nem ugyanaz, mintha őket hibáztatnánk érte. Egyáltalán nem. Ne keverjük már a kettőt.
Amikor Emily Yoffe a Slate oldalán megjelentetett egy írást, melyben arra figyelmezteti főiskolára készülő lányát, hogy ne részegedjen le, mert ezzel nemi erőszak veszélyének is kiteheti magát, kapott a fejére hideget-meleget. Függetlenül attól, hogy a bizonyítékok meggyőzőek. Yoffe egy 2009-es vizsgálat adatait idézi, melyben az egyetemi campusokon elkövetett szexuális erőszak körülményeit elemezték, és azt találták, hogy„ a diploma megszerzéséig a diáklányok csaknem 20 százaléka válik áldozattá, az esetek túlnyomó többségében évfolyamtársak által. Az ilyen esetek több mint 80 százalékában játszik szerepet az alkohol, gyakran a férfi és a nő is részeg az elkövetéskor. Néha csak a nő részeg kettőjük közül, és az alkohol hatása alatt fut a rosszhiszemű – és józan! – elkövető karjaiba, aki ragadozóként lesi, kit sikerül becserkésznie. Az ilyenfajta férfiak számára az egyetemi campusokon egyre nagyobb számban feltűnő részeg lányok gazdag vadászterepet kínálnak.” És ez nem csak egyetemi sajátosság és nem csak Amerikában létezik.
A szexuális bűncselekmények ausztráliai statisztikáit feldolgozó vizsgálat így fogalmaz: „ A nemi erőszak áldozatai között nagyobb arányban (76 százalék) vannak azok, akik úgy vélekednek, hogy azokban az esetekben, amikor az elkövető ismerős vagy barát, az alkohol és/vagy más tudatmódosító szer hozzájárult a történtekhez. Ez jóval nagyobb szám, mint a fizikai erőszak eseteiben, amikor az áldozatok csupán 59 százaléka hibáztatja az alkoholt vagy más tudatmódosítót az inzultusért.”
Ahol vannak részeg lányok, ott vannak rájuk vadászó férfiak is. És rossz szándékú férfiak is. Emily Yoffet ennek ellenére széles körben támadták a közösségi médiában azért, mert meg merte említeni a kettő közötti összefüggést és mert azt tanítja a lányának, hogy „a te felelősséged, hogy mindent megtegyél a saját védelmedre”. Idáig jutottunk? Ha tanácsokat adunk a lánygyerekünknek, hogyan csökkenthetik a szexuális erőszak esélyét akkor eláruljuk a feminista eszményeket és az áldozatot hibáztatjuk?
Egy korábbi beszélgetés során ezekről a próbálkozásokról beszélgettünk az interjúalanyommal, melyek igyekeznek elhallgattatni a nőknek szóló üzeneteket arról, hogyan növelhetik biztonságukat. Ez nem sokkal egy tragikusan végződött nemi erőszak után történt, amikor az ismeretségi körömben minden nő azt találgatta hangosan, mit tehetünk mi magunk azért, hogy ne váljunk sátáni bűnözők áldozataivá. Akkor néhány harcos feminista kommentelő megpróbálta csírájában elfojtani ezeket a beszélgetéseket, makacsul ragaszkodva ahhoz, hogy minden nő joga, hogy bármilyen időpontban bármilyen állapotban járkáljon az utcán, és elvárhatja, hogy mindenki őrködjön a biztonságán.
Én ezzel nem értettem egyet és kíváncsi voltam, beszélgetőtársam mit gondol erről. Ő elmesélte, hogy egyszer éjszaka már ágyban feküdtek a férjével, amikor hallották egy nő magas sarkúját hazafelé kopogni úgy éjjel 2 óra felé. Ő arra gondolt, milyen rettenetes ötlet az ilyesmi, mert nemcsak hogy felhívja a potenciális támadó figyelmét jelenlétére, de ilyen cipőben még el sem tud szaladni, ha megtámadják. Amikor közzétettem a beszélgetés szövegét, a feminista bloggerek letámadtak mindkettőnket és azzal vádoltak, hogy amit mondunk, az semmi más, csak áldozathibáztatás. Sokan összekeverik a cipőkre tett megállapítást azzal a szerencsére egyre kevésbé elterjedt vélekedéssel, hogy az úgynevezett kihívó öltözködés – például a miniszoknya – növeli annak esélyét, hogy valakit megerőszakolnak. Pedig mi nem a férfiak szemének provokatív odavonzásáról beszéltünk, hanem arról, milyen cipőben lehet szaladni és milyenben nem. Ettől függetlenül a nők egy része feldühödött.
Nagyon könnyű – már rájöttem – idealista elképzeléseket dédelgetni arról, milyennek kellene lennie a világnak. De ezek a nézetek jórészt csak egy elméleti világban léteznek. Alkalmazzuk ezeket a reális életre és a reális szereplőkre, olyan emberekre, akiket szeretünk és féltünk, és ezek a szép ideák azonnal szertefoszlanak. Elméleti síkon hiszem és vallom, hogy minden nőnek (és persze a férfiaknak is, de ez a poszt a nőkről szól) joga kellene hogy legyen, hogy erőszaktól mentesen élje le az életét. És továbbra is hibáztatnunk és büntetnünk kell mindenkit, aki nem tiszteli ezt a jogot, mert ennek a jognak a megsértése bűncselekmény.
De a teóriákat nem mindig lehet átvinni a való élet körülményei közé. Ezért hiszem azt, hogy alapvetően fontos, hogy a lányoknak elmagyarázzuk az alkohol és a nemi erőszak közötti kapcsolatot, és figyelmeztessük őket arra, hogy a lerészegedéssel saját biztonságukat kockáztatják. Ez nem morális kérdés. Ha alkalmi szexet akar, hát rajta. De biztonságosan. Olyan körülmények között, amikor biztos lehet abban, hogy ez az ő döntése, amit másnap sem fog megbánni.
Beírtam a gugliba, hogy viktimológia, mire többek közt ezt írta vissza a wikipédia (ami nem arról híres, hogy inkorrekt lenne politikailag… kiemelések tőlem):
A szóhasználat kissé laikus, de a lényeget jól kifejezi.
A büntetőjog töretlen szemlélete, hogy a leittasodás folytán előállt öntudatlanság (magatartás következményeinek fel nem ismerése) nem mentesít a felelősség alól. A jog azt mondja az elkövetőnek – aki azzal védekezik, hogy ne tessék megbüntetni, olyan ittas voltam, hogy nem tudtam, mit teszek -, hogy oké, elhiszem, hogy nem tudtad, de amikor inni kezdél, akkor tudtad. Akkor módodban állt bekalkulálni, hogy előállhat olyan helyzet, amikor nem fogod tudni, mit teszel. Az első pohárnál hoztad meg a szabad döntést, ezen alapul a felelősséged…
Miért ne volna irányadó ez a szemlélet az áldozattá válás vonatkozásában is? (A szesz hatására kihívóan, provokatívan viselkedő áldozatokról van szó…)
Miért ne volna irányadó ez a szemlélet az áldozattá válás vonatkozásában is? (A szesz hatására kihívóan, provokatívan viselkedő áldozatokról van szó…)
Mert akkor kiderülne, hogy lehetséges felelősségteljesen, felnőtt módjára viselkedni, és kiderülne drága feministáinkról, hogy lelkileg még igencsak gyermekiek.
Egy egyetemi jegyzet kriminológiából:
Viktimológia = Áldozattan
– egyesek szerint önálló jogterület
– kriminál-viktimológia: a bűncselekmények áldozataival foglalkozó tudományág
– az áldozatokkal átfogóan foglalkozik
– victima = áldozat szóból ered, kezdetben vallási tartalma volt (a természet felettinek felajánlott személy)
– viktimológiai áldozatfogalom: a bűncselekményeknek a természetes személy sértettje, annak hozzátartozója, azok akik a bűncselekménnyle összefüggésben fizikai, pszichikai, erkölcsi, anyagi, sérelmet szenvedtek vagy alapvető jogaik sérültek
szélesebb kört ölel föl, mint a büntetőjogi passzív alany vagy a büntető eljárásjogi sértett
– áldozat nélküli bűncselekmények, pl.: kábítószerrel való visszaélés
– párhuzamosságok
KRIMINOLÓGIA VIKTIMOLÓGIA
– kriminogén tényezők – viktimogén tényezők
– született bűnöző – áldozattá tevő tényezők
– kriminogenezis: a bűnözővé válás – viktimogenezis
folyamata
– kialakulása:
– XVIII. század: Beccaria: bűntett hangsúlyozása
– XIX. század: az elkövetőt is vizsgálják
– XX. század: az áldozatot is vizsgálják már
– megalapozója: Mendelsohn
– árnyalja a gonosz elkövető sémáját
– az áldozatok közrehatását is vizsgálta, leginkább a szexuális bűncselekmények vonatkozásában
A viktimológia feladatai:
1) áldozati tipológiák felállítása
2) az áldozati közrehatás vizsgálata
3) feljelentési hajlandóság vizsgálata
4) látencia vizsgálata
5) neutralizációs technikák ismertetése (amikor az elkövető elhiteti magával, hogy nem követett el vagy nem olyan súlyú bűncselekményt követett el, mint amiért felelősségre vonják)
6) az áldozattá válástól való félelem és az azzá válás kapcsolata
7) az áldozattá válás kockázatának csökkentése (felvilágosítás)
8) az okozott kár jóvátételének lehetőségének vizsgálata
– az áldozat közrehatásának fontossága
1) új lehetőségeket nyitott meg a bűnmegelőzés terén
2) az elkövető felelősségét árnyalja
3) kutatásokkal igazolták, hogy gyakran a véletlenen múlik, hogy melyik fél lesz áldozat és melyik elkövető
– Wolfgang: az emberölések kapcsán vizsgálódott, az áldozatok általában az elsődleges kiváltó okok között voltak, tanulmánya: AMIR – erőszakos közösülés
Áldozati Tipológiák
– Mendelsohn – az áldozatokat a felelősségük alapján kategorizálta
1) teljesen ártatlan (rosszkor volt rossz helyen)
2) kissé felelős (fiatal lány, kihívó magatartás, bátorítja a későbbi elkövetőt)
3) áldozat és elkövető azonos mértékben felelős
4) felelősebb az áldozat, mint az elkövető (kiprovokálja az ellene elkövetett cselekményt)
5) csak az áldozat a felelős (az elkövető jogos védelmi helyzetben cselekszik)
6) valójában nem is áldozat (csak azt állítja magáról, holott nem is érte támadás)
– Hentig –
1) fiatalok, gyermekek
2) idős emberek
3) nők
4) értelmi fogyatékosok vagy egyéb hátrányos helyzetben lévők (ide tartoznak az ittas vagy bódult állapotban lévő személyek is)
5) kisebbségiek, bevándorlók
6) depressziós, elmagányosodott emberek
7) kapzsik
8) szemérmetlenek
9) zsaruk
– ismétlődő áldozattá válás: ugyanazon személy ellen követnek el ismételten bűncselekményt, ez pedig 3 körnél előrevetíthető
1) családon belüli erőszak áldozatai – 90 %-ban rendszeresen bántalmazottak
2) egyéb erőszak áldozatai – pl.: iskolai erőszak
3) lakásbetörést elszenvedők
– másodlagos viktimizáció: az áldozatnak a büntetőeljárásban átélt helyzete, amikor a hatóságok viktimizálják, például kihallgatások, szembesítések során, nem hagyják feldolgozni, elfelejteni az esetet
– harmadlagos viktimizáció: amikor a média feldolgozza, közzéteszi
Borisz (akinek savas-borsos eszmefuttatásait már nagyon hiányolom) egy régi szösszenetére hívnám fel a kedves mindenki figyelmét.
Ez nagyon találó!
Nem, nem, a második alatt az kellene legyen, hogy:
I’m passed out drunk.
If a woman has sex with
me, I’m a RAPIST.
vagy az első alatt ez:
I’m passed out drunk.
If a woman has sex with
me, I’m a FEMINIST.
Paff. :D :D :D
Na igen… fájdalmasan igaz. :/
a tiéd is…
de azért vigyázzunk, nehogy túl belemelegedjünk:)
a Palvin Barbi fetisiszták még mindig nem kattantak le a témáról: http://feminfo.444.hu/2014/11/23/ilyen-egy-nemi-eroszak-megelozeserol-szolo-kampany/
Lejárt lemez…csak ugyanazt kántálják…kommentelni sincs kedvem, mert eleve nem értik a lényeget….
Mi erre a feminista mantra?
A nemi erőszakok nagy része úgy történik, hogy az illető nem éjjel mászkált, nem öltözött kihívóan etc. Tehát mindegy, hogy öltözik!
Csakhogy ez nem igaz. Ugyan már! Mennyivel másképp viselkednek velünk a férfiak az öltözködésünktől függően. Ezt mindenki tapasztalta már szerintem, aki nem úgy néz ki, mint egy elefántba oltott bakkecske.
Ez megspékelve egy kis alkoholmámoros szabadosabb viselkedéssel felhívás a keringőre.
Persze, így se kéne megtörténnie az erőszaknak, de…
Normális ember kulcsra zárja a házát és becsukja az ablakokat és nem írja ki a ház ajtajára, hogy kulcs a szőnyeg alatt és üres a lakás, attól még, hogy kulcsra zárt házakba is be szoktak törni.
Gyönyörű utópia lenne, ha nem kéne bezárkózni, mert nem lenne, aki be akar törni, de addig is bezárkózik az ember.
Ilyen egyszerű.
Ha nem akarom, hogy könnyen kapható ribancnak nézzenek, aki mindenkivel lefekszik, nem öltözöm könnyen kapható ribancnak. Ettől még persze lehetek erőszak áldozata, mert normális öltözködésű nőket is megerőszakolnak, de legalább nem akasztom a házam ajtajára, hogy nem vagyok itthon és nincs bezárva…
Az öltözködésünkkel üzenünk valamit. Ha valaki rendőregyenruhát hord, feltételezzük, hogy az illető rendőr. Ha elegáns öltönyben, aktatáskával látunk valakit reggel 8-kor, feltételezzük, hogy valami irodai munkát végez a pasas. Ha valaki a nőies vonalait, bájait hangsúlyozza öltözködésével arra asszociálunk, hogy az illető hölgy nem kelt el. Kihívóan öltözködni, majd a bepróbálkozásokon felháborodni éppen olyan butaság, mintha a kocsival balra indexelés után jobbra kanyarodnál, majd felháborodnál ha ráddudálnak.
Normálisan, szolidan, visszafogottan öltözködni egy nőnek nem csak a konkrét nemi erőszak elkerülése érdekében ildomos. Bármely az ördögnél szebb, fiatal hölgy tanúsíthatja, hogy még így is számos durva bepróbálkozást kaphat a mindennapi közlekedés során, ami ugye nem erőszak, de senki se kíváncsi mindenféle C-kategóriás állampolgárok füttyögésére, a BKV-ellenőr kacsintgatására, részeg csöves arcába lihegésére. Aki ezt el akarja kerülni, célszerű öltözködésével azt üzennie, hogy “nem vagyok szabad préda!”. Még ha valaki az is, tudnia kell, hogy a figyelemfelkeltést nem lehet a való életben úgy targetálni, mint az internetes reklámokat.
Erről eszembe jutott az az aprócska törvény is ami a közszeméremsértést meghatározza. A hetvenes évek eleje óta folyamatosan kiegészítik és nem az enyhülés irányába. Ám ennek betartását egyetlen nőtől sem követelik meg sőt még a jelen rendőrségi kampány sem tér ki rá. Pedig a mai buliba induló nők szinte kivétel nélkül megszegik ezt a törvényt vagy az öltözködésükkel vagy a viselkedésükkel. Ezzel ellentétben ha egy férfi mondjuk elejti az utcán a telefonját majd lehajolva érte kivillan a “kőműves dekoltázs” azonnal ötvenezres bírságra számíthat.
Én inkább a bírókat hibáztatnám, akik legtöbbször a minimális büntetési tételt szabják ki, miután az ügyész enyhébb bűncselekményre minősíti át a vádat.
Miért kattintottam az Indexre…
http://index.hu/belfold/2014/11/25/aldozathibaztatas/
http://index.hu/belfold/2014/11/25/rendorseg_a_fiatal_lanyok_kacerkodasa_gyakran_valthat_ki_nemi_eroszakot/
A gyerekrajzos a bónusz
http://index.hu/belfold/hirek/2014/11/25/bantalmazott_gyerekek_rajzaibol_nyilt_megrazo_kiallitas/
Gondolom a lakásuk ajtaját se zárták be reggel, hanem tárva-nyitva hagyták egy kis “still not asking for it” cetlivel. Nem gond, majd Darwin megoldja a szelektálást.
Nekem az szúrt szemet, hogy az esetet úgy akarják tálalni mintha a rendőrség azt jelentené ki – természetesen az áldozat hibáztatás mellett – a nőknek nincs joguk bulizni. Ilyet én sehol nem olvastam csak a feminista hangvételű cikk szerzője állapította meg ezt.
Iszonyat. Az intellektuális mocskot döntik a nyakunkba, és nem tudunk védekezni. Oké, az ember nem olvassa az indexet – de sokan mások igen, és egyre több embernek formálja át a gondolkodását ez a kreténség. Nyugaton ezt a folyamatot már lejátszották, és meg is van az eredménye: normális emberként már alig lehet élni az agyhalott SJW-k állandó háborgásától. Ha hagyjuk, hogy itt is lejátszódjon ugyanaz, akkor csak magunkat hibáztathatjuk, ha itt is eluralkodik a hülyeség, mint a svédeknél vagy az USA-ban. Itt az ideje valami hatékonyabb ellenállást kialakítani.
Pesszimista vagyok, szerintem nem fogsz tudni aktívan ellenállni. Lassan itt is ez lesz a mainstream, csak 1-2 évtized lemaradásban vagyunk, bár azt is nagy sebességel dolgozzák lefele. Így legalább látszik, hogy mi vár ránk, és ebböl meg tudja tervezni az ember az életét a következö évtizedekre.
Nekem most nagyon úgy tünik, hogy marad a passzív ellenállás, eddig ez a legsikeresebb túlélési stratégia a víz másik oldalán.
Több női támogató is kellene…és kevesebb feminista férfi :-/
Sajnos én is pesszimista vagyok mint Pillanatragasztó. Szerintem max. 7-8 év és bevégzik. De a látszatja 1-2-n belül megjelenik, iszonyat bepörgött most ez a téma. Én kb. 3 éve fedeztem fel az oldalatokat, azóta foglalkoztat a téma. Viszont az utóbbi évben mega-exponenciálisan tolják a feminista propagandát, hihetetlen energiákat megmozgatva. Szép lassan beszivárog a mindennapokba. Régebben blogok, most olvasott híroldalak (lásd pl. Index meg a cinikus-gusztustalan-fröcsögő 444 amit nem tudom miért zabálnak – ja de, mert VÉRlibsi és végre kiereszthetik a gőzt az idióták), aztán egy-két év múlva meg már az esti hiradóban is ezt látod majd. De nem szeretném ha nem így lenne!!!
SZERK.:
És így legyen igazam! Most ment a reklámfikázás az RTL hiradóban pár hazugsággal meg az Ökumenikus Segélyszervezet valami képviselője mondott egy mondatot a háttérben ezzel a plakáttal http://www.segelyszervezet.hu/veddeszre Hát én azt hittem ez valami vallással kapcsolatos csopoprt, de mi ez a plakát?! Csak a férfi lehet…
Ja, meg a török elnök vélemnyét is megemlítették egy másik hírben a nőkről és anyaságról, természetesen ferdítve, szövegkörnyezetből kiemelve. Undorító.
Nem csak emiatt de lassan élhetetlenné válik ez az ország csak sajna egyre kevesebb helyre lehet elmenekülni.
A “Vedd észre” jelen esetben valóban szerencsétlen. De nem csak ez az egy plakátjuk van ebben a témában. Van olyan is, amelyen a férfi fején van zacskó.
Viszont az is igaz, hogy ez a legnépszerűbb, ezt használják a legtöbbször. Járok-kelek a városban és sok helyen kizárólag a linkeltet látom. Pl. a Kossuth téri mozgólépcső mellett ott van mind.
“az utóbbi évben mega-exponenciálisan tolják a feminista propagandát, hihetetlen energiákat megmozgatva”
Igen, én is ezt tapasztalom. Ezért is érzem úgy, hogy nagyon gyorsan és nagyon erősen el kell gondolkodnunk, mit lehetne tenni ellene. Nyugaton már egész korosztályok vannak totálisan elhülyítve – nálunk most építik fel a hangadókat, akik elkezdik a néphülyítő folyamatot. A média adja alájuk a lovat… És ez viszonylag új dolog. Kisebb-nagyobb nyekergés korábban is volt, de ilyen összehangolt és nagy erőket megmozgató “támadás” még nem.
A mostani napokban az lehetett, nem vette be a gyomruk azt hogy nem ment át a Parlamenten a Szél Bernadett féle kiemelten nővédő törvény javaslatuk, aztán volt ez a nővédő világnap is vagy mi, meg az is elképzelhető még, hogy a norvég pénzek körüli dolgok miatt felerősödhetett a külföldről jövő uszítás is.
A gyenge ingatag embereket lehet befolyásolni. Aki egészséges éntudattal rendelkezik annak a gondolkodásmódja nem igazán fog változni. Sok mindent elolvasok én is , de a véleményem nem szokott változni akkor is leírom ha a közösségekből kilóg a kezem lábam. Mert bizony a közösségeknek nagyon átformáló hatásuk van főleg a női szolidaritás szokott működni ezerrel.
Az ember már örül ha talál valaki hasonlóan nem csak bólogatót hanem reálisan gondolkodót , de bizony nagyon kevesen vannak.
Az index szabályos kampányt indított, három cikk a címlapon, egymás mellett.
http://index.hu/belfold/2014/11/25/aldozathibaztatas/
http://index.hu/belfold/hirek/2014/11/25/bantalmazott_gyerekek_rajzaibol_nyilt_megrazo_kiallitas/
http://index.hu/belfold/2014/11/25/rendorseg_a_fiatal_lanyok_kacerkodasa_gyakran_valthat_ki_nemi_eroszakot/
Mitől indult be ennyire a feminista hiszti?!?
Az egy dolog, de mennyit fizettek az indexnek, hogy ekkora teret kaptak?
Mindig vannak ún. ‘hasznos hülyék’ – mármint nem számunkra hasznosak, hanem a szélsőségesek számára – akik önként és ingyen is propagálnak egy-egy ordas eszmét.
Kíváncsi vagyok, mikor fognak felháborodni ugyanígy az olyan oktatóvideókon, tanácsokon, hogy ne hagyd nyitva az ajtódat, ha elmész otthonról, vagy ne rakd ki a facebookra, ha elutazol 2 hétre és üres a lakás, vagy hogy ne önts vizet a meggyulladt olajra a konyhában, és ehhez hasonlókon. Mert ugye ha kirabolnak, te vagy az áldozat, de hülye vagy, hogy kiposztoltad/nyitva hagytad az ajtót. Ha összeégeted magad, te vagy az áldozat, és áldozathibáztatás, ha felhívják a figyelmedet arra, hogy ha lelocsolod az égő olajat, nagyobb valószínűséggel égsz meg, mintha nem teszed.
Persze, a nemi erőszak az teljesen más és csak az áldozatok hibáztatása a cél, valamint ezek a kisfilmek kizárólag a nőt teszik felelőssé, ha megerőszakolják őket…
Tényleg nem érzékelik, hogy nem erről szól és hogy az elkövetőt hibáztatják?
Tiszta reklámja a nanésoknak. Lehet, a nők most lázadnak?
Feminfo propaganda (balra) és az analógiája lakásfeltörésre (jobbra):
kedvencem ez a két ábra :))
Erőszaktevő miért ilyen világos?
Mert csak a fehér férfiak ellen szokás kampányolni, lásd még a rotherhami esetet…
Nem elég szőke.
Valami ilyesmi matrica kellene párszáz példányban az alsó sorába még egy netcímmel, mondjuk nonedobdaszemetbe.hu. Ezen a honlapon teljes mértékben a tükörképét lehetne nyújtani annak amit a femik csinálnak. Ha pedig kész a honlap néhány aktivista Bp-en kiragasztaná a közösségi kukákra a matricákat.
Nem nehéz összehozni egy honlapot, ha a contentet előállítja valaki akkor összedobok egy egyszerű odalt, de lehet egy ingyenes blogszolgáltató is jó lenne.
És persze lehetőleg olyat, amit nem tudnak idehaza bezáratni…
Ha van domain, szivesen hostolok. A server meg amszterdami VPS amerikai szolgaltatonal, nem hiszem, hogy konnyen zarathato.
Lásd ordas demokrácia.
Cast:
(V) Sir Vladimir
(King) King is Arthur, King of the Britains!
(R) ‘Rapist’ man
(F1,F2,F3) Feminists one, two and three
Feminists: We have found a rapist! (A rapist! a rapist!)
Burn him burn him!
Feminist 1: We have found a rapist, may we burn him?
(cheers)
Vladimir: How do you known he is a rapist?
P2: He looks like one!
V: Bring him forward
(advance)
Rapist man: I’m not a rapist! I’m not a rapist!
V: ehh… but your pants are down.
R: They undressed me like this!
All: naah no we didn’t… no.
R: And this isn’t my penis, it’s a false one.
(V lifts up carrot)
V: Well?
F1: Well we did pull his pants down
V: The pants?
F1: …And the penis is fake too, but he is a rapist!
(all: yeah, burn him burn him!)
V: Did you undress him like this?
F1: No! (no no… no) Yes. (yes yeah) a bit (a bit bit a bit) But he has got a wart!
(F3 points at wart)
V: What makes you think he is a rapist?
F2: Well, he turned me into a cumslut!
V: A cumslut?!
(F2 pause & look around)
F2: I got alimony.
(pause)
F3: Burn him anyway! (burn him burn him burn!)
(king walks in)
V: There are ways of telling whether he is a rapist.
F1: Are there? Well then tell us! (tell us)
V: Tell me… what do you do with rapists?
F3: Burn’em! Burn them up! (burn burn burn)
V: What do you burn apart from rapists?
F1: More rapists! (F2 nudge F1)
(pause)
F3: Wood!
V: So, why do rapists burn?
(long pause)
F2: Cuz they’re made of… wood?
V: Gooood.
(crowd congratulates F2)
V: So, how do we tell if he is made of wood?
F1: Build a bridge out of him!
V: Ahh, but can you not also make bridges out of stone?
F1: Oh yeah…
V: Does wood sink in water?
F1: No
F3: No. It floats!
F1: Let’s throw him into the bog! (yeah yeah ya!)
V: What also floats in water?
F1: Bread
F3: Apples
F2: Very small rocks
(V looks annoyed)
F1: Cider
F3: Grape gravy
F1: Cherries
F3: Mud
King: A Duck!
(all look and stare at king)
V: Exactly! So, logically…
F1(thinking): If he ways the same as a duck… he’s made of wood!
V: And therefore,
(pause & think)
F3: A rapist! (F1: a rapist)(F2: a rapist)(all: a rapist!)
V: We shall use my largest scales.
(V jumps down)
—————————-end?———————————
(walk over while cheering)
(push him into scale)
V: Right, remove the stops!
(wait while scales remains still)
All: A rapist! burn him burn him!!
RÆP!
V: What also floats in water? (…)
F2: Very small rocks.
geológusoknál szállóige.
You made my day :D
ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének vilàgnapja, férfinapról írni felesleges.
http://hu.m.wikipedia.org/wiki/A_nők_elleni_erőszak_megszüntetésének_világnapja
Igen. Épp akartam írni, hogy szerintem ennek is a reklámja ez az egész hajcihő.
Meg a nemzetközi wc-napról is…
Azt olvastam, hogy a nők elleni erőszak megszületésének világnapja. :D
Nem csodálom :D
SZEXUÁLIS ABÚZUS – KINEK A HIBÁJA? – Előadás
Vírus Pszicho (Vírus Estek Pszichológia Témában)
A Trefort Gimnázium legnépszerűbb tanára, Amerika kedvenc apukája, köztiszteletnek örvendő orvos, jól szituált egyetemista és többszörösen hátrányos helyzetű, drogfüggő fiatal. Ami közös bennük: a szexuális zaklatás vádja. Hol keressük a kiváltó okokat? Megelőzhető-e a tragédia?
Jövő szerdai vendégünk Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. Arról kérdezzük majd, hogy beszélhetünk-e alternatív nevelési szándékról, a miniszoknya hibájáról, koholt vádakról, vagy minden mögött egy későn észlelt sérült személyiség húzódik meg? Hogy használ, vagy árt egy kampány, ami a lányok felelősségét hangsúlyozza, és hogy a zaklatást elszenvedők miért temetik el magukban sérelmeiket, akár egy egész életen át?
A belépés regisztráció ellenében továbbra is ingyenes:
http://kolorprojekt.hu/ Korábbi koloros regisztráció estén nem szükséges megismételni.
https://hu-hu.facebook.com/kolorprojekt
http://welovebudapest.com/barok.szorakozohelyek/klubok/kolor.bar