Alter Ego
0 megosztás

RibiSéta – SlutWalk Budapest 2014

RibiSéta 2014 – Rövid összefoglaló

Úgy tűnt, hogy ebben az évben már elmarad, végképp érdektelenségbe fullad a Ribiséta, azonban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési videója új indíttatást adott a rendőrség- és férfihibáztató menetelés idei megrendezésére. Mi pedig ennek apropóján próbáljuk meg áttekinteni az elmúlt napokban a nemi erőszak és a bűnmegelőzés problémája körül bonyolódó vitákat.

Vasárnap négy órakor a Deák téri evangélikus templom előtt gyűlt össze az a hozzávetőleg 200-300 főnyi csoport,  akik aztán a Parlamentnél tettek egy kört, majd a Belügyminisztériumhoz indultak. Tábláikon például olyan ékesszavú üzenet is akadt, hogy “az ‘igen’ azt jelenti, hogy basszál meg, a ‘nem’ pedig azt, hogy baszd meg!” – Nem sokat változtat a helyzeten, hogy ezt némi álszeméremmel angol nyelven hirdették meg. A társadalom pedig hosszasan gondolkodhat, hogy valójában mivel érdemelte ki, hogy a nyakába zúdítsák ezt a mocskot. Amint azt a bűnügyi statisztikákból tudhatjuk, Magyarországon az évente átlagosan elkövetett félmillió bűncselekmény között mindössze száz-kétszáz a nemi erkölcs elleni bűncselekmény. Mindez a valószínűségszámítás nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy minden nővel 50 000 évente egyszer történhet ilyen bűncselekmény. Ezzel a ténnyel áll szemben a feminista mozgalom a “nemi erőszak kultúrájáról” handabandázó propagandája. Ezeknek a tényeknek a fényében próbáljuk meg értékelni azt is, hogy mekkora előzékenység a Magyar Rendőrség részéről, hogy a szűkös pénzügyi keretekből ezzel a ritkán előforduló bűncselekménytípussal kapcsolatos prevenciós anyagot készítettek.

A RibiSéta fényét emelte és a magyar politikai elitet még mélyebben a sárba rántotta, hogy a hírek szerint a ribancok között menetelt Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. A politikusnő állítólag leginkább azon van kibukva, hogy áldozathibáztatás ügyében a parlamentben napirend előtt elmondott felszólalása miatt elhatárolódtak tőle. Nem értem miért lepi ez meg azok után, hogy egy elvakult, nagyhangú feminista szubkultúra tagjaként azonosította magát? És nem csak a parlamentben volt kézenfekvő válasz az elhatárolódás, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság miután kijelentette, hogy a videókat nem vonja vissza, a továbbiakban egyenes gerinccel távol tartotta magát a vitától. Viszont az elvárható, ésszerű önmérséklet kívánalma alól a mainstream sajtó kivonta magát és sajnálatos módon az elmúlt napokban már nem csak a feminista hülyeségek terjesztésében mindig élenjáró Index és 444 funkcionált feminista szócsőként, hanem tegnap a TV2 Mokka című műsora is igyekezett hozzájárulni a feministák társadalomzsaroló potenciáljának duzzasztásához, amikor Antoni Ritát, a férfifóbiától mélyen átitatott Nőkért Egyesület selypítve ordibáló megmondóasszonyát és Tóth Györgyit, a NANE férfihibáztató civilszervezet véleményvezérét hívták meg vendégül. Lassan komolyan kezdhetünk aggódni, hogy a következő kulturális szenzáció az lesz, hogy a gumiszoba.com című blog kasztrálásra hergelő szerzőnőjét jelölik váratlanul Kossuth díjra.

Antoni Rita második beszéde

Üdítő kivételt jelent a feminista propagandát papagájként rikácsoló sajtó hangzavarában Korompay Csilla “Nem oké” című cikke, mely kellő józansággal és logikával közelít a kérdéshez; állásfoglalása nagymértékben egybecseng mindazzal, amit a Férfihang.hu szerzői az elmúlt években a RibiSéta kapcsán elmondtak. Ettől az írástól eltekintve távol áll a sajtó a vélemények kiegyensúlyozott megjelenítésétől, pedig érdemes lenne bemutatni a közvélemény másik felének álláspontját is. Annál inkább is, mivel a Klub Rádió “Ez itt a kérdés” című műsorának rögtönzött közvélemény-kutatása egy váratlan fordulattal azt mutatta, hogy “A szexuális bűncselekmény áldozata is tehet arról, hogy megerőszakolták?” kérdésre az emberek 44  százaléka válaszol igennel. Sokkal erősebb kijelentés ez annál, mint amit például a Férfihang.hu szerzői valaha is állítottak, hiszen mindig hangsúlyoztuk, hogy bár az áldozat nyilvánvalóan nem felelős a terhére elkövetett bűncselekményért, azonban ha valaki tart tőle, hogy nemi erőszak áldozatává válhat, akkor önmagával szembeni felelősségtudatból megfogadhatja a rendőrség preventív ajánlásait. Bár nyilvánvalóan nem vagyok képes a közvélemény-kutatásban igennel válaszolók fejével gondolkodni, de arra a következtetésre jutottam, hogy ha kellően sokat piszkálják a közvéleményt, akkor bizony ki lehet csikarni egyfajta kritikát a nőkkel szemben, mégpedig talán azért, mert az emberek egyik fele már zavaró, irritáló túlzásnak érzi a modern nők elszabadultan szabados öltözködésmódját, fékevesztett viselkedéskultúráját és a kérdezettek véleményét ez is befolyásolhatta. Emiatt talán érdemes lenne társadalmi párbeszédet folytatni arról is, hogy meddig terjed az egyén szabadsága és hol kezdődnek a jóízléssel, jóerkölccsel már nem tolerálható közösségi megnyilvánulások. Hiszen a megfelelő öltözködéssel és viselkedéssel kapcsolatosan igenis létezhetnek jogos elvárásai a társadalomnak.

RibiSéta 2014 – Minden felszólaló

Térjünk vissza egy rövid életkép erejéig a RibiSéta felvonulói közé. Figyelemre méltó gondolatoknak adott hangot az a férfi, aki a nemi erőszak problémája mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalomnak küzdenie kell a káros nemi sztereotípiák ellen. Kár, hogy ez a gondolat annyira állt csak jól a tüntetőknek,  mint Antoni Ritának a neccharisnya, hiszen maga a RibiSéta egy olyan orbitális férfihibáztató nemi előítéletből ered, amely azt feltételezi, hogy a férfiak általában olyan szemét idióták, hogy évente egy tüntetéssel kell elmagyarázni nekik, hogy “a nem, az nem”.

Végül a tanulságokat összegezve elmondhatjuk, olyan jól sikerült ez a több hetes feminista kampány, hogy valószínűleg sok jóérzésű embert visszariasztott attól, hogy a nemi erőszak problémájáról valaha is beszélni akarjon, hiszen ki szeretné, hogy a nagy sárdobálásban óvatlanul neki is jusson az “áldozathibáztatás” vagy az “erőszakpártolás” ízléstelenül személyeskedő vádjából. Éppen ennyire valószínű az is, hogy épeszű ember nemi erőszakkal kapcsolatos prevenciós kampányt sem akar folytatni már a jövőben. És mint annyi más “jótéteményt”,  ezt ismét a feministáknak köszönhetik a nők.

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.
f Facebook
0 megosztás


177
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
18 Egyéni hozzászólás
159 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
31 Hozzászólások szerzői
common manReactorDelinCurioSophusmdmselle Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
.
Olvasó

.

Reszet Elek
Újságíró

Képesek voltatok húsz percet végignézni ebből? Kemény…

Naooo
Olvasó
Naooo
.
Olvasó

.

don Fefinho
Újságíró

Oszt’? Sejpít? Vagy akczentussal beszéli a magyart? Mert én ugyan bele nem nézek!

.
Olvasó

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem mindig szelypít. Részszelypítő. Cuki.

Szoffy
Újságíró

Jajjistenem :D Pont akartam írni valahol, hogy a legtöbb feministát Erzsike hangjával tudom elképzelni :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Jó a harangjáték.

Wastrel
Újságíró

Mindenféle harag és sértődés nélkül engedj meg nekem egy aprócska javítást:

gumiszoba.COM :)

Koriander
Olvasó
Koriander

de lehet hogy gumiszoba.CUM, végülis egyfolytában azon nyígnak, hogy mekkora szopàs a slutwalkerek élete.

Pash Cutter
Újságíró

“Bár nyilvánvalóan nem vagyok képes a közvélemény-kutatásban igennel válaszolók fejével gondolkodni, de arra a következtetésre jutottam, hogy ha kellően sokat piszkálják a közvéleményt, akkor bizony ki lehet csikarni egyfajta kritikát a nőkkel szemben, mégpedig talán azért, mert az emberek egyik fele már zavaró, irritáló túlzásnak érzi a modern nők elszabadultan szabados öltözködésmódját, fékevesztett viselkedéskultúráját és a kérdezettek véleményét ez is befolyásolhatta. Emiatt talán érdemes lenne társadalmi párbeszédet folytatni arról is, hogy meddig tart az egyén szabadsága és hol kezdődnek a jóízléssel, jóerkölccsel már nem tolerálható közösségi megnyilvánulások. Hiszen a megfelelő öltözködéssel és viselkedéssel kapcsolatosan igenis létezhetnek jogos elvárásai a társadalomnak.”

Különösen érdekes, hogy a feministák kultúrkritika címszó alatt kritika alá vetik a Cosmopolitant, mint újságot, ami hamis képet alakít ki a nők tudatában, közben meg az egész szabados feminista (FEMININIZMUS) kultúrával, melynek csodálatos leképeződései a FEMEN és a RibiSéta, pontosan ugyanazt a szabados női életstílust propagálják. Érdekes kettősség.

Cefre
Olvasó
Cefre

Tipikus női következetlenség. Ez a nem logikus gondolkodásmódjukból fakad. Az már megszokott, hogy otthon meg magánemberként mindig ilyenek, az viszont érdekes, hogy ilyen szinten is következetlenek. Nekik nem tűnik fel és eszükbe sem jut, hogy nekünk meg igen. Ezer ilyen van. Aztán amikor szóvá teszed akkor jön valami hülye magyarázat amiből tisztán látszik, hogy még mindig nem értik miért következetlenség az adott dolog. Ha meg is értik akkor is kötik az ebet a karóhoz, hogy hülye vagy és egy tereléssel ami rólad szól vagy veled kapcsolatos védekezésbe kényszerítenek. Ez tök igaz párkapcsolati szintre is.
A jelenlévő és velünk egy követ fújó hölgyek a feminizmus témájában felmentést nyertek a fenti eszmefuttatás alól. Hogy otthon milyenek azt nem tudom. :P

hgyi
Szerkesztő

Sajnállak, hogy csak ilyen idióta nőkkel találkozol. Biztos te vonzod őket… :oP

Cefre
Olvasó
Cefre

Ja, vonzom az összes nőt a világon. Mondom, 99,9% nő ilyen. Igen, még anyám, meg a húgom is. Vita lezárva.

hgyi
Szerkesztő

Eltévedtél. Én nem vitatkoztam veled. :o)
(Azoknak a nőknek a 99,9%-a, akiket te ismersz.)

brandon
Olvasó
brandon

Ez azért van, mert a nőket nem érdekli a valóság. Sosem nekik kell küzdeni, problémákat megoldani, célokat megvalósítani, így nem szükséges a következetes gondolkodás. Erre ott vannak a marha férfiak, akik majd következetesen megvalósítják helyettük, amire vágynak. Erre vannak szocializálva kislánykoruktól fogva, ezt látják, tapasztalják az életben, hogy ez működik. Nekik csak a vágyaikat kell megfogalmazni, (mit megfogalmazni, követelni, elég hangosan) és előbb-utóbb majd megvalósul. Valaki megoldja helyettük. Ennek a “valakinek” többnyire farka van. Ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy gyűlöljék a farokkal rendelkezőket, akiket ebből a társadalmi felállásból következően, maguknál többnek képzelnek.

kekasszony
Olvasó
kekasszony

:) Hozzátenném, hogy egy nő sok mindent nem is tehet meg a hétköznapokban, főleg egyedül. Hogy nézne ki pl. ha egy nő egyedül nekiállna megmászni egy hegyet akár itt Magyarországon? Egy kertes házat fenntartani is sokkal nehezebb egy nőnek. Ha az autója elromlik, mihez kezd az út szélén? Egy férfi minimum 3 haverjának szólhat, aki azonnal odamegy és segít neki.

Másrészt ha szép dologgal találkozol az életben, nem jó érzés megosztani egy álmélkodó nőszeméllyel? Miért olyan nagy baj, hogy szeretünk felnézni a férfira, nektek az nem jó érzés?

Reszet Elek
Újságíró

Más dolgokat meg a férfiak nem tehetnek meg. Különösebben nem bánom persze hogy ez így van, ezt csak a femik fogják fel valamiféle nemi alapú agymosásnak.

Hogy mennyire a nemi funkciók, programok és beidegződöttségek rabjai vagyunk (beleértve a femiket is) a nemi szerepcserés helyzetek komikuma jelzi leginkább.

https://www.youtube.com/watch?v=yggJCp7kBbw

https://www.youtube.com/watch?v=rbUy2TE-45A

https://www.youtube.com/watch?v=0hG5hZQOvpg

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ha az autója elromlik, mihez kezd az út szélén?”

Fog 66 palimadarat.

“Egy férfi minimum 3 haverjának szólhat, aki azonnal odamegy és segít neki.”

Vagy nem.

Cefre
Olvasó
Cefre

Kertes házat mitől nehezebb fenntartani?
Miért ne mászhatna hegyet egyedül? Szerintem nem szólna senki.
Elhiszed, hogy ha lerobban az autója akkor 10x hamarabb talál valakit (az első telefonhívással) aki percek alatt odateleportál akár a munkáját, akár élete legfinomabb vacsoráját kell félbehagyni?
Amin egy férfi álmélkodik azon az esetek nagy részében egy nő közel sem.
Óóó, az utolsó mondat az meg egyszerűen nem igaz. Talán csak amikor nagyon-nagyon szerelmesek vagytok (bár egy nő sosem tud úgy szerelmes lenni mint egy férfi) pár hétig-hónapig, akkor néha egy-egy pillanatra felbukkan egy ilyen érzés bennetek, de ezt te magad sem hiszed el, hogy a nők felnéznek a férfiakra…

brandon
Olvasó
brandon

Ez nem igaz. Egy nő is megtehet bármit. Akár lehet hegymászó is, és abban is mindenki segíteni, támogatni fogja.

Kertes házat férfinek is nehéz fenntartani, ráadásul, sokkal többe is kerülne, mert egy férfinek aztán senki nem javítana meg ezt-azt szívességből.

Az autóval is ez a helyzet: abból következtetsz, hogy neked nőként segítenek, akkor nyilván a férfiaknak is, biztos, sőt, sokkal jobban. Épp ellenkezőleg. Egy férfinek nem segít senki, mindig magára van utalva minden problémával. És, ez természetesen akkor sem változik, ha nő van mellette, mert a nő aztán nem fog egy telefont se intézni helyette, első mondata az lesz, ha bármire megkéred, hogy “te vagy a férfi”.

Tehát, a problémamegoldás nem könnyebb nővel, viszont a problémák mennyisége az sokszorosa, mert a nők sokkal magasabb igényekkel rendelkeznek minden téren, mint a férfiak.

Cefre
Olvasó
Cefre

Ha dolog van akkor te vagy a férfi amúgy meg mindenben én döntök (zsarolok).

hgyi
Szerkesztő

Kellemes magányos célmegvalósítást kívánok neked!

Maestro
Szerkesztő

Végighallgattam a szónokokat. Iszonyatos árnyékbokszolást mutattak be a szokásos feminista szalmabábok ellen. Én csak azon csodálkozom, hogy egy sem akadt köztük, aki azt mondta volna, hogy “na de csajok, ez már tényleg ciki, hülyét csinálunk magunkból, senki által nem mondott dolgok ellen óbégatunk itt…”

Szoffy
Újságíró

Pontosan ezt éreztem én is. Az egész megmozdulás röhejes és ciki. No meg felesleges is.

Pash Cutter
Újságíró

Nekik nem felesleges. Azért nem felesleges, mert nekik pénzt hoz. Piszok sok pénzt. Vagyis nekik megéri. Magyarország olyan hely, ahol mára a polgárháborús uszítás jól megfizetett szakma. (Afrikában vannak országok, ahol felkötik az ilyet.)

Szoffy
Újságíró

Ebben igazad van :(

lady
Olvasó
lady

“. Aztán amikor szóvá teszed akkor jön valami hülye magyarázat amiből tisztán látszik, hogy még mindig nem értik miért következetlenség az adott dolog.”

A nők kommunikációban érvelésben jobbak főleg ha férfiak ellen kell szólni, én már azt látom , hogy csak azért is nekünk legyen igazunk.! Nem igazán meggyőzhetőek sőt csak olaj  a tűzre bármi is, Rám nem írhatják hogy bunkó férfi vagyok , hanem azt hogy a nőket ostorozom . Olyan nyakatekert dolgokkal érvekkel jönnek hogy komolyan mondom én sem értem sok viselkedését. Nem volt a családban férfi , vagy a rokonságukban , vagy lehet csak messziről látnak néha?:-))

Itt legalább nem írjátok meg hogy ez férfi fórum , egyeltalán minek vagyok itt! Mert a nőin rászóltak egy érvelni merészelő férfire  hogy “ez női fórum! “Ebből is látszik , nem is akarják meg tudni mit gondol egy férfi vagy mi a véleménye bármiről is.

Reszet Elek
Újságíró

Az érzelmi alapú érvelés vitathatatlanul sokkal inkább női tulajdonság. Az érzelmi érvek a nők nagyrésze számára legalábbis egyenértékűek tudnak lenni a logikaiakkal. A femik ugyanezt csinálják. Ugyanez okból mennek át személyesbe ha kifogynak az érvekből.

Szoffy
Újságíró

Aztán pedig szépen egyoldalúvá válik a kommunikáció, mert csak azzal állnak szóba, aki egyetért velük. Ha kifogytak a bugyuta érveikből és a személyeskedés sem használ, akkor jön a hátatfordítás, moderálás meg a hasonlók.

Cefre
Olvasó
Cefre

Jaja, ekkor mennek a barátnőkhöz kibeszélni mekkora seggfej a párjuk, az meg meggyőzi, hogy szakítsanak. Előbb vagy utóbb.

visuo
Olvasó
visuo

nincs olyan, hogy érzelmi alapú érv. : ) ellentmondás. az érvben logika van, míg az érzelemben nincs.

Cefre
Olvasó
Cefre

Hát ez az! :D De nekik érv! Mondom, következetlenség minden porcikában! ;)

Reszet Elek
Újságíró

Férfiként azt mondhatom, egyértelműen egyetértek a kijelentéseddel.

Ha nő lennék könnyen lehet mást mondanék. meglehet olyasmit hogy nincs igazad, azért mert és csak, különben is sosem értettél meg és ez a TE hibád!

Szoffy
Újságíró

Erről ez jutott eszembe (nem politizálni próbálok) :P

https://www.youtube.com/watch?v=TPxX9RwdX4E

common man
Olvasó
common man

És mi van akkor ha az “érvben logika van”-az az értelmi intelligencia koordinátarendszerében értelmezhető és az “érzelmi alapú érv” az érzelmi intelligencia vonatkozási rendszerében? És akinél ez van előtérben annak ez a “normális akinek az annak az.És még ezek mellett vannak a keverékek meg az időben változó keverék-arányok is.

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Az “érzelmekre apellálás”-típusú érvelési hibákra gondolsz?

http://mek.oszk.hu/09600/09612/html/S06.1.0.0.html

Reszet Elek
Újságíró

Nem. Nem arra.

Létezik valami, amit ha nem lenne önellentmondás úgy neveznék, hogy “érzelmi logika”. Amikor egy dolog pusztán azért válik igazzá vagy hamissá esetleg helytelenné avagy helyessé, mert az illető (jobbára nő) azt úgy érzi. Mintha átszűrődnének az emocionális világ jellemzői a logika világába. Ugyanaz az effektus, mit amikor visszamenőleg érzelmileg átíródnak vagy éppen retrográd amnézia alanyává válnak emlékek, múltbeli történések. A dolgok sajátos mivoltából eredően ugyanazon dolog emiatt lesz az egyik alkalommal negatív más alkalmakkal pedig pozitív kicsengésű pusztán az aktuális érzelmi állapot miatt. A legrosszabb esetben pedig a kettő egyszerre.

Nagyon jellegzetes, amikor erősen érzelmi alapú dolgokat próbálnak szavakba önteni és a közlés folyamán kiderül hogy valójában a saját érzelmeikkel sincsenek tisztában, annak okaival, a gyökereivel pedig végképpen nincsenek képben. Ezek az érzelmek sosem valami következményei, hanem csak vannak. Létjogosultságukat pedig a puszta létezésük adja meg nem pedig az eredetük. Permanens állapottá téve az önálló életet élő érzelmek létét.

Jellemző például, hogy a legtöbb nő nem képes szavakba önteni, hogy milyen módon lehet neki szexuális gyönyört nyújtani. Itt nem az alapokra gondolok, hanem az egyéni jellemzőjű apróságokra. Ha pedig valamit mégiscsak sikerül összehozni, ami a legtöbb esetben a kísérletezés közbeni rákoncentrálás és visszajelzések (ott jobb, itt egy kicsit erősebnen stb) alapján történik, más alkalommal ez már korántsem sokat ér, mert minden másképpen fog lecsapódni, más érzelmi élménye lesz. Így leszünk mi férfiak szexuális analfabéták vagy ahogy közkeletű módon rendszeresen írják alacsony szexuális intelligenciájúak (a másik humbug meg ugye a férfiúi alacsony empátia). Pedig csak annyi a “bűnünk” hogy nem tudunk gondolatokat és érzelmeket olvasni partnerünk fejecskéjéből és szívéből. Másik oldalról pedig elmondható és azt hiszem a legtöbbünk személyes tapasztalatai is megerősítik, a nőknél is igencsak vannak komoly meg nem értések a férfi szexualitás, férfitest és a férfiak gyönyöre kapcsán.

Ha létezne a femik által éltetett “női nyelv”, amolyan férfiak által értelmezhetetlen titkos nyelv az éppenséggel valami ilyesmi lehet. Azaz mikor mások számára érthetetlen módon nem gondolati, hanem érzelmi kommunikációval próbálkozik a nő azaz nem az alapfunkciójának megfelelően használja a nyelvet, mint kommunikációs formát, hiszen az elsősorban gondolatok átadására szolgál. Gondolom ha lenne telepátia (egyesek szerint van is), az meg sokkal inkább az érzelmek átadására szolgálna.

Még egy gondolat érzelmek és nők kapcsán. Az a benyomásom, hogy a nők alkatilag képtelenek huzamosabb ideig ugyanazon érzelmet táplálni ugyanazon dolog, személy irányában ugyanazzal az erősséggel. Így lesznek a női érzelmek változóak, mint a Hold fázisai. Egyszer jobban szeret, más napokon kevésbé. Hosszantartó és állandó intenzitással szeretni sokkal inkább a férfiak tulajdonsága. Hogy ennek hormonális oka van-e esetleg valamilyen evolúciós okból tapasztalható a jelenség nem tudom. A legpesszimistább vélekedés szerint ez pusztán csak érzelmi éretlenség, a saját érzelmektől való elvontakoztatás gyengesége ill. az absztrakció képességének a hiánya. Néha elgondolkodom, hogy a művészetek terén tapasztalható különbségek nem ide vezethetőek-e vissza.

Ugyanez igaz az érzelmek megélésére, kifejezésére is. Az esetek többségében az érzelmi türelem hiányzik vagy gyenge a nőknél. Az a képesség hogy “eltegyék” az érzelmeiket és alkalmas helyzetben “vegyék elő”, éljék meg. Hogy miért van így, nem tudom. Talán mert a bogyókat és gyökereket nem különösebben érdekelte  az érzelmi állapot amikor a nő gyűjtögetett, míg a férfinak akár órákig is türelmesen kellett várnia a zsákmányra vagy éppen a szél megfordulására, nem tudom. Mindenesetre valami van.

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Igen, ez a “női nyelv” megérne egy misét, már csak azért is, mert a férfiaknak is vannak nyelvileg közölhetetlen érzelmeik, gondolataik (“mentális állapotaik”), szóval ha lenne is ilyen nyelv, az nem specifikusan női lenne.
Amúgy szerintem is max. telepátiával oldható meg a dolog, amire a femik vágynak.
Azt nem értem, hogy a nők hogy a faszba kommunikálnak egymással a férfi, “patriachális” nyelven, hogyan tudják mégis megérteni egymást? :)

Reszet Elek
Újságíró

Igen, az utolsó gondolatod bennem is felmerült, amikor olvastam az azt hiszem általad linkelt idiótaságot a nők testtel való énekléséről meg a többi zöldségről.

Emlékszem egy korábbi élményemre. Két általam ismert leányzó összeborult egy asztalnál és noha nem pasasokról volt szó, nekiálltak bőgicsélni, sőt düddögni, monnyogni (vagy a fene sem tudja milyen hangfestő szóval tudnám leírni). Amikor odamentem hogy egy kicsit megvigasztaljam őket mert csak annyit láttam hogy sírnak, közölték velem (ugyancsak sírós hangon és könnybelábadt szemmel) hogy hagyjam őket, mert olyan jól szórakoznak…

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Nekem egy ismerősöm története jut eszembe, aki hosszú együttlét után elvette a barátnőjét. Két héttel az esküvő után a csaj lelépett egy pacákkal; mikor a srác a miértek felől érdeklődött, az volt a válasz, hogy “úgysem értenéd meg”…

Naooo
Olvasó
Naooo

Én is rohadtul meg szoktam lepődni, mikor ilyesmik után leszurkálják a nőket.

Reszet Elek
Újságíró
don Fefinho
Újságíró

“mert a férfiaknak is vannak nyelvileg közölhetetlen érzelmeik, gondolataik”

Mi az, hogy közölhetetlen?! Hát a líráról még senki sem hallott? Vagy komolyzenéről?
Mi a fészkes fene közvetíthetné kiválóbban a férfi érzelmi állapotait, ha nem ezek?

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Azt írtam, hogy nyelvileg közölhetetlen. A líra jó ellenpélda, de a zene ilyen értelemben nem nyelvi megnyilvánulás.
De egyébként egyetértek, sőt hozzávehetjük még a festészetet, vagy akár az összes művészetet. (És nem csak férfi, hanem női érzelmeket is kifejeznek, pl. Mozart.)

Naooo
Olvasó
Naooo

Ki a leghíresebb festő?

Reszet Elek
Újságíró

Vagy csak mázoló?

don Fefinho
Újságíró
Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Ilyen alapon Sztálin volt a leghíresebb kertész.
http://mult-kor.hu/20120723_diktatorok_furcsa_hobbijai

Reszet Elek
Újságíró

Ááá szóval róla lenne szó…

A művészet fura dolog, nem mondanám hogy értek hozzá, így azt sem, hogy képviselnek-e bármilyen művészi értéket a linkelt képeslap másolatok.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem, nem pikasszó.

kekasszony
Olvasó
kekasszony

“Azt nem értem, hogy a nők hogy a faszba kommunikálnak egymással a férfi, “patriachális” nyelven, hogyan tudják mégis megérteni egymást? :)”

:)  Első gondolatra a válaszom, hát úgy, hogy mindnyájan Éva lányai. Egy nő ránézésre meg tudja állapítani egy másik nőről, hogy mikor féltékeny, mikor szeretne bulizni, mikor foglalt esetleg boldog (kielégült). Azt is írhattam volna, hogy ne akard tudni, mert sokkal hazugabb, mint a férfiak néha bántóan őszinte világa.

lady
Olvasó
lady

“Még egy gondolat érzelmek és nők kapcsán. Az a benyomásom, hogy a nők alkatilag képtelenek huzamosabb ideig ugyanazon érzelmet táplálni ugyanazon dolog, személy irányában ugyanazzal az erősséggel. Így lesznek a női érzelmek változóak, mint a Hold fázisai. Egyszer jobban szeret, más napokon kevésbé.”

A női hormonszint változó , erről nem tehetünk ezt kaptuk de ezt a változékonyságot nem kell érzékeltetni. Vagyis lehet úgy élni hogy nem szeszélyesen ez nőktől függ. Van aki kevésbé van aki jobban érzékeli a változásokat! Azért én nem hiszem hogy minden ember  , férfi  is egyformán tud szeretni vagy épp egyszerre fontos egymásnak nő és férfi . Nem  lehet ugyanazon a hőfokon égni  , én is vettem már észre hogy nem akkor voltam fontos amikor nekem a másik. ez biztos érzékelhető fordítva is.

” Az esetek többségében az érzelmi türelem hiányzik vagy gyenge a nőknél. Az a képesség hogy “eltegyék” az érzelmeiket és alkalmas helyzetben “vegyék elő”, éljék meg”.

Sokszor rögtön akarunk valamit , vagy inkább csak a saját nevemben írom ezt. De az internet nagyobb türelemre tanított meg mivel itt nincs azonnali reakció , nem látok gesztusokat , várnom kell. Kaptam már én is villanykörte jelet hogy világosodjak , nem vagyok elfelejtve csak később kapok választ. Sosem jöttem ki jól  a türelmetlenségemből így inkább várok , nem műsorozok és biztos hogy így jobb a másik személynek is.

Reszet Elek
Újságíró

Amit írtam korántsem a nők lenézése okán írtam. Csak el kell fogadni, mint a valóság egy részletét. A fű zöld, az ég kék, a nők meg ilyenek (is). Bizonyos eltérő tulajdonságokért en masse utálni a nőket meglehetősen szűklátókörű és gyermekded látásmód. Mintha pl. számon lehetne kérni a természeten hogy az oroszlán húst eszik a halak meg vízben élnek.

lady
Olvasó
lady

Én értem , hogy leírtad a  gondolatid a nők érzéseiről én meg  a saját gondolataimmal reagáltam. Én is csak úgy tudom megérteni a férfiakat ha elmondják miről , kiről mit gondolnak.

Más nő másképp ír , válaszol de vedd úgy hogy csak magamban beszéltem.:-)

Reszet Elek
Újságíró

Nem védekezésképpen írtam. Attól tartok hogy bizonyos nemileg jellemzőbb tulajdonságokhoz a mai kor embere (vagy sokkal inkább a feministák) minősítő jelentést biggyesztettek. Így lett például a gyöngédség gyöngeség vagy az alázat megalázkodás stb. Erről már beszéltünk itt…

Cefre
Olvasó
Cefre

“A nők kommunikációban érvelésben jobbak főleg ha férfiak ellen kell szólni, én már azt látom , hogy csak azért is nekünk legyen igazunk.!”

Hát a mondat első felét nem is üthetné jobban a második fele. Az nem érvelés, hogy összkakilod magad az erőlködésben, hogy neked legyen igazad. Az csak erőlködés, nem érvelés. A férfiak logikus gondolkodásukból kifolyólag lépésről lépésre felépítik a magyarázatukat de ez falra hányt borsó mert egy bunkó vagyok. Ez a különbség.

Viszont ellentmondásos a kommented mert utána meg tök egyet értünk és azt írod amit én/mi. :) Vagy valami vessző kimaradt az elején és így más értelme lett mint amire gondoltál.

lady
Olvasó
lady

Jogos amit írsz , tényleg félreérthető!  Idézőjelet akartam rakni a mondat végére ,hogy sok nő így kommunikál  mert az ritka amikor nő mondja bocs tévedtem vagy neked  van igazad. Bár én a végsőkig kitartok ha úgy érzem , hogy mégis az én verzióm a jó. Ti tényeket közöltök azért világosabb amit mondotok legalábbis én már jobban tudom értelmezni mint a sok női körülírást .

Inkább a beszélgetések híve vagyok, nyilván a két nem másképp lát , érez gondolkodik , de épp ezért érdekes !:-)

brandon
Olvasó
brandon

A nők kommunikációban érvelésben jobbak

A nők az érzelmi manipulációban, és a szexualitással való hatalomgyakorlásban jobbak. Az érvelés nem az erősségük.

nem is akarják meg tudni mit gondol egy férfi vagy mi a véleménye bármiről is

Így igaz. Ez nem számít nekik, mert a nő szemében a férfi egy haszonállat, aki a teljesítménye az erőforrásai és egyéb, hasznossági szempontok szerint van rangsorolva. Egy nőt nem érdekel, mi lenne jó egy férfinek, mik a vágyai, mi okozna neki örömet, mitől lehet boldog, mi bántja, stb. Csak az számít, hogy minél inkább kielégítse a nő igényeit.

Egy férfinek azt kell szeretnie, amit a nő szeret, mert különben le lesz cserélve, meg lesz alázva, ki lesz csinálva. És, ebben a többi férfi tevékenyen is részt vállal a nőhöz való vélt közelférkőzés reményében.

Ebből egyenesen következik, hogy egy férfi önrendelkezése odáig terjed, amíg nincs nője. Utána már egyszerű rabszolgává, önálló akarat nélküli marhává válik, aki a nő céljait, vágyait teljesíti, annak az értékrendjének felel meg, azt teszi a sajátjává. És, sokszor saját magának is bemagyarázza, hogy ez így a normális.

Cefre
Olvasó
Cefre

Mekkora komment! És ezt mindenki tudja. Aki “boldog házassában” él az is. Csak magának is hazudik. Elhessegeti.

DennisVT
Újságíró

“Egy férfinek azt kell szeretnie, amit a nő szeret, mert különben…”

Én ezt nem így látom, bár szokott tetszeni a kommentjeid szókimondása. Sok red pill-es írásban pont az van, hogy a férfi tartsa meg a saját akaratát, elképzeléseit, maradjon meg irányító szerepben, domináns szerepben, különben béta papucs lesz (feltéve, ha egyáltalán eleve volt benne vmi alfa), amitől menekülnek a nők.

Heartistie 16 commandments of poon -ja ( https://heartiste.wordpress.com/the-sixteen-commandments-of-poon/ ) – ami amúgy ide is kikerült részben azt hiszem ’10 dolog, amit a házasságod megóvása érdekében tehetsz’ címmel – is sok helyen egybecseng ezzel:

III. You shall make your mission, not your woman, your priority / IV. Don’t play by her rules / VIII. Say you’re sorry only when absolutely necessary / XIII. Err on the side of too much boldness, rather than too little / XV. Maintain your state control / XVI.  Never be afraid to lose her

De a többiben is fel lehet fedezni ilyesmi gondolatokat.

Szerk: Ja plusz a nők által imádott rosszfiúk sem arról híresek, hogy nyálcsorgatva lesik a nők minden gondolatát, vágyát, igényét, hanem énközpontúak, önzők stb. Dark Triad-ra is érdemes rákeresni.

Adolf Weininger
Újságíró

a szív olyan, mint egy dömper, az ész meg mint egy motorbicikli.. saját műfajában mindkettő jobb a másiknál, a másik műfajában viszont rosszabb.. ha egymásnak mennek, a dömper győz: a személyeskedés könnyedén és mindig földbe döngöli az érvelést.. de amikor abban mérkőznek, hogy ki a fürgébb, máris kiderül az érzelmek csökkent értékűsége a gondolkodással szemben.. ezért nem szereti a szív, ha az ész ugrál, szó szerint nem tudja követni – ezért tiltják be és ki a feminista portálokon a férfias érvelést

a férfiak hülyesége, hogy döngölésben akarják legyőzni a nőket, ahelyett, hogy azt élveznék, amiben tényleg jobbak.. persze nem véletlenül van így: a férfi-női mentalitás közötti harc már előre eldől azzal, hogy definiálásra kerül, milyen szabályok szerint kell értékelni az egyébként mindig egyformán zajló küzdelem lépéseit.. dömpercross vagy motocross?

aki a saját terepére tudja csalni az ellenfelet, már győzött is – a (nyugati) világban egyre inkább a női mentalitás szabályai szerint vívódik a nemek harca; döngölősdi van és a nő győz

kekasszony
Olvasó
kekasszony

:) “Úgy tűnik, nagyon is gyakran épp az ész miatt tévedünk rossz irányba, aztán bóklászunk napestig, követve a fák tetejét lengető szél visszhangját, amely pedig olyan valódinak hangzott! Miért nem hallgatunk inkább arra a belső hangra, amely megmutatja az igazi utat?” (Micimackó és a tao)

Adolf Weininger
Újságíró

“jól csak a szívével lát az ember, ami fontos, a szemnek láthatatlan” – mondjátok ti

amiről egy másik idézet jut eszembe, nagy feró:

“a mona lisa ronda és öreg / a kis herceg meg elmebeteg / bocsánat, elnézést”

most akkor kinek van igaza?

Reactor
Újságíró

“A nők kommunikációban érvelésben jobbak…”

…. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Nem lehetne egy olyan performanszot csinálni, hogy mondjuk a ribiséta résztvevőinek pofonokat osztogatunk “a patriarchátus nevében” szöveg kíséretével?

Pash Cutter
Újságíró

Tisztára olyan bárgyú ez a Ribiséta, mint egy Békemenet. :)

greifswalder
Olvasó
greifswalder

Ha nem jelent volna meg Csongrád megye, és Szeged legnagyobb példányszámú napilapjában, a Délmagyarban egy egész oldalas cikk, amely kritizálja a rendőrségi videókat, felvonultatja Kuszing Gábort, áldozathibáztatást, Ribisétát és a teljes feminista érvelést, miszerint alapvető joga a nőknek, hogy bárhol, bármilyen ruhában, bármilyen részegen, bárkivel flörtöljenek, következmény nélkül, még tán azt hinném, szűk körben marad. Kicsit szomorú vagyok, sajnos túl nagy kárt okoz egy ilyen cikk. Annál az újságnál van valaki beépített ember, rendszeresen nyomatnak hasonló cikkeket.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nem_az_aldozat_a_hibas_a_nemi_eroszaknal

Ha jól emlékszem Farkas Judit nevű újságíró jegyzi a cikket.

xyz
Olvasó
xyz

“alapvető joga a nőknek, hogy bárhol, bármilyen ruhában, bármilyen részegen, bárkivel flörtöljenek, következmény nélkül”

Mert büntetni kellene a miniszoknyás részeg nőket akik flörtölnek egy pasival? Egyébként ez a férfiaknak nem alapvető joga?

Tibi
Olvasó
Tibi

Mert büntetni kellene a miniszoknyás részeg nőket akik flörtölnek egy pasival? Egyébként ez a férfiaknak nem alapvető joga? – nem, maximum a melegeknek van joga miniszoknyában illegetni-billegetni magukat. Ha a férfi ilyet tesz, elviszik közszeméremsértésért.  Egyébként senki sem akarja büntetni a nőket a kirívó öltözetért, csak pusztán a figyelmüket szerettük volna felhívni arra, hogy ennek lehetnek veszélyei. Ezt nem megérteni; egyszerű analfabétizmus, vagy eredendő rosszindulat.

hgyi
Szerkesztő

Na ja. :o)) Ha miniszoknyában illegeted magad, nem csodálkozhatsz  és nem sivalkodhatsz, ha homoszexuálisnak néznek. De hát a férfiaknak is joguk van abban illegetni magukat, amiben akarják. :o)

Reszet Elek
Újságíró

Azért az érdekes, hogy a női ruhatárba szinte kívétel nélkül bekerült minden férfi ruhadarab míg a férfiak öltözködésében még elvétve sem igazán találsz női ruhaneműket…

hgyi
Szerkesztő

Igen. Bár az 1900-as évek elején pl. a jómódú családok a pici fiúkra is lányruhácskát adtak. És falun is sok kisfiú szaladgált egy szál zsákszerű ruhában.
És örülj neki, hogy nem kell nejlonharisnyát hordanod – harisnyatartóval -, meg kombinét, meg mindenféle szúrós-csipkés rettenetet. Bár, ha szereted… :o)))
Szerintem a szoknya sem kényelmes viselet, ezért nem is hordják a férfiak.
A rózsaszín már divat a férfiak körében is. Brrrrrrrrrrrrrrr.

Reszet Elek
Újságíró

A zsákruha szerintem uniszex viselet volt anno. A lányruhácskás dologra nem tudok mit mondani, gőzöm sincsen miért csináltak volna ilyet vagy hogy mennyire volt ez az idiótaság elterjedve.

Az űrtechnológia szerintem a női divatba is betört. Szóval kissé szkeptikus vagyok a szúrósságot és kénylmetlenséget illetően. Persze gondolom ez egyéni érzékenység kérdése is. Hogy a szoknya kényelmetlen-e nem tudom nem próbáltam, az bizonyos hogy nagyon nőies. A skót kilt végülis nem szoknya, de azért. A szoknya tipikusan női viselet, ezért nem horjuk nem pedig a kényelmetlensége miatt, ahogy a melltartót sem hordunk, pedig némelyik pasasnak nőket megszégyenítő hájcsöcse van…

A rózsaszínnek van olyan árnyalata amely a barnásabb árnyalatú, bőrű-szőrű férfiaknak esetlegesen jól állhat. Nekem biztosan nem lévén szőke vagyok, már csak ezért sem hordanám no meg némi ellenérzésem nekem is van a színnel kapcsolatban.

hgyi
Szerkesztő

Fehér, habos-fodros lányruhás kisfiúról pár hónapja láttam képet. Valamely nagy ember pici kori képe volt. És akkor olvastam azt is, hogy szokás volt ez, nem egyedi szülői hóbort.

A keleti nők sokkal régebb óta hordanak nadrágot, mint az európaiak. És nem a férfiruhatár elirigylése miatt, mert azt nem is engedték volna meg nekik.

A rózsaszín minden árnyalatát utálom férfiakon. A színnek is csak a bottal piszkálgatás szintjén állok. Igazán igyekszem, hogy elfogadjam. :o) Kizárólag a természetben megjelenő rózsaszíneket szeretem, ebből próbálok kiindulni a mindennapokban való elfogadásához.

hgyi
Szerkesztő
Reszet Elek
Újságíró

Gondolom azért mert maga a nadrág is, mint ruhadarab keletről származik ha jól tudom. ahogy a fehérnemű nevű találmány is. A rózsaszínnnek egy árnyalatával vagyok barátságban, de azt sem ruha színében. ;-)

Ja eez? Ez csipkés babaruha, semmi több. Legalábbis szerintem.

edie
Olvasó
edie

A tunika teljesen jó és kényelmes viselet volt görög meg római férfiaknak.

xyz
Olvasó
xyz

Feltételezem, hogy ezt minden nő feléri ésszel, hogyha kihívóan öltözködik, akkor tapadnak rá a pasik, ha meg apácának van öltözve nem is szólnak hozzá. Még mindig nem értem, hogy ezen mire kell felhívni a figyelmet? A nők annyira hülyék, hogy nem tudják ezeket a dolgokat? Ennek a videónak(rendőrséges) semmi értelme nem volt. Nem áldozathibáztatás csak a nők teljes idiótának nézése…mit kell ezen magyarázni, hogy részegen valaki sebezhetőbb és kiszolgáltatottabb?  Egy 20 éves nő feléri ésszel…és ha annyira fél, hogy megerőszakolják(mert a rendőrségi videó szerint megtörténhet könnyen, ha ittas valaki ,elmegy bulizni) ha fél, akkor nem megy el. Ha nem fél elmegy, én sem félek, mert nem mindennapos dolog, ennyi erővel félhetnék attól is, hogy kiszedik a szerveimet vagy belém csap a villám, mert az is megtörténhet. De ti állítjátok, hogy alig történik nemi erőszak és szerintem se sok történik, akkor ezen mit kell beparáztatni a jónépet ezzel a videóval? Azok nézik hülyének a nőket, akik ezt magyarázzák, hogy ne rúgj be, ne vegyél fel miniszoknyát…hülyeség az egész videó én ezt gondolom.

De ha valaki garbót hosszúnadrágot visel és egy korty alkoholt nem ivott és úgy erőszakolják meg, akkor meg mi értelme volt a videónak? Feltételezem ilyen nőket is erőszakoltak már meg a világon.

Egyébként a videó azt a képet sugallja, hogy a felelőtlen nőket erőszakolják meg, ha megelőző videó lenne, akkor szépen pontokba lenne szedve, hogy mit nem tanácsos csinálni, mert könnyebben fennáll a nemi erőszak veszélye. A videóban “megtörtént” a nemi erőszak, tehát ha valaki így viselkedik, ahogyan a lány(ok), akkor őt megerőszakolják, de a való életben mégsem történik meg ilyen gyakorisággal, mert elég sokan haza mernek menni részegen egyedül és mégsem erőszakolják meg őket…(mert nem paráznak be olyantól, amire nem sok esély van)

Ha a videó úgy zárul, hogy a lány telefonon segítséget kér a rendőrségtől, mindjárt kicsit más lenne. Mert ha már közeleg a baj, akkor kell észen lenni és cselekedni, hogy el lehessen kerülni(nem az, hogy egész életed meg bulikat végigparázni, állandóan odafigyelni, hogy “jajj nehogy megerőszakoljanak”) Mert ha közeleg a baj, akkor vagy gázspray vagy rendőrségnek szólni vagy hasonló…valami menekülési utat azért mutathatott volna a videó, ha már semmi érdemleges és új dolgot nem hozott napvilágra.

Az is kimaradt például belőle, hogy akit ismerős erőszakol meg az mit csináljon…

don Fefinho
Újságíró

Hát, látod, nem érik fel. :/

hgyi
Szerkesztő

És még az is kimaradt belőle, hogy ha nő erőszakolja meg, mit tegyen, és az is kimaradt belőle, ha meleg vizet itatnak vele, mit tegyen, és még az is kimaradt belőle, ha egy kutya ront rá, akkor mit csináljon, és az is kimaradt belőle, hogy ha egy medvével fut össze, akkor mit kellene tennie, és még az is kimaradt belőle, hogy…

Most sütöttem túrós pitét. És kimaradt belőle az alma, meg az áfonya és kimaradt belőle a dió, és kimaradtak belőle a zöldségek és kimaradt belőle a meggy. Mert túrós pitének szántam.

xyz
Olvasó
xyz

Akkor ezt meg pánikkeltésnek szánták:) Akkor így tökéletes a videó:)

hgyi
Szerkesztő

A rendőrség egyik feladata nem a veszélyekre való figyelmeztetés? Nem kizárt, hogy tévedek, de én így tudom.
Igazad van… Hülyeség figyelmeztetni az embereket veszélyekre… Szerintem a drogprevenciós videókat is be kellene tiltatni, és a betörések megelőzési lehetőségeiről is mekkora fasság már tájékoztatókat kiadni.
És az omlásveszélyre figyelmeztető táblákat is mindenhonnan le kéne szedetni, hiszen csak pánikkeltőnek jók.

xyz
Olvasó
xyz

De természetesen a veszélyre való figyelmeztetés, de ha csak úgy hirtelen 3man megtámadnak az utcán és megkéselnek akkor mit kell tenni? Azt, hogy lehet megelőzni? Nem azt kellene megtanítani az embereknek, hogy bizonyos veszélyhelyzetekben hogyan viselkedjenek? Pl, a kirándulóknak nem azt mondod, hogy van medve az erdőbe ezért ne menj az erdőbe, hanem azt, hogy hogyan élj túl egy medvetámadást vagy mi a teendő olyankor. Vagy a biztonsági öv és a légzsák is akkor szükséges, amikor már a baj megtörtént, de ettől függetlenül ott vannak az autóban… Én úgy gondolom ez lenne a helyes mód…és igen a drogprevencióról annyit, hogy van neki bármi értelme elmondani a 16-18 éves gyerekeknek amit már úgyis tudnak? Inkább azt kellene megmutatni, hogy hogyan utasíták vissza ezeket a szereket. A módot kellene mutatni ha éles helyzetben vannak, mik a módszerek amivel kijuthatnak. De ez két külön látásmód.

Naooo
Olvasó
Naooo

“de ha csak úgy hirtelen 3man megtámadnak az utcán és megkéselnek akkor mit kell tenni? Azt, hogy lehet megelőzni?”

Legyen nálad mindig banán. Meg ne szavazz demokratára.

hgyi
Szerkesztő

de ha csak úgy hirtelen 3man megtámadnak az utcán és megkéselnek akkor mit kell tenni?
Azt is. De az egy másik kisfilm.

Pl, a kirándulóknak nem azt mondod, hogy van medve az erdőbe ezért ne menj az erdőbe, hanem azt, hogy hogyan élj túl egy medvetámadást vagy mi a teendő olyankor.
Tévedsz. Ha nagy a medveveszély, azt mondják, ne menj arra. És azt is mondják, hogy ne hagyj elöl kaját, mert az odacsábítja a medvét.
A napokban arra is figyelmeztettek, hogy ne menj az erdőbe, mert rád szakadhat a jégpáncélos fa és nem azt mondták, hogy mit tegyél akkor, ha már potyognak rád a jeges fadarabok.

Szerintem egészen egyszerűen vissza lehet utasítani a drogokat, alkoholt, cigarettát, ha megkínálnak vele. Én mindig azt mondtam: “Köszönöm, nem kérek”.

xyz
Olvasó
xyz

Ez mind-mind igaz de a tiltás mellett párhuzamosan tanácsokkal lehetne és szerintem kellene is ellátni az embereket(ha már közeleg a baj), de ez csak az én véleményem. Pl. bányatóban tilos fürödni, ezt mindenki tudja, mégis megfulladnak az örvény miatt. Pedig ha tudod mit kell tenni, ha örvénybe kerülsz túl lehet élni, de ettől függetlenül még tilos bányatóban fürdőzni.

hgyi
Szerkesztő

Bányatóban nemigen van örvény. Nem amiatt fulladnak bele sokan.
És baj, hogy felhívják a bányatavak veszélyeire a figyelmet? Éppolyan baj, mint ahogy felhívják a kurvának öltözés+ivászat+éjszaka egyedül mászkálás veszélyeire a figyelmet?
Bányatóban akkor sem biztos hogy túléled, ha tudsz úszni. Mert ha hirtelen eltűnik a lábad alól a talaj és gyorsan elkezdesz süllyedni, igen hamar akár 10 fokkal is hidegebb vízbe érsz, esetleg beleakadsz valami otthagyott/beledobott fémszerkezetbe, drótokba.
Sohasem olvashatsz olyat, hogy hogyan szabadulj ki ezekből, hanem csak azt, hogy ne fürödj bányatóban.

Naooo
Olvasó
Naooo
xyz
Olvasó
xyz

Pedig én találtam róla cikket, hogy hogyan lehet túlélni ha beránt az örvény, nem most hanem kb 3-4 hónapja.

De a figyelmeztetések ellenére is fürdenek bányatavakban szóval szerintem nem sokat ér a figyelmeztetés mert nyaranta kb 5-10 ember köztünk gyerekek is belefulladnak.

Maestro
Szerkesztő

Bocsánat, hogy közbeszólok, de értetted pontosan, mit írt hgyi?

xyz
Olvasó
xyz

Igen értettem de csak egyik részére és nem a lényegre reagáltam:) De olvastam olyan cikket, hogy hogyan lehet kiszabadulni ezekből megtaláltam a linket is.

http://index.hu/tudomany/egeszseg/2012/08/02/ezert_ne_furodjon_banyatoban/

És természetesen nem baj, hogy felhívják a veszélyekre a figyelmet, hogy a “lényegre” válaszoljak, de ha mindenki tudja, akkor van egyáltalán valami értelme? Ennyi erővel lehetne hirdetni, hogy az autó elüt és ne ugorj ki elé, mert az is ugyanannyira tudják a normális emberek…Szóval akkor sem volt sok értelme a videónak, csak pénzpazarlás de ha nektek tetszik akkor tetszik, biztosan sok új információt vonultat fel…

Maestro
Szerkesztő

A válaszod alapján eléggé úgy tűnt, hogy van egy kézenfekvő magyarázat arra, miért találod problematikusnak a rendőrök felhívását is…

Elég sok veszély van, amire érdemes felhívni a figyelmet. Például lehetne oktatóvideókat készíteni öregeknek, hogy ne vegyenek semmit termékbemutatókon, ne ngedjenek be házalókat, felvilágosítani őket a gyakoribb trükkös lopásokról stb.

xyz
Olvasó
xyz

Nem problematikus, csak felesleges pénzkidobás… szerintem elég sok idős embernek elmondják, hogy a teleshopban”szart” árulnak vagy szeretik őket átbaszni, de nem sok foganatja van mert ettől függetlenül ugyanúgy átbasszák őket és rendelgetik a teleshopos hülyeségeket.

Ennek  a videónak rohadtul nem volt értelme…Olyan dolgokat elmondani amit mindenki tud…erre pénzt kiadni…inkább fordították volna a gyermekétkeztetésre a barmok…de mindegy ez a szerény véleményem, Ez a videó szar és felesleges, mert nem mutat új információkat csak olyan közhelyeket, amiket mindenki ismer. És erre IS elbasszák az adófizetők pénzét többek között…

don Fefinho
Újságíró

Plakátkampánnyal kell fölhívni a bányatavi örvények figyelmét, hogy embereket lerántani rossz dolog.

hgyi
Szerkesztő

Bocsánat, hogy közbeszólok, de értetted pontosan, mit írt hgyi?
1. Nem.
2. Igen, csak tök másról akar beszélni és attól nem tágít. (Mint a bátor ló.)

Bármelyik verzió érvényes, teljesen fölösleges vele beszélgetni.
Most rá van kattanva a bányatavi örvényekre. Kár, hogy nem egyenesen bányatavi árhullámról fecsegünk. :o)))
Mitől lenne egy bányatóban örvény? De ez a pöttynyi fizikai probléma nem izgatja.
Olyasmire akarja felhívni a figyelmet, ami nincs. Jó diák. A feministák is arra akarják felhívni a figyelmet, ami nincs – kizárólagos férfierőszak és bántalmazás.

xyz
Olvasó
xyz

Felhívni olyan dolgokra a figyelmet amit mindenki tud…sok értelme van tényleg, lehet, hogy kedves hgyi, neked új információval szolgált a videó, ha igen akkor támogatom én is ezeket a videókat.

hgyi
Szerkesztő

Maestro… Immár az 1. verzió tűnik biztosnak.

brandon
Olvasó
brandon

xyz

Felhívni olyan dolgokra a figyelmet amit mindenki tud…sok értelme van tényleg

Na látod. Ezért olyan debil a femcsidemcsiék plakátkampánya az elkövetők megszólításáról.

Szerintem minden férfi tudja, hogy nem szabad megerőszakolni a nőket, így ezért kampányolni, meg ribisétázni  kábé akkora marhaság, mintha “nem szabad embert ölni” kampányért sétálgatnának.

lady
Olvasó
lady

“A rendőrség egyik feladata nem a veszélyekre való figyelmeztetés? Nem kizárt, hogy tévedek, de én így tudom”.

Annak jó is lett volna ha úgy is értik. Ha egy lány nő  elég érett  ahhoz ,hogy flörtöléshez öltözzön hogy szépen írjam akkor tudnia kell hogy ez mivel jár. Felelősség teljes gondolkodást is magára kell venni nem csak a ruhát.

Van olyan fórum ahol megsértődtek nők a véleményem miatt, sőt már ott tartanak hogy most nagy a szám na de majd……… én is potenciális áldozat vagyok . Elképzeltem hogy mennyire örülnének “na megkapta a magáét ha már annyira védte a férfiakat.” És ez a “gyengébbik nem “, hát néha már én szégyellem magam helyettük.

Naooo
Olvasó
Naooo

“mert elég sokan haza mernek menni részegen egyedül és mégsem erőszakolják meg őket…”

Még, de már érkeznek – egyesek tenyérdörzsölése közepette – a derék bepofátlankodók, egy másik csoport meg szaporodik nyúlmódra, akik majd megfektetik ezeket.

“nem az, hogy egész életed meg bulikat végigparázni, állandóan odafigyelni”

Akinek pedig valami vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit a szocialista szellem vasútján.

“Az is kimaradt például belőle, hogy akit ismerős erőszakol meg az mit csináljon…”

Menjen panaszra a vajdához.

lady
Olvasó
lady

A Délmagyaros linken nincsen cikk én nem találtam meg. Én nem olvastam ezt igaz hozzánk napilapként jár , a neten ritkán olvasom . Az egész úgy fel lett fújva , csak a feszültség fokozására lett jó. Értelmes ember , nő nem érti félre ezt az egész figyelmeztetést. Nagy a szolidaritás a nőknél , én meg hülyékkel, értetlenekkel  nem vagyok hajlandó együtt gondolkozni sem.

greifswalder
Olvasó
greifswalder

A neten nincs fenn a teljes cikk, csak a nyomtatott változatban. Ha jár az újság, megtalálod a tegnapiban. Örülök, ha úgy látod, hogy sok a normális nő, aki nem vevő az ilyesmire. De mi van, ha sok a hülye meg az értetlen is?

lady
Olvasó
lady

Köszi, a tegnapi újságot meg el is felejtettem elolvasni, Tényleg benne van , akkor majd elolvasom.

Nem igazán tudom a kérdésedre a választ, hát próbálj meggyőzni jó érvekkel olyanokat akiknek szinte olyan varázskalapjuk van , mindig  valamit előhúznak kifogást ,statisztikát, családi erőszakot , alkoholizmust …..  a nők mindig kapnak megértést , és több segítséget. Én így látom!

Suum cuique
Újságíró
greifswalder
Olvasó
greifswalder

jó cikkek.

Reszet Elek
Újságíró

A cikkbeli grafikon itt is helyet kell hogy kapjon… Ez tipikusan olyan, ahol előkerülnek a femi érvek a kicsi pöcsről és a olyasmik, mint hogy régóta nem voltál nővel…

don Fefinho
Újságíró

lol! :D

Sydra
Olvasó
Sydra

Mikor kiposztoltam az üzenőfalamon pár ezzel a témával kapcsolatos cikket, több nő ismerősöm nekem esett. Volt aki egy rövid vita után törölt az ismerősei közül és le is tiltott. Pedig próbáltam a lehető legkulturáltabban megértetni vele a problémát. Furcsa, hogy már valaki a gondolatát sem tudja elviselni annak, hogy más nem ért egyet vele és nem tűri meg az barátai/ismerősei között.

Pash Cutter
Újságíró

Ilyen nálam is volt. Egy feminista pedagógus kolléganőm törölt az ismerősei közül, mikor kiposztoltam néhány férfihangos cuccot. Én az ilyet kinevetem. :)

Maestro
Szerkesztő

Ez a kognitív disszonancia. Inkább lehúzza a rolót a tények előtt, mintsem hogy meg kelljen változtatnia az eddigi világlátását.

Alfőmérnök
Olvasó
Alfőmérnök

Olyan lehet a libiknek/feministáknak szembesülni a tényekkel, mint mikor a ’60-as ’70-es években egy “rendszerhű” állampógárnak, mondjuk egy párttagnak, valaki arról mesélt, hogy miért hülyeség a kommunizmus és hogy nyugaton mennyivel jobb élni.

Reszet Elek
Újságíró

Slutwalk-mentes Mikulást kívánok minden antifeministának…

Koriander
Olvasó
Koriander

ünneprontó leszek, nagyon nem tetszik a kép, egyenesen bántó.

Elsősorban Szent Miklós püspök miatt. Egy olyan szent ember életét, értékrendjét becsteleníti meg, aki pont hajadonok életét mentette meg a prostitúciótól…amikor a kiscsizmába mikulás-csomagot csempészünk pont az egyik ilyen jócselekedetére emlékszünk,amikor pénzt adományozott az éj leple alatt három félárva leánynak.

Talán a mai napig igaz az az elfeledett aforizma, hogy a férfinak becsülete van, a nőnek csak hírneve. Bonyodalom esendő embereknél előfordul, de azt aki a férfiúi erényeket a legmagasabb fokon gyakorolta az a minimum, hogy tiszteljük.

a képi válaszom meg:

Reszet Elek
Újságíró

Tudom hogy a keleti egyházban nagy becsben tartják, ha megnézed itt a nyugati kereszténység területén a Karácsony spiritualitásával ellentétben sokkal inkább valamiféle profán  mókázás, amelybe a krampuszoktól, a rénszarvasokon és a virgácsokon keresztül sok más dolog is belefér. Nem lepődnék meg ha kiderülne hogy némely vonatkozásaiban, a hozzá kötődő népszokásokban még a kereszténység előtti dolgok, hiedelmek köszönnek vissza. A régiek pedig igencsak találékony módon vegyítették az emelkedettet az alpárival. Én személy szerint örülnék ha ilyen ajándékot csempészne be a Mikulás (és nem Szent Miklós) a csizmámba. Másrészt Szent Miklós (vagy csak Mikulás?) csokoládé képmásának rituális elfogyasztását mire véljem?

Az utolsó bekezdés nem tudom mennyiben tartozik ide. Mindenesetre a becsület és  hírnév között az is különbség lehet, hogy míg a becsületről csak a gazdája mondhat le, veszítheti el, addig a hírnevet más is elveheti tőled.

A kép kedves utalás. Ám eredetét tekintve mindketten tudjuk, hogy egyértelműen egy házasságtörő viszony szent helyen és korántsem megfelelő időpontban történő kifejeződése. Így azt hiszem a szakralitást ugyancsak nélkülözi. Megengedem, hogyha nem a hagyományosnak tekintett egyházi értékeket tekintjük elsődlegesnek, azaz esetünkben a házasságot és annak szentségét, akkor akár szakrálisnak és magasabbrendűnek is tekinthetnénk a lelkek vonzalmát, elvégre a hit olvasatában minden bizonnyal a szeretet az elsődleges.

Elvégre: “Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.” – 1Ján 4:7

Koriander
Olvasó
Koriander

A kép az emberi esendőségre és a tökéletes felé való törekvésre utalás.

kekasszony
Olvasó
kekasszony

Nagyon szimpatikus a kép számomra, amit feltettél. Segítenél melyik filmből van, szívesen megnézném!

Reszet Elek
Újságíró
kekasszony
Olvasó
kekasszony

Köszönöm szépen.:)

Koriander
Olvasó
Koriander

A film (amit Elek linkelt) egy tíz részes sorozat mozi verziója Alekszander Vasziljevics Kolcsakról. asszem az oroszoknak valamilyen szinten sikerült a saját történelmi katasztrófájukkal szembe nézni, talán hatásvadász

http://www.youtube.com/watch?v=6eZCmDUJ8FQ

de hogyan lehet tudatosítani azt az embertelen borzalmat, amit évtizedekig elhallgattak?!

nyilván elég kacifántos az asszociálókám, hogy Szent Miklós kapcsán a tengerészek, az igazságtalanul kivégzettek jutnak az eszembe, de vhogy a belénk sulykolt képzavarokkal hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egyetemesen tisztelt szentjeink, akár tours-i Szt Márton vagy Miklós vmi kis bárgyú kis pocakos szentek voltak…

Ami Kolcsakot illeti, ő is, az esendőségén keresztül szerethető, a filmből nem, de a sorozatból kiderül, hogy nem volt házasságtörés, Anna hivatalosan elvált a férjétől, miután az átállt a bolsevik oldalra, az ortodoxoknál árulás, bántalmazás, agybaj esetén engedélyezett a házasságbontás, három házasságot áld meg az egyház, nyilván az első az igazi, a többi emberi. Ha esetleg tudsz oroszul itt van a teljes film:

http://www.youtube.com/watch?v=bUiuIYeSB6s

(Feliratot nem tudom hol találsz hozzá, az ilyesmihez nem értek:)

Vagy maga a sorozat: http://www.video.az/ru/video/71583/admiraly-1-seriya

 

kekasszony
Olvasó
kekasszony

:) Köszi. Az online-filmek oldalon simán meg tudtam nézni.

Időnként olvasgatom a szentek életét. Kedvencem Szent Fülöp és Loyolai Szent Ignác.

Reszet Elek
Újságíró

A sorozathoz még angol feliratot sem találtam úgyhogy hacsak nem tudsz oroszul…

Néri Fülöpöt mindenki bírja. Ignácot már kevésbé… Nekem Assisi Szent Ferenc.

hgyi
Szerkesztő

Elek… Nemigen ismerem a szenteket és nem is a szent-sége érdekel, de Assisi Ferenc nekem is nagy kedvencem – bár a madarakat én nem szeretem.
Assisit imádom.

Reszet Elek
Újságíró

Én sem. Amúgy is nagyon sok van. Szerintem nincs is aki fejből ismerné az összeset akármilyen képzett is legyen.

Én sem vagyok “szenteskedő”. Már csak azért sem, mert némelyik szent igencsak furcsa és nem biztos hogy a tettei mindig összhangban voltak a ma elfogadott erkölcsökkel.

Most nézem, hogy ami a számukat illeti, csak az ún. vietnami szentek 127-en voltak….

hgyi
Szerkesztő

Én meg sokaknál azt sem értem, mitől lett szent – nem az erkölcsök miatt. Persze vannak a szent-ségnek feltételei, tudom, pl. x számú csodát kellett tennie életében. És akkor ezzel kapcsolatban is van már jónéhány kérdésem… Nyilván azért is, mert nem ismerem az egyházi szakkifejezések nagy részét.

Néri Fülöp nevét a legtöbben a filmből ismerték csak meg, az által lett sokkal ismertebb, mint addig. :o)

Reszet Elek
Újságíró

Legalább ötféle szempontból tudnám elemezni a képet. Érdekes hogy az élményei, személyisége és infói lapján ki mit lát bele. Mintha afféle rorschach-teszt lenne.

lady
Olvasó
lady

Lehet meglepő , de mivel én zeneszerető vagyok nekem a elsőre a Queensryche együttes logoja jutott eszembe!  Ez nem tudom jó vagy nem !?

Reszet Elek
Újságíró

Én sem tudom. ;-)

Nekem nem is tudom mi, mindenesetre némiképpen fenyegetőnek érzem.

Ez jutott az eszembe…

lady
Olvasó
lady

Én úgy látszik kilógok a sorból mert a rosszban is a jót találom meg!:-) Tényleg érdekelne egy” szakember” véleménye !

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Nekem egy démon jut az eszembe róla, akit egy horrorfilmben láttam és a fejébe nagy tűk voltak szúrva.

don Fefinho
Újságíró

Engem ez leginkább egy összefüggéstelen pacára emlékeztet, amit aztán tengelyesen tükröztek. De persze jó posztmodern “mű” módjára önálló jelentés híján mindenki azt magyaráz bele magának, amit csak nem szégyell.

Reszet Elek
Újságíró

Persze, hiszen a rorschach-tesztnek ez a lényege.

don Fefinho
Újságíró

Erről a régi vicc jutott eszembe, amikor a muksónak a pszichológusnál rorschach-tesztet mutogatnak.

– Mit lát a képen?
– Ez egy pina.
– És ezen?
– Ez is egy pina.
– És most mit lát?
– Egy pinát.
– Nos, semmi kétség, Ön perverz.
– Én?! Maga mutogat ilyeneket…

Reszet Elek
Újságíró

Nekem meg a Pofa be című film részlete amikor Quentint (aki ugye Montargis-ból való) vizsgálgatja a pszichiáter.

Illetve az Őrzőkből ez a kihallgatás.

Valamint a már linkelt noha kissé más jelenet a Piszkos tizenkettőből.

DennisVT
Újságíró

Armageddonban is volt egy ilyen, azt hiszem az egyik olajfúrónak jutott eszébe minden tintapacáról a pina:)

hgyi
Szerkesztő

Korika, ne feledd, hogy a prostituáltak védőszentje is. Ha így nézed a képet, talán nem is annyira bántó. Ha a  zálogházak hivatalos védőszentjeként ábrázolnák, az sem lenne valami felemelő látvány.

Koriander
Olvasó
Koriander

Nem tudtam, hogy ilyen minősége is lenne…ez kb azt jelentené, hogy patronálná a prostitúciót, ami elég bizarr. Én úgy fogalmaznék, hogy minden elesett fordulhat Hozzá közbenjárásért.  Vannak dolgok, amikre nem tudok viccesen tekinteni, ez az. Nyilván nem Elek tehet arról, hogy a ránkzúduló képi világ két lábbal tiporja a keresztény szellemiséget és gúnyt űz, de talán ilyesmire is érdemes lenne odafigyelni, ha már egy igazságosabb világot szeretnénk.

Reszet Elek
Újságíró
Koriander
Olvasó
Koriander
Reszet Elek
Újságíró

Gondolom ezt nem direkt az én linkem válaszául szántad, inkább a témafolyamhoz kapcsolódóan…

Ettől függetlenül a pornófüggőség szerintem is létező és egyre komolyabban jelentkező probléma. Elmebajnak nem mondanám, ez azért túlzó, de komoly mentális problémákkal járó függőséget okoz.

A linkjeid a legtöbb ember számára kissé átesnek a ló túloldalára, hiszen végső soron paráznaságnak minősítenek mindent, ami házasságon kívül két ember között történhet.

Ez a fajta függőség szűkebb értelemben a virtuális és talmi szexualitás művelését űzi ill. súlyosabb esetben teszi kizárólagossá. Tágabb értelemben viszont a testiség érzelmi kiüresedését, önismétlődéssé válását, az érzelmi élet bulvárosodását , nyilvánossá tételét jelenti (utóbbira pl. fosbúk).

E függőség komoly forrása az emberi kapcsolatok felszinesebbé és bizonytalanabbá válása, technikai oldalról az internet és a digitalizálás, tágabban szemlélve pedig a fogyasztói kultúra önkielégítő sugalmazásai ill. a birtoklásnak, megszerzésnek, fogyasztásnak a testiséggel való direkt összekapcsolása (lásd pl. reklámok).

A pornófüggőséggel kapcsolatos néhány link: itt,  itt   és  itt

Illetve két film, amelyek kissé amerikai szájbarágással ám mégis a témával foglalkoznak:

Don Jon   és    Thanks for Sharing

Koriander
Olvasó
Koriander

konkrétan a linkedre reagáltam, arra a fék nélküliségre, ahol az ember létezésében már csak a zsigeri ösztönök kiélése uralja a testet.

magyarul paráznaságnak fordították, de az állapotot leíró legmegfelelôbb szó a kicsapongás, ami nem csak szexuàlis értelemben használunk, hanem igaz bármelyik típusú konroll hiányra/ addikcióra (pornó, falánkság, drog, alkohol, vizuális ingerek, vásàrlàsmánia), ami személyt bont és alárndeli a személyt a szenvedélynek.

Reszet Elek
Újságíró

A linkem sokkal inkább arra bizonyság, hogy a megfelelő társadalmi kontrollal kezelhető módon be tudtak illeszteni bizonyos késztetéseket, anélkül hogy az, mint írod személyt bontott volna ellentétben a manapság tapasztalható jelenségektől.

Koriander
Olvasó
Koriander

igen, amint beépült és elfogadott lett, le is hanyatlott, mint civilizáció…

Reszet Elek
Újságíró

Ezzel kapcsolatban azért lehetne vitatkozni. A hanyatlás tényében és ha elfogadnánk az okaiban is.

Wastrel
Újságíró

Az USA-ban a nők 25%-a antidepresszánsokon él. Ha belegondoltok, ez rendkívül szomorú statisztika, mert ez azt jelenti, hogy a nők 75%-a kezeletlenül téblábol az országban.

Reszet Elek
Újságíró

Gondolom férfiaknál is hasonló az arány. Egy beteg társadalomtól mit várhat az ember…

hgyi
Szerkesztő

Sok évvel ezelőtt (közel 20 éve) barátaink kiköltöztek az USA-ba. Akkoriban kicsik voltak a gyerekeik, az asszony nem dolgozott. A gyerekekkel lejárt a közeli parkba, ahová általában az anyukák vitték a gyerekeiket. Barátném ismerkedett a többi fiatal nővel. Már befogadták, és akkor derült ki, hogy nemcsak a gyerekek kötik össze a társaságot, hanem a Xanax is. Minden héten más anya szerezte be a gyógyszeradagot… Nagyon csodálkoztak, amikor barátném nem kért ebből a játékból, s azon is, hogy ő nem szedi.
Gyanítom, ott többnyire csak divatból/hülyeségből, s nem tényleges depresszió vagy más egyéb betegség miatt eszik, mint a cukorkát.

Szoffy
Újságíró

Hát ez már régen nincs így. Ha kőgazdag vagy, akkor megpróbálhatsz Xanaxot rendelni recept nélkül a neten. Különben csak orvos írhatja fel, és szigorúan figyelik az adagolást és hogy mikor válthatsz ki receptet. Ráadásul mióta rájöttek, hogy a Xanax nayon addiktív, rendszerint “leszedik” róla az embereket és más gyógyszert adnak nekik.

Depressziót, stresszt a mai világban szinte mindenki tapasztal. A baj az hogy az orvos felírja a bogyót….osztán mehetsz a dolgodra, ahelyett, hogy kivizsgálnák és kezelnék a stressz valódi okait :-/

Suum cuique
Újságíró
hgyi
Szerkesztő

Lassan fordul a kocka?
http://divany.hu/tejbenvajban/2015/02/11/vintage-kiralyno_lett_a_huszoneves_lanybol/
“A fiatal lánynak azonban nemcsak az öltözködése mondható konzervatívabbnak kortársainál, hanem gondolkodásmódja is, Foster ugyanis úgy véli, hogy ha hölgyhöz méltóan öltözködünk, akkor úgy is bánnak majd velünk, mint egy hölggyel. …
“Ha összehasonlítunk egy mai modern nőt egy 1950-es évekbeli vintage nővel, akkor a különbség csak annyi, hogy utóbbi egy valódi hölgy!” – állítja a még nem túl sok élettapasztalattal rendelkező Foster, aki szerint az olyan pőrén és közönségesen öltözködő popsztárok, mint Miley Cyrus vagy Rihanna csak keresik a bajt, és öltözködésükkel arra ösztönzik a férfiakat, hogy kihasználják őket. …
„A velem egykorú lányok hiányos öltözetben mászkálnak a városban – nagyrészt nem túl előnyös ruhákban – és meglepődnek, ha tiszteletlenül bánnak velük. Belépsz egy terembe és az összes srác végigmér, mintha csak egy darab hús lennél. Szerintem ezek a lányok sokkal magabiztosabbak lennének, ha hosszabb szoknyákat viselnének” ”

És nincs egyedül ezekkel a gondolatokkal.

.
Olvasó

.

Koriander
Olvasó
Koriander

Mondjuk megnéztem a miss vintage /twinwood fesztivál linket, azért nekem ez már túlzás, kb mint egy gót fesztivál csak ezek meg habos-babos-nagyvirágosban maskaráznak. Amúgy meg igen az 50es évek nôies stílusa A-vonalú térdszoknya, vagy a rakottszoknya szûkszabású, kör vagy angolgallérral jön vissza. Én most egy ilyenre pályázom:
http://www.lauraashley.com/uk/invt/mda073
Nemtom hogy ez genetikus-e,de a lányom születése òta imádja a pöttyöst.

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Oh, Laura Ashley… kamaszkorom legnagyobb rajongása! Bármelyik ruháját boldogan viselném (bár szerintem a régiek még nőiesebbek voltak), bármelyik bútorát betenném a házamba, bármelyik tapétáját felnyalnám a falamra, bármelyik függönyét felakasztanám az ablakomra. És elnevezném róla a lányomat :-DD

Koriander
Olvasó
Koriander

:) én is nagyon szeretem Laura Ashleyt, de nálunk a férjem nincs oda a lakberendezôs vintage-ért, csak egy két “lom”-ot tûr el, pl. dédnagymamámtól megörökölt kávéskészlet, viszont ami érdekes, hogy a modernnek ható kalotaszegis abroszok (minimál mintával, párnahuzat, írott mintával varrott függöny szürke-fehér mehet- ezek közül van amit a dédije, van amit meg még 100 éve vmelyik felmenôje készített és én is még a déditôl eltanultam a varrást).

.
Olvasó

.

Koriander
Olvasó
Koriander

Persze, nem is neked írtam, hanem szigorúan a link kapcsán, és tényleg csak azért lep meg, hogy Angliában ez hírérték, mert eleve adott a vintage, akár Laura Ashley/ Crabtree (igaz ez amerikai) márkák, akár a délvidéki alapmilliô által.

hgyi
Szerkesztő

A cikkben számomra nem a vintage  a lényeg, hanem hogy vannak olyanok (fiatal nők), akik a ribis ruházatról valahogy ugyanazt tartják, mint az a kanadai rendőr, aki elindította a lavinát.

Koriander
Olvasó
Koriander

Ja, oksi :).

Naooo
Olvasó
Naooo

Koriander
Olvasó
Koriander

ez meseszép!

Reszet Elek
Újságíró

Annyi ilyen van, mint a szemét. Csak akarni kell így öltözni. És hacsak nem valami igencsak jegyzett név alkotása nem is kerül sokba, ahogy általában a női ruhák sem drágák (a féefiakéhoz képest).

Koriander
Olvasó
Koriander

Ahhoz képest, hogy högyike szólt, h nem a ruhákról van szó, pöppet elragadtattad magad :) a második tecc.

Reszet Elek
Újságíró

Okos nőnél a “ribanc” belül van, nem hirdeti a külsején is (kivéve ha abból él meg).

xcsakx
Olvasó
xcsakx
Delin
Olvasó
Delin

En sem. Eleg fusztralo lehet, hogy folyamatos kiseretet kell biztositaniuk a no rokonaiknak, ha azoknak valamiert ki kell lepni az utcara…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A sharia megoldás lehet nekik….