Karácsonyi ajándék

Ismét karácsony van!
Minden évben, ahogy közeledik az idő, egyre többször hallok beszélgetéseket itt-ott a karácsonyról. Többnyire az ajándékvásárlás nyűgje és a rengeteg „karácsonyi munka” kerül szóba.
Számomra a karácsony nem szent ünnep – nem vagyok vallásos –, hanem az év kedves, csillogó, puha, örömteli lezárása.
Talán emlékeztek, hogy tavaly kis történeteket meséltünk karácsonyokról, s én elmeséltem édesanyám egyik emlékezetes, ’40-es évekbeli karácsonyát . Családunkban ez a szellemiség öröklődik. Most már egészen biztos, hogy nagymamám és anyám átadták nekem, s anyám és én továbbadtuk az én gyerekeimnek.

Egyrészt nálunk nem a nagy és drága ajándékok jelentik az örömöt, hanem az, hogy érezzük rajta, hogy a másik ránk gondolt, miközben kiötlötte, válogatott, tervezgetett, elkészítette. Én szeretem a sok ajándékot. Szinte egész évben gyűjtögetek. Nem nagy dolgok, de szívből adom. Szeretem mindent csinosan becsomagolni. Szeretem a több, apró ajándékot külön csomagolni. Szeretek készülődni.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, mindig együtt készítettünk díszeket, ajándékokat, együtt sütöttük a mézeskalácsot, karácsonyos mesekönyveket olvastunk, nézegettünk. Együtt rámoltunk, együtt díszítettük fel a lakást és a gyerekeket bevonva beszéltük meg a karácsonyi menüt.

És aztán a 24-ei „szertartás”. Mindig nálunk ünnepeltünk, oda jött a két nagymama és a nagypapa. Anyuval együtt főztünk, s mikor közeledett az idő, a gyerekek apjukkal elmentek fürdeni, majd papa és apa felöltöztette őket – később ment ez egyedül is –, és a két fiú leült apjukkal sakkozni. Anyámmal befejeztük a főzést, és az angyalka – a lányom – némi segítséggel kipakolta az ajándékokat a fa alá. Aztán megrázta a csengőt és a fiúk rohantak le az emeletről.
Mindenkinek csillogott a szeme, jó kedvünk volt.

Igaz, el is fáradtam, de jóleső fáradtság volt, eszem ágában nem volt panaszkodni, meg sóhajtozni, hogy mennyi munkával jár a karácsony, s hogy majdcsak elmúlik ez az ünnep.
Persze hozzátartozik mindehhez az is, hogy főállású anya voltam, s így a munkahelyen töltött sok órát inkább a családomra fordíthattam.
És nem csak a gyerekeknek volt így szép, hanem a felnőtteknek is.
Volt rokonlátogatás, barátok jöttek, barátokhoz mentünk. Voltak nemszeretem látogatások, de igyekeztünk minél többet foglalkozni a gyerekkel és egymással is a szabadság ideje alatt.
Akkor nem is tudatosult bennem teljesen, hogy a gyerekeknek mennyire fontos az ünnep megéléséhez, a jókedvhez, a „csodához”, hogy mi hogyan állunk az egészhez. Mennyire fontos, hogy ne a tárgyak – ajándékok – legyenek az egyetlen érdekes dolog a karácsonyban.

Ha nincs is gyerekünk, de ha inkább egymásra figyelünk, egymással töltjük az időt kellemes, közös elfoglaltságokkal, akkor sokkal többet ad a karácsony, mint a mára megkopott, kötelezőnek elkönyvelt, unalmas, fárasztó, hosszú ünnepet.

Szép karácsonyt, meghitt ünnepeket kívánok mindenkinek!