Férfihang.hu
0 megosztás

Szabadlábon a Karácsonyi vallásgyalázó Femen aktivista

December 25-én néhány órával azután, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a szokásos karácsonyi Urbi et Orbi áldást, egy Femen aktivista a Szent Péter téri betlehemi jászolnál hirtelen levette felsőruházatát, átugrotta a jászol körüli korlátot és elragadta a kisded Jézus figuráját. A téren összegyűlt tömeg megrökönyödve nézte végig, ahogy a meztelen mellén az “Isten egy nő” feliratot viselő nő a pillanatok alatt közbeavatkozó csendőrséggel dulakodott. A provokátort a helyszínen letartóztatták és hiányos öltözetének pótlása után fogházba szállították.

Bár Federico Lombardi pápai szóvivő kezdetben kijelentette, hogy nagyon komolyan veszik az akció ellenséges jellegét és azt, hogy az aktivista szándékosan megsértette számos ember vallásos érzését, azonban a nő komolyabb megbüntetését végül mégis mellőzték, ehelyett három nappal elfogása után mindörökre kiutasították Vatikán államból.

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
0 megosztás


13
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
7 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
7 Hozzászólások szerzői
edieKorianderbrandonNaooovisuo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
haemorgen
Olvasó
haemorgen

Az ilyen feltűnési viszketegségben szenvedő  női ismerősöktől/barátnőktől mentsen meg a Jóisten…

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Még a kitiltás is több, mint ami a többi nyugati országban kaptak, legalább nem került bélyegre, mint a franciáknál a másik.

visuo
Olvasó
visuo

mit is muveltetett Maria Terezia a bunt elokoveto prostikkal?

haemorgen
Olvasó
haemorgen

Nem tudom, de pár száz évvel ezelőtt minimum megkínozták volna ezért, bár valószínűleg felakasztották/megégették volna inkább.

visuo
Olvasó
visuo

nyilvanos kopaszranyiras, azt utana szurokkal bekenes

Naooo
Olvasó
Naooo

Mókás ahogy fut utána a szantropéi lütyő.

Koriander
Olvasó
Koriander

lotyó után fut a lütyő. Best of Lütyő: muuusskat-nusss
http://www.youtube.com/watch?v=7GkZFBmBYSM

Naooo
Olvasó
Naooo

Hiába no, Hitler megkerülhetetlen a világtörténelemben az idők végezetéig.

visuo
Olvasó
visuo

a feminácik nem bírták ki és ismét nekimentek  vminek, amire a gendert akarják erőltetni. azt nem veszik figyelembe, hogy szellemi sérült, visszamaradott nőknek készült az a könyv, akiknek a legegyszerűbben akarjál megmagyarázni a világot. a gender meg ide is behozná az elmebeteg világképét.

http://hvg.hu/itthon/20140813A_hosszu_combu_nokrol_a_ferfiak_azt_gond#

brandon
Olvasó
brandon

Na igen. Egy nő lehet értelmi fogyatékos, akkor is eltartja majd valaki, ha jól néz ki. Végülis, amelyik nem az, annak is elég, ha el tudja magát adni.

Persze, ha egy férfi értelmi fogyatékos, na, az már gáz.

visuo
Olvasó
visuo

nem feltétlenül kell ahhoz jól kinéznie.

visuo
Olvasó
visuo

https://www.facebook.com/mosolykaaa

fordítva szted létezhet? úgy hogy a férfi nem híresség és nincs nagy felhalmozott/örökölnivaló vagyona – és így emellé nyomorék

edie
Olvasó
edie

Mondjuk ez a katolikus egyház egyre jobban megérdemli a gyalázást… Ferenc pápa már a bevándorlókért kampányol…