Tavaly egy beszélgetés közben hallottam azt a megállapítást, miszerint a macsóság vegytiszta önzőség. Pár napig forgott ekörül az agyam, de nem igazán tudtam megcáfolni – így inkább elkezdtem kiegészíteni a gondolatot – hogy, akkor melyek is lennének a macsóságnál általánosabb a férfiasságot meghatározó tulajdonságok.
Három fontos dolgot találtam, ami nőiesen nem megy: az erő, a kíváncsiság és az önzőség. Úgy találtam, hogy más jellemvonások inkább semleges tulajdonságok, mindegy hogy egy férfiről vagy egy nőről van szó, ha például életvidámságról, céltudatosságról vagy akár önsorsrontásról beszélünk.
Próbáljuk meg közelebbről megvizsgálni a legfontosabb férfias tulajdonságot: az erőt. Nem csak a fizikai erőből táplálkozik, mégis anélkül sokkal dumaigényesebb dolog erőt, és az abból következő magabiztosságot sugallni a környezet számára. Általában ott kezdi az ember használni az erejét, hogy megoldja fejben a problémát, aztán nekiáll a valóságot átalakítani. Ha van fizikai erő, akkor azzal, ha nincsen, akkor megpróbálja a környezetet rávenni, hogy adják ők a fizikai erejüket – illetve jobb esetben ők IS. Itt már érezhető a fizikai gyengeség módszere, ami sem nem ellenszenves, sem nem ellenséges… a fizikailag gyengébb, de akaratilag elég erős ember vagy segítséget kér az erőstől, vagy dolgoztatja – attól függően, hogy mit ad (vagyis ígér) cserébe. Eddig talán nem túl sokan akarnak vitába szállni velem.
A kérdéseket az veti fel, ha ezeket a tényeket átfordítom a papásmamás viszonyrendszerre. Először is mit akar az erős? Ha partnert akar magának, akkor persze vonzó tulajdonságokkal rendelkezőt… De ha tudvalévőleg az erőt sugárzó ember önmaga vonzó, akkor muszáj eldöntenie, hogy akar-e más vonzó tulajdonságok szolgálatába szegődni. Ha történetesen azt képzeli, hogy majd megváltoztatja azt a másik erőt – akkor hosszútávon harcot vállal.
Ha a partner gyengébb, akkor eldöntött tény hogy kinek a céljait akarják majd közösen elérni…
Másodikként nézzük, mit akarhat a gyengébb fél?
Nyugalmat. Biztonságot. Ez egy erős ember mellé csatlakozva elképzelhető. Nyájba tömörülve is az élre áll a legerősebbik gyenge – akkor ahhoz. Az erős mellett nem kell erősnek lenni – de fontosnak muszáj. És eléggé sokféle módja van annak, hogy fontossá tegye magát az, aki az akar lenni.
Nade mikor az a később kialakított fontosság átminősül erővé… hatalommá… ha a fontos hatalmat akar gyakorolni az erős felett… Nos akkor megint harc következik.
A fizikai erő múlandó… többek között talán ezért múlik a férfi fontossága a családban. Illetve a nőies erő az nem a lóerő. A nőies erő egyféle vonzerő, az a fontosság. A fizikai erő, a magabiztosság, és az élre vágyás igazán férfias erő – és aki nőként akarja birtokolni ezeket, az csak az idővel múlandó vonzereje mögé rejtheti, hogy férfias. Ha pedig ő akart lenni és lett is a legkeményebb srác a környezetében, akkor csak csajozzon kedvére.
A kíváncsiságról és az önzőségről egy következő alkalommal igyekszem majd pár mondatban elmélkedni.
Az önzőség mióta férfitulajdonság? Kimondottan a nőkre jellemző a korlátlan önzés. Mivel ők azok, akik úgy képzelik, mindennek körülöttük kell forognia. Ha meg nem úgy történik, akkor vádaskodnak az önzőséggel, ami tulajdonképpen a férfi részéről a női követelőzésre, akarnokoskodásra nemet mondásban merül ki.
Az önzés az én olvasatomban az erőnek a kivetülése. Ha valaki (okkal vagy ok nélkül) fontosnak érzi magát, akkor nem körülnéz és a világhoz igazítja a mondandóját vagy a kívánságait, hanem azt mondja amit éppen akkor gondol vagy akar.
Szóval szerintem az önzés az férfias, az önfeláldozásra való képesség (a másiknak való alárendelődni tudás) pedig nőies tulajdonság. Egy párkapcsolatban szerintem van aki meghatározza az irányt, és van aki ezzel azonosulni tud – illetve segít ezt az irányt tartani és elérni a közössé változott célt.
Attól hogy egyessel kezdődik a személyi számom attól lehetek én a közös cél elérésében segédkező felnőtt a családban – csak az nem az erősebb szerepköre.
“az önfeláldozásra való képesség (a másiknak való alárendelődni tudás) pedig nőies tulajdonság”
Ezt magyarázd el a hazájukért meghalt katonáknak is, biztosan örülni fognak neki. Meg azoknak a nőknek is, akik kvótákat követelnek a vezetői pozíciókhoz.
Párkapcsolati értelemben a másiknak alárendelődni tudás önmagában nem önfeláldozás. Önfeláldozás az olyan aktus, amikor valaki a személyes közvetlen érdekei, örömei elé helyezi más(ok) érdekeit, vágyait. Ha az alárendelődés kényszerből történik, akkor nyilvánvalóan nem önfeláldozás. Amennyiben saját belátásból, akkor pedig éppenséggel mások előtérbe helyezése válik örömforrássá. Azaz megint nincsen szó önfeláldozásról. Ilyen szempontból éppen az alárendelődés csorbulása, megtörése vált ki kudarcélményt.
“Szóval szerintem az önzés az férfias, az önfeláldozásra való képesség (a másiknak való alárendelődni tudás) pedig nőies tulajdonság”
Lol
> Ha meg nem úgy történik, akkor vádaskodnak az önzőséggel
Projekció, egy csomó nő kedvelt fegyvere.
Tökéletes. Nem is kell ezt tovább ragozni.
Sziasztok! Csak azért regisztráltam ide be, hogy egyetértsek és lepontozzam ezt a feminista jellegű cikket, noha valóban léteznek önző férfiak akik gyűjtögetnek és számolgatják hány szőrszálat nem szedtek még le a mellkasukról, de ez összességében nem jellemző ránk. Azt látni a férfi privilégium a HÓDÍTÁS a női privilégium a CSÁBÍTÁS. A férfi hódít, magasabbra tör, területeket szerez, gyarmatosít és védi a családját amit felépített. A nő azon van, hogy a gyermeke és az ura szeresse őt. A kövér (bocs “teltkarcsú”) nő is lehet csábító például ha jól főz mert akkor lehet őt is szeretni. Kifordult világunkban már egyes férfiak akarnak csábítani, mert a nőknek annyira jó soruk van, hogy meg sem kell moccaniuk, minden az ölükbe hull. Bocs ha durva voltam, de nem tetszik ez a cikk. A kevés önző férfitól el kell határolódni, nem szabad őket nagybetűs férfinak tekinteni. Ők az anyámasszony katonái, akik kiszolgálószemélyzetek vagy papucsok ahogy tetszik, akiknek megfelelési kényszerük van.
Én a párkapcsolati erőviszonyokat értelmeztem, nem az államhatalommal szembeni alárendeltség érzését.
A hazáért való meghalást utólag mondják bárkiről a politikusok – ha kell akkor a Don kanyarban elesettekről is. Szóval szerintem a katonáknak már mindegy hogy az önfeláldozást én egy párkapcsolatban a gyengébbik szereplő tulajdonságának gondolom. A kvótakövetelőknek szintén nem szeretnék bizonygatni semmit – csajozzanak csak nyugodtan akár az én vadászterületemen is.
Ott a tévedés, hogy a nők azért preferálták evolúciósan az erős férfiakat, mert azok voltak képesek megvédeni – akár az életük árán – a nőt és gyerekeit, így biztosítva a gének fennmaradását. Ennek nincs köze az államhoz, pl a katonaság csak ugyanezen mechanizmus kiterjesztése a “nagyobb családra”. A nőnek ugyanezen okból kötelező volt önzőbbnek lennie, mert az biztosította az utódok túlélését. Tehát pontosan fordítva van, mint ahogyan gondolod.
Ha kezded az életutadat, akkor körülnézel hogy ki mit tanácsol, vagy körülnézel hogy neked mi tetszik a legjobban? Én a saját ötletem után indultam. Nem másvalaki határozta meg hogy mit akarok és hogyan – max a lehetőségeim.
Adolfo tájékoztatása alapján lehet hogy nem magyarázom túl hogy egy párkapcsolatban az erősebb fújja a passzátszelet, és a gyengébb segít ebben – de tartom hogy az énközpontúság nem férfi és nem nőtulajdonság hanem annak kérdése hogy megteheti-e az az egó hogy önmagához viszonyítson mindenki mást.
Ha megengedi a környezet (sőt segíti és bátorítja), akkor ő az erősebb otthon. Ilyen nő is és ilyen férfi is létezik… nem erős, hanem kettejük közül az erősebbik. És szerintem az erősebb lép előre.
Szerintem az önfeláldozás és az önsajnáltatás, két teljesen különböző képesség.
Te vagy itt az egyetlen olyan szerző, akinek korábbi kommentjeiről azt mondja a rendszer, hogy
Emellett az is tetszik, hogy van saját világképed, és/mivel/tehát saját fogalomalkotással operálsz. Ebben kissé magamra ismerek. Értem, miért használod az önzés szót a férfilélekre, ez a látásmód a tágabb emberi aspektusban teljesen helyénvaló. Itt azonban nem tágabb aspektus van, hanem antifeminista aspektus. Amiért is “a férfi erős tehát önző” tétel nem számíthat a Férfihang szellemiségében elfogadásra, mert a két aspektus ebben a kérdésben (hogyan mondjam, hogy senki se értse, megvan:) inkongruens.
Jelen esetben az önző párosítható az uralkodóval, mivel annak a kifejezésnek is elég negatív volt a fogadtatása.
Egyébként van jó önzés is. Pl. az is önzőség, ha egy férfi a családját helyezi előbbre mások családjánál, s a sajátjaiért küzd, dolgozik.
Igenisss…
Némi zavart érzek a külső, fizikai és a belső, azaz lelkierő definiálása, körülírása tekintetében. Kapcsolati szinten pedig azt az erőt, amit leírni próbálsz, sokkal jobban kifejezi a köznapi értelemben értett karizma kifejezés. Az erő, amit megfogalmazol inkább egyfajta tevőképesség, ennek észlelése pedig a változtatás képességének az érzete. Ez az ami olyannyira vonzó tud lenni. Ennek a képességnek a legelemibb szintje a változtatás puszta fizikai erővel való véghezvitele. A belátható magasabb szint az emberi fizikumot meghaladó ellenhatásoknak való nekifeszülés, ahol már a lelki aspektusok is szerepet játszanak. A legyőzhetelen, elemi erejű viharban a vitorlás kötélzetének nekifeszülő hajós ereje ez.
No és persze ott van a legmagasabb szintű lelkierő, amely már-már nélkülözi a fizikai ráhatást. Elvégre ki merné pl. Gandhit gyöngének nevezni?
És persze óhatatlanul is felmerül hogy e tekintetben vannak-e egyáltalán szintek. Hogy a “harcos” fizikai erején keresztüli önmeghaladás és elragadtatás alacsonyabb rendű-e, mint a “bölcs” hasonló indíttatása szellemi ereje folytán.
A kapcsolatban megélt gyengeség nem szükségszerűen jelent gyöngeséget. Az esetek egy részében sokkal inkább a kapcsolaton belüli energiák és történések irányításáról való elsődleges szintű, tudatos lemondást. Ez utóbbival mintegy visszautalnék HGyi és Weininger korábbi közös cikkére (és kommentekre), a kontroll kapcsolaton belüli elengedésével kapcsolatban.
Gandhi egy gyönge szar.
Tènyleg egy perverz, beteg elme…
http://tablet.hvg.hu/shake/20100422_gandhi_szent_szex_titkok/
“13 éves korában házasodott meg, felesége, Kasturba 14 éves volt akkor. Az ifjú pár nagy valószínűséggel aktív volt szexuálisan, hiszen Kasturba hamarosan gyermeket várt.”
RIKKÁÁRDÓÓÓ
Ha egyáltalán igazak a leírtak, én is perverz és beteg elme vagyok lévén szeretek nőkkel együtt aludni, szexről beszélni, szexre gondolni. Sőt gyanítom sokan vagyunk ezzel így.
de te nem is vagy aszkéta ès nem is vársz el ilyesmit a környezetedben.
remélem azért jól viseled :) elég lehangoló lehet, hogy az egyik héten kiderūl a hobbitokról a valóság, most meg GandHi
http://en.m.wikipedia.org/wiki/Gandhi_Behind_the_Mask_of_Divinity
Lassan leírhatjuk, hogy óvakodj a törptôl, asszem mégsem akarok humanista lenni.
Hát hová raktad azt a hát? Bosszúból nem fog csinálni semmit.
köszi, javítottam :).
A kutyákat jobban bírom, mint a macskákat, a hobbitok jó csókák, Gandhi pedig nagyobb nyomot hagyott a történelemben, mint a legtöbb kortársa, olyan eszméket hirdetve, mint az erőszakmentesség és megbékélés. Ügyeletes mocskolódók mindig is voltak, alapvető dolog manapság besározni a szebbet, a jobbat, ez minden bizonnyal egyfajta önvédelmi reflex. Gondolom ilyesmi ez a Singh is.
Albert’s path
és magyarul is itt
Erőszakmentesség meg megbékélés, mese habbal. A tvinpíksz meg egy unalmas hülyeség.
“I’ll catch you with my death bag!”
BOB <3
:D
“A második világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz.”
Nédd mán, a tömeggyilkos szövetségesbűnözőket akarta támogatni az a patkány.
Bohócoktól meg nem félek.
Ha meglátogatna tele lenne a gatyád…
Ez valami Deák Bill rajongó?
Wahaha dehüjje vagy, különben meg téényleg.
De idióta vagy majdnem bepisiltem.
A röhögéstől vagy a félelemtől? :D
Bob moment
Félelemtôl. Enyhén szólva is túlzó megtorlás, azért hogy lenáciztuk a hobbitokat most meg kicsit megpiszkáltuk a gurut.
Gyűrűk ura vs Star Wars
:D
Párkapcsolati elméletet szerettem volna megfogalmazni, ilyen szintű fogalommeghatározásra nem vállalkoztam volna mint te Elek… Sok gondolatot olvastam már arról hogy miért nem értik meg egymást nők és férfiak – de azt nem láttam még levezetve hogy két egymásnak vonzó személyiség ha egymáshoz köti az életét, akkor tud-e egymás mellett élni két erős lélek – vagy csak egy erősebb és egy gyengébb…. tehát szükségszerűen kialakul-e a sorrend.
Szerintem kialakul. Szerintem nem csak az akaraterő és az elhivatottság határozhatja meg a közös irányt otthon, hanem a vonzerő is átrendezheti a fontossági sorrendet Amit pedig a gyengeségről írsz az is telitalálat, mert a gyengébb szerintem sem erőtlen és eszköztelen. Eleve nem harcolni jött a kapcsolatba, és szeretik is őt ott… szabad neki a gyengébbiknek lennie.
“Sok gondolatot olvastam már arról hogy miért nem értik meg egymást nők és férfiak”
http://kecskefeszek.net/egyperces/amit-az-eletrol-tudni-erdemes/a-nok-altal-hasznalt-9-halalos-kifejezes.html
Egy huszonpár-éves házasság kezd lassan rám omlani… szóval ismerősek az említett kifejezések kérlek. :-)))
“3) SEMMI: A vihar előtti csend. Ez jelent valamit, és jobb, ha készen állsz. A viták, amelyek ‘Semmi’-vel kezdődnek, általában ‘Rendben’-el fejeződnek be.”
“Használati utasítás férfiakhoz hölgyek részére
…
1. Ha azt kérdezzük, mi a baj, és azt mondjátok: “semmi” , akkor úgy viselkedünk, mintha semmi baj se lenne. Tudjuk, hogy hazudtatok, de nem éri meg a zűrt.
…”
http://poenraktar.blogspot.hu/2012/08/hasznalati-utasitas-ferfiakhoz-holgyek.html
A SEMMI azt jelenti, hogy rohadtul haragszom rád, mert megbántottál, és még csak észre sem vetted magad, hogy ekkora tapló voltál. Ráadásul azzal, hogy kérdezel, még az arcomba is dörgölöd, hogy nem figyelsz rám. Még jó, hogy nem mondom meg, mi a bajom, gondolkodj, hátha eszedbe jut.
A vihar tudomásul nem vétel esetén hamar kitör, “tudom, hogy néha hülye vagyok, de szeretlek” jelentésű bármilyen gesztus megtételével nagy százalékban elkerülhető.
Elférfiasodott, feminista nőimitátorok esetében a semmi az esetek túlnyomó többségében azt jelenti, semmi. De tényleg, mert ha van valami, akkor az elférfiasodás mellékhatásaként kinyitják a szájukat és jól megmondják.
“Még jó, hogy nem mondom meg, mi a bajom, gondolkodj, hátha eszedbe jut.”
Bármely pasas, aki törődött valaha ezzel a “semmi”-vel, már réges-rég rájött, hogy a “néma gyereknek anyja sem érti a szavát” az nem csak egy üres frázis.
Szóval az ilyenkor leghelyesebb stratégia: ráhagyni a hazugra a hazugságát. Oszt vagy mégis kidurran a pukkancs, vagy lekezeli magától. Mindkét eset tiszta nyereség.
“A vihar tudomásul nem vétel esetén hamar kitör, “tudom, hogy néha hülye vagyok, de szeretlek” jelentésű bármilyen gesztus megtételével nagy százalékban elkerülhető.”
És némi férfiönérzet-öncsorbítás árán (lásd még: papucskészítés), miközben sikerdíjazzuk a hazug viselkedést, romboló manipulációt, mehet minden a következő “semmi”-ig.
Ezzel egyetértek. Se egy nő, se egy férfi nem gondolatolvasó. A férjem mindig azt mondta: ha rálépek a lábadra, mondd, hogy aú!
“Még jó, hogy nem mondom meg, mi a bajom, gondolkodj, hátha eszedbe jut.”
Hú de kibaszol velem.
Az aktuális emberével igenis kibaszott, mert amíg az ki nem barkochbázza, hogy Uncsihülycsipicscsi szubjektív érzelmi hullámvasútjának legutóbbi random mélypontjához milyen objektív szőrszálat sikerült éppen hozzáhasogatnia visszamenőleg, addig áll a balta a levegőben és megy a cirkusz.
A helyzet az, hogy ezek csomagáras dolgok. Ha rálépnek a lábamra és azt mondom, aúú, akkor az azt feltételezi, hogy alapvetően egyenes típus vagyok, nem kertelek, megmondom mi a bajom, kimondom, mit akarok. Jár a szám, nem is keveset. Erre a személyiségre abban a másodpercben rávágjátok, hogy túl férfias, már indulhatok is csajozni vele.
Viszont többször elmondtátok, hogy kapcsolatban a nők részéről valamiért (én tényleg nem értem, miért) a finom nyomásgyakorlást, manipuláció útján történő érdekérvényesítést tartjátok elfogadhatónak. Úgy vegyen rá benneteket valamire az ember lánya, hogy észre sem veszitek. Mert az jó és ápolja az önbizalmat.
A gond az, hogy az érdekérvényesítési technika egy személyiségjegy, általában szocializáció útján tanuljuk, felnőtt korban már kevesebb ragad. Tehát ez nem olyasmi, mint a fehérnemű, hogy épp azt veszem ki a fiókból, amelyik kell. Szexnél a piros csipkést, rossz napokon meg a mensibugyit. Ha pozitív szituációban a nő képes észrevétlenül manipulálni, akkor negatív póluson, harag, sértettség fennállásakor is ugyanezt az eszközt használja, csak az idegesítőbb végével.
Induláskor kiválasztasz egy nőtípust, hazaviszed, és attól függően, hogy melyiket széria, tűröd a cirkuszt, vagy elfogadod a szókimondást.
Mi nők is pont ezzel a csomagalapú kínálattal küzdünk a férfiak esetében. Már megint a fránya emberi dolgok.
tenyleg volt itt olyan ferfi, aki ertekelte a noi manipulaciot?
Aha. Tök komolyan volt egy beszélgetés, aminek az lett a vége, hogy ha egy nő el akarja érni a célját egy kapcsolatban, akkor annak az a jobb módja, hogy finoman, kedvesen, észrevétlenül érje el, hogy a párja úgy döntsön, ahogy ő akarja. Ne álljon ki és mondja meg kerek-perec, mert az férfias meg rossz, hanem használja az évszázados manipulációs rutint, mert akkor a férfi úgy érzi, hogy nem sérült a vezető szerepe.
Ezt kicsit félreértetted. A nyílt kommunikáció mindig jobb. Az a beszélgetés arról szólt, hogy ha már a nő manipulál, akkor csinálja úgy, hogy a férfinak is legyen abban valami pozitívum, ha beadja a derekát. Ne a férfi tönkrealázásával kényszerítse rá a beteg akaratát, hanem dícsérettel és hálával jutalmazza ha a pasitól megkapja amit akar. Ettől függetlenül persze jobb lenne, ha a nők is természetesnek vennék az aktív, nyílt viselkedést és kommunikációt, dehát az (sajnos) ellenkezik a yin természettel. Amelyik nőbe került elég yang, az képes rá, de ez ritkaságszámba megy.
Dean, rohadtul nincs kedvem keresgélni, de szerintem nem emlékszem rosszul, szinte biztos, hogy nem “ha már manipulál” volt a kontextus, hanem az “inkább manipuláljon mint határozottan kérjen”. Eléggé megleptek a reakciók, ezért bevésődött :-)
csinálja úgy, hogy a férfinak is legyen abban valami pozitívum, ha beadja a derekát. Ne a férfi tönkrealázásával kényszerítse rá a beteg akaratát, hanem dícsérettel és hálával jutalmazza ha a pasitól megkapja amit akar.
Van pár kérdésem. Ha a nő akar valamit, az csak beteg dolog lehet? Vagy önmagában a nő részéről az akarás beteg? Ha egy kapcsolatban teljesül az igényed, akkor feltétlenül külön hálásnak kell lenned? Az nem elég, ha más helyzetben meg te teljesíted a másik igényét? A férfiak számára olyan nehéz egy kapcsolatban a másiknak engedni, hogy csak jutalom ellenében teszik meg? Ellentétes szituációban ők is természetesnek veszik, hogy hálával jutalmazzák az akaratuk teljesülését?
Épp most kaptam meg, hogy a határozott kommunikáció miatt férfias vagyok. Most már tök komolyan nem tudom mi van.
Szerintem én sem emlékszem rosszul, sőt, ma is ugyanaz a véleményem mint régen, úgyhogy ha mások esetleg mást is mondtak, az most részemről gyakorlatilag érdektelen.
“Ha a nő akar valamit, az csak beteg dolog lehet?”
Ki állított ilyet? Te már megint miféle általad elképzelt orbitális baromsággal vitázol? Hány személyiség lakik a fejedben, és mennyi közöttük a normális?
“Ha egy kapcsolatban teljesül az igényed, akkor feltétlenül külön hálásnak kell lenned?”
Ezt a kérdést ugye fordított viszonyban nem tennéd fel… Ha két év könyörgés után végre rááll a nő az análra, azért a pasinak ugye nem kell hálásnak lenni? A férfiaktól ugyan folyamatosan el van várva, de ha egy nőnek kellene a férfi felé mutatni, akkor a hála undorító szemét dolog… Mit nem képzelnek a rohadt patriarcha parasztjai?!
“Az nem elég, ha más helyzetben meg te teljesíted a másik igényét?”
Minden normális kapcsolat alapja a kölcsönösség. De mi köze ennek a korábbi felvetésekhez?
“A férfiak számára olyan nehéz egy kapcsolatban a másiknak engedni, hogy csak jutalom ellenében teszik meg?”
A nők számára olyan nehéz egy kapcsolatban a másiknak engedni, hogy csak jutalom ellenében teszik meg?
“Ellentétes szituációban ők is természetesnek veszik, hogy hálával jutalmazzák az akaratuk teljesülését?”
Lepődj meg, a férfiak általában hálásak a nőnek azért amit nekik nyújt. A nőkre sokkal jellemzőbb, hogy elvárják, természetesnek veszik a férfi áldozatait, és nem viszonozzák sehogy, csak veszekszenek ha elmarad. “Mit tettél értem az utóbbi időben?” – ugye, Eddy Murphy örök érvényű stand-up műsorában.
“Épp most kaptam meg, hogy a határozott kommunikáció miatt férfias vagyok.”
Nyugodj meg, nincs benned semmi férfias, a klasszikus manipulatív női technikákat nyomod folyamatosan. Ebben a kommentedben is van ezekre vagy kéttucat példa.
“Ha a nő akar valamit, az csak beteg dolog lehet?”
Ki állított ilyet? Te már megint miféle általad elképzelt orbitális baromsággal vitázol? Hány személyiség lakik a fejedben, és mennyi közöttük a normális?
Nos, úgy látszik, hatodik Sally vitatkozik hetedik Deannel, mert aki ilyet állított, az te voltál. Íme a mondat:
Ne a férfi tönkrealázásával kényszerítse rá a beteg akaratát, hanem dícsérettel és hálával jutalmazza ha a pasitól megkapja amit akar.
Ki ne kényszerítse rá? A nő, rejtett alany. Mit ne kényszerítsen rá? Az akaratát, tárgy. Milyen akaratát? Beteg akaratát, jelző. Milyen a nő akarata? Beteg. Állította Dean. Hát én meg kérdezném, hogy mitől beteg az a szegény akarat. Megfázott talán?
Ha komolyan hinnéd, hogy a kölcsönösségen alapul minden, a fenti mondatod meg sem született volna. Erről ennyit.
Az análszex példádról meg annyit, hogy a) ha két évig könyörögsz érte, akkor az már nem kérés, hanem nyomásgyakorlás, ha nem bízik benned annyira a partner, hogy belemenjen, akkor nem nyaggatni kell, hanem kiépíteni a bizalmat és nyíltságot, b) a jó szex végén orgazmus van, ha mégis hálálkodnod kell, akkor valamit elrontottál.
Ja, bocs, szóval a szövegértési képességed nincs a topon, neked a szádba kell rágni mindent. Oké. Figyelj, szótagolom:
“Ne a férfi tönkrealázásával kényszerítse rá a beteg akaratát (…)”
AKINEK a férfi tönkrealázása elfogadható módszer az irányítására…
…az egy beteg lelkű nő, AKIRE nyugodtan lehet mondani, hogy az így erőltett akarata beteg.
Ezzel szemben a normális nőkben fel sem merül, hogy így manipulálják a férfiakat, úgyhogy rájuk az idézett részlet értelemszerűen nem vonatkozik.
“(…) hanem dícsérettel és hálával jutalmazza ha a pasitól megkapja amit akar.”
Vagyis nem minden nő akarata beteg.
Oké, oké, én is hibás vagyok, végülis nem értettél valamit, ezért kérdeztél. Lehettem volna türelmesebb – csak hát azt hittem, nem volt az eredeti felvetés annyira bonyolult, hogy bárki is ne értse (kivéve ha direkt nem akarja érteni, mert éppen ezt manipulatív vitatechnikát használja).
De most már tényleg kurvára elegem van a hülyeségeidből. Nem is tudom mikor láttalak utoljára egyenesen vitázni, már jó ideje csak abból élsz itt, hogy félremagyarázol, ködösítesz, meg persze játszod a hülyét. A női természet sötét oldalának összes aljas technikáját felvonultatod, te magad vagy a legjobb példa arra, hogy Brandonéknak miért van félig igaza, mikor a nőket szapulják. Brandon sajnos csak az ilyen szutykokat látja a világban, de azt tűélesen, és nem véletlen, hogy olyan a véleménye, amilyen.
“Brandonéknak miért van félig igaza, mikor a nőket szapulják. Brandon sajnos csak az ilyen szutykokat látja a világban, de azt tűélesen, és nem véletlen, hogy olyan a véleménye, amilyen.”
Így megérthetők a feministák is.
Csakhogy számomra nem elfogadható az sem és a “brandonista” hozzáállás sem.
Persze, megérteni meg lehet a feministákat is, attól függetlenül, hogy nincs igazuk. Arról beszélek, hogy Brandon nagyon jól látja a világ FELÉT. Amit gondol, szükségszerűen féloldalas, de ettől függetlenül amit a világ egyik feléről lát, azt jól látja.
A feministák is ugyanazt a hibát követik el: nem hajlandóak a világ egészével foglalkozni, csak azokkal a részekkel, amik az üldözési mániájukat és krónikus depressziójukat alátámasztják. Libsi úgy teszi nőgyűlölővé az “arra érzékeny” férfiakat, ahogy egy nemi erőszakoló teszi férfigyűlölővé az arra érzékeny nőket.
Egyetértek. Ezen igyekszünk változtatni. De ha valaki nem nyitott, nem akarja látni a dolgok másik felét – vagyis az egészet, nehéz mégis megláttatni vele – legalábbis eddigi tapasztalataim alapján. Aki nem lát – vagy nem akar látni -, esetleg el tudná képzelni, de legalább fogadná el, hogy van másmilyen is és az egész nem az, amiben ő senyved.
Ehhez nem tudok mit hozzátenni :)
kislanyos stilusban meg aranyos, ahogy a japan, meg korea picsak kawai modban csinaljak. na ezt kell megtanulni.
Én is emlékszek ilyen vitára, úgy lehet több helyen is előkerült, ahol nekem se volt egyértelmű, hogy akkor most tulajdonképpen nőies, vagy nem nőies jellemvonás az, amit sok nő valóban csinál, hogy finoman, ügyeskedve éri el amit szeretne, ahelyett hogy nyíltan, egyenesen megmondaná amit szeretne. Hogy ez most jó -e, vagy nem jó, vagy ezzel együtt kell élni, vagy nem, természetes -e avagy sem, vagy lehet ezt is jóindulatúan és gonoszan is csinálni. Libcsivel általában nem szoktam egyetérteni, de itt én is némi következetlenséget vélek felfedezni.
:) Összefoglalva arról volt szó, hogy a férfiak nagyon nem szeretik a “direkt utasítást” a partnerüktől így aztán a nők megtanultak rafináltan, hízelegve kérni.
A manipuláció nőies, az egyenesség férfias. Ezért szeretik a férfiak az egyenes megnyilvánulásokat, és ezért szeretnék, ha a nők is úgy kommunikálnának – de általában nem teszik, mert nem olyanok.
Az egyenes kommunikáció nem utasítgatást jelent. Ha valakinek valami gyíkja van, megmondhatja azt tisztán és őszintén anélkül, hogy parancsolgatna a másiknak. A férfiak többsége valami ilyesmit várna a nőktől. A közös problémamegoldás legeslegelső feltétele a nyílt és egyenes kommunikáció, és hiába terjesztik a nőkről, hogy ők kommunikálnak jobban, ebben azért még volna hová fejlődniük.
A nők viszont azt várnák a férfiaktól, hogy reagáljanak pontosabban a manipulációra, vegyék észre és értelmezzék jól az apró utalásokat, jelzéseket. Ja, és engedelmeskedjenek nekik :) Ez az amire a férfiak azt mondják, gondolatolvasónak kellene lenniük a nők mellett, de nem azok.
“Természetesnek” mindkét módszer természetes, az evolúció alakította így, mert ez volt a leghatékonyabb a faj túlélésének szempontjából.
A következetlenség, vagyis a félreértés általában a nem tiszta kommunikáció eredménye – jelen esetben femcsi ködösítésének egyenes következménye.
https://www.youtube.com/watch?v=DHzjgNoRmjg
https://www.youtube.com/watch?v=-4EDhdAHrOg
Nem tudok rá mit mondani. Párkapcsolati téren az ember a sajátjaiban vak, a máséba meg nem lát bele. A saját tapasztalat amúgy sem szükségszerűen mérvadó. Ha csak teoretikusan szemlélem a dolgot gondolom leginkább az egymást kiegészítő igények a működőképesek azaz a kapcsolatok egyes szegmenseit más-más fél dominálja. Az alapvető dolgokban meg egyetértés van. Ha a két feltétel bármelyikében ütközés lenne a kapcsolat nem fog elmélyülni, hamar végetér. Ritkább esetben az egyik fél jóval nagyobb arányban dominálja a kapcsolatot, annak több szinterére van döntő befolyással. Ez önmagában nem biztos hogy gond, ha a célok és irányelvek tekintetében konszenzuális a dolog, kvázi az egyik fél a másikra bízza a döntés terhét és felelősségét, aki egyfajta felvilágosul uralkodóként az “alattvalói” érdekét szeme előtt tartva dönt. Extrém esetben pedig az egyik fél a kapcsolat minden szegmensét igyekszik dominálni. Ilyen eset ha egyáltalán hosszú távon lehetséges is már komoly mentális problémákat feltételez mindkét oldalról.
Eleve nem harcolni jött a kapcsolatba, és szeretik is őt ott… szabad neki a gyengébbiknek lennie.
Ez tök jó lenne, ha nem párosulna sztereotipikus szereposztással, mert úgy viszont csak csapda mindkét félnek. Az emberi kapcsolatoknak, ezen belül a párkapcsolatoknak megvan a maguk dinamikája. Ha minden áron követni akarod azt a felosztást, hogy a férfi erős, a nő gyenge, akkor mindkét felet belekényszeríted egy szerepbe, ami nem feltétlenül azonos minden pillanatban és minden helyzetben a saját egyéniségével.
A bizalomnak nem arról kellene szólnia, hogy én elfogadom, hogy gyenge vagy, így szeretlek, szabad gyengének lenned, hanem arról, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy, és akkor is szeretlek, mikor erősebb vagy nálam, és akkor is számíthatsz rám, mikor elgyengülsz.
Mennyi energiát emészthet fel pl. az erő, keménység látszatának fenntartása egy olyan helyzetben, amikor pl. valami veszteség miatt valaki épp apró darabokra van törve? Hány személyiség, élet, kapcsolat roppan bele abba, hogy az egyik fél nem képes elfogadni a saját gyengeségét és megbízni a másikban, hanem minden áron ragaszkodik a szerepéhez? És mennyi törés fakadhat abból, ha valakit a rákényszerített szerepekből nem hagynak kimozdulni?
Rengeteg olyan emberrel találkozom, akik a kapcsolataikban a szeretetet, barátságot, elfogadást a saját viselkedési normáik alapján kialakított feltételekhez kötik. Meg sem próbálják a másik teljes egyéniségét megismerni és elfogadni, hanem határokat húznak: a nőiesen viselkedő nőket szeretem, ezért vettelek el, így addig szeretlek, amíg az én fogalmaim szerint nőiesen viselkedsz. Kvázi jutalmazom a nekem tetsző viselkedést, de ha kilépsz a szerepből, akkor megszünteted a szeretetem okát. Ezzel csak az a bajom, hogy szerintem embert, egyént lehet szeretni, szerepet, viselkedésmintát kevésbé. Az már inkább egy üzleti viszony, ahonnan az ember néha elmegy szabadásgra…
“a kapcsolataikban a szeretetet, barátságot, elfogadást a saját viselkedési normáik alapján kialakított feltételekhez kötik. Meg sem próbálják a másik teljes egyéniségét megismerni és elfogadni” – Találóan írtad le a nők nagyrészének kapcsolati viselkedését.
Azért érzed így, mert a férfiak kapcsolati viselkedéséről nincs tapasztalatod párként, hacsak nem vagy meleg… Amivel amúgy nekem semmi bajom nem lenne, szóval szólj, ha félreértettem :-D
Hidd el, nagyon sok férfi is így viselkedik egy kapcsolatban, csak van egy olyan meg nem erősített hipotézisem, hogy náluk a nőknél gyakrabban fordul elő, hogy nem viselkedésmintát, hanem valami külső jegyet vagy szexet szabnak meg feltételként.
Egy kis látens homár sugallat? Hozod a femi szintet…
Saját meglátásom és az általam tapasztaltak szerint a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást a férfiakkal ellentétben a nők sokkal inkább a gyermekeiknek tartják fenn, mint partnerüknek. Sajna. Persze mint minden ilyesmi ez is leginkább vélekedés, mint tudományos tény.
Semmi sugallat. Ha te ezt sértőnek találod, az a te bajod, én magasról teszek bárkinek a szexuális preferenciáira és nem használom a feltételezést a másik alázására. Ez alapvetően homofób játszma, de a sértődöttséged utal valamire :-D. Viszont ha annyira megalapozottnak tekinted az ismereteidet arról, hogy hogyan viselkednek a férfiak párként, akkor nem árt tisztázni, hogy milyen nézőpontból ismered a kérdést.
Arról a jelenségről, amiről beszélsz, kisebb könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre. A nők nagy része akkor fordul a gyereke felé, ha a párkapcsolata már a szülés előtt sem volt kielégítő érzelmileg, illetve sokan menekülnek ebbe szülés után, ha nem képesek feloldani a szexuális életükben jelentkező feszültséget – pl. nem kívánják a szexet és nem tudnak mit kezdeni a partnerükkel vagy a partner velük. A férfiaknál ugyanez a kapcsolati probléma úgy jelentkezik, hogy pl. féltékenyek lesznek a saját gyerekükre, vagy kimenekülnek a kapcsolatból, szeretőt, hobbit, túlórát kerítenek.
“Arról a jelenségről, amiről beszélsz, kisebb könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre.”
Inkább valami náci művet nyomtattak volna arra a sok papírra, annak legalább lenne értelme.
De én nem férfit írtam hanem férfiast. Illetve nem arra igyekeztem kihegyezni hogy van az erős és a gyenge, hanem hogy a párkapcsolatban az egyik az erősebb és a másik a gyengébb.
Úgy érzed hogy te vagy otthon a fontosabb? Legyen úgy… de akkor állj oda és irányíts – amíg van kit. Legyél te az erősebb, és te vagy az irányító… vagy legyél a gyengébb aki segít az erősebb útját bejárni. Mindíg van sorrend – a kapcsolatokban is.
Há’ émmeg azt próbálom mondani, hogy nem leosztott szerepek vannak, hanem dinamika. Az erő nem valami állandó dolog, vagy nem is egy alaptulajdonság. Senki sem erős mindig, minden helyzetben és mindenféle körülmények között. Na jó, Chuck Norris azért kivétel.
Megpróbálhatod kiosztani a szerepeket, mondhatjuk, hogy én vagyok az erős, te a gyenge. Te támaszkodsz az erőmre, cserébe a gyengeségeddel táplálod, és céltudatosságot, magabiztosságot adsz. De ha valamiért úgy érzem, elveszett az erőm, vagy egyszerűen csak belekerülök egy olyan helyzetbe, amiben a személyiségem korlátai miatt nem tudok valódi erőt mutatni, akkor mindketten csapdába kerülünk, mert meginog a kapcsolat alapja. A gyenge támasz nélkül elveszett, az erős pedig megszűnik magában bízni és frusztrált lesz. Kódolva van mindkét részről a csalódottság, bizonytalanság és harag. Ráadásul a gyengébbnek is kellenek olyan stimuláló megerősítések, amit alapvetően erővel lehet megszerezni: siker, elismerés, tisztelet. Ha statikusan rögzítjük a szerepeket, akkor a gyengébb fél ott marad kiéheztetve, eredményt lásd előző mondat…
Szerintem ha feltétel nélkül hiszel a saját erődben, nem gyakorlod soha egy kapcsolatban a gyengébb szerepét, soha nem mondasz le az irányításról, akkor ezért az egyoldalúságért az alkalmazkodóképességeddel és a megújulásra való képességeddel fizetsz. Szerintem a személyiségjegyek is tudnak úgy viselkedni, mint az izmok, idővel a túl nagy igénybevételtől némelyik elfárad. Ha nem vagy képes pihentetni, egyszer csak összecsuklik. Ez sajna tapasztalat…
Abban egyetértünk hogy az élet állandó változás – de abban nem hogy a család is állandó változás lenne. Az oké hogy a konyhában nem próbálok okoskodni, de az hogy a bútorok hogyan jönnek fel a lépcsőfordulóban, az meg nem a te dolgod… De hogy más szemszögből próbáljam mondani a dolgot, nem mindegy hogy te vagy én vagyunk a fontosabbak otthon. Mert ha arrafelé haladunk amerre alapvetően én szeretnék, akkor szívesen adok neked az én örömeimből. De ha arról szól a történet hogy lakásfelújítástól a sokadik diplomádig élünk és látunk el, akkor nekem elszürkül a közös utunk.
Nem azt mondom hogy neked az én helyemben nem szürkülne el. Azt mondom hogy aki attól érzi jól magát egy kapcsolatban hogy segítheti a másikat, az boldogan fog élni mellettem – aki meg mint te magára igazítja a közös fókuszt az egyszer csak egyedül marad. (bocsex, csak a nejemmel vitatkoztam virtuálisan) :-)))
Talán épp az a baj, hogy a közös fókusz olyan sokáig egy ponton volt, holott az élet állandó változás, ez alól épp a család nem kivétel. Talán ha néha képes lennél mégis kimenni a konyhába, és hagyni, hogy a másik is beleszóljon abba, hogy merre haladtok, és megpróbálhatnád egyszerűen csak elfogadni, amit ő adna az örömeiből neked. Talán akkor nem érezné úgy, hogy ő csak követ téged az utadon és részesül az örömökből, hanem meglenne az a tudata, hogy ő is cselekvőképes részese a folyamatnak, az út közös és adtok egymásnak az örömeitekből. A társasutazást rohadtul meg lehet unni, ha mindig csak az egyik útitervét követitek…
Ha az a baj, hogy a nejed leragadt a kötelező feladatok megvalósításánál, csak a programpontokat látja: lakás, felújítás, diploma, gyerek, unoka stb., akkor az talán azért is lehet, mert nem hagytál neki lehetőséget, hogy másfajta nézőpontot is kialakítson, nem tudta magáévá tenni a közös célokat, mert csak megkapott egy útitervet és kész…
Az a nagy bajom, hogy ha belepistulok, akkor sem értitek meg, hogy a nőkre leosztott hagyományos szerep minden nőnek egyforma. Mintha induláskor kapnánk egy tök egyforma kabátot. Naná, hogy a nők egy része, akire nem passzol teljesen, próbál megszabadulni tőle. Egy részük csak alakítana rajta, más részük csak évek után unja meg, a feministák át akarják szabni és festeni, a radikálisok meg el akarják égetni. A nő is ember, rohadtul hasonló szociális és pszichológiai igényekkel, mint egy férfi, ha ezek az igények el vannak nyomva, nem hagyják, hogy az életünk során utat találjanak, akkor idővel károkat okoznak. Ugyanúgy, ahogy egy férfinél, a különbség csak a kifejezés módjában, formájában van. Az a legendás biológiai férfi-nő különbség nem teljes, csak részleges, nem a teljes tartalom, csak a forma…
Az a nagy bajom, hogy ha belepistulok, akkor sem értitek meg, hogy a nőkre leosztott hagyományos szerep minden nőnek egyforma.
Ugyanúgy nem egyforma, mint ahogy mi férfiak is eléggé különbözőek vagyunk.
…a közös fókusz olyan sokáig egy ponton…? hmmm… úgy érzed hogy történelmileg van megbosszulnivalód rajtam? Én csak ebben az életben szeretném otthon érezni magam. Változás ide vagy oda – én csak azzal szeretnék összetartozni aki mellett jobb nekem. Ha ahogyan írod egyforma erősek vagyunk, akkor is ki kell alakulnia otthon a rangsornak, és a fontosabbik erős fog irányt mutatni és meghatározni. Próbálom másképpen mondani : vasárnap a tálból nem lehet egyszerre meríteni, kettőnk közül a fontosabb fog előbb meríteni. Kettőnk közül a fontosabb mondja meg hogy melyik oldalán fekszik az ágynak, és őt kérdezik meg többször hogy mi legyen az ebéd.
Nem mondom én hogy lépj hátra – de biztosan nem fogok grammozgatni az érzéseimmel hogy neked egyenlőség-érzésed lehessen. Te pedig nem fogsz megelégedni a másodiksággal. (ismerős szó hogy holtverseny?) Nem baj hogy te is erős vagy, meg én is – de akkor nincsen közös jövőnk. Bocs, hadd játsszak egy kis színjátékot : Anno amikor összekerültünk, akkor te voltál a gyönyörű, én meg az egy a körülötted zümmögő sok közül. Most már tudom hogy nem kellett volna azt mondanom anno hogy ez a nő mindenáron kell nekem, mert te is erős vagy, meg én is… és ahogyan múlott a fontosságod mindenekfelettisége, úgy lett egyre nehezebb összetartoznunk. Aztán felmerült a kérdés hogy veled akarok-e inkább jóban lenni – vagy önmagammal. Ennyit rólam… nem kell hogy megérts, mert nem kellesz már… (függöny)
Most részletesen válaszoljak a fenti kérdéseidre? Nem szeretek főzni, elélek hetekig kenyéren és vízen.. vagy akármilyen hideg kaján. Ha találnék örömet a konyhazsonglőrködésben, akkor főznék, de nem vitt még arrafelé a fantáziám. A második bekezdésben abszolút nem passzol a gondolat, azt meddő vita lenne ragoznunk. A harmadik bekezdésed érdekes… neked kiosztották a szerepet valamikor a startvonalnál? Ki mondta hogy szeresd őt… ki mondta hogy a felesége legyél… ki mondta hogy főzz, moss, takaríts… ki mondta hogy anya legyél… miért nem mondtad hogy neked más a hivatásod? Ez a módja hogy fel se kelljen próbálnod azt a nem tetsző kabátot. Deeee… akkor nem az lesz a párod aki mindíg is tetszett, hanem az aki így is elfogad.
És itt jön a képbe hogy eléggé erős vagy-e ahhoz hogy a szemed rabszolgája lehess – vagy azt szereted majd aki jut… aki elfogad téged azzal az egyedi rád passzolós kabáttal. Legyél erős, járd a saját utad – majd kiderül hogy akar-e téged is bármi áron valaki. Legyél önálló és önellátó… erőséknél így megy ez.
” Anno amikor összekerültünk, akkor te voltál a gyönyörű, én meg az egy a körülötted zümmögő sok közül. Most már tudom hogy nem kellett volna azt mondanom anno hogy ez a nő mindenáron kell nekem, mert te is erős vagy, meg én is… és ahogyan múlott a fontosságod mindenekfelettisége, úgy lett egyre nehezebb összetartoznunk. Aztán felmerült a kérdés hogy veled akarok-e inkább jóban lenni – vagy önmagammal. Ennyit rólam… nem kell hogy megérts, mert nem kellesz már… ”
Ez nagyon szomorú, hogy vki aki mindenáron kellett egykor most már nem. alapvetôen fura a kapcsolatot erôdinamikára felfûzni. Mi a férjemmel elég klasszik leosztásban élünk, igaz csak 10 éve, de még egyszer sem fordult meg a fejemben (és remélem az övében se), hogy ne kelljen a másik, valószínû azért is, mert elég pragmatikusan állunk a kapcsolatunkhoz, hogy tkp mindegy a kivel, a fontos inkább a hogyan éled meg a hétköznapokat, a szürkeséget, a nehézséget. ha az ember összhangban van önmagával, akkor a másiknak is jó lesz. nagy szerelembôl házasodtunk, elsô pillanatból flash ugyanakkor vérracionális lények révén egy elég hosszú udvarlós, önmegtatozatós idôszakban igyekeztünk megismerni a másikat-szerintem a mai kapsolatok pont az udvarlás, jegyesség lerövídítése miatt csúsznak el.
Beismerem tissztelt bíróság, hogy csak huszonévvel később voltam muszáj rájönni hogy az izmossága, a mellbősége, a szőke haja, a zöld szeme és a két diplomája miatt kellett ezalatt a húsz év alatt akkor is mindenáron, amikor már részletkérdésekben volt aki többet tudott nyújtani. Mostanára meg be kellett lássam hogy az én vonzódásom nem helyettesítheti az övét. :-(((
Alapvetően valóban hülye szemszög a kapcsolatot nem vonzódás hanem erődinamika alapján vizsgálni – de a vonzerő annyira bonyolult okokon tud alapulni hogy azt ide sehová nem merném kiteregetni… illetve ezen az alapon nem olvastam még sehol elemzést. Hogy a mai kapcsolatok miért is csúsznak el… szerintem minden kapcsolatban megvannak a hullámhegyek meg a hullámvölgyek is. Aztán mikor az egyik hullámvölgybe lefelé menet azt érzi bármelyikük hogy ez így nem kell neki, akkor leül a másikkal és elmondja hogy ÍGY nem akarja tovább… aztán egyezkednek. Deeee… amikor az erősebb érez ilyent, akkor azt ő úgy teszi hogy neki erre nincsen szüksége. Nem azt hogy “így”, és nem azt hogy “beszéljük meg”… hanem azt hogy slussz. És ezt azért csinálja így, mert megteheti. Azért csinálja így, mert önálló… mert megáll a saját lábán, mert nem kell a mindennapjaihoz az a másik aki addíg azért ott volt…. ..azt is beismerem hogy a véleményeink alapjául szolgáló cikkféle az én személyes tapasztalatomon alapul, és öléggé gyatra érzés átértékelni egy ilyen szempont szerint a saját múltamat. Pláne hogy ennek alapján magamat kellett lássam az itthoni rangsorban a másodiknak. Most aztán perszehogy az eltávolodás ideje van.
Kedves Rumos, nem akartam “bíróság” szintig fokozni a kommentemet, nem volt a hszemben eredeti szándékaim szerint semmi itélkezés, sajnálom, ha megbántottalak, inkább a miértekre voltam kiváncsi, köszönöm az őszinteséged és nagyon sajnálom, hogy így alakult- ezek nem puszta szavak, hanem valóban megrendít. Fogalmam sincs, hogy egy nagy szakításból vagy válásból, hogyan lehet újra felépülni, ui nincs ilyen tapasztalatom, fogadj el kérlek egy ismeretlentől egy baráti ölelést. okosabb sajnos nem jut az eszembe.
A közös fókuszt te magad tartottad sokáig egy ponton, semmi történelem. A historikus párhuzam csak annyi, hogy a konzervatív minta szerint is a férfinél van az erő és a fókuszt ő irányítja.
Anno amikor összekerültünk, akkor te voltál a gyönyörű, én meg az egy a körülötted zümmögő sok közül.
Most akkor ki választott a szemével? :-) Nem az a lényeg, hogy mennyire gyönyörű volt az a nő, az a lényeg, hogy ki volt és ki most. Volt rá 20 éved, hogy megtudd, ha már a lánykérés előtt elmulasztottad kideríteni. Feltetted ezeket a kérdéseket magadnak, neki? Az zavar, hogy magára akarja irányítani a fókuszt, önzőnek találod… Miért? Azért, mert úgy gondolod, hogy neked kéne irányítanod, és ő az önzőségével áthágja a szabályokat? Mikor felállítottad az erőegyensúlyt a kapcsolatotokban, és leosztottad magadnak az irányítói szerepeket, mennyire voltál te magad önző? Nem lehet, hogy esetleg eltúloztad az arányokat, és az évek alatt felhalmozott ellenkezés, feszültség hatását nem bírja már a kapcsolat.
A harmadik bekezdésed érdekes… neked kiosztották a szerepet valamikor a startvonalnál? Ki mondta hogy szeresd őt… ki mondta hogy a felesége legyél… ki mondta hogy főzz, moss, takaríts… ki mondta hogy anya legyél… miért nem mondtad hogy neked más a hivatásod? Ez a módja hogy fel se kelljen próbálnod azt a nem tetsző kabátot.
Tőlem kérdezed, vagy a nejedtől? :-) Amúgy látod, te is azt sugallod, hogy a nem főző, mosó, takarító nő valami selejt-féle, aki nem válogathat… Pedig bakker, ezek nem emberi tulajdonságok, hanem háztartási munka. Ezekre nem lehet egy kapcsolatot alapozni.
Ha meg engem kérdezel, akkor nem jók az alapfeltevéseid… nálunk a volt férjem volt a szeme rabszolgája, mint kiderült. Mikor kielemeztük a balhéink okait, akkor kiderült, hogy mikor megkért, oda volt értem, gyönyörűnek talált és mellette látta, hogy hasonlóak az értékeink – értsd: szeretek főzni, automatikusan kitakarítok magam körül stb. -, az már hab volt a tortán, hogy beszélgetni is tudtunk. Neki ennyi elég volt. Tudta, hogy szeretem a munkám, érdekel egy csomó dolog, még azt is felmérte, hogy elég erős egyéniség vagyok, de ezeket csak úgy marginálisan. Meg volt győződve arról, hogy ezek hobbik, addig elleszek velük, amíg nem jönnek a hagyományos családi mérföldkövek, ha pedig megérkeznek, akkor úgy fogok viselkedni, ahogyan azt egy rendes, vidéki kislánytól elvárják, mindent eldobok és követem a férjem, aki a család érdekében majd kitalálja, hogy mit és merre. A hidegzuhany számára akkor jött, mikor nem mentem vele külföldre háztartásbelinek. mert ismerem annyira magam, hogy tudjam, 1-2 év alatt félőrült sárkány lettem volna értelmes saját életcél nélkül. Az én hidegzuhanyom meg az volt, hogy a férjem fejében meg sem fordult, hogy a döntései során az én érzelmeimmel, igényeimmel, emberi mivoltommal számoljon.
Azt tette, amit nagyon sok más férj is kurvára el szokott cseszni: jót akart nekem, gondoskodni akart rólam, mindent a seggem alá akart tolni, de a saját fogalmai szerint. Rám adta, kibélelte és ki is díszítette a kabátot, de eszébe sem jutott, hogy előtte levegye a méretet és megkérdezze, tetszik-e. Mi szétmentünk 8 év után, mert én kiszálltam. Ha nem teszem, nálunk is lesz pár gyerek és 20 év házasság után a férjem kérdezné magától ugyanezeket, amiket most te sorolsz.
“Ezekre nem lehet egy kapcsolatot alapozni.”
De.
“akkor úgy fogok viselkedni, ahogyan azt egy rendes, vidéki kislánytól elvárják”
Mert a nagyvárosi picsáktól nem lehet elvárni? Be kell akkor őket törni.
Okéoké, az itthoni közös fókuszt valóban én akartam (és akarom is) irányban tartani. Én vagyok a szemem rabszolgája, és nekem kellett a legvonzóbb… de azt már a függöny után kérdeztem tőled hogy merészelsz-e te is a szemed rabszolgája lenni és esetleg gyengébbnek maradni az otthoni rangsorban, mert a szemednek vonzó valaki az a józan eszed ellenére is kell… Nem az a lényeg hogy MOST mennyire gyönyörű az a nő, hanem hogy hogyan fogok én tizenév múlva összepasszolni…? :-))) Nem feltételezel te túlságosan sokat az ismerkedési időszakról…? (illetve egy elhomályosult szemű kívánós férfitól?) :-)))))))))))))) Neeeem kérlek.. a világ nem úgy műxik hogy én azzal tervezek közös jövőt aki megígéri hogy mindíg mindent a kedvemre fog tenni. (mondjuk én ilyent anno megígértem, mert annyira de annyira kellett az a NŐ). Nem… nem tettem fel okos kérdéseket… se jogi kérdéseket akkor. Amikor felállí… dehogyis… nem én mondtam meg hogy én akarom ezt meg amazt csinálni. Amihez nekem van ügyesebb kezem meg nagyobb tapasztalatom azt én csinálom. Ha te is bele akarsz tanulni, akkor persze, oké, szereld te azt a villanyégőt amelyik mellett világít a csillárban a másik – de amikor egyszerre ment ki mindkettő, akkor is fel akarsz menni hogy a sötétben gyakorlat nélkül is tudd hogy melyik vezetéknek milyen a fogása? Vagy felmászol te az alsó szomszéd erkélyéről a mi lakásunk erkélyére ha a lépcsőházba kimenve becsapódott mögöttünk az ajtó? Ezek a feladatok kialakítják a szerepeket – hidd csak el.
A harmadik bekezdésedre a kérdéseket neked tettem fel. AZT sugalltam volna…? Nem sugallni akartam hanem kérdezni. Inkább azt akartam sugallni hogy a nemfőzőmosótakarító csaj az vagy egy Rihanna, mert neki ezren megcsinálják egy csettintésére mert ő válogathat – vagy egy pézeszsák, mert ő meg megveszi magának azt a főzésmosástakarítás -t. Amit a saját történetedről írsz az érdekes módon egyezik az én cikk-író véleményemmel : két erős bizony hogy megharcol a sorrendért. A férjed is úgy képzelte hogy a közös élet majd bebizonyítja hogy jobb lesz ha ő az erősebb kettőtök közül – aztán be kellett lássa hogy melletted nem lehet erősebb, mert neked több az érved. Ami viszont fontos : nem maradt melletted gyengébbiknek.
…nekem is ezt kellett volna tennem anno.
(uhhh, ez a név! Meglátom és máris nassolnék…)
Próbálok egyszerűsíteni: tehát a kezdeteknél voltál valaki, vagy biztosan tudtad, hogy leszel. Önbizalommal telve kerested a majdani önmagadhoz illőt, meg is lett. Külsőre minden klappolt, mozdult, aminek mozdulnia kellett. A belbecs is hozta az elvárt színvonalat, de mélyebb tanulmányokat ezügyben nem végeztél, mert lefoglalt a többi érdekesség. Ráadásul nem is volt szükség komolyabb lelki vájkálásra, mivel a közösen elérendő célt mint jövendő irányító, már elképzelted, nem nagyon volt igény arra, hogy esetleg kettőtök céljainak közös metszetéből találjatok ki valamit. Alapvetően világos, kényelmes leosztás is lehetne ez, vagy lehetett volna.
Csakhogy nekem erről az a véleményem, hogy kicsit magadnak is hazudsz. Az o.k., hogy te voltál az erő, aki irányított, de közben a fontos is te voltál. Mármint te voltál a fontos, akinek a céljait a saját erőd segítségével el kellett érni. A nő nem fontos volt, hanem mondjuk elengedhetetlen, a gomb a kabáton, vagy a habarcs a falban. Nincs önálló célja, funkciója, bár tény, hogy nélküle nem áll össze az egész.
Megkérdezted valaha a nejedet, hogy miközben te voltál egy személyben a nap és a körülötte keringő bolygó, ő vajon milyen égitest is próbált volna lenni? Felteszem, a csinos szőke buksiban némi ész is lapul, ha már ott az a két diploma… Mi maradt el 20 év alatt az ő nézőpontjából, hogy most olyan erővel próbálja magára irányítani a fókuszt a kapcsolatotokban, hogy az ennyire irritál téged?
Azt hiszem, nagyon túlbecsülöd a külsőségeket, a felszínes kapcsolati elemeket – lásd az állandó bumerángként visszajáró házirobot funkciókat. De rendben, a te szempontodból talán ez fontos, viszont ne ess abba a hibába, hogy ezt kivetíted a nőkre is. Ránk ez sokkal kevésbé jellemző (Brandon, ne, eszedbe se jusson bekommentelni valami marhaságot a 10-es nőkről és 4-es pasikról). Persze vannak külsőségek, de az nem feltétlenül és csak a kockahas, hanem lehet kisugárzás, sárm, stílus is, sokkal megfoghatatlanabb dolgok, mint a jó cici. Ha egy albumban látnád az exeim, nem is kérdeznél olyat, hogy voltam-e valaha a szemem rabszolgája. Azé nem, de volt nem egy kisugárzás, ami rabul ejtett. Az exem esetében pl. az a rendíthetetlen, stabil, körültekintő és megbízhatóságot adó nyugalom, ami áradt belőle. Akár a leghétköznapibb szituációkban is, pl. mikor vezet. Nem üvölt, nem rángatja a kormányt, nem ideges, csak látszik rajta a figyelem, még akkor is, mikor kisregényt ír sms-ben. Nekem pl. ez volt benne az erő, ami vonzott.
Ti pasik gyakran hajlamosak vagytok az erőt kizárólag agresszív, versengő, irányításra és dominanciára törekvő tényezőként felfogni, és a stabilitást, rendíthetetlenséget, kiszámíthatóságot, kitartást jól kihagyni az egyenletből. Pedig pl. egy egyszerű vitánál is látványos, hogy nem mindig az az erős, aki pattogva veri a mellét. Az rendszerint épp csak a látszatot igyekszik fenntartani.
Ezt egyébként még az exem sem értette, totálisan nem volt tisztában azzal, hogy mi a fene az, ami miatt felnézek rá, hiába próbáltam ezerféleképp magyarázni, eltáncolni… Állandóan olyan helyeken próbálta az erejét fitogtatni, ahol épp rohadtul nem érdekelt, mert nem volt fontos. Ettől persze valóban kialakultak a jó kis dominanciaharcok közöttünk, és mivel gyakran csinált magából értelmetlenül hülyét, az ő önbizalma is sérült, meg az én tiszteletem is iránta. Hát nem a klasszik win-win, az biztos.
És itt jön az, amiről folyamatosan győzködnélek: hogy néha át lehet adni a domináns szerepet a másiknak anélkül, hogy a féltve őrzött erőpozíciód egy hangyányit is sérülne, mert nem arról kell lemondanod, ami a valódi erőd, csak totális irányításból kell elengedni pár kevésbé fontos elemet, hogy a másik is hozzájusson az alapvető emberi szükségleteit fenntartó dominancia-adaghoz. Ahhoz mondjuk kell némi odafigyelés, megismerés, hogy kitaláld, mi az, ami neki kell és neked nem hiányzik.
> de ha kilépsz a szerepből, akkor megszünteted a szeretetem okát
Megint csak egy női tulajdonságot írtál le.
Igen, ezeket a nemi szerepeket pont a nők várják el.
Ők azok, akik el sem tudják képzelni, hogy egy “férfiatlan” férfi tetsszen nekik.
Te mitől érzed magad férfinak?
“Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”
(Karinthy Frigyes)
Hagyd, Brandon a saját maga által épített csapdában vergődik jó ideje, és nincs is kedve kimászni belőle. Elképzelte, hogy az ő saját fogalmai szerint milyen egy tökéletes pasi – valami pengearcú izompacsirta, asszem – és szentül hiszi, hogy a nőknek is az tetszik, és ha már fél milliméterrel eltér a borosta mérete az arcélen, akkor szóba sem állnak vele. Mivel gondolom az övé többel is eltér, ezért boldogan dédelgeti a keserűségét.
Valódi nőket nem nagyon kérdezget a dologról, csak magában lejátssza az elutasító párbeszédeket. Aztán ha jön szembe valami nőféle mégis, akkor úgy üdvözli, mint viccbeli nyuszika a medvét: Baszódj meg medve, kell a fenének a hülye ásód… Ezek után nő legyen a talpán, aki nem küldi el tényleg azonnal melegebb éghajlatra.
milyen a valodi no? te?
Hmm igen, és a sasok is szépen repülnek.
Tudod, mivel hím nemű vagyok, így durvára egyszerű: Azt mondom, amit gondolok, nem kell mögé képzelni semmit.
Inkább válaszolj a kérdésre: Ha egyszer utáljátok a “férfias” viselkedést, akkor miért várjátok el mégis? Ha van rajta sapka, ha nincs ugye. Kicsit olybá tűnik, mintha a nők magukat nyomnák el azzal, hogy egy maguknál alkalmasabb férfit keresnek, aztán azon rinyálnak, hogy el vannak nyomva, mert másodrendű szerep jutott nekik.
A férfias viselkedést általában nem utálják a nők. Az utálás akkor jön, ha a férfiak összetévesztik az erőt az agresszióval, a természetes viselkedést a bárdolatlansággal, a dominanciát az erőszakossággal, az irányítást a parancsolgatással és még sorolhatnám. Attól, hogy valamit férfi csinál, még nem biztos, hogy férfias.
Ha egy nő a harmadik randin azt mondja, érezd otthon magad a lakásában, erre te elterpeszkedsz a kanapén és fingasz egy nagyot, akkor azt egy férfi tette, de nem férfias viselkedés volt, hanem bunkó, és nem a férfiasságodat utálja, hanem a szagot.. Érted a finom különbséget?
Aha. Szóval akkor a férfiak nemi szerepe mégse szűnjön meg. De akkor miért tiltakoztok a női szerep ellen? Miért ti akartok dirigálni, ha egyszer tőlünk várjátok, hogy erősek legyünk?
Miért vettétek át a szerepünket? Ha ti dolgoztok, pénzt kerestek, akkor nyilván nincs szükségetek férfire, hiszen azt csináljátok, ami a mi szerepünk, ugyan azt tudjátok, mint mi, akkor miért néznétek fel ránk, miért látnátok erősnek, mi pluszt tudnánk nyújtani ahhoz képest, amivel már ti magatok is rendelkeztek?
Most én üljek otthon, én babusgassam a gyerekeket, én főzmostakarítsak rád, és te majd eljársz dolgozni és pénzt keresni? Nekem semmi bajom nem lenne ezzel, de hát ti nők nem akarjátok ezt. Baromi rossz “férfiak” vagytok, mert nem akartok eltartani. Inkább egyedül “önmegvalósítotok”, aztán nyavajogtok, hogy hová lettek a férfiak. Ti lettetek a “férfiak”, ez a nagy büdös igazság. És, nem akarjátok, hogy mi meg “nők” lehessünk mellettetek. :)
Szerintem teljes a zavar nálad azzal kapcsolatban, hogy mik is a nemi szerepek és mik nem azok.
A munka pl. nem nemi szerep. Állítólag az tett minket emberré, most meg állati sokat dolgozunk, meg ilyenek, de attól, hogy eljársz dolgozni, még nem vagy férfias, csak ember, akinek futja adóra.
A férfiasság nem egyenlő a pénzzel, nem is értem, mi nálad ez a tévképzet. Most a bankszámládat látod kicsinek a tükörben vagy mást? Mindegy, próbálj tükröt cserélni, hátha valami csoda folytán észreveszed, hogy egy férfi rózsaszín tütüben vagy kisgyerekkel a karján sem veszíti el a férfiasságát feltétlenül, ha magabiztos vagy karizmatikus, vagy határozott vagy bármi ilyesmi. Viszont ezek belülről, személyiségből fakadó tulajdonságok, külsőségek előrángatásával csak a látszatát lehet kelteni.
Teljes zsákutca, hogy kiválogatsz néhány tevékenységet, amit szerinted férfiak szoktak csinálni, hozzálátsz és kijelented, hogy mostantól férfias vagy. A bányaló se férfias, pedig nagy a farka, bányában dolgozik és keményen húz, oszt mégse.
“magabiztos vagy karizmatikus, vagy határozott vagy bármi ilyesmi”
Magabiztosan és határozottan szoktál írni ide (azt most hagyjuk, hogy mit), tehát a saját definíciód szerint a te nemi szereped férfias, és így természetesen nem lehetsz egyidejűleg nőies is. Talán épp ez okozza a mentális egyensúlytalanságot?
Tudod, ott a probléma, hogy mindenáron skatulyázni és ex katedra kinyilatkoztatni-meghatározni akarsz. Minden férfi saját maga definiálhatja, hogy ő konkrétan mitől érzi magát férfinak. Ha valaki úgy érzi, hogy a felálló farka teszi azzá, akkor úgy jó. Ha a másik úgy véli, hogy a bankszámlája, az is jó. Ebbe az égvilágon senkinek nem lehet beleszólása. Nem hagyjuk, hogy az önazonosságunk definícióját is mások, pláne nem feministák határozhassák meg!
Érdekes és egyszerűségében cseles kérdés. Ebből adódóan nincsen rá egyszerű válasz.
A válasz attól függ, hogy elfogadjuk-e hogy a férfiasságnak van ideája, archetipusa, az abszolútumhoz köthető formai megtestesülése (vagy hasonló) ill. hogy létezik-e az ehhez történő akart vagy akaratlan igazodási késztetés.
Férfiség. Mert biztosan nem attól érzed magad férfinak, hogy péniszed van. Ha nem tévedek, férfi vagy, és ez (férfiség) sokkal több annál, hogy milyen nemi szerved van. Vagy tévedek? :)
A válasz tőled függ, attól hogyan értelmezed.
Úgy értettem, hogy amennyiben nem áll fenn az előző kommentben leírt állításom úgy a férfiasság (nőisesség) sokkal inkább viszonyhoz, mint állapothoz köthető fogalom. Azaz leginkább a másokhoz képestiség dönti el és a környezet vélekedése. Ha pedig létezik abszolút ismérve, akkor leírható állapotként, mint a lényem alapvető jellemzőjének kisugárzása, legalábbis részben. Attól függően hogy ezt az ismérvet milyen jellemzőkkel írjuk le tehetünk megállapításokat. Személy szerint úgy gondolom hogy vannak egymásra is ható külső- és belső jellemzők, amelyeket értelemszerűn nem lehet teljes mértékben elválasztani egymástól. Kérdésednél maradva a (működő- és nemzőképes) pénisszel való rendelkezés a férfiasság szükséges de nem elégséges feltétele. Mindenesetre ennek hiányában szükségszerűen csorbul (csökken) a férfiasság, noha persze nem szűnik meg.
Értelek, és azt is értem, hogy te nemigazán értetted, mi a kérdésem lényege. Nem a férfiasság, hanem a férfiség. Vannak olyan férfiak, akik nem érzik magukat férfiasnak, de férfinak igen. Te nyilván férfiasnak is érzed magad, nemcsak férfinak. Engem ez utóbbi érdekel.
Nem érzem magam igazán nőiesnek, de nőnek igen. A nőiességemet viszonyítom. A nőiségemet is viszonyítom valamennyire, de teljesen más nézőpontból. A nőiségem érzését nem határozza meg semmilyen külső vélemény. Ez is egyedi, nehéz általánosítani.
A férfiaknál is nyilván van ilyesmi, ha nem is érzés, amit külön meg kell fogalmazni, hanem valami racionális tudat, tudás, hogy ő, X.Y. mitől mondja magát férfinak (nem férfiasnak!).
Egyébként tetszik, amit írtál!
Én nem igazán tudok különbséget tenni a férfiasság és a férfiség között. Számomra ez ugyanaz. Valahogy úgy tudnám leírni, mint a szomszédból folyamatosan hallható zenét, amelyet némelykor erősebben hallhatónak érzékelsz. Ezek a felerősödött pillanatok sokfélék lehetnek. Ilyenkor erősebben érzed azt hogy mi vagy. Másképpen leírva olyami, mint amikor meditálva hangosabban hallod a szívdobbanásaidat, mint csak simán nyugalmi állapotban, noha a pulzusszámod mindkét esetben ugyanannyi. Ilyen ihletett pillanat pedig sokféle lehet. A spontán erekció érzetétől, valamilyen fizikai akadály legyőzésének a tudatán át a magad alá gyűrt nő teljes megadásának érzésén keresztül számtalan dolog.
Te, és kedves libcsifemcsiszingli!
Nőjjetek már fel! Dupla hazugság-elképzelésetek van a fériasságról, mint tulajdonságról.
Először is magatokból indultok ki, ami öreg hiba, mert veletek ellentétben a férfiak min. 95%-nak kurvára _nincs_ szüksége arra, hogy nap, mint nap, óráról órára definiálja magát, hogy miért az, aki, miért él, miért az a neme ami, ill. nem pánikolva gondol arra, hogy jöjjön már egy ellenkező nemű amihez viszonyíthatja, definiálhatja önmagát és nemét.
ti, modern nők, mindig vmi miatt, vagy vmiért nők akartok lenni. ilyen relatív személyiségek vagytok. nem tudtok önmagatokba létezni. magyarul nem vagytok nők. csak néha, nőknek látszó tárgyak.
Másodszor a férfiasságról azt képzelitek, hogy tele van kizárólagos előjoggal, kényelemmel és élvezettel – felelőségvállalás nélkül. Felszínes látjátok azt, amit ha igazából megtapasztalnátok közelről, akkor a hátatok közepére se kívánva futnátok ki sírva-sikítozva a világból. ezzel szemben csak a buta komcsi/proli módjára irigykedtek ezekre a dolgokra, ami a férfiak nagyrészének nagyrészt terhes dolog – de még ehhez hülyék, korlátoltak vagytok, hogy észrevegyétek.
Jogokat, lehetőségeket akartok, felelőségvállalás, kötelezettség nélkül. Ami élvezetes, arról azt gondoljátok, hogy nektek jogotok van, küzdés nélkül. Ami meg kényelmetlen, küzdelmes és nehéz az meg legyen ugye a férfi kötelessége, ugye? Azt ha kaptok lehetőséget és belebuktatok (gyenge képességeitek miatt), akkor meg egyből rohantok a férfi(ak) segítségéért.
Ezek után miért várjátok el, meg milyen jogon háborodtok fel, hogy nem kiváncsiak a férfiak a „lelketek”, „személyiségetek” „mélyebb rétegeire”? azért, mert „ami nincs azt ne keresd”. hidjétek el, elég sok férfi, elég sok nőnek adott lehetőséget bizonyításra („szegénykék, nem engedték nekik megmutatni a már-már természetfeletti tulajdonságaikat, ezek az elnyomó férfiak, de én segítek nekik ebben, hogy kibontakozhassanak…”)
Sajnos nem értelek. Neked is érdekes gondolataid vannak egy egyszerű kérdés hatására.
Semmit sem írtam sem férfiasságról, sem férfias tulajdonságokról. Arról sem írtam egyetlen szót sem, hogy ki kihez akarja magát viszonyítani. Számodra is kiemelem, hogy nem a férfiasságra vonatkozik a kérdésem. És az összes többire sem, amit itt összehordtál. Minderről nem is írtam semmit. Kicsit mellbe is vágott hosszas vádaskodásod.
“sajnos nem ertelek”
magyarul volt, még ha par helyesirasi hibaval is.
Én férfiként is elvárok bizonyos szerepeket a nőktől olyannyira, hogy egy “nőietlen” nő nem mozgat meg semmit, sem a lelkemben, sem a nadrágomban.
Jó ez igaz, hogy az alap szimpátiához azért társul egy ideál.
Hidd el, egy csomó nő nem is akar megmozgatni semmit… Addig kéne eljutni, hogy a nőket nem minden helyzetben kell kizárólag a nőiességük mércéjével mérni. Rengeteg olyan helyzet van, amikor a nő bemegy egy szobába, de csak ember szeretne ott lenni, és nem akar a nőiességével sem dolgokat mozgatni, sem férfit csinálni más emberekből.
Dehogynem.
Olvasd el a saját kommented, amihez ez a kommentsor tartozik! Kapcsolatokról és kapcsolati szerepekről volt szó már nálad is…
Amúgy jól hangzó butaság amit írsz. Függetlenül a tudatos szándékoktól a viselkedés mindkét nem részéről automatikusan megváltozik amint egy másik nembéli kerül a közelbe.
Persze, tudat alatt, ösztönösen sok minden történik… ezen túl már a te dolgod, hogy hogyan kontrollálod saját magad és a gondolataidat. Ez az önkontroll az, amit a nőkkel kapcsolatban rendszeresen tagadtok, lehetetlennek állítotok be vagy igyekeztek figyelmen kívül hagyni. Én meg sajna azt gondolom, hogy ha van is igazság abban a mondásban, hogy ha a fasz feláll, akkor az ész megáll, de ez nem mentség mindenre.
Épp a párkapcsolatoknál kéne erre nagyon figyelni, mert ott okozza a legtöbb bajt, ha az is a szexualitás mentén dől el, aminek nem kéne. A nő is ember, nemcsak úgy általában a nagyvilágban, hanem egy párkapcsolatban is. Ha úgy állsz hozzá, hogy mindegy, mit csinál, gondol, csak a nőiessége legyen rendben, akkor abból tutira biliborulás lesz egy idő után.
Mikor itt nőkről beszéltek, valahogy mindig mindent a libidó szűrőjén keresztül néztek, holott épp ez a legmúlandóbb, leginkább torzításra alkalmas eleme egy kapcsolatnak, ráadásul a legtöbb félreértés forrása is, ugyanis a nők hasonló szűrője teljesen más képet mutat. Mikor egyszerűen emberi tulajdonságok vagy reakciók kerülnek szóba, akkor azonnal csak férfiben gondolkodtok, mintha a női lét totálisan különböző identitás lenne, gyökeresen más, mint az emberi.
kieg : …illetve ha a “smink-frizura-öltözködés” azt sugallja, akkor nem is mozgat meg az a nő semmit az én fantáziámban. Ha ő többnek akar… vonzóbbnak, nőiesebbnek látszani – külsőségek hangsúlyozásával, akkor ne álszenteskedjen amikor ez a célja teljesül.
Ha smink nélkül, egyenköpenyben és illatfelhő nélkül is zaklatják, akkor az a nő valamit nagyon tud… sőt : túlzottan.
dehogy probal ember lenni. en sokszor csak egy erolkodo, kenyszeres viselkedesu, budos nagy seggfejet latok.
A probléma inkább az elvárt listákkal van, férfitôl ritkán hallottam olyat, hogy milyen abszolút kritériumoknak kell megfelelni, a nôk többsége meg tényleg eleve elvárásokkal indul neki, hogy márpedig milyen nem lehet és estébé, ami már a startnál is lehangoló. közben meg arról az aprócska tényrôl feledkeznek meg sokan, hogy miután minden ember egyedi így a kapcsolatok is azok és igazából a mire képes a fontos és nem az, hogy eddig mit produkált más vkivel.
Akineknincssemmijeazannyitisér.
Igaz. A központozásom is egy katasztrófa, tisztelt Olv.Szerkesztô, majd igyekszem :).
Ebben semmiféle célzás nem volt, nem is figyeltem, mással vagyok elfoglalva.
oks.
én viszont nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az emberi értéket csak materiális javakban kéne mérni.
Szegény lézer most lemond két posztról.
Ja, igy ertetted.
Mégis a párkapcsolati hibák és problémák tipizálhatóak.
Én egy időben baromi sok férfitől kérdeztem ezt meg, mert roppantul érdekelt, aztán leszoktam róla. Lista van, döntő többségük úgy kezdődik, hogy legyen csinos, kívánatos, házias, kedves. Emberi tulajdonságot ijesztően kevesen sorolnak fel még akkor is, ha kifejezetten rákérdeztem… Nagyon észnél kell lenni, hogy ezeket a listákat meg tudd különböztetni egy háztartási alkalmazott vagy hostess álláshirdetéstől. Nekem eléggé ijesztő a kép.
Emberi tulajdonsága csak embernek van.
Ebben kétségkívül igazad van. Ezért is lesz örök rejtély számomra, hogy a fenébe tudsz te írni, Majmóca :-D
Nem én írok, anyukám ír, én csak iszok és diktálom neki.
Jééé, beszél! :-D
Rasszistanácííí.
Vagy úgy, hogy mennyit keres, mi a foglalkozása, milyen autója van, hol lakik. Ugyebár.
Elég ijesztő valóban, hogy a nők nem társat, hanem egy pótapucit keresnek, akinél ingyen lakhatnak, ingyen furikázza őket, ingyen nyaraltatja, feltölti a hitelkártyájukat, mindent elintéz helyettük, beleértve a gyerek oviba hurcolását is.
Te mitől érzed magad férfinak?
Egy biztos: nem a tízoldalas kívánságlistád aprólékos betartásától.
Visszakérdezek: Te mitől érzed magad nőnek?
És viszont: szerinted mitől férfi egy férfi?
Érdekes, amit írsz. Azonnal az én listám ellen tiltakozol.
Pedig én nem azt kérdeztem, hogy mitől nem érzed magad férfinak, hanem hogy mitől érzed magad annak, mi az, amire azt mondod, hogy ettől és ettől vagyok férfi.
Ha magad sem tudod, a kisugárzásodon sem fog látszani és a nők, valamint más férfiak sem fognak férfinak tartani. El tudom képzelni, hogy a kisugárzás hiányát észlelve veszi elő a nők nagy része az általad emlegetett listát.
A visszakérdezésed azt sugallja, hogy teljesen bizonytalan vagy.
Veled ellentétben most nem a nőkről szeretnék beszélgetni, nem a nőkkel szeretnék foglalkozni és nem a nőket szeretném a középpontba állítani.
Ha elkezdeném sorolni, hogy szerintem mitől férfi egy férfi, akkor belemennék kisded játszmádba: “már megint a nők akarják megmondani, mitől férfi egy férfi”.
A kérdésem most már másokhoz is szól. Ha az ide író férfiak leírják, az azok számára is hasznos lehet, akik nem tudják, mitől érzik magukat férfinak.
De miért kéne férfiasnak érezni magunkat? Azért, mert az a nőknek jó? Mert annak tudjátok hasznát venni, aki férfias? Miért akarjátok a hasznunkat venni?
Egyszerűen arról van szó, hogy nem akarjuk semmilyennek érezni magunkat, hagyjanak ezzel a hülyeséggel békén. Hadd maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk, és ne akarjanak kihasználni a nők, meg megmondani, hogy milyennek kellene lennünk.
Aztán. Felmerült itt pár homályos gondolat: magabiztos vagy karizmatikus, vagy határozott.
Valakihez képest lehet valaki ilyen, ezek nem abszolút tulajdonságok.
Nos, továbbra is áll a kérdés, ha ma már ti nők is rendelkeztek ezekkel a tulajdonságokkal, akkor mit csodálkoztok, hogy hozzátok képest már a férfiak sem lesznek dominánsabbak?
brandon, te most egy másik dologról írsz. Az volt a kérdésem, hogy mitől érzed férfinak magad és nem az, hogy férfiasnak érzed-e magad.
A nem arra irányult a kérdésem, hogy mások szerint egy férfi mitől érzi magát férfinak.
Olyan kérdéseket zúdítasz a nyakamba, amihez semmi közöm. Ezek a te gondolataid, félelmeid, vetítéseid. A vetítés azért jó szó, mert mások is azt látják belőled, amit így mutatsz.
Ha semmilyennek érzed magad, akkor semmilyen is vagy. Miért látnának mást rajtad az emberek? Szándékosan nem nőkről beszélek, hiszen most nem az a lényeg, hogy a nők mitől látnak egy férfit férfinak, hanem az, hogy egy férfi mitől tartja magát annak.
Említettem az előbb, hogy most nem a nők érdekelnek, hanem a férfiak.
Lehet, hogy a kérdésem bonyolultabbnak hat, mint amilyen, ezért gondoltok mögé többet, mint a szándék volt. Példaként egy hasonló jellegű kérdés, ami talán közelebb hozza az eredetit: Mitől érzed úgy, hogy pedagógus vagy?
Cica! Akkor is rossz a kérdés. Férfinek lenni nem egy érzés, hanem állapot. Csak a ti fejetekben kapcsolódik hozzá valami megfoghatatlan feeling. Gondolom, abból kiindulva, hogy a női létnek valóban lehet egyfajta feelingje, hogy mindenki körbeugrál, a kívánságaidat lesi, a kedvedbe akar tenni, segíteni akar, mint egy királykisasszonynak. De nem kell hozzá túl nagy empátiakészség, hogy belásd, ez a másik oldalon hátrányként jelentkezik, nem előnyként.
Most úgy konkrétan melyik “előjogunkra” irigykedsz?
Arra, hogy többet várnak tőlünk az élet minden területén?
Sokszoros hátrányból indulunk, sokkal kevesebb lehetőségünk van az életben való boldogulásra, mint a pinával rendelkezőknek?
Többet kell dolgoznunk ugyanazért a pénzért?
Az olyan feladatokat, amikre a nők inkompetensek, nekünk kell megcsinálni a munkahelyen, miközben ők kapnak érte pénzt?
Nehezebb, szarabb munkakörök jutnak nekünk?
Felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért, mert könnyen elcseszhetjük az életünket?
Amit keresünk pénzt, az “közös”, ha nővel élünk?
Egy jó szexért nekünk kell hajtani, udvarolni, másik kedvébe járni, miközben nem mi vagyunk választó helyzetben?
Többnyire teljesíthetetlen elvárásoknak kéne megfelelünk, amivel simán vissza lehet élni, mert a végén mégsem kapsz szexet?
Reprodukciós jogaink, és a férfi fogamzásgátló hiányára?
El kell tartanunk a nőnket, és a gyerekeit, esetleg akkor is, ha nem is tőlünk származnak?
Válás esetén elveszítjük a lakásunkat, autónkat, és a gyerekeket is?
Tartásdíjat kell fizetnünk a gyerekeink után, akiket nem láthatunk, és nekünk viszont nem fizet senki?
Magunknak kell kereket cserélni, motorházban turkálni, ha valami gebasz van a kocsival?
Magunknak kell hordani a téglát, maltert, ha vikendházat akarunk?
Vért kell izzadni a munkahelyen egy kis fizetésemelésért, előléptetésért, ahelyett, hogy kirakott dekoltázsban rámosolygunk a főnökre?
Megdögölhetünk nyugdíjkorhatár előtt?
Háború esetén minket visznek a frontra?
Minket mentenek ki utoljára, és az osztogatásoknál is utolsók vagyunk?
Mi fizethetünk többet az államkasszába, amíg a a juttatásokból nem igazán részesülünk?
És mindezek ellenére még erősnek, magabiztosnak, határozottnak, dominánsnak, kihívásokat keresőnek kellene mutatnunk magunkat.
Felőlem viheted mindet, én ugyan nem ragaszkodok egyik férfi előjogomhoz se. Vagy esetleg a farkamat akarja elvinni a kiscica? :) Fene se érti ezt, komolyan.
Nyuszi! Olvasd el visuonak írt válaszomat. Semmi olyasmiről nem írtam, amit ti felhoztatok, így nem értelek titeket.
A kérdésemre a válaszod: A férfiság egy állapot. Rendben elfogadom. Köszönöm a választ. Az összes többi a vetítésed.
Azt kérdezed, hogy: Most úgy konkrétan melyik “előjogunkra” irigykedsz? Milyen előjogotokra gondolsz? Én nem tudok ilyesmiről. Nem értem, miből gondolod, hogy irigy vagyok.
Nem. Az egy olyan valami volt, amit nem lehet szeretetnek nevezni, mert az a valami feltételekhez volt kötve. Nem az embert szerette, hanem a feltételeket. S ez nem kizárólag női tulajdonság. S csak azoknak a tulajdonsága, akik önző/egoista, kompromisszumokra, belátásra, önmaga és a másik ember megismerésére, változásra nem hajlandó, társsal élni képtelen lények.
azért fojtogatja szegény nőt, hogy az dugja ki végre a nyelvét? karizma:)
Képaláírás :
“…akarjak én nálad erősebb lenni?
…akarjál …”
karizomból glosszolália :) BUÉK
hú, de meg verném ezt a Gandhit. : )
Én inkább William Shatnerrel bunyóznék…
Hát ez így csak szubjektív, meg nem rágott, kontextus nélküli gondolatok egymásra dobálása. Jól szolgálna némi fejlődéstörténeti és pszichológiai alapozás!
Nem azért, de itt általában egy csomó szubjektív dologról is beszélünk csöppet sem objektívan.
Megrágás céljából rendelkezésre áll a kommentelési lehetőség.
“kontextus nélküli gondolatok”
A környezet piskóta gondolatai. (Szubjektív gondolatai.) Bár ez a két mondat így hülyén hangzik – gondolatok nélküli gondolatok… De aki akarja, az úgyis érti. :o)
Lehet róla beszélgetni? Ébreszt másokban gondolatokat? Elindíthat egy gondolkodási folyamatot, asszociációkat?
Ha nem, hát üsse kő, volt már ilyen a Férfihang kontextusában. :o)
èrdekes a vöröstarka zeuszocska a második képen…”egykor isten ma már csak egy marha? “- mi a kép üzije?
a nicked meg egy netto kisértés, csorog a nyálam :DD
Beismerem hogy én is álmélkodom a képmellékletek láttán… :-))) (szóval neménvoltam)
A nickem kitalálója az én voltam, de egy réges-régi távoli messzi galaxisban… most csak úgy előkerült a levéltárból, és nem volt ellenszenves nekem sem. Örülök hogy neked is tetszik az alkoholtartalmú süti gondolata.
högyike vagy Alter szerkesztette be a posztodat?
Szerintem mindkettőjük segített.
Nem igazság, hogy egy bizonyos szint alatt nem lehet már közvetlenül reagálni a legutolsó nekem szóló hozzászólásra… én még csak ismerkedem ezzel a fajta hozzászólás-összefüggési rendszerrel – de tanulni kell, az tuttó.
Koriander, nem is írhattál volna ennél kedvesebbet, köszönöm szépen neked.
Minden kétkedő és esetlegesen tiltakozó HANG-tulajdonosnak mondanám hogy az önzés szerintem való férfiassága nem azt jelenti hogy megkérdőjelezném a ti férfiasságotokat. Azt jelenti hogy az önző nők szerintem férfiasak. Azt jelenti hogy a férfias nőkkel csak a nagyon de nagyon kívánós férfiak akarnak együtt élni – és azok is a kívánósságuk elmúltáig. Azt jelenti hogy az erősebb nem való asszonynak… és azt is jelenti hogy végső soron szomorú dolog erős és győztes feministának lenni.
Nem tudok közvetlenül a te hozzámszólásodra sem válaszolni libsifemcsiszingli – itt és így emlékezetből próbálok. Nem volt nekem akkoriban jövőképem, mindent eltakart az a gyönyörűséges jelen. Nem kérdeztem hogy mit szeretne, mert megmondta – én meg lelkesen egyetértettem bármilyen ötletével. Lett is neki lassanként öt diplomája, és most küzd a disszertációjával… (nem némi ész lapul, hanem kegyetlen tanulási készség. Csak a tanult ember az nem biztos hogy bölcs ember) …amiről győzködnél…? Nem. Egy párkapcsolatban nem azért nemműxik a “win-win” két erős között, mert a férfi nem ad az erős nőjének. Azért nem működik, mert ha most a kisujjamat adom, akkor holnapután a fél karom is kevés lesz. De leginkább azért nem, mert te erősként sem a házasságot akarod működtetni, hanem a saját életedet. Erősként is pont elég a magad baja, ráadásul még a házirobot funkciók… perszehogy harcolsz, és perszehogy nem elég amit kiharcolsz. Mindegy mennyit.
Akkor van baromi nagy gáz, mikor rájössz, hogy az életed és a házasságod valahol két külön sínre került, és minden reggel, mikor felkelsz, még a kávé előtt választásra kényszerülsz. Ez a szituáció azt jelenti, hogy ketten mentek három felé, mert sok mindent összetettetek a házasságban, csak épp a kettőtök céljait nem. Vagy mondjuk az elején még megvolt a közös irány, de időközben elfelejtettétek, hogy minden ember tanul, változik, fejlődik és hülyül egyszerre, és néha nem árt egy kis újratervezés. Tök mindegy, hogy irányítasz vagy követsz, ha egyszer csak azon kapod magad, hogy egy ideje egyedül mész, az ugyanolyan pocsék érzés…
Vegyük például a főzést, ez ilyen visszatérő elem, sorminta :-) Én pl. imádok szöszölni a konyhában, másokat etetni jó dolog, ízeket élvezni, kényeztetni és kényeztetve lenni isteni, és még nem is beszéltem a kalandról, felfedezésről, kultúrák megismeréséről, meg arról, hogy bármi van, mindig a konyhában van a legjobb buli és a ha jó a kaja, szakácsnak lenni a legjobb sikerélmény.
Ezt a sok pozitív dolgot egy csapásra tönkre lehet tenni pl. úgy, hogy a másik utasít, akkor is elvárja, ha épp valamiért nincs kedved, ha csak a táplálékforrást látja az erőfeszítéseidben, holott épp a szíved rezeg az asztalon a kocsonyában, ha semmire nem nyitott, amit mutatnál neki, csak a saját igényei kiszolgálását követeli, magadra hagy akkor is, ha épp közös élményt jutna eszedbe varázsolni egy szombat esti vacsorából, dühös, ha valamit elrontasz, dühös, ha nem időre készülsz el, nem tiszteli a munkád, úgy ül le, mintha valami gyorsétteremben kapna épp menüt és még sorolhatnám. Mielőtt eszedbe jut, ezek nem az én élményeim, viszonylag szűk baráti körben szedtem össze az okokat, amiért lassan már mindenki sztrájkol a konyhában és vagy egymásnak főzünk vagy étterembe járunk.
De az ok szinte mindegy is, mert egyszer csak azon kapod magad, hogy nem tudod, a másik merre jár vagy mit gondol, és arra sem tudsz visszaemlékezni, hogy mikor érezted utoljára, hogy nem fárasztó kötelesség a saját hobbid, mikor valósíthattad meg utoljára a saját elképzeléseidet, ami egyébként még mindig beilleszthető lenne a közösbe, de a másik egyszerűen elfeledkezett arról, hogy néha nem ártana neked is egy kis buksisimi. Ráadásul a nagy hagyományosdi következtében az életed kb. beállt egy kerékvágásba, ahol a napi szabadidőd felét elviszi a kitalálás, bevásárlás, előállítás, és ráeszmélsz, hogy a másiknak eszébe sem jut, hogy néha neked is jól jönne egy kis szabadidő, vagy jólesne mondjuk egy ünnepnapot a konyhán kívül tölteni.
De ez csak egy példa arra, hogyan lehet belefásulni idővel bármibe, ami a kezdetekkor még jól működőnek és egyértelműnek tűnt. Minden kapcsolatnak meglehetnek a maga természetesnek tűnő rejtett feszültségforrásai… Minden ember egyedi, nem lehet általános érvényű feladatok, szereposztások erőltetésével megoldani az összes problémát egy olyan korban, amikor az individuum ennyire fontossá vált. És nem lehet elvenni a népesség felétől az egyéniség lehetőségét a berögzült szerepekre való hivatkozással.
“És nem lehet elvenni a népesség felétől az egyéniség lehetőségét a berögzült szerepekre való hivatkozással.”
De.
Amit írsz libcsifemcsiszingli, az nekem felfogható ugyan – de ott és akkor észrevehetetlen. Ha én főzök egy szerintem korszakalkotó ebédet és csak úgy éhességleküzdésként belapátolják, akkor az alapvetően és mindenképpen egy jó ebéd volt. Ha rabszolgamunkának érzem a konyhát, akkor nem csinálom amíg el nem kezd hiányozni annyira hogy megint csinálni akarjam. Mondd kérlek… azt szeretnéd megérteni hogy miért nem elég a férfiaknak valaki aki “társ”, és miért kell inkább valaki aki “asszony”? Talán MrJones idézte Karinthy -tól hogy kitől kinek érzi magát az ember… és azt továbbgondolva jobb szereti magát a másiktól férjnek(fontosnak) érezni a férfi, mint társnak (másodlagosnak) És ha ez a fontosság-érzet félúton elmúlik, akkor nagy baj van. Ezt a nagy bajt megelőzendő kell idejében elválni… vagy még jobb ha bele se kezd az ember. MGTOW -mi..?
Ami még jobban bonyolítja a helyzetet az az, hogy a hozzád hasonlóan erős nők ha gyereket akarnak (vagy férjet) simán átváltoztatják az ifjú célközönséget…
„És nem lehet elvenni a népesség felétől az egyéniség lehetőségét a berögzült szerepekre való hivatkozással.”
az emberek min. 90%-nak nincs személyisége. nőknél ez az arány nagyobb.
Lehangoló látni, hogy a nők jó része kritika nélkül átveszi az ember hobbijait, világszemléletét, gondolkodásmódját. Borzasztó, ha nincs bennük semmi önálló, vagy ha van is, az leginkább gyerekes dac.
Azt is lehangoló látni, hogy a férfiak és a nők többsége egyaránt azt várja, hogy a másik nem pontosan ugyanúgy működjön, mint a sajátja :) A férfi természet alapvetően yang, vagyis aktív, cselekvő, egyenes. A női természet alapvetően passzív, alkalmazkodó, közvetett. A kínaiak nem voltak hülyék, mikor ennek a filozófiai elképzelésnek lerakták az alapjait. Viszont ez nem “hiba”, ez nem egy bug a rendszerben: ez a normális működés. Ez mindigis így volt, és még nagyon sokáig így is lesz. Férfi és nő nem lehet ugyanolyan, már csak azért sem, mert az a faj túlélése szempontjából hátrányos lenne.
Aki még olyan hagyományos családban nő fel anya apa együtt ,( nekem fiú testvérem is van,) az olyan alap tudni hogy a másik nem miben más. Hiszen ott az apa minta , bár ha a mostani időket nézem akkor sok nő egyedül neveli a lányát ,fiát így nem is igazán ismeri meg a lány a fiús természetet . Majd amikor az ilyen lány , nő összekerül egy férfival akkor jön az értetlenség” hogy te miért vagy ilyen , miért csinálod ezt miért nem értesz meg.?”
Nálam megvan a hagyományos család, férfiként mégsem tudom. Illetve mégsem értem.
Az alapszint valahol ez…
Mit nem értesz Elek? Hátha tudok segíteni!
Ismerem a filmet, hát ezek a biológiai különbségek!:-))
Adott a női elme, mint fekete doboz. Tapasztalom az inputot és hüledezem az outputon, nem értve hogy abban a bizonyos fekete dobozban hogyan lett az egyikből a másik. Másrészről ha idővel el is fogadtam (megtanultam) hogy az adott inputból a megfelelő output következik újra csak meglepődöm mert a “fekete doboz” megint meglep valami újdonsággal, noha a környezeti tényezők nem változtak.
Így aztán maradok az alapoknál, abban nem tévedhetek.
Kicsit más: Könnyen lehet hogy a már emlegetett Weiningernek igaza volt abban hogy az abszolút nő számára nem létezik etikai imperatívusz.
Evola ezzel kapcsolatban így fogalmaz: “Semmi más vonatkozásban nem beszélhetünk ethikáról, hanem legfeljebb morálról: ez a nőben valami felszínes, amelyet a férfi világából vett át – gyakran egyfajta konformizmus. Ezt kell gondolnunk például a becsületről és az “erényről” kialakított női ideákról, de a “szociális ethika” számos ideájáról is: ez nem igazi ethika , hanem puszta szokás. A nő ugyan értékelni tud a férfiban néhány olyan tulajdonságot, amelynek ethikai jellege van: ritkábban az igazságosságot, gyakrabban a hősiességet, a döntés és parancsolás képességét, bizonyos esetekben még az aszketikus hajlamot is; mindazonáltal igen felületesen látja a dolgokat az, aki nem veszi észre, hogy a női elismerés nem a magatartások belső ethikai eleme felé fordul, hanem azon elemük felé, amely egy adott férfiban szexuálisan vonzó személyes kvalitássá fordítható át…. Képtelenség a nőt a férfi (az abszolút férfi) értékei alapján megítélni – még akkor is, ha a nő önmagán erőszakot téve úgy csinál, mintha ezen értékeket követné, sőt még őszintén azt is hiszi, hogy követi őket.” (Evola: A szexus metafizikája)
Nem olyan bonyolult a női elme. Persze más nők nevében nem tudok meg nem is akarok nyilatkozni , szóval ezt vedd figyelembe. Aki bármit leír nem azon gondolkozok hogyan lehet megcáfolni hanem hogyan lehet rá válaszolni vagy tudok.e valamit írni. Saját véleményt ami érdekes vagy esetleg más mint a többi nőé.
Be kell valljam a szakszövegeket és elemzéseket annyira nem olvasom , mert az élet általában felülírja a tudományos megállapításokat. Szerintem nem annyira bonyolult és kacifántosan működik a két nem . Nem igazán lehet tudni hogyan reagál a másik ember a másik nem bizonyos cselekvéseire. Még akkor is okozhat meglepetéseket ha régóta ismerem az illetőt. Engem mindig jobban érdekeltek az élettörténetek mert azokban benne van a személyesség az egyéni gondolatok , értelmezések.
Ha valakinek jó a társaságában lenni akkor , az már egy csoda és értékelhető ebben a rideg világban. Lehet nem a gondolataidra válaszoltam , és én is fekete dobozban vagyok?!
persze, hogy nem bonyolult a noi elme, csak naiv fickokkal szeretik megetetni ezt a mitoszt. a bonyolultsagban van logika. a kaoszban nincsen.
igazabol kovetkezetlenseg, zavarodottsag, neveletlenseg, antiszocialis, amoralis a helyes szavak.
Valahogy úgy vagyok a nők működésével, mint valami újra és újra eszembe jutó rejtvénnyel. Mindig elhessegeted hogy nincsen megfejtése aztán azon kapod magad hogy már megint azon gondolkodsz.
Vagy mint amikor a TV-ben nincsen adás, bámulod a hangyás képernyőt és egy-egy pillanatra bevilan valami ábra, amit az agyad összetett magának, hiszen próbálna rendszert találni a káoszban. Aztán persze ez az ábra is szétesik.
“Nem kérdeztem hogy mit szeretne, mert megmondta – én meg lelkesen egyetértettem bármilyen ötletével. “- te tényleg szerelmes voltál :), annyira érdekes, hog a férfiaknál bemozdul ilyenkor a csillagot is az égrôl a másikért, a nô viszont önmaga erejét táltosítja, mint egy griff. más kérdés, hogy a griffek egy életre választanak és halálukig hûségesek.
“Lett is neki lassanként öt diplomája, és most küzd a disszertációjával… (nem némi ész lapul, hanem kegyetlen tanulási készség. Csak a tanult ember az nem biztos hogy bölcs ember)” – nem a képességeit lebecsülve, de ez annyira pótcslekvés, amikor 5 diploma meg még dottori’ , minek? A doktori olyan, mint az ácsoknál a mestervizsga, nem vminek a vége, hanem csak egy képesítés. És akkor mikor dolgozott?
A doktori nem csak egy “képesítés”, sőt, igazából nem képesít semmire, hanem te bizonyítod a megszerzésével, hogy képes vagy önálló tudományos munkára… Nem az új tudás a lényeg, amiről számot adsz a disszertációval, hanem az, hogy bebizonyítsd, a sima tanuláson túl képes vagy te magad is újat alkotni. Nem a vég, hanem a kutatói pálya kezdete. Kutatási szándék nélkül meg egy papír, amire nagyon szép betűvel és marha nagy pecséttel van feljegyezve, hogy “bibiiii, én ilyet is tudoook”. :-)
De amúgy igazad van, a 4-5 diploma doktorival súlyosbítva határozottan pótcselekvés, amibe az ember akkor fog, ha valami nagyon nincs rendben az életével, önbecsülésével. Szóval sanszos, hogy nem csak Rumospiskóta érzi, hogy nincs rendben a kapcsolat, hanem a neje is.
S ki fizeti ezt a sok hülyeséget?
Akkor még nem százezer volt egy-egy félév… amúgy kire tippelsz? :-)))
Adnék ezeknek olyan diplomát, mindet ostorral verném ki a szántóföldre.
Ha nem olvastam volna hogy milyen tudásbéli háttered van némelyik véleményedhez, akkor nem zavarnám az indulataidat… de így inkább biztatnálak hogy lesz még neked kellemes meglepetésed is a csajoktól (a teljes létszámból). Se ustor, se szántóföld nem fog eszedbe jutni. :-))))
Nem, mert a lányok nem az eszükről híresek.
Izé, thnx az infokért, az persze fel se merült, hogy tapasztalatból beszélek. önmagában a phd lófaszt se ér, ha utána nem használja a megszerzett képességeket ergo képesítést. magyarán elvesztegetett pénz ambiciózus nímandokra.
Nos, én is tapasztalatból mondtam, hogy bizony az nem képesített semmire. De szerintem ugyanarról beszélünk, csak talán mást értünk a szó alatt :-) Nálam a képesítés megszerzéséhez új tudás megszerzése is kapcsolódik, a phd alatt meg újat nagyon nem láttam, csak a régiről kellett bebizonyítani, hogy pengén tudom alkalmazni.
Ismerős szitu egyébként, én is a túl sok szabadidő miatt vágtam bele, de legalább a saját pénzemen tanultam meg a leckét :-P
Feltételezem csak papírt és pennát igénylô tud.területen szerezted és ebben részemrôl nincs semmi becsmérlô, de gondolom azzal is tisztában vagy (márcsak a munkád révén), hogy a kísérleti alapuaknál azért nincs mibôl önfinanszírozni az ötvenmilkás pásztázó elektronmikroszkópot példul, és az inastanoncok bizony kitanulják a piedzsdizes alatt a szaklaboransitól a tereptechnikusig az egész szakmát ergo az alap diploma igencsak kevés, én magamra pont ezért szakmunkásként tekintek, és pont ennek a szaktudásnak és a két bötünek köszönhetôen van idénymelóm, de már a versenyszférában. az urizáló világnak ahol a mérnök mellé járt két kubikus és intézeti sofôr vége. Nem jó dolog, mert anno nálunk költségcsökkentés gyanánt nem a nyugdíjaskorù emeritust küldték el, hanem a takarítònôket és a segédlaboránsokat, könyvtárost, akiknek ez volt az egyetlen kenyérkereseti lehetôsége, de ezek a dolgok már igencsak off :).
Szerelmes… hümm.. nagyon fontos volt… mindennél és mindenkinél fontosabb. igen
…de ez pótcselekvés…? Lehet… ezen sose gondolkoztam. Más járt az eszemben. :-)))
…mikor dolgozott? Mindeközben. (mondomhogy kegyetlen jó volt) (most is az)
2015. január 17. szombat 22:42
“Valahogy úgy vagyok a nők működésével, mint valami újra és újra eszembe jutó rejtvénnyel. Mindig elhessegeted hogy nincsen megfejtése aztán azon kapod magad hogy már megint azon gondolkodsz.
Vagy mint amikor a TV-ben nincsen adás, bámulod a hangyás képernyőt és egy-egy pillanatra bevillan valami ábra, amit az agyad összetett magának, hiszen próbálna rendszert találni a káoszban. Aztán persze ez az ábra is szétesik.”
Hú, ez jó téma! :o)
Jó lenne arról beszélni, hogy a férfiak mit nem értenek a nők működésében. Miért tűnik számukra káosznak? Úgy gondolom, vagyunk itt néhányan olyan nők, akik tudnánk válaszolni a kérdéseitekre. Minthogy nem titkolt törekvésünk, hogy a férfiak és a nők jobban megismerjék egymás működését, s ezáltal is igyekezzünk a nemek között gerjeszthető ellenségeskedést visszaszorítani, nagyonis érdemesnek tartom a témában való alapos elmélyülést és a kérdések megválaszolását.
Sajna attól tartok ez az út nem igazán járható. Túlontúl egyedi minden történés ill. az esetleges környezeti hatásoknak is döntő szerepe van. Mint amikor idegenekről mesélsz történetet és mindent körbe kell magyaráznod. Enélkül viszont megmaradnánk az általánosságok szintjén.
A magam tapasztalataiból amit leszűrtem és amit már (ha jól emlékszem) leírtam itt, az hogy a férfiak ugyanazon élethelyzetben, környezeti hatások esetén nagy valószínűséggel ugyanazon válaszreakciókat produkálják, addig ez a válaszreakció nőknél jóval gyakrabban megjósolhatatlan. Ez olyanyira igaz, hogy még nők sem biztosak egymás válaszreakcióinak előrejelzésében.
Ennek pedig egy oka van, ez pedig az a nőknél tapasztalható jelenség hogy az esetek többségében az intellektus jóval nagyobb mértékben áll a kezeletlen érzelmi reakciók hatása alatt. Ez az amiről már kommenteltünk a női érzelmi igazság (és érzelmi ambivalencia) kapcsán, amikor egy nő számára valami csak azért válik igazzá, logikussá mert azt ő úgy érzi.
Szóval jó lenne megtanulni a nők fejével gondolkodni, de attól tartok ez lehetetlen, lévén erre még más nők sem képesek.
Nem világmegváltó tanulmányt akarok írni. :o)
De az ide író férfiak igazán elmondhatnák, ők, egyedileg, mit nem értenek a nők gondolkodásában és akkor el tudjuk mondani, hogy hogyvanaz. De ha kukák maradtok, akkor sosem fogjuk tudni, mit nem értetek. Tessékszíveslenni egyenesen kommunikálni! ;o)
Hm. Szerintem a férfiak sem ugyanazon válaszreakciókat produkálják. Vegyük pl. azt az esetet, amikor kirúgnak a munkahelyről. Van olyan férfi, aki kétségbeesik, depressziós lesz, lemészárolja a családját. Vannak olyanok, akik semmit sem tesznek, csak fásultan tudomásul veszik az új helyzetet. Vannak olyanok, akik elkezdenek pörögni. S mindezeket különféleképpen. A kétségbeesősök sem mind mészárolnak, de sokaknak tönkremennek az emberi kapcsolataik, depressziósok lesznek, vagy betegségeket produkálnak – beleértve az alkohol és drogproblémákat. A semmit sem tevők is lehetnek többfélék – fásultak, “lesz valahogy, mert olyan még nem volt, hogy nem lesz sehogy”, egyszerű alkalmi munkákat találnak. A pörgősök is többfélék: kitalálnak valami teljesen mást, mint amit addig csináltak, vállalkozni kezdenek, bizonyítási kényszerük lesz, és hasonlók. Szóval ti sem vagytok olyan unalmasan egyformák, mint azt most kihallottam.
S hogy a nők nem biztosak egymás válaszreakcióinak előrejelzésében? Biztos hogy a nők számára annyira fontos előrejelezni mások válaszreakcióját? Egyébként minél jobban ismerjük a másik embert, annál könnyebb látni a következő lépését. De szerintem a nők nagy része nem foglalkozik a válaszreakcióval, hanem inkább a már kialakult helyzetet tudja kezelni. Nem diagnoszták, hanem terapeuták.
Sokat gondolkodtam azon, hogy sok férfi számonkéri a nőkön a racionális gondolkodást, döntéshozást. Ezzel a férfias gondolkodást hiányolják a nőkből. Ami ugye nem bölcs dolog, hiszen ha a nők elkezdenének ilyen férfitulajdonságokat felvenni, megtanulni, akkor azt mondják a férfiak, hogy nem kellenek neki az elférfiasodó nők.
Én már rég rájöttem, hogy a döntéseim csakis érzelmi alapon működnek jól. Ha megpróbálok “férfiasan”, mindent megrágva dönteni, abból nem sok jó sül ki. Olyasmi, mintha a benzines verda dízellel akarna menni.
Tehát nem adom fel. Az egyedi nemértésekre is szívesen és lelkesen próbálok válaszolni. :o)
Fene egye meg! Éppen elküldés előtt frissített az oldal (gondolom valaki javított a sajátján). Pedig egész szépet írtam… Eh.
Biztos a cíáé már a gépeden van és valami vicces ügynök rányomott az F5-re.
Hosszú fórumozós évek tapasztalatai alapján már sok éve Ctrl c-t nyomok, mikor elkészül a hozzászólásom. :o)
De itt ma vmi tényleg bekrepált, mert megjelent a hszm ès most meg sehol…
Biztos kimoderálták. Tanulj meg viselkedni.
Hehe plüssmackó, csak nem te vagy a modi?
Minden elképzelhető, ez a legjobb a képzeletben.
Nem az elküldésnél szállt el, hanem írás közben. Éppen mielőtt ctrl+c-ztem volna mivel elkészüléskor vagy nagyobb kommentnél többször is meg szoktam tenni. Ilyen még itt nem volt.
Itt bizony egy belső kettős ügynök lapul.
“Én már rég rájöttem, hogy a döntéseim csakis érzelmi alapon működnek jól. Ha megpróbálok “férfiasan”, mindent megrágva dönteni, abból nem sok jó sül ki. ”
Kösz, most sokkal jobban vagyok. Azt hittem idáig csak én vagyok ilyen “gyári hibás”.
Akkor lennétek gyári hibásak ha nem így működnétek hanem “férfiasan”.
Èn viszont elég tudatosan igyekszem kerülni a reflexvezéreltséget, ami kb a zsigeri szintnek felel meg. Nyilván odafigyelek a megérzéseimre is, de általában mérlegelek.
Nem azt mondom, hogy eszetlenül, “zsigerből”, reflexvezérelten döntök, hanem azt, hogy az érzések alapján. Az érzés-alapú döntés úgy zsigeri, mint a férfiak nagy többségénél a racionális alapokon nyugvók.
Az érzéseimen elmerengek, mérlegelek, de általában belátom, hogy ha túlbonyolítom gondolkodással, a végeredmény egyrészt nem én vagyok, másrészt többnyire bebizonyosodik, hogy nem volt jó úgy a döntés – ha az érzés alapján döntöttem volna, akkor jobb lett volna (meg ha a nagymamám trolibusz lett volna).
A “megérzéseimen” nem gondolkodom. Hallgatni kell rájuk, mert jobban tudják, mint a tudatom.
Nem veled kapcsolatban, hanem általában is fogalmaztam meg:). lévén, hogy elég impulzív alkat vagyok, annak nyilván pozitívumaival is, de én értem, amit Elek ír, hogy iszonyat fárasztó és megfejthetetlen, amikor egyik héten/előző este még sájnihepinesz a másikon meg derült égbôl villámcsapás és földindulás, és a faszi meg csak pislog, hogy mi indította be a láncreakciót. hajlamos vagyok rá, de pont ezért igyekszem kerülni, elnyomni, mert nem mindegy, hogy mi marad a robbanás után.
+ max egyetértek Vis-zsel, hogy a érzelemvezéreltség (negatív) valahol neveletlenség is. egyre inkább meghatározza a hétköznapokat/politikát/ közéletet, egy szoval feminizmus.
Én is értem, miről írt Elek.
De én a döntési mechanizmusról írtam. Amit most te mondasz, annak nem sok köze van a döntésekhez.
Az hangulatváltások egy másik tészta. Azt is lehet kontrollálni. De itt bejön, hogy a nők nagyrésze gondolatolvasást vár el – nem csak a férfiaktól. És ha nem teljesülnek a kimondatlan kérések, akkor jön a durci, meg sírás, meg mosolyszünet, stb. A kommunikáció javítása nagyon hatásosan előzheti meg ezeket a feszültségeket. A kapcsolat elején a férfi sokat tud ebben segíteni – magán és a nőn – úgy, hogy a kezdet kezdetén tisztázza a nővel, hogy bátran mondja ki a dolgokat, még ha fájdalmasnak is véli, de mondja ki, ne várja el tőle – a pasitól -, hogy kitalálja, mert ő erre nem alkalmas. És persze viszont is érvényes, mert a pasik is tudnak robbanni különösebb előjel nélkül.
Akkor fogalmam sincs mi az érzelem vezérelt döntés, passz :). Èn Elek alapvetéséből indultam.
Akkor ezennel felkérem a férfiakat, hogy mondják el Korikának, pontosan mit jelent az, amikor azt mondják, hogy a nők érzelmi alapokon döntenek. :o)
Egy kicsit mindkettőtök által megfogalmazottakra gondoltam. Leginkább mégis ezek alapjára, azaz arra hogy az objektívnek mondható valósághoz való viszonyt (vélekedést, reakciókat és általában megnyilvánulást) a nőknél a pilanatnyi érzelmi állapot nagyban befolyásolja.Ez önmagában is problémás lehet, de mivel a nők ráadásul egyben hajlamosabbak viszonylag hosszú ideig ambivalens érzelmek csapdájában is vergődni, már egészen durva helyzetek is előfordulhatnak. Az ilyen érzelmi ambivalencia állapotában leledző nő a dolog sajátossága miatt érthető módon önmagát sem érti teljesen, ahogy cselekvése mozgatórúgóit sem, azaz hogy mit miért csinál.
Női részről ennek vadhajtása lehet valahol a kontrollálatlan és következményeket egyáltalán nem mérlegelő viharos érzelmi kitörés is, amely valóban a neveletlenség és részben egyfajta sajátos érzelmi infantilizmus jele is.
Végső soron így válnak az érzelmek a nem teljesen értett cselekvések kiindulópontjaivá, fenntartóivá, önigazolóivá és persze céljaivá is.
Ez persze önmagában sem nem jó, sem nem rossz. Mivel általánosan tapasztalható női jelenségről van szó, annak szélsőséges megnyilvánulásaitól eltekintve elfogadtam, mint szükségszerűséget. A nap süt, a fű zöld, a nők meg ilyenek. Szóval ezek megállapítása nem valamiféle minősítés a részemről, hanem csak a valóság egy szelete akár akarom, akár nem.
HGYI: “Biztos hogy a nők számára annyira fontos előrejelezni mások válaszreakcióját?” – Hajjaj. De még mennyire. Elvégre ez a női kontroll része.
“De szerintem a nők nagy része nem foglalkozik a válaszreakcióval, hanem inkább a már kialakult helyzetet tudja kezelni.” – Dehogynem. Éppenséggel ez a tipikusan női “ő azt gondolja, hogy én azt gondolom” esete, ami lássuk be igencsak gyakori dolog. Így lehet folyamatosan harcban állni a saját maguk kreálta árnyékokkal és a múlt kísérteteivel. A kialakult helyzet kezelésénél pedig gyakran a női kontroll önvédő aspektusa jelentkezik. Azaz a felelősség áthárítása, a másik automatikus hibáztatása, a kijavítás feladatának másra delegálása stb. “Te vagy a férfi, oldd meg!”, “Mert sosem hallgatsz rám.” stb…
“és a faszi meg csak pislog, hogy mi indította be a láncreakciót”
Egy markáns és okos, gondolkodni tudó férfi ezt helyén tudja kezelni, ne aggódj.
Ezt a fajta érzelmi infantilizmust meglehetősen nehéz kezelni. Illetve olyan kapcsolatban mindenképpen az, amely az együttlét minden aspektusában mellérendelő viszonyokra törekszik. Egyszerűen azért mert az ilyen viselkedés felborítja ezt a mellérendelő viszonyt. Ha valaki gyerekesen viselkedik nem nagyon van mit csinálni, mint gyerekként bánni vele. Erre viszont a legtöbb férfi nincsen felkészülve. Mert végülis mit szoktak csinálni a helytelenül viselkedő gyerekkel? Végső soron operáns kondicionálást kell alkalmazni.
A faszi helyére Kék írhattam volna egy másik nőt is… úgyis nagyon fárasztó, max annyi, hogy nőként jobban átérzem, mert bennem is ott a hajlam, de hogy ez vmi szuper nőies dolog lenne, hogy pillanatnyi érzelmi állapotok határozzák meg a döntéseket. azt vitatom. Pontosan emiatt, nálunk a férjem hozza meg nagyobb kérdésekben a döntést, èn max elmondom az érzéseimet :).
Kori Lehet elbeszéltünk egymás mellett… Nálam az van, hogy mivel alapvetően reál végzettségű vagyok (jól ment a matek…) és amúgy is évtizedekig az élet adta kötelezőt végeztem, negyven után észrevettem magamon, hogy a líra valahogy kikopott az életemből. Utána mindenfélét összeolvastam pl. Osho és azóta örülök és figyelek az érzéseimre is, mindössze ennyi. A kis herceget pl félévente elolvasom. :)
Oksi, előszedem a Kisherceget :).
Túlbonyolítod, nem a nôk.