Az elmúlt év szeptemberében Emma Watson az ENSZ jószolgálati nagyköveteként kifejezetten a férfiakat is invitálta, hogy vegyenek részt a nemek közti egyenlőségért vívott harcban; csatlakozzanak a He for She néven meghirdetett ENSZ programhoz, ami egy “Szolidaritási Mozgalom a Nemek Közti Egyenlőségért”. Emma Watson beszédében röviden a férfiak problémáiról is szót ejtett, azonban bármennyire is jó kezdeményezésnek tűnhetett ez, lehullani látszik a lepel, az ENSZ He for She mozgalma mégsem az egyenlőségről szól, hanem a radikális feminizmus nyert teret.
Emma Watson az ENSZ jószolgálati nagyköveteként kifejezetten hangsúlyozta, szerinte nem jó az, hogy kevés férfi vesz részt a nemek közti egyenlőségért folytatott küzdelemben. Elmondta, hogy az egyenlőtlenségek a férfiakat is sújtják, ezért számukra is fontos a nemek közti egyenlőség ügye és kéri, hogy csatlakozzanak a He for She mozgalomhoz. Erről korábban nem igazán hallottunk az ENSZ részéről.
“Férfiak, szeretném megragadni az alkalmat, és meghívni önöket, hogy csatlakozzanak hozzánk. A nemek egyenjogúsága a férfiak ügye is. Mert egyelőre úgy látom, hogy édesapám szülői szerepét sokkal kevesebbre értékeli a társadalom, noha gyerekként ugyanúgy igényeltem a jelenlétét, mint édesanyámét. Találkoztam olyan fiatal férfiakkal, akik mentális betegségben szenvedtek, és nem mertek segítséget kérni, mert attól féltek, hogy akkor már nem tűnnek elég macsónak – pedig Nagy-Britanniában az öngyilkosság sokkal nagyobb arányban pusztítja a 20 és 49 év közötti férfiakat, mint a közúti balesetek, a rák vagy a szívkoszorúér-megbetegedések. Találkoztam olyan férfiakkal, akiket megtört vagy elbizonytalanított a férfi sikeresség eltorzult értelmezése. Az egyenjogúság hiánya a férfiaknak is problémákat okoz. Nem beszélünk túl gyakran arról, hogy a férfiakat is bebörtönzik a nemi sztereotípiák, pedig látom, hogy ez rájuk is igaz, és amint ők szabadokká válnak, annak természetes következménye lesz, hogy a nők számára is megváltoznak a dolgok.”
Bár a mozgalom neve azért sokmindent elárult, mégis ilyen előzmények után azért lehetett bizakodni abban, hogy változik valamit az ENSZ politikája. Hiba volt. Ahogy az eddigi programjaik, úgy ez is kizárólag nőket érintő kérdésekkel foglalkozik. Néhány hónap elteltével már láthatjuk, hogy a He for She mozgalom egyetlen olyan kérdést sem vett napirendre, ami kifejezetten a férfiak problémáival foglalkozna, sőt azokat is női problémaként tartják számon, amelyek mindenkit érintenek. Itt elsősorban az erőszakra gondolok általánosságban, hiszen úgy tűnik, az lett a mozgalom legfőbb témája.
Lássuk csak példaként a HeForShe Facebook oldalának egyik cikkét:
“3-ből 1 nő tapasztalt fizikai vagy szexuális erőszakot a partnere által, a meggyilkolt nők 50%-át a partnere ölte meg és 2,6 milliárd nő és lány él olyan országban, ahol nincs külön törvény a családon belüli erőszakra.”
Ez nagyon egybecseng a tipikus radikális feminista propagandával, amely a nőket, mint kizárólagos áldozatokat és a férfiakat, mint kizárólagos elkövetőket kívánja bemutatni. Pedig számos társadalomkutatás kimutatta: a családon belüli erőszak áldozatainak jelentősebb része férfi. Például az Egyesült Királyságban még a bejelentett ügyekkel kapcsolatos statisztikák szerint is az áldozatok 40%-a fiú és férfi, miközben tudjuk jól, hogy a férfiáldozatok ritkábban jelentik be a terhükre elkövetett bántalmazásokat…
Az erőszak problémája általánosságban nem lehet nemi kérdés, mivel mindenkit érint, bár bizonyos formái jobban érintik a nőket, más formái viszont a férfiakat. Erre fel lehet hívni a figyelmet, azonban ha a nőket gyakrabban érintő részproblémákat nemi kérdésként kezeljük, akkor nem szabadna elfeledkezni arról sem, hogy az erőszaknak vannak olyan formái, amelyek kifejezetten férfiakat érintenek inkább: több férfit ölnek meg világszerte, több kisfiút kényszerítenek arra, hogy álljanak be katonának és a világ egyharmadában a fiúgyermekek nemi szerv csonkításnak vannak kitéve. Ezek a kérdések az ENSZ szerint már nem érdekesek. Ez így semmiképp nem egy olyan politika ami a nemek közti egyenlőséghez vezetne, nem támogatható, ez ugyanis szexizmus, ami az erőszak férfiáldozatait még jobban hátráltatja mivel megerősíti azt a sztereotípiát, miszerint a férfiak nem lehetnek áldozatok.
Vagyis a He for SHE mozgalom jól illeszkedik az ENSZ feminista propagandájába, amely kizárólag a nőkkel foglalkozik. Vajon miért csak női szervezete van az ENSZ-nek? Miközben egyetlen olyan napot sem tartanak amely kifejezetten férfiakat érintő kérdésekkel foglalkozik, már van egy csomó kifejezetten nőkkel foglalkozó nap:
Február 6. Nemzetközi zéró tolerancia nap a női nemi szerv csonkítása ellen
Március 8. Nemzetközi Nőnap
Október 11. Lány gyermekek világnapja
Október 15. A vidéki nők nemzetközi napja
November 25. A nőkkel szembeni erőszak elleni fellépés világnapja
Ez eléggé nyilvánvalóan mutatja, hogy mit jelent számukra a nemek közti egyenlőség. Felesleges mellébeszélni, nyugodtan kijelenthetjük: az ENSZ egy szexista szervezet, semmivel sem különb a radikális feministáknál.
Ha valakit ezek után érdekel még, akkor itt lehet megtekinteni azt, hogy milyen tevékenységet folytatnak az “egyenlőség nevében”: https://www.facebook.com/heforshe?fref=ts
Szerencsére úgy tűnik, hogy a magyarok nem igazán vevők erre. Eddig 366 magyar csatlakozott hozzájuk, összehasonlítva hasonló lakosságszámmal rendelkező országokkal, ez elég alacsony szám. Ausztriából 981, Belgiumból 1 371, Portugáliából 1 511, Svédországból pedig 7 310 fő csatlakozott a hozzájuk. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy továbbra se hagyja megvezetni magát, ez a mozgalom nem más, mint egy újabb radikális feminista mozgalom, amelyet ezúttal megpróbáltak megtévesztéssel jó színben feltüntetni. Vegyük észre, hogy miről szól valójában!
Először is, hogyan hívhatnak egy nemek közötti egyenlőségért létrehozott mozgalmat HeForShe-nek? Ez egy nagyon-nagyon rossz vicc. Szóval szerintem semmi oka nem volt senkinek sem kételkedni, hogy miről is fog szólni a történet.
Mintegy mellékesen mondom, Emma Watson egy borzalmas, ötödosztályú ripacs, és majdnem a gyomrom fordult ki, amikor remegő (remegtetett), már-már sírásba hajló hangján, űzött bambi tekintettel, a koromfekete háttér előtt elmondta ezt a szar beszédet. Ha csak a metakommunikációra hagyatkozna az ember, akkor akár azt is gondolhatná, hogy éppen a világvégét jelenti be a televízióban…
Az tényleg csak egy dolog, hogy már a reklámja is szar ennek az egésznek, viszont az alig-alig megbocsátható, hogy a feléjük tettetett empátiával becsapták a férfiakat, ami pedig utána következik, az már mindennek a teteje… Mert ez nem csak szimpla szexizmus, hanem valóban a radikális feminizmus legalja, egy olyan “patriarchális” apokalipszissel való riogatás, ahol nem csak gyűlölik és elnyomják a nőket, hanem módszeresen sanyargatják és mészárolják őket… Ez maga az androfóbia és a férfigyűlölet szítása!
Igen, már a neve is árulkodó. He for She.
Miért nem She for He egyszer, a változatosság kedvéért?
Miért mindig a férfiak csináljanak valamit a nőkért? Mi lenne, ha egyszer ebben a jóbüdös életben, a nők is csinálnának végre valamit, akár saját magukért, akár a férfiakért, ahelyett, hogy fölöslegesen sajnáltatják magukat?
A leggazdagabb gyerek hisztizik tipikus esete az ilyesmi.
We for We
She for my Dick
Értelmes ember 3 másodperc alatt átlátja, hogy bullshit az egész.
Mondjuk elég aljas, meg kell hagyni. A csaj meg egy jó nagy seggbed… akarom mondani seggberúgást érdemelne, még akkor is, ha nem tudja mit csinál.
He for she, mint egyenlőségesdi… szánalmas.
Igen, lényegében a férfiak védelmező ösztöneinek felébresztésére próbál alapozni a kommunikáció. Nézzük a “jó oldalát” a dolognak: világszerte férfiak millióinak tanítja meg apránként Emma Watson és az ENSZ közös erővel, hogy nem szabad hinni a “szegény, gyenge nő” szerepében pózoló lányoknak, asszonyoknak, mert a hátuk mögé rejtett kezükben hozzák a bunkósbotot…
“…de a csöndes nők mindig tartogatnak számunkra valami meglepetést , ha egyszer rászánjuk magunkat , hogy a lelkük mélyére ássunk.”
Van benne igazság , de persze attól függ kinél van az ásó lehet kincset talál de lehet eldobja az ásót és menekül amíg tud. De ugyanígy a zárkózottabb férfiak is okozhatnak meglepetést hiszen utólagos véleményekben hallani , pedig olyan zárkózott rendes csendes volt.
A bűbájos boszorkány Emmának igaza volt ! “A férfiak problémáival is a feministák foglalkoznak“. Családügyi kérdésekben például a legtöbb magyar férfi teljesen analfabéta, gond esetén fordulhatnak a feminizálódott, huszonéves kisasszonyokhoz akik a telefonok mögött üldögélnek, hogy segítsenek. Nem tudom igazam van -e, de én még nem merészeltem egyetlen kormányablakot sem felhívni, hogy vajon férfi veszi fel a telefont vagy nem. Amikor valamilyen ügyemet szeretném megoldani. A feministák is jól tudják, hogy világszerte, országonként, teljes munkaidőben egy-két önjelölt férfijogi harcoson kívül senki nem képviseli a férfiakat, amelyik megszólal a parlamentben azonnal lehurrogják, a férfi kollektíven nem képes a nők előjogait hirdetőkkel szemben fellépni. Képtelenség a nőkkel szemben bármilyen negatív kritikát transzparensen lebegtetni, mert férfi rendőrökkel, férfi biztonsági őrökkel, férfi katonákal néznénk farkasszemet akik a nőket (és gyerekeket) hivatalosan védik, persze a valódi természete ezeknek az ártatlan teremtményeknek szinte mindig rejtve marad, hiszen csak akkor mosolyognak amikor kell, mikor pedig nem látja őket senki (vagyis lenn a smink) írtják a párjukat, gyermeküket, a többi nőt. A kutya a legjobb barátja az ilyeneknek, valahogy a biztonsági őröket is annak tekintem akik hivatalból megkövetik a félrevezető embereket vagyis a férfigyűlölőket.
Hogy mi lehet megoldás? Semmiképp sem az, hogy a férfi majd megoldja önállóan minden baját, mert van amit nem tud. Például tanuk kellenek, hogy nem követett el bűnt vagy úgy történtek az események ahogyan előadta és a vádló nő vagy felbújtottja hazudik stb. Videó-, hangfelvételt csak akkor fogadhat el a magyar bíróság, ha nincs más mód a bizonyításra (de arra se kötelezhető egy bíró sem, hogy esetlegesen figyelembe vegye a rikácsoló nőszemélyek provokációját mielőtt elcsattana egy férfi erőből származó keserves pofon, amikor persze ittas a szerencsétlen, nem beszámítható), különben könnyen rá lehetne bizonyítani bármit a női felbújtókra vagy bűnözőkre. Én jelenleg kudarcot vallottam az apákkal és ez nem feltétlenül az én hibám, inkább az, hogy nem tudok jó marketinget és nem tudom őket rávenni beszéljenek. Mondják el a bajukat több ezer embernek egy videóban az elkövetkezendő évekre. 8-10 apára lett volna szükségem, hogy beszélhessünk, de csak 3 jött össze velem együtt, ennyivel meg nincs értelme megszólalni. Önégetés és hiteltelen lenne. Muszály kollektívát alkotni, de pénzhajhász vezetők nélkül. A férfiáldozatok csendben várják majd a feministák újabb ötleteléseit és a Balogh Zoltánok, elmaradott öregemeberek továbbra is bedőlnek nekik, aztán majd jön az LMP, MSZP, törpepártok által hangoztatott női kvóta, női miniszterek, női ügyészek és utána a magyar férfiak megmaradt méltóságának is teljességgel kampec lesz. Azt mondom a magyar férfinak ki kell tálalnia a jövőben, hogy ne holmi közvetítő feministák írják le a problémáikat elferdítve, távol a valóságtól! A jelenlegi semminél bármi jobb lenne és egy-egy férfijogi aktivista (vagy akár 3-4 db) sem lesz képes a társadalom vagy a törvényalkotó szemét felnyitni az egészen bizonyos. Az adófizetők pénzére pályázó magyar pártok közül is csak egyetlenegy sejti, hogy hátrányban a polgár ha fiúnak születik, de ez is csak egy politikai manőver lehet szavazatgyűjtéshez. Bár a hülye is érzi, hogy a támogatóik többsége magyar férfi viszont nekik sincs fogalmuk a magyar apák bajához, de a pedofilozáshoz és kasztráláshoz annál inkább. http://index.hu/belfold/2015/01/31/vona_gabor_evertekelo_2015/
Magyarul 10 kormány, 10 egyetem és 10 vállalat fog azért dolgozni világszerte, hogy a férfiaknak a mostani pokolnál is rosszabb legyen. Nagyon jó kilátások mondhatom. Emma Watson pedig egy buta kis liba, csak rá kell nézni, tökéletes alapanyag azoknak, akik beállították és bábként mozgatják, de lehet az én hibám: valahogy nem tudom sajnálni…
Igen, az az első pár mondat jól hangzik….mézesmadzag.
Nyilvánvalóan átverés az egész, de minden ???????? nélkül kérdezem:
van Magyarországon a férfihangon kívül még olyan orgánum, amelyik foglalkozott ezzel a hírrel nem feminista szemszögből?
Emma Watson és a Férfigyűlölet
http://huffnagel.blog.hu/2014/09/24/emma_watson_es_a_ferfigyulolet
Pont most akartalak linkelni.
Férfijogi aktivistákon (nyugodtan nevezzük így a férfiak ügyének elkötelezett blogszerzőket) kívül senki sem. Aminek nyilvánvalóan többrétegű oka van:
– Az újságírók és a szerkesztőségek is gondolkodási klisék rabjai.
– Nem éri meg férfiügyekkel, férfiak nézőpontjával foglalkozni, mivel a médiatermékek jelentősebb forgalmat generáló fogyasztói nagy számban nők, akiknek nem lehet eladni a férfiak nézőpontját. (Például a Férfihang portál több év működés után a reklámblokkokkal együtt is kész ráfizetés, a saját működési költségeit nem képes előteremteni. A szerkesztők és a szerzők egyaránt jószolgálati, társadalmi munkával tartják életben, ők adják és kunyerálják össze a tartalmat és ha erre egyszer nem lesz pénzük és szabadidejük, akkor meghal a férfihang, mert sajnos javadalmazással nincs miből ösztönözni a közreműködőket.)
– Ha mindez nem lenne éppen elég, akkor még ott vannak a feminista aktivisták is, akik azonnal hisztéria kampánnyal terrorizálják a médiatermékek szerkesztőségét, ha olyasmit olvasnak, ami csak egy kicsit is nem tetszik nekik. Ez az orwelli abszurditás már odáig fajult, hogy olyan is megesett, hogy még a Nők Lapja Café ellen is a szó legszorosabb értelmében médiabojkottot hirdettek, amikor az egy nekik nem tetsző, macsó nézőpontú fickóval készített interjút…
Szerintem nagyjából ez a válasz a kérdésedre…
Egyetlen jogszerű megoldás, hogy pofázunk (a lányos fiúk kedvéért: hallatjuk a hangunkat), de mivel volt már rá példa, hogy az állam egy-egy nemtetsző figurát eltávolított, ezért többen kell pofáznunk egyszerre – mert például egyikünk se egy Emma színésznő aki könnyet csal az ember szemébe – és az már a társadalom vagy mainstream újságírok számára se maradhat böffenet nélkül. Újságírók letojják a sértett / megölt apákat, érdektelenek a számukra. Erre találtam ki a 10 percben 5-10 apa egymás után afféle kibeszélős castingot. Több hónap alatt nem jelentkeztek rá elegen és letelt a határídó amit kaptam. Hiába érveltem órákon keresztül, kevesen olvashatták. Érdekes, hogy csak azok jelentkeztek akikkel találkoztam (én viszont nem kívánok senkinek a barátja lenni ilyen életbevágó témában, csak józan eszű embereket keresek), ebből kifolyólag azt látom a tiniinternet vagyis a Facebook például egy lányoknak való bullshit, TV, újságok viszont broadcasting rulez a boldog családi élet reményében átvert férfiaknak és antifeminista nőknek, pláne ha az igazságot még be is fogadná a kékkapszulás jónép mert imádják bámulni azt a dobozt. Minden csak terjesztés kérdése, és a durva témákat az államgépezet sem hallgathatja el a végtelenségig.
A Férfihang igyekszik minél hangosabb lenni, de a terjesztéshez és népszerűsítéshez ezerszer több segítség is elkelne. Olykor érkeznek megkeresések, amelyek azt tudakolják, hogy “jó, jó, de mikor lépünk túl a webportál keretein, mikor fogja egy erős civiltársaság képviselni a férfiakat?” – Ilyenkor nem nagyon lehet mást mondani, mint azt, hogy aki szeretné, hogy nagyobb lépésekkel, gyorsabban haladjon előre a férfijogi mozgalom, az álljon be a sorba; a Férfihang egy nyitott közösség, minden épkézláb, megfontolt kezdeményezés mögé odatesszük a portál média potenciálját, amit eddig sikerült kivívnia, de több közreműködőre van szükség… Sajnos a tapasztalat ugyanaz, amit te is leírtál: a cselekvő közreműködésre sokkal kevesebben hajlandóak, mint ahányan szurkolnak az ügynek. Szóval marad az erőltetett menet… ami ugyan lassan, de biztosan hozza az eredményeket…
Apajogi vonalon egyre csak erősödik az elégedetlenség, egyre többen kezdenek zúgolódni, szervezkedni… Csak idő kérdése, és ezek a kisebb apajogi kezdeményezések el fogják érni azt a kritikus tömeget, amelyet egyesítve már komoly nyomást lehet gyakorolni a társadalomra, a törvényhozásra. Csak senki ne adja fel a saját kezdeményezéseit…
Próbáltátok már felvenni a kontaktot Tamási Erzsébettel?
Nem, még nem. Viszont úgy remélem, hogy a második negyedévben lehetőségünk lesz egy videó interjú sorozatot elindítani, amelynek a keretei között jó lenne vele is beszélgetni, ha nyitottnak mutatkozik erre… – Mint látszik, mi is arra készülünk, hogy audiovizuális médiatartalmak segítségével próbáljunk minél többeket elérni… Korábban is felmerült az ötlet, viszont a technikai és tapasztalati háttér (más videós munkák kapcsán) mostanra kezd beérni.
Van még a Férfiak Klubja akik úgy látom szervezkednek, de egyre nyálasabb és puhapöcsebb az egész. Ez kell, hogy népszerűek legyenek. Viszont ezzel el is veszti az értelmét az egész.
Élnék egy javaslattal is: a konkrét apajogi ügyek és arcok bemutatása csak akkor lehet hatásos, ha átfogó jogkritikával és társadalomkritikával párosul. Szerintem érdemes lenne minél több szakemberrel kapcsolatot keresni és legalább dokumentarista hangvételű szövegek megalkotásához kooperációt kialakítani. Enélkül akárhány apa ül szembe egy kamerával, az csal egy erősen bulvárízű feltűnősködés lesz sokak szemében. Ráadásul, amint azt a napokban megjelent “Egy férfi nem panaszkodik” című cikk is körvonalazza, nehéz együttérzést ébreszteni a férfiak önmagában álló panaszaival szemben a “biztos te is egy hülye lúzer vagy” effektus miatt is. Tehát nagyon megfontolt és “kimódolt” felvetések formájában lehet csak az üzenetet célba juttatni…
Dr. Hegedűs István elég, hogy 3 év alatt 1-2 heti rendszerességgel személyesen kitanított? Lehet nem véletlenül válaszott egy bizalmasául. Tudom mit szabad és mit nem, mire ugranak és mire nem, miként viselkedjen egy apa, hogy ne alázzák meg. Jól tudom mit kéne tenni és (szerencsére) egy-két apróságtól eltekintve egyetértek a Férfihang célkitűzéseivel is (minden nőt a háztartásba a technikai fejlődés miatt lehetetlen sztem, ez a kivétel). Becsületes, korrekt és okos emberek vagytok, csakhát ebben az országban egyre inkább kikopnak ezek a szavak mert sikereket kiskapukon keresztül érnek el az egyszeri polgárok. Hazudni, trükközni én viszont képtelen vagyok, így ha valami nem rajtam múlik akkor szétteszem a karom, bocs én megpróbáltam mindent, de nem vagyok porszívóügynök aki még a xart is eladná. Igazolható tények elmondását eszeltem ki egy amatőr videóra apánként 1 percben, figyelemfelkeltés és egységesség céljából, levetve az egyedi esetek béklyólyát és figyelembe véve, hogy ilyet még senki nem csinált. Csakis kemény munkával lehetne ezt összehozni, de képes lennék rá és az eredményeként az apák is jobban megnyílnának és könnyebben kiállnának saját magukért. Kudarcot vallottam, mert nem érzik, hogy rajtuk múlik minden. A férfiakon, apákon, becsületes embereken akik normálisabb jövőt képzelnek a gyermeküknek. Azt tudom, hogy az ilyen speciális videót senki nem fogja tudni megcsinálni elég tapasztalat nélkül. Drukkolok nektek is, hogy tartsatok ki, ha az elhagyott apáknál pozitív változás lesz mindenképpen jelentkezem.
Pedig valóban rajtuk múlik minden. Pont egy hete egy olvasóval beszélgettem telefonon erről: hosszasan fejtegettem neki, hogy senki nem ismeri annyira az apajogi problémákat, mint az érintettek és nagyobb mértékben be kellene kapcsolódniuk a férfijogi újságírásba. Folyamatosan tapasztalom, hogy ezek a családjogi problémákkal küzdő férfiak olyan mértékben terheltek a személyes problémáikkal, hogy sajnos idejük és energiájuk sem jut erre feltétlenül… Ez még nehezebben megválaszolhatóvá teszi azt a kérdést, hogy miként lehet őket bevonni apajogi, mozgalmi tevékenységekbe… Remélem mielőbb sikerül megvalósítanod a tervezett projektet!
Jól látod a helyzetet mint mindig, ezért kicsit kiegészíteném és megyek a dolgomra. Az apák tele vannak gáttakkal, de ami még rosszabb hamis lelkiismeretfurdalással amit külső tényezők okoznak és ezzel eljutottunk a feminizmus témaköréhez. Bele is gondolhatunk, az az apa akitől szinte teljes mértékben elszakítják a gyermekét – mondjuk Ausztráliába költözik a szent anyuka – valójában nem is tudna mit előadni, mert a szíve megszakadna közben ami nem férfias. Azok az apák akik tesznek is a gyermekükért – azaz van egy kis szerencséjük és nem szakad meg az élő kapcsolatuk – lesznek a megmondóemberek ha rajtam múlik. Annak ellenére, hogy van elég magabiztosságom, tapasztalatom a megnyilvánuláshoz, – mert maximalista vagyok, mindent dokumentálok, erőmön felül teljesítek, semmi valós hibát nem tudnának rámnyomni – egy olyan társadalomban ahol piszkos lapokkal is játszanak én sem vállalnám fel a személyemet nyilvánosan, egyedül. Munkám bánhatja, kapcsolataim stb. Ezért a közös videó arról szól, hogy minden apa egyenrangú benne, valójában ha látnátok az eredményt rá se jönnétek én szerveztem és raktam össze, mert csak egy apa lennék a sok közül. Ezért állt össze bennem a kép, hogy ez tökéletes megoldás lenne más apák számára is élő megnyílvánuláshoz. Panasz = tényállítás sírás nélkül, keményen. Rejtve maradni, de mégis beszélni a cél. Hatástalan hivatali levelezésekből elege van az egyszeri apáknak, idejük is kevés, le vannak fáradva. Egy gyermekétől elszakított apa és gyermek(ek) nem lehetnek teljesen egészségesek, én szerencsére munkával és nem alkohollal csökkentem a bánatom, de amikor a kisfiammal vagyok motiváltabban teljesítek mint az olyan apa aki például az anyukára hagyja a gyereknevelést és beül a TV elé egy újsággal a kezében. A téma bonyolult és szerteágazó, ezért nem is ösztönzném, hogy legyen a Férfihangon apás cikk, mert több ember kell hozzá aki megnyilvánulna előtte mit tartana lecserélendőnek a rendszerben, mivel van konkrétan baja. Kritikus terület, de valóban az érintetteknek kell megnyilvánulnia és senki másnak. Ezen dolgozom és senkinek a szavát nem kívánom közvetíteni, senkit nem akarok képviselni, sem vezetni. Mondja el saját maga a baját, örömét, tetteit az érintett akár egy cetliről felolvasva és más sanyargatott apák mellett egymás után. Egy ilyen videó ha profin van megcsinálva hatásosabb lehet bármilyen tűntetésnél vagy kidolgozott érvrendszernél, mert sok emberhez eljuthat pillanatok alatt és nem kell tökölni a dilettáns-érzéketlen újságírókkal vagy politikusokkal, akik amúgy se szívesen szembesülnek a témával, mert velük is bármikor megtörténhet, ha az asszony úgy akarja..
Köszönöm.
Egyébként — bár a (kortárs) feminizmust mindig is intellektuális szélhámosságnak tartottam — én sem tudnék az oldalról, ha nem hívja fel a figyelmemet rá franciska nevű kommentelőtök.
(A kérdőjelekkel kicenzúrázott rész Harvey Keitel bonmotja a Ponyvaregényből.)
Emma Watson’s UN Speech: What She Didn’t Say #HeForShe
Stefan Molyneux
https://www.youtube.com/watch?v=8o0euhM6bjg#t=340
“Recently, Emma Watson gave a speech at the United Nations dedicated to inviting men to join women in the fight for gender equality, and made some excellent points, while other points were, at least to me, somewhat confusing.”
* * *
https://www.youtube.com/watch?v=2do-DrRYRvE
#HEforSHE ain’t for me
That Guy T
* * *
https://www.youtube.com/watch?v=LMpMufPCNbc
https://www.youtube.com/watch?v=DpWCtxrV_7o
https://www.youtube.com/watch?v=YbqTrCmQ33w
A more serious response to HeForShe
Most találtam:
Emma Watson házi videóban cukiskodik
A Harry Potter-filmek sztárja a nemzetközi nőnap alkalmából invitál kedvesen mindenkit egy a nemek közötti egyenjogúságról szóló beszélgetésre.
https://www.tvgo.hu/cikk/884142_emma_watson_hazi_videoban_cukiskodik
Egy feminista politikus.
http://www.infowars.com/swedish-immigration-officer-exposed-as-jihadist-sympathizer/
“Unsurprisingly, Warsame is also a radical feminist who finds no contradiction whatsoever between women’s rights and the fact that Islam is the most violently misogynistic belief system on the planet.”
http://www.ibnlive.com/news/world/sweden-mulls-new-laws-banning-jihad-combat-travel-1007782.html
– a svédek fontolgatnak egy olyan jogszabályt amely megtiltaná az állampolgároknak hogy az ISIS-hez csatlakozzanak!? 2016 júniusáig kell beadnia Morgan Johansson igazságügyi-miniszternek és Anders Ygeman belügyminiszternek a javaslatot, ami majd ha megszavazzák, megtiltja a svéd állampolgároknak, hogy az ISIS mellett harcoljanak?! Van idejük megfogalmazni.
http://mandiner.hu/cikk/20150721_santha_hanga_interju_bevandorlas_migracio_svedorszag
Ebből interjúból idézek Sántha Hangától, egy svédországi szervezetről beszél:
“Sok helyen jól fogadtak, egy helyen volt rossz tapasztalatom, egy fiatalokból álló szervezetnél. Ők voltak a legradikálisabbak és ők hajlottak a legkevésbé bármiféle párbeszédre. Nem akartak velem kezet se fogni, mert nő vagyok. Ez a szervezet például arra kapott komoly állami támogatást, hogy „a svéd társadalomban elharapózó, súlyos iszlamofóbia” ellen felléphessen.”
“-Súlyos iszlamofóbia a svéd társadalomban, ez komoly? És erre kaptak pénzt?” – kérdez az újságíró
“Igen. Sok pénzt kaptak, több hatóságtól is. Később pedig kiderült, hogy a pénz egy részéből radikális imámokat hívtak meg Szaúd-Arábiából vagy Tunéziából, hogy „nemileg szegregált” közösségnek előadásokat tartsanak az „elfajzott Nyugatról”. Előfordult olyan is, hogy az al-Shabaab egy stockholmi, külvárosi fiatalok számára fenntartott közösségi házban toborzást végzett. Ez a példa sajnos arra mutat, hogy esetenként elég megtanulni a megfelelő nyelvet, kifejezéseket, amelyeket előszeretettel használnak a politikusok és a hatóságok – emberi jogok, antidiszkrimináció, antirasszizmus, iszlamofóbia, fiatalokkal való foglalkozás, stb. és máris érkezik a pályázati pénz.” – mondja, az akkor még az Igazságügyi Minisztérium szakértőjeként dolgozó, későbbi Svéd Rendőr Főkapitányság stratégiai tanácsadója…
Nincs semmi meglepő abban, hogy a feministák nem tartják veszélyesnek a 3. világból érkező bevándorlást, hiszen számukra minden egyes nő megerőszakolása, illetve nőellenes megnyilvánulás egy lehetőség, még pedig arra, hogy véres rongyként felmutassák: láthatjuk, hogy a társadalom, mennyire nőellenes és, hogy milyenek a férfiak. Arról persze már szó sem lehet, hogy ne csak arról legyen szó, hogy az elkövetők nemi arányai milyenek, hanem, hogy az etnikai arányaik, hiszen, akkor egyből kiderülne, hogy nem is a svéd férfiak azok, akik ezért felelősek. Ez is egy olyan szituáció, ahol a feminista mozgalom önmagával van ellentmondásban: ugyanis, ha rasszizmusnak és gyűlöletkeltőnek számít arról beszélni az elkövetőek etnikai arányairól beszélni, akkor ugyanez volna igaz a nemi arányokra is és ha ehhez tartanák magukat, akkor nem beszélhetnének “férfierőszakról”. Egyébként abban, hogy bizonyos politikai erők rendszerint a nők megerőszakolását emlegetik fel a muzulmán bevándorlással szemben, szintén ott van a nővédőreflex, illetve a nősténysovinizmus, ugyanis bár nyilvánvalóan tény, hogy ezekből a szegény, vallásilag fanatikus országokból érkező bevándorlók gyakrabban követnek el nemi erőszakot nők ellen, de ez közel sem emelkedik annyira ki a többi erőszakos bűncselekménytípus közül (amely elkövetői között szintén felülreprezentáltak a bevándorlók), ami indokolná azt, hogy a nők megerőszakolása ilyen, megkülönböztetett figyelmet kapjon.
Ini adalah halaman Hungaria, di sini artikel Hungaria menunjuk jari.