Itt a Férfihangon is többször előkerült az a téma, miszerint a nők számára mennyire vonzó, ha egy férfi nem fut utána, hanem ellenkezőleg: olyan világot teremt maga körül, amely annyira érdekes, hogy a nőt szinte beszippantja. A kérdés, hogy mi történik ezután. Környezetemben sok ilyen férfi van. Van, akinek a hobbija, van akinek az életstílusa, van akinek a társadalmi élete és a kapcsolati hálója érdekes annyira, hogy szinte tapadnak rájuk a lányok 20 és 40 év között. Mégis párkapcsolati szempontból kizárólag rövid távon működnek velük együtt a nők. Ennek oka egy olyan női gondolkodásmód, ami általánosnak mondható, ha a szokásos szélsőséges eseteket kivesszük az elemzésből.
Nevezetesen a nők célja a párkapcsolat és az ehhez szükséges erőforrások feletti kontroll gyakorlása. Mielőtt bárki nekem esne, hogy az ezerszer kivesézett „a nők a pénzünkre hajtanak” szöveg jön, előre leszögezném, hogy az anyagi javak marginális szerepet játszanak ebben a stratégiai játszmában.
Lássunk egy példát, hogy szemléltessem a folyamatot. Egy barátomról szól. 30 év körüli, átlagos külsejű, diplomás srác. A nőkkel sosem volt problémája, mert egyrészt volt sármja, másrészt olyan életet élt, amely a nők egy bizonyos része számára nagyon vonzó. Talált is egy hölgyet, aki mindenben megfelelt neki. Az első években a lányt teljesen beszippantotta a fiú életformája, ami főként a természetfotózás körül forgott. Járták az erdőket, hálózsákban aludtak télen a Börzsönyben, fotóztak. Amikor nem terepen voltak, akkor fotópályázatokra készítettek anyagokat, fotósklubokba jártak, fotóalbumokat vásároltak. Időközben valami elkezdett megváltozni, a lánynak egyre kevesebb kedve volt a fiúval tartani, egyre többször hangoztatta, hogy az túl sok időt tölt fotózással. Egyre több volt a veszekedés és a külön program. A végén a fiú leültette a lányt, hogy átbeszéljék a dolgot. A lány már családot akart, otthon ülni a TV előtt, vacsorát csinálni, begubózni, a fiú megmondta a lánynak, hogy a fotózás életének mindig is fontos része marad és bár hajlandó némi kompromisszumra, de lemondani róla még érte sem fog. Rá egy hétre szakítottak. Mi ebből a tanulság?
Ha a kapcsolat komolyra fordul, a nőknek a családalapítás és annak üzemeltetése lesz az egyetlen cél, és mindent ennek rendelnek alá. Ehhez azonban szükségük van a férfi minőségi idejére, figyelmére, energiájára és pénzére. A nő megpróbál leépíteni minden olyan tevékenységet, ami ettől a céltól erőforrásokat von el – és ebbe pont azok a dolgok tartoznak bele, amik a kapcsolat elején vonzóvá tették számára a férfit. A dolognak több fajta kifutása lehet. Ha a férfi nem karakán, akkor teljesen feladja azt a világot, amit felépített magának. Ezzel ugyan ideig-óráig megfelel a partnerének, azonban pont azt veszíti el, ami vonzóvá tette a nő szemében. A vége általában egy elcseszett házasság, vagy a válás. A másik véglet, ha a férfi igazi férfi és nem enged, ilyenkor a nők általában gyorsan lelépnek és jön a következő. Végül van a szürke zóna. Amikor a felek kompromisszumot kötnek. A férfi csak annyit ad fel a világából, ami a párkapcsolatot/családot nem erodálja, egyébként éli a régi életét, amihez a nő alkalmazkodik. Cserébe viszont továbbra is megmarad annak az érdekes embernek, akibe a párja annak idején beleszeretett. Nos, szerintem ez utóbbi a legritkább eset.
Saját szempontunkból vizsgálva, mindenkinek el kell dönteni, hogy mennyit hajlandó feladni önmagából egy nő kedvéért. Mennyit ér meg az embernek egy jó társ, ha érte valami számára fontostól kell megválnia, illetve jó társ az egyáltalán, aki miatt ennyi mindenről le kell mondani? Lehetséges, hogy a saját világunk lerombolásáért cserébe nem is kapjuk meg azt, amit várunk, sőt még azt is elveszítjük, amiért belénk szerettek. Megéri? Vagy építsük magunkat és a világunkat tovább és fogadjuk el, hogy ebben a világban a nők csak ideig-óráig csapódnak hozzánk, majd elmennek és jön a következő?
“Járták az erdőket, hálózsákban aludtak télen a Börzsönyben, fotóztak.”
Nagy karrier.
Ismét egy telitalálatos hozzászólás. :-) Egy idő után az érdekesség pénz nélkül kevés, de ahogy egy nő ismerősöm mondta aki egy művésszel járt, ehhez muszály kiprobálni, hogy belássa… Bár aki ilyeneket megengedhet magának talán nem munkából van pénze.
Végső soron feltetted a kérdést az elején aztán számomra teljesen jól meg is válaszoltad. Mindig kell kapcsolati kompromiszum, de mindig meg kell maradnia a saját szabadságodnak is. A kompromisszum és a saját függetlenség közötti vékony mezsgyén kell maradni. A partnerek értékítéletétől függ hogy ilyen módon élve mennyire tartós kapcsolatai lesznek az illetőnek. Ha elég jó az illető és van annyi szerencséje hogy elég értelmes nők kerülnek az útjába, no meg tudja hogy kell kezelni őket akkor akár hosszúak is.
Lásd még a Puna VII. parancsolatát…
“A nők, ha a kapcsolat komolyra fordul, akkor a családalapítás és annak üzemeltetése lesz az egyetlen cél és mindent ennek rendelnek alá.”
Ezzel a tételmondattal nagyjából egyetértek. Családalapítás előttmegváltozik a nők prefereciarendszere. Vegyük még hozzá, hogy ez is valószínűleg ösztönös dolog hasonlóan a shit tesztekhez. Ezért nem lehet számon kérni a nőn, hogy miért nem látta ezt az ismerkedés napján már?
A családalapítási szándék viszont csak abban az esetben áll szemben a férfi érdekes saját világával, ha az ütközik a családi élettel. Pont a természetfotós, aki hét napból ötöt az erdőkben tölt valóban nem tűnik jó választásnak, ha családapát keres egy nő. Jövedelem szempontjából sem biztos, hogy a legtutibb jó, amibe csak tenyerelni lehet. Szerintem ez elfogadható érv. Ha viszont a férfinak mondjuk hobbigazdasága van, vagy műhelye, vagy motorja, vagy golfozik vagy a számítógépen bütyköl valamit, az ellen maximum shit tesztként kezdenek el fellépni, de valós akadályt nem gördít a családalapítás elé.
Véleményem szerint sosem szabad feladni a saját álmainkat egy másik ember álmaiért, mivel a saját életünknek a saját álmaink adnak értelmet.
Az utolsó mondatban van a lényeg. A világ errefelé halad, és egyáltalán nem gondolom azt, hogy ez rossz lehet, megszokás kérdése. Amúgy ilyenkor örülök, hogy MGTOW vagyok, nincsenek ilyen problémáim :D
“Véleményem szerint sosem szabad feladni a saját álmainkat egy másik ember álmaiért, mivel a saját életünknek a saját álmaink adnak értelmet.”
Számomra ez a kijelentés túlságosan individualista. A szélsőséges individualizmus véleményem szerint legalább annyira veszélyes, mint akár a feminizmus. Az ember közösségben él, csak közösségben életképes.
Ehhez csak egy idézettel szeretnék hozzászólni:
“Ha azon töprengsz, hogy egy kapcsolatot válassz, vagy a karriered és az álmaid, tudnod kell, hogy a karriered soha nem ébreszt fel és mondja azt, hogy már nem szeret téged.”
De én miért nem tudtam egy természetfotóssal találkozni?:-)) Nem azért mert feltétlenül mindig mellette akarnák lenni csak mert legalább szereti a természetet meg a fotózást. Senki ne hagyja abba amit szeret végezni ami boldoggá teszi. Kapcsolaton belül is kell saját élet, ezt nem mindenki érti meg , ha nekem lehet a társamnak is kell hogy legyen hiszen másik nem más érzések , tevékenységek.
Meg is őrülnék ha teljesen hasonló volna hozzám, már a virágültetésnél összevesznénk!
A téma felvetés jó, viszont a cikk rövid és túlságosan diplomatikus.
Ne kerteljünk, mondjuk ki: A legtöbb nőnek nincs élete! (Akinek van annak minden tiszteletem és innentől ne vegye magára!) A társadalmilag elfogadott normák szerint egy nő nincs motiválva az önmegvalósításra, nem kell hogy legyen hobbija és nem kell érdekesnek lennie. A legtöbb női ismerősöm (volt barátnők, lakótársak, barátok barátnői … stb.) nem csinálnak semmit egész nap, csak otthon hemperegnek, ruhákat próbálgatnak, nyomkodják a telefont, meg körmöt festenek. A párkapcsolatok többsége úgy néz ki, hogy ketten élik a férfi életét, ami rohadtul kényelmetlen már 2 hét után is. Itt nincs miben kompromisszumokat kötni, mert az egyik oldalon nincs miből feladni. Férfiként bármennyit adsz fel az életedből te csak veszítesz vele, a nő pedig csak nyer vele.
Egyszer egy lány nagyon tetszett, meséltem róla édesanyámnak és a következő párbeszéd zajlott le:
– … és ennek a lánynak mik a céljai az életben?
– Azt mondta, hogy mielőbb családot szeretne és gyerekeket. Neki ez a legfőbb álma.
– Csak ennyi? Ez minden nőnek alap! Ez csak az alapvető ösztönök beteljesítése. Mi az ami őt egyedivé teszi, ami kiemeli a többi lány közül? Elég unalmasnak tűnik ez a lány így.
… és ez nagyon elgondolkodtatott.
Konkrétan a cikkhez:
A saját világában élő férfi csak akkor lehet vonzó a nő számára, ha a férfi foglalkozása szociálisan jól lekommunikálható, egyszerű és látványos. Valamint fontos, hogy a lány is szerepet kapjon benne. Vagyis a nő beköltözhet a férfi életébe és jól mutat benne. A fotós élete sok szempontból kiszolgálja ezeket az igényeket. Egy erdőjáró fotós mellett rengetek olyan content készül, ami azonnal posztolható a facebook-ra, amin mások csámcsoghatnak. Itt meg kell jegyezni, hogy alapvetően az átlag férfi a saját sikerességében méri önmagát, egy átlag nő pedig a szociális kapcsolatai és mások véleménye alapján (a feminizált társadalomban sajnos a férfiak is eléggé elpicsásodtak és itt is kezd háttérbe szorulni a valódi teljesítmény és fontosabbá válik a pózerkedés). Tehát a saját világában élő mérnök, csillagász vagy informatikus már kevésbé vonzó a nő számára, mivel nem tud vele azonosulni (a STEM szakmák nem túl népszerűek a nők körében) és nehezen lekommunikálható a külvilág számára.
Képzeljük el ahogy két cunci trécsel:
– A te barátod mivel foglalkozik?
– Üzletkötő, járja a világot. Múltkor az egyik üzletkötő körútjára elvitt magával. Voltunk Párizsban, meg Milánóban. Amíg tárgyalásokon volt, addig én shoppingoltam, végig kóstoltam a helyi konyhákat.
– Hú ez nagyon izgalmasan hangzik! Meghalok az irigységtől.
– És a te barátod mit csinál?
– Tőzsdei elemző szoftvereket fejleszt. Nemrég előléptették mert kitalált egy új önfejlesztő genetikus algoritmust.
– Aha … egyszer majd meggyógyulsz!
Nyilván ha egy nő a saját önmegvalósításából táplálkozna, akkor kevésbé lenne fontos, hogy a férfi esetleg olyan szakmában dolgozik, vagy olyan hobby-ja van, amiben a nő szerepet kaphat, mivel onnantól nem a férje életén keresztül próbálná prezentálni önmagát mások előtt.
Ha egy párkapcsolatban a nő csak családot akar, a férfi meg csak a saját magát szórakoztatni, akkor ott mind a két ember beteg. A család és a gyereknevelés jó dolgok és teljesen új dimenziókat nyithatnak az ember életében, tele új lehetőségekkel. Akinek ez valami szükséges rossz, ami miatt nem tud el járni focizni, vagy sörözni, annál komoly elvi problémák vannak.
Nagyon sok jó meglátás van benne, ami bizonyos dolgok átgondolására késztet, úgyhogy “ülök rajta” egy kicsit. Viszont olyannyira tetszik, hogy némiképpen kibontva, ugyanezzel a nyelvezettel, örömmel látnám cikként is, mivel nagyon sok irányba elvisz és sok még nem érintett vagy kevésbé kivesézett témát is érint. Pl. mi a nő kapcsolaton belüli funkciója, mi a nő szociális értékképzője stb.
Elöljáróban egy mondás jutott az eszembe. A nők születnek, a férfiak kemény munkával azzá válnak.
Például azt is ki lehetne vrsézni, hogy hogyan érik el, hogy a férfiak így feladják magukat. Persze, most nem a szerelemes szakaszra értem, mert az érthető. A két fickó akikről lentebb írtam amúgy mindketten főnökök. Nem nagy fönökök, de azért látszik hogy amúgy másoknak parancsolgatnak és legalább az egyik igen erős akaratú amúgy.
A nők iránti feltétlen szeretet miatt, amit a nők sosem érezhetnek át. Bár ők azt hiszik igen, pedig tök egyértelmű, hogy nem tudnak úgy szeretni mint egy férfi.
“- Azt mondta, hogy mielőbb családot szeretne és gyerekeket. Neki ez a legfőbb álma.”
Szerintem ennél nem nagyon kaphat az ember bíztatóbb választ. Az antifeminizmus egyik sarkallatos pontja szerintem pont az, hogy a társadalom nem hajlandó elismerni azt, hogy a nőknek a gyermeknevelés és a háztartás vezetése olyan feladat, amiben ki lehet teljesedni, és ez egyáltalán nem szégyen. A nő aki így válaszol vállalja, hogy a hagyományos női szerepeket vállalja a kor divatja ellenére is.
Érdemes belegondolnunk abba is, hogy a modern társadalom (a feminizmussal az élen) a hagyományos női elfoglaltságokat kiszorította, és helyettük csak a TV és a shoppingolás maradt. A nők számára talán az egyik legfontosabb a folyamatos kommunikáció egymással, amit a közösségek szétesése, az individualizálódás lehetetlenné tesz. Szerintem ezért nem találják a nők a helyüket, nem pedig azért mert kivétel nélkül problémásak lennének. A nőkre nem kellene férfias hobbit erőltetni, hanem lehetővé kéne tenni, hogy számukra testhezálló és kellemes tevékenységeket űzzenek. Mai körülmények között talán a helyi közösségekhez való csatlakozás, illetve a nagyobb léptékű család egyben tartása az, ami ezt a szerepet helyreállíthatja. Nagyon jó ötletnek tartom a családi napközit is, ami arról szól, hogy anyukák összejönnek, és együtt vigyáznak a gyerekekre, illetve nevelik őket.
Egyébként mit kellene szerinted válaszolnia erre a kérdésre az ideális nőnek? Mi lenne egy megfelelő női életcél? Jó lenne, ha mutatnál pozitív példát (akár hipotetikusat), mert akkor talán tudnék azonosulni a gondolattal.
“A gyermeknevelés és a háztartás vezetése olyan feladat, amiben ki lehet teljesedni, és ez egyáltalán nem szégyen.”
Mosó- és mosogatógép, porszívó, félkész ételek, óvoda… stb, amennyire megszüntek a hagyományos férfi szerepek (a veszélyes és/vagy nagy fizikai eröt igénylö munkák) még annál is jobban megszüntek a hagyományos nöi feladatok. Egy háztartás vezetése legfeljebb, ha heti tizenöt órát igénylö elfoglaltság, de inkább tíz. Feltéve, hogy valakinek nincs kényszeres szidolozási mániája.
Vannak humán-etológiai kutatások természeti népek körében, amik szerint kb ennyi a heti átlaga a munkára fordított időnek (10-15 óra). Úgy mérték, hogy megnézték, hogy mennyi idő megy el az élelem beszerzéssel, főzéssel és a lakhatási kérdésekkel. Azért kellett így mérni, mert a természeti népeknek nincsen munkafogalmuk, nem is értik, hogy mi az. Távolinak tűnhet ahonnan kezdem, de arra akarok kilyukadni, hogy szerintem egyáltalán nem baj, ha valakinek egy hétre csak kb. 10 órányi munkája van. Ha sikerül elkerülnie a TV és shoppingolás szkülla és kharübdiszét, akkor remekül el tudja tölteni az ember a többi időt is, nem lesz belőle semmi probléma.
Nem kötekedésképpen, de mit csinálnak a maradék idejükben?
Beszélgetnek, énekelnek, pihennek, játszanak, ilyesmi. Igazából nem tudom.
Pont a természeti népekről ha jól emlékszem nincs benne szó, de van egy nagyon jó könyv a semmittevés témájában. Szerintem zseniális, érdemes elolvasni: http://www.orbooks.com/catalog/autopilot/
Viszont kevesebb a rokon, testvér, nagymama aki segítsen és a gépek sem képesek mindenre…
De nem is 8 gyerekre kell fözni, mosni meg takarítani. ;)
Szerintem azért mindenki aki gondoskodott magáról érzi, hogy a házimunka egy erösen túldimenzionált valami. Vannak fokozatai nyilván, de a háztartás vezetésében kiteljesedést keresö nök azért jellemzöen nem mesterszakáccsá fejlesztik magukat, hanem inkább a gazdag férjükkel tartatják el magukat.
Jó meglátás… bár vannak dolgok amikbe a nagyobb létszám nem számít sokat. Pl. Kicsit nagyobb lábasban kell főzni, attól még nagyjából ugyanannyi a munka.
De 5x annyi krumplit kell pucolni hozzá. ;)
“Szerintem ennél nem nagyon kaphat az ember bíztatóbb választ. Az antifeminizmus egyik sarkallatos pontja szerintem pont az, hogy a társadalom nem hajlandó elismerni azt, hogy a nőknek a gyermeknevelés és a háztartás vezetése olyan feladat, amiben ki lehet teljesedni, és ez egyáltalán nem szégyen. A nő aki így válaszol vállalja, hogy a hagyományos női szerepeket vállalja a kor divatja ellenére is.”
Azért hoztam fel ezt példának, mert ez egy sztereotípia válasz. Nagyon sok nő fogja ezt a választ adni egy ilyen kérdésre annak ellenére, hogy nagyon ritkán látjuk ennek a korrekt fizikai leképeződését. A fékevesztetten tomboló plázacicák is ezt a választ adják és azért mondják ezt mert a társadalom a nőktől nem vár többet, mint hogy szüljön. A feministák sem várnak többet (illetve ők már talán azt sem). A feministáknak a férfiaktól a munka és önmegvalósítás nem kell, csak az ezekért járó erőforrások és jutalmak. Egy nőnek semmi sem kötelező, de mindent szabad. Ezt a beszélgetést amúgy olyan kérdésekkel lehetne folytatni, hogy “Szerinted te jó anya lennél? Szerinted te jó példakép lennél? Milyen emberi értékeket tudsz felmutatni egy másik ember számára? Miért akarná bárki is a te útmutatásodat követni? Mihez értesz és mi az a tudás, amit tovább tudsz adni? Tudsz szülni meg pelenkát cserélni? Ez minden?”. Ezekre a cicmókok nemigen tudnak válaszolni. A gyermeknevelésről is elég szűkre szabott elképzeléseik vannak. Úgy képzelik, hogy a gyerek az valami aranyos kis öleb, amit lehet simogatni, meg puszilgatni. Aztán mikor megszületik akkor csodálkoznak, meg panaszkodnak minden barátnőnek, hogy a gyerek folyton szarik meg visít egész nap mint a légoltalmi sziréna. Ja hogy ide hozzáértés, munka, meg felelősség is kell? Ja bocs azt a feminizmus kinevelte a nőkből. Már lassan több férfi főz, meg cserél pelenkát, mint nő, pedig állítólag ez a női önmegvalósítás.
“A nőkre nem kellene férfias hobbit erőltetni, hanem lehetővé kéne tenni, hogy számukra testhezálló és kellemes tevékenységeket űzzenek.”
Egyrészt túl sok hobbit akarunk a férfiak nyakába varrni, aminek semmi köze a nemi determinációhoz, másrészt óriási asszimetria van a nemi kultúrák fejlettségében pont a női önmegvalósítás hiánya miatt. Legalább annyi féle női hobbinak kellene léteznie, mint férfinak és kellene lennie egy csomó nemtől független EMBERI hobbinak is. Nem hiszem, hogy az absztrakt tudományokra, a művészetekre, vagy a zeneszerzésre való hajlamot a maszkulin önmegvalósításból kellene levezetni. Mégis a férfiak sokkal lelkesebben képviselik ezeket a szakmákat, mint a nők. Szerencsére vannak olyan női kivételek, akik ki tudtak törni a rájuk kényszerített sablonokból, volt bennük ambíció és hozzá tették a saját önvalójukat ezekhez a területekhez. De még a női területeken is a férfiak a legsikeresebbek ( http://www.kiskegyed.hu/galeria/1307 ). Alapvetően mind a két nemnek az a feladata, hogy gondoskodjon a saját közösségéről/környezetéről, egyedül a gondoskodás módjában van eltérés a nemek szerint. Ez mind a két oldalon munkát és felelősséget kíván. Ezen felül mind a két oldalon lennie kell olyan életnek, ami túl mutat a reprodukción és önfenntartáson. Az anyaság és apaság nem szükségszerűen egy tudatos állapot, hiszen az ösztön vezérelt állatok is maradéktalanul ki tudják elégíteni ezeket a szerepeket. Az ember képes ennél többre is, képes feljebb kapaszkodni a Maslov piramison és megélni az élet nagyobb mélységeit is. Szerintem emberként többre vagyunk hivatottak, minthogy csak nők/anyák legyünk és csak férfiak/apák. A feministák még nők sem akarnak lenni és az meg már totálisan a másik véglet. Szóval az a nő aki szembe megy a feminizmussal és tényleg teljes értékű anya akar lenni (nem csak mondja) az még mindig csak a táv felénél jár, csak a női oldalt teljesíti be, de az emberi aspektust nem, pedig a férfitól elvárjuk, hogy teljes értékű ember legyen és az önmegvalósítása is ennek megfelelően van kalibrálva.
… szóval ezért kell a saját élet, az önmegvalósítás, a tudatosság … ha te férfiként szellemi magaslatokba törsz (legyen az természet fotózás, vagy kvantumprocesszor tervezés), míg ott van melletted egy nő aki csak az állati ösztöneit akarja beteljesíteni ott a lelked lemorzsolódik ha meghajolsz az akarata előtt. És ezek a hobbik nem zárják ki a gyereknevelést … sőt! Vond bele a gyermekeidet is és add át a tudásodat!
“Egyébként mit kellene szerinted válaszolnia erre a kérdésre az ideális nőnek? Mi lenne egy megfelelő női életcél? Jó lenne, ha mutatnál pozitív példát (akár hipotetikusat), mert akkor talán tudnék azonosulni a gondolattal.”
Jó válasz bármi, ami túlmutat a jelenlegi életvitelén. Olyan élet terv ami mögött szellemi teljesítmény van és vagy ő maga válik jobbá általa, vagy a környezete. Pl.: zenélés, festés, orvoslás, kutatás, spirituális felemelkedés, valamilyen hibás társadalmi működés (pl a nőkhöz közelálló területek) megreformálása. Meg elvileg a jogi egyenlőség is arról szól, hogy mindenki csinálhasson bármit nemtől függetlenül. Én férfiként is szeretek főzni, meg másokról gondoskodni és fontosnak tartom hogy fejlesszem az asztrális világomat és nekem ez ugyanolyan hobby, mint hogy programokat írok, vagy kondizok. Sokat gondolkodom azon is, hogy vajon jó apa lennék-e és követendő erkölcsi példát tudok-e felmutatni.
Röviden megfogalmazva tényleg az a problémám a gondolatmeneteddel, hogy férfiaknak szóló mércével méred a nőket, és nem ismered el, hogy számukra teljesen más dolgok fontosak, mint nekünk. Persze ez a mérce is működhet, ha sikerül kifognod egyet a nőknek abból az 1-5%-ából (ez egy saját sacc), akik férfiaggyal gondolkodnak. Ismerek néhány ilyen nőt, ha kitartó vagy meg lehet találni őket. Nekem az a benyomásom, hogy velük harmonikus kapcsolatot fenntartani az átlagnál is sokkal nehezebb, úgyhogy kösd fel a gatyád, ha sikerül ilyet találni!
Konkrétan mi is ebben a férfi mérce? Épp a női önmegvalósítás és női hobbik hiányáról beszéltem egész eddig. Továbbá, hogy a nők sem az emberi mivoltukat nem vállalják fel, sem a nőit.
Van egy elvárásrendszered, aminek nem felel meg senki. Nem lehetséges, hogy az elvárásaid túl szigorúak?
A nőnek legyen hobbija és valósítsa meg önmagát – az nem elég, hogy családot akar, az semmi, nem önmegvalósítás; de lehetőleg ne legyen megfertőzve feminizmussal. Nekem ez az egész gondolatmenet a “Hová tűntek a normális férfiak?” cikkek férfi megfelelőjének tűnik. Azokban ugyanúgy arról van szó, hogy a férfinak legyen élete, valósítsa meg önmagát, lehessen felnézni rá, de emellett legyen házias, és csinálja meg a pelenkázást is. Sokszor levezettük már, hogy a férfi nem tud egyszerre lenni női és férfi szerepben. Akkor miért gondoljuk, hogy a nőnek erre képesnek kell lenni?
Szóval egy nő elég ha betölti a biológiai funkcióit, ettől ne is várjunk többet. Értem. De akkor úgy fair, ha te is csak a biológiai funkcióidat töltöd be és mindent alárendelsz az erőforrások beszerzésének és a biztonság megszervezésének. Szóval napi 12 óra munka, utána meg őrködés estig a ház körül. Nem lehetnek barátaid, nem sportolhatsz, nem olvashatsz, nem játszhatsz, nem kirándulhatsz, hogy pont olyan unalmas legyél, mint az átlag nő, akit semmi inger nem ér. Megfelel?
Én már csak ismételni tudnám önmagam, úgyhogy feladom inkább :-).
Valamiért nem hagy nyugodni ez a vita szál, muszáj mégis odamondanom egyet.
A legfontosabb, ami nekem nagyon nem tetszik ebben a vita szálban, az az hogy minden hozzászólásodban nőgyűlöletet érzek. Ha esetleg valakinek nem tűnt volna fel, minden hozzászólásból kiemelem a legerősebb mondatokat, de lehet ezeken kívül is találni: “A legtöbb nőnek nincs élete!”, “egy nő aki csak az állati ösztöneit akarja beteljesíteni”, “a nők sem az emberi mivoltukat nem vállalják fel, sem a nőit”, “pont olyan unalmas legyél, mint az átlag nő, akit semmi inger nem ér”. Ez a szintű nőgyűlölet nemileg megfordítva szerintem biztosan kiverné a biztosítékot. Például: “a legtöbb férfi érzelmileg nulla, csak szex kell neki”, “egy férfi, aki csak az állati ösztöneit akarja beteljesíteni” (ezt át sem kellett írni, el tudom képzelni, hogy pont ebben a formában megtalálható a nőkerten).
Már többször utaltam rá, szerintem abból adódik a rendkívül lesujtó vélemény, hogy nem veszel tudomást a női princípiumokról, azokat nem értékeled sokra, ellenben férfi értékeket keresel a nőkben. Hogy néhány példát mondjak az értékelendő női értékekre: együttérzés, elfogadás, gondoskodás, anyaság, otthonosság megteremtése. Ezekről mintha tudomást sem vennél. Például pszichológiailag bizonyított, hogy az emberek érzelmi életét meghatározza, hogy gyerekkorukban megkapják-e a szükséges simogatást és puszilgatást. Márpedig ezt többnyire a nők adják meg a gyermekeknek. A férfiak is szeretgetik a gyereküket 10-20 pecig, de aztán halálra únják. Egyszerűen azért, mert eltérően működünk. De mindkettőre szükség van.
A másik baj az érveléseddel az, hogy észrevétlenül pont a feminista propaganda szól belőle: az a nő, aki nem tör férfias babérokra, az értéktelen. Csak akkor lesz valaki egy nő, ha legalább olyan jól teljesít a férfiak területén, mint egy férfi, sőt még egy kicsit jobban is. Feltűnik a genderszak logikája is, nevezetesen hogy nem vagy hajlandó elismerni azt, hogy a nemek bizony különböznek, és ezért a velük szemben támasztott elvárásoknak is különbözni kell.
Az meg már egyenesen nevetséges, hogy a mondataid közül hiányzik az értelmi kohézió. Az utolsó kommentedben abból hogy a nőm ösztönlény (sic) levezeted, hogy kötelező nekem is annak lenni. WTF did I just read?
Az még nem is zavarna, hogy egyvalaki így gondolkodik, de az már elgondolkodtató, hogy a “lájkolás” tekintetében erős hátrányba kerültem. Pedig én úgy érzem, hogy egy konzervatív antifeminista állaspontot képviselek egy feminista-fertőzött modernnel szemben. Valami ennyire el van állítódva bennem? Vagy egyszerűen csak annyira jópofa a nők ekézése, hogy mindenki vakon lájkolja anélkül, hogy végiggondolná, hogy mit olvas?
Számomra az az alapvetés, hogy a férfiak és a nők egymás nélkül nem élhetnek teljes életet. Egymásra vagyunk utalva, együtt kell a társadalom problémáit megoldani. El kell fogadnunk egymás hibáit és meg kell tanulnunk együttélni velük. El kell ismernünk egymás erősségeit, és támogatnunk kell benne egymást. Aki azt gondolja, hogy a nemek közötti harcnak értelme van, az bizonyára egy műméhes nő nélküli, vagy pedig egy műspermás férfi nélküli világban szeretne élni. Én a magam részéről bevállalom a küzdelmet, a veszélyt és egy analóg spermás, analóg méhes világban akarok élni, ahol a férfiak és a nők viszonylagos harmóniában élnek egymással.
Elkövetett hibáid:
http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab
http://a.te.ervelesi.hibad.hu/mazsolazgatas
http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szemelyes-ketely
Valahogy nagyon nem azt olvasod, amit én írok, hanem azt, amit te akarsz látni. Nem nőgyűlölet az hogy számon kérek a nőkön bizonyos dolgokat. Írtam egy csomó női elfoglaltságot ahogy kérted, írtam az érzelmi világ fontosságáról és ez mellett több módon fejtegettem, hogy a passzív élet káros és a másik életének a rovására fog menni, de te továbbra is hajtogatod, hogy egyszerre vagyok feminista és nő gyűlölő. A feminizmus a női passzivitást és élősködést támogatja (bárminek is próbálja előadni) én pedig pont, hogy nagyobb aktivitást és önállóságot szorgalmazok. Továbbá nincs semmi bajom a nőkkel, nagyon is tudom szeretni és tisztelni azt aki okos és életrevaló. Ezekkel az otthon ülő, együgyű pláza cicákkal viszont nem tudok mit kezdeni, ha szülnek, ha nem. :D
“Az utolsó kommentedben abból hogy a nőm ösztönlény (sic) levezeted, hogy kötelező nekem is annak lenni. WTF did I just read?”
Szemléltető példa volt arra, hogy mi az amit elégségesnek tartasz és elvársz egy nőtől, csak férfira levetítve. Lehet hogy te nem vársz többet egy nőtől, de a szülés meg a takarítás nem a női önmegvalósítás csúcsa, mint ahogy neked sem az ha csak dolgozol, meg őrködsz egész nap. És semmi férfias elvárás nincs abban, hogy egy nővel ne csak a semmitmondó smalltalk témákról lehessen beszélgetni, hanem legyenek saját gondolatai és élményei és ne velem akarja kitölteni a létező összes szabadidejét (unatkozás helyett), hanem legyen saját elfoglaltsága is.
Ami talán még magyarázatra szorul: Ha egy nő szülni akar meg vezetni a háztartást és nem vágyik többre az önmagában nem egy rossz dolog. Itt arról beszélünk, hogy nem fér össze egy olyan férfival, akinek kulturális oldala is van és kulturális igényei is vannak. Az ilyen nő mellé egy egyszerű jómunkásember való és ne is akarjon mást. Ami rossz, hogy a nők jelenleg kulturális lemaradásban vannak (a feminizmus csökkentette az egyik oldalon az ellenállást, így ott a fejlődés is lelassult) és sok férfi így nem találja a párját (persze sok nő sem, de ezek a nők a probléma valódi okát nem érzékelik). A férfiak együtt akarnak szórakozni a nővel és nem egyedül szórakoztatni egy nőt. Egy nő is lehet vicces és művelt. Jelenleg a kulturális közösségek döntő többségét férfiak működtetik, férfiak pénzén. Óriási a kuki túltengés minden rendezvényen, pedig állítólag több élő nő van, mint férfi. Még a nőknek szóló rendezvényeken is általában férfi előadók vannak. A nőket külön motiválni kell, hogy kimozduljanak(pl.: ingyenes belépő). Az értelmesebb nő ismerőseimtől is gyakran hallom, hogy nem szeretnek nők között lenni, mert ott nincs semmi izgalmas beszéd téma és nem történik semmi, szóval ők is mennek a férfiak után, míg a férfi társaságok jól megvannak magukban is.
Nem akarom elvitatni a nőtől, hogy érzelmesebb, jobban ért a családi élet fenntartásához és a gondoskodáshoz, így jobb ha ezt ő műveli, a férfi pedig erősebb, bátrabb, jobban ért az erőforrások és biztonság megteremtéséhez és ezt jobb ha ő műveli (a nemi dimorfizmus és az ebből következő képességkülönbségek elvitathatatlanok). De:
1. Lehet egymásnak segíteni. Mindkét nemnek van fizikai, asztrális és mentális oldala és egyiket sem szabad hanyagolni. A nemi szerepeket nem szabad végletesen, kisarkítva értelmezni.
2. A megértéshez és szellemi kapcsolathoz két ember kell és itt jó ha tudásban, intelligenciában és szórakoztatásban egy szinten állnak.
3. Minden egészséges embernek van saját személyisége és érdeklődési köre és ha ezt elfolytja, akkor megbetegszik testileg és lelkileg.
A többi vádaskodásra meg nem is reagálok mert nem csak az én írásomat vonod vele kétségbe, hanem ennek az oldalnak a létjogosultságát is.
Engem nem zavar, hogy űrutazásról vagy kvantumfizikáról nem tudok a feleségemmel beszélgetni. Azért vannak barátaim, és saját életem, hogy ezeket ki tudjam élni ott. Régebben én is azt gondoltam, hogy mindenképpen meg kell osztanom a párommal ami épp érdekel – meg beismerem néha most is jólesne – de aztán rájöttem, hogy ezzel a hozzáállással örök agglegény maradnék.
Amúgy mi a férfi nem asztrális oldala?
együttérzés, elfogadás, gondoskodás mint női tulajdonságok LOL
Btw, nagyon benézed amit ír.
Wow, egész korrekt feminista hozzászólás, respect :-), főként azért a díjat érő felismerésért, hogy létezhetnek nemtől független, pusztán csak emberi minőségek egy nő életében is.
Csodás cikk egyébként. Szívesen adnék neki alcímet is: Mese az antifeminista öngólról. A cikkben példaként említett fiatalember akár létező, akár kitalált, sok együttérzésre nem méltó az elcsesződött párkapcsolata miatt. Felületesen választott, figyelmetlen és önző módon viselkedett, ezek után nyugodtan sétáljon be egy sarki kápolnába és perkáljon Szent Antalnak, hogy a nőnek végül megjött az esze és időben odébbált, mielőtt mindketten beragadnak egy működésképtelen kapcsolatba és alakítanak egy diszfunkcionális csapda-családot.
Mégis, mi a fenét vártok? Az antifeminista nőideálnak elvileg nincsenek átlagos emberi funkciói, hanem minden működése a női biológia, a női ösztönök és a női hivatástudat, szocializáció által megszabott keretek között zajlik. Ambíciója, kreativitása, önmegvalósítása a család, gondoskodás, gyermeknevelés, mikroközösség összetartása körül fejeződik ki. Ezt élvezi, ez az életcélja, a családban teljesedik ki, ez az egyéni boldogságának az útja, ezen kívüli boldogságforrások keresése feminista erőszakmány, ami lelke mélyén nem elégítheti ki. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ideális antifeminista nő hobbija a férje és a családja, a nevelés is elvileg ebbe az irányba kondicionálja. Egy lányt érdekeljenek a szép ruhák, a cicomázás, hogy tessen a férfiaknak, és a legjobb férjalanyokat tudja megszerezni. Érdekelje a főzés (egy haver megfogalmazásában: ha a hobbi rovatban főzés van, az rendszeres házikosztot jelent és pozitívum, ha a gasztronómia, akkor mínuszpont, mert az a nő étterembe akar járni, otthon meg egzotikus nyúltápot főz), motiválja a házimunka, legyen fészekrakó ösztöne stb., stb. Tehát csupa olyan dolog kösse le, amiből következtetni lehet arra, hogy a családon belüli ideális szerepét önként vállalja, és egyúttal az is legyen világos, hogy nem lesznek olyan céljai, vágyai, ami időlegesen vagy tartósan akadályozná a full time családanyai szerepet, amihez szorosan kapcsolódik a családfő támogatása, a társ-lét is.
Az így kondicionált nőtípus logikusan alkalmazkodik, első körben igyekszik tökéletes társ lenni. Ideális esetben nem is játssza ezt meg, hanem valóban osztozik a társul választott férfi gondolataiban, elfoglaltságaiban, keresi és megteremti a közös pontokat. Eddig stimmel is a dolog, jól szolgálja a férfi kényelmét. Csakhogy van ennek egy pár hátulütője. Az én hobbim pl. a gyöngyfűzés, mikor nincs elég időm rá, az is örömet okoz, ha csak nézegetek pár képet, elolvasok egy-egy cikket. De hosszú távon marha pipa lennék, ha a gyöngyeim eltűnnének a fiókból, ugyanis az eszköz jelenléte nélkül nehéz a célt megvalósítani.
Ha jó dolog az, hogy a nő hobbija a család és a férfi, akkor nincs mit a szemére vetni, ha megköveteli a hobbija tárgyának jelenlétét. Ha ez kényelmetlen, hosszú távon terhesnek találtatik, akkor rengeteg lehetőség van még, bár a lehetőségek jó része valamilyen úton a csúnya és megvetett feminista tákolmányokhoz vezet.
A cikk példaalanyának is van lehetősége következőre másféle párt választani. Pl. olyat, aki nem bevonódik az ő szenvedélyébe, hanem mondjuk már előtte is, saját jogon volt köze a természetfotózáshoz. Hátrány: ha közösen családot terveznek, mindkét félnek kelleni fog saját idő a hobbijához, tehát a férfinak is lemondással jár a dolog. Plusz ha nem is túl erősen, de az önálló hobbi feminista-gyanús.
Aztán lehet olyat választani, akinek másféle saját hobbija van, de azért van. Hátrány: idő arra is kellhet, a kompromisszum újra bejátszik. Ha ez nem megy, akkor lehet keresni családra nem vágyó nőt, így ez kiküszöbölhető, bár kérdés, hogy a férfinak ez megfelel-e.
Amennyiben mégis az az igénye a férfinak, hogy a nő kvázi gésaként mellette legyen, abban osztozzanak, amit ő szeret, a nő önálló igényei ne jelenjenek meg a közös életben, vagy a szabadidő közös eltöltésében, akkor ezt is választhatja, bár azért ilyenkor gyanús, hogy ennek szabott óradíja lesz. Arra viszont már nem nagyon vagy működő megoldási javaslatom, hogy mit csináljon, ha emellett még családot is szeretne, de a saját szórakozásából nem akar engedni és nem hajlandó változtatni az időbeosztásán. A béranyák csak kihordják a gyereket, de rendszerint nem nevelik fel és nem kreálnak meleg otthont egy fantomférjnek.
Lehet sírdogálni, hogy szegény férfiakat az önző nők elmarják a hobbijuk, barátaik, kedvenc csapatuk, kedvenc kocsmájuk mellől és igényt tartanak a szabadidejükre, de ez azon nem változtat, hogy a család egy időigényes feladat, ami távmunkában nem végezhető.
“a díjat érő felismerésért, hogy létezhetnek nemtől független, pusztán csak emberi minőségek egy nő életében is.” – Ezt senki sem vitatta. A gond inkább a női minőségek elhagyásával van.
“Az antifeminista nőideálnak elvileg nincsenek átlagos emberi funkciói” – Éppenséggel vannak, viszont a legtöbbünk (beleértve az emberi népesség túlnyomó többségét is) úgy gondolja, hogy ezeket az emberi minőségeket nőként (és férfiként) lehet és kell megélni. Nem nélküli ember nincsen. A világot nemi identitásunkon keresztül éljük meg. Valójában emberi mivoltunk is csak olyannyira lehet teljes, amennyire saját nemiségünkhöz, nemi funkcióinkhoz és nemi szerepeinkhez való viszonyunk. A feministák éppen ezért valójában emberiség elleni büntettet követnek el, amikor tevékenységükkel természetellenesen torzítják el a nemek önmagukhoz és egymáshoz való viszonyát.
Sorról sorra végigvehetném a mondataidat, de attól tartok semmi értelme, a kedvem is elment tőle. Nem is értem miért vesződsz velünk és mi veled. Folyamatosan sztereotipizálsz. Bármit is olvasol, jobbító szándékkal bármit is írnak neked, minden lepereg és mint valami felhúzós baba, újra kezded, mint valami imamalom ismétled mindig csak ugyanazt, minden változás nélkül. Attól tartok értelmi szinten lehetetlen párbeszédbe elgyedni veled. Az internet pedig az érzelmi szintű kommunikációt nem teszi lehetőveé ugye…
Fogalmi szinten nincsen egyezés. Egyszerűen mást értünk olyan dolgokon, mint férfi, nő, kötelesség, áldozat. odaadás, biztonság, védelem stb. A magam részéről nem haragszom rád csak semmi értelmét nem látom bármilyen módon is kommunikálni veled. Remélem megtalál majd egy normális pasas, akitől simogatást kapsz bántás helyett. Ha oldódik benned a félelem és megerősödik a bizalom valaki iránt talán boldogabbá válhatsz nőként is. Minden korábbi neked szóló kommentem ellenére őszintén kívánom hogy mindez megadasson neked. Ha másért nem, azért mert utána talán a környezetedben levő hasonlóan félelemből, fájdalomból önmaga köré falat húzó és saját érzelmi és értelmi éretlensége folytán azt önmagától lebontani nem tudó nőtársaidnak is segíteni tudsz majd.
Valahol igazad van, de amint lentebb írták, mostmár egy csomó régi tevékenységet gép csinál, úgyhogy… Az is igaz, hogy ismerek olyat aki a gépek ellenére, folyton azzal jött, mikor meglett az első gyereke, hogy semmire sincs ideje. Akkor régen akiknek nem volt gép, hogy volt? Hát úgy, hogy a család sokkal nagyobb, volt, meg amiért előbb szültek, még a nagymama is aktívabb volt. A nőknek is alkalmazkodni kell az új világhoz és szerintem nem csak otthon kell lenniük…(Kalmannak ment…)
A cikk írójának és a Férfihang valamennyi olvasójának figyelmébe ajánlom a következő, banálisnak tűnő kérdést: mit csinálnak a nők?
Egy személyes észrevétel: az egyetemi éveim alatt dolgoztam is, míg az összes lányismerősöm bulival, diszkóval, kocsmázással, fesztiválokkal, különféle kreténségekkel múlatta az idejét. Míg jómagam túlteljesítettem a nyolcórás munkaidőt (ugyanez a legtöbb barátomról és férfi kollégámról elmondható), addig a nők néhány órás titkárnői, menedzserasszisztensi, könyvtárosi, jegypénztárosi “munkát” látnak el, gyakran pedig órákkal hamarabb zárnak vagy ki sem nyitnak, ilyenkor a munkaidejük a nulla felé tendál.
(Mivel magamra mosok, főzök és takarítok, a háztartási munkát kéretik nem figyelembe venni.)
A társkereső oldalakon pedig külön alfaja tenyésztődött ki a dologtalan, lusta nőknek. Egy nagybetűs, Tisztességes Nő esténként, kevéske szabadidejében tekinti át a leveleket, míg a társkereső oldalakon rengeteg a délelőttönként online nő (eszerint unatkozó háziasszonyok vagy munkanélküliek).
A nők életéhez vagy annak hiányához kapcsolódva: nehéz olyat találni, aki az értékek vagy ideák embere lenne. A legintelligensebb nőismerőseimmel politikáról beszélgetve kiderült, hogy a kinézetük alapján díjazzák a politikusokat, egy másik nő szerint Batman azért gonosz, mivel fekete ruhát visel.
https://www.youtube.com/watch?v=HbwutZHnU5U
“mit csinálnak a nők?” – Várják a gazdag férjelöltet. Már aki… Ezt személye válogatja, vannak ilyen flegma lusta nők, de vannak olyanok akik nagyon sokat dolgoznak… És a flegmák is jók bizos valamiben.
Flegmaságban?
Lehet, hogy nem csak azokról a cuki eye-candy csajokról kellett volna savanyú a szőlő véleményt kialakítanod, akik egyébként nem álltak szóba veled, mikor csajozni próbáltál, hanem mondjuk valóban megismerni néhány normális nőt is. Léteznek, és ha nem lekezelően bánnak velük, hanem valódi érdeklődést tapasztalnak, akkor lehet normálisan is beszélni velük.
Én is végigdolgoztam a nappalis egyetemi éveimet, az utolsó időkben már munkaszervezőként is. Érdekes módon nekem meg olyan tapasztalataim vannak, hogy mondjuk egy Balaton-átúszás előtti teljes éjszakás műszakban hajnal három felé pasikat már nagyon nem lehetett látni, addigra szépen elszivárogtak iszogatni, bulizgatni, majd reggel megjelentek kissé másnapos fejjel, és tiszta izommunkán kívül semmire se lehetett őket használni. De ugyanez vonatkozott a pultozásra, sőt még a szalag melletti melókra is.
“majd reggel megjelentek kissé másnapos fejjel, és tiszta izommunkán kívül semmire se lehetett őket használni”
Legalább volt egy jó napod.
Kár az utolsó mondatért, agyonvágod az egészet.
Hehehe, egy régebbi történet jut eszembe erről. Volt egy Karcsi nevű kollégám. Egyetlen szóval tudnám jellemezni: ő volt a MOTOROS. A megtestesült archetipusa volt a kemény motorosoknak, éjjel-nappal, télen nyáron-motorral járt. Ezer köbcentis gépeket csak robogóként emlegetett. Nagydarab, szakállas, izmos csóka volt, rekedt hanggal, amit egy motoros balesetnek köszönhetett.
Na és összekeveredett valami csajjal, együtt motorozgattak, meg ilyesmi, aztán össze is házasodtak. A csaj nem sokat várt, az esküvőt követő harmadik napon kezdte el mondogatni, hogy hát el kéne adni a motorokat. Károly nem volt éppen a szavak embere, ekkor sem szólt semmit, csak levette a szekrény tetejéről a bőröndöt, bepakolta a csaj cuccait és hazaköltöztette az édesanyjához. Másnap beadta a válókeresetet.
Ehhehheh, na igen. Mi is ismertünk motorost, csak ott végül eladásra került a vasparipa, amit nem sokkal követően a lány is odébbállt nagy dráma közepette, s mit ad Isten, az új kanja… hát nem egy motoros volt?
Csak azt sajnálom, hogy nem láttam a csaj képét, mikor Karcsi levette a szekrény tetejéről a bőröndöt.
“Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt.
A feleség ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem valósággal üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek már 12 éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt. Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban, kopott farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg. A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem. De szerettem magam és az életem. Így ismerkedett meg velem.
“Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad.”
Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú hajam volt. Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja:
“Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az esküvőre.”
Órákkal, – nem napokkal és végtelen könnyekkel később beleegyeztem és egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és akkor mi van, férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt.
Olyan kedves voltam.
“Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy” susogta nekem.
Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés, közös létek hetei következtek amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és azt mondta:
“Kérlek, próbáld fel ezeket.” napokkal, hetekkel, nem hónapokkal és végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő, zakó, nyakkendő és divatkabát.
De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos és a fejemre nőtt.
Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért.
Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam, ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a fejemre nőtt.
Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket tanultam meg kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem.
És akkor mi van – gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és a fejemre nőtt.
Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében és azt mondta:
“Elhagylak.”
Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy miért.
“Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit valaha megismertem.”
Nemrég összefutottam vele. Az “új” pasija egy hosszú hajú motoros szakadt farmerben, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.
Azt hiszem, küldök neki egy sapkát.”
Hehe, már népi anekdota? Több ilyen eset lehet, mint sejtjük.
Több minden is eszembe jutott a cikkről.
Sok nő képzeli azt, hogyha jópofát vág a férfinak bizonyos dolgaihoz, így bevágódik nála, elveteti magát vele, akkor onnantól kezdve – mivel a kötelék biztonságában van – elkezdődhet a nagy Változtassuk Meg a Férfit – project. Ennek három kimenetele lehet. a) A férfi befeszül és ellenáll, a nő pedig elégedetlenkedik, mert nem olyan a férfi, amilyennek ő akarja. b) Sikerül a nőnek a maga képére formálnia a férfit, de akkor meg kiábrándul belőle, mert micsoda bétabéla, aki úgy táncol, ahogy a nő fütyül neki. c) A nő a hasztalan próbálkozások után elfogadja olyannak a férfit, amilyen, hiszen elvileg nem ahhoz a férfihez ment hozzá, akit ő akar csinálni belőle, hanem amilyen ő valójában. Megeszi, amit főzött magának. Sok nő lépdel így bele rossz, valóban bántalmazó kapcsolatba azzal a ködös képzettel, hogy majd megváltoztatja a férfit. Majd ő jó hatással lesz rá… Ami szerintem egészen tragikus. Nagy betűkkel hírdetném mindenhol, hogy úgy menj hozzá valakihez, hogy azzal tervezed leélni az elkövetkező x évtizedet, amilyen ő most, és ne azzal köss házasságot képzeletben, akivé majd te formálod (ahogy azt a kiskirálylány elképzelte…)
Viszont azért az is biztos, hogy a családalapítással nem csak a nőnek, de a férfinak is változtatnia kell valamennyit. Nem a nő kénye-kedve szerint, hogy ő most átformálja. Hanem önálló döntésből. Mondjuk hogy a férfi ritkábban jár el ide-oda, és több időt tölt az immár gyermekkel kiegészült családdal. De az is fontos, hogy a nő se gondolja azt, hogy mostantól a férfinak kötelessége minden hétvégén otthon ülni és vele meg a gyerekkel törődni, mintha nem lennének barátai vagy hobbija.
Nyilvánvalóan az általam írt “szürke zóna” tagjai csinálják jól, azonban látni kell, hogy a többség a másik két kategóriában él. Tényleg megdöbbentő számomra, hogy a nők többsége a gyerekszüléssel és neveléssel beteljesítettnek gondolja az életét, és azon túl csak a hétköznapi létezés marad. Ennél unalmasabb életet elképzelni sem tudok. Persze, hogy ezzel a mentalistással rátapadnak a másikra és kiszívják belőlük az életet. A társadalom többsége szerint meg ez a normális. Mikor az egész internet basztatta azt a meghalt hegymászót, hogy család mellett miért ment még mindig a Himalájára. Basszus, erre tette fel az életét. Igen, kockázatot vállalt, de ha nem teszi boldog ember lett volna? Tragikus, hogy meghalt és szomorú, hogy egy özvegy és egy árva maradt utána, de pont az özvegye védte meg, hogy ez az ember ezzel a szenvedéllyel érezte teljesnek az életét. Milyen alapon tiltotta volna el ettől a felesége?
Tapasztalatom szerint mi, nők nem igazán értjük meg ezeket az extrém és kockázatos dolgokat. Vagy ha ésszel el is fogadjuk, érzelmi szinten valahogy az bújkál bennünk, hogy “Normális?? Komolyan ér annyit felmenni egy hegyre, hogy meghal? Tiszta őrültség, önző hóbort…” Elfogadni elfogadhatom, hogy egy férfinak igenis érhet ennyit egy hegy megmászása vagy az átkelés az óceánon egy csónakkal és egyéb kísérletek, de érzelmi szinten nem tudok vele azonosulni. Csak elfogadom, mint egy különbséget a sok közül. Az meg biztos, hogy a feleségének el kell fogadnia, hiszen amikor hozzáment, tudta, hogy ilyen.
A másik tapasztalatom, ami ide kapcsolódik, hogy egy férfinak meg kell tanítania a nőt arra, hogy legyen saját élete, ha addig nem tanulta meg. Hogy nem az a párkapcsolat, hogy 0-24 együtt vannak és szórakoztatják egymást (vagy rosszabb esetben a férfi szórakoztatja a nőt). Kell az elvonultság, kell a nyugi, kell a külön töltött idő. És a nőnek ilyenkor szintén fel kell találnia magát. És még valami: a férfi nem barátnő. Ezt se értik sokan. Nőies dolgokról a barátnőkkel kell beszélgetni, nőies szórakozásokat a barátnőkkel kell űzni, nem a férfitól elvárni.
Egyébként a hobbi nélküliség, az, hogy max. annyira tudja magát lekötni egy ember, hogy a tv-t bámulja, nem csupán nemhez köthető jelenség. Én inkább látom úgy, hogy egy bizonyos intelligenciaszint alatt vannak így az emberek nemtől függetlenül. Pl. egy barátom mesélte, hogy egyre fogy a munka a munkahelyén, és a főnöke kitalálta, hogy ne lézengjenek ott, hanem rövidebb lesz a munkaidő, de ua. pénzért. Erre az egyik férfi munkatársa benyögte, hogy de ő mégis mit csináljon otthon?! Úgyhogy nem lett az egészből semmi.
Ezt Hegel sok-sok éve kiválóan megmagyarázta, külön történelemfilozófiát kanyarított a haláltól nem félő, életüket kockára tevő harcosok köré, arra, hogy a premodern kultúrákban mennyire meghatározó volt a versengés és a megbecsülés keresése. Normális esetben a társadalmi-közösségi életben kedvező pozíciót kéne elfoglalnia, annak, aki a saját életén túlmutató dolgokkal foglalkozik. Csak sajnos egyfelől a liberális doktrína (szerintük az eszmék, vallások, embercsoportok között nincs értékbeli különbség), másfelől az oktatáspolitika (mely a férfiakat kiskoruktól eltiltja a versengéstől és értékeik melletti kiállástól) sokak szemében megalázta, nevetségessé tette a férfiak intellektuális és fizikai erőfeszítéseit.
Nem az a gond, ha valaki a saját életén túlmutató dologgal foglalkozik, vagy valami heroikus tettet hajt végre. Sőt, nagyon vonzó és megbecsülést ébreszt bennem. De a számomra míg mondjuk meghalni a hazáért vagy úgy, hogy kimented a barátodat a tóból, érdemes, addig pusztán azért, hogy fölmenj egy magas hegyre, nem az. Talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy a teljesítménynek és az áldozatnak legyen valódi célja, ne maga a teljesítmény legyen a cél. A szememben ez a különbség a bátorság és a vakmerőség között. Berohansz az égő házba, hogy kiments valakit, vagy berohansz, hogy elmondhasd, hogy berohantál. De mint mondtam, elfogadom a bizonyos férfiakban meglevő vonzódást az önmagukért levő teljesítményekhez.
Olvasd el Evolától A harc és a győzelem árja doktrínája c. művét!
Az önmagukban a kihívásért/teljesítményért végig vitt dolgok magasabb rendüek*… éppen azért, mert nincs földhözragadt céljuk.
*még abban a végtelenül primitív Maslow-piramisban is ez van a legtetején; meghalni a hazáért max. a 3-4 szint, értelmetlenül meghalni egy magas hegy megmászásáért 5. szint ;)
Nem látok bele a hegymászók lelkébe. Biztos van, akinél már-már szakrális cselekedetté válik a hegymászás mindaz miatt, ami benne lezajlik. Míg másnál szimpla “páváskodás”, hogy mekkora nagy dolgot csináltam, ehhez viszont irreális a kockázat és ennél földiesebb dolgot (vakmerően az életet kockáztatni pusztán a dicsőségért) keveset tudok elképzelni. Amikor ellenérzéseim támadnak, meg bárki másnak, biztos azért van, mert ez utóbbi jut az eszünkbe. :-) De az első ok, amit írtam, valóban magas(abb) rendű.
Nyilván a profi mászóknál, akik ebböl élnek ez is csak egy munka, aztán van akik páváskodni akarnak meg a haverok elött villogni, megint mások egyszerüen csak le akarják nézni a többi embert. :)
De fenntartom, hogy irracionális okokból az életünket kockáztatni mélyen emberi és az állati ösztöneink felett áll.
A férfiak nincsenek eltiltva a versengéstől, a szülők, pedagógusok sokkal elnézőbben reagálnak a fiúk ilyen magatartásformájára, mint ha ugyanezt lányok tennék. A tananyag számonkérésének módja, az osztályozás valóban kedvezőbb a lányosabb, normakövetőbb viselkedést tanúsítók számára, de az iskola nem csak érdemjegyekből áll, vedd figyelembe.
A férfiak intellektuális és fizikai erőfeszítései sem a szocializáció hatására tudnak nevetségessé válni, hanem sokszor maguk a férfiak teszik azzá főként úgy, hogy a valódi célt, teljesítményt és erőfeszítést mímelik, helyettesítik valami instant megoldással a könnyebb elérhetőség kedvéért. Mi lenne annál nevetségesebb, mikor férfiak tömegei vágynak a régen ritka kiváltságnak számító hősi mítoszok beteljesítésére, de a cél elérése érdekében nem a valódi teljesítményt, hanem pótszerek garmadáját vetik be. Nem a teljesítmény nevetség tárgya, hanem a pózolás, ne keverjük össze a dolgokat.
Fa Nándi vagy Ocean Race versenyzői keményen kockáztatják az életüket, nem is nevet rajtuk senki, maximum velük együtt, mikor induláskor mutogatják a lefűrészelt nyelű fogkeféjüket. A tápszeren élő pumpált edzőtermi Sanyik viszont viccesek, meg évek óta azok a kb. futószalagon, ötcsillagos szolgáltatással Everestet mászó pénzeszsákok is. A serpákon élcelődik bárki is? A valódi intellektuális teljesítményen se nagyon nevetnek az emberek úgy általában, inkább azok, akik nem értik, ez viszont nem a diszkrimináció tünete, hanem a butaságé. Vagy te tudsz olyan intellektuális erőfeszítést, amit úgy általában kiröhögnek? Csak olyat lécci, amit kizárólag férfiak esetében tesznek…
“de az iskola nem csak érdemjegyekből áll, vedd figyelembe.”
Azt se felejtsük el, hogy hány hímnemű diákot tömnek Ritalinnal, mert ráfogják, hogy ADHD-ben szenved, pedig csak több az energiája, amit sem a tanárok, sem a szülők nem nagyon akarnak tolerálni.
https://www.youtube.com/watch?v=2jvso2el7QI
És mivel mindent a férfielnyomás bizonyításának szolgálatába szeretnél állítani, nagyvonalúan igyekszel elkenni azt a tényt, hogy az ADHD-vel küzdő gyerekek egyharmada lány, viszont ők kb. 50%-kal kevesebb eséllyel jutnak szakemberhez a problémájukkal, mert a lányoknál a fő tünet inkább a figyelemzavar, míg a fiúknál a hiperaktivitás vezet. Ha a te féllábas logikádat követem, akkor akár azt is ráfoghatom, hogy a butácska lányok annyira beleillenek a sztereotípiákba, hogy senkit sem zavarnak.
A válaszod egyáltalán nem cáfolja a hozzászólásomat. Tegyük fel, hogy a “rohadék” férfiak szarnak a lányok tüneteire, és nem is veszik észre őket. Anyák, nőnemű tanárok, nőnemű iskolapszichológusok miért nem foglalkoznak a lányok tüneteivel? Senki nem tiltja meg nekik, főleg nem a férfiak
Egyrészt ki mondta, hogy a nők mindig a nők érdekében cselekszenek? Másrészt talán azért lehet, mert szerintem a te felfogásoddal ellentétben az ADHD nem elsősorban nemi kérdés, hanem inkább generációs és oktatási probléma, amit egyszerűbb gyógyszerrel és valami divatos betűszóval a szőnyeg alá söpörni.
A látványosabb és zavaróbb tüneteket produkáló fiúk esetében ez a megoldás még működőnek is látszik, vagy legalábbis kevesebb és felszínesebb erőfeszítést igényel, mint mondjuk egy oktatási reform vagy épp szemléletváltás.
Vagy mi lenne a megoldás? Pl. visszaállítani a fiúiskolákat? Az emellett kampányolók rendszeresen elfelejtik, hogy ezekben az intézményekben a koedukáltaknál jóval magasabb ma is a fizikai és mentális erőszak szintje.
Az a konzervatív, lexikális tudásra épülő oktatási rendszer, amit pl. most építgetnek itthon, nem csak az ADHD-seknek, nem csak a fiúknak, hanem úgy általában az összes gyereknek hátrányos, csak épp a mentális és fiziológiai adottságaik miatt az első két csoport hamarabb érzékeli a hátrányokat. Ezen az sem változtat, hogy azok a sokat emlegetett női pedagógusok is elnézőbbek a fiúk “rosszalkodásával” szemben. Biztosan előbb berendelik annak a lánynak a szüleit pl., aki havonta egyszer verekszik az udvaron egy osztálytársával, mint ha ugyanezt egy fiú teszi.
Nem hiszem, hogy arról van szó, hogy a lányokat előnyben részesítik a feminizmus miatt, hanem arról, hogy a lányok könnyebben alkalmazkodnak a kényelmesebb, fegyelemre és adattömésre szakosodott rendszerhez. De ártani nekik is ugyanannyit árt, csak nem rugdossák annyit a kerítést.
Olvad el ezt:
http://www.ferfihang.hu/2012/09/22/haboru-a-fiuk-ellen/
“A férfiak nincsenek eltiltva a versengéstől, a szülők, pedagógusok sokkal elnézőbben reagálnak a fiúk ilyen magatartásformájára, mint ha ugyanezt lányok tennék.”
Nyugaton és magyarbálintéknál a közoktatás hívószava az “integrált oktatás”, a “felzárkóztatás”, az elitképzés szétverése. Az ál-egalitárius társadalommérnökök munkája révén pedig egyre csökken a szellemi színvonal.
“Vagy te tudsz olyan intellektuális erőfeszítést, amit úgy általában kiröhögnek? Csak olyat lécci, amit kizárólag férfiak esetében tesznek…”
Vegyik az informatikusokat, programozókat, természettudósokat. A nők szemében érthetetlen dolgokkal foglalkoznak, órákig tudnak csámcsogni a külsejükön (fú! hónapok óta ugyanaz a póló van a kockán!) vagy a szocializáltságukon. Vannak humán értelmiségiek, akiket a nők bizonyos hányada nem tekint maszkulinnak (bizonyos költőket és lektűrírókat sztárolhatnak persze, de egy komoly színdarabíróval nem tudnak mit kezdeni). A férfiak még akkor sem mentesek a nők gyűlöletkampányától, ha fáradságos munkával megszerzett, társadalmilag egyértelműen hasznos orvosdoktori végzettségük van (lásd a szülészeti erőszak hangoztatását egyes femcsi körökben).
Jaj, és tegyük még hozzá az üvegplafont és a női kvóta követelését. Az értelmiségi férfiak nem csak a náluk butább nők sztereotípiáinak vannak kitéve, hanem egzisztenciálisan is fenyegetettek.
Alapvetően egyetértek, de egy mondatba belekötnék:
“A férfiak még akkor sem mentesek a nők gyűlöletkampányától, ha fáradságos munkával megszerzett, társadalmilag egyértelműen hasznos orvosdoktori végzettségük van (lásd a szülészeti erőszak hangoztatását egyes femcsi körökben).”
A szülészettel kapcsolatban szakmai vita is van arról, hogy valóban szükséges-e annyi orvosi beavatkozást tenni, amennyi a statisztikákban látható? A szülészeti erőszak kifejezés lehet hogy túlzás, de azzal egyetértek, hogy a felesleges beavatkozások sérüléseket okozhatnak a szülő nőknek. Például hogy akit szükségtelenül megcsászároznak, az elég rosszul jár. De ha utána olvasunk kiderül, hogy az oxitocin használatnak is komoly kockázata van, ennek ellenére gondolkodás nélkül adják szinte mindenkinek.
Másrészt a fentebb említett Ritalinnal szedálását a gyerekeknek szintén orvosdoktori végzettséggel rendelkező emberek teszik. Igazából az is megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán felnőtteknek szabad lenne-e ilyen szereket adni. Ingyen elérhető könyv a témában: http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/depresszioipar.htm
Szóval attól, hogy valakinek orvosdoktori végzettsége van, még egyáltalán nem biztos, hogy társadalmilag egyértelműen hasznos a tevékenysége.
Két különálló dolgot keversz össze. A femik szülészeti erőszakja arról szól hogy FÉRFI nőgyógyászok mit követnek el és nem általánosságban a nőgyógyászok és betegeik viszonyáról. Arról szó sincs a sérelmekben, hogy NŐI nőgyógyászok mit művelnek legfeljebb pozitív értelemben hogy ők aztán mennyivel figyelmesebbek és megértőbbek (csak mert nekik is pinájuk van?) stb. Femiék képtelenek elviselni, hogy férfi női testhez érjen, ráadásul ez olyan szakma ahol korábban az orvosok többsége férfi volt. Így hát adódik az új front megnyitása a gonosz hímnemű nőgyógyászok ellen.
A másik része, amiről írsz igaz és gond. A magam részéről a fogyasztói mentalitás orvoslásba való begyűrűzésének tartom. A császárt és az epidurálist is.
Igen, félreérthetően fogalmazam, csak a mondat második felére akartam reagálni, arra hogy valóban egyértelműen hasznos-e minden orvos munkája. Ezt amolyan evidenciának szokás venni.
Hát annak akinek betegként volt már élménye a magyar egészségügyön belül szerintem nem evidencia. :-(
Pláne ha mondjuk egy páciensre öt perc jut…
Egyetértek, valóban a vegytiszta androfóbia motiválja ezeket a kirohanásokat a férfi(!) szülész – nőgyógyászokkal szemben. Valamikor belefutottam olyan egészséggel, egészségügyi kérdésekkel foglalkozó weboldalba-fórumba, ahol teljesen valószerűtlen beszámolók sorakoztak arról, hogy a sok érzéketlen, szemét férfi nőgyógyász miként alázta meg a pácienseit, figyelmetlenségből, nemtörődömségből, aljasságból, miként vették el az ocsmány szőrös kezeikkel, virsliujjaikkal szerencsétlen tinilány pácienseik szüzességét… és a többi… Mesterkélt, androfóbiától áthatott történetek, amelyekről süt még az egészségügy csapnivaló helyzetével együtt is, hogy kilószámra gyártott koholmányok. Elborzaszt, hogy ilyenekre is képesek egyes feminista újságírók egy kis plusz forgalomért és ideológiai kampányért…
Én hallottam olyan történetet egy ismerősömtől, hogy a nőgyógyásza (finoman szólva) tisztességtelen ajánlatot tett neki. Egészen biztos vagyok benne, hogy így volt. A csajszi csuklóból lekezelte a faszit. Szerintem ezeknek a sztoriknak kb. ennyi lehet a valóságalapja. Vagy az, hogy elfogadták az ajánlatot.
Nem kétlem hogy a történetek egy része szimpla lejáratás, azt például nehezen tudnám elhinni, hogy egy nőgyógyász véletlenül vagy direkt elvenné egy lány szüzességét a vizsgálat során, de sajnos tényleg vannak olyan orvosok, akik már teljesen kiégtek talán vagy nem is tudom, és olyan szinten hiányzik belőlük bármiféle empátia, hogy az ijesztő. És mivel egy orvos sok nőt lát el, lehet hogy az összes ilyen történet mindössze néhány orvos műve.
Nekem férfiorvosom van, és volt már több is, nő csak egyszer volt, de ő volt a legrosszabb, soha nőhöz többet, viszont az első nőgyógyász akivel találkoztam, pont egy olyan alak volt, akiről bármilyen megaláztatást el tudok képzelni. Még 16 voltam, amikor egyszer bevittek a kórházba mert rosszul voltam (vakbél volt végül), és mondták hogy fel kell küldeniük a nőgyógyászatra is, mert méhen kívüli terhes is lehetek, én meg mondtam, hogy az kizárt, hiszen szűz vagyok, de csak úgy néztek rám, hogy na peeersze…! és kijelöltek egy szinte velem egykorú srácot, aki egészségügyi középsulis volt és gyakorlaton volt a kórházban, hogy kísérjen föl, és fönt mondtam az orvosnak is, hogy nem akarom hogy megvizsgáljon, mert szűz vagyok, és még nőgyógyásznál sem voltam soha, ő meg: “Azt majd mi eldöntjük, jó? na dobálja le a ruháit kislány, aztán ugorjon föl a székbe” És se paraván, se egy kis zug nem volt, ahol levetkőzhettem volna, ki se küldte a srácot, ott kellett félpucérra vetkőznöm a srác meg a doki előtt, meg fölküzdenem magam a székre azt se tudtam, hogy kell, ott bénáztam, alig láttam a bőgéstől, az a szemét srác meg hallhatóan röhögött egész végig, és bámult, a doki meg rá se hederített, és persze a doki rögtön látta, hogy tényleg szűz vagyok, így elengedett, de még akkor vissza kellett mennem a sürgősségire kettesben azzal a szemét vihogó kis gennyládával. Ma már biztos hogy tudnék kezelni egy ilyen helyzetet, például én magam küldeném ki azt a kamaszt, de akkoriban nyuszi voltam.
Hat év is eltelt mire el mertem újra merészkedni egy nőgyógyászhoz, és akkor is olyan ideges voltam előtte, hogy hánytam a félelemtől, de ő nagyon rendes volt, elmondtam neki, mi történt korábban, és nagyon pipa lett, és az egészet úgy kezdte velem, mintha ő lett volna az első, mindent elmondott előre, mi fog történni. Szóval higgyétek el, a nőgyógyászok azért bírnak ám nagyon-nagyon érzéketlenek lenni, talán észre sem veszik, vagy direkt élvezik, nem tudom. És ha az a doki velem így bánt, akkor mással se jobban, és egy csomó történetet ihlethetett a fórumokba.
Mdmselle: Manapság ezt el sem tudnám képzelni. Ráadásul 18 év alatt pláne nem, sőt szülő nélkül…
Én kifejezetten nem szeretem a női nőgyógyászokat. (Bár volt egy, de őt nem azért választottam, mert nő.)
Az igaz, hogy volt olyan időszak, amikor az orvosok többsége férfi volt, de akkor is sokáig alig volt nőgyógyász, mivel a “terhesgondozást” és a szülést a bábák intézték.
Felelőtlen, felkészületlen, buta, durva orvosok vannak férfiak és nők is – nem csak a nőgyógyászok között. Lásd doktornő, aki a cukorbeteg halálát okozta, mert “azt hitte”, hogy a műszer kijelzőjén a “hi” azt jelenti, “hiba”…
Magyarországon minden olyan eszközt be kell tiltani, ami nem írja ki magyar ékezetes betűkkel a szöveget. Ez nem inglisisztán.
Érthető okokból nem volt dolgom nőgyógyásszal. Fordított esetben szívesebben venném, ha nő nyúlkálna hozzám. A nőknek általában az ujjuk is keskenyebb…
Persze gondolom annak meg inkább férfi andrológus kellene, akinek erekciós problémái vagy korai magömlése van meg hasonlók. Elvégre nővel kellemetlenebb lehet megbeszélni az ilyet.
Én úgy vagyok vele, hogy egy rendelőben nem férfi vagy nő ül, hanem egy jó esetben hozzáértő szakember. Ha ellenkező nemű, akkor is az van hogy sok esettel találkozott már és nem az lesz a reakciója hogy esetleg kiröhögjön, vagy hogy ott szégyenlősködni kelljen. A hozzáértését se kérdőjelezném meg, miért ne érthetné egy ellenkező nemű is a másik szervezetének sajátosságait és működését. Ezért szakember. El tudok képzelni jobb nőgyógyászt férfiben mint nőben és urológust, andrológust is jobban hozzáértő nőben.
Én is így lennék vele, amíg nem egy pacák virsliujjai landolnak a seggemben a prosztatámat vizsgálandó. Akkor és ott viszont minden bizonnyal döntően megváltozna a nemi preferencia az orvost illetően férfiről nőire…
Vegyik az informatikusokat, programozókat, természettudósokat.
Na, mesélj róluk, kérlek, mivel az egyetemeken és akadémián eltöltött 8-10 évem alatt csak max. 3-4000 ilyesmi emberrel kerültem kapcsolatba, ezért nem tudok róluk túl sokat. Azzal a jelenséggel, amiről te beszélsz, szinte kizárólag filmeken találkoztam sajnos, hiába a közeg, valahogy élőben sose sikerült nyakon csípnem a problémát. Sőt, még egy rendes Star Trek rajongót sem sikerült találnom, pedig egy időben én is azt hittem, hogy majd a programozók között találok trekie-társakat, de még az se.
Úgy látom, sikerült az emberiséget okos férfiakra és buta nőkre felosztanod. Próbálkozz egy innovációval, és képzeld el, hogy vannak értelmes és kevésbé értelmes emberek, mindkét csoportban vegyesen férfiak és nők. Ha nem azonosítanád a nőket úgy általában a műkörmös plázacicák szűk, ám férfiszemmel valóban feltűnő és látványos csoportjával, akár még értelmes dolgokat is le tudnál írni.
Amúgy mellékes információ: statisztikailag esélyesebb, hogy egy költő vagy színdarabíró rajongótáborában többségben vannak a nők, ugyanis ők kimutathatóan többet olvasnak és gyakrabban járnak színházba. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kult_szokasok.pdf
És a végére még egy kérdés, ha már a nyüzüge geek sztereotípiát kezdtük boncolgatni: vajon szerinted a vélt vagy valós lenézés, kiröhögés mekkora hányadát adják a férfiak? Vagy az egyáltalán nem képzelhető el, férfi nézze le másik férfi teljesítményét?
“Amúgy mellékes információ: statisztikailag esélyesebb, hogy egy költő vagy színdarabíró rajongótáborában többségben vannak a nők, ugyanis ők kimutathatóan többet olvasnak és gyakrabban járnak színházba.”
Miért gondolják azt, hogy aki költők műveit olvassa az olyan okos, művelt? A költő véleménye szubjektív, lehet hibás, és sokszor ezek az emberek nem tudták megoldani saját problémáikat, beteg szenvedélyeik voltak.
Az is kérdés, hogy mit olvasnaka a nők annyira. Danielle Steel-től nem biztos, hogy annyira okosabbak lesznek…
“Amúgy mellékes információ: statisztikailag esélyesebb, hogy egy költő vagy színdarabíró rajongótáborában többségben vannak a nők, ugyanis ők kimutathatóan többet olvasnak és gyakrabban járnak színházba.”
Ugye, hát mivel akkora függésben vannak, nem tehetnek mást, kénytelenek puccba vágva színházasdit játszani, mer az amúgy is olyan kulturálista meg magasröptű, meg milyen jól hangzik eldicsekedni vele, meg látják a színészeket élőben, váááááooo.
“Az egyetemeken és akadémián eltöltött 8-10 évem alatt csak max. 3-4000 ilyesmi emberrel kerültem kapcsolatba.”
Szomorú dolog a tömegképzés.
“Sőt, még egy rendes Star Trek rajongót sem sikerült találnom, pedig egy időben én is azt hittem, hogy majd a programozók között találok trekie-társakat, de még az se.”
Említették-e már neked, hogy a feminizmus olyan, mint a borg? Tudod, mi férfiak valahogy nem hajlunk az asszimilálódásra.
Babylon 5 messze jobb meg a BSG is. Star Trek? Ugyanmár…
Akkor most kaptál tőlem egy nagy piros pontot :))))
Melyik sorozat miatt? :-)
Nekem csak rémlenek ezek a scifi címek, és 1-1 részt/részletet talán még láttam is belőlük.
De mindketten pirospontosok vagytok. :o)))
B5 miatt :) Megvan DVD-n, az egész estés filmek is :)
Nekem is full az összes évad és az egész estés is. :-)
Van jellemfejlődés és nem különálló részekből áll össze, hanem számos eseménynek csak jóval később, akár évadokkal később derül ki a jelentősége. Szóval szuper. G’Kar és Londo kettőse pedig pazar.
“It’s easy to find something worth dying for. Do you have anything worth living for?” – Lorien :-)
Ahogy az öregek mondják: Egy házasságban/kapcsolatban a nő azt reméli, hogy a férfi meg fog változni. De nem fog. A férfi pedig azt reméli, hogy a nő nem fog megváltozni. De meg fog. Ha a férfi mégis megváltozik, a nő elveszíti a vonzalmát. Ha a nő mégsem változik meg, a férfi nem veszíti el a vonzalmát.
Kedves cikkíró! Nagyon tetszett a cikke. Két ismerősöm példája: Az egyik szabadtérbe modellezett a másiknak gyerekkora óta az asztali modellekkel való “játszás” a hobbija. Az elsőnek gyakorlatilag csak ez az egy dolog kellett volna, pénze is lett volna rá, de amikor jött a gyerek, hát “önként” (az arcán látszott) lemondott róla. A másik építetet egy házat és sokat mesélt az álmáról egy szobáról amit csak a modell asztalnak szentel. A ház szépen lassan felépült, már csak egy dolog nincs meg benne, és ahogy szóbakerül a dolog abból gondolva nem is lesz… Ennek valamilyen evoluciós oka lehet, egyszerűen a nőnek ez egy jel lehet, a szabad pénzforrásra, tényleg nem tudatos.
“Cserébe viszont továbbra is megmarad annak az érdekes embernek, akibe a párja annak idején beleszeretett. Nos, szerintem ez utóbbi a legritkább eset.” Végül ígyis- úgyis uncsi lesz az illető idővel… Nem is kell, hogy a következő jobb legyen akivel félrelépjen, csak megfelelő és más.
Ami ebben a történetben “szép” példa: Valahogy elvesztek, megváltoztak az életkor, az életszakaszok határai. És ami ebben szerintem az egyik legkritikusabb, hogy az embereknél ezek a határok annyira különböznek, hogy nehéz – vagy lehetetlen – egy másiknak beleilleszkednie.
A történetben a fiú 30on évesen a huszonpár évesek életszakaszát éli és nem is szándékozik következő szakaszba lépni, míg a lány átlépett.
Akár az is előfordulhatna, hogy a kisgyermekkort éli valaki huszon- harminconévesen is.
Ezektől az életszakaszoktól mintha félnének az emberek, de hogy nemigazán tudnak mit kezdeni vele, az biztos.
Amikor összeházasodik két fiatal, sokszor azt hallják, hogy megszűnik az életük. Ezt sosem értettem, pedig nem egyszer hallottam. Aztán ha gyerekvállalásra kerül sor, az már a világvége. Pedig az élet rendje, életszakaszaink megélése.
Nemigazán értem, miért olyan jó élet a minden esti bulizás. Miért nem jó élet harminconévesen felelősségteljes, egyenes gerincű harminconévesnek lenni, s nem a tizen- huszonévesek életét próbálni élni, bohóccá válni. Miért nem jó élet negyvenesen azt mondani, hogy középkorú vagyok, miért kell 20 évvel fiatalabbnak akarni látszani, a 20 évvel fiatalabbak életét élni.
Ez azt is jelenti számomra, hogy az emberek nem akarnak tudatosan élni. Nem akarják megélni a jelent. Nem akarnak tanulni, változni.
Sokan életük végéig várják, hogy végre elkezdődjön az életük.
Ezt az életszakaszos elméletet már másoktól is hallottam, de én nem erre gondoltam. A családon és a kötelezettségeken túlmutató tevékenységek végzése (hobbi, szenvedély) az önmagamon túlmutató célok elérésének vágya az életszakaszoktól független. Ha mindent fel kell adni ahhoz, hogy a családos életszakaszba léphessek, akkor köszönöm nem élnék vele, mert az nem én lennék. Nem vagyok ugyanis gép, amelyik elvégzi a feladatát és ezek után csak vegetál. Nem a húszas éveimet akarom újra élni, hanem úgy akarom élni a mostani életemet, hogy abba a családot beépítem, de nem oldódok fel benne és nem rendelem magam alá teljesen. Nyilván kompromisszumokat kell kötni, de minden feladni, ahogy a fentebb íródott példákban is le lett írva hülyeség.
Megértelek. Vannak remeték, szerzetesek, apácák.
Nem kell feladni a természetfotózásból semmit, de akkor barátnő se kelljen – hosszú távra meg főleg ne. Ilyen esetben az elején tisztázni kell, hogy laza kapcsolatot akar az, aki nem akar semmit sem beáldozni egy másfajta tevékenységbe a sajátjából, azt is el kell mondania, hogy nem hagyja abba.
Tudom, sok nő úgy gondolja, majd (teljesen) megváltoztatja a férfit, ha együtt vannak, de ezt is tisztázni kell az elején, hogy ez nem jó elgondolás. Egy párkapcsolatban – bár baráti kapcsolatban, szorosabb munkakapcsolatban is – változik, csiszolódik, jó esetben pozitívan változik mindkét fél, de megváltozni, kivetkőzni önmagából senki sem fog.
Feladni mindent baromság. Ha a nő ad fel mindent egy férfiért – az is baromság -, és épp olyan a karaktere, akkor pár év múlva még jön az a rettenet is, hogy “rád áldoztam a fiatalságomat”…
Szóval feladni nem érdemes, de mereven ragaszkodni minden korábbihoz, ha párkapcsolatot akarunk.
Bár vannak nők, akiknek nem kell, hogy maguk mellett érezzék a férjüket. Fa Nándor is elmegy évekre hajózni, nyilván mások is, akiket nem ismerünk olyan tevékenységet folytatnak, ami távol tartja asszonytól, családtól.
És vannak olyan nők is, akik nem akarnak gyereket, így a férjjel tartanak.
De mindezt szerintem jobb az elején tisztázni, ha valamelyik félnek olyan hobbija/munkája van, amibe nem illik bele egy átlagos élet.
Pont erről beszélek. A kompromisszumról. De az ismerősöm esetében a nő nem volt hajlandó a kompromisszumra. Neki a férfi teljes szabadideje és energiája kellett. Nem lehet a családra hivatkozva bedarálni a másikat, sem a nőt, sem a férfit. Miért nem lehetett azt mondani a nőnek, hogy oké közösen tervezzük a jövőt, neked fontos a fotózás, menj el kéthetente egyszer fotózz, a többi időt együtt töltjük???? Miért ennyire kompromisszum képtelenek a nők? Csak az a komoly kapcsolat ahol a nő rendelkezik 100%-ban a férfi szabadidejével????
“Csak az a komoly kapcsolat ahol a nő rendelkezik 100%-ban a férfi szabadidejével”
Igen.
Egyébként ha családban vagy rokonságban vannak nyugdíjas párok, igen nagyon tanulságos nagypapi meg nagymami viszonyát is megfigyelni.
Na ott vérzik el igazán csúfosan minden feminista történelemhamisító picsogás.
Nálunk egyértelműen a nagymama hordja a nadrágot, de olyan kegyetlenül, hogy ezt komolyan mondom rendkívüli módon kijózanító pofon volt végignézni.
De a férfi sem volt hajlandó kompromisszumra.
Hm. Szerintem ha a nő ezt mondja, akkor azonnal ugrik mindenki, hogy milyen jogon akarja ő megmondani, mikor, mennyit fotózzon a férfi.
A nők egy része épp annyira kompromisszumképtelen, mint a férfiak egy része.
Ne harapd le a fejem! :o))) Egyetlen szóval sem mondtam olyasmit, hogy csak az a komoly kapcsolat, ahol a nő rendelkezik(!) 100%-ban a férfi szabadidejével. Épphogy felsoroltam olyan elképzelhető kapcsolatokat is, ahol a férjtől még csak azt sem várja az asszony, hogy bármennyit is változtasson a munkáján/hobbiján.
Hogy mennyit hajlandó beáldozni egy férfi, azt magának kell eldöntenie és közölnie. Ha ez a nőnek nem felel meg, még lobbizhat, de ha oda lyukadnak ki, hogy egyiküknek sem felel meg, akkor nem szabad erőltetni az együttélést, a kapcsolatot. De ehhez kommunikálni kell, nem elvárni, azt hinni, hogy…, stb.
Itt megint arra vezethető vissza a dolog, hogy a férfi kiszolgáltatott helyzetben van a nőnek.
Ha előre közli, hogy mire hajlandó, és mire nem a nő kedvéért, illetve, önmagát adja, akkor az őszintesége miatt le lesz pattintva.
Ezért a férfi kénytelen szerepet játszani, gyakorlatilag a PUA is erről szól.
Többnek mutatja magát, mint amilyen valójában. Ha nem teszi, akkor hátrányba kerül, és, egy nála nagyobb műmájer fogja vinni a nőt.
Az már más kérdés, hogy egy férfinek valamilyen szinten ténylegesen kompromisszumképtelen, és önfejű karakternek is kell lennie. Mivel ha alkalmazkodik a nő elvárásaihoz, akkor papucs. A nők pedig nem szeretik a papucsokat, mert azoknak nincs tartása.
A férfi tehát mindent megígér, hogy a nő azt feltételezze, fontos annak a férfinek, viszont semmit nem tart be, mert így védi ki a shit teszteket, azaz, hogy a nő úgy érezze, hogy kontrollhelyzetben van a férfi felett.
Ez a kapcsolatok nagy drámája. Mindenki szajkózza, hogy az őszinteség mennyire fontos, de férfi szempontból sosem kifizetődő. Lásd shit-tesztek.
Ha pl. megmondom a nőmnek, hogy kicsit meghízott akkor bunkó vagyok, ha nem mondom meg akkor nem vagyok őszinte.
Rohadt nehéz az őszinteség és a megsértés vékony mezsgyéjén lavírozni.
Az legyen őszinte, amit mondasz.
Amit nem mondasz, az sem nem őszinte, sem nem hazug.
Ha azt mondod a nődnek, hogy kicsit meghízott, az nyilván nem új információ a számára és valószínűleg zavarja is. Nem biztos hogy ujjong attól az őszinteségtől, amivel ráteszel egy lapáttal a kellemetlen érzésére, amit a kilók felszedése okozott.
De hát nem is erről van szó a cikkedben.
Milyen szerencse, hogy nem +30 kilót szedtél fel, csak 10-et.
Csak egy kérdés: a valóságban van családod?
“Ezt az életszakaszos elméletet már másoktól is hallottam…”
Azért mert ezzel az “elmélettel” minden nő bepróbálkozik, mikor – szerinte – komolyabb vizekre kéne eveznie annak a kapcsolatnak ami szerinted már pont elég komoly, már ha egyáltalán elgondolkodtál azon, hogy mennyire komoly… mivel a férfiak szerintem ezen nem is gondolkodnak amíg a nő szóba nem hozza… mivel nekünk nem központi kérdés az életünkben hogy van-e valakink éppen, és hogy mennyire komoly… Amikor az aktuális barátnőm ilyen életszakaszokkal jön, már csak mosolygok, hogy megint ilyen olcsó frázisokkal akarnak megvezetni… Jobb kedvembe válaszul elmondom, nekem életem van nem életszakaszom, szóval köszi hagyjuk a rizsát, rosszabb hangulatumban megkérdem, ez a következő szakasz nekem mégis mennyibe fog kerülni? – és neked? ;) Bármit lehet szakaszokra osztani, de csak akkor kell ha az egészet különben nem értenéd egyszerre… a férfiaknak erre nincs szüksége.
“Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett” – Préd 3:2
Igen. Mert mi meghatáráztuk idejét. Nem a búza határozta meg, nem is az időjárás, hanem az ember. Az én életemben ne határozzon az én időmről senki, főleg ne olyan álszent indokkal, hogy csak azért mert “itt az ideje”.
Amikor a nő nem tudja elérni, hogy elköteleződjön mellette a férfi, mivel több szempontból sem elég kívánatos ahhoz, hogy a férfi fejében ez a gondolat megszülessen, akkor hivatkozik erre, hogy ennek már itt az ideje, ez “csak egy más életszakasz”, azaz azt sugallja hogy ez egy természetes változás lesz a férfi életében. Tehát hazudik. Azért hazudik – mint mindig – mert ez akkor lenne természetes, ha a férfinek saját magától jutna az eszébe, de természetesen a nő pozitívumai hatására. Csakhogy a nő – esetünkben – ilyenekkel nem rendelkezik, így a természetes utat a – szokásos – manipulatív szánalmas megoldással kell helyettesítenie, tehát rizsázik…
Ebben a helyzetben a férfi egyértelmű helyzeti előnyben van, mivel nem úgy ketyeg a biológiai órája. Ezért nem érzem tisztességesnek a kétségbeesett próbálkozásáért még bántani is a nőt. Ha nem akarod feleségül venni, akkor hagyd el, de ne szórakozz a nyomorúságán!
Ha “kétségbeesett próbálkozásnak” titulálsz egy évezredek alatt kiforrott számító viselkedésformát aminek a célja egyértelműen a nő részéről a saját sorsának javítása, akkor nem csoda hogy még meg is sajnálod, de így biztos beletenyerelsz majd a kakiba. Elhangzott itt valaki által, a nők nem tudnak feltétel nélkül szeretni. Egyetértek. A férfiak azért házasodnak, mert a nő életét jobbá szeretnék tenni, a nők pedig azért, hogy a sajátjukat jobbá tegyék. Mellesleg nem haragszom rájuk ezért és nem bántom őket, csak elmondtam hogy valójában mit is jelent, amikor egy nő szakaszokra kívánja osztani az életed…
“Women are more selfish than men are in matters of money and love. Man’s love is expected to be sacrificial in nature, woman’s isn’t. Women love opportunistically, men love sacrificially.” – The Red Pill Constitution-11
Vannak ott ennel meg siralmasabb megallapitasok is:)
Ezt ironikusan értetted?
Nem.
Akkor másképpen kérdezem. Elutasítóan vagy egyetértően az ott leírtakra?
Oszinten szolva nem tudom. Pl Briffault law, a 3 kiegeszitessel nagyon erdekes. Es meg gondolkozom, probalok emlekezni a multambol, ismeroseim multjaibol, hogy alatamasztjak-e vagy sem.
Aztan a reddit redpill sidebarjan ott van a woman in love cikk, ami eleg jol kifejti ezt a “woman love opportunistically” dolgot… inkabb remelem, hogy a keleteuropai nokre meg nem igaz…
Na hát pl ez is…:
http://therationalmale.com/2011/11/14/appreciation/
Egy friss cikk Rollotól a nemek egyenlősége tárgyában, ami itt többször is előkerült. Érdekes elképzelés a férfi generációk nők általi tenyésztési technikájáról. Királynők, herék és dolgozók…
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy férfi oldalról milyen evolúciós taktikát szegeztek ezzel szembe. Elvégre a nemeknek van evolúciós harca.
Egy idézet a cikkből a korábbi egyenlő, nem egyenlő vita kapcsán: “Betas believe the feminine-primary, equalist advertising that men and women are functional equals while still force fitting an expected, old-order, male-protectionism (completely based on an unequal state presumption) into that belief – often at their own expense.”
Ez a ‘tenyésztés’ – de talán a szelekció szó kicsit emberibb – kölcsönös. A nők okos és erős férfiakat szelektáltak ki maguknak, a férfiak pedig szép nőket :-)))
Az elejével egyetértek eléggé, főleg a 3 nemmel. De szerintem még annál is nehezebb a határt meghúzni az alfa/béta között, mint a cikk sejteti. 100 dologtól függ(het), 100 féle módon lehet átjutni, és ez nőnél és nőnél más. Szerintem itt nálunk Mo.-n, és a régióban közel sem olyan éles a határvonal, mint nyugaton, vagy az USAban, és így a nők sem érzékelik ezt élesen.
Hgyivel beszéltük is a chaten. És azt sem látom, hogy a béták egyáltalán nem érdekelnék a nőket. Kicsit olyannak érzem most ezt az írást, mint amikor arról beszélünk, hogy ha egy nő kapcsolati szempontból a ffiakról beszél, akkor valójában csak a vonzó ffiakra gondol. Kicsit azt érzem, hogy itt Rollo is csak a jó (8/10+) nőkről beszél. Az ez alatt (én ízlésem szerint) lévő nők simán képesek totál bétákhoz vonzódni, és simán lehet, hogy ezen nők világában ezek a ffiak valójában alfák. Persze azzal egyetértek, hogy a nők, amíg választhatnak addig 80%uk a ffiak 20%ra vágyik, de idővel azért átalakul ez. Én 22évesen sztem delta voltam, mégis valahogy volt egy olyan jó csajom, hogy ma sem tudom hogy történt:) Persze visszatekintve tudom, hogy nem volt benne olyan elsöprő vágy mint ami egy (ő ízlése szerinti) alfa iránt lett volna, és ezt valahogy éreztem akkor is. De még így is együtt voltunk:)
Szóval nagyon nehéz ezt az alfa/béta határt meghúzni, talán az a legjobb megközelítés még, hogy az alfaság mértéke attól függ, hogy hány és milyen “minőségű” nőt tud az illető vonzani. De ez egy analóg skála, ami nagyon kis fluktuációkkal szigorúan monoton nő/csökken attól függően, hogy honnan nézzük:)
Ezt a selective breedinget viszont nagyon erőltetettnek érzem. Ezt nem igazán tudom elképzelni.
Érdekes hogy az alfaságot gyakran a megbízhatatlansággal, agresszióval és hasonlókkal azonosítják a bulvárban, noha ez nem így van. Mintha az alfa valamilyen bőrkabátos ördögmotoros lenne.
Lobo vagyok, magányos vadász, egyedül járok… :-)
vagy ilyesmi:
Roissy szerint:
In descending order of importance, here are the male attractiveness traits that women desire in men:
Psychosocial dominance (game).
High status/fame.
Personality (passion/charisma/humor).
Wealth.
Good looks/height/muscularity.
Cleverness/smarts.
Dependability/reliability.
Sexual prowess.
Ezeken minél jobban teljesítesz annál alfább vagy. De nem kell mindegyiken kiemelkedő legyél. Nekem 3 ismerősöm van, akik alfának számítanak a szemeben az alapján, hogy mennyi és milyen nőjük van/volt. A high status/fame skálán pl egyikük sem áll sehol. A wealth-en is csak egyikük (családja). Pont ennél a srácnál a reliability konkrétan 0:)
Gameről sztem életükben nem hallottak, a jó külsejüknek köszönhetően kialakult az önbizalmuk, és megmaradtak a tökeik. Kettőjüknél a nagyon erős apafigura miatt is nyilván.
Personality (passion/charisma/humor). sor az, ahol mind a 3 kiemelkedő.
Nem tudom olvastátok-e Szendi Gábortól a “Nő felemelkedése és tündöklése”, és a “Nő élete” című könyveket? Ezekben a párkapcsolatokat evolúciós nézőpontból vizsgálja, és rengeteg érdekes megállapítást tesz.
A könyvek szerint többféle párosodási stratégia létezik mind nők, mind férfiak számára. Bizonyított, hogy a gyermek felnövése és sikeressége sokkal valószínűbb akkor ha van egy “férj”, aki segítségére van a nőnek. Erre a feladatra elköteleződésre hajlandó férfit keresnek a nők. Ezek a béták. Viszont sok nő megpróbál a gyermeke biológiai apjának egy alfát szerezni. Ezek az alfák nem hajlandóan elköteleződésre, viszont mivel sok csalárd nővel szexelnek, ezért a stratégiájuk összességében több utódot tesz lehetővé. Tehát az alfaság, bétaság inkább egy választott szerep – persze azok választják az alfa szerepet, akik vonzóak, mert a többi nem járna jól vele. De alapvetően az alfa és a béta szerep programja is mindenkiben megvan, hogy melyik aktiválódik azt a körülmények döntik el.
Érdemes belegondolni abba is, hogy egy béták nélküli közösség óriási hátrányba került volna, ezért alakult ki egy egyensúly, maradt fenn mindkét szerep.
Érdemes elolvasni a könyvet, egy rakás kevéssé ismert biológiai és pszichológiai érdekességet lehet megismerni, ami szerintem közelebb hozza a nemek megértését. Kiderül például az is, hogy a nők preferenciája a ciklusuk során változik, illetve keményen befolyásolja a fogamzásgátló tabletta is.
Ha egyszer veletlen hazasodnek, az tuti nem azert lesz, hogy egy no eletet jobba tegyem. Az max. egy (szamara) szerencses kovetkezmeny lehet…
De amugy jah.
A bibliai idézet bizonyos dolgok megtörténtének természetes voltára utal. Lehet nyújtani, előbb vagy később bevállalni dolgokat, de férfiként sem célszerű mondjuk 60 évesen gyereket vállalni, ahogy tíz évesen sem munkát keresni. Szóval a te idődről a természet is (részben) határozott. Mégha biológiai szempontból ebben a tekintetben szerencsésebbek is vagyunk, mint a nők de mi sem állunk a természet törvényszerűségeinek a hatályán kívül.
Szóval ez természetes változás a megfelelő partnerrel. Ismétlem a megfelelő partnerrel. Manipulálni meg mindig fognak, lételemük a próbálkozás. Még a megfelelő partnernek is. Nagy ő meg nincsen. Ez a nők önhülyítő ostobasága. A hipergám ösztöneiket ezzel a butasággal takargatják önmaguk meg a lúzer pasasok előtt.
A természet fontos tényező, de nem döntéshoző. Ha nincs szükség búzára akkor tökmindegy milyen idő van, nem lesz vetés. Az idézet pedig nem arra utal, hogy adott időben valaminek helye van, hanem arra, hogy adott helyzetben valaminek mindenképp ideje tehát létjogosultsága van. Tehát ha kurva szerelmes vagy éppen, akkor nősülj, akár 30 vagy akár 40, de ne azért mert szíved választottja szerint itt az ideje. Ha pedig a bizonyos “más életszakasz” rizsa is szóba kerül, akkor jobb ha menekülsz, mert a rabszolgasors szakasz következik.
Ha “kurva szerelmes vagy”, akkor meg pláne menekülj, mert az elméd nem alkalmas arra, hogy felelős döntést hozz! :-)
Ott a pont… :)
Felmerült bennem az is, mennyire gondolja komolyan a házasság holtodiglan/holtomiglan részét az a nő aki már az esküvő előtt is egy életszakaszként gondol a jövendőbelijére és a vele együtt töltött várható időre. :D Valószínűleg ebből a félrertésből adódnak a csúfos válási statitisztikák… szerencsétlen férfi belenyugszik, kell egy új szakaszjegy – jóvan, akkor berendezkedik erre azt kész… pedig a nő előre szólt, ez csak egy szakasz lesz – de ki figyelt erre akkor no?! Pedig 5-7 év múlva bebizonyosodik, a nő az tudta mit beszél és már intézi is jóravaló urának a következő “élet”-szakaszt… :D
Szerelmes Vagyok
Jó ez az életszakaszos meglátás, de szerintem ez is korrekcióra szorulna. Az életkorhoz illő elfogadott viselkedésmintáink sok máshoz hasonlóan kicsit le vannak maradva, az életmódunk túl gyorsan változott ahhoz, hogy a kulturális elvárásokat és mintákat hozzá tudjuk igazítani.
Te most azt kérded, miért nem jó a harmincasoknak a felelősségteljes élet, a negyveneseknek a nyugodt, tiszteletreméltó középkor? Én visszakérdezek. Ha egy harmincasnak a hosszúra nyúlt tanulási időszak után végre van saját pénze, egzisztenciája, és vele együtt szabad ideje, miért ne kaphatna abban helyet a szórakozás? Miért nem azt kérdezzük, hogy akár gyerek, család és felelősségvállalás megtartása mellett képes-e ennek az igényének helyet szorítani az életében? Miért ingatják rosszallóan olyan sokan a fejüket, ha egy olyan családot látnak, ahol akár kis gyerek mellett rendszeresen utaznak vagy a szülők akár hetente társaságba járnak?
Ha 80-90 évig élsz, a 40 az élet dereka, közel sem az alkony, amikor már el kell kezdeni letenni a lantot. Ami a szüleinknél már középkorú életszakasz és életforma, illetve ahhoz kapcsolódó fizikai állapot volt 40-45 évesen, az ma jó 10-15 évvel később köszönt be. Miért is kellene ezt az időt mentálisan előbbre hozni?
Csak abba gondolj bele, hogy egy mai negyvenesnek a nyugodt, fotelos nyugdíjas koráig még van úgy 30 éve, amit szellemileg és testileg úgy kell tudni abszolválni, hogy ne fásuljon, fáradjon bele. Ehhez elengedhetetlen, hogy lényegesen aktívabb legyen, mint a szülei generációja. Nem mindig arról szólnak ezek a dolgok, hogy nem akarnak tanulni, vagy változni az emberek, hanem arról is, hogy sok minden kitolódott, a lehetőségek száma is megtöbbszöröződött, épp hogy nem a megélést utasítják el, hanem igenis élni akarnak minden lehetőséggel, ami adott.
“Ha 80-90 évig élsz”
Esetleg a nagyszüleink, az utána jövőkkel már etették a mérget, hogy nyugdíj előtt megdögöljenek. Minden egyes halott nyugdíjas +1 medence demokratáéknál.
“a lehetőségek száma is megtöbbszöröződött”
Jah, nyithatsz cukrászdát bárhol.
OFF:
”
Az asszonytartás hagyománya még akkor alakult ki, amikor a nők életük során 6-8 gyermeknek adtak életet, akiket jellemzően minden hiszti és picsogás nélkül fel tudták nevelni, miközben a háztartás sokkal kevésbé volt gépesítve, mint manapság.
Ezek a mai nők azonban, akik legfejlebb két gyermeket vállalnak, miközben a háztartási munka mennyisége a korábban megszokottnak a töredékére zsugorodott a Férfiak tehetségének és áldozatos munkájának következtében, az asszonytartást már nem várhatják el sem a társadalomtól, sem a volt férjüktől.
Míg az elmúlt 5 ezer évben a tehetséges, okos és erős Férfiak felépítték a Civilizációt, a nők dönt többsége megelégedett azzal, hogy szexuális tárgyként, vagy szülőcsatornaként funkcionálva éljen túl. Emiatt mára mára mindegyikük ellustult, és a génállományába kódolva hordozzák a Férfiak manipulálására, a golddigerkedésre hajlamosító tulajdonságokat.
Ezt csak tetézték a huszadik században a válást megkönnyítő rendelkezések, amelyek azt érték el, hogy manapság már mindegyik házasság 5 éven belül felbomlik és miközben a válóperek 90 %-át a nők kezdeményezik. Az eladósorba kerülő lányok már régen nem életük párját keresik, hanem egy olyan Férfit, akitől érdemes lesz elválni.
A nők Férfiakhoz való felzárkoztatásának kétségbeesett, a nemek egyenlőségének hazugságán alapuló kulturális-marxista társadalmi kísérlete a mostani Valentin naptól olyan eróziónak van kitéve, ami az egész feminista mozgalom megszűnéséhez fog vezetni.
Nem lesz tehát női kvóta, se havi két fizetett munkanap a menstruáció ideére.Ha a nők nem tudnak az ilyen ítéletek hatására maguktól felnőni, akkor emberré válásukat legkésőbb majd a robotok elterjedése fogja könyörtelenül kikényszeríteni.
Magyarországon azonban először azt kellene rendezni, hogy a Férfiak gyermekvállalással kapcsolatos önrendelkezése végre összhangba kerüljön azzal, ami az Alkotmányban áll: a nemek jogilag egyenlőek.”
Az elvált nő dolgozzon és ne a volt férjén élősködve éljen kényelmes életet!
“emberré válásukat legkésőbb majd a robotok elterjedése fogja könyörtelenül kikényszeríteni” – Maga noooormális?
Kormi mikor jön vissza az önkéntes száműzetésből?
Húsvét után :)
(próbálok lekkattani a netrôl, hiányoztok, legyetek jók, ne egyétek egymást)
Kicsi gesztenye
Jajjjj… :o))
“A hozzánk rendszertanilag legközelebb álló élőlények – a főemlősök – hímjei nem etetik a nőstényeket. A nőstény akkor is fáradtságos munkával tartja fenn magát, ha terhes, ha kicsinyét cipeli. A hím esetenként harcba száll, hogy megvédje vagy birtokolja, de nem táplálja.” – Margaret Mead
Jó a párhuzam. A régi nőknek nem volt problémája az alkalmanként igen komoly házimunkával (régen ez nem a mosógép nyomogatását meg az asztalterítők megigazítását tette ki, hanem fa hasogatást, állatok levágását, víz hordását a kútról … stb.). Az ős-uráli népek is díjazták ha egy nő jól tudott vadászni, habár nem ez volt az elsődleges feladata a törzsben. Csak a mai törékeny virágszálak élnek meg mindent elnyomásként.
“Soha ne kételkedj abban, hogy egy gondolatokkal teli, elkötelezett emberekből álló kis csoport megváltoztathatja a világot.” – Margaret Mead
Érdekes látni, hogy a főmacsók egy nőtől idézgetnek… Már a hímsovinizmus sem a régi :D
Én főmacsó? én? “Amit még e szóhoz gondolt, / Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.” – Toldi
“Ártatlan vagyok én,/ Mint az ízé” – Szerelmetes Erzsók
Nem baj az, ha a nő családot akar, de az nem jelenti, hogy a férfi vagy a nő le kell mondjon a saját hobbijairól. Én speciel fosok az extrém sportoktól….és számomra a síelés extrém :D Soha nem mondtam a férjemnek, hogy akkor Te se menj. Menjen, el is kísérem, ha akarja, de nem csatlakozom. Van olyan is, hogy ki akar menni a hegyekbe táborozni. Egyedül. Nincs ezzel sem bajom, sőt, élvezem hogy én is egyedül lehetek kicsit. Sosem értettem azokat, akik azt hiszik, hogy egy pár attól pár, hogy mindenben egyet kell érteni és mindent együtt kell csinálni. Ilyen kapcsolat nem létezik, vagy nagyon ritka. Meg kell adni a másiknak a lehetőséget az önállóságra.
Mennyivel jobban hangzik ez egy nő tollából!