Előre bocsátom, hogy ezt az írást vitaindítónak szánom és úgy gondolom, hogy el is fog indítani egy, talán indulatoktól sem mentes, diskurzust a feminizmusról és a posztfeminizmusról. Mit is nevezünk posztfeminizmusnak és miben tér el a feminizmustól?
A feminizmus a 19. század végén annak a célnak az elérésére jött létre, hogy felszámolja a nőket hátrányosan érintő jogi és társadalmi előírásokat, szokásokat. Első körben meg kellett nyitni a nők előtt a közép- és a felsőoktatást. Ki kellett harcolni a nők számára a férfiakkal megegyező választójogot és a bekapcsolódást a helyi és az országos politikai életbe. Az 1. világháború eredményeképpen a munkaerőpiacon tömegesen jelentek meg a nők, akik kevesebb bérért dolgoztak – ezt a különbséget szintén ki kellett egyenlíteni. Az ’50-es és a ’60-as években a szexuális forradalomnak és a fogamzásgátlásnak köszönhetően a nők a férfiakkal megegyező módon uralhatták szexuális életüket. A nyugati jóléti társadalmak a gyermekjóléti és szociális ellátórendszer segítségével megoldották, hogy a gyermekvállalás ne akadályozza a nők karrierlehetőségeit.
E történelmi bevezetést azért idéztem fel, hogy éles határvonalat húzhassunk a feminizmus és a posztfeminizmus között. Mint azt láthatjuk a ’80-as évekig a feminizmus „pozitív” eszmerendszer volt, annak ellenére, hogy szélsőségei már ekkor megjelentek. Pozitív volt abban az értelemben, hogy jogkiterjesztést szorgalmazott, illetve a nőket valóban foglalkoztató kérdésekre kínált megoldásokat. A ’90-es évekre, ami a feminizmus harmadik hullámát hozta magával a fenti célokat a nők teljes mértékben elérték. Az amerikai és a nyugat-európai országok női a férfiakkal egyenlő jogokat élveztek, társadalmi megbecsülésük szintén egyenrangú volt a férfiakéval. Nyilvánvalóvá vált, ha nem tűznek ki új elérendő célokat, akkor a feminista mozgalom magától elhal.
Ekkor léptünk bele a posztfeminizmus korába, melyben a magukat feministának valló mozgalmárok és aktivisták meghirdették a feminizmus „negatív” szakaszát. Mit is jelent ez? A jogkiterjesztés helyébe a férfiak jogainak szűkítése, a nők pozitív jogi diszkriminálása és a férfiak kriminalizálása és démonizálása lépett. Ennek oka a feminista célok megvalósulásán túl a mozgalom anyagi támogatásának folyamatos biztosítása volt. A posztfeminizmus a nemek egyenlősége helyett a női nem felsőbbrendűségét és a férfiak társadalmi marginalizációját tűzte a zászlajára. A posztfeminista problémafeltevések célja a nemek egymás ellen fordítása, a házasság és a család megsemmisítése és végső soron a társadalom további atomizálása. Ezen problémafelvetések jó része vagy gendersemleges (pl. CSBE), vagy az állam által már jogilag rendezett és a társadalom által általánosan elítélt (nemi erőszak), vagy olyan területeket érint, ahol a teljesítmény-alapú kiválasztás az elsődleges (gazdasági vezető pozíciók kérdése, üvegplafon, női kvóta). Bizonyos területeken a posztfeminizmus is elkönyvelhetett sikereket. A családjogi törvény, a gyermekvállalás, apaság-megállapítás és az abortusz területén már most jogi hátrányok érik a férfiakat, az egészségügyben többet költünk a női egészségre, miközben a férfiak átlagosan jó pár évvel hamarabb meghalnak. A nyugdíjtörvények biztosítják, hogy a gyermekkel otthon töltött idő ugyanolyan szolgálati időnek számítson, mint amit a férfiak például nehéz fizikai munkával töltenek, ráadásul a nők hamarabb élvezhetik a nyugdíjas éveiket is. Látni kell azonban, hogy a posztfeminizmus elvesztette a feminizmusnak azt a bázisát amelyet azok a nők alkottak, akik bár egyenlő esélyeket követeltek maguknak a férfiakkal, de továbbra is hittek a családi értékekben és a férfiakkal történő kooperáció szükségességében. Ebből adódón a posztfeminista mozgalom napjainkban a fiatal felnőtt nőket célozza meg, akiknek még nincs kifejlett világlátása. Félő, hogy a most felnövő generáció nő tagjai olyan mértékben fertőződnek a posztfeminizmus mételyével, ami lehetetlenné teszi a velük való hosszú távú együttélést. Ennek következtében a társadalmi kohézió megszűnésével sokkal kevésbé leszünk immunisak bármilyen más romboló politikai és társadalmi eszmerendszerrel szemben. Kézzelfogható analógia a fenti folyamat megértéséhez a szociáldemokrata – kommunista eszmék kapcsolata. A szociáldemokrácia szintén jogkiterjesztő eszme volt, amelynek célja a munkásosztály jogi egyenlőségének kivívása és a munkafeltételek javítása, ezzel párhuzamosan a polgárság által élvezett politikai jogok kiterjesztése. Az ebből kisarjadt kommunizmus pedig kiforgatva eme pozitív célokat, mindezt a többi társadalmi csoport politikai, gazdasági és végső célként fizikai megsemmisítésével kívánta úgy megvalósítani, hogy közben elárulta azt a munkásosztályt, akinek nevében uralkodott.
Mi lehet ebben a helyzetben egy önmagát antifeministának, vagy helyesebben anti-posztfeministának valló ember szerepe? Rá kell mutatnunk a feminizmus és a posztfeminizmus eltérő célkitűzéseire, hirdetnünk kell, hogy a nemi egyenlőséget a férfiak számára is biztosítani kell. Senki nem szerezhet jogot úgy, hogy azzal egy másik féltől jogot von el. A társadalmi problémákat úgy kell kezelni, hogy abban a nemek együttműködése legyen az elsőrangú. A posztfeministák által generált álproblémák helyett, a nők valós problémáira kell felhívni a figyelmet. Küzdeni kell a hamis mítoszok ellen (üvegplafon, eltérő bér, erőszaktevő férfi, stb.) A férfispecifikus problémákat nem a nők kárára kell megoldani, de el kell érni, hogy legalább akkora figyelmet kapjanak, mint a nőké. A posztfeminista happeningeket nevetségessé és súlytalanná kell tenni. Ebbe a küzdelembe a férfiakon kívül, minél több nőt kell bevonni. Csak így minimalizálhatjuk eme romboló eszmerendszer által okozott károkat.
Ha már vitaindító, akkor kezdem is. :-) Nem értek egyet azzal, hogy egészen a ’80-as évekig pozitív eszmerendszer lett volna a feminizmus, max. az 1880-as évekig. :-) De abban biztos vagyok, hogy már a szexuális forradalom idején is olyan ördögi volt, mint most, legfeljebb azóta jobban kinyílt a csipájuk. Szerintem semmi nem tett be annyira a család alapú társadalomnak, mint a szexuális forradalom. Igazából én már a két világháború közötti feminizmustól is rosszul vagyok.
A Nagyasszony, Simone de Beauvoir 1986-ban halt meg. Addig az ő ördögi gondolatai vezették a feminizmust.
Egyetértek ezzel. A most fiatal generáció problémáinak jelentős része abból adódik, hogy már ők sem funkcionális családokban nőttek fel, helyette az állami propaganda nevelte őket. Ezt pedig jelentős részben az 1980 előtti feminizmus okozta.
Persze arról is lehetne vitatkozni, hogy az ipari társadalomnak szükségszerű következménye volt-e a feminizmus? Ha így nézzük, talán a feminizmus nem is a bajok okozója, hanem csak egy tünete.
Azért Beauvoir kicsit erős lenne szimpla tünetnek, inkább sokminden okozójának mondanám.
Ne felejtsük el, hogy milyen erős befolyása volt – “nőmozgalmi körök háziszentjükké avatták”.
Azon petíció megalkotói között is szerepelt, amelyben a beleegyezési korhatár eltörlését követelik.
“Nem értek egyet azzal, hogy egészen a ’80-as évekig pozitív eszmerendszer lett volna a feminizmus, max. az 1880-as évekig. :-)”
Az elsővonalú feminizmus volt a legtisztább (vagy hát mondjuk azt, kevesebb mocsok rondított az összképen). A másodvonalú feminizmus már erősen szennyezett, például az általad is említett szexuális forradalommal (erről is írhatna valaki cikket a Férfihangra). A harmadvonalú feminizmuson, mely maga a gender-feminizmus, nincs egy tiszta felület sem, úgy, ahogy van, torz és beteg képződmény ez egész. Amúgy érdemes összevetni, némi érdekességképpen, az elsővonalas feminista Charlotte Brontë – Jane Eyre-t és a harmadvonalas feminista Eve Ensler – Vagina Monológok-at, mennyire ég és föld a kettő, mikor mindkettő feminista.
“De abban biztos vagyok, hogy már a szexuális forradalom idején is olyan ördögi volt, mint most, legfeljebb azóta jobban kinyílt a csipájuk. Szerintem semmi nem tett be annyira a család alapú társadalomnak, mint a szexuális forradalom.”
Azért ehhez hozzájárult a patriarchális családmodell belső válsága is, amiről ugyancsak nem illő beszélni. A szexuális forradalom sajnálatosan inkább volt következmény, mint forrás. Persze a patriarchális családmodell belső válsága nem menti fel a szexuális forradalmat, csak nem árt helyre tenni a dolgokat.
Az utolsó bekezdéseddel nagyon egyetértek. Van egy nagyon jó könyv, sajnos csak oroszul, az a címe hogy Oroszország két korszak mezsgyéjén és a szerzô tkp végig veszi, hogy hogyan jutott Oroszország oda ( klérus és az arisztokrácia közötti szakadék, nihilizmus, kronstadti szt. János élô hite és népszerûsége, egyházszakadás) igazából megállapítja, hogy a tragédia elkerülhetetlen volt és nem a bolsikat hibáztatja, ôk csak eszköz voltak az ördögi tervhez. maga az uralkodó osztály, Egyházzal egyetemeben tehet arról, hogy a népet könnyû volt “belelkesíteni”. Duplex veritas volt mindenütt.
Amikor George gondolataihoz nagyon hasonlókat fejtegettem korábban egy beszélgetésben, akkor rögtön érkeztek az ellenérvek, hogy történelmi tényekkel alátámasztható, hogy már a feminizmus (és a munkásmozgalom) kibontakozása idején volt annyi rosszindulatú céltudatosság a háttérben, ami bővel elegendő az első hullám jóindulatának megkérdőjelezéséhez is. Nem vagyok történész, de meglehet, hogy lesznek történelemtudományi ismeretekkel jobban felvértezett hozzászólók, akik újfent előveszik az ilyen irányú érveiket. Félő, hogy el is veszhetünk ezekben a részletekben és úgy nehéz lesz a lényegre koncentrálni.
Nem nagyon beszélgettünk még róla, sőt talán kerülgettük is, mint a forró kását, de megkerülhetetlennek látszik azt is kimondani, hogy az antifeminista gondolkodás is legalább két irányzatra osztható: mondjuk úgy, hogy egy “jobboldali” és egy “baloldali” irányzatra. Az előbbi gondolkodási vonal mivel erősen híve a biológiai determinizmusnak, ezért felveti, hogy mivel a nők és a férfiak képességei és szerepei annyira meghatározottak a biológia által (szülés, gyermeknevelés, eltérő mentális beállítottság) ezért szükségtelen, sőt káros azonos jogokat biztosítani számukra. Ide sorolhatjuk például Richard Williamson katolikus püspököt és azokat, akik vele értenek egyet. (Lásd: http://www.ferfihang.hu/2013/10/04/richard-williamson-lanyok-az-egyetemen/) És ebbe a csoportba tartoznak azok is, akik nem találnak annyira nagy kivetni valót abban sem, ha megkérdőjelezik a nők választójogát. Ők érvelhetnek például egy családi választói jog előnyben részesítése mellett, amelynek érvényre juttatását a családfőre testálnák vagy éppen ellenérveik alapulhatnak azon is, hogy a statisztikák túlságosan is arra mutatnak, hogy a nők nem képesek megfelelően élni a választójoggal, kimutatható, hogy a nők túl gyakran szavaznak egy politikai jelöltre pusztán a megjelenése alapján. Mindezek mellett ők erősen kötődnek, ragaszkodnak a konzervatív nemi szerepekhez. Akik az antifeminista gondolkodás “baloldali” szárnyát képviselik, nem kívánják elvitatni ezeket az alapjogokat a nőktől és mintegy alapvetésként kezelik, hogy a feminizmus első hulláma alapvető emberi jogokat juttatott érvényre, így azzal szemben nem kívánnak állást foglalni. Ugyanakkor általában kevésbé kötődnek a konzervatív szereposztáshoz, helyeslik az emancipációt.
Ha odafigyelünk a napokban felidézett Puzsér – FAM beszélgetés utolsó negyedére, akkor láthatjuk, hogy Farkas Attila Márton is zavarba jött, a “feminizmus” szó használatával kapcsolatban. Ő úgy oldotta fel az ellentmondást, hogy a a suffrage körül bonyolódó első hullámra inkább a nőmozgalom kifejezést használta.
Bár a “nőmozgalom” és a “feminizmus” illetve a “posztfeminizmus” fogalmának elkülönítésével a “baloldali” antifeministák jól kinyilváníthatják, hogy ellenvéleményük pontosan minek is szól, viszont ez nem oldja meg azt a problémát, hogy az antifeminitsa gondolkodók is valójában legalább két táborra választhatóak szét. Így tulajdonképpen tényleg indokolt lehet az “antifeminista” és az “antiposztfeminitsa” kifejezésekkel vagy esetleg a “baloldali antifeminista” és “jobboldali antifeminista” kifejezésekkel megkülönböztetni őket.
“vagy esetleg a “baloldali antifeminista””
Papírantifemcsidemcsi.
Szerintem, ha már (újból) felvetetted a baloldali és jobboldali antifeminizmus jelenségét, akkor érdemes lenne írni erről egy vitaindító cikket. Mindenesetre George Herceg vitaindító írása jó, és érdemes lenne ezt a diskurzust további igényes cikkekkel folytatni. A baloldali antifeminista vs. jobboldali antifeminista felvetés megérdemel egy jó cikket, szerintem.
És mi legyen azokkal az antifeministákkal, akik sem nem jobboldaliak, sem nem baloldaliak?
Ők úgy fogják érezni magukat, mint féllábú a seggberúgó versenyen. :) Ha viszolyogsz a bal és jobb kifejezésektől, akkor definiálhatod magad George felvetése alapján esetleg “antiposztfeministaként”, abban az esetben, ha el kívánsz különülni az antifeminizmus nők jogait elvitató ősformájától. Szerintem szinte mindenkit be lehet sorolni a jobb és baloldal politikai kategóriáiba, mivel olyan alapvetően eltérő értékszemlélet ír körül a két fogalom, ami konzisztens és kiszámítható módon befolyásolja a személy döntéseit. A nők választójogáról és oktatáshoz való jogáról alkotott vélemény egyébként pont egy nagyon jó marker annak meghatározására, hogy valaki melyik oldal értékrendjét vallja általában magáénak. Legalábbis az szinte egészen biztos, hogy kifejezetten a jobboldali beállítottságúak vitatják ezeket a jogokat.
Már terveztem, megpróbálok majd sort keríteni rá. Az itt zajló beszélgetés is segíthet kiérlelni egy megfelelő cikket.
Egyértelmûen baloldali nézeteket vallok.
Az utolsó bekezdésben leírt módszereket eddig is használták. A feministák, főleg a radikálisok mindig találtak egy utat, hogy áttolják a társadalmon és a kormányokon a hamis statisztikákkal alátámasztott hazugságaikat. Bár jó dolgok vannak az utolsó bekezdésben, szerintem nem túl hatékonyak a posztfeminizmus ellen.
Egyéni véleményem szerint most már mindegy, hogy mit teszünk, már nem lehet ezt az eszmét megfékezni, ahhoz túl elfogadott és előrehaladott stádiumban van. Sajnos az egyetlen megoldás, hogy ha hagyjuk tombolni. Egy-két generáción belül összeomlik a tombolás miatt a társdalom és a gazdaság is, ugyanis a nők férfiak nélkül nem mennének sokra. Ha a férfiak akár egy vitatott MGTOW mozgalom vagy túlságosan leszűkített jogok miatt nem vesznek majd részt a társadalom és a gazdaság építésében, akkor a nők egyedül ezeket nem képesek elvinni a hátukon. Hisz sosem voltak képesek erre: Pár lazább példa erre, amik részben saját tapasztalatokból, részben más amerikai (az egyik legfeministább ország) fórumozók megfigyeléseiből erednek: Hogyan neveli a feminista anya (önmagában ellentmondásos?) a lányát: férfiak így, férfiak úgy, de ha felnősz akkor találj egy gazdag pasit magadnak, aki eltart. Hiába magasabb a felsőoktatásban a nők száma, a nők elérik az egyetemi éveik alatt, hogy a férfiak (szaktársak főleg) átrugdossák őket a nehezebb tárgyakon, vagy az egész egyetemen akár. Több helyen is olvastam, hogy a munkahelyen a nők a feladataik nagy részét férfiakkal végeztetik el, a “white knight”-ok meg megcsinálják nekik, egy kis “jutalomban” reménykedve. Nem hiába mondta Arisztotelész meg Nietzsche is azt, a nőkről, amit. Egy összeomlás után a nők jogai a középkori állapotba is visszarepülhetnek akár. És az egész eszmének vége lenne. A többi hasonló romboló eszmét sem sikerült megfékezni, (nácizmus, szocializmus) csak a bizonyított bukásuk után tűntek el.
Ez tökéletesen így van, nálam is részben saját, részben megfigyelt tapasztalat.
“A többi hasonló romboló eszmét sem sikerült megfékezni, (nácizmus”
A nemzetiszocializmusban mi volt romboló?
“csak a bizonyított bukásuk után tűntek el.”
Mikor bukott meg a nemzetiszocializmus?
Mivel most sem jött érdemi reakció, ezért megállapítom, hogy a nemzetiszocializmus nem volt romboló és nem bukott meg.
Ha lenne olyan mappa az oldalon, hogy “alapvető cikkek” akkor ezt beraknám oda.
Van olyan. “Kiemelt cikkek”-nek hívják és a címlapon található. A dobozban véletlenszerűen jelennek meg a kiemelt státusszal rendelkező írások… Megfontolásra érdemes a javaslatod.
“Ennek oka a feminista célok megvalósulásán túl a mozgalom anyagi támogatásának folyamatos biztosítása volt” Felforgató erők találtak egy jó kis szövetségest…
” A nyugdíjtörvények biztosítják, hogy a gyermekkel otthon töltött idő ugyanolyan szolgálati időnek számítson, mint amit a férfiak például nehéz fizikai munkával töltenek” Mert kell a több gyerek…
Ezzel csupán az a probléma, hogy eleve antifeminista szemüvegen keresztül nézitek a lehetőséget. Holott a gyermekkel otthon töltött idő a férfiak számára is szolgálati időnek számít, amihez csak annyit kell tenni, hogy otthon kell időt tölteni a gyerekkel. Ezzel párhuzamosan a korengedményre jogosító munkakörök a nők számára is megszűntek.
A sokat emlegetett 40 év szolgálati idő utáni nyugdíj meg nem a nőket védi, csak a lyukas költségvetést, mert gyorsan haza lehetett küldeni egy jól körülhatárolt csoportot unokázni, mert úgy nem rontották az épp fontos statisztikákat.
Nem nagyon látom azokat a kirívó, nemileg determinált többletjogokat, inkább csak kegyelem-morzsákat azoknak a nőknek, akik a hagyományos szerepek és a modern kötelezettségek közül mindkettőt egyszerre vállalják. Az egyetlen poszt-dolog ebben inkább a posztkommunista nőideál, aki szó nélkül ringatja a gyereket, dolgozik a gyárban és vasárnap kuglófot süt és szépen megköszöni, ha cserébe a munkája valódi értékének a töredékét kapja fizetés vagy egyéb juttatás formájában.
“A sokat emlegetett 40 év szolgálati idő utáni nyugdíj meg nem a nőket védi, csak a lyukas költségvetést, mert gyorsan haza lehetett küldeni egy jól körülhatárolt csoportot unokázni, mert úgy nem rontották az épp fontos statisztikákat.”
Konkrétan miért? Miért hatna az jól a költségvetésre, hiszen inkább épp ellenkezőleg hat. A korhatárt amúgy éppen emelik, hogy minél kevesebb ember élje meg és így nem kell annyi nyugdíjat fizetni. Lehet, hogy te tudsz mást is, de akkor írd meg légyszíves.
Én igazat adok neked, hogy szétterheli a mai nőket az, ha megcsinálják mindazt amit írtál, de a férfiak éppenúgy szétterheltek, és Magyarországon szinte senki sem kap tisztességes fizetést…(portfolio.hu-n épp megy egy több cikkes vita erről) A kicsi előjogok is előjogok, ráadásul ha a szamár beteszi a lábát a sátorba… Egy férfi pedig majd akkor foglalkozik igazán a gyerekkel, ha már az tud is csinálni valamit, nemcsak fekszik… Eleve egy férfi hogy szoptasson? Az a gyerek érdeke, hogy eredeti anyatejet kapjon.
“Látni kell azonban, hogy a posztfeminizmus elvesztette a feminizmusnak azt a bázisát amelyet azok a nők alkottak, akik bár egyenlő esélyeket követeltek maguknak a férfiakkal, de továbbra is hittek a családi értékekben és a férfiakkal történő kooperáció szükségességében.”
“A posztfeminista happeningeket nevetségessé és súlytalanná kell tenni.”
Minek tenni őket nevetségessé, megteszik ők maguk… Nem ez a baj, hanem, hogy nagyhatalmú lobbik ennek ellenére is elérik sokszor amit akarnak. Nem kell, hogy többségbe legyenek.
“Félő, hogy a most felnövő generáció nő tagjai olyan mértékben fertőződnek a posztfeminizmus mételyével, ami lehetetlenné teszi a velük való hosszú távú együttélést” Egyfajta női MGTOW. Nem tudom, hogy hogy van, de Magyarországon a női MGTOW szerintem előbb alakulna ki, mint a férfi.
.
Mivel a 3-as pontban vázolt viszonyulás nem akarja elvitatni a nőktől a nőmozgalom első hullámának jogegyenlőségi vívmányait, ezért azt hiszem, ez még mindig a baloldali antifeminizmus kategóriája. De tényleg lehetnek átmenetek a két oldal között.
Egyébként nagyjából én is ennek a híve vagyok. El kell vetni a feminizmus további hullámainak társadalompolitikai agresszióját (erőszakos egyenlősítés, kvóták, női előjogok) tehát lényegében a nősoviniszta posztfeminizmust, ehelyett az egyének és családok szabad döntésére bízni, hogy miként élnek vagy sem az egyenlő jogokból származó lehetőségekkel.
Ezt meghaladóan meg már egyéni ízlés kérdése, hogy ki milyen nő-férfi típust kedvel leginkább…
.
Sokkal inkább közjogi, mint eszmei értelemben bíráljátok a feminizmust és jogi megoldásokat szorgalmaztok a probléma megoldására. A magam részéről úgy gondolom, a nevesített problémák többsége csak okozat, a feminizmus eszmeisége ennél sokkal rombolóbb és mélyrehatóbb.
“a posztfeminista mozgalom napjainkban a fiatal felnőtt nőket célozza meg” – Ennél szélesebb körben rombol. A fiatal fiúk és férfiak sem mentesek a hatásai alól. Fogalmi szinten alakít át közmegegyezéses értékeket és rendel hozzájuk minőségében is új tartalmat. Miközben a férfiakról letépi a nemi szervüket, addig azt igyekszik a nőkre felvarrni, függetlenül attól, hogy egy elenyésző kisebbségtől eltekintve ezt senki sem akarja.
.
“többletjogaik, legyen egyenlő, jogegyenlőséget akar, éljünk is ezekkel a jogokkal, társadalmilag jogegyenlő, a nőknek tilos egyetemre járni, szabad döntés, jogegyenlőségén, tiltanám be, én lennék hatalmon, állami propaganda, oktatás, ” – Két kommentedből összegereblyézett szavak.
A szubmisszivitásos cikked éppen azért tetszett, mert személyes volt és azt a mély rombolást jelenítette meg a nőiségedben amivel kapcsolatosan, mint írtad olyan sok harcot kellett megvívnod önmagaddal, hogy levesd magadról a feminista gondolati kondicionálást, béklyókat és hogy ez a harc még – ha csillapodó intenzitással is – ma is tart. Számodra ebben a küzdelemben ott volt, ott van a hited, ami sokaknak nincsen, így nem is segíthet.
Azt kell megértenünk, hogy itt a harc a férfiak és nők lelkéért, az emberségükért, a boldogságuk és szabad döntésük lehetőségéért folyik. A feminizmus ebben a harcban az emberek szívének szegezett lándzsa vagy legalábbis e lándzsát lendítő kezek egyike. Önmagában a közjogi válasz nem elég, a hideg paragrafusok elégtelenek.
.
Mint már mondtam, a jól felismerhető választóvonal, amely jobboldali és baloldali térfélre választja az antifeministákat az (mindenféle politikaelméleti okokból is. – Lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Baloldal) szükségszerűen a nők azonos jogainak az elismerése.
Mint politikai álláspont, a “baloldali antifeminizmus” a nők jogainak az elismerése és ezzel egyidejűleg küzdelem a nősovinizmus, a női előjogok, a feminista nemi diszkrimináció ellen. Két identitás olvad egybe: a jogegyenlőség baloldali szokásokon nyugvó tisztelete a hierarchikus és arisztokratikus jobboldali gondolkodással szemben, továbbá annak felismerése, hogy napjaink feminizmusa már “önmaga paródiája”, ami miatt küzdeni szükséges vele szemben.
Én azt hiszem, ez nem érinti azt a kérdést, hogy milyen női-férfi attitűdöket tart valaki kívánatosnak, vonzónak…
Az viszont egy nagyon érdekes dilemma, hogy mit is kezdjen egy baloldali értékrendet választó személy azzal, hogy a férfi-női jogegyenlőség intézményének elvi támogatása mellett folyton előtérbe tolakodik az az ellentmondás, hogy a biológiai tapasztalatok azt mutatják, a természet mintha jobban kedvelne egy hierarchikus (alá-fölé rendeltségi(?)) viszonyt a férfiak és a nők között… – Nem ismerem a megnyugtató feloldását ennek a gondolkodási konfliktusnak. Akadnak jelentős filozófiai műveltséggel rendelkező beszélgetőpartnereink is a köreinkben, talán nekik lesznek majd előremutató gondolataik erre vonatkozóan is.
Mert nincsen feloldása ha így teszed fel a kérdést. A hierarchikus helyzet különbségeit nem szükségszerűen kell jogi különbségtétellel is megtámogatni másrészről a családon belüli hierarchikus viszonyok nem szükségszerűen jelentenek minőségi különbségeket. Pl. Reina attól nem lesz kevesebb (sőt!) vagy kiszolgáltatottabb, hogy elfogadja a férje irányítását. Sem jogi, sem pedig emberi értelemben.
A rómaiak nem véletlenül emelték ki a családot a jog hatálya alól és helyezték kizárólagosan a pater familias autoritása alá. Ez persze ma már nem tartható megoldás, hogy e tekintetben pusztán a szokásjog által kordában tartott családfők gyakoroljanak ilyen jogokat mindenesetre jelzik a gyakorlatias rómaiak véleményét a dolog fontosságával kapcsolatban.
Nem ismerem a megnyugtató feloldását ennek a gondolkodási konfliktusnak.
Én ismerem: a kettős igazság (duplex veritas) Averroës-ig (Ibn-Rosd Muhammedig) visszanyúló tana. Méltán népszerűtlen tan.:)
.
A szív és a józanész szava többet ér, mint bármiféle filozófiai tan.
A szív és a józanész szava többet ér, mint bármiféle filozófiai tan.
Ne már, Elek: a szív és a józan ész szava – igaz: külön-külön szava – épp a kettős igazság lényege! Ez nem elvont filozófia, ez lüktető életfilozófia: a szív és az ész saját lábon állnak, nem szorulnak a másikra, egymás köreit nem zavarják. Mint a működő házasságokban, ahol a társ békén hagyása valódi ismereten és tiszteleten alapul, nem érdektelenségen vagy titkolt ellenszenven.
A duplex veritas általam ismert és képviselt változata roppant egyszerű eszme. Csak az nem könnyű benne, hogy el kell szakadni a minden egy nőies világnézetétől. Amihez bátorság kell. Az egység párti birkák voltaképp bosszúálló népség. A kettős igazság férfias eszme, de nem szép, inkább afféle ordas eszme. Nem képzel egységet oda, ahol markáns különbözőség van. Tudja, hogy a nőies egység-illúzió örökös szekálást eredményez. Szív és józan ész nagyon különböznek egymástól.
Önellentmondás. Ha a családban a férjed feletted áll, akkor elfogadod az ő döntési jogosultságát, innentől kezdve a társadalomban nem képviselheted saját magad a saját döntéseiddel, kizárólag rajta keresztül gyakorolhatod a jogaidat.
A hierarchiában a felül álló hozhat olyan döntést, ami az alatta állónak hátrányos, családban pl. ilyesmi nem annyira szokás.
.
Azt a döntési jogot, amit másnak adsz át, te egy másik közegben nem gyakorolhatod. A főnököm eldönti, hogy mivel töltöm a munkaidőmet, ugyanezt az időt én már nem oszthatom be a társadalmi életemben, pl nem mehetek el sörözni a hierarchikus viszony felrúgása nélkül.
Ha te kétfenekű jogérvényesítést szeretnél, az azért ellentmondás, mert egy csomó olyan jogot, amit a társadalom szemében te gyakorolsz, átruházod valaki másra. Ha a családi vagyonról a férjed dönt, akkor kilépve a lakás ajtaján, nem lehetsz hirtelen gazdaságilag önrendelkező.
Ha ezt a formát valóban társadalmi szintre emelnénk, akkor az nem azt jelentené, hogy férfi és nő szabadon gyakorolja a jogait családon kívül, azon belül pedig a családfő dönt, hanem azt, hogy csak azok a jogaid maradnak meg a társadalomban, amiket nem a férjed gyakorol.
A te logikád szerint működik pl. egy csomó muzulmán állam. A szaudi nő pl. a társadalom szemében elvileg utazhat, de ezt a jogát a férjén keresztül tudja érvényesíteni, ezért önálló döntést erről már nem hozhat.
.
Oké, akkor – ha jól értem – ahogyan a duplex veritas a hit és tudás egymásmellettiségét és összekeverhetetlenségét hangsúlyozva oldotta fel “népszerűtlenül” a maga konfliktusát, úgy hasonló csavarral a társadalmi és családi hierarchia elkülönítésével nyerhet feloldást a felvetett dilemma. Viszont mivel egyesek szerint “a társadalom legkisebb egysége a család” (ami ugye nem elkülönült egymásmellettiséget feltételez, hanem egy továbbható kiindulási pontot), úgy érzem, nekem még maradt gondolkodni valóm… Ettől függetlenül értem az álláspontotokat.
A destrukció akkor kezdődött, mikor a ’68-as anarchisták az utcáról egyetemek falai közé is beszivárogtatták az eszméiket.
“A szociáldemokrácia szintén jogkiterjesztő eszme volt, amelynek célja a munkásosztály jogi egyenlőségének kivívása és a munkafeltételek javítása, ezzel párhuzamosan a polgárság által élvezett politikai jogok kiterjesztése. Az ebből kisarjadt kommunizmus pedig kiforgatva eme pozitív célokat, mindezt a többi társadalmi csoport politikai, gazdasági és végső célként fizikai megsemmisítésével kívánta úgy megvalósítani, hogy közben elárulta azt a munkásosztályt, akinek nevében uralkodott.”
Ez nem teljesen pontos, amennyiben a kommunizmuson az (eredeti) marxizmust értjük. A szociáldemokrácia a marxizmusból “sarjadt ki” Eduard Bernstein révén:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Eduard_Bernstein
Ha a nők konzervatívabbak a férfiaknál, hogyan lehet a feminizmus ultraliberális mozgalom? Ez egy feldolgozatlan(nak látszó) következetlenség, amit az antifeminizmus kettős arculata is visszatükröz.
“A posztfeminista happeningeket nevetségessé és súlytalanná kell tenni.”
Szerintem ez a lényeg, nevezzük az általunk megvetett ideológiát “posztfeminizmusnak”, vagy a “feminizmus harmadik hullámának”, tök mindegy. A lényeg, hogy nevetségessé kell tenni — ami egyébként nem nehéz, mert eleve nevetséges, önmaga paródiája, tehát elég tényszerűen bemutatni, hogy mit képvisel, milyen elveket hangoztatnak a hívei. Ha valami eleve már önmaga paródiája, azt felesleges parodizálni, gúnyolni, elég megmutatni azt, hogy milyen valójában.
Nem tudom mit mond róla a PUA, de szerintem a szabad fingás az egyik legalapvetőbb pontja egy egészséges kapcsolatnak. Vannak párok, ahol a fingás tabu – na ez az elpapucsosodás csimborasszója.
Kapcsolódó vicces videó: https://www.youtube.com/watch?v=9LlcILE_1Zo
Vannak párok, ahol a fingás tabu – na ez az elpapucsosodás csimborasszója.
Vagy csak simán kulturáltak.
A kúltúrának ehhez semmi köze, de (félre)magyarázni lehet ezzel. A kúltáráltság legfeljebb ott mutatkozik meg, hogy egy ilyen helyzetet miként reagál le valaki. A csávó papucs, de őt nem zavarná különben vélhetően, a csaj meg egyáltalán nem vonzódik a palihoz mert valamilyen érdekből választotta és egész egyszerűen nem akar tőle végleg megundorodni, hiszen ezzel csak nem érvelhet a bíróságon váláskor. (természetesen ha vonzódna hozzá mindez fel sem merül – de neki a pénz kellett; akarom mondani a gyors gyerek; illetve már minden barinője férjnél volt, tragédia!) Ha előre megbeszélték, hogy e tekintetben mellőzik egymást az még nagyobb gáz – szó szertin! Mint valami elbaszott újkori szobeli házassági szerződés… :D
Egy kapcsolat elején kulturált embereknél szerintem tabu a PUA. (Ahogy sok más, nem kifejezetten kellemes dolog.) Aztán ahogy a kapcsolat elmélyül, vagy sem, annak arányában viselik el a felek egymás gusztustalanságait. Ha erre nem képesek, az annak a jele, hogy a kapcsolat felszínes, közhelyesen fogalmazva, hogy nem szeretik egymást igazán.
Végülis, tartogassák csak, majd kiszedi az orvos százezerért.
Százezerért? – hát ennyiért merje azt mondani valaki, hogy nem ez a legkulturáltabb módja… :)
Óh, ez kedves! Barok Eszter is csak ennyit értett meg az antifeminizmusból (és a Férfihangból):
barokeszter.hu/2014/11/02/25-tipikus-reakcio-ha-netan-feminizmusrol-mersz-beszelni/
http://barokeszter.hu/2014/09/30/7-erv-es-ellenerv-amiert-nem-kell-a-nok-jogairol-beszelnunk/
Ez a 25 reakciós cikk elég súlytalan így. Igen, valóban ilyen reakciókat kapnak a feminista szövegek. A kérdés az, hogy ezek a reakciók jogosak-e. Mert ha igen, akkor lehet oszolni, nincs itt semmi látnivaló.
Barok Eszternek van stílusa, de nincs intellektusa. Van stílusa, hogy írjon igényes cikkeket (mint pl. egy a patriarchális családmodellt védelmező cikke), de nincs intellektusa, hogy megcáfolja azokat az érveket, amiket az antifeministák felhoznak. Láthatólag képtelen rá. Én azért szomorú vagyok, hogy a végén ő is belesétált a shaming language csapdájába. A két cikk, amely hülyén érvelőnek, és ezáltal hülyének igyekszik bemutatni minden antifeministát, valljuk be, shaming language. Az megint más kérdés, hogy ha Barok Eszter összekerülne egy a shaming language-t soha nem alkalmazó, színtiszta racionális érvekkel dolgozó antifeministával (mint a mi derénk AlterEgo-nk), vajon megállna-e vele szemben? Kétlem.
Nyilván, aki shaming language-et alkalmaz érvelés helyett, az ezzel mintegy beismeri a vitaképtelenségét és/vagy azt, hogy nincs igaza. Az más kérdés, hogy én speciel nem zárkózom el a shaming language használatától, miután logikai úton már tönkrezúztam az illető érvelését. Ez már csak a nevelő hatás.
De ami a szóban forgó cikket illeti, ugyanilyet lehetne írni a feministákról is, sokkal találóbb és humorosabb illusztrációkkal. De abban pont az lenne a vicc, hogy az irracionális reakciókat figurázza ki, nem pedig a jogos ellenvéleményeket próbálja meg lesöpörni az asztalról, mint Eszter cikke.
Szerintem nem elhanyagolható az írástudók felelőssége: aki jól ír, annak kétszer is meg kellene néznie, hogy milyen eszmék szolgálatába állítja a képességeit.
„Azt hiszem túl kell lépnünk a nőiességnek azon a mítoszán is, amelyet mi magunk teremtettünk. Az egyenlőségnek az a fajtája, amiért harcoltunk, nem megvalósítható, nem működőképes és nem is kívánatos” Betty Friedan
http://www.metazin.hu/index.php/item/446-446/446-446
Okos nő volt és miként Kasszandrának, neki sem hittek, noha előre elmondta mi fog történni.
Felhívnám a figyelmet a balos gyökereire ill. a cikk utalására a leszbikusoknak a feminizmus harmadik hullámára bekövetkező (nem csak) eszmei hatalomátvételére.
Érdekes cikk bár nekem az a meglátásom, hogy sok tévedés van benne. Elsőként az évszámok tűntek fel, már a nyolcvanas évek végén megjelent az a feminizmus amit ma radikálisnak nevezünk sőt a kilencvenes évek közepére elfogadott irányelv lett.
A feminizmus terjedésének alapja a nők életének tönkretétele. Egyes nők tönkretették a saját életüket majd a férfiakat hibáztatva igyekeztek más nők életét is tönkretenni és a feminizmus elkezdett terjedni mint valami járvány. A mai fiatalok már tényleg úgy nőnek fel, hogy magukban hordozzák ezt a fertőzést és még jobban terjesztik de még ennél is nagyobb gond az, hogy a jövő férfi generációját arra akarják “beidomítani”, hogy elfogadja a női felsőbbrendűséget. Ez a kifejezetten aggasztó jelenség már a mai huszonévesek körében is jól megfigyelhető de a kisfiúk esetében már több mint aggasztó, ahogy azonosulnak a női felsőbbrendűség eszméivel és önként alárendelik magukat. Azt a fiú gyermeket aki kilóg ebből a sorból pedig büntetik és beilleszkedési illetve viselkedési problémákra hivatkozva eleve hátrányos oktatási – ezáltal az életben hátrányos érvényesülési – rendszerbe helyezik át.
A feminizmus meg fog halni ez kétségtelen és vele fog halni a női egyenjogúság is. De a feminizmus halála csak akkor fog bekövetkezni ha a teljes társadalmi beállítottságunkat már szétrombolta vagy az emberiség kihalt. Sajnos egyik jól látható mellékhatása a feminizmusnak az az irány amely az emberiség kipusztulása felé vezet.
“Sajnos egyik jól látható mellékhatása a feminizmusnak az az irány amely az emberiség kipusztulása felé vezet.”
Én se tartom embereknek a nem embereket, csak az idióták tartják embereknek a nem embereket.
Amikor a feminista szeme kinyílik, szembesül a valósággal, kérdez, de válaszokat nem kap, csak az eszme keretein belül, amely a haláltáborig vezet. Ki hitte volna, már a negyedik hullámja a feminizmusnak a jelenlegi – cunami? A cikk egyébként elég hosszú, és egy könyv recenziója, érdemes elolovasni. https://mandiner.hu/cikk/20190121_feminizmus_nok