Egy tanulmány szerint a fiúk rosszabbul teljesítenek az iskolában, ha folyamatosan azt mondják nekik, hogy a lányok okosabbak – írta egy kutatásra alapozva a Telegraph. Mivel egyre gyakrabban szembesülhetünk a fiúkat, férfiakat sértő sztereotípiákkal, ezért úgy gondolom, érdemes tisztázni, hogy miért kell zéró toleranciát alkalmazni és minden esetben fellépni ezekkel szemben.
A fiúkkal kapcsolatos negatív sztereotípiák már az általános iskola első évfolyamán hátráltathatják őket abban, hogy potenciális képességeinek megfelelően teljesítsenek – állítják a University of Kent kutatói.
A tanulmány első szakaszában a kutatók 238 négy és tíz év közötti fiút és lányt kértek arra, hogy különböző viselkedéssel és teljesítménnyel kapcsolatos szituációk (például: “ez a gyerek jól szeretne teljesíteni az iskolában”) alapján válasszák ki, hogy szerintük kire vonatkozik az állítás. Egy fiú és egy lány sziluettje közül lehetett választani.
Az eredmények, amelyeket a Child Development folyóirat publikált, azt mutatják, hogy a lányok 4 éves kortól, és a fiúk 7 éves kortól úgy gondolják, hogy a lányok jobban viselkednek és jobban teljesítenek az iskolában. (Angliában az óvodát 3 évesen, az iskolát 5 évesen kezdik a gyerekek). A kutatók megállapították azt is, hogy a gyerekek azt gondolták, hogy a felnőttek is osztják a véleményüket, ami azt jelenti, hogy a fiúk úgy érezték, hogy a tanárok és a szülők nem várják tőlük, hogy olyan jól teljesítsenek, mint a lányok és ennek eredményeképpen elvesztették a motivációjukat és a magabiztosságukat.
A további kutatások azt mutatják, hogy mindez a fiúk által elért alacsonyabb iskolai osztályzatokban is megmutatkozik.
A kutatók hét és nyolc év közötti gyerekeket kértek arra, hogy írjanak meg egy tesztet, amelynek 3 része volt: olvasás, írás és matematika. A gyerekek felével a teszt megírása előtt közölték, hogy arra számítanak, hogy a fiúk rosszabbul fognak teljesíteni, mint a lányok, míg a gyerekek másik felének nem mondtak semmit.
Azok a fiúk, akiknek azt mondták, hogy várhatóan rosszabbul fognak teljesíteni, rosszabb eredményt is értek el, mint azok a fiúk akiknek nem mondtak semmit a teszt megírása előtt. A lányok teljesítményére mindez nem volt hatással, esetükben nem volt eltérés a 2 csoport átlaga között. Mindezt a kutatók megcsinálták úgy is, hogy az egyik csoportnak nem mondtak semmit, a másik csoportnak viszont a teszt megírása előtt azt mondták, hogy arra számítanak, hogy a lányok és a fiúk ugyanolyan jól fognak teljesíteni. A lányok eredményére ennek sem volt hatása, viszont a fiúk az utóbbi esetben jobban teljesítettek.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a fiúk 5 éves kortól rosszabbul teljesítenek az iskolában, mint a lányok. Míg a korábbi kutatások ezért a biológiai különbségeket, az eltérő tanulási stílust, a tanárok hozzáállását, a férfipéldaképek hiányát és az iskola feminizációját okolták, addig ez a kutatás azt mutatja, hogy a sztereotípiák szignifikáns szerepet tölthetnek be a fiúk rosszabb iskolai teljesítményében.
Bonny Hartley a kenti egyetem Phd hallgatója, aki a kutatást vezette azt mondja, hogy sok elmélet volt eddig, ami biológiai megközelítést alkalmazott – pl. a fiúk és a lányok agya eltérő, máshogy kell őket tanítani – ugyanakkor szerinte ha vannak is ilyen különbségek, azok hangoztatása önbeteljesítő jóslattá válik. Ha meg szeretnénk szüntetni a különbségeket, akkor ezeket vitatni kell, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy a fiúk és a lányok különböznek.
“A tanároknak, a szülőknek, sőt még a televíziós műsoroknak is vigyázni kellene arra, hogy elkerüljék azokat a sztereotípiákat, amelyek a fiúk iskolai teljesítményét leronthatják.” – Mondta. – “Ezek a vizsgáltatok azt mutatják a negatív sztereotípiák már az iskolai első éveiben önbeteljesítő következményekkel járnak. Ezért azt javasoljuk, hogy egalitáriánus üzenetekkel próbálják javítani a fiúk teljesítményét, a gyerekek nemek szerinti szegregációja helyett.”
Érdekesek a Telegraph cikkéhez érkezett hozzászólások is, az egyik legjobb értékelést kapott hozzászólást én is külön kiemelném, mert nagyon jó meglátás:
Vagyis, azt írja, hogy amikor egy tanulmány azt állapítja meg hogy a fiúk jobban teljesítenek, mint a lányok, akkor azt a média úgy mutatja be, mint valami rossz dolgot, ami sürgősen javítandó, fordított esetben, amikor a lányok teljesítenek jobban, azt ünnepelendő eseményként tálalja a média. Ráadásul szokássá vált, hogy a filmekben a férfiakat leginkább csak negatív szereposztásban ábrázolják. Bár a hozzászóló a BBC-t külön említi, de ez nyilván nem csak a BBC-re igaz.
Ahogy már a bevezetőben is említettem, az utóbbi időben igen gyakorivá vált nálunk is a fiúk-férfiak leminősítése. Néhány példát említenék a közelmúltból: az Origon pár nappal ezelőtt jelent meg Serdült Viktória cikke “Rosszabbul tanul, de sokat akar keresni? – Legyen férfi!” címmel. Ez jól szemlélteti a tipikus a feminista megközelítést: miközben a cikkíró arra panaszkodik, hogy a nőkkel szemben mai napig élnek élnek az előítélek, addig ugyanebben a cikkben ő maga fogalmaz meg negatív előítéleteket a fiúkkal kapcsolatban (a fiúk rosszabbul tanulnak, a lányok szorgalmasabbak).
A Life.hu pedig egy olyan cikket jelentetett meg (Vadas Judit: A nők vagy a férfiak az okosabbak? Egy új tanulmány szerint egyértelmű a válasz), amely egyértelműen azt sugallta, hogy a nők intelligensebbek, mint a férfiak – mindezt egy olyan mérésre hivatkozva, amelyen a lányok résztvevő országok 70%-ában jobb eredményt értek el. Gondoljunk csak bele abba, hogy mi szokott történni amikor a fiúk teljesítenek jobban egy teszten. A média úgy szokta tálalni, hogy bebizonyosodott az, hogy a férfiak okosabbak? Épp ellenkezőleg, az ilyen eredményeket újabb bizonyítékként szokták felhasználni arra, hogy a lányok diszkriminációja, illetve a velük szembeni előítéletek rontják a lányok teljesítményét. Figyelemre méltó még a tankönyvbotrány is, ahol csak abból lett politikai ügy, hogy az állami tankönyv szerint a fiúk jobbak matekból – az már nem érte el a politikusok és a sajtó ingerküszöbét, hogy a tankönyv egyúttal azt is állította, hogy a lányok jobban olvasnak.
Míg az oktatási rendszer átalakítása, vagy a férfi tanárok hiányának problémája a kormány nélkül nem kezelhető, addig ez egy olyan probléma, ami ellen mi is tudunk tenni, ugyanis az rajtunk múlik, hogy mennyire fogadjuk el ezeket a sztereotípiákat és mennyire vagyunk hajlandóak tiltakozni ezek ellen.
A gyerekeket kell a legjobban védeni az ilyen hülyeségek ellen, mert a gyerek még talán el is hiszi, hisz egy felnőtt mondta. Ez tényleg motiváció gyilkos lehet egy gyereknek, és egyéb lelki bajokat is okozhat…
Ez a cikk azt mutatja, hogy a világ legelmaradottabb régióit kivéve mindenhol a nők rosszabb anyagi helyzetű családok közül nagyobb számban kerülnek be a felsőoktatásba, mint a férfiak: http://www.avoiceformalestudents.com/map-which-sex-receives-more-education-worldwide/
Úgy látszik, hogy mondjuk Afrika nagy részében mivel az oktatás terén a fiúk jelenleg előnyben vannak, ezért a jövőben el kell vinni az egyenlőséget: mivel ma előnyben vannak, ezért majd ha kiépül ezekben az államokban a nyugati mintájú felsőoktatási rendszer, ezért minél több nőt kell betolni majd rá. A feminista egyenlőség 60-100%-os női arány körül van. Az alatt elnyomás.
Egyéb:
http://valasz.hu/itthon/ime-a-ferfiakkal-szemben-elkovetett-jogsertesek-listaja-71017/
https://www.facebook.com/avoiceformalestudents?fref=pb&hc_location=profile_browser
A valasz.hu-s cikk jónak ígérkezett amíg ezt nem olvastam “Arról, hogyan üt ez a folyamat vissza a nőkre,”
Igen, mert nap mint nap érzékeljük és jól tudjuk, az egyetlen fontos szempont a nők érdeke.
A szándékok szerint az emberiség másik fele meg ennek van alárendelve és le van sz.rva.
Ha valaki nem a nők érdekei felől közelít egy témához, vagy legalábbis nem szövi bele, az kirekesztő, a nők problémáira érzéketlen és könnyen megkaphatja a nőellenes, nőgyűlölő bélyeget.
Szóval akkor ez csak takarózásként került bele és a mi oldalunkon áll a cikkíró? Sajna végig nem lehet elolvasni ingyen.
Azt nem tudom hogy ebben a konkrét esetben miért került bele, de ez egy nagyon gyakran tapasztalható alapállás.
És akkor mi van? Én simán bevállalom, hogy nő(jog)gyűlőlő vagyok, úgy hogy a barátnőmmel élek lassan 4 éve és rendszeresen élünk nem életet, mert minden ekörül forog. Erre odafigyelek, hogy mindig meglegyen a minimum heti 2 szex, mert a nőknek főleg az kell a pénzen kívül, hogy legalább látszat szeretetet kapjanak. A nőm még nem tett nekem javíthatatalanul keresztbe így korrekt vagyok vele. Szerencsére nincs diplomája, emiatt férfi tudok maradni mellette, nemsokára csak a leendő lakásunkban akarok kizárólagos tulajdonjogot, mert neki lesz elég öröksége és ha összehaázasodnánk én nyernék többet, és így esetleges gyerek esetén se kerülhetnék utcára.
Amikor sétálunk az utcán gyakran odaszól idegen csajoknak (említettem rettenetesen féltékeny, ő nőként tényleg gyűlöli a nőket), hogy “szemét feminista férfigyűlölő” és így nem nekem kell megtenni ezt az ébresztést. Kényelmes! Ami mint említettem sokszor zavar, hogy azt érzem elvárják tőlem, hogy omoljak a lábuk elé mert szép szál legény vagyok. Soha! Soha nem kívánom a lúzerek táborát tovább növelni. Élvezem, hogy hátat fordítok nekik az utcán. Belőlem nem esznek és ne is kóstolgassanak a karrierista, szolgát kereső jányok! A PUÁ-val ha akarok szerzek majd 50 évesen is nőt, de az életemet egyikre se bíznám, inkább meghalok egyedül, minthogy bármilyen nő oldja meg a legfontosabb gondjaimat. Hiszen hazudnak mind, nem bízhatok meg bennük, de kezdek ezzel együttélni, csak gáz lenne ha a társadalmat is nők vezetnék. Az asszonyom főz, mos sokkal kevesebbet keres mint én, cserébe meg elviszem mindenhová és színes programokat csinálok, hogy még sokáig jól érezze magát velem. Ennek ellenére igenis gyűlölöm az alanyi szinten járó női előjogokat és azok terjesztőit, mert a férfitársaim rettenetesen megsínylik és én sem fogok tudni hová menekülni ha a tulok politikusok nem veszik észre, hogy a férfi semmivel se ér kevesebbet mint a nő, vagy fordítva, ennek ellenére beteg “nőjogi” politikusokat futtatnak.
Pusztán féltékenység miatt szól oda? Miféle nőtípusnak szokott beszólni?
Valójában mindenkinek aki kapcsolatba kerül velem és ki akarna használni. Valahogy védelmezni akar, anyáskodik, pedig nem igénylem. Véletlenszerűen beszól annak is akin látszik, hogy csak kéreti magát és szórakozik az udvarló (szenvedő) srácokkal. Azt mondja itt mellettem írjam azt azért nem csípi a nőket, “mert fiúk között nőttem fel”. Tudom is róla, hogy volt néhány motoros haverja, meg rúdtáncolt, nem ismerem annyira a múltját, elég ha tudom őt kezelni és anyagi függésben van tőlem, és nem szőrös bányarém :)
Emlékszem egy esetre amikor egy csókolózó pár elállta az utunkat a sarkon és ideges volt, beszólt a csajnak hogy “muszály ezt itt?”, az viszont nem hagyta és visszaszólt, na akkor is feministázott, de nagyon :) A szende srácra én meg csak csúnyán ránéztem és betojt, nem kellett megszólalnom se, nőharc volt. Hangsúlyozom teljesen nem tudom uralni az asszonyt és nem is akarom. Örülök neki, hogy fel tudom néha használni a nem titkolt nőgyűlöletét, féltékenységét (?). Fura szitu, emiatt nincsenek barát barátnőim, de nem is igénylem őket, mert tudom, hogy bármikor fel tudnék szedni szinte bárkit aki nem ismeri a trükkjeimet. A PUA hatalmas erő és nem kell félni a magánytól ha az asszony lelépne. (na pont ezért nem lép le, mert nem ragaszkodom hozzá görcsösen, férfi tudok maradni).
Ezt mind elolvasta miközben írtad?
Kíváncsi lennék a személyes véleményére ezzel kapcsolatban.
Gondolom a nôje pötyögi, ô meg diktál, szerintem egy alfa nem koptatja feleslegesen az ujjbegyeit.
Nono csak vigyázz azokkal az alfa ujjbegyekkel mert ha egyszer betalálnak, összecsuklik a lábad…
Na ezért se állok nőkkel szóba, látod? Mert számukra a fekete nem fekete, hanem szürke vagy színes. Alkossatok élő társaságot akkor csatlakozom és rájössz, hogy nekem nem kell hazudoznom. Mert az igazság épp elég érdekes, hogy sokat lehessen róla beszélni. Muja férfitársaim nem teszik, hogy leírják a bajaikat, mert még mindig reménykednek a női szánalomban.
Vigyázz, Kori, mert még a végén a srác levesz a lábadról egy titokzatos PUA-taktikával, aztán megnézheted magad… :D
Dehogy olvasta, nem olvas Férfihangot, Facebookozik, meg Hay Dayezik 30 éves korára :) én meg azokat rühellem. Szoktam neki idézni, de valahogy az se érdekli, de majd megváltozik a helyzet, ha rájön ki akarnak irtani minket bizonyos nemtársai. Annyit tudni kell róla, hogy a papáját becsülte a legjobban a családban és egy karácsonykor nekem adta azt a karórát amit tőle kapott. Emiatt tudom, hogy még megmaradt férfitisztelő és szerető nőnek és ki akarom ezt a használni a harcban amikor lesz végre. Nem olyan okos mint én, de éppen emiatt könnyű kezelnem. Ajánlom te is tarts hagyományos nőt a pénztárcád se megy rá teljesen!
Én a magam részéről már eldöntöttem, amit a legtöbben itt még nem voltak képesek. Azaz egyszerre kérik számon a hagyományos szerepeket meg az önállóságot is a nőkön. A magam részéről már lettetem a voksom az első variáció mellett. Nekem nem önálló nő kell. Csakis passzív, alárendelődő és az irányításomat elfogadó, házias és nőies nő. Azt nem mondom hogy a másfélét alapban kirúgom az ágyból de semmi hosszútáv és semmi komoly, az biztos.
“volt néhány motoros haverja, meg rúdtáncolt, nem ismerem annyira a múltját”
Ajaj.
Vagány csajnak tűnik a leírtak alapján. Szívem szerint én is sokszor elküldenék embereket az utcán, de általában visszafogom magam :) A rúdtáncot szó szerint kell érteni? Mert ha igen, akkor el kell mondanom, hogy az nem túl férfias foglalkozás.Szimpatikus ez a “feministázás”, de ettől csúnyább szavakkal nem szokott illetni más nőket? :)
u.i. a PUA az egy szar.
Nem vagány, csak sódródik, olyan környezetben volt, nekem meg valahol kihívás, hogy terelgethetem, még nevelhető, mert érzem gyereket akar. Nade azzal a kérdéssel még óvatos vagyok. Ami veszélyes, hogy szexmániás a kapcsolatunk elején heti 4-5 szexet ajánlott én viszont annyit nem mindig bírok, valahogy nincs undorom minden egyes nap a szülőcsatornája méhváladékát nyalogatni. Lehet régen kurva volt, de melyik nő nem az, a legtöbb több pénzért vagy jólétért kúr, holott max csak 10-szer kéne rendeltetésszerűen a gyerek miatt egész életben, tehát ahogy H. Pistánál látom tényleg túl van értékelve a női szülőcsatorna, ettől függetlenűl jó a szex vele és gyakran használom radiátornak a testét, de engem nem a szex indít be egy nőben hanem a jóindulata és kedvessége, szorgalma és társként való viselkedése, természetes mosolya és szépsége. Korrektséget nem várhatunk, nekünk kell írányítani, amelyik nőt nem lehet azt el kell felejteni. Valamikor nagyon beindulok és egy nap háromszor letámadom és beléhatolok. Az RTL Klub mindjárt jön “BÁNTALMAZOM” (a vagináját) a botommal :))) A PUA a feminizmusra adott egyenes férfi válasz, elég ha csak néhányan ismerjük, hogy ne tudjanak a nők teljesen falhoz szegezni. Önvédelmi eszköz is, nemcsak nőkezelő és felszedő eszközhalmaz. Egy pozitív következmény, tehát nem kéne utálni! Ja ha már kérdezted, hogy csak a feministázás megy -e.. mondogatja azért féltékeny, mert egy régi szerelmét rajtakapta egy nővel amikor még együtt voltak. Tehát megcsalták. Brutálisan hangzik, de elhiszem neki, hogy a lovagló szőke lányt megragadta a hajánál fogva. Tehát nem a pasiját bántotta. Elgondolkodtató, miért ösztönösen nőt okolta, pedig ez régen volt. Majd ráengedem Antoni Ritáékra ha kikezdenének engem egyszer mert én férfiként nem tehetek a nők ellenében semmit. A nő amúgyis kevesebb börtönt kap mint a férfi, majdnem bármit csinálhat következmények nélkül. Van egy kis nőterminátorom, akit tudok irányítani ha kell :)
Terminator
Nem hátrány, ha szexmániás. Rúdtáncra érted, hogy kurva volt? Vagy mert fiúk között nőt fel? Elég szürreális fazon vagy, de ez nem rosszindulat!Miért mondaná ezt az RTL, hogy bántalmazod a vagináját? :)
“régi szerelmét rajtakapta egy nővel amikor még együtt voltak. Tehát megcsalták.”
Durva lehetett. Így érthető a féltékenysége, de az lenne az igazi, ha a negatív emlék ellenére lenne ilyen. Mindezek után talán hűséges marad hozzád, ami a nőknél igen nagy szó.
“A PUA a feminizmusra adott egyenes férfi válasz,”
Az az MGTOW meg az antifeminizmus.
“cserébe meg elviszem mindenhová és színes programokat csinálok, hogy még sokáig jól érezze magát velem.”
Szolgálod.
Igen, én is ezen akadtam meg.
dehogy akadtál meg rajta csak meglovagoltad Naooo éleslátását de nincs olyan humorérzéked… Amúgy Soldier általánosságban értette…
tényleg ritka a szellemes férfi.
A képmutatásodnál eredetibb – azaz hogy ‘finoman’ ekézel mindenkit akinek nem jön le a véleményéből, hogy legalább egy kicsit feminista…
– reggel pont nem volt kedvem elmenni mellette, sorry.
“finoman’ ekézel mindenkit akinek nem jön le a véleményéből, hogy legalább egy kicsit feminista…”
tehát, akivel kvázi szimpatizálok az feminista?
én megértem, hogy nekem szeretnél odaszúrni, de lepereg, viszont azt sérelmezem, hogy akiket valóban kedvelek azokat lefeministázod…
Kori… velem akkor most szimpatizálsz, vagy nem? Csak a mihez tartás végett (feminista vagyok, vagy nem?) :o))
Egy szellemes férfi! Olvadjatok!
Most a saját helyzeteden szeretnél rontani vagy az enyémen? ;) :D
Balázskám, te nô vagy, de mondjuk Vis és Fef lefeministázása az pöppet inkoherens.
Csak miheztartásképpen, a kvázit meg kellett néznem a szótárban… :)
– de bebizonyosodott, hogy vagy komoly szövegértési gondjaid vannak, vagy pont ugyanolyan érveléstechnikát használsz mint egy feminista, kifordítod és sarkítod – egyszerre.
Egy szóval sem beszéltem arról, hogy te kiket kedvelsz, nem hogy azonosítottam volna őket bármilyen gondolkodásmóddal. Emelett a kvázi nem egyenlő a kicsit-tel. Tehát ha kifordítod legalább ne sarkíts… Legközelebb szerintem te is használj szótárt… :)
(Ha egy férfi rád kacsint és nem bírja ki nevetés nélkül akkor két dologban biztos lehetsz, ő tudja hogy mi lesz, te pedig nem.)
Kezdődik a póker, drukkolj! ;)
(Balázskám? – na mindegy…)
Lefordítom, jó?
kvázi=mintha szimpatizálnék magyarán akiket sosem ekéztem az feminista? pl. neked eddig még sosem szòltam be. feminista- e vagy, kedves Sil?
A komment második része meg szimplán annyit jelent, hogy akiket valóban kedvelek azokat plìz még indirekt se sértegesd.
(Balázs högyike keresztneve, lsd Naooo hszt lejjebb.)
“pl. neked eddig még sosem szòltam be. feminista- e vagy, kedves Sil?” – nem rossz, ezt én is el akartam sütni… :) – de ettől eltekintve nem jutottunk közelebb… én tökéletesen értettelek téged, és mint mondtam már megnéztem a szótárban… de kösz a semmit. ;) – szóval fuss neki még egyszer… ha gondolod.
Mi a viszály oka fiatalok?
SIL azt sérelmezi, hogy piszkáltam Soldiert, de nem látja, hogy Anyámasszony pakolja itt mindenki fülébe a spagettit- gumiszobás troll, aki itt szórakozik. túlspilázta és ettôl hiteltelen. Egy vérbeli hímsovi nem ilyen, soldier csajos.
Soldier csaj lenne? Ráadásul feminista? Kissé elvont, valóban (hasonlít valamennyire Weinengerhez), de ezt írtam Neki is. Ettől függetlenül Nekem nem tűnik trollnak. Igaz eddig csak egy-két hozzászólást olvastam tőle, gondolom itt Ő is egy új-hullámos kommentelő.
SIL nem sérelmezett semmit, legfeljebb most sérelmezhetné azt, hogy nincs lehetősége egy kis reggeli semmitmondó női hisztit anélkül lekezelni mondjuk úgy, a maga módján, hogy ne kapna a nyakába egy jó adag… női logikát. :D Na de én ezen már azért nem akadok fenn… – szóval a viszály az talán túlzás… :)
– bár valószínűleg reggel sem akadok fenn az ominózus hozzászóláson, ha szólt volna valamiről azon túl persze, hogy piszkálja Soldier-t – akit én még véletlenül sem védtem különben, hanem szerintem az idézett megfogalmazása nem egy tevékenységet jelent, hanem egyfajta helyzetképpel mutatja be a kapcsolatában, azon keresztül, hogy szerinte ma mi működőképes. Mivel én minderre mellékesen tértem ki, azért hsz-emnek nem ez volt a gerince… szóval erről ennyit. :)
Mindent összevetve kedves Koriander meg is köszönöm… végül is csak sikerült megosztanod többek között velem is egy pársoros ellenvéleményt! ;) Jó éjt!
“Az asszonyom főz, mos sokkal kevesebbet keres mint én, cserébe meg elviszem mindenhová és színes programokat csinálok, hogy még sokáig jól érezze magát velem.” – Szerintem mindkét serpenyőben van valami. Anyámasszonynak meg van annyi esze hogy olyasmikre vigye el, ami neki is bejön. Gondolom én.
Igen Elek! Volt egy ballépésem a pirospirula előtt egy másik nővel, azóta sokkal keményebb vagyok, de az fontos, hogy asszony boldog legyen melletted. Ismét mondom Push and Pull technika, adsz is a nőnek és el is veszel tőle, hogy folyamatosan megmaradjon az érdeklődése feléd. Igen néha eljátszom a szolgát, hogy azt higyje.. aztán rájön nem tud megfogni. Nade nem akarom elvinni a témát a PUA felé amihez értek, itt az iskoláról legyen már szó. Végeztem.
A PUA repertoárjából lehet jókat meríteni, de összességében van egyfajta önmagamat mímelő egyéjszakás nőszerző jellege. A Red Pill nekem azért szimpatikusabb mert sokkal általánosabb igazságokat fogalmaz meg és sokkal átfogobb életélési útmutatót ad. Alapban a férfias személyiségfejlődésre koncentrál. Megfigyeléseim szerint erre lenne a most huszas és harmincas generációnak a legnagyobb szüksége.
Valahol azt látom hogy a gondolkodásmód egyre többeknél és egyre inkább feminizálódik. Nőies elképzelések, világnézet és reakciók.
Persze, nők nevelik a férfiakat, le is van írva a cikkben.
Van valahol egy belépő szintű összefoglaló a Red Pill-ről?
A Comprehensive Guide to The Red Pill
Az esszenciája itt van meg a kommentjeiben.
Gazember
Tudod, Reszet Elek, én “a nők miatt lettem ilyen gazember”.
Kicsit leszavaztak… :D Ebből is látszik, hogy a nők milyen jól bírják a kritikát. Ezer éve hallgatjuk hogy a férfi szívéhez gyomrán át vezet az út. Érdekes, mi sosem sértődtünk meg azon, hogy a nők úgy gondolják, minket csak jól kell lakatni és egyből kezes bárányok leszünk – mint egy háziállat. Mert mindig is tudtuk, ez így önmagában nem igaz, tehát édes kevés, de ha a nők csak ennyit tudnak, már az is valami – a többit elég ha mi tudjuk magunkról. Az pedig nemtől függetlenül alapigazság, az ember csak akkor sértődik meg, ha a sértés betalál.
Hát ezt akár én is írhattam volna azzal a különbséggel, hogy nincs nőm jelenleg és nem is kell,mert éppen én is lakást akarok venni és semmi szükség rá, hogy belekotnyeleskedjen, főleg anyagilag ne.
Ebben a leírásban elég sok az általánosítás (ne legyen diplomája, kevesebbet keressen, nem bízom rá az életem egyikre sem), de megértem, ha a valóságban olyan nőkkel találkozták, akik bebizonyították, hogy ez a hozzáállás a helyes.
Elek írta, hogy itt sokan egyszerre koncentrálnak az önálló és a passzív nőre, és nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak. Szerintem létezik egy középút: az önálló gondolkodásra képes, érzelmileg normális, diplomás nő, aki a terheit nem pakolja a férfire, ugyanakkor gondoskodó, házias és nőies. Az antifeminista nő :) Még elég kevés van belőlük.
Soldier of MotherMadam:
Hát igen, az ember mit visel el egy párkapcsolatban. Az egészben a legrosszabb, hogy nem derül ki azonnal, ha az ember párja feminista. Időnek kell eltelnie, mire ez a tudás körvonalazódik az elmében. Nekem mondjuk még nem volt feminista csajom, és őszintén szólva, nem is akarok. Ha az én barátnőm kijelentené, hogy ő elmegy egy SlutWalk-ra, elmondanám neki, hogy elmehet, de akkor én azonnal megszakítom vele a kapcsolatot, mert nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy a párom úgy definiálja magát, mint ribanc.
A SlutWalk a szabadjára engedett női ösztön, érzelem és vágy, amit a normális férfiaknak ideje lenne megzabolázniuk. Természetesen a normális férfiak nem azok a példányok, akik egy ilyen Ribisétán résztvesznek; akiknek annyira hajlékony a gerincük, hogy hagyják, miszerint a hölgytársuk ribancként definiálja önmagát, miközben ők együtt sétálnak velük egy Ribisétán. Mint mikor a szolga viszi az úrnője után a csomagokat.
Nagyon jól látja Pash Cutter! Normális férfi nem tűri, nem tűrheti, hogy a nője ribancnak definiálja, mutassa önmagát. Sem a Slutwalk-on, sem a Slutwalkon kívül!
Nos, ha a csaj kurvának tartja magát, ki vagyok én hogy ne annak kezeljem? Persze ezzel megszűnik a nőmnek lenni, elvégre barátnő nem lehet kurva, de ez nem jelenti azt hogy ne lenne meg a maga haszna.
Ebben a szituációban arra kell használni, amire való. Legalább némi haszon keletkezzen már belőle a férfiember számára (főleg, hogy egyébként rengetegen vannak).
Nem Ön írta hónapokkal ezelőtt, hogy mennyire kedveli a nők játszmázásait?
Miért jött rád az önözhetnék? Mi változott?
A kurvaság nem játszmázás hanem egy nem kívánatos barátnő-állapot.
A játszmázás meg a nőkkel együtt jár, amolyan csatolt áru. Ettől függetlenül szórakoztató tud lenni és legalább hozzájárul a kapcsolati dinamikához. Nincs is annál jobb érzés, mint felhasználni ezeket a játszmákat…
Szerintem eddig is önöztem.
A kurvaság egyértelmű, játszmázás alatt nem ezt értettem. Nem tudom akkor ki volt az, aki áradozva méltatta egykor a nőket, és a játszmáikat.
Hogy használja fel ezeket a játszmákat?
Szerintem pedig nem, mindenesetre ha így kényelmesebb, maradhatunk a magázódásnál. Igyekszem megjegyezni.
Ha a kurvaság egyértelmű, nem értem hogy kerül a csizma az asztalra, azaz miért kerül felemlegetésre a játszmázás.
Nem áradozva méltattam a nőket, csak jeleztem hogy imádom őket és minden hibájuk ellenére sem mondok le róluk mégha a játszmázások miatt óvatos is az ember.
A kurvaságot és a játszmázást külön értettem.
Imádja Őket, de gondolom annyira azért mégsem. Tehát el van nélkülük is. Aki negatív véleménnyel van róluk, az nőgyűlölő? Vannak akik a PUA intézményét is annak tartják..
“és könnyen megkaphatja a nőellenes, nőgyűlölő bélyeget.”
Ez is már dicséret lesz, mint az antiszemita, rasszista, náci, satöbbi.
Az hogy mennyire komolyan gondolják, hogy az egész társadalmat becélozzák és totális céljaik vannak, pont az mutatja ahogy a gyerekekkel bánnak… Ha igaz az, hogy ilyenekkel bonbázzák a gyerekek fejét, és ez nemcsak néhány elszigetelt esetről van szó.
Terveztem írni erről, ráadásul rendkívül színes példagyűjteménnyel tudnám demonstrálni a fenti megállapítások helyességét, de talán mégiscsak jó, hogy megelőztél, mert én jelenleg sajnos ki sem látszom a munkából.
Néhány hozzáfűznivaló: volt egy cikk valamelyik nagyobb külföldi oldalon (most nem tudom előbányászni), ami egy olyan tanulmányról szólt, hogy ha kivesszük a feminizmust és az ebből fakadó hamis sztereotípiákat a képletből (tehát pl. elfogult tanárnők, meg hogy a lányok okosabbak), a fiúk semennyivel sem teljesítettek rosszabbul a teszteken, mint a lányok.
Miközben egyre több nő jár egyetemre, a fiúk szépen kicsatlakoznak, és nem csak a végzettek, hanem a felsőoktatásba jelentkezők száma is meredeken csökken (ez most már itthon is megfigyelhető, néhány éve kezdődött el a jelenség nálunk). Az ilyen férfiak általában valami alternatív úton-módon szeretnének hozzájutni a tudáshoz és valami értékes hivatáshoz, de a legtöbb sajnos kudarcot vall (mert már a közoktatásban megmondták nekik, hogy értéktelen szarok), és nem vesznek részt a társadalmi értékteremtésben (ehhez kapcsolódik egy másik hasonló statisztika, miszerint a 30 éven aluli férfiak többsége a szüleivel él, lányoknál ez az arány valahol 30 és 40% közötti csak). Nincs motiváció, hiszen minden fiatal férfi értéktelen szar, aki semmire nem viszi majd az életben (ennél már csak az a jobb, amikor a szülők is bekapcsolódnak a gyalázkodásba). Eltűnt a felelősség, a jövőnkért való tenni akarás, és ezek a reménytelen, megkeseredett, életképtelen tanárok és szülők reménytelen, megkeseredett és életképtelen zombikká változtatják gyerekeiket.
Meg aztán ott a tananyag: haszontalan baromságok gyűjteménye, ahol megutáltatják a gyerekekkel az olvasást, a történelmet meg úgy általában véve a műveltséget. Úgy találják magukat mind a közoktatás, mind a felsőoktatás kapuin kívül, hogy elbasznak feleslegesen 7-9 évet az életükből, mert a leadott tananyagnak semmi köze ahhoz, amit a munkaerőpiac elvárna. A lányok ideig-óráig ellubickolnak ebben a közegben – mert hiszen nekik szinte minden esetben garantálva van az anyagi biztonságuk -, de a fiúk tartós munkanélküliséggel és gyalázkodó rokonság hadával találják szemben magukat, ami aztán méginkább megsemmisíti őket, és ténylegesen is életképtelenné válnak. Szerencsére a mai iskolás gyerekek már tudatosabbak, szakszerűen szabotálják az oktatást, csak hát ennek megan az a hátulütője, hogy a legtöbbjük nem fogja majd tudni honnan megszerezni azt a szükséges tudást, ami a valódi pénzkereséshez kell, mert a magyarság többsége a közoktatáson felül nem ismer alternatívát.
Végezetül, ahogy nőnek a társadalmi különbségek évről évre, úgy fokozódik a kisemberek frusztrációja és gyűlölete mások iránt. Én már réges-rég megfigyeltem, hogy igazából a szülők, meg általában a rokonság többsége nem akarja azt, hogy a gyerekének jobb sora legyen, mint neki (maximum behazudják), így aztán a “rákok a vödörben” hatás érvényesül, azaz az emberek abban futnak egymással versenyt, ki tudja minél inkább visszarántani az értelmesebbjét a nyomorba. Ezt korábban csak én állítottam, mostanra mások is megfigyelték:
http://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2z38bw/dont_expect_people_to_be_on_your_side_as_you_walk/
Olyat én is megfigyeltem, hogy az apa versenyzet a fiával és élvezte, ha a fia bukik…Mondjuk az lehet, hogy speciális eset volt, mert éppen kapuzárási időszak volt és az apa is “csajozott”. De olyat is láttam, hogy az anya mindenkitmegdicsér, valósággal felmagasztal, csak az ő lányát, fiát nem… Azok tehetnek bármit, sosem lesznek elég jók.
Tervezted hogy írj erről a témáról. Ne fogd vissza magad, az csak jó ha minél több cikk jelenik meg fontos témákban. Az se baj sőt, ha átfedések és ismétlések vannak, lényeges és fontos újra és újra felszínen tartani a dolgokat.
Nem tart semmi vissza, jelenleg sajnos az időm nem engedi a dolgot, és sajnos az elkövetkező hetekben is szűkében leszek a szabadidőnek, de azért köszönöm, hogy kíváncsi vagy a véleményemre.
Azért, ha lesz rá időd, akkor szerintem is jó volna, hogyha te is írnál erről, mert minél többször van erről szó, minél többféleképpen (más megfogalmazás, más példákkal), annál jobb. Én magam is tervezem, hogy további cikkeket írjak a témával kapcsolatban.
“miszerint a 30 éven aluli férfiak többsége a szüleivel él, lányoknál ez az arány valahol 30 és 40% közötti csak”
Lányoknak nem nehéz külön menni, beülnek valami burzsujhoz a picsájukkal, oszt annyi.
Ezt a folyamatot én is látom az iskolákban (jelenleg helyettesítő tanár vagyok). Több tapasztalatom van középiskolásokkal, mint kisebb gyerekekkel, de egyértelműen a lányok irányítanak. A fiúkról sokkal inkább eleve azt feltételezik, hogy tojnak a tanulásra, úgysem fejezik be a sulit stb. Borzasztó. Azért van pár tanár, aki már észrevette, hogy valami nem stimmel, és igyekeznek változtatni…csak hát nem ez a többség.
Keleten viszont a fiúkat ajnározzák. Az sem jó. Nem sztereotípizáljunk egyik nem javára sem.
Az iskolai nevelés elnőiesedése
Szerintem már a felvetés is téves, hiszen nem azzal szoktak példázódni, hogy okosabbak — ezt talán még nem is hallottam sehol — hanem azt, hogy szorgalmasabbak. Mondjuk itt is megállnék egy pillanatra, mert ez ugyanez a történet, ami talán egy folyamat része. Mondjuk sajnos a pedagógus gárda is szelektálható lenne. Eleve kizárnám aki bármilyen gyűlölettel küzd. Már ott elkezdik az alapokat mikor iskolai közhelyeket gyártanak, amivel szembesül a kisdiák és az szerint él, mert elhiszi, miért ne tenné, pedagógus ülteti a fejébe ezeket. Az iskolákban valóban van egy ilyen erőltetett ‘leánypiedeszta’, ami ahogy felnő az ember természetesen és sajnos ledől. Iskolai leány wc tisztább, nem így van, apuka vagyok, ezt is láttam sajna. Torna óra után a leány öltöző is szagos, csak több parfümmel van spékelve, és lehetne sorolni az alap, fiukat szembesítő, a lányokat feltételesen de alapból védő intézkedések. nem beszélve, hogy a kisfiú kortól azt beszéljük fiainknak, hogy a leányokat tisztelni, nem bántani, viszont ez legtöbbször visszafelé már nem így van. Talán már ott elkezdődik a leánykák részéről, mert “csír”-ben érzik maguk egyfajta félreértelmezése a dolgoknak. Leányom is van és tudom, hogy egymás közt is gonoszabbak lehetnek, mint a fiuk. Szerintem sosem késő, elkezdeni a gyermekek egészséges lelkivilágát kialakítani és időben, persze ehhez olyan, pedagógusok, szülők is kellenek.
“Szerintem már a felvetés is téves, hiszen nem azzal szoktak példázódni, hogy okosabbak — ezt talán még nem is hallottam sehol”
nlcafe – Bizonyíték: a nők okosabbak a férfiaknál Okosabbak vagyunk a férfiaknál, és ezt nem mi mondjuk; tudományosan bizonyított tény! IQ-ban száz éve először megvertük az erősebbik (?) nemet.
life – Egyre okosabbak a nők a férfiaknál? – Ha hihetünk James Flynn új-zélandi professzornak, akkor igen. Bár amennyiben kritika nélkül fogadjuk el az állítást, akkor egyúttal azt is igazságként könyveljük el, hogy eddig nem voltunk annyira okosak, mint férfitársaink. Vagy mégis?
napi – Okosabbak a nők, mint a férfiak – mutatjuk a bizonyítékot
Direkt írtam így drága, kíváncsi voltam a reakcióra s lám :) Ha az okosság azt jelenti, hogy bemagolunk bizonyos mások, általában –férfiak –által korábban leírt anyagot, akkor bizonyára így van, de ez inkább bizonyítási memória, egy lufi. Állandóan bizonyítani akarjátok ezt és itt elkezdődik a nemek harca, nálatok és veletek, amit nagyrészt ti kezdtek. Bennünk ez él felétek és nem is érdekes, sajnos, azért tart itt a világ ahol tart. Visszatérve, ha viszont megzavarva beleszól az ember eme rögzített kivetítésre, vége, leáll a rendszer, ugye ide kellene a logika.A lustaság viszi előre a világot és hogy ne tanuljak meg, be 5terrányi anyagot, arra ott a számítógép, hanem vegyem ki a lényeget, értsem meg ami mögötte van, ez nem megy, ez a logika.A hozzászólás többi részéről nem is szólsz, ez volt ebben a lényeg, tehát szerinted így van, vagyis a cikk jó, nem törődve azzal az aprósággal, hogy a kísérletekben megcáfolták azt, le is van írva. Hányszor átéltem ezt már, baráti körben is, nők akik hirdetik a baráti társaságban, hogy az iskola nem érdekes, csak kellett neki stb. A papírral semmit sem tudott kezdeni, tőlem kérdezte meg, hogy ez hogy is van, persze adtam is a választ, hogy te voltál ebből is ötös, old meg :) Szerintem nőknél, a sok tanulás hatására, érzelmi és intellektuális visszafejlődés lép fel és nem is tud róla, bizonyos beosztásoknál szinte férfiként kezd viselkedni, élni, persze női ruhába járva. A megoldóképessége is megközelíti egy férfiét. Ebből esetleg egy kisbaba okozta szeretet fejlődés hozza csak vissza. Mielőtt savaznátok, sosem voltam, vagyok, leszek nőgyűlölő, de nekem a nő teljesen más értékként él, aki anya lesz és fejlődik, az érzelem világában. A női főnökök is talán ebből merítették az erejüket, empatikusabbak. Mocskosul nem érdekel, hogy mennyit tanult és hogy erre ráment az agya, ők a láthatatlanok akik később azokat a csúnya blogokat írják :)
Félreértettél.
Azt írtad: “azzal szoktak példázódni, hogy okosabbak — ezt talán még nem is hallottam sehol — hanem azt, hogy szorgalmasabbak“. Gondoltam, hallj olyat is, hogy ezzel példálóznak.
Ezt a nemek közötti ki okosabb, ügyesebb, erősebb, szebb, akármibb faszságot nagyon utálom.
nlcafe,life,napi. A life törlöm elsőnek az aktuális program csomagból, sima agymosás, sztereotípiák beültetése és persze, hogy 98%ban nők nézik. Ugyanúgy mint amiből maga ez a lányok az okosabbak cikk ered. Kitalálsz valamit, elindítod és jön a pro és kontra egyből, a semmire. Ha olyan okosak a nők, akkor miért nem látják mindezt. Fiú, férfi egó megtörése, leány, női magasztalása. Eredmény, jött a szingli kirajzás. Fogalmuk sincs, mit is jelent nőnek, anyának lenni, főzni, élni tudás, a leendő család logisztikája, ezekkel csak akkor szembesül, ha ‘kigyógyul’ véletlenül, vagy rájön, hogy a média játszott vele, nem is akárhogyan. Sajnálom azt a néhány korosztályt. Divat részegnek lenni és bárkivel ágyba bújni és haragudni érte, ha jelzővel látják érte el. A fiuk sem tudnak ezzel mit kezdeni, már az a kevés aki nem az alkohol, vagy egyéb függő és lát a lányokban olyan képet, hogy eszébe jusson a család alapítás, mint cél.
Szeretem az édesanyám aki három fiút nevelt fel, nem is akárhogyan. Szeretett volna kislányt is, de ‘csak’ unokaként élheti meg :) Amit adott nekem, az a szeretet, a világ fontosabb alapja és csak az anyák tudják így adni. Persze akadhat kivétel, de az már egy másik történet lehet. Anyám kisfiúként mindig tudta, hogy nekem mi kell, hogy majdan egyszer erős figura legyek, egészséges értékrenddel. A legtöbb pedagógus, pont nem foglalkozik ezzel, pedig kellene. Az apák szeretete más irányú és más alapokat tesz le és ugyanolyan fontos.
Nagyon szeretem a gyermekeim és remélem pont úgy terelem őket, ebben a manipulatív világban, ahogy kell.
Csak annyi volt a “feladat”, hogy hallj ilyenekről is, mert bizony hivatkoznak erre a marhaságra.
Pl. a Nature-ből nem fogok tudni neked példát hozni, maradnak a bulvárszarok. Épp azok, ahová valók ezek a “kutatások”.
Terelgesd csak őket, nem reménytelen! Tapasztalatból mondom. :o)
“Anyám mindig tudta, hogy nekem mi kell, hogy majdan egyszer erős figura legyek, egészséges értékrenddel.” – A gyerekeinket igyekeztünk úgy terelgetni, hogy az megfeleljen a karakterüknek, és igyekeztem azt is erősíteni bennük, hogy a karakterük jellemzőinek férfias/nőies oldalát jól tudják használni.
(Bocs de ezt nem tudom kihagyni, olyan aranyos: “Anyám kisfiúként mindig tudta” – Anyukád kisfiúként kezdte az életét?) :o))P
lájkoltalak, pedig tudom, hogy a szövegértésed jó, kimaradt egy írásjel, és egy nekem szócska, de sebaj :) Egyébként tényleg azt kívánom mindenkinek, hogy olyan édesanyja legyen mint nekem van :) pedig nem húsz- harminc éves vagyok már. Lassan érti meg az ember, hogy milyen fontos az ő szerepük. Öt-tíz éves korban amolyan ‘mencsvár’ a jó szülő, sosem aláz meg, mindig ott van melletted, veled és ha megérsz rá, elenged.
Amúgy te ki vagy? keresztnév esetleg? :)
Balázs vagyok, csak néha hgyi-nek adom ki magam.
Ezdehüje! :oDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
“Ki vagyok én? Ki vagy te?” :o)
Az IQ tesz eleve manipulált én úgy tudom… Hogy a nők jobban teljesítsenek módosítottak rajta.
Nálunk is előfordul, de szerintem angol nyelvterületen gyakoribb ez. Még közismert mondás is van ezzel ezzel kapcsolatban: “Girls go to college to get more knowledge while boys go to Jupiter to get more stupider.”
A Google keresője 39 700 találatot ad a “girls smarter than boys” kifejezésre és 6 300-at a “boys smarter than girls” kifejezére.
A mai lányok és a szorgalom, két különböző dolog: Én az egyetemen jelenleg azt látom, hogy pár szorgalmas, egyébként segítőkész srácra rátelepszenek, akik kb megcsinálják a dolgok 90%-át helyettük. Sajnos nekem is volt egy naivabb időszakom, tudom, hogy megy a kihasználás, a hölgyemény, akinek én adtam különórákat minden volt, csak szorgalmas nem:). Sokan még nem ismernek senkit egy csoportból de már előre úgy számolnak, hogy úgyis lesz 1-2 srác, aki kihúzza őket a sz.rból. És a szomorú, hogy ez így is van.
Amíg az ilyen nőkből lesznek tanárok, és férfi pedig alig, addig ez a helyzet maximum csak rosszabb lesz. Én azt gondolom, hogy manapság az iskola inkább árt, mint használ a gyerekek jellemfejlődésének.
“egyébként segítőkész srácra rátelepszenek” – igen én is ezt látom, sőt én is voltam már Fehér Lovag ilyen téren, persze amikor egyik női csoporttársam nyelvből korrepetált, az pénzért ment. Szóval fordítva már csak nagyon ritkán működik. Ez van, ekkora ereje van annak a dolognak a lábunk között.
“Amíg az ilyen nőkből lesznek tanárok” – a jövőben is többségében az ilyen nőkből lesznek a tanárok. A tanárképzés mai formája ideális az elnőiesedésnek. Persze ide kellenének az igazság nevében a nemi kvóták. Én eddig valamiért nem hallottam semmilyen kvótáról. Ennek vagy az lehet az oka, hogy a tanárok nemi arányánál megvalósult az “egyenlőség”, vagy hogy a feministák szerint lehet, hogy még mindig hátrányban vannak. Elvégre az egy dolog, hogy 10-ből 9 tanár nő, de azért az igazgatók között jóval több a férfi, mint amennyit a tantestületbeli számuk indokol. Nyilván ezen az egyenlőtlen állapoton változtatni kell a jövőben.
Egy olyan munkakör, ahová el lehet jutni egyszerű magolással (mérnököknél már nem lenne ilyen egyszerű). Felteszem a költői kérdést: miért van az, hogy minél lentebb megyünk az oktatás szintjein (óvodát mint a szocializáció színterét is vegyük ide), annál több a nő, míg fentebb meg egyre kevesebb? Egy olyan munkakörbe (tanár) ahol félévente 1-2 hetet leszámítva a többség nem szakad meg a munkától, sok nem is a tananyagról beszél, hanem a macskájáról/egyébről órán. Az meg egy dolog, hogy viszonylag nincsenek túlfizetve, de úgy is a legtöbb még arról álmodozik, hogy jön majd a jól kereső álomférj.
“Én az egyetemen jelenleg azt látom, hogy pár szorgalmas, egyébként segítőkész srácra rátelepszenek, akik kb megcsinálják a dolgok 90%-át helyettük”
Ez általában a középiskolában elkezdődik – rosszabb esetben már az elemiben is -, és aztán folytatódik az egyetemen, majd az élet minden területén. Ez csak akkor korrekt, ha a hölgy is fel tud ajánlani valamit a segítségért. Volt, hogy előre megbeszélten egy doboz cigit kaptam a szívélyességemért. Lényeg az, hogy ne hagyjuk magunkat kihasználni!
Szélsőséges, de megtörtént példa egyes pedagógusok hozzáállására. Még évekkel ezelőtt a Kossuth rádióban hallottam.
Almát az iskolának akcióról volt szó.
Alkalmanként annyi almát kapott az iskola, hogy minden gyereknek jutott egy és még megmaradt néhány darab. Egy tanárnő azt nyilatkozta, a maradékot természetesen kislányoknak adják, mert ez elősegíti az egészséges fejlődésüket.
Vajon mit művelhet még, milyen károkat okozhat egy ilyen pedagógus a nevelésben, oktatásban?
http://www.abc.net.au/news/2014-12-03/jackson-we-mustnt-make-boys-feel-bad-about-being-male/5933934
“One teacher said, “Girls are just as good as boys, if not better.”
Teljes természetességgel tesznek ilyen kijelentéseket, visszafelé meg nem tűrhetnek semmit és megy a hiszti.
Olyanok mint a cigányok. Büdösmagyaroznak de fordítva ha megteszed akkor rasszista vagy. És nekik lehet, mert hát elnyomottak, hát hadd adják ki a dühüket meg természetesen az okuk is megvan rá (se). Ugyanez a feministák.
Ez egy mai hír: A tanár azt írta rá a házi feladatra, hogy egy fiúhoz képes gyönyörű írás.
http://www.avoiceformalestudents.com/teachers-comment-on-boys-homework-beautifully-written-for-a-boy/
Pffff…. De ha technika órán a kiskocsi vagy mittudomén mi picit gyehennára sikerült volna egy lánynak, és azt mondja a tanár, hogy lányhoz képest egész jó, akkor üvöltenének.
A nem koedukált iskolák egy lehetséges megoldást jelentenének. Legalábbis szerintem ott nem nagyon megy ez a lányok jobbak, versengés dolog, mivel csak fiúk vannak ott, a nők meg ott mondhatják hogy a lányok jobbak, de a fiúk nem látnak erre példát mert csak egymás között vannak. Nagy Britanniában a nem koedukált iskolákból kerülnek ki a legjobb eredményeket elérő tanulók. Persze annak hogy valaki fiúiskolába küldje a gyerekét vannak bizonyos korlátai, legfőképp pénzügyi korlátok. Természetesen meg is kezdték a nem koedukált iskolák elleni össztüzet azzal az indokkal hogy a nem koedukált iskolákból kikerülő fiúk hajlamosabbak a depresszióra és rosszabbul teljesítenek a párkapcsolatokban. Erre kimutatások alapján jöttek rá, de a statisztákról az a véleményem mint Churchillnek. Régebb mikor csak koedukált iskolák voltak akkor sem volt sok probléma.
“a nem koedukált iskolákból kikerülő fiúk hajlamosabbak a depresszióra és rosszabbul teljesítenek a párkapcsolatokban. Erre kimutatások alapján jöttek rá,”
Hát hogyne. Hihetetlenül gyenge érv, de sajnos a sok buta ember még ennek is bedől.
Szerintem az egymással való versengés kérdésénél sokkal fontosabb az, hogy nem koedukált iskolában nem veszi el a tanulók figyelmét az elenkező nem :-). Én legalábbis nem emlékszem, hogy valaha is komoly versengés lett volna a lányokkal. Egyik osztálytársam bölcsen megjegyezte egy tavasszal, hogy ha sikeres fizikus akar lenni, akkor a legjobb lesz most azonnal megszabadulnia a heréitől, úgy talán tudna rendesen koncentrálni :-). Persze azért inkább megtartotta a szerveit.
Régebben több volt az illuzió, rejtéjesség a két nem között, mert nem voltak annyit együtt… Több volt a tisztelet is. A mai gyerekek illuziója hamar szertefoszlik…
Ez ugyanolyan, hogy pont a minap olvastam egy cikket a HVG-n, hogy a nők majdnem negyedével kevesebbet keresnek. Bizonyításképpen fel volt töltve egy kép, amit bárki 2 perc alatt készíthet. Vajon hol és ki végezte a felmérést? Mikor készítette a felmérést? Hol vannak a részletes adatok? Hol van publikálva? Költői kérdések ezek.
Arról nem beszélnek a női kvótát (azaz női szavazókat) akaró ballibbantak, hogy a normális nők nem versengők, nem akarnak a férfi fölé kerekedni, mert akkor nem is lehetne őket szeretni. Persze vannak hülye hímek aki csípik az uralkodó nők humorát vagy talpraesettségét. Ez megy a TV-ben, amit nem szabad nézni. A béralkunál tutira többet kér a férfi, hiszen a nő a bajai miatt (pl. menstruácós hullámzás) nem képes olyan szinten teljesíteni mint a családot eltartó, munkára termett férfi. Sokkal acélosabbak a férfiak és jelenleg még kevés az elférfiasodott nő Magyarországon, ezen akarnak változtatni a magyar feminista megélhetési bűnözők, talán úgy gondolja a HVG meg az Index, hogy a multiknál se legyen béralku, tehát mindenki egyenlő bért kapjon, függetlenül a végzettségtől és a képességektől :) Beteg hazudozók ezek!
“a normális nők nem versengők, nem akarnak a férfi fölé kerekedni, mert akkor nem is lehetne őket szeretni.”
Hát ez az…ha egyenlőek vagyunk, akkor miért is akarunk a másik nem fölé kerekedni???
A nők előbb növesszenek maguknak SZÍVET, aztán akarjanak maguknak jogokat.
A nők nem részei a nemzetnek és még az is kérdéses, hogy egyáltalán embernek számítanak-e
angolul: Elisabeth Barrett Browning-tól
franciául: Louise Labé-tól
oroszul: Ahmatova-tól és Cvetajeva-tól
Igen erősen kopó irodalmi emlékeim alapján.
Elizabeth Barrett-Browning
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.
Szeretlek a köznap szükséglete
fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;
nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;
tisztán, ahogy a hiúak sose.
Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy
kínom lángolt, rég, s lánykori imám:
vesztett szentjeim szerelme lobog
benne – könnyem ez, s mosolyom, s talán
egész életem! – s isten adja, hogy
még nagyobb legyen a halál után.
Ennél nem derül ki hogy férfinak írta.
Emily Dickinson biztosan férfinak írta:
A lélek saját társat választ…
A lélek saját társat választ,
S ajtót betesz.
Őnéki már a majoritás
Kívül reked.
Nem mozdul, hogyha hintó áll meg
A kapunál
Nem mozdul, hogyha császár térdel
Lábainál.
Tudom, hogy egyet választott csak,
Az volt övé,
Aztán figyelme héját zárta,
Akár a kő.
most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled – te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról
hozzád ki mernék lépni önmagamból
“(Vadas Judit: A nők vagy a férfiak az okosabbak? Egy új tanulmány szerint egyértelmű a válasz), amely egyértelműen azt sugallta, hogy a nők intelligensebbek, mint a férfiak”
Na de ha olyan intelligensek a nők, akkor a 99%-ból miért lesz kurva? Érdemes rájuk pénzt, időt, energiát pazarolni, ha úgyis csak ágymelegítők lesznek?
Micsoda tanulmány? A Financial Times írta vagy egy Kommunikáció és Médiatudományos büfészakos újságíró?
Inkább fogalmazznuk úgy a nő profibban hazudik, mert gyenge termete rákényszeríti, hogy ne tudja mindig az igaz utat követni. Túlélési ösztön a női bűbáj és boszorkányság, a nyers erő és egyenesség helyett.
Hamis intelligenciának nevezni a jobb empatikus képességeket. (EQ vagy mifene)
“A malacok ólálkodnak,
A hatásvadász Farkas éhes,
a kutyák elharapództak,
a tanácsadás számlaképes.”
SlutWalk 2014
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/03/slutwalk-2014.html
SlutWalk 2013
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/03/slutwalk-2013.html
SlutWalk 2012
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/03/slutwalk-2012.html
Egy nónek nem kell semmi különöset csinálna azzá válik csak úgy… ráadásul elöbb mondjuk 25 éves korukra. A ferfionak viszont fel kell épülni, építenie magát… és később is lesz érett teljesen. Ez alatt az idő alatt sérülékeny és a feminista oktatás tán meg is tesz mindent, hogy ne egészséges felnőttek legyenek. A sérülékeny szakasz alatt lehet olyan sebeket szerezni ami örökre gajra vág és sosem lesz igazi önbizalmad. Persze ez alap vérmérséklettől is függ, vannak akiknek közel sem tudnak annyit ártani egy szemét beszólással, sött inkább még ösztönzi. Persze még ez is ha látja, hogy hiába tesz meg mindent akkor ismerik el soha, akkor ő is bedobja lehet a törölközöt. De szerintem nem csak erről van szó ma Magyarországon… A hétköznapi fiatal csajik, nók is sokkal magabiztosabbak mint a fital srécok. Ez szerintem azért is van mert, előbb érnek és ők agyon vannak ajnározva. A magabiztosságuk laza formája viszont a fiatalságukkal elmúlik és helyébe lép a sün alakzatot felvett, harcis, gonosz, mogorva, bosszú álló stb. verzió. Viszont ez a verzió is erővel teli tud lenni… épp ezért talán nincs is aki szegíteni tudna rajtuk.
ez az előbb érés csak a biológiaira igaz és ott -2 év.
lelkileg, szellemileg meg nem igaz.
http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2010/2/23/20100217_koedukalt_oktatas_nagy_britannia
Eddig az volt, hogy a feministák nem hajlandók elismerni a nők nyilvánvaló biológiai hátrányait, illetve hogy a lányoknak pl. a természettudományok terén tapasztalható rosszabb teljesítménye élettani okokra vezethető vissza. Most itt egy cikk, amiben feketén-fehéren az áll, hogy biológiai különbségek márpedig a tanulás terén nincsenek, és lelkesen egyetértetek vele. Most akkor van különbség, ha a nők által elszenvedett hátrányokat kell indokolni, és nincs különbség, ha a férfiakét?
A fiúkat nem szabad a sztereotípiák börtönébe zárni, a lányoknak viszont a sztereotípiák szerinti élet jelenti kizárólag a boldogságot?
Mesélj kérlek, mik azok a szteretípiák amik börtönében van egy lány?
Pl. ez: “Pffff…. De ha technika órán a kiskocsi vagy mittudomén mi picit gyehennára sikerült volna egy lánynak, és azt mondja a tanár, hogy lányhoz képest egész jó, akkor üvöltenének.”