A nagy hírű divattervező páros Domenico Dolce és Stefano Gabbana az olasz Panorama magazin által készített interjúban olyasmit talált mondani, ami ádáz támadásra ösztönzött több homoszexuális sztárt és a világ különféle LMBT szervezeteit.
Dolce és Gabbana cégük “D&G family” kampányáról beszélgetett a magazin újságírójával, aminek kapcsán a hagyományos és alternatív családokkal kapcsolatos kérdések is szóba kerültek. Dolce saját homoszexuális életvitelével is összefüggésben a következőket mondta a beszélgetés egy pontján:
“Az egyetlen családmodell a hagyományos. Nem lehet beleavatkozni az élet természetes áramlásába, vannak dolgok, amiket nem szabad megváltoztatni.”
Az alternatív, homoszexuális családok gyermekvállalásával kapcsolatban is kifejtette nézeteit:
„A családot nem mi találtuk fel… Megszületünk, egy apától és egy anyától. Vagy legalábbis így kellene lennie, ezért is vagyok szkeptikus a szintetikus gyermekekkel, a bérbe adott anyaméhhel vagy a katalógusból választott spermiumokkal kapcsolatban.”
A riporter erre azt firtatta, hogy vajon akkor ő maga nem is szeretne gyermeket? Erre Dolce így válaszolt:
„Meleg vagyok, nem lehet gyermekem… Az életnek megvan a maga természetes áramlása, vannak dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni. És az egyik ilyen dolog a család.”
Dolce véleménye minden bizonnyal összefüggésbe hozható katolikus vallási meggyőződésével is, amiről korábban egy a Telegraphnak adott interjúban is szót ejtett. Egyébként Gabbana egy 2006-ban a Daily Mail-nek adott interjúban szintén kinyilvánította, hogy ellenzi az azonos nemű szülők gyermekvállalását. Mindenesetre most Dolce szavai bőségesen elegendőek voltak arra, hogy a fél világ melegközösségei felhergeljék magukat rajta. Elton John különösen találva érezte magát, mivel két gyermeke fogant in vitro fertilizációval (lombikban), akiket aztán béranya hordott ki. Elton John a Twitteren kiposztolta gyermekeinek (Zachary és Elijah) fotóját és ahhoz kapcsolva válaszolt Dolce-nak:
“Hogy merészeled az én gyönyörű gyermekeimet szintetikusnak nevezni? Szégyelld magad, hogy így ítélkezel a lombik megtermékenyítés felett, ami szerető emberek légióinak – beleérte a heterókat és a melegeket – biztosít egy csodálatos lehetőséget, hogy megvalósíthassák gyermekvállalásról szóló álmaikat. A te kőkorszaki gondolkodásod pont úgy nem tart lépést az idővel, mint ahogyan a divatod. Én soha többé nem fogok Dolce & Gabbana ruhákat viselni.”
Pedig a Dolce & Gabban egyébként sokat tett, hogy népszerűsítse a melegkultúrát:
Elton John ezzel nem érte be, egyúttal elkezdett bojkottot szervezni a D & G ellen. Vegyük észre, hogy akad némi csúsztatás abban, hogy a visszavágás szavai a lombik megtermékenyítés köré szerveződnek, holott a vita tárgya inkább az, hogy ennek milyen vetületei vannak a melegek gyermekvállalásával kapcsolatban. Elton John felhívásához elsők között csatlakozott Ricky Martin, és “a melegeknek ideje felébredniük is szeretni önmagukat” felkiáltással mozgósította a melegközösségeket. Victoria Beckham lojalitását kifejezve üdvözölte Elton John két gyermekét és általában a lombikbébiket. Courtney Love pedig egyenesen kijeletette, hogy elégeti Dolce & Gabbana ruháit és csatlakozott a bojkott megszervezéséhez. A botrány természetesen gyűrűzik tovább a különféle melegszervezetek irányába is. Sokan viszont következetlennek érezték a megszólaló sztárok fellépését, mondván, hogy nem értik, hogy Elton John miért éppen a Dolce & Gabbana ellen szervez bojkottot, miközben korábban együtt énekelt a Guns ‘n’ Roses frontemberével Axl Rose-al és Eminem-el is, akiknek pedig köztudottan akadnak homofób dalszövegeik is. Többen megjegyezték, hogy Courtney Love pedig nem tűnik túl kompetensnek a gyermekvállalás kérdésében, mivel heroin fogyasztó volt terhessége alatt.
Egyébként olasz céggel összefüggésben – talán az olaszok konzervatív családfelfogása és családtisztelete miatt is – már korábban is előfordult melegközösségek által meghirdetett, nagy port kavaró bojkott. A világszerte közismert és forgalmazott Barilla tésztákat és szószokat gyártó élelmiszeripari óriáscég vezérigazgatója Guido Barilla korábban egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő ugyan nem ismeri a melegcsaládokat, de a maga részéről egyértelműen egy olyan családmodellben hisz, amelyben a nőknek fontos szerep jut. Ez és szavainak rosszindulatú félreinterpretálása elégnek bizonyult a nemzetközi melegszervezetek mozgósításához és bojkottjához, ami valószínűleg érzékenyen érinthette a céget, mivel Guido Barilla hamarosan porig alázva kért elnézést többek között egy Youtube videóban és kijelentette, hogy sokat kellett tanulnia a családok modern evolúciójáról:
Dolce csak egy kérdéssel válaszolt Elton John kirohanására és vele együtt a felszított gyűlöletkampányra: “Így fest a másképp gondolkodók véleményének tisztelete?”
Nem lehet könnyű dolog valakinek a homoszexualitását a konzervatív neveltetésével összeegyeztetni, főleg akkor, ha egy értetlen és ártó szándékú melegközösség is nehezíti a helyzetet. Elképesztő, hogy az a melegmozgalom, amely mindig az elfogadás szükségességéről prédikált, milyen gyorsan intoleránssá és kirekesztővé válik, amint a legkisebb ellenvéleménnyel, “mássággal” találja szembe magát. Még attól a végső abszurditástól sem riadnak vissza, hogy egy meleget bélyegezzenek homofóbnak. Egyébként a történet jól szemlélteti, hogy a progresszív emberjogi mozgalmak milyen mértékben radikalizálódtak és váltak meghasonlott módon lényegében a másképpen gondolkodók elleni véleményterror legnagyobb élharcosává. Úgy tűnik, a konzervatív gondolkodásnak immár világszinten szervezett önvédelemre van szüksége, hogy megóvhassa magát a “haladó gondolkodás” által kifejtett erőszaktól: a CitizenGO oldalon indított többnyelvű petíció a Dolce & Gabbana botrány kapcsán mindenkit együttérzése és támogatása kinyilvánítására biztat, mondván “fontos, hogy azok a hírességek, akik kiállnak a természetes család mellett, ne legyenek egyedül, hanem érezzék a hozzájuk hasonlóan gondolkozók együttérzését és támogatását”. Néhány nap leforgása alatt több mint százezren írták alá a melegpárnak címzett személyes hangvételű levelet.
Így lesz D&G a hideg büszkeséget hirdetők kedvenc márkája.
Hidegbüszkeség. Ez megy a szótáramba :)
Meglep hogy a hidegbüszkék nem szerveznek kampányt a D&G termékek vásárlására. Ahogy korábban az emlegetett Barillára sem…
Kognitív disszonancia és ambivalens érzések a köbön. Meleg, aki, a hagyományos család mellett teszi le a voksot? Na ezért.
Na igen.
Mivé lett a TISZTELD A MÁSSÁGOT szlogenje…
Vagy mindig is az ellenkezőjét értették alatta? Ezek és hasonszőrű társaik ha bármit mondanak, mindig az ellenkezője a valódi értelme.
Egyenjogúság, egyenlő bánásmód, egyenlő esélyek, jogvédelem…
Át kell írni az értelemző szótárakat, a buzi és feminista újbeszélre.
Viszont ne felejtsük ki a HETEROFÓBIA szót se, arra még gyakran szükségünk lesz.
Ahogy az nagyjából mindenki számára világos, ez csak szemantikai szarkavarás. A “másság” progresszív körökben nem a valamitől eltérőt jelenti, hanem a progresszív ideológia követését. Aki hozzájuk képest más, az valójában nem “más”, hanem gonosz konzervatív… Vágod. Tehát tisztelni sem szükséges. Akkor sem, ha fogyatékos leszbikus zsidó-cigány szingli anya. Konzervatív, tehát áruló, akit el kell taposni – őt semmiféle mássága nem védi meg.
Vagyis a “tiszteld a másságot” csak annyit jelent, hogy légy progresszív. Tisztelned valójában senkit nem kell, legkevésbé a máshogy gondolkodókat.
Szerintem, teljesen jól látja, igaz ő tévúton jár, de tudja a helyes utat. A gyermek másol, érzelmi vonatkozásban nagyon fontos az anya szerepe. a kialakult értékrend része kell, hogy legyen. Az apa szerepe ugyanolyan fontos, de ő természetesen fiuknál a minta, jó esetben :) Leányoknál fordított a helyzet, ott természetesen az anya kell, hogy minta legyen. Itt könnyebben fejezi ki az apa is a szeretetét talán, míg fiuknál az idő előrehaladtál, kicsi távolság képződik. Persze kivétel, mindig van és lesz.
De ez a meleg-leszbi dolog, megmagyarázhatatlan. Sosem fogom megérteni, nincs benne semmi logika, inkább olyan, mint egy nagy beteges fétis, csak nem testrészről szól, hanem nemről. Szerintem csak globálisan ítélik el az emberek, mert ha egy barátról, ismerősről kiderülne, hogy saját neméhez vonzódik, nem hinném, hogy bárki megkövezné. Mert hiszen mögötte van az ismert tartalom. Idő kell, hogy megeméssze bárki talán. Legfeljebb könnyebben adna hangot, ha hülyeséget szeretne tenni, mint pl a gyermekvállalás.
Szerintem a homoszexualitás gyengeség és semmiképpen nem velünkszületett tulajdonság. Tanítják, terjesztik, hogy még nagyobb szakadék legyen a nemek között. Valahol talán a másik nem gyűlöletéről szól, tehát mindenképpen megvetendő, gyógyítandó és háttérbe szorítandó aberráció. Szerintem az Index vagy a 444.hu újságíróinak többsége például meleg, ezt nem tudom bizonyítani, de szerintem nem is tagadnák, hogy már kipróbálták a fajtalankodást, talán drogoznak is olyan gyakran emlegetik a drogliberalizációt. Megvetendő véglények, akik nem fertőzhetik a,gyermekeket és a fiatalokat a szabadelvűség nevében. Talán erre is értette a bakiját Orbán az illiberális állam kapcsán.
Olyan a melegeket támogatni mintha alkalmatlan embereket tennénk bársonyszékbe vagy vezetői pozícióba. A buzi ember annyira kocsonya, hogy képtelen a konfliktusait az ellentétes neművel megoldani, gyenge jellem, olyan fogyatékos akire viszont nem szabad állami pénzeket szánni, mert az új generáció abból kezdene élősködni és teljesen megszűnne az egészséges heteroszexuális kapcsolat. Ez a véleményem és szerencsére rengeteg a homofób itthon. Addig jó.
A meleg ember nem bánt minket, tehát akár el is nézhetnénk neki és megtűrhetjük, viszont rettenetesen rossz példát mutat az új generációnak, akik választhatják a könnyebb utat, azaz nem kell nőzni, nem kell pasizni, unformizált társadalomban keresünk egy barátot a laktanyában vagy a női vécében és buzulunk, a többieket is húzzuk bele, szakadjunk el a másik nemtől teljesen, ne szülessen természetesen úton gyerek és keltsünk hányingert és megbotránkozást.
Beteg és tűrhetetlen a természet megcsúfolása amit a liberálisok és a homokosokat eltűrők művelnek! Valaki említette itt azt, hogy minden kisebbség számít, csak a normális, fehér férfi nem akiket sárba lehet nyomni. Na erről szól az egyenlőség manapság amit a mainstream media nyom és a különböző liberális jogvédő szervezetek. PL. TASZ.
Itt most be kell, hogy szóljak. Tanítják és terjesztik a szexuális orientációt? Akkor írd meg légyszíves, hogy Neked ki és mikor tanította meg, hogy hetero legyél? Vagy Te döntöttél úgy, hogy hetero leszel? Ugye, hogy nem.
Az orvostudomány és pszichológia jelenlegi, bizonyítékokon alapuló álláspontja szerint a melegek, leszbikusok stb pont olyan egészségesek és természetesek, mint a heterok. Nem véletlen, hogy a homoszexualitás az állatvilágban is megjelenik Az orientáció nem kötődik tanult viselkedésformákhoz, sem fizikai problémákhoz. Nem lehet rajta változtatni (próbálkoztak vele régen, nem jött be). Az egyetlen biológiai magyarázat, hogy az anya által a terhesség során kibocsátott hormonok mennyisége TALÁN befolyásolja a szexuális orientációt.
Látom előjött a tudományos leszbikus hajlamod, azért nem vagyok rá kíváncsi mert az égvilágon mindenre lehet magyarázatot találni és nekem ugyanolyan fülsértő homoszexuálisokat védőket hallgatnom mint a feminista rikácsolást a semmiről. Beszélj róla kérlek egy pszihológus előtt és ne nekem! Vagy ha növelni akarod a Férfihang hozzászólásszámlálóját akkor kezdj vitába másokkal erről! Parttalan vitával egyébként sem fecsérlem az energiám, sok dolgom van még az életben. Magyarország nem Amerika. Kösz a megértést!
Érdekes, én nem személyeskedtem Veled szemben, A kérdéseim ugyan személyes tapasztalatokra kereste a választ, de azért én nem neveztelek pl bunkó, begyöpösödött ostoba alaknak. A tudományos része nem hajlam, ez a szakmám. Leszbikus sem vagyok a férjem legnagyobb örömére. Nem kezdtem vitába, feltettem két kérdést (érdekes módon azokra nem reagáltál) és leírtam a jelenlegi helyzetet. Teljesen mindegy, hogy milyen országban vagyunk…
Szíved joga, hogy kiket támogatsz, de teljesen felesleges volt a támadásod.
Na ezt jól megkaptam, ettől függetlenül felelősséget vállalok a kijelentéseimért, mert inkább leszek bunkó, régimódi paraszt, mint nőhangú Lakner Zoltán. Soha ennyi buziról nem tudott a világ a gender sztádiz szakértők miatt is. Érthetetlen miért kell reklámozni, miért tartják Kulkát, Alföldit bátor, hős embernek akik hirdetik elfajzottságukat. Ragaszkodom ahhoz, hogy a homoszexualitás viselkedésfüggő, hiszen ha úgy vesszük egy lóval vagy egy fával is lehet szexelni, normális (konzervatív) ember mégsem teszi meg soha. Hormonokat is lehet szabályozni ha azon múlna. Szánalmas embernek tartom aki nem tudja rendeltetésszerűen használni a nemi szervét és ezt hirdeti. Ha lenne fiúgyermekem biztosan arra nevelném, hogy vesse meg ezeket az embereket mert viselkedésük természetellenes és káros a példamutatásban. Egy kisebbség nem nyomhatja rá fertőző aberrációjat az egészséges emberekre, pláne a mindenre fogékony fiatalokra. A transzneműeket és más beteg embereket nem szabad normálisak közé engedni vagy titkolják másságukat ahogy eddig. A melegeket kedvelik a nők szolgának vagy barátnak, de férfinak nem tekintik abban egészen biztos vagyok. Enyhén csalódtam a Férfihangban, ettől függetlenül be fogok még írni, de hosszú vitába nem bocsátkozom, Úgyis mindenki a maga igazságát szajkózza vagy “beszélget” amire szerintem az internet nem alkalmas. Bocsánatot kérek Szoffy, kérem ne vedd magadra szabadszájúságomat!
Az őszinte hang férfihang. Nem látom be miért ne lenne helye itt, függetlenül attól hányan értenek vel egyet.
Szerintem nincsen homár-gén. Legnagyobb jóindulattal is max. a hajlamit tudom elfogadni. Ettől függetlenül nyilvánvalóan számít a társadalmi közeg is, a társadalmi hatások.
Ha elfogadható hogy jobb és a közösség számára is üdvösebb a heteroszexuálisok jelenléte, akkor abban sem lehet vita, hogy a társadalmi közeg ezzel ellentétes hatásainak kiküszöbölése is helyes lenne. Azaz mégha elfogadható az hogy felnőtt emberek az otthonukban azt csináljanak amit akarnak, a házasság vagy a gyermekek örökbefogadása már nem ousztán magánügy, legalább annyira társadalmi kérdés, jelenség.
Érdekes módon míg a feministák a férfiak és nők között fennálló házasságot és családot, mint intézményt támadják, addig a homoszexuálisok ilyen jellegű kívánalmai mellett teljes mellszélességgel kiállnak. Ez meglehetősen szánalmasnak tűnő dolog.
Az mindenesetre bizonyos hogy a sorsnak van humorérzéke. Míg a heteróknál egyre kevésbé felvállalt dolog a házasság és a gyerekvállalás, addíg a homoszexuálisok éppenséggel pont ezekért a hagyományos értékekért harcolnak. Mintha egyre inkább a heterók viselkedésének társadalmi vetülete válna deviánssá, míg a hagyományos normákhoz való igazodásban a homoszexuálisok élen járnának.
Persze ez csak első, felszínes szemlélődésnél tűnik így. Jobban megfigyelve a homoszexuális “házasságok” jellegüket tekintve a legtöbb esetben mást jelentenek, mint amit mi értünk rajta, például a “házastársi” hűség tekintetében, ahogy az is statiszikailag igazolt tény, hogy a hasonneműek kapcsolataiban gyakrabban fordul elő kapcsolati erőszak.
Én nem haragudtam, csak nem értettem a reakciót.
Szerintem a homoszexualitás mibenlétét az elfogadott tényekben kell keresni, nem magánvélemények alapján. Az, hogy mi a véleményed róluk vagy az életstílusukról, az a Te dolgod, és senki nem veheti el tőled. Szerintem ez jó.
“Az őszinte hang férfihang. Nem látom be miért ne lenne helye itt, függetlenül attól hányan értenek vel egyet.” Szerintem is.
,,Az orvostudomány és pszichológia jelenlegi, bizonyítékokon alapuló álláspontja szerint a melegek, leszbikusok stb pont olyan egészségesek és természetesek, mint a heterok.”
Elég érdekes, akkor a pedofilok, mazók és lehetne sorolni kik is azok, hisz miben is nyilvánul meg az egészség fogalma?
Szerintem az egészség a fizikai mellett, a szellemi kivetülése is a bennünk élő férfi, női létünknek és célja az utódnemzés úgy, hogy maradandó perspektívát adjon a felnövő újabb generációknak. Célja hosszútávú, párkapcsolatban történő nevelés, akár lemondással és folyamatos alkalmazkodással az élet kihívásai előtt, mindezt úgy, hogy a család egysége, felvázolt képe, ne sérüljön.
Ha ezt figyelembe vesszük a fent leírt homo-leszbi meg egyéb embertípusok, önzésen, vélt vagy valós felerősödött fétisén, a többi egészséges emberek által létrehozott társadalom kihasználói ők. Szociális hálóra alapozva kilétüket, a közszférába besurranó, inkognitós a jelen helyzetet kialakító társaik ezt jogilag is lehetővé téve. Sajnos még mindezek mellett sem hiszem, hogy az ítélkezés, olyan jogkörű lehet, hogy teljes igazságot eredményezzen. Viszont társadalmi, jogi lehetőséget nem adnék minderre. Pláne úgy, hogy a társadalom normális szereplőit negatívan érinthesse, netán, abban kárt okozzon.
“Pláne úgy, hogy a társadalom normális szereplőit negatívan érinthesse, netán, abban kárt okozzon.” – Pontosan mire gondolsz?
Szerintem alap a család, vagy annak kellene lennie, férfi, nő, gyermek. Egyszerű példákra gondolok, ott ülsz a nyolc éves fiaddal és délután négykor a tv-ben a Bp-i melegfelvonulásról beszélnek. Miért? Ez befolyásolás. Ez hatást vált ki, mindent nem tudsz cenzúrázni, nem lehet. Neked kell úgy elmagyarázni, amit valószínű, hogy te sem értesz, de érthető választ kell adnod, minden hiba nélkül. Pedig messze nincs itt az ideje szerintem.
A melegek akárcsak a heterok, konszenzuson alapuló, korban elfogadható emberekkel keresik a kapcsolatot. A pedofil gyermekek után vágyakozik, ugye nem kell kifejtenem, hogy ez mennyire más…
A mazok, fetisiszták ugyan szerepelnek a diagnosztikai kézikönyvben, de csak akkor szorulnak kezelésre, ha a vonzalmuk illegális vagy gondot okoz nekik a hétköznapokban. Magyarán egy mazo nem beteg alapból. Ez nem a magánvéleményem, ezt hozzá kell tennem.
A gyerek, gyerek, nem hülye. A felnőttek előszeretettel takaróznak azzal, hogy jajj mi lesz, ha a gyerek meglátja Conchita Wurst-öt a TV-ben, hogy magyarázom el neki?? Ha szülőként nem vagy rá képes, az elég gáz. Több ismerősöm mesélte, hogy azt mondták a gyereknek: ez egy bácsi, aki szeret nőnek öltözni. Mire a gyerek:Ja jó. És ennyi volt a történet. A gyerek nem kapott sokkot, nem élt át traumát…simán leakadt a témáról. A felnőttek sokkal inkább túlbonyolítják a dolgokat. Ezzel nem azt állítom, hogy akkor a gyereknek szabad horrort és pornót néznie 5 évesen. De nem is kell őket hülyének nézni.
“a homoszexualitás betegségként szerepel az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) listáján. ”
Már nem :) 1975-ben eltávolították a betegségek listájáról a DSM-ben (diagnosztikai kézikönyv)
Egyébként vannak pszichológusok, akik azt állítják, hogy a pedofília is orientáció, és nem betegség…más kérdés, hogy örökre illegális lesz, szerencsére. A pedofília (ha betegség) nem gyógyítható sajnos. A terápia azt érheti el, hogy a pedofil nem követ el bűncselekményt. Valamint létezik az ún. kémiai kasztráció, ami azt jelenti, hogy kémiai anyagokkal teljes mértékben megszüntetik a pedofil szexuális vágyait. Nem népszerű…
„Elég érdekes, akkor a pedofilok, mazók és lehetne sorolni kik is azok, hisz miben is nyilvánul meg az egészség fogalma?”
Már vártam a pedofil-kártyát.
Mindenki előtt ismert, hogy a homoszexualitás dekonstrukciója során előjön a pedofil-kártya; azt már kevesen tudják, hogy miért. A pedofilizmus ugyanis mentális betegségként van hivatalosan elkönyvelve, és a lakóközösségtől jól eldugott, álcázott klinikákon kezelik is ezt a betegséget. Az Ex-Gay ezekre a pedofilizmust gyógyító klinikákra hivatkozva nyitotta meg a maga klinikáit, hogy a homoszexualitást, mint egyfajta betegséget kezelje zárt falak mögött. Mindez persze leszüremlett különféle jobboldali szubkultúrákba, ahol aztán a kigyúrt focihuligán száján is elhangzik, mint érvelés.
A felelősség és a tevékenység elkülönül egymástól. Van rá mód, hogy egyszerre fogadjuk el a pedofil tevékenység elítélését és a pedofil felelősségének elutasítását. A pedofil nem tehet róla, hogy pedofil. (Természetesen mindez puszta feltételezés, hiszen a klinikákban nem kevesebbet ígérnek, minthogy megszűntetik a kisgyermekek iránti vágyat. Ami úgy interpretálja a pedofilizmust, mint egy rossz szokást, ami megfelelő kezeléssel megszűntethető. Mindez kihangsúlyozza a pedofil felelősségét, már csak azért is, mert nélküle, az ő általa befektetett energiák nélkül nem megy a gyógyítás.) A társadalmi érdek, a közösség érdeke viszont azt kívánja, hogy megvédje a kisgyermeket a nemi erőszaktól, ennek okán pedig meggátolja a pedofil ösztönök kiélését. Az Ex-Gay hasonlóan gondolja el a homoszexualitást: felveti a homoszexuális egyén felelősségét, de nem tisztázza, hogy mi az a tevékenység, ami a társadalomra káros. A „Buzivá teszi a gyerekeinket!” túl homályos kijelentés ahhoz, hogy releváns érvként elfogadjuk a bizonyítás során.
Az Ex-Gay előszeretettel hivatkozik arra, hogy a homoszexualitás betegségként szerepel az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) listáján. Igazából tökmindegy. Egyes betegek gyógyítását támogatja a társadalom – ha ismert a gyógyítás módja, akkor az egészségügyi intézmények megkísérlik a gyógyítást. A pedofilizmus gyógyítása ismert, ezért tudományos keretek között megy is a projekt. A homoszexualitás gyógyítása viszont ismeretlen, ezért annak betegségként kezelése és gyógyítása egyenlő az áltudománnyal, vagyis a sarlatánsággal. Az, hogy a homoszexualitás szerepel-e az APA-listán, irreleváns a jelenség természetét nézve, mivel az egész kizárólag társadalmi és politikai kérdés.
Az Ex-Gay hívei előszeretettel sorolták a tevékenységük kritizálóit a homoszexuálisokhoz – vagyis ha védelembe vette valaki heteroszexuális létére a homoszexuálisokat, akkor hirtelen maga is „érintett”, vagyis „homoszexuális” lett. Aztán egy zseniális csatolással a „pedofil” jelzőt is hozzáragasztották, és az illető megérte tisztára mosni magát a közvélemény előtt. Mikor ezek az emberek nem voltak homoszexuálisok és pedofilok, egyszerűen csak idegesítette őket a rasszizmus minden vállfaja és szembeszálltak minden társadalmi igazságtalansággal. A „rasszizmus” fogalma náluk ki volt terjesztve a minden vele született adottság miatti üldözöttségre. Az ő példájuk is megmutatta, hogy a pedofilizmus, mint téma kiválóan alkalmas a boszorkányüldözésre, vagyis arra, hogy valakit hamisan megvádoljanak gyerekbántalmazással és bizonyítékok nélkül, ártatlanul börtönbe zárják hosszú évekre. Komoly társadalmi igazságtalanságok érhetők tetten az eltérő szexuális identitású emberekkel szemben, és a legnagyobb baj az, hogy kevesen akarnak árnyaltan közeledni a problémához, a legtöbben az ösztöneikre hallgatva, megtámogatva mindenféle politikai és vallási eszmékkel kezelik a kérdést. Az emberek többsége feleslegesen lemond a társadalomban élő sok ember boldogságáról rögeszmék és tabuk miatt.
Én inkább a mazón akadtam ki, hiszen nem egy súlycsoport a kettő, lévén az egyik bűncselekmény is, ha aktív, míg a másik nem. Úgy tudom a mazohizmus már betegségnek sem minősül, és ha én szeretek fájdalmat okozni a négy fal között egy olyan embernek, aki élvezi, hogy ezt elszenvedje. Mi ezzel a probléma?
Tzimisce: Pontosan.
Bocsi, rossz helyre írtam :)
“a homoszexualitás betegségként szerepel az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) listáján. ”
Már nem :) 1975-ben eltávolították a betegségek listájáról a DSM-ben (diagnosztikai kézikönyv)
Egyébként vannak pszichológusok, akik azt állítják, hogy a pedofília is orientáció, és nem betegség…más kérdés, hogy örökre illegális lesz, szerencsére. A pedofília (ha betegség) nem gyógyítható sajnos. A terápia azt érheti el, hogy a pedofil nem követ el bűncselekményt. Valamint létezik az ún. kémiai kasztráció, ami azt jelenti, hogy kémiai anyagokkal teljes mértékben megszüntetik a pedofil szexuális vágyait. Nem népszerű…
Szoffy, szánj rá egy kis időt és olvasgass melegfórumokat, beszélgess velük többet és látni fogod, hogy a melegek is többféle állásponton vannak a homoszexuális orientációjuk eredetét illetően. Szóval én kitartok amellett, hogy a született melegek (szerintem valójában ők transzneműek, csak nem tudatosult bennük) mellett vannak bőségesen olyanok, akiknek csak egy tanult szexuális viselkedése a homoszexualitás, ilyen szempontból tulajdonképpen nagyon helytálló ZegiBabus észrevétele, hogy ez egyszerűen fétisnek is nevezhető. Szerintem a biszexualitás már a létezésével is bizonyítja, hogy tanult szexuális tárgyválasztás is lehet a homoszexualitás. Ha létezik olyan tanult szexuális tárgyválasztás, hogy valakit egy pár tűsarkú cipő vagy egy kupac haj izgat fel, akkor ugyan miért ne létezne ezzel analóg módon a saját nemre vonatkozó fétis?
Amint ebből a beszélgetésből is látszik, a homoszexuálisokkal szembeni végletes intoleranciához sokszor az vezet, hogy sokan tévesen úgy hiszik, hogy a homoszexualitás csak mint tanult viselkedésforma létezik. Pedig amúgy elég sokan lehetnek azok, akik láttak már gyerekkorukban is például olyan fiút, aki mindig csak a lányokkal játszott és szemmel láthatóan csak közöttük érzete jól magát és ezen érzékelhetően képtelenség lett volna változtatni, mert annyira “más” volt.
Ha gyakorló pszichológusként valaha a homoszexualitással kapcsolatos problémába ütközöl majd, akkor szerintem akkor jársz el megfelelően, ha tisztázni tudod, hogy a magát homoszexuálisnak nevező páciens valójában transznemű-e vagy pedig tanult viselkedésformaként folytat homoszexuális életvitelt és esetleg van-e igénye és vele együtt lehetősége, hogy ezen változtasson. Valójában nem lehet annyira nehéz a dolog, mert az átlagnál jobb pszichológiai érzékkel rendelkező emberek egy született meleg férfiról elég gyorsan ki szokták szúrni, hogy sokkal inkább nő, mint férfi, és egy “butch”-ról is világít, hogy sokkal inkább férfi, mint nő… Aztán ha emellé még az is kiderül, hogy gyerekkorukban sokkal inkább babáztak, mint kisautóztak, vagy éppen fordítva, akkor nem sok kétely marad…
Köszönöm a megjegyzésed, tényleg bonyolult dolog ez. Sok meleg ismerősöm van, a tanulmányaim során csatlakoztam önsegítő csoportokhoz. Én az alábbiakat tapasztaltam, és amit tanítottak nekem az egybevág ezekkel. Azt hozzá kell tenni, hogy a Pszichológia képlékeny, konkrétan tudom, hogy Magyarországon nem kicsit tér el a gyakorlat (és ezzel nem azt akarom sugallni, hogy rosszabb).
Meleg, leszbikus: Általában pubertáskorban jönnek rá, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Érdekes amit írtál a transzneműségről, én ezt nem láttam ilyen formában. A melegek és a leszbikusok nem akarnak a másik nem testében élni, és nem érzik úgy, hogy lélekben a másik nemhez tartoznak. Egyszerűen a saját nemüket preferálják…ahogy a hetero pedig az ellenkező nemet.
Biszexuálisok és a “questioning” csapat: No ők bonyolultabbak. A questioning csoportban vannak valójában olyanok, akik nem tudták még eldönteni, hogy mi merre meddig. A biszexuálisok gyakran az egyik nemhez erősebben vonzódnak, mint a másikhoz. Na most van az a jelenség, hogy pl egy hölgy megkíván egy nőt szexuálisan. Képes rá, élvezi. Mégsem bi, mert szerelmi kapcsolatot nem tud elképzelni egy másik nővel.
Transzneműek: Ők a másik nemhez tartoznak, nem ahhoz, amelyik fizikailag a sajátja. Melegek a transzneműek? Annak tűnnek, de nem mindig igaz. Ha egy férfi nőnek érzi magát, átoperáltatja magát nővé és a férfiakhoz vonzódik, arra mondhatnád, hogy meleg, hiszen eredetileg férfi volt. Mivel azonban 100%-ban nőnek érzi magát, így valójában hetero.
És akkor még vannak az aszexuálisok, akikről kevés szó esik sajnos.
Amit a férfias leszbikusokról és a nőies melegekről meg a gyerekkori játékokról írtál, azzal sem tudok egyetérteni. Nem minden leszbikus nő nőietlen, sőt. És nem minden meleg férfi akar nőies lenni. Ott van pl Jack Donovan. Az, hogy mivel játszik a gyerek, semmit nem jelent. Én matchbox gyűjtő voltam, mégsem vagyok leszbikus.
Ha egy meleg ember nem biztos benne, hogy így született, azt befolyásolják, többnyire vallásos okok, bántalmazás, kiközösítés. Ezenkívül félretájékoztatják őket. Rengeteg olyan meleg ember van, aki nem tud mit kezdeni az orientációjával, mert arra nevelték, hogy ne fogadja el. Az ilyen emberek esetleg megpróbálják maguknak bebeszélni, hogy csak tanult viselkedésformáról van szó. Ez azonban nem cáfolja a valóságot. Kérdezz meg egy meleg embert, mikor döntött úgy, hogy ő mostantól meleg lesz. Nem fogja tudni, ahogy Te sem tudod, miért lettél hetero. Márpedig ez azt jelenti, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése…így nem lehet eltanult viselkedésforma. Ahogy írtam, az “orvostudomány és pszichológia jelenlegi állása szerint….” Pár évtizede a homoszexualitást betegségnek tartották. Ha pár évtized múlva újabb kutatások bizonyítják, hogy mégis genetikai probléma, akkor majd idomulunk hozzá. Én jelenleg azt állítom, amit tanítottak nekem. Nem csak a tanáraim, hanem a meleg ismerőseim.
Abban viszont egyetértek, hogy egy kliens esetén nagyon sok mindent kell figyelembe venni. Azért, mert mindenki egyedi :) Egy transznemű ismerősöm anno házas volt, gyermeke is született. Azt hitte, hogy transzvesztita, és a felesége még meg is engedte neki, hogy otthon nőnek öltözzön. Aztán amikor elmúlt a questioning időszaka, akkor jött rá, hogy ő valójában nőnek érzi magát, és mivel a nőkhöz vonzódik, leszbikus. 2 hét múlva lesz az utolsó operációja :)
“Amit a férfias leszbikusokról és a nőies melegekről meg a gyerekkori játékokról írtál, azzal sem tudok egyetérteni. Nem minden leszbikus nő nőietlen, sőt. És nem minden meleg férfi akar nőies lenni.”
Pedig nincs ebben semmi ellentmondás. Akiknek az alapvető megjelenése és attitűdje nem sugározza azonnal, hogy valójában inkább a másik nemhez tartoznak, azok esetében esélyes, hogy csak tanult szexuális viselkedésük a homoszexualitás. Nem mondom, hogy ez feltétlen igaz, mert a környezet komoly nyomás alá helyezheti a transzszexuálisokat, aminek hatására sokan elsajátítják azt a viselkedésformát, amit a nemi szervük alapján várnak tőlük. Nem minden transzszexuális olyan intelligens, hogy már ötévesen egyértelműen kijelenti, hogy ő nem kisfiú, hanem kislány (vagy fordítva), de vannak szép számmal ilyenek. Akik erre nem ébrednek rá hamar, azokat nevelik át félig-meddig és ennek hatására persze nem érzik és mondják magukat a másik nemhez tartozónak, nem tudatosulhat bennük, hogy transzszexuálisok. A pszichológiai gyakorlat már nagyon régen és nagyon jól ismeri a “látens homoszexualitást” (vagyis szerintem a látens transzneműséget), meg is tanítják a terapeutáknak, hogy szigorúan tilos tudatosítani a páciensben ezt a tényt, mert gyakran vezet az életvezetés teljes összeomlásához és egyenesen szuicid késztetésekhez. Tehát jól látszik, hogy a képzett terapeuta felismerheti még a neveltetéssel elfedett, rejtőzködő transzneműséget is.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a homoszexualitás pubertáskori megjelenésének is több oka lehet. Egyrészről az időleges sikerrel átnevelt transzszexuálisoknál a nemi vágyaik felébredésével ütközik ki a valódi orientációjuk (lényegében a valódi nemük). Másrészről viszont a pubertáskori hormonális fellángolás eredményeként sokan keverednek mindenféle szexuális próbálkozásokba; az emberek nagyon jelentős része az életének ebben az időszakában él át időlegesen homoszexuális kalandokat is. Aztán a tanult viselkedésforma (mivel izgalmas és kielégítő) egyesekben rögzülhet is, mások meg a legszívesebben el is felejtenék és sokszor még maguknak is vonakodnak bevallani.
És hogy tényleg bonyolult legyen a dolog: könnyen lehetséges, hogy a méhen belüli hormonális katasztrófa ilyen vagy olyan mértékben módosítja csak a magzat agyszerkezetét… Tehát felteszem akadhatnak átmenetek a transzneműség létrejöttében is.
Elismerem, hogy nagyon érdekes a véleményed és elgondolkodtató.
A látens homoszexualitással kapcsolatban valóban rettentően kell vigyázni. A páciensnek magának kell megtalálnia az útját, amiben segíthetünk bizonyos módszerekkel, de a direkt tudatosítás (egyébként más problémák esetén is) borzasztó veszélyes és kártékony.
Ami szintén érdekes visszatérve a nőiesség/férfiasság témára, mi a helyzet azokkal a melegekkel, akik férfiként a férfi szerepet játszák (nem feltétlenül macsóként), ezért természetes férfiassággal viselkednek? A férjem egyik kollégája meleg, együtt él egy másik férfivel. Egyikük sem macsó és egyikük sem nőies. Elpanaszolták, hogy gyakran megkapják azt a kérdést, hogy melyikük a nő a kapcsolatban. Egyikük sem :)
Azt gondolom, hogy a terapeuták egy valami tehetnek, és engem is erre neveltek: Meg kell hallgatni a klienset, oda kell rá figyelni, az a legfontosabb feladat. Itt a pszihomókusokat arra tanítják, hogy mindig a kliens oldja meg a problémát, mi nem adunk tanácsot, csak eszközök vagyunk.
Igen, tényleg érdekes hogy a környezet mennyire szeretné beskatulyázni a melegpárokat és mindenképpen egy férfi-nő szereposztást a kapcsolatukba belelátni, pedig nyilván sokféle módon realizálódhat egy ilyen kapcsolat, már csak attól függően is, hogy a két fél milyen biológiai indíttatással választotta magának a homoszexuális életformát.
Dr. Csernus mondjuk jól példázza, hogy az invazívabb terápiás módszereknek is kifejezetten lehet létjogosultsága egyes területeken. Nyilván stílus és tapasztalat kérdése is lehet, hogy ki mennyire akar direktebb eszközöket is alkalmazni terápiás gyakorlatban.
Csernus :) Szeressük :)
Igen, bizonyos területeken hasznos a szembesítés vagy az olyan interaktív módszerek, amelyek “megdolgoztatják” a kliens agyát. A stílus fontos, csak ha rossz irányba terelsz vele, akkor a Pszichológiai Egyesületek szétharapják a torkod :)
Tetszenek a gondolataid, Szoffy! :)
A homoszexualitással foglalkozó tudományos kutatások (a szociológia, a biológia, a genetika, a pszichológia terén) ideológiailag terheltek és befolyásoltak, súlyosan zavarva ezzel a tisztán látást. Baloldalról a liberális jogvédők, feministák és melegjogi aktivisták (LMBT-lobbi) bizonygatják vehemensen, hogy „igenis genetikailag determinált”, s jobboldalról a katolikus és konzervatív körök (Vatikán-lobbi) bizonygatják vehemensen, hogy „nincs genetikai determináltság”. Ha a baloldalon van a tudományos igazság, akkor a baloldal joggal követelheti a nyugati társadalmaktól a homoszexualitás elfogadását és a történelmi egyházaktól a homoszexualitás bűnös mivoltának végiggondolását. Ha a jobboldalon van a tudományos igazság, akkor a Vatikán bátran nevezheti a homoszexualitást betegségnek, ami betegségként megszűntethető, vagyis gyógyítható, ezáltal pedig lehetséges igazolni a homoszexualitást, mint bűnt. Nekem a problémám, hogy egyik sem tudományos megközelítés, hanem kőkemény ideológiai harc a semmiért. A probléma fűszerezése, hogy baloldalról a Gender Studies, jobboldalról az Ex-Gay Movement tolakszik előre, mint borzalmasan erőszakos áltudomány.
Magam ott kezdeném, hogy semmiféle ideológiát nem engednék be a homoszexualitás tudományos analízisébe – semmiféle konzervatív és liberális, feminista és antifeminista, vallásos és ateista megközelítést. Kőkemény szakma! A tudományon kívül szabad az ideologikus megközelítés (mint ahogy szabad a párbeszéd is), de a tudományon belül nem! Csak a tárgyra, a konkrétumra, a tényre közelíteni, nem engedve a tudományos vizsgálódásba semmiféle ideológiai, vallásos és morális dimenziót! És amikor kijön a végső eredmény, akkor igazodni valamelyik oldalhoz!
Egyelőre annyit tehetünk, hogy kivárjuk a tudományos vizsgálatok végét, a végső eredményt!
Addig minden állásfoglalás szócséplés.
Szerintem a homoszexualitás gyengeség és semmiképpen nem velünkszületett tulajdonság.
Ne haragudj, de ez orbitális baromság. A szexuális orientáció szinte biztosan nem választott tulajdonság. Felhívnám a figyelmedet, hogy a tudatos gondolkodásunk csak a felszín, alatta pedig az ösztönök feneketlen óceánja lakozik. Utóbbi sokkal nagyobb és erősebb, mint gondolnád.
Részben egyetértek veled.
Szerintem biztosan vannak divat-homoszexuálisok is. (Nyilván ők kevesebben vannak, mint a valódiak.) Így ez nem tulajdonság, hanem viselkedésforma.
De hogy gyengeség lenne, azt én is orbitális baromságnak tartom.
Igen, de azokat nem tekintem “igazi” melegeknek. Nem egy beszámolót olvastam melegektől, hogy ők már gyerekkorukban is tudták, hogy valami nem stimmel velük. Kamaszkorukban aztán arra is rájöttek, hogy mi.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy valaki izgalomba jön valamitől, aztán arra kondicionáljuk, hogy pont az ellenkezőjétől jöjjön izgalomba ezentúl. Azt se nagyon, hogy valaki ezt befolyásolni tudja kedve szerint, mivel ezek nagyon mélyről fakadó ösztönök.
Azt tudom elképzelni, hogy valaki annak ellenére csinál valamit, ami nem különösebben izgatja, de valami előnye van belőle. Nőnek ez könnyebb, férfiaknak meg ott a viagra…
Létezik a National Association for Research and Therapy of Homosexuality-t, röviden NARTH, melynek célja a homoszexualitás, mint betegség megszűntetése. Ez egy olyan protestáns hátterű intézmény, amely kategorikusan elzárkózik a tudományos vizsgálódásoktól. Miközben hangosan propagálja önmagát, mint alternatívát, nem sikerült eddig egy boldog heteroszexuális életet folytató, előtte bizonyítottan homoszexuális életmódú egyént sem felmutatni. Ellenben létezik egy kulturális szempontból erőteljesen frusztrált, vallásos neveltetése folyamán önértékelésében erősen támadott klientúra, amely megpróbálkozott az aszexuális életmóddal.
A NARTH azzal dicsekszik a prospektusaiban, hogy a kísérleti alanyainál sikerült megváltoztatni a szexuális orientációt: homoszexuálisból heteroszexuálissá. Az esetek és az átnevelések viszont nincsenek dokumentálva, vagyis a kijelentéseik leellenőrizhetetlenek. Ha viszont nem lehet ellenőrizni az adatokat, akkor nincs bizonyosság az átnevelések tényéről. Ott áll a levegőben a kijelentés, miszerint boldogtalan homoszexuális emberek mentek be a klinika épületébe, és boldog heteroszexuális emberek léptek ki. Honnan tudható, hogy a klinikát elhagyó ember valaha zűrzavaros homoszexuális életmódot folytatott, és most harmonikus heteroszexuális életmódot folytat? Ilyet egyedül a NARTH prospektusaiban lehet olvasni, míg a valóság tele van olyan „visszaesők”-kel, akik a kezelés hatására meggyűlölték önmagukat és a környezetüket, s több szorongással távoztak, mint amivel érkeztek a NARTH-hoz. Ennek tükrében kimondottan cinikus a NARTH-nak az a „tudományos végkövetkeztetése”, hogy a homoszexuálisok körében gyakori a depresszió és az öngyilkosság, s emiatt rövidebb a várható élettartamuk. Minden olyan társadalomban, ahol jelen van a homofóbia, ennek is megvan a magyarázata. Mellesleg szkepszissel kezelhetőek egy olyan intézmény tudományos igényűnek szánt megállapításai, amely kategorikusan elzárkózik attól, hogy külső szakemberek részletes tudományos vizsgálatnak vessék alá a kezeléseik hatékonyságát.
Tény, hogy nem létezik bizonyíték arra nézve, miszerint sikeres az átalakító eljárás. Az úgyszintén tény, hogy egyetlen példa sem dokumentált. Általában statisztikákkal szokták igazolni valamelyik átalakító módszer eredményességét. Itt a bizonyítékok kizárólag anekdotikusak – sztorik, semmi többek. A páciensek többsége vallási motivációkkal megy be a klinikára, és egy rövid ideig remekül funkcionál az önszugerációs technika, amely során állhatatosan bizonygatják a külvilág felé, hogy ők immár heteroszexuálisok. Azután elfogy a lelkesedés, és visszaesnek, vagy egy életre elmegy a kedvük a szexuális érintkezéstől, és lesz belőlük egy keserű aszexuális. A legtöbb, amit a NARTH elér, az, hogy bár nem változtatja meg a szexuális orientációt, aszexuálissá teszi a pácienst, megszabadítva ezáltal a vallás által keltett önértékelési zavartól, méghozzá úgy, hogy megszűnik az igénye a nemi aktusra. A NARTH-terápia egyfajta segítség az önmegtartóztatásban. Tehát az eredményes szexuális orientáció átalakítás hiánya pusztán ténykérdés, ilyesmi jelenleg nem ismert. A maguk szakterületén járatos szakemberek jelentették ki, hogy egyetlen pszichiáter és pszichológus sem tudott megfigyelni egyetlen egy sikeres, valódi heteroszexuálissá alakulást sem. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ez lehetséges, csupán annyit állapít meg, hogy az Ex-Gay projectek módszerei működésképtelenek.
Az ellenérvelők általában ott követik el a hibát, hogy felemlegetnek egy valódi, jól ellenőrizhető, kiválóan dokumentált, tényekkel alátámasztott tudományos kísérletet, ami az egypetéjű iker kísérletek, majd referenciának veszik azt a NARTH-ot, amely elvi alapon tagadja meg azt a tudományos módszertant, ami az előzőleg hivatkozott egypetéjű iker kísérleteket jellemzi. A NARTH össze sem hasonlítható olyan forrásokkal, mint a Journal of Sex Research. A NARTH nem kevesebbet állít, hogy van módszer a szexuális orientáció megváltoztatására, de amint lehetőség nyílna rá, hogy kettősvakpróbának vessék alá a módszerüket, visszakoznak. A szakma szerint, amit tesznek, áltudomány. Egy frusztrált jobboldali bozótharcos fröcsögheti erre azt az összeesküvés-elméletet, hogy a szakmai kritikát gyakorló pszichológusok és pszichiáterek a buzilobbi ügynökei, akik maguk is buzik, de egy értelmiségitől már elvárható lenne, hogy utána nézzen a tényeknek.
Abban igazuk van az ellenérvelőknek, miszerint az, hogy a homoszexualitás veleszületett, leegyszerűsítő megállapítás. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy eddig nem tudunk olyan sikeres kísérletet felmutatni, ami változást indított volna el a szexuális orientációban. A veleszületett tulajdonság a jelenleg ismert legvalószínűbb magyarázat, amelynek meghatározói a genetika és a magzati környezet. Bizonyítékok sokasága támasztja alá a veleszületett genetika és a magzati környezet meghatározó voltát a szexuális orientációra nézve. A szocializációs és pedagógiai hatás nem bizonyított. A NARTH nem képes bizonyítani a terápiái működőképességét. Mindezen ismereteket nézve megállapítható, hogy bár leegyszerűsítés a veleszületett tulajdonság, de eddig a legkorrektebb a lehetséges koncepciók közül. Az ellenérvelők általában a tudományos érvelés során meg is állnak a NARTH-nál, onnan pedig jön a teológiai interpretáció, a személyeskedés és a kötözködés.
Normálisan gondolkodó ember sohasem állt ki amellett, hogy a homoszexualitás teljes egészében genetikus eredetű. Ilyet csak a Gender Studies „szakemberei” állítanak, de ők egy szinten állnak az Ex-Gay Movement „szakemberei”-vel, akik meg átestek a ló túlsó oldalára, és azt hangoztatják, hogy a genetikusan determinált homoszexualitás mítosz. Sokak által ismert tény, hogy vizsgálatok az egypetéjű ikreken 30-50%-os azonosságot mértek mintamérettől függően. Az össz-népességben a homoszexualitás aránya 2%. A genetikai faktor azért a legerősebb, mert húszszoros a valószínűsítő hatása. A legfrissebb kutatások már az anyaméhben keresik a környezeti hatásokat. A homoszexuális hajlam növekedése kimutatható a sokadik fiúgyermek esetében. Maga az anya hormonális hatása indítja el a nemi érést, vagyis biokémiailag lehetséges, hogy még az anyaméhben homoszexuálissá váljon a gyermek. Az anyaméhben nem minden környezeti hatás azonos. Az ujjlenyomat is veleszületett dolog, mégis eltér az egypetéjű ikreknél.
Én alá is írtam a CitizenGO petícióját.
Ez az LMBT-közösség egyre inkább úgy funkcionál mint egy zsarnokság.
Amikor már elég erősnek gondolják magukat megszűnik a tolerancia duma… A béke addig kell amíg gyengék.
Elton egy gusztustalan és nyálas buzikurva. Én sem értem, hogy mondjuk az Eminem-el való fellépést miért vállalta, igaz azt sem, hogy Eminem miért. Lényeg az, hogy legalább sokan a D&G mellé álltak.
Terry Black óta én semmi ilyesmin nem csodálkozom.
Divattervező + férfi = meleg. Minden sztereotípia igaz :)
Nem bírom, amikor mások személyeskedésnek veszik egy ember magánvéleményét. Nem támogatja a melegek gyermekvállalását? Magánügy. Ez megakadályoz más melegeket abban, hogy gyereket vállaljanak? Nem. Akkor meg miért a hiszti?
Azon túl, hogy Elton John egy hisztis nő, ;) talán azért is, mert nem ennyire egyszerű a dolog. Jelenleg a világ több pontján dúl közéleti állóháború azzal kapcsolatban, hogy a melegek házasodhassanak-e és ezen keresztül jogot szerezhessenek-e gyermekek örökbefogadására, a leszbikusok jogot kapjanak-e férfi házasfél nélkül is a mesterséges megtermékenyítésre (többek között erre Magyarországon sincs lehetőség) és egynemű családban való nevelésére. Tehát a vita egyfajta melegmozgalmi háttérrel is bír, nem szimplán a magángondolkodás körébe tartozik Dolce állásfoglalása. Ezért mozgósíthatóak vele szemben a melegszervezetek is.
Ebben igazad van.
“a melegeknek ideje felébredniük is szeretni önmagukat”
Aszittem visszaaludt az egymilliárd nő, mer nem hallottam róluk, de rákerestem, aztán még mindig ébredeznek. Hajrá lányok, hajrá Demcsák Zsuzsa.
Találkozunk a XX. Budapest Pride-on a UPC, a LiveJasmin, a PornHub, a Tenga és a Japán Civil Alap által közösen indított első Fűevők kamionján!
Poisonous Relationship – Men’s Feelings
A liveJasminos kurvák is jönnek?
erről Deansdale írhatna vmit. : )
„Egy érdekes spontán kísérlet arra, hogy mire jutnak nők nélkül a férfiak, és viszont:
http://www.returnofkings.com/32053/this-accidental-experiment-shows-the-superiority-of-patriarchy
Érdemes végigolvasni, de röviden a lényeg:
(Holland Survivor show egyik sorozatában nemek szerint kettéosztották a résztvevőket: fiú csapat, lány csapat. Nem volt semmilyen prekoncepció, csak utólag derült ki, hogy milyen tanulságos az eredmény.)
Fiúk: Némi kezdeti kakaskodás után mindenki talál magának értelmes elfoglaltságot, apró kis falut építenek, szőnyegeket szőnek, edényeket készítenek, halásznak, vadásznak, még valami minimális kis agrikultúrájuk is volt. Elvoltak.
Lányok: Napoztak. Néha elverte őket az eső, de azt megszárította a nap. Elfogyott az élelem. Elkezdtek éhezni.
A vezetőség erre úgy döntött, hogy 3-3 férfit és nőt átküldenek a másik faluba.
Lány falu: A három odaérkezett srác eleinte örült mint majom a farkának, de aztán igen hamar létrejött az a fölállás, hogy ők dolgoztak az egész falura mint a kutya, míg a lányok napoztak.
Fiú falu: A három lány meleg fogadtatásban részesült, körberajongták őket, kaptak kaját meg fedelet, majd a srácok szépen tették tovább a dolgukat. A lányok napoztak.”
MIért nem Alter Ego? Vagy miért nem inkább Visuo? :)
Nincs ehhez mit hozzátenni… Olyan mintha azt kérnéd Deantől, hogy írja meg, keleten kel a nap – de érdekes.
Milyen jó érzés látni, hogy Oroszországban megvédik a gyerekeket és a normális embereket. :)
Egyébként még senki nem bizonyította be, hogy nincsenek divatleszbik.
Sokan vannak.
Próbálják őket kinyírni:
http://kivultagasabb.blog.hu/2015/03/19/botrany_botranyt_kovet_a_divatguruknal
“Alig pár nappal azután, hogy Elton John világméretű bojkottot hirdetett két egykori jó barátja, Domenico Dolce és Stefano Gabbana ellen a családról szóló megjegyzéseik miatt, ismét áll a bál a legendás divattervezők körül. Ezúttal egy reklám miatt tört ki a gyalázat.
Hatalmas botrány tört ki a napokban, amikor az egyébként meleg Domenico Dolce és Stefano Gabbana azt találták mondani, hogy nem helyeslik a hozzájuk hasonlóan meleg párok gyerekvállalását. A szintén a saját neméhez vonzódó Elton John rögtön bojkottot hirdetett (volt?) barátai ellen, akiket (ahogy mondani szokás) az ág is húz, hiszen most azzal vádolják őket, hogy a nők megerőszakolását reklámozták egy kampányban. A két ügynek van némi köze egymáshoz, hiszen ezúttal a divattervező pár egy 2007 tavaszi/nyári kollekcióját népszerűsítő hirdetést vettek elő, melyen egy csoport férfi mintha erőszakot követne el egy nőn. A reklámot annak idején egyébként be is tiltották Olaszországban, mert „sérti a női büszkeséget”, és az Egyesült Államokban is csak egy magazinban jelent meg, mielőtt sutba dobták volna.
Most a korábban az MTV a The City című valóságshowjában szerepelt, azóta PR-ossá lett Kelly Cutrone melegítette fel a témát a Twitteren, azt írva: „Gondolom csoportos erőszakot szimulálni rendben van – de a mesterséges megtermékenyítás és az egynemű párok házassága nincs – az élet @dolcegabbana szerint”. A reklámban egyébként szerepel Kelly Cutrone egyik volt reality-partnere, Adam Senn is – emlékeztet a Daily Mail.”