Az alábbi fordítás eredetije a Reddit redpill szekciójának Archwinger becenévre hallgató, sokak által elfogadott és elismert szerzőjétől származik.
Sok ember, főleg az újak, azzal a kérdéssel jönnek ide, hogy pontosan mit is tehetnének az életük feljavítása érdekében, főleg szexuális téren. Nem valami akadémikus okoskodásra kíváncsiak a nőkről, a hatalomról, alfákról és bétákról, hanem konkrét segítség kell nekik. Olyan tanácsok, amiket akár már MA meg tudnak fogadni, és be tudnak építeni az életükbe.
Először is kezdj el konditerembe járni, vagy ha már jársz hébe-hóba, akkor tedd rendszeressé. Szakíts rá időt, lehetőleg minden nap. Ha ez nem megy, akkor 5ször egy héten, vagy legrosszabb esetben minden másnap. Az összetett gyakorlatokat ajánlom, kardióval kiegészítve, ha elég gyakran le tudsz járni. Ez itt a te időd. Ne a csajokkal dumálj… srácokkal se. Használd ki jól az idődet, eddz. Először szar lesz, de aztán idővel élvezni fogod. A lényeg: mindegy, hogy erősebb leszel-e, vagy máshogy fogsz-e kinézni az első hónap után. (Igen és igen, de ez most mindegy) A járásod, a beszéded, a testtartásod is jó irányba fog változni. Talán te nem fogod észrevenni magadon, de mások igen, ha napról napra megteszel minden tőled telhetőt a testedért. És persze az sem mellékes, hogy fel fogsz pakolni egy kis izmot.
Étkezz jól, és aludj eleget. Hajnali 4ig fent dekkolni tök jó, amikor 19 éves vagy, fősulira jársz és vizsgára készülsz. De most már ezen túl vagy, és hajnali 5kor kelsz, hogy el tudj menni edzeni. Egyél rendes ételeket, hagyd el az üdítőket, energiaitalokat és a többi szarságot. Óvatosan az alkohollal, tanuld meg elkészíteni az egészséges dolgokat, és próbálj meg mindent megbízható forrásból beszerezni. És aludj lehetőleg 8-9 órát. Senkinek sem kell bizonyítanod semmit avval, hogy éjszakázol. Melód van, edzeni kell, és élni az életed. Az alváshiány meggátol mindebben, kevésbé leszel hatékony, és kevésbé leszel vonzó.
Szerezz munkát, ha nincs. Ha van valami szar, próbáld jobbra cserélni. Ha ez is megvan, akkor próbálj előbbre jutni. Beszélj mindenkivel, akit ismersz, tartsd fenn a közösségi hálódat. Ismerősökön át lehet a legkönnyebben munkát találni, hát szánj rájuk is időt. Ez is mind javítja a külső megjelenésedet, és az első benyomást, amit teszel. Suli mellett is szerezhetsz valamit részidőben. Előnyben leszel azokkal szemben, akik semmit nem csináltak főiskola mellett.
Beszélgess totál idegenekkel… de állandóan. Sorban állsz valahol? Egy kávézóban? Diákgyűlés az egyetemen? Egy utcán, egy épületben, egy konditeremben, vagy bárhol ahol emberek vannak, és van idejük egy kis dumálgatásra. Beszélj velük, fél percet, egy percet, mindegy. Nem vadiúj barátokat akarsz szerezni, nem is csajozni mész, csak beszélgetni. Túlnyomó részük sehova nem vezet majd, és totál fura lesz, de az is lehet, hogy egy értékes új ismerősre teszel szert. De legfőképpen ez segít túljutni a kezdeti félelmeken, amit az esetleges visszautasítás okozhat. Úgy beszélgess velük, hogy nem érdekel mit gondolnak rólad, milyen vélemény alakul ki bennük. Nem számít, ha esetleg furcsának vagy hülyének tűnsz. De pár hónap után észre fogod venni, hogy mennyire természetessé válik mindez, hogy a másik ember is pont olyan megilletődött tud lenni, mint te, és érezni fogod, hogy már ők azok, akik megpróbálják a jobb arcukat mutatni előtted. Ettől meg fog ugrani a sikered a nőknél is, valamint több önbizalmad lesz akár egy állásinterjún, vagy bármilyen társasági összejövetelen is.
Csatlakozz valamiféle csoporthoz, ha vannak hobbijaid. Vegyél gitárleckéket, vagy tanulj valami küzdősportot egy egyesületben, vagy bármit, ami érdekel téged, és lehetőleg semmi köze a munkádhoz. Ez egy külön része az életednek, hogy ne legyél egy unalmas alak. Találj valamit, ami érdekel, és ásd bele magad. Főzés? Robbanószerek házilag? :) Lövészpályák? Tökmindegy. De ha férfi vagy, akkor úgyis volt valami az elmúlt éveidben, aminek eddig passzívan voltál részese. Most tedd aktívan. Találd meg mi érdekel és csináld. Nem élsz örökké.
Tanulj egy kicsit a ‘game’-ről, a csajozásról. Mindegy mennyire vagy fitt, egészséges, társasági lény, vagy egyáltalán mennyire vagy érdekes. A nők és hogy bedumáld őket az ágyadba, az egy külön műfaj. Ha nem tudod hogyan beszélj a nőkkel szexuális értelemben, akkor, akkor hiába vagy gazdag, szüzen fogsz meghalni, mert nem értettél hozzájuk. Meg kell tanulnod hogy beszélj egy nővel ugyanúgy, mint bárki mással, hogyan legyél laza és egy kicsit nemtörődöm, hogyan adj finom szexuális töltetet a szavaidnak, hogy ne legyen béna, ha hozzájuk érsz, és hogyan fokozd mindezeket egészen a hálószobáig. Ezek tanulható dolgok, és nem ‘csak úgy megtörténik magától‘, ahogy a nők mondják neked. Számukra persze így van, de számodra ez gyakorlás kérdése, és nem függ egyenes arányban attól hogy nézel ki, mennyire vagy sikeres, mi a hobbid, vagy hogy mennyire vagy társasági ember. Mindezek persze segítenek, akár sokat is – ezért kerültek ezek előbbre a listán – de ha nem értesz a nőkhöz, akkor önmagukban nem sokat érnek, de a hiányuk igenis megnehezíti a helyzetedet.
Végül, de nem utolsósorban, kezdj el eljárni otthonról hétvégente, és beszélgess nőkkel. Ugyanúgy, ahogy már idegenekkel is tudsz beszélgetni. Nem véletlenül ez az utolsó pont a listán, mert nem olyan fontos. A nők nem fontosak, ha az eddigiek nincsenek rendben. Ha az előző pontokat rendbe tetted, akkor nő nélkül is élhetsz elégedetten. Ez fontos. Ha saját magadban nem tudsz boldog lenni, csak azáltal, aki te magad vagy, amit csinálsz, amit elértél, és amire képes vagy, akkor sosem fogsz tudni egy értékes nőt magad mellé csábítani. Ha fizikálisan rendben vagy, jól táplálkozol, kipihent vagy, sikeres a munkádban, a hobbijaidban, nem vagy esetlen egy társasági közegben, és legalább egy kicsit tudsz a ‘game’-ről, akkor már tök jó esélyeid lesznek egy normális nőnél. Ahogy már említettem, kezeld úgy a nőket, ahogy az idegeneket fentebb. Ugyanúgy beszélgess velük, egy idő után nem lesz belőle bénázás, és már ezzel mérföldekkel az átlag bénabéla előtt jársz, akinek még mersze se lesz megszólítani egy nőt. Ha ez megvan, akkor már a felső 25%ba tartozol. Ha sikerül finoman szexualitást vinned a társalgásba, és ezt tudod fokozni is, akkor megvan a felső 20%, sacc/kb. Ha magasról teszel arra, hogy leráz-e vagy sem, és gond nélkül meg tudod szólítani a következő csajt, mert a visszautasítás lepergett rólad, akkor megvan a felső 15%. Ha fitt vagy, jó társaság, érdekes ember, és kiemelkedően jó vagy a ‘game’-ben, akkor benn vagy a legjobb 10%ban.
A felső 10 százaléknak minden hétvégére jut szex. Nyilván nem jön össze minden nő, akihez csak odamész, de hajnalra valószínűleg lesz egy új barátod extrákkal…amiből még bármi lehet. De ehhez hónapok kellenek, és meg kell dolgozni érte. A lényeg az, hogy boldog tudj lenni nő nélkül is. Ha sikerül a fenti pontokat nagyjából megoldani, akkor korrekt életed lehet csajok nélkül is. A nők inkább sorban állnak egy férfiért, akinek kurvajó élete van, minthogy egy amúgy unalmas, üres lúzer életének a középpontjai legyenek.
F@sza cikk lett! Minden tanácsával egyetértek, bár magam részéről szinte egyiket sem tartom be. :) A rendszeres edzés tényleg nagyon sok önbizalmat ad; sosem edzettem rendszeresen ellenben ismerek pár srácot aki igen, hatalmas arcok és nőkkel nincs nagy gondjuk! A kialvatlanság áldásos hatásait viszont igazolni is tudom; évek óta hajnalban fekszek, kriminális, néha milyen arcberendezéssel megyek dolgozni. :) Ennek ellenére még mindig akadna nő a horgomra, valószínűleg azért mert ezt pl. még tartom: “legyél laza és egy kicsit nemtörődöm”. Persze nem tudatosan, hanem csak azért, mert azzal pont nincs bajom, hogy beszélgessek emberekkel, feltéve, hogy van hozzá kedvem. Társasági embernek azért mondjuk nem mondanám magam… :)
Nem ide tartozik már, legfeljebb közvetve, mivel a cikk pont arról szól, hogy jó passzban kell lenni a jó nőhöz – de én azon a véleményen vagyok, ha egy férfi szar passzban van és úgy jön össze egy nővel és a nő mellett össze is szedi magát – akkor realistának kell maradni. Sokan azt hiszik, ilyenkor köszönhetnek valamit annak a nőnek, aki mellett helyrejöttek. Na ezt kell gyorsan elfelejteni és már dobbantani is a következő csaj felé, amint toppon érzi magát a férfi. Aki a nője mellett szedi össze magát, azt a nő csak adósává akarja tenni. (tudatosan vagy alatta – mindegy, nem is lényeg, szerintem így van, egyéb okai is vannak a nő részéről, de ne ragozzuk.) A nő keressen magának egy másik férfit akit lenézhet, sajnálhat, motiválhat, vagy bármi szent szar… (- ha ez jön be neki továbbra is, de különben az életben nem így szokott lenni, inkább pont fordítva.) A lényeg a mondandómban férfi, ő pedig, ha már két lábbal áll a földön, dobja el a mankót és keressen egy olyan nőt aki felnéz rá. A cikkhez visszakanyarodva – egy jó kapcsolatban kulcskérdés, hogy a nő a férfire (legalább az elején) felnézzen, tehát jó passzban kell lenni.
Szerintem a heti öt edzés legfeljebb aerob mozgással együtt. Erőedzésből három, jó fizikummal, gyors feltöltődéssel esetleg négy, de inkább három és fél, ahogy írja is.
Amúgy meg nem hónapok, inkább évek munkájáról van szó, noha már hónapok multán is tapasztalhatóak lesznek eredményei. De végülis így is úgy is idősebb lesz az ember, akkor már inkább szórakozva.,
“Először is kezdj el konditerembe járni”
Az ilyenek rohadjanak meg egy kőbányában.
“És aludj lehetőleg 8-9 órát.”
Hülyeség az élet 1/3-át átaludni, még az 1/4-ét is kár.
“Beszélgess totál idegenekkel… de állandóan.”
Ki kíváncsi a sok idiótára?
“Ez egy külön része az életednek, hogy ne legyél egy unalmas alak.”
Akinek hobbija van, az mind érdekes alak.
“Nem élsz örökké.”
Én igen.
“Ha nem tudod hogyan beszélj a nőkkel szexuális értelemben”
Mennyi?
Egyetértek, leszámítva az alvás fontosságát. :)
(Meg persze nem kell félni rendes tempóban közelíteni a nőhöz, első találkozás alkalmával legalább meg kell próbálni megcsókolni rendesen szájon, és addig is kis simogatás meg ilyenek.)
Edie… így még valakit lecsuknak. Persze ha a rendes tempó alatt a 230 km/h-t érted egy Porshe-ban akkor igazad lehet.
Szerintem a zárójeles rész nagyon is jó meglátás, és tanács. Persze nem durrbele módjára. De igenis kell a fizikai közeledés, szépen fokozatosan a hátához való hozzáéréstől fokozatosan a csókig. Észre lehet venni, hogy hol van az a pont, ami nem tetszik neki.
Inkább legyél a kelleténél bátrabb és rámenősebb, mint félénkebb és visszafogottabb.
Még véletlenül sem… – ezt én pont szánalmasnak tartom, ha valaki így próbál közeledni egy nőhöz, hogy fokozatosan hozzá éreget a randin vagy bárhol… mellesleg elég feminin is. A megállapításoddal különben egyetértek, határozottnak kell lenni, de ez nem az. A határozottság az nem abban merül ki, hogy megpróbálsz valamit csinálni amit előtte nem mertél.
Ez mégis mitől feminim? LOL
Persze jól kell csinálni, nem úgy, hogy na most látványosan elkezdem tapizni, hogy bevágódjak, az gáz.
A kulcs az, hogy ha kínálkozik egy alkalom, hogy jó a hangulat, egymás mellett vagyunk, megfoghatom a kezét (akár olyan átlátszó ürüggyel, de kicsik az ujjaid, milyen érdekes a tenyérrajzolatod) megsimogathatom, megnézhetem, milyen jó a fülbevalód, megveregethetem a vállát stb, nem félek kihasználni.
(Az összes ilyennél az a kulcs, ami miatt sok kezdő elrontja és nevetségessé válik, hogy nem arra kell rágörcsölni, hogy na elmondjam az adott szöveget, na ha nincs meg 3 simogatás 10 percen belül akkor kész… az a lényeg, hogy ha kínálkozik egy lehetőség a közeledésre, mert jó a hangulat, vevő a könnyedségre, a cukkolásra, stb, akkor ne féljen az ember megtenni egy közeledő lépést.)
A csókot meg akkor is meg kell próbálni elsőre, ha nem jön össze, lehet hogy csak második találkozóra jön össze, mondjuk ha akkor sem megy, meg harmadikra is, akkor tényleg nem hiszem, hogy lenne folytatás. (Én harmadjára lakásra hívtam, jópár alkalmat kellett még várnom rá, hogy megvalósuljon, de nem menekült el tőle futva.)
“Ez mégis mitől feminim?” – Nőkre jellemző hogy amikor megismerkednek valakivel akkor akaratlanul többször megérintik például a mondandójuk nyomatékosításául – azért, és különben feminin. De nem mindegyikre, a zárkózottabb típusra szerintem nem, keress rá az extrovertált egyéniségre a szakkönyveidben. :) Az ilyen nők különben a nőket is ugyanúgy megérintik beszélgetés közben, gyakran nincs ebben semmi. Férfiaknál ez nem jellemző és szerintem rád sem jellemző, hogy férfiakkal így ismerkednél. Ebből látszik hogy nem ösztönös ez a férfinál, tehát tanult és a fentiek alapján feminin. Remélem elég részletesen sikerült pontosítanom. Attól, hogy neked a mester ezt tanította, had legyen már más az észrevételem, különben tényleg így vettem észre, tehát csak nőknél és béna csávóknál csajozás közben láttam ilyet eddig, hogy próbálnak mindenféle kamu indokkal a nőhöz érni… és tényleg szánalmasnak tűnt… :)
“Persze jól kell csinálni…” – Persze az más, bocs, nekem nem jött le elsőre, hogy úgy akarod… :) – bár ez elég menetrendszerűnek tűnik… – én biztos nem tartanám ennyire számon, vagy ha csak így lehetne akkor nekem nem menne az biztos, :) de nagy-átlagban igazad lehet… Inkább a határozott mozdulatokat részesítem továbbra is előnyben – persze megfelelő időben, de azt manapság már nem nehéz belőni. Abban egyetértek, hogy az alkalmat ki kell használni, de nem a sokat a nő véletlen megérintésére hanem egyet a megfogására, ott ahol a helyzet engedi. Az meg elég nagy hülyeség hogy az első vagy akár második randin meg kell próbálni bármit – szóra sem érdemes… minden helyzet függő, azaz a nőtől függ végső soron. :)
Kedves Eddie!
Ezek a tippek akár még működhetnek is, ha az óvodába jár csajozni. A nevetséges tenyérből jósolása hol marad? Maga a nők vállát veregeti a randin?
Mester, tanítson!
Egyetértek, ez tini megoldás.
Edie Ön már megint olyan dolgokról magyaráz, amikhez az égvilágon semmi köze nincsen.
+1 Kivéve:
Néha jó idegenekkel pár mondatot váltani, én általában idősekkel szoktam néha anyázni egy sort valamin. :D
A kevés alvás tényleg fásulttá tesz, tudom magamról. 5 órákat alszom már vagy két éve, kurva szar, délutánra semmihez sincs kedvem. Ettől függetlenül valóban faszság átaludni az életet, ezért is alszok 5 órát. :D
OFF:
Srácok, köszönjetek szépen az idén hetven éves Horn Mici néninek. Tudjátok, akiknek a GUMISZOBA Férfigyűlölő blogot köszönhetjük! :D :D :D :D :D :D
“Mint mondtam, én nem vitatom el mások életét. Megírom, amit látok és gondolok, időnként (sokkal ritkábban, mint szeretnéd) megírom a saját érzéseimet és utalok a saját életemre (most pl ezzel a futás dologgal. Így már azt is tudod, hogy nemcsak szopni utálok, hanem futni is. Közben meg má megint szivatlak és összezavarlak, szóval hónapok óta nem tudod kideríteni, hogy most akkor én, a blogger szopok- e. De hogy futni nem szeretek, azt legalább biztosan tudhatod…. Hm. Vagy nem).”
“Számomra mindig is fontos volt a szépség (a sajátom, a máséval soha nem törődtem), a boltba is ritkán megyek le smink nélkül, majd’ meghaltam, hogy a szülés után leadjam a húszkilós felesleget, a hajam pedig átlagosan évente más színű.”
“Ez az én nagy bajom a ránk erőltetett szépségeszménnyel, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe az egyéni különbségeket, lehetőségeket. Legtöbbször olyat kér számon a nőkön, aminek a nők csak elenyésző hányada képes teljesen megfelelni. Ezen kívül mesterségesen gerjesztett, és egyáltalán nem arról szól, hogy valaki jól érzi-e magát a bőrében (ad absurdum egészséges-e), hanem arról, hogy mások milyennek látnák őt szívesen.”
“Ez sok nőben azt eredményezi, amit bennem is eredményez: minden egyes alkalommal, amikor testünk tökéletlenségével szembesülünk, traumát élünk át. Ki kisebbet, ki nagyobbat. Pedig a test nem tökéletes, és a testnek nem is a tökéletességről kell szólnia. De legfőképpen nem kell szólnia a szorongásról, és ebben a formában bizony legtöbbünk számára arról szól.”
Egy szép napon aztán minden nő megtapasztalja, hogy egykori vonzerejéből egy fikarcnyi sem maradt. Amikor már egy fogatlan melós sem füttent utána évek óta. Amikor egyszer csak nem jön szembe több mosolygó Férfi.
Amikor a Férfiak számára láthatatlanná válnak az utcán, tereken sétálva. Amikor mindenki olyan hivatalossá válik velük szemben, amikor nincs több udvarlás, bók. Eddig a pillanat bekövetkeztéig a vonzó nők tulajdonképpen egy álomvilágban élnek, amiből úgy 35-40 éves korukban ébrednek fel.
Ekkor lesz az életük olyan, mint a többi emberé, a csúnya lányoké vagy mondjuk például a Férfiaké. Innentől kezdve csak akkor van részük elismerésben, ha arra valóban rászolgálnak. Megtapasztalják, hogy a kapitalizmusban nincsen ingyen ebéd. Talán egy szájból sem hangzik olyan őszintén a “Régen minden jobb volt”, mint egy fénykorán már túl levő nő szájából.
Minden nőnek megvan a maga kamionja
ki a faszom ez?
A gumiszoba blog megvan, szekszi? Ő áll mögötte, de hibázott és a #huffnagelarmy leleplezte. Tele van a képével a net, izgatottan várom a következő bejegyzését.
http://gumiszoba.com
gumiszoba az ismerős, de azt nem többen szerkesztik?
ő az, aki örül a férfiak legyilkolásának, kifosztásának és kasztrálásának?
Figyu, a kedvenc idézeteidet be tudnád másolni ide?
#huffnagelarmy #mulatavilág
https://www.youtube.com/watch?v=llC-Q7HZ9Mw
nem sajnos, elegge idoigenyes most keresgelnem!
Látom elirigyelted Puzsértól a bírósági live-performanszot….
Ha *****MODERÁLVA**** nem akar veled duettben képmással való visszaélés, ill. magántitok megsértése miatt pert (amennyiben bejönne a blöfföd,szimpln kispécéztél vki hornmiciset a fészen), jobb lenne leszedni.
menj szépen vissza a játszóteredre Huffnagel, unalmas vagy.
Ne együk már olyan forrón azt a kását, mert korántsem biztos, hogy a képek közlésére nem teljesen legális módon került sor ebben a hozzászólásban, szóval felesleges azonnal jogsértéseket emlegetni itt. Nem is értem, hogy miért állítasz ilyesmit.
Koriander ha jól tudom Nő, nem értem miért küldi el Huffnágelt akit szinte már minden értelmesebb férfi olvasott. Én Huffnágel mellett vagyok, mert éppen ez a gond, hogy nem állunk ki azok mellett akik letettek valamit az asztalra. Belinkelt egy pár képet egy szerintem elképesztően ronda nőről akiről nem is lehet tudni, hogy kicsoda. Nem ő Koriander véletlenül? :)
Kori érzékeny a jogi dolgokra. Ha a képek forrása nyilvános akkor nincsen semmi gond, ha nem…
Amúgy Kori összehasonlíthatatlanul csinosabb… :)
Szerelem vak :*
A nő a képeken alakra csinos, a sapi nem az én világom.
Ha Kori érzékeny a jogi dolgokra, akkor álljon ki Huffi mellett akit igazából indok nélkül tettek ki a facebookról. Jelentette egy rakat feminista szenny, de hogy mi adta ehhez az alapot, mi volt az indoklás, azt nem tudom. Szóval Free Huffnágel! :)
(amúgy mi az, hogy ha a képek forrása nyilvános? nem gondolod, hogy Huffi ellopta ennek a némbernek a gépét vagy ilyesmi)
“Koriander ha jól tudom Nő”
Soldier, hogy te mit fogsz kapni Huffnageltől, hogy a nőt nagy betűvel írtad :DDD
mondom én, hogy Gumimaci vagy csak Versus mentette az irhádat.
Koriander Asszony!
“mondom én, hogy Gumimaci vagy csak Versus mentette az irhádat.”
Itt mire tetszik gondolni? Arra, hogy múltkor kiálltam mellette? Ha ez megnyugtatja, azóta Én is figyelmes lettem az ellentmondásaira.
Aham. a hszm moderációja szimplán LOL annak tükrében, hogy vki fotóit itt közcsócsálásra kirakott a barátod, ha közszereplés akkor plíz forrásmegjelölést, ha nem akkor meg te is tudod, hogy ilyet ne, mert etikátlan.
Miért tartod a vállad egy trollnak?
Cseppet sem LOL-kabolka a hozzászólásod, és annak moderálása sem, mivel egyáltalán nem korrekt dolog egy vétlen magánszemélynek a nevét leírnod egy olyan hozzászólásban, amelyben szinte kifejezetten egy jogsértés elkövetését valószínűsíted. Szóval ez egy kicsit sem vicces!
A forrásmegjelölés nem feltétlenül kelléke a jogszerű másodközlésnek! Alapos tájékozódás előtt pedig nem formálunk véleményt egy közlés jogszerűségének vagy jogszerűtlenségének kérdésében. És ezzel nem egy trollnak tartom a vállam, hanem a korrekt eljárás igényének.
Elárulhatom neked: én időközben már megismertem a közlés forrását és a te előítéleteid ellenére teljesen jogszerű a képek szerepeltetése a hozzászólásban. Szóval lesz majd nagy csattanója a történetnek, meglátod.
én az impresszumban megjelölt hivatalos kapcsolattartó nevét írtam ki, aki az oldalon megjelenő tartalomért felel, szóval az illető döntse el, hogy hivatalosan adja a nevét és telefonszámát ehhez vagy sem. Ha ő az impresszumban nicknévvel szerepelne és én úgy közöltem volna a nevét, akkor valóban nem vicces.
Ahogy az sem, hogy egy Magvető Diánaként fészbukoló vagy Gumiszoba nickhez egy magánszemély vélt vagy valós fotóit vadásszátok le, mégha “nagy lesz a csattanó” és jogszerű… Addig amíg nem valós névvel kell a neten kommentelni- tiszteljük már vmi minimális szinten a magánszférát, az ellenvéleményesét is.
“teljesen jogszerű a képek szerepeltetése a hozzászólásban” vhogy nem látom, hogy az idézetekhez a Gumiszoba.com-on ezek az illusztrációk szerepelnének, ha ő nem akar arcot társítani az ottani publikációihoz és több szálon fut az élete, a neten is, miért nem lehet ezt tiszteletben tartani?
Semmi közöm a gumiszobásokhoz, nekem sem tetszenek a a férfiellenes tartalmak, konkrét személlyel szakítottam meg véglegesen egy kapcsolatot, mert ott kommentelt, pedig nagyon kedveltem, de ezek egyéni dolgok.
én eddig komolyan azt hittem, hogy ideológiai vita, társadalmi jobbító szándék és nem magánszemélyek elleni harc van. Kérlek, ne csináljátok!
Akkor miért véded őket?
Az elvet védem és nem őket.
Ha most arra gondolok, G. É. milyen módszerekkel távolíttatta el az útból annak idején Huffnágelt a Goldenblog versenyen, akkor én erkölcsi vagy morális akadályát az ilyen típusú feministákkal szemben nem látom. (A jogi részéhez meg nem értek, így arról nem tudok véleményt formálni)
https://www.youtube.com/watch?v=nsxdwMKX-u8
“Addig amíg nem valós névvel kell a neten kommentelni”
Nagyon szeretem az Orkán Vidort. És a gazdáit is.
Bevallom, én nem olvasom ezt a blogot, ahogy semmiféle feminsta irományt sem, spirituális okokból.
Most várunk Mici nénire, hogy végre mondjon nekünk egy nevet, aztán már kapja is a next level beat-eket. A művésznő képei olyan 5-8 évesek lehetnek, mára már alaposan megzuhanhatott, az életét elborította a patriarchizmus, egyre több a köcsög, a bisztonság meg ennek megfelelően egyre csak fogy.
https://www.youtube.com/watch?v=Lf7kYp4hz9w
Én is egy troll vagyok bocs, mert úgy fejtem ki a véleményem, hogy nincs időm az összes hozzászólást elolvasni. Nem tudok sem a nőkkel sem a feministákkal azonosulni még ha sejtem is mit miért tesznek. Megnéztem az oldalt, de nem bírtam sokáig mert a hányinger kerülgetett a feminácik ötleteléstől. Inkább egy Huffnágel mint 1000 feminista brainstorming hátha már megszeretjük őket és bele megyünk a csapdába. Nem tudom ki az a Huffnágel, de néhány cikke durván belekapar valóságba és ez tetszik. Néha túlzónak találom, de amiket ír annak mind van alapja és szórakoztató. Még felsővezetőtől is hallottam, hogy titokban olvassa Huffnágelt és elismeréssel tekint rá, igaz nem merne olyan szabadszájúan írni, mert szimplán fél a nőktől. Anyám asszony katonája, meg akar felelni. Ott volt például Teczár lehet, hogy egy párt ifjusági tagozata mögötte állt, de akkor is egyedül volt és néhány ezer like-ot leszámítva -ami lopikulát sem ér az FB birkajellege miatt- senki nem állt mellette. Mivel nem tudom ki Huffnágel Pista és fizikailag nem lehetek mellette és a perköltségébe is körülményesen szállnék be akkor is mellette vagyok lélekben. Olyan szükség van ma egy visszafogottabb Huffnágelre mint éhesen a falat kenyérre. És őt nevezed trollnak? Szerintem egy okos ember akit inkább segíteni kéne, mert fárad, és nem magára hagyni pusztulni mint a katonákat a háborúban. Nem szeretném ha csak mártír lenne, mint lehet Puzsér lesz. Ennyi a véleményem.
Soldier, Pista szerintem is egy kifejezetten okos, fondorlatos vki és van helye a szatírának, de figyelem dzsanki és pont úgy, mint a segglukát is egy lövésért odakináló drogos mindent megtesz és minden játékszabályt felrúg csak, hogy rá figyeljenek, vele foglalkozzanak, a Férfihang meg eddig társadalmi ügyekkel foglalkozott és nem egy one-man-show volt- én meg ezt sérelmezem, meg azt hogy szaporodnak a huffnagel-klónok.
Egy kőgeci reklámszakember, akire nem voltak felkészülve ezek a gender STUDizós lánkák és nénikék, aranyoskám, egy kőgeci reklámszakember. Az a fajta, aki az égő tüzet azonnal elkezdi keroznnal oltani.
From the 21st Century
Represent generational Rock ‘N’ Roll style
Martin Degville, James
Ray, X, Kavanagh, Yan, ya, ya
Stereo, video, sci-fi sex, let’s go-go-go, let’s go
Oh, Saturn dreams, laser beams
21st century sex machines
Oh, can the Cartier toss the Tissot
Timex kid, time to go go
I’m a space cowboy
I’m a 21st century whoopee boy
I’m a space cowboy
Siamese, Lebanese, Chinese speaking strip TVs
Singapore, El Salvador, Coca Cola
Mercury, luxury, shove that Fender fist at me
I’m a space cowboy
I’m a 21st century whoopee boy
Ladies and gentlemen, Elvis 1990
I’m a space cowboy
I’m a 21st century whoopee boy
Read more: Sigue Sigue Sputnik – 21st Century Boy Lyrics | MetroLyrics
https://youtu.be/ffuWfq4bue8?t=1h21m26s
:) telitalálat, eddig nem láttam. Nagyon tetszett.
“Kefírem!”
“Bassza meg a vörös seggű ördög!”
Kefír :D
amúgy a magával álmodtam rész a legviccesebb, főleg a segglik-petárda-tüzet kerozinnal összekombinálva.
Nem.
Ennyi nő meg a presszó, más se. Haver szerzi garázsból. Mért zárva? Jó reggeelt. Azt álmodtam égett a züzeeem. Leégett a gyár jíííúúú jíhahaha csícsú íííóaa hahahahaa, mecsoda éjszaka. Váároom. Kérlek, kifogástalan, modern, príma, kényelem, főleg. Tulipános. Mi ez, ipari? Nálatok? Mi a sszarnak, legalább hamar elég az a rengeteg lada, nincs gond. Tűzvédelmi belügy. Én nem vagyok párttag. Magára van írva. Ééén, mért nem tölthettem? Több lilát. Naná, ingyen birka, ingyen tinta. Mocskos kurvák. Muris helyzet. Kurva, kurva, kurva, kurva. Termelési meggondolás. Agitálni kell, szocialista tudat, nehéz gazdasági, dollárkamatok, miegymás. Éjvek, egyszersmint ellenéjvek okos bíhálata. Idejólógia nem gumibotoz, tudati hjetojika, éhrjvek ritmusa, logika diadala. Maguk nem tejmelt érhrjtékért követelnek. Saját testük nem áru. Szocilizmusban szép idom, csak elvi haszon. Nem jáhr érjte se nettó, se bhruttó. Barom Falkai, tökkelütött tűzoltójával. Hőbörögni egy rohatt tévé miatt, az a bestia bujtogat. Rohamosztagot vezényelni. Pokolba minden videjóval. Há itt a tűz, én gyújtottam, kissé bazi.
Hehehe, ez tényleg maga a nagy Főgumi?
Kíváncsi vagyok, mekkora őrjöngést rendez, ha észreveszi.:D
Lyukas gumi, mint az indiános viccben. :D
Ő hívja magát főguminak. Nem vagyok igazán járatos feminista berkekben, de azt hiszem a legagresszívabb, legönteltebb, leggusztustalanabb, leg-férfigyűlölőbb feminista blogger, akit a hátán hordott az internet.
:)
“Amikor már egy fogatlan melós sem füttyent utána évek óta.”
Milyen árulkodó, hogy ebben méri a vonzóságot, miközben ugyanezt utcai zaklatásnak nevezik és be akarják tiltani. Mint minden nő, ő is tisztában van azzal, hogy mi a helyzet, csak igyekszik nagyon tagadni, mert úgy érzi előnytelen lenne számára nyíltan beismeri. Ilyen tagadásokból és vetítésekből áll a feminizmus. “Én nem a férfiaknak öltözöm ki, hanem magamnak, és a férfiak tetszésnyilvánítása amúgy is sértő számomra, de milyen szar az ha már egy melós sem fütyül utánam.” Oké, bogaram, ülj le szépen és vegyél be egy nyugtatót.
Kicsit nehezen áttekinthető a szövegtükör, azért értetted félre. Ott már nincs idézőjel. Onnantól már Huffnágel szövege; idézőjel nélküli idézet az egyik írásából, amit a végén linkelt is. Jellemző módon, célzatosan igyekszik tőrt mártani a szegény, elhagyatott női szívekbe. :)
Nem a Főgumi írásából idéztél hülyegyerek, azt legalább megnézhetted volna.
Dicsák! Itt egy mellékgumi.
Latex fóbiát kapok tőletek B+
?
el vagy tévedve.
No de ne vitassuk el senkitől a saját hülyeségét. Nem olvastok ti ott figyelmesen. Én is odajárok röhögni, most komolyan, a faszért kell komolyan venni néhány baszatlan idiótát. Csak magukat járatják le, hadd pattogjanak.
Itt egy mellékgumi.
Az a poén, hogy az eredeti változat a legnézettebb magyar nyelvű videó a Youtube-on :D
https://www.youtube.com/watch?v=RpVqM2TGhiE
Még ezt hozzáteszem, ha már gumi. Csússzon csak az a nívó lefele :D
https://www.youtube.com/watch?v=uf0-O5jPeT8
Korrekt cikk, szinte minden benne van. Persze nem hónapok, hanem évek a valóság. Szerintem az edzés, ha mindennapos, akkor jó, persze a rá fordított időt kell javítani. Eleinte elég napi 15perc, akár több hétig is. Testünk, korunk, fiziológiánk és genetikánktól függ, mert erre oda kell figyelni, ne tegyünk kárt magunkban. Az időt megerőszakolni pedig úgy sem lehet. Ha megvagy, 2-3 év, egy másik emberré válsz.
Talán a cikk végében, van benne egy kis összeférhetetlenség, miszerint “ezt magadért tedd, de azért, hogy elfogadjanak a csajok, de ha mégsem akkor legalább hasznosan töltötted az időd” effekt jön le, legfőként az utolsó előtti második fele és az utolsó bekezdés miatt gondolom. Puffogtatva vannak megint a százalékok, de szerintem, aki ezt végigcsinálja, valóban más emberré válik. Eszébe sem jut sakkozni a lehetőségekkel a csajokkal, hisz maga az élet olyan útra tereli, hogy nagy eséllyel ezt a saját maga számára kiírt program már kialakult párkapcsolatban folytatódik.
Nekem – jó, hogy volt honnan javulnom – de 4-5 hónap alatt akkora eredmények jöttek az edzéssel (és a jó táplálkozással), hogy magam sem hittem el. Én úgy relatíve elég szociális vagyok, de még tavaly próbálkoztam ezzel, hogy beszélgessek, akivel csak tudok, mindegy, hogy hol… És ez tényleg nem olyan könnyű, mint hinné az ember. Szerintem érdemes ruhabolti eladó csajokkal kezdeni, akiknek pl úgyis ez a dolguk, bolti pénztárosnőkkel, akikkel ígyis-úgyis szóltok egymáshoz pár mondatot. Vagy én főleg régebben ugyan, de sokat jártam élőben pókerezni, és ott általában elég helyes dealer csajok vannak, akiknek szintén részben feladatuk a jó kapcsolat ápolása a vendégekkel… Szóval ilyesmi helyeken nem olyan nehéz belevágni. De ezzel együtt szórakozóhelyeken még most se nagyon szeretek csak úgy beleüvöltözni vmi csaj fülébe:)
De az tuti, hogy mind olyan első lökést ad az önbizalmadnak, amit aztán “csak” meg kell lovagolni… Végeredményben az elmúlt 7-8 hónapban több csajjal beszélgettem, randiztam, ismerkedtem meg, mint az azt megelőző 5 évben összesen…
„Végeredményben az elmúlt 7-8 hónapban több csajjal beszélgettem, randiztam, ismerkedtem meg, mint az azt megelőző 5 évben összesen…”
és hánnyal basztál is?
és ezek hogyan néztek ki?
“és hánnyal basztál is?
és ezek hogyan néztek ki?”
Visuo ismét Önnél a pont :)
Ja igen, még annyit, és ezt beleírhattam volna magába a szövegbe, hogy egy valamire való PUA tanácsadó ugyanezeket mondaná el első körben. Ha valami PUA oldalra tévedtek és nincs ilyesmi dolgokra semmi utalás, semmi ezzel foglalkozó írás, vagy topic, akkor inkább keressetek másikat.
Neil Strauss – aki talán egyik legismertebb és leghíresebb PUA, Mystery tanítványa volt – is azzal kezdi valahol a könyve elején, hogy “legyél önmagad legjobb verziója”. Nem volt egy különösebben szép ember. Mystery azzal kezdte nála, hogy a kopaszodó fejét borotválja le teljesen, mert a kopaszodás egy egy folyamat, méghozzá nem a legjobb genetikáról árulkodó, szóval picit negatív pont, de a kopaszság viszont egy döntés, ami még azt is jelezheti, hogy neked a kezedben van a döntés a külsőddel kapcsolatban, és nem csak hagyod magadon történni a dolgokat.
Aztán eldobatta Straussal (aki a Style művésznevet vette fel később) a szemüveget, és kontaktlencsét ajánlott. Majd szoláriumot, fogfehérítést, és sportolást. Kerestem egy képet:
És ha ködös emlékeim nem csalnak, akkor Strauss könyvében is az elején szerepel az a tanács, hogy beszélgess mindenkivel. Idegenekkel, akivel csak tudsz. Szerezz benne rutint, és egyrészt te magad is szociálisabb leszel, másrészt a nőkkel is könnyedebben fog menni a dolog.
Szóval egyébként valószínűleg egy ilyen írással kellett volna kezdenem az egész PUA/game témakört. De jobb később, mint soha:)
Úgyhogy ez a nulladik lépés az egészben. Ha mindezeken túl van az ember, szerez egy kis rutint, önbizalmat, egy teljesebb, kielégítőbb életet nő nélkül is, akkor jöhet igazán a csajozás:)
Sokak számára gondot jelent másokkal beszélgetésbe elegyedni, pedig nem egy ördöngősség. Ha emberekel dolgozol (pl sales) ezt már részben k i is pipálhatod, legfeljebb itt kezdetben nem olyan célirányos a dolog.
D: Ami a képet illeti, hiba volt feltenni mert mindjárt jön Naooo…
Egyetértek és ha valaki még egyetemista vagy pályakezdő akkor simán szerezhet ilyen tapasztalatot akár diákmunkaként is. Ha a jövőben nem is ilyen területen képzelné el magát, akkor is csak a javára válhat.
Ne zsidózz.
Azt azért megnézném, itthon egy átlag férfinek mikor telik fogfehérítésre meg szolira. Igazából kopaszodás témában én vagyok a hiteles példa, mert az egész folyamat nálam 17(!) évesen kezdődött, és éveken keresztül padlóra küldte az önbizalmamat. Meglett a böjtje sajnos keményen. Én is próbálkoztam mindennel, de full kopaszon nagyon hülyén néztem ki, a hajhosszabbítás és a kopasz foltok elfedése meg gáz volt, és rosszabb, mintha vállaltam volna ezt a kis genetikai fogyatékosságot.
Aztán egyszercsak levetkőztem magamról ezt a bűntudatot, és feltettem magamnak a kérdést, vajon miért kell olyan dolog miatt bűnhődnöm, amiről nem én tehetek, de még csak beleszólásom sem volt a folyamatba? 2005-ben kezdtem kopaszodni, 2009-ben végre eljutottam arra a pontra, hogy olyan hajat vágatok, amihez éppen kedvem van, és végre tükörbe tudtam nézni anélkül, hogy viszolyogtam volna homloktól felfelé a látványtól. Azóta is van néha, hogy elkap az önbizalomhiány, de viszonylag hamar visszarendezem magam a normál kerékvágásba. És ha nem törődsz a fogyatékosságaiddal – pláne azokkal, melyekről nem tehetsz és nem is tudod kijavítani -, akkor mások sem foglalkoznak vele. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a csajokat, akik egyáltalán szóvá tették a kopasz foltot a fejem tetején, de olyan is volt, hogy egy barátom mintegy 2 év ismeretség után fedezte fel, hogy kopaszodom, pedig azért eléggé látszik.
Ez a kopaszodás és minden más genetikai adottság téma igazából egy baszott nagy össztársadalmi shit teszt. Azért össztársadalmi, mert nem csak a nők keresnek fogást a genetikai hátrányaidon, hanem a köcsögebb férfitársak is képesek kihasználni és az egód leépítéséhez felhasználni a kis testi hiányosságaidat. Jellemző példa a genetikai alapú diszkriminációra az alacsony férfiak visszautasítása. Én is alacsony vagyok, mégse törődtem soha a magasságommal, és ami még fontosabb, sohasem vettem észre még eddigi életem folyamán, hogy emiatt kerülnék hátrányba. Mégis rengeteg PUA meg párkapcsolati témájú site foglalkozik az alacsony férfiak diszkriminációjával, és reprezentatív felmérések bizonyítják, hogy a nők hamarabb választanak maguknak retardált vagy torz férfit, mint alacsonyat. Szerintem a probléma gyökere itt is az, hogy az alacsony férfinak az az állapota, hogy alacsony megváltoztathatatlan, és emiatt az egójuk tartósan a padlóra kerül, és mivel az önbizalomboostnak még a lehetősége is elapad, ezért nem is tudják kirángatni magukat a letargiából, tehát diszkriminációjukhoz a magasságuknak lényegében csak érintőlegesen van köze, a fő gyökere a visszautasítottságuknak az önbizalomhiányból keletkező alacsony státusz.
A magasság terén van csak tapasztalatom, pontosabban az alacsonyság terén. :) – Amiket írsz azt elfogadom főleg azt, hogy a megváltoztathatatlan hátrányokat jobb mielőbb elfogadni, de az utolsó bekezdést nem igazán értem. Szerintem természetes velejárója a párválasztásnak, hogy valaki kihasználja a vetélytársa hátrányait, tökmindegy tehet róla vagy sem – de persze ezt is lehet bunkó módon. No meg vannak alacsony csajok is… bár úgy vettem észre, gyakran az alacsony csajok is bepróbálnak egy magas palit, néha egész groteszk végeredmények születnek… :) Lehet csak én gondolom így, de az néz ki a legjobban ha a párok ránézésre pont egyforma magasak. Tény, ha 190+ centis csajra vágyok, legfeljebb rendelhetek magamnak – de úgy még jobb lesz! :) Ezek a reprezentatív felmérések pont azt bizonyítják amit mindenki tud, nem igazán érdemes azzal foglalkozni, hogy a nők vajon mi alapján választanak párt… “a nők hamarabb választanak maguknak retardált vagy torz férfit, mint alacsonyat.” Ez pusztán annyit jelent: jé, de érdekes, a nők még minidig a pénzre buknak leginkább – tehát aki nagyobbat tud villantani, az viszi a nőt, igaz, ők valóban azt hiszik szerintem is, hogy egy magas férfi könnyebben érvényesül az életben, mondjuk a munkaerőpiacon, de ez manapság már nem így van, legfeljebb a lovagkorban volt jelentősége… :) Ha valaki ilyet tapasztal, az legfeljebb a hr-es néni hiányosságainak köszönhető, de nekem eddig pozitívak ezen a téren a tapasztalataim a hr-es nénikkel – nem diszkrimináltak nemi alapon és szerintem szakmai szempontokat vettek figyelembe amikor elutasítottak vagy felvettek, vagy egyéb ügyemet intézték. Viszont túlontúl szabálykövetőek és ez az emberségességüket csorbítja. (Sok nőtől hallottam már, azért szabálykövető mert az biztonságot ad neki… mikor értik már meg, a szabály nem azért van, hogy azt csináljuk amit a szabály mond, hanem azért, hogy találjuk ki mit csináljunk és nézzük meg, nem ütközik-e szabályba… na mindegy… :))
Különben én eddig úgy tudtam, a kopaszodó férfiakra buknak a nők… vagy ezt csak a kopaszodó férfiak híresztelik? :)
Nekem pedig éppen az a bajom, hogy túl magas vagyok (188), de lusta vagyok már csajozni, mert van csajom. Sokszor érzem azt, hogy össze kell görnyedjek, hogy halljam mit mondanak alattam. Mókás mikor egy csaj távolról próbálna ingerelni vagyis pattog, hogy vegyem már észre és direkt nem veszek róla tudomást, amikor pedig elém-mellém áll akkor sokszor direkt elé állok, nem mondok semmit és hallom a hangján, hogy remeg. Velem még talán egyetlen egy nő sem volt őszinte, már ha létezik olyan, talán félnek tőlem amikor felveszem a férfi pajzsot. Nem sok game-t csinálok mostanság, lehet nem is jó felhozatal ami izgalomba hozna, mert engem a szexis nő már nem érdekel, mást látok már bennük. Azt, hogy kell nekik a pénzem, a farkam, meg a szolgaságom. Bár lehet a szexmániás asszonyom miatt is immunis vagyok a női közeledésekre. Amúgy a cikk tényleg jó, de hozzá kell tenni, hogy nem szabad másokat utánozni, mert soha nem leszünk olyanok mint aki a saját bőrén tapasztalt valamit. Tehát megvilágosodott. Csak a saját korlátainkat kell ismerni és arra rágyúrni, hogy fejlődjünk és ne tudjanak összeroppantani vagy kenyérre kenni. Azzal is egyetértek, hogy a nőket meg kell érinteni, mert hiába ellenkeznek ők is akarják a férfiérintést és az első fizikai kontaktus határozza meg a következőt, ha lesz egyáltalán, az meg mindegy a game-ben. Érintés nélkül jó eséllyel csak barátzónában marad a lúzer. Vagy valóban hónapok kellenek a csajhoz anélkül, hogy megkóstoltad volna milyen az ágyban. (persze itt vallási dolgok is közrejátszhatnak, meg ha szűz a lány és óvatosabbnak kell lenni) Nekünk a véletlen kézfejhez vagy fedetlen vállhoz érintést javasolták amikor PUA-ztam, de azokat is csak haloványan kell csinálni, hogy aztán szép lassan letépje az inged mert addig húzod illetve rettentő bosszús lesz, hogy nem pakolod már ágyba. Ez utóbbit sokan nem veszik észre, mert sok hím nyíl egyenes és nem képesek elfogadni, hogy a női elme másképpen működik mint a férfié. A nőnél 1+1 lehet 3 is. Van amikor teljesen ellentétes amit egy nő csinál és amit mond, ha ezt észreveszed és felismered a vágyait a fecserészése mögött, akkor a nő nem fog elengedni, mert te úgy vetted észre az álmát, hogy nem is kérdezted róla, azaz azt gondolja Isten is egymásnak teremtett titeket. Tehát a nőnek valóban adni kell szellemileg és fizikalilag, de soha nem azt amire számít. Ez egy alapelvem, hogy kevésbé legyek kiszolgáltatott mint a többi férfitársam. Tehát amíg a nő nem vicsorít rád, szinte bármit meg lehet vele tenni, azon felül viszont már szexuális erőszakot követsz el és börtönbe mész. Némely esetben akkor is ha nem követsz el semmit. Férfisors. A lényeg az, hogy a nő téged soha ne hibáztasson, legfeljebb saját magát és akkor Te leszel a védelmezője. Gamelj és megtapasztalod, hogy működik az egész!
Mondja az, akinek a nője lopkodja a pénzét.
Nincs tökéletes Nő se Férfi csak hypeoltak vannak Uram! Inkább 2-3 év után derüljön ki az ilyen mint egy válóperes tágyaláson, ahol ki se szokott derülni az emberek jelleme.
Azon vagyok, hogy a Nő amit megkeres legyen az övé, ha pedig nem akarok adni neki a sajátomból, akkor kérjen és ne vegye természetesnek, hogy van. Ugyanez az udvariasságra is igaz, ne kényszerítsen senki arra, hogy feltegyem a böröndjét, mivel ne cipeljen akkora bőröndöt ha nem bírja. http://www.ferfihang.hu/2015/03/01/puzser-fam-feminizmus-kontra-mrm-mgtow-pua/#comment-44377 Ez mind a feminizmus egy kritikája, ha szinglik akarnak lenni a femik, akkor ne akarjanak tőlünk semmit se, egy kanyi fillért se! Az élettársam nem femi, ráadásul jobban szeret pasik között lenni, undorodik a nőfalkáktól és ez az amiért elnézem neki a minimális szingliségét azaz, hogy önhatalmúlag lopja a pénzem ha nem zárom el. Majd meglátom mit hoz a jövő, de ha lesz végre harc a gumilények ellen akkor hozom őt is, mert egy férfi Nő nélkül mit sem ér a femik és hímsoviniszta bélyeg ellen.
Mindig azt írja, hogy ezek a feminizmus kritikái. Csak az Mgtow az. Tudjuk, hogy a kedvese utálja a nőket és pasik között nőtt fel.
Mé nem rakott fel kipát, úgyis illene rá, aztán dől a lé, meg a csajok.
Ugye-ugye!
Még csak fel sem kellett raknia hozzá…
Dennis TV!
A kopaszodás nem feltétlenül a rossz genetika jele. Sok férfi a benne lévő magas tesztoszteronszint miatt kopaszodik, tehát lehet a férfiasság jele is. Azt ajánlom, hogy ruhaboltos csajok helyett inkább fodrászokkal beszélgessen!
“Azt azért megnézném, itthon egy átlag férfinek mikor telik fogfehérítésre meg szolira”
Nem értem miért kell ilyenbe belekötni. Nyilván, akinek nincs rá pénze, az nem csinálja. Akinek van, annak ez egy jó tanács lehet, ennyi. Amíg cigire, piára, bulira, tetkóra van lé, addig erre is van. Akarat kérdése.
A többivel amúgy egyetértek. El kell tudni fogadni azt, amit nem tudsz változtatni, mint pl a magasság, vagy a kopaszság. De ha ezen túl vagy, akkor az utóbbihoz még itt egy hasznos tipp, ha akarod kipróbálod, ha nem nem. Azért a képen látszik, h Style mekkora átalakuláson ment át.
A kopaszodás nálam is nagyon bejátszik, viszont én úgy néz ki nem voltam olyan szerencsés mint te. Nálam mindenki észrevette, megjegyezték, viszont én alapvetően már a legelején sz@rtam az egészre. Az utóbbi fél évben viszont 2 fodrász lánnyal is összehozott a sors, és mindkettő azt javasolta, hogy toljam le teljesen kopaszra. De még nem szántam rá magam, nem érzem, h nekem jól állna. Viszont az is igaz, h kimondottan nem éreztem még hátrányát. De hacsak nem találkozol túl bunkó csajokkal, akkor nem is fogja az ember érezni. Maximum nem kapsz meg egy mosolyt, egy pozitív visszajelzést, vagy választ a leveledre online. Nyilván nem fogják neked azt mondani, hogy figyelj Géza, nem bírom a kopasz(odó) palikat… Szóval nem fogod érezni.
:)
Hidd el, azt megérzed, ha valamilyen szempontból hátrányt szenvedsz. Nem csak a húspiacon, de minden más téren is, legyen az akár munka, akár sport, akár nem megfelelően választott hobbi. A társadalom – és ennek részhalmazaként a nők – bizony burkoltan tudatják veled, ha nem a számukra megfelelő módon viselkedsz vagy találnak rajtad kifogásolnivalót. Nyilván a sikerre való esélyed növeli, ha nem kopaszodsz, vagy nem vagy alacsony, de nem szükségszerű, hogy emiatt komoly hátrányt szenvedj. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy te nem vagy tisztában azzal, milyen is lehet az, ha valakit a társadalom izolál és akik – akárcsak ideiglenesen is – csendes magányra kényszerülnek. Ha valamit tényleg rosszul csinálsz, te arról tudni fogsz, ha máshonnan nem, hát a saját keserű tapasztalataidon keresztül.
Amúgy, csak az agyfasz fokozása végett: és akinek cigire, piára, bulira, tetkóra sem telik? :)
Az valszeg nem is akar csajozassal foglalkozni…
Nem, tenyleg nem tudom milyen tarsadalom altal izolaltnak lenni. Voltak korok, ahova sosem tudtam (volna) bejutni, ha akartam volna sem. Volt, hogy akartam. Nem nagy erzes nyilvan.
“Az utóbbi fél évben viszont 2 fodrász lánnyal is összehozott a sors”
És Ők nem beszéltek Önnek a tesztoszteronról?
De még nem szántam rá magam, nem érzem, h nekem jól állna.
Ez sok férfinál dilemma. Viszont, ha már nagyon kevés haj van, akkor nincs más megoldás.
szolival óvatosan … kva óvatossan .. fexel majd 50 évesen a kés alatt és imádkozol, hogy ne legyen a melanómának áttétje.
Kedves Dennis! Ne vedd zokon, de én most egy kritikát mondanék erről a cikkről. Nyilván ez a kritika nem a személyed, nem a fordító képességeid és nem is a segítő szándékod ellen szól (utóbbi külön dicséretes), csupán – fordításodon keresztül – az eredeti cikkre szeretnék reflektálni.
Ez az írás tipikusan az USA-ban élő, középosztálybeli fiatalokat célozza meg, ahol akkor számítasz alacsony státuszúnak, ha nincsenek millióid a bankban, és nincs egy menő kocsid. Itthon akkor számítasz alacsony státuszúnak, ha 30 éves létedre a szüleid rendelkeznek feletted, és nincs félretett pénzed egy váratlan kiadás fedezésére. Azt kell mondanom, hogy a fenti tanácsok nagyobb része a hazai viszonyok figyelembe vételével megvalósíthatatlan, aki mégis véghez tudja vinni őket, az meg szerintem magától is tisztában van a fenti pontokkal.
“Először is kezdj el konditerembe járni…” – Szerintem ne. Ez a legrosszabb tanács, amit egy abszolút kezdőnek adni lehet, hogy sétáljon be az oroszlán barlangjába. Nyilvánvaló, hogy akinek van bátorsága konditerembe járni, az már kiépített magának egy alapszintű fizikumot, amit ott aztán a megfelelő eszközök segítségével továbbművel. Nyilván a konditerem hasznos, de ez tudtommal egy kezdőknek szánt cikk, ezért nem szerencsés rögtön azok közé odamászni, akik egy pöccintésre lerombolhatják az önbizalmadat és eltántoríthatnak a további próbálkozástól. Ráadásul ha jól tudom, egy hazai fiatal pénztárcájához mérten a konditerem nem olcsó. Nem mentegetőzni akarok, mivel szerencsére akadnak alternatív választási lehetőségek dögivel, csak arra kívánok utalni, hogy a sikeres fogyáshoz / izomépítéshez először egy kiinduló önbizalmat, és ami még fontosabb, céltudatosságot kell felépíteni, és ha már nincs, ami az önbizalmadnak ártson és eltántoríthasson a céljaidtól, akkor kell megcélozni a konditermet. Előtte pár hónapig érdemes saját edzéstervet és étrendet összerakni (internet segítségével), minimális házi eszközparkot fenntartani vagy fegyencedzeni, ugrókötelezni, biciklizni, futni, és elsősorban a zsírégetésre koncentrálni. Majd amikor már megfelelő súlyban vagy és izmot akarsz építeni, keress egy személyi edzőt és megfelelő helyiséget.
“Étkezz jól, és aludj eleget.” – Juj, ez a tömény atyáskodás egy egész bekezdésen át… Fejlehajtva bevallom, éjjeli bagoly vagyok, de szerintem még a hajnali pacsirták sem elég mazochisták ahhoz, hogy vidám pofával vészeljék át a hajnali 5-ös kondit… Igazából aki nagyon akarja, az bármilyen napirendbe be tud illeszteni akármilyen hobbit meg tevékenységet. Persze van bökkenő, a konditerem valószínűleg nincs nyitva hajnali 2-kor, amikor jómagam energiám teljében vagyok, de szerencsére el lehet menni éjjel biciklizni, és nincs senki aki zavarna közben, enyém az egész város :)
“Szerezz munkát, ha nincs.” – Fesd magad sárgára, csilingelj, és legyél villamos. Elképzelem, ahogy eddig a bekezdésig eljut a fiatal olvasó, és a homlokára csap: “Óh, hogy ez nekem nem jutott eszembe!” A munka és a csajozás – legalábbis az USA-ban, de lassanként nálunk is – erőteljesen összekapcsolódik. Ez azt jelenti, hacsak nem vagy valami elképesztő nagy koponya (felső 0.1% IQ tekintetében), akkor az elnőiesedett, alacsony státuszú, mégis hatalmi pozícióban lévő HR-nek hála a munkaerőpiacra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a csajfelszedésre (mégegyszer mondom, ez az USA, de itthon is egyre inkább ez a jellemző). Azaz ha nem vagy nagy csajozógép, automatikusan elbúcsúzhatsz a munkaerőpiactól is. Csak van az a bökkenő, hogy míg egy randi visszautasításába nem halsz bele, addig itt a HR-es nők már az életeddel játszanak.
“Beszélgess totál idegenekkel… de állandóan.” – Ez az extrovertáltaknak jó tanács, de introvertáltként visszautasítom. Az a baj, hogy az extrovertáltak akkor is pofáznak, amikor nem kellene, úgyhogy nekik ez a tanács szükségtelen, az introvertáltak számára meg pont az az erény, ha az illető akkor nyitja ki a száját, ha van értelmes mondanivalója. Ráadásul itthonra nem alkalmazható, mert az amcsik nyitott népség – ők tényleg örömmel elbeszélgetnek veled bármikor -, de a magyar társadalom legtöbb képviselője számára szentségtörés, ha egyáltalán hozzászólsz, amikor nem kéne.
“Csatlakozz valamiféle csoporthoz, ha vannak hobbijaid.” – Hát, nem értek egyet. Hacsak az általad választott hobbi nem igényel csapatot, a legjobb, ha hobbidat leválasztod a többi szokásos tevékenységedtől, és egyedül műveled. Esetleg szintén egyedül, de megpróbálod hobbidat hivatásoddá formálni. Nekem sokféle hobbim van, és vannak ezeknek megfelelően pl. Facebook csoportok, és nem éppen építik az adott közösséget. Általában a visszajelzések nem használhatóak, segítséget kérni alig lehet, ha meg valami munkádat posztolod ki, vagy nem kíváncsi rá a kutya se, vagy szénné fikázzák használható tanácsok nélkül. Nem érdemes a hobbit tömegesíteni vagy versenyt csinálni belőle. A hobbinak pont olyan tevékenységnek kell lennie, amit versenyen kívül, a saját magad tempójában művelsz és fejlesztesz. Megjegyzem, kreatív tevékenységre gondolok hobbi alatt, nem meccsnézésre meg zenehallgatásra, mert a passzivítás nem hobbi.
“Tanulj egy kicsit a ‘game’-ről, a csajozásról.” – Ezt szerencsére már sokszor megtárgyaltuk, akinek van hozzá indíttatása, tegye.
“Végül, de nem utolsósorban, kezdj el eljárni otthonról hétvégente, és beszélgess nőkkel.” – Pénz, pénz, pénz. Kissé furcsa, hogy mindig ez a vidám történetek happy endje.
Összegezve a fentieket: ezek a tanácsok azoknak valók, akiknek nincsen semmi bajuk, nem szorulnak valódi segítségre, hanem megvan egy alapvető anyai biztonságuk, szellemi bázisuk és fizikumuk, amire építeni lehet. Az alacsony státusz nem itt kezdődik (jó, az USA-ban a feminizmusnak hála már lehet, hogy igen). Ahhoz, hogy a sikertelen emberek problémáit valóban megoldjuk, ennél a szintrél jóval mélyebbre kell(ene) hatolni. Az is lehet, hogy az USA mára adoptálta a Kádár-rendszert, és infantilizálta a társadalmat, mert ezeket a fenti sorokat olvasva Puzsér egyik általam nagyon kedvelt előadása jutott eszembe:
https://www.youtube.com/watch?v=NJJn-fLhF7s
Cipőt a cipőboltból. :) Munkát a munkahelyről, kondit a konditeremből. És persze aludni meg éjjel kell. Mert ha nem mondod külön, nyomatékosítva, akkor senkinek nem jutna eszébe. :D
A kritika kritikája:
Ad1: a konditerembe járás alapból növeli az önbizalmadat. Az nem igaz, hogy kapásból leszólnak, tovább rombolnak, vagy ha igen, akkor vagy rosszul csinálsz valamit, vagy rossz terembe jársz. Elég nyüzügeként kezdtem, (fekvenyomás 40 kg-al stb) de mert nem csak látszatra csináltam a dolgokat, elég hamar kéretlenül is odajött pár profibb gyúrós, és tanácsokat adott, hogy a sérülések elkerülésére hogyan és milyen sorrendben csinálja az edzést. Ha látszik rajtad, hogy csak alibiből gyúrsz, akkor persze hogy cikiznek.
Ad2.: Étkezz jól, aludj eleget. Az éjszakázás nem ad annyit, amennyit elvesz. Ha nem alszol eleget, akkor megnől az étvágyad, lecsökken a teherbírásod, morcos lesz a kedved. A hajnali 5-ös kondihoz annyit, hogy átálltam az öt körüli kelésre, ohgy munka és a gyerekek ébresztése előtt még tudjak futni egyet a kutyával. Tökéletes ébresztő, és a járulékos endorfinlöket miatt (ami a fizikai erőkifejtés mellékhatása) jobb kedvvel indul a nap.
Ad3.: Ez már erősen kifogás kategória. Ha nincs valami rendes bevételi lehetőséged, a lányok nem fognak hoszabb távra tervezni veled, legalábbis az okosabbak. Egy nő tudat alatt olyant keres, akinek jók a génjei, vagy biztos hátteret tud adni. Egy mamahotel-lakó általában nem ilyen.
Ad4.: Beszélgess. Igen ez tényleg fontos. Hiába vagy introvertált, a beszélgetés célja, a gyakorlás közel kockázatmentes szituációban. Ha nem beszélgetsz, akkor akár egy interjún sem tudsz normálisan megszólalni, és az esélyek az állásra csökkennek. A csajoknál méginkább.
Ad5: no comment. A csapatsport növelheti a közösségi tapasztalaltot, az empatikus érzéket, a másik hangulatának “olvasását”, ami a női nem korlátozott megértésénél jól jöhet.
Ad6: —
Ad7: kezdj eljárni otthonról.. Ha nem mozdulsz ki, hogy a fenébe akarsz ismerkedni?
Ezek a tanácsok arról szól, hogy hogyan szabadulj ki a bezárkózott életvitelből, legalább a külsőségek tekintetében, ha sikeresebb akarsz lenni. Ha nem érdekel a dolog akkor nem kell csinálni. Nem kötelező érvényűek, de működőképesek. Ha valamit el akarsz érni, ezen az úton elérhetetd. Persze ha vannak egyéb képességeid, amik biztosítják a felemelkedést, akkor használhatod azokat is, de a teljes elzárkózás a világtól nem feltétlenül működőképes.
Kicsit olyan, mintha személyesen nekem céloznád ezeket a sorokat, pedig én általánosságban beszéltem ezekről a pontokról, nem pusztán a saját vonatkozásomban. Nincs semmi baj ezekkel a tanácsokkal, pusztán azt nem értem, hogyan lehet ilyenekből egy cikket összerakni. Hogy nem egyértelmű, ha nem vagy elégedett a külsőddel kondizol, ha nincs munkád elmész dolgozni, tehát nem tudom… lehet, hogy az USA-ban már ennyire sikeresen leépült az emberek intelligenciája, de nekem személy szerint pont a fentebb linkelt Kádár videó ugrott be erről az írásról. Hogy cipőt a cipőboltból.
Ad1: Én akkor sem azt mondanám mondjuk egy cingár vézna csírának, aki fejleszteni szeretné a külsejét, hogy na húzás konditerembe. A konditerem az már egy fokkal feljebb lépés a fizikai fejlődés ranglétráján.
Ad2: Bírom, amikor a pacsirták azt képzelik, hogy aki éjjeli bagoly, az nem alszik ugyanannyit órát, mint ők :D Én is napi 8-9 órát alszom, csak nem hajnali 4-kor kelek, mint mondjuk a nagyszüleim, hanem 6-kor fekszem és délután 2-kor ébredek. Pont az a baj ezzel a ponttal, amit leírtál, hogy nem a tényleges genetikai adottságaid vagy egyéni megfontolásaid (részemről a fő indok a kreativitás, ami nálam éjjel nagyon magas, nappal viszont semmi) alapján kelsz hajnalban, hanem mert a társadalmi elvárások ezt diktálják. Szerencsére engem nem érdekelnek a társadalmi elvárások. Ugyanakkor mégiscsak kénytelen vagyok idomulni valamelyest a pacsirtákhoz, mert sem az egyetem, sem a hivatalok nincsenek nyitva éjjel :( Azért szép lassan változik a helyzet szerencsére, az online kurzusoknak hála.
Ad3: nézd meg a statisztikákat, pl. hogy a 18-34 éves korosztály kétharmada nem tud elköltözni a családi házból, kvázi a szüleik hatalmának vannak kitéve még a kora 30-as éveikben is. A kádárista nevelési módszertan hatására pedig úgy is maradnak, mert életképtelenné teszik a szülők a gyerekeiket. Legalábbis nekem ez lett a sorsom. De ismerek olyanokat is, akiket a házból (!) nem engedtek ki a szülei 18 felett. Sok kallódó, láncdohányos, megkeseredett lúzer tengődik itthon kilátástalanságban. Nekem szerencsére a családommal szemben való intellektuális fölényem reményt adott, de még én sem tudom 100%-ban kivonni magamat a hatalmuk alól. Ráadásul otthonom sincs, mert apám ügyesen elsáfárkodta, és most a nagyszüleimnél élek, akik pont ugyanolyan életképtelen, felelősséget nem hogy nem vállaló, de nem is ismerő, felettem mégis hatalommal rendelkező GYEREKEK, mint amiről a Puszér beszél a linkelt előadásában. Munka nincs a városban, a pénzemet elvették (ez csúnya sztori, nem akarnám kiteregetni), innen szép nyerni. Nekem 4 évembe telt kidolgozni egy módszertant, hogyan szabadulhatnék a nagyszüleim hatalma alól, és ez a 4 év tele van keserű fejezetekkel. Szeptemberben dől el végleg, sikerült-e a terv. De az emberek 99%-a nem rendelkezik azzal a tudással és azokkal az információkkal, amikkel én, és sajnos az emberi psziché sem támogatja a nyomorból való szabadulást. Szóval ha megkérhetném, kicsivel kisebb arccal.
Ja meg egyébként kiválóan demonstráltad a létező legnagyobb kifogásomat a nőkkel szemben: Micsoda dolog az, hogy megvárjuk, amíg a férfi összekaparja magának kínkeservesen az alap egzisztenciát (mégegyszer ajánlom neked lapozgatásra az otthonmaradási statisztikákat meg a fiatalsággal kapcsolatos kutatásokat, mekkora lehetőségek vannak manapság egzisztenciaépítésre), majd amikor már X év alatt megvan, szépen belehelyezem magamat a készbe. Mi a picsáért legyen nekem bármiféle indíttatásom mondjuk lakásvásárlásra, vagy félretenni gyereknevelésre, ha abban az időszakban, amikor ehhez össze kell kaparni az alapot, basznak velem szóbaállni a nők, mert nem élősködhetnek feltétel nélkül, majd mikor van a kéró meg a bömös, hirtelen versenyt taposva egymáson jönnek a parazitajelöltek? Hol van az az elbaszott idea, amit a szülők és nagyszülők egymást túlkiabálva plántálnak bele a fiatal férfiakba, hogy fiatalon találj magadnak egy kedves lányt, akivel KÖZÖSEN, egymást TÁMOGATVA építitek fel jövőtöket és egzisztenciátokat? De még ha a csaj nem is szállna be az anyagiakba: hol van az ígért érzelmi támasz, amire a nehéz napokban és/vagy a teljesítménykényszer miatt szükségünk van? Nincs olyan férfi a világon, aki egész élete során mindig ugyanarra a teljesítőképességre képes, kiváltképp, ha a szülők gyereksorban tartják még évtizedeken keresztül (kivételek azért akadnak, ők a pszichopaták). Én most nem csupán a magam nevében beszélek, hanem minden olyan, akár mamahotelben, akár önállóan, de szerencsétlenül élő férfitársam nevében is, akik egyáltalán nem is tudnak arról, hogy javíthatnának a helyzetükön (én viszont már jártam a csúcson és voltam sikeres is, ezért van összehasonlítási alapom, de a legtöbbeknek még a sikerélményről sincs fogalmuk se). Szerintem ebben a helyzetben az ésszerű döntés, ha felépítem az egzisztenciámat kizárólag a magam boldogulása kedvéért, de nem lesz beleülés a készbe meg házasodás szerződés nélkül,ugyanazt kapják vissza, amikor ismét fenn leszek a csúcson, amit akkor adtak, amikor padlón voltam. Azaz a nagy büdös semmit. Aztán ha képesek mégiscsak valamit tenni a KÖZÖS siker érdekében (és mégegyszer hangsúlyozom, nem feltétlenül anyagiakra gondolok), akkor talán elgondolkozom azon, hogy beengedjem őket a valódi életembe (lásd még újgazdagok esete, akik lerobbant Trabanttal vagy IV-es Golffal mennek randira, kiszűrendő a haszonleső golddiggereket :) )
Ad4: Elég szomorú, hogy a világ erőteljesen kilengett a tényleges képességek, műveltség meg intelligencia fontosságáról a reprezentáció irányába. Persze, hogy manapság már az a fontos, hogy reklámozd magad, meg a testbeszédeddel alfaságot sugározz, nem kis szerepe van ebben a HR szakmának, de ne kezeljük már ezt a tényezőt úgy, mintha ez valami üdvözlendő és támogatandó dolog lenne. A vállalatok maguk alatt ássák a fát ezzel, mert értelmes szakember, aki ténylegesen a GDP-t lapátolja nekik, nem kíván pszichológiai teszteken, meg “mondjon magáról 3 rossz tulajdonságot” baromságokon átesni, ehelyett elhúz külföldre, vagy freelancerkedik (ezzel a témával kapcsolatban meg ajánlom számodra az IT fórumokat böngészésre). Mégegyszer mondom: az introvertált akkor szólal meg, ha ténylegesen értelmes mondanivalója van. Ez nem PUA-ság meg marketing buzzword-ök kérdése, és nem jelenti azt, hogy egy introvertált ne lenne képes jól kommunikálni. De nem fog véletlenszerűen idegen nagymamákat meg hajléktalanokat megszólítgatni. Törődjél beléje.
Ad7: Én nem akarok ismerkedni, de aki akarna, annak nem megy ez pénz nélkül. Ha fejen állsz, és úgy kukorékolsz, akkor sem. Fentebb pedig már írtam, miért nem megy csettintésre a meggazdagodás. Ezért írtam meg Dennis-nek, hogy a problémák megoldásáért sokkal mélyebbre kell menni és a gyökérokokat megtalálni, ezután lehet csak valóban értelmes és hasznos tanácsokat adni.
Mint allaskeresesen frissen atesett es allast talalt ember, hozza kell bofognom ehhez: IT szakmaban ez nem igy megy. A “HR-es picsak” csak az alapadatokat veszik fel, meg a papirmunkat intezik, az, hogy felvesznek-e, ugyis az altalaban ferfi szakmai kollegaknak mutatott teljesitmenyen mulik. Igen, ebben is van olyan komponens, hogy tudni kell ertelmesen beszelgetni emberekkel es csapatmunkara kepes, felkeszult embernek mutatni magad, de kozel sem kell “felszedni” HR-es csajokat hozza.
Persze ez egy kivetelezett helyzet, sok egyeb szakteruleten nem ilyen szerencses :C.
Ad1: Konditerem. Ha a heti több alkalom teljesíthetetlennek tűnik, akkor jól jöhet egy intenzívebb, de nettó kevesebb időt/pénzt igénylő módszer. Erre nem mondhatja senki, hogy nincs rá ideje: http://www.ferfihang.hu/2015/02/15/body-by-science-egy-ferfias-testedzesi-modszer/
Ad2.: Étkezz jól, aludj eleget.
Alvás: Én is éjszakai bagoly vagyok. Azt szoktam mondani, hogy nekem nem az éjszakázás árt, hanem a nappalozás. Kreatív munkát csak éjjel tudok végezni, nappal csak iparos vagyok. “Fénykoromban” felkeltem, mosakodtam, kajáltam és elmentem az esti koncertekre. A durva az, hogy volt amikor elkéstem onnan is. Nem kell szó szerint venni, amit ír a tag. Ha éjszakai bagoly vagy, akkor legyél aktív éjszaka. Viszont ne legyél kialvatlan: aludd végig a hétvégét, keress rugalmas munkaidejű munkát, és aludj délig, stb. A kialvatlanság, ami hosszútávon gyilkos tud lenni. Én elég durván kikészültem egyszer tőle, amikor hajtott a lelkesedés és nem tudtam aludni.
Étkezz jól: akármit olvasol egészség témában, minden oda lyukad ki, hogy az étkezés mindennek az alapja. És nem csak a fizikai, hanem a szellemi teljesítőképességnek is. Ha hosszú boldog életet akarsz, akkor megkerülhetetlen a helyes táplálkozás. Ha nem jól eszel, az előbb-utóbb tönkrevágja a szervezetet. Az más kérdés, hogy nem ért mindenki egyet abban, hogy mi a “jó” :-). Egy jó kiindulópont lehet a paleo irodalom, vagy ez a cikk: http://www.ferfihang.hu/2011/11/06/a-jozan-ferfi-hozzaallasa-a-taplalkozashoz/
Ad3.: meló. Ha nem örököltél vagyont, aminek a kamataiból élhetsz, akkor sajnos muszáj munkával keresni a pénzt.
a tárgyi tévedések halmából egyre szeretném felhívni a figyelmet: itthon azért nem mész konditerembe, mert sok önjelölt alulképzett beképzelt “szeméji tréjner” van, aki akár jól szét is baszathatja az izületeid. nem kevés sztorit hallottam már arról, hogy 1-3-6 hónapra vagy akár örökre is szétqrta a gyerek izületeit, mert valamiért túlterheltette. Ha 30-as bmi felett vagy (és nem az izomtömeg miatt), akkor csakis doki mellett szabad fogyni (keresni kell egy p.ncit, nem mintha értelmesebb lenne, de lgalább motiválóbb). Ha ügyes vagy, megdugod. 25 felett mehet a kocogás (nem futás!), túrázás és az úszás. Súlyzóra, edzőteremre nézni TILOS. Előtte utánaolvasni keményen. Pl a fegyencedzés torrent erre tök jó. Utána amikor a saját kezedben van az egészséged, mert már tudod mit kell és hogyan, lehet menni és megfelelő (lehetőleg p.nci) szeméji edzőnénit nézni, lehet a szar edzésprogramját tolni, de az a fontos, hogy _nézze_ hogy jól csinálod-e a gyakorlatokat. Ha ügyes vagy, megdugod.
Egyetértek, hogy erre fontos a jó rákészülés, és a jó edző – ha akarsz edzőt.
De 2015ben nehezen fogadom el indokként azt, hogy “nem tudom hogy kell, nem tudom kihez forduljak”. Némi józan paraszti ésszel, és némi kutatómunkával meg lehet találni online mindent, amire szükséged lehet. Táplálkozási és edzéstervet, felszereléseket, jó termeket… még arra is van hely a neten, hogy megtaláld hol akciós a csirkemell, hogy vegyél egyszerre 20 kilót.
Annak, aki nem akarja ezt igazán komolyan csinálni, csak szeretne heti 3szor mozogni, annak szerintem még ez sem kell feltétlen. Kísérletezze ki, hogy mit bír kényelmesen csinálni, mennyi súlyt bírnak az izmai izületei, mi az, ami még nem fáj, ami pedig igen, azt nem csinálni.
Már ez bőven elég ahhoz, hogy az egészségeden és a külsődön drasztikusan tudj javítani. Soha nem fizettem edzőért/tanácsadóért, viszont rászántam egy csomó időt, hogy utánaolvassak mindennek, több órányi edzésvideót megnéztem neten, ki lehet keresni az elismerteket, hogy ne valami bóvlit tanulj.
Innentől kezdve semmi nincs, csak a fokozatosság elve, bemelegítés, odafigyelés. Ha nem akarsz versenyző lenni, és kokszolni, akkor ehhez nem kell rakéta-tudósnak lenni:)
Az emberek nagy többségében azért nem mennek konditerembe – vagy akármit értelmesen sportolni – mert lusták. Biztos van egy kisebb réteg, aki tényleg sehogysem tudja beilleszteni a napirendjébe a mozgást, de ők a kivétel.
Ez jobb cím lenne: Először a nőzésre koncentrálj, a nőzésre majd később
… már az is a nőzéshez tartozik, hogy éveken keresztül készülsz rá. Franc se fogja az egész életét a punciszerzésnek alárendelni. Ezernyi értelmesebb dolgot tudok csinálni a kétségbeesett stat farmolásnál.
Egyébként a sport fontos, de csak azért, hogy egészséges legyek és jól érezzem magam a bőrömben. Meg ne okozzon gondot a bútor cipelés, meg fa aprítás. Ehhez a képlethez sem kell nő. A szálkásítást pl. retardáltaknak találták ki!
Ha az életedben mindent csak eszközzé redukálsz ahhoz, hogy valami mást megszerezz vele, akkor soha semmit nem fogsz élvezni.
Ha meg mindenáron a szexre akarjuk kiélezni a dolgot, ne a magyar férfiközösséget bombázzuk már ilyen hulladék tanácsokkal. Pláne egy olyan oldalon ami elvileg a férfiakért van. A magyar nők messze elhízottabbak és alulműveltebbek a magyar férfiaknál. Miért akartok egyre nagyobb hegyeket megmozgatni egy kis punciért, ha a másik oldal egy kavicsot sem hajlandó odébb rúgni?
Ha elolvastad a cikket, akkor látnod kell, hogy arról szól hogy először jól érezd magad a bőrödben nő nélkül, utána érdemes nőzni. A csajok azokra figyelnek fel inkább, akiről érzik, hogy stabilak, nem izgatja őket ha éppen nem kellenek egy nőnek, mert tudják enélkül is hogy mennyit érnek. Ez a kisugárzás az, amit az alfák árasztanak, az önbizalom, és ez az, ami izgató a lányoknak.
Értettem elsőre is. Csajt akarsz szerezni és meg akarod mutatni nekik, hogy nem kellenek. Világos, mint a vakablak.
Inkább, ha már csaj nélkül is jól érzed magad a bőrödben, akkor maguktól jönni fognak.
Magával az állítással nem vitatkoznék. De nekem a cikk nem erről szólt.
A legfontosabb és elől lévő részei pedig pont erről szólnak. A fizikum javítása, az egészséged védelme, a táplálkozás, az alvás, a jobb melóra törekedés, a szocializálódás mind mind mind a te saját érdekeidet szolgálja elsődlegesen. Való igaz, hogy megvan az a kellemes “mellékhatása”, hogy vonzóbb leszel egy nő számára, de ettől még elsősorban magadért csinálod. Jobb lesz az életed neked, saját magadnak.
A “csajok maguktól jönni fognak” persze kicsit túlzó, és sarkít, ez csak a férfiak krémje számára van így. A többinek, a messze-messze túlnyomó többségnek ezért is tennie kell. De ennek ezek az első lépcsői, és ezen lépcsők között kettő van csak (a game tanulása, és a járj el hétvégente), amelyik kimondottan a csajozásról szól.
Az összes többi a saját életed jobbá tételéről szól. Elsősorban magadnak.
Ez is igaz.
Csak, akkor meg már mi szükséged is van rájuk? :)
Gyakorlatilag, kicsit sarkitva: igen. Es ezt a gondolatot nem art eszben tartani, felteve, ha erdekel az egesz tema:)
A csajozás érdekel. De nekem a csajozás a szórakozásról szól. Ez viszont így messze nem szórakoztató. Ha csak így lehet, inkább keresek más szórakozást. És nem a lustaságról van szó, magamtól is fontosnak tartom, hogy fejlődjek a lehető legtöbb dologban. De én ezt magamért és a környezetem jobbá tételéért teszem, nem azért, hogy egy plázacicmóknál magas pontszámot érjek el.
És az az alfa kép, ami manapság terjed nagyon nincs ínyemre. Pl egy korábbi cikkedben:
1. “McQueen arcára van írva minden. A világ összes közömbössége.”
2. “laza, beleszarós hozzáállás: chatelés egy másik lánnyal smárolás közben”
… ilyen alfa én a büdös életben nem akarok lenni. Le se köpöm az ilyen embereket, mert koszos lesz a nyálam. Ebben semmi alfaság nincs se pszichológiailag, se biológiailag. Ez a modern teljesítmény és erkölcs nélküli kor torz alfa képe.
Tény hogy ezzel, amit leírsz és egyéb PUA módszerekkel lehet puncit szerezni. Sajnos ezek nagyon is jól működő módszerek. Viszont ha ennek rendeled alá az életed sohasem leszel boldog.
“Tény hogy ezzel, amit leírsz és egyéb PUA módszerekkel lehet puncit szerezni. Sajnos ezek nagyon is jól működő módszerek. Viszont ha ennek rendeled alá az életed sohasem leszel boldog.”
Atyaég, ezt azért gondold át! Nem leszel boldog, mert fejleszted magad? Mi a büdös franctól leszel boldog, ha nem attól, hogy napról napra értékesebb vagy, s ez sikereket hoz az életed minden frontján?
Attól már boldog lennék ha fejlesztenéd magad szövegértésből.
önfejlesztés != önfejlesztés a csajozásban
“De nekem a csajozás a szórakozásról szól”
Ez nagyon jó, mert ez rohadt fontos. Tényleg erről kell szóljon az egész, sosem fogok mást állítani, és nem fogok olyan szöveget sem hozni, ami mást állít. A konditerem az elején lesz fárasztó, és unalmas, és az elején rohadtul semmi kedved hozzá. De ma már ennek is vannak sokkal élvezetesebb formái, olyan gyakorlatokkal, ahol nem unalmasan egy súlyt kell 50szer emelgetned. Funkcionális edzés, TRX, Spartan training. Csomó teremnek vannak ilyen csoportos foglalkozásai.
De aztán ha az elején túl vagy, pár hét után azon fogod kapni magad (saját és ismerőseim tapasztalata is ez), hogy már menni akarsz… már hiányzik, ha nem voltál. És amint látsz is egy kis eredményt, az olyan motiváló lesz, hogy élvezni fogod. Ha végképp nem fűlik ehhez a fogad, vannak más sportok is. Biztos van olyan, amit élvezettel csinálnál.
“De én ezt magamért és a környezetem jobbá tételéért teszem”
Pontosan, erre válaszoltam fent.
A többi leírt dolog is lehet szórakoztató. Új emberekkel ismerkedni, új dolgokat kipróbálni… új, egészséges kaják is lehetnek olyan jók néha, mint egy jó kis marhapöri, vagy a sültkolbi a hentesnél. És őszintén szólva, heti egyszer ezek is beleférnek.:)
Mind mind, ami a cikkben szerepel lehet szórakoztató.
A csajozás pedig igenis szórakozás legyen, ahogy írtad. Az erőltetés csak fordítva fog elsülni.
Ami az alfa szövegeket illeti: nem kell hogy ilyen alfa akarjon lenni az ember. Lehetsz máshogy is, mindenki megtalálhatja a saját útját.:) Benne is van az alfás cikkben a helyes hozzáállásban: mindegy hogy a csaj jön-megy, vagy hogy hogy alakulnak végül a dolgok: te jól érzed magad.
És ha olvastad a Heartiste-s 16 parancsolatot, akkor az egyik pont arról szól, hogy ne rendeld alá az életed ennek. A saját életed, a saját küldetésed legyen az első.
Hidd el, nem olyan izzadtságszagú, ami ebben a cikkben van. Persze a fejlődés egyik alapfeltétele, hogy kitörj a komfortzónádból. De azt is lehet élvezetesen:)
“új, egészséges kaják is lehetnek olyan jók néha, mint egy jó kis marhapöri, vagy a sültkolbi a hentesnél”
Ezek pont a létező legegészségesebb kaják. Főleg ha fűvel táplált marhából van a pöri, és ha nincs semmi szar a kolbászban.
Annyi mindenesetre igaz belőle, hogy a nők általában az olyan férfiakhoz vonzódnak, akiknek látszólag nem kellenek.
Ez is tiszta. Ha valaminek nem tulajdonítasz értéket, az azt az illúziót kelti, hogy neked abból sok jutott. De nem sekélyes egy ilyen egyszerű sémánál leragadni? Két szex között miről beszélgetek egy olyan csajjal, aki itt tart?
“A magyar nők messze elhízottabbak és alulműveltebbek a magyar férfiaknál. Miért akartok egyre nagyobb hegyeket megmozgatni egy kis punciért, ha a másik oldal egy kavicsot sem hajlandó odébb rúgni?”
Azért mert nekik a szex könnyű, nekünk meg nem. Nekik magától jön, legfeljebb csak dönteniük kell, hogy elfogadják-e. Nekünk nem. Nekünk meg kell dolgozni érte, ha akarjuk. Persze mondhatjuk azt, hogy palipa pimpilit a populádba, fogyj le, és művelődj kisanyám, de ettől még nem jutunk puncihoz:)
Viszont lehetőségünkben áll azt mondani, hogy egy menetre jó vagy, de többre nem. Ha többre akar jó lenni, az már az ő dolga, azért már neki kell megdolgozni, megküzdeni. Persze legtöbb még ezt belátni sem hajlandó, de az már nem annyira a mi bajunk. Ettől a fajta nőtől úgysem akarunk többet.
No igen … csak pont az ilyenek miatt kezdek elhajlani a becses huffnágel életmód magazinban hangoztatottak felé.
Már ennek a pua életfelfogásnak is túl sok az olyan eleme, ami a látszatkeltésre fókuszál, nem a valódi teljesítményre, amit már időpocsékolásnak tartok. És ha a nőknek nem kell fejleszteniük magukat az azt jelenti hogy nem lesznek értékes emberi társaság, a puncijuk meg nem ér annyit, hogy ezzel ennyit foglalkozzak. Akkor már inkább a poresz. Alig van manapság olyan nő, akivel lehet beszélgetni bármi valóságos dologról.
Amúgy az is lehet, hogy én reagálom túl és egész egyszerűen ezek a cikkek nem nekem szólnak.
“a pua életfelfogásnak is túl sok az olyan eleme, ami a látszatkeltésre fókuszál, nem a valódi teljesítményre”
Pont azért próbálok olyan írásokat hozni, hogy ne gondoljuk ezt. Ha ebben a cikkben lévő gondolatokból sikerül elég sokat megvalósítani, akkor igenis lesz teljesítmény mögötte. Persze ez lassan megy. A PUA-k azt mondják, hogy egész addig, amíg olyanná nem válsz valójában, akinek látszani akarsz, addig játszd meg. Fake it until you make it. Dolgozz magadon, alapvetően a saját érdekedben, és majd a csajozás is könnyebb lesz.
Dave sztorija is ilyen. Elég jól benne van a szövegében, hogy mialatt tanulgatta és próbálgatta a PUA dolgokat, ő maga is az előnyére változott.
„Végeredményben az elmúlt 7-8 hónapban több csajjal beszélgettem, randiztam, ismerkedtem meg, mint az azt megelőző 5 évben összesen…”
és hánnyal basztál is?
és ezek hogyan néztek ki?
A reprezentáció sokkal fontosabb, mint akár a szorgalom, akár a tudás, akár a képességek. Sajnos ez tény. Hosszútávú kapcsolat építése esetén a puszta reprezentáció már nem elég, de hát ki akarna manapság hosszútávú kapcsolatot a nőkkel? :) A csomagolás meg az embléma adja el a terméket, nem az összetétele meg a paraméterei. Te magad is egyfajta csomagolás meg márkajel vagy, így is kell eladnod magad. Tényleg nem túlzás azt állítani a mai húspiacra, hogy húspiac. De nem csak nőknek, hanem a férfiaknak is.
Tudom, hogy ma már ez így működik, csak nekem ez nem tetszik. :D Ez így nem hoz lázba. Van ennél jobb dolgom is.
A cikk nyilvánvalóan perfekt, egyetlen pontjába sem lehet belekötni. Persze vannak olyan ostoba lúzerek, akik szerint a kondizás, a jó öltözködés, a testszőrzet ápolása és a nőkkel való megfelelő kommunikáció mind buzis. De ne is csodálkozzanak rajta, ha a “buzik” viszik a legjobb csajokat.
Ezen legjobb csajok ízlése egyenlő a nullával.
A „gyúrás” (testépítés, body-building) se nem sport, se nem hobby.
Vmi nagyon torz dolog. Elmebeteg szinten nyomatják magukat egyesek különböző egészségtelen vegyszerekkel. Továbbá sok büdös bunkó között egyhelybe izzadva gyúrni a vasat. Azt hegyi gyaloglásban, meg futásban az első 1 percben kifulladnak.
A gyúrás kifejezetten feminin tevékenység. A nők dolga a külsővel foglalatoskodni, a sok szerencsétlen szereptévesztett “férfi” meg abban látja a férfiasságot, ha a nőkéhez hasonló szokásokat vesznek fel.
Szerk: Nem csak én látom így, hanem a szakember is, itt az oldalon is megtalálható a videó.
https://youtu.be/N4t2tToJ-Qg?t=43m57s
Szerintem sokkal inkább a cél dönti el a dolgot és nem önmagában a tevékenység. A “jól nézzek ki”, kissé feminin cél míg “az erős legyek” inkább maszkulin. A “gyúrás” Igazán femininné két okból lehet. Egyrészt ha kizárólag a kinézet számít, csak annak érdekében űzik, másrészt ha különböző nem teljesen legális vagy túlzásbavitt mértékben szedett szerek használata társul hozzá. Utóbbi esetben azért, mert ez annak a jele, hogy a delikvens sem fájdalomban, sem fáradtságban, sem türelemben nem hajlandó megfizetni a látható és tapasztalható eredmény árát. Persze az is igaz, hogy aki csak a kinézetre megy más gyakorlatokat csinál és másképpen, mint az aki az erőre.
Pedig a nőknek is fontos a külső.
Ha valaki vagány, divatosan öltözködő, tipikus szépfiú, azzal már eleve szobára mennek a csajok, számára így a többi tevékenység mellőzhető is.
Gyúrásnál pedig szerintem Dennis nem azt érti, hogy testépítőnek kell lenni, hanem egy átlagos izomzatú, ún. “emberes” testalkatot kell elérni.
Ha férfiként valaki túl vékony, az hátrány.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a TV előtt döglés és pókhasnövesztés lenne a férfias. Egy férfi azért sportol, mert szereti azt csinálni, szereti a kihívást, a saját korlátait feszegetni, és nem azért, hogy “jól” (=egészségesen) nézzen ki. Az csak a hozadéka.
A felfújt testalkat, a sok izolált sulyzós gyakorlat generálta torz testarányok a nők túlnyomó hányadát taszítják és egészségtelen is.
Nyilvánvalóan nekünk férfiaknak is fontos a külső, hogy a nő adjon magára és ne legyen igénytelen. Az ilyesmi látványa számomra libidó szempontjából felér egy tökönrugással. Szóval én nem kárhoztatom a nőket azért hogy ez számukra is fontos. A gond legfeljebb ott van, ha az igények ezen (és esetleg a pénztárca vastagságán) nem nyúlnak túl.
Így-így. Mondjuk valami ilyesmire gondolok, ez egy elérhető eredmény mindenféle tiltott szer nélkül, bár talán kicsit sok is…:
http://static.funscrape.com/Images/B/BeforeAfterStu1_04096025.jpg
Viszont ehhez a diéta és a futás nem elég. Abból egy részben összeesett testalkat lesz, kevés izomtónussal, kevés formával, rossz tartással. (persze még mindig jobb mint a csak koplalás:))
ez rendben van.
És még a szőr is lehullott, nem bírta kiképzést.
Azért a kép csalóka. Nem tudni tényleg hat hónapról van-e szó, van-e benne photoshop ill. hogy mit szedett hozzá.
Másrészről az első képen is látható, hogy azért volt izomtömeg a háj alatt is, fél év alatt 3-4 kilónál nem is lehet többet, pláne ha még zsírvesztés is van.
Szóval a kép max a kivánatosabb testarányok bemutatására jó, nem célszerű hozzámérni a saját fejlődést.
tök megnézném egy ókori, v. egy törzsi vadász izomzatát. no meg egy középkori lovagét.
Nagy meglepetés nem lenne. Valamelyik igazi sportág mai művelőjével párba lehetne állítani bármelyiket.
„A gyúrás kifejezetten feminin tevékenység.”
igen, nárcizmus (önimádat)
És sosem gyúrtam és nem is gyúrnék, viszont nem tartom a gyúrást szükségtelen dolognak, pláne nem férfiatlannak, igenis a legtöbbeknek szükségük van (lenne) rá az egészséges fizikumhoz. A gyúrás pusztán a fizikai munkát helyettesíti, mert egyre kevesebben dolgoznak kukoricaföldeken meg a nehéziparban, ahol mindennap órákon keresztül kell nehéz dolgokat emelgetni, és ezt az izomveszteséget hozza helyre a gyúrás. Semmi gond nincs evvel, a legtöbbek a 8 órán át tartó aktatologatás meg monitorbámulás után (mert bizony ez is nagyon fárasztó lehet, ha az illető ténylegesen is dolgozik, nem csak a Facebookot nyomatja a cég pénzén) már nincs energiájuk vagy kedvük még egy 8 órás műszakot lenyomni a csavargyárban, ehelyett bevonulnak a konditerembe, és a személyre szabott edzéstervnek hála kétnaponta 2 órában kidolgozzák magukon azt a fizikumot, amit alapesetben monitor előtt való ücsörgéssel nem tudnának elérni. Nem kell túlmisztifikálni meg démonizálni a kondizás jelentőségét, pláne nem összevetni az átlagember edzéstervét egy izomépítőével. Ráadásul mindenképp jót tesz a közérzetnek egy kis edzés, és hogy még több jót mondjak, a csajozási próbálkozásokkal ellentétben mérhető eredménye is lesz.
Ez óriási félreértés. Onnan ered, hogy többféle céllal és módon lehet csinálni:
* lehetséges célok: egészség megőrzés, jó kondíció fenntartása, jó kinézet, torzult énkép (adonisz szindróma), versenykinézet
* lehetséges módszerek: csak edzés, edzés és minőségi étrend, étrendkiegészítők használata, nem tiltott de veszélyes szerek használata, tiltott veszélyes szerek használata
Aki torzult énképpel rendelkezik, és mellette veszélyes szereket tol, az lesz az általad említett kategória. Vannak ilyenek is, de ők csak a hangos kisebbség.
Aki a lehetőségmátrixból az egészségmegőrzést választja, és nem használ veszélyes szereket, az pedig a csendes többség. Ők kulturáltan edzenek, és szerintem használnak az egészségüknek. Ha megnézed egy jobb konditerem közönségét – utcai ruhában – egy csomó kultúrembert fogsz látni, egyáltalán nem bunkók a látogatók.
A kardió jellegű edzéshez képest (pl. hegyi gyaloglás, futás) az erőedzés teljesen más fajta terhelést és stimulust ad a szervezetnek, amire valamilyen mértékben szükségünk van. Például ma már szinte minden sportoló a saját mozgásformájának gyakorlása mellett erőedzést is végez.
@visuo : Ne csináld már :) Ez egy totális félremagyarázás és mosakodás.
A gyúrás, messze nem függ konditeremből, én a közel húsz évből 1! hónapot jártam egy ismerősömében. Az önmagad erőnlétben hozása, gyúrás, ami célja egyszerűen a leírtakból adódik, vagyis olyan szintre hozod magad, hogy a napi 12óra pörgés meg sem kottyan és elég 6-8 óra alvás. Persze egy két nap egy héten, növelhető, csökkenthető ez természetesen. Vagyis összességében, növeled az ‘életre’ fordítható időd. Semmilyen!, egyéb szerre nincs szükséged, amit eszel, iszol, viszont legyen jobb minőségű, hisz ebből épül fel a tested. A háj valóban energiát rejt a testnek, de az élet minden formája az izomban van. Ha a kezdetektől a kb 3-4 év múlva végigcsinálod magadnak a saját magadnak kitalált edzéstervet, megváltozik minden. Hangulatod, nyugalmad, intelligenciádtól függ, mit szeretnél. Ha eléred a korlátaid, a testedét, mert egy idő után stagnál a növekedés, mert nem is ez a cél amúgy, hanem, hogy lásd a valódi önmagad, akkor eldöntheted, hogy kell e több, vagy elég neked ahogy Isten megtervezett. Az esznékül, segítséggel kigyúrt figurákról fogalmam sincs, hogy miért teszik és ez mit ad, a negatív adalékokat viszont mindenki tudja, hallja. A lényeg szerintem, hogy megéri, más ember leszel. Az embereknek van egy tévhite a dolgokról, az erőnléti gyúrással kapcsolatban. Ott van pl: Brad Pitt, ő is gyúr, figyelembe veszi amit kell, napi tíz tizenkét óra forgatás, gyerek, család és gyúr, mert kell.
https://www.youtube.com/watch?v=KXsY2r1_9C0
Bocs, hogy ide linkelem, de nem akartam a megölt gyerek alá tenni. (Az a legutóbbi cikk, ami a válással foglalkozik)
https://www.youtube.com/watch?v=uRBknYAaEOo&index=73&list=PLA1F18BC2CFDB46FF
Ennek a cikknek az eredetijét egyértelműen egy nő írta, vagy egy feminista férfi. Egyoldalúan sorol fel, általános dolgokat. Vagy Amerikában olyan jó lenne a helyzet, hogy bárki bármikor egy jobban fizető állásra cserélheti szar, vagy középszerűen szar munkáját?
Az a gondom ezzel a PUA-hisztériával, hogy szerintem rettenetesen sematizálja a nőket. Mintha legalábbis mindnek ugyanaz a gyúrósjóska-hétvégéző-jajdelaza-partyarc típus lenne a zsánere. Ez baromság – ahogy a férfiak közt is van, akinek a határozott csajok jönnek be, másoknak a buta cicamicák, másoknak az intellektuális csajok, az introvertált nyuszik, etc.
Szerintem nem kell túldimenzionálni a dolgot – épp elég, ha a csaj valamiért (bármiért!) felnézhet rád. Nem kell gyurmagyurkává válnod (én pl. csak annyit mozgok, hogy jó legyen a közérzetem), nem kell egyfolytában idegenekkel pofázni, trendi sérót vágatni, stopperrel mérni, hogy mennyit alszol, kalóriatáblázat szerint étkezni, vagy éppen felépíteni egy műmájer-kamu-laza személyiséget. Elég, ha van valami, amiben jónak bizonyulsz, és a csaj felnézhet rád, hogy “Ó, te milyen ügyes vagy!”
(Én hatvanhat kiló vagyok, reménytelenül kölyökképű (a trafikban el szokták kérni a személyimet 29 éves létemre), nem szeretek mindenféle lényegtelen baromságokról dumálni holt érdektelen fazonokkal, teljesen átlagos fizetésem van – viszont az irodalom a szenvedélyem, írói oldalakon aktívkodom, novellákat publikálok különféle folyóiratokban, irodalmi találkozókra, fesztiválokra járok – egy irodalmi site-nak hála jöttem össze a barátnőmmel (aki amúgy korábban gogo táncoslány volt), de sok más csajt is ilyen úton-módon ismertem meg (volt, akit finoman le kellett vakarnom magamról, mert nyomult volna rám).)
Azokkal kapcsolatban igazad van, aki megmarad a felszínén és igyekszik magára erőltetni valamit, ami nem is sajátja.
Dennis is szokta idézgetni, én is megteszem. A dolog arról szól, hogy hozd ki magadból ami benned van és légy a saját legjobb verziód. Ez a cikk is erről szól. Amerikásan szájbarágós és kissé bugyuta de alapjában véve két dologról szól:
1, Holisztikus önfejlesztés, a fizikumtól, a hobbin át a mentális-ismereti és érzelmi-szociális készségekig bezárólag
2, Ne rendelj alá mindent a pinázásnak, nem az az életed legfontosabb része bár nagyon kellemes. Ha más dolgokban fejlődsz, a zok a nőzésedre is hatással lesznek.
“A dolog arról szól, hogy hozd ki magadból ami benned van és légy a saját legjobb verziód.” – ezzel egyet tudok érteni, csak az nem tiszta, miért az a legjobb verzióm, ha hóttidegenekkel lazáskodom és heti ötször kondizok? Ha valaki tehetségesen gitározik vagy agyagszobrászkodik, az miért lógjon a fitneszteremben? Oké, legyen meg egy alapvető ápoltsági/fizikális szint az esetében, de csinálja azt, amiben jó! A fenti tanácsok csak uniformizálnak, férit, nőt egyaránt.
Ha az embernek megvan a maga környezete, ahol jól érzi magát, magabiztosan kommunikál, etc., akkor semmi szüksége arra, hogy idegenekkel bájcsevegjen. Ha meg valaki introvertált, annak is egyszerűbb a saját közegében mozogni, mint egy laza zsánert magára erőltetni.
Az olyan dolgok, mint hogy legyen munkád, ne legyél pornósite-ok előtt gubbasztó nerd, bla-bla evidensek.
“A felső 10 százaléknak minden hétvégére jut szex.” – itt van szerintem a kutya elásva. Egy dolog PUA-módon felszedni valami könnyű kis macát, aki épp beleesik abba a pár százalékba, akinél effektív ez a módszer, más dolog egy csajt megtartani.
Persze ez szigorúan magánvélemény. Talán abból adódik, hogy sosem kellett PUA-módszereket használnom csajozásnál, ki tudja?
“miért az a legjobb verzióm, ha hóttidegenekkel lazáskodom és heti ötször kondizok? ”
Az első fejleszti a kommunikációs képességeket, amikre az élet bármelyik területén szükséged lehet, a második ápolja az egészségedet és a fizikumodat. De ha valaki úgy érzi, hogy ezeken a területeken vannak olyan jó adottságai, amik elegendőek az életéhez és a céljaihoz, akkor ezeket nyilván átugorhatja.
“az miért lógjon a fitneszteremben?”
Pont ezért : “Oké, legyen meg egy alapvető ápoltsági/fizikális szint az esetében”
Aki elégedett a saját fizikumával és rendben érzi a testét/egészségét, az megint csak ugorjon. Nem kell magadra erőltess mindent, ami ide van írva. De abban biztos vagyok, hogy nagyon sok ‘elégedett’ ember csak színleg elégedett. Ha te nem tartozol közéjük az tök jó. Ha kimész az utcára látsz egy valag túlsúlyos embert. Ez a pont nekik szól alapvetően. De mindenki másnak is hasznos.
“Ha az embernek megvan a maga környezete, ahol jól érzi magát, magabiztosan kommunikál”
Ez tök jó, de ha ez WoW, vagy a helyi sakklub, vagy bármilyen jellemzően kevéssé szociális és/vagy főleg férfiak uralta terület, akkor az ottani magabiztos komminikációs készségével nem fog az élet egyéb területein, vagy akár a csajozásban különösebb sikereket elérni. Vagyis inkább megint csak úgy mondom: lehetne javítani.
“Ha meg valaki introvertált, annak is egyszerűbb a saját közegében mozogni”
Ezt mondd egy tesztoszteronfűtött de introvertált fiatal férfinak, akinek semmi lehetősége nincs (már) a saját közegében, nemhogy a csajozásra, de az élet bármely területén lévő előbbrejutásra sem.
“Egy dolog PUA-módon felszedni valami könnyű kis macát, aki épp beleesik abba a pár százalékba, akinél effektív ez a módszer, más dolog egy csajt megtartani.”
Hogy tartasz meg egy olyan csajt, akivel meg sem tudsz ismerkedni? Nemhogy eljutni odáig, hogy vonzó legyél a számára, és még valóban össze is hozd a dolgot?… Mert még ott sincs vége a dolognak, hogy a csaj vonzónak talál, ezerféleképpen vakvágányra futhat még az egész.
A cikkből valóban az jön le, hogy minden hétvégén más és más nővel legyen a szex, de hát 1: a férfi alapvetően poligám, és nem arra van programozva, hogy fogjon egy nőt élete végéig. Valamint sokkal könnyebb úgy fogni egy értelmes nőt, és felmérni, hogy valóban értelmes, hogy már fogtál előtte tucatnyi másikat, van rutinod, és összehasonlítási alapod. Plusz a pre-selection, amiről majd lesz még szó. 2: Többször leírtuk már, hogy a PUA módszereket, vagyis a ‘game’-t mindenki arra használja, amire ő akarja. Hogy valaki minden hétvégén más nőt akar, vagy minden hétvégén ugyanazt, az már az ő saját döntése.
“Talán abból adódik, hogy sosem kellett PUA-módszereket használnom csajozásnál, ki tudja?”
Valószínűleg ezért nem tudod megérteni, hogy miért lehet egy csomó férfinak rohadt nagy szüksége egy kis segítségre, ha csajozásról van szó. Nincs olyan rokonod, ismerősöd, haverod, kollegád akinek gondot okoz a csajozás? Ez leginkább nekik szól, nem neked. Mi veszítenivalójuk van, ha kipróbálják? :)
Ööö… oké. Csak most néztem fel az oldalra, bocs a kései válaszért.
““Egy dolog PUA-módon felszedni valami könnyű kis macát, aki épp beleesik abba a pár százalékba, akinél effektív ez a módszer, más dolog egy csajt megtartani.”
Hogy tartasz meg egy olyan csajt, akivel meg sem tudsz ismerkedni? Nemhogy eljutni odáig, hogy vonzó legyél a számára, és még valóban össze is hozd a dolgot?…” – Na, na, na, zavar az erőben. De ha meg tud ismerkedni? :D Akkor meg már egyetérthetünk, hogy könnyebb megtartani egy olyan nőt, akit nehezebb felszedni. Egy gold-digger, gondolom bármikor elmegy veled, ha meggyőzöd, hogy te jól szituált/alfahím/faszagyerek etc. vagy – de utána elmegy ugyanúgy mással is. És a tizedik ilyen maca után jön a csömör, meg a “minden nő kurva, hö”-attitűd.
Persze, ha valakinek bejön ez a módszer, isten neki, tolja ezerrel, gratula, ha összejön neki valami, de nekem ez kicsit olyan, mint a Zepter állásinterjúi. Amikor a PUA mindenhatóságáról (és a férfiak és nők sematizálásáról) hallok, azok a fószerek jutnak eszembe, akiknél nem tudod eldönteni, hogy az ingük vagy a foguk barnább, aztán előadják a nagy szöveget arról, hogy ők napi félmilliót keresnek az MLM-mel. Szóval pua táborokkal és könyvekkel a hátad mögött, pua-ismeretekkel felvértezve odaállhatsz szombat esténként ötven csaj elé egymás után, biztos lesz köztük öt olyan unatkozó/részeg/magányos/kiéhezett, akinél bejön a módszer, de szent grálnak tekinteni a csajozásban (pláne egy párkapcsolatépítésben) szerintem túlzás.
Persze, sematizálja a nőket, nem véletlenül. De kicsit átestél a ló túloldalára.
“Mintha legalábbis mindnek ugyanaz a gyúrósjóska-hétvégéző-jajdelaza-partyarc típus lenne a zsánere”
Azt azért megállapíthatjuk, és ezt egy nő sem fogja neked vitatni, hogy egy sportos férfi vonzóbb, egy szocializált, társaságba járó férfi, érdekes élettel vonzóbb, egy laza, könnyed, jó társalgó férfi vonzóbb, mint egy beesett mellű, leeresztett vállú pasi (és akkor még a tesztoszteron szintről nem beszéltem), aki egész nap csak egy helyben ül, és elpirul és összeakadnak a szavai, ha egy nőhöz próbál beszélni. Ez gondolom tök egyértelmű.
Abban abszolút egyetértek, hogy nem kell mindenben kiemelkedőt hozz (de, ha megy, akkor hajrá!!!), hogy csajod lehessen. De biztos, hogy csak hasznodra lesz, ha ezek bármelyikében, esetleg mindegyikében fejlődni tudsz. Erről szól ez az egész. Arról, hogy hogyan javíts az esélyeiden. Fel nem tudom fogni, hogy mi ebben a kivetnivaló…
Semmivel nem különb ez az egész, mint, amikor egy nő sportol, sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs… Bárhova nézel a női szférában ezeket fogod találni, ha pasizásról van szó. Vagy egyszerűen bármilyen élethelyzetben történő megjelenésről. Nem véletlenül. Tudják, hogy a vizuális érzékeinkre kell hatniuk. Ezzel tudják működésbe hozni az ösztöneinket.
Érdekes, ezek a női dolgok valahogy senkiből sem váltanak ki ilyesmi ellenérzéseket. Miért? Mert tök természetes.
A PUA tippek, a game, ugyanezeknek a férfi megfelelői. Csak a női ösztönökre máshogy kell hatni. A külsőnk fontos, de nem minden. Ha életrevaló vagy, könnyed, laza, sikeres, akkor nagyobb eséllyel fogsz tudni találni valakit.
DennisTV!
“sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs… Bárhova nézel a női szférában ezeket fogod találni, ha pasizásról van szó. Vagy egyszerűen bármilyen élethelyzetben történő megjelenésről”
Már megint sikeresen lekurvázott minden nőt. Ön valóban a női lélek szakértője. Gratulálok!
“Érdekes, ezek a női dolgok valahogy senkiből sem váltanak ki ilyesmi ellenérzéseket.”
Ne Magából és a gyúrós-audis haverjaiból induljon ki!
“Miért? Mert tök természetes.”
Gyúrós Józsiknak igen. A sporton kívül mi természetes a felsoroltak közül?
Szövegértés egyes, leülhet.
Jellemző. Amikor kérdőre vonják, akkor egy mondatra redukálja válaszát.
Ez az utolsó alkalom, hogy válaszolok egy hozzászólására, mert semmi pozitív tartalmat nem képes hozzátenni egy beszélgetéshez/vitához, szándékosan és nyíltan provokatív, még csak kritizálni sem képes értelmesen, hanem csak ítélkezik, és megjegyzéseket fűz, és azt is olyan bicskanyitogató modorban, amit remélem csak egy billentyűzet mögül enged meg magának…
Szóval:
Észrevehetné, hogy épp Maga kurvázta le gyakorlatilag a nők többségét. “sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs…” . Ezeket kisebb, de inkább nagyobb mértékben minden nő elköveti, ha ismerkedni szeretne. Elég nyitott szemmel kimenni az utcára, hogy ezeket észrevegyük. Olyannyira nem kurváztam le őket, hogy még azt is megjegyeztem, hogy ez így ma már tök normális és elfogadott. (Talán egyedül a műszempilla nem mindennapos.) És akkor amúgy még nem is beszéltem a kontaktlencsére cserélt szemüvegről és a festett hajról.
Maga azt mondja, hogy ezek csak a hozzám hasonló gyúrós-audis emberekből nem váltanak ki ellenérzéseket. (ennek a megszólalásnak a személyeskedő modorát inkább már nem is teszem nagyító alá…)
Eszerint Ön valamilyen formában megveti és lenézi ezeket a “női praktikákat”, és magából ellenérzéseket vált ki… Engedje meg, hogy gratuláljak…
A “természetes” jelzőt pedig sikerült végletekig kifacsarnia, csak azért, hogy kötözködhessen. Ismerek olyan közegeket sajn szerencsére, ahol ezért a stílusért nagyon gyorsan kapna pár pofont…
Kedves DennisTV!
Már korábban többször is sértődöttséget olvastam ki az Ön soraiból. Akartam is írni, hogy remélem nincs harag a múltkori kis vitánk után, de ezek szerint úgy tűnik még is :/ Azzal szerintem Ön is egyetért, hogy olyan témában utazik, amely sokak számára mély víz, és olyan cikkeket sikerül fordítania, amelyek igen megosztóak. Feltételezem direkt választ provokatív írásokat, és direkt ír ugyanilyen hozzászólásokat, tehát nem várhatja el, hogy mindenki mosolyogva tapsoljon és veregesse a vállát. Tudja, amilyen az Adjon Isten…
“Ezeket kisebb, de inkább nagyobb mértékben minden nő elköveti, ha ismerkedni szeretne.”
Nem, nem és nem. Ítélkezem? Ön meg folyamatosan általánosít.
“ez így ma már tök normális és elfogadott.”
Ezt honnan vette? Nem csak a műszempilla, de a műköröm, pushup és a dekoltázs is sokak számára meghökkentő, vagy éppen megmosolyogtató.
“Maga azt mondja, hogy ezek csak a hozzám hasonló gyúrós-audis emberekből nem váltanak ki ellenérzéseket.”
Vagy rosszul tetszett olvasni, vagy szándékosan értette félre. Ha az utóbbi, akkor Maga facsarta ki az én mondanivalómat. Nem írtam, hogy gyúros-audis lenne. A cimboráira értettem.
“megveti és lenézi ezeket a “női praktikákat”, és magából ellenérzéseket vált ki… Engedje meg, hogy gratuláljak…”
Már elnézést, de ezek mitől számítanak normális női praktikáknak? Akár az oldalon jelenlévő hölgyektől is érdeklődhetne, hogy Nekik vajon mi a véleményük ezekről a “női praktikákról”. Szerintem Nekem kellene gratulálnom…
“DennisTV!” – Ez jó volt! :)
Nem mellesleg a választ Dennis megadta választ saját magának, “Érdekes, ezek a női dolgok valahogy senkiből sem váltanak ki ilyesmi ellenérzéseket.” Dennisnek akkor ideje lenne elfogadni hogy ezek női dolgok, és ha egy férfi túl sokat foglalkozik a külsejével, megjelenésével, az sokakban vált ki ellenérzést – mivel női dolog. Továbbra is szükségesnek vélem, hogy a férfiak egy jelentős része foglalkozzon magával és emberesedjen meg – ellenben az évszázad érveléstechnikai hibája volt e között és a műszempilla között párhuzamot vonni.
“és ha egy férfi túl sokat foglalkozik a külsejével, megjelenésével, az sokakban vált ki ellenérzést”
Igen, ha női módon csinálja. Foglalkozhatsz a külsőddel férfi módon is. Kevesebb eszközöd van, mint egy nőnek, de azokat azért használhatod, és használd is.
“Továbbra is szükségesnek vélem, hogy a férfiak egy jelentős része foglalkozzon magával és emberesedjen meg”
Ha neked nem pont erről szól a cikk, akkor nem tudok már mit mondani….
Vágom, vágom… Viszont ne akadj fönn azon, hogy valaki kritizál, és főleg ne azon, hogy milyen hangnemben. Nem férfias – szerintem – az amikor egy férfi azzal jön Kikérem magamnak ezt a hangnemet! – számomra a hsz-edből ez jött le. Egy férfi váltson hangnemet vagy maradhat csöndben is – elég ha a nők jönnek folyton ezzel, bár én ezt is elengedem a fülem mellett általában, nem kell nekem a nőhöz igazdni… de féfihoz sem…
Nagyon érzékeny sajnos :/
Megteheti, ki van gyúrva… (nem bírtam kihagyni Dennis, sorry! :))
A prosztó külső érző szívet takar?
Különben igen, bár ehhez most a tárgynak nincs köze…
noproblemo, jó poénnak van helye… Amúgy nem vagyok kigyúrva, de nem bánnám, ha egy kicsit fejlődnék ebben….:)
“sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs…”
Mondjuk úgy, hogy a kigyúrt, kiszolizott test akkor igazán fontos, ha valaki ilyen nőstényekre vágyik…
Nőstény LOL… ugyanolyan emberek, mint te vagy.
Menj már ki az utcára egy szombat este, vagy menj már el bármilyen társasági eseményre, és számold meg hány olyan nőt látsz, aki ezek közül egyik dologgal sem él: “sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs”
Vannak férfiak, akiket kifejezetten taszítanak az ilyen nők.
Nem azt mondom, hogy nem kell csinosan és vonzóan felöltözni, és feltenni egy kis sminket, meg frizurát csinálni, sőt… de a műköröm, műszempilla, fél kg festék nem mindenkinek vonzó. És nem azért, mert nem kap meg ilyen nőt, hanem mert tényleg taszítja ez a fajta műanyagság.
Így van, ízlésesen, normális mértékben, de ezek létező dolgok. Egy nő ezzel próbálja magát valamivel szebbnek és vonzóbbnak feltüntetni. Nem értem miért ne tehetné meg egy férfi is, amit tud, persze más eszköztárból és máshogy:)
A műköröm is már annyira mindennapos…
Ezúttal Reginának van igaza! De legalább Ön is elismeri, hogy ízlésesen kell kinéznie egy nőnek. Ámbár azt nem értem, hogy szombat este a városban hol lát Ön ízlésesen kinéző nőt? Szerintem szinte sehol.
Nem kötekedni szeretnék. :-) De attól, hogy valami mindennapos, még nem jó… Mindennapos az, hogy sok nő műanyag és értéktelen lesz (csak szexre jó, másra nem), ennek ez az egyik jele. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy aki ilyen mű dolgokat használ nőként (műköröm, műszempilla, mű-, vagyis póthaj, műmell…), az automatikusan értéktelen lesz, csak nagyon sokszor van átfedés a külső és a benső “műanyagság” és esetleges ízléstelenség között, főleg, ha minél több ilyen mű cucc van rajta.
Jól tetszik mondani Regina!
“A műköröm is már annyira mindennapos…”
Szerencsére még korántsem…
Egyetértek. Egyre többen inkább a természetességükkel próbálnak hódítani, és sokuknak jobban is áll a kislányos pofi…
“egy sportos férfi vonzóbb, egy szocializált, társaságba járó férfi, érdekes élettel vonzóbb, egy laza, könnyed, jó társalgó férfi vonzóbb, mint egy beesett mellű, leeresztett vállú pasi (és akkor még a tesztoszteron szintről nem beszéltem), aki egész nap csak egy helyben ül, és elpirul és összeakadnak a szavai, ha egy nőhöz próbál beszélni. Ez gondolom tök egyértelmű.” – oké, aláírom, ez igaz, de mondhatnám én is, hogy a cikkíró is átesett a ló túlsó oldalára. Szerintem elég, ha az ember jól érzi magát a bőrében, nem kell test-fetisiszta fitnesz-fasisztává válni, testtömeg-indexet méregetni, hogy “oké, még pár százalékpont, és megfelelek a nők tudattalanjában fellelhető sportos fazon archetípusának”. Magyarul elég, ha az ember nem hanyagolja el magát, tesz a jó közérzetéért, nem kell egyből kondikirálynak és fitneszgurunak lenni, heti ötször a kondiban lógni. Ahogy nekem sem csak a szupermodellek láttán támad erekcióm, hanem – teszem azt – a helyes szomszéd csaj is bejövős, úgy a csajok sem csak a kigyúrt formákra és a PUÁ-n edzett mókusokra buknak, hanem mondjuk a szomszéd srácra is, aki mondjuk két szóban el tudja magyarázni, mit jelent az infernális kifejezés, vagy akivel elmehet reggelente bringázni vagy futni.
“Fel nem tudom fogni, hogy mi ebben a kivetnivaló…” – nekem (abszolút szubjektíve) úgy tűnik, hogy ez is pusztán egyfajta szerepjátszás. Rohadt kevesen lehetnek, akiknek a tanult lazaság és menőség ténylegesen beépül a személyiségükbe. A többiek csak követik a tanultakat, taktikáznak. Megvan az a csajtípus, aki sunyiban lecsekkolja, mi a hobbid, aztán úgy tesz, mintha ő is rajongana a Barcáért, Remarque könyveiért, a sziklamászásért (nem kívánt törlendő)? Aztán miután összejöttök, lehull az álarc, kiderül, hogy csak megjátszotta a foci/irodalom/sportrajongót, hogy felkeltse az érdeklődésed. Na, valami ilyesmit érzek itt is.
Szerintem ez a PUA-dolog mindettől függetlenül is csak egy bizonyos fajta nőtípus becserkészésére alkalmas. Egyre a több tucatból. Van, akinél bejön ez a tanult-laza csávó-attitűd, de van olyan nő is, akit irritál.
“Érdekes, ezek a női dolgok valahogy senkiből sem váltanak ki ilyesmi ellenérzéseket.” – ezzel azért vitába szállnék. Ezt is túlzásba lehet vinni, és ahogy taszító lehet egy csalánszopkodó szájú, mókusszőr-műszempillás, karom-műkörmös maca, úgy egy erőlködve lazáskodó PUA-tanonc is antipatikus lehet egy nőnek.
“úgy egy erőlködve lazáskodó PUA-tanonc is antipatikus lehet egy nőnek.”
Amíg erölködve lazáskodik addig igen…
“Szerintem ez a PUA-dolog mindettől függetlenül is csak egy bizonyos fajta nőtípus becserkészésére alkalmas.”
Diszkós ismerkedés nem mindenkinek jön be, egyéb PUA dolgok (pl shit teszt kezelés, alap attitűd) mindenkinek hasznosak.
“egyéb PUA dolgok (pl shit teszt kezelés, alap attitűd) mindenkinek hasznosak.”
Annak aki ezt beveszi.
Bocs, de megint a ló túloldalán vagy. Vagy csak a magad – valószínűleg – szerencsésebb helyzetéből indulsz ki, és nem látod azokat az embereket, akiknek többre van szükségük az életük fejlesztéséhez, mint neked. Nekem megvan a heti 5 sport, és egyáltalán nem vagyok vmi testtömegindex-számolós fintesz-fasiszta. Egyszerűen szeretek mozogni, és szeretek jókat enni, és az utóbbi miatt még több mozgás kell. Amúgy most egy éve, hogy betelt nálam a pohár, amikor 106kilót mutatott a mérleg, és tényleg a rendes kajálás, és a heti 5 edzés kellett ahhoz közel fél éven keresztül, hogy lemenjek 86ra. El sem tudom mondani, hogy mennyire megérte. Rettentő sokat hozzátett ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. És, ha kimegyek az utcára, akkor minden percben látok valakit, akinek erre ugyanúgy szüksége lenne.
“Ahogy nekem sem csak a szupermodellek láttán támad erekcióm, hanem – teszem azt – a helyes szomszéd csaj is bejövős”
Mert férfi vagy. De a nők nem ilyenek. Teljesen máshogy vannak programozva. Röviden: Lehet, hogy mindig csak egy pasi kell nekik, de a számukra elérhető legjobb. Te tudod azt mondani, hogy tetszik a környezetedben egyszerre 10 csaj is, és szívesen választod bármelyiket, de egy nő nem ilyen. Kiválasztja ebből a 10ből a 2 legjobbat, és a másik 8 hazamehet. Ezt iszonyú fontos megérteni, de lesz majd itt írás valaki másnak a tollából, ahol ez szerintem jobban ki lesz fejtve.
“szomszéd srácra is, aki mondjuk két szóban el tudja magyarázni, mit jelent az infernális kifejezés”
Ettől még önmagában nem sok bugyi lett nedves. Ha nem vagy vonzó a nő számára, akkor hiába van háromszor akkora szókincsed, mint neki.
“nekem (abszolút szubjektíve) úgy tűnik, hogy ez is pusztán egyfajta szerepjátszás”
Bocs, de nagyon nem érted, hogy mi van ide írva… Ez a cikk PONT NEM arról szól, hogy játszd meg magad, hanem arról, hogy válj olyanná! Nem véletlen hozok először ilyen írásokat, és konkrét tippeket/trükköket legfeljebb elvétve a példa kedvéért teszek bele, azt is inkább csak a kommentek közé. A személyiséged is kialakult valahogy. Nagy része nem végleges, tudsz rajta változtatni. Nem bármennyit, de tudsz. Ha kell. Ha nem, akkor ezek az írások nem neked valóak, ennyi. De azért próbáljuk már meg elképzelni, hogy vannak emberek (elég sokan), akiknek igenis szükségük van legalább valami tanácsra, iránymutatásra.
A nők sem annyira mások ám. Az alapvető evolúciós ösztöneik ugyanazok, bárhonnan is jönnek, és ez így van rendjén. Persze aztán máshogy és máshol szocializálódtak, más hatások érték őket az életben, és az embernek, ha meg akar ismerkedni velük, akkor ezekhez alkalmazkodnia kell. Ezt hívják kalibrálásnak, lesz még szó róla.
Van elég sok dolog a PUA-eszköztárban, amit minden nőnél lehet és javallott is használni.
“Ezt is túlzásba lehet vinni, és ahogy taszító lehet egy csalánszopkodó szájú, mókusszőr-műszempillás, karom-műkörmös maca,”
Megint a ló túloldalán vagy… ezeket sehol nem írtam.
“szomszéd srácra is, aki mondjuk két szóban el tudja magyarázni, mit jelent az infernális kifejezés”
Ettől még önmagában nem sok bugyi lett nedves. Ha nem vagy vonzó a nő számára, akkor hiába van háromszor akkora szókincsed, mint neki.” – van egy rossz hírem. Ha vonzó vagy számára, akkor ez még inkább imponál neki. :D
De ezzel az erővel elmondhatjuk, hogy ha nem vagy vonzó a nő számára, akkor hiába tanulod a puát.
Ez az egész olyan, mint a placebó. Majd a pua meggyógyít.
“Megint a ló túloldalán vagy… ezeket sehol nem írtam.”
“sminkel, pushup melltartót vesz, magassarkút, műköröm, műszempilla, dekoltázs…” – magassarkú, műszempilla, műköröm, push-up (kollagén az ajakba, szilikon a mellbe) – látom magam előtt az eredményt. Nem tetszik.
“…van egy rossz hírem. Ha vonzó vagy számára…”
Tudod, hogy most egy tollvonással egyszerűen átugrottad a problémát?? A probléma pont az, hogy nem vagy vonzó, és szeretnél azzá válni. És ezt az egész problémát, amiről itt szó van, átugrottad azzal, hogy “de ha vonzó vagy”. És ezzel egy tökúj témát nyitottál, valamit, amiről ez az egész írás NEM szól.
Itt nem arról van szó, hogy HA vonzó vagy. Hanem arról, hogy NEM vagy, és hogyan lehetsz az.
“De ezzel az erővel elmondhatjuk, hogy ha nem vagy vonzó a nő számára, akkor hiába tanulod a puát.”
Pont, hogy nem mondhatjuk ezt el, és innen látszik, hogy nem érted az egészet. A PUA pont abban segít – mint ez az írás is -, hogyan legyél vonzóbb, ha eddig nem lettél volna az.
“push-up (kollagén az ajakba, szilikon a mellbe)”
A push-up nem ez, hanem egy melltartó fajta, amiben feszesebben áll a cici, mint amúgy. A műköröm sem kell karom legyen, és a műszempilla sem kell 5cm hosszú legyen. A legtöbbet észre sem veszed, hacsak tudatosan nem azt nézed.
Nem mondod, hogy a push-up egy melltartófajta… Szemantikai alapon értelmezni egy figyelmetlenségből kimaradt vesszőhibát minimum kicsinyes dolog.
“Pont, hogy nem mondhatjuk ezt el, és innen látszik, hogy nem érted az egészet. A PUA pont abban segít – mint ez az írás is -, hogyan legyél vonzóbb, ha eddig nem lettél volna az.” – olyan ez, mint a bal agyféltekés írótanfolyam, ahol a zéró nyelvérzékkel megáldott palántákat “reflexmozdulatok gyakorlásával” íróvá varázsolják? (Sarcasm mode on) Azon senki sem csodálkozik, ha egy botfülű ember nem tud szimfóniát komponálni – miért olyan csoda, hogy ha valakinek nincs érzéke a nemek harcához, azt egy tanfolyam nem fogja gyökeresen megváltoztatni?
Talán feltűnt, hogy nem az ön-építésről beszélek elítélően, hanem konzekvensen az ezt meglovagló sarlatánságról, a puáról.
Az önfejlesztéssel egyetértek, a férfi legyen férfi, legyen saját világa, hobbija, emelkedjen ki valamiben, amiért felnézhetnek rá a csajok (vagyis legyenek mögötte VALÓS értékek) – DE a PUA egy blöff (a felfújt ál-önbizalom mögött NINCS érték. Kérdezz meg néhány ilyen arcot, miben jók ők???). Ez egy placebó. Önámítás, ami megakadályozza a valódi fejlődést. Kurvára nem leszel vonzóbb, legfeljebb gyűjtesz némi bátorságot (már ha benyeled a szövegeiket), hogy odamenj egy olyan könnyű macához, akit amúgy is leszólíthatnál és egy menetre elvihetnél.
Az önfejlesztés fontos(!). De a pua árt a férfiaknak. Sematizálja a nőket és a férfiakat egyaránt, valami gennyes álmagabiztos-beképzelt attitűdre sarkallja a “tanoncokat” ezáltal tápot ad a feminista gyűlölet-propagandának, ezt pedig rohadtul nem kéne, mert a feminizmus így is piszok káros és túlontúl elterjed politikai irányzat és eszme. Egy férfi legyen határozott és férfias, de ez a szánalmas “nyomd neki a farkad, hogy érezze a férifasságod” (idézet egy pua-fórumról) nem férfira vall, hanem egy begerjedt, pattanásos kamaszra, aki ahhoz gyáva, hogy beginázza a csajt, és csak így tud egy kis gyönyört faszolni magának.
Azokat a látens nőgyűlölőket is sikerrel megtalálja a pua-hisztéria, akik elégtételt találnak a nőkről összehordott előítéletes baromságokban. (Ezek megint csak nem férfiak. A férfi és a nő kiegészítik egymást. A hímnek dominálnia kell, nem lenéznie a nőket.)
Bocs, de nem tudom komolyan venni (és férfinak tekinteni) azokat, akik azon vinnyognak a pua-fórumokon, hogy “jajjaj, ha fizetek a csaj helyett, akkor átengedem neki az irányítást?” “Ha azt mondja, hogy üljek oda, és én odaülök, akkor elvesztem a kontrollt?”. Piszokul élvezhetik a randit, ha közben azon görcsöl az ánuszuk, hogy “juj, mamim, most elég domináns vagyok?” Ha a csaj megkérdi, hány óra, ők gyorsan nekiállnak előbányászni a “pua-szakirodalom” idevágó gyöngyszemeit, mert shit-tesztnek vélik a kérdést.
Ez egy üzlet. Biznisz. Nagy eséllyel azok nyelik be, akik a netről megrendelik a különféle “pénisznagyobbító tablettákat” meg “hogyan növeld meg a farkad méretét könyveket”.
“Ha nem működik az első tábor, ígérik a másodikat. A módszerek is ilyenek. Erre kell a mítosz, hogy a nők folyton “shit tesztelnek”, tehát folyamatosan szükség van az újabb és újabb PUA eszközökre az újabb és újabb “shit tesztek” felismeréséhez és kezeléséhez.
Ha mégse jön össze és kirúgja a csaj, az szerintük csak egyet jelent: nem jól ugrották meg a tesztet. Amire mi más jelenthetne megoldást, mint még több PUA? ;)”
De ha ezt felhozod egy pua-hívőnek, akkor beindul nála az én-védelem, a kognitív disszonancia. “Ha a pua hülyeség, és én benyeltem,akkor én is hülye vagyok. De én nem lehetek hülye” – erre a magától értetődő (és az énképet óvó) válasz az, hogy “akkor a pua sem hülyeség”.
Szóval tessék, akinek máshogy nem megy, ginázni gyáva, beéri az egyéccakával (a csajoknak elég hamar szemet szúr a hézag a felvett nagy mellény és a viselője valódi egója között, aztán pattintják a delikvenst lefelé), csinálja – engem azért zavar, mert en bloc a férfiakról fognak szegénységi bizonyítványt kiállítani ezek az arcok.
Néhány gyöngyszem:
http://bestofpuaforum.tumblr.com/
“Na, sziasztok, szóval… ööö… nagyon fontos, hogy ööö…. tudjatok járni! ugye nem mindegy, hogy ööö… egy férfi… hogy jár.” Határozott, domináns egyed és beszédmód :D
https://www.youtube.com/watch?v=We6rtCjjqQY
(Egyébként tényleg felkelti az emberek figyelmét, mert ha egy babakocsit toló nő vagy egy kisgyerek elől nem tér ki, valószínűleg kiprovokál magának pár seggberúgást.)
Kedvencem, amikor egy felháborodott oktató olyan kommentet írt, hogy “Eleve hogy a faszba gondoljátok, hogy ilyen módon rontjátok másnak az üzletét?” – most ez miben különbözik az ezoTV-től? :D :D
Jézusmária…
Te miket olvasol? :) Hagyd már ezeket a pics*ba.
Olvastál tőlem itt valaha is ilyesmit? Vagy Deansdaletől, vagy Qujontól? Nem, és nem is fogsz. Előszeded a PUA irodalom legalsó szennyét, és azt hiszed arról szól az egész. Amíg nem ismered fel (vagy nem vagy hajlandó felismerni) ezt a szakadéknyi különbséget, addig nem is fogod érteni az egészet. Ez a sok fasság olyan mélyen gyökerező előítéletet ültetett a fejedbe, amit én nem fogok elkezdeni kiölni belőle. Annyit kérek csak, hogy a Férfihangon megjelent PUA írások hitelét ne ásd alá ilyen baromságokkal.
Ha valamit az ember meg akar tanulni bárhonnan, de most jelen esetben az internetről, akkor az első dolga az, hogy megtalálja az elfogadhatónak/hitelesnek tűnő forrásokat. Azt gondolnám, hogy átlagos ésszel felfogható, hogy a “told oda a farkad” pont olyan hiteltelen tanács, mint az, hogy heti 3 kilót fogyhatsz zsíroskenyeret zabálva, ha beveszed ezt a tablettát.
Egyetértesz az önfejlesztéssel, de azt mondod, hogy a PUA blöff… Ebből csak az látszik, hogy még az sincs meg a fejedben, hogy az a PUA, amiről mi beszélünk itt (mostanában főleg csak én, de van itt írás más szerzőtől is) az pont az önfejlesztéssel kezdődik, és elválaszthatatlan szerves része. Ergo a kettőt nem állíthatod gyökeresen szembe egymással.
Ha úgy gondolod, hogy esetleg képes vagy a fejedben valahol mélyre beépült rettentő nagy baromságokat kiölni (vagy egyáltalán szeretnéd), akkor itt van néhány értelmes oldal, amit leginkább onnan ismerhetsz fel, hogy nincs benne reklám, nem kér pénzt érte, és tudományos írások linkjeivel támasztja alá a mondanivalóját:
https://heartiste.wordpress.com/
http://www.rooshv.com/
http://therationalmale.com/
kezdésnek ennyi elég lesz, ez is több hónapnyi olvasnivaló.
Nem tudom elképzelni, hogy tudod komolyan venni, és bármilyen hitelt adni annak, aki azt hirdeti, hogy menj neki mindenkinek, és ne térj ki az útból. Tudod, mi az értelmes PUA ebből? Az, hogy húzd ki magad, emeld fel a fejed, ne a földet nézd, és ne úgy járj, mint aki már azért is elnézést kér, hogy létezik. Ennyi.
Mi olyan kamu és blöff ebben???
Ehhez is kell(ene) némi nyitottság. A PUA sarlatánság, minden olyan gyógyászat sarlatánság, amely nem a nyugati hagyományos, az enneagram ezoterikus maszlag… :o)))
Nekem egyre inkább úgy tűnik, ez a para csak kötözködni akar…
Állítása szerint valami irodalmi rendezvényre járt, aztán ő háborodik fel a legjobban, mikor szóváteszed a rossz fogalmazást.
PUA kapcsán meg mindenféle kiforgatott, röhejesen eltúlzott sztereotipiákat szed elő.
“emelkedjen ki valamiben, amiért felnézhetnek rá a csajok”
Tehát így a csajok önként alacsonyabb rendűnek lövik be magukat?
Te a 444-nek dolgozol?
Te vagy lány vagy, vagy egy úgynevezett “natural”, akinek magától megy a csajozás. Ha nem tapasztalod úgysem fogod megérteni, hogy a hagyományos ismeretanyaggal mennyire nem lehet csajozni. Sajnos a férfiak többségének nem megy magától. Én például gyerekkorom óta az értékességem tudatában vagyok, olyan dolgokat tudok, amit senki más. Ehhez még bátor is vagyok, és ha kell kitartó. Olyan szinten vagyok autonóm, mint szinte senki. Mégis, amikor elkezdtek tetszeni a csajok, fogalmam sem volt, hogy hogy kellene megszólítani őket. Vagy hogy miért kerülök barátzónába. Vagy később hogy miért rúgott ki a csajom, hiába tettem meg mindent a kedvéért (ugye épp azért). A teljesen értéktelen csajok simán lekoptattak. Még akkor is, amikor már diplomám saját kocsim, házam és jócskán átlag feletti fizetésem volt. Az egészet semmi más nem magyarázza meg, mint a PUA mögötti ismeretanyag. Érdekes módon amikor ezt megértettem és néhány elemét beépítettem a viselkedésembe azonnal jobban alakult minden. Van néhány béna példa, meg sok kókler, aki oktatja, de az alapelvek iszonyúan fontosak és kurvára működnek.
#hufnagelfia
A PUA tanfolyamokat, képzéseket én pénzlehúzásnak tartom.
Sok Pua videót végignéztem, mielőtt véleményt alkottam róla.
Sok önbizalom hiányos * 18-23 éves “élni akar”, ezért próbálna becsajozni, mert “az a boldogság forrása”(Nyomor, kín, szenvedés, de ez egy másik történet). Ezért ha van alattuk egy kis pénz, kapva kapnak az alkalmon és elmennek erre a tanfolyamra. Semmi különleges nem hangzik el, csak önbizalmuk nő valamelyest, mivel azt gondolják, hogy most már minden csajt meg tudnak szerezni. Szemfényvesztés. A PUA tanfolyam a legjobb példa a Placebo-hatásra.
*Tudom, hogy vannak más korosztályból is.
Írtam már, ne a pénzesekkel törődjetek. Nem is értem hogy lehet elhinni, hogy ilyen volumenű dologban pár hét, vagy egy PUA-tábor gyökeres változást hoz. Maximum a felszínt lehet megkapargatni, de háttértudás nélkül – a RedPill vonatkozó részei nélkül – nem ér szinte semmit az egész.
Ez egy lassú önfejlesztő folyamat, sok olvasás, a konkrét technikák sok gyakorlása kell hozzá. Van pár dolog, amit meg lehet tanulni pár nap alatt, lehet is eredményét látni – vagyis nekem sikerült – de az tényleg ilyen paprikajancsizás lesz.
Az egész hozzáállásod megváltozása időbe kerül.
#hufnagelfia
DennisVT :
Engem teljesen hidegen hagy a PUA, de nem akartam tapasztalat nélkül véleményt mondani. Maga a PUA célja értelmetlen számomra.
A szememben olyan mintha pénzt égetnének, hiszen nem csak a tanfolyam kerül nem kevés forintba, hanem ha összejönne az egyik tanoncnak, akkor meg kisemmizi egy pillanat alatt egy Y generációs ribi. Akik részt vesznek az ilyen tanfolyamon véleményem szerint tapasztalatlan naív emberek, akik csodát remélnek a Puától. Sosem lesznek igazi kaszanovák, akivé válni szeretnének.
Önkontroll kell, logikus gondolkodás és józan ész.
Véleményem szerint mai viszonyok között vagy szellemi roncs lesz valaki vagy mgtow.
Szerintem egyszerűen csak rossz üzenete van a PUA-nak összehasonlítva mondjuk a férfijogi mozgalmakkal, vagy a MGTOW-val. Én úgy látom, hogy nem a feminizmus rontotta meg a nőket, hanem egyszerűen a feminizmus azért lehet ilyen sikeres, mert a nőkben alapból ott van a közöny, a haszonleső ösztön a férfiakkal szemben. Talán itt fogalmazta meg egyszer valaki , hogy egy nő, vagy felnéz egy férfira, vagy lenézi, megveti. Ha megkérdeznénk egy átlag nőt például a férfiak emberi jogairól, akkor ezt valószínűleg nagy felháborodás fogadná. És a PUA pontosan ezekre az ösztönökre játszik rá, pedig pont, hogy a nők, a társadalom, férfiakhoz való hozzáállásán kellene változtatni.
@sdn “pedig pont, hogy a nők, a társadalom, férfiakhoz való hozzáállásán kellene változtatni.”
Csakhogy ez milliószor nehezebb – mert egyedül kevés vagy hozzá. (és pont ezért qrvakönnyű azt mondani, hogy “én itt vagyok, csináljuk, de hát egyedül nem mehet”).
Viszont önmagadon változtatni, a nőkhöz való hozzáállásodon változtatni, a velük való viselkedéseden változtatni, bár még mindig nehéz, de milliószor könnyebb – már csak azért is mert egyedül is elég vagy hozzá…
“Rohadt kevesen lehetnek, akiknek a tanult lazaság és menőség ténylegesen beépül a személyiségükbe.”
Ez egy nagyon érdekes téma. Vannak olyan pszichológusok, akik szerint egy viselkedésforma – ha elég sokszor ismételjük – a végén bizony a személyiség részévé válik. Szendi Gábor a “Párbajok nélkül” című könyvében ír erről. Érdemes elolvasni.
Én például régen “fehér lovag” voltam, amiből elég jól sikerült kijönnöm ilyen módszerekkel. Vagy például a dominánsabb testtartást is sikerült valamennyire elsajátítanom. És biztos vagyok benne, hogy ezek sokat segítenek az életben.
“(aki amúgy korábban gogo táncoslány volt)”
Vannak valahol még nem táncoslányok?
Nincsenek, de nyugi csak a barátnőjüknek mondják el hogy prostik voltak… emiatt nem fogsz csalódni egy kedves kislányban sem Naooo, ne aggódj… :)
Véletlen a mínuszra nyomtam magamnak, szóval +1.
Magadat felpontozod? Uncsi… én pár hónap alatt leszoktam róla. Mindig is fontos volt hogy önerőből érjek el eredményeket – de túl gyakran elfelejtettem és rájöttem csak rontom az átlagom… Mostanában inkább a femi meg libsi hozzászólásokat szoktam felpontozni… úgy is azt hiszi mindenki, hogy Hgyi volt. :D
Dehogy uncsi, van vagy 66 profilom, csak sokszor lusta vagyok átjelentkezgetni, pedig kéne.
„Mintha legalábbis mindnek ugyanaz a gyúrósjóska-hétvégéző-jajdelaza-partyarc típus lenne a zsánere. Ez baromság …”
a nők uniformizált zsánere a jóképű fickó.
Jó, de ebben semmi új nincs.
A nők uniformizált zsánere a jóképű, magabiztos, pimasz-vicces, kicsit nemtörődöm fickó, akiért küzdeni kell… legalább egy kicsit:)
Szerk: persze státusz és pénz, de ebben megint semmi új:)
“(aki amúgy korábban gogo táncoslány volt),”
Irodalmi siteok-on nincsenek gogo táncosok.
Értek már kellemes meglepetések irodalmi csoportban. :)
Ezek szerint magyar-történelem szakon végzett?
Hány irodalmi site-on jár már? :D