Első alkalommal már kitárgyaltuk, miről is szól valójában a piros pirula. Mielőtt azonban fejest ugrunk a habokba, akad még egy fontos téma, mellyel jobb mindenkinek tisztában lenni, mielőtt eldönti, ténylegesen szüksége van-e erre a radikális módszertanra az élete rendbetételéhez. Célszerű listázni azon tényezőket, kik azok, akikre számíthatunk, és milyen állomásokon kell keresztüljutnunk utunk során.
Kék pirula vs. piros pirula
A Férfihangon a legtöbbek már tisztában vannak a piros pirula jelentésével, ám ennek a cikksorozatnak a célja, hogy az abszolút laikust is beavassa a fogalomba. Az első részben már megfogalmaztam eme kifejezés jelentését és dimenzióit, most néhány nagyon egyszerű példával élve illusztrálnám, mi a különbség a piros pirula, és a társadalmi dinamikákkal kapcsolatos széles körben elfogadott felfogásokat tömörítő kék között.
Probléma: Sikertelen vagyok a nőknél.
Kék pirulás javaslat: Légy magabiztos, és add önmagadat. A lényeg, hogy a lányt boldoggá tedd.
Piros pirulás javaslat: Játssz el egy olyan szerepet, amit a nő vonzónak tart, majd ezt a szerepet integráld a személyiségedbe. A lényeg, hogy magadat boldoggá tedd.
Probléma: Szegény vagyok, és nem kapok munkát.
Kék pirulás javaslat: Képezd magad, és helyezkedj el egy nagynevű multinál. Dolgozz minél szorgalmasabban. A jólét alapja a munka.
Piros pirulás javaslat: Képezd magad, és kamatoztasd tudásod a saját hasznodra. Vállalkozz. Dolgozz minél hatékonyabban. A jólét alapja a megélhetés, mindegy, mennyi munkával éred el.
Probléma: Túlsúlyos vagyok, és ez az önbizalmamat rombolja.
Kék pirulás javaslat: Diétázz.
Piros pirulás javaslat: Sportolj.
A fenti példázatokból látni lehet, hogy a társadalom mindig passzív jelleget öltő javaslatokkal él a problémák megoldására, míg a piros pirula az aktivitást, a körülményekhez való alkalmazkodást és a folyamatos, személyes fejlődést preferálja.
Fontos kiegészítő információ, hogy a piros pirula nem a szent Grál, és nem nyújt segítő kezet a gödörből való kilábaláshoz, csupán tanácsokat ad, melyekből mindenki a saját erkölcsi, morális és társadalmi értékrendjének megfelelő morzsákat csipegetheti ki a tálból. Aki megreked valahol a fejlődés útján, azok számára konkrét folyamatleírásokkal is operál, melyek demonstrálják, hogyan lehet egy vágyott célt elérni (tehát a fenti példázatok esetében sem egymondatos válasszal szolgál, hanem konkrét lépések sorozatával, melyeket elvégezve elérhetjük, vagy legalábbis sokkalta nagyobb eséllyel juthatunk a vágyott cél közelébe, mint a kék pirulás tanácsok esetében). A kék pirulás vélemények forrásai az általános társadalmi vélekedés, a pirosé pedig egyedi esettanulmányok, reprezentatív kutatások, valamint olyan elhallgattatott kísérletek, melyek eredményei szembemennek a hagyományos társadalmi hiedelmekkel. A társadalom mindig egyféle véleményt fogalmaz meg minden kérdéssel kapcsolatban (melyek a tömeg álláspontját képviselik), míg a piros pirula vélemények és tapasztalatok százait ütközteti egymásnak, melyek közül mindenki a saját személyiségére szabottan választhat szimpatikus módszertant.
Kísérők az úton
A társadalmi dinamikák egyik fontos alaptétele, hogy ha több ember összefog egy közös cél érdekében, ezt a célt együttes erővel sokkal könnyebben tudják abszolválni. Ez a megállapítás a piros pirulára nem igaz. A piros pirula alternatív és underground volta garantálja, hogy – működőképessége ellenére – a társadalom java része ne tartsa elfogadhatónak a megfogalmazott módszertanokat, illetve – mivel az egyéni érvényesülésre koncentrál – érdekellentét esetén ne alakulhasson ki egy egészséges kompromisszum. Nem véletlenül említettem korábban, hogy ez az életút egy súlyos felelősség. Működhet viszont az összefogás két piros pirulát nyelt személy esetén, ám ezek találkozása ritka, mint a lakkozott radír.
A fentiekből leszűrhető, hogy a társadalmi dinamikák irányával szembemenő ismeretek elsajátítása és az út a csúcsra egy magányos tevékenység. Mindenkinek, aki ezt az utat választja, fel kell készülnie a barátok elvesztésére, a család rosszallására, a kollégák ellenszenvére. Bár az út során ki lehet fejleszteni egyfajta asszertív kommunikációt, vagy az alkalmazkodás kedvéért megjátszani régi énünket, a megfelelő recept felfedezése rendkívüli erőfeszítéseket kíván.
A fejlődés állomásai
Sokan nem tudnak felkészülni rá, de a változás mindig egyfajta veszteséggel, kis túlzással élve gyásszal jár. Annyira igaz ez az analógia, hogy a változás eléréséhez szükségszerű önmagunk régi énjének halála, melynek során bekövetkező gyászszertartás lefolyása hasonló a halál kapuja előtt sínylődő betegek agóniájához. Elisabeth Kübler-Ross, egy svájci pszichiáter, aki meglehetősen egzotikus területen mozgott (halál-kutató volt) leírta a veszteségből eredő gyász öt fokozatát a halálos betegségben szenvedők szemszögéből. Ugyanezt az öt fokozatot kell megjárni ahhoz, hogy a red pill igazságait egyáltalán képesek legyünk befogadni. Mivel a társadalom már kisgyerekkortól kezdve hazugságok garmadájával etet bennünket (és ebből a hazugságáradatból a télapó a leglightosabbak közé tartozik), a piros pirula lenyelése kezdetben rendkívül nehézkes, és keserű szájízt hagy maga után. Mindenkinek fontos tudni, mire vállalkozik a keserű igazság megismerése után, ezért leírom a folyamatot egy tetszőleges, frissen pirulát nyelt hős nézőpontjából.
– Tagadás: Hősünk felfedezi a piros pirulát. Rádöbben arra, hogy egyéni tapasztalatai sokkal inkább a piros piruláéval analógok, semmint a társadalom által belé plántált ismeretekkel. Ez súlyos kognitív disszonanciákat eredményez benne, ám egyelőre nem mer rálépni a sárgaköves útra, mert az ismerősök pressziója egyelőre nagyobb hatással van rá a megismert igazságoknál.
– Harag: Hősünk egyértelműen felismeri, hogy a társadalom hazug eszmékkel etette őt, ám ő maga még mindig túlzottan a konformizmus rabja. Megkezdődnek a súrlódások barátokkal, rokonokkal. Akár életminőségre is kiható veszteségek következhetnek be.
– Alkudozás: Hősünk megpróbálja újonnan szerzett tudását érvényesíteni ismerősi körén, de kudarcot vall. Ismerősei elvesztésétől való félelmében visszagravitál eredeti személyisége felé, ahol katasztrofális kognitív disszonancia elszenvedője lesz: döntenie kell, az alkalmazkodást és ez által a hosszú távú boldogtalanságot választja, vagy pedig vállalva a veszteségeket magáévá teszi az új szemléletet.
– Depresszió: Akár tényleges depresszió is lehet. A világ egy kietlen pusztaságnak tűnik, mely kitaszított bennünket. Bekövetkeznek a veszteségek, a barátok felszívódnak, a család ellenszegül a változásoknak.
– Elfogadás: Hősünk elfogadja a veszteségeket, ismét látja értelmét az életnek, és megkezdődik az önfejlesztési folyamat, immáron red pill alapokon. Egy több éven át tartó, dombokkal és szakadékokkal tarkított huzavona után a valóság hozzáigazodik hősünk elképzeléséhez, megszűnnek a kognitív disszonanciák. Új barátok születnek. Boldogságunk innentől csak rajtunk múlik.
A veszteségek többsége sajnos nem elkerülhető, de a gyász lerövidíthető, amennyiben képesek vagyunk lelkiekben előre felkészülni a legrosszabbra.
A személyes sikered nem a környezeted sikere
Első alkalommal taglaltuk, hogy a piros pirula olyan önfejlesztési módszertanokat tartalmaz, melyek homlokegyenest ellentétesek a széles társadalom által elfogadott elméletekkel és normákkal. Ennek szükségszerű következménye a barátokkal, családdal, munkatársakkal és a tágabb környezettel való éles szembemenés. Automatikusan adódik, hogy az ismerősi kör nem hogy nem segít, de egyenesen akadályozzák a változásokat, hiszen az sérti őket a már kialakult hierarchikus viszonyok felbomlása miatt. Az ismerősi kör nem nézi jó szemmel, ha valaki státuszban föléjük kerekedik.
Megismerkedéskor mindenki belekerül a másik ember fejében egy képzeletbeli dobozba, melyet gondolatban meg is címkéznek (lúzer, de jófej, ezért lógok vele; hatalmas nagy balek, de megcsinálja a házi feladatomat, ezért lógok vele; nagyképű és elviselhetetlen, de tartom vele a kapcsolatot, mert valamilyen előnyt biztosít számomra), és szeretnék, ha ott is maradna, ahova eredetileg pakolták, mert a rendetlenség nem jó. Saját megfigyelésem szerint még a szülők sem tudják kivonni magukat az irigység kultúrája alól, és képmutatásukkal ellentétben egyáltalán nem szeretnék, ha gyerekük többre vinné, mint saját maguk, hiszen ezzel abba a súlyos kognitív disszonanciába kerülnek, hogy vagy a gyerek lett érdemtelenül sikeres, vagy nekik nem volt elég bátorságuk/szorgalmuk/kitartásuk véghezvinni, amit az utódnak sikerült.
Aki tud angolul, az további értékes gondolatokat olvashat a témáról a Reddit red pill fórumában, részemről mindent elmondtam az alapokról, amit szerettem volna. A következő alkalommal már ténylegesen is beleugrunk a mélyvízbe, tessék a válaszott pirulától függően felvenni az úszógumit (kék), vagy megtanulni úszni (piros).
Van egy-két pont, amit nem egészen ugyanúgy látok.
“Kék pirulás javaslat: Légy magabiztos, és add önmagadat. A lényeg, hogy a lányt boldoggá tedd.”
Már a ‘légy magabiztos’ is egy átmenetibb tanács: blue pill tanács leginkább az, hogy nincs kan tanács, ehhez nem kell tanács, úgyis megoldódik magától.
A pénz-munka témában: “Piros pirulás javaslat: Képezd magad, és kamatoztasd tudásod a saját hasznodra. Vállalkozz. Dolgozz minél hatékonyabban. A jólét alapja a megélhetés, mindegy, mennyi munkával éred el.”
Hozzátenném: “és mindegy, hogy másnak esetleg hátránya származik-e vagy sem. Átgázolsz-e máson vagy sem. A redpill nagyon önző tud lenni, csak az egyén önös érdekei a fontosak”
Ez egy olyan pont, ahol aztán mindenkinek saját magára kell kalibrálnia a dolgot. Mi fér neki bele, és mi nem. Itt jön először ki igazán az, hogy ez az egész rohadt nagy visszatetszést okozhat, és megromolhatnak bizonyos emberi viszonyaid.
Nagyon kevés olyan igazán sikeres ember van a világon, aki a sikerhez vezető úton egy kedves, aranyos, önzetlen, gondoskodó ember volt…
“Probléma: Túlsúlyos vagyok, és ez az önbizalmamat rombolja. Kék pirulás javaslat: Diétázz.”
Kék pirulás javaslat szerintem: “Kit érdekel. Legyen önbizalmad. Csak úgy. Legyen. Ne a súlyodtól függjön az önértékelésed, aki szeret téged, az így is szeretni fog.”
“- Tagadás: Hősünk felfedezi a piros pirulát. Rádöbben arra, hogy egyéni tapasztalatai sokkal inkább a piros piruláéval analógok, semmint a társadalom által belé plántált ismeretekkel. Ez súlyos kognitív disszonanciákat eredményez benne, ám egyelőre nem mer rálépni a sárgaköves útra, mert az ismerősök pressziója egyelőre nagyobb hatással van rá a megismert igazságoknál.”
Tagadás fázis szerintem: “Ez a redpill egy hülyeség, a világ nem működhet így, ez nem is igaz, csak vmi béna frusztrált emberek gyülekezőhelye”
Nagyon sokan itt végleg elakadnak. (Neo is megkérdezte, hogy visszamehet-e a mátrixba) A nyitottabbak, befogadóbbak, kíváncsibbak már általában észreveszik itt-ott az igazságokat, ráismernek néhány pillanatra a saját életükben, a saját gondolataikban.
Ez viszont rohadt fontos, és nem szabad hagyni, hogy bárki elhitesse az ellenkezőjét: “A személyes sikered nem a környezeted sikere”
Saját példa: A gimi évei során nem voltam egy nagy irodalom-guru, de elboldogulgattam közepes osztályzatokkal. A próbaérettségit pl megírtam négyesre harmadik év végén. De az igazi érettségi előtt nagymamám – aki eléggé kontrolláló és ugyanakkor pesszimista természet – kitalálta, hogy úgyis meg fogok bukni, mert az érettségi iszonyú nehéz, én meg sosem szerettem irodalmat tanulni. Ugyanakkor a tágabb családban van irodalom-tanár, szóval addig erőlködött, amíg pár hónapon át hetente egyszer-kétszer korrepetálásra jártam. Nem fogom tagadni, hogy segített a dolog. Tényleg segített, végül 4est kaptam. Viszont évekig hallgattam utána nagyitól, hogy az ő közbenjárása nélkül megbuktam volna. (A valóság az, hogy esetleg 3ast kaptam volna, nem 4est), és neki köszönhetem. Ezt már akkor kikértem magamnak, volt bennem a redpillből egy adag. Állandóan vita és veszekedés lett belőle.
De rohadt fontos, hogy amit te érsz el az életedben, teljesen vagy túlnyomórészt önerőből, abból a sikerélményből sose engedj át, és légy tisztában azzal, hogy az a te sikered. Segített valaki? Tök jó, köszönd meg. De ha túlnyomórészt te dolgoztál meg érte, akkor a te sikered, és ne hagyd, hogy bárki elvegye.
Ja igen, kb ezzel egyidőben ugyanezt eljátszottuk az angol nyelvvizsgámmal is…
– De az “add önmagadat” tanács pont ugyanezt tartalmazza, hogy ne változtass semmin, majd jön a selymes hajú királylány hófehér ruhában. Nem látok nézetkülönbséget :)
– Verseny vs. kooperáció. Mivel én alapvetően versenyellenes vagyok, megtaláltam azt a hivatást, amit anélkül űzhetnék, hogy másokon át kelljen gázolnom érte, mert a környezetemben nincs konkurencia. Amennyiben te versengő típus vagy, úgy valójában elkerülhetetlen bizonyos esetekben a másokon való átgázolás, kiváltképp akkor, ha belső piacra akarnál termelni, mert itthon olyan alacsony a fogyasztás, hogy vérre menő harcok folynak egy-egy aprócska piaci rés befedéséért. Ami alól viszont én sem bújhatok ki, az a család szabotáló hozzáállása, nem képesek elfogadni, hogy én felsőbbrendű célok megvalósításáért küzdök, és magasról leszarom az alacsony rendű szükségleteket, mert az a lelki nyomor posványába vezet. Tehát azért nekem sem ártana, ha picit gecibb lennék és hajlandó lennék áttaposni bizonyos embereken, csak számomra a szabotáló tényező a család, nem a piaci versenytársak. Nehéz ügy ez, én mindenesetre elvi alapokon elutasítom a másokon való átgázolást, mégis jó lenne, ha néha képes lennék rá. Szerintem ez egy nehéz, filozófiai mélységeket boncolgató téma, nincs igazán helyes válasz.
– A “legyen önbizalmad” külső tényezőktől függetlenül inkább PUA tanács :) Ha ilyen női weboldalakat látogatsz, akkor a fogyással kapcsolatos cikkek 99%-a a diétákról szól. A diéta pedig az esetek nagy többségében hatástalan. De tökmindegy, melyik haszontalan tanácsot illeszted bele a példázatba, a lényeg a kék pirulában mindig a passzivítás és a működésképtelenség (ugye a konkurencia lehúzása a saját szinted alá, amit valamelyik előző cikk alatti kommentekben már pedzegettünk).
– Szerintem a piros pirulára nagyon kevesek akadnak rá csak úgy véletlenül, annyira még nem mainstream az irányzat, hogy nemzetközi hírportálok meg életmódmagazinok foglalkozzanak velük. Ez azt jelenti, hogy aki ráakad a red pill-re, az jó eséllyel rákeresett valami problémára vagy konfliktusra, melyet magától nem tudott megoldani, és így akadt rá mondjuk egy red pill cikkre a téma kapcsán. Ezért szerintem a tagadás fázis nem feltétlenül az “élből elutasítás” tudománya (legfeljebb a korosztályok közötti konfliktusban fordulhat elő, hogy az idősebbek a red pill-t baromságnak mondják), csak az, hogy az illető még nem kész arra, hogy befogadja az új tézist. Nyilván aki megreked ennél a fázisnál, az nem fog soha többé felmászni red pill oldalakra, tehát az ő esetükben nehéz lett volna a fejlődés 5 szakaszát szemléltetni, mert nincs fejlődés. Amúgy (ez már saját tapasztalat), ha bármi esélye van annak, hogy egy ismeretet integrálni tudj a gondolkodásodba, arról az ismeretről már a legelején megállapítja a felettes éned, hogy bizony esetleg lehet benne némi igazság, és az elutasító viselkedésed inkább a megszilárdult ego-d folyománya (tehát élből elutasításról van szó, nem tudatos, megfontolt döntésről). Egy idő után a felettes ego-d majd közbeszól, és késztet arra, hogy elkezdj ismerkedni a red pill-lel, csak időt kell adni hozzá. Ezért szerintem a cikkben említett példám helytálló.
“De az “add önmagadat” tanács pont ugyanezt tartalmazza, hogy ne változtass semmin, majd jön a selymes hajú királylány hófehér ruhában. Nem látok nézetkülönbséget :)”
Az “add önmagad” valóban félreérthető és kicsit felszínes. De én ezt úgy értelmezem, hogy pl. ha nem szeretsz táncolni, ne mondd azt/ne tegyél úgy, mintha szeretnél – mert ha a lány azt hiszi, hogy szeretnél – és ő tényleg szeret táncolni -, akkor állandóan el fog rángatni táncolni, olyan helyekre akar menni, ahol lehet táncolni. Te meg ezt hatalmas nyűgnek fogod érezni.
Az “add önmagad”-hoz az illetőnek ismernie is kell(ene) önmagát ahhoz, hogy a “jelmez”, amit felvesz ne 5 számmal nagyobb vagy kisebb legyen, hanem az alkatára legyen szabva.
Nem igaz, hogy minden férfi természetének alapvető része a versengés. A Tibetben székelő buddhista szerzetesek minden bizonnyal azonnal megvilágosodnának eme kijelentésedtől, és egymást taposva rohannának valami kamu álláshelyért egy multinál :) Általánosban én is nyertem rengeteg helyesírási meg matekversenyt, csak rühelltem ezekre eljárni, és a későbbiekben semmilyen mértékben nem járultak hozzá az előremenetelemhez (sőt rájöttem általános után, hogy a teljes oktatási rendszernek semmi értelme jelen formájában). Aztán gimiben már nem volt az a pénz, amiért versenyekre járjak :) Ehelyett nekiálltam újságíróskodni, játékot fejleszteni, DJ-skedni, és minden területen szép sikereket értem el. Aztán jött az egyetem, és a végleges kiábrándulás az oktatási rendszerből, de ez már másik sztori.
Vicces, hogy pont a kommunikációs protokollokkal jössz, mint szabad versenyt akadályozó tényező, pedig a modern kapitalizmusban, az első számú legfontosabb tényező a reprezentációs képesség, gyakorlatilag lehetsz akármilyen szélhámos lusta geci, ha jól tudod eladni magad a leendő munkáltatódnak, simán ellébecolhatsz valami idétlen pozícióban. Viszont ha nem vagy a társaság bohóca, aki 0-24-ben képes szórakoztató központként üzemelni, akkor simán elbúcsúzhatsz a munkaerőpiactól 1-2 rendkívül keresett szakmától eltkintve (bár én pl. informatikusok beszámolóit is szoktam olvasni a munkaerőpiacról, ott is vannak csúnya sztorik), azt meg senki le se szarja, hogy mennyire jó szakember vagy. Igazából nem sok olyan munkahely létezik, ami lehetőséget adna a kreativitásod kibontakozásához, legalábbis itthon nem.
A kortárs művészetek meg média hitványságával egyetértek, csakhogy ennek meg semmi köze a versenyhez. Objektív skálán méricskélve is nyugodtan kimondható lenne bárki által, hogy az adott film szar, mert mondjuk szarul vannak megírva a dialógusok, hitvány a színészi játék, vagy hiteltelen az egyik jelenet. Ez a probléma egyértelműen a kultúrmarxizmusból, és az ebből fakadó konformizmusból ered. tudniillik dívik most az USA-ban és a nyugati világban egy olyan irányzat, ami a marxizmus eszméit kívánja átültetni a gazdaság helyett a kultúrába, ami egy agyrém. De ez megintcsak nem a verseny ellen van, mert a médiagyáros mamutvállalatok simán el tudják adni a szart is a marketingtevékenységükkel, ez a jóízlés elleni merénylet, hogy lesüllyesztik az ember igényszintjét egy alacsony nívóra.
“Nem igaz, hogy minden férfi természetének alapvető része a versengés. A Tibetben székelő buddhista szerzetesek minden bizonnyal azonnal megvilágosodnának eme kijelentésedtől, és egymást taposva rohannának valami kamu álláshelyért egy multinál :)”
Lehetetlen mindenki számára érthetően leírni azt a kettősséget, hogy lelki/szellemi lények vagyunk egy természeti világba hajítva – vagyis hogy a biológiai feltételek azonosak és rögzítettek, de az egyéni sorsok ezt módosíthatják, felülírhatják. Ha kizárólag az ösztönök léteznének, akkor minden férfi versenyezne, de többek vagyunk az állatoknál, nem mindenkit az ösztönei irányítanak. Ez közhelyesen hangzik, de a mélyebb jelentését nagyon kevesen szokták kihámozni. A piros pirula, a csajozás művészete egyértelműen az ösztönökhöz és az ösztönökről szól, és sokat segíthet annak megértésében, hogy az ember alacsonyabb, tudatalatti és biológiai szintjei hogyan működnek. Ez a tudás nagyon hasznos lehet egyeseknek, másoknak meg totál értelmetlen, attól függően, hogy az egyéni sorsukban hogyan tudják felhasználni. Aki magába fordult, a világgal szemben ellenséges mentalitásban él, annak a piros pirula sem segít, hiába akar csajozni kínnal és keservvel. Másfelől viszont van akinek a pénz, a státusz meg a punci nem annyira fontos, hogy hajlandó legyen ezekért komoly áldozatokat vállalni. Kissé durván és leegyszerűsítően fogalmazva a piros pirula azt mutatja meg, hogyan legyél a lehető leghatékonyabb állat. Ez önmagában nem probléma, ez is egy fejlődési szakasz, amin át kell esni, különben nem lehet a következőbe lépni. A legtöbb értelme annak lenne, ha a gyerekeket az igazságon nevelnénk fel, nem idióta hazugságokon, és akkor fiatalként nem kellene véres verítékkel összeszedegetni a jó párkapcsolatokhoz szükséges alapvető tudást. A piros pirula nagyon jó bázis lehetne, amire felnőttként tovább lehet építeni egy “állat feletti” egzisztenciát. Sajnos a többség jelenleg egy olyan illúzióban él, ahol emberfelettinek képzeli magát, holott még az állati szintet sem érti. Az emberi hülyeség ugyebár határtalan :)
Attól függetlenül, hogy valaki magasabb célokat dönget, a hibás tudásokat és hibás működéseket nagyon jól ki lehet szűrni a piros pirulás tudással. Egy buddhista szerzetessel felérő szellemiségű férfi is javíthat a stabil párkapcsolatán, ha jobban megérti a nemi ösztöneinket. A megértés nem jelent behódolást, sőt…
“sőt rájöttem általános után, hogy a teljes oktatási rendszernek semmi értelme jelen formájában”
Olvasva az informatikus-képzésről írott cikkedet…
… szívesen olvasnék egy cikket tőled a magyar oktatási rendszer problémáiról is.
“Aztán jött az egyetem, és a végleges kiábrándulás az oktatási rendszerből, de ez már másik sztori.”
Bár hozzáteszem, a főiskola és az egyetem problémája nem teljesen azonos természetű az általános és a középiskoláéval. Az általános iskola és a középiskola még át van itatva a poroszos szellemiséggel, ami egyfajta börtön diáknak és tanárnak, sőt az iskola vezetésének egyaránt. A főiskola már sokkal szabadabb és sajnos szabadosabb légkörű, mint az általános és közép suli. Ott már inkább a szabadosság a probléma. Míg az általános iskola és a középiskola a Pestalozzi által megálmodott, a Felvilágosodás korában kikristályosodott poroszos szellemiség örökségét nyögi – ami azzal, hogy meg lett fűszerezve liberális és feminista eszmékkel, nemhogy élhetőbb, hanem még élhetetlenebb lett. Ezért is tartom viccesnek, ahogy magukat konzervatívnak tartó pedagógusok teljes mellszélességgel kiállnak az anti-konzervativ, szélsőliberális légkörű Felvilágosodás egyik teremtménye, a poroszos iskolarendszer mellett. Míg az egyetemi élet meg épp ellenkezőleg, a Felvilágosodásnak és a poroszos szellemnek hadat üzenő 1968-as szellemiségnek esett áldozatul. Nem véletlen, hogy 1968-ban Franciaországban a poroszos de Gaulle-rendszer hívei konfrontálódtak az anti-poroszos 1968-as ifjúsággal.
Vagyis a poroszos szellemiségű általános és középiskolák meg az 1968-as szellemiségű főiskolák és egyetemek világa éppen hogy szembe állnak egymással. Az megint más kérdés, hogy mindkettő egyaránt káros tendenciákat érvényesít, számos problémát generálva ezzel, és bár ellenkező a szellemiségük forrása, egy az embert negatívan átalakító rendszert hoznak létre.
Ez megérne egy mélyebb elemzést. Tőlem. Tőled. Bárkitől.
Nem igaz, hogy a felsőoktatási légkör nem poroszos, sőt… különben hogy lehetne, hogy programozó szakon kódolás helyett olyan szörnyűségekkel kelljen szenvedni, mint egy 250 tételből és 150 bizonyításból álló számítástudomány tételsor bemagolása szó szerint(!) a tanár által írt könyvből. De mondok jobbat: az ELTE proginf-en 2008-ban vezették ki a papíron programozást. Tehát amikor én kezdtem 2007-ben, akkor még kellett. Nem tudtam, hogy röhögjek-e, vagy sírjak.
A közoktatás viszont tényleg egy börtön. Ehhez képest az egyetemi légkör valóban szabadabb, és nagyon magadra vagy utalva. Igazából úgy van ez, hogy mind a társadalom, mind sokszor a szülői légkör tart téged egy ilyen burokban (vagy rácsok mögött), amiből nem tudsz szabadulni, lévén túl fiatal és ügyetlen vagy hozzá. Aztán mire egyetem alatt kéne élned az egyéni felelősségvállalásoddal, meg az önfegyelemmel (ami viszont nem sikerülhet, lévén a fegyelem 18 éves korodig mindig egyfajta külső kényszer, tehát nem azért kell fegyelmezettnek lenned, mert úgy viheted csak előrébb a társadalomban, tehát hosszú távon előnyödre válik, hanem azért, mert mások azt mondják, különben jön a körmös), addigra nem fog sikerülni. Mert nem úgy megy az egyéni felelősségvállalás, hogy jól kibasznak az utcára, aztán 1 év múlva supermanként fogod minden dolgodat teljes felelősséggel és maximális fegyelemmel végezni, hanem fokozatosan szoktatni kéne hozzá, és ha ez nincs meg, akkor kudarcot fogsz vallani, aztán a társadalom majd jól ítéletet mond rólad, mert ennyi a társadalom funkciója ebben a fene nagy sorsközösségben.
A szabadosság az nem a felsőoktatás viszonylagos szabadáságval jár együtt, hanem pontosan annak ellenében. A felsőoktatás szabadosságát nem a tanári kar okozza, meg a politikusok, hanem annak a folyamatnak az eredménye, hogy mivel a diák egyéni felelősségvállalást meg önfegyelmet nem tanul (mert ugye a felelősségvállalás kérdése fiatalabb korban kimerül az “azért, mert azt mondtam” válaszkörben), ezért képtelen is annak megvalósítására, egész egyszerűen csak rádöbben arra, hogy éppen nincs kedve mondjuk tanulni (ez jelzi az önfegyelem hiányát), és mivel évfolyamtársai is így vannak vele, hát rábeszélik valami közös bulira mondjuk egy fontos vizsga előtt (ez pedig az egyéni felelősségvállalás hiánya). És az az igazság, hogy ebből a válságból önállóan gyakorlatilag lehetetlenség kijönni, mert 18 éves korra már a személyiségben rögzül az autonóm döntésekre való képesség hiánya. Ezért nem adok igazat azoknak az ítélkező hangoknak, akik mondjuk az egyetemről kirúgott diákot lehordják a francba a sárga földig, hogy miért nem tanult, kösse fel magát.
Ez a diákok képtelenségre az önálló felelősségvállalásra egy rendkívül hosszú és azt kell mondjam, tudatos folyamat végeredménye. Itt a diák saját magától nem nyerhet, vagy megtanítják az önfegyelemre és a célszemléletre, vagy nem, előbbi esetben sikeres lesz, utóbbi esetben a társadalom rákfenéje. Ebből indul ki az a korábban már többször emlegetett állításom, hogy azt, hogy mire viheted felnőtt korodban, EGYÉRTELMŰEN meghatározza a szülői háttér, valamint a társadalom többi tagjának hozzáállása, akikkel az illető interakcióba kerül fiatal kora során. Állításaim egyébként a hazai viszonyokra vetítve igazak, nyugatabbra nem hangyányit más a rendszer, azt nem állítom, hogy jobb, de egyértelműen következetesebb.
Én nem csupán az iskolától kaptam poroszos nevelést, de a szüleimtől is. A főiskolán aztán meg is szenvedtem ennek a poroszos nevelésnek az árát. Kemény, önkritikát sem nélkülöző folyamat volt, mire kilábaltam ebből a szarból. Még most is maradtak sebek, melyek nem gyógyultak be teljesen.
Én már lassan másfél éve vagyok könyvtáros pedagógus az állami iskolarendszerben, a KLIK alkalmazásában, és látom, ami most megy. Hanyatlás, természetesen. Annyi negatívumot szívtam magamba az elmúlt másfél év során, hogy most azon elmélkedem, meg kéne írnom a tapasztalataimat esszében.
Egyik szomorú tapasztalatom az, hogy a poroszos elveknek nem csupán az idősebb generációban vannak hívei, hanem a fiatalabbnál is. Beszélgetve a pedagógus kollégákkal, azt vettem észre, hogy ők is észlelik a poroszos iskolarendszer hibáit, de nem vonják le a megfelelő következtetéseket, hanem hárítanak. A poroszos iskolarendszer által generált problémákért a diák és a szülő lesz a felelős. A jelenlegi munkahelyemen rengeteg az olyan diák, amely nem rendelkezik célokkal, nincs önbizalma, rossz a magaviselete és gyenge tanuló. A hárítás pedig úgy jelentkezik, hogy pedagógus társaim kijelentik, mindezekért a diák és a szülők a hibás. Érted, nem a poroszos iskolarendszer nyomorítja meg a gyereket, hanem a gyerek lusta és buta, a szülők pedig nem nevelték meg rendesen. A megoldás pedig nem más – szerintük -, mint hogy vissza kell hozni a régi poroszos rendszert – amilyen az a Kádár-rendszerben, a Horthy-rendszerben vagy a Monarchia idején volt. Még olyan pedagógus véleményt is hallottam, hogy újra szükség lenne a testi fenyítésre, mint a pofon és a körmös.
Ó persze, meg a sorkatonaság, az kell a mai köcsög érvagdosós fiatalságnak! Majd a fogkefével vécétisztítás, meg az össze-vissza szopatás megtanítja a koszos kölyöknek, hol a helye! :D Én szerencsére nem sírom vissza, mert idősebb ismerőseim nem hazudoztak össze-vissza pátoszosan a sorkatonaságról, hanem megmondták, hogy egy rakás szar volt, és még értelme sincs, mert olyan elégtelen az ellátás és kiképzés, hogy használható katona nem lesz belőled (ha kitörne most itt egy háború, és lenne sorkatonaság, akkor is mind megdögölnénk).
Az a szomorú igazság, hogy a poroszos oktatás mára nem hogy meghaladottá vált, hanem kifejezetten káros. Gyakorlatilag az iskolában elsajátított, és a kapitalista cégek által elvárt tudás és képességek halmazának nincs közös része. De a társadalom is egyre inkább diákságellenes, tessék csak hallgatni az egyre harsányabb hangokat a tandíj bevezetéséről. A vicc az, hogy a diákhibáztatás a világon mindenhol jelen van most már, pláne az állítólagosan rendkívül liberális USA-ban, ahol Ritalinnal lövik be és zombiasítják a fiúgyerekeket, hogy képesek legyenek figyelni órán. Szép új világ.
Megtanultál sunnyogni.
Egyetlen előnye az volt, hogy olyan emberekkel voltál kénytelen megismerkedni, akiket alapban kerültél volna a civil életben. Olyan társadalmi rétegek gondolkodásába nyerhettél bepillantást, amelyekre más módon nem nagyon nyílna lehetőség. Eltekintve ha szociális munkás, szociológus stb. vagy.
Ezen kívül sok haszna nem volt. Lehetett volna ha normálisan csinálják, de így…
“programozó szakon kódolás helyett olyan szörnyűségekkel kelljen szenvedni, mint egy 250 tételből és 150 bizonyításból álló számítástudomány tételsor bemagolása szó szerint(!) a tanár által írt könyvből. De mondok jobbat: az ELTE proginf-en 2008-ban vezették ki a papíron programozást. Tehát amikor én kezdtem 2007-ben, akkor még kellett. Nem tudtam, hogy röhögjek-e, vagy sírjak.”
BME-VIK műsz. info ugyanez. Tök ugyanez. Olyan értelmetlen és haszontalan dolgokat tanultam, hogy el nem tudom mondani, értelmeset viszont félévente 4 órában 5 kreditért a mintatanterv szerinti 30ból. Sztem ma is tudok 3as integrált csinálni, és talán bebizonyítok neked pár dolgot a diszkrét matematikából, de programozni alig tanultam meg, azt is önszorgalomból… De vektorterek jöttek minden mennyiségben.
Mondjuk a matematikát a programozással szembe állítani hasznosság terén általános prog szakon egy kicsit meredek. Aki mérnöki rendszerfejlesztőnek ment (mint ahogy én is) az ezeket programozza be reggeltől-estig. A megoldás szerintem az lenne, hogy szétbontjuk a szakokat. Az informatika mára talán a legnagyobb tudománnyá nőtte ki magát. Le tudsz úgy ültetni 5 senior programozót egy asztalhoz, hogy egyik sem tudna egy kukkot hozzászólni a másik munkájához. Mérhetetlenül buta oktatás és politikai vezetés kell ahhoz, hogy létezzen általános informatika vagy programozás szak. Csak programozásból külön kellene lennie üzleti rendszerfejlesztő szaknak, mérnöki rendszerfejlesztő szaknak, adatbázis és webfejlesztő szaknak, játék és multimédia fejlesztő szaknak, amik mind külön nyelveket, paradigmákat és peremtudományokat használnak (persze vannak átfedések, de ezek évről évre csökkennek) és mindegyikre elég nagy igény van. Szóval IT-ből simán lehetne csinálni 8-10 szakot, amikből mondjuk csak 3 igényli a komoly matematikai tudást a többi szakon meg lehetne helyette oda kellő dolgokat tanulni, nem csak az időt húznád vele.
Sokan szidják BME-VIK műsz infón a linalg, töki, szabtek, infelm, kódelm, fizika, számtud satöbbiket, de én pont fordítva gondolom, szerettem őket. Ezek mind rendkívül hasznos dolgok, ha valódi mérnöki munkát akar az ember végezni. Annyi a félreértés, hogy a programozás meglévő terv alapján (ha valaki nem program-tervező, hanem kész terv szerint programozik) a mérnökséget éppenhogy csak súrolja. Egy összetettebb rendszert viszont nem lehet úgy megtervezni, ha az ember nincsen tisztában a dolgok elméletével. A műsz infó tananyagát úgy találták ki, hogy évi kb 50 jól képzett informatikust képezzenek. Ehelyett most kb évi 250-et képeznek, akiknek jelentős része nem is akar jólképzett lenni, és nem is lesz az. Viszont átrugdosnak mindenkit a fejpénz miatt.
A programozás tanításával pedig két probléma van. Az egyik, hogy nagyon sok ideig tart megtanulni jól programozni, ezért leginkább csak egyedül lehet tutorialokat, illetve autonóm módon választott célt követve. Az iskola csak annyit tehet, hogy megmutatja a lehetőségeket, meg a módszereket, hogy hogy lehet egyedül megtalálni az információt. (Én tanítok gimiseket programozni, és megpróbálom ezt a módszert követni.) A másik az, hogy mennél fiatalabban kezdi valaki, annál több esélye van jól megtanulni. Az egyetemre már úgy kellene küldeni az embereket, hogy valami alapjuk már van. Szerintem az ideális kor 6-10 éves kor körül lenne. Plusz nagyon fontos lenne a gyerekekre méretezett számítógépeket gyártani. Szerintem pedagógiailag jobb egy C64, mint bármelyik mai gép. Erről van egy nagyon jó angol nyelvű cikk, amivel nagyon egyetértek: http://www.salon.com/2006/09/14/basic_2/
“A diéta pedig az esetek nagy többségében hatástalan. ”
Ez nem igaz. A diétát az esetek nagy részében nem tartják be, mivel önfegyelmet igényelne…
Saját tapasztalat: 80 kg fogyás -> a diéta a fogyás 2/3 -át adja, a mozgás és aktív életmód a maradék 1/3 -ot.
Nem tudom, mit vártál öreganyádtól. Azért ritka fölösleges így összeveszni vele :D amellett, hogy tiszteletlenség is. Tudom, hogy most red pill van, és fel kell rúgni a családi kötelékeket, de azért ha nem létszükség, azért fölösleges. S egy kis red pill: bizony bizony a kölykök sikerét és kudarcát 18-20 éves korukig elsősorban a genetika, a szülői háttér, és az anyagi lehetőségek határozzák meg. Persze sajnos buta pedagógiai hiba, hogy a siker miatt nem lett a buksid megsimálva. Remélem azóta felismerted, hogy bizonyos embereknek mondhatsz akármit, akkor is ragaszkodnak a saját baromságukhoz. Talán nem épp az lenne a lényeg, hogy ne függj az ilyen emberek elismerésétől? Persze, jobb lett volna, ha céltudatosan öntik beléd az önbizalmat, mert kétségtelen, hogy azt nőre és dugásra lehet váltani. Viszont a család az adott, azzal kell főzni ami van. Barátot, barátnőt, munkát és főnököt viszont te választassz …
Két gondolat a nagymamás problémához: az ilyen embereknél elég, ha a család többi tagja tisztában van az igazaddal (erre szövetséges az a szülő, akinek az anyukája .. merthát vele kezdte a terrort .. gondolom…). a nagyinak pedig elég, ha picit megkérdőjelezed az állítását. a legfontosabb, hogy mindig nyugodt és higgadt maradni. fel lehet fogni ezt gyakorlásnak is :)
A diéta (bizonyos hízlaló ételek kizárása, minimumra csökkentése) még működik is.
“… megszűnnek a kognitív disszonanciák. Új barátok születnek. …”
Újszülöttekkel barátkozzak? Pedofilnak fognak nézni!
Naooo-nak jobban áll ez a fajta cinizmus. :)
Van egy fehér pirula is: MGTOW
A MGTOW a piros pirula leghardcore-abb változata. Ők azt mondják, hogy a társadalom bekaphatja, a személyes sikeremet nem az a tényező fogja meghatározni, hogy a fejlődés végén sikerem lesz-e a csajozásban, vagy a szaktudásomat anyagilag is elismerik. Gyakorlatilag kiiktatják a külső tényezőket a motivációs rendszerükből. Viszont az a baj, hogy a motivációt a külső és belső tényezők együttese adja, ezért az MGTOW szerintem önmagában alkalmatlan önfejlesztésre. Ők inkább azt mondják, ha nem kellek valakinek úgy, ahogy vagyok, a saját pozitív és negatív tulajdonságaim összességével, akkor ne kelljen a pénzem, a házam, a gyerektartásom se. Vagy itt egy találó idézet: “Ha nem kellettem neked életed 10 legjobb évében, akkor ne kelljek neked a 40 legrosszabban sem”, utalva ezzel a nők külsejének és természetének negatív változásaira az idő előrehaladtával, és a faszkörhintáról kiesett csajok képtelenségét a hagyományos szerepek betöltésére, amire maguk is vágynának tudat alatt, de mire észbekapnának, a cserealapjuk (ami a fiaalságuk) eltűnik, a személyiségük pedig károsan torzul. Az MGTOW is egy red pill válasz a modern társadalmi dinamikák visszásságára, csak éppen az ő tevékenységüket egyetlen mondattal el lehet intézni, és nem kell ilyen cikkhegyeket közölni hozzá, mint a valódi red pill személyiségfejlesztéshez.
„Vagy itt egy találó idézet: “Ha nem kellettem neked életed 10 legjobb évében, akkor ne kelljek neked a 40 legrosszabban sem”, utalva ezzel a nők külsejének és természetének negatív változásaira az idő előrehaladtával, és a faszkörhintáról kiesett csajok képtelenségét a hagyományos szerepek betöltésére,”
ez de szép volt. egy külön írást érdemelne! : )
ööö .. nekem ez inkább hedonistának tűnik .. aki elvan a 2D puncival is … ennyi erővel ki is vetetheti a golyóit .. csak nehogy 60 évesen jöjjön rá, hogy talán mégis kéne egy gyerek … és igen, a szingli p.csák is iylenek .. csak náluk 40 év a határ. azért kevés olyan könnyű dolgot tudok, mint a szarni a világra, és netes lányokra verni a .. szerelmet
Valójában nem mondanak le a punciról, csak a házasságról, nőzésről és a szükséges reprezentációról, ami mindezekkel jár. Vagy elköltöznek egy harmadik világbeli országba, vagy feleséget importálnak ezen országokból, vagy eljárnak kurvázni, escort lányokkal… sok lehetőség van.
“Vagy elköltöznek egy harmadik világbeli országba, vagy feleséget importálnak ezen országokból, vagy eljárnak kurvázni, escort lányokkal… sok lehetőség van.”
Államilag finanszírozott?
A környezet ellenérzései sokkal inkább abból eredhetnek hogy megszoktak egy “te”-t és nem igazán értékelik annak megváltozását. A személyiség , a változások kapcsán módosuló értékítélet, fontossági sorrend hatásáról egy teljesen más példa ugrik be. A klinikai halált “túlélő” vagy életében döntő, katarktikus élményt átélő emberek gyakran elveszítik szeretteiket, barátaikat mivel személyiségük az élmények hatására döntően megváltozik, megváltozhat. Szóval nem szükségszerűen a sikerek miatti féltékenység az ok.
A cikkben foglalt fokozatokról szól Deansdale cikke is
A kép nagyon találó, egyben megkapó.
Megjegyezném, hogy a Svájci kutató nem a hozzátartozók gyászának fázisait írta le, hanem a halálos betegekét Ezt gyakran el szokták rontani.
Most utánanéztem alaposabban, és valóban igazad van, úgyhogy mindjárt módosítom a tartalmat, kösz, hogy szóltál (a módosítás lehet, hogy csak később fog látszani, mert nekem nincs publikálási jogom)
Ajánlom figyelmetekben a következő linket:
http://www.ted.com/talks/esther_perel_the_secret_to_desire_in_a_long_term_relationship?language=hu
ez a videó
illetve ez a szöveges átírat:
http://www.ted.com/talks/esther_perel_the_secret_to_desire_in_a_long_term_relationship/transcript?language=hu
Bár a hölgy a párkapcsolaton belüli mindkét nemre jellemző sexuális hozzáállásról beszél, de ha figyelünk és végiggondoljuk, akkor 99%-ban a nők működését írja le “szalonképes” formában, a hipergámiától kezdve a teljes ösztön és biológiai késztetéseikkel egyetemben. A megállapításai nszerintem nagyon pontosak a nőkre vonatkozóan!
Egy gondom van vele, hogy a férfi párja nincs meg ennek az előadásnak, bár itt a férfihangon össze lehet ollózni :)
Egy pici zavart érzek a feminista paradicsomban :)
http://www.life.hu/intim/20150511-ezert-lesz-jobb-ferj-mama-pici-fiabol-mint-a-rosszfiukbol.html
“Egy pici zavart érzek a feminista paradicsomban :)”
Milyen zavart?! Támogató cikk az egyedülálló anyáknak és a fiaiknak akik 30+ évesen még az anyjukkal élnek…
“Egy pici zavart érzek a feminista paradicsomban :)”
Ez a cikk felháborítóan borzalmas.
Na EZ ilyen bluepill “tanács” úgy összességében a jófiúknak:
Csak várd ki a sorod, fiatalon had bulizzanak a csajok a baltaarcú rosszfiúkkal, eljön majd a te időd, amikor ezek a lányok is érettebbek, megfontoltabbak lesznek, és rájönnek, hogy veled jobban járnak. Neked pedig úgyis egy normális lány kell, nem pedig a hülye bulis-csajszi.
Óóóó mennyit hallottam én ezt:) És az a helyzet, hogy van benne igazság. És tökjól működik a dolog, amíg a férfi bele nem gondol, vagy valaki az orra alá nem dugja, hogy ez mit is jelent konkrétan: “Amikor már elkezd halványulni a szépsége és a fiatalsága, akkor majd téged választ, de nem egy igazi választás lesz ez, hanem egy kényszer. Heteken-hónapokon át kell majd udvarolj neki az első szexért, amit előtted 30an megkaptak ‘ingyen’, ráadásul akkor, amikor még értékesebb (fiatalabb vonzóbb) volt. Te majd fizetsz azért, amiért másnak nem kellett. Megkapod a 10 éves autót a szalonból, amit előtted több tucatnyian már túlhajtottak. De örülj neki. Szex se lesz annyi, és olyan, de téged szeretni fog, azokkal a fiúkkal a múltban csak bolondozott…
De miket is beszélek… mégis mit képzelsz magadról, semmi közöd a múltjához, a jelen a fontos!!:)
ez egyébként egy tök jó megoldás, sok haverom csinálja így. a lényeg: jó házassági szerződés, odaadó, végtelenségig kiszolgáltatott anyuci, és nem szabad otthonról nézegetni a beszamolok.com-ot.
Tisztelt Szerkesztőség!
Ezt a cikket le lehetne hozni Férfihangon, nagyon aktuális:
http://wmn.hu/2015/05/13/csobe-huzott-apak/
Milyen szerencsések, mert biztos az ő gyerekük. Hát.
Pontosan! Az apasági teszt háromból kettőt felszabadítana… csak ők rendes srácok, erre nem is gondolnak. Bár jogilag lehet értelmetlen is, ehhez – még – nem értek…
Aki elég geek, és tud angolul, talán érti ..
“Peace is a lie, there is only passion
Through passion, I gain strength
Through strength, I gain power
Through power, I gain victory
Through victory, my chains are broken”
S a blu pill változata
“There is no emotion, there is peace.
There is no ignorance, there is knowledge.
There is no passion, there is serenity.
There is no chaos, there is harmony.
There is no death, there is the Force.”
Erre annyit válaszolnék, hogy aki világi hatalommal akarja a létezése láncait leszaggatni, annak keserves csalódásban lesz része :)
Azt hiszem itt senkinek sem célja olyan láncok szaggatása. Viszont vannak más, amit lehet szaggatni :D