A feministák szerint a patriarchális családmodell eleve a férfiuralom és a nőelnyomás, a hímsovinizmus természetes közege. Ennek bizonyítására van egy csomó tudománytalan okfejtésük, melynek ismertetésétől és cáfolatától most eltekintenék, mivel az messze túlmutat a jelenlegi témán. Legyen elég annyi, hogy ez a kijelentésük leegyszerűsít egy komplex jelenséget. Valójában minden párkapcsolatban van egy domináns fél – ez lehet a nő is, a férfi is. A párkapcsolat egy idő után a házassággal és a gyermeknemzéssel átalakul családdá: ha a nő az irányító fél, akkor az matriarchális, ha a férfi, akkor az patriarchális. Őszintén megmondva: láttam már rosszul és jól működő családot mindkét típusból. Ha az adott domináns fél nemi soviniszta, vagyis a domináns nő nősténysoviniszta vagy a domináns férfi hímsoviniszta, akkor természetes és értelemszerű, hogy az adott matriarchális vagy patriarchális család rosszul működik.
Mivel témánk most a hímsovén férfi, ezért maradjunk a patriarchális családmodellnél. A patriarchális családmodell működhet jól, ha a családfői szerepet betöltő férfi mind testileg, mind szellemileg, mind lelkileg egészséges. Ha viszont hímsovén a patriarcha, akkor az a családmodell régen rossz. A hímsovén férfi ugyanis azzal, hogy lenézi a feleségét, mint nőt, azzal ki is jelöli funkcióját a családban: ő a csicskás, a szolga, az ágyas, a jobbágy. Mivel családfőként ő az irányító, ezért a gyerekek sorsa sem más, mint az engedelmesség, a szolgálat, a parancsok teljesítése. Egyáltalán nem meglepő, hogy ebben a gondolkodásban a fiúgyermek felértékelődik a lánygyermek kárára: a lánygyermek „csak egy lány”, vagyis alsóbbrendű, míg a fiúgyermek nem csupán fiú, vagyis felsőbbrendű, de az, aki továbbviszi a nevet családban. De hiába a túlzott védelem és a kitüntetett figyelem, mivel ő is alá van rendelve a családfőnek, ezért neki is engedelmeskednie kell az ő akaratának; így ő is katona, aki teljesíti a parancsokat.
Ami számomra érdekes ebben a torz családmodellben, ami igazából a férfi szempontjából nem is igazán család, hanem mini uradalom, azok a gesztusok.
Például, amikor a hímsovén férfi virággal lepi meg az asszonyt nők napja alkalmából. Mondanom sem kell, ebben a családmodellben már szó sincs szeretetről. A férj nem tiszteli az asszonyt, viszont a megbecsülés nélkül nincs szeretet. Arról nem is beszélve, hogy ha szeretné, nem regulázná meg hol fizikai, hol lelki erőszakkal. Innen nézve viszont érthetetlen, miért vesz virágot a feleségnek – a csicskásnak, a szolgának, az ágyasnak, a jobbágynak. Az külön érthetetlen, amikor olyan szöveggel adja át, hogy a „további sikeres munkához és egészséghez”. Persze, ha kétkeresős a családmodell, fontos, hogy a nő „további sikeres munkát” lásson el a gyárban, és az egészség is fontos, mert ha megbetegszik, akkor kiesik mind a pénzkereső, mind a háztartásbeli munkából. Fontos szolga, aki ha kiesik, nincs, ki beálljon helyette. A „sikeres munkához” viszont nem arra van szüksége az asszonynak, hogy egy vágott, élettelen virághoz hasonlítsák. A munkahelyen való sikerhez és a családban való egészséghez mindenekelőtt bátorság és erő kell, de a bátorság nincs meg, mert letöri a férje, és az erő sincs meg, mert azt elszívja a férj. A bátorság és az erő ahhoz is kellene az asszonynak, hogy ellenálljon, ha olyan szerepbe akarják belekényszeríteni, amiből a lelke mélyén nem kér: a szeretni való, lágy és finom, kedves és aranyos, törékeny és érzékeny virág jelképezte szerepbe.
A szexizmus egy olyan eszköz, ami a helyén tartja a szolgaszerepet betöltő felet. Megkülönböztethetünk rosszindulatú és jóindulatú szexizmust. Kicsit elkanyarodva a témától, a rosszindulatú szexizmusra példa: „A nők mindent sértésnek vesznek, amit mond nekik az ember.” Vagy: „A férfi csak a sörözéshez és tévénézéshez ért, semmi máshoz.” Mindez azért szexizmus, mert egy férfi vagy egy nő rossz tulajdonságát kivetíti általánosítás formájában minden férfira vagy nőre. „A nők úgy szereznek hatalmat, hogy a szexualitás útján irányítják a férfiakat.” Természetesen vannak ilyen nők, de mivel ezt kiterjeszti a teljes női nemre, ezért bizony ez a kijelentés is szexizmus. Mert semmi mást nem mond ez a kijelentés, hogy a nők – minden nő a bolygón – versengés útján és szexuális eszközök révén kontrollálják a férfiakat – minden férfit a bolygón -, ez az élet rendje. „Aki ellenzi a feminizmust, az gyűlöli a nőket.” Óh, igen, ez is szexizmus, méghozzá kétszeresen is, mivel egyrészt egy teljes politikai irányzatot kiterjeszt minden nőre, szinte azonosítja vele a teljes női nemet, másrészt azokat, aki az adott politikai irányzat ellen határozzák meg magukat, igaztalanul megvádolja hímsovinizmussal! És bizony egy feminista is lehet szexista – nem minden feminista szexista (hiszen ez is szexista kijelentés lenne), de vannak köztük szexisták is!
Visszakanyarodva témánkhoz, a példánkban említett „szolgálólány” azért kap virágot, hogy tudja, hol a helye. Természetesen nem lázad, mert ha megtenné, akkor ő lenne a „rossz nő”, aki „nem tudja, hol a helye”. Természetesen a lázadást is le lehet törni, a büntetéssel pedig visszatéríteni a helyesnek vélt útra. A „helyes úton” járók a „jó kislányok”, akik kedves és tiszta teremtmények, s akik nem sok vizet zavarnak, így inkompetenciájuknál fogva szerethetőek. Aranyos, mikor felmossa a padlót; édes, mikor elmegy a boltba sörért; kedves, mikor megfőzi az ebédet; szép, mikor közömbös arccal eltűri, hogy beléhatoljon a „kedvese” – és legfőképpen engedelmes. Törékeny, mint egy porcelánbaba, ezért rászorul a férfi védelmére és támogatására. Külön érdekes, mikor a hímsovén férfi „költő” (leginkább értelmiségieknél): „A nő olyan tiszta, amilyen egy férfi sosem lehet.” Vagy „a nők megérdemlik, hogy a férfiak becsben tartsák őket és megvédelmezzék akár a széltől is.”. S miközben Petőfitől elszavalja a Szeptember végén-t, lelki terrorban tartja „szíve választottját”. A virág így a jóindulatú szexizmus megnyilvánulása, a jutalom, amiért az asszony tudja a helyét.
A hímsovén férfinál a klasszikus nőnapi köszöntés megelőlegezi a jóindulatot az asszonynak, és virággal jutalmazza. Az asszony pedig elfogadja, mert ez a jóindulat az, ami védelmet jelent a rosszindulatú szexizmussal szemben. A nő elveszi és megköszöni a virágot, így elfogadja alárendelt szerepét a mini uradalomban. Természetesen problémázik a virágon, mert a lekenyerezés nem szeretet. Sokkal inkább lenne kompetens és szerethető, mint inkompetens és szerethető. És itt ki kell emelni egy fontos különbséget: az egészséges férfi szerethető társat akar, míg a hímsovén férfi szerethető szolgát.
Szomorúan vissza kell utalnom most a feministákra. Ugyanis ezen kényes témák tárgyalása nekik köszönhetően ma kifejezetten nehézkes. Gondolok itt arra az aljadék csúsztatásra például, amikor belemagyarázzák, hogy amikor egy férfi virágot vesz a nőnek vagy előre engedi az ajtóban, akkor az szexizmus, méghozzá jóindulatú szexizmus. Röviden: amit én fentebb vázoltam a hímsovén férfi és az alárendelt nő közötti interakcióról, azt ők elegáns szexizmussal kiterjesztik a teljes férfi nemre. A feminista ökörség… hoppsz, bocsánat… teória szerint, mivel a férfiakba bele van nevelve, hogy egy derék férfi megbecsüli a nőket, ezért amikor virágot vesznek és felköszöntik a nőket nők napján, meg sem fordul a fejükben, hogy ezzel a gesztussal alárendelt pozícióban tartják szegényeket, mi több, ők arra gondolnak, hogy megadták a tiszteletet. Sőt, ha egy öntudatos feminista visszautasítja a kedvességet (mivel ők nem fogadják el a virágot, annyira öntudatosak), akkor a férfiak a nyápicak, mert azon elégedetlenkednek, hogy a másiknak semmi sem jó.
Igazából nem kellene átesni a ló túlsó oldalára!
Nőnap alkalmából én általában anyámnak és a nagymamámnak szoktam virágot vásárolni, bár magam egy nőt sem hasonlítottam még virághoz (mellesleg szerintem semmi baj nincs ezzel a szép gesztussal). Ugyanakkor én fontosnak érzem egy nőben azt a tulajdonságot, hogy képes odafigyelni több dologra is. A családban a nő szerepe kitüntetett, köszönhetően a lelki alkatnak, több ezer éves szerepvállalás okán. Éppenséggel ezért vannak az életemben nők, akiket felköszöntök nők napjakor – nem rövidke versikével és bugyuta mondókával, hanem egyetlen mondattal, virággal a kezemben, elismervén, hogy képes volt helyt állni a munka és a család világában. Mindez pedig nem körbenyálazás, hanem bátorítás és hátbaveregetés, tisztelet és szeretet.
Magam igenis kinyitom az ajtót egy nőnek, magam megyek előre egy idegen helyen, magam megyek a járda úttest felé menő oldalán. Mivel én vagyok az erősebb, nehezebb, nagyobb, több az esélyem a fizikai behatásokkal szembeni túlélésre. Mondhatja rám Lady Inkvizíció és Madam Cenzor, hogy szexista vagyok, aki fenntartja a „status quo”-t, számomra nem az ő világképük a valóság, hanem amit megélek. Az igazság középen van valahol, aminek a keresése fontosabb, mint vélt és valós sérelmek kiegyensúlyozása. A rossz jelenség rossz jelenséggel való kiegyensúlyozása valójában nem vezet egyensúlyhoz. Középre kell állni – és minél többen állnak középre, annál jobb.
Jó cikk. Szomorú, hogy a feminista hiszti miatt nem lehet beszélni ilyesmiről. A feministák farkast (nőelnyomót, hímsovinisztát) kiáltanak nap mint nap, ezért akinek valóban ilyen a párja, arról is azt hiszik, hogy hazudik vagy hisztizik, esetleg csak még egy hülye feminista a sok közül. Szomorú, hogy a hímsoviniszta férfi világképében két nő létezik: a szótlan, butuska házicseléd, aki mindig egyetért és mindig engedelmeskedik, aki olyan, mintha ott se lenne, csak ha kell. És a vérfeminista nő, vagyis mindenki más. Azért hála Istennek kevés ilyen férfi van manapság, legalábbis én nem sokkal találkoztam. Nem ez a fő probléma, de ha csak néhányan is vannak, akik ettől szenvednek, érdemes róla beszélni. Sajnos nem minden esetben csak farkast kiáltásról van szó.
Én személyesen két ilyen férfival is találkoztam. Élmény volt, negatív értelemben.
1, Elvégezte a katonatisztit. 30 évig szolgált a seregben, mint tüzérparancsnok. Megházasodott; fiút szeretett volna, de lánya született. Balesetet szenvedett, leszázalékolták. Szerinte a nő helye a konyhában és az ágyban van, igazából nem sokra tartotta a nőket. Mivel nem volt elég a fizetés a megélhetéshez, végül megbékélt a kétkeresetes családmodellel, vagyis hagyta, hogy az asszony is elmenjen dolgozni. Különös elvei voltak a gyereknevelésről is. Úgy nevelte a lányát, mint egy fiút. Nem engedte játszani, mert szerinte a játék csak gyengíti az embert, ezért a lánynak nem voltak játékai, nem mehetett ki a játszótérre, nem vehetett részt az iskolai bulikon, nem találkozhatott a barátaival. A lányának nem is voltak barátai, de volt neki „fontosabb” dolga is, mint a barátok, ez pedig a házi munka. Miközben ellátta a családfői szerepet, befogta cselédnek az asszonyt és a gyereket, akik ebben a feudumban kiszolgálták, mint egy ősi jogaival bíró földesurat. Úgy gondolta, minél keményebb a gyerek élete, annál keményebb felnőtt lesz majd belőle. Mindezen gondolatra többszöri alkalommal is verésben részesítette, minden különösebb ok nélkül, némi piával rásegítve, egészen kicsi korától. Beíratta egy karate-tanfolyamra, melyre egy évig járt a lánya, mindezt nem akarva, de engedelmeskedve a parancsnak. A lányából nem lett kemény felnőtt, igazából nem megkeményedett, hanem megnyomorodott. Rossz párkapcsolatok, kevés barát, gyenge jellem – végül a lány függetlenítette magát az apjától, és felköltözött a fővárosba. Jelenleg a lánynak van munkahelye, albérlete, barátja. A férfi már árnyéka önmagának; ahogy közeledik a nyugdíjhoz, egyre gyengébb lesz. Időnként látom, hogy teker a városban, megy cigarettát venni. Ez a lánya életét megnyomorító rohadék!
2, A másik sztori hasonlóan kegyetlen: amiért nem mesélek róla részletesen, abba az is belejátszik, hogy személyes, engem is érintő „true story”. Ott három kamaszgyereket, egy kisgyereket és egy feleséget ural a magát családfőnek tartó faszfej. Ő ritkán használ fizikai erőszakot, ellenben mesterien űzi a lelki terror eszközeit. Két saját gyereke fél az árnyékától is, a mostohagyereke úgy mászkál az utcán, mint egy élőhalott, a második feleségével közös kislányra pedig, aki ilyen környezetben nevelkedik fel, nem vár jobb sors. A volt barátnőm, egy valaha kedves, tündéri teremtmény, aki kiszabadult ebből az uradalomból, most egy kegyetlen és megkeseredett asszony lett, igaz, van élettársa, munkája, közös albérlete, és lassan jön a gyerek. Csak reménykedek benne, hogy helyrejön sérült lelke, és olyan boldog életet folytat, amit kívánt magának.
Bizony, ilyen „férfiak” is élnek köztünk. Jó, ha tudunk a létezésükről, és beszélünk róluk. Már csak azért is, hogy legyenek ellenpéldák. A hímsovén férfi tudd olyan ellenpélda lenni egy normális férfi számára, mint a nősténysovén nő egy normális nő számára. Igaz, az utóbbit ma feministának nevezik, míg az előbbi meg simán beolvad a tömegbe, mint szürke átlagpolgár. Persze ezek szörnyetegek, lélek-gyilkosok.
Igazad van. Jó ha tudunk az ilyen férfiakról. Sajnos nekem is volt már ilyen a környezetemben.
Egy lecsúszott apa, aki a fián vezette le a haragját. Utolsó 10 évében egyik munkahelyről a másikra kallódott. Mindig kilátástalan volt a helyzete, és az anyósa (akinek a házában élet) állítólag rendszerint terrorizálta őt lelkileg. A felesége nem állt ki mellette stb. Így aztán a fiába rúgott bele folyton, mert ő volt a első gyereke, és őt okolta a problémáiért: megverte, sértegette, fenyegette. Olykor nyilvános helyen is! Más emberek előtt! Pedig alapjáraton rendes srác, csak az apai benyomás hatására elég gyenge jellemű, önbizalomhiányos ember lett. Néha rossz ránézni, hogy mekkora roncs, pedig az apja már nem él. Tehát fellélegezhetne. Biztos nem múlt még el a mentális hatás.
Viszont azt nem értem az ilyen családoknál, hogy az ANYA miért nem áll ki a gyerek mellett? Hogy engedhetik, hogy a gyerekükkel ez történjen? Nem gondolnak bele, hogy ezek a dolgok milyen hatással van a tulajdon vérükre???
Az anya azért nem áll ki a gyereke mellett, mert már túlságosan meg van törve, be van törve, fél a férjétől, teljesen szervilis. Rossz szülő, mert nem tesz semmit az ellen, hogy az apa veri a gyerekét, önzőségből, nehogy neki is baja essen, őt is verés érje, vagy válás legyen a vége, aminek következtében vége a “biztonságnak”. Rossz szülő mind a kettő, az apa (az uralkodó) és az anya (a szolga) is. Fordított helyzetben ugyanúgy fennáll a felelősség. A két rossz szülő szenvedő áldozata pedig a gyermek.
“Ami számomra érdekes ebben a torz családmodellben, ami igazából a férfi szempontjából nem is igazán család, hanem mini uradalom, azok a gesztusok.”
“Miközben ellátta a családfői szerepet, befogta cselédnek az asszonyt és a gyereket, akik ebben a feudumban kiszolgálták, mint egy ősi jogaival bíró földesurat.”
Nyomod itt a feminista/liberális maszlagot. XD
Az uralom nem rossz, ahogy a kés se rossz. Ha kenyeret vágsz, akkor jó, ha rabláshoz használod eszköznek, akkor rossz? A kés az kés. Az uralom meg uralom. Eszköz. Arisztotelész megkülönbözteti a jó és a korcs államformákat.
László Gyula leírja, hogy a család analóg a fejedelemséggel, tulajdonképpen a családfő ugyanaz a családban, mint a fejedelem az országban. A tradicionalista irók szintén ezt a párhuzamot fejtik ki, az apa a család királya, a király a nép atyja.
Ez az írás megállná a helyét femi oldalakon is. Nem sokat kéne belőle vágni.
“Nyomod itt a feminista/liberális maszlagot. XD”
Paranoia. Ellenségképzés. Menjünk tovább!
“Az uralom nem rossz”
Szövegértési probléma. Megmagyarázom: nem írtam olyat, hogy az uralom rossz.
Mondtam én ilyet:
“A feministák szerint a patriarchális családmodell eleve a férfiuralom és a nőelnyomás, a hímsovinizmus természetes közege. Ennek bizonyítására van egy csomó tudománytalan okfejtésük, melynek ismertetésétől és cáfolatától most eltekintenék, mivel az messze túlmutat a jelenlegi témán. Legyen elég annyi, hogy ez a kijelentésük leegyszerűsít egy komplex jelenséget. Valójában minden párkapcsolatban van egy domináns fél – ez lehet a nő is, a férfi is. A párkapcsolat egy idő után a házassággal és a gyermeknemzéssel átalakul családdá: ha a nő az irányító fél, akkor az matriarchális, ha a férfi, akkor az patriarchális. Őszintén megmondva: láttam már rosszul és jól működő családot mindkét típusból. Ha az adott domináns fél nemi soviniszta, vagyis a domináns nő nősténysoviniszta vagy a domináns férfi hímsoviniszta, akkor természetes és értelemszerű, hogy az adott matriarchális vagy patriarchális család rosszul működik.”
Meg ilyet is:
“A patriarchális családmodell működhet jól, ha a családfői szerepet betöltő férfi mind testileg, mind szellemileg, mind lelkileg egészséges. Ha viszont hímsovén a patriarcha, akkor az a családmodell régen rossz.”
Magyarázok, figyelj! Az uralmi forma nem egydimenziósan rossz vagy jó. Az uralmi forma lehet jó, lehet rossz. Én leírtam egy rossz uralmi formát.
Ennyi.
Nem magyarázom tovább. Ha innentől nem érted meg, akkor valószínűleg nem akarod megérteni.
“László Gyula leírja, hogy a család analóg a fejedelemséggel, tulajdonképpen a családfő ugyanaz a családban, mint a fejedelem az országban. A tradicionalista irók szintén ezt a párhuzamot fejtik ki, az apa a család királya, a király a nép atyja.”
Ennek pedig nem mondtam ellent. A “mini uradalom”, a “feudum” és a “földesúr” szavakat metaforaként alkalmaztam. Ha ezeket értetted félre, és belemagyaráztál valami olyasmit, ami nincs benne, akkor megint hibásan értelmezted a szöveget, és beleestél az értő olvasás hibájába.
Őszintén megmondva: már unom ezeket a vitákat. Mármint azokat a vitákat, amelyek a MGTOW-cikkekkel kezdődtek meg, melyben el kellett magyarázni férfiaknak, hogy “nem minden nő kurva”. Kicsit még reménykedtem is benne, hogy Az istennőszobor ledöntése és az ezzel járó gyász c. írás alatti disputa lezárja ezt a vitát. Kicsit gyerekes, hogy el kell magyarázgatni férfiaknak, hogy pl. Reina zaklatása az oldalon miért nem helyén való. Ez az írásom is azért került ki az oldalra, mert láttam, micsoda vita kerekedett ki Belvedere és Brandon elégedetlenségéből. Elégedetlenek a világgal, meg a benne található nőkkel. Kicsit helyre akartam tenni néhány dolgot – van, akinek átjött az üzenet, és van, akinek nem. Deansdale egy csomó kommentben elmagyarázta, mi a gond ezzel az egész hímsovén hozzáállással. Nem értitek meg, hát akkor nem értitek meg. Én magyarázkodásra nem pazarlom az amúgy is értékes időmet.
Ha nem osztod Brandon és Belvedere véleményét, akkor ezt az inget ne vedd magadra! Bár aki tudatosan félreérti a fenti cikkemet, ott gyanakszom a rosszindulatra.
“Ez az írás megállná a helyét femi oldalakon is. Nem sokat kéne belőle vágni.”
Köszönöm. A te kommentedet pedig tanítani kellene szövegértés órán, mint tipikus példát a rossz szövegértelmezésre és a hibás értő olvasásra.
Hadd idézzek tőled: a Férfihang “magát férfimagazinnak nevezi, de a női szerkesztők, női publicisták és női kommentelők/olvasók miatt az egész átment egy párkapcsolati, családi és életmódbeli magazinba.”
Az istennőszobor ledöntése és az ezzel járó gyász c. írás vitájában nem vettem részt. Ha van időd, nézz utána. A mondanivalód más részleteire nem reagálnék, de ezt a korrektség kedvéért fontosnak véltem leszögezni.
Szerintem aki provokációnak veszi Belvedere és Brandon észrevételeit, az is tudatosan félreérti őket.
A feminizmus egy olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely bizonytalan és kevésbé kontrollálható közép és hosszútávú célokat áldoz fel jól megjósolható rövid és középtávú előnyök érdekében. A szinglik és elváltak felpörgetik a fogyasztást, felfele nyomják a lakáspiaci árakat. A munkát vállaló nők és tartásdíjat nyögő, kvázi rabszolgaként dolgozó apukák a munkaerőpiacon megjelenve a munkabéreket nyomják lefele. A médián és az iskolákon keresztül állambácsi olyanná formálja a kölköket, amilyenné csak akarja. Anyuci apucinak egyre kevesebb a beleszólása. Az így kapott kölkök tökéletesek arra, hogy egy rablógazdálkodást folytató állam megfelelően kiképzett katonai biorobotjai legyenek. S honnan pótolja a kiesett, kiegyensúlyozott embereket, családokat? Hát importból.
Minden más csak elterelés és szemfényvesztés.
alszentpeter!
Igazad van de ennél lényegesen komplexebb a dolog. Jelen társadalmunk a nők számára egy cukormázas sütemény amiből ők egyre nagyobb darabokat kérnek. Sajnos nem veszik észre, hogy ez a sütemény belül férges és rohadt.
Csak egy példa az oktatási rendszerről. Ma már a gyerekek az egész napjukat az iskolában töltik ahol szó szerint senki nem neveli őket mivel a nők folyamatosan hisztiznek, hogy az én gyerekemet csak én nevelhetem. Ám ezek a nők sem nevelik a gyerekeiket mivel vagy egy cég rabszolgái vagy egy ostoba karrierépítők, anyának egyik sem felel meg mivel türelmetlenek és ingerlékenyek a túlhajszoltság miatt . Majd a gyerekek nagyobbak lesznek akikre már nem kell vigyázni és egész nap helyett csak kora délutánig vannak az iskolában utána pedig az utca neveli őket. Vagyis neveletlenek lesznek és pont a nők hisztiznek amiatt, hogy a mai fiatalok milyen neveletlenek.
A neveletlen ifjúságból labilis személyiségű bűnözésre hajlamos emberek lesznek aminek hatására minden nyugati ország szép lassan rendőrállammá alakul át (Ez a folyamat már hazánkban is jól észrevehető). De a súlyos társadalmi problémák állami pénzeket emésztenek fel aminek hatására nőnek a közterhek és elszegényedik az ország (ez a folyamat is jól érezhető hazánkban de minden nyugati országban is).
És ezek még mindig csak a jéghegy csúcsai. Azok a nők akik a feminizmust képviselik és azok a nők is akik lehajtott fejjel birka módjára követik őket a saját gyermekeik elárulói hiszt egy olyan világ létrejöttéért munkálkodnak amiben lehetetlen lesz az élet.
Sokáig kardoskodtam a női egyenjogúság ellen de már rájöttem, hogy nem az egyenjogúsággal van a baj hanem az egyenlőséggel. Akár tetszik akár nem a nők és a férfiak más más céllal születnek erre a földre. A nők feladata az utódok világra hozása és felnevelése míg a férfiak feladata az ehhez szükséges feltételek megteremtése. A világ kifordult magából mivel a nők fellázadtak saját maguk – szerintük a férfielnyomás – ellen. Ha nem találják meg ismét a helyes utat az emberiségnek csak két lehetősége marad. Vagy a férfiak kényszerítik vissza őket a saját szerepükbe erővel vagy kihal az emberiség.
Egyetlen észrevételem lenne:
“nem minden feminista szexista (hiszen ez is szexista kijelentés lenne)”
A zárójeles rész csak akkor lenne igaz, ha a feministák az egyik nem :)
A cikkel kapcsolatban van néhány észrevételem (annál is inkább, mivel jó okkal a korábbi írásomra válaszul érkezett).
Az írás a patriarchális családmodell egy eltorzult válfaját veszi alapul. Vagyis olyan mintát választ, mely messze nem jellemző minden életszakaszra, hovatovább a házasságok számának sajnálatos csökkenésével a társadalom egészére sem. Magát a nőfóbiát, nőellenességet – ízlelgessük a szavakat – legtöbb esetben a kapcsolathiány hívja életre. Márpedig a nem kevés egyedülálló férfi esetében – értem ezalatt a testi kapcsolatok hiányát is! – nem beszélhetünk nők fölötti kontrollról, így maga a jelenség messze nem általános.
A hímsoviniszta férfi számos esetben nem azonos a nőelnyomóval. Ha már voltak szívesek megcímkézni, a saját élményeimről mesélek – magamra mosok, főzök és takarítok, összes sikeremet én értem el, tehát nem hiányzik sem egy cselédlány szolgálata, sem a másik nem irányításával összefüggő hatalmi téboly. (Ha pedig egy átlagos, nem-MGTOW férfi vágyait és preferenciáit vesszük górcső alá, világos, hogy vagy a komparatív előnyök elvét vallják, vagy végletekig kiszolgálják a nők igényeit. Arról az apró tényről se feledkezzünk meg, hogy sokan nem egy dugható butácska lányt keresnek, hanem komoly gondolkodású lelki társat. Amit sokan nőgyűlöletként tartanak számon, az jórészt bizalmi deficit.)
Úgyhogy a cikk mellélőtt – nem kicsit, nagyon.
Nem lőttem mellé, mivel magam is tisztában vagyok vele, hogy ez nem általános, hanem szűk problémahalmaz. Szűk, de létező. Egyik kommentemben említettem két példát – és azért csak kettőt, mert életem során kettővel találkoztam. Hála a Teremtőnek, hogy a jelenség nem tömeges, ugyanakkor azért a kevésért is kár. A probléma az, hogy ennek lett volna egy előzménycikke, de azt nem engedték fel a szerkesztők az oldalra, mert egyrészt túl személyes, másrészt anekdotázó. Döntésüket elfogadom, de mivel így kissé homályos a fenti cikk, ezért kénytelen vagyok belőle idézni, némi kiegészítéssel:
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/02/a-himsoven-ferfi.html
Feminizmus és hímsovinizmus – két szélsőség, melyhez nem szabad igazodnia, és kötelessége elhatárolódnia a normálisan gondolkodó embereknek. Feminizmus helyett antifeminizmus, sovinizmus helyett antisovinizmus. (Bár már ott tartunk, hogy maga az antifeminizmus is egyfajta antisovinizmus.)
Sokáig gondolkodtam azon, hogy a sok feminizmus-kritika után írnom kellene a hímsovén mentalitásról is, mely bár a feministák jajveszékelése ellenére nem tömeges jelenség, de sajnálatosan időnként tettenérhető. A hímsovinizmus egy olyan káros mentalitás, mely egyaránt árt mindkét nemnek: a nőnek azért, mert leértékeli és a leértékelés közben bántalmazza, van, amikor fizikailag, van, amikor lelkileg; és a férfinak azért, mert rossz (természetesen hamis és általánosító) bizonyítványt állít ki a teljes férfinemről. Mert bár igaz, hogy a micromachismo és a rape culture többnyire egy tudománytalan katyvasz, kevéske részigazsággal és rengeteg sarkítással, de attól még a hímsovén mentalitás létező fenomén, mely időnként vicsorít, és megmutatja a foga fehérjét, a levét pedig a tisztességes férfiak isszák meg.
“Nők mindent sértésnek vesznek, amit mond nekik az ember”
Ebben mégis mi a sértő? Az, hogy minden nőre ki van terjesztve?
Amit sokan nőgyűlöletként tartanak számon, az jórészt bizalmi deficit.
Tökéletes meglátás, azt azért hozzátenném, hogy amit mi férfigyűlöletnek hívunk, az is egy bizalmi válságból alakul ki, többnyire.
“Nőnap alkalmából én általában anyámnak és a nagymamámnak szoktam virágot vásárolni”
Lefagytak a cseresznyefáim, úgyhogy a virágok le vannak szarva.
Az a probléma, hogy feminista, illetve nőket középpontba helyező paradigmák szerint gondolkozunk, amely értelmében a nők pozitív diszkriminációja “jóindulatú” (azaz jó és elfogadható) szexizmus. Pedig ez valójában nem a nőkkel szemben szexizmus, hanem a férfiakkal szemben.
Mikor előreengedjük a nőket valahol, illetve felköszöntjük őket Nőnapon, akkor azzal nem mást csinálunk, minthogy alárendeljük magunkat nekik, vagyis a nőket a férfiak fölé helyezzük. Nem tesszük fel azt a kérdést, hogy mit kapunk tőlük mi. Előre engedtek ők valaha is? Felköszöntöttek Férfinapon? Pedig ezek költői kérdések, mindannyian tudjuk a választ. Egész egyszerűen természetesnek tekintjük azt, hogy a nőket jobb bánásmódban részesítjük.
Ráadásul mindezt megindokoljuk olyan – egyébként szintén szexista – indokkal, hogy a családban a nő szerepe kitüntetett. Nos, ehhez hasonló általánosítást tudnánk mondani a férfiak érdemeiről is, mégse jut eszébe szinte senkinek emiatt felköszönteni a férfiakat Férfinapon.
És itt kanyarodnék vissza a múltkori mgtow cikkhez. Nem az életformájukra, hanem épp erre gondoltam, amikor a mgtow-ok mellett foglaltam állást: ők már el tudtak szakadni ettől a nőimádó kritériumrendszertől és nem kívánják a nőket ilyen különleges bánásmódban részesíteni. Ezt követendő példának tartom.
Most már legalább nem titkolják, hogy az “egyenlőség” alatt a többletjogokat értik.
http://time.com/3837530/un-report-women-may-need-different-treatment-to-achieve-economic-equality/
A régi nóta: nem a rajtvonalnál ill. a versenypályán akarnak egyenlőséget, hanem a dobogós helyek számában :-(((
A cikk első elolvasása óta motoszkált bennem, hogy van benne valami, ami számomra nagyon életszerűtlen, de a te hozzászólásod közelebb vitt ahhoz, hogy megértsem mi is volt a bajom mindeddig tudat alatt.
El tudja valaki képzelni, hogy bármelyik férfi a nőnapi virágot azokkal a szavakkal (vagy akárcsak azokkal a gondolatokkal) adja át, hogy a „további sikeres munkához és egészséghez”!? – Ilyen a világon nincs szerintem. Sokkal inkább adja azt a virágot “Hálából”, “Mert a nő megérdemli”, ” Mert megbecsülésre méltó”, “Mert tiszteletre méltó”… – Tehát akkor Nőnapkor, Anyáknapján még a hímsovén férfi is nősovén sztereotípiákban gondolkodik? És ha azokon a napokon nősovén mintákban gondolkodik, akkor hol tartja ezeket a kliséket az év maradék 364 napján? Talán az ágy alatt rejtegeti?
Értő olvasással(!) nyissuk rá a szemünket, hogy Pash Cutter (nyilvánvalóan konzervatív, falusi, kisvárosi környezetből hozott) elrettentőnek szánt anekdotájában hogyan is fest a hímsovén férfi:
“Balesetet szenvedett, leszázalékolták. Szerinte a nő helye a konyhában és az ágyban van, igazából nem sokra tartotta a nőket. Mivel nem volt elég a fizetés a megélhetéshez, végül megbékélt a kétkeresetes családmodellel, vagyis hagyta, hogy az asszony is elmenjen dolgozni.”
Szóval így fest a “tőről metszett” hímsovnizmus (avagy a patriarchális elnyomás): a férfi úgy gondolja, hogy neki kell igazából dolgoznia még rokkantan is, a nőnek csak a konyhában és az ágyban van “dolga”… a férfi lelkében szenved amiatt, mert nem kellően munkaképes… olyannyira “nem sokra tartja” a nőt, hogy inkább megnyomorodva is ő akar dolgozni, hogy nehogy a nőnek kelljen… mert az ugye mekkora szégyen lenne rá a férfira nézve, hogy nem teljesíti a kötelességét… végül csak nagy nehezen békül meg a kétkeresős családmodellel… – Döntsük el: ez hímsovinizmus vagy nősovinizmus valójában? Nekem mindenesetre furcsa sovinizmusnak tűnik az, amely annyira imádja önmagát, hogy a másik napszámosának rendeli magát és ezt a szolgálatot még “becsületbeli ügyének” is tekinti…
Idézzük fel, hogy annak a közegnek a mai maradványában, ahol még ennyire él a “patriarchális” társadalmi berendezkedés erősen kétpólusú rendje, a “fehércseléd” valójában azért volt “fehér” cseléd, mert megtehette, hogy naphosszat fehér ruhában járjon, mert abban a munkában, amit ő végez, az egész nap során sem piszkolódhat be rajta, eközben meg a férfi reggeltől estig kaszál meg vasvillázik a “napszámban”. No persze milyen szemét, hogy amikor hazamegy, akkor gyorsan az asztalra követeli az asszonytól a vecsernyéjét, mint egy “cselédtől”… A szemét hímsoviniszta disznaja… A szláv eredetű “cseléd” szó már eleve olyan “szörnyűséget” jelent hogy “a ház népe”… Nőnapon aztán vesz virágot az asszonynak, mert ő hálás neki, de a férfinak talán még a kert végében csaholó pulikutya sem köszön meg semmit sem, mert a férfi munkája “a férfi kötelessége”…
Pash Cutter, én azt hiszem, hogy az anekdotáidban nem az a baj a férfiakkal, hogy hímsoviniszták, hanem “csupán” annyi, hogy rigorózus, rossz modorú, kellemetlen emberek, akik rossz neveltetésük miatt nem tudnak szépen együtt élni a családjukkal, de ilyenből pont annyi akad az egyszerű asszonyok között, mint az egyszerű férfiak között… – Ráadásául a patriarchális családmodell szerint a társadalom a férfira hárítja a felelősséget azért is, hogy a családban az alapvető társadalmi normákat betartassa, így a férfi felelőssége, hibája, bűne, ha erkölcsi vagy életvezetési problémák merülnek fel a családtagok között. – Nyilván a nagy igyekezetben olykor nem sikerül maradéktalanul tökéletesen és humánusan megfelelni ennek a szerepnek. Ráadásul aki az önfenntartás, létfenntartás kívánalmait közvetíti, “tolmácsolja” a család felé, eleve úgy tűnhet fel, mint valamiféle egyszemélyi zsarnok, aki a maga kényére kedvére rendszabályozza a környezetét.
Szóval úgy tűnik, hogy a hímsoviniszta férfi már csak azért sem adhatja át a virágot azokkal a szavakkal, hogy a “további sikeres munkához“, mert a hímsoviniszta férfi annyira “hímsoviniszta”, hogy nem engedi dolgozni a “szerencsétlen” nőt… Elképzelni sem tudom, hogy a hímsovén férfi milyen szavakkal adja át a virágot, de azt viszont sejtem, hogy a valódi hímsovén férfi olyan ritka lehet, mint a fehér holló… Pontosan amiatt, amit Verum Aequalitatem fejtegetett: menthetetlenül nősoviniszta (sőt férfi (szerep) démonizáló) paradigmákban gondolkodunk még mi magunk férfiak is.
“A cikk első elolvasása óta motoszkált bennem, hogy van benne valami, ami számomra nagyon életszerűtlen”
Csak nem a legutóbbi cikkemre adott felelet kíván lenni? Kinek kell virágot adnom? Vagy úgy, egy magát MGTOW-nak tartó férfinak mióta van asszonya? :)
Közvetlen felelet azért sem lehet, mert ez egy régi írása Pash Cutternek; én már hónapokkal ezelőtt olvastam a blogján is. Szóval legfeljebb csak újra eszébe juttattad. :)
Tapasztalataim szerint nagyon ritka a hímsovinizmus, de létezik.
Szerintem sokan nem is direkt hímsoviniszták, szóval nem “gonoszságból”, hanem annyira zavarosak manapság a nemi szerepek, hogy önhibájukon kívül, a feminizmusra adott szélsőséges ellenreakcióként lesznek azok. Mert általában az ember olyan, hogy könnyebb neki szélsőségekben gondolkozni, mint az arany középutat és az igazságot megtalálni.
A példákat látva igazad lehet. Nekem úgy tűnik, az első példa lehet hímsoviniszta. Nem bírja elviselni, hogy egy nőre szorul a családfenntartásban. Tehát nem az bántja, hogy szegény nőnek is dolgoznia kell, hanem az, hogy egy nő keresetére szorul. A második példa tényleg sántít annyiban, hogy nekem szimplán egy összeférhetetlen embernek tűnik, aki nem azért terrorizálja a családját, mert azok nők, hanem nemtől függetlenül az emberekkel gonosz.
Tényleg nem szabad összekeverni a hímsovinizmus azzal, hogy valaki rosszul bánik mondjuk a feleségével. Szerintem aki veri vagy lelki terrorban tartja a feleségét, az ha homoszexuális lenne és férfi párja lenne, azzal is így bánna.
A hímsoviniszta ember akár a tenyerén is hordozhatja a nőt, de attól hímsoviniszta, hogy valamiképpen kisgyerekként bánik vele. Az ember a kisgyerekével is lehet kedves, akár kényeztetheti is, de ha komoly dolgokról van szó, akkor nem veszi komolyan. Nem tekinti egyenrangú félként, ami szeritnem teljesen normális, hiszen a felnőtt felnőtt, a kisgyerek meg kisgyerek. De a nő egy felnőtt ember, aki számára sértő és megalázó, ha gyerekként kezelik. Tehát szerintem nem a bántalmazáson fordul a kocka, hanem azon, hogy felnőtt emberként kezeli-e a férfi a nőket vagy sem (kivéve azokat, akiknél egyénileg megbizonyosodott róla, hogy gyermeki szinten maradtak).
Nekem eddig ez volt a tapasztalatom hímsovinisztákkal, hogy mint nőt valamiképpen úgy kezeltek, mintha egy cuki és butuska kisgyerek lennék, akinek nem kell komolyan venni, amit mond, akin simán átlátnak és akinél még a saját érzéseit és gondolatait is jobban ismerik a “felnőtt” szemével. Akinek a mondanivalóját és a problémáit le lehet söpörni azzal, hogy ugyan már, csak egy nő. Értelmes érv helyett lehet azt mondani: nő vagy. És a kérdés el van intézve. Nőként valami megregulázandó, helyreteendő lényként kezeltek, akinek szüksége van arra, hogy a férfi helyre tegye, még ha esetleg semmi közük is hozzám az illetőknek, mert egyikük se a férjem, az apám vagy a papom. Ahelyett ugye, hogy én mint felnőtt, felelős ember eldönteném, milyen életet élek, a jót vagy a rosszat választom-e, mint szabad akarattal és erkölcsi felelősséggel rendelkező személy. Szóval tényleg, összefoglalva, szerintem a hímsoviniszta az, aki minden esetleges kényeztetés ellenére tulajdonképpen gyerekként kezeli a nőt és gyerekként akarja az ellenőrzése és bizonyos keretek között tartani, még ha – mint mondtam – ehhez semmi joga nem lenne egyénileg.
verum aequalitatem!
A lehető leghatározottabban kijelenthetem, hogy nem értek egyet veled. A nőiesség egy olyan megfoghatatlan szent dolog ami a nőket a mi szemünkben többé teszi. A nőiesség köré alakult ki a nőket megkülönböztető megítélés ami mindig is jó volt mindkét nem számára. A probléma gyökere a nők megváltozása, a mai nők kevés kivételtől eltekintve már egyáltalán nem nőiesek. Sok esetben még egy őrjítő testű nőtől is elmegy az ember kedve ha elkezd beszélgetni vele és betekintést nyer azt eltorzult lelki világába. A mai nők értéktelenné váltak mint nők és az egyedüli értékük a testük, jóban is csak azért kell lenni velük mert az összes pina náluk van.
Éppen ezért ha a nőket körülvevő megkülönböztető és magasztaló felfogást tudatosan leromboljuk azzal csak fokozzuk a nők már amúgy is eltorzult lelki világát és a feminizmust támogatjuk vele. A nőnap vagy anyák napja egy olyan nőket magasztaló ünnepnapjaink amik az igazi nőiességen alapulnak. Ha ezeket megtagadjuk esélyünk sem lesz arra, hogy ismét megjelenjen egy olyan női generáció akit lehet szeretni és megbecsülni a belső nőies értékei miatt.
“Előre engedtek ők valaha is? Felköszöntöttek Férfinapon?”
Én azért bevallom, hogy ilyesmire nem is vágytam soha.
.
Elmondásod alapján anyagi függésben vagy apádtól akit nagyon útálsz, különben otthagytad volna. Egyetemista léted nagykorúságot feltételez így börtönbe kerülsz ha fizikai erőszakot követsz el még az általános közútálatnak örvendő apa ellen is. Nem derül ki, hogy mostoha vagy vérszerinti apáról van szó, mert utóbbi esetében nagyobb tiszteletet tanúsíthátnál iránta ha már megnemzett és eltartott. Én például anyámat gyűlölöm, mert az elnyomása miatt halt meg apám akit viszont nagyon szerettem, ennek ellenére egy Huffnágelista hímsovinisztaként vettem neki virágot anyák napjára, igaz csak 150 forintért, de mert kommunizusban nevelkedtem és minden évben tiszteltük ezt a hagyományt idén is megtettem. Mióta apám nincs azóta sokkal kevésbé tisztelem a hagyományokat mégis odanyomom a virágot ahogy a cikk képén is látod mert kötelességemnek érzem, hiszen anyám szoptatott pár hónapig és minimum ezzel tartozok neki élete végéig. Neked is kötelességed tisztelni az eltartódat még akkor is ha nem kedveled! Férfijogi mozgalom nincs, férfipszihológusok is csak elvétve, de szakember például a NANE-nál biztos tudna segíteni a lelki problémádon mielőtt hibát követnél el. Jelentsd fel apádat ha úgy érzed túl ment olyan határon amit te már elviselhetetlennek tartaszt, rendőrautóban fogják elvinni! Az önbíráskodást viszont senki nem tolerálja és minden problémára van megoldás ha beszélünk róla, persze élőben, mert az internet csak fokozza a frusztrációt, a kiszolgáltatottság érzést, magányt!
“de szakember például a NANE-nál biztos tudna segíteni a lelki problémádon”
Az a baj, hogy nem derült ki a kommentelő neme. Lehet, hogy fiú. Ha fiú, akkor a NANE szakemberei nem fognak neki segíteni.
A NANE-t szerintem poénnak szánta SoMM. Biztos srác elvégre dominanciaharcról ír. Ha nincsen szeretet nehéz tisztelni is.
NIM: A gyűlölet képes erőt adni a változtatásokhoz, de az esetek többségében rossz irányba visz el. A saját érdekedben kellene leépítened az érzést. Próbáld megszüntetni lecsökkenteni, az azt tápláló hatásokat. Fizikai különlét, kommunikáció beszüntetése, igyekszel nem a gondolataid és figyelmed tárgyává tenni a személyét stb. Mindaz ami jelenlegi élethelyzeted alapján megtehető. Másik részről pedig olyan jövőt illető élettervezés, amely hozzájárul az ilyen törekvéseknek (iskola elvégzése, elköltözés, munkavállalás valahol messze stb).
A gyűlölet nem a tárgyának, hanem az azt érzőnek árt.
Kivéve, ha beöltözik Kalányos Kancsítának, és azzal a panasszal él, hogy őt elnyomja a gonosz, ciszhetero apuci. :)
Kedves NoIdeologyMan!
Nyílt és őszinte komment. Rá a válaszom annyi, hogy erre a megoldás nem a gyilkosság. A gyilkosság által börtönbe kerülsz, ha pedig kikerülsz a sittről, a társadalom számkivetettje leszel, nem kapsz majd rendes melót, és ami a legfontosabb, rálépsz a kárhozat útjára. Mindenképp az lenne az eredmény, hogy egy romos életből belépnél egy még romosabb életbe.
Mit tehetsz?
Fel kéne venned egy civil szervezettel a kapcsolatot. Én szerintem érdemesebb lenne a Férfihang szerkesztőivel és olvasóival is felvenned a kapcsolatot email vagy egyebek által, mivel ők nálam képzettebbek a jogi és a civilpolitikai kérdésekben (AlterEgo, Verum, Hgyi, Deansdale).
A Férfihang nyitott közösség, véleményem szerint segítőkész. Gyere ide többször, használd a fórumot, esetleg a kólázásokra is ajánlatos lenne elmenned. Ki tudja, talán valaki tudd neked egy megoldást adni, ami megfelelő a problémád kezelésére.
De az erőszakkal csak magadnak ártanál. Lehet, hogy az apádnak is, de utána rád is járna a rúd.
Természetesen itt bárki szívesen segít, és akár úgy is tekinthetnénk, hogy segítséget kért és máris kapott is a hozzászólásán keresztül, ha nem lenne a hozzászólásnak átható provokáció szaga.
Pont alkalmas közeget teremtett ez a cikk arra, hogy lehetne kirohanásokat rendezni a “szemét családmegnyomorító patriarchák” ellen, csak különös módon nem nagyon van valódi jelentkező erre a lehetőségre, úgyhogy valaki nagyon nagy szükségét érezte, hogy kreáljon egyet.
Vessük alá pszichológiai elemzésnek a hozzászólást:
Az apa:
Apuka egy intelligens, gondoskodó, jólszituált férfi, ezt abból is tudhatjuk, hogy a jövőjére gondolva egyetemre járatja a fiát, nyilván nem kevés pénzt erre a gondoskodásra költve (ráadásul a nyolc éve megkezdett kungfu edzéseket is nyilván ő fizeti). Teszi ezt nyilván azért, mert van egy ideája a fia jövőjéről, amelyben a fia boldog. Képzeljük el, hogy ugyanezzel egy időben az apa egy olyan unintelligens alak, aki nem gondoskodik, hanem sanyargatja és egyenesen elviselhetetlen pokollá teszi a fia életét. Lássa be mindenki,hogy ennyire ellentétes jellemvonások aligha lehetnek egy időben jelen egy emberben.
A hozzászólást író fiú:
Kiemelkedően intelligens fiatalember, hiszen egyetemre jár, ahol sikereket ér el. Intelligenciája ellenére olyan tanácstalan, hogy semmi más ötlete nincs a családi feszültségek megoldására, minthogy immár évek óta apagyilkosságot tervez. Ezt nem is csak önvédelemből tervezi, hiszen azt mondja “saját és a barátaim védelme érdekében”. Kérdezem én, ha egyáltalán létezne az őt terrorizáló apa, akkor ugyan mennyiben fenyegethetné a barátait, hogy a hozzászólónak kelljen megvédenie még őket is? Nem inkább ezek a barátok igyekeznének őt, a végsőkig, a gyilkosság gondolatáig kiszolgáltatott fiút megvédeni? Hogy tud sikereket elérni egy egyetemen valaki miközben olyan módon ki van készülve, hogy az apagyilkosságon jár az esze? Egy ilyen súlyos problémákkal küzdő gyerek érettségizni sem tud, a tanárainak azonnal feltűnnek a gondok a tanulási nehézségek és mindenféle személyiségproblémák miatt, nagy valószínűséggel társadalmi segítséget kap már azelőtt, hogy a problémái a gyilkosság gondolatáig fokozódnának. “Teljesen megértem az anyámat, hogy elvált ettől a söpredéktől pár hónapja. Hamarabb kellett volna.” – Kérdezem én, hogy ez az állítólagos válás “a söpredéktől” miért nem oldotta meg a hozzászóló problémáját? Ő netán továbbra is “a söpredékkel” él? Ugyan miért? Ez sem így történne egy olyan családban, ahol az apa egy családbántalmazó.
Vizsgáljuk meg, hogy milyen elsődleges üzeneteket akar továbbítani számunkra a hozzászóló:
Frissen regisztrált felhasználónk már a nevével üzen nekünk. De nem azt, hogy “szenvedő fiú”, nem azt, hogy “segítsetek” vagy valami hasonlót, hanem azt, hogy neki nincs ideológiája. Ezzel függ össze az utolsó mondata is: “Egyébként ellenzem a feminizmus politikai ideológiáját, mert minden ideológiát ellenzek”. – Tehát ez a szenvedő gyermek arról akar minket elsősorban meggyőzni, hogy ő nem feminista. Aham… Miért is olyan fontos ez? Többszörösen visszatérő elem a hozzászólásban, (milyen különös, hogy ehelyett nem az őt ért terrort részletezi, ahogyan bármely bántalmazott, végsőkig elkeseredett ember tenné), hogy a szélsőjobboldal megrontja társadalmat. Talán ezzel akarja provokálni a hozzászóló a (véleménye szerint minden bizonnyal) jobboldali gondolkodású közösséget, hogy vele szemben (súlyos problémái ellenére is) állást foglaljanak? Igaz zárójelben a szélsőbalt is elítéli, így én a neve ellenére megkockáztatnám, hogy talán valamilyen középutas liberális értékrendet követ “NoIdeologyMan”. Bántalmazott apagyilkos jelöltünknek többszörösen nem a saját életével, hanem a politikával van baja: “ebben az országban nem lehet élni.” – Ugyan minek politizálna ennyit valaki, aki annyira szenved az apai terrortól, hogy már gyilkosságot tervez?
No, szóval tessék kérem hamarabb felkelni, roppant kispályás, ócska provokáció ez. De ha mégsem provokatőr, akkor egy önmagát ezen a helyen szórakoztatni akaró szociopata a hozzászóló.
.
Hát igen, ahogyan gondoltam, nem sok mindent gondoltál komolyan és látom végül mindent töröltél. Az, hogy megoldásként a törlés jutott eszedbe, talán azt jelzi, hogy nem léptél menthetetlenül a sziciopatologikus viselkedés útjára. Szomorú, hogy egy intelligens (állítólag) egyetemista fiatalnak kell magyarázni, hogy nyilvános fórumon gyilkossággal fenyegetődzni mennyire nem tréfadolog. Mint láthatod, akadnak segítőkész emberek, akik még komolyan is veszik ezt, és nem éppen szép dolog, hogy bolondot csináltál belőlük. Az eddigi fellépésed alapján az egyetlen és legjobb tanács, amit bárki is adhat neked, hogy keress fel egy mentálhigiénés szakembert, egy pszichológust. Nem olyan egyszerű a személyiségfejlődéssel összefüggő problémád, hogy egy fórumbeszélgetésben megoldást lehetne keresni rá.
“az egyetlen és legjobb tanács, amit bárki is adhat neked, hogy keress fel egy mentálhigiénés szakembert, egy pszichológust.”
Már nekem is tanácsolták, de szartam én rá.
“asszem kéne neked 1 pszichológus:D ha már anyádék nem tanitottak meg viselkedni”
“Tudod, kedves Balázs, én is láttam már olyan reglapot, amire azt mondtam, anyám borogass, ez mekkora öntelt paraszt/milyen ellenszenves. Csak ezt akkor nem kötöm az orrára, mert nekem volt gyerekszobám, sőt, arra gondolok, remélem, azért talál párt. Ha meg vitriolosan kedvesnek szántad a leveled, akkor bocs, nyilván nincs humorérzékem. De szerintem nem annak szántad, szimplán csak frusztrált vagy (ezzel talán egy pszichológust kellene felkeresni), és bunkó, amin hidd el, még XX évesen is lehet változtatni. Hajrá!”
“Ajánlanám egy jó pszichoterapeuta felkeresését az elfojtásaid és a gyerekkori traumáid hatékonyabb feldolgozására. Tetszik a neved egyébként.
Ja és igazán megtisztelő, hogy visszatérő látogatója vagy a profilomnak, pedig biztosan a te időd is nagyon drága.”
Meg hát amúgy se lenne értelme, mert ők is kirekesztenek.
“Azt találtam ki, hogy ez a beszélgetés leszívja az energiámat, amit használhatok pl. skizofrén és depressziós emberek csoportkezelésére is, ergo elküldöm és nyomok és letilt gombot. :)”
Provokáció és provokáció között óriási különbségek lehetnek. Például az eszközválasztásban, a valószínűsíthető célban és az ebből kikövetkeztethető személyiségintegritás tekintetében. Bonyolult lenne mindezt végigmagyarázni, de téged azt hiszem nem kell félteni.
NoIdeologyMan viszont nem pontosan érti a saját problémáit, nem tudja helyesen kategorizálni a saját érzéseit, nagyon úgy tűnik, hogy nem érzékeli pontosan a jó, a rossz és a nagyon rossz közötti különbségeket sem, így nem tudja felmérni azt sem, hogy hogyan kellene viselkednie… Egy pszichológus segíthet tisztázni mindezeket. – Nem szégyen, néha bárki rászorulhat…
Meglehet. Meg az is lehet, hogy Gerle Éva volt.
Úgy érted, hogy vagy egy szociopata vagy Gerle Éva? :D
Igazán különös az lehetne, ha a sors játéka folytán egy hímsovinizmusról szóló cikk alatt végül szükségszerűen arra a felismerésre jutnánk, hogy a nőt az teszi a szociopatához hasonlóvá, hogy
“nem pontosan érti a saját problémáit, nem tudja helyesen kategorizálni a saját érzéseit, nem érzékeli pontosan a jó, a rossz és a nagyon rossz közötti különbségeket sem”
Amint látszik, néha tőlem sem idegen egyfajta provokáció. :D
Amennyiben csak az alaphelyzetet és a személyközi viszonyt vesszük szemügyre, a NoIdeologyMan által megrajzolt világ leginkább egy Zs-kategóriás revenge moviera emlékeztet. Nem is beszélve a stílusjegyekről! Otthon tán jót röhög magában, hogy cseppet sem valósághű bejegyzésével máris ennyi embert írásra késztetett.
Kiegészítés: a bejegyzések mögött akár egy személyes tragédia is meghúzódhat. Csakhogy senki sem kezdi úgy első fórumbejegyzését, hogy megöli egy közeli családtagját, sőt szülőjét – ez esetben beszélhetünk-e felelősségvállalásról, morális érzékről, a hosszú távú tervezést is magában foglaló intelligenciáról? Mivel az állítólag több éves konfliktusról nem árul el semmi konkrétumot, nagy valószínűséggel kamu.
Ha már szóba került a hozzászóló neme, hölgyeményeink hasonló helyzetben szuicid hajlamaikról értekeznének – igaz, ez többnyire a fenyegetőzések szintjén maradna. Vagy a hozzászóló olyan nő lehet, aki férfinak akar tűnni. :)
“Otthon tán jót röhög magában, hogy cseppet sem valósághű bejegyzésével máris ennyi embert írásra késztetett.”
Minden bizonnyal, viszont ami őt erre a játékra késztette az nagyban valószínűsíti az érzelmi intelligenciát nélkülöző, szociopatologikus állapotát:
– vagy látni akarta mások reakcióját egy szélsőségig fokozott megnyilvánulásra, mert általában nem érti mások érzelmi mozgatórugóit, hiányoznak az empatikus képességei
– vagy nem tudta vagy nem is érdekelte, hogy a gyilkossággal való fenyegetésével komoly aggodalmat kelthet másokban, beérte azzal, hogy egy erősen érzelmi színezetű üzenettel önmagára irányítson minden figyelmet.
– Vélhetően“jót röhög magában”; kifejezetten nagy örömét leli mások érzelmi alapú manipulálásában
Ettől még akár lehet teljességgel kitalált vagy akár igaz is a felvázolt alaphelyzet. Egyébként könnyen lehet drámaian rossz NoIdeologyMan kapcsolata az apjával, de egészen biztos, hogy arról nem (csak) az apa tehet egy ilyen problematikus személyiség esetében… Teljesen indiferens, hogy a történetnek mennyi a valóságalapja, ő mindenképpen szaksegítségre szorul…
“Kérdezem én, hogy ez az állítólagos válás “a söpredéktől” miért nem oldotta meg a hozzászóló problémáját? Ő netán továbbra is “a söpredékkel” él?”
Nahát-nahát ki jutott eszembe erről.
Ön egy kész oknyomozó Alter Ego. Ezt komolyan mondom! Ön a való életben is ilyesmi területen tevékenykedik? Ezt már régóta meg akartam kérdezni.
Többnyire szoftverfejlesztőként, webfejlesztőként dolgozom, tehát egy kifejezetten “oknyomozói” műfajban, aki ismeri ennek a munkának a szépségeit és nehézségeit, az biztosan pontosan tudja, hogy miért mondom ezt. :) Egyébként azt hiszem, az olthatatlan kíváncsiságom és az elemző hajlamom az oka mindennek…
Ezt nem gondoltam volna. Nem tudom, hogy miért mondja ezt, de informatikai oknyomozás altt remélem nem kémkedést ért :)
Debuggolásra gondolt, magyarul hibakeresésre a programkòdban. Szemét meló tud lenni :)
Nem hallottam még erről. A legtöbb szakmán belül van alja munka/feladat, szóval együtt tudok érezni :)
A debuggolás sokszor a legnagyobb kihívást jelentő, legérdekesebb feladat.
Oké, én nagyon keveset csináltam, és csak kicsiben. Jártam egy darabig a BME-VIK-re de nem az én világom. Kihívás? Végülis… Érdekes? Mondjuk…
De hogy haj, és idegtépő az tuti:)
Tisztelt NoldeologyMan!
társadalom ilyen szemét szélsőjobbos (és szélsőbalosok) kretének csürhéjével teli!”)
“A dominanciaharcot én fogom megnyerni! ” A börtönben is komoly dominancia harc van Magyarországon, állítólag egyeseket úgy össze vernek, hogy a tárgyaláson a bírónő látja a nyomainak egy részét (persze a nagy részét ruha takarja). Eléggé szélsőségesnek tűnik a gondolkodásod, ez nyilván a környezetedből ered, mint már korábban említettem, neked környezet váltásra lenne szükséged, véleményem szerint. Miért nem lehetne ezt a “dominancia harcot” úgy megnyerni, hogy 10 év múlva visszajössz Magyarországra, és van a bankszámládon 100 ezer euro, az apádnak meg lehet, hogy csak hitelei vannak/lesznek, tehát mínuszban van?
Na Naooo, itt a női konkurencia: NoIdeo…
Azt javaslom, hogy gondolkodjon el mindenki azon a jelenségen is, hogy veled együtt fentebb a hozzászólók jelentős része szintén nőnek érzékelte NoIdeologyMan-t vagy erősen bizonytalan volt a nemét illetően, annak ellenére is, hogy a nevében egyértelműen azt állította, hogy ő férfi.
Ez két dolgot jelenthet: egyrészt azt, hogy az áldozatot sztereotip módon mindenki nőnek gondolja, még akkor is, ha kiveri a szemét a MAN szó. Másrészt jelentheti azt is, hogy annyira különbözik a két nem alapvető fogalomalkotása, gondolkodása, nyelvhasználata, hogy szintén a névben tett állítás ellenére is felismerték a hozzászóló női mivoltát.
Megrendezett pszichológiai, szociológiai kísérletnek sem lett volna ez utolsó.
Vagy azt állította egyértelműen, hogy nő: NoIdeologyMan.
Egyébként angol szövegben ékezetek nélküli NŐ-nek olvasni mindenképpen a no-t? Ez is elgondolkodtató. Azt akarta tagadni, hogy neki nincs ideológiája. Az volt a hozzászólásának vége is, hogy ő nem hisz a feminista ideológiában. Ez azért is érdekes, mert már a regisztrációja pillanatában mintegy eltervezte a hozzászólása végét is, biztosan tudta, hogy tagadnia kell, tagadni akarja a saját feminista voltát.