Az első két fejezet alkalmával tisztáztuk a legfontosabb következményeket azzal kapcsolatban, mivel jár, ha valaki a piros pirula lenyelését választja. Amennyiben ezen sorokat olvasod, remélhetőleg azt jelenti, teljes mértékben készen állsz a keménynél keményebb igazságok befogadására. Ezt követően minden egyes alkalommal egy-egy fogalmat vagy kifejezést járok körbe, megvizsgálom annak jelentését, valamint demonstrálom, milyen hatással is van az adott fogalom a férfi életére, végezetül pedig, ahol lehet, néhány kisebb példával szemléltetem az adott ismeret gyakorlati hasznát.
Kezdjük a sort egy könnyed és játékos elmélettel. Minden férfi a világon (kivéve talán a „másképp gondolkodókat”) a nőket azonnal kapcsolatra alkalmas anyagként kezeli (az összes nőt, akit megismer). Ezeket a nőket kinézet alapján rangsorolja. A rangsorolás legjellemzőbb módja az ún. tízes skála, ahol minden nőismerős kap egy pontszámot 1 és 10 között. Ennek a skálának minden fokozatát megfeleltethetjük egy képzeletbeli létra 1-1 fokának. Ezen a létrán a nők alapvetően 3 nagy csoportba kategorizálódnak:
– 5-ös alatt: nem párkapcsolati alapanyag, de ínséges időkben szóba jöhetnek, mint alkalmi szexpartner, természetesen ismerősök előtt letagadva a „balesetet”.
– 5-7: az ideális, feleségnek való alapanyagok. Ők azok, akikkel minden további nélkül le lehet élni egy életet.
– 8-10: az elérhetetlen kategória. Minden férfi utánuk vágyakozik, de csak a legjobbak kaparinthatják meg őket. Mivel elérhetetlenek, nagy eséllyel egy nem alfahím a barátzónába kerül náluk, ám sok férfi státuszát már az növeli, ha ilyen nők egyáltalán szóba állnak velük, ezért kerülnek fel a létrára.
Nincs olyan nőismerős, aki ne kerülne fel a létrára, leesni a süllyesztőbe kizárólag azok fognak, akikkel mindennemű kapcsolat megszakad. Egy nő feljebb kerülhet a létrán, amennyiben érdeklődési jeleket mutat a férfi felé, és a férfi feltételezi, hogy hajlandó lesz lefeküdni vele a közeljövőben.
Létra a purgatóriumba
A nők velünk férfiakkal ellentétben tudatosan nem, tudat alatt mégis értékelnek bennünket. Erre azonban nem tízes skálát használnak, hanem ún. bevásárlólistát. Értékelésükben a férfi státusza és kinézete egyaránt számít, virtuális pontszámunkat pedig az tornássza feljebb, ha minél több tulajdonságnak megfelelünk a listájukon. Lássuk tehát, a módosított feltételek figyelembevételével az ő létrájuk hogyan néz ki.
A jó hír az, hogy a létrára vonatkozó szabályok hasonlóak, mint a férfiakénál, azzal az apró különbséggel, hogy a nők számára nem létezik az elérhetetlen kategória fogalma (fő az önbizalom, ugyebár), így a létra tetejére azok a férfiak kerülnek, akiket saját maguk számára a legjobb férj-alapanyagnak tartanak. A rossz hír pedig, hogy a nőknek nem egy, hanem két darab létrájuk van. Az első létrára kerülnek fel a férfiakéhoz hasonlóan a párkapcsolatra alkalmas egyedek, míg a második az ún. barát-létra, ahova azokat pakolják, akik párkapcsolati szempontból számukra érdektelenek, ám nem vágják el velük végérvényesen a kapcsolatot, mivel – a létrán való elhelyezkedésük függvényében – az adott srác kiválóan alkalmas marad együtt lógásra, vagy a lány házi feladatának megírására. Biológiai értelemben az első létrára azok a férfiak helyeződnek, akikkel a nő hajlandó szexelni, míg a másodikra azok, akikkel kizárt a közösülés lehetősége.
Létra a pokolba
A nők tehát a férfiak tudta nélkül két létrára pakolják fel őket, és ami a legborzalmasabb, hogy senki nem is sejtheti, melyikre került fel éppen. Nyilvánvalóan egy tapasztaltabb és szemfülesebb fiú be tudja lőni, melyik létrába is kapaszkodik éppen. Egyértelmű a helyzet akkor, ha az alábbiakhoz hasonló mondatok hagyják el a lány száját:
– „Olyan vagy számomra, mintha a bátyám lennél.”
– „Veled bármikor lehet beszélni mindenféléről.”
– „Te olyan kedves vagy.”
– „Segítesz a házi feladatomban?”
Ez esetben a srác a barát-létrára került. Felmerülhet a kérdés, létezik-e átjárás a létrák között, azaz át lehet-e ugrani egyikről a másikra. Mivel a férfit a társadalmi státusza, valamint kinézete határozza meg, egyértelműen nőnek az esélyei, miután külsejét vagy anyagi helyzetét javítja. Ez esetben nem lehetetlen a barátzóna megszüntetése, azaz, hogy a nő áthelyezze őt a párkapcsolati létrára. Azonban fejlődés nélkül, pusztán sóvárgás útján az ugrás lehetetlen, ebben az esetben a próbálkozás (például randi kicsikarása) visszautasítással jár, és a krízis hevességének függvényében a srác a barát-létrán is lejjebb kerül, vagy a kapcsolat teljesen megszakad.
Néhány speciális eset
A fenti információk alapján mindenki egyértelműen felmérheti, saját maga mely létrán és milyen pozícióban helyezkedik el, akad azonban két speciális eset, melyek talán kis magyarázatot igényelnek. Az egyik példa az érzelmi ribancok esete. Ők azok a férfiak, akik rendkívül intim viszonyban vannak a nővel, akár összebújásig is eljutnak vele, szexre azonban nem kerül sor. A nő megkapja, amit akar (intimitás és szeretet), a férfi viszont semmit. Ez a nyomorúságos szituáció akkor lép fel, amikor a férfi a barát-létra csúcsán helyezkedik el, azonban nem tud átugrani a kapcsolat-létrára. Egyértelmű, hogy a nő nem lépne intim viszonyba vele, ha nem tartaná valamennyire vonzónak, így az efféle szituáció okozója a férfi alacsony státusza. A pénzügyi helyzet javítása és csajozási képességek fejlesztése segíthet átlendülni ezen a nyomorúságos szakaszon.
Minden férfi titkos vágya egy „barátság extrákkal” kapcsolat, azaz amikor elköteleződés vagy bármiféle közös jövőre tett ígéret nélkül rendszeres szexre kerül sor. Ez a szituáció is belefér a létra-elmélet kereteibe. Lényegében a férfiaknak nincs elköteleződés-létrájuk, így tehát a szex nem kizárólag hosszú távú párkapcsolatban képzelhető el. A „barátság extrákkal” szereplői azonban a létra-elmélet szerint nem barátok. Tudvalevő, hogy a nők a kapuőrei a szexnek, a férfiak viszont az elköteleződésnek. Ebben a szituációban tehát az érzelmi ribanc státusz ellentéte valósul meg, azaz a nő a párkapcsolati létrája csúcsára helyezi a férfit, a férfi azonban erősen kontrollálja elköteleződési vágyát.
Végezetül lássuk a létra-diszparitás példázatát. Előfordulhat, hogy a két fél a párkapcsolati létráján eltérő pozícióba helyezi a másikat. Ilyen diszparitás jön létre például akkor, amennyiben egy gazdag és sikeres fickó csúnya nőt vesz feleségül. Ilyenkor a nő nagy eséllyel akkor sem hagyja el a férfit, amennyiben az leplezetlenül csalja őt. Az ehhez hasonló szituáció az önértékelés leépüléséhez vezethet. Ebben a helyzetben a nő mindent megtesz a férfi kedvéért – túlkompenzál -, annak ellenére, hogy az esetleg valójában nem érdemelné meg. Az ilyen diszparitások vezetnek az egyik fél elnyomásán alapuló házassághoz.
Források:
The Ladder Theory
Ladder Theory Explained (Or How To Graduate From The “Friend” Zone)
Nagyon tetszik a létra elmélet. Nekem valami olyasmi rémlik, hogy azért nehéz észrevenni, hogy melyik létrán vagyunk, mert az első 3 fokot ugyanúgy hívják mindkettőn, illetve a létra inkább intimitás szint, nem pedig 10-es skála.
Szerintem a nőknek nem kettő, hanem minimum három létrájuk van, és sokszor van egy negyedik sámlijuk is.
Az első valóban a barát létra, második az anyagi és érzelmi biztonságot nyújtó párkapcsolati létra.
Ha az első kettő rendesen ki van építve, akkor kezd jelentőssége lenni a harmadiknak: a szeretői létrának. Régi megfigyelésem, hogy a hölgyek azért ragaszkodnak a nagy biztonságot nyújtó tartós kapcsolathoz, hogy ebből az erős pozícióból magabiztosabban, nyugodtabban, sürgetéstől mentesen építhessék a szexuális rajongói bázisukat. Sokszor megmarad ez rajongói szinten – nem értjük ugyan, de illemkódexileg elfogadottnak érezzük, hogy egy férjes asszony bókoltat magának fűvel-fával.
Ahol azonban megvan a megfelelő kurázsi és a megfelelő erőforrások is (alkalmas hímek a látótérben), ott bizony óhatatlanzul kialakul a szeretői/szexpartneri hálózat. Ennek a mechanizmusát nem nehéz megfejteni, ha felismerjük azt a biológiai szabályt, hogy egy nőnek (a faj szempontjából) leghatékonyabb szaporodási stratégiája azt diktálja, hogy a második (harmadik stb.) gyereke ne a férjétől foganjon.
Férfiak számára jó hír azonban, hogy erre a szeretői létrára aránylag könnyű felkerülni, akár a barátléráról is át lehet ide lépni. Okos férfi ezt a szituációt nem keveri össze a párkapcsolati nyomvonallal, és csendben tudomásul veszi, hogy nem kizárólagosan birtokolja a nőt, nem is ambicionál ilyesmit, nem csinál botrányt, nem robbantja szét a nő stabil párkapcsolati egzisztenciáját pusztán önérzeti okokból, hiszen akkor az egész csődtömeg a nyakába szakad, és hirtelen átlendül a megalázó párkapcsolati létra balek ágára.
A nőknek gyakran van egy negyedik kis létrácskájuk is, olyan pici, hogy csak egy személy fér rá, nem is létra, hanem kis aranyozott sámli egy elérhetetlen hegycsúcson. Ott foglal helyet Huffnágel Pisti (nem a blogszerző), aki minden jelenlegi opciónál nagyszerűbb partner lehetett volna, de sajnos objektív (lófaszt) okok miatt a nász nem teljesülhetett be, a nő mégis élete végéig szíve (hormonjai) rejtett csücskében ott őrizgeti ezt a kis zárványt.
A közelebbi-távolabbi ismerősök közül sorban esik szét mindenki kapcsolata, mert viszketett az asszony pinája, és nem bírta legyőzni (nem is akarta) a biológiai késztetését. Az egyik helyen háromból két gyerek bizonyult kakukkfiókának. Van egy másik ismerős is, ahol szintén három gyerek van, már említettem neki, hogy ideje lenne az apasági vizsgálatoknak.
Közös pont szokott lenni, hogy a férj minden esetben a családjának élő mintaférj, a klasszikus béta, sokszor az átlagnál jóval magasabb fizetéssel. Van olyan is, ahol a feleségnek dolgozni sem kellett, mert a férj eltartotta az egész családot. Anyuka aztán viszi a gyerekeket, viszi a házat, pénz, a szegény jóravaló balekok meg ottmaradnak összetörve, és nem értik, hogy mi történt.
Tehát amit írsz, az szerintem is fedi a valóságot: amint megvan az anyagi biztonság és nyeregben érzik magukat a nők, indulhat a “kalandozás”. (Zárójelben hozzátenném, hogy természetesen nem minden nő ilyen, de a számuk egyre növekszik, és ha tippelni kéne, azt mondanám, hogy ma már a bő többségük így gondolkodik.) Semmit sem kockáztatnak, vesztenivalójuk nincs, valaki így is-úgy is fizeti helyettük a számlát, akkor meg miért ne tennék? Morálisan a bányászbéka feneke alatt tanyáznak, tehát az erkölcsi aggályok biztosan nem fogják megállítani őket, empátiájuk kb nulla, tehát a gyerekek is le vannak szarva, és a társadalom sem ítéli el ezt a viselkedésmódot. Lényeg, hogy hejcegnő még élhessen, és unatkozásmentesen jól érezhesse magát.
“…ott bizony óhatatlanzul kialakul a szeretői/szexpartneri hálózat.”
Szerintem egyáltalán nem óhatatlanul, hanem csak akkor, ha:
-asszonyka nem tudja a saját eszének gondját viselni
-a kapcsolat max. csak külsőleg tűnik rendezettnek, de valójában komoly problémák vannak
az indoklás meg nem áll szerintem a fajfenntartásról, ennél azért tudatosabb lények vagyunk…
Elore szolok: bocs az ekezetekert:)
“asszonyka nem tudja a saját eszének gondját viselni”
Nagyon sok no nem tud mit kezdeni azzal, ha elkezd vonzodni valakihez. Egyszeruen ugy erzik, hogy ennek muszaj engedni. Legtobbszor azert, mert osszetevesztik a hirtelen jott vonzalmat es fellangolast a szerelemmel. Gyerekkoruk fiatalsaguk nagyreszt a nagy O, orok szerelem alomkep jegyeben zajlott. Igy aztan ha ugy erzik, hogy az uj hodito ilyen erzeseket kelt bennuk, akkor o lesz az igazi, es egyenesen kotelezonek erzik, hogy engedjenek a csabitasnak. Gyakorlatilag ez az onbecsapas horcsogenek a mukodese. A koznyelvben olyan mondas formajaban jelenik meg, hogy “ha kettot szeretsz, valaszd a masodikat, mert ha szeretned az elsot, akkor nem is jonne a masodik. Es ha “szeret” valakit, akkor menni kell. Ha emellett az uj hodito kaphato is komoly tervekre, tudja fedezni az anyagi jarulekokat, stb, akkor nem csak szereto lesz, hanem uj pasi, uj ferj. De legalabbis a valas szinte garantalt.
Ehhez nem kell, hogy otthon a ferjuraval komoly baj legyen. Eleg, ha mar kicsit unalmas, lapos a kapcsolat, unatkozik, elmult a szerelem, vonzalom. Ami ugyis bekovetkezik 10bol 9szer.
A nok nagy resze sokkal kevesbe tudatos, mint inkabb osztonos. Illetve lehet tudatos, csak az elobb emlitett mintara atirja a tudata a multat, es “eszervekkel” is magyarazhato lesz a szeretotartas/valas szuksegessege. Pedig valojaban egyszeru osztonkesztetesrol van szo.
Ez egy szuper komment, Dennis! 100%-osan igazad van. :-)
Sok nő a heves szerelem érzésébe szerelmes, amely kutatások szerint óhatatlanul is eltűnik kb. 18 hónap alatt, mert lecseng a hormon (A neve PEA, ez felelős a kapcsolat elején a teljesen halálosan bele vagyok esve érzésért. És nem azért múlik el, mert béta lesz a férfi, vagy ilyesmi, hanem mert biológiailag lehetetlen lenne így létezni, hogy egész nap remegve várod, hogy láthasd a másikat stb. És még valami: ez nem egyenlő a szexuális vággyal.) És amikor ez elmúlt, akkor jön az önmarcangolás, hogy “már nem szeretem”. Ha meg más iránt éled fel, akkor meg jön a szakítás. Hiszen sok nő azt hiszi, ez az érzelem (vagy hormon) az alapja a boldog párkapcsolatnak.
Szerintem az egyik legfontosabb, amit a párkapcsolatokért tehetnénk, ha megtanítanánk a nőknek, hogy a PEA hormon keltette érzések nem egyenlőek az igaz szerelemmel és nem ez a boldog párkapcsolat alapja. Ez csak egy hormonfröccs, ami egymáshoz vonz két embert, de nem tart sokáig.
Itt lehet róla bővebben olvasni: http://biztosut.blogspot.hu/2011/07/pea-mint-gyujtoraketa-avagy-az-urhajo.html
Ezt ilyen italba is bele lehet keverni?
én is pont erre gondoltam cerelmi bályital
én nagyon örülök hogy előjöttek a hormonok. várok már egy olyan cikket, vagy keresnék egy olyan helyet, ahol az ilyen biológiai tényezők tudományos igényességgel, de halandó számára is emészthető módon olvashatók. lehetőleg referenciával (ugyge egy blog az nem referencia …)
Nyitott kapukat döngetsz. Mindenesetre a dolognak megvan a maga problematikája. Gyakorlatilag ugyanaz, mint az ösztönök állandó boncolgtásának. Egyre többen ürügyként használják fel az emberi párkapcsolatok leredukálására, amolyan kétbites láttatására. A hormonok ugyanebbe a gondolatmenetbe illeszkednének.
A történet ugyanaz, mint ami anno az evolúció tanának társadalmi felhasználásával volt.
Én úgy hiszem, hogy az ember test és lélek egysége, és ez akkor nem egybites leredukálás, ha hormonokról és ösztönökről úgy beszélünk, ha mellé tesszük az érzelmeket is. Ami a test nyelvén hormon, az a lélek nyelvén érzelem. Melyik volt előbb és melyik később? Mondja meg az, aki el tudja választani a testedet és a lelkedet. :-)
Nyilvánvalóan nem lehet elválasztani. Viszont ha megnézed pl. párkapcsolati témában leggyakrabban a test jelenségeit vetítjük ki a lélekre. Azaz nem tesszük mellé a másik felét. Az ösztönöket, hormonokat, evolúciós késztetéseket stb. hiba nem ellensúlyozva láttatni. Ellensúlyként pedig ott vannak az érzelmek, a kulturális szokások, társadalmi elvárások, neveltetés stb. Ezek nélkül, ezek hangsúlyozása nélkül elsikad a dolog lényege. Promiszkuitás, hipergámia és a sok-sok társa, mind szép és jó, de ha csak erről szólna a dolog számos jelenség egyszerűen nem létezne.
Az ilyen gondolkodás egyszerűen haszonelvű. A szeretet csak evolúciós trükk az egyén (vagy genetikai anyaga) túlélése érdekében, új dolgok létrehozásának alkotói vágya csak a szexpiaci érték javítását szolgálja ill. az ego megerősítését, a növendék állatok is csak gyakorlásképpen játszanak egymással, a kutya hűsége is csak a túlélést szolgálja, egyfajta túlélési adaptáció, ahogy a gyermek szüleit is csak önös érdekből szereti. Sorolhatnám napestig. Az ilyen gondolkodás szülte világ viszont szürke, reménytelen és értelmetlen.
Ez így van. Viszont a sok embernél sajnos az ösztönöket és a hormonokat nem ellensúlyozza vagy tereli helyes mederbe az akarat, a szeretet, a hit, a neveltetés. Az előbbiek mindenkinél megvannak, az utóbbiak csak némelyekben. Épp ezért lenne fontos, hogy minél több ember ráébredjen, a szeretet és az igaz szerelem nem érzelem, hanem akarat és szemlélet kérdése, ami a hullámvölgyeken is tovább tudja vinni a párkapcsolatot úgy, hogy boldog maradjon. Ezért lenne irtózatosan fontos a sokak szemében lenézett felvilágosítás és az önnevelésre buzdítás női körökben, mert hiába puáskodik valaki meg törli el a válást, pusztán attól nem lesz tartós és boldog a házassága, ha a nő közben hagyja magát teljesen kiszolgáltatni a hormonjainak és az ösztöneinek. A vásár mindig kettőn áll, nem elég, ha a férfi tökélyre fejleszti magát nőügyben és a jogi, gazdasági körülmények is jók. A nőnek is bele kell tennie a magáét.
Ebben közös nevezőn vagyunk. Ebből adódóan két szükségszerűen elsajátítandó részhalmazt látok párkeresés tekintetében, amivel ésszerű a honlapon foglalkozni.
1, Segítséget adni, hogy a nőket a megfelelő helyükön tudja kezelni a férfi, szelektálni tudja őket, hosszútávú igény esetén elválasztani a megfelelőt a lelkileg értéktelentől.
2, A kapcsolat jövője érdekében megtanítani felismerni, kezelni és a nővel is kezeltetni annak ösztönszerű késztetéseit.
Pusztán csak az ösztönökön keresztül értlmezni a nőket és a párkapcsolatokat baromi nagy zsákutca.
http://biztosut.blogspot.hu/2011/05/szerelem-hormonalis-hattere-10.html
Ez egy cikk a sok közül, ebben egy doktornő előadásairól is van videó. Talán egy orvos már komolyabb, mint egy bejegyzés, de persze nem dogma. Utána lehet keresni ez alapján is. :-)
Tökéletesen megmagyarázza a lényeget, már aki szakít rá időt és meg is akarja érteni :)
érdekelne, hogy vajon ennek miért annyi az időbeli lecsengése, mint amennyi
Valahol egyszer azt olvastam, hogy azért bomlik fel sok kapcsolat csak néhány év után, mert annyi idő kell annak, hogy a közös gyermek akkora legyen, hogy már a közösségre lehet bízni, nem szorul az anya minden percét igénybe vevő figyelmére, gondoskodására. Mint az óvódába adott gyerek
Inkább azt kéne megtanítani nekik, hogy olyan férfihoz menjenek hozzá, akibe legalább egy kicsit szerelmesek. Ez valóban csökkentené a válások és kakukkfiókák számát. A szerelem az szerelem marad – attól hogy egyesek megmagyarázzák, analizálják vagy éppen ezzel legitimálják saját jellemtelenségüket, még ugyanarról beszélünk.
“Nagyon sok no nem tud mit kezdeni azzal, ha elkezd vonzodni valakihez. Egyszeruen ugy erzik, hogy ennek muszaj engedni.”
Szerintem a legtöbb nő megtanulja helyén kezelni a dolgot, mire családalapításra kerül a sor, mert az érzelmeket megélni és helyén kezelni is az érzelmi intelligencia része. A barátnőm anno azt mondta, hogy tudja magáról, hogy nagyon hülye tudna lenni ilyen esetben, ezért nem hagyná kibontakozni a dolgot, hanem az első jelek hatására nagy ívben elkerülné az illetőt aki ezt kiváltja, mert tudja, hogy csak a hormonok játéka a dolog. Már 15 éve meg vagyunk remekül, pedig a kezdeti rózsaszín köd már az első 3-4 év után eloszlott. A rózsaszín köd notórius hajkurászására berendezkedett nő alkalmatlan a hosszútávú párkapcsolatra. A társkeresőkön szép számmal előfordul, 30 felett van, aránylag jól néz ki, és még mindig olyan pasit keres aki őt elvarázsolja stb. Ők azok akik mindig mindent csak kapni szeretnének, aztán lépnek tovább, stabil párjuk max akkor lesz amikor kiöregednek, de abban sem lesz köszönet, mert akkor meg már csak saját Hufnágelükről nosztalgiáznak.
önfegyelem hiányáról beszélsz
Nők preferenciáiról lévén szó, létra helyett pontosabb volna piramisról beszélni: a helóták széles rétege fölött húzódik a nem kevés szexpartner, a csúcson pedig a gyakran váltogatott “főpasi” áll. (Ennél jobb terminust nem ötlöttem ki, beszélhetünk még elsődleges szeretőről.)
A két létra-elmélet számomra ott bicsaklik meg, hogy a párkapcsolati és a baráti létra közé nem tehetünk mellérendelő viszonyt (a barátzóna ~ balekzóna a testi, vagy akár lelki-szellemi kapcsolatokhoz képest alacsonyabb szintű). A nők által irányított szexpiac tényéből kiindulva célszerűbb nők által kategorizált eunuch-létről beszélni, így marad az eunuch – férfihárem – elsődleges szerető felállás.
Ezért is nem létezhet igazából férfi-női barátság. Mert egy teljes értékű párkapcsolatban élő nőnek semmi szüksége nincs ellenkező nemű barátokra, mint ahogy egy teljes értékű párkapcsolatban élő férfinek sem. Megfigyeltem, hogy a nők a pasi barátokat mindig munkák kiváltására tartják, mert az aktuális partnerüknek hiányzik a szükséges képességük, vagy mert eleve úgy rendezkednek be főleg a mai feminim tyúkok, hogy pár pasijuk van laza szexkapcsolatra, a lakás körüli felmerülő munkákat pedig az egyéb pasi “barátokkal” szeretik ingyen elvégeztetni. A pasi “barátok” kivétel nélkül a csaj irányában reménykedők kategóriájából kerülnek ki.
Van olyan, amikor az adott nő szexuálisan nem vonzó a férfi számára, akkor kialakulhat köztük barátság, nekem legalábbis van pár ilyen hölgyismerősöm, akik nem vonzanak, sosem kívántam meg őket, de emberileg jóban vagyunk.
De tény, ritka, mert azért a legtöbb nő emberileg annyira más, hogy puszta barátság, amikor a közös, jó dolgok vannak az életünkben, nem játszanak.
A cikk olvastán az örök kérdés lebeg a szemem előtt: Létezik-e igazi barátság férfi és nő között? Szerintem nem.
A női két különböző létra meglétének alapja a nők egymásnak részben ellentmondó igényeiből fakad. Az egyik ilyen igény a biztonság, amely egyszerrre jelent anyagi és érzelmi biztonságot, kiszámíthatóságot stb. A másik pedig a szexualitás, amelynél az igazán bizsergető fajta bizonytalansággal jár, kalandos és kihívást jelent. Ezt a két indíttatást nagyon nehéz összebékíteni, a legtöbb esetben nem is sikerül. A szerencsés férfiak azon kevés nő egyikének lehetnek a boldog párjai, akiknek ez sikerül.
Sok szempontból ez a kettősség a nők tragédiája. Ennek köszönhetően ritka hogy hosszú távon boldogok legyenek egy párkapcsolatban, emiatt rugják fel kapcsolataikat és időről időre kötnek ki egy ugyanolyan pasas mellett, amilyen néhány évvel korábban még az előző is volt. Teszik ezt legalábbis addig, amíg van szexpiaci értékük hozzá.
Ne kerulgesd a forro kasat :)) : alpha fux, beta bux… jelen ertelmezesben az alfa az a ferfi, aki a nagyobb szexualis vagyat ebreszti, de komoly kapcsolatra hasznalhatatlan, vagy csak nem akar, a beta pedig az a ferfi, aki nem ebreszt tul nagy vagyat a noben, de kepes es hajlando is az elkotelezodesre mind anyagi mind erzelmi szinten.
Ebbol adodik a nok evolucios nyero taktikaja: begyujteni az alfa spermat, es talalni egy betat utodgondozasra (aki lehetoleg nem tudja, h honnan van a gyerek…) gyakorlatilag minden, mast gyermeket tudta nelkul nevelo apa esete erre vezetheto vissza. Magyarorszagon allitolag ez olyan 10-15%. Van erre egy linkem, de telefonrol most nem tudom megkeresni. (Gugli: Webbeteg apa csak egy van).
Illetve azok az esetek joresze is ide sorolhato, ahol a nonek sikerul befogni az alfa spermat, es sikerul elvetetnie magat a szamara alfanak tuno ferfival, persze aztan a hazassag par ev alatt kifuj, jon a valas, egy a 30as, gyermeket egyedul nevelo anyuka, aki a beta bux-ra vadaszik. Az online tarskeresok tele vannak veluk.
Ezt nem ugy kell elkepzelni, hogy egy no otthon szovi a gonosz tervet a (beta) ferfiak ellen, es kozben nevet, hanem mindig epp azt teszi, amit az adott pillanatban a hormonjai (osztonei) hatasara helyesnek erez. Es a tarsadalom eleg jo munkat vegez, hogy a megvedje a not a dontesei kovetkezmenyeitol.
Szerintem ez jórészt csak az extrovertált csajokra igaz, akik főleg azért járnak szórakozni, illetve a munkájuk is olyan jellegű, hogy tudnak és igyekeznek alfákat válogatni pasikban.
Van viszont a csajoknak egy olyan rétege, akit röviden talán introvertáltnak lehetne jellemezni. Ők jellemzően önbizalom hiányosak, vagy csak egyszerűen nem annyira nőies beállítottságúak, nem körömcipős tangás, festettkörmű kozmetikusfüggő macák, vagy csak nem igyekeznek kirakni a kirakatba ami van, nem kevés köztük intelligens és lehetőség szerint távolmarad a húspiaci megközelítést előtérbe helyező társasági élettől. Rájuk egyébként korlátosan igazak a pua módszerek, náluk nagyobb eséllyel adhatod pua előtti önmagad, és nagyra értékelik a biztonságot.Velük neten, pl. kreatív hobbik, fotózás, természetjárás, stb. lehet felvenni és kialakítani kapcsolatot.
Ez az AWALT, NAWALT problematikája a TRP-ben. Red Pill szempontból az ilyen lányok csak a körülményeik miatt viselkednek így. Amennyiben a megfelelő helyzetbe (partnerhez, sikerélményekhez jutnak) kerülnek, ugyanúgy a fentebb említett ösztönkésztetések mentén fognak működni.
Nem tudom mi az az awalt-nawalt. :)
De azt tapasztaltam, hogy jobban ésszel él, megbecsüli a pasit aki emberszámba veszi őt és párként tekint rá. Ezek racionális gondolkodású nők, taszítják őket az alfák és a macsó módszerek.
hol, milyen nőkről beszélsz?
Nem teljesen erre gondoltam. Ez az afla-béta mondás férfiszempontú, minőségi megjelöléssel bíró megközelítés. Valójában női szempontból a két dolog között nincsen minőségbeli különbség. Általában arra van szüksége, amelyikből nagyobb hiányt szenved.
Szeretne alfával kettyinteni de ha ez megvan szeretné ha a spermán kívül biztonságot is kapna tőle, azaz igyekszik bétásítani. Ha sikerül, akkor megszűnik a bizsergés és előbb-utóbb továbbáll vagy (más okokból) a kapcsolatban maradva boldogtalanná teszi a partnerét is.
Az ellenkezőjére is számos példát ismer mindenki. Ilyenkor az “otthoni mackót” igyekszik macsósítani, a biztonság meglévén izgalmassá is tenni az együttlétet. Öltözteti, sportolásra buzdítja, igyekszik hogy a pasasa más nőknek is tessék (ennek igazán extrém esetei is lehetnek pl. cuckqueaning) stb. Persze belső férfiúi késztetés nélkül ennek nem sok haszna van.
Más tudományból vett terminológiával élve, míg az első eset végső soron a(z alfa) férfi domesztikációját jelenti, addig a második a (béta) férfi természetbe való visszavadítását.
En meg olyan not nem lattam, olyanrol nem hallottam, aki a megszerzett beta bux pasijat macsositani akarna, hogy mas nonek is tessen. Majd hulye lesz. Errol szol kicsit mas oldalrold a dadbod. “Tetszel nekem apukam kis pocakkal is, sportmentesen” = “jo lesz ez igy, nem fognak lecsapni a kezemrol, es nekem is kevesbe kell igyekeznem, hogy formaban tartsam magam”
Es pont ezert mukodik qrvajol, amikor egy picit elslampult pasi neki all stilust valtani, sportolni, jobban oltozkodni, tarsasagibba valni, mert az asszony betojik, hogy elveszitheti a beta buxat. (Dread game).
Ezt a macsositast onos erdekbol tudom elkepzelni: hogy onmaganak jobban tetsszen a pasi, aki amugy anyagi es erzelmi teren megfelel.
Vagy éppen arról szól a történet, hogy a más nők általi, az ő pasiját illető tetszés a saját választásának a helyességét támasztja alá ill. a már többször előkerült dolog is említhető, a nők egymással állnak (fegyverkezési) versenyben és a sikerüket is más nőkön keresztül mérik (simán idetartozik pl. a pre-selection valós jelensége). Szóval azért nem ritka a dolog.
Az önös érdeket nem vitatom.
Ekkor szerintem nem alfásítani próbálja, hanem saját pozícióját emelni a pasija külsejének javításával.
Jogos. De ez is egy onos erdek:)
Ez is benne van. Mint az egyszeri kurva, aki felvág a dögös stricijével a többiek előtt.
Nekem van egy nőnemű barátom. Még gimiben osztálykiránduláson nekem adta a szendvicsét, azzal kezdődött :-). Aztán egy barátnőjét rámdumálta annyira, hogy nekem már csak ki kellett nyújtanom a kezem érte. Második elévülhetetlen jópont. Azóta is időnként találkozunk, amikor errefelé jár – bár nem sűrűn – és beszélgetünk a világ állásáról, filozófiáról, természettudományokról. Soha nem volt közöttünk semmi. A feleségemmel is összehaverkodott.
Igazi második generációs tudós nő. Az anyukája fizikus, ő maga pedig mindenféle külföldi egyetemeken végzett természettudományos kutatásokat. Többnyire a világot járja, követni sem lehet hogy épp hol van.
Na nem mondom, hogy mindennapos eset, csak jelezni akartam, hogy van ilyen is.
Nekem is van. :) Egy nagyon jó barátom, régen munkatársam volt, áthívtam, persze illendőségből bepróbálkoztam…. :D, kicsit besértődött és hazaindult az esőbe, szinte szó nélkül – legalábbis így emlékszem. Na mondom magamban – őt megtartom :), szóval spuri utána és hazakísértem… Ennek már 7-8 éve is van, azóta is barátok vagyunk. Havonta 1-2 alkalommal talizunk, vagy iszunk valamit vagy filmet nézünk nála és megdumáljuk, kinek hogy alakult az élete, vagy bármi. 4-5 évvel fiatalabb mint én, ennek ellenére folyton meglep a szemléletével, éleslátásával, gondolataival… egyszerűen tényleg különleges. :) Simán a szavamba vág és eszébe sem jut elnézést kérni, vagy éppen nem figyel oda arra amit mondok és onnan tudom, megint unalmas a sztorim… :) – és persze mindez fordítva is… sosem sértődne be ilyen semmiségeken. Emellett önálló, amióta csak teheti dolgozik, több diplomával… – és bár nem valószínű hogy külföldön élne hosszabb távon, de egy kis világpolgár, rengeteget utazik… mindeközben család-centrikus, konzervatív, a meló lefárasztja agyilag, de nem pörög rá… – és persze ível is felfele a karrierje. Vele kapcsolatban tényleg hiszek abban, ha lett volna köztünk valami, vagy lenne, akkor többet veszítenék mint így – pedig általában meg sem hallom az ilyen közhelyeket. Tudatosan kerülöm, hogy más csajjal is ilyen baráti viszonyt alakítsak ki. – elég egy nőnél kimeríteni a barátzónát… :) – már ha ez az… – ha mgtow vagyok akkor ez most szabályszegés? :D – bár egy mgtow tesz a szabályokra… :) Kicsit úgy gondolom, ha más csajokkal is ennyire jóban lennék barátilag, akkor ő vesztene számomra az értékéből, ez elkerülhetetlen. – de amúgy sincs rá igényem… – végülés tény, egy nőről vagy akkor derül ki, hogy számomra érdekes, értékes, amikor már rég összejöttem vele, és jó estben még együtt is maradunk egy ideig, de aztán szakítunk… – vagy nem derül ki. :)
https://www.youtube.com/watch?v=J19gC_5vHrg
Nagyon érdekes ez a létraelmélet, azért egy picit had kritizáljam.
1. Az elmélet bemutatása alapvetően 1-1 alapú. Béluka van Krisztike létráján, meg fordítva. A valóság viszont az, hogy már egy kisebb társaságnál is N pasi és M csaj létráztatja egymást. Sőt, a lányok és a fiúk a saját nemüket is létráztatják. Így azért lényegesen komplexebb rendszert kapunk.
2. A férfiak elég determinisztikusan létráztatnak, tehát meglátom, tized mp alatt belövöm, hogy 5-6 között van, tehát ha épp úgy alakul, akár sunáznám. A lányoknál viszont ez inkább sztochasztikus, tehát nem “dönti el”, hogy hova kerülsz, csak akkor, ha döntési kényszerbe hozod (pl megpróbálod megcsókolni). Viszont ha döntött, akkor a döntése (egy bizonyos időhatáron belül) végleges.
3. Egyet értek a fentebb szólókkal abban az értelemben, hogy a létra modell elsősorban a házasság előtti párkereső fázist modellezi. Viszont a “szeretői” létra már tényleg megjelenik korábban a “szexkapcsolati” létra minősítésében.
4. Hiányzik a modellből azok a mozzanatok, melyekkel a létrákon fel és lefele lehet jutni. Egyáltalán nem mindegy, hogy a rendelkezésedre álló erőforrásokat (idő, energia, pénz, egészség) azt a nőre (a kapcsolatotokra) vagy önmagadra áldozod. Az sem mindegy, hogy mennyire sikerül megdolgoztatnod a (baráti vagy nem baráti) kapcsolatért. Mert biza ha sokat melózott a kapcsolatért, akkor nem biztos, hogy holmi szex miatt el is fogja dobni.
Hadd fejtsem ki én pár pontban is a véleményemet:
1) Úgy tűnhet, hogy a férfiak és nők egymást rangsorolják. A fenti véleménnyel szemben nincs jelentősége, hogy hova sorolunk be egy nőt, utóbbi egyoldalú szelekciójától függ, hogy az ismerkedés (még nem a kapcsolat!) elkezdődhet-e.
2) Ahogy a korábbi írásomban jeleztem, a férfiak életvitelét és identitását külső erők pozicionálják. Az önértékelésünk javítható, de a besorolásunkért felelős társadalmi szempontok nem. Míg a nőimádó kritériumrendszer nem változik, addig a férfiakat alábecsülik és a nőket méltatlanul fölülértékelik.
3) Maga a létra-fogalom is kritikával illethető. A nők által irányított szexpiac tényéből kiindulva célszerűbb nők által tipologizált és klasszifikált férfi-piramisról beszélni, így marad – felfelé haladva – az eunuch–férfihárem–elsődleges szerető felállás.
4) Még nem érintettük annak kérdését, hogy az illető akar-e a rangsorban szerepelni. Említhetnénk az MGTOW-jelenséget, illetve annak végső stádiumát, a társadalomból való kivonulást. DE: míg a férfiak ilyen szempontból – más szempontból is – realisták és őszinték, ennek női párja hiányzik – az un. szinglik több férfival ismerkednek/kefélnek párhuzamosan.
5) További problémát jelent a nők kommunikációja. Rengeteg “modern nő” nyíltan vallja, hogy nincs szüksége társra, független életet él, jól elél magában. Bár a fenti kijelentések jó eséllyel a nőközpontú társadalom által legitimált promiszkuitív magatartást takarják, bizonyos nők önellentmondásos, kreténség határait súroló üzenetei bizonytalanságot árasztanak szexpiaci helyzetükkel és ismerkedési hajlandóságukkal kapcsolatban.
1: ez igy van
2: a szempontokon nem valtoztathatunk, de hogy azokon a szempontokon mi hogyan teljesitunk, arra van befolyasunk
3 a piramissal is az a bajom, hogy a noi igenyek dualitasat (testi ertelemben is vonzo izgato legyen, es jo kapcsolati alapanyag is legyen) nem veszi figyelembe. Egy piramis legalabbis semmikepp.
4: ha mgtow vagy, akkor is besorolnak teged a megfelelo letrara, csak te szarsz az egeszre ;)
5: sztem ezek nagy resze hazudik sajat maganak, csak meg ezzel sincs tisztaban. Ma minden no olyan no leszarmazottja, aki anya akart lenni, vallalta az anyasagot (hagyjuk a beteg kiveteleket), es engedett ezeknek az anyai osztonoknek. Nem hiszem, hogy 1-2 generacio alatt ez kihalna.
“sztem ezek nagy resze hazudik sajat maganak, csak meg ezzel sincs tisztaban.”
“Nagy feminista vagyok persze ez a massza, belülről arra vágyom hogy a férfi igen is legyen férfi.”
Létra elmélet…
A férfiagy egyik legfőbb jellemzője a rendszeralkotási képesség/kényszer. Ami nem csak a sok tudós találmányt, hanem azt is lehetővé teszi, hogy pl. a fokozódó nyomás hatására a férfiak rendszerbe foglalva fogadhassák el a női párválasztó értékrendet, és ezáltal úgy tudjanak neki behódolni, hogy továbbra is igazi férfiként gondoljanak magukra. Ügyes:)
szerint az a legreménytelenebb rabszolga, aki azt hiszi, hogy szabad,
szerint amit másoknak hazudunk, semmi ahhoz képest, amit magunknak.
– “Az idomításnak és kizsákmányolásnak ebből az ördögi köréből csak a nők tudnának kitörni. Ezt azonban nem fogják megtenni, mert erre nincs ésszerű okuk. Érzéseikben végképpen nem szabad reménykedni. A nők jéghidegek, és nem ismerik a részvétet. A világ tehát egyre mélyebben fog süllyedni abba a giccsbe, abba a barbárságba, abba a gyengeelméjűségbe, ami a nőiesség lényege, és a férfiak, ezek a csodálatos álmodók, sohasem fognak álmaikból felébredni.”
olyan “jó”, hogy a nők telibeszarnak bármifajta logikát, kutatást, rendszert, tudományt stb.
nekik aztán mesélhetsz bármifajta elméletről, kiröhögik.
A nőknél a logika, becsület, önfegyelem, empátia üres fogalmak. Gyakran használják ezeket a szavakat a férfiak manipulálására, visszakényszerítésére a járomba. De magukra sosem vonatkoztatják.
A nők bizony ösztönlények, és, mint olyanok, leginkább az erő és a kényszer nyelvén értenek.
Az erőt tisztelik, az erő által szabott korlátokat tiszteletben tartják, normakövető módon igyekszenek élni.
Ha jogot vagy hatalmat kapnak a kezükbe, azzal nem élni, hanem visszaélni akarnak. Ezért nem működik, hogy a férfi gondolkodásmódból indulva, a nőktől várjuk, hogy “megjöjjön az eszük” és tisztességből, empátiából, megfelelő önfegyelmezéssel vegyék figyelembe a másik fél érdekeit is. Éppúgy, mint megszeretni sem képesek a maguknál gyengébbnek érzékelt férfiakat, ugyanígy empátiát érezni is képtelenek irántuk.
Azokban a korokban, társadalmakban, ahol a nőket is szigorú szabályok és keretrendszerek kötötték, és késztették a normakövető életmódra, ott sokkal inkább képesek voltak a társadalom hasznos tagjaként funkcionálni, beintegrálódni.
Amióta viszont eltűntek a korlátok, a nők egyre deviánsabbak, egyre szélsőségesebben törekszenek a társadalom és a férfiak kihasználására.
Ezért, az első és legfontosabb lenne, hogy visszaállítsuk azt a társadalmi keretrendszert, ami a nők ösztöneit korlátozza, önzésüknek gátat szab.
ezt megerősítem. azért nincs szükségük logikára, meg következetességre, mert enélkül is túlélnek.
a fentebbi dolgok túl unalmasak ráadásúl felelőséget is megkívánnak.
kiábrándultság fokai.
azért rendesen himsovi az is, hogy Esztit a leghímsovénebbet, a létra aljára pakoltad, de végülis
inverz stratigraphy, néha fordul, legalább itt.
Szokás szerint telitalálatot viszel be.
Semmilyen szélsőséges véleménnyel nem értek egyet. A magaméval se.
Mindazonáltal (már csak lélektani tudásvágyból is) igen izgat a Vilar-jelenség. Ki ő, nőgyűlölő, tehát öngyűlőlő nő? A Második Nem nagy leleplezője? Eltévedt férfi? Vagy épp ellenkezőleg: így akarja az összes többi nőt egy füst alatt lefőzni? Huszadik századi Max Stirner, aki a képmutatás tengerében magányos szirtként áll, a közbeszédben visszhangtalan, de a lelkekben folyamatosan visszhangzó kulturális botránykő? Asszony-macsó?
Fontolom, írjak cikket róla, Eszti-hiszti? lehetne a cím…
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amikor Vilar könyveit olvastam, akkor sokminden pottyant hirtelen a helyére. Nem mondom hogy fú de igaza van, viszont egy új megvilágításban mutatta meg a dolgokat. Nagyon sajnálom, hogy nem fiatalabb koromban jutott el hozzám.
írj! Ha élhetek egy javaslattal: az itt sűrűn használt kérdőjeleket a cikkből se hagyd ki semmiképpen. Esther Vilar-t sem teljesen komolyan venni, sem pedig semmibe venni nem bölcs dolog szerintem…
Bár ez egy kicsit másfajta szatíra, és a science-fictionbe ágyazás kissé elvenni látszik az élét, de érdemes felfigyelni az erőteljes áthallásokra: Karinthy Frigyes – Capillária
“Az európai férfi nemi nyomorúságban, nemi elnyomatásban sínylődik: ez az egész alapja a nő hamis kultuszának. Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény – hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő. Hiába példálódzik a méhkirálynővel és termesznősténnyel és éjjeli pávaszemmel mindennek bizonyítására ahelyett, hogy legalább a kakassal példálódzna. Mert az ember nem méh, nem hangya és nem éjjeli pávaszem, akármit is csinálnak, nem lehet az embert természetrajzi mivoltával megmagyarázni.
Mert minden állat- és növényvilágból vett hasonlattal szemben áll a tény, hogy az ember úgy, ahogy van, eleven társadalmi vonatkozásaival meghatározott eleven alakuló valóság.”
Külön ajánlom Karinthy szavait azoknak, akik szerint “a nő természetet megváltoztatni nem lehet”. :)
Igen-igen, de kérdőjelekkel tele van már a padlás! Az ember fia válaszokat szeretne! Sőt, akar! Hisz nőből bújván elő különösen nyomasztó, hogy odáig fajult a világ, hogy a férfi akkor is benn van, ha kinn van! A kérdések itt nem igazítanak el! Állítások kellenek! Határozottak, bátrak, egyenesek!
:)?
Szerintem Vilar azt üzeni szatírájával elsősorban a nőknek(!), hogy nem érhetik be annyival, hogy a legkicsinyesebb ösztöneiknek engedve élik az életüket és elmulasztják a feminizmus által is kínált lehetőséget, hogy egy felelősségteljesebb, önállóbb, kevésbé számító, és ezzel együtt a kiszolgáltatottságukat csökkentő attitűdöt tegyenek magukévá. Az ember nem ösztönlény, az ösztönökkel nem menthetőek a társadalmi visszásságok, mondja a fenti idézetben Karinthy is.
Egyébként valójában Vilar nem is a nőket sérti meg igazán, hanem a férfiakat, hiszen azt állítja, hogy olyan ostobák, olyan “csodálatos álmodók”, akik észre sem veszik társadalmi elnyomottságukat, mondhatni olyannyira gyermetegen együgyűek, hogy mindazt, ami oly gyakran a kárukra történik, még saját társadalmi dicsőségükként is értelmezik. Ehhez képest Vilar a nőket olyan ravasz haszonélvezőként mutatja be, akiknek még csak különösebb erőfeszítésébe, önképzésébe sem kerül mindezt kivitelezni; a kozmetikus és a fodrász között félúton könnyedén az ujjuk köré csavarják és szolgáikká teszik a férfiakat. Erre mutat rá Karinthy is a Capilláriában. Szerintem ha valaki azon sopánkodik, hogy Vilar hímsoviniszta, akkor nem értette meg az üzenetét… Abszurd módon pont azért nem értette meg, mert azoknak a sztereotípiáknak a rabja, amelyeket Vilar kritizálni igyekszik.
Itt akkor most az én határozott, egyenes állításom következik: olyannyira vakká tesznek és hamis illúziókba ringatnak minket a nemekkel kapcsolatos gondolkodási kliséink, hogy néha még akkor sem ismerjük fel a lényeget, ha az kiveri a szemünket, és még akkor sem, ha Vilar és Karinthy túlzásig vitt szatírával lebbenti fel a fátylat a társadalmi visszásságokról.
“Elhagyva az épülő párkányokat, keringeni kezdenek az oihá-k körül, egyre gyorsabb iramban, miközben a legfurcsább fintorokat vágják. Azután rendszerint egymásnak esnek, cibálják és tépik egymást – ez a verekedés különösen akkor fajul el, ha, mint az néha megtörténik – az egyik bullok, akár véletlenül, akár szándékosan, nekiverődik valamelyik oihá-nak (ezeket struborg-oknak vagy strindberg-eknek hívják). Ilyenkor valóságos bullok-gyűrű képződik a látszólag megtámadott oiha körül – a bullok-ok védelmi sáncot alkotnak, rettenetes hangzavar támad, és a kavarodásban gyakran meg is ölik egymást. A leghevesebbek, az úgynevezett gáláns-ok, hevesen pofozzák és tépik a strindberg-eket: Opula állítása szerint az oihá-k halálra kacagják magukat ezen a furcsa látványon, hogy ezek akarják őket megvédeni, amikor éppen arról van szó, hogy védekezniök kellene. Elvétve akad a bullok-ok közül néhány, akik, homályosan felismerve a veszélyt, ha nem is önmagukat, legalább a keserves fáradsággal felépített tornyot igyekeznek védeni, emlékezve rá, miért kezdték el építeni: ezek, akiket az oihá-k gont-oknak, vagy kant-oknak neveznek, és kellemetlen ízük miatt szorgalmasan irtanak, az épülő torony szélső párkányain helyezkednek el…”
A Karinthy-mű ennél akkurátusabban aligha tudná visszaadni a nőközpontú társadalom fojtogató nyomását, a nőuralommal szembeni vakságot, a papucslovag-jelenséget. Világunk egy dologban tér a regénytől: ugyan rabszolgaként kezelnek minket, de egyelőre még nem vagyunk a nők élelmiszer- és nyersanyagforrása, na meg a Capilláriában a válóperhez képest hatékonyabban oldják meg a lakásszerzést. :) (Hozzáteszem, Karinthy Utazás Faremidóba c. regénye is figyelmet érdemel – van ugyanis egy Mátrix-szerű vonulata, de nyolc évtizeddel korábban keletkezett, mint a film!)
Eszti egy zseniális humorú cinika, jobban idomítani és leigázni férfiakat (a leghímsovénebbeket is) nem lehetett: eszitek és szívjátok minden bölcsességét ;-)
Vilar a női – azaz fordított – Huffnágel? Esztert a férfiak komolyan veszik, pedig viccel, a nők viccnek veszik, pedig komolyan beszél. Istvánnál meg fordítva.
:) összezavartál, én Pistin is jókat nevettem, pont mint Borisz íràsain, szeretem az érzékeny embereket és a görbe tükröket.
nem is tudom van-e valahol még ilyen (gyerekkoromban a vidámparkban volt ilyen szoba mindenféle mókásan torzító tükörrel).
Puff, ez a létrám is összetört:) Akárhogy is, ideje volna végére járni a Karinthy/Vilar/Huffnágel féle szatíra-irónia műfajnak. Egyre inkább csiki-csuki játéknak látszik, ha akarom, vicc, ha akarom, komoly. Tényleg olyan bujócskázások volnának csak ezek, ahol maximalizált hatáskeltés mellett nyista felelősség? Nem szeretném így hinni…
Nekem elsősorban önismeret, ráeszmélés. mitől van pl az, hogy vki egy jót nevet egy karikatúrán más meg megsértődik? Meddig vmi szatíra és honnantól uszítás, gonoszkodás?
mitől van pl az, hogy vki egy jót nevet egy karikatúrán más meg megsértődik?
Mi más döntené el, mint az érintettség. Apropó, már a vonatról írsz?
Nem, még atyám házából :)
“2 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.
4 És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.” – Ján 14:2-4
http://www.youtube.com/watch?v=Ch6FFmOK0kc
amúgy meg
http://www.youtube.com/watch?v=q6oZo-Tvhfg
és honvàgyam van :(.
És mi a helyzet a görbe emberekkel és az érzékeny tükrökkel?
attól függ, hogy te melyik vagy :*, kedves tükör.
Eszti valódi feminista volt, nem a férfiakat akarta leigázni, hanem a nőket felszabadítani, csak éppen halálra bosszantották őt nőtársai, mert a felvilágosult, tanult, önálló és erkölcsös életvitel helyett inkább az ingyen kapott parfümök, harisnyakötők és wellnessbérletek ostoba börtönét választották. ;-)
Szerintem ez a kulcs Vilar és a könyv megértéséhez…
àh tènyleg…pont Pesten vagyok egy blitzviziten ès ma nem nyitott ki a Palatinus, kènytelen voltam a popolinkómat a margitszigetspaban börtönözni, na megyek bőröndöt pakolni, mer’ lekèssük a vonatot. Pusza srácok.
Így is van, ne is gondolj Esztire! A bőrönd cipelésre meg ott vannak a (férfi) hordárok… :P
már telóztam SoMMnak, hogy lenne egy bőrönd :)))
Eszti látta, hogy a femik által hangoztatott nagy önállóság mögött továbbra is a férfiakon való élősködés történik.
“Eszti valódi feminista volt” aham, ok…
“nem a férfiakat akarta leigázni” ha az idomított fèrfi olvasottságát, ill. Idèzettsègèt tekintem szellemileg azèr’ igencsak sikerült egy pár férfi agytekervényeibe beférkőznie, de te tudod.
És, ez miért is gond?
A férfiakat butaságban, hazugságban kell tartani, mert különben nem szolgálják elég hatékonyan a nőket?
A mai feminizmus erre játszik, amikor a férfiakéhoz képest nagyságrendekkel jobb helyzetből induló nőket sajnáltatja.
részemrôl inkább csalódottságszerû vmi, hogy az önálló, civilizációt felépítô álmodozónak a valóságlátáshoz egy hímsovén mámira van szüksége. Számomra a hímsovénség férfiban pozitív (gyakorlatilag az utolsó lehetôség az autoriter férfiasság megéléséhez) ugyanakkor nôben taszító.
Szerintem semmi hímsovén nincs abban, ha valaki megmondja az őszintét.
És, külön pozitív, hogy egy nő teszi. Egyrészt, mert ezzel ő lemond az előjogairól, ami tiszteletre méltó, szemben azokkal a nőkkel, akik ezt megpróbálják lehazudni, vagy megmagyarázni. Másrészt, így nem lehet egy leugatással elintézni, mint férfiak esetében, hogy rinyál a lúzer, mert nem kapott pinát.
Eszter azért ún. “jó” feminista, (azaz, inkább nevezzük egyenlőségpártinak) mert neki nem azzal van baja, mint az átlag feministának, hogy még mindig nem lehet elég nagy árat kérni a pináért, mert a rohadék férfiak igyekszenek megkerülni, kibújni a (nők által megszabott) “kötelezettségeik” alól, hanem magát az igazságtalan üzletet kritizálja.
Tűpontosan látja az egyenlőtlen erőviszonyokat a nemek között, éppúgy, mint Karinthy is.
Az autoriter férfiasság képe meg egy mítosz. A férfiak mindig is nőfüggőek voltak, sokkal inkább, mint a nők férfifüggőek. Éppen ezt a függést használják ki a nők, ez az alapja a haszonelvű párválasztásnak, és a férfiakon való élősködésnek.
Az autoriter férfiasság csak ennek az elfedésére szolgáló maszlag, amit a férfiak elég könnyen fogyasztanak. Mivel sokkal könnyebb úgy rabszolgának lenni, ha azt szuggerálják közben neked, hogy te vagy az úr.
összességében egyetértünk.
Estherrel nekem az a legnagyobb bajom, hogy tipikus anyatigris anyóst látok bele, aki mindenért a nôt teszi felelôssé és közben kôkeményen, mégha szellemesen is, de Man-ipulál.
Most látom az autoriterséggel kapcsolatos kiegészítésed, létezô dolog és nem szuggerálás, amikor mûxik a dinamika és egybecsengenek a késztetések szuper energia, amikor nem akkor tipikus seggfejség. minden férfiban benne van az alpoknál, ami elnyomhatja vagy kinyírhatja az sajnos a nevelés címen véghezvitt vmi, párkapcsolati dinamika szemszögébôl az a nagy kérdés, hogy képes vagy-e elfelejteni azt, hogy a nôk szentek és sérthetetlenek és egyenrangúként és nem vmi lányokat nembántunk-ként kezeled.
@Koriander:
De azt ugye tudod, hogy egy férfinek leginkább az anyja, nőrokonai, vagy az ún. “barátzónás” nőismerősei azok, akik fel szokták hívni a figyelmét arra, ha a barátosné, vagy potenciális feleségjelölt az orránál farkánál fogva vezeti, és gátlástalanul kihasználja.
Mert az ún. “szerelmes” férfi belátási képességei leginkább a delíriumos állapotban lévő emberkééhez hasonlatosak.
És, ilyenkor pár józan hang igencsak sok, jövőbeli problémától óvhatja meg a delikvenst.
Igen, a nő szemszögéből tűnhet úgy, hogy az anyós manipulál, de valójában leginkább csak a nő manipulációjára hívja fel a figyelmet, amit ő nőként tűpontosan átlát, és, mivel egy anya a gyerekét leginkább feltétel nélkül képes szeretni (szemben azzal, hogy a nő a férfit többnyire a hasznossága miatt), így jót akar a fiának.
Persze, szélsőséges esetekben ez is átfordulhat negatívba, hogy az anya minden nőt elmar a fia mellől, mert túlságosan félti, de ez már egy másik lapra tartozik.
@Koriander
Nem, ez akkor is legtöbbször csak képzet.
Valójában nagyon kevés olyan, mind kinézetében, mind egyéniségében csúcskategóriás férfi van, aki ténylegesen a nőkkel egyenlő szinten van a randipiacon.
És, ennek nem sok köze van a neveltetéshez.
Egyszerű kereslet-kínálat kérdése az egész.
Az már egy másik dolog, hogy régen a társadalom rájátszott a férfi tekintélyelvűségre azzal, hogy a férfiakat kiemelte, más szabályokat (férfi ágon öröklés, feleség engedelmessége a férjnek) vonatkoztatott rájuk, mint a nőkre. Így, mivel a férfinek volt egyfajta látszathatalma a családon belül, látszólag nagyobb volt a férfiak tekintélye. De valójában ugyanazok a manipulációs technikák akkor is működtek, ugyanúgy a férfi volt a rabszolga, a nő pedig a férfias szerep haszonélvezője. Csak a nőnek kisebb volt a mozgástere, mint ma (pl. nem lehetett könnyen elválni) így a férfi kevésbé volt kiszolgáltatott helyzetben neki.
“De azt ugye tudod, hogy egy férfinek leginkább az anyja, nőrokonai, vagy az ún. “barátzónás” nőismerősei azok, akik fel szokták hívni a figyelmét arra”
Ezt pont egy Nietzschevel induló kommentfolyam alatt írod?!
facepalm kategória,
bizonytalan nôügyeidben csakis férfitól kérj tanácsot, írom ezt úgy, hogy fiam van és biztosan meg kell majd küzdenem azzal az èrzèssel, hogy egyszercsak nem én leszek számára a világkerekség, de nem hiszem egyrészt, hogy egy szerelmesnek ki lehet nyitni a szemét és azt sem, hogy
egy nô a saját érzelmeit (pláne ha negatívak) félretéve képes legyen objektívan megítélni egy vetélytársat (márpedig a férfi anyja, nôvére, nôbarátja onnantól, hogy a férfi szerelmes lesz pozicíót veszt..) az idomított férfiban leírt dolgok miatt.
Brandon:
“A férfiak mindig is nőfüggőek voltak, sokkal inkább, mint a nők férfifüggőek. Éppen ezt a függést használják ki a nők, ez az alapja a haszonelvű párválasztásnak, és a férfiakon való élősködésnek.” – Kíváncsi vagyok valójában mire alapozod ezt a kijelentésed. A témát érintő korábbi érveléseidnél is megfigyeltem, hogy az egyik legfontosabb alapköve a témát érintő vélekedéseidnek az az axiómal, miszerint a férfiaknak nagyobb szükségük van a nőkre, mint fordítva és ezért mi szegények kiszolgáltatottak vagyunk.
A nemek kapcsolatát csak szexuális téren szemlélve még el is hinném hogy igazad van, de a két nem viszonya ennél sokkal összetettebb. Én úgy gondolnám hogy ugyanolyan mértékben, de más módon függ a két nem egymástól. A biztonságban levés, a társas lét, a kapcsolatban élés legalább olyan erős női szüséglet, mint a férfiak szexuális “függősége”.
Szóval legfeljebb arra tudok gondolni, hogy az “átlag” nők jobban játsszák ki a saját kártyáikat az “átlag” férfiaknál.
ReszetElek/Brandon
A férfiak szexfüggőbbek a nőknél, ezért őrzik a szexhez vezető kapukat a nők. De a nők kapcsolatfüggőbbek mint a férfiak (szerintem még ma is), sokkal inkább ráutaltabbak kapcsolati szinten egy férfira (és nem is annyira anyagilag, mint emocionálisan, szociálisan, vagy csak egy sziklaszilárd pontként az életükben – heartiste törvénye: maintain your state control), mint egy férfi egy nőre. Ezért a kapcsolatok kapuőrei inkább a férfiak… bár nem olyan élesen, mint ahogy a nők szex őrei.
“Ezért a kapcsolatok kapuőrei inkább a férfiak… bár nem olyan élesen, mint ahogy a nők szex őrei.” – Lévén torzultak a nemi szerepek. Normál esetben hiányozna a “bár nem olyan élesen” rész.
@ Dennis
“Ezért a kapcsolatok kapuőrei inkább a férfiak… “
Ez is téves. A nő szokta megkérni a férfi kezét, vagy a férfi szokta megkérni a nő kezét?
Ennyi. Az ún. “birtoklás” igénye is inkább a (béta) férfiak vágya, mert ők azok, akik nem kaphatnak könnyen másik pácienst, ha az aktuális lelécel.
A másik, gyakori tévhit, amit gyakran olvasni randipiac témában, az idősödő nők “kamionja” kérdéskör.
Nos, egy átlag, 40-es nő éppúgy lefeküdhet teljesen ingyen bárkivel, akár egy fiatal alfával is. Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint kirittyenti magát, és elmegy egy szórakozóhelyre. Mindjárt lesz 2-3 delikvens, aki szívesen vinné. Ugyanakkor, egy hasonló korú férfinek, hacsak nem celeb, tutira kell valami komolyat virítania, ha nőt akar hazavinni.
Bár a férfiakat akár éppen annyira sérthetné Vilar véleménye, mint a nőket, de a könyv szembetűnően elsősorban nőkritika és feminizmus kritika, így ők inkább tisztelik benne az egyenlőségpárti, elfogulatlan feministát, a nőkritikust, mintsem hogy megsértődjenek. A nők viszont úgy tűnik kellőképp találva érzik magukat Esther Vilar jobbegyeneseitől. Vilar nőkritikát írt, de nem hímsoviniszta, hiszen le is írja: az általa elfogadott tudományos nézetek szerint a férfiak és a nők azonos értelmi képességekkel születnek, és ha a nők nem érnek el a férfiakéval azonos teljesítményt, akkor arról önmaguk tehetnek, mint ahogyan a célt tévesztett feminista mozgalmakról is, ezért illeti őket maró gúnnyal. Vilar arra ösztönöz, hogy foglaljon mindenki állást: abban hisz, hogy a nők és a férfiak azonos teljesítményre képesek vagy pedig abban, hogy a nőktől csak az az együgyű, anyagias pragmatizmus telik, amit Vilar túl gyakorinak és túl idegesítőnek lát a nőtársadalomban… Vilar nem a férfiakkal szembeni rajongás, elfogultság, hanem a nőkkel szembeni düh és nevelőszándék miatt mondja a magáét…
Félreérted, nem sérti, ugyanis semmi újat nem írt (amit nôként ne ismernénk és ne kondicionáltak volna kiskorunktól kezdve) viszont tényleg klasszul összeszedte. erôsen férfipárti és mégis megkapta, hogy feminista :D, Fôguminak végül igaza lesz: akàrhogyan is szopunk titeket még a legantifeministàbbakat is lefeministàzzàk eccer.
Komolyra fordítva meg:
Vilarra a feministak leginkább a sisterhood illuziójának szétzúzása miatt prüszkölnek, pont a nôi természet àrnyoldalának “leleplezése” miatt.
Nôk egynemü közösségben egyszerûen képtelenek hierarchikusan összerendezôdni, ami àllandó cicaharcot generál, ha ezt elismernék, akkor gyakorlatilag azt is beismernék, hogy a társadalmi kristályrácshoz szükségük van férfiakra.
“Életed ha bármi bántja, számíthatsz a Nőtanácsra!”
A nősténysoviniszta, férfigyűlölő feministák sokkal inkább feministák? Ha azt mondom, hogy Esther Vilar feminista, akkor az ebben az esetben nem szitokszó, hanem inkább a szó valódi értelmében egy olyan nőt jelent, aki a nők felemelése és a valódi egyenjogúság iránt elkötelezett. Szerintem nem tévedett, amikor úgy vélte, hogy a nők “felszabadításának” talán a saját porta előtti söprögetés útján érdemes nekilátni… – Mindenesetre sokkal kevésbé idegesítő, mint amikor egy nőnek az a fixa ideája, hogy a férfiakat kellene rendszabályozni. :)
Esther Vilar feminista? ne marháskodj már,
a nô úgy kényszerült Németországból emigrálni, hogy négy elszánt feminista egy müncheni könyvtár wcjében összeverte… A sors furcsa fintora, hogy a családja (lévén, hogy zsidók) a nácik miatt emigráltak a IIVHban Arbentinába, ô meg a feministák elôl.
@Koriander Ez durva. Nem is hallottam eddig. Hol lehet bővebben olvasni róla?
@Kalman, hû hát bôvebben szerintem sehol, ugyanis nem szívesen beszél róla, de német wikin ill én egy sternes interjúban ovastam, ill ha emlékeim nem csalnak az Alice Schwarzeres tvs vitában is elôkerül, hogy miért kényszerúlt elhagyni az országot: megverték és életveszélyes fenyegetéseknek volt kitéve és volt egy kétéves kisfia, akit féltett (DAAD ösztöndíjjal jött Argentínából Némoba, Svájcba menekült, de élt Fr.oban, Angliában, a fia végül igazi londoni lett, akárhol élt mindenhol demonstrációk mentek ellene és a könyv ellen) az interjúban amit olvastam azt mondja, hogy megbánta hogy megírta mert egyrészt nem számított ilyen felmordulásra, másrészt gyakorlatilag csak ezt az egy könyvét ismeri mindenki, pedig egy csomó színdarabja és esszéje van. Ô magát nem tartja antifeministának, valóban a nôknek írta a könyvet, de pont ami vele történt és ahová radikalizálódott a nômozgalom egyszerûen elfogadhatatlan, hogy egy fogalommal definiáljuk ôt és pl. Alice Schwarzert, szerintem :).
Az ilyen tipusú ellentmondások jól oldódnak a “valódi” szócskában, használod is, bár én inkább az “igazi”-t kedvelem.
kereszténység =/= igazi kereszténység
kommunizmus =/= igazi kommunizmus
feminizmus =/= igazi feminizmus
stb. (pl. antifeminizmus =/= igazi antifeminizmus:)
@Timi, hol használom a “valódit”? amúgy meg cseles… gyakorlatilag visszakanyarodtunk a szabadság értelmezéséhez.
“a nácik miatt emigráltak a IIVHban”
Lovettát vitték?
“a fia végül igazi londoni lett”
Hozott teát iszik ali kebabozójában?
Jah, kb. annyira mint a tea, te kis Mikes…
” Once this refreshing, aromatic, oriental beverage was successfully transformed into colourless and tasteless gargling-water, it suddenly became the national drink of Great Britain and Ireland – still retaining, indeed usurping, the high-sounding title of tea”
Szerencsére a nők nem teljesen egyformák, meg lehet találni szerintem az optimális választást, mindig van egy olyan részhalmaz akinél eleve az alfa létrán vagyunk, közülük érdemes választani.
#hufnagelfia
Szerintem elég naív vagy, ha valóban így gondolod. Volt már tapasztalatod e téren? Vagy megfertőzött a női propaganda?
A legtöbb “csaj” egy 12 éves agyi színvonalán van. A jó hír az, hogy ezekből elég egyet megnevelni.
#hufnagelfia
Nem lehet őket nevelni, de ha gondolod megpróbálhatod. Senki sem járt még sikerrel, a végeredmény ugyanaz lesz.: Szellemi ronccsá válsz.
Tömören: Több fajta nő létezik.
1. Golddigger- célja, hogy rövid távon, minél nagyobb mértékben kihasználni az áldozatot.
2. Pszichopata-like : Állandó szeretetéhsége van, célja, hogy ezt az ál-szeretetet minél több férfitól kapja meg, legtöbbször pénz, törődés formájában. Ha ezt megkapta, tovább lép. Előfordul, hogy megszégyeníti az áldozatot utána.
3. Szűz – like : Lényegében pályakezdők. Nem alakult még ki bennük, hogy melyik kasztba tartoznak. Azt gondolják, hogy ők erkölcsös igazi nők, de ha valaki bekapja a horgot, mindez megváltozik és átlépnek egy másik kasztba.
4. Hosszú távra gondolók(ringyó): Kinézetre és viselkedés alapján normálisnak tekinthetők. Párkapcsolat 1. évében semmi gond nincs velük, majd kezdődik a cirkusz. Próbálja az áldozatot szellemi terrorban tartani. Folyamatos stressz éri a férfit, amit a ringyó folyamatosan fokoz. A kapcsolat végén megcsalások, megszégyenítés, mocskolódás vár az áldozatra.
5. Sajnáltatók: Folyamatosan sajnáltatják magukat, ez a csalijuk,. Párkapcsolatban ugyanezt a kártyát többször kijátsszák. Legtöbbször elhidegülés és megcsalás a folytatás.
Ez kb az 5 főkaszt. Nincs kivétel. Szóval, melyiket szeretnéd megnevelni?
olvasgass gyereknevelős könyveket. meg fogsz lepődni.
1: apuci vedd meg nekem ezt, apuci vedd meg nekem azt.
2: apuci nem tudok egyedül elaludni apuci gyere mesélj még apuci gyere játszunk még (a betervezetten felül)
3: na a jógyerek, akire mindenki mondja hogy milyen kis angyal! na az fogja rádgyújtani a házat!
4: a 16 éves kamaszlány akivel ultratuti a kapcsolatotok, nem is érted, a többi szülő miért parázik miattuk ennyit egyszer hazajön, hogy “apuci terhes vagyok”
5: yay de nehéz a suli meg a házi segíts megírni / csináldd meg helyettem /rakj helyettem rendet stb.
Az első kettő könnyebb, mert tudod, mivel kell megfogni vagy zsarolni. A harmadikra figyelni kell, hogy ne hanyagoldd el. A negyedik? hát azt már elhanyagoltad. Az ötödik pedig a tipikus “hát sajnos ez van drága picinyem, de akkorsem csinálom meg helyetted”.
Nyilván abban más a dolog, hogy egy nő kifinomultabb kizsákmányoló, nagyobb tételekben játszik, viszont te választod meg – a lehetőségeidhez mérten -, hogy melyikbe öntessz energiát. Ha nincs sok pénzed, akkor nyilván nem fogysz egy golddiggert nevelgetni. (sok pénz =/= sok nőre költött pénz).
Persze van amikor túl későn tanul (pl. amikor a pasi akivel félredugott nem hívja vissza), ilyenkor sajnos le kell írni a veszteséget, és tovább kell lépni. Ha nagyon vissza akarja könyörögni magát, akkor lehet kármenteni picit (pl. legyen ő és két barátnője szexrabszolga 3 napra), elég később kirakni. Meg kell jegyezni, hogy a határidőkre mindenképp figyelni kell hogy még időben ki tudd rakni a lakásból.
Itt mindegyik variációhoz van:
Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából
Tinédzser dal
Rossz vér
Ő még csak most tizennégy
Kislány a zongoránál
Pedofíling
Mi alapján vontad le azt a következtetést, hogy minden nő besorolható ebbe az 5 (kifejezetten negatív) kategóriába és nincs kivétel? Én például személyesen is ismerek olyat, aki szerintem nem sorolható be egyikbe se, sőt olyat is, akit férfi használ ki ilyen módszerekkel.
Bár a nőknek inkább van lehetőségük erre, mint a férfiaknak, sokan élnek is vele, de azért, hogy minden nő ilyen lenne, az erős túlzás.
Valójában vannak rosszabbak is, hidd el. Csak tekintettel kell lennünk a Férfihang női olvasóira, például jómagam is finoman fogalmazok a nőkkel kapcsolatban. :)
# hufnagelfia
Tapasztalat, vagy saját vagy első kézből kapott. Nincs kivétel. Aki szerinted nem sorolható be az a 3. kategória. Nem fejtettem ki eléggé a kasztokat. A blogon majd egyszer.
Az hogy élnek vele az enyhe kifejezés. Belvedere-vel egyetértek.
Ez kb olyan, mint amikor a feministák azt mondják: “minden férfi szemét disznó”. Náluk ez az egy kaszt van és nem lehet őket meggyőzni, hogy nincs igazuk, mert meg vannak győződve állításuk helyességéről. Most te ugyanezt állítod a nőkről, csak neked 5 kasztod van, és téged sem lehet meggyőzni ennek ellenkezőjéről. Most akkor mi is a helyzet? Ugyanazon a szellemi szinten vagy, mint a feministák? Ezzel nem vágnék fel a helyedben ;)
#hufnagelfia
Nem csak saját tapasztalataimra alapoztam, ezért tudom hogy igazam van. Először információt gyűjtöttem, beszélgettem nem kevés emberrel erről a témáról és csak utána alakítottam ki a véleményem.
Ha neked más a véleményed, tiszteletben tartom, viszont évek múlva ne gyere ide vissza, a hozzászólás rovatba, mocskolni a nőket. :)
Szive joga mindenkinek azt csinálni amit akar, de nem engem kell flémelni, mert rámutattam az igazságra. Idővel eldől, ki hozott ésszerűbb döntéseket.
Valószínűleg egy feminista is ezt mondta volna fordított helyzetben, kár, hogy nem érzed benne az iróniát :) Én sem megmásítani akartam a véleményed, gondoltam, hogy nem 1 nap alatt jutottál erre a végkövetkeztetésre. “Ez egy szabad ország, mindenki azt gondol amit jónak lát”.
Nem hinném, hogy évek múlva elkezdeném mocskolni a nőket, hiszen én is az vagyok (surprise :) ). Saját példámon mondhatom, hogy én nem vagyok egyik, általad lefestett, kaszt tagja sem. Ok, erre valószínűleg azt mondanád, hogy akkor a hármas csoportba tartozom, én meg erre azt felelném, hogy évek óta boldog párkapcsolatban élek a férjemmel, én vettem a KÖZÖS lakásunkat, de téged akkor sem tudnálak eltántorítani a véleményedtől, de nem is célom ez. Csak arra szeretnék kilyukadni, hogy igenis vannak kivételek. :)
“Ez egy szabad ország, mindenki azt gondol amit jónak lát”
Ugyanez helyesen: Ez egy szabad ország, mindenki azt gondol amit szabad. :-)
Aki ma nem mocskolja a nőket, az majd a válása után sem mocskolhatja? Fenébe, pedig azt hittem legalább ez a mentsvár mindig rendelkezésre áll.
Huffnagel nem két f-fel van? Írhatnál saját posztot is, mert az eredeti Huffnagel blogot már egyszer végigolvastam (persze ettől még jó hogy van backup).
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9zga_csal%C3%A1d
Eredetileg 1f :)
Kuszako, nem mondok semmit. Nem lenne értelme.
Ha ráérek jobban kifejtem a kasztokat.
skhullya, kíváncsian várom.
Én egyetlen férfit sem ismerek, akikkel a nőkkel való kapcsolatai során több energiát kapott volna, mint amit befektetett, sőt. (Energia=pénz, idő, erőfeszítések). Lehet, hogy a te környezetedben van ilyen, de azt én csak úgy tudom elképzelni, hogy egy alfa plusznak a nyilvánosan felvállalt elsődleges eszköze a nő illető, tehát kifejezetten “ésszerűen” a csodálatos női logika csodáját felhasználva választott. Javíts ki, ha a környezetedben ez nem így van.
Van különbség aközött, hogy a férfiak több energiát fordítanak egy kapcsolatba, illetve aközött, hogy a nők tudatosan azzal a céllal létesítenek párkapcsolatot, hogy a férfit kihasználják. Egyetértünk abban, hogy a párkapcsolatok jellemzően a nők számára előnyösebbek és hogy a férfiaknak több energiát és pénzt kell egy párkapcsolatba fektetni. Ennek sok oka lehet, szerintem erről már volt itt elég sok szó, úgyhogy nincs szükség a részletezésre, a lényeg, hogy ez még nem jelenti azt, hogy mindez amiatt van, mert minden nő olyan lenne.
És itt a hangsúly egyébként is a minden nőn van, nem vonom kétségbe azt, hogy ezek létező problémák lennének. Azonban az ilyen negatív általánosítások alól mindig lehet találni pozitív kivételeket, hiszen nincs olyan tulajdonság, ami kivétel nélkül mindenkire igaz lenne és azt gondolom, hogy ezekkel a nőkkel szemben igazságtalan ilyen állításokat megfogalmazni. Ráadásul kontraproduktív is, hiszen aki olyat ír, hogy nincs egy kivétel se, az maga ellen, illetve a többi férfi ellen fordítja azokat a nőket is, akik nem ilyenek, hiszen teljesen érthető módon sértőnek érezhetik ezt a kijelentést.
Az egész elmélet kicsit fals, mivel ezen gondolatmenet a szerinted a férfiak 8-10 esnek titulált nők gondolatmenete lehet. Nők részéről viszont szerintem, több dolgot nem veszel számításba, ilyen pl a neveltetés és az érzelmi intelligencia. Én amondó vagyok, hogy a testre gondolt ‘pontozás’ a férfiak részéről kiindulópont, de ugyanúgy vannak alap kívánalmak, ahogy haladsz vele. Az első másodperc már döntő, ott le is pontoztad a testét, jön a hangja, mozgása, nevetése, humora, lénye, lelke, gondolatai, nézetei. Ott döntöd el a továbbiakat, már ha mindkét irányban él a kezdeti szimpátia. Ez, viszont a te neveltetésedből, családi példából és érzelmi intelligenciádtól függ.
Mert ha a lefektetni kategóriába teszel valakit, egy dolog, ha élsz is vele, akkor önmagad pontozod le szerintem. És nyilvánvalóvá vált, hogy nálad is alapból bibi van a lelkeddel. Persze tolerálni lehet, kell ilyenkor, magát a kort, az adott személy korát, de ez sem mentség semmire. Persze mindannyian máshogy gondolkodunk erről is.
Ennek konkrétan mi köze van az MTGOWhoz? Nekem inkább PUA cuccnak tűnik.
A Red Pill nem MGTOW (de nem is PUA).
Külön is választották Redditen a két témát, pedig valamikor egyben volt a RedPill és a ‘game’.
Azóta van külön /r/seduction.
De sokkal könnyebb megérteni a PUA dolgok hátterét és összefüggéseit, szóval magát a ‘game’-et, ha ismeri az ember a RedPill elméleteket, gondolatokat.
A RedPill/PUA a nők kottájából játszik ez egyértelmű. Redditen még külön RedPillWomen szekció is van, ahol aztán a nők párkapcsolati “tanácsot” kérhetnek, hogyan ne hagyják elbétásodni férjeiket. Lényegében, amit a RedPill/PUA mond egybecseng azzal, amit a nők gondolnak: a nők ösztöneire épül a társadalom de ez nem baj, legyél te is férfi ribanc, mert akkor leszel maszkulin/férfias. És valljuk be, ez a cucc nagyon is eladható a társadalom felé, a folyton a jogaiért hisztiző, lúzer férfijogi aktivista kép helyett.
A hozzászólásodból úgy tűnik, hogy te a párkapcsolatot automatikusan nyertes-vesztes kapcsolatként szemléled.
A Red Pill meg társai bizonyos szempontból arról szólnak, hogy létezik nyertes-nyertes típusú partnerkapcsolat is, viszont ennek felépítéséhez is két fél kell, azaz Red Pill Womanra is szükség van.
A hozzászólásodból úgy tűnik, hogy te a párkapcsolatot automatikusan nyertes-vesztes kapcsolatként szemléled.
Ezt a fajta “párkapcsolatot” igen. Miféle kapcsolat, az ahol a férfinek minden percben figyelnie kell, hogy megfeleljen ő kegyelmének, átmenjen a shit teszteken, és így kielégítse az alfa férfikép iránti igényeit. Miközben aki legalább eljutott idáig, erre az oldalra, az nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy a társadalom, vagy szimplán az átlag nő milyen undorító, lenéző véleménnyel van már önmagában a férfiakról, még így is, hogy a férfijogi mozgalmaknak kb. semmi hangja. Tehát már úgy, hogy nekik eleve tudomásuk sincs a férfiakat érintő diszkriminációról, problémákról.
A feministák nincsenek ott minden nő mellet, hogy hergeljék őket. Nem kell mindent rájuk fogni. Szerintem ez inkább a konzervatív, férfi nem panaszkodik, nem sír képpel van összefüggésben, és pont erre játszik rá a PUA/RedPill, nem jó értelemben.
“Szerintem ez inkább a konzervatív, férfi nem panaszkodik, nem sír képpel van összefüggésben” – Szerintem meg azzal hogy a férfiakat lenevelték (nőiesítették) arról, hogy a saját igényeiknek is hangot adjanak ill. érvényesítsék a kapcsolatban. Ne csak elvárják hogy jó dolgok történjenek velük, hanem aktívan tegyenek is értük, sőt ki is követeljék. Olykor itt is előkerül a férfiak igénye a nőkkel kapcsolatban (és nem a külsőre gondolok). Van jónéhány…
“Miféle kapcsolat, az ahol a férfinek minden percben figyelnie kell, hogy megfeleljen ő kegyelmének, átmenjen a shit teszteken, és így kielégítse az alfa férfikép iránti igényeit.” – Nekem ezzel nincsen semmilyen elvi problémám, ha az általam megkívántakat megkapom, sőt még erősebbé is tesz.
Az átlag nő meg az csinál, amit akar. Nekem olyan nem kell, lenéző vélemény a férfiúi mivoltomról meg pláne nem. Szóval ha nem teszi oda magát a kapcsolatban, felőlem mehet ahova akar. Az a bizonyos “átlag” nő el lett nevelve. Azt hiszi ha szétteszi a lábát, akkor már a maga részéről mindent megtett amit kell. Az a férfiak felelőssége (is), hogy a nőket ráébresszék, a kapcsolatban a pina nem az első, hanem az utolsó érv.
A Red Pillnél az egyik legfontosabb fogalom a frame és hogy semmilyen formában ne engedjünk a nő tekintetében ebből a keretből (ami mi vagyunk). Éppen arról szól a történet hogy semmilyen pina nem éri meg az önfeladást, a hason csúszást. Ráadásul az esetek többségében nem is ér vele célt az ember, sokkal inkább a férfiatlanság feletti undort kelti fel a nőben ill. garantálja hogy kitoljanak vele, kihasználják, megcsalják.
” a konzervatív, férfi nem panaszkodik” – Miért kellene? Attól jobb lesz? Le se szarja senki az ember gondjait. Nekem is megvannak a magaméi, de minek sírni? Voltak nők, akik alaposan kitoltak velem, gondolom én is megszivattam néhányat. Kutya is megharapott már, de attól nem gyűlölöm az összeset.
Nekem erről az a tipikus szituáció jut eszembe, amikor a transzik, szóval nővé átoperáltatás, vagy a homoszexualitás kerül szóba, és a nők közül mindenki nagyban elkezdi bevédeni őket, mondván az aki ezeket elítéli, hát az ilyen akkor milyen véleménnyel van a nőkről, rohadt hímsoviniszta stb stb. Ellenben itt a RedPill, olyan viselkedést preferál, amely csak a férfiak 20-25 százalékának a sajátja, és tudjuk nagyon jól, hogy ez női szemmel mindig a többi férfihez képest számít. A státusz, az anyagi javak ezek is mind végesek. A RedPill kb. azt mondja akinek nincs semmije az annyit is ér, és megint ezt az alfacentrikus, maszkulin férfi modellt próbálja erőltetni, és ez szerintem nem jó irány. A feminizmus nagy kárt okozott, de legalább ennyire káros az a mainstream nézet hogy „ légy férfi”, és megakarjuk neked mondani, hogy milyen az.
https://www.youtube.com/watch?v=L706MR-KNf4
“A feminizmus nagy kárt okozott, de legalább ennyire káros az a mainstream nézet hogy „ légy férfi””
Ez így van. A férfiasság a nők elvárásainak társadalmi kivetülése, és bár egyéni sikerek elérésére bizonyos szituációkban hasznos lehet ennek eljátszása, viszont, összességében az lenne a férfiak érdeke, hogy ezt a fajta elvárásszintet minél lejjebb szorítsuk a nőkben.
Az alfa szint az sosem statikus, hanem egy szűrő, amin mindig csak a felső 20% fog átjutni, akármilyen maszkulinra nevelnénk is a férfiakat.
A férfiak hátrányát ez a szemléletmód nem oldja meg, hanem inkább csak tovább fogja rontani az elvárások növekedésével.
És hogy akarod ezt lentebb szorítani a nőkben?
Ha te azt mondod, hogy szarsz a fejükre, te nem leszel olyan, amit ők szeretnének, akkor egyszerűen elmennek máshova, ahol találnak olyat. A te problémád (vagy azé, akinek van) pedig nem oldódik meg.
Ahhoz pedig, hogy társadalmilag az összes férfi kezdje el bojkottálni a nők elvárásait és igényeit… hát sok szerencsét.
“Ha te azt mondod, hogy szarsz a fejükre, te nem leszel olyan, amit ők szeretnének, akkor egyszerűen elmennek máshova, ahol találnak olyat.”
Menjenek. Úgysincs semmi hasznuk, csak a baj van velük. Egy kis pinahasználat-ígéretért nem fogom összetörni magam, meg úgy táncolni, ahogyan ők fütyülnek. Férfiként egyértelműen úgy a legegyszerűbb, legkényelmesebb, és a legkevésbé kockázatos az élet, ha nem foglalkozol a nőkkel. Gyakorlatilag, ez az MGTOW-életfilozófia alapja.
“Ahhoz pedig, hogy társadalmilag az összes férfi kezdje el bojkottálni a nők elvárásait és igényeit… hát sok szerencsét.”
Látod, ez a probléma alapja. Nem is a feminizmus, meg a nők az okozói, hanem maguk a férfiak. Annyira nő és -pinafüggőek, hogy ők verik fel az árakat a folyamatos nőkért való versengéssel.
“Menjenek. Úgysincs semmi hasznuk”
Én megértelek, és a legtöbbjükkel tényleg nem nagyon lehet semmit se kezdeni emberileg, de azért hadd próbáljunk lehetőségeket vázolni azoknak, akik bármilyen szempontból (csak szex – komoly kapcsolat – család) még szeretnének velük együttműködni.
Ha éppen nem tetszik 1-1 lehetőség, amit a game és/vagy a RedPill ajánl, és kritizáljuk, akkor legyünk konstruktívak és találjunk ki jobbat, vagy legalább mást.
“Annyira nő és -pinafüggőek, hogy ők verik fel az árakat a folyamatos nőkért való versengéssel.”
Ez azért mindig is így volt, csak régebben több társadalmi, erkölcsi, törvényi korlátjuk volt. De hát ezt sem fogod tudni visszafordítani, szóval vagy alkalmazkodsz, vagy MGTOW. A Redpill azoknak szól, akik alkalmazkodni szeretnének, mert úgy vannak vele, hogy nekik megéri. És azért, ha nehéz is, de lehet normális lányt találni.
Régebben kevesebb gondjuk volt a férfiaknak, egyrészt mert kevesebb volt a nők lehetősége/hatalma, másrészt mert eleve férfiasabbakra voltak nevelve, mert férficentrikusabb volt a környezet és a család. Ma ez nagyon sok fiatalnak nem adatik/adatott meg, és ezt a neveltetésbeli hiányt pótolná a RedPill.
Szerintem ez egy jó irány, csak nem olyan magától értetődő.
“másrészt mert eleve férfiasabbakra voltak nevelve, mert férficentrikusabb volt a környezet és a család. Ma ez nagyon sok fiatalnak nem adatik/adatott meg, és ezt a neveltetésbeli hiányt pótolná a RedPill.”
Vagy csak egyszerűen a nők hipergám ösztönei voltak kordában tartva, és az elvárásszintjük alacsonyabbra véve. Akkoriban még voltak háborúk, járványok, éhezés ami megszűrte az alkalmatlan férfiakat.
Ma épp ezt hiányolják a nők, amikor például a sorkatonaságot kívánják vissza, vagy csak “elnőiesedett”, lúzer férfiaznak.
“De hát ezt sem fogod tudni visszafordítani”
Előre röhögök a majdani becsomizott femidemcsiken.
“És azért, ha nehéz is, de lehet normális lányt találni.”
A normális lányt úgy hívják, hogy még nem kurva.
Lényegében nem léptünk előre semmit, 50-100 éve még az volt a társadalmi elvárás, hogy a fronton add az életet a “hazáért”, mert egy férfi ezt teszi, most meg majd, ahogy haladunk a korral az lesz, hogy válj hímlotyóvá, és így tedd hasznossá magad a nők számára.
Tulajdonképpen ez a feminizmus sikerének a kulcsa. Ők megtudtak fogalmazni egy közös célt, rájátszva a társadalomban alapvetően ott lakozó érzelmekre, de ez sosem jöhetett volna létre, ha a férfiak az orruknál tovább látnak, és nem a vagina vezeti őket.
Ezt látom sajnos visszaköszönni a RedPill/PUA mentalitásban.
“Tulajdonképpen ez a feminizmus sikerének a kulcsa. Ők megtudtak fogalmazni egy közös célt, rájátszva a társadalomban alapvetően ott lakozó érzelmekre, de ez sosem jöhetett volna létre, ha a férfiak az orruknál tovább látnak, és nem a vagina vezeti őket.”
A nők össze tudnak fogni a férfiak ellen, mert van egy közös céljuk, amin minden nő osztozik: a férfiakon való minél hatékonyabb élősködési lehetőségek kiharcolása és elfogadtatása. Ennek a folyamatnak a politikai megnyilvánulása a feminizmus. A férfiak viszont nem tudnak összefogni a nők ellen, mert inkább egymással versenyeznek a nők kegyeiért.
Ez a feminizmus sikerének kulcsa.
A zsidók össze tudnak fogni a nem zsidók ellen, mert van egy közös céljuk, amin minden zsidó osztozik: a nem zsidókon való minél hatékonyabb élősködési lehetőségek kiharcolása és elfogadtatása. Ennek a folyamatnak a politikai megnyilvánulása a demokrácia. A nem zsidók viszont nem tudnak összefogni a zsidók ellen, mert inkább egymással versenyeznek a zsidók kegyeiért.
“maszkulin férfi modellt próbálja erőltetni, és ez szerintem nem jó irány”
Szerinted mi a jó irány?
“Szerinted mi a jó irány?”
Szerintem az egy oltári nagy félreértés például, hogy napjainkban a maszkulinitás veszélyben forog, és a férfiak problémái ebből származnának. Lehet, hogy néhány elmebeteg feminista rájátszik erre, de nem ez a lényeg. A férfiak évezredek óta ugyanolyanok. Érdekes, a melegeknek soha nem volt büdös kiállni a jogaikért, és nemet mondani a társadalmi normákra, de a heteroszexuális férfiaknak bezzeg nem szabad, mert a férfi mindig alkalmazkodjon másokhoz.
Nem a férfiakat kéne kasztrálni, mert olyan képük van a nőkről amilyen, hanem azon kéne elgondolkozni, hogy hogyan jutottunk idáig, hogy a világképünket, a társadalmunkat a nők elvárásaihoz mérten akarjuk igazítani/megváltoztatni.
A jó irány az lenne, ha igenis lehetne beszélni például a férfiak jogairól, és a RedPill/PUA nem azt mondaná, hogy a hímringyóvá válás a probléma megoldása.
“A jó irány az lenne, ha igenis lehetne beszélni például a férfiak jogairól”
Én ezt nem vitatom, csak ez nem olyan dolog, amivel te egymagad tudsz valamit kezdeni. Ettől még érdemes lehet foglalkozni vele, erre van a Male Right Movement, csak minimum évtizedekben kéne mérni, mire valamit ebből el tudsz érni. Talán. És csak tömegekkel a hátad mögött.
“a RedPill/PUA nem azt mondaná, hogy a hímringyóvá válás a probléma megoldása.”
Ennyire félreérthető ez az egész? Nekem sehol sem volt olyan érzetem, hogy belőlem hímringyót akarnának nevelni, amikor ilyen írásokat olvastam. Nekem sokkal inkább az maradt meg, hogy a saját életemen javítsak, és nesze itt van pár elméleti vagy gyakorlati ötlet, hogy hogyan. És itt vannak megcáfolva azok a “hazugságok”, amikben a modern feminista korszellem miatt felnőttél. Helyette ez meg ez az igazság, és azt így meg így tudod az előnyödre fordítani.
Elmondja azt is, hogy hol, milyen buktatókra lehet és kell számítani a nőktől, és miben mások, mint amit eddig hittél, vagy amit gyerekkorodban tanultál róluk.
Nem értem miért hímringyóvá válás megpróbálni jobban megérteni a nőket, a kapcsolati dinamikákat, a férfi-nő működést.
Szerintem mindenkinek a saját előnyére van az, ha fittebb, egészségesebb, jobban szocializált, ért egy kicsit a nők nyelvén, vagy csak úgy, saját magának próbál sikeresebb lenni az életben, a munkájában, a hobbijában stb. A RedPill azt mondja, hogy az ilyen férfit keresik a nők, és ez egy sokkal célravezetőbb út, mint a seggüket nyalni ajándékokkal, figyelemmel, kedveskedéssel, túlzott odaadással, piedesztálra állítással stb… (ami egyébként sokkal közelebb áll a hímringyósághoz).
Sőt a RedPill pont azt tanítja, hogy te legyél a fontos, saját magad, és ne a pina.
http://www.ferfihang.hu/2015/04/14/eloszor-magadra-koncentralj-a-nozesre-majd-kesobb/
http://www.ferfihang.hu/2015/03/05/heartiste-parkapcsolati-torvenyei/ : “III. Ne a nőd, hanem az életed célja legyen a legfontosabb a számodra
És ha a saját életed rendben van, akkor majd sokkal könnyebb lesz nőt is szerezni. Már ha akar az ember. Ha MGTOW akar lenni, ahhoz is jó, ha jobb a saját élete.
A másokhoz alkalmazkodásról is úgy beszélsz, mintha az olyan rossz dolog lenne. Az csak akkor rossz, ha közben a saját érdekeid, a saját életed csorbát szenved. Nem látom, hogy bármi, amit eddig itt bárki is írt a PUAról/gameről/RedPillről hogyan rontaná a saját életed, érdekeid, értékeid.
Ez a maszkulinitás, dominancia – szubmisszió párhuzam sajnos csak elrejti a valódi problémákat. Kelemen Anna könyvében pl. azt hiszem az áll, hogy azért imádja az orális szexet mert ezzel uralkodhat a férfiak felett. Lehet, hogy tagadják de valószínűleg az átlag nő is így gondolkodik.
Ha valami kiféle úgy próbál meg valamit eladni, hogy a feminizmus okozta szingli anyukák jelenség következtében „megfelelő” apakép hiányában elnőiesedtek a férfiak, akkor azt hiszem ez már valójában nem sok jót jelent a férfiak számára.
Van viszont egy kultúra, az iszlám, ahol nem áll a nő, a férfi felett. A nők nagyon jól elvannak hidzsábban, a férfi kontroll megvan, és a nők hipergám ösztönei is kivannak elégítve. Szóval szó sincs itt semmiféle utópisztikus elképzelésről, egyszerűen csak a nyugati materialista modell már nem csak munkaerőként, a társadalom eltartójaként tekint a férfiakra, hanem már szexuális tárgyként is.
“Kelemen Anna könyvében pl. azt hiszem az áll, hogy azért imádja az orális szexet mert ezzel uralkodhat a férfiak felett.”
Aha, a szopatott uralkodik a szopató felett, jó vicc, nevetséges picsa.
Nagyon el vagyok havazva mostanában, egyszerűen semmi energiám a Férfihangra feljárogatni, de látom, hogy nélkülem is remekül eldiskuráltatok :) Egy rövidebb reakciót majd még dobok, mert látom, hogy van egy-két kényes kérdés, melyekre a cikk nem világított rá kellőképp, vagy csak nem egyértelmű, ezeket fontos tisztázni. Akik számon kérik rajtam az elméletemet, azoknak üzenem, hogy ezt a létra-elméletet nem én dolgoztam ki, én csak tolmácsolom, a cikk végénél megtalálhatja mindenki a forrásokat, amikből dolgoztam, felesleges a cikk tartalmából az én személyiségemet találgatni :)
Egyébként meg pont most érkezett egy friss, ropogós rádióadás Puzsértól, érdemes meghalizni: https://www.youtube.com/watch?v=853FP5ydkHU