Mióta kitört a feminizmus és a nemek háborúja, kevés szó esik arról, hogy mekkora felelőssége van a helyzet romlásában azoknak a szülőknek, akik leánygyermeket nevelnek. Sokat beszéltünk a golddiggerekről, a hipergámiáról és az ösztönökről, de nem beszéltünk arról, hogy a nevelés az egyetlen eszköz, amivel az ösztönök kordában tarthatóak, illetve pozitív cselekvésre ösztönözhetnek.
A legnagyobb problémának azt látom, hogy a szülők még mindig arra kondicionálják a lányokat, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, mint a fiúkra, nekik kiváltságok járnak és elnézőbb hozzáállás. Ameddig a fiúkat teljesítmény-központúan és versenyszellemben nevelik, addig a lányoktól bár elvárják a jó tanulmányi eredményt, de ez igazából még mindig azt a célt szolgálja, hogy a jövőben egy magas státuszú férfi számára megfelelő feleségek legyenek. Ezzel önmagában talán nem is lenne baj, viszont nem tanítják meg őket a feleség klasszikus szerepével járó viselkedésmintákra (férfi támogatása mentálisan, háztartási ismeretek, kommunikáció stb.). Rendkívül káros, ha a most felnövő generáció nőtagjai még mindig arra vannak szocializálva, hogy az életüket anyagi értelemben kizárólag egy férfi fogja megoldani. Ebből ered ugyanis az összes olyan probléma, amiről itt a Férfihangon szót ejtünk (hipergámia, férfiak lehúzása, stb.).
Alapvetően arra kéne szocializálni a lányokat, hogy az anyagi biztonságot saját teljesítménnyel kell megteremteni és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú férfinak. Ez persze nem zárja ki, hogy e férfi mellett később betöltsék a hagyományos feleség és anya szerepét. Amíg arra kondicionáljuk őket, hogy fogjanak egy gazdag pasit és meg van oldva minden, miért gondoljunk, hogy azok a nők, akiket szintén így neveltek, nem fognak kihasználni minket? Ebből ered az a feministák által is kifogásolt attitűd, hogy sok férfi lenézi a nőket. Persze, hogy lenézi, ha azt látja, hogy a nők jó részének semmiért sem kellett megküzdeni az életben, nem kellett valós teljesítményt felmutatnia, csak használni kellett a nőiességét és beleülni a készbe.
Ha mi férfiak azt szeretnénk, hogy egy párkapcsolatban mindkét fél egyaránt kivegye a részét az anyagi és az egyéb terhek viseléséből, akkor erre az értékrendre gyermekkorban kell a lányokat nevelni, különben minden marad a régiben.
Ezt a szálat is ki lehetett volna fejteni bővebben: attól, hogy emancipáció van, a nőknek még nem ártana tudni főzni, mosni, takarítani. Hacsaknem egész életükben szakácsokat és bejárónőket akarnak tartani, akkor jó lenne érteni a házimunkához is… Nem a férj előtt történő megalázkodás, ha a családanya le tud tenni egy tál főtt kaját a szerettei asztalára. Sőt, akkor sem árt érteni a háztartási feladatokhoz, ha szinglinek készül az ember lánya.
A feminizmus a harciasságra neveléssel nem azt érte el, hogy az emancipált nők önállóbbak, hanem életképtelenebbek és kevesebbet tudnak hozzáadni egy család életéhez. Aki nem tud házimunkát végezni, az nagyobb valószínűséggel veszekszik rajta, mérgezve a kapcsolatot. Ami nagyanyáink idejében egyszerű elvégzendő munka volt, amit 10-20 percek alatt dúdolva le lehetett tudni, az manapság nyűg, kényszer, válóok.
“Rendkívül káros, ha a most felnövő generáció nőtagjai még mindig arra vannak szocializálva, hogy az életüket anyagi értelemben kizárólag egy férfi fogja megoldani”
Csak én látom azt, hogy a mostani generációt egyáltalán nem erre (vagy egyre kevésbé erre) szocializálják? Hanem, hogy álljon meg a saját lábán, saját egzisztenciája legyen? (és ettől aztán még több elvárása egy férfi felé, de ezt már 100szor kitárgyaltuk/tátok a Férfihangon)
“Alapvetően arra kéne szocializálni a lányokat, hogy az anyagi biztonságot saját teljesítménnyel kell megteremteni és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú férfinak.”
Nem pont az ellenkezőjét szoktuk/szoktátok sulykolni? Hogy inkább a hagyományos családmodell felé kéne visszatérni, és hogy egy nőnek sokkal értelmesebb életpálya fiatalon házasodni a karrier hajszolása helyett?
Ugyanaz a probléma két oldalról megközelítve. Van akinek az a baja, hogy az emancipált nője nem tud főzni, van akinek meg az hogy nem akar.
A nők saját lábon állása, a karrier, az a feminizmus célja. Minél jobban elszakadni a férfitól.
A nő saját lábon állása, a karrierépítés nemigen támogatja a családot, a családban megvalósítandó szerepét, a családban ellátandó feladatait.
Ha a nők is ugyanannyit dolgoznak, mint a férfiak, még jogos is lehet a feministák elvárása, hogy akkor a férj is ugyanannyi részt vegyen ki a háztartásból és a gyerekkel való foglalkozásból is – “és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú” nőnek.
No és feltétlenül fontos egy család boldogságához a hasonló státusz?
Egy nőnek miért nem karrier a jól működő család, amelyben mindenkinek jó élni, s a gyerekek is megkapják a kellő törődést, gondoskodást, nevelést.
“Egy nőnek miért nem karrier a jól működő család”
Mert nem jár érte fizetés, előléptetés, mások által is szemléletes elismerés, szerencsétlen esetben az utóbbi még azoktól sem, akik ennek a hasznát élvezik.
Jól bemutattad a feminista megközelítést. Képzeld, léteznek emberek, akik nem mindent fizetésben, előléptetésben, mások által is szemléletes elismerésben mérnek. Társnak meg válassz olyat, aki ezt értékeli.
Karrier (erről volt szó): Életpálya, eredményes pályafutás, sikeres előremenetel.
Sok nő számára a család nem jelenti ezt. Csak a feministák vágynak sikerre?
Egy nő érezheti sikeresnek az életét azáltal, hogy felnevelt néhány értelmes, társadalom számára hasznos, kellemes embert. ( Ugyanúgy, mint egy építész, aki meg tervezett néhány jól sikerült, száz évig álló házat. ) Pont az a baj, hogy sok nő számára ez nem jelent sikert, mindenáron azt hajszolják, amit te írsz: munka, előmenetel, külső elismerés a munka világában.
A sok nő, aki esetleg boldog lett volna egy hagyományos családmodellben, az most boldogtalan, mert egész életét ezen ideálok hajszolása tölti ki, mert teletömték a fejét azzal, hogy a boldogság egyetlen, és kizárólagos útja a munka. Nem ő döntött így, csak sodródott.
“Ugyanúgy, mint egy építész, aki meg tervezett néhány jól sikerült, száz évig álló házat.”
Kell a hely a kipakapitalista acél-üveg ócskaságoknak, meg a jól bevásárolsz velünk centereknek. Váci út 1 négyzetméteres faldarabja az ipari ventilátorral többet ért, mint ezeknek a 25 éve tartó építészeti borzalmai.
Nem akarom túlzottan magyarázni a bizonyítványom, de szerintem ha arra neveljük a nőket, hogy keressenek annyit, hogy ne apuka, aztán majd ne a férj béta Béla tartsa el őket, az nem jelenti azt, hogy leszoktatjuk őket a hagyományos családi szerepről. Én úgy látom, hogy sok esetben már se a “feleségmunka” se a munka-erőpiaci munka értékeit nem nevelik bele a fiatal lányokba. Tehát ott állunk mi férfiak, hogy a lányok se házimunkát végezni nem tudnak, se pénzt keresni nem tudnak. Nekem sem a karrierista nőkkel, sem a családjukért élő HTB-kel nincs bajom, de aki egyikre se jó, csak szívja egy férfinak a vérét, ott elbeszélgetnék az apukájával, már ha van neki.
A dolgok természetéből adódóan általában nincsen neki…
Arra a kérdésre, hogy mire neveljük azt a választ tartom helyénvalónak, hogy legyen hasznos elsősorban önmaga számára (ne szoruljon mások segítségére), másrészt mások is élvezzenek valamit ebből a hasznosságból, különben nem számíthat rájuk, ha szüksége lesz segítségre.
A cikkíró a szülőkre testálja ennek a feladatnak a megoldását, ami azért nehéz feladat, mert egyrészt nem csak az ő hatásuk érvényesül a nevelés során, másrészt kevés idő jut ennek a feladatnak a megoldására. Jó kivitelezés lehet a nevelőnő alkalmazása, aki (ha másért nem, mert félti a fizetését) maradéktalanul betartja a szülők által előírt szigorú nevelési elveket. A szülő nem mindig képes erre, így a kevés időben megmaradhat a gyermek számára jófejnek. Nekem jobban tetszik a Fekete Gyula által említett szülő- nevelő közösség. Itt ugyanis a felelősség azokat a felnőtteket terheli, akik kapcsolatban állnak a gyermekkel. Elvárhatom ezt bárkitől? A vezető óvónő a következő kijelentést tette: Tisztelt Szülők, akkor is önök felelnek a gyermekükért, amikor Ő az intézményünkben tartózkodik! Az előbbi alapján azt gondolom nem várhatom el. Az intézményes ellátórendszerben nincs ennek felelőse.
Az nem jó kivitelezés, amikor a hétköznapokban maga az anya az, aki maradéktalanul betartja a nevelési elveket az apa tekintélyének erkölcsi hátterével maga mögött? És nem fizetésféltésből, hanem szeretetből, azért mert jót akar a gyerekének? Persze ennek az lesz a folyománya, hogy nem testálhatja másra piszkos munkát, nem maradhat meg a gyerek számára “jófejnek” havernak, jópajtásnak, aki soha semmiért rá nem szól a kölyökre, bajlódjon vele a fizetett nevelőnő, hanem felelős szülőként kell viselkednie, minő katasztrófa. (egyébként meg a tekintélyes szülő és a jófej szülő nem egymást kizáró tényezők)
Nekem ez a nevelőnősdi fából vaskarika. A nő azért dolgozik, hogy hasznos legyen valahol máshol, és fizetést tudjon adni egy másik nőnek, aki hasznos tud lenni az ő saját otthonában, az ő saját gyerekei mellett. Nem lehet ezt lerövidíteni úgy, hogy az anya legyen hasznos otthon? Amúgy meg egy átlagos kétkeresős család, ahol nem választás, hanem kényszer, hogy mindkét szülő pénzt keressen (és ez a magyar többség), nem tud megfizetni egy nevelőnőt. Számukra nincs más opció, miont az intézményes ellátórendszer, köszi szocifeminizmus.
Azért az, hogy a nő is rakjon valamit a közösbe anyagi értelemben az még nem jelenti azt, hogy karrierista legyen. De van1 jelentős csoport akit a 20 évei végéig apuka szponzorál utána meg az aktuális pasija. Az csak hab a tortán, hogy ezek a nők általában a hagyományos női szerepekben sem tündökölnek.
Hgyi! Ide írok, mert valamiért nem tudok válaszolni a kommentedre.
Igazad van! Elsősorban az apák feladata lenne. Itt lentebb írta valaki, hogy látszik, hogy nincs lányom, mert akkor a belem is kidolgoznám, hogy a popsija alá toljam a cabriót. De tevéd. Arra nevelném, hogy törekedjen arra, hogy anyagilag független legyen és ne máson élősködjön. Már csak azért is, mert vannak szemét férfiak is akik az anyagi függőségével visszaélhetnek. Nem biztos ,hogy a nyilvánvaló a legjobb a gyereknek.
George… “De van1 jelentős csoport akit a 20 évei végéig apuka szponzorál … ezek a nők általában a hagyományos női szerepekben sem tündökölnek.”
Csak egy kérdés: Akkor most ki tanítja kishercegnőt arra, hogy a férfi az, aki szponzorál?
Anya ebben az esetben szinte hiába is próbálkozna azzal, hogy kishercegnőt befogja takarítani, vagy maga mellett tudja a konyhában. Főleg az a baj, hogy ez egy jelentős csoport.
“A cikkíró a szülőkre testálja ennek a feladatnak a megoldását, ami azért nehéz feladat, mert egyrészt nem csak az ő hatásuk érvényesül a nevelés során, másrészt kevés idő jut ennek a feladatnak a megoldására. Jó kivitelezés lehet a nevelőnő alkalmazása, aki (ha másért nem, mert félti a fizetését) maradéktalanul betartja a szülők által előírt szigorú nevelési elveket. A szülő nem mindig képes erre, így a kevés időben megmaradhat a gyermek számára jófejnek.”
Ezzel én sem értek egyet a legkevésbé sem. Ha fizetett nevelőre, vagy az állami iskolarendszerre bízzuk a gyerekünk nevelését, az olyan mint az orosz rulett. Inkább azt mondanám, hogy folyamatos visszajelzésre van szükségünk, hogy házon kívül merre terelik, és ha valami rosszat látunk, akkor korrigálni kell. Ezt személyes figyelem nélkül nem lehet.
Egy másik megközelítés: a legtöbb munkahelyen az előléptetés a nagytöbbséget nem is érinti és akik előre is jutnak, azoknak is elenyésző száma kap elismerést, főleg a munkahelyen kívülről. A meló 99,9%-ban csak egy monoton meló. Tény, hogy egyelőre a nők 99,9%-nak csak 10 év munkaviszony után esik le, azaz 35 fölött.
“Egy nőnek miért nem karrier a jól működő család, amelyben mindenkinek jó élni, s a gyerekek is megkapják a kellő törődést, gondoskodást, nevelést.”
Környezeti tapasztalataim szerint azért, mert olyan közegben nőttek fel, ahol a háztartás vezetés “az semmi”-nek volt titulálva, miközben a basáskodó családfenntartó pénzkereső apuka mindent a valaga alá rakatott az asszonnyal. A legvérmesebb feministák ilyen családban nőttek fel, amiből annyi maradt, hogy ők is a karriert a pénzkereső munkát preferálják, és a háztartásit kvázi semminek tartják.
A családfő akár jól is állhat a kérdéshez. Elég az édesanyának a póstástól, óvónőtől, eladótól stb. hallani, hogy nem dolgozol, nem csinálsz semmit, ráérsz, ez elbizonytalaníthatja.
Közben a családfő megkapja a kollégáktól, hogy mekkora marha vagy, amiért eltartod, plusz látja mennyivel több forrás áll egy kétkeresős családban rendelkezésre.
Ezt az elbizonytalanítósdit én is látom: szinte mindenki azzal jön, hogy mennyire jó végre visszamenni dolgozni. Kérdezgetik a feleségemet, hogy “és mikor fogsz visszamenni dolgozni?” Én ha ott vagyok legtöbbször rávágom, hogy remélhetőleg soha :-). Ha túl sok ilyet hall, az elbizonytalaníthatja a nőket. Azért olyat is látok ismerősi körben, aki egyértelműen elismeri, hogy semmi kedve visszamenni dolgozni, és nagyon jól érzi magát otthon. Meg olyat is, aki szívesen otthon maradna, de a pénz miatt muszáj lesz dolgoznia.
Csak én látom azt, hogy a mostani generációt egyáltalán nem erre (vagy egyre kevésbé erre) szocializálják?
Szerintem ez is az is jellemző. Ki így-ki úgy neveli a lányát, és ráadásul mindkettő rosszul. Ettől van ekkora katyvasz.
Vagy azt mondják, hogy egyáltalán nem kell egy lánynak anyagi értelemben a jövőjével foglalkozni, inkább arra koncentráljon, hogy szerezzen egy “pénzes pasit”, aki mellett majd reszelgetheti a körmét => így készülnek a goldiggerek (Személyes tapasztalat: még lánykoromban megemlítettem egy csoporttársnőm anyjának, hogy nyitok egy lakáskassza számlát, amire félreteszek a keresetemből, milyen jól fog jönni, ha egyszer férjhez megyek, és lakást akarunk majd, mire ő azt válaszolta, hogy szerinte felesleges ilyesmikkel törődnöm, és innen idézem: “vegyen majd neked lakást az, akinek szétrakod a lábad” idézet vége.)
Vagy pedig azt tanítják, hogy egyedül magadra számíthatsz az életben, ezért könyökölnöd kell, nagyon jó állást kell találnod, nagyon jó fizetést, férfiakkal kell versenyezned, ha kell agresszívan, mert nem teheted meg, hogy anyagilag kiszolgáltatod magad egy férfi kényének-kedvének, mert veszély! veszély! veszély!, és még ha férjhez mész is, akkor is ugyanezzel az erővel kell a kezedben tartanod a gyerplőt => így készülnek a karrierista feministák (Személyes tapasztalat: Amikor érettségi előtt alá akartam íratni az osztályfőnöknőmmel a tanítóképzős jelentkezési lapomat, akkor mindenáron le akart róla beszélni, azzal az indokkal, hogy a tanítónők túl keveset keresnek, “talán turkálóból akarsz öltözni egész életedben, vagy abban bízni, hogy a férjed majd “kitart”?)
Általában egy lány mindkét verzióval találkozik a szocializációja során, és ettől vannak annyira összezavarodva, hogy sokszor egymásnak teljesen ellentmondó butaságokat tesznek és terjesztenek. És az a vicces, hogy mindkettő terjesztői ugyanúgy feministának tartják magukat, lényegében mindegy is nekik, csak az jöjjön ki belőle, hogy a férfiak a rosszak.
Ja, és mindkét verzióra egyaránt jellemző, hogy az emancipáció nevében a hagyományos női munkákra (házimunka, főzés, gyermekgondozás) egyáltalán nem tanítják meg a lányokat, mert az partiarcha-korabeli cselédmunka, és különben is, abból a férfiaknak is ki kell venniük a részüket. Mintha egy egyedülálló nőnek nem is lenne igénye rá, hogy tisztántartsa az életterét, vagy normálisan táplálkozzon.
Szerintem az az ideális a mai bizonytalan világban, ahogy a cikkben van, hogy egy nő legyen képes megállni a maga lábán anyagilag ha kell és legyen egy piacképes tudása, hasonlóképp, mint a férfinak, ugyanakkor, ahogy George Herceg írja: “Ez persze nem zárja ki, hogy e férfi mellett később betöltsék a hagyományos feleség és anya szerepét.”, főleg ha családként ezt anyagilag megengedhetik maguknak. Viszont még egy anyagilag kiegyensúlyozott családban is beüthet a baj, ha a férfi akár saját akár önhibáján kívül elveszti az állását, vagy netán baleset vagy betegség éri, akkor nem mehet tönkre az egész család, és egy ideális világban ilyenkor a feleség az, aki a B-terv, őneki kell fenntartani a családot, ha nem is olyan szinten mint korábban, akár végleg is, de addig mindenképp, míg vissza nem áll a számukra optimális berendezkedés.
Akkor viszont a “döntsd el mit akarsz az életben, és cselekedj annak megfelelően” témát kellene alaposan átrágni. Nevezhetjük a különféle női életpályamodellek ütköztetésének is.
ja, és ennek a kettőnek a kombinálásából származik az a jelenség, hogy egyszerre minden kell: kreaítv menő állás, gazdag férfi, gyeplő saját kézbe, gyerek minél később, sok szórakozás, házimunka férfira lőcsölve.
Az is a feministák bűne, legalább részben: Ök pofázták állandóan, hogy ” you can have it all” Akit ezzel meg tudtak etetni, az nem ismeri a kompromisszumot, azaz mindenki mástól várja el, hogy alkalmazkodjon.
Igen, de ez főként az ideológiailag teljesen katyvasz káeurópai feminizmusnak a következménye, miszerint a régi patriarchális berendezkedésből fakadó privilégiumokra (udvariasság, lovagiasság, eltartás, előzékenység, stb.) és a nyugati feministák által ígért új nő eszményét is meg akarják valósítani: karrierizmus, rátartiság, függetlenségvágy, stb. És ez az átlag nők gondolkodásába is behatolt: “egy pasi legyen gavallér, de ne dirigáljon”. A kettő azonban nem megy egyszerre, és az inkorrektségnek a teteje. A svéd feministák ebben korrektebbek, ők nem várják el kinyisd nekik az ajtót, mi több meg is sértődnek rajta. Más kérdés, hogy mennyiben sikerült ténylegesen megváltoztatni a skandináv országokban az udvarlás és a párkapcsolatok dinamikáját a hétköznapi emberek (értsd: nem genderaktivisták, politikusok, celebek, Patyomkin-szereplők) életében. Erről tud valaki egy jó tanulmányt?
“A svéd feministák ebben korrektebbek, ők nem várják el kinyisd nekik az ajtót, mi több meg is sértődnek rajta.”
Még rájuk is zárnám.
Az udvariasság mióta privilégium? Szerintem alapvető kellene legyen, férfiaknál és nőknél is, családmodelltől függetlenül.
Na, pont az ilyen gondolatsor vezet ahhoz az elbaszott női szerepmintához, ami a mai Magyarországon jellemző. Itthon nem ment végig a maga útján a feminizmus, de a hagyományos családmodell fejlődését is mesterségesen megszakították, ezért az általad is körülírt szupernő lenne az elvárás.
Megáll a saját lábán, szükség esetén előkapható és előléptethető részleges vagy teljes családfenntartónak, de az önálló ambíciókat titkolni illik a nőiesség jegyében. Ha kell, megállja a helyét a férfiak között, de ezt szinte szégyelli, és a környezete sem tekinti egyenértékűnek semmilyen teljesítményét, mert hiszen mégis csak nő. Ellenben a családban feltétlenül neki kell végezni a háztartási munka 80%-át, mert megint csak az az illem. Akkor is, ha épp valami gigszer miatt ő a családfenntartó is. Valahogy a kádárista eszménykép csípődött be mindenkinek: traktoroslány este hazamegy és a vacsorát is ő főzi. Nőként erény megszakadni, és még nagyobb erény ezt titokban megtenni. A másik véglet meg a nagyságos asszony, ugyanannak a kultúrának a terméke a másik végleten.
A cikk nagyon cukin fogalmaz. Arra kéne szocializálni a lányokat, hogy az anyagi biztonságot saját teljesítménnyel kell megteremteni és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú férfinak. O.k. Megteremti. Hol talál férfit, akinek lehet egyenlő partnere, mikor a fiúkat még mindig arra neveljük, hogy Gézuka, te vagy az erős, keress egy Mancikát, aki majd gyenge lesz melletted és kiszolgál?
A mai magyar realityben milyen férfimintával szolgálnak a lányaiknak az otthon sem igen tartózkodó apukák, akik a gyerekneveléshez sokszor akkor kerülnek a legközelebb, amikor válásnál a tartásdíj mértékét vitatják?
Bármiféle vita előtt, ami a gyereknevelési visszásságokról szól, szerintem inkább azzal a toposszal kellene leszámolni, hogy a gyerek az asszony dolga. Két szülő, ugye…
“Hol talál férfit, akinek lehet egyenlő partnere, mikor a fiúkat még mindig arra neveljük, hogy Gézuka, te vagy az erős, keress egy Mancikát, aki majd gyenge lesz melletted és kiszolgál?”
Ennek épp a fordítottja igaz. A mai nők is felfelé házasodnak, egy “erős” maguknál jobban kereső férfi tud megtetszeni nekik, a többi számukra láthatatlan. Így aztán akármire szocializálhatjátok a fiúkat, ha egyszer mindig a nők vannak választó/feltételszabó helyzetben, és ők mind a mai napig a férfi hátán akarnak felmászni.
Bakker, ha a baráti körömbe tartoznál, már rég közadakozást kezdeményeztem volna, hogy fizessünk be téged közös erővel egy hivatásoshoz, annyit rinyálsz. Komolyan cserélhetnél már lemezt egyszer, csak a móka kedvéért.
Én luxuskurvát kérek, lehet híres is.
Nemnem. Majd ha te is cserélsz. :)
Te beszélsz lejárt lemezekről?! :D Ez a téma már rég lecsengett – valószínűleg a korodból kifolyólag nosztalgiázol… vagy csak megint tele vagy önálló kreatív gondolatokkal… :D
– Mellesleg ha a baráti körödhöz tartozna, már nem lenne rá igénye…
“ha a baráti körömbe tartoznál, már rég közadakozást kezdeményeztem volna, hogy fizessünk be téged közös erővel egy hivatásoshoz”
Én mindigis mondtam, hogy Libsi a lelke mélyén jó ember. :-)
Az idézett rész lefordítva: “Azért vélekedsz így mert nem keféltél. Neked egy kurva is elég lenne” Ez pedig keményen feminista shaming language kategória.
Van ebben valami. A shaming language felismerésében sosem voltam jó.
Mondjuk én nem tartom rettenesen gáznak, ha valaki tűzoltásra fizetős szolgáltatást vesz igénybe. Nem tartom cikinek, és nem érzem gúnyolódásnak sem, ha erről beszélünk. Épp ezért jött létre az iparág, mert a férfiaknak a szex szükséglet, viszont bizonyos élethelyzetekben képtelenség “rendes úton” hozzájutni.
Brandon, neked is lehetnek feltételeid, legyenek is! – csak illúzióid ne legyenek, hogy manapság bárki megfelel nekik. :)
Tök jól leírtad a skizofrén elvárásokat, amiknek többségét a feminizmus cseszte a nők nyakába. Tudod a feminizmus előtt egyféle elvárás volt, mindenki tudta hogy mi az, és nem volt nehéz teljesíteni. Azóta senki nem tudja, hogy mit is akar, a leendő partnere mit fog elvárni, vagy mit kellene tennie hogy a környezete elfogadja, értékelje. Nagy öröm ez minden fiatalnak :) Ledobták a szerepmintákat, aztán panaszkodnak az elvárások összezavarodása miatt.
A cikkírót is ez zavarta össze egyébként, a ~70 éves társadalommérnöki tevékenység előbb a keleti, aztán a nyugati stíulsú feminizmusnak köszönhetően. Ő sem tudja mit akar, hogy mit várjon el, vagy hogy tulajdonképp mi tenné igazán boldoggá. Tulajdonképpen a feminista mantrát ismétli, csak elvárna mellé egy kis következetességet is – ha már karriert akarnak a nők, akkor vállalják a családfenntartó szerep 50%-át is.
“a fiúkat még mindig arra neveljük, hogy Gézuka, te vagy az erős, keress egy Mancikát, aki majd gyenge lesz melletted és kiszolgál?”
Ilyenre sose nevelték a fiúkat, hagyjuk a férfiellenes baromságokat. A régi idők női nem voltak gyengék, és szolgák sem a házasságaikban.
“milyen férfimintával szolgálnak a lányaiknak az otthon sem igen tartózkodó apukák”
Melyik férfiakra gondolsz, akik dolgoznak a családért, vagy akiket kidobott a nő?
“azzal a toposszal kellene leszámolni, hogy a gyerek az asszony dolga”
Kivéve mikor válás van, ugye, mert akkor kizárólag az övé. Meglehetősen beteg képed van a férfiakról, ha azt hiszed, hogy nekik a gyerek csak nyűg, amit örömmel hagynak a nő nyakán, míg ők puszta élvezetből gürcölnek éjjel-nappal. A szokásos feminista ökörség: szegény nő a saját gyerekével szenved míg apuci a munkahelyen szórakozik, ugyebár…
A feminizmus elsősorban nem elvárásokat tett a nők nyakába, hanem elérte azt, hogy a nőkben tudatosuljon, ugyanolyan emberi jogokkal, lehetőségekkel rendelkeznek, mint a férfiak. A gondolkodás, vágyak, tudás, érdeklődés diverzitása ugyanannyira jellemző rájuk is, mint a férfiakra. Ez nem elvárás, hanem lehetőség, amivel lehet élni vagy nem. A nagy büdös helyzet az, hogy emiatt a régi idők nőit a mai idők férfijai már nem kaphatják vissza, a mai idők nőinek pedig egyszerűen nem megy, hogy a lehetőségek tengerében is úszkáljanak és egyúttal ellássák a régi idők nőinek minden feladatát. Valamennyit a férfiaknak is be kell vállalni. A világ változik. Ez van.
Ez a “családért mindhalálig dolgozó hős férfi” toposz ugyanolyan önsorsrontó hülyeség a férfiak részéről, mint a “mártíranya” a nők részéről. Az ideálisnak vélt szerepmintáknak való görcsös megfelelési kényszer az, ami az egyének életét a leginkább meg tudja keseríteni, nem a feminizmus vagy más izmus.
Nemrég eltöltöttem pár napot néhány barátnőmmel és a változatos korú gyerekhaddal. A gyerektelen részlegnek csodás élmény volt a cuki 2-6 éves siserehad, még akkor is, ha szerintem részleges halláskárosodásunk lett. Viszont fontos tapasztalatra jutottunk, spanyolviasz a maga nemében. Az egyoldalú terhelés akkor is rossz hatással van az emberre, ha amúgy édes teher, viszont könnyen beleidomul az ember, kell bátorság a változtatáshoz. Igenis, lehet racionális igénye egy anyának arra, hogy ő is gürcölhessen kicsit, megélheti “kikapcsolódásként” vagy felszabadulásként is, ha előtte pár évet lehúzott pelusok erdejében, és az agykapacitása 10%-át elfoglalták a Bogyó és Babóca kalandjai. A siserehadhoz tartozó apukáknak viszont ugyancsak pozitív hatással lehet az életére, ha az egyoldalú teherviselés helyett kicsit átad a gürcölésből és többet van a gyerekeivel. Legalábbis azok, akik be merték vállalni, erről számoltak be.
“A feminizmus elsősorban nem elvárásokat tett a nők nyakába, hanem elérte azt, hogy a nőkben tudatosuljon, ugyanolyan emberi jogokkal, lehetőségekkel rendelkeznek, mint a férfiak.”
Épp ez a probléma szerintem. A feminizmus tudatosította a nőkben, hogy (legalább) annyi joggal rendelkeznek, mint a férfiak, ellenben nem tudatosította sem bennük, sem a férfiakban, hogy ez azzal jár, hogy kötelességek terén is ugyanolyan elvárásokat kell feléjük támasztani. Ez a cikk épp ennek a feminizmus hatására létrejött problémának az egyik megoldási lehetőségére világít rá.
“A feminizmus elsősorban nem elvárásokat tett a nők nyakába, hanem elérte azt, hogy a nőkben tudatosuljon, ugyanolyan emberi jogokkal, lehetőségekkel rendelkeznek, mint a férfiak.”
Pont ez a baj. A kötelezettségek maradtak a férfinél, a jogokat meg megkapták a nők, és megtarthatták a régi világból származó előjogaikat is. Így a férfinek nem maradt semmi, csak a hátrányok.
“a mai idők nőinek pedig egyszerűen nem megy, hogy a lehetőségek tengerében is úszkáljanak és egyúttal ellássák a régi idők nőinek minden feladatát.”
Mér mi volt az a borzasztó sok feladat? Rendbe kellett tartani a házat? Azta. Képzeld, helyettem se csinálja meg senki, és én is dolgozom.
“Ez a “családért mindhalálig dolgozó hős férfi” toposz ugyanolyan önsorsrontó hülyeség a férfiak részéről, mint a “mártíranya” a nők részéről.”
Ebben igazad van.
“racionális igénye egy anyának arra, hogy ő is gürcölhessen kicsit, megélheti “kikapcsolódásként” vagy felszabadulásként is”
Igen, mert ezt a nők lehetőségként kapták meg, nem kötelezettségként. Megélnek akkor is, ha nem gürcölnek. Nekem viszont nincs más lehetőségem, kötelező, mer különben éhendöglök.
A hozzászólásodban implicit azt állítod, hogy a nők a lehetőségek tengerében akarnak úszkálni, a főállású anyaság mártíromság, és a munkahelyi gürcölés felszabadulás. Van, aki valóban így érzi, viszont sokan meg pont nem. Legalábbis sok példa van arra, hogy egy nő a hagyományos szerepben teljesen jól érzi magát. Nem egy elvárásnak felel meg görcsösen, hanem jól érzi magát a bőrében. Mindenki a saját szűrőjén át látja a világot. A te szűrődön át rémes lehet a gyerektémákba beleszürkült nőknek. Viszont a saját szűrőjükön át ők ezt kiteljesedésnek is megélhetik.
A lehetőségekben lubickolás meg sok esetben hamis ábránd. A legtöbben lélekölő munkát végeznek, amiben szinte lehetetlen kiteljesedni. Nem tudom miért lenne ez jobb, mint otthon maradni, és a szabadidőben tetszőleges hobbinak hódolni?
A feminizmus előtt sem voltak egyformák a férfiak. És nem válogathattak, tehát nem helytálló, hogy mindenki egyféle volt, és egyet akart, mert legkevésbé az akaratuk számított, és biztos hogy nem akartak egyet.
Mivel nem vágyak, és szerelem miatt házasodtak (nagyon ritka kivételtő eltekintve).
A régi korok embere életének nem volt középpntjában a boldogságkeresés, mitöbb kergetés, nem volt média, nem öntötték le sziruppal a házasság intézményét (minthogy magától az élettől sem vártak csodát úgy, ahogy ma teszik) és a férfiak ugyanúgy nem voltak mind egyformán vagyonos, erős, nagy hatalmú emberek. Voltak a tápláléklánc alján bőven, és akkor is voltak beteges, tagbaszakadt, gyenge fájú emberek.Meg szegény, szerencsétlen sorsú emberek, és ők is házasodtak. És nem biztos, hogy a feleségük számára álom élet volt. Leginkább társadalmi rang, családi megegyezés alapján választottak társat, hogy létrehozzanak egy gazdasági egységet, a családot. Nem volt megromantizálva a család intézménye sem.
És a nők közt ugyanúgy volt egy rakás ronda, butuska, nagydarab, vastag csontú ténsasszony, és volt akinek az jutott, és nem volt vele boldog, de nem volt válogatás.
És nem volt a régi korok embere boldogabb. Semmi sem igazolja ezt. AZ, hogy az életük sok szempontból nehezebb, gyötrelmesebb, vagy igazságtalanabb lett volna, azt már igen, de természetesen régen is voltak szerencsés életek, és tragikus sorsok. Ne idealizáljuk a múltat.
http://www.nber.org/papers/w14969.pdf
Hová mész nyaralni fincsi?
“Nem pont az ellenkezőjét szoktuk/szoktátok sulykolni?”
Persze, itt több vélemény ütközik, de ez szerintem normális. Én megértem azt is, aki a nőket is önállóságra nevelné, meg azt is aki inkább a családépítési képességekre helyezi a hangsúlyt. Kinek a pap, kinek a papné. Talán abban van a fő hiba, hogy manapság egyik irány esetén sem igazán divat a lányokat felkészíteni arra, hogy a családért dolgozni is kell, ami nem “elnyomás”, hanem az élet természetes működése. Emellett majd’ minden lány ugyanolyan állami iskolákba jár és ugyanazt a médiát látogatja, ezért óhatatlanul is beléjük ivódik a feminista ellenszenv a férfiakkal szemben.
Vagy talán csak el vannak kényeztetve a fiatalok, többségük úgy megy neki az életnek, hogy befektetett munka nélkül is kapjon meg mindent, különben megy az ombudsmanhoz. Most van felnövekvőben az első olyan nemzedék, ami a lelke mélyéig meg van győződve, hogy neki soha semmiért nem kell áldozatot hozni, sőt, az ilyen igény felmerülése máris a személye elleni sérelem.
Szigorúan társadalmi értelemben az lenne a leghasznosabb, ha a nők otthon lennének és a lakással, gyerekekkel foglalkoznának, dehát senkit nem lehet akarata ellenére ilyesmire kényszeríteni. A femcsik sikeresen hülyítették el a nőket, hogy a munkahelyi robot frankó és élvezetes, ezért mostanában maguktól követelik, hogy részt vehessenek benne. 70 év feminista működés után pedig már a férfiak is abba szocializálódtak bele, hogy a “rendes” nő az dolgozik, aki meg otthon van a gyerekkel az a férfi vérét szívja. Sajnos az emberek 99%-a sosem fog messzebbre látni mint az a horizont amibe gyerekként-fiatalként belenőtt, ezeknek aztán magyarázhatod, hogy az neked jó, ha a kedvesed neveli a közös gyerekeiteket és nem az állam meg a TV… :|
“az lenne a leghasznosabb, ha a nők otthon lennének és a lakással, gyerekekkel foglalkoznának, dehát senkit nem lehet akarata ellenére ilyesmire kényszeríteni.”
Én a gázóra-vízóra leolvasók jóképűtlenségében, kigyúratlanságában látom a problémát.
Én voltam villanyszámlás, és még jóképű is vagyok, úgyhogy ezt kikérem magamnak :D
Ki ezt, ki azt.
De az ugye világos, hogy az ún. hagyományos családmodell az nem arról szólt, hogy a nők nem dolgoznak, hanem arról, hogy házasságon belül nem birtokolhatnak anyagi javakat, és nem válhatnak.
Ezért működött, mert:
1. Így korlátot szabott a nők vezérhím kereső ösztönének, a legjobb pasik hamar elkeltek, a rondább nők kénytelenek voltak beérni átlagbélákkal.
2. Mivel a férfi pusztán a neménél fogva több hatalmat birtokolt a nőnél, ő volt a ház ura, így minden nőnek lehetett otthon egy kis vezérhímje, akire fel tudott nézni.
Ezen törvények hiányában viszont nem működik. Ha egy nő számára biztosított a férfi pénzének hozzááramlása a válás után is tartásdíj formájában, akkor semmilyen korlátozással nem lesz rá nézve, hogy ő konkrétan nem keres.
“De az ugye világos, hogy az ún. hagyományos családmodell az nem arról szólt, hogy a nők nem dolgoznak, hanem arról, hogy házasságon belül nem birtokolhatnak anyagi javakat, és nem válhatnak.”
És az is ugye világos, hogy a nőknek – főleg vidéken – ott volt a tulipántos láda, amelyhez nem nyúlhattak hozzá, mert az volt a nő anyagi biztosítéka arra az esetre, ha egyedül marad.
És ugye az is világos, hogy nem csak a nők nem válhattak, hanem a férfiak sem. Emellett feleségek is hagytak el férjeket és férjek is feleségeket.
Valamint régen a családfenntartó megbízhatóság volt a nagyobb erény, mint a megbízhatatlan vezérhímmel való büszkélkedés.
A 2. pontodbéliek mikor voltak törvénybe iktatva?
Felejtsd már el ezt a tartásdíjas téveszmédet! Manapság a legtöbb ember minimálbérre van bejelentve. Ez után a fantasztikusan magas összeg után állapítják meg a tartásdíj összegét. Abból meg aztán élj meg te egy-két gyerekkel, ha olyan soknak gondolod. Igen, vannak olyan nők, akiknek igen magas tartásdíjat fizet a volt férjük, de ezek nem az átlag nők.
Azok nem voltak egyik sem törvénybe iktatva, azok az okozatok voltak. :)
Törvénybe iktatva a házastársi hűség, a férjnek való engedelmesség, illetve, a szex, mint házastársi kötelezettség. Válni pedig csak súlyos indokkal lehetett, egyházi szinten pedig csak a halál választhatott el.
Örökölni férfi ágon lehetett, a nő ha keresett is pénzt, az a férjét illette, a házasodásnál pedig hozományt is illett adni a menyasszonyhoz. Én így tudom, ezek voltak, és ebből vezethetők le azok az összefüggések, amiket írtam.
“Manapság a legtöbb ember minimálbérre van bejelentve.”
Manapság már nem a fizetés alapján állapítják meg a tartásdíjat, hanem amerikai mintára, a nevelő szülő által meghatározott gyermek szükségletei alapján
Ez alapján várhatók az irreálisan magas tartásdíjak nálunk is.
Ez pl. tipikusan olyan kérdés, amivel itt kéne foglalkozni.
Van egy régi jogtáram a kiegyezés utánról, ha gondoljátok előásom, külön kötet szól a házassági jogról.
Ez nagyon érdekes lenne! Ha ráérsz és megteszed, nagyon megköszönöm! :o)
http://www.jogszabalykereso.hu/cikkek/2014/12/11/gyermektartasdij-megallapitasa-megvaltoztatasa-2015
“A gyermektartásdíj bírói meghatározása mindig problémás helyzetet szül, hiszen több tényezőt kell figyelembe venni ahhoz, hogy olyan megoldás jöjjön létre, amely a gyermek szükségleteinek a leginkább megfelel, de ugyanakkor nem terheli a fizető fél jövedelmét a szükségesnél nagyobb mértékben. Az összegnél figyelembe kell venni
Mindezek vizsgálatra kerülnek, de az indokoltnál magasabb mértékű gyermektartás nem ítélhető meg. Erre kiváló példa az olyan kiemelkedő jövedelemmel rendelkezők, akiknek bevételeiknek 15-25 százaléka messze meghaladná a gyermek tényleges szükségleteit. Ez a rendelkezés tehát mindenképpen a tartásra kötelezett érdekeit szolgálja védeni.
A tartásdíj összege tehát a kötelezett átlagos havi jövedelmének 15-25 százalékát teheti ki, de összességében nem haladhatja meg a jövedelem 50 százalékát. Ez akkor jut szerephez, ha a kötelezett több gyermek után is köteles tartásdíjat fizetni. Ebben az esetben úgy kell megállapítani az összegeket, hogy egyik gyermek se kerüljön hátrányba.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi számít a gyermek alapszükségletének? Ez függ a gyermek korától és egészségi állapotától, de a lakhatás, a ruházkodás, az élelmezés, valamint a taníttatás költségeit feltétlenül fedeznie kell az összegnek. Nem ritka, hogy extra kiadások merülnek fel (pl. számítógép vásárlás, külföldi tanulmányok), ám ezek finanszírozását nem lehet a kötelezettel finanszíroztatni, erre vonatkozó jogszabály nem létezik. A jogszabály kizárólag a törvényi minimumot határozza meg, de természetesen az nincs tiltva, hogy a szülő ennél többet juttasson gyermekének.
A gyermektartásdíj megváltoztatása
A jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy amennyiben a körülményekben lényeges változás áll be, úgy a gyermektartásdíj mértékét megváltoztassák, vagy azt megszüntessék. Amennyiben bíróság hagyja jóvá az egyezséget, úgy két éven belül támadható meg az, de kizárólag a gyermek érdekeit szem előtt tartva. Fontos tudnia, hogy amennyiben időközben kevesebb jövedelemre tud szert tenni, és ez megnehezíti az megélhetést, az még alapvetően nem indokolja, hogy a gyermektartásdíj felemelésre kerüljön. A bíróság az igény megalapozottságát minden esetben alaposan vizsgálja.”
“Manapság a legtöbb ember minimálbérre van bejelentve.” – Tehát akkor vagy nyugdíj vagy asszony… végül is eddig is így volt… :D Azért nem mindenki minimálbéres vállalkozó, és különben nem minden minimálbéres vállalkozó, őket pedig gondolom legalább annyira megsínyli a válás… Én viszont aggódok a kis átlagbéremért – ha szabad… :D Elég könnyű megterhelni… már tapasztaltam… :) – de különben vonzó is, csak úgy vettem észre egyelőre azon csajok körében, akik mintha már eleve egy vasárnapi apukát keresnének… :D – biztos túlaggódom… :) – Tudom, tudom – béta vagyok… már kezdek beletörődni… :) :D
“Manapság a legtöbb ember minimálbérre van bejelentve.”
Kijátsszák a szemetek a nAVÓságot, kevesebb della jut a politikusoknak, ezért nincsenek motiválva, hogy remek törvényeket hozzanak.
“házasságon belül nem birtokolhatnak anyagi javakat, és nem válhatnak”
Mindkettő tárgyi tévedés, de sebaj. A házastársak vagyona közössé vált, amit a családfő kezelt. Se a férfi, se a nő nem tarthatott különvagyont a házasságon kívül, bármelyik halálával pedig a másik örökölt mindent (illetve a gyerekek). Magyarul az a vagyon a nőé is volt, csak amíg élt a férje, addig ő volt a vagyonkezelő.
Válni mindigis lehetett, legföljebb a feltételek nem voltak annyira kedvezőek. Sokáig a gyerekek automatikusan az apánál maradtak, ez nagyon sok nőt meggátolt abban, hogy elváljon. Ettől függetlenül létezett válás, létezett a házasság anullálása, stb. Már Hamurabi tábláin is rendelkezik a törvény arról, hogy mi van válás után…
Ezeknek viszont semmi köze a hipergámiához. Ami azt gátolta, az a monogám rendszer volt, vagyis az emberek párokba rendezése. Nem kell a vagyonnal szórakozni ahhoz, hogy a monogámia megnehezítse a hipergámiát.
A férfi nem a társadalmi szabályok miatt birtokolt több “hatalmat”, hanem mert az ipari forradalomig a túlélés fizikai erő kérdése volt, amiből a férfiaknak van több. (Igen az átlagférfinak is az átlagnőnél.) Azért volt a férfi a családfő mert 1. ő végezte a megélhetéshez szükséges munka dandárját; 2. a nő a szülések környékén amúgyis alkalmatlan volt bármiféle vezetői feladatkörre. Egy túlélésre szakosodott középkori családban abszolúte magától értetődik, hogy a férfi irányít, hiszen megfelelőbbek erre a képességei a nőnél. Ez ugyanakkor nem annyira öröm volt a férjeknek, hanem inkább felelősség, és úgy tűnik hogy ezt sem a feministák, sem a hímsoviniszták nem képesek igazán megérteni. Egy nőt és pár gyereket eltartani nem egy stratégiai játék amiben az ember megrészegül a kontroll érzetétől, hanem egy életen át tartó kemény munka, ahol neked kell azt a fizikai erőkifejtést megtenned amire a többiek nem képesek. Az év 300 napján húzni az igát, meg lengetni a fejszét-kaszát nem az a fajta patriarchális hatalom amiről egyébként egy feltörekvő hímsoviniszta álmodozott volna. Vagyis tegyük már helyre fejben azt, hogy mi is volt az a bizonyos családfőség, és milyen, khm, “előnyök” jártak vele.
Abban igazad van, hogy a monogám patriarchális rendben a legtöbb nőnek ki volt elégítve a hipergám ösztöne, mert olyan férfit kapott aki bizonyos értelemben “automatikusan” felette állt a szociális létrán. Azt szerintem már inkább szeretnéd a szőnyeg alá söpörni, hogy ezért a férfiak meg is dolgoztak azzal, hogy a többletmunkájukkal a nőket és a gyerekeket szolgálták – amiről többször kifejtetted, hogy allergiás vagy rá és “igazságtalan”.
Abban is igazad van, hogy a tartásdíj tetűség, mert sok férfit egy az akarata ellenére egyoldalúan folbontott szerződés folytatólagos teljesítésére kötelez – vagyis úgy is mondhatnánk, hogy egyszerű csalás. Persze mindenki a gyerek érdekeire hivatkozik ilyen esetben, elfelejtve, hogy a statisztikák szerint a gyerek érdeke az apjával maradni. A gyerektartás kb. olyan intézmény, mint ha a férj által kezdeményezett válás után a nőnek még 18 évig rendszeresen le kellene feküdni a férfival, különben menne a börtönbe. Kíváncsi vagyok erről mit gondolnának a feministák, aki szerint a családjából kidobott férj pénzét elvenni teljesen jogos.
“Magyarul az a vagyon a nőé is volt, csak amíg élt a férje, addig ő volt a vagyonkezelő.”
Mára viszont ez eléggé fordult, viszont még ma is a pár férfitagja az, akinek többet kell keresnie.
“Már Hamurabi tábláin is rendelkezik a törvény arról, hogy mi van válás után…”
Igen, akkor is volt tartásdíj, ami arra utal, hogy felbomlottak a családok, nem is húzta sokáig az ókori babilónia ezután. “Isten összezavarta a nyelvüket” :)
“Nem kell a vagyonnal szórakozni ahhoz, hogy a monogámia megnehezítse a hipergámiát.”
De csak akkor nehezíti meg, ha nem bontható fel a monogám kapcsolat. Ha lehet válni, akkor a nők párválasztási szokásaiból és a vagyonközösségből következően, csak egy biznisz a nők meggazdagítására.
“Az év 300 napján húzni az igát, meg lengetni a fejszét-kaszát nem az a fajta patriarchális hatalom amiről egyébként egy feltörekvő hímsoviniszta álmodozott volna.”
Ez tulajdonképpen ma is elvárás a férfiakkal szemben, hogy gályázzanak. Csak a munkalehetőségek mások, de az elvárások ugyanazok.
“Azt szerintem már inkább szeretnéd a szőnyeg alá söpörni, hogy ezért a férfiak meg is dolgoztak azzal, hogy a többletmunkájukkal a nőket és a gyerekeket szolgálták – amiről többször kifejtetted, hogy allergiás vagy rá és “igazságtalan”.”
Egyrészt, igen, másrészt, a PUA is arról szól értelmezésemben, hogy a nők a béta-bux típusú szolgálatot nem becsülik meg, hanem szexuálisan kell vonzóvá válni a szemükben.
“Isten összezavarta a nyelvüket”
Másodszor már nem lett meghúzva ez a lépés, Peenemündét továbbfejleszthették.
Én ezeket a dolgokat tanítanám egy lánynak:
– Attól, hogy szerencséje van, és szépnek született, az nem jelenti azt, hogy meg van oldva az élete. Ahhoz, hogy egy normális férfi válassza őt társnak, bizonyos szellemi színvonal is szükséges, illetve bizonyos lelki értékeket is ki kell fejlesztenie magában. Ezen dolgozni kell.
– 30 felett elkezd hervadni a szépség, csalódás érheti azokat, akik erre építették fel az életüket. Alternatív megoldások.
– Helyes önkép kialakításal, a hipergámia csapdájának elkerülése.
– Férfiak felismerése, akik biztosan nem akarnak többet egy-két jól sikerült éjszakánál.
– Csalódások helyes feldolgozása
– Hasznos, értelmes hobbik, önmegvalósítás
“Alapvetően arra kéne szocializálni a lányokat, hogy az anyagi biztonságot saját teljesítménnyel kell megteremteni és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú férfinak.”
Szerintem most is arra vannak szocializálva, hogy álljanak meg a saját lábukon, csak az a baj, hogy olyan felhanggal, hogy mindennek a célja az, hogy ne függjenek a férfiaktól. Véletlen se arról szól a történet, hogy találd meg azt a megbízható férfit, akitől függhetsz. A tanulás, szakma meg alapvetően arra kell, ha betegség, baleset, halál miatt a nő mégis rákényszerül, hogy pénzt keressen. Vagy azért, mert tényleg jó valamiben, amit kár lenne veszni hagyni. De csak azért dolgozni, ócska, kizsákmányoló munkahelyeken, hogy meglegyen a függetlenség illúziója, na az a hülyeség.
“30 felett elkezd hervadni a szépség”
20 felett.
17 felett :-)
Az én véleményem az, hogy a lánynevelés (és a fiú is) nem éppen abból áll, hogy majd elmondom a lurkónak, hogy mi helyes, mi nem helyes. A gyerek azt szívja magába, amit nap, mint nap lát, hall és ez otthon kezdődik el. Ha van egy stabil, kiegyensúlyozott családi háttér, akkor jó eséllyel ő is hasonló környezet megteremtésén fog majd felnőttként munkálkodni.
De mivel a tendencia nem ez, a gyerek sem ezt látja, hallja és nem lesz előtte klasszikus családkép, nem biztos, hogy helyesen fogja kezelni a nemek közötti alapvető különbségeket ami simán vezethet feminista attitűdhöz (ha lehet ezt így nevezni személyiségen belül). A független, önálló, magát eltartó nő amúgy szerintem nem ördögtől való. Az nem baj, ha egy nő férfi nélkül is megállja a helyét az életben. Sőt, szerintem a mai társadalomban fontos. Csak, ha párkapcsolatra kerül sor, akkor ez az önfenntartó nő ne billenjen át itt-ott a férfi szerepébe, csak azért, mert akár meg is teheti. Maradjon szépen nő, vállaljon kevesebbet az egzisztencia felépítéséből és a maradék energiát pedig szentelje a családnak. Mert az szerintem nemigen működik, hogy tulajdonképpen két “férfi” legyen egy kapcsolatban.
A férfinak szüksége van a nő érzelmi támogatására és az érzelmi stabilitásra, hogy ellássa családfői feladatait, de ehhez a nőnek érzelmileg megfelelő helyen kell lennie a kapcsolatban. Két karrierista ember hogyan is vállalhat gyerekeket, hogyan alkothat egészséges családot? Nők imádják hangoztatni, hogy ők bizony nőnek akarják magukat érezni a férfi mellett. Gondolom nem arra gondolnak itt, hogy versenyezzenek a férfiakkal egzisztenciális területen, vagy versenyezzenek a férfival a karrierjük során. Mert nem hinném, hogy ettől lesz nő egy nő. Teljesen más szerepe kéne legyen a családban.
És el is jutottunk oda, hogy szerintem végső soron ez az egyenlősdi egy marhaság. Már hogy lenne egy nő egyenlő a férfival?! Ha igen, akkor én is követelhetném férfiként, hogy szülni akarok, mert hát… egyenlőség van?
Szóval, ha egy nő a családon belül megmarad a klasszikus női szerepénél, az nem összeegyezhetetlen azzal, hogy a férje nélkül is boldogulna az életben. És a mai társadalomban a nő is dolgozik legtöbbször, de még is az energiájának egy részét a családra kell fordítania, amíg ezt a plusz részt a férfi az egzisztenciális területen használja el.
Gondoljunk bele, mennyire visszás lenne az, hogy a munka után haza érve a feleség megjavítja a fűnyírót, lecseréli az olajat az autóban, apuka addig megfürdeti a gyereket és főz egy finom vacsit? A feministák vajon ezt (is) akarják?
“az szerintem nemigen működik, hogy tulajdonképpen két “férfi” legyen egy kapcsolatban”
Sok modern nő nem érti meg, hogy a férfiak nem a saját tükörképüket keresik, amikor kapcsolatra vágynak, hanem olyan valakit, aki kiegészíti az ő tulajdonságaikat. Dolgozni és pénzt keresni már tudok, minek nekem egy másik valaki aki ugyanezt tudja és akarja csinálni? Egy kicsit kényelmesebb együtt, mert el lehet felezni a számlákat, na bumm. Sokkal inkább érdekem olyan valakit találni, aki abban jó amiben én béna vagyok: otthont teremt, gyereket szül, stb. Már a középkor óta mindenkinek világos kellene hogy legyen: a manufaktúra hatékonyabb mint a céh, vagyis a feladatok képességek szerinti szétosztása mindenki számára több kényelemmel jár, mint ha mindeki ugyanazokat a feladatokat végzi.
Nincs lájk gomb, de leginkább a te álláspontoddal értek egyet.
Légyszi tegyétek vissza a lájkgombot. Sokkal jobb vele az oldal, különösen, ha nincs időd mindig olvasni a kommenteket és utólag sok 100 kommentet akar az ember átfutni este. Nem véletlenül van a redditen is, ami a top 50 weboldalba tartozik a világon és 30 millió felhasználója van. Na meg a stackoverflow is ezzel lett híres, már ha valaki kocka és ismeri (szintén sok 100 millió látogató/hó).
A párkapcsolatok (házasságok) alapvető paradoxona (hazugsága) hogy egy nőnek evolúciós ösztöne hogy lásson a férfiben valamiféle perspektívát”… És ha ez megvan, akkor képes magának “hazudni” hogy bizony szereti…Na de amikor együtt kell élni hónapokat, éveket rájön hogy emberileg esetleg nulla a férfi…Hát igen… Az ilyen férfinek legalább volt “belépője” a nőhöz.(aztán persze “könnyűnek találtatott”. A csóróbb férfinak még belépője sincs, hogy – esetleg- bebizonyítsa hogy normális, értelmes ember…:((és még a jobbik eset ha van lehetőség válni, de ha kénytelen a nő a férfi mellet maradni gyomorideggel, mert nem tud egyedül létezni…na az lesz később a gyomorrák…)
“Legyen egy nőnek önálló stabil egzisztenciája”…??? Na de az ilyen nő is jómódú férfit keres…!!!! :))
Kicsit off, de mivel gyermeknevelésről van szó… évekkel ezelőtt találtam egy remek kis történetet és kissé zanzásítva, de benne van az, hogy hogyan is kell viszonyulni a gyermekneveléshez ahhoz, hogy az ember érzelmileg “oké” gyermeket neveljen. Érdemes elolvasni, érdekes és nagyon tanulságos:
http://fuszereslelek.nlcafe.hu/2011/10/09/leloka_scarlett_johansson_es_a_boldogsag/
Nekem ebben az írásban az nem tetszik, hogy egy beteges elvárást mutat be: 8 éves gyereknek legyen több barátnője, de legalábbis mondja azt, hogy van. Amit át akar adni (viselkedjen férfiasan, macsósan), azzal én egyet tudok érteni, csak a módjával nagyon nem – mivel pont hogy valami olyan nyomást tesz a gyerekre, amitől kicsinek és gyengének érzi magát. A szerző viszont oda lyukad ki, hogy nem a módszert ellenzi, hanem úgy általában az elvárásokat. Ne legyen semmi elvárás! Ez az ellenpont szerintem marhaság, és csak oda vezet, hogy amikor kikerül a közvetlen kontroll alól a gyerek, akkor majd lehet pislogni, hogy miket csinál. Pontosan meg kell fogalmazni, hogy mi az elvárt viselkedés, és ezt jó példával be is kell mutatni. Szerintem ez alap.
Egy – volt – barátomra 30 évesen rájött a nősülhetnék (végül is érthető). Akkor még hagyományos újság hirdetés alapján cukrászdában voltak a randik… Vagy 30 nővel randizott. Kivétel nélkül szinte az első kérdése minden nőnek az volt: “MIVEL FOGLALKOZOL” (Nem az hogy mi a kedvenc versed, könyved, filmed, ételed, hobbid…nem nem…:))) )
Igen, ez tipikus. :)
Itt nekem nem annyira az a szomorú, hogy ez ennyire fontos, mert valahol megértem, hogy az, hanem az, hogy ez már ennyire nyíltan így megy… Nem pedig úgy, hogy beszélgetünk néhány órát, aztán majd a 3. randin úgyis szóba kerül…
Teljesen természetesnek vesszük, hogy egy nőnek számít a férfi keresete (mert ugye itt ez a lényeg, nem is a foglalkozás, ez csak egy szép cukormázas csomagolás arra, hogy “mennyit keresel?”).
“MIVEL FOGLALKOZOL”
Téged fűzlek baszki.
Engeeeem???
Szerintem ez a kérdés, hogy mivel foglalkozol, nem csak az anyagiakról ad képet. A tanulmányaidról, az érdeklődésedről sok mindent elárul. Én férfiemberként, amikor megismerkedek egy férfiemberrel, én is elég hamar felteszem ezt a kérdést neki.
Értem én, hogy ez egy jó beszélgetésindító (bár vannak amik engem jobban érdekelnek, ha találkozom valakivel), de értened kell, hogy miért jön le úgy, mint egy számító kérdés, amivel az anyagi helyzetedet akarják felmérni. És ezt a nőknek is tudniuk kell, hogy a férfiak túlnyomó része erre háklis.
Szóval lehessen már ezt egy kicsit burkoltabban csinálni. Legutóbb egy nővel kb a 8. randi körül került szóba, és bőven volt miről beszélni, viccelődni, felmérni a másik IQját, érdeklődést, hobbiját, szenvedélyét.
Volt olyan csaj, aki az első randin még azt is megkérdezte mennyit keresek. Felálltam, és otthagytam.
Ne legyen már egy randi nyíltan állásinterjú…
What is your Profession?
Szóval Dennis legközelebb ha a csaj megkérdezi, csak ennyit kiálts felé: “Uááá! Uááá!”
Azért legyünk nyugodtak, ha egy nő kérdi egy “ismeretlen” férfitől, hogy “mivel foglalkozol” azt azt jelenti amit mindannyian gondolunk…:) Lehet itt “örvendezni” a magyar nyelv szinonima gazdagságán, meg szóviccet is lehet belőle csinálni, na de hát..na…..:)))
Ez mindig így volt, marad is. A különbség az, hogy régebben a nők ezt a harmadik randira szépen illedelmesen és burkoltan kipuhatolták, aztán ha a válasz elégnek bizonyult, jöhetett a szex. Ma már a világ felgyorsult, és nem győzöm hangsúlyozni, erről nem a nők tehetnek!!!
– de csak ők lettek bunkók.
A leánynevelés terén én sem itt kezdeném feltétlen, de mondjuk nekem a barátnőim jól főztek és rendszeretőek voltak. Viszont az emancipációnak hála akkora önállóságtudatuk lett, hogy jellemzően nem kérték ki a véleményemet amikor elvártam volna, ellenben kikérték akkor, amikor nem volt jelentősége. Ezek után a kritikámat szintén nehezebben viselték, bár általában ezek után már én sem szépítettem. :) Mai napig nem tudom, hogy tudatosan akartak bosszantani és megvezetni, vagy tényleg természetesen viselkedtek – de legalább ez nem is befolyásolt a gyors döntésben, amit volt, hogy csak pár hónap alatt sikerült is véghezvinnem… :D
– Vagy 20 percet gondolkodtam, de nincs olyan példa ami elég beszédes de nem túl személyes :D, nem megcsalás, hanem kisebb dolgokban nem igazán odafigyelők, mintha általánosan kisebb lenne az érzelmi intelligenciájuk, olyan kérdésekben is gyakorlatiasan gondolkodnak amikben egy átlag férfi különben nem tenné… bár az átlag férfi közelében sincs olyan helyzeteknek, amikkel nekem néha előálltak… :)
hová lett a lájk gomb
Megettem.
Ezt a hsz-t ide akartam: http://www.ferfihang.hu/2015/07/06/gondolatok-a-leanynevelesrol/#comment-50942
A lényeg, hogy vissza a lájkgombot! :)
A kedves cikkíró valószínűleg nem lányos apuka.
Ha lányos apuka lenne, akkor tudná, hogy minden kislánynak a saját apja a nagybetűs férfiminta egész élete hátralévő részében. Hogy minden kislánynak az édesapja az első udvarlója, ehhez méri majd az összes többi férfijelentkezőt is. Hogy minden lányos apuka bármit és mindent, és még azon felül is rengeteget megtenne a lánya kényelméért, jólétéért és biztonságáért.
Ha a kedves cikkíró lányos apuka lenne, akkor kiteperné a saját beleit, hogy érettségire Audi cabriót vehessen a lányának, telenként Balira járjanak strandolni, nyaranként meg az Andokba síelni. Hiszen egy bizonyos nívó alá már mégse szabad menni, ugyebár.
És mindezt tök jogosan tenné, a természet szelekciós törvényeinek így ágyaz meg a legjobban: a lánya petesejtjeihez csak a legrátermett hímeket fogja így odaengedni.
A baj csak akkor jön, amikor a legrátermettebb hímeket se érdekli a kisasszony Audija, hiszen a net tele van ingyenpornóval, a város meg olcsó kurvákkal és jópofa kocsmákkal. Egy kólahidetés harsányabb inger, mint egy köldökig hasított dekoltázs. Az online póker, GTA, WoW, Minecraft ezerszer addiktívabb, mint egy csicsergő édi-bédi swarowsky kristályos telcsikéjét nyomogató, apuka egyetlen hercegnője.
Apuka egykori egyetlen hercegnője csalódott lesz és bedurcul, valahogy muszáj felhívni a figyelmet magára, kiordítani a “női értékeit” a háttérzajból, tehát először lilára festi a haját, de az nem jön be, mert a Mad Maxban ezerszer vagányabb nők vannak.
Akkor egyetlen dolog marad, amire még a férfiak felkapják a fejüket: a fröcsögő feminizmus. Ezzel egy darabig még lehet az érdeklődés középpontja körül lavírozni, de aztán annak is vége, maradnak az elfekvő társkeresőoldalak, az alkohol, a maszti és a macskák.
Addigra apuka már alulról szagolja az ibolyát, és sose fog rájönni, hogy mit kellett volna másképp csinálnia.
Ezzel én is egyet értek!
Tulajdonképpen én is ezt írtam, hogy az ember mondhat sok mindent a gyermekének, de úgyis az lesz az alap, amit a gyerek felfelé lát és tapasztal. Hiába mondja apuka, hogy kislányom a cigaretta az egy nagyon rossz dolog, ha elszív egy fél dohányboltot havonta és ez mindenre igaz. Sőt, sokkal rosszabb, mikor valaki megpróbálja a gyerekének saját magát rossz példaként, ne dohányozz kislányom, látod én is köhögök tőle. Na ez aztán rendesen összezavar egy gyereket. Jó példát kell(kéne) mutatni egyszerűen a saját életvezetésünkkel.
Ha a gyerek úgy nő fel, hogy a szülők folyton ordítanak egymással, akkor a gyereknek az természetes lesz és nem is igen fogja érteni, ha mondjuk később párkapcsolata során a másik fél nem tudja hová tenni a dolgot és mondjuk hátat fordít neki emiatt. (mondjuk inkább fog választani hasonló ordibálós partnert).
Szerintem a gyereknevelés manapság nagyobb feladat elé állítja az átlag polgárt, mint régebben, mert olyan sok mindentől kell megvédeni a gyereket és helyes irányba terelni, aminek az ellenkezőjét látja, hallja nap, mint nap. Gyors éttermek százai, reklámjuk ezrei, internetes pornó, közösségi oldaltól való függőség, mozgáshiány… És amitől nem lehet megvédeni, azt meg a gyerek számára fogyasztható módon elmagyarázni…. Iszonyatosan sok a kövér gyerek és egyre több lesz. Sok a lusta szülő, nekik ez jó, de a gyerekből is egy nagyon lusta ember lesz…
Visszatérve az apa mintára. A fiú ugyanígy van az anyával, de inkább lesz az egy adott mérce. A fiatal felnőtt, ha kellően egészséges lelkileg, nem fog betegesen a szülői mintához ragaszkodni. Ha egy lány nagyon olyan embert akar, mint az apja, akkor az valamilyen formájú apakomplexus is lehet már ami a későbbiekben kihatással lesz a szexuális életére is. Ez a másik oldalon a fiúkra is igaz. És az ilyen lány amúgy kívülről is jól láthatóan lelkileg nagyon függ az apjától.
“tehát először lilára festi a haját, de az nem jön be, mert a Mad Maxban ezerszer vagányabb nők vannak.
Akkor egyetlen dolog marad, amire még a férfiak felkapják a fejüket: a fröcsögő feminizmus.”
Kimaradt a vúdmankaszting.
A példával nevelünk részig oké. A végkifejlet meg elkerülhetetlen, tkp a csaj nem a srácok ellen lázadt, hanem az apját akarta leszerelni. A legtöbb feminek rossz apaképe van és ettôl dühösek az egész férfinemre.
Szerintem az csak a jéghegy csúcsa, hogy egy mai fiatal átlagnő nem tud főzni, nem hajlandó házimunkát végezni. Mélységében sokkal nagyobb és összetettebb ennél a probléma, aminek az a fő gyökere, hogy a szülők életképtelenné nevelik a gyerekeiket, mind a lányokat, mind a fiúkat. A mindent elsimító, minden bajt és problémát megoldó szülői kéz nyilván nagyon kényelmes gyerek- és kamaszkorban, de később ez visszaüt. A mai fiatalságnak mindent a feneke alá tesznek, ami régen azért nem így működött, nem is volt ennyi önállótlan fiatal felnőtt ember, mint manapság. Nemhogy nem nevelik őket problémamegoldásra, nem tanítják meg nekik a krízishelyzetek kezelését, az önálló döntések meghozatalát, de még azt az óriási “terhet” is leveszik a vállukról, hogy gyalog kelljen iskolába menniük. Röhögve szoktam nézni, ahogy a 20 ezres kisvárosunkban, ahol gyakorlatilag nincsenek távolságok, kocsival szállítják még a nagy lakli, középiskolás kölykeiket is a szülők reggelente és délutánonként.
Egyetemista koromban aztán volt szerencsém jó néhány ilyen felcsemperedett szerencsétlenséghez, főleg azoknak a lányoknak a személyében, akikkel egy albérletben laktam együtt. Amit akkor láttam, az tényleg katasztrofális, és lehet is miatta a vészharangot kongatni. Mivel a nagy többség egy rózsaszín burokban nő fel, nemhogy a főzéssel, de még egy egyszerű bevásárlással is hatalmas gondjaik vannak, mert ugye anyuka és apuka mindent megvett és elintézett helyettük. Ezek a dolgok amúgy “csomagban” járnak; az tényleg csak egy mellékes tényező, hogy főzni, de még felmosni vagy felseperni se tud az illető, mert ugyanúgy totál inkompetens más helyzetekben is: nem tud elintézni egy ügyet a postán, a bankban, vagy más hivatalos helyen (“de nem tudom, hogy keeeell”), nem tud egy épkézláb levelet megfogalmazni a tanároknak, ha problémája akad, a tanulással is gondjai vannak (ugye senki nem tanul helyette), és inkább zokogva hívja fel a bátyját, hogy csinálja meg a ppt előadását, minthogy egyedül nekiülne, ahogy a normális emberek teszik.
Engem nem így neveltek nagy szerencsémre a szüleim, a barátaim nagy része sem ilyen, így elég nagy sokk volt szembesülni azzal, hogy mennyi életképtelen fiatal van a világban. Máig nem tudok napirendre térni afölött, hogy valaki olyan lusta legyen, hogy inkább napokig papírzsepivel törli a seggét (pardon), minthogy lemenjen a boltba vécépapírt vásárolni, vagy éppen nem képes kivinni a szemetet a szemétledobóba, ami csak három lépésre van a lakás ajtajától (megtörtént esetek). Arról már nem is szólva, hogy egyeseket mennyire nem zavarja, ha megeszi őket és a környezetüket a kosz. Azt már le se kéne írnom, hogy ne ábrándítsam ki az urakat, hogy az ilyen típusú lányoknak a fürdés se tartozik az erősségei közé… Fiúfronton nem tudom mi a tényállás, de ahogy egy-két rendes srác ismerősöm elmesélte, ők hogy dobbantottak hasonló igénytelen alakok mellől, ott sem rózsás a helyzet. Megmondom őszintén, elnézve a tizen- huszonéves fiúkat, nem nézem ki belőlük, hogy be tudnának egy szöget egyenesen ütni a falba, vagy fel tudnák hasogatni a tüzelnivalót.
Szóval mindkét nem képviselői rosszul vannak nevelve, mert alapvető, a létfenntartáshoz szükséges cselekvéseket se tudnak egyedül véghezvinni. Kérdés, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel, ha a szüleik már nem lesznek, hogyan fognak egyedül boldogulni. Az meg jobb is, ha ezek az életképtelenek nem alapítanak családot, mivel saját magukat sem tudják ellátni, nemhogy gyerek(ek)ről gondoskodjanak. Arról, hogy Deansdale azt írta, hogy ez a lustaság és cselekvésképtelenség válóok, eszembe jutott egy ismerősöm sztorija, aki tavaly panaszkodott nekem, hogy a fia a feleségével és a fiával elköltözött végre anyóséktól, csakhogy a csajszi két hónap külön élet után közölte, hogy finito, csomagolt és visszaköltözött a gyerekkel a szüleihez. Mindenki csak ámuldozik a családban, és nem képesek megfejteni, hogy mi lehetett a gond, én meg kérdeztem, hogy nem az lehet-e a nagy probléma, hogy a királykisasszonynak nem ízlett, hogy a saját családjáról kelljen gondoskodnia? Erre megvilágosodott….
“Egyetemista koromban aztán volt szerencsém jó néhány ilyen felcsemperedett szerencsétlenséghez, főleg azoknak a lányoknak a személyében, akikkel egy albérletben laktam együtt.”
Jól van, de most inkább a szexuális kicsapongásaikról meséljél.
“Máig nem tudok napirendre térni afölött, hogy valaki olyan lusta legyen, hogy inkább napokig papírzsepivel törli a seggét (pardon), minthogy lemenjen a boltba vécépapírt vásárolni”
Hogy néztek volna rá körülötte a fiúkák, ha meglátják nála a vécépapírt, erre nem gondolsz?
“hogy be tudnának egy szöget egyenesen ütni a falba”
https://www.youtube.com/watch?v=u0mVntIhvyk
“vagy fel tudnák hasogatni a tüzelnivalót.”
https://www.youtube.com/watch?v=d-OWd9OoKzI
A bácsinak tényleg csontvázmintás a kesztyûje?
Nem tudom, eddig mindig a fát néztem, ahogyan röpköd.
“fel tudnák hasogatni a tüzelnivalót.”
Haverom múltkor megpróbálta.. igaz részegen. Fél óra múlva a balesetin voltunk…:)
Én egyetemista vagyok. A volt barátnőm (nincs fél éve, hogy szakítottunk), nem volt képes beadni egy szociális ösztöndíj pályázatot, pedig az apja szó szerint a halál küszöbén volt, garantáltan megkapta volna, és mondtam is neki. Azt már nem szeretném megtudni, hogy mondjuk más, a családjába tartozó emberekről mennyire képes gondoskodni, ha önmagáról minden tekintetben képtelen. Ez a fajta életképtelenség véleményem szerint a fogyasztói társadalom mellékterméke elsősorban.
A cikk két eltérő és egymásnak ellentmondó nevelési minta hiányát kéri számon a lányokon. Egyik részről a “modern”, aktív, önálló nőét, másik részt pedig a “hagyományos”, passzív, függő nő szerepét. Mindkettővel egyszerre szolgálni egyetlen nő sem képes, bárhogyan nevelték is.
A nevelés (vagy annak hiánya) sokban tükrözi az adott társadalmi viszonyokat, azt a közeget amelyben ez a nevelés történik. A legalapvetőbb dilemma ezen a téren a nevelési minta és a valóság közötti konfliktus. Nemtől függetlenül nevelhetem a gyerekemet tisztességes, becsületes, őszinte embernek ám meglehetősen nehéz az ilyen törekvéseimet megtámogatnom, ha mindezekkel ellentétben azt látja, hogy csak hazugsággal, gerinctelenséggel, szolgalelkűséggel lehet érvényesülni, látszólag sikereket elérni. Másik oldalról viszont egy olyan közegen, amelynek az alapvető törvényszerűségei sokkal inkább az érdem nélküli érvényesüléssel, a hazugság és igénytelenség célravezető voltának példáival írható le, csakis olyan módon lehet változtatni, hogy az újonnan felnövekvő generációt ezen negatív körülményekkel ellentétes módon nevelve, felnövekedésükkel saját belső értékeik alapján megváltoztatják azt.
A cikk sok tekintetben arról szól, miért kellene elkerülni az önmagukkal igénytelen, buta, lelkileg üres emberek, jelen esetben nők kinevelését. Lányok tekintetében annyiban súlyosabb ez a probléma, hogy természetes módon (ösztönszinten) is programozott ill. részben nagyon mélyen társadalmilag is támogatott ez a fajta önprostituálódás. Ez az amit sokan nagyon leegyszerűsítő módon elintéznek némi MNK-val. Míg a fiúkat az igénytelen közeg ill, gyakran a nevelés hiánya, a mintátlanság korunk lenyomataként pottyantja a nagybetűs életbe, addig a lányoknál mindezek mellé, mintegy erősítve azt, belép az előbb említett önprostituálás is.
Nyilvánvalóan ez a fajta “önértékesítés” korábban is létezett (amióta nő létezik) ám a közeg amelyben ez megnyilvánult értékteremtő és pozitív értékek alapján ítélő környezet volt. Így az “áru” értékét nagyban befolyásolták olyan jellemzők, mint a teljesség igénye nélkül: háziasság, nőies mozgás, választékos beszédmód, műveltség, egyfajta jóértelemben vett nemesség stb. Ma ebben a tekintetben nem sok maradt. Továbbra is a protitúció analógiájával élve, amíg régebben hetérákként próbálták eladni magukat a nők, addig ma már sokkal inkább a repedtsarkú és az útszéli jelzőkkel írható le a nagy átlag. Ráadásul a “kuncsaftok” is meglehetősen megváltoztak, sajna nem az előnyükre.
@ Reszet
“Mindkettővel egyszerre szolgálni egyetlen nő sem képes, bárhogyan nevelték is.”
De egy férfinek persze mindkettővel kell szolgálnia: egyrészt legyen önálló, jól kereső, jó problémamegoldó, másrészt meg tökéletes apa, aki legalább annyi időt tölt a gyerekével, mint az anya, és a házimunka felét, de legjobb ha az egészet is elvégzi. Persze, legyen jóképű, macsó is, híres, de ugyanakkor, hűséges, kedves, őszinte, érzelmes, stb.
És persze egy igazi egyéniség:)
Az elvárások melyik része zavar a leginkább?
Mind. :)
“De egy férfinek persze mindkettővel kell szolgálnia”
Fogd már fel, hogy nem “kell”, szállj ki a téves paradigmából hogy téged a nők valamire kényszerítenek. Ma este Magyarországon legalább százezer olyan pasi fog egy jót kufircolni, aki nem keres jól, nem jóképű, nem macsó és nem jó apa. Egyszerűen csak punnyadás meg nyavajgás helyett leszólítottak egy nőt akinek speciel pont bejöttek ott és akkor. Egy férfi döntse el magában, hogy hiszti helyett kimegy és kezdeményez, vagy marad a seggén és MGTOW lesz – de akkor ne sírjon a nőkről, hanem felejtse el őket. Csajozásról nagy bölcsességeket olyan osszon, aki sikeres, ne pedig olyan, aki csak monitoron lát p*ncit.
Ma már a nőnek kell leszólítania, ez már nem a középkor.
„Ma este Magyarországon legalább százezer olyan pasi fog egy jót kufircolni, aki nem keres jól, nem jóképű, nem macsó és nem jó apa.”
Aki a családja mellett csinálja, az valóban nem jó apa, a többi meg csak tud valamit, ha valaki akar vele jót kufircolni. :)
brandon adok egy tippet, ha tényleg csak kufircolni akarsz.
Keress egy társkeresőt random. Regisztrálj. Írd le, hogy te vagy a legnormálisabb pasi a világon.
Itt már nagyjából kikupálódtál a nők hipergámiáját illetően, így hazudd magad menőnek, lebegtess be bármit. Mire lebuksz, már túl vagy 2-3 numerán és jöhet a következő. Működik az. Gyártsál szuper sablon levelet, amit csak minimálisan kell kozmetikázni az egyes elküldéseknél, sőt van, hogy nem is kell. Mindenképpen keresd életed szerelmét. Keress rá a guglin, vannak profi tanácsok. Ja lelkiismeret furdalásod ne legyen, mert azok a csajok, akiket így sikerül ágyba vinned mind önző, álomvilágban élő férfi utáló nőszemélyek, akiknek csak egy újabb bizonyíték leszel, miután lelépsz, hogy minden pasas egy szemétláda…(csak nehogy azzá válj, de ez meg a saját döntésed). Ettől nem leszel alfa, de legalább sokat fogsz dugni és változatos is lesz a nyersanyagot illetően.
Aztán ha meghúztál már pár csajt rájössz, hogy ez baromi unalmas és igazán jó lenne valaki olyannal tölteni minőségi időt és szexet, akivel érdemes, akivel jól érzed magad. Mert vannak normális nők, itt is kommentel elég sok.
Tetszik. :o)
“Írd le, hogy te vagy a legnormálisabb pasi a világon.”
Minek hazuggyak fölöslegesen?
“így hazudd magad menőnek, lebegtess be bármit.”
Majd odaállok egy bömös mellé pózolni. Csak a gazdája meg ne lássa.
“Gyártsál szuper sablon levelet”
Lusta vagyok rá
“azok a csajok, akiket így sikerül ágyba vinned mind önző, álomvilágban élő férfi utáló nőszemélyek”
Minek fekszenek le férfiakkal, ha utálják őket?
“minden pasas egy szemétláda…(csak nehogy azzá válj”
Már az vagyok.
“Aztán ha meghúztál már pár csajt rájössz, hogy ez baromi unalmas”
Ugye? És, még sokba is kerül. A piálás sokkal kifizetődőbb.
“igazán jó lenne valaki olyannal tölteni minőségi időt és szexet, akivel érdemes, akivel jól érzed magad.”
Ilyen nőt még nem láttam.
“Mert vannak normális nők, itt is kommentel elég sok.”
De azok meg uncsik.
“Minek hazuggyak fölöslegesen?”
Nem feleslegesen, hanem kufirc reményében
“Majd odaállok egy bömös mellé pózolni. Csak a gazdája meg ne lássa.”
Lehetsz sokkal kreatívabb, nem kell a kocsi, elég annak az ígérete, vagy épp szervizben van stb…
“Lusta vagyok rá”
Akkor másold ki egy az egyben amit atlálsz a neten… :D
“Minek fekszenek le férfiakkal, ha utálják őket?”
Azért, mert olyanok, mint Columbo… bizonyíték kell nekik, hogy elhagyják őket és jogosan ágáljanak, hogy a pasasok szemetek
“Már az vagyok.”
Akkor lelkiismeret pipa
“Ugye? És, még sokba is kerül. A piálás sokkal kifizetődőbb.”
De te csak a leírásokból tudod, hogy unalmas, mert jelenleg saját bevallásod szerint kufirchiány van, de nagyon
“Ilyen nőt még nem láttam.”
Mert szar a szemüveg amit hordasz
“De azok meg uncsik.”
Honnan tudod, jelenleg szóba sem állnak veled?
Nem alapítok családot egy lotyóval
Egy nő értéke a szexuális partnereinek számával csökken. Egy normális társadalomban ez az elv alaptétel lenne.
gondolj bele, hogy 100 éve milyen volt a szuz/nemszuz ferfiak/nok aranya es milyen most?!
Szép kommentek vannak:)
A fő mondanivalót tekintve abszolút egyetértek.
Ez a tény engem pl. nem segít hozzá, hogy toleráns vagy engedékeny legyek kisebb vitákban. A kérdés nem csak a választást nehezíti, ha valaki talál magának feleséget, könnyen lehet, hogy emiatt nem lesz végül kitartó, vagy emiatt lesznek prekoncepciói.
Ezzel a történettel kapcsolatban felmerült bennem pár kérdés, és kérlek semmiképp ne vegyétek kekeckedésnek, őszintén érdekel, és soha nem tudtam eddig rájönni, hogy pontosan hogyan is gondolkodtok erről, férfiak, mert teljesen ellentétes véleményeket hallok csak.
Tehát ez a 41 éves férfi azt mondja, hogy számára 2-3 korábbi partner tolerálható a nőnél, aki feleségének tud elképzelni, ennél több nem (itt közbeszúrom, hogy szerintem ez egy teljesen jogos férfiigény, sőt a 2-3 szerintem sok is, de én reménytelenül régimódi vagyok), szóval a kérdés kedvéért vegyünk alapnak kettőt-hármat. Ez ezek szerint azt jelenti, hogy egy nőnek 2-3 próbálkozási és tévedési lehetősége van az életben a párkeresésre, ha nem akarja, hogy rendes férfiak lotyónak tartsák, és legkésőbb a 3. vagy 4. férfihez feleségül is kell menniük, vagy megbélyegződnek, és nagyot esik az értékük. Ha ez így van, és mondjuk minden nő férjhez is megy az első-második-harmadik férfihoz életében, akivel intimebb kapcsolatba is került, akkor ez nem csökkentené le drasztikusan azon nők számát, akik közt kalandozni tudtok életetek azon szakaszában, amikor még nem rövidtávú terv a párkapcsolat és családalapítás, csak élvezni akarjátok az életet kötetlen, laza kapcsolatokban?
Honnan tudhatja egy nő, hogy a férfi akivel találkozgat, az nem azért fog-e megorrolni rá, amiért nem bújik ágyba vele már a harmadik randin, pláne ha elfogadott tőle egy fizetett vacsorát, és honnan, hogy a férfi társat keres, és épp az az ellenszenves, ha túl gyorsan odaadja magát? hol a határ lotyó és szűzkurva között?
Még a randin-fizetős posztban mondta valamelyikőtök, hogy ma már nincs olyan, hogy csak randizgatunk és udvarolunk, és szex csak hónapok múlva, mert akkor a férfi úgy érzi, hogy csak ki van használva érzelmileg és anyagilag, muszáj testinek lenni a kapcsolatnak és hamar. Igenám, de ahhoz meg idő kell míg eljutnak a házasság gondolatához, rengeteg idő és együttlét kell ahhoz, hogy egy pár úgy döntsön, megéri megpróbálni együtt az életet. Két-három tévedési lehetőség nagyon kevés, így elvileg a nőnek éppenhogy nagyon is meg kellene gondolnia hogy kivel lép testileg is kapcsolatba, nem próbálkozhat felelőtlenül, és bújhat ágyba mindenkivel, hogy a férfi ne érezze érzelmileg kihasználva magát, hogy aztán a végén ott álljon 8-10 partnerrel a háta mögött, férj sehol, ellenben lotyónak tartják a rendes és házasodni kész úriemberek. Hogy kellene ezt a két férfiigényt összekombinálnia egy társkereső nőnek, ami szerintetek még ideális? Feküdjön le hamar az udvarlóval, kockáztatva ezzel, hogy később kiderül hogy nem passzolnak eléggé hogy hosszútávú legyen és hogy hamar a végére jár a 2-3 próbálkozási lehetőségnek, vagy tartogassa a bájait minél tovább azt kockáztatva vele, hogy a férfi fogja otthagyni, ha nem kap elég hamar szexet?
Légyszi ne azt válaszoljátok, hogy de a mai nők ilyenek meg olyanok, én is tudom milyenek, hanem hogy mi lenne szerintetek az ideális, mi lenne a megfelelő női viselkedés, ebben az adott világban, ma. Nem a régmúltban vagy egy utópikus jövőben, hanem ma. Mit tegyen egy fiatal egyedülálló nő, aki mondjuk ezt az oldalt olvassa, és szeretne találni magának egy rendes férfit, akivel boldogok lehetnek, és nem akar sem lotyó lenni, se szűzkurva (nincs erre egy másik szó, annyira ronda?).
1. Szerintem ez nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is érvényes logikai alapon. Ideje csekkolni az alfahímkereső ösztönötöket, és tudatosan választani, ha hűségre vágytok.
2. Egy nő, bizonyos tapasztalattal, biztosan el tudja dönteni, melyik férfi melyik kategória. Tehát, nem kell a felelősséget a férfire hárítani, hanem el kell dönteni, az illető viselkedése, személye alapján, mit akarhat, ill. te mit akarsz, és ennek megfelelően, tudatban dönteni, nem pedig kizárólag az ösztönökre hagyatkozni.
1. most igazából nem tudom mire válaszoltál, de oké :-)
2. az a kulcsszó, hogy “bizonyos tapasztalattal”. Amennyi útmutató a szülők adnak a lányaiknak manapság az élethez, könnyen lehet, hogy mire megszerzi a bizonyos tapasztalatot, addigra már túl van a 2-3 partneres határon. És nem akarok a férfire hárítani semmit, de hát mégis mennyit tudhat meg a másik személyéről valaki két vagy három randi alapján, amiből ezt csekkolhatja?
1. Arra, hogy nyilván nem csak a nőkre igaz, hanem a férfiak között is valószínűbb, hogy csAlfahím, aki sok nővel volt, hiába tetszik nektek ösztönösen.
2. A tapasztalatok megszerzése nem baj, a tudatos döntés, felelősségvállalás hiánya már inkább. Ha nem olyanok “a férfiak” amilyennek képzelitek, akkor azért nem “a férfiak” a hibásak, hanem ti magatok, hogy jogot formáltok magatoknak a sodródásra, az ösztönszintű választásra a tudatos mérlegelés helyett.
Nyilván, ha egy értéktelen nőről van szó akkor a szex halogatásával jogosan kapja a lehúzós jelzőt, de hiába van még kevés szexuális partnere valakinek, ha majd később minden sz*rért kidobhat, félrekúrhat, anyagilag kisemmizhet. Egy férfinek ezért rendkívül kockázatos sok energiát áldozni, de a legtöbb valószínűleg megtenné, ha lenne miért, és nem veszne később minden munkája kárba.
“sőt a 2-3 szerintem sok is”
Nullánál több, már borzasztó sok.
“akkor ez nem csökkentené le drasztikusan azon nők számát, akik közt kalandozni tudtok életetek azon szakaszában, amikor még nem rövidtávú terv a párkapcsolat és családalapítás, csak élvezni akarjátok az életet kötetlen, laza kapcsolatokban?”
A már amúgy is lotyónak számító nőket az Állami Kielégítő Intézettől lehetne házhoz rendelni teljesen ingyenesen. Vagy ha nem ingyenesen, akkor az áfa visszajár.
“Mit tegyen egy fiatal egyedülálló nő, aki mondjuk ezt az oldalt olvassa, és szeretne találni magának egy rendes férfit, akivel boldogok lehetnek”
Hívjon fel: 0630/123 4567.
•
Tudok neked több mindenre is válaszolni:
“akkor ez nem csökkentené le drasztikusan azon nők számát, akik közt kalandozni tudtok életetek azon szakaszában, amikor még nem rövidtávú terv a párkapcsolat és családalapítás, csak élvezni akarjátok az életet kötetlen, laza kapcsolatokban?”
De lecsökkenti. Csakhogy az, hogy mi kalandozunk, az már egy következmény. A RedPill közösség natural és/vagy önjelölt/önfejlesztett alfái köszönik szépen a feminizmusnak a végtelen számú szexualitását éppen megélő fiatal nőt. Tudják, hogy nem ez az ideális, tisztában vannak vele, hogy ennek nem így kéne lennie, és ha találnának olyan értékes nőt, (és olyan törvényi világban élnének), akit érdemes lenne elvenni, akkor boldogan megtennék. De azt mondják (mondjuk), hogy sz@rnak erre az egészre, ha a jelenlegi világ ezt adja – a ribiket – akkor köszönik és kihasználják, kihozzák az adott helyzetből a maximumot, de nem fogják elvenni ezeket a nőket. Nem foglalkoznak azzal, hogy mi lenne mások, vagy a társadalom érdeke. Azzal foglalkoznak, ami nekik jó – a világ lehetőségei adta keretein belül. Sajnálják, hogy nem lesznek férjek és apák, de a világot nem tudják megváltoztatni, így hát alkalmazkodnak. Így.
Szóval az, hogy a férfiak kalandoznak, az már egy következmény, a feminizmus “áldásos” hatásainak a következménye. Nem ideális, tudjuk. Lennének jobb ötleteik, de arra a világ, és a mai nők nem alkalmasak.
“hol a határ lotyó és szűzkurva között?”
Egy srác Redditen azt írta: “Egy értékes nő akkor szexel, amikor akar, legyen az az első randi vagy a hetedik. Nem kell a szexet visszatartania, vagy fegyverként használnia,mert tudja, hogy a férfiak mellette fognak maradni a nőies értékei miatt. Nem attól lesz valaki ribanc, hogy túl kevés idő telik el a hello és a szex között, hanem attól, hogy túl rövid idő telik el a szex és a viszlát között. A ribanckodás egy tünet. Annak a tünete, hogy nincs semmi az adott nőben – a testén kívül – ami az adott férfit maradásra bírná. Ha olyan nagy fogás a nő, akkor nem lesz egyéjszakás kaland áldozata. A férfiak sem önmaguk ellenségei”
Nem hiszem, hogy ennél jobban tudnék válaszolni erre az egész felvetésre:)
“vagy tartogassa a bájait minél tovább azt kockáztatva vele, hogy a férfi fogja otthagyni, ha nem kap elég hamar szexet?”
Szóval ha a nő értékes nő, olyan, amilyenre a férfiak vágynak, akkor fel sem fog merülni, hogy hányszor kéne próbálkoznia, vagy hány hibalehetősége lenne. Értelmesen választana, és a választottja kitartana mellette, és kivárná akár a 3 hónapot is. Szerintem. Legalábbis én megtenném, ha azt látom a nőn, hogy az egyéb kvalitásai miatt megéri.
“Mit tegyen egy fiatal egyedülálló nő, aki mondjuk ezt az oldalt olvassa, és szeretne találni magának egy rendes férfit, akivel boldogok lehetnek, és nem akar sem lotyó lenni, se szűzkurva”
Jöjjön rá, keressen rá, találja ki, hogy milyen típusú nő az, akire a mai férfi vágyik… illetve milyen az a nőtípus, akire egy olyan férfi vágyik, amilyen férfire ő vágyik. Remélem érthető:) Aztán próbáljon meg olyanná válni amennyire csak tud. (Vegyük észre, hogy a RedPill vagy a PUA pont azt próbálná elmondani, hogy milyen férfira is vágynak a nők, és hogy válhatsz olyan férfivá. (vagy hogy utánozd)).
De ehhez odafigyelés kell, törődés, megértés, türelem, empátia. Sajnos nem igazán mai erények. Van RedPill nőknek is…:)
Amúgy azt gondolom, hogy a mai világban ez a “csak 2-3 exe legyen max” egy kicsit túlzó elvárás. Legyen mondjuk 5-6, az több “próbálkozásra” ad alkalmat… de az tényleg a max
“Jöjjön rá, keressen rá, találja ki, hogy milyen típusú nő az, akire a mai férfi vágyik…”
Miből jöjjön rá?
Hol keressen rá?
Miért találja ki? Senki sem gondolatolvasó.
“De ehhez odafigyelés kell, törődés, megértés, türelem, empátia.”
Ehhez a srácoknak, férfiaknak is hozzá kell segíteni a nőt. Egy betondarabbal – amelyik időnként kritizálja is, hogy a nő nem tud rájönni, hol az ajtó, nem tudja kitalálni, mi van odabent – nem sokáig lehet empátiát gyakorolni, nem sokáig érdemes türelmesnek lenni, hamar bele lehet fáradni a vele való törődésbe, és az odafigyelés is nehéz, ha egy szürke, kemény, hideg betonvárról van szó.
“Amúgy azt gondolom, hogy a mai világban ez a “csak 2-3 exe legyen max” egy kicsit túlzó elvárás. Legyen mondjuk 5-6, az több “próbálkozásra” ad alkalmat… de az tényleg a max”
5-6 ex, az egy 25-26 éves nőnél kb. átlag 2 éves időtartamú kapcsolat.
Kérdés: a mai férfi mennyi idő után akarja ágyba vinni a nőt – akivel nem kizárólag alakalmi szex miatt randizik?
“Miből jöjjön rá?
Hol keressen rá?
Miért találja ki? Senki sem gondolatolvasó.”
A férfiaknak is sikerült, Heartiste-nek, Rooshnak, Davenek ugye…pedig gondolhatod, hogy a nők nem voltak túl segítőkészek a témában… leragadtak a “légy önmagad” és a “légy kedves figyelmes odaadó” tanácsoknál…
“Ehhez a srácoknak, férfiaknak is hozzá kell segíteni a nőt.”
Mi egyelőre itt is, és szinte mindenhol máshol is sokkal többet teszünk a másik nem igényeinek való megfelelés témájában, mint fordítva… egyelőre egyenlítsük ki ezt, máris sokkal jobb lesz a helyzet. Amúgy egyetértek, de nemhiszem, hogy a férfiak nagy általánosságban ebben nem lennének partnerek.
“Kérdés: a mai férfi mennyi idő után akarja ágyba vinni a nőt – akivel nem kizárólag alakalmi szex miatt randizik?”
Amilyen hamar csak tudja. De nem a jó kérdést tetted fel: Mennyi az az idő, amit a férfi még hajlandó kivárni egy nőnél, akivel nem alkalmi szex miatt randizik.
Szerintem egyszerű a válasz: a nőn múlik. Minél inkább olyan, amilyet egy hosszútávú kapcsolatra keresek, annál többet vagyok hajlandó várni.
Reméltem, hogy nem maszatolgatsz. Pedig sikerült. :o(
Tényleg nem vagyok gondolatolvasó. A férfiak pedig nem Heartistek, Rooshok. Hétköznapi nőkről és hétköznapi férfiakról beszéljünk.
Kérdezzük meg, milyen típusú nőre vágyik, és akkor válaszol nekünk a férfi? (Ha “találd ki” a válasz, akkor ne csodálkozzatok, ha a nők azt várják, találjátok ki, mit akarnak…)
A hozzásegítést arra értettem, hogy ne riszáld magad, hogy keress rá, találd ki, hanem legyél egyértelmű.
Maszatolgatok?:)
Én sem vagyok gondolatolvasó, mégis egy kis kutakodással neten rátaláltam egy csomó hasznos dologra.
Na de, hogy konkrét is legyek. Mindig eszembe jut egy szöveg, ami pár éve keringett fb-n. Arról szólt, hogy a férfiak milyen felületesek, egysíkúak, egydimenziósak, és faék egyszerűségűek, mert nem kell más csak kaja és szex. Meg esetleg sör. A nők egymás között osztogatták meg a szöveget, bizonyítva, hogy ők, a nők mennyivel színesebbek, sokoldalúbbak, nagyszerűbbek. Odaáig már egyik sem jutott el ésszel, hogy mennyire bénának kell lenni, ha ennek a 2-3 dolognak sem tudnak megfelelni?! :)
Mert amúgy van benne igazság. Egy nő tudjon főzni és legyen is hajlandó, és ha szexről van szó, akkor legyen lelkes. Mármint tudom, hogy ez nem egy irányítható dolog, de ha lelkes vagy, akkor igenis mutasd ki. Legyél figyelmes, odaadó, és hűséges. Mosolyogj. Nevess. Legyél vidám, és én is az leszek, ez így egymást erősíti.
Figyelj oda a külsődre. Nem kell plasztikáztatni, meg műcicizni. Amid van, arra vigyázz. Mozogj, heti 3*30-50 perc nem a világ vége.
Ne akarj mindent jobban tudni, ne akarj irányítani. Hagyd, hogy irányítsanak, ha egyetértesz az iránnyal. Jó választás eseten általában ez lesz a helyzet. Amihez te értesz jobban, abba pedig vállalom, hogy én nem fogok belepofázni:)
Ne hidd azt, hogy jár minden, csak azért mert nő vagy. Ha nem romlasz el kiskorodban, nem leszel apu-anyu elkényeztetett hercegnője, akkor ez nem nehéz.
Insiprálj, bármit is csinálok. Na jó, értelmes keretek közt, ha robbantgatni akarok menni, arról lebeszélhetsz:)
Próbálj meg – ha alapból ez nem adott – vmi érdeklődést mutatni az iránt, amiket én szeretek csinálni. Nem kell túljátszani, 1-2 kérdés is elég.
Hagyd meg a szabadságomat is, hidd el többet érsz vele, mintha keretek közé akarnál szorítani. Minél többet sikerül megvalósítani ezekből, annál több időt akarok majd veled lenni.
Éreztesd, hogy fontos vagyok, és hogy szükséged van rám.
Érts valamihez, legyen saját kereseted, nekem mindegy, hogy miből, de ne az legyen az életterved, hogy majd a férfi. Nem csak az a két véglet van, hogy htb vagy karrierista.
Na most így csípőből ez jutott eszembe, tudom, hogy ez így elég sok, meg irreális. Nézd meg, hogy mi az, amit tudsz ebből vállalni, és feküdj rá azokra. Nem kell tökéletes legyél. Csak igyekezz:)
(Ez saját preferenciám, de szerintem elég sok férfi egyet fog érteni elég sok mindennel) :)
Ezeknek a lehetetlen elvárásoknak melyik nő képes megfelelni? ;)
Megleptél Dennis, nem hittem hogy ennyire kerek-perec választ is kapok, nagyon sok mindent megvilágítottál, köszönöm.
Egyet is értek azzal amiket mondasz, erre eddig így nem gondoltam, hogy ez következmény és nem alapkövetelmény, és hogy ez ennyire tudatos, hogy “ha csak ezt adja a világ, akkor ebből hozom ki, amit lehet, de azért tudom, hogy korántsem ez lenne az út a boldogsághoz, viszont van ennél rosszabb élet is, és akkor meg már miért ne, legalább van szex.” És végülis tényleg, miért ne?
De gondolom, aki nem kötelezte el magát véglegesen a kalandozós agglegénység vagy a teljes agglegénység mellett, az azért a kalandozások során fenntartja az elvi lehetőségét, hogy talán mégis belebotlik egy nőbe, aki más? ha túlságosan beleveti magát ebbe az életmódba, nem szalasztja el könnyen, ha belebotlik?
Jöjjön rá, keressen rá, találja ki, hogy milyen típusú nő az, akire a mai férfi vágyik… illetve milyen az a nőtípus, akire egy olyan férfi vágyik, amilyen férfire ő vágyik. Remélem érthető:)
Igen, én értem. Azt is egy lehetséges kitalálási, rákeresési módnak tartanád egy nőtől, hogy így megkérdezi valami hasonló fórumon, mint én tettem most, nem csökkenti vele a női renoméját a szemedben? Most nem arra gondolok, hogy konkrét nő, akit konkrétan téged akar felcsípni, téged kérdez meg róla, hanem általánosságban ha egy nő megkérdez ilyesmiről férfiakat.
Nem tudtam, hogy van RedPill nőknek is, sőt ezzel most egy egész új világra hívtad fel a figyelmemet. Megmondom őszintén, hogy mivel én már rég nem vagyok érdekelt a párkeresésben, ezért eddig jórészt olyan témákkal foglalkoztam, amik már egy kész párkapcsolat megjavításával foglalkoznak, hogy milyen hibákat követ el egy nő a házasságában, és hogyan tudja ezeket a hibákat megjavítani önfejlesztés útján, a házassága és a férje érdekében, nyilván, az én életemben ez az aktuálisabb, erről többet is tudok, de nagyon komoly piaci űrre mutattál rá, elvégre eddig el is kellett jutni valahogy :-) Kicsit kutatok ebben a témában: hogyan jöjjön rá, keressen rá, találja ki (de ne a Cosmóból! :-D). Mert én hiszem ám, hogy vannak még lányok, akik mások, és szenvednek attól, hogy nem tudnak és nem is akarnak ebbe a világba beilleszkedni, mert nem veszi be a gyomruk, de ők sem tudják hogy kellene ezt megmutatniuk, észrevétetniük a másik nemmel, ezért vagy rossz döntéseket hoznak, vagy egyedül szomorkodnak valahol.
Látod, aki hisz a RedPill dolgokban, az ezért hisz benne. Megvilágít egy csomó mindent, megmutatja hogyan lehet és kell tudatos életet élni, saját magadnak. Talán Wastrel leírta az egyik RedPill bevezetőben, hogy ez egy alapvetően önző stratégia. Hát ezért. És ha alkalmazod a kis életedre, akkor azt látod, hogy működik, valahogy a helyükre kerülnek dolgok, és sikerül másoknak értelmesen átadnod, akkor úgy fognak reagálni, mint Te most:) Innen tudni, hogy értelmes dolog ez. :)
“De gondolom, aki nem kötelezte el magát véglegesen a kalandozós agglegénység vagy a teljes agglegénység mellett, az azért a kalandozások során fenntartja az elvi lehetőségét, hogy talán mégis belebotlik egy nőbe, aki más?”
Ez volnék én. Sok bizodalmam nincs a dologban amúgy, de hátha:)
“Azt is egy lehetséges kitalálási, rákeresési módnak tartanád egy nőtől, hogy így megkérdezi valami hasonló fórumon, mint én tettem most, nem csökkenti vele a női renoméját a szemedben?”
Nem. Ez csak fordítva van így. Ha egy férfi megkérdezi egy nőtől, hogy hogyan legyen vonzó, az insta barát-zóna. A nők általában elvárják, hogy mi ezt magunktól tudjuk, vagy egész egyszerűen csak legyünk magunktól vonzóak.
“Nem tudtam, hogy van RedPill nőknek is”
Őszintén szólva soha nem olvastam bele, de ha kicsit is arról szól, mint a férfi, akkor jó dolog. Itt a linkje:
https://www.reddit.com/r/RedPillWomen/
11.000 feliratkozó van, ami valamivel kevesebb, mint a férfi RedPill egytizede. Szerintem ez kb. jól mutatja, hogy az átlag nyugati nő az átlag nyugati férfihoz képest mennyire tartja fontosnak azt, hogy megpróbáljon megfelelni a másiknak. Kicsit szomorú:(
Évekkel ezelőtt valamelyik csajmagazinban volt egy riport ebben a témában, amelyben három lányt mutattak be, háromféle számmal. Az egyiknek csak egy partnere volt mindösszesen, ha jól emlékszem, ő férjnél is volt, vagy készült férjhez menni, a másodiknak 10 körüli volt a szám, és amitől óriási hátast dobtam, az utolsó 123 (!) palival feküdt le. Nekem még az a 3 is soknak tűnt a végéről, bár ha úgy okoskodom, akkor az még egy átlagosan 80 évet élő nő egész életére vetítve ki is jöhet, ha nem az elsőhöz megy hozzá, a másodiktól meg vagy elválik, vagy megözvegyül és idős korára nem akar egyedül maradni. Na de 123…. Asszem nem is tudnék összesen ennyi férfiismerőst megnevezni, nemhogy ennyi random potenciális jelöltet kihalászni… Biztos ehhez is különleges tehetség kell. :P Azt egyébként észrevettem nagylábon élő csajismerősöket figyelve, hogy aki átlépi a bűvös két számjegyű határt, azt egy idő után elkapja a gépszíj, és előbb-utóbb elveszti a fonalat a saját nemi életével kapcsolatban is.
“azt egy idő után elkapja a gépszíj, és előbb-utóbb elveszti a fonalat a saját nemi életével kapcsolatban is.”
Egy másik fórumon egy fél éjszaka pofáztam ezt, de lehurrogtak… Állítólag van valami hormonális magyarázata, és ez vezet oda is, hogy egy bizonyos partnermennyiség fölött egy nő már nem fog tudni kötődni a párjához. Immunissá válik vmelyest az oxytocin hatására?! Na ez most tipp volt, erre nem veszek mérget.
Szerintem inkább az adrenalinhoz és a dopaminhoz lehet köze, amik a pornófüggőség kialakulásában is szerepet játszanak, de én se akarok hülyeséget mondani, a biokémiával mindig akadtak problémáim. :) A lényeg az újdonság varázsa, és a “friss szerelmes vagyok” érzetének a kergetése. Ha valaki ilyen nagy számokat produkál, az már erősen kiérdemli a szexfüggő címet egy pszichiátertől, ráadásul az ilyesmi mindig együtt jár más személyiségzavarokkal is. Nárcisztikus személyiségzavar, borderline, bipoláris kór stb. (És zárójelben hozzáteszem, hogy ez a fajta túlhajszolt szexualitás férfiaknál sem normális vagy elfogadható.)
Ezzel kapcsolatban számos linket raktunk már be. Egyik részről a kötődés hormonális okairól, másik részről szexpartner kontra félrelépés/házasság statisztikákat.
Summa summarum. Ha egy nő a valóban erősen kötődő, hosszútávú monogám kapcsolatra vágyik nem koitál fűvel-fával és viszonylag fiatalon elköteleződik. Egy bizonyos életkoron és méginkább szexuális partneren túl lehúzhatja a retyón az ilyen vágyait. A természettel nem lehet kukoricázni.
Alátámasztanám a mondandódat. Én szüzen mentem férjhez, és még csak nem is jártam mással, csak a férjemmel, első csókom is vele volt. Nos, el nem tudnám képzelni még csak a csókot se mással. Persze, van, hogy látok egy férfit és megtetszik és nagyon vonzónak találom, de valahogy nekem annyira a férjemhez kötődik a párkapcsolat akár a lelki, akár a testi részében, hogy nem tudnám elképzelni, hogy más férfival nekem párkapcsolatom vagy testi kapcsolatom legyen. Még a gondolata is furcsa, hogy egy másik férfit ennyire közel engedjek magamhoz testileg-lelkileg. Nekem a férjem A Férfi az életemben és borzasztó szerencsésnek érzem magam, hogy ez így van. Azt hiszem, ez a házasságunk egyik nagyon szilárd pillére.
“Persze, van, hogy látok egy férfit és megtetszik és nagyon vonzónak találom”
Kezdődik.
Konkrétan a fenti posztoló egyértelműen frusztrált szexuálisan. Neki egyáltalán semmi baja azzal, hogy a nők “kurvák.”
Neki magával van baja, méghozzá az ágyban és retteg az összehasonlítási alaptól. Jól kiérződik a posztból. Neki szakember kéne, mert vagy kicsi, vagy nem áll fel, vagy korán tüzel, vagy egyéb…
Amúgy pedig szerintem ezt nem lehet számokban mérni. Eleve nem értem, hogy én honnan tudjam meg a pontos számot mondjuk, ha most 38 évesen megismerkedem egy korombeli nővel. Volt már mondjuk 2-3 hosszabb kapcsolata. Kérdezzem meg, hogy közötte hány esélyes volt? Darling, mennyi is az annyi?
-Az orál számít?
És az anál?
Elég röhejes szerintem ilyen mércével nézi a nőket. Az ismerkedéskor amúgy gyorsan leesik, hogy mondjuk ribivel van dolgunk. Akkor helyén kell kezelni a dolgot, ha az embernek nincsen rá energiája, akkor egyszerűen beszünteti a kapcsolatot, ha pedig úgy gondolja, akkor beáll a sorba és ő is megkapja párszor a hölgy testét. És ennyi. Van ismerősöm, aki a párjával első randis szex óta együtt vannak, tizen év…, házasság, gyerekek(9-10 évesek már), amennyire tudom valódi boldogság a hétköznapokon is. És működik. Hullám hegyek, meg völgyek vannak, de egy bizonyos amplitudo alatt az a normális.
Ha meg egy nő 40 felé közelít, szerintem azért nehéz tőle ezt a 2-3 darabot elvárni és szvsz baromság is. Sőt,Tovább megyek. Egy egészséges önbizalommal rendelkező férfit nem igazán érdekli ez a dolog. A fent említett úriember nem tartozik ebbe a csoportba.
Az viszont amennyire én tudom tény, hogy a szexuális partnerek számának drasztikus emelkedésével csökken a kötődni “tudás” képessége. De ez meg úgysem szexuális problémaként fog jelentkezni, hanem mondjuk hisztiben, bizonytalanságban, azt meg nagyon gyorsan észre lehet venni.
Rövidre fogva szerintem eleve kár számszerűsíteni, van azért egy határ, de mi ugye azért valamennyire a “normális” nőkről beszélünk itt. Az meg, hogy egy fiatal lány ebben tudatos akar lenni igen szép dolog, de, ha eljön az idő (a valahányadik alkalomkor) akkor nem fog ezen hezitálni, hanem szépen elolvad lovagja karjaiban. Majd másnap esetleg lamentál ezen, de, ha a lovag az igazi történetesen, akkor szerintem nem lamentálás lesz, hanem bárgyú vigyorgás egész nap és egy légpárnás talpbetét ami biztosít minimum 20 centi magasságot a járda felett egy időre.
“Az ismerkedéskor amúgy gyorsan leesik, hogy mondjuk ribivel van dolgunk”
Ha “jó” irányba olvasgatsz neten ( https://www.reddit.com/r/DeadBedrooms/ ), akkor szinte hetente találsz egy új sztorit arról, hogy férfi-nő összeházasodik, happiness, hát a szex az olyan amilyen… lámpa le, misszionárius be, orál nuku. A nő ennél többet egész egyszerűen nem szeret. Nem szokott, nem akar. Telnek az évek, kéthavonta 1 szex becsukott szemmel, fadarabként.
Aztán egyik reggel a férfi megtalál egy régi naplót, kazettát, beszámolót, akármit, amiből kiderül, hogy a kedves kis aszexuális felesége a 20as éveiben gang-bangezett, sikátorban térdelt pasik előtt, vállalta az anált, meg minden egyéb hasonló dolgot.
A férj persze kikel magából, balhé stb. A nő magyarázkodik. De már mindegy.
Szóval elég sok férfi van, aki nem látja ezt előre. Vagy elég sok nő, aki képes elhitetni a pasival, aki mellett meg akar állapodni, hogy neki mindig is ennyi volt a szex. Nem olyan könnyű ezt előre látni. Figyelni kell, kérdezni, nyitott szemmel élni, és nem mindent elhinni.
Deansdale: tudom, hogy kényes most a téma, próbáltam szalonképesen fogalmazni :)
Amúgy ennek nem lehet egy olyan magyarázata (is), hogy ezek a nők egyszerűen nem kívánják szexuálisan azt a férfit, akit be tudtak fűzni a házasságra? Hogy arra jó volt a pali, hogy elvegye, esetleg eltartsa őket, de csak úgy jobb híján? Mert azt én nem hiszem el, hogy önmagában a szexet unták vagy utálták meg.
De. Pont erről van szó.
Félek most nőkritikus témákba belemenni, szóval csak 2 link :
https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2tqbf8/the_number_one_mistake_of_married_women_marrying/
https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/2ytcbo/women_dont_just_give_alpha_guys_their_best_sex/
Na de amúgy mi a nagyobb gond, hogy most nem csinálja, régen meg csinálta? Melyik férfi elégszik meg kéthavonta leoltott villanynál egy misszionárius “menettel”? Biztosan van olyan, habitus kérdése. Nálam ez kizárt, de az ilyesmi az elején elkezdődik. És ezt lehet tudni. Tapasztalataim alapján a nők sem egyformán szeretik a szexet és ahogy a volt partereimmel beszélgettem a pasik sem egyáltalán, nagy a szórás. De szerintem egy férfi-nő kapcsolatnak annyira alapköve a szex, hogy egyszerűen nem lehet olyan kapcsolatra alapozni, amiben a szex az egyik fél számára messze nem kielégítő, vagy minőségileg, vagy mennyiségileg.
Szóval, ha valaki belemegy ilyen kapcsolatba, magára vessen később. Az megint más eset, ha mondjuk beüt valami egészségügyi krah… de legtöbbször akkor is van megoldás, de szerintem az már egy másik téma. Amúgy milyen messze jutottunk a leány neveléstől. Mindig a szex :D
“Konkrétan a fenti posztoló egyértelműen frusztrált szexuálisan.”
Ja, aki meg undorodik a homokosoktól az látens b*zi. Annyira szánalmas már ez a shaming language, amikor a saját deviáns viselkedésformánkat akarjuk védeni a másik megalázásával. A társadalom mindig is megvetette mind a kurvákat, mind a ratyikat. Akkor ezek szerint 100-200 éve mindenkinek kicsi farka volt.
…ugyanakkor nem lehet minden probémát lelőni azzal, hogy shaming language. Akinek tényleg pszichológiai problémái vannak annál azokra rámutatni nem shaming language.
Igen, a promiszkuis nőket nem szokás jó partinak tekinteni, joggal. Ezzel a megállapítással minden oké lenne. Ugyanakkor nem látom értelmét a 40 körüli nőket lehordani minden szarnak ha volt 5 szexuális partnerük.
A fenti posztoló azzal szívta meg, hogy a modern társadalomban a nők nem házasodnak korán. 100 éve azért volt majd’ minden nő “szűzies”, mert ~16-18 évesen férjhez mentek az első pasijukhoz (mert már nagyon akartak kufircolni és nem volt rá más lehetőség), aztán többnyire azzal voltak míg éltek. Hogy úgy mondjam így könnyű volt 40 évesen is alacsony partnerszámokat produkálni. Manapság a 16 éveseknek ezer lehetősége van kufircolni, nem kell hozzá férjet szerezni. Az instabil kapcsolatok meg már törvényszerűen jönnek-mennek, még az erkölcsösebb nők is összeszednek féltucat trófeát mire eljutnak a házasság gondolatáig.
Hogy erről a megváltozott világról ki mit gondol erkölcsi értelemben, az az ő dolga, de minden nőt lekurvázni akinek 3-nál több pasija volt már értelmetlen. Jobbat pedig most sem tudok ajánlani, mint általában: az okos férfi nem szalad fejjel a világnak, hanem alkalmazkodik hozzá. Lehet persze dühöngeni és kiabálni, de az ember csak a saját életét teszi tönkre vele. A szerencsétlen posztoló problémájára létezik legalább féltucat megoldás, de a fogcsikorgatás nem tartozik ezek közé.
Régen sem kellett férjet “szerezni” a férfinek kellett feleséget szerezni, ha dugni akart.
Ma már egy kis puáskodással, vagy lóvéval ki lehet váltani az élethosszig tartó eltartási kötelezettséget. Azaz, jóárasították a pinát. :)
“Ugyanakkor nem látom értelmét a 40 körüli nőket lehordani minden szarnak ha volt 5 szexuális partnerük.”
Elég szomorú, hogy nincs értelme. De a férfiakat bezzeg lehet kasztrálni, tudjuk hogy megy ez. Ne mondjuk, hogy ez nem általános. Egyébként én nem látok semmi ilyesmit a posztban.
“az okos férfi nem szalad fejjel a világnak, hanem alkalmazkodik hozzá”
Mint látjuk ebből az esetből is, 20-on évesen még lehet, hogy végig akarod kefélni a világot, de 30-40 felett ez durván visszaüt. A bökkenő az, hogy a posztoló, már 20-on évesen is házasodott volna, de nem volt kivel.
A nőknél elfogadjuk, hogy az alfa viselkedésminta a nyerő, még ha ez egy elég sokrétű, idő függvényében változékony dolog, gyakorlatilag egy instabil pozíció. Oké, nézzük tovább, félrekefél az asszony, ekkor megértően bólogatunk, mondván hát igen, elbétásodott férj.
De ez már egyáltalán nem alkalmazkodás, hanem kibúvó, felmentés, és bizony, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Mert, ha férfi vagy, akkor sosincs kibúvó, nincs semmiféle mentség. Ha már a házasságot is így félre lehet értelmezni a férfiak kárára, akkor gyakorlatilag mindent meglehet tenni a férfiakkal. Ez így “alkalmazkodás”, helyett behódolás.
“De a férfiakat bezzeg lehet kasztrálni”
Miről beszélsz? Én sosem ismertem férfit akit kasztráltak volna. A nők mindigis össze-vissza locsogtak a férfiak szexualitásával kapcsolatban, amit a férfiak többsége mindigis leszart. Semmi nem kötelez arra, hogy odafigyelj azon emberek véleményére akik (verbálisan) kasztrálni szeretnének. Semmilyen hatalmuk nincs fölötted.
Az 5 partneren túl levő 40 körüli nőket azért nincs értelme csesztetni, mert ők még a szerényebbek. Manapság feleannyi idősen kétszer annyi partner a divat, szapuld azokat. Amúgyis, 40 körül már mit számít? Nem éppen családalapításra való kor. Egy 22 éves feleségjelöltnél nem mindegy, hogy 3 vagy 30, de egy olyan nőnél aki életkorilag már az unokavárás fázisában van ez teljesen lényegtelen. (Azt feltételezem hogy értelmes férfi 2-3 közös gyerek legyártására nem kifejezetten 40 körüli partnert keres.)
“félrekefél az asszony, ekkor megértően bólogatunk”
Hát ha te ilyenkor megértően bólogatsz akkor valami baj van veled :) Az elbétásodás elleni tanácsok pont olyanok, mint a nemi erőszak ellen szóló tanácsok nőknek. Nem az az értelmük, hogy utólag az áldozatra lehessen kenni a felelősséget, hanem hogy az értelmeseket segítsék előre felkészülni a probléma elkerülésére. Ha tudod mi az az elbétásodás és nem esel a csapdájába, akkor máris tettél egy óriási lépést afelé, hogy ne csaljon meg a nőd. Ez a hűtlenkedést nem teszi erkölcsileg elfogadhatóvá, viszont a kiváltó okainak egy részét logikusan magyarázza.
Kissé elbeszélünk egymás mellett. A PUA anyagok tanulmányozása egyéni megoldás, nem társadalmi. Te úgy tűnik társadalmi megoldást szeretnél, amire a mai napig egyetlen működő példa létezett: a kereszténység. Mivel arra nincs esély, hogy vallásosság tekintetében visszatérjünk a 3-400 évvel ezelőtti állapotokhoz, az embernek ma két lehetősége van: várja hogy a felső elit társadalommérnöki tevékenysége egyszercsak elhozza a kánaánt, vagy pedig a saját kezébe veszi a sorsát és megoldja a saját problémáit. Sokan berzenkednek az utóbbi ellen, de az előbbire várni egyértelműen fölösleges. Az a busz soha nem fog megérkezni.
“Mert, ha férfi vagy, akkor sosincs kibúvó, nincs semmiféle mentség.”
Dehogynem. Félre akartam dugni. Ennyi. Ennél tökéletesebb “mentségre” nincs szükség, és ez minden férfi rendelkezésére áll. Mivel úgyis csak erkölcsi problémák foltozgatását tárgyaljuk, amiben bármelyik mentség pont ugyanannyit ér mint bármelyik másik (használják azt akár nők, akár férfiak), ezért fölösleges úgy tenni, mint ha a nőket soha semmilyen retorzió nem érné, a férfiakat viszont szigorúan büntetnék. Egy csalfa házastárstól a férj pontosan ugyanannyira elválhat mint amennyire a feleség.
“Ez így alkalmazkodás helyett behódolás.”
Nem kell neked behódolni senkinek, és ha valaki mégis ilyesmit szeretne, elzavarhatod melegebb éghajlatra. A PUA anyagok tanulmányozása nem behódolás, hanem a női működés megértése. Ráadásul ezeknek a tanoknak pont az a lényege, hogy ne hódolj be a nőnek. Eléggé paradox azt képzelni, hogy ha a nőnek erős belső pszichoszexuális igénye van olyan egy férfira aki nem hódol be neki, akkor ilyen férfinak lenni behódolás a nő igényeinek. Márpedig nagyon sokan erről beszélnek, ezzel tanúbizonyságát adva annak hogy egy mukkot sem értenek az egészből.
Nem tudom, hogy elolvastad-e a posztot?
A pasas rinyál, hogy neki 40 évesen szép nő kell, aki maximum 3 szexuális partnerrel volt életében. A többi az kurva… mármint szerinte. Aztán kiderül, hogy ő is több nővel feküdt le, mint 2-3 nő, de az más mert ő nem tehet arról…. (ez is a ribik hibája) és persze erről a nők tehetnek? Miért, az látens buzi aki undorodik a homokosoktól? Én nem tudom, de az ember az olyan dolgok miatt, amik rendben mennek nála nem szokott aggodalmaskodni és nem is igazán érdekli.
Meséld el miért ragaszkodik valaki ehhez a számhoz negyven évesen? Ettől lesz boldog? Ez egy sarokkő? Ja és büszkén meséli, hogy ő így is kap szexet, ezek szerint neki lehet, a nőknek meg nem. Teljesen egészséges pofa szuper értékrenddel. :)
“Meséld el miért ragaszkodik valaki ehhez a számhoz negyven évesen?”
Röviden azért mert a házasság a monogámiáról szól, és miért akarna bárki is, egy promiszkuis nőnek gyereket csinálni, értük kockáztatni, felelősséget vállalni, főleg a mai férfiellenes közegben? Talán te szívesen születnél egy ilyen családba, ahol anyuka végig kefélte a fiatalkorát, majd miután kiégett, hirtelen már monogámiát akar? Ki akar így kibaszni a gyerekével?
Akkor egyet értenék ezzel, ha százalékosan jelentős mértékben rohangálnának hímek is 40 körül mondjuk 2-3 szexuális partnerrel a hátuk mögött.
Vegyünk mondjuk egy esetet. Leány 18 és 23 éves kora között lefekszik 4 fiúval. Ezek közül 3-al járnak is, a negyedik egy ledér este. Aztán jön A éj járnak 4 évig. Fájó szakítás. Még mindig 30 alatt. majd 27- 30 éves koráig lesz 2 férfi az életében, de nem házasodik meg. Ez már 7 partner és ez kurvaság?
Amúgy meg szerintetek ez a helyzet, a 40 körüli nőkön átment a fél világ, vagy “szerencsésen megházasodott, szült és boldogan él”, vagy szült, de elhagyták/elhagyta a férjét nem opció. A többi nő meg több partnerrel is együtt volt.
40 éves ember. Csak ilyen a felhozatal. Házasodni akr. Na mit tegyen? Keseregjen, hogy elribancosodtak a nők a mai társadalomban? Vagy válasszon más mérce mentén, hátha mégis lehet még boldogsága, meg házassága.
Amúgy meg nem is értem, hogy egy olyan ember, aki szerint minden nő kurva minek akar házasodni? Ez azért erősen paradox nem? Ez tisztára olyan, mint a feminizmus… csak a másik oldalról…
Nem értem pontosan, bár lehet hogy csak elsiklott felette a figyelmem, hogy hogy kerültek szóba a 40 körüli nők partnerszámai, én a sztoriban azt olvastam, hogy a férfi az aki 41 éves, és csak meg lett említve egy ismerősnője, aki 40 korára már 200 körül számlált, ez a rész csak mellékszál volt. Egy ilyen korú férfi nyilván nem a saját korabeli nők között keres, még csak nem is a harmicasok között, hanem a 20-asok között. (a 10-15 éves korkülönbség a legoptimálisabb szerintem)
Miért baj, hogy szép nőt akar? Melyik férfi nem szép nőt akar?
Miért baj, hogy olyat akar, akinek nincs túl nagy előélete? Ha egy férfi őszintén megmondhatná, hogy az ösztönei szerint mennyi az elfogadható exkollega (feleség esetén!), akkor szerintem 0-1 körül lenne a legtöbb válasz. Az egy dolog, hogy elfogadják a reális valóságot, hogy az ilyen már nagyon ritka, de nem hiszem, hogy ez ösztönszinten is okés lenne náluk.
A cikkbeli férfi csak kimondta, amit mások is gondolnak, miért lenne ettől rinyáló vagy miért lenne szexuálisan frusztrált? egy házasodni akaró 41 éves férfinak jó egzisztenciával nem olyan ördögtől való vágy, hogy találjon 25-27 éves csinos, nem túl nagy előélettel rendelkező lányt feleségnek. Nem biztos hogy fog találni, de attól még vágyhat rá.
Az meg mióta alaptétel az antifeminizmusban, hogy ha egy férfi sok nővel szexel, akkor a nőnek is legyen szabad a pálya? :-))
Eleve azt nem értem, hogy valakinek hogyan lehetnek olyan elvárásai előre, aminek ellenkező esetben ő maga sem felel meg. És mind a kettőért a nőket hibáztatja.
Azzal semmi baj, hogy olyat keres (25 éves és csak 3 szexpartnere volt maximum), találja meg, legyen boldog. A gond szerintem az, hogy nem talál ilyet (pedig abban korban létezik), és ezért úgy általában megállapítja, hogy a nők bizony ribancok. És aztán milyen bájos, hogy elmondja, maga is több partnerrel volt, de erről meg a nők tehetnek :D
“Sajnos az utóbbi évtizedekben teljesen általánossá vált, hogy már átlagos vagy annál picit jobb külsővel rendelkező nők húszas éveik közepére legalább 8-10 szexuális kapcsolaton vannak túl. Akik valóban jól néznek ki, azoknál 20-30-ról indul ez a szám, de volt olyan ismerősöm, akinek 200-nál több volt”
Vajon olvasta, vagy személyes tapasztalat és kivallatta a lányokat?
“Nagyon durva lesz, ha azt mondom, hogy ma az átlagnő sokkal nagyobb kurva, mint 40-50 évvel ezelőtt az a nő, akit akkor a falu legnagyobb kurvájának tartottak? Pedig pontosan ez a helyzet, mert a falu kurvája esetleg csak 2-3 férfival volt, ami manapság kellemes opció lenne egy nőnél. ”
Ezt honnan veszi?
Amúgy itt a szerecsenmosdatás: Ugyanilyen vagyok én is, de erről is a nők tehetnek, nem én :) ” Ha pedig valaki azzal jönne, hogy álszent vagyok, mert én is több nővel szexeltem, mint 2-3, akkor arra azt tudom mondani, hogy ez nem az én döntésem volt. Ha lehetett volna, már 25 évesen megnősülök, akár az első nővel (talán fura, de abszolút monogám típus vagyok, soha nem volt pl. egyszerre több nőm, ilyesmire nincs igényem), de nem rajtam múlt.”
“Az meg mióta alaptétel az antifeminizmusban, hogy ha egy férfi sok nővel szexel, akkor a nőnek is legyen szabad a pálya? :-))”
Ennek a dolognak szerintem semmi köze az antifeminizmushoz. Szerintem Minden nőnek ugyanannyi joga van annyi férfival szexelni, ahánnyal csak akar.(mint férfinak is nővel) Az már egy más kérdés, hogy kinek mennyi az esélye erre…
Az megint más kérdés, hogy milyen lesz a megítélése.
“A cikkbeli férfi csak kimondta, amit mások is gondolnak, miért lenne ettől rinyáló vagy miért lenne szexuálisan frusztrált?”
Rinyáló azért, mert az egész poszt egy nagy rinya, hogy a nők kurvák és ezért ő nem talál magának olyan feleséget, aki neki megfelel. Aki meg megfelelt volna neki, azt meg nem érdekelte.
A szexuális frusztráltság: Nos férfiként nem tudom elképzelni miért lovagol valaki ezen ennyire szélsőségesen.
“Régen is idegesített, ha az aktuális barátnőmnek túl nagy előélete volt, baromira ideges lettem, ha azt kellett hallgatnom, hogy hány pasija volt előttem, meg milyen pózban csinálták.”
Milyen női voltak neki? És vajon miért mesélték el, hogyan, milyen pózban voltak másokkal? Szerintem ki lóg a lóláb, de ez persze csak a saját véleményem.
“Eleve azt nem értem, hogy valakinek hogyan lehetnek olyan elvárásai előre, aminek ellenkező esetben ő maga sem felel meg.”
Pont úgy, hogy ő a férfi, akit keres az meg a nő. Nem egyformák a képességek és az elvárások sem. Teljesen jogos elvárás, hogy ha feleséget keres, akkor az ne legyen exribanc. Az ő előélete nem probléma, mert a férfinak az értékét csak növeli minden kufirc. De a nőét csökkenti. Szerintem mindössze két dolgot néz be a tag:
* Valóban van egy rinyálás felhangja a cikknek. Lehet, ha összekapná magát, akkor több esélye lenne.
* Egyszerűen még fiatalabbak között kellene keresgélnie :-)
“Akkor egyet értenék ezzel, ha százalékosan jelentős mértékben rohangálnának hímek is 40 körül mondjuk 2-3 szexuális partnerrel a hátuk mögött.”
Na de, melyik nem is viszolyog a tapasztalatlan, kevés szexuális partnerrel rendelkező ellenkező nemű egyedektől? Kik izgulnak a családos, párkapcsolatban élő férfiakra? Csak nem a nők? Ne hárítsunk már minden szart másra.
Pont az a lényeg, hogy egy nő válogathat, és a felső 15-20 százalékkal fekhet össze, de ennél lejjebb csak akkor adja ha balekot, eltartót keres. A férfiak promiszkuitása, csak következmény, itt a felelősség a nőké. Nekik semmi se tetszik, ha eltöröljük a vagyonközösséget, gyerektartást, a könnyített válást, és az állami privilégiumaikat, de az sem ha erkölcsi normákat fogalmazunk meg. Viszont férfiképük az bezzeg van.
sdn… “Kik izgulnak a családos, párkapcsolatban élő férfiakra? Csak nem a nők?”
Izgulnak rájuk a nők? És ez érdekli a családos, párkapcsolatban élő férfiakat? Miért?
“Na de, melyik nem is viszolyog a tapasztalatlan, kevés szexuális partnerrel rendelkező ellenkező nemű egyedektől?”
A pasiknak meg szűzlány kell. Na, most akkor ezt össze kellene egyeztetni… (Amint egy pasi szűzlányt kap, az a lány már nem lesz többé szűz és több pasi nem izgul rá.) A fiúk is valahogy elvesztik a szüzességüket – gyanítom nem kényszerből fekszik le velük életük első szexpartnerre. És persze hogy tapasztalatot szerezzen, legalább ugyanazzal a lánnyal – de általában más lányokkal szokás – kénytelen lesz tovább gyakorolni, mert másképp nem lesz tapasztalt. (Egy hozzá hasonló kezdő lánnyal pedig hosszú évekbe telik, mire tapasztaltnak mondhatja magát.)
“Eleve azt nem értem, hogy valakinek hogyan lehetnek olyan elvárásai előre, aminek ellenkező esetben ő maga sem felel meg.”
A két nem elvárásai különbözőek, így semmi értelme bárkinek is a saját elvárásainak megfelelni. Az csak egy félreértés, hogy a két nem különböző elvárásai egy kettős mércét alkotnának – ez két teljesen különálló mérce. Mi van ha szüzet akarok, és találok is egyet, aki viszont tapasztalt férfit akar?
Alapból teljesen érthető lenne, hogy olyat vár a nőktől amit ő maga nem teljesít, csak nála ez teljesen eltorzult, elvesztette az arányérzékét.
<Itt volt egy rohadt hosszú hozzászólásom (20.000+ karakter), de utólag úgy döntöttem, inkább cikket gyúrok belőle.>
Kicsit talán ideillik, ha már az előző is bekerült: Milyen egy feminista kapcsolata egy feministával, és milyen tanácsokat tudnak adni a “rászorulóknak”
http://csajokespasik.blog.hu/2015/07/08/20_ev_korkulonbseggel_de_nagyon_boldogan
95%, hogy egy 50 körüli, öreg, nyugati, külföldi béta férfi mellé exitelt a 30 feletti magyar nő, aki már kezdett kétségbe esni, hiszen már kezdett csúnyulni és öregedni, eléggé pénzes magyar eltartókat már nem talált, így elhúzott külföldre. A hölgy előbb felült a cock carousel-re, a 20-as évei környékén, de így 30 felett már opció egy feminista béta nyugati, akinek semmilyen elvárásai nincsenek a nőkkel szemben, csak örül, hogy kapott egy ilyen fiatal testet és szolgálhatja a nagybetűs NŐ-t. A nő meg örül, hogy kész az egzisztencia és csak bele kell ülni a készbe (összeköltöztünk azonnal = kiköltöztem hozzá rögtön külföldre, ő meg örült a mindennapos szexnek), időnként meg az öreg alá feküdni, akitől otthon undorodna. Azért a hamster elég jól működik a kis agyában, hogy mindenféle faszsággal (lásd poszt) magyarázgatja, hogy miért jó az öreg, pénzes nyugati, akivel beszélgetni sem lehet felszabadultan.
Nem kell bemutatni ezt scenáriót, már leírtam, hogy miről is szól a kapcsolatuk, idézem magamat:
“A konstrukció lényege: a keleti nő szebb az átlagnál, kifejezetten jó csaj, a nyugati férfi pedig országában teljesen átlagos minden tekintetben. A keleti nő soha szóba sem állna a férfival, ha azonos nemzetiségbeli lenne vele a férfi, de mivel nyugati, így nagyon gyorsan szerelmes lesz belé vagy otthon vagy rövid idő után, miután kivándorol.
A kapcsolat gyakorlatilag arról szól, hogy a nyugati férfi egy olyan jó nőt kap, aki az országában rá sem nézne, kap mellé szexet és egy megalázkodóbb természetet a neki hazai kínálathoz képest, a keleti nő pedig kapja a hátteret, lakást, kocsit, nyelvtanulást, beilleszkedést, kapcsolati hálót, sokáig évekig/örökké eltartást, tehát egy életminőségbeli ugrást egy új országban.”
Nyilván az idézet a 20-30 közötti nőkre vonatkozik, ahogy a nő és a férfi öregszik, úgy enged mindegyik az elvárásaiból.
Hozhattam volna másokat is példának: Pokrivtsák Mónika, ugyanez a sztori szóról-szóra.
2008-ban még a férjét kereste nagy erőkkel, mert már 33 éves volt és kezdett kiöregedni, gyereket is már csak pár évig vállalhatott biztonsággal.
http://www.stop.hu/bulvar/pokrivtsak-monika-elso-ferjet-keresi-mindenhol/322490/
2012: 2008-ban talál egy öreg amcsit egy magyarországi rendezvényem, akinek 3 háza van és folyton utazgat. Instant szerelem!
http://www.hir24.hu/szines/2012/10/24/o-pokrivtsak-monika-amerikai-ferje-foto/
Itt meg elmondja, hogy érzelmi életet kb. képtelenek élni 4,5 év együttlét UTÁN is!, mert Mónika nem tudja magát még mindig kifejezni olyan tartalmasan angolul, mint magyarul, holott egész évben vele van és utazgat, tehát nem magyarokkal jár össze szabadidejében, mint pl. Bécsben megtehetné.
http://www.youtube.com/watch?v=eBslGYZXiFg
Nem baj, az amcsi gazdag és tetszik neki Mónika teste (+ a fenti dolgok érvényesek, amit leírtam), így létrejött a deal és mindenki boldog. Remekül “kiegészítik egymást és az egész egy álom”, ahogy mondta Mónika.
Komment a youtube-ról:
“Móni összejött a Sikeres , de ocsmány fejű, büdös szájú Kevinnel, akit ugyan nem szeret, de Kevin mindent fizet és ez bőven elég. Mónika igazi műkurva lett. Három otthonuk is van, igaz gyereket nem szeretne, de teljes az élete. Adtak pénzt a Magic Boys-ra mert azt hitték bejön, de rábasztak. Mónika nagyon jól el tudja játszani , hogy boldog és így már teljesen mellékes neki, hogy nem az.”
De hozhattam volna Palotás Petrát is, aki véletlenül a neten ismerte meg a véletlenül jómódú német férjét:
http://www.hir24.hu/elet-stilus/2013/05/14/a-neten-ismerte-meg-a-ferjet-palotas-petra/
Ugyanaz a sztori, öregszünk, öregként nem lehet tv-zni, jó csaj szerepben tetszelegni a médiában, kéne egy biztos, pénzes férfi, aki mellett lehet exitelni és gyerekezni. Aztán meg felesleges könyveket írogatunk, persze magyarul, nem ám németül, hogy ne unatkozzunk annyira a gyerek mellett.
http://bookline.hu/szerzo/palotas-petra/90709
Szegény, elnyomott, hátrányos megkülönböztetésben részesülő nők, meg a hegemón maszkulin előjogaikban tobzódó férfiak. :))
A tanács egyszerű: Légy feminista és örökké boldog leszel :) Na meg örökké szerelmes.
“majd 10 éve találkoztunk először közös (több mint) hobbi révén, külföldön. Alapból bejöttünk egymásnak, de egyikünk sem gondolta akkor még, hogy a másik félnél van esélye.”
Akkor még szép voltam, úgyhogy maffiózókkal és gitárosokkal “álltam csak szóba”, nem ilyen vén penésszagú irodakukacokkal :-).
“Ahogy azt sem [várom el], hogy ő hozza haza a több pénzt, megszerelje a csapot, és kisujjal csapja le mindazt, aki a nőjére mer nézni, mert férfi nemi szervvel született.”
Inkább hunyjon szemet a kis kilengéseim felett. Mivel nem lesz gyerek, a hűségnek sincs sok értelme.
Amúgy meg már három éve turbékolunk, úgyhogy biztosan tudom a tutit, mindenki más meg hülye! Pláne aki gyereket akar szülni! Ide? Minek?
Nem akarnak gyereket. Ebben lehet az is, hogy azért nyitva van a kiskapu a nagy boldogságban. Jelentheti azt is, Hogy nem akarok a fatertól gyereket.
Az ilyen nagy boldogságban lebegő csaj akkor kerül slamasztikába, mikor elcsábítja a helyi macsó, aztán ahelyett, hogy elvenné otthagyja a bánatba. És akkor koppan a földön. Aztán vagy vissza tud mászni a lábtörlő alatt, vagy nem.
A posztot is nyilván azért írta, hogy utat mutasson másoknak és nem volt benne egy csipetnyi önigazolás sem.
Igen..(újra olvasva a cikket.. ) Hát az a különbség mindenképpen megvan a férfi és nő között, hogy a férfiak egy társsal a egyedüllétük mellett a “nő hiányukat” is meg akarják oldani. A nők ellenben az egyedüllétük mellett egy kicsit az életüket is “meg akarják oldani” egy férfiban.. Ez végül is evolúciós különbség..(a nők fészekrakó ösztöne) Az már egy izgalmasabb kérdés, hogy egy bakfis lányt – pl. az anyja – egy-egy bensőséges beszélgetés alkalmával hogyan képes erre “rávezetni”…?? (Egyáltalán rá kell, vagy a lány ahogy cseperedik rájön erre magától..??.Pláne ha a tükör előtt állva egyre “elégedettebb”…:)) )
Csakhogy a cikk tartalmához is valamit büfögjek…
Ez igen összetett téma. A nevelés alap lenne és mindkét szülő feladata, de a minta a leánynál pláne az anya, márha az. Egy családban a nőnek, szerintem fő állásban kellene helytállni, ha kell a költségvetésnek a pénz, max 6 óra. Az meg mese duma, hogy ledolgozza férjét, vagy nem jól ment férjhez és különböző, vélt, vagy valós okból nem dolgozik a férfi. Amúgy anyuka, bányász, vasérckovács, szerelő, vagy mi? Ja, hogy telefonálgat behajtásügyben, irodai dolgozó, 8-tól 16-ig, ja így érthető, biztos sokkal többet dolgozik mint a férje és nem ér rá már vasalni, főzni, hisz ott a mikró, az anyjától látta. A férj, vagy dolgozik, ha kell 12órát, a feleség pedig otthont teremt, bagy megette az egészet a fene szerintem.
Nagyon érdekes ez a téma és nagyon szeretem. Mondhatni benne vagyok a legközepében. Nem azért, mert lányom van (bár remélem, lesz), hanem mert elég érdekes az életutam ebben a tekintetben. Azt hiszem, egy nagybetűs Élő Példa lehetnék arra, hogy mennyire furcsán nevelik manapság a lányokat. Előre is leszögezném, hogy nagyon szeretem a szüleimet és nagyon sok minden miatt hálás vagyok nekik, és nem haragszom rájuk egyáltalán, de tényleg furán neveltek ebből a szempontból, illetve az anyukám, mert sajnos a szüleim elváltak.
Milyen neveltetést is kaptam én? Már nagyon kicsi koromtól fogva arra neveltek, hogy milyen okos vagyok (pl. 3 évesen megtanultam olvasni), és tanuljak, és legyen majd egy jó munkám, és keressek jól. De azért majd menjek férjez is legyen 1-2 gyerekem. A feminizmus nálunk szitokszó volt, és anyukám mindig panaszkodott, hogy a nőknek miért kell dolgozni, két bőrt húznak le rólunk. De ugye engem mégis arra neveltek, hogy majd dolgozzak is, mert gondolták, nekem majd valami szuper munkám lesz, ami nem lesz megerőltető, hisz nagyon okos vagyok. Viszont annak ellenére, hogy egyértelműen arra is neveltek, hogy majd menjek férjhez és legyenek gyerekeim, egyáltalán nem tanítottak meg főzni. 18 éves koromig csak tojásrántottát tudtam csinálni, azt is azért, mert az apukámmal szoktam kettecskén nyaralni, és ő megtanított rá. Házimunkát is alig kellett végeznem, tényleg minimálisat. Én meg egyrészt lusta voltam, és nem álltam oda magamtól, másrészt valahogy bele se gondoltam, hogyha én egyszer feleség és anya akarok lenni, akkor nekem ezekhez értenem kéne. Pedig 13 éves koromban jött nekem egy olyan gondolat, hogy nagycsaládot akarok. És mégse esett le, hogy erre készülnöm kéne. (Úgy néz ki, mégse vagyok annyira okos. :-)) )
Végül is akkor eszmélt a család, mikor leérettségiztem, és világosan látszott, hogy másik városban járok majd egyetemre. Meg összejöttem a leendő férjemmel is, és valahogy ezek eljuttatták az agyamig, hogy azért kéne tudni főzni meg takarítani. Úgyhogy történt egy-két előrelépés, de csak minimális. Tulajdonképpen totál egyedül kellett (és kell azóta is) megtanulnom főzni és takarítani és egyáltalán nem fokozatosan, hanem hirtelen oda csöppentem, hogy van egy saját háztartásom, aztán meg férjhez is mentem és hamar lett gyerekünk is.
Az eredmény a nagybetűs BORZALOM. Volt már, hogy az ágy sarkába „csavarodva” zokogtam, hogy egy nagybetűs NULLA vagyok, mert minden, amit hittem, hogy milyen nagyon fontos, a tárgyi tudásom, meg hogy értek kül. ilyen-olyan elméleti kérdésekhez, a hivatásomhoz (feleség, anya… azóta biztossá vált a számomra, hogy htb akarok lenni és nagycsaládos) egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen fontos. Viszont ami meg egy családanya dolga, arról halvány segédfogalmam sincs. De nem is ez a baj, mert nem rém bonyolult azért főzni meg takarítani, de hogy egyáltalán nem szoktam meg. Tulajdonképpen a gyerek- és tinédzserkoromat végigtespedtem, mert ami érdekelt, ahhoz elég volt a jó jegyhez, hogy órán figyeltem, a többiből meg elég volt nekem a kettes is, szóval tanulnom nem nagyon kellett, más kötelességem meg nem volt, úgyhogy nem kellett magam soha az életben megerőltetnem. Erre pár éven belül elkerülök otthonról, háztartásvezető, feleség és egy csecsemő anyja lettem. UPSZ. Kemény. Eddig én voltam a Hihetetlenül Okos Lány, most meg én vagyok a Nagy Nulla.
Elég nehéz ezen átmenni lelkileg. Volt olyan pont, hogy elmenekültem volna… ok, akkor inkább tanulok sokat és csinálok valami jó kis karriert, mert hogy én állandóan főzzek, meg takarítsak… de ez csak egy röpke kilengés volt, csak el akartam menekülni a sok-sok teendő és tanulni való elől. Borzasztó kínos, hogy tudod, mit kell csinálnod, mi az élethivatásod, és tudod, hogy kéne, de nem értesz hozzá, nincs rutinod, nem szoktál hozzá.
Hála Istennek ebből sikerült kimásznom, és most már úgy tekintek a dologra, mint valami kalandra, hogy mennyi mindent tanulhatok meg és büszke vagyok magamra egy-egy jól sikerült nap után, amikor szépen és ügyesen elvégeztem a kötelességemet. De azért abban is biztos vagyok, hogyha lesznek lányaim, akkor már gyerekkoruktól kezdve a maguk szintén elkezdem őket tanítani a háztartásvezetésre meg a főzésre, hogy mire kirepülnek, már a kisujjukban legyen a dolog, és öröm is legyen a számukra. Mert hogy ez tud öröm is lenni. Én lepődök meg ezen a legjobban. :D
Nekem persze nagy szerencsém van, mert úgy érzem, hogy Isten segít formálódnom, a férjem is nagyon-nagyon türelmes velem. De sok nőnek, aki hasonló helyzetben van, mint én, ez nem adatik meg. Arra nevelik őket, hogy karrier, karrier, karrier, a főzésről és a takarításról semmit se tudnak, persze, hogy össze vannak zavarodva és frusztráltak ettől az egésztől.
Igazából azt látom és érzem magamban, hogy a főzés-takarítás-gyereknevelés dolog egy teljes értékű hivatás és nem lehet fél szívvel csinálni, mert akkor nyűg lesz. Ha nekem emellett azon is kéne iparkodnom, hogy nem tudom, milyen sokat még tanuljak, aztán dolgozzak, törtessek, igyekezzek egy munkahelyen, akkor tutifix, hogy ugyanúgy utálnám és nyűg lenne az egész háztartásvezetős dolog. De így ez az elsődleges prioritás az életemben, szívvel-lélekkel át tudom adni magam, erre koncentrálni és behozni a lemaradásomat. Minden nap igyekszem tanulni arról, hogy legyek jó feleség, anya, háztartásvezető. És köszönet itt nektek, mert a Férfihang is sokat segített már nekem. :-)
Elég sokat írtam és elég személyesen, de szerettem volna megosztani, hogy mennyire nehéz a mai lányoknak, nőknek. Úgy növünk fel, hogy fogalmunk sincs, hogy kell harmóniában élni egy férfival, hogy kell főzni, hogy kell takarítani és még sorolhatnám. Mégis vágyunk családra. De közben azt gondoljuk, muszáj dolgoznunk, és karriert is kell építenünk. Aztán azért szenvedünk, mert két hivatásnak kell élnünk egyszerre. Így tkp. egyik se megy rendesen, vagy az egyik megy jól, a másik meg szinte sehogy. Szóval elég skizofrén helyzet ez és durva lelki válságokat okozhat még olyan embereknél is, akik fejben annyira tudják, hogy mit hogy kéne, mint ahogy én sziklaszilárdan gondolom. De ha egy nőről lekerül a karriert kell csinálnom nyomása és nekiállhat csak vagy elsődlegesen a családjával és a háztartásával foglalkozni, és igyekezni ebben megtalálni az örömöt, akkor tényleg megtalálja és olyan béke ömlik a szívébe, aminél jobb nincs is kerek e világon. Eddig elég nyálasnak találtam azokat a régi képeket, ahol a nő repeső szívvel port töröl, de tényleg el lehet jutni idáig. Talán majd egy másik rémhosszú kommentben leírom, hogyan :D:D:D
+++
Én is HTB akarok lenni. Nem tudsz egy nőt, aki el akar tartani cserébe?
Már mondtam, hogy operáltasd át magad.
(Tuti, hogy feminista válna belőled.)
Átlag családnál, még, ha összejön is az áhított több gyermek (ami tőlük független okokból sem biztos) meddig opció egy nő számára a HTB?
Az általad leírtak alapján a nevelés nem ösztönöz erre, hanem valami más. Elképzelhető, hogy az erre való ösztönzés épp az ellenkezőjét váltja ki?
Szép elképzelés, hogy a HTB szükségleteit a családfő állja, de hány átlagcsalád tudja ezt hosszútávon finanszírozni? (a saját döntés lehet, hogy ez lenne, de nem telik rá, vagy olyan lemondások árán, amit nem tudnak/akarnak bevállalni)
“Átlag családnál, még, ha összejön is az áhított több gyermek (ami tőlük független okokból sem biztos) meddig opció egy nő számára a HTB?”
Egész életében opció. A gyereknevelés nem csak addig tart, amíg a gyerek oviba nem megy. Szerintem nem normális, hogyha a gyerekek délután 4-5 óráig az oviban vagy az iskolában vannak. Déltől-kora délutántól már hazajöhetnek, és az anya várhatja őket kitakarított lakással és ebéddel. És tud rájuk vigyázni, tud velük foglalkozni, tanulni, játszani velük. Én szeretném felnevelni a gyerekeimet. Azt akarom, hogy a férjem és én legyünk rájuk a legnagyobb hatással, ne pedig az intézmények és a média. De ha csak pusztán azt nézzük, ki vigyáz a gyerekre: ott vannak a különböző szünetek, meg az a rengeteg idő, amikor a gyerekek az intézményekbe kerülve állandóan betegek. Így egyáltalán nem szükségtelen, hogy a nő otthon legyen. Nyáron lehet egy csomó közös programot csinálni és nem mellesleg befogni a gyerekeket a házimunkába, nagyon sokat tanulhatnak ilyenkor. Ha pedig már kirepültek a gyerekek, akkor születnek unokák, és ebben segíthet a háztartásbeli nő.
Számomra a nagycsalád az opció, minimum 4 gyerek. Úgy gondolom, hogy egyfajta nemzeti kötelesség is manapság a nagycsalád, amikor halunk ki. (Persze mindenki úgy él, ahogy akar, ez csak az én egyéni véleményem.) De mivel a fogamzásgátlás katolikusként számomra nem opció, így valószínű is, hogy sok gyermekem lesz. Persze felnőnek… ha már elég nagyok, leszek egy munkatapasztalat nélküli negyvenes, biztos kapkodnának értem a munkaadók. :-))
“Az általad leírtak alapján a nevelés nem ösztönöz erre, hanem valami más. Elképzelhető, hogy az erre való ösztönzés épp az ellenkezőjét váltja ki?”
Ezt nem igazán értem.
“Szép elképzelés, hogy a HTB szükségleteit a családfő állja, de hány átlagcsalád tudja ezt hosszútávon finanszírozni? (a saját döntés lehet, hogy ez lenne, de nem telik rá, vagy olyan lemondások árán, amit nem tudnak/akarnak bevállalni)”
Mi sem vagyunk gazdagok, teljesen átlagos életszínvonalon élünk. És igen, egy átlag magyar családhoz képest puritánul. De nem gondolom, hogy mi lennénk furcsák, szerintem a fogyasztói társadalomban szálltak el az emberek annyira, hogy olyan igényeik vannak akár saját maguk számára, akár amit a gyerekeiknek akarnának megadni, hogy az teljesen felesleges és túlzó.
Egyébként azt gondolom, hogy egy nő, ha htb akar lenni, akkor megpróbálkozhat azzal, hogy olyan tudást szerez, amivel tud otthon dolgozni és rugalmasan. Ilyen egyik lehetőség a nyelvtudás: adhat otthon magánórákat, el lehet kérni 2-3 ezer Ft-t óránként.
““Az általad leírtak alapján a nevelés nem ösztönöz erre, hanem valami más. Elképzelhető, hogy az erre való ösztönzés épp az ellenkezőjét váltja ki?”
Ezt nem igazán értem.”
Úgy értelmezem, hogy minthogy téged nem a htb-karrierre neveltek, így valami más ösztönöz téged.
Ezért is írtam le, hogy engem úgy neveltek, hogy kaptam htb-indíttatást, így nem feltétlenül az ellenkezőjét váltja ki az erre való ösztönzés.
Nyilván vannak olyanok, akik már gyerekkorukban is utálják az egészet és olyanok is, akik szívrepesve lesznek htb-k annak ellenére, hogy ezzel egyáltalán nem foglalkoztak a nevelésében. És olyat is láttam már, akit apuka királykisasszonyként szponzorált, anyu meg asszisztált ehhez, aztán pedig apu volt a legjobban megsértődve, hogy a kislánya htb lett és nem a férje egyetlen értékes gyöngyszeme, akit a tenyerén kellett volna hordoznia – merthogy a srác sem volt ilyen típus és a lány is rájött, hogy érdekesebb az élet, ha ő is közreműködhet benne.
Á, értem. :D Köszi a magyarázatot, így már világos.
Szerintem ez emberfüggő, hogy kiből mit vált ki a szülői példa vagy a nevelés. Pl. van egy alkoholista szülő – lehet, emiatt a gyerek is az lesz, de lehet, hogy pont emiatt nem lesz az…
Tökéletesen egyetértek Reina kommentjével. Mi is hasonló berendezkedést kezdtünk el. Lassan egy éves lesz a kölök, eddig minden simán megy. Persze az érdekesebb vízválasztó pontok később jönnek.
Én öt gyereket szeretnék. Ebben még nem teljes az egyetértés, csak addig, hogy három a minimum. Úgyhogy azon vagyok, hogy minden simán menjen, és végül legyen kedv elmenni ötig.
A fogyasztói társadalomban szerintem is túlzott az emberek igénye. Ez az egyik alaptétel, amire rá akartam mutatni a józan férfi pénzügyei cikkel. Egy kevésbé költséges életszínvonalon sokkal többeknek lehetne opció a HTB (vagy részmunkaidős) feleség, és összességében boldogabbak lehetnének az emberek. Sajnos nem vezetek részletes költségkimutatást, de érzésre kevesebbet költünk, amióta rendesen letáboroztunk, és háztartást vezet a feleségem.
Tényleg probléma, hogy a nevelést és a háztartás vezetést sem tanítják a lányoknak. A nevelés területen igyekeztem kezembe venni a dolgokat, és az elméleti megalapozásban én is részt vettem. Elolvastunk egy rakás könyvet, beszélgettünk ismerősökkel és egymással is a témáról, és sikerült egy olyan komplex módszertant kidolgoznunk, ami összhangban van a világképünkkel, és reményeink szerint jól fog működni. Szinte egy teljes évünk ráment, ez volt a fő témánk, hogy megismerjük a lehetséges alternatívákat. A végére eljutottunk odáig, hogy olyan erős meggyőződésünk lett, hogy egy nevelési elvet szinte tökéletesen tudunk követni anélkül, hogy bárki meg tudott volna rendíteni minket okoskodással. Eddig minden rendben van, úgy tűnik abszolút megérte. A gyerekre való felkészülésben óriási segítség volt, hogy a feleségemet a 4. hónap környékén “kiírták”, és teljes lélekkel a saját fejlődésére koncentrálhatott. Annyi mindent kellett megismernie, hogy simán nem sok erre az az öt hónap. Én eleve próbáltam meggyőzni, hogy hagyja ott már előre a robotot, mert szinte folyton valami munkahelyi hülyeségen rágódott. De végül véletletlenül alakult így.
Pont nálunk is felmerült, hogy a gyerekek mellett nyelvet taníthatna a feleségem. A szülés előtt voltak tanítványai, és van közülük, aki szívesen jönne úgy is, hogy adott esetben óra közben szoptatni kellene a babát. (Magunk között hozzátenném, hogy ha tényleg jönne így az órára egy fiatal nő, akkor a nyelv mellett abból is sokat tanulhatna, hogy egy ilyen életforma hogyan működik.)
Szóval a leánygyermek nevelésére visszatérve abban biztos vagyok, hogy a szülés és csecsemőgondozás terén jó lenne, ha már tinikorában lennének ismeretei. Amit mi a szülés előtt gyorstalpalókon ismertünk meg, azt a középiskolából kilépő lányoknak már tudnia kellene. Bennünk konkrétan még a házasságkötéskor félelmek voltak a gyerekvállalással kapcsolatban – annak ellenére, hogy akkor már terveztük a gyereket. Csak a terhesség alatt sikerült magabiztossá válni a megfelelő tudás és gyakorlatok elsajátításával.
Én a csecsemő gondozásától féltem, hogy majd nem leszek vele elég odafigyelő. Elég szeleburdi és feledékeny vagyok, de a babával eddig nem volt gond, szerintem már nem is lesz, mert vele valahogy más.
Dicséretes, hogy ennyire utána jártatok a dolognak és ilyen komolyan veszitek a nevelést. Tőlem távol áll ez, hogy így utánaolvassak és elköteleződjek egy bizonyos elv (pl. a kötődő) mellett vagy egy könyvet (pl. Suttogó titkai) kövessek. Minden úgy csinálok, ahogy szerintem jó. Ha az egész világ máshogy csinálja, akkor is. Egy gyereknevelési könyvet se olvastam el, és a divatos vagy kevésbé divatos elméletek se érdekelnek. Tanácsot se fogadok el, csak ha kifejezetten én kérem. Megvannak a magam elvei és céljai, azokat követem. Tudom, ez elég konoknak és talán nagyképűnek tűnik, de ez a helyzet, nem ködösítek. :-) A férjemmel ugyanúgy gondolkozunk, úgyhogy nincs gond ezen a téren közöttünk, és a fiamon is azt látom, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyerek. Értek már minket kritikák barátainktól, akik nagyon máshogy nevelik a gyereküket, de ez nem vitt rá minket arra, hogy változtassunk. Mi se okoskodunk bele abba, más hogy csinálja, más se szóljon be nekünk. :-)
“de érzésre kevesebbet költünk, amióta rendesen letáboroztunk, és háztartást vezet a feleségem” – Ezt kifejtenéd bővebben? Persze nem személyes infókra gondoltam, sokkal inkább az anyagi részére. Lévén a legtöbb családnál vélten vagy valósan, ez a szűk keresztmetszet.
Igazából nagyon nehéz pénz szempontjából konkrétumokról beszélni, mert csak annak mond valamit a konkrét példa, aki hasonló költségszinten él. Aki magasabban, az hülyének néz, hogy “még ezen is spórolsz?”, aki meg alacsonyabban, az azt mondja, hogy persze, úgy könnyű, ha csak a mindennapi szarvasgombáról kell lemondani.
Mi attól költünk kevesebbet, hogy ritkán járunk el otthonról (illetve ismerősökhöz megyünk), nem rendelünk kaját, nem dobunk ki ételt. Ezek összesen elég jelentős tételek a régi énemhez hasonló konzumidióták számára. Az életünk egyéb részein meg hasonlóan költünk mint eddig. A mérleg másik serpenyőjében az van, hogy minőségibb kajákat eszünk, amik alapból drágábbak.
Egyszerűen az van, hogy ugyanazon bevételek mellett 1-2 jóléti fokozattal lejjebb kell élni gyerekkel, mint anélkül. Ez tény. Persze van aki már valóban nem tud kevesebbet költeni, de a többség tudna, csak inkább mérlegel és úgy dönt, hogy neki a jóléte a fontosabb. Egyszerűen ez az individualista értékrend a menő manapság. Szerintem meg a pénzen vehető jólét egy szint felett keveset ad a boldogsághoz. Egy család viszont nagyon sokat.
“Az általad leírtak alapján a nevelés nem ösztönöz erre [HTB életpályára], hanem valami más.”
Félve kérdezem meg: nem lehet, hogy egy kellően dominánsan viselkedő férj és az általa megteremtett biztonságos otthon az ami erre ösztönöz?
Az biztosan, de a téma a nevelésre irányul, onnét indult.
Mi a nagymamámmal laktunk. Bölcsibe nem jártam. Állandóan a nagymamám mellett sertetpertéltem a konyhában.
Volt kisvasalóm – vasmagos! – , azzal vasalgattam az általam kézzel mosott zsebkendőimet, mikor ovis voltam. :o) Mami megtanított varrni is. Már óvodás koromban varrtam babaruhákat. Sokmindenben segítettem a maminak a főzésben, sütésben, befőtt, lekvár és szörpgyártásban. Megtanulni ugyan nem tanultam meg sütni-főzni, de amikor kellett, nagyon egyszerű volt, felidéződtek a dolgok, amiket mamitól láttam és én is szeretek sütni-főzni – állítólag jól is csinálom -. A gyerekeimmel is igyekeztem azt tenni, mint a nagyim velem. A fiaim is sűrűn előfordultak a konyhában (a takarítással már voltak gondok, de azért azzal is megbirkóznak a dedek). :o) Jahh… takarítás… Anyuval szerettem padlót vixelni. :o) Mindig tviszteltünk. :o)))
Apu mellett pedig szögeltem, csiszoltam, festettem, fúrtam, szereltem.
Port törölgetni útálok… Epedve várom a tanácsaidat, hogyan lehetne repeső szívvel port törölgetni!! :o))))
Egy évig egyedül éltem akkori jövendőbelim házában, amíg ő külföldön dolgozott. Nem állt romokban a ház, mire hazajött… :o)) De pl. padlósikálási tudományomat bevetettem az ósdi, festett hajópadlón, átrakattam a cserépkályhát, átkárpitoztam 1-2 széket, fotelt, ágyneműt varrtam kézzel, fát vágtam, havat lapátoltam, füvet nyírtam, gondoztam a kertet, vízcsapot szereltem, főztem jónéhány emberre, éshasonlók. És aztán amikor hazajött, elkezdtük felújítani a házat és betonoztam, téglát pucoltam, ablakot szigeteltem, mozaik-párkányt készítettem, dolgoztam a munkahelyemen és vártam első gyerekünket. :o) Aztán elég gyorsan jött a második gyerek és utána méggyorsabban a harmadik. :o) Szóval hosszú évekig valahogy nem unatkoztam. :o) Nagyon jó időszak volt. Persze voltak pillanatok, amikor nagyon utáltam az egész háztartásosdit, mert azért nem vagyok olyan háziasszony, akinél mindig és állandóan csillog-villog az egész lakás és nem tud úgy nyugodtan aludni, ha nincs elmosogatva, és van, amikor virsli az ebéd.
Szóval azt a portörölgetős titkot léccilécci! :o))))
:-)) Igyekszem a szép és jó oldalát nézni és megtalálni benne, ami öröm. A portörlésben az alábbi jó dolgokat találtam: a Pronto illata; a fabútoraim szépsége; a frissen törölt fa csillogása; nyáron a madarak csiripelése, mikor kinyitom az ablakot portörléshez. A többi házimunkához is találtam ilyet. Például télen olyan jó mosogatni, mert megmelengeti a kezemet a forró víz.
Hát ezen a portörlős dolgon még dolgoznom kell… :o))) Szekrény teteje, bizbaszok, szűk helyek, valamicsodák fal felé eső része, falak, lámpaburák, könyvek, könyvespolcok…
Mosogatni én is szeretek. Főleg télen, mert megmelegíti a kezemet. :o)
Ha elég sokáig nem törölsz port, akkor tudsz bele smiley-kat rajzolni:)
(Na jó, csak írni akartam valamit, hogy lássam megy-e a kommentelés:))
:o)))
Én is rühellem a portörlést. A vasaláson kívül a világ leginkább lélekölő elfoglaltsága… Nálam egyrészt bevált a dizájnváltás. Kis biszbaszokat, nippeket drasztikusan selejteztem. Csak az maradt, aminek legalább 10 évre visszatekintő érzelmi értéke van, vagy a III. világháború kitörése esetén esélyes, hogy kapnék érte legalább 5 kiló krumplit a feketepiacon :-) Ezek is mind bekerültek egy darab üveges ajtajú zárt nippszekrénybe. Család és barátok nevelése folyamatban, finoman, de határozottan igyekszem mindenkit további nippek ajándékozásától eltántorítani.
A többire pedig nagyanyám módszere beválik: 1 liter víz, 1 evőkanál 5%-os ecet, 1 evőkanál glicerin. Porosodásra hajlamos felületeket áttörlöd vele, és onnantól negyedannyi időd megy el a portörléssel. Ha régen működött a döngölt földes padlós házak lakkozott és viaszolt bútoraival, modern lakásokban egyenesen csodát tesz :-)
Nekem sincs kint sok szar, de azt a keveset is le kell törölgetni. Gyertyák, etiópiai tárgyak, néhány tengeri herkentyű, és még néhány réz biszbasz tálak, kancsó, szobrocskák.
A könyveket, a rezeket és az agyagokat nem célszerű ecetes-glicerines vízzel kezelni.
Hja, akinek ilyen kényes holmijai vannak, az így járt :-) Én a könyveket morzsaporszívóval intézem. Nem tökéletes, de megteszi. Az vesse rám az első követ, aki képes lenne porronggyal lekezelni rendszeresen a 2,60×3,50-es falat beborító, három generáció által gyűjtögetett minikönyvtárat. A Gutenberg-galaxisnak nem az Internet és az e-könyv a legnagyobb ellensége, hanem a por és a pókháló :-D
“Én is rühellem a portörlést.”
Kinyitod az ablakot, amikor olyan jóó nagy a vihar, mint tegnap vót, azt lefújja az összeset.
Mi kipróbáltuk… Sok sikert! :D
Amikor anyukám rámbízta a szobámban a portörlést (egy-két dolgot azért nekem kellett csinálni), a kacatjaim 80%-át bevágtam egy dobozba és betettem az ágy alá. Nem tudom, neki hogy volt türelme évekig törölgetni és pakolgatni őket. :D
A vasalás nekem a kedvenc házimunkám, mert lehet közben filmet/sorozatot “nézni”. :-))
Mind szép és jó. De még mindig nem sikerült magyarázatot találnom arra, hogy ezeket a dolgokat miért kizárólag a nőknek kéne csinálni?
A fiadat nem fogod megtanítani arra, hogy mit kell tennie a tiszta alsógatya, viszonylag csíramentes lakókörnyezet és ehető vacsora elérése érdekében? A többi már eléggé egyénfüggő dolog. Nem attól lesz valaki alkalmas a házasságra, hogy házvezetőnőségből jelesre vizsgázik. Sőt…
Speciel egyébként én sem csináltam 18 éves koromig egy teát sem otthon, aztán elköltöztem, éhes lettem, és megtanultam. Később rájöttem, hogy a főzés pl. számomra kikapcsolódás, kreativitás, úgyhogy egész jó hobbiszakács lett belőlem, de vasalni máig nem vagyok képes igazán szépen. De rendszeresen ki tudok azon borulni, ha a főztömet mint párkapcsolati előnyt definiálják. Ha egy pasinak annyira rohadtul fontos a jó házikoszt, hogy az alapján választ feleséget, akkor mi a fenéért nem vesz fel inkább szakácsnőt vagy házvezetőnőt? Ne ez legyen már egy kapcsolat alapja, a fene egye meg!
De, megtanítja az ember. Vagyis szeretné. Nekem a kisebbik fiam 8 éves korában kért arra, hogy felügyeljem a rántottakészítését, de ne szóljak bele, csak válaszoljak, ha kérdez. Ma is megcsinálja magának. Igaz, mást nem főz. :o)
A nagyobbikat sosem érdekelte a főzés. Nyilván meg fogja ő is csinálni, ha szüksége lesz rá. De egy családban inkább az anyagi hátteret biztosítsa ha nem szeret főzni. Az asszony pedig szeretettel is fűszerezze a főztjét, amit élvezettel eszik meg az egész család. Főként erre szerettem volna nevelni a lányomat – s ez úgy tűnik, sikerült is. Nem modern dolog, hogy a nő tartja össze a családot, de mégis így van. Ez sem nem különleges dolog, sem nem kényszer, sem nem rabszolgaság. A nők képesek erre. Mert a nők nem olyanok, mint a férfiak és a férfiaktól ne várjunk el nőies dolgokat. Ahogy elnézem, a férfiak és a nők szerencsére még mindig nagyon sokban különböznek egymástól. Az viszont kellemetlen, hogy sokszor fel van háborodva mindkét nem képviselőinek egy része, ha azt mondjuk néhányan, hogy a nők/férfiak erre vagy arra nem valók/nem az ő feladatuk/nem képesek arra, hogy igazán jól csinálják.
Nem is arról volt szó, hogy attól lesz valaki alkalmas a házasságra, hogy házvezetőnőségből jelesre vizsgázik.
Nem kizárólag a nőknek kell csinálni, de ha azt szeretnénk, hogy a nők többet foglalkozzanak a gyerekekkel, a család összetartásával, akkor a férfiaknak dolgozniuk kell a pénzért és nem otthon mosogatni, takarítani meg főzni csak azért, mert ők is képesek minderre. (Sosem vontuk kétségbe, hogy a férfiak nem képesek ezekre a dolgokra és azt sem, hogy a nők képesek traktort vezetni, ágyút gyártani és szenet bányászni.)
Van olyan barátnőm – épp ikrekkel terhes kismama -, aki szeretettel tudja fűszerezni a főztjét, de mással nem nagyon. Egyszerűen béna a konyhában, nem tehet róla, így lett összerakva. Amúgy meg a férjével együtt rendőrök mindketten, magas beosztásban, ráadásul elhivatottak, szeretik a munkájukat. Meg még egymást is, halál boldogok, látni, hogy jó szülők lesznek. De a jó asszony tegye ezt, tegye azt jellegű elváráscsomagot egyszerűen képtelen a csaj teljesíteni. A hagyományos értékrend szerint a házasságuk halálra van ítélve. Hm…
Nem lehet esetleg, hogy azért háborodnak fel nők és férfiak a képességek nemek szerinti kategorizálásán, mert egy csomó dolog, amit minden áron a nemi kategóriákba akarunk tuszkolni, valójában inkább egyénfüggő.
De a háztartási munka hagyján, engem a “gyerek az asszony dolga” mantra rémít meg igazán. Szerintem sokkal több kárt okozunk ezzel, mint hasznot. Aztán meg megy a sírás, hogy válásnál a nőnek ítélik a gyereket, apák jogát korlátozzák, drága a tartásdíj stb. Igenis azt gondolom, hogy a nevelés, a gyerek, a család mindkét szülőnek egyaránt dolga. A nők évtizedek óta megteszik itthon, hogy dolgoznak is, és otthon is igyekeznek helytállni. A férfiak esetében miért evidens, hogy ők csak a pénzkeresésben számítanak? Miért szeretnénk azt feltétlenül, hogy a nők többet foglalkozzanak a gyerekekkel? Már így is ők foglalkoznak többet velük. Én azt szeretném, ha az lenne a kampány, hogy az apáknak jusson több ideje a gyerekekre.
Miért természetes, ha a kisgyerekes apuka 7-ig, 8-ig túlórázik, aztán még beül egy sörre a haverokkal? Miért néz össze mindenki rosszallóan, ha a kisgyerekes anyuka esetleg azt szeretné, hogy a férje néha vegye át munka után a gyerkőcöket, fürdessen, fektessen, hogy anyu is megihasson visításmentes környezetben egy sört a barátaival?
A héten épp meghallgattam egy másik barátnőmet, aki ötödik éve van otthon a két gyerekével. Szinte kétségbe esve vágyik rá, hogy újra tudjon valami normális munkát végezni. Előtte iskolaigazgató volt… De a férje elzárkózik, mindenáron valami tinglitangli, felelősségmentes beosztotti meló felé terelgetné, mert neki az a kényelmes, ha a saját életmódján nem kell változtatni. Család, barátok egy része a férjet támogatja, a barátnőmet páran le is hülyézték. Mi lesz, ha a már így is közepesen depis nőnek évekig marad a zéró önmegvalósítás? Házisárkány. Akit majd egy szeretővel kompenzálnak, és kezdődik a szokásos történet. Ennyire fontos a hagyományos család, meg a hagyományos érték? Mindegy, csak a férfiaknak ne kelljen változtatni a jól megszokott világrendjükön, kizárólag a nők nevelésén, irányításán múlik a világ sorsa?
A cikk alapvetően a leánygyermekek neveléséről szólt volna, (ami talán inkább a nők/anyák reszortja), nem pedig a lebabázás utáni női önmegvalósításról, de ettől független egy-két gondolatodban egyetértek veled, dacára annak, hogy erőlteted ezeket az öreg karcos negatív előítéleteidet a hagyományos családdal – és nemi szerepekkel szemben.
“Amúgy meg a férjével együtt rendőrök mindketten, magas beosztásban”
Nevetséges egy rendőrnő.
“hogy anyu is megihasson visításmentes környezetben egy sört a barátaival?”
Sörtől büdös lesz a szája, pláne a barátaitól.
A hagyományos családmodell az alábbiról szól: tök jó lenne, ha az apa is otthon lehetne, de legalább az egyik szülőnek dolgoznia kell, hogy a család megélhessen, ezért ő vállalja ezt az áldozatot és elmegy otthonról és gürizik, nincs otthon mondjuk 10 órát, a maradék 14-ből pedig 8-at alszik, tehát 6 órát tölt mindösszesen a szeretteivel, az otthonában. Ha szerencséje van, látja a gyerekei első lépéseit, hallja az első szavait, ha nem, mert dolgozik, akkor meg így járt. De legalább az egyik szülő, az anya otthon lehet, nem kell eljárnia dolgozni, így a gyerek legalább az egyik szülőjével nagyon sokat együtt van. A nő többek között hálája és szeretete jeléül, hogy otthon és a gyerekeivel lehet, főz és takarít a férfi helyett is.
A férfiaktól egy értünk hozott hatalmas ÁLDOZAT, hogy elmennek dolgozni. Az én férjem csodálatos apa. Hidd el, inkább maradna itthon velem és a fiával. A férfiak is szeretik a gyerekeiket és ha már nem eszik-alszik-bőg újszülöttek, akik teljesen az anyjukra szorulnak, akkor szeretnek velük lenni, foglalkozni, játszani velük. Az lenne a legjobb, ha mindkét szülő otthon lehetne, de sajnos ez a legtöbb esetben nem opció. Az, hogy a nő htb, azt jelenti, hogy legalább az egyik szülőnek jó.
Számomra érthetetlen, amikor valaki menekül otthonról és a gyerekeitől. Persze néha fárasztó és kell a kikapcsolódás, de én speciel inkább vagyok otthon és a gyerekemmel, mint házon kívül és a gyerekem nélkül. Szerintem otthon lenni a szeretteimmel a legeslegjobb dolog a világon. Az otthonomat szépíteni, a szeretteimről gondoskodni, a gyerekemet nevelni a legszuperebb hivatás. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam és borzasztóan hálás vagyok a férjemnek, hogy így élhetek mellette. Ha lehetne három kívánságom, az egyik az lenne, hogy a férjemnek se kelljen eljárnia dolgozni, és hidd el, örülne neki és a felszabaduló idő jó részét ránk fordítaná. Mint ahogy az apák többsége.
“Ne ez legyen már egy kapcsolat alapja, a fene egye meg!”
De.
A szakács és a házvezetőnő nem házikosztot csinál. Abba beleteszed a családod iránti szeretetedet, a gondoskodásodat. Attól házi. Számomra-számunkra az, amit csinálok, nem csak egy elvégzendő kötelesség, hanem fontos és szent hivatás. Az otthonunk a legfontosabb és legkedvesebb hely az életünkben, és én a lakást teszem otthonná. Takarítok, rendet rakok, díszítek, gondolkozom, hogy lehetne még szebb, még otthonosabb, hogy jobban érezzük magunkat benne.
A fiamat megtanítom majd, hogy maga után rakjon rendet, és alapszinten tudjon takarítani és főzni. De a lányaimat akarom majd ezekre “mesterszinten” megtanítani és őket fogom ösztönözni rá, hogy ezt válasszák hivatásukul.
Nagyon érdekes a témafelvetés. Mivel elsőre lányunk született, mostanában sokat gondolkodom ezen. Most döbbenek rá, hogy én olyan mértékben csak fiúban tudtam gondolkodni eddig, hogy az eddig végiggondolt elméleteim nem működnek. Egyelőre szerencsére kicsi, most még nem ezek a fő kérdések. Persze a példamutatás révén már most szívja magába a nemi szerepeket.
Én is azt gondolom, amit már sokan leírtak, hogy ha egyszerre kell munkavállalóként és családanyaként helytállnia egy nőnek, az túlságosan kimerítő, és hosszútávan a család látja kárát. Ezért mindenképpen a konzervatív családmodellt részesítem előnyben: a nőnek ne legyen családfenntartó szerepe. Viszont a háztartási ismeretek mellett ennek ellenére jó, ha hobbiként, vagy részidős állásként van valami önmagáért érdekes elfoglaltsága is, amit baj esetén önfenntartásra is használhat.
Azt viszont elismerem, hogy a lányom esetében kissé félelmetes lesz arra támaszkodnom, hogy majd a jövendőbelije eltartja őt. Azért, hogy ez ne legyen annyira lutri a következőket lehet tenni:
* megtanítani arra, hogy jól válasszon: a megbízhatóságot és kitartást értékelje, lehetőleg ne az első gitárossal vetesse el (csináltassa fel) magát. Ezt talán leginkább a jó példával és a biztos háttérrel lehet segíteni. Ezenkívül tudat alatti tudásmorzsák elhintésével: a megbízhatóságot minden esetben a férfiassággal összekötni a hétköznapi beszélgetésekben. A trógerséget pedig elítélni, nevetségessé tenni.
* rendelkezzen egy valamekkora saját tartalékkal, amiből baj esetén meg tud élni (lásd festett virágos láda). Ezt akár én is adhatom neki, nem kell magának összekuporgatnia. A lényeg, hogy nem szórhatja szét, hanem aranytartalékként őriznie kell, és később a gyerekeire hagyományozni. Tehát a lánygyereknek is szüksége van pénzügyi ismeretekre. Persze jó esetben csak biztosítékként.
* A nagyobb családnak összetartónak kell lennie. A gyerekeket arra kell nevelni, hogy szükség esetén segíteni kell egymást. Én is vigyázok az egészségemre, hogy még sokáig a segítségükre tudjak lenni, ha kell. Ha meg nem kell akkor gyönyörködhessek bennük.
* A gyerekszülésről, nevelésről legyenek ismeretei, ne legyenek félelmei. (fentebb is írtam róla)
* Háztartáshoz is értsen: ennek kellemes mellékhatása lesz, hogy a legnagyobb a feleségemnek segíthet már egészen kiskorától, hogy könnyebb legyen a sok gyereket nevelni.
Plusz probléma lesz az, hogy hol fog olyan férjet találni magának, aki hagyományos családban gondolkodik, és az ezzel járó feladatokat is hajlandó magára vállalni (Reináékkal kell majd összejárnunk? :-) ? Egyelőre fogalmam sincs, hogy ebben mit tudok majd segíteni neki. Mondjuk a mai felfogás szerint ez teljesen csak az ő dolga.
És mi lesz az elméleteiddel, ha a kislányod 17 évesen közli veled, hogy a tengerbiológia érdekli, és ő bizony elmegy egy óceánparti ország egyetemére tanulni, hogy utána a korallok fejlődésének szentelhesse az életét? Kitagadod, vagy csak az általad telerakott tulipánosládát veszed el tőle?
Hogyan fogsz dönteni, ha kiderül, hogy mondjuk hatalmas zenei tehetség? Akkor is az anyjának kell segítenie a háztartásban kis korától, vagy le tudnál mondani a gyerek főzte vacsorákról a zeneórák érdekében.
Na és mi lesz, ha beleszeret egy fickóba, aki nem gondolkodik hagyományos családban? Vagy épp te esel le lábról és nem tudsz neki segíteni, sőt, te szorulsz az ő segítségére?
Áhhh, jövök itt a hülyeségekkel. Igazad van, nem arra kell nevelni a gyereket, hogy lelkileg, pszichikailag rendben legyen és meg tudjon bírkózni önállóan az élet adta váratlan helyzetekkel, hanem úgy kell csinálni, ahogy te is teszed. El kell képzelni előre 2-3 nekünk tetsző lehetőséget, és azt nyomatni izomból. A gyerek személyisége, akarata, vágyai nem relevánsak, még kicsi, azt fogja akarni, amit a szülei…
Az utolsó bekezdésben sokmindent meg is válaszoltál: “még kicsi, azt fogja akarni, amit a szülei”. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs egy veleszületett személyisége, hanem azt, hogy az alapvető értékrendjét az ember bizony a szüleitől kapja. Ha megfelelő értékrendje van, akkor nem fog akarni olyannal összeállni, aki nem akar családot. Ahogy én is “megcsodáltam” a jól kinéző ribancos lányokat is, meg a menő feministásokat is, de mégsem akartam feleségül venni őket, mert tudom hogy magammal szúrnék ki.
A tehetséggel és az érdeklődéssel semmi baj nincsen, sőt boldog leszek ha lesz valami ilyesmi. Szerintem lesz is, mert pont a belső motiváció elnyomása ellen vagyok. Mondjuk a zenénél maradva: tanuljon meg hangszeren játszani, énekelni, ilyesmi, ha akar. Játsszon zenekarban, énekeljen táncoljon! Csak ne gondolja azt, hogy a világ végigturnézása fontosabb mint a család, mert az már túlzás. Az sem baj, ha mondjuk matematikus vagy fizikus lesz. Én csak azért nem lettem az, mert nehéz megélni belőle, de egy nőnek ez nem akkora probléma :-). A halbiológuson már jobban meglepődnék. Azzal a vele járó külföldre távozás lenne a bajom, de ha tényleg komoly az elszántság, akkor nem lennék ellene. Én általában nem komoly célokat látok a fiatalokban, hanem azt, hogy menekülni akarnak innen, meg azt hiszik, hogy kolbászból van külföldön a kerítés. Pont ismerek egy lányt, aki tengerbiológusnak ment ki. Beszélgettem vele, nincs igazából semmi célja, csak ezzel lehetett külföldre menni “ingyen”.
Például a családban van egy serdülő lány, aki svéd egyetemre akar menni. Mondtam, hogy az rohadt jó, mert ott már csúcsra van járatva a feminizmus, de a család lehurrogott. Sajnos a nemi erőszak statisztikájuk hirtelen nem jutott eszembe, azt majd legközelebb mondom. Mindegy, a lényeg, hogy oda csak a testemen keresztül engedném a lányomat. Persze ha már felnőtt sokat nem tehetek. De elképzelhetetlennek tartom, hogy oda vágyjon.
Persze a nevelés ellenére is előfordulhat, hogy az én értékrendem szerint valami nagyon meredek dolgot fog csinálni. Ha lesz ilyen probléma, akkor majd kitalálok valamit, egyelőre fogalmam sincs mit tennék.
A tulipános láda az övé lesz egy kor felett azt csinál vele amit akar. Az én felelősségem nem az, hogy leéljem helyette az életem, hanem hogy elindítsam benne. Ami az én felelősségem, ott nem adom ki a kontrollt a kezemből. És bízom benne, hogy tetszeni fog neki a példa, és követni fogja.
“És mi lesz az elméleteiddel, ha a kislányod 17 évesen közli veled, hogy a tengerbiológia érdekli, és ő bizony elmegy egy óceánparti ország egyetemére tanulni”
Még hagyján ha tengerbiológiáról lenne szó.
Libsi, az emberek kb. 1%-a olyan zseniális és kiemelkedően tehetséges valamiben, hogy az felülírjon mindent az égegyadta világon. A nők alapból arra születtek, hogy anyák legyenek és eköré szervezzék az életüket. Ez az ő hatalmas hivatásuk. Persze vannak hatalmas tehetségek és más hivatásúak, de elenyésző kisebbség. Épp ezért egy normális szülő nem arra készül, hogy a gyereke majd valami hatalmas tehetség vagy különlegesség lesz, hanem ami az átlagos. Aztán ha eltér ettől, nyilván figyelembe veszi és segíti kibontakoztatni a gyereket. De egy biztos: a születésnél látod, fiú-e vagy lány az illető, és akkor aszerint neveled. Ha nagyon más az, amire ő született, akkor az úgyis kiderül és ha jó szülő vagy, segíted az útját. De még így is ezerszer átgondoltatod a lányoddal, vajon megéri-e feladni a családot. Ha pedig úgy dönt, megéri, és inkább zongoratehetségként turnézza végig a világot, akkor büszke leszel rá és támogatod, és reméled, hogy nem fogja megbánni, hogy így döntött.
Én azt fogom megtanítani a lányaimnak, hogy a családanyaság is hivatás, és ne akarjanak egyszerre két hivatásnak élni. Mert az egy hatalmas hazugság a feministák részéről, hogy lehetsz egyszerre minden, lehet egyszerre két-három teljes embert igénylő hivatásod. Manapság a lányokat úgy nevelik, hogy a család és a háztartás valami mellékes dolog. Mindenképp kell, hogy legyen valami más hivatásod és karriered is mellette. Ezért egy lány se gondolkozik abban, hogy ő családanya lesz és kész, hanem eleve már keresnek valami más érdeklődést. Kiskorunk óta kérdezgetik, mi leszel, ha nagy leszel, és erre nem válasz, hogy családanya, hanem valami szakmát kell mondani. De attól, hogy valami érdekel (engem is érdekelnek dolgok szenvedélyesen), még nem jelenti azt, hogy mindenképp professzionálisan, hivatásszerűen azzal kell foglalkoznod.
Szóval a kérdésedre válaszolva. Lehet utazgató tengerbiológus kutató vagy a fél világot beturnézó zongorazseni, de érezze a választása, a döntése súlyát és na akarja becsapni magát, hogy ezek mellett lehet remek feleség, anya és háziasszony.
A szerelmi szálhoz meg annyit, hogy az ember, ha van egy kis esze, nem alapít családot olyannal, akivel teljesen más az életfelfogása, hiába vonzódik hozzá.
Köszönöm hgyi, valóban így értettem. A példák alapján a nevelési elvek (legalábbis az amit megpróbálnak a gyermekre kényszeríteni) nem ösztönöznek arra, hogy egy nő számára a család legyen a hivatás.
Reina, Kalman az otthoni munka ugyan nem mindenki számára opció, remek terv, legyen hozzá szerencsétek.
” A gyerekre való felkészülésben óriási segítség volt, hogy a feleségemet a 4. hónap környékén “kiírták”, és teljes lélekkel a saját fejlődésére koncentrálhatott.”
Kellemes meglepetés ez a mondat, ilyet nőktől is ritkán hallani.
” ennek kellemes mellékhatása lesz, hogy a legnagyobb a feleségemnek segíthet már egészen kiskorától, hogy könnyebb legyen a sok gyereket nevelni.”
Jól mérjétek fel az erre való képességet, mert ez egy gyermek számára rendkívül terhes tud lenni.
” olyan férjet találni magának, aki hagyományos családban gondolkodik”
Az ismerkedés során elmondja a pasinak, ha nem ilyen menekülni fog a lányodtól, és nem kár érte.
Ja, és ezt a cikket addig fogom tollbamondani neki, amíg meg nem tanulja kívülről :-)
http://www.ferfihang.hu/2012/04/27/hova-lettek-az-igazi-ferfiak/
Egy átlagos 11 éves európai lánygyermek egyik leggyakoribb keresőszava: A pornó
Jellemző a linkelt oldalra, hogy a tanulmányt a tizenegy éves leánygyerekkel és a pornónézéssel próbálja eladni a címében. Pedig a hivatkozott tanulmány általánosságban “kids”-ként hivatkozik a vizgálat alanyaira és messze rosszabb dolgokról van szó, mint a pornók nézése (kivégzések, internetes zaklatás stb.). Tompaagyú hp-k…
részben egyetértek, de ha figyelembe vesszük; a lányok ilyen korban előbb érnek, életszerűbbnek látom azt, hogy egy 11 éves kisfiú és kislány közül az utóbbi fog a pornóra rákeresni, míg előbbi inkább a gyilkolós videókra.
Erről mi a véleményed? – szintén a cikkből idézve:
“Egy barátom mutatott egyszer egy videót egy kivégzésről. Nem volt vicces. Megijedtem. (15 éves svéd fiú).”
Meg lennék lepve, ha volna akármilyen korcsoport, amelyben a lányok nagyobb arányban keresnek a pornóra. De ha igaz is lenne, azt adatokkal alá kéne támasztani, az nem elég, hogy egy feminista agyából éppen ez pattant most ki (pláne nem úgy előadva, mintha egy kutatás jutott volna erre az eredményre).
Egyébként figyeljük meg az eltérő bánásmódot:
a lányok gyakrabban keresnek pornóra -> védeni kell őket (mert, egyébként egy közismerten feminista író miért emelné ki a lányokat külön, ha az eredeti cikkben erről szó nincs).
a fiúk gyakrabban keresnek pornóra -> általános megközelítés: ez az mindent bele! feminista megközelítés: szexéhes disznók!
Pedig szerintem pont ez az a korosztály, ahol a lányok már érdeklődnek a szex iránt, míg a fiúk csak 1-2 évvel később. Ők inkább még fociznak, videójátékoznak, bandáznak. A kettős mérce amiről írsz, mondjuk helytálló.
Én még nem láttam olyan tanulmányt/szakértői véleményt, amely fordított nemi különbséget mutatott volna. Pl. itt említenek a 12 éves korcsoporttal kapcsolatos adatot: a 12 éves fiúk 70%-a nézett pornográf tartalmat az interneten, míg a 12 éves lányoknak “csak” 50%-a:
http://www.kidspot.com.au/why-parents-have-to-understand-pornography/
Azért ez az “adat” nyilván megkérdezésen alapul, és hát valljuk be a 12 éves lány szemérmességből jólneveltségből, inkább fog NEM-mel válaszolni a Néztél-e már pornót? kérdésre. A lányok nemileg előbb érnek, ebben a korban 2-3 év az előnyük. Ez vitathatatlan. A tíz-tizenegyéves lányok már rég smárolnak, és kispárnával a lábuk között alszanak el, míg a fiúk ugyanilyen korban, FIFA-val, GTA-val stb. játszanak, és legyintenek az ellenkező nemre. Csak sajnos ezt idővel kinövik.
Erre a problémára meg vannak a megfelelő kutatási módszerek (anonim adatfelvétel kérdőíven keresztül pl.) feltehetően akik kutatnak ismerik ezeket. (Különben nem volna értelme a kutatásnak).
Egyébként többek közt az engedelmesség, jól neveltség arra is magyarázatot adhat, hogy miért néznek ritkábban ilyesmit.
Én azt gondolom, hogy nem vesszük komolyan a fiúkat érő veszélyeket, többek közt olyan sztereotípiák miatt sem, mint amiket te is említesz. Az, ha a 12 éves fiúk 70%-a már nézett pornográf tartalmat az interneten aligha lehet a véletlen eredménye. De, egyébként azokból a 11-12 éves fiúkból is kinézem ezt, akiket én személyes ismerek, bár ezt nem tudom, azt viszont határozottan állíthatom, hogy nem olyanok, akik csupán GTA-znak és FIFA-znak és csak legyintenek a lányokra…
https://youtu.be/ffuWfq4bue8?t=7m40s
Az alábbi tanulmány – melyre a cikk is utal – lejjebb linkelem (7. oldal) némiképp a lányok felé mutat elhajlást:
2010: Boys 24% / Girls 29%
2014: Boys 27% / Girls 30%
azaz, hogy az elmúlt 12 hónapban online, vagy offline, látott e pornográf tartalmat. Azonos korcsoport.
http://www.lse.ac.uk/media@lse/research/EUKidsOnline/EU%20Kids%20III/Reports/SexualContent.pdf
Igazad van, ez már tényleg azt mutatja, hogy a lányok esetében magasabb. De a kiindulópontra visszatérve: ilyen kis különbségek még mindig nem indokolnák azt, hogy a WMN cikkírója úgy írjon erről, mintha ez egy olyan probléma lenne, ami kifejezetten a 11 éves lányokat sújtja.
Ugyebár amit linkeltél az a 9-16 évesekre vonatkozik. Az EU-s kutatással kapcsolatban nem találtam ennél részletesebb korcsoportra lebontva adatot, azonban az ausztrál megfelelőjére igen.
https://books.google.hu/books?id=p_CNWxRZMfIC&pg=PA257&lpg=PA257&dq=children+seen+sexual+images+survey&source=bl&ots=aMkNxM2n4s&sig=K9Zpzf5EGJoo57DjqgOtsgQN-bU&hl=hu&sa=X&ved=0CEYQ6AEwBGoVChMI1bGtp6-dyAIVwtIaCh2BKAyu#v=onepage&q&f=false
Ez az mutatta ki, hogy 9-12 év között a fiúknak és a lányoknak egyaránt 27-27%-a nézett pornográf képeket, míg 13-16 év között a fiúk 58%-a, a lányok 61%-a. Vagyis szerintem nem mondhatjuk azt, hogy a 11 éves fiúk kevésbé lennének kitéve az ilyen típusú tartalmaknak, mint a 11 éves lányok.
A kommentem lényege annyi volt, hogy igencsak jellemző, egy egész korosztályt érintő problémát a címhez hasonló módon felkonferálni.
„Ameddig a fiúkat teljesítmény-központúan és versenyszellemben nevelik, addig a lányoktól bár elvárják a jó tanulmányi eredményt, de ez igazából még mindig azt a célt szolgálja, hogy a jövőben egy magas státuszú férfi számára megfelelő feleségek legyenek. Ezzel önmagában talán nem is lenne baj, viszont nem tanítják meg őket a feleség klasszikus szerepével járó viselkedésmintákra (férfi támogatása mentálisan, háztartási ismeretek, kommunikáció stb.). Rendkívül káros, ha a most felnövő generáció nőtagjai még mindig arra vannak szocializálva, hogy az életüket anyagi értelemben kizárólag egy férfi fogja megoldani. Alapvetően arra kéne szocializálni a lányokat, hogy az anyagi biztonságot saját teljesítménnyel kell megteremteni és így lehetnek egyenlő partnerei egy hasonló státuszú férfinak. Ez persze nem zárja ki, hogy e férfi mellett később betöltsék a hagyományos feleség és anya szerepét.”
A fent idézett sorokban rejlő rendkívül egyenlőtlen elvárásrendszer csak számomra olyan égbekiáltó?
Azaz: ha egy nőt arra nevelünk, hogy találjon megfelelő férjet, az baj. Ha emellett arra is neveljük, hogy jó feleség legyen, akkor már oké. Persze azt ne akarják, hogy az életüket ez a férfi biztosítsa anyagilag, mert az lehúzás, kihasználás. Tehát amellett, hogy mentálisan támogatják a férjüket, kifogástalanul ellátják a háztartást és a gyermeknevelést, valamint magas szinten kommunikálnak stb., még a saját anyagi biztonságukat is ők teremtsék meg, mert csak ebben az esetben „lehetnek egyenlő partnerei a férfinak”.
Halkan kérdezem: és mindeközben a férfi mit csinál?
Igaz, hogy ez kettősmérce kívánalma.
Ugyanakkor tény, hogy a “gold diggerek” 99%-ban nem a férfiakból szokott kikerülni. Most már elvárják a férfitől, hogy segítsen be a házimunkába ugyanakkor egyszerre legyen (család)fenntartó.
Egyetértek a problémáddal. A cikk szerint a nőknek meg kell teremteniük maguknak az anyagiakat, és emellett tökéletes anyának és feleségnek kell lenniük. Ez pedig szinte senkinek nem megy. Ebből a háromból maximum kettőt lehet választani. Pontosan ugyanez a feministák tévedése is, mint a cikké.
Feljebb…
Működteti ezt a büdös civilizációt, ahelyett hogy elpusztítaná.
Ezt ugye csak viccnek szántad?
Legkevésbé sem.
A cikkben a fiúk neveléséről nem igazán esik szó, de azt gondolom, hogy a gondolatmenet logikájából következik az is, hogy ha a lányokat, akkor a fiúkat is olyan szellemiségben volna célszerű nevelni, hogy ők is önállóak, függetlenek legyenek, akik megfelelően el tudják látni például a háztartásvezetést és a gyermek nevelését is. Vagyis, hogy be tudják tölteni a hagyományos és a modern szerepeiket is.
Így, a párkapcsolatokon belül az elvárások és terhek közös megegyezés alapján oszlanának meg.
A modern államnak nincsen szüksége önálló állampolgárokra, sőt az ilyen emberek még veszélyesek is lehetnek. Ezért is folyik kreativitás nélküli robotok képzése a közoktatásban. A mai gyerekeket már annyira idiótává tették, hogy értettségin is a szövegértésüket kell vizsgálni, a kötelező olvasmányok tartalmát meg (ellentétben szüleikkel, nagyszüleikkel) egyszerűen nem képesek felfogni. Ez csak az értelmi oldal, az emberi, morális oldalról jobb nem is beszélni…
A jövő záloga… “Dögöljek meg ha kiváltom!” – Hofi
“Három perc, és életetek csatáját kell megvívnotok. Itt dől el minden. Ha sikerül megmaradunk, mint csapat. Ha nem végünk. Apránként lépésről – lépésre meghalunk! Ez itt a pokol uraim, higgyétek el! Vagyis itt várhatunk, míg a szart is kiverik belőlünk, vagy küzdhetünk, hogy kijussunk a fényre, és ott is maradjunk egy adott ideig.
Én a pályán nem segíthetek, ahhoz öreg vagyok, ti viszont, fiatalok vagytok, és ahogy így elnézlek benneteket eszembe jut, hogy én minden létező hibát elkövettem amit ember elkövethet! Sikerült elszórnom az összes pénzemet, hiszitek vagy se. Elüldöztem mindenkit, aki valaha szeretett. És a minap arra döbbentem rá, hogy nem bírok a tükörbe nézni!
Az ember, ahogy öregszik úgy veszít el dolgokat, ez… ez… az élet rendje. De erre csak akkor jövünk rá, amikor megtapasztaljuk. Ezért mondom, hogy az élet is lépésekből áll, akár a futball. És ha belegondoltok mindkét játszmában nagyon csekély a hibalehetőség. Hiszen ha egy kicsit nagyobbat lépsz, vagy kisebbet már máshova érsz! Ha egy picit lassúbb vagy gyorsabb, vagy már nem kapod el a labdát, szóval minden téren a legfontosabb az időzítés. Legyen az a félidőben, minden percben vagy másodpercben!
Azt akarom, hogy erre törekedjetek! Azt akarom, hogy nem csak a pályán, hanem az élet bármelyik területén erre az időzítésre törekedjetek! Fogjátok, meg és ne eresszétek el a pillanatot!
Mert ha egyszer el kell majd számolnotok velük, akkor tudjátok majd meg, hogy győztesek voltatok, vagy pedig vesztesek! Hogy éltetek vagy haltatok! Legyen szó bármilyen harcról! Mindig az győz, aki mindent belead. Az élete árán is! És ha egyáltalán van értelme az életemnek, legfeljebb az, hogy én még mindig ezekért a pillanatokért harcolok, nekem ez az életem! A másodpercek, amik előttem vannak, de én nem küzdhetek helyetted!
Viszont nézz a melletted ülőre, nézz mélyen a szemébe. Azt látod majd benne, hogy a srác segít majd a harcban, látni fogod, hogy ő meghozza ezt az áldozatot a csapatért. Tudja jól, hogy ha rajtad múlna te is, megtennéd ezt érte. Ezt hívják csapatnak! Tehát vagy túléljük, ezt a harcot egy csapatként vagy odaveszünk egyénenként!
Ennyi a történet! Ez a futball! Na? Melyiket akarjátok?” – Edzői beszéd (AL Pacino) A Minden héten háború c. filmből
“Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A Világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra. Ne mondd hogy nem Te vagy a hibás, hanem o vagy o vagy akárki, ez gyáva duma, és Te fiam nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!” – Rocky beszéde a Rocky Balboa c. filmből.
“Emberek, ez egy hosszú és kemény háború volt. Önök derekasan, hősiesen harcoltak a hazájukért. Önök különleges alakulat, amelynek tagjait olyan kötelék fűzi össze, amely csak harctéren alakulhat ki. Testvérek között, akik a lövészárkokban tartották egymásban a lelket. Akik látták a halált és együtt szenvedtek. Büszke vagyok arra, hogy önökkel szolgálhattam. Hosszú, boldog, békés életet érdemelnek.” – A német tábornok beszéde Az elit alakulat c. filmből
“”Männer, es war ein langer Krieg, es war ein harter Krieg. Ihr habt tapfer und stolz für Euer Vaterland gekämpft. Ihr seid eine spezielle Gruppe, die ineinander einen Zusammenhalt gefunden habt, wie er nur im Kampf existiert. …unter Brüdern, die Fuchshöhlen geteilt haben, die sich in schrechklichen Momenten gegenseitig gehalten, die den Tod zusammen gesehen und miteinander gelitten haben. Ich bin stolz mit Euch gedient zu haben. Sie verdienen ein glückliches und langes Leben.”
http://www.she.hu/herself/20180822-anyam-a-kotodo-nevelesben-hitt-lett-is-baj-belole-petras-lilla.html
Egy fontos dolgot még kihagyott a szerző, éspedig azt, hogy egyke, így az anyjánek ez nem választási kérdés volt, hanem “elrendeltetett kényszer” .