Feminizmus és hímsovinizmus – két szélsőség, melyhez nem szabad igazodnia, és kötelessége elhatárolódnia a normálisan gondolkodó embereknek. Feminizmus helyett antifeminizmus, sovinizmus helyett antisovinizmus.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy a sok feminizmus-kritika után írnom kellene a hímsovén mentalitásról is, mely bár a feministák jajveszékelése ellenére nem tömeges jelenség, de sajnálatosan időnként tetten érhető. A hímsovinizmus egy olyan káros mentalitás, mely egyaránt árt mindkét nemnek: a nőnek azért, mert leértékeli és a leértékelés közben bántalmazza, van, amikor fizikailag, van, amikor lelkileg; és a férfinak azért, mert rossz (természetesen hamis és általánosító) bizonyítványt állít ki a teljes férfinemről. Mert bár igaz, hogy a micromachismo és a rape culture többnyire egy tudománytalan katyvasz, kevéske részigazsággal és rengeteg sarkítással, de attól még a hímsovén mentalitás létező fenomén, mely időnként vicsorít, és megmutatja a foga fehérjét, a levét pedig a tisztességes férfiak isszák meg.
Magam most eltekintenék a „hímsovinizmus” definiálásától. A neten csak szinte férfi-lejárató, erősen szexista tartalmú propagandaanyagot találtam, sőt maga a fogalom annyira homályos, hogy még a Wikipédia sem képes egy normális értelmezésre. Definiálás helyett inkább elmondanék egy undorító sztorit, ami egyben megmutatja, mi az a negatív férfikép, amelynek az elsajátítása nem ajánlatos egy férfinak sem. Nekem ugyanis volt szerencsétlenségem két olyan férfit (?) is megismernem az elmúlt évek során, akik mindmáig egyfajta földesúrként és rabszolgatartóként uralják a családjukat, a családtagokat pedig jobbágyoknak és rabszolgáknak tekintik, sőt maguk a családon belüli erőszak „művészetének” kimondottan profi gyakorlói. Annyira profik, hogy a testi erőszakot már rég elhagyták, és a finomabb lelki terrort alkalmazzák, meglehetősen sikeresen. Igazi sötét tehetségek az intim terrorizmus terén. Vagyis két gyomorforgató sztoriról van szó, de én csak egyet fogok elregélni részletesen, elég lesz az is. Szélsőséges példa lesz, de szerintem a betegesen radikális „true story” az, ami a legkeményebb mód felnyitja az emberek szemét.
Elvégezte a katonatisztit. 30 évig szolgált a seregben, mint tüzérparancsnok. Megházasodott; fiút szeretett volna, de lánya született. Balesetet szenvedett, leszázalékolták. Szerinte a nő helye a konyhában és az ágyban van, igazából nem sokra tartotta a nőket. Mivel nem volt elég a fizetés a megélhetéshez, végül megbékélt a kétkeresetes családmodellel, vagyis hagyta, hogy az asszony is elmenjen dolgozni. Különös elvei voltak a gyereknevelésről is. Úgy nevelte a lányát, mint egy fiút. Nem engedte játszani, mert szerinte a játék csak gyengíti az embert, ezért a lánynak nem voltak játékai, nem mehetett ki a játszótérre, nem vehetett részt az iskolai bulikon, nem találkozhatott a barátaival. A lányának nem is voltak barátai, de volt neki „fontosabb” dolga is, mint a barátok, ez pedig a házimunka. Miközben ellátta a családfői szerepet, befogta cselédnek az asszonyt és a gyereket, akik ebben a feudumban kiszolgálták, mint egy ősi jogaival bíró földesurat. Úgy gondolta, minél keményebb a gyerek élete, annál keményebb felnőtt lesz majd belőle. Mindezen gondolatra többszöri alkalommal is verésben részesítette, minden különösebb ok nélkül, némi piával rásegítve, egészen kicsi korától. Beíratta egy karate-tanfolyamra, melyre egy évig járt a lánya, mindezt nem akarva, de engedelmeskedve a parancsnak. A lányából nem lett kemény felnőtt, igazából nem megkeményedett, hanem megnyomorodott. Rossz párkapcsolatok, kevés barát, gyenge jellem – végül a lány függetlenítette magát az apjától, és felköltözött a fővárosba. Jelenleg a lánynak van munkahelye, albérlete, barátja. A férfi már árnyéka önmagának; ahogy közeledik a nyugdíjhoz, egyre gyengébb lesz. Időnként látom, ahogy teker a városban és megy cigarettát venni a lánya életét megnyomorító rohadék.
A másik sztori hasonlóan kegyetlen: amiért nem mesélek róla részletesen, abba az is belejátszik, hogy személyes, engem is érintő „true story”. Ott három kamaszgyereket, egy kisgyereket és egy feleséget ural a magát családfőnek tartó férfi. Ő ritkán használ fizikai erőszakot, ellenben mesterien űzi a lelki terror eszközeit. Két saját gyereke fél az árnyékától is, a mostohagyereke úgy mászkál az utcán, mint egy élőhalott, a második feleségével közös kislányra pedig, aki ilyen környezetben nevelkedik fel, nem vár jobb sors. A volt barátnőm, egy valaha kedves, tündéri teremtmény, aki kiszabadult ebből az uradalomból, most egy kegyetlen és megkeseredett asszony lett, igaz, van élettársa, munkája, közös albérlete, és lassan jön a gyerek. Csak reménykedek benne, hogy helyrejön sérült lelke, és olyan boldog életet folytat, amit kívánt magának.
Bizony, ilyen „férfiak” is élnek köztünk. Jó, ha tudunk a létezésükről, és beszélünk róluk. Már csak azért is, hogy legyenek ellenpéldák. A hímsovén férfi tudd olyan ellenpélda lenni egy normális férfi számára, mint a nősténysovén nő egy normális nő számára. Igaz, az utóbbit ma feministának nevezik, míg az előbbi meg simán beolvad a tömegbe, mint szürke átlagpolgár. Persze ezek szörnyetegek, lélek-gyilkosok.
Vagyis lesznek írások arról a férfi típusról, melynek gondolkodásmódja, érzelemvilága, mentalitása és cselekedete nem lehet minta egy normális és egészséges férfi számára.
A hímsovén férfiról, mint elrettentő mintáról.
Nem vagyok biztos benne, hogy jól pozícionáltad ezt a történetet. Akikek leírtál, szimpla despoták, nem nemi alapon zsarnokoskodnak, hanem alanyi alapon. Fiúgyermekeket épp úgy terrorizálhatnak, mint lányokat, feleségeket (beosztottakat, alkalmazottakat, alárendelteket).
A családi terroristának van női változata, és az se nemi alapon válogatja meg az áldozatait, és nem az úgynevezett női jogai nevében abúzálja a családját és környezetét. A feministát sem a családi szerepéről ismerjük fel.
Szóval szerintem nem a hímsovinizmusról hoztál példákat. A hímsovinizmus a női nem alacsonyabbrendűségével operál, nem csak, és nem feltétlenül családi, hanem jóval tágabb társadalmi környezetben.
Egyetértek. A példák sokkal inkább a hatalomról szólnak, mint bármilyen nemi alapú dologról. Kíváncsi lennék az illetők milyen közegben nőttek fel. Valahol az ilyen emberek lelkük mélyén gyöngék, tele vannak félelemmel, rossz mintákat kaptak, képtelenek a bizalomra és az önzetlenségre. Fertőznek maguk körül és megnyomorítják a környezetük lelkét. Ez nem nemi alapú dolog. A nemi eltérés maximum a felhasznált eszközök különbözőségében jelentkezik.
Lehet, hogy csupán egy despota, aki mindenkit el akar nyomni, de szerintem figyelmet érdemel az, hogy a despotizmus jellegénél fogva szorosan kapcsolódhat a hímsovinizmushoz, mivel az ilyen emberek azt gondolják, hogy ők felsőbbrendűek, ezért lenézik azokat, akik tőlük különböznek – beleértve a nőket is. Például, itt is elég nyilvánvaló: “Szerinte a nő helye a konyhában és az ágyban van”.
Ez a férfiakra nézve is elég veszélyes, hiszen az ilyen férfiak viselkedésükkel lejáratják a férfiakat és elősegítik a feminista ideológia térnyerését.
Nem hinném hogy bármit is lejárathatnának. Ugyanazon nemhez tartozás nem jelent valamiféle közös csoportot, társulást, egyletet avagy szövetséget. Több közösséget érzek mondjuk egy debreceni középkorú nővel, mint pl. egy patagóniai vagy zulu férfival.
A feminizmussal ugyanez a helyzet. Az a nő, aki nem fogékony a kaptár-mentalitásra, annál a feminizmus sem lesz kapós esetleg csak extrém körülmények esetén.
Nem önmagától, hanem a feminista propagandának köszönhetően. Gondoljunk csak a vakkomondoros ügyre: az is egy egyéni eset volt, mégis rendszerint úgy kerül elő a sajtóban, mint a bizonyítéka annak, hogy a férfiak verik a nőket. Nem úgy, hogy Balogh József veri a feleségét, hanem úgy, hogy a férfiak verik a nőket.
És a dolgot kizárólag az említett kaptár-mentalitású konzumidióták nyelik be.
Ritka szar cikk.
Két anekdótikus példából következtet a nem létező hímsovinizmusra.
Épp mint a feministák.
A cikk szándéka jó végrehajtás nagyon gyenge.Nem a hímsovinizmust mutatta be.Az egésznek van egy kis előre védekezés jellege.
“A hímsovinizmus egy olyan káros mentalitás, mely egyaránt árt mindkét nemnek: a nőnek azért, mert leértékeli”
Úgyis nagyon túl vannak már értékelve, nem árt egy kis helyrebillentés.
“Szerinte a nő helye a konyhában és az ágyban van”
Természetesen egyetértek.
Négy papucs szavazott.
Ennek a két storynak őszintén mi köze van a hímsovinizmushoz?
Beteg emberek nyomora megkeseríti más emberek életét, van ilyen, ez nemfüggetlen.
Logikailag sehogy sem értem:
– Ha a beteg ember hímnemű = hímsoviniszta?
– Hímsoviniszta = beteg férfi?
Valaki világosítson fel, mert a bántás szándéka nelkül (nincs a cikkíróval semmi bajom) előre is bocsánatot kérek, de ez egy orbitális baromság.
Igen az a férfi aki a nőket lenézi terrorizálja, az az élet más területén is arrogáns ember lehet… Az ilyen “egyedek” miatt sokszor szégyent érzek…És sajnos amikor a nők ebből ítélik meg a többi férfit az is elkeserítő …
A nők fészekrakó ösztöne (biztonságra törekvése) nem feltétlenül manifesztálódik a személyiségének egyéb területére…Emellett simán lehet egy kedves, szelíd családanya, szerető feleség. (Más kérdés, hogy milyenné válik ha megváltozik a szociális körülmény)
OFF: Nem akarok férfi lenni!… 12000 megosztás, 6000 like
https://www.facebook.com/bihari.viktoria.3/posts/10207412777339702?pnref=story
“Nem akarok férfi lenni!
Pár nappal ezelőtt, amikor javában tombolt a negyven fokos hőség, épp egy bevásárlóközpontból jöttem kifelé.
Mindkét kezemben szatyor, gyakorlatilag még a fülemen is, a hónom alatt 24 tekercs vécé papír, vállamon táska.
Természetesen, ahogy kiléptem a tűző napra, mindkét zacskó elszakadt, a zsemlék és a paradicsomok vidáman gurultak szerteszét a földön, én pedig magatehetetlenül próbáltam összeszedni a cuccokat, miközben a helyzet egyre reménytelenebbnek tűnt és egyre kisebbnek és elveszettebbnek éreztem magam a vállamról lecsúszó és kiboruló táska, az éppen megcsörrenő mobil és a „kurva életbe, hogy miért nincs több kezem?!” szituációban.
És egyszer csak elszakadt a cérna.
Elég lett mindenből!
Rongybábúként huppantam le a forró aszfaltra és zokogni kezdtem.
Normális dolog, hogy mindig mindent egyedül kell csinálnom? Hogy 6-kor kelek, bemegyek a városba dolgozni, hogy bevásárolok, hogy mellékállásaim vannak, hogy cipekedem, hogy egyedül irányítom az életemet, egyedül döntök segítség nélkül, hogy minden szarra egyedül vagyok? Ez így tök okés? És az is rendben van, hogy ugyanezeket a terheket olyan anyák is cipelik, akik mindemellett 2-3 gyereket is nevelnek?
Valami eltört bennem és felkerestem a terapeuta barátnőmet, hogy ugyan mondja már meg, én megyek a forgalommal szemben, vagy manapság tényleg minden nő férfi szerepeket vállal?
Azt mondta, hogy teljesen igazam van.
Ez, amit mi, a 21. században művelünk, abszolút nem normális. Annyi teher van a nőkön, hogy ilyen sok talán sohasem volt még. És igen, ez a világ amazonokat képez, nőket, akik az autópálya mellett kereket cserélnek, akik felsővezetői pozícióban vannak, akik az egész családot a hátukon cipelik, akik megtanultak a jég hátán is megélni.
Persze vannak nők, akik ezt kimondottan imádják és remekül boldogulnak egyedül is, de Isten látja lelkem, én azt érzem, hogy ez nem az az út, ami a boldogsághoz vezet, mármint nekem biztosan nem.
Nem akarok ennyi terhet, és ezt úgy mondom, hogy nincs gyerekem, nincs rajtam felelősség és még így is túl soknak érzem a batyumat.
Amikor ott sírtam az áruház előtt, semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy jöjjön oda valaki, hozzon nekem egy zacskót, segítsen összeszedni a holmimat, fogja meg a kezem és vigyen haza. Nem azt vártam, hogy fizessen helyettem a kasszánál, tankolja tele a kocsimat (ami nincs is), hozza ágyba a reggelit, kényeztessen, csak annyit, hogy osztozzon velem a terheimben, mert basszameg, nem arra vagyok teremtve, hogy erős harcos legyek, aki minden nap csatába indul, hanem arra, hogy kedvességet, lágyságot és puhaságot, meg szeretetet árasszak magamból!
De látsz ilyen nőt manapság?
Nagyon keveset.
Mert akiket ismerek, mind-mind ugyanezt csinálják. Túlvállalják magukat, szétesnek lélekben, fejben, érzelmileg, megkeményednek, túlnőnek a férfiakon.
És jön az első randi, és beszélgetni kezdünk.
Elmondom egy napomat.
Felkelek, dolgozom, ügyet intézek, karriert építek, írok, tanítok, szervezkedem, takarítok, bevásárolok, agyalok, ambícióim vannak, megyek előre. És a pasi-teljesen jogosan!- megijed. Mert keresné a helyét ebben a történetben. És hiába mondom neki, hogy jól esne, ha egy csokor virággal elémjönnél a munkahelyemre, jó lenne, ha nem kéne egyedül ennem, egyedül vásárolnom, egyedül filmet néznem, egyedül sétálnom, megijed attól, hogy önálló vagyok, hogy határozott vagyok, hogy nem megmenteni kell engem kérem, hanem érdemben velem és mellettem lenni, miközben én is az ő támasza akarok lenni.
És nincs második randi. Mert ez a nő túl sok, túl sokat érez, túl sokat filózik, túl sok mindent csinál és mindemellett még ideje is lenne egy párkapcsolatra, és beszélgetést akar és közös programot és intenzív, minőségi időt. Ja és persze bolond. Hát mitől Ne lenne az?! Ki nem az?
És ezer és ezer ilyen történetet hallok a barátnőimtől.
Hogy a férfiak megijednek. Mert ők a nőt keresik, a klasszikus nőt, az esendőt, a szendét, a család melegét őrzőt, nem a managert, a gyerekeit egyedül nevelő anyát, aki álló nap rohan, nem az értelmiségi szinglit, hanem a királylánykát.
Soha, egyetlen egy posztomban sem bántottam a férfiakat, mert nem vagyok az a fajta, aki a saját magányát úgy magyarázza meg, hogy „minden férfi szar szemét és úgyis csak azt akarja.” Vannak nagyon rendes pasik. Tudom.
Viszont a terapeutámnak igaza volt abban, hogy manapság a férfiak nagyrészt-mondom, vannak kivételek!- gyávák és tutyimutyik. Kényelmesek. Annyira beelőztük őket, hogy csak kapkodják a fejüket, illetve van az a fajta is, aki inkább megdöglik egy boldogtalan és szexmentes házasságban, egy langyos, híg fosban, minthogy kiálljon magáért, a boldogságáért és olyan nőt válasszon, akivel mondjuk testi és szellemi partner lehet.
Az elmúlt években az összes randim kudarcba fulladt.
És nem azért, mert rondavagyok, kövérvagyok, senkisemszeret, hanem mert folyamatosan ki akartam rugdosni a srácokat a komfortzónájukból. Felvázoltam, mire lenne szükségem, mi tenne engem boldoggá, cserébe mit tudok nyújtani, és te, hallod, látnod kellett volna azokat a riadt arcokat! Hogy atyaúristen! Hát ez totál őrült! Ez ennyi figyelmet és időt és érzelmet igényel? Így nem gondolkodik senki! Mi ez? Ufó?
De nem tudok másmilyen lenni! Nem tudok gyengébb, gyámoltalanabb és életképtelenebb lenni, nem elégszem meg hétvégi otthon punnyadással, sorozatnézéssel, négyfalbámulással, érzelmileg intenzíven szeretnék élni és tanulni, fejlődni, tapasztalni egy kapcsolatban! És körbenézek, és gyakorlatilag az összes helyes és okos barátnőm pontosan ugyanettől szenved!
Popper Péter írta valahol, hogy kimegyek az utcára és azt látom, hogy felnőtt ruhába bújt kisfiúk mászkálnak mindenhol. Anyuci pici kedvencei. Nagy gyerekek, akik eljátsszák a főnököt, a melóst, az ügyvédet, de közben érzelmileg és fejben gyerekek maradtak, a nők pedig toronymagasan kenterbe verik őket.
És nyilván nem akarok általánosítani, és sok érzelmileg éretlen nő is van, és sok érzelmileg érett férfi is, de valahogy egyre többen vagyunk boldogtalanok és egyre jobban megszokjuk azt, hogy totál normális mindent önállóan, segítség nélkül csinálnunk, hogy a boldog párkapcsolat az valami elit klub, ami csak a kiváltságosoknak jár, akinek nincs ide V.I.P belépője, az csak tegye a dolgát egyedül.
Szétesik a világ, szétesik a világunk, a férfi ellenség lesz, valami hülye kis eszköz, a szükséges rossz, a nő férfi lesz, aki megkeményedik, aki küzd, aki saját magának szül gyereket és majd megoldja valahogy önállóan, a kapcsolatok ellaposodnak, a problémák a szőnyeg alá kerülnek, mert már mindenki pattanásig feszült, mert ha egy nő végre talál egy férfit, akkor foggal-körömmel meg akarja tartani, olyan nagy a férfi ínség és olyan nagy a társadalmi nyomás, hogy menj férjhez, szülj gyereket, építs karriert!
De hogyan?
És miért van ez így? Mindenki megőrült? Én is? Te is? Normális dolog, hogy semmire és senkire nincs idő? Hogy mindenki rohan, stresszel, küzd, pénzt keres és idegbajos? Normális dolog, hogy egyre több a válás, a magányos fiatal, az egyedülálló anyuka és az összezavarodott tini? Mi ez az egész? Hol rontottuk el? Miért frusztráljuk egymást?
Nem akarok kemény nő lenni! Nem akarok páncélt, karriert, munkaközpontú életet!
Én még nem is olyan rég egy tündéri kislány voltam, és mint mindenki más, én is arról álmodtam, hogy a hercegemmel fogok boldogan élni a saját kis világomban. De ez a világ kiírtja belőlünk a kislányt és lovagokká üt minket, akik nap mint nap kimennek a csatatérre.
Nagyon elveszettnek érzem magam és őszintén megmondva, egyáltalán nem látom a kiutat. Sem az én életemből, sem a többi, hasonló érzésekkel küszködő nő életéből. Nem tudom, hogyan lehetne visszafordítani ezt a folyamatot. De jó lenne, ha a helyemen lennék és a világ is, a férfiak és a nők is a helyükön lennének. Mert ez most egy eszeveszett küzdelem, amiben mindenki össze van zavarodva, és amiben én magatehetetlenül sírok az aszfalton és senki sem fogja meg a kezem.
Pedig szentül hiszem, hogy egy nő csak akkor boldog, ha van mellette egy szerető társ, aki az ő támasza és védelmezője.
De ki véd meg minket ha már túl erősek vagyunk? Milyen szerep marad akkor a férfiaknak?
Köszönöm a figyelmet.”
ON
Hu de lenne kedvem irni egy hasonlo terjedelmu valaszt… de semmi ertelme nem lenne. Elvezi az aldozatszerepet…
Nem hinném, hogy élvezi. Kimondottan kínlódik a saját bőrében, és nem látja a kiutat. Én sem.
Elég egyszerű a kiút pedig. Pl. alázattal kellene fordulnia az embertársai felé! Nem azzal kellene palástolnia a hibáit, hogy azt mutatja, hogy ő jobb mindenki másnál. Tisztelnie kellene azt, amit mások adhatnak neki és nem úgy hozzá állni, hogy neki minden jár. Nézem az egyik videóját és tök az jön át a személyiségéből, hogy egy végtelenül szeretetéhes ember, aki a saját egoizmusa miatt elüldöz maga mellől mindenkit. Nem látja, hogy magának csinálja a gondokat. Amúgy semmi különleges nincs ebben, ez affajta népbetegség manapság. Főleg nőknél.
Szóval le kéne szállni a magas lóról és rá kéne ébredni, hogy bőven van még mit tanulni az életről és az emberi kapcsolatokról!
Pedig szívesen elolvasnám.
Egyébként valaki beszólt neki azzal a címmel, hogy ki a fene Ő valójában, erre maga Puzsér védte meg, a nagy antifeminista.
Abban teljesen igazad van, hogy teljesen áldozatszerepre játszik.
No mire megint gép elé kerültem, addigra a többiek összességében elmondtak mindent, amit én tudtam volna. Talán még az hiányzik, hogy az egész “igazi férfi” utáni sírásban sehol nincs benne az, hogy a modern nő – vagy konkrétan ő – mit tudna adni ennek a férfinak. Sehol nincs az egészben az a felismerés, hogy ahhoz, hogy ő megkapja az általa (el)várt férfit, ahhoz neki is olyanná kéne válnia, ehhez pedig először is rá kéne jönni, hogy mit keresünk. Ez azért nagyjából sikerült neki, csak valahogy nem sikerült összekapcsolnia a fejében a dolgot. Tisztában is van vele, hogy ő nem olyan nő. De akkor meg mit sír??
Nah mindegy. Amúgy szinte biztos vagyok benne, hogy 18-26 éves kora között egy csomó tök normális, rendes férfit, akire most számíthatna, elhajtott maga mellől, mert nem volt elég érdekes, izgalmas, kalandos, kihívás, macsó, stb.
“Amúgy szinte biztos vagyok benne, hogy 18-26 éves kora között egy csomó tök normális, rendes férfit, akire most számíthatna, elhajtott maga mellől”
Komolyan ezzel a jánkával foglalkoztok? Az ínyes vigyorával? Borzalmas.
En nem tudom, miert latjatok ezt ferfigyalazasnak, az egesznek kifejezetten olyan hangulata van, hogy “hogyan tette tonkre a feminizmus a ferfiakat es foleg a noket”. Bihari Viktoria deklaraltan nem feminista (sot), szerintem egyaltalan nem erdemli meg, hogy Antoni Ritanak kijaro fogadtatasban reszesitsetek.
Pedig ez csak a szokásos szexista férfigyalázás. A férfiasság elvitatása, relativizálása, kicsinyítése, mindezt minden férfira kivetítve társadalmi szinten. Valójában egy férfi számára sokkal nagyobb a maszkulinitás terhe, mint egy nő számára a femininitásé, és ezt nagyon nem jó ötlet egy olyan világban tovább fokozni, ahol a nők számára minden erkölcsi norma, és nemi szerep már ténylegesen megszűnt.
“egy férfi számára sokkal nagyobb a maszkulinitás terhe, mint egy nő számára a femininitásé” – Ezt kifejtenéd? Elsőre ugyanis nem tudom hogy ezeket hogyan mérnéd össze.
A kérdésed sajnos elsikkadt.
Igen, úgy tűnik…
Érdekesnek tűnik, de mivel több mint kétszáz oldal korai lenne bármit is mondani…
Mindkettő tanult szerep. Csak a lányokat kezdettől fogva az emberek idomításának alaptörvényeire tanítják: miniatűr babák, amiket személyiséggel ruháznak fel, és ugyanúgy dicsérnek/korholnak, mint ahogyan őt is dicsérik és korholják. A fiúkat pedig személytelen, nonfiguratív, kreativitást, munkát igénylő játékokra (építőkockák, versenyautó, villanyvasút) vagy az egymással való versengésre (pl foci) kondicionálják, hogy majd felnőttkorukban a nők számára hasznos eltartóként funkcionáljanak.
Brandon, tegnap valaki kiosztott, hogy én általánosítok….a lányok így, a fiúk úgy……de be kell látjátok, hogy ti is azt csináljátok. Minden ember indivídum…..ha a fenti meglátásod állna, akkor ugye megint előjön a szülők felelőssége. Illetve az, hogy a világ teljesen uniformizált. Pl. az én lányom nem babázott soha( nem azért,mert tiltottam, egyszerűen nem érdekelte )……illetve csak annyiben, hogy ruhát varrtunk nekik és volt étkészletük amiben játékból főzőcskéztünk.Tehát a férfiak számára hasznos kiszolgáló funkcióra tanítottam akkor őt?
Lilith, így van, lehetne akár ezt is mondani, csakhogy a 2 dolog nagyon nincs arányban egymással. Ha sorra vennénk azt, hogy a fiúknak és a lányoknak, mit tanítanak a szülők, akkor azt láthatjuk, hogy még ha a hagyományos nemi szerepek volnának jellemzőek még ma is, akkor is a fiúkra raknának több terhet. De ma már erről sem beszélhetünk: ugyanis a feminizmus eredményeképpen a nemi szerepek teljesen megváltoztak, mégpedig olyan módon, hogy a férfiaknak még jobban ki kell szolgálniuk a nőket: egy férfit leszólnak azért, mert nem főz, mondván nem veszi ki a részét a házimunkából, ugyanakkor egy férfitől elvárják, hogy segítség nélkül ő cipekedjen, amíg az asszony üres kézzel jön mellette. Ott már senki nem szólja le a nőt, hogy miért nem segít a férfinek… A feministák a nemi szerepeket olyan módon igyekeznek átalakítani, hogy minden téren a nők számára legyen kedvező.
Na ja… További kiegészítések az emberek idomításához:
pl. csecsemőápolás, főzés, háztartás, stb.
Te lennél a legjobban felháborodva, ha a fiúknak is babázniuk kellene, meg főzőcskés játékokat adnának nekik.
De szerintem nem jártál még óvodában. Ott azzal játszanak a gyerekek, amivel akarnak. A fiúk kezéből nem tépik ki a babát vagy a kissöprűt.
Erre persze mondod majd azt, hogy ja, persze, mert a fiúkra már a csecsemőgondozást és a háztartást is rá akarják sózni a nők.
P.S.: A fiújátékok közül kihagytad pl. a sakkot.
Högyi, az ólomkatonât kifelejtetted :), az mëg a kâlyhában megolvadva is szívformâjú lett, míg a táncosnôcskébôl csak a szénné égett aranycsillám vacak maradt…
Mindenesetre az, hogy csak hellokitty van, azt én is mérhetetlenül igazságtalannak tartom, jó lenne ha lenne hellotommy például. a kisfiúknak a szörnyekkel, a rondán megrajzolt rajzfilmfigurákkal kiskoruktól támadják a pszichéjét.
Esztétikus fiúruhát vadâszni kell.
kiráz a hideg a halálfejes cuccoktól, amit ovis srácoknak szánnak, arról nem is beszélve, hogy a színek fekete, szürke, foszöld, sötétkék…
A játékokkal kapcsolatban viszont a srácok állnak jobban, az autókhoz manapság ott van a beültethetô, mozgatható miniatûr emberke, brioból olyan klassz terepasztalokat lehet építeni, hogy tényleg sokszor az az érzésem, hogy mi is beszabadultunk a játékboltba. A legot mi pl csak ömlesztve vesszük, mert az ilyen-olyan készletek/ modellek csak kényszerpályára helyezik az elmét. a halomkockából viszont eszméletlenül klassz dolgokat lehet létrehozni. sémát követni a majom is tud, alkotni csak az ember.
ha játékot kell venni: a srácomnak mindig találok vmi vagányat, a lányunkét mindig megszenvedjük, mert kb baba, babakocsi és hercegnôs csilivili a választék. A Barbieval semmi bajunk, csak ne lenne annyira pink :).
Én sosem égettem olvasztottam ólomkatonát…
A lányom útálta a barbit, meg az énpicipónimat. A 4. születésnapjára kapott egy barbit, amelyet 1 héten belül úgy elásott a kertben, hogy sosem találtuk meg.
Kapott egy jó kis rongybabát – sajnos akkori amerikai divat szerint neonszínekben pompázott -, de sohasem játszott vele. A kisebbik öccse viszont befogadta Babácskát a 275 plüssizé közé, amelyek között aludt még 9 évesen is.
A fiúk 4-5 éves korukban tanultak meg sakkozni.
A lányjátékokkal nekem is volt gondom, de csak azért, mert nekem sem volt igazán – a babakocsival nem tudtam mit kezdeni – vagyis homokot szállítottam benne -, a babák egy részének haját megnyírtam és dühös voltam, hogy nem nőtt vissza, no meg ruhákat varrtam nekik; megoperálni nem lehetett őket, úgyhogy nem vettem sok hasznukat.
A lányommal is inkább kreatívkodtam – ez erősen megmaradt benne. Jobban ment a társasjáték, mint a baba. :o) És persze kicsinek olyan örökmozgó és nagydumás volt, hogy napi 4-5 embert lazán és csípőből képes volt kicsinálni. :o))
Valahogy nálunk sosem volt gond a játék kérdése.
csak a szexista Andersenre utaltam a rendíthetetlen ólomkatonával, ill arra hogy a kisfiúknak régen is voltak miniatûr emberkéi és nem igaz, hogy csak nonfiguratív, személytelen játékaik lennének, a szerepjátékozásról nem is beszélve.
nálunk a lány nagggyon nôcis kezdve a ruhák és táskák, csattok és cipôbôl sosem elég, játékban minden mozogjon, száguldjon és pakolható legyen, pont mint Borisz posztjában az autó :), viszont plüssökben és babákból nincs sok és azokhoz nagyon ragaszkodik.
Éppen ellenkezőleg. Vizsgálatok igazolták hogy már mászós korban is van nemi alapú játékválasztási preferencia. Mégha a játék “fiús” vagy “lányos”, a vele játszott dolgok akkor is nemre jellemzőek lehetnek. Személy szerint láttam már fiús bábúkkal (katona stb) babázó kislányt és kisfiút is aki testvére babáit használta elrablósra, kikötözősre.
Figyelmedbe ajánlom ezt a férfihangos cikket is.
Meglehetősen feminista álláspontot képviselsz.
Igen, értettem, hogy az apró babákra célzol az ólomkatonákkal. (o:
A gyerekeim korosztályának volt a tininindzsateknőcök is, meg a bionicle transformerek. Ez utóbbiból nekünk is volt. :o)
Elek…
“Meglehetősen feminista álláspontot képviselsz.”
Ezt most kinek írtad?
Brandon kommentjéhez írtam.
“Valójában egy férfi számára sokkal nagyobb a maszkulinitás terhe, mint egy nő számára a femininitásé.”
“Mindkettő tanult szerep. Csak a lányokat kezdettől fogva az emberek idomításának alaptörvényeire tanítják…”
Eddig tartott a mellébeszélés lányok… Nem a kisfiúk vagy kislányok játékait kell megszabni, keretek közé szorítani. Nem is értem, tényleg ennyire egysíkuak vagyok, hogy a fentiekből csak ezt tudtátok kiolvasni? Nem ezen a terüten kell a kreativitásotokat csillogtatni, már ami az operatív részleteket illeti. Ténymegállapítás történt. A lányokat a manipulációra nevelik. A fiúkat pedig arra hogy érdemesnek találtassanak a manipulációra. Lehúzás <=> Életrevalóság
Szerintetek kiken nagyobb a nyomás!? Ha választanod kéne, hogy kereshetsz valakit aki eltart vagy magadat kell eltartanod? Csak költői kérdés volt, mert a lényeg: Mi nem választhatunk – és nem is akarunk! Nem ezért lett a fenti tény megállapítva! Nekünk jó így! Pusztán meg lett jegyezve, hogy hiába lettetek önnállósítva, ha bármi nem megy az életetkben továbbra is egy férfi után sírtok egyből – és/vagy még további előjogok kiharcolására, ez folyton kiderül és ennek különben a neveltetésetek az oka és mindehhez képest elég nagy arcotok lett, ami sokkal jobban fáj ha pofára esik az ember, pl. néhány elgurult paradicsomban… A kisasszony pedig, ha már mindenképp posztot ír egy ilyen bagatell esetből, ahelyett hogy magát fényezi és bagatelizálja el szintén, inkább köszönje meg az összes hajléktalan férfinak, hogy nem köpték le egyenként, sorban, miközben tolták vissza a bevásárlókocsit.
“Szerintetek kiken nagyobb a nyomás!? Ha választanod kéne, hogy kereshetsz valakit aki eltart vagy magadat kell eltartanod? Csak költői kérdés volt, mert a lényeg: “Mi nem választhatunk – és nem is akarunk! Nem ezért lett a fenti tény megállapítva! Nekünk jó így!”
Szerintem ez nem nekünk jó, hanem a nőknek. Nyilván van előnye annak is, ha én tartom el, de összességében nem éri meg, akárhogy is nézem, sokkal több érv szól, amellett, hogy azt válasszam, hogy a nő tartson el, minthogy én tartsam el őt.
Vagyis az már gond, ha ez csak egy költői kérdés: lehessen választani egy férfinak is!
Most az alapvető nevelési irány, mint teher – volt a kérdés. Nyílvánvalóan nehezebb lelkileg konstatálni azt, hogy vagy eltartja magát, vagy megy a süllyesztőbe, mint azt hogy van egy ‘b’ terv is. Emelett mindenki végül is azt csinál amit akar, és sokan teljesen jól elvannak… Viszont a felvetés jogos, hogy a hisztinek helye nincs…:)
Egy *** férfiként pedig azt gondolom nem kéne a feminizmust tovább terjesztened egy ilyen oldalon! Nyilván okosabb vagy mint én, mert láthatóan megvezeted a jónépet. Azt hiszem ez a link egyértelműen mutatja, hogy a szerző egy mangina feminista: “Hadas: a feminizmusnak még szüksége van védőbeszédekre” mivel az általad linkelt dolgozatnál később tette ezt a nyilatkozatot.
http://eletmod.transindex.ro/?cikk=19959
Bocs, de nem kívánok belemenni ezekbe a sületlenségekbe amikbe beleolvastam itt, mert nem vagyok hajlandó megértő lenni az eltartott, egyedülálló, elvált anyukákkal akik csak szórakoznak és eladják magukat antifeminista nőknek akik megtértek. Ha folyamatosan kiálltok és tesztek valamit az agyöngyötört férfiakért például az elvált apákért, akkor képes leszek megértőbb lenni a törtető, sőt a feminista nőkkel is. Leszavazhattok nyugodtan, de legalább kimondtam amit gondolok. Egyéni vélemény, elsikkad a feminista rinyálásban.
Mondjuk egy normális kritika Hadas Miklós életművének feminista részéréről nem lenne rossz. Egyfajta ellenszer a kútmérgezés ellen.
Sokszor gondolkozom azon, hogy nem kellene-e egy feminista árokásós topik a Férfihangra, ahol ki lenne beszélve egy-egy hírhedt feminista személye és munkássága.
Mondjuk ennek a mintájára:
http://arokaso.blog.hu/
Pash Cutter: A hülyeség mennyisége potenciálisan végtelen. Mind végigolvasni, és vitázni vele szerintem szélmalomharc. Ki fog többszáz oldalt elolvasni azért, hogy leírhassa, hogy marhaság?
“Ki fog többszáz oldalt elolvasni azért, hogy leírhassa, hogy marhaság?”
Németországban újra kiadták a Mein Kampf-ot – kommentárokkal. A kommentárok feladata kettős: magyarázni a sorokat, és cáfolni a benne leírt hülyeségeket. Most képzeld el azokat a történészeket, akik végigrágták magukat 700 oldal hülyeségen, hogy megírják a hülyeségeket dekonstruáló kommentárokat!
Persze, szerencsére Hadasnak nincs akkora hatása. Bár Lilith-et még így is megfertőzte…
Ha komolyan gondoljuk a feminizmus elleni küzdelmet, akkor el kell olvasni az ilyen műveket, hiszen ha nem ismerjük az ideológiai alapjait, akkor nem tudjuk cáfolni se ezeket. Ez fontosabb szerintem, mint az utcán tüntetgető, agresszív feministákkal való foglalkozás, egészen biztosan többet ér egy ilyen műkritika, mint egy újabb cikk egy olyan témáról, amit már rengetegszer körüljártunk.
Egyébként, ha valóban az egész mű ostobaság, akkor annál könnyebb cáfolni. De nem szabad abba a hibába esni, hogy azt mondjuk, hogy Hadas feminista-párti, ezért minden rossz amit mond, hanem tényleg csak azokra a nézeteire kell összpontosítani, amelyek nem állják meg a helyüket, vagy károsak.
Pash Cutter, Veram: Elismerem, hogy van ebben igazság. Őszintén szólva én még sosem hallottam Hadas Miklósról ezelőtt. Ezért volt az az első reakcióm, hogy az ő hülyeségeivel fölösleges foglalkozni. De ha valóban egy fontos figura, akkor az más.
A számból vetted ki a szót hgyi.….mert, ha az nem jó, ha a lányok babáznak, a fiúk meg építő kockáznak,akkor ugye fordítva kellene idomítani őket, többek logikája szerint itt……És fején találtad a szöget, próbáltak az ismerősök mindenféle Barbiet ajándékozni a lányomnak,de ő még csak ki sem bontotta őket.Az óvodában meg mindenki mindenféle játékkal játszott…..Ne haragudjatok a legnagyobb baj itt a fórumon , hogy keveseknek van igazi tapasztalata egy normál alapokon működő kapcsolatról. Így nem marad más mind fura elméletek gyártása…..
Nyugalom. Nem lehet meghaladni egy véleményt ha nem ismered. Az ellenvélemény, negatív példa új érvek keresésére sarkall, ellenállásra késztet stb.
Ami a linkelt riportot illeti elég gáz az biztos. Szociológusként egyszerre demográfus, esztéta, közgazdász, jövőkutató és kitudja még micsoda ez az ember.
“Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!” – Bástya elvtárs
“A kommentárok feladata kettős: magyarázni a sorokat, és cáfolni a benne leírt hülyeségeket.”
S milyen hülyeségek vannak benne?
“Most képzeld el azokat a történészeket, akik végigrágták magukat 700 oldal hülyeségen, hogy megírják a hülyeségeket dekonstruáló kommentárokat!”
Elképzeltem a rusnya kipás fejüket.
“Ezt kifejtenéd? Elsőre ugyanis nem tudom hogy ezeket hogyan mérnéd össze.”
Közösségekben: iskola, munkahely, vagy a kapcsolódó társadalmi jelenségek, iskolai rossz teljesítmény, kibukási arány, az öngyilkosságok arányai, a hajléktalanság. Ezek nem véletlenül a férfiakat sújtó problémák. De ez már el lett mondva korábban is.
Az előző kommentedben a férfiasság és nőiesség terhéről beszéltél most pedig a férfiakat és a nőket érőkről. A kettő között én érzek némi (nemi) különbséget. Az utóbbi biológiai tény, míg az előbbi sokkal inkább tanult jellemző. Ebből adódóan az előbbi mintegy részhalmaza az utóbbinak.
“a férfi ellenség lesz”, “Annyira beelőztük őket, hogy csak kapkodják a fejüket”, “már túl erősek vagyunk”
Amit leírt a cikkben a nő, azt csak saját maguknak köszönhetik. Több ismerősöm, és én is jártunk már úgy egyetemista nővel, hogy azért szakított, mert a barátnői lenyomtak neki valami hasonló kaliberű szöveget, és “hirtelen nagyon erős lett” és bedobta a törülközőt, pedig csak tele beszélték a fejét mindenféle hülyeséggel (semmi más oka nem volt tettének, bizonyíthatóan).
Érdekes ez a Bihari Viktória. A múltkor még egy olyan cikkét hoztátok le, amiben még valamiféle önvizsgálattal is megspékelve kárhoztatja a szingliszerepet. Úgy látszik kezd megzakkanni, lassan felvonul az egész repertoár az óvodás férfiakkal, illetve a sokkal okosabb nőkkel (MegaLOL)
A munkám révén nagyon sok magas végzettségű, egzisztenciálisan is rendezett körülmények között élő nőt ismerek. Hiába a papír és a cím, valódi intellektus 99% esetében nem jutott hozzá, csak a bemagolt könyvből származó száraz “tudás”, a kombináció, következtetés képessége nélkül. A nagy részük nem tudná megmutatni a térképen Afrikát, közéleti tájékozottság nulla, irodalom a kötelező olvasmányok a múltból na meg esetleg freitomi, havas és a szürke árnyalatai.
Biztosan nagyon rossz merítés, de ez van. Ellenben az öntudat az persze megvan. Meg az igény a szintén magasan képzett, intelligens és ugyebár filmszínész külsejű palik iránt. Ha van is ilyen ember, vajon mi a fenéről tudna velük beszélni?
Már százszor olvastam itt, hogy felmérések szerint a nők 80%-ának a férfiak 20%-a minősül csak szóba jöhető partnernek, azután megy a sírás-rívás a kedves, odaadó srácok után. Ja, hát azok rossz kinézetű lúzerek, ennél én többet érek….
Így van, Bihari Viktória a nőként sikertelen nők állatorvosi lova. Lehet, hogy a szemünk láttára fog átalakulni vérengző férfigyűlölő feministává, ami kézenfekvő vígaszágnak mutatkozik minden megkeseredett nő számára, ás amit egyébként nagyon sajnálnék.
Régóta figyelemmel kísérem a munkásságát, a tékasztorik bájos, derűs és kiegyensúlyozott, kimondottan vonzó jellemű nőt mutattak be, aztán valahogy elkanyarodott a dolog. Érdekes lenne a példáján keresztül megérteni, hogy hogyan zajlik egy ilyen folyamat.
Sportszerűtlenek vagyunk, mert ez a nő névvel, címmel, fényképpel mindennel kinyitja előttünk az egész magánéletét, mi meg ugye arctalanul osztjuk az észt. De ezt ő választotta, mi meg tanuljunk belőle. Nézzük mi jön még:)
Digitális emberkísérlet.
Nem kéne erre inkább egy új cikket nyitni? Mert pont a hímsovinizmus alatt semmi keresnivalója.
Mivel én vagyok a cikk szerzője, igazából nekem kéne felemelnem a szavam az offtopicolásért. Ezt két okból nem teszem:
EGYRÉSZT tetszik a téma, és élvezem az alatta kialakult disputát. Sőt, még véleményem is van a dologról. Bihari Viktóra, ha tényleg átmegy egyfajta pálforduláson, az nem fog tartalmazni semmi meglepőt. Nekem a kedvenc példám Barok Eszter, aki régebben fennen hirdette, hogy ő se nem feminista, se nem antifeminista, hanem a kettő között áll a véleményével – ma már pedig egy a véresszájú feministák közül, Gerle Éva és Antoni Rita kebeltestvére. Nálam B. E. akkor szerepelt le igazán, amikor kifejezte örömét Huffnágel Pista szenvedései láttán.
Bihari Viktóra gyermekdednek nevezi a férfiak többségét, miközben egyrészt kihoz egy ilyen nyavalygós és hisztizős cikket, hogy nem bírja tovább, másrészt tele van a facebook-oldala magamutogatós, önimádó képekkel (kb. olyanokkal, amikor a tinik lefényképezik magukat a tükör előtt). Avagy nevetek magamban. Bagoly mondja verébre…
MÁSRÉSZT simán érinti egymást a két téma. Mivel szerintem a hímsoviniszta és nősténysoviniszta mentalitás generálja egymást. A nemi sovinizmus (melynek egyaránt van női és férfi arca) a mi romlott rendszerünk egyik velejárója. Mely egyrészt kitermeli azokat a férfi elhajlásokat, melyeket a cikkem érinti, és azokat a női elhajlásokat, ami a Barok Eszter és a Bihari Viktória (mellesleg két olyan nő, akikről többet feltételeztem még régebben).
MÉG VALAMI: Találtam egy még a B. V. facebook-bejegyzésénél is borzalmasabb bejegyzést egy párkereső oldalon. Egy kis idő elteltével bemásolom.
“a mi romlott rendszerünk”
Na végre kezdesz benáculni. Hajrá-hajrá.
OscarOmega-val egyet tudok érteni 100%-ban. Én jelenleg gyakornokoskodom egy elég komoly hátterű cégnél. Az egyik, szintén gyakornok csajnak, mikor elkezdtem sorolni, hogy milyen könyveket érdemes olvasni, csak nézett kb., mert ő facebookozni és fesztiválozni tud csak. Idézet “Hát lehet nekem is el kéne kezdenem olvasni”(vegyészmérnök). Innentől kezdve én inkább foglalkoztam mással, a csaj viszont tapadt, szerencsére nem egy helyiségben vagyok vele, mert agyf@szt kaptam volna záros határidőn belül. Persze nyilván megtalálja a saját rétegét, viszont én is azt tapasztalom, hogy rengeteg inkompetens ember kap ma diplomát, akár úgy is, ogy életében 1-nél több könyvet nem olvasott, aminek lenne is értelme.
Van egy könyv, a címe nem jut most eszembe, de bővel elég csak azt az egyet elolvasni, a többi tökre felesleges.
Egyik kedves nőismerősöm szerint az írásaiból az jön le, hogy bipoláris depresszióban szenved.
Egyébként szerintem elég értelmes, és még önkritikája is akad, ami határozottan nem hátrány.
Talán az a legrosszabb hogy ennyi követője van ennek a nőnek. Én csak onnan ismerem hogy valamelyik ismerősom lájkolta , és az én kezdőlapomon olvasható lett az írása. Túl sokat beszél, ember nincs aki kibírná mellette . De persze könnyebb megmondani hogy a másik nemmel van a baj. Röviden ennyi mert még az időt is sajnálom arra hogy ilyenekről írjak. Én megtehetem hogy arrébb lépek tőle, de ő nem tud hova menni saját magától, de lehet nem is akar ! Ez a maximális élvezet az életében!
Az önsajnáltató “nőies” áldozatszerepének eljátszása közben világosan bemutatta, hogy a nő számára a férfi csak egy használati tárgy, aminek csak akkor van valamilyen szerepe a nő életében, ha segítségre szorul, mert egyedül nem megy, vagy túl nehéz valami.
Ennyit a nők krvabonyolult, férfiak által felfoghatatlan érzésvilágáról, és férfiképéről.
Van olyan nő ismerősöm, aki most végezte el a BA-t, és elrontotta az MA jelentkezését, februárban, a felvi.hu-n. 30 km-t utazott hozzám, mert felajánlottam, hogy segítek neki, Ezen borzasztó nehéz, kb. 70-es IQ-t igénylő feladatot 5 perc alatt elvégeztem (osztatlanra jelentkezett, 3 év felsőoktatás után nem tudta felérni ésszel szegényke, hogy mi a különbség ezen képzések között). Tanár lesz szegénykém…
Na, tényleg nem akarom, hogy átcsapjak nőgyalázásba, de akkor megosztom még a másik tréfás sztorit: nagyondoktor, orrát fennhordó csaj tévedésből a munkahelyen meghallgatott egy híradást a rádióban a közel-keleti konfliktusról. Odafordul hozzám és megkérdezi: Teeeee, figyelj, kik azok a zsidók és palesztinok és mit akarnak egymástól?
Együttérzésem! Több éves orvosi könyvtárosi gyakorlatom alatt én is tapasztaltam.
Az ilyen nagyondoktorok nemtől függetlenül idióták.
Ez a hölgyemény fordítva ül a lovon. Jön Popper Péterrel, hogy kisfiúk szaladgálnak az utcán férfitestben. Pont egy kislány sírását olvashatjuk fent. Ha egy nő erős lesz, okos és törtető, karrierista és életének kovácsa, akkor az bizony nem fog egy ilyen önsajnálattól csöpögő írást kreálni, pláne nem fog fenékre huppanni a szupermarket parkolójában, amikor szétgurulnak a zsemlék. Aki ilyet ír, az egyszerűen nem is életrevaló, teljesen önállótlan.
Mit tenne a szerző, ha neki valóban lenne 2-3 gyereke, és két betegség miatt két kórházba kéne szaladozni, közben meg ellátni a beteg nagymamát is? Mert sok nő képes ilyesmire és meg is teszik. De azok nők és nem kislányok, mint az írás alkotója. (milyen játszi könnyedséggel beszél a többgyerekes anyukák nevében gyermek nélkül).
Az a baj, hogy rengetegen vannak hozzá hasonlók és képesek Oravecz Nóra életigazságait olvasgatni, posztolgatni, lájkolni, mert addig sem kell felelősséget vállalni a saját életükért, saját döntéseikért, vagy saját döntésképtelenségeikért. Vannak hasonló emberek férfiakban is, de még is, akik a közösségi médiában, bulvárban telefröcsögik a hasonló megnyilvánulásokkal a világot, szinte kizárólag nők. Érdekes…
Amúgy sajnálom a szerzőt, mert neki csak az “alsó” szegmensből fog pasi jutni ezzel a mentalitással és nem éppen olyan, akit ma ő megálmodna magának…
vagy keres magának egy pótaput…
Egyetértek veled. A mostani 20 – 30 éves nők kislányok női testben, véleményem szerint. Tűsarkúban, LV táskákat szorongatva futkorásznak az életen keresztül. Sokszor hülye Cosmopolitanon nevelkedett barátnőkkel körülvéve. Így nem csoda, hogy egy hétvégi( singli háztartásba való nyilván igen megerőltető ) bevásárlás kiveri náluk a biztosítékot. A való élet még nem érte el az ingerküszöbüket, de ahogy látom nem is fogja. Nő létemre azt kell mondjak, hogy siralmas.
Általános tapasztalat hogy a feladat meghozza a megoldást is. (“Teher alatt nő a pálma”) Pár éve évtizede a 20 év körüli házasságkötés gyakori volt és a párok jókora része sikeresen vette az összes akadályt, persze nem mindenki, de a 35 v. 40 éves ifjú párok problémamegoldó és kompromisszumkereső képességére sincs garancia.
“Felkelek, dolgozom, ügyet intézek, karriert építek, írok, tanítok, szervezkedem, takarítok, bevásárolok, agyalok, ambícióim vannak, megyek előre. És a pasi-teljesen jogosan!- megijed. Mert keresné a helyét ebben a történetben.”
ez a leggázabb rész.
a vehemens infantilizmustól ijednek meg…
hol maradna hely a “te”nek, ahol ennyire minden az én én én körül forog. – ideje kilépni a háromévesek nárcisztikus dackorszakából.
teljesen hétköznapi automatizmusokat próbál a szerző vmi különleges hópiheségként beállìtani.,
felnőtt emberek felkelnek, ügyet intéznek, dolgoznak, háztartást vezetnek, sőt még olvasnak is :)) , de nem érzik szükségesnek a másik orrára kötni, mert élettel járó alapficsörök.
még jó, hogy nem írta oda, hogy már nem az ancija törli a popsiját, ha kakilt.
beszarás. nna.
Igen. A Férfiak, mielőtt belemennek egy párkapcsolatba, csinálnak egy ilyen T-accountot:
– Mit fog ez hozzátenni az életemhez
– Mit fog ez elvenni az életemből
Szegény Vikunak elég deficites a balansza. Épeszű férfi füleit hátracsapva menekül egy ilyen kapcsolat elől. És ő nem érti:(
Sajnos mostanában túl sokan foglalkoznak az “én”-nel. Vannak, akik ezt megpróbálják azzal álcázni, hogy másokon segítenek. De akkor is az “én” van előtérben, mert többnyire saját maguk és a megítélésük miatt teszik.
Sokan veszik a Calgont is… Nem mindenki tud ellenállni a társadalmi – az általa kiválasztott szelet – nyomásának.
Nagyon érdekeset írsz, ez majdnem a mai napig a pszichológia alapvetése volt, de a bostoni futóversenyen történt robbanás után pszichiáter hallgatók a jelenség ellenkezőjének a bizonyítékát találták… lehet, hogy egyszer itt is paradigma váltás lesz.
Amúgy azért a pozitív játszma mindenképpen hasznos, akkor is, ha az indíték vitatható.
Az is nem valami megrendezett bohóckodás volt?
offoffoff:)
“Nem akarok férfi lenni!
Akkor ne viselkedj úgy:) A férfiak nőket szeretnek az ágyukban általában:), nem egy másik férfit:)
Rongybábúként huppantam le a forró aszfaltra és zokogni kezdtem.
Normális dolog, hogy mindig mindent egyedül kell csinálnom? Hogy 6-kor kelek, bemegyek a városba dolgozni, hogy bevásárolok, hogy mellékállásaim vannak, hogy cipekedem, hogy egyedül irányítom az életemet, egyedül döntök segítség nélkül, hogy minden szarra egyedül vagyok? Ez így tök okés? És az is rendben van, hogy ugyanezeket a terheket olyan anyák is cipelik, akik mindemellett 2-3 gyereket is nevelnek?
Ha ezt választottad, miért nyígsz?
Ki tartotta a pisztolyt a fejedhez? Ja, hogy saját magad, akkor?
Valami eltört bennem és felkerestem a terapeuta barátnőmet, hogy ugyan mondja már meg, én megyek a forgalommal szemben, vagy manapság tényleg minden nő férfi szerepeket vállal?
Stimmt:)
Azt mondta, hogy teljesen igazam van.
Egy jó barátnőben lehet bízni:)
Ez, amit mi, a 21. században művelünk, abszolút nem normális. Annyi teher van a nőkön, hogy ilyen sok talán sohasem volt még.
Az igényeid, elvárásaid teljesülését nem szokták ingyen adni:), hacsak nem 8-9-esetleg 10-es vagy, de akkor is kell azért valamit cserébe nyújtani:)
És igen, ez a világ amazonokat képez,
Képez a fenét, mindig a kormány, az ellenzék, a férfiak, a nők, a rencer, lehet a sort folytatni, meg a tököm tudja még ki a felelős, de te nem :)
Ezek szerint jobb burkában, szigorú szabályok szerint élni, megteheted, a te életed a te döntésed :)
nőket, akik az autópálya mellett kereket cserélnek,
Linkelj már erről egy képet :)
akik felsővezetői pozícióban vannak,
Most panaszkodsz, vagy dicsekszel?:)
akik az egész családot a hátukon cipelik,
Sírjunk együtt, könnyebb lesz:)
akik megtanultak a jég hátán is megélni.
Most megint, panaszkodsz, vagy dicsekszel?
Persze vannak nők, akik ezt kimondottan imádják és remekül boldogulnak egyedül is, de Isten látja lelkem, én azt érzem, hogy ez nem az az út, ami a boldogsághoz vezet, mármint nekem biztosan nem.
Rajtad áll.
Nem akarok ennyi terhet, és ezt úgy mondom, hogy nincs gyerekem, nincs rajtam felelősség és még így is túl soknak érzem a batyumat.
Még mindig rajtad áll.
Amikor ott sírtam az áruház előtt, semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy jöjjön oda valaki, hozzon nekem egy zacskót, segítsen összeszedni a holmimat, fogja meg a kezem és vigyen haza.
Összezavarsz, eccer amazon, másszor gyenge nő, mi szabályozza, hogy mikor melyik?
Ja, ez a szemét társadalom, az:)
Nem azt vártam, hogy fizessen helyettem a kasszánál, tankolja tele a kocsimat (ami nincs is), hozza ágyba a reggelit, kényeztessen,
Ami ugye alap lenne, ha van gazdatest:)
csak annyit, hogy osztozzon velem a terheimben,
Ingyen és bérmentesen, királylány:)
mert basszameg, nem arra vagyok teremtve, hogy erős harcos legyek,
Akkor miért erőlteted, ja tudom, erre kényszerít má megint ez a mocskos társadalaom, rencer stb. :)
aki minden nap csatába indul, hanem arra, hogy kedvességet, lágyságot és puhaságot, meg szeretetet árasszak magamból!
Ki akadályoz meg téged ebben?
De látsz ilyen nőt manapság?
Nagyon keveset.
Nem véletlenül:)
Mert akiket ismerek, mind-mind ugyanezt csinálják. Túlvállalják magukat, szétesnek lélekben, fejben, érzelmileg, megkeményednek, túlnőnek a férfiakon.
Hátrafele, tűsarkúban és eccer csak kikoptál a húspiacról, marad a nyígás, meg a macskák:)
És jön az első randi, és beszélgetni kezdünk.Elmondom egy napomat.
Őszintén, mit csodálkozol akkor azon, hogy a másik menekül?
Felkelek, dolgozom, ügyet intézek, karriert építek, írok, tanítok, szervezkedem, takarítok, bevásárolok, agyalok, ambícióim vannak, megyek előre.
Egyik fele megvan, kéne a másik is, de ugye a nap 24 órából áll, de te követeld ki, mert neked jár:)
És a pasi-teljesen jogosan!- megijed.
Ijed a fenét, csak nincs szüksége egy másik férfira:)
Mert keresné a helyét ebben a történetben.
Dehogy, a kereslet -kínálat elmegy egymás mellett, közös metszéspont híján miért feccölne energiát a lehetetlenbe?
Hacsak nem pistult beléd, de a racionalitás általában győz:)
És hiába mondom neki, hogy jól esne, ha egy csokor virággal elémjönnél a munkahelyemre, jó lenne, ha nem kéne egyedül ennem, egyedül vásárolnom, egyedül filmet néznem, egyedül sétálnom,
És ez eddig egy ezreléke az igényeidnek, ha esetleg teljesülnek, akkor jön a következő ezres nagyságrend, megjön az étvágy, hipergámia rulez:)
megijed attól, hogy önálló vagyok, hogy határozott vagyok,
A fenét, csak nem vetélytársra vágyik, de te magyarázd meg magadnak, jobb lesz a lelkednek:)
hogy nem megmenteni kell engem kérem,
Akkor miért nyígsz?:)
hanem érdemben velem és mellettem
Ő meg úgy gondolja, hogy benned:)
lenni, miközben én is az ő támasza akarok lenni.
Menedzselni a fickót?:)
Ugye érzed, hogy itt valami nem stimmel?
És nincs második randi.
Há,me nem hülye több energiát belefeccölni reménytelenülJ
Mert ez a nő túl sok, túl sokat érez, túl sokat filózik, túl sok mindent csinál és mindemellett még ideje is lenne egy párkapcsolatra,
He? Értelmezd újra, ok?:)
és beszélgetést akar és közös programot és intenzív, minőségi időt. Ja és persze bolond. Hát mitől Ne lenne az?! Ki nem az?
Kinek kell még egy bolond is ráadásnak?:)
És ezer és ezer ilyen történetet hallok a barátnőimtől.
Az a szemét világ, az:)
Hogy a férfiak megijednek
Ezt már egyszer megbeszéltük:)
. Mert ők a nőt keresik, a klasszikus nőt, az esendőt, a szendét, a család melegét őrzőt, nem a managert, a gyerekeit egyedül nevelő anyát, aki álló nap rohan, nem az értelmiségi szinglit,
Tűpontos megfogalmazás, megy ez neked:)
hanem a királylánykát.
Itt mellélőttél, pont nem királylánykát, abból van elég:)
Soha, egyetlen egy posztomban sem bántottam a férfiakat, mert nem vagyok az a fajta, aki a saját magányát úgy magyarázza meg, hogy „minden férfi szar szemét és úgyis csak azt akarja.”
Tévedés, mindegyik azt akarja, csak azt a dumát nyomja neked amivel ezt nálad eléri:)
Ha vstleg nem akarná, vagy hülye, vagy hazudik, ébredj fel:)
Vannak nagyon rendes pasik.
Eccer valaki definiálja ezt nekem, mert ha mégis megtörténik, akkor kiderül, hogy balfasz béta, akit meg sem látsz, nem hogy egyáltalán kommunikálnál is vele, így meg ugye nehéz:)
Tudom.
:)
Viszont a terapeutámnak igaza volt abban, hogy manapság a férfiak nagyrészt-mondom, vannak kivételek!- gyávák és tutyimutyik.
Megvan a hibás:)
Lehet pezsgőt bontani:)
Kényelmesek. Annyira beelőztük őket, hogy csak kapkodják a fejüket, illetve van az a fajta is, aki inkább megdöglik egy boldogtalan és szexmentes házasságban, egy langyos, híg fosban, minthogy kiálljon magáért, a boldogságáért és olyan nőt válasszon, akivel mondjuk testi és szellemi partner lehet.
Ugye megint érzed az ellentmondást, a házas bétát egyből meglátod, ki van ez találva:)
Az elmúlt években az összes randim kudarcba fulladt.
Nem csodálkozom:)
És nem azért, mert rondavagyok, kövérvagyok, senkisemszeret, hanem mert folyamatosan ki akartam rugdosni a srácokat a komfortzónájukból.
De ha eccer ő nem akar, mit erőlteted, hogy vinnyoghass?
Felvázoltam, mire lenne szükségem, mi tenne engem boldoggá, cserébe mit tudok nyújtani, és te, hallod, látnod kellett volna azokat a riadt arcokat! Hogy atyaúristen! Hát ez totál őrült! Ez ennyi figyelmet és időt és érzelmet igényel? Így nem gondolkodik senki! Mi ez? Ufó?
Most már röhögnöm kell:)
De nem tudok másmilyen lenni!
A te döntésed, a te életed:)
Akkor minek rinyálsz?
Nem tudok gyengébb, gyámoltalanabb és életképtelenebb lenni, nem elégszem meg hétvégi otthon punnyadással, sorozatnézéssel, négyfalbámulással, érzelmileg intenzíven szeretnék élni és tanulni, fejlődni, tapasztalni egy kapcsolatban! És körbenézek, és gyakorlatilag az összes helyes és okos barátnőm pontosan ugyanettől szenved!
Alakítsatok klubot és sírjatok együt, követeljetek plusz jogokat, ja az már van, de ugye soha nem elég:)
Az alfakörhinta már pedig ezt nyújtja:)
Popper Péter írta valahol, hogy kimegyek az utcára és azt látom, hogy felnőtt ruhába bújt kisfiúk mászkálnak mindenhol. Anyuci pici kedvencei.
Akiket nők neveltek fel, ahogyan te is fogod a fiad:)
Nagy gyerekek, akik eljátsszák a főnököt, a melóst, az ügyvédet, de közben érzelmileg és fejben gyerekek maradtak, a nők pedig toronymagasan kenterbe verik őket.
Ismét röhögnöm kell, de te csak nyomasd:)
Egy szösszenetet megérne a „Disney” királylányok elemzése is:), bár elég beszédesek a sírálmaid:)
És nyilván nem akarok általánosítani, és sok érzelmileg éretlen nő is van, és sok érzelmileg érett férfi is, de valahogy egyre többen vagyunk boldogtalanok és egyre jobban megszokjuk azt, hogy totál normális mindent önállóan, segítség nélkül csinálnunk, hogy a boldog párkapcsolat az valami elit klub, ami csak a kiváltságosoknak jár, akinek nincs ide V.I.P belépője, az csak tegye a dolgát egyedül.
Nagy megállapítás, nincs ingyen ebéd:)
Szétesik a világ, szétesik a világunk, a férfi ellenség lesz, valami hülye kis eszköz, a szükséges rossz,
?
a nő férfi lesz, aki megkeményedik, aki küzd, aki saját magának szül gyereket és majd megoldja valahogy önállóan,
?
a kapcsolatok ellaposodnak, a problémák a szőnyeg alá kerülnek, mert már mindenki pattanásig feszült, mert ha egy nő végre talál egy férfit, akkor foggal-körömmel meg akarja tartani,
Hát az a 20% kevés a nők 100%-alékénak, ha mindenkinek ugyanaz kell, ugye:)
olyan nagy a férfi ínség
A fenét, csak te nem „látod” mert nem alfa:)
és olyan nagy a társadalmi nyomás, hogy menj férjhez, szülj gyereket, építs karriert!
A fenét van nyomás, kikopsz a húspiacról és nyígsz, a te életed, a te döntésed:)
Szabaccság elvtársak:)
De hogyan?
Millió dolláros kérdés:)
És miért van ez így? Mindenki megőrült? Én is? Te is? Normális dolog, hogy semmire és senkire nincs idő? Hogy mindenki rohan, stresszel, küzd, pénzt keres és idegbajos? Normális dolog, hogy egyre több a válás, a magányos fiatal, az egyedülálló anyuka és az összezavarodott tini? Mi ez az egész? Hol rontottuk el? Miért frusztráljuk egymást?
Gondolkozz el, és néha tekints magadba is ne csak a világot okold:)
Nem akarok kemény nő lenni! Nem akarok páncélt, karriert, munkaközpontú életet!
De ez a mocskos társadalom meg a patriarchák stb. nem engedik, pedig te úgy szeretnéd hogy a világ idomuljon az elképzeléseidhez, szörnyű ez a világ tényleg:)
Én még nem is olyan rég egy tündéri kislány voltam, és mint mindenki más, én is arról álmodtam, hogy a hercegemmel fogok boldogan élni a saját kis világomban.
Kevés a fóka, a 20% elkelt, neked a rinya maradt, vagy elhappolni a másiktól:)
De ez a világ kiírtja belőlünk a kislányt és lovagokká üt minket, akik nap mint nap kimennek a csatatérre.
Ez a mocskos világ, az, az tehet mindenről, sírjunk és szidjuk:)
Nagyon elveszettnek érzem magam és őszintén megmondva, egyáltalán nem látom a kiutat.
Nem csodálom.
Sem az én életemből, sem a többi, hasonló érzésekkel küszködő nő életéből. Nem tudom, hogyan lehetne visszafordítani ezt a folyamatot.
Rajtad áll, de te csak szidd azt a szemét világot:)
De jó lenne, ha a helyemen lennék és a világ is, a férfiak és a nők is a helyükön lennének.
Az ott van, nyugi, nélküled is elvan és a helyén van minden, ok-okozat:),
Mert ez most egy eszeveszett küzdelem, amiben mindenki össze van zavarodva, és amiben én magatehetetlenül sírok az aszfalton és senki sem fogja meg a kezem.
A te választásod, a te döntésed.
Pedig szentül hiszem, hogy egy nő csak akkor boldog, ha van mellette egy szerető társ, aki az ő támasza és védelmezője.
Lehetőleg a csúcsalfa:)
De ki véd meg minket ha már túl erősek vagyunk? Milyen szerep marad akkor a férfiaknak?
Szegény férfiak, majd ha kisajnálkoztam magam rajtad és ha még lesz időm, akkor őket is elkezdem sajnálni, jó lesz így?:)
Én linkelek helyette is, bár szerintem ezt a képek gyorsan kellett készíteni, mielőtt megállt a “segítség” :)
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSp6gbTY6C6U18GDQSMMCOSbJAePGjPXmm8Ax1pLkQrEKxqS7QeTg
Pontosítanék:)
videót kérnék:) Növekszik az én étvágyam is:)
A videó az sajnos fizetős és nem derül ki végül, mi lesz a defektes kerék sorsa. :)
:)
Azt kihagytad, hogy egyik mondata üti a másikat.
Ugyebár, nem akarja bántani…
„Soha, egyetlen egy posztomban sem bántottam a férfiakat, mert nem vagyok az a fajta, aki a saját magányát úgy magyarázza meg, hogy „minden férfi szar szemét és úgyis csak azt akarja.””
… de a végén csak sikerül.
„Viszont a terapeutámnak igaza volt abban, hogy manapság a férfiak nagyrészt-mondom, vannak kivételek!- gyávák és tutyimutyik.”
„Popper Péter írta valahol, hogy kimegyek az utcára és azt látom, hogy felnőtt ruhába bújt kisfiúk mászkálnak mindenhol. Anyuci pici kedvencei.”
„Nagy gyerekek, akik eljátsszák a főnököt, a melóst, az ügyvédet, de közben érzelmileg és fejben gyerekek maradtak, a nők pedig toronymagasan kenterbe verik őket.”
eljátsszák a melóst
bányában, csatornában, házak tetején, hadszintéren, öntödében játsszák
Ne bántsátok már ennyire!
Ő is a fogyasztói társadalom aktív tagja. Nincs benne annyi erő, hogy elutasítsa, viszont megviseli, hogy belemegy a játszmába.
Azt kérdezed: “Összezavarsz, eccer amazon, másszor gyenge nő, mi szabályozza, hogy mikor melyik?”
Az energiáinak hullámzása és a kételkedés szabályozza. Güzül, mert úgy érzi, ezt várják el tőle. De belefárad, mert nem bírja. Akkor elcsügged, megírja az olyan posztokat, mint a fentiek, közben feltöltődnek az elemei és újra beszáll a taposómalmos játszmába.
Nagyon egyetértek vele. Én sem akarok férfi lenni! De én nem is érzek késztetést arra, hogy vezető legyek, hogy baromira elismerjenek, hogy kiemelkedően sokat keressek, hogy megmutassam mindenkinek, hogy erős-bátor-kemény-okos nő vagyok, hogy bizonyítsam, érek annyit mint bármely nagy feminista, stb.
A nő nem férfi még ebben a hülye világban sem. A férfi meg nem nő, bármennyire is divat a rózsaszín férfiing és bármennyire is vannak gyesen/gyeden lévő férfiak.
Nem.
1. Viku sajnos nem vonzó nő.
2. A női vonzerejét megkísérli pótolni olyasmivel, amit egyébként ambicionál is (karrier, pénz, erő, önállóság).
3. Elvárja a (férfi)társadalomtól, hogy női vonzerőnek ismerje el a személyes ambícióit
4. Ez nem történik meg, csalódik. Arra gondol, hogy tán nem elég erősen kompenzál, ezért rátesz mégegy lapáttal.
5. Ismét csalódik. Mostmár muszáj felelőst találni.
6. Arra a felismerésre jut, hogy csak a férfiak lehetnek a hibásak, hiszen minden barátnője milyen lelkesen bíztatta.
És innen megállíthatatlan a kudarcspirál.
Bocs, de ennek az egésznek semmi köze ahhoz, hogy számodra vonzó-e vagy sem.
Elvárja, merthogy azt hallja, hogy ettől lesz vonzó nő – feminista agymosás.
Így van, muszáj felelőst találniuk, mert túlságosan csillog az “én”. A nőknél sikertelen férfiak is kompenzálnak és felelőst keresnek. Megtalálták a felelőst: a nők.
A kudarcspirál mindkét nemnél működik. Az “én” a legfontosabb. De csak abból a szempontból, hogy “én” mit érdemlek, mit érdemelnék meg, mi jár nekem. Hogy Én mit tudnék tenni annak érdekében, hogy kikerüljek a spirálból, arról nem esik szó egyik nem spirálos tagjánál sem.
Természetesen, nyilván semmi köze ahhoz, hogy számomra vonzó-e, hiszen nem ismerjük egymást.
Arra bátorkodtam célozni, hogy Viku generálice nem vonzó nő. 100-ból 100 férfi nem fordul utána az utcán, a kisujját se mozdítja senki, hogy a közelébe férkőzzön, pláne nem a bugyijába. Ha nem így lenne, ha lenne legalább egy férfi a világon, aki a nyakát törné a kegyeiért, akkor egy büdös betűt nem látnánk tőle a fészbúkon.
És továbbra is váltig állítom, hogy ez a gyökere az összes problémájának, nem a kommercializált társadalom, nem a hímsovinizmus, és nem az énközpontúság.
Egy jó nő a jég hátán is jó nő. Aki meg nem, az kitalál mindenfélét.
Én pedig arra bátorkodtam célozni, hogy nem lehet általánosítani a vonzóságot. :o)
A jó nő lehet, hogy a jég hátán is jó nő, de ettől még nem biztos, hogy nő.
Vannak nemjónő nőies és vonzó nők is. Mint ahogy vannak nemjópasi, ám nagyonis vonzó férfiak. A vonzóság nem feltétlenül a sztenderdizált külsőség.
“…nem lehet általánosítani a vonzóságot…”
az pedig csak fatális véletlen, hogy a 25.000 követőjéből pont egy se akarja a bugyiját:)
(értsd: ha akarná, már benne lenne)
38 éves elmúlt ez a nő, és abszolute semmi izgalmas nincs benne. Valahol egy szelfi alatt magyarázta, hogy lefogyott 70 kilóra, de minek, mikor 100 kilósan több rajongója volt. Ezt speciel el tudom képzelni, simán vannak olyan pasik, akik a 100kilós anyakocákra gerjednek veszettül, de a 70kilós, 40 év körüli semmilyenekre??? Akikből van kb félmillió ugyanilyen itt ötven kilométeres körzetben?
Na, nekik marad a lelkük szépsége, a karrierjük, meg az önállóságuk, meg az eredeti, értékes gondolataik, meg az EQ-juk (remélem nem felejtettem ki semmit).
Ezt a 25.000 követőt nem értem.
Na, az már fontosabb, hogy semmi érdekes nincs benne. De ha nem ismered, akkor nem is tudhatod. A neten sokan inkább a rejtőzködőt játsszák, és vannak akik a nagymenőt. A rejtőzködők sokszor sokkal érdekesebbek élőben, mint neten, mert írásban nemigazán tudják kifejezni azt, amit mimikával, mozdulatokkal remekül kifejeznek élőben. És ettől már mindjárt sokkal érdekesebbek is. :o)
A nagymenők sokszor igen csendesek élőben, s lehet, hogy a neten roppant érdekesnek látszanak, élőben halálra unod magad mellettük.
Az érdekességnek sincs köze a külső vonzáshoz.
“A nagymenők sokszor igen csendesek élőben, s lehet, hogy a neten roppant érdekesnek látszanak, élőben halálra unod magad mellettük.”
Akkor üljön át egy másik asztalhoz.
Art-al értek egyet, szerintem sem jó nő, és külön kín neki e mellé, hogy a belső, meg a siker, meg az erő meg a franc tudja milyen “erények” nem befolyásolják az erekciót pozitív irányba, sőt:) sorry.
Köszi Xcsakx…rég mulattam ilyen jót. A lányka kis szösszenete a te kommentjeiddel nyert értelmet. Azt gondolom , hogy a nyekergésével inkább szeretne- végre valahára – egy férfiravalót összeballetozni :-)
:) Köszi:)
Ez az ország tényleg menthetetlennek tűnik. De az összeurópai népség is. Nem kell csodálkozni, hogy öregszik a társadalom, kevés a gyerekszületés, stb. Az emberek kreált légvárakban élnek, tele vannak gyűlölettel, félelemmel és hollywoodi “kultúrával”. Másrészt a sok reklámra és negatív hírre való védelmi reakcióként totál passzívvá is váltak, az utcán az idegenek egymásra nem néznek, érzéketlenek egymásra és bármilyen mélyebb dolog felé.
A nagy szabadságban az ego vadhajtásai dzsungelként lepték be az emberek lelkét.
Azok nélkül még a Nap is szebben sütne.
Na bekerültünk mi is a threadbe. Valaki belinkelte ezt a cikket, illetve ugye nyilván a biharivikis kommentjeinket.
Megkaptuk, h nőgyűlölők vagyunk mind. Te is Hgyi, meg Kori, meg minden nő itt a férfihangon, külön kiemelve.
Mondjuk a kisasszony (az egyik kommentelő) vitakultúrája kimerült abban, hogy érvei elfogytával, inkább kitörölte az egész kommentszálat:)
Ó, én már megszoktam. Lepereg rólam. :o)
Ne feledd, én forintocskán edződtem! :o)))
utólag még:
A férfiakat gyűlölni nem vagyok hajlandó. Ha ez nőgyűlölet, vállalom.
A nyígést nem bírom. Sem nőktől, sem férfiaktól. A mások kizárólagos hibáztatása is ezek közé tartozik.
Én azt szeretném, ha a nők és a férfiak nem vagdalkoznának, nem csapkodnának egymás felé és nem köpködnék egymást elvakultságukban, hanem elismernék egymás értékeit, együtt munkálkodnának azon, hogy értékes életet éljenek kiaknázva az előnyöket, változásra, változtatásra hajlandók legyenek – nem arra gondolok, hogy “változz meg, hogy nekem jobb legyen”!
“A férfiakat gyűlölni nem vagyok hajlandó. Ha ez nőgyűlölet, vállalom.” – Valakit mindenképen gyűlölnöd kell. Így megy ez…
Na jó. Akkor a krokodilokat gyűlölöm.
Pedig nekik több okuk lenne gyűlölniük minket…
Elvégre kevesebb krokodil jár emberbőrbe öltözve, mint fordítva…
Hm… Hát ja. Ha a krokodil megeszi az embert, akkor is az emberen van a krokodilbőr és nem fordítva…
Ez a Veszett a világ c. David Lynch filmből van, szerintem.
Bizony hogy abból! Persze az kigyóbőr, de azért belefér…
Méghozzá szerintem anakonda. Na egy ilyet akarok mielőtt feldobom a pacskert.
úgy látszik, van néhány közös kedvencünk.
Szerettem azt a filmet.
Kihagyhatatlan remekmű.
Simán kihagytam.
[Hiába provokálsz, ezért úgyse baszlak ki. Egyszerűen a kutyát se érdekli]
*The Hermit
hgyi:
Max respect tőlem és egyetértek ebben veled.
:)
igazából, ha vki ír egy ilyen kifakadást, mire számít?
Ok, leírom, hogy én mit gondoltam az egészről.
1. Először azt, hogy ez egy trollkodás, mint a modoros blogon, aztán láttam a megosztások/hozzászólások számán, hogy nem az.
2. Viki még mindig a herceget várja magához képest.
A nőkkel szemben eléggé kevés elvárás van megfogalmazva, ahogy korábban is tisztáztuk, de Viki nem nagyon teljesíti azokat sem: legyen fiatal azért, hogy családot lehessen vele tervezni (38 évesen már nem az), nézzen ki jól (Viki pár poszttal korábban belinkelte, hogy hogy nézett ki 92 kilósan, nyilván úgy nem kellett senkinek fiatalon sem, bár most már nem néz ki rosszul) és legyen kedves, elfogadó, hallgató, szubmisszív, nőies a férfihoz (nekem az jön le az összes hozzászólásából, mintha egy férfi haveromat hallanám, szóval ez nem nagyon teljesül). Valamint passzoljon a férfihoz életstílusban (bulis/otthonülős, hobbik, közös dolgok, stb.). Ezen kívül voltak egyéni problémái is (pánikbetegség) és tapasztalatlan emiatt a párkapcsolatokban (ő írta), ami nyilván mínuszpont, de ilyenek mindenkinek vannak.
Tehát nagyjából a klasszikus női dolgokat nem igazán tudja hozni szerintem, bár túl sokat nem foglalkoztam a személyével.
Na most bár nem társkeresőztem, de azt olvastam már rengeteg helyen, hogy ott a nőknek áll a pálya, mert kapja naponta 100 számra a levelet és vissza kell nyögni egy egysoros választ, a férfinak már kb. az siker, hogy reagál valaki a válaszára.
Viki intenzíven társkeresőzik, ehhez képest a tonnányi JÓFIÚ-ból Viki nem talál egyet sem, amelyik neki megfelelne. Egyet sem évek óta. Ez szerintem lehetetlen, rengeteg olyan blue pill/jófiú férfi van, amelyik egy olyan nőért, mint a Viki a fél karját odaadná és azután egész életében királyian kiszolgálná. Akár gyerek és családalapítás nélkül is. Csak ők éppen nem az alfahímek ugye…
A másik, hogy Viki pár poszttal korábban az Oravecz Nórát figurázza ki, most meg ír egy ugyanilyen hülyeséget, amiket pont az Oravecz szokott.
Lássuk mik is lennének Viki elvárásai…tudjátok mit, elkezdtem, de már inkább itt befejeztem, mert kisregényt írhatnék a sok faszságról, amit a posztjában írt, ráadásul rengeteg dologban önmagának ellentmond, pont mint egy hülye Oravecz idézet.
Címszavakban: 35-45 közötti, jó egzisztenciájú (Viki ugye csóró, valakinek meg össze kell rakni a közös életre a “közös” egzisztenciát), helyes, jó pasi (Viki ilyeneknek írt a társkeresőn egy korábbi posztban, de a pasi nyilván foglalt volt), aki mindig a komfortzónáján kívül él (értsd: mindenféle egzotikus dolgot csinál, nyilván a legtöbbje nem a legolcsóbb mulatság, mint pl. síelés, szörf, távoli utazások, nyilván nem a Bükkben való kirándulásra gondolt, piknikezésre a Margit-szigeten, biciklizésre, esetleg egy Duna parti sétára, ahol a férfi éppen rá figyelne) és emellett aki őt szolgálná, segítené és rá figyelne mindig. “Nem akarok páncélt, karriert, munkaközpontú életet!” – tehát Viki melózni sem akar, teljes eltartásra hajt.
Szóval olyat keres, ami nincsen vagy ha van, tömegével fogyasztja a 18-25 éveseket, illetve ha foglalt, akkor 10-szeresen foglalt és a nők versenyeznek érte a szeretői státusért IS.
Ha olvasol Viki, akkor a tanácsom: olvass el 1-2 Red Pill könyvet,a red pill fórumot, meg magát ezt az egész weboldalt, mert a válasz itt van, hogy miért vagy egyedül. Az elvárásokat meg lejjebb kell adni, sokkal lejjebb és le kell szállni a piedesztálról nagyon sürgősen, mert az idő ellened dolgozik, ahogy már érzékeled.
Bár még mindig fenntartom, hogy akár szenzációvadász trollkodásról is lehet szó, ahol a cél az ismertség és a lájkvadászat.
“Na most bár nem társkeresőztem, de azt olvastam már rengeteg helyen, hogy ott a nőknek áll a pálya, mert kapja naponta 100 számra a levelet és vissza kell nyögni egy egysoros választ, a férfinak már kb. az siker, hogy reagál valaki a válaszára.”
Persze, hogy siker, olyan jókat lehet röhögni rajtuk.
“Gondolom valami 200 kg-os chipsen, sörön felhizlalt gusztustalan állat vagy.”
“Suttyókkal nem foglalkozom, boccsi”
“kerlek megtenned hogy nem farasztod sem magad, sem pedig engem a leveleiddel… koszonom :)”
“Figyelj vagy kommunikálsz normálisan vagy keress más játszó pajtást oké? Több mint zavarosak az üzeneteid…”
Leányzónak meg kellene tanulnia kicsit gyöngének lenni, akkor talán rájönne hogy milyen erő van benne.
Másrészt az irományból kisír a mondanivaló “ilyen vagyok, versenyzek veled, ugord meg ezt a lécet mert ha nem, esetleg így nem kellek, nem vagy igazi férfi”. Őszintén, kinek kell az ilyen mentalitású nő? Ki akar arra hazamenni, hogy ott is vetélkedni kell valakivel, aki mindent jobban tud?
Persze ahogy a férfias életélés lehetősége csökken úgy csökken a férfias férfiak száma is. Ettől függetlenül bőven akadna, de az ilyen nőkkel egy se fog leállni.
“Normális dolog, hogy mindig mindent egyedül kell csinálnom?”
Pont a nők azok akik elutasítanak minden segítséget mivel azt képzelik, hogy egyedül ők képesek megoldani a dolgokat.
“Hogy 6-kor kelek, bemegyek a városba dolgozni, hogy bevásárolok, hogy mellékállásaim vannak, hogy cipekedem, hogy egyedül irányítom az életemet, egyedül döntök segítség nélkül, hogy minden szarra egyedül vagyok? Ez így tök okés? És az is rendben van, hogy ugyanezeket a terheket olyan anyák is cipelik, akik mindemellett 2-3 gyereket is nevelnek?”
Igen, ez tök okés! A nők akartak dolgozni, miattuk csökkent le a munkaerő értéke, emiatt kellenek a mellékállások is. A nőnk életét mi férfiak szívesen irányítanánk de pont ők nem kértek belőle.
“Nem akarok ennyi terhet, és ezt úgy mondom, hogy nincs gyerekem, nincs rajtam felelősség és még így is túl soknak érzem a batyumat.”
Ez a megvezetések csúcsa. A nők ítélték a férfiakat felesleges társnak most meg sírnak, hogy szembe kell nézniük azzal amitől a férfiak évezredeken át óvták őket. De ha nem akarnak ekkora terheket akkor még is miért van az, hogy egyetlen feminista tüntetésen és felvonuláson sem jelennek meg mint ellenzék?!
“Mert akiket ismerek, mind-mind ugyanezt csinálják. Túlvállalják magukat, szétesnek lélekben, fejben, érzelmileg, megkeményednek, túlnőnek a férfiakon.”
Érdekes értelmezése ez a női ostobaságnak. Nem nőnek túl a férfiakon csak leértékelődnek a férfiak szemében.
“És a pasi-teljesen jogosan!- megijed. Mert keresné a helyét ebben a történetben. És hiába mondom neki, hogy jól esne, ha egy csokor virággal elémjönnél a munkahelyemre, jó lenne, ha nem kéne egyedül ennem, egyedül vásárolnom, egyedül filmet néznem, egyedül sétálnom, megijed attól, hogy önálló vagyok, hogy határozott vagyok, hogy nem megmenteni kell engem kérem, hanem érdemben velem és mellettem lenni, miközben én is az ő támasza akarok lenni.”
“Viszont a terapeutámnak igaza volt abban, hogy manapság a férfiak nagyrészt-mondom, vannak kivételek!- gyávák és tutyimutyik.”
Miért nevezik a nők megijedésnek azt ha nem kérünk az elférfiasodott nőkből és miért gyáva vagy tutyimutyi az a férfi aki az elviselhetetlen nőnek inkább hátat fordít ahelyett, hogy megverné?! Ha én nőt akarok akkor az nő leegyen és ne más, ha ilyen nincs akkor élek inkább egyedül. Jó lenne végre megérteni, hogy a nőknek régen volt értékük ma viszont már nem mások mint egy szexuális segédeszköz amely használat után eldobandó. Ez nem gyávaság, félelem vagy tutyimutyiság. A férfiaknak is megvannak az elvárásaik a nőkkel szemben csak a nők erre nagy ívben tesznek miközben nagy hangon azon siránkoznak, hogy a férfiak nem veszik figyelembe a nők megváltozott elvárásait.
“Az elmúlt években az összes randim kudarcba fulladt.”
“Hogy atyaúristen! Hát ez totál őrült! Ez ennyi figyelmet és időt és érzelmet igényel? Így nem gondolkodik senki! Mi ez? Ufó?”
Talán jó lenne elgondolkozni a sikertelen randik okain. A férfiak is igényelnék a figyelmet de rájuk senki nem figyel mert mindent túlharsog a női hiszti.
“Nagy gyerekek, akik eljátsszák a főnököt, a melóst, az ügyvédet, de közben érzelmileg és fejben gyerekek maradtak, a nők pedig toronymagasan kenterbe verik őket.”
Az érzelmekkel is kiadjuk magunkat valamilyen szinten. Ez is olyan mint az udvariasság ha nincs aki kedvesen tudja fogadni akkor nincs értelme adni. Nem a nők verik kenterbe a férfiakat az érzelmi felnőtté válásban hanem a nők képtelenek felnőtté válni érzelmileg, inkább a fúria szerepébe bújnak mert az kevésbé megterhelő számukra.
“Normális dolog, hogy egyre több a válás, a magányos fiatal, az egyedülálló anyuka és az összezavarodott tini?”
Egyre több a válás mert nők elviselhetetlenné válnak valamint nem vállalják fel egy kapcsolatban a nő szerepét, de visszaélve a férfiakba nevelt maradék tisztelettel a férfiaknak sem engedik betölteni a férfiszerepet. Ez persze oda vezet, hogy a nő kiábrándul a férfiból a férfi pedig menekülne a nőtől, amelyik férfi pedig nem akar menekülni az rendszeresen elveri a nőt hátha akkor képes lesz nőnek lenni de sajnos a nőkön már ez sem segít. A tinik meg azért vannak összezavarodva mert nincsenek nevelve! Az ostoba anyuka egész nap dolgozik – a még ostobább pedig karriert épít – miközben gyermekét jó pénzért senki nem neveli sőt hála a közétkeztetésnek mérgező moslékot is kapnak rendes egészséges házi koszt helyett.
“Pedig szentül hiszem, hogy egy nő csak akkor boldog, ha van mellette egy szerető társ, aki az ő támasza és védelmezője.
De ki véd meg minket ha már túl erősek vagyunk? Milyen szerep marad akkor a férfiaknak?”
Ez a rész legalább részben helytálló. Annyival azért kiegészíteném, hogy a férfiak ma is csak a nők társai, támaszai és védelmezői akarnak lenni de még azon nők is elutasítják ezt akik a feminizmust elítélik.
Egészében véve a hozzászólás valós és lényeges problémákat vet fel de az okok keresése és értelmezése helyett inkább egy kis feminista férfihibáztatást érzek a háttérben, még a nők leírt hibái is a férfiak által kiváltott szükséges rossznak vannak beállítva.
Szerintem is rossz a példa, nem hímsovén az az ember, pusztán egy igen gyenge ember, aki keresett egy magánál is gyengébb nőt, akit terrorizálhatott. Fene tudja, hogy mi történt vele a katonaévek alatt, hogy ilyen lett, vagy az is csak rásegített erre, de mint előttem már oly sokan írták, hogy nem nemi alapon terrorizálta a családot.
Nekem azonnal az amerikai szépségből a szomszéd karaktere ugrott be. Ha valaki látta, tudja miről beszélek. Abban a filmben zseniálisan bemutatják azt, milyen gyenge is az ilyen ember.
http://www.szivkuldi.hu/tars/profile.php?personalID=158927
Ehhez az egofröccshöz mit szóltok?
“Kedves Uraim!
Rengeteg nőtársammal ellentétben nem azért vagyok itt, mert végső elkeseredésemben és kétségbeesésemben már a kispárnámat ölelgetem könnyes szemekkel, hanem mert a mai felgyorsult világnak köszönhetően nagyon kevés a szabadidőm ismerkedésre. Az idő az, ami számomra az egyik legértékesebb dolog, ezért nem mindegy az, hogy kire fordítom. Tartsd szem előtt, hogy nem egyéjszakás kapcsolatot keresek, azt nőként akkor találhatnék, amikor kedvem tartja. Kérlek, olvasd el a következő részt figyelmesen és csak akkor írj, ha magadra ismertél.
A leendő páromtól csak annyit várok el, amit én is adni tudok, nem többet, de nem is kevesebbet. Mivel már én is régóta a saját életemet élem, olyan férfit keresek, aki önálló, céltudatos és tudja mit akar az élettől. Az anyuci kedvence-típus nem hiszem, hogy el tudná rabolni a szívemet, így ha még a szüleiddel laksz, akkor nem téged kereslek. Akkor sem, ha alacsonyabb vagy 180 cm-nél és a legutóbbi sporttevékenységedet az általános iskolai testnevelés órán végezted, amikor a tesitanár kötelezővé tette a kidobót. Sok nő imádja a hosszú hajat és a szakállt, de én nem tartozok közéjük, úgyhogy ha első látásra egy rock-zenekar frontemberének néznélek, akkor nem tőled várok levelet. Ha nem tudsz helyesen írni és a kreativitásod csak egy „Szia! Szívesen megismernélek” típusú levélre terjed ki, akkor is felesleges koptatnod a billentyűzetet, mert nem fogok válaszolni.
Ezeken kívül fontos még, hogy te is Pesten lakj, mert a távkapcsolatokban nem hiszek. Legyél 25 és 29 év közötti és ne dohányozz, mert nem egy hamutartót szeretnék reggelente magamhoz ölelni. Ha magadra ismertél, várom leveledet.”
Igazából korrekt bemutatkozás, mert az adott hölgy burkoltan az alábbi információkat árulta el magáról: azt, hogy jellemre arrogáns, erőszakos, bunkó, beképzelt, szűklátókörű és buta. (És az a férfi, akinek nem mentek el otthonról, lép is szépen tovább… mondjuk egy értelmesebb nőre.) Nagy valószínűséggel egy domináns nő, aki szubmisszív pasit keres. Vagyis nem társat keres, hanem rabszolgát, akit kedvére irányíthat. A szüleivel azért nem szabad laknia, mert az azt jelentené, hogy nem ő lenne az egyedüli irányító, hanem társulnia kellene valamelyik szülővel (általában anyucival) az irányításban. Na, azt már nem… a férfi nem anyuci kedvence, hanem az övé egyedül! (Mellesleg megjegyzem: nem kevés olyan ismerősöm van, aki a szüleivel él, de lassan függetlenedik tőlük, és a barátnőjük megvan velük elégedve. Vagyis szűklátókörűség a köbön!) Az, hogy magas és sportos legyen, azok külsődleges dolgok – számára valószínűleg a magas és a sportos férfiak férfiasak – vagyis nyújtson is valamit a rabszolga az ágyban!
Buta, mint a segg! Mert nem sok sütnivalója van az olyan embernek, aki úgy kezd egy bemutatkozást egy társkeresőben, hogy lenézi a társadalom ezen meg ezen tagjait. Általában az ilyet ki is kerülik a normális férfiak. Egy agresszív nő kifejezetten taszító! (Érdekes, hogy ez a hirdetés bár 2015-ös, de kinn volt 2014-ben is. Vajon miért?)
Mindegy, valami szerencsétlen hülyét csak sikerül befognia igáslónak!
Na kérem, ha ezt egy férfi fogalmazza meg a nőkről, az már simán hímsovén lett volna (mert tényleg az lett volna). De itt pont az ellenkezője van és szerintem a hasonló bemutatkozásoktól hemzsegnek a társkereső oldalak, ilyenből 12 egy tucat.
A hirdető hölgy amúgy valójában nagyon megkönnyíti a társkereső férfiember dolgát, mert rá sem hederít a normálisabbja.
Engem az érdekel igazán, hogy az általa megálmodott jelentkező (mely szerintem azonnal tovább lapoz) HELYETT, milyen emberek “ugranak” erre a hirdetésre? Biztos van jelentkező, de, ha az illető nem illik a képbe igazán, akkor gondolom “úgy kell tennie”. És kezdődik a macska-egér játék? Engem az ilyesmi mindig is nagyon érdekel.
Ja, valószínűleg beindul a klasszikus játszmázás. Az, hogy “önálló, céltudatos és tudja mit akar az élettől”, itt csak annyit jelent, hogy legyen munkahelye és bevétele, ne neki kelljen eltartania. Egyébként találhat ilyen szubmisszív fickót, csak az ilyen nem igazán férfias. Én mondjuk nem láttam még férfias szolgát.
Egyszer öreganyámnak elmondtam, amikor még nem léptem rá a MGTOW útra, hogy összesen három feltételem van a potenciális barátnőjelölttel kapcsolatban:
– Ne dohányozzon (mert nem bírom elviselni a cigiszagot)
– Ne legyen magasabb nálam (mert frusztrál, nem tehetek róla)
– Tudjon főzni (én is tudok, nem kérek lehetetlent)
Ezután egy félórás, hőbörgésekkel tarkított előadást tartott nekem az elszállt igényeimről.
Itt nem az a gond, hogy a fenti nőnek elvárásai vannak. Minden józan embernek vannak elvárásai egy párkapcsolatban. A gond, ahogy megfogalmazza – a stílus. Nálam az nem vonzó egy nőben, hogy kifejti, mely társadalmi csoportokat gyűlöl. Ha gyűlölködést akarok olvasni, felnézek a kuruc.info-ra, vagy átkapcsolok az ATV-re. Társkeresés során – legyen az virtuális vagy reális – azokat a pozitív női tulajdonságokat keresem, amit a férfiak többsége: gyengédség, szelídség, kedvesség. (Teszem azt, ami pl. egy Reina vagy Szoffy képviselt a Férfihangon.) A fenti förmedvényből ez hiányzik. Meg az, amit Dennis fentebb kifejtett (“Sehol egy gondolat arról, hogy ő mit tudna nyújtani a számára nyerő férfinak”). Az idézett förmedvényben nincsen semmi nőies – mert egy elférfiasodott nő írta. Puszta keménykedés, a legrosszabb májerkodás – melyet sajnos, úgy veszem észre, a minőség alatti nők átvettek a hülye suhancoktól és az izomtibiktől.
Mekkora egy peverz majom vagy, basszuskulcs. Fôleg Wastrel kommentjével üt.
Ezt sosem tagadtam. Egy bizonyos életkor fölött a perverzió a szerencsésebbeknél szükségszerű velejárója a létezésnek. Nekem ráadásul a szexepilem része…
Whut a fack?
csak megbeszèltük Elekkel, hogy Hòfehèr nem a te eseted :-).
https://www.youtube.com/watch?v=aaDUrZPgK_A
:D
(depimaszvagy)
Ezt gondolom viccnek szántad,bár még annak is igen gyenge :-(
Ezen a kettosmercen csillagos egig felkurtam volna az agyam. Meg igy masodkezbol is megemeli a vernyomasom.
Száz évvel ezelőtt ha egy fiú ilyen igényeket megfogalmazott a nőkről az édesanyának kapott egy kiadós anyai verést amiért ilyen igénytelen.
Ebből is az hiányzik, ami Viku írásából. Sehol egy gondolat arról, hogy ő mit tudna nyújtani a számára nyerő férfinak. Mi van benne, ami miatt az adott csodaférfi majd pont őt választja és nem egy szebbet, kedvesebbet, nőiesebbet…
Sehol egy gondolat arról, hogy vajon mi kell a férfinak, és hogy ő azt hogy szeretné megvalósítani.
Az a baj, hogy ez a nők egy részére és a férfiak egy részére is egyformán igaz. (Visszautalnék az “én”-központúságra, amely “kortünet”.)
Az individualizmus korát éljük.
Hogy egy szép közhellyel éljek.
Szerintem simán arról van szó, hogy a csaj felmérte a saját SMV-jét, ami a huszonéves nőknél kb. annyiból áll, hogy mennyire néz ki jól, ő pedig jól néz ki a kép alapján és most azt gondolja, hogy ő az evolúció csúcsa, ezért joga van a hímekből válogatni, mivel eddig egész életében ez így ment.
Remélem az ilyenek pofára esnek idővel.
Amúgy ez korjelenség az egész generációban, hogy rengeteg fiatal nő így gondolkodik, de ezt már leírták rengetegen máshol.
Kinek a pap, kinek a papné. Nekem a kép alapján sem volt szimpatikus. Egy teljesen átlagos csaj nagy egoval.
“Szerintem simán arról van szó, hogy a csaj felmérte a saját SMV-jét, ami a huszonéves nőknél kb. annyiból áll, hogy mennyire néz ki jól, ő pedig jól néz ki a kép alapján”
Aki a képen van az jól néz ki? Ne bassz, adjak szemüveget?
Ez a szöveg fenn van több társkeresőn , több nőtől is,szerintem könyvből,cikkből vagy nyálas filmből szedték.
Ha így van az csak még szánalmasabb.Még a társkeresős szöveget is kimásolni? No ez már tényleg az alja…
Tévedsz…lefelé nincsen határ….a primitívségre gondolok.
A társkeresésnél ez lenne a bemutatkozó rész. Elsősorban erre szolgálna és csak másodsorban az igények kifejtésére. Itt viszont szinte csak az igényekről van szó.
Nem hinném hogy egofröccs a hirdetés mert az ilyesmire valamirevaló srác nem fog visszaírni. A kiscsaj pedig majd kicsit visszacsippent az arcból ha a sikertelenség meghozza az eszét, ha meg nem hát Istenem, még néhány macska belefér…
Megjegyzem a bunkó stílus mellé egy teljesen átlagos csaj társul, átlagos arccal. Egyetlen látható előnye (lévén nincs bemutatkozás) az hogy nincsen elhízva, ami nem szükségszerűen jelenti azt hogy sportolna is. A normális testalkat pedig egyre ritkább a mai tizen- és huszonéveseknél. Persze gondolom narancsbőrös meg striás, de ez ma már a tizenéveseknél is gyakori. Nem úgy mint anno kamaszkoromban. Akkor ez még később jelentkezett. Ennyit az SMV-ről…
Néha szórakozásból elolvastam a tárkeresőkön a női bemutatkozó profilokat. És azt kell mondjam ez egy korosztályi probléma. A mai 20-30 éves nők ( mert ugye a státuszuk,lehet hogy lány, értsed alatta a mai nyelven hajadon) valami teljesen RTL valóság show-kon , női magazinok lilaködös cikkein és az idióta amerikai filmeken szocializálodtak. Talán nem is az ő hibájuk ez. Megkellene nézni azt a korosztályt tüzetesebben ( mostani 50-60 éves nők és férfiak), akik felnevelték őket….hoppá…….talán az ő nemtörömdésük szüleményei ezek a furcsa lények. Neveltetés , média? Fogalmam sincs,de valami nem stimmel az tény. Bátran modhatom,mert én pont a kér korosztly között vagyok. Anyagilag független, szép és okos nőként előbb találok társat, mint ők. Néha viccesnek találom……ja de én kedves vagyok, gyenged és házias….nekem ez nem derogál. Ha valakit szeretek, akkor ez magától értetődő és nem mérek semmit patika mérlegen.Nincs játszma a részemről,csak érzelem…………..azt hiszem ti kihagyjátok az érzelmet.Mai fiúk és lányok egyaránt. Ködös tanulmányok ,elnevezések (PUA, szubmissziv nő, Briffault törvényei, MGTOW, piros pirula stb. ) nyomán haladtok, mintha ezek valami mankót adnának. De ahogy látom csak körbe körbe jártok……….
Sokaknak mankót ad lévén ahogy írtad, nagyon valóságtól elrugaszkodott ön- és társadalomképű világban élünk. E szinthet képest az említett dolgok is a normalitás felé terelgetik az eltévelyedetteket. A gond ott van ha valaki szentírásnak veszi, amolyan varázsszernek. A józanészt és önmérsékletet semmi nem pótolja.
Abszolút így van…..azt gondolom, hogy ki kellene hagyni a “mindenható” elméleteket és egyszerűen szemet, fület kinyitni….megismerni magunkat először….az igényeinket , az érzéseinket…..és utána őszinte érdeklődéssel és nyitottsággal a másik nem felé fordulni. De amíg szuper nő és alfa hím sztereotipiákban gondolkodtok addig ez nem fog sikerülni…..mindekinek magát objektíven( már amennyiben ez lehetséges) felmérve kell társat keresni. Nem látom a mai világban az együtt szót ……csak mindig én…én…..én…..és én.
Egyetértek a szem/fül kinyitással, és önmagad megismerésével is. Abszolút.
De szerintem nem jó ötlet vakon maradni az általános dolgokkal szemben. Sem a férfi, sem a női ösztönök és párválasztási szokások nem érthetetlenek, egyik sem valami magasztos földöntúli csoda, ami majd csak úgy megtörténik az emberrel. Legalábbis a férfiakkal biztos nem. Sokkal jobb ismerni a játékszabályokat, ha már játszod a játékot. Tudni mire számíthatsz, tudni mik a “fegyvereid”, és hogyan használd őket. Egy férfinak sokkal nagyobb hasznára válnak ezek, mint egyszerűen csak “nyitott szemmel élni, és majd megtörténik a csoda”.
Problémákat tudsz megelőzni, helyzeteket tudsz kezelni, viselkedéseket tudsz kiszámítani. Nyilván ez nem egzakt, nem 100% semmi, és ezt fontos is tudni. Minden alól lesz kivétel, néha nem is kevés. De ha egy labirintusban neked azt mondják, hogy balra indulva 80% esélyed van kijutni, jobbra indulva 20%, akkor ne dobj fel egy pénzérmét, hogy majd a vakszerencse eldönti.
Dennis….a lényeg, hogy ez nem egy játék…..nincs szabály……..egyszer így is ki kellene próbálni. Hiszen , amint játszol az egy maszk….maszkot nem lehet szeretni. Amint szabályok vannak,az egy művi helyzet.Illetve lehet,de értelmetlen, mert felvett póz ami idővel semmivé válik,mert nem te vagy. Azt szeretem a másik emberben, hogy engem úgy szeret, ahogy vagyok…..amilyen vagyok.És én is úgy szeretem őt. Különben mi az értelme a dolognak?
Játék nem játék… ez életfelfogás kérdése, van aki szerint az egész élet egy játék. De én most amolyan hasonlatként használtam. Nehéz jó allegóriát hozni erre, mert nagyon speciális terület. Mi (redpill/pua, egyéb elméletgyárosok) azt mondjuk, azt gondoljuk, hogy
1: sok alapvető, az emberek szexuális dinamikájára jellemző általános igazságot… hát hogy is mondjam… “elhallgatnak”, mert vagy nem polkorrekt, vagy a mai közegben nőgyűlölőnek számít, vagy egész egyszerűen csak a hatalmon lévőknek nem érdekük, hogy nyilvánosak legyenek. Sztem a valós apasági statisztikák erre a legjobb példák, nem véletlen, hogy Franciaországban be is tiltották az apasági teszteket. (minek az állam fizesse meg egy nő összevissza szexeléséből bekövetkező szingli anyaságát, ha ráverhetjük egy férfira is, akár övé a gyerek, akár nem)
2: az ösztönös szexuális vonzalom nem valami földöntúli csoda, hanem generálható… bizonyos nem túl nagy mértékig… de a kicsi is sokat számíthat.
+1: azt is mondjuk, hogy ezek ismerete, az ebben való jártasság igenis segíti a férfit a férfiassága megélésében, a boldogság elérésében, akármi is legyen számára a boldogság: sok nő összevissza, vagy 1 hosszútávon.
Túlragozzátok,túldimenzioljátok……….nem mágia ez……….inkább kémia,ha már valamit megint be kell sorolnunk………..és nem mindenki számító, csaló a kapcsolatokban legyen az férfi vagy nő……egyszerűen ott látom a gondot, hogy a tisztelt felek ( férfi-nő) érzelmileg nem merik magukat “ráengedni “a másikra…….mert huhh, úgyis kihasznál, úgyis elhagy majd, úgyis férelép majd stb…..stb…stb…..és ezt is mantrázzák minden fórumon ( filmek,TV show-k.újságok, internet )…..csak egyet nem láttok be…eljött a “szép új világ”…..ahol úgy lehet az emberek felett uralkodni, hogy manipulálják őket….már aki hagyja…………
Szerintem ez a “kémia” is csak egy mítosz. A barátnőm mesélte, hogy első emlékei szerint ez úgy ment, hogy ő sokáig nem tudta, ki a “jóképű”, de aztán más lányok megmondták neki, hogy ez meg az a színész jóképű, innentől kezdve megvolt a mérce, és tud olyanokról, akik azért hagyták ott a párjukat, mert az nem tetszett a barátnőiknek.
Ez a mai átlag férfi tragédiája. A barátnőm most is úgy gondolja, hogy igazából egy nő a legkülönfélébb férfiakat képes szeretni, de borzasztó erős a társadalmi, mások mit szólnak a páromhoz nyomás. A nők sikeresen átvették a külső nézését, sikeresen elférfiasodtak abban, hogy külső alapján válasszanak párt. Persze a feministák ebben is benne vannak. Ha mindenhol az menne, hogy válassz olyan párt, aki mondjuk szorgalmas, vagy megbízható, a lányok hirtelen azokba lennének “szerelmesek”. Magyarul a külső azért olyan fontos ma nekik, mert társadalmi szinten túl van értékelve. Social proof-ot jelent.
Egy minimális vonzalom kellene csak egy boldog kapcsolathoz, a többi inkább azon múlna, hogy összeillenek -e. Ez a nagy kémiázás egy f****ság, amiből a férfiak kb. 20%-a, az igazán jóképűek profitálnak, a többi meg szív, mint a torkos.
greifswalder: Érdekes amit írsz, belegondolva van is némi “aha” érzésem. Gondolom az is benne van a jelenségben, hogy míg a férfiak párpreferenciái alapban erősen biológiaiak, addig a női párpreferenciáknak erős szociális vetülete is van. A szociális közegben való érvényesülés, “túlélés” ill. annak ismérveinek felismerése pedig egy tanulási folyamat része így annak értékítéletei is azok. Szóval valahol tényleg a nőknek kell megtanítaniuk egymásnak, ha pedig nincsen kitől, akkor maguknak hogy végülis “mitől döglik a légy”.
Ha a szépség társadalmi előny (és mindig az volt valahol), akkor a szép partnertől nagyobb valószínűséggel lesz szép utód is, aki pedig jobban érvényesülhet. A szépség eladja magát még férfiben is, erős nedvesedést és következményekkel nem számoló viselkedést indukálva különösen ovulávió idején…
Szerintem a boldogság nagyrésze lelki dolog, de nem árt ha az ösztönök szintjén se kap léket, mert az elsüllyesztheti az egészet. Úgy gondolnám hogy erre az ösztönszintre ráillik a “kémia” dolog is. Pl. egyes nőknek nagyon jó szaga van számomra, másoknak meg nem stb.
Dennis….a lényeg, hogy ez nem egy játék…..nincs szabály…
Pedig sajnos, vagy nem de az, játék, de még inkább játszma és kőkemény szabályai vannak.
…..egyszer így is ki kellene próbálni.
Elhiheted, hogy az itt olvasó író férfiak kipróbálták és megszívták, jó estben tanultak belőle, rosszabb esetben meg találtak ellenségképet ami megvígasztalja az egójukat.
Hiszen , amint játszol az egy maszk…
Itt van a kutya elásva, nem játszani kell a maszk viselését hanem te magadnak kell a maszká válnod, vagy megy, vagy sírsz tovább:)
.maszkot nem lehet szeretni.
A fenét nem, mi a bánatért sminkelnek a nők, pushap melltartó, zsírleszívás etc. dob rajtuk, aztán meg ha már megvan a jelölt a biztos suna reményében behunyja az egyik szemét, esetleg mindkettőt, villany lekapcs, vagy vesz egy zacskót:) – ez csak poén, ne szívd mellre:)
Amint szabályok vannak,az egy művi helyzet.Illetve lehet,de értelmetlen, mert felvett póz ami idővel semmivé válik,mert nem te vagy.
Korábban is jeleztem, ez egy dilemma, mint mikor a rabbi megáll a hentesbolt előtt, ahol az van kiírva:
“Ingyen disznóhús”
Azt szeretem a másik emberben, hogy engem úgy szeret, ahogy vagyok…..amilyen vagyok.
Ez a farkába maró kígyó eléggé problémás:) Azér szeretem mert ő szeret én szeretem katyvasz max 3 év és elmúlik, no akkor meg mi a bánat marad?
El kell, hogy keserítselek, ha már a szeretetről beszélünk, és tényleg szeret minket valaki, akkor annak ellenére szeret minket, amilyenek vagyunk, ha valamiért szeretnek akkor pici eltérés és borul a bili:)
Ha azért szeretnek, amilyenek vagyunk, akkor elég nagy a gáz, csak tükrök vagyunk amiben önmagukat szerethetik:)
És én is úgy szeretem őt. Különben mi az értelme a dolognak?
Mert te akkor nem őt szereted, hanem magadat benne:)
Ne haragudj és tényleg nem szeretnélek megbántani.…már olvastam több kommentedet más cikkeknél is. Nagyon intelligens vagy, jól írsz……de azt gondolom sokszor egy megkérgesedett ember benyomását kelted…..tételesen nem válaszolnék vissza,de én őszíntén szoktam szeretni és megkaptam azt az ajándékot, hogy őszintén szerettek viszont………egyébként eltaláltad a lényeget igen egy kapcsolatban az által, hogy ő szeret j, obban szeretem magamt is,de ebben nem tartok kivetni valót, hiszem egy magabiztos ember többet is tud visszaadni.És nem tartom gáznak, ha azért szeret, ami vagyok…..mert szerinted miért kellene egyébként, hogy szeressen…..azért, ami nem vagyok???????…..
Az a lényeg, hogy egy szép nőt vagy egy natural alfa férfit szeretnek azért ami. Nekik bőven elegendő annyi párkapcsolati tanács, hogy “add önmagad”! Viszont mindenki másnak villantania kell egy kis extrát ha vár valamit a húspiacon. Ha neked ez még nem tűnt fel, akkor biztosan szép nő vagy! :-)
Ne haragudj és tényleg nem szeretnélek megbántani.…
Ne izgulj nem, nem fogsz, ha valaki nem ért velem egyet no problem, csak ne tegyen hozzá erkölcsi maszlagot, hogy ő milyen magas szintről szól hozzám:)
már olvastam több kommentedet más cikkeknél is. Nagyon intelligens vagy, jól írsz…
Ne hízlald a májam:)
De köszönöm a simogatást:)
…de azt gondolom sokszor egy megkérgesedett ember benyomását kelted
Lehet, én úgy látom, hogy csak túl racionális, de attól még lehet, hogy kérges is, magunkkal szemben elégelfogultak vagyunk, én sem vagyok kivétel:)
…..tételesen nem válaszolnék vissza,de én őszíntén szoktam szeretni és megkaptam azt az ajándékot, hogy őszintén szerettek viszont……
Nem kétlem és őszintén kívánom, hogy így legyen.
…egyébként eltaláltad a lényeget igen egy kapcsolatban az által, hogy ő szeret j, obban szeretem magamt is,de ebben nem tartok kivetni valót, hiszem egy magabiztos ember többet is tud visszaadni.
Kivetnivalót én sem találok benne, de az idő kemény dolog:), és az emberi értékek mulandóak:)
És nem tartom gáznak, ha azért szeret, ami vagyok…..mert szerinted miért kellene egyébként, hogy szeressen…..azért, ami nem vagyok???????…
Inkább azt mondom, hogy ha valaki meg tudja mondani, hogy a másikat miért szereti, abban a pillanatban már nem szereti.
Ha annak ellenére szeret, amilyen vagy, akkor tényleg szeret:)
Nem kell egyetértened velem, 5 max 10 év múlva elég, ha ezen a mondaton újra elondolkozol és ha neked volt igazad, tévedtem:)
SamSon-nak: ez mondjuk nem az a fórum, ahol érzelmekről szokás beszélgetni, inkább az a fórum, ahol az érzelmek manipulásáról van szó pro és kontra férfi és nő között.—–ezt gondnak érzem,de az oka az lehet, hogy leginkább ti férfiak beszélgettek egymás között és visszajelzés ( korrekt visszajelzés) nélkül a másik nem oldaláról,ez egy öngerjesztő folyamat…nekem ez az oldal, mint egy “férfi Bridget Jones naplója”…..egymást erősítitek sokszor légból kapott teoriákkal és ami még veszélyesebb, általánosításokkal,mert azt kikéritek magatoknak, hogy minden férfi egyforma,viszont itt azt állítjátok, hogy minden nő egyforma :-(
Abszolút jó férfi korban vagy de ne trófeát keressél( ez vadászat ? ),hanem társat, akit szeretni tudsz….vigaszul :pedig a 75 éves Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író most találta meg élete szerelmét :-)))))))….sosem késő….tudod never say never…..
Lilith: “azt kikéritek magatoknak, hogy minden férfi egyforma,viszont itt azt állítjátok, hogy minden nő egyforma :-(”
Nem kérjük ki, mert tudjuk, hogy így van. Sőt mindenki tudja, és mindenki által elfogadott dolog, nem úgy mint a ‘minden nő egyforma’… legalábbis bizonyos dolgokban, nevezetesen azokban, amikről mi beszélünk. Te is úgy nőttél fel, apu úgy engedett el, hogy “a fiúk mind szemetek, mind csak a testedet akarják” stb. Ez annyira elfogadott ‘tétel’, hogy már senkinek sem szúr szemet. Bezzeg az, hogy “minden nő a pénzedet akarja” kapásból nőgyűlölet, még akkor is, ha egy 88 éves öregasszony mondja (és igen, ez most valós, megtörtént példa volt).
Miben is vagyunk mi férfiak egyformák? Messze túlnyomó részt ugyanazok a vonzalmi kapcsolóink. Szépség, fiatalság, termékenység, nőiesség, homokóra alkat. Igen, ebben gyakorlatilag totál egyformák vagyunk. Azt mondod, hogy persze ezt mindenki tudja? Na látod. Mert közszájon forog, és senki nem hökken meg a “minden férfi egyformán”. De ugyanígy minden nő is egyforma bizonyos dolgokban. Ha az előző olyan nyilvánvaló, akkor az utóbbi miért nem az? A nők vonzalmi kapcsolói is léteznek, és nagy hasonlóságot mutatnak egymás közt, csak közel sem olyan könnyű rájuk találni, mint a férfiakéira. Miért? Mert sokkal összetettebb, hogy mit keres egy nő egy férfiban, mint fordítva. Ennek kifejtéséhez lásd: http://www.ferfihang.hu/2014/04/26/az-osztonokrol/
Láthatod mennyivel összetettebb, és azt is, hogy nem a vizualitás a lényeg, hanem inkább pszichológiai, viselkedésbeli dolgok azok, amiket a nők keresnek. Ezért aztán egy férfinak a nő elméjét kell manipulálnia, ha szeretne valamit, egy nőnek pedig a férfi vizuális központját. Ha az utóbbi olyan elfogadott (smink, plasztikai műtétek, pushup stb), akkor az előző miért nem az?
Dennis…
“Lilith: “azt kikéritek magatoknak, hogy minden férfi egyforma,viszont itt azt állítjátok, hogy minden nő egyforma :-(”
Nem kérjük ki, mert tudjuk, hogy így van. Sőt mindenki tudja, és mindenki által elfogadott dolog, nem úgy mint a ‘minden nő egyforma’… legalábbis bizonyos dolgokban, nevezetesen azokban, amikről mi beszélünk.”
Egyetnemértésemet fejezem ki. Micsoda baromság már, hogy minden férfi egyforma?! Akkor te is egy agresszív, alkoholista alkesz vagy, netán szellemileg alulbútorozott hvcs? Nem ez a benyomásom rólad! :o) Szóval felejtsd el. A férfiak sem egyformák! :o)**
(És még abban sem egyformák, hogy milyen nő kell és hogyan kell, no meg hogy mennyire.)
greifswalder : megkérdezhetem a lányok életkorát? ez elég fontos,mert életkori sajátosságnak tartom , azt amit leírsz…..mi a barátnőimmel teljesen más típust kedvelünk,ami nekem tetszik , az nekik nem és fordítva…az ellenkezője ugye tiszta hülyeség lenne, hiszen akkor a világ összes nőjének ugyanaz a férfi tetszene…és itt ragadnám meg az alkalmat egy kérdésre,nektek férfiaknak is van egy ideál és csak az jön be?
A kémiát egyébként én írtam és most is vállalom…de a kémia nem külső ugye tudod? Az egy illat,a a bőr érintése…..nincs köze a váll szélességhez és a férfi autómárkájához-azt érzem elbeszélünk egymás mellett. A kémia az én olvasatomban azt jelenti kívánom azt a férfit ( tudod, úgy igazán, a feje bubjától a láb ujjáig )én ugyanis nem tartozom a nők azon csoportjához,akik hisznek a boldog szexmentes párkapcsolatban.
Szegénykém, szóval te még nem vagy betörve :) Nem véletlenül születtek meg a game alapjai, elhiheted, sokkal boldogabbak lennénk mindannyian, ha működne az a szemlélet, hogy önmagunkat adva reális esélyünk volna egy szerető barátnőt, neadjisten feleségnek való alapanyagot találni :) Jómagam pl. egyáltalán nem szeretem a PUA trükköket, és ennek hangot is adtam az erről szóló cikkek alatt (nekem elsősorban morális indokokon alapuló ellenvetéseim vannak). Viszont én is kipróbáltam anno a puáskodást, ezért is tudom, hogy nem nekem való, mégis, ha a morális ellenvetéseket félretesszük és a módszertanok puszta hasznosságát vizsgáljuk, azt kell mondanom, hogy működnek. És egy sikertelenségben megfáradt férfinek, pláne a 20-as évei elején amikor a legnagyobb a libidója és az ennek kielégítetlensége miatt létrejövő frusztrációja, nem nagyon van más választási lehetősége, ha szexhez akar jutni, hiszen nyilván nem azért vált frusztrálttá, mert lányok tömegei táncolják körbe meztelenül naphosszat. De ebben a mondókában nem a nők száma a lényeg, arról van szó, hogy egy fiatal (és egészségesen frusztrált, viszont emiatt önbizalomhiánnyal küzdő) srácnak hosszú távú, monogám kapcsolatra is csak akkor van esélye, na a nők többsége számára vonzóvá teszi magát. A nők igényei ugyanis sokkal inkább konvergálnak egy megfogható és körülírható tulajdonsághalmaz felé (simán le lehet írni annak a férfinak a fizikai, személyiségbeli és státuszbeli jellemzőit, akire jellemzően a nők 80%-a nem mondana nemet, és olyant is, akire a nők 100%-a nemet mondana).
Lényegében a PUA azt mondja, hogy játszd el, mímeld ezeket a tulajdonságokat. Erre nyilvánvalóan hosszú távú kapcsolatot építeni nem lehet. Ezért lép be a képbe a red pill, ami megtanít a személyiségfejlesztésre és arra, hogyan rakj össze magadnak egy olyan életet, amire a genetikai vagy neveltetési örökséged miatt csak úgy magadtól, iránymutatás nélkül nem lennél képes. Persze a red pill kétélű fegyver, mert a – korábbi sikertelenségeik miatt – lelki ronccsá vált férfiaknak azt is meg tudja tanítani, hogyan manipulálják a nőket a saját céljukra mondjuk egy egyéjszakás dugás érdekében. Arról van szó, ha egy férfi minél több, nők számára vonzó tulajdonsággal rendelkezik, annál nagyobb a hatalma, és annál kevesebb indíttatása marad parancsolni az ösztöneinek. Egy normális monogám kapcsolat akkor jöhetne létre, ha egy lány még fiatalon választana magának egy – a maga korában természetesen frusztrált, de azért mentálisan rendben lévő – fiút, akivel közösen dolgoznak az egzisztenciateremtés kezdeti nehéz lépésein. És ehhez a lánynak még anyagilag sem lenne fontos hozzájárulni, mert a lelki támogatás meg a tudat, hogy szeretve vagy a nehéz napokban is bőségesen elég egy férfi számára, hogy tegye a dolgát.
A dolog ott siklik el, hogy a mai lányok a fiatal fiúk közül vagy kinézet, vagy macsóság alapján válogatnak, az idősebbek közük meg a már megteremtett státusz alapján. Tehát fontos, hogy létező egzisztenciája legyen a férfinek. Ebben csak az az egy bibi van, hogy a “macsó” típus felé (akiket itt a köreinkben alfahímeknek nevezünk) a nők nem támasztanak elvárásokat, míg az ún. béta típusok meg sokszor kénytelenek leélni húszas éveiket magányban, vagy egyik rossz kapcsolatból a másikba való vergődésben. Az egzisztencia megteremtése meg sajnos nagyon nem úgy megy, hogy pár hét alatt kész van, hanem évek, sőt sok esetben évtizedek kemény és keserves munkája szükséges hozzá. Nem véletlen, hogy a férfiak szexpiaci értéke (azaz amikor életük során a legnagyobb eséllyel találhatnak maguknak párt) a harmincas éveik közepén van, szemben a nők kora huszonéves korával (amikor ráadásul mindkét nem libidója abszolút a csúcson van), mert kb. ennyi idő kell, mire egy nulláról, akár szülői támogatás nélkül induló fiatal biztos egzisztenciát tud létrehozni magának. Viszont mivel az idáig vezető időszak súlyos lemondásokkal és frusztrációkkal teli, ezért sokan nem is bírják (őket nevezzük kicsatlakozóknak, vagy MGTOW-nak, esetleg a szüleik pincéjéban videójátékozó lúzereknek), mások meg, amikor végre esélyük nyílik nekik is kilépni a randipiacra teljesen jogosan kérdezik a farokkörhintáról frissen lezuhanó, vagy egyedülálló anyaként funkcionáló nőktől, akik továbbra is magas elvárásokkal rendelkeznek, hogy “Hol voltatok, amikor mindazt a stabil egzisztenciát, amivel most rendelkezem, össze kellett hordani? Hol maradt a lelki támogatás, a szeretet, annak az érzése, hogy valakinek szüksége van rám, és aki engem is inspirált volna, hogy sikerrel átlendüljek a nehéz időszakokon?” Erre a női energiahálózatra, a nő szeretetére és törődésére bizony minden építkező férfinak szüksége lenne, elsősorban azért, mert az élet nem egy egyenes versenypálya a célig, hanem egy rohadt nagy hullámvasút, ahol hol a fellegekben jársz, hol a padlón vagy, és olyan szinte sosincs, hogy képes lennél helyére tenni egy téglát mindenféle probléma nélkül. Összességében pedig a férfi sikerességét az határozza meg, hogy azokat a fejezeteket az életében, amikor padlóra kerül, mennyire gyorsan képes ismét fellendülő pályára állítani. Az ehhez szükséges üzemanyagot pedig a motiváció adja meg. De milyen motivációja legyen egy olyan férfinek építkezni, aki nem tudhatja, vajon lesz-e egy szerető feleség vagy anya, aki azt a hatalmas teret belakja szeretettel, kuncogással? Az ilyen férfi, aki nem tud egy őt inspiráló és segítő kezet nyújtó személytől üzemanyagot meríteni a motivációjához, nagy eséllyel ugyanott marad. Ha nincs asszony meg gyerekek, megfelel a szülői ház pincéje is egy Xbox társaságában, és a huszas évek közepére, amikor már kezd elapadni a libidó és a férfi immár képes kordában tartani szexuális vágyait, addigra ez a szokásjog már rögzül, és ezután már ha nagyon akarna sem tud önállóan talpra állni.
Az a férfi tehát, aki alapesetben nem siekres a nőknél és nem tesz szert valahonnan csajozási képességre (márpedig ha önmagát adja, soha nem lesz esélye még egy kínkeserves dugásra sem, nem véletlen, hogy a PUA és Red Pill cuccok elsősorban nem a tizenéves korosztály szórakozásai, akiknek kezébe adva ezeket az ismereteket úszhatnának a siker tengerében, hanem van előtte egy jópár éves időszak tele kudarccal, visszautasításokkal és lelki sérülésekkel, valamint a red pill és társai használatának értelme is csak akkor világlik meg sokak számára, amikor önmaguk már súlyos személyiségtorzulásokon esnek át a kielégítetlen libidójuk miatt), vagy lelki sérült gyűlölködő lesz, vagy nagy nehezen a saját erejéből (de a normálisnak számítónál sokkalta hosszabb idő alatt) összekapar magának egy alap egzisztenciát. Aztán jönnek az alfahímek tucatjai által felpróbált, vagy már kiszáradt petefészkű karrierista, elférfiasodott nők, megszimatolják a kialakult státuszt, majd nagyon finoman hősünk tudtára adják, hogy ha szeretnének a magasztos puncijuk közelébe jutni, akkor le kell tenni az asztalra egy BMW slusszkulcsot, meg egy kétszobás lakást. Ilyenkor van az, hogy a férfitársadalom két részre szakad, és aki a nagy egzisztenciaépítés alatt a tökeitől is megszabadult, az kiugrik a gatyájából örömében a hirtelen jött figyelem miatt, és örömmel bevállalja ezeknek a roncsoknak az istápolását, sőt ezeket a lerobbant Polákokat meg is veszi Ferrari áron (pár év után aztán persze jön a csúfos felismerés, de addigra már késő). A férfiak másik fele meg azt mondja: “ha nem kellettem neked a 10 legszebb évedben, ne kelljek neked a 40 legrosszabban sem”. Vagy: “Ha nem voltál itt, amikor a téglákat kellett pakolni, akkor ne akard a tetőt sem a fejed fölé”.
Azt kell megérteni minden női olvasónak, hogy az ún. randizási piacon a házasság és monogámia megszűnésével fellépett egy nagyon súlyos diszparitás, ami a következő tulajdonságokkal írható le: a fiatal, nem alfahím férfiak el vannak zárva a kielégítő szex és a (nem anyagi értelemben vett) támogatás lehetőségétől, majd miután fordul a kocka, a nők meg el vannak zárva az utód(ok) felneveléséhez szükséges stabil, biztonságos háttér és a karrierépítés utáni utódlás lehetőségétől. A Red pill, a PUA és minden önfejlesztő módszertan egy utolsó mentsvár az elkeseredett férfi számára, aki kénytelen felismerni, hogy ha fejleszti saját szexpiaci értékét, akkor a fenti két, egyébként nagyon fontos, fiatalkort meghatározó szükséglet közül (kielégítő szex + szeretet és háttértámogatás) legalább az egyiket megszerezheti magának, és akkor már 50%-kal előrébb van, mintha abszolút semmi nem jutna neki. Így lesz aztán a szerencsétlenül járt bétahímből macchiavellista, idegroncs érzelmi manipulátor. Szerintem aki volt már lelkibeteg (mármint férfiként, mert a nők ezt egy kissé máskép élik meg), az tisztában van azzal, hogy ezeket a sérüléseket egy örök életen át hordozni fogja, nem lehet tőlük végleg megszabadulni, mert az idő múlásával eltűnnek azok a lehetőségek, amikkel ezt rendbe lehetne hozni (és mint említettem, a libidó is csökken idővel egy kordában tartható szintre, de ez nem hozza helyre azoknak a lelkivilágát, akik fiatalabb korukban nem juthattak nőhöz), így a red pill módszertanokkal is egy inkább roncsaiból újra összetákolt, gyengeségeit leplező és kialakult vonzalmát csakis önös céljaira felhasználni képes lelketlen szexrobot gyártható, nem pedig egy ténylegesen is minden neurózisától és pszichózisától megszabadult alfahím férfi. Aztán sok kiinduló oka lehet még ennek a sikertelenségnek és keserűségnek, nem csupán a genetika vagy személyiség, hanem pl. az egyedülálló szülők gyermekei is SOKKAL nagyobb eséllyel lesznek lelki roncsok vagy bűnözési hajlammal megáldottak.
“Az egzisztencia megteremtése meg sajnos nagyon nem úgy megy, hogy pár hét alatt kész van, hanem évek, sőt sok esetben évtizedek kemény és keserves munkája szükséges hozzá.”
Be kell lépni a fideszbe.
Wow….iegyekszem válaszolni…Kalmannak:végig gondoltam a partnereimet,de nem voltak egyformák külsőre,tehát a húspiac nem működött nálam igazan. Engem az fog meg egy férfiban , ha harmóniában van önmagával.Nem tudom, ezt hogyan éri el. Talán egy férfinak nehezebb,mert a fiúk később érnek még fiatalok vagytok …Igen nem kell letakarni a fejem, ha kimegy valaki velem az utcára,de azt sem gondolom , hogy minden szép nő alfát ( bármit is jelentsen ez ) keres. Mindenki azt keresi,aki szereti és igazán.Akiben megbízhat. Talán nem lesz végleges az a kapcsolat,amit most indítunk vagy amiben benne vagyunk,ez néha nem is tölünk függ, mert bejárunk egyfajta élet utat és nem egyirányba fejlődünk.Ezzel együtt kell tudni élnünk,de belekezdeni valami komolyba csak úgy szabad, hogy azt hisszük az végleges….és ne villants extrát kérlek. Akinek így nem kellesz az húzzon a fenébe……
Xcsakx: imádnám, ha igazam lenne 5-10 év múlva,mert egy romatikus Halak vagyok ( tudom,tudom a srácok utálják az ezoteriát)…ja és miért szeretem ŐT ,csak úgy,mert létezik ……..ezt nem lehet megindokolni,aki megtudja indokolni miért szeret téged ,azt rúgjad ki rögtön!!!!…és ha bárki mást választ ad neked arra, hogy miért szeret téged kezdjél gyanakodni……
Wastrel:semmilyen értelemben nem vagyok szegény és igen már betörtek,azért tudok itt ennyi férfi ( egyébként indokolatlan ) támadására válaszolni….és kérlek közelítsed meg másként a két nemet…a fiúk később érnek és a neveltetésük ( ne sírj,erős vagy stb. ) sok frusztrációval szembesülnek,ezt megértem. A lányok korán érnek, villognak a nőiességükkel,ők később fáznak rá emocionálisan.( ezt később kifejthetem). De valahol majd összeér a két nem szintje és ott lehetne igazi kapcsolatokat kialakítani.Azt már jeleztem, hogy másik korosztályból vagyok, tehát ez a BMW kulcs, meg efféle dolog számomra idegen. De ezeket a hölgyeményeket max. rövid távra alkalmazva gondolnám. De valahogy vonzák ők is férfiakat,ahogy a jó lányokat a rossz fiúk. De ez is elmúlik idővel….tudom nehéz kivárni.Az utlsó bekezdésedben irtaknál megint csak a szép új világ jut eszembe….ne hagyjátok magatokat manipulálni…ennyi….és sajnos belátom,hogy sok minden igaz ,amit ott leírtál.
Mennyi volt összesen?
Nézd Lilith, sokféle nő van, de ahogy én tapasztaltam a legtöbbnek nem elég CSAK a férfi. Mellé mást is kér (azt szokták írni, hogy a nő a saját szintje felett 2-vel keresgél, a szint érthető mind kinézetben, mind talpraesettségben, önbizalomban, anyagiakban).
Na most viszont én már ismertem olyan nőt, aki TÉNYLEG semmi mást nem kért a férfitől, csak magát a férfit és nem érdekelte, ha a férfi szegényebb/szerencsétlenebb/bénább/önbizalomhiányos vagy szegény. Tényleg láttam ilyet, viszont ilyenből nagyon-nagyon kevés van, mivel minden nő rájön, hogy amíg fiatal (kb. 16-30), addig alkupozícióban van, neki van egy fiatal teste és ezért kérhet valamit. Szolgálatokat, jólétet, folyamatos segítséget. És ez nem csak a legjobb csajokra vonatkozik, hanem a nők nagy részére (80% kb.).
De mondom, én találkoztam olyannal, aki nem ilyen én nem azért nem ilyen, mert nagyon csúnya/dagadék, hanem mert a férfi szemszögből nézve NORMÁLISAN gondolkodik, azaz a férfiban az embert látja és nem azt, amit általa kap.
Amúgy kíváncsi vagyok itt a fórumozók véleményére, hogy szerintük létezik-e a special snowflake jelenség, amit fentebb leírtam, azaz hogy egy nő a férfit magáért az emberért szereti és nem az általa kapható dolgokért (ez egy nagy vita az egész red pill közösségben, innen ered ugye az AWALT/NAWALT, azaz minden nő ugyanolyan/nem minden nő ugyanolyan) és nem dobbant-e tovább, amit talál egy jobb, férfit, aki biztosan az övé lehet, tehát biztosan le tudja cserélni a jelenlegi férfit egy jobbra az összpontszám alapján.
Itt igaz, hogy nem én lettem megszólítva, de úgy gondolom kicsit belekotyogok:)
Kalmannak:végig gondoltam a partnereimet,de nem voltak egyformák külsőre,tehát a húspiac nem működött nálam igazan.
Keverednek itt a nemi húspiaci értékek:)
A nők számára a külső az exiszteciához, kisugárzáshoz képest sokadrangú, lásd “nagy mackó” vs. “dagadt disznó” :)
Ne a férfiak preferenciáival ítéld meg magad, ahogyan a saját prefernciádat is értelmetlen férfiakra vetíteni, mert mindkettő zsákutca, lásd a Bihari szösszenetet:)
Engem az fog meg egy férfiban , ha harmóniában van önmagával.
Magyarul sikeres, potenciál van benne:)
Nem tudom, ezt hogyan éri el.
Dolgozik érte keményen:)
Talán egy férfinak nehezebb,
Születési hátrány:)
mert a fiúk később érnek még fiatalok vagytok …
Ez nem nyert:), nem később érnek, hanem nincs lehetőségük a hölgyek elvárásainak megfelelni, se pénz se posztó, se semmi, egy sminkkel, pushuppal ők nem tudják megoldani, idő, energia és kemény munka kell ez pedig nem jön azonnal:)
Igen nem kell letakarni a fejem, ha kimegy valaki velem az utcára,de azt sem gondolom , hogy minden szép nő alfát ( bármit is jelentsen ez ) keres.
Pontosítanék, a “minden szép nő” -ből le kell választani a minden és a szép szavakat és az a helyzet hogy de, pontosan azt keresitek, te is leírtad:)
Mindenki azt keresi,aki szereti és igazán.Akiben megbízhat.
Fiatal vagy még, jó dolog:)
Talán nem lesz végleges az a kapcsolat,amit most indítunk vagy amiben benne vagyunk,ez néha nem is tölünk függ, mert bejárunk egyfajta élet utat és nem egyirányba fejlődünk.
Stimmt:)
Ezzel együtt kell tudni élnünk,de belekezdeni valami komolyba csak úgy szabad, hogy azt hisszük az végleges…
Magyarul neked hosszútávon kell az anyagi biztonság, neki hosszútávon az állandó suna, lehet ezt nyersen is megfogalmazni, csak ha ezt mondom akkor leparasztoznak a szép lelkek:)
.és ne villants extrát kérlek. Akinek így nem kellesz az húzzon a fenébe……
Jól hangzik, mert egy nőnek nem is kell, sőt, ha túl sok az “extra”, akkor inkább veszít a vonzerőből, míg a férfinél alapfeltétel ahhoz, hogy egyáltalán a látóteredbe kerüljön és “ne nézz keresztül rajta” :)
Xcsakx: imádnám, ha igazam lenne 5-10 év múlva,mert egy romatikus Halak vagyok ( tudom,tudom a srácok utálják az ezoteriát)…ja és miért szeretem ŐT ,csak úgy,mert létezik ……..ezt nem lehet megindokolni,aki megtudja indokolni miért szeret téged
Ugyanezt írtam én is:)
,azt rúgjad ki rögtön!!!!…é
No erre majd 10 év múlva gyerekekkel, lilaköd elszállt állapotban majd még visszatérhetsz, hogy ez a bátorságod megmarad-e addig:)
s ha bárki mást választ ad neked arra, hogy miért szeret téged kezdjél gyanakodni……
Stimmt:)
a fiúk később érnek és a neveltetésük ( ne sírj,erős vagy stb. ) sok frusztrációval szembesülnek,ezt megértem.
Ez csak egy pici része, és vajmi kevés köze van az alapvető problémájukhoz:)
A lányok korán érnek, villognak a nőiességükkel,ők később fáznak rá emocionálisan.( ezt később kifejthetem).
Pontosabban: kb. 35 után de 40 fölött már biztosan ráfáznak.
De valahol majd összeér a két nem szintje és ott lehetne igazi kapcsolatokat kialakítani.
10-15 év korkülönbséggel a férfi javára, eccer erre mindenki rájön:)
Azt már jeleztem, hogy másik korosztályból vagyok, tehát ez a BMW kulcs, meg efféle dolog számomra idegen.
Van helyette más, nem a tárgyiasult “vagyon” a fontos, hanem a potenciál:)
De ezeket a hölgyeményeket max. rövid távra alkalmazva gondolnám.
Mindet?:)
De valahogy vonzák ők is férfiakat,ahogy a jó lányokat a rossz fiúk.
A rossz fiúk az összes nőt vonzzák:)
De ez is elmúlik idővel….tudom nehéz kivárni.
Nem múlik el, a hipergámiát nem növi ki az ember ahogyan a suna utáni vágyat, késztetést sem:)
Az utlsó bekezdésedben irtaknál megint csak a szép új világ jut eszembe….ne hagyjátok magatokat manipulálni…
Végezzünk lobotómiát a nőkön, vagy kasztráltassuk magunkat, esetleg mindkettő?:)
Xcsakx -nak :Engem az fog meg egy férfiban , ha harmóniában van önmagával.—Magyarul sikeres, potenciál van benne:)…..tök daneben…..a harmóniában van önmagával,az a saját szintjén elégedett….nem több nem kevesebb…ha boldog taxisofőrként , csinálja azt , de ne akarjon agysebész lenni és még sorolhatnám,ezt gondolom harmóniának….
Nem tudom, ezt hogyan éri el.Dolgozik érte keményen:)-ezt magam is tettem eddig és fogom is a jövőben,de nekem nem teher és nem vetítem ki a partneremre,élvezem és kész….megteszem magamért és a gyerekemért,ja azt egyedül nevelem….
mert a fiúk később érnek még fiatalok vagytok …Ez nem nyert:), nem később érnek, hanem nincs lehetőségük a hölgyek elvárásainak megfelelni, se pénz se posztó, se semmi, egy sminkkel, pushuppal ők nem tudják megoldani, idő, energia és kemény munka kell ez pedig nem jön azonnal:)—sorry de most nettó hülyeséget írtál, 20 éve a saját cégemet csinálom és nem vetem a férfiak szemére,hogy ezt választottam, így élek….az én életem, az én döntéseim…és mellesleg szeretem….nekem nem kell anyagilag megfelelni….a többi ismérv pláza cicákra vonatkozik,akinek az kell ámen,de aztén ne panaszkodjon….
–Mindenki azt keresi,aki szereti és igazán.Akiben megbízhat.Fiatal vagy még, jó dolog:)-mégis kedvellek jövök egy pohár borral,helyszínt te választasz:-)
-A lányok korán érnek, villognak a nőiességükkel,ők később fáznak rá emocionálisan.( ezt később kifejthetem).–Pontosabban: kb. 35 után de 40 fölött már biztosan ráfáznak.-nem fáztam rá :-)yeapppppp,sőt….
-azt rúgjad ki rögtön!!!!…—No erre majd 10 év múlva gyerekekkel, lilaköd elszállt állapotban majd még visszatérhetsz, hogy ez a bátorságod megmarad-e addig:)–meg van mindkettő a gyerek is és a bátorság is:-))
A hipergámiát nem volt érkezesem kinőni ,mert sosem kaptam el....
Végezzünk lobotómiát a nőkön, vagy kasztráltassuk magunkat, esetleg mindkettő?:)—a többi nő nem érdekel, nálam inkább ne ,ha kérhetem és kasztrálás? jesszus még csak az hiányozna én nőből vagyok:-)))
Lilith:
Megadom magam, te kivétel vagy és tényleg gratulálok az életedhez, komolyan.
Nincs már hova írni:)
mégis kedvellek jövök egy pohár borral,helyszínt te választasz:-)
Szívesen elfogadnám, vissza is hívnálak, de nem Pesten lakom:)
https://www.youtube.com/watch?v=xBt-dmzGU9E
Engem az fog meg egy férfiban, ha harmóniában van önmagával. Nem tudom, ezt hogyan éri el.
Pedig ha figyelnél itt meg lehet hallgatni, el lehet olvasni, meg lehet tanulni. Neked nem kell utánuk csinálni, de arra még jól jöhetne ez a tudás, hogy átláss a szitán. Meg hogy megtaníthasd a fiadnak.
még fiatalok vagytok …
Sajnos annyira már nem. Innen ez a rengeteg életbölcsesség :-). Amúgy most már kiváncsi vagyok, hogy te mennyi idős vagy?
Közben látom, hogy randira hívtad Xcsakx-et. Nem csodálom, hogy pont őt, hiszen ő viselkedik itt a legalfábban :-).
Lilith engedd meg, hogy több különböző hsz-edben lévő dologra most egyben reagáljak. Csomó mindenre már megtették mások, de nekem 1-2 dolog kimaradt.
Valahol azt írtad, hogy “Mindenki azt keresi,aki szereti és igazán”
Ez alapvetően igaz, de csak az érem egyik fele, és a másik fele nélkül bizony szart sem ér, csak úgy már sokkal nehezebb. A másik fele pedig az, hogy ez az ember olyan IS legyen, akit te is szeretni ÉS(!) kívánni tudsz.
Tudod csomó olyan férfi rohangászik a világban, tényleg rengeteg, aki nagyon tudna szeretni egy nőt, és aki sokkal megbízhatóbb lenne, mint sok olyan, aki mellett a nők végül kikötnek. A baj az, hogy ezek a férfiak nem felelnek meg annak a beugró feladatnak, hogy az adott nő is tudja szeretni és kívánni őket. Nincs kémia, ahogy fentebb mondtad volt, és erre a kémiára mindjárt visszatérek. Szóval e nélkül pedig lótúró az egész, emberünk hiába van tele szeretettel, tisztelettel, odaadással, a rajtvonalig sem jut el, nemhogy a célig. És PONT EZ AZ, amiben a redpill/pua segíteni tud, és akar. Mik azok a dolgok, amikben fejlődnöd kell, és hogyan fejlődj ezekben, hogy átkerülj a potenciális férfi kategóriába, a “kedvesaranyosdevalamihiányzik” kategóriából.
Amit írtál, hogy nem kell más csak kémia, az pont egy olyan – már ne haragudj – bullshit szöveg, amivel egy férfi nem tud mit kezdeni. És nem csoda, hiszen a nők meg nem tudják elmondani, hogy mit értenek alatta. De pontosan, konkrétan. Velem miért nincs, de a másik sráccal miért van? Mi van benne, ami bennem nincs?
Először egész egyszerűen azt hittem, hogy a nők csak nem akarják megmondani, mert kedvesek, aranyosak és nem akarnak megbántani. De nem. Tényleg nem tudják. Mindenféle ködösítés van, hogy “kisugárzás”, “szikra”, ilyesmi. De semmi konkrétum. Pár hete ugyanitt a Férfihangon egy másik nőnek is nekiszegeztem ezt a kérdést, és bevallotta, hogy ő sem tudná megfogalmazni, de érzi, ha van, vagy nincs. A RedPill férfijai, és a PUA irodalom viszont többékevésbé megfejtette a témát, ami onnan látszik, hogy a használóinak egy jelentős része – köztük én magam is – ugrásszerűen több sikert ért el a nőknél, mint azelőtt. Tudom, erre most azt mondod, hogy “azok a nők olyanok is”. De nem. Hidd el mindenféle értelmi szintű, végzettségű, kultúrából és családmodellből érkező nőn is “működik”. Persze nem a végtelenségig, én pl soha nem fogok topmodellekkel izélni, de hát ez van:)
Következő: “ha boldog taxisofőrként , csinálja azt” és “….nekem nem kell anyagilag megfelelni…”
Ez megint tök szépen hangzik, de aki volt már férfi, az tudja, hogy ez így szintén féligazság. Egy nő valahogy mindig felfelé akar választani. Nézz körül a világban, látni fogod, hogy az esetek messze nagyobb részében a nők egy náluk magasabb társadalmi, gazdasági, hatalmi szinten álló férfivel igyekeznek összebútorozni. És egy taxisofőr, sajnos, ennek a létrának eléggé az alján van, így aztán az ő merítési lehetősége nem túl nagy. Szóval nagyon szép ez a “ha boldog….” mondat, csak nem oldja meg a problémákat, és a való világban csak egy nagyon szűk rétegben működik. Pl. egy jogász nő szájából tök szépen hangzik, és láthatjuk, hogy ő valójában milyen jó véleménnyel van a taxisofőrről, de hogy ott szex nem lesz, arra mérget vehetsz. És ahogy olvasod ezt, tudod is, hogy igazam van. Helyesen úgy hangzik: “ha boldog, csinálja azt, amit szeret, egész addig, amíg társadalmi/gazdasági/hatalmi státuszban fölöttem van.. vagy legalább egy szinten”
“A hipergámiát nem volt érkezesem kinőni ,mert sosem kaptam el...”
Nem kell elkapd, mert úgy születsz. Lásd az előző pontomat. Igazán hosszútávon csak egy nálad legalább 1 szinttel feljebb lévő férfihoz tudsz vonzódni, és úgy is maradni. Ennek persze sok összetevője van, előfordulhat, hogy mondjuk, ő keres rosszabbul, de a külsőtök közti különbség ezt kárpótolja. Vagy fordítva. Vagy az életkorotokból adódó különbség hozza meg az eredményt. (Ezt most úgy értem, hogy mondjuk egy 40éves nő, aki bár státuszban és/vagy anyagilag magasabb szinten van mint a férfi, tud vonzódni egy 33éveshez, mert az már csak az életkorából adódóan is magasabb SMV (szexpiaci érték) rendelkezik, mint a nő. (Persze azért nem vezérigazgató-útmunkás viszonyban.). Ezt nem tudatosan döntöd el, hanem tudat alatt, az ösztöneid működése folytán. Persze később ez más okból lesz valszeg halálra ítélt dolog.
“Egy példa: a mostani társam megismerésekor ( online ) egyszerűen a személyes találkozáskor annyi történt, hogy rám nézett , megfogta a kezem, azt mondta szebb vagyok , mint a képeken. Mosolygott…adott egy puszit…éreztem az illatát láttam a mosolyát, hallottam a hangját és tetszett minden. Ennyi….természetesen lassan utána kezdtük egymással ismerkedni. Minden működött….talán szerencse volt. Nem tudom mennyi pénze van”
No ezt most érthető nyelven: A nonverbális kommunikációja kielégítette az ösztöneidet. Megfelelt egy számodra szükséges státuszú ember testbeszédének. Ha visszalapozol 1-2 cikket, akkor erről beszéltünk. Ez is tanulható, gyakorolható. A lényeg az, hogy egy talpraesett, magabiztos, rendezett anyagi hátterű férfinak más a testbeszéde (akár a mikrokifejezések az arcán), mint egy napról napra élő, nőknél elég sikertelen, szerény körülményekkel rendelkező másiké. Az ösztöneid akkor is reagálnak erre a különbségre, ha a két férfi amúgy egypetéjű ikerpár. Nem tudod mennyi pénze van… de azt azért tudtad a találkozó előtt, hogy mivel foglalkozik, ugye?:) Vagy legalább, hogy milyen végezettsége van? Ezek online a legelső kérdések közé tartoznak.
Valahol azt írtad, hogy méltatlanul kapsz itt támadásokat. Nem kaptál semmilyen támadást hidd el, hacsak Naooo nem piszkálódott, de azt hiszem rájöttél már, hogy ebben az értelemben nem kell komolyan venni, pedig sokszor tényleg rá tud tapintani a lényegekre. Egyszerűen annyi történt, hogy mi itt nem szuperlatívuszokban beszélünk a nőkről – és így rólad sem – , hanem úgy, ahogy férfiak egymás között szoktak. Néha nyersen, néha kimondva minden gondolatot, akkor is, ha esetleg vkinek kellemetlen lehet. A férfiak azt szeretik kimondani, ami az igazság, vagy amit annak vélnek, még akkor is, ha bántó lehet. A nők azt szeretik kimondani egymás közt, ami nem bántó, és jó érzéseket gerjeszt egymásban, akkor is, ha köszönőviszonyban sincs az igazsággal. (Kivétel persze, ha utálják egymást:)). Szerintem ezért van az, hogy nagyon sok nő inkább barátkozik férfiakkal. Nem bíznak egymásban, bennünk inkább.
Szóval kérlek ezeket ne vedd támadásnak, mi egyáltalán nem annak szánjuk. Egyszerűen csak be akarjuk mutatni, hogy mi hogy látjuk a dolgokat, és felvállaljuk, hogy ez esetleg negatív érzéseket kelt benned. De ettől ez még nem támadás, nem gyűlölet, nem hímsovinizmus. RedPillen valaki azt írta, hogy a mai világban már nőgyűlöletnek számít, ha nem szeretünk látványosan egy nőt 100szor vagy 1000szer annyira, mint egy másik férfit… Azt kell mondjam, hogy igaza volt.:)
Ha tudsz angolul ezt olvasd el, ha nem tudsz, akkor esetleg majd lesz ebből egy cikk később:)
https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/1tjyai/the_essential_difference_between_blue_and_red/
DennisVT: én pl soha nem fogok topmodellekkel izélni, de hát ez van:)
Azért még ne add fel. Még csak nemrég indultál el az úton :-).
úgy, ahogy férfiak egymás között szoktak.
Bevallom, hogy a potenciálisan végtelen publicitás okán én finomabban fogalmazok, mint ahogy tisztán férfitársaságban szoktam. (Lehet, hogy Belvedere-nek igaza volt?)
be it known that:-)
-Te is úgy nőttél fel, apu úgy engedett el, hogy “a fiúk mind szemetek, mind csak a testedet akarják—-nem igazán illik rám, teljesen hétköznapi, vidéki családban szocializálodtam , mindenféle katyvaszos internetes gerjesztett problémákra adott álságos elméletek nélkül és itt jegyezném meg újra, hogy mennyi felelőssége van a gondolkodásotokban a szüleiteknek……???
–Nézd Lilith, sokféle nő van, de ahogy én tapasztaltam a legtöbbnek nem elég CSAK a férfi. Mellé mást is kér (azt szokták írni, hogy a nő a saját szintje felett 2-vel keresgél, a szint érthető mind kinézetben, mind talpraesettségben, önbizalomban, anyagiakban).—- csak a férfi olyan nincsen,mint ahogy csak a nő sincsen…,mert meghatároz minket a neveltetésünk, a baráti körünk, a sikereink az életben és nem utolsó sorban abejárt életutunk,ami alatt a sikereinkből és a kudarcainkból próbálunk,több kevesebb sikerrel tanulni és fejlődniu,lehetőleg jó irányba….
–még fiatalok vagytok …Sajnos annyira már nem. Innen ez a rengeteg életbölcsesség :-). Amúgy most már kiváncsi vagyok, hogy te mennyi idős vagy?……nőtől illetlenség ezt kérdezni, de a társalgást követve nagyobb út áll mögöttem, mint mögöttetek…..
– Közben látom, hogy randira hívtad Xcsakx-et. Nem csodálom, hogy pont őt, hiszen ő viselkedik itt a legalfábban :-)……csak tetszett a válasza,ő nem görcsösen válaszol,ez nagyon érezhető hanem spontán ír,ezt tudom értékelni,ráadásul kedves volt a választ, azt meg még inkább díjazom, így flörtöltem vele….ő alfa?huhaaa…azta…….és ezt te honnét tudod? egyébként segítsetek…alfa a magas kigyúrt jóképű vagy a a spontán jószövegű? vagy olyan is van , hogy külsöre alfa belül béta és fordítva?azaz mire megyünk mi lányok belsőre ,külsőre vagy mindkettő? mert ugye a fiúknál a külső megfog a belső megtart álságoa elmélet tartja magát……….
ja és a borozás, szívesen látlak téged is és aki még szeretne jöni egy személyes elbeszélgetésre valahol a városban,mert szerintem arc nélkül , hang nélkül nem az igazi és azt is tudjuk az internet óta, hogy sok a fake minden tekintetben :-)
– Amit írtál, hogy nem kell más csak kémia, az pont egy olyan – már ne haragudj – bullshit szöveg, amivel egy férfi nem tud mit kezdeni. —– nehéz írásban kifejteni,de egyáltalán nem bullshit és már fentebb elmondtam valahol….tehát google it:feromon csapda …..és annyire igaz, hogy maradjunk az alfa hímeknél ( mert ugye a béte nem köll senki ember lányának :-)…tehát két alfát látok,miért csal az egyik kell és a másik nem?
-ja és a taxisofőr példám, nem gond nekem ki mit dolgozik,mert az mellékes,szeretnék tudni beszélgetni vele ennyi, minden könyebb, ha egy az érdeklődési körünk , hasonlóak a napi szokásaink stb……tehát , ha én a cégem pályázati anyagát írom és meg szeretném vitatni az illetővel,de ő nem érti miről beszélek , engem pedig az nem érdekel hány fuvarja volt ma,akkor hogyan is élnénk boldogan együtt? ti mindig kisarkítjátok azt pénzre ,pozicióra…..ez nem erről szól,ismétlem,ismétlem,ismétlem,amíg fel nem fogjátok…..
És igen Dennis beszélgettünk sokat találka előtt , de nem arról, hogy milyen lakása , autója vagy végzettsége van…..családról, a gyerekeinkről, könyvekről amit utoljára olvastunk…..a vállalkozásaink nehézségeiről….ilyen egyszerű…és utána meg bejött az acsúnya kémia a képbe :-)
És migámia…vagy hipergámia?Két hete hallottam elöszőr róla,mikor az oldalt megtaláltam.Az én lánykoromban ismeretlen fogalom volt…..sorry fiúk……ja és még egy mondat ehhez, mikor férjhez mentem a férjemnek volt lakása és én odaköltöztem hozzá a válásunk után ott hagytam mindent, a ruháimmal és az általam vett személyes tárgyaimmal jöttem el,mert nem találtam volna erkölcsösnek másképp cselekedni, a mai napig nem bántam meg….bár az ügyvédem azt mondta hülye vagyok :-))))))
Lilith: Amúgy most már kiváncsi vagyok, hogy te mennyi idős vagy?……nőtől illetlenség ezt kérdezni, de a társalgást követve nagyobb út áll mögöttem, mint mögöttetek…..
Nem is firtatnám, ha nem az lenne az érved, hogy fiatalok vagyunk (mindannyian egyformán?).
Alfaság/női ösztönök/kémia: tananyagot lehetne csinálni abból amit írsz, annyira esszenciális. Nagyon jó! Szerintem többen csettintgetnek a nyelvükkel téged olvasva :-) !
Borozás: Működik itt a kólázás intézménye. Főleg Hgyi szervezi. Ott lehet találkozni a fórumozókkal, talán tudok menni én is a legközelebbire.
– “azt kikéritek magatoknak, hogy minden férfi egyforma,viszont itt azt állítjátok, hogy minden nő egyforma :-(”——sorry hgyi, már agyamra ment a női szaklapok forgatása :-))))) a viccet félretéve igazad nem a legrosszabb , amit a nemek tehetnek, hoyg általánosítanak……nincsen két egyforma férfi sem külsőre,sem belsőre….de azt se hallgassuk el, hogy vannak a nemeknek egy sajátos gondolkodási képletük……inkább a neveltetéssel hozott……lásd a fiúk ne sírjanak, hallgassanak , a lányok hisztizzenek nyugodtan….stb.stb…..tudod mire gondolok nyilván….
Kalman: szívesen elmegyek a kólázásra, ha van rá igény :-) ( kérke helyszínt és időpontot természetesen)arccal is felvállalom,amit leírok…..ott rátok bízom,annak megítélést, hogy hány éves vagyok….
– “amit írsz, annyira esszenciális” —--igyekszem , a titok annyi, hogy a férfiakat sosem tekintettem ellentábornak, szidásuk helyett inkább azzal töltöttem az időmet, hogy megismerjem a gondolkodásukat, segítsem a munkájukat, otthont teremtsek, ahová jó visszajönni,megőrizni azt a nagyon kényes egyensúlyt , ahol ők férfiak maradtak , engem pedig nőként kezeltek és ha így visszatekintek az eddigi életemre, be kell valljam, minden ami az életemben szépet és boldogságot hozott azt nagyrészt nekik köszönhetem, tőlük tanultam céget vezetni, bátran gondolkodni, nőnek érezni magam minden porcikámban,szeretve lenni szerelemmel utoljára,de nem utolsó sorban a gyermekemet :-)
“kérke helyszínt és időpontot”
Augusztus 2. hetére (08.14.) tervezek egy kólázást. Kb. 1 héttel előtte szoktam meghirdetni.
“átok bízom,annak megítélést, hogy hány éves vagyok”
Nálam fiatalabbnak nézlek, tehát úgy 64-66 éves lehetsz. :o)
Nagy vörös lóbetűkkel nem tudnád írni?
tényleg nem kekeckedésbôl, de lehetne olyat, hogy kicsit kevesebb szövegformázást?
nyilván én meg a központozással spórolok, de ez a dôlt-kivastagított szájbarágás vmi iszonyat zavaró, legyen már annyi tisztelet az olvasó iránt, hogy majd magának “dönti” el, hogy mi a fontos.
Wastrel írta: “teljesen jogosan kérdezik a farokkörhintáról frissen lezuhanó, vagy egyedülálló anyaként funkcionáló nőktől, akik továbbra is magas elvárásokkal rendelkeznek, hogy “Hol voltatok, amikor mindazt a stabil egzisztenciát, amivel most rendelkezem, össze kellett hordani? Hol maradt a lelki támogatás, a szeretet, annak az érzése, hogy valakinek szüksége van rám, és aki engem is inspirált volna, hogy sikerrel átlendüljek a nehéz időszakokon?” Erre a női energiahálózatra, a nő szeretetére és törődésére bizony minden építkező férfinak szüksége lenne, elsősorban azért, mert az élet nem egy egyenes versenypálya a célig, hanem egy rohadt nagy hullámvasút, ahol hol a fellegekben jársz, hol a padlón vagy, és olyan szinte sosincs, hogy képes lennél helyére tenni egy téglát mindenféle probléma nélkül. Összességében pedig a férfi sikerességét az határozza meg, hogy azokat a fejezeteket az életében, amikor padlóra kerül, mennyire gyorsan képes ismét fellendülő pályára állítani. Az ehhez szükséges üzemanyagot pedig a motiváció adja meg. De milyen motivációja legyen egy olyan férfinek építkezni, aki nem tudhatja, vajon lesz-e egy szerető feleség vagy anya, aki azt a hatalmas teret belakja szeretettel, kuncogással? Az ilyen férfi, aki nem tud egy őt inspiráló és segítő kezet nyújtó személytől üzemanyagot meríteni a motivációjához, nagy eséllyel ugyanott marad. Ha nincs asszony meg gyerekek, megfelel a szülői ház pincéje is egy Xbox társaságában, és a huszas évek közepére, amikor már kezd elapadni a libidó és a férfi immár képes kordában tartani szexuális vágyait, addigra ez a szokásjog már rögzül, és ezután már ha nagyon akarna sem tud önállóan talpra állni.”
Pontosan. Aki ezt átélte, szerintem abban egy életre benne marad az érzés, hogy ellopták a fiatal éveit.
Bocs Koriander, de ezt csak azért csináljuk, hogy pontosan lássuk ki, kinek a mondataira reagál…..különben meg egybeolvad az egész…..
Ok.
Bontsad ki kérlek ezzel mire célzol…..a fizika nem az erősségem :-)
Dennis kommentjére “alliteráltam” vele. Elsősorban arra utalva hogy a látszólagos sokféleség dacára szinte zavaróan megegyező alapokon működnénk mi emberek, ám éppen a sokféleség (élettapasztalat, életkor, élethelyzet, habitus stb.) nehezíti meg különösen a felszínes szemlélőnek a közös minták felfedezését pláne alkalmazását.
Én elveszek ezekben a tudományos megközelítésekben…..talán túl ösztönösen kezelem két ember találkozását. Egy példa: a mostani társam megismerésekor ( online ) egyszerűen a személyes találkozáskor annyi történt, hogy rám nézett , megfogta a kezem, azt mondta szebb vagyok , mint a képeken. Mosolygott…adott egy puszit…éreztem az illatát láttam a mosolyát, hallottam a hangját és tetszett minden. Ennyi….természetesen lassan utána kezdtük egymással ismerkedni. Minden működött….talán szerencse volt. Nem tudom mennyi pénze van, még a szülinapomat is elfelejtette…….ja de egyszer kaptam egy kölnit tőle………nem tudom alfa, béta vagy gamma hím, de nekem bejön akármi is legyen. Persze még nem olvastam el a Cosmopolitanban az idevonatkozó cikkeket….
“Anyagilag független, szép és okos nőként”
Szerencsére neked is több jutott az észből, mikor osztogatták, én duplát kaptam.
Sértegetni név és arc nélkül azt gondolom primitív…..sorry,de ez az igazság. Azt gondoltam itt értelmes emberek értelmes dolgokról szeretnének beszélgetni . És netalán még segíteni is tudunk egymásnak…..
Általában ez igaz eltekintve Naoootól, ő olyan mint a gyevi bíró, mindenből ki kell venni…
Te egy ilyen rajzolt izé vagy akkor? Lilith a vezetékneved, vagy a kereszt?
Kit érdekel mit gondoltál.
Nálam max az okosság stimmelhetne mert függő vagyok és sokkal inkább gavallér, mint szép ember. Akárcsak Buga Józsi.
Egyik kedvenc filmem :-))))
Külön jó, hogy a prolik is szeretik, találkozik a felsőbbség az alsóbbsággal.
Melyik zavar a három közül legjobban?
Most nem érek rá, enni kell káposztás haluskát.
Valaki nem szereti a káposztás haluskát? Milyen ember az ilyen?
“így ha még a szüleiddel laksz, akkor nem téged kereslek”
Ez biztos devizahitelest keres, vagy londoni mosogatót, esetleg egy ház árát albérletre elverőt.
“Ezeken kívül fontos még, hogy te is Pesten lakj”
Jó hely az a pest, afrikában van már?
Ne haragudjál miért ragadtok le egy elcsépelt évek óta a neten keringő bemutatkozásnál. Több oldalon , több nő használja. Az előbb arra utaltál, hogy neked észből a duplája jutott , mint nekem….akkor mire használod?
Mér valaki nem írta meg először? Hát?
Triplája, csak elírtam, lusta vagyok átszerkeszteni, úgyhogy 3.
Beszólogatásra.
De kicsim…nyilván megírta……csak az inkább egy forgatókönyíró volt, mint ezek az egyszerű kislányok a netes ismerkedő oldalon…..
És azt már nem lehet kiosztani? Már azt is törvény tiltja törpilla?
Megártott a káposztás haluska…ne egyél többet:-)
Miért sértegetsz név és arc nélkül?
ebben a nőben semmi vonzó nincs ! jelleme pedig visszataszító
Egyetértek azokkal, akik szerint a cikk két példájában felvázoltak nem elsősorban hímsovén férfiak, hanem inkább otthoni despoták hímsovén jegyekkel.
A hímsovén férfiak ismérve szerintem az alábbi tulajdonságok többé-kevésbé megléte:
-a nő nem lehet egyenrangú társ, hanem “tudja, hogy hol a helye”. A gyeplő férfikézben legyen, a nő elismeri a férfi erkölcsi, morális, intellektuális és észbeli felsőbbrendűségét, mely szerint a férfi a család feje, fenntartója, pénzügyeinek vezetője, és a családtagok feletti rendelkezés jogának birtokosa, aki eldönti a családban kinek mikor mit kell csinálni.
-a nő házirobotként funkcionálva mindenben kiszolgálja a férfit, vezeti a háztartást annak igényei szerint kezdve a háztartási munkáktól a “házastársi kötelesség” rendszeres akár gépies teljesítésén túl a gyereknevelésig bezáróan. Bizonyos jellegű házimunka a nő feladata, és csak az övé, és mivel ezek könnyebbnek tűnnek számára mint pl. a kinti mezőgazdasági munka, vagy a favágás, ezért a nő által végzett házimunka náluk “az semmi” kategória, és mint olyan, a családfő részéről alapból elvárt a nő általi teljes körű elvégzése, bármilyen elismerés nélkül.
-A nőnek ne legyenek ötletei, ha mégis vannak, az a családfői tekintély elleni merényletnek lesz felfogva, a nő le lesz torkollva, hülyézve, de legalább azért sem lehet úgy ahogy javasolta.
-A hímsovén férfi is tisztában van azzal, hogy a nők nagy része alapból nem akar megfelelni a fenti pontoknak, ezért a kapcsolat kezdetén természetesen nem feltétlenül ezekkel a paraméterekkel nyit, de feltett szándéka, hogy lassan ez irányba átnevelje a nőt. Fokozatosan apró lépésekben a fenti pontoktól való eltérés tapasztalása esetén egyre agresszívebb választ ad, ennek a nő az adott közösségi normák szerint engedni fog a kapcsolat előrehaladtával. Persze egyénfüggő, hogy meddig megy el, hogy csak gúnyos megjegyzésekkel operál, vagy esetleg lelki terrort, mások előtt megalázást is alkalmaz, vagy végsősoron fizikai erejével visszaélve erőszakhoz folyamodik.
A hímsovén férfi és az otthoni despota között szerintem az a lényegi különbség, hogy a hímsovén önmagában nem feltétlenül akarja megtörni a nőt, hanem inkább olyat igyekszik választani aki (pl. mélyen vallásos) neveltetése okán önként aláveti magát a fentieknek és nem feltétlenül éli meg hímsovénnek a férfi viselkedését, hanem egyszerűen felfogása szerint ez a számára a világ rendje. Ezekkel szemben a despotát a hatalom élteti, ezért folyamatosan terrorizál hogy alárendeltjei viszont reakciójából rendszeresen tapasztalja saját hatalomgyakorlása örömét.
De a lényeg az egészben a hímsovén pasik részéről a következő: Nem nő, aki nem úgy viselkedik, ahogy azt én a nőről elvárom. Tehát vagy egy sablonhoz keres beleillő alanyt, vagy próbálja a sablont ráerőltetni illetve büntetni az elhajlásokat.
Vegyük észre, hogy a feministák közül a nősovének ugyanennek az eszenciának inverzét vallják mely a következő: Nincsenek manapság férfiak, nem férfi az aki…..(x kritériumnak nem felel meg) stb. Ismerős?
Hímsoviniszta társadalom még mindig működőbb, mint a mai papucsrendszer.
Igazad van, éppen eltűnődtem, hogy apám melyik kategória lehetett, de valóban van különbség a hímsovén és a réti-mezei otthoni despota között. Sok évnyi tapasztalattal azt kell mondanom, hogy a hímsoviniszta (mármint ha egyéb defekt nem társul hozzá) még mindig elviselhetőbb mindenki számára, mint a gyáva és gyenge tetű, aki a saját kudarcait és kisszerűségét a kiszolgáltatottakon vezeti le (persze csak ha berúgott, egy héten csupán 3-4 alkalommal).
Így 40 évesen ébredtem rá teljes egészében, hogy mennyi lelki nyomort tud okozni egy ilyen gyerekkor és milyen berögződéseket okozott, amelyeket aztán vagy le tud vetkezni valaki, vagy nem.
Megjegyzem, van ismerősöm, akinek az anyja volt ilyen. Ha tehát különbséget kell tenni, a despotát mindenképpen ártó és romboló lénynek látom, míg a sima hímsovinisztát csak egy egyszerű (és lehet hogy egyébként ártalmatlan) f@szkalapnak (akit egyébként gyakran úgy vezet az orránál fogva az általa “uralt” feleség, ahogy kell).
Gondolkoztam ezen a hímsovén, nősovén dolgon, és ide lehet venni az összes sovénséget is.
Magamba nézve, azt hiszem, hogy sovén vagyok:) Mikor milyen sovén, ha nem is extrém módon de igen.
Szerintem más is az(ami persze nem ment fel engem:), csak festi magát, de aki mégis “tiszta”, az ne vegye magára, ne nyomjon nekem flood áradatot, elhiszem, hogy az:)
Pontosan olyan dolog ez mint az előítélet, bizonyos határokon belül védelmet nyújt(néha életet véd), extrémen művelve pedig korlátoltság és kirekesztés a jutalma.
A sovénség is egyfajta védelmet nyújt, időnként felmentést ad, ha mást nem akkor ad egy kis önbizalmat, amivel túl lehet élni dolgokat:)
Véleményem szerint a mértéke, alkalma, mennyisége és az ezekból adódó kognitív disszonancia feloldás bonyolult kínjai közt pozicionálja magát mindenki és gyönyörű shaming language floodokat lehet vele generálni, énképtől függően.
No ez megint egy katyvasz lett, a lényeg, hogy hímsovén, nősovény, románsovén, ***sovén stb. vagyok:) Aki akar, köpjön le nyugodtan :)
“Aki akar, köpjön le nyugodtan :)“
:)
@Hgyi/Lilith
Hát én ezt már kihozom ide, hogy követhetőbb legyen, Pash-től meg elnézést kérek, hogy szétoffoljuk a cikkét:)
“Egyetnemértésemet fejezem ki. Micsoda baromság már, hogy minden férfi egyforma?! Akkor te is egy agresszív, alkoholista alkesz vagy, netán szellemileg alulbútorozott hvcs? Nem ez a benyomásom rólad! :o) Szóval felejtsd el. A férfiak sem egyformák! :o)**
(És még abban sem egyformák, hogy milyen nő kell és hogyan kell, no meg hogy mennyire.)”
Jaj Hgyi, régebben vagy itt mint én, és ezt a kört már lefutotta itt többször más is előttem. Azt hittem, hogy az eddigi témából nyilvánvaló, hogy milyen témában értem azt, hogy “minden férfi egyforma“, merthogy egész eddig párválasztási szokásokról beszélgettünk, annak is az ösztönös verziójáról, lásd ‘kémia’. És igen, tartom, hogy ösztönös biológiai/szexuális párválasztási szempontból a férfiak egyformák. Na jó: a férfiak messze túlnyomó része, de légyszi ne kelljen már ezt mindenhol hozzátennem, mindig van egy pár százalék kivétel minden ilyesmi alól – ők a természetes szelekció. Aki vagy saját magában nem üt meg egy minimum mércét (quasimodo:)), vagy a párválasztási ösztönei annyira távol esnek az evolucionálisan optimálistól, annak a génállománya rövid úton ki fog halni. Ez biológiai tény. Az optimális pedig az, amit leírtam.
Azt hittem tök egyértelmű, hogy nem szenvedélybetegségről vagy intelligenciáról van szó. Abban persze lesznek egyéni különbségek, hogy valaki az alacsonyabb nőkre bukik, van aki a magasabbakra, van, aki a szőkére, más a barnára (nekem pl a vörös-vörösesbarna/rozsdabarna haj zöld szem, kis szeplő a ‘gyengém’) , van aki a vékonyra, megint más a teltebbre – de kimondottan a kövérekre bukni már egyfajta aberráció. De ettől még a szépség, fiatalság, termékenység jelei maradnak. És nagyon is tisztában vagytok ti ezzel. Minden nő félelme az, hogy a férje egyszer egy szebbre/vékonyabbra/fiatalabbra cseréli.
Nyilván aztán lesznek a szerencsétlenebb adottságú férfiak, akik kénytelenek eltérni az optimálistól, mert olyan nőt nem kapnak. Ezt látod úgy, hogy nem minden férfi ugyanarra bukik. Dehogynem. Csak hajlandó kompromisszumot kötni a család, és a társ reményében. Ugyanez van a nőknél is.
“-Te is úgy nőttél fel, apu úgy engedett el, hogy “a fiúk mind szemetek, mind csak a testedet akarják—-nem igazán illik rám, teljesen hétköznapi, vidéki családban szocializálodtam”
Dehogynem illik rád, ha nem a szüleid mondták el, akkor az idősebb nők, akár rokonok, akár tanárok. Ha ők sem, akkor a média. Azt ne mondd nekem, hogy úgy nőttél fel, hogy a férfiak szentek, földre szállt angyalok, hátsó szándék nélkül, és mind csak egy kedves aranyos királylányt keres, akinek hónapokon át udvarolva, kitartását és szándékai komolyságát bemutatva elnyerheti a szívét. Azt ne mondd, hogy úgy nőttél fel, hogy a férfiak nem csalfák, nem lépnek félre, nem szeretik a formás méretes melleket, és különben sem finganak, ha mégis, akkor rózsaillatút.:)
“mindenféle katyvaszos internetes gerjesztett problémákra adott álságos elméletek nélkül és itt jegyezném meg újra, hogy mennyi felelőssége van a gondolkodásotokban a szüleiteknek……???”
Hát sajnos qrvasok. Én pont az a fiatal srác voltam, aki azzal a szülő tanáccsal ment el otthonról, hogy a lányokkal kedvesen, szépen, gyöngéden, türelmesen, udvariasan, és majd eljön az aki megérdemel téged. Akinek nem kellettél, az meg úgysem érdemel meg, és majd úgyis rájön, hogy mekkora kincset szalasztott el, csak légy önmagad, blablabla… lótúró az egész. A részben ebből fakadó kezdeti sikertelenségek pedig oda vezettek, hogy el is vették a kedvem az egésztől, miközben valójában pont az a fiatalember voltam, aki állítólag(!) minden lány álma, csak a lányok még nincsenek készen erre, nem tudják, és majd úgyis benő a fejük lágya… Aztán éveken keresztül sz@rtam az egészre, úgy voltam vele, hogy nem éri meg a macerát, és amúgy is elvoltam egyedül… mármint nő nélkül egyedül, szerencsére barátaim, hobbijaim bőven voltak. Aztán eljött az a kor, amit mindenki ígért, hogy addigra majd érettebbek lesznek a nők, látják majd bennem azt, amit korábban nem, és 30 fölött már a jófiúké a pálya. Persze ez sem volt igaz. Igazabb volt, mint régen, de még mindig nem eléggé (és ha mégis, akkor nagyon csúnya implikációi vannak) . És akkor akadtam rá Deansdale egyik írására a saját blogján, a neve guglizásával jöttem ide, és olvastam el Qujon cikkeit (neked is ajánlom hátulról előre az összes írást a csajozás-szex témában, fent van a menüpontokban, csomó minden érthető lesz mert 1000szer jobban fogalmaznak mint én), találtam rá a RedPillre, a PUA anyagokra, a Game-re. Így került a helyére bennem egy csomó minden, aztán hónapok olvasása, értelmezése, próbálgatása után jutottam oda, hogy a kezdeti 10randi/1csók arány mára már 3/1 lett. Más hozzáállás, más gondolkodás, önfejlesztés, a nők megismerése, és pár “csajozós-trükk” (ami szerintetek légből kapott álságos elmélet) segített.
“tehát google it:feromon csapda” Erre nekem csak növényvédőszereket, moly- és rovarcsapdákat ad a google, nagyon remélem, hogy nem erre gondoltál:)
“és már fentebb elmondtam valahol” Hol is?:)
“tehát két alfát látok,miért csal az egyik kell és a másik nem?”
Látod, ezért nehéz, mert a saját működéseddel nem vagy igazán tisztában, hiába vagy idősebb mint én (35 vagyok). Azért csak az egyik kell, mert az a biológiai programozásod 2,5 millió év evolúció hatására, hogy mindig csak az elérhető legjobb férfi kelljen. Az biztosítja a legjobb esélyt az ön- és fajfenntartásra. Valahol a régi cikkek egyikében, a kommentek közt jött erre egy nagyon jó gondolatkísérlet. Nagyjából úgy néz ki, hogy 10 random férfi közül egy nő kiválasztja a 2 legjobbat, és a másik 8 hazamehet. Ha ezt a kísérletet elvégzed 10szer, és az így keletkező 20 top férfit egy második játékkör formájában újra egy szobába tereled, akkor a nők abból a 20ból is kiválasztják a számukra legjobb 4et, és a másik 16 gond nélkül hazamehet, azzal együtt, hogy a 16ból bármelyikkel simán meg lettél volna, ha nem kapsz újabb lehetőséget a szelektálásra, egy újabb kör formájában.
Innen jön az a vicc is, hogy férjüzletet nyitnak a nőknek. Röviden: Egy szabály van: ha felmentél egy emeletet, akkor már nem jöhetsz vissza. Az első szinten a tök átlag normál férfiak vannak, a másodikon a gazdagok, a harmadikon a gazdagok és jóképűek, a negyediken a gazdagok, jóképűek és jó szeretők, az ötödiken ugyanezek hűséges formában. A hatodikon pedig csak egy tábla vár, amin az van, hogy te vagy ma a kismilliomodik látogató, ezen a szinten egy férfi sincs, csak azért épült, hogy bizonyítsuk, hogy a nőknek semmi sem elég jó – ha van remény jobbra.
És migámia…vagy hipergámia?
Nagyot nevettem, amikor ezt elolvastam, mert egyből beugrott ez a cikk, és ha elolvasod az első sorokat, akkor rögtön érteni fogod, hogy miért. http://www.ferfihang.hu/2012/06/01/kodosites-a-noi-osztonokrol/
“tehát , ha én a cégem pályázati anyagát írom és meg szeretném vitatni az illetővel,de ő nem érti miről beszélek , engem pedig az nem érdekel hány fuvarja volt ma,akkor hogyan is élnénk boldogan együtt?”
Ezt hívják racionalizálásnak:) Van rá egy kis allegória, amit racionalizáló hörcsögnek neveznek. Az a feladata ,hogy addig tekerje a gondolataidat, amíg egy számodra valamiért el nem fogadható dolgot (nekem egy taxisofőr nem elég jó… mert milyen ciki már mások előtt, és hát anyagilag is elég gáz…) át nem formál elfogadhatóvá (… mert nem tudnánk miről beszélgetni)
“És igen Dennis beszélgettünk sokat találka előtt …. a vállalkozásaink nehézségeiről….”
I rest my case. Ha egy alkalmazott útmunkás lett lett volna, akkor most a teóriák felét romba döntötted volna…
Értem én, hogy te a párválasztási szokásokról beszélsz. :o)
De azok is eltérőek – zárójelben azért odaírtam az előbb is.
Persze, tudom, hogy az ösztönök ugyanazok, de akkor a nőknél is.
Az ösztönök mederben tartása viszont igenis függ intelligenciától és szenvedélybetegségtől is.
Quasimodo egy úriember.
Én szövevényesebben gondolkodom, mint te. :o)
És nem is neked kell mindig leírnod, hogy csak egy bizonyos részre gondolsz…
Kösz Dennis, teljes egyetértésem.
Ahogy szegény nagyanyám szokta volt mondani, Isten nyugosztalja…..ebbe Dennis belekeveredtünk , mint Hábedli a gatyába…és nagyon kérlek látatlanul ne ítéld meg mi illik rám és mi nem…anyukám nem szidta apámat és viszont! Huh ez nyilván gáz…..ja és nem csalták meg egymást….vagy ha mégis nem derült ki soha….és még 100X is elmondom nagyon különbözött régen a vidéki és városi neveltetés,ma kevésbé az internet “áldásos” hatásának!!!Mert valljuk be ti valami öngerjesztést is elkövettek itt és csak mantrázzátok,amit igaznak gondoltok a másik komolyan vétele nélkül….szomorú és lehangoló…..
Apukám egyébként soha nem tartott előadásokat arról, hogy mit akarnak tőlem a férfiak, anyukám pedig még kevésbé….és egyet ne felejtsünk el az akkori világ még nem az internet nyílt világa volt és igen keveset beszéltek a testiségről, úgy a médiában , mint otthon….vidéken pedig pláne!!!!
Nem godoltam különösebbet a férfi nemről, ez akkoriban nem volt központi kérdés, egyetemen tanultam,szerettem volna befejezni jól ,állást találni és kész.
Kimondom , ha emiatt a pokol tűzén fogok is égni,de kimondom…………..Egy kapcsolat érzelmi és racionális elegy, aki ezt tagadja az szimplán hülye és rögtön 1-es alá , évismétléssel :-)
Ha valaki nem a saját szintjén keresgél az agyhalott vagy időmilliomos vagy egyszerűen mazochista és imádja, ha visszautasítják………valaki más topikban már megírta lehet hajtani Angelina Jolliera,de minek is?…..Sok férfi és sok nő ( itt teljes nem egyenlőség van ) ott téved, hogy nem jól méri fel saját magát ( hogy is mondják , nem tudja elhelyezni magát a világegyetemben) és valami tök más közegben keresgél,majd ha visszutasítják, úgy érzi, hogy az egész világ ellene esküdött….pedig nem, megint egyes fiam leülhetsz,megbuktál……évismétlés…..az okosabbja aztán saját kárán elkezdi önmagát megismerni….a többi pedig ismétel,ismétel mindhalálig….és természetesen kutatja hol a gond,keresgél a neten,mert a google a legjobb barátod ugyebár….de nem , magad vagy a legjobb barátod….szállj magadba és beszélgessél el magaddal.
És ha már személyeskedtél Dennis….beleszerethetek egy alfa kinézetű útmunkásba( nem ciki mások előtt , mert baromi jól néz ki….anyagilag nem gáz , mert ki tudom fizetni a lakásom rezsijét……),jó is vele az ágyban….de a fennmaradó időben bocsánat mit is csináljunk együtt,ha semmilyen szinten nem passzolunk???? …………….
–“Látod, ezért nehéz, mert a saját működéseddel nem vagy igazán tisztában, hiába vagy idősebb mint én (35 vagyok). Azért csak az egyik kell, mert az a biológiai programozásod 2,5 millió év evolúció hatására, hogy mindig csak az elérhető legjobb férfi kelljen. Az biztosítja a legjobb esélyt az ön- és fajfenntartásra. Valahol a régi cikkek egyikében, a kommentek közt jött erre egy nagyon jó gondolatkísérlet. Nagyjából úgy néz ki, hogy 10 random férfi közül egy nő kiválasztja a 2 legjobbat, és a másik 8 hazamehet. Ha ezt a kísérletet elvégzed 10szer, és az így keletkező 20 top férfit egy második játékkör formájában újra egy szobába tereled, akkor a nők abból a 20ból is kiválasztják a számukra legjobb 4et, és a másik 16 gond nélkül hazamehet, azzal együtt, hogy a 16ból bármelyikkel simán meg lettél volna, ha nem kapsz újabb lehetőséget a szelektálásra, egy újabb kör formájában.
Innen jön az a vicc is, hogy férjüzletet nyitnak a nőknek. Röviden: Egy szabály van: ha felmentél egy emeletet, akkor már nem jöhetsz vissza. Az első szinten a tök átlag normál férfiak vannak, a másodikon a gazdagok, a harmadikon a gazdagok és jóképűek, a negyediken a gazdagok, jóképűek és jó szeretők, az ötödiken ugyanezek hűséges formában. A hatodikon pedig csak egy tábla vár, amin az van, hogy te vagy ma a kismilliomodik látogató, ezen a szinten egy férfi sincs, csak azért épült, hogy bizonyítsuk, hogy a nőknek semmi sem elég jó – ha van remény jobbra.”
A válaszom :A játékelméletben Nash-egyensúlynak nevezzük a részt vevő játékosok egyéni stratégiáinak olyan stratégiaegyüttesét, amelyre igaz, hogy minden egyes játékos aktuális stratégiája egy parciálisan legjobb választ ad a többi játékos aktuális stratégiájára. Pontosabban: amennyiben a többi játékos egyike sem változtat az aktuális stratégiáján, akkor az adott játékosnak sem érdemes változtatnia, mert nem járna jobban a változtatással.
Köszi, elég jó vagyok játékelméletből, és Nash-ből is, de oké, ezt nem tudhattad. De nem nagyon vágom, hogy ez hogy jön ide. Szerinted egy nőnek mi az optimális stratégiája ebben a boltban?
Nem te mondtad tegnap, hogy ez nem játék?:)
Nem játék és fenn is tartom továbbra is….csak az áruházas példádat egészítettem ki ezzel…..
Ja és az élet nem egy szupermarket , ahol kiválasztom a nekem legjobban tetszőt vagy a leggazdaságosabbat( ha nincs pénzem majd hitelre vagy lízingelem ) hiába sugallják ezt a reklámok és az igazi érzelem stratégia mentes ( mert , ha taktikázom,akár már köze nincsen a zsigeri dolgokhoz), hiába ír mást az internet…….
Ja és az élet nem egy szupermarket , ahol kiválasztom a nekem legjobban tetszőt vagy a leggazdaságosabbat( ha nincs pénzem majd hitelre vagy lízingelem )
Teccik vagy sem, de mégis az:)
Ajánlott olvasmány, ahol csak karcolják ezt a témát:
http://index.hu/gazdasag/2013/06/30/a_szex_gazdasagtana/
hiába sugallják ezt a reklámok
Reklámok nélkül is ez volt, van , lesz, max, csak közelebb hozzák:)
és az igazi érzelem stratégia mentes
Úgy érted érdek nélküli szent vagy?:)
( mert , ha taktikázom,akár már köze nincsen a zsigeri dolgokhoz),
Még jobb, ha a zsigeri dolgokat még fel is tuningolod, azt mindenit a sok Krisztusbaoltott terterézanyának, aki a dalai láma reinkarnációja, és ül az atya jobbján:)
hiába ír mást az internet…….
Nagy mumus neked az internet…. pedig az is csak egy szidhatni való máz csak, nem a kancsó:)
Teccett a riposzt ,de nincs harmadik pohár bor…..kettőnél megálltam :-))))
No problem, amúgy sem iszom már vagy 20 éve:)
A linkelt cikket ha elolvasod, kiváncsi vagyok, hogy annak fényében , hogy látod az itteni csörtéket:)
Köszönöm elolvastam a cikket,érdekes….de……de………...”A szex gazdaságtanával korábban is foglalkoztak már, egy 2004-ben publikált elméletpéldául a következőket feltételezi: a szex olyan áru, melyet a férfiak akarnak megszerezni a nőktől, vagyis szakszóval szűkös jószág, melynek piacán a nők alkotják a kínálati, a férfiak pedig a keresleti oldalt.”ugye, ugye…ez a hihetetlen fontos tudomány ág mégiscsak egy szép új világ szüleménye , amit szajkózok itt fennen és hiába……….nekem pl. még nem oktatták a közgázon……….így ugyan szegényebb vagyok pár millóval,amit elérhettem volna a külsőm révén( válás, gazdag szerető stb. ) viszont cserébe van önbecsülésem,nem elkorcsosult érzelmi életem és egy erkölcsi tartásom….ja ezek a mai kor szótárában nem létező szavak………….megkövetek mindenkit….
Ajánlom az irodalmat kedvelők figyelmébe Jókai Anna: Ne féljetek című könyvét…..ezt ugyan nem véleményezték angol kutatók,de igen tanulságos………
Köszönöm elolvastam a cikket,érdekes….de……de………...”
Milyen de?:)
A szex gazdaságtanával korábban is foglalkoztak már, egy 2004-ben publikált elméletpéldául a következőket feltételezi: a szex olyan áru, melyet a férfiak akarnak megszerezni a nőktől, vagyis szakszóval szűkös jószág, melynek piacán a nők alkotják a kínálati, a férfiak pedig a keresleti oldalt.”
Pontosan, a kérdés az, hogy ha nem értesz vele egyet tudod-e cáfolni, vagy egyetértesz a megállapításokkal?
ugye, ugye…ez a hihetetlen fontos tudomány ág mégiscsak egy szép új világ szüleménye , amit szajkózok itt fennen és hiába………
Ezt logikailag nem értem, lehet bennem van a hiba, de valami olyasmit hámozok ki belőle, hogy amióta felfedezték a távcsövet(új tudományág analógia), azóta “létezik” pl. a Pluto, vagyis az “új világ” szüleménye a Plutó.
Jól értettem, vagy benéztem valamit?
.nekem pl. még nem oktatták a közgázon………
Nekem sem, ahogyan a az amazonasi “felnemfedezett” törzsek rituáléit sem, mégis léteznek, Spectrum, vagy Natgeo dokufilm nélkül is, nem érzem az indoklást relevánsnak.
.így ugyan szegényebb vagyok pár millóval,amit elérhettem volna a külsőm révén
Ha legalább 7-es vagy tudtad te azt mindig is:), csak fátyol alatt pirultál:)
( válás, gazdag szerető stb. )
Profi stratégia egy szint fölött:)
viszont cserébe van önbecsülésem,nem elkorcsosult érzelmi életem és egy erkölcsi tartásom….
Most vagy csúnya vagy, vagy tényleg igazat mondaz:) Az a kép nagy segítség lenne:)
ja ezek a mai kor szótárában nem létező szavak………….megkövetek mindenkit….
Ne máááártírkoggy, képet mutass:):)
Ajánlom az irodalmat kedvelők figyelmébe Jókai Anna: Ne féljetek című könyvét…..ezt ugyan nem véleményezték angol kutatók,de igen tanulságos………
Nagyon a bögyödbe vannak az “angolkutatók”, ha malájok lennének jobb lenne?:)
A király “meztelenségére” sem a “válogatott tudósok ” világítottak rá, hanem egy kislány(má megint egy nő:), tudomány nélkül, attól függetlenül igaz volt, hogy meztelen a király:)
Köszönöm elolvastam a cikket,érdekes….de……de………...”Milyen de?:
A szex gazdaságtanával korábban is foglalkoztak már, egy 2004-ben publikált elméletpéldául a következőket feltételezi: a szex olyan áru, melyet a férfiak akarnak megszerezni a nőktől, vagyis szakszóval szűkös jószág, melynek piacán a nők alkotják a kínálati, a férfiak pedig a keresleti oldalt.”
Pontosan, a kérdés az, hogy ha nem értesz vele egyet tudod-e cáfolni, vagy egyetérttesz a megállapításokkal?
Én mindig csak a saját nevemben beszélhetek,így ezt a saját életutammal cáfolom….
ugye, ugye…ez a hihetetlen fontos tudomány ág mégiscsak egy szép új világ szüleménye , amit szajkózok itt fennen és hiába………
Ezt logikailag nem értem, lehet bennem van a hiba, de valami olyasmit hámozok ki belőle, hogy amióta felfedezték a távcsövet(új tudományág analógia), azóta “létezik” pl. a Pluto, vagyi az “új világ” szüleménye a Plutó.
Jól értettem, vagy benéztem valamit?
Ja mióta a világ a világ így volt,csak én lemaradtam, kimaradtam…megkövetlek……..
.nekem pl. még nem oktatták a közgázon………
Nekem sem, ahogyan a az amazonasi “felnemfedezett” törzsek rituáléit sem, médis léteznek, Spectrum, vagy Natgeo dokufilm nélkül is, nem érzem az indoklást relevánsnak.
vigyem ki az most ellenörzőmet vagy ez csak most szóbeli figyelmeztetés volt?
így ugyan szegényebb vagyok pár millóval,amit elérhettem volna a külsőm révén
Ha legalább 7-es vagy tudtad te azt mindig is:), csak fátyol alatt pirultál:)
a hetes az ugye a tizes skálán értendő?….70%-an megpróbálok tovább vegetálni….remélem sikerül…..
( válás, gazdag szerető stb. )
Profi stratégia egy szint fölött:)
elku..tam,de ezzel együtt tudok majd élni a jövőben, max. nem lesz lujdzsi vujdzsi táskám…..
viszont cserébe van önbecsülésem,nem elkorcsosult érzelmi életem és egy erkölcsi tartásom….
Most vagy csúnya vagy, vagy tényleg igazat mondaz:) Az a kép nagy segítség lenne:)
próbálom kb. fél órája az avatáromat cserélni,de nem engedi az oldal., nincs mit titkolnom,bár ez ugye éppen nem nőket kereső,hanem szapuló site…. …segítsetek ……
ja ezek a mai kor szótárában nem létező szavak………….megkövetek mindenkit….
Ne máááártírkoggy, képet mutass:):)
mutatnék, ismétlem….hogyan? , ha nem cseréli ki…..ne az alapoktól,annyira nem vagyok hülye a pc-hez
Ajánlom az irodalmat kedvelők figyelmébe Jókai Anna: Ne féljetek című könyvét…..ezt ugyan nem véleményezték angol kutatók,de igen tanulságos………
Nagyon a bögyödbe vannak az “angolkutatók”, ha malájok lennének jobb lenne?:)
A király “meztelenségére” sem a “válogatott tudósok ” világítottak rá, hanem egy kislány, tudomány nélkül, attól függetlenül igaz volt, hogy meztelen a király:)
“a szex olyan áru, melyet a férfiak akarnak megszerezni a nőktől, vagyis szakszóval szűkös jószág, melynek piacán a nők alkotják a kínálati, a férfiak pedig a keresleti oldalt.”
Pontosan, a kérdés az, hogy ha nem értesz vele egyet tudod-e cáfolni, vagy egyetérttesz a megállapításokkal?
Én mindig csak a saját nevemben beszélhetek,így ezt a saját életutammal cáfolom….”
Nálatok hogy volt? Te szólítottad meg, te hívtad randira a pasikat, te udvaroltál nekik, te fizetted a vacsit, te csókoltad meg először, te hívtad fel magadhoz, pedig ő még ellenkezett volna egy kicsit? Aztán te teperted le?
Dennis:” Nálatok hogy volt? Te szólítottad meg, te hívtad randira a pasikat, te udvaroltál nekik, te fizetted a vacsit, te csókoltad meg először, te hívtad fel magadhoz, pedig ő még ellenkezett volna egy kicsit? Aztán te teperted le?”
Egy Karinthy idézettel válaszolok: “Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”
Én mindig csak a saját nevemben beszélhetek,így ezt a saját életutammal cáfolom….
Ugye érzed, hogy ez egy kicsit, hogy úgy mondjam kevés:)
Azzal sincs baj, ha azt írod, hogy nem értesz vele egyet, de jelenleg nem tudod cáfolni. A helyzet az, hogy ha te kivétel is lennél, a szabály akkor is érvényes a többi 99,99%-ra.
Jól értettem, vagy benéztem valamit?
Ja mióta a világ a világ így volt,csak én lemaradtam, kimaradtam…megkövetlek……..
nem tudom eldönteni, hogy irónia, vagy tényleg egyetértesz?
vigyem ki az most ellenörzőmet vagy ez csak most szóbeli figyelmeztetés volt?
Kezdem úgy érezni, hogy a shaming language demoklész kardja lebeg itt felettem:)
így ugyan szegényebb vagyok pár millóval,amit elérhettem volna a külsőm révén
Ha legalább 7-es vagy tudtad te azt mindig is:), csak fátyol alatt pirultál:)
a hetes az ugye a tizes skálán értendő?…
Igen:)
70%-an megpróbálok tovább vegetálni….remélem sikerül…..
Úgy érzem , támadásnak vetted, jól érzem?
Ha igen, akkor bocs, nem volt szándékomban.
elku..tam,de ezzel együtt tudok majd élni a jövőben, max. nem lesz lujdzsi vujdzsi táskám…..
Miért érzem megint úgy, hogy úgy reagálsz, hogy “megtámadtalak téged” és te védekezni kényszerülsz, passzív-agresszív nyelven válaszolva?:).
De lehet, hogy csak én vagyok paranoiás:)
próbálom kb. fél órája az avatáromat cserélni,de nem engedi az oldal., nincs mit titkolnom,
Várom:)
bár ez ugye éppen nem nőket kereső,
Nem :)
hanem szapuló site….
Az Sem :)
…segítsetek ……
Valaki segítsen:)
Ha már ily magasságokban evezünk tudományosan ,akkor én Tell Vilmost kérem és okvetlen dakota bölcsességeket szavaljon miközben az almát lövik le a fejéről….
Megint shaming language szagot érzek, de lehet hogy csak a paranoiám:)
Szerintem pontosan értetted a lényeget, csak így próbáltál kibújni, no problem:)
Mondtam én,hogy kilógsz a nők soraiből, neked “férfias” agyad van:)
:-))))
Én mindig csak a saját nevemben beszélhetek,így ezt a saját életutammal cáfolom….
Ugye érzed, hogy ez egy kicsit, hogy úgy mondjam kevés:)
Azzal sincs baj, ha azt írod, hogy nem értesz vele egyet, de jelenleg nem tudod cáfolni. A helyzet az, hogy ha te kivétel is lennél, a szabály akkor is érvényes a többi 99,99%-ra.
Igen sokra érvényes nyilván. Cáfolni az én oldalamról lehetetlen, miután én nem nőkkel ismerkedem, házasodom vagy élek együtt. Így az ez irányú eszmefuttatás mindig meddő lesz…..bármi más női kérdésben igyekezni fogok ígérem…
Jól értettem, vagy benéztem valamit?
Ja mióta a világ a világ így volt,csak én lemaradtam, kimaradtam…megkövetlek……..
nem tudom eldönteni, hogy irónia, vagy tényleg egyetértesz?
Lehet irónia is….nem vagyok a téma kuruzslója….gyógyítója pedig még ugysem
vigyem ki az most ellenörzőmet vagy ez csak most szóbeli figyelmeztetés volt?
Kezdem úgy érezni, hogy a shaming language demoklész kardja lebeg itt felettem:)
akkor eltehetem az ellenörzőmet vagy rettegjek tovább?
így ugyan szegényebb vagyok pár millóval,amit elérhettem volna a külsőm révén
Ha legalább 7-es vagy tudtad te azt mindig is:), csak fátyol alatt pirultál:)
tisztázzuk ki a 10-es….és utána is ráérek megsértődni…
a hetes az ugye a tizes skálán értendő?…
Igen:)
gondoltam én, nem fizették a szüleim hiába az egyetemet……
70%-an megpróbálok tovább vegetálni….remélem sikerül…..
Úgy érzem , támadásnak vetted, jól érzem?
Ha igen, akkor bocs, nem volt szándékomban.
semmi gond, nem megy ez itt vérre…beszélgetünk, eszmét cserélünk aztán majd csak lesz valahogy…..ahogy szegény nagyanyám mondta: úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna
elku..tam,de ezzel együtt tudok majd élni a jövőben, max. nem lesz lujdzsi vujdzsi táskám…..
Miért érzem megint úgy, hogy úgy reagálsz, hogy “megtámadtalak téged” és te védekezni kényszerülsz, passzív-agresszív nyelven válaszolva?:).
De lehet, hogy csak én vagyok paranoiás:)
ez a poén helye volt,majd jelzem smiley-kal legközelebb
próbálom kb. fél órája az avatáromat cserélni,de nem engedi az oldal., nincs mit titkolnom,
Várom:)
cseréltem ,de nem volt reakció….
bár ez ugye éppen nem nőket kereső,
Nem :) hála az égnek :-)
hanem szapuló site….
Az Sem :)hála az égnek :-)
…segítsetek ……
Valaki segítsen:)—–
Ha már ily magasságokban evezünk tudományosan ,akkor én Tell Vilmost kérem és okvetlen dakota bölcsességeket szavaljon miközben az almát lövik le a fejéről….
Megint shaming language szagot érzek, de lehet hogy csak a paranoiám:)
Szerintem pontosan értetted a lényeget, csak így próbáltál kibújni, no problem:)
Ok:)
Mondom lóbetűk.
“ne ítéld meg mi illik rám és mi nem”
De a világot, amiben mindketten felnőttünk úgy en bloc, had ítéljem meg. Ha a szüleid szembementek mindenféle korszellemmel, és pont az ellenkezőjében neveltek fel, mint amire tippeltem… nos… akkor te valami 10millióból 1 csodabogár vagy:) Illetve nem is… a szüleid voltak azok.
“anyukám nem szidta apámat és viszont! Huh ez nyilván gáz…..ja és nem csalták meg egymást….vagy ha mégis nem derült ki soha”
Jézusom, ilyeneket hol mondtam??:) Ne kezdj el mást belevinni légyszi. Még csak hasonlót sem mondtam sehol, a megcsalás még csak szóba sem jött távolról sem.
“és csak mantrázzátok,amit igaznak gondoltok”
Segítek: Mantrázzuk itt, amit tapasztaltunk egész életünkben, és amit a világban látunk, és amit a barátaink ismerőseink látnak.
“Egy kapcsolat érzelmi és racionális elegy, aki ezt tagadja az szimplán hülye és rögtön 1-es alá , évismétléssel :-)”
Ebből azt látom, hogy nem arról beszélsz, amiről én. Én nem egy kapcsolatról beszéltem túlnyomó részt, hanem annak a kialakulásáról, két ember egymásra találásának a ‘feltételeiről’. Egy kapcsolat, minden nyögvenyelésével csak ezután jön.
“Ha valaki nem a saját szintjén keresgél az agyhalott vagy időmilliomos vagy egyszerűen mazochista és imádja, ha visszautasítják”
Na végre… Csak az a baj, hogy egész idáig nem ebben a szellemben írtál. Hanem a hagyományos, kékpirulás álomképről, ahol mindenki más, mindenki egy egyéniség, mindenki egy csoda, és két ember egymásra találása egy véletlen esemény, amit nem befolyásolnak mindenféle elméletek, tételek, stb. Most meg már legalább odáig eljutottunk, hogy vannak szintek. Ez is haladás. Én ezt papoltam eddig, hogy egy ügyvéd úrhölgynek egy taxis nem “szint”. Te meg itt ellenkeztél összevissza, hogy nem az számít…
“beleszerethetek egy alfa kinézetű útmunkásba”
Nem. Én azt mondom, hogy nem szerethetsz bele. Talán megkívánhatod egy éjszakára (és ezt összetévesztheted a szerelemmel), ha úgy néz ki, mint Ryan Reynolds, de mivel nem tudsz felnézni rá, nem fogod tudni tisztelni, és így beleszeretni sem. És nem az lesz a ciki mások előtt, hogy hogy néz ki, hanem az, hogy “csak” egy útmunkás. Előre is elnézést az útmunkásoktól, én többre értékelem őket, mint egy csomó aktatologatót, mert az általuk épített utakon járok… De azért a helyzet sajnos(!!!) az, hogy jelenleg ez nem egy nagy presztízsű szakma.
A fehér pirula: még keveset tapasztaltatok és azt is egy elég felemás világban…..a szülők nyilván a pénzt hajtották, hogy lehetőség szerint mindene meglegyen annak a gyereknek ami fontos :-))) mármint Ipad, Iphone,Abercrombie és még ezer más szellemi gyarapodást segítő dolog….tudatosan sarkítok,remélem észreveszed….ebben nevelkedett fel egy vagy már két generáció? S most lassan rádöbbentek, hogy a tárgyak irányítanak benneteket….bizony……lányokat és fiúkat. A tárgyak ( vagyon ) által vagytok definiálva( ezt ajánlom tovább gondolásra )...és nem azt kutatjátok , hogy a folyamatot, hogy lehetne visszafordítani,hanem meddő elméletekkkel magyarázzátok a generációtok érzelmi deficitjét….
Az útmunkást pedig már felejtsed el..álságos amit írsz e témában,..értékelem az összes szakmát jobban, mint gondolnád,miután én sokat dolgoztam a pézemért,nem örököltem és nem is repült be az ablakon…..tehát nem kell vele összekötnöm az életem csak azért , hogy én meg ő is boldogtalanok legyünk,ámde megmutassuk a külvilágnak, hogy igenis van egyenlőség .
Azt gondolom, hogy szinten kell választani ,akkor ér mindenkit a legkevesebb csalodás………
A fehér pirula: még keveset tapasztaltatok és azt is egy elég felemás világban….
Pl. Hány évnél húznád meg a határt ahonnan kezdődően már “tapasztalt” valaki?
.a szülők nyilván a pénzt hajtották,
És ha nem?, Független ettől.
hogy lehetőség szerint mindene meglegyen annak a gyereknek ami fontos :-)))
És ha megint, szintén nem ?:) Akkor meg az a baj:)?
mármint Ipad, Iphone,Abercrombie és még ezer más szellemi gyarapodást segítő dolog…
????
.tudatosan sarkítok,remélem észreveszed…
Mi szükség lenne sarkításra? A téynek, meg a tapasztalataink valósak, még csak nem is extrém esetek, hanem az esetek minimum a 80%-a.
.ebben nevelkedett fel egy vagy már két generáció?
Én nem, meg az itt megforduló nagy hányada sem, akkor én kakukk vagyok?:)
Az a magyarázat sem igazán állja meg a helyét, hogy : “20. század”, meg “civilizáció”, “internet” stb.+ az összes többi máz amit bűnősnek lehet(ne) kikiálltani, csakhogy épp arról beszélünk, hogy ezen “máz”-tól függetlenül működik, nem a közeg számít, pontosan azért időtálló:)
S most lassan rádöbbentek, hogy a tárgyak irányítanak benneteket….
Még eddig nem tapasztaltam, nem is igazán értem.
bizony……lányokat és fiúkat. A tárgyak ( vagyon ) által vagytok definiálva( ezt ajánlom tovább gondolásra )…
Ezt honnan szűrted le? A kancsó az kancsó, a máz meg a máz, ha lekopik a máz akkor is kancsó a kancsó, ha más mázzal fested le szintén, nem a máztól lesz kancsó a kancsó:)
és nem azt kutatjátok , hogy a folyamatot, hogy lehetne visszafordítani,
Úgy, mint a Bágy patakát? :)
hanem meddő elméletekkkel magyarázzátok a generációtok érzelmi deficitjét….
Tapasztalatainkat elméletté minősíteni nem elegáns vitamódszer.
A színvak is tud autót vezetni, még a lámpákkal tűzdelt utcán is közlekedni- nappal, mert tudja ha felül fénylik-piros, ha középen- sárga, ha lent -akkor zöld, de este egy lámpa világít, és nem tudja bemérni, hogy alul, felül, vagy középen van akkor mit csinál? Tippel, vagy bejön, vagy nem:)
Én úgy látom hogy a férfiakkal kapcsolatban “színvak” vagy és ez nem sértés, azzal együtt, hogy racionálisan, nem pontosan “női aggyal” rendelkezel szerintem:)
Az útmunkást pedig már felejtsed el..álságos amit írsz e témában,..értékelem az összes szakmát jobban, mint gondolnád,
Itt meg kijön a nő belőled, vagy nem érted, (színvakság) vagy nem akarod érteni, hogy miről beszél Dennis :)
miután én sokat dolgoztam a pézemért,nem örököltem és nem is repült be az ablakon….
Ezzel mi is így vagyunk:)
A különbség az, hogy ha te nem tetted volna, akkor sem halsz éhen soha, mi pedig igen:)
Más alapról indulsz, kb. azt mondod, mint a grófkisasszony finnyásan, hogy: ” az a paraszt minek eszik puliszkát , mikor a vadpörkölt sokkal jobb, hát nem tudja, hogy az egészségtelen, közben picit felhúzza az orrát?:)
.tehát nem kell vele összekötnöm az életem csak azért ,
Megint a kiindulási alap:
Te megteheted, hogy válogatsz, nincs kényszer, neked a vadpörkölt az alap, onnan mehetsz fel, lefele meg ugye botorság lenne:) de akinek a puliszka az alap, az alább hova mehetne?:), ha felfele akar menni, a vadpörköltig meg elég rögös az út, bár megéri:)
hogy én meg ő is boldogtalanok legyünk,
No,no, az útmunkás is biztos hogy így gondolná?:) Örülne a minőségi sunának, mint majom a farkának,, a puliszka után a vadpörkölt nem rossz, szegényt arra kényszeríteni, milyen aljasság:)
ámde megmutassuk a külvilágnak, hogy igenis van egyenlőség .
Te mutatnád meg, mert amit írsz, az csak a Te szintedet rombolná, és pontosan látszik, hogy felülpozicionálod magad alapból, mint korábban is említettem a kiindulási alap sokat számít:)
Azt gondolom, hogy szinten kell választani ,
Már megint ugye ott tartunk, hogy az alap honnan kezdődik:), ki milyen szintről indul.
Ki mivel, milyen lehetőségekkel születik: malac, vad, csirkepörkölt az alap, vagy puliszka, puliszka, puliszak között lehet válogatni, nem mindegy:)
akkor ér mindenkit a legkevesebb csalodás………
Megint a Te helyzetedből indulsz ki:)
Xcsakx: értelmet nyert a beírásom a kommentjeid által:-) plussz pont, hogy szívből nevettem…..és már 2 pohár bor az ajánlat…….de ezt félve írtam le,mert az itt lévő féfitársaid téged alfa hímnek nyilvánítottak ( ohh férfiak egymás közt ) és én is ezáltal ítéltettem( meg és egyben el is )……
Majd a viccet és évődést félretéve, hiszed vagy nem pozicionálom magam sehová…..a körülményeim, a társaságom , az életutam nyilván inkább…..de most emiatt sétáljak le a Duna partra?
Mindig a saját helyzetemből tudok kiindulni,mert csak a saját életemet tudom megélni,másét felületesen ismerem……de nyilván te más vagy….rákérdezhetek,látó esetleg?
Nyilván elsiklottál az alapvető tézisem felett: nem vagyunk egyenlőek, már megszületésünkkor determinálva vagyunk , számít hova születtünk földrajzilag, ezen belül milyen értékrendű és anyagi szintű családba………ugyan van egy kismértékű ( kiveszem a extrém élet utakat, hisz most átlag emberekről beszélgetünk )mozgásterünk felfelé, sokaknak lefelé is akik elherdálják a szülői örökséget( szellemit , anyagit)…..
A többit is értetted amit írtam,csak magas labdának érezted és hát oly jó egy nagyszájú nőt kiosztani….LOL..
Ajánlom egyébként a figyelmedbe itt egy fentebbi kommentemet,ahol leírom , hogy mit köszönhetek a férfiaknak az életem során…..kérlek ne hagyd ki…..tanulságos lesz és ami a lényeg tiszta szívemből így gondolom !
Xcsakx: értelmet nyert a beírásom a kommentjeid által:-) plussz pont, hogy szívből nevettem…..és már 2 pohár bor az ajánlat…….de ezt félve írtam le,mert az itt lévő féfitársaid téged alfa hímnek nyilvánítottak ( ohh férfiak egymás közt )
Zsivány vagy, mert tudod, hogy kell a férfi egót hájjal kenegetni:)
és én is ezáltal ítéltettem( meg és egyben el is )……
Nem igazán hiszem, hogy valaki elítél itt, én nem, max nem értünk egyet mindenben:)
Majd a viccet és évődést félretéve, hiszed vagy nem pozicionálom magam sehová…..a körülményeim, a társaságom , az életutam nyilván inkább…..
Szerintem félreértetted, nem mint ember, hanem azon belül mint “NŐ” volt az alap Dennis meg az én szösszeneteinknek a lényegi elemei. Veled kapcsolatosan mint nőt vs. férfiak elemeztünk, azzal együtt, hogy ha leválasztod a sikeres vállalkozót, és mint meztelen nő :) állsz előttünk:) úgy olvasd el újra:)
de most emiatt sétáljak le a Duna partra?
Ha szép az idő és szeretsz sétálni:)
Mindig a saját helyzetemből tudok kiindulni,mert csak a saját életemet tudom megélni,másét felületesen ismerem……
Stimmt, csak annyit kérek, hogy vetközz csupasz nőre:) és úgy olvasd el mégegyszer, a sikeres vállakozó ruha meg addig maradjon a földön:)
de nyilván te más vagy….
A nőket szeretem, mire gondoltál ?:)
rákérdezhetek,látó esetleg?
Fenét, egy reményeim szerinti ex-béta, kissé kérgesen:) és néha túl racionálisan, illetve sokszor nem PC és néha túl őszinte:) kivertem itt egy pár embernél a biztosítékot mert néhány szerint erkölcsi fertőben élek:)i
Nyilván elsiklottál az alapvető tézisem felett: nem vagyunk egyenlőek, már megszületésünkkor determinálva vagyunk ,
Azon belül a nemünk a legmeghatározóbb:)
számít hova születtünk földrajzilag, ezen belül milyen értékrendű és anyagi szintű családba………
És itt kezdősik a tánc, akarom mondani a máz(ak) :)
ugyan van egy kismértékű ( kiveszem a extrém élet utakat, hisz most átlag emberekről beszélgetünk )mozgásterünk felfelé, sokaknak lefelé is akik elherdálják a szülői örökséget( szellemit , anyagit)…..
Ez mind igaz, de itt most a nő, illetve a férfi került terítékre, csupaszon:)
A többit is értetted amit írtam,csak magas labdának érezted és hát oly jó egy nagyszájú nőt kiosztani….LOL..
A fene akart téged kiosztani, csak nem igazán kenyerem a cirkalmas fogalmazás, , ha valakit megsértek a nyers modorom miatt, akkor elnézést kérek, nem volt szándékos.Nem szoktam díszcsomagolást adni a hozzászólásaimnak, ezért is kaptam már a fejemre:) Külön tiszteletem, hogy ezt tolerálod:)
Ajánlom egyébként a figyelmedbe itt egy fentebbi kommentemet,ahol leírom , hogy mit köszönhetek a férfiaknak az életem során…..kérlek ne hagyd ki…..tanulságos lesz és ami a lényeg tiszta szívemből így gondolom !
Korábban is jeleztem, hogy semmi gondom veled, mint emberrel pláne, mint nővel nem tudom (egészalakos kép sokat segítene, tudod, ujraolvasás közben, amikor a földön van a ruha:) és elismerem a sikereidet, gratulálok hozzá és örülök ha jól érzed magad, én is így vagyok az életemmel:)
Mér nem mentek inkább szobára, hogy ne kelljen áttekerni ezt a sok hablatyot.
“de a fennmaradó időben bocsánat mit is csináljunk együtt,ha semmilyen szinten nem passzolunk????”
Amit a többi, nézik a tévét, írogatnak a neten.
Bihari Viktória, Barok Eszter, Oravecz Nóra :)
https://youtu.be/zTv9AhCuSU4
Kutyának sem kellenek a magyar férfiak origós cikk:
http://www.origo.hu/itthon/20150728-ferfiak-hajadonok-elvaltak-szinglik.html
Feministáink most mérgesek. Hogy tehetett ilyet a HVG, hogy ezt a kis mozgalmat reklámozza, ami szerintük már rég el kellett volna hogy tűnjön az Internet süllyesztőjében?
http://hvg.hu/plazs/20150730_nem_erzem_magam_elnyomva_feminizmus
A cikkbeli példa szerintem nem a himsoviniszta hanem a zsarnok jellemzése; és tökéletesen illik az anyámra, akitöl a katonatiszt apám elmenekült. a zsarnok és a himsoviniszta nem egyenlö. inkább ugy jellemezném a sovinisztákat(him/nö), hogy alacsonyabb rendü fajba valonak tekinti az ellenkezö nemet, nem embernek. nem hinném, hogy több a zsarnokoskodásra hajlamos példány köztük.
“A hímsovinizmus egy olyan káros mentalitás, mely egyaránt árt mindkét nemnek: a nőnek azért, mert leértékeli és a leértékelés közben bántalmazza, van, amikor fizikailag, van, amikor lelkileg; és a férfinak azért, mert rossz (természetesen hamis és általánosító) bizonyítványt állít ki a teljes férfinemről.”
ezzel nem értek egyet és felháboritonak tekintem. a him/nösoviniszták többsége nem zsarnok. van aki veri a kutyáját és van aki soha nem emelne rá kezet. van aki flusztráltságában veri a kutyát és van aki simogatja, hogy megnyugodjon. vérmérséklet dolga.
valoszinüleg én is zsarnok lennék a családommal; ha lenne, mert ebben nöttem fel, vagy éppen ezért nem, vagy éppen ezért nincs családom. inkább állatokat tartok: kutyát,macskát,nyulat,asszonyt.
“de a fennmaradó időben bocsánat mit is csináljunk együtt,ha semmilyen szinten nem passzolunk????”
hagyd élni és élj te is. az egyik nagyszüleimben semmi közös nem volt inkább ellentétek voltak. 65évig imádták egymást, de gyakorlatilag külön életet éltek, csak az ágy és a gyerek volt közös.
Az ilyen ember sérült, beteg, önértékelési problémái a komplexusaiból eredhet. Szerintem nem védi meg, ha gyermek korában, bármilyen okból is sérült és ebből adódhat. Akár ebből fakad, akár hatalomvágy és gonoszság keverékéből, nincs mentség. A fizikai bántalmazásra pedig gyengeség, mélyről fakadó 0 emberi értékű illető, megvetendő és ha bárki szembesül vele, jelezni kell neki. Egyértelműen, nyíltan, ha kell reagálni.
.
.