Néhány gondolat az oktatási rendszerről

1,

Sokak véleménye szerint az oktatási rendszerünk kicsit olyan, mint egy zseniképző. Olyasféle túlbonyolított módon adja át a matematikai, a történelmi, az irodalmi, a nyelvtani és az idegen nyelvi ismereteket, mintha nem is átlagos gyermekek ülnének az iskolapadokban. Mindez a meglátás annyiban igaz, hogy ami a NAT-ban benne foglaltatik, az nem egyszerűen elsajátítható tananyag.  Ugyanakkor a cél nem az autonóm gondolkodó egyének kinevelése, még véletlenül sem. Elég csak a matematikát, mint tantárgyat szemügyre vennünk, ahol a diákok nem kis mennyiségben foglalkoznak százalékszámítással, függvényekkel, algebrával és geometriával, mégis többsége idegenül és értetlenül áll a kamatos kamat, egy banki hitelkonstrukció, az ÁFA kiszámítása vagy a bruttó fizetés nettó fizetésbe való átszámítása előtt. A diákok nagy része elméletileg tisztában van az antik Róma közjogi berendezkedésével, de közben fogalma sincs, mi az a többszintű közigazgatás. Míg az angolok beépítik a tantervükbe a filmművészetet, a modern audiovizuális kultúrát, az országismeretet, a társadalomtörténetet, az alapvető higiénés ismereteket, addig a magyar gyerek az erkölcstant és a hittant úgy forgatja a kezében, mint valami különös játékot.

A világ megváltozott, mégis az oktatási rendszerünk még ragaszkodik a „jól bevált” poroszos módszerekhez. Még a Felvilágosodás idején, az enciklopédisták elveit követve, az volt az ideális diák, aki a legtöbb adatot képes volt elraktározni a memóriájában. Minél több tudással rendelkezzen az ember! – így hangzott a szent cél. A számítógépek és az internet eljövetelével és elterjedésével viszont ez a fajta emberi adattárolás elértéktelenedett. Minek tároljon minél több adatot az ember, ha ezt megteheti helyette a számítógép? Az enciklopédisták által megálmodott emberkép változott: mivel az ember nem képes adattárolásban versenyre kelni ezzel a technikával, ezért ennek az embernek elég kezelni a technikát, hogy hozzájuthasson a legfontosabb adatokhoz. A technikát kezelő ember leváltotta az adattároló embert. (Még a Felvilágosodás teoretikusai sem álmodtak arról, hogy a Gép lassan leváltja az Embert.) A megváltozott világban az oktatási rendszer feladata, hogy megtanítsa a diákokat, hogyan igazodjanak el ebben az információhalmazban, hogyan találják meg a leglényegesebb információkat, hogyan döntsék el, hogy az adott információ hiteles vagy sem.

Érdekes lenne végigmenni az európai államok oktatási rendszerein, de mi csak maradjunk a miénknél. Savanyú, keserű, kissé embertelen, kissé személytelen, de a miénk! A NAT által programozott pedagógustársadalom még mindig rohamtempóban igyekszik hatalmas mennyiségű tudásanyagot belapátolni a diákokba. Természetesen a tanult ismeretek elmélyítésére és alkalmazására nincs elég idő. Ez a tipikus „sokat markol, keveset fog” esete. Mindez csak átfut a diákok fején, aminek következtében csak kevés tananyag marad meg az emlékezetükben. A tanulás itt valójában magolás – bemagolja a tananyagot, visszamondja a vizsgán – ennyi. Ilyen hatalmas tananyagot megtartani fejben felesleges. Ami valójában fontos (lenne), az a tudás megszerzésének és alkalmazásának módja. A mostani reformok csak tovább rontottak a helyzeten. Míg minden tantárgyból nőtt a tananyag mennyisége (nem praktikus, felhasználható ismeretekkel), csökkent az elsajátítására szánt idő. A mindennapos testnevelés pedig alaposan összekuszálta az óraszámokat.

Mindez nem az Orbán-kormánnyal kezdődött, hiszen a rendszerváltás óta tetten érhetőek ezek a válságjelenségek. Az 1990-es évek elején terjedt el a villámgyors betűtanítás, ahol olyan gyors tempóban tanították a kicsiknek az olvasást és az írást, hogy a gyengébb tanulók törvényszerűen lemaradtak a többitől. Az alapítványi iskolákban a tanárok csak azért nem buktatták meg a rengeteg gyengébb képességű diákot, mert jól fizetettek a szülők, és ha tömegesen buktatták volna meg a gyerekállományt, egyrészt beismerték volna a saját inkompetenciájukat, másrészt zárhatott volna be az egész iskola. A képzett szakemberek a PISA-felmérésekre mutogatnak, hogy itt baj van – mely PISA-felmérések rendeltetése, hogy általa eldönthessék a külföldi cégek, milyen strukturális beruházásokat érdemes optimálisan, az oktatásmérés által behozni az adott országba. A PISA által kiderül, az oktatási rendszer minőségéhez viszonyítva milyen struktúrával rendelkező cégeknek éri meg beruházni az adott országba. Átlátva például azt a magyar oktatást, amit nyugati mintára áthúztak a bolognai rendszeren, mindenféle átmenet és felmérés nélkül. Szétverték a szakmunkásképzőket, majd végrehajtották a középiskolák és a felsőoktatás expanzióját, hogy a munkanélküli fiatalok ne kerüljenek be a munkanélküliek statisztikájába, vagyis kitakarják a fiatalok nagyarányú munkanélküliségét. A szinte mindenki által elérhető oktatás végül oda vezetett, hogy egyre több ember jutott érettségihez és diplomához, amivel végül a többsége nem kezdett semmit. (Ahogy a szájhagyomány mondja: kitörölhették vele a seggüket!) A négyévente történő választások mindig magukkal hozták a kormányzói politika változását is, ami negatívan megint csak lecsapódott az oktatásban. Egy NAT kerettanterv meg sem szárad a nyomdában, már jön a következő! Az oktatás lezüllesztése persze nem véletlen, hanem tervszerű: gondolkodni képtelen robot-munkaerő és konzumidióta-sereg, amely leszavaz a „szükséges” pártra, megnézi a „szükséges” TV-műsort, megveszi a „szükséges” terméket, és befizeti a „szükséges” adót.

2,

A korrupció a rendszer része. A rendszer egésze korrupt, ami azt jelenti, hogy minden egyes része. Így értelemszerűen az oktatási rendszer is korrupt.

A középiskolai és az egyetemi vizsgákon tömegesen csalnak és puskáznak a diákok. A kitűnő érdemjegy, az ösztöndíj és a főiskolai felvételi elérhető egyaránt csalással és magolással. Az előbbi a korrupciónak, az utóbbi a konformizmusnak kedvez. Az oktatási rendszer sok esetben olyan emberfőket képez, akik már kamaszkorban megtanulják, hogy kellő gátlástalansággal, megfelelő szolgaszellemmel, belsőséges talpnyalással, másokat eltaposó könyörtelenséggel és a megfelelő helyeken alkalmazott szexuális vonzerővel előbb érik el a céljaikat, mint a megfeszített munkával.

A politikai és gazdasági elitnek nem érdeke, hogy kinevelődjön egy jól képzett, gyakorlatias, megfelelő ismeretekkel rendelkező, öntudatos, gondolkodó és tisztességes állampolgár-réteg. Egy olyan generáció, amely a kellő összefogással megdöntheti az ő hatalmát. A magyar oktatási rendszer valódi feladata nem a megfelelő ismeretek és értékek átadása (még akkor sem, ha egy évben többször is elmondja ezt a hazugságot), hanem hogy a fiatal generációkat „piacképes”-sé és „nemzethű”-vé formálja – vagyis olyan neojobbágyokká, akik engedelmesen meghajolnak a cégek és az állam akarata előtt.

A diák tapasztalata, hogy akármennyit is készül az adott órára, mindig rá van utalva a tanár jóindulatára. A tananyag spektruma túl széles, így az adott tanáron múlik, hogy az adott tananyagból mit és mennyit követel meg az adott osztálytól. A porosz iskolarendszer valójában kinyírja a polgári öntudatot – a porosz szellem elválaszt minket a valódi polgárságtól. Az érettségit, a szakmunkás bizonyítványt vagy a diplomát frissen megszerző, elballagó, a „gondtalan” iskolaéveknek búcsút intő fiatal kilép a munkaerőpiacra, ahol sorozatban szembesül a fekete levessel. Szembesül a bürokratikus, hivatali élet értelmetlen szabályaival; szembesül, hogy egymaga nem képes kitölteni egy adóbevallást (gyorsan, egy könyvelőt!); hogy a rendőri önkény bármikor lecsaphat rá – és folytathatnám! Magyarán: hogy a világ kegyetlen, ő pedig nincs felvértezve a legfontosabb ismeretekkel a túléléshez. Plusz megkapja a szokásos porosz leckét, ami általában sajnálatosan beépül a legtöbb ember gondolkodásába: az engedelmesség. Engedelmesség az iskolának, a hivatalnak, a rendőrségnek, az államnak. A hatalom birtokosainak mindig igaza van – ha pedig nincs, akkor majd úgy alakítja a helyzetet, hogy az legyen.

A kellő alázatért cserébe a hatalom birtokosai kegyesen megengedik az alattvalóknak a csalást. A csalás és az engedelmesség, vagyis a korrupció és a konformizmus lesz az alapfeltétele a túlélésnek. A csalás mértéke fontos, mert a mértéktelenség, a kicsivel több csalás magával vonja a büntető- és igazságügyi szervek, a rendőrség és a bíróság megtorlását. Fontos a mértékletesség, vagyis elégedjünk meg az építkezésről elvitt néhány téglával, a szomszéd gazdától elcsent egy tyúkkal, meg hogy nem adtunk mindenről számlát. A csalás persze hozza magával a rossz lelkiismeretet, a bűntudatot, mely egyben a rendszer része és támasza. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük, mert ha mindenki betartaná, összeomlana a jelenlegi magyar társadalmi rendszer. A csalásra való szocializálás csak akkor sikeres, ha a nevelt egyént megtörik. A megtörés pedig úgy történik, hogy az embereket bűnrészessé teszik a saját elnyomásukban, elzárják őket az igényes kultúrától, kiiktatják náluk a gondolkodást, és úgy kezelik őket, mint potenciális bűnözőket. Az egyre silányabb oktatási rendszerünk az alattvalóvá képzésben meglehetősen sikeres.

3,

A porosz iskolarendszer ötlete a Felvilágosodásban fogant. Johann Heinrich Pestalozzi, liberális gondolkodó kreálmánya, mely aztán az első és a második ipari forradalom szülte igényeket igyekezett kielégíteni. A gyárakban szükség volt az engedelmes munkásokra, az államnak az engedelmes állampolgárokra – olyan emberfőkre, akiket a háborúkban is be lehetett vetni, az ellenség legyilkolására. Az I. világháborúban tökéletesen bebizonyította a porosz iskolarendszer, hogy valójában hova is vezet ez a vak engedelmesség. Az enciklopédisták emberképe szerint maga az ember megismerhet maga körül mindent, a tudást pedig képes elraktározni a memóriájában. A cél, hogy az ember minél több tudást birtokoljon magáról és a világról. A gazdaság olyan reáltudományokra épült, mint a matematika, a fizika, a biológia és a vegyészet.

Napjainkra a természettudományos tudás nem áll az első helyen, hanem kiegészíti a társadalomtudományos tudás. Pedagógusok és pszichológusok hangsúlyozzák, hogy a kreativitás sokkal fontosabb, mint az ismeretanyag mennyisége. A kérdés immár nem az, hogy ismered-e az információt, hanem hogy képes vagy-e megtalálni és felhasználni az információt. A gazdaság jelentősen átalakult a 20. századhoz képest. Ha beköszönt az élelmiszerhiány, tagadhatatlanul szükségünk lesz a mezőgazdasági ismeretekre, ugyanakkor a kommunikáció és kultúra átalakulása előtérbe helyezte a játékelméletet is. Még nem tudjuk biztosan megmondani, mely tudás és ismeret lesz az, ami meghatározza a 21. századot. Hiszen még minden homályos…

Az iskola feladata, hogy felkészítsen az életre. Többfélét kell tanítani, kevesebb művészi sznobériával és tudományos gőggel! A klasszikus zene és a népdal mellett nem árt, ha ismerik a diákok a rockzenét és az elektronikus zenét. Katona József Bánk bán-ja fontos része a kultúránknak, de Fábri Zoltán filmje, az Ötödik pecsét szintúgy. A sport mellett az iskolákban fontos lenne a tánc is, mert az is mozgáskultúra, csak míg a sport a fizika törvényeire mutat rá, a tánc az élet és a lét belső folyamataira.

Az iskolának kevesebb lexikális anyagot kellene megkövetelnie, de azt következetesen! Olyan felnőttre van szüksége egy egészséges társadalomnak, akit nem lehet megvezetni sem rafinált banki hitelkonstrukcióval, sem tizenharmadik havi nyugdíjjal. Emellett fel kell számolni a csalás, a lesés, a puskázás, a plagizálás, a bérezésért járó szakdolgozat-írás mindennapos gyakorlatát! Mindenkorra le kell szögezni, hogy a csalás súlyosabb büntetést von maga után, mint a bukás!

Az oktatási rendszer valódi, vegytiszta feladata az önálló gondolkodásra, döntésre és cselekvésre képes állampolgárok kinevelése. Minderre a mai magyar politika képtelen. A jobboldal a múltba réved, és olyan százéves ideákat idéz meg, amik mára nem funkcionálnak. A baloldal pedig átvesz néhány struktúraidegen, a jelenlegi rossz szisztémát tovább gyengítő nyugati trendet, csak hogy elmondhassa, hogy a kelet-európai térségben még mindig ő képviseli a nyugat progressziót.

A hazai oktatási rendszer jelen formájában működésképtelen. Pontosan ezért megérett egy komolyabb átalakításra.

Gondolataim kifejtése közben az alábbiakat olvastam:

Paul Goodman: Utopian Essays and Practical Proposals

George Dennison: The Lives of Children

Fóti Péter: Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?

Fóti Péter: Miért nem tehetnek fel a gyerekek kérdéseket az iskolában?

Susan Engel: Játék a tanulásért

Puzsér Róbert: A kádári élet iskolája