Tündérország

Biztosan gondolkoztál már ezen. A sok apró dolog ott van a fejedben, csak nem akar összeállni. Az agyad tudatosan elzárja előled a végeredményt, mert ronda – elsőre mindenképpen. De hidd el, amikor összeáll, egyszer csak gyönyörű lesz, ha másért nem, hát azért, mert a helyükre kerülnek a pici elszórt mozaikkockák. És akkor láthatóvá válik maga a kép.

Az első, amit sajnos el kell fogadni, hogy a lányok nem szeretnek minket.

Bizony, nem. Azt hiheted, hogy igen, mert azt az egy fickót, akit megfognak maguknak (mindegy, mennyi időre), mindig nagyon látványosan és nagyon elszántan szeretik, gyakran még őszintén is, igen, tényleg tudnak szerelmesek lenni. De az mindig csak az az egy.

Gondold végig!

Mit kéne látnunk, ha szeretnének? Hát hogyan szeret az ember? Te hogyan szereted a nőket? Megállsz nekik autóval, ha esik az eső, mert jaj, nehogy megázzanak – ha gyalog vagy, és ketten indultok el a munkahelyről hazafelé, inkább odaadod neki az esernyődet – ha nincs nála pénz a büfében, nem kölcsönadsz neki, hanem meghívod – mindenben azt keresed, hogyan tehetnél jót neki, mert szereted, ha ő boldog.

Látunk ilyesmit lánytól? Láttál már nőt komoly áldozatot hozni azért, hogy egy random férfi boldog legyen? Nem. Talán akkor, ha tetszel neki. Akkor perszehogy. Vagy ha missziós nővér, és téged sebesülten tolnak be – akkor meg lehetsz akármilyen nemű. De önmagában azért, mert pasi vagy, és ő szereti a pasikat? Soha.

Egy nőben ez nincs benne.

Neked, mint férfinak, a szemed fénye a nő, az összes szép nőt szereted, néha a nemszépeket is, örülsz, hogy ott vannak, hogy mosolyognak. Örülsz akkor is, ha nem is látnak, csak boldogok, tőled függetlenül, valahol. Belesajdul a szíved, ahogy nézed őket az iskola ablakából, ott mennek, nevetgélnek – fel akarod hívni magadra a figyelmet, integetni nekik, hogy érezzék, hogy szebbé tették a napodat, de tudod, hogy jobb, ha nem teszed. Hát hagyod inkább, és nézed, ahogy eltűnnek a sarok mögött.

Egy nőben ez nincs benne. Nő csak akkor szeret férfit, ha tervei vannak vele. Vicces módon éppen ők gondolják ezt rólunk, még a terveket is egész pontosan tudni vélik; de hát nem ez az első eset, amikor egy tétel pont fordítva igaz, mint ahogy ők hangoztatják. Ez nekik szinte reflex: ha nem tetszik az igazság, fordítsd meg. Emlékszel óvodában arra, hogy „vagy te, maradsz is örökre”, meg hogy „az mind te vagy, de én mi vagyok?”…. Igen. Rengeteget fejlődtek azóta.

Nem, sajnos a nőnek te valami fura dolog vagy, amit jobb elkerülni, és egyébként is csak útban van. Tagadni fogják, gondosan megütközött arccal, még a cikk alá is odakommentelik majd, hogy fogalmam sincs róluk; de ne arra figyelj, hanem rájuk. Figyeld meg őket. Mindig kiderül majd, a tetteikből, az arckifejezéseikből, hogy ennyi vagy nekik, és hogy csak akkor vagy fontos, ha valamelyiküket konkrétan érdekled. Ami nem érdekli őket, azt eldobják, és mennek tovább.

Tényleg olyanok, mint a gyerekek.

Ez talán a legjobb példa. Ők a gyerekek, mi meg a felnőttek. Mi mindenféle hülyeséggel foglalkozunk, aminek szerintük nincs értelme: bemegyünk a gyárba dolgozni, turkálunk az autó belsejében, csavarozunk-forrasztunk az íróasztalon, hülyeségeket nézünk egy köteg papíron, színes görbéket bámulunk hümmögve a képernyőn, és értelmetlen jegyzeteket készítünk róluk; ez mind butaság. A gyerek pontosan tudja, hogy a felnőtt a hülye. A gyerek pontosan tudja, hogy az igazán lényeges az a sarokban ülő mackó, meg a hinta a kertben, meg hogy mit dugtunk el tegnap a bokor alá, és megvan-e még. A gyereknek a felnőtt mindig csak útban van; apa és anya más, ők jófejek meg minden, de a többiek teljesen fölöslegesek, és ha nem hoznak csokit, akkor semmi értelme, hogy ott vannak.

A gyerek nem szereti a felnőtteket. Amikor megtiltanak valamit, akkor egy kicsit utálja őket, de amúgy őszinte gyermeki naivitással leszarja, hogy a világon vannak.

A felnőtt persze szereti a gyerekeket, mert aranyosak. A gyerek minden ilyen előnyt ki is használ, amikor csak szüksége van rá – aranyosan néz, ha rosszat csinált, hogy megússza a büntit, aranyosan néz, amikor sütit kér az asztal közepéről, ahol nem éri el, és ha eszébe jut valami, amit nagyon akar, akkor nyafogni kezd, hátha megkapja. Persze ha teheti, inkább titokban csibészkedik a többiekkel, mert velük jól megértik egymást. A felnőtt meg csak legyint: hadd menjenek, hadd csinálják, istenem, hát hiszen azért gyerekek, hogy rosszalkodjanak.

A gyerek nem szereti a felnőtteket, a felnőttek viszont szeretik őt. Ezért neki nagyon jó helyzete van, mert egy csomó mindent kap, és semmit nem kell adnia. Akármilyen krix-krax szart rajzol zsírkrétával, a felnőtteknek az gyönyörű, és egymásnak mutogatják, miközben ő kuncog és visszarohan a többiekhez játszani. Persze nagyon büszke rá, hogy milyen szépet rajzolt. Amikor napok múlva is kinn van a falon, megérti, hogy nem az a fontos, hogy jól sikerült-e a rajz, hanem hogy ő csinálta. Mindent kitesznek a falra, amit ő rajzol. Amit ő rajzol, az csodálatos. És hamarosan elhiszi, és már mindenkinek elmondja, hogy ő milyen tehetséges.

A gyereknek minden ingyen jár, és természetes, hogy a felnőtt fizet. A gyerek érdekei mindig az elsők. Ha tűz van, őt kell először menteni. Ha csak egy takaró van, akkor őt kell betakarni. Ha baj van, akkor ő aztán biztos nem csinált semmit – hiszen a gyerek igazából csak jót akar. Mindig. Akkor is, ha rosszat akar, és idővel megtanulja, hogy neki szabad egy kicsit rosszat akarnia. Hiszen nincs olyan, hogy rossz gyerek, csak rossz szülő, aki elrontotta.

Hát ilyen ez.

A különbség az, hogy a gyerek meg fog nőni, és akkor megérti hogy mi van. És eldugja a rajzait, mert bénák, és szégyelli, hogy betörte az ablakot, és nagykorában már egészen döbbenten emlékszik majd vissza, hogy milyen türelmesek voltak vele a szülei. Meg mindenki más.

A nő gyerekkorának talán akkor van vége, amikor megöregszik, és elveszti a vonzerejét. Ahogy a „nagy lakli kamasz” is már csak a szüleinek a szeme fénye, úgy válnak le a nőről a korábbi rajongók, és egyre több az összetűzés a világgal is, mert valahogy ami korábban bocsánatos bűnnek számított, az most már nem az. Most már felelni kell érte. És ami ingyen volt, az most pénzbe kerül, és előfordul, hogy akkor sincs. És a nő szívből gyűlöli, hogy ez van, mert minden sokkal nehezebb lett, ráadásul a több erőfeszítésért sem járnak már a régi jutalmak. Azok örökre elvesztek. Mit gondolsz, miért ez a legnagyobb félelmük! Az Áldott Fiatalság elmúlása.

De van egy fontosabb különbség is.

A gyerekekkel ellentétben a nők pontosan tudják, hogy nem szeretnek minket. Hogyne tudnák! Tisztában vannak ők is azzal, mi a szeretet: szeretik a kisbabát, a kismacskát, a kiskutyát, mindent, ami „cuki”. Nem tudják megmondani, miért cuki, ez kódolt dolog, annak látják és kész, az őzike igen, a svábbogár nem, a nyuszi igen, a hiéna nem, a plüssmaci igen, a piszkavas nem. Nincs ezzel baj. Mi nem vagyunk cukik – mi ilyen nagy, ronda, szőrös, kellemetlen dögök vagyunk, tehát minket nem szeretnek. Kész.

Amit szeretnek, azt úgy szeretik, hogy az illető dolog sokszor belerokkan: maguk mellé zárják a kutyát, hogy mindig kéznél legyen, nem engedik el a gyereket otthonról, nehogy valami baj történjen vele, de mindez teljesen mindegy: szeretetből csinálják, tehát ez jó. Nekik jól esik, nekik csodálatos, a lelkükben érzik, hogy ez csodálatos, tehát nem fontos, hogy a kutya-cica-gyerek mit érez. A szeretetük önző.

Annyira önző, hogy ha a legjobb barátnőjük talál egy másik legjobbarátnőt, akkor féltékenyek. Ha az, akit vagy amit szeretnek, talál egy másik szeretnivalót, akkor természetesnek érzik, hogy ők már nem fontosak, és akkor már nem szeretik. Nekik a szeretet addig tart, amíg kapják. Te, aki férfi vagy, és a szeretet neked addig tart, amíg adod, sosem fogod ezt megérteni, igazából nem is hiszed el, mert azt mondod, hogy ilyen nincs. Hogy akkor az nem is szeretet. Well, guess what. Ilyen az, amikor egy önző lény szeret, ilyen az, amikor egy nőnek szüksége van rád, mert annyira szeret. Sokszor elég a szavak jelentését végiggondolni.

Nem hiszed el, ugye? … A szeretet csodálatos, ugye? És hát ki tudna többet a szeretetről, mint a nők! Ők a jók, a fehérek, a tiszták – te vagy a mocskos, te vagy a fekete, a gonosz, aki el akarja venni az angyaltól a glóriát. Ez van benned, igaz? Ez van a levegőben, ez van a korszellem testére tetoválva gyöngybetűkkel. Ők maguk a Szeretet, és kész. Mert ők azt mondták.
De vajon mennyire lehet őszinte egy olyan érzés, ami megköveteli, hogy szerződést kössetek? Mennyire szerethet az, aki tudatmódosult állapotodban rávesz, hogy aláírj egy holtig tartó papírt, és aztán vagyonelkobzás terhe mellett betartatja veled? Ó, csupa jó dologért teszi: a családért, amiből kirúg téged, és marad ő meg a gyerek. A gyerekért, akire ráerőszakol egy új apát. A pénzért, amit állítólag, istenuccse, a gyerekre fog költeni. Mennyire szeret valaki, aki úgy csal bele egy ekkora tőrbe, hogy felháborodik, ha megemlíted a hegyét? Mennyire szeret, ha enélkül azzal vádol, hogy te nem szereted – mennyire szerethet, ha egyből megzsarol, my way or the highway alapon, és utolsó szarházinak nevez, ha nem írod alá, hogy mindent elvehet tőled?

Ne haragudj, ha ebben hittél.

Nem akarom összetörni az illúzióidat. De értsd meg végre: olyan világban élsz, ahol gyermeklelkű, téged egyáltalán nem szerető, veled egyáltalán nem törődő lények rohangálnak, és van náluk egy fegyver, amivel bármikor halálra tudnak sebezni. Mert igen, te ki vagy nekik szolgáltatva. Te megsajnálod a bambiszemekkel néző, elárvult nőt az út szélén, és századszor is felveszed és elviszed haza, és nem kérsz érte semmit. Te odaadod érte az idődet, te boldoggá akarod tenni.
Minden férfi tragédiája, hogy ezek a csodálatosnak tűnő lények ezt nem viszonozzák. Minden férfi tragédiája, hogy ehelyett irigykednek, vádaskodnak, acsarkodnak rá, és még ekkor sem tehet semmit, mert megállítja az ősi ösztön: a gyengébb, a törékenyebb, a gyámolításra szoruló lény védelme. Nem szabad bántani. Nem szabad bántani. Ha ő bánt, akkor se szabad. Biztos nem úgy gondolta. Biztos véletlen volt. Már a torkodon ugrálnak, de te még mindig felmentést keresel nekik, és kapaszkodsz a hitbe, hogy ők csodálatos kis lények…

Tündéreket láttál a halandók helyére. Nem a te hibád, nem tehetsz a biológiáról, nem tehetsz arról, ami régen a túléléshez kellett. Ha akarod, továbbra is tiszteld bennük a sok odaképzelt jót, és tegyél meg mindenféle hülyeséget a kedvükért.

De ébredj fel.