Ágostont régóta ismerem. Kisiskolás korunkban ő volt, aki mellett óvatosan kellett elmenni, mert könnyen válhatott az ember egy erőpróba alanyává: kaphattunk kettőt az arcunkba. Amennyire én tudom, nem volt könnyű neki otthon, szóval vadságának oka volt. Aztán pár hónapot együtt szolgáltunk a katonaságnál. Akkor kezdett először derengeni nekem, hogy lehet vele értelmesen is beszélni. A leszerelési bulit már együtt tartottuk.
Pár hónapja lettem rá figyelmes, hogy Facebook oldalán sorra osztja meg saját készítésű ételek fotóit, és a képeket, ahol fia, vagy a fiával ő látható. Meg kellett tudnom, mitől lett az egykori vadócból ennyire gondoskodó, gyengéd férfi.
Némi unszolásra ráállt, hogy egy villáminterjúban mesél az életéről.
Csodálkozom, hogy nő sosem látható a képeiden. Mi ennek az oka?
Egyszerű: a fiam édesanyja már nem része az életünknek.
Hopp, akkor te egyedül állsz helyt otthon? Kezdjük az elején! Hogyan ismerkedtetek meg?
Semmi különleges sztori, egy buszmegállóban találkoztunk először.
Megszólítottad, és ment minden a maga útján? Hogyan kezdődtek a gondok?
Nem voltak gondok. EGY gond volt. Egy félrekacsintás. De az alaposan.
Ha jól értem, nem kapott második esélyt, ezek után eldöntötted, hogy kész, vége?
Nézd, Zoli, úgy gondolom, a hűség az hűség. Eszem ágában nem volt azon gyötrődni, hogy éppen miért késik hazafelé, őszinte-e velem, lehet-e számítani rá itthon? Igen, eldöntöttem, hogy vége.
Házasok voltatok?
Nem, véletlenül sem. Nem bíztam annyira benne, de a mai világban sem. Ha azok lettünk volna, nagyot buktam volna. Nagyon a nőket támogatja a férfiak rovására a rendszer.
Mennyi idős volt a fiatok akkor?
Három éves.
Elég szokatlan, hogy szétváláskor az apánál marad a gyerek. Itt hogyhogy így történt?
Mert én a gyerek érdekeit tartottam és tartom szem előtt!
Vagyis ezt te küzdötted ki.
Pontosan. Az én gyerekemet ne nevelje más!
Az anyja könnyen lemondott a fiáról?
Mit mondjak? Ő ilyen. Mondjuk nem bántam, szerintem így volt jó mindnyájunknak.
Szerintem nagyon bátor lépés volt egy három éves gyereket vállalni egyedül.
Az apja vagyok elvégre.
Akad segítséged? Mégis pénzt keresel, háztartást vezetsz és neveled a gyereked. Szülői értekezletek, tanszerek beszerzése, közös játék és munka…
Nincs, de már nem is kell! Tíz éve csinálom. Alaposan beletanultam. Az igaz, hogy a fiam jobban ismeri a munkám, mint a legtöbb barátom – egyszerűen rengetegszer vittem magammal. Így tudtam megoldani, hogy együtt legyünk, és enni is legyen mit. Estig meló, aztán hazaérünk, még nekiállok főzni, mosogatni. Fáradt vagyok, de hozzá lehet edződni. Kell is. Reggel először én kelek, hisz anyja helyett anyja is vagyok. Szendvicskészítés, gondoskodás, hogy időben minden meglegyen: fogmosás, suliba érkezés, táska bepakolva, rendesen reggeli. Nap mint nap. De szeretem a fiam, és elmondhatom: már rég átvészeltük a nehezét!
Nagyon ragaszkodtok egymáshoz, gondolom.
Így, ahogy mondod!
Menet közben tanultál meg pl. főzni?
Nem, már gyerekkorom óta tudok. Emiatt nem estem kétségbe, mikor rám maradt minden. Én választottam ezt az életet, és tudom, hogy jól döntöttem.
Egyszer jó lenne látni egy statisztikát arról, hogy szétválásnál a gyermek elhelyezést mennyiben befolyásolja az, hogy a szülők házasok voltak-e, vagy sem! Vagyis hogy az anyák ugyanúgy ragaszkodnak-e a gyermekükhöz, ha nem jár vele ház meg gyerektartás?
Gyermektartásdíj házasságon kívül született gyermek esetében is jár. Bármikor indítható apaság megállapítása iránti kereset. Lásd itt: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV (XXI. Fejezet A kiskorú gyermek tartása 4:213. §)
A gyermektartási kötelezettség elmulasztását ma már a Büntető Törvénykönyv is nevesíti és elmulasztása bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Lásd például itt: http://buntetojog.info/kulonos-resz/btk-212-%C2%A7-tartasi-kotelezettseg-elmulasztasa/
Egyébként lefogadom, hogy a legtöbb emberben fel sem merül, hogy a történetben szereplő férfi felé a gyermek anyjának kell-kellene megfizetnie a tartásdíjat. Érdeklődéssel olvasnám, ha bárki halott volna már olyan esetet, amikor nőt köteleztek gyermektartásdíj megfizetésére.
Szomszed faluban most kerult szabadlabra egy no mert az elozo hazassaga utan nem fizette a gyerektartasi dijat. Meg mielott elkezdenenek itt ciganyozni, a tettes egy feherboru, szlovakiai magyar no.
Egy masik nonek meg vissza kellett fizetni a volt ferjenek a gyerektartast, miutan az apukajelolt bebizonyitotta, hogy nem a gyerek apja.
Erdekes modon mindket no ronda es buta, de ugy szaporodnak mint a nyulak.
Idiocracy, valaki?
Itteni jogszolgáltatás volt vagy tót?
Az Idiocracy már többször említésre került itt, sajna okkal…
Szlovakiai. Nekem az itteni. :P
Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Szlovákia előrébb jár a férfiak-apák jogainak biztosítása tekintetében. Magyarországon még arra sincs lehetősége egy férjnek a gyermek megszületést követő egy év után, hogy bizonyítási eljárást, pert kezdeményezzen a valódi apaság megállapítása érdekében.
Ha bárki megnyitja a fenti hozzászólásom első linkjén keresztül a PTK-t, akkor láthatja a X. fejezet 4:111. § -ban, hogy egy olyan jogvesztő határidőt ír elő a törvény, amely örökre csapdába ejti a “vélelmezett apát” és a valódi apát is. A magyar jog egyszerűn fittyet hány a valóságra és sárba tapossa a férfiak-apák jogait.
Mindezek mellett hiába indít valaki pert az apaság vélelmének megdöntéséért az egy éves jogvesztő határidőn belül, általános joggyakorlat, hogy a már kifizetett gyermektartás visszafizetésére nem kötelezik az anyát, arra való hivatkozással, hogy a pénzt a gyermeknek fizette a vélelmezett apa, az pedig nem jogképes, tőle nem tudja a pénzt visszakövetelni.
Érdemes az egész IX-XI fejezetet átolvasni. Elgondolkodtató…
Nekem személy szerint az apaság vélelmezésének az intézménye nem tetszik. Minden esetben szükséges kellene hogy legyen az apa elismerő nyilatkozata, függetlenül hogy milyen kapcsolat (házasság, élettársi vagy alkalmi) volt a szülők között. Amennyiben az anya által vélelmezett apa ezt megtagadja, akkor lenne joga az anyának az apaság megállapítása tárgyában jogi úton kezdeményezni.
Amúgy nem értem hogy az apasági vélelem megtámadására az apának miért csak egy éve, az anyának meg három éve van. Miért a különbségtétel?
Amiről írsz, arról a 4:111 (2) szerint “Ha a vélelmezett apa a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tette meg, a vélelem megdöntése iránt a tévedés, megtévesztés felismerésétől, jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől számított egy éven belül indíthat pert.” Ez alapján amikor kiderül a tévedés vagy megtévesztés, attól számított egy éved van, függetlenül a gyee életkorától.
Ezt alátámasztja ugyanaban a (4) bekezdés is: “Az a jogosult, aki a megtámadás alapjául szolgáló tényről a rá megállapított határidő kezdete után szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.”
Ez honnan jött?- “általános joggyakorlat, hogy a már kifizetett gyermektartás visszafizetésére nem kötelezik az anyát, arra való hivatkozással, hogy a pénzt a gyermeknek fizette a vélelmezett apa, az pedig nem jogképes, tőle nem tudja a pénzt visszakövetelni”
“Ez honnan jött?” – Jogalkalmazási ismeret. Jogi fórumokat és gyakorló jogászok jegyzeteit érdemes olvasgatni a megszerzéséhez. Talán kezdd ennek a polgári elvi határozatnak a tanulmányozásával. Ebből is láthatod, hogy gyakori központi ellenérv, hogy a gyermeknek került kifizetésre a tartásdíj, illetve az is, hogy a nő(-anya) lényegében bármikor hivatkozhat arra, hogy semmi rosszhiszeműség nem volt abban, hogy a megcsalt férjet “vélelmezte” a gyermek apjának és ilyen esetekben nem lehet őt hibáztatni a téves gyermektartás díj fizetés miatt (és egyébként sem akarná senki lehetetlen helyzetbe hozni “szegény anyukát”). Az adott ügy felperese sem az anyát pereli – nyilván kellően felkészült ügyvédi tanács hatására – hanem az időközben előkerült valódi apát, mégpedig jogalap nélküli gazdagodás jogcímén és még ezt a keresetet is elutasították első fokon, azzal a hivatkozással, hogy “… a Csjt. 35. § (1) bekezdése alapján az apaság vélelmének megdöntésére vonatkozó ítélet jogerőre emelkedéséig a D. és a K. utónevű gyermekek apjának a felperest kell tekinteni, aki a gyermekek tartására eddig az időpontig a Csjt. 69/A. §-a alapján – természetbeni vagy pénzbeli szolgáltatással – köteles.” – Az én ismereteim szerint főleg totál reménytelen az ügy olyan esetekben, amikor nincs másik (vagyis valódi) apa a képben.
A gyakorta másodfokig illetve “polgári elvi határozatig” fajuló ügyek jelzik, hogy mennyire zavaros (és eredendően férfiellenes) általában a gyermektartásdíj visszakövetelésével összefüggésben a jogalkalmazás. A jogászok egy jelentős része egyenesen reménytelen, további súlyos költségekkel járó pénztemetőnek tartja a gyermektartásdíj visszakövetelése iránt indított pereket, (egyszerűen nincs esély sikerrel perelni bárkit is), így lebeszélik az ügyfeleket a nagy eséllyel hosszan húzódó, költséges, vesztes perről; köznyelvi fordulattal élve az van, hogy “így jártál, apukám”… – A női hűtlenség jogi és pénzügyi következményei a férfit sújtják. Vicces, ugye?
“Ez honnan jött?”- Jogi tényállításoknál illik törvényi hivatkozásokat megadni. Ezért kérdeztem.
Igen, de az éppen taglalt PTK-ból következik, hogy a gyermektartási díj a gyermek tartására szolgál, (az pedig elemi ismeret, hogy a gyermek nem jogképes és nem keresőképes, tehát nem követelhető vissza tőle a tartás), a nő pedig hivatkozhat az ugyancsak PTK-ból származó (jóhiszeműnek, jogkövetőnek állítható) apasági vélelemre, ami miatt nem hibáztatható, nem marasztalható el a téves gyermektartás-fizetés miatt, és ennek eredményeként az elterjedt jogértelmezés szerint nincs kit perelni (legfeljebb ha ismert, akkor a valódi apát jogalap nélküli gazdagodás jogcímén, illetve úgy vélem, esetleg talán akkor, ha valaki bizonyítani tudná, hogy az anya nem a gyermek tartására fordította a tartásdíjat, amely bizonyítás eleve elég nehéz ügy lenne). – Tehát mindezek miatt a fenti állításom az éppen taglalt egyetlen jogszabályból származtatható jogalkalmazási kérdés, nincs egyéb meghivatkozandó jogszabály.
Talán mégsem olyan egyszerűen következik, nem olyan elemi, ha neked is a bíróság legfőbb szervének, a Kúriának az elvi határozatát kell linkelned hozzá…
Csak a gyermekekre vonatkozó állításra mondtam, hogy elemi ismeret, a többit kihámozni szerintem sem egyszerű…
Csakhogy még az sem teljesen igaz. Még egy méhmagzat is jogképes (ha élve születik), nemhogy egy élő gyerek.
Jogképes, de viszont nem cselekvőképes (tehát pl. munkát vállalni se tud).
Valóban helytelen volt a szóhasználatom, de Veram kolléga helyére tette a dolgot. Köszönöm az észrevételt és a helyesbítést!
Kiskorú lehet cselekvőképes is, csak éppen korlátozottan cselekvőképes (14-18) no és persze munkát vállalni is képes lehet (16-18 ill. nyári munka 15 is sőt egyes esetekben gyámhivatali engedély birtokában akár jóval fiatalabban is), azaz saját jövedelemre is szert tehet. Tulajdont is szerezhet ill. örökölhet.
Igen, de ugye azért érted, hogy itt csak azért van képben a gyermek cselekvőképessége, munkavállalási képessége, hogy átlássuk mennyire képtelen dolog lenne tőle szinte bármely időpontban is visszakövetelni azt a jogalap nélküli gazdagodást, amelyre úgy tett szert, hogy valaki egy téves vélelem következtében fizette az eltartását… Szóval szinte indiferens, hogy milyen módon lesz cselekvőképes, keresőképes majd 14-16 évesen.
Nem bakafántoskodásként írtam a fentieket, pusztán csak jelzésképpen, nem is olyan könnyű egzakt jogi megfogalmazással élni, “jogalkmazási ismeret” ide, “gyakorló jogászok jegyzetei” oda.
Ez így igaz, és emiatt is megnyugtató tudni, hogy számos jogász olvasója és szerzője is akad a Férfihangnak, akik több ízben is méltatták a Férfihang szellemiségét, az ő meglátásuk szerint is “jó jogérzékkel kivitelezett írásokat” és lelkesen szóltak hozzá és működtek közre önmaguk is.
Az egész “vélelmezett apaságot” és a rá alapított jogot szerintem nyugodtan nevezhetjük középkorinak, mind a szemléletében, mind pedig a modern orvosi-tudományos lehetőségek tükrében. Nem véletlenül hangoztatom már régen, hogy be kellene vezetni a kötelező DNS vizsgálatot… Egy átlagos szűrővizsgálatnál nem magasabb a költsége alapesetben és egyértelműen tisztázza a családi jogállást… ki lehetne törölni jó pár felesleges paragrafust a PTK-ból és sokkal tisztességesebb jogelvet állítani a helyére, és így meg lehetne előzni sok-sok hosszú, költséges és az emberek, családok számára fájdalmas pereskedést is, szóval simán állami érdek lenne előírni és alanyi jogon, a TB terhére biztosítani a lehetőséget.
A vélelmezett apaság intézménye úgy fest mintha kifejezetten több módon is keresztbe akarna tenni a férfiaknak, nem pedig megfelelni annak az alapelvnek, amely egyébként a családjog valódi elsődleges célja lenne, hogy lehetőleg kétségtelen módon tisztázza az emberek családi jogállását. Ez a gyermekek alapvető joga is. A Gyermekjogi Egyezmény 7. cikk 1. bekezdése szerint „a gyermeket születésekor anyakönyvezik és ettől kezdve joga van ahhoz, hogy nevet kapjon, állampolgárságot szerezzen, és lehetőség szerint ismerje szüleit, valamint ahhoz, hogy ezek neveljék”. A 8. cikk 1. bekezdése szerint „az egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonosságát, ideértve állampolgársága, neve, családi kapcsolatai megtartásához fűződő, a törvényben elismert jogát”. – Szerintem tehát lényegében nemzetközi egyezményekkel szembeni mulasztásban van minden részes állam, amely vonakodik a modern eszközöket igénybe venni ezeknek a jogelveknek az érvényre juttatásához.
Az apák egy éves jogvesztő határideje az anyák 3 évesével szemben egyébkét vegytiszta férfiellenes nemi diszkrimináció.
Gondolom, amikor meghivatkozod, hogy a megtévesztés felismerésétől kezdve áll rendelkezésre az egy év, akkor azt gondolod, hogy ez aggálymentessé teszi a helyzetet, de ez tévedés. Nagyon sokan nem ismerik betű szerint a jogaikat és a törvény ezzel él vissza. Sok férfi mire lélektanilag eljut oda, hogy pert indítson, mert alapos oka van arra, hogy azt feltételezze, hogy a született gyermeknek nem ő az apja, vagy éppen a cseperedő gyermeken azt egyre jobban látja, már kicsúszott a rá kiszabott határidőből és mintha pont ez lenne a célja a férfiakat diszkrimináló határidő előírásának… Úgy tűnik, hogy a lényeg az, hogy ne indíthasson pert, ne szabadulhasson a rálőcsölt apaságból… (Merthogy ennek a jognak a szellemisége az, hogy minden gyereknek kell egy apát találni, az sem baj ha csak vélelem alapján.) Úgy kell érteni a jogvesztő határidőt, hogy ha például arra hivatkozik a jogot betű szerint nem ismerő férfi egy év eltelte után, hogy már régen tudomása van a feleség hűtlenségéről, akkor azt fogják mondani, hogy kicsúszott a határidőből, ennyi… vagy felszólítják rá, hogy hozzon tanút, aki igazolhatja, hogy ez nem korábban, hanem csak most frissen jutott tudomására… Nem tud ilyet? Hamis tanút nem akar állítani? Kész, övé a gyerek, slusszpassz… Így fest a jogalkalmazási gyakorlat… (Lásd majd a hozzászólásom végén szereplő link által meghivatkozott helyen a konkrét eseteket.)
És még csak nem is velük cseszett ki legjobban a jelenlegi törvény, hanem azzal a számos szerencsétlen apával, aki tudván tudja, hogy egy házasságban vagy élettársi viszonyban élő nő gyermekének valójában ő az apja, nem a férj és szeretnének tisztességgel élni az apai jogaikkal, szeretnék nevelni vagy legalább látni a saját gyermeküket… No, az ő helyzetük végképp reménytelen, mert mint a törvényből (a perindításra jogosultak felsorolásából) kitűnik, nekik abszolút semmilyen perindítási lehetőségük nincs! Esetleg könyöröghetnek, hogy az anya vagy a gyámhivatal tegye ezt meg, de ha nekik nincs ehhez kedvük (cseppet sem kötelességük, kedvük szerint nyugodtan fogságban tarthatják inkább a vélelmezett apát, mindezt gyakorta a gyermek érdekeire való hivatkozással, akár kimondva-kimondatlan azzal a meggondolással is, hogy a vélelmezett apa keresete jobb anyagi helyzetet biztosít a gyermek és járulékosan az anya számára is), akkor annyi, nem létezik semmilyen jogorvoslati lehetőség!
Például így fest egy ilyen apa kétségbeesett segítségkérése:
“Tisztelt Ügyvéd Hölgyek/Urak!
Sorstársak……
Le írtam már régebben a történetem, de ultra röviden: Van egy kisfiam biológiailag (Hivatalos DNS vizsgálattal bizonyítva – GENOID labor, személyes megjelenés), aki 2 éves és 10 hónapos….. A hölgy jelenleg is férjnél van…..
Jelenleg a Gyámhivatalban az én jelzésemre a hivatal 7 hónapja vizsgálja, hogy eseti gyámot kirendeljen e vagy sem…. A hölgy eddig kétszer indította el az apaság vélelmének megdöntését és kétszer vonta vissza….. A Gyámhivatalban a höly és férje, csak húzzák az idő különféle fellebezésekkel….Kisfiam 2 hónap múlva 3 éves….
Ha valaki tudna segíteni, olyan ügyvédet ajánlani, aki jelen helyzetben tud segíteni, megköszönném…
Rengeteg nyilatkozatom, hangfelvételem, videófelvételem, sms-m, email-m van ami bizonyítja, hogy én vagyok az apa…….
De a Gyámhivatalban lehazudta a csillagokat…..amiért ……valamiért…..
Most be fogom perelni….ha jogilag rendben való….szerintem mint laikus igen: jó hírnév megsértése, becsületsértés. Meg kell tudnom, hogy hatóság félrevezetése ügyében tehetek e én feljelentést….”
Lásd itt, sok hasonlóan tanulságos eset kíséretében.
Rendkívül komoly problémák vannak a férfiak reproduktív jogaival összefüggésben, csakhogy ez nem kap szinte semmilyen társadalmi visszhangot, és a férfiak többnyire csak akkor szembesülnek jogfosztott helyzetükkel, amikor már nyakig ülnek a bajban.
Bizonyos tekintetben nem látod a fától az erdőt. Számos példát lehetne még hozni, de az alapvető probléma a következő: Az állam fontossági sorrendet állapít meg az állampolgárai kapcsán. A sorrend szerint első a gyerek, második a gyereket csináló nő, a sor végén pedig a férfi áll. A sorrendben előrébb állók érdekeit akár az erkölcsi aggályokkal, a jó ízléssel és a józan igazságérzettel szemben és messze a szükségesnek tűnő mértékben védelmezi.
Az alapvető kérdés, hogy az államot minek tekintjük, szóval sok tekintetben államelméleti kérdésről van szó. Megítélésem szerint (számomra) a modern állam ma már teljesen elszakadt attól a közegtől amelyből ered és végső soron amelynek érdekeit szolgálnia kellene. Ez az önjáróvá, önigazgatóvá és önszabályozóvá vált állam sok tekintetben más logikával működik, mint saját közege. Így állami szempontból logikus is a fenti fontosági sorrend. A gyerekek fenntartják az állam folytonosságát, a nők pedig újabb adóalanyokat szülnek. Mindezekhez képest a férfiak fontossága az állam kereteinek biztosításában másodlagos. Ebből adódóan mindaddig, amíg a modern állam fennáll, fenn fog állni a nemi alapú, megkülönböztető joggyakorlat is.
“Az alapvető kérdés, hogy az államot minek tekintjük”
Ezt? Bűnöző rablónak.
Nincs szükség itt semmilyen államelméleti bölcseletre, csak azt szükséges nézni, mennyire vagyunk tekintettel az egyének, jelen esetben a férfiak jogaira. Az általános emberi jogok, a tisztességes reproduktív és családi jogok bármiféle államnak az alapjait kell hogy képezzék, és ezeknek a pragmatikus rendezése nagyban megszülheti a társadalmi igazságosság és alapvető emberi boldogság alapfeltételeit. Ha baj van a férfiak jogaival, akkor azok olyan rendezése szükséges, amely minden félnek egyszerre kínálja a legtisztességesebb elbánást és az elérhető legnagyobb jogbiztonságot. Úgy hiszem, ez megoldható mindenféle államelméleti bölcselkedés és férfiellenes doktrina nélkül. Valójában egy nagy baj van a jogszabályainkkal: korszerűtlenek, nem számolnak az orvostudomány jelenlegi állásával, a csaldái jogállás kétségtelen tisztázásának lehetőségével, egy nagyon erős konzervatív tehetetlenség hatja át és még mindig ezzel a “vélelmezett apaság” nevű förmedvénnyel operál. A jogok újrafogalmazása és némi társadalmi ráfordítás a DNS vizsgálatokra mindenkit boldoggá tehetnek. Csak előbb ennek a tarthatatlan, időszerűtlen jognak az újrafogalmazásához kell kezdő lökést adnia a férfijogi aktivizmusnak.
Ezek a fajta jogszabályi problémák nem csak a magyar joggal kapcsolatban vethetőek fel, hanem az összes többi európai országéban ugyanúgy. Innentől kezdve nem gondolnám hogy pusztán csak üres bölcselkedés felvetni, hogy a nemi megkülönböztetés rendszerszinten kódolt és a jelenlegi állami berendezkedés szerves része lehet. Amennyiben a feltevésem helyes, a teljes egyenlőségre törő harc a jog asztalánál kb. annyira lehet esélyes, mint az emberarcú szocializmus létrehozása volt (az is mindig a szocializmus lebontásának igényében végződött).
Legrosszabb esetben nekünk is örökké lesz munkánk, meglehet még végtelenebbül mint a feministáknak. :D
Részemről nem kívánom feladni a reményt, hogy apránként talán majd lehet eredményeket elérni a minél magasabb jogegyenlőség kivívása terén… egyszer… valamikor a jövőben…
feladni, remény, apránként, valamiféle
Pont ez a lényeg…
“A magyar jog egyszerűn fittyet hány a valóságra”
Magyar jog? Milyen magyar jog?
Íme újabb jogi hátrányos megkülönböztetés a férfiak felé. A 13.
Amint időm engedi, kiegészítem ezzel.
7 Things I Require In The Future Mother Of My Child
Sajnos a legtöbb játszótéri/iskolai keményfiú nem vesz ilyen pálfordulatot. A legtöbbje csak tovább bunkul lefelé, a mélybunkóhoz képest is.
Ja, meg dugja a “jófiúk által megérdemelt” csajokat, így a jófiúk szegény incelként csak sóvárognak a suna után….., a szemetek…..
Maximum akkor, ha jóképű, vagy elég pénze van. Mindenesetre ez nem tudom, hogy jött most ide. Alapesetben az erőszakos, kötekedő bullykról szól a téma, just sayin’…
Az ugye megvan amúgy, hogyha egy férfi annyira pinát akar, felmegy a Rosszlanyok-ra, és vesz magának egyet?
Vagy vannak tökei.
Alapesetben az “erőszakos, kötekedő bullyk” nem sírnak, és nem jellemző rájuk, hogy nincs nőjük.
Pontosítanék: nem “férfi”, hanem bármely hímnemű, akinek van elég pénze, hogy megtehesse.
A férfiak, ha ritkán kurváznak is, nem “létérdekből” teszik, inkább kényelmi szempontokból, és amúgy nem lenne rászorulva, csak ezzel kevesebb a macera, míg az balfaszincelnek csak ez a lehetősége van, ha sunához akar jutni.
Aha. Tehát aki agresszív és kötekedő, annak automatische van barátnője.
Ekkora baromságot még a politika se tud kitalálni.
Igen, téged itt a sok eszedért és kognitív képességeidért szeretünk:)
A bétabalfasz lehet bármennyire agresszív, kötekedő, lásd Hunncit, annak nem lesz barátnője, mert a kamut kiszúrják a sunák.
Az alfa meg lehet agresszív, kötekedő, de akár bétaként is viselkedhet (egy ideig) akkor is van nője.
Ami biztos, hogy a bétának automatische nincs nője, ha agresszív és kötekedő, ha nem.
Az meg 100%, hogy “az erőszakos, kötekedő bullyk” azok nem balfaszincelbéták….
Szóval még mindig hülye vagy, mint fél pár rendőrcsizma.
Ez az állandóság megnyugtató:)
Nincs mit félreérteni abban, amit írsz. Direktbe persze nem írod le, nehogy túl könnyen támadható légy, deeee azért sugalmazod, hogy aki őszintén erőszakos és kötekedő, az nőhöz jut, mert felétek ez a “tökösség”. Kapásból a vicc jut eszembe rólad, amikor a parasztgyerek csajozni megy a diszkóba…”fiam, először hívd meg egy italra, aztán hívd el táncolni, végül fitogtasd neki az erődet!”
Valóban, az erőszakos, kötekedő baromállatok azok nem balfasz incelek, hanem agresszív tahók. Az sokkal jobb, ugye. Nos igen, ha valami szabolcsi cigánycityben élsz, ott valóban ezek számítanak “alfának”.
Ha pedig mélyhülyét akarsz látni, nézz tükörbe, te is láthatsz egy igen szép díszpéldányt. Az éghajlatváltozásos cikksorozat alatt leművelt bolhacirkuszod után szerintem ne nagyon feszengjél itt, mint a pók a lucernásban, oké? Pláne hogy az utolsó hivatkozásoddal jó alaposan tökön is lőtted magad.
Lebuktam. Téged nem lehet átverni, olyan sok eszed van.
Bizony, és te lennél az a parasztgyerek, akinek ha elmondják, sem képes felfogni és utánozni a valódi férfit, ezért is maradsz hoppon.
Savanyú a szőlő balfaszka.
Megint betaláltál azzal a rengeteg eszeddel….
Ha pedig mélyhülyét akarsz látni, nézz tükörbe, te is láthatsz egy igen szép díszpéldányt.
Még a jópofáskodásod is maníros és modorosan erőltetett, de egy földbuta balfasztól mást nem is nagyon várhatunk el.
Persze, persze, ott is nagyot nyertél, mint mindig, büszke is lehetsz magadra.
Bravúros hárítás…”az mind te vagy”, kongratyülésön. A nyelvedet nem akarod öltögetni esetleg hozzá? Az még feltenné a koronát.
Miért volna savanyú nekem a szőlő? Most komolyan azt próbálod itt nagy erőkkel kihozni, hogy nem tudok agresszív kötekedő tahó lenni, és ez fáj nekem? :D LOL…
Az meg sem fordul abban a légüres fejedben, hogy valaki nem is akar egy erőszakos vadbarom lenni. Már nem az őskorban élünk, ha nem tűnt volna fel, nem attól lesz valaki jobb ember & lesz igaza, hogy nagyobb a pofája, vagy nagyobbat üt. Ez már az ókorban sem volt divat. Hja kérem, ezek a modoroskodó, maníros egyiptomiak, görögök, rómaiak…micsoda rémes egy világ!
Mondok neked egy jót, mócsingzacskó: ha ennyire nem fekszik neked a civilizáció, költözz valami lepusztult délszláv szarfészekbe ahol magadfajta félvad prosztók tanyáznak, és érezd magad otthon közöttük. Szabad országban élünk, a határok nyitva, mehetsz ahova akarsz, oszt élvezkedj. Egy-két embert lehet hogy lepofozhatsz, és ideig-óráig valóban te leszel ott a helyi baszdszájba, csak előbb-utóbb jön valaki majd, aki nálad is nagyobbat üt, és az már nem fog ennyire tetszeni, de hát ez meg “benne van a pakliban” úgymond. De szemmel láthatóan nálad ez az etalon. A civilizáció meg csak a buta, gonosz tudósok hazug koholmánya, akik az újságpapírossal orvul összeesküdtek ellened. :D
Kapott már párszor ajánlatot, hogy szívesen lebasznánk neki egyet a folyamatos “incelkedésért” cserébe, de valahogy ez az alfahímes hozzáállás mégsem tetszik neki annyira, mint ahogy leírja :D
Kaxi a netes szájkarate “alfahíme”..:D
Ehe, minek megverni ezt a nímand kis sztrovacseket? Hülyét hülyébbre…áh, nem érdemes.
Szegénykém rájött, hogy az Internet nem az ő személyes safe space-e, másnak is lehet ám igaza, és hát ez fáj neki. És toporzékol. Oááá, oááá, oááá!
Nem megverni kell, hanem venni neki finom vattacukrot, és együttérzően megsimogatni a sebzett kis lelkét.
Mert egy síránkozó balfaszincel vagy.
Mondom, hogy a sok eszedért szeretünk, és még mindig hülye vagy hozzá, hogy felfogd:
Incelbalfaszként ha agresszív kötekedő tahó vagy, akkor sem érsz el semmit, mert alapvetően balfasz vagy, és az felülírja az összes többi fícsört és manírt.
Lényegtelen, hogy mit akarsz, mert ha erőszakos vadbarom lennél , akkor is csak egy balfaszbéta incelpatkányt látnának benned, ami valójában vagy , ráadásul még a “zaklató” bélyeget is rádsütnék, mert neked “nem megengedett” erőszakos vadbaromnak lenned.
Bizony, ha egy incelbalfasz, mint pl. te, próbálkozik ezzel, akkor csak közröhej tárgya lesz, ennyi ideje itt vered a nyálad és még az objektív alapokkal sem vagy tisztában:) Nem véletlenül vagy balfasz és ha eddig nem sikerült, akkor nagy valószínűséggel ezután sem fog menni, hogy kilépj ebből a körből, mert a korlátaid nem engedik:)
Én jól elvagyok a civilizációval, te, meg fajtársaiddal együtt vinnyogtok nap mit nap, hogy a jobb kezük a feleségetek, és hogy ez mennyire szuper, meg geci nők, meg rohadt feministák, meg mocskos kormány, meg szemét alfák etc. etc.:)
Minek mennék bárhová, ha itt kiválóan érzem magam?:)
Apropó, nem én sírok, hogy mekkora feminista, matriarchális diktatúra van ebben a “szabadságban”:)
Tenyészted te is a wishfulthinkinges baromságaid álomvilágát, mint Hunnci, bár attól, hogy ő is zakkant, több esze van mint neked, mert te ráadásul buta is vagy.
Püfölgest ezt a bábut, addig is elvagy és pofázáson kívül te sem okozol semmi kárt, maximum magad hülyíted, azért meg nem kár.
Ebbe megint belefutottál, kisapám: saját döntésem, hogy egyedül vagyok. Persze téged ez mit érdekel, neked mindenki “balfaszincel” akinek nem tetszik a pofája ugye :D Olcsó játék hülye gyerekeknek, apafej. Egy nagy nulla.
Tudod, aki agresszív, kötekedő tahó, az minden tekintetben egy balfasz. Akár sikere van a nőknél, akár nincs. Ezt külön el kell neked magyarázni? Ja, most szabadultál Neander-völgyből, gyöpi. Oké.
Hogy neked mi tetszik, és mi nem, az is legalább ennyire teljességgel lényegtelen. Egy noname troll vagy, egy senki. Lepkefing a tornádóban.
Neked ám teljesen mindegy, akármennyit feszengesz is itt, mint a pók a lucernásban, se igazad nincs,se kompetenciád, hogy belásd. Sajna-bajna még a testi erőd is hiányzik ahhoz, hogy a magad értékrendje szerint lepofozz mindenki mást magad körül. De hát majd megszokod. Lábtörlőre is szükség van a társadalomban, ezt a funkciót legalább még úgy-ahogy ellátod. Retard.
Ja, és a “röhej” szót pontos J-vel kell írni, iskolakerülőkém.
Veszem észre mennyire “jól elvagy” – nap mint nap idejársz belefingani a nullás lisztbe, mert annyira jelentéktelen kis senki vagy, hogy más egyébbel már nem tudsz érvényesülni. Csodálatos egy életed van, de komolyan, elmehetsz gyümölcsnek is a Jogobellába. Vagy fikának az orromba.
Mellesleg hol van most matriarchális diktatúra ebben az országban? Ja, hogy sehol, csak szokás szerint felállítottál egy madárijesztőt magadnak. Az általad preferált közeg pedig nem wishful thinking, hanem kemény valóság. Javaslok látogatást pár szabolcsi vagy borsodi faluban, de akár a Nyóckerben is. Nem sokáig lennél te ezeken a helyeken Bruce Lee ikerturbó, előbb-utóbb valaki felmosná veled a padlót.
Ha szerinted szalmabáb az állításom, akár szó szerint is visszaidézhetem. Való igaz, nem volt 100%-ig tűpontos, bocsáss meg, vannak fontosabb dolgaim is, minthogy megjegyezzem a lipótmezei ostoba konteóidat amikor szembejön veled a valóság és pofáncsap, de bizonyára megérted, eléggé egy huszadrangú senki vagy az életemben…
Ez a hét poénja, ugyanis ezen:
röhögőgörcsöt kaptam:)DDDD
De, megsajnáltalak, tényleg, de végül is a butaságod erre predesztinál.
Azt sem tudom, hogy nézel ki, amit tudok, hogy te tényleg egy buta szerencsétlenség vagy, de legalább következetes és szorgalmas és nyomatod a hülyeségeket…..
Örülök, hogy ez téged megvigasztal.
Mondom én, hogy buta vagy, nem nagyon ismered a szavak jelentését és e miatt írsz nagyobbnál nagyobb baromságokat.
Igen, valahogy oldani kell a kognitív disszonanciát, neked ez így sikerül…
Ja, anyád üdvözöl:)
Ebben tökéletesen egyetértünk.
Kenegesd ezzel az egód, szükséged van rá.
Ezt a “lucernás pókot” már egyszer ellőtted, akkor is kínos volt, de most még tovább rontottál rajta……..
Külön érdekesség, hogy a projekcióid miket árulnak el rólad.
Mondom én, hogy nem vagy tisztában a szavak jelentéseivel.
Ez jogos, javítottam.
De legalább van egy nyomorult buta, aki meghallgat:)
Szerintem ne fokozd, a lucernás pók (ráadásul kétszer:) amúgy is a non plus ultra volt…..
????
Erről a “matriarchális” baromságról a fajtársaid regélnek, velük rendezd ez irányú kínjaidat….
Püföd, nyomorult, ne hagyd abba…..
Hunkakika szokta verni magát, hogy milyen nagylegény, meg a bicskázó hunnci ígérgeti állandóan a fizikai erőszakot, mondom, hogy velük értekezz ebben a témában.
Megnyugodtam.
Röhögjél csak, hozzád hasonló kezdetleges humorérzékű idiótáktól mást nem is várok. A te fajtádnak az is a szórakozás netovábbja, mikor kenyérbélbe csomagolt petárdákkal eteti a sirályokat, vagy dinnyével hajigálja a kocsikat a sztrádán.
Tényleg ennyire hihetetlen, hogy nem mindenkinek a párkapcsolat az elsődleges életcél? Ha társfüggő vagy, kezeltesd magad – amúgyis rádfér. És ha már ott vagy, egy veszettség ellenit is adass be magadnak.
Természetesen aki nem veled ért egyet, az buta szerencsétlenség. Mintha te valamiféle paraméter lennél itt. Szánalmas kis netes hordószónok vagy, a Brendel Matyi férfihangi megfelelője, még a szintetek is hasonló. Az IQ-tok szűken kiadja a harmincat.
Mit kell rugóznod amúgy a szavak jelentésén? A cikkben fehéren-feketén le van írva az erőszakos, kötekedő tahó jellemrajza. Erre jöttél te, felfújtad magad mint a gömbhal, szíddfelbegyemasokvizet, oszt elkezdted belelátni a konteóidat a cikkbe. Incelek így-úgy-amúgy, teljesen eluralkodott rajtad már az incel-neuraszténia.
Az anyázásért külön buksisimi – döntögeted az alsótagozatos elemisek szintjét :) Kb. ott tartasz jelenleg, mint amikor a másodikosok udvariszünetben káromkodóversenyt rendeznek.
És akkor te szólsz be, hogy én hányszor sütök el valamit. Te hányszor is sütötted el a “püföld ezt a bábut” hülyeségedet? Kezdjem összeszámolni?
Ebbe is csodásan belefutottál, gyöpi.
Vannak, persze, akik meghallgatnak. Emilió pajtit is sokan meghallgatták, mikor nekiállt a sorsoláson haknizni….”hajdudududu vili dont vanna densz”. Kívánok neked hasonló kitartást, hátha egyszer még rajtad is milliók fognak röhögni, nem csak pár tucatnyian. Nincs is ezzel gond – panem et circenses, ez már az ókori Róma óta így van!
Amit a “fajtársaim” regélnek, azt intézd el velük. Annyit állítottam összesen hogy a huszas években a Tiszazugban egy ideig a nők kerültek a trónszékre, és nem lett épp Kánaán a dologból, illetve, hogy nők között is volt jó uralkodó, volt “futottak még”, és volt bűn szar is, tehát semmi. Ellenben tőled mást se olvasni, minthogy férfiak így szarok-úgy szarok, és mennyivel szebb lenne a világ, ha nők irányítanák. Aha…hiszed te…
A fizikai erőszakot pedig, ha jól láttam, te propagáltad. Igaz, próbálkoztál pátoszos hangnemű akadémiai székfoglalóba csomagolni, de ha a sallangot levesszük róla, az jön le, hogy erőszakosság = tökösség, érdekérvényesítés, és aki nem ilyen, az balfaszincel. Ezen nincs mit félreérteni, hozzád képest a faék űrcirkáló, nem kellett öt percig se agyarásznom azon, hogy na, itt mire gondolhatott a költő.
Nem baj, apafej, maradj meg az ököljognál akkor, az a férfias, ugye. Legalábbis egészen addig, amíg nálad gyengébbek, ugye.
Van itt elég rajtam kívül, aki az ilyen nyomorultakat sajnálja napszámban, erre nekem nem nagyon van energiám.
Ezt a baromságot honnan vetted?
:)DDDD Baszki, te butább vagy, mint gondoltam.
A galambok és kóbor macskák irtását viszont támogatnám.
Tény, hogy a butaságod mellé elég szerény fantázia társul, hiányolom a lucernás pókot:), három a magyar igazság:)
Te nyomorult, jópár hozzád hasonló incelbalfasz már ezzel a szöveggel bepróbálkozott itt, hogy ő úgymond önként ált rá a szopórollerre és még büszke is rá, ez az úgynevezett “szükségből erényt” kovácsolni próbálók legalja, annyira balfasz, hogy képtelen a valósággal szembesülni és ilyen baromságokkal hülyíti magát.
Hunnci ennek a nagy mestere, máris van egy földbuta padavanja:)
Ugass kibic, hiszen valahogy oldanod kell a kognitív disszonanciáidat:)
Az a sok eszed, az okozza a nyomorodat:)
Brendel Matyi annyira belebuzult a ballipsi faszságaiba, hogy onnan nem lehet kirobbantani, ennek ellenére az ateizmus-szkeptikus témakörben van értelmes írása.
Tényleg, miért kéne, hiszen szabaccság van elvtársak minden, nyomorult balfasz azt ért bármelyik szó alatt, amit éppen akar:)
Baszki, hogy tényleg ennyire földbuta legyél és még dicsekszel is vele, ez azért már durva:)
Igen, ahhoz, hogy valaki “erőszakos, kötekedő tahó” legyen, ahhoz rendelkeznie kell tökökkel, a hozzád hasonló nyomorultaknak ez a nemi jelleg hiányzik, így esélyetek sincs (tesztoszteron híján:) sem erőszakra, sem kötekedésre:)
Isten földbuta nyomorusága, hiszen nemrég dicsekedtél el, hogy te nem incel vagy, hanem annak is csak a töketlenebb “cel”-je:)DDD
Még jó, hogy korábban jelezted, hogy számodra nem fontosak a szavak jelentése:), így elég szabadon értelmezel dolgokat a leszűkült világodban:)
És amikor az ember azt hinné, hogy nincs lejjebb, te rácáfolsz:)
Te most azzal a dagadt cigánnyal példálózól?:)
Megint dimenziót/nagyságrendet tévesztettél, de már ez lassan megszokott:)
Egy nyomorult “cel”, aki saját döntése alapján van szopórolleren, minek foglakozik letűnt kor nőivel, ha a saját korában sem érdekli a másik nem, mert ő “öntudatosan(!) kivonult”:)DDDDD?
Ha te ennyit fogtál fel belőle, már az is sok:), a szellemi képességeidet figyelembe véve:)
Nem, te szerencsétlen nyomorult, én azt állítom, hogy erőszakosság nincs tökösség nélkül, és a tökösség előfeltétele az érdekérvényesítésnek is, tehát a tökösnek még azt is elnézik, ha erőszakos:)
A töketlenek, mint pl. Hunci, de te ráadásul még buta is vagy, mint a föld, ez még rosszabb kombináció.
Szeretem, hogy mindig te nyered a “vitát”:)
Püföld, hátha így megnyugszol……..
Ki van még itt ilyen mélyhülye retard rajtad kívül? Vagy mi ez a királyi többes? Feljogosítva érzed magad a falka nevében nyilatkozni? Vagy csak sima önteltség?
A kenyérbeles-petárdás példám nem konkrétan rád, hanem a magadfajtákra vonatkozott. Értő olvasás megvan? Ja bocs, nálad még a J-LY megkülönböztetése is komoly gondot okoz, én kérek elnézést. A dinnyés példára pedig egy konkrét eset:
https://www.origo.hu/itthon/20191210-ket-fiatal-egy-feluljarorol-dobalta-az-autokat-vajan.html
No, nagyjából ezen a szinten van a te humorérzéked. Minden ami ettől fejlettebb, az már a modorosság kategória.
A valósághoz neked kb. nulla közöd van, édesapa, bizonyítottad már számtalanszor. Betanultad valahol ezt az idióta dogmát, hogy az incelek így-úgy-amúgy, ők lettek a patásördögök a bugyuta kis világodban, és azóta is taknyot nyelve őket hozod fel mindenütt. Még egy olyan cikknél is, aminek köze nincs hozzájuk. Olyan nincs, hogy valakinek ne kelljen társ, egyedül is boldog legyen és punktum. Te vagy Bonaparte Napóleon, az asztalra csapsz, deklarálsz valamit, és az úgy is van, mindenki más földbuta meg hazudik. Egyszerű világkép, egyszerű pici emberkéknek. A vérfideszes retardok szintje, mindenről a nagy gonosz Soros tehet! Gyönyörűen igazodsz, nem lógsz ki a sorból, csak nálad más a mumus. Ez a hőség és az aszály is bizonyára az incelek hibája.
Ami engem illet, én továbbra is remekül elvagyok egyedül, függetlenül a szarkupactól, amit itt összehordasz aztán vígan tapicskolsz benne (mert még victis sem áll melléd, vele érdekes módon tudtam értelmes módon kommunikálni). Hát hajrá, ha ettől jobban alszol, képzeld csak azt, hogy milyen rossz nekem :D
A társfüggőség pedig igen jó aránnyal gyógyítható, nézesd hát meg magad egy szakorvossal. Persze van az a 2%, akin már a terápia sem segít. Na, ők ugrálnak az intercity alá.
Azon már meg se lepődöm, hogy kiállsz Matyóka mellett. Amikor a te lózungjaidat fújja, akkor nem is olyan földbuta. Madarat tolláról effektus befigyel.
Valóban, szabadság van, ennek köszönheted azt is, hogy bugyborikáló szájjal hőböröghetsz itt, az viszont már nem tetszik, ha egy nálad intelligensebb, műveltebb valaki helyrepakol. Az idiotizmusodat továbbra sem lehet félreérteni, ahhoz túlságosan egyszerű vagy.
Ahhoz, hogy valaki erőszakos, kötekedő vadbarom legyen, nem tesztoszteron kell, bőven elég, ha hozzád hasonlóan segghülye, neveletlen. Neked se gerinced, se agyad, de biztos fúdekemény emberke vagy, beszóttá’ több kilométer kábelen keresztül a neten vadidegeneknek, ez oszt igen! :D szánalmas kis mesehős internethíró.
Na, hányszor is sütötted el a bábupüfölést? Nem mellédumálsz, internethíró, hanem szépen beismered, hogy ezúttal is pofáraestél. Szívesen összeszámolom, aztán mosdathatod szépen a szerecsent, ahogy szoktad. Ennyi van a vágólapodon, kis TXThuszár? Még a korai Szószpark epizódokban is változatosabban nyomták a skacok, ráadásul az még vicces is volt. Te pedig szimplán csak röhejes vagy.
És igen: Emilióval példálózom, mert kicsiben azt műveled nagyjából, amit ő nagyban. És ööö…nagyjából annyira is vagy vicces. Igaz, ahhoz még sok-sok szilvásgombócot meg kell enned, hogy olyan hírhedt legyél, mint ő, de ha elég kitartó vagy, összehozhatod, hogy az egész ország röhöghessen rajtad. Vagy öklendezzen az undortól. Mindegy, melyik.
Hogy mivel foglalkozok, és mivel nem, ahhoz semmi közöd nincs. Felmerült a matriarchátus, mint téma, és szokás szerint azért fájsz itt nekem, mert én actually utána is olvastam a témának, te meg max. 2 sort, azt is segítséggel, aztán nekiálltál bőszen tagadni a tényeket, mert amiről te nem tudsz, az nincs. Sebaj, legalább őszintén lehetsz mélyhülye, nem kell megjátszanod! Whew!
A mondandód 90%-a nagyjából ebből áll, hogy fúj incel, fúj férfiak, a maradék meg ténytagadás meg habzószájú vergődés. Ezekre miért is kéne reagálnom? Majd a főorvos úr meg az ápolód megteszi, azért fizeti őket, nekem nem az a dolgom hogy wannabe failtrollok faszságait elemezgessem.
Az erőszakosság és a “tökösség” két külön fogalom, édesapa. Az egyik se nem függvénye, se nem következménye a másiknak. Lehet, hogy a te rózsaszín takonybuborékodban, amit magad köré álmodtál, nem így van, de a kemény rögvalóságban igen. Csatázhatsz vele egész nyugodtan, ahogy egész eddig, a vége megint az lesz, hogy csúnyát zakózol, és jössz vissza pityeregni. A nyomorult földbuta Hunkakika meg Reactor meg mindenki, prümm, prümm, prüüüüüüüüümmmmmm…
El se tudom képzelni, mihez kezdenél, ha lekapcsolna a neted, és benned maradna ez a rengeteg kisebbségi komplexusos mocsok. De inkább itt őrjöngjél, minthogy a nyílt utcán késelj meg valakit a “bazinagyigazságod” jegyében. Itt legalább a sikerélményed megvan, hogy valaki 10 percig reagál a bolhacirkuszodra.
Ez egy nem létező, fizikailag lehetetlen faszság, de akkor “jó ötletnek tűnt”, miközben kontraproduktív:), de te beleszerettél, mint a lucernás pókba:) és a nyomorult egóg nem tudja ezt elengedni:)
Nem szükséges, hibáztam, javította, tanultam belőle, a későbbiekben figyelni fogok rá.
Vagyis kerestél egy elrugaszkodott blődséget a neten és próbáltad rám projektálni:)
Vannak azért itt bajok….
Mondom én, hogy a butaságod megakadályoz abban, hogy a szavak valódi jelentésével tisztába legyél….
Kb itt untam meg, mert végigolvasna az “érveidet”, elfogott a szekunder szégyenérzet, és ha az ilyen nagy dózisban kiváltódik, akkor már tényleg fájdalmas:)
Kénytelen vagyok megfutamodni.
Nyertél:) Ismét:)
Azt állítod, nem létező, fizikailag lehetetlen. Kipróbáljuk, döglött petárdával, videóval rögzítve? És ha bezabálja, felírod nekem egy szép fekete táblára ezerszer hogy “hazudni csúnya dolog”?
Hibáztál, igen, csak tudod, pajti, az ilyesmi maximum általános iskolában nézhető el. És ne gyere nekem azzal, hogy hány diplomás ír helytelenül, meg téveszt…képzeld, tudok róla. Jobbra a ruhatár-büfészakon meg Bakancsos úti piacon diplomázottak szokása. És? Ez nem ment fel senkit.
Nem kell erőlködnöd amúgy, a kommentjeidből világosan lejön a konklúzió: az erősebb kutya baszik. Ez rendben is van, kutyáéknál. Te annak érzed magad?
https://egyszervolt.hu/estimese/kutya-szeretne-lenni-nepmese-20220502.html
A dinnyés példát nem kellett sokat keresgélnem, anno minden lap lehozta, csak rá kellett keresnem a fejlécére. Hihetetlen, ugye? Mindenesetre, ha ennyire elevenedbe tiport a dolog, csak sikerült valahogy az itteni tevékenységeddel összhangba hozni.
De felhozhatom azt is, amikor az állatkertben az orángutánok a kezükbe szarnak, és azzal dobálóznak. Na, ugyanezt műveled virtuálisan.
Ezen a nemlétező összefüggéseden, miszerint az agresszivitás, erőszak, és tökösség egymás édestestvérei, megintcsak jót mulattam. Érdekes, akkor más cikkeknél miért ekézed nagy bőszen az olyan pasasokat,férjeket, akik rendszeresen ököllel rakják helyre az asszonyt,ha az…khm…kezd “túl okos lenni”? Olyanok is vannak, akik egészen új formába kalapálják őket,ha kell. Az Egyesített Agresszivitás-erőszak-tökösség Elméleted szerint (igen, így, nagybetűvel) akkor ők a követendő példa, nem? Elvégre azt teszik, amit te mittomén hány kommenten keresztül helyesnek, sőt, kívánatosnak tartasz. Mirefel akkor a felháborodás, ha a hazatérő pasi ölelés helyett két nagy maflással fogadja élete párját, mert nincs még kész a vacsora?
De árnyaljuk tovább egy kicsit az Egyesített Xcsakx-féle Elméletet: mi a helyzet a küzdősportolókkal, vagy harcművészekkel? A karatés, kung-fus, cselgáncsos vagy pantokrátor, izé, pankrátor az tökös? Ki a tökösebb? A cselgáncsos, a díjbirkózó, vagy már beéred a sima ostoba szobanövény zsIn-kal szekussal, aki ok nélkül simán legépeli a neki nem tetsző bulizókat? Vagy már a szimpla Csatornalébrau-s üveggel hadonászó kocsmai verekedő is megüti a “tökösségi” mércédet? És a nők vajon hány százaléka értene ezzel egyet? Mi van, ha nekik pont nem a díjbirkózó, hanem mondjuk a ketrecharcos vagy a K1-es számít tökösnek, esetleg a “brúsz lí” karatékás? És miért van az, hogy ezek a ultramacsó alfabékák csak a náluk kisebb, gyengébb ellenfeleken tudják bizonyítani a tökösségüket?
Ja…szóval az elméleted egy igen-igen ingatag lábakon álló összefüggéstelen marhaság, amit eddig semmivel nem támasztottál alá. És ne gyere nekem a groupie-kkal, mert ennyi erővel akkor az escortlányt is nevezhetjük barátnőnek (nem mellesleg nem minden küzdősportosnak, harcművésznek, bokszolónak vannak groupie-jai).
Matyóka is ezt csinálta anno, több ezer kommenten kereszül harsogta, hogy a napellem [sic] meg a szélforgó majd milyen jól termeli nekünk a villanyt, aki meg nem ezt vallja, az egy fideszes atombuzi. Igaz, ő annyival jobb nálad, hogy addig-addig mazsolázgatott, amíg előásott nagy nehezen valahonnan egy optimalizált LCOE-görbét, ami pár állítását ideális körülmények között alátámasztja (a többi forrása csupa önreklám volt, úgyhogy azokat nem citálom ide). Annak rendje s módja szerint ki is röhögték a hülyeségeivel együtt. Utána már csak kopipasztára meg atombuzizásra futotta.
Szóval pajti, vagy alátámasztod érvekkel az elméletedet, hogy legalább fél lábon, mankóval, remegve megálljon valamelyest,vagy úgy jársz, mint Matyóka cimborád.
Hozd a videót nyomorult és 10.000-szer írom fel neked, hogy valami örömöd neked is legyen :)
Ja, középiskolában ezért már verés jár, utána pedig kézlevágás…
Miért jönnék, hiszen irreleváns, a racionalizálás az a gyerekek/nők és a balfasz/infantilis szerencsétlenek eszköze…..
Megint kivetítesz, nyomorult….
Bizony, hétfőn megyek is kötelet venni, hogy felköthessem magam….
Ez erőlködéssel, vagy anélkül is egy objektív tény.
Irreleváns a te szempontodból, mivel te nem baszol.
A kínos szégyenérzeten túl már lassan ott tartok, hogy megsajnállak…..
Szíven ütött, na, alig bírom törölni azóta is a könnyeimet…..
Az hunkakika, de annak van legalább “diplomája”, neked, butaproli, még az sem jött össze….
Örülök, hogy valami örömet sikerült csempésznem a nyomorult életedbe….
Amikor már ehhez az eszközhöz nyúlnak, akkor már elvesztették a kereteiket, már a nő keretei szerint játszanak.
Neked nem, mert képtelen vagy bizonyos szint fölött értelmezni összefüggéseket.
Püföld proli, püföld…..
A sötét butaság egyik ismérve, hogy nem vagy képes felismerni a határokat, és vehemensen túltolod nagy igyekezetedben…..
Gratulálok, hogy neked sikerült lerántani a leplet….
És nem képes leállni:), Továbbra is fullba tolja a kretént:)
(megvallom, a grupie-nak utána kellett néznem, hogy mit jelent:)
Megint győztél, ilyen magas rendű tudás és intelligencia előtt kénytelen vagyok fejet hajtani:)
Challenge accepted. Idén úgyis elutazom majd még “Horvátba”, döglött petárdám is van, videókamerám szintúgy, úgyhogy részemről áll a fogadás. Kíváncsi leszek, mivel fogsz majd előhozakodni…”a sirály biztos fizetett statiszta volt!”
A hozzád hasonló gyöptéglának szokása arra hivatkozni mindig, hogy a közbeszédben ez+az a faszság mennyire elterjedt. Preventív jelleggel még az előtt leromboltam ezt a fedezékedet, mielőtt használhattad volna. Ez ám nem racionalizálás, hanem közvélekedésre hivatkozás, szívesen máskor is.
Akkor tehát ez volna a te aranyigazságod, hogy az erősebb kutya baszik. Lám-lám, mégse értettelek félre. Erőszakosság + magas tesztoszteronszint = tökösség. Eeegen, pár ezer évvel korábban Neander-völgyben pontosan így mentek a dolgok. Aztán ki is pusztultak, annak rendje s módja szerint. Neked se ártana, ha számodra ez a követendő példa, lehetőleg már tegnap.
Való igaz, az “erősebb kutya baszik” hitvallása igen jó móka, egészen addig, amíg te vagy a legerősebb kutya. Amikor aztán felbukkan egy nálad is erősebb kutya, vérig vagy sértve, hogy milyen igazságtalan a világ… :D
Hogy baszok-e vagy sem, az e témában másodlagos.Az “incellel” ellentétben a MGTOW nem jelent cölibátust, de még aszexualitást sem (ma is tanultál valami újat), MGTOW férfiak minden további nélkül szexelhetnek, akár lánybarátokkal, akár futó kalandokkal, akár hivatásosakkal. Sőt, kapaszkodj meg, nők is vannak garmadával, akik nem randiznak, nem járnak, nem házasodnak vagy élnek együtt senkivel, és mégis basznak, te pedig, kis komám, ezt keményen elbasztad, és rábasztál, hogy stílszerű legyek.
Nem szorulok rá a sajnálatodra, köszi szépen. A kedves szüleidet sajnáld – gyereket vártak, és te jöttél helyette.
A diplomámmal kapcsolatban ismét mellélőttél csúnyán :) esküszöm, ez olyan, mint anno Dévényi Tibi bácsinál a torpedójáték. Ez sem talált sajnos. Ejj-ejj, így nem fogsz színes tévét nyerni a Keravilltól…
Mindazonáltal, csoda egy végzettséged lehet neked is – eddig egyetlen tényszerű állításod nem volt semmilyen felmerült témában, és még a helyesírásodban is bakizol. SZVSZ téged még a zugárus is elhajtana a Józsefvárosin. Szerintem ne nagyon firtassuk tovább, kinek hány báránybőre van teleirkálva latin szavakkal.
Látom, tanultál új szót victis-től, és most azzal dobálózol, ügyes :) gyorsan fel is vésted a vágólapra, örvendezve, hogy van friss múnició! A bibi csak annyi, hogy victis legalább félig-meddig kontextusban is használta, te pedig csak dobálod itt jelentéstől függetlenül, mint a hülyegyerekek a petárdát :D Egyedül amúgy nem megy? victis farvizén kell evezgetned?
Köszi amúgy, hogy gondoskodsz a mindennapi szórakoztatásomról, még ha nem is ez az eredeti szándékod, mindenesetre jót mulatok rajtad, fordítva meg…nos, nem ez jön át. Kinek is nyomorult hát az élete? :D
Az Egyesített Tökösség Elméleted – ha ragaszkodunk az eredeti állításodhoz – világosan kimondja, hogy az agresszivitás, erőszakosság, tökösség a non plus ultra. A saját szavaidat is visszaidézhetem, ha szerinted szalmabábot püfölök. A lényeg az, kis komám, hogyha kiállsz az elméleted mellett, egyszersmind kiállsz a nő feletti zsarnokoskodás, házastárs elpáholása stb. mellett is. Nincs kompromisszum. Nincs olyan, hogy “az agresszivitás a nők felé bizonyos esetekben jó”, mint ahogy olyan sincs, hogy a lopás, rablás néha nem bűncselekmény. Vagy az egyik, vagy a másik. Vagy elutasítod az agresszivitás-erőszak-tökösség kombót, vagy támogatod.
Tudod, egyszerűbb volna nekiállnod meaculpázni, és beismerni, hogy az egész elméleted egy orbitális nagy faszság. Ezt persze nem teszed meg, az egó nem engedi, helyette itt “határokkal” meg “összefüggésekkel” csűröd-csavarod ezt a csodálatos témát. Keverem-kavarom, ha viszket, megvakarom… :D
Nem lep meg az sem, hogy egyetlen feltett kérdésre se kaptam választ, csak a szokásos bugyuta lózungot. Az úgynevezett “határokról” se írtál egy betűt se. Az elméleted alapján aki erősebb, az a tökösebb. Vegyünk egy jó dzsúdóst, az átlagemberekhez viszonyítva ő a tökös alfabéka. Ha jön egy kung-fus és megveri, akkor ő lesz a tökös alfabéka. Ha jön egy K1-es, és megveri a kung-fust, akkor meg ő lesz a tökös alfabéka. És mi van, ha a K1-est megveri a dzsúdós? Saját farkába harap a kígyó. Akkor tehát most kinek jár a babérkoszorú?
Lecsupaszítva, a teóriád nagyjából arról szól, hogy van a kő, a papír és az olló. Melyik a legerősebb ezek közül?
És akkor te hívsz másokat sötét földbutának…vicc vagy, öregem, rossz vicc. A személyeskedés legkisebb jele nélkül.
Édes jó istenem, ez már beteges:)
Készítsd a táblát, veszem a krétát.
Profi vagy na.
Dehogy, ez csak szóbeszéd, olyan feminista kondicionálás, mindig a balfasz/gyengébb kutya baszik, az erősek meg csak pislognak…..
Rettegtem is, hogy azért ennyit talán megértesz….
Majdnem, csak nem párhuzamos, hanem a kettő közt egyenes arányosság van, oda -vissza hatás, minél nagyobb a tesztoszteron szint, annál nagyobb az agresszivitás mértéke.
Minél erőszakosabb valaki, annál nagyobb a tesztoszteronszintje, a domináns viselkedés=tökösség pedig tesztoszteron nélkül nem megy.
Nermcsak buta, de műveletlen is vagy, mert olyan szinten “kipusztultak”, hogy a niggereken kívül mindannyian hordozzuk a génjeiket:), de, lehet, hogy te kimaradtál belőle, azért rekedtél meg ezen a szinten:)
Attól okosabb lennél, kevésbé balfasz?
Ez tény, mindegy, hogy milyen a te hited.
Te az a fajta balfasz vagy, akinek esélye sincs baszni és ezért megalkotod a saját álomvilágodat, ráadásul még buta is vagy azt rendesen “aládúcolni”:)
Ez Hunnci kedvenc témája:)
A világ meg leszarja, hogy ki és mit gondol igazságosnak vagy igazságtalannak, az a te hited nélkül is elvan.
Nem baszol:) és nem is fogsz:), talán szerencsére.
Ja a magát incelnek definiáló nyomorult balfasz a “cúnya világra ” fogja, hogy nem jut sunához, és ebben “ártalannak vallaja” magát, mert ő erről nem tehet, míg az MGTOW az egy lépéssel továbbment:), ő “szükségből erényt kovácsolt” , ő nem azt mondja, hogy a világ kibaszott vele, hanem ő “így döntött”, mint amikor az agresszív kismalac elhasal a biciklivel:) az MGTOW is “így száll le”:)
A lényeg szempontjából nincs különbség, mindkettő balfasz/vesztes, de legalább a “valódi” MGTOW nem sír, rinyál és vinnyog, hogy de geci nők, meg szemét világ etc, hanem kussol a “remeteségében”.
Amíg vered magad a nők miatt, addig te nem MGTOW vagy hanem egy nyomorult balfasz, hiába próbálkozol azzal, hogy öntudatos balfasznak állítsd be magad, attól még csak egy balfasz vagy :)
Te csak erőlteted az öntudatosságot, de sajnos a butaságoddal ez a legrosszabb kombinációt eredményezi.
Wáúúúúú, :) nem hittem volna:)
Ja:)DDDDD
Nagyon helyes, egy öntudatos balfasz ne legyen megalkuvó:)
Az enyém, vinnyogok is miatta állandóan:)
Eklatáns példája vagy annak, amikor a butaság szorgalommal párosul, gyakorlatilag ez az egyik legnagyobb bűn…….
Ezért is vagy ennyire nyomorult, mert képtelen vagy felfogni, hogy lényegtelen, hogy te, én , vagy más hogyan viszonyul a valós tényekhez, azok nem fognak megváltozni. Semmi köze az adott egyén/egyed szubjektív viszonyához.
Meggyőztél…….
Ezennel kiállok, meaculpázok, “az egész elméletem(!) egy orbitális nagy faszság”!
Dehogynem, hiszen most tettem meg, beláttam, hogy az egész elméletem egy orbitális nagy faszság.
Ez azért lehet, mert a kérdéseket sem értettem és próbáltam terelni, hogy le ne bukjak, de te átláttál rajtam és megfogtál.
Belátom, tévedtem.
Lehengerlő a bizonyítási módszered, igazad van, neked jár a babérkoszorú.
Ezt a tiszta, férfias és racionális logikát kerestem, ami minden hozzászólásodat áthatja, és hálás vagyok neked, hogy rátaláltam, köszönöm.
Visszavonom, hibáztam, igazad van mindenben. Szégyellem magam.
Beteges, ugyan már. Fogd fel úgy, mint a cápaetetést a Camponában, azt is sokan videózzák. 1 perc műsoridő nekem simán megér annyit, hogy cáfoljam az állításod. Neked persze ez fáj, mert letörik egy kicsit megint a szarvad. Kezdhetsz hozzászokni.
Veletek, trollokkal kapcsolatban valóban profi vagyok, uszkve 10+ évig hozzád hasonlóakat hergeltem a Chat.hu-n, ennyi idő alatt simán kitanulhattalak titeket. Igaz, akkor még szórakoztató is lehettél volna – mostanra sajna épp csak beférsz a “futottak még” kategóriába. Még Matyóka haverod is jobban nyomja…
Ha igaz volna az “erősebb kutya baszik” hülyeséged, csak és kizárólag az általad preferált kötekedő izompacsirta alfabékák szaporodnának, a többieket elkergetnék. És ezt látjuk? Nem, nem ezt. Hajaj, úgy néz ki, ez továbbra se tény, hanem csak egy buta lózung. Kettőnk közül pedig konkrétan te építettél magad köré álomvilágot faszságokból, ne próbálj a saját szaroddal bekenni. Köszipuszi.
Utálhatod “hunkakikát” egész nyugodtan (amint látod, őt már nem igazán érdekled), ettől függetlenül neki van igaza. Abban is, hogy mindig lesz egy erősebb kutya. Tudod, Qui-Gonn mester is megmondta már: mindig van egy nagyobb hal. A második mondatod pedig rád duplán igaz.
Igen, természetesen nem baszok, sose basztam, me’ ki van csukva, hogy egy ilyen nyomorult, földbuta komcsibolsiproli (asszem nem hagytam ki semmit) nőhöz jusson. Nyet, ez megint nem talált, sajnos a Gábor Hármason továbbra sincs semmi, de azért lövöldözd csak tovább a torpedóidat :D
Az elméleted a tesztoszteronról továbbra is egy jó nagy baromság, némi féligazsággal (aztán ebbe kepeszkedsz itt). Tipikus áltudományos feminás bulvárszemét, ugyanaz a kategória, minthogy “ne egyél cukort [sic] mert cukorbeteg leszel”. Persze mivel téged igazol, hitelt adsz neki.
Össz-vissz annyi igaz az állításodból, hogy van kapcsolat az agresszivitás és a tesztoszteronszint között. És ennyi…hát ez nem túl sok. Ráadásul egyetemlegesen ez se igaz. Hogy ki mennyire agresszív, vagy erőszakos, millió meg egy tényező határozza meg, kezdve a vérmérséklettel, pszichével, személyiségtípussal, genetikával, neveltetéssel, csak hogy párat említsek. Egyedül a magas tesztoszteronszint senkiből nem csinál idegbeteg, kötekedő vadbarmot, csak épp rásegít úgy 20-30 százalékkal. Tudod, mi a tesztoszteron elsődleges funkciója? A férfi nemi jellegek (szőrzet, izomzat, stb.) kialakítása és fenntartása. Ez tudományosan igazolt tény. Mikor rákos nőknek adtak be tesztoszteront kezelés céljából, jól beszőrösödtek, izmosabbak lettek, a hangjuk is mélyebbé vált, de egyik sem lett semmivel se agresszívabb. Ezek tudományosan igazolt tények.
Ja persze, el is felejtettem, a tudomány a hazug gonosz, újságokkal összeesküdő tudósok ármánya.
De akkor előrukkolok én is egy elmélettel – szerintem az ösztrogén női hormon felelős a hisztiért, tehát azok az Igazi Tökös Nők, akiknek maximális az ösztrogén-szintjük és folyton hisztiznek. Aki még toporzékol is hozzá, na az aztán igazi alfabéka-nő, a többi meg vesztes nyomorult, és gulágosítani kellene őket. Persze mindezt semmivel se tudom alátámasztani, csak úgy a hasamra csaptam, mert olvastam valami netszemetet a Zsindexen, de hidd el, hogy így igaz!
Körülbelül ennyiről szól az az emeletes baromság is, amit te sulykolsz. Célbatalált? Jajgass csak, zene füleimnek.
Másrészt, még ha igazad is lenne, miért lenne attól “tökös” valaki, hogy erőszakos és kötekedő? Alapesetben a “tökösség” rátermettséget jelent leginkább, nem erőszakosságot, csak gondoltam, közbeszúrom. És miért gondolod, hogy a női populáció ilyen férfiakra vágyik? Egy szűk kisebbség igen, legyen mondjuk úgy 15%. A maradék 85% meg ugye kit érdekel, lesöpröd az asztalról, ugye, ami a kisebbségre igaz, az automatische igaz a többségre is…
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-kompozicio-vagy-felosztas
Akárcsak az általad hörögve gyűlölt incelek, ugye. Elliott Rodger így meg úgy, tehát minden incel potenciálisan Eliott Rodger. Azt amúgy nem tudom, mi alapján állítod, hogy az incel kizárólag önhibájából nem talál magának párt, de már rá se kérdezek, mert erre se kapnék tőled semmi alátámasztást, csak a szokásos földbuta-komcsibolsi díszítősort.
Bazinagy különbség van a kettő között amúgy :) aki MGTOW, az nem lehet incel. A MGTOW önszántából nem akar párkapcsolatot. Nem mindenkinek létfeltétel a párkapcsolat. Attól, hogy te társfüggő elmebeteg vagy, és magadból indulsz ki, sok-sok ember simán boldog lehet egyedül is. Akkor is, ha számodra ez atomfizika, és itt vered az asztalt habzó szájjal, hogy balfaszok, vesztesek, hazugságnak minősítve mindent, ami kibökné a kis takonybuborékodat. Deák Ferenc is balfasz vesztes volt ugye, Nikola Tesla is…apafej, hozzájuk képest te nem is létezel.
Mondom, ha társfüggő vagy, ideje lenne orvoshoz fordulnod, ilyen agykúrász fajtához, ő majd segít rajtad. Ha mással nem, muszájkabáttal meg haloperidollal.
A Neander-völgyiek génkészlete ennyi generáció után már teljesen felhígult. Mindazonáltal, ha annyira életrevaló tökösök lettek volna, a homo sapiens hal ki, nem pedig ők. De ha már itt tartunk: a házimacska géntérkép alapján 90%-ban tigris. Tehát? Your point being?
Szokás szerint semmit nem sikerült bizonyítanod, vagy cáfolnod.
És igen, megint megkaptam, hogy buta vagyok, és szorgalmas is, csak mert lófasszal se tudtad az idióta elméletedet alátámasztani. Elfújtam a gyönyörűen felépített légváradat, jött is a szokásos nyivákolás meg toporzék. Kezdesz untatni. Vegyél már pótórákat Matyika mentorodtól, legalább egy picit nehezítsd már meg a dolgom!
Meglep, hogy előrukkoltál az “eklatáns” szóval. Csak nem te is átmész marinírozott (vagy mi) modoroskodóba? Cáfolnod ezúttal se sikerült semmit.
Kettőnk közül nem én vagyok a ténytagadó, kis komám. Csak tudod, amíg én utánajárok a témáknak (még a te állításaidnak is), és a tények alapján alkotok véleményt, te kitalálsz valami faszságot, tovább is szövöd, és azt várod, hogy mindenki helyeseljen rá. Not gonna happen.
A szarkazmust pedig ne erőltesd…csak az izzadságszag jött át belőle. De az nagyon.
Nem is akarja megérteni, csak kötekedni jár ide ez az ispángeci. Nála ott kezdődik a férfi élete mikor apa lesz, aztán tovább nincsen megírva nála a program. A valóságban meg az esetek nagy többségében pont hogy inkább ott végződik. A legtöbb elvált apa anélkül válik MGTOW-á, hogy erről a mozaikszóról egyáltalán hallott volna. De manapság már fiatalon, még az egész esküvős/gyerekes cirkusz előtt bekapcsol sok srácnál ez az automatikus immunválasz, felismerve a feminista, nőtoló rendszer a nők viselkedésére gyakorolt “jótékony” hatásait. MGTOW és az incel között azért nem óhajt ispánsága különbséget tenni, mert akkor borulna az összes csakxióma alapja, amit az utóbbi húsz évben napi 0-24-ben idestreamelt.
Majdnem, nem ott, de az bizony “fokmérő”.
Számodra nem lényeges, mert még ezt sem tudod megugrani.
Szerencsére, téged ez a sors nem fenyeget.
Ja, mivel a “jobb kezük lesz a feleségük”, nehéz kikerülni ezt az “immunválaszt”:)
Ja, be van szarva, hogy meghasonulna:)
Rettentően, már hozzászoktam.
Gratulálok, nagyon ügyes vagy.
Sajnálom, hogy csalódást okozok neked.
Szerencsére.
Bizony, hazudok én itt össze vissza, de te jól helyreraksz.
Ezért utálom, mert nem tudom elviselni, hogy igaza van.
Ki vagyok én, hogy Qui-Gonn mester szavait megkérdőjelezzem?
Örülök, hogy dúskálsz a nőkben.
Nagyon helyes, hogy te helyreteszel.
Köszönöm újra, hogy felnyitottad a szemem.
Nahát, meglepődtem.
Akkor mégsem igaz, miközben igaz.
Én örülök, hogy te nem vagy agresszív.
Ez új számomra, köszönöm, hogy felvilágosítottál.
Mindig tanulok tőled.
Most megzavartál.
Iszom a szavaidat.
Elhiszem.
Jajgatok, és örülök, hogy ezzel örömet okozhatok neked.
Valószínű azért , mert a “tökösek” azok nem erőszakosak, nem kötekednek, azok szelíd, angyali teremtmények.
Bizony, viszont erőszakosság nem létezhet “rátermettség” nélkül, egy töketlen balfasz soha nem erőszakos….
Ezért szeretek galambokkal sakkozni…..
Ja, most is hörögtem egy sort két gyűlölet közt.
Soha ezt barmot még utalás szintjén sem említettem…..
Azért mert egy gonosz ember vagyok.
Okos vagy.
Ahogyan az “incel” sem az, csak egy “cel”.
Ennek elég sok haszna van társadalmi szinten, segítik a szelekciót.
Megnyugodtam.
Köszönöm, hogy helyretettél.
Nem, és az utódaik sem……
Saját tapasztalatból tudnál címet, telefonszámot adni, csak azért, hogy jó kezekbe kerüljek?
Tiszta szerencse.
Mindig is csodálatot váltott ki belőlem a pengeéles logikád.
Az ember meg a csimpánz géntérkép alapján 98%.
Én nyertem.
Szégyellem is miatta magam.
Ilyen az én formám.
Majd meg pukkadok.
Próbálkozom, de mindig elbukom.
Azért használtam , hogy okosabbnak tűnjek, de te megint lebuktattál, gratulálok.
Ez eddig is nyilvánvaló volt.
Pedig reméltem, hogy átverhetlek, de úgy látom, téged nem lehet.
Nagyon szégyellem magam, de tényleg:)
Csakszikácska, megint csak nyálverés.
Cáfoljad mán Reactort, ne csak mázoljad a fekáliát itt.
Ne csak próbálkozz, csináld is!
Növesszé már kukikát, és cáfolj végre. Én drukkolok neked, meg tudod ugrani.
Merjél nagyot álmodni, ne legyél gyurcsánykicsinyes.
Nem is szégyelled magad, csak írod, te kis Hamiska.
Nála ez a cáfolat, a személyeskedés. De az is csak úgy, hogy aki ide kommentel az csak incel lehet. Saját magát leszámítva persze.
Mert egy kivénhedt vén kúrva:)
Legalább te is a méltó helyedre kerültél:)
Fene gondolta volna, hogy egy buta a többit is kihozza a fényre:)
A cáfolat továbbra is várat magára, mondjuk sejthető volt. Próbálkozz legalább (mondta a pszichoterapeuta), de a “professzor” csak horgászott tovább a WC-ből…
Ha lenne benned némi önreflexió, akkor értenéd hogy tulajdonképpen te vagy az, aki kihozza ide a fényre a “többit”…
Hülyeséget/faszságot/szalmababábot/hamis dilemmát és a többi érvelési hibát nem cáfolunk, mert ezek önmagukat cáfolják.
Amúgy meg a kevésbé értelmesek kedvéért többször is elmondtam, de mindig van újhülye, akinek meg kell elismételtem, hogy nem vitázom, mert az a vélemény különbségekről szól, és abban az “győz”, akinek több híve/szurkolója van/lesz, vagy nagyobb “tekintélye”/ hangja, a nagybátyja, annak az izma/farka stb.
Ezt a játékot meg játsszák azok, akiknek egynél több anyjuk van.
Aki meg képtelen felfogni a valóságot, az meg úgy járt, akkor is, ha sokan vannak, és akkor is ha bántja az icipicike lelküket és hisztiznek e miatt, meg toporzékolnak.
Toppantgass te is a lábacskáiddal , hátha eredményes lesz.
Nem ér a nevem, apámüte van? Vagy mi?
De neked nincsen is véleményed, az nem vélemény amit fennt írtál, az csak egy durcás kisgyerek firkálmánya.
Ez egy kommentfórum, ahol lehet érveket ütköztetni. Az nem érv hogy tehülye, még akkor is ha per-jeleket teszel szavak közé.
Ne legyél buta ember, még mindíg nem cáfoltál semmit.
Rajta írd le hogy miérthülye a kolléga, mondjuk a tesztoszteronos témában, linkelj már valamit.
TÉNYLEG kíváncsi vagyok rá, miből hoztad ki amit írtál.
Neked szurkolok, komolyan várom már hogy tegyél valamit a betüid mögé ne csak ilyen gyerekes hisztit.
Értsd meg, hogy én azonosulni akarok a nézeteiddel, de nem tudok mert nem látom mi a nézeteid alapja. Az hogy Te mondod nekem elég, de látod a többiek a “csúnyák” nem akarják elfogadni. Tudom hogy a gazdáid felé te ennyire tartod magad, hogy nem kérsz bizonyítékot, de mi nem vagyunk ennyire szervi… szeretteteljesek.
?????
Végre leesett….
Ütköztessétek.
Senki nem mondta, hogy érv, épp jeleztem, hogy tény.
Nem is törekedtem rá, mert hülyeséget nem cáfolunk.
Nem (csak ) abban a témában hülye, hanem buta szegény, mint a föld.
Gondolkozz, micimackó, gondolkozz, máskor is előfordult már, hogy ilyen értetlenül bámultál, nem újdonság….
Nehogy aranyeret kapj a nagy szurkolásba….
Szánalmas, hogy annyi eszed sincs, hogy felfogd a tényeket és “nézetekkel” szeretnél “azonosulni”……
OMFG!
Igen a földbuta Reactor és meg van áldva a tekintélyelvűséggel, mert képtelen önállóan értelmezni , így valakinek a seggéből kukucskál ki állandóan, abból akit ő “tudósnak” hisz/fogad el a buborékja szerint.
Vagyis “elkötelezett hülye”……
Ezt az “egyenes tartást” becsülöm benned is:)
csakszi-csakszi, mellébeszélés- 5-ös, ügyvéd vagy ugye?
mindenki más a buta, te meg a helikopter
így igazad van, valóban
Csakis:)
Amikor a butaság meg nagyképűséggel is párosul: nem mindenki, mert azért vannak értelmesek is, csak azok nem tolonganak itt veletek:), nem véletlenül….
” De neked nincsen is véleményed,
Végre leesett….”
:’DDDDDDD
Édes Istenem….
Na, legalább annyit elmondhatsz magadról, hogy ha már gólt akkor sem ha összeszarod magad, legalább öngólt azért tudsz lőni. Nem is kicsit! :D
Megint felébredtél, drogos?
Igen, mindenki most ébred… Másod nincs?
Szedd össze magad, pucus, mindenki rajtad röhög. Ha ilyen jól tudsz hülyét csinálni magadból, legalább ne ingyen tennéd. Ebből simán meg tudnál élni is, ha már úgy is itt “dolgozol” az oldal kommentszekciójában. Megkeseredett csaxipirtyó.
Mikimanó, felébredtél? Gyűltök, gyűltök:)
Nagyon helyes, mindenkinek jár egy kis öröm, és ilyenkor, ahogy elnézem, jut is:)
Nekem csak ennyi ész jutott, ebből gazdálkodom.
Ez is a vesztes hülyék egyik hoaxa:, a “bérkommentelő”, de hát a selejt ezt is megeszi.
Az:)
Tényleg többen használjátok a nicket, a másik oké, hogy nagypofájú, de legalább tökösebb, te viszont, jelenleg itt, csöpögős vagy, és csak hárítani tudsz.
Felébredtem? Miből szedted ezt ki? Szerinted felkelek, és egyből kommentelek? Földbuta vagy, édesem.
Amúgy meg azért gyűlünk, mert nem csak a hihetetlen magasságok ejtik ám ámulatba az embert, hanem a feneketlen mélységek is :)
“Nagyon helyes, mindenkinek jár egy kis öröm, és ilyenkor, ahogy elnézem, jut is:)”
Az élet apró örömei :) de milyen aprók ezek a tiedhez képest, aki viszont éjjel-nappal itt van?
“Nekem csak ennyi ész jutott, ebből gazdálkodom.”
Semmi baj, “nő” vagy, ez természetes. Remélem, hogy mellette legalább csinos vagy.
“Ez is a vesztes hülyék egyik hoaxa:, a “bérkommentelő”, de hát a selejt ezt is megeszi.”
Nem mondtam, hogy bérkommentelő, azért írtam, hogy dolgozol, mert főállásban itt kukorékolsz.
Minimum 20-an:)
Kinek milyen szerep jutott:)
Ja.
Erősítenetek kell a balfaszok seregét:) Brotherhood:)
A “krém” szerint egy kivénhedt vén kurva vagyok:) De a képzeleteteknek nem szab semmi sem határt:)
Ja, NER lovagként:)
“
Ja.”
Ja…
“Ja, NER lovagként:)”
A nedves kis álmaidban legfeljebb… Azt már nyugodtan tekinthetnénk az apokalipszis egyik jelének, ha a te szellemi teljesítményedért is pénzt adna a ner, vagy bárki. Na nem mintha magasan lenne náluk a léc, de azért van egy alapvető minimum amit meg kellene ugrani.
Igenigen, mindenki földbuta komcsibolsiproli, mindenki hazudik, te vagy itt a meg nem értett zseni. Nem te vagy az, aki szembemegy a sztrádán – ááá, mindenki más!
Mondj már valami újat, agybajnok.
A “tökösség” továbbra sem az erőszakosság, balhézás szinonimája, akármennyit is rágcsálod ezt a csontot. Nem attól lesz valaki tökös, hogy balhézik és mindent ököllel intéz. De mindegy is, te már eltökélted, hogy aki izmos, nagydarab, az csak az erőszak nyelvét beszéli.
Az első igaz dolog, amit leírtál amúgy: te véleményt formáltál. Nem tényt, kis komám, hanem véleményt. Közöd nincs a tényekhez.
Ezzel semmi baj nincs, ne értsd félre, attól, hogy itt a földbuta többség azt hiszi, hogy 2×2=4, te nyugodtan hiheted azt, hogy 2×2=Éliás-Tóbiás egy tál dödölle. Ki is jelentheted bátran a nagyérdeműnek, hogy szerinted 2×2=Éliás-Tóbiás egy tál dödölle, maximum kiröhögnek, csak ne próbáld tényként tálalni, főleg ne akard másra ráerőltetni, aki esetleg ki is járta az iskolát, nem a kocsma söntése előtt fetrengett a saját rókájában.
A tekintélyelvűséget hogy sikerült idecitálnod amúgy? A tudományos álláspontot nem cím vagy rang alapján fogadják el. Ha hozol rá bizonyítékot, miszerint 2×2=Éliás-Tóbiás egy tál dödölle, akkor majd neked adunk igazat, nem az újságárusos-összeesküvős gonosz tudósoknak. See how it workz?
Érvelési hibákkal amúgy óvatosan dobálózz – neked gyakorlatilag 1 hét alatt sikerült lefedned majdnem a teljes palettát.
Az “incel” jelentése: involuntary celibates. A MGTOW vagy WGTOW embernek van szexuális kapcsolata. Tehát még a “cel” se játszik. Újabb fail a részedről.
Ez is kivételesen igaz állítás: az ember és a csimpánz génkészlete 98%-ban azonos. És? Csimpánzok vagyunk? Te esetleg. Mennyi Neander-völgyi jelleg van tehát a mai emberben? 0,025%? 0,00001%? Annyi se?
Megpukkadni pedig egybeírva szokás, helyesírási zsenikém :D
Végül pedig jöjjön az általad preferált kevésbé marinírozott, modoroskodó válasz:
Szánalmaskám, te olyan szinten agyatlan ostoba vagy, hogy téged kiskorúsítani kellene, mert egész egyszerűen veszélyt jelentesz saját magadra & embertársaidra. Legalább szólhattál volna annak az alagsori bárcáskurva anyádnak, hogy pénzért basszon, ne ingyen. Mássz vissza beléje és kapartasd ki magad.
Tessék, örülhetsz, a saját nyelveden szóltam hozzád, remélem most már béke van.
Ehhez képest gyűlik a selejt, a”vérszagra”:)
Ebben is igazad van, a hülyékkel mindig szembe megyek….
Te már mindet elmondtad.
Persze hogy nem az, a tökösség szinonimája a balfasz incelek:)
Ezt senki nem állította, én azt állítottam, hogy tökösség nélkül nincs balhé.
És a döntésem szent és megingathatatlan:)
Ez a legjobb alternatíva a csürhének, hiszen megint győztetek.
Félre ne értsd, én szurkolok nektek, és örülök, hogy beragadtatok abba, amiben vagytok, a selejtnek valahogy ki kell szelektálódni, és erre ti a legtökéletesebb reakciót adjátok.
Inkább térj vissza a lucernás pókhoz, lassan visszasírom, pedig az sem volt semmi….
Ja, te vagy rá az egyik élő példa…..
Egyre kínosabb, és már nem is szekunder az a szégyen, amit érzek…..
Megint egy könnyű győzelem, csak így tovább.
Ja, itt minden nyomorult vinnyogó, síránkozó “öntudatos” balfasznak háreme van,,és te vezeted a listát:)
Az éles eszed, meg a kognitív képességeid ezrelékével le tudsz győzni, csak ámulok és bámulok:)
Örülök, hogy nyelvtannáci szerepkörben is üdvözölhetünk, valahol neked is kell kompenzálnod:)
Bizony, petíciót kellene indítani, tüncizni, meg felvonulni:)
Hétvégén meglátogatom és átadom a kívánságaidat, ha megfelel.
A te kedvedért még azt is megpróbálom, de ha már ilyen profi vagy ebben a témában, segíts nekem, ha nem nagy kérés, meséld el, hogy neked hogy sikerült ezt végrehajtanod, mert profi módon szeretném csinálni, nem csak úgy összecsapva.
Megtisztelsz, részemről az öröm.
Úgy van, kis komám, mindenki hülye, mindenki selejt, te vagy normális egyedül, és aki nem tesztoszteronbomba, az balfasz incel, ott a bűnős, feszíCSd meg!
Átmentél papagáLY-üzemmódba? Kérsz egy kekszet, kismadár? Vagy ez csak a szokásos rosszullétig sulykolás ócska technikája, mint anno Cato-nál? Karthágónak márpedig pusztulnia kell?
A rátermettség (“tökösség”) továbbra sem tesztoszteron-függő. Testépítők között is bőven akad “töketlen” alak, pedig ők még rá is tolnak a saját termelésre. És alacsony tesztós “töketlen” alakok is simán balhézhatnak, ha úri kedvük úgy tartja, bizonyíték rá a rengeteg kocsmabunyós, diszkófight, büntetőfék-road rage videó, nem éppen díjbirkózókat meg ketrecharcosokat látni rajtuk.
Ezt mivel magyarázod? Annyival, hogy az endokrinológia hazug áltudomány, és az ő állításaikra hivatkozni tekintélyelvűség, azok ott a videón meg lefizetett statiszták ugye :D
A selejtnek ki kell szelektálódni. És ki a selejt? Úgy van – a helyesen írni sem tudó, kisebbségi komplexusos, társfüggő, tudományellenes és ténytagadó söpredék. Ide tartozik rajtad kívül…lássuk csak… Matyóka, nem várt fordulat, Celtic, Közbiztonság Szilárd/cardiobascularis/horrorpornó bábszinház, ENTÉ, VY Canis Mayoris, MrNightHeadquarters, MDani, tetro…vagytok egy páran sajnos, ideje volna már alaposan kiklórozni a génállomány-medencét.
Elhiszem, hogy számodra kínos az emelt szintű szókészlet örökvesztes failtrollok ellen, mert még ahhoz is nyomorék vagy, hogy legalább a Szószparkból frissitsd kicsit az általános iskolás 3.b-s szókincsedet, de hát nem vagyunk egyformák, ezért is nem értem, mit erőlködsz még mindig a kétmondatos faszságaiddal. Státusszimbólum akarsz lenni ezzel a beteges, cinkes önszenvelgéseddel? Vagy az ED-re kívánkozol Chris-Chan mellé?
A NőiHangon mellesleg ugyanez megy, ellentétes előjellel. Ők természetesen nem siránkozó vinnyogó nyomorultak, ugye? A magadfajta hipokrita pronyónak az már nem éri fel az ingerküszöbét.
Na, nyomathatod tovább a litániát. Bár lehet egyszerűbb lenne mikrofonnal felvenned, MP3-ba átkonvertálnod, oszt feltölteni Bandcamp-ra a nyavalygásodat, így legalább a gépelést is megspórolod, a “nyelvtannácik” se tudnak majd mibe belekötni, és bármennyiszer visszahallgatható, mint Castro beszédei. Nyerő ötlet, nem?
Pörögj fel rendesen, mert ez még mindig csak lájtos hőbörgés:)
Ja, 2×2=Éliás-Tóbiás egy tál dödölle, :)DDDDDD
Dehogy, csak anélkül nem megy, ha fejre állsz, akkor sem.
Azzal sem mindenkinek, mert az incelbalfasznak mindegy, hogy mennyi a szintje, nem lesz belőle szalonna.
“Is”.
Magadat is hozhattad volna példaként…….
Neked semmivel, mert úgysem lennél képes felfogni, hiszen már az alapokkal gondjaid akadtak.
A populáció szempontjából (biztosan) selejt az, akinek nincs és nem is lesz utóda.
Ennek oka lehet szervi(, ez nem szorul magyarázatra), vagy azért(, és ez az adott egyénen múlik), merthogy nem tartják arra érdemesnek, hogy szüljenek neki/tőle.
De te csak verd a segged nyugodtan a földhöz:)
Hunnci is ilyenekről álmodozik, mármint az általa “érdemtelennek” tekintettek kinyírásán:)
Mondom én, hogy jó padavanja vagy:)
Bizony, kínos, de hát rájöttem, hogy mazo vagyok:)
Ja.
Eddig fogalmam sem volt arról, hogy mi az az ED, és az autista csávóról meg még annyi sem.
Mindenesetre az érdeklődési köröd szépen korrelál a kognitív képességeiddel.
Nahát, egy élő nyomorult, aki azt a szart olvassa:)
Mit tudom én, te olvasod, te ismered őket.
Igen vannak “legalja.hu” típusú szeletei a világnak, amelyek nekem kimaradnak….., de szerencsére itt vagy te, aki segít abban, hogy tudomást szerezzek róluk:)
Mindig öröm tanulni tőled, hálás köszönet érte.
Az hát, lájtos. Megszólalt a kétmondatos TXThuszár, aki még helyesen se tud írni, de már játszaná itt a maxifőnabut :D priceless!
Bárki lehet rátermett tesztoszteron nélkül, kis komám. Ennyi erővel a kopaszok mind férfiasak, csak mert azt 100%-ban férfihormonok okozzák? A “szkinderek” a nyerők, mindenki más incelbalfasz!
Hogy ki tökös, és ki nem, igencsak kevéske vagy ahhoz, hogy eldönthesd, főleg, hogy nálad még kb. a tésztaszűrőn áteresztett langymeleg fos is keményebb.
A populációról írt szösszeneted szintúgy baromság. Nyilván akkor a cigányság az evolúció csúcsa, ugye? Ja, nem. Megint egy fail.
Ha jól emlékszem amúgy,te emlegettél itt selejtet meg kiszelektálást, meg efféléket. És ezek után még “hunkakikára” tolnád a faszságodat. Gyönyörű…
No John…YOU ARE the demonz!
Úgy látom, Chris-Chan említése eléggé a lágy részeidbe tiport :) csak nem magadra ismertél? Cinkes…
Folytasd csak a pityergést. Brühü, brühü, gonosz incelbalfasz bácik cúnyákat írnak! :'((((((((((((((((
Ja.
Még mindig a lucernás pók volt eddig a legjobb….
Élő példa vagy rá…..
Ezért (is) vagy buta, mert az alapvető formális logikát még ha ismernéd, akkor sem lennél képes felfogni.
Az “is” nem jelent “mindent”, az előfeltétel nem következmény, de hiába mondom, rajtad nem segít….
Ez meg a másik, hogy ez nem “valakinek a döntése”, hanem ez egy természetes állapot/tény.
Nem az én, a te , vagy akárki véleménye miatt van ez így, hanem mindentől függetlenül.
A saját korlátain és keretein belül igen, az vagyis “kimaxolták a lehetőségeiket”.
Ahogyan a muszlim szemetek is a saját korlátaikon belül a “csúcson” vannak, vagyis nekik már nincs “felfelé”, mert megrekedtek, “felülről korlátosak”.
Ha túlszaporodnak, akkor megint az lesz az etalon/normális.
Nem kevésszer történt ez már meg a történelem folyamán.
Értő olvasás hiányában szenvedsz, ami nem csoda, hiszen a butaságod ebben is megakadályoz: A selejt “kiszelektálódik”, vagyis utód nélkül hal meg, nem valaki tevőlegesen megszünteti. A Darwin díjasok, mint te is, a “krémet” képviselitek, a selejtek közt.
Nagyon, azóta is bőgök, de azon kívül, hogy akkor rákerestem, azóta sem tudom, hogy ki a bánat.
De, depis vagyok tőle és majdnem öngyi is lettem.
Ez még mindig elég erőtlen visszavágás. Inkább bolsikomcsiprolizz egy jót! Kicsit unalmas mindig ugyanazt a 2 mondatot olvasgatni. Mindenesetre köszi, hogy a rátermettségemet nem vitatod, ezzel mintegy elismered, hogy nem a tesztótól lesz senki tökös.
Semmi bajom az alapvető formális logikáddal. A valós alapot nélkülöző vegytiszta idiótaságokra épülő kifacsart logikákat valóban nehezen tudom megérteni, de ez a szakpszichiátered dolga lenne, nem az enyém. Valami alátámasztást lökjél már a “logikádra” végre, a maszatolás és a kopipaszta nem érdekel.
Korábban már leírtad: véleményt közöltél, nem tényt, tehát továbbra se tényszerű, hogy több tesztó=rátermettebb férfi.
Igen, sok fogalmatlan hülye szajkózza, hogy az ország azé, aki teleszüli. Ez bullshit. Az ország azé, aki meg tudja tartani, és esetleg megvédeni. Mit gondolsz, a buckalakóknak miért nincs még 2 ezer év után se saját országuk? Meddig tudnák fenntartani? És miből? Lopkodnának egymástól meg várnák a segélyt a…kitől is? Rövidúton éhenhalnának vagy a saját mocskukba fulladnának bele, hacsak addig nem gyalulja le őket egy erősebb nemzet. Ennyit ér az ész nélküli szaporodás. A segélyezés nélkül Afrika már ötvenszer kihalt volna.
Pár száz éve, amikor ember-ember ellen ment a harc, karddal meg lándzsával a nyeszeb-kaszab, és a torbocsin tíz lövéséből nyolc mellément, addig még igaz volt az állításod. De nem most, amikor egyetlen rakétával egy megyényi embert lehet likvidálni.
Nem kell kerülgetned itt a forró kását – kiválóan tudok a sorok közt olvasni, és az eddigi munkásságodat is ismerem. Az üzenet remekül átjön: “szerintem a selejtet, vagyis hát aki nem tetszik nekem, likvidálni kéne”. Keep dreamin’, kid. Láttam az “Idiokrácia” című filmet, remekül szemlélteti, hova vezet az, ha a magadfajta életképtelen csőcselék veszi át az uralmat.
Nagyon helyes, hogy nem olvastál többet Chris-Chan munkásságából, így legalább nem szembesülsz a kényes párhuzamokkal. Let sleeping dogs lie.
Ezért is vagy buta, mert az a kényszerképzeted, hogy ez “vita”, harc és a buborékodban ezeket rendre meg is nyered:)
Nem bírod ki, hogy ne rázd a rácsaidat a banánért könyörögve:)
Nagyon szívesen, bármikor elismerem, nálad rátermettebb nem sok lehet.
Látom utána néztél a jelentésének:)
Ezt díjazom.
A korlátolt képességeid viszont megint behatárolnak, ugyanis ez nem perszonalizálható, mert szintén objektív ténykérdés, de ezt már úgysem érted.
Te vagy az élő példa, hogy rátermett vagy, “tesztó”:) nélkül.
Újra nyertél.
:)DDDDD
Az.:)
Lásd Koszovó, de Trianon is bizonyíték erre…..
Talán mert degeneráltan determinisztikus felső korláttal rendelkeznek, akár a muzulmánok nagyrésze, a niggerekről nem is beszélve, akik ezen létra legalján kapaszkodnak.
Eddig pontosan így van.
De mivel “nem gyalulja le őket egy erősebb nemzet”, lásd a Koszovó-i példát, és megengedik, hogy túlszaporodjanak, így végül kiszorítják az “erősebb nemzetet”.
Ez Gresham törvénye, a gyakorlatban.
Elég az is, ha az “erősebb nemzet” szaporodási rátája csökken, hosszabb távon az eltűnéséhez vezet. Anélkül nyer
a kevésbé erős, hogy bármit tenne, ugyanis az “erős” gyakorlatilag kinyírja saját magát.
Ne lódíts ekkorát, csak kevesebben lennének.
Amíg a “világformálók” egymás tökét kézben tartják, addig úgy háborúznak, ahogy a sünök basznak: “óvatosan”.
Magadból indulsz ki, és projektálsz, mert mint a nők/gyerekek, képtelen vagy az érzelmi hozzáállásod nélkül értelmezni a világot.
Soha nem mondtam azt, hogy likvidálni kéne, azt mondtam, hogy a természetes szelekció révén megszűnik a vérvonalad, utód híján.
A selejt az bizony objektív, tény-fogalom, és nem valakinek a tetszése szerinti kategória.
Ez neked irreleváns, mert utód nélkül patkolsz el, lényegtelen, hogy mi lesz, vagy nem lesz.
Bizony, kerülöm szembenézést, védem az ego-mat:)
Megint túlnyerted magad.
Teljesen igazad van, ez tényleg nem vita. Vitázni nem lehet úgy, hogy az egyik fél leszarja a valóságot, és csak a saját, tucatszor megcáfolt baromságait erőlteti. Édes kis komám, ezt a vitát te már azelőtt elvesztetted, hogy egyáltalán elkezdődött volna. Sebaj, nevetség tárgyának még kitűnő vagy – egy ideig.
Kicsit szenilis vagy, a banános beszólást is elsütötted már egyszer. Mindegy, simogasd a pici pocidat, és képzeld, hogy fúúúúú de odamondtad most nekem…
Ne a képességeimmel foglalkozz, köszönik szépen, azok rendbe vannak, érdekesmód eddig kb. mindenki logikai okfejtését gond nélkül követni tudtam és meg is tudtam érteni. De biztos megint én vagyok a földbuta + mindenki más, még véletlenül se a te logikai módszertanod csinált bazinagy hátrabukfencet!
Ha objektív ténykérdés, akkor már vagy úgy ötvenszer hozhattál volna alátámasztást (én meg tudtam tenni ezt az ellenkezőjével, akkor is, ha nem fogadod el). Ha meg nincs tényszerű alapja, akkor nem több annál, mint amikor az a finn eposz, a Kalamajka (vagy mi) kijelentett, hogy az egész világ egy kacsatojásból lett.
Koszovóval kapcsolatban el kell szomorítsalak, megint mellélőttél. Először is, Koszovót mái napig nem ismerik el önálló, szuverén államnak – erősen vitatott jogállású terület. Másrészt baromira nem saját erőből sikerült függetlenedniük, a KFOR mái napig ott dekkol, mert pontosan tudják, micsoda puskaporos hordó is. Harmadrészt pedig, “koszovói” nép, faj, vagy rassz nincs, nem létezik.
Ha bejártál volna történelemórákra (is), tudhatnád, hogy már jóval a torzszülött kisantant Jugoszlávia előtt is ment ott a békétlenkedés a délszlávok között, attól, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiával még “egységesen” szálltak szembe, rohadtul nem volt meg az egyetértés az ott élők között. Jugoszláviát se az áldott békesség tartotta össze, hanem leginkább a szovjetek (Tito neve mond valamit?). Aztán ahogy a SZU összeomlott és hazatakarodtak a ruszkíjok, már robbant is a délszláv háború, indultak az “etnikai tisztogatások” egymás után, Magyarország déli része tömve volt koszovói albán menekültekkel. Azzal sikerült legalább alapszintű autonómiát kiharcolniuk, hogy az ENSZ közreműködésével lett egy valamelyest életképes haderejük, nem pedig azzal, hogy mindenki ész nélkül nekiállt volna teleszülni. Avval mire mentek volna? A 95% húzott volna külföldre, mint a vadliba.
Én semmiféle determinált felső korlátot nem látok (csak összehasonlításképpen: ahonnét jöttek, Indiában bődületes iramban szaporodnak az emberek), az araboknak és a fekáknak pedig vannak saját országaik. Muhammad Ali (nem, nem a bokszoló) helyből létre tudott volna hozni egy arab uniót, ha az angolok és oroszok nem köpnek bele a levesébe. Konkrétan tízszeres túlerőben lévő török seregeket vert szét önerőből, még a szaudiaknak is a szájukba tette a faszát. Mennyiség kontra minőség, tudod. A “kevésbé erős” teleszült, de életképtelen, anarchiába süppedt népeknek miféle esélyeik lennének a túlélésre? Jobb esetben mások adófizetőivé válnak, rosszabb esetben halottakká.
De akkor jöjjön egy másik ööö…eklatáns példa: az első világháborúban a németek úgy verték kásává az ötmilliós orosz sereget, hogy mellette háromfrontos háborút vívtak, pluszba még a gyarmataikra is küldtek 10-12 ezres haderőket. Jellemzően az oroszok addig tudtak a Kárpátokig eljutni, amíg a németek ellenoffenzívát nem indítottak. Onnantól fogva egyenes volt az út Brest-Litovskig. De Finnország is képes volt elpáholni a Vörös Hadsereget – nekik 25 ezer halottjuk volt, a szovjeteknek egymillió. Mindezt úgy, hogy a Népszövetség szart egy nagyot a fejükre. A szovjetek is azt gondolták, amit te – megindítjuk ezt az uszkve 2,5 millió embert füttyszóra, oszt azok két hét alatt legázolják Finnországot…ez volt kb. az egyetlen taktika, amit ismertek, rázúdítani a hússzoros túlerőt az ellenségre, mondván, csak nem tudnak mindenkit megölni…aha, hát nem vált be…
Egyébként meg nincs szükség atomfegyverre ahhoz, hogy egy megyényi lakost leöljenek messziről. Már a jó öreg V2-ben is megvolt erre a potenciál.
Abból indulok ki, kis komám, ahogy és amiket kommunikálsz már jó ideje ezen a weblapon. Ezek alapján számodra ez egy kívánatos végkifejlet lenne, eléggé egyértelműen lejön. Nincs szükség belemagyarázásra, projektálásra meg effélékre. Ja, és a MGTOW továbbra se jelent cölibátust, szóval a gyerekgyártásra bőven adott minden lehetőség továbbra is.
Eeeeee, sehogyse akar ez összejönni neked…
No, akkor egy földbuta nyomorultnak még egyszer, per definicionem :
1.A vita érvek ütköztetése egy adott témában, célja egy adott egyén/hallgatóság meggyőzése egy adott vélemény helyességéről, vagy az igazság közös keresése. A vitázó leggyakoribb eszköze a saját véleményének igazolása, a vitapartnere véleményének cáfolása, a hallgatóság meggyőzése.
2.A vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.
A vélemény mindig előítélet, mert vélt jellemzők értelmezését jelenti, tehát tartalmazza a bizonytalanság tényezőjét. A vélemény megalkotója ezzel együtt a saját véleményét igazságként is felfoghatja, tagadhatja annak bizonytalan jellegét.
A személyek véleménye más személyek által vita vagy meggyőzés – szélsőséges esetben erőszak – útján módosítható.
Az előbbiek fényében hátha sikerül végre felfognod, hogy a vitát igyekszem elkerülni, mert a vélemények(ami mindenkinek van, mint segglyuka is, de senki nem kíváncsi a máséra) nem tények(!) ütköztetése mindig arról szól, hogy ki lesz a végén az erősebb/nagyobb, melyik tábor/szekta/”konszenzus” győz, de az soha nem objektív tény, csak épp erős/erőszakosság demonstrálása.
.Magyarul a vita “hitkérdés”.
Akkor is az, ha te potentátnek gondolt “tudósnak” hiszel, úgy, hogy azok állítása nem tényként, hanem szintén véleményen, hipotézisen alapul.
A vita azonnal véget ér, amikor (releváns) tény merül fel az egyik oldalon, mert a tény-el szembe menni, az a valóság tagadása. Annak fel nem ismerése pedig a butaság egyik definíciója.
Tehát, az előzőekből következően, minden vitát te nyersz, mivel senkivel sem vitatkozom, a hülyék ráadásul idegesítenek is, a buták meg szánalmasak, mert még fel em fogják……..
Sokszor, azon esetekben, amikor releváns, vagytok egy páran, akik rendszeresen házhoz jönnek a lófaszért.
Azt teszem.
Igazán lényegtelen lenne, ha nem determinálna ennyire.
A tények önmagukban állnak, nem szükséges hozzájuk logikai okfejtés,, hacsak nem földbuta a másik fél, és képtelen a tényeket felfogni, vagy kognitív disszonanciát okoz neki.
A saját szellemeddel hadakozol, magadnak bizonygatsz.
Igen, a buta képtelen a tényt értelmezni, számára az is csak egy vélemény.
Csak több mint fele, a többieket meg leszarják.
Mi sem “ismerjük el” az elcsatolt területeinket, csak kénytelen vagyunk tudomásul venni a tényeket.
Irreleváns.
Soha nem állítottam ilyent.
A jelen és jövő szempontjából irreleváns.
Ha akarod, tagadhatod a tényeket:
“Albánok alkotják az ország lakosságának majdnem 90%-át. Az albán bevándorlás, a többi nép kivándorlása, valamint a magas születési szám következtében egyenletesen nőtt az albán lakosság aránya a tartományban. ”
de ez semmin nem változtat.
Nem csodálom, képtelen vagy értelmezni/felfogni bizonyos dolgokat, ezért vagy buta.
Ennél nagyobb tragédia, hogy ez még szorgalommal is párosul…….
Hát úgy, hogy a másik fél “kihal”:)
Mondom, hogy buta vagy, mint a föld:)
És még képes vagy fokozni is:)DDD
:)DDDDDD
Elméletben, gyakorlatilag meg még mindig csak öntudatos balfaszok vagytok:)
De te vagy a legjobb példa rá, a rengeteg gyerekeddel:)
Ja, mindig nyersz.Már megszoktam.
Pontosan. A vita érvek ütköztetése, neked ebből egy darab se volt. Ez konkrétan egyéni vélemény vs. tények. És hát apafej, nem te vagy a nyerő oldalon, nagyon nem. Nem énvelem harcolsz elsősorban – nem szoktam szellemi párbajokat vívni fegyvertelenekkel – hanem a realitások ellen. A tények pedig sajna ilyen makacs dolgok, és akkor se fognak megváltozni, ha ötszázcsilliárdan bégetik az ellenkezőjét.
Közölted a véleményedet, megkaptad több oldalról is a cáfolatot, kész. Beismerni ugye nem fogod, hogy nincs igazad, mert a járdán is alig férsz el a saját arcodtól, cáfolni nem tudsz, mert tényeket nem lehet, ahhoz túlontúl ostoba fatönk vagy, hogy ellenhipotézist állíts fel, marad tehát a mélyhülye retardok örökzöldje, a konteózás, az argumentum ad nauseam, és persze mindenki más lehülyézése. Mindenki hülye, mindenki hazudik, mindenkit lefizettek az újságárusos gonosz tudósok, neked van igazad egyedül. Természetesen ha defektet kap a vakbeled, te is a gonosz hazug újságárusos összeesküvő tudományra bízod majd az életedet, nem a párducgalócás sámánra, deeeee ez felétek, hipokrita mélyhülyéknél általános dolog.
Tudod pajtiskám, azért “hiszünk” a tudománynak, mert eddig neki vannak realitáson (méréseken, számításokon stb.) alapuló bizonyítékai. A bizonyító összes adatnak, fizikának, matematikának én is csak töredékét értem meg, látom át, de az elég, hogy lássam, milyen stabil, monumentális tudományos építmény egy ilyen igazolt elmélet. Ezt kétségbe vonni nem szkepticizmus, hanem iszonyatosan egoista, szűk látókörű idiotizmus lenne, sok évtized sok ezer tudósát butának, csalónak bélyegezni, miközben persze én tudom a tutit, mert az ujjamból szoptam ki az imént.
Neked ööö…mid is van? “Szerintem…”, oszt ennyi. Nos kisapám, tényeknél a “szerintem”-ek nem játszanak. Annyit látsz a tudományból, amennyit a hangya lát az elefántból, fingod sincs róla, valójában mekkora és te milyen kicsi vagy hozzá képest. Felőlem maradhatsz ezen a primitív ősmasszívum szinten, hogy amit nem értek, nem tudok róla eleget, az biztos hülyeség, nem engem fognak körberöhögni. Szóval megkérnélek, hogy minimum egy anatómiai diplomával tessék idejönni biológiát cáfolni, hiteles tudományos disszertáció formájában. Ameddig ez nincs meg, addig szépen térdelj csak le a tudomány elé, hogy “igen Mester, kérlek hamuzz a számba”.
Na EZ a lófasz, kis barátom. Ebből eddig csak neked jutott ki, tripla adag méghozzá.
Minek a “több mint a fele” ismeri el Koszovót önálló, szuverén államnak? A világ országainak több mint a fele? Lófaszt, mama, hogy stílszerű legyek. Az általad említett elcsatolt területek pedig földrajzilag és politikailag sem vitatott jogállásúak, ez megintcsak egy csúsztatási kísérlet volt.
Szerinted irreleváns, hogy egy ország önerőből, vagy mások gyámkodása miatt képes-s fennmaradni. A hadtörténelem szerint pedig nem. Újabb fail.
Senki nem tagadta mellesleg, hogy Koszovó lakosságának mintegy 90%-a albán. És? Rögtön utána írtad is, hogy a bevándorlás miatt nőtt a populáció, nem pedig azért, mert teleszülik az országot. Saját magadnak mondasz ellent.
A determinált “felső korlátra” azóta se hoztál semmi releváns alátámasztást. Sehol nem állnak népességszabályozó osztagok, akik leölnek egy embert, amint születik egy újabb. Még magában Kínában se volt ilyen, pedig ott akinek nincs gyereke, az kap egy valagnyi pénzt, akinek meg sok gyereke van, azokat külön mind meg is adóztatják jól. Akkor tehát ki determinálja? Mi alapján? Hogyan? És a determinálót ki determinálja? Finom kérdések, és gyanítom, sohanapján se érkezik rájuk majd válasz.
Aha, tehát a gyenge, ömagát felélő anarchikus társadalom úgy tud “túlélni”, hogy az erős az fogja magát, és kihal, mint a dínók. Na addig álljál te féllábon…
Jesszus, ennyi vegytiszta ökörséget még a parlamenti közvetítésekben se hallani, amit te itt összehordasz.
Egy megye lakossága simán kiirtható távolról atomfegyverek nélkül is. Ha nem lennél segghülye a hadtörténethez (is), tudhatnád. Jobb híján azonban megint a nemtudásoddal “érvelsz”.
Nyugodtan röhöghetsz azon is, hogy a MGTOW nem egyenlő cölibátus, én meg rajtad röhögök már egy ideje. No meg azon a tévhiteden, hogy gyerek csak párkapcsolatban születhet.
Csuda klassz, nevethetünk együtt!
Erről regéltem, hogy buta vagy, és a tekintélyelvű bigott szektás szorgalmad csak ront ezen a helyzeten.
Isteni szerencse, hogy nem kevered a belégzést a kilégzéssel…….
Hát az a helyzet, kedves xcsakx, hogy eddig a tudomány segítségével jutottunk el oda, hogy a XXI. században nem ágyékkötőben építgetjük a piramisokat. Tudod, az a vicc, hogy az internetet meg számítógépet is a tekintélyelvű gaz szektás újságírós-összeesküvő tudósok hozták létre, ennek ellenére mégis vidáman használod mindkettőt. Kicsit se vagy hipokrita,ááááá…
Egyébiránt, ha elveted a tudományt, jön a 40 milliós kérdés – mi legyen helyette, mit javasolsz? Menjünk vissza ágyékkötőben építgetni piramisokat, vagy mi?
Komolyan érdekelne, mégis mi lenne az alternatívád a tudomány helyett.
Igen, egészen biztosan vannak olyan tudósok, akikre te gondolsz, ebben soha nem is kételkedtem. De az is biztos, hogy az ő nevük és munkásságuk aligha fog elterjedni a világban, tekintve hogy a hamis számoláson alapuló hamis eredményeik ma a globalizáció korában már 2-3 éven belül kiderülnének.
De kanyarodjunk vissza az eredeti felvetésedhez (ehhez mellesleg az általad lenézett hazug tudomány eredményeit is felhasználtad, de segáz). Jelentősebb tesztoszteron-többlet tényleg képes erőszakossá, balhéssá tenni valakit, de ezt is csak akkor, ha az illető alaptermészete eleve is ilyen volt. Nem mellesleg az Ágoston-korúak döntő többségében kisfiúk, vagy maximum tinik, akiken épp csak megjelent a legénytoll. Azt gondolom belátod, hogy ezeknek a tesztoszteron-termelése…nos, nem épp a legmagasabb. A folyosókon, udvariban randalírozó iskola réme vajon tesztoszeron-túltengésben szenved, vagy inkább a közeg amiben él, azt díjazza, hogy annak van igaza aki a legnagyobbat üt?
Ezt a “determinált felső korlátot” meg jobban kifejthetnéd szardobálás helyett, több értelme lenne. A kapcsolódó kérdésekre is örülnék válaszoknak…
Mi ez a többes szám? Te és a “tudomány” :)DDD
WTF???!!!!!
Isten elbaszott földbuta nyomorult majma, te is szívsz, valamit, vagy helyből vagy ekkora hülye?
A lucernás pók még mindig a legjobb:)
Biblia, Istenben hinni?
Rákerestél?:)
Az átlag IQ-juk 70, a genetikailag determinisztikus egyéb jellemzők csak súlyosbítanak rajta …..
Mire gondolsz konkrétan?
A királyi többest az emberiségre értettem. Rád is, mert gondolom, nem abakuszon írod a kommenteket és lovas futárral küldöd. Vagyis élsz a technológiával. Amit többek közt a tudománynak köszönhetsz.
Oké, tehát vallás. Biblia, Istenben hinni. A sötét középkorban is milyen jól bevált, nemde? Az emberek írni-olvasni nem tudtak, még az uralkodók se, az utcára szartak-hugyoztak, a ló volt a leggyorsabb közlekedési eszköz, és ha beütött valami ménkű, buzgón zsolozsmáztak, esetleg pecsenyévé sütötték a szomszéd Piri nénit, mert biztosan ő okozta a bajt, a Malleus Maleficarium is megmondta. Ráadásul akkoriban házasság előtt nyista szex, szóval az általad elítélt cölibátus vagy mifene úgy százszor ekkora volt. Hát…végülis egy pindurkát jobb annál, mint ágyékkötőben piramisokat építgetni, de nem az igazi…
(nálad nagyon beakadt a lucernás pók, ennyire övön alul ért, vagy mi?)
Hiába fröcsögsz amúgy, mint aki biopont reggelizett, konkrétan megveted a tudósokat és a munkájukat (aminek a gyümölcseit azé’ persze élvezed, az erőszakosságot se sátáni megszállásnak tudod be, hanem a kutatók által felfedezett tesztoszteronnak, képmutatókám). És akkor te nevezel másokat hülyének :DDD bagoly mondja verébnek…
Mindegy, próbáld ki majd egyszer a hatékonyságát. Ha összeszedsz vakbélgyulladást, orbáncot vagy más effélét, kórház helyett majd templomba menj :)
A tudomány és a hit szerintem nem ütik egymást, tudósok közt is bőven akad hívő, és volt olyan találmány is, amit egy pap talált fel, sőt, a tudomány nem egy esetben a hit erejével gyógyít (placebo mond valamit?). Én magam is forgatom a Bibliát, nem utasítom el a vallást, hiszed vagy sem, sőt, még templomba is járok, na erre varrj gombot! Oszt mégse állítom, hogy a tudomány a Sátán műve. De a Biblia se írja sehol, kezdve azzal, hogy a Tudás Fáját se a Sátán ültette az édenkertbe.
Az is fölöttébb érdekelne, miből gondolod, hogy Isten és Biblia az egyetlen üdvözítő út? Ha jön egy arab muszlim, és kijelenti, hogy hazug hülye vagy, mert Allah és a Korán az igazi? Vagy ha egy buddhista jön azzal, hogy az ő istene az egyetlen, és a szent könyvében meg vagyon írva, milyen csodákat művelt? Vagy ha egy mongol-tatár mondja a Tengri-kultuszról ugyanezt? Vagy éppen egy görög politeista jelenti ki, hogy mindenki más hazudik, mert az ő istenei az igaziak, ott a bizonyíték, feltárták Tróját? Na, kinek is van akkor igaza most? Merthogy mindenkinek nem lehet, az evidens.
De még akkor sem lenne nyert ügyed, ha csak a Bibliára és Istenre fókuszálnánk. Tudod te, hányan átírogatták, toldozták-foldozták a Bibliát a megírása óta, hány változata készült, mennyi mindent vettek ki belőle, toldottak hozzá, ahogy az akkori eklézsiának kívánta éppen az érdeke? Melyik a te Bibliád? A könyvesbolti? A masszoréta? A Holt-tengeri tekercsek? Az apokrifek? Esetleg ezek mind? Az megint nem lesz úgy jó…
Istent már meg se említem, másfél százezer vallási csoportosulás hivatkozik rá; nesztoriánusok, ariánusok, monofiziták, donatisták, koptok (zsidóknál ugyanez van, esszénusok, hászidok stb.).
Sok-sok száz évig próbálkozott az emberiség a hittel és a vallással. Amint látod, megegyezés nem született, ellenben leöltek jópár millió embert, mert más volt a hite. Félix Arábiában mái napig ez megy, drúzok, vahabiták, siíták, szunniták, ibaditák, ilyeniták, olyaniták irtják egymást nagy vígan. Fejedelmi színvonalon élnek, mi?
Nem kellett semmire rákeresnem, az elejétől fogva se tagadtam. Ettől viszont egymagában a tesztoszteron senkiből nem csinál balhés kötekedőt. Ellenben az olyan nevelés (vagy annak a hiánya), vagy a közeg bárkiből csinálhat olyat.
A kérdéseim tehát: mi alapján számítottad ki, hogy az átlag IQ-juk 70 körül tetőzik (ugye kiszámoltad)? Honnan veszed, hogy az alacsony IQ és a túlszaporodás között kapcsolat van? Miből gondolod, hogy ha csak a magas IQ-jú emberek szaporodnának, az utódnak is magas IQ-ja lenne. Ugyanez fordítva: két átlag IQ-jú embernek miért ne lehetne magas IQ-jú gyereke? Vagy egyáltalán, mi és hol determinálja az IQ-szintet a genetikában egészséges embereknél?
Egyébként pedig, csak hogy ne vádaskodj, nem nyalok be csont nélkül mindent, amit a tudomány állít. Például én speciel hihetőbbnek tartom a teremtést az ősrobbanásnál, konkrétan mert valamelyest hihetőbb annál, hogy kezdetben volt a semmi, ami aztán jól felrobbant, és abból lett ez a sok minden itt. Vagy ott van a Minkowski-féle idiótaság a “világvonalakról” – elismerem, sci-fi irodalomba kiváló építőelem lehetne, de semmi köze a valósághoz, nem léteznek semmiféle “világvonalak”, nem sikerült még egyet sem bemérni, kimutatni, vagy bármi módon igazolni, hogy létezik ilyesmi. De felhozhatom a tachionokat is – ezek állítólag olyan részecskék, amik visszafelé utaznak az időben. Ez bullshit, ugyanis semmi nem tud visszafelé menni az időben. Előrefelé (elméletben) lehet utazni, visszafelé nem, mert sérti a kauzalitást (de még ha létezne is ilyen részecske, akkor se tudnánk vizsgálni, mert ahhoz valós időben kéne látnunk egyszerre múltat-jelent-jövőt, hogy igazolhassuk az állítást). Vagy amikor olyasmit állítanak, hogy sikerült megállítaniuk egy fotont, esetleg fénysebesség fölé gyorsítottak egyet. Igen, próbálkoztak, annyit sikerült elérni, hogy lett valami indurka-pindurka tömege, de az istennek se ment gyorsabban 300000 km/s-nál. Bőven lehetne még sorolni baromságokat, amiket elvileg tudósok állítanak, aztán be is buknak vele, ahogy a múltban is bebuktak az ilyen kóklerek. Engem a végeredmény győz meg, nem a lepedőnyi papírokra írt képletek meg számítások. Nem az érdekel, kijön-e a matekja az adott dolognak, vagy hogy papíron milyen faszántosan néz ki. Ezeket mind leszarom. Működik a gyakorlatban? Igen. Akkor elfogadom. Nem működik? Akkor nem fogadom el. It’s that simple.
Ettől viszont még nem fogom az egész tudományt kidobni az ablakon, ugyanúgy, ahogy a hitemet se tagadom meg amiatt, mert rengeteg a korrupt, szélhámos hívő és pap.
A nőkre is?:)
Baromság. Ha már köszönjük, akkor olyan EMBEREKNEK!, akik ezeket létrehozták!!!
A tudomány nem egy “entitás”.
Neked mindegy, mert egyrészt nem létezett “sötét középkor”, másrészt mert a butaság egyik ismérve, hogy a hitének valami “gazdatestet” keres, te a “tudományt” helyezted erre a polcra, és pont olyan bigott szektás attitűddel teszed, mint a “középkori” vallás károsultak .
Visszasirom a dödöllés baromságot…..
Ja, nagyon betalált.
Nem győzik csodalkozni, hogy kilégzést-belégzést nem kevered ……
Az érveid mindig lehengerelnek:), a példáid meg mutatják a tág, koherens és világos kereteidet. ……
Most már primer szégyenérzetem van
……
Fenomenális. És te ekézted a ” középkort”: )
A szarkazmus Irónia országának egy tartománya…….
A határtalan sok eszedet csak az ennél is tágabb műveltséged tudja überelni. …..
Dehogynem, hiszen neked abszolút antagonisztikus paradoxonokat is sikerült igazzá tenned:)
Ezt senki nem állította, de a szinteden nem vagy képes értelmezni bizonyos bonyolultabb összefüggéseket, és muszáj duálissá konvertálnod, különben elveszel.
Tesztoszteron hiányában nem lehetséges .
A gugli a barátod, több tanulmány is volt, korábban linkelgettem.
Az ujjamból szopom.
Nem gondolom, viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyobb az esélye.
Lehet, csak kisebb az esélye
A vonatkozó irodalomban tudsz utána kutakodni, ha egyáltalán felfogod….
Örök igazság, hogy a hülyéket csak engedni kell beszélni….., Még kérdezni sem kell…..
Ha azt mondanám, hogy irigylem az egyszerű világodat, akkor hazudnék…..
A konzekvencia hiánya az egyetlen biztos pont az életedben…….
“A konzekvencia hiánya az egyetlen biztos pont az életedben…….” te nyomorék szőröstalpú cigányköcsög…ezt képes voltál másra vonatkoztatva leírni?!Nem szakadt rád a debreceni putri, te darabszar?! :D
“A királyi többest az emberiségre értettem.
A nőkre is?:)”
Most neked nem mindegy, hogy kiket ért még bele? Amúgy is, az emberiség eléggé tág fogalom, és a nők pedig automatikusan hozzá vannak csapva. De amúgy semmi egyéb.
“Visszasirom a dödöllés baromságot…..”
Én meg a te tűpontos megállapításaidat, mint hogy: téged bekorlátoznak a képességeid, vagy hogy nem érthetsz meg valamit, ami meghaladja a szintedet. Mikor ezeket olvastam, majdnem hátradőltem a székemben. Egyszerűen hihetetlen, mikre vagy képes a tengernyi eszeddel. Ilyenre csak egy lucernáspók képes.
“Nem győzik csodalkozni, hogy kilégzést-belégzést nem kevered ……”
Vannak, akik keverik a jobb lábukat a ballal, mégis tudnak járni. Mint anno a tornasorban a piros szalagot a jobb kézen. Mégis tudták, hogy melyik kézzel írnak, dobnak. Még jó, hogy a szennyedet nem papírra veted, mert legalább így fát nem pazarolsz.
“Most már primer szégyenérzetem van”
Ne hazudj, neked semmiféle szégyenérzeted sincsen, az eddigi megnyilvánulásaidból ez egyértelmű. Szóval ne kábíts.
“Örök igazság, hogy a hülyéket csak engedni kell beszélni….., Még kérdezni sem kell…..”
Vagy írni, ezt tudja mindenki, te erre csak egy példa vagy, egy fecske nem csinál nyarat..
“Ha azt mondanám, hogy irigylem az egyszerű világodat, akkor hazudnék…..”
Sokszor hazudsz, és te túl büszke vagy a saját egyszerű világodra.
“A konzekvencia hiánya az egyetlen biztos pont az életedben…….”
Ha valóban így gondolnád, akkor minek pazarolsz rá időt, hogy egyáltalán “szóra” méltasd? Ezért nem ítéllek el, nehogy felródd nekem, én imádom, ahogy produkálod magad, viccesnek gondolom, és örülök, hogy ingyen és bérmentve lehet valakin ennyit röhögni. De megújulni képtelen vagy, nem adod már azt, mint az “első löket”. Lassan perifériára kerülsz, de addig is kihasználod a képességeidet.
Megvisel az uborkaszezon, Mikimanó:), próbálsz farvizen belenyökögni:)
Ja, hogy ez a tied, nem akartam belelépni a szarodba. Akkor így folytathatod is.
Persze, persze:)
Valahol igen cuki, amikor egy vallásba belehülyült retard nevezi a tudományban nem kételkedőket bigottnak meg szektásnak :D Bagoly mondja a verébnek.
Direkt nem hívőt írtam, mert a tudományos tények állítólag akkor is működnek, ha nem hisznek bennük.
Mindegy, legalább megpróbáltam konszenzusra jutni, de szemmel láthatóan nálad ez vérre megy. Ha beledöglesz is, bebizonyítod, hogy mindenkire rá tudsz licitálni hülyeségben :)
Akkor még egyszer, csak neked, ha már ilyen Down-kóros fogyatékkal élő vagy: a tudománynak azért hiszek jobban, mert napi szinten használom, és működik, és a civilizáció minimum 90 százaléka annak köszönhető, hogy az emberiség nem szent könyvek nyálazásával és imádkozással töltötte el az életidejét.
A kényes kérdéseket persze megint elegánsan kikerülted. A sok száz hit közül melyik a befutó? Számodra Isten és a Biblia, nyilván, az arab muzulmán vagy a görög politeista meg eltévelyedett, vagy egyenesen eretnek. Ők meg ugyanezt gondolják terólad. A vége ennek idáig csak inkvizíció meg dzsihad lett, jó sok halottal, illetőleg ha a szomszéd Piri néni nem volt szimpatikus valakinek, ráfogták hogy boszorkány, és nagy lángon aranybarnára sütötték.
És akkor ez volna a te mentőöved a tudomány helyett. LOL, LOL, és megintcsak LOL :D
Középkor tehát nem létezett. A Bibliában nincs benne, akkor még meg se születtél, nem láthattad, tehát nincs. Stimm. Én meg nyersolajos hordót nem láttam még sohase. Reggelente, amikor felkelek, és kidörgölöm a cicakakát a szememből, el is szoktam gondolkozni rajta, hogy vajon honnét dzsal a petró a kutakba.
Imádom ezeket a vallási fanatikus meg egyéb gyöpösöket, akik csak azért emelik ki nagy néha a fejüket a homokból, hogy kukorékoljanak egyet :)
Az érveimet akkor kritizáld, édes egy komám, ha te magad fel tudsz hozni akár egyet is. A kopipasztás panelek hajtogatása Brendel Matyóka módjára sajna nem túl meggyőző.
Tesztoszteron nélkül lehetetlen. Ja, oxigén nélkül is lehetetlen, mert megfulladna a delikvens. Ha karambolozol, ott pedig bizonyára a gázpedál lesz a főbűnös, hisz ha nincs, nem is tudod lenyomni, nem mész neki semminek.
És azok után még tanulmányokra, meg gyakorlatra hivatkozol, hogy a komplett tudományt ármányos-ormányosbogár összeesküvők hazugságának fested le.
De tudod mit? Nyitott vagyok a meggyőzésre – ha a hit erejével eléred azt, amit a tudomány sok ezer tudós munkája által el tudott érni, fejet hajtok előtted, még templomot is felhúzok neked valahol. Például, miatyánkkal megalkothatnád a fúziós erőművet, üdvözléggyel pedig ööö…mondjuk a légdeszkát, azt má’ úgyis 2000 óta ígéri a sok future fuckballz hülyegyerek. Nosza, ugorj neki. Bármelyik, neked tetsző Bibliát használhatod segédeszközként, nem szólok bele, a végeredmény érdekel.
A bugyuta személyeskedésed lepereg, édes öcsém. Harmatgyenge. Kérd meg Matyóka haverodat, hogy gyakoroljon veled. Ketten együtt talán már kilátszotok majd a fűből.
Ja, megint szűknek bizonyult a koponyád annak a rengeteg sok eszednek:)
Milyen figyelmes vagy, és ráadásul büszke is magadra:)
Ja.
Mindig átlátsz a szitán, nem lehet téged megvezetni. Megint lebuktattál.
Van itt köztünk olyan, akinek tényleg Down-kóros gyereke van, lehet, hogy zokon veszi ezt a minősítést………
És visszajutottunk az alapokhoz, mivel képtelen vagy felfogni, így hát “hiszel”, paradox módon a Bibliádban és a tudományban egyszerre:)
Ja, megint megfogtál, nem akarok égni, azért kerülöm ki.
Szerintem a buddhizmus “istene” a nyerő:)
Mindig meglepődöm az éleslátásodon.
De jó.
Locsolták is közben, hogy meg ne égjen?
Bizony, LOL, nekem csak ilyen mentőövre telik.
Az igen, csak a “sötétsége” mind átköltözött a buksidba.
Ilyen eccerű az én lelkem.
Én igen, ezért most én nyertem.
Segítek, üzemanyag szállító, tartályos kamionokból.
Minek nézegeted magad a tükörben, ha nem bírod?
Nagy komám, megint legyőztél, köpni nyelni nem tudok, ilyen a formám ma.
Ennyi telik tőlem.
Az éleslátásod mindig lehengerel.
Ja, az, meg a fékpedál, as lábam és a többi….
Csak hogy összezavarjam az elmédet, de mind hiába, nem tudok fogást találni rajtad.
Köszönöm, hogy megelőlegezed a bizalmat.
Főleg a légdeszkáért szoktam imádkozni, de most a hiszekeggyel kiegészítve, a fúziós erőművért is zsolozsmázok ezután.
Már indulok is.
Kedves bátyám remélem is, hogy ilyenekkel nem lehet téged kihozni a sodrodból.
Az, duplanulla.
A jó tanácsaidat mindig köszönettel veszem, meg is keresem, mit üzensz neki, mit adjak át, ki üdvözli?
Taktikát váltott a lelkem, primitív tahóból átment “marinírozott” modoroskódba. Nem rossz, nem rossz, csak nagyon átüt rajta az izzadságszag. A vágyaid, bocsánat, véleményeid továbbra se befolyásolják a tényeket, úgyhogy pont hiába erőlködsz. De nekem végülis mindegy. A vélemény szabad, még ha gyenge szellemi képességű pógártársunkét kapjuk is meg.
A tudományt nem hinni kell. A tudomány tudni kell, ez a különbség. Ha legalább alapszinten nem tudod, szimplán iskolakerülő hülye vagy & maradsz.
Jujcika, de beszóttá’ azzal a “sötétséggel”…meg a tükörrel! Au, au, ez fáj! Üsd erősebben a billentyűket, akkor tuti jobban fog fájni nekem!
A hittel kapcsolatos kérdéseimre persze azóta se válaszoltál…vicces, hogy még a Bibliát is jobban ismerem nálad. Mondjuk egy ilyen alja nolifer trolltól mit várok…már az is nagy eredmény, ha nem piszkítasz magad alá.
Rajta, kotkodácsolj még egy sort, érdeklődéssel figyelem, mivel próbálkozol még. Próbáld meg lehívni a Kékfejű Hósárkányt támadóállásba mondjuk, vagy valami…ez idáig semmi nem volt.
Ennyi telik tőle.
Kis pénz, kis foci.
Így jártam .
Látom:)
Sajnos.
Mivel csekély értelmi képességeid nem igazán engedik felfogni, számodra a hit meg a tekintélyre való hivatkozás marad …
Ha jól emlékszem, te dicsekedtél azzal, hogy jópár dolog meghaladja az értelmi képességeidet, bizonyos tárgyak ismerete nem igazán tartozott a kedvenceid kozé.
Ezek következtében, ami számodra homály, ott a potentátoknak , meg a “konszenzusnak”, a tekintelyeknek “hiszel”, ami egy dolog, de bigott hulyekent ráadásul még szektás vehemenciával szorgalmasan okoskodsz is, kétely nélkül.
És még nem is annak szántam, mert egyszerű ténykérdés.
Lényegtelen, mert úgy sem vagy képes tanulni belőle.
Erről beszélek, hogy sokszor megkaptad a választ , de képtelen vagy értelmezni.
Az, fogadd érte gratulációimat.
Nem tudhatod:)
Állandó nyerésben vagy, ne hagyd abba……
Még szerencse, hogy továbbra is csak véleményeket közölsz, nem tényeket. A tényekhez konkrétan semmi közöd. Hát látod, így mennek a dolgok ebbe’ a csúnyarossz világba’, ahol a döntő többség a tekintélyelvű tudományban hisz. Még mindig van választásod, édesapa: megszoksz vagy megszöksz…akad bőven még lakatlan sziget, amibe nem rondított bele a civilizáció.
Csekélyértelmű, az ám, az Ablak-Zsiráf után kezedbe akadt a Micimackó is?
Valóban, nem vagyok mindenttudó, de 1) nálad még így is tudományosabb vagyok, 2) csipkebokor vessző, 3) ami szemmel láthatóan a gyakorlatban is működik, azt csak a teljesen idióták, vagy a hozzád hasonló kuruckodási kényszerben szenvedő kis nímandok tagadják. Azonkívül picit fonák dolog, hogy mániákus szentfazékként bigott szektás vehemenciát emlegetsz. Megintcsak “no John…YOU ARE the demonz!!!”
Egyetlen kérdésemre se kaptam választ, csak a már megszokott beteges önszenvelgésedet. Ezekkel a főorvos urat meg az ápolót fáraszd inkább.
Nem mellesleg, ha egy pinceászkánál kicsit is értelmesebb volnál, a politikát gyaláznád, nem pedig a tudományt, de ezt úgyis hiába magyarázom…kb. mintha egy vaknak magyaráznám, mi az a kék.
Ja, az vagy.
A sok eszed az, amiért ennyire szeretünk…
Mindenre kaptál, csak épp képtelen vagy értelmezni, felfogni.
LOL.
Igen, a “sok eszem”…bárcsak tanulás helyett konteókat meg imakönyveket olvasgattam volna inkább!
Mutass, kérlek, jó példát a hittel a tudomány ellenében! Heródest idézve: “bizonyságot adj nekem – borrá változtasd vizem”. De mivel jófej vagyok, én azzal is beérném, ha szódavízből Pepsi kólát csinálnál nekem ráolvasással.
Lófaszra se válaszoltál eddig, édesapa, ne hazudozz. Arra a két egyszerű kérdésre sem sikerült még, hogy a rengeteg Isten és Biblia közül neked mégis melyik a mérvadó a tudomány alternatívájaként.
Ha már a tanulás nem segített rajtad…..
Mesekönyvből idézel…..
Igen, a korlátoltságod az igényeidet is szűkíti….
Nirvana főisten a mérvadó.
Te hivatkoztál a Bibliára, kispajtás, most már ne hátrálj ki mögüle avval, hogy “meséskönyv”. Más korlátoltságára, tanultságára pedig majd akkor tégy megjegyzést, ha te magad legalább a nyolc általános faiskolát kijártad. Mert jelenleg ott tartasz, hogy há’ minek tanuljak, a tudomány úgyis hazudik.
Bizony:)DDDD
De, kihátrálok, nagypajtás:)
Mert ez egy objektív tény:)
A tiedre már nem szükséges, egy ideje, bőven elég, ha megszólalsz:)
Ja, ott tartok:) Ezen még csámcsogj el egy ideig….
Ez is csodás riposzt volt ám. Mint az anyóka a belvárosi cukrászdában, legyen Vörösmarty tér, apró villájával becsületes harcot vív a 102 napos, szikkadttá fonnyadt, apró minyonkával…szép rózsaszín volt ez annak idején, higgyenek nekem…
Valahogy veled is ez a nagy helyzet. Jó nagyot szólhatott volna ez, ha nem egy hipokrita írná, aki a saját hülyesége mögül is kihátrál.
Az, főleg hogy már egy hetes is megvan:)
Mondjuk annak fényében, hogy 8-10 éves, már rég nem létező kommentekre jelen időben (baromságokat) reflektlász, ez még istenfizesse:)
A “lucernás pók” még mindig jobb volt:)
Igen, ahogy a mélyenszántó hasonlataidat olvasom, nem tudom eldönteni, hogy a sírástól, vagy a röhögéstől folynak a könnyeim….., de a szánakozás instant érzésként alap.
Elnézésedet kérem, hogy csalódást okoztam neked.
Ugye elhiszed nekem, hogy általában van fontosabb dolgom is, mint feltörölni veled a padlót? Nincs neked életed?
Költői kérdés volt. Naná, hogy nincs. Na ez a szánalmas, öcsém, nem más.
Mindegy…egy gyakorló pszichiáter számára még lehetsz érdekes esettanulmány. Mert hogy mi másra vagy jó, azt nem tudom.
Én neked mindent elhiszek.
Ja,az.
Köszönjük, Emese.
“Köszönjük, Emese”…ez oszt igen, jól odamondtad megint a nagy semmit, ostoba, ezzel a 8 éve lejárt szállóigével. Nem baj, az a lényeg, hogy te jól szórakozol. Mint az ötéves kisfiú, aki a kukijával játszik a házuk előtt a porban.
Azóta is várom, hogy bebizonyítsd, miszerint egy felsőtagozatba éppen csak belépett kisfiúnak akkora a tesztoszteron-termelése, mint egy testépítő koximaxinak. Ha az általános tudományos módszertan nem fekszik neked, használhatsz bármi mást – kristálygömb, tenyérjóslás, cigánykártya, őrölt boszorkányszar stb. – csak bizonyítsd az állításod. Ha sikerül, nekiállok bőszen mea culpázni. Ha nem, maradsz továbbra is wmiki-pótlék, közröhej tárgya.
Szóval prezentáld kérlek az eredeti felvetés bizonyítékát. A melléduma, fröcskölődés, meg “gonosz újságárusos összeesküvős tudósok” konteózás nem érdekel, úgyhogy az első ötszáz karaktert akár le se írd.
Akkor ezért hiányoztál eddig innen, mert vártad….
Nem szükséges, te már levezetted, és megint nyertél…..
Én ilyet nem várnék el tőled, (a korlátaid úgy is megakadályoznának ebben…..)
Nekem ez a sors jutott, megpróbálom méltósággal viselni:)
Őszintén, már arra sem emlékszem, hogy mi volt az “eredeti felvetés”, és hidd el, már rég nem is érdekel.
Kb olyan vagy nekem, mint Ford Fairlane-nek Zuzu Petas, vagyis “veled társalogni olyan, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.”
Nem írom le, elégedett vagy?:)
Azért hiányoztam, mert, mint mondtam, van fontosabb dolgom is általában, mint beledöngölni téged a talajba.
Az eredeti felvetésed az volt, hogy a tesztótól lett Ágoston (meg a többi hasonló bully) erőszakos. Na. Szeretném látni azt a kiugró tesztó-termelést, ami még egy doppingoló testépítőnek is becsületére válna. Mert ami szarkupacot eddig összehordtál, az egy nagy nulla.
Ha ennyire nem bírod a pofám, minek jössz állandóan házhoz a pofonért? Életed azóta sincs, tisztán látszik, itt meg legalább foglalkoznak veled…amíg rád nem unnak…
Szánnivaló.
Irónia volt:) amúgy meg a mosogatás annyira nem fontos:)
És újból sikerült:)
Gratula:)
Nem, én ilyet nem írtam:)
Ez a te bábod, és püfölöd.
Én azt állítottam, hogy “tesztó”(:) mennyisége korrelál az agresszivitással, a (fizikai) erőszakossággal.
Elenyészően ritka azon esetek száma, amikor átlagosnál kisebb “tesztó”(:)-val rendelkező egyén művelné ezeket, kvázi a magas szint az “előfeltétele” ennek a viselkedési formának.
Én is szeretnék egy csillámpónit…..
Akkor megint nyertél.
Azonkívül, hogy egy mihasznás/kurucos, “MGTOW-incel” és földbuta “tudományhívő”-ként mosogatsz valahol külföldön, ahol sokkal jobb az élet mint itt:), nem ismerem a “pofád”, nincs mit “ne bírnék” rajta, bőven elég az, amit eddig ide produkáltál.
A veled való beszélgetés olyan, mint Zuzu Petas-al, enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas:)
Mert mazochista vagyok, üss baby, üss:)
Sírok is e miatt naphosszat.
Bizony, te is, ha néha erre jársz, megtisztelsz, hogy kiosztasz:)
Ja, majd sírj egy kicsit értem.
Aha, szóval nem írtál ilyet. Visszaidézzelek? Aztán indulhat a szerecsenmosdatás, körbemagyarázás, mint eddig. Futjuk a szokásos köröket.
Ha az agresszivitás a tesztoszteron függvénye, akkor a hatodikos Ágostonka bizonyára produkált akkorát, mint egy cuccozó testépítő.
Unalmas már a bohócműsorod. Az iróniából is maximum az izzadságszag jön át. Vagy nyomassad a bizonyítékot az állításodra, vagy kussolj el, söpredék.
Jujcika, megint a mosogatás :D hát igen, szar ügy, hogy a fizetésed sokszorosát megkeresem külföldre (és nem külföldön) munkavégzéssel, és azért fájsz itt nekem ekkora elánnal “MGTOW-kurucos-földbuta-tekintélyelvűtudomány” lózungokkal. Kár a gőzért, selejt. Egy nímand lúzer zérushely iskolakerülő kis senki vagy, az is voltál, és tökmindegy, mennyit haknizol itt a tíz éve lejárt “jajjvegyenmáészrevalaki” ócska szövegeddel, az is maradsz majd örök életedre. Sokra vitted ám életképtelen failtrollként – konkrétan mindenki leszar, és tudod, leszarni lehet, de felszarni nem…
Bömbikézz nyugodtan tovább – neked ennyi jutott az életből. De legalább “jóóóóóóóóóóóóóóól megmontad” a magadét, netharcos!
A placebót mivel magyarázza a tudomány? És a tudomány már mindent tud? Vagy legalább azt,hogy mit nem? Ha valamit akár csak egy dolgot is nem tud a tudomány azt honnan tudja ,hogy az mennyire befolyásolja a már tudottnak vélt dolgokat?
Azt ugyan nem tudom,hogy a konteó mit jelent de a világ jobb megértéséhez mindenképpen foglalkozni kell az összeesküvésekkel…
A placebót én hoztam fel korábban, ha nem tévedek. Oké, ez egy darab érv. Elég gyengécske, mert a nyavalyák többségét nem lehet placebóval elintézni, de elfogadom mint érvet. Jöhet a következő.
Mindenesetre a placebo felfedezése is a tudománynak köszönhető elsősorban, nem a Bibliának, de javíts, ha tévednék.
A tudomány soha nem állította, hogy mindentudó és mindenható. Folyamatosan keres, kutat, elméleteket állít fel, méréseket, számításokat végez, kísérletez. És nem rest felülbírálni magát, ha egy elmélet nem jön be, vagy egy mérés fals eredményt ad. Azonkívül a tudomány sosem kinyilatkoztat, hanem közli a kutatások eredményét, miszerint “mérési eredményeink arra engednek következtetni, hogy…” vagy “az összegyűjtött adatok alapján…”.
A vallás ezzel szemben? Karakánul kijelenti, hogy ez és ez és ez így volt, és kész, ne kérdezősködj, ne agyalj, hanem úgy hidd el, ahogy le van írva, különben a pokolra jutsz.
Hát ebből aztán nem lesz Otto-motor, számítógép meg zacskós leves. De még kőbalta sem.
Ami az összeesküvés-elméleteket illeti, való igaz, hogy vannak köztük létezőek, ez viszont, hogy “a gonosz újságárusokkal összesküvő tudósok évezredek óta becsapják az emberiséget” egy hamubansült faszság.
Istenek neki a főispánok meg a főispinák ennek, maximum a feminista Bibliát ismeri. Pedig a mainstream agymosoda egy részében egész komoly változások léptek elő: se “Batgirl”, se néger Superman.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2022/08/11/nagyon-ugy-fest-hogy-elkaszaljak-a-fekete-superman-rebootot-a-dc-nel/
Off: Gazdag Pista…a múlt heti írott Demokratában a szokásosnál is nagyobbat “megy”. :)))
Olvassátok!
Illetve kellemes meglepetés, fel van töltve időben az oldalra.
https://demokrata.hu/velemeny/a-hegedusno-es-a-hianyzo-feher-lovagok-balladaja-1-560968/
Azt egyébként cáfolnám hogy nem segített volna senki neki mikor megtámadták, a lényeg abban rejtőzik amit le is írt: “a semmiért cserébe”. Na igen, így nem, mivel hogy a mai átlagnő sem tesz semmit egy férfinak a semmiért cserébe. Akkor miért is érezné az átlagférfi hogy neki kötelezően segítenie kellene, főleg annak tükrében hogy egyébként ő sem kapna segítséget ha őt támadnák meg? Az átlagférfinak már régóta mindegy hogy ismerkedni vagy kurvázni megy, mindkettő ugyanúgy pénzébe kerül. Elég csak a tárkeresős női igényekre gondolni, a faszomtudja milyen magas meg nem sorolom már ide milyen legyél meg milyen ne legyél, mert a könyökén jön már ki mindenkinek, Copy+Paste az összes női profil. És persze lóvéval minden kompenzálható, csak hát akkor már jobban megéri kurvázni mennie. Szóval a fő konklúzió annyi, hogy ha férfi vagy akkor neked nincsen gyakorlatilag semmi ingyen, csakis ellenszolgáltatásért cserébe. Ezek után nem érti az átlagnő hogy ő miért nem kap segítséget, mikor megtámadják. Hát mert őt viszont senki nem kötelezheti a jelenlegi rendszerben hogy ellenszolgáltatást nyújtson cserébe, nincsen semmi ilyen “társadalmi norma” ha úgy tetszik mint a férfiak esetében. Ennyi. És jöhet azzal hogy ő amúgy nem feminista meg nem is érdekli a politika sem, attól még ugyanúgy kihasználja az előnyeit ebben a rendszerben, és a többség kurvára nem kérdőjelezi meg a dolgokat, mert ez nagyon is kényelmes így nekik (ahogy mindenkinek kötelezettségek nélkül lenne nyilván a legkényelmesebb). Egészen addig a pontig míg a biztonságuk nem kerül veszélybe. Csak hát ott az utcán állva mikor már körbeveszik páran, akkor már kurvára késő ezen elgondolkodni az a helyzet
Tekintve, hogy a parazitizmus a természetük része (most a néhány ezreléknyi kivételt hagyjuk) nyilván nem gondolkodnak el. Virusok, baktériumok, rákossejtek stb, sem filozófálnak arról, mi lesz “tettük” következménye. :)
“mit tehet a sejt, ami mit se sejt, akit a sorsa…” :D
Hozzáteszem az ilyen tipusú férfiakat gyorsan (mert köztünk is vannak ilyenek, csak nagyságrendekkel kevesebben) eligazítják míg a nőkkel, (még a rondácskákkal sem) ezt nem teszik meg.