Az erőszak feminista értelmezéséről

Nők elleni erőszakról gyakran beszélnek a feministák és a politikusok. Nagyon sokszor hallhatjuk ezt a kifejezést. De vajon tudjuk-e, hogy pontosan mit is értenek ez alatt? Bár lehet, hogy első hallásra egyértelműnek tűnhet, nem vagyok biztos benne, hogy az.

Akik kevésbé jártasak a feminizmusban, vagy nem követik kellően nagy figyelemmel a politikai fejleményeket, feltehetően csak leegyszerűsített lózungokat hallanak. Például, hogy bizonyos politikusok követelik, hogy az országgyűlés mihamarabb ratifikálja a nők elleni erőszakkal szemben fellépő Isztambuli Egyezményt, vagy éppen azt, hogy feministák tüntetést tartanak a nők elleni erőszak ellen.

De vajon hányan néznek utána, hogy konkrétan miről is van szó? Valószínűleg nem sokan. A nők bántalmazása “rossz” dolog, tehát aki az ellen harcol, az valószínűleg csakis a “jó” cél érdekében teheti ezt – gondolják.  Holott nem ennyire fekete-fehér a helyzet.

Mi általában el szoktunk mondani ilyenkor, hogy mennyire igazságtalan az erőszak férfiáldozataival szemben, hogy róluk soha nem esik szó és, hogy mennyire diszkriminatív az, ha olyan törvényeket fogadnak el, amelyek kizárólag az erőszak női áldozatait védik. De talán mi sem szoktunk elég gyakran elmagyarázni, annak az ideológiai hátterét, hogy miért elfogadhatatlan, férfidémonizáló, sőt egyenesen gyűlöletkeltő az erőszak feminista megközelítése. Pedig, ha valaki nincs tisztában ezzel, valószínűleg nem érti azt se, hogy a férfijogi aktivisták miért ennyire érzékenyek erre.

Ami arra indított, hogy írjak erről, az egy TV-s vita volt. Pásztor Anna, színésznőtől hallottam a Kiss Helénával folytatott vitája során, hogy egyetért azzal, hogy a feministák harcolnak a nőkkel szembeni erőszak ellenében, hiszen a nők fizikailag gyengébbek.

Ez önmagában, feminizmustól függetlenül is téves logikán alapszik, hiszen a fizikai erő a családon belüli erőszaknak csupán egy eszköze, olyan mint a konyhakés a gyilkosságnak (ami nem jelenti azt, hogy minden konyhakéssel gyilkolnak, illetve azt sem, hogy csak konyhakéssel lehet gyilkolni, anélkül nem).

A másik nagy tévedés viszont (és én most erre helyezném a hangsúlyt) az, hogy a feministák ezt egészen máshogy gondolják. Ha ő ezt, mint antifeminista mondta volna és nem épp mellettük emelt volna szót, akkor talán a feministák lennének a legjobban felháborodva azon, hogy a nők elleni erőszak jelenségét arra vezette vissza, hogy a nők fizikailag “gyengébbek”.

Ugyanis a feministák (mint mindent) az erőszakot is a nők társadalmi elnyomására szeretnék visszavezetni, hogy ily módon igazolják saját ideológiájukat.

Szóval a nők elleni erőszak egy terminus technikus, mely a feminista társadalomelméletekből ered és az elmúlt évtizedekben a feminista szerveződéseknek egyik legfőbb törekvése volt, hogy az erőszak természetrajzának feminista értelmezése váljon általánosan (és kizárólagosan) elfogadottá.

Napjainkban az ENSZ és az Európai Unió is a feminista paradigmákat elismervén szakkifejezésként tekint a nők elleni erőszakra (mert tudjuk jól: a feministáknak nincs politikai hatalma), illetve egyes, a nők elleni erőszak megfékezését célzó nemzetközi szerződések kötelezik Magyarországot is arra, hogy a mindenkori magyar kormány is elfogadja a nők elleni erőszak feminista értelmezését (az épp most ratifikálásra váró Isztambuli Egyezmény pedig már arra is kötelez, hogy Magyarország ezt a jogrendjébe is beépítse).

Úgyhogy nézzük is meg, hogy az ENSZ miként definiálja “nők elleni erőszakot’:

“Violence against women and girls is one of the most systematic and widespread human rights violations. It is rooted in gendered social structures rather than individual and random acts; it cuts across age, socio-economic, educational and geographic boundaries; affects all societies; and is a major obstacle to ending gender inequality and discrimination globally.”

Magyarul: A nőkkel és a lányokkal szembeni erőszak az egyik legszisztematikusabb, legelterjedtebb az emberi jogok megsértései közül. A nőkkel szembeni erőszak sokkal inkább a nemek egyenlőtlenségén alapuló társadalmi struktúrára vezethető vissza, mint egyéni vagy véletlen eseményekre, ez átszel minden életkori, társadalmi-gazdasági, iskolázottsági, földrajzi határokat; érint minden társadalmat; és ez az egyik legfőbb akadálya annak, hogy véget vessünk a nemek közti egyenlőtlenségnek és diszkriminációnak világszerte.

Több dolgot is kiemelnék ebből, nézzük meg egyesével, hogy ezek megfogalmazások mit is takarnak.

“Nemek egyenlőtlenségen alapuló társadalmi struktúrára vezethető vissza”: A feminista dogma szerint a nőkkel szembeni erőszak egy strukturális nemi alapú erőszak, amely egy megnyilvánulási formája annak, hogy a társadalmi hierarchiában a nők a férfiak alárendeltjei: a nők azért válnak a családon belüli erőszak áldozatává, mert a férfiak erőszakkal érvényesítik a nők feletti hatalmukat.

Leegyszerűsítve tehát arról van szó, hogy a férfiak erőszakos, elnyomó disznók, akik a nőket alacsonyabb rendűnek tartják és ezért azt gondolják, hogy szabadon lehet őket ütni, verni és erőszakolni.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a feminista dogma szánt szándékkal nem vesz tudomást a férfiakkal szembeni erőszak létéről, hiszen minden kétséget kizáró módon cáfolná azt a feminista paradigmát, amely az erőszakot egyoldalúnak, a férfiaktól a nők felé irányulónak tartja és a nők férfiak általi elnyomásának tulajdonítja.

“Mint egyéni vagy véletlen eseményekre”:  A nők bántalmazása nem egyéni okokra vagy véletlen eseményekre vezethető vissza, hanem a társadalmi struktúrára. Ez azt jelenti, hogy Józsi nem azért verte meg Gizit, mert részeg volt, vagy ő személy szerint amúgy egy agresszív állat, aki mindenkivel így bánik, hanem azért, mert férfi és a férfiak verik nőket, így akarják elnyomni őket.

“Érint minden társadalmat”: Vagyis deklarálják, hogy a nőkkel szembeni erőszak a világ összes társadalmában a nők elnyomásának az eszköze. Ez azt is jelenti, hogy a nők a világ összes társadalmában el vannak nyomva. Hogy ezt milyen alapon jelentik ki az megint egy jó kérdés, hiszen a társadalmi törvényszerűségek mindig erősen függnek az adott kultúrától, adott időtől.

“Ez a legfőbb gátja, annak, hogy véget vessünk a nemek közt fennálló egyenlőtlenségnek és diszkriminációnak”: Szóval amíg létezik nőkkel szembeni erőszak, addig az bizonyítja a nők társadalmi elnyomását. Igen praktikus megközelítés ez, hiszen nyilvánvaló, hogy mindig is lesz nőkkel szemben erőszak (ahogy férfiakkal szemben is, csak arról nem vesznek tudomást), tehát ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy gyakorlatilag az idők végtelenségéig lehet a nőket külön védelmezni, illetve a férfiakat negatívan megkülönböztetni és úgy beállítani őket, mint az elnyomó társadalmi osztályt.

Az Isztambuli Egyezmény (amely ratifikálásán jelenleg is dolgozik a kormány) így fogalmaz:

“elismerve, hogy a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amely a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez vezettek;
elismerve a nőkkel szembeni erőszak, mint nemi alapú erőszak strukturális természetét és azt, hogy a nőkkel szembeni erőszak az egyik, olyan társadalmi mechanizmus, amellyel a nőket a férfiakhoz képest alárendelt helyzetbe kényszerítik”

Nem véletlen az, hogy a példákat a legmagasabb szintről hoztam, ahelyett, hogy egyes feministák, ennél lényegesen nyíltabban megfogalmazott férfiellenességét idéztem volna. Látni kell, hogy a feminista jogértelmezés, a feminista filozófia, melyet nyílt és burkolt férfiellenesség jellemez, nem pusztán feminista körökben és az áldozatvédelem gyakorlatában létezik, de már a jogszabályokban is megjelenik!

Annak ellenére nyer egyre nagyobb teret a feminista szemlélet, annak ellenére kerül be egyre több nemzetközi szerződésbe és egyre több ország jogrendjébe, hogy az elmúlt 20 évben a szakszerű társadalomkutatások és kriminológiai kutatások egyértelműen igazolták, hogy a családon belüli erőszak elkövetői nem kizárólag férfiak, ahogy az áldozatok sem kizárólag nők.

Egy 2013-as svéd kutatás kimutatta, hogy a férfiak 11%-a és a nők 8%-a vált családon belüli erőszak áldozatává. Tamási Erzsébet, kriminológus ezzel kapcsolatban nyilatkozott a Népszabadságnak:

Mi a jelentősége ennek?